2016. szeptember 14., szerda

Rés az ILLUMINATI pajzsán






Rés az ILLUMINATI pajzsán




Az évszázad botránya lehetne 1.rész - 1,1 trillió dolláros rést ütöttek az ILLUMINATI pajzsán?



Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio

Egy olyan dologról van szó, ami miatt David Wilcock-ot is halálosan megfenyegette a sötét hatalom.

Egy olyan történetet és összefüggéseket fogok most nektek elmondani, ami napok óta izgatja az internet közvéleményét és rengetegen tesznek fel kérdéseket nekem is és a csoportban is ezzel az üggyel kapcsolatban. Azért nem került ki hamarabb, mert több napos előkészítő munka előzte meg. 
Meg fogom osztani veletek a teljes anyagot magyarul. Juttassátok el minél több helyre!
Kérlek, a belefektetett rengeteg munkát tartsátok tiszteletben azzal, hogy a VilagHelyzete blogot, mint forrást mindig megjelölitek, ha másoljátok. 

Ahhoz, hogy megértsük, több részletben fogom közölni az egész történetet. (főleg az összetettsége miatt és azért is, mert a dokumentumok angolról fordítása folyamatban van...)

Ha csak főcímet akarnék írni, az ennyi lenne: 

"Valakik az ENSZ, a Világgazdasági Fórum és Olaszország bizonyos kulcsembereivel konspirálva1100 milliárd $-t (1,1 trlillió $!!!) akartak ellopni (vagy hazavinni) a FED és az Illuminati titkos vagyonából, amire a megbízást egy titkos ázsiai csoport, a "Dragon Family" adta. Ugyanis az övék! Svájcból vittek éppen állampapírokban, kötvényekben ebből 134.5 milliárd $-t, amikor az olasz határon lekapcsolták a két japán ügynököt...."

Szó van ebben az ügyben kb. 500.000 tonna aranyról,
mely mai áron kb. 6trillió, azaz 6000 milliárd $

Miért jött ez most ide? Mondhatnánk, hogy hallottunk már ilyeneket, de a múlt hét közepén David Wilcock tudóst és Benjamin Fulfordot, akiknek oldalára kikerült először ez az ügy halálosan megfenyegette az Illuminati, hogy megöli és közölték, hogy rajta is van a listájukon. Fulford napokra eltűnt, illetve őrizetben tartották ismeretlenek. A kutató Wilcock pedig teljesen össze van omolva, ahogy zokogása közben elmondja majd a részleteket. A vele készült interjút az egyik rádióban ezért titokban vették fel, ahová gyakorlatilag bemenekült. Hallva, ahogy ez az író, tudós és kutató úgy zokog halálfélelmében....nem sok kétségetek lesz, hogy igazat mond. 

"Információk kerülnek fel azonnal a netre, ha nem jelentkezik napokig. Azt jelenti, megölték."

Ezt majd hallani fogjátok, de menjünk sorban...

Rendkívül összetett az ügy, viszont biztos, hogy az évszázad botránya, ezért nézzétek el nekem, ha nem térek ki majd minden részletre és szereplőre, de alapvető ismeretekre nektek is szükségetek lesz pluszban, hogy értsétek miről és kikről van szó. Az eset nem kisebb volumenű - ezért joggal hasonlítják ahhoz - mintha Salamon király kincseit találták volna meg.

Kapcsolódik a már ismert, háttérből kormányokat irányító titkos hatalmakhoz, amit ILLUMINATI-nak szoktunk nevezni, (a piramis csúcsát nevezem annak, de ez ennél sokkal bonyolultabb...szerk.) és a jelenleg is folyó harchoz, a válsághoz, háborúkhoz és mindenhez a jelennel kapcsolatban. Különösen az egyre hűvösebbé váló nagyhatalmak közötti viszonyhoz. 

Nem fogok belemenni a történelembe, de sok minden visszamegy még az Illuminati magját alkotó vérvonalak és királyi családok kialakulásának és elterjedésének idejére is, amikor angol-szász dinasztiák lepték el Európát, Britanniát, majd gyűrték maguk alá Észak-Amerikát és Ausztráliát. Szemben az ázsiai dinasztiákkal, amiről mi gyakorlatilag alig rendelkezünk valós ismeretekkel, de ott ugyanúgy jelen vannak pl. a Lee család, mely jelenleg Kína legbefolyásosabb dinasztiája 

Kénytelen vagyok először fontos szereplőket bemutatni már csak a hitelesség miatt is, hiszen több szálon kapcsolódunk hozzájuk:
DAVID WILCOCK és BENJAMIN FULFORD

Azóta áll a bál ezzel kapcsolatban, mert sokan nem szerették volna, hogy kiderüljön. (Nagyon gyakran, ha rámegyek az oldalra vagy próbáltam belinkelni FB-ra, volt, hogy 1-2percre is lebénult a gépem, mintha megfigyelés alatt lenne az egész...Lehet, hogy Ti is így fogtok járni...Szerk.)

Kezdjük Benjamin Fulforddal! 

Benjamin Fulford (kanadai újságíró, Japánban él és japán állampolgár is, aki tekintélyes amerikai lapoknak volt japán tudósítója). Ő akkor került közelébe először a titkos árnyékkormánynak, mikor megismerkedett Japán Heizo Takenaka nevű pénzügyminiszterével. (erről majd csak később fogok beszélni...szerk.).
Annyira bennfentesnek számít Ázsiában, hogy például őt kereste meg a kínai Triádok vezetése (akiknek kb. 6millió tagja és kb. 100ezer bérgyilkosa van !), hogy vigye el ultimátumukat (valójában hadüzenetüket az ellenük kifejlesztett genetikai vírusok /SARS, H1N1/ miatt) David Rockefellernek azzal a céllal, hogy nehogy ott merje kezdeni a népírtást. 
(D.Rockefeller már szorosan kapcsolódik, ahhoz a pénzimpériumhoz, amit sötét erőként szoktunk emlegetni és ahhoz az Adam Weishaupthoz, aki óta létezik ezen sötét erők radikális, a népességet 500millióra csökkentő programja.)

A lényeg, hogy Fulford abszolút bennfentes információkkal rendelkezik az Illuminati működését, eredetét illetően és előrejelzései, figyelmeztetései eddig általában beigazolódtak. Abszolút hiteles forrásnak tekintik igazságkutatók és tény az is, hogy David Rockefeller sem merte megtagadni tőle a kapcsolatot.

Egyébként az, hogy "az Illuminati egy vagy több földalatti bázisát semmisítették meg az ellenük harcoló erők", melyek a nyári washingtoni földrengést is okozták...ezek az infók is Fulfordon keresztül derültek ki.
2007-ben került a reflektorfénybe, amikor nyíltan elkezdett harcolni az Illuminati ellen.
A harcban nincs egyedül szerencsére, hiszen: (jól figyeljetek)
Jelenleg 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot és tőle tudjuk, hogy 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN, mely csak 5 nagy "birodalomra" terjed ki.
Ennek a harcnak mi csak a felszínét érzékeljük, vagy még annyit sem. Ennek része a jelenlegi mesterségesen generált és fenntartott gazdasági válság, az aranyhoz visszatérni akaró vezetők (Saddam Hussein, Kadhaffi) megölése, sőt tartalékaik (arany és valuta) ellopása, harc a Dél-Kínai tenger újonnan felfedezett ásványkincseiért, a Hormuzi-szorosért és az ásványkincsekért Irán ellen...sorolhatnánk. Egy közös van bennük: ezekről a dolgokról csak bennfentesektől tudunk, illetve a felszínt láthatjuk.

Fulforddal több interjút is készített együtt és barátja
David Wilcock: író, tudós, kutató, aki az ősi civilizációk tudását, a kvantumfizikát és a 2012 próféciákat sikeresen kapcsolta össze. Könyvei bestsellerekké váltak. (Pl. Source Field Investigations). A Project Camelot munkáját is segítette, rendszeresen tart előadásokat származásunkról, az Univerzumról és őseink tudásáról.


Kezdjük akkor a héten titokban felvett David Wilcock beszélgetéssel, mely elején nagyon feldúlt, zaklatott állapotban sírva kezd neki a beszélgetésnek a kutató. Ebből magyarul kiemeltünk több dolgot.

KAPASZKODJ MEG, MERT MOST NAGYON SOK MINDENT MEG FOGSZ ÉRTENI !


Project Camelot rádió - Kerry teljes interjú David Wilcock mint halálos f


A teljes anyag a hatalmas pénzről és egy titkos szövetségi perről, ami esetleg romba döntheti az Illuminati pénzügyi zsarnokságát a bolygón HOLNAP következik ! 

"Ezen a Fulford sztorin dolgoztam, ami egy sokkal nagyobb titok, mint az UFO-k. Miután felnyomtam ezt a dolgot a netre, felhívtak. Kedveli David Wilkock-ot ? Kérdezték? Ha csak megkínoznának, akkor szerencsés vagyok mondta. Halálosan megfenyegettek, majd dark-hipnózist és elmekontrollt említettek, hogy az is szóba jöhet. 
Így kezdődött a beszélgetés.". 
6:45 után sikerül megnyugodnia és kezdi mesélni a lényeget és az összefüggéseket:

"Azt tudjuk, hogy 2007-ben került reflekltorfénybe Benjamin Fulford, akit azóta ismerünk. Ő 117 nemzettel tart fenn kapcsolatot, mely 117 nemzet szövetségben áll az ILLUMINATI ELLEN. Amiről viszont nem tudtok, az a G5 országok titkos politikai vezetése, melyek megbízottak útján irányítanak más országokat, voltak köztük báb-vezetők, diktátorok a Közel-Keleten, Afrikában, és ezen országok most vissza akarják kapni szuverenitásukat ! 
A "lándzsa hegyén", amit eddig ezek terveztek az Illuminati ellen, a "csattanó", 
az EGY PER (lawsuit), Benjamin beszélt már erről az oldalán legalább 1,5 éven keresztül. A website-ra november 15-én töltötte fel és 23-án is. 111oldal hosszú és rendkívül bonyolult.
Amikor letöltöttem, azt hittem elsőre én is, hogy ez egy szarság, amikor wikipedia idézeteket láttam. Egy hosszú bejegyzést írtam is Benjamin Fulford oldalára, hogy ez egy "bullshit". 

Ezek után többen léptek személyesen kapcsolatba velem (akik felelősek ezért a dologért, hogy eljuttatták Fulfordnak a dokumentumokat) és azóta küldtek nekem több mint 500fotót és több tucat dokumentumot. 
Dokumentumokat, melyek AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY VÉRDÍJ VAN KITŰZVE A FEJEMRE
Láttam a kódokat, a pontos dokumentációt, mely tartalmazza, hogy ezek az emberek le lesznek vadászva. A birtokomban van ez a dokumentum. 
Hamarosan elkezdem megkapni és átadni az embereknek a Wilcock fájlt, akik tudják, hogy kik vagytok. Kérlek ne várjátok a fájlt !

A kategória 1 akkor lép életbe ha engem megölnek. Ez 3-4 nap és kiderül...
Ha látjátok a kódmondatot a következő frissítésben az oldalamon, hozzátok nyilvánosságra
Soha nem gondoltam, hogy ilyenre lesz szükségem...
Elmondtam, hogy mindent rögzítettem amikor telefonon beszéltünk, hogy nagyon kényes dolgok vannak abban a fájlban.. Kérem, ne tegyék ezt velem ! Oké, megnyugszom.."

"Nos ezek az emberek....Itt a történet: Adam Smith (Wealth of Nations 1700) írta ezt a dokumentumot: Amelyik ország aranyat birtokol, veszélyt jelent az egész világra. Minden, ami a történelemben következett, az ebből a műből következik. Az volt az érv, hogy az emberek, akik birtokolják az aranyat, ki tudják venni és át tudják vinni egyik országból a másikba. Nemzeti szuverenitásuk, azzal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard van az egy veszélyt jelent a világ többi részére nézve.
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák, az aranyat távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől.
Ez az egyik legnagyobb titok!
Eredetileg úgy volt, hogy egy nemzet jóléte annak arányában teremtődik meg, ahogy a nemzet polgárainak jóléte növekszik. Az aranystandard viszont lehetővé teszi, hogy minél ügyesebbek, annál nagyobb jólétre tesznek szert sokan. 

A pénzzel viszont veszítenek és veszítenek az értékéből. Ezért alapvetően kiiktatták az aranystandardot, így nem lehet védekezni az infláció ellen. Ezt láthattuk a weimari köztársaságban. Ez a terv átment a brit birodalmon is, amit titokban a Rotschildok irányítanak. Az arany 85%-a Ázsiában volt mivel a római birodalomban összerabolt rengeteg aranyat az Ázsiából érkező "kincsekért", fűszerekért, porcelánért, árukért adták oda a birodalmak. Arannyal fizettek mindenért. "

- De miért támadt ez a rendszer Önökre? 
"A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kína után menjen. 1921-ben Hirohito császár Londonba ment és létrehozta a Bank Of International Settlements - t. (Fulford is elmondta ezt az információt, bár információinak 99%-át mindig megtartja, nem is tudom miért mondta el nekem)
Létrehoztak egy tervet, egy nagyon titkos tervet, hogy a világon létező összes aranyat elkobozzák és megszerzik és titokban letétbe helyezik. Ez Hirohito-n és az ő japán hadseregén keresztül sikerült. Úgy hívták Golden Lilly, behatolt Kínába és embereket öltek, elrabolták az aranyakat. Az aranyat különböző helyeken tartották.
2 millió tonna arany lett letétbe helyezve az Bank Of International Settlements által a Federal Reserve-nél (amerikai szövetségi jegybank). Számításaim szerint ennek az aranynak a mai áron számított értéke: 11 millió trillió dollár !!! Minden, amit az arannyal kapcsolatban mondanak, hogy megijesszenek, az nem igaz! Ez a legnagyobb titok, amitől beszarnak és nem akarják, hogy az emberek tudjanak róla! "


AKKOR FOLYTATÁSA A TÖRTÉNETNEK HOLNAP

forrás:/Világ Helyzete/




2. rész. Trillió Dolláros Per és a Nemzetek Aranyának ellopása



Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio


Az első információk után a folytatásban annak a cikknek a fordítását és az összefüggéseit olvashatjátok, amit David Wilcock és Benjamin Fulford szivárogtattak ki, illetve ami az oldalukon is megjelent. A halálos fenyegetés oka is részben olyan dokumentumok megszerzése volt, amit először Fulford, majd Wilcock is megkaptak forrásuktól. Ekkor indult el a lavina...


A követekező sorok David Wilcock oldalának legutóbbi , múlt heti bejegyzései:
"Ez a legnagyobb sztori..., a FED által "bubble money" létrehozására elkobzott 2millió tonna aranyról és a szövetségi perről, mely porig rombolhatja a jelenlegi teljes pénügyi összeesküvést."

"A modern történelem legnagyobb bomba sztorija lehetne. Csak most kezdjük összeilleszteni a részeket és megérteni, mi folyik az okkult pénzügyi-geopolitikai színtéren és hogyan dolgozik egy 117 országból álló nemzetszövetség azon, hogy felszabadítsa a Földet a pénzügyi zsarnokság alól."

"[UPDATE, MÁSNAP REGGEL: Még azon a napon, ahogy ez a bizonyos cikk megjelent, Benjamin Fulfordot akarata ellenére őrizetbe vette egy CIA-típusú csoport, veszélyben lehet az élete.
Ez volt az oka, hogy nem is jelent meg egy bizonyos TV Show felvételen, ahol ott kellett volna jelennie. Ez komoly lehet. Imádkozunk, hogy jól legyen Ben és Téged arra bátorítunk, terjeszd ezt, mert a Nyilvánosság = Védelem !
Dec.12. UPDATE, 12:44 AM AZNAP ÉJJEL: Megtudtuk, hogy Fulford él és rendben van. Talán saját védelme érdekében tartották a szállodában, ezt még nem tudjuk. Ahogy megtudok valamit, itt frissítem.Dec.14. UPDATE Szerda 3:48 PM: Megfenyegettek, hogy halálra kínoznak, ha megírom a "The Trillion-Dollar Lawsuit That Could End Financial Tyranny." történetet. Nagyon komoly halálos veszélyben vagyok tudtam meg egy nagyon magas szinten lévő bennfentestől, aki szerint "nagyon jó ötlet" lenne feltennem a Második Részt az üggyel kapcsolatban. Non-stop fogok dolgozni e cél érdekében. Továbbiakat a cikk alján találtok. Ahogy kitettem az oldalra a halálos fenyegetésem, felhívott Kerry Cassidy és mondta, hogy 20perc múlva kezd a rádióban, csatlakozzak hozzá. (Ezt a rádiófelvételt és beszélgetést hallhattátok az előző bejegyzésünkben. Annak további magyar nyelvű fordítása is fel kerül a Világ Helyzete oldalra hamarosan...Szerk.)Dec.14. UPDATE Szerda 5:43 PM: Akik A Wilcock fájt megkapták, ne próbáljanak semmilyen módon kapcsolatba lépni velem. Az instrukciókat a jelenlegi Update tartalmazza.Dec.15. UPDATE Csütörtök 5:30 PM: Rejtjelezzük, hogy végére érjünk a második résznek és jól haladunk. A Coast To Coast Radio felvette Daviddel a kapcsolatot és este 10körül egy nagyon rövid 3perces összegzés mond arról, mi is történt. Ez JELENTŐSEN megnöveli a védelmünket és a biztonságot.Dec.17. UPDATE Szombat 5:15 PM: Amióta tettem ezeket a bejelentéseket, a telefonom állandóan csöng és rengeteg nem fogadott hívás jön össze, ez nagyon zavaró.
Nem hiszem, hogy továbbra is veszélyben lennék. Ezt a cikket már 350ezren látták és valaki azt mondta nekem, ha már 200ezernél is többen tudnak róla, akkor nem valószínű, hogy utánam jönnek.Kódolom, hogy végére érjek a Második résznek és holnapra remélhetőleg fent lesz."
]
Dec.18. UPDATE Vasárnap: Köszönöm! Valószínűleg megmentettétek az életem a nyilvánossággal.!AZ ÜGY általában ezen a néven található most:


"Trillion-Dollar Lawsuit that could end financial tyranny"

Ez azt jelenti, hogy van egy szövetségi PER és van egy ÜGY, melynek dokumentumai nem kerülhettek volna ki, de valakik mégis eljuttatták Fulfordnak, ezzel elindult a balhé...
De mi a PER-ben a vád és mi ez az ÜGY ?

Az első, főáramú médiában megjelent cikket, mely feltárja ezt az megdöbbentő ügyet egy McCue nevű illető írta. 
Itt egy áttekintés erről.
Ennek magyar nyelvű fordítását olvashatjátok az alábbiakban.
Ahogy az előző részben már szerepelt,
"az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, a Nemzetközi Kincstári Ellenőrzési Hivatal és az Olasz kormány összeesküdött másokkal, hogy ellopjanak több mint 1100 milliárd dollárnyi pénzügyi eszközt, ami humanitárius célokat volt hivatott támogatni."

111 oldalnyi szövetségi VÁD magában foglal olyan Entitásokat, melyek mind előfordulnak az összeesküvés-elméletekben: Vatikán, Illuminati, Trilateral Trillenium Tripartite Arany Bizottság és a US Federal Reserve (Amerikai Szövetségi Jegybank-FED)
A felperes Neil Kennan azt állítja, hogy 2009-ben pénzügyi eszközöket bíztak rá - köztük a FED 124,5 milliárd dollár jegyzett értékű kincstárjegyet, 2 japán kormány államkötvényt, melyek együttes névértéke 19 milliárd dollár, és egy amerikai "Kennedy" kötvényt, melynek névértéke 1 milliárd dollár.

A megbízást egy magát "Dragon Family"-nek nevező szervezet adta, mely számos rendkívül gazdag, de titkos ázsiai család csoportja. A Dragon Family tartózkodik a nyilvánosságtól és hogy tudjanak róla mások, de úgy hiszem, a jóért cselekszenek, egy jobb világért. Állandó egyeztetésben vannak magasabb szintű globális pénzügyi szervezetekkel, mint például a FED- állítja Keenan.

Fennállása során a múlt században a Dragon Family hatalmas vagyont halmozott fel azáltal, hogy ellátta a FED-et és az USA kormányát arany és ezüst pénzügyi eszközökkel bizonyos, Svájcban vezetett számlákon keresztül, aminek ellenszolgáltatásaként számos, rövid és hosszú lejáratú államkötvényeket, tanúsítványokat kapott...ahogy azok le vannak írva...kötelezettségek a FED részéről.

Kennan azt mondja, hogy a felhalmozott kamatokkal az eszközök jelenlegi értéke 1 billió dollár
(1 Trillion $). Azt mondja még, hogy a Család megbízta őt főleg annak érdekében, hogy válasszon kibizonyos regisztrált és engedélyezett zártkörű kibocsátású beruházási programokat /Private Placement Investment Programs (PPPs)/ meg nem határozott globális humanitárius erőfeszítések érdekében.

Figyelemre méltó panaszában Keenan azt állítja, hogy az Amerikai Kormány hatalmas mennyiségű pénzt kapott arany és más nemesfémek formájában a Dragon Family-től sok évvel ezelőtt, amit a FED-nél helyezték el a dollár érdekében és kockázati biztosítékként, mely globális tartalékvaluta szerepét tölti be jelenleg is.

Az egész összeesküvés 2 japán állampolgár (Akihiko Yamaguchi and Mitsuyoshi Watanabe)illegális őrizetbevételével és a 134,5 milliárd $ értékű papírok lefoglalásával kezdődött, amikor azok próbálták 2009 júniusában ezekkel egy bőröndben átlépni Svájcból Olaszországba a határt.
(Ezt láthatjuk a már ismert képen is itt lentebb. És ez az ügy kétséget kizáróan megtörtént, mert egy eldugott riport 2009-ben le is ment erről, de csak egyetlen csatornán és hamar süllyesztőbe került. Szerk)

FOX News 134 milliárd dollár az USA-ban Bond lefoglalt olasz határo



A benyújtott panaszban Yamaguchi úgy szerepel, mint Keenan elődje, aki próbálta a Dragon Family pénzeszközeit legitim PPP beruházásokba elhelyezni, ezzel elősegítve humanitárius céljaikat. Keenan a csoport nevében tett erőfeszítésein keresztül ismerte meg a japán férfit és a Dragon Family-t is. Bevezette őket egy Ciprusi Bankba, mellyel üzleti tevékenységet folytathatnak.Yamaguchin keresztül kért és kapott is jóváhagyást és egy különleges meghatalmazást, hogy a csoport pénzét PPP üzletekbe tegye. Ekkor kapta meg azokat a pénzeszközöket, melyek a per tárgyát képezik. Úgy volt, hogy 30% részesedést kap a profitból, amit összehoz. A perirat szerint 1 hónappal a japán férfi őrizetbe vételét követően egy Leo Zagami nevű férfi lépett színre, aki önmagát 33.fokú szabadkőművesnek (33rd degree Free Mason) írta le, mint a Templomos Lovagok (Knights Of Templar) szakadár frakciójának és a P2 (Propaganda Due) magas szintű szabadkőműves Lodge Elit centrumának vezetője Monte Carloban...

Továbbá az irat szerint Zagami állította, hogy a Vatican Illuminati és más európai szekta-társaságok képviselője és keresik a kapcsolatot egyes ázsiai titkos társaságokkal.
Egy Japánban létrejött találkozás során beszélt egy kapcsolattartóról, amit Yamaguchi és Watanabe hozott létre és hogy bennfentes információi vannak a lefoglalt pénzeszközökkel kapcsolatban.

Ezt követően kapcsolattartóját összehozta Japánban a perben alperesként szereplő Daniele Dal Bosco-val, aki vatikáni bankár és a P2 Masonic Lodge (Propaganda Due Szabadkűművesek)munkatársa, aki "képes hozzájutni az olasz kincstári rendőrség által lefoglalt kötvényekhez.
Az irat nagyon bonyolult történetet tartalmaz számos képlékeny és mozgó résszel.

Keenan elmondásában ő és Dal Bosco hamarosan napi kapcsolatban voltak Skype-on éselrendezték, hogy találkoznak Olaszországban. Az itt tartott beszélgetések alatt Dal Bosco nem csak úgy képviselte az ügyet, mint Zagami pénzügyi tanácsadója, hanem mint a Vatikán, Vatikánváros, Róma és a P2 Masonic(szabadkőműves) Lodge kincstárnoka!
Keenan elmondta, hogy ennek eredményeként,bár megpróbálta személyes birtokában tartani a rábízott pénzügyi eszközöket, mégis elkezdett megbízni Dal Boscoban és "ideiglenes megőrzésre és letétkezelésre" átadta neki a visszaszerzett kötvényeket.

Dal Bosco viszont eltűnt a kötvényekkel és a globális piacon kért segítséget, hogy azokat titokban, lopva, átalakítva és megvesztegetéssel értékesíteni tudja.

Keenan állításában az összeesküvés kibontakozása még folytatódik, ugyanis számos magas rangú tisztviselő többször ajánlott fel neki megvesztegetésként 100 millió $-t azért, hogy engedje el ezeket az eszközöket anélkül, hogy leleplezné megbízóinak, a Dragon Family-nek az értékpapírok ellopását. Így lehetővé válna, hogy ezeket az eszközöket átváltanák az ENSZ-nél úgynevezett "Szuverenitási Programba" az ő teljes pártfogásuk, védelmük és esernyőjük alatt érinthetetlenséget biztosítva.

A kiszivárgott vádirat szerint más vádlottak még az ügyben:

Az ENSZ főtitkár Ban Ki-Moon és a volt olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi


Giancarlo Bruno aki a Világgazdasági Fórumon a bankszektor vezetője és Olaszország ENSZ nagykövete, Cesare Maria Ragaglini

valamint
Ray C. Dam a Nemzetközi Kincstári Felügyeleti Hivatal elnöke
és David A. Sale az OITC tanács és cabinet helyettes vezetője.
Keenan kéri az ellopott "eszközök" visszajuttatását, büntető kártérítést, bírósági költségek megtérítését többszörös csalásra, szerződésszegésre, nemzetközi jog megsértésére való kényszerítés miatt.

Őt képviselik a perben William H. Mulligan Jr., with Bleakley, Platt & Schmidt of White Plains, N.Y
És ez ennek a történetnek még mindig csak a felszíne.
Minél jobban kutatom, amiket Fulford és Wilcock dokumentumként megkaptak, annál mélyebb és szövevényesebb ez az ügy. (Szerk.)

A David Wilcock interjú teljes magyar szövege, a "TRILLION-DOLLAR ÜGY" további részletei és Benjamin Fulford elképesztő összefüggései erről az évszázados összeesküvésről következnek a folytatásban.

forrás:/Vilag Helyzete/



Az évszázad botránya lehetne 3.rész-J.F.Kennedy, 9/11 és a Trillió Dolláros PER



Írta és Szerkesztette: O. László, fordítást segítette: Rita Physio
A mostani 3.rész David Wilcock halálos fenyegetése után készült interjú átirata lesz, amit magyarul is megosztok veletek.
Ennek az interjúnak az első felét az 1. rész végén már olvashattátok, melyben megtudtuk, hogy:
Az volt a cél, hogy az aranyat elkobozzák és távol tartsák a piactól, a nemzetközi kereskedelemtől. Ami a történelemben azóta történt, szinte minden Adam Smith (Wealth of Nations 1700) c. művéből következik./
Az országoknak nemzeti szuverenitásuk van azáltal, hogy birtokolják az aranyat és az "aranystandard" vagy bármiféle más nemesfém standard egy veszélyt jelent./ 
A Rotshildok és az általuk irányított brit birodalom meghódította Japánt és arra használta fel, hogy Kínát lerohanják és megszerezzék kincseit.
A 2. részben megtudtuk, hogy Ázsia csúcsgazdag családainak titkos társasága a Dragon Family is hatalmas mennyiségű aranyat adott megőrzésre a FED-nek, amit azóta sem tudott visszaszerezni és ráadásul a kiállított kötvényeket el is lopta a Vatikáni Illuminati vagyis a Vatikáni Kincstár szabadkőműves vezetője. Ez is tárgyát képezi annak a Trillió Dolláros Pernek, melyben mindez vádként szerepel és ez robbantotta ki az ügyet, melynek köszönhetően kikerültek dokumentumok.

Project Camelot rádió - Kerry teljes interjú David Wilcock mint halálos 


Az interjú folytatása:

"Nos a világ országai letétbe helyezték az aranyat. Az arany okozta azt a fenyegetést, ami a második világháborúhoz is vezetett.
Az arany jelentős része már elkobzott arany volt, főleg az USA által mikor bevezették, hogy tilos aranyat birtokolni, hanem letétbe kell helyezni.
Európa aranyainak jelentős részét viszont a zsidók birtokolták.
Nos, 1938-ban 7 hatalmas amerikai hadihajó vitte az USA-ba az aranyat, ami ázsiaiak birtokában volt és helyezte letétbe a Federal Reserve-nél, aminek ellenértékeként államkötvényeket állítottak ki.
Ez része volt a tervnek, annak, amit 1944-ben a Breton-Woods konferencián tetőztek be, azaz a II. világháborúval azaranyelkobzást teljesítették.
(Csak érdekesség, hogy ezen egyezmény keretén belül létrehozták aNemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (IBRD, amely ma aVilágbank-csoport öt szervezetének egyike) és a Nemzetközi Valutaalapot (IMF). Minden ország kötelessége volt a monetáris politika elfogadása, ami meghatározta valutájának (rögzített) átváltási arányát az aranyhoz mérve. Érdekes az is, hogy 1971-ben felbomlott ez a rendszer, miuán Nixon elnök a vietnámi háború után eltörölte a dollár aranyhoz rögzített árfolyamát. Szerk.megj. )

Egy bennfentes mondta el, hogy Ő maga egy ilyen létesítményben dolgozott és kb. 
1mérföld hosszan, mindkét oldalra kosárlabda-csarnok méretű termek nyíltak és azok tele voltak plafonig téglába rendezett aranyrudakkal.
A hivatalos álláspont szerint 
a világ aranykészlete kb. 120ezer tonna (egyes adatok szerint 167ezer tonna), de a valóságban túl van a 2 millió tonnán, melynek jelenlegi értéke 11millió billió dollár. Ez határozza meg az árfolyamokat, a világ valutáinak értékét. Van arany Fort Knox-ban, bázisokon, de a lényeg, hogy el van kobozva, így ha senkinek sincs aranya, akkor nincs lehetősége a felemelkedésre a buborék-pénzrendszerrel szemben. Hiszen csak a computer-en lévő számok jelennek meg úgy, mintha az pénz lenne.
Ez volt a tervük, végre is hajtották, nem is akarok erről túl sokat beszélni, hogyan is tárolják ezt a sok aranyat,...földalatti bázisokon, de van ilyen Taivan szigete alatt is, ahová 1920-30 között a kínaiak kimenekítették a kincseiket. Itt van 7 emelet mélyen egy 14-15 mérföld széles raktár, melynek egyik felében csak arany van, másik felében Kína drága kincsei.
Ez semmilyen publikus domain címen nem található meg.
Az UFO-aktákhoz sokkal egyszerűbb hozzáférni, mint ezekhez az adatokhoz.


Ezekről én sem hallottam addig, míg 
a 90-es években nem kezdtem el nyomozni és kapcsolatba nem kerültem  bennfentes kongresszusi emberekkel 1
Így kaptam meg én is a 
"Trillion Dollar Lawsuit" ügy anyagát és Fulfordon keresztül megerősítést kaptam, hogy igen, van egy 1,1 billió dolláros per, amiben az ENSZ, a Világgazdasági Fórum, az Olasz kormány, a Vatikán és sok más név benne van.
Ez megdöntené a Régi Világrendet, a fennálló zsarnokságot.
Az ázsiai 7 hadihajónyi arany és más nemesfém volt a világgazdaság és a dollár letétje.

1944-ben még az is az egyezséghez tartozott, hogy ezért a pénzért cserébe vállalják, hogy a világ jobbá tételére fordítják, illetve az ázsiai és afrikai gazdaságot majd fellendítik belőle, de 1954-re kiderült, hogy ez nem történt meg. Ezért fellázadtak és meg akarták ezt változtatni.Ez vezetett el a tervhez, amibe John F. Kennedy és Suharto elnök Indonéziában is be lett vonva és melynek eredményeként Kennedy kiadta azt a saját rendeletet, mely 11110 kódnéven található(és egy ezüstön, mint nemesfémen alapuló pénzt, valutát szeretett volna, hogy megakadályozza az eladósodást és lehetővé tette volna visszafizetni az adósságot anélkül, hogy a FED kamattal terhelt pénzére szükség lett volna./Erről a linkről fordítottam Szerk/.
Ez viszont lefejezte volna a FED-et. Ezután 3 nappal meg is ölték Kennedy-t.

Akkor az ázsiaiak nem voltak akkor képesek bármilyen katonai lépésre, hogy ellenállást fejtsenek ki.
Kötvényeik 1944-ben lettek kiállítva, aminek 1994-ben volt a lejárata. Szerették volna visszakapni az aranyat. Gyakorlatilag 30évet vártak és mikor a Breton-Woods felbomlott, akkor sem.Hanem beperelték a FED-et, hogy változtassanak a FED-en és az egész világgazdaság rendszerén. A FED vezetői NEM-et mondtak.
Ez vezetett el egy másik perhez 1998-ban, amikor Kína megpróbálta visszaszerezni az aranyakat, amit -ahogy ők mondják már - elloptak tőlük 1938-ban és lejárt a 60év.


A PERT ELVESZTETTE A FED a titkos tárgyalásokon az ENSZ-ben és az a határozat született, 
hogy az aranyat vissza kell adni
2001. Szeptember 12-én.

A pénzt a WTC 7-es épület alatt tartották (mely egyben a CIA egyik főhadiszállása is volt). Tudjuk azóta mi történt az ezt megelőző napon. Ahol az arany volt, a tárolót kiürítették ...az épületet a 2 WTC torony leomlasztása után ellenőrzött robbantással felrobbantották és ahogy Fulford forrásai is megerősítették ezért is történt 9/11.

Ezután még volt 
egy másik per is a FED ellen, amikor küldtek ugyan a kínaiaknak aranyat, de hamisat. Kívül arany volt, belül viszont értéktelen. Ezek után a kínaiak stratégiát váltottak. Ez igazából nem a jelenlegi kínai vezetők, a kommunisták, hanem Csang Kaj-sek nemzeti pártja a Guomindang idejére megy vissza. Ők küldték a FED-be az aranyat.A kínaiak megpróbáltak szervezni egy nemzetközi szövetséget a dollár összeomlására, de 2008 sok amerikai vállalat összeomlását és a pénzügyi válságot is okozta, mert senki nem számított arra, hogy kiderül, mennyi légből kapott pénzzel kereskednek, ami mögött semmi fedezet nincs.
Így 
a kínaiak a tervet elhalasztották. Így jött létre ez a szövetség, melyben 117 nemzet fogott össze ebben a perben (úgy tudom már 122-re nőtt azóta a számuk.)
Ők lehet, tudják, ki a bennfentes, aki az egészet kiszivárogtatta, mert felhívott reggel a forrásom és mondta, hogy ketten is felhívták ma és két különböző személy mindegyike ugyanazt mondta:
Akkor járnék a legjobban, ha minél előbb feltenném az ügy többi részét, mert lehet holnap késő lesz és nagyobb biztonságban leszek, ha már kikerül az infó és többen fognak tudni róla.
A G5 országok vezetőinek ugyanis egyáltalán nem tetszik, ahogy a dolgok alakulnak és tudják, hogy az emberek fel fognak lázadni, mikor kiderül, hogy az egész gazdaságot ellopták.

Ami önmagában akár még jót is tehet, hiszen kiderül, hogy az egész légből kapott pénzt és ezt a buborékot csak úgy tudták előidézni, hogy elkobozták a Földön fellelhető aranyat."


Ezek után David Wilcock úgy döntött felteszi az ügy második részét és részleteit is...


Forrás: /Világ Helyzete/



Belépés egy párhuzamos dimenzióba


A párhuzamos univerzumok, dimenziók a sajátunkhoz majdnem hasonlóak, tűnődött egykor Platón, és a Princeton Egyetem végzős hallgatója Hugh Everett matematikailag tanulmányozta 1954-ben. Ezen párhuzamos világok közös mítosza kapcsolatba került a sci-fi irodalommal Edwin A. Abbott 1884-es "Síkföld: Számos dimenzió romantikája" című regényében.

A párhuzamos univerzumok, dimenziók a sajátunkhoz majdnem hasonlóak, tűnődött egykor Platón, és a Princeton Egyetem végzős hallgatója Hugh Everett matematikailag tanulmányozta 1954-ben. Ezen párhuzamos világok közös mítosza kapcsolatba került a sci-fi irodalommal Edwin A. Abbott 1884-es "Síkföld: Számos dimenzió romantikája" címűregényében. Több modern sci-fi, mint a dimenzióugró televíziós műsor a "Sliders", és Philip K. Dick regénye az "Az ember a Fellegvárban" (melyben a tengelyhatalmak nyerték a II. Világháborút) nyújtanak bepillantást ezekbe a világokba, melyek eltérnek a sajátunktól. Izgalmas, hacsak nem magad bukkansz rá egyre ezek közül a dimenziók közül, ahogy azt Carol Chase McElheney tette 2006 márciusának elején.

Eső verte McElheney autóját, ahogy áthajtott San Bernardinon, Kaliforniában, hogy eltöltsön néhány napot egy kutyakiállításon Perrisben. Ahogy megállt egy dombon a város déli részén egy közúti jelet látott Riversidehoz közel. Családi gyökerei Riversidehoz kötötték az 1800-as évek elejéről, és meg akarta látogatni a jól ismert helyeket, mint például a régi házukat, és a temetőt, ahol a nagyszülei vannak eltemetve. "Riversideba jártam már kicsi korom óta," - mondta McElheney. "Nagyon jól ismerem a várost. Tudom, hol élt a nagymamám. Voltam a temetőben. Tudtam, hogy hova megyek."

Ahogy McElheney nagyszülei sírjának meglátogatására gondolt, a hideg futott át rajta. "Ahogy elhatároztam hogy meglátogatom a temetőt, hirtelen szivar illata töltötte be az autómat" - mondta. "Ez szakadó esőben volt, és az ablakaim fel voltak húzva. Nagyapám szivarozott, és meghalt, amikor ötéves voltam, ez minden, amire vele kapcsolatban emlékszem."

Ugyanolyan gyorsan, ahogy a szag átlebegett az autón, el is tűnt. Elhajtott Riverside mellett Perrisbe, ahol beköltözött egy szállodába, hogy részt vegyen a kutyakiállításon.

Másnap McElheney részt vett az első pásztorkutya próbán, aztán elment Riversideba. Nem tetszett neki, amit látott. "Nem találtam ott semmi ismerőst," - mondta McElheney.
Ott éltem a főiskola után. "Az utcája nem volt ugyanaz, valami nem stimmelt. A bungalók kis udvarral ugyanolyan idősnek látszottak, mint az öreg ház, és a számok helyesek voltak, de a ház nem volt ott. Nem találtam a régi helyén," - mondta. "Azt gondoltam, hogy nem lehet, hogy lebontották a házat és egy másikat építettek az 1920-as évek stílusában, hogy építészetileg illeszkedjen. Egyik ház sem tűnt ismerősnek. Mindegyik másképp nézett ki."

Aztán elhajtott abba az utcába, ahol nagyanyja élt, és leállította a kocsit, majd csodálkozva körülnézett. "Teljesen más volt," - mondta. "Egyik ház sem volt olyan, mint amire emlékeztem. Nem voltak magas fák, a háza pedig nem volt ott. A házszámok ugyanabban a sorrendben voltak, de mindegyik ház új volt. A nagymamám háza, a nagynéném és a nagybátyám háza a szomszédban eltűntek. Minden ház, melynek a nagyanyja utcájában kellett volna lennie, modern farm-stílusú épületként sorakozott bokrokkal, nem olyanok, mint a nagyanyja nagy Tudor háza hatalmas eukaliptusz fákkal az udvaron. "Egyszerűen csak eltűnt."

A temető is. "A temető, ahol a nagyszüleim el voltak temetve, nem volt ott," - mondta McElheney. "Körbe-körbe vezettem a terület körül, ahol lennie kellett volna, de csak el volt kerítve, és tele volt gazzal. Kapu sem volt, behajtó vagy ilyesmi."

McElheney zavarodottan elindult az üres telektől, hogy megnézze, hátha talál bármi ismerőst. Talált. Felismerte a Riverside Városi Kollégiumot és a Központi Középiskolát. "Néhány más dolog stimmelt. A főiskola és a középiskola jobbra nézett," - mondta. De amikor rátért a Egyetemi Sugárútra, a dolgok jelentősen eltérőek voltak. "Az Egyetemi Sugárút volt a fő akadály, ijesztően kinéző emberek voltak ott, úgyhogy eljöttem onnan," - mondta. "Kerestem a Misszió Vendégfogadót, és nem volt ott."

Az Egyetemi Sugárút, egykor éttermek, biztosító társaságok, bankok és motelek otthona, most "teljesen gettó", - mondta McElheney. "Minden tele graffitivel, és elhagyatott." Azon a ponton félt megállni és érdeklődni. Az Egyetemi Sugárúton rájött, hogy valami másvilági történik vele. "Az jutott eszembe, ha kiszállnék a kocsiból, akkor valami furcsa történne," - mondta McElheney. "Azt gondoltam, ha beszélnék valakivel, akkor örökre itt tartana ennek a 'másik" Riversidenak a furcsa változata, vagy, hogy ők nem is emberek lesznek. Minél több helyet próbáltam felismerni, annál inkább semmi sem volt a helyén. Semmi sem tűnt ismerősnek."

Néhány gyötrelmesen frusztráló óra után McElheney megfordította az autót, és visszament Perrisbe. "Minden normális volt," - mondta. "Attól féltem, ha visszamegyek, a hotel nem lesz ott, vagy a kulcsom nem lesz jó. Minden olyan volt, amilyennek lennie kellett."

Néhány évvel később McElheney apja meghalt, és ugyanabban a temetőben temették el, ahol a nagyszüleit, abban a temetőben, melyet egy üres, elkerített teleknek látott, sok gazzal. "Visszakerült arra a helyre, amire emlékeztem," - mondta."Apámat a nagyszüleim mellé temették. A város többi része olyan volt, mint annak idején, amikor ott éltem a főiskola után a 70-es években. Az unokatestvérem ott volt, és elmondta, hogy a háza és a nagymama háza még mindig ott vannak. Az Egyetemi Sugárút normálisan nézett ki, és a Misszió Fogadó is ott volt. Ott ebédeltünk. Jól éreztem magam. Nem mentem vissza más területekre, hogy ellenőrizzem, de tudtam, hogy rendben lennének."

Mi történt Carol Chase McElheneyvel? Meg van róla győződve, hogy átcsúszott egy másik dimenzióba - egy olyanba, mely kevésbé volt barátságos. "Az volt az érzésem, ha kiszállnék a kocsiból, és beszélnék valakivel, akkor elmennék, és leugranék a föld széléről. És végül eltűnnék," - mondta. "Ez dimenziós dolog lehetett. Úgy nézett ki, mintha 2006-ban lettem volna, de teljesen máshol voltam. Úgy nézett ki, mint Riverside, ami egy teljesen más irányt vett."

ujvilagtudat.blogspot.hu


Léteznek párhuzamos világok?


Vajon léteznek párhuzamos világok? Mi van, ha igen? Mi van, ha a tér-idő képződménye nem más, mint egy óriási kozmikus mesekönyv, amiben kedvünk szerint haladunk előre, ugrunk át fejezeteket, leszünk gonosz királyné, avagy legkisebb királylány - és nem is tudunk róla?
Milyen lenne találkozni egy korábbi önmagunkkal, vagy egy jelenleg létező, ám másik világban élő énünkkel? Ha semmissé tehetnénk a teret, és utazhatnánk az időben, hogy lássuk, kikké válhatunk, és milyen döntéseken keresztül vezet az út? Mi van, ha a tudatunk végtelen kifejeződése jóval hatalmasabb, mint valaha képzeltük volna? Ha minden elképzelhető dolog már egyszer megvalósult, és csak azt hisszük, hogy újat találtunk fel?

Én és Én
A párhuzamos világok - vagy idősíkok, dimenziók - Richard Bach-féle hívei azt vallják, hogy az életünk, az előzőek és az eljövendőek is valami mátrix-szerű összefonódásban léteznek: végtelen számú útvonal, és mind az egy-egy elágazásnál hozott döntés szerint alakul. És bár "beszélhetünk" valamelyik régi önmagunkkal, hogy más döntést hozzon az út során, a végeredmény ugyanaz lesz: egy másik régi önmagunk majd kiegyenlíti a sors matekját.

Egy másik elképzelés szerint a párhuzamos dimenziókban élő önmagunk ugyanaz a személyiség, ám más környezetben, más képességekkel, más kapcsolatokkal és más motivációkkal létezik. Lehet, hogy a mostani, jelen önmagunk számára tudatos énünk egy teljesen szociális, hasznos honpolgár, míg egy párhuzamos dimenzióban épp halomra öljük a politikusokat, értelmi fogyatékosak vagyunk, vagy különc zseniként tengetjük napjainkat.

A polaritás törvénye

A párhuzamos életek úgynevezett nem-fizikai életek, amelyek kiegészítik, ellenpontozzák a jelen életet. Ha most nagyon gazdag vagy, egyik párhuzamos életedben biztos, hogy szegénységben élsz. Ha itt magányos vagy, egy párhuzamos világban boldog családod van. A polaritás törvénye értelmében bármilyen teremtés az ellentétes teremtést hozza létre egy másik, párhuzamos világban. Ennek a célja az energiák egyensúlyának fenntartása, ami legtöbbször az álommal valósul meg.

Az álmok üzenete
A párhuzamos síkok teljes, összeadott realitását nevezhetjük felettes tudatnak - néha tudatalattinak hívják. Állítólag ezt tapasztaljuk meg álmunkban, és a célja a folyamatnak az, hogy ezeket az élményeket apránként belevegyük a tudatos működésbe ebben az idősíkban. Aki hisz a párhuzamos világokban, különösen figyeljen az álmaira, mert sokszor szükséges és hasznos a jelen élethez az, amit egy párhuzamos énünk üzen vagy tanít. Ha nem tud fizikai formát ölteni énünk ellentétes polaritása, akkor nem-fizikai módon fejezi ki magát: álmunkban élünk át különböző eseményeket, és a gondolatok velünk maradnak.
Mit kezdhetsz a párhuzamos világokkal?

Azt javasolják, engedd be a tudatodba. Olyan információk, készségek birtokába juthatsz így, amiket teljesen bele tudsz illeszteni a jelenlegi életedbe, és gazdagíthatod vele azt. "Lenyúlhatsz" párhuzamos világokból olyan tudásokat, mint például hogyan kell zenét szerezni, szellemi tanítóvá válni, találhatsz nálunk ismeretlen gyógymódokat vagy technikai újításokat, de saját magad más oldalait, emócióit, hozzáállásait is megismerheted. Ki tudja, talán életcélt, vagy küldetést is kaphatsz, talán egészen más irányt vesz az életed, ha kinyitod magad a párhuzamos dimenziók üzeneteire.

Állítólag 36 különböző valóságsík létezik, és mindegyiken ugyanolyan meggyőződéssel játsszák az "egyetlen" élet nevű játszmát, mint mi itt. És persze azok is mi vagyunk, csak más felállásban... 

Forrás: Kiskegyed


A III. világháború árnyékában





A félhivatalos iráni hírügynökség, a Fars hétfőn bejelentette, hogy Szíria földjén közös hadgyakorlatot fog tartani Oroszország, Kína és Irán. A jelek szerint ez lesz a Közel Kelet minden idők legnagyobb szabású hadgyakorlata, amiben 90.000 katona, 400 repülőgép és 900 tank fog részt venni.
Jelentések szerint, Kína már jelezte az egyiptomi hatóságok felé, hogy 12 hajóval kíván átkelni a Szuezi-csatornán szíriai végcéllal, egészen pontosan a tartusi kikötő bázishoz, amit az oroszok használnak. Az iráni részvétel méreteiről nem közöltek adatokat.
Arra azonban emlékezni kell, hogy ez az első alkalom, amikor jelentősebb orosz és kínai egységet küldenek Szíriába, illetve egyáltalán a Közel Keletre. Amiből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a két hatalom be kívánja mutatni az iráni és a szír rezsimmel fennálló szövetségét. A jelentős orosz és kínai katonai erő jelenlététől azt várják, hogy elvegye az amerikaiak kedvét Bashar Assad rezsimének a megdöntésétől. Pontos dátumot nem közöltek, de várható, hogy a katonai „bemutatóra” még ebben a hónapban sor kerül.
Ez egyben azt is jelenti, hogy Irán és a vele tárgyaló hat hatalmi ellenpólus eredményességében se Moszkva, se Teherán nem bízik. A katonai „összejövetel” érdekessége, hogy a bejelentésre a Mexikóban tartott G-20 megbeszélésen, közvetlenül az előtt került sor, hogy a részvevő Barack Obama és Vlagyimir Putyin találkoztak volna.
Az kétségtelen, hogy Amerikát már egy ideje eszi a fene, hogy líbiai mintára a szír lakosság „segítségére siessen”, ami egyenértékű egy olyan rezsimváltással, ahol a hatalomra Amerika barát bábuk kerülnének. Az ENSZ-en keresztül ez a kísérlet nem sikerült, mert a Biztonsági Tanácsban Mind Moszkva, mind pedig Peking megvétózta a határozati javaslatot…
Ezért egy ideje már várható volt, hogy USA a NATO körteléken belül, ENSZ mandátum nélkül is közbelép, ami az Irán elleni zsidó támadást nagymértékben elősegítené, valamint erősen megbolygatná a közel keleti kényes egyensúlyt (ha az izraeli dominanciát egyensúlynak lehet nevezni). Van tehát egy jó nagy béka, amit az USA-nak le kellene nyelni. Nagy kérdés, hogy le fogja-e nyelni ezt a békát. Ha nem, akkor is kell valamit lépni, mert a tétlenség hatalmas presztízsvesztéssel járna. Így a következő kérdés az, hogy a potenciális eszkalációból lesz-e de facto eszkaláció, és hol áll meg. Minden esetre egy nukleáris konfliktus kirobbanása egyáltalán nem zárható ki.
Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebook-on!
2012.02.24. Támad-e Izrael?





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése