2016. szeptember 12., hétfő

EU nélkül




EU nélkül

Az Európai Egyesült Államok nélkül -nem akarunk birodalomban élni kamatrabszolgaként !
Szabad nemzetállamokban akarjuk felnevelni unokáinkat . Vesszenek a zsidó gyarmatok !!!



Valakik eltüntették a youtube-ról a Zázrivecz egykori portréjával kezdődő Csurka István MTV-interjút 

April 29 at 9:11am MIÉP Országos Alelnöki oldal 

Vajh, mily érdekes?! Valakik eltüntették a youtube-ról a Zázrivecz Vona (Navon) Gábor egykori portréjával kezdődő Csurka István MTV-interjút, amelyben arról nyilatkozik, hogy a Jobbik hatalmas szélhámosság, az MSZP-SZDSZ fantomszervezete! (Így persze erről az oldalról is eltűnt.) Vajon kinek-kiknek szúrhatta a szemecskéjét?!... Pótolom szöveges formában: "Az elmúlt nyolc évben az MSZP lelepleződött, mert elárulta a parasztságot, a munkásokat, a nyugdíjasokat, mindenkitől csak elvett. Baloldali jelszavakkal tehát semmiképp nem tudja megközelíteni a volt választóit, ezért kitalálta, hogy "szélsőjobbról" kerüli meg a társadalmat és létrehoz egy olyan pártot, amit ők irányítanak. Ez Sztálinnak is becsületére válna!..." (A képen Vona még Zázrivecz néven, mint a FIDESZ koordinációs elnöke.) 
A Jobbik a szocik kreatúrája

"Minden nappal érezhetőbb, hogy a magyar társadalom felett az eddigieknél sokkal határozottabban átvette az irányítást az az izraeli-amerikai erő, amely mindenütt jelen van, Kínát kivéve, de ekkora befolyása sehol sincs. Ez a függőség azért is életveszélyes, mert a társadalom túlnyomó része előtt ismeretlen. Sokan el sem hiszik. Maga ez a hatalom gondoskodik arról, hogy rejtve maradjon. A kezében tartott úgyszólván egész magyarországi médiának éppen az az általa megszabott küldetése, hogy ezt a helyzetet eltakarja... Ezzel szemben az a tény, hogy a szélsőségesek egyes csoportjait is azért tartják fenn, szervezik meg és az ellenük való küzdelmet, azért teszik meg a demokráciáért folyó harc súlypontjának, hogy a külső irányítottságot eltakarják. 
Számottevő szélsőség, durvaság, antiszemitizmus nem is volna, ha a Moszad nem szervezné. Ezért aztán a magyarság zöme nem is látja ezt a helyzetet, sőt a médiumok által befolyásolt alig-alig gondolkodó réteg el sem hiszi, hogy itt ma már minden apró és nagy történés idegen érdeket szolgál, és a magyar szekér e nélkül a behatás nélkül egészen más irányba menne." (Csurka István: Az új proletárpárt, a Jobbik! 2010. 02. 08.) 
A Jobbik mára igazolta Csurka gondolatait! Csak álca volt a radikalizmus, balhék és hőzöngés a hatalom közelébe jutásért! A Jobbik átverte a szavazótáborát, nemzeti radikalizmust játszott, majd megkezdte a "néppártosodást", vagyis az idomulást a nemzetközi rendszerekhez. Az antiglobalista hangnem eltűnt, már szóba sem kerül az EU elhagyása!... 
Deli Károly, a MIÉP alelnöke.
65 Likes 19 Comments 285 Shares
 
webcache.googleusercontent.com 


csurka papa: "A Jobbik a szocik kreatúrája" (Echo tv 2010.0316.)


A módszerVáltás "rózsadombi paktum" konkrét NEVEKKEL



Hol zsarnokság van egy vérbíró vallomásai


A Cozma-gyilkos Rafael klán ezúttal Siófokon csapott le - magyarok közbelépésének hála maradt el a tragédia


A környéket a mai napig büntetlenül terrorizáló enyingi cigánybanda ezúttal Siófokon keresett - és talált is - áldozatot. Falkába verődve rontottak egy, azaz egy emberre. Az újabb tragédiát az akadályozta meg, hogy keménykötésű magyarok is a helyszínen tartózkodtak. A Siófoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A siófoki Petőfi sétányon 2016. június 19-én 3 óra körül egy szórakozóhely előtti területen többen összeverekedtek, amely során ketten is megsérültek. A büntetőeljárás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható két enyingi lakos, a 33 éves Kolompár Csaba, a 35 éves Rafael Andor, továbbá a tápiószentmártoni és 31 éves Rafael István. A férfiak jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak, az elfogásukra tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre, ezért velük szemben a Siófoki Rendőrkapitányság 2016. június 19-én elfogatóparancsot bocsátott ki - áll a rendőrség közleményében. Kolompár Csaba, Rafael Andor és Rafael István Olvasónk beszámolója szerint a hírhedt enyingi banda a Palace Cafe előtti részen kezdeményezett tömegverekedést. "Repültek a székek, asztalok. Félő, hogy valami nagyon csúnya dolog fog még történni a nyár fővárosában" - írja. Részletesebb képet kaphatunk az esetről, ha elolvassuk Kathi Béla világ- és Európa-bajnok debreceni testépítő Facebook-beszámolóját, ugyanis ő szemtanúja volt az eset kirobbanásának, sőt, mint később kiderül, némiképp szenvedő alanya is a cigányrajcsúrnak. A világ- és Európa-bajnok testépítő tehát Siófokon találkozott gyerekkori barátaival, amikor mellettük egy edzőtermi ismerősét megtalálta a cigányhorda. A "szimpatikus, normális sportoló srácot egy nagyon sok fős enyingi banda, aki folyamatosan problémákat okoz, megtámadta. 1 főt!" - írja Kathi, akinek egy barátja kerekedett fel, hogy csitítsa a kedélyeket. Ekkor "segítségükre siettünk verekedési szándék nélkül, próbálni megmenteni a helyzetet jelenlétünkkel. 2 másodperccel később ütlegelni kezdték a barátom és az ismerősöm. Próbáltuk megoldani a helyzetet, a siófoki rendészek is segítségünkre siettek. Ezúton is mindent köszönök nekik! Tanácsukra eljöttünk a helyszínről. (...) Győrbe érve szereztem tudomást, hogy köröznek, mivel ismert személyként engem tudtak megnevezni. Vicc. Azonnal hívtam a siófoki rendőrséget, és leutaztam a kapitányságra. Mindent tisztáztam, körözést természetesen levették". Igen, az eset pikantériája, hogy a rendbontást megelőzni, majd megakadályozni kívánót kezdte körözni a rendőrség. Kathi Béla fényképe egy napig virított a rendőrség honlapján az enyingi gyilkos cigánybűnözőké mellett. Kathi Béla és barátai is a helyszínen voltak A testépítőbajnok oldalán olvasható hozzászólások tanúsága szerint többen is nehezményezik, hogy a Cozma-gyilkos Rafael klán épp szabadlábon lévő tagjai folyamatosan terrorizálják a "nyár fővárosának" lakóit, zavarják a nyaralni vágyók nyugalmát, és annak ellenére, hogy mindenki tudja, mire képesek, hisz, ha úgy tetszik, egy egész országot szúrtak szíven 2009-ben, a Pintér-pribékek semmit nem tesznek, fővezérük pedig lassan kéthetente jelenti be, hogy mekkora rendet tettek az országban. Ha valaki ezt a nagy rendet nem hiszi, a fent megismert történet "bodzaszedőinél", vagy azok rokonainál, a börtönből "kedvezménnyel és jó magaviselettel" épp kiszállingózó Cozma-gyilkosoknál utánajárhat. (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/35/160342/?honnan=Nemzeti_Hirhalo
Kolompár Csaba, Rafael Andor és Rafael István
Forrás: https://kuruc.info/r/35/160342/?honnan=Nemzeti_Hirhalo



Éljen a magyar igazságszolgáltatás: máris szabad az egyik Cozma-gyilkos!


E hónap 4-én rászabadították a társadalomra a Pál Gábor nevű többszörösen büntetett előéletű cigányt, méghozzá kedvezménnyel, "jó magaviselet miatt" - értesült a Kuruc.info. A csodálatos magaviseletű cigány az egyik felelős Marian Cozma haláláért. Szerepével kapcsolatban az ötödrendű vádlott azt vallotta, hogy Csoki, Győző, Iván és Pál Gábor ütötték-rúgták Cozmát. Egy tanú pedig így emlékezett vissza: A "fehér pólós" (Pál Gábor) egy székkel is többször lesújtott a földön fekvő sportolóra, aki a kezét feltartva igyekezett védeni magát. A támadók közül valaki azt is kiabálta, hogy 'megdöglesz, mindenkit agyonverek'." Mindezért öt évet kapott a példás szigorral eljáró magyar bíróságtól (mely mellesleg bűntársai büntetését, közfelháborodást okozva, jelentősen enyhítette). És ma már szabad is, bachtalo! Úgy tudjuk, bármilyen meglepő, ez a cigánybűnöző sem javult meg a börtönben, szabadulása után máris embereket fenyeget, zsarolással próbál pénzt szerezni. A rá oly jellemző jó magaviselettel kapcsolatban pedig álljon itt a Blikk korábbi cikke (később aztán meggondolta és feladta magát): Megtámadta a rendőröket a Cozma-vádlott 2011. aug. 31. Szökésben van a Cozma-gyilkosság negyedrendű vádlottja, Pál Gábor (34). A Blikk úgy tudja, megtámadta azokat a rendőröket, akik érte mentek és elmenekült. A férfit első fokon társtettesként elkövetett testi sértés kísérlete miatt ötéves börtönbüntetésre ítélték, de nem kellett börtönbe vonulnia. A bíróság az ítélethirdetés után csak lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el, így Pál Budapest egész területén mozoghatott. Ám ezt a döntést az ügyészség megfellebbezte. – Augusztus 25-én elrendelték a férfi előzetes letartóztatását – közölte Ferenczy Tamás, a Győri Ítélőtábla szóvivője. Úgy tudjuk, Pál Gábor Dob utcai lakására kedden hajnalban mentek ki járőrök. Közölték vele, hogy a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, így el kell vinniük. Információink szerint amikor a bilincset rá akarták tenni a kezére, meglökte a rendőröket és elfutott. Azt, hogy most merre bujkál, nem tudni. Mindenesetre a BRFK elrendelte a körözését és nagy erőkkel keresik. Értesüléseink szerint többször átfésülték már azokat a helyeket, ahol Pál ismerősei és rokonai élnek, egyelőre hiába. A BRFK az ügyről csak szűkszavúan nyilatkozott. – Valóban körözzük a férfit, aki kivonta magát a rendőri intézkedés alól – mondta Horváth Katalin Fanni, a BRFK szóvivője. Nem zárható ki, ha Pált elfogják, hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelnie kell, ami megnöveli a rá kiszabott öt éves büntetést. Mint ismeretes, Marian Cozmát (†27), az MKB Veszprém román idegenlégiós kézilabdázóját 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt gyilkolta meg Raffael Sándor (31). A Veszprém Megyei Bíróság június 23-án hozta meg nem jogerős ítéletét. Az első- és másodrendű vádlottat, Raffaelt és Németh Győzőt (33) életfogytiglani fegyházra, a harmadrendű vádlott Sztojka Ivánt (29) húsz év fegyházra büntették a gyilkosság miatt. Pál az elsők közt volt a rendőrségi eljárás során, aki terhelő vallomást tett az akkor még tagadó Raffaelre. Megkerestük Pál Gábor ügyvédjét dr. Lehner Bélát, aki egyelőre nem kívánt nyilatkozni a történtekről. Csikós Klaudia
Forrás: https://kuruc.info/r/2/156638/



KO - "Maga egy mikro Nelson Mandela! - Maga meg rasszista! Szégyent hoz az országra!"





Farage: kilépünk vagy nem, az EU-nak befellegzett 
2016.06.20. hidfo.ru 

Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségpártjának vezetője szerint az Európai Unió sorsa akkor is megpecsételődött, ha június 23-án a választók az uniós tagság megtartása mellett döntenek; egy ilyen eredmény csak azt jelentené, hogy nem a britek lesznek az elsők, akik kilépnek. 
Farage: kilépünk vagy nem, az EU-nak befellegzett

A UKIP vezetőjét hétfőn újságírók arról kérdezték, szerinte milyen jövő vár az Európai Unióra, ha az Egyesült Királyság mégsem lép ki. A politikus azt felelte: "ha ezt a kezdeményezést elutasítják, akkor nem mi leszünk az elsők, akik kilépnek az Európai Unióból... Ebben az esetben a dánok, svédek, vagy a hollandok megelőznek minket. Higgyék el, ennek a projektnek befellegzett" - mondta. Farage hozzátette, ő továbbra is reméli, hogy a választók június 23-án úgy döntenek majd, hogy véget vetnek az Egyesült Királyság uniós tagságának. 

A kilépést támogatók aránya június elején ugrott meg nagy mértékben, és a "Brexit" támogatottsága stabil többséghez jutott. Ennek hatására a kormány gyors ellenlépések megtételére szánta el magát; június 15-én a The Guardian kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kormány újabb engedményeket akar kiharcolni az Európai Unióban a személyek szabad mozgásával kapcsolatban, és várhatóan még a referendum előtti napokban tenni fog erre vonatkozó hivatalos bejelentést. Ennek célja bevallottan az lenne, hogy az utolsó pillanatban meggyőzze az embereket; adjanak még egy esélyt az Európai Uniónak. 

Egy nappal később a nyílt utcán brutális gyilkosság áldozatává vált egy EU-párti politikus. A merénylő később nyíltan kijelentette; azért ölte meg a képviselőt, mert az támogatta az uniós tagság fenntartását. Ennek hatására, a kilépést és az uniós tagság fenntartását támogatók aránya alig több mint három nap alatt kiegyenlítődött. Farage nyilatkozata szintén arra utal; elképzelhetőnek tartja, hogy az uniópárti politikus meggyilkolása miatt minimális különbséggel többségbe juthatnak az EU-pártiak. 



Cameron: Brexit után nincs visszaút



David Cameron brit miniszterelnök szerint nem lenne visszaút az Európai Unióba, ha az EU-tagságról csütörtökre kiírt népszavazáson a brit választók többsége a kilépésre szavazna. A vasárnap nyilvánosságra hozott új közvélemény-kutatások zöme ismét a bennmaradás híveinek előnyét mutatja.
Cameron a The Sunday Times című tekintélyes vasárnapi konzervatív brit lapnak adott interjúban kijelentette: ha Nagy-Britannia kilépne az EU-ból, az visszafordíthatatlan lépés lenne, “nagyon rossz következményekkel”. “Ha valaki kiugrik egy repülőgépből, akkor oda már nem tud visszakapaszkodni” – fogalmazott.
Fotó: Twitter
Fotó: Twitter
David Cameron szerint azért sem lenne lehetséges a visszatérés az EU-ba, mert ha a brit kormány a kilépés után ezt kezdeményezné, akkor Nagy-Britanniának kötelezettséget kellene vállalnia arra is, hogy csatlakozik az euróövezethez és a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez, emellett le kellene mondania az uniótól járó egyedi visszatérítéséről.
Nagy-Britanniának a számára biztosított egyéni engedmények alapján jelenleg nem kötelező belépnie sem a valutaunióba, sem a schengeni csoportba. A Nagy-Britanniának járó, minden egyes EU-költségvetési időszakban újratárgyalandó – az uniós társállamokban rendkívül népszerűtlen – visszatérítést még Margaret Thatcher néhai konzervatív párti miniszterelnök harcolta ki 1984-ben, egyebek mellett azzal az érvvel, hogy London az akkori közösség nagy agrártermelő tagországaihoz képest aránytalanul kevés mezőgazdasági támogatást kapott.
Cameron a The Sunday Timesnak adott interjúban gyakorlatilag hazugságok terjesztésével vádolta a kilépésért kampányoló Brexit-tábor két frontemberét, Michael Gove igazságügyi minisztert és Boris Johnson volt londoni polgármestert. A kormányfő szerint Gove és Johnson – mindketten a Cameron vezette kormányzó Konzervatív Párt és a kabinet tagjai – “teljesen valótlan állításokkal” érvel a Brexit mellett.
Cameron szerint a Brexit-kampány két vezetője által rendre hangoztatott valótlanságok közé tartozik, hogy Törökország hamarosan csatlakozik az EU-hoz, hogy Nagy-Britannia heti 350 millió fontot (140 milliárd forintot) fizet be az uniós költségvetésbe, és az, hogy az EU saját hadsereg létrehozására készül, amelyhez Nagy-Britanniának csatlakoznia kell majd.
A vasárnap közölt új közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a Brexit-párti tábor számára a legutóbbi hetekben kimutatott előny után ismét a bennmaradás hívei vannak többségben, vagy legalábbis elolvadt a kilépést támogatók korábbi többsége.
A YouGov közvélemény-kutató által a The Sunday Times számára elvégzett felmérés szerint a választók 44 százaléka mondta azt, hogy Nagy-Britannia további EU-tagságára kíván voksolni; ez egy százalékpontos előny.
A The Mail on Sunday című vasárnapi konzervatív brit napilap megbízásából a Survation közvélemény-kutató által készített vizsgálat 45:42 százalékos megoszlást mutatott ki a bennmaradás híveinek javára.
A The Observer című baloldali vasárnapi lap az Opinium közvélemény-kutató új felmérését közölte, amely mindkét oldalnak 44 százalékos támogatottságot jelzett.
Az utóbbi hetekben volt olyan közvélemény-kutatás, amely a kilépést pártoló tábor tíz százalékpontos előnyére utalt.





Gyilkosság miatt csökkent az EU-ból kilépés támogatottsága




Vasárnap tovább csökkent a “Brexit” támogatottsága, ezzel kiegyenlítődni látszik az Európai Unióból kilépést és a maradást támogató szavazatok aránya. A legújabb közvélemény-kutatások szerint a kilépési kampány elveszítette határozott előnyét.
A Financial Times összesítése szerint vasárnap estére a kilépést támogatók aránya 46%-ról 44-re csökkent. Az uniós tagság támogatottsága a hétvége folyamán változatlan maradt, így mind a kilépés, mind pedig a tagság fenntartásának támogatottsága jelenleg 44%-on áll. A Financial Times összesítése több tucatnyi közvélemény-kutató intézet adatait összesíti, ezáltal kiegyensúlyozhatja az egyes mérések közti eltéréseket. Az adatokba beletartoznak többek között az Ipsos MORI, a YouGov, a Survation és a BMG Research méréseinek eredményei.
Június elején nagy mértékben megnőtt a kilépés támogatottsága, ami főként annak volt köszönhető, hogy a kilépéspárti kampány sikeresen szólította meg a bizonytalan szavazókat. Ez a trend akkor tört meg, amikor csütörtökön gyilkosság áldozatává vált egy képviselő – Jo Cox -, aki az uniós tagság fenntartását támogatta.



A tett színhelye (további fotók elérhetőek a fenti képre kattintva)
Az elkövető nyilatkozatát – miszerint az uniós tagság támogatása miatt ölte meg a képviselőt – valamennyi brit sajtóorgánum közvetítette, így az Európai Unióból kilépést támogatók aránya csökkenni kezdett. A gyilkosság ügye összemosta az EU-tagságot ellenző erőket a terrorizmussal és extrémizmussal, ezáltal mesterségesen a tagság fenntartása irányába befolyásolva a közvéleményt.




Merkel pánikol! Megfenyegette Nagy-Britanniát!

By newscast team | 2016-06-16
merkel-676291
Reméljük, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió része marad, de természetesen a döntés a brit állampolgárok kezében van” – mondta Angela Merkel kancellár.
Az Egyesült Királyság elesik az Európai Unió piacától, az unió kívülállóként fog tekinteni a szigetországra Brexit esetén” – hangsúlyozta Angela  Merkel.
Június 23-án lesz népszavazás Nagy-Britanniában az ország európai uniós tagságáról.
Sokan az Európai Unió szétesését látják Nagy-Britannia kilépésében, ám az uniós vezetők is tisztában vannak vele, hogy hatalmas változások lesznek.
forrás: hvg.hu



Csodálatos földrengés: az 1,6 milliós példányszámú brit bulvárlap (The Sun) az EU-kilépésre buzdít


thesun assangeclinton

Assange, a Wikileaks társalapítója nyilvánosságra fog hozni újabb olyan Clintonné emaileket, amelyek miatt vád alá helyezhetnék

 
Földrengést okozott Nagy-Britanniában a Brexit-referendum előtt, hogy tegnap a másfél milliónál nagyobb példányszámú Murdoch bulvárlap címoldalán hivatalosan is arra bíztatta olvasóit, szavazzanak arra, hogy az Egyesült Királyság lépjen ki az EU-ból. A buzdítás e hatalmas betűs címmel jelent meg, szójátékot alkalmazva: „We urge our readers to beLEAVE in Britain and vote to quit the EU on June 23”. Azaz „Arra ösztönözzük olvasóinkat, hogy higgyenek Nagy-Britanniában és szavazzanak az EU-elhagyására június 23-án” – a LEAVE szó elhagyást jelent és egyben az EU elhagyását igénylők kampányának neve, a „believe” szó pedig a hinni igét. A lap már korábban is súlyos kételyeit fejezte ki, hogy Cameron brit miniszterelnök bennmaradást sürgető kampányának érvei helytállóak-e. A cikk ezt is írja:Az EU-n kívül gazdagabbak, biztonságosabbak és szabadabbak lehetünk, amennyiben végre saját sorsunkat alakíthatjuk – ahogyan azt Amerika, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és más nagy demokrácia teszi”. Majd hozzáteszi: Ha maradunk, Nagy-Britanniát néhány rövid év alatt elnyeli a terjeszkedő, német uralom alatt álló föderális állam”.
 
Az amerikai Pew Research európai országokban végzett felmérésének ma, kedden közzétett eredményei azt mutatják, hogy kevesen hiszik, Oroszország nagy veszélyt jelentA megkérdezettek sokkal inkább az Iszlám Államot, a menekültválságot és más kihívásokat tekintik a nagyobb veszélynek, jelenti az uniós ügyekre szakosodott portál. Magyarországon csak 23 % tekinti Oroszországot „nagyobb veszélynek”. 
 
Julien Assange, a Wikileaks egyik létrehozója arra figyelmeztetett, hogy további információt közöl Hillary Clintról, ami elég ahhoz, hogy vád alá helyezzék, ha az amerikai kormány ehhez elég bátor ehhez. Assange azt „jósolta”, hogy az idei a leleplező honlap „igen nagy éve” lesz, jelenti a globális orosz tévéállomás angol nyelvű honlapja. Elmondta, birtokukban van Clintonné több emailje és ezeket nyilvánosságra fogják hozni. A Wikileaks eddig Clintonné magánszerveréből származó mintegy 32 ezer emailt tett közzé. Assange nem mondta, mikor történik a közzététel. Hozzátette: nem valószínű, hogy Clintonnét vád alá helyezzék a jelenlegi főügyész, Loretta Lynch alatt, akit Obama elnök jelölt posztjába.
 
A menekültválságban Ausztria fokozza a nyomást az EU-ra, jelenti a német gazdasági-politikai portál arról, hogy tegnap Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter Federica Mogherini uniós külpolitikai főbiztossal tárgyalt Brüsszelben. Kurz azt javasolta, hogy ausztrál mintára létesítsenek tábort Nigériában. A Kronen Zeitung (osztrák bulvárlap) értesülése szerintMogherini elismerte a helyzet sürgős megoldásra várását és rokonszenvet mutatott az ötlet iránt.
 
Donald Trumpot naponta támadó amerikai portálon megjelent cikk felháborodással deklarálja, hogy a republikánus színekben kampányoló Trump „a félelem politikáját” hirdette meg az amerikai történelem legnagyobb áldozattal járó lövöldözésében, kijelentve, hogy az „amerikaiak a terror korszakában élnek”. A szerző, Shane Goldmacher azt állítja, Trump beszéde tele volt pontatlansággal és fényévekkel tért el attól az ugyane témáról szóló beszédtől, amelyet Clintonné adott elő. Trump azt merte kijelenti, hogy az orlandói lövöldöző „afgán” volt. Goldmacher helyreigazítja: New Yorkban született.
 
(Tegnap itt olvasható volt ez: Kölnben az orosz Rosszija adó riportere Hajo Seppelt-et, a német WDR közszolgálati tévé orosz doppingügyi szakértőjét interjúvolta, amikor az az őt kérdező újságírónőt fizikailag kihajította szállodaszobájából azzal, hogy „maga hülye”. Az ezt közlő Deutsche Wirtschafts Nachrichten videót is közölt, amelyen az atrocitás látható.)  A balliberális frankfurti lap „Vitatott (!) interjú az adóval: a WDR panaszt tesz a Hajo Seppelt-ügyben” címmel most azt írja, hogy a Westdeutsche Rundfunk (WDR) jogi lépéseket fontol…az orosz adó ellen (!). Azért mert az Olga Szkabajeva újságíró által forgatott interjút úgy mutatták be a Rosszija tévében, hogy arra sem Seppelt, sem a WDR nem adott engedélyt. (A cikk egyetlen szóval nem említi, hogy a német újságíró az orosz újságírónőt durván, fizikailag dobta ki a hotelszobából.)
 
Az amerikai portál – amely olyan írásokat közöl, melyek „nagyjából véve kimaradnak a fősodratból” –  e címmel közölt egy interjút egy amerikai egyetemi tanárral, amelyet a Real News Network alternatív tévé sugárzott: „A neoliberalizmus csökkenti a várható élettartamot”. A cikk összefoglalója: „A neoliberális politika kivándorlásra ösztökéli az amerikai állampolgárokat, mint ahogyan azt tette Oroszországban, a balti államokban és Görögországban, ahol az emberek a jobb életet keresve hagyták el hazájukat”. Az interjú leirata azzal kezdődik, hogy a Columbia Egyetem egyik tanulmánya szerint az Egyesült Államokban 2000-ben 875 ezer haláleset a szegénységnek és jövedelem egyenlőtlenségnek tudható be. Az amerikai statisztika szerint ugyanezen évben 2,45 millió amerikai halt meg. Vagyis az előbbi a teljes halálesetek 36 %-a. Michael Hudson professzor elmondta, „A növekvő halálozási arányért a neoliberális gazdaságpolitika, a neoliberális kereskedelempolitika és a társadalom nagy részének polarizáltsága és elszegényedése felelős”. Azzal folytatta, hogy a Szovjetunió 1991-es szétesése után a halálozási arányok felszöktek, az élettartamok rövidebbek lettek és az egészségügyi normák csökkentek a jelcini vezetés idején”. Putyin kijelentette, hogy a neoliberális gazdaságpolitikák által okozott pusztítás több oroszt ölt meg, mint amennyi a II. világháborúban halt meg, azaz 22 millió ember.” Ugyanez történik Görögországban, ahol csökken a várható élettartam, az emberek betegebbek.  Mindkét helyről kivándoroltak az emberek. A kérdés most az, hogy az amerikaiak hová emigráljanak. Erre még senki nem adott választ. A kivándorlásuk legnagyobb akadálya, hogy nem beszélnek idegen nyelvet. De általában sem tudni, mit hoz a jövő. Több élvonalbeli értelmiségi már figyelmeztetett arra (mint az az itt, május 30-án olvasható lapszemlében olvasható volt), hogy a világot atomháború fenyegeti, ha az amerikaiak nukleáris fegyvereket helyeznek el Romániában.
 
 
Tomas Zdechovsky néppárti cseh európai parlamenti képviselő az uniós ügyekre szakosodott portálon írt cikke e címmel jelent meg: „Polgári támogatás nélkül az EU a populisták és az oroszok befolyása alá kerül”. Írása elején leszögezi, az EU nem csak kívülről, de belülről is súlyos kihívások elé néz, magától a polgáraitól is, akik bírálják Brüsszelt és az EU ellen fordultak. Idéz egy tavalyi felmérést, amely szerint „az európai polgároknak csak az 51 %-a tekinti pozitívnak az EU-tagságot”. Majd rátér az „orosz propagandára”, amely „az egyik legnagyobb fenyegetés az európai békére nézve”. Csak ezután jön írásában a migrációs válság.
*             *             *
A Brexit elpusztíthatja a ma ismert Egyesült Királyságot” címmel egy másik, brit európai parlamenti képviselő, Sajjad Karim  (akinek vezetéknevét a portál véletlenül „karim”-nak írta)azt fejtegeti, hogy felmérhetetlen annak hatása, ha a britek június 23-án az EU elhagyására szavaznak. Az nemzedékekre befolyásolja Nagy-Britannia jövőjét és magának az országnak a léte kerül veszélybe. Nagy-Britanniának veszélybe kerülne az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfoglalt állandó helye is, mert elképzelhetetlen, hogy „a Kína- és az Oroszország-félék” ezt ne támadnák meg, ha Nagy-Britanniából Anglia lenne (miután a skótok, az észak-írek és a walesiek leválnak az Egyesült Királyságról).
 
Baráttalanul Venezuelában” címmel a globális amerikai lap rosszalló hangnemben ír arról, hogy a Maduro-kormány üldözött ellenzéke senkitől nem kap segítséget. Azt hitték, hogy (a neoliberális) Mauricio Macri – akit novemberben választottak Argentína elnökövé – majd  segíteni fog. Most a Macri kormányé az Amerikai Államok Szervezetének rotációs elnöksége, de a venezuelai válságot még napirendre sem vették. „Az Obama-kormány nem segít”: az amerikai külügyminisztérium csak annyit mond, hogy „mélyen aggódik” Venezuela nem demokratikus módszerei miatt, noha lenne befolyása a szervezetben – amelynek sok számláját kiegyenlíti -, de azt nem veti be.
 

Rendkívüli sajtószemle a nyugati migránsokozó terrorvilág végének kezdetéről



exit
KORA REGGELI CÍMEK A BREXIT GYŐZELMÉRŐL:
EU referendum: a BBC előrejelzése szerint az Egyesült Királyság a távozásra szavaz
A reggeli félhetes híreket a BBC World Service rádión elmondó pár egymáshoz 6:24-kor, a hírek beolvasása után: „Borzalmas nap” (női hang). „Ez döntés volt az ellen, hogy a hatalom mind kevesebbek kezébe került” (férfi hang, amelynek tulajdonosa politikailag inkorrekt módon szólt száz milliókhozde a brexites többség szívéből).
 
EU referendum: az Egyesült Királyság a Brexitre szavaz, a piacon földrengésszerű mozgások”.
 
A Brexit győzelméről írt cikkei közül az egyik címe: „Az EU megrémült”. Ez így kezdődik: „Az Egyesült Királyság példátlan döntése, hogy elhagyja az Európai Uniót, a 28 államból álló tömböt történelme legmélyebb válságába taszított – olyan szeizmikus robbanás ez, amely az egész projektet megbuktathatja.
 
Nagy-Britannia arra szavaz, hogy elhagyja az Európai Uniót”.
 
Úgy néz ki, hogy az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót”.
 
Megdöbbentő döntéssel a britek az EU elhagyására szavaznak”.
 
POLITICO
Az amerikai portál európai kiadásának reggeli kör-emailje ezt írja: „A populisták kezébe kerültek a külpolitikai ügyrendek:… az Európai Külkapcsolatok Tanácsa (EKT) szerint 45 fontos /európai/ párt közül 32 készül arra,  hogy az uniós tagságtól a menekültkvótákig népszavazást rendezzen. Különbözőségük ellenére az európai radikális jobboldali és radikális baloldali populistáknak meglepően sok külpolitikai kérdésben egyezik a véleménye. Mindegyikük mélyen szkeptikus az EU-val kapcsolatban, ellenzik a külföldi beavatkozásokat, főként a Közel-Keleten; nem lelkesíti őket a Washingtonnal fenntartott kapcsolatuk és pozitívan állnak Putyin Oroszországához… a külpolitika már nem az elitek játéka lett. Mark Leonard, az EKT igazgatója kijelentette: „Nem intézhetjük el őket egy kézlegyintéssel marginális pártként – forradalmat csináltak az európai külpolitikában. Választott fegyverük az, hogy népszavazásokat vetnek be kedvenc témáik népi támogatásának felkorbácsolására.
És 9 óra 24 perckor: „Cameron miniszterelnök bejelenti lemondását”
 
DER SPIEGEL
A vezető német hetilap és a legnagyobb látogatottságú német hírportál főszerkesztője reggeli kör-emailje: „Számolják még a szavazatokat, de a reggeli órákban az EU-referendumban a Brexit-tábor 52:48 százalékos arányban vezet. A BBC az EU-ellenesek győzelmét vetíti előre. Ha ténylegesen a Brexitre kerül a sor, úgy ez fekete nap lesz Európának. A börzéken maximális az idegesség. A font már zuhan. Minden részvénypiacra megrázkódtatás vár.”
 
A britek 51,9 %-kal az EU elhagyására szavaztak”. És egy ugyanerről szóló másik cikkének címe, amely már a Brexit-szavazásra jött reagálásokkal foglalkozik: „Szomorú nap Európának és Nagy-Britanniának” (mármint a britek kisebbségének), megjegyezve, hogy „a jobboldali populisták Franciaországban és Hollandiában fellendülőben vannak és országaikban máris népszavazásokat követelnek”.
 
Politikai földrengés Európában: a britek az EU-ból való kilépésre szavaznak”.
Ráadásként egy tegnapi cikk a lapból, amely ezzel a címmel jelent meg: „Hazaárulás lenne, ha a britek az EU-t elhagynák”. Ez idézet Francis Fulton-Smith német-brit színésztől, az ARD német közszolgálati tévén futó, elsöprő sikerű „Dr. Kleist családja” sorozatának főszereplőjétől. A cikk a Brexit sikere esetén a nacionalizmus visszatértétől retteg.
 
A britek az EU-ból való kilépésre szavaznak”
 
A britek az EU-ból való kilépésre szavaznak”
 
Nagy-Britannia az EU-n kívül”
 
(A francia és a spanyol sajtó kora reggel szinte egyöntetűen azzal a címmel jelentett a várható végeredményről, hogy „Győzött a Brexit”.)
 
Tegnap este még a hazugság, a korrupció és a becsapás, míg ma reggel a becsületesség, tisztesség…” (Ezek azok az első szavak, amelyeket a hangos hurrázások ellenére hallani lehet a Brexit vezető politikusának, a UKIP elnökének szájából  1 perc 35 másodperces győzelmet ünneplő beszéde elején).
Facebookján pedig ezekkel a mondatokkal üdvözölte a győzelmet: „Most már merem azt álmodni, hogy egy független Egyesült Királyságra virrad a hajnal. (…) Visszakaptuk az országunkat. Köszönöm mindnyájunknak!
 
Az európai „szélsőjobboldali” politikusok gratuláltak a brit szavazóknak döntésükhöz. A franciaMarine Le Pen: „Győzött a szabadság. Legyen hasonló népszavazás Franciaországban és az EU országaiban”. A holland Geert Wilders: „Brüsszelt leverték”. Az olasz Matteo Salvini (Északi Liga) „Éljen a szabad polgárok bátorsága”. Gerolf Annemans flamand „nacionalista” (értsd: patrióta), aki a brit szavazókat „hősöknek” nevezte és Percy Bysshe Shelley angol költőt idézte: „Vesd el a magot – de ne engedd a zsarnoknak a betakarítást” hozzátéve: „köszönet a felszabadításért”. A német Beatrix Von Storch, az AfD-től: „Június 23-a történelmi nap… Junckernek és Schulznak le kell mondaniuk”.
*             *             *
Tusk: a vezetőknek találkozniuk kell az Egyesült Királyság nélkül, hogy megbeszéljék a Brexit ’részleteit’” (mondta Donald kacsa).
*             *             *
Megrázkódtatás, döbbenet, rettegő félelem: ömlenek be a Brexit reagálások” címen a jelentés politikusokat idéz. Sigmar Gabriel német alkancellár: „A pokolba is! Rossz nap Európának”. És egy igazi kivétel, aki érti a döntés okát:  Gerard Araud washingtoni francia nagykövet: „Reform vagy halál!”.





Ami Európát fenyegeti



Jean-Claude Juncker (r) und Martin Schulz, Spitzenkandidaten f¸r das Amt des Kommissionspr‰sidenten der EU scherzen am 20.05.2014 in Hamburg in einem Fernsehstudio vor der Ausstrahlung der Sendung "Wahlarena" miteinander. Die Kandidaten treffen sich zu einem Fernsehduell vor der Europawahl am 25. Mai 2014. Foto: Axel Heimken/dpa +++(c) dpa - Bildfunk+++

Nem a populizmus, hanem Brüsszel hozza ránk Armageddont

 
Egy nappal a mai Brexit-szavazás előtt a Népszava nevű napilap az „Orbáni populizmustól féltik Európát” címen tárta riadt olvasói elé talán hatmilliomodszor a világot rettegésben tartó igazi végveszélyt. A cikkben hitelesítésként ott szerepel a Financial Times, az AFP, a Deutsche Welle és a globális papagájkórus rólunk közismerten csak ellenőrzött tényeket író társai. Megspékelve persze olyan hazai hangokkal, mint például Boros Tamás, a „Political Solutions” (helyesen: Policy Solutions) nem „munkatársáé”, hanem stratégiai igazgatójáé, aki a német közszolgálati rádiónak mondta el, Orbán Viktor „hivatalos retorikája” arra irányul, „hogy ellenséget találjon a határokon kívül”.
Azon a feloldhatatlan ellentmondáson most ugorjunk át,  hogy a hazai balliberális tábor az elmúlt időkben szintén hatmilliószor emlékeztetett bennünket arra, hogy a tíz milliós „népességet” el sem érő populistán undorító Magyarország olyan kis vacak-kacat hely, hogy arra Washington és egyéb helyeken oda se pöknek.
A népszavás cikkben a „populista” szó természetesen többször előfordul, mint ahogyan az napi legalább egy tucat gyakorisággal jön elő húsz másodpercenkénti orrváladék-szívás társaságában a klubrádiós Szelestey Lajos által összeállított napi külföldi lapszemlében, amely „hű tükrünk”, mint annak – nyilván diktatórikus indulatú – összetörését a hétköznapi reggelenként 7:05 perckor kezdődő előadás szignójában hallhatjuk is.
Mára a „populista” szó és annak változatai olyannyira fontos szitokszóvá változtak a saját hazugságai göbbelsi gyakoriságot messze felülmúló ismétlésére beállt nemzetközi és hazai cselédsajtóban, hogy az előfordulási gyakoriságában, noha szinte hihetetlen, már kiszorította a korábban az előfordulási riogatási versenyben Guinness-rekordot tartó „gyűlölet” szót.
Hogy mi lesz a mai brit népszavazás eredménye, azt holnap reggel a manchesteri városházából tudja meg majd a világ. Érdekes, hogy – olvasható egy brit portál tegnapi cikkében – a brexitesek és a maradósak között ingadozó mérleg nyelvét az Egyesült Királyságban élő fekete, ázsiai és egyéb etnikumok szavazási hajlandósága billentheti az egyik vagy másik irányba, ugyanis míg a mélybritek (saját szóköltés) körében  nagyjából fej-fej mellett áll a két tábor aránya, addig e kisebbségek esetében 80 százalék van Nagy-Britannia  európai uniós tagságának fenntartása mellett. Míg 20 százalékuk szavazna annak elhagyására, és így minden attól függ, mekkora lesz a részvételi arány. (Hogy például a jamaikai Negril beach tájékáról a nekik távoli szigetországba bevándoroltak szívéhez miért van ilyen közel a mai Unió schumani ideája, és hogy ők tudják-e, az mennyiben különbözik a jamaikai jerky chicken ételspecialitástól, arról még nem készült felmérés.)
Egy biztos azonban. És most hadd idézzem Bakondi Györgyöt, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját, akit idézni a köztudomásúan magyarbarát („Ria, ria, Ausztria!”), Soros-imádó balliberálisok szerint olyan, mint az ötvenes években Rákosit. Tehát ezt mondta: „Brüsszelnek szakítania kell az eddigi politikájával.”
Nagyon is. Fundamentálisan. Szerkezetében, ideológiájában, de – legyen ez bármilyen furcsa – esztétikájában is. Ugyanis – mielőtt rátérnénk az előbbiekre – milliókat taszít az Európai Uniót képviselő olyan arcok, mint a percenként az európai értékeket sivító, a demokráciák fenséges ünnepének számító népszavazás elleni görcsökben fetrengő Jean-Claude Junckeré és Martin Schulzé, miközben e két visszataszító fellépésű figura tíz újjal tömködi zsebébe a havi harmincezer eurós gázsiját.
Az Európai Unió tagországaiban élők szemében messze nem a „populistákkal” van a baj. Ami mutatja, hogy e „populisták” sorra kerültek hajszálnyira a kormányzati szerephez, beleértve nyugati szomszédunkat, ahol az alkotmánybíróság július 6-ig dönt, hogy meg kell-e ismételni a választásokat a megválasztott zöld elnököt segítő választási csalások özöne miatt. És beleértve az Atlanti-óceán túlpartját, ahol egy esetleges trumpi győzelem a világnak végre egy országpusztító beavatkozásaival leálló szuperhatalmat hozhat eredményként.
Az Unióban száz és száz millióknak egyáltalában nem a „populizmussal” van bajuk, hanem az irdatlan méretű, bizarr módon éppen a fiatalokat érintő munkanélküliséggel, a jövő iránti reménytelenséggel, az EU-t magával és a mélybe, sőt végzetébe rángató Merkel kancellár Willkommens-kultúrájával, a teljesen felesleges, az élet minden területén az embereket gúzsba kötő,  a kontinens gazdaságát a globális versenyben fékező szabályozásokkal. És azzal van bajuk, hogy a Juncker-Schulz-Verhofstadt félék minél több hatalmat akarnak a brüsszeli központnak (mely „központosítási” aktustól a hazai bal- és neoliberálisok csak akkor vonyítanak, ha azt Budapesten egy jobboldali kormány teszi), folyamatosan lefaragva a nemzeti szuverenitást. Ahelyett, hogy, például migránsügyben, felismerték volna azt a  kézenfekvő és mind szélesebb körben osztott „made in Hungary” javaslatot, hogy a tragikus uniós impotencia helyett az EU külső határait kell megvédeni. Ha már Ban-ki Mún ENSZ főtitkár is migránsügyben csak az annak ellenállni akaró európai országokat bunkósbotozza , haszonelvűen  kifelejtve az olyan országokat is, mint hazáját, Dél-Koreát.
Miközben ezen brüsszeli rossz arcuk tulajdonosai gigantikus hazugságokat terjesztenek, nem utolsósorban azért, hogy az Európát háborúba sodró Oroszország-fóbiát Amerika ösztönzésére és nyomására  fokozzák, és saját háborús készülődéseiket igazolni igyekezzenek. Hogy az ezen igyekezetben elkövetett tettek és kimondott mondatok szemenszedett hazugságértékükön Mount Everest nagyságúak, arra jó példa Peter Hultqvist svéd hadügyminiszter (bocsánat: honvédelmi miniszter) keddi elismerése annak, hogy 2014-ben a stockholmi kormány hazudott akkor, amikor azt állította, orosz tengeralattjárók hatoltak be svéd vizekre. Merthogy, ismerte el most, a két tengeralattjáró egyike a sajátjuk, a másik pedig német volt.
És hogy a békés környezetvédőkként pózoló zöldarcúak miként támogatják a washingtoni neokon ultrák oroszellenes szankcióit és az Oroszország elleni, háborút gerjesztő akciókat, azt legutóbb vasárnap mutatták be Berlinben, miután rémületükre és az össznémet hivatalosság megdöbbenésére nem kisebb személy, mint Frank-Water Steinmeier német külügyminiszter követelte, hogy szűnjék meg a NATO-nak az orosz határok melletti hadgyakorlatos kardcsörtetése és – nem vicc! – „háborús üvöltözése”. Helyette pedig, követelte, működjenek együtt Moszkvával. Ami után a Magyarországot a migránsügyekben is folyamatosan a Hádeszbe lökni akaró, arcbeli vonzerejében szintén a létrák mínuszos fokait sem elérő németországi Rebecca Harms, az Európai Parlament zöldfrakciós társelnöke (a jóemlékű Cohn-Bendit partnere) Steinmeiert támadta, kijelentéseit – és ez sem vicc – „felelőtleneknek” nevezve.
Nos tehát: Európa népe mind nagyobb tömegben ezektől az emberektől, migránsaiktól, az ő háborús, pusztító, gazdasági stagnálást és elviselhetetlen munkanélküliséget okozó, „idevelemindenhatalmat!” Brüsszeltől félnek. Nem pedig a népakaratot kifejező populistáktól.  Akikre Európában is mind többen fognak szavazni Svájctól Ausztrián és Hollandián át a skandináv országokig, még akkor is, ha politikailag inkorrekt módon cigánygyerekek potyognak is az égből.
(Lovas István, Magyar Hírlap, 2016-06-23)




Washington és külön Bloomberg: mi lesz velünk, ha a britek nem maradnak az EU-ban?



NEW YORK, NY - OCTOBER 08:  Former New York City Mayor/philanthropist Michael Bloomberg attends the 3rd Annual Brooklyn Bridge Park Conservancy Brooklyn Black Tie Ball at Brooklyn Bridge Park on October 8, 2015 in New York City.  (Photo by Ilya S. Savenok/Getty Images)
Nem lenne TTIP se, és még az oroszok elleni szankciókat is feloldanák (WSJ, stb.)
/A csatolt kép eredetije alatti szöveg Bloomberget “filantrópnak”, “emberbarátnak” nevezi. “Sorost /egy másik filantróp/ Orbán se szereti, mert nem hazafi, hanem hazátlan” (Euractiv)
 
Az Egyesült Államok nagyon tart a Brexit-től, mert az európai érdekeit sérti, írja az amerikai pénzügyi körök globális terjesztésű lapja. Washingtonban attól tartanak, hogy ha a britek az Unió elhagyására szavaznak, az  igen negatívan érinti majd az amerikai gazdaságot és komoly stratégiai-diplomáciai törésvonalakat eredményez az USA és számos, vele legszorosabb viszonyban lévő globális szövetségese között. Rövidtávon az amerikai fél attól fél, hogy a Brexit a még mindig gyenge amerikai gazdaságot tovább gyengíti, ha a gazdasági növekedés az EU-ban, azaz az USA legnagyobb kereskedelmi partnerében ilyen ütést kap. Hosszabb távon pedig azért aggódnak, mert „az Egyesült Királyság gyakran képviselte az európai intézményekben az amerikai stratégiai és kereskedelmi álláspontokat – legutóbb az agresszív Oroszország ellen intézett kihívásban… Az Egyesült Királyság nélküli EU számos elemző szerint sokkal inkább szüntetné meg az Oroszország ellen annak ukrajnai beavatkozása miatt életbe léptetett szankciókat. Az USA elveszítene egy szövetségest a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségben (TTIP)…”
 
Michael Bloomberg, üzletember, New York volt polgármestere tegnap Brüsszelben az Európai Parlament épületében újságíróknak nyilatkozva így fejezte ki reményét,  hogy a britek az EU-ban maradásra szavaznak: „A saját szempontomból, Amerika szempontjából, vállalatom szempontjából azt remélem, hogy az EU-ban maradnak”, tudósító róla az uniós szakportál.
 
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke tegnap bejelentette, hogy június 28-án az EP rendkívüli, teljes ülésére kerül sor, ha a Brexit győz.
*             *             *
Jean-Luc Schaffhauser francia európai parlamenti képviselő George Sorost hibáztatta azért, mert egyrészt finanszírozta azon „humanitárius infrastruktúrákat”, melyek segítették megnyitni Európa kapuit a migránsok ellenőrizetlen beözönlése előtt, másrészt pedig hasznot fölözött le az EU destabilizálásából. A Marine Le Pen Nemzeti Frontjának tagjaként az Európai Nemzetek és Szabadság Csoport nevű európai parlamenti frakcióban ülő képviselő kifejtette továbbá, írja az uniós szakportál, hogy a migrációs válság nem „természetes jelenség”, hanem a Nyugat felelőtlen viselkedésének közvetlen eredménye”. Kiemelte, a válságot több bevándorláspárti társulat csaknem egyidejű létrehozása előzte meg, és őket elsősorban Soros Nyitott Társadalom Alapítványa pénzelte. Ezek érveket szolgáltattak a migránsok befogadása mellett és szorosan összefonódnak a szervezett bűnözéssel számtalan országban. Hozzátette, „a szervezett bűnözés politikai céljai – destabilizálás, hódítás, hatalom, Európa zsarolása – elérésére használja fel a migránsválságot, és készen áll arra, hogy bármely pillanatban migránsok tömegét eressze a kontinensre. Schaffhauser egy újságírói kérdésre elmondta, a magyar miniszterelnök sem szereti Sorost, mert az utóbbi nem hazafi, hanem hazátlan”. Majd elmondta, Merkel kancellár egyszerűen átvett egy olyan érv- és tervcsomagot, amely mellett egy Soros és az Európai Bizottság által finanszírozott szervezet ágállt már akkor, „amikor Merkel még nem is hallott a Merkel-tervről.”
 
 
Populista düh tüzeli a referendumot” címmel olvasható cikk a ma zajló brit népszavazásról az Egyesült Államok vezető külpolitikai folyóiratának portálján azzal a tartalommal, mely szerint az EU-ból távozni akarók a fősodratú politikai elit hatalma ellen lázad a pénzügyi válságot követő lassú felépülés nyomán. A véleményvezérek igencsak kétségbeesettek, hogy a távozás mellett kardoskodók nem értik a bennmaradás melletti racionális érveket. A brexitesek aránytalanul kevésbé képzettek /tehát a britek fele alulképzett/ a maradás mellett kiállókhoz képest. Az előbbiek úgy érzik, hogy az EU ellen leadott voksukkal azok ellen fordulnak, akikről úgy gondolják, hogy a globális gazdaságban végbement változásokból húztak zsíros hasznot az előbbiek kárára.
 
Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter „elviselhetetlennek” és „megszégyenítőnek” nevezte az osztrák elnökválasztáskor leadott szavazatok megszámlálása körüli szabálytalanságokat, valamint „mérhetetlenül kiábrándultnak” nevezte magát. Mind inkább közeledik az új választások kiírása, olvasható a vezető svájci lapban.
 
Christian Kern osztrák szocialista kancellár Jean-Claud Juncker európai bizottsági elnökkel tárgyalt Brüsszelben, amikor az utóbbi kijelentette, Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, Wolfgang Sobotka belügyminiszter (mindkettő néppárti) és Hans Peter Doskozil (szocialista) védelmi miniszter javaslata, hogy a menekülteket egy szigeten vagy egy másik kontinensen helyezzék el, ugyan összeegyeztethető az európai uniós joggal, de „nem az erkölccsel”(mondta Juncker), tudósít az osztrák közszolgálati adó.
 
Az Egyesült Államokban elkezdték árulni azt a fekete trikót, amelyen fehér felirattal ez áll: „2016 – Börtönbe Hillaryval  az idők végeztéig”, mutatja be az új piaci terméket az amerikai hírportál.
 
A Sanghaji Együttműködési Szervezet ma kezdődő, kétnapos csúcstalálkozóján megvitatják India, Pakisztán és Irán csatlakozását a szervezethez. A csúcstalálkozón ott lesz Vlagyimir Putyin orosz elnök is.
 
Putyin elítélte a NATO-nak az orosz határok mellett mutatott ellenséges magatartását és közölte, Oroszországot katonai válaszadására kényszerítik, idézi a német gazdasági-politikai portál az orosz elnöknek tegnap, a Duma előtt tartott beszédét. A portál ennek kapcsán felidézte Steinmaier német külügyminiszternek vasárnapi megnyilatkozását, melyben figyelmeztette a NATO-t, ne kardcsörtetéssel és hisztérikus üvöltözéssel, hanem párbeszéddel kezelje a helyzetet.
 
Izrael képtelen igazat mondani a palesztinoktól lopott víz ügyében” címmel az angol nyelvű izraeli lap így foglalja össze cikkét: „A víz az egyetlen olyan téma, amelyben Izrael (még mindig) nehéznek találja megvédeni diszkriminatív, elnyomó és pusztító politikáját, miközben a biztonságban és Istenben keres ürügyet”. A cikk a zsidó állam hadserege által megszállt ciszjordániai városok súlyos vízhiányát, annak okait és  következményeit ismerteti.
*             *             *
Zsidó radikálisok megzavarják a görög ortodox húsvéti imát Jeruzsálemben, és az imádkozókat ’gonoszoknak’ nevezik” címmel ír beszámolót a lap.
 
Az Európai Unió erőteljesen visszautasította az izraeli külügyminisztérium szóvivőjének azt az állítását, hogy az EU-nak az „izraeli palesztin konfliktussal” kapcsolatos  politikája „felidézi a gyarmati európai múltat. Brüsszel ezt a bírálatot „hamisnak és támadónak” nevezte.






És még egy fekete trikóminta, mely mától kapható az USA-ban: Börtönbe Hillaryval – 2016

hillaryforprison




Megtaláltuk a klubrádiós Bolgár Györgyöt feketetrikósság ügyében kínzó kérdésére a kulcsot



Na mit kukorékol a metszett farkú Gall kakas?
bolgargyorgybi-d0001CD271d9e2fce62ec sándormária
Közvetlenül a magyar-portugál meccs előtt a Bolgár Ria, ria Ausztria!  György tegnapi klubrádiós Megbeszéljük című betelefonálós műsorában tőle igazából nem váratlanul igyekezett „befasisztázni” a magyar szurkolókat. Témaajánlatában arra kérte majdnem homogén hallgatóságát, mondják meg, mi ez az újabban terjedő feketetrikós szurkolói jelenségkórság. Jellemző, hogy még egy oda betelefonáló is ajánlotta neki, ne köpjön a levesbe. De ő csak tovább nyomta a kérdést, hogy honnan is eredhet a feketetrikósság.
Tudjuk persze mire akart kilyukadni. Mussolini feketeinges támogatóira, amelyből következik… Tudjuk. Hatmilliószor hallottuk.
De érdemes egy kis nyomozást végezni, hogy honnan is származhat  e friss  divat. Amelynek eredményét itt felkínálhatjuk a Kádár-diktatúra kitüntetett egykori washingtoni tudósítójának.
Ugyanis Mussolininál van egy frissebb feketeinges mozgalom. Sándor Máriáé. A további társítást pedig a szólás- és véleményszabadság segíti.


Az ukrajnai holodomor 14,5 millió áldozatának emlékére (IX) – Miként hazudott róla a korabeli nyugati sajtó



holodomor9
/1994. december elejétől kezdve két hónapon át tíz folytatásban ismertettem, illetve fordítottam a Demokrata hetilapban a tavaly 98 éves korában elhunyt kiváló brit-amerikai történész, Robert Conquestnek azt a könyvét, amely leírja a Sztálin által okozott mesterséges éhínséget Ukrajnában.
A Bánat aratása: a szovjet kolhozosítás és a terror-éhínség (The Harvest of Sorrow: Soviet Collectivisation and the Terror-Famine) 1986-ban jelent meg. Talán említeni sem érdemes, hogy máig nincs magyar kiadása. Nyilván azért, mert 14,5 millió ember halála a magyar könyvkiadók szemében nem sokat nyom a latban.
Hogy hozzájárulhassak eme iszonyú népirtás emlékének ébren tartásához, mától (április 16) kezdve minden nap egy-egy folytatást teszek elérhetővé az „Élő archívumban”./
Következik a 9-ik rész. (Mivel technikai okokból tegnap nem került ki ez a folytatás, még ma kikerül a záró rész.)
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
 
Ukrajna – 9. rész
XVII. fejezet
 
ÉS A NYUGAT?
 
,,Ne bolygasd, ó, a sírokat, mert szégyen nélkül akarok élni”
(Masefield)
 
Sztálinnak a parasztság ellen elkövetett cselekedeteiben munkált az, amit Paszternák ,,a hazugság embertelen hatalmának” nevezett. A megtévesztés óriási léptékű volt. Minden erőfeszítést megtettek, hogy a Nyugatot meggyőzzék: nincs éhínség. Később meg azt állították, nem is volt.
Azt hihetnénk, Sztálinék lehetetlenre vállalkoztak. Sokan számoltak be arról Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, hogy mi történt. A beszámolók nagy része igen megbízható nyugati szemtanúktól származik. 1932-ben pedig még olykor-olykor el is jutott néhány nyugati szemtanú az éhínség sújtotta területekre.
Sztálin azonban kitűnően megértette annak lehetőségét, amely a Hitler-féle ,,nagy hazugságban” rejlett. Tudta azt, hogy noha az igazsághoz hozzáférhet a kereső, a megtévesztőnek nem szabad feladnia igyekezetét.  Látta azt, hogy egyrészről az arcátlan tagadás és másrészt a ,,pozitív félretájékoztatás” becsempészése az információba elegendő ahhoz, hogy a tényeket nem ismerő külföldieket összezavarja és rávegye a sztálinista változat elfogadására azokat, akik ténylegesen szeretnék, ha becsapnák őket…
 
Mielőtt megvizsgálnánk a sztálini megtévesztési manővereket, nyomatékosítsuk, hogy a valós tények nem voltak ismeretlenek Nyugaton.
Minden álcázási kísérlet ellenére a tényleges helyzetet leíró riportok jelentek meg a brit Manchester Guardianben és a Daily Telegraphban, a francia Matinben és a Figaróban, a svájci Neue Zürcher Zeitungban és a Gazette de Lausanneban, az olasz Stampában, az osztrák Reichpostban és más nyugati lapokban is. Az Egyesült Államokban nagypéldányszámú lapokban számos ukrán-amerikai és más nemzetiségű látogató beszámolói jelentek meg (noha ezeket gyakran lekezelték, mert ,,jobboldali” újságokban jelentek meg).  A Christian Science Monitor, a New York Herald Tribune, és a new yorki zsidó Forwaerts sokszor és kimerítően foglalkozott a témával.  Könyvünkben gyakran idéztük őket.
Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a legtöbb esetben az újságírók nem tudták a valós tényeket publikálni és a vízumukat is megtartani. Így azután egyfajta kompromisszumot kötöttek vagy pedig akkor tálalták a teljes igazságot, amikor már elhagyták az országot, mint ahogyan azt Chamberlin és Lyons tette. Jelentéseiket még a szovjet cenzorok is elolvasták, noha Malcolm Muggeridge sok riportját titokban, a brit diplomáciai postával küldte ki.
(A szerző ezt követően konkrét esetek sorával támasztja alá a fentieket, majd elmondja, hogy 1933-tól kezdődően a külföldi tudósítók már nem hagyhatták el engedély nélkül Moszkvát és Ukrajnába valamint az Észak-Kaukázus területére egyáltalában nem mehettek.)
A becsületesebb újságírókat azonban nem lehetett elhallgattatni.  Amikor  W. H. Chamberlin könyve (Ororszország vaskorszaka) 1934-ben megjelent, az abban leírtak minden kételyt eloszlattak…
  1. május 28-án az amerikai képviselőház 39a. számú határozatában rögzítette az éhínség tényét…
(Conquest ezt követően ismerteti azt a gazdag információforrást, amelyet az amerikai külügyminisztériumhoz érkezett jelentések képeznek.  Küldőik ukrán emigráns szervezetek, papok, egyetemi tanárok, tudósítók.)
Nyugaton tehát hozzá lehetett jutni a tényekhez. A szovjet kormány így feladatának tekintette, hogy az ennek alapján kialakult ismereteket elpusztítsa, eltorzítsa és kitörölje.
A kezdeti időkben az éhínséget figyelmen kívül hagyták vagy letagadták.  A Szovjetunión belül nem is utaltak rá.  Ez az ukrán sajtóra is vonatkozott.  A valóság és a megjelentek közötti szakadék rendkívül mély volt.
Arthur Koestler, aki 1932-33-ban Harkovban járt, arról számolt be, hogy milyen abszurd érzést keltett benne, amikor a zászlók alatt mosolygó fiatalok, a földeken arató hatalmas kombájnok és élmunkásbrigádok képével teli helyi lapokat olvasta, amelyekben ,,egyetlen egyszer nem említették meg, hogy Harkovban nincs villany. A kontinensnyi országra a hallgatás takarója borult”…
A szovjet lapok sokszor támadták a külföldi lapokban megjelent ,,rágalmakat”. A Pravda 1920. július 20-án például azzal ment neki az Reichpostnak, hogy az osztrák lap szerint ,,több millió szovjet állampolgár halt éhen a Volga mentén, Ukrajnában és Észa-Kaukázusban.  Ezt a vulgáris rágalmat, az állítólagos szovjet éhínség mocskos kitalációját a Reichpost szerkesztői agyalták ki, hogy eltereljék az osztrák munkások figyelmét kemény és reménytelen helyzetükről.” Kalinyin elnök pedig ,,politikai csalókról” beszélt, akik a haldokló ukrán népet akarják megsegíteni, noha ,,csak a legdekadensebb osztályok képesek ilyen cinikus hazugságok feltálalására”…
A washingtoni szovjet nagykövetség tagadta az éhínséget és minden, arról szóló tudósítást és jelentést hazugságnak bélyegzett. Sőt, azt állította, hogy az ukrán lakosság évente 2 százalékkal növekszik és hogy éppen Ukrajnában a legalacsonyabb a halálozási arányszám.
 
Egy Moszkvából tudósító amerikai újságíró a kuláktalanítási korszak szemfényvesztéseiről így ír:
,,Az amerikai közvélemény megnyugtatására egy amerikai ,bizottságot’ küldtek egy fakitermelő vidékre. Az odalátogatók az igazságnak megfelelően beszámoltak arról, hogy nem látták a kényszermunka jeleit. A Moszkvában élő külföldiek éppen úgy tudták, hogy milyen bohózatról van szó, mint maguk a megbízók és a megbízottak. A megbízottak egyike egy amerikai szerszámgépkereskedő volt, aki már hosszú ideje Moszkvában élt és a hatalom kegyeitől függött, hogy eladja-e gépeit. A másik egy fiatal amerikai tudósító volt, akinek nem volt állandó munkája és így a szovjet kormány jóindulatára volt ítélve. A harmadik az Amerikai-Orosz Kereskedelmi Kamara orosz titkára volt, akinek az állása függött a jelentés elkészítésétől.
                Mindhármukat jól ismertem.  Nem hiszem, hogy titkot árulnék el, ha azt mondom, mindegyikük tökéletesen tudta, hogy a fakitermelésben széles körben alkalmaznak kényszermunkát. Elmentek északra a hivatalos körutazásra és lelkiismeretüket azzal nyugtatták meg, hoogy saját szemükkel nem látták a kényszermunka nyomát.  Azzal persze nem egészítették ki a történetet, hogy semmilyen erőfeszítést sem tettek, hogy lássanak is valamit és azzal sem, hogy hivatalos kísérőik irányították a túrát.
                Az általuk elkészített jelentést azután az amerikai tudósítók engedelmesen továbbították az Egyesült Államokba. Minden úgy történt mint egy későbbi ,bizottsággal’, amely a doni medencében kereste a kényszermunkásokat. Jimmy Abbe, a híres amerikai fotós így emlékezik az eredményre:
                ,,Persze hogy nem láttunk kényszermunkát. Amikor olyanok közelébe érkeztünk, akik rabok is lehettek volna, gyorsan becsuktuk a szemünket. Mert ugye mi nem akartunk hazudni.”
 
Edouard Herriot, a radikális francia vezető, aki országának kétszer is miniszterelnökeként szolgált, 1933 augusztusában és szeptemberében a Szovjetunióba látogatott. Öt napot töltött Ukrajnában. Idejének fele bankettekkel és hivatalos találkozókkal telt el, a másik fele pedig egy szervezett körutazással. Ennek befejeztével elmondta, hogy nem találkozott éhínséggel és hogy aki azt állítja, éhínség pusztít a Szovjetunióban az szovjetellenes propagandát fejt ki. 1933. szeptember 13-án a Pravda így meg is írta, hogy Herriot ,,kategorikusan tagadta a burzsoá sajtónak azt az állítását, miszerint a Szovjetunióban éhínség van”.
Az ismert államférfi kijelentésének nagy hatása lett Európában. Herriot felelőtlensége komolyan felbátoríthatta Sztálint a Nyugat hiszékenységébe vetett hitében és erre komolyan rá is játszott az elkövetkező években.
Egy Kijevbe látogató külföldi beszámolt arról, hogy Herriot látogatása előtt milyen előkészületeket tettek.  Megérkezése előtti napon a lakosságnak hajnali kettőtől az utcákat kellett sepernie és a házakat díszítenie. Bezárták az élelmiszerosztó központokat. Megtiltották a sorállást. Az otthontalan gyerekeket, koldusokat és az éhezőket elszállították.  Az egyik kijevi pedig elmondta, hogy a boltok kirakatát telerakták élelmiszerrel, de a rendőrség letartóztatott mindenkit, aki a kirakatokhoz túlságosan közel merészkedett.  Az élelmiszervásárlást pedig megtiltották.  Az úttestet felmosták, abban a szállodában  pedig, ahol Herriot megszállt, kicserélték a bútorokat. Új szőnyeget fektettek le és a személyzetre új ruhát adtak. Ugyanezt tették Harkovban is.
Herriotot Harkovban egy kommunista funkcionáriusok gyermekeit ellátó központba vitték, majd a Sevcsenkó múzeumba, onnan pedig egy traktorgyárba, miközben az ukrán vezetőkkel találkozott és számos banketten vett részt.
Egyes falvakat kifejezetten azért tartottak fenn, hogy külföldi látogatóknak mutassák meg őket.  A mintakolhozokban válogatott kommunisták és komszomoltagok dolgoztak, mint például a Harkov megyében lévő ,,Vörös csillag” közösségben. Mindegyikük szép házban lakott és korlátlanul vásárolhattak élelmiszert.  A szarvasmarha jó állapotban volt és a traktorok működtek.  Előfordult azonban, hogy egy átlag falut ,,átszerveztek” Potyemkin faluvá…
(Conquest ezután Vasszilíj Grosszman írót idézi, aki beszámol arról, hogy Herriot látogatása előtt még a kisgyerekeket-  akik földi gilisztát ettek kínjukban – is betanították arra, mit mondjanak, ha megkérdezik tőlük, mit ettek ebédre.)
Herriot tolmácsát, Seeberg professzort, a kijevi Nyelvészeti főiskola tanárát letartóztatták és öt éven át egy karéliai kényszermunkatáborban dolgolzott azért, mert a francia államfővel túlságosan szoros kapcsolatba került.
Egy másik alkalommal amerikai, brit és német látogatók érkeztek Harkovba. A látogatás előtt a kolduló parasztokat egyszerűen felrakták egy teherautóra és a várostól távolabb egyszerűen lerakták őket.
Egy hazafelé tartó török küldöttség a tervek szerint Lozovánál állt meg ebédelni. Az ottlévő halottakat és haldoklókat összeszedték és ismeretlen helyre szállították őket.  Másoknak megparancsolták, meneteljenek 30 kilométert és megtiltották számukra a visszatérést. Az állomást kitakarították és csinos pincérlányokat hoztak be távoli vidékekről.
A Potyemkin-módszer hasznosnak bizonyult a nemzetközi hírü látogatókkal szemben is, de kevesen viselkedtek úgy, mint Bernard Shaw, aki azt mondta, hogy ,,Nem láttam egyetlen rosszul táplált fiatalt vagy öreget  Oroszországban. Mit gondolnak, talán a tiszteletemre kitömték őket? Beeső arcukat gumival párnázták ki?” Bernard Shaw még azt is mondta – igaz, ezt a Pravda idézte tőle -, hogy ,,a Szovjetunióban – nem úgy mint Nagy-Britanniában – vallásszabadság van…
(A szerző ezt követően a Shaw-hoz hasonló hiszékeny értelmiségiek és szakértők esetét sorolja fel. Különösen hosszan idéz a Webb testvérpár vaskos tanulmánykötetéből, amelyben tagadták, hogy a Szovjetunióban éhínség egyáltalán lehetséges volt. A Webbék szakértők voltak.)
A kolhozosítást illetően a Webb testvérek alátámasztják azt, amit a kommunista Anna Louise Strong állított, nevezetesen, hogy nem igaz az a nyugati feltételezés, miszerint a kulákok száműzetését ,,egy rejtélyes módon mindenható GPU” hajtja végre. A kulákokat a szegényparasztok ,,falusi gyűléseiken hozott határozata alapján” küldik távoli vidékekre.,,Személyesen is részt vettem ezeken a találkozókon, amelyek kiegyensúlyozottabbak voltak, mint bármelyik bírósági tárgyalás, amelyen Amerikában jelen lehettem”.
A szovjet hatóságok azonban még a Webb testvéreknél is jobban szerették azt, amit Walter Duranty, a New York Times tudósítója írt Moszkvából.  Duranty tevékenységével és befolyásával tehát részletesebben kell foglalkoznunk.
 
Duranty, aki az összes szovjet hamisítás nyugati propagátora volt, megkapta az elképzelhető összes kiváltságot, amit egy Moszkvában élő tudósító megkívánhat. Sztálin maga adott neki több interjút miközben fontos nyugati körök szüntelenül dícsérettel halmozták el.
  1. novemberében Duranty azt jelentette, hogy ,,nincs a Szovjetunióban éhínség és nem is valószínü hogy valaha is legyen”.
Amikor Nyugaton az éhínség széles körben is ismertté vált és saját lapjában is megjelentek kollégái erről szóló beszámolói, akkor a tagadás helyett igyekezett a katasztrófa jelentőségét csökkenteni. Az éhezés tényét tagadva ,,rosszult tápláltságról”, ,,élelmiszerhiányról” és ,,csökkent ellenállóképességről” írt…
1933 szeptemberében ő volt az első tudósító, akit beengedtek az éhínség sújtotta vidékekre. Jelentésében az állt, hogy ,,az éhínség szó használata mindazzal kapcsolatban, ami a Kaukázus észai vidékén történik nyilvánvaló aszurditás”, majd leírta, hogy mennyi pufók gyerekkel és kövér tehénnel találkozott. Maxim Litvinov külügyi népbiztos Walter Durantynak a New York Times-ban megjelent riportjaiból idézett, amikor az amerikai kongresszus számon kérte tőle, hogy mi történik a Szovjetunióban.
 




Juncker lusta és alkoholista, az európaiak pedig nem szeretik az uniót

Oláh Gellért
 
2016. június 19. 13:28


Egy friss kutatás szerint az európaiak nem szeretik az Európai Uniót. Kiszivárgott infórmációk alapján az AFP arról ír, hogy maradnak az Oroszország elleni szankciók. Vasárnapi híreink az Európai Unióról. 
Felmérések szerint elfordulnak az emberek az Európai Uniótól 
Az európaiak tényleg nem szeretik az Európai Uniót. Két héttel a brit népszavazás előtt ez derült ki egy kutatásból, amelyet a Pew nevű cég végzett 10 tagállamban. Az euroszkepticizmus egyre nagyobb teret nyer, és a polgárok fele támogatja csak az uniót.
Ugyanakkor a megkérdezettek mindössze 16 százaléka mondta azt, hogy Nagy-Britannia kilépése jót tenne az uniónak, 70 százalék szerint rossz hatása lenne a döntésnek.
Juncker miatt roskadozik az Európai Unió
Emellett negyven uniós politikus, diplomata és tisztviselő megkérdezésével készített lesújtó portrét a Politico Jean-Claude Junckerről, az Európai Bizottság luxemburgi elnökéről. A cikk három fontos megállapítást tesz: 
  • A Bizottság elnöke lusta, nem szeret dolgozni. A megkérdezett diplomaták szerint néha észre sem veszik a hiányát. 
  • Dohányzik, iszik és büdös. A Politico Juncker egészségügyi problémáiról is ír, megemlítve, hogy vesekövei mellett láncdohányos. Az alkoholt sem veti meg, állította korábban többek között az eurócsoport elnöke, Jeroen Dijsselbloem. 
A beszámolk szerint Junckernek
nem az alkohollal van problémája, hanem alkohol nélkül” 
Az Eurologus megkérdezte a brüsszeli magyar Állandó Képviselet vezetőjét, Várhelyi Olivért is, aki a stratégia hiányát rótta fel.
Ez inkább egy PR-bizottság. Sokkal inkább a külsőről és arról szól, hogyan néz ki a sajtóban”
mondta.
A cikk alapján egy roskadozó, belső problémákkal küszködő birodalom képe rajzolódik ki, akit ráadásul inkompetens vezetők irányítanak. 
A kiszivárgott hírek szerint maradnak az Oroszország elleni szankciók
Az uniós külügyminiszterek hétfőn további hat hónappal meghosszabbíthatják az Oroszország elleni szankciókat. Ezt az AFP hírügynökség közölte magas rangú uniós forrásokra hivatkozva. Moszkva a korábbi uniós büntetőintézkedések miatt sok uniós áru importját megtiltotta.
A kormány szerint az orosz gazdaság már alkalmazkodott a helyzethez.
"A híres francia sajtokat orosz termékekkel helyettesítettük, ezeknek egyre jobb a minőségük és egyre több van belőlük" – mondta az orosz gazdasági kamara alelnöke,  Nikolai Ostarkov.

(Kép: Politico)
(Forrás: PoliticoAFP, MTI, Eurologus






Ha Novák radikális, akkor mi a fa888om Vona Gábor?

888.hu
2016. június 22. 14:28


Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke évek óta előszeretettel használ egy jellegzetes kézjelet. Soha nem gondoltad volna, hogy kik használják ezt a jelet egymás üdvözlésére. Kapaszkodj meg!
A magát keresztény, nemzeti radikálisnak nevező jobbikos politikus a törökországi Szürke Farkasok szimbólumát használja, amely egy muzulmán, újfasiszta terroralakulat. A jelzés pedig nem más, mint a "farkasfej", a muszlim-fasiszták üdvözlésre használt jelképe.
De kik azok a Szürke Farkasok?
A Törökországban megalapított újfasiszta terroralakulat egyébként még ma is aktív. A szélsőjobboldali katonai mozgalom elsődleges feladata nemcsak az iszlám-fasizmus terjesztése, hanem az erőszakos, halálos kimenetelű terrortámadások kivitelezése is. Célpontjaik közé tartoznak a keresztények, az örmények, az oroszok és bárki, aki visszautasítja az iszlám-fasizmus ideológiáját.
A II. János Pál pápa elleni merénylet elkövetője is a Szürke Farkasok tagja volt
A török újfasiszták egyik leghírhedtebb merénylete az 1981-ben, II. János Pál pápa ellen elkövetett brutális gyilkossági kísérlet volt. 
A terroralakulat egyik tagja, Mehmet Ali Agca ugyanis ekkor próbálta meg hidegvérrel kivégezni a Szentatyát egy római felvonulás közepette. Bár a lövéstől hasi tájékon súlyos sérüléseket szenvedett és jelentős mennyiségű vért vesztett a pápa, hosszas lábadozás után sikerült felépülnie.
Az Egyiptomból induló orosz utasszállító felrobbantása
Az orosz szövetségi nyomozók hosszas vizsgálódás után megerősítették, hogy a 2015. október 31-én lezuhant utasszállító felrobbantásának előkészületében és kivitelezésében jelentős szerepet vállalt az Iszlám Állammal is jó kapcsolatot ápoló törökországi Szürke Farkasok terrorszervezet.
Mint ismert, az egyiptomi Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó, Metrojet nevű orosz légitársaság gépe felszállás közben robbant fel. A merényletnek 224 halálos áldozata volt, többségük orosz állampolgár.
A meggyilkolt orosz pilóta esete
A törökök által tavaly november 24-én megsemmisített orosz Szu-24-es vadászbombázó katapultáló pilótáját ugyancsak a Szürke Farkasok egyik vezetője gyilkolta meg, név szerint Alparslan Celik.
A Csecsenföldön is egykor aktívan robbantgató muszlim terrorista önként vállalta az orosz katona kivégzését.
A szélsőjobboldali szervezetet nemcsak Törökországban, hanem Oroszországban és Európában is terrorszervezetnek minősítették. Jellegzetes ismertetőjelük a farkasfejet ábrázoló kéztartás, amellyel a Szürke Farkasok iszlám-fasizmus iránti elkötelezettséget szimbolizálják.
Csak úgy, mint Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, aki többször is járt már Törökországban. Vélhetően a Szürke Farkasok meghívására.
vona - farkasok



Tán csak nem újfasiszta pártot épít Vona?


Konfuciusz Vagabundusz
2016. június 15. 16:24
Itt van nyolc pont, döntsd el magad.


Válassz magad mellé hívő fanatikusokat!
Gondoljunk csak a Jobbik őskorára: Hegedűs Lóránt, Novák Előd, Dúró Dóra, Gyöngyösi Márton, Zagyva György Gyula és társaik. Ugye mindenkinek ismerősek ezek a nevek? 
Gyárts le magadnak a saját ideológiádat!
Az ezoterikus fasizmus legszebb szövegei még a beavatottak számára is érthetetlen exkluzivitás aurájával vonják be a mozgalom tettrekészségét. Az a lényeg, hogy senki se értsen semmit. Ebben segít Vonának az Attila Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémia, Baranyi Imre, László András. Baranyi kiválasztottnak tartja Vonát,„Kötelességemnek érzem őt nemzetmentő tevékenységében legjobb tudásom szerint támogatni!” – nyilvánította ki Baranyi az Alfahírnek. Vona, a „kiválasztott személy”, akihez fogható, a szakralitás, a szent dolgok, az elhivatottság iránt nyitott vezető 1945 óta nem volt a magyar politikában. (Hogy ki lehetett Vona előtt az utolsó? Találgatásokra vagyunk utalva. Szálasi Ferenc? Horthy Miklós?. )
Hozz létre és támogass paramilitáris szervezeteket!
A Jobbik egész története félkatonai szervezetekkel van összekötve. Ki ne emlékezne a Magyar Gárdára, ki ne hallott volna a Betyárseregről és most már azt is tudjuk, hogy kik azok a Farkasok.
Állítsd magad mellé a könnyen befolyásolható, fiatal értelmiséget!
A Jobbik nagyon próbálkozik a fiatal egyetemisták körében. Az ELTE-BTK történelemszakán mintha felülprezentáltak lennének a Jobbik-szimpatizánsok. Olyan apróságokról se feledkezzünk el, hogy a klasszikus konzervatív és keresztény értékeket hirdető egyetemi szervezet, a Konzervatív Hallgatók Szövetségének vezetője 2015-ben a nyilasnak tartott Pax Hungarica mozgalom rendezvényén mondott beszédet.
Hitesd el, hogy nem vagytok egyedül: Keress a világösszeesküvésben társakat!
A Jobbik nem nyugszik. Hol oroszbarátságot keres, hol az európai újfasisztákkal szövetkezne, legutóbb pedig a Jobbik újonnan megválasztott alelnöke, Toroczkai adott ki nemzetközi felhívást szélsőjobboldali önvédelmi szervezetek létrehozására.  
Ha ezzel megvagy, akkor csináld ki a nem megbízható párttársaidat és gründolj saját élcsapatot!
Novák Előddel nem az volt a probléma, hogy túl radikális, hanem, hogy nem állt be az új vezérelvű program mögé, amelyben Vonának nem lehet ellent mondani. Az újonnan választott gárda kapcsán a középre nyitás csak álca, a lényegi különbség, hogy ők nem mennének szembe a Vona által diktált iránnyal. A korábbi súlytalan szereplők helyett most kerültek csak igazán élvonalba a valóban radikális szereplők: Az érpataki modellről már nemzetközileg is hírhedtté vált Orosz Mihály Zoltán. Az a Volner János, aki örömmel nyilatkozik a Betyársereg honlapjának is.A sokak által nyíltan neofasisztának nevezett, mára magát konszolidáltnak álcázott Toroczkai. A 2012-ben a zsidókat még listázni kívánó és egyben a nemzetközi ügyekért felelős Gyöngyösi. A félkatonai szervezetek működését barátias szabadidős tevékenységnek nevező Z. Kárpát Dániel. Ők ma a Jobbik élcsapata.
Keresd a kiegyezést a nagytőkésekkel és az ipari mágnásokkal!
Vona megbízható emberei házalnak a magyar nagytőkéseknél az ügy elfogadtatása érdekében. Gazdasági háttérhatalom épül. A Jobbik is simicskásodik. Simicska médiabirodalma pedig Vona pártját építi.
Ragadd meg a hatalmat!
Ez lenne a forgatókönyv 2018-ra, ha pedig mégsem sikerülne, akkor Vona Gábor úgyis lemond. 




Juhász Péter utolsó reménye: Portik Tamás vádlott, olajbűnöző

888.hu
2016. június 18. 15:28
Ezt is megértük. A baloldal tanúként idézteti be a büntetőeljárás alatt lévő, többszörös gyilkosságra való felbújtással bíróság előtt álló Portik Tamás ex-maffiafőnököt, hogy tanúskodjon Rogán és Habony ellen. Ennél tényleg nincsen lejjebb.


Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
Az Energol olajozásából szerezte páratlan vagyonát, majd azt forgatta be a pesti éjszakába (feltételezések szerint a szintén bíróság előtt álló Vizoviczki László volt az, aki a Portik-vagyont tisztára mosta szórakozóhelyein).
Portik a kiváló rendőri, hatósági, titkosszolgálati kapcsolataival évtizedeken keresztül elérte, hogy érinthetetlenül mozgott és öletett az éjszakában, és egyetlen nagy kilencvenes évekbeli leszámolás nyomai sem vezettek hozzá, holott minden pletyka, és minden suttogva elmondott félinformáció felé mutatott.
Portikot a Seres- Prisztás- Boros- Fenyő-gyilkosságokkal már akkor hírbe hozták, amikor megtörténtek. De egy haja szála nem görbült.
Egészen a közelmúltig.
Hogy Portik nem a jobboldal embere, azt mindenki tudta. Már a 2000-es évek legelején le akarta kapcsolni az akkori rendőrség (belügyminiszter: Pintér Sándor), de az akciót az utolsó utáni pillanatban megalapozatlanságra hivatkozva lefújták, mert még akkor is nagyon messzire ért a keze.
De ki is Portik Tamás?
Portik kisstílű, javítóintézetes, verekedős, zsebelős bűnözőből tört fel a legmagasabb szintekre. Hogy közel két évtizedet tölthetett el a maffia tetején, az két dologról tanúskodik. Az egyik, hogy bizonyára megvan a magához való esze és páratlan intelligenciája.
A másik, hogy Portik Tamás egy személyben a rendszerváltás zűrzavara.
Anekdoták és mendemondák szerint a pártállam titkosszolgálata - ahogyan az akkori testvérszolgálat, a KGB is - a nyolcvanas évek közepétől tudatosan készült a demokratikus fordulatra. Mivel a szolgálatoknál komoly tudásanyag, nagy adatbázisok vannak felhalmozva, a világ eseményeit figyelve nem is juthattak más következtetésre.
A csillagháborús tervek és a páratlan katonai-technológiai fölény jól előre jelezhetően térdre kényszerítette a Keleti Blokkot és annak vezető államát a Szovjetuniót.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a pártállam meghatározó alakjai kiengedték volna a kezükből a gyeplőt. Ezért igyekeztek mindenhová beépíteni alvó ügynökeiket, civil szervezetekbe, az újonnan alakult pártokba, az újjászerveződő magyar sajtóba, a gazdasági élet meghatározó színtereire.
A tudatos beépítés alól a bűnözés, és az alvilág sem volt kivétel.
Rossz nyelvek szerint pontosan ezért volt a magyar rendszerváltás ennyire bársonyos és maszatoló. Ezért fordulhatott elő, hogy a régi elit számonkérése nem valósult meg, és még a 2002-2010 közötti kormányok környezete is tele volt egykori MSZMP KB-s, III/III-as, belügyi emberekkel.
Ezért történhetett meg, hogy egykori MSZMP-sek futhattak szép karriert '89 után: minden szervezetben volt egy olyan hang a rendszerváltás tájékán - a régi elit szolgálatának hangja - aki blokkolta a "radikálisokat", a hangadókat, a régi belügyesek, az MSZMP és klientúrájának elszámoltatását. Mindenki emlékszik az MDF, az FKGP, a KDNP, a Szociáldemokraták szétesésére '90 után.
Minden jel arra mutat tehát, Portik a pártállam utolsó beépített ügynökeinek egyikeként végezhette piszkos üzelmeit - a magyar alvilágban.
Gátlástalansága, akaratossága, erőszakossága és intelligenciája hírhedt volt. A Menyét nem ismert se Istent, se embert.
Egykori alvilági mentorai is hüledezve nézték, hogy megjelenésével egy új időszak kezdődött a magyar bűnözésben: robbantások, utcai kivégzések, bérgyilkosok által véghezvitt leszámolások követték egymást. Portik mindenkinek a tudtára adta: a legkeményebb eszközöktől sem riad vissza, ha arról van szó, hogy a saját bűnözői érdekeit érvényre juttassa.
És mivel Portik a rossz nyelvek szerint "be volt ütve", azaz beszervezték még a '89 előtti világban, és a rendőrség, valamint a szolgálatok meghatározó döntéshozói a '90-es évek után is a rendszerváltás előtti belügyi apparátus döntéshozói voltak, sokáig érinthetetlen volt, egészen 2010-ig.
Senki nem foglalkozott az ügyeivel. Ám ennek nyilvánvalóan volt egy anyagi oka is.
Az MSZP-vel, a magyar baloldallal szorosan összenőtt régi szolgálati világon keresztül utat talált a baloldali döntéshozók felé is. Ő maga mondja el egy jegyzőkönyv szerint, hogy "volt cigaretta, olaj, minden", s azt is, hogy az ezekből szerzett pénz egy részét leadta a baloldalnak, "jobboldalra nem akart adni", ahogyan ő fogalmazott.
Ugyanebben a jegyzőkönyvben olvasható, hogy a szorult helyzetű és már a kormányváltástól rettegő Portik felajánlja szolgálatait a Gyurcsány-féle elhárítás akkor vezetőjének, Laborcz Sándornak, aki elfogadja azt.
Az hangzik el, hogy rádolgozik a jobboldali politikusokra, Rogánra, Kósára, akire éppen kell.
Bizonyítékokat hoz, vagy gyárt a jobboldali politikusokra.
Portik nyilvánvalóan nem a baloldalra dolgozott rá, és ennek csak az lehet az oka, hogy a '89 előtti kommunista szolgálat ütötte be, ők szervezték be ügynöknek, ezért oda dolgozott, oda ért el a kapcsolatrendszere, oda volt elkötelezve.
Na most ezt az embert Juhász Péter beidézteti tanúnak egy bírósági tárgyalásra, ahol előadja tirádáit Rogán és Habony ellen.
Hogy őket hírbe hozza, annak bizony oka van.
Annak oka, hogy Portik róluk hazudik tudatosan, az a hamarosan nagyon komoly börtönbüntetését megkezdő Portik Tamás utolsó kísérlete arra, hogy befeketítsen és lejárasson vele szemben álló politikai közösséghez tartozókat - mert ezt kapta feladatba.
Egy ügynök addig ügynök, míg véget nem ér az élete.
Hogy a magyar sajtó - élén a 444-el, és a saját tulajdonosának zűrös ügyeiről totális kussban lévő index.hu-val - tapsikolva asszisztál egy rettegett bűnöző minden mindegyvádaskodásaihoz, az viszont új fejlemény.
Úgy tűnik, a liberális újságírók annyira gyűlölik a Fidesz alakjait, hogy még egy rettegett bűnözőt is képesek futtatni annak érdekében, hogy lejárassák a kormányt, s közben nem tudatosodik bennük, hogy egy pártállami érdekhálóban mozgó, súlyos bűncselekményekkel a háta mögött élő embert futtatnak.
A 8-as ezúton gratulál a magyar liberális sajtó újabb mélyrepüléséhez és totális elzülléséhez. Már nagyon várjuk, mikor lesznek pedofil bűnözők mosdatva azzal a szöveggel ezeken a portálokon, hogy "ők csak szeretik a gyerekeket".
Még az oroszok sem raboltak annyit míg itt voltak , mint ez a két strici !!!!


Na de nehogy azt hidd , hogy csak ők raboltak ha csak ők raboltak volna nem kellene a gyermekeiteknek éhezni , mert jutna a családi asztalra is elemózsia , de most csak Mózes jut akit el kell tartanod , és csak utána jöhet a családod !!!






Egy hét, és eldől: a britek elhagyják-e Európát



Ráfordult a finisre az EU-tagságról szóló brit népszavazási kampány, az utolsó hétre több felmérésben is előnybe kerültek a kilépés hívei. Az eddig is megosztó kampány az utolsó hétre így újabb fordulatokat tartogathat, miközben a piacok és a font már a kilépés rémképét is erősen megérezték. A bizonytalanok dönthetik el a kérdést, sokan az utolsó pillanatban a kockázatkerülő opciót választhatják. A háttérben viszont megindult a tervezés a britek nélküli unióra is.
Egy héttel az Egyesült Királyság EU-tagságáról szóló sorsdöntő népszavazás előtt egyre szürreálisabb fordulatokat vesz a már eddig is hitlerezéssel és arcon veréssel dübörgő kampány. A népszavazás kimenetele még mindig rettentő szorosnak tűnik, és gyakorlatilag bármi lehet, de egy hét alatt érezhetően teret nyertek a kilépéspártiak a felmérésekben.
Szerdán már szabályos vízi ütközet is lezajlott a két tábor között, igaz, azért ágyúk helyett inkább tömlővel locsolták egymást. A kakaskodás a Tower Bridge-nél csúcsosodott ki, amikor a UKIP-vezér Nigel Farage vezetésével a kilépéspárti halászok flottilája összefutott a rivális csónakokkal. A maradáspártiak nevében Bob Geldof rocksztár szólt át hangosbeszélőn a csalónak nevezett Farage-nak, aki viszont undorítónak és szégyenteljesnek nevezte az ellentiltakozást.

Fokozódik a dráma mindkét oldalon

Mint azt megírtuk, egyik fél sem fogta vissza magát eddig sem a kampányban, volt itt majomverés, hazudozás, túlzás és riogatás is. A bent maradás mellett kampányoló David Cameron miniszterelnök többek között őrültségnek nevezte, hogy „tönkretegyék a gazdaságukat” a kilépéssel, de vizionált már háborút is, ha otthagyják az Európai Uniót. A bennmaradáspárti politikusok az utóbbi időben minden érvet bedobtak e téren, Cameron legutóbb arról beszélt, hogy egy gazdasági pokolgép lenne a kilépés.
Fish and chips-ügyi fordulatot vett a Brexit-kampány

Fish and chips-ügyi fordulatot vett a Brexit-kampány

Szóviccek és halászati kvóták kerültek elő a két tábor között. Mi lesz a brit halfogyasztással, ha kilépnek?Tovább

A BBC szerint Cameron megint ahhoz a taktikához nyúlt, mint a tavalyi parlamenti választási, előtte pedig a skót népszavazási kampányban: épít azokra a félelmekre is, hogy a kilépésnek beláthatatlan gazdasági veszélyei lehetnének. Azonban egyelőre úgy tűnik, hogy az EU-tagságról szóló népszavazás a gazdasági szempontokon túlmutató identitáskérdéseket helyezett előtérbe. Nem mellesleg pedig abszolút megosztja a kormányzó torykat és szavazóikat is.
A tagság mellettiek közül sokan Sadiq Khanban, London új polgármesterében látják az egyik potenciális megmentőt, az Evening Standard szerint a Cameronnal is együtt kampányoló muszlim polgármester egy utolsó heti kampánykörútra készül, hogy legalább a munkáspárti szavazókat próbálja meggyőzni. A lap szerint váltani fog, azt próbálja kihangsúlyozni, hogy a tagság melletti szavazat a pozitív, és hazafias döntés.



Sadiq Khan és David Cameron közös kampánya a maradás mellett.
Sadiq Khan és David Cameron közös kampánya a maradás mellett.
Fotó: Pool / Reuters
Nagy-Britannián kívül az európai tisztviselők is egyre drámaibb nyilatkozatokat adnak. Donald Tusk, az Európa Tanács elnöke a német Bildnek már arról beszélt, hogy ha az unió túl is élné, az biztos, hogy mindenki veszítene a britek kilépésén.
A kilépés akár a nyugati politikai civilizáció végét is jelentheti
mondta Tusk, aki szerint nem lehet előre látni a hosszútávú következményeket.

A pótköltségvetés belengetéséből is vita lett

A maradáspártiak szerint a bizonytalanság évtizede következne, ha a britek megpróbálnak lecsatlakozni Brüsszelről. Szerintük veszélybe kerülnének a munkahelyek, a befektetéseket, nem mellesleg pedig mindennek felmenne az ára a boltokban. A kilépés hívei viszont csak hisztérikus riogatásnak tartják az egészet. Egyáltalán nem látják tragikusnak a helyzetet, szerintük a kilépés után 2020-ra már lehetséges lenne például egy szabadkereskedelmi egyezmény aláírása is az EU és az Egyesült Királyság között.

A sztárok is beszálltak

Brit világsztárok sem hallgatták el a véleményüket az Európai Unióról. Az Oscar-jelölt színésznő Keira Knightley a We Are Europe EU-párti szervezet videójában üzente, hogy csak 5 másodpercbe telik behúzni egy ikszet a szavazólapon, ezért mindenki menjen el voksolni, és ne hagyja, hogy mások elcsesszék az életét. A videókampány a fiatalokat szeretné mozgósítani, akik többségének semmi baja nincs az Európai Unióval.
Május végén 250 híresség írt alá egy uniópárti nyilatkozatot, többek között a Sherlock-sztár Benedict Cumberbatch, a Drót főszereplője, Dominic West, az amerikaiak kedvenc brit sármőre, Jude Law, és a Harry Potter sorozat gonosz boszorkányaként elhíresült Helena Bonham-Carter. Emma Thompson azt nyilatkozta, hogy őrültség lenne kilépni, mert éppenhogy le kellene bontani a határokat, nem újakat fölhúzni. A Top Gear házigazdáza, Jeremy Clarkson szerint Nagy-Britanniának egyedül kevés befolyása van a világra.
A színészlegenda Michael Caine viszont hátat fordítana Brüsszelnek, mert az EU-t irányító kvázi kormány szerinte túl messzire ment. A Forma-1-vezér Bernie Ecclestone is azt akarja, hogy a britek elhagyják Európát. Még azt is hozzátette, hogy Vladimir Putin az a fajta vezető, akinek irányítania kellene Európát, mert ő például megoldaná a szíriai helyzetet.
A kampány a fennálló politikai erőviszonyokat, és lehetséges szövetségeket is átrajzolja. George Osborne pénzügyminiszter szerdán azt mondta, hogy jelentős, 30 milliárdos fontos lyukat ütne a költségvetésen, ha Nagy-Britannia kilép az EU-ból, ezért adóemeléseket és kiadáscsökkentéseket is belengetett. Azonban 57 tory képviselő már jelezte, hogy leszavazná a pótköltségvetésre vonatkozó javaslatot, és a Cameronékhoz hasonlóan a Brexit ellen kampányoló Labour képviselői sem támogatnák a pénzügyminisztert.



George Osborne
George Osborne
Fotó: Sean Gallup
Steve Baker, a Konzervatív Párt egyik vállaltan a kilépés mellett kampányoló tagja szerint a megszorítócsomag ellen lázadás törne ki a párton belül, mert ez szembemenne a konzervatívok tavalyi ígéreteivel. Sőt, az esetleges kilépés esetén szerintük Osborne nem is nagyon tarthatná meg posztját, és Cameron pozíciója is erősen kérdésessé válna. Nem véletlenül hangoztatják a Brexit ellenzői, hogy a kilépéspártiak már kezdenek úgy hangzani, mintha egyenesen alternatív kormánnyal készülnének.
Erre célzott Nicola Sturgeon skót miniszterelnök is, amikor arra figyelmeztetett, hogy a kilépés után a toryk jobbszárnya törhetne előre – feltehetően a Brexit-tábornak is az élére álló volt londoni polgármester, Boris Johnson vezetésével –, amivel szerinte a skót munkások és a skót családok megélhetése is célkeresztbe kerülne. A kilépést pártoló skótok szerint viszont Sturgeon visszanyúlt a McFélemlítés taktikájához. Alex Salmond volt skót miniszterelnök mindenesetre már belengette, nem hagyják, hogy a britek kirángassák Skóciát az Unióból: ha ez megtörténne, akkorfüggetlenek lesznek és visszalépnek.

Elmozdultak a Brexit felé

A közvélemény-kutatások hónapokon át azt mutatták, hogy a britek csaknem fele-fele arányban támogatnák a Brexitet, illetve maradnának az EU-ban, viszont a népszavazás előtt egy héttel mintha fordulat következett volna, és megerősödtek a kilépés hívei. A héten készített és nyilvánosságra hozott kilenc közvélemény-kutatásból hétben is a kilépés mellett döntöttek volna, a súlyozott felmérések pedig 55-45-ös arányt mutattak ki az EU-ból való távozást támogatók javára.
Az egyik felmérés szerint
  • a konzervatívok között 62 százalékon álltak a kilépés hívei,
  • míg a Munkáspárt támogatói között többségben voltak az EU-pártiak, de több mint harmaduk a Brexit mellett döntene.
  • Az Ipsos-Mori szerint Skóciában is csökkent a maradást támogatók aránya: most 58 százalék szavazna a tagság fenntartása, és 33 százalék a kilépésre.
A kampány során most először vette át így a vezetést a kilépést támogató oldal, és ha csak a felmérésekre hagyatkozik az ember, úgy tűnhet: a finisben már nem is várható, hogy megforduljon a helyzet.

Az utolsó pillanatok dönthetnek

Ugyanakkor a kiterjedtebb módszertannal dolgozó előrejelzések továbbra is valószínűbbnek tartják a bennmaradást. A fogadói piacon például az oddszok alapján még mindig csak 36-38 százalékos esélyt látnak a bennmaradásra, elsősorban azért, mert
a népszavazás előtti utolsó pillanatban sokan a kockázatkerülő opció mellett döntenek.
Mivel pedig ebben az esetben a kilépés a rizikós ismeretlen, a bentmaradás pedig a jól ismert status quo, feltételezhető, hogy a végén mégiscsak visszabillenhet a mérleg nyelve. A világ legnagyobb fogadási oldala, a Betfair is a bennmaradásnak ad nagyobb esélyt. A Reuters által közölt odds alapján 62 százalékos annak a valószínűsége, hogy Nagy-Britannia nem kezdi meg - az egyébként kétéves átmeneti időszakkal járó - különválási folyamatot.
Az érem másik oldala viszont, hogy a kilépéspártiak elkötelezettebbnek tűnnek: jó részük ezt az egészet a nemzet élet-halál harcaként fogja fel, ezért mindenképpen elmennek majd voksolni. A nagy kérdés, hogy a kevésbé elkötelezett, de inkább a maradásra hajló bizonytalanokat sikerül-e az utolsó pillanatban az urnák elé rángatni. A bizonytalanok nagyjából 5-15 százalék között mozogtak a legutóbbi felmérésekben, és a skót népszavazás példájába is kapaszkodhatnak még Cameronék. 2014 szeptemberében a felmérésekben átlagosan 4 százalékos előnyt mértek az egység híveinek, ami végül több mint 10 százalék lett, 55,3-44,7-re döntöttek a maradás mellett.



Kilépés párti szimpatizáns Boltonban, 2016. május 22-én.
Kilépés párti szimpatizáns Boltonban, 2016. május 22-én.
Fotó: Christopher Furlong / Europress / Getty
Persze kérdés, hogy egyáltalán megbízhatók-e a közvélemény-kutatások. Bár például a parlamenti- és elnökválasztások esetén általában relatíve pontosan meg lehet jósolni az eredményt a felméréses módszerrel, a népszavazások terén jóval bonyolultabb a helyzet. Legalábbis ez látszik a svájci példán is, ahol évente tucatnyi referendumot tartanak, de a közvélemény-kutatók így is simán vétenek 20 százalékos hibákat. A bizonytalanságot növeli, hogy elég alaposan tévedtek már a pollsterek a tavaly májusi parlamenti választáskor. Cameron szóvivője mindenesetre a Brexit felé mutató legutóbbi felmérésekre csak így reagált:
Csak egyetlen poll számít, ami június 23-án készül.

Már eddig is megérezték a piacok

Relatíve optimista a Bloomberg Brexit-figyelője, amely a közvélemény-kutatási átlag mellett a piaci mozgásokat, konkrétan a font árfolyamát és a vállalati kötvénypiac alakulását veszi figyelembe. Ez a módszertan jelenleg 39 százalékos esélyt ad a kilépésnek, ami elég magas, de azért annyira nem, mint ami a felmérésekből következne. Azonban ez a mérce is elég nagy romlást jelent, és számos mutató arról árulkodik, hogy
a piacok nagyon idegesek a kilépés réme miatt.
A font értéke például elég jó képet ad arról, hogy hogyan látja az esélyeket a piac. Abban ugyanis nagyjából mindenki egyetért, hogy a kilépés eléggé odaverne a brit valutának: a kérdés nem az, hogy gyengülne-e, hanem hogy mennyit. A rizikót a piac is kezdi beárazni, ami meglátszik a font árfolyamán is: a dollárral szemben az elmúlt egy évben több mint 10 százalékot esett, és az utóbbi hetekben-hónapokban nagyon hektikusan alakult az árfolyam.
De ennél is jobb a képet ad a piaci idegességéről az, hogy mennyien és milyen felárral kötnek rizikókerülő opciós üzleteket a fontesés kivédésére. Mind az árfolyamkilengések, mind pedig a kvázi biztosítási felárak 2008-at, a pénzügyi válság idejét idéző értékeket mutatnak. A font esésére játszó üzletek értéke pedig már elérte a 25 milliárdot.



GettyImages-540312906
Fotó: Bloomberg
Ennél bizakodóbb képet mutat a vállalati kötvénypiac, ahol a február végi-március eleji megugrás után a brit cégek „felára” mostanra nagyjából visszatért a normális kerékvágásba a többi európai vállalatokhoz képest. A részvénypiacokon azonban továbbra is tapintható az idegesség: a londoni tőzsde a múlt hét közepe óta zuhanásban van, csak a legnagyobb 100 cég több mint százmilliárd fontot vesztett értékéből négy nap alatt.

Túlmutat Nagy-Britannián

A legnagyobb gyomrost viszont alighanem Wolfgang Schäuble, a görögökkel szembeni könyörtelenségéről hírhedt német pénzügyminiszter helyezte kilátásba, ő ugyanis kerek-perec közölte:
ha a britek kilépnek, akkor ne is álmodjanak arról, hogy szabadon kereskedhetnek továbbra is az unióval.
Eddig ugyanis ez volt a kilépéspártiak egyik fő ígérete: szerintük a kilépéssel Nagy-Britannia megszabadulna az uniós szabályok jelentette béklyótól, viszont a brit cégek továbbra is a megszokottak szerint üzletelhetnének Európában.
Persze Schäuble keménysége nem fedi a teljes képet, a német kormány valójában sokkal óvatosabb állásponton van egyelőre. Angela Merkel például elég visszafogott, diplomatikus hangnemben noszogatja a briteket a bennmaradásra, pont azért, mert tudja: a kemény belemenés a kilépési kampány malmára hajtaná a vizet. Végső soron tehát Schäuble és Merkel klasszikus rossz zsaru-jó zsaru taktikát folytat, kérdés, hogy érdekel-e ez bárkit a brit választók közül.
Az mindenesetre biztos, hogy a háttérben megindult a tervezés a britek nélküli unóra, és nem a német pénzügyminiszter az egyetlen, aki példát statuálna a britekkel a további lázongást megakadályozandó. A Politico értesülései szerint a franciák is „véres brexitre” készülnek, és a brit kilépés esetén meg akarják erősíteni pozícióikat az új, és (kontinentális szinten) így eggyel kevesebb nagyhatalmat tömörítő szervezetben.




Indulhat a tervezés a britek nélküli unióra



2016.06.14. 11:03 MÓDOSÍTVA: 2016-06-14 12:01:08

Rendkívüli találkozók kilátásban a jövő pénteki brit népszavazás után. Felmérések alapján valószínű a kilépés.
A brit kilépés az Európai Unióból egyre inkább valós lehetőségnek tűnik. Eddig brüsszeli és londoni köztisztviselők rémálmaiban került csak elő, a YouGov hétfői közvéleménykutatása viszont 46 százalékra mérte a kilépő tábort, 39-re a maradókét és 11 százalékra a bizonytalanokat. Szinte mindegyik, az elmúlt két hétben végzett kutatás a kilépők győzelmét valószínűsíti, csak az arányokban mérnek eltérést.



2016-05-19T074300Z 2024596769 S1BETEXDNOAA RTRMADP 3 BRITAIN-EU-
Fotó: Darren Staples



Az EU vezetői rendkívüli találkozókkal készülnek a jövő csütörtöki népszavazás utáni hétvégére, ahol minden jel szerint először foglalkoznának szélesebb körben a kilépéssel járó teendőkkel. Egyelőre a legmagasabb politikai szinten, nagy titkolózás közepette latolgatják csak a brit szakítás utáni forgatókönyveket, attól tartva, hogy akármilyen kiszivárgott információ csak még több embert állítana a kilépés pártjára.

Ha a nemek győznek

A pénzügyminisztereknek és az Európai Központi Banknak már a szavazás másnapján, pénteken elő kell állnia egy közös válasszal, hogy lecsillapítsák a háborgó piacot. Elég volt egy múlt hetiközvéleménykutatás, amelyik a kilépők 10 százalékos győzelmét jósolta meg, hogy beindítsa az angol font hatalmas ingadozására számító spekulációt. Az uniós biztosok 27-i hétfői ülésén kerülhet napirendre egy közös stratégia.
Két héttel a szavazás előtt 10 százalékkal vezet a Brexit-tábor

Két héttel a szavazás előtt 10 százalékkal vezet a Brexit-tábor

Egy új közvélemény-kutatás szerint. A font nagyot zuhant a bejelentés után.Tovább
28-án kedden következik a miniszterelnökök és államfők csúcstalálkozója, amelyet úgy időzítettek, hogy a Brüsszelben összegyűlő vezetőknek legyen idejük felocsúdni a szavazás utáni sokkból. David Cameron miniszterelnök a végleges eredmény ismeretében ekkor be is nyújthatja a kérelmet Nagy-Britannia kilépésére, korábban ugyanis azt nyilatkozta, a döntés után azonnal cselekedni fog.
Az uniós szerződés   50. cikke   értelmében ezután két év áll rendelkezésre, hogy Nagy-Britannia és az Európai Unió megállapodjanak, hogy milyen feltételek szerint folytatják az együttműködést az összes közigazgatási, gazdasági és politikai területen, amelyeket korábban közös uniós jog szabályozott. Ez rohamléptékű jogszabályalkotást és -végrehajtást jelent a marhatenyésztéstől a műanyag zacskók gyártásán át a légiközlekedés irányításáig. A bizonytalanság egyelőre hatalmas, mert még soha nem kérte senki egy ország kiléptetését az Európai Unióból.



David Cameron brit kormányfő az Európai Unióban maradás mellett kampányol Londonban 2016. június 6-án. Nagy-Britanniában június 23-án tartanak népszavazást az EU-tagságról.
David Cameron brit kormányfő az Európai Unióban maradás mellett kampányol Londonban 2016. június 6-án. Nagy-Britanniában június 23-án tartanak népszavazást az EU-tagságról.
Fotó: Will Oliver



Ez azt is jelenti, hogy valószínűleg sok embernek ugrik a nyári szünet: legalábbis a londoni minisztériumokban és sok brüsszeli irodában ezúttal nem áll le az élet július végétől szeptember elejéig.

A britek nélkül egyesülhet az EU?

Az unióban maradó országok biztosan nem fognak azonnal nekiesni, hogy a britek nélkül végre megalakítsák az Európai Egyesült Államokat. Franciaországban, Németországban és Hollandiában is választásokat tartanak jövőre: az euroszkeptikus, radikális jobboldali pártok mindhárom országban nyomás alatt tartják az integrációpárti erőket.





Henning Witte svéd ügyvéd összegyűjtötte a részletinformációkat melyekből arra a következtetésre jutott, hogy egy nagylétszámú iszlamista sereg európai háborút fog kirobbantani 2016 szeptemberében. 
Mikor az Iszlám Állam azzal fenyegetőzött, hogy 2014-2015-ben szent háborút robbant ki Európában én csak nevettem rajta. Nem történt semmi nagyobb támadás, de aztán jött a párizsi mészárlás és minden világossá vált. 


Belga képviselő: a Korán felhatalmaz a gyilkolásra (magyar felirattal)



Bűnözés Berlinben: "Köln az semmi" - muszlim migráns bűnbandák uralma (magyar felirattal)







Johnson: vissza kell venni a demokráciát Brüsszel kezéből



Boris Johnson, London volt polgármestere vasárnap azt mondta, az uniós tagságról tartandó referendum az egyetlen lehetőség arra, hogy a britek visszavegyék Brüsszel kezéből a demokráciát. Az Európai Uniót ugyanis olyan személyek irányítják, akiket senki nem választott meg.
Johnson a Sun napilapnak nyilatkozva kijelentette, hogy olyan lehetőség, amilyet a britek a június 23-i referendummal kapnak, egy életben csak egyszer adódik: lehetőséget arra, hogy visszavegyék a demokráciát az Európai Uniótól, aminek vezetőit senki nem választotta meg, antidemokratikusan kormányoznak és számonkérhetetlenek. Johnson az Európai Uniót egy megreformálatlan, elavult képződménynek nevezte, valamint kijelentette, hogy Európa újjászervezéséről az emberek népszavazásokkal kell döntsenek.
A konzervatív politikus szerint a brit kilépés nem csak az Egyesült Királyságra vonatkozik, hanem hozzájárul a demokrácia fennmaradásához egész Európában, és ez nem katasztrófa, hanem egy olyan pozitív történés, ami korszakokon át visszaköszön majd.
Johnson az interjú során egy rövidtávú jövőképet is felvázolt. Az elmondottak szerint az EU-ból kilépés után az Egyesült Királyság függetlenítené magát az Európai Közösségek Bíróságának fennhatósága alól, majd – többek között – visszakövetelné a közös uniós kasszába befizetett éves hozzájárulást, újra ellenőrzés alá vonná az országhatárokat és a menekültügyi rendszert.







Oroszország nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait




Az amerikai vezetők idáig kínosan ügyeltek arra, hogy az Egyesült Államok megőrizze monopolhelyzetét a Föld körüli pályán működtetett fegyverek terén. Oroszország azonban azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait.
Viktor Silin, az ENSZ Világűrbizottsága orosz delegációjának vezetője az Izvesztyija napilapnak nyilatkozva azt mondta, nyilvánosan elérhetővé fogják tenni az amerikai katonai műholdakról ismert információkat, és ezzel létrehoznak egy ahhoz hasonló nyilvános adatbázist, mint amit az Egyesült Államok maga is működtet. Az új orosz platform az amerikai NORAD több mint 45 ezer nyomon követett objektum adatait tartalmazó katalógusának megfelelője lesz. A nem-katonai felhasználású műholdak és egyéb űrobjektumok mellett azonban az orosz adatbázis tartalmazni fogja azon objektumok adatait is, melyeket az amerikai űrparancsnokság nem hoz nyilvánosságra.
A NORAD katalógusában nem szerepelnek az Egyesült Államok és szövetségeseinek – többek között Franciaország Németország, Izrael és Japán – katonai műholdjai, ellenben az általuk ismert orosz műholdakra vonatkozó adatokat nyilvánosan kezelik. Moszkva most azt tervezi, hogy létrehoz egy nyilvános adatbázist, ami minden ország számára elérhető lesz, és tartalmazni fogja az amerikai katonai műholdakra vonatkozó adatokat, amit így bármely ország saját belátása szerint használhat.
A forrás szerint az ENSZ bizottság ülésén elhangzó orosz terveket Kína is támogatta, az Egyesült Államok pedig ellenezte. Silin azt mondta, az USA mindeddig kínosan ügyelt arra, hogy megtartsa monopolhelyzetét az űrbéli forgalom ellenőrzése terén, amit azzal ért el, hogy az általa használt katonai eszközök adatai ismeretlenek voltak más országok számára. Ezt a monopolhelyzetet fogják az oroszok elvenni az Egyesült Államoktól, ezért az amerikai katonai műholdak adatai a jövőben minden kis ország számára is elérhetőek lesznek.
Az Egyesült Államok tavaly állt elő azzal az elgondolással, miszerint az űrben is elrettentő erővel akar fellépni, ennek részeként pedig Oroszországot és Kínát nevezte meg riválisaiként. 2008-ban az orosz és a kínai kormány közösen tett javaslatot egy új nemzetközi egyezmény megkötésére, ami a világűrben való fegyvertelepítést vonná nemzetközi szabályozás alá, de az amerikai kormány visszautasította annak lehetőségét is, hogy egyáltalán tárgyalásokat kezdjenek egy ilyen egyezményről. Áprilisban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország nem fog fegyvereket telepíteni az űrbe, mert a Föld-körüli pályán elhelyezett atomfegyverek újabb globális fegyverkezési versenyt indíthatnak be. 2015-ben Oroszország az ENSZ Közgyűlése elé terjesztette a világűr demilitarizálására vonatkozó javaslatát, de az Egyesült Államok blokkolta a dokumentum elfogadását.





A britek többsége elutasította az uniós tagságot



Kihirdették az Egyesült Királyságban tegnap tartott referendum eredményeit: e szerint a választók 51,9%-a arra szavazott, hogy ki akar lépni az Európai Unióból. A kilépési kampány győzött, de nagyon szoros eredménnyel: 16,99 millióan döntöttek az EU-ból kilépés mellett, míg a maradásra 15,8 millióan szavaztak.
Az uniós tagságot támogatók tábora 48,1%-os eredménnyel maradt alul, 71,8 százalékos részvételi arány mellett. A referendumon feltett kérdés az volt:“Maradjon-e az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja, vagy hagyja el az Európai Uniót?”
brit szavazás hidfo.ru
A kilépést támogatók aránya június elején ugrott meg nagy mértékben, ekkor a “Brexit” támogatottsága stabil többséghez jutott. Ennek hatására a kormány gyors ellenlépések megtételére szánta el magát; június 15-én a The Guardian kormányforrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kormány újabb engedményeket akar kiharcolni az Európai Unióban a személyek szabad mozgásával kapcsolatban. Ennek célja bevallottan az lett volna, hogy az utolsó pillanatban meggyőzze az embereket; adjanak még egy esélyt az Európai Uniónak.
Egy nappal később a nyílt utcán brutális gyilkosság áldozatává vált egy EU-párti politikus. A merénylő később nyíltan kijelentette; azért ölte meg a képviselőt, mert az támogatta az uniós tagság fenntartását. Ennek hatására, a kilépést és az uniós tagság fenntartását támogatók aránya alig több mint három nap alatt kiegyenlítődött, közvetlen a referendum előtt. A szavazás eredménye alapján azonban a britek már nem akarnak újabb esélyt adni az Európai Uniónak: a többség fontosabbnak tartotta a kilépést, mint az EU megreformálását.




Merkel kiszolgáltatta Európát egy idegen hatalomnak


Frauke Petry hidfo.ru
Csődöt mondott az az elgondolás, miszerint a migránsok majd hozzájárulnak Németország gazdasági termelékenységéhez. A német kormány semmilyen elképzeléssel nem rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan vonja ellenőrzés alá a helyzetet. Az Alternatíva Németországnak párt szerint Merkel kiszolgáltatta Európát egy idegen hatalomnak.
Frauke Petry, az Alternatíva Németországnak párt vezetője a Russia Today hírtelevíziónak adott interjú során azt mondta, Angela Merkel feladta Németország határait, és nem is tesz erőfeszítéseket arra, hogy megvédje az országot. “Az a tündérmese, miszerint a Németországba érkező migránsok hozzájárulnak majd a gazdaság növekedéséhez, hamisnak bizonyult, és ezen felül a kormány semmilyen koncepcióval nem rendelkezik arra vonatkozóan, hogyan kezelje a kialakult helyzetet.”
A pártvezető szerint Angela Merkel nem tesz különbséget menekültek és gazdasági bevándorlók közt, ezáltal írástudatlan emberek tömegeit engedi be Németországba, és komoly károkat okoz a német gazdaságnak. “Természetes, hogy a németek emiatt feleszmélnek. Rádöbbentek, hogy a kancellár feladta az ország szuverenitását, feladta határainkat, de feladta törvényeinket is.” – mondta.
A pártvezető szerint Merkel bevándorláspolitikája más szempontból is teljes csődöt mondott; a tagállamok nem rendelkeznek kellő jogkörrel ahhoz, hogy kiutasítsák a migránsokat, a szövetségi kormány viszont elviselhetetlenül hosszú idő alatt intézi a menedékkérelmek elbírálását. Ennek köszönhetően százezrek várakoznak úgy, hogy a helyi hatóságok sem tudnak nekik felvilágosítást adni azzal kapcsolatban, hogy kiutasításra, vagy a menedékkérelem megadására számíthatnak-e. A szövetségi kormány viszont nem védi meg az ország határait, miközben “a schengeni egyezmény nyilvánvalóan kudarcot vallott, mert mindig csak az előnyökről beszélnek, a hátrányokat pedig egyszerűen nem hajlandóak figyelembe venni.”
Az AfD vezetője szerint a német kormány soha nem is rendelkezett irányítással a migrációs válság felett, mert a Törökországgal kötött egyezmény is annak köszönhető, hogy a török államfő megzsarolta a német kancellárt, aki – mivel az ország határait nem védik – kiszolgáltatott helyzetben volt a törökök zsarolásával szemben.



A liberalizmus miatt kormány nélkül maradhat Németország




Angela Merkel továbbra sem tud megállapodni a koalíciós partnerekkel a migrációs válság rendezéséről, miközben a kancellár népszerűsége tovább csökken, és a kormánykoalíció a felbomlás szélére jutott.
A kancellár “két tűz közé” került, miután meghirdette a befogadás politikáját, és lehetővé tette a migránsok korlátlan beözönlését Európába. A Merkel által vezetett Kereszténydemokrata Unió és a Bajor Keresztényszociális Unió a 2013-as választásokat követően nem tudott többségi kormányt alakítani, emiatt lépett koalícióra a Sigmar Gabriel féle Szociáldemokrata Párttal – ez az ideológiai sokszínűség azonban működésképtelennek bizonyult, amint Németország válsághelyzettel kellett szembenézzen. Miközben továbbra is zajlanak a koalíciós tárgyalások a migrációs válság kezelésének mikéntjéről, a bevándorlók tovább özönlenek Európába, és a koalíció hónapok óta nem tudott megegyezésre jutni. A bajor vezetők követelik, hogy Merkel szabjon felső korlátot a befogadott bevándorlók maximális számára vonatkozóan. A szociáldemokrata párt néven működő liberálisok eközben koncentrációs táborokat vizionálnak, és azt sem hajlandók elfogadni, hogy a hatóságok ellenőrizzék, kik lépnek be az ország területére.
Miközben a kormánykoalíció nem tud megállapodásra jutni és láthatóan működésképtelennek bizonyult, Németország a külpolitika terén is mind rosszabb helyzetbe kerül; Ausztria kormányával egyre fokozódnak a diplomáciai bonyodalmak. A német kormány a koalíciós tárgyalások eredménytelensége közepette azzal próbál időt nyerni, hogy Ausztriára hárítja a felelősséget, és az osztrák kormányt próbálja nyomás alatt tartani, hogy az korlátozza a migránsáradatot. Egyértelműen láthatóvá vált, hogy Európa valamennyi országa próbálna megszabadulni a migránsoktól, ill. ellehetetleníteni azok beutazását, de ezt a nemzetközi politikában felvállalni csak kevés ország hajlandó. Miközben Magyarország kormánya megtehette, hogy lezárja a déli határvonalat – és ebben a többségi lakosság támogatását élvezi -, Németországban a tényleges cselekvés a kormány bukásához vezet.
A megoldás legfőbb akadálya nem csak Angela Merkel személye, hanem a Sigmar Gabriel féle szociáldemokrata párt, ami a válsághelyzetet politikai célokra használja és az etnikai kisebbségek körében próbálja növelni szavazóbázisát azáltal, hogy koncentrációs táborokkal riogat.
Merkel korábban a migránsok korlátlan befogadását hirdette, de ezzel elindította az újabb bevándorlási hullámot, ami végül arra ösztönözte a német kormányt, hogy a befogadó-táborokban elkülönítse a háborús övezetből menekülőket az egyszerű gazdasági bevándorlóktól. A “szociáldemokraták” azonban az emberek félelmeire hatva próbálják megakadályozni a hatóságokat abban, hogy ellenőrizzék az országba érkezők személyazonosságát. A koalíciós tárgyalások eredménytelensége így nem csak a kormánykoalíció felbomlásához vezethet, de lehetetlenné teszi, hogy a hatóságok kiszűrjék a migránsáradattal érkező kockázati tényezőket.
Sigmar Gabriel a napokban azzal fenyegette meg a kancellárt, hogy amennyiben nem tudnak megállapodni a bevándorlók beengedéséről, pártja visszavonul a kormánykoalícióból. Ezzel a kormány kisebbségbe szorul a parlamentben, és kormányzásképtelenné válik, ami hosszú távon ellehetetleníti a terroristák kiszűrését és a migrációs válság kezelését.



Bukarest nem tudja megakadályozni a magyarság függetlenedését



Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint előre láthatóan még idén őszig véglegesítik Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Polgári Párt elnökei által összehívott autonómiabizottság ülésén született döntés arról, hogy a függetlenedési törekvések törvényi kereteinek kidolgozását felgyorsítják; a beérkezett javaslatok megvitatását legkésőbb szeptemberig lezárják, azt követően a két párt elnökei döntenek a törvénytervezet elfogadtatásának lehetséges útjairól.
A MPP elnökének nyilatkozata szerint a függetlenedés törvényi kereteinek kidolgozását még 2015 szeptemberig véglegesíteni kell, ellenkező esetben felmerül annak lehetősége, hogy a RMDSZ nem elkötelezett az autonómia ügyében, és időhúzásra törekszik. Bíró Zsolt – a MPP elnöke – szerint annak még a látszatát is kerülni kell, hogy az autonómia kérdése üres választási kampánnyá silányuljon, emiatt gyorsan kell cselekedni és nem lehet 2016-ra halasztani a törvénytervezet véglegesítését.
A román politikai diskurzusban az utóbbi évek során egyértelművé vált, hogy már csak idő kérdése, és a magyar lakosság függetlenedhet Bukaresttől. Ilie Șerbănescu politikai elemző szerint minden abba az irányba mutat, hogy a magyarság a közeljövőben kivívhatja függetlenségét; a szakértő szerint bár a magyarországi kormány nem lép fel radikálisan a függetlenségi törekvések előremozdítása érdekében, a háttérben zajlanak olyan gazdasági folyamatok, melyek arra mutatnak, hogy magyarországi oligarchák megpróbálják integrálni a magyar lakosságú régiókat, és azok mind szorosabb gazdasági kapcsolatban vannak Budapesttel, miközben a román hatalmi központtól eltávolodnak.
Șerbănescu szerint a román kormány – minden látszat ellenére – tehetetlen Erdély önállósulásával szemben, mert nagyhatalmi érdekek is beavatkoznak a magyar lakosságú területek függetlenedésének előremozdítása érdekében.





Az Iszlám Állam alapjait rengette meg az orosz légierő beavatkozása




Néhány nap leforgása alatt megsemmisítő csapást mért az orosz légierő az Iszlám Állam háttérgazdaságára. A terrorszervezet alapjai megrendültek; az Iszlám Állam új bevételi források után kell nézzen, miközben megkezdődött az eddig “olajozottan” működő zsoldoshadsereg felbomlása.
Szíria ENSZ nagykövete, Bassár Dzsafari szeptember 16-án jelentette be nyilvánosan, hogy Oroszország felhatalmazást kap fegyveres erői bevetésére a Szíriában működő terrorszervezetek ellen. Szeptember 30-án Vlagyimir Putyin orosz államfő megkapta a föderációs tanács felhatalmazását a légierő bevetésére. Még aznap számos légicsapást hajtottak végre a terroristák állásai ellen, és a szíriai kormány engedélyével végrehajtott katonai beavatkozás első három napja gyakorlatilag megsemmisítő csapást mért az Iszlám Állam anyagi háttérbázisára.
Szvetlana Kolodnova, a Ria Novosztyi hírügynökség újságírója értékelte az első három nap eredményeit, és rámutatott arra, hogy az Iszlám Állam gyakorlatilag minden bevételi forrását elveszítette az orosz légicsapások miatt. Megkezdődött a terrorszervezet által utalt területek zsugorodása, és most új területeket próbálnak ellenőrzés alá vonni, de az lehetetlennek bizonyul az orosz légierő állandó jelenléte miatt. Az Iszlám Állam kötelékében harcoló terroristák száma megfogyatkozott, mert a szervezet elveszítette bevételi forrásait, és már nem tudnak zsoldot fizetni. Annak ellenére, hogy a terrorszervezet saját tagjait lefejezéssel fenyegeti arra az esetre, ha elmenekülnek a harc elől, már az első egy nap folyamán az Iszlám Állam több száz zsoldosa hagyta el az országot, főként azokról a területekről, ahol a forráshiány miatt csökkentették vagy teljesen beszüntették a kifizetéseket.
Az Iszlám Állam mindeddig dollármilliókat keresett illegális olajkereskedelemből, olyan módon, hogy az állami olajfinomítók megkaparintása után a munkások számára változatlanul tovább teltek a munkanapok, a terrorszervezet pedig vagy megfélemlítéssel, vagy bérrel gondoskodott az olajipari munkások megtartásáról. Az Iszlám Állam az amerikai beavatkozás mellett zavartalanul működő hátországgal rendelkezett, működését a következő bevételforrásokból biztosította;
  • adót szedett az ellenőrzés alá vont területeken,
  • templomokat, múzeumokat rabolt ki, nemzetközi szervezett bűnözői csoportok bevonásával illegális ásatásokat folytatott, és a régiségeket, műkincseket külföldre értékesítette a feketepiacon. Emellett jelentős jövedelemre tett szert
  • embercsempészetből; azok a szíriai állampolgárok, akik nem akartak az Iszlám Állam fennhatósága alatt élni, jelentős összegért megválthatták magukat. Megfelelő összeg kifizetése esetén a terrorszervezet kicsempészte őket az ország területéről. Az online közösségi hálók – pl. Facebook – használatával szintén keresték azokat a személyeket, akik el akarják hagyni a háború sújtotta országot. Az embercsempészek bevétele közvetlen az Iszlám Állam költségvetésébe jut.
A terrorszervezet ezen tevékenységeit mindvégig zavartalanul folytatta az amerikai beavatkozás 13 hónapja alatt. Az amerikai légierő gépei 2014. szeptember 22-e óta hajtanak végre légicsapásokat Szíria területén. A beavatkozás a kormányerők felőrléséhez vezetett, miközben a terrorszervezet stabil anyagi háttérbázist épített ki és tavasszal már az állami működés jegyeit mutatta. Kolodnova rámutatott, hogy az orosz beavatkozás első 3 napja ezt az anyagi háttérbázist megsemmisítette. A terroristák nem jutnak bevételhez az olajkutakról, és az orosz légierő állandó jelenléte miatt nem érkeznek már azok a konvojok sem, melyek eddig készpénzt szállítottak a zsoldok kifizetésére.
Ugyanakkor, a gazdasági háttér felszámolása nem egyedül az orosz légierő beavatkozásának köszönhető. Észak-Irakban a kormányerők szintén kiszorították a terroristákat az eddig általuk ellenőrzött olajkutaktól. Az iraki olajkutak elvesztése az Iszlám Állam bevételeinek csökkenéséhez vezetett; a szervezet emiatt elkezdte előnyben részesíteni a fegyverkezés célú kiadásokat, miközben a fenntartás terén kiadáscsökkentést hajtottak végre. Egyes régiókban nem tudnak már az emberek stabil megélhetését biztosító gazdaságot működtetni, emiatt a helyiek nem tudnak adót fizetni sem. Az állandó elvándorlás szintén fokozatosan csökkentette az Iszlám Állam adóbevételeit.
Ennek ellenére, a legnagyobb csapást az orosz légierő beavatkozásának első három napja jelentette. Az Egyesült Államok térségi szövetségesei az elmúlt egy év folyamán készpénzes konvojokkal biztosították, hogy a terrorszervezet rendszeresen és megbízhatóan tudjon zsoldot fizetni. Ezek a konvojok azonban már nem érkeznek; a felforgatásba bevont harmadik fél az orosz vadászrepülőgépek állandó jelenléte mellett nem vállalja a nagymennyiségű készpénz utaztatásának kockázatát.
Annak érdekében, hogy az Iszlám Állam új alapokra helyezze gazdaságát, szüksége lenne a Tartus és Latakia területén található kikötőkre. Mivel mindkét városnak vannak olyan repülőterei, amit az orosz légierő gépei a légicsapások kiindulópontjaként használnak, a két kikötőváros elfoglalása lehetetlenné vált az Iszlám Állam számára. Ezzel a Szíria területén működő terrorszervezet sorsa megpecsételődött; az Egyesült Államok légi támogatást és légvédelmet fog biztosítani a terroristák számára, vagy az Iszlám Állam hónapok leforgása alatt megszűnik létezni, és Szíriában a legitim államhatalom stabilizálódik.
A terrorizmus elleni hatékony fellépés láttán azonban már az első nap során több száz, az Iszlám Állam kötelékében működő személy menekült el Szíriából. A zsoldosok a közelgő bukás miatt tömegével hagyják el az országot, miközben Európa továbbra is befogadó, és naponta több ezer bevándorló érkezik a Balkán-félsziget irányából. Azok a zsoldosok, akik nem ideológiáért és elferdített vallási tételekért, hanem pénzért harcoltak az Iszlám Állam kötelékében, Európa felé vették az irányt, és amennyiben az Európai Unió továbbra is cselekvésképtelen marad, a magyar hatóságoknak gondoskodnia kell arról, hogy hazánk területére a Balkán felől érkező illegális bevándorlók ne léphessenek be.





Újabb ötezer amerikai katona érkezik


amerikai katona hidfo.ru
Az Amerikai Egyesült Államok varsói nagykövete szerint Washington azt tervezi, hogy további ötezer katonát mozgósít és küld Kelet-Európába, hogy megerősítse a NATO “keleti szárnyát”.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár korábban azt állította, hogy a tagállamok hozzájárultak az amerikai fegyveres erők állandó jelenlétéhez, és a Lettországban, Litvániában, Észtországban és Lengyelországban való állandó állomásoztatáshoz. Paul Jones, az USA lengyelországi nagykövete most az RMF rádiónak nyilatkozva beszélt az amerikaiak újabb bővítési tervéről, és elmondta, hogy egyelőre nem ismert az újonnan érkező csapatok pontos létszáma. Az interjú során Jones kifejtette, hogy erről a NATO júliusi csúcstalálkozóján születhet “döntés”, azt követően pedig januárban vonulhatnak be az amerikai fegyveresek az említett négy országba.
A nagykövet elmondása szerint egyelőre nincsenek pontos információi arról, hogy melyik tagállam hány katonát küld Kelet-Európába, de annyit tudni, hogy az amerikai csapatok és más országok fegyveres erői közösen érkeznek majd, de a misszió irányításáért az Egyesült Államok lesz a felelős. A NATO főtitkárának múlt hét keddi bejelentése szerint az amerikaiak azért jönnek Kelet-Európába, hogy “megvédjék európai szövetségeseiket az orosz agressziótól”.




Európa nemet mond az Európai Egyesült Államokra


Európai Unió hidfo.ru
Európa vezetői korábban egy még szorosabb unióról álmodoztak, ami szerintük “biztosítaná a jólétet, a fejlődést és békét az évszázadokon át háborúk által sújtott kontinensen”. Ma az európai országok azonban már úgy döntenek, inkább saját kezükbe veszik Európa sorsának formálását, és nem engedik, hogy egy senki által meg nem választott “európai kormány” igazgassa a tagállamokat.
Májusban Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke azt mondta, “az egy közös érdekű európai állam egy olyan álom volt, ami illúziónak bizonyult.” Az Európai Unió létrehozása csak válságok sorozatát hozta, amivel az uniós hatóságok nem tudtak megbirkózni, ehelyett a tagállamok arra kényszerültek, hogy független lépéseket tegyenek saját boldogulásuk érdekében.
A 2008-as pénzügyi válság után sokan úgy gondolták, elsőként a görögök fognak kilépni az Európai Unióból. Bár Athént kényszerintézkedésekkel és hitelek sorozatával sikerült bent tartani az unióban, idővel megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy előbb vagy utóbb valamelyik tagállam ki fog lépni, és ezzel megkezdődik az Európai Unió felbomlása. A kérdés csak az volt: melyik ország lép ki először? Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségpártjának vezetője közvetlen a referendum előtti napokban azt mondta, ha a britek nem szavazzák meg a kilépést, “az Európai Uniónak akkor is befellegzett”, hiszen ebben az esetben a svédek, hollandok, vagy a dánok fognak elsőként kilépni.
Az “euroszkepticizmus” terjedése különösen az utóbbi egy év során volt látványos, amikor Angela Merkel politikájának köszönhetően több mint kétmillió nem-európai migráns özönlötte el a kontinenst, amire Brüsszel reakciója nem a schengeni övezet külső határainak lezárása volt. Épp ellenkezőleg: az Európai Unió a gyakorlatban semmit nem tett a tömeges bevándorlás ellen, ehelyett az évente több millió érkező migráns tagállamok közti elosztására kezdett berendezkedni. A tömeges bevándorlás azonban Európa-szerte megerősítette az EU-ellenes pártokat. Ez a fokozódó terrorveszéllyel és most a britek kilépésével nem arra hívta fel a figyelmet, hogy egy még mélyebben integrált unióra van szükség, hanem épp ellenkezőleg: az a tény, hogy az emberek többsége elfordul az Európai Uniótól, arra hívta fel a figyelmet, hogy
az európai országok által életre hívott nemzetek feletti hatóságok működésképtelenné váltak, és elszakadtak a valóságtól.
Európai Bizottság hidfo.ruEurópai Bizottság – olyan kormányt akartak az EU élére állítani, amit nem választottak meg az európaiak.
A britek kilépése után Brüsszelben is kénytelenek lesznek megérteni a vezetők, hogy vagy “újragondolják” ezt az “integrációs projektet”, és visszaadják a népek kezébe az ellenőrzést, vagy elkerülhetetlenül szét fog hullani az Európai Unió.
A brit referendum eredményei ellent mondanak mindannak, amit az európai vezetők ma gondolnak az Európai Unióról. A brüsszeli folyosókon gyakran hallani, hogy “a válságok csak erősebbé teszik Európát”. Egyúttal rendületlenül hittek abban, hogy semmilyen népszerűtlen intézkedés, semmilyen válsághullám nem tudja megtörni az emberek Európai Unióba vetett bizalmát. A brit referendum eredménye egyértelművé tette, hogy ez a gondolat is egy illúzió volt: a tömeges bevándorlás, a tagállami jogkörök megvonása volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt az emberek tömegesen kezdtek szembefordulni az EU intézményeivel.
A brit referendum során több mint 17,4 millió ember mondott nemet az Európai Unióra. Ők mind nyugat-európai állampolgárok, ami az EU intézményrendszerének teljes csődjét mutatja – hiszen az ő euroszkepticizmusokat Brüsszel nem intézheti el a szokványos magyarázattal, miszerint “az EU-ellenesség az újonnan csatlakozott, gazdaságilag elmaradott tagállamok sajátja”. A britek kilépésével az Európai Unió egyik legerősebb gazdasága távozik az unióból. Kilépésük egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az olyan országok számára, mint Magyarország, semmilyen reményt nem érdemes táplálni az uniós tagság hosszú távú fenntartása tekintetében, hiszen 43 évi uniós tagsággal (a britek 1973-ban csatlakoztak) a hátunk mögött is csak olyan állapotok lesznek, ami miatt a lakosság többsége megszavazná a kilépést.
A brit kilépési referendum nem segélykiáltás, hanem intő jel: az Európai Unió 500 millió állampolgára nemet mond az Európai Egyesült Államokra. Ha Brüsszel ebben a helyzetben a tagállami jogkörök további megvonásával akarná kezelni az “euroszkepticizmus jelentette problémát”, az valóban az Európai Unió széthullásához fog vezetni.





Korábbi német kancellár: Oroszország nem 

fog 

lerohanni egyetlen NATO országot sem, és 

Németországnak nem kell segédkeznie egy új 

fegyverkezési versenyhez 
6/19/2016 RT ujvilagtudat.blog 

Németországnak azon kellene dolgoznia, hogy javítsa kapcsolatait Oroszországgal, nem pedig gúnyolódnia azáltal, hogy csapatokat telepít Kelet-Európába az orosz határ közelébe, különösen Németország orosz megszállással kapcsolatos történelmének fényében, mondta Gerhard Schröder korábbi német kancellár egy friss interjúban. 

Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva Schröder, aki 1998-tól 2005-ig volt Németország vezetője figyelmeztette a NATO-t, hogy jelenlegi politikája egy újabb fegyverkezési versenyhez vezethet Oroszországgal mondván, hogy ez "nem segíti a konfliktusok enyhítését Oroszországgal, sem helyreállítani a jó kapcsolatokat." 

Az egykori kancellár nevetségesnek nevezte az ötletet, hogy Oroszország "terveket szövöget, hogy megtámadja a NATO országokat" hangsúlyozva, hogy az elgondolás teljesen elrugaszkodott a valós helyzettől. 

Schröder úgy véli, hogy az oroszellenes szankciók hatástalannak bizonyultak, és dicsérte a lépéseket, melyeket a német külügyminiszter Frank-Walter Steinmeier tesz, aki a büntető intézkedések fokozatos megszüntetésére szólított fel. Nincs egyedül ezzel a nézetével, ahogy számos országban, többek között Franciaországban és Olaszországban nemrégiben azt javasolták, hogy az Oroszország ellen bevezetett korlátozásokat legalább részben törölni kell, mivel ezek visszafelé sültek el, és súlyos károkat okoznak az EU gazdaságának. 

A katonai szövetség döntését kommentálva, miszerint 4000 katonát telepítenek a balti államokba és Lengyelországba, hogy fokozzák a védelmi képességeket a régióban Schröder azt mondta, hogy helytelen Németország számára részt venni a többnemzetiségű erő felállításában. 

A döntés, hogy növeljék Németország katonai jelenlétét a kelet-európai országokban egy "hiba", mondta Schröder, és hasonló nyilatkozatokat tett már a múlt héten is. Németország viseli a felelősséget azért a 27 millió emberért, akik a Szovjetunióban haltak meg a 2. Világháború alatt, hangsúlyozta mondván, hogy "Nekünk, németeknek, ezt soha nem szabad elfelejtenünk." 
Korábbi német kancellár: Oroszország nem fog lerohanni egyetlen NATO országot sem, és Németországnak nem kell segédkeznie egy új fegyverkezési versenyhez

"Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy a Bundeswehr (német fegyveres erők) részt vesz a NATO katonai erőinek telepítésében egy tévedés az orosz-német történelemmel szemben," - mondta. "Hetvenöt évvel azután, hogy a német csapatok megtámadták a Szovjetuniót, újra Oroszország határaira fogják telepíteni őket. Úgy tűnik, hogy a NATO nem gondolta ezt meg." 

A háború utáni történelmet elemezve könnyen belátható, hogy Oroszország mindig is tett erőfeszítéseket, hogy Németországgal félúton találkozzon a "Németország által elkövetett világrengető bűncselekmény" ellenére, mondta Schröder hozzátéve, hogy "meglepő, hogy a szovjet emberek mindig is lelkesek voltak a megbékéléssel kapcsolatban." 

"Németországnak meg kellene próbálnia nem elveszteni azokat a kiváltságokat, amelyek Oroszországgal vannak meg a geopolitikai és gazdasági kapcsolatokban. Fontos együttműködni Moszkvával," - fejezte be Schröder. 

A kapcsolatok Oroszország, az Európai Unió és a NATO között 2014-ben szenvedtek komoly visszaesést, amikor egy fegyveres puccs Kijevben lázadáshoz vezetett Ukrajna keleti részén, amiért Oroszország gyakran okolta a nyugati hatalmakat. Azóta a NATO fokozatosan növeli katonai jelenlétét az Oroszországgal szomszédos országokban, többek között Lengyelországban, Ukrajnában és a balti államokban. 

Továbbá a Krím-félszigeten megszavazták, hogy elszakadnak Kijevtől és újra egyesülnek Oroszországgal az Ukrajnában 2014-ben kitört erőszakot követően, amely végül a nyugati gazdasági szankciókhoz vezetett.



Machtmensch Gerhard Schröder - Doku




Több ezer bűncselekményt követtek el az országban tartózkodó amerikai katonák


Japán tüntetés Okinava hidfo.ru
Több mint 65000 ember vonult utcára vasárnap Okinavában, hogy tiltakozzon az amerikai katonai jelenlét ellen. Az országban jelen lévő amerikai fegyveresek a hivatalos statisztika szerint több mint 5800 bűncselekményt követtek el.
A tüntetők tegnap egy petíciót írtak alá, amiben követelik az amerikai tengerészgyalogosok azonnali kivonását Okinava területéről. A Kyodo hírügynökség szerint ez volt az eddigi legnagyobb megmozdulás, és az amerikai katonai jelenlét elleni tüntetéseken a résztvevők száma egyre nő. A tüntetők a petícióban hivatalos rendőrségi statisztikára hivatkoznak, ami igazolja, hogy 1972 óta több mint 5800 bűncselekményt követtek el amerikai katonák. Ezek többsége nemi erőszak, gyilkosság és rablás.
Májusban egy amerikai tengerészgyalogost, Kenneth Franklint tartóztattak leOkinavában. Az elkövető megerőszakolt egy 20 éves japán nőt, és megfojtotta áldozatát, hogy ezáltal elkerülje a feljelentést. Az áldozatot előbb eltűntnek nyilvánították, majd április 28-án találták meg a holttestét egy az amerikai hadsereg Kadena Légibázisához közeli erdőben. Az elkövető beismerte tettét.
Okinavában rendszeresen zajlanak az amerikai katonai jelenlét ellen tüntetést, és minden egyes újabb nemi erőszak hírére nagyobb tömegek vonulnak utcára. Nemzetközi jogvédő szervezetek vizsgálataiból kiderült, hogy az amerikai katonák semmilyen büntetésben nem részesülnek bűncselekmény elkövetése esetén. A tengerészgyalogosok súlyos bűncselekmények esetén is csak megrovást kapnak, majd áthelyezik őket máshová, így elérhetetlenné válnak a japán hatóságok számára.|







A fukusimai katasztrófa mesterséges volt


| 2014-02-10 08:00:27

Fukushima és a japán földrengés, HANGOSAN és TISZTÁN

3/11 volt Japán 9/11-e. A japán földrengést ember okozta, szeizmikus intenzitásának csúcsa 6,67-es volt a Richter skála szerint, ami 100 kilométerre történt a szárazföld belsejében a MYG004-es szeizmikus állomásnál.

A szökőárt nukleáris fegyverek okozták, összesen hat, melyek egymás után indultak be a 
Japán-árokban, kiváltva egy hatalmas szökőárt.

A tény az, hogy nem volt Japánban jelentős földrengés, ami bizonyított, csak meg kell nézni néhány videót a közelgő szökőárról, és megkeresni a földrengés hatásait.

Nincs ilyen, gyakorlatilag nulla, mielőtt a szökőár lesújtott volna, és még a Sendai kárjelentés is kimutatta, hogy egyáltalán nem voltak összeomlott, vagy elhajolt szerkezetek. Sendai egy több mint egymilliós város, és kevesebb mint 50 kilométerre volt a jelentett epicentrumtól, de egyáltalán nem szenvedett jelentős károkat.

Egy 9,0-ás földrengés olyan hatalmas, hogy Kínában, Koreában és Oroszországban is jelentős földrengésnek kellett volna lennie, ha az Japánban történik, és Sendaiban mindent a földdel egyenlővé kellett volna tennie. Még Japánon kívül sem érezte egyetlen ország sem. Hogy megrázzák Tokiót, egy második hamis földrengést váltottak ki az IBR003-as szeizmikus állomás közelében. Mindez megtalálható a hivatalos japán szeizmikus nyilvántartásban.
 

A japán hatóságok szerint a fukushimai katasztrófa "mesterséges" volt 

Fukushimát a Stuxnet vírussal törték föl, és nukleáris fegyverek semmisítették meg, miközben a személyzetet összezavarta a cunami okozta káosz.

Ellentétben azzal, amit sokan mondanak, Fukushima Daiichi egy rendkívül jól működő létesítmény volt mindennel együtt remek állapotban. A létesítmény szerződést kötött a Magna BSP biztonsági céggel, hogy védelmet nyújtson az egész létesítményre. A Magna BSP valójában az izraeli védelmi erők fedőcége volt.

A Magna BSP-nek sikerült telepítenie a Stuxnet vírust az 1-3. reaktorok vezérlésében. Szintén sikerült nekik egy teljesen illetéktelen adatkapcsolatot  létrehozniuk a 3-as reaktor belső szigetelő tartályával, ahol telepítettek egy nukleáris fegyvert a 3-as reaktor mellett, amit egy biztonsági kamerának álcáztak.

Korábban már telepítettek hasonló kinézetű kamerákat, amelyek valódi kamerák voltak Fukushima Daiichi területén körben. A kültéri kamerák sztereoszkopikus egységként működve kilométerekre ellátnak, és figyelemre méltó a teljesítményük.
De ezek csupán a megtévesztés előfutárai voltak - egy hamis nukleáris kamerát helyeztek mélyen a föld alá azon a területen, ahol a nyomótartály volt megtalálható közvetlenül a 3-as reaktor alatt.

Michio Kaku-nak igaza volt, amikor azt mondta, hogy nukleáris fegyverek semmisítették meg Fukushimát, de helytelen példát vett. Nem egy közös védelmi egyezség volt, a Magna BSP és az izraeli védelmi erők egyedül tették.


A generátorok sohasem lettek elárasztva, és Fukushima külső energiaellátása sem szűnt meg

Miután elvégezték a végső értékelést a katasztrófa után bebizonyosodott, hogy Fukushima külső energiaellátása sohasem szűnt meg, és a dízel generátorokra ezért soha nem is volt szükség. De az energiaellátás teljesen magától kikapcsolt, és senki sem tud rájönni, hogy miért.

Kivéve azokat, akik ismerik a Stuxnet vírust. Egy a Stuxnet vírusról adott részletes jelentés került a fukushimai jelentéshez, amely részletesesn leírja, hogy mi történt pontosan a vírustámadás alatt.

Ezen túlmenően a Fukushimában található 17 dízel generátorból 4 kapott jelentős mennyiségű vizet, de a többi egyáltalán nem lett elárasztva. Ugyanakkor 13-ból 12 generátor, amely sohasem kapott egyetlen csepp vizet sem, mind kaikpcsolt önmagától, és az egyetlen megmaradt működő volt az, amely nem kapcsolódott a Siemens SCADA vezérlőhöz, melyet a Stuxnet vírus megfertőzött.

Egy megmaradt generátor működött az egész katasztrófa idején, az egyetlen, melyet nem irányított a Siemens SCADA vezérlő. De az izraeli védelmi erőknek mégis volt irányításuk felette, mivel az elektromos átviteli kapcsoló, amely kezelte a közte és az 1-4-es reaktorok közötti teljesítményt, a vírus irányította, ami megfertőzte a vezérlőt, ami megakadályozta ezt a kapcsolót, hogy működésbe lépjen.
Ennek a generátornak azonban nem volt Siemens SCADA irányította kapcsolója közte és az 5. és 6. reaktor között, ami nem volt probléma, mert ez az utolsó magányos generátor üzemben tartotta a reaktorok szivattyúit.

Továbbá, miután az összes generátor leállt, a Tepco-nak voltak teherautóra szerelt generátorai, melyeket odaszállított, melyekkel könnyedén megelőzhetők lettek volna a felmerülő problémák. Kevesebb mint 8 óra alatt ott voltak, mindegyiket összekötötték és készen voltak az indulásra, de ugyanaz a Stuxnet vírus fertőzte meg az átviteli kapcsolókat, amely megakadályozta, hogy a generátorok támogassák az 5. és 6. reaktort. Az 1-3. reaktorok megmentése nem vált lehetővé a generátorok teljesítményének odajuttatásával, így a katasztrófa a forgatókönyv szerint bontakozhatott ki.



Fukusima


 
A nagy kérdés az, hogy Izrael miért idézte elő a szökőárt, és pusztított el egy nukleáris létesítményt? A válasz egyszerű...






















A Világbank, a Goldman Sachs és más pénzügyi zsarnokok megszerezték azt a rutint, hogy nemzeteket visznek csődbe "banki mentőcsomagok" segítségével, és Japánnak nem volt semmi ilyesmije.

Amikor közeledtek Japánban a "szanálásukhoz", amely semmilyen módon nem tartozott, ugyanúgy, ahogy amerika sem tartozott semmivel, és a hitelkiesések tízszeresen maghaladták a hiteleket, amelyeket ha nem fizetnek vissza, az otthonok elvesztését eredményezte volna (az USA "szanálása" egy totális csalás volt, a 
nukleáriszsarolás fedősztorija).

Különben is, a japánoknak egy erős gazdaságuk volt és már nem tartoztak, és ugyanúgy a pusztítással való fenyegetéssel közeledtek hozzájuk, de ők nemet mondtak. Ennek eredményeképp a globális megtévesztő elit hamis mesterséges földrengést és nukleáris szökőárt zúdított rájuk, és mindennek tetejébe jött a fukushimai katasztrófa.



Aerial view of tsunami striking Sendai Japan



Most a japánok milliárdokat adományoznak a Világbanknak "szándékosan", hogy "véget vessenek a világméretű szegénységnek". Ez azt jelenti, hogy bizonyos elszegényedett fiúk tömör arany kipákat kapnak, mint Bar Mitzvahajándékot.


Japan Tsunami 3/11/2011 (unedited) Part 1

És ha a dolgok nem pontosan a cionista bankárok/Sachs/ és más "elit" bűnözők akarata szerint mennek, akkor más nemzetek is elszenvedhetik a nukleáris armageddont, ahogy azt Japánnál megtették.


Ha valaki szeretné ismerni a részleteket, olvassa el a Fukushima jelentést:http://www.jimstonefreelance.com/fukushima1.html
 


Ukrajna csak eszköz lehet az Új 

Világrend megteremtésében – a 

valódi cél sokkal mélyebb

Nemes Zsolt | 2014-03-11 14:00:09


Eggyel magasabb szinten azonban, szokás szerint, a globalista elit játékosait találjuk. Az ő indítékaik egészen mások. Számukra minden konfliktus új lehetőséget kínál, hogy az események utáni tárgyalásokkal előrébb vigyék hosszú távú tervüket. A tárgyalások célja pedig egy olyan törvénybe iktatott szerkezet kialakítása az ellenfelek közötti együttműködésre, ami az előző szerkezetnél nagyobb.
A II. Világháborúban például több bank és nagyvállalat (Standard Oil, ITT, IMB, stb.) is volt, amelyik mindkét oldalt segítette, a háború után pedig sokkal nagyobb piac jött létre számukra (Európa, USA) a korábbinál.
Új Világrend?
 
Az európai újjáépítési erőfeszítések során az amerikai kormány megbizonyosodott afelől, hogy ez így legyen. A II. Világháború után maga Európa is nekilátott az unió létrehozásának, erőfeszítéseik eredményeként pedig létrejött egy hatalmas bürokrata gépezet, ami ma már egy egész kontinenst ural.
A globalista hatalomszerzési recept lényege: teremts konfliktust, majd a konfliktuskezelés részeként bizonyosodj meg arról, hogy egy nagyobb együttműködési szerkezet jöjjön létre, amit te irányítasz.
Ily módon több ember, föld, forrás és munkaerő kerül közös fennhatóság alá. Van azonban egy kivétel. Amennyiben a szembenálló felek valamelyike a konfliktus után nem hajlandó megépíteni ezeket az együttműködő hidakat, a globalista terv nem működik.
Itt jön képbe az ukrán helyzet. Amennyiben Oroszország vagy az USA, a konfliktus lezárása során nem hajlandó együttműködési szerkezeteket építeni (akár nyíltan, akár zárt ajtók mögött), az engedetlen fél válik a globalista káosz és destabilizáció célpontjává. A támadás addig folytatódik, amíg a renitens fél vissza nem tér a klubba.
A vádaskodások, fenyegető retorika és olyan címkék, mint „új hidegháború” mögött, maga Ukrajna csupán egy bábú a globalista játékban, amit arra használnak, hogy az orosz és amerikai játékosokat közelebb hozzák egymáshoz, ha kell a hajuknál fogva. Közelebb, de nem egyetértésben, hanem amolyan globalista módra. A globalista terv ugyanis mindig is az egységes globális Nemzet létrehozása volt, ahol megszűnnek a határok és ahol a pénzt, üzleti és politikai hatalmat birtokló osztály végre felülhet a trónra.
Ez nem egy bal- vagy jobboldali program, bár sokszor a bal- és jobboldal közötti, szándékosan elmélyített konfliktusok mögé rejtik. Egy olyan valóságot hoznak létre, amiben a bal kontra jobb tűnik az egyetlen létező politikai játéknak. Ettől még játék marad. Az igazi játszma pedig egészen más. A globalista tervet hívhatjuk szocializmusnak, kommunizmusnak, fasizmusnak, korporatizmusnak, liberalizmusnak, konzervativizmusnak, vagy aminek akarjuk. Mindegyik címke tartalmaz némi igazságot, de a globalizmus egész egyszerűen hatalom. Ennyi. Fentről lefelé irányuló hatalom. Igen, van néhány kérdés, amiben a bal- és a jobboldal nem ért egyet. Ezek a nézeteltérések fontosak a feszültségkeltésben, hiszen az érzelmek felkorbácsolásával lázban, tehát megtartják a támogatókat, akik így a barikádok mögül rendületlenül ontják majd tovább a vádakat az ellenfél irányába.
Ukrajna háborúban
A globalistáknak ilyen jellegű figyelemelterelésekre van szükségük, hogy módszeres munkájukat viszonylag háborítatlanul végezhessék a háttérben. Amennyiben az ukrán helyzet a tervek szerint alakul, a konfliktus végén az amerikai és orosz felek fújnak majd egymásra még egy darabig, majd megjelenik a közbenjáró. Talán a Rockefeller táborból. Egy privát tanácskozás során közli: „Fiúk, itt az ideje lehiggadni! Van egy tervünk. Ezzel a tervvel mindenki nyerni fog. Nem üres kézzel mentek haza. Tessék: Itt van ez meg ez.”
A békeszerző.
Az új együttműködési szerkezet persze még nagyobb lesz és mindenki szemében jónak tűnik majd. A háttérben rejlő indíték azonban nem egyéb, mint egy újabb lépés a föld nevű bolygó egyetlen nemzetté kovácsolásában az egységes hatalmi rendszer fennhatósága alatt, amit az elit uralkodók [végül pedig „Az” Uralkodó] irányít majd. David Rockefeller 2003-ban megjelent emlékirataiban nyíltan beszélt erről a törekvésről:
Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.”
Egyre nyilvánvalóbb, hogy merre felé sodornak minket a földönkívüli vezetők nagy titokban, miközben, tökéletes módon, embernek álcázzák magukat kormányzati vezetőnek, politikusnak,bankárnak, üzletembernek, felsővezetőnek, a legfontosabb óriásvállalatok, multinacionális cégek, vállalatok tulajdonosainak, multimilliomosnak, vegyésznek, tudósnak, vagy bármi másnak, ettől függetlenül a legnagyobb sietséggel terveznek valamit, aminek az emberiség nincs tudatában.
De mit jelent mindez? Lehetséges, hogy előnyt akarnak kovácsolni abból az óriási felfordulásból és szenvedésből, ami az elképzelhetetlen mértékű klímaváltozás eredménye, valamint az egyre erősödő, halálos radioaktív szennyezésé, amit a fukushimai atomerőmű okozott Japánban, és amely akadály nélkül terjed az USA, Kanada, Mexikó felé és szerte a világon?
Nem elégséges a számukra mindaz a pszichotronikus, az elme működését gátló, és megfélemlítő fegyver, a terrortámadások, a megrendezett támadások, a titkos háborúk, a társadalmi és geopolitikai krízisek, a csapások, a halál, a káosz, a katasztrófák, amelyeket mindenhol elhintenek, ahol csak megfordulnak? Mi az oka ennek, az emberiség iránti, mérhetetlen gyűlöletnek, hiszen az emberek csupán hűséges alattvalóként szolgálják őket?
Lehetséges, hogy az az oka, hogy az övékétől különböző, teljesebb DNS-sel rendelkezünk és, ahogyan egyre több foton érkezik, felébredünk, és felfedezzük mindazt, amit tettek velünk? Vagy sürgősen szükségük van arra, hogy az emberiség kihaljon, hogy létrehozzanak egy új, földönkívüli, hüllő fajt, és azzal népesítsék be a bolygót, aminek az útjában állunk?
Így lehetséges, hogy válogatást végeznek, és ez az oka annak, hogy olyan sok gyötrelem, sorscsapás és öngyilkosság tapasztalható világszerte vagy a járványok, a pestis, a kórokozó vírusok, mérgező ételek, genetikailag módosított termékek, fluoros víz, emberek, akikbe mikrocsipeket ültettek, kémiai anyagokkal szennyezett levegő, halálos és káros oltóanyag, az ELF hullámok, a GWEN adók és a romboló HAARP… amelyeket azzal a céllal hoztak létre, hogy teljes egészében korlátozzanak, és megfosszanak minket minden fizikai, mentális és érzelmi képességünktől.
Mi a helyzet az európaiakkal, akik korábban nem tapasztalt válságot szenvednek el, és mit mondhatunk a borzalmas geopolitikai és társadalmi krízisről Ukrajnában vagy legitim, független országokban, mint például Venezuela? Vagy van valami még baljósabb és szerencsétlenebb aspektus is, amit hamarosan megismerünk?





 
Az wikileaks szabadon mutatja az akkori külügyminiszter rendelnte a háborút szíriában annak érdekében, hogy a kormányt megdöntése és oust asszad elnököt azt állítva, hogy ez volt a "legjobb módja, hogy segíts Izraelt". 




Szíriai háború - Dr. Daniele Ganser





VARGA TIBOR: "A LIBERALIZMUSNÁL NAGYOBB HÜLYESÉG MÉG NEM TERMETT A VILÁGON"



Hiába szüljük tele a Kárpát-medencét, ha ezek zombik - Varga Tibor jogász, jogtörténésszel nemcsak a hazánkat is sújtó népvándorlásról, hanem a kommunista hatalom átmentőiről és a Szent Korona Szabadegyetemről is beszélgettek az N1TV N1 Kávézó című műsorában.

N1 KÁVÉZÓ - vendég: Varga Tibor "A liberalizmusnál nagyobb hülyeség még nem termett a világon"





Putyin: Romániának fogalma sincs, mit csinál velük Amerika!





A románok sohasem fogják megtudni, hogy milyen változtatásokat hajtanak végre az amerikaiak a deveselui bázison lévő rakétasilóikban, amelyeknek a közelébe sem engedik őket – jelentette ki Vlagyimir Putyin pénteken.Az orosz elnök a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a világ 12 vezető hírügynökségének képviselőivel találkozott. Az Európában kiépítendő amerikai rakétavédelmi rendszerről kijelentette, hogy Moszkva nagyjából tisztában van vele, hogy annak keretében melyik évben fognak 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú rakétákat hadrendbe állítani, ami szerinte fenyegetést jelent majd az orosz nukleáris potenciál számára.
Vlagyimir Putyin nyugtalanságát fejezte ki amiatt, hogy az Oroszország és az Egyesült Államok közötti katonai szembenállás “új dimenzióba húzza be a világot”. Véleménye szerint stratégiai erőegyensúlyra van szükség, amely az elmúlt 70 évben szavatolta, hogy el lehetett kerülni a nagyobb katonai konfliktusokat.
Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az “orosz kártyát” minden amerikai elnökválasztási kampányban eszközként használják fel.
forrás: kitekinto.hu 




Túl sok a magyar Lyonban, ezért változtatni kellett 
2016. 06. 21. 24.hu 

A nagy érdeklődésre tekintettel módosították a szurkolói vonulás gyülekezési helyét. 5,5 kilométeren keresztül szól majd a Ria-Ria-Hungária! 
Túl sok a magyar Lyonban, ezért változtatni kellett


A szurkolói csoportok, a magyar rendőri delegáció és a helyi rendőri erők egyeztetése után a police.huoldalon tették közzé azt a gyülekezési hely és útvonalváltoztatást, amelyet a magyar válogatott szerdai, Portugália elleni Eb-mérkőzésére érkező érdeklődőknek érdemes betartani. 
Az új gyülekezési pont a L'hippodrome de Lyon - Carré de Soie, amely a Metro "A" vonalának végállomásán található Vaulx-en-Velin - La Soie megállótól gyalog a Rue de la Poudrette-Avenue de Bohlen útvonalon keresztül közelíthető meg - tették hozzá. 
Forrás: police.hu 
A közlemény hangsúlyozz, hogy a gyülekezés változatlanul szerda déltől kezdődik. A vonulás a korábbiaknak megfelelően délután kettőkor indul a találkozási pontról, ahonnan 5,5 kilométer a stadion. 
Az ORFK kéri azokat a szurkolókat, akik nem vesznek részt a vonuláson, hogy a biztonsági átvizsgálás miatt, a torlódás elkerülése érdekében időben érkezzenek meg a mérkőzés helyszínére. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése