2016. szeptember 13., kedd

Itt cincog az összes a zsebemben - mindenki tehet egy szívességet nekem…”








Itt cincog az összes a zsebemben - mindenki tehet egy szívességet nekem…”





Házakat foglaltak el a betolakodók Görögországban - tízezrek bolyonganak az országban, Muttiért sírnak



/Videóval frissítve/ Tovább gyűrűzik a krízis Görögországban: a görög-macedón határon már több mint hétezer bevándorló vár arra, hogy a macedónok beengedjék őket. Macedónia szombat este megnyitotta, majd be is zárta a határt. 300 embert engedtek át. Közben már több mint 30 ezer migráns bolyong Görögország szerte, miután a szigetekről is hozzák őket folyamatosan: a bevándorlók egy szendvicsért is összeverekednek, állandóak a tüntetések, és üres házakban húzzák meg magukat, amíg tovább nem engedik őket. Lakatlan görög házakat foglaltak el a migránsok a macedón határtól alig egy-két kilométerre. Pakisztáni, marokkói, algériai és iráni bevándorlók is vannak itt, és a megfelelő alkalomra várnak, hogy átjussanak a határon. Mivel gazdasági bevándorlóknak minősülnek, legálisan esélyük sincs átkelni, ezért éjjelente próbálnak átszökni Macedóniába, de a macedón határőrök eddig minden alkalommal elfogták és visszaküldték őket. Betolakodók egymást verik a görögországi Kósz szigetén 2015 augusztusában Napok óta drámai a helyzet - Muttiért sírnak a hódítók Napok óta drámai a helyzet a görög-macedón határon. Folyamatosak a tüntetések: a migránsok azt követelik, hogy engedjék őket tovább Németországba. Újra és újra Angela Merkel nevét skandálják. Azt kérdezik, hogy hol van ilyenkor a német kancellár és miért nem segít nekik. Szünet nélkül jönnek Közben a görög kompok a szigetek felől töretlenül viszik az illegális bevándorlókat észak felé, annak ellenére, hogy a görög hajózási miniszter szombaton azt közölte: határozatlan időre felfüggesztik a migránsok szállítását. Az országban már több mint 30 ezer migráns torlódott fel, sokak szerint humanitárius katasztrófa fenyeget. Jól látható, hogy főként nők és gyerekek érkeznek Görögországba is Óriási a tömeg a macedón határnál A macedón határnál óráról órára nagyobb a tömeg. Az idomeni táborban becslések szerint több mint hét és félezer illegális bevándorló van. Egyetlen szendvicsért és palackozott vízért is több száz méteres sor kígyózik és hosszú órákba telik, míg ételhez jutnak a migránsok. Egyre nagyobb a feszültség is, mert sokan a kordonokat átugrálva próbálják megkerülni a sort. A táborok megteltek Folyamatosan érkeznek Görögország belsejéből is a migránsok. Mivel pedig az idomeni tábor megtelt, több százan rekedtek a közeli szántóföldeken és az utak mellett is. Az újonnan érkezőknek sátrak sem jutnak, ők tábortüzek mellett próbálják átvészelni a hideget. Úgy tudni, Macedónia továbbra is csak annyi migránst enged át, ahányan beférnek a gyevgyelijai táborba. Ez azonban naponta mindössze néhány száz embert jelent.

Házakat foglaltak el a migránsok Görögországban




(Híradó nyomán
Forrás: https://kuruc.info/r/4/155713/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

HAJLÉKTALANOK


Riasztás – Gengszterkorkép [2016.02.09]

Riasztás - Esőember / Kukoricaszár / Olajfolt [2016.06.06]



Ha Bajnai a libás, Orbánnak mi lesz a neve? - Juhai után halt a földjétől megfosztott derecskei juhász


Tavaly decemberben Szabó Lajos bácsi még büszkén mutatta az MTI fotósának a négy báránykáját, akik négyes ikrekként látták meg a napvilágot. Azóta aztán csak szomorúság érte a derecskei állattartó gazdát. Ötvenhárom év után már nem tenyészthetett semmit, mert tőle is elvették a földjét, pontosabban nem nyert egy morzsát sem. Fájó szívvel eladta a juhokat, aztán rá nem sokkal agyvérzést kapott, ágynak esett, és a múlt héten temették el - írja a Fullánk.com. Amire a kisváros lakói sem számítottak: a Fidesz-szimpatizánsként elkönyvelt református lelkész, Varga Zoltánné, feltehetően a család javaslatára, el merte mondani, hogy Lajos bácsi az állatai elvesztésébe halt bele. Ő maga is tüntetett korábban, s ott volt, amikor a környék országgyűlési képviselője, Vitányi István szembe nevette az őt védelemért felkereső gazdákat. Természetesen így az ő lelkiismeretlensége is hozzájárulhatott Szabó Lajos halálához. Ám tudjuk, hogy ő is csak egy érzéketlen végrehajtója annak a rendszernek, ahol törvénnyel fosztják ki a gazdákat, és segítik némelyiküket a sír felé - írja az esetet hírül adó lap. 
Forrás: https://kuruc.info/r/2/144022/





A legfőbb ügyész kezdi a mentegetőzést: nem a magyar hatóságoktól függ Simon Gábor elmeszelése


Polt Péter szerint át kell tekinteni a titkosszolgálati eszközök felhasználásának szabályozását, hogy azok hatékonyabban legyenek alkalmazhatók az eljárásokban - írta a Népszabadság. A lap hétfői számában megjelent interjúban a legfőbb ügyész kijelentette: nem a garanciális szabályokon szeretne lazítani. Polt Péter szerint a korrupciós ügyekben jó a tendencia, miszerint tavaly az előző évinél háromszor több, 3200-at is meghaladó eljárás indult, de még ennél is több ügyben kellene eljárni, vádat emelni és jogerős ítéletet hozni. Elmondta azt is, hogy szerinte túl enyhe ítéletek születnek. "Próbáljuk befolyásolni a bíróságokat, hogy hozzanak súlyosabb ítéleteket, gyakran csak azért nyújtjuk be fellebbezésünket, még akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nem sok esélyünk van". Polt Péter kitért arra is, hogy Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes ügyének végkimenetele nem a magyar hatóságoktól függ. Elmondta, hogy jogsegélykérelemmel fordultak a svájci és az osztrák hatóságokhoz, és egyes kérdéseikre már kaptak választ, másokra nem. A lap megfogalmazása szerint Polt Péter "érzékeltette..., hogy bizonyos bűncselekmények miatt már most látható: végül vádemelésre kerülhet sor" az ügyben. Polt Péter arról is beszélt, hogy a kitiltási ügyben az Egyesült Államok hatóságai a mai napig nem válaszoltak információkérésére, hogy vannak-e birtokukban olyan releváns információk, amelyeket bűnüldözési szempontból fel lehet használni.
Forrás: https://kuruc.info/r/53/143942/





    1. Simon panzióját és borászatát sem hagyják a lepusztult út szélén




      Karácsonykor lesz mit ünnepelnie L. Simon Lászlónak, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkárának. Úgy néz ki ugyanis, hogy pont december 27-re készül el a 6212. számú közút felújítása, ami Agárdot köti össze a 941 lakosú Zichyújfaluval, és ami éppen a politikus családi vállalkozása, az L. Simon Borászat és a Simon Panzió mellett fut el. “Folytathatnánk a sort, de inkább előre kell néznünk: mire van szükségünk, mit tudunk az Orbán Viktor vezette kormány segítségével megvalósítani az előttünk álló években. Javítanunk kell a tókörnyék közúti megközelítésén (…) ezért felújítjuk az Agárd és Zichyújfalu (…) közötti utat.” Maga L. Simon László lelkesítette így a Velencei-tó környékén élőket még áprilisban. Azt akkor valamiért nem említette meg, hogy amikor az Orbán Viktor vezette kormány besegít a környéken, és előre néz, akkor azért konkrétan az ő családi vállalkozása is hálás lehet. Biztos nem érezte szorosan a témához tartozónak, hogy az ő borászatuk és panziójuk is a felújítani tervezett út szélén található, ezért nem hozta szóba. A lényeg, hogy az államtitkár nem beszélt a levegőbe, az uniós fejlesztési pénzekkel foglalkozó hivatalos kormányzati oldalon már kint is van a projekt. Kékkel a felújításra váró út és mellette a Simon Panzió Ezek szerint 7300 méter utat újítanak fel augusztus 18. és december 27. között Agárdtól Zichyújfaluig. Különös véletlen, de azok közül a útfejlesztések közül, amiket a politikus az idézett áprilisi cikkben beígért, egyelőre csak ennek az egynek vannak már ilyen kézzelfogható, határidős részletei, a többiről a palyazat.govon ilyet nem találni. Sőt, ha az ember végignézi a 2015-ben nyertes pályázatokat a Velencei-tó környéki településeken, akkor ezen az útfelújításon kívül egyelőre semmi mást nem fog találni a beígért dolgok közül. „Folytatni kell a kerékpárút-hálózatfejlesztését” - írta áprilisban a zöldmozgalomban is jól ismert fideszes politikus, de sajnos a családi panzió előtt futó útra pont nem igaz. „A projekt során kerékpársáv nem kerül kialakításra” - írják a hivatalos leírásban. Nem csak ezt. Egy érdekes sor olvasható arról is, hogy a környéken élő, és dolgozó embereknek mennyivel fogja meggyorsítani a felújított út, hogy eljussanak a Gárdonyi kistérség központjába. „Lakosszám (fő): a gyorsforgalmi úthálózatot, kistérségi központot elérési idő 15/20/30 percen belül: nélküle: 23151/3362/0 vele: 23151/3362/0” Úgy tűnik, hogy pont ugyanannyi ember fogja 15 és 20 percen belül elérni a központot, mintha nem itt költenék el ezt a pénzt. A lényeg, hogy megjavítják a rossz minőségű utat, aminek örülhetnek az L. Simon Panzióba tartó legénybúcsúk és a környéken élő emberek is. Amúgy “nem azért újítja fel a Magyar Közút Zrt. a Gárdony és Zichyújfalu közötti utat, mert az L. Simon László miniszterhelyettes által is tulajdonolt kft. panziójához vezető bekötőút is ehhez csatlakozik, hanem mert egy hat évvel ezelőtt tett ígéretet vált valóra a kormány a 2007-2013-as KözOP-os maradványforrás átcsoportosításával.” Ezt írja a kormany.hu. (444 blog nyomán)
      Forrás: https://kuruc.info/r/53/143924/





Nemcsak L. Simon, hanem uniós pénzből felpörgetni vágyott, legénybúcsús panziója is bűzlik


A 444 nevű zsidó blogocska főszerkesztője szúrta ki, hogy L. Simon László államtitkár panziója, a Simon Panzió a legenybucsu.lap.hu állandó hirdetője. A panzió legutóbb azért került be a hírekbe, mert európai uniós pénzből újítják meg a valóban rossz állapotú utat Agárd és Zichyújfalu között, amelyen keresztül L. Simon László családi panziója és borászata is megközelíthető. Csak Semjénnek meg ne mutassák! A jelek szerint nem túlzóak a 2007-ben József Attila-díjjal kitüntetett államtitkár jól ismert sorai: "fejem rothadó bőrdarabra hasonlít / hamarosan elpusztulok / bűzlök / akár egy csillag alakú dögvirág". Vagy: "büdös vagyok / meg kell fürdenem / kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait". (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/141856/

Csak Semjénnek meg ne mutassák!





  1. Simon László közpénzből: "szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat"




    Az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a zsideszes L. Simon László a liberális devianciát az MSZP-SZDSZ kormányzat pénzügyi támogatásaival járatta csúcsra. Likud Viktorék kulturális megmondóembere a drogos "művészek" stílusában, meglepő őszinteséggel fogalmaz a Kuruc.info által alább idézett "verseiben": "fejem rothadó bőrdarabra hasonlít". Bár az alábbi versrészletek halandzsának tűnhetnek, valójában komoly ember "alkotásáról" van szó: L. Simon László 2003-as kiadású kötetében olvashatók. A 40 oldalas "művet" 990 Ft-ért árulták, már ha valaki megvette. Nem hisszük persze, hogy igény volna rá. Az állami támogatások lenyúlására azonban kitűnő lehetőség. S fel is tüntethető önéletrajzának publikációs jegyzékében (ez alapján szívesen vesszük olvasóink újabb felfedezéseit is a szerk(csiga)kuruc.info címre), hogy bizonyítsa rátermettségét a magyar Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottságának elnöki tisztségére. A posztot pedig el is nyerhette, hiszen csak olyan vetélytársai vannak, mint a szerencsétlen, tipikus fideszes Menczer Erzsébet, akinek külső és belső teljes összhangját bemutatta már a Kuruc.info egy szánalmas videóval. Alább tehát L. Simon László "költeményei", eredeti formában: bármiféle írásjelek nélkül. "vértócsában fekve találtak meg éppen zenét hallgattam tudatlan barmok öltek meg akik nem tudtak táncolni és büdösek voltak még nálam is büdösebbek (...) büdös vagyok meg kell fürdenem kimosnom a seggemből az elmúlt három nap papírdarabjait (...) bevizeltem akár egy disznó a perzselés előtt (...) ondómban levő életenergiám azonban nem tudtam rendesen szabályozni állandóan ejakulációm volt (...) fejem rothadó bőrdarabra hasonlít hamarosan elpusztulok bűzlök akár egy csillag alakú dögvirág (...) a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt amikor találkoztunk átfogott a lábával megbasztam a tanítója lettem az lett belőle amire vágyott (...) L. Simon "versgyűjteményét" önálló kötetben adták ki, közpénzből, még a Medgyessy-kormány alatt marékszámra dobáltam magamba szpídet s évekig inasként dolgoztam egy keleti bazárban (...) a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam miközben én már párizsban báboztam iskolát alapítottam és egy röhögő törpét követtem akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat stílust és technikát váltottam ősi szőtteseim indiai tudományos kutatásaim emlékét dolgozták fel ráadásul szerda esténként nő voltam és a vasárnapi matinék idejére lombszoknyát húztam díjakat nyertem jellemem tisztasága politikusi alkatom és kompromisszumkészségem korunk legnagyobbjai közé emelt (...) "fejem rothadó bőrdarabra hasonlít" - a Pocok"versei" olyan undorítóak, mint ő maga intoleráns és antiszemita félvér istenekkel találkoztam ültek a hegytetőn szotyiztak egyszer az egyikük engem is leköpött az utcán mert nem hittem a megváltás erejében sem az örök boldogságban sem a szeretet erejében (...) a szexualitás kreatív kifejezési módjait kerestem a gumi- és latexfetisizmus bennem is vágyat ébresztett minden esőkabáttól és műanyag kvarcórától lázba jöttem (...) tanítványaim később a szememre vetették hogy életem e nehéz szakaszában azt mondtam épeszű ember nem lesz sem politikus sem hadvezér (...) nevelési kudarcaim miatt pályát és nemet váltottam újságíró lettem vagy újságírónő" (Kuruc.info)
    Forrás: https://kuruc.info/r/6/76576/


"fejem rothadó bőrdarabra hasonlít".





Ma ezt a hozzászólást töröltük a Kuruc.infóról


Az igénytelenséget semmilyen formában nem toleráljuk, azt szeretnénk meghagyni a cigányoknak. Bár nincs túl sok kedvünk korrepetációt tartani, de szükséges: a facebookos hozzászólásokról van szó. Ma Csurgó Anita "színvonalas" hozzászólását emelnénk ki negatív példaként, amely így szólt: "Írtsd a Cigányokat, Magyar!!!!" Egy mondatban négy hiba... Irtsd rövid i (mint ahogy a kiirtani is rövid), cigányokat és magyar kisbetű, a mondat végén pedig egy írásjelet használunk. Ismételten megkérnénk olvasóinkat, hogy figyeljenek oda a helyesírásra, aki ugyanis cigánymódra ír, azt le fogjuk tiltani, és nem fog tudni hozzászólni cikkeinkhez. (Hozzátesszük, hogy ha nem látja hozzászólását, nem kell cenzúrát kiáltani. Ugyanis a Facebook rendszere akadozik, nem pusztán a kuruc.infós linkek megosztása nem működik jelen pillanatban, hanem néha nem jelennek meg, eltűnnek egyes hozzászólások a cikkek alatt. Mi is tapasztaltuk már ezt, amikor privát nevünkkel hozzászóltunk, az okát nem tudjuk.) Leírtuk, számtalanszor figyelmeztettük olvasóinkat A NAGY BETŰKEL ORDIBÁLÓ  mondatokat írásjelekt NEMHASZNÁLÓ helyessírásal hadilábon HOZZÁSZÓLÓKAT KITILTJUK --.. mert ERTELMETLENül IRNAK A hozzászólások elküldése előtt ráadásul a böngésző automatikusan aláhúzza pirossal az elgépeléseket, helyesírási hibákat, pusztán csak egy kis figyelmesség kellene. A kérdőjeleket és felkiáltójeleket pedig továbbra sem kell halmozni, a mondat végén mindössze egyet használ a magyar nyelv. Mint olvasóink láthatták, egy ideje gyakorlatilag minden újonnan megjelenő cikkünk alján lehetőség van facebookos hozzászólásra. Ez várhatóan a jövőben is így lesz, de... Vitának, ellenvéleménynek helye van, ha az kulturált hangvételben történik. Nem várható el senkitől, hogy doktori disszertációt írjon az adott témában, az édes magyar anyanyelvünkkel szembeni igényesség azonban szükséges a kommentáláshoz. Legalábbis a Kuruc.infón. Általános és sajnálatos, egyre elharapódzó jelenség ma az interneten: nem figyelünk oda eléggé anyanyelvünkre. Sokszor(mindíg) elkeppeszto hejesirasi hibakat ejtunk igenytelen formában ,,reméjük Hogy értik Magyar olvasóink a MIREGONDOLUNK  ...... Ezzel az igénytelenséggel magunkat járatjuk le mások szemében, hogy "lám, a nagy magyarok még helyesen írni sem képesek"... Illene, és jobban oda kellene figyelni drága, páratlanul szép magyar nyelvünkre. Négy moderátor figyeli a hozzászólásokat: egyesek hozzászólásait törölni fogják, és letiltják az adott felhasználót, így ő a jövőben többé nem tud majd semmihez sem hozzászólni. Előre szólunk: hiába jó a mondanivaló, az igénytelenséget és a nyelvrontást semmilyen formában nem toleráljuk. Kit tiltunk le?   Aki NAGYBETŰKET HASZNÁL ÍRÁSÁBAN (az interneten ez ordibálásnak felel meg) - nem kell ilyen módon semmit sem hangsúlyozni a szövegben, pár szót sem. Aki értelmetlenül ír, hadilábon áll a helyesírással. (Schmitt Pál figyelmébe!) Aki sok írásjelet .........!!!!!!!?????????:-)))))))))))))) használ. Aki nem használ mondatokat, aki csak úgy odahányja gondolatát, aki az írásjelek után nem használ szóközt stb. Aki a cikkhez és a hozzászólásokhoz egyáltalán nem köthető megjegyzést tesz, mellyel az olvasóinkat terheli. Aki reklámozásra használja fel a hozzászólási lehetőséget. Az igénytelenséget hagyjuk meg a cigányoknak! Mielőtt elküldjük hozzászólásunkat, olvassuk el alaposan még egyszer, javítsuk a hibákat! Aki az olyan alapvető dolgokra nem képes, mint a mondat megfelelő használata (nagybetűvel kezdjük, és írásjel a végén, mint az általános iskolában), azt örökre letiltjuk. Schmitt Pál és a hjesirass Végül néhány gyakori hibára hívnánk fel olvasóink figyelmét: Szebb Jövőt!!! - helyesen: Szebb jövőt! mindíg - helyesen: mindig a Magyar - helyesen: magyar, kis m írtani, írtotta, kiírtják stb. - helyesen: irtani, irtotta, kiirtják (a szó minden formájában rövid i betűs), és a "stb." előtt  soha nincs vessző Fideszes, Jobbikos - helyesen kis kezdőbetűvel írjuk: fideszes, jobbikos kultúra hosszú ú, a kulturált viszont rövid Az írásjel előtt nem teszünk szóközt, utána viszont igen, például itt. A Kuruc.infón megjelent facebookos hozzászólásokért semmilyen felelősséget nem vállal portálunk. Kérjük olvasóinkat, hogy a nyíltan erőszakra buzdító hozzászólásokat kerüljék, ugyanis ha például valaki gyilkosságra, nem túlságosan szeretett kisebbségünk kiirtására buzdítana, azt még az USA-ban sem néznék jó szemmel, és a Kuruc.info vagy a szóban forgó hozzászóló is megütheti ezért a bokáját... De bízunk benne, hogy a javarészt névvel vállalt facebookos hozzászólások miatt ezek elkerülhetők. Az ilyen hozzászólásokat a jövőben le fogjuk törölni Íróikat pedig letiltjuk. Néhány példa: "Egybe kell hozni a Gárdát mer csak bennünk biznak az emberek és nem a 8 Gárda valameikében.Akkor új vezetés kell akkor talán jobb lesz a helyzet.Szebb Jövőt." 1-2 hibáért nem harapunk, de ez már sok: Gárdát után vessző, mer helyesen mert, biznak helyesen bíznak, valameik helyesen valamelyik, a pont után szóköz kell, az akkor elé vessző, jövőt kis j. "Ki legyen a vezér , ki legyen a vezér........ valahonnan ismerős.......jah , a történelemkönyvekből......utána mindig valami baj volt.........." - a jövőben az ilyen hozzászólások íróit is törölni fogjuk, a fent leírtak után talán nem kérdés, miért. Fogalmazzuk meg kellő gondossággal véleményünket! Köszönjük a megértést. Frissítés #1: Máté hívta fel a figyelmünket a hozzászólásokban arra, hogy a böngészők többsége alapból rendelkezik helyesírás-ellenőrző programmal. Így ha valamit helytelenül írunk be, vagy kihagyunk egy betűt a szóból, azt pirossal aláhúzza (jobb klikk a szóra -> kiírja a helyes verziókat). Úgyhogy ez az apró figyelmesség is elegendő lehet sokaknak ahhoz, hogy elkerüljék a letiltást. Pusztán azért nem fogunk senkit letiltani, mert külföldön él, és ezért nem tud ékezetet használni. Loki - Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/6/76855/

Mint olvasóink láthatták, egy ideje gyakorlatilag minden újonnan megjelenő cikkünk alján lehetőség van facebookos hozzászólásra. Ez várhatóan a jövőben is így lesz, de...
Forrás: https://kuruc.info/r/6/76855/


Schmitt Pál és a hjesirass






Mindenki fellélegezhet, Tiborczék nem halnak éhen: 2014 után 470 milliós dézsmát fizetett az Elios a tulajdonosainak



Tiborcz István nagyot kaszált, mielőtt kiszállt a cégeiből. A Népszabadság a cégbíróságra leadott dokumentumokból megtudta: a közbeszerzéseket sorra nyerő társaság a 2014-es teljesítménye után 470 millió forint osztalékot fizetett tulajdonosainak, Tiborcz István és a volt MKB-vezér fia, Erdei Bálint vállalkozásainak. Méghozzá teljesen legálisan. Eladja minden jelenlegi és jövőbeli közbeszerzésben érintett cégét Tiborcz István, Orbán Viktor lányának, Orbán Ráhelnek a férje – erről szóltak néhány napja a hírek. A miniszterelnöki vő e döntését a „családját érő támadásokkal” indokolta, vélhetőleg arra utalva, hogy a sajtót és az ellenzéket is hónapok óta foglalkoztatja a résztulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. páratlan sikerszériája az uniós finanszírozású közvilágítási tendereken. Pár kupicára még a kiszabadságharcolt pálinkaadó ellenére is futhatja Tiborcz István arról azonban nem tájékoztatta a közvéleményt, hogy az Elios közgyűlése a közelmúltban arról döntött: a csak tavaly összességében 2,9 milliárd forint közbeszerzést elnyert társaság csaknem a teljes 2014. évi, adózás előtti eredményét kifizeti osztalékként a tulajdonosoknak, a Green Investmentsnek és a Green Universe-nek. Az előbbi cég Tiborcz-érdekeltségként ismert, székhelye a család csabdi lovastanyája. Utóbbi vállalkozás a korábbi MKB-vezér, Erdei Tamás fiának, Erdei Bálintnak az érdekeltsége. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium elektronikus rendszerében tegnap közzétett tavalyi Elios-mérlegbeszámoló szerint a valamivel több mint 490 millió forintos profitból 470 millió forintot osztalékfizetésre fordítottak. Így a mérleg szerinti eredmény végül mindössze 6,29 millió forint lett. A számok arról is „beszélnek”, hogy a cég teljesítményének irigylésre méltó javulásában nagy szerepük volt a közbeszerzéseknek. A tavalyi mérlegben azt ismertették, hogy valamivel több, mint 3,5 milliárd forint forgalmat hozott össze a társaság, amiből 2,9 milliárdot hoztak az állami, önkormányzati megrendelések. (Az Elios forgalma 2013-ban még „csupán” 1,29 milliárd forint volt. Ezt a növekedést alighanem bármelyik hazai cég megirigyelné a honi viszonyok között.) Falopással kezdődött A dokumentumok szerint egyébként komolyan megugrottak az Elios kötelezettségei, 669,6 millió forintról 1,17 milliárdra. Hogy ennek pontosan mi volt az oka, arról a kiegészítő mellékletek nem szólnak. Ám az már látható, hogy a látványsportágak támogatására fordított pénzek miatt 30 millió forintos társaságiadó-kedvezményt vehetett igénybe a vállalkozás. Arra már nem akadtunk rá, hogy az Elios pénze melyik szövetséghez, illetve melyik csapathoz érkezett meg. A cégértékesítésekkel kapcsolatban egyébként a VS.hu úgy tudja, hogy Tiborcz április 28-án adta el a Green Investmentset – azt a vállalkozást, amely 50 százalékban volt tulajdonos az Eliosban – a Várkert Bazár felújítását végző West Hungária Bau egyik érdekeltségének. A hírportál szerint a West Hungária Bau még az Eliosnál is komolyabb szereplője volt a közbeszerzési piacnak: csak tavaly húsz közbeszerzést nyert el 21 milliárd forint értékben. Kérdéses, hogy az ügylettel Tiborcz István egyéb érdekeltségei, a PBE Építő Kft. és a pálinkafőzéssel foglalkozó G2G is átkerült-e a West Hungária Bauhoz. Ezzel ugyanis alaposan csökkennének a fiatal üzletember vállalkozásai. De azért nem kell félteni. Ami biztos: tavasszal is sokat dolgozott a miniszterelnök veje, vélhetően ennek köszönhető, hogy idén is jócskán szállingóztak százmilliós közvilágítási közmegrendelések az Elioshoz. Igaz, közben szaporodtak a zavaró tényezők is. Márciusban derült ki, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) nyomozást indított az Elios Innovatív által elnyert négy, összesen 1,2 milliárd forint értékű közvilágítási munka ügyében „versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban” elkövetett bűncselekmény gyanújával. Kiderült ugyanis, hogy több közbeszerzésnél a Tiborcz üzlettársaként számon tartott, Hamar Endre érdekeltségébe tartozó Sistrade Kft. írta ki a pályázatot. Emiatt az LMP feljelentést tett. Hasonló indokokkal április végén a Lázár János vezette Miniszterelnökség dobta vissza a Jászberény közvilágításának modernizálására kiírt, 310 millió forintosra becsült értékű pályázatot. A nyertes itt is az Elios lett volna, ám Lázárék úgy látták, hogy a kiírás versenykorlátozó. Az ügyet megszellőztető Direkt36 szerint ez esetben is a Sistrade kft. volt a közreműködő. Ez idő tájt Tiborcz sorban szállt ki több, korábban a sajtóban már szóba hozott érdekeltségéből. Így a Green Investments március végén vonult ki a keszthelyi vitorláskikötőt megszerző Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft.-ből, majd gyakorlatilag ezzel egy időben hagyta el informatikai érdekeltségét, a TSDM Holdingot, amelynek révén résztulajdonosa volt a varsói tőzsdén jegyzett Asseco magyar leánycégének. A TSDM-ben egyébként Martonyi János volt külügyminiszter fiával, illetve a hazai IT-szakma egyik bennfentesének számító Dubi Zoltánnal közösen üzletelt. Utóbbiak benne maradtak a cégben, csak Tiborcz távozott. A 29 évesen a hazai üzleti élet üstökösének számító Tiborcz nem fordít hátat a cégvilágnak: szintén márciusi fejlemény, hogy kivásárolta a 2011-ben alapított, eddig távközlési tanácsadással foglalkozó HCS Experts Kft. addigi tulajdonosait. Tiborcz eddigi befektetéseihez hasonlóan a HCS Experts is sikertörténetnek tűnik: a 2013-ban még csak 40 milliós forgalmat lebonyolító cég bevételei 2014-re több mint a tízszeresükre, 553 millió forintra nőttek, amiből 50 millió forint adózás utáni nyereség származott. A cégben az ügyvezető igazgató a testvére, Tiborcz Péter, aki korábban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal informatikai főosztályvezetője volt, ám ismeretlen okok miatt távozott a posztjáról – egyébként szintén idén márciusban. (Nol nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/143888/

Falopással kezdődött

Száz köbméter akácost vágott ki Orbán vejének családja - a károsultak "útban lévő" földjét olcsón meg is vennék


A Népszabadság pénteki számának cikke szerint a lap Polt Péternek címzett kivizsgálási kérelmet, mivel szerették volna megtudni, hogy a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályáról a közelmúltban a Bicskei Rendőrkapitányságra áthelyezett nyomozás során hogy történhetett meg, hogy nem hallgatták meg tanúként munkatársaikat. A lapot a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztálya arról tájékoztatta, hogy a kérelmet „a további szükséges intézkedések megtétele végett” a Fejér Megyei Főügyészségre továbbította. A napilap Csabdi-Tükörpusztán február 6-án riportot készített, ahol fotókat készített arról, hogy a Natura 2000-oltalom alatt álló területen kiírották az akácost. A fotókat továbbították a megyei kapitányság sajtóosztályára. A felvételeken rajta van a jogosulatlan fakitermeléshez használt Massey Ferguson traktor, és jól látszik a rendszáma (MEL 639). Ez a gép látható az Orbán Viktor miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel és Tiborcz István esküvőjéről közzétett fényképek egyikén. A traktor a férj többségi tulajdonában lévő gazdasági vállalkozás, az ES Hungary Kft. birtokában van. A helyszínen több héten át tartó fairtást végző munkások a lap tudósítóinak azt mondták: Tiborczék megbízásából dolgoznak. Pózolj fatolvaj traktorral! A Pest Megyei Kormányhivatal a történtekről február 8-án helyszíni jegyzőkönyvet vett föl. Ezt a bicskei rendőrségre továbbították, de onnan nem mentek ki a helyszínre. Az erdészeti igazgatóság február 19-én indította el az eljárást. A jegyzőkönyvben az szerepel, hogy Tiborcz Sándor – ő István édesapja – a helyszínen azt ígérte, hogy lányával, Tiborcz Eszterrel - aki a családi vállalkozásban az apával együtt ugyancsak tulajdonosként szerepel - az esetről nyilatkozatot tesz. De hogy ez megtörtént-e, arról a Népszabadság nem tud. Tiborcz Eszter 157 hektár szántót nyert el az állami földbérletpályázaton, abba ékelődik bele az az 1,6 hektáros, hét magántulajdonos birtokában lévő erdős terület, amin a fairtás történt, és amiről a tulajdonosok előzőleg nem tudtak. Az erdészeti igazgatóság 50–100 köbméter közöttire becsülte a kivágott fa mennyiségét. A természetvédelmi eljárást a környezetvédelmi hatóság lezárta, mivel azt állapították meg, hogy "a madaraknak nem okozott jelentős kárt a fairtás". A lap szerint a helyszínen több százezer forint értékű fa van fölhalmozva. A fairtás nyomai (2013. február 6.) A nyomozást Fejér megyéből áttették az ORFK Nemzeti Nyomozó Iroda Kiemelt Ügyek Osztályára, ahol a lap munkatársait nemrégiben kihallgatták, és a fotókat átvették. A 3200 négyzetméteres területre visszatelepítési kötelezettséget írt elő a tulajdonosoknak a napokban a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága. A lap úgy tudja, hogy Tiborczék már felkeresték a tulajdonosokat, és alacsony összegű vételi ajánlatot tettek a területre. (Nol - Index nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/119197/



Fatolvaj traktoron pózolt Orbán lánya és veje



Orbán Viktor lánya és veje a lagzin egy traktor előtt látható a Story magazinban megjelent képen. Ez a traktor ugyanaz, mint amelyet a Népszabadság munkatársa korábban a Natura 2000 területen nagy mennyiségű fa engedély nélküli kivágása után talált a helyszínen.




A piros traktor a fairtás helyszínén február 6-án és mint szeptemberi esküvői díszlet a Storyban A fényképen a jármű ablakában látszik annak a rendszámnak a három száma (639), amely megegyezik a területen február 6-án készült felvételen lévő rendszámmal. A jármű a miniszterelnök 27 éves veje, a Tiborcz István többségi tulajdonában lévő családi vállalkozás, az ES Hungary Kft. tulajdona. A lagzinak helyet adó Csabdi-Tükröspusztán lévő Tiborcz-birtok tőszomszédságában a tulajdonosok tudta nélkül irtották a fát a kormányfői vő testvére, Tiborcz Eszter által elnyert 157 hektárállami föld két szántója közt fekvő, magántulajdonban lévő területen, amely akadályozza a teljes birtokegyesítést. A zömmel akácos részen maradt tuskók alapján a Pest Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága már felmérte a kárt, de annak nagysága nem ismert. A Nol úgy becsüli, hogy száznál több fát vághattak ki, s ezek egy részét a szemtanúk szerint a szóban forgó munkagéppel szállították el a területről. A többi kivágott fa az erdészeti helyszínelés után ott maradt, azóta sem vitte el senki. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság elvben nyomoz az ügyben, ám máig nem tartott igényt a Nol munkatársainak tanúkénti meghallgatására. A munkagépek rendszámait is tartalmazó fényképeket kéretlenül is továbbították a nyomozó hatóságnak, hátha segítséget nyújt az ügy feltárásában, a tettes kiderítésében. A megyei rendőr-főkapitányságtól végül azt a tájékoztatást kapták, hogy az ügy elkerült tőlük. Azt vélhetően azért helyezték vissza a bicskei rendőrkapitányságra, mert a természetvédelmi felügyelőség júliusban megszüntette az ügyet vizsgáló eljárását. A folyamatban lévő nyomozás egyik tétje az, hogy a fairtásban érintett, jobbára szegény nyolc területtulajdonosnak kell-e kifizetnie az 1,6 hektáros erdő újratelepítési költségeit, vagy „osztoznak” a kárenyhítésben a tolvajokkal. A bicskei kapitányságnál az erdészeti hatóság a február 8-i helyszínelése után hivatalból bejelentést tett. A jogosulatlan fakitermelés ügyében hivatalból indult közigazgatási eljárás megindításának dátuma az iratok szerint nem ez, hanem egy 11 nappal későbbi időpont. Azon a napon, február 19-én jelent meg a Népszabadságban a fakivágásról szóló cikk. (Nol nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/117958/


Hárommilliárdos közbeszerzésből már csak telik Orbán Ráhelnek 15 milliós svájci tandíjra



Az Átlátszó szerint az adatok arra mutatnak, hogy Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak a cége több esetben is olyan pályázatokon nyert százmilliós megrendeléseket, amelyeket az üzlettársa cége készített elő. Tiborcz cége összesen 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el az idén. Ilyen számok láttán azért már valljuk be, érthető az átlagfizetések látványos statisztikai emelkedése.


Jutott némi közpénz a fatolvajnak is

Orbán Ráhel férjének, Tiborcz Istvánnak a tulajdonában álló cég közel 3 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el 2014-ben - írja az Átlátszó. A lap azután kukkantott bele Orbán Viktor vejének cégügyeibe, hogy Orbán Ráhel a napokban közölte, nem a miniszterelnök fizeti a félévente 15 millió forintba kerülő tandíját egy svájci egyetemen, hanem férjével "saját lábukon állnak". Az E-Os Innovatív Zrt., későbbi nevén Elios Zrt., amelyben a Közgép Zrt. energetikai cége meghatározó részesedést szerzett, 2010-ben már több százmilliós árbevétellel rendelkezett, 2011-ben már 3 milliárd felettivel. Az E-Os Innovatív Zrt. bevételeinek túlnyomó része különböző uniós finanszírozású energetikai projektekből, vagyis közbeszerzésekből származott. 2013-ban a cég Elios Innovatív Zrt-re változtatta a nevét és kiszállt belőle a Közgép energetikai cége, a részvényeken fele-fele arányban osztozott a Green Universe Kft. és a Green Investments & Solutions Kft. Ez utóbbi tulajdonosa a pécsi illetőségű Hamar Endre, aki Tiborcz István üzlettársa volt az időközben IBC Projekt Kft-nek átnevezett Hamar & Tiborcz Kft-ben. 2014. április 30-án viszont Tiborcz megvásárolta Hamartól a Green Investments-t, így újra ötven százaléknyi tulajdona lett az Elios Zrt.-ben.






A közbeszerzési adatokból az látszik, hogy Tiborcz István ismételt tulajdonszerzésével az Elios Innovatív Zrt. 2014-ben összesen 2,9 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el – ezekből 1,9 milliárd forint értékű szerződést Tiborcz István áprilisi, tulajdonosi visszatérése után kötöttek. A pályázati sikerek nagy része, 2,1 milliárd forintnyi szerződés egyetlen kiírásnak köszönhető, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012 végén kiírt energiatakarékossági célú tenderének (KEOP 5.5.0./A/12-2013), amelyen többek közt önkormányzatok pályázhattak közvilágítás-korszerűsítési projektekkel. Az Elios Innovatív Zrt. egy másik KEOP-os programban is tudott nyerni. A 100 százalékos támogatásintenzitású programban “Fotovoltaikus rendszerek” kialakítására lehetett pályázni. A megbízást az Elios Zrt. hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárásban nyerte el, mivel a beruházás értéke 17 ezer forint híján nem érte el a 150 millió forintos értékhatárt – e fölött már nyílt eljárást kellett volna lefolytatni. Összességében a fenti két programból 2,3 milliárd forint került a miniszterelnök vejének érdekeltségéhez. Orbán vejének érdekeltsége nem maradhatott ki a stadionbizniszből sem: Dunaújváros önkormányzatától kapott 92 millió forint értékű megbízást a helyi stadion „színes tv-s közvetítésre alkalmas pályavilágításának megvalósítására, korszerűsítésére”. A közvilágítással kapcsolatos pályázatokon az ilyenkor szokásos menetrend szerint megbíztak egy céget a műszaki előkészítéssel és az elnyert pályázati keretre a kiírás elkészítésével. Ez a Tiborczék által megnyert pályázatoknál több esetben is Hamar Endre cége, a Sistrade Kft. volt, vagyis a kiírás pontos műszaki tartalmát lényegében Hamar cége határozta meg. Az ő általuk előkészített pályázatokon rendre Tiborcz István cége, az Elios nyert. Hévíz esetében a pályázat előkészítését Hamar Endre egyik cége, a Sistrade végezte, majd a meghívásos tender megnyerésekor Hamar még formálisan is tulajdonosa volt a Green Investments Kft.-n keresztül a nyertes Elios Zrt-nek is, vagyis azon a pályázaton nyert Hamar egyik cége 130 milliót, amelynek előkészítését korábban egy másik cége bonyolította. (HVG - Átlátszó nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/137341/



Simon Gábort is félelmetesen elszámoltatták: hamarosan mehet nyaralni, százmilliós zsebpénzzel


A Napi Gazdaság szerint az ügyészségi nyomozók "nem jöttek rá", honnan volt 240 millió forintja Simon Gábornak, és az is lehet, hogy nem kap büntetést, az osztrák bankszámlán az adóhátralék megfizetése után megmaradt 100 millióját pedig akár el is költheti. Lényegében lezárult az MSZP egykori elnökhelyettesének ügyében folytatott nyomozás - tudta meg a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában megjelent írás szerint a Simon Gáborral szemben okirathamisítás, adócsalás és más bűncselekmény gyanúja miatt indult büntetőeljárásban rövidesen megkezdődik az iratismertetés, a volt politikust egyszer még beidézik az ügyészek, és közlik vele a végleges gyanúsítást. Az újság úgy tudja, a nyomozóknak nem sikerült kideríteniük, hogy milyen forrásból származik az eltitkolt 240 millió forint. Simon Gábor az eljárás során visszafizetett több mint 128 millió forint adóhátralékot, ennek a lépésnek a lényege a védekezés szempontjából az, hogy költségvetési csalás gyanúja esetén a kettőtől nyolc évig terjedő büntetési tétel korlátlanul enyhíthető, ha a gyanúsított még a vádirat benyújtása előtt megtéríti az okozott kárt - írja a Napi Gazdaság. A lap forrásai szerint könnyen megtörténhet, hogy Simon Gábor nem, vagy csak nagyon rövid időre kerül majd rács mögé a bíróság jogerős ítéletét követően. Az pedig szinte bizonyosra vehető, hogy a bécsi bankszámlán parkoltatott vagyon megmaradó részével - több mint 100 millió forinttal - minden további nélkül rendelkezhet majd a volt szocialista országgyűlési képviselő - olvasható a Napi Gazdaságban. Frissítés: "tiszta a lelkiismerete" - holott azt sem tudja, az micsoda Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese szerint "lelkiismerete tiszta, sem takargatni-, sem félnivalója nincs". A politikusbűnöző erről a TV2 Tények című műsorában beszélt pénteken. Annak ellenére, hogy állítása szerint nincs takargatnivalója, a pénz eredetéről nem beszélt. Elmondta ugyanakkor, az ügyben végig ártatlannak vallotta magát. Arról is szólt, korai arról beszélni, hogy visszatér-e politikusként, és arról is, hogy melyik pártban. Megjegyezte ugyanakkor az MSZP-re utalva, hogy oda nem léphet vissza, ahol egy éve volt. Simon azt mondta, őt nem értesítették a nyomozás lezárásáról. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Tényeknek csak annyit mondott, hogy a nyomozás június végéig tart, és meghosszabbítható. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/143275/




Megszüntették a nyomozást: jól elszámoltatták a szocikat a terézvárosi megbízási szerződések ügyében is


Bizonyítottság hiányában megszüntette az ügyészség a VI. kerületi önkormányzatnál kötött megbízási szerződések ügyében hűtlen kezelés miatt indult nyomozást - írta szombati számában a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére, Bagoly Bettinára hivatkozva. Gila Pál, Terézváros jogi képviselője a lapnak azt mondta: azonnal panaszt nyújtottak be a megszüntető határozat ellen. Szerinte elfogadhatatlan, ha a nyomozók nem találták meg a csatolt bizonyítékokat. A lap felidézte: az ügyvéd 2012 januárjában tett feljelentést az időközben elhunyt volt szocialista polgármester, Verók István idején kötött többtucatnyi tanácsadói és megbízási szerződés miatt. Gila Pál azt mondta: több esetben nyomát sem találták az elvégzett munkának, a megbízások gyakran az önkormányzatnál is ellátott feladatra vonatkoztak. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/142733/

1915. május 7. - A Lusitania feláldozása a háborús pszichózis kialakítása érdekében

Itt is megy az elszámoltatás !

Rövid bemutatás 1915. május 7-én egy német tengeralattjáró az ír partok előtt megtorpedózta a brit Cunard hajóstársaság RMS Lusitania nevű hajóját. Az elsüllyesztés következtében majdnem ezerkétszáz ember veszett oda, közöttük százegynéhány amerikai állampolgár is. Az eset nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a németellenes hangok felerősödjenek, melyek 1917-ben amerikai hadüzenethez vezettek. A Lusitania Sokáig az volt a hivatalos álláspont, hogy a brit Lusitania fegyvertelen személyszállító hajó volt, utasokat és törvényes rakományt szállított, tehát megtámadása bűncselekmény volt. Az igazság azonban, még ha csak évtizedekkel később is, de kiderült: a Lusitania számos alkalommal megsértette a hadijogot úgy, hogy felfegyverzett segédcirkáló volt hadijelvények nélkül, semleges, főleg amerikai zászlót húzott fel, tonnaszámra lőszert és egyéb dugárut csempészett, valamint amerikai utasokat használt „élő pajzsként”. Elsüllyesztésének körülményei azt valószínűsítik, hogy szándékosan dobták oda áldozatként, hogy a fenti tényeket nem ismerő nagyközönség felháborodását meglovagolva, Amerikát az antant oldalán belerángassák egy olyan háborúba, ahol aztán mindenki veszített, kivéve a hadikölcsönt folyósító bankárokat, valamint a hadianyagot eladó nagyiparosokat. Time-címlap 1972-ből: "Új bizonyíték a "provokálatlan" elsüllyesztésre, mely belerángatott minket a háborúba" Mivel a Lusitania-ügynek még száz év múltán is van kihatása, mivel az akkor alkalmazott módszereket a háborús pszichózis kialakítására napjainkban is alkalmazzák a háttérben állók, valamint a zsebükben lévő kormányzati emberek, ezért mindenképpen meg kell ismernünk az ügy részleteit. Mert aki nem tanul a történelemből, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt. Részletes leírás Woodrow Wilson, a legrosszabb elnökök egyike Ha valaki az amerikai történelem elnökeit tetteik alapján rangsorolja, biztos, hogy a legrosszabb elnökök közé helyezi Woodrow Wilsont (1913-17, 1917-21). Egyrészt ő volt az, aki aláírta a Szövetségi Jegybank (Federal Reserve, FED) 1913-as megalapítását létrehozó törvényt. A FED-ről ez az írás keretei között csak annyit, hogy megtévesztő neve ellenére nem a szövetségi kormányzat bankja, hanem egy ellenőrizetlen tulajdonosi körrel bíró magánbank, és ez bocsátja ki a hivatalos amerikai pénzt, a dollárt. Létrehozása óta a dollár fizetőértékének 98%-át (igen, kilencvennyolc százalékát) elveszítette. Aki többet akar megtudni erről a háttérhatalom kezében lévő szörnyről, nézze meg a „The American Dream” c. rajzfilmet, ami az interneten magyar felirattal is elérhető. Másfelől ő volt az, aki Amerikát hadba vitte azzal a szlogennel, hogy „Biztonságossá tegyük a világot a demokrácia számára.” A wilsoni demokráciaexport azóta számtalan felesleges háborúhoz vezetett, melyből a világ és persze Amerika mindig rosszabbul jött ki, mint ami az eredeti helyzet volt: elszabaduló infláció; egy mindent felemésztő, mindent befolyásoló katonai-ipari lobby (Military-Industrial Complex); a szabadságjogok folyamatos csorbítása a biztonság növelésével való hitegetés ürügyén. Semleges amerikai nép - elfogult amerikai vezetés Mai szemmel sokan készpénznek veszik a brit-amerikai barátságot, azonban a XX. század elején ez egyáltalán nem volt magától értendő, sőt… Hogy a német származású amerikaiak nem rokonszenveztek Nagy-Britanniával, az sejthető. Ugyanakkor sok amerikai ír származású volt, akik szintén nem zárták a keblükre a brit birodalmat. Figyelembe kell vennünk az 1845-52-es „an Gorta Mór”, a “Nagy Éhínség” kérdését. Ezen idő alatt kb. egymillió ír halt meg éhínségben és betegségben, további egymillió pedig kivándorolt, így a sziget lakossága 20-25%-kal csökkent. Mivel az írekre kényszerített angol törvények és megszorítások mindehhez hozzájárultak, érthető, hogy az ír származású amerikaiak, akiknek a nagyszülei vagy szülei még első kézből mesélhettek az éhínségről, nem kívántak a britek oldalán meghalni. 1916-ban pedig Írországban kitört a húsvéti felkelés. "Az írek bosszút állnak a Lusitaniáért, csatlakozz egy ír ezredhez!" Az egyéb származású amerikaiak sem rajongtak Nagy-Britanniáért. Emlékeztek a brit eljárásra a francia forradalom időszakából, ahol a brit flotta semleges, például amerikai hajók legénységét is elfogta, hogy emberveszteségét ún. press gang formájában, kényszerítéssel oldja meg. Ezenkívül sok amerikai emlékezett arra, hogy az 1812-es angol-amerikai háborúban az angolok felgyújtották New Yorkot, vagy hogy az 1861-65-ös polgárháborúban Nagy-Britannia pénzzel és hadianyaggal támogatta az Amerikai Könfoderált Államokat, illetve hogy nem olyan rég, az 1887-89-es szamoai válságnál amerikai, brit és német hadihajók kölcsönösen sakkban tartották egymást. Az amerikai nép semlegességi vágyával élesen szemben álltak a háttérhatalom emberei, valamint az általuk finanszírozott politikusok. Kikről is volt szó, hogy csak néhány nevet említsek! Walter Hines Page, az USA londoni nagykövete már közvetlenül a háború kitörése után, 1914. szeptember 3-án az sürgönyözte Wilson elnöknek, hogy “ebben az országban [Nagy-Britanniában] az az általános remény fejeződik ki, hogy sem az amerikai kormányzat, sem országunk [az Egyesült Államok] közvéleménye nem fog bármilyen békejavaslatra mint komolyra tekinteni, amelyiknek nem az a célja, hogy először is a német bürokráciát teljesen megsemmisítse.” Edward Mandell House (tiszteletbeli) ezredes, Wilson belső tanácsadója, aki részt vett a versailles-i szerződésekről és a Népszövetségről szóló megállapodás kidolgozásában, valamint 1919. május 30-án Párizsban részt vett azon a találkozón, ahol a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations / CFR) megalapítását eldöntötték. Cleveland Hoadley Dodge nagybefektető és bányaigazgató, Wilson 1902-es princetoni rektorrá való kinevezésének elintézője, 1912-es elnöki kampányának finanszírozója. Henry Morgenthau befektető, aki Wilsonnal 1911-ben, a Szabad Zsinagóga-társaság (Free Synagogue Society) ünnepi vacsoráján találkozott. 1912-ben pénzzel támogatta az elnöki kampányt, és 1913-16-ban amerikai nagykövet volt Törökországban. Bernard M. Baruch, Wall Street-i pénzember, 1916-tól Wilson elnök nemzetvédelmi és békefeltételekbeli tanácsadója, a Nemzetvédelmi Tanács Tanácsadó Bizottsága (Advisory Commission to the Council of National Defense) tagja, 1918-tól a Hadiipari Tanács (War Industries Board) elnöke, ami az USA gazdaságát mobilizálta a háború alatt. 1919-ben a párizsi békekonferencia stábjának tagja. Sir William George Eden Wiseman, a brit hírszerzés New York-i kapcsolata, aki később, 1929 és 1960 között a Kuhn, Loeb & Co. befektetési bankház üzlettársa lett. A tengeri hadviselés konvenciói 1914 őszén megtörténtek a hadüzenetek, megindultak az összecsapások nemcsak a szárazföldön, de a tengeren is. Fontos tehát, hogy ismerjük a tengeri hadviselésre vonatkozó hadiegyezmények idevágó részeit. Az 1856. évi, a tengeri jogrendre vonatkozó párizsi nyilatkozat 2. cikkelye kimondja, hogy „A semleges lobogó fedezi az ellenség áruját, a hadi dugáru kivételével.” A 3. cikkely kimondja, hogy „A semleges áru, a hadi dugáru kivételével, nem esik az ellenség zászlaja alatti zsákmányolás alá.” A 4 cikkely kimondja, hogy „A blokádnak abból a célból, hogy kötelező legyen, hatékonynak kell lennie, azaz olyan erőnek kell fenntartania, ami valóban elegendő annak megakadályozására, hogy az ellenség partját elérjék.” A brit kormányzat már a háború első hónapjaiban rendeletek sorát adta ki, melyben egyoldalúan megváltoztatta a dugáruk körét. Például az 1914. december 23-i rendelet II. jegyzéke szerint már az élelmiszer is dugárunak minősül. Ezen kívül a brit flotta elfogott és brit kikötőbe kényszerített semleges hajókat, áruikat pedig a legtöbb esetben egyszerűen elkobozta. A törvénytelenség két talán legszembetűnőbb példája álljon itt: A dán, azután amerikai tulajdonban lévő S.S. Hocking 1915. október 29-én hajózott ki New Yorkból a virginiai Norfolk, tehát egy másik amerikai kikötő felé, amikor egy brit cirkáló elfogta, és a kanadai Halifaxbe kényszerítette. A holland S.S. Hamborn 1915. október 27-én hajózott ki New Yorkból Kuba felé, azonban New Yorktól nyolcvanegy mérföldre egy brit cirkáló feltartóztatta, és a kanadai Halifaxbe kényszerítette. Az, hogy Nagy-Britannia éhségblokáddal próbálta meg ellenségét térdre kényszeríteni, nem először fordult elő. A francia forradalmi háborúk idején, 1793. június 8-án a brit kormányzat ugyanezt a módszer alkalmazta Franciaország ellen, csak akkor a valóban semleges Amerika ellenállt. Ahogyan Thomas Jefferson akkori amerikai külügyminiszter írta: „[Nagy-Britannia] valóban késztetést érezhet egy ellenséges nemzet kiéheztetésére, de nincs hozzá joga, hogy azt a mi kárunkra tegye, sem hogy minket annak eszközévé tegyen.” A brit éhségblokád nem csak az ellenséges és semleges, hanem a szövetséges országok ellen is irányult. Herbert Hoover későbbi amerikai elnök akkoriban azon dolgozott, hogy Belgiumba élelmiszer jusson. Memoárjában leírta, hogy a belgáknak élelmiszerhez való jutását Lord Kitchener brit hadügyminiszter, és különösen Winston Churchill, a brit Admiralitás első lordja élesen ellenezte, és Lloyd George pénzügyminiszter többé-kevésbé támogatta őket. A brit katonai vezetés úgy vélte, hogy ha a belgák éheznének, akkor gondot jelentenének a németeknek, és ez segítene a háború megnyerésében. 1914. november elején a brit kormány hadizónává nyilvánította az egész Északi-tengert, sok helyütt elaknásítva azt, ami arra kényszerített minden hajót, hogy brit kikötőbe hajózzon be, ott átvizsgálásnak vesse alá magát, és brit révkalauzt alkalmazzon az aknamezők kikerülésére. A fentiekből nem volt nehéz kitalálni, hogy Wilson miért tűrte mindezt. Vele ellentétben egy másik semleges ország, a szintén szenvedő Hollandia tiltakozott, rámutatva az összes brit lépésnek a hadikonvenciók egyes részeit sértő pontjaira. Mint azonban sokszor máskor a történelemben, a jogos tiltakozás megfelelő hadipotenciál nélkül csak üres szó maradt. Az amerikai zászló törvénytelen használata A brit kormányzat 1915. január 31-i hatállyal felhatalmazta a brit hajókat, hogy semleges, főleg amerikai zászlót vonjanak fel, hogy így kerüljék el a német tengeralattjárók általi támadásokat. Ezt a hadijogot sértő módszert a Lusitania is alkalmazta. 1915. februárjában House ezredes a Lusitanián utazott Amerikából Európába. Február 5-i naplóbejegyzésében ez áll: “Délután, amint megközelítettük az ír partot, felhúzták az amerikai zászlót. Nagy izgalmat keltett, és a hozzáfűznivalók és találgatások minden irányban kiterjedtek…” Február 6-i naplóbejegyzésében ez áll: “Megtudtam Mr. Beresfordtól, Lord Decies fivérétől, aki velünk kelt át, hogy Dow kapitány az előző éjszaka nagy aggodalomban volt, és megkérte őt, Beresfordot, hogy maradjon vele a hídon egész éjszaka. Azt várta, hogy megtorpedózzák, és ez volt az oka, hogy felvonta az amerikai zászlót (…) Nem voltam szemtanúja ennek, és képes vagyok azt mondani, hogy csak hallomásból tudtam meg.” Álljunk meg egy pillanatra! Az összes ember az utasoktól a kapitányig tudott az amerikai zászló felvonásáról, de pont ő, az elnöki tanácsadó nem, mert valahogy kimaradt ebből? Mennyi ennek a valószínűsége? Nem inkább arról volt szó, hogy elfordította a fejét, csak hogy ne kelljen ezt a súlyos hadijog-sértést észrevennie? A Lusitania első útja: New Yorkba érkezik 1907-ben A brit kereskedelmi hajók felfegyverzése Az 1907. évi Hágai VII. Konvenció engedélyezi kereskedelmi hajó felfegyverzését és hadihajóvá alakítását, azonban a 2. cikkely kimondja, hogy “A hadihajóvá átalakított kereskedelmi hajóknak azokat a külső jegyeket kell viselniük, melyek nemzetiségük hadihajóit megkülönböztetik.” Ilyesmi például a kereskedelmi lobogó bevonása, és a hadilobogó felhúzása. Az 5. cikkely kimondja, hogy “Minden egyes hadihajóvá alakított kereskedelmi hajónak be kell tartania hadműveletei során a háború törvényeit és szokásait.” Az egyik ilyen törvény és szokás például az, hogy az ellenséges hadihajót felszólítás nélkül meg lehet támadni és meg lehet semmisíteni. A brit kereskedelmi hajók felfegyverzése már a háború előtt megkezdődött. 1913. június 19-én a New-York Tribune-ben megjelent egy cikk “A britek ágyúkat szerelnek a Lusitaniára – Az óceánjáró hamarosan itt lesz, nagy haditengerészeti huzagolt lövegekkel telezsúfolva az oldalai felett” címmel. A cikk azzal folytatja, hogy “Az ok, ami miatt a remek óceánjáró, a Lusitania olyan hosszan késlekedik Liverpoolban, a bejelentés szerint az, hogy turbináit teljesen lecserélik, azonban a Cunard hivatalnokai ma elismerték a The Tribune tudósítójának, hogy (…) nagy erejű haditengerészeti huzagolt lövegekkel szerelik fel Angliának a személyszállító hajók felfegyverzéséről szóló új politikájával egyezően. Így amikor ez a nagyszerű hajó, a harmadik, melyet a kormányzat felfegyverzésre kiválasztott, legközelebb megjelenik New York kikötőjében [1913] augusztus vége körül, az első olyan brit kereskedelmi hajó lesz, ami több mint egy évszázad óta a Lower Bay-en felhajózik, fekete ágyúkkal az oldalán telezsúfolva. (…) Nagyon valószínű, hogy rögtön a turistaszezon végével a Mauretaniát Liverpoolba fogják hívni, átnézik és ágyúkkal szerelik fel. (…) A Dél-Amerikába menő postahajó most huzagolt lövegeket hordoz, és holnap az Aberdeen hajóstársaság Themistocles nevű hajója úgy hajózik ki a Temzéről Ausztrália felé, hogy a legújabb típusú ágyúkkal van felszerelve.” A háború kitörése után, 1914. szeptember 17-étől a Lusitania mind a Cunard, mind a brit Admiralitás hajójegyzékében mint felfegyverzett segédcirkáló szerepelt. Német ellenlépések A brit törvénytelenségek, valamint Wilsonnak a britek alá lovat adó passzivitása miatt Németország kutyaszorítóba került: vagy belenyugszik az éhség- és árublokádba, amivel biztosan elveszíti a háborút, vagy ellenlépéseket tesz, amivel nagy valószínűséggel összeütközésbe kerül az Egyesült Államokkal, és nagy valószínűséggel elveszíti a háborút. Az utóbbit választotta. 1915. február 4-én a német kormányzat kinyilvánította, hogy február 18-i hatállyal a Nagy-Britanniát és Írországot körülvevő vizek, valamint a La Manche-csatorna hadizónának minősül, ahol az ellenséges kereskedelmi hajókat el fogják pusztítani, még ha nem is mindig lehetséges a legénységet és az utasokat fenyegető veszélyt elkerülni. A semleges hajók is veszélynek lesznek kitéve a hadizónában, tekintettel arra, hogy a brit kormányzat január 31-én parancsot adott a semleges zászlókkal való visszaélésre; lehetetlen lesz elkerülni a semleges hajók elleni támadásokat, mert azokat összetévesztik az ellenségével. A Shetland-szigetektől északra, az Északi-tenger keleti részein, valamint egy legalább harminc tengeri mérföld széles zónában a holland partok mentén a hajózás veszélytelen. A briteknek több hónapos késéssel küldött, hervatag hangú jegyzékeivel szemben Wilson hat napon belül éles hangú jegyzéket küldött a német kormánynak. Az 1915. február 10-i amerikai dokumentum “arra kéri a császári német kormányzatot, hogy fontolja meg, mielőtt cselekszik, az ez az ország [az Egyesült Államok] és Németország közötti kapcsolat tekintetében való kritikus helyzetet, ami beállhat, ha a német tengerészeti erők a [német] Admiralitás által előrevetített politikát végrehajtják, és az Egyesült Államok bármely kereskedelmi hajóját megsemmisítik, vagy amerikai állampolgárok halálát okozzák.” Az utolsó tagmondatra hívnám fel a figyelmet: wilsoni értelmezés szerint ez nem a megsemmisített amerikai kereskedelmi hajókon utazó amerikaiakra vonatkozik, hanem úgy általában az amerikaiakra! A jegyzék így zárul: “Ha egy ilyen sajnálatos helyzet beállna, (…) az Egyesült Államok kormányzata rá lenne kényszerítve, hogy Németország császári kormányzatát haditengerészeti hatóságainak ilyen tetteiért szigorúan felelősségre vonja, és hogy bármilyen lépést megtegyen, melyek szükségesek lehetnek, hogy az amerikai életeket és vagyon megvédjék, és hogy az amerikai polgároknak biztosítsák, hogy elismert jogaikat teljes mértékben élvezzék a nyílt tengeren.” Németország tehát újfent kutyaszorítóba került: vagy hagyja, hogy akár egyetlen amerikai állampolgár jelenléte egy hadviselő fél, mondjuk Nagy-Britannia hajója fedélzetén támadhatatlanná tegye azt, és akkor biztos, hogy elveszíti az anyagcsatát és a háborút, vagy megtámadja a brit hajókat, és így nagy valószínűséggel amerikai állampolgárok halálát okozza, ami az Egyesült Államokkal való kapcsolatában “kritikus helyzetet” eredményezne, és amiért “szigorúan felelősségre vonnák”, ami a diplomáciai nyelvezet szerint hadba lépést jelent. Az utóbbit választotta. Hátha megölnek amerikaiakat… A német hadizóna-nyilatkozat után nem sokkal, 1915. február 12-én Winston Churchill, a brit Admiralitás első lordja levelet írt Walter Runcimannek, a Kereskedelmi Tanács elnökének, melyben kifejtette: „Fontos, hogy a semleges hajózást a partjainkhoz vonzzuk különösen abban a reményben, hogy az Egyesült Államokat hadba sodorjuk Németországgal… A mi részünkről akarjuk a hajóforgalmat: minél több, annál jobb, és ha közülük néhány bajba kerül, még jobb…” Ezenkívül a brit kereskedelmi hajók parancsot kaptak, hogy az őket megállítani akaró német tengeralattjárókat vagy lőjék szét, vagy, fegyverzet híján, gázolják le. Ez a hadijog megsértése volt, hiszen ezzel a kereskedelmi hajó haditevékenységet végzett. Winston Churchill „The World Crisis” c. könyvében a következőket írta: „Az első brit ellenlépés, amit a felelősségemre tettünk… a németek eltántorítása a felszíni támadástól. A lemerült tengeralattjárónak növekvő mértékben kellett víz alatti támadásra támaszkodnia, és ezáltal nagyobb kockázatot vállalnia, hogy semleges hajókat britnek néz, és semleges legénységet fullaszt vízbe, és ezáltal Németországot más nagyhatalmakkal háborúba keveri.” A „más nagyhatalmak” kifejezés egyértelműen az Egyesült Államokra vonatkozott. Utasok a Lusitania fedélzetén Figyelmeztetés az utolsó kifutás előtt Az utolsó kifutás előtt jó egy héttel, 1915. április 22-én a washingtoni német nagykövetség az Egyesült Államokban szerteszét, így New Yorkban is hirdetést adott fel. Ebben figyelmeztette az Atlanti-óceánon át utazni szándékozókat, hogy hadiállapot áll fenn Németország és szövetségesei, valamint Nagy-Britannia és szövetségesei között; hogy a Brit-szigetek körülötti vizek hadizónának minősülnek, ahol az ellenséges zászló alatti hajók megsemmisítésnek vannak kitéve, és hogy aki arra ellenséges hajón utazik, azt saját felelősségére teszi. 1915. május 1-én 6:00-kor a brit RMS Lusitania New Yorkból kifutott Liverpool felé. 8:30-kor az American Line hajóstársaság New York nevű hajója szintén elindult New Yorkból Liverpoolba. Felvetődik a kérdés, hogy mi volt olyan fontos több tucatnyi amerikainak, hogy az egy hétig tartó átkeléshez képest elenyésző két és fél órát nem tudták kivárni, hogy a semleges, tehát biztonságos amerikai hajón utazzanak, hanem mindenképpen arra a brit hajóra kellett felszállniuk nőkkel és gyerekekkel egyetemben, melyről tudni lehetett, hogy a németek meg fogják próbálni elpusztítani. Bár voltak olyan amerikai utasok, akik a német nagykövetség hirdetményének hatására a Cunard hajójáról átmentek az American Line hajójára, nem mindenki tett így. Kik voltak azok, akik maradtak, tehát akik szerint jó ötlet volt egy hadviselő fél hajóján utazni? Megfizetett egyének, akik vállalták a kockázatot, vagy egyszerűen felelőtlen felnőttek, akik ostoba módon gyerekeket is magukkal vittek? Ami a rakományt illeti, szinte az egész dugáru volt: kb. 1600 réz öntvényrúd, kb. 1200 háromhüvelykes gránát, kb. 5000 ládányi puskatöltény, ládánként 1000 tölténnyel. A szállítmányban kb. 10 tonnányi robbanóanyag volt. Ehhez jött még hozzá az április 30-án az S.S. Queen Margaretről áthozott rakomány, közte 200 ládányi puskatöltény. A rakományjegyzéket az amerikai vámhatóságnak meghamisítva adták le, mert általános brit szokás volt, hogy majd a kihajózás után néhány nappal pótlólagos rakományjegyzéket adjanak le, amikor a hajót már nem lehetett visszafordítani. George Vierick, aki a német nagykövetséget rávette a figyelmeztető hirdetmény feladására, felkereste Bryan amerikai külügyminisztert, és átadta neki a Lusitania korábbi útjainak rakományjegyzékeit, melyekből kiderült, hogy egy utat leszámítva, mindegyiken lőszert szállított. Ezenkívül közölte, hogy a Lusitania rakterébe éppen akkor pakolnak be hatmillió töltényt. Bryan megígérte, hogy megpróbálja rávenni az elnököt arra, hogy vagy figyelmeztesse az utasokat, vagy tiltsa el őket a Lusitanián való utazástól, azonban Wilson egyiket sem tette. A végzetes út 1914. szeptembere óta a brit Admiralitásnak megvolt a német haditengerészeti rejtjelkulcs, és 1915. februárja óta az angol és az ír partok mentén lévő elfogó és iránykereső állomások nemcsak a német haditengerészeti adások vételét tették lehetővé, hanem leadási irányuk meghatározást is. 1915. május 5-én Churchill John Fisherrel, a tengerészet első lordjával, valamint Oliver tengernaggyal, a haditengerészeti vezérkar főnökével tanácskozott. Az előttük fekvő térképen be volt jelölve a német U-20 és U-30, melyek közül az előbbi Írország déli része felé haladt, pontosan a Lusitania várható útvonala irányában. Oliver elmondta, hogy a tengerészeti vezérkar az U-20 tevékenysége miatt néhány brit cirkálót a körzetbe vezényelt. Churchill Fisherrel Ezen a kritikus ponton a brit Admiralitás hadinaplója megszakad, így nem tudni, hogy mi hangzott még el, azonban május 5-e 12:00 óra után röviddel az Admiralitás üzenetet küldött a Juno nevű brit hadihajónak, hogy feladatát hagyja abba, és térjen vissza Queenstownba. Rombolókat nem küldtek ki, és a Lusitaniát sem értesítették arról, hogy egyedül van, miközben az U-20 egyre közeledett. Schwieger főhadnagy, az U-20 parancsnoka Az U-20 több brit hajót is megtámadott. Például május 6-án 13:00-kor megtorpedózta a Centuriont, melynek legénysége emberveszteség nélkül hagyta el a hajót. Az első torpedó nem süllyesztette el a hajót, ezért a tengeralattjáró közvetlen közelről egy másodikat is kilőtt, azonban még így is egy óra húsz percbe tellett, amíg a Centurion elmerült. Schwieger főhadnagy, az U-20 parancsnoka feljegyezte, hogy a torpedói csaknem hatástalanok voltak bármely hajó ellen, amelynek a választófalait és vízzáró nyílásait megfelelően biztosították. A brit Admiralitás hírt kapott az U-20 támadásairól. Eddig az volt az eljárás, hogy védőkíséretet indítottak Milford Havenből Fastnet felé, ha tengeralattjáróknak csak a híre is ment, most azonban nem tettek ellenintézkedéseket. Május 7-e reggelén az Angliában tartózkodó House ezredesnek találkozója volt Grey brit külügyminiszterrel. House a naplójában a következőket jegyezte fel: “Egy óceánjáró elsüllyesztésének valószínűségéről beszéltünk, és megmondtam neki, hogy ha ezt tennék [a németek], a felháborodás vihara söpörne keresztül Amerikán, ami valószínűleg önmagában háborúba vinne minket.” Egy órával később House György királlyal volt a Buckingham-palotában. “Eléggé furcsa módon nekiálltunk annak a valószínűségéről beszélgetni, hogy Németország elsüllyesztene egy transzatlanti óceánjárót… Azt mondta [a király]: >>Tételezzük fel, hogy [a németek] elsüllyesztenék a Lusitaniát, amerikai utasokkal a fedélzeten…<<” 13:20-kor Schwieger főhadnagy füstöt pillantott meg. A megfigyelője visszajelzett, hogy vagy a Lusitaniáról, vagy a Mauretaniáról lehetett szó, melyek csapatszállításra szolgáló, felfegyverzett cirkálók voltak. 15:10-kor hétszáz méterről torpedót lőtt ki. Ezután a következőt jegyezte fel a tengeralattjáró naplójába: “Szokatlanul erőteljes robbanás történt nagyon erős füsttel (messze túlmegy a kéményfüstön). A torpedó robbanását bizonyára egy másodiknak (fűtőkazán vagy szén vagy lőpor?) kellett követnie. A szuperszerkezet a becsapódási pont és a híd felett széthasadt, tűz üt ki, a füst bebugyolálja a magas hidat. A hajó azonnal megáll, és kormányoldal [a hajó jobb oldala] felé megdől, egyidejűleg az orránál elmerül. Úgy tűnik, mintha a hajó mindjárt felborulna. Nagy felfordulás bőséggel van a fedélzeten; a csónakokat előkészítik, és néhányukat leengedik a vízre. Néhány csónak, teljesen telepakolva, vagy orral, vagy farral ér először vizet, és azonnal elmerül…” A Lusitania mindössze tizennyolc perc alatt elsüllyedt. A torpedó nem robbantotta be az 1. sz. kazánházat, azonban attól előre valami szétfeszítette a hajó orrának alját: lehet, hogy a Bethlehem Steel Company háromhüvelykes gránátjai, vagy a hatmilliónyi puskatöltény. Az összes búvár, aki valaha volt lent a roncsnál, egyhangúlag arról tanúskodott, hogy az orr-részt egy hatalmas belső robbanás vetette szét. 14:15-kor Coke brit tengernagyhoz eljutott a Lusitania SOS-jelzése. Parancsot adott, hogy a Juno, ami 12:00-kor érkezett meg a kikötőbe és még fel volt fűtve, azonnal forduljon vissza. Oliver tengernagy némileg 15:00 előtt kapta meg a jelentést, amit átvitt Lord Fishernek, aki nyugodtnak tűnt a hír hallatán. Fisher, arra hivatkozva, hogy a Junót alkalmatlanság kitenni tengeralattjáró általi támadásnak, parancsot adott a visszafordulásra, bár a Juno már látta a túlélőket. Az első mentőhajók csak két óra múlva értek a helyszínre. A Lusitania, az U-20 és a Juno pozíciója az elsüllyesztés pillanatában Az igazság elfedése A nemzetközi felháborodás közepette megkezdődött az igazság elfedése. A brit Admiralitás Turner kapitányt, a Lusitania parancsnokát tette felelőssé a történtekért. Lord Mersey, a vizsgálóbizottság bírája levelet kapott egy magas beosztású admiralitásbeli hivatalnoktól, hogy “politikailag célszerűnek vélik, hogy a legkiemelkedőbb mértékben Turner kapitányt, a Lusitania parancsnokát okolják a katasztrófáért.” Wesley Frost, a queenstowni amerikai konzul minden egyes amerikai túlélőtől tanúvallomást szerzett be, amit mind a State Departmentnek (amerikai külügyminisztérium), mind a londoni Kereskedelmi Tanácsnak továbbított, azonban közülük egyet sem használtak fel sem a brit, sem az amerikai vizsgálat során. További érdekesség, hogy a brit Kereskedelmi Tanácsnak küldött összes vallomás, amit a legénység tett, eltűnt az irattárból tizenhárom kivételével. Ez a tizenhárom viszont mintha egy kaptafára készült volna: a torpedóbecsapódást a hajó közepére vagy farára teszik, és mindegyik vallomás ezekkel a mondatokkal kezdődik: “A hajózás idején a hajó jó rendben, jó állapotban. A jármű fegyvertelen volt, és sem az ellenség elleni támadásra, sem védekezésre nem voltak fegyverei, és ilyen felszerelést soha nem hordott. New York elhagyása előtt mentőcsónak-gyakorlatot tartott.” Lord Mersey időközben rájött, hogy félrevezették, és felmentette Turner kapitányt, azonban az ítélet többi része megegyezett a brit kormányzat álláspontjával: a Lusitanián nem volt robbanóanyag, és sem dugárut, sem csapatokat nem szállított. Lord Mersey az ítélethozatal után elutasította a tiszteletdíját, és soha többé nem vállalt bírói szerepet. A Lusitania-ügyről ezt mondta gyerekeinek: “Átkozottul piszkos dolog volt.” Az Egyesült Államokban szintén ez játszódott le: Wilson elnöknek a dokumentumok a kezében voltak, azonban azokat “Csak az Egyesült Államok elnöke nyithatja fel” felirattal lepecsételte, azután az amerikai pénzügyminisztérium irattárába küldte. Bryan amerikai külügyminiszter eközben szélmalomharcot vívott. Még 1915. április 23-án ezt írta Wilsonnak: “Javasoltuk az élelmiszer átengedését, valamint a kereskedelmi hajók elleni torpedótámadások felhagyását. Németország hajlandónak mutatkozott a tárgyalásra, azonban Nagy-Britannia a javaslat megfontolását elutasította. Attól tartok, hogy az egyik elítélését és a másikkal kapcsolatos hallgatást egyesek mint elfogultságot fogják értelmezni.” 1915. május 9-én, tehát a Lusitania elsüllyesztése után két nappal így írt: “Németországnak joga van a szövetségeseknek [az antantnak] menő dugárut megakadályozni, és egy olyan hajó, ami dugárut visz, nem szabadna, hogy utasokra támaszkodjon azért, hogy a támadástól megvédje magát – ez olyan, mintha nőket és gyerekeket helyeznének egy hadsereg elé. Ön [Wilson] egy másik csatolt kivágásból látni fogja, hogy a rakományjegyzék 4200 ládányi töltényt és 152 400 dollárnyi [2015-ös árfolyamon kb. 3,5 millió dollárnyi] lőszert mutat. Mr. Lansingtől [külügyi jogi tanácsadó, később külügyminiszter] múlt éjjel megtudtam, hogy a Lusitania lőszert vitt (…)” Lansing (b) Wilson (j) társaságában a következő háborút kirobbantó versailles-i egyezkedésen Mivel érveit Wilsonon nem erőltethette keresztül, ezért 1915. június 8-án lemondott. Lemondólevelében így írt: “Miért engedjük amerikai állampolgároknak, hogy háborúba sodorhassák hazájukat csupán azért, mert ők a hadviselők hajóin kívánnak utazgatni, holott tudják, hogy a hajó veszélyes hadizónát szel keresztül?” Utóda Robert Lansing lett, aki egy 1915. július 11-i memorandumban kimondta, hogy “nem szabad megengedni, hogy Németország megnyerje ezt a háborút.” A békevágy azonban olyan erős volt az amerikai átlagemberek körében, hogy a hadüzenetet csak 1917-re sikerült keresztülerőltetni. Az igazság napvilágra kerül 1940-ben Amerika hasonló helyzetben volt, mint 1915-ben. 1940. január 21-én Franklin D. Roosevelt elnök megkérte, hogy hozzák fel neki Wilson elnök paksamétáját a pénzügyminisztériumból. Így jutott el FDR-hez a Lusitania eredeti rakományjegyzéke. 1965-ben a State Department több titkosítást is feloldott. 1972. október 13-án a LIFE magazinban egy hosszabb cikk jelent meg a Lusitania-ügyről, melyben – többek között – az 1950-es évekig titkolt, valódi rakományjegyzék is szerepel, benne tüzérségi gránátokkal és egyéb lőszerrel. Hogy az Ön gyermekét ne rángathassák háborúba… Akárcsak más eseményeknél, mint például a Tonkin-öbölbeli incidensnél, az igazság mindig kiderül, azonban sajnos csak évek, sőt évtizedek múltán. Éppen ezért Önre, az olvasóra hárul a feladat, hogy családtagjait és ismerőseit tájékoztassa. Ha felvilágosító munkával el tudjuk érni, hogy magyar, amerikai, vagy egyéb nemzetiségű fiatalokat nem lehessen háttérhatalmi manipulációval háborúba rángatni, akkor azzal a leghasznosabb örökséget adjuk át a következő generáció számára. (Hidra) Források The Lusitania Sinking by Colin Simpson After 57 years, some fascinating and long-suppressed facts about the torpedoing that dragged the U.S. toward war. LIFE, Vol. 73 No. 15, Oct. 13, 1972 58. oldal New-York Tribune, Thursday, June 19, 1913 British mount guns on the Lusitania – Liner to Be Here Soon with Big Naval Rifles Bristling Over Her Sides. [By Cable to The Tribune] The life and letters of Walter H. Page by Burton J. Hendrick To the President American Embassy, London, Sep. 3, 4 A.M. Declaration Respecting Maritime Law. Paris, 16 April 1856 Convention (VII) relating to the Conversion of Merchant Ships into War-Ships. The Hague, 18 October 1907 I., II. Proclamation December 23, 1914. Revising the List of Articles to be treated as Contraband of War Schedule II The Works of Thomas Jefferson in Twelve Volumes. Federal Edition. Collected and Edited by Paul Leicester Ford. Thomas Jefferson to Thomas Pinckney, September 7, 1793, with Copy Philadelphia, Sept. 7, 1793. American rights & British pretensions on the seas; by William Bayard Hale The Memoirs of Herbert Hoover Years of Adventure (1874-1920) 162. oldal Foreign Relations, 1915, Supplement File No. 811.0151/33 The Secretary of State to the Ambassador in Great Britain (Page) [Telegram] 1105. Washington, February 10, 1915 The intimate papers of Colonel House arranged as a narrative by Charles Seymour Author: House, Edward Mandell, 1858-1938 American Flag on the Lusitania 361. oldal German Admiralty’s Declaration 4 February 1915 Strict Accountability Woodrow Wilson February 10, 1915 Twelve American Wars: Nine of Them Avoidable by Eugene G. Windchy R.M.S. Lusitania – 90th Anniversary Last New York Sailing – May 1, 1915 Destruction – May 7, 1915 The intimate papers of Colonel House arranged as a narrative by Charles Seymour Author: House, Edward Mandell, 1858-1938 432. oldal The memoirs of William Jennings Bryan April 23, 1915 397. oldal The memoirs of William Jennings Bryan May 9, 1915 398. oldal Secret of the Lusitania: Arms find challenges Allied claims it was solely a passenger ship by Sam Greenhill Updated: 01:16 GMT, 20 December 2008
Forrás: https://kuruc.info/r/9/142938/
Time-címlap 1972-ből: "Új bizonyíték a "provokálatlan" elsüllyesztésre, mely belerángatott minket a háborúba"
Forrás: https://kuruc.info/r/9/142938/



Churchill Fisherrel




Tanulmányok ::


2014. augusztus 2. 09:41 1964. augusztus 2. és 4. - A Tonkin-öbölbeli USS Maddox-incidens(ek)

Rövid bemutatás 1964. augusztus 2-án a vietnami Tonkin-öbölben jelfelderítést végző USS Maddox romboló harcba keveredett három észak-vietnami torpedónaszáddal, melybe később amerikai vadászbombázók is bekapcsolódtak. Két nappal később, augusztus 4-én újabb, állítólagos összecsapásra került sor, mégpedig a USS Maddox és a USS Turner Joy, valamint észak-vietnami torpedónaszádok között. Bár amerikai kormánykörök sejtették vagy tudták, hogy ez utóbbival kapcsolatban a bizonyítékok erősen kétségesek, azt a Kongresszus elől eltitkolták. A Kongresszusa rövid időn belül elfogadta a Tonkin-öbölbeli határozatot, ami felhatalmazta Johnson elnököt, hogy bármely délkelet-ázsiai országnak segítséget nyújtson kommunista agresszió elhárítására. 2003-ban Robert S. McNamara, a vietnami háború idején amerikai védelmi miniszter beismerte, hogy a második Tonkin-öbölbeli incidens nem történt meg. 2005-ben a Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency / NSA) egyik belső történeti tanulmányának minősítését feloldották. A nyilvánosságra hozott tanulmány szerint az amerikai hajók valószínűleg „tonkini szellemekre”, azaz hamis radarképekre lőttek, mert akkor ott semmiféle észak-vietnami haditengerészeti egység nem volt jelen. Részletes leírás 1954-ben sor került a Franciaország és Vietnam közötti, első indokínai háborút lezáró genfi megállapodás aláírására; az Egyesült Államok ugyan részt vett a tárgyalásokon, de a megállapodást nem írta alá. A megállapodás többek között ideiglenes tűzszüneti vonalról, két éven belüli választásról, valamint más országok politikai és katonai beavatkozásának tilalmáról szólt. 1961-re Diem dél-vietnami elnök a déli lakosság egyes rétegei között jelentős ellenszenvet vívott ki, beleérve néhány buddhistát, akik ellenezték Diem katolikus támogatóinak hatalmát. Miután az ígért választásokra kampányoló Vietminh-aktivistákat elnyomta, Diemnek növekvő, kommunista vezetésű felkeléssel kellett szembenéznie. Kezdetben Kennedy amerikai elnök támogatta azt a politikát, hogy Diem részére katonai tanácsadókat küldjenek, azonban véleményét később kezdte megváltoztatni, mert úgy vélte, hogy a saigoni kormányzat képtelen és kelletlen ahhoz, hogy a szükséges reformokat megtegye; ez végül 1963. november az amerikai kormányzat által támogatott puccshoz és Diem halálához vezetett. Nem sokkal az ellene 1963 novemberében elkövetett merénylet előtt, Kennedy megkezdte az amerikai erők korlátozott hazahívását. Lyndon B. Johnson Az alelnökből lett elnök, Johnson nézetei szintén összetettek voltak, azonban a katonai eszkalációt - a terjeszkedő szovjet politika elleni feltartóztatás (containment) hidegháborús politikája keretében - támogatta. Ezen kívül Washingtonban tartottak az ún. Dominó-elvtől, azaz hogy Délkelet-Ázsia országai egymás után kommunistává válnak. Kennedy meggyilkolása után Johnson még több amerikai csapatot vezényelt a saigoni kormányzat támogatására. 1961-ben a Központi Hírszerző Ügynökség (Central Intelligence Agency / CIA) hozzálátott egy Észak-Vietnam elleni, szigorúan titkos fedett művelethez, az Operation Plan 34-Alpha-hoz. A művelet Észak-Vietnam elleni ügynökcsoportok bejuttatását, légifelderítést, valamint haditengerészeti szabotázsműveleteket tartalmazott, melyeket később összekapcsoltak a DESOTO-járőrökkel. Ezt a jelfelderítési járőrt eredetileg 1962 áprilisában a USS De Haven folytatta a Kínai Népköztársaság partjainál; a program innen kapta a DEHAVEN Special Operations off TsingtaO (röviden: DESOTO-járőr) nevet. A jelfelderítő járőrözés válaszlépés volt a kínai kommunista kormányzat intézkedésére, miután Peking újraértelmezte a hazai víz fogalmát, kiterjesztve azt a partjai előtt lévő szigetek és a szárazföld közötti vízfelületre is. Néhány hónappal később, 1962 decemberében hasonló járőrözés kezdődött Vietnam partjainál is. 1964-ben a programot az amerikai védelmi minisztériumhoz tették át, és azt a Katonai Segítségnyújtás Parancsnoksága - Vietnami Tanulmányok és Megfigyelések Csoportja (Military Assistance Command, Vietnam Studies and Observations Group / SOG) folytatta. A fedett művelet haditengerészeti részének vonatkozásában, feltűnés nélkül Tjeld-osztályú gyors járőrnaszádokat vásároltak Norvégiától, és azokat Dél-Vietnamba vitték. Bár a személyzet dél-vietnami haditengerészekből állt, minden bevetés jóváhagyása a hawaii Honoluluban székelő Csendes-óceáni Parancsnokság főparancsnokától jött, aki viszont a parancsait a Fehér Házból kapta. Miután a partvonal elleni támadások megkezdődtek, Hanoi a genfi megállapodást felügyelő Nemzetközi Ellenőrzési Bizottságnál panaszt nyújtott be, azonban az USA tagadta, hogy a támadásokban részt vett volna. Négy évvel később azonban McNamara amerikai védelmi miniszter a Kongresszusnak elismerte, hogy amerikai hajók tényleg együttműködnek dél-vietnami hajókkal, amikor azok Észak-Vietnamot támadták. A USS Maddox, bár tudott a műveletekről, azokban közvetlenül nem vett részt, ugyanis az incidens előtt az Operations Plan 34-Alpha keretében, egy másik feladatot látott el. Az észak-vietnami Hon Me- és Hon Ngu-szigeten lévő létesítmények elleni támadást megelőző éjszaka, a SOG egy hosszú időre szánt, fedett ügynökcsoportot indított Észak-Vietnamba, amit az észak-vietnamiak szinte nyomban elfogtak. Ezen kívül az már a második éjszaka volt, hogy thai zsoldosok által vezetett, a CIA által pénzelt laoszi vadászbombázók Észak-Vietnam délnyugati részén határőrőrsöket támadtak. A hanoi kormányzat valószínűleg azt feltételezte, hogy mindezek egy összehangolt terv részei, hogy az Észak-Vietnam elleni katonai akciót kiszélesítsék. 1964. augusztus 2. - az első támadás 1964. július 31-én a USS Maddox (DD-731) megkezdte a jelfelderítési adatok gyűjtését a Tonkin-öbölben. A Maddoxnak parancsa volt, hogy legalább nyolc mérföldre (13 km) maradjon Észak-Vietnamtól, és legalább négy mérföldre (6 km) a Hon Nieu-szigettől. Amikor a SOG-kommandó a Hon Nieu-sziget elleni rajtaütést végrehajtotta, a Maddox a megtámadott területtől 120 mérföldre (190 km) volt. Az USS Maddox romboló Augusztus 2-án a Maddox rádión jelentette, hogy az észak-vietnami partoktól 28 mérföldre (45 km), nemzetközi vizeken három észak-vietnami P-4 torpedónaszád támadja. A Maddox azt állította, hogy egy torpedótámadást kikerült, és ágyútűzzel a torpedónaszádokat meghátrálásra kényszerítette. A USS Ticonderoga (CVA-14) négy F-8 Crusader sugárhajtású repülőgépet indított, melyek a visszavonuló P-4-eket megtámadták, és azt állították, hogy közülük egyet elsüllyesztettek, egyet súlyosan megrongáltak. A Maddox, melyet csak egyetlen nehézgéppuska-lövedék talált el, a dél-vietnami vizekre húzódott vissza, ahol a USS Turner Joy romboló csatlakozott hozzá. Az észak-vietnamiak azt állították, hogy a Maddoxot egy torpedó eltalálta, és hogy egy amerikai repülőgépet lelőttek. A NSA egyik belső történeti tanulmánya szerint viszont augusztus 2-án 15:00-kor Herrick kapitány, a Maddox parancsnoka parancsot adott az ágyúkezelőknek, hogy nyissanak tüzet, ha a naszádok tízezer yardon (9100 méter) belül közelítenek. Körülbelül 15:05-kor a Maddox három lövést adott le, hogy a kommunista naszádokat elriassza. Ezt a cselekményt a Johnson-kormány sohasem jelentette, és ahhoz ragaszkodott, hogy az észak-vietnami naszádok tüzeltek elsőként. Amikor harcba lépett, a Maddox a Hon Me-sziget felé közeledett, három-négy mérföldre (6 km) a tizenkét mérföldes (19 km) sávon belül, amit Észak-Vietnam magának igényelt; ezt a területi határt az Egyesült Államok nem ismerte el. Az összecsapás után Johnson elnök parancsot adott a Maddoxnak és a Turner Joy-nak, hogy világos nappal végezzenek befutásokat észak-vietnami vizekre, így tesztelve a tizenkét mérföldes (19 km) határt, valamint az észak-vietnamiak határozottságát. Ezek az észak-vietnami felségvizekre való befutások egybeestek a dél-vietnamiak által végrehajtott partvidéki rajtaütésekkel, és azokat Észak-Vietnam - ami az 1964. augusztus 2-i harcérintkezést hivatalosan elismerte - összehangolt műveletekként értelmezte. Mások, mint Sharp admirális, a honolului parancsnokság parancsnoka fenntartották véleményüket, hogy az amerikai cselekvés nem provokálta ki az augusztus 2-i reakciót. Az admirális állítása szerint az észak-vietnami radar a Maddoxot folyamatosan letapogatta, ezért az észak-vietnamiak tudtak arról, hogy a romboló ténylegesen nem támadta Észak-Vietnamot, ennek ellenére Hanoi (vagy egy helyi parancsnok) mégis a Maddox megtámadása mellett döntött. Phung The Tai észak-vietnami tábornok a későbbiekben azt állította, hogy a Maddoxot július 31-e óta letapogatták, és hogy az augusztus 2-án halászhajókat támadott meg, ami arra kényszerítette az észak-vietnami haditengerészetet, hogy visszavágjon. Sharp azt is megjegyezte, hogy a Maddoxnak parancsot adtak, hogy Észak-Vietnam partjaitól nyolc mérföldnyire (13 kilométer) maradjon, ami a hajót nemzetközi vizekre helyezte, mert Észak-Vietnam csak öt mérföldnyi (8 km) tengeri határt igényelt magának. Ezen kívül korábban sok ország, a világon mindenfelé hasonló feladatot hajtott végre; a USS John R. Craig (DD-885) például korábban hasonló körülmények között, szintén felderítési adatgyűjtő feladat után, incidens nélkül tért vissza. 1964. augusztus 4. - a második, állítólagos támadás Augusztus 4-én a Maddox és a Turner Joy egy újabb DESOTO-járőrt indított Észak-Vietnam partjainál azért, hogy az első incidens után a tekintélyt megőrizzék. Ezúttal azt a parancsot kapták, hogy 11 mérföldnél (18 km) ne menjenek közelebb az északi partokhoz. Este és kora reggel zord időjárási körülmények között, a viharos tengeren a rombolók radar-, szonár- és rádiójeleket fogtak, melyekről úgy hitték, hogy az északi haditengerészet egy újabb támadását jelzik. Mintegy négy órán keresztül a két romboló a radarok által jelzett célpontokra tüzelt, valamint az ellenségről szóló elektronikus és vizuális jelentések tükrében vadul manőverezett. Az amerikai haditengerészet állításaival szemben, hogy két támadó torpedónaszádot elsüllyesztettek, az állítólagos harcérintkezés helyszínén nem voltak roncsok, halott észak-vietnami tengerészek, vagy bármilyen fizikai bizonyíték. Washingtoni idő szerint 01:27-kor Herrick kapitány sürgönyt küldött, melyben megerősítette, hogy a támadás lehet, hogy nem is történt meg, és lehet, hogy észak-vietnami járművek ténylegesen nem is voltak a területen: „A tevékenység áttekintése sok jelentett harcérintkezést és torpedóindítást kétséges színben tüntet fel. Bizarr időjárási hatások a radaron, valamint túlbuzgó szonárkezelők lehetnek sok jelentés okai. A Maddox tényleges vizuális észlelést nem tett. Teljes kiértékelést javaslok, mielőtt további cselekvés történik.” Egy órával később Herrick újabb sürgönyt küldött, kijelentve: „Az egész akció sok kétséget ébreszt, kivéve a nyilvánvaló rajtaütést a kezdet kezdetén. Nappali, repülőgép általi, átfogó felderítést javaslok.” A megerősítéssel kapcsolatos kérésre válaszaként, washingtoni idő szerint 16:00 körül Herrick sürgönyzött: „Az akció részletei megtévesztő képről árulkodnak, habár az biztos, hogy az eredeti rajtaütés bona fide [jóhiszeműen megtörténtnek vélt] volt.” Washingtoni idő szerint 18:00-kor Herrick megint sürgönyözött, ezúttal kijelentve: „Az első, a Maddoxhoz közelítő naszád valószínűleg torpedót indított a Maddoxra, amit hallottunk, de nem láttunk. Az összes további, Maddox elleni torpedókról szóló jelentés kétséges, és azt gyanítjuk, hogy a szonárkezelő a hajó saját propellerzaját hallotta.” Az Egyesült Államok közvetlen válasza Az augusztus 4-i incidenst követően harminc percen belül Johnson elnök megtorló támadásokról döntött. Ugyanazon a napon forródróton felhívta Moszkvát, és biztosította a szovjeteket, hogy nincs szándékában szélesebb háborút nyitni Vietnamban. Röviddel éjfél előtt Johnson elnök rádióbeszédet tartott, melyben leírta az észak-vietnami hajók támadását a két amerikai hadihajó, a USS Maddox és a USS Turner Joy ellen, és felhatalmazást kért katonai válaszadásra. Johnson beszéde megismételte azt a motívumot, ami Hanoit/Ho Chi Minht agresszorként ábrázolta, és így az USA-t elfogadhatóbb, védekező állásba helyezte. Johnson arra is utalt, hogy a támadások a nyílt tengeren, azaz nemzetközi vizeken történtek. Hangsúlyozta elkötelezettségét mind az amerikai nép, mind a dél-vietnami kormányzat felé, és arra is emlékeztette az amerikaiakat, hogy nincs benne háborús vágy. Beszéde alapos vizsgálata azonban felfedi, hogy elhallgatta a nyílt háborúskodásra tett előkészületeket, és nem tárta fel a már végrehajtott, fedett szárazföldi és légi akciók természetét és kiterjedtségét. A szavak és a tettek között tehát szakadék húzódott. Augusztus 5-én, azaz másnap kora reggel Johnson a nyilvánosság előtt megtorló intézkedésekre adott parancsot, kijelentve: „Minden amerikai elhatározását, hogy a dél-vietnami néppel, valamint a dél-vietnami kormányzattal szembeni teljes elkötelezettségünket véghezvigyük, ez a felháborító tett [a Maddox elleni támadás] meg fogja kettőzni.” 10:40-kor amerikai repülőgép-hordozókról indított repülőgépek négy észak-vietnami torpedónaszád-bázist, valamint egy Vinhben lévő olajtároló létesítményt bombáztak. A háborús pszichózis kialakítása Johnson augusztus 4-i beszéde a szerkesztők elismerését váltotta ki. A New York Times így írt: „Az elnök tegnap este komor tényekkel lépett az amerikai nép elé.” A Los Angeles Times sürgette az amerikaiakat, hogy „nézzenek szembe a ténnyel, hogy a kommunisták azzal, hogy amerikai hajókat nemzetközi vizeken megtámadtak, az ellenségeskedést maguk szélesítették ki.” Augusztus 5-én a Washington Post főcímben hozta: „Amerikai repülőgépek Észak-Vietnamot támadták a második, rombolóink elleni támadás után; a lépést az új agresszió megállítására tették”. Ugyanezen a napon a New York Times jelentette: „Johnson elnök megtorló cselekvést rendelt el ágyúnaszád- és bizonyos támogató létesítmények ellen Észak-Vietnamban, miután a Tonkin-öbölben amerikai rombolókat újbóli támadások értek.” Egész augusztusban különféle médiafelületek, beleértve a Time-ot, a Life-ot, valamint a Newsweeket, a Tonkin-öbölbeli incidensről cikkeztek. A Time így jelent meg: „A sötétségen át, nyugatról és délről… a behatolók vakmerően száguldottak… legalább hatan… automata fegyverekkel tüzet nyitottak a rombolókra, ezúttal egészen 2000 yard közelségből.” A Time kijelentette, hogy „Sharp [admirális] fejében nem volt kétséges, hogy az USA-nak most már válaszolnia kell erre a támadásra”, és hogy a kormányban az incidenssel kapcsolatban sem vita, sem zavarodottság nem volt.” A kongresszusi határozat Miközben Johnson elnök végső határozati javaslatát fogalmazták, Wayne Morse szenátor kísérletet tett, hogy felhívja a figyelmet a USS Maddox-szal történt incidens lehetséges hamis adataira. Morse szenátor állítólag hívást kapott egy névtelen informátortól, aki arra ösztökélte, hogy a Maddox hajónaplóját vizsgálja meg - ezek a hajónaplók ugyanis nem voltak elérhetők azelőtt, mielőtt Johnson a határozati javaslatát a Kongresszus elé terjesztette. A határozattal kapcsolatban Morse vitába szállt a Kongresszussal, kijelentve, hogy az Egyesült Államok által tervezett válaszlépés az alkotmány keretein kívül esik, és az háborús tevékenység, semmint védelmi tevékenység volt. Augusztus 7-én kevesebb, mint kilenc óra (!) bizottsági fontolgatás és törvényhozási vita után, a Kongresszus elfogadta a 1145 sz. közös határozatot (H.J. RES 1145), mely felhatalmazta az elnököt, hogy tegyen meg minden lépést, beleértve a fegyveres erők alkalmazását, hogy a Délkelet-ázsiai Kollektív Védelmi Szerződés (Southeast Asia Collective Defense Treaty / SEATO) bármely tagját vagy részesét, mely szabadsága érdekében segítségnyújtást igényel, segítségnyújtásban részesítsen. (Az 1954 és 1977 között fennállt SEATO a NATO-hoz hasonló szervezet volt). Az Képviselőházban egyhangú volt a támogatás; a Szenátusban csak két szenátor, az oregoni Wayne Morse és az alaszkai Ernest Gruening szavazott nemmel. Utólagos kétségek és beismerés Még 1964. augusztus 4-e éjszakáján, amikor bizonyítékok után kutattak, és amikor Johnson szónoklatot tartott az amerikai közvéleménynek az incidensről, a feljegyzett üzenetek azt mutatták, hogy sem Johnson elnök, sem McNamara védelmi miniszter nem volt biztos, hogy támadás történt. Sőt, McNamara később úgy tanúskodott, hogy még aznap délután, a Pentagonba való visszatérése után olvasta a legújabb üzenetet a Maddox kapitányától, hogy az egész támadás bizonyítékai meglehetősen kétségesek. Ennek ellenére nem hívta fel azonnal Johnson elnököt, hogy elmondja neki azt, hogy a megtorlás alapja kérdésessé vált. Ha Johnsont pontosan tájékoztatták volna Herrick üzenetéről, talán részletesebb tájékoztatást követelt volna, mivel még korábban, alelnöksége idején négy különböző alkalommal elutasította McNamara és más tanácsadók javaslatát, hogy Észak-Vietnamot bombázzák. Jó pár héttel a Tonkin-öbölre vonatkozó határozat elfogadása után, egy megbeszélés során McNamara Johnson elnöknek kétségét fejezte ki, hogy a támadás megtörtént-e. Ezt a beszélgetést csak 2001-ben hozták nyilvánosságra. 1965-ben Johnson egy magánbeszélgetésen megjegyezte: „Hát ahogyan én látom, haditengerészetünk arrafelé lehet, hogy bálnákra lőtt”. 1981-ben Herrick kapitány és Robert Scheer újságíró újra megvizsgálta Herrick hajónaplóját és megállapította, hogy az augusztus 4-i torpedótámadásról szóló jelentés, melyről Herrick azt állította, hogy megtörtént, valójában megalapozatlan volt. James Stockdale repülőőrnagy az állítólagos támadás során a Maddox felett repült. 1984-ben, Love and War c. könyvében így írt: „Páholyból néztem azt az eseményt, és rombolóink csak fantomcélokra lőttek – nem voltak ott járőrhajók… Nem volt ott semmi, csak fekete víz és amerikai tűzerő.” Miután észak-vietnami fogságba esett, ez a tudás súlyos tehertétellé változott, mert attól tartott, hogy az észak-vietnamiak idővel kicsikarják belőle, hogy mit tud a második incidensről. 1995-ben Vo Nguyen Giap nyugalmazott vietnami védelmi miniszter, McNamara amerikai korábbi védelmi miniszterrel találkozva az augusztus 2-i támadást elismerte, azonban azt tagadta, hogy augusztus 4-én észak-vietnami ágyúnaszádok amerikai rombolókat támadtak meg. Robert S. McNamara 1999 őszén a CIA nyugalmazott műszaki főigazgatója, S. Eugene Poteat azt írta, hogy 1964. augusztusban felkérték annak megvizsgálására, hogy a Maddox radarkezelőjének jelentése valódi torpedónaszád-támadást tartalmazott, vagy az csak képzelődés volt. Az időponttal, az időjárással és a felszíni feltételekkel kapcsolatban több információt kért, azonban több részlet nem érkezett. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a kérdéses éjszakán nem voltak torpedónaszádok, és hogy a Fehér Házat csak az érdekelte, hogy a támadás hírét megerősítésék, nem pedig az, hogy ilyen támadás nem is volt. A 2003-as The Fog of War c. dokumentumfilmben McNamara korábbi védelmi miniszter elismerte, hogy az augusztus 4-i támadás sohasem történt meg. 2000/2001-ben Robert J. Hanyok, az NSA történésze cikket írt, melyben arra a következtetésre jutott, hogy az NSA szándékosan eltorzított hírszerzési jelentést adott át a politikai döntéshozóknak az 1964. augusztus 4-i incidensről. A cikk alapjául szolgáló jelentést azonban nem hozták nyilvánosságra, mert a politikai döntéshozók attól tartottak, hogy azt a közvélemény párhuzamba állítja azzal a hírszerzési jelentéssel, amit az 2003-as iraki háború (Operation Iraqi Freedom) megigazolására használtak. 2005-ben az NSA az Tonkin-öbölbeli incidens előzőleg minősített aktája első változatát nyilvánosságra hozta. Ezzel kapcsolatban régebbről Ray Cline CIA-tisztviselőt idézték, aki azt mondta: „Tudtuk, hogy tré tipp volt, amit a Hetedik Flottától kaptunk, de nekünk azt mondták, hogy csak tényeket közöljünk a bizonyíték természetének kivizsgálása nélkül. Mindenki tudta, hogy LBJ [Johnson] milyen lobbanékony volt. Nem szeretett bizonytalanságokkal foglalkozni.” A tanulságok 1. A kormányzati tisztviselők hajlamosak a hazudozásra és a tekintély mindenáron való megőrzésre még akkor is, ha időközben rájönnek, hogy tévedtek. Ezen akkor sem változtatnak, ha az például egymillió vietnami civil és ötvennyolcezer amerikai katona életébe kerül. 2. Észak-Vietnamban a kommunista rezsim kb. ötvenezer parasztot végzett ki vagy zárt börtönbe az 1950-es évek téeszesítése során, valamint győzelme után, az 1970-es és 1980-as években több százezer embert vagy kivégzett, vagy vagyonától megfosztva átnevelő- és munkatáborokba hurcolt, vagy arra kényszerített, hogy egy szál ruhában, ún. csónakos emberként meneküljön az országból. Ez viszont alapvetően vietnami belügy volt, ami az USA függetlenségét vagy területi épségét nem fenyegette - Észak-Vietnamnak sem szándéka, sem ereje nem volt ahhoz, hogy Hawaiion, vagy az amerikai nyugati parton inváziót hajtson végre. Az Észak-Vietnam közelében folytatott DESOTO-járőrök, valamint a dél-vietnami haderő részére nyújtott felderítési és kiképzési támogatás pedig közvetett haditevékenységek voltak. Nem véletlenül írta az 1930-as években az előrelátó Smedley Butler extábornok A háború egy svindli (War is a racket) c. könyvében, hogy meg kellene tiltani, hogy amerikai hadihajók az USA partjaitól 200 mérföldnél messzebbre eltávolodhassanak. Ha 200 mérföldnél messzebb nem távolodhatnának el - írta -, akkor nemzetünk nem tudna támadó háborúba kezdeni. 3. Az USA Korea után újabb hadüzenet nélküli, azaz alkotmányellenes háborút vívott. A Kongresszus ugyan a vietnami háború hatására megalkotta az 1973-as Háborús Hatáskör Törvényét (War Powers Act of 1973), ami valamelyest korlátozza az elnök önkényes háborúskodását, de nem eléggé. Figyelembe véve, hogy az amerikai haderő nem otthon állomásozik, hanem vagy másfél száz országban, a törvény „amerikai erőket ért támadás veszélye” kitétele hatvan napig lehetővé teszi, hogy az elnök kénye-kedve szerint háborúskodjon. 4. A vietnami háború hatására, annak befejeztével az USA-ban a sorkatonai szolgálati rendszert felfüggesztették, és visszatértek az angolszász országokban elterjedt rendszerhez, az önkéntességhez. Ez jó, hiszen így mindenki maga dönthet arról, hogy akarja-e kockáztatni az életét. 5. A Dominó-elv nem következett be. Délkelet-Ázsia összes országa nem lett kommunistává, ráadásul az addig egy oldalon, a közös ellenség ellen harcoló kommunista országok is egymás ellen fordultak: az 1970-es évek végén Vietnam megtámadta a kambodzsai, maoista irányultságú vörös khmereket, melyre válaszul a Kína Népköztársaság megtámadta Vietnamot, azonban nemhogy legyőzni nem tudta, hanem számára vereséggel felérő patthelyzet alakult ki. 6. A kormányzati indoktrinációs központokban – melyeket megtévesztően állami iskoláknak hívnak – biztos, hogy a Tonkin-öbölbeli incidens részleteit nem tanítják és nem is fogják tanítani, hiszen a tudással felvértezett és megfontolt polgárságot nem lehet olyan könnyen háborúba vinni, mint a tudatlan és indulatvezérelt tömeget. Ezért kérem Önt, hogy közérthetően tájékoztassa családtagjait és ismerőseit tengeren innen és túl. Ha a magyar, az amerikai, vagy más nemzetiségű következő generációval megismertetjük a valóságot, kevésbé lehet majd őket olyan hazugsággal háborúba rángatni, mint „fiaink holtteste a tenger vizében lebeg”.

(Lásd: alábbi felvétel 1. perc 3. másodperctől)

Ventura talks 911, makes Fox idiot leave stage



Ventura talks 911, makes Fox idiot leave stage Hidra Forrás: Gulf of Tonkin incident https://en.wikipedia.org/wiki/Gulf_of_Tonkin_incident THE GULF OF TONKIN. https://whatreallyhappened.com/RANCHO/CRASH/TWA/TONKIN.html
Forrás: https://kuruc.info/r/9/131157/



Az USS Maddox romboló





Politikusbűnözés :: 2015. április 24. 13:19 :: 6 hozzászólás

Elrettentő erejű elszámoltatás: mindössze két és fél évet kapott Hunvald, de nem kell börtönbe vonulnia

Jogerősen két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta pénteken a Szegedi Ítélőtábla Hunvald Györgyöt, a főváros VII. kerületének korábbi szocialista polgármesterét az önkormányzat nevében kötött valótlan tartalmú szaktanácsadói szerződések miatt. A táblabíróság hűtlen kezelés bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek a politikust. Fülöp Tamás, Hunvald György védője a tárgyalás után újságírókkal közölte, hogy a mostani büntetést és a korábban a Kúria által hivatali visszaélés miatt kiszabott egyéves szabadságvesztést összbüntetésbe kell foglalni. Ennek szabályai alapján az egykori erzsébetvárosi polgármesternek nem kell börtönbe vonulnia, mert a büntetést előzetes letartóztatásban kitöltötte. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/53/142411/


Elrendelték a Quaestor felszámolását - a könyvvizsgáló kitalálta, hogy visszamenőlegesen nem ér a neve


A Fővárosi Törvényszék cégbírósága április 22-én elrendelte a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolását - írja a Magyar Nemzet pénteki száma. A végzéssel egy lépéssel közelebb kerülnek a kötvényesek a kárpótláshoz, ugyanis a cég felszámolását követően jöhet szóba a kártalanítás. A lap azt is írja, hogy a befektetési társaság könyveit évek óta hitelesítő könyvvizsgáló, Rocskai János a Pénzmentő Kft. vezetőjeként visszamenőleges hatállyal lemondott tisztségéről. A bíróságra április 8-án beérkezett nyilatkozata szerint a lemondása 2014. május 8-ra visszamenőleges hatályú, s - mint írta - egyúttal visszavonta ezen a napon tett nyilatkozatát is. Az újság emlékeztet, tavaly május 8-án Rocskai János a Pénzmentő képviseletében aláírt egy olyan dokumentumot, amely szerint a Quaestor 2013. évi üzleti jelentése összhangban van a társaság 2013-as pénzügyi beszámolójának adataival. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/142397/


Fideszes torkosborz-effektus - egy nő, aki többre "hivatott"





Nagyon úgy néz ki, hogy az Igazságügyi Minisztérium részéről kinevezett miniszteri biztos, Szekér Judit, vagy, ahogy a sok párhuzam miatt a háta mögött hívják, Dolores Umbridge (Harry Potter Mágiaügyi Minisztériumból szalajtott igazgatónője) nem a dolgát végzi. A rokonságot, ismerőseit már zsíros álláshoz juttatta, a kamarai pénzek felét átrakta az Igazságügyi Hivatalhoz, és felveszi a biztosi fizetést, ami egyébként meghaladja a korábbi MBVK-elnök, Krejniker Miklós apanázsát. Felmerül a kérdés: akkor mit keres ott? Nem az lett volna a dolga, hogy, segítve az államtitkár (Patyi Gergely) munkáját, feltárja a Császtiék által elkövetett bűncselekményeket? Hogy a törvényesség mederébe terelje a szakmát? Igen, az lett volna, csak az államtitkárnál is többet szeretett volna harácsolni, amolyan fideszes módra gazdagodni. Szekér Judit karrier építésébe kezdett. Először is - a gyilkos Császtival szövetkezve - megbuktatta Patyi Gergelyt, mert kell(ene) a helye neki. Az valahogy kimaradt a médiából, hogy az informatikai átvilágításra felbérelt "haveri" cég szerződéseit, ami végül Patyi vesztét okozta, tulajdonképpen Szekér Judit írta alá, majd átadta az információt Császtinak, aki megvette az Origónál a megjelenést. Emlékezzünk korábbi írásunkra, ahol a kamara és a sajtó, pontosabban a Széles Gáborhoz tartozó orgánumok kapcsolatait feszegettük. Miután Dolores megfúrta korábbi főnökét, egyből jelentkezett is a helyére, de túl kevés szavazatot kapott a Fdesz-frakciótól, 6:4 arányban leszavazták. Az persze senkinek nem tűnt fel, hogy Dolores, miután Patyi 11 órakor beadta lemondását, 14 órakor már kész pályázattal ajánlotta magát az államtitkári bársonyszékbe. Így akarta biztosítani magának, hogy ne legyen konkurenciája a posztra. Szerencsére, annak ellenére, hogy egyedül indult a versenyben, csak második helyezést ért el - szégyenszemre. Ezért most az Igazságügyi Hivatal vezetői székére pályázik, mivel a végrehajtók rendbetétele helyett eddig csak annyit bírt elvégezni, hogy a kamarai költségvetést átterelte oda, és most próbálja bevenni magát, hogy a kenőpénzek mellett stabil jövedelmet biztosíthasson magának és szeretteinek - hosszú távon. Az igazi Dolores A végrehajtókat meg a csicskáira bízta. Már kialakult az a holdudvara közülük, akiknek mindent lehet. A Harry Potter-es hasonlatnál maradva, mellette is ott van Draco Malfoy, aki saját pecsenyéjét sütögetve lesi minden szavát, közben, ha lehet, minden eddiginél jobban kiszolgáltatják a végrehajtóknak mind az adósokat, mind a végrehajtást kérőket. Gratula, Dolores! Jegyezhetünk még a kormánybiztos neve alatt egy fantasztikus jogszabályt, ami tulajdonképpen fából vaskarika. Érdemi változtatást nem hoz, Császti szinte ugyanúgy megtarthatja hatalmát a kamara és a kamara milliárdjai felett, mint eddig, tulajdonképpen csak a pénzt fölözik le. A végrehajtás nem lett olcsóbb, és ugyanazok a lehúzások terhelik az adósokat, mint eddig. Csak az nem derül ki, ehhez minek kellett kormánybiztost kinevezni a kamarához.... Talán erre is sikerült választ találnunk. Az Igazságügyi Minisztérium homályos álláspontja szerint azért Dolores lett megbízva a feladattal, mert az Ellenőrzési Főosztály élén ő szerzett olyan tapasztalatokat, amelyek a kamara ellenőrzéséhez, illetve a visszaélések felderítéséhez kellettek. (Akkor miért nem csinál semmit?) A közhiedelemmel ellentétben Császtiék feljelentése mögött sokkal inkább áll portálunk, mint a miniszteri biztos. Ezzel szemben, mint ismeretes, Dolores korábban a Phillip Morrisnál rontotta a levegőt mint adminisztratív vezető. Ebben a minőségében sok zsíros szerződést juttatott akkor szeretőjének, aki egy ügyvédi irodát vezetett. Belőle lett később a jelenlegi igazságügyi miniszter... A többit már nem kell magyarázni. Kéz kezet mos. Nagyon nehéz dolga van a miniszternek, mivel gátlástalan babája az ellenséggel kokettálva kizárólag azon van, hogyan tudna kettős ügynökként még több pénzt kihúzni Császti zsebéből, bevállalva még a "harcostársak" hátbalövését is. Dolores tényleges feladatának pontosan az ellentétét végzi, ez nyilvánvaló. És most már fideszes berkekben is egyre világosabb. Frissítés: Nehéz lenne megérteni egy átlagos tájékozottságú embernek, hogy miért nincs rég a „gyilkos” Császti börtönben, ellenben miért van Szekér Judit Császti zsebében, mint ahogy azt is, miért tüntették el Pátyi államtitkárt. Kicsit összeszedtük, hogy az Igazságügyi Minisztérium által kinevelt és a Bírósági Végrehajtó Kamara élére biggyesztett mágiaügyi miniszteri biztos, a bajkeverő Szekér Judit és bűntársai, Patyi államtitkár és a bűnöző Schadl György mit művelnek átvilágítás alatt, elszámoltatás helyett. Az igazsághoz tartozik, hogy bár Dolores a „gyilkos” Császtival összefogva piszkálta ki Patyi államtitkárt, ármánykodása nem volt egyértelmű az érintett előtt. Olyannyira nem, hogy leváltása után elfogadta Dolores meghívását, és beszédet mondott a Kamarában a végrehajtók előtt. Patyi beszédének lényege az volt, hogy az állam maffiaszerűen működik, csak nem lokálisan, hanem országos szinten. Konkrétan Viktort egy keresztapához hasonlította, amiben ugyan nem tévedett nagyot, csak egyszerűen elfelejtette, hogy néhány napja még ő is a gyűrűjét csókolgatta. Megpróbáltuk pontokba szedni, hogy Szekér (Dolores) Judit mit csinált, mit kellett volna csinálnia, illetve mit nem csinált hivatali ténykedése alatt a végrehajtók élén. A legszimpatikusabb nyelvújító ténykedése volt, amikor az ellopni ige helyett az "elkrejnikelni" kifejezést vezette be. Nézzük! 1.) A parlament, a kormány, a politikai pártok. Az igazságügy-miniszter felhatalmazását Szekér Dolores Judit arra használja fel, hogy saját rokonainak, ismerőseinek játssza át az adósokból kiszipolyozott pénzt. 2.) Orbán Viktor személyesen bízta meg a igazságügy-minisztert, hogy építsen ki olyan rendszert, amivel visszaszerezhető a Császtiék által tönkretett végrehajtásba vetett közbizalom. A miniszter jobbító szándékú észrevételeit Szekér Dolores és bűntársai, Patyi Gergely és Schadl György arra használják fel, hogy saját zsebeiket tömjék. 3.) Az emberek úgy gondolják, hogy az ő bőrükre játszik Szekér és bűntársai, ellenük folyik az „átvilágítás”. Nem elég nekik az eddigi végrehajtói, helyettesekkel, jelöltekkel mintegy ezres létszám, valamiféle hideg szadista megfontolástól felindulva még több végrehajtót akarnak ráuszítani a már így is kicsontozott magyar társadalomra, nem elég nekik a vérszívás, még többet akarnak. Persze az új végrehajtói gárdát majd a saját ismerősei közül fogja kiválasztani, ugyanúgy mint ahogy jelenleg is az átvilágítás során a saját ismerőseiknek játszották át a pozíciókat. Bűntársával, Patyival közösen választottak ki zsíros pénzekért cserébe az „átvilágítókat”. 4.) Ez a cinikusan átvilágításnak nevezett szörnyszülött a magyar társadalom súlyos tragédiája, ahol egy nemes cél, a végrehajtói kamara rendbetétele egy pénzsóvár bajkeverő, nevezetesen Szekér Judit és bűntársai kezébe került. 5.) Ezzel a pénzsóvár bajkeverővel még az egyetemeken tanító végrehajtási szakemberek és bírák sem értenek egyet. Senki sem érti, hogyan könyökölhette ki magának ezt a pozíciót egy hozzáértés nélküli, magát szakértőnek kikiáltott illető.  6.) A bajkeverő Szekér a végrehajtás megtisztulásának nemes célját lealacsonyítja a puszta anyagiasság szintjére, bűntársaival elvették a reményét is annak, hogy rendbeteszik a végrehajtás területét - csak saját ismerőseiket neveztetik ki pozíciókba. 7.) Szekér Doloresnek és bűntársainak első dolguk volt november végi kinevezése után, hogy december elején kinevezték Patyi cégének, a több százmilliós bevételű Credit Controll Kft.-nek az MNB által nyilvántartott ügynökét(!) a Díjbeszedő Rt. volt korábbi vezetőjét, Petrik Bélát. 8.) Petrik megtett és megtesz mindent azért, hogy a bukott Patyi és Dolores szekerét tolja. 9.) Szekér, a saját miniszterét átverve, szóbeli (!) megállapodással játszotta át az átvilágítást Patyi cégének, akik milliókat kaszáltak munka nélkül. 10.) Szekér és bűntársai a bírósági feladathoz tartozó végrehajtás területét így akarják átjátszani egy követeléskezelő csoport kezébe. 11.) Szekér második lépésként felvette zsíros fizetésért Schadlné Baranyai Helgát, Schadl György feleségét a végrehajtói kamarába, ahol átjátszotta a kezébe a végrehajtók elleni panaszokat, amikkel sakkban tartja a végrehajtókat ez a bűnszervezet. 12.) Szekér és bűntársai kijátszották az összes adósról és végrehajtást kérőről, bankokról, politikusokról szóló bennfentes információt, ezzel több millió végrehajtási ügy részleteit szerezte meg Patyi és Schadl üzlettársa. Antolik Gyulának jelenleg több bennfentes információja van emiatt a követelésekről, mint a bankszövetségnek vagy akár a kormánynak! 13.) Szekér az oktatás területét is átjátszotta saját magának, a végrehajtás területén Schadl György (Császti oktatási vezetője) a rengeteg nagy tapasztalatú egyetemi tanár és bíró helyett Szekér Juditot, a bukott Patyi Gergelyt és Antolik Gyulát kérte fel zsíros oktatói előadásokra. 14.) Szekér Dolorest és bűntársait nem érdeklik a végrehajtók által öngyilkosságba kergetett szerencsétlen adósok esetei, egy vizsgálatot sem rendeltek el a gyilkos Császti ellen, akinél az adósok végső kétségbeesésükben sorra inkább a halált választották. Dolorest csak a pénz és a hatalom érdekelte, az, hogy hogyan játszhatná át a lóvét saját és bűntársai zsebébe. A máglyaügyi miniszter miniszteri biztosát nem érdeklik az otthonvédők észrevételei, a Fehér Kéményseprőket, Dabasi Tamást és más érdekképviselőket egyszerűen lesöpör az asztalról, figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezek az érdekképviselők évek óta ingyen járják az országot azért, hogy segítsenek az embereknek. Ahogyan azt sajnos a jövőben is folytathatják. 15.) Szekér és bűntársai hátat fordítanak azoknak a parlamenti jogász képviselőknek akik ingyenesen (!) ajánlották fel jogi segítségüket az átvilágítás során, a haverokat részesíti előnyben, és milliókat költ rájuk. 16.) Szekér Dolores feljelentette a kamara korábbi vezetőjét, amiért szerinte sokat keresett, ugyanakkor saját magának sokkal magasabb fizetést talált méltányosnak azzal az indokkal, hogy ő akkora hős, hogy még álmában is a végrehajtás megreformálásával foglalkozik. 17.) Szekér egy teljesen alkotmányellenes szabályt fogadtatott el az Országgyűléssel. Császti rémképével riogatva, Répássy Róbert arra vette rá a képviselőket, hogy söpörjék félre azt a javaslatot, ami azt célozta, hogy csak jogászok, büntetlen előéletűek és legalább 5 éves gyakorlattal rendelkezőket lehessen végrehajtónak és különösen kamarai vezetőknek kineveztetni, de ezt a félrevezetett fideszes képviselők nem támogatták(!). Ezt azért akarta Szekér Dolores, mert az általa kiválasztott Schadl György büntetőeljárásban érintett, és mindössze két és fél éve végrehajtó. A korábbi kényszerítéses, köztörvényes büntetőügyéből is csak Császti segítségével tudott ideig-óráig kijönni, Szekér több embere is, a szintén bűncselekményben érintett Szücs Galsi Emese az ügyészségen elismerte, hogy hivatalos személyként korrupciós ügybe keveredett, amikor nyelvvizsgáját vette. A másik büntetőügyében pedig a letéti számláján lévő pénzzel nem tudott elszámolni. Szekér másik embere Balla Zoltán szintén letéti számla zsonglőr, amiért a feljelentést szintén megtette a kamara. Szekér harmadik barátja, Lukács Tamás köztudottan egy adócsaló, aki ellen a NAV-nál folyik számtalan eljárás, többek között azért, mert egy alkalmazottját sem jelentette be. Irodájában mindenkit feketén foglalkoztat. Lukácsnak annyi esze sincs, hogy legalább a végrehajtó helyetteseit bejelentse. Kovács István a negyedik barát. Büntetőügyben szintén elismerte bűncselekmény elkövetését. Szekér, úgy látszik, a szovjet szocialista kiskáté segítségével választja ki embereit, ami szerint idiótákat kell választani, mert azokat úgy vezeti meg, ahogy akarja, és így elérheti célját: az adósoktól kiszipolyozott pénzt és azt, hogy a végrehajtói székbe további ismerőseit és a bűnbandája embereit, saját zsebébe pedig átkrejnikeli az adósok pénzét. 18.) Schadl körbejárta az országot, és fő mondanivalója az, hogy Szekér Judit őt támogatja. 19.) A szovjet szocialista kiskátéból tanulva Szekér és bűntársai a kamarai „megújuló” választásra elküldik saját embereiket Petrik Béla és ügyvéd barátjának személyében, akik meg akarják mondani, hogy kire szavazhatnak az emberek és kire nem. Mindazok az olvasóink, akik figyelemmel kisérték a végrehajtókkal kapcsolatos cikkeinket, jól láthatják, miért maradhatott el idáig a végrehajtók elszámoltatása, miért folytathatják a végrehajtó címmel ellátott kőkemény bűnözők a magyarok kifosztását egy maffiaszerűen működő szervezet keretein belül. Orbán és minisztere tudatába kell hogy legyen ezek után, hogy a Császti nevű kőkemény gengszter egy igazi túlélőművész, aki hamar megtalálja a rendszer gyenge pontját, a leggyengébb láncszemet, akit megvehet, és így megúszhat mindent. Császtit és gazemberekből álló bandáját kizárólag olyan elszámoltató vonhatná felelősségre, akit előre figyelmeztetnének Orbánék arra, hogy fővesztés terhe mellett kell végeznie munkáját, és börtönbe megy ő is, amennyiben kokettál a végrehajtókkal. (Munkatársunktól) Reklám
Forrás: https://kuruc.info/r/6/142097/





Az igazi Dolores




Pénzmosással gyanúsítják a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjét


Na ez is kegy vesztes lett !!!

Pénzmosással és adócsalással gyanúsítják a spanyol hatóságok Rodrigo Rato egykori gazdasági minisztert, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, akit péntekre virradó éjjel néhány órára őrizetbe is vettek, amíg madridi lakásán és irodájában házkutatást tartottak - jelentette a spanyol média pénteken. A nyomozók több mint húsz doboznyi dokumentációt vittek el a két ingatlanból. A 66 éves politikust a hét órán át tartó házkutatás után elengedték a hatóságok. "Bízom az igazságszolgáltatásban, és aktívan együttműködöm vele" - mondta Rato ezt követően a sajtónak. Rodrigo Rato 1996 és 2004 között a néppárti kormány gazdasági minisztere és miniszterelnök-helyettese volt, ezt követően került a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére, amelynek 2007-ig volt vezérigazgatója. 2010-2013 között az egyik legnagyobb spanyol bank, a Bankia elnöke volt, ő vezényelte le 2012-ben a pénzintézet államosítását. A spanyol politikai élet egyik jelentős és befolyásos személyiségének számító volt minisztert először tavaly ősszel gyanúsították meg a hatóságok azzal, hogy a Bankia többi vezetőjével együtt magáncélokra, így például utazásokra, éttermi számlákra és ruhákra költötték a bank pénzét, tíz év alatt több mint tizenötmillió eurót (4,6 milliárd forint). A nyomozás során fedezték fel, hogy a Lazard pénzügyi csoport több mint 6 millió eurót fizetett Rodrigo Ratónak, akivel szemben ezután vagyonosodási vizsgálatot indítottak. Így merült fel, hogy Rato a spanyol kormány által hirdetett 2012-es adóamnesztiát pénzmosásra használhatta fel. Arra is fény derült, hogy egy kiterjedt családi vállalkozási hálózat kapcsolódik a politikus személyéhez; volt felesége, három gyereke és több családtagja nevén működnek cégek külföldi adóparadicsomokban. Pedro Sánchez, a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a szocialista párt (PSOE) főtitkára magyarázatot követelt Mariano Rajoy miniszterelnöktől, és lemondásra szólította fel Cristóbal Montoro Romero pénzügyminisztert. Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter az ügyet úgy kommentálta: a Rato elleni nyomozás és a házkutatás is bizonyítja az igazságszolgáltatás jó működését, így azt, hogy a törvény egyaránt vonatkozik mindenkire, függetlenül szakmai vagy politikai státuszától. Spanyolországban az elmúlt évben 4637 feltételezett pénzmosási ügyben indítottak nyomozást. A Rodrigo Rato körüli botrány öt héttel az általános helyhatósági választások előtt robbant ki, ezért szakértők szerint az ügy hatással lehet a kormánypárt választási szereplésére. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/142098/



Újraindult a nyomozás az SZDSZ tartozása ügyében


Ismét nyomoznak az SZDSZ tartozásainak ügyében a hatóságok. A szerdai Magyar Nemzet ír arról, hogy különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt nyomoznak ismét nyomoznak az zsidópárt adósságainak ügyében. A több százmillió forintos adósság miatt tavaly Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő tett feljelentést különösen nagy kárt okozó csalás gyanúja miatt. Az SZDSZ, más parlamenti pártokhoz hasonlóan 2008-ban vett fel hitelt a Magyar Fejlesztési Banktól ingatlanvásárlásra. A pártnak az MFB csaknem 415 millió forintot folyósított állami kezességvállalással, de a liberálisok szinte egyáltalán nem törlesztették a kölcsönt – írja a lap. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője megerősítette, hogy az ügyben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nyomozó hatóság nyomozást megszüntető határozatát hivatalból hatályon kívül helyezte, és a nyomozás folytatását rendelte el. Ennek indoka, hogy a nyomozó hatóság a tényállást nem derítette fel teljeskörűen, így a nyomozás megszüntetésére idő előtt és megalapozatlanul került sor – tette hozzá. A nyomozás határideje május 14-e, és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda végzi. A folyamatban lévő nyomozással kapcsolatban további tájékoztatást a nyomozó hatóság adhat – közölte Bagoly Bettina. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/53/142022/


Nem a párizsi légyott az egyetlen problémás tétel Hende bevallásában



Több százezer forintos eltérések vannak Hende Csaba honvédelmi miniszter sajtóval közölt utazási költségei és a minisztérium adatai között. Egy kétnapos olaszországi utazást is elfelejtett bevallani a tárcavezető. A törvény nagyon szigorúan veszi a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalát. Ha egy állami szerv hamisan adja meg a kért információkat az adatigénylőnek, az visszaélésnek minősülhet. Ez akár háromévi szabadságvesztést is maga után vonhat. A Figyelő három héttel ez­előtt kapta meg a Honvédelmi Minisztériumtól (HM) Hende Csaba 2014-es utazásainak költségeit. Az MSZP-s Heringes Anitához viszont már januárban eljutottak az adatok. Hende már 2011-ben is utazgatott titkárnőjével - Szajlai Mónika jelenleg a honvédelmi miniszter élettársa A számok azonban több ponton nem egyeznek. Hende a Figyelőnek elfelejtett említést tenni egy tavaly szeptember 9. és 10. közötti olaszországi útról. Pedig a Heringesnek kiadott papírok szerint itt 139 ezer forintos utazási és 134 ezer forintos szállásköltséget számolt el a miniszter. Azt nem árulták el, Hende pontosan hol járt. Napidíjat sem kapott az útért. Szeptember 11. és 13. között viszont a miniszter biztosan részt vett egy kegyeleti ünnepségen egy északolasz kisvárosban, amely Budapestről autóval alig 5 óra alatt elérhető. Erre az útra nem kapott utazási költséget. Szállásra viszont éppen a dupláját számolta el a HM, mint amit három hete állított a Figyelőnek. Hendének itt már napidíj is járt. Más tételeknél is összevissza adták meg a költségeket. Például a nagy-britanniai NATO-csúcsra az egyik dokumentum szerint 532 ezer, a másikon már 639 ezer forintért utazott Hende. Egy lengyel­országi látogatásra az egyiken 200 ezres, a másikon már 459 ezres reprezentációs költséget szerepeltettek. A Bors megkérdezte a minisztériumot, hogy mi az oka az eltéréseknek, de lapzártáig nem kaptak választ. Hende a közelmúltban már bajba került utazási szokásai miatt. 2011-ben akkori titkárnőjével, jelenlegi élettársával egy párizsi luxushotelben szállt meg. Állítása szerint külön szobában. (Borsonline nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/53/141952/




Hende már 2011-ben is utazgatott titkárnőjével - Szajlai Mónika jelenleg a honvédelmi miniszter élettársa


Negyedmillióért éjszakázott Párizsban Hende és "kolléganője"


A titkárságvezetőjével osztozott a párizsi luxusban Hende Csaba honvédelmi miniszter, a minisztérium ugyanis az azóta élettárssá avanzsált Szajlai Mónikának is 125 932 forintnyi szállásköltséget számolt el három évvel ezelőtt egyetlen éjszakára, pontosan annyit, mint a politikusnak. Így a kétfős delegáció hotelköltsége 252 ezer forintra rúgott a francia fővárosban, ami még az ötcsillagos párizsi luxusszállodák között is kiemelkedően drágának számít. Két eset lehetséges: vagy közös szobában töltötték az éjszakát, ami pikáns, ugyanis Hende Csaba akkor még házasságban élt. Ha viszont két szobát vettek ki, akkor felmerül a kérdés: egy titkárságvezetőnek miért jár ugyanolyan luxusellátás, mint egy kormánytag miniszternek? - írja a Blikk. A tárca egyébként honvédelmi és nemzetbiztonsági okokra hivatkozva semmit sem árult el az útról a lap közérdekű adatigénylésére, így azt sem, hogy melyik szállodában szálltak meg, és hogy Szajlai Mónika milyen egyéb külföldi kiküldetésekre kísérte el főnökét. Párizsi útjukról egy követségi beszámoló adott hírt, az pedig, hogy mennyibe került Hende útitársának a szállásköltsége, abból az adathalmazból derül ki, amelyet a minisztérium a lapnak megküldött. Eszerint Hendéék kétnapos kiruccanása összesen 468 ezer forintba került az adófizetőknek. A politikus és 17 évvel fiatalabb "partnere" egy ünnepi Liszt-koncertet látogatott meg, és a beszámoló szerint részt vettek egy szentmisén is. Ami még pikánsabbá teszi az utazást, hogy Hendéék nemcsak az 56-os forradalom évfordulóját ünnepelhették meg Párizsban, hanem Szajlai születésnapját is. Az ünneplésnek mindenesetre megadták a módját, hisz a szállodaszoba akkori árfolyamon 844 euróba került egy éjszakára. A francia fővárosban egyedül a dollármilliomos célközönséggel bíró Four Seasonsban nem tudnánk megszállni ennyiből, az összes többi ismert luxusszállodában már igen. És olyan szobát is kaphatnának, amely akár az Eiffel-toronyra néz. Hende pár héttel ezelőtt egy videóban vallott szerelméről. Ebben azt állította, hogy csak 2013 végén jöttek össze, miután ő már elvált a feleségétől, és Szajlai Mónika is távozott a minisztériumból. Hende élettársa jelenleg két állami cégnél is vezető beosztásban dolgozik, a jegybankhoz tartozó Állami Pénzverő Zrt.-nél és a Diósgyőri Papírgyár Zrt.-nél, utóbbinál igazgatósági tagnak nevezték ki. (Blikk nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140797/






Hende megfogadta Gyurcsány tanácsát: lecserélte öregecskedő feleségét a titkárságvezetőjére




Új élettársat vallott be Hende Csaba (55) honvédelmi miniszter a vagyonnyilatkozatában. A politikus házon belül választott magának új párt: Szajlai Mónika (38) ugyanis a titkárságvezetője volt éveken át. A csinos, barna hajú nőt Hende nevezte ki a miniszteri kabinet parlamenti titkárának 2010 augusztusában. Kettecskén egy templomavatón A második Orbán-kormány megalakulása után Hende Csaba még két lányával és pedagógus feleségével lakott együtt, ami szintén korábbi vagyonnyilatkozataiból derült ki. Utóbbi állapot még 2012-re is igaz volt, ám a 2013-ra szóló dokumentumban a miniszter már senkit sem tüntetett fel. Vagyis vélhetően ekkor vált el feleségétől, és mivel lányait sem tüntette fel mint vele közös háztartásban élő gyermekeket, valószínűleg külön is költözött. A most nyilvánosságra került nyilatkozat viszont már a tőle 17 évvel fiatalabb Szajlait említi élettársként. A válás után nem sokkal Szajlai Mónika egyébként elhagyta a minisztériumot. A kormányzati szolgálati jogviszonya 2013 nyarán áthelyezéssel megszűnt. A fideszes politikus barátnője "meglepő módon" állami cégnél helyezkedett el. A jegybank tulajdonában lévő Magyar Pénzverő Zrt. stratégiai vezetője lett, de bekerült a Diósgyőri Papírgyár Zrt. igazgatóságába is, amely a szintén jegybanki érdekeltségű Pénzjegynyomda Zrt. tulajdona. Az nem nyilvános adat, hogy Hende élettársa mennyit keres a pénzverőnél, viszont a bankjegy- és okmánypapírokat gyártó vállalatnál havi 507 ezer forintot kap igazgatósági tagként. A miniszter tavaly tavasszal már nem titkolta kapcsolatát, a békemeneten kézen fogva sétált egykori titkárságvezetőjével. De Szajlait vitte magával a miniszterelnöki eskütételt követő bankettre is, amelyet Orbán Viktor meghívására a Gundel étteremben tartottak szűk körben. Akkor azonban, legalábbis hivatalosan, még nem laktak együtt. Kormánytagként nem csak Hende került közel beosztottjához. Deutsch Tamás sportminiszterként összejött a titkárságvezetőjével (is), aki gyereket is szült neki. Veres János volt MSZP-s pénzügyminiszter pedig 2009-ben melegedett össze titkárságvezetőjével. A románcból házasság lett, amelynek egy kislány a gyümölcse. (Blikk nyomán) Frissítés: már három évvel ezelőtt Párizsba vitte a titkárnőjét 2011-ben titkárságvezetőjével kettesben utazott Párizsba az ottani október 23-i ünnepi Liszt-koncertre Hende Csaba honvédelmi miniszter - írja a Blikk. A lap szerint akkor még két lányával és feleségével élt együtt a politikus, aki 2013-ban vált el. Az, hogy most már a nála 17 évvel fiatalabb titkárságvezető az élettársa, Hende Csaba friss vagyonnyilatkozatából derült ki. A lap azt is írja, akkor luxusszállóban szálltak meg, amiért Hende után 126 ezret fizetett a minisztérium, illetve 48 ezer forint napidíjat is felvett a miniszter. (Origó)
Forrás: https://kuruc.info/r/6/139104/

Öregecskedő feleség, baki, feri, gyurcsány


Fábry Sándor Vietnami balzsam

Riasztás - Betonban [2016.02.23]








Gengszterváltás Buda-Cash módra: bűnözők, (párt)állami kapcsolatok, Pintér-bizalmas rendőrvezető




A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) március végén elővette egy tizenöt évvel ezelőtti brókergyilkosság aktáit, mert esély nyílt arra, hogy kiderüljön, kinek állhatott érdekében a London Bróker Rt. volt tulajdonosának a megöletése - számol be a Privát Kopó. A 46 éves Reichardt Ignácot 2000. január 14-én saját terepjárójában, a főváros XXII. kerületében végezte ki egy géppisztolysorozattal egy máig ismeretlen férfi. Az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya nyomozott, de nem sikerült megtalálniuk a tetteseket. Reichardt több szálon kapcsolódott a Buda-Cash Brókerház egyik alapítójához, első elnökéhez, Kovács Tiborhoz, illetve a Budalakk-FIK cégbirodalomhoz. A Buda-Cash Brókerház Kft.-t 1995 áprilisában alapította Kovács Tibor, Tarr István és Pintér Zoltán. A cég jegyzett tőkéje 50 millió forint volt, amely 15 millió forint pénzbeli, és 35 millió forint nem pénzbeli (apport) hozzájárulásból állt. A nem pénzbeli hozzájárulást 2124 db kárpótlási jegy képezte.



Mintegy öt hónappal korábban, 1994 novemberében tőkeemelést hajtottak végre a Kovács Tibor és Tarr István tulajdonában álló COTA Kft.-ben. A tőkeemelést 2124 db kárpótlási jeggyel hajtották végre, 33 millió 500 ezer Ft értékben. A COTA Kft.-nél és a Buda-Cash Brókerház Kft.-nél felhasznált kárpótlási jegyek sorszáma megegyezett, azaz a két társaságnál ugyanazok a kárpótlási jegyek képezték a nem pénzbeli hozzájárulást. Az ügy érdekessége, hogy a kárpótlási jegyek sorszáma hét számjegyből állt, a COTA Kft.-be és a Buda-Cash Brókerházba apportált papírok sorszáma elé azonban odanyomtattak egy nyolcadikat, a kárpótlási jegyek tehát hamisak voltak. 1997-ben a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a hamis kárpótlási jegyek ügyében. A rendőrség kérte a cégbíróságot, hogy a fiktív értékpapírokat tartalmazó apportlistát a COTA Kft. és a Buda-Cash Brókerház vonatkozásában küldje meg a nyomozóhatóságnak. A cégbíróság válaszlevelében arról tájékoztatta a BRFK-t, hogy „a COTA Kft. és a Buda-Cash Brókerház apportlistája eltűnt, nem fellelhető”. A nyomozást - bűncselekmény hiányában - megszűntették. 1997 januárjában a Buda-Cash Brókerház Kft. részvénytársasággá alakult. A cég első elnöke Kovács Tibor lett, az igazgatóságban helyet kapott Tarr István, aki a COTA Kft.-ben Kovács tulajdonostársa volt. 1998 márciusában a brókercég 500 millió forinttal emelte az alaptőkéjét. Az Első Hazai Energia-portfólió Rt. (tulajdonosok: Pintér Zoltán és a Reichardt Ignác érdekeltségébe tartozó London Bróker Rt.) 230 millió, az Arago Befektetési Rt. (Leisztinger Tamás vállalkozása) 100 millió, Pintér Zoltán 100 millió, a Sajó-Közmű Kft. pedig 70 millió forint értékben jegyzett részvényeket. A London Bróker Rt. 1996 decemberében szerzett részesedést az Első Hazai Energia-portfólió Rt.-ben, így vált 1998 tavaszán közvetett tulajdonosává a Buda-Cash Brókerház Rt.-nek. 1998 elején több cikk látott napvilágot a lapokban a Kovács Tibor és üzlettársa, Rózsa Ferenc között a Budalakk-cégcsoportban és a FIK Rt.-ben kirobbant háborúról, ezért Kovács 1998. április 30-án távozott a Buda-Cash Brókerház elnöki tisztségéből, de a háttérből még több évig befolyásolta a társaság tevékenységét. Börtönbarátságból nagy kaszálás Kovács Tibor és Rózsa Ferenc a tököli fiatalkorúak börtönében kötött barátságot a ’80-as években, ahol gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt kirótt büntetésüket töltötték. Érettségivel egyikük sem rendelkezik.


Mit számít az a köztársasági elnöknek volt doktorija !? , vagy a Farkas Flóri érettségije sem kamu , mert neki is jogi doktorátusa van !!!!



A két jó barát 1991-ben - privatizációs pályázaton - megszerezte a Dunalakk Kft.-t, 1994-ben a Budalakk Kft.-t, valamint a Fővárosi Ingatlanközvetítő (FIK) Rt.-t, 1996-ban megalapították a Budalakk ÉTA Kft.-t, majd 1999-ben - ugyancsak privatizáció útján - megkaparintotta a Szentgotthárdi Kaszagyárat. Mindezt úgy, hogy kettejüknek gyakorlatilag tízezer forintjuk sem volt - összesen. A cégvásárlásokat Egzisztencia-hitelekből és a kölcsönökből a névérték 30 százalékán felvásárolt, de a privatizáció során 130-140 százalékon beszámított kárpótlási jegyekből finanszírozták. A felvett Egzisztencia-hiteleket soha nem fizették vissza a Fekete János vezette Leumi Hitelbanknak, valamint a Kunos Péter nevével fémjelzett Agrobanknak. Az 1990-es évek második felében mintegy 1 milliárd 500 millió forintot helyezhettek ki a Budalakk-cégcsoport és a FIK Rt. vagyonából a Buda-Cash Brókerházhoz, valamint a London Brókerhez. Így például 1996 februárjában Kovács Tibor és Rózsa Ferenc megvásárolták a Szentgotthárdi Kaszagyár Rt. részvényeinek többségét. A részvényvásárlást a Buda-Cash Brókerház bonyolította, oly módon, hogy a Budalak ÉTA Kft. ügyvezetője (Kovács Tibor) utasítást adott 37 millió 500 ezer forint átutalására a Buda-Cash bankszámlájára, azonban a jelzett összegből megvásárolt részvények nem a vételárat biztosító Budalakk ÉTA Kft., hanem - 50-50 százalékban - Kovács és Rózsa tulajdonába kerültek. Néhány hónappal később a Budalakk ÉTA ügyvezetője megbízási szerződést kötött a London Bróker Rt.-vel a Szentgotthárdi Kaszagyár további, 37,5 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására, a művelet végrehajtására átutaltatott 25 millió forintot. A London Bróker 1996. december 5-én, telefaxon arról tájékoztatta a Budalakk ÉTA ügyvezetőjét, hogy a megbízási szerződésnek megfelelően megvásárolta a cég 70 millió forint értékű részvénycsomagját 5 millió forintért, továbbá a Mezőbank Rt. 20 millió forint értékű, a kaszagyárral szemben fennálló kölcsönkövetelését - a Barbizon Kft. részére. A Barbizon Kft. tulajdonosa a London Bróker volt.




1997. február 27-én Kovács Tibor a Budalakk ÉTA bankszámlájáról előbb 30 millió, majd egy nappal később 90 millió forintot utaltatott a London Bróker bankszámlájára - máig ismeretlen célból.
Ugyancsak a London Brókernél helyezték letétbe - Kovács Tibor megbízásából - a FIK Rt. részvénycsomagját, amelynek azonban egy évvel később lába kélt, és soha nem akadtak a nyomára. Zsebben cincogó politikusok és titkosszolgálati tisztek A Buda-Cash Brókerház és a London Bróker életében fontos szerepet játszó Budalakk-birodalom, illetve a FIK Rt. környékén több volt, illetve akkoriban aktív politikus, valamint egykori titkosszolgálati tiszt is felbukkant. A FIK Rt. igazgatóságában helyet kapott Berecz János, az MSZMP KB egykori titkára, a felügyelőbizottságban pedig dr. Lakatos Ernő, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztály osztályvezetője, valamint Páva Zoltán akkori MSZP-s országgyűlési képviselő. Az ingatlanközvetítő cég tanácsadóként foglalkoztatta dr. Horváth Istvánt, a Lázár-, majd a Grósz-kormány belügyminiszterét, valamint Pallagi Ferencet az egypártrendszer utolsó állambiztonsági főnökét, volt belügyminiszter-helyettest. De a FIK Rt. holdudvarában tevékenykedett egy időben dr. Simon Sándor egykori titkosszolgálati ezredes, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt titkára, dr. Gera Károly korábbi katonai felderítő főtiszt, aki később a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének jobbkeze lett, mint a szervezet biztonsági osztályvezetője, dr. Nagy Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökhelyettese, Székely Gábor egykori SZDSZ-es főpolgármester-helyettes, és Valenta László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) volt gazdasági vezetője, Pintér Sándor bizalmi embere. Kovács Tibortól több megbízást kapott ifj. Apró Antal, az Országgyűlés egykori kommunista elnökének fia, Apró Piroska testvére. (Apró Piroska egyúttal Gyurcsány Ferenc anyósa - a szerk.) Az Apró-fiú a London Bróker Rt. felügyelőbizottságában is helyet kapott. A Dunalakk Kft.-ben 1994-től 41 millió forintos üzletrésszel rendelkezett dr. Bóta Éva, a Legfelsőbb Bíróság korábbi szóvivője. A Budalakk-FIK cégcsoport 1996 és 1998 között tizenhárom szocialista országgyűlési képviselőnek biztosított ingyenes mobiltelefon-használatot, így - a részletes számlák alapján - Kovácsék pontos képet kaphattak, arról, hogy a politikusok kikkel tartottak kapcsolatot. Az 1996 és 1998 közötti években a Kovács Tibor által irányított FIK Rt. szponzorálta a parlament labdarúgócsapatát: évente 3 millió forinttal, valamint mezgarnitúrákkal és labdákkal segítve a honatyák sportolását. Az „üzletember” egy alkalommal a futballpálya szélén álló korlátra támaszkodva ezt mondta az ingatlanközvetítő társaság egyik igazgatósági tagjának: „Látod, az én mezemben fociznak, az én csapatomban játszanak,

itt cincog az összes a zsebemben - mindenki tehet egy szívességet nekem…”
A festékgyártó cégeket és az ingatlanos vállalatot az 1990-es évek végére teljesen kifosztották. Ma már se Dunalakk, se Budalakk, se Budalakk ÉTA, se FIK, se Szentgotthárdi Kaszagyár.

Arra a kérdésre, hogy a gátlástalan tolvajlások miatt kik kerültek börtönbe, egyszerű válasz adható: senki.
Reichardt Ignác állítólag a „Piszkos pénz - vizsgálat egy nem minden gyanú felett álló cégcsoport ügyében” című könyv megjelenését követően azt tervezte, hogy kipakol a rendőrségnek Kovács és Rózsa viselt dolgairól, valamint a Buda-Cash Brókerháznál és a London Brókernél elkövetett pénzügyi visszaélésekről. Nem hagytak rá időt neki. (Privát Kopó)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141903/


Egy újabb ártatlan szocionista: Hiszékeny Dezső nem lehet korrupt, hiszen görbe a kisujja


/Bővített hír./ Vádirat-ismertetéssel és vallomástétellel kezdődött szerdán a Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő, volt XIII. kerületi alpolgármester ellen vesztegetés gyanújával indított büntetőper tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. Hiszékeny a bíróságon azt mondta, olyan elváltozás van a kisujján, ami miatt ötmillió forintot nem is tudott volna mutatni a kezével, legfeljebb csak négy és felet. A vád szerint 2013 januárjában Hiszékeny Dezső akkori angyalföldi alpolgármester közvetítőn keresztül jogtalanul 5 millió forintot kért magának azért, hogy egy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát egy vállalkozónak adja. A tárgyaláson a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezsőt vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával, míg Sz. Sándor másodrendű vádlottat bűnsegédlettel és befolyással üzérkedéssel vádolta meg. Hiszékeny Dezső ezzel szemben ártatlannak vallotta magát, és politikai indíttatásúnak nevezte az ügyet, az eljárást pedig koncepciósnak, vagyis előre megtervezettnek. Vallomásában az egész társadalomra veszélyesnek minősítette, hogy "egy ellenzéki politikussal szemben konkrét bizonyíték nélkül, mindössze egy fedett nyomozó vallomása alapján indulhatott eljárás". A vádirat alapján az ügyben tanúként beidézett B. István 2013. január 20-án megkereste a Hiszékeny Dezsővel jó kapcsolatban álló Sz. Sándor másodrendű vádlottat azért, hogy egy Visegrádi utcai üzlethelyiség bérleti jogának megszerzését kérje egy vidéki vállalkozó részére. Az ügyészség vádja szerint Hiszékeny Dezső 2013. január 30-án az M. László néven befektetőként jelentkező fedett nyomozónak megmutatta az üzlethelyiséget, majd február 6-án az irodájában ötmillió forintot kért a bérleti jog megszerzéséért, később egy étteremben pedig azt is közölte, az ingatlant árverés útján 30 millió forint alatt megvásárolhatja, és elintézi, hogy ő legyen az árverés nyertese. A vád alapján közreműködéséért a korábban meghatározott összeget kérte, majd a fedett nyomozó kifejezte vételi szándékát. A vád szerint ezt követően az önkormányzat Hiszékeny Dezső kezdeményezésére 2013. március 14-én meghirdette az üzlethelyiséget árverés útján történő értékesítésre. Hiszékeny Dezső mintegy egyórás vallomásának elején azt mondta, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), bár azt állítja, egy másik vizsgálattal összefüggésben, mintegy véletlenül botlott ebbe az ügybe, a valóságban a szolgálat tudatos akciót szervezett egy ellenzéki politikus lejáratására, és ehhez egy ügynököt, B. Istvánt használta fel. A szocialista politikus közölte, Sz. Sándor arról tájékoztatta, hogy egy barátja ki szeretné bérelni a szóban forgó Visegrádi utcai ingatlant, ugyanakkor szerinte "nincs olyan dokumentum, irat, telefonbeszélgetés, hangfelvétel, vagy bármi más", ahol az jelenne meg, hogy ezért pénzt kért magának. Hiszékeny Dezső ezek alapján azt feltételezi, hogy az ügyészség a fedett nyomozó jelentésére alapozza a vádat, arra a jelentésre, amelyben szerinte az szerepel, hogy a beszélgetés közben bal kezének öt ujjával utalt a kenőpénzre. Hiszékeny Dezső erről azt mondta, 45 éves sportmúltja miatt olyan elváltozás van - gesztikulálásra nem is nagyon használt - bal kezének kisujján, hogy azt nem tudja kinyújtani, így szerinte legfeljebb csak négy és felet tud mutatni, amit a bíróságnak is megmutatott. Szólt továbbá arról is, hogy hivatali ideje alatt a XIII. kerület vagyona összesen több mint 17 milliárd forinttal bővült, az önkormányzat helyiséggazdálkodása pedig nem ad hoc tevékenység volt, hanem előre tervezett folyamat. Hiszékeny szerint a szóban forgó ingatlant is ennek alapján tervezték értékesíteni, nyílt árverésen, licitálásos eljárásban. Az ügyész Hiszékeny Dezső vallomására reagálva visszautasította, hogy koncepciós alapon zajlana az eljárás, mint mondta, meggyőződéssel képviseli a vádat. Az ellenzéki politikus a törvényszék kérdésére válaszolva elmondta, korábban azért nem tett vallomást, mert bizalmatlan volt az ügyészséggel szemben. A másodrendű vádlott, Sz. Sándor közölte, a per későbbi szakaszában kíván vallomást tenni, kijelentette ugyanakkor, hogy nem követett el bűncselekményt, és cselszövés áldozatának tartja magát. A tárgyalást a védelem - további iratmegismerésre vonatkozó - kérése alapján május 27-re napolták. A törvényszék ekkor várhatóan tanúvallomássokkal folytatja munkáját. Hiszékeny Dezső mentelmi jogát tavaly szeptember 15-én függesztette fel a parlament, azt követően, hogy a mentelmi bizottság ezt javasolta az Országgyűlésnek. A mentelmi bizottság ülésén meghallgatták Hiszékeny Dezsőt is, aki szintén mentelmi joga felfüggesztését kérte. A politikus akkori felszólalásában kiemelte, nem követett el bűncselekményt, valamint akkor is azt mondta, hogy az ügyészség politikai megrendelésre cselekszik, az akció célja pedig "alig leplezett módon" az akkor közelgő önkormányzati választás eredményének befolyásolása volt. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141749/



Így görbüljön meg , ha ő lopott valaha is !!!



Börtönbe megy Nanking polgármestere

A mi maffiózóinkat is Kínában kéne elítéltetni , és a szerveik elrablása után hazahozatni őket !!!

Tizenöt év börtönre ítélték a nyolcmilliós kínai Nanking város polgármesterét kedden, mert bizonyítottan 11,3 millió jüan (félmilliárd forint) kenőpénzt fogadott el különféle posztokon több mint tíz év alatt - jelentette a kínai állami média. Az első fokú ítéletet, amelynek része 2 millió jüan (88 millió forint) elkobzása is, a kelet-kínai Santung tartomány Jantaj városának középfokú bírósága hozta meg. Csi Csien-je ügyében még januárban megtartották a tárgyalást, amelyen ő maga is elismerte bűnösségét. A bíróság az ítélethirdetéskor ezzel is indokolta, hogy a büntetés viszonylag "enyhe". Súlyos fegyelemsértés, vagyis korrupciós gyanú miatt a vizsgálatot még 2013-ban kezdték meg Csi ellen. Csiangszu tartomány székvárosának, Nankingnak a polgármesteri székébe 2010-ben került, a város párttitkárhelyettese is volt. Előtte az egykori államelnök-pártfőtitkár, Csiang Cö-min szűkebb hazájának, Jangcsou városnak volt a polgármestere, majd párttitkára. A kommunista párt központi fegyelmi ellenőrző bizottságának megállapítása szerint a miniszterhelyettesi rangú Csi visszaélt hivatali hatalmával, másokat érdemtelenül kiváltságban részesített, közbenjárásáért nagy összegű csúszópénzt és értékes ajándékokat fogadott el közvetlenül vagy családtagjai, illetve barátai révén. A China Daily című angol nyelvű napilap úgy tudja, hogy Csi felesége, néhány szeretője, sofőrje és ingatlanfejlesztő barátja ügyében ugyancsak nyomozás folyik. Csi volt az első "nagy hal", akit utolértek a hatóságok, miután 2012 novemberében, a Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán Hszi Csin-ping pártfőtitkárral az élen meghirdették a korrupcióellenes harcot. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/141700/




Közpénzlopás miatt ítélték el Sarkad fideszes polgármesterét



Jogerősen 3 millió forint pénzbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék Sarkad októberben megválasztott fideszes polgármesterét, mivel jogellenesen folyósított lakásfenntartási támogatást és gyermekvédelmi kedvezményt a vele egy közös háztartásban élő élettársának – tudta meg a Népszabadság helyi tudósítója. Mokán Istvánt első fokon 2 millió forintra, élettársát 1 év felfüggesztett börtönre ítélte a Gyulai Járásbíróság. A másodfokú döntés a sarkadi polgármester büntetését megemelte, élettársáét 6 hónapra csökkentette. A bíróság súlyosbító körülményként értékelte, hogy Mokán akkor alpolgármester volt Sarkadon, tehát a költségvetési csalást közmegbízatását felhasználva követte el. A Magyar Narancs korábbi cikke szerint Mokán élettársa 2007 októberétől 2011 márciusáig több mint 200 ezer forint normatív lakásfenntartási támogatásban részesült, 2010 októberétől pedig egy évig rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt is megítélt neki az önkormányzat hamis adatok alapján. Ezeket a támogatásokat ugyanis csak annak ítélhetnék meg, aki egyedülállóként neveli gyermekét, és a családban a havi egy főre jutó jövedelem nem éri el a 40 ezer forintot. Márpedig ebben az időben a nő már régóta a több százezer forintos fizetéssel rendelkező alpolgármesterrel egy fedél alatt élt, akivel közös gyermekük is született. Mokán Istvánt annak ellenére jelölte a Fidesz–KDNP polgármesternek tavaly júliusban, hogy már zajlott ellene a bírósági eljárás, sőt az első fokú, elmarasztaló ítélet már májusban megszületett. A jogász és közgazdász végzettségű Mokán 16 éve dolgozik a polgármesteri hivatalban. Jelölésekor a fideszes Kovács József azt mondta róla, hogy „az elmúlt 20 év városi fejlesztéseinek kulcsembere”. Megkerestük a Fideszt, hogy a jogerős ítélet fényében várhatóak-e szankciók, várjuk a választ. (Index)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141515/


A Quaestor-koalíció milliárdokat menekített ki, miközben a kisemberek pénze odaveszett



A szocialisták a fideszesekre próbálják tolni a brókerbotrányt, és fordítva, a Jobbik viszont úgy látja, a két párt titokban együttműködik. A párt azt követeli, kerüljön nyilvánosságra, kik menekíthették ki pénzüket az utolsó pillanatban a bedőlt brókercégből.

Quaestor-károsultak

Matolcsy és Szijjártó meg sem jelent a bizottság előtt Követeljük azok nevét, akik az utolsó időszakban pénzt vagy értékpapírt vettek ki a Quaestortól! – mondta hétfőn a parlamentben Volner János jobbikos képviselő, aki „Quaestor-koalíció” címmel szólalt fel napirend előtt a brókerbotránnyal kapcsolatban. Volner egyebek mellett arról beszélt, hogy a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökeként hiába hívta meg a testület hétfői ülésére Matolcsy György jegybankelnököt és Szijjártó Péter külügyminisztert, ők nem jelentek meg. Volner titkos együttműködést lát a Fidesz és az MSZP között, többek közt azért, mert a szocialista kormányzás idején a Quaestor 16 milliárd forint értékű állami kezességvállalást kapott, az Orbán-kormány viszont nem számoltatta el a céget, sőt a képviselő szerint „eltussolta az ügyet”. Azóta kiderült, hogy a minisztériumok is tőzsdéztek az állam pénzével – mondta Volner –, miközben a brókercég „sajtpapírokat” adott az embereknek a megtakarításaikért cserébe.



Quaestor-nyertesek

    1. Simon szerint ízléstelenség a Fidesz-felelősséget firtatni „Egyesek milliárdokat menekítettek el a Quaestortól, miközben a kisemberek pénze odaveszett” – mondta a képviselő, utalva arra, hogy a kormányfő utasítására a minisztériumok háttérintézményei még a Quaestor csődje előtt kivonták a pénzüket a a cégből. A Jobbik arról nyilatkoztatná a képviselőket, hogy ők vagy a családtagjaik vettek-e ki pénzt vagy értékpapírt a botrányban érintett brókercégekből, mielőtt azok összeomlottak volna. A kormány nevében L. Simon László államtitkár azt mondta: „a leghatározottabban vissza kell utasítania” az ellenzéki képviselő állításait, amelyek szerinte „legalábbis ízléstelenségek”. (VS) Frissítés: Quaestor-ügyben nyilatkoznak a jobbikos képviselők A Jobbik képviselői elsőként nyilatkoznak, hogy nem vettek részt a magyar politikai "elitet" érintő bennfentes kereskedelemben. A Jobbik országgyűlési képviselői arról nyilatkoznak a magyar sajtónak és a széles közvéleménynek, hogy sem ők, sem hozzátartozóik, sem az ő vagy hozzátartozóik érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok nem tartottak és így nem is vettek ki pénzt bennfentes információk alapján a Quaestor-cégcsoporttól február 27-e és március 9-e között. A Jobbik felszólítja a parlamenti képviselőcsoportokat és minden képviselőt, valamint kormánytagot, hogy kövessék a nemzeti párt példáját és ők is nyilatkozzanak arról, hogy nincsen szerepük az évtized pénzügyi botrányában - áll a nemzeti párt nyilatkozatában. (Kuruc.info) 2. frissítés: Volner: az adófizetők pénzével tőzsdézett a kormány A Jobbik alelnökének Meddig tart még a "Quaestor-koalíció" cinkos összejátszása a bank- és brókerbotrányokban?" című parlamenti beszéde L. Simon László szintén botrányos válaszával.
      Forrás: https://kuruc.info/r/2/141379/


Volner János vs L. Simon László: "Meddig tart még a "Quaestor-koalíció" cinkos összejátszása?"









Elszámoltatás: a Quaestor-vezér személyi titkárának a legfőbb ügyész az apósjelöltje



Nemcsak kitűnő politikai kapcsolatokkal büszkélkedhet Tarsoly Csaba Quaestor-vezér, de az ügyészségen is lehetnek ismerősei. Tarsoly személyi titkárának, Mikuska Zoltánnak ugyanis Polt Péter legfőbb ügyész az „apósjelöltje”.


Polt Péter legfőbb ügyészként utasíthatja a rendőrséget a nyomozás alatt

Mikuska a Miniszterelnökségről igazolt át a Quaestorhoz valamivel több mint három évvel ezelőtt. A Hivatalos Értesítő szerint 2012 januárjában közös megegyezéssel távozott a kormányzati csúcsszervtől, ahol osztályvezetői beosztásban dolgozott több mint egy évig. Azóta Tarsoly jobbkezének számít a cégcsoportnál, még a Quaestor cégcsoport fociklubjánál, a Győri ETO-nál is tanácsadóként szerepelt, többször is képviselte a klubot.



Elszámoltatás folyamatban

Mikuska élettársa pedig Polt Péter nagyobbik lánya, amire egy névtelenséget kérő bennfentes hívta fel a Blikk figyelmét. A kapcsolatot Mikuska Zoltán Facebook-oldala is megerősíti, közös nyaralásos képek szerepelnek rajta, másfél évvel ezelőtt például együtt voltak a török tengerparton.

Polt lánya és Tarsoly titkára a Facebookon sem titkolták eddig, hogy egy párt alkotnak


A lap kereste pár nappal ezelőtt Tarsoly bizalmasát a Quaestornál, de csak a telefonszámukat kérték el, visszahívást nem kaptak. A Facebook-oldala azonban a megkeresés után nem sokkal elérhetetlenné vált, és Mikuska még a szakmai közösségi portálról, a LinkedInről is törölte magát. Sőt Polt lánya is változtatott a Facebook-profilján: eltűnt a közös kép, amelyen a párja éppen puszit ad neki. Frissítés: A lehető legmegfelelőbb embertől kértek segítséget a Quaestor-károsultak Nyílt levelet írtak Polt Péter legfőbb ügyésznek a Quaestor-károsultak, amelyben azt kérdezik, hogy léphetne-e az ügyészség a rendőrséget beelőzve, valamint azt, hogy hibázott-e az ügyészség, amikor nem lépett közbe akkor, amikor Tarsoly Csaba egy strómannak játszotta át a céget. Kérdésekkel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a Quaestor-károsultak nevében Kálmán-Pikó István. Elsőként arra kíváncsi, hogy mivel több mint egy héttel a Quaestor-ügyben indult nyomozás után a cégvezetőt még mindig nem hallgatta ki a rendőrség, és az őrizetbe vételére is csak csütörtökön került sor, lehetőséget adtak-e vajon a jelenlegi jogszabályok az ügyészségnek, illetve személyesen Polt Péternek, hogy a Quaestor-vagyon zár alá vételéről már korábban, akár a rendőrségi nyomozástól függetlenül intézkedjen? A levél írója ugyanis arra következtetésre jut, hogy mivel a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. részben offshore tulajdonosi körrel bír, így az ezen tulajdonoshoz kiáramló pénz károsultak kártalanítására fordítható összeget csökkenti. Aztán felidézi, hogy március 16-án alapvető változások történtek a Quaestor tulajdonosi struktúrájában, a Quaestor Hruria a vállalatcsoporton belüli hitelek egy részét átkonvertálva tulajdonossá vált az anyacég Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt-ben, miközben vezérigazgatónak nevezték ki a büntetett előéletű Orgovány Bélát. A Quaestor-károsult szerint itt felmerül egy további csalás, egy újabb bűncselekmény, illetve a bizonyítékok eltüntetésének gyanúja, ezért azt kérdi Polt Pétertől, hogy mivel a fenti két ok az előzetes letartóztatások leggyakoribb két oka, ezért az ügyész értelmezése szerint hibát követett-e el az ügyészség akkor, amikor a nyomozások felügyeleti szerveként nem lépett közbe. (Blikk - HVG nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141219/



Újabb Quaestor-cég vezetője lett a végzettség és munka nélküli exközmunkás

A Quaestor Invest Befektető, Vagyonkezelő és Pénzügyi Tanácsadó Kft. ügyvezetői székében Tarsolyné Rónaszéki Erikát is Orgován Béla tápiósági lakos követte, a változás március 9-től hatályos, amit a Cégbíróság március 24-én jegyzett be - derül ki az online Cégközlönyből. A társasághoz több Qaestor-ingatlanbefektetés tartozik, így többségi vagy kisebbségi tulajdonosa a Bérc Hotel Ingatlanhasznosító Kft.-nek, az ETO Élményközpont Kft.-nek, az ETO Park Kft.-nek, a Győri ETO FC Labdarúgó Kft.-nek, a Kenese Golf Project Kft.-nek, a Q Hotel Management Kft.-nek és a Tatai Diana Kft.-nek. A Quaestor Invest Kft. tulajdonosi viszonyai azonban - a jelenleg elérhető online cégbírósági adatok szerint - nem változott, a vagyonkezelő minősített többségi tulajdonosa a cégcsoport központi vállalkozása, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt., míg kisebbségi tulajdonosa a vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett egykori milliárdos Tarsoly Csaba. A jelenleg NAV-adóvégrehajtás alatt álló Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. közvetlen irányító részvényese jelenleg egy Lichtensteinben bejegyzett társaság, az Insula Management Establishment. A Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. éléről is távozott márciusban Tarsoly Csaba, a felesége Tarsolyné Rónaszéki Erika és az apja, Tarsoly Vince. Korábban a hvg.hu számolt be arról, hogy a március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyv szerint megszűnt az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a zrt. vezérigazgatója Orgován Béla lett. A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége nincs, részt vett a közmunkaprogramban, ráadásul gyilkossági kísérlet miatt börtönben is volt. A Quaestor-csoport fő tulajdonosaként Tarsoly Csaba pár nappal később az MTI-nek kiadott közleményében azt írta, hogy hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő kinevezését. Így Tarsoly úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról - írta az MTI. - Erre azonban nem kerülhetett sor, ugyanis három napos eljárás után, most vasárnap Tarsoly Csabát előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság. Tarsoly március 9-én jelentette be, hogy "a rendkívüli mértékben megnövekedett kötvényeladási igények miatt a kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett". A cég indoklása szerint "a Buda-Cash botrány olyan pánikot okozott az értékpapírpiacon, amely lehetetlenné tette a piac normális működését. (...) A kialakult pánik során ügyfeleink olyan mennyiségű kötvényt kívántak értékesíteni, amely meghaladja a Quaestor Csoport likvid pénzügyi eszközeit" - írta korábban az MTI. A csődeljárás kezdeményezése azonban a mai napig nem jelent meg a Cégközlönyben, így hivatalosan az eljárás nem indult el. (A csődeljárás célja - fizetési haladékot, "csődvédelmet" biztosítva- a cég megmentése, a reorganizáció lenne, míg a felszámolás a jogutód nélküli megszüntetést jelentené.) A Magyar Nemzeti Bank március 10-én felügyeleti biztost rendelt ki a Quaestor Értékpapír Zrt.-hez, amelynek tevékenységét felfüggesztette. (Napi.hu nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141389/



Szerencsére minden rendben van Mészáros Lőrinc vagyonnyilatkozatával



Lázár János az Indexnek mondta azt, hogy nem turkál senki zsebében, de akinek pénze van, annak el kell tudni számolnia azzal. Erre reagálva Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester közleményt adott ki, melyben azt írta: a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok a törvényes helyzetet tükrözik, és a valóságnak mindenben megfelelnek. A vagyonnyilatkozatában szereplő adatok valódiságát hangsúlyozta az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester. A politikus-vállalkozó a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel készített Index-interjúra reagált. "A vagyonnyilatkozatomban szereplő adatok a törvényes helyzetet tükrözik, és a valóságnak mindenben megfelelnek. A tulajdonomban vagy érdekkörömben működő gazdasági társaságok vagy társadalmi szervezetek a hatályos magyar törvényeknek megfelelően jöttek létre, azok szerint működnek és adóznak" - írta Mészáros Lőrinc. Lázár János egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy mindenkinek el kell tudnia számolnia vagyonával. Az Index újságíróinak felvetésére, hogy Mészáros Lőrinc az elmúlt három évben bekerült a száz leggazdagabb magyar közé, illetve "kifelejtett" egymilliárd forintot és egy orosz céget a bevallásából, Lázár János megerősítette: nem turkál senki zsebében, de akinek pénze van, annak el kell tudni számolnia azzal. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141376/



Mégis korrupt a volt izraeli miniszterelnök


Két és fél évvel felmentése után mégis bűnösnek nyilvánították Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt egy megvesztegetésben, az úgynevezett Talansky-ügyben, a „pénzes borítékok” ügyében – értesült a ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja.


Ehud Olmert

Hétfő reggel a jeruzsálemi kerületi bíróság az újonnan előkerült bizonyítékok alapján bűnösnek mondta ki Izrael volt kormányfőjét egy dollárkötegekkel teli borítékokkal végrehajtott megvesztegetés ügyében. Hét hónappal ezelőtt azért újították fel az egyszer már lezárt ügyet, mert Olmert volt titkárnője egy vádalku keretében új bizonyítékokat szolgáltatott, átadta egykori naplóját és volt főnökével folytatott beszélgetéseinek hangfelvételeit. (MTI) 
Forrás: https://kuruc.info/r/39/141365/



Közpénzből spekulációs pénz - Miért volt a Quaestornál állami pénz?


Számos kérdőjelet, egyebek mellett jogi és szabályozási kérdéseket vet föl az, hogy állami pénzt a Quaestor nevű, azóta csődvédelmet kért befektetési vállalkozásnál tartottak. Érdemes a fölmerülő kérdések közül néhányat számba venni. 1. Közpénz tőkepiaci szereplőnél Laikus és szakértő egyaránt zavarban van, még akkor is, ha csupán arról hall, hogy közpénz tőkepiaci szereplőhöz kerül. A költségvetési gazdálkodást ugyanis nem arra találták ki, hogy közpénzből spekulációs pénz legyen. Feltételezések merültek fel arról, hogy a Quaestor Értékpapír Zrt.-nél a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek is voltak ügyfélszámlái, és hogy a kormányszóvivői iroda már készíti is az összesítést, hogy mely minisztériumok tartottak még pénzt értékpapír-kereskedőknél. A minisztérium közlése szerint a kereskedőháznak ("MNKH“) egyetlen értékpapírszámlája volt, és a szerződés szerint azon is csak állampapír lehetett. Tudomásul véve a fenti közlést, aggodalmak akkor is megfogalmazódhatnak abban a tekintetben, hogy a költségvetési gazdálkodás szigora alá vont pénzeszközök miként juthatnak spekulatív ügyleti szereplőhöz. A spekuláció közhaszon, de nem akárhol és akármikor. A fogyasztói háztartás vagy a közület számára általában az a jó, ha elkerülik a spekulatív ügyleteket. 2. Demokratikus és jogállami deficit A hírek szerint az MNKH vezetősége 2015. március 5-én döntött arról, hogy kiveszi a tőkéjét a Quaestortól. Mivel az MNB csak öt nappal később, március 10-én jelentette be, hogy részlegesen felfüggeszti a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi és Befektetési Zrt. tevékenységét, nem elhessegethető e tekintetben a bennfentes kereskedés gyanúja. Még ha e gyanú nem igazolható is, akkor is baj, hogy nem átlátható az a mechanizmus, amelyben közpénz tőkepiaci szereplőkhöz kerülhet, majd onnét visszavonható. Az átláthatatlanság gazdasági és biztonsági kockázat, és demokratikus és jogállami deficit. További probléma az, hogy ha a közpénz mozgása nem átlátható, nem lehetséges eleget tenni azon alkotmányos követelménynek sem, hogy a közpénz felhasználása legyen nyilvános. 3. Az állam állampapírja magánszereplőnél? A kincstári körbe tartozó szervezetek, közöttük a minisztériumok fizetési számlái kizárólag a kincstárnál vezethetők. E kötelezettség a hatályos szabályok szerint furcsa módon nem vonatkozik a kincstári körön kívüli számlatulajdonosokra (pl. állami ellenőrzés alatt lévő vállalkozásokra). Van olyan jogértelmezés, hogy állampapírt még az állami vállalatok is csak közvetlenül a kincstártól vehetnek. Az államháztartásról szóló, többször módosított 2011. évi CXCV törvény ("Áht.“) 79. § (3) bekezdése szerint az ún. kincstári körön kívüli számlatulajdonosok (közalapítványok, nonprofit társaságok stb.) átmenetileg szabad pénzeszközeiket a kincstár által értékesített, értékpapírszámlán, értékpapír-letéti számlán nyilvántartott állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. E szövegezésből szigorú értelemben véve talán még nem következik az, hogy a Magyar Államkincstár ("MÁK“) által értékesített állampapírokat állami vállalat - miután a MÁK-tól megszerezte - ne helyezhette volna el befektetési szolgáltatónál. Fennmarad mégis a kérdés: közhaszon-e az, hogy az állam állampapír birtoklása során tőkepiaci magánszereplőt iktat közbe? 4. Alulfejlett kincstár Költségvetési szerv az Áht. 41. § (4) bekezdése szerint a saját nevében - a külön szabályozott államadósságot keletkeztető ügyletek kivételével - adósságot keletkeztető ügyletet érvényesen nem köthet, továbbá törvényben meghatározott kivétellel értékpapírt nem bocsáthat ki, nem szerezhet meg. Eleve érthetetlen az a szabály, hogy az állami tulajdonú alapítvány vagy társaság révén miért olyan könnyű kikerülni azt a tilalmat, hogy számlát csak a MÁK-nál lehet vezetni, és ha ez már megtörténik, a tilalom alóli kivétel miért nincsen szabályozva. A költségvetési gazdálkodás biztonsága és hatékonysága gazdasági és politikai szempontból is alapvető fontosságú, és ha az állam elhanyagolja a MÁK továbbfejlesztésének feladatát, a kormányzat terhére súlyos mulasztás róható. 5. Mire való, és mire nem egy technikai értékpapírszámla? A minisztérium közlése szerint nemcsak kincstári körön kívüli számlatulajdonosok tulajdonában lévő állampapírok voltak a Quaestornál, hanem az állami tulajdonosnak az Eximbank tőkeemelésére elkülönített pénze is. Nem világos, hogy ez a pénz miért nem került közvetlenül a kincstártól az Eximbankba. A minisztérium ezt úgy magyarázza, hogy a Quaestornál csak az Eximbank tőkeemeléséhez kapcsolódó értékpapírok technikai nyilvántartását segítő értékpapírszámla-számla volt, és a Buda-Cash bedőlése után ezt a számlát is megszüntették, a legutóbbi magyarázat szerint azért, mert erre a miniszterelnök adott utasítást. Először is látni kell azt, hogy az Eximbank állami tulajdonban van, a tulajdonosi jogokat pedig a rá vonatkozó törvény (a többször módosított 1994. évi XLII. törvény) szerint a hatáskörrel bíró miniszter gyakorolja [1. § (2) bekezdés]. Mivel a KüKüM központi költségvetési szerv, semmilyen okból - így tőkeemelés céljából sem - vezethet máshol számlát, mint a MÁK-nál. Akkor viszont nem érthető, mit keres egy technikai számla a Quaestornál. További baj az, hogy egy technikai számla mögött valóságos értékpapírszámlának kellene állnia, és a Quaestor nyilván nem nyithat technikai számlát olyan értékpapírra, amely a MÁK-nál van, és nem a Quaestornál. Egyáltalán nem látható, miként volt lehetséges az, hogy a Questor az állami társaság tőkeemelésére elkülönített pénzzel összefüggésben technikai értékpapírszámla-számlát kezelt. Ilyen számlát pl. szervezett tőkepiacon a központi értékpapírtár, a KELER nyit, használ és zár be mint központi szerződő fél ("KSzF“). Teszi ezt akkor, amikor a teljesítéshez szükséges pénz és értékpapír-fedezet beszedését követően elvégzi a szükséges terheléseket és jóváírásokat a KELER KSzF technikai értékpapír számláján és a klíringtag értékpapír számláin, valamint a KELER KSzF tőzsdei technikai bankszámláján és a klíringtag bankszámláin. Technikai számla egyébként a könyvelésnél használt segédszámla, amely adott gazdasági esemény lekönyvelését követően lenullázódik, megszűnik. A minisztérium szerint a technikai értékpapír-számla révén gyakorolják a tulajdonosi jogokat az Eximbank felett. E számlán szerintük forgalomképtelen részvények vannak, amelyek előállítása jogszabály alapján történt. Az igaz, hogy egy technikai számlán lévő értékpapír nem forgalomképes, de ez a valóságban nem az értékpapír miatt van, hanem azon tény okán, hogy a papírok technikai számlán vannak, vagyis le vannak ideiglenesen fagyasztva. Az ideiglenes zárolás miatt azonban más jogok, így tulajdonosi jogok sem gyakorolhatók a technikai számlán lévő értékpapírok segítségével, azzal ellentétben, mint amit a minisztérium állít. 6. Közpénz felhasználásának nyilvánossága Külön említésre érdemesek a nyilvánosság-szabályok. Az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése szerint a közpénzzel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzt és a nemzeti vagyont továbbá az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló, többször módosított 2011. évi CXII. törvény ("Infotörvény") 27. § (3) bekezdése szerint közérdekből nyilvános adatként nem minősül üzleti titoknak - vagyis a nyilvánosság elől nem elzárható - a központi és a helyi önkormányzati költségvetés, illetve az európai uniós támogatás felhasználásával, költségvetést érintő juttatással, kedvezménnyel, az állami és önkormányzati vagyon kezelésével, birtoklásával, használatával, hasznosításával, az azzal való rendelkezéssel, annak megterhelésével, az ilyen vagyont érintő bármilyen jog megszerzésével kapcsolatos adat. A felsoroltak tekintetében tehát a nyilvánosság nem korlátozható, hacsak nem minősített vagy döntést előkészítő adatról van szó. Az üzleti titok védelmére vonatkozóan bekerült egy passzus az Infotörvénybe. A már idézett 27. § (3) bekezdés második mondata szerint ugyanis a nyilvánosságra hozatal nem eredményezheti az olyan adatokhoz - így különösen a védett ismerethez - való hozzáférést, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét. Azon túl, hogy a közpénzzel való gazdálkodás tekintetében az üzleti titok fogalma jószerével értelmezhetetlen (az ugyanis a versenygazdaság kategóriája), e megszorító kitétel az adatokhoz való hozzáférésre vonatkozóan jogbizonytalanságot okoz. Ennek különös jelentősége van most, amikor tisztázni kellene a nyilvánosság előtt azt, hogy miként került közpénz spekulációs szereplők kezére, érte-e kár a közt, ha igen, milyen, és mit lehetne tenni a károkhoz vezető okok felszámolása végett. (Portfólió) 
Forrás: https://kuruc.info/r/53/141329/



Quaestor-ügy: természetesen sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett, mindent jól intéztek "apósék"



Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben - közölte a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. Fazekas Géza azt írta: a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség. Fazekas Géza arra reagált, hogy a Quaestor-ügy károsultjai pénteken nyílt levélben fordultak az ügyben aligha elfogulatlan legfőbb ügyészhez. A károsultak egyebek mellett azt kérdezték Polt Pétertől: a jogszabályok szerinte adtak-e lehetőséget az ügyészségnek, hogy a Quaestor-vagyon zár alá vételéről már korábban, akár a rendőrségi nyomozástól függetlenül intézkedjen? A Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője felidézte, hogy a Quaestor-ügyben a jegybank március 10-ei feljelentése nyomán másnap a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el, a nemzeti bank pedig felügyeleti biztost rendelt a céghez. A nyomozás kezdettől a Fővárosi Főügyészség fokozott felügyelete mellett zajlik - tette hozzá, megjegyezve, hogy a Legfőbb Ügyészség rendelkezése alapján az ügyészség kiemelt ügyként kezeli a brókerügyeket. Fazekas Géza hangsúlyozta, hogy a nyomozó hatóság már a nyomozás elrendelését követő napon házkutatást tartott a cégnél, ahol nagy mennyiségű iratot és elektronikus adathordozót foglalt le. Kiemelte, hogy a rendőröknek - egyebek mellett - mintegy százötven cég számláját kellett átvizsgálniuk a vagyon elleni bűncselekmény megalapozott gyanújának tisztázásához. "Az összehangolt rendőri és ügyészi munkának köszönhetően az ilyen bonyolultságú gazdasági büntetőügyeknél messze gyorsabban, mind a Buda-Cash, mind a Quaestor esetében két héten belül sikerült a büntető jogszabályok által megkívánt törvényes bizonyítékok alapján a gyanúsításokat közölni és a szükséges kényszerintézkedéseket" megtenni - írta a sajtószóvivő. Arra is kitért, hogy a jogszabályok sem a nyomozást folytató rendőrségnek, sem az ügyészségnek nem teszik lehetővé a megalapozott gyanú közlése előtt az üggyel kapcsolatba hozható emberek vagyonának zárolását. A megalapozott gyanú soron kívüli közlése után ugyanakkor azonnal megkezdte a nyomozó hatóság - a Buda-Cash-ügyhöz hasonlóan - a vagyon biztosításához kapcsolódó intézkedéseket. Mindez "már egy nap alatt is jelentős eredményt hozott": harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és számos nagy értékű ingóságot foglalt le huszonnégy óra alatt a rendőrség - ismertette. A szóvivő megjegyezte: a cégek tulajdonosi struktúrájának átalakítása érdekében tett lépéseket a megalapozott gyanút alátámasztó körülményként értékelték. Fazekas Géza a közleményt azzal zárta: az ügyészség a nyomozásfelügyeleti tevékenységét teljes mértékben a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően alkalmazta, és időben teljesítette ebből fakadó kötelezettségeit. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141286/



Így gyorsan lepereg az a jelképes néhány év: hazajárhat a börtönből, a hétvégéket otthon töltheti Földesi-Szabó László


Hazajárhat a börtönből, a hétvégéket otthon töltheti a milliárdos csempészésért és sikkasztásért jogerősen hat év szabadságvesztésre ítélt Földesi-Szabó László, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori kuratóriumi elnöke. Enyhébb Végrehajtási Szabályok (EVSZ) vonatkoznak immár Földesi-Szabó László egykori rendőrre és kurátorra - értesült a hvg.hu. Pedig miközben milliárdos csempészésért és sikkasztásért jogerősen kiszabott hat év szabadságvesztést tölti, a Pesti Központi Kerületi Bíróságon magánokirat-hamisítás miatt folyik vele szemben eljárás. Ez utóbbi miatt nem is kaphatna kedvezményt. Amíg Tökölön ült, ebben nem is részesült. A lap úgy tudja, az illetékes büntetés-végrehajtási bíró egy ilyen súlyos bűntett esetében a jó magaviseletet nem találta elégnek ahhoz, hogy a rabot ilyen kedvezményben részesítse.





Földesi-Szabó László a bíróságon


A Földesi-Szabóék elleni vád A hatóságok szerint az alapítvány 2005-ben és 2006-ban közterhek megfizetése nélkül hozott be Ázsiából milliárdos értékű vámárut, többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azt értékesítették, amivel csempészést követtek el. Emellett Földesi-Szabó, a szervezet kuratórium elnökeként sikkasztott is, mivel eltulajdonította az alapítvány sok százmillió forint készpénzét. Mindezt a szocionista vezetésű titkosszolgálatok tudtával. A per során egyébként elmondta: megvannak a hiányzó százmilliók, de nem árulja el, hogy hol. Miután azonban Földesi-Szabó László átkerült a fővárosi Venyige utcai börtönbe, "megkapta az EVSZ-státuszt", ami többek között azt jelenti, hogy napokra hazamehet, és a hétvégéket otthonában töltheti. Arról, hogy mi alapján értékelték másképp a helyzetet a Fővárosi Törvényszéken, a hvg.hu megkérdezte a bíróságot. Közölték, sok mindent megnéznek, így az elítélt személyiségét, előéletét, életvitelét, családi körülményeit, és ha „a szabadságvesztés célja az enyhébb végrehajtási szabályok alkalmazásával is elérhető, és azok alkalmazása a büntetés-végrehajtás biztonságát nem veszélyezteti”, megadják az engedményt. Másképp látja a büntetés-végrehajtás, mint a bíróság Az EVSZ alkalmazását a Fővárosi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 2014. szeptember 24-én engedélyezte Földesi-Szabó Lászlónak. A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet erről másként gondolkodott: 2015. február 17-én az enyhébb végrehajtási szabályok megszüntetése iránt tett előterjesztést, arra hivatkozva, hogy a fogvatartottnak folyamatban lévő büntetőügye van. A bíróság ezt az előterjesztést azzal utasította el, hogy a jogszabályok az új büntetőeljárás megindulása esetében mondják ki azt, hogy nem jár a kedvezmény, de a Földesi-Szabó ellen folyó eljárás korábban indult meg. „Jelen ügyben a 6 év börtönbüntetést kiszabó ítélet kihirdetése előtt megvalósított magánokirat-hamisítás vétsége miatt folyik – hatályon kívül helyezés folytán – megismételt büntetőeljárás” – hangsúlyozták. Földesi-Szabó Lászlót milliárdos csempészet és sikkasztás miatt jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélték a Fővárosi Ítélőtáblán 2012. november 16-án. A volt rendőr ezredes, az Egymásért Egy-Másért Alapítvány egykori vezetője – mint emlékezetes – az elsőfokú ítélet kihirdetése közben engedély nélkül ismeretlen helyre távozott a bírósági épületből, és csak hónapok múlva sikerült kézre keríteniük a rendőröknek 2011 májusában. Földesi-Szabó már 2016 január végén szabadulhat különböző kedvezmények beszámításával. (HVG nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/141222/



Az NBH jóváhagyásával, a nagypolitika tudtával loptak Földesi-Szabóék


Az Egymásért alapítványon keresztüli sikkasztások a polgári elhárítás vezetőinek jóváhagyásával, a nagypolitika tudtával működtek - állítja az alapítvány volt vezetője. Az Egymásért alapítványon keresztüli pénzlenyúló "hálózat" nem működhetett volna a polgári elhárítás akkori vezetőinek jóváhagyása és a nagypolitika tudta nélkül - a Magyar Nemzet szerint erről vallott Földesi-Szabó László, az alapítvány csempészet és sikkasztás vádjával 2010 decemberében első fokon hétéves szabadságvesztésre ítélt volt vezetője. A lap pénteki számában ismertette: a Hír TV Célpont című műsorának birtokába jutott és pénteken bemutatandó, államtitokká nem minősített dokumentumok tanúsága szerint az egykori rendőrtiszt azt vallotta, hogy Jakubinyi Róbert volt az alapítvány ötletgazdája. Hozzátették: Jakubinyiék azt kérték pénzért cserébe a titkosszolgálat vezetőitől, hogy simítsák el a számukra fontos büntetőügyüket, vagy például érjék el, hogy egy vidéki vámügynökség ne szűnjön meg. Földesi-Szabó szerint ebben az NBH vezetői partnerek voltak. Vallomása szerint Galambos Lajos akkori főigazgató mintegy 150 millió forintot, Gyarmati György akkori főosztályvezető 100 millió forintot, Simon Ibolya, a hivatal akkori jogásza pedig több hónapon keresztül havi 1-1,5 millió forintot kapott. A lap arról is beszámol, hogy Földesi-Szabó kapcsolatban állt Szilvásy György akkori titokminiszterrel is, akinek testvérét az alapítványnál foglalkoztatták, továbbá a másik testvére által irányított kórháznak az alapítvány támogatást nyújtott. Azt írták: az alapítvány kuratóriumának tagjait érdekelni kezdte a politika, így Lendvai Ildikó, az MSZP volt frakcióvezetőjének kérésére Juhász Ferenc honvédelmi miniszter egy esetleges pártalapításról tárgyalt Jakubinyivel. A férfinek sikerült Veres János akkori pénzügyminiszterrel is kapcsolatot létesítenie, amiről Földesi-Szabó hangfelvételt készített. (MTI)
Forrás: https://kuruc.info/r/2/98065/




"Ellopták" egy kárpátaljai magyar állampolgárságát - az életébe kerülhet a polgármester aljassága

Ez is a Rogán bizniszhez tartozik !!!!

Magyar állampolgárságot igényelt egy kárpátaljai férfi, az illető azonban hiába érdeklődött ügye felől, időközben valaki más letette a nevében az állampolgárság esküt - írja a Magyar Hírlap. 2013 nyarán adott be egyszerűsített honosításra kérelmet Salgótarjánban egy kárpátaljai férfi, és abban állapodtak meg, hogy a hozzá közelebb eső kárpátaljai Sonkod önkormányzatához postázzák majd a honosítási igazolást, és ott zajlik majd az állampolgársági eskütétel is. A Magyar Hírlap csütörtöki számának cikke szerint ezután a férfi hiába kereste a sonkodi polgármesteri hivatalt, azt állították, hogy nem érkezett még meg a honosítási okirat. Végül a magyarországi hivatalhoz fordult, ahol kiderült, hogy azt már rég kipostázták, valaki át is vette és le is tette az esküt. Ezt később a sonkodi önkormányzati hivatal is elismerte, és azt állították, hogy a korábbi polgármester ellen már folyik hasonló ügyek miatt nyomozás. A kárpátaljai fiatalember most különösen azért aggódik, mert csak három hétig tart a schengeni vízuma, aztán vissza kell kérnie Kárpátaljára, ahol viszont behívják katonának. Ilyenkor kellene lépnie a "nemzeti" kormánynak. (MH - HVG nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/3/141169/





Uzsorás képviselőket fogtak el Tarnaleleszen - ők szállították a fideszes polgármesternek is a cigány szavazatokat



Az Egri Rendőrkapitányság büntetőeljárást folytat uzsora-bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Pusomi József és Pusomi Józsefné ellen. A rendőrök két cigányt hallgattak ki gyanúsítottként uzsora-bűncselekmény gyanúja miatt. A gyanú szerint a 36 éves férfi és a 34 éves nő 2013 óta több személynek hitelre adott el termékeket az általuk üzemeltetett élelmiszerboltból, amelyek árát az üzleti kiskereskedelmi érték felett határozták meg. A sértetteknek a megvásárolt termékek kamattal növelt vételárát a következő hónapban kellett kifizetnie, így kénytelenek voltak ismételten hitelre vásárolni - tájékoztatott Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.



"P. József" és "P. Józsefné" fideszes cigánybűnözők

Hozzátette: a két tarnaleleszi lakos cselekményével a sértetteket és azok családját állandó tartozásba kényszerítette. A rendőrök március 12-én házkutatást tartottak a házaspár otthonában, ahol egy táskában megtalálták a feljegyzéseket, amelyekben az adóságokat nyilvántartották. Az egyenruhások Pusomi "Zsiráf" Józsefet és Pusomi Józsefnét előállították a Pétervásárai Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket. Mint azt korábban megírtuk, csütörtökön nagyon sok rendőr jelent meg a településen. A megyei lap olvasói beszámoltak róla, hogy önkormányzati képviselőket fogták el az egyenruhások uszorázás gyanúja miatt. Nem lehet elmenni annak felidézése mellett, hogy Tarnalelesz mennyire hű lenyomata a Fidesz-cigány koalíciónak, ugyanis már 2010-ben az uzsorások segítették a település élére a polgármesterjelöltjüket. Veretes stílusával Kovács Passza Béla pedig a közelmúltban is bizonyította, hogy méltó képviselője a rászavazó cigányságnak. (Heol nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/35/140701/


Uzsora-bűncselekmény gyanúsítottjainak elfogása Tarnaleleszen


Itt már nincs uzsora


Uzsorásokat fogtak el a rendőrök Szúcson


A titkos szolgálat letiltotta a többi riportot , így csak ennyit tudunk felmutatni a cenzor jóvoltából a politikusi bűnözés rejtelmeiből !!!

Gondoljátok , hogy csak a kis ember sáros az ügyben , vagy a politikusok nyakig benne vannak , és csak a kisemberig mernek utána nyúlni !!!

Megvalósult volna a maffia állam e banánköztársaság területén , és a jelszó lopjon mindenki amennyit bír , csak ne szurjon szemet senkinek a közmunkások társadalmában , mert akkor még a közmunka bérre sem számíthattok ami 47000 Ft . Közben milliárdokat lopnak nagyjaink , így jut nekik lukszus villákra kurvákra szigetekre kikötőkre . Ez volna az elszámoltatás a maffia államban .





Majd még folytatjuk a politikai bűnözés témáját , de most nagyon ránk szált a titkos szolgálat cenzora !!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése