2016. szeptember 13., kedd

Letölthető programok VI.

Letölthető programok VI.

Peazip 5.0

Be tud tömöríteni 7Z, ARC, BZ2, GZ, PAQ, PEA, QUAD, BALZ, TAR, UPX, ZIP formátumokba, és ki tud tömöríteni majdnem 130 különbözõ formátumból.

Peazip 5.0 64bit

Be tud tömöríteni 7Z, ARC, BZ2, GZ, PAQ, PEA, QUAD, BALZ, TAR, UPX, ZIP formátumokba, és ki tud tömöríteni majdnem 130 különbözõ formátumból. Ez a 64 bites verzió.

PicPick 3.2.6

Rajzoló program, ami tud képet lopni, azt ftp-re feltölteni, színt választani, pixel területet lemérni, szögmérõ, nagyító, színskála.

Oracle-Sun VM VirtualBox 4.2.14-86644

Segítségével több operációs rendszert tudsz futtatni már feltelepített operációs rendszereden. Támogatja az Unix, Windows, Macintosh és még DOS rendszereket is.

Winamp 5 LITE 5.64.3418

MP3 lejátszó, CD lejátszásával is megbirkózik. Az 5.5-ös verzióba ez az új felület is belekerült. Kicsit kevesebb csicsával, mint a FULL-ban. Aki csak mp3-at akar hallgatni vele, az ezt töltse le.

Winamp 5 FULL 5.64.3418

MP3 lejátszó, ami ma már videófile-ok, és CD lejátszásával is megbirkózik. Ezen kívül lekezeli az iPod és egyéb zenelejátszókat, internetes rádiókat, internetes TV adókat, és minden csicsa. Ismert file-ok: AAC, it, mod, nst, stm, AIF, itz, MP1, NSV, stz, AIFF, KAR, MP2, OGG, ult, amf, M2V, MP3, okt, flac, VLB, mp3, m3u, m3u8, pls, ASF, M4A, MP4, ptm, WAV, AU, mdz, MPEG, RMI, WMA, AVI, MID, MPG, s3m, WMV, CDA, MIDI, mtm, s3z, xm, far, MIZ, NSA, SND, xmz, 669, VOC, b4s, asx, wpl.

OoVoo 3.5.9.41

Chat program, amiben beépített videókonferencia (maximum 6 ember) is megtalálható, a szokásos üzenet és file küldõ képességek mellett.

Xpy 1.3.7

Pár titkos Windows XP/Windows 7 beállítást lehet vele megváltoztatni, felesleges dolgokat letiltani, mint pl. szervízek, stb. A korábban Vispaként ismert program már integrált a Xpy-ba. (Nagy köszönet az infóért Kooky Tommy-nak.)

SearchMyFiles 2.40

Sokkal komplexebb keresõ, mint a beépített és a fájlok megtalálásán kívül az ugyanolyan fájlok kiszûrésére is képes.

Avira Free Antivirus 13.0.0.3736

Virusírtó program, ami rootkitek ellen is véd. Természetesen az alapvetõ víruskeresõs dolgokat is ismeri, azaz folyamatos Windows figyelem, stb.

Gimp 2.8.6

Sokat tudó rajzolóprogram, csak kezdõknek bonyolult lehet a kezelõfelülete.

HWiNFO32 4.20.1960

Rendszer információs program, szenzorokkal, sebesség tesztekkel.

HWiNFO64 4.20.1960

Rendszer információs program, szenzorokkal, sebesség tesztekkel. 64 bites verzió.

Mozilla Firefox 22 angol

Remek böngészõ szabványkövetéssel és kiegészítõk telepítési lehetõségével.

Mozilla Firefox 22 magyar

Remek böngészõ szabványkövetéssel és kiegészítõk telepítési lehetõségével, magyarul.

Photoscape 3.6.4

Segítségével meg tudjuk nézni a képeinket, tudjuk azokat szerkeszteni, akár többet is egyszerre, és tudunk újat létrehozni, legyen szó akár animált gifrõl is.

xp AntiSpy 3.98.2 magyar

Ezzel a programmal pár titkos windows beállítást lehet vele megváltoztatni, vagy kikapcsolni. Szervízek, zip tömörítés, reportok küldése, meg még sok más felesleges dolgot.

CCleaner 4.03.4151 install

Sokoldalú program, ami a felesleges file-okat távolítja el, akár biztonságos törléssel (NSA, 7 pass, vagy Gutmann, 35) is. Ezen kívül regisztrációs adatbázis hibakeresést is tud, és kilistázni a Windows-al elinduló programokat. Yahoo eszköztár van az installban, ajánlott kiszedni elõle a pipát.

CCleaner 4.03.4151 rar

Sokoldalú program, ami a felesleges file-okat távolítja el, akár biztonságos törléssel (NSA, 7 pass, vagy Gutmann, 35) is. Ezen kívül regisztrációs adatbázis hibakeresést is tud, és kilistázni a Windows-al elinduló programokat.

Daum PotPlayer 1.5.38562

KMPlayerhez hasonló média lejátszó, ami nem fura, hiszen az eredeti fejlesztõ is ezt csinálja most. 64 bites változat letölthetõ a a hivatalos oldalról.

Mozilla Firefox Portable 22

A Firefox portable verziója, azaz nem kell installni sem, használhatod egy USB-s pendrive-ról is.

Mozilla ThunderBird 17.0.7 angol

Mail kliens, a Firefox megalkotójától. Tudja a POP3, IMAP protokollokat, megjeleníti a HTML és Text-es emaileket, beépített RSS olvasóval rendelkezik, nézi a helyesírást, filterek, phising védelem, import-export más kliensekbe vagy onnan, automatikus frissítés.

Mozilla ThunderBird 17.0.7 magyar

Mail kliens, a Firefox megalkotójától. Tudja a POP3, IMAP protokollokat, megjeleníti a HTML és Text-es emaileket, beépített RSS olvasóval rendelkezik, nézi a helyesírást, filterek, phising védelem, import-export más kliensekbe vagy onnan, automatikus frissítés.

CutePDF Writer 3.0.0.5

Virtuális nyomtatót hoz létre, és abba nyomtatva bármit megkaphatunk .pdf-ben, így bármely programból használhatod, ami nyomtatni tud. Kell hozzá ghostscript is, de ha rendelkezünk internetkapcsolattal, akkor letölti és installja azt saját magától.

DVDFab DVD Copy 9.0.4.7

Le tudja szedni a DVD, HD-DVD és Blu-Ray lemezeket is a merevlemezre. Megbirkózik az AACS és egyéb, fejlett másolásvédelmekkel is.

WhatInStartup 1.35

Megmutatja, hogy milyen programok indulnak el a windows-al, és azokat lehet ki-be kapcsolni. Ezen kívül tud véglegesen eltávolítani programokat úgy, hogy ha törlés után xy program visszateszi magát a startup-ba, akkor a WhatInStartup automatikusan eltávolítja újra.

OutlookAddressBookView 1.60

Megmutatja a Microsoft Outlook 2003, Microsoft Outlook 2007 vagy Microsoft Outlook 2010-ben tárolt kapcsolatok neveit, címeit, és egyéb adait, amit eltároltunk a programokban. A rar-ban található 64 bites változat csak a 64 bites Microsoft Outlook 2010-al mûködik együtt.

Quick Startup 2.9.0.823

Listázza a Windows-al elinduló progikat, és kedvedre törölhetsz bennük, vagy éppen Google megmondja, hogy mik is azok.

Calibre Portable 0.9.37

Segítségével konvertálhatjuk e-könyveinket másik formátumba, illetve szerkeszthetjük nekünk megfelelõre, nem mellesleg el is olvashatjuk azokat. A következõ formátumokat tudja beolvasni: CBZ, CBR, CBC, CHM, DJVU, EPUB, FB2, HTML, HTMLZ, LIT, LRF, MOBI, ODT, PDF, PRC, PDB, PML, RB, RTF, SNB, TCR, TXT, TXTZ. A következõ formátumokba tud menteni: AZW3, EPUB, FB2, OEB, LIT, LRF, MOBI, HTMLZ, PDB, PML, RB, PDF, RTF, SNB, TCR, TXT, TXTZ. A 64 bites változat letölthetõ a a hivatalos oldalról.

FileZilla 3.7.1.1 install

FTP kliens, ami mindazokat az ftp funkciókat tartalmazza, amit egy ftp kliensnek tudnia kell.

FileZilla 3.7.1.1 rar

FTP kliens, ami mindazokat az ftp funkciókat tartalmazza, amit egy ftp kliensnek tudnia kell.

Google Earth 7.1.1.1871

Világtérkép a Google-tõl. Pár helyet 3D-sen is megtekinthetünk, elmehetünk vele a Holdra, az óceánokra, vagy akár a Marsra is.

Internet Download Manager 6.17.1

Le tud tölteni a szokásos http, ftp protokollokon kívül a Youtube és egyéb videós oldalakról is videókat, vagy akár teljes weboldalakat. 30 napig lehet kipróbálni.

Irfan View 4.36 install

Az egyik legjobb képnézõ (a másik az XN View) ami rengeteg képformátumot ismer, és sok plug-in-ja miatt még videót (mpg, mov, avi, stb), zenét (mp3, mid, stb) is le tud játszani. Mindez kicsit több, mint 1 MB-ban.

Irfan View 4.36 rar

Az egyik legjobb képnézõ (a másik az XN View) ami rengeteg képformátumot ismer, és sok plug-in-ja miatt még videót (mpg, mov, avi, stb), zenét (mp3, mid, stb) is le tud játszani. Mindez kicsit több, mint 1 MB-ban. Ez a portable verzió.

Irfan View 4.36 összes plugin rar

Az irfan view képnézõ pluginjai, hogy még több formátumot felismerjen. Be kell másolni az irfanview Plugins könyvtárjába.

Irfan View 4.36 összes plugin install

Az irfan view képnézõ pluginjai, hogy még több formátumot felismerjen.

Mozilla ThunderBird Portable 17.0.7

A Thunderbird portable verziója, azaz nem kell installni sem, használhatod egy USB-s pendrive-ról is.

CPUID CPU-Z 1.65

Elmond mindenféle infót a processzorodról, alaplapodról, ramodról.

WinHTTrack WebSite Copier 3.47.20

Ezzel a programmal leszedhetsz teljes weboldalakat. Hasznos lehet akkor, ha valamikor máskor akarod elolvasni tartalmukat offline, vagy mondjuk sok kép van fent, és nem akarsz egyenként kattingatni. Mindezek mellett nagyon jól konfigurálható.

WinHTTrack WebSite Copier 3.47.20 64bit

Ezzel a programmal leszedhetsz teljes weboldalakat. Hasznos lehet akkor, ha valamikor máskor akarod elolvasni tartalmukat offline, vagy mondjuk sok kép van fent, és nem akarsz egyenként kattingatni. Mindezek mellett nagyon jól konfigurálható. 64 bites verzió.

Media Coder 0.8.23.5530

Különbözõ fájlokat tud különbözõ fájlokba kódolni, kihasználva az nVidia CUDA vagy Intel procik erejét. Ismeri a többmagos processzorokat, egyszerü kezelés, konténerek, rippelés. A hivatalos oldalon 64 bites változat is letölthetõ.

MKVToolnix 6.3.0-1

MKV konténert lehet vele csinálni beledobálható kép, hang, felirat fájlokból, vagy vágni azt.

Universal USB Installer 1.9.3.6

Különféle linux és Windows Vista/7/8 iso-kat tud pendrive-ra tenni pár kattintással.

WebBrowserPassView 1.43

Internet Explorer (4.0 - 10.0), Mozilla Firefox, Google Chrome és Opera böngészõkben tárolt jelszavakat tudja megjeleníteni.

Double Commander 0.5.5

Dupla ablakos fájl kezelõ program. Unikód, csoportos átnevezés, beépített szöveg szerkesztõ, tömörített fájlok kezelése, Total Commander pluginjeinek a kezelése, mint pl. WCX, WDX és WLX. Teljesen ingyenes, magyarul is tud. A hivatalos oldalon megtalálható a 64 bites és a telepítõs változata is.

Foxit PDF Reader 6.0.5.0618

PDF olvasó. A négyes verzió is fent marad az oldalon.

Notepad Plus Plus 6.4.1 install

Kicsi NotePad helyettesítés, ami remekül összefogja a file részeit, és színezi a kódokat, hogy könnyebb legyen a programozás. Ez a telepítõs verzió.

Notepad Plus Plus 6.4.1 rar

Kicsi NotePad helyettesítés, ami remekül összefogja a fájl részeit, és színezi a kódokat, hogy könnyebb legyen a programozás. Ez a rar-al tömörített verzió.

Process Lasso 6.6.0.48

Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutatja a szokásos, feladatkezelõben is megtekinthetõ adatokat, tud prioritást, vagy éppen többprocesszoros rendszernél a használt magok számát változtatni.

Process Lasso 6.6.0.48 64bit

Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutataj a szokásos, feladatkezelõben is megtekinthetõ adatokat, tud prioritást, vagy éppen többprocesszoros rendszernél a használt magok számát változtatni. Ez a 64 bites verzió.

Sugar Sync 2.0.27

Alapból 5 gigabyte helyet adó, dropboxhoz hasonló, csak többet tudó szinkronizáló program. Fájlainkat tudja különbözõ eszközeink között szinkronban tartani, legyen szó android, iphone, blackberry, mac, vagy windows-os gépekrõl. Ha képeket töltünk fel, azokból galériát tud csinálni, a zenéket pedig akár streamben is tudja küldeni. Akinek nem lenne elég a hely, pénzért vagy ajánló haver segítségével növelheti.

LibreOffice 4.0.4 Portable

Olyan LibreOffice, amit nem kell telepíteni. Az utolsó pár százaléknál pár embernél azért áll meg a letöltés, mert a víruskeresõjük éppen ellenõrzi annak tartalmát. Ez egy kis türelemmel kivárható, vagy, a letöltés idejére ki kell kapcsolni a védelmet, és a lejövetel után ellenõrizni azt. A file mindenképp letölthetõ.

Avira Free Antivirus 13.0.0.3737

Virusírtó program, ami rootkitek ellen is véd. Természetesen az alapvetõ víruskeresõs dolgokat is ismeri, azaz folyamatos Windows figyelem, stb.

Partition Wizard 8.0 Home Edition

Particionáló program, ami a 64 bites rendszereken is elindul. Tudja az alapvetõ particionálási feladatokat, mint például a partició létrehozása, törlése, kiterjesztése, konvertálása. Ezen kívül ellenõrizheti a lemezt, biztonságosan törölheti, dinamikus kötetet alap kötetté alakíthat. A program képes boot CD-t vagy pendrive-ot csinálni, hogy onnan is kezelhessük a particiókat.

Opera Mail USB 1.0.1040

A korábbi Opera böngészõben levõ email kliens különálló változata. Támogatja a POP3, IMAP kapcsolódási módokat és a levelek mellett RSS csatornákra is fel tud iratkozni. A portable verziót ugyanaz készíti, aki az Opera USB-t.

Opera USB 12.16

Olyan Opera, amit nem kell installni, azaz egy USB-s pendrive-ról is használható. Mindent tud, amit a telepítõs társa is.

Opera USB 12.16 update

Az Opera USB-nek az a verziója, amit régi Opera USB-re lehet rámásolni, hogy ne vesszen el semmi adatunk. Csak 11.00 vagy újabbról frissítve mûködik!

WirelessKeyView 1.67

Megmutatja a Windowsban tárolt vezetéknélküli hálózatok jelszavait.

Artweaver Free 4.0

PhotoShop-hoz hasonló képmanipuláló, ami egész sokat tud.

BlueScreenView 1.52

Ahogy a képeken is látszik, a BSOD minidumpjait mutatja meg kicsit bõvebben.

Open Hardware Monitor 0.6

A számítógép különféle hardwereinek a hõmérsékletét méri.

Defraggler 2.15.741 install

Olyan töredezettségmentesítõ, ami nem csak teljes lemezt tud egybe rakni, hanem akár csak azokat a file-okat, amiket kell. Természetesen a teljes merevlemezt is tudja tördezettségmentesíteni, akár elõre megadott idõpontban is.

Defraggler 2.15.741 rar

Olyan töredezettségmentesítõ, ami nem csak teljes lemezt tud egybe rakni, hanem akár csak azokat a file-okat, amiket kell. Természetesen a teljes merevlemezt is tudja tördezettségmentesíteni, akár elõre megadott idõpontban is. Ez a portable változat.

Calibre Portable 0.9.40

Segítségével konvertálhatjuk e-könyveinket másik formátumba, illetve szerkeszthetjük nekünk megfelelõre, nem mellesleg el is olvashatjuk azokat. A következõ formátumokat tudja beolvasni: CBZ, CBR, CBC, CHM, DJVU, EPUB, FB2, HTML, HTMLZ, LIT, LRF, MOBI, ODT, PDF, PRC, PDB, PML, RB, RTF, SNB, TCR, TXT, TXTZ. A következõ formátumokba tud menteni: AZW3, EPUB, FB2, OEB, LIT, LRF, MOBI, HTMLZ, PDB, PML, RB, PDF, RTF, SNB, TCR, TXT, TXTZ. A 64 bites változat letölthetõ a a hivatalos oldalról.

XnView 2.04 install

Az egyik legjobb képnézõ, ami rengeteg formátumot ismer, és az alap képjavító dolgokat is (piros szem, stb) tudja. Rengeteg további plugin található a hivatalos oldalon

XnView 2.04 rar

Az egyik legjobb képnézõ, ami rengeteg formátumot ismer, és az alap képjavító dolgokat is (piros szem, stb) tudja. Rengeteg további plugin található a hivatalos oldalon.

Double Commander 0.5.6

Dupla ablakos fájl kezelõ program. Unikód, csoportos átnevezés, beépített szöveg szerkesztõ, tömörített fájlok kezelése, Total Commander pluginjeinek a kezelése, mint pl. WCX, WDX és WLX. Teljesen ingyenes, magyarul is tud. A hivatalos oldalon megtalálható a 64 bites és a telepítõs változata is.

Freac 1.0.21a

Korábban Boinc néven futó, ingyenes magyarul tudó CD rippelõ program. MP3 mellett a CD-t akár ogg, flac, vagy wma formátumba is le tudja szedni.

Internet Download Manager 6.17.5

Le tud tölteni a szokásos http, ftp protokollokon kívül a Youtube és egyéb videós oldalakról is videókat, vagy akár teljes weboldalakat. 30 napig lehet kipróbálni.

KeePass 2.23

jelszavaidat felírhatod ebbe, és akkor csak ennek a jelszavát kell megjegyezned. Ezen kívül tud jelszót is generálni, ha véletlenszerû kéne. A jelszavaidat komoly, AES vagy Twofish kódolással menti el, szóval elvileg lehetetlen a hozzáférés hozzájuk. Magyarítani a view, change language menüpontban lehet.

Make MKV 1.8.4

Be tud olvasni HD-DVD, BR, DVD lemezeket, hogy azután azokat .mkv fileokká alakítsa.

Media Coder 0.8.24.5540

Különbözõ fájlokat tud különbözõ fájlokba kódolni, kihasználva az nVidia CUDA vagy Intel procik erejét. Ismeri a többmagos processzorokat, egyszerü kezelés, konténerek, rippelés. A hivatalos oldalon 64 bites változat is letölthetõ.

Peazip 5.0.1

Be tud tömöríteni 7Z, ARC, BZ2, GZ, PAQ, PEA, QUAD, BALZ, TAR, UPX, ZIP formátumokba, és ki tud tömöríteni majdnem 130 különbözõ formátumból.

Peazip 5.0.1 64bit

Be tud tömöríteni 7Z, ARC, BZ2, GZ, PAQ, PEA, QUAD, BALZ, TAR, UPX, ZIP formátumokba, és ki tud tömöríteni majdnem 130 különbözõ formátumból. Ez a 64 bites verzió.

UTorrent 3.3.1.29963

A végleges uTorrent. Torrent kiterjesztésû file-okat és magnet linkeket tud letölteni, DHT támogatás, adatcsomag titkosítás és mindent tud, amit ma egy torrent kliensnek tudnia kell.

LAV Filters 0.58.1

Hang és videó dekóder, splitter ds filterrel. Segítségével az új hangformátumokat is tudjuk bitstreamelni erõsítõre. Természetesen csak HDMI kábelen keresztül, a splitter pedig ismeri majdnem az összes konténer típust.

Process Lasso 6.6.0.72

Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutatja a szokásos, feladatkezelõben is megtekinthetõ adatokat, tud prioritást, vagy éppen többprocesszoros rendszernél a használt magok számát változtatni.

Process Lasso 6.6.0.72 64bit

Kiírja az éppen futó processzeket, és ha valami nagyon magas lenne, csökkenti a processzor idejét. Ezen kívül megmutataj a szokásos, feladatkezelõben is megtekinthetõ adatokat, tud prioritást, vagy éppen többprocesszoros rendszernél a használt magok számát változtatni. Ez a 64 bites verzió.

ProduKey 1.61

Kiírja a Microsoft Office, Windows, Exchange Server, SQL Server programjaid sorozatszámait. Jól jöhet újratelepítésnél, ha nem akarjuk megkeresni a papírjainkat, vagy ilyesmi.

Scribus 1.4.3

Ingyenes kiadványszerkesztõ program.

VideoCacheView 2.51

Opera, Firefox, Chrome vagy Internet Explorer böngészõk ideiglenes videó file-jait tudja elmenteni az ideiglenes tárból. Tehát youtube, vagy egyéb ilyesmi videót .flv file-ba ment el.

Avira Free Antivirus 13.0.0.3884

Virusírtó program, ami rootkitek ellen is véd. Természetesen az alapvetõ víruskere

Meminfo 3.32

Kiírja az aktuális szabad, vagy használt vagy pagefile memóriádat, tudja azt defragolni. Ezen kívül az ikonjára kattintva kilistázza a legtöbbet használó programok nevét és memória használatát.

NetWorx 5.2.9

Megmutatja a pillanatnyi le és feltöltési sebességet. Errõl statisztikát tud csinálni, amit ki tud exportálni Word, Excel vagy PDF formátumba. Beállítható 1 hálókártyára, vagy a teljes forgalomra is. Meg tudja mérni a net sebességét, pingelni x szervert, stb-stb.

Microsoft Office 2010 Service Pack 2 (SP2) angol

A Microsoft Office 2010 32 bites kiadás Service Pack 2 (SP2) szervizcsomag olyan új frissítéseket tartalmaz, amelyek fokozzák a biztonságot, a teljesítményt és a stabilitást. A szervizcsomag emellett felöleli a korábbi frissítések teljes anyagát is.

Microsoft Office 2010 Service Pack 2 (SP2) angol 64bit

A Microsoft Office 2010 64 bites kiadás Service Pack 2 (SP2) szervizcsomag olyan új frissítéseket tartalmaz, amelyek fokozzák a biztonságot, a teljesítményt és a stabilitást. A szervizcsomag emellett felöleli a korábbi frissítések teljes anyagát is.

Microsoft Office 2010 Service Pack 2 (SP2) magyar

A Microsoft Office 2010 32 bites kiadás Service Pack 2 (SP2) szervizcsomag olyan új frissítéseket tartalmaz, amelyek fokozzák a biztonságot, a teljesítményt és a stabilitást. A szervizcsomag emellett felöleli a korábbi frissítések teljes anyagát is.

Microsoft Office 2010 Service Pack 2 (SP2) magyar 64bit

A Microsoft Office 2010 64 bites kiadás Service Pack 2 (SP2) szervizcsomag olyan új frissítéseket tartalmaz, amelyek fokozzák a biztonságot, a teljesítményt és a stabilitást. A szervizcsomag emellett felöleli a korábbi frissítések teljes anyagát is.

Memtest86 4.3

Memória teszt, iso verzió. Azaz kiírod egy CD-re, arról boot-olsz, és máris teszteli a memóriáidat. A hivatalos oldalon pendrive-os verzió is megtalálható.

Miranda IM 0.10.15 install

A legjobb multi-kliens, ami alapból kezeli az icq, irc, msn, yabber, irc hálózatokat. Ez turbózható még 17 féle protokollal, de több száz plugint írtak már hozzá. Extrém módon testreszabható, én ennél több beállítást programban még nem láttam.

Miranda IM 0.10.15 rar

Winamp 5 FULL 5.65.3418

MP3 lejátszó, ami ma már videófile-ok, és CD lejátszásával is megbirkózik. Ezen kívül lekezeli az iPod és egyéb zenelejátszókat, internetes rádiókat, internetes TV adókat, és minden csicsa. Ismert file-ok: AAC, it, mod, nst, stm, AIF, itz, MP1, NSV, stz, AIFF, KAR, MP2, OGG, ult, amf, M2V, MP3, okt, flac, VLB, mp3, m3u, m3u8, pls, ASF, M4A, MP4, ptm, WAV, AU, mdz, MPEG, RMI, WMA, AVI, MID, MPG, s3m, WMV, CDA, MIDI, mtm, s3z, xm, far, MIZ, NSA, SND, xmz, 669, VOC, b4s, asx, wpl.

Winamp 5 LITE 5.65.3438

MP3 lejátszó, CD lejátszásával is megbirkózik. Az 5.5-ös verzióba ez az új felület is belekerült. Kicsit kevesebb csicsával, mint a FULL-ban. Aki csak mp3-at akar hallgatni vele, az ezt töltse le.

Dropbox 2.2.10

Dropbox szolgáltatás kliens programja. Egy rövid regisztráció után alapból 2 gigabyte tárhelyet lehet kapni, ami egy online szinkronizáló szolgáltatásra jó. Ami oda feltöltésre kerül, az összes, felhasználó által megadott helyre automatán szinkronizálódik, pl. otthoni, munkahelyi gépre, telefonra, stb. Sima fájl megosztásra is alkalmas, egyéni linkek megadásával.

CCleaner 4.04.4197 install

Sokoldalú program, ami a felesleges file-okat távolítja el, akár biztonságos törléssel (NSA, 7 pass, vagy Gutmann, 35) is. Ezen kívül regisztrációs adatbázis hibakeresést is tud, és kilistázni a Windows-al elinduló programokat. Yahoo eszköztár van az installban, ajánlott kiszedni elõle a pipát.

CCleaner 4.04.4197 rar

Sokoldalú program, ami a felesleges file-okat távolítja el, akár biztonságos törléssel (NSA, 7 pass, vagy Gutmann, 35) is. Ezen kívül regisztrációs adatbázis hibakeresést is tud, és kilistázni a Windows-al elinduló programokat.

LibreOffice 4.1

Microsoft Office-hoz hasonló programcsalád, benne minden Microsoft Office program alternatíva, azaz word, excel, access, powerpoint, csak természetesen más néven. Tudja a legfontosabb dolgokat, csak kb. azokat nem, amit átlag felhasználó sosem használna, továbbá PDF-be tud menteni.

WhatIsHang 1.20

Egy program lefagyáskor megpróbálja elmondani, hogy mi okozza ezt.

Aida64 3.00.2552

Rendszer információs program, azaz elmondja, hogy a számítógépünkben milyen hardware-ek találhatóak meg. Mindezt 64 bites verzióban, 64 bites tesztekkel is. 30 napig használható korlátozásokkal.

ChrisTV Online 9.20

1800+ darab netes TV adást és 600+ darab netes rádió adást lehet nézni-hallgatni a program segítségével. Képes fogni magyar TV adókat is, lásd kép. Nem kell hozzá TV kártya sem. A program nem vírusos, csak a benne levõ toolbart a NOD annak észleli.

DVDFab DVD Copy 9.0.5.5

Le tudja szedni a DVD, HD-DVD és Blu-Ray lemezeket is a merevlemezre. Megbirkózik az AACS és egyéb, fejlett másolásvédelmekkel is.

YUMI Your Universal Multiboot Installer 0.1.0.2

Egyszerre többféle rendszert, antivirus programot, stb-t tud egy darab pendrive-ra rátenni.

WSUS Offline Update 8.5

Le tudja szedni XP, Vista, vagy Windows 7/8 rendszerekhez és/vagy Office XP, 2003, 2007 vagy 2010 programokhoz a frissítéseket, hogy abból akár egy ISO-t készítsen egy késõbbi, offline telepítés végett.

Macrium Reflect 5.2.6348

Ingyenes merevlemez klónozó program. Azaz ha új merevlemezt vagy ssd-t veszünk akkor ez a telepített windows rendszerünket át tudja rá másolni anélkül, hogy újra kéne mindent telepíteni. Itt elolvasható egy segítség is, az angolul nem tudóknak.

Merevlemez klónozás Macrium Reflect Free program használatával.

Annak ellenére, hogy ennek a programnak a használata nagyon egyszerű és nálam hibátlanul működik, szeretném felhívni mindenki figyelmét.
hogy a leírtakat mindenki csak saját felelősségére alkalmazza, mert a hibás használatból eredő esetleges károkért,
adatvesztésért semmilyen felelősséget nem vállalok!

A Macrium Reflect Free v5.1 program a készítő oldaláról letölthető.

Merevlemez klónozása HDD-re vagy SSD-re.

1. Rakjuk be vagy csatlakoztassuk a géphez az üres cél merevlemezt vagy SSD-t (ne legyen partíciónálva!).
A program elindítását követően klikk a "Clone this disk" feliratra. (Ha ez a felirat nem lenne látható, akkor rá kell kattintani annak a
vinyónak a tetszőleges részére amit klónozni szeretnénk)

2. A megnyíló Clone ablakban, alul a cél részben, rá kell klikkelni a "Select a disk to clone to ..." feliratra, ekkor megjelenik az üres
cél merevlemez vagy SSD, amire szintén rá kell klikkelni.

Azt, hogy melyik partíciót (akár az összest is) akarjuk klónozni kétféleképp lehet kijelölni.
- Az első módszer a legegyszerűbb és egyben a legbiztonságosabb is, egyszerűen az un. "fogd és vidd" (húzd és ejtsd) alkalmazásával a
klónozandó partíciót ráhúzzuk az üres vinyóra vagy SSD-re. Ezt kell csinálni az összes klónozni kívánt partícióval.
- A másik módszernél az összes klónozandó (source) partíció jelölőnégyzetét ki kell jelölni és rá kell klikkelni a "Select a different target
disk"-re majd a Next-re. Ekkor az összes kijelölt source (klónozandó) partíció az eddig üres lemezen is látható lesz.

Megjegyzés:
Az itt olvasható leírásban egy komplett merevlemez lesz klónozva, de akkor is a leírtak szerint kell csinálni mindent ha csak a rendszerhez
tartozó (pl. Windows7-nél C+100MB) partíciókat szeretnénk átklónozni, de ekkor csak ez utóbbiakat kell kijelölni.

Ha az üres lemez mérete kisebb lenne mint az összes másolandó partíció mérete, akkor egy erre figyelmeztető ablak fog megjelenni a
következő szöveggel: "No all partitions copied. Insufficient space". Ilyenkor a source lemez utolsó partíciója nem fog megjelenik az
új lemezen vagy az SSD-n.
Amennyiben módosítani szeretnénk a céllemezen lévő partíció méretét (csak a D-t, ill az E-t!!!), akkor klikk a "Cloned Partitions
Properties"-re és a megjelenő ablakban módosíthatók a fenti partíciók méretei.
Ugyanebben az ablakban van lehetőség az alignálás beállítására is.
Az oprendszertől függő lehetőségek: "Alignment: "Vista / 7 / SSD (1MB)" vagy
"XP (CHS)"

Mivel a példánkban lévő üres céllemez mérete kisebb mint az eredeti lemezé, ezért az "E" partíció nem látható, azaz nem lesz másolva.
Ha mindent beállítottunk, akkor katt a Next-re.

3. A megjelenő Clone Summary ablak a beállítások "összesítését" jeleníti meg, ha ezzel egyetértünk, akkor klikk a Finish-re.
4. Ezzel elkezdődik a kijelölt partíciók vagy a teljes lemez másolása.

5. Ha kész a klónozás, akkor klikk a megjelenő ablakban lévő OK-ra.

Ezzel kész a klónozás.

Ellenőrzésként megnézhetjük a Lemezkezelés ablakban a partíciókat, majd a frissen klónozott lemezről/SSD-ről indítsuk el a gépet és
ellenőrizzük, hogy a klónozott tárolóról hiba nélkül bootol be és működik a géppünk. Természetesen az ellenőrzés alatt a többi tároló
kábelét húzzuk le, semmilyen más tároló ne legyen csatlakoztatva a géphez, csak az átmásolt adatokat tartalmazó.

A Macrium Reflect Free program a készítő oldaláról letőlthető.

További témák:
Rescue CD (bootolható lemez) készítése Macrium Reflect programhoz.
Biztonsági mentés és helyreállítás Macrium Reflect-el
Biztonsági mentés, helyreállítás Paragon Backup & Recovery 2012 Free programmal.
Megoldás arra az esetre, ha az AHCI módban lévő oprendszer biztonságimentését nem lehetne visszaállítani
Vírusirtás Kaspersky Rescue Disk használatával.
Ventilátorszabályzók
Merevlemez halkítás
BIOS-frissítés (Gigabyte P35-.....)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése