2016. szeptember 12., hétfő

A rózsák - vakoló páholy háborúi



A rózsák - vakoló páholy háborúi






Jelentős előnyben a Brexit-tábor





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-06-10


A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint két héttel a brit EU-tagságról döntő népszavazás előtt jelentős,
tíz százalékpontos többségbe kerültek a kilépés hívei.
Az ORB közvélemény-kutató által elvégzett, péntek este ismertetett országos felmérés azt mutatta ki, hogy 55 százaléknyian szavaznának a Brexitre – vagyis arra, hogy Nagy-Britannia távozzon aEurópai Unióból -, a bennmaradásra a válaszadók 45 százalék adná voksát.
Az eredményt az ORB a bizonytalan szavazók válaszainak kiszűrésével számolta, és súlyozta a választók által jelzett részvételi hajlandósággal.
A cég hangsúlyozta, hogy a részvételi valószínűség figyelembevétele nélkül is 53:47 a százalékos megoszlás a Brexit-tábor javára.
(MTI)


/

Videók – ISIS támadás amerikában – 50 embert ölt meg a dzsihadista mészáros, de az apja szerint csak útálta a buzikat – itt a fotója





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-06-12
Ötven halálos áldozata van annak a lövöldözésnek, amely a floridai Orlando egyik melegbárjában történt vasárnap hajnalban. A fegyveres is halott. A rendőrség terrorcselekményként kezeli az esetet. A párizsi Bataclan elleni támadás óta nem volt ekkora tömeges gyilkosság. A lövöldözőt azonosították, a 29 éves Omar Mateen ellen az FBI már kétszer nyomozott, azt gyanították, szimpatizált az Iszlám Állammal. Mateen apja szerint fiának a melegekkel volt baja, nem vallási vagy politikai indokból ölt. Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett az 50 áldozatot követelő, orlandói melegbárban vasárnapra virradóra elkövetett támadás elkövetőjeként – közölte a dzsihadista szervezethez kötődő Amak hírügynökség.  Az Iszlám Állam egyik harcosa hajtotta végre azt a fegyveres támadást, amely az amerikai Florida tagállambeli Orlando városában egy melegbár ellen irányult,s mely több mint 100 halottat vagy sebesültet hagyott hátra” – mondja az Amak.
Ugyanakkor Bill Nelson floridai szenátor szerint az IÁ azon állítását, hogy a terrorszervezet áll a támadás hátterében, még nem erősítették meg. “AZ IÁ hírügynöksége éppen kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt állítja, hogy ők a felelősek.Ezt még nem erősítették meg. Meglátjuk, milyen kapcsolatok állnak fenn, amikor majd megismerjük a részleteket”– tette hozzá.

50 halott

A rendőrség eleinte húsz halálos áldozatról beszélt, a később azt nyilatkozták, ötvenen haltak meg, írja a Washington Post. A hírek szerint a fegyveres hajnali kettő körül – amikor a bár már épp zárni készült – lövöldözni kezdett, majd túszokat ejtett. A bárban ekkor több mint százan tartózkodtak, de egy részük ki tudott jutni a létesítményből.A rendőrség körbevette a bárt, és hajnali öt óra körül úgy döntöttek, hogy az elit osztag, a SWAT emberei megrohamozzák a túszejtőt.A támadó az ekkor kirobbant tűzharcban vesztette életét.



A rendőrségre telefonált

A CNN úgy tudja, a támadó a merénylet időpontjában telefonon felhívta a rendőrséget, és hűséget esküdött az Iszlám Államnak



Azonosították

A fegyverest a rendőrök és rokonai a támadás után azonosították, a holttestben a 29 éves Fort Pierce-i Omar Mateent ismerték fel, írja a Washington Post. John Mina orlandói rendőrfőnök szerint Mateenalaposan felkészült a támadásra, a bárba kézifegyverrel és “automata típusú” fegyverrel érkezett.
Helyi idő szerint reggel hét órakor tartott első sajtótájékoztatóján az FBI regionális irodájának munkatársa, Ron Hopper arról beszélt, hogy egyelőre vizsgálódnak, a lelőtt merénylőnek milyen háttere lehetett, s újságírói kérdésre válaszolva azt mondta:az FBI-nak vannak jelzései arról, hogy a lövöldöző férfi kapcsolatban állhatott dzsihádista terrorista csoportokkal.“De ezt még nem mondhatjuk ki határozottan, minden lehetőséget vizsgálunk” – fogalmazott Hopper. De megerősítette: a Szövetségi Nyomozó Iroda terrorakcióként kezeli a tragédiát.



Vert engem” mondta a felesége

Megszólalt a terrorista korábbi felesége is, aki azt mondta, nagyjából nyolc évvel ezelőtt ismerkedett meg vele, először online találkoztak, majd a nő Floridába költözött, hogy összeházasodhassanak.
A nő állítja, a Pulse bár támadója korábban erőszakosan viselkedett vele, egyébként pedig mentálisan instabil, házasságuk alatt többször megverte őt.
Ütött, vert engem. Hazaért és elkezdett verni, csak azért, mert nem volt kimosva, vagy valami hasonló.



Az FBI figyelte

A támadót Omar Szaddiki Mateennek hívták, 29 éves volt. Amerikai állampolgár volt, a családja Afganisztánból származik. Az apja szerint nincs köze a valláshoz annak, amit tett, a homoszexualitással lehetett baja, ezért gyilkolhatott. Az FBI figyelte, kétszer indítottak ellene nyomozást, azt gyanították, hogy szimpatizál az Iszlám Állammal, de nem utalt rá semmi, hogy merényletre készül.



Az utolsó SMS: “Jön. Meg fogok halni.”

Az klubban életét vesztő egyik egyik áldozat édesanyja hosszan sms-ezett a fiával, az üzeneteket pedig megmutatta később a sajtónak – szúrta ki a 444.hu a Twitteren. A nő a melegbár előtt próbált kapcsolatba lépni a fiával, aki sms-ekben közvetítette, hogy mi történik.
12 236 kedvelés

Eddie arra kérte az anyját, hogy hívja fel a rendőröket, aztán azt írta neki, hogy bezárkóztak a mosdóba, de a támadó tovább lövöldözik. Az utolsó üzenetei ezek voltak: “Mondd meg nekik, hogy a mosdóban vagyok. Jön. Meg fogok halni.”



Legalább 42 embert vittek kórházba

John Mina, a város rendőrfőnöke azt is elmondta, hogy legalább 42 embert vittek kórházba – jelentette az AP.
Korábban a BBC is beszámolt arról, hogy a lövöldöző túszokat ejtett. Ezt támasztotta alá az NBC News jelentése arról, hogy egy túsztárgyaló érkezett a helyszínre.
Az orlandói rendőrség a Twitteren szólított fel mindenkit, hogy maradjon távol a Pulse Nightclub környékéről.
Tweetek szerint a lövöldöző elbarikádozta magát a bárban. Egyes bejegyzések már akkor is arról szóltak, hogy sok a halott, de ezt a rendőrség nem erősítette meg.
Az Orlando News helyszínen lévő tudósítója úgy értesült, hogy a fegyveres robbanószerekkel megpakolt mellényt visel.
Az Orlando Sentinel arról számolt be, hogy többtucatnyi rendőr- és mentőautó van a helyszínen, és több sebesültet már kórházba is szállítottak.



A tűzoltóság mozgósította a tűzszerészeket, és a helyszínre rendelték a veszélyes anyagok kezeléséért felelős egységeket. A közelben van egy kórház, amelyet kutyás egységek vizsgálnak át egy teljes katonai felszerelésbe öltözött parancsnok vezetésével.



Véradók állnak sorba

Többen is megosztottak a közösségi oldalakon olyan képeket, melyeken hosszú sorok kígyóznak a városban: az emberek arra várnak, hogy – eleget téve a kórházak felhívásának – vért adjanak a mészárlás sebesültjei számára.
Egy ilyen fotót posztolt a Facebookra George Takei, a melegségét nyíltan vállaló színész, akit a legtöbben a Star Trek sorozat Hikaru Sulu kapitányaként ismernek. Azt írta, “Köszönöm, Orlando”.

Két napon belül egyébként ez volt a második lövöldözés Orlandóban: péntek este itt lőtték agyon a The Voice című tehetségkutató műsorban feltűnt fiatal énekesnőt, Christina Grimmie-t, aki épp aláírásokat osztogatott egy koncertje után – kevesebb mint 5 kilométerre a melegbártól.




Robbantás és mészárlás

Tízfős csoporttal akartak

támadni Düsseldorfban

a terroristák





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-06-03
indep.jpg

Az iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet tíz harcosának kellett volna merényletet elkövetnie a németországi Düsseldorf belvárosában az ügy Franciaországban őrizetben lévőgyanúsítottjának vallomása alapján – írta a Der Spiegel című német hírmagazin. Az elképzelés az volt, hogy a belváros egy forgalmas útján ketten robbanóövvel öngyilkos merényletet követnek el, és a többiek igyekeznek minél több járókelőt megölni lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel.

Mint arról korábban beszámoltunk csütörtökön őrizetbe vettek egy 25, egy 27 és egy 31 éves szír állampolgárt Baden-Württemberg, Brandenburg, illetve Észak-Rajna-Vesztfália tartományban, akik az Iszlám Állam nevében terrortámadást akartak elkövetni Németországban. Házkutatást tartottak otthonukban, és kezdeményezték a francia hatóságoknál egy negyedik, 25 éves szír állampolgár kiadatását.

Minél többet gyilkolni

A magazin Spiegel Online című hírportálján közölt beszámoló szerint a gyanúsított elmondta, az eredeti tervek szerint a csoport Németországban tartózkodó három tagján és rajta kívül további harcosoknak kell még Németországba menniük, és így összesen tízen hajtottak volna végre terrortámadást az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi székhely központjában. Az elképzelés az volt, hogy a belváros egy forgalmas útján ketten robbanóövvel öngyilkos merényletet követnek el, és a többiek igyekeznek minél több járókelőt megölni lőfegyverekkel és robbanószerkezetekkel.
A német hatóságok a február elején tett vallomás alapján indítottak nyomozást, és azért éppen csütörtökön vették őrizetbe a három Németországban tartózkodó feltételezett terroristát, mert úgy értesültek, hogy egyikük Dél-Európába akar utazni, és aggódtak, hogy szem elől tévesztik, vagy az illető újabb harcosokat visz magával Németországba – áll a Der Spiegel beszámolójában.

Nem akarta, hogy lányának terrorista legyen az apja

A Süddeutsche Zeitung című német lap pénteken azt írta, hogy a támadás tervéről beszámoló szíriai állampolgárságú, 25 éves férfi azért fordult a hatóságokhoz Franciaországban, mertmegbánta, hogy az IÁ szolgálatába szegődött és nem akarta, hogy lányának egy terrorista legyen az apja.
Más német lapok pénteken egybehangzóan arról számoltak be, hogy a három másik szíriai állampolgár menedékkérő státusban volt Németországban és menedékkérőket befogadó állomásokon vették őrizetbe őket.

Az Iszlám Állam csak le akarja járatni a bevándorlókat

Az IÁ-nak egyáltalán nem lenne szüksége arra, hogy a menedékkérők között juttassa be embereit Németországba – hangoztatta ezzel  kapcsolatban a német rendőri szerveknél működő egyik szakszervezet, a Német Rendőrszakszervezet (DPolG) elnöke, Rainer Wendt egy pénteki nyilatkozatában. Mint mondta, az IÁ-nak „van elég pénze, más módszert is választhat, és terroristáit csak azért küldi Európába a menekültek közé elvegyülve, hogy lejárassa a menekülteket és ellenük fordítsa a befogadó társadalom tagjait.
A szakszervezeti vezető aláhúzta, hogy nem szabad általánosító módon terrorgyanús személynek bélyegezni valamennyi menedékkérőt, menekültet. Egyben figyelmeztette a megítélése szerint jobboldali populista politikát folytató Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot, hogy ne próbáljon politikai tőkét kovácsolni a düsseldorfi esetből.

Németország a célkeresztben van

Közben Berlinben a kormányszóvivői tájékoztatón a belügyminisztérium szóvivője, Johannes Dimroth kérdésre válaszolva elmondta, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a szövetségi legfőbb ügyészség utasítására csütörtökön őrizetbe vett három szíriai állampolgár ügyéből. Az viszont biztos, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas, Németország változatlanul az iszlamista terror “célkeresztjében” van – mondta a szóvivő. Elmondta, hogy jelenleg 499 közveszélyes szélsőséges iszlamistát tartanak nyilván és figyelnek meg a szövetségi és tartományi hatóságok.

180 szír gyanúsított ellen folyik eljárás

Az igazságügyi minisztérium szóvivője, Philip Scholz kérdésre elmondta, hogy a súlyos állam elleni bűncselekményekben – így a terrorcselekmények ügyében is – illetékes szövetségi legfőbb ügyészség mintegy 120 eljárást folytat a szíriai polgárháborúval összefüggésben terrorista szervezetben viselt tagság vagy terrorista szervezet támogatásának gyanúja vagy vádja miatt. Ezeknek az eljárásoknak több mint 180 gyanúsítottjuk, illetve vádlottjuk van. Azt nem közölte, hogy milyen a Szíriát érintő és a Németország területét érintő ügyek aránya.
Forrás: MTI
Fotó: independent.co.uk





///

Mustárgázt vetettek be a dzsihadisták?





BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-04-05

Mustárgázt vetettek be a szíriai hadsereg ellen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistái egy légi támaszpont elleni támadásuk során a szíriai Deir-ez-Zór tartományban – jelentette a szíriai állami média hétfő késő este.
 
Az IÁ a szíriai hadsereg egy légi támaszpontjára lőtt ki mustárgázzal töltött rakétákat. A bázison állomásozó katonák közül többen fulladoztak a támadás után.
Nem ez volt az első jelentés arról, hogy az Iszlám Állam vegyi fegyvereket használt. Az irkai kurd harcosok például februárban számoltak be arról, hogy a dzsihadista szervezet fegyveresei vegyszerrel, feltehetően klórgázzal töltött aknavetőgránátokat lőttek ki a kurd erőkre az észak-iraki Szindzsár város közelében.
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) február elején megerősítette, hogy az IÁ tavaly augusztusban mustárgázt vetett be a kurd erők ellen.
Iraki biztonsági illetékesek szerint az IÁ határozott erőfeszítéseket tesz, hogy vegyi fegyvereket fejlesszen ki. Feltételezések szerint a dzsihadisták különleges egységet hoztak létre ebből a célból külföldi szakértők és olyan iraki tudósok részvételével, akik Szaddám Huszein idejében dolgoztak a diktátor vegyifegyver-programján.
Szíriában Bassár el-Aszad elnök rezsimjét érték kemény bírálatok a nemzetközi közösség részéről, mert egybehangzó jelentések szerint a kormány a szíriai konfliktus kezdetén vegyi fegyvereket vetett be saját népe ellen.
Szíria 2013-ban csatlakozott a hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez, s bár hivatalosan a szíriai vegyi fegyverek legveszélyesebb összetevőinek semlegesítése 2014 nyarára megtörtént, megfigyelők szerint a damaszkuszi rezsim nem adta át az összes ilyen típusú fegyverét.Forrás …


///

Gyermekek, nők és öregek gyilkolására szólított fel 2014-ben Budapest jelenlegi díszvendége – A Kuruc.infót is ő szeretné “célzottan likvidálni”



Ezt a fasiszta zsidó kurvát sem azért engedték be , hogy holókosztozzon , hanem megnézi a kijelölt apartmanját , hogy a hétvégi titkos kiruccanásai alkalmával hol kurathatja magát széjjel !!!
A gyertya tartói a likudos fideszesek lesznek a honvédelmi miniszter direkt homokot kért mert a mamája csak afrikai homokra gerjed !!!
És a mi fasisztáinknak ad majd különórákat , hogy tudják meg a fideszesek milyen a fasiszta propaganda , és ne hivatkozzanak mindig a Jobbikra , mert az egy pes párt és ők is ki fogják nyalni a seggünket !!!, de a likudos barátaink , igazi fasiszta maffiózókká válnak a szemináriumom alatt !!!, És nem csak a gyerekek fognak éhezni , de a szüleiket is 47 000Ft – os fizetés mellett koplalásra fogják , hogy tanulják meg a magyarok istenét a zsidók kiszolgálására teremtették , és ti rabszolgák , csak azért éltek , hogy szolgáljátok a zsidókat , de mielőtt nyugdíjba mennétek kénytelenek leszünk likvidálni titeket , már nem lesz hasznunk belőletek .
BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-06-07
Az Igazságügyi Minisztérium által Budapesten megrendezendő világhálós gyűlöletbeszéd-ellenes konferencia megnyitóbeszédét – amint arról mi is hírt adtunk – Ájelet Bensaul Sákéd izraeli igazságügyi miniszter tartja. A fajgyűlölő, polgári foglalkozását tekintve számítógépmérnök Sákéd 2014 nyarán, a Gázai övezet ellen indított Szilárd sziklafok fedőnevű izraeli hadművelet idején a Facbook-oldalán egy szélsőséges izraeli publicista korábban írt cikkét idézve – tehát áttétetelesen – „az ellenség, egy teljes nép” likvidálására szólított föl. Hogy félreértés ne essék, az idézet elejére a magyaroknak erkölcsöt prédikáló miniszter asszony 2014-ben odaírta: „a cikk ma is időszerű, amiképpen tizenkét évvel azelőtt is az volt”. Az izraeli miniszter közben megérkezett Budapestre, s már tegnap délután a Duna-parton járt.
http://www.vilaglato.info/tthirek/wp-content/uploads/2016/06/Gyermekek-nők-és-öregek-gyilkolására-szólított-fel-2014-ben-Budapest-jelenlegi-díszvendége-A-Kuruc.infót-is-ő-szeretné-célzottan-likvidálni.inf
Ájelet Bensaul Sákéd (fotó: Facebook)

Budapestnek a közelmúltban már több vezető izraeli politikus díszvendége is volt, mint például a sorozaterőszakoló, jelenleg ezért börtönben ülő Mose Káccáv, egykori államelnök, vagy Ávigdor Lieberman, hajdani külügyminiszter (jelenlegi hadügyminiszter), aki számos megdöbbentő kijelentése között néhány évvel ezelőtt azt tanácsolta az izraeli légierőnek, hogy bombázza le az Egyiptom és Szudán határán létesült Asszuáni-gátat. De korábban járt a budapesti Országházban Áriél Sáron, néhai miniszterelnök is, aki „a bejrúti mészáros” néven is elhíresült (a libanoni főváros melletti Szábrá és Sátillá nevű palesztin menekülttáborokban történt vérengzésben hadügyminiszterként betöltött szerepe miatt – H. J.) A Budapestre már tegnap megérkezett erkölcsprédikátor zsidó díszvendég Ájelet Bensaul Sákéd, a Likud vezette kormánykoalíció igazságügyi minisztere lesz.

Mose Káccáv már 2004-ben díszvendég volt Budapesten

Ájelet Bensaul Sákéd 2014. június 30-án, éjjel 23:59 órakor, a Gáza övezet ellen indított izraeli hadjárat kellős közepén, amikor bosszúra vágyó szélsőséges zsidó csoportok Izrael-szerte palesztinokra vadásztak, a Zsidó Otthon (הבית היהודי) nevű, rasszista parlamenti párt képviselőjeként, frakcióvezetőjeként egy Uri Élicúr nevű, izraeli publicista tizenkét évvel korábban írt újságcikkét idézve a következő, a palesztinok meggyilkolására fölhívó, azóta egyébként törölt szöveget tett ki a Facebook-oldalára. (Maga ez a szöveg is megérne egy konferenciát, amelynek témája a világhálón terjesztett gyűlöletbeszéd lenne – H. J.) A Szihá Mekomit (Helyi Beszélgetés –שיחה מקומית) című héber nyelvű újságban azonban megőrizte az utókor számára az izraeli miniszter humanista szövegét, amiképpen más fórumok a Facebook-bejegyzéséről készült, ám azóta eltüntetett fényképet. Íme, Ájelet Bensaul Sákéd ominózus, 2014-ben a saját véleményét is tükröző bejegyzésének részletei magyarul:
Uri Élicúr, emléke legyen áldott, 12 évvel ezelőtt írt, félretett cikke. Időszerű a mának, amiképpen időszerű volt írása idején is:
(…) „Mi a megrendítő annak fölismerésében, hogy az egész palesztin nép az ellenségünk. Minden háború két nép között dúl (persze dúlhat egy-egy háború egyszerre több nép között is – H. J.), s minden háborúban az a nép, amely a háborút kirobbantotta, az teljes egészében ellenségnek számít. A hadüzenet nem háborús bűntett, s az ellenség hadüzenetére való háborúba lépés meg főleg nem az. Amiképpen nem háborús bűn a háború szó használata és az ellenség egyértelmű megnevezése. A háborúkban általában az ellenség az egy teljes nép, az öregjeivel, asszonyaival, városaival és falvaival, vagyontárgyaival és infrastruktúrájával együtt. (…)
A háború erkölcse szerint elkerülhetetlen, hogy ne érje bántódás az ellenség polgári lakosait. Ez az erkölcs nem ítéli el a Drezda német várost bombázó és porig romboló brit légierőt, de nem ítéli el az USA harci gépeit sem, amelyek lerombolták Lengyelország városait és elpusztították a fél Budapestet, amelyeknek szerencsétlen lakosai soha nem ártottak Amerikának, ám a gonosz ellen folytatott háborúban a győzelem érdekében mégis le kellett rombolni őket.” (…)
S a mi háborúnkban ez hétszeresen érvényes, mert az ellenség katonái a lakosság körében bújnak meg, s csak a lakosság támogatásának köszönhetően képesek harcolni ellenünk. Minden egyes terrorista (terrorista az a személy, aki az izraeli megszállás ellen bármilyen eszközzel küzd – H. J.) mögött több tucat férfi és asszony áll, akik nélkül nem lenne képes terrorcselekményeket elkövetni. A harcból kiveszik részüket a gyilkosságokra uszító tananyag írói, a rejtekhelyet biztosítók, a gépjárműveket rendelkezésre bocsátók, s mindenki, aki tiszteletben és erkölcsi támogatásban részesíti őket (a palesztin harcosokat – H. J.) Mindegyik az ellenség harcosa, s ezért életük elvesztéséért magukra vessenek. Most már ebbe a csoportba (akik magukra vessenek a halálukért – H. J.) tartoznak a sahídok (arab szó: azok, akik mártírhalált halnak – H. J.) édesanyja is, akik virágokkal és csókkal küldik őket a pokolba. Ezeknek az édesanyáknak követniük kell a fiaikat a halálba, mert nincs ennél nagyobb igazság. Követniük kell a fiaikat, a fizikai otthonnal együtt, amelyben nevelték a kígyót. Mert ha nem így lesz, ezekben az otthonokban majd további kis kígyókat nevelnek.
A likvidálás nem lehet csak célzott (amikor is az izraeli hadsereg ‘célzott likvidálással’ csak egyes személyeket tesz el láb alól – H. J.). Így van ez a háborúkban. Mert ami célzott, az nem likvidál, s ami pedig likvidál, az nem célzott (bizonyos helyre vagy személyre korlátozott – H. J.). Nem mi indítottuk ezt az aljas háborút, s nem mi tudjuk ezt befejezni. A háború befejezésének kulcsa a palesztin nép fiainak kezében van. Mi csak meg tudjuk perzselni az ujjukat, egészen addig, amíg használni akarják azt” –

idézi a saját véleményként és hitvallásaként is Ájelet Sákéd, a Zsidó Otthon nevű parlamenti párt akkori frakcióvezetője, jelenleg izraeli igazságügyi miniszter 2014. július 1-jén, amikor már három hete zajlott a Gázai övezet ellen indított Szilárd sziklafok fedőnevű hadművelet, amelynek végül összesen 2145 palesztin halálos áldozata volt, közülük 1715 polgári személy, főleg gyermekek és nők vesztették életüket, több tízezren megsebesültek. Egyébként Ájelet Bensaul Sákéd fentebb idézett, több ezer tetszikkel jutalmazott bejegyzését sokan máig konkrét gyilkosságra uszításként is értelmezik, mert a szöveg kitétele után egy nappal három zsidó terrorista Kelet-Jeruzsálemben elrabolta, majd élve elégette a halálakor 16 esztendős Muhámmád Ábu Hudájr palesztin fiatalt.

Gázai övezet, 2014: „Egy egész palesztin nép ellenségünk” (fotó: AP)

Ájelet Sákéd, Budapest mostani zsidó díszvendége nem csak igazságügyi miniszter, hanem az izraeli kormány politikáját a nagyvilágnak megmagyarázó (hászbárá – הסברה), elfogadtatni igyekező, illetve az azt bírálók állításainak megcáfolása, a zsidó közösségek elleni állítólagos támadások ellen fellépő Jiszráél Seli (Az Én Izraelem – ישראל שלי) nevű mozgalom társalapítója is. (A másik alapító, az Ájelet Sákédhez hasonlóan szélsőséges Náftáli Bennett, jelenlegi oktatási és diaszpóraügyi miniszter, az izraeli parlament politikai és biztonsági bizottságának tagja, a Zsidó Otthon párt elnöke – H. J.) Amikor Sákéd és Bennett 2012-ben a Netanjáhu-kabinet minisztere lett, az általuk alapított Az Én Izraelem nevű propagandairányító mozgalom vezetését átadták másoknak.

Sákéd Facebook-oldalára 2014-ben kitett, általa törölt, ám mások elmentette szöveg

Az Én Izraelem a megalapítása óta nemzetközi tüntetéseket szervez az izraeli kormány politikájának, az izraeli hadsereg fegyveres akcióinak támogatására, propaganda- és magyarázó (hászbárá) kampányt folytat a világhálón, így a többi között a Facebookon is (őket nem törlik a Facebook moderátorai – H. J.) arabul, héberül, angolul és oroszul. Sákéd mozgalma „csendes terrornak” nevezi az izraeli megszállás ellen tiltakozó nemzetközi és izraeli szervezetek, akadémiák és személyek megnyilvánulásait, illetve antiszemitizmusnak bélyegzi az izraeli kormány politikáját vagy egyes zsidók visszatetsző cselekedeteit bíráló bármilyen elmarasztalást.
Az Ájelet Sákéd alapította, s jelenleg igazságügyi miniszterként is messzemenően támogatott Az Én Izraelem mozgalom egyik fontos tevékenysége „a nemzetközi megmagyarázás” (ההסברה הבינלאומית), amelynek hangsúlyozottan fontos eleme, hogy megértesse a világ népeivel: Izrael a demokrácia szigete a Közel-Keleten. A mozgalom azt is a nagyvilág tudomására kívánja hozni, hogy Erec-Jiszráél (Izrael országa), tehát a tizenkét zsidó törzs által a bibliai időkben elfoglalt terület kizárólag a zsidó nép tulajdona.

Drezda, 1945. február: A Bombázási holokauszt áldozatainak egy része. Ez nem elítélendő… (fotó: archív)

Közben Ájelet Bensaul Sákéd már vasárnap Budapestre érkezett, s ezt az örömteli hírt nem az MTI jelentéséből tudtuk meg, hanem onnan, hogy az izraeli miniszter asszony a Facebook-oldaláramár 16 órával ezelőtt kitett egy fényképet, amelyen az Országházhoz közeli Duna-parton látható gyertyagyújtás közepette. A képhez természetesen „történelmi” magyarázat is dukál, ha már izraeli miniszterről van szó:
A nyilaskereszt (sic!) magyar náci (sic!) párt 1944 telén több ezer zsidót (Simon Peresz jó két évvel ezelőtt több tízezerről beszélt, ám a budapesti Külügyminisztérium hallgatott, mint a befagyott hullámsír – H. J.), főleg gyermekeket és asszonyokat végzett itt ki. Hármasával állították őket a Duna-partra, egyiket a másikhoz kötözték, de csak egybe lőttek bele (mert akkor már nem volt elég lőszerük, s egy hónappal később [sic!] Magyarország felszabadult), s így egyikük elesett és magával rántotta mindegyiket a befagyott folyóba (sic!).”

Az izraeli miniszter legutóbbi Facebook-bejegyzéséhez sorban érkeznek a kommentek, amelyek írói a Jobbik félelmetes antiszemitizmusával rémítgetnek (még nem hallottak a sikeres néppártosodásról – H. J.) és egyéni, valóban megtörtént, személyes és hozzátartozóik csodálatos megmenekülésének történetét mondják el, ostorozzák a bűnös magyarokat.

Ájelet Bensaul Sákéd első útja vasárnap a Duna-partra vezetett (fotó: Facebook)



A szopós kurva éjjel a holdfényben akarta megtartani a fekete misét , de mivel új hold van így gyertya mellett végzi majd a sátáni rituáléját , és ha lehet újból egy Solymosi Eszter , vagy egy H Zsófika szerű leányzóra lesz szükség akit rituálésan fel áldoznak a Sátánnak .


Ismételjük: ennek a mostani, a rendezők meghívása értelmében a világhálós gyűlöletbeszédről szóló budapesti konferenciának a díszvendége egy izraeli miniszter (asszony), aki 2014. június 30-án, amikor a világsajtót bejárták a Gázai övezetben halomra gyilkolt palesztin gyermekek fényképei, kitett a Facebook-oldalára egy újságcikket, amellyel azonosulva egy nép öregjeinek, asszonyainak és gyermekeinek a gyilkolására uszított.
Gratulálunk az Igazságügyi Minisztériumnak, mert megint sikerült méltó, a magyaroknak erkölcsöt prédikáló izraeli díszvendéget édesgetni a székesfővárosba. Várjuk az izraeli miniszter magas magyar állami kitüntetését is. Hogy a jövőben legyen mit visszadobnia…
Hering József – Kuruc.info
Frissítés: Közben a Magyar Ügyvédi Kamara épületében ma délelőtt beszédet mondott Trócsányi László magyarországi és Ájelet Bensaul Sákéd izraeli igazságügyi miniszter – olvasható az izraeli miniszter Facebook-oldalára nemrég kitett közlésben:
Budapesten a Magyar Ügyvédi Kamara épületében az antiszemita uszítás ellen megrendezett konferencián beszédet mondtam, miközben a hátam mögött levő falon a holokauszt idején meggyilkolt budapesti zsidó ügyvédek nevei voltak olvashatók.
A magyar igazságügyi miniszter beszédében joggal mondta: a szóbeli uszítás előbb-utóbb fizikai bántalmazáshoz is vezethet. A miniszter kijelentette, hogy elkötelezett harcot vív az uszítás ellen. A magyarországi antiszemita portálok már meg is támadták őt magának a konferenciának a megtartásáért.
A világ összes igazságügyi miniszterének összefogása az uszítás ellen, illetve az internetes társaságok elleni közös munka változást idéz elő. Az Izraeli Igazságügyi Minisztérium már ma odaadó munkát végez az uszító Facebook-, Goggle-oldalak, posztok és portálok ellen. Nagy munka áll még előttünk”, írja Facebook-oldalán az izraeli miniszter.

Ájelet Bensaul Sákéd a Magyar Ügyvédi Kamarában szónokol (fotó: Facebook)

Az eredeti hírben olvasható, hivatkozásokkal alátámasztott információ szerint a magyaroknak erkölcsöt prédikáló izraeli miniszter 2014-ben egy teljes nép, gyermekek, öregek és asszonyok gyilkolására uszított. Csodálkozunk tehát az izraeli miniszter gátlástalanságán és arcátlanságán, hogy korábbi „szóbeli uszításának” tudatában másokat kioktat, az uszítás ellen harcot hirdet, visel. De csodálkozunk azoknak a magyaroknak a gyávaságán, vagy éppen arcátlanságán is, akik meghívásukkal, a díszletek biztosításával asszisztálnak ehhez a komédiához.
H. J. – Kuruc.info



A TTIP dokumentum kiszivárogtatása a végét jelenti-e az USA-Európa szabad-kereskedelmi megállapodásnak?



BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-05-06
A brit hírportál felteszi a kérdést, vajon a TTIP dokumentum kiszivárogtatása a végét jelenti-e az USA-Európa szabad-kereskedelmi megállapodásnak?
A 248 oldalnyi dokumentum szövege azt mutatja, hogy az amerikai nagyvállalatoknak példa nélkül álló hatalmat adnak arról, hogy a jövőben milyen közegészségügyi vagy biztonsági szabályokat vezessenek be.
Ha bármely európai kormány merészelne olyan törvényeket hozni, amelyekkel a társadalmi vagy környezetvédelmi normákat növeli, a TTIP az amerikai befektetőknek jogot ad, hogy nyereség elmaradásért pereljenek.”
A nyilvánosság most láthatja, hogy az Európai Bizottság a sötétben mit tesz. Utat nyit amerikai óriásvállalatoknak nem tisztességes versenyre. Hivatalos statisztikák szerint legalább egy millió munkahely vész el a TTIP közvetlen eredményeként. Európa politikusai egyre-másra határolódnak el a TTIP-től.
A francia elnök és Sigmar Gabriel német alkancellár is nemet mondott rá.
Az EU elhagyására készülő britek látják, hogy a TTIP-et tárgyalók milyen megvetéssel kezelik Európa népeit, „ami igen hatásosan emlékezteti őket a demokráciadeficitre Európa szívében”. A kiszivárgott dokumentum az EU vezetőinek két lehetőséget adnak. „Vagy azonnal felhagynak a TTIP tárgyalásokkal, vagy pedig megkockáztatják, hogy az európai projekt hangos robajjal omoljon össze.”



Multik vs. nemzetállamok: az ellenállás erősebb, mint azt Brüsszel gondolta volna


BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-03-02
Alapvetően, azt kell eldönteni, hogy a nagy szabadkereskedelmi egyezmények úgynevezett „vegyes egyezménynek” számítanak-­e, ebben az esetben ugyanis a tagállamok jóváhagyására isszükség van, vagy csak az Európai Unió Tanácsa, illetőleg az Európai Parlament jogosult véleményt nyilvánítani a TTIP­-pel és a CETA­-val kapcsolatban.
Fidrich Róbert emlékeztetett:
az Európai Bizottság és a tagállamok között ebben a tekintetben véleménykülönbség áll fenn.
Franciaország és Németország is úgy gondolja, hogy a CETA és a TTIP egyaránt érint tagállami hatáskört – kivált a befektetésekre vonatkozó fejezetek – , ezért ezek vegyes egyezménynek számítanak, és szükség van a nemzeti parlamentek jóváhagyására.

Az Európai Bizottság ezzel szemben más álláspontot képvisel.

A Bizottság tavaly augusztusban fordult az Európai Bírósághoz az EU és Szingapúr közti szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatban. Az ázsiai városállammal 2014 októberében zárultak le a beruházásvédelemről folytatott tárgyalások, jellemző, hogy a magyar kormány erőteljesen támogatta az egyezmény megkötését, sőt Áder János köztársasági elnök akkor azértlobbizott, hogy hazánk legyen Szingapúr kapuja Európára.
A Bizottság most azt szeretné elérni, hogy a Bíróság mondja ki, a Szingapúrral megkötött megállapodás nem vegyes egyezmény, hanem csak EU­-s hatáskör – ezzel precedenst teremtve a jövőre nézve.
Ez a bírósági ügy még nem zárult le. Ezért sem szerepelt a Bizottság hétfői közleményében, hogy a tagállamok véleményt formálhatnak­e a CETA­ról, vagy sem. Cecillia Malström csupán a reményét fejezte ki a kérdésben”
hangsúlyozta az MTVSZ programfelelőse.
Kanadával 2009-­ben kezdődtek meg a tárgyalások, másfél évvel ezelőtt lezárták azokat, ekkor mutatták be a tervezett szöveget. Ezután szokott megkezdődni egy klasszikus kereskedelmi egyezmény jogi ellenőrzése, ezután már érdemben nem szokott változni a szöveg.
Ugyanakkor, mivel az befektető­állam vitarendezési mechanizmust (ISDS) nagyon sok kritika érte – sőt az ISDS­-fejezet tárgyalását a TTIP-­ben még fel is függesztették két évre, és csak a múlthéten került újra terítékre, miközben volt egy EU-­s társadalmi konzultáció is, amelyen 150 ezer ember mondott, 97 százalékban elutasító véleményt a vitarendezésre -, az Európai Bizottság bevezetné a befektetési bírósági rendszert (ICS), amely a gyakorlatban viszont ugyanúgy azt eredményezi, hogy perelhetik a nemzetállamokat a multik, csak egy picit más szabályok szerint.
A hétfői közleményből az is kiderült – és ezt nevezte Fidrich Róbert igazán meglepőnek – , hogy a CETA ISDS-­fejezetét is módosították, és már ebben a szabadkereskedelmi egyezményben is az ICS­-rendszert alkalmazzák.
Hiába a Bizottság jól érzékelhető szándéka, ez még egy messze nem lefutott meccs
vélekedett a szakember, aki felelevenítette, hogy az ACTA­-t is azután sikerült elsöpörni, hogy azt már Japánban alá is írták az abban résztvevő országok.
Az MTVSZ programfelelőse elmondta: az eddigi vélemények szerint, és ez a Föld Barátai Európa álláspontja is, a CETA egy vegyes egyezmény, de ettől függetlenül elképzelhető, hogy a Bíróság az Európai Bizottságnak ad igazat az EU-­Szingapúr ügyben.

Elvileg most úgy áll a helyzet, hogy megakadályozhatja egy nemzeti parlament a TTIP ratifikálását”.

Mindenesetre ez is arra mutat, hogy az Európai Bizottság, illetve az Egyesült Államok és Kanada is kezdenek feladni a kezdeti ambíciókból, sokkal nagyobb ellenállásba ütköztek, mint amilyenre számítottak
adta meg a tökéletes végszót cikkünknek Fidrich Róbert.



Nem Orbán népszavazása alkotmányellenes, hanem Brüsszel kvótája sért uniós jogot



BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-02-28
Nem a magyar kvótaügyi népszavazás alkotmányellenes, hanem éppen az Európai Unió szegi meg a saját szabályait, amikor a közösség területén tartózkodó migránsokat egyértelműen jogsértő módon akarja szétosztani az unió tagállamai között – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója. Magyarázata szerint ugyanis tömeges kiutasításnak minősül a leendő uniós aktus, a kötelező betelepítési kvóta esetleges életbe léptetése és működtetése. Szánthó Miklós szerint a tagállamoknak kötelességük lenne a törvénytelenség ellen fellépni, márpedig Magyarország ezt teszi. Elárulta, szó nincs arról, hogy Orbán Viktor kvótareferenduma alkotmányellenes lenne. „A népszavazással a Fidesz magasra tette a lécet, mert négymillió ember szavazata szükséges, hogy az érvényes legyen. Négymillió választó urnák elé szólítása komoly kihívás, de nem is lehetetlen, főleg migrációs témában, ahol nagy többségben nemleges az emberek attitűdje, tehát hogy a kvótára, a migránsok betelepítésére nemmel kell szavazni” – fogalmazott Szánthó Miklós.
Napok óta azon rugózik a magyar média, hogy alkotmányos, vagy alkotmányellenes-e Orbán Viktor kvótaügyi népszavazási kezdeményezése, a magyar kormányfő által feltett kérdésről egyáltalán lehet-e népszavazást kiírni. Hogy pontot tegyünk a viták végére, a kérdéseknek a PestiSrácok.hu is utánajárt. Az ügyben az Alapjogokért Központ igazgatójának, Szánthó Miklósnak tettük fel a kérdéseinket, aki leszögezte, szó nincs arról, hogy alkotmányellenes lenne Orbán Viktor kvótareferenduma.
A népszavazási kérdés tartalmáról és jogi megítéléséről három nagyobb kérdés merült fel, ezeket megvizsgálva lehet eldönteni, hogy az ügyben lehet-e népszavazást tartani, vagy sem. Az első kérdés, hogy a kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozik-e, a második, hogy az ütközik-e nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséggel, míg a harmadik az egyértelműség kérdése” – bocsátotta előre Szánthó Miklós.
Az igazgató kifejtette, a népszavazásra bocsátott kérdés egyfelől azért országgyűlési hatáskör, mert semmi nem zárja ki ennek az ellenkezőjét. Ráadásul azért sem állítható, hogy ne lehetne népszavazást tartani, mert az unió tervezett döntései az áthelyezésről vagy betelepítésről már nem menekültpolitikának, hanem bevándorlás-politikának számítanak. Előbbi uniós, utóbbi tagállami hatáskör. Amíg menekültpolitikára számos uniós szabály létezik, addig bevándorlás-politikára alig, nem hiába akar rendeletmódosítást az Európai Bizottság e területen, hogy ott is a közösségi jog primátusa érvényesüljön. Ami azt jelenti, hogy ők is tisztában vannak vele: jelenleg ezen a területen – uniós szabályozás hiányában – még a tagállami jogalkotó elsőbbsége él. A népszavazási kérdés valójában szuverenitási kérdés – válaszolta a PestiSrácok.hu-nak Szánthó Miklós.
Szánthó Miklós szerint az unió kvótája a törvénysértő. Fotó: Magyar IdőkSzánthó Miklós szerint az unió kvótája a törvénysértő. Fotó: Magyar Idők

Az Alapjogokért Központ igazgatója nyomatékosította, nem a magyar kvótaügyi népszavazás alkotmányellenes, hanem éppen az Európai Unió szegi meg a saját szabályait, amikor a közösség területén tartózkodó migránsokat egyértelműen jogsértő módon akarja szétosztani az unió tagállamai között.

Ahogy nemzetközi szerződések és az EU saját Alapjogi Chartája, úgy a magyar Alaptörvény is rögzíti a tömeges kiutasítás tilalmát. Definíció szerint ugyanis bármilyen hivatalos intézkedés, amely külföldiek egy behatárolható csoportját egyéni vizsgálat nélkül arra kényszeríti, hogy az adott állam területét hagyja el, csoportos kiutasításnak minősül – és akár az áttelepítés, akár az áthelyezés, akár a betelepítés ilyen vagy ehhez hasonlít. Ezt viszont azonban a fentiek szerint a magyar alkotmányos szabályok is tiltják, mégis ezt akarja ránk kényszeríteni az EU, tehát egy számára tilalmazott területen akar szembemenni az Alaptörvénnyel, így szuverenitást sért. Ezért a szuverenitás legfőbb hordozóinak, a népnek és az Országgyűlésnek igenis joga van ezzel szemben népszavazás és törvényalkotás útján fellépni. Ilyen hatáskört ugyanis az EU-ra nem ruháztunk át” – hangsúlyozta Szánthó Miklós.
A másik két nagy kérdés kapcsán az igazgató úgy vélekedett, az EU-jog egésze nem nemzetközi jognak, hanem közösségi jognak számít, így a kérdésben felvetettek nem tartoznak a tilalmazott tárgykörök közé, tehát arról tartható népszavazás. Az egyértelműség kérdése pedig két követelményt foglal magába, a választói és a jogalkotói egyértelműséget. Előbbi feltétele, hogy a választó egyértelmű választ tudjon adni a feltett kérdésre. Tekintettel arra, hogy a népszavazási kérdést jelen időben fogalmazták meg, az érvényes és eredményes népszavazás által lehetségesen kiváltott hatás is csak a népszavazás időpontjában, illetve azt követően, a jövőre nézve lehet joghatással. Ezáltal viszont egyértelmű a választók számára az is, hogy egy jövőre vonatkozó kérdésről szavaznak. A jogalkotói egyértelműség ennél egyszerűbb, ugyanis azt az Országgyűlés vélelmezhetően el tudja dönteni, hogy hárul-e rá jogalkotási kötelezettség, és ha igen, akkor milyen mértékben – összegezte Szánthó Miklós.
Az Alapjogokért Központ igazgatójától portálunk azt is megkérdezte, szerinte érvényes lehet-e egy ilyen, kvótaügyi, menekültügyi referendum, tehát elképzelhető-e, hogy legalább négymillió ember vesz részt a népszavazáson. Kérdésünkre Szánthó Miklós úgy reagált, a népszavazással a Fidesz magasra tette a lécet.

Négymillió választó urnák elé szólítása komoly kihívás, de nem is lehetetlen, főleg migrációs témában, ahol nagy többségben nemleges az emberek attitűdje, tehát hogy a kvótára, a migránsok betelepítésére nemmel kell szavazni. Az emberek túlnyomó többsége nem kér a migránsokból, nem kér a bevándorlók kötelező betelepítéséből” – fogalmazott Szánthó Miklós.

Hozzátette, a DK kivételével, akik bejelentették, bojkottálják a népszavazást, elvileg a többi ellenzéki pártnak is mozgósítania kellene, ha más nem az igenek mellett, mert különben öngólt rúgnakAz ellenzék ugyanis mindig úgy tünteti fel magát, mint a demokrácia legfőbb védelmezője, így tehát nem mondhatják azt a választóiknak, hogy maradjanak otthon, mert a népszavazás a demokrácia legnemesebb eszköze. Ez ellen csak úgy léphetnek fel, ha szembe mennek korábbi önmagukkal” – mondta az igazgató.
Mint ahogy az ismert, néhány napja Trócsányi László igazságügyi miniszter is egyértelműsítette: igazságos és jogszerű a kormány népszavazási kezdeményezése.
Vezető fotó: PestiSrácok.hu/Szarvas Szilveszter


Today’s shock leak of the text of the Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP) marks the beginning of the end for the hated EU-US trade deal, and a key moment in the Brexit debate. The unelected negotiators have kept the talks going until now by means of a fanatical level of secrecy, wi…
Forrás: After leaks, this could really be the end for TTIP – 2016-05-05 12:29:39




A NATO-tagság háborút és nyomort hoz Ukrajnába!”

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-02-27
a ukrajna
, a Donyecki Népi Köztársaság vezetője kijelentette, Ukrajna nem kellene csatlakozzon a NATO-hoz és az Európai Unióhoz, mert a lakosság a semleges státusz fenntartását támogatja, a kijevi vezetők pedig a csatlakozással semmibe veszik a többségi társadalom véleményét.
Zaharcsenko szerint a NATO-csatlakozás hosszú távon destabilizálja Ukrajnát, és lehetetlenné teszi a politikai helyzet stabilizálását, mert a társadalom nem támogatja azt az irányt, amit a puccsal hatalomra jutott kormány követ. Petro Porosenko ma aláírta a NATO ukrajnai diplomáciai missziójának megnyitását ratifikáló törvényt, ezzel azonban egy elszigetelt kisebbség véleményét kényszeríti rá a társadalomra. A Gallup januári mérése szerint Petro Porosenko támogatottsága 17%-on áll – ezzel ő alegnagyobb támogatással bíró politikus a kijevi atlantista vezetők közt. A társadalom négyötöde ellenzi a nyugati integrációt, a kormány ennek ellenére belépteti az országot a NATO-ba és az Európai Unióba. Zaharcsenko szerint ezzel a háborút és nyomort hozzák el Ukrajna számára.
forrás: hidfo.ru


A technológia új, az eugenista ideológia a régi



BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-04-14

mengele-left.jpg
Balról jobbra: Dr. Josef Mengele, Rudolf Höss, Josef Kramer, és egy ismeretlen tiszt

Amennyiben valaki díjat tűzne ki az emberiséget legkomolyabban befolyásoló, mégis szinte ismeretlen technológiákra, nagy eséllyel a CRISPR nyerne.
Ismerős a szó? Nem? Akkor te is a többséghez tartozol. A „clustered regularly interspaced short palindromic repeat” szavakból összeálló rövidítés egy olyan technológiát takar, aminek segítségével egy baktérium DNS-ének alapszekvenciáit egyszerűen meg lehet ismételni. Ez az ember legújabb kísérlete arra, hogy Istent játsszon.
Még érthetőbben, a módszer lényege, hogy a segítségével a genetikusok megtanulják szerkeszteni az összetettebb genetikájú élőlények génállományát.
Craig Mello Nobel-díjas biológus a National Public Rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a CRISPR „lényegében lehetővé teszi számunkra, hogy kedvünk szerint változtassuk a génállományt. Amivé csak akarjuk. A csillagos ég a határ.”
Talán itt még nem tartunk, de az biztos, hogy ez az új technológia lehetővé teszi a kutatóknak a génállomány gyors és olcsó módosítását, illetve a megváltoztatott gén átvitelét egy másik sejtbe vagy állatba.
Nem csoda, hogy Mello „izgalmasnak” tartja.
Számunkra persze az „aggasztó” jobb jelzőnek tűnik. Nem azért mert önmagában rossz lenne, ha súlyos betegségek gyógyítására esetleg a technika vívmányait is bevetik, hanem azért, mert a történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy a tudomány nem képes megállni a betegségek gyógyításánál.
A Washington Post oldalán megjelent cikkben megkérdezték Robert Gebelhoff-tól, hogy „Mi a különbség a génmódosítás és az eugenika között?”
Nem sok,” válaszolta.
A CRISPR és hasonló technológiák „az emberi génállományban létező genetikai rendellenességek felszámolásával” kecsegtetnek. Miközben nyilván mindenki örülne annak, ha bizonyos betegségek megszűnnének (bár itt fontos megjegyezni, hogy az orvosok között sokan egyre inkább úgy gondolják, hogy a hibás géneknek tulajdonított betegségeket sok esetben egyáltalán nem a gének okozzák, lásd ezt a videót,illetve ezt a másikat angolul az epigenetikáról), nem szabad elfelejteni, hogy az eugenika (másik nevén eugenetika) fő célja szintén a nem kívánatos tulajdonságok kiiktatása az emberi populációkból.
A genetika és az eugenika közötti kellemetlen kapcsolat mindig is fennállt,” mondja Gebelhoff, ami az ő meghatározása szerint „az emberek fejlesztésének tudományát jelenti az irányított nemzés segítségével”.
Edwin Black „Háború a gyengék ellen” címmel az eugenika történetéről írt kimerítő művében feltárja, hogy az eugenikát a harmadik birodalom borzalmai után nevezték át genetikának, hogy így próbálják tisztára mosni a beszennyezett nevet és elfeledtetni a világgal a tömegesen végzett kényszersterilizálásokat.
A tudósok persze sohasem tettek le arról, hogy génmódosítás útján próbálják „tökéletesíteni” az emberi fajt. Black szerint az egyetlen fékező erő a terület tudósai között, hogy nem akarnak „nácinak tűnni”.
Nem ironikus, hogy támogatói, például J.B.S. Haldene biológus vagy a Nobel-díjas Joshuea Lederberg szerint a „pozitív eugenika” és rosszhírű elődje között az a fő különbség, hogy az előbbi „egyetlen élő embert sem fog kiiktatni a génállományból. Ehelyett „a társadalom a negatív tulajdonságok kiiktatásával és a kívánatos jellemzők támogatásával irányítja az ember fejlődését a génmódosítás segítségével.”
A „negatív tulajdonságok”, az „egyetlen élő ember” és hasonló kifejezések azt sugallják, hogy az élet szentsége ismeretlen fogalom az „új eugenika” számára. A „pozitív eugenika” nem egyeztethető össze azzal a ténnyel, hogy „az emberi génállomány diverzitásának meghagyása kifejezett erkölcsi, társadalmi és fizikai előnyöket képvisel.”
Azt pedig, hogy mi számít „negatívnak” és mi „kívánatosnak” mindenek felett a fizikai tökéletesség fogja meghatározni, ami csupán múló értékeket vesz figyelembe, bizonyos ideálok alapján döntve el, hogy mit vagy kit kell kiiktatni és mit vagy kit támogatni, a Gattaca című sci-fiben látottakhoz hasonlóan.
Szerezz be egy eugenetikai igazolást!
Ezt a gyengék elleni új háborút, elődjéhez hasonlóan, a közjó érdekére hivatkozva vívják, tudományos tárgyilagossággal próbálva leplezni a morális ellentmondásokat.

Ideális esetben a tudósoknak fel kellene ismerniük korlátaikat. A tudomány célja helyesen az emberiség szolgálata nem pedig annak leigázása lenne. C.S. Lewis az alábbi módon figyelmeztetett a veszélyekre, amik akkor adódnak, ha a tudomány átlépi korlátait:
A valóságban természetesen, amikor egy kor, akár az eugenika vagy a tudományos oktatás útján, eléri, hogy kedve szerint alakítsa utódait, minden utánuk következő ember ennek a hatalomnak a páciense lesz. Gyengébbé, nem erősebbé válnak, mert bár lehet, hogy csodálatos gépeket adtunk a kezükbe, mi határoztuk meg, hogy miként használják azokat.
A természet leigázása az ember által – már amennyiben egyes tudományos tervezők álma megvalósul – néhány száz egyén uralmát jelenti majd emberek milliárdjai felett. Nem létezik, nem létezhet egyszerű hatalomnövekedés az ember oldalán. Minden hatalom, amit az ember kivív magának, egyszerre uralkodik is rajta. Minden előrelépés e téren egyszerre teszi gyengébbé és erősebbé. Minden győzelem alkalmával, az ember nemcsak győztes hadvezér, hanem a győzelmi járművet követő fogoly is egyben.”1
idokjelei



///

Hibrid háború: így hazudik a nyugati sajtó

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-02-16

Egy ír újságíró szerint a nyugati sajtó kettős mércét alkalmaz az orosz médiára vonatkozóan. Hazugságokat találnak ki Oroszország kapcsán, de mindezt a legkirívóbb esetekben sem teszik szóvá. Ellenben az orosz sajtót gyakran vádolják azzal, hogy álhíreket terjeszt.
Bryan MacDonald úgy gondolja, a nyugati média ezen gyakorlata egy hibrid háború részét képezi, és úgy tűnik, a Nyugat saját kezében akarja tudni az “igazság-monopóliumot”; igényt tart arra, hogy kizárólag a nyugati sajtó mondhassa meg az embereknek, mit gondoljanak a világról, az általuk sugallt világképpel szemben pedig ne legyen elérhető alternatíva. Ennek okán következetesen minden olyan információt, ami szemben áll az általuk közvetített világképpel, álhírnek neveznek.
Az ír újságíró egy nemrég megjelent francia dokumentumfilm, a Les Masques de la Revolution (A forradalom álarcai) esetét hozta fel példaként. A dokumentumfilm bemutatta, hogy a Kijevben lezajlott “EuroMajdan” során az Egyesült Államok együttműködött a belföldi szélsőjobboldali szervezetekkel a kormány elmozdítása érdekében. Annak ellenére, hogy ez a dokumentumfilm francia rendező által készült – orosz részvétel vagy támogatás nélkül -, a nyugati sajtó “orosz propagandának” minősítette, mivel az általa bemutatott logikai összefüggések ellentétben állnak a nyugati média által sugallt világképpel.
Közvetlen azelőtt, hogy a Canal+ TV-csatorna bemutatta a filmet, az ukrán kormány követelte, hogy a csatorna vegye le műsorról a dokumentumfilmet, ami szerinte torz képet fest a Kijevben lezajlott forradalomról. Az ukrán külügyminisztérium szerint a dokumentumfilm orosz propaganda. A film rendezője, Paul Moreira ugyanakkor kifejtette, hogy a médiapluralizmusba akart új életet lehelni a független vizsgálaton alapuló alternatív magyarázattal, és azt akarta bemutatni a francia nézőközönségnek, ami valójában történt Ukrajnában – mert az általánosan elfogadott és jelentősen kicenzúrázott magyarázatot bármelyik nyugati sajtóorgánumban elolvashatják.
MacDonald arra kérte az olvasókat, hogy gondolják végig ennek a helyzetnek a kifordított változatát. Ha egy “független” orosz TV-csatorna próbálná a Kreml állásfoglalásával nem összeegyeztethető módon bemutatni a Kijevben történteket, azt vélhetően minden nyugati sajtóorgánum támogatná. Ha egy ilyen helyzetben az orosz külügyminisztérium akarná ellehetetleníteni a film műsorra tűzését, azt a nyugati sajtó a szólásszabadság elleni durva támadásnak minősítené.
Eközben a BBC bemutatott egy ál-dokumentumfilm sorozatot (World War III: Inside the War Room), amelyben Oroszország lerohanja Lettországot, és a brit kormány azon munkálkodik, hogy megvédje Európát az “orosz agressziótól”. A film során egy Oroszország elleni atomcsapás lehetőségét fontolgatják. Norvégiában pedig megjelent egy filmdráma (Occupied), ami szintén orosz megszállás köré írt történetre alapozódik, és a skandináv nézőközönséget kondicionálja arra, hogy bizonyos körülmények közt valós lehetőségnek tartsák az orosz inváziót.

AddThis Sharing Buttons


Szétszaggathatja az uniót a brexit a német pénzügyminiszter szerin


Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter szerint más tagországok is kiléphetnek az Európai Unióból, ha Nagy-Britannia távozik onnan.

ERRŐL TUDNIA KELL

Forrás: Origo

Minden gyerekbe chipet ültetne a magyar transzhumanista

Forrás: ddp images/AFP/Volker Hartmann

A németországi törökök fele saríát szeretne

Fotó: M.Schmidt János - Origo

Költözniük kell a MÁV Szimfonikusoknak

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a Der Spiegel német hírmagazin június 11-ei, szombati számában megjelenő interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint kiemelte: nem lehet kizárni, hogy újabb tagállamok is távoznak a most 28 országból álló közösségből, ha a brit EU-tagságról szűk két hét múlva esedékes népszavazás eredményeként Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból.Hogyan reagálna például a Nagy-Britanniával hagyományosan rendkívül erős kapcsolatban álló Hollandia?”- vetette fel.

Az EU a britek nélkül is működik 

Azonban ha csak a britek távoznának, az EU nem kerülne végveszélybe. "Európa szükség esetén Nagy-Britannia nélkül is működik" - mondta Wolfgang Schäuble.

Nincs köztes út 

Viszont Nagy-Britannia megszenvedheti a kilépést, mert gazdasági kapcsolatok sűrű hálózata köti össze uniós tagállamokkal, így "csoda lenne", ha esetleges távozása nem járna gazdasági hátrányokkal - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a brexit (Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetése) esetén a britek nem élvezhetnék az egységes uniós belső piac előnyeit, mint a nem EU-tag Norvégia vagy Svájc, mert ehhez "egy olyan klub szabályait kellene elfogadniuk, amelyből éppen kilépnek".
A brexit a belső piac elutasítását jelenti,és erre az esetre érvényes az az alapszabály, hogy "in is in, out is out", vagyis nincs köztes megoldás, Nagy-Britannia vagy uniós tag marad, vagy teljes egészében megszűnik tagsági jogviszonya - húzta alá a német pénzügyminiszter.




Az Egyesült Királyság nem lehet bent is, meg kint is
Forrás: AFP//Justin Tallis

Negatív hatások 

Úgy vélte, a brexit esetén fel kell hagyni az uniós integráció elmélyítésével.Az esetleges brit távozásra nem lehet az a válasz, hogy "egyszerűen még több integrációt követelünk",és a tagság megőrzését pártolók csekély arányú győzelmét is arra irányuló "figyelmeztetésként és ébresztőként kell felfogni, hogy nem mehet minden úgy tovább, ahogy eddig" - mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa.
Hozzátette, hogy az esetleges brit távozás a többi tagországra is negatív hatást gyakorolhat, "de euróövezeti kollegáimmal együtt mindent megteszünk a következmények korlátozásáért, minden lehetséges forgatókönyvre felkészülünk, hogy csökkentsük a veszélyeket" - mondta Wolfgang Schäuble.

Merkel gazdasági uniót akar Oroszországgal



Az Oroszország elleni szankcióktól fokozatosan el kell jutni az Európai Unió és Oroszország közös gazdasági térségének kialakításáig - mondta Angela Merkel.



ERRŐL TUDNIA KELL

Forrás: InterCom

Tarzannak és Spielbergnek is nagy bukta van kilátásban

Forrás: ddp images/AFP/Volker Hartmann

A németországi törökök fele saríát szeretne

Fotó: M.Schmidt János - Origo


Angela Merkel német kancellár a német munkavállalók többségét foglalkoztató családi vállalkozások közös alapítványa (Stiftung Familienunternehmen) tanácskozásán elmondott beszédében a Vlagyivosztoktól Lisszabonig húzódó gazdasági térség orosz elképzelésére utalva kiemelte, hogy mindenki a jó gazdasági kapcsolatokban érdekelt, éslépésről lépésre el kell jutni az EU és Oroszország egységes gazdasági térségének kiépítéséig.

Előbb legyen béke Ukrajnában

Előbb azonban végre kell hajtani az ukrán válság politikai rendezéséről szóló minszki megállapodást - mondta Angela Merkel. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország ellen az ukrán válságban folytatott tevékenysége miatt kivetett uniós szankciók nem öncélúak, ésfeloldásukról csak akkor lehet szó, ha Oroszország teljesíti a megállapodásból fakadó kötelezettségeit.
A minszki folyamat "nagyon intenzív szakaszban van", és remélhetőleg még júniusban sikerül jelentősen előrelépni - tette hozzá a német kancellár.




Merkel szerint lassan el kell jutni a gazdasági unióig Oroszországgal
Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Erős külső, nyitott belső határok kellenek

A nemzetközi menekültválságról szólva ismét azt hangoztatta, hogya belső piac és a közös valuta működésének feltétele az uniós külső határok biztosítása és a schengeni belső határok nyitottsága.Ez az osztrák–olasz határon fekvő Brenner-hágóra is vonatkozik - mondta Angela Merkel német hírportálok beszámolói szerint.
Hozzátette, hogy a nehezen védhető tengeri határok miatt észak-afrikai államokkal is kell kötni olyan típusú menekültügyi megállapodásokat, mint Törökországgal. Ilyen egyezmények révén meg lehet osztani a terheket és gondoskodni lehet arról, hogy ne az embercsempészek alakítsák a folyamatokat - mondta a kancellár, rámutatva, hogy a schengeni övezet külső határai "az Északi-sarktól Marokkóig" húzódnak.

A briteknek maradni kellene

A brit EU-tagságról szűk két hét múlva esedékes népszavazásról szólva is megerősítette eddig képviselt álláspontját, hangsúlyozta, hogy mindenkinek az lenne a legjobb, ha Nagy-Britannia az EU tagja maradna. Németország számos ügyben nagyon szorosan együttműködik Nagy-Britanniával, és ezt a munkát "természetesen az EU keretében szeretnénk tovább folytatni" - mondta Angela Merkel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Idén is Merkel a legbefolyásosabb

Soha nem látott mélységben van Merkel



A történelem titkos lapjai – Amerika alapító atyái

BY VILÁGFIGYELŐ · 2016-06-11
a%2Bt%25C3%25B6rt%25C3%25A9nelem%2Btitko
A történelem titkos lapjai” című sorozat feltárja a világ ikonikus helyei, úttörő találmányai és befolyásos egyéniségei mögött rejlő titkokat. Ezeket a tényeket eddig nem ismerhettük, mert a “hagyományos” történelem figyelmen kívül hagyta őket, pedig ezek a múlt, a jelen és a jövő valódi tényei. Olyan ez a sorozat, mintha a hét lakat alatt tartott, “szigorúan titkos” feliratú dossziékban lapozgatnánk. Arra készteti a nézőket, hogy maguk is a rejtett történelem nyomozóivá váljanak, miközben feltárja a titkos társaságok, úttörő találmányok, és a legnevesebb tárgyak, helyek és emberek világáról.
Az aktuális rész ismertetője: A filmből megtudhatjuk, melyik amerikai alapító atya használta a bujálkodást diplomáciai eszközként, és melyik gúnyolódott titokban Jézus isteni mivoltán.

A történelem titkos lapjai - Alapító Atyák




Bilderberg 2016: A menetrend és Full résztvevők listája

BY VC ON 9 JÚNIUS 2016LEGFRISSEBB HÍREK
A 2016 Bilderberg találkozó kerül sor június 09-12 Drezda, Németország. Ismét egyesülnek a legerősebb ember a világon, és foglalkozni fog döntő témák teljes titokban.
Az idei év résztvevőinek két miniszterelnök, négy pénzügyminiszterek, a fejét az IMF, az alelnöke az Európai Bizottság vezető politikus és politikus, több tucat bank főnöke, magas finanszírozás milliárdosok, vezető vállalkozók és egykori vezetői CIA és az MI6. Természetesen Henry Kissinger jelen lesznek, mint volt a bábjátékos a nemzetközi politika évtizedek óta.
A találkozóra kerül sor a Taschenbeinpalais szálloda Drezda, amely már körül egy hatalmas beton barikádot, és őrzött több mint 400 fegyveres biztonsági személyzet. Mivel ez a  The Guardian  cikk fogalmaz:
Tudja Bilderberg hamarosan kezdődik, amikor azt látja, hogy a fegyvereket. A Taschenbergpalais szálloda Drezda telik meg pisztoly-csomagolás civil ruhás biztonsági, mint az utolsó vendégek nyitotta ki. A komor pisztolyhősök fejét fel és le a folyosókon a szállodai térképek próbál kilincsek és ellenőrzi a laikus a föld, míg lent a szálloda halljában, a vállalati goons összegyűlnek motyogott konferenciában.
- The Guardian, Bilderberg: még mindig erős, de talán egy kicsit ideges idén
A konkrét torlasz hogy emelt körül az oldalon a Bilderberg találkozókon.  Fajta képviseli a valódi természetét "demokrácia" szerte a világon.
A konkrét torlasz építesz körül az oldalon a Bilderberg találkozó. Van egy szó fal között, a világ elit és a tömegek.


Itt vannak a legfontosabb téma az idei találkozó - a hivatalos Bilderberg honlapján.
  1. Aktuális események
  2. Kína
  3. Európa: migráció, a növekedés, a reform, a látás, az egység
  4. Közel-Kelet
  5. Oroszország
  6. Amerikai politikai táj, a gazdaság: a növekedést, az adósság, reform
  7. Kiberbiztonság
  8. Geo-politika az energia- és nyersanyagárak
  9. Prekariátus és középosztálybeli
  10. technológiai innováció
Íme a teljes lista a résztvevők.
ELNÖK
Castries, Henri de (FRA),  
elnök-vezérigazgató, AXA csoport
Aboutaleb, Ahmed (NLD), polgármester, City of Rotterdam
Achleitner, Paul M. (DEU), 
elnöke a Felügyelő Bizottság, a Deutsche Bank AG
Agius, Marcus (GBR), 
elnök, PA Consulting Group
Ahrenkiel, Thomas (DNK), 
állandó államtitkár, Honvédelmi
Albuquerque, Maria Luís (PRT), 
volt pénzügyminiszter; MP, Szociáldemokrata Párt
Alierta, César (ESP), 
elnök-vezérigazgató, Telefónica
Altman, Roger C. (USA), 
ügyvezető elnök, Evercore
Altman, Sam (USA), 
elnök, Y kombinátor
Andersson, Magdalena (SWE), 
miniszter Pénzügyminisztérium
Applebaum, Anne (USA), 
rovatvezetője Washington Post; Igazgatója a Transitions Forum, Legatum Institute
Apunen, Matti (FIN), 
igazgató, finn Business and Policy Forum EVA
Aydin-Düzgit, Senem (TUR), 
docens és Jean Monnet Chair, Istanbul Bilgi Egyetem
Barbizet, Patricia (FRA), 
vezérigazgató Artemis
Barroso José M. Durão (PRT), 
korábbi elnöke, az Európai Bizottság
Baverez, Nicolas (FRA), 
Partner, Gibson, Dunn & Crutcher
Bengio, Yoshua (CAN), 
professzor in Computer Science és Operations Research, University of Montreal
Benko, René (AUT), 
alapítója és elnöke a tanácsadó testület, SIGNA Holding GmbH
BERNABE, Franco (ITA), 
elnök, CartaSi SpA
Beurden, Ben van (NLD) 
vezérigazgatója, a Royal Dutch Shell plc
Blanchard, Olivier (FRA), 
Fred Bergsten főmunkatársa Peterson Institute
Botín, Ana P. (ESP), 
ügyvezető elnök, a Banco Santander
Brandtzaeg, Svein Richard (NOR), 
elnök-vezérigazgató, a Norsk Hydro ASA
Breedlove, Philip M. (INT), 
korábbi főparancsnoka Európa
Brende, Børge (NOR), 
külügyminiszter
Burns, William J. (USA), 
elnök, Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért
Cebrián, Juan Luis (ESP), 
ügyvezető elnök, Prisa és El País
Charpentier, Emmanuelle (FRA), 
igazgató Max Planck Institute for Infection Biology
Coeuré, Benoît (INT), 
tagja az Igazgatóság, az Európai Központi Bank
Costamagna, Claudio (ITA), 
elnök, letéti Prestiti SpA .
Cote, David M. (USA), 
elnök-vezérigazgató Honeywell
Cryan, John (DEU) 
vezérigazgatója, a Deutsche Bank AG
Dassù, Marta (ITA), 
Senior igazgató, Európai Bizottság, Aspen Intézet
Dijksma Sharon AM (NLD), 
a környezetvédelmi miniszter
Döpfner, Mathias (DEU), 
vezérigazgató, Axel Springer SE
Dyvig, Christian (DNK), 
elnök, Kompan
Ebeling, Thomas (DEU), 
vezérigazgató ProSiebenSat.1
Elkann, John (ITA), 
elnök-vezérigazgató, KIZÁRÓ; Elnöke, Fiat Chrysler Automobiles
Enders, Thomas (DEU), 
vezérigazgató, Airbus Group
Engel, Richard (USA), 
vezető külföldi tudósítója, az NBC News
Fabius, Laurent (FRA), 
elnök, az Alkotmánybíróság Tanács
Federspiel, Ulrik (DNK), 
Group ügyvezető, Haldor Topsoe a / S
Ferguson, Jr., Roger W. (USA), 
elnök-vezérigazgató, Tiaa
Ferguson, Niall (USA), 
a történelem professzora, a Harvard Egyetem
Flint, Douglas J. (GBR), 
Group elnöke, a HSBC Holdings plc
Garicano, Luis (ESP), 
közgazdaságtan professzora, LSE; Főtanácsadó Ciudadanos
Georgieva, Kristalina (INT), 
alelnök, Európai Bizottság
Gernelle, Etienne (FRA), 
Editorial Director, Le Point
Gomes da Silva, Carlos (PRT), 
alelnök és vezérigazgató, Galp Energia
Goodman, Helen (GBR) , 
MP, MunkáspártGoulard, Sylvie (INT), tagja az Európai Parlament
Graham, Lindsey (USA), 
szenátor
Grillo, Ulrich (DEU) 
elnöke, Grillo-Werke AG; Elnök Bundesverband der Deutschen Industrie
Gruber, Lilli (ITA), 
szerkesztő-in-Chief és Horgony "Otto e mezzo" La7 TV
Hadfield, Chris (CAN), 
ezredes, űrhajós
Halberstadt, Victor (NLD), 
közgazdaságtan professzora, Leiden University
Harding, Dido (GBR), CEO, 
TalkTalk Telecom Group plc
Hassabis, Demis (GBR), 
társalapító-vezérigazgatója, DeepMind
Hobson, Mellody (USA), 
elnök, Ariel Investment LLC
Hoffman, Reid (USA), 
Co- alapítója és ügyvezető elnöke, LinkedIn
Höttges, Timotheus (DEU), 
vezérigazgató, a Deutsche Telekom AG
Jacobs, Kenneth M. (USA), 
elnök-vezérigazgató, Lazard
Jäkel, Julia (DEU) 
vezérigazgatója, a Gruner + Jahr
Johnson, James A. ( USA), 
elnök, Johnson Capital Partners
Jonsson, Conni (SWE), 
alapító és elnök, EQT
Jordan, Jr., Vernon E. (USA), 
ügyvezető igazgatója, Lazard Frères & Co. LLC
Kaeser, Joe (DEU), 
elnök vezérigazgatója, a Siemens AG
Karp, Alex (USA), CEO, 
Palantír Technologies
Kengeter, Carsten (DEU), 
vezérigazgató, Deutsche Börse AG
Kerr, John (GBR), 
elnökhelyettese, a Scottish Power
Kherbache, Yasmine (BEL), 
MP, flamand Parlament
Kissinger, Henry A. (USA), 
elnök, Kissinger Associates, Inc.
Kleinfeld, Klaus (USA), 
elnök-vezérigazgató, Alcoa
Kravis, Henry R. (USA), 
társelnök és társ-vezérigazgatója, Kohlberg Kravis Roberts & Co .
Kravis, Marie-Josée (USA), 
Senior Fellow, Hudson Institute
Kudelski, André (CHE), 
elnök-vezérigazgató, Kudelski Group
Lagarde, Christine (INT), 
ügyvezető igazgató, Nemzetközi Valutaalap
Levin, Richard (USA), 
vezérigazgató , coursera
Leyen, Ursula von der (DEU), 
hadügyminiszter
Leysen, Thomas (BEL), 
elnöke, a KBC Group
Logothetis, George (GRC), 
elnök-vezérigazgató, Libra Group
Maizière, Thomas de (DEU), 
a belügyminiszter Szövetségi Belügyminisztérium
Makanban, Divesh (USA), 
vezérigazgató, ICONIQ Capital
Malcomson, Scott (USA), 
Szerző; Elnök Monere Kft .
Markwalder, Christa (CHE), 
elnöke a Nemzeti Tanács és a Szövetségi Közgyűlés
McArdle, Megan (USA), 
rovatvezetője, Bloomberg megtekintése
Michel, Charles (BEL), 
miniszterelnök
Micklethwait, John (USA), 
Editor- in-Chief, Bloomberg LP
Minton Beddoes, Zanny (GBR), 
szerkesztő-in-Chief, a The Economist
Mitsotakis, Kyriakos (GRC), 
elnök, az Új Demokrácia párt
Morneau, Bill (CAN), 
pénzügyminiszter
Mundie, Craig J. ( USA), 
Principal, Mundie & Associates
Murray, Charles A. (USA), 
WH Brady Scholar, American Enterprise Institute
Hollandia, HM a király a (NLD)
Noonan, Michael (IRL), 
pénzügyminiszter
Noonan, Peggy (USA) , 
szerző, Rovatvezető, a The Wall Street Journal
O'Leary, Michael (IRL), 
vezérigazgató, Ryanair Plc
Ollongren, Kajsa (NLD), 
alpolgármestere Amsterdam
Özel, Soli (TUR), 
professzor, Kadir Has UniversityPapalexopoulos, Dimitri (GRC ), vezérigazgató, Titan Cement Co.
Petraeus, David H. (USA), 
elnök, KKR Global Institute
Philippe, Edouard (FRA), 
polgármester Le Havre
Pind, Søren (DNK), 
az igazságügyi miniszter
Ratti, Carlo (ITA), 
igazgató, MIT Senseable Város Lab
Reisman, Heather M. (CAN), 
elnök és vezérigazgató, Indigo Books & Music Kft .
Rutte, Mark (NLD), 
miniszterelnök
Sawers, John (GBR), 
elnök és partnere, Macro tanácsadó Partners
Schäuble Wolfgang (DEU), 
pénzügyminiszter
Schieder, Andreas (AUT), 
elnök, szociáldemokrata csoport
Schmidt, Eric E. (USA), 
ügyvezető elnök, ábécé Inc .
Scholten, Rudolf (AUT), 
vezérigazgató, Oesterreichische Kontrollbank AG
Schwab, Klaus (INT), 
ügyvezető elnöke, a World Economic Forum
Sikorski Radoslaw (POL), 
főmunkatársa, a Harvard Egyetem; Volt külügyminiszter
Simsek, Mehmet (TUR), 
miniszterelnök-helyettes
Sinn, Hans-Werner (DEU), 
professzor Közgazdasági és közpénzügyek, Ludwig Maximilian Egyetem, München
Skogen Lund, Kristin (NOR), 
főigazgató, The Szövetsége Norwegian Enterprise
Állandó, Guy (GBR), 
társelnök, Bien; Kutató professzor, University of LondonSvanberg, Carl-Henric (SWE),  elnök, BP plc és az AB Volvo
Thiel, Peter A. (USA), 
elnök, Thiel Capital
Tillich, Stanislaw (DEU), 
miniszterelnöke Szászország
Vetterli, Martin (CHE), 
elnök, NSF
Wahlroos, Björn (FIN), 
elnök, Sampo Group, a Nordea Bank, UPM-Kymmene Corporation
Wallenberg, Jacob (SWE), 
elnök, az Investor AB
Weder di Mauro, Beatrice (CHE), 
közgazdaságtan professzora, University of Mainz
Wolf, Martin H. (GBR), 
vezető közgazdász kommentátora, a Financial Times
A legtöbb megfigyelő egyetért abban, hogy a résztvevők listájára pro-Európai Unió-ellenes Brexit, pro-migráció, pro-Hillary Clinton (rendszeres Bilderberg találkozók), pro-high-tech felügyelet. Röviden, ez pro-NWO. Léte ezen ülések tükrözik az elit nem tartják tiszteletben a demokráciát.
Még egy felületes összehasonlítás a vendégek listáját, és a konferencia napirendjén emel vörös zászlókat. Mindazok pénzügyminiszterek körül ülő megvitatása "geopolitika energia- és nyersanyagárak" a csoport vezérigazgatója BP, az alelnöke portugál kőolaj óriás Galp Energia és a vezérigazgató a Royal Dutch Shell. Majd utána mond semmit, hogy a nemzeti parlament arról, hogy mit vitatni. Ez annyira off-the-chart alkalmatlan, hogy koldusok megértés.
- Uo.
Eszerint Infowars  cikket,  egy "bennfentes forrás" azt állítja, hogy az ülésen megvitatják a végrehajtását egy internetes azonosítót és a globális adó.
A titokzatos Bilderberg-csoport van beállítva, hogy megvitassák tervek megvalósítása internetes azonosítót kizsigerel anonimitás az interneten, valamint a globális pénzügyi tranzakciókra kivetett adó és a légi közlekedés szerint egy belső forrás, aki beszélt a Infowars.
Szerint a forrás, hogy hozzanak létre egy virtuális útlevél hogy a webes felhasználók be kell szereznie, mielőtt használni sok internetes szolgáltatások napirenden.
Az Internet ID akkor is indokolt leple alatt a "kiberbiztonsági", és létre egy kényelmes módszer az állampolgárok hozzáférhessenek kormányzati szolgáltatások, de a szólásszabadság hívei rálát a javaslat mély gyanakvással, mivel ez veszélyezteti az online anonimitás és esetleg hideg elégedetlenség.
Az olyan szolgáltatások, mint a Facebook, YouTube és a Twitter is használja az online útlevelet, hogy vonja vissza a kiküldetés engedélyt, amennyiben a felhasználó megsérti a szerződési feltételeket, egyéb nyilvánvaló veszélyt jelent a szabad információáramlás tette az interneten, ami ma.
- Infowars, Bilderberg szivárgás: titokzatos Group tárgyal Internet azonosítót, Global Tax.
Röviden, az idei találkozó szól tartva természetesen a végső cél: egy világ kormány, egy világ valuta és teljes ellenőrzést a tömegeket alattomos politika és a magas technológia.

A magyar tagozat kiesett a pikszisből !!!, Ők lettek a sakálok , és hulla rablók !!!




Mind Control-elméletek és technikák által használt Mass Media


BY VC ON ÁPRILIS 28, 2010ÉBER JELENTÉSEK
Tömegmédia legerősebb eszköze az uralkodó osztály, hogy manipulálják a tömegeket. Formálja és penészgombák véleményeket és attitűdöket, valamint meghatározza, mi a normális és elfogadható. Ez a cikk áttekinti a működését a tömegkommunikáció révén elméletek fő gondolkodók, a hatalmi struktúra és a technika használ annak érdekében, hogy megértsük a valódi szerepe a társadalomban.
A legtöbb cikkeket ezen az oldalon megvitassák okkult szimbolizmus talált tárgyak a populáris kultúra.Ezekből cikkek felmerülő sok jogos kérdésre, amely a célja ezek a szimbólumok és a motivációit, akik felteszi őket, de lehetetlen számomra, hogy kielégítő választ ezekre a kérdésekre nem beszélve sok más fogalmakat és tényeket. Már ezért úgy döntött, hogy írni ezt a cikket, hogy a kínálat az elméleti és módszertani hátterét a bemutatott elemzések ezen az oldalon, valamint bemutatja a fő tudósok területén tömegkommunikáció. Néhány ember olvassa a cikkeimet és hiszem azt mondja: "Lady Gaga akarja, hogy ellenőrizzék a fejekben". Nem ez a helyzet. Ő egyszerűen egy kis része a hatalmas rendszer, amely a médiában.

Programozás Mass Media

Mass média média formák célja, hogy elérje a lehető legnagyobb közönséget. Ezek közé tartozik a televízió, filmek, rádió, újságok, magazinok, könyvek, nyilvántartások, videojátékok és az internet. Számos vizsgálatot végeztek a múlt században, hogy milyen hatást váltottak tömegkommunikáció a lakosság érdekében, hogy felfedezzék a legjobb technikákat befolyásolni. Ezekből a vizsgálatok alakult a tudomány Communications, amelyet használnak a marketing, PR és a politika. Tömegkommunikációs szükséges eszköz, hogy biztosítsák a funkcionalitását egy nagy demokrácia ez is egy szükséges eszköz egy diktatúra.Minden attól függ, annak használatáért.
Az 1958-as előszavában A Brave New World , Aldous Huxley fest meglehetősen komor portré társadalomban. Úgy véli, ez vezérli "személytelen erő", a hatalmi elit, amely manipulálja a lakosság különböző módszerekkel.
"Személytelen erők, amelyek felett szinte nincs ellenőrzés úgy tűnik, hogy hajt minket minden irányába a Brave New Worldian rémálom; és ez a személytelen toló kerül tudatosan felgyorsított képviselői a kereskedelmi és politikai szervezetek, akik fejleszteni számos új technikák manipulálni, az érdeklődés egyes kisebbségi, a gondolatok és érzések a tömegek. "
- Aldous Huxley, Előszó 
A Brave Új világ
Ő kilátástalanságán nem egyszerű hipotézis vagy paranoid téveszme. Ez egy dokumentált tény, jelen van a világ legfontosabb tanulmányok médiában. Itt van néhány közülük:

Elite gondolkodók

Walter Lippmann

Walter Lippmann, egy amerikai értelmiségi, író és a kétszeres Pulitzer-díjas előhozta az első munkálatokat, a használat tömegkommunikációs Amerikában. Ebben Közvélemény ( 1922), Lippmann képest a tömegek a "nagy állat" és "zavartan állomány", hogy szükség lenne egy irányító osztály. Leírta az uralkodó elit a " speciális osztály, amelynek érdekei túlnyúlnak a településen. " Ez az osztály szakértőkből áll, szakemberek és hivatalnokok. Szerint Lippmann, a szakértők, akik gyakran nevezik "elit" akarunk lenni, gép tudás, amely megkerüli a fő hibát a demokrácia, a lehetetlen ideális a "omnicompetent állampolgár". A taposási és ordító "megzavarodott állomány" megvan a funkciója: hogy " az érdekelt nézők cselekvés ", vagyis nem a résztvevők. A részvétel a kötelessége "a felelős ember", ami nem a szokásos állampolgár.
Tömegtájékoztatás és propaganda, ezért eszközöket kell használni az elit, hogy uralkodjanak a nyilvánosság, fizikai kényszer. Az egyik fontos fogalom által bemutatott Lippmann a "gyártása hozzájárulás", amely a rövid, a manipuláció a közvélemény, hogy elfogadja az elit napirendjén. Ez Lippmann véleménye, hogy a lakosság nem jogosult érvelni és dönteni a fontos kérdésekben. Ezért fontos az elit dönteni "saját jó", majd eladni ezeket a határozatokat, hogy a tömegek.
"Hogy a gyártás beleegyezési képes nagy finomítások senki, azt hiszem, tagadja. Az a folyamat, amely a közvélemény felmerülő minden bizonnyal nem kevesebb, bonyolultabb, mint azt meg ezeket az oldalakat, és a lehetőségeket manipuláció számára nyitott, aki megérti a folyamat elég világos. . . . eredményeként pszichológiai kutatások, párosulva a modern kommunikációs eszközök, a demokrácia gyakorlatának fordult a sarkon. A forradalom zajlik, végtelenül fontosabb, mint bármilyen elmozdulása gazdasági hatalom. . . . Hatása alatt a propaganda, nem feltétlenül a baljós szó jelentése önmagában, a régi állandók gondolkodásunk váltak változókat. Ez már nem lehetséges például, hogy hisz az eredeti dogma demokrácia; hogy a szükséges ismereteket a humán ügyek jön spontán emberi szív. Ahol jár, hogy az elmélet azt ki magunkat önbecsapás, és a formák a meggyőzés, hogy nem tudjuk ellenőrizni. Bebizonyosodott, hogy nem tudunk támaszkodni intuíció, a lelkiismeret, illetve a balesetek alkalmi vélemény, ha meg akarjuk kezelni a világ túl elérhetetlen. "-Walter Lippmann, a közvélemény
Lehet, hogy érdemes megjegyezni, hogy Lippmann egyik alapító atyja a Council on Foreign Relations (CFR), a legbefolyásosabb külpolitikai agytröszt a világon. Ez a tény ad egy kis hint a tudat állapotát az elit vonatkozó felhasználási média.
"A politikai és gazdasági hatalom, az Egyesült Államokban összpontosul a kezében egy" uralkodó elit ", amely szabályozza a legtöbb amerikai székhelyű multinacionális vállalatok, a legfontosabb kommunikációs média, a legbefolyásosabb alapjait, főbb magánegyetemek és a legtöbb közmű. 1921-ben alapított, a Council on Foreign Relations a legfontosabb kapcsolat a nagyvállalatok és a szövetségi kormány. Ezért nevezik ezt a "iskola államférfiak" és "közel van az orgona, amit C. Wright Mills nevezte a hatalmi elit - férfiak egy csoportja, hasonló érdeklődés és kilátások alakítására események sebezhetetlen pozíciókat a színfalak mögött.Létrehozását az ENSZ volt tanácsi projekt, valamint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank. "
- Steve Jacobson, a Mind Control az Egyesült Államokban
Néhány jelenlegi tagjai a CFR közé David Rockefeller, Dick Cheney, Barack Obama, Hillary Clinton, mega-templom lelkésze Rick Warren és a cégvezetők a nagyvállalatok, mint a CBS , a Nike , a Coca-Colaés a Visa .

Carl Jung

Carl Jung az alapítója analitikus pszichológia (más néven egy jungi pszichológia), amely hangsúlyozza a megértés a psziché feltárásával álmok, művészetek, legendák, vallási, szimbólumok és a filozófia. A svájci terapeuta az alapja sok pszichológiai fogalmak ma is használatos, mint az archetípus, a komplex, a Persona, a befelé forduló / extrovertált és szinkronicitás. Ő nagymértékben befolyásolja az okkult háttere a családját. Carl Gustav, nagyapja, egy lelkes szabadkőműves (ő volt a Grand Master) és Jung maga fedezte fel, hogy néhány ősei voltak rózsakeresztesek. Ez magyarázhatja a nagy érdeklődés a keleti és a nyugati filozófia, az alkímia, az asztrológia és a szimbolizmus. Az egyik legfontosabb (és félreértett) koncepció akollektív tudattalan .
"A dolgozat tehát a következő: Amellett, hogy a közvetlen tudat, amely egy teljesen személyes jellegű és hisszük, hogy az empirikus psziché (akkor is, ha a host a személyes tudattalan függelékként), létezik egy második pszichikus rendszer kollektív, egyetemes és személytelen természetét, amely azonos minden egyén. Ez a kollektív tudattalan nem alakul ki egyedileg, hanem öröklődik. Ez áll a korábban létező formája, az archetípusokat, melyek csak akkor válhat tudatos másodsorban és amelyek határozott formában, hogy bizonyos lelki tartalom. "
- Carl Jung, a koncepció a kollektív tudattalan
A kollektív tudattalan kitudódik a létezését hasonló szimbólumok és mitológiai alakokat különböző civilizációk. Archetipikus szimbólumokat úgy tűnik, hogy beágyazható a kollektív tudatalatti, és ha találkozik velük, azt bizonyítjuk, természetes vonzalom és lenyűgöző. Az okkult szimbólumok, ezért komoly hatást az emberekre, akkor is, ha sok ember soha nem személyesen be a szimbólum ezoterikus jelentését. Tömegtájékoztatás gondolkodók, mint például Edward D. Bernays talált ez a koncepció egy nagyszerű módja, hogy manipulálják a nyilvánosság személyes és kollektív tudattalan.
1955 Time magazin fedél mely Carl Jung. Úgy néz ki egy kicsit, mint az Avatar, nem igaz?

Edward Bernays

Edward Bernays tekinthető a "atyja PR" és használt fogalmak által felfedezett nagybátyja Sigmund Freud, hogy manipulálják a nyilvánosság segítségével a tudatalatti. Megosztotta Walter Lippmann véve a lakosság által figyelembe véve, hogy irracionális, és az "csorda ösztön". Az ő véleménye szerint a tömegek kell dolgoznia egy láthatatlan kormány, hogy biztosítsák a túlélés a demokrácia.
"A tudatos és intelligens manipuláció a szervezett szokások és vélemények a tömegek fontos eleme a demokratikus társadalomban. Azok, akik manipulálják ezt láthatatlan mechanizmust társadalom képezi egy láthatatlan kormány, amely az igazi hatalommal hazánk.
Mi szabályozza, elménk öntött, ízlésünk alakult, elképzeléseinket javasolt, főleg a férfiak még soha nem hallott. Ez logikus eredménye, ahogyan a demokratikus társadalom szerveződik.Nagy számban az emberi lények együtt kell működniük ezen a módon, ha azt akarjuk, hogy együtt élni, mint a simán működő társadalom.
A láthatatlan kormányzók, sok esetben nincsenek tisztában, hogy mely többi tagjának a belső szekrény. "
- Edward Bernays, Propaganda
Bernay azon úttörő marketing kampányok alapvetően megváltoztatta a működését az amerikai társadalom. Ő alapvetően létrehozott "fogyasztói" létrehozásával kultúra, amelyben az amerikaiak vásárolt öröm vásárlása helyett a túlélésre. Emiatt azt tartották Life magazin , hogy a Top 100 legbefolyásosabb amerikai a 20. század.

Harold Lasswell

Ebben 1939-1940, a University of Chicago volt a házigazdája egy sor titkos szemináriumok kommunikáció.Ezek agytrösztök finanszírozta a Rockefeller Alapítvány és részt legkiemelkedőbb kutatók a következő területeken kommunikációs és szociológiai tanulmányok. Az egyik ilyen tudós volt Harold Lasswell, a vezető amerikai politológus és kommunikációs teoretikus, szakosodott elemzése propaganda. Ő is azon a véleményen van, hogy a demokrácia, a kormány úgy döntött, az emberek, nem tudta fenntartani magát anélkül, hogy speciális elit kialakításában és formázó közvéleményt propaganda.
Az ő Encyclopaedia a Társadalomtudományi Kar, Lasswell elmagyarázta, hogy ha elit nem rendelkeznek a szükséges erőt, hogy kényszerítse az engedelmességet, a társadalmi vezetők kell fordulni "egy teljesen új technika az ellenőrzés, nagyrészt a propaganda ." Hozzátette: a hagyományos indoklás: meg kell ismerni a " tudatlanság és butaság [a] ... a tömegek és nem zárkóznak demokratikus dogmatisms a férfiak, hogy a legjobb bírók saját érdekeit . "
Lasswell körben tanulmányozott területen tartalmi elemzés, hogy megértsék a hatékonyságát különböző típusú propaganda. Című esszéjében tartalma közlemény , Lasswell kifejtette, hogy annak érdekében, hogy megértsék a jelentését egy üzenetet küld (azaz egy film, egy beszéd, egy könyv, stb), az egyik figyelembe kell venni a gyakoriság, amellyel egyes szimbólumok az üzenetet az az irány, amelyben a szimbólumok megpróbálják rábeszélni a közönség véleményét, és az intenzitás a szimbólumok.
Lasswell híres volt a média elemzési modell alapján:
Ki (mond) Mi (a) Kit (a) Mi Channel (a) Milyen hatással
Ezzel a modell, Lasswell jelzi, hogy annak érdekében, hogy megfelelően elemezni a média termék, az egyik meg kell nézni, ki készítette a termék (az emberek, akik elrendelte létrehozása),  aki azt célzó(célközönség), és mik voltak a kívánt hatást a a termék (az informálás, meggyőzni, hogy eladja, stb) a közönség.
Egy Rihanna videó példaként, az elemzés a következő lenne: ki készítette: Vivendi Universal; MI: pop művész Rihanna; A NYERTES: a fogyasztók közötti korosztály 9. és 25.; Milyen csatornán: zene video; és milyen hatása: értékesítési a művész, az ő dala, a képe és az ő üzenetét.
Az elemzések videók és filmek éber Citizen Nagy súlyt helyezünk a "aki mögött" az üzeneteket a nyilvánosság felé. A "Illuminátusok" gyakran leírására használják ezt a kis elit csoport titokban uralkodó a tömegek. Bár a kifejezés hangzik, elég karikaturisztikus és konspiratív, találóan írja le az elit rokonságban áll a titkos társaságok és az okkult tudás. Azonban én személy utál segítségével a "összeesküvés-elmélet", hogy leírja, mi történik a médiában. Ha az összes vonatkozó tényeket elitista jellege ipar számára könnyen hozzáférhetővé a nyilvánosság számára, akkor azt még figyelembe kell venni a "összeesküvés-elmélet"?
Ott szokott lenni a különböző nézőpontok, gondolatok és vélemények a populáris kultúrában. A konszolidációs médiacégek terén azonban készített egy szabványosítást a kulturális ipar. Elgondolkozott már azon, hogy miért az összes friss zenei hangok azonos és minden legújabb filmeket ugyanúgy néz ki? A következő része a válasz:

Médiatulajdoni

Mint látható a fenti grafikon száma vállalatok tulajdonában a legtöbb amerikai média ment 50-5 kevesebb, mint 20 éve. Íme az első vállalatok változó a világban, és a vagyon az övék.
"A listát a tulajdonságok által ellenőrzött AOL Time Warner úgy tíz gépelt oldalt hirdetést 292 önálló és leányvállalatai. Ezek közül huszonkét közös vállalatok más nagyvállalatok részt különböző mértékben a média működését. Ezek a partnerek közé 3Com, az eBay, a Hewlett-Packard, a Citigroup, a Ticketmaster, American Express, Homestore, Sony, Viva, Bertelsmann, Polygramtól és az Amazon.com. Néhány ismertebb teljes tulajdonú tulajdonságai közé tartozik a Time Warner Book-of-the-Month Club; Little, Brown kiadók; HBO, annak hét csatornát;CNN; hét speciális és idegen nyelvű csatornák; Road Runner; Warner Brothers Studios;Weight Watchers; Popular Science; és ötvenkét különböző kiadók. "- Ben Bagdikan, The New Media Monopoly
AOL Time Warner tulajdonában:
  • 64. magazin, többek között a Time, Life, emberek, MAD Magazine és a DC Comics
  • Warner Bros, New Line és Fine Line Features mozi
  • Több mint 40 zenei kiadók, beleértve a Warner Bros, atlanti és Elektra
  • Sok televíziós csatornákon, mint a WB Networks, HBO, Cinemax, TNT, Cartoon Network és a CNN
  • Madonna, Sean Paul, a The White Stripes
Viacom tulajdonában:
  • CBS, MTV, MTV2, UPN, VH1, Showtime, Nickelodeon, Comedy Central, TNN, CMT és a BET
  • Paramount Pictures, a Nickelodeon Movies, MTV Films
  • Blockbuster videók
  • 1800 képernyők a mozikban a híres játékosok
"Disney tulajdonában lévő jégkorong csapat nevezett The Mighty Ducks of Anaheim nem leírni a hatalmas királyság. Hollywood még mindig szimbolikus szív, nyolc film gyártási stúdiók és forgalmazók: Walt Disney Pictures, Touchstone Pictures, Miramax, Buena Vista Home Video, Buena Vista Home Entertainment, a Buena Vista International, Hollywood Pictures, és Caravan Pictures.
A Walt Disney Company vezérli nyolc könyvet ház lenyomatai alapján Walt Disney Company Könyvkiadó és ABC Publishing Group; Tizenhét folyóiratok; Az ABC Television Network, tíz tulajdonosa és üzemeltetője állomás saját többek között a legjobb öt piacokon; Harminc rádióállomások, beleértve az összes főbb piacokon; Tizenegy kábel csatornák, a Disney, ESPN (közösen), A & E, és a History Channel; Tizenhárom nemzetközi műsorterjesztési húzódó Ausztrália Brazília; hét termelési és sport egységek az egész világon; és tizenhét internetes oldalak, köztük az ABC-csoport, ESPN.sportszone, NFL.com, NBAZ.com és NASCAR.com. Öt zenei csoportok közé tartoznak a Buena Vista, Lyric Street, és a Walt Disney címkék, és élő színházi produkciók kinövő filmek The Lion King, A Szépség és a Szörnyeteg, és Dávid király. "
- Uo
A Walt Disney Company tulajdonában:
  • ABC, Disney Channel, ESPN, az A & E, History Channel
  • Walt Disney Pictures, Touchstone Pictures, Hollywood Pictures, Miramax Film Corp., Dimension ésa Buena Vista International
  • Miley Cyrus / Hannah Montana, Selena Gomez, Jonas Brothers
Vivendi Universal tulajdonában:
  • 27% -a az amerikai zenei eladások, címke tartalmazza: Interscope Geffen A & M, Island Def Jam, MCA, Mercury, Motown és univerzális
  • Universal Studios, Studio Canal, Polygram Films, Canal +
  • Számos internetes és mobiltelefon társaságok
  • Lady Gaga, a Black Eyed Peas, Lil Wayne, Rihanna, Mariah Carey, Jay-Z
Sony tulajdonában:
  • Columbia Pictures, Screen Gems, a Sony Pictures Classics
  • 15% -a az amerikai zenei eladások, címkék közé Columbia, Epic, a Sony, az Arista, Jive és RCA Records
  • Beyonce, Shakira, Michael Jackson, Alicia Keys, Christina Aguilera
A korlátozott számú szereplő a kulturális ipar olyan korlátozott mennyiségű nézőpontok és ötletek útjukat a nagyközönség számára. Ez azt is jelenti, hogy egyetlen üzenet könnyen telíti médiaformában generálni hozzájárulás (azaz "vannak tömegpusztító fegyverek Irakban").

A Szabványügyi az emberi gondolkodás

Az egyesülés a médiavállalatok az elmúlt évtizedekben létrehozott egy kis oligarchia média konglomerátumok. A TV-műsorok követjük a zenét hallgatunk, a filmeket nézünk, és az újságok azt olvassuk mind elő ÖT vállalatok. A tulajdonosok az ilyen konglomerátumok szoros kapcsolatban állnak a világ elit, és sok szempontból, ők az elit. Által birtokló összes lehetséges piacok, amelyek potenciálisan elérik a tömegek, ilyen konglomerátumok a hatalom létrehozásához a fejében az emberek egységes és összetartó világkép, szül a "szabványosítás az emberi gondolkodás".
Még mozgalmak és stílusok is, amelyek marginális vannak, sőt, bővítmények mainstream gondolkodás.Mass medias termelnek saját lázadók, akik feltétlenül nézd a részét, de még mindig része a létesítmény, és nem kérdés, semmit. Művészek, alkotások és ötletek, amelyek nem illeszkednek a mainstream gondolkodás is könyörtelenül elutasították, és elfelejti a konglomerátumok, ami miatt ezek szinte eltűnnek a társadalom maga. Azonban ötleteket, amelyek érvényesnek kell tekinteni, és kívánatos, hogy a társadalom elfogadja ügyesen forgalmazzák, hogy a tömegek érdekében, hogy azok nyilvánvalóvá vált normává.
1928-ban Edward Bernays már látta az óriási potenciált mozgóképek szabványosítása gondolat:
"Az amerikai mozgókép a legnagyobb tudattalan hordozója propaganda a mai világban. Ez egy nagy forgalmazó gondolatok és vélemények. A mozgókép szabványosítása ötletek és szokások a nemzet. Mivel a képek készült, hogy megfeleljen a piaci igényeknek, tükrözik, hangsúlyozzák, sőt túlzásokba széleskörű tendenciák helyett új ötletek ösztönzése és vélemények. A mozgókép él ezzel csak az elképzelések és a tények, melyek a divat. Ahogy az újság célja, hogy szállít híreket, arra törekszik, hogy szállít a szórakozás. "
- Edward Bernays, Propaganda
E tényeket megjelölve veszélyt jelent az emberi szabadság az 1930-as gondolkodók az iskola Frankfurt, mint Theodor Adorno és Marcuse Herbert. Ők három fő probléma a kulturális ipar. Az ipar:
  1. csökkenti az emberi lények, hogy az állam a tömeget fejlődését akadályozó emancipált egyének, akik képesek így racionális döntéseket;
  2. cserélje ki a jogos meghajtó autonómia és az öntudat a biztonságos lustaság konformizmus és a passzivitás; és
  3. érvényesíti azt az elképzelést, hogy a férfiak valójában el akarják kerülni az abszurd és kegyetlen világ, amelyben élnek a vesztes magukat egy hipnotikus állapot önelégültség.
A fogalom a kikapcsolódás még fontosabb ma Advent az online videojátékok, 3D-s filmek és házimozikhoz. A tömegek, folyamatosan keresi a state-of-the-art szórakozás, folyamodnak majd nagy költségvetésű termékek csak akkor állítható elő a legnagyobb média-vállalatok a világ. Ezek a termékek tartalmaznak gondosan kiszámított üzeneteket és szimbólumokat, amelyek nem több és nem kevesebb, mint szórakoztató propaganda. A nyilvános képeztek LOVE propagandája olyan mértékben, hogy ez tölti az nehezen megkeresett pénzt, hogy ki vannak téve azt. Propaganda (egyaránt használható politikai, kulturális és kereskedelmi értelemben) már nem a kényszerítő vagy hiteles kommunikációs formában megtalálható a diktatúrákban: ez lett a szinonimája szórakoztató és az öröm.
"Tekintettel a propaganda a korai hívei az egyetemes műveltség és a szabad sajtó tervezett csak két lehetőség van: a propaganda akár igaz is lehet, vagy lehet, hogy hamis. Ők nem látták előre, milyen valójában történt, mindenekelőtt a nyugati kapitalista demokráciákban - a fejlesztés egy hatalmas tömeg hírközlési ágazat érintett főbb sem az igazi, sem a hamis, de az irreális, a többé-kevésbé teljesen lényegtelen . Egy szó, akkor nem veszi figyelembe az ember szinte végtelen étvágya zavaró. "
- Aldous Huxley, Előszó 
A Brave New World
Egy darab média gyakran nincs tartós hatása az emberi pszichére. Tömegtájékoztatás azonban annak mindenütt jelenlevő jellege, létrehoz egy lakókörnyezet mi fejlődik naponta. Ez határozza meg a norma, és kizárja a nem kívánatos. Ugyanígy kocsi lovak viselni szemellenzőt így csak látni, ami helyes előttük, a tömegek csak akkor lát, ha azok volna menni.
"Ez a megjelenése tömegkommunikáció, amely lehetővé teszi a használatát propaganda technikák a társadalmi méretekben. A hangszerelés a sajtó, a rádió és a televízió, hogy hozzon létre egy folyamatos, tartós és teljes környezet miatt a befolyása propaganda szinte észrevétlenül éppen azért, mert létrehoz egy állandó környezetet. A tömegtájékoztatás biztosítja az alapvető kapcsolat az egyén és az igények a technológiai társadalom. "
- Jacques Ellul
Ennek egyik oka tömegmédia sikeresen befolyásolja a társadalom annak köszönhető, hogy a nagy mennyiségű kutatás kognitív tudományok és az emberi természet, hogy már alkalmazták azt.




manipulációs technikák

"A nyilvánosság szándékos kísérlet irányítására a közvélemény egy alany. A tárgyak a nyilvánosság közé az emberek (például a politikusok és előadóművészek), az áruk és szolgáltatások, a különféle szervezetek, valamint a műtárgyak vagy szórakozás. "
A meghajtó eladni termékeket és ötleteket a tömegek vezetett példátlan mennyiségű kutatás az emberi viselkedés és az emberi pszichére. Kognitív pszichológia, a szociológia, szemiotika, nyelvészet és más kapcsolódó területeken voltak, és még mindig széles körben kutatott át jól megalapozott tanulmányokat.
"Nem csoport szociológusok is közelítik a hirdetés csapatok összegyűjtésével és feldolgozásával hasznosítható társadalmi adatok. A hirdetés csapatok milliárdokat költeni évente kutatásra és tesztelése reakciók, és ezek a termékek csodálatos felhalmozódását anyagot a közös tapasztalat és érzéseit az egész közösség. "
- Marshal McLuhan The Extensions of Man
A tanulmányok eredményeiről alkalmaznak a reklámok, filmek, zenei videók és egyéb média annak érdekében, hogy azok a befolyásos, mint lehetséges. A művészet a marketing nagyon számított, tudományos, mert el kell érnie az egyéni és a kollektív tudat. A magas költségvetési kulturális termékek, a videó nem "csak egy videó," Képek, szimbólumok és jelentésük stratégiailag elhelyezett előállítása céljából a kívánt hatást.
"Ez a tudás az emberi lény, az ő tendenciák, vágyait, az ő igényeit, a lelki mechanizmusok, az automatizmusok, valamint a tudás szociálpszichológia és az analitikus pszichológia, hogy a propaganda finomítja a technikákat."
- Propagandes, Jacques Ellul (szabad fordításban )
A mai propaganda szinte soha nem használja racionális vagy logikus érveket. Ez közvetlenül csapok egy ember leginkább ősi szükségletek és ösztönök, hogy létrehoz egy érzelmi és irracionális választ. Ha mindig úgy gondoltam, racionálisan, akkor valószínűleg nem vesz 50% -át, amit mi a saját. A csecsemők és a gyermekek folyamatosan megtalálható reklámok nőket célzó különleges okból: tanulmányok kimutatták, hogy a képet a gyermekek kiváltó nőknél egy ösztönös kell táplálni, a gondoskodás és védelme, végül egy szimpatikus tendenciájával a reklám.
.
Fura régi 7up ad a ravaszság a csecsemők
Sex mindenütt a tömegtájékoztatásban, mert felhívja és tartja a néző figyelmét. Ez közvetlenül csatlakozik a állat kell tenyészteni, és reprodukálni, és amikor érkezik, ez az ösztön azonnal háttérbe szorítják más racionális gondolatok az agyban.

Subliminal Perception

Mi van, ha az üzeneteket a fent leírt tudtak elérni közvetlenül a néző tudatalatti, anélkül, hogy a nézők is ráébredt, hogy mi történik? Ez a cél a tudatalatti észlelés. A kifejezés tudatalatti reklám alkotta 1957-ben az amerikai piackutató James Vicary, aki azt mondta, hogy kap mozilátogatók a "Coca-Cola" és "enni pattogatott kukoricát" villogó ezeket az üzeneteket a képernyőn az ilyen rövid idő alatt, hogy a nézők nem volt tudomásuk.
"Subliminal észlelés tudatos folyamat által létrehozott hírközlési technikusok, amellyel kap és válaszol a tájékoztatás és utasítások nélkül tudatosan a használati utasítást"
- Steve Jacobson, a Mind Control az Egyesült Államokban
Ezt a technikát gyakran használják a marketing, és mindannyian tudjuk, hogy a szex adja.
Bár egyes források szerint tudatosan nem észlelhető reklám hatástalan, vagy akár egy városi legenda, a dokumentált használják ezt a technikát a tömegkommunikációs bizonyítja, hogy az alkotók hisznek a hatáskörét. A legújabb vizsgálatok azt is bizonyították hatékonyságát, különösen akkor, ha az üzenet negatív.
"A csapat University College London által finanszírozott Wellcome Trust, megállapította, hogy [tudatalatti észlelés] volt különösen jó, hogy miként a negatív gondolatok. Nem volt sok spekuláció arról, hogy az emberek fel tudják dolgozni az érzelmi információk öntudatlanul, például képek, arcok, szavak, "mondta professzor Nilli Lavie, a kutatás vezetője.Megmutattuk, hogy az emberek is érzékelhetik az érzelmi értéke tudatalatti üzenetek és bizonyították meggyőzően, hogy az emberek sokkal jobban össze van hangolva a negatív szavak. " 
- Forrás
Egy híres példa a tudatalatti üzenetküldő politikai kommunikáció George Bush reklám ellen Al Gore a 2000-ben.
Közvetlenül a nevét Gore említik, a vége a "bürokraták" - "patkányok" - villog a képernyő egy pillanatra.
A felfedezés ez szemfényvesztés felbolydulást okozott, és akkor is, ha nincsenek törvények ellen tudatalatti üzenetek az USA-ban, a reklám vették le a levegő.
Mint látható számos cikket a The éber állampolgár , tudatalatti és félig tudatalatti üzenetek gyakran használják filmek és zenei videók kommunikálni üzenetek és gondolatok a nézők.

deszenzitizáció

A múltban, amikor a változások szabtak ki populációk, akkor az utcára, tiltakozni, sőt lázadás. A fő oka az összecsapás volt az oka, hogy a változás egyértelműen jelentette be az uralkodók és érthető a lakosság.Ez volt a hirtelen és annak hatása tisztán lehetett elemezni és értékelni. Ma, amikor az elit szüksége egy részét napirendet elfogadják a nyilvánosságot, keresztül történik desensitization. A napirend, ami ellen a nyilvánosság érdekeit, lassan, fokozatosan és ismétlődő be a világot a filmek (bevonásával ez az ábrán), zenei videók (akik hűvös és szexi), vagy a híreket (aki azt bemutatja mint megoldás a mai problémák).Néhány év után kiteszik a tömegek, hogy egy adott napirend, az elit nyíltan bemutatja a koncepció a világon, és mivel a mentális programozás, akkor köszöntötte az általános közöny, és passzívan elfogadott.Ez a technika származik pszichoterápia.
"A technikák pszichoterápiás, széles körben elterjedt és elfogadott eszköze gyógyítására pszichés zavarok, szintén ellenőrzésének módszereit emberek. Ezeket fel lehet használni rendszeresen a magatartás befolyásolása viselkedést. Szisztematikus deszenzitizációja egy módszer, hogy feloldja a szorongást, így a beteg (nyilvános) már nem zavarta a konkrét félelem, a félelem, az erőszak, például. [...] Az emberek alkalmazkodni ijesztő helyzetben, ha ki vannak téve nekik elég. "
- Steven Jacobson, a Mind Control az Egyesült Államokban
A prediktív programozás gyakran megtalálható a sci-fi műfaj. Bemutatja egy kép a jövő - az egyik, hogy kívánatos az elit - és végső soron válik a fejében a férfiak egy elkerülhetetlenségét. Egy évtizeddel ezelőtt, a közönség volt, hogy érzéketlenné elleni háború az arab világban. Ma a lakosság fokozatosan téve a létezését agykontroll, transzhumanizmus és az illuminátusok elit. Kilépve az árnyékból, ezek a fogalmak már mindenütt a populáris kultúrában. Ez az, amit Alice Bailey írja le, mint a "külsővé a hierarchia": rejtett uralkodók lassan felfedi magát.

Okkult szimbolizmus Pop Culture

Metropolis - egy film az elit, az elit?
Ezzel szemben a fent bemutatott információk, dokumentációk okkult szimbolizmus meglehetősen nehéz megtalálni. Ez nem meglepő, mivel a "okkult", szó szerint azt jelenti: "rejtett". Ez azt is jelenti, hogy "foglaltak azokra a know", mert csak közlik azokat, akik méltók a tudás. Ezt már nem tanítják az iskolákban nem is tárgyalt a médiában. Ezért úgy tekinthető, marginális vagy akár nevetséges a lakosság körében.
Okkult tudás azonban nem tekinthető nevetséges az okkult körökben. Úgy véljük, időtlen és szent. Van egy régi hagyomány a hermetikus és okkult tudás tanítják titkos társaságok származó ókori egyiptomiak, a keleti misztikusok, hogy a templomos lovagok a mai szabadkőművesek. Még ha a természet és a mélysége ennek a tudás valószínűleg módosították és megváltoztatta az évszázadok, rejtély iskolák megőrizték főbb jellemzői, amelyek rendkívül szimbolikus , rituális és metafizikai . Ezek a jellemzők, amelyek bonyolult része az ősi civilizációk, már teljesen kiürítették a modern társadalom helyébe gyakorlatias materializmus. Emiatt ott rejlik egy fontos különbség a megértés közötti pragmatikus átlagember és a rituális létrehozását.
"Ha ez a belső tanítás mindig rejtve marad a tömegek, akik számára egyszerűbb kód került kidolgozásra, ez nem nagyon valószínű, hogy a kitevők minden szempontból a modern civilizáció - filozófiai, etikai, vallási és tudományos-nem ismerik az igazi azaz az igen elméletek és tanok, amelyek hitük megalapozottak? Ne a művészetek és a tudományok, hogy a faj örökölt régebbi nemzet elrejteni alatt a valós külső rejtély annyira nagy, hogy csak a legnagyobb megvilágosodott értelem képes felfogni az import? Ilyen kétségtelenül a helyzet. "
- Manly P. Hall, Titkos tanítások minden korosztály számára
Az "egyszerűbb kód" kidolgozni a tömegek szokott lenni szervezett vallások. Ma már inkább a Temple of the Tömegkommunikációs és hirdet naponta szélsőséges materializmus szellemi vacuosity és önző, individualista létezését. Ez pontosan az ellenkezője az attribútumok szükséges, hogy legyen egy valóban szabad egyén által tanított minden nagy filozófiai irányzat. Van egy lebutított lakosság könnyebb becsapni és manipulálni?
"Ezek a vak rabszolgák azt mondták," szabad "és" magasan képzett "még akkor is menetelnek mögött jelek, hogy okozna középkori paraszti fut sikoltozva tőlük a pánikban terror. A szimbólumok, hogy a modern ember öleli a naiv bizalom csecsemő egyenértékű lenne a hirdetőtáblák olvasás, "Ez a módja annak, hogy a halál és leigázása" a megértése a hagyományos paraszti ókor "
- Michael A. Hoffman II titkos társaságok és Pszichológiai hadviselés
 

Következtetésképpen

Ez a cikk megvizsgálta a nagy gondolkodók a tömegtájékoztatás területén, a média hatalmi struktúra és az alkalmazott technikák, hogy manipulálják a tömegeket. Úgy vélem, ez az információ elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük a "miért" a tárgyalt témák az éber állampolgár . A "tömeg lakosság" versus "uralkodó osztály" dichotómia leírt számos cikket nem egy "összeesküvés-elmélet" (ismét, utálom ezt a kifejezést), de a valóság az, hogy már egyértelműen a munkálatok néhány a 20. század egyik legbefolyásosabb férfiak.
Lippmann, Bernays és Lasswell mind kijelentették, hogy a nyilvánosság nem illik dönteni saját sorsáról, ami a benne rejlő cél a demokrácia. Ehelyett szólított fel cryptocracy, egy rejtett kormány, uralkodó osztály felelős a "megzavarodott állomány." Ahogy a gondolatok továbbra is alkalmazzák a társadalom, egyre inkább egyértelművé válik, hogy egy tudatlan lakosság nem akadálya, hogy a vezetők kell foglalkoznak: Ez valami kívánatos, sőt szükséges, hogy biztosítsuk a teljes vezetést. Egy tudatlan lakosság nem ismeri a jogait, nem keresi a nagyobb problémák megértésének és nem vonja kétségbe hatóságok. Egyszerűen következik trendeket. Népszerű kultúra ellát, és táplálva tudatlanság folyamatosan szolgálja ki az agy zsibbasztó szórakoztató és spotlighting degenerált hírességek is bálványozta. Sokan kérdezik: "Van úgy, hogy hagyja abba ezt?" Igen, van. STOP vásárol a szar és egy könyvet olvasott.
"Ha egy nemzet elvárja, hogy tudatlan és szabad, arra számít, hogy mi soha nem volt és soha nem is lesz."
- Thomas Jefferson
 


Miért fordult véres szabadságharcba Március 15 - Rothschildok és pénzkibocsátás


Mivel köztudott, hogy az európai (sőt amerikai) forradalmak hátterében mindig kivétel nélkül a Rothschildok által uralt és irányított szabadkőműves elit állt, ezért érdemes megvizsgálnunk vajon a magyar szabadságharc esetében ez másként történt-e. Sajnos a válasz az: hogy NEM.

Természetesen a szabadkőműves Magyar (?) Tudományos Akadémia a történelemhamisítás szokásos eszközeivel ezt a vonalat kitörölte a történelemből és az oktatásból is. 
Attól viszont az igazság még igazság, hogy senki nem hiszi el vagy tudja... 
A hazugság pedig mindig hazugság marad, még ha mindenki azt hiszi is vagy úgy tudja.... 


Nézzük meg, mi is történt ! A bécsi Rothschild-ház adósságba kényszerítési kísérletének az elutasítása miatt tört ki a háború 1848 szeptemberében, és alakult át a békés forradalom véres háborúvá.
Már a reformkorban is az volt a magyar társadalom egyik legfontosabb problémája, hogy a magyar pénzügyeket monopóliumként egy bécsi magánbank intézte. Magyarországon nem volt bankhitel. A pénz amiatt áramlott ki az országból, hogy kiszolgálja ezt a bécsi bankot. De kiáramlott a pénz adók, regálék, kölcsönök, a kölcsönök kamatai, vámok, kincstári jegyek és a császári katonaság elszállásolási költségei formájában is.
A bankárok hatalma 1848-2011 - Darvas-Kozma József beszéde 2012 március 15-én 


Darvas-Kozma József beszéde 2012 március 15-én



Amikor 1848-ban a szabadkőműves Kossuth Lajos lett a pénzügyminiszter, azonnal hozzáfogott az üres államkassza megtöltéséhez, és egy bankjegynyomda felállításához. A gazdasági élet működését biztosító, fedezettel bíró magyar pénzt akart bevezetni.
A bécsi Rothschild-ház irányítása alatt állott Osztrák Nemzeti Bank, az ONB, azonban nem volt hajlandó valódi pénzre beváltani az általa kibocsátott bankjegyeket, és egyidejűleg gyorsított ütemben vonta ki a nemesfém-és ércpénzt külföldre. 

Kossuth felvételi kérelme a szabadkőműves páholyba: 
A szabadkőművesek Cincinnati 133. sz. páholya érdemes főmesterének, felügyelőinek és testvéreinek.
     Alulírottak alázatos kérelme azt bizonyítja, hogy miután hosszú idő óta kedvező véleménye volt az Önök õsi intézményéről, vágyódik arra, hogy mint tag felvétessék, ha erre érdemesnek találtatik.
     Mivel száműzött, a szabadság ügye miatt nincs állandó lakóhelye; most Cincinnatiban tartózkodik; kora 49 1/2 év; foglalkozása visszaszerezni hazájának, Magyarországnak nemzeti függetlenségét és más nemzetekkel együttműködve megteremteni a polgári és vallásszabadságot Európában.
Cincinnati 1852. febr. 18.
Kossuth Lajos”


Kossuth ezért már 1848. április 19-én rendeletileg tiltotta meg az arany és az ezüst külföldre vitelét. Terve az volt, hogy 5 millió pengő-pénz alapján mintegy tizenkét-és fél millió forintnyi pénztárjegyet bocsát ki. (ahogy ezt már Lincoln vagy Kennedy esetében láthattuk...Szerk.)
A Rothschild érdekeltségű ONB azonban azt akarta, hogy a magyar kormány tőle vegyen fel 12 millió forint hitelpénzt, de azzal a feltétellel, hogy 
a magyar kormány ismerje el az ONB bankjegykibocsátó monopóliumát Magyarország területén, és fizessen kamatot a Rothschildok által nyújtott hitelpénz után. Kossuth ezt elutasította, és az önálló magyar pénz mellett döntött. A pénzügyekben megmutatkozó kibékíthetetlen ellentét vezetett el a fegyveres konfliktushoz, amelyből végül szabadságharc és függetlenségi háború lett.
A szabadságharc bukását követően az ONB összes kívánsága teljesült. Magyarországon 1873-ban már 482 pénzintézet, 160 különböző biztosító intézet, de csak 164 nagyobb iparvállalat működött. Ezek szinte mind a Rothschild-ház által irányított pénzkartellhez kapcsolódtak valamilyen módon. Az informális pénzkartell működését irányító és végző bankárhatalom a személyi kapcsolatokon, és a gondosan kiépített összefonódásokon keresztül biztosította pénzügyi egyeduralmát. A szabadságharc után az ONB és a mögötte álló nemzetközi pénzkartell erőteljes nyomást gyakorolt a Habsburg uralkodóházra és a kormányzatra, hogy az keményen lépjen fel az önálló magyar pénzt követelő magyar kormánnyal szemben.


A kiegyezés után az osztrák-magyar pénzrendszer közösségét biztosították. Magyarország az ONB bankjegy kibocsátási monopóliumát ugyan formálisan nem ismerte el, a tényleges állapot azonban az volt, hogy az ONB által kibocsátott bankjegyek forgalomban voltak ugyanúgy, mint bármely más állam pénzei.
A magyar pénzügyi és gazdasági élet irányítói a XIX. század második felében az ismétlődő válságokat az ONB tudatos pénzügyi manipulációjának tulajdonították. A Magyarországon rendszeresen visszatérő válságok nem termelési anarchia következményei voltak. A rejtőzködő szuperkartell, vagyis a pénzügyeket a háttérből irányító érdekcsoport, idézte elő a válságokat, mégpedig úgy, hogy Magyarország nemzetgazdaságának egészét az ellenőrzése alá vonta, és átvette a többi alkartellnek tekinthető kisebb kartell irányítását is. A szuperkartell a bécsi Rothschild-érdekeltség irányítása alatt álló, bécsi központból szervezett és ellenőrzött termelési és pénzügyi viszonyokat hozott létre. A Monarchia részét képező Magyar Királyságban nem volt a Rothschild-érdekeltségtől független egyetlen jelentős vállalat sem. Magyarország nemzetgazdasága a Rothschild-ház hegemóniája alatt működött. Egyfajta korporációs uralomról beszélhetünk. Az egész ország ipari és kereskedelmi élete egyetlen pénzügyi szervezet láthatatlan, kellően álcázott, de erős akaratának volt alárendelve.

A magyarok sajnos nem tudták, hogy kivel állnak szemben, mert az elrejtőzött az arctalan pénzviszonyokban. A magyar társadalom a király ellen fordult, de az ellenség valójában egy rejtőzködő pénzcsoport volt. Az emberek nem voltak tudatában, hogy a nemzetközi pénzoligarchia létrejöttével a kamatozó hitelpénzrendszer vette át fokozatosan az irányítást. A pénzoligarchia azonban nemcsak kamatszedés formájában fosztogatta az országot, de úgy is, hogy titkos-kartellt hozott létre, és ezzel egész Magyarországot gazdasági függőségbe tudta taszítani. Ez pedig lehetővé tette az értékteremtő munka eredményének egyre növekvő kisajátítását hitelezési és kartellezési technikákkal.

A Rothschild-ház az általa irányított láthatatlan pénzkartell létezését minden lehetséges módon titkolta. Ebben volt a fő ereje. Így történhetett meg, hogy a Monarchián belül egész Magyarország egy zárt vadaskerthez vált hasonlóvá, bekerítve egyetlen pénzcsoport hatalmának láthatatlan, de annál inkább érezhető acélkerítésével. Ebben a körülkerített vadaskertben a kamatgyarmattá vált Magyarországon a vad nem volt más, mint a magyar nép, amely a kerítésig futhatott, de azon túlra már nem juthatott.A Monarchián belül Magyarország csak a külső kényszerek hatására lépett be abba a világháborúba, amelyet - ma már bizonyíthatóan - a szuper gazdag beruházó bankárokból álló nagy hatalmú nemzetközi pénzkartell készített elő és robbantott ki. 


Ahogy olvashattátok a modern kori rabszolgatartás és uralom fenntartásának eszköze mindig ugyanaz: a pénzkibocsátás jogának magánkézben tartása és ezáltal adósságalapú pénz létrehozása. 
Ez a mai napig így van: aki megkérdőjelezi a magánkézben lévő FED vagy Európai Központi Bank pénzkibocsátási jogát és saját (netán nemesfémfedezettel rendelkező) bankjegykibocsátást szeretne bevezetni - J.F.Kennedyhez hasonlóan az Elit mindig könyörtelenül megsemmisíti.

Mivel ennek a nemzetközi pénzkartellnek a létezése gyakorlatilag a köztudatból ki van tiltva és nevetségessé téve az, aki szóba hozza.... így biztosítva is van, hogy teljesen szabadon és minden kontroll nélkül működhessen nemzetek és államok feletti hatalommal.
Ha netán valaki elég hatalomra és anyagi forrásra tesz szert ahhoz, hogy kísérletet tegyen az Illuminati-pénzrendszere alóli kibújásra (A. Lincoln, J.F. Kennedy, Saddam Hussein, M. Kadhaffi, Hugo Chavez...) hamarosan jobb létre szenderül.... vagy országával együtt elsöpri valami "titokzatos erő" helyreállítva a "demokráciát".... (SBG Buddha) 


Kapcsolódó cikkek: 
Kötelező tudás! A magyarság küldetése és történelmünk elhallgatott részei
Szabadkőművesek légvárai - Hihetetlenül FONTOS !
Ébredj rá ! Miért izzik a levegő Magyarország körül... Mi az igazi probléma?
A történelem legnagyobb titka derülhet ki - A FED 2,420,937.4 tonna aranyat lopott össze és irányította a történelmet


NEM! NEM! SOHA! Trianon 1920. Június 4. Magyarország elrablása és a szabadkőművesek



JÓZSEF ATTILA - NEM ! NEM ! SOHA !
A háttérerők paktuma egy nemzet ellen egyben
Magyarország tragédiája ...

Egyetlen országot sem raboltak el ilyen gyalázatosan és jogtalanul !


József Attila - Nem,nem,soha!


Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,

Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!

Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!

Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!


Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,

Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,

Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,

Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!


Majd nemes haraggal rohanunk előre,

Vérkeresztet festünk majd a határkőre

És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!!

Szembeszállunk mi a poklok kapuival!


Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,

Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ

Teljes egészében, mint nem is oly régen

És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,

Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!

Felhatol az égig haragos szózatunk:

Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.


Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,

Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!

Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:

Nem engedjük soha! soha Árpád honát!


Trianon és a Szabadkőművesség 

- Raffay Ernő történész előadása


Raffay Ernő: Szabadkőművesek Trianon előtt


Szabadkőművesek Trianon előtt - miért fordult radikális irányba a titkos társaság
RAFFAY ERNŐ könyveiben egyedülálló módon, kifejezetten szabadkőműves levéltári források alapján mutatja be a titkos szervezet Trianon előtti működését a történelmi Magyarországon.
Részletesen vizsgálja az 1867. évi kiegyezés utáni évek történetétamikor megalakultak a kétféle rítushoz tartozó szabadkőműves páholyok. 
Bemutatja a két nagypáholy közötti tárgyalásokat, amelyek végül 1886-ban az egyesüléshez vezettek.
A szerző arra is rávilágít, hogy milyen okok miatt és milyen tartalmi elemekkel változik, alakul át a hazai szabadkőművesség. Kiderül, hogy radikális irányba miért fordul a titkos társaság, illetve 
miért kezdi meg a küzdelmet a magyar államrend ellen.

A titkosan működő társaság saját szabályzatait és a legtöbb korabeli vonatkozó magyar törvényt megsértve politikai szerepvállalásba kezd, amelynek 
egyetlen fő célja: a keresztény magyar állam megdöntése. Miután ennek egyik legfőbb támasza a katolikus egyház, így soha nem látott küzdelemben próbálják ellehetetleníteni, lejáratni és megsemmisíteni a legnagyobb keresztény erőt.
Megtudhatjuk, hogy kik állnak a küzdelem élén és a hátterében, kik lesznek a szövetségeseik és azt, hogy a zsidóságnak milyen szerepe van a 'sikeres stratégiában'.

N1 KÁVÉZÓ - vendég: Raffay Ernő "A dualista időszakban már volt egy nagy migránshullám: a zsidóság."



https://www.youtube.com/watch?v=WuLm4Jt7WX4



Az "átalakult" Jobbik is csak nevében és kommunikációjában jobboldali párt 
HALLGATVA EZT A FELSZÓLALÁST, MÁR BIZTOSAK LEHETÜNK ABBAN: 
- AZ "ÁTALAKULT" JOBBIK IS CSAK NEVÉBEN ÉS KOMMUNIKÁCIÓJÁBAN JOBBOLDALI PÁRT! 
- Valójában beállt a sorba, a népet eláruló PAKTUMOZÓK sorába! 
- Éppen ezért, biztosak lehetünk benne, hogy csak nevében "nép"-párt! 
- Ez azért tragikus, mert akinek - és családjának - a PAKTUM a halálos ítéletet jelentette az 1990-es évek elején, biztos lehet abban, hogy a JOBBIK is arra az ingoványra "építkezik" "szakszerű" vezetőségi tagjaival az élen, amelyik az EU NÉPESSÉGCSÖKKENTŐ programját fogja megvalósítani. 
- A programja kizárólag szavazatgyűjtő nemzeti-program lesz a jövőben is, pont, mint a 2014-es! Az a program is úgy lett megfogalmazva, mint egy MAGYAR NEMZETI ÉRDEKET felválló program! Miközben, tudván tudták, hogy az nem lehet összhangban az EU "liberális" népességcsökkentő gazdasági programjával! 
- De őket az már NEM fogja érdekli, miután kormányzati tényezővé válhatnak!!! 
- A Jobbik marad az, ami eddig is volt: - magát magyarnak hazudó, de idegen érdekeket kiszolgáló és megvalósító parlamenti és esetleg kormányzó párt!!! 
- És még valami, ami egészen bizonyossá vált számomra, mégpedig az, hogy a becsődöltetett szocializmus romjain akarja megvalósítani azt a bizonyos, nemzetmentőnek hazudott gazdasági programját. Legfeljebb, nem nyiltan kötik meg Köves Slomóékkal az oktatási- és kulturális programjukat, mint a Fidesz, hanem suttyomban, amúgy titkos-szolgálatosan! 
Mert, kétsége se legyen senkinek afelöl, hogy az átalakult "néppárti" Jobbik nem a titkos szolgálatok forgatókönyve szerint fog továbbra is működni!!!! Ez azt jelenti, hogy csak kommunikációjában lesz Jobbik, mert benne lesz MINDEN HÁTTÉRALKUBAN ami miatt Magyarország és a benne élő magyarság kiszolgáltatottsága megmarad!!! 
Bóna Mária Ilona 
Megjegyzés: a Jobbik mozgalomból párttá alakulás és paralamenti próbálkozás idején (~2006) birítékoltam és jeleztem, a vége az lesz, hogy besimul, megalkuszik, de soha sem nyer a "demokratikus" játékszabályok szerint, mint új erő és mint nemzeti képviselet(KJ mindenes) 



Bejegyezte: SBG Buddha 


Novák Előd utolsó parlamenti felszólalása


Mesterházy beszólt Nováknak az utolsó vitában, üdvözölve távozását






INTERJÚ

Vona Gábor: Lemondok, ha veszítünk 2018-ban

Katona Mariann, 2016. június 11., szombat 06:00 
Vona Gábor kizártnak tartja, hogy 2018-ban egy-egy körzetben a Jobbik a baloldali jelölt támogatása miatt ne induljon
 Vona Gábor kizártnak tartja, hogy 2018-ban egy-egy körzetben a Jobbik a baloldali jelölt támogatása miatt ne induljon
Fotó: Székelyhidi Balázs / Magyar Nemzet
Lemond a Jobbik elnöki posztjáról Vona Gábor, ha pártja 2018-ban nem nyeri meg a választásokat – a pártelnök erről a Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt. Azt azonban egyelőre nem tudta megmondani, hogy mi jönne egy ilyen lépés után, hiszen nem mindegy az sem, hogy ha veszítenek, milyen arányban. A pártelnök kifejtette azt is: már régóta érlelődött benne a döntés, hogy Novák Elődöt nem engedi a jövőben alelnöknek. Elmondása szerint nem a kritikussága, hanem a fegyelmezetlensége volt a baj.
Mióta készült arra, hogy Novák Elődöt háttérbe szorítsa?
– Folyamatosan voltak közöttünk nézetkülönbségek, de az a döntés, hogy az elnökségi tagságát megvétózzam, bár érlelődött bennem hosszú időn keresztül, akkor született meg, amikor vele is közöltem. Azt pedig, hogy a frakcióból is mennie kell – amiről egyébként a képviselőcsoport döntött –, a tisztújító kongresszust megelőző másfél hónap tapasztalatai és folyamatai érlelték meg bennem. A kongresszus utáni napokban én is beszéltem frakciótagokkal, és több képviselő engem is megkeresett, hogy mi lesz ezután, mert nincs meg az a bizalmi légkör, ami szükséges a közös munkához. Én is beláttam, hogy olyan sebeket okoztunk egymásnak, amiket nem lehet már begyógyítani.
A frakcióban legalább egy éve vannak olyan hangok, amelyek szerint nem lehet hiteles a néppártosodási folyamat Novák Előddel. Ezek nyilván eljutottak önhöz mint első számú vezetőhöz…
– Egy politikai közösségben mindenkinek vannak szimpatizánsai és ellenfelei is; ha egy vezető állandóan csak sugalmazásokra vagy az ilyen hangokra alapozná a döntéseit, akkor nagy gondban lenne. Engem az ilyen jellegű hangok nem szoktak befolyásolni.
Ha érlelődött önben a háttérbe szorításról szóló gondolat, akkor tulajdonképpen kapóra jött, hogy kiszivárgott Novák Előd szándéknyilatkozata, ami végül a kizáráshoz vezetett.
– Ezt azért nem mondanám, ez már kicsit a politikai thriller kategóriája. Novák Előd szándéknyilatkozatában engem és az elnökséget is értek olyan, egyébként igaztalan vádak, amiket az ember nem tesz ki az ablakba.
Novák Előd azt állítja, hogy a kritikusokat szorította ki a pártvezetésből.
– Nekem a kritika soha nem jelentett problémát, sőt, igénylem is a jó szándékú, konstruktív felvetéseket. Politikai vezetőként, kormányra készülő párt elnökeként viszont nemcsak a jó szándékú kritikát, de a fegyelmezettséget is elvárom. Előd a fegyelmezetlenséget és a kritikát sokszor összekeverte. Azt be kell látni, hogy egy politikai közösséget akkor lehet működtetni, ha mindenki tartja a sort. Ha van egy fenegyerek a pártban, neki kell legjobban tartania a sort, hiszen tudnia kell, hogy mikor és hol lehet adott esetben a határokat feszegetni.
A Novák Előddel történtek után lesz, aki meri majd önt kritizálni?
– Biztosan, hiszen az elnökség tagjai erős, fajsúlyos emberek, akik ha a véleményük az enyémmel ellentétes, ahogy eddig is, úgy a jövőben is fel fogják vállalni. Azt persze nem bánom, ha az elmúlt másfél hónapnak a tanulsága a pártban az lesz, hogy a közösségen belüli vitáknak megvan a helyük, de a közösségen belüli fegyelmezetlenségnek nincs.
Ez nem azt üzeni, hogy a kritikus előbb-utóbb búcsúzhat a tisztségeitől?
– Nem. Ahogy mondtam, a kritika nélkülözhetetlen komponense a sikernek. De valamit látni kell. Azért a pártban elsőként mégis az elnök viszi vásárra a bőrét. Ha a Jobbik sikertelen, azt Vona Gáborhoz fogják kapcsolni. Szerintem teljesen jogos elvárás, hogy ha nekem van egy stratégiám, van egy vízióm, van egy elképzelésem, hogy merre kell mennünk, akkor a körülöttem lévők azt tegyék, ami a dolguk. Hiszen a felelősséget leginkább én viselem.
Éppen emiatt állították párhuzamba Orbán Viktorral. Nem érzi, hogy egy vezetőközpontú pártot hoz létre?
– Engem egy dolog motivál, hogy a Jobbik sikeres legyen. Ha a XXI. században az a párt lehet sikeres, ahol erős a vezető, és erős kézzel irányít, akkor én hajlandó vagyok erre. Ez nem az én érdekem, hanem a párté és a szavazóinké.
Tart Novák Előd bosszújától?
– Már többször átéltem azt, hogy a Jobbikból távozók visszalövöldöznek rám vagy a politikai közösségre, ahol korábban dolgoztak. Én ezzel együtt élek. Viszont Elődnek az elmúlt néhány napban mutatott viselkedéséből arra következtetek, hogy ilyen nem lesz. Lemondott a mandátumáról, nagyon méltóságteljesen kezelte a helyzetet. Amikor behozta a frakcióirodába a lemondónyilatkozatát, kezet is fogtunk. Azt gondolom, hogy bármennyire is nehéz volt ez a helyzet mindannyiunk számára, sikerült úgy elválnunk, ahogy illik azoknak, akik hosszú éveken keresztül együtt küzdöttek egy célért. Bízom benne, hogy ez a jövőben is így marad.
Nem fél attól, hogy Novák Előd háttérbe szorításával most azok csalódtak önben, akik a kezdetektől ott voltak a Jobbik mellett?
– Én is ott voltam a kezdetektől fogva a párt alapításánál, ahogy ott volt például Szávay István is.
Az alapításkor azért a Jobbik még lényegesen radikálisabb hangot ütött meg, és ezt az irányvonalat az utóbbi időben Novák Előd jelenítette meg. Ennek a szavazói körnek az esetleges lemorzsolódásától nem fél?
– Én az ilyentől soha nem szoktam félni. Hiszek abban, hogy amit képviselek, az helyes és jó, előreviszi a közösséget is, és adott esetben az országot is. Bízom benne, hogy meg tudom erről győzni a környezetemet és a szavazókat is. A Jobbiknak mint nemzeti néppártnak az a feladata, hogy megnyerje magának a többség bizalmát.
Novák Előddel kormányképes volt a Jobbik?
– Azt gondolom, hogy Előd inkább mozgalmár, mint politikus. A mozgalmárok közösséget tudnak szervezni, de nem biztos, hogy tudnak vezetni egy országot.
Toroczkai László inkább politikus vagy mozgalmár?
– Ő mozgalmárból lett politikus. Nem szabad elfelejteni, hogy ő már kormányoz egy közösséget Ásotthalom polgármestereként.
Toroczkai Lászlót sokak elsősorban a székházostromhoz vagy a Bank Centerben történtekhez kötik, ami miatt éppen nemrég ítélték el. Belefér ezzel együtt egy szalonképesebb, néppártibb Jobbikba?
– Szerintem igen. A Jobbik a néppártosodás folyamatával a politikai kamaszkorból a politikai felnőttkorba lépett. Azt gondolom, hogy az elkövetkező két év már nem arról szól, hogy Toroczkai László kicsoda, vagy én ki vagyok; hogy volt, mi volt. Volt, ahogy volt. A kongresszusra én úgy tekintek, mint a néppártosodás folyamatának lezárására. Aznap számomra a Jobbik nemzeti néppárttá vált, és ennek a felelősségével kell tovább dolgoznunk. Majd 2018-ban az emberek eldöntik, hogy kellően érettnek, felelősnek, alkalmasnak tartanak-e bennünket a kormányzásra vagy sem.
Ha az emberek nem fogják így gondolni – miközben ön kifejezetten ennek érdekében döntött egy személyben több alelnök megvétózása mellett –, az a személyes kudarca lesz?
– Én ráérnék. 38 éves leszek nyáron, politikai értelemben még nagyon fiatal vagyok. Azt gondolom, hogy az ország nem ér rá. Érzem azt a nyomást, hogy nagyon sokan bennünk látják az utolsó esélyt. Számomra, ha 2018-ban nem nyerjük meg a választást, az igenis kudarc lesz.
Következményekkel?
– Ha így alakul, le fogom vonni a konzekvenciát, és lemondok. Én vállalom a felelősséget, ha győzünk, akkor is, ha veszítünk, akkor is.
Automatikusan le tud mondani az elnök a Jobbikban, vagy jóvá kell hagynia a párt valamelyik vezető testületének?
– Ha lemondok az elnökségről, akkor össze kell hívni egy rendkívüli tisztújító kongresszust, ahol meg kell választani a párt új vezetését.
Vagyis indulhat ön is újra?
– Igen, de hogy mi lesz, az majd eldől. Ha mondjuk egy százalékkal szenved vereséget a Jobbik, az nem feltétlenül jelent a politika pályafutásomban olyan törést, ami miatt le kell vonulnom a pályáról. De attól függetlenül nekem kudarc lesz. Egy dolgot tudok most, hogy nyerni szeretnék, nem magam, hanem az ország miatt.
A választási győzelemhez a jelenlegi rendszerben fontosak az egyéni körzetek. Az időközi választások tapasztalatai szerint ahol az ellenzék győzni tudott, ott a választók kiválasztottak a Fidesz indulójával szemben egy jelöltet, és azt támogatták. Viszont általában nem a jobbikost…
– Ózdon, Tapolcán vagy éppen nem olyan régen Kocsordon mi nyertünk. 2018-ban valóban az lesz a tét, hogy a Fidesz leváltását akaró társadalmi többség a baloldalban vagy a Jobbikban látja-e a legesélyesebb erőt. Amelyikben látni fogja, az fog győzni. Biztos lesznek olyan választókerületek, ahol ez nem lesz egyértelmű, mert mondjuk hasonlóan erős lesz az MSZP és a Jobbik jelöltje is, de van most két évünk, hogy mindenhol megtaláljuk a legalkalmasabb embert.
Ahol mégis a baloldal jelöltje bizonyulna jobbnak, elképzelhető, hogy a Jobbik nem indul majd csak azért, hogy ne osszák meg az ellenzéki szavazókat?
– Nem. A mi nemzeti néppártunknak nem csupán az a feladata, hogy leváltsa az Orbán-kormányt, le kell váltani a Fideszt és a XX. századi baloldali pártokat is. Nekem az nem öröm, ha Orbán Viktort leváltja Gyurcsány Ferenc vagy Tóbiás József. Az engem nem nyugtat meg, és szerintem az országot sem.
A napokban is volt egy időközi választás. Hogy érintette, hogy éppen a Demokratikus Koalíció verte meg a Jobbikot Dunaújvárosban?
– Nem örültem neki, de azt látni kell, hogy a Fidesz és a baloldal támogatottsága is százalékosan csökkent, míg a miénk nőtt. Dunaújváros érintett részében nem mi voltunk az esélyesek, mégis majdnem húsz százalékot értünk el. Ez a pohár félig tele van, és félig üres, attól függ, honnan nézzük.
Kevesebb mint két év van hátra a 2018-as választásokig, mit tud addig tenni?
– Nagyon sok feladat van még előttünk. A szervezeti struktúrát professzionálisabbá, hatékonyabbá kell tenni, az értelmiségi holdudvart meg kell erősíteni, és a nemzetközi kapcsolatainkba is nagyobb energiát kell fektetni. Szintén fontosnak tartom, hogy az általam modern konzervativizmusnak nevezett eszmei alapjainkat konkrétan és bővebben is kifejtsük. Ezen az úton járunk már három éve, de most fordulunk a célegyenesbe, és ilyenkor kell a legjobb formába kerülni.
Erősítené a nemzetközi kapcsolatokat, de a legutóbbi, diplomatáknak szervezett rendezvényükön a nyugati hatalmak közül egyedül a németek képviseltették magukat. Nem kevés ez?
– Az fontos, hogy a németek ott voltak, hiszen korábban ők sem jöttek el. Tíz nagykövet is részt vett a reggelin, köztük nagyhatalmaké is.
A briteknél és az osztrákoknál ugyanakkor irányelv, hogy – mint az egyik nagykövetségen fogalmaztak – olyan extrém párt, mint a Jobbik, rendezvényeire nem mennek el…
– Ezek olyan diplomáciai megnyilatkozások, amiket az idő el fog söpörni. Nagy-Britanniában a UKIP az európai parlamenti választásokon elképesztő eredményeket ért el. Ausztriában az FPÖ majdnem megnyerte az államfőválasztást. Minden változik, és azt gondolom, hogy azok, akik most extrém pártnak nevezik a Jobbikot, lehet, hogy három-négy év múlva már nem lesznek sehol. Azok a pártok pedig, amelyeket most extrémnek neveznek, Európát fogják vezetni. Én úgy látom, hogy ez a tendencia.
Térjünk rá a parlamenti munkára, még ön a frakcióvezető. Tudja, hogy mi az a zsúrpubi?
– Nem. Az viszont jól látható, hogy miniszterelnök úr beleszeretett ebbe a kifejezésbe, amit szerintem nem is ő talált ki. Ha mi szerinte cuki zsúrpubik vagyunk, hát legyen, de mi szeretnénk ennek az országnak a javát. Orbán Viktor viszont egy kiégett ember, akit semmi más nem érdekel, csak a lopás és a foci.
Orbán Viktor nemcsak jelzőkkel látja el a Jobbikot, de látszólag fel van készülve önökből. Hétről hétre előhúz valamit, legutóbb Volner Jánosról mondta, hogy adócsaló. Nem fél attól, hogy mi lesz itt a kampányban?
– Nem tudom, hogy mit tudnak még előhúzni, de hogy a Fidesz ránk fordult, azt érzem. Én ennek örülök, mert az látszik, hogy Orbán Viktornak kellemetlenek a kérdéseink, és külön készülnie kell rájuk. Ha a 2018-as választásokat meg kívánjuk nyerni, nekem Orbán Viktort is meg kell vernem.
A 2014-es kampányban azért csak kirobbant a Kovács Béla-ügy…
– Én nem így élek, a Fidesztől sem félek. Ha támadnak minket, akkor válaszolni fogunk. Nekünk is van bőven a tarsolyunkban, mi is készülünk arra, hogy ha birkózni kell, akkor mi is felvesszük a birkózódresszünket, és lebirkózzuk a Fideszt.
Meséljen!
– Ha úgy alakul, mindenki megláthatja majd.
Néhány napja a Jobbik biztosította a kétharmadot a Fidesznek az alaptörvény módosításához, hogy terrorveszélyhelyzet néven új különleges jogrend jöjjön létre. Ennyire bíznak a kormányban?
– Ahhoz képest, ahonnan ez az egész elindult, az elfogadott javaslat egy nagyon visszanyesett elképzelés, és valóban a terrorveszélyről szól. Úgy döntöttünk, hogy nem kívánunk pártpolitikát csinálni ebből a kérdésből, és ezért támogattuk.
Véleménye szerint kell tartani a bevándorlási hullám újabb erősödésétől?
– Szerintem igen, és érzek esélyt arra, hogy a kormány ezt a kérdést politikai okokból, ha kell, továbbra is napirenden akarja tartani. Orbán Viktor népszerűsége lényegében ezen az egy szálon függ. Ha van migráns, van Fidesz-kormány, ha nincs migráns, nincs Fidesz-kormány. Hiába mond mást, a háttérben abban érdekelt, hogy a migráció veszélyét ma a magyar társadalomban folyamatosan demonstrálja. Hogy ez meddig jut el a gyakorlatban, a Fidesz felelősségtudatától függ. Én bízom benne, hogy ők sem terveznek olyat, ami az országnak rossz.
Nagyjából fél éve nincs látható migráns, mégis a Fidesz vezeti a közvélemény-kutatásokat…
– Azért szivárognak át a kerítésen. Hogyha az amúgy is nagyon nehezen döcögő Törökország–EU-megállapodás összeomlik, akkor el lehet képzelni, hogy milyen nyomás nehezedhet ismét Magyarországra.


Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 06. 11.


Vona Gábor sajtótájékoztatója (2016.06.08.)



Vona: Bizalmi szálaknak kell helyreállnia

2016. június 8., szerda 19:32, frissítve: szerda 19:41 


Semmiféle etikai beadvány nincs, amely indokolná Novák Előd párttagságának megszüntetését – mondta Vona Gábor pártelnök Magyarország élőben című műsorunkban.
A politikus szerint azután rendült meg a bizalom a Jobbik elnökségében Novák Előd iránt, miután a párt tisztújító kongresszusán közzétette alelnökjelölti szándéknyilatkozatát. A pártelnök megerősítette: Dúró Dóra, Novák Előd felesége továbbra is élvezi az elnökség bizalmát.

„Dúró Dóra nem azért a képviselőnk, nem azért az oktatási bizottság elnöke, nem azért a »valódi nemzeti konzultáció« egyik arca, mert Novák Előd felesége, hanem azért, mert alkalmas rá. S ebben a helyzetben én azt gondolom, hogy nekem az a feladatom és az a felelősségem, hogy őt segítsem abban, hogy túl tudjon jutni ezen a helyzeten emberileg és szakpolitikailag is. Én ezt meg fogom tenni, segíteni fogom őt, ami, még egyszer mondom, nem egyszerű helyzet, hiszen bizalmi szálaknak kell helyreállnia. Neki is meg kell tudni bízni abban a frakcióban, amelyik a férjét kizárta. A frakciónak is meg kell tudni bízni benne, tehát ez nem egy egyszerű emberi szituáció. Én azt gondolom, nekem vezetőként nemcsak akkor kell tudnom határozottnak lenni, amikor valakitől meg kell válnunk, hanem akkor is tudnom kell határozottnak lenni, amikor valakit meg kell tartanunk” – fejtette ki Vona Gábor.
Tekints meg a teljes beszélgetést:



Ezért nem találsz munkát normális fizetésért! 

diéta.net adatlistazo.hu
Ezért nem kapsz munkát
12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmondom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem. 
Ezért nem találsz munkát normális fizetésért!
Nőt nem alkalmaznék. 

Ennek végtelenül egyszerű oka van: a nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát. 

Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 év szabadságra menne és ezalatt nem lehet kirúgni. Ha két gyereket is szül, 6 évig. 

Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki. Amikor visszajön, kénytelen lennék azt kirúgni, aki addig helyette dolgozott. A szülésről visszaérkezett nőnek köteles lennék felemelni a fizetését az akkori szintre és rögtön kiadni az addig összegyűlt fizetett szabadságát. A munkát 2-4 hónap fizetett szabadsággal kezdené. 

50 év felettit sem alkalmaznék. 

Pedig a legtapasztaltabb szakemberekkel semmi bajom sincsen. Azért nem alkalmaznám őket, mert hamarosan védett korba lépnek. Akkor pedig hasonló csapdába esnék velük, mint a nőkkel. Védett korban lévőt nem lehet kirúgni, ezért akkor is kénytelen lennék 5 éven át fizetni a védett korú fizetését és járulékait, ha egyáltalán nem dolgozik normálisan, legalább elfogadható szinten. Nem rúghatnám ki, de mivel valakinek dolgoznia is kellene, kénytelen lennék felvenni helyette még egy embert, aki dolgozik is. Felőlem lehetnek védettek a nyugdíjazás előtt, csak akkor fel sem veszem őket. 

Csak 25-50 éves férfiakat alkalmaznék. 

Őket is nagy kockázattal jár felvenni, hiszen őket sincs jogom csak úgy kirúgni, ha bármilyen okból (nincs elég bevételem, nem vagyok elégedett a munkájával) ki akarom. Jó eséllyel beperelnek, és jó eséllyel megnyerik. De ezt a kockázatot még kezelném. 

514 000 forintomba kerülnél havonta: 
Ezért nem találsz munkát normális fizetésért!

Ezek 2011-es adatok, a www.nettober.com kalkulátorból származnak. Amint látod, a 248 720 Ft fizetésed a cégemnek 514 000 Ft költséggel járna. Ezt a kétszeres szorzót csak azzal úszhatnánk meg, ha kevesebb fizetést adnék. De kevesebb fizetésért nem alkalmaználak, mert szerintem aki kétszázezer forint alatt keres, nem tud normálisan megélni. Depressziós lesz, nem végzi a munkáját rendesen, csak tönkretenné a cégemet és engem is. Ezért aztán kevesebb pénzért nem vagyok hajlandó senkinek munkát adni. 
Az állam sehol máshol nem veszi el a fizetésed több, mint felét. Bosszantó, hogy több, mint ötszázezret fizetek neked havonta, de kevesebbet kapsz meg belőle a felénél. Pláne, mert semmivel jobb egészségügyi ellátást nem kapsz majd, mint aki minimálbérre van bejelentve. 
Számolnom kellene azzal is, hogy egy 35 éves embernek 25 nap szabadság jár. Ez évente több, mint 1 hónapnyi munkanap. 12 ember munkájára lenne szükségem a cégben, ehhez 13 alkalmazottat kellene foglalkoztatnom. Hiszen 1 mindig szabadságon lenne. 
Ezek miatt még adnék is munkát. 
Nagyon vállalkozó szellemű ember vagyok. Eladnám a lakásomat és bérelt lakásba költöznék. Bíznék benne, hogy az így keletkező 30 milliós tőke elég lesz. Belevágnék bátran, és ha elbuknám a pénzt (ami elég valószínű), nem siránkoznék. 
Jó szolgáltatást nyújtana a cégem, jó munka pedig nincs normális munkakörülmények nélkül. 13 embert alkalmaznék. 12 munkájára lenne szükségem, +1 lenne aki az éppen szabadságon lévő helyett dolgozik. Velem együtt az összesen tehát 14 ember 158 nm normálisan berendezett, kényelmes irodában dolgozna. Ennek ára 10 /m2/hó bérleti díj, és 3,5 /m2/hó üzemeltetési díj mellett 2133 /hó lenne. 
Így alakulnának a cég költségei: 
Iroda: 580 000 Ft / hó 
Munkabérek: 13 x 514 000 Ft = 6 682 000 Ft / hó 
Egyéb költségek (könyvelés, marketing, fogyóeszközök stb): 1 000 000 Ft / hó 
Összesen: 8 262 000 Ft / hó. 
Elég rémisztő kis rezsi ugye? Ennyit kellene minden hónapban kifizetnem, tök függetlenül attól, hogy mekkora a bevételem. A jó hónapokban és a rossz hónapokban is. A nyári uborkaszezonban is, és karácsony előtt is, amikor alig dolgozunk. 
Ennyi ember átlagosan havi 1000 óra szolgáltatásnál többet nyújtani nem képes. A költségek kitermeléséhez, tehát a nullszaldóhoz 8 262 000 Ft / 1000 = 8262 Ft / óradíjszabással kellene eladni a cég szolgáltatását. De szükség van valamekkora profitra is. 
Nem vagyok kapzsi, szorít a piac is, 20% nyereség mellett döntenék. Így 9914 Ft / óra lenne a cég szolgáltatásának ára, ami kimondva 9914 Ft + ÁFA, azaz bruttó 12392 Ft. Kerekítenék (lefelé) és ennyiért hirdetném: 12 000 Ft / óra 
Ebből 2400 Ft az államé, 9600 Ft a cégé. Optimista ember vagyok. Ütne a marketing, tökéletesen bejönne a számításom, sikerülne átlagosan havi 1000 óra szolgáltatást értékesíteni. Dübörögne az üzlet, minden alkalmazottammal szerencsém lenne, mindenkinek égne a keze alatt a munka. 
Így 1000 x 9600 Ft = 9 600 000 Ft / hó lenne a cégem bevétele. 
1 338 000 Ft / hó a profit. Ebből saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni a cégem, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz. 
Tehát 497 440 forintot keresnék, de vegyük figyelembe, hogy eladtam a 30 millió forintos lakásomat, és a cégre költöttem az árát. Ezért most 100 000 forintért lakást kellene bérelnem, egyébként nem lenne hol laknom. Meghúznám magam, nagyon keveset költenék, a feleségem is keresne, egyébként is állandóan dolgoznék, időm sem lenne költekezni, az alkalmazottaimmal szemben én hétvégén is napi 10-12 órát dolgoznék. 
Így havi 300 000 forintot tudnék megspórolni, a 30 milliós befektetésem 100 hónap alatt megtérülne. 9 év alatt összegyűjteném a 30 milliót, amit a cégbe fektettem, így ebből újra vennék egy saját lakást. Onnantól már nem kellene szűkölködnöm. Nem kellene lakást bérelnem, és lakásra sem spórolni. Úgy élnék, mint egy európai. 
Sok kedvem ilyen körülmények között -remélem érthető- nincsen eladni a lakásomat és vállalkozásba fektetni a pénzt. De 4 okból biztosan nem teszem meg: 
A konkurencia ugyanilyen szolgáltatást végez, csak fusiban, feketén, balkáni körülmények között, 3000 forintos óradíjért. Zsebbe kéri a pénzt, így ÁFA sincs rajta. Garanciát sem kell vállalnia, hivatalosan nem is vállal semmit, semminek nincs hivatalosan semmi nyoma. Nem kell irodát bérelnie, nem kell könyvelőt alkalmaznia. Napi 5 óra munkával így kényelmesen marad a zsebében 300 000 Ft. Esze ágában sincs hozzám jönni dolgozni, mert a cégemnél nem végezhetne kontármunkát, időre be kellene járni, szigorú szakmai követelményeknek kellene megfelelni, az ügyfeleket nem csaphatná be, és ha mégis gané munkát végezne, akkor kirúgnám. 
A konkurencia szabályos lejárató hadjáratot indítana a cégem ellen. Pénzéhes geciládának állítanának be, hiszen nálam 12 000 Ft, ami náluk 3000 Ft. Hiába védekeznék akárhogyan, a közvélemény szemében a cégem pénzrehajtós magyaremberellenes kizsákmányoló lenne, miközben az igazi tisztességes szakemberek a töredékéért becsületesen dolgoznak ... 
Az alkalmazottaim közül többen csak azért jönnének hozzám dolgozni, hogy eltanulják a szakma fortélyait, és ellopják a cég ügyfeleit. Azt hazudnák az ügyfeleknek, hogy tőlük ugyanazt megkapják majd, csak fusiban, féláron. Ekkor direkt mindenféle kárt okoznának a cégemnek, hogy kirúgjam őket. Ekkor beperelnének, hogy jogtalanul rúgtam ki őket, és nyernének. Közben a cégem drágán megszerzett, de már ellopott ügyfeleinek vígan dolgoznának feketén és még nekik állna feljebb. Mindenféle fórumon híresztelnék, hogy ők dolgoztak a cégemnél, tudják mit beszélnek: nem csak kurva drága, de nagyon szar is.
Mindezt hiába mondanám akárkinek, mindenki magasról tojna rá. 
Ezért nem kapsz munkát tőlem (és szerintem sok más mindezt megtapasztalt vállalkozótól sem) és ezért egyre több a munkanélküli, akik egyre kevesebbet vásárolnak és ezért egyre kevesebb ÁFA-t fizetnek. És ezért egyre kevesebb a normális cég, akik egyre kevesebb embert alkalmaznak és egyre kevesebb adót fizetnek és ezért van egyre kevesebb pénz a szociális juttatásokra, és ezért jönnek a munkatáborok. 
Én csak akkor adok majd munkát, ha: 
Kirúghatlak, ha akarlak. 
Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken. 
Ha az állam a legális fizetéseknek "csak" 30 százalékát veszi majd el. 
Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással. 
Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik. 
Amíg ezek nem változnak, tőlem nem kapsz munkát, az hétszentség. Amíg az állam mindenben a korrupciónak kedvez, nem vállalkozok semmire és nem adok munkát senkinek



Itt egy OECD-lista, amit Magyarország vezet – bár ne vezetné



A minimálbérre kivetett adó mértéke alapján listázta az államokat az OECD, 2013-as adatok alapján. Magyarország 33 százalékkal toronymagasan az első, utána Lettország következik 27, majd Lengyelország 26 százalékkal. A szervezet azzal a megjegyzéssel tette ki a Facebookra a listát, hogy a kormányoknak adópolitikájukkal segíteniük kellene a munkavállalókat és a munkáltatókat is.
Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Facebook-oldalán jelentette meg az alábbi listát azzal a megjegyzéssel, hogy az adópolitikának segítenie kellene az adott ország munkáltatóit és munkavállalóit.






További adatokért az OECD-tagországok foglalkoztatottjairól szóló éves jelentést érdemes átböngészni.







Új oligarchaháború: miért lett ellenség Spéder Zoltán?





Egyik napról a másikra kegyeltből kegyvesztetté vált Spéder Zoltán nagyvállalkozó. A mai hetilapok úgy vélik, megtalálták a hirtelen támadt kormányzati harag okát. Hátborzongató forgatókönyvek következnek. 
A kiindulási pont:
Spéder Zoltán volt OTP-alvezér, az ország 29. leggazdagabb embere jelentős befolyást szerez a vidéki Magyarországon meghatározó takarékszövetkezeti hálózatban, az ennek banki hátterét ellátó TakarékBankban, valamint a korábban többségi állami tulajdonú FHB Bankban és a Magyar Postánál. Erős kormányzati kapcsolatait jelzi, hogy bejelentették: a vergődő kisposták a jövőben a helyi takarékban működnének.
Vagyis a kormány felépít Csányi Sándor OTP-elnök mellé egy vele meglehetősen feszült viszonyban levő banki vezetőt, aki országos hálózattal rendelkezik. Az ügy érdekessége, hogy eközben Spéder érdekeltségébe tartozik a kormánykritikus piacvezető Index hírportál.
A három évig tartó kapcsolat megbomlásának folyamata
  1. Az első jel az volt, hogy 2016. május 4-én „Az Indexnek is kínos az offshore botrány címmel a Magyar Idők először támadja Spédert a Panama-papírok miatt: „Ez az offshore-sztori nem jött jól az Indexnek sem. Kiderült ugyanis, hogy az Index kiadójának tulajdonosa korábban egy Seychelles-szigeteken bejegyzett vállalkozás volt, amelynek a Direkt36 cikke szerint Spéder Zoltán médiavállalkozó volt a meghatalmazottja.”
A cikknek nincs folytatása, nem látszik az offenzia első jelének.
  1. Május 31-én Demján Sándor, aki Spéder régi ellenlovasa, levelet ír Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben arra panaszkodik, milyen rosszul muzsikál üzletileg a Spéder-birodalom, és egyik cég deficitét a másikkal toldozgatják. Ez önmagában semmit sem jelentene, mivel Spédernek rengeteg ellenfele van a pénzvilágban, akik folyamatosan támadják Spédert, de eddig hiába. Csányi Sándornak és a napokban szintén levelet író Bankszövetségnek is csípi a szemét az integráció. 
  1. Június 2-án a Magyar Idők címlaptörténetben kezdi lőni Spédert és az Indexet. Itt már kemény sorok olvashatók, miközben az írás tartalmilag arról szól, hogyan tisztította meg Spéder az offshore háttértől a portált.  Ehhez képest a cikk így kezdődik, sejtetve, hogy politikai támadás nyitánya lehet: A leglátogatottabb magyar internetes újság, az Index tulajdonosi körének története az offshore-ügyek állatorvosi lova. Egy szűkebb baráti, üzleti kör által alapított kiadóból az évek alatt szinte átláthatatlan nemzetközi adóoptimalizáló cégháló lett, amit mostanra off­shore-talanítottak. Az Index mögötti cégügyeket a legnagyobb ilyen ismert nemzetközi vállalkozás, a világ újságainak címlapjain szereplő panamai Mossack Fonseca ügyvédi iroda is intézte.
  2. Június 6-án azután megkezdődik az ostrom, bevetik a nehéztűzérséget, mi pedig megértjük, hogy miért van szükség kormányközeli bulvárra. Nézzük sorra a nap történéseit:
  • Reggel a Lokál, az új ingyenes kormányközeli bulvárlap első napilapos évfolyama első számának címlapján hozza a Spéder-sztorit. Az egyoldalas belső cikk címe: „Mit akar Spéder a pénzünkkel – Hetvenmilliárd a tét a takarékszövetkezeti botrányban”. Érdekes kitételként az szerepel a cikkben, hogy a milliárdos „meglehetősen trükkösen” vásárolta be magát még 2014-ben a TakarékBankba. (Erről korábban annyit tudtunk, hogy a kormány mellszélességgel támogatott takarékszövetkezeti integrációjának keretében történt mindez.)
  • A TV2 rejtőzködő milliárdosok sorozatában ugyanezen a naponSpéderről szóló részt vetítenek. Andy Vajna televíziójában a felvezető így hangzik: „Akár félmillió ember megtakarítását is hajlandó lenne elvenni, hogy neki még több pénze legyen.” S ezt Demján Sándor állította volna a korábban már jelzett levelében, noha ilyen idézet nem szerepel Demján soraiban.  A leginkább hasonló sor: „Kérem tisztelt Miniszterelnök urat, hogy a százharmincezer részjegytulajdonos – ami családtagjaikkal együtt mintegy hatszázezer ember – kisemmizését akadályozza meg.” Vagyis itt nem a takarékszövetkezeti betételesekről, hanem a tulajdonosokról esik szó, vagyis a takarékszövetkezeti rendszer „kisrészvényeseiről”. A bejátszásban azt állítják, hogy Spéder a „hírhedt Posta üggyel” került a lapok címoldalára, holott eddig a botrány során a Posta még nem került előtérbe. A filmben jól látszik, hogy egy napon keresztül követik a milliárdost, lesifotókat készítenek róla és azokról a személyekről, akikkel aznap találkozik, s részletesen beszámolnak válása okairól. Démonizálása arra épül, hogy a milliárdos luxusban él vagyis: 35 millió forintos luxusautóval jár, a legdrágább budai környéken lakik, medencéje akkorának tűnik, mint egy kisebb város uszodája. 
  • De még mindig nem vagyunk a végén, sőt, itt a lényege a nap történéseinek: beterjesztik a parlament elé egy javaslatot, amelynek lényege, hogy a takarékszövetkezetekben „vezérbanki” szerepet ellátó TakarékBank lecserélhetővé válik. Vagyis Spédert ki lehet golyózni a takarékok mögül, és egy másik bank kerülhet a helyére. Emellett a MNB felügyeleti jogköre kiterjed a jövőben szövetkezetekre is, egy nappal később Spéder megértheti ennek jelentőségét. 
Június 7-én már
  • el is fogadják a törvényt
  • a Magyar Nemzeti Bank 105 millió forintra bünteti az FHB bankot, Spéder másik érdekeltségét. A tőzsdén bezuhannak a részvényei, fel kell függeszteni a kereskedésüket.
 
Spéder Zoltán Lázár János társaságában
 
No, de min vesztek össze a nagyurak, miért változott meg Spéder helyzete egy hét alatt?
A mai lapok közül több igyekszik a kérdésre választ adni, nagyjából négy megfejtésre jutnak:
  1. Orbán Viktort vagy Matolcsy Györgyöt sérthette meg  Spéder vagy az Index. Vagy mindkettő mindkettőt. 
  2. A 168 óra szerint Orbán már januárban kiakadt Spéderre, mert úgy hajtott végre kétszer is tőkeemelést az FHB Bankban, hogy emiatt az állam tulajdonrésze 40 százalékkal csökkent, mivel a korábbi tulajdonosok nem jegyezhettek a kibocsájtott papírokból. Orbán ezt„barátságtalan, sőt ellenséges lépésnek” nevezte, olyan hibának, amit a banknak ki kell javítania. Ez azonban nem történt meg.
  3. A Figyelő azzal magyarázza a Lázár János kancelláriaminiszterrel jó kapcsolatot ápoló Spéder kegyvesztettségét, hogy az FHB még decemberben 102 millió eurónyi kötvényt bocsátott ki, ami külföldi kézbe került volna, de valójában valahogy az államnál landolt, viszont az FHB azóta sem fizetett kamatot. Azzal látják igazolni a meglehetősen zűrös történetet, hogy ezzel lehet összefüggésben az MNB büntetése. A 105 millió tételt azért rótták ki az FHB-ra, mert azt állította, hogy nem magyarországi befektetők részére történt a kötvénykibocsájtás.
  4. S még az is lehet, hogy az FHB tőkehelyzetének rendezése áll a háttérben, vagyis, hogy a terv szerint a TakarékBank adott volna tőkét a banknak, ahogy Demján állította. Erre azonban nem került sor, mert Spéder visszavonulót fújt, a közgyűlést lemondták. 
 
Ennél van egy gyötrőbb kérdés is: vajon rendszerszerűvé válik, hogy a politika és a pénz világa összevész valamin, majd hónapokig tartó égiháború veszi kezdetét, sokfrontos küzdelemmel, törvénymódosítást, jegybanki büntetést, médiát bevetve?




A magyar adófizetők eddig legalább 913 millió forintot buktak azon, hogy Orbán megharagudott Spéder Zoltánra



sarkadizs

A kormány ezen a héten vetette be a nehéztüzérséget a Spéder Zoltán ellen vívott, legújabb magyar oligarchaháborúban. Azaz nem háború ez, inkább leszámolás: Spéder nem is nagyon tud mit tenni.
A gond csak az, hogy ezen is az adófizetők buknak, eddig legalább 913 290 525 forintot.
Az utóbbi két napban ugyanis folyamatosan esik az FHB-részvények árfolyamaa Budapesti Értéktőzsdén. Sajtóértesülések szerint azért, mert a Spéder ellen hangolt szereplők komoly paketteket adnak el.
Hétfőn még 709 forintba került egy FHB-részvény, de aztán
  1. a parlament elfogadott egy törvényt, amivel a Spéder által irányított FHB és a Spéder-emberekkel telerakott Takarékbank leválaszthatóak lettek a takarékintegrációról;
  2. a Magyar Nemzeti Bank firtatni kezdte az FHB-nak rendkívül kínos, titokzatos kötvényügyet;
  3. Orbán írt egy levelet Demjánnak, amiben mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, hogy az FHB mögül eltűnt az eddig megszokott, korlátlan kormányzati támogatás;
  4. Spéder-ellenes lejáratókampány indult a kormány és a Fidesz újságjaiban, tévécsatornáin.
Csütörtökön már 500 forint alatt is járt az FHB árfolyama, igaz, délután erősödni kezdett, délben 520 forinton állt. Ez 189 forintos gyengülést jelent részvényenként. Ezzel az összes FHB-részvényes pakettje veszít az értékéből.
Ez ugye az FHB nagytulajdonosainak a legrosszabb, így sokat bukik rajta maga Spéder és osztrák üzlettársa, Heinrich Pecina is.
De ugyanúgy bukik az állami tulajdonú Magyar Nemzeti Vagyonkezelő.
Az MNV-nek a nyilvános adatok alapján legalább 4 832 225 darab FHB-részvénye van. Ezzel számolva az MNV pakettje most 4 832 225 x 189, azaz 913 290 525 forinttal kevesebben ér, mint hétfőn. 10 milliós lakossággal számolva, ez azt jelenti, hogy
minden magyar állampolgár szegényebb lett kb. 90 forinttal, ami egy fincsi Balaton szelet ára.
Az MNV persze a nagyrészvényesek körül még a legkisebb, a legtöbbet a Heinrich Pecina tulajdonában álló Vienna Capital Partners vesztette a gyengüléssel,
több mint 3 milliárd forintot bukott 3 nap alatt.
Spéder A64 Vagyonkezelője legalább 15 722 668 FHB-részvényt birtokol, így az ő vesztesége
2 milliárd 971 millió forint.
Összehasonlításképp: Spéder teljes vagyonát kb. 24 milliárd forintosra becsülik.




Egy magyar offshore bank titkait is rejtik a Panama-iratok

Csonka Anna




Ezekért a titkos szolgálati adatokért ölték meg a vállalkozót a rendőrautóban , és népbutítási ópiumként öngyilkos lett , mint a kormányszóvivő Ratyi bátyi fia !!!!
A maffia omerta törvénye a rendőr kocsiban is utolérte ,mint a Békéscsabai békésen szalonnázó rendőrét , kinek golyót röpítettek a fejébe Pintér gyilkosság BT – jének alkalmazottai !!!
A Pintérbe meg a szabadkőműves páholy nagymestereibe mikor röpít valaki golyót ????
Ne csak a becsületrend kitüntetések repkedjenek , hanem a páholy 33 fokozatai is cserélődjenek !!!!
Elegünk van ezekből a gyilkosokból !!!!




Venezuela partjainak közelében, a dél-karibi Saint Vincent és Grenadin-szigetek egyik apró szigetén egy tengerre néző, napsárga villában egy különös bank ügyintézői teszik a dolgukat. Offshore cégeknek nyitnak számlát, más bankokkal egyezkednek, és ha elakadnak valamivel, kapcsolatba lépnek a budapesti társirodájukkal. A Loyal Bank tulajdonosa ugyanis magyar, és évekig Budapesten éltek a bank legfontosabb döntéshozói is.
A tulajdonost Hujber Ottónak hívják, aki a ’90-es években a legbefolyásosabb magyar üzletemberek közé tartozott, és az MSZP vállalkozói tagozatának vezetője is volt. Mostanra leáldozóban van a csillaga, több projektje is megbukott, legutóbb pedig azzal került be a hírekbe, hogy egy csaló arany helyett trombitarezet adott az érdekeltségébe tartozó banknak egy hitel fedezeteként.
Hujber Ottó a Direkt36-nak megerősítette, hogy ő tulajdonosa a Loyal Banknak, és azt mondta, a bankból származó bevételei után Magyarországon adót fizet. „Megítélésem szerint ez személyes adatnak számít, de tájékoztatom, hogy az elmúlt öt évben 264,7 millió forint Loyal Bankból származó jövedelem után adóztam Magyarországon” - írta Hujber.
A Panama-iratok nemcsak azokat a korábbi sajtóértesüléseket erősítették meg tényszerűen, hogy a Loyal Bank Hujber érdekeltsége, hanem emellett minden korábbinál részletesebb betekintést adnak ennek a pénzintézetnek a működésébe. Kiderül például, hogy a bank több tízezer ügyfele között néhány évvel ezelőtt még legalább 2300 magyar is volt, rengeteg orosz és japán ügyfél mellett, ahogy az is, hogy legjobb éveiben a bank több mint 5 millió dollár profitot (1,3 milliárd forint) hozott.
Az iratokban vannak arra utaló információk is, hogy a Loyal Banknál olyan cégek is nyithattak számlát, amelyek valódi tulajdonosa rejtve maradhatott a pénzintézet előtt is. Nyugati országok kormányai és nemzetközi szervezetek évek óta küzdenek ennek a visszaélésekre lehetőséget adó gyakorlatnak a felszámolásáért, és a legújabb szabályok szerint a bankoknak már nem is csak gyűjteniük kell a tulajdonosi adatokat, hanem meg is kell osztaniuk azokat a hatóságokkal. Kérdésünkre a Loyal Bank azt állította, hogy a valódi tulajdonos felfedése nélkül nem lehet náluk bankszámlát nyitni, és az ennek az ellenkezőjére utaló dokumentumok csak félreértéseken alapulhatnak.
A Loyal Bank tevékenysége miatt két európai országban is figyelmeztetést adtak ki a helyi hatóságok illegális működés gyanújával, de a Loyal Bank mindkét esetben tisztázta magát. Legalább az egyik figyelmeztetés eljutott a magyar pénzügyi felügyelethez is, de arról ellentmondásos információk vannak, hogy a felügyelet tartott-e valaha ellenőrzést a képviseletnél.
A Loyal Bankkal kapcsolatos belső dokumentumok a Panama-iratok néven elhíresült több mint 11 millió fájllal együtt szivárogtak ki egy offshore cégek alapításával és gondozásával foglalkozó panamai ügyvédi irodától, a Mossack Fonsecától. A dokumentumokat a Süddeutsche Zeitung szerezte meg, majd megosztotta azokat az International Consortium of Investigative Journalists nevű tényfeltáró hálózattal. Az iratokat feldolgozó óriási nemzetközi projektben Magyarországról egyedül a Direkt36 vett részt. Mi írtuk meg, hogy voltak offshore érdekeltségei a fideszes Horváth Zsoltnak és az MSZP-s Boldvai László feleségének, valamint több magyar üzletembernek is.

Egy pártközeli vállalkozó

A Loyal Bankot 1997-ben jegyezték be a Saint Vincent és Grenadin-szigetek pénzügyi hatóságánál, 2 millió dolláros tőkével (1997-es átlagárfolyamon 413 millió forint), bár a karibi szigeten a bankalapításhoz százezer dollár letétbe helyezése is elég. A bankvilágban ezek nem számítanak jelentős összegnek, Magyarországon például abban az időben kétmilliárd forintos tőke alatt nem is lehetett bankot alapítani.
Hujber a Direkt36-nak azt állította, hogy a bankot ő alapította, és a kezdetektől ő a pénzintézet egyedüli tulajdonosa.
A HVG már 2002-ben foglalkozott a bank tulajdonosi hátterével egy pénzmosásról szóló mellékletében. A cikk – amelyet az Átlátszó idézett fel egy nemrég megjelent cikkben - írásának idején a bank tulajdonosa egy liechtensteini családi alapítvány, az Ost-West Stiftung volt. Az alapítvány kuratóriuma a Hujber Ottóból, a feleségéből és egy Schneider István nevű emberből állt, de aláírási joga csak Hujbernek volt.
A ’90-es években Hujber a legismertebb és legbefolyásosabb magyar üzletemberek közé tartozott. Bár az MSZP-be nem lépett be, 1993 és 1997 között ő volt az ebben az időszakban részben kormányon is lévő párt vállalkozói tagozatának vezetője. Kulcsszereplője volt a kor egyik legnagyobb üzletének, az orosz államadósság lebontásának is, amely végül a magyar állam számára kedvezőtlenül zárult, mert több cég nem fizette ki a megvásárolt államadósság árát. Hujber több cége is részt vett az üzletben, és jelentős adósságot halmozott fel az állammal szemben. Az időközben már felszámolt, az érdekeltségébe tartozó Petroltank Rt. 923 millió forintot nem fizetett be soha az államkasszába, közölte a Nemzetgazdásági Minisztérium.
A tartozás tényét Hujber a Direkt36-nak megerősítette, de hozzátette, hogy az államadósság lebontásában résztvevő a többi cége – a Vagonlízing és az Agrolízing – az utolsó fillérig megfizette az adósság árát az államnak.

Rejtőzködő tulajdonosok

A Loyal Bank a honlapján azzal a fennkölt szlogennel hirdeti magát, hogy „globális elérés, helyi törődés”. A hozzájuk hasonló offshore bankoknak azonban vannak ennél kézzelfoghatóbb előnyei is. Egy neves nemzetközi kutatókból álló, adóelkerüléssel foglalkozó csoport és civil szervezet, a Tax Justice Network egy tanulmányában azt írta, az offshore helyszíneken félrerakott pénz sokkal kevésbé van kiszolgáltatva a gazdasági és politikai válságoknak, illetve az utóbbi esetén a hatóságok nem tudják befagyasztani vagy leemelni a pénzt. Már csak azért sem, mert nagyon valószínű, hogy sosem találják meg.
A Panama-iratok emellett arra utalnak, hogy a Loyal Bank azon pénzintézetek közé tartozott, ahol az ügyfelek könnyedén és akár titkolózásba burkolózva tudtak bankszámlát nyitni. Erre lehet következtetni többek között egy emlékeztetőből, amely egy egy olyan 2010 februári találkozóról készült, amelyen a Mossack Fonseca panamai ügyvédi iroda munkatársai találkoztak a Loyal Bank akkori elnökével, Stephen Kostyallal.
Kostyal azt mondta (a Mossack Fonseca munkatársának), hogy a számlanyitáshoz elég csak a cégek igazgatóinak vagy részvényeseinek közjegyző által hitelesített útlevélmásolata, egy címüket bizonyító dokumentum és egy ajánlólevél a bankjuktól, amelyet kiválthatnak 3 havi bankszámlakivonattal vagy egy szakmai ajánlólevéllel, ha nem tudják beszerezni a banki ajánlást” – áll az emlékeztetőben, amely szerint a Loyal Banknál a számlanyitáshoz elegendő, ha az adott cég alapításával kapcsolatos iratokat, illetve tisztviselőinek és részvényeseinek névsorát megkapják.
Az offshore cégek többségénél azonban ezekből a nevekből nem derül ki, hogy valójában ki a tulajdonos, azaz kié a bankszámlán lévő pénz. Az ilyen társaságoknak a tisztviselői és részvényesei is csak névlegesen töltik be ezeket a pozíciókat. A számla valódi birtokosa az offshore-cég valódi tulajdonosa, az emlékeztető szerint azonban a Loyal Bank-os számlanyitáshoz ennek felfedésére nem volt szükség, miközben csak így van mód megtudni, hogy ki áll egy cég és a hozzá tartozó számla mögött.
A Loyal Bank rendkívül könnyedén zajló számlanyitási gyakorlatáról a kanadai Toronto Sun is írt cikket. A lap újságírói azt próbálták ki, mennyire könnyű offshore céget alapítani és offshore bankszámlát nyitni. Ez elég egyszerűnek bizonyult egy belize-i offshore szolgáltatón keresztül, amely a cégük létrehozása után a Loyal Bankhoz irányította őket, ahol minden fennakadás nélkül, Kanadából nyitottak a cégüknek egy számlát.
A Direkt36-nak küldött válaszaiban a bank jelenlegi vezérigazgatója, Linda Bullock tagadta, hogy valódi tulajdonos felfedés nélkül lehet náluk számlát nyitni, és hosszasan kifejtette, hogy a banknak rendkívül szigorú „Ismerd az ügyfeledet” irányelvei vannak, amelyeket egyebek mellett az OECD és a EU átláthatósági és pénzmosás elleni irányelveire alapoztak, és minden Saint Vincent-i törvénynek megfelelnek. Bullock szerint azzal is védekeznek az ellen, hogy például adóelkerülésre használják a cég szolgáltatásait, hogy Saint Vincent több adóinformációs nemzetközi hálózatnak a tagja, ezért önként és rendszeresen szolgáltat információt az országban adózó offshore vállalatokról.
Bullock szerint a Kostyál-találkozóról szóló feljegyzés is téves információkat tartalmaz. „Csak arra tudok gondolni, hogy a Mossack Fonseca félreértelmezte a volt bankelnökünk szavait. Tizenkét évig vezettem a Loyal Banknak azt az osztályát, amely a jogi szempontoknak való megfeleléséért volt felelős, ezért biztosíthatom, hogy a hasznohúzó tulajdonos felfedése mindig is kötelező volt ”- reagálta Linda Bullock a Mossack Fonsecától kiszivárgott emlékeztetőre. Kostyal a Direkt36-nak megerősítette, hogy találkozott a Mossack Fonseca képviselőivel, de nem emlékezett részleteiben arra, miről beszélgettek.

A terjeszkedés évei

A Loyal Bank már az 1997-es alapítás után egy évvel megnyitotta a budapesti irodáját, a 2000-es évek közepén pedig egy panamai képviselet nyitásával szerettek volna újabb lendületet adni a pénzintézetnek a cég vezetői. Vélhetően ekkor vált szorosabbá a kapcsolatuk a Mossack Fonsecával. A panamai képviselet megnyitásához ettől az ügyvédi irodától kértek segítséget, és a Loyal Bank egyik képviselője el is utazott Panamába. A kiszivárgott iratokból azonban az derül ki, hogy nem tett túl jó benyomást az ottani partnerekre.
A panamai bankfelügyelet egy munkatársa, Amauri Castillo találkozott a Loyal Bank egyik képviselőjével a panamai fiók megnyitásának ügyében. Castillo szerint a bank képviselője nagyon informálisan és kevéssé professzionálisan viselkedett. Nem adott névjegykártyát sem, így Castillo a nevére nem emlékszik” - írta a Mossack Fonseca egyik Loyal Bank ügyeit egyengető munkatársa e-mailben egy kollégájának. A panamai képviselet alapításából végül semmi nem lett, mert annyira lassan haladtak az ügyek a panamai bankfelügyeletnél – előfordult például, hogy hónapokig csökkentett üzemmódban dolgoztak energiaellátási problémák miatt -, hogy a Loyal végül megszakította a folyamatot.
Bár a panamavárosi képviselet terve dugába dőlt, a több ezer kiszivárgott e-mailből úgy tűnik, hogy a Mossack Fonseca és a Loyal Bank között legkésőbb 2009 óta biztosan sikeres és intenzív üzleti kapcsolat volt. Az offshore szolgáltató a Loyalhoz kötődő több offshore cég alapításánál segédkezett, illetve rendszeresen ajánlotta a bank szolgáltatásait az ügyfeleinek, köztük a volt varsói főpolgármesternek, Pawel Piskorskinak is, bár az nem derült ki az iratokból, hogy végül ő is a Loyal Bankot választotta-e.

Japánok, oroszok, csehek

A Karib-tengeri adóparadicsomból induló Loyal Bank viszonylag dinamikusan fejlődött: az első hat évükben 10 ezer ügyfelet szereztek, 2012-re pedig már csaknem 60 ezer ügyfelük volt. Bár ez a nagyobb bankokhoz viszonyítva elenyésző – az OTP-nek például 4,7 millió ügyfele van -, azért az ötödik legnagyobb magyar bankkal, az MKB-vel már összemérhető: nekik 196 ezer lakossági, összesen pedig körülbelül 255 ezer ügyfelük volt 2015 első felében.
A Loyal Bank bevételei az ügyfélszámmal együtt folyamatosan nőttek, de a bank először csak 2006-ban termelt profitot, ekkor vettek ki a részvényesek először osztalékot (a kiszivárgott dokumentumokból az nem derült ki, hogy mennyit).
Egy belső kimutatás szerint a bank ügyfélköre vegyes. 30 százalékuk különböző offshore paradicsomokból származik, a második legnagyobb csoport pedig a japánoké. 2012-ben a Loyal Bank ügyfeleinek 15 százaléka volt japán, és ők annyira fontosak, hogy a budapesti ügyfélszolgálatukon van japánul beszélő ügyintéző is.
Szintén a bank egy jelentéséből derül ki, hogy Oroszországot tartják az egyik legfontosabb piacuknak. Bár 2012-ben még csak ügyfeleik alig 5 százaléka volt orosz, láthatóan jelentős erőforrásokat fektettek az orosz ügyfelek meghódításába, és úgy tűnik, egyébként is vannak kötődéseik Oroszországhoz. A budapesti képviseletük ügyfélparkolójában például egy májusi napon egy olyan városi terepjáró is állt, amelynek egyedi rendszámának betűi (RUS) Oroszországra utaltak. Hujber útlevélmásolatából pedig kiderül, hogy rendszeresen utazott üzleti vízummal Oroszországba az elmúlt években.
Az ügyfelek között akadt néhány ellentmondásos hátterű cég is. A Loyal Banknál nyitott bankszámlát több cégnek például a cseh kötődésű, de Floridában működő Waberia nevű offshore szolgáltató cég is. A Waberiáról a Panama-iratok nyilvánosságra kerülésekor sokat cikkezett a cseh sajtó, ugyanis a cég hozta létre egy egykori cseh ügyész offshore cégeit.  A Loyal Bank ügyfele volt egy nagy hozamú befektetéseket kínáló orosz cég is, amely szerepel a francia piacfelügyeleti hatóság kockázatos pénzügyi szolgáltatókat felsoroló feketelistáján is. A GMT Invest nevű cég még reklámot is csinált a Loyal Banknak a saját YouTube csatornáján. A GMT Invest honlapja nem működik, a Loyal Bank pedig azt mondta, nem nyilatkozhatnak az ügyfeleikről.

Napszemüveg a fényes kilátások ellen

Az iratokból úgy tűnik, hogy a cég néhány évvel ezelőtt volt a csúcson. Egy 2012-es, a KPMG által auditált pénzügyi jelentés szerint a bank körülbelül 1,3 millárd forint profitot termelt abban az évben. „Annyira fényesek a kilátásaink, hogy folyton napszemüveget kell hordanunk” - írta ekkor a Loyal Bank az üzleti stratégiájában. Egy évvel később azonban már olyan súlyos problémákkal küzdöttek, amelyek miatt ügyfeleik hónapokon át nem fértek hozzá a pénzükhöz.
A számlát megnyitni nagyon könnyű volt, de használni már sokkal nehezebb. Állandóan változatták a levelezőbankokat [amelyek ahhoz kellenek, hogy egy bank különböző devizákban tudjon utalni], és az is előfordult, hogy körülbelül egy évig egyáltalán nem fértem hozzá a Loyal Bank-os számlámhoz” – idézte fel a bank egyik korábbi magyar ügyfele a Direkt36-nak. „Sem onnan, sem oda nem tudtam utalni. Az ügyfélszolgálat folyamatosan nyugtatott, hogy meg fogják oldani a problémát hamarosan, de én inkább megszüntettem a számlát” - mondta a férfi, aki csak azzal a feltétellel beszélt a tapasztalatairól, ha nem közöljük a nevét. A bank vezetője elismerte, hogy néhány hónapig valóban nem fértek hozzá az ügyfeleik a pénzükhöz.
A magyar ügyfél nem volt egyedül a rossz tapasztalatokkal. A szolgáltatások akadozása miatt sok a negatív komment a Loyal Bankról az offshore cégekkel és bankokkal foglalkozó internetesen oldalakon és fórumokon, de az anonim hozzászólások mellett ez a jelenség tükröződött az ügyfelek számának alakulásán is: 2015-re 32 ezerre csökkent.
A bank ugyanakkor állítja, hogy más oka volt az ügyfélszám drámai visszaesésének. „Ebben az időben a bank az új üzletstratégiájának megfelelően felülvizsgálta az ügyfélkörét, és néhány kapcsolatból kilépett”, indokolták az ügyfélkör csökkenését a Direkt36-nak. Feltettünk több kérdést erről a döntésről, de ezekre a bank egyelőre nem válaszolt.
Közben akadtak problémái a Loyal Banknek egyes országok hatóságaival is. A gibraltári és a szlovákiai pénzügyi felügyelet is figyelmeztetést adott ki a bankkal kapcsolatban, ugyanis szerintük engedély nélkül nyújtott banki szolgáltatásokat ezekben az országokban. Ezeket a figyelmeztetéseket később mindkét állam visszavonta, mert a Loyal Bank tisztázta a helyzetet, tájékoztatták a hatóságok a Direkt36-ot e-mailben.
A gibraltári pénzügyi hatóság figyelmeztetése a visszavonás ellenére jelenleg is szerepel még az MNB pénzintézetekről vezetett adatbázisában a Loyal Bank neve alatt. A MNB sem a gibraltári figyelmeztetés beérkezése után, sem azóta nem végzett ellenőrzést a Loyal Bank hazai képviseleténél. „Az MNB piacfelügyelési tevékenysége keretében vizsgálhatja meg, hogy egy társaság vagy magánszemély végez-e jogosulatlan pénzügyi tevékenységet Magyarországon. A jegybankhoz az elmúlt időszakban nem érkezett magyar nyelvű ügyfélbejelentés, esetleg más piaci vagy egyéb szereplőtől kapott jelzés arra vonatkozóan, hogy az említett névvel jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást nyújtanának itthon hazai ügyfélkör számára” - írták válaszukban.
Linda Bullock ezzel szemben azt állítja, hogy a magyar hatóságok többször is végeztek náluk ellenőrzést, de mindent rendben találtak. Bullock nem válaszolt arra a kérdésre, hogy ezeket az ellenőrzéseket az MNB vagy pedig a korábbi ellenőrző hatóság, a PSZÁF végezte-e. Az  MNB közölte, hogy mióta átvették a PSZÁF-tól a piacfelügyeletet, nem ellenőrizték a Loyal Bank képviseletét. Arra a kérdésünkre viszont nem válaszoltak, hogy a PSZÁF idején volt-e ellenőrzés a banknál.
A Loyal Bank egyébként láthatóan törekszik arra, hogy elkerülje a gibraltári és szlovákiai hatóságokkal való ütközéshez hasonló konfliktusokat. A honlapjukon egy felugró ablakban magyarázzák el, hogy az oldalon található információk nem minősülnek ajánlatnak, pláne nem olyan országokban, ahol ilyen ajánlatokat tenni illegális, a lap alján pedig külön figyelmeztetik a briteket, hogy a brit pénzügyi hatóság még nem vette nyilvántartásba a bankot.
Szigorú szabályok vonatkoznak a budapesti képviselet működésére is. Ez banki tevékenységet nem folytathat - például nem gyűjthet betéteket -, és legfeljebb csak közvetítői szerepet tölthet be az ügyfelek és a karibi térségben működő központ között. A korábbi magyar ügyfél beszámolója szerint a budapesti iroda valóban inkább egy ügyfélszolgálathoz hasonlít, „ahol különböző nyelveken intézkedtek az ügyintézők”. A budapesti iroda működéséről, a bank magyarországi tevékenységéről Mindák Istvánt, a magyar képviselet vezetőjét szerettük volna megkérdezni, de azt mondta, nem nyilatkozhat.

Sokoldalú vagyonkezelési megoldások

A kiszivárgott iratok tanúsága szerint az időközben a magyar üzleti életben a partvonalra szorult Hujber a Loyal Banknál nagyrészt a háttérben maradt. Csak a különféle ügyek hivatalos dokumentációiban jelent meg például az útlevelének fénymásolata és az életrajza. A Loyal Bank és a Mossack Fonseca kapcsolatát is inkább a bank marketing munkatársai és kezelték, de 2015 maga Hujber kereste meg a panamai irodát egy együttműködési ajánlattal.
Az volt ugyanis a terve, hogy a Loyal Bank szolgáltatásait ki akarja terjeszteni az úgynevezett bizalmi vagyonkezelői területre is. „Olyan sokoldalú vagyonkezelési megoldásokat keresünk, amelyek kiszolgálják az offshore ügyfelek igényeit a vagyonvédelemtől kezdve az adóoptimalizálásig, és megfelelnek minden törvényi követelménynek” – írta Hujber 2015 januárjában a Mossack Fonsecának, hozzátéve, hogy „bankunk 32 ezer ügyfele közül 4-5 ezret érdekelne egy ilyen szolgáltatás”.
Az ügyvédi iroda pozitívan reagált Hujber ajánlatára, készek voltak még szorosabbra fonni a kapcsolatot. Az együttműködés végül mégsem valósult meg – közölte Hujber, aki ugyan a levelezésben nem utalt arra, hogy ő személyesen a Loyal Bank tulajdonosa. Erre azonban talán nem is volt szükség, az email címe egyértelművé tette. Szerepel benne ugyanis a „bowner” - a „beneficial owner” rövidítése -, ami az offshore szaknyelven a tényleges tulajdonost jelenti.


Erre az 59 darab földbe ásott lyukra ment el 558 millió EU-s támogatás



anarki







A bicskei menekülttáborral szemben áll az a drótkerítéssel elkerített terület, amelyen mindössze 59 darab, földbe ásott lyuk és néhány zászló nélküli zászlórúd árválkodik. Az ide tervezett logisztikai központra összesen 558 millió forintnyi uniós támogatás ment el; a palyazat.gov.hu szerint a beruházás megvalósult, a projektet sikeresen lezárták. Az utolsó részletet idén május 9-én fizette ki a támogatáskezelő.

Korrupcióinfó: 558 millió forint EU-s pénz ment el 59 darab földbe ásott lyukra





Szétesett az EU támogatási rendszere a magyar korrupció miatt





Gyakorlatilag nincs olyan uniós támogatási program, ahol az Európai Bizottság ne talált volna súlyos, a kifizetések részleges vagy teljes felfüggesztését indokolttá tevő visszaéléseket – derül ki abból a válaszból, amit Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének kérdésére küldött Walter Deffaa, a bizottság regionális főigazgatóságának vezetője.

A levélből kirajzolódó kép szerint
a támogatások odaítélésénél nem eseti, hanem általános, rendszerszintű problémák mutatkoznak.
Jávor azt kérdezte a felzárkóztatási támogatásokért felelős főigazgatóságtól, hogy mely operatív programokat kellett felfüggeszteni a szabálytalanságok miatt, és milyen következményei lesznek az Európai Bizottság közbeavatkozásának. Deffaa, a DG Regio főigazgatójának válasza szerint a 2007-2013-as programozási időszakra vonatkozóan az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a Kohéziós Alap programjai közül a Gazdaságfejlesztési Operatív Program (OP), a Dél-dunántúli OP, az Észak-alföldi OP, az Észak-magyarországi OP, a Közép-dunántúli OP, a Nyugat-dunántúli OP, a Társadalmi Infrastruktúra OP, a Közép-magyarországi OP és a Közlekedés OP esetében, az Európai Szociális Alap programjai közül pedig Társadalmi Megújulás OP kapcsán került sor a kifizetések felfüggesztésére.
A Társadalmi infrastruktúra OP és a Társadalmi megújulás OP teljes egészében leállt a bizottsági közbelépés nyomán, a többi operatív programnál részleges felfüggesztést írt elő az uniós testület.


A 8,9 milliárdos összköltségből 6,7 milliárd forintnyi EU-támogatással épített Várkert Bazár avatója. Sok sebből vérzik a gyakorlat
Kurucz Árpád / Népszabadság/archív
Az EP-képviselő arra is rákérdezett, hogy a példátlanul széles felfüggesztési hullámon belül mi volt a pontos oka az egyes szankcióknak. A Gazdaságfejlesztési OP esetében
a kormány által kiválasztott projektek nem illeszkedtek a Brüsszellel előzetesen egyeztetett fejlesztési prioritásokhoz (vagyis másra költöttük az EU pénzét, mint amiben megegyeztünk), és általános volt a támogatott beruházások túlárazása.


Az egyes földrajzi régiók, illetve a közlekedés fejlesztését célzó operatív programok a potenciális pályázók körét indokolatlanul leszűkítő pályázati kritériumok miatt akadtak fent a bizottság szűrőjén – ebben a körben az aszfaltügy keltette a legnagyobb visszhangot; a diszkriminatív, korrupciógyanús kiválasztási gyakorlat többek között a Strabag, a Közgép és a Swietelsky cégeknek kedvezett, az uniós kifogás miatt 48 milliárd forintos büntetést kell fizetnünk.
A Társadami megújulás OP-nál szintén a túlárazás, illetve az értelmetlen és az előzetesen rögzített célokkal sokszor ellentétes hatású projektek támogatása miatt avatkozott közbe a bizottság, itt 40 milliárd forint került veszélybe az Öveges programként elhíresült tanteremfelújítási és tanagyagírási visszaélés-sorozat miatt. A Társadalmi infrastruktúra OP esetében a pályázatok ellenőrzését találták elégtelennek a brüsszeli ellenőrök, és szintén tízmilliárdos nagyságrendű büntetést helyeztek kilátásba.
A lapunk birtokában lévő Deffaa-levél nem minősíti a sok sebből vérző támogatási gyakorlatot. Jávor Facebook-oldalán úgy foglalta össze a levél tanulságait:
egy alapjaiban korrupt, visszaélésszerűen üzemeltetett uniós pénzfelhasználási rendszert körvonalaznak a bizottság észrevételei,
amelyet a pénzelosztás irányító rendszerétől a közbeszerzések kiírásán és lebonyolításán keresztül a nyertes projektek kiválasztásáig és az árak megállapításáig minden elemében a korrupciós haszon maximalizálásának szándéka determinált.


illeszkedtek a Brüsszellel előzetesen egyeztetett fejlesztési prioritásokhoz (vagyis másra költöttük az EU pénzét, mint amiben megegyeztünk), és általános volt a támogatott beruházások túlárazása.








Volt-e Rózsadombi Paktum?





| 2014-01-02 | admin |
 
Hogyan is történhetett meg a Rózsadombi Paktum?

Dr. Balogh Sándor



Mindig bantotta a csőrömet, hogy mikor Bush elnok latszolag öszintén tamogatta a kozepeuropai orszagokban a rendszerváltást, hogy vehetett reszt az amerikai kovetseg elso titkara a Rozsadombi talalkozon, ahol alairtak a paktumot ami meghiusitotta a rendszervaltast es bebetonozta pozicioikban a volt kommunistakat. Most talalkoztam valakivel, aki akkoriban nagyon aktiv volt ezen a vonalon, es a beszelgetes vegre fenyt deritett a dologra.

Hogy megertsuk az esemenyeket.vissza kell mennünk a hidegháborus idökre, mikor Henry Kissinger volt az amerikai külügyminiszter Nixon elnök alatt.  Kissinger kidolgozott egy tervet, hogy Amerika mondjon le Középeurópáról, és engedje meg, hogy az ott levö országok “szervesen” olvadjanak be a Szovjet Unioba. Annyira ment a dolog, hogy Kissinger utasitotta az USA londoni nagykovetet, hogy hivja ossze az európai USA koveteket es közölje velük, hogy ez a hivatalos amerikai politika.

Mikor Nixon megtudta, leallitotta tervet, de Kissinger nem adta fel a harcot.  Jimmy Carter alatt Brzezinsky volt a fo kulpolitikai tanacsado, Reagan elnök pedig ketlabbal rugta ki Dr. K-t, ahogy a sajto becézte Kissingert. Mikor az idosebb Bush lett az elnök, Dr. K. ujra probalkozott. Annyira ment az ugy, hogy beadvanyt kuldott az uj elnoknek, amivel a New York TIMES-nak is eldicsekedett. Mikor a hirt olvastuk 1989 januarban, roviddel Bush beiktatasa utan, Dr. Nadas János, az Amerikai Magyarok Országos Szovetseg elnökenek keresere, mint az AMOSZ fötitkara es politologus, egy harom oldalas beadvanyt irtam a Feher Házba, amiben elleneztuk a K tervet. Valamikor majusban kaptunk valaszt, amiben a Kulugyminiszterium megkoszonte beadvanyunkat, es kozoltek velunk, hogy ez nagyon fontos adalek volt a témaval kapcsolaban, es hogy hosszu tanulmanyozas utan elvetettek a Kissinger tervet.

A Washington Monthly-ban, egy amerikai politikai havilapban Jacob Heilbrunn Egy államférfi lemenöben – Miért esett le Dr. K csillaga? (Eclipse of a Statesman: Why Dr. K's star has fallen) cimü cikkében, miután megmagyarázta, hogy Dr. K “realista” politikai nezeteket vallott, es nem voltak erkölcsi skrupulusai. ezt irta Kissinger Brezsnyev érabeli keleti politikájáról: “Ha megengednénk, hogy a Szovjet Unio összeomoljon, megsértenénk a realista ortodoxiát a a rend szükségességéröl: Mit csinálnának azok a  lázongó népek a szabadságukkal? Kaosz lenne az eredmény.”[1]

[1][ http://www.washingtonmonthly.com/books/1999/9905.heilbrunn.eclipse.html]

 Majd 1989-röl ezt irta: “Kissinger felajánlotta az uj Bush kormánynak szolgálatait,  mint tárgyaló diplomata, hogy kidolgozzon egy tervet az omladozó Szovjet Unióval és közös uralmat létesitsenek Keleteurópa felett.”

Ugyanakkor Bush, az új elnok, annyira komolyan vette Középeurópa felszabaditását, hogy 1989 julius elejen Lengyel és Magyarorszagba utazott, és Pesten toltotte julius 4.-et, a legnagyobb amerikai nemzeti unnepet. Mielott elutazott Washingtonból, magahoz hivatta az amerikai uzleti elet, a szakszervezetek es legnagyobb egyetemek vezetoit, es kerte oket, hogy tamogassak az ujonnan felszabadulo orszagokat. Mikor Pestet elhagyta, Paris felé a repulon az ujsagirok megkerdeztek, sikeres volt-e az utja. Bush azt valaszolta, hogy igen, nagyon fontos uzenetet hozott a ket orszag vezetoinek, akik azert nagyon halasak lehetnek.

Ez volt a hattere a szeptemberben bekövetkezett szogesdrot vasfuggony megnyitasanak Ausztria fele a keletnemetek szamara. Kissinger tehat elvesztette az elso menetet. Azonban Kissinger emberei benn voltak a Feherhazban es a kulugyben, koztuk Lawrence Eagleburger is, aki kulugyminiszterhelyettes majd külügyminiszter volt 1989-90-ben.   Igy nyilván az ö utasitására, illetve Dr. K javaslatára ment el a követség elsö titkára a talakozora. Söt, az is valószinü, hogy az otletet is o vetette fel es ö szervezte a talalkozot, Bush elnok tudta es jovahagyasa nelkul.  Az is elkepzelhetö, hogy a Feher Haz es hivatalos Washingtoni körök ma sem tudnak a Rozsadombi Paktumról és az Amerikai Követség szereperol a magyar rendszervaltas megakadalyozasaban. Ugyanakkor a magyar résztvevöknek minden okuk meg volt ezt hivatalos amerikai politikának tekinteni.




Rózsadomb



Sándor, ez pontosan így van, Bush nem volt képes végrehajtani Reagan elnök intézkedéseit és a paktumosok megakadályozták a magyar adósságkérdés rendezését, ami a jelenlegi káosz alapja. És az amerikaiak nem tudtak az alapszerződés disznóságokról sem. Hiába kiabálnak, én voltam a go between liaison a két fél között. Az IMF adósságátprofilírozási csomagig jutottunk 1991 jűnius 11.-én, az első lépésig, amit az IMF hirdetett meg, de Antall azt is letiltotta, Csengeyt időközben megölték, mert a rendezés irányába rántotta az MDF elnökségét. Az a baj, hogy Lezsák is, és a többiek is hallgatnak. Pedig nincs miről!!! Amikor Horn Gyula Bokros csomagja megbukott, akkor vették elő az IMF csomagot, de az önmagában véve kevés volt. A Fidesz nem képes szakítani korábbi liberális gyökereivel és ezzel lehetetlen helyzetbe hozza magát.  Bush mindvégig háttérben tartotta Eagleburgert és Scowcraft-t, de Antall csak velük tárgyalt és megsértette Bush elnököt (1991 szeptemberi fehér Ház látogatása Bush-nál) Hiába figyelmeztettük előre, hogy Bush oldalára álljon. Makacs volt, beképzelt, szemtelen.  Antallt magam is figyelmeztetem, hogy nem kell Kissingerrel foglalkozni, mert Bush rendezést akar, ez volt a misszióm lényege 1991-ben. Ezt a négyszem közti megbeszélést Zacsek Gyula intézte és ő őrködött az MDF Bem téri székház elnöki irodája előt, amíg bent voltunk. Bush rendezni akarta az adósághalmazt és legjobb két emberét állította erre rá. Többen tanúim, Bush személyes küldöttét egy diplomatát, korábbi amerikai pénzügy miniszter helyettest Lezsák Sándor Lakiteleken fogadta, csak hárman voltunk, végig én fordítottam. De Lezsák nem merte végig vinni. Pedig addigra mellé állt az MDF elnökségének három negyede. Azt mondták, nagyon megfenyegették őket különösen a Csengey gyilkosságra hivatkozva. Miért nem lehet ezt feltárni. Magyarországon mindent lehet? Jelenleg Kisinger destruktív politikáját próbálják erőltetni, ezt Hillary intézi. Ki kellene az egész disznóságot borítani, egyelőre sok tanú él még.

Üdv. Geönczeöl Gyula.

-- Eredeti üzenet --

Feladó: Elküldve: 2012. április 7. 1:37

Tárgy : Re: a nép által választott képviselok választják meg a köztársasági elnököt, ...





In a message dated 4/6/2012 2:47:47 A.M. Eastern Daylight Time, ggyula@index.hu writes:

A kialakult helyzetre való tekintettel Magyar Békemenetre lenne szükség, ami a valódi problémákkal foglalkozna:

Igenis akarjuk tudni, milyen illegális paktumokat írt alá Antall József, kivel, kinek a kényszerítése alapján, hiszen beszervezett hálózati ember volt. Továbbá tudni akarjuk, hogy meddig "érvényesek" ezek a magyar választó polgárok tudta és akarata ellnére, idegen titkosszolgálatokkal aláírt paktumok. Azt is tudni akarjuk, hogy ezek mennyiben sértik a Reagan elnök és Gorbacsov által aláírt szerződéseket, amit Kissinger nem tudott, bár meg akart akadályozni. Jelenleg a nemzet kivéreztetése, biológiai ellenálló képességének megtörése, természeti kincseinek kárára történő eladósítás, kirablás van folyamatban. Ennek része a nemzet érdekei ellenében tevékenykedő "Nemzeti Bank" a költekező politika, a széthulló jogállam, a nemzetet gúzsba kötő idegen törvények tengerének erőszakos elfogadtatása, stb. A titkos paktumok lehetetlenné tették a nemzet független gazdaság és kultúrpolitikáját és a Reagan - Gorbacsov egyezményekkel ellentétben, gepolitikai problémáit sem rendezheti. Antall József bűne az is, hogy ezeket a paktumokat hiúságból és annak ellenére írta alá, hogy tudta, halálos beteg. Ennek ellenére nem rendelkezett arról, hogy ezeket a paktumokat halála után nyilvánosságra hozzák, azokat föl is mondhatta volna. Nem tette. Helyette a Fideszbe kényszerítette az életében, általa szétvert MDF maradványait és Orbán Viktort jelölte ki utódjául, aki egy másik párt elnöke volt. Az ügyet Lezsák Sándor pontosan ismeri. Ő a titkosszolgálatoknál "figyelt" személyként volt nyilván tartva. Elő kellene venni ezt a kartont. A nemzet ne vitatkozzon fejetlenül a kialakult állapotról, mert megy az idő. Térjünk a lényegre. Orbán Viktor mondja el, mit tud Antall Józseftől, mi az amit képviselnie kell, és hogy meddig vállalja ezt a szerepet. Minden más ILLEGÁLIS!!!

Kiindulásként a következő pontokat javasolnám képviselni (GGY):



A Magyar Békemenet pontjai:



1. Átvilágítást. A múlt teljes feltárását, a hálózati törzskönyvek teljes terjedelemben történő nyilvánosság elé tárását. A Tudatosan együttműködők nem foglalhatnak el semmi féle beosztást a nemzet intézményeiben.

2. Független Magyar Nemzeti Monetáris politikát. Szabad magyar fizetőeszközt, infláció mentes monetáris terjeszkedést, és Szabad Magyar Nemzeti Bankot.

3. Konzervatív fiskális politikát, a pazarlás azonnali megszüntetését.

4. Az adórendszer egyszerűsítését, átvilágítását, a népnyúzó illetékek és adók eltörlését. Adómentességet az őstelepes magyar gazdatársadalomnak, és a kisvállalkozóknak.

5. A nyersanyag lelőhelyek nemzeti tulajdonba való visszavételét. A kiadott engedélyek átvilágítását és a kitermelés nemzeti monopóliumának visszaállítását, védelmét. (Energiahordozók, ércek, ivóvíz, ásványvizek, levegő, stb.).

6. A nemzeti kultúra terjesztését, a nemzet biológiai növekedésének védelmét.

7. A magyar alkotmányossághoz való vissza térést.

8. A magyar termőföld az ország területének része.

9. Külföldi nem vásárolhat, nem szerezhet magyar földet, magyar területeket. Ha külföldinek magyar föld, erdő, magyar terület került a tulajdonába, azt el kell kobozni és a vagyon a magyar államra szálljon.

10 A választási rendszer átvilágítását és nyilvánosság előtti, közérdekben történő, független bíróság általi ellenőrzését.

------------------------------------



Elküldve: 2012. április 6. 4:3

Tárgy : a nép által választott képviselők választják meg a köztársasági elnököt, ez ahhoz a közjogi berendezkedéshez, ami jelenleg van, illeszkedik, és nincs is értelme ezen sokat vitatkozni.



"Arról, hogyan válasszanak köztársasági elnököt, illetve, hogy az ellenzék közvetlen választást javasol, kifejtette: nincs szükség változtatásra, a nép által választott képviselők választják meg a köztársasági elnököt, ez ahhoz a közjogi berendezkedéshez, ami jelenleg van, illeszkedik, és nincs is értelme ezen sokat vitatkozni.

      A Rózsadombi Paktum

(ahogy megjelent egy kanadai magyar lapban, majd ugyan az a szöveg a Magyarság, 1992. július 25.-I számában) és a SZITTYAKÜRTBEN



Egy otthoni publicista, mint Benedek István, nem teheti meg ezt saját jól felfogott érdekében, az Angliában élõ Révffy László azonban a közelmúltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentõ árulást. Szövegét Németországban élõ barátom küldte el, azzal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél szélesebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert teljesen egyet értek vele, hogy ezt mindenkinek meg kell ismerni.



Írását azzal kezdi, hogy 1990 március 15-én,mig hazánk népe az elsõ szabad emlékezést tartotta, egy budai villában titkos tárgyalás volt, amelyen a következõk vettek részt:   a távozó szovjet hadsereg tábornoka, a szovjet titkosrendõrség ezredese, az amerikai követség elsõ titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkos szolgálat képviselõje, a magyar római katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezetõ, akik közül négy ma is vezetõ pozícióban van. Õk írták alá részünkrõl az ország szabad ujjáépítésének tervét korlátozó diktátumot, amelynek értelmében kimennek ugyan a szovjet megszállók. De ezért súlyos árat kell fizetnünk. Révffy László azóta nyilvánosságra hozta az aláírók neveit, hogy minden kételkedést eloszlasson e feltételek hitelességével kapcsolatban.



Most pedig közlöm a magyar népre erõszakolt gyalázatos    szerzõdés szövegét.



1./A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról.<BR>

2./ A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért.<BR>

3./Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése Szovjetunió és Magyarország között.<BR>

4./Mindennemû szovjetellenes tevékenység megakadályozása.<BR>

5./A határok kölcsönös megnyitása Szovjetunió és Magyarország között.<BR>

6./ A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése.<BR>

7./ A volt kommunista titkosszolgálat, határõrség és rendõrség megvédése az esetleges megtorlástól.<BR>

8./ A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon.<BR>

9./ Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe.<BR>

10./ Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében.<BR>

11./ Minden zsidó ellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása.<BR>

12./ A jobboldali, vagy szélsõjobboldali pártok indulásának és szervezkedésének megakadályozása.

13./ Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni.<BR>

14./ Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal.<BR>

15./ Románok, Jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot.<BR>

16./ Az 1956-os eseményeket mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik.<BR>

17./ A magyar hadsereget egyharmadára kell csökkenteni.<BR>

18./ A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerõsítheti gazdasági befolyását a magyar életben.<BR>

19./ Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására.<BR>

20./ Magyarország teljesen kártalanítja a magyar zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért.<BR>



A találkozóre meghivott magyar résztvevõk: Antal József, Horn Gyula, Petõ Iván, Paskai László, Göncz Árpád, Zoltai Gusztáv, Boross Péter, Jóskabácsi.



Ez mind megtörtént tehát valós még ha tagadják is. Sajnos még a magyarországi jobboldal is ignorálja ezt a Nemzeti Emigráció ellen elkövetett merényletet,nem is akarnak beszélni róla de talán helyeslik is mint az elszakitott országrészek magyar lakossága elleni szavazást .


3 megjegyzés:

  1. Ön üzletember, politikus, zene,
    diák, és szeretné
    hogy gazdag, hatalmas és híres az életben
    szüksége van a teljesítmény
    hogy megvalósítsák álmaikat. Akkor elérjék
    álmok egy
    tagja világít. azzal, hogy az összes
    álmok és
    vágyak, a szív, amely teljes mértékben elérni, ha
    nagyon akar
    hogy tagja legyen a nagy nevek a
    Világítja akkor
    lehet, hogy érintkezik (illumenatirichtemple@gmail.com)
    Országok ................. ............................. államban.
    vagy
    hívja Miss Sarah, és akkor is hozzá har on whatsapp +2348104857337 köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Csatlakozz a nagy Illuminati kultusz ma az interneten keresztül, Szeretné lett
    üzleti Férfi / nő, vagy keres a bölcsesség és a tudás.
    Pastor, politikus, zenész, orvos, labdarúgó, diák, nem akarsz
    egy híres művész vagy színész (e t.c), és azt szeretné, hogy gazdag,
    erős és híres a világban, és is kap összege 300,000,00
    Dollár egy ingyenes otthonát dönt, hogy él a világban, és azt is
    is kap 700,000,00USD mint havi fizetést és szintén pénzt ad
    indítani egy vállalkozást a saját választása ... forduljon hozzánk az alábbi info
    to./ illuminatiworldinitiation7@gmail.com, WhatsApp nincs 2348059567933

    Teljes név:
    Születési dátum:
    Ország:
    Állami:
    Személyi igazolvány:
    Telefonszám:
    Foglalkozása:
    Az Ön igényeinek:
    Email cím:

    Küldjön nekünk egy fényképet, ahol vagyunk létrehozásához használni a
    Illuminati tagsági kártya

    VálaszTörlés
  3. Szüksége van-e kölcsönre az adósság rendezéséhez vagy a számlák kifizetéséhez? A bankjai és más pénzintézetei csak azért utasították vissza, csak azért, mert alacsony a hitelminőségük? Szüksége van kölcsönre vagy finanszírozásra bármilyen okból, lépjen velünk kapcsolatba ma e-mailben az loanoffers842@gmail.com e-mail címen vagy a + 393510651312 telefonszámon.

    Legjobbakat kívánom,

    VálaszTörlés