2016. szeptember 13., kedd

Önellátás, önfenntartás.





Önellátás, önfenntartás.

Szabad élet a sárga csekkek néklül.



Önellátás úgy, hogy közben nem kell rabszolgává válni.



Miért kell az önellátás ?


Azért, hogy szabad lehess, ne kelljen az életedet a legnagyobb kiadásokhoz igazítani.
Ha megszabadulsz a jelentősebb rezsiktől, akkor nem kényszerülsz rá a magas bevételre, nyugodtabb életet élhetsz, lazább munkát is választhatsz.
A háztartásod pénz igénye jelentősen csökken, ezért csökken a függőséged a főnöködtől, a politikától, a gazdasági helyzettől.
Mellékhatásként pedig egészségesebb lehetsz lelkileg is és testileg is.
Az önműködő önelátás nem azt jelenti, hogy minden teljesen automatizált. De azt igen, hogy úgy valósulhatnak meg a fenti célok, hogy nem válnak robottá a mindennapok.
Ha az élelmiszerönellátást is szívesen választod, akkor megismerheted az ásás, kapálás, permetezés nélküli kertészkedést éa a téli friss zöldségtermesztés önműködő lehetőségét.
A cél az, hogy  kényelmesen éljünk, anyagi biztonságban és egészségesen. Ez jó hatással van a lelkünkre és a gondolkodásmódunkra is, ami aztán kihat a környezetünkre is.
A legfontosabb területek, amik ezt megalapozzák:
      lakhatás, energiaellátás, szigeteltség, jelentősen csökkentett munkaigényű    
      élelmiszertermelés, gyógyszer és orvosfüggőség csökkentése, nyers ételek,
      háztartásivegyszerek, költségcsökkentő tételek, szemléletmód
Neked még lesz nyugdíjad ? A nyugdíjas években az alacsony rezsire és az egészségre fokozottan szükség lesz, amikor az öregség a kiszolgáltatottsággal párosítva mindannapos keserűséget okozhat.
Az önellátást, vagyis egy bizonyos mértékű anyagi függetlenséget a technika, és más módszerek segítik. Ezt egészíti ki lehetőségként a rendszeres elfoglaltság, ami a maihoz képest egy sokkal könnyedebb kertészkedést jelent.
Az egészséges étrend mellett biztosan neked is sokkal kevesebbet kell költened gyógyszerre, orvosra.
Az öngondoskodásnak ez is egy formája. Automatizált, vagy a minimál munkaigényre kiélezett  energia és élelmiszerelőállítás. Az alacsony nyugdíj így akár nem is nyomasztó, sőt nagy az ellentét, a betegségben, kiszolgáltatottságban töltött évek és az egészséges, testileg, szellemileg is aktív, nyugodt életmód között.


Önellátási lehetőségek



LakhatásAz építési anyagok, a technológia és a sok szállítás drága és környezetromboló. Szinte egy életen át tartó teher a lakhatás kialakítása. Pedig válogathatunk a természetes megoldások közt, ami lényegesen olcsóbb, egyszerűbb, kicsi a fenntartási költség, és akár semmivel sem rosszabb a komfort. 

Házépítés >>



Energia
A drágán, környezetrombolóan felépített lakóházaink energiafalóak is. Az évtizedek alatt rengeteg pénzt fizetünk ki feleslegesen energiára. Pedig olcsóbb olyan házat építeni, vagy átakítani, hogy ne kelljen félni a számláktól.
Sőt, ellenkezőleg ! Passzív jövedelemhez lehet jutni, energiatermeléssel. Szerepcsere, az eddigi szolgáltató fizet, a hálózatba visszatöltött áramért.

Energiatermelés otthon >>


Élelmiszerek
Az élelmiszeripar végterméke ipari termék. Amiben még van egy kis élet, tehát mégélelmiszer, azt meg sokszor a konyhatechnika öli meg. Nagyon kevés mikroanyagot, vitamint és enzimet kap a szervezetünk. Kalóriából viszont túl sokat. Ez a minőségi éhezés.
Eltávolodtunk a természetes ételektől. Ha nem jelentene problémát átállni egy egyszerűbb és természetesebb étkezésre, akkor sok újdonságot fedezhetsz fel élelmiszerként, és jelentősen csökkentheted az eddigi élelmiszerkiadásaidat. De ha nem akarsz lemondani a legjobb ételeidről, akkor is maradnak lehetőségek, amivel kis ráfordítással is el lehet érni érezhető eredményt.

Az élelmiszeripar és a gyógyszeripar, két nagyon erős függőséget kialakító terület.  A saját termelésű egészséges élelmiszerekkel mindkét függőség a töredékére esik.
Nem a hagyományos mezőgazdaságra alapozott élelmiszertermelésre kell gondolni. Ötletes és látványos bio megoldásokat alkalmazva, kevesebb munkával is meg lehet termelni az élelmiszert. Még lakásban élők számára is vannak lehetőségek. Egyél egészséges élelmiszereket !

Élelmiszer önellátás >>


Egészség
Ha semmid sincs, de egészséges vagy, akkor van jövőd. Ha beteg vagy, akkor hiába van meg minden egyebed. A betegség és a gyógyszerfüggőség kiszolgáltatottsághoz vezet. Baj van, ha nincsen ilyenkor pénzed.
Betegek akkor leszünk, ha nem kapjuk meg a szükséges tápanyagokat vagy ha olyat kap a szervezet, ami árt neki. Hiány és méreg, két ok a betegségre.
Az élelmiszeripartól mindkettőt megkapjuk. Ez már bőséges ok a megbetegedéshez, de ehhez jönnek még a környezeti ártalmak, földből, vízből, levegőből. Ezt az otthonunkban még fokozzuk is, meglepő, milyen sok mérget használunk a lakásban. Ráadás ehhez az önpusztító életmód. 
És még nincsen vége, hisz a gyógyulás reményében szintetikus vegyszereket eszünk. Meg is van a következménye. Mára a negyedik halálok: a gyógyszerek mellékhatásai.  
Mitől lennénk így egészségesek ?


Az egészség felé visz a jó közérzet, a belső egyensúly is.  Minél gazdagabb a lélek, annál  kevésbé  van szüksége a külső  gazdagságra.

Tompa szellemmel nehéz megérteni az élet szép dolgait. A sivatag élővilágát is lehet csodálni, de azért a trópusi őserdő mégiscsak más. A test, a lélek és a szellem egymást éltetik, ha nincsenek harmóniában egymással, akkor ez előbb utóbb esetleg betegségben mutatkozik meg.
Szerencsére mindhárom fejleszthető. Ha az egyik fejlődik, magával húzza a másik kettőt is. 

Egészségmegőrzés, betegségmegelőzés >>


Háztartási vegyszerek
A háztartásban használt rengeteg féle vegyszert használunk. Tényleg szükségesek ezek ? A sok reklám megtette a hatását. Vegyszerek vannak a fürdőben, a WC-ben, a konyhában a garázsban, a tükör körül. Még fehérebb ... még puhább ... még illatosabb ... és még mérgezőbb. Mérgekre adunk ki pénzt, azután meg arra, hogy a szervezetünkben és a környezetben okozott kár hatásait vegyi módszerekkel Hozzuk helyre. 

Olcsó és környezetbarát tisztítószerek >>


VízCsaládi házban lakva a vízkérdés tipikusan az a terület, amit egyszer kell jól kialakítani és nincsen vele gond, teszi a dolgát.
Az ivóvíz, a háztartási víz, az esővíz és a szennyvíz kezelésének egymásra épülő rendszere, mindenképpen egy megtérülő befektetés, emellett pedig hatékonyan tudja támogatni az élelmiszertermelésünket. Sőt ....

Háztartási víz >>


Költségkímélő megoldásokMinden rezsit nem lehet önellátással kikerülni. Ezeknél annyit tehetünk, hogy keressük a legkevesebb pénzt igénylő megoldást. A függőséget a pénzigény okozza, ezért nekünk az az érdekünk, hogy a lehető legkevesebb legyen a pénzforgalmunk. A családi költségvetésben a sok kicsi rezsinek is van súlya, összességében ezt a tételt is csökkenteni kell. Érdemes időnként tudatosan felülvizsgálni az árakat. 

A kiadások csökkentése >>


Szellemi, lelki önállóságAz önellátás igénye magában hordozza a gondolkodás önállóságát. Szellemi és lelki alultápláltságban, értéktelen dolgok bűvkörében nehezen képzelhető el az elszakadás a civilizációs életmódtól. Bár törekszünk automatizmusokra, fotelból azért nem megy az önellátás. Szükség van egy egészséges karakteres jellemre, kellenek okok, célok, amik világossá teszik, miért is jó ezt az utat választani. Ehhez viszont folyamatosan fejlődni kell.

Fejlődj, hogy erős lehess >>


Az igazi önfenntartás több, mint egy pénzügyi előny. Egy szemléletmód, ami tagadja a fogyasztáson, az állandó növekedésen, a sikert csak profitban mérhető gazdasági berendezkedést. Valószínűleg, minél több mindent  az  önfenntartásra  alapozva alakítasz ki magad körül,  annál inkább  megélheted azt a lelki békét, amit a civilizált világ már nem ismer.


Az önellátással nem az a cél, hogy visszalépjünk pár évtizedet. Továbbra is kényelmesen akarunk élni, úgy, hogy a technikai vívmányokat felhasználjuk, de nem a Föld ellen fordítjuk.




Passzív ház - Aktív ház - Autonóm ház

Nem kell fűtés, nem kell klíma, mégis jó idő van.



Passzív ház
Nagyjából azt jelenti, hogy nem kell költeni energiaszámlára. Vagy csak minimálisat. Nem kell fűteni.
Így nem kell költeni a kémény megépítésére és a fűtési eszközökre és meg lehet spórolni a klíma megépítésének a költségét is.  Ezek jelentős tételek, és azért nincsen ezekre szükség, mert a lakóteret olyan hatásos szigetelőréteg veszi körül, hogy azon keresztül csak minimális meleg tud átjutni. A többrétegű nyílászárók is nagyon jól szigetelnek, a zárásuk pedig annyira jó, hogy a lakásban akár vákumot is lehetne csinálni. Vagyis nincsen olyan, hogy befúj a levegő a réseken.
A lakás a kiváló hőszigetelés miatt bemelegszik már az elektromos készülékek hulladékhőjétől, a konyhai melegtől, a napsütéstől, de még a lakók
 által leadott meleg is számít. Mint ahogy az istállókban is meleg van, ha vannak lakói. 
Ha sarkítva fogalmazunk, akkor egy új építésű lakás költségszámításakor 2 utat választhatunk:
    - Hagyományos építési mód, folyamatosan magas fenntartási rezsivel, egyre problémásabb eladási lehetőséggel.
    - Passzívház, ahol a fűtéshez, klimatizáláshoz szükséges beruházások és munkadíjak fedezetét a szigetelésre és a természeti energiák hasznosítására költjük. 
Aktív ház
Ez a passzívházaknál is jobb. Mindennel rendelkezik, mint amivel a passzívház, de, több energiát termel, mint amennyit felhasznál. Itt azonban jelentős műszaki eszközöket kell kiépíteni, amik a nap vagy a szél energiáját hasznosítják, elektromos árammá alakítják, majd a hálózatba táplálják. Ezt az áramszolgáltatónak műszakilag támogatnia kell, köteles átvenni és kifizetnie.
Az aktív ház megépítése egyértelműen többletköltséget igényel. Ez egy befektetés, ami passzív jövedelmet termel. A passzív jövedelemnek kiemelt szerepe van az anyagi függetlenség elérésében. Az önellátással kiegészítve adja meg azt a létbiztonságot, ami minden cselekvő, gondolkodó embernek megjárna.


 Autonóm ház

Olyan aktív ház, ami még önellátó is. Nem függ semmiben sem egy külső ellátótól. Megtermeli az áramot, saját ivóvíz, öntözővíz ellátása van, kezeli a szennyvizet, nem kell benne fűteni és természetesen meleg vizet is csinál. Mindezt úgy, hogy a felhasznált építőanyagai ahol csak lehet természetesek, így később lebomlanak, vagy újrahasznosíthatóak. 


Hasznos

Igénybe vehető mindenféle szokásos hitel, biztosítás, támogatást is lehet szerezni, amit nem kell visszafizetni. A minősített passzív ház adókedvezménnyel is járhat. 
A környezetvédelmi és az energiahelyzet miatt 2019-től az új állami beruházásoknál, 2021-től pedig a magánszektorban is már csak minimális energiafelhasználású épületeket lehet építeni. Addigra a gondolkodásunkban is, az igényünkben is egyre természetesebbé válik a passzívházközeli kategória. Mivel ezeknek a házaknak az építési költsége nem több, mint a hagyományos házaké, ez azt jelenti, hogy problémásabb lesz a hagyományos házak adásvétele, nehezebben lehet megszabadulni az energiafaló lakásoktól. 
Az utólagos hőszigetelések jelentősen javítják az energiaháztartást, de nem lehet olyan jó hatásfokú szigetelést elérni mint a passzívházaknál, mert technikai és esztétikai határokkal kell szembekerülni. 
A passzív ház szigetelésű szintet teljesíteni nem egyszerű. A nagyon közeli értéket viszont érezhetően kisebb költséggel is el lehet érni. Nyertünk valamennyit, de mit veszítünk ? Ha a hidegebb időkben néhány kosárnyi fával azért be kell fűteni, az még nem a világ vége. Családi házas környezetben nem biztos, hogy érződik ez a plusz rezsi. Ha vannak a kertben, fák, bokrok, akkor  a tavaszi metszés, koronaigazítás,  fiatalítás során minden évben keletkezik  tüzelőanyag. Ha ezt ki is kell még egészíteni,  talán nem olyan nagy baj. Nem az a cél, hogy a pénzügyi egyenleg tökéletes legyen. Van annak varázsa, ha ropog a tűz a cserépkályhában, vagy neki lehet dőlni, amikor jól esne átmelegedni.   
Tipp:      Érdemes kiszámolni, mennyi pénzt jelent évente, ha nem kellene ezután fűteni és csak a töredékét kellene fizetni a melegvízköltségnek. Ezt az összeget aztán szorozni kell még az évekkel, kamatokkal,  drágulással.
Egy kis pénzügyi kitérő ezzel kapcsolatban, 2 perc: Tartalékképzés >>

Alternatív házak, építési technológiák

A fenti besorolást a lehetőségek és igények szerint többféle technológiával el lehet érni. Az egyes építési módok nem jobbak a másiknál. Azt kell keresni, amelyik a legjobban simul az elképzelésekhez és a helyileg megvalósítható feltételekhez. Mindegyiknek van olyan előnye és hátránya, amelyben egyedi. Nem legjobb egyik csak, nekünk a legközelebbi. Szükség van erre a megközelítésre, kár lenne beleerőltetni magunkat és a családunkat egy előre eldöntött megoldásba.


Házépítési lehetőségek, amiket érdemes elemezni:

Földház, dombház, szalmabálaház (szalmaház), vályogház, szupervályogház, könnyűszerkezetes ház, készház, rönkház.


Energia önellátás


Egy kis besegítés a fűtésbe ? Vagy teljes energiafüggetlenség ?

Esetleg rendszeres bevétel a házi erőművel ?


Először is szigetelés !

Lyukas vödörbe nem érdemes vizet hordani. Egyszer kell jól megcsinálni, ami hosszú időn keresztül megállítja a pénzkidobást, ezzel együtt a függőséget. A szigetelési költség egyszeri kiadás, a megtakarítás rendszeres, hosszabbtávon.
A beruhás megtérülését nem csak pénzügyi mérleggel kell értékelni, hanem legalább ilyen fontos a teher nélküli jobb lelkiállapot, és a megmaradó, esetleg gyarapodó pénzzel elérhető cselekvőképesség. Ami akár finanszírozhatja a következő lépését a függetlenedésnek.
Sajnos a pénztől való függetlenedéshez először pénz kell, de el lehet kezdeni kicsiben is. Érdemes mielőbb elzárni azokat a csapokat, amin kifolyik a pénz. 



Utólagos szigetelés
A neten erre rengeteg lehetőséget lehet találni. Sajnos a ma használatos szigetelési technológia drága, ráadásul nem biztos, hogy az előállításához, helyszínre szállításához szükséges környezeti ártalmak kisebbek, mint az élettartamuk során elért környezeti szennyezés csökkentés.
Utólagosan szigetelni szalmabálával is lehet. Nagyon sok előnyös tulajdonsága van !
Számolni kell, hogy megéri-e. Az északi fal, ahol kevés az ablak, mindenképpen esélyes. Az is eredmény, ha csak ez készül el.


Ablakszigetelés
Ha átszellőzik a lakás az ablakréseken, akkor nehéz meleget csinálni. De szerencsére 1-2 ezer forintból, és pár óra saját munkával olyan tökéletesen meg lehet oldani az ablakrések szigeteltségét, hogy a tesztelésre használt gyertya lángja meg se rezzen.
Az ablaküvegek is sok felesleges fűtésért felelnek, de ennek a csökkentésére is van egy jóval barátságosabb lehetőség, mint a teljes nyílászárócsere. 




Légkollektor

A legolcsóbb, napenergiát hasznosító napkollektor féle. Ez nem vizet melegít, hanem levegőt. Olyan, mint a sörkollektor, de egy kicsit más a szerkezete. Ez egy lemezes légkollektor.
A légkollektorok alkalmassá tehetők fűtésre, hűtésre, szellőztetésre, páramentesítésre, aszalásra. Sok hulladékot, maradékot fel lehet használni a házilagos megépítéséhez. 



Faelgázosító kazán. 
A központi kazános fűtések sok gépészetet, - és mivel legtöbbször nem gravitációs rendszerek - a szivattyú miatt még áramot is kívánnak. Építkezés előtt még le lehet mondani róla, de ha ez már adottság, akkor a kazán hatásfokán lehet még spórolni. A hagyományos kazánok sok olyan gázt kiengednek a kéményen, ami még éghető lett volna. A faelgázosító kazánok ezt is elégetik, ezért sokkal jobb hatásfokkal dolgoznak és a kezelésük is kényelmesebb.
Számolni kell, kinél hogyan térül meg !



Hővisszanyerős szellőztetés
Kész van már a nyílászárők légszigetelése ? Az jó. Akkor most már nem megy ki a meleg, de az  a baj, hogy nem jön be a friss levegő. Kinyithatjuk az ablakot, de akkor a hideg is bejön. Emmiatt viszont el szokott maradni az ablaknyitás. Már csak azért is, mert bentről egy darabig nem vesszük észre, hogy már rossz a levegő. Alattomosan jönnek a tünetek, nem látni pontosan az összefüggést, miért nyűgösek a felnőttek, aluszékony a gyerek, vagy miért forgolódós az alvás. 

Napkollektor
A napkollektor meleg vizet csinál. Kint süt a nap, bent meg megy a villanybojler ?
Brrrrr .....
Egy napkollektoros melegvízkészítő rendszert kiépíteni, már 300e ft- ból is lehet ...
Brrrr......
Nem lehetne sokkal olcsóbban ? Mi a minimum ?
Napkollektor építés házilag >>

Napelemek
A legkellemetlenebb terület. Egy érdemleges rendszert kiépíteni több millió forintba is kerülhet. Így esetleg túl hosszú a megtérülési idő. Ez az egyik legnagyobb háztartási energetikai beruházás. Mára (2013) mégis sokkal jobbak az esélyek, mert jelentősen csökkentek az árak. Már pályázat nélkül is elfogadható a megtérülés. Olyan befektetésnek is felfogható, ami 10% fölött hoz. Ez nagyon jónak számít. Érdemes, törekedni rá, mert a passzív jövedemből származó pénznek fontos szerepe van az önellátás rendszerében. Ez a pénzbevétel kell azokra a kiadásokra, amiket pénzért tudunk csak megszerezni.
Ha a barkácsolás nem probléma, akkor van olcsó megoldás a napelemes házi erőmű megépítésére, de az áresések miatt nagyon át kell gondolni, hogy a kész gyári, vagy a házi kivitelezés az olcsóbb..

Áramtermelés napelemmel >>

Spórolj gázt !
Főleg gázkazános fűtésnél érdemes beszerezni a fogyasztáscsökkentő mágnest. Egyszer kell megvenni, és mivel nincsen minek elromolnia, egy életen át pénzt spórol. A beszerelése csak pár perc, és méréssel azonnal értékelhető, hogy  hány %-ot lehet nyerni. 
 Ha esetleg ez nem meggyőző, akkor vissza lehet küldeni.








Élelmiszer önellátás

Tele a kamra, nem számít az áremelés


Ma már drágább az idő. Ezért oldjuk meg úgy az önfenntartást, hogy minden meglegyen amire szükségünk lehet a kertből, de ez ne jelentse azt, hogy teljesen leköt az ezzel járó munka. Ne akadályozza az önellátást a más elfoglaltságokkal való összeegyeztethetetlen idő, vagy energia. Jó lenne lazábban annál, mint ahogyan ezt a nagyszüleinknél láttuk, de vegyük át tőlük azt a tudást, amit ma már nem használunk. Lessük el más népek tudását is, alkalmazzuk a mai ötleteket és a technikát. Dolgozni most is kell, aki nem szereti a növényeket, annak ezután is teher marad a munka. Aki szereti, az pedig még több örömöt fog találni benne, kevesebb munkával !

Zöldségtermesztés - könnyítésekkel

Törekszünk arra, hogy minél többet kihozzunk, egy adott területből. A fajtaválasztással, a művelési móddal, az egymást segítő növényekkel. Szakítunk a hagyományos ágyásokkal. De figyelünk a talajerőutánpótlássra, a vegyszermentességre, a terület folyamatos beültetettségére, valamint nagyszerű ötleteket alkalmazunk.


Nyers zöldségek
Nem újdonság, hogy 42 fok felett elpusztulnak a növények élő részei. Tudjuk, mégis főzünk. Valakik kipróbálták, hogy mi lenne, ha sok nyers zöldséget ennénk. Sőt, mi lenne, ha szinte csak ilyeneket ennénk ? Tudom, erre bekapcsol a sziréna, hogy kell enni húst .... Azért csak olvass tovább, nagyon hasznos lesz ! 


Akvapónia

A halak trágyája a vizet nitrátossá teszik. A növények növekedésének egy szakasza fokozottan igényli a nitrogént. Nem lehetne a kettőt összekapcsolni ? A halak vizével öntözzük a növényeket, ami a gyökérzónában megtisztul és mehet vissza a halakhoz. A halak és a növények egymást segítik. Etetjük a halakat és nőnek a növények is. Meleg helyen ez télen is működik. Így mindig van friss zöld és friss hal.Téli önellátás >>

Akvapónia

Mi az az akvapónia?

Az Akvapónia természetes folyamatokon nyugvó termelés. Felületesen meghatározva az akvakultúra (aquaculture) és a hidropónia (hydroponics) kombinációja, a megnevezés is ebből származik aqua-ponia (ejtsd: akvapónia).
Hidropóniás rendszereknél az optimális növekedés mesterséges tápanyagok pontos adagolásán múlik. A növények növekedéséhez szükséges tápanyagot meghatározott recept szerint állítják össze, különböző kemikáliák, só, és nyomelemek alkotják a „tökélete egyensúlyt” biztosító receptet. A hirdopóniás rendszerek vizét azonban időnként cserélni kell mert bizonyos anyagok visszamaradnak benne és a túlzott dózis mérgező.
Az akvakultúra célja a halak növekedésének maximalizálása, tartályos vagy tavas rendszerekben.A tartályos rendszerekben nagyon nagy sűrűségben tartják a halakat, gyakran 100 liter vízben 10kg halat nevelnek. Ilyen sűrűség mellett óriási problémát jelent a halak általt kiválasztott ammónia, amit különböző szűrőkkel, vagy vízcserével vonnak ki a rendszerből. Az elhasznált szűrők és a lecserélt víz is környezetszennyező.
Az akvapónia a két rendszer egyesítése, mégpedig úgy, hogy a negatívumok kiütik egymást. A növények növekedését nem hozzáadott kemikáliákkal történik hanem a halak szerves hulladával, ami szinte minden szükséges tápanyagot tartalmaz. A vízcsere helyett az akvaponia a növényeket és a termesztő közeget használja a víz megszűrésére, megtisztítására amely ez után visszatér a hal tartályba. A körfolyamat a végtelenségig ismételhető és csak a párolgási veszteséget kell visszapótolni.

Mennyire bonyolult az akvapónia?




eper, saláta, hagyma, retek
Pont olyan egyszerű mint amilyennek hangzik. A halak tápanyagban gazdag szerves hulladékát átszivattyúzni a növények gyökerei közt, amik felveszik a tápanyagot belőle. A növények valamilyen termesztő közeggel (agyaggolyó, kavics, perlit, kőzetgyapot, stb…) töltött tálcákban nőnek, a haltartály vizét ezekbe a tálcákba szivattyúzzuk, az átfolyik a termesztő közegen, majd vissza a hal tartálya.
Akvapóniával kísérletezni, pont olyan egyszerű, vagy bonyolult lehet amilyet te szeretnél. A legegyszerűbb kirakni egy hagyományos akváriumot az ablakba, fölé tenni néhány kaviccsal töltött virágcserepet és átszivattyúzni azokon az akvárium vizét. Ez után az egyszerű rendszeren szerzett tapasztalatokkal akár lehet bővíteni a több termesztő tálcás, nagy hal sűrűségű rendszerek felé.

A nitrogén ciklus




Az aquapóniás körfolyamat
A rendszer nélkülözhetetlen nem látható elemi a baktériumok. A termesztő média közt baktérium telepek burjánzanak melyek a halak hulladékát alakítják át a növények számára felvehető tápanyagokká. Az akvapónia organikus rendszer egy önálló ökoszisztéma. A rendszerbe műtrágyát adagolni nem lehet mert az a baktériumokra és a halakra is károsan hat, a rendszernek organikusan kell működnie.
Két különböző baktérium alakítja át a halak szerves hulladékát. Először nitroszómák bontják az  ammóniát nitritre, majd nitrobaktériumok bontják a nitritet nitrátra, amit a növények tápanyagként felvesznek.
Az akvapónia egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a folyamat nagy mértékben önszabályozó. Amint a halaknak adott táplálék mennyiségét növeljük, a keletkező többlet tápanyagot a növények felveszik. Amennyiben a halak kicsik, vagy csökkentjük a bevitt hal táplálékot a növények növekedése is lelassul.

Újrafelhasznált anyagok




gyerekek számára is érthető
Gyakran használunk újrahasznosított IBC tartályokat, műanyag hordókat, hasonló eszközöket akvapóniás rendszerek építéséra. Ennek több oka van, köztük az alapanyagok könnyű elérhetősége és relatív alacsony ára. Mielőtt megvásároljuk ezeket a használt tartályokat, nem árt tudni mit tároltak bennük előzetesen.
Ha egy ügyes kétkezi ember vagy, inkább próbálj létrehozni valamit a semmiből, tarts nyitva a szemed, rengeteg helyen dolog vár újrahasznosításra. Például a használt fürdőkádak ideális akvapóniás termesztő tálcák, mert a szükséges leeresztő már be van építve.
- See more at: http://www.aquaponics.hu/#sthash.r9UikFRW.dpuf


Kenyérsütés otthon
Bár ma már vannak kiváló pékségek, de még ha a szomszédunkban lenne is, nem versenyezhetnek azzal a kenyérrel, ami otthon készül. Mert hogy ez nem akármilyen kenyér ! 
Kenyérsütés otthon >


Tartósítás
Bőséges asztal télen is, vegyszerek nélkül. Üvegben, hordóban, padláson, polcon, pincében, veremben és még máshol is, mindenütt lehet élelmiszer. Télen is lehet enni változatos, egészséges ételeket. A tavaszi fáradtságot el is felejtheted.
Tartósítási módszerek >>



Talajerő utánpótlás
Azt mindenki tudja, hogy jó termés a jó földből lesz. És mitől lesz jó a föld ?
1. Nem mérgezzük meg a földben lakó baktériumokat és más hasznos élőlényeket. Ha ezek elpusztulnak, akkor hiába vannak ásványi anyagok a földben, nem tudja a növény hasznosítani.
2. Nem csak veszünk, adunk is. Vissza kell pótolni a földtől elvett értékeket.

A műtrágyázással megszegjük az első szabályt. Ha nincsen műtrágyázás, akkor meg a másodikat. Hogyan lehet mindkét szempontot betartani ?
 

Talajerő utánpótlás >>



Hogyan lesz az ivóvízből tüzelőanyag

A víz útja a háztartásban.


 

Élet a vezetékes víz nélkül. Vízkezelés - otthon.

Egyszerűnek látszik a vízkérdés. Megnyitjuk a csapot és folyik a víz. Majd ahogy jött, el is tűnik. Sokba kerül ez a kényelem. Nekünk is és a Földnek is. 
Ha a víz megszerzésétől az elbocsátásáig teljesen kézbe vesszük a folyamatot, akkor nem csak a vízdíjszámlát lehet megtakarítani, hanem a nálunk lévő vízzel plusz értékeket lehet teremteni. És még a Földet sem szennyezzük.


Ivóvíz - kútból
Valamikor ez magától értetődő volt. De ma mégsem olyan egyszerű. A fúrt kút a jobb ? Vagy az ásott ? Iható lesz a kútvíz ? Ha nem iható, akkor öntözni azért lehet vele ? Ha már van ásott kút, akkor mire használható még a vízkivéten kívül ?

Ivóvíz kútból >>


Víztisztítás, vízszűrés, vízkezelés
A vezetékes víznek sokféle támadással szemben kellene tisztának maradnia. Tisztítani kell. De a tisztításának a nyomait is tisztítani kell. Sokféle víztisztító készülékre találunk ajánlatot. De melyik a jó ? Az sem egyértelmű, hogy kell bele ásványi anyag ? Vagy a desztillált vízre van szükségünk ? Mi a teendő a vízkővel ? Mire jó a PI víz ?

Víztisztítás >>



Esővíz
A pazarlás iskolapéldája. Úgy bánunk vele, mintha bármikor megnyithatnánk az esőcsapot. Sajnos már az is jónak számít, ha van egy hordó a csatorna alatt. Pedig ennél sokkal többet érdemel, mert sem a vezetékes víz, sem a kútvíz nem tudja helyettesíteni.
Esővízkezelés >>



Szennyvíztisztítás
A szennyvíz elfolyik tőlünk, mi pedig fizetünk ezért. Ez a csere rendben is van. De így kell ennek működnie ?
Inkább ne vigyék el és nem fizetünk senkinek. A szennyvíztisztítást házilag is tökéletesen meg tudjuk oldani, sőt még értéket is teremtünk közben. Nem kell hozzá nagy beruházás, és ha kész, szinte örökös.
Szennyvíztisztítás >>



Kerti tó
Szerepe lehet az élelmiszer önellátásban az öntözéssel, az ehető növényeivel és a halakkal. Kibővíti a permakultúrás lehetőségeket, vele lesz teljes a kör.  "Mellesleg" pedig egy tó, az igazán üdítő látvány.

Kerti tó az önellátásban >>


Házi vízmű
Ez egy szivattyú, az a dolga, hogy a víztározóból a vízvezetékbe juttassa a vizet, és megfelelő nyomást biztosítson. Automatikusan működik, szinte észrevétlenül. Biztosítja a komfortot, de közben lehetővé teszi a függetlenedést. 

Házi vízmű >>



Kiadáscsökkentési megoldások

Kevesebb pénzből, több vásárlás


A kiadáscsökkentésnek nem az a lényege, hogy szűkösen, lemondásokkal, szegényesen éljünk. Ellenkezőleg. Azért kezeljük tudatosan a vásárlásainkat, hogy minél több pénz megmaradjon egy másik vásárlásra. Az önellátási lehetőségünk korlátozott, sőt, amire volna is megoldásunk, azt sem kell feltétlen otthon előállítani. Nem az a lényeg, hogy sokat dolgozhassunk, hanem hogy automatizáljunk, egyszerűsítsünk és minél jobban függetlenek lehessünk a pénztől. Amiben viszont nem tudunk, vagy nem akarunk, azt az igényt úgy szolgáljuk ki pénzért, hogy minél kevesebbe kerüljön. Bevételre,  pénzkezelésre, tartalékképzésre az önellátás mellett is szükség van. A kiadáscsökkentés a bevételszerzési oldalt segíti.
Ha a már megszokott kiadást sikerül egy olcsóbb vásárlással kiváltani, akkor az így megmentett pénzt nem kell azonnal elkölteni.
Nagy önfegyelem kell hozzá, de az ilyen ajándék pénzeket érdemes a tartalékalapba tenni. A pénznek jövőértéke is van. Ami ma 1 ft-ot ér, az a megfelelő befektetésben tartva 2 ft vásárlóértéket jelenthet holnap.


Megéri nekik még, ha ilyen olcsón adják ?

Ők tudják. De ha ennyiért kínálják, ki kell használni.
Kattints, nézd meg a kínálatot, biztosan vár már valami, ami a tiéd !
Telefonálás

A telefontarifák drasztikus csökkentése.
Még az ismerőseid is jól járnak !


Internet, TV és telefontarifák.

Mikor nézted meg utoljára az árakat ? Nem lehet, hogy beragadtál és már rég van kedvezőbb ? Le tudod ellenőrizni, a Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság által támogatott oldalon.
Vigyázat, mert csalóka lehet a néhány száz forint eltérés megítélése. Pl 400 ft-tal kedvezőbb havi díjért lehet, hogy úgy tűnik, nem érdemes megmozdulni. De két év hűségnél ez már 24x400ft=9600ft.  
Nyomtatás ötödáron. 

Az üres tintapatronokat és lézertonereket nem szabad a kukába dobni, mert veszélyes hulladéknak számítanak. Emmiatt problémás szabályosan megszabadulni tőlük.
Szerencsére ezen mégis könnyű továbblépni, mert a legtöbb típusért pénzt lehet kapni. így nem mi fizetünk az elszállításért, hanem pénzt kapunk érte.
A nagyobb probléma maga a nyomtatás. Drágák ezek a kellákanyagok. Még jó, hogy ma már nagyon profi módszerek alakultak ki az utántöltésre.
Legyél nyitott, tedd fére a kifogásokat ami most esetleg eszedbe jutott. Nézd meg, hol tart ez a technika, és milyen garanciákat lehet ma már mellé tenni !
Gáz és áramszolgáltatók versenye a fogyasztókért. 

Ma még kevésbé ismert, de van ilyen. Igaz, még csak a vállalkozások számára, de ki lesz terjesztve a lakossági ágazatra is.
Ugyanígy műkődik, mint pl az internetszoláltatók versenye. Van választék, így van egy legjobb is. De meg kell keresni.


AAAA


Jövedelemtípusok



Munkajövedelem.  A tudásodat és az idődet adod bérbe. A bevétel kategóriája a tudástól függ és arányos az idővel. Éppen ezért korlátos. Sajnos csak addig van bevétel, amíg tart a munkaviszony. 
Vállalkozói jövedelem. Kockázatos, sok a felelősség, esetleg tőkeigényes. A legtöbb esetben a saját rabszolgád vagy. De ettől még akár sokat is kereshetsz, bár ez is korlátos, mert Te vagy a motor. Nem pöröghetsz akármennyire. Ha leállsz, a vállalkozás is leáll. Kevesen vannak, akik valóban vezetővé tudnak válni és már csak befektetők a saját cégükben.Tőkejövedelem. Nélküled is működik. Idő és pénz kell hozzá. Ha sok pénzed van, itt végre hátradőlhetsz. De csak óvatosan, mert a gyarapodás nem tőled függ. Akár el is lehet veszíteni a vagyont.  

Üzletkötői jövedelem. Strapás, menni kell, nem állhatsz le. Mégis van benne valami izgalom. Szabadabb az élet, magasabb a jövedelmi lehetőség.
Van egy fontos különbség a munkajövedelemhez képest. Megjelenik egy fontos elem, a másodlagos jövedelem. Sarkítva ez olyan pénz, ami már "magától", munka nélkül is jön, a meglévő ügyfélkör újabb és újabb megrendeléseiből, ajánlásaiból. 

Hálózati jövedelem. A sokszorozódás, a kiugrás  esélye. Különösebb tőke és tudás nélkül is elkezdheted. Ideális az átlagember számára. El lehet kezdeni kicsiként, majd a forgalommal fejlődve érett vezetőként lehet már élvezni a gazdagságot. Ha jól csináltad, nélküled is megy tovább, magától. Főnök nincs, idő és pénz az van.
Legalább is ez az elmélet ......
Online bevétel Teljesen ingyen is fenntarthatsz jól termelő weboldalakat. A szükséges tudást is meg lehet szerezni egy bizonyos szintig ingyen, ez a tudás akár már megélhetésre is elég. Viszonylag szabad lehetsz mellette, nem vagy másokra utalva. Ha felépítetted akkor folyamatos bevételt hoz. Egy darabig. Nem lehet magára hagyni, mert változik a világ, és ezt követni kell.Online + hálózati jövedelem.  Egyesíti a két forma előnyeit, sőt túlmutat rajtuk. Az internet éppen azokat a lépéseket veszi át, ami miatt nem szereti sok ember a hálózatépítési munkát. A hátránya is az internet, hiába a mai kapcsolattartási technika, a személytelenség megmarad a legtöbb esetben. Nem jobb nem rosszabb, nem könnyebb nem nehezebb - másabb. Fel lehet építeni komoly bevételt, ami legtöbbször nem stabil.
Önellátás A havi egyenleget nem a bevétel utáni hajsza javítja, hanem a kiadások csökkentése. Kell mellé bevétel is, de azt nem azért szerezzük, hogy aztán elköltsük olyanra, amit magunk is előállíthatnánk.
Az önellátás nem azt jelenti, hogy mindent magunk teremtünk elő. Nem az a cél, hogy visszalépjünk pár évtizedet. Továbbra is kényelmesen akarunk élni, úgy, hogy a technikai vívmányokat felhasználjuk, de nem a Föld ellen fordítjuk. Amit lehet automatizálunk, vagy minimális munkaigényű megoldást keresünk. Nem akarunk saját magunknak a rabszolgája lenni. A pénztől való függőségünket akarjuk csökkenteni.


Alkalmazottak, akik neked dolgoznak, 
de nem kérnek bért.


Tartalékot képezni 2 okból kell:
  • Egyik a biztonság, ha hirtelen pénzre van szükséged, akkor legyen. Drága a pénz, amikor gyorsan kell.
  • A másik a tőkejövedelem kihasználása.
Egy megfelelő befektetésben úgy szaporodik a pénz, hogy nem kell érte tenni semmit. Egyszerűen jó helyen van és kész. Gyűlik, gyűlik, egyre több lesz.  Ez olyan, mintha megemelték volna az órabéredet. Sőt, annál is jobb. Inkább olyan ez, mint ha lenne egy alkalmazottad, aki neked dolgozik. Hiszen akkor is szaporodik a pénzed, ha nem dolgozol. 
10-15 év alatt meg is duplázódhat a tőke. Ennyit számít a tőkejövedelem, a hozam. 
Ezért legyen tartalékod, ezért fontos, hogy jó helyen tartsd !
Hogyan keletkezik a tartalék ?

Önfegyelemmel.
- Ne költsd el a plusz bevételt. Ha ajándék, vagy alkalmi munka, vagy bármi más okból plusz pénzhez jutsz, azt csak akkor költsd el, ha már megvan a szükséges mennyiségű tartalékpénzed.
- Ha kevesebbet kell költeni valamire, mint ahogy az be volt kalkulálva, akkor a megmaradt pénzt kezeld úgy, mintha nem lenne, vagyis ez is menjen a "perselybe"
- Minden bevételnek a 10%-át el kellene különíteni és a tartalékot ezzel szaporítani.

A tartaléknak nem csak az a szerepe, hogy a váratlan helyzeteket lehessen kezelni vele, hanem szükség van arra is, hogy a sokat emlegetett nyugdíjba szerezzünk erősítést.
Minél több gyűlik a tartalékba, annál több kerül hozzá a hozamokból. Minél korábban kezded, minél fegyelmezettebb vagy, annál több a siker. .. de annál több a lemondás is. Nehéz megtalálni a helyes egyensúlyt.

A pénznek a jövőértékét kell nézni, és ezért fontos átgondolni a kiadásokat, mert amit ma nem költesz el, az évek múlva többszörösen köszön vissza. Ma nem veszel meg egyet, de holnap megvehetsz hármat - valahogy így lehetne fordítani. 

A tartalékot gyarapítani persze nem csak beosztással lehet, hanem a bevételek növelésével. Nézd meg milyen típusú 
jövedelmek vannak, talán még ötletet is szerzel !


Szalmabálaház, az igazi otthon




Mi az a szalmabálaház  ?

Nem tévedés, az aminek hangzik. Fagerenda tartószerkezet és szalmabálából épített fal. Mindkét oldalon agyaggal van vakolva. Egyszerű, természetes alapanyagok. A tetőfedés a ma szokásos módon készül, így a végeredményen nem látszik elsőre, hogy nem szokványos ház.  A vastag falak árulják el mégis. A belső falak téglából is készülnek. A szalmabálafal is lehet teherhordó fal, ilyenkor nincsen gerendaszerkezet.
A megépítése sokkal kevésbé függ a nagy ellátó rendszerektől, mert speciális építóanyagok helyett, a természetben is meglévő alapanyagokat használ fel. 

Miért jó a szalmabálaház ?

Olcsó az alapanyag, egyszerű a szállításuk, nem környezetszennyező az előállításuk. Kiváló a hőszigetelése és a hőtartása. Olcsó a fenntartása, egyszerű a működtetése, nincsen tele gépészettel. Időtálló, tűzálló, rágcsálóálló. Hangulatos, otthonos.
A szalmabálaháznak lelke van !
Tulajdonságai
Hőszigetelés
A szalmabála hőszigetelő képessége vetekszik a legmodernebb mesterséges hőszigetelő anyagokéval. Ráadásul a szalmabálaház vastagabb szerkezetű fal, ezért jobb a végeredmény. Pl a  15cm-es betonfal "U" értéke 0,09, az 50cm-es szalmabálafalé 10,0.
A fal páraáteresztő. Nyáron a száradó párának a párolgáshője is segíti a belső hűvösséget, mert a párolgáshoz szükséges hőt részben a belső térből vonja el.
A hőtartás is kiváló, van úgy, hogy nem kell minden nap befűteni. ( megfelelő nyílászárószigetelés mellett)
Környezetvédelem
A kőzetgyapot a kő megolvasztásával készül, a műanyag hőszigetelők pedig kőolajból. Mindkettőhöz rengeteg bányászat, szállítás és környezetrombolás tartozik. A szalmabálaház alapanyagai viszont nagyrészt a környékről származik.
A "modern" ház felépítése rengeteg széndioxid kibocsátással jár, a szalmabálaház főbb építőanyagai viszont megkötötték a széndioxidot. Pontosabban abból a szenet, az oxigén része felszabadult, a légkörbe jutott.
Építési költség
Már az alapozásnál van külömbség, nem kell olyan erős teherhordó szerkezet.
A fal kialakításához szükséges faanyag (ami nem is feltétlenül fűrészáru),  az agyag és a szalmabála  akkor is  olcsóbb,  ha számlás áron számolunk.
A munkadíj alakulása is kedvezőbb, mert sokminden megoldható saját munkával, vagy kalákával.
A gépészet is sokkal egyszerűbb, mert a fűtés  egy központi pl cserépkályha, vagy hasonló. De akár vaskályha is lehetne.
A végső árat tekintve, maximum annyi lehet, mint egy normál ház, más gyakorlati tapasztalat szerint pedig fele annyi.
Fenntartás
Nagynak mondható háznak is ki lehet hozni a fűtését  50-100e ft közti értékből, akár a melegvízzel együtt is. Érdemes az 
ablakszigetelést  is jól megcsinálni.
Nincsen szivattyú, ami áramot fogyasztana, nincsenek radiátorok, csövek, amiket festeni, esetleg hegeszteni kellene.
Nem kell légkondi, vagy helyi hűtés, nem lesz nyáron hőség a lakásban. ( azért tenni is kell érte: éjszaka nyitni az ablakokat, nappal zárni, mint egyébként is)
A sérüléseket egyszerű javítani, a nedves agyaggal újra ki lehet alakítani az eredeti állapotot, vagy éppen megújítani a régit. Pl élek helyett kerekítés.
Az agyag festéséhez a természetes festékek illenek. Legegyszerűbb a mész. Olcsón, házilag is megoldható a munka.
Plusz munkát nem igényel ugyan, de fokozottan oda kell figyelni a vízre. Ne érjen a falhoz semmi, ami odavezetheti a vizet, rendben legyen a csatorna, a vezetékes víz és a lábazattot is védeni kell a hótól és a felverődő esőtől. ( pl magasított alappal)
Élettartam
Nem tudni, mennyi. Csak azt, hogy elmúltak 100 évesek az első ilyen házak. A próbabontások  során a szalma állapota kiválló. Majd 100 év múlva újra megnézzük ! :-)
Akkor van baj, ha nem száraz a ház. Ha a nedvességtartalom folyamatosan magas, akkor tudnak elindulni káros lebomlási folyamatok. Jól megépített és karbantartott háznál azonban a közelébe sem tud kerülni a kritikus értéknek.
Éghetőség
A szalma jól ég, ha lazán, szellősen van. Tábortűzhöz nem a legjobb, mert folyamatosan forgatni, mozgatni kell, ráadásul nagyon füstöl. Tömörítve és két agyagfal közé szorítva viszont nem tud égni. A benne levő levegő a szigetelésre éppen elég, az égéshez viszont kevés. A szalmabálaházak világszerte megfelelnek a hivatalos szervek által is elismert tűzbiztonsági előírásokkal
.

Rovarok, rágcsálók

Nagyon jól éreznék magukat a szalmabálában, ha csak az lenne. A két oldali agyagréteg azonban teljesen lezárja a teret, így ha voltak benne az építéskor, azok elpusztulnak. Nincsen szükség vegyszerezésre. A megfelelő építési technológia mellett nem kell számolni velük.Por
A festett agyag, semmivel sem maszatolódik, porolódik jobban, mint a festett vakolat. A régi fagerendás házaknál viszont potyoghatott por a mennyezeti deszkaburkolás közül.
Ha már szalmaház, akkor legyen gerendás, de ez ma már nem porol, ki van találva.
Földrengés
A szalmaház sokkal rugalmasabb, mint a kőház. Földrengéskor ez nagyon fontos tulajdonság.  Neki is árt a ráncigálás, de a zilált állapotból is vissza lehet hozni, tovább bírja, mint a téglaházak.
Jogszabályok
A törvények szerint, csak bevizsgált anyagokból lehet építkezni. A szalmaházaknál ez furcsa lenne, ezért a technológia kapott engedélyt. Ezt a CereDom kft érte el, ma az ő ellenőrzésük mellett lehet hivatalosan szalmaházat építeni.
Olyan tervező tervezhet, aki náluk tett vizsgát.
Utólagos szigetelés szalmabálával
Első ránézésre  csak a szalmabálákra és valamilyen jó kötött földre van szükség. Ez olcsóbb, mint a jelenleg szokásos technológia. De mivel  ez egy vastag fal lesz, ami vélhetően kilógna majd a tető alól, meg kell óvni a beázástól. Vagy az eredeti tető hosszabbításával, vagy egy segédtetővel. Valami alap féle is kell, hogy lentről se kapjon vizet. Akár alap se kell, a falba rögzített tartókon is állhatnak a bálák, deszkákra fektetve.
Ezek nem goromba plusz költségek, lehet, hogy fel lehet használni hozzá a ház körüli maradék anyagokból. Némi barkács érzékkel, utánajárással pedig a munkadíjakat is meg lehet spórolni. A végeredmény egy sokkal jobb szigetelőképességű fal lesz, mint amilyen a szokásos módszerrel készült volna. Számolni kell !




Energia önellátás


Egy kis besegítés a fűtésbe ? Vagy teljes energiafüggetlenség ?

Esetleg rendszeres bevétel a házi erőművel ?


Először is szigetelés !

Lyukas vödörbe nem érdemes vizet hordani. Egyszer kell jól megcsinálni, ami hosszú időn keresztül megállítja a pénzkidobást, ezzel együtt a függőséget. A szigetelési költség egyszeri kiadás, a megtakarítás rendszeres, hosszabbtávon.
A beruhás megtérülését nem csak pénzügyi mérleggel kell értékelni, hanem legalább ilyen fontos a teher nélküli jobb lelkiállapot, és a megmaradó, esetleg gyarapodó pénzzel elérhető cselekvőképesség. Ami akár finanszírozhatja a következő lépését a függetlenedésnek.
Sajnos a pénztől való függetlenedéshez először pénz kell, de el lehet kezdeni kicsiben is. Érdemes mielőbb elzárni azokat a csapokat, amin kifolyik a pénz. 



Utólagos szigetelés
A neten erre rengeteg lehetőséget lehet találni. Sajnos a ma használatos szigetelési technológia drága, ráadásul nem biztos, hogy az előállításához, helyszínre szállításához szükséges környezeti ártalmak kisebbek, mint az élettartamuk során elért környezeti szennyezés csökkentés.
Utólagosan szigetelni szalmabálával is lehet. Nagyon sok előnyös tulajdonsága van !
Számolni kell, hogy megéri-e. Az északi fal, ahol kevés az ablak, mindenképpen esélyes. Az is eredmény, ha csak ez készül el.


Ablakszigetelés
Ha átszellőzik a lakás az ablakréseken, akkor nehéz meleget csinálni. De szerencsére 1-2 ezer forintból, és pár óra saját munkával olyan tökéletesen meg lehet oldani az ablakrések szigeteltségét, hogy a tesztelésre használt gyertya lángja meg se rezzen.
Az ablaküvegek is sok felesleges fűtésért felelnek, de ennek a csökkentésére is van egy jóval barátságosabb lehetőség, mint a teljes nyílászárócsere. 




Légkollektor

A legolcsóbb, napenergiát hasznosító napkollektor féle. Ez nem vizet melegít, hanem levegőt. Olyan, mint a sörkollektor, de egy kicsit más a szerkezete. Ez egy lemezes légkollektor.
A légkollektorok alkalmassá tehetők fűtésre, hűtésre, szellőztetésre, páramentesítésre, aszalásra. Sok hulladékot, maradékot fel lehet használni a házilagos megépítéséhez. 



Faelgázosító kazán. 
A központi kazános fűtések sok gépészetet, - és mivel legtöbbször nem gravitációs rendszerek - a szivattyú miatt még áramot is kívánnak. Építkezés előtt még le lehet mondani róla, de ha ez már adottság, akkor a kazán hatásfokán lehet még spórolni. A hagyományos kazánok sok olyan gázt kiengednek a kéményen, ami még éghető lett volna. A faelgázosító kazánok ezt is elégetik, ezért sokkal jobb hatásfokkal dolgoznak és a kezelésük is kényelmesebb.
Számolni kell, kinél hogyan térül meg !



Hővisszanyerős szellőztetés
Kész van már a nyílászárők légszigetelése ? Az jó. Akkor most már nem megy ki a meleg, de az  a baj, hogy nem jön be a friss levegő. Kinyithatjuk az ablakot, de akkor a hideg is bejön. Emmiatt viszont el szokott maradni az ablaknyitás. Már csak azért is, mert bentről egy darabig nem vesszük észre, hogy már rossz a levegő. Alattomosan jönnek a tünetek, nem látni pontosan az összefüggést, miért nyűgösek a felnőttek, aluszékony a gyerek, vagy miért forgolódós az alvás. 

Napkollektor
A napkollektor meleg vizet csinál. Kint süt a nap, bent meg megy a villanybojler ?
Brrrrr .....
Egy napkollektoros melegvízkészítő rendszert kiépíteni, már 300e ft- ból is lehet ...
Brrrr......
Nem lehetne sokkal olcsóbban ? Mi a minimum ?
Napkollektor építés házilag >>

Napelemek
A legkellemetlenebb terület. Egy érdemleges rendszert kiépíteni több millió forintba is kerülhet. Így esetleg túl hosszú a megtérülési idő. Ez az egyik legnagyobb háztartási energetikai beruházás. Mára (2013) mégis sokkal jobbak az esélyek, mert jelentősen csökkentek az árak. Már pályázat nélkül is elfogadható a megtérülés. Olyan befektetésnek is felfogható, ami 10% fölött hoz. Ez nagyon jónak számít. Érdemes, törekedni rá, mert a passzív jövedemből származó pénznek fontos szerepe van az önellátás rendszerében. Ez a pénzbevétel kell azokra a kiadásokra, amiket pénzért tudunk csak megszerezni.
Ha a barkácsolás nem probléma, akkor van olcsó megoldás a napelemes házi erőmű megépítésére, de az áresések miatt nagyon át kell gondolni, hogy a kész gyári, vagy a házi kivitelezés az olcsóbb..

Áramtermelés napelemmel >>

Spórolj gázt !
Főleg gázkazános fűtésnél érdemes beszerezni a fogyasztáscsökkentő mágnest. Egyszer kell megvenni, és mivel nincsen minek elromolnia, egy életen át pénzt spórol. A beszerelése csak pár perc, és méréssel azonnal értékelhető, hogy  hány %-ot lehet nyerni. 
 Ha esetleg ez nem meggyőző, akkor vissza lehet küldeni.








Élelmiszer önellátás

Tele a kamra, nem számít az áremelés


Ma már drágább az idő. Ezért oldjuk meg úgy az önfenntartást, hogy minden meglegyen amire szükségünk lehet a kertből, de ez ne jelentse azt, hogy teljesen leköt az ezzel járó munka. Ne akadályozza az önellátást a más elfoglaltságokkal való összeegyeztethetetlen idő, vagy energia. Jó lenne lazábban annál, mint ahogyan ezt a nagyszüleinknél láttuk, de vegyük át tőlük azt a tudást, amit ma már nem használunk. Lessük el más népek tudását is, alkalmazzuk a mai ötleteket és a technikát. Dolgozni most is kell, aki nem szereti a növényeket, annak ezután is teher marad a munka. Aki szereti, az pedig még több örömöt fog találni benne, kevesebb munkával !

Zöldségtermesztés - könnyítésekkel

Törekszünk arra, hogy minél többet kihozzunk, egy adott területből. A fajtaválasztással, a művelési móddal, az egymást segítő növényekkel. Szakítunk a hagyományos ágyásokkal. De figyelünk a talajerőutánpótlássra, a vegyszermentességre, a terület folyamatos beültetettségére, valamint nagyszerű ötleteket alkalmazunk.


Nyers zöldségek
Nem újdonság, hogy 42 fok felett elpusztulnak a növények élő részei. Tudjuk, mégis főzünk. Valakik kipróbálták, hogy mi lenne, ha sok nyers zöldséget ennénk. Sőt, mi lenne, ha szinte csak ilyeneket ennénk ? Tudom, erre bekapcsol a sziréna, hogy kell enni húst .... Azért csak olvass tovább, nagyon hasznos lesz ! 


Akvapónia

A halak trágyája a vizet nitrátossá teszik. A növények növekedésének egy szakasza fokozottan igényli a nitrogént. Nem lehetne a kettőt összekapcsolni ? A halak vizével öntözzük a növényeket, ami a gyökérzónában megtisztul és mehet vissza a halakhoz. A halak és a növények egymást segítik. Etetjük a halakat és nőnek a növények is. Meleg helyen ez télen is működik. Így mindig van friss zöld és friss hal.
Téli önellátás >>


Kenyérsütés otthon
Bár ma már vannak kiváló pékségek, de még ha a szomszédunkban lenne is, nem versenyezhetnek azzal a kenyérrel, ami otthon készül. Mert hogy ez nem akármilyen kenyér ! 
Kenyérsütés otthon >


Tartósítás
Bőséges asztal télen is, vegyszerek nélkül. Üvegben, hordóban, padláson, polcon, pincében, veremben és még máshol is, mindenütt lehet élelmiszer. Télen is lehet enni változatos, egészséges ételeket. A tavaszi fáradtságot el is felejtheted.
Tartósítási módszerek >>



Talajerő utánpótlás
Azt mindenki tudja, hogy jó termés a jó földből lesz. És mitől lesz jó a föld ?
1. Nem mérgezzük meg a földben lakó baktériumokat és más hasznos élőlényeket. Ha ezek elpusztulnak, akkor hiába vannak ásványi anyagok a földben, nem tudja a növény hasznosítani.
2. Nem csak veszünk, adunk is. Vissza kell pótolni a földtől elvett értékeket.

A műtrágyázással megszegjük az első szabályt. Ha nincsen műtrágyázás, akkor meg a másodikat. Hogyan lehet mindkét szempontot betartani ?
 

Talajerő utánpótlás >>



Hogyan lesz az ivóvízből tüzelőanyag

A víz útja a háztartásban.


 

Élet a vezetékes víz nélkül. Vízkezelés - otthon.

Egyszerűnek látszik a vízkérdés. Megnyitjuk a csapot és folyik a víz. Majd ahogy jött, el is tűnik. Sokba kerül ez a kényelem. Nekünk is és a Földnek is. 
Ha a víz megszerzésétől az elbocsátásáig teljesen kézbe vesszük a folyamatot, akkor nem csak a vízdíjszámlát lehet megtakarítani, hanem a nálunk lévő vízzel plusz értékeket lehet teremteni. És még a Földet sem szennyezzük.


Ivóvíz - kútból
Valamikor ez magától értetődő volt. De ma mégsem olyan egyszerű. A fúrt kút a jobb ? Vagy az ásott ? Iható lesz a kútvíz ? Ha nem iható, akkor öntözni azért lehet vele ? Ha már van ásott kút, akkor mire használható még a vízkivéten kívül ?

Ivóvíz kútból >>


Víztisztítás, vízszűrés, vízkezelés
A vezetékes víznek sokféle támadással szemben kellene tisztának maradnia. Tisztítani kell. De a tisztításának a nyomait is tisztítani kell. Sokféle víztisztító készülékre találunk ajánlatot. De melyik a jó ? Az sem egyértelmű, hogy kell bele ásványi anyag ? Vagy a desztillált vízre van szükségünk ? Mi a teendő a vízkővel ? Mire jó a PI víz ?

Víztisztítás >>



Esővíz
A pazarlás iskolapéldája. Úgy bánunk vele, mintha bármikor megnyithatnánk az esőcsapot. Sajnos már az is jónak számít, ha van egy hordó a csatorna alatt. Pedig ennél sokkal többet érdemel, mert sem a vezetékes víz, sem a kútvíz nem tudja helyettesíteni.
Esővízkezelés >>



Szennyvíztisztítás
A szennyvíz elfolyik tőlünk, mi pedig fizetünk ezért. Ez a csere rendben is van. De így kell ennek működnie ?
Inkább ne vigyék el és nem fizetünk senkinek. A szennyvíztisztítást házilag is tökéletesen meg tudjuk oldani, sőt még értéket is teremtünk közben. Nem kell hozzá nagy beruházás, és ha kész, szinte örökös.
Szennyvíztisztítás >>



Kerti tó
Szerepe lehet az élelmiszer önellátásban az öntözéssel, az ehető növényeivel és a halakkal. Kibővíti a permakultúrás lehetőségeket, vele lesz teljes a kör.  "Mellesleg" pedig egy tó, az igazán üdítő látvány.

Kerti tó az önellátásban >>


Házi vízmű
Ez egy szivattyú, az a dolga, hogy a víztározóból a vízvezetékbe juttassa a vizet, és megfelelő nyomást biztosítson. Automatikusan működik, szinte észrevétlenül. Biztosítja a komfortot, de közben lehetővé teszi a függetlenedést. 

Házi vízmű >>



Kiadáscsökkentési megoldások

Kevesebb pénzből, több vásárlás


A kiadáscsökkentésnek nem az a lényege, hogy szűkösen, lemondásokkal, szegényesen éljünk. Ellenkezőleg. Azért kezeljük tudatosan a vásárlásainkat, hogy minél több pénz megmaradjon egy másik vásárlásra. Az önellátási lehetőségünk korlátozott, sőt, amire volna is megoldásunk, azt sem kell feltétlen otthon előállítani. Nem az a lényeg, hogy sokat dolgozhassunk, hanem hogy automatizáljunk, egyszerűsítsünk és minél jobban függetlenek lehessünk a pénztől. Amiben viszont nem tudunk, vagy nem akarunk, azt az igényt úgy szolgáljuk ki pénzért, hogy minél kevesebbe kerüljön. Bevételre,  pénzkezelésre, tartalékképzésre az önellátás mellett is szükség van. A kiadáscsökkentés a bevételszerzési oldalt segíti.
Ha a már megszokott kiadást sikerül egy olcsóbb vásárlással kiváltani, akkor az így megmentett pénzt nem kell azonnal elkölteni.
Nagy önfegyelem kell hozzá, de az ilyen ajándék pénzeket érdemes a tartalékalapba tenni. A pénznek jövőértéke is van. Ami ma 1 ft-ot ér, az a megfelelő befektetésben tartva 2 ft vásárlóértéket jelenthet holnap.


Megéri nekik még, ha ilyen olcsón adják ?

Ők tudják. De ha ennyiért kínálják, ki kell használni.
Kattints, nézd meg a kínálatot, biztosan vár már valami, ami a tiéd !
Telefonálás

A telefontarifák drasztikus csökkentése.
Még az ismerőseid is jól járnak !


Internet, TV és telefontarifák.

Mikor nézted meg utoljára az árakat ? Nem lehet, hogy beragadtál és már rég van kedvezőbb ? Le tudod ellenőrizni, a Nemzeti Média és Hírközlő Hatóság által támogatott oldalon.
Vigyázat, mert csalóka lehet a néhány száz forint eltérés megítélése. Pl 400 ft-tal kedvezőbb havi díjért lehet, hogy úgy tűnik, nem érdemes megmozdulni. De két év hűségnél ez már 24x400ft=9600ft.  
Nyomtatás ötödáron. 

Az üres tintapatronokat és lézertonereket nem szabad a kukába dobni, mert veszélyes hulladéknak számítanak. Emmiatt problémás szabályosan megszabadulni tőlük.
Szerencsére ezen mégis könnyű továbblépni, mert a legtöbb típusért pénzt lehet kapni. így nem mi fizetünk az elszállításért, hanem pénzt kapunk érte.
A nagyobb probléma maga a nyomtatás. Drágák ezek a kellákanyagok. Még jó, hogy ma már nagyon profi módszerek alakultak ki az utántöltésre.
Legyél nyitott, tedd fére a kifogásokat ami most esetleg eszedbe jutott. Nézd meg, hol tart ez a technika, és milyen garanciákat lehet ma már mellé tenni !
Gáz és áramszolgáltatók versenye a fogyasztókért. 

Ma még kevésbé ismert, de van ilyen. Igaz, még csak a vállalkozások számára, de ki lesz terjesztve a lakossági ágazatra is.
Ugyanígy műkődik, mint pl az internetszoláltatók versenye. Van választék, így van egy legjobb is. De meg kell keresni.


A

blakok és ajtók utólagos szigetelése

Nyílászárók szigetelése nagyon h



atékonyan, nagyon olcsón. 

Csináld meg magad, házilag !



  • Hőveszteség a nyílászárókon

            A nyílászárók 3 féleképpen okoznak hőveszteséget:

A hézagos illesztések miatt. A tok és a keret nem fekszik pontosan egymásra, légrés marad közöttük.  Emmiatt a lakáson átjár a levegő, a meleg levegő folyamatosan hidegre cserélődik, többet kell fűteni.
Nyáron pedig meleg levegő jön be, kevésbé tartja a lakás a hűvöset.
Nekünk ez energetikailag nem jó. Komfort szempontból sem, mert bejön a por, a füst, a zaj.
Ugyanakkor a folyamatos "szellőzés" miatt a lakás szárazabb, kevésbé tudnak megtelepedni a gombák amik elcsúfítják a lakást, vagy amik allergiás tüneteket válthatnak ki. A frissebb levegőnek több az oxigén tartalma, kevésbé jönnek elő az oxigénhiánnyal járó tünetek. A szárazabb levegőben kedvezőbb a hőérzet.
A meszes festés besegít a gombák elleni küzdelemben, főleg, ha a fal átszellőzése biztosított, tehát pl nem volt még műanyagos festés a fal egyik oldalán sem.
A mai szuper ajtók és ablakok ezt a légcsere problémát tökéletesen megszűntetik. Meg is kell fizetnünk az árát. Sőt, már nem csak azt kell megfizetni, hogy egyáltalán ne legyen légcsere, hanem azért is fizetni kell, hogy mégiscsak legyen, azaz legyen rajta beépített szellőző ..... 

- Hőveszteség az üvegfelületeken.

A passzívházak falszigetelése akár 40 cm vastag szigetelő anyagot is tartalmazhat. Plusz még némi tartószerkezet és burkoló elem, ez is szigetel.
Hol van ehhez képest az átlagos ablakok 2x3mm-es üvegvastagsága, + az 1-2 cm légrés vastagsága az üveglapok között ? Nem kell sok fejtörés, hogy ennek a szerkezetnek sokkal rosszabb a szigetelési képessége. Nem csak azért, mert jóval vékonyabb, hanem az üveg szigetelési képessége is messze elmarad a 40cm-t adó szigetelő anyag jelemzőihez képest.
Az üvegen a páralecsapódás és pláne a jégvirág a rossz hőszigetelés jele. Ennek leggyakoribb oka a többrétegű ablakoknál, hogy a két üvegréteg közti levegő (már) nem zárt térben van. Itt is van légcsere, nem érvényesül a levegő szigetelőképessége.

- A tok és az ablakkeretek hővesztesége

A tok és a keret sem 40cm vastag szigetelőanyagból van ....
Mégis jobb a helyzet, mint az üvegeknél, mert a vastagabb anyagnak, amiből a tok, illetve az ablakkeret készül,  a szigetelőképessége is jobb, mint az üvegé. Persze csak ha fáról és műanyagról beszélünk.
A fémkeretes nyílászárókat nagyon szeretik a fűtőanyag beszállítók.

  • A nyílászárók szigetelése utólag, házilag 

Az itt leírtak legyenek gondolatébresztők. Látvány szempontjából nem profi megoldás. De nem is feltűnően rossz. A mindennapokban nem lehet észrevenni a szépséghibákat, de szándékos szemmeresztéssel persze rögtön látszanak. Akinek így jó, az spóroljon vele, akinek nem, tökéletesítse !

A tömítetlenség miatti légcsere utólagos csökkentése.

A szigetelést mindig a legkülső rétegen kell kezdeni. A szigetelésig eljut a hideg, ott áll meg, odáig áthűlnek az "akadályok". Amik így viszont nem sokat érnek.
A nyílászáróknál a légrés tömítési ügy azért problémás, mert az illesztési hiba nagysága is hibás. Nem egyenletes. A szokásos szigetelő anyagokkal ezért könnyen előfordul, hogy egy részen feszül már csukáskor a nyílászáró, míg máshol még jár a levegő. A szilikongumis megoldás már jól kezeli ezt, évekre megbízható lesz a végeredmény. Házilag is megoldható, de kell hozzá egy horonymaró gép, 1-2-3x 10e ft, 1-2 nap, meg egy kis takarítással is jár. 

Egy még olcsóbb, még gyorsabb megoldást. Kb 1100 ft és pár óra.
Először is el kell dönteni, hogy valóban szükség van egy 2 szárnyas ablaknak mindkét oldali szárnyának a nyithatóságára. Mi az, a feladat, ami nem megoldható, ha csak pl. a jobb oldali szárny nyitható ? Ha ebből nincs probléma, érdemes lemondani az egyik szárny nyithatóságáról, mert ezt az oldalt akkor tökéletesen és tartósan le lehet szigetelni.

Ha az egyik szárny fix lehet, akkor először is érdemes a tokhoz csavarozni. A csavar helye azon a részen legyen, ahol a nyitható szárny rácsukódik a fix szárnyra. Így majd nem látszik.

Fugaszillel szigetelünk.  Sokfajta kinyomópisztolyos tömítő és ragasztó massza létezik. Fehér, áttetsző,
színes, festhető, vízálló, UV álló....  Az adottságoknak megfelelőt választva, a pisztollyal végig kell húzni egy csíkot az illeszkedési sarkokban, majd ujjal szépen eldolgozni és kész. Egy ablak, pár perc. A reklám alatt is elkészülhet. 

A fehér alapra a fehér tömítő teljesen beolvad a környezetébe, amikor már az ujj ívét követve bele van simítva a sarokba. A színes ablakoknál a színtelen tömítőt ajánlom. Ez látszik valamelyest, egy hétig ... amíg új. Aztán már nem foglalkozunk vele. Mivel kívülről kell szigetelni, legtöbb esetben senki sem látja. Ha csak ennyi készül el, már ez is jelentős eredmény.

És mi legyen a nyitható szárnnyal ?
Ugyan ez ! Csukott állapotában, ugyanúgy járunk el, mint a rögzített szárnynál. Mintha ezt az oldalt sem akarnánk többet kinyitni. De azért ki akarjuk. Ki is nyitjuk úgy, hogy a teljes kötés után, éles barkácskéssel felvágjuk a tömítőanyagot. Amikor a massza megköt, akkor összetartja a tokot és az ablakszárnyat, de ha kettéválasztjuk, akkor megszűnik ez a kötés. Ha körbeértünk, akkor újra ki lehet nyitni az ajtót, vagy az ablakot. Csukott állapotban viszont a kettéválasztott tömítőanyag ismét egymáshoz ér. Az éles penge nem választott le róla anyagot, csak kettészelte. Mivel a tömítőanyag újra összeér, helyenként még a vágásnak sem látszik a helye, így a hideg levegő nem jut át rajta. 

Ez a technológia annyira jó zárást biztosít, hogy volt ahol 20 év után, megjelent a sarkokban a penész ! 
A szigetelésről ez egy jó bizonyítvány. 



Igaz, ez nem egy elegáns megoldás, mert a nyitott ablaknál látszik a tokra és a szárnyra ragadt, kettévágott tömítőanyag. Télen ez csak pár perces probléma, hiszen csukott ablaknál ebből semmi sem látszik. Viszont 1-2e forintból szuper szigetelés lett.

Ha a rögzített szárny elé telepített 3. üvegrétegen kezd megjelenni a pára néhány év után, akkor érdemes első lépésként pár mm-nyi szakaszon megnyitni a szigetelést, hogy az üveg mögötti tér át tudjon szellőzni. Természetesen így romlk a szigetelőképesség, de ha ezzel szárazon tartjuk az üveget, akkor kevésbé tud rárakódni a por. A nedves üveg szívesen összegyűjti a párával bejutó szennyeződéseket, de ha a párának rövidebb az élete az átszellőzés miatt, akkor lassabban koszolódik.
Ez persze csak időhúzás, majd újra el kell végezni a tömítést. 

A nyitható ablakok és az ajtók helyi környezetétől függően elképzelhető, hogy néhány évenként kell egy frissítő tömítő eljárás a fa vetemedése miatt.

Összegzésképpen: A látvány szempontjából az eljárás nem profi. Kis kompromisszummal sok helyen lehet elfogadható, valamint néhány évente pár óra munkát is ad. Ezekért a kellemetlenségekért cserében viszont ezer forintos nagyságrendért szinte tökéletes a használati értéke.
Az egyik szárny rögzítése és a 3. üvegréteg beépítése, a gyári ablak paramétereihez közelítő megoldást ad, töredék áron. 


Képek, tippek




A jobb láthatóság miatt, a fehér színű tömítő. Nem probléma, mert festhető.
A sarokban eldolgozott, megkötött tömítő felvágása.


Egy nyitható szárny szigetelése.
Egy év után itt egy hajszálnyi rés kezd kialakulni. A jobb oldalon még ennyi sem. 




A jobb oldalon a fekete csík és a fénylő alumínium az eredeti 2 rétegű hőszigetelt üvegszerkezet akar lenni.
A bal oldali fehér csík az utólagosan hozzátoldott 3. üvegréteg rögzítése,  az ablaktokon és az üvegen eldolgozott tömítőanyag.
A tükröződést a 3. üvegréteg adja.
Ez az üvegréteg természetesen a lerögzített szárny előtt van.


Hagyományos fa ablak, rögzítve. Mivel ez konyhaablak, nagyobb az elvárás, ezért utólag még 2 réteget kapott.
( A konyha többször melegebb, mint a lakás más része, ezért jobb szigetelés kell. Több a pára is.
De ezen az ablakon már nincs pára ! )


Ugyan ez, kívülről. Az üvegek közti sötét filcet nem éri nyáron a nap, máskor viszont megfogja a napsütés melegét.



Ha már az ablaknál járunk .....

- Ha a fűtőtest az ablak alatt van, akkor a függönyöket a fűtési időszakban úgy érdemes megtervezni, hogy a fütőtestről felfelé áramló meleg levegő ne az ablak és a függöny közötti térbe áramoljon, mert ott az üveg sok meleget lehűt. Pl radiátoros fűtésnél célszerű "téli" függönyre váltani, aminek a hossza alkalmas arra, hogy a radiátor mögé lógjon. Így a függöny elválasztja az áramló meleg levegőt az ablaküvegtől, kevesebb a veszteség.

- Ha van redőny, zsalu, spaletta, akkor a fűtési szezonban sötétedéskor érdemes leengedni, becsukni.  Rosszul  illeszkedő elemek esetén is kialakul mögöttük egy mikroklíma, nem éri közvetlenül a szabad tér hidege az ablaküveget.



Tapasztalatok:

- Gyertyalánggal sem tapasztalható légmozgás, megszűnik a nyílászárók átszellőzése.

- Zajszigetelő hatás is érezhető a 3-4 rétegű üvegezésnél.

- Míg a hagyományos, bár légrésszigetelt ablak a konyhában erősen párás, folyik le a víz, a mellette lévő ugyanilyen ablak kiegészítva +2 üvegréteggel, egyáltalán nem párás.



Légkollektor, azaz sörkollektor másképp.

A legolcsóbb fűtésrásegítés - a légkollektor 


Építsd meg magad, házi kivitelezéssel !



Mi az a légkollektor ?

Olyan "napkályha", ami meleg levegőt fúj a lakásba. A légkollektorban nem folyadék áramlik, hanem levegő. A melegítendő levegő származhat a szabadból és a lakásból is. 


Mire használható ? 


Fűt, a Nap melegével. A benti levegőt szívja be, ezt melegíti tovább. Ez a leghatékonyabb üzemmódja.

Melegíti és frissíti is a belső tér levegőjét. A kinti levegőt szívja a kollektor. Ekkor  szűkebb lesz az az idő tartomány, amikor fűteni tud, mintha a benti levegőt melegítené.

Belső tér párátlanítása. Hőcserélő alkalmazásával friss és meleg levegőt fúj a lakásba. A kinti levegőt szívja, de azt előmelegíti a hőcserélőben a bentről kifelé áramló levegő. 

Nyáron klímaként is szolgálhat a légkollektor. A kinti levegőt úgy is szívhatja a kollektor, hogy a levegő nem jut rögtön a kollektorba (vagy ha megoldható, ki is kerüli ), hanem először kering néhány métert egy földbe ásott csőrendszerben. A nyári hőségben a tizenfokosra lehűlt friss levegő, kellemessé teszi a a belső klímát. 

Dohos, vizes lakásoknál mindenképpen fontos lenne a lakásban a minél több friss, száraz levegő. Most nem a fagyos levegőt szívja be közvetlenül a kollektor, hanem az először előmelegszik a földbe fektetett csőkígyóban. Ez ugyan az, mint amiben nyáron lehűlt a levegő.
A csőkígyó tehát nyáron hűt, télen előmelegít.

Ha a hőcserélő is kiépül, meg a földbe fektetett csőkígyó is, akkor minden funkció használható és ekkor a legsokrétűbb a beruházás.
Egy szellemes és egyszerű megoldás a 
hőcserélőre, fagymentes időkre. 

Gyümölcsaszalás. A légkollektor könnyű, ezért akár mozgatható. Ha az adottságok megengedik, érdemes úgy kialakítani a környezetét, hogy nyáron, kora ősszel amikor még nem kell fűteni, egy  gyümölcsaszalóhoz lehessen csatlakoztatni. 

Miben tér el a sörkollektorhoz képest ?

A lemezes légkollektornál a meleg levegő a feketére festett alumínium táblán keletkezik, a sörkollektornál pedig a sörösdoboz falán. Egyébként a működése ugyan az, mint a sörkollektoré. A levegő egy zárt és szigetelt térben kering.
A lemezes légkollektornak sokkal kevesebb a munkaigénye és nincsen gond a sörösdobozok gyűjtésével.
Árban nem sok eltérés lehet köztük. A képen látható 4,5 m² -es légkollektor ára 2012-ben max 50e ft, az elektronikus vezérléssel együtt.
Egyszerűsítésekkel ez fele ennyi is lehet. A hatékonyságuk összehasonlítására nincsen adat.
Egyik sem jobb, mint a másik, az egyéni lehetőségek döntik el, melyik lesz az előnyösebb.


Alapanyagok, szerelés.

A keret alumínium "L" szálanyag, 40x30x2-es. Három L idom van egymás mellé tolva, így: LLL. Alul keresztpántokkal van összeerősítve. ( önfúró lemezcsavarral) Az első L a szigetelést tartja, ami 1mx0,5m-es és 3 cm vastag habszivacs táblák. A második "L" a légrés, itt áramlik a meleg levegő. A harmadik L szárához van csavarozva a feketére festett alu tábla, ami a beszerezhető legvékonyabb is lehet. A harmadik L is képez egy légrést, mert le van zárva csomagolófóliával. ( lesz róla később kép )

Nem cél a pontos technológiai leírás, inkább csak a gondolatébresztés. Lehet ennél drágábbat, precízebbet, olcsóbbat is készíteni, a lényeg, hogy építsd meg és ne égess feleslegesen annyi pénzt a fűtés miatt. 






Képek, tippek



A nyáron még dús  takaró növények őszre már egyre kevésbé árnyékolnak. 

A légkollektorra akkor van szükség, amikor a nap már alacsonyan jár. Ezért akár függőleges falra is lehetne szerelni. De ha van lehetőség, akkor jobb, a függőlegeshez képesti 20-30 fok.






A felső térrész. Ami látható:
A légkollektor hátfalát is alkotó szigetelés.
A már festett előlap.
A kettő közti légrés, a szélességét a második "L" idom határoz meg.
A sárga  és a fehér
 hátlapot Szintén egy L idom választja el. Ez a fekete előlaphoz van rögzítve. Feladata, a légterelés, hogy a levegő útja egy (majdnem) teljes kör legyen. Fölötte a levegő jobbra megy, a forduló után alatta pedig balra. 





Az alsó térrész.

Az előző kép folytatása lefelé. 

A jobb oldali fekete részen fújja be a motor a lakásból szívott hideg levegőt.
A bal oldalra a már meleg levegő ér vissza, a szürke 110mm-es szennyvízcsövön megy be a lakásba.







A légkollektor hátulja.

Az  autóbontóból származó szellöztetö túl erős, korlátozni kell az áramerősségét. (12V-os feszültségnél)
Ugyanakkor az erős légáramlás javítja a hatásfokot, mert alacsonyabb hőmérsékleten tartja a kollektort, így kisebbek a hőveszteségek.
Viszont az erős légáram képes túlnyomást csinálni, aminek a hatására távolodik egymástól az elő és a hátlap, dagad a kollektor. A lemez pattog, légrések keletkeznek, keveredhet a meleg és a hideg levegő.

A hátsó cső a beszívócső.

Az elöl lévő cső az "előre menő" ág, a hőérzékelő csatlakozik bele, 3 eres vezetékkel.






A motor, a szívócső nélkül.
Szépen hozzáillik a 110-es PVC szennyvízcső.
A motor felfogatása is egyszerű, mert vannak rajta gyári felfogatási pontok. 
A ventilátor szívhatja a levegőt:
- Közvetlenül a lakásból
- A szabadból
- Földbe ásott csőkígyón keresztúl a       szabadból
- Hőcserélőn keresztül a szabadból
- Csőkígyón és hőcserélőn keresztül a szabadbólA ventilátor a levegőt fújhatja:
- A lakásba
- Gyümölcsaszalóba


Ennyi elektromos vezetékre - mint utólag kiderült - nincsen szükség.
Négy ér kell.





A zárófólia.
Ugyan az a feladata, mint a növénytermesztésben a fóliasátornak, csak ez kicsit laposabb :-)
A képen látható csipesz neve: Binder csipesz. Írodaszeres boltokban kapható.

A fólia az csomagoló fólia, főleg raklapos árut tekernek vele körbe. Vagy pl. poggyászt, a reptéren. 

A fólia hatására, a felszerelésekori időjárási viszonyok mellett 20 fokot emelkedett a befújt levegő hőmérséklete.

Üveggel biztosan tökéletesebb lenne.
A déli védett oldal, valamint a meredek állása miatt nem is lenne fontos a jégálló vastag üveg,  de a pénztárcának így is vastagnak kellene lennie. 




A hőfokkülönbségi vezérlő elektronika
akkor kapcsol, ha a légkollektorban lévő hőmérséklet pár fokkal magasabb, mint a lakásban lévő. Ennek a mértéke beállítható.
Pl ha 5 fokos külünbözetre van állítva a kapcsolási határ, a benti 15 fok esetén, a 20 fokra melegedett légkollektornál kapcsol be. De 10 fokos kollektornál is bekapcsol, ha bent 5 fok van.

Egy termosztát az előbbi példában még nem kapcsolna be, mert nem célszerű 20 fokra állítani. A 20 fokos levegővel lehet, hogy hűtene. Magasab értékre állítva pedig lesz olyan, amikor már melegíthetne, de még nem kapcsol be. Folyamatos napsütésnél ez a probléma elhanyagolható.

A termosztátos megoldás olcsóbb. Ha ezt választod, elektronikusat javaslok, mert ennek pontos a kapcsolása. (hiszterézis tényező)


Kattints, a rövid videóhoz:
 
Légkollektor vezérlő elektronika.

A videón látható 3 érték: Lakáshőmérséklet. kollektor hőmérséklet, különbségük


A beáramló levegő sebességét érzékelteti az alábbi két videó:




Tapasztalatok:

- A kinti 17 fokos időben, október vége felé 70 fokos levegőt is tudott befújni, de 16 órakor is még 50 fokot. 

- A autóbontóból beszerzett szellőztető ventilátor brutál erős, huzalos előtétellenállást kell tenni a leglassabb fokozata elé is. Ha van 12V-nál kisebb tápforrás, vagy ami szabályozható,  akkor persze nem kell előtétellenállás. 

- Ha meleg a légkollektor, akkor beindul a gravitációs keringés, de "sok meleg kint marad", lassú az áramlás.

- Nyáron takarónővényekkel, vagy egyéb takarással kell védeni a naptól, mert ez a fajta szigetelő anyag károsodhat a túl nagy melegtől. Más, hőállóbb szigetelés esetén sem hasznos a nagy meleg, a vetemedések miatt. A klímás üzemmód persze nem is működne másképp.

- Az egész rendszer minden illesztése tömítőmasszával lett kezelve. Ha nem süt a nap és hideg van, mégis huzatos, hideg levegő áramlik be. Nem sikerült megfejteni, hogy miért. Ezért  kell a zárókupak. De ez csak félmegoldás, automatizáltnak kell majd lennie. Talán itt jól jön majd az erős motor, ami ki tud nyitni egy önzáró szelep-félét. A gyenge huzat viszont nem.

Zárókupak a légkollektor szívó és befúlyó nyílására.



Sok sikert ! :-)


Frisslevegős rendszer talajhőcserélővel


A frisslevegős rendszer a korszerű lakások szellőztetési problémáit oldja meg. Alkalmazásával csukott ablakok mellett is folyamatosan friss levegő járja át a lakást, ami kellemes közérzetet eredményez.

A háztartások energiaszükségletük 77%-át helyiségfűtésre fordítják. A légtömör épületszerkezetek és a jó szigetelés már megfelelő kezdet ahhoz, hogy kevesebb energiát használjunk fel. A hővédelmi és energiatakarékossági szabályozásoknak megfelelően a házakat egyre jobban szigetelik, ez azt jelenti, hogy a hőveszteségi értékek összességében egyre csökkenek.
A hőveszteségek az épületszerkezetek hőátbocsátásából és a szellőzés hőveszteségéből állnak össze. Régi épületeknél a szellőzési hőveszteség részaránya kicsi volt a falak hőátbocsátásához képest, ma azonban pont fordítva van, köszönhetően a tömítettségnek és szigetelésnek. A legnagyobb megtakarítási potenciál tehát a szellőzés területén van.
A hővisszanyeréses, szabályozott lakásszellőztetés a leghatásosabb eljárás a további energia-megtakarításban. A rendszer fő feladata, hogy gondoskodjon a lakóépületek folyamatos friss levegő ellátásáról, és egyidejűleg az elhasznált, káros anyagokat is tartalmazó levegő és pára elszállításáról. A frisslevegős rendszer a páramentesítésen túl megoldja a külső levegő portól, kipufogógáztól és pollenektől való megtisztítását is, ezáltal megóvja mind a bentlakók egészségét, mind a lakóépület állagát.

A kereszt- és forrásszellőztetés gondoskodik arról, hogy egyrészt az egész lakóépületet egyenletesen átjárja a friss levegő, kiszorítva az elhasznált levegőt, másrészt zaj- és huzatmentes módon történjék meg a szükséges légcsere. A légáramot ventillátorok továbbítják. Az ehhez szükséges energia csekély mértékű, egy egész családi ház befúvásának és elszívásának az áramszükséglete alacsonyabb, mint egy izzólámpa áramfelvétele. A speciális, lapos légcsatornák segítségével lehetségessé vált, hogy az összes csővezeték a padlóba kerüljön (azaz a teljes légcsatorna hálózat a lakótéren belül kerüljön elhelyezésre), minimalizálva ezáltal a friss levegő hőveszteségét.

A levegő-talaj hőcserélő

A levegő-talaj hőcserélővel kombinált szellőztetőrendszer a talaj energiatároló kapacitását használja ki egy, a talajban vízszintesen fektetett csőhálózat segítségével. A talajhőcserélők elve azon alapul, hagy a talaj hőmérséklete (a földfelszíntől mért 1,3 méteres mélység alatt) megközelítőleg állandó, kb. 7-13 °C, ami a földben elhelyezett csőhálózaton át a téli időszakban bevezetett friss levegő előmelegítésére, nyáron pedig hűtésre használható. A levegő-talaj hőcserélőnek köszönhetően extrém magas, illetve extrém alacsony külső hőmérsékletek esetén is 20-26 °C között kell mozognia egy átlagos épület belső hőmérsékletének. Ezzel egy időben gondoskodni kell az előírt frisslevegő-ellátásról is.

E feladatok nagy része kielégíthető a levegő-talaj hőcserélő rendszerekkel, amelyek a nagy hőmérsékletkülönbséget a külső friss levegő és a belső klíma között minimálisra csökkentik. Ez nemcsak növeli a lakókomfortot, de jelentős energia-megtakarítást is eredményez, mind a téli fűtés, mind a nyári hűtés esetén.
A talajhőcserélővel jó minőségű levegő a megfelelően kialakított rendszer révén érhető el. Nagy hosszmerevségű csövek alkalmazásával elkerülhető a süllyedésből származó ívekben (vízzsákokban) a nyáron keletkező kondenzvíz összegyűlése, elfertőződése baktériumokkal, dohosodása. Ezért fontos mindig a megfelelő merevségű, semmiképp nem flexibilis csövek telepítése.

A következő szempont, amit a kollektorcsövek kiválasztásánál figyelembe kell venni, a csövek szerkezete. A bordásfalú, illetve többrétegű habos csövek a gyártás és a fektetés során keletkező légzárványok miatt kisebb felületen képesek a hőcserét végrehajtani. Ilyen csövek fektetésekor különösen oda kell figyelni a tömörítésre, eliszapolásra, de még szakszerű fektetés esetén is a bordák belsejében lévő levegő szigetelő hatása a hatásfok csökkenését idézi elő.
Még két szempont, ami nélkülözhetetlen, ha hosszú ideig élvezni akarjuk rendszereink előnyeit. Az első és elengedhetetlen tulajdonság az antimikrobiális belső réteg, amely nélkül a csövekben a párás környezetnek köszönhetően elszaporodnak a különböző mikrobák, és ennek következtében fertőzött levegőt juttatunk az épületbe.

Végül, de nem utolsósorban érdemes megemlíteni a csövek radonzáró tulajdonságát. A radon a talajban található urán és a tórium természetes bomlásából származó anyag, amelyet a szellőztető rendszerünkkel az épületbe juttatva, annak koncentrációja határérték fölé dúsulhat.

A talajhőcserélő tervezésének alapelvei:

  • 200 mm átmérőjű, min. 2 m mélyen a földben elhelyezett vezeték, 1-2 %-os lejtéssel a kondenzátum elvezetése miatt

  • a vezeték hossza 20-25 m, max. 30°-os töréssel, ami a vezeték tisztítása szempontjából még megengedett

  • a vezeték anyaga PVC, (PP, PE csatornacső, 200 mm átmérővel, sima, tömítőgyűrűs csatlakozásokkal

  • ajánlott talaj: nedves, agyagos föld, (homok, kavics nem ajánlott)

  • 800 mm átmérőjű légbeszívó akna polipropilénből

Hővisszanyerés

A központi hővisszanyerő készülék különösen az alacsony hőigényű családi házak (kb. 200 m2 alapterületű és 10 kW hőigényű) elengedhetetlen tartozéka.A különböző hővisszanyerő-szellőztető készülékek működésének alapelve teljesen megegyező, energiaforrásként a helyiségekből elszívott levegőt használják. A magas hatásfokú keresztáramú hőcserélő biztosítja a befújt, friss levegő előmelegítését, amivel az elhasznált levegő hőtartalmának 90 %-át képes visszanyerni.
A kereszt-ellenáramú hőcserélőkben a légáramok egymástól mindig elkülönítve haladnak, így a szennyeződés, illetve páratartalom a bejövő, friss levegő felé nem kerül átadásra. A gépben finom szűrő van elhelyezve, ami a legkisebb részecskéket (pollen) is megfogja, ezért a házba mindig tiszta, friss levegő jut.

Bérces Balázs


Faelgázosító kazán. 

Kényelmesebb és sokkal takarékosabb.

A faégázosító kazánt utólag is megéri beszerelni.

Mi az a faelgázosító kazán ?Majdem egy normális kazán ... annyiban más, hogy a levegő áramlása  bonyolultabb.  A  lényeg, hogy  az  égés  környezetében felszabaduló éghető gázok, nem tudnak megszökni a kéményen keresztül, hanem azok is elégnek. Nem is akár hogyan, az 1500C° -os lángcsóva még nem is számít különlegesnek. Ez, meg még néhány ötletes megoldás annyira meg tudja emelni a faelgázosító kazán hatásfokát, hogy akár fele tüzelőanyag is elég, ugyanannyi meleghez. És ez a lényeg. Kevesebb fa, azaz kevesebb pénz, favágás, hamuzás és kevesebb környezeti ártalom.Mik az előnyei az ilyen kazánoknak ?A legfontosabb a lényegesen olcsóbb üzemeltetés.
Kényelmesebb is, ritkábban kell tenni a tűzre
Automatizált az égés, kevésbé kell figyelni a kazánra
A hagyományos kazánokhoz képest esetleg rövidebbre kell vágni a fát, viszont nem kell annyira felhasogatni. Felesleges a göcsörtös darabokkal bírkózni.
Tökéletesebb az égés, ezért kevesebb hamu keletkezik és kevesebb káros anyag is.
A kazánban és a füstjáratokban is kevesebb a lerakódás, ritkán kell tisztítani.
Mikorra térül meg ? 

Mihez képest ? Ha gázkazánt fog kiváltani, akkor durván fele annyi lesz a fűtésköltség. Sokkal több munkát fog adni, hisz a tüzelőanyagot rendezni kell.
Ha vegyeskazán helyett lesz, akkor ahhoz képest sok munka felszabadul, kényelmesebb az üzemeltetés. A költségek harmadrészét lehet megtakarítani, de ez azért bizonytalan becslés, mert nem tudjuk pontosan, mit mihez mérünk.
A faelgázosító kazánban fűrészport, kötegelt újságpapírt is el lehet tüzelni, sokkal kevesebbet kell közben a mozgatással besegíteni. Gallyakat, szalmát is bele lehet erőltetni, mivel  tágas a  bejárata.
A megtérülésben ezek is szempontok  lehetnek.
Mennyibe kerül ?

A legolcsóbb árat 2013 elején keresgélve egy hazai gyártónál találtam, 250e ft, ami egy átlag méretű családi házat tud kiszolgálni. Ez csak a kazán, van még néhány kötelező és választható tartozék, ami akár még ugyanennyi is lehet. Extrákat a faelgázosító kazán is tartalmazhat, ez tovább növeli az árat, illetve nagyobb feladatra, nagyobb kazán kell.
Így hamar kijön egy olyan összeg, ami nincs. Vagy ha van, 6-10 év a megtérülés. Ami nem olyan rossz.
Hogyan lehet olcsóbb ?

A családi házakba általában 20-30 kw teljesítményű kazánok szoktak kerülni. Inkább több legyen, mint kevesebb alapon. Mi történne, ha mégis inkább egy kicsivel kisebb kazánt választanánk ? Azokon a napokon, amikor nagyon hideg van, hűvösebb lenne a lakás. Ez évente pár nap, néha ennyi sem. Sokszor ez áthidalható egy kiegészítő fűtéssel. Cserében olcsóbb a kisebb kazán, több típusnál pedig optimálisabb az üzemelés. (nem egy nagy kazán megy félgőzzel )
A faelgázosító kazánnál fokozottan fontos mérlegelni, hogy inkább egy kicsivel kisebb legyen a szükségesnél, vagy ne. Ha az alább következő mérlegelési szempontok lehetővé teszik, akkor jelentős megtakarítás érhető el a kisebb kazánnal.

Előbb a puffertartály szerepéről.
Ha több a meleg, mint kellett volna, akkor nem az ablakot kell kinyitni, hanem egy automatika ide irányítja a meleget. Ha már elfogyott a tüzelőanyag, akkor pedig innen irányítja a lakásba. Egy tele kazán a legkisebbeket véve, 3-4 órán keresztül ég le. Ez után még a tartályból is jön meleg, pl 1 órán át. A méretétől függően.

Ha nagy a kazán teljesítménye a házhoz képest, akkor mindenképpen kell a puffertartály. Ez nagyobb beruházás, viszont az este megrakott kazán tovább ad meleget, jobb idő van reggel és a leghidegebb néhány napot is bírja a kazán. A legoptimálisabb tartományban működhet, hisz a többlet meleget felveszi a puffertartály.
Ha a ház szigeteltsége elfogadható, akkor pláne igaz, de ha nem tökéletes a szigeteltség, akkor is igaz lehet, hogy a plusz egy órán nem olyan sok múlik. Inkább puffertartály nélkül is működhetne egy kisebb kazán. Legtöbbször így a kisebb kazán közel van a csúcsrajáráshoz, de pont ezt szereti.

Ha nincsen puffertartály, akkor nem kell motoros váltószelep, vezérlőelektronika, kevesebb a szerelvény, a munkadíj, több hely marad, elég egy szivattyú is.
Ha van már más fűtés is a házban, akkor főleg megfelel a kisebb kazán. Ha gázkazánt vált ki, akkor meg lehet hagyni a gázfűtést tartaléknak, vagy rásegítőnek a szélső napokra.

A puffertartály nélküli kiépítéssel lehet, hogy időnként túlfűtjűk a lakást. Lehet, hogy reggelre hidegebb lesz. Lehet, hogy a néhány szélsőségesen hideg napon, pótfűtés kell. De fele pénzbe kerül.
Az extrák és a puffrtartályos kivitel ad néhány %-os hatásfokjavulást, több kényelmet, jelentős plusz költségért. Érdemes megfontolni, főleg az alsóbb teljesítménysávban, hogy arányos-e a  plusz beruházás az előnyökkel és a pillanatnyi anyagi helyzettel.

A kisteljesítményű kazánok még "fapadosak", ezeken nincsenek extrák. Néhány %-al rosszabb is a hatásfokuk. Így is hálás dolog ilyen kazánnal fűteni !
Érdemes beépíteni az utólagos bővítést megkönnyítő szerelvényeket.

A teljesítményüket is lehet utólag  valamelyest növelni (akár 20%), szinte bármivel, ami egy kicsit is befújja a levegőt a beszívó nyíláson.

A tökéletes megoldásért kár halogatni a döntést. Ha először csak az alap kivitel készül el, és ez működik pár évig ( lehet később bőviteni ), ez több megtakarítást hoz, mint rögtön a gazdaságosab kivitel, amire várva a régi rendszer működik még.

Jól szigetelt ház esetén, főleg, ha van kiegészítő fűtési lehetőség is, 10
-enként 1kw kazánteljesítmény igénnyel lehet számolni.

Végső tanács tehát nincs, a fentiek mérlegelésével kell kiválasztani a megfelelő kazánt.



Hővisszanyerős szellőztető 

Alvás friss levegőben, mint a szabad ég alatt

Csináld meg magad !


A mesterséges szellőztető rendszert Európa legtöbb országában kötelező kiépíteni. Magyarországon még nincs ilyen előírás.


Mi a baj az ablakos szellőztetéssel ?
- A jól szigetelt, épületekben a levegő elhasználódik, illetve a páratartalom magassá válik.
- Az ablaknyitáskor a téli időszakban a hideg levegőt, a nyári időszakban a meleg levegőt engedjük be. Sokszor zavaró az utcai zaj, a por, a pollen, a rovarok is.
- A pontatlanul záródó ablakok résein befúj a hideg levegő.
- A nyitható szerkezetű ablakok drágák.
Mi lehet a megoldás?
A hővisszanyerős szellőztető rendszer. megépítése. Ez a megoldás  az alábbi előnyöket biztosítja:
- Mindig egészséges, friss a levegő, por és pollenek nélkül. A friss levegő jó hatással van a közérzetünkre és az alvásra.
- A párát és az elhasznált levegőt úgy vezeti el, hogy a szellőztetés során a használt levegőben lévő hőenergia nagy részét visszanyeri.
- Mivel nem kell ablakot nyitni, a környezeti zaj, a por, kívül marad.
- A fix, nem nyitható ablakok szigeteltsége tökéletes, ára pedig kedvezőbb.
Miből áll egy ilyen rendszer?
- A légcsatorna csővezetékeiből, ami új ház építésekor rejtetten is szerelhető. Utólagos beépítés esetén csak a központi helyiségek légcseréjét célozva, szerencsés adottságoknál akár semennyi belső csőre sincsen szükség.
 Ha mégis, a légtechnikai boltokban beszerezjető.- A földbe temetett csőszakaszból (talajhőcserélő), mely télen előmelegíti, nyáron lehűti a levegőt. A kintről szívott levegőnek az első útja ide vezet, ezután jut a hőcserélőbe, majd a lakásba. Ezt nem szükséges kiépíteni, de ha megvan, akkor télen jobb hatásfokú a hővisszanyerés, nyáron pedig hűteni tudja a lakást.
Lehet ez a cső, pl PVC szennyvízcső.
- A hőcserélő, ami a kifelé tartó használt és meleg levegő hőjét, átadja a befelé haladó friss és hideg levegőnek. Nyáron, ha hűteni akarunk, akkor a hőcserélőt ki kell iktatni. Ezt legegyszerűbben a csővezeték átrendezésével lehet, mintha egy LEGO játék lenne.
A hőcserélőt csak néhány fokos fagyhatárig szabad használni, mert a kijövő pára belefagyhat. De ha ki van építve az előbb tárgyalt földbe fektetett vezeték, akkor ott felmelegszik a levegő, mire a hőcserélőbe ér. - Ventilátor. Autóbontóból beszerezhető. - A szűrőbetétek akár elhagyható kellékek, a környezet és az érzékenység határozza meg, a szükségességét.
A porszívók szűrőrendszere felhasználható, vagy utánozható.- Programozható időkapcsolós vezérlés. Beállítható, hogy mennyi időnként kapcsoljon be, és mennyi ideig működjön. Pár ezer ft, pl. a villamos szerelvény boltokban is kapható.
  Amire figyelni kell !
A zaj
A szellőző rendszer zaja három forrásból származhat. Az ventilátorzaj, az áramló levegő zaja, valamint a szellőztető csatorna anyagának az átvezető zaja. (Mint ahogyan a fűtéscsövek kopogtatása mindenhol hallatszik. )
Ha a ventilátor fordulata csökken, a csővezeték átmérője nő, akkor a ventilátorzaj és az áramlási zaj csőkken. A testzaj ellen pedig rugalmas, vagy szakaszonként rugalmas anyagből készült csővezetékkel lehet védekezni.
Méretezés
A beáramló levegőnek szinte észrevétlenül kell beosonnia. És ezzel az ütemmel is ki kell cserélődnie az adott helyiség levegőjének, valamennyi időnként.
Számolhatunk kicsit ? Adatok: beáramló átmérő: 10cm = 0,1m    Helyiség: 45m³     Teljes légcsere legyen max 2 óra alatt.
A séta sebességű levegő még nem huzat, ez olyan szellő érzet. v=1m/s = 3,6km/óra

Azt számoljuk, hogy a max 2 óra teljesül-e.
A beáramló levegő térfogata másodpercenként:
(0,1m x 0,1m x 3,14)/4 x 1m/s=0,0077 m³/s
A teljes légcseréhez szükséges idő: 45m³/0,0077m³/s=5844sec
A 2 órában 7200 msodperc van, tehát belül van a megadott határon.

Ez megenged lassabb áramlást is, csendesebb lesz a rendszer, a földben fekvő csőszakaszban pedig több ideje van a levegőnek átvennie az ottani hőmérsékletet.
Biztonsági szellőztetés
Ha már kiépült és jól működik a hőcserélős szellőztető, akkor nincsen szükség az ablakok nyithatóságára. Áramkimaradás, vagy műszaki hiba esetére célszerű mégis két kisebb ablakot meghagyni nyithatóra, amivel huzatot lehet csinálni.
Utólagos kiépítésnél a többi ablakot érdemes lezárni, a szigetelésüket pedig megcsinálni. 
Utólagos ablakszigetelés >>
Kondenzvíz
A nyári meleg levegő, a földben lévő cső hűvösével találkozva lehűl és kicsapódik a páratartalma. Nem jó, ha ez benne marad csőben, mert a pangó vízben baktériumok lakhatnak. Ezért méterenként 2-3cm-es lejtést kell adni a csőnek, valamint a mélypontján egy kavicságyba ágyazott, ráccsal lezárt, vagy csak néhány furattal megnyitott részt kell kialakítani, ahol ki tud folyni a víz.
A talajhőcserélő
Ideális hossza 25m is több lehet egy családi háznál. De ha lényegesen rövidebbre van csak hely, akkor is érdemes kiépíteni, mert a hőcsere a legnagyobb ütemben az első métereken történik, ahol még a legnagyobb a hőmérsékleteltérés.
A cső hosszán az áramlási sebesség csökkentésével is lehet spórolni.
Tovább csökkentheti a talajhőcserélő hosszát, egy olyan elektronikai vezérlés, ami annyi ideig enged levegőt a talajcsőbe, hogy abban éppen kicserélődik a levegő. Ekkor vár, időt hagy a hőcserére, és ha már megtörtént, megint jöhet a levegőcsere. Tehát pl 2 perc állás után 10 mp-re bekapcsol a ventilátor.
Érdemes ezt megcsinálni, mert nem kellemes a sok és mély ásás, esetleg az aknakészítés, de a PVC cső ára sem. Állítható, kettős időzítőt, vagy ciklikus időzítőt kell keresni.
Az ajánlott mélység 2m. Minél tömörebb és minél nedvesebb a talaj, annál jobb a hőcsere. Az esetleges tisztíthatóság miatt ne legyen benne 30 foknál nagyobb hajlás, vagy ha mégis, akkor aknát kell kialakítani fölötte, ahonnan mindkét irány elérhető.

Érdekelne egy ilyen hír ? De csak akkor lenne érvényes, ha ezt a kedvezményt megváltanád egy bizonyos összegért. Így mi lenne az az egyszeri összeg, amit megadnál érte ?
Ha szivesebben megtartasz több 100e ft-ot, mint elégetsz, akkor nézd át az alábbiakat, és spórolj pénzt. 

Mennyiért váltanád ki ezt a nyereséget ? Számoljunk ! Ha évente pl. 25e ft-ot takarítasz meg, akkor 10 év múlva a hozamokkal és a drágulással együtt min. 300e ft-ot kerestél. Tiszta pénz, kamatadó és jövedelemadó mentes. Mennyiért vennéd meg ezt a jövõbeni nyereséget ma ? 

Mirõl van szó ?
Mellõzve a fizikát, a lényeg: ha erős mágneses téren halad át a gáz, akkor az égéskor csökken a károsanyag kibocsátás és 5-20%-al jobb teljesítményt lehet elérni. A rendszer megbontása nélkül. Ez egy bevált, legális dolog.

A témában már sok hivatalos helyen készült mérési jegyzőkönyv, publikáció és persze kétkedés ami fölkerült a netre. Akármire is bukkansz, a tény: a helyes felszerelés és beállítás után a gázóra kevesebb fogyasztást mutat. 



Tényleg kevesebb lesz a fogyasztás ?

Egyszerű meggyőződni erról. Meg kell nézni a gázórát, mennyi fogyasztást mutat a gázkazán pl. 3 perc alatt a mágnesek felszerelése elõtt és mennyit, ha fel vannak szerelve, és a kazán a mágneshez be van állítva. Az a tapasztalat, hogy ugyanolyan meleg elõállítása mellett, a 2. mérésnél a gázóra 5-20%-al kevesebb fogyasztást mutat
Ilyenkor azt mérjük, hogy ugyanakkora füsthõmérséklet elõállításához, mennyi gázt használ el a kazán.



Megéri ? 

Több tízezer helyen működik már, nézzük a dolgot gyakorlatiasan. Megéri kiadni egyszeri kb 30e ft-ot, arra, aminek a jövőértéke akár milliós nagyságrendű ? Mivel ez a pénz befektetve kevesebbet hoz, mint a rajta vásárolt mágnes, ez egy jó vásárlás. Az 1-2 éves megtérülési idõ a vállalkozói világban is jónak számít. 


A mágnes
A ma ismert legerõsebb mágnes jele, az N52. Az utána következõ az N45. A miénk is ilyen. A legerõsebb ára aránytalanul sok lenne. Mûgyanta öntvényben van. A hosszúkás alakja miatt, több ideig halad a gáz az erõs mágneses térben.


Olcsóbb gáz 

A fogyasztáscsökkentõ mágnesek mérete,
gyufásdoboznyi.


Felszerelés, beállítás 
Az alábbi lépéseket kell követni. A beállítás ideje alatt, minden más gázfogyasztást le kell kapcsolni !

A MÁGNESEK NAGYON ERÕSEK, HA ÖSSZECSATTANNAK, SÉRÜLÉST OKOZHATNAK !

1. Állítsd be a gázkészülék hőfokszabályzóját úgy, hogy ne kapcsoljon le a fűtőláng, folyamatosan égjen. Ebben az állásban mérd meg a gázóránál, hány dm³ fogy el 3 perc alatt.
    2. Mérd meg a kilépő füst hőmérsékletét.
3. Szereld fel a fogysztáscsökkentőt olyan helyre, ahol biztosan nem tartalmaz vasat a vezeték. ( vannak csalóka helyek, egy hűtőmágnes azonban segíthet )
4. Újra mérd meg a füsthőmérsékletet. Jelentősen megemelkedett. A gázkészülék most nem az optimális tartományában dolgozik, ráadásul az erős láng kárt tehet. Ezért lesz szükség a következő lépésre.
5. A lángteljesítményt csökkenteni kell, annyira, hogy a füsthőmérséklet újra az eredeti legyen.
6. Most jön a lényeg. Újra mérd meg, mennyit fogyaszt 3 perc alatt a készülék.
Mennyit nyertél ?

Figyelem ! A gázkészüléken szükséges beállításokat már csak azért is érdemes szakemberre bízni, mert néhány évente egyébként is  a kazánt ellenőriztetni kell



Összefoglalva

  • A gázfogyasztás kb 5-20%-al csökken, ami az évek alatt egyre fontosabb lesz, látva a világpolitikai változásokat.

  • Már az első télen megtérül a beruházás.

  • A gázkészüléket és a vezetéket nem kell sehol megbontani, a beállítás is egyszerű.

  • Nem romlik el, nem fogyaszt energiát, nincs karbantartási igény.

  • Beszerelés után azonnal látható az eredmény, azonnal elkezdődik az energiamegtakarítás.

  • Pénzvisszafizetési garancia, ha nem tapasztalnál legalább 5%-os megtakarítási eredményt és ezért elégedetlen vagy, a teljes vételárat visszafizjük. Ne felejtsd el a számlát is visszaküldeni.


Költségek 

  • Szállítási díj kb 1500 ft. 

  • Szakember, aki elvégzi a beállításokat. ( 4-6e ft)

  • A mágnesek ára, 19.000 ft + ÁFA


Kedvezmények

  • Több darab rendelésekor 10% minden darabra, ezért érdemes összeszerveződni az ismerősökkkel. De egymagadnak is érdemes többet rendelni, nézd át majd a lenti linket

  • Előre utalásnál nincsen pénzkezelési díj.

  • Személyes átvétel is lehet, ha valahol találkozunk. így nincsen szállítási díj.

  • Viszonteladói kedvezmény. Hívj, megbeszéljük.



Megrendelés


A tapasztalatunk szerint szükség van egyeztetésre !
Ezért nincsen hova beírni a rendelési adatokat, hanem csörgesd meg az alábbi számot, visszahívunk és megbeszéljük, mi lenne a legjobb. Ez nem jelent elkötelezettséget, ez csak egy kölcsönös tájékozódás. Persze, ha minden összeáll, akkor felírjuk a szállítási adatokat és küldjük, vagy visszük a mágnest.

Csörgess meg, visszahívunk !


20/911-8776
(Keresd a Gál Tamást !) 
Ha inkább levelet írnál, azt ide: energia.szerviz@upcmail.hu





Kapcsolattartás

Bár leveleket nem nagyon fogunk küldeni, ha van ötletünk, újdonságunk, azért szólunk. Iratkozz fel, hogy legyen meg a kapcsolat ! Az adatokat nem adjuk ki. Egy kattintással le tudsz iratkozni. 




Élelmiszer önellátás

Tele a kamra, nem számít az áremelés


Ma már drágább az idő. Ezért oldjuk meg úgy az önfenntartást, hogy minden meglegyen amire szükségünk lehet a kertből, de ez ne jelentse azt, hogy teljesen leköt az ezzel járó munka. Ne akadályozza az önellátást a más elfoglaltságokkal való összeegyeztethetetlen idő, vagy energia. Jó lenne lazábban annál, mint ahogyan ezt a nagyszüleinknél láttuk, de vegyük át tőlük azt a tudást, amit ma már nem használunk. Lessük el más népek tudását is, alkalmazzuk a mai ötleteket és a technikát. Dolgozni most is kell, aki nem szereti a növényeket, annak ezután is teher marad a munka. Aki szereti, az pedig még több örömöt fog találni benne, kevesebb munkával !

Zöldségtermesztés - könnyítésekkel

Törekszünk arra, hogy minél többet kihozzunk, egy adott területből. A fajtaválasztással, a művelési móddal, az egymást segítő növényekkel. Szakítunk a hagyományos ágyásokkal. De figyelünk a talajerőutánpótlássra, a vegyszermentességre, a terület folyamatos beültetettségére, valamint nagyszerű ötleteket alkalmazunk.


Nyers zöldségek
Nem újdonság, hogy 42 fok felett elpusztulnak a növények élő részei. Tudjuk, mégis főzünk. Valakik kipróbálták, hogy mi lenne, ha sok nyers zöldséget ennénk. Sőt, mi lenne, ha szinte csak ilyeneket ennénk ? Tudom, erre bekapcsol a sziréna, hogy kell enni húst .... Azért csak olvass tovább, nagyon hasznos lesz ! 


Akvapónia

A halak trágyája a vizet nitrátossá teszik. A növények növekedésének egy szakasza fokozottan igényli a nitrogént. Nem lehetne a kettőt összekapcsolni ? A halak vizével öntözzük a növényeket, ami a gyökérzónában megtisztul és mehet vissza a halakhoz. A halak és a növények egymást segítik. Etetjük a halakat és nőnek a növények is. Meleg helyen ez télen is működik. Így mindig van friss zöld és friss hal.
Téli önellátás >>


Kenyérsütés otthon
Bár ma már vannak kiváló pékségek, de még ha a szomszédunkban lenne is, nem versenyezhetnek azzal a kenyérrel, ami otthon készül. Mert hogy ez nem akármilyen kenyér ! 
Kenyérsütés otthon >


Tartósítás
Bőséges asztal télen is, vegyszerek nélkül. Üvegben, hordóban, padláson, polcon, pincében, veremben és még máshol is, mindenütt lehet élelmiszer. Télen is lehet enni változatos, egészséges ételeket. A tavaszi fáradtságot el is felejtheted.
Tartósítási módszerek >>



Talajerő utánpótlás
Azt mindenki tudja, hogy jó termés a jó földből lesz. És mitől lesz jó a föld ?
1. Nem mérgezzük meg a földben lakó baktériumokat és más hasznos élőlényeket. Ha ezek elpusztulnak, akkor hiába vannak ásványi anyagok a földben, nem tudja a növény hasznosítani.
2. Nem csak veszünk, adunk is. Vissza kell pótolni a földtől elvett értékeket.

A műtrágyázással megszegjük az első szabályt. Ha nincsen műtrágyázás, akkor meg a másodikat. Hogyan lehet mindkét szempontot betartani ?
 

Talajerő utánpótlás >>







Zöldségtermesztés - másképp

Érdekes zöldségtermesztési ötletek.

Miért másképp, mi a baj a  zöldségtermesztéssel ?
Amit szívesen elhagynánk, az a talajelőkészítési munkák, a vegyszeres talajerőutánpótlás, a kapálás, a permetezés és az öntözés.  A vetést is jó lenne egyszerűbben csinálni.
Ez valami vicc ? Nem vicc, igaz. A szántóföldi méretekben nem lehetne ugyanígy alkalmazni, de nem is ez a cél, hanem a kiskerti zöldségtermesztés könnyítése, vagy annak a kiegészítése, vagy a tenyészidőszak folyamatossá tétele, ami otthoni körülmények közt nagyon jól működik. Látványos, ötletes trükköket használunk fel. Mindegyiknek van előnye a másikhoz képest, és biztosan van köztük olyan, amelyik illik a lehetőségeidhez. Nem cél a kész megoldásokat másolni, szolgáljanak ezek inkább ötletadásra.



Kiskerti zöldségtermesztési  ötletek

Fejjel lefelé


A palánták lefelé lógnak. Az üres palackokban jó minőségű föld van.
Hordozhatóak, alkalmazkodni lehet az időjáráshoz, vagy a kerti adottságokhoz. A növények mindig tiszták, nem veri fel az eső a sarat. A talajszinten vadászó kártevőknek nagyon nehézzé teszi a dolgát.  A növények magasabban vannak, mintha a talajból nőttek volna, ezért a talajmenti fagyokat nagyobb eséllyel tudják átvészelni. A művelési területet két szinten lehet kihasználni.
A képen a faágra akasztott, PET palackba ültetett paradicsom palánták alatt gyep van, de lehetnének haszonnövények i
Zöldségtermesztés fejjel lefelé >>


Jason Upside Down Garden 09-5





Műanyag palackok függőlegesen

Nagyon víztakarékos, mert a lent összegyűlt vizzel újra öntözhetünk a tetején. A nehezen hasznosítható helyeknek is értelmet ad. Eltakarja a romos vagy más módon bajos felületeket. Ha a növényeknek készített nyílásokat fóliával takarjuk, üvegházként is működik - míg ki nem növi a lakója.Zöldségtermesztés függőlegesen  >>


Bottle Garden Part2

http://www.youtube.com/watch?v=ugc71yhAfV0 

Öntözőcserép, öntözőcső



A gyökérzónához segíti a vizet. A víz nem a talajfelszínt nedvesíti, így kisebb eséllyel fejlődnek a gyommagvak. Az öntözéskor a víz nem folyik szét. Ha a terep lehetővé teszi, akkor érdemes az esővizet ide terelni, hogy ne follyon a víz el, hanem töltse fel az öntözőcserepeinket. Ani persze különböző  flakonokból is készülhet. 

Műanyag palackok, ferdén

Nagyon egyszerű és az újrahasznosítás miatt takarékos itt is az öntözés. Jobb a területkihasználás a kétszintes termesztés miatt, mert a palackban termelt növények alatt, hagyományosan a földben, árnyéktűrő növényeket lehet nevelni. Ha a dőlésszög nem fixre készül, akkor beállítható a napállás szerinti legerősebb besugárzás. Ez a kivitel is működhet egy darabig "üvegházas" üzemmódban.
Kétszintes zöldségtermesztés >>

Fertirrigação em Garrafas Pet


Hidropónia

Virágot teszünk a vázába .... majdnem ilyen egyszerű. Csak nem virág, hanem gyökeres haszonnövény, nem csak víz, hanem 10-15 féle tápoldat, és nem váza, hanem egy praktikusabb edény.
Bár a növények éhezhetnek is ilyen körülmények közt, hisz abból kell gazdálkodniuk amit kapnak, mégis szépen fejlődnek, már a szemnek is kellemes a látványuk. Hiszen otthoni körülmények közt ilyet csak a tenyészidőszakon kívüli időszakban érdemes csinálni, amikor egyébként a természetes körülmények közt nem láthatnánk friss zöldséget. ( A multik beszállítói is így csinálják, gyaníthatóan egész évben.)
Zöldségtermesztés hidropóniával >>


Hidroponia Vertical (függőleges hidroponikus rendszer)

http://www.youtube.com/watch?v=iPZLrk500Qo 

Akvapónia

A hidropóniához hasonlít, de a sóoldatok helyett halak úszkálnak a vízben. A keletkező algák és a halak trágyázzák a vizet, ez a víz kerül a növények gyökérzónájába. Mivel ez az oldat a halak miatt nitrogénszármazékokkal van dúsítva, ez pedig elsősorban a növények leveleinek a fejlődéséhez fontos, olyan növényeket érdemes elsősorban így termeszteni, amiknek a leveleit fogjuk megenni. A jelentősége ennek a rendszernek, hogy télen is ehessünk friss zöldségeket. A hasznosanyagtartalmuk talán kisebb, mint ha a szabad földben fejlődhettek volna, de sokkal-sokkal jobb, mint a semmi.
A rendszer bemeneti anyaga a haltáp, a kimeneti pedig a friss zöldség, illetve időnként (akár hetente ! ) egy-egy hal is.
Zöldségtermesztés akvapóniával >>


Aquaponia rendszer


PVC cső

A legjobb, ha maradt az építkezésből szennyvízcső, vagy műanyag esőcsatorna. De ha venni kell, akkor is megéri, mert nem nagy beruházás. Ha már megnőttek benne a növények, szép dísze lehet az udvarnak, vagy a lakásnak. Lehet térelválasztó, takarhat egy csúnya falat, adhat árnyékot, megakadályozhatja a belátást, kicsit még zajvédő is lehet.
De nem csak a küllem számít, legalább ilyen fontos, hogy télen a lakásban ez is lehet zöldségeskert. Kis helyen elfér, és értő kezekkel sokminden friss finomságot adhat.
Zöldségtermesztés PVC csőben >>


Hogyan készítsd el a saját Strawberry Tower


Komposzt kas
Ugye már rég külön vödörbe gyűjtöd a komposztálható hulladékot ! A tartalmát nem csak a komposztdombra lehet önteni, hanem a kertben kialakított kasba is. Ahogy bomlik a szerves hulladék, a már kész komposztot az eső rögtön a körülötte lévő növényekhez mossa. 


Mulcsozás

A mulcs az bármilyen szerves anyag, ami komposztnak is alkalmas lenne. Most azonban a kerti növényeink közé szórjuk, talajtakarónak. Leggyakrabban a kaszált növények sorsa lesz ez. A mulcs nedvesen tartja a földet, a bomlása még táplálja is, a gyomnövényeknek pedig erősen akadályozza a fejlődését. Néhány év után a talaj laza szerkezetűvé válik a megnövekedett humusztartalma és a talajlakó élőlények munkája miatt. Annyira, hogy pár év után nincsen már szükség az ásásra, a folyamatos takarás miatt pedig a kapálásra sem. Öntözni is csak ritkán kell, mert a humuszos talajnak jobb a vízmegkötése, a takarás miatt pedig a párolgás is kicsi. 



Öt virágláda helyett egy
Helytakarékos megoldás, így rögtön munkát is spórolunk. A talajerő utánpótlásra viszont figyelni kell, érdemes alkalmazni a csalánlével kombinált bio megoldásokat. Valamint tekintettel kell lenni az egymást segítő növénytársításokra, de már az is elég, ha nem kerülnek egy ládába az egymást visszafogó növények.

Raklap újrahasznosítása

Kiváló lehetőség a takarásra, falképzésre. Több raklapot összekapcsolva nagyobb felületeket is el lehet takarni. Ha 2-3 raklap magasság épül, akkor figyelembe kell venni a feltöltésre használt fellazult föld várható roskadását. Ez a felsőbb sorokban lévő növényekben kárt is tehet, ezért érdemes a raklaprétegek közé egy elválasztó deszkát tenni. 

Gúla, piramis, domb, sziklakert ....

A sík területhez képest mindegyiknek nagyobb a felszíne, így ugyanakkora helyre több zöldséget lehet ültetni. A téglából, kőből, faágakból épített alakzatnak kevés a takarás nélküli föld része, éppen csak annyi, hogy a zöldségeink kibújhassanak rajta. Így nem kell kapálni és tartja a föld a nedvességet. Pangó víz sem tud kialakulni. A kő, vagy téglaépítményeknek van egy kis hőmérsékletkiegyenlítő hatása, a növényeinknek némi kis mikroklímát alakítanak ki.




Önellátás - élelmiszerellátás az udvarodból.

Minél több zöldség, gyümölcs, bogyó és mag kerül az asztalra a kertből, 
annál kevesebb pénz marad a boltban és a gyógyszertárban.



Az ételed az orvosságod, az orvosságod az ételed.


Többfajta élelmezési irányzat létezik. Időnként ellentmondanak egymásnak .... ki tudja melyik a valóban jó.
Azaz, ha van valamilyen szempont a választáshoz, akkor mégiscsak van egy legjobb. Ha az önellátáshoz illőt keresünk, akkor a nyers ételek igazán jó választás.
Néhány szobányi területen, akár a teljes élelmiszermennyiséget meg lehet termelni. Ha a kertben van hely a gyümölcsfáknak, bokroknak, sőt van hely a tartósított finomságokat is tárolni, akkor akár teljesen megmaradhat a kosztpénz.

A nyers ételes konyhához szinte mindent meg lehet termelni otthon. Nincsen szükség főzésre, lábasokra, egyszerűbb a mosogatás is. Energia és időtakarékos. Elmaradhat a bevásárlási tortúra, egyszerűsödik a beszerzés. 
De ez még csak a hab. A lényeg ezután következik. 

Tisztán nyers zöldségeket és gyümölcsöket enni, ez talán rémísztőnek tűnik. Pedig sok-sok igazán finom és laktató ételt lehet készíteni. Nem csak királykisasszonyoknak szól, a fizikai munkához is adnak energiát.
Nem kell teljesen átállni, és nem is rögtön.
Egy remek könyv ad a döntéshez támpontokat, és igazán finom recepteket ! Érdemes megszerezni. A könyv olvasmányos, az író a saját családján mutatja be, hogy a nyers ételek segítségével hogyan gyógyultak meg a gyógyíthatatlanból.
Kiderül az is, hogy a nyers ételek ennél is többre képesek. Íme néhány részlet:
Victoria Boutenko: A nyers étel csodája
Miért jók a nyers ételek ?
„ Sokkal több életenergia van bennük, mint a főtt ételekben. Ennek remek vizuális bizonyítékát adják az élő ételekről készült Kirlián-fotók, amelyek láthatóvá teszik azt az elektromos mezőt (bioenergiát), amely minden élő szervezetet körülvesz.”
A főzött ételekből hiányzik ez az energia. Óriási mennyiségű kutatási anyag bizonyítja, hogy a főzés következtében a vitaminok 50%-a tönkremegy (a B-vitaminoknak több, mint 90%-a!), az enzimeknek pedig 100%-a. Amik viszont nélkülözhetetlenek az egészségünkhöz.” 
Az élő ételek mivel tápanyagokban jóval gazdagabbak, ezért kisebb mennyiség is elegendő belőlük, mint a főzöttekből. Csak feleannyi élő ételt kell ahhoz, hogy ugyanannyi vitaminhoz jusson a szervezeted, mint a főzött ételekből. Márpedig minél kevesebbet eszel, annál tovább élsz!” 
biotermesztésnek az a lényege, hogy vegyszertől, gyomirtó szertől és genetikai manipulációktól mentes táplálékhoz juthatunk. Az élő étel pedig az jelenti, hogy nem sütött vagy főzött.” 
........ soha ennyi energiám nem volt még, mint most; elértem az ideális testsúlyomat ......... ; csökkent az alvásigényem; mindig frissen ébredek; rugalmasabb lett a testem és a lelkem; rendszeressé váltak a székletürítéseim; eltűntek a fogkövek a fogaimról; lényegesen jobb az általános közérzetem, amit a hosszú évek óta a legjobb értékeket mutató vérképem is alátámaszt.”
S nem utolsósorban: élvezem azt a fantasztikus ízbőséget, amit a feldolgozatlan ételek természetes íze nyújt, és amitől az elmúlt bő négy évtizedben teljesen elszoktam.”
Szervezeted öröklötten intelligens öngyógyító mechanizmust is tartalmaz, ezért amikor elkezdesz élő ételeket adni a megszokott étrendedhez, lehet, hogy már évek óta benned lévő méreganyagok kiválasztódását fogod tapasztalni. Fejfájás, hányinger, influenzaszerű tünetek jelentkezhetnek, amelyek mind a tisztulás jelei.”
Meg fogsz lepődni, milyen egyszerűen berendezheted saját nyersnövényi konyhádat. Szükséged lesz néhány éles késre, egy nagyvágódeszkára, nagy teljesítményű turmixgépre, konyhai robotgépre és kávédarálóra (apróbb magvak őrlésére). Jó, ha van aszalód ésgyümölcsprésed is.
Minden egyes érzésnek, minden fájdalomérzetnek megvan a maga fontos üzenete. A legtöbb jelet vagy nem vettem észre, vagy félreértelmeztem. Sohasem engedtem meg a testemnek, hogy ő irányítson. Régen azt hittem, hogy a testem egy buta anyaghalmaz.”
A különböző 
testi érzeteken keresztül a testünk folyamatosankommunikál velünk.
Nem félek a szegénységtől, ahogy az éhenhalástól sem, mert tudom, hogy egyik sem lehetséges.”
Amikor azt látom, hogy a barátaimnak szemüveget és fogszabályzót kell viselniük, gyakran megbetegszenek, és erősen hullámzik a hangulatuk, nagyon sajnálom őket. Azt kívánom, bárcsak tudnák ők is, hogy nem kellene szenvedniük."
Ha sokkal több gyerek élne nyers étrenden, akkor a világ szerintem jobb, tisztább, és egészségesebb hely lenne. Ha csak annyit tennének az emberek, hogy a húsevést abbahagynák, sokkal kevesebb fát kéne kivágni. Több fa tisztább levegőt jelent. A tisztább levegő pedig egészségesebb embereket.”
Amióta nyers étrenden élek, sokkal kevesebbet eszem.Már nem szoktam megbetegedni, de időnként úgynevezett „gyógyulási krízisen”megyek keresztül, ami szerintem a test tisztulásával függ össze.”
Szervezetünkből a gyógyszerek ürülnek ki a leglassabban. Az említett gyógyulási krízis hirtelen kezdődik és hirtelen múlik el. Előre soha nem tudom, hogy mikor jelentkezik. "
Az életben nem a nyers étel a legfontosabb dolog. Szerintem a legfontosabb dolog a szabadság. Szabadnak lenni azt jelenti, hogy boldogok vagyunk. Amikor boldog vagy, akkor nem ragaszkodsz semmihez és senkihez. Lehetsz boldog egyedül egy hegy tetején vagy egy közlekedési dugóban.”
Szerintem nincs fontosabb annál, mint a saját egészséged érdekében megtanulj figyelni a testedre. A legtöbb ember azt hiszi, hogy csak valaki más képes meggyógyítani őt. Ha van valaki a világon, aki meggyógyíthat, szerintem az csakis te magad vagy.”
Képzelj el egy olyan világot, ahol rengeteg, élő ételt fogyasztó ember él! Hát nem lenne csodálatos ilyen egészséges emberek között élni?! Hiszen, amikor egészségesebbek vagyunk, akkor hajlamosak vagyunk sokkal boldogabbnak érezni magunkat.”
Én azért kezdtem nyers ételeket enni, hogy egészségesebb legyek, de ma már azért táplálkozom így, hogy boldogabb legyek. "
Hát nem lenne nagyszerű, ha jégkrémes kocsik helyett búzafüvet árusító autók szaladgálnának a városokban? Ha a hirdetőtáblák hamburgerek helyett friss bioételeket reklámoznának? "
Eleinte csupán színesíteni szerettem volna a zöld levelekkel a megszokott, élő táplálékokból álló étrendünket. Meglepetésemre azonban azt tapasztaltuk, hogy még viszonylag kevés zöld levelű fogyasztása is döbbenetes mértékű egészségjavulást eredményezett. Ráadásul összehasonlíthatatlanul könnyebb eleinte csak leturmixolni ezeket, mint kapásból átállni a teljesen nyers étrendre.”
Azt is észrevettem, hogy aki beiktatja étrendjébe a „zöld turmixokat, ösztönösen egyre több élő táplálékra vágyik.”
Ne keverjük össze a zöld levelűeket a gyökeres zöldségekkel, mint amilyen a sárgarépa, a cékla vagy a burgonya! Az uborka, a paradicsom, a cukkini és a zöldpaprika sem számít zöld levelűnek!
Minél többet olvastam a zöldek tápértékéről, annál erősebb meggyőződésemmé vált, hogy az ember számára ezek a legfontosabb táplálékok.” 
Ahhoz, hogy hozzájuthassunk a növényi sejtekben tárolt előnyökhöz,krémes állagúra kell összerágni a leveleket. Ahhoz, hogy meg is emésszük az így kiszabadított ásványi anyagokat és vitaminokat, a gyomorban lévő gyomorsavnak nagyon erősnek kell lennie, 1-2 pH között."
Egy hónappal azt követően, hogy beiktattam étrendembe a zöldturmixokat, két, gyermekkorom óta meglévő szemölcsöm eltűnt a testemről, és energikusabbnak éreztem magam, mint valaha. Továbbá: eltűntek az arcomról a ráncok, és kezdtem bókokat kapni, hogy milyen jól nézek ki. A körmeim erősebbek lettek, a látásom élesebbé vált, és kifejezetten kellemes lett a szám íze, még reggel, ébredéskor is, amit pedig utoljára csak igen fiatal koromban tapasztaltam.”
„ zöld turmixok ivásának megkezdésével megszűntek az éhségrohamaim.”
Hamarosan a megújulás jeleit tapasztaltuk magunkon, mert kezdtünkmegfiatalodni. Mindössze két hónapnyi zöldturmix-ivás hatására Igorőszes szakálla és bajusza kezdett visszafeketedni, amitől úgy festett, mint első találkozásunkkor.”
Ma már nem tudnám elképzelni az életemet zöld turmixok nélkül, mivel mostanra az étrendem 80%-át képezik. A zöld turmixok mellett sós „kekszet”, salátákat, gyümölcsöket és alkalmanként magokat vagy diófélét fogyasztok.”
répa zöldjében sokkal több tápanyag van, mint a gyökérben. Laza mozdulattal eldobjuk a répa legtáplálóbb részét!”
zöldségek gyökerei sokkal finomabbak az emberi ízlelés számára, mint azok zöld levelei, mert több cukrot és vizet tartalmaznak. A levelek, tápanyagtartalmuk miatt, keserűbbek.”
cékla levele például 7-szer több kalciumot és 192-szer több A-vitamint tartalmaz, mint a gyökere! A fehérrépa levelében 2500-szor több K-vitamin található, mint a gyökerében!”
Számomra egyértelműnek tűnik, hogy ha kívánjuk az olyan izgatóételeket, mint amilyen a cukor, a koffein és a fehér liszt, az azt jelzi, hogy homeosztázisunk valójában „kificamodott”.”
Meggyőződésem, hogy helyre lehet állítani azt a természetes képességünket, hogy újra szeressük és kívánjuk az egészséges ételeket. Még akkor is, ha az évek során pokolian erős függőséget fejlesztettünk ki magunkban a nem természetes ételekkel kapcsolatban.”
zöld levelek nem tartoznak zöldségek közé, és nincs bennükkeményítő! Valójában a zöld levelűek az egyetlen olyan ételcsoport, amelyik segít a többi étel emésztésében azáltal, hogy serkenti az emésztőenzimek kiválasztódását. Így aztán a zöld levelek bármilyen más étellelpárosíthatók.”
A zöld levelek kiváló fehérjeforrások! "
Utánanéztem egy tucatnyi zöld levél tápanyagtartalmának, és örömmel láttam, hogy amelyik aminosavból az egyikben kevés, abból a másikban sok van. Ha tehát változatosan fogyasztjuk a zöld leveleket, akkor bőségesen kielégítjük velük szervezetünk teljes esszenciálisaminosav-szükségletét.”
Szervezetünk sokkal könnyebben hoz létre fehérjét a zöldek egyedi aminosav-választékából, mint azokból a számára idegen, komplex, hosszú láncú fehérjemolekulákból, amelyek pl. a marha-, vagy a csirkehúsban találhatók.”
Állati eredetű fehérje fogyasztásakor  a szervezeted csak nagy nehézségek árán tud egyik másik élőlény számára készült, összetett molekulából – ami az emberi fehérjétől jelentősen eltérő aminosav-kombinációból áll – a te számodra megfelelő fehérjemolekulátprodukálni. Ráadásul nagyon valószínű, hogy ennek kapcsán rengetegnehezen emészthető, a szervezeted számára fölösleges fehérjéhez is jutsz.”
Ezek a fehérje-fragmentumok hulladékként hosszú ideig lebegnek a véráramban, esetleg allergiát és egyéb egészségügyi problémákat okozva.” 
Az állati eredetű fehérjék fogyasztásának groteszk következménye az is, hogy manapság sokan szenvednek aminosav-hiányban. Ez a hiányállapot nem csupán az egészséget veszélyezteti, hanem még az érzékszervek működését, az érzelmi életet és a viselkedést is drasztikusan befolyásolja.”
Dr. Bernard Jensen professzor mondta: „Bármely tisztító programnak abéllel kell kezdődnie… Az utóbbi 50 évben, amit betegek gyógyításával töltöttem, teljesen egyértelművé vált számomra, hogy a legtöbb ember egészségügyi gondjait a bél nem megfelelő kezelése okozza.”
rostok fogyasztásának elsődleges célja a kiválasztás. Rostok nélkül a teljes kiválasztás szinte lehetetlen. Az emberi test varázslatos módon úgy épül fel, hogy a benne lévő mérgező anyagok többsége, beleértve az elhalt sejtek millióit is, naponta az emberi szervezet „csatornarendszerébe”, a bélbe kerül. A bélrendszer mérgekkel teli hulladékkal töltődik fel, amire undorodva tekintünk, hozzá sem óhajtunk nyúlni. A szervezetnek azért van szüksége rostokra, hogy ezt a hulladékot kiválaszthassa.”
lenmag tökéletes kiegészítője az emberi táplálkozásnak. Nagyon magas az oldható és az oldhatatlan rosttartalma: 26% rostot tartalmaz.”
Őseink számos különféle étrendet követtek a történelem során, attól függően, hogy milyen környezetben éltek. Ami azonban közös bennük, hogy sok rostot fogyasztottak.”
Ahogy idősebbek leszünk, a testünk gyengébbé válik, és nem tud elegendő mennyiségű sósavat termelni. Ezért lesz életkora előrehaladtával a legtöbb embernek egyre kevesebb gyomorsava. Ahogy öregszünk, egyre több ősz hajszálunk lesz. Megfigyeltem, hogy a legtöbb olyan embernek, akinek nagyon kevés gyomorsava termelődött, észrevehetően több ősz hajszála volt, ami közvetve azt jelzi, hogy szervezetének hiányos a tápanyagellátása.”
Számos dokumentált eset létezik, amikor a rendszeresen fogyasztott,turmixolt zöld leveleknek köszönhetően visszatért a természetes hajszín!”
turmixolás hasonló a rágáshoz, ezért a turmixolt ételek fogyasztása drámai javulást hozhat egészségünkben. A nagy sebességű turmixgépben az ételdarabok olyan apróra törnek, hogy tökéletessé válnak a felszívódáshoz. Az eredmény az étel nem marad olyan sokáig a gyomorban, hanem gyorsan a vékonybélbe kerül. Így a gyomornak kevesebb sósavat kel termelnie. A turmixolt ételek fogyasztása tehát energiát spórol meg a szervezetünk számára, és magas életkorunk ellenére is biológiailag viszonylag fiatalok maradhatunk.”
tápanyagok felszívódásához az ételnek nagyon apró, 1-2 mm-es darabokra kell összetörnie a gyomorban, részben mechanikusan, részben pedig a gyomorsav hatására. A nyers gyümölcsökben és zöldségekben lévő tápanyagok a legértékesebbek, azonban ezeket nagyon nehéz megemészteni, mert át kell törni a keménycellulózszerkezetüket ahhoz, hogy az összes tápanyag kiszabadulhasson.”
Ha nincs elég gyomorsav, a szervezet nem tudja megkapni a szükséges tápanyagokat, különösen a fehérjéket, és hiányállapot kezd kialakulni.”
Dr. Theodore A. Baroody híres kutatóorvos így fogalmaz a Lúgosíts,vagy meghalsz! című remek könyvében: „A sósav abszolút létszükséglet. Más szóval: senki sem lehet teljesen egészséges kellő szintű sósavkiválasztás nélkül.”
Összefoglalom, milyen előnyökre számíthat az, aki rendszeresenfogyasztja a zöld turmixokat: - az értékes tápanyagok jobb felszívódására, a fertőzések és élősködők megjelenésének kisebb valószínűségére, allergiák gyógyulására és általános egészségjavulásra.
A mindössze egy hónapig tartó, rendszeres zöldturmix-fogyasztáshatására a roseburgi kísérletben résztvevők a következő javulásokrólszámoltak be: megnövekedett energiaszint, a nyomott hangulat és az olykor jelentkező öngyilkossági gondolatok eltűnése, stabilabb vércukorszint, lazább széklet, könnyebb és gyakoribb székletürítés, az álmatlanság elmúlása, asztmás rohamok teljes elmaradása, a korábban rendszeresen jelentkező premenstruációs szindróma tüneteinek eltűnése, jobb nemi élet, bőrtisztulás és még sok egyéb. A fogyni akarók zöme 2,5 – 5 kilót leadott, a hízni óhajtók 0,5-1 kilót szedtek magukra.”
rákbetegség terjedésének fő okát már 1931-ben Dr. Otto Warburgvilágosan megnevezte, amiért Nobel-díjat kapott. Bebizonyította, hogy a sejtek oxigénhiányos állapota miatt legyengült sejtlégzés okozza a rákot. Warburg megfigyelése szerint a ráksejtek oxidációs aktivitási szintje alacsony, ami erjedést okoz, ez pedig csökkenti a sejtek pH-értékét (savasodik a szervezet).
Dr. Warburg Nobel-díjas kísérletében szemléltette a ráksejtek környezetét. Az ép, egészséges sejt, ha már nem tud oxigént felvenni a szőlőcukor energiává alakításához, kedvezőtlen átalakuláson megy keresztül. Oxigén hiányában a sejt visszatér egy egyszerűbb táplálkozási programjához, az erjesztéshez, hogy a szőlőcukor átalakításával továbbra is táplálékhoz jusson.”
Dr. Warburg Otto egyik híres beszédét a következő szavakkal zárta: „manapság már senki sem mondhatja, hogy nem tudja, mi a rák, és mi annak az elsődleges oka. Ellenkezőleg, nincs ma olyan betegség, amelynek elsődleges okát jobban ismernénk, mint a rákét, úgyhogy atudatlanság tovább már nem lehet kifogás, és senki sem mondhatja, hogy nem tehet a megelőzésért.”
Otto Warburg azért nyerte el a Nobel-díjat, mert megmutatta, hogy arákos sejtek savas közegben szaporodnak. Más szóval, a rák fő oka: aszervezet elsavasodása.”
Kíváncsi vagyok, ha ez a felfedezése annyira jelentős, hogy WarburgNobel-díjat kapott érte, akkor vajon miért nem tudja mindenki, mi is az apH?
Akárhányszor orvosnál jártam, mindig csak a vérnyomásomat és alázamat mérték meg, egyetlen alkalomra sem emlékszem, amikor a doktor a pH-értékemet is megmérte volna. A magas vérnyomás és a láz sem kellemes, de legalább nem okoz rákot. A savas vér azonban a jelek szerint igen.”
Szerintem életbevágó, hogy a pH-ról szóló információ sürgősen mindenki számára elérhetővé váljon. Azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a gyerekek már az iskolában megtanulják az élelmiszerek pH-értékét, és hogy minden forgalomban kerülő élelmiszerre annak pH-ját is rányomtassák.”
parmezán sajtra például piros figyelmeztető címke kívánkozik, ugyanis rendkívül savas étel, amelynek az úgynevezett pH-indexe: -34! Ezzel szemben a spenót aranyérmes lehetne, mert kiváló lúgosító étel, +14-es pH-indexszel.”
Néhány élelmiszer meglepően lúgos vagy savas, például a legtöbb ember meghökken, amikor megtudja, hogy a citrom az egyik legjobban lúgosító gyümölcs, viszont a diófélék enyhén savasító hatásúak.”
Bizonyára rengetegen megdöbbennének, ha megtudnák, hogy pl. asajttól nem annak magas zsírtartalma miatt híznak, hanem főleg azért, mert a sajt nagyon savas étel. Emiatt ugyanis a szervezet zsírsejteket hoz létre, hogy eltárolja a savat.”
mandula pl 70%-ban zsiradékot tartalmaz, a disznóhús viszont csak 58%-ban. Ám a disznóhús az egyik legsavasabb étel, -38 pH-indexű, míg a mandula lúgosító hatású, +3 pH-indexű étel.”
Az uborka és a görögdinnye annyira lúgosítóak, hogy még amarhahús savasító hatását is képesek ellensúlyozni.”
Később, miután már sok könyvet és cikket elolvastam arról, hogy mennyire fontos a szervezetünk megfelelő pH-egyensúlya, megértettem, hogy az ún. rossz” koleszterint, a HDL-t azért termeli a májunk, hogy megkösse vele a mérgeket, és hatástalanítsa azt a savas hulladékot, ami pl. olyan ételekből származik, mint a zsírok és az állati fehérjék.”
Szervezetünk sav-lúg egyensúlyát nem csupán táplálkozásunk befolyásolja. Stressz hatására is savak anyagok maradnak testünkben. Ezért bármely tevékenység, ami megnyugtató és pihentető hatású, lúgosabbá teheti szervezetünket.”
Íme néhány tényező, ami potenciálisan savasabbá tehet minket: durvavagy elkeseredett szavakat hallunk másoktól, vagy magunk mondunk ilyeneket; hangos zenét hallgatunk, vagy zajos helyen tartózkodunk;közlekedési dugóba kerülünk; féltékenységet érzünk vagybosszúvágyatgyereksírást hallunk; kimerülünk a munkától; túl sokat edzünk; iskolaév kezdete vagy vége; stresszt okozó filmet nézünk; elutazunk szabadságra; hosszú ideig telefonálunkjelzáloghiteltveszünk fel; kifizetjük a tartozásunkat, stb.”
Néhány tényező, ami lúgosító hatású lehet: mosoly, ölelés, nevetés,viccmondás, klasszikus vagy másmilyen megnyugtató zene,kölyökállat látványa, elismerés vagy áldás, laza masszázs, otthonos, tiszta környezetben tartózkodás, természetben tartózkodás; nevető, játszó gyerekek látványa; csillagos ég alatt vagy holdfényben sétálni;alvás; kertészkedés; virágok megfigyelése; éneklés; zenélés; őszinte, baráti beszélgetés; és még sok egyéb.”
Hasznosnak találom megfigyelni, hogyan reagál a belsőm a körülöttem zajló eseményekre, és ha a feszültség nemkívánatos jeleit észlelem magamon, akkor nemcsak az étrendemen próbálok meg változtatni, hanem az életmódomon is.”
Miután már annyi éve 100%-os nyers étrenden élek, arra a következtetésre jutottam, hogy egyszerűen lehetetlen fenntartani a lúgos pH-t nagy mennyiségű, sötétzöld levél elfogyasztása nélkül. Ez konkrétan minimum napi ½ -1 kg mennyiséget jelent.”
Egyesek úgy próbálják fenntartani a normális pH-egyensúlyt, hogy olyan táplálék-kiegészítőket esznek, amelyek por alakban tartalmaznak zöldeket. Bár ez sokkal jobb, mintha sült krumplit ennének, meggyőződésem, hogy a friss, zöld levelű növények elfogyasztása ezerszer jobb, mert a táplálék-kiegészítők feldolgozott élelmiszerek, amelyeknek megváltoztatták a tápanyagtartalmát, és ettől a bennük lévő tápanyagok minősége bizonyos szempontból hatalmasat zuhant. Szintén hátrányuk, hogy amikor tabletta vagy kapszula formájában fogyasztjuk őket, hatalmas, koncentrált adagokban kapja a szervezetünk, ami a kiválasztó rendszerünkre nagy terhet ró.”
Ezért a zöldek fogyasztásának lehetőségei közül szerintem messze azöld turmixok iszogatása a győztes, mert ezek teljes értékű táplálékok, frissekélők és elkészítésük egy percig sem tart.”
komposztálás, újrahasznosítás és bioélelmiszerek vásárlása mellett mára már kialakítottam házunk mellett egy kis, permakultúrás kertet is. Ami azonban még fontosabb: mély tiszteletet fejlesztettem ki magamban valamennyi termőtalaj iránt.”
Az alatt a sok százmillió év alatt, amióta növények élnek Földünkön, azok bámulatosan önálló élőlényekké váltak. Amellett hogy számunkra is hasznos kapcsolatot tartanak fenn a napfénnyel, a növények azt is tudják, hogyan kell a saját termőföldjüket „megművelni!”
Ha törődünk azzal, hogy milyen tápanyagokat kapunk a növényektől, akkor nem lehet számunkra közömbös az sem, hogy milyen a minősége azoknak a tápanyagoknak, amelyeket a növény kap a talajtól, hiszen – a növényeken keresztül – mi szó szerint a termőtalaj ásványait vesszük magunkhoz. A termőtalaj minősége tehát közvetlen módon és azonnal kihat a növényeket elfogyasztó emberek és állatok egészségére.”
Egészségi állapotunk nagyrészt annak a földnek a minőségétől függ, amelyikben ételeink megteremnek.” 
Ahogy az emberek sem élhetnek élelmiszerek helyett vegyszereken, ugyanúgy a talajban lévő mikroorganizmusok sem maradhatnak életben, ha műtrágyával táplálják őket. Amikor a vegyszerektől minden mikroorganizmus elpusztul, akkor a termőtalaj lényegében porrá alakul. Nincs olyan növény, amelyik egészségesen tudna fejlődni poron, bármilyen gazdag legyen is az vegyszerekben.”
Az elfogyasztott növények révén olyan esszenciális tápanyagokhozjutunk, amelyeket a talajban élő mikroorganizmusok hoztak létre. Minél több a talaj szervesanyag avagy humusztartalma, annál táplálóbb az azon termett növény.”
Vegyszerekkel nem lehet sikeresen gondozni a termőtalajt, mert „abiológia nem azonos a kémiával. A műtrágyákban ugyanis nincsenekélő enzimek, amelyek pedig minden termőtalaj legértékesebb minőségét adják.”
klorofill ugyanolyan fontos, mint a napfény. Nem létezne élet napfény nélkül, és nem létezne élet klorofill nélkül. A klorofill lényegébenfolyékony napenergia. A sok klorofill fogyasztása olyan, mintha szerveinket napfényben fürdetnénk meg. A klorofillmolekula nagyon hasonló az emberi vérben levő hemoglobin hem-molekulájához.”
klorofill úgy vigyáz a testünkre, ahogy egy gondoskodó és szerető anya teszi. Valamennyi szervünket pucolja és gyógyítja, sőt el is tudjapusztítani a legtöbb kórokozó baktériumot és gombát, valamint adaganatsejteket, és még számos egyéb pozitív hatása is van.”
Ahhoz, hogy egészségesek legyünk, a belünkben élő baktériumok 80-85%-ának „jó” baktériumnak kell lenni. A „barátságos” baktériumok állítanak elő szervezetünk számára számos esszenciális tápanyagot, pl. a K- és B-vitamint és megannyi hasznos enzimet.”
Életbevágóan fontos, hogy törődjünk a bélflóránk állapotával! A „jó” baktériumokat számtalan hatás könnyen elpusztíthatja: pl: azantibiotikumok, a rossz minőségű étrend, a túl sok evés és astressz. Ezek hatására a „rossz” baktériumok aránya elérheti a 80-90%-ot, aminek hatására mérgező, savas hulladékkal telik meg szervezetünk. Meggyőződésem, hogy a legtöbb betegség okai a bélrendszerünkben található anaerob baktériumok.”
klorofill ősidők óta szolgál csodálatos gyógyítóként. Jelentős mennyiségű oxigént hordoz magában, ezért kritikus szerepet játszik az aerob baktériumok támogatásában. Tehát minél több klorofillt eszünk, annál egészségesebb lesz a bélflóránk, és így mi magunk is. Mivel a zöld levelek a klorofill egyik fő forrása, nehéz jobb módot találnunk a klorofill bevitelére, mint a zöld turmixok rendszeres fogyasztása.”
klorofill bizonyítottan pozitív hatású a rák számos fajtájának és azérelmeszesedésnek a megelőzése és gyógyítása szempontjából. Számtalan tudományos kutatási eredmény bizonyítja, hogy alig létezik olyan betegség, amelynél ne lehetne a klorofillal javulást elérni.”
A klorofill : - javítja a vérképet, - segít a rák megelőzésében, - vasat juttat a testbe, - lúgosabbá teszi a szervezetet, - közömbösít számos, táplálékkal a testbe bevitt mérget, - enyhíti a vérszegénységet, - tisztítja és szagtalanítja a beleket, -segít a máj tisztulását, - enyhíti a májgyulladást, - jótékonyan hat a menstruációra, - javítja a vérzékeny betegek állapotát, - fokozza a tejelválasztást, - gyorsítja a sebek gyógyulását, - megszünteti a testszagot, - pusztítja a sebekben gyakran elszaporodó baktériumokat, - tisztítja és erősíti a fogínyt, - megszünteti a rossz szájszagot, - enyhíti a torokgyulladást, - kiváló száj- és toroköblítő anyag, - enyhíti a mandulagyulladást, - megnyugtatja a fekélyes szöveteket, - enyhíti az aranyér okozta fájdalmat, - előmozdítja a hurutos váladék távozását, - javítja a lábak vérkeringését, - enyhíti a visszeresség okozta panaszokat, - csökkenti a gyulladásos eredetű fájdalmakat, - javítja a látást.
A bolygónkon létező minden létforma legfontosabb célja: életefenntartása. Nekünk embereknek vajon mire van szükségünk az életben maradáshoz? Levegőn és vízen kívül elsősorban táplálékra, amit anövényektől kapunk meg. És honnan kapják táplálékukat a növények? Atermőtalajból és a napfényből. Kizárólag a növények rendelkeznek azzal a „tudással”, hogy miként kell a napfényt szénhidráttá alakítani.
Nagy klorofill- és ásványianyag-tartalmuk miatt a zöld levelű növények a bolygónkon föllelhető legjobb lúgosító élelmiszerek. Ha zöld turmixokkal egészítjük ki étrendünket, szervezetünket lúgosan és egészségesen tarthatjuk.”
A búzafűlevet, ezt a különleges, tápláló italt dr. Ann Wigmore találta fel, és napjainkban egyre népszerűbbé válik. A búzafűlé 70%-ban klorofillt, a 102 ásványi anyag közül 92-t, továbbá béta-karotint, B-, C-, E-, H- és K-vitamint, 19 aminosavat és hasznos enzimeket tartalmaz. A búzafű emiatt kivételesen hasznos növény a számunkra.”
A vadon termő ehető növények gyakran több vitamint és ásványianyagot tartalmaznak, mint a kereskedelemben kaphatók. A gyomnövényeket nem „tette tönkre” a gazdák gondoskodása, ellentétben a kertben termő, „jó” növényekkel.” 





Hogyan lesz az ivóvízből tüzelőanyag

.


A víz útja a háztartásban 

Élet a vezetékes víz nélkül. Vízkezelés - otthon.

Egyszerűnek látszik a vízkérdés. Megnyitjuk a csapot és folyik a víz. Majd ahogy jött, el is tűnik. Sokba kerül ez a kényelem. Nekünk is és a Földnek is. 
Ha a víz megszerzésétől az elbocsátásáig teljesen kézbe vesszük a folyamatot, akkor nem csak a vízdíjszámlát lehet megtakarítani, hanem a nálunk lévő vízzel plusz értékeket lehet teremteni. És még a Földet sem szennyezzük.


Ivóvíz - kútból
Valamikor ez magától értetődő volt. De ma mégsem olyan egyszerű. A fúrt kút a jobb ? Vagy az ásott ? Iható lesz a kútvíz ? Ha nem iható, akkor öntözni azért lehet vele ? Ha már van ásott kút, akkor mire használható még a vízkivéten kívül ?

Ivóvíz kútból >>


Víztisztítás, vízszűrés, vízkezelés
A vezetékes víznek sokféle támadással szemben kellene tisztának maradnia. Tisztítani kell. De a tisztításának a nyomait is tisztítani kell. Sokféle víztisztító készülékre találunk ajánlatot. De melyik a jó ? Az sem egyértelmű, hogy kell bele ásványi anyag ? Vagy a desztillált vízre van szükségünk ? Mi a teendő a vízkővel ? Mire jó a PI víz ?

Víztisztítás >>



Esővíz
A pazarlás iskolapéldája. Úgy bánunk vele, mintha bármikor megnyithatnánk az esőcsapot. Sajnos már az is jónak számít, ha van egy hordó a csatorna alatt. Pedig ennél sokkal többet érdemel, mert sem a vezetékes víz, sem a kútvíz nem tudja helyettesíteni.
Esővízkezelés >>



Szennyvíztisztítás
A szennyvíz elfolyik tőlünk, mi pedig fizetünk ezért. Ez a csere rendben is van. De így kell ennek működnie ?
Inkább ne vigyék el és nem fizetünk senkinek. A szennyvíztisztítást házilag is tökéletesen meg tudjuk oldani, sőt még értéket is teremtünk közben. Nem kell hozzá nagy beruházás, és ha kész, szinte örökös.
Szennyvíztisztítás >>



Kerti tó
Szerepe lehet az élelmiszer önellátásban az öntözéssel, az ehető növényeivel és a halakkal. Kibővíti a permakultúrás lehetőségeket, vele lesz teljes a kör.  "Mellesleg" pedig egy tó, az igazán üdítő látvány.

Kerti tó az önellátásban >>


Házi vízmű
Ez egy szivattyú, az a dolga, hogy a víztározóból a vízvezetékbe juttassa a vizet, és megfelelő nyomást biztosítson. Automatikusan működik, szinte észrevétlenül. Biztosítja a komfortot, de közben lehetővé teszi a függetlenedést. 

Házi vízmű >>







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése