2016. szeptember 11., vasárnap

Ahonnan a szálak kiindulnak





Ahonnan a szálak kiindulnak




Saját társától is milliókat sikkaszthatott a kémalapítvány háttérembere



Újra lezárta a nyomozást a NAV bűnügyi főigazgatósága abban a titkossá minősített büntetőeljárásban, amelyet az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kulcsszereplője, Jakubinyi Róbert ellen, sikkasztás és más bűntettek miatt indított – értesült a PestiSrácok.hu. Az egyszer már lezárt, de pótnyomozásra visszadobott ügy lényege, hogy a gyanú szerint Jakubinyi  „hozzájutott” az egyik alapítványos társa pénzéhez, majd a tízmilliós nagyságrendű összeget elsikkasztotta. A szervezett bűnözői körökben jól ismert férfi védője szerint ismét komolytalan eredménnyel zárult – a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetőivel együtt – vesztegetéssel is vádolt ügyfele elleni titkos nyomozás.
 PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu

A sikkasztási és a vesztegetési ügy szálai is az Egymásért alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – melynek megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2006-ban elhunyt első elnöke kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és 2006-ban adófizetés nélkül hozott Ázsiából az országba milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy áruházláncok polcaira került. Így csaknem másfél milliárdnyi adót nem fizettek be az államkasszába. Földesi-Szabó azonban még a jogerős ítélet előtt elkezdett beszélni és kitálalt az ügyészségnek az alapítvány valódi céljairól, ám ennek ellenére a volt rendőrt 2012. november 16-án jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla.
Jakubinyi
Jakubinyiék nem tartanak az ellenük indított eljárásoktól. Fotó: blikk.hu

SZÁZMILLIÓKAT JUTTATHATTAK TITKOSSZOLGÁLATI VEZETŐKNEK

A vallomásból kiderült, hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, de az alapítvány – szintén a titkosszolgálatoknál aktívan dolgozó –tisztségviselői sem jártak rosszul. Cserébe a hatóságok vezetői elsimították Jakubinyiék büntetőügyeit. Szolgálataikért a vád szerint a volt főigazgató, Galambos Lajos mintegy 150 millió forintot, a cég műveleti osztályvezetője, Gyarmati György 100 milliót forintot, Simon Ibolya, a hivatal akkori jogásza pedig több hónapon keresztül havi 1-1,5 millió forintot kapott.Utóbbi személy már csak tanú abban az eljárásban, amelyben Jakubinyit és két NBH-s bűntársát folytatólagosan elkövetett hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta a Központi Nyomozó Főügyészség. A titkosított büntetőügy tavaly április 8-án kezdődött újra a Kaposvári Törvényszék Katonai Tanácsán.

A VÉDŐK A FELMENTÉSBEN BÍZNAK

Jakubinyi védője elmondta, az ügyben folynak a tanúkihallgatások, legutóbb pedig két héttel ezelőtt tartottak tárgyalást. A védő azt is hozzátette, hogy az eljárásban tulajdonképpen „haladnak a felmentés felé”, ítélet pedig valamikor ősszel várható. A felmentésben bízik Galambos Lajos ügyvédje, Molnár Lajos is, aki portálunknak hangsúlyozta, szerinte teljesen felesleges ebben az ügyben a titkosítás, ám amíg ez fennáll, részletekről nem tud beszámolni. Ahogy az ügyfelét szintén érintő kémperről sem, amely ügyben Molnár Lajos szerint ugyancsak „okafogyott” a titkosítás. Ismert, a Debreceni Törvényszék még 2013. július 5-én kihirdetett elsőfokú ítéletében Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, elsőrendű vádlottat kémkedésért 2 év 10 hónap börtönre ítélte. Szilvásy György másodrendű vádlott, a Gyurcsány-kormány titokminisztere felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönt kapottLaborc Sándor volt dandártábornok, negyedrendű vádlottat az elsőfokú bíróság kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt egy év börtönre ítélte, melynek végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. A döntést azonban a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte, így került az ügy a vesztegetési perhez hasonlóan Kaposvárra. A PestiSrácok.hu összeállítását a kémperről ITT olvashatja el.

ELHÚZÓDIK A VÁDEMELÉS

Visszatérve Jakubinyira, ügyvédje szerint ügyfelével szemben ugyancsak gyenge lábakon áll a szintén az Egymásért alapítványhoz köthető, külön eljárásban vizsgált büntetőügy is, amelyben Jakubinyit sikkasztással és más bűncselekményekkel gyanúsítja az adóhatóság. Úgy tudjuk, hogy utóbbi bűncselekményben azt rója a NAV Jakubinyi Róbert terhére, hogy a férfi „hozzájutott” az egyik alapítványos társa pénzéhez, majd azt elsikkasztotta. A kár összege tízmilliós nagyságrendű. Prandler János ennek ellenére leszögezte,nem tartanak az eljárástól, mivel szerinte az egész ügy „komolytalan”, igaz, abban azért biztos, hogy az ügyészség végül vádat fog emelni – mondta az ügyvéd. Információink szerint a vesztegetési ügyhöz hasonlóan ez az eljárás is a milliárdos sikkasztásért és csempészésért elítélt, azóta már szabadlábon lévő egykori rendőr, Földesi-Szabó László tanúvallomásának köszönhetően indult.Jakubinyiék magabiztossága egyébként abból a szempontból érthető, hogy a férfi ügyében jó ideje húzódik a vádemelés. Az eljárás iratait ugyanis az adóhatóság Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya tavaly december 17-én hiába továbbította vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségre, mivel főügyészség úgy döntött, hogy április 29-ei határidővel a minősített nyomozás továbbfolytatását rendeli el. Az adóhatóság ezzel kapcsolatban kedden arról tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t, hogy a pénzügyi nyomozók a vizsgálódást azóta befejezték, az iratokat pedig ismételten megküldték az ügyészségnek, amely csak ezek után dönthet a vádemelésről, vagy adott esetben az eljárás megszüntetéséről.
Budapest, 2000. november 30. Kiss Ernő dandártábornok és Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén a Parlamentben. MTI Fotó: Bruzák Noémi
Tonhauser László nyugalmazott rendőrezredes a titkosszolgálat és a szervezett bűnözés összefonódásáról is beszélt az Országgyűlés olajügyeket vizsgáló bizottságának ülésén a Parlamentben. Fotó: Bruzák Noémi/MTI

MÁR A 80-AS ÉVEKBEN IS TITKOSSZOLGÁLATI VÉDELEM ALATT ÁLLHATOTT?

Jakubinyi neve akkor vált igazán ismertté, amikor az 1980-as évek közepén egy sok vádlottas ügyben volt az egyik érintett egy olyan betörőhálózat tagjaként, amely tippek adásával foglalkozott és híres művészeket, operaénekest, gazdag kisiparosokat fosztott ki. Ez volt a magyarországi szervezett bűnözés kialakulásának első állomása, az úgynevezett Presztízs-ügy. A rövid idő alatt milliós bevételekre szert tevő  bűnbanda megfogására 1980-ban Tonhauser László vezetésével külön nyomozócsoport alakult, de vizsgálóként Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter is részt vett a munkában. Tonhauser a Nem kérek bocsánatot című könyvében utalt arra, hogy a Presztízs-ügy nyomozása során világossá vált, összefonódás van a titkosszolgálat és a Jakubinyi által is fémjelzett bűnözői csoport több tagja között. A ma már nyugalmazott rendőrezredes az Országgyűlés olajbizottsága előtt is pontosan erről beszélt:
1980-ban is komoly ütközések voltak a titkosszolgálattal a Presztízs-ügy nyomozása kapcsán. Külön engedély kellett, külön pecsétes írás bizonyos személyek őrizetbe vételéhez, akit meg akartak lógatni előlünk. A háttér vizsgálata során kiderült, hogy Los Angelesben milyen magyar maffia alakult ki. Aztán később ezek az emberek megjelentek itt, Magyarországon, később egy részüket felrobbantották, más részüket lelőtték. Akkor el kellett gondolkoznom azon, hogy milyen szervezetek tagjai voltak valójában. A mindenféle vizsgálódás azt mutatja, hogy a titkosszolgálatok egy árnyék-kormányként működnek, összeszedik az információkat és azt megfelelően csoportosítva a politikusok kezébe adják”
nyilatkozta Tonhauser László.

SÚLYOS LÁTLELET A POLITIKA ÉS A SZERVEZETT BŰNÖZÉS ÖSSZEFONÓDÁSÁRÓL

Pár éve a Figyelő írta meg Jakubinyiről, hogy a férfi vélhetően az Egymásért alapítvány nevében tárgyalva, hosszú időn keresztül rögzítette fontosabb beszélgetéseit MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, illetve korábbi nemzetbiztonsági vezetőkkel.  A férfi állítólag annyira magabiztos volt, hogy még a legfontosabb politikusokkal, titkosszolgálati csúcsvezetőkkel is szinte lekezelően beszélt a hangfelvételeken – írta a szerző. A lap írása szerint a hangfelvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. A Figyelő emlékeztetett arra is, hogy az alapítvány nemzetbiztonsági kockázatait vizsgáló parlamenti bizottság azt állapította meg, hogy Jakubinyi a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) első főigazgatójához, Nagy Lajoshoz volt köthető, de sokan tudni vélik, hogy több európai szakszolgálatnak is dolgozott, illetve sajtóhírek szóltak arról is, hogy Jakubinyi az oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt akkor, amikor az osztrák OMW intenzív támadást hajtott végre a nemzeti olajtársaság ellen. 
Címlapfotó: PS




A politikus urak véletlenül nem ebből a csapatból kerültek ki ?
Én úgy gondolom , hogy igen , csak más – más alosztályból !!!
mivel mindent loptak , és mindenkit megloptak a szakmát jól megtanulták indulhatnak a politikusi pályán , csak már a nép nem fogja tolerálni , és lehet , hogy fellógatják őket , mint az ÁVH- sokat 56 – ban .






Tíz évet kapott az izraeli kokaindíler – Egymilliárd forintot ért a panamai drog





Tengeren túlról érkező drog (media349)





Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt első fokon tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék szerdán azt az izraeli férfit, aki a vád szerint huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra. Két társát hét és fél, illetve hat éves szabadságvesztésre ítélte az elsőfokú bíróság. A Nemzeti Nyomozó Iroda néhány éve az elmúlt tíz év egyik legnagyobb drogfogásának nevezte a rendőrségi akciót.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Tíz évre ítélte a Fővárosi Törvényszék azt az izraeli férfit, aki az ügyészség  vádja szerint évekkel ezelőtt huszonöt kilogrammnyi, egymilliárd forint értékű kokainszállítmányt hozatott Panamából Magyarországra – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Parti Ágnes, az elsőrendű vádlott D. I. védője. Két bűntársát hét és fél éves fegyházbüntetéssel, illetve hat évi börtönnel sújtotta az elsőfokú bíróság. A törvényszék azért szabott ki ilyen súlyos büntetést, mivel álláspontja szerint a terheltek kereskedni akartak a nagy mennyiségű kábítószerrel, annak ellenére, hogy az elsőrendű vádlott azt állította, neki csupánannyi volt a feladata, hogy a szállítmányt Panamából Magyarországra juttassa, majd azt egy adott személynek átadja. Őt a férfi a nyomozás során meg is nevezte, ám a rendőrök ennek ellenére az illetőt még csak meg sem hallgatták. A vádlott védekezésében előadta azt is, hogy a 25 kg-ról nem, csupán egy“próbaszállítmánynak” megfelelő mennyiségről volt tudomása, társai pedig azt hitték, gyémánt van a csomagokban. Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség súlyosításért, a védelem pedig felmentésért, valamint enyhítésért fellebbezett.
burgos csikasz brigitta
A kokaint Tony Burgos néven adták fel Panamában. Fotó: Csikász Brigitta

NEM DERÜLT KI, KITŐL SZEREZTÉK A KOKAINT

A történetről elsőként a Zsaru magazin számolt be, amelynek szálai évekkel ezelőttig nyúlnak vissza. A rendőrök  2013 szeptemberében tudták meg, hogy két külföldi és egy magyar állampolgár különböző gépjármű-alkatrészeket kíván beszerezni Panamából. Ehhez az elkövetők egy nemzetközi szállítmányozással foglalkozó magyar céget kerestek meg, amelynek Hamburgból Magyarországra kellett hoznia az árut. A rakományban azonban kábítószer voltA rendőrség titkos adatgyűjtés során kiderítette, hogy a három személy egy hajléktalan adatait is felhasználta az akcióhoz, ám azt végül nem sikerült felderíteni, hogy az elsőrendű vádlott kitől szerezte be a nagy mennyiségű kábítószert, melyet egyébként Tony Burgos néven adtak fel Panamában. A gépjármű-alkatrészeket tartalmazó csomagok  2013. november 6-án indultak Miami érintésével Hamburgba. A magyar rendőrség ezután jogsegély keretében kérte a hamburgi vámhivatalt, hogy bizonyosodjanak meg arról, mi van a szállítmányban.  Először röntgennel vizsgálták át a két dobozt, és kiderült, hogy dupla szigetelésű fekete zacskókat láttak a duplafenekű ládákban. Amikor felnyitották a ládákat, a német hatóságok összesen 25 kilogramm kábítószert, a későbbi szakértői vélemények szerint rendkívül jó minőségű kokaint találtak, amelynek értéke meghaladja az egymilliárd forintot.

A TEK FOGTA EL AZ ELKÖVETŐKET

A magyar rendőrök azonban azt kérték a németektől, engedjék tovább a már nyomkövetővel ellátott szállítmányt, hogy Magyarországon elfoghassák az elkövetőket is. A csomagok 2014. január 9-én érkeztek a szállítmányozó cég vecsési telepére, innen hozták el a vádlottak és a XIV. kerületbe szállították. A rajtaütést január 13-án egy zuglói lakóparkban hajtotta végre a rendőrség, a kokainnal együtt pedig lecsaptak a drogkereskedőkre is.  Mivel a rendőrségnek akkoriban olyan információi voltak, hogy az elkövetők egyike fegyverrel rendelkezik, a Terrorelhárítási Központ fogta el a gyanúsítottakat.
Címlapfotó: 24.hu





Lopott parfümökbe bukhat bele a Portik-ügyek koronatanúja



Vádemelési javaslattal zárta le a Portik-ügyek koronatanúja, a kecskeméti maffiaperben tizenkét évre ítélt Radnai László és hét társa ellen orgazdaság miatt indított büntetőeljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda – értesült a PestiSrácok.hu. A nyomozóhatóság gyanúja szerint a Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa és társai harmincmillió forint értékű lopott parfümökkel akartak kereskedni. Radnai ugyanakkor a rendőröknek tett vallomásában arról beszélt, hogy abszurdnak tartja a terhére rótt bűncselekményt.
Befejezte a Portik-ügyek koronatanúja, Radnai László és hét társa elleni, jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntette miatt indult nyomozást a rendőrség, az eljárás iratait pedig vádemelési javaslattal megküldték XIV. és XVI. Kerületi Ügyészségnek – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Radnait és társait egyébként még 2014. december 16-án vette őrizetbe és gyanúsította meg a bűncselekménnyel a nyomozóhatóság.


LOPOTT PARFÜMÖKKEL AKARTAK KERESKEDNI?

Úgy tudjuk, a Conti-Car autókereskedés volt tulajdonosa és több társa terhére azt rója a hatóság, hogy harmincmillió forint értékű, lopott parfümöket akartak értékesíteni. A történet lényege, hogy évekkel ezelőtt kétes körülmények között“eltűnt” egy Franciaországból induló, a tervek szerint Magyarországon keresztül haladó, parfümöket szállító kamion Zalaegerszeg környékén. A gyanú szerint a rakomány pontosan nem meghatározható időpontban Radnai és társai birtokába került, amit később megpróbáltak eladni. Az ügyben először a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság kezdett nyomozni, majd, miután kiderült, hogy kihez vezetnek a szálak, a Nemzeti Nyomozó Iroda magához vonta a eljárást, később pedig egy budapesti raktárban megtalálták az ellopott árut.Információink szerint lehallgatási anyagok, gyanúsítotti és tanúvallomások szólnak Radnai ellen, ugyanakkor a férfi az elfogásakor tett vallomásában azt állította, abszurdnak tartja a terhére rótt bűncselekményt, és hozzáfűzte:„azt sem tudja, miről van szó”. Érdekesség, hogy Radnait az őrizetbe vétele után egészen az iratismertetésig nem szembesítették senkivel és egyetlen egyszer sem hallgatták ki.

RADNAI ÚGY ÉREZTE, A RENDŐRÖK ELÁRULTÁK

Érdemes még megemlíteni, hogy Radnai elfogásakor olyan kijelentést is tett az őt elfogó NNI-seknek, hogy hónapokkal korábban jelezte kollégáiknak, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak, hogy valakik provokálják, mindenképp bele akarják rángatni valamilyen bűncselekménybe, hogy ezzel “lőjék ki” mint koronatanút.  Radnai letartóztatása után arról is beszélt, hogy  a pentitó úgy érezte, elárulták. Rejtély volt számára ugyanis, hogy miért hátrált ki mögüle szinte egyik napról a másikra a rendőrség egy olyan ügy miatt, amelybe szerinte nyilvánvalóan ellenlábasai keverték bele a nevét. Radnait egyébként már szabadulása másnapjától megfigyelték a rendőrök, telefonját lehallgatták, mivel a kecskeméti maffiaperben súlyos bűncselekmények miatt elítélt  férfi büntetés-félbeszakítással szabadult. Később pedig, miután a hatóságok szerint felmerült a gyanúja, hogy Radnai bűncselekményeket követhet el, a bíróság is elrendelte vele szemben a titkos információgyűjtést.
radnai autokereskedes hvg.hu
2014. december 16-án szállt ki a rendőrség Radnai rózsadombi autókereskedéshez. Fotó: hvg.hu

CSALÁS MIATT IS VÁDAT EMELTEK A CONTI-CAR-FŐNÖK ELLEN

Emlékezetes, februárban egy másik, csalás miatt indított eljárásban már vádat is emelt a Fővárosi Főügyészség az egykori Conti-Car-főnök  és két társa ellen. A vádirat lényege szerint Radnai egy külföldi és magyar üzlettársával együtt még 2013 májusában egy budapesti étteremben találkozott egy ügyvéddel, akinek előadták, hogy több százezer euró értékben vásároltak Németországban luxusautókat, ami nagyon jó befektetésnek ígérkezik, azonban egy nagyobb összeg még hiányzik a vételárból, és ezért kölcsönre van szükségük. Azt állították, hogy amennyiben nem sikerül megszerezni a hiányzó összeget, úgy a foglalót elbukják. Az ügyvéd – többszöri megkeresés és kérlelés után – végül át is adott 29 millió forintot egyiküknek Radnai Rózsadombon található autószalonjában. A vádlottaknak azonban valójában nem volt gépjárművek behozatalával kapcsolatos közös vállalkozása, céljuk kizárólag az ügyvéd megkárosítása volt  – áll a vádiratban. Ibolya Tibor fővárosi főügyész sajtóközleményében azt is írta, hogy Radnai és szerb állampolgárságú vádlott-társa visszaeső elkövetőnek számít, jelenleg is szabadságvesztésüket töltik más ügyek miatt. A harmadrendű vádlott szabadlábon védekezik. Mindhárom férfi ellen letöltendő szabadságvesztést indítványozott az ügyészség. Úgy tudjuk, ebben az ügyben valamikor késő ősszel fog megkezdődni a büntetőper.
Radnai László és az energolos Drobilich Gábor is tett már korábban vallomást az ügyben. Fotó: Horpáczy Dávid
Radnai Lászlót és az energolos Drobilich Gábort szembesítik az Aranykéz utcai robbantás tárgyalásán. Fotó: Horpáczy Dávid

MAFFIAGYILKOSSÁGOKBAN VOLT KORONATANÚ

Miután a Portik-ügyek koronatanúját két bűncselekménnyel is meggyanúsították, az igazságügyi miniszter megvonta a büntetés-félbeszakítás lehetőségét, ezután pedig Radnai megkezdte a még hátra lévő két és fél éves büntetésének letöltését. Trócsányi határozata ellen nem volt lehetőség fellebbezni, mivel ez a miniszter egyéni döntése volt, amelyet még indokolnia sem kell. Radnai László 2012 júliusában szabadult a szegedi Csillag börtönből, az akkori hírek szerint egészségügyi okokból. Akkor még úgy volt, hogy ha felgyógyul, a büntetéséből fennmaradt két és fél évet le kell ülnie. Azonban 2012 nyarán a PestiSrácok.hu kiderítette, hogy a szabadulás ára az volt, hogy beszámoljon a kilencvenes évek leszámolás-sorozatáról, Prisztás József, Domák Ferenc és Seres Zoltán lelövéséről, a Fenyő-gyilkosság megbízóiról és az Aranykéz utcai robbantásról. A volt keresztapa elfogása után, 2004 decemberében  is felajánlkozott a rendőrségnek, hogy vallomást tenne több megoldatlan ügyről, akkor azonban a rendőrség azon az állásponton volt, hogy „maffiafőnökkel nem egyezkednek”, ezért vallomását titkosították, majd valaki három nappal később már Portik kezébe juttatta azt. A 2010-es kormányváltás után a belügyminiszterséget elvállaló Pintér Sándor azonban mármegköthetőnek tartotta az alkut, így Radnai 2011 őszén újra elmondta azt, amit hét évvel korábban egyszer már jegyzőkönyvbe mondott. A rendőrség és a keresztapának kikiáltott férfi közötti alkuban az is szerepelt, hogy arccal és névvel kell vállalnia a tanúskodást. Ezt meg is tette, hiszen az összes Portik-perben megjelent és tanúskodott is. Más kérdés, hogy például a Prisztás-ügy elsőfokú ítéletében a döntés hozó bíróság a bizonyítékok értékelése során nem vette figyelembe Radnai vallomását. Ettől függetlenül Radnainak nagyon nagy szerepe volt abban, hogy megindulhasson a kilencvenes évek megoldatlan merényletsorozatainak újraértékelése és felderítése.
Címlapfotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu





Maffia határok nélkül – Kicsoda valójában Jozef Roháč?



Jozef Roháč különös rekordot tudhat magáénak: Kelet-Közép-Európa egyik legvéresebb kezűnek tartott bérgyilkosát két nap alatt kétszer ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre – emlékeztetett vasárnapi cikkében aNépszabadság. Az írás Gustáv Murin, a pozsonyi Comenius Egyetem tudományos munkatársa legújabb könyvéből is idéz, amelyből az is kiderül, kicsoda valójában a több leszámolásos gyilkossággal és robbantással összefüggésbe hozott férfi. 
Ismert, március utolsó két napján kétszer is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték Kelet-Közép-Európa egyik legvéresebb kezűnek tartott bérgyilkosát. Harmincadikán, szerdán Besztercebányán a Különleges Törvényszék távollétében találta bűnösnek hat, még a 90-es években két társával elkövetett gyilkosságért. Másnap Budapesten, a Fővárosi Törvényszék is életfogytig tartó beutalót küldött neki a fegyházba. Roháčot az Aranykéz utcai robbantásért és Fenyő János médiavállalkozó lelövéséért mondták ki bűnösnek. A törvényszék azt is megállapította, hogy előbbi ügyben a Fogász becenevű férfi megbízója Portik Tamás volt, utóbbiban azonban a mai napig nem tisztázódott, hogy ki adott parancsot a médiamágnás kivégzésére. Annak ellenére, hogy van olyan tanúvallomás a nyomozóhatóság birtokában, miszerint egy közszereplő és az Energol-vezér a Művészinas étteremben közösen döntött a médiavállalkozó haláláról.


Gustáv Murin, a pozsonyi Comenius Egyetem tudományos munkatársa, természettudós és publicista nemrég magyarul is megjelent Maffia határok nélkül című könyvében a 90-es évek társadalmi átalakulásának a bűnözésre gyakorolt hatását mutatja be. Azokat a már-már feledésbe merült gyilkosságokat, maffialeszámolásokat, városokat rettegésben tartó robbantásokat idézi fel és elemzi, amelyek az átkosban egyszerűen elképzelhetetlenek voltak. Akkoriban a dél-szlovákiai alvilág központja a Dunaszerdahely–Pozsony–Budapest Bermuda-háromszög volt. Máig rejtély, hogy tűnhetett el nyomtalanul ezen a sűrűn lakott, iparvállalatokkal zsúfolt területen 114 vagon gázolaj. És hogyan tűnhettek el tucatszám emberek; maffiózók és (elsősorban Szlovákiában) túl sokat tudó rendőrök egyaránt? Murin felidézi és részletesen bemutatja az alvilág, a szlovák titkosszolgálat és a politika bizonyított összefonódását. Nem véletlenül élhetett háborítatlanul Szlovákiában a több országban bérgyilkosként ismert Roháč. Szlovákiában napra pontosan meg tudják mondani, mikor kezdődött az alvilág és a felvilág összefonódása, ki és hogyan szabadította rá a bűnözést az országra. Abszurd módon az akkor még csehszlovák elnök, a nagy tekintélyű és népszerű Václav Havel 1989 novemberében kihirdetett amnesztiájával kezdődött minden. 1990. január elsejével a szlovák börtönökben raboskodó 31 ezer fogvatartott közül 23 160-at, köztük Roháčot, szabadon engedett.
Murin szerint Roháčot legalább tíz magyarországi bérgyilkossággal és robbantással hozzák összefüggésbe. Azaz, ha hihetünk a feltételezésének, még több, eddig még felderítetlen bűnügy van a férfi számláján. Portik Tamás 2012-es elfogása óta nálunk tényként kezelik a hatóságok, hogy ő az Aranykéz utcai robbantás megrendelője. Boros Tamást, az olajos alvilág akkor már rendőrséggel együttműködő árulóját akarta elnémítani. Gustáv Murin felvet azonban egy másik lehetőséget is. Azt írja: „… ám valaki nem akarta, hogy Boros kitálaljon. Nyilván nem az olajszőkítők miatt, hanem azért, mert az elkövetők számos ponton összefonódtak a magyar politika kulcsfiguráival.”
Ami tény, hogy a 90-es években szinte minden jelentősebb magyarországi pártot hírbe hozott valaki az illegális olajügyekkel. És persze az olajos alvilág prominensei is kérkedtek itt-ott, hogy ki melyik párttal ápol mindenki számára jövedelmező kapcsolatot. Több vizsgálat is folyt a pletykák valóságtartalmának tisztázására, ezek egyike sem tárt fel azonban politikai szálat vagy politikusi érintettséget az olajügyekben. Parlamenti vizsgálóbizottság is alakult, ám annak tagjai sokkal inkább koncentráltak saját pártjuk esetleges érintettségének eltussolására, politikai ellenfeleik besározására, hírbe hozására, mint a tények feltárására. Teljes bizonyossággal nem cáfolható Murin amúgy konkrétumokkal alá nem támasztott állítása. Legfeljebb csak feltételezhetjük, hogy némi politikai hátszél nélkül aligha tudtak volna a betörőkből, autótolvajokból, seftelőkből lett olajmilliárdosok száz vagon számra gázolajat eladni állami vállalatoknak.
A szerző emlékeztet, hogy Roháč nem csak alvilági megbízásokat teljesített. Megbízói között megtalálható a Mečiar-éra politikai vezetése, s az Ivan Lexa vezette titkosszolgálata is (a Lexa vezette szlovák titkosszolgálat piszkos ügyeiről bővebben itt olvashat). Szlovákiában egyébként már csak kevesen élnek a ’90-es évek alvilágának erős emberei közül. A közelmúltban a magyar, a cseh, a szlovák és a német rendőrség együttműködésének köszönhetően sorra előkerültek a 90-es években eltűnt nehézfiúk hullái. Ráadásul Szlovákiában több nehézfiút is letartóztattak a másfél évtizeddel ezelőtti gyilkossá­gaikért. Emlékezetes, a Pestisrácok.hu számolt be elsőként arról, hogy megtalálták a 18 évvel ezelőtt eltűnt szlovák bűnöző, Jozef Hamala holttestét, aki a rendőrség feltételezése szerint Roháč bűntársaként részt vett az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság végrehajtásában.
Forrás: Népszabadság/PestiSrácok.hu, fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
A címlapfotó Jozef Roháčról az Aranykéz utcai robbantás 2014. november 18-ai tárgyalásán készült.




Portik az utolsó szó jogán: “Évek óta vagyok bent a semmire, mesékre!”



Tagadta bűnösségét és felmentését kérte az ellene felhozott vádak alól Portik Tamás az utolsó szó jogán megtartott felszólalásában a Prisztás-gyilkosság másodfokú tárgyalásán a Fővárosi Ítélőtáblán. Szerinte a vád koronatanúja hamisan vallott ellene, pedig neki nem volt oka megöletni Prisztás Józsefet, mivel halálából, ellentétben másokkal, semmilyen haszna nem származott.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Ismert, az Energol Rt. volt vezetőjét azzal vádolja az ügyészség hogy az ő utasítására 1996. november elsején végzett testőre, Hatvani István másodrendű vádlott az éjszakai életben jelentős szerepet betöltő egykori vállalkozóval, Prisztás Józseffel. Az ügyészség szerint az áldozat barátja, Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott bűnsegédként vett részt a gyilkosságban. A bíróság már 2014. februárjában, majd másfél évvel később egy megismételt eljárásban is elítélte az Energol-vezért a gyilkosságban, aki, nem jogerősen tíz év fegyházat kapott, míg a vállalkozó fejbelövésével vádolt Hatvani Istvánt kilenc év fegyházzal sújtotta a bíróság. Fazekas Ferencet bizonyítottság hiányában felmentették, mivel kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a harmadrendű vádlott tudott arról, hogy merénylet készül Prisztás József milliárdos üzletember ellen.

A KORONATANÚT PRÓBÁLTA MEGCÁFOLNI

Portik észrevételében leginkább volt bizalmasának, a 2-es számú védett tanúnak a szavahihetőségét igyekezett kétségbe vonni. Beszéde alatt többször is megismételte, hogy a nő hazudik és hamis vallomást tett ellene. Emlékeztetett rá, hogy a védett tanúról kiderült, volt, hogy saját, korábbi ügyében is valótlant állított, aki szerinte azért tett rá terhelő vallomásokat, mert ellene eljárások vannak folyamatban. Hozzáfűzte: a hölgy „száz százalékig hamis tanú”Az elsőrendű vádlott nehezményezte, hogy a Fővárosi Törvényszék nem vette figyelembe volt titkárnőjének az Aranykéz utcai robbantás perében tett elmondásait, amelyek állítása szerint cáfolják a Prisztás-ügyben elmondott vallomását. Portik hangsúlyozta, hogy noha utóbbi ügyben egykori bizalmasa arról tett említést, hogy az energolos előtte jelentette ki, hogy Prisztás Józsefet „ki kell nyírni”, addig a négy halálos áldozattal végződő merénylet tárgyalásán már azt mondta, soha nem volt ott, amikor Portik gyilkosságokra adott utasítást, ellenkező esetben már ő is „a föld alatt lenne”. Kiemelte azt is, hazugság, kizárt”, hogy megtörtént az áldozat és közte az a találkozó, amely után az elsőrendű vádlott Prisztás megöléséről döntött. Utalt arra, a sértett erőfölényben volt, „őt csak úgy nem lehetett találkozóra hívni”. Portik megemlítette azt is, hogy a nő mindig utólag módosította vallomását,„utólag gyártotta a meséket”, és ha kérdéseket intézett hozzá, mindig ellentmondásba keveredett. Szerinte a koronatanúról “az ügyészség is tudja, hogy hamis tanú”, éppen ezért feljelentette őt és egy másik ellene valló volt katonáját, Zsóvár Imrét hamis tanúzás miatt.
prisztás
Prisztás Józsefet 1996. november elsején ölték meg. Fotó: borsonline.hu

PORTIK: NEM SZÁRMAZOTT HASZNOM PRISZTÁS HALÁLÁBÓL

A vádlott emellett nyomatékosította, hogy a sértett vagyonából hozzá semmi nem került, Prisztás halálából tehát semmi haszna nem származott. Nem volt„indítóoka”, ellentétben az áldozat barátjával, aki annak halála után rátette kezét a Prisztás-vagyonra – mondta Portik. Semmi nem bizonyítja azt sem, hogy pozícióharc lett volna kettejük között – állította az Energol-vezér, hozzátéve, hogy„évek óta van bent a semmire, mesékre”. Nehezményezte, hogy az elsőfokú eljárás során sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, illetve sérelmezte, hogy a bíróság nem tett eleget az indokolási kötelezettségének, valamint nem oldotta fel a védett tanú vallomásaiban – álláspontja szerint – fellelhető ellentmondásokat. Az ítélőtáblán elpanaszolta azt is, hogy a zárkájában leginkább rendőrségi besúgókkal van együtt és a rendőrök rendszeresen azt mondják neki, hogy „ te nem szabadulsz” és „itt pusztulsz el”. Mivel Portik állítása szerint a bűncselekményt nem követte el, felmentését kérte az ellene felhozott vádak alól.

HATVANI IS FELMENTÉSÉT KÉRTE

Ugyancsak tagadta bűnösségét és felmentését kérte a táblabíróságtól a Prisztás fejbe lövésével vádolt Hatvani István. A másodrendű vádlott kijelentette, „48 hónapja ül ártatlanul”, ugyanakkor bízik a bíróság tisztánlátásában. Hatvani ugyancsak cáfolni próbálta a védett tanú vallomását, akinek szerinte ő soha nem vallotta be a gyilkosságot. Utalt arra is, hogy a helyszínen lévő tanúk teljesen más személyleírást adtak a gyilkosról, továbbá megismételte, hogy a bűncselekmény napján vidéken, egy családi rendezvényen tartózkodott. Az első fokon bizonyítottság hiányában felmentett Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott annyit mondott csak el, hogy „nem volt tudomása a bűncselekményről és semmilyen módon nem vett részt abban”. A per csütörtökön, a másodfokú ítélet kihirdetésével folytatódik.
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu




A védelem szerint Portik nem vágyott Prisztás pozíciójára



A perbeszédekkel megkezdődött az 1996-ban történt Prisztás-gyilkosság másodfokú tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ügyész szerint a Portik Tamásra valamint testőrére, Hatvani Istvánra kiszabott tíz, illetve kilenc éves fegyházbüntetés eltúlzottan enyhe, emiatt rájuk súlyosabb büntetés kiszabását indítványozta vádbeszédében. Az első fokon felmentett Fazekas Ferenc esetében a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását kérte az ügyész. Az első- és másodrendű vádlottak védői ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék tavaly októberben hozott döntését megalapozatlannak és iratellenesnek tartják, éppen ezért hatályon kívül helyezést és új eljárás lefolytatását indítványozták védőbeszédükben.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A perbeszédekkel megkezdődött a Prisztás-gyilkosság másodfokú tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Ítélőtáblán. Portik Tamást, az Energol Rt. volt marketingigazgatóját azzal vádolják, hogy az ő utasítására 1996. november elsején végzett testőre, Hatvani István másodrendű vádlott az éjszakai életben jelentős szerepet betöltő egykori vállalkozóval, Prisztás Józseffel. Az ügyészség szerint az áldozat barátja, Fazekas Ferenc harmadrendű vádlott bűnsegédként vett részt a gyilkosságban. A bíróság már 2014. februárjában elítélte az Energol-vezért a gyilkosságban, aki, nem jogerősen tizenegy év fegyházat kapott, míg a vállalkozó fejbelövésével vádolt Hatvani Istvánt tíz év fegyházzalsújtotta. Fazekas Ferencet bizonyítottság hiányában felmentették, mivel kétséget kizáróan nem nyert bizonyítást, hogy a harmadrendű vádlott tudott arról, hogy merénylet készül Prisztás József milliárdos üzletember ellen.

MÁSODSZOR IS ELÍTÉLTÉK PORTIKÉKAT

A Fővárosi Ítélőtábla azonban a döntést 2014 októberében hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot. A Legfőbb Ügyészség nem értett egyet a táblabírósággal, így Polt Péter a Kúrián támadta meg a végzést, ám a legfelsőbb bírói fórum elutasította az indítványt (melyet Polt később ismételten benyújtott és idén januárban a Kúria törvénysértőnek mondta ki a másodfokú bíróság hatályon kívül helyező döntését). A megismételt eljárásban újra kimondták Portikék bűnösségét, ám Fazekas Ferencet ismét felmentették az ellene felhozott vádak alól. Az Energol-vezér és volt testőre tekintetében a Hajba Krisztina vezette bíró tanács ugyanakkor – tekintettel az időmúlásra – a korábbi elsőfokú döntéshez képest egy évvel kevesebb büntetést szabott ki. A döntés ellen mind az ügyészség, mind a védelem fellebbezett, így került az ügy ismét a Fővárosi Ítélőtáblára.
prisztas
Prisztás Józsefet 1996. november elsején végezték ki. Portik ügyvédje szerint nem pozícióharc áldozata lett.

SÚLYOSABB BÜNTETÉST KÉRT AZ ÜGYÉSZ

A fellebbviteli ügyészség képviselője perbeszédében előadta, a húsz évvel ezelőtt történt bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyú, így a felbujtással vádolt Portik Tamásra és volt testőrére Hatvani Istvánra kiszabott büntetés eltúlzottan enyhe, emiatt vonatkozásukban az ítélet súlyosítását kérte a másodfokú bíróságtól.Fazekas Ferenc vonatkozásában a bűnösség megállapítását és büntetés kiszabását indítványozta az ügyész. Szerinte a harmadrendű vádlott szavahihetősége aggályos, már csak azért is, mert különböző vallomásokat tett az elkövető személyét illetően. 1996-ban, első kihallgatása idején még nem beszélt az elkövetőről, majd néhány órával később már részletes leírást tett az elkövetőről. Az ügyészség szerint ezzel a nyomozóhatóságot kívánta megtéveszteni. Az ügyész utalt rá, hogy más tekintetben sem mondott igazat Fazekas, hiszen 1996-ban még nem közölte a nyomozókkal, hogy kinek mondta el, halála napján mikor és hova megy a sértettel. Arról csak a 2012 februárjában indított új eljárásban, már gyanúsítottként, majd a bírósági szakban beszélt, hogy Portik Tamást tájékoztatta Prisztás programjáról. Az ügyész hangsúlyozta, hogy nem csak az Energol-vezérnek, hanem a harmadrendű vádlottnak is érdekében állt Prisztás eltüntetése. Kiemelte, Fazekasnak jelentős anyagi haszna származott az üzletember halálából.

PORTIK VÉDŐJE ÚJRATÁRGYALTATNÁ A PRISZTÁS-PERT

Portik Tamás védője, Tuza Péter perbeszéde elején hangsúlyozta, hogy az elsőfokú bíróság által 2015 októberében meghozott döntés iratellenes, megalapozatlan, és nem tett eleget az indoklási kötelezettségének. Tuza Péter kétségbe vonta a Fővárosi Törvényszék azon megállapítását, hogy Prisztás és Portik között olyan pozícióharc alakult volna ki, ami végül a sértett halálához vezetett volna. Szerinte ugyanis az energolos nem akart semmit Prisztástól megszerezni, “nem akart uzsorázni”, mint ahogy az áldozat sem akart azokba az üzletekbe belefolyni, amikbe Portik. A védő emlékeztetett, hogy a Hajba Krisztina vezette bírói tanács az ügyben 2-es számmal szereplő védett tanú elmondásait minden más vallomással szemben erősebbnek talált, ugyanakkor azt nem indokolta meg, hogy mi alapján döntött így. Tuza Péter kitért rá, csak a védett tanú állította azt, hogy létrejött Prisztás és Portik között az a találkozó, amelyen a két vállalkozó egy ingatlanvita miatt egymásnak esett.  Az ügyvéd ugyanakkor leszögezte, akiket a nő megnevezett, mind cáfolták, hogy ott lettek volna a megbeszélésen. A védő sérelmezte azt is, hogy a törvényszék nem foglalkozott a tanú más ügyekben tett vallomásaival, noha azok ellentmondásban vannak a Prisztás-perben előadott kijelentéseivel. Tuza megemlítette emellett, hogy Portik állítólagos bizalmasának, illetve az alvilág pénztárosának is nevezett Lakatos Andrásnak a vallomását az Aranykéz utcai robbantás ügyét tárgyaló bíró márciusban hiteltelennek ítélte meg és kirekesztette a bizonyítékok közül. Tuza Péter Lakatos Andrással kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy fontos lenne a Kisbandi becenevű férfi meghallgatása, hogy a vádlottak kérdezhessenek a súlyos állításokat megfogalmazó tanútól, ellenkező esetben sérülne a védekezéshez való joguk. A védő mindezek miatt azt kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla helyezze hatályon kívül az elsőfokú ítéletet és utasítsa új eljárásra az elsőfokú bíróságot, vagy, ha erre nincs mód, mentse fel védencét.
fazekas1
Fazekas Ferenccel szemben csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre. Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

NEM BIZONYÍTHATÓ FAZEKAS BŰNÖSSÉGE?

Hatvani István ügyvédje, Patócs Ilona kiemelte, hogy a bíróság megsértette indokolási kötelezettségét, és a bizonyítékokat önkényesen úgy csoportosította, hogy bűnösnek mondhassa ki védencét.  Szerinte “csúsztatásokkal teli és megalapozatlan az ítélet” , ami példa nélküli a törvénykezés történetében, így arra nem lehet elmarasztaló ítéletet alapozni, ezért hatályon kívül helyezést indítványozott. Elmondta, kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy Hatvani volt a bűncselekmény elkövetője, főleg, hogy védence a gyilkosság napján egy családi rendezvényen volt. Az első fokon felmentett harmadrendű vádlott védője, ifjabb Balsai István azzal érvelt, hogy védence tekintetében az ügyészi fellebbezés megalapozatlan. Elmondta, a férfi bűnössége nem bizonyítható, hiszen csak közvetett bizonyítékok vannak vele szemben az ügyészség kezében. Szerinte az első fokon eljáró bírói tanács jól látta, hogy nem lehetett azt igazolni, hogy Fazekas tudta volna, hogy meg akarták ölni a milliárdos vállalkozót. Hozzátette: a Prisztás-ügy koronatanúja is csak hallomásokra hivatkozott, amikor azt állította, hogy védence benne volt az emberölésben és hallgatási pénzt kapott. Az ügyvéd kiemelte még, hogy Fazekas nem a nyomozóhatóság megtévesztése miatt adott téves személyleírást. Mindezekre tekintettel azt kérte a táblabíróságtól, hogy a bűnsegédlettel vádolt védence tekintetében hagyja helyben az elsőfokú bíróság felmentő döntését. A per jövő hét kedden az utolsó szó jogán történő felszólalásokkal folytatódik, majd május 26-án várhatóan ítéletet hirdet a másodfokú bíróság.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu




Rendőri védelemmel működik Magyarországon az autópályamaffia





Az, hogy a Dabasi Autópálya Alosztály tizenkét, bűnözőkkel összejátszó rendőre vesztegetés és más bűncselekmények miatt néhány éve reflektorfénybe került, majd a napokban vádat emelt ellenük az ügyészség, csak a jéghegy csúcsa – állította a korrupciós ügyben tanúként szereplő rendőri forrásunk. Szerinte ugyanis az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló, többek között hazánkon átutazó vendégmunkásokat kifosztó bűnbandák működnek több autópályán is. Informátorunk úgy tudja, hogy az egyik nagyobb külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróvár környékén tevékenykedik, zavartalanul.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Ismert, a napokban emelt vádat tizenkét rendőrrel, illetve volt rendőrrel szemben vesztegetés, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt a Pest Megyei Nyomozó Ügyészség. A korrupciót szervezett formában folytató csoport ténykedésére azután derült fény, hogy még 2013 novemberében egy éjszaka a Dabasi Autópálya Alosztály két rendőre ellenőrzés alá vont egy külföldi férfit, aki tilosban parkolt. A rendőrök ötven eurót kértek a sofőrtől azért, hogy ne jelentsék fel, ellenkező esetben bilincselést és fogva tartást helyeztek kilátásba.

FŐNÖKÜKNEK IS VISSZAOSZTOTTAK

A férfi végül papírjait hátrahagyva menekült el és feljelentette a rendőröket a Kecskeméti Rendőr-kapitányságon. Ezután kezdett nyomozni vesztegetés gyanújával a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség. A vádirat azt is tartalmazza, hogy az autópálya alosztály egyik vezetője már 2012-ben megtudtahogy néhány beosztottja nap mint nap zsebre bírságol. Megállapodtak, hogy szemet huny a főnök a zsebre bírságolások felett, sőt a korrupt rendőröket ezután azonos váltásba osztotta be és még egy szolgálati gépkocsi kilométer számlálóját is úgy állították be, hogy ne kelljen elszámolni a ténylegesen megtett kilométerekkel. Mindezt fejenként és havonta húsz euróval honorálták beosztottjai  – áll a vádiratban.
Képünk illusztráció Fotó: origo.hu
Képünk illusztráció Fotó: origo.hu

EGY ÉVTIZEDE BIZTOSAN FOLYHATNAK A VISSZAÉLÉSEK

A PestiSrácok.hu-nak megszólaló, az ügyben tanúvallomást tevő rendőri forrás szerint a kétes ügyletek már 2006-tól zajlottak, sőt, informátorunk elmondta, hogy évekkel ezelőtt arra is volt példa, hogy a bűncselekményekre rálátó egyik vezetőt a dabasi esettől eltérően nem lefizették, hanem félreállították.Hozzátette, a bűnözők egy csoportja arra szakosodott, hogy a pihenőhelyeken a nagyrészt külföldi átutazók, áldozatok figyelmét itt a piros hol a piros” játékkal terelték el, majd ezalatt társaik a gépkocsikból ellopták az üzemanyagot, feltörték az autókat és lopásokat követtek el. A másik módszere a bűnbandáknak az, hogy a többnyire román vendégmunkásokatSpanyolországból, Olaszországból, Németországból hazaszállító sofőröket még hazájukban megkeresik, megverik, megfenyegetik, vagy lefizetik, és velük összejátszva húzzák le a külföldről hazautazó munkásokat. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a sofőrök előre jelzik, hogy hol állnak meg hosszabb időre pihenni, majd a bűnözők ezt kihasználva kifosztják a buszokat.

ZAVARTALANUL TEVÉKENYKEDNEK A BŰNBANDÁK

Volt arra is többször példa, hogy az utasokat tettleg bántalmazták, ám a rendőrök késve, látványosan, szirénázva vonultak ki a helyszínre intézkedni, természetesen eredménytelenül – állította a vádirattal egyezően forrásunk, aki szerint a panaszt tevőket többször lebeszélték a feljelentés megtételéről. Szerinte beszédes az is, hogy a dabasi-ügyhöz hasonlóan a megvett rendőrök tudnak arról, hogy a külföldi gengszterek mikor érkeznek az autópálya pihenőhelyeire. A korrupt egyenruhások mindezekért körülbelül ezer eurót vágnak zsebre havonta – mondta forrásunk, aki hangsúlyozta azt is, hogy ami eddig kiderült, az csupán a jéghegy csúcsa és az általában román, szerb, albán állampolgárokból álló bűnszervezetek zavartalanul működnek több autópályán. Az egyik nagyobb, ugyancsak külföldi bűnözőkből verbuválódott csoport például Mosonmagyaróváron tevékenykedik – emelte ki informátorunk, hozzátéve, hogy az is előfordult már, hogy különböző bűnbandák egymásnak feszültek. Egy ilyen területharc zajlott le néhány éve Lajosmizsénél, ahol a területet uraló volt szerb katonák és románok estek egymásnak késekkel, szamurájkardokkal és baseball ütőkkel.
Címlapkép: hírpress.hu


Az biztos , mert a pintérék kamionokat lopatnak el , és ebben legalizálják a szerv , és emberkereskedelmet , hogy párti tagozódásuk van e azt a T. szolgálat göngyölítse fel védett emberkék egy két gyilkosság meg sem kottyan nekik !!!








Milliókat fizethet a magyar állam a Seres-gyilkosság volt gyanúsítottjának



Milliós összeget ítélt meg a bíróság a Seres-gyilkosság volt gyanúsítottjának, Bíró Lászlónak, amiért férfi 2012 augusztusától nyolc hónapig ült előzetes letartóztatásban egy olyan gyilkossági ügyben, amelyben végül megszüntették ellene az eljárást. Danyi Csaba, a férfi ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy ennek ellenére fellebbeznek a döntés ellen, mivel nem elégedettek a megítélt összeggel.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Több millió forintot ítélt meg még márciusban a Buda Központi Kerületi Bíróságabban a kártalanítási perben, melyet a Seres-gyilkosság egykori gyanúsítottja, Bíró László indított a magyar állam ellen – tudta meg a PestiSrácok.hu a férfi ügyvédjétől, Danyi Csabától.  A védő arról nem kívánt nyilatkozni, hogy pontosan mekkora összegről van szó. Bíró egyébként azért perelte be a magyar államot, mert – állítása szerint – ártatlanul meggyanúsították, majd 2012 augusztusától nyolc hónapon keresztül előzetes letartóztatásban tartottákSeres Zoltán és olasz üzlettársa, Sforza Nazzereno 1999-es meggyilkolása ügyében. Danyi Csaba elmondta még, hogy a kedvező döntés ellenérefellebbeztek az ítélet ellen, ugyanis a bíróság által megítélt összeg elmaradt az általuk igényelt kártalanítási pénztől.

MEGSZÜNTETTÉK AZ ELJÁRÁST

A Nemzeti Nyomozó Iroda korábbi gyanúja szerint Portik Tamás megbízásából, a B. László vezette motorról – a 2002 januárjában családjával együtt Tárnokról „eltűnt” – Radics Attila lőtte le Serest és a vele együtt utazó olasz vállalkozót.  Két évvel később, 2014. augusztus 13-án  a Fővárosi Főügyészség azonban az eljárást az ügy mindkét gyanúsítottjával szemben megszüntette, „mivel a széleskörű nyomozás során beszerzett valamennyi bizonyítékot értékelve nem bizonyítható a vádemeléshez szükséges megalapozottsággal az, hogy a bűncselekményt a gyanúsítottak követték el”. Danyi Csaba korábban úgy nyilatkozott portálunknak, hogy a rendőrök egyetlen egy tárgyi bizonyítékot sem tudtak felmutatni, ami ügyfele bűnösségét bizonyítaná, hiszen sem az előkerült fegyveren, sem a motoron nem találták meg Bíró DNS-ét. Noha védencével szemben bizonyítottság hiányában zárták le a nyomozást, a kártalanítás ebben az esetben is jár– mondta el akkor az ügyvéd. Információink szerint a két éve felfüggesztett eljárást csak akkor veszik újra elő a nyomozók, ha biztosra vehető, hogy az ügy vádemeléssel zárul majd.
"Portiknál állandóan jelen volt a Seres gyűlölet." Fotó: tasnadipeter.hu
A mai napig nem tudni, ki, vagy kik adtak utasítást Seres Zoltán meggyilkolására. Fotó: tasnadipeter.hu

PORTIK SEREST VÁDOLTA A LESZÁMOLÁSOKKAL

A felbujtással ugyan korábban csak Portikot gyanúsították, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy Seres Zoltán haláláról nem egy személy döntött, igaz, az köztudott volt az éjszakai életben, hogy a 45 éves vállalkozó és az Energol-vezér nem voltak jóban. Ezt bizonyítja az a több mint másfél évtizeddel ezelőtt titkosított, majd 2012-ben a minősítés  alól feloldott rendőri jelentés is, amely Portik Tamás, mint informátor meghallgatását tartalmazta. Portikot 1996. november 22-én hallgatták meg Prisztás József lelövése után nem sokkal. Az egykori olajos a rendőröknek elmondta, hogy véleménye szerint a leszámolások Seres Zoltán érdekeit szolgálták, aki mögött nem más, mint az orosz keresztapa, Szemjon Mogiljevics állt. Sőt, Portik azt is hozzátette, hogy Prisztás Józsefet és Totka Pált Seres Zoltán lövette le.

KISBANDI SZERINT IS SÚLYOS VITA VOLT A KÉT VÁLLALKOZÓ KÖZÖTT

A két férfi közötti rossz viszonyról beszélt a több mint egy évvel ezelőtt Brazíliában elfogott, csalással gyanúsított Lakatos András is. Kisbandi a 2012 novemberében tett, titkosított vallomásában arról nyilatkozott a rendőröknek, hogy a 90-es években élet-halál harc folyt Seres és az energolosok között. Az alvilág pénztárosának is becézett férfi szerint ennek oka egy közös olajos üzlet volt, amiben Portikék önkényesen  csökkentették Seres hasznát.  Emiatt  az 1999-ben kivégzett üzletember és az Energol vezetői között a konfliktus odáig fajult, hogy a siófoki Pipacs bár megnyitóján Seres kis híján összeverekedett Drobilich Gáborral. Seresék távozása után nem sokkal megérkezett Portik is orosz katonáival, aki, miután tudomást szerzett a konfliktusról, Lakatos füle hallatára őrjöngeni kezdett és azt mondta: „Mit képzel ez a patkány, hogy a Gabit meg merte támadni”?! „El kell pusztítani”! Lakatos szerint Portik nem viccelt, kijelentését halálosan komolyan gondolta. Más vallomások szerint a merénylet fő indítéka az lehetett, hogy Seres az olajos pénzekből egy összegben kétszáz, havonta pedig további húszmillió forintot követelt Portikéktól. Visszatérve Kisbandi vallomásához, a csalással gyanúsított férfi információkkal is rendelkezett a Seres Zoltán ellen elkövetett emberölésről. Elmondása szerint Portiknál állandóan jelen volt a Seres iránti gyűlölet” és a maffiózó közölte vele, hogy az 1997 júniusi merényletet Seres ugyan megúszta, mert hatalmas szerencséje volt, most nagyon vigyáz magára, de meg lesz még csinálva”. Ennek kapcsán jegyezte meg Lakatos, hogy Seres lelövéséig „az oroszok uralták az országot”, ám a helyzet a merénylet után megváltozott. Kisbandi hozzáfűzte, Portik nem mondta el, hogy az emberölést ki hajtotta végre, aminek oka, hogy a merényletek után a maffiózó mindig szűkszavú volt.
Címlapfotó: mno.hu






Nem nyugszik bele a kidobók felmentésébe a Hajógyárin megölt fiú családja



A zsaruk is benne voltak így mindent elmostak , talán egy két zsarut is likvidálni kellene , hogy beszéljenek !!
A bíróság nem igazságot, hanem jogot szolgáltatott – ezzel indokolta Mikó Gergely tanácsvezető bíró azt a döntését, hogy az általa vezetett tanács bizonyítottság hiányában felmentette a Dokk diszkó két, emberöléssel vádolt biztonsági őrét. A tanácsvezető leszögezte, a vádlottaknak saját lelkiismeretükkel kell elszámolniuk, mivel a törvényszék kétséget kizáróan nem tudta megállapítani, hogy ők dobták a Dunába és hagyták vízbe fulladni 2011 decemberében a 21 éves H. Gézát. A bíró az indoklásban kitért rá, több elvarratlan szál is van még az ügyben, amit a nyomozás során nem sikerült kideríteni. Az ítélet nem jogerős. Farsang Andrea, az áldozat hozzátartozóinak jogi képviselője azt mondta portálunknak, nem nyugodnak bele a döntésbe. Az áldozat testvére pedig a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy felháborodott az ítélet hallatán, mivel biztos B. Ádámék bűnösségében, akik szerinte azért merték elkövetni a gyilkosságot, mert azt hitték, hogy a Vizoviczki László által uralt Hajógyári-szigeten bármit megtehetnek.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A Fővárosi Főügyészség vádja szerint Z. Alfréd és B. Ádám biztonsági őrök voltak a Hajógyári-szigeten lévő Dokk nevű szórakozóhelyen, ahol 2011. december 2-án a későbbi áldozat, H. Géza barátaival italozott. A 21 éves, ittas fiatalember a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte a sértettet. Miután a fiatalember felállt és tovább indult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről. A vád szerint a fiút mindeközben szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták – áll a vádiratban. H. Géza holttestét másnap, hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbefulladás okozta. Az ügyészség mindkét vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A vádlottak ugyanakkor az eljárás során végig, így az utolsó szó jogán is tagadták bűnösségüket és kérték a bíróságot, hogy mentse fel őket a gyilkosság vádja alól. Z. Alfréd emellett együttérzését és részvétét fejezte ki az áldozat hozzátartozóinak, ugyanakkor kiemelte, az nem hozza vissza a sértettet, ha két ártatlan embert börtönre ítélnek. 
A vádlottakat a nyomozás elején előzetes letartóztatásba is helyezték Fotó: MTI
A vádlottakat a nyomozás elején előzetes letartóztatásba is helyezték Fotó: MTI

FELMENTETTÉK A KIDOBÓKAT

A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, mivel kétséget kizáróan nem lehetett igazolni, hogy a gyilkosságot a vádlottak követték el. Mikó Gergely tanácsvezető bíró az indoklása elején leszögezte, hogy két fontos kérdést kellett a bíróságnak mérlegelnie, hogy valóban bűncselekmény, idegenkezűség történt-e, vagy pedig H. Géza véletlen baleset áldozata lett. A másik, hogy ha a sértett erőszak áldozata lett, akkor azt ki, vagy kik követték el. A törvényszék megállapította, hogy a fiút megverték, levetkőztették és a Dunába dobták, vagyis a sértett nem véletlen baleset, hanem bűncselekmény áldozata lett, hiszen azon a részen, ahol az áldozat vízbe került, lemenni józanul sem lehet, a fiú pedig erősen ittas állapotban volt. A szakértő ugyanakkor kiemelte, a sértett ledobása még nem vezetett volna ahhoz, hogy meghaljon. A halál oka az volt, hogy a 22 éves fiú belefulladt vízbe. A tanácsvezető kitért arra is, hogy a két biztonsági őr vezette ki az áldozatot a szórakozóhelyről, azt azonban csak egyetlen egy, jelenleg 20 rendbeli rablásért börtönben ülő fiatalember, alku reményében állította azt, hogy a cselekményt B. Ádámék követték el. A bíró azonban azt is megemlítette, hogy a 6-os számú tanú Z. Alfréd másodrendű vádlottról nem, hanem egy Tibi becenevű kidobóról beszélt, aki segíthette az elsőrendű vádlottat a bántalmazott fiú vízbe hajításában. A rendőrség ugyanakkor ezzel a szállal nem foglalkozott, a férfit csak a bírósági eljárásban hallgatták meg – mondta Mikó Gergely, aki azt is hozzátette, hogy a tanú emellett még másik két biztonsági őrt is megnevezett, akik szintén bántalmazták H. Gézát. A tanú néha önmagával is ellentmondó vallomását ugyanakkor a bíróság nem tudta elfogadni, már csak azért sem, mivel a fiatalember saját bevallása szerint akkor este egy ” Ica” nevű tudatmódosító szer hatása alatt volt.


A BÍRÓSÁG SZERINT NEM TUDNI, KI KÖVETTE EL A BŰNCSELEKMÉNYT

Amikor a bíróságnak választ kellett adnia arra, hogy ki követhette el a bűncselekményt, több lehetőség is felmerült. Egyrészt a 6-os számú vallomásában arról is beszélt, hogy afgánoknak lehet köze a fiú halálához, de a bíró szerint akár az elsőrendű vádlott és a Tibinek becézett férfi, esetleg a már fentebb említett két másik biztonsági őrnek lehet köze a bűncselekményhez – tette hozzá Mikó Gergely, majd megjegyezte, az eljárás során az is előkerült, hogy a Dokk közelében lévő Pink nevű szórakozóhelyről ( a sértett ezen a helyen is megfordult)  is kivezettek egy fiút. Az ügy érdekessége, hogy a vallomások szerint azon a helyen két rendőr is dolgozott kidobóként és egy tanú szerint az egyik illegálisan ott portázó hatósági személy volt egy ismeretlen társával együtt az, aki kivitte az áldozatot. Mikó Gergely ezek után üzenve a hozzátartozóknak elmondta: jelen ügyben a bíróság nem mondja, hogy igazságot szolgáltatott. A bíróság jogot szolgáltatott, mert kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy a vádlottak ölték meg  az „értelmetlen halált halt” H. Gézát.  B. Ádámnak és Z. Alfrédnak címezve pedig leszögezte, a vádlottaknak saját lelkiismeretükkel kell elszámolni, hogy ők követték-e el bűncselekményt, avagy nem.
H. Géza 22 éves volt, amikor meghalt Fotó: blikk.hu
H. Géza 21 éves volt, amikor meghalt Fotó: blikk.hu

AZ ÁLDOZAT TESTVÉRE FELHÁBORODOTT AZ ÍTÉLETEN

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség a bűnösség megállapítására jelentett be fellebbezést, míg a vádlottak és védőik annak érdekében, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentse fel őket. Farsang Andrea, sértetti jogi képviselő a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy nem nyugodnak bele a döntésbe és bűnösség megállapítása, illetve büntetés kiszabása miatt fellebbezni fognak. A jogi képviselő azt is elmondta, hogy álláspontjuk szerint igazolható, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el, akik ráadásul konfliktusba is kerültek korábban a sértettel. H. Géza testvére portálunknakfelháborítónak és felfoghatatlannak nevezte az ítéletet. Hozzátette, szerinte a vádlottak azért merték elkövetni ezt a gyilkosságot, mert meg voltak győződve arról, hogy a Vizoviczki László uralta Hajógyári-szigeten bármit megtehetnek. Versitz Piroska, B. Ádám jogi képviselője szintén azt emelte ki portálunknak, hogy nem elégedettek az ítélettel, mivel úgy ítélik meg, hogy a bíróság már abban is tévedett, hogy igazoltnak látta, a sértett bűncselekmény áldozata lett. Elmondta azt is, az ügyben több érdekelt tanú is szerepelt, és nyomatékosította, tanúvallomás van arról, hogy a Pink nevű diszkóban egy akkor ott kidobóként dolgozó rendőr egy másik személy  segítségével H. Gézát vitte ki a diszkóból.
Címlapfotó: blikk.hu





Csempészcigi okozza a vesztét a Cinóber-gyilkosságban felmentett Brazilnak?



Befejezte az 1990-es években az olajszőkítési botrányairól elhíresült cég, az Energol Rt. volt igazgatójával és három társával szemben az üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt két évvel ezelőtt indított nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábban a kecskeméti maffiaperben is érintett, a Cinóber-gyilkosságban felbujtóként vádolt, majd felmentett F. Attila és bűntársai a gyanú szerint több tonna ukrán vágott dohányt csempésztek Magyarországról Angliába. Ha bűnösnek találják őket, a négy férfire akár tízéves szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


Lezárta a 90-es években az olajszőkítési ügyeiről elhíresült Energol Rt. volt igazgatójával, F. Attilával és három társával szemben az üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt 2014 elején indult nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit Parti Ágnes, a Brazil becenevű férfi ügyvédje. A védő elmondta, ügyfele vonatkozásában hétfőn tartottak iratismertetés, de a részletekről még nem tud nyilatkozni. Annyit azonban elárult, hogy F. Attila ellen vádemelést javasol a rendőrség, ám a férfi tagadja a terhére rótt bűncselekményt. Úgy tudjuk, a gyanú szerint a kecskeméti maffiaper egykori érintettje több tonna ukrán vágott dohányt csempészett társaival Magyarországról Angliába. Információink szerint emellett egy debreceni és egy nyíregyházi telephelyen is nagy mennyiségű csempészcigit foglaltak le tőlük. 

KÉT ÉVE CSAPTAK LE A BŰNBANDÁRA

F. Attiláékat két éve vette őrizetbe a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös nyomozócsoportja. A Népszabadság korábban azt írta, hogy a gyanúsítottak lebukását egy franciaországi közúti ellenőrzés okozta, amikor az ottani nyomozók átkutatták azt a kazincbarcikai kamiont, amely az okmányok szerint egy tonna fekete teát szállított Magyarországról Angliába. Csakhogy tea helyett vágott dohányt találtak a raktérben. A kazincbarcikai fuvarozó vállalkozás vezetője feljelentést tett csalás miatt, mivel állítása szerint a megbízói átverték. Azt mondták neki, hogy a csomagokban fekete tea van. Az ügyet az NNI ezek után azonnal elvonta a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságtól. 
vamosok hirado.hu
Vámosok egy lefoglalt csempészáruval. Fotó. hirado.hu

TÍZ ÉV BÖRTÖNT IS KAPHATNAK

A nyomozóiroda később kiderítette, hogy F. Attila és Cs. Ferenc több szállítmányt is útnak indított, odakint pedig többnyire O. András és F. Kálmán intézte az áru további sorsát. 2014 április 14-én kapcsolatba léptek az angol hatóságokkal, akik a magyar nyomozók információi alapján két telephelyen bukkantak a tömérdek vágott dohány nyomára. A lap azt írta, megtehették volna, hogy azonnal lecsapnak a csempészárura, de magyar kérésre vártak, és csak két nappal később léptek akcióba. Így egyszerre tudták elfogni F. Attilát és Cs. Ferencet, valamint a két angliai segítőjüket. Mindezek miatt a négy férfit üzletszerűen, bűnszövetségben, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsították meg. A fenti minősítés szerint, ha a bíróság bűnösnek találja őket,öttől tíz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk. Úgy tudjuk, hogy az általuk „forgalmazott” mennyiség értéke meghaladja a 130 millió forintot.

GYILKOSSÁGGAL IS VÁDOLTÁK

Brazil becenevű férfiről érdemes megemlíteni, hogy az 1990-es években az olajszőkítési ügyeivel elhíresült Energol Rt.-ben cégtársa volt az azóta már a Prisztás-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás megrendelése miatt első fokon elítélt Portik Tamásnak. Sőt, az ügyészség kettejüket vádolta azzalhogy1996 decemberében egy elszámolási vita miatt parancsot adtak a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott Jozef Rohácnak, hogy ölje meg az akkori alvilágban jól ismert ferencvárosi stricit, Domák Ferenc “Cinóbert”.A vád szerint Rohác a megbízást elfogadta, majd 1996. december 18-án a lányfuttatót a saját lakása előtt két lövéssel kivégezte. A Fővárosi Törvényszék azonban néhány héttel ezelőtt ebben az ügyben az összes vádlottat első fokon felmentette, mivel kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy a bűncselekményt a vádlottak követték el. Parti Ágnes az ítélet után úgy nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, hogy csak részben elégedettek a döntéssel, mivel perbeszédében is azt kérte, hogy ne bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában mentsék fel F. Attilát.
Címlapfotó: 24.hu






Kiskáté a világméretű offshore-botrányról, avagy összesöpri a szemetet a szél





Az egyetlen helyszín, ahol az alapárában benne van három névleges igazgató díja is! – hirdeti most is egy honlap az offshore  adóoptimalizációs szolgáltatásokat. Az utóbbi hetekben az ICIJ nevezetű nemzetközi újságíró-szervezet egy ismert panamai nemzetközi ügyvédi iroda adatait, információit szivárogtatta ki. A botrány nemzetközivé terebélyesedett, többek között az izlandi kormányfő – igen kínos huzakodás után – lemondott, a brit miniszterelnök kínos magyarázkodásba kezdett, aminek a vége az lett, hogy kiderült: ő is részvényes volt apja offshore cégében. Putyin elnök érintettségére is fény derült, bebizonyosodott, hogy Lionel Messi így optimalizálta az adót. Kis hazánkba is begyűrűzött a botrány, egy volt fideszes politikus, az MSZP volt és majdnem jelenlegi pénztárnoka, és egy MSZP-közeli főbankár “mutyikirály” is érintett a skandalumban. A PestiSrácok.hu annak is utánament, mi a háttere a történteknek és ki a kiszivárogtató.
lionelmessi
Lionel Messi a Chicago Tribune fotóján, a botrány kitörése után.
Panama is az adóparadicsomok listájához sorolható nem véletlenül. A panamai társaságok létrehozása az 1927. február 26-i 32. sz. Általános Cégtörvény alapján történik. A 32. sz. törvényt számos más ország használta fel mintaként, az rugalmas cégstruktúrát, befektetoi titoktartást kínál, valamint jogi keretet biztosít a nemzetközi szintu törvényes üzleti tevékenységek végzésére.


írja igen gyenge magyarsággal egy honlap, amely panamai cégek alapítását helyezi kilátásba. Persze nem tisztünk a helyzet bagatellizálása, ezért inkább arról számolunk be, hogy jelenleg úgy tűnik, igen sokan lapíthatnak….

ELŐSZÖR IS A SZIVÁROGTATÓKRÓL!

Az International Consortium of Investigative Journalists (ICIJ), magyarul Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma mögött több forrás Soros Györgynevét, illetve pontosabban a milliárdos befektető által finanszírozott, Amerikai Közintegritási Központot (CPI) sejteti, amelyet viszont számos érdekes hátterű amerikai non-profit alapítvány is támogat. Az ICIJ és a CPI hátterét könnyen megismerhetjük. A dolog úgy áll, hogy a CPI mögött a Carnegie Corporation of New York, a Democracy Fund, a Ford Foundation, Open Society Foundations, a Rockefeller Brothers Fund és a Rockefeller Family Fund nevű szervezetek találhatók. Az Open Society Foundation-on túl további, Soroshoz köthető szervezet, például a Hang the Bankers is kapcsolatban áll az ICIJ-el.

A MAGYAR BOTRÁNYOK

A hét eleje egy fideszes expolitikus nevétől volt hangos, Horváth Zsoltról, a legelső Orbán-kormány egy államtitkáráról, volt kecskeméti országgyűlési képviselőről derült ki, hogy offshore bizniszben utazott. A politikustól a pártelhatárolódott, jelezték, hogy már nem aktív.
horvathzsolt3-1024x576
Horváth Zsolt – Fotó: 24.hu
Aztán a nemzetközi kiszivárogtatás magyar beavatottja, az exorigósok Direkt36 nevű, adományokból élő portálja a jobber kishal beáldozása után emelte a tétet: kiderült, hogy vastagon érintett Boldvai László is, az MSZP korábbi botrányhős pénztárnoka, akit Tóbiás József pártelnök épp most szeretett volna reaktiválni. Boldvai feleségéről, Konti Csilláról derült ki, hogy a panamai ügyvédi irodán keresztül egy szamoai cég segítségével optimalizálták az adót éveken keresztül. Az MSZP-s politikus lemondásra kényszerült.
boldvai barikad
A barikad.hu képén Boldvai László látható, igen jó hangulatban…
A tudósítások mindegyikében felbukkan egy közvetítő, amely egy svájci magánbank, és a két politikus ezeken keresztül bízta meg a panamai ügyvédi irodát a cég alapításával és a cégügyek vitelével.
A hét további részében aztán a szocialista kormányok kedvenc bankára, Erős János neve bukkant fel. Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank egykori – szocialista kormányzás alatti vezérigazgatója ugyanis szintén igénybe vett “offshore szolgáltatásokat” – hivatali ideje alatt.
erosbajnaihvg
Erős János és Bajnai Gordon. Fotó: hvg.hu
Erős Jánosnak, aki 2002-2010 között volt az MFB elnöke, hivatali ideje alatt volt egy panamai cége. Ennek közreműködésével egy hazánkban jól ismert osztrák befektetővel bizniszelt 2007-2009 között; éppen akkor, amikor az OMV nagyon meg akarta venni a Molt – írta meg a Direkt36Erős János ügyével szorosan összefügg Heinrich Pecina neve is, aki az egyik legismertebb osztrák üzletember, s régóta jelen van Magyarországon jelentős befektetőként. Jelenleg a befektetőcégein keresztül az FHB Bankban, illetve a Népszabadságot, a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot és több megyei lapot is kiadó Mediaworks Hungary Zrt.-ben van érdekeltsége. A Falter nevű osztrák lap szerint ez a kapcsolat akkor is működött, amikor az OMV üzleti offenzívát indított a Mol felvásárlása érdekében, és mint a Direkt36 írja:
ennek a történetnek különböző oldalakon szereplője volt Erős és Pecina is”.
Az ügy azért is pikáns, mert  szocialista kormány bizalmi embere, az állami tulajdonban álló MFB volt vezetője gyakorlatilag bundázta a meccset – magánbizniszben. Az eddig ismeretes információk szerint Erős János Pecinával úgy bizniszelt, ráadásul  2007–2009 között, hogy Pecina Collegia elnevezésű magánalapítványa eladta a Wintercastle nevű cégét 50 ezer euróért a Garuda Groupnak. Ez utóbbi cég (a Garuda) panamai bejegyzésű volt és a most kiszivárgott papírok szerint a tulajdonosa Erős János.
Bár ez a baloldali bankszakmában nem teljesen egyedi, mint ismeretes Simor András – korábbi jegybankelnök – például ciprusi bejegyzésű céggel “optimalizálta” a befektetéseit. Simor akkor arra hivatkozott, hogy a ciprusi cégek nem offshore-k hanem onshore-k. Ez persze igen jelentős különbség, emellett a Vitonas LTD, vagy a Danilack LTD neve is ismerős lehet olvasóinknak,ez utóbbiak szintén ciprusiak és az utolsó szocialista szakértői kormányfő – Bajnai Gordon nevéhez kötődnek.

MÉG A WAFFEN SS IS SZÓBA KERÜLT

Az ICIJ több tényfeltáró projektben vett részt már eddig is, azonban egyelőre ez tűnik a legnagyobb dobásuknak, az offshore dokumentumok méretére jellemző, hogy 2.6 terrabájt információt kellett a tényfeltáró újságíróknak átnézni. Fontos hozzátenni, hogy ez egyetlen ügyvédi iroda irattömege, bár lehetséges, hogy az egyik legnagyobbé.
A Mossack Fonseca ügyvédi iroda két ismert panamai állampolgár tulajdonában áll. Az ügyvédi iroda nem rejtőzött, tevékenységét gyakorlatilag az üzletben résztvevők jól ismerték. A cégnek jól működő honlapja van, amely angolul, spanyolul és kínai nyelven is kínálja a szolgáltatásokat, egyben leírja, hogy 37 irodát működtet világszerte, Londonban, Csehországban, de Genfben is lehet a Mossack Fonseca Ügyvédi Irodával találkozni, ugyanúgy, mint több helyen Kínában.
A cég közel 200 ezer céget jegyeztetett be offshore- helyszíneken, így Panamában, Szamoán, a Seychelle szigeteken, illetve talán a legtöbbet a Brit Virgin-szigeteken. A Mossack Fonseca abban volt igazán piacvezető, hogy jól tudta kihasználni a Noriega tábornok bukása után is meglehetősen „árnyékos” panamai üzleti környezetet, illetve felfedezte a Brit Virgin-szigetek nem túl transzparens lehetőségrendszerét.
Ramón Fonseca 1952-ben született Panamában, 1977-ben alapította meg ügyvédi irodáját, amely egészen 1986-ig, vagyis Noriega tábornok bukásáig nem eredményezett komoly bevételt. Fonseca maga egy díjnyertes regényíró, és a helyi kormányzópárt elnöke is volt aki emellett 2016 márciusáig a panamai köztársasági elnök közvetlen tanácsadója, és csak azóta távozott elnöki tanácsadói és pártelnöki állásából, hogy Brazíliában eljárás indult az irodája ottani szárnya ellen és az ICIJ újságírói elkezdték vegzálni a cég ügyeit.Legutóbbi irodalmi alkotása a “Mister Politicus” címet viseli.
Jürgen Mossack, az üzletfele és társtulajdonosa pedig egy német bevándorló, akinek az apja új életet akart kezdeni Panamában, miután a hitleri Waffen SS-ben szolgált a második világháborúban.
mossackfonseca
Jürgen Mossack (b) és Ramón Fonseca, (j) a két tulajdonos. Fotó: elcomercio.com
A cég egyébként számos sötét ügyben – vagyis inkább konkrét, egyszerű köztörvényes bűnügyben segített a pénzek kifehérítésében. Többek között egy brit rablás zsákmányát,vagy épp a nemzetközi – Dél Afrikában kezdődő Fidentia nevű piramisjáték jövedelmét is offshore cégbe mentették, amit aztán így fehérítettek ki. A Fidencia cég vezetője „VIP” szolgáltatásokat kapott a Mossack Fonsecától.
Számos más korábbi és jelenlegi diktátor, és király is itt őriztette a családi trezort. Többek között az azeri elnök Ilham Alijev, a szaúdi király, vagy épp a pakisztáni miniszterelnök, Nawaz Sharif is a Mossack Fonseca ügyfele volt. A cég segítségével üzletelt Mauro Macri argentín elnök is, aki egy papíron bahamai cég vezetője volt. A Mossack Fonseca tulajdonosai és alkalmazottjainak talpa alatt 2014-ben kezdett égni a talaj, ekkor kezdődött ugyanis Brazíliában az „Operation Car Wash” vagyis a kocsimosás nevű akció. Az eljárásban aztán az ügyvédi iroda alkalmazottait azzal is megvádolták, hogy megsemmisítettek bizonyítékokat, papírokat.
Azonban nemzetközi szinten sokkal nagyobb sötétséget találhatunk, így például pikáns, hogy a nemzetközi közélet átláthatóságát folyamatosan ostorozó balliberális Transparency International nemzetközi korrupciókutató szervezet chilei szárnyának vezetője is érintett az offshore-botrányban – írta a Reuters. Gonzalo Delaveau megdőlése után lemondott a TI-beli munkaviszonyáról. Ő tehát saját tapasztalatait is megoszthatta az átláthatatlan pénzügyekről szóló előadásaiban.
transparencyGonzalo-Delaveaut
Gonzalo Delaveu, a Transparency Interntional chilei vezetője. Fotó:transparency.org.
Az offshore botrányban politikai vezetők, különböző sztárok, menő labdarúgók, és természetesen szervezett bűnözői körök is érintettek. Pedig ez csak egy ügyvédi iroda a sok panamai közül, amelynek iratait ismertették, csak egy cég belső levelezéseit, papírjait, információit tették közzé az újságírók. Az információcsomagban több mint 200 ezer offshore érdekeltségről esik szó.
A szerencse azonban úgy hozta, hogy Vlagyimir Putyin is az érintettek közé került, az orosz köztársasági elnök üzlettársai, közeli ismerősei és barátai az információk alapján közel kétmilliárd dollár összeget tisztítottak meg a panamai offshore-cégek segítségével. Az ügyben az ukrán elnök, Petro Porosenko is érintett, annak ellenére, hogy a korrupció ellen rengetegszer felszólalt.
vladimir-putin-funny-walk
Vlagyimir Putyin
Azonban méltatlan lenne csak a kelet-európai szálakat megemlíteni az eddigi legnagyobb leleplezési botrányban, a távol-keleti érintettség is elég komoly. Li Peng volt kínai miniszterelnök lányának neve is szerepel az iratokban.

AZ EDDIGI EGYIK LEGKÍNOSABB INTERJÚ IZLANDON

Minden idők egyik legkínosabb miniszterelnöki interjúját is megtekinthettük tegnapelőtt, Sigmundur Davíð Gunnlaugssont ugyanis azzal szembesítették, hogy milliókat tartott dollárban izlandi államkötvényekben, azonban azzal az aprósággal, hogy offshore számlán, tehát nyilván adómentesen. Épp akkor, mikor az ország teljes pénzügyi rendszere összeomlott, sőt a lakosság megtakarításait őrző bankoknak se segítettek. Az alább levő videón látható a szembesítés – egyébként a háromszázezres lakosságú Izlandon tízezres létszámű tiltakozás, tüntetés ment a személye ellen. Miután lebukása után bejelentette, hogy távozik, egy nappal később azzal örvendeztette meg az izlandi és a világ közvéleményét, hogy mégsem távozna, csak időlegesen. Végül le kellett mondania.


A BRITEK VISZIK A PÁLMÁT: CAMERON IS LEBUKOTT

Azonban a gentleman’s agreement-ek hazája, a csigavérű, angolok miniszterelnöke se érintetlen, ugyanis a jelenlegi brit miniszterelnök, David Cameron elhunyt édesapja – aki ügyvéd volt – is szerepel a dokumentumokban. A brit miniszterelnök apja, a multimilliomos ügyvéd és bróker neve ugyanis többször is felbukkan az iratokban, a kormányfő 2010-ben elhunyt édesapjának, Ian Cameronnak részesedése volt a svájci és bahamai érdekeltségű Blairmore Holdings nevű cégben. A sztori azért is felettébb kínos, mert épp David Cameron lépett fel több beszédében az offshore cégek ellen.
A brit miniszterelnöknek és közvetlen családtagjainak nincsenek olyan befektetései offshore alapokban, amelyekből “a jövőben” anyagi hasznuk származna”
hangsúlyozta az ügyekre szerdai közleményében a Downing Street. A közlemény tényszerű és pontos, a “már” szócskát azonban célszerűnek látszik a mondat elejére beszúrni.
David Cameron hivatala így reagált arra, hogy a szerdai brit sajtó igen jó kedélyűen cikkezett a konzervatív párti kormányfő esetleges offshore érdekeltségeiről. Azonban ettől függetlenül a tény tény marad: a Blairmore Holdings nevű alapkezelő cégnek Ian Cameron társalapítója és társigazgatója volt. A cég jogilag nem számított Nagy-Britanniában rezidens adóalanynak, ezért a helyzet úgy áll, hogy Cameronnak hamarosan papírja lesz arról, hogy igen közeli családtagja adócsaló volt.
fathercamerondailymail
David Cameron édesapja (balra). Fotó: Shutterstock
Nem váratott magára sokat azonban a beismerés, vagyis az, hogy ki kelljen mondania: bizony, 2010 előtt ő is rendelkezett részesedéssel apja offshore cégében, így, bár még a magyarázatok meglehetősen homályosak – valamilyen része mégiscsak volt neki is az adóelkerülésben.

AZ UKRÁN ELNÖK SE SZERETETT UKRAJNÁBAN ADÓZNI

Petro Poroshenko, ukrán elnök neve is rögtön felbukkant a listákon. Az ukrán elnök – 2014-ben, már a majdnai lázadás kitörésének idején egy ciprusi kijáróembert foglalkoztatott, aki a Mossack Fonsecán keresztül a Brit Virgin-szigeteken alapította meg offshore cégét. A cég azért jött létre, hogy Poroshenko eladhassa a Roshen nevű édesipari cégét- védekezett az elnök.
Azonban az offshore bomba robbanása után rögtön előjöttek a korábbi tettei is,ugyanis ukrán oknyomozó újságírók újabb öt offshore vállalatra bukkantak, amelyeket állítólag Petro Porosenko jelenlegi elnök használt korábban adóelkerülésre. Az ukrán Szabadság rádió pénteki híradása szerint 2003-ban büntetőeljárás is indult az ügyben.
Az államfő Ukrprominveszt vállalatcsoportjához tartozó offshore cégek ellen még Leonyid Kucsma elnöksége idején indult eljárás, amikor Porosenko ellenzéki politikus volt. A rádió újságíróinak olyan nyomozati anyagok kerültek a birtokukba, amelyekből az olvasható ki, hogy az államfő üzleti struktúrájában 2001-ben megjelent és máig létező Agroprodimpex vállalat több ukrajnai cég adójának minimalizálásában működött közre. A gyanú szerint mintegy 25 millió hrivnya, mostani árfolyamon csaknem 263 millió forint adó befizetése maradt el.
Porosenko szerint csak azért kellett offshore cégeket alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja
Porosenko szerint csak azért kellett offshore cégeket alapítania, hogy a tulajdonában lévő Roshen édesipari vállalatot eladja – itt még mosolyog…..
Mindenesetre az elnök ellen vizsgálat indult.

NEM JÁRT SOKKAL JOBBAN AZ ARGENTÍN ELNÖK SEM

A világbotrány kitörésének idején már elhangzott az argentín elnök neve is.Tegnapra azonban eljutottak a dolgok odáig, hogy élő tévébeszédben kellett védenie ártatlanságát, amellyel kapcsolatban a jelek szerint az argentín ügyészségnek is van még némi mondanivalója. Mauricio Macri visszautasította, hogy bármit is kihagyott volna adóbevallásából, és azt mondta: áll az igazságszolgáltatás rendelkezésére., továbbá ártatlanságát hangoztatta.
mauriciomarci
Argentína se maradt érintetlen, elnöke épp magyaráz. Fotó: http://www.lanacion.com.ar/
Macri neve két offshore céggel hozható összefüggésbe. Az argentin államfő ugyanakkor leszögezte: őszinte volt, tiszteletben tartotta a törvényt, és nincs rejtegetnivalója.
Az elnök apja az ország egyik leggazdagabb embere. Mauricio Macri azt állítja: a nevéhez köthető cégek a család vállalkozásai, ő csak a nevét adta hozzájuk, és semmilyen ellenszolgáltatást nem kapott. Mindezt az elnök élő televíziós beszédében mondta el. Eközben a Buenos Aires-i elnöki palotánál körülbelül 500 ember követelte az államfő lemondását.
Mauricio Macri azt is bejelentette, hogy vagyonkezelő alapot szeretne létrehozni, amely hivatali ideje alatt tőle teljesen függetlenül kezelné minden pénzügyét.
Ilyet még egyetlen elnök sem tett. Azért teszem ezt, mert azt akarom, hogy szemernyi kétely se legyen”
fogalmazott.
Az AP hírügynökség birtokába jutott dokumentumok értelmében azonban az argentín ügyészség már benyújtotta a hivatalos kérvényt a bíróságon, hogy vizsgálatot indíthassanak az elnök ellen. A bíró megalapozottnak látta a kérést,és szükségesnek tartja a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy nem járt-e el az elnök rosszhiszeműen. A bíró szerint bár Macri ártatlannak mondja magát, be kell számolnia arról, milyen szerepe volt a kérdéses cégekben, és a vállalatok milyen adószabályok szerint rótták le a közterheket.

ÉS MÉG SOKAN MÁSOK…

Emellett a kung-fu tudásáról ismert színész, Jackie Chan, illetve a focivilág számos sztárja az ötszörös aranylabdás Lionel Messi és egyéb botrányok miatt épp szénné égő Michel Platini is érintett.

HOGY MEGY AZ OFFSHORE?

Megkérdeztük Kecskés Andrást is, a PTE kereskedelmi jogi tanszékének vezetőjét, egyetemi docenst, mit is kell tudni az offshore cégekről.
kecskes5
Kecskés András, tanszékvezető egyetemi docens. Fotó:PS:hu
Az offshore cég egy olyan, úgynevezett adóparadicsomban bejegyzett jogi személy, amely így „adóoptimalizálásra” és a tulajdonos elfedésére alkalmas– mondta el. Ilyenek például Panama, a Seychelles szigetek, Szamoa, de a köznapi értelemben véve európai helyszínek is elhíresültek ilyen szolgáltatásokról, így például Ciprus. Kevesen tudják, hogy az „amerikai cég” – vagyis az USA-ban bejegyzett jogi személy sem jelent feltétlenül jót, például a nevadai cégek alapvetően szintén az „adóoptimalizálási lehetőségekről” híresek – tette hozzá.
Az úgynevezett offshore céget rendszerint egy ügyvédi iroda jegyzi be, – ilyen volt az is, amely most ebben a pillanatban lebukott az adataival – amelyet aztán kézbesítési megbízottként és egyéb módon lehet megragadni a hivatalos okiratokban- húzta alá.
Az offshore kifejezést használják kiterjedtebb értelemben is és van egy szűkebb szakmai értelmezése is, amely kifejezetten azokra a gazdasági társaságokra vonatkozik, amelyeket olyan államokban jegyeztek be, melyek jogrendszere kedvezőbb adójogi környezetet biztosít és cégnyilvántartásuk nem transzparens- mondta.
Nem transzparens, tehát nem tudunk utánanézni, ki a tulajdonos.”
A nyilvánosság és a hatóságok közötti együttműködés kettős hiánya pedig lehetővé teszi, hogy a társaságok tényleges tulajdonosai titokban maradhassanak és lehetőséget kínálnak pénzmosásra is- mondta el.
Az adó-optimalizáció szempontjából vannak olyan országok, ahol az adókulcsok jelentős mértékben kisebbek a hazaiaknál, szélsőséges esetben az is előfordulhat, hogy csak névleges adóteher hárul az offshore társaságokra. Vagyis gyakorlatilag nem kell adózni.”
Elképzelhető, hogy a tényleges tulajdonos az offshore céhen keresztül olyan szerződéseket köt meg, amelyeket a személyét érintő összeférhetetlenségi akadályok folytán másként nem köthetne (közbeszerzésekben való közreműködés, pályázatok, állami és alapítványi megbízások)- mondta el.
Az offshore ügyekben érintett politikusok tipikusan ebbe a kategóriába tartoznak, de a vagyonnyilatkozatuk – nyilván visszaélésszerűen – nem tartalmazza az offshore céggel összefüggő lényeges adatokat.”
A pénzmosás esetében jogellenesen szerzett tevékenységből származó jövedelmek beáramlanak a gazdasági életbe az offshore cégeken keresztül és a folyamat végén (a belőlük megvalósított gazdasági tevékenység közbeiktatásával), mint igazolt bevételek állnak rendelkezésre az offshore cégek tulajdonosai számára –tette hozzá. Az offshore cégeken keresztül megvalósuló pénzmosás költségei alacsonyabbak, mint más esetben, mivel kevesebb – gyakorlatilag azonosítatlan – gazdasági szereplő közbeiktatása útján megy végbe a folyamat – mondta el Kecskés.
Általános szóhasználatban az offshore jelzőt – tévesen bár, de – alkalmazzák minden olyan vállalkozásra, amelyet politikusok és közéleti személyiségek az országhatárokon túl üzemeltetnek. Bankszámlák esetében is gyakran hangzik el az offshore jelző, amennyiben az külföldi számlára vonatkozik, még akkor is, ha a számla éppenséggel nem anonim. Ezzel a szóhasználattal vigyázni kell, mert tartalmát tekintve nem fedi az offshore előbbiek szerint meghatározott fogalmát.
A panamai esetben azonban vérbő offshore cégekről beszélünk. Ott a cégek gyakorlatilag kinyomtatott papírokon léteznek, és ha a panamai hatóság nem néz utána – és bizony gyakran nem néz utána, hisz nem érdeke – akkor szinte teljesen el tud rejtőzni a delikvens.”
Címlapfotó: The New York Post






Titkosszolgálati megbízók szerepét vizsgálják a brókergyilkosságban



Volt titkosszolgálati emberek érintettségét is vizsgálja a rendőrség a London Brókerház egykori tulajdonosának, Reichardt Ignácnak a tizenhat évvel ezelőtti meggyilkolása ügyében – tudta meg rendőrségi forrásból a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint a hatóságok a saját háza előtt lekaszabolt bróker kapcsán azt a szálat is vizsgálják, hogy a Reichardtal és üzlettársaival valószínűleg súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető egykori titkosszolgáknak felbujtóként közük lehet-e a bróker megöléséhez. 
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu


A több mint másfél évtizeddel ezelőtti leszámolás aktáit a rendőrség tavaly márciusban porolta le, mert esély nyílt arra, hogy kiderüljön, kinek vagy kiknek állt érdekében a London Brókerház volt tulajdonosának a megöletése. A 46 éves Reichardt Ignácot 2000. január 14-én saját terepjárójában, a főváros XXII. kerületében, a Gerinc és Pék utca sarkán végezte ki egy géppisztolysorozattal egy máig ismeretlen férfi. Megírtuk, a gyilkosság nyomozásának elrendelése egybeesett a Buda-Cash-botrány kirobbanásával. Rendőrségi forrásokból portálunk akkor úgy értesült, hogy a cég elleni vizsgálatban akadtak olyan információkra a nyomozók, amiért újra elindították a február végéig meghosszabbított, ismeretlen tettes ellen zajló gyilkosság nyomozását.
buda cash gyilkossag civilhetes
A Buda-Cash-botrány kirobbanása után porolták le a Reichardt-gyilkosság aktáit. Fotó: civilhetes.net

EGYKORI TITKOSSZOLGÁK IS ÉRINTETTEK LEHETNEK?

Úgy tudjuk, a titkosszolgálat kötelékébe tartozó egykori hivatásosok szerepét is vizsgálja a rendőrség a London Brókerház volt tulajdonosának meggyilkolása ügyében. Az önmagát megnevezni nem kívánó, ám a tizenhat évvel ezelőtti gyilkosság nyomozását jól ismerő forrásunk szerint ugyanis felmerült annak a gyanúja, hogy a Reichardtal és üzlettársaival feltételezhetően súlyos gazdasági bűncselekményeket elkövető egykori titkosszolgáknak felbujtóként közük lehet a bróker megöléséhez. Értesüléseink szerint az ügyben eljáró Nemzeti Nyomozó Iroda ennek a szálnak az ellenőrzését is indokoltnak találta és az NNI-vel több eljárásban is együttműködő, nyílt nyomozást nem folytató Nemzeti Védelmi Szolgálat rávetette magát erre a vonalra. Más forrásból úgy tudjuk, a védelmi szolgálat a Reichardt-ügyben rendőrök és titkosszolgák vonatkozásában enyhébb súlyú visszaéléseket is feltárt, de ezek a bűncselekmények már régen elévültek.

AZ ALKUKÖTÉS ELŐTT LŐTTÉK SZITÁVÁ

Utóbbira jó példa lehet az a korábbi információnk, hogy a merénylet után ugyan több szálon is nyomoztak, ám a legfontosabb, a gyilkosságra leginkább indítékul szolgáló vonal, Reichardt alkukötési kezdeményezése kimaradt a nyomozásból. Megírtuk, a bróker a meggyilkolása előtt nem sokkal besétált a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztályára és közölte, „van egy nagy dobása”, mivel saját cégénél, a London Brókernél piramisjáték és sikkasztások zajlanak. Beszélt arról is, hogy a kétes ügyletekről maga is tudott, sőt, részt is vett azokban, de kérte kihallgatóját, hogy az általa – a későbbiekben – elmondott információkért cserébe együttműködő gyanúsítottként vehessen részt a további eljárásban. Az alku végül azért nem köttetett meg, mert Reichardtot 2000. január 14-én saját háza előtt, terepjárójában, egy ismeretlen bérgyilkos agyonlőtte.

REICHARDT A SZOLGÁLATOK EMBEREIT IS FELDOBTA VOLNA

Visszatérve a titkosszolgálati szálhoz, ezt erősíti még az az információnk is, hogyReichardt nem csak volt haragosait akarta feldobni, hanem arról a – bűnözőkből és titkosszolgálati személyekből álló – bűnszervezetről is ki akart pakolni, melynek tagjai a 90-es években strómanok segítségével milliárdokat talicskáztak ki a privatizációnak nevezett szabadrablás során megszerzett cégekből. Reichardt alkukötésére azonban az ismert okok miatt már nem kerülhetett sor. Rendőrségi forrásunk szerint a gyilkosságban a titkosszolgálati megbízók szerepét ugyan egyelőre nem sikerült igazolni, de a vizsgálódás még nem ért véget.
Más forrásból is úgy értesültünk, hogy egyelőre nem érkezett feljelentés a szolgálatok embereivel szemben nyílt eljárásokat folytató Központi Nyomozó Főügyészséghez. A titkosszolgálati szál ebben az ügyben egyébként azért sem lehet meglepetés, mivel megírtuk, korábban olyan információk is eljutottak portálunkhoz, hogy a szolgálatok figyelhették is a brókert, ezért nem kizárt, hogy több akta is porosodhat Reichardtról és egykori cégéről a titkosszolgálatoknál.
gynök titkosszolga atv.hu
A kivégzett bróker haragosai a szolgálatok segítségével jutottak egyre feljebb. Később mindent elszedtek tőlük. Fotó: atv.hu

MILLIÁRDOS BIZNISZ TITKOSSZOLGÁLATI SEGÍTSÉGGEL

A szolgálatok érintettségét feltételezheti az is, amiről a Privát Kopó bűnügyi magazin számolt be, hogy Reichardt haragosai kapcsolatban állhattak áruló hivatásosokkal. A cikk szerzője néhány évvel ezelőtti írásában ugyanis tényként közölte, hogy Kovács Tibor, a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójailletve üzlettársa, Rózsa Ferenc nagyon sokat köszönhetnek a szolgálatoknak: a kétvállalkozó” a tököli fiatalkorúak börtönében kezdte a „karrierjét”, majszolta a rabkosztot a nyolcvanas évek első felében és amolyan börtönbarátság szövődött közöttük, Rózsa azonban két hónap raboskodás után kegyelemben részesült, és elhagyhatta a tököli rácsos intézményt. Egy évvel később pedig már az állambiztonsági szolgálat fedőcégeként működő Sprint-Börze Kisszövetkezet elnöki bőrfoteljébe huppant– emelte ki a szerző, hozzátéve, hogy Rózsa később levelet íratott a munkáltatójával, a „Cég” pedig garanciát vállalt Kovácsért, akit ezért feltételesen szabadlábra helyeztek. Néhány évvel később már a két börtönlakó győzött a Budalakk ÉTA, a Budalakk, valamint a Dunalakk festékgyárak privatizációjára kiírt pályázatokon, úgy, hogy fillérekért felvásárolt kárpótlási jegyekkel, és „soha vissza nem fizetendő” Egzisztencia-hitelből fizették meg a festékgyárak vételárát. A több százmillió forintos kölcsönöket a Kunos Péter-vezette Agrobank, illetve a Fekete János-féle Leumi Bank folyósították. Ugyanígy került strómanokon keresztül a kezükbe a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt. is, melynek részvényeit Kovács közvetve a Reichardt által tulajdonolt London Brókernél helyezte letétbe. Kovács és Rózsa évek óta nincstelenként tengetik életüket, valakik” ugyanis mindent elszedtek tőlük. Az életüket, a szabadságukat viszont meghagyták, mert nem ellenkeztek, amikor az összeharácsolt vagyont úgymond “elvonták” tőlük – emelte ki a bűnügyi portál. Nem mindenki volt ilyen szerencsés…
Címlapfotó: nepszava.hu




Az olajozás maga volt a Kánaán





A hírhedt olajos cég, az Energol Rt. egykori vezetőit, Drobilich Gábort, Dékány Istvánt és a korábban az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályán tevékenykedő Csikós Józsefet hallgatták meg csütörtökön a Cinóber-gyilkosság tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. A tanúk mindegyike cáfolta azokat a tanúvallomásokat, hogy Portik Tamás és Ferencsik Attila egy ötmilliós tartozás miatt lövette agyon az áldozatot. A perben meghallgatták azt a tanút is, aki több mint tíz évvel a gyilkosság után új információkkal szolgált a nyomozóknak, hiszen az emberölés napján látta Cinóber feltételezett gyilkosát. 


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúmeghallgatásokkal folytatódott a Domák Ferenc Cinóber ellen elkövetett merénylet perekedden a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori lányfuttatót 1996. december 18-án a kora esti órákban, Üllői úti lakása előtt lőtték agyon. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosságra egy elszámolási vita miatt az Energol Rt. két egykori igazgatója, Portik Tamás és Ferencsik Attila adott megbízást a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott szlovák állampolgárságú Jozef Rohácnak. A hírhedt olajos cég, az Energol Rt. több vezetőjét, Drobilich Gábort, Dékány Istvánt és akorábban az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályán tevékenykedő Csikós Józsefet, illetve a gyilkossági ügy szemtanúját hallgatta meg a mai tárgyaláson a bíróság.
Drobilich Gabor portik rohacz targyalas 2015.12.01. foto:Horvath Peter Gyula
Drobilich Gábor szerint az Energol Rt. nem élt az erőszak eszközével a konkurenciaharc során. A rendőri jelentések ennek ellentmondanak. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

DROBILICH NEM TUD KONFLIKTUSRÓL

A cég volt belkereskedelmi igazgatóját, Drobilich Gábort korábban, más gyilkossági ügyek kapcsán már többször meghallgatta a bíróság. A tanú újra elmondta, nem tud arról, hogy egykori társai bármilyen bűncselekményt is elkövettek volna és szerinte Portikék nem is ismerték az áldozatot, így vitájukról sincs tudomása. Szerinte az is marhaság”, hogy a vádlottak valakit egy ötmillió forintos tartozás miatt végeztetnek ki, majd hozzátette, a vádbeli összegnél jóval több, százmillió forintot is meghaladó kintlévőségeik voltak, így sokan, sok pénzzel tartoztak nekik, amiket már nem tudtak visszaszerezni, mégsem esett soha emiatt senkinek bántódása – állította a tanú, aki elmondása szerint nem is ismeri az őt vallomásaiban többször is megemlítő védett tanút. Drobilich hangsúlyozta, az a bécsi találkozó is csak Portik titkárnője “fejében lehetett”, amin állítólag valamikor a gyilkosság után vett részt a nőn és a tanún kívül még Portik és Ferencsik. Az ügy elsőrendű vádlottját, Jozef Rohácot is jól ismerő férfi még azt is kijelentette, hogy Portik  nem olajozott, ő ebbe az egészbe csak úgy„belecsúszott”.

A TANÚ SZERINT AZ OLAJOZÁS MAGA VOLT A KÁNAÁN

Ugyancsak nem ismerte a Portik-ügyek legfontosabb koronatanúját az a Dékány István sem, aki a 90-es években az olajos cég kereskedelmi és gazdasági vezérigazgató-helyettese volt. A férfi az akkori időket felidézve, és a vádlottak vagyoni helyzetére utalva elmondta, hogy az olajozás maga volt a Kánaán, és az üzletág olyan magas hozamot hozott, amivel semmi nem vetekedett. A tanú rövid vallomásában elmondta még, hogy nem emlékszik rá, hogy a vádlottak ötmillió forintos kölcsönt adtak volna a későbbi sértettnek. A tanú ráadásul a ma szintén meghallgatott Szabó Józseffel együtt kifejezetten jó színben tüntette fel Portikot és Ferencsiket. Az Energol Rt. volt felügyelőbizottsági elnöke egyenesen„szeretetreméltó, tisztelettudó” emberekként jellemezte a Cinóber lelövetésével összefüggésbe hozott vádlottakat.
Drobilich Gabor portik rohac targyalas 2015.12.01. foto:Horvath Peter Gyula
Drobilich Gábor, az Energol Rt. belkereskedelmi igazgatója a Fővárosi Törvényszéken. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

CSIKÓS NEM FOGLALKOZOTT A VÁDLOTTAK MAGÁNÉLETÉVEL

Nem tudott kölcsönügyletről és állítása szerint nem ismerte Portik titkárnőjét a rendszerváltás előtt az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályán tevékenykedő Csikós József sem, aki Kerekes Istvántól 1996 márciusában vette át a vezérigazgatói feladatokat. A tanú elmondta, hogy a cégben jogi jellegű munkákat látott el, azzal pedig nem foglalkozott, hogy a tulajdonosok mivel foglalkoztak a szabadidejükben. Csikós Józsefnek sem volt fogalma arról, hogy az Energol a konfliktusait erőszakos úton oldotta meg, aminek némiképp ellentmond az a rendőri jelentés, amely szerint az energolosok a hozzájuk csatlakozó orosz és ukrán bűnözőkkel védelmi pénzeket szedtek több olajvállalkozótól, később pedig ezeket a vállalkozásokat erőszakosan megszerezték, majd „módszerekben és eszközökben nem válogatva folytatták az olajjal való törvénysértő kereskedést”.

ELSZÓLTA MAGÁT AZ AGITPROPOS

A tanú beszélt arról is, hogy 1996. december 6-án adóvizsgálat indult a cég ellen, majd annak lezárulta után, december 22-én, szűk körben egy közös, karácsony előtti „pezsgőbontáson” – Ferencsik Attilával együtt – vettek részt – állított Csikós. Ez a kijelentés a negyedrendű vádlottat azért érintette kellemetlenül, mert védekezése szerint ő akkor már napok óta külföldön tartózkodott.Ferencsik a tárgyaláson ezt meg is jegyezte, majd a tanú úgy korrigálta kijelentését, hogy nem emlékszik pontosan, lehet, hogy az összejövetelen csupán a vádlott nevét emlegették, ő maga pedig nem is volt jelen.
rohac
A tanú a merénylet előtt látott egy hosszú, őszes hajú elkövetőt, de nem ismerte fel Jozef Rohácot. Fotó: parameter.sk

NEM ISMERTÉK FEL ROHÁCOT

A perben meghallgatták azt a tanút is, aki több mint tíz évvel a gyilkosság után új információkkal szolgált a nyomozóknak. Csütörtökre idézte a bíróság ugyanis a vád tanúját, aki az emberölés előtt láthatta a feltételezett elkövetőt.  A hölgyet 1996-ban még nem hallgatták ki tanúként, csupán a helyszínen kérdezték a történtekről. Akkor annyit árult el a rendőröknek, hogy Üllői úti lakása fele tartva látta az autója csomagtartójában pakoló Cinóbert, majd a következő pillanatban két nagy durranásra lett figyelmes, de hátra már nem nézett. A nő csak az újraindított nyomozásban, 2012 tavaszán tett vallomást. A bíróságon pedig kérdésre elmondta, hogy a gyilkosság napján, a kora esti órákban hazafele tartvaszembejött vele egy 160-165 centiméter magasságú, negyven év körüli gyanús alak, akitől nagyon megijedt. Miután továbbhaladt, látta az éppen az autója csomagtartójában matató Cinóbert, akivel üdvözölték egymást. A nő nem sokkal később két tompa lövésre lett figyelmes, de nem mert hátrafordulni. A tanú előadta még, hogy mivel az emberölés előtt körülbelül másfél méterre állt a gyanús férfitől, az még eszébe jutott, hogy hosszabb, őszes, rendezetlen haja volt. A rendőrségen kérdezték is tőle, hogy nem lehetett-e paróka a férfin, de a hölgy erre már nem emlékezett, ahogy ennyi idő távlatából azt sem tudta megmondani, hogy Jozef Rohácot látta-e a gyilkosság napján a helyszínen. A per további tanúk meghallgatásával február 26-án folytatódik.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu




Eltűnhettek a rendőrségről a Cinóber-merénylet fontos bizonyítékai





Nemcsak a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás, hanem az 1996 decemberében történt Cinóber-gyilkosság nyomozásának aktáiból is kulcsfontosságú bizonyítékok hiányoznak – hangzott el tizenkilenc évvel  ezelőtti gyilkosság csütörtöki tárgyalásán, a Fővárosi Törvényszéken. Egy 2014 novemberi rendőri jelentésben ugyanis az szerepel, hogy valaki a rendőrségen eltüntethette Cinóber híváslistáját, emiatt pedig ma már nem lehet beazonosítani azt a személyt, aki néhány perccel a gyilkosság előtt telefonon a lakása elé csalta az egykori lányfuttatót.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúmeghallgatásokkal és iratismertetéssel folytatódott a csaknem húsz éve történt Cinóber-gyilkosság tárgyalása csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori lányfuttatót 1996. december 18-án a kora esti órákban, Üllői úti lakása előtt lőtték agyon. A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint a tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosságra egy elszámolási vita miatt az Energol Rt. két egykori igazgatója, Portik Tamás és Ferencsik Attila adott megbízást a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott szlovák állampolgárságú Jozef Rohácnak. 

AZ ÁLDOZAT ÉLETTÁRSA NEM TUDOTT ELLENSÉGEKRŐL

Viszonylag kevés konkrétumról tudott elmondani a merényletről a mai tárgyaláson elsőként meghallgatott R. Ágnes. Az áldozat egykori élettársa elmondta, Cinóber a kora esti órákban egy telefonhívást kapott és azonnal a ház előtt parkoló kocsijához rohant. Pár perccel később pedig élettársa már halott volt, fejbe lőtték.  A nő arról nem tudott beszámolni, hogy férjének kik voltak az ellenségei és kinek, vagy kiknek állt érdekében Cinóber megöletése. R. Ágnes mindenesetre annyit elismert, hogy elképzelhető, Domák halálához üzleti ügyei vezethettek, amire állítása szerint nem volt rálátása. Arra viszont emlékezett, hogy a halála előtt 4-5 nappal valaki telefonon megfenyegette azzal a szöveggel, hogy „ismerlek téged, te is nagyon vigyázz magadra”.  
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, egy lövéssel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán
Cinóbert, akárcsak Prisztás Józsefet, hidegvérrel végezték ki 1996 decemberében Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

NEM JÖTT EL A SZEMTANÚ

Csütörtökre idézte a bíróság a vád egyik fontos tanúját is, aki az emberölés előtt láthatta a feltételezett elkövetőt. Mivel a szemtanú nem jelent meg a mai tárgyaláson, ezért a bíróság egy tizenkilenc évvel ezelőtt rögzített rendőri jelentést olvasott fel, amelyben összegezték a tanú által a gyilkosság után elmondottakat. A felolvasás során kiderült, hogy a hölgy 1996-ban még nem hallgatták ki tanúként, csupán a helyszínen kérdezték a történtekről. Akkor annyit árult el a rendőröknek, hogy Üllői úti lakása fele tartva látta az autója csomagtartójában pakoló Cinóbert, majd a következő pillanatban két nagy durranásra lett figyelmes, de hátra már nem nézett. A nő újraindított nyomozásban tett vallomását egyelőre nem ismertették, de úgy tudjuk, annyiban változtatta meg vallomását, hogy nem sokkal Cinóber megölése előtt látott egy gyanús alakot a helyszínen, ám a feltételezett tettest nem tudta azonosítani.

DOMÁK AZT HITTE, NEM JUT PRISZTÁS SORSÁRA

Érdekes részletek derültek ki  az áldozat édesanyjának  felolvasott vallomásából is. A nő szerint amikor Domákot kivégezték, barátait ez nagyon meglepte, mivel“ő csak egy kis porszem volt” az éjszakában. De a vallomásban szerepelt az is, hogy Cinóber stróman volt több olajos cégben , melyek haszna a férfi halála után nem a sértett családjához, hanem a Domák mögött álló olajvállalkozókhoz került.  Domák Ferencné elmondta még, hogy fia ismerte a szintén lelőtt Prisztás Józsefet, illetve a pár nappal később életveszélyesen megsebesített Lakatos Csaba hajtót és a Portikot fiatalon felkaroló, ugyancsak betámadott Totka Pált is. A prostituáltak futtatásával is foglalkozó férfi ennek ellenére megnyugtatta az édesanyját, mivel nem tartotta velük a kapcsolatot, ő biztosan nem fog a felsorolt személyek sorsára jutni. Nem lett igaza…
prisztás
Domák Ferenc nem ijedt meg Prisztás József lelövésétől, pedig őt is halálosan megfenyegették. Fotó: borsonline.hu

A CINÓBER-ÜGYBEN IS FONTOS BIZONYÍTÉKOK TŰNTEK EL

A tárgyaláson olyan pikáns és megdöbbentő részletre is fény derült a gyilkosság utáni első nyomozás „hibáiról”, hogy  például az 1996  december 18-án megöltáldozat híváslistája csupán december tizedikéig volt meg, a többi pedig már nem fellelhető. Az ügyész a tárgyaláson hangsúlyozta, hogy ez az akkori rendőrség felelőssége, de még a bíró szerint is érthetetlen, hogy éppen az emberölés napjáról nincs meg az áldozat híváslistája. A Cinóber-gyilkosság ügyében egyébként a BRFK életvédelmi alosztálya nyomozott, annak vezetője pedig korábban úgy nyilatkozott, hogy “lövésük sem volt a tettesekről”, a bűncselekmény hátteréről. Cserni János tanácsvezető bíró később felolvasta az esettel foglalkozó 2014 novemberében rögzített rendőri jelentést, melyben utaltak arra, nem kideríthető, hogy a szolgáltatótól nem érkeztek meg a kért adatok, vagy pedig a rendőrségnél egyszerűen eltűntek a bizonyítékok. A jelentésben leszögezték, az akkori „hiányosságokat” az új nyomozásban már nem lehetett pótolni, így továbbra is rejtély, hogy pár perccel az emberölés előtt ki volt az a személy, aki a háza előtt parkoló autójához csalta Cinóbert.  A Portik-ügyek koronatanúja, Radnai László egyébként évekkel ezelőtt a Nemzeti Nyomozó Irodában azt vallotta ezzel kapcsolatban, hogy tudomása szerint egy bizonyos H. Kálmán csalta le a lányfuttatással, drogkereskedelemmel is foglalkozó Domákot. Úgy tudjuk, a férfit ezzel kapcsolatban kihallgatták a rendőrök, de azt mondta, hogy nem emlékszik, beszélt-e aznap Cinóberrel. Figyelemre méltó, hogy az Aranykéz utcai robbantás nyomozása során is gyanús körülmények között tűnt el a BRFK-ról két fontos kamerafelvétel, amiken – a megmaradt rendőri jelentések szerint – jól felismerhetően látszódott a robbantással vádolt Jozef Rohác. Ennek kapcsán még a Nemzeti Védelmi Szolgálat is vizsgálódott, illetve a 90-es évek gyilkosságaiban nyílt nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda bűnpártolás és hivatali visszaélés miatt feljelentést tett, ám elévülés okán a Központi Nyomozó Főügyészség nem rendelt el nyomozástDe az is csak a szerencsének köszönhető, hogy még a 2008-2009-es nyomozás során a BRFK életvédelmi alosztályát korábban vezető Doszpot Péter dolgozószobájában, a szekrény alján találtak több, az Aranykéz utcához kapcsolódó videóanyagot, amelyeket szintén nem csatoltak a nyomozati anyagokhoz.

AZ EGÉSZ ALVILÁG ISMERTE AZ ÁLDOZATOT

A Cinóber-ügyben vallomást tett az éjszakai élet egykori nagypályása Csobolya Attila is. Prisztás József volt üzlettársa  még a 70-es évek végén ismerte megCinóbert, akiről elmondta, hogy egy tipikus éjszakai srác volt, filmben is szerepelt, illetve az akkori alvilágban a 80-as években már szinte mindenki ismerte a nevét. Csobolya hozzátette, mielőtt a lányfuttatót lelőtték, olyan hírek terjengtek Domákról, hogy belefolyt a kábítószer-kereskedelembe, sőt, maga is fogyasztó volt. Szerinte a férfinek sosem volt stabil pénzügyi helyzete, amije volt, azt szinte azonnal elszórta, elszívta, elitta, barátokra költötte”. Egy azóta már elhunyt ismerőse azt mesélte még el Domákról, hogy olajos cégekkel, köztük az Energol Rt-vel is „számlázási kapcsolatba került” – mondta el rövid vallomásában Csobolya, aki hangsúlyozta, az éjszakából Ferencsiknek feltétlenül ismernie kellett Cinóbert, de a negyedrendű vádlott tagadta mindezt.  A nehézfiú még a sértettel összefüggésben annyit emelt ki, hogy szerinte elképzelhetetlen, hogy a megbízhatatlan férfinak valaki milliós összeget adjon kölcsön, kivéve, ha üzleti szál kötötte őket össze. A per további tanúk meghallgatásával november 17-én folytatódik.
A vezető képen: Jozef Rohác a bíróságon – Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu




Csak megrovást kaptak Gergényiék a 2006-os túlkapásokért



Na meg egy becsületrendet Ki is osztja itt a parancsokat a vakolók melyik páholya ?
A minden gyanun felett állók megint csak egy balekot vesztettek !


Kilenc évet kellett várni, hogy a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa meghozza az elsőfokú ítéletét a 2006-os rendőri túlkapások ügyében. A bíróság ma a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesítette Gergényi Péter vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és egyik vádlott-társát a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt. Az ítélet nem jogerős. Gergényi ügyvédje a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott, „nincs olyan bűncselekmény, amit ügyfele elkövetett volna.”


Csak megrovást kaptak Gergényiék a 2006-os rendőri túlkapásokért. A Fővárosi Törvényszék ma kihirdette, hogy a a legenyhébb szankcióban, megrovásban részesíti Gergényi Péter vezérőrnagyot, volt budapesti főkapitányt és egyik vádlott-társát a 2006 őszi eseményekkel összefüggésben elkövetett katonai bűncselekmények miatt. A volt budapesti főkapitány elöljárói intézkedés elmulasztása, a negyedrendű vádlott, aki a tévészékház ostrománál a rendőri erők helyszínparancsnoka volt, parancs iránti engedetlenség miatt kapott megrovást. Az ítélet nem jogerős.
Az ügyben megvádolt további tizenkét rendőrtiszt, köztük Bene László altábornagy, volt országos főkapitány és Dobozi József vezérőrnagy, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) volt parancsnoka esetében a bíróság megszüntette az eljárást. Ennek oka javarészt az volt, hogy bár az elsőfokú bíróság szerint feltehetően történtek kötelességszegések, így a vádbeli cselekmények enyhébb, vétségi alakzata megállapítható lenne, ám az 9 év elteltével már elévült, nem büntethető. A súlyosabb, időközben még el nem évült bűntetti alakzat megállapításához szükséges jelentős hátrány viszont a legtöbb esetben már nem állapítható meg.
Az ügyészség a tévészékház szeptember 18-19-ei ostrománál és az azt követő napokban, illetve október 23-án a főváros utcáin történtekkel kapcsolatban jobbára mulasztással elkövetett katonai bűncselekmények miatt emelt vádat a három rendőr tábornok és tizenegy rendőrtiszt ellen. Az ügyészség a székházostrommal kapcsolatban lényegében azt rótta Gergényi Péter terhére: világossá kellett válnia számára, hogy a helyszínparancsnok nem hajtja végre a székház megvédésére vonatkozó parancsot, mégsem tett érdemi intézkedéseket a parancs végrehajtásáért. A tévészékház ostromát követő eseményekkel kapcsolatos vádpontok szerint a csapaterős rendőri intézkedések során az alegységparancsnokok nem intézkedtek annak érdekében, hogy megelőzzék, félbeszakítsák, illetve utólag kivizsgálják alárendeltjeik túlkapásait.


Ez a hülye zsidó akkora bunkó , hogy még a szögek is elgörbülnek mielőtt a bunkó lesúlytana , a haja is befele nő , és úgy kell lerágnia mert az agyát is besározná !!!
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
A vádlottak az eljárás során javarészt tagadták bűnösségüket. A csütörtökön kihirdetett ítélet szóbeli indoklása szerint a székházostromnál a helyszínparancsnok tevékenysége az esti órákban még ha nem is volt hibátlan – főleg az alárendeltek koordinációját illetően -, de bűncselekményt nem valósított meg. Az állomány zöme hősiesen és önfeláldozóan, testi épsége, élete kockáztatása árán is igyekezett teljesíteni a parancsot. Több mint kétszáz rendőr megsebesült, köztük volt aki életveszélyes koponyasérüléseket szenvedett. Ám  mindez végül hiábavaló volt. Az indoklás szerint a döntő pillanat az lehetett, mikor az egyik helyszínen tartózkodó – az eljárásban csak tanúként szereplő – rendőrtiszt nyíltan megtagadta a székház megvédésére vonatkozó parancsot. A bíró idézte a rendőrségi rádión folyó kommunikációt, mely szerint a rendőrtiszt mondta Gergényinek: kiviszi az egész állományt, mert nem akarnak az lángoló épületben megfulladni. Gergényi azt válaszolta: “maradjatok még!” A bíró megállapította, hogy ez csak parancsként értelmezhető. Majd videofelvételeket mutatott a székház belsejében uralkodó állapotokról az épület feladása körüli időben, éjfél körül, illetve azt követően. A bíró szerint a felvételek azt támasztják alá, hogy akkoriban nem volt támadás, a rendőrök nyugodtnak látszanak, nem volt indokolt, hogy a paranccsal szembeszegülve feladják a székházat. A történtek oka a meg sem vádolt rendőrtiszt nyílt parancsmegtagadása, bomlasztó tevékenysége volt: ő vette rá a helyszínparancsnokot is az épület feladására. Mindezzel kapcsolatban megállapítható a jelentős hátrányt okozó kötelezettségszegés, a helyszínparancsnok részéről a paranccsal szembeni engedetlenségnek, a budapesti főkapitány részéről pedig az ezzel összefüggésben elkövetett elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntette.
tv szekhaz ostrom 2006 nol
A Bene Lászlóval kapcsolatos vádakkal összefüggésben a bíró többször utalt kötelességszegésre. Az ügyészség szerint Bene tudott arról, hogy alárendeltjeivel kapcsolatban felmerült bűncselekmény gyanúja, mégsem intézkedett a felelősség kivizsgálásáért. A bíró meglehetősen életszerűtlennek minősítette a volt országos főkapitánynak azt a védekezését, hogy nem látott egy olyan jelentést, amelynek elkészítésére maga adott utasítást.
Azzal kapcsolatban, hogy október 23-án a rendőröket azonosítószám nélkül vetették be, ami súlyos túlkapásokra adott lehetőséget, a bíró szóvá tette: az eljárás során képtelenség volt megállapítani egy országos rendőr-főkapitányi utasításról, hogy egyáltalán létezett-e vagy sem. A szakmailag kifogásolható szabályozásnak pedig oka lehetett, hogy jogi területen egy olyan kolléga kapcsolódott be a munkába, aki 9 év alatt 10 beosztásban volt. Amolyan “titán-káder… ti tán tudtok valamit kezdeni vele” – jegyezte meg a bíró a rendőrség személyzeti viszonyaira célozva. A súlyosabb, bűntetti alakzat megállapításához szükséges jelentős hátrány azonban a bíró szerint ezekben az esetekben sem volt bizonyítható, így ezek is elévültek.
A joghátrány kiszabásánál a bíró súlyosító körülményként értékelte, hogy nagyon sok rendőr megsérült, ugyanakkor nyomatékos enyhítő körülményként a jelentős időmúlást. A bíró szóvá tette, hogy jogszabály-módosítások miatt jelentősen megnőtt bizonyos ügyekben a katonai büntetőeljárások időtartama. Továbbá, hogy az ügyekben eljáró rendőrök szavahihetősége alaposan megkérdőjeleződött, az ügyészség mégsem vizsgálta ki alaposan az ilyen ügyeket. A bíró az itélethírdetés során ismertetett egy 2006 őszi rendőri intézkedésről szóló jelentést, amely köszönő viszonyban sem volt a történtekről bemutatott videofelvétellel.
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu
A két elmarasztalt vádlott felmentésért, az ügyész minden vádlott esetében súlyosítás, illetve bűnösség megállapításáért fellebbezett, így a büntetőper a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon.
Gergényi Péter ügyvédje, Gulyás Gábor a PestiSrácok.hu-nak elmondta, megdöbbentek az ítéleten, részben amiatt is, mert szerinte érthetetlen, hogy míg mások elévülés miatt nem lettek elítélve, addig a volt budapesti főkapitánynál megállapították a bűnösséget. Az ügyvéd hozzátette, „nincs olyan bűncselekmény, amit ügyfele elkövetett volna”, ezért bízik abban, hogy a másodfokú bíróság kimondja Gergényi Péter ártatlanságát.
Fotók: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu






Film készült a 90-es évekbeli leszámolásos ügyekről – Videóval!





A tervek szerint hamarosan a mozikban is bemutatják a Vérösvény című dokumentum-játékfilmet, amelyet a 90-es évek alvilágáról készített Kisberk Szabolcs, a HírTv egykori Célpont műsorának főszerkesztője. A szerző olyan témához nyúlt, amivel a rendszerváltás óta film formájában senki nem foglalkozott. Komoly, átfogó dokumentumfilm nem készült ugyanis ennek az időszaknak az alvilági figuráiról, a köztük lezajlott hatalomátvételekről, leszámolásokról, az akkor kiépített és egészen a közelmúltig jól működő korrupciós rendszerről és annak haszonélvezőiről. A premier előtti vetítésen jártunk.


PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
A film a 90-es évek leszámolásos ügyeit veszi sorra, az olajozástól kezdve a merényleteken, robbantásokon és kivégzéseken át, egészen az alvilág jelen korig tartó újrafelosztásáig. A filmben megszólalnak egykori gyilkossági nyomozók, politikusok, Portik Tamás anyósa, Vizoviczki egykori testőre, bizalmi embere, illetve a hazai alvilág “nagyöregje”Tasnádi Péter is.  De szóba kerül a Cattani-csoport szétverése, az olajszőkítés, a politikai színezetű robbantások, kilóra megvett újságírók, valamint az is, hogy az éjszakai életben szédületes karriert befutó Portik Tamás és Vizoviczki László felemelkedésével szinte egy időben fonódott össze a rendőrség és a politika a maffiával. A mű emellett archív felvételek segítségével részletesen elemzi a magyar alvilági háború legvéresebb leszámolásait, így például az Aranykéz utcai robbantást, Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolását és a milliárdos üzletember, Prisztás József lelövését is.
Doszpot Péter a BRFK egykori életvédelmis zsaruja is megszólal Kisberk filmjében Fotó: PS/Vérösvény
Doszpot Péter a BRFK egykori életvédelmis zsaruja is megszólal Kisberk filmjében Fotó: PS/Vérösvény

FÉLREÁLLÍTOTTÁK AZ ENERGOLOSRA DOLGOZÓ NYOMOZÓT

A magyar maffiaháborút kirobbantó gyilkosság miatt egyébként az egykori Energol-vezért nem jogerősen néhány héttel ezelőtt ítélte tíz év fegyházbüntetésre a bíróság. A film is rámutat arra a ma már közismert tényre, amire már az akkori nyomozást lezáró, 1997-ben jegyzett összefoglaló jelentés is utalt, hogy a rendőrök már tizenkilenc évvel ezelőtt is tudták, hogy az 1996. november elsejei gyilkosságot Portik Tamás rendelhette meg. Az ügyet tárgyaló bíró az ítélethirdetéskor meg is jegyezte, hogy a korábbi nyomozás feltárta a bűncselekmény indítékát, illetve azokat a személyeket, akik részt vállaltak a merényletben, éppen emiatt érthetetlen, miért nem nyomoztak tovább. Az alkotók  többek között utóbbi kérdésre is keresték a választ. A műből például kiderül, hogy milyen módszerrel lehetetlenítik el és „veszik le” Portik-ügyeiről a film egyik főszereplőjét, az Energol-vezér alvilági „karrierjét” jól ismerő idős, tapasztalt nyomozót, aki pontosan tudta, hogy Portik Tamás áll nem csak a milliárdos vállalkozó megölése, hanem több, a közelmúltig megoldatlan maffialeszámolás mögött is.

MELLÉBESZÉLTEK A „SZTÁRZSARUK”

Külön figyelmet érdemel Portik szerepéről és a leszámolásokról nyilatkozó egykori sztárzsaru, a BRFK életvédelmi alosztályának egykori vezetője, Doszpot Péter.  Az alezredes arról beszélt a filmben, hogy “Portik ki lett hallgatva és folyamatosan látókörben volt”. Érdekes, hogy egy néhány évvel ezelőtti interjúban még egészen másképpen emlékezett a „sztárzsaru”: a hvg.hu-nak ugyanis arról beszélt, hogy egyik merényletnél sem jött szóba a több gyilkossági ügyben felbujtással vádolt Portik. Utóbbi kijelentése kapcsán egyébként a PestiSrácok.hu leszámolásos ügyekre rálátó, önmagát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrása korábban úgy fogalmazott, hogy Doszpot nyilatkozatatermészetesen arcátlan hazugság” volt.  De mellébeszélt a dokumentumfilmben a „sztárzsaru” elődje, az 1996-ban visszavonult, azóta magánnyomozói irodát működtető Chilkó Ferenc is, aki a Fenyő-gyilkosság miatt került célkeresztbe, miután a leszámolás helyszínéről, a médiavállalkozót ért halálos lövések után felhívta egy albán gengszter, Portik volt testőre,  Salihi Mead. Chilkó korábban több fórumon is kikérte magának, hogy őt ebbe az ügyben belerángatták.Kijelentette azt is, hogy kollégáinak már akkor tudni kellett volna, hogy a szlovák-vonal lehet a gyilkosság megoldásának kulcsa. Ehhez képest a több tanúvallomás szerint a merénylet nyomozásának félresiklatásában kulcsszerepet vállaló Chilkó 2010-ben még maga is arról beszélt egy, a TV2-nek adott interjújában, hogy jó nyomon járnak a rendőrök, mivel az elkövetők biztosan albánok voltak.
A Fenyő János elleni merénylet is előkerül a Vérösvényben Fotó: PS/Vérösvény
A Fenyő János elleni merénylet is előkerül a Vérösvényben Fotó: PS/Vérösvény

TASNÁDI IS AZ ENERGOL-VEZÉRRE VALLOTT

Meglepő nyíltsággal beszélt viszont Portik Tamásról és Vizoviczki Lászlóról a jelenleg is súlyos bűncselekmények miatt börtönbüntetését töltő Tasnádi Péter,aki korábbi nyilvános szerepléseikor még egyáltalán nem volt ilyen bőbeszédű a fentebb megnevezett urakkal kapcsolatban. A nehézfiú az alkotóknak elmondta, őmár abban az időben sejtette, hogy a nemrég első fokon  tíz évre ítélt Portik áll nemcsak Prisztás József, hanem Seres Zoltán 1999-es kivégzése mögött is. Tasnádi a filmben részletesen beszél Seres és Portik rossz viszonyáról, üzleti-elszámolási vitájukról, továbbá arról, milyen személyes sértettség váltotta ki Portik éktelen haragját. Vizoviczkiről az alvilág „nagyöregje” elmondta, szerinte csupán a rendőri kapcsolatainak köszönhette, hogy befolyással bírt az éjszakában, amit egyébként az éjszaka császárának egykori testőre is megerősített. A férfi Vizoviczki László bizalmasaként közvetlen közelről szemlélhette az éjszaka ura felemelkedését és váratlan bukását. A filmből kiderül az is, hogy mikor és miért ért össze a két maffiózó életútja, és miként szerzett befolyást az Energol-vezér a Hajógyári-sziget ura felett.

PORTIK ÉS VIZÓ BELSŐ KÖRE IS SEGÍTETTE AZ ALKOTÓKAT

Kisberk Szabolcs a PestiSrácok.hu-nak elmondta, a film elkészítéséhezrendelkezésre álltak nyomozati anyagok és bírósági jegyzőkönyvek is. A főszerkesztő hangsúlyozta, hogy a megszólalókon kívül Portik Tamás és Vizoviczki köreiből is többen beszéltek, ők azonban nem vállalták arcukat és nevüket az alkotáshoz. A másfél éves munkában nagy segítségére volt még a szerzőnek az az egykori rendőr is, akinek személyéből, karakteréből formálták meg a film egyik főszereplőjét.


VÉRÖSVÉNY TRAILER

Vérösvény (Teljes film)







Megszólalt Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyben – “Rám irányították az alvilág figyelmét”



Itt volna az idő , azt a vizsgálatot elvégezni ami egy minden gyanú felett álló állampolgár ügyében el kellene végezni , és megnézni a vakoló páholyok kapcsolati rendszerét !!!




Persze nem most szólalt meg, hanem még 2005-ben. Akkor sem idézésre ment a Nemzeti Nyomozó Irodába, hanem dühében feljelentést tett Tasnádi Péter ellen, zsarolás miatt. Néhány nappal korábban ugyanis a Fenyő-gyilkosságban nyomozó rendőrök házkutatást tartottak az akkor még működő Nap Tv szerkesztőségében. Hogy a két dolog miként kapcsolódik egymáshoz cikkünkből kiderül, miként az is, hogy a feljelentés miatt meghallgatott – és két nagyágyú ügyvéddel, Bánáti Jánossal és Papp Gáborral az oldalán megjelenő – Gyárfás Tamás vallomásában elmondta, hogy 10 millió forintot adott át Tasnádi Péternek. Megjegyzendő, hogy az akkori rendőri vezetés olyan szinten tartott a politikusokkal parolázó úszóelnöktől, hogy a kihallgatóknak megtiltotta, hogy a Fenyő-ügyben kérdezzék. Ennek ellenére az úszóelnök végig arról beszélt.


SZENVEDI ZOLTÁN – PestiSrácok.hu
Köztudott, a Gyárfás-Fenyő háború szinte végig a nyilvánosság előtt zajlott, Fenyő 1996 óta állt perben Gyárfás Tamással, mivel a Vico szerkesztési jogot akart szerezni a reggeli, közéleti tévéműsorral jelentkező Nap-Kelte fölött. Fenyő János terhelő anyagokat gyűjtetett kapcsolatai segítségével a Nap Tv-t vezető Gyárfás állítólagos gazdasági visszaéléseiről, amely egyébként a médiamogul halála miatt végül nem került nyilvánosságra. Így tehát kézen fekvő volt, hogy a nyomozók a megbízók körében Gyárfást emlegették, mint akinek a leginkább jól jött Fenyő halála.

EGY NEVET AKART HALLANI A RENDŐR

Az úszószövetség elnöke a Nemzeti Nyomozó Irodában 2005-ben tett vallomása első részében felrótta kihallgatóinak, hogy néhány nappal korábban a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök és ügyészek házkutatást tartottak a Nap Tv-ben, ahol a biztonsági szolgálattól lefoglalták a látogatói könyvet. Erre azért volt szüksége a rendőrségnek, mert ellenőrizni akarták Tasnádi Péter testőrének, A. Gábornak a vallomását, aki a Fenyő-ügyben terhelő vallomást tett volt főnökére és Gyárfás Tamásra. A producer vallomásában elmondta, két alkalommal is járt a neki Fenyvesi Sándor néven bemutatkozó A. Gábor a Nap Tv-ben. Aztán elmondta a nyomozóknak jövetele igazi célját: “Úgy érzem, hogy mind a magam, mind pedig a kollégáim érdekében szükséges, hogy ma itt legyek, hogy háttérbe szoruljanak azok a kétségek, amelyek eddig visszafogtak abban, hogy az egész ügyről az illetékes hatóságnak tájékoztatást adjak, és minden kérdésükre a legjobb tudomásom szerint válaszoljak.” – magyarázta Gyárfás. Elmesélte, miként kereste fel őt 2004 május 29-én Fenyvesi. Elmondta, hogy a kopasz férfi Tasnádi Péter megbízásából érkezett hozzá, egy telefont nyomott a kezébe, majd közölte, hogy Tasnádi akar vele beszélni. Egy normafai találkozót beszélt meg vele végül. Tasnádiról egyébként elmondta, hogy 20-25 éve ismeri, több alkalommal felhívta őt a börtönből, amin nagyon csodálkozott. Az egyik ilyen telefonhívásakor közölte vele, hogy bent járt nála egy “tekintélyes rendőr”, aki kétszer is megkereste, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében “nevet akar hallani”. De – mint Gyárfás mondta – Tasnádi nem mondott, hiszen nem is tudott nevet mondani.
Tasnádi Péter és testőre, A. Gábor - Mindketten terhelő vallomást tettek Gyárfásra. Fotó: Index.hu/PS
Tasnádi Péter és testőre, A. Gábor – Mindketten terhelő vallomást tettek Gyárfásra. Fotó: Index.hu/PS

ISMERT MÉDIASZEMÉLYISÉG

A normafai találkozóról Gyárfás azt vallotta, hogy az akkor szabadult Tasnádi 60 millió forintot kért tőle, hogy egy jövedelmező vállalkozást be tudjon indítani, amibe őt is bevenné. Gyárfás azonban – mint mondta – nem akart Tasnádival közös céget, azonban, “hogy kifejezésre juttassam felé pozitív szándékomat, kölcsön tudok adni neki 10 millió forint erejéig.” Nem csak a jó szándék mozgatta tettében: “az adott helyzetben szinte másodpercek tört része alatt, hazudnék, hogy ha azt mondanám: nem jutott eszembe Tasnádi Péter korábban már említett telefoninformációja, mely szerint tőle egy nevet akartak hallani. Büntető felelősségem tudatában kijelentem, hogy rám nézve terhelő kijelentést megalapozottan kiváltképp az adott ügyben senki sem tehet, mert soha életemben még a gondolata sem mertül fel, hogy ilyen szörnyűségen gondolkozzam, vagy bármely minőségben részt vállaljak. Az futott végig bennem, hogy jobb a békesség, magam, családom, a Nap Tv nyugalma ennél többet ér.” – fejtette ki Gyárfás Tamás kérdés nélkül, tagadva ezzel, hogy megbízást adott volna Fenyő János meggyilkolására, illetve hangot adva annak, hogy nem kizárt: zsarolás áldozata lett. Később a producer elmondta, hogy valóban rossz kapcsolata volt Fenyő Jánossal. “A vitánk üzleti jellegű volt, mondhatni a nyilvánosság előtt zajlott, tudtak róla politikusok, többen tevőlegesen is szerepet játszottak a békítésünkben, és tudott róla a rendőrség is. (…) A gyilkosságot követően sajnos hosszú ideig számomra megmagyarázhatatlan módon, de éveken át rendszeresen a médiában megannyi utalásra került sor rám nézve vonatkozóan a gyilkosság felbujtóját illetően. “Ismert média személyiség” megfogalmazással szinte körülírtak, már-már nevesítettek.” – panaszkodott Gyárfás kihallgatóinak, akiknek elmondta, hogy pont e homályos megfogalmazás miatt tehetetlen volt, pedig újságíró kollégáitól tudta, rá vonatkoznak a célzások. Az információt pedig egy, az ügyben dolgozó tekintélyes” rendőr osztotta meg a sajtóval.
Gyárfás-fedlap

POTENS ESÉLYT JELENTHETEK AZ ALVILÁGNAK

Senkinek nem kívánom, hogy úgy éljen, hogy körülötte ebben az értelemben szinte elfogy a levegő.”– fejtette ki a producer. Elmondta, hogy mindez végigfutott benne, amikor 10 milliós kölcsönt adott Tasnádinak. Papírt nem készítettek az ügyletről, bár “nem tagadom, átfutott a fejemen, de úgy éreztem, hogy ez a jobb megoldás.” Aztán elmesélte, hogy az összeget három, vagy négy részletben fizette ki Tasnádinak. Azonban a zsarolások tovább folytatódtak. Mint mondta, később A. Gábor több alkalommal elment hozzá, hogy pénzt kérjen tőle. A testőr elmondta neki, hogy összeveszett Tasnádival és vádalkut kötött rá a rendőrségen, viszont a kettejük kapcsolatáról nem számolt be kihallgatóinak. “Elmondta, hogy pénzt akar, és ha kap, akkor változatlanul nem mond rólam semmit. Válaszként közöltem vele, hogy mondjon el mindent, nincs mit elhallgatnom.” – magyarázta Gyárfás. Vallomásában annak is hangot adott, hogy ha A. Gábor ilyennel próbálkozott, akkor nem lehet kizárni, hogy más bűnöző is megpróbálja a Fenyő-üggyel megzsarolni. Aztán a rendőrök feltettek egy kellemetlen kérdést is, miszerint miért gondolja azt, hogy éppen az ő nevét mondja be Tasnádi a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként. Erre Gyárfás úgy válaszolt, hogy amikor ezt Tasnádi közölte vele, akkor már tudatában volt annak, hogy a Fenyő-ügyben nyomozó rendőrök őt tartják az első számú gyanúsítottnak, így több éves pszichikai nyomás alatt állt. Mint fogalmazott: “Már a gondolata is megrémiszt, ha valaki egy szerény utalást tesz az ügyre”– magyarázta lelki állapotát, bár hozzátette, hogy a Fenyő-ügyre való szuperérzékenysége attól függetlenül is megmaradt, hogy ügyvédei több alkalommal is elmondták, hogy az igazságszolgáltatás nem valakinek a “bemondása” alapján működik. Gyárfás elmesélt néhány fenyegetésszerű üzenetet is, amelyet telefonon kapott, s amit a fenti okok miatt elég rosszul élt meg. A producer azt is kijelentette, hogy úgy érzi, akaratlanul rá irányították az alvilág figyelmét“Potens esélyt jelenthetek számára.”
Gyárfás-vallomás1

HÁZKUTATÁS A NAP TV-BEN

Az úszóelnök vallomásának komoly előzményei voltak, miként arról maga Gyárfás is beszél a rendőröknek. A vallomást kiváltó közvetlen előzmény az lehetett, hogy az ismert bűnöző, Tasnádi Péter testőre, A. Gábor 2005-ben a Fenyő-gyilkosság ügyében terhelő vallomást tett egykori főnökére és Gyárfás Tamásra az NNI-ben. A testőr vallomása alapján a rendőrség házkutatást tartott a Nap Tv Angol utcai székhelyén. Közölték, hogy a Fenyő-ügyben vizsgálódnak és ellenőrizték a biztonsági szolgálat beléptetőrendszerét, hogy járt-e a Nap Tv-ben A. Gábor, miként azt elmondta a rendőrségen. A rendszer több alkalommal is feljegyezte a férfi nevét, tehát úgy tűnt, Tasnádi testőre ebben a tekintetben igazat mondott. Vélhetőleg ezen húzta fel magát Gyárfás, és dühében berobogott a Nemzeti Nyomozó Irodába. Ügyvédei tanácsára nem a Fenyő-ügyben tett vallomást, hanem feljelentést tett, zsarolás miatt Tasnádi Péter és testőre ellen. A nyomozást azonban nem sokkal később megszüntették. A PestiSrácok.hu rendőrségi forrásból úgy tudja, hogy az akkori rendőri felső vezetés megtiltotta a feljelentést és Gyárfás tanúkénti vallomását felvevő nyomozóknak, hogy a Fenyő-ügyről kérdezzék az úszóelnököt.
Gyárfás-vallomás2

A GYÁRFÁS-SZÁL

Korábbi előzménye Gyárfás vallomásának az a közismert tény, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében nyomozó rendőrök leginkább a Gyárfás-szálat vizsgálták, amikor a gyilkosság megrendelőjét kereték. A két médiamogul ismert harcán kívül más okuk is volt erre. A kétezres évek előtt egy S. László nevű szélhámos azt vallotta a rendőrségen, hogyTasnádi Péter őt bízta meg azzal, hogy szervezze meg Fenyő János meggyilkolását, mivel jó barátjának, Gyárfás Tamásnak tartozik ennyivel. A rendőrök 2000 nyarán be is sétáltak az akkor éppen előzetesben ülő Tasnádihoz és kifaggatták az ügyről. Tasnádi tagadta, hogy megbízást kapott volna Gyárfástól riválisa meggyilkolására, mindazonáltal elmondta, hogy az örző-védő- és magánnyomozó irodájában lévő üzlettársa, Láposi Lőrinc 1997 nyár végén “valakitől megbízást kapott Fenyő János mozgásának feltérképezésére”, de azt nem tudta megmondani kitől. Később azt is elmondta, hogy a már említett S. László 1997 október-novemberben azzal a lehetőséggel kereste meg, hogy “20 millió forint fejében vállalják fel valakinek a megbízásából Fenyő János megölését. A végrehajtást Salihi Meadra és albán illetve arab társaira bízta volna S. László. A megbízó személye S. ajánlatából nem derült ki.” – mondta el a nyomozóknak Tasnádi. Többet nem mondott az ügyről Tasnádi.
 Gyárfás-Fenyő háború szinte végig a nyilvánosság előtt zajlott, Fenyő 1996 óta állt perben Gyárfás Tamással. Gróf Balázs rajza - PS/2012
Gyárfás-Fenyő háború szinte végig a nyilvánosság előtt zajlott, Fenyő 1996 óta állt perben Gyárfás Tamással. Gróf Balázs rajza – PS/2012

6 MILLIÓ ELŐTTE, 6 MILLIÓ UTÁNA

Aztán 2012-ben, amikor a rendőrség újra nyitotta a Fenyő-aktákat, Tasnádi Pétert újból meghallgatták, ugyanis egykori testőre és volt felesége is úgy vallottak, hogy márpedig a rosszfiú elvállalta Fenyő megölését Gyárfás megbízásából. Mindezeket az egykori őrző-védő még a Fenyő-gyilkosság tárgyalásán is elmondta, igaz, merő komolytalansággal. Tasnádi vallomásában úgy fogalmazott: “Gyárfás engem megkeresett, hogy el kellene tenni ezt a palit, 6 millió előtte, 6 millió utána ellenében vállaltuk. Gyárfás a megbeszélés után 6-ot oda is adott.” “Ez 97 szeptemberében volt…” Azonban, mint mondta, nem vette komolyan az egészet, hiszen gyilkosságok megszervezésével nem foglalkozott, inkább arra gondolt, hogy “levágja” pénzzel a Nap Tv-s üzletembert. Aztán amikor Fenyőt valóban megölték, az éppen Las Vegasban nyaraló Tasnádi felhívta Gyárfást, hogy küldje el neki a másik 6 millió forintot, majd üzlettársa, Láposi Lőrinc átveszi tőle. Tasnádi elmondása szerint Gyárfás az MTV akkori alelnökét,Kósa Somogyi Györgyöt küldte el a hatmillióval. Megjegyzendő, hogy Kósa Somogyi nem volt az alelnöke az MTV-nek, hanem a Nap Tv főszerkesztőjeként dolgozott, igaz később programigazgató lett a Magyar Televízióban. Az újságírót is meghallgatták a Fenyő-ügyben, s lényegében megerősítette Tasnádi elmondását, legalábbis abban, hogy nem tagadta, valóban elvitt Tasnádi Péternek egy csomagot. “…egy alkalommal arra megkért Gyárfás Tamás, hogy egy iratdossziét vigyek el a Tasnádinak. Szerintem a boritékban kazetták voltak. Egy iratgyűjtőt adtam át, sárga borítékokkal és a borítékokban talán 4-5 videokazetta nagyságú tárgy lehetett.(…) Ha jól emlékszem, akkor a Budapest XII. kerületben a fogaskerekű felső megállójához közeli Szabadidő Központban találkoztunk. Ez valamikor 1997-ben volt, de a pontos dátumot nem tudom megmondani, talán ősszel.”– mondta 2012-ben tett tanúvallomásában az egykori tévés. Aztán Tasnádi arról is beszámolt, hogy később, 2004-ben – amikor kijött a börtönből – is adott pénzt neki Gyárfás. “Ez olyan 10 millió forint körüli összeg lehetett.”– mondta Tasnádi. “Azért adta, hogy újra épüljek fel, de nyilván ott volt a háttérbe, hogy félt attól, hogy borítok.”
kósa-somogyi

AZ A BIZONYOS DOLOG A FENYŐ MEGÖLÉSE VOLT

Tasnádi egykori testőre, A. Gábor a rendőrségen 2005-ben tett tanúvallomást a Fenyő-ügyben. Elmondásából kiderült, hogy Tasnádi még a börtönből is zsarolhatta az úszóelnököt. Elmondta, hogy Gyárfás Tamást elsőként 2003-ban kereste föl Tasnádi Péter kérésére, hogy az akkor éppen aktuális barátnőjét belobbizza a Nap Tv-be. Gyárfás ugyan megígérte, de végül nem segített elhelyezkedni az egyébként korábban a Kék fényben is dolgozó nőnek, s ennek Tasnádi nem nagyon örült. “Akkor a Péter egy beszélő alkalmával említette, hogy annak idején, amikor Gyárfásnak problémája volt, ő sokkal komolyabb dologban segített neki, és ez a minimum lenne, hogy amit ő kér, azt a Gyárfás teljesítse. Ekkor említett azt először, hogy az a bizonyos dolog a Fenyő megölése volt.” – mondta el a tanú. Tasnádi 2004 tavaszán szabadult, majd A. Gábor állítása szerint ketten megbeszélték, hogy Gyárfás Tamástól “kérnek” anyagi segítséget a szabadulás utáni talpra álláshoz. Mivel Tasnádi nem akarta személyesen felkeresni Gyárfást, A. Gábort küldte el ismét a Nap Tv-be, hogy adjon a kezébe egy telefont, amin lebeszélik, miként adhatna neki pénzt – magyarázta a tanú a rendőrségen. Tasnádi később elmondta testőrének, hogy mit beszéltek Gyárfással. “Péter tudtára adta Gyárfásnak, hogy ebből a közös együttműködésből neki még a mai napig problémája van.” Közölte Gyárfással – mint mesélte -, hogy neki pénzre van szüksége, anyagi segítségre, hiszen a bentléte alatt teljesen lenullázódott.“Ehhez pedig pénz kell. Péter azt mondta, megállapodtak abban, hogy Tamás ad 10 millió Ft-ot két részletben, és aztán még beszélnek.” – vallotta A. Gábor, aki elmondta, hogy nem sokkal később az első részletért Tasnádi őt küldte el, Gyárfással a Normafán találkoztak és ott vette át tőle az újságpapírba és nejlonszatyorba csomagolt készpénzt. Egy héttel később pedig már együtt ment Tasnádi testőrével a Normafához, hogy átvegyék a második részletet. A szatyornyi pénzt Gyárfás a testőrnek adta oda, majd Tasnádival beszélgettek még. Tasnádi később elmondta a tanúnak, hogy kért még a producertől további 60 millió forintot, de Gyárfás ennyit nem tudott adni.

HOMÁLYOS UTALÁS

A nyomozást jól ismerő rendőrségi forrásaink szerint Gyárfás Tamás ott követhette el a hibát, hogy mind Tasnádi, mind Portik Tamás jelenlétében enyhén szólva is félreérthető kijelentéseket tett riválisára, és ezt a nyomozásban meghallgatott tanúk is megerősítették. Az is tény, hogy Fenyő nem válogatott az eszközökben, hogy a Gyárfás Tamás által létrehozott Nap Tv-t, valamint a producer cégeit tönkretegye, így valahol még meg is lehet érteni Gyárfás megnyilatkozásait, amikor Fenyőről beszélt a kétes társaságokban. Mindazonáltal egy homályos utalás nem jelenthet megbízást, így ezek büntetőjogilag értékelhetetlenek maradtak.
Címlapfotó: MTI



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése