2016. szeptember 12., hétfő

Angyalokkal gyógyítás






Angyalokkal gyógyítás






Dr Doren Virtue
Angyalokkal gyógyítás
Párbeszéd, gyógyítás
és élet
az angyalokkal
Köszönet nektek, Angyalok,
kik a Mennyekben és a Földön szolgáltok,
szeretetetekért, odaadásotokért és szolgálataitokért.
Legyetek továbbra is türelmesek velünk,
míg megtanuljuk
ajándékaitokat hálával és kegyelemmel
elfogadni.
2
Tartalomjegyzék
Bevezetés 4
Első Fejezet
A spirituális út áldásai és kihívásai 7
Második Fejezet
Angyali beavatkozások szerelmi életünkbe 11
Harmadik Fejezet
Angyali áldás egész családunk részére 15
Negyedik Fejezet
A felemelkedő test 26
Ötödik Fejezet
Életcél és karrier 34
Hatodik Fejezet
Természeti és állati Angyalok 42
Hetedik Fejezet
Angyalok, az élet és a halál után, kigyógyulás a bánatból 46
Nyolcadik Fejezet
Hogyan segítenek bennünket
az Angyalok az anyagi világban 51
Kilencedik Fejezet
Spirituális biztonság az Angyalok segítségével 57
3
Tizedik Fejezet
Előző életek problémáinak gyógyítása
angyali segítséggel 67
Tizenegyedik Fejezet
Testet öltött Angyalok, elementálok,
Belépő szellemek és csillaglények 75
Tizenkettedik Fejezet
Számsorokba rejtett üzenetek az Angyaloktól 80
Függelék 96
„megbocsátás – szabadítsd fel magad” – Gyakorlat
A „megbocsátás épülete” – Vizualizációs gyakorlat
Angyali megerősítések
A szerzőről 99
Bevezetés
Nem a képzelet játéka ez. Az Angyalok valóban köztünk vannak. Most sokkal inkább,
mint valaha, és nem csak a reklámokban. Egyre többen számolnak be az égi
lényekkel való találkozásukról. E találkozások alkalmával az Angyalok időszerű
üzeneteket, gyógyító recepteket, életmentő tanácsokat közvetítenek.
Mi lehet az oka annak, hogy mostanában ilyen gyakran jelennek meg az Angyalok
bolygónk körül? Részben az égi segítségért fohászkodó imáink, részben pedig az,
hogy Isten és az Angyalok tudják, hogy eljött az ideje önmagunk, életünk, világunk
meggyógyításának. Miközben átlépünk az ezredfordulón, az Angyalok segítenek
abban, hogy kigyógyuljunk betegségeink teljességének megélésében.
Az Angyalok eljöttek, hogy megtanítsák nekünk: Isten szeretete minden kérésre és
hívásra bennünket a félelem következményeiből. Az Angyalok nagyhatalmú
gyógyítók, és mi magunk is együttműködhetünk velük, hogy felgyorsítsuk a
gyógyulási folyamatot.
Minél inkább behívjuk életünkbe az Angyalokat, annál inkább visszatükrözi életünk a
mennyország ragyogását.
Az Angyalok gyógyító hatalmának nincs határa. Segíteni tudnak kapcsolataink
megjavításában, munkahelyi gondjainkban, pénzügyi nehézségeinkben,
lakásgondjainkban, és bármi másban, ami gondot okoz nekünk. Csak néhány lépést
kell betartanunk, ezzel segítjük őket abban, hogy ők is segíthessenek nekünk.
1. Kérdés – A Szabad Akarat törvénye szerint az Angyalok nem avatkozhatnak
bele az életünkbe kifejezett engedélyünk nélkül. Ez alól egyetlen kivétel
létezik: ha életveszélyes helyzetbe kerülnénk, mielőtt még lejárt volna az
időnk. Minden más esetben kérnünk kell a segítséget. De hogyan kell kérni?
Semmilyen formális megidézésre nincs szükség ahhoz, hogy az Angyalok
segítségét kérjük. Csak rájuk kell gondolnunk – Angyalok! – és azonnal
válaszolnak. Mindenkit két vagy több őrzőangyal kísér, születésünktől
halálunkig. Semmi olyat nem tudunk tenni, mondani, vagy gondolni, ami miatt
elhagynánk, vagy kevésbé szeretnének bennünket. Irántunk tanúsított
szeretetük hatalmas és feltétel nélküli! Kérhetjük azt is, hogy még több Angyal
legyen körülöttünk. Vagy Istent kérjük, hogy küldjön hozzánk Angyalokat, vagy
4
fordulhatunk közvetlenül az Angyalokhoz is. Mindegy melyik utat választjuk,
hiszen az Angyalok mindig Isten akarata szerint cselekednek. Az, pedig
mindig Isten akarata szerint való, hogy amikor csak kérjük, Angyalok
vegyenek körül és támogassanak bennünket.
2. A probléma felajánlása – Ahhoz, hogy Isten és az Angyalok helyrehozhassák
problémáinkat, teljes mértékben fel kell ajánlanunk nekik gondjainkat. Olyan
ez, mintha egy levelet postáznánk: a levelet ki kell adnunk a kezeink közül
ahhoz, hogy a posta eljuttathassa a címzetthez. Gyakran fordulunk az éghez
segítségért. Mégis ahelyett, hogy engednénk a változást megtörténni,
ragaszkodunk az adott helyzethez, és ezzel megakadályozzuk az Angyalokat
a közbelépésben. Ha valóban segítséget akarunk, teljes mértékben adjuk át a
problémát Istennek és az Angyaloknak.
3. Bizalom Istenben – Nem adhatunk Istennek és az Angyaloknak egy listát,
amelyben felsoroljuk, milyen lépéseket tegyenek helyzetünk orvoslása
érdekében. Bíznunk kell abban, hogy Isten végtelen bölcsessége és
kreativitása olyan jó megoldásokat eredményez, amilyenekről az emberi elme
még álmodni sem képes. Soha ne feledjük: Isten akarata az, hogy boldogok
legyünk!
4. Kövessük az égi irányítást – Miután felajánlottuk problémánkat Istennek és az
Angyaloknak, arra kérhetnek bennünket, hogy tegyünk meg bizonyos
lépéseket a megoldás érdekében. Ezek az utasítások érkezhetnek hang
formájában, álomban, vízióban, a tudás biztos érzetével, vagy intuitív módon.
Ha bizonytalanok vagyunk az üzenet forrásában, kérjük Istent, hogy
hitelesítse az üzenetet forrásában, kérjük Istent, hogy hitelesítse az üzenetet
számunkra. Isten és az Angyalok mindig szerető, támogató üzeneteket
küldenek, ha tehát félelmet keltő, bántó utasításokat kapunk, semmiképp se
tegyünk eleget nekik! Ha szívünkben és tudatunkban ragaszkodunk Istenhez,
nem kell aggódnunk úgynevezett bukott Angyalok látogatásai miatt. Isten
mennyei szeretete az egyetlen valóságos hatalom. A félelem és sötétség
gondolatformái illúziók, melyek csak akkor „árthatnak” nekünk, ha hatalmat
adunk nekik. Miután segítséget kérünk az Angyaloktól, legyünk nyitottak az
égből érkező üzenetekre, melyek eligazítanak bennünket kihívásaink
megoldásában. Ezek az utasítások az imáinkra érkező válaszok, nekünk,
pedig cselekednünk kell, hogy Isten segíthessen rajtunk. Az utasítások
lehetnek egészen konkrétak is, például hogy elmenjünk egy bizonyos helyre,
vagy felhívjunk egy bizonyos személyt. Máskor az utasítások szívünkre és
elménkre hatnak, például mikor az Angyalok arra kérnek, hogy bocsássunk
meg magunknak és másoknak. Bármi legyen is az üzenet, tudnunk kell, hogy
a gyógyulás és megoldás Forrásából származik. Ha követjük az előirányzott
lépéseket, helyzetünk tökéletesen meg fog oldódni. Nincs túl kicsi probléma
az Angyalok számára. Akár parkolóhelyre van szükségünk, akár pénzre
számláink befizetéséhez, vagy jobb egészségre vágyunk, az Angyalok
boldogan segítenek. Legnagyobb jutalmuk a mi boldogságunk, mindent
megadnak tehát, ami örömet okoz nekünk, ha az egybeesik az Isten
akaratával. Hiszen jogunk van a boldogsághoz, és meg is érdemeljük azt!
Mások gyógyítása
Mi a teendő akkor, ha azt szeretnénk, hogy az Angyalok valaki máson segítsenek?
5
Mondjuk, azt szeretnénk, hogy az Angyalok segítsenek egy szeretett ismerősünknek,
vagy egy embercsoportnak, akikről a hírekben hallottunk, és megesett rajtunk a
szívünk.
Ha arra kérjük Istent, hogy Angyalokat küldjön valaki mellé, az mindig szeretetből
fakadó cselekedet. Ezzel nem akadályozzuk a másik ember szabad akaratát, hiszen
ők döntik el, hogy hallgatnak-e az Angyalok tanácsaira. Azzal csak jót teszünk, hogy
angyali védelmet kérünk valaki mellé. Különösen gyors válasz érkezik Istentől
azokban az esetekben, amikor szülők imádkoznak angyali „baby sitterekért”
gyermekeik mellé.
Az Angyalok sosem sértik meg Isten akaratát, így ha a szeretett ismerősünk ideje
eljött, akkor az Angyalok annyit tehetnek, hogy örömöt és vigaszt nyújtanak neki
utolsó napjaiban itt a Földön. A legnagyszerűbb ima, amit szívünkben hordozhatunk
a „Legyen meg a Te akaratod”. Ezáltal sok felesleges aggodalomtól szabadulhatunk
meg, és biztosak lehetünk abban, hogy Isten mindenről tökéletesen gondoskodik.
Raphael Arkangyal:
A legfelsőbb gyógyító az Angyalok között
Fizikai kihívások esetén, mint amilyen a fájdalom és a betegségek, nincs jobb
gyógyító az angyali birodalmakban, mint Raphael Arkangyal. Ez az Angyal, kinek
neve annyit jelent: „Isten Gyógyít” azonnali megkönnyebbülést tud hozni a
szenvedőnek. Raphael gyönyörű, sugárzó, smaragdzöld gyógyító energia veszi
körül. Gyakran beburkolja a fájó testrészt ezzel a gyógyító fénnyel. A fény úgy hat,
mint egy gyógyító balzsam, és azonnali, teljes gyógyításra képes.
Raphael, mint a szellemvilág többi lakója is, egyszerre képes jelen lenni mindenki
mellett, aki tőle kér segítséget. Az idő és a tér nem korlátozza őt. Ezért soha nem
kell attól tartanunk, hogy egyéb kötelességeiben zavarnánk meg, amikor a
segítségét kérjük.
A gyógyító arkangyal abban a pillanatban megjelenik mellettünk, amint szólítjuk.
Hívhatjuk gondolatban, vagy fennhangon „Raphael, kérlek, segíts!” Kérésünkre
szeretteinknek is segítségére siet.
Raphael hatalmas gyógyító ereje úgy hat, mint egy spirituális operáció –
eltávolítja a félelmet és a sötétséget testünkből és tudatunkból. Előfordul azonban,
hogy segítségül hívjuk Raphaelt, mégis útjába állunk gyógyító tevékenységének.
Például nem engedjük, hogy hozzáférjen „bűnös titkainkhoz”, így nem tudja azokat
eltávolítani belőlünk. Vagy azzal próbálunk segítségére lenni, megmondjuk, mit
tegyen. Bármennyire is a jó szándék vezérli, az ilyen emberi közbelépés otrombán az
arkangyal útjába áll. Ezért, miután segítségül hívtuk Raphaelt, legjobb, ha teljesen
megnyitjuk előtte testünket, tudatunkat, és szívünket. Így lesz lehetősége
beteljesíteni Istentől kapott feladatát, hogy mindent tökéletesen meggyógyítson.
Nem számít, hogy csak egy letört köröm, vagy látszólag végzetes betegség
nyomaszt bennünket, mindig hívjuk Istent és az Arkangyalokat segítségül. Az Ég
nem azt várja tőlünk, hogy csak a teljes rettegés és elkeseredés állapotában
forduljunk hozzá. Így írtak erről az Arkangyalok az én közvetítésemmel az ANGEL
6
THERAPY – ANGYAL TERÁPIA c. könyvben:
Hívd segítségül Isten mennyei teremtményeit, amint tudatosul benned belső
fájdalmad. A bölcs házigazda, ha füstszagot érez, nem várja meg, hogy a házát
elborítsák a lángok, mielőtt felhívná a tűzoltókat. Ezen a ponton már szinte
felesleges is a segélyhívás. Ne várjatok Isten nevének szólításával addig, míg
mérhetetlen félelem borít el benneteket.
Ő mindig segítséget és vigaszt nyújt nektek, még ha percekig nem is érzitek szerető
karjait, mert a félelem rétegei elválasztanak a mennyektől. A bölcs ember megtanulja
felügyelni saját jól-létét, és nem haboz segítséget vagy vigasztalást kérni az égi
lényektől.
Tanuld meg jól ezt a leckét szeretett gyermek, mindig törődj bensőddel, mindig hívj
segítséget, ha szükséged van rá. Így félelmeid árapálya nem hoz majd csapkodó
hullámokat, csak csendes ringatózást, mely nem korbácsolja fel lelked nyugalmát.
Az Angyalok azért vannak itt, hogy segítsenek rendbe hozni az életünket. Csak arra
várnak, hogy kérjük a segítséget.
A spirituális út áldásai és kihívásai
Első Fejezet
Mi késztetett bennünket arra, hogy spirituális útra lépjünk? A vágy, hogy
megismerjük az élet igazságait? A boldogság, megelégedettség, és belső szeretet
iránti vágy? Egy tragédia, vagy csodálatos esemény kényszerített rá, hogy
megismerjük a lét spirituális oldalát? Vagy egy másik ember példája, egy spirituális
emberé, akire tisztelettel nézünk?
Bármi is vonzott bennünket erre az útra, az összekötő szál a vágy, hogy javítsunk
az életünkön. Akár megvilágosodást, akár válaszokat, új képességeket vagy lelki
békét keresünk, mindenképpen hittük, hogy a spiritualitás valami pozitívat hozhat az
életünkbe.
A boldogság szent
Klienseim közül sokan olyan vallások szerint nevelkedtek, melyek a szenvedést
erénynek tekintik. Az ilyen hiedelmek mártír életstílushoz vezetnek, és termékeny
talajt biztosítanak a bűntudat, a félelem és neheztelés számára. Így ha az ilyen
ember olyan spirituális úttal találkozik, amely boldogságot és bőséget ígér, nyugtalan
lesz. Lehet a szeretet és a bőség „helyes” célkitűzés? – kérdezik magukban.
Azok, akik a keresztény eszmerendszer szerint nevelkednek, megtanulják Jézus
tanítását, miszerint könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdag embernek
bejutni a mennyek országába. Míg másutt Jézus azt hangsúlyozza, hogy
kopogtatnunk kell, és az ajtók megnyílnak előttünk. Többször bíztat bennünket, hogy
legyen hitünk abban, hogy anyagi szükségleteink kielégíttetnek.
7
A legtöbb spirituális kereső megérti, hogy Jézus tanításai nem azt sugallják, hogy
a pénz ördögi. A pénzhez való mániákus ragaszkodás az, ami akadályozza a
boldogságot itt, és a túlvilágon egyaránt.
A pénzhez való ragaszkodás kétirányú utca: azok, akik krónikusan azon
aggódnak, hogy lesz-e elég pénzük a számláik kifizetésére, spirituális szempontból
egyenértékűek azokkal, akik rögeszmésen halmozzák fel dollárjaikat. Mindkét fajta
pénz-rögeszme abban a félelemben gyökerezik, hogy nem lesz elég. Ez az
alattomos félelem elrabolja a boldogságukat.
Ha elhisszük, hogy a szenvedés és a szükség normális állapot, vagy hogy Isten
próbatétele, akkor elfogadjuk a fájdalmat az élet részeként. Ha azonban elhisszük,
hogy Isten száz százalékos éradó szeretet, és hogy teremtményeit a saját képére és
hasonlatosságára teremtette, ebből következik, hogy nem teremtett fájdalmat és
korlátokat.
Istennel, az Angyalokkal, és Jézussal folytatott hosszú beszélgetéseim
meggyőztek engem arról, hogy Isten nem akarja, hogy bármi módon szenvedjünk.
Isten, mint minden szerető szülő, boldog, békés, és biztonságos életet kíván nekünk.
Isten azt akarja, hogy időnket és energiánkat mások segítségére fókuszáljuk,
természetadta tehetségünkre és érdeklőséi körünkre támaszkodva. Míg mi másokon
segítünk, Ő ellát bennünket elegendő idővel, pénzzel, intelligenciával, kreativitással,
és mindennel, amire szükségünk van. Isten tudja, hogy ha mi azon aggódunk, hogy
lesz-e elég, akkor elpocsékoljuk az időnket és energiánkat, amit jobban
hasznosíthattunk volna.
Isten és az Angyalok tehát igazán segíteni akarnak nekünk! A szabad akarat
törvénye miatt azonban csak akkor segíthetnek, ha erre megkérjük őket. Ez a könyv
a lehetséges tapasztalatok széles tárházát mutatja meg azoknak, akik valóban
kérnek.
Angyalok és az ezredforduló
Nagyon szerencsések vagyunk, hogy az emberi történelemnek ebben az
időszakában élhetünk. Egyébként minden itt töltött időszak maga a csoda. Az
Angyalok elmondták, hogy több lélek szeretne földi életet élni, mint ahány
befogadóképes test létezik. A lelkek valósággal sorban állnak, a Földön
végrehajtandó isteni megbízatásukra várva. A tény, hogy itt vagyunk emberi testben,
azt jelenti, hogy nyertesek vagyunk. Isten kiválasztott bennünket, hogy eljöjjünk ide,
tudva, hogy sok tehetséggel és képességgel bírunk, amiből többi gyermekei is
részesülhetnek majd.
Az Angyalok üzenete az olvasóhoz
„Te, mint mindenki más, aki ebben az időben öltött testet, Isten szent és tökéletes
gyermeke vagy. Tudjuk, hogy nem mindig érzed magad tökéletesnek, és szentnek,
és azt is tudjuk, hogy gyakran nem is eszerint cselekszel. Mégis, Isten teremtette
lelkedet és az alma nem eshet messze a fájától. Isten-esszenciát, isteni fényt
tartalmaz, amit nem lehet eloltani, beszennyezni, vagy elvenni tőled. Nem tudsz olyat
tenni, ami eltörölné Isteni örökségedet.”
Azért jó, hogy ebben az időszakban élünk, mert az a korszaka a vége felé közeledik,
8
melyben az emberek agresszív állatok módjára viselkednek a spirituális tudatossá
hiányában. Egy olyan időszak küszöbén állunk, amikor kollektíven visszanyerjük
majd spirituális képességeinket, a gyógyítást és az intuíciót. Legyünk résen, mert
amikor az intuíciót elfogadják természetes emberi jellemzőként, a világ drasztikusan
meg fog változni! Képzeljük el egy pillanatra egy teljesen hiteles intuitív lényekkel
benépesített világot. Minél inkább elfogadjuk belső képességünket, annál inkább
megnyitjuk csatornáinkat az isteni kommunikáció előtt. Olyan vezető egyetemeken
folytatott kutatások, mint Princeton, a Nevadai Egyetem, az Ohiói és Cornelli
Egyetem bizonyítják, hogy mindannyiunkban megvan a potenciális képesség
telepatikus információk küldésére és fogadására. Azért mondom, hogy potenciális,
mert a képességeknek tudatában kell lennünk, és gyakorolnunk kell, ahhoz, hogy
valóban uralni tudjuk őket.
Egyre többen válnak intuitívakká és nyitják meg magukat az isteni vezettetésnek.
Saját praxisomban lenyűgözően nagy számú magasan képzett szakemberrel
találkozom – férfivakkal és nőkkel egyaránt – akik angyali üzeneteket kérnek rajtam
keresztül. Ezek az emberek három-négy évvel ezelőtt egyáltalán nem gondoltak a
halál utáni életre. Istenre vagy spirituális témákra. Most azonban, e spirituális
reneszánsz idején a kollektív tudat az Ég felé tekint.
Gondoljunk csak bele, milyen lesz a világ körülöttünk, ha mindannyian
visszanyerjük természetes intuitív tudatosságunkat. Többé senki sem tud majd
hazudni (az „ártatlan kis hazugságok” elhalványult emlékekké válnak). Ez
természetesen változást idéz majd elő jogi, oktatási és politikai rendszerünkben.
Többé nem lesz szükségünk technikai eszközökre az egymással való
kommunikációhoz.
Hitem szerint többünk életcéljának része mások tanítása saját spirituális
eredetünk felfedezésére. Sok ember még mindig alszik, nincs tudatában isteni belső
lényegének. Csak testként ismerik önmagukat, és csak sodródnak az árral. Isten és
az Angyalok másként gondolják. Tudják, hogy mi magunk teremtjük meg saját
valóságunkat tudatos döntéseinkkel és szándékainkkal.
„Szándékaink határozzák meg tapasztalataidat” – ez az Angyalok egyik kedvenc
mondata. Azt értik ezalatt, hogy a szívünk mélyén rejlő elvárásaink írják a
forgatókönyvét annak a filmnek, amit mi „élet”-nek nevezünk, és tapasztalunk. Ha
minden adott helyzetben megkérdeznénk magunktól, mielőtt bármit tennénk – „mire
számítok igazából, mi fog itt történni?” – a világ legjobb jósaivá válhatnánk.
Elvárásaink a szó szoros értelmében megjósolják, hogy mi fog velünk történni.
A finomodási folyamat
Spirituális tanulmányaink változást eredményeznek ízlésvilágunkban. Nem vagyunk
már hangulat-módosító anyagokra, visszataszít a médiákban sugárzott erőszak,
megváltozik vonzalmunk barátaink és szeretőink felé. Az Angyalok e változásokat
sok estben a „frekvencia-változás” eredményeként magyarázzák. Azt mondják,
minden ember rendelkezik egy, az Angyalok számára látható rezgés frekvenciával –
úgy, mint ahogy egy autó szerkezete látható az oszcilloszkópon vagy az emberi
agyhullámok a különféle monitorokon.
Az Angyalok szerint frekvenciánk alkalmazkodik gondolatainkhoz, és
érzelmeinkhez. Az aggodalmaskodó, nyugtalan, rögeszmés emberek frekvenciája
9
alacsony, azok, akik rendszeresen meditálnak és imádkoznak, magasabb
frekvenciával bírnak. Ahogy emelkedik a frekvenciánk, magasabb rezgésszámú
helyzetekhez, emberekhez, ételekhez és energiákhoz vonzódunk. Ez azzal is jár,
hogy többé nem érdekelnek már azok a barátaink, vagy olyan események, amelyek
régebben magukkal ragadtak bennünket.
Az olyan ego-problémák mint a harag, az erőszak, a hiánytudat (abban való hit,
hogy nincs elegendő), az áldozat-tudat (a hiedelem, hogy mások uralkodnak
felettünk, vagy okozói boldogtalanságunknak) a versenyszellem, az őszintétlenség
és a féltékenység rendkívül alacsony frekvenciával járnak. Magas frekvencia veszi
körül a spirituális-tudatosságot, mint a meditáció, ima, önfeláldozás, önzetlen
szolgálat, önkéntes segítségnyújtás, gyógyító munka, tanítás, javak megosztása, és
a szeretet kifejezése.
Az Angyalok azt ajánlják, kerüljük az alacsony frekvenciájú helyzeteket, hogy
ezzel is emeljük spirituális rezgésszámunkat. Kifejezetten hajthatatlanul
ragaszkodnak ahhoz, hogy kerüljük el a nyomtatásban megjelent és a médiában
sugárzott negatív híradásokat.
Íme két angyal-terápia ülés átirata, melyek során az Angyalok arra kérték
kliensemet, hogy kerüljék el az ilyen élményeket:
Doreen: Üzenet érkezik az Angyalaidtól. Azt mondják, felkavar téged, amikor a
híreket olvasod, nézed, vagy hallgatod, és ez negatívan befolyásolja az
energis-szintedet, törekvéseiddel éppen ellentétesen. Ez egy nagyon erőteljes
figyelmeztető üzenet számodra. Az Angyalok azt mondják „ne vedd félvállról”.
Barbara: Igen, érthető. Sokat hallgatom a híreket a rádióban, és tényleg felkavar. Azt
hiszem, kevesebbet fogok híreket hallgatni.
Egyik másik ülés alkalmával az Angyalok elmagyarázták, mennyire felfokozódott
kliensem önbizalomhiánya azoktól a negatív képektől és üzenetektől, melyeket a
szappanoperák és más filmek közvetítettek számára.
Michelle: Időnként úgy érzem, totális csalódást, csődöt jelentek nem csak magam
számára, de a férjem és a lányom szemében is az vagyok. Valamint elrontottam
vagy mi van velem? Nagyon szeretem a családomat, és mindent megtennék értük,
de ami a férjemet illeti, valami megváltozott (azt hiszem). Valami hiányzik. Hogyan
szerezzem, vagy szerezzük vissza?
Doreen: Semmit nem csináltál rosszul, viszont az Angyalok azt mutatják, hogy a
téged körülvevő média, hatással van a gondolataidra, és ezáltal az életedre. Sokat
nézed a tévét? (Michaelle elismeri, hogy igen). Úgy tűnik, sok negatívumot szívsz
magadba a tévéműsorokból, és ez befolyásolja gondolataidat és életedet. Ki tudnád
próbálni, mi változik, ha egy hétre kikapcsolod a tévét?
Michelle megfogadta az Angyalok tanácsát, és észrevette, hogy egy hét elteltével
már nem pergetett „legrosszabb-esetben” típusú filmeket a tudatában. Többé nem
egy negatív szappanopera-lencsén keresztül szemlélte az életét, és képes volt
megtalálni a finom szépséget családi életén belül.
Frekvenciánk megváltoztatása
Az Angyalok velünk vannak, hogy segítsenek nekünk a gyógyulás különféle
területein, a világinak tetsző kihívásoktól a sürgős, vagy mélyen spirituális
10
kérdésekig. Az Angyalok gyógyító tevékenységének része, hogy segítsenek nekünk
rezgésünket a lehető legmagasabb, és legfinomabb frekvenciára emelni. Két okból is
szeretnék, ha megemelnénk frekvenciánkat. Egyrészt ez a „felemelkedés”
folyamatának része. Mindannyian azon az úton haladunk, melyen felfedezhetjük és
éljük is ezt a tudást, akkor a felemelkedés állapotában vagyunk.
Ez a tudás mélyrehatóan befolyásolja a többiekkel való érintkezésünket.
Gondoljuk csak el, milyen lenne az életünk, ha tudatában lennénk annak, hogy
mindenki, akihez szólunk, Isten-énünk egy mennyei aspektusa. Teljes és tökéletes
szeretetet éreznénk mindenki és önmagunk iránt egyformán. Az élet számunkra
mennyország lenne itt a Földön.
Másrészt azért szeretnék az Angyalok, hogy megemeljük frekvenciájukat, mert
így jobban tudunk majd alkalmazkodni változó anyagi világunkhoz. Az ezredforduló
jelentős pozitív változásokat fog hozni oktatási, kormányzási, jogi, és
telekommunikációs rendszereinkben. Étkezési szokásaink drasztikusan
megváltoznak majd, várható életkorunk jelentősen megemelkedik.
Minél magasabb a frekvenciánk, annál könnyebben alkalmazkodunk majd a
változásokhoz. Intuitív módon tudatában leszünk a Föld változásainak, valahogy úgy,
ahogy az állatok érzik a földrengéseket és a viharokat. Magas rezgésű testünk képes
lesz a teleportációra, dematerializációra, és olyan események átélésére, ami egy
sűrűbb, alacsonyabb frekvenciájú testnek traumát jelentene. A magas rezgésű tudat
képes lesz élelem vagy bármi más materializására.
Az Angyalok tehát segíteni akarnak bennünket egy változó világhoz való
alkalmazkodásban, azzal, hogy energiát, és ó útmutatást adnak frekvenciánk
emeléséhez.
Jeleket, isteni vezettetést küldenek nekünk, és belépnek életünkbe, testünkbe.
Így segítenek lelki békénk megőrzésében. A békesség az egyik alsórendű célja
életünknek, és az Angyalok segítenek elérni ezt a célt. Az Angyalok dalra fakadnak
örömükben, amikor békésnek és boldognak látnak bennünket. A következő
fejezetből megtudhatjuk, hogyan játszanak szerepet az Angyalok romantikus
kapcsolatainkban.
Angyali beavatkozások szerelmi életünkbe
Második Fejezet
Az Angyalok képesek segíteni nekünk kapcsolataink problémáink megoldásában, ha
a segítségüket kérjük. Hívjuk segítségül őrzőangyalunkat, vagy társunk Angyalát, és
figyeljük a következő csodákat.
Új szerelem
Egy Beth nevű hölgy arra kérte Angyalait, hogy segítsenek megtalálni az Igazit, ők
azonnal munkába is álltak, mint égi házassági közvetítők. Elmesélte, hogyan
segítették az Angyalok abban, hogy rendbe jöjjön a szerelmi élete.
11
„ Igazából, soha nem gondoltam az Angyalokra, de egy napon hallottalak egy
rádióműsorban, ahol azt mondtad, hogy kérni kell az Angyalok segítségét. Úgy
döntöttem, hogy megpróbálom. Megkértem őket, segítsenek abban, hogy találjak
egy jó társat. Egy héten belül találkoztam egy csodálatos emberrel. Azonnal
összeillettünk. Hiszem, hogy őt és engem egymásnak szánt a sors. Döbbenetes
mennyi minden közös bennünk, mennyi közös célunk van. Mondanom sem kell, ma
máshogy gondolok az Angyalokra. Egyre gyakrabban kérem a segítségüket.”
Kölcsönös megbocsátás
Az Angyalok elkötelezett párkapcsolatokban is segítenek a szeretet-kötelék
megerősítésében. Barbara tanítványom volt a spirituális tanácsadó kurzuson.
Kitűnően tanult. Komolyan elkötelezte magát a spirituális tanulmányok és a
gyógyítás mellett. Egyik órán néhány tanulónak közvetítettem az Angyalokat.
Barbara is köztük volt.
Ő és a férje sokat veszekedtek, ezzel kapcsolatosan tett fel kérdéseket.
Megkérdezte, hogy az Angyalok egy közelgő válást látnak-e, vagy ki kell még
tartania ebben a házasságban. Az Angyalok ezt mondták rajtam keresztül:
„Házasságod a célját betöltötte. Választhatsz, hogy maradsz, vagy elválsz. Teljesen
a te döntéseden múlik. „Barbara úgy döntött, hogy kitart házassága mellett, és
imádkozni kezdett égi közbenjárásért.
Így írta le, mi történt ezután, hogy felajánlotta házasságát Istennek és az
Angyaloknak.
„Férjem és én vagy egy éve küszködtünk házasságunk problémáival. Vasárnap este,
az angyali médiumi ülés után, ahol házasságomat Istennek ajánlottam, a férjem
spirituális mélypontra jutott. Hónapok óta éltünk már haragban és keserűségben
egymás iránt. Megint veszekedtünk, és utána John megkért, hogy beszélgessünk.
Tudtam, hogy az Angyalok vigyáznak rám, mert hiszen megkértem őket, hogy
legyenek velem, és végig teljesen nyugodt voltam. John azt mondta, nem tudja, hol
van Isten ebben a zaklatott házasságban. Emlékeztettem rá, hogy Isten nem tud
munkálkodni bennünk, csak ha megnyitjuk magunkat Neki. És abban a pillanatban
John Istenhez kiáltott, hogy jöjjön el hozzá, és segítsen neki. „Oké Barbara, tudod,
mit kell tenned. Itt az ideje, hogy elmond, amit akarsz!” Végig vezettem Johnt a
„Megbocsátás épülete” vizualizációs gyakorlaton. (E hatékony gyógyító gyakorlat
megtalálható e könyv függelékében).
Beszéltem neki az egoról, és mondtam neki, hogy az egoink veszekednek – nem
valódi énjeink. Hajnalig beszélgettünk Istenről és spirituális hitvilágunkról.
Kapcsolatunk hatalmas változáson ment keresztül. A következő napon nem mentem
dolgozni, egész nap folytattuk az újraépítkezést. Csodálatos volt. Mindketten úgy
döntöttünk, hogy újra elkötelezzük magunkat szerelmünket és kapcsolatunkat.
Másnap, egy gyönyörű napfényes szombati napon, John és én végig csináltuk a
„Megbocsátás – Szabadíts fel magad most!” gyakorlatot. „Ez a gyakorlat, amely
feltétele a spirituális tanácsadói programom elvégzésének, szintén megtalálható a
függelékben). Autóval kimentünk egyik kedvenc helyünkre, és találtunk egy kis
patakot egy apró vízeséssel, így hallhattuk a víz csobogását.
Leültünk egymás mellé, párhuzamos világainkban, mindenki saját megbocsátási
listán dolgozott csendben. Amikor végeztem, lesétáltam a vízhez, hogy ott végezzem
el a gyakorlat oldási részét. Listám végén két név szerepelt: John és én magam.
12
Megbocsátottam önmagamnak a leáradó víz segítségével, a Johnnak való
megbocsátást viszont vele együtt akartam átélni, majd ha visszamegyek mellé.
Mielőtt otthagytam a patakot, egy apró levendula színű pillangót láttam körülöttem
repkedni. John elmesélte, hogy ahogy egymás után kimondta a megbocsátási listán
szereplő neveket, gondolatban egyenként a kezében tartotta, majd pillangóként
szabadon engedte őket. Miután tökéletesen megbocsátottunk egymásnak, és
felszabadítottuk egymást, élveztük környezetünk szépségét és nyugalmát.
Mindketten csodálatosan könnyűnek és szabadnak éreztük magunkat.
A szeretet, amit most egymás és önmagunk iránt érzünk semmi eddigihez nem
fogható! Olyan mintha – John szavaival – egy teljes spirituális, érzelmi, mentális és
fizikai generálozáson estünk volna át! Ez a hét rengeteg pozitív változást hozott.
Meggyőződésem, hogy John depressziójának gyökere önmagával szembeni
engesztelhetetlenség volt. Most, hogy ez már a múlté, a depresszió fátyla is
felemelkedett. Saját iránta táplált haragom és keserűségem is feloldódott.
Megbocsátásunk önmagunknak és egymásnak lehetővé tette, hogy új szemekkel
nézzünk egymásra. Döbbenetes, hogy mennyire hagytuk eltörpülni belső szikránkat,
és hogy most mégis újra lánggá változott.
Lehetséges jövőképek
Az Angyalok ritkán mondják a jövőről, hogy kőbe van vésve. Azt állítják, lehetséges
jövőnk jelen gondolataink következménye. Ha klienseim gondolatmintái jelentősen
megváltoznak negatív, vagy pozitív irányba, a jövőjük is a szerint alakul. Ezt
magyarázták el Kevinnek, amikor megfogalmazta félelmeit jövőjével és
házasságával kapcsolatosan:
Kevin: A fiam hamarosan elköltözik hazulról – szerintem leginkább azért, hogy távol
kerüljön attól, ami itt zajlik. Nem tudok rá haragudni. Nem mindig kellemesek a
dolgok, sőt időnként kifejezettem rosszra fordulnak. Miután elköltözik, jól megy majd
a sora? Együtt maradunk a feleségemmel, vagy külön utakra térünk?
Doreen: Az Angyalok azt mondják, hogy óriási változásokon mész majd keresztül.
Hálásak neked, amiért megfigyeled belső világodat, és életed sok területéért
felvállalod a felelősséget. Arra figyelmeztetnek azonban, hogy ne hibáztasd magad,
csak vedd számba a dolgokat, önmagad megbecsülésére alapozva.
A házasságod most nem áll biztos alapokon. Meg van a hatalmad ahhoz, hogy
megmentsd a házasságot, és működőképessé alakítsd, de hinned kell és szerető,
pozitív állapodra kell helyezkedned. Lehet, hogy támogatásra lesz szükséged ahhoz,
hogy megtartsd pozitív hozzáállásodat, mondjuk egy pszichológusra, egy spirituális
csoportra, vagy egy közeli barátra, akivel mindent megbeszélhetsz.
Senki nem hibáztat téged, csak te gondolod így. Ha viszont úgy hiszed, hogy a
többiek téged hibáztatnak, akkor meg is tapasztalod ezt, önbeteljesítő jóslatként. Mi
azt reméljük, úgy döntesz majd, hogy a gyógyulás csodáját választod, amiben az
Angyalok a segítségedre kívánnak lenni. Imádkozni fogok érted.
A szeretet nem múlik el soha
A következő történet megmutatja, hogy az igaz házasság valóban örökérvényű, meg
akkor is, ha az egyik fél eltávozik az élők sorából. Az elmúlt társ gyakran angyali
közvetítővé válik az élő számára.
13
Anette: Együtt járok egy fiúval, akinek meghalt a felesége, és úgy érzem, valaki azt
mondja nekem, hogy jól van ez így. Lehetséges, hogy egy Angyaltól, vagy akár a volt
feleségétől jövő üzenet? Megnyugtató üzenetnek érzem.
Doreen: Igen, intuitív vagy! A volt felesége bíztat téged, mert látja, hogy milyen jó
hatással vagy a férfira. Felette áll mindenféle féltékenységnek, csak azt kívánja,
hogy a szeretet – ami egyedül számít, és ami az egyetlen valóság – ragyogjon,
sugározzon belőletek. Gratulálok, hogy ilyen csodálatos kapcsolatban élsz, és hogy
élő összeköttetésben állsz természetes intuitív képességeddel!
Bell Angyal
Az Angyalok mindig hangsúlyozzák az igaz és világos kommunikáció fontosságát
kapcsolatainkban. Egy terapeuta mesélte el ezt az esetet, aki elvégezte az
angyal-terápia kurzusomat. Itt láthatjuk, hogyan segítettek az Angyalok egy párnak a
világos kommunikációban.
„Egy kliensem többször próbálta elérni barátját a mobil telefonjával, de
sikertelenül. Nagyon ideges volt a lány, mert fontos volt számára, hogy azonnal
beszélhessen a barátjával. Miért nem kérsz segítséget Belltől? – kérdeztem, tudva,
hogy őrzőangyalai egyikét Bellnek hívják. Úgy is tett, és a következő pillanatban a
vonal szabad volt, el tudta küldeni fontos üzenetét. Azt mondta, sosem gondolt volna
arra, hogy ilyesmiben kérjen segítséget az Angyaloktól.”
Az Angyalokhoz szóló imák
Példaképpen következzen két segítség-kérő ima, a szerelmi élet meggyógyítására.
Mindenki saját körülményeinek megfelelően alakíthatja ezeket az imákat.
Elmondhatjuk az imákat hangosan, gondolatban, vagy írásban. Isten és az Angyalok
minden gondolatunkat, érzésünket, szándékunkat látják. Az ima nagyon hatékony
módja az Éggel való kapcsolatteremtésnek, gyógyítás-gyógyulás céljából.
Ima lélektársunk megtalálásáért
Istenem,
Kérlek téged és a romantika Angyalait, segítsetek nekem abban, hogy csodálatos
kapcsolatban éljek a lélektársammal. Kérlek, vezess engem, hogy megtalálhassam
lélektársamat, segíts, hogy találkozhassunk, és késedelem nélkül boldogíthassuk
egymást. Kérlek, segíts olyan körülményeket teremteni, melyek hozzásegítenek
ehhez a csodálatos párkapcsolathoz most azonnal. Segíts meggyógyítani és
feloldani minden blokkot tudatomban, testemben és érzelmeimben, melyek félelmet
kelthetnek bennem az igaz szerelemmel szemben. Segíts, hogy meghalljam, és
14
követni tudjam isteni vezettetésedet, amely elvezet a lélektársi kapcsolathoz, és
segít élvezni azt. Tudom, hogy lélektársam ugyanolyan lázasan keres engem, mint
én őt. Mindketten kérjük, hogy segíts nekünk összetalálkozni, és segíts nekünk
megismerni és elfogadni az igaz szerelem áldását.
Köszönöm.
Ima egy meglévő kapcsolat meggyógyításáért
Szeretett Istenem
Kérlek téged és az Angyalokat, segítsetek meggyógyítani szerelmi életemet.
Szándékomban áll elengedni minden, még bennem élő engesztelhetetlenséget
önmagam és társam felé, és kérem az Angyalokat, hogy tisztítsanak meg minden
haragtól, sértődöttségtől most. Segíts, Kérlek, hogy én és a társam a szeretet
tekintetével tudjuk egymásra nézni. Kérem, hogy minden hibáink következménye
törlődjön el az idő minden terjedelmében. Kérlek, segíts társamnak is, hogy
harmóniában, barátságban, romantikus szerelemben, tiszteletben, őszinteségben és
igaz szerelemben élhessünk. Kérlek, újítsd meg szerelmünket.
Köszönöm.
A szeretet már most ott van mindannyiunkban, és nincs szükségünk egy másik
emberre ahhoz, hogy szeretve érezzük magunkat. Mégis megelégedettséget hoz egy
másik embertől érkező, vagy a másik ember felé áramló szeretet kifejezése. Ezért
van az, hogy az Angyalok olyan szívesen segítenek nekünk lélektársi kapcsolatok
megteremtésében és fenntartásában. Más típusú kapcsolatainkban is szívesen
sietnek segítségünkre, pl. barátságokban, családi kapcsolatainkban. Erről a
következő fejezetben olvashatunk majd.
Angyali áldás egész családunk részére
Harmadik Fejezet
Az Angyalok ugyanúgy meggyógyítják kapcsolatunkat gyermekeinkkel, és más
családtagjainkkal, mint ahogy szerelmi életünkön segítenek.
Angyalok és a Fény új gyermekei
15
Az Angyalok szerint, új „típusú” emberek jelentek meg közöttünk. Átható pszichikus
képességekkel rendelkeznek, erős akaratúak, rendkívüli a képzelőerejűk, és ezért
vannak itt, hogy a béke új korszakába vezessenek bennünket. E nagyhatalmú,
intuitív emberek igen rosszul tűrik az őszintétlenséget, és nem tudnak mit kezdeni az
értelmetlen beszélgetésekkel, vagy céltalan tevékenységekkel. Ezeket a lelkeket
azért választották ki arra, hogy ebben az időszakban a Földre szülessenek, hogy
megtanítsanak másokat az igaz beszéd és a harmónia fontosságára.
Kik ezek a titokzatos emberek? Gyakran nevezik őket a Fény Gyermekeinek,
Millenniumi Gyerekeknek, vagy Indigó Gyerekeknek. A 80-as, 90-es években
születtek, hogy 2012-re, a béke új korszakának előre jelzett kezdetére elérjék a
felnőttkort. Az INDIGÓ GYEREKEK című könyv, Lee Carolltól és Jan Tobertől,
melynek én is társszerzője vagyok, ezt a témát tárja fel.
Gondot jelent, hogy ezek a különleges gyerekek a régi energiakorszak utolsó
fázisában növekednek, melyben az emberek még hazudnak egymásnak, még
mindig versengenek, mert azt hiszik, nem jut mindenből mindenkinek, és még mindig
folytatnak értelmetlen tevékenységeket. Mivel a gyerekek nem rendelkeznek
megfelelő eszközökkel ahhoz, hogy megbirkozzanak e végét járó civilizációval,
gyakorlatlannak és sebezhetőnek érzik magukat.
Vegyünk egy példát. Bobby egy kilencéves Fénygyermek. Kiskorában tisztán látta
az Angyalokat, és kommunikált velük. Gyakran lát előre jövőképeket, és sokszor
helyesen megjósolja barátai, vagy családtagjai jövőjét. Bobby őszinte, és nem tartja
magában a véleményét, ha úgy érzi valakit igazságtalanság ért.
Az iskolában Bobby nehezen birkózik meg a számára érthetetlen feladatokkal.
Mélyen a lelkében tudja, hogy a jelenlegi oktatási rendszer felváltja majd egy új, mely
jobban alkalmazható majd a mindennapi életben. Most mégis a jelenlegi oktatási
rendszerben él, és valahogy meg kell birkóznia ezzel. Szerencsére sok társa érez
ugyanígy, mivel ők is a Fény Gyermekei. Így legalább Bobby nem magányos.
Bobby intuitíve tudja, hogy valami nagyszerűt kell véghez vinnie ebben az
életében. Érzi, hogy valami nagyszerűt kell véghez vinnie ebben az életében. Érzi,
hogy sok emberen fog segíteni, bár azt még nem tudja, hogyan. Azt tudja csak, hogy
reggelente, mikor felébred, olyan mintha a lelke egy messzi iskolából térne vissza,
ahol olyan tárgyakat tanul, amelyek valóban érdekli őt, és amelyek mélyértelműek –
mint például az anyag geometriai alapjai, az ok okozat univerzális törvénye, és a
Föld és az emberiség lehetséges jövője.
Ezzel szemben Kolumbusz Kristófról, meg nyelvtanról tanulni feleslegesnek tűnik
számára. Unatkozik, nyugtalan lesz, a figyelme elkalandozik. Végül a tanára elküldi
Bobbyt az iskola pszichológushoz, aki továbbküldi egy másik orvoshoz. Pillanatok
alatt meg van a diagnózis: attention deficit disorder. Hazafelé menet Bobby
édesanyja kiváltja a gyógyszert, Bobby Ritalint kap.
Bobby tényleg jobban lesz, miután Ritalint kezd szedni. Nem annyira veszi észre
a dolgokat. A gyógyszer lecsendesíti benne az irritációt, amit attól érez, hogy a házi
feladatának semmi köze nincs életfeladatához. A Ritalin sok minden iránt
közömbösé teszi Bobbyt. Már nem érdekli az Angyalokkal való beszélgetés, és a
lélek-utazások. A diagnózisnak és a gyógyszernek köszönhetően Bobby most már
egy normális ember, aki nem emlékszik élet-feladatára.
A teljességen múlik minden
Az Angyalok azt állítják, hogy az ezredfordulót közvetlenül megelőző és követő évek
a teljességre akarnak bennünket megtanítani. Más szóval jelenlegi kollektív
16
életfeladatunk az, hogy igazak legyünk önmagunkhoz. Ez azt is jelenti, hogy
másoknak is igaznak kell lennünk, beleértve a gyerekeinket.
Úgy tíz évvel ezelőtt, mi pszichológusok arra intettük a szülőket, hogy ne keverjék
össze a szülőséget a barátsággal. Arra tanítottuk a szülőket, hogy kerüljék el a
lelküket feltáró beszélgetéseket gyermekeikkel, különben olyan információkat
ömlesztenek rájuk, melyeknek kezeléséhez még túl fiatalok.
Mégis, az új millenniumi gyerekek igénylik az érzelmekben és kommunikációban
megnyilvánuló intimitást. Az őszinteségtől gyarapodnak. Ha egy Fény gyermek érzi,
hogy valami nincs rendben, mondjuk a szülei házasságában, akkor destruktív lenne
a szülei részéről, ha megpróbálnák ezt letagadni előle. Sokkal egészségesebb a
szülőknek is, ha nyíltan megbeszélik a gyerekkel a helyzetet (olyan szavakkal és
kifejezésekkel, melyek jól érthetőek korosztálya számára), mintha a gyermek
bolondnak hinné magát, amiért megérzései ellentétesek azzal, amit a szülei
mondanak.
Az Angyalok védelmezik ezeket a gyerekeket, biztosítják a feltételeket
életfeladatuk betöltéséhez. Így szólnak hozzánk:
„Figyeljetek jól, 90-es évek gyakorló szülői. Nektek magatoknak is szerfelett fontos
küldetésetek van. Gondoskodnotok kell arról, hogy gyermekeitek intuitívak
maradjanak, és nagyon közel maradhassanak a természethez. Ne azt erőltessétek,
hogy sikeresek legyenek küldetésük elveszítése árán. A mi feladatunk az ő
vezetésük. Vezettetés nélkül elveszettnek, magányosnak érzik majd magukat, és
félelem tölti el őket.
Jobban teszitek tehát, ha gyermekeitek figyelmét spirituális tanulmányok felé
fordítjátok, mert ez az ő valódi táplálékuk, ez biztosítja növekedésüket, túlélésüket.
Mi Angyalok azért vagyunk itt, hogy segítsünk titeket. Semmibe se fogunk
beleavatkozni, nem fogunk az utatokba állni. Egyszerűen engedjétek meg, hogy új
fényben mutassunk meg egy nehéz helyzetet. Örömmel a szívünkben végezzük ezt
a feladatot, minden alkalommal, amikor nyitottan segítségül hívtok bennünket. Soha
de soha ne gondoljátok, hogy Isten nem hallja imáitokat, mert Ő abban a pillanatban
elküld bennünket hozzátok, amint hívjátok a segítséget.”
A következő esetekben láthatjuk az Angyalok szülőknek nyújtott erős és biztos
útmutatást. Segítenek a gyermeknevelés minden területén, a fogantatástól a
kamaszkori problémákig. Véleményem szerint az Angyalok különösen sokat
törődnek gyermekeinkkel. Bizonyos szempontból gyermekeink Isten földi Angyalai,
akik fontos küldetéssel érkeztek ide.
Gólyák és Angyalok
Szüleim fogantatásomkor egy csodaszerű élményen estek át, ami hozzájárult ahhoz,
hogy bőven elláttak spirituális tanításokkal növekedésem alatt. Sokévi gyermektelen
házasság után, szüleim kétségbeesetten vágytak egy kisbabára. Végül anyám egy
Új Gondolat Templomhoz fordult, hogy imádkozzanak azért, hogy megfoganjon.
Három hét múlva várandós volt velem.
Klienseim és hallgatóságom közül sokan tesznek fel kérdéseket a fogantatással
és születéssel kapcsolatosan. Gyakran kérdeznek tőlem ilyesmiket: „Mikor lesz
gyermekünk?”, „Milyen nemű lesz a kisbabám?”, „Egészségesen születik majd meg
a gyermekem?” – mint látni fogjuk, az Angyalok előrelátóan, és szeretettel kezelik az
ilyen kérdéseket.
Gyakran beszélek gyermekek szellemeivel, akik anyjuk mellett maradnak egy
17
vetélés vagy aburtusz után. A gyermekek jól vannak, és boldogok, egyszerűen
anyjukkal akarnak lenni, hogy segítsék és vezessék őt. Ha az anya ismét megfogan,
akkor elfoglalhatják az új testet, és egészségesen megszülethetnek. Azok, akiknek
nincs lehetőségük újra megszületni, felnőnek a másik oldalon, körülbelül olyan
ritmusban, mintha itt megszülettek volna. Az elveszett gyerekek egyébként nem
hordoznak magukban neheztelést. Lelkük éppoly érintetlen, mint volt.
Angyali gyerekvigyázók
Az Angyalok szeretett teljes nővérkékre és gyerekfelügyelőkre emlékeztetnek
engem. Mint Mary Poppins, az Angyalok is szigorú, de kedves alapállásba
helyezkednek, mikor arról van szó, hogyan neveljük gyermekeinket (akik az ő
szemükben valójában Isten gyermekei). Az Angyalok egyenesek és nyersen
őszinték, de mindig szeretetteljesek. Nagyon szeretnek gyereknevelési ügyekben
segítségünkre lenni.
Janet: Van két gyönyörű lányom, és most várom a harmadik gyermekemet. Azt
szeretném megtudni az Angyaloktól, hogy hogyan lehetnék jobb anya spirituális
értelemben? Nagyon érzékeny gyerek voltam, és beszélgettem a plafonon
megjelenő lényekkel, amíg saját félelmeim el nem űzték őket. A bátyám, aki
nyolcéves koromban halt meg, eljött hozzám álmaimba,.
Idősebb lányom fél a sötétben, beszél álmában, és rémálmai vannak, amelyekre már
soha nem emlékszik. Szellemektől, Angyaloktól, vagy valamilyen előző életbeli
emlékektől fél? Hogyan tudnám bátorítani, hogy ne féljen? Úgy gondolom azért fél,
mert tudja, hogy mindig vannak szellemek, és Angyalok körülöttünk, és lehet, hogy
nem látja, csak érzékeli, vagy hallja őket. Amikor én annyi idős voltam, mint ő, féltem
a hangoktól, amiket hallottam, és kizártam őket magamból. Most viszont szeretném,
ha visszatérnének, már felkészültem rájuk. Fiatalabb lányom olyan, mint a fény.
Boldog, de én időnként borzasztó félelmeket élek át, hogy el fogják venni tőlem.
Megmondanátok, hogyan lehetnék jobb anyja a gyermekeimnek?
Doreen: Az Angyalok azt mondják, hogy csodálatos anya vagy! Arra akarnak
emlékeztetni, hogy szándékaid a legnemesebbek, és a te szándékaid nagyon
komolyam arra irányulnak, hogy jó anya légy. Ez számít igazán – a komoly szándék!
Gyermekeid egyértelműen látnak Angyalokat, és kommunikálnak velük, és igen, ez
néha félelmet is kelthet bennük. Most arra van tőled szükségük, hogy átöleld őket,
beszélj hozzájuk, légy ott számukra, és mond el nekik valódi érzéseidet.
Kicsit érzékenynek, kimerültnek érzed magad az állapotod miatt, és ettől van egy kis
bűntudatod. Úgy érzed, nem tudsz mindenki számára mindent megadni most, és ez
igaz! Ez egy összeszokási periódus családotok számára, az az időszak, amikor a
gyermekeid felnőhetnek egy kicsit, hogy ne legyél mindig annyira kimerült. Ettől több
energiád lesz, jobb lesz a kedved, és ez az, amire a gyermekeidnek a legnagyobb
szükségük van tőled.
18
Angyalok és kamaszkori problémák
Istenek és az Angyalok briliáns segítőtársak, amikor kamasz gyerekeink által
támasztott kihívásokról van szó. Mindössze kérnünk kell, és követnünk döbbenetes
tanácsaikat, ahogy egyik tanítványom Jackie Saunders is tette.
Jackie tizenéves fiával nagyon komoly problémák voltak otthon és az iskolában is,
és ez annyira bántotta Jackie-t, hogy fizikailag megbetegedett. Kétségbeesésében
Istenhez fordult segítségért. „Csodára van szükségem Istenem” – mondta
határozottan „Szükségem van a segítségedre ahhoz, hogy segíteni tudjak fiamon
most rögtön”.
Néhány perccel később Jackie egy távoli hangot hallott: „Menj el most rögtön
Danny Családi Autómosójába”. Jackie tudta, hogy az isteni vezettetés néha bizarr
formákban nyilvánul meg, de ez minden eddigit felülmúlt. „Danny Családi
Autómosója?” Kérdezte. Erre megerősítve a korábbiakat, a hang így szólt: „Igen,
menj Danny Családi Autómosójába most rögtön… és siess!”
Jackie kisietett az autójához, nem igazán értette, hogy miért, de engedelmesen
követte az égi utasítást. Amint megérkezett az autómosóba, az ott dolgozó
fiatalember ezzel fogadta: „Fél áron lefényezzük az autóját” Jacki azt mondta, nincs
elég ideje erre, de a fiatalember így válaszolt: De igen, van. Jackie megadta magát a
helyzetnek, és hagyta, hadd fényezzék le az autóját.
Ahogy az autóját várta, egy szendergő embert vett észre egy sarokban, akinek
egy rakás könyv feküdt a hasán. Jobban megnézve Jackie észrevette, hogy a
könyvek a kamaszkor pszichológiai problémáiról szólnak. Jackie gondolkodás nélkül
felébresztette az embert, és a kamaszkori viselkedés iránti érdeklődésről faggatta.
Az ember felrázta magát, és mosolyogva mesélte, hogy régebben saját fia
mennyi gondot jelentett neki. Aztán felfedezett egy pszichológust, aki csodákat tett a
kamasz fiúkkal. Most már a fia nagyon jól van. Ezeket a könyveket a pszichológus
ajánlotta neki.
Jackie izgatottan elkérte a pszichológus nevét. Ahogy megkapta a nevet és a
telefonszámot, érezte, hogy imáját meghallgatták és megérkezett rá a válasz.
Békésen vezetett hazáig, és eltervezte, hogy a következő napokban felhívja a
pszichológust, hogy kérjen egy időpontot a fia számára.
A következő reggel Jackie 6 körül ébredt. Megint azt a hangot hallotta, amelyik
elirányította őt az autómosóba. A hang most ezt mondta: - Hívd fel a doktornőt most
azonnal! De hát reggel hat óra van! – vitatkozott Jackie. Hívd fel a doktornőt most
rögtön – ismételte a hang. – Hamarosan elutazik, most kell felhívnod!
Hamarosan elutazik, most kell felhívnod!
Bízva a vezettetésben, Jackie felhívta a pszichológust, és elnézést kért a korai
zavarásért. Érezte, hogy felébresztette a doktornőt, és félt hogy ezzel elriasztja.
Aztán rátért a telefonálása céljára.
-Egy időpontot szeretnék kérni, hogy a fiam elmehessen önhöz. – De én ma
délután elutazom – mondta a doktornő – és egyébként is, egyszerre maximum öt
kamasszal foglalkozom, és már így is hatan vannak. Jackie tudta, hogy az isteni
vezettetés nem vetette volna el ehhez az orvoshoz ok nélkül, úgyhogy kitartott. Nem
tudom megmagyarázni – mondta -, de tudom, hogy rendkívül fontos, hogy a fiam
most azonnal találkozzon önnel.
Lehetett valami Jackie hangjában, vagy az Angyalok segítettek, mindenesetre Jackie
megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor a doktornő így felelt:
? Rendben, ma 8.30. Ez az egy időpontom van, mielőtt egy hétre elutazom.
Végül is Jackie fia a pszichológus kliense lett, és a fiú kivirágzott az ő
19
gondolkodása alatt. Ma Jackie fia boldog, jól beilleszkedett és Jackie hálás, hogy
Isten és az Angyalok elvezették őt Danny Autómosójába.
Gyógyulás az Angyalokkal
Több mint 300 jól dokumentált tanulmány mutatja, hogy az ima hatékony szerepet
játszik fizikai testünk gyógyulásában. A kutatók tudják, hogy a placebo effektus és a
vágyak nem magyarázzák meg ezt a jelenséget. A tanulmányok sok olyan esetről is
beszámolnak, ahol a beteg nem is tudta, hogy imádkoznak érte. Az imák pozitív
hatást értek el növények és kisbabák esetében is, akik érezhetik, de tudatosan nem
tudhatják, hogy imádkoznak értük.
Sok esetben a kutatók, az orvosok – csakúgy, mint a betegek – nem tudják, hogy
imádkoznak-e értük, vagy nem. Mindenesetre, azok, akikért imádkoznak általában
tovább élnek, gyorsabban gyógyulnak, és kevesebb orvosi ellátásra van szükségük,
mint azoknak, akikért nem imádkoznak. Rengeteg esetről tudok, akik azt állítják,
hogy családtagjaik, vagy ők maguk azért gyógyultak meg, mert imádkoztak gyógyító
Angyalokért. Tanítványom, Karen Montano elmesélte, hogy a lánya még látta is az őt
gyógyító Angyalt! Karen így meséli el a történetét:
„El kellett vinnünk a kislányunkat Jourdant (6éves) a sürgősségi ambulanciára.
Nagyon magas láza volt, és erős hasi és háti fájdalmakra panaszkodott. Mielőtt az
orvos bejött kezelőbe, behunytam a szemeimet és imádkoztam Michael
Arkangyalhoz, és a kislányom összes Angyalaihoz, hogy legyenek ott velünk.
Amikor kinyitottam a szemem, egy tavaly elhunyt családi barátot láttam a
kislányom fejénél! Úgy láttam, valamiféle kézrátétes gyógyítást végzett.
Aztán megláttam a nagynénémet, akit nagyon szerettem és csak hat héttel
azelőtt halt meg. Az ajtóban állt. Rám mosolygott, és azt mondta: „Minden rendben
lesz!” majd elfordította a fejét. Aztán, mint aki forgalmat irányít, meglengette a karját
a folyosón lézengő lelkek felé, és így szólt: „Minden jól van így! Nem kell már itt
lennetek, minden rendben, haladjatok csak tovább…menjetek mindig a fény felé!”
Csodálatosan békés élmény volt, és tudtam, hogy minden rendben lesz.
Jourdan ma otthon van, és jól érzi magát. Azt mondja tisztán emlékszik arra, hogy
a nagynéném gyógyította őt.”
Egy gyermek örök szeretete
A legszívszorítóbb alkalmak azok, mikor klienseim elhunyt gyermekeivel beszélek.
Sok olyan ülést vezettem, ahol öngyilkos gyermekek magyarázták indokaikat, és
küldték el mély bocsánatkérésüket. Több tucat kamasszal beszéltem, akik
autóbalesetben haltak meg. Segítségére lehettem meggyilkolt gyermekek szüleinek
abban, hogy megértsék az eseménysorozatot, ami gyermekük halálához vezetett. Az
ilyen alkalmak gyakran könnyeket csalnak a szemembe. Elmesélek egy különösen
megrendítő alkalmat, ahol egy elhunyt fiatalember küldi el szeretetét az anyjának.
Ginny: Látsz valamit a fiamról, aki meghalt?
Doreen: Mi a neve?
Ginny: Rendben. Robert . Robert. (Azért ismétlem a nevet, hogy a nevek
tulajdonosai eljöjjenek hozzám a túlvilági síkról. Miután kb. két percig hívtam,
megláttam egy magas fiatalembert Ginny mellett). Magas volt?
Ginny: Igen.
20
Dorren: Látok egy magas fiatalembert, éppen most lép melléd. Nagyon csontos, az
arca fiatalos. Kissé régimódian öltözködik. Olyan fiatalos az arca, hogy nehéz
megmondani, hány éves lehetett. 18 is lehetett, de 25 is.
Ginny: Igen ez ő. 22 éves volt és szellemi fogyatékos.
Doreen: A bal oldalon áll, bár nincs mindig melletted. Nagyon nyugodt, derűs
energiájú. Azt mutatja, hogy sok örömben van része ott a túloldalom. Egy képet
mutat önmagáról, ahogy fut. Nem tudom, mennyire ismered a túlvilági síkot, de
rengeteg különféle szint és réteg létezik, olyan, mint a Föld legcsodálatosabb tájai. A
túlvilág lakói teremtették ezeket a Földhöz hasonló tájakat, mentális képeikről.
Robert egy vidéki területen él, és éppen azt mutatja, ahogy átfut egy búzamezőn
kitárt karokkal, mintha repülne.
Ginny: Imádta a farmot.
Doreen: Hát, a túlvilágon, egy farmszerű helyen él, és azt mondja. Nagyon
szabadnak érzi magát. Azt mondja:”Mama, ne légy szomorú!” egy betűt mutat.
Tudott írni?
Ginny: Le tudta írni a nevét, és néhány egyszerű szót.
Doreen: Igen. Látom már, azt írja: „Szeretlek”.
Változó kapcsolatok, és a spirituális út
A spirituális tanulmányok természetesen sok területen megváltoztathatják életünket.
Új lehetőségek nyílnak meg előttünk, csodás esetek. Gyógyulások történnek.
Kapcsolatrendszerünk is meglehetősen megváltozik.
A spirituális úton járókat a kapcsolati kérdés foglalkoztatja legjobban.
Aggodalmak tölthetnek el: „Vajon barátaim és a családtagjaim velem maradnak új
érdeklődési körömmel, és új perspektíváimmal együtt?” Azt tapasztalhatjuk, hogy
régi barátaink nem vonzzanak már, és olyan emberek barátságára vágyunk, akik
hozzánk hasonlóan gondolkoznak. Aggodalommal tölthet el minket, hogy családunk
hogyan reagál majd spirituális utunkra. Akik tradicionális vallási nevelét kaptak,
elutasításba ütközhetnek családtagjaink részéről, akik félve tekintenek a nem
tradicionális metafizikára. Amikor megnyitjuk tudatunkat, szívünket, és életünket a
Szellemeknek, a változás elkerülhetetlen. A változások lehetnek csodálatos,
gyönyörű élmények, ha bízni tudunk a folyamatban, de lehetnek félelmetesek és
fájdalmasak is, ha erősen ragaszkodunk elképzeléseinkhez arról, hogy hogyan
kellene a dolgoknak alakulni, vagy ha félünk attól, hogy elveszítünk embereket. Az
ilyen félelmek gyakran ön-beteljesítőnek bizonyulnak.
Szerencsére az Angyalok rendelkezésünkre állnak, hogy átvezessenek
bennünket a fordulatokon és elsímitsák előttünk az utat.
Változó tudatok, változó barátságok
„Spirituális tanulmányaim alatt hoztam egypár döntést arról, hogy hogyan fogom
megváltoztatni az életemet” – mesélte Cecilia, egy hallgatóm. „Először is döntöttem,
hogy abbahagyom a pletykálást, és mások kibeszélését. Spirituális tanulmányaim
ráébresztettek arra, hogy saját magamat bántom minden alkalommal, amikor
pletykálok, vagy rosszat mondok valakiről”.
Celia eleinte kényelmetlenül érezte magát új elhatározásaiban, mert barátnőivel
korábban gyakran töltötték az időt pletykálkodással. Hogy reagálnak a barátai, ha ő
nem tart velük? Celia isteni vezettetést kért. Intuitív érzékelésével választ kapott
imáira.
21
„Tudtam, hogy segítenem kell barátaimnak abban, hogy belássák, sokkal több
öröm van abban, ha nem pletykálunk, mintha igen! Végül is csak azért pletykáltunk,
mert azt hittük, ez a létező legjobb szórakozás. Egy éjszaka azt mondtam a
barátaimnak, hogy az ilyen beszéd csak lehúz mindannyiunkat. Hagyjuk abba, és
fogadjuk meg, hogy figyelmeztetjük egymást minden alkalommal, amint
észrevesszük, hogy egyikünk pletykálkodott. Ha egyikünk valami negatívat mond
másról, akkor valaki más közülünk azt mondja „Hoppá!” vagy valami ehhez hasonlót.
Észrevesszük, hogy a pletyka mindannyiunk szokásává vált, és eltartott egy ideig,
míg leszoktunk róla. Mindannyian sokkal jobban érezzük magunkat, amióta pozitív
dolgokról beszélgetünk.”
Ahogy Celia elmondta, amikor spirituális utunk eredményeképpen viselkedésünk
megváltozik, akkor lehetőségünk nyílik utat mutatni barátainknak és
családtagjainknak. Nagyon kényes az egyensúly ezekben a helyzetekben. Senki –
különösen nem barátaink és családtagjaink – nem akar szentbeszédeket és
prédikációkat hallgatni. A béke tanításának az a legjobb módja, ha saját
cselekedeteinkkel demonstráljuk. Ha ráordítunk barátainkra és családtagjainkra:
Miért nem tudtok már ti is olyan spirituálisak lenni, mint én?!” – akkor modorunkra
fognak felfigyelni, nem a szavainkra.
Kérjük az Angyalokat, hogy vezessék szavainkat és tetteinket, hogy hatékony
tanítói lehessünk másoknak.
Csakrák és a vonzás törvénye
A valódi isteni vezettetés sohasem hibázhat, nem okoz bűntudatot, nem mondja,
hogy valaki igaz vagy hamis, jó vagy rossz. Az Angyalok mindig olyan megoldást
keresnek. Amelyben mindenki nyer. Előfordul azonban, hogy kivezetnek bennünket
kapcsolatokból, és becsukják a kaput olyan barátságok felé, melyek már
megszolgálták céljaikat.
Egy kapcsolat befejezése félelmet kelthet bárkiben, de azokban, akik spirituális
úton járnak, külön bűntudatot is ébreszthet. „Segítenem kellene az embereket, és
szeretetteljesnek kellene lennem” – gondoljunk aggodalmasan. „Elhanyagolom a
barátomat, ha kevesebb időt töltök vele?”
Dönthetünk úgy, hogy kevesebb időt töltünk régi barátainkkal, és többet életünk új
szereplőivel. Ez nem jelenti azt, hogy ítélkezzünk, kritizálunk, vagy magára hagyunk
valakit. Nem válunk sznobbá, és nem szigeteljük el magunkat. Csak engedjük, hogy
a vonzás spirituális törvénye vezessen bennünket.
Olyan emberekhez vonzódunk, akiknek gondolkodásmódja a miénket tükrözi. A
barátságok a közös érdeklődési körön alapulnak. Ahogy életstílusunk változik,
természetes, hogy embereket keresünk, akikkel megoszthatjuk mindezt. Még
mélyebb, metafizikai szinten, tudatunk befolyásolja testünk energiaközpontjait,
melyeket „csakráknak” hívunk. Minden csakra egy-egy élet-területhez kapcsolható.
Amelyik életterületünkre a legtöbbet gondolunk, az a csakránk stimulálódik, és mint
egy radarral, megtaláljuk azokat az embereket, akik hasonlóan gondolkodnak.
Az Angyalok elmondták, hogy csakráink energia hullámokat bocsátanak ki,
amelyek úgy működnek, mint egy szolárrendszer. Ha találkozunk hozzánk hasonló
energiarendszerű emberekkel, az ő energiáik jó érzést okozva sugároznak vissza
ránk. Ekkor vonzódni kezdünk hozzájuk, és jóleső meglepetéssel vesszük észre,
hogy érdeklődési körünk megegyezi.
Ha például a legtöbbet a pénz, és a biztonság foglalkoztat bennünket, akkor ez az
első csakránkra lesz hatással. Ezt gyökér csakrának nevezik, és a gerinc alapjánál
22
található. Mágnesként fogjuk vonzani azokat az embereket baráti körünkben, akik
szintén az anyagiak és a biztonság miatt aggódnak.
A második a szakrális csakra, a test dolgaival kapcsolatos. A farkcsont és a
köldök között helyezkedik el félúton. Fizikai problémákkal küzdő emberek, a
súlyukkal rögeszmésen foglalkozók, egészségmániások, vagy-függők szakrális
csakrája nincs egyensúlyban. Olyan emberekkel barátkoznak, akiknek hasonló
problémáik vannak.
A harmadik csakrához, a napfonat tartozó terület a hatalommal és irányítással
kapcsolatos rögeszmék és félelmek. Ez a csakra testünk középpontán helyezkedik
el, a köldök mögött. Ha sokat törjük ilyesmin a fejünket, olyan embereket vonzunk
magunkhoz, akik szintén ilyeneken gondolkodnak.
A három alsó csakrákhoz földi problémák sorolhatók.
A negyedik, a szívcsakra az első a magasabb szintű témákhoz tartozó csakrák
közül. Nem véletlen, hogy a spirituális csakrák a test felső részén találhatók. A
szívcsakra a mellkasban található és ide tartozik a szeretet. Az olyan embereket,
akik szeretetteljes tevékenységeket folytatnak, mint amilyen az odaadás, a
megbocsátás, a lélektársi kapcsolatok, szívközpontú embereknek nevezik. Ők
gyakran vonzzanak életükbe más szeretetteljes embereket.
Az ötödik csakra az ádámcsutka területén található és torok csakrának hívják. A
kreatív önkifejezés és kommunikáció energiáját hívják segítségül. Ezt a csakrát
különösen stimulálja az a fajta teljesség, amikor mindig arra törekszünk, hogy
szavaink és tetteink híven tükrözzék belső igazságunkat. Ha ezekre a témákra
koncentrálunk, ilyen embereket vonzzunk magunkhoz.
A harmadik szem a hatodik csakra, ami a spirituális látás és látomások csakrája.
Aki sokat vizualizál vagy meditál, vagy természetes képessége a tisztánlátás annak
ez a csakrája nyitva van. Ilyen érdeklődésű embereket is vonzzanak magukhoz.
A fülcsakrák, amik közvetlenül a szemöldök fölött helyezkednek el, jobb és bal
oldalon, a Szellem hangjának meghallásához tartoznak. Azok, akik csendben
meditálnak, és ráhangolódnak az égi üzenetekre, stimulálják fülcsakráikat, és
hasonló embereket vonzzanak magukhoz.
A fejtetőn található korona csakra, ami akkor aktiválódik, ha az illető ráébred,
hogy mindannyian egyek vagyunk egymással és Istennel. Az ilyen tudatállapotú
emberek természetes módon vonz magához spirituális úton járókat.
Mondjuk, hogy a múltban gondolataink túlnyomórésze földi kérdések körül forgott,
minta a pénz iránti aggodalom vagy a szexuális rögeszmék. Baráti körünk hasonlóan
gondolkodott. Azután felébredtünk a spirituális úton, aminek hatására spirituális
témákról kezdtünk olvasni és meditálni. Ezzel együtt csakra-energiánk megindult
fölfelé. Most már nem az első (pénzzel kapcsolatos), esetleg a harmadik
becsvággyal, a hatalommal kapcsolatos csakránkból működünk, hanem a negyedik
(szeretet) vagy az ötödik (igazság) csakránkból.
Miután ez a változás végbe ment, természetes módon elveszítjük vonzódásunkat
azok iránt, akik úgy, mint mi korábban, alsó csakráikra fókuszálnak. Vágyódni
kezdünk olyan emberek után, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak és be is hívjuk
őket életünkbe. A vonzás törvénye által – amíg elvárásaink pozitívak – új, hasonló
tudatú emberek fognak életünkbe lépni.
A vonzás törvénye, véletlen találkozások barátainkkal
Egy Charles nevű ember mesélte el ezt a történetet:
23
„A karácsonyi vásárlás intéztem egy Boston melletti áruházban egyik barátommal, és
éppen egyszerre léptünk be az üzletbe egy fiatal nővel, aki évekkel ezelőtt velünk járt
egyetemre. Épp aznap reggel beszéltem róla, hogy milyen régen láttam már, és jó
lenne vele összefutni.”
Az ehhez hasonló esetek is bizonyítják, hogy ebben az univerzumban isteni rend
uralkodik. Ahelyett, hogy azonban aggódnánk, hogyan alakulnak majd a dolgaink,
arra kell fordítanunk időnket és energiánkat, hogy pozitív gondolataink legyenek
arról, amire vágyunk. A vonzás törvénye alapján hívjuk magunkhoz az ennek
megfelelő helyzeteket és tapasztalatokat.
Maria Stephenson, egy arizonai spirituális tanácsadó mesélte, hogy az alábbi
tapasztalat tudatosította benne, hogy vigyáznak rá és barátaira, nem csak a vonzás
törvénye által, hanem segítő Angyalok útján is.
„Egy konferenciára gyűltünk össze egy New Port Beach-i hotelben. Többágyas
szobákat vettünk ki, hogy lejjebb vigyük az árakat. Péntek este későn érkeztem meg
a szállodába, és azt hittem, hogy már mindenki megérkezett közülünk, mert a
többiek járata több órával előttem érkezett. Amikor bejelentkeztem, megtudtam, hogy
ők még nem foglalták el szobájukat. Felmentem a szobába, és vártam a többieket.
Az idő haladt és fél kilenc tájban elaludtam.
10.40 körül egy hangot hallottam a fejemben: ’Kelj fel’ – felültem, és körülnéztem.
Senki nem volt ott. Visszafeküdtem a párnámra, és azon gondolkodtam, hol lehetnek
a barátaim. Egy erős érzés kíséretében megint megszólalt a hang a fejemben: ’Kelj
fel, vedd fel a cipődet, és menj ki az ajtón.’ Először nem akartam tudomásul venni,
de az érzés erősödött. Felkeltem, felvettem a cipőmet…és az ajtóhoz mentem.
Ahogy kinyitottam, megpillantottam a barátaimat amint a folyosón haladtak tovább.
A szálloda hibát követett el, és az én nevem helyett egy teljesen más névre vette
fel a szobát. A barátaim épp egy másik szobát akartak kivenni, amiért külön fizettek
volna, mivel nem találtak meg. Már éppen be akarták tenni a kulcsot a zárba. Ha
éppen nem megyek ki az ajtón, akkor bemennek a szobájukba, és soha nem találom
meg őket. Két szobáért fizethettünk volna. Alig akartuk elhinni, ami történt. Nemcsak
idejében elcsíptem őket, de annak sem volt sok esélye, hogy ugyanarra a folyósora
kerüljenek, mint én! Aztán csak nevettünk, tudtuk már mi történt – hála kitartó
Angyalomnak, aki felébresztett, és kitessékelt az ajtón!”
Angyalgyógyítás családtagjaink számára
A most következő történetben Cheryl Anne meséli el, hogyan gyógyították meg az
Angyalok a nővérét és a kutyáját.
„Egyik nap korán keltem, hogy imádkozzam a nővéremért, aki borzasztó
próbákon ment keresztül magánéletében. A kutyája is beteg volt. Imádkoztam érte,
aztán elfújtam a gyertyát. Sehogy sem aludt ki a láng. Újra és újra megpróbáltam,
aztán rájöttem, mi történik.
Becsuktam a szemem, és csendben ültem a gyertyafényben. Aztán megjelentek
előttem az unokaöcsém, az unokahúgom és a nővérem őrangyalai – sőt még a
24
kutyáé is! Teljesen tisztám láttam őket, megmondták a nevüket és feladataikat is. A
nővéremnek két Angyala volt, mindkét oldalán egy, egy férfi és egy nő. Nevük
Michael Edward és Ruth Ann.
Egy e-mailben mindezt megírtam a nővéremnek. Nem igen hitt az ilyesmiben,
úgyhogy féltem tőle hogy kinevet, vagy mérges lesz rám, mégis tudtam, hogy el kell
mondanom neki. Levegő után kapkodott, amikor a neveket megtudta. Elmesélte egy
álmát, amit előző éjszaka látott: egy férfi és egy nő követte. Elfutott előlük, de ők
utána kiáltottak ’Ne szaladj! Szükséged van ránk!’ Ahogy ébredezett, saját hangját
hallotta, amint egy nevet, vagy egy furcsa szót ismétel. Elhatározta, hogy leírja, hogy
ne felejtse el. A szó, amit álmában kiáltott, és leírt az éjjeliszekrényénél ez volt:
MERA.
Megkért, hogy ismételjem el az Angyalok neveit. Amikor kimondtam: Michael
Edward, Ruth Ann – aminek e rövidítése MERA, nem is tudom ki döbbent meg
jobban. Minden korábbi találkozásom az Angyalokkal személyes jellegű volt, és
semmi más hozzájuk kapcsolódó jel nem érkezett hozzám. Eddig mindig csak az én
furcsaságom volt ez. (Egyébként a kutyája, aki akkor halálán volt, és akit akkor apró
angyali lények vettek körül, már teljesen jól van.)
A nővérem most jól érzi magát. Évekig ateistának tartotta magát és most a
spirituális ébredés kellős közepén van. Kedves kiskutyája is teljesen meggyógyult.
Csodálatos időszak ez a családja számára. Bár az elmúlt évben hatalmas
nehézségekkel küzdöttek, mára életüket betölti a szeretet, Isten és az őrangyalok
fénye.”
Imák családi kapcsolataink megjavulásáért
Néhány hatékony ima következik, amit elmondhatunk (gondolatban, vagy írásban )
Istennek és az Angyaloknak, hogy segítsenek családi életünkön.
Ima a fogantatásért
Istenem!
Olyan sok szeretet van bennünk, és párommal szeretnénk ezt a szeretetet egy
kisbabával megosztani. Kérünk téged és az Angyalokat, segítsetek nekünk, hogy
megfoganjon a gyermek. Kérünk, küld el az egyik legragyogóbb, legvidámabb lelket
az életünkbe, hogy ő lehessem a gyermekünk. Köszönjük.
Ima a szülő-gyermek kapcso


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése