2016. szeptember 13., kedd

Hirek a délibáb körül.








Hirek a délibáb körül.



Morvai a Facebookhoz fordult a kuruc.info tiltása miatt



6 hours 39 min ago
Nyílt levélben fordult Morvai Krisztina a Facebookhoz a kuruc.info oldalának betiltása miatt. Az EP-képviselő levelét a kuruc.info fordította le, az alábbiakban olvasható.

Tisztelt Facebook Csapat!
Morvai Krisztinának hívnak, s az Európai Parlament és annak Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) magyar képviselője, valamint a budapesti ELTE egyetem jogi docense vagyok, aki büntetőjogra és emberi jogra szakosodott. Korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (Strasbourg) is dolgoztam, és az egyik fő ENSZ emberi jogi szervezetnek (CEDAW Bizottság) voltam a tagja, több más pozícióm mellett az emberi jogok területén.
A Kuruc.info Facebook-oldalának a megszüntetésével kapcsolatban írok Önöknek, ami egy nyilvánvalóan „ellentmondásos”, azonban népszerű hír- és napi politikai forrás Magyarországon. Mint emberi jogi ügyvédnek mély csalódást okoz számomra e lépés, és mélységesen aggasztanak annak lehetséges következményei a szólás- és véleményszabadságot illetően általában, valamint konkrétan az interneten és a Facebookon. Nem akarom ismételni itt a szokásos „jogi egyetemi tankönyvi érveket” a szólásszabadságba való beavatkozás ellen. Azonban hadd osszam meg Önökkel néhány aggodalmam:
1, Véleményem szerint a Facebook ezen döntése az internet számos szereplő, mint pl. (diktátor) kormányok általi korlátozása legitimizációjának lesz tekinthető a tartalom alapján. Ezen túl ők mindig hivatkozhatnak majd a kommunikáció modern eszközei betiltásának a törvényességére, amennyiben a tartalom vagy a nyelv egy része megkérdőjelezhető, illetve veszélyesnek tartott azok által, akiknek a hatalmában áll elvágni a kommunikációs csatornákat. „Ha az úgynevezett demokratikus nyugati világ megteheti, mi miért ne tehetnénk meg, s miért ne kéne megtennünk?”
2, A Kuruc.info Facebook-oldalát 72 ezer ember követte. Ezen emberek döntő többsége olyan személy volt, aki a Magyarországról és a világról szóló aktuálpolitikai információkat különböző forrásokból gyűjtötte és osztotta meg, melyek közül az egyik a Kuruc.info volt. „Értelemmel bíró” egyénekként elolvasták, kiértékelték és elemezték ezen információkat, s levonták a saját következtetéseiket. Erről kéne szólnia a tájékozódáshoz és a gondolkodási, valamint véleményszabadsághoz való alapvető jognak. Úgy gondolom, hogy 72 ezer ember gyerekként való kezelése – akikre úgy tekintenek, mint akik felnőttként képtelenek helyes ítéletet alkotni – szükségtelen, indokolatlan és aránytalan az elérendő cél tekintetében (ti. a gyűlöletbeszéd elnémítása).
3. A Kuruc.info széleskörűen tudósított témákról, melyek sok embert érdekelnek és érintenek. S bár némely nyelvezet és cikk „sokkoló” lehet néhány ember számára, sok másik nem az, s tökéletesen illeszkednek más kritikus internetes oldalhoz szerte a világon. Én magam is gyakran keresem fel a Kuruc.info oldalt – átugrom azokat a cikkeket, melyek nem tetszenek, s elolvasom azokat, melyeket érdekesnek és informatívnak tartok. Ahogyan más felnőttek is teszik ezt általában. Sok olyan fontos kérdés van, melyekről a Kuruc.info tudósít, s melyeket az elemez, míg semmilyen más hírforrás nem teszi ezt Magyarországon. Éppen tegnap néztem a Kuruc.info weblapján a kínai ujgur területről származó emberi jogi aktivista bírósági tárgyalását, akit törvénytelenül kitoloncoltak Magyarországról – nyilvánvalóan a magyar kormánynak adott kínai „utasításokra”. Az üggyel kapcsolatos dokumentumfilmről és a bírósági tárgyalásról semmilyen más forrás nem tudósított, csak a Kuruc.info. Bárcsak megosztaná azt sok-sok ember szerte a világon! Egy másik példa a saját munkám mint emberi jogi és nőjogi ügyvéd, amiről a Kuruc.info gyakran beszámol, míg más forrás nem. Az Európai Parlament Femm (nőjogi) bizottságában tartott legtöbb beszédemet – mint pl. nők elleni erőszak, nőkereskedelem és nők elleni munkahelyi diszkrimináció – Magyarországon sehol máshol nem kap nyilvánosságot, csak a kuruc.infón. Nem hiszem, hogy a legtöbb szerkesztő mélyen elkötelezett nőjogi aktivista, azonban minden bizonnyal elkötelezettek az információkhoz való szabad hozzáférés szabadsága iránt. A Kuruc.info által tudósított további témák között van a gazdák termőföldhöz való hozzájutása, környezetvédelmi kérdések, korrupció elleni harc esettanulmányokkal, a pénzügyi válság és annak emberekre gyakorolt hatásának nyomon követése, külügyi témák, mint például a legutóbbi Wikileaks és Snowden ügyek. Mindent összevetve: szemben azok felszínes ítéletével, akik csak kiragadnak néhány elemet, a Kuruc.info nem egy „egytémás gyűlöletbeszéd” forrása, hanem a kritikus aktuálpolitika tartalmas információforrása. Úgy gondolom, annak való betiltása, hogy 72 ezer ember ezen információkat megkaphassa és megoszthassa, teljességgel szembemegy a Facebook elveivel és filozófiájával és – megismétlem – aránytalan az elérni kívánt céllal.
4. A gyűlöletbeszéd elnémításának célját ezzel a betiltással nem lehet elérni. Pont ellenkezőleg: az antiszemitizmus amiatt van emelkedőben, mert „néhány zsidó szervezet olyan erős, hogy mindent elérnek, amit akarnak.”
5. Az eredeti oldal betiltását követően a látogatók azonnal nekiláttak egy új oldal felépítésének, amit szintén azonnal betiltottak, a várható tartalom és nyelvezet világos bizonyítékának a hiányában. A Facebook ezen döntése különösen ellentmondásos számunkra, akik hisznek a szólásszabadságban és harcolnak azért, s akik a Facebook-ot a szólásszabadság egyik szimbólumának tartják napjainkban.
6. Szabadságon lévén, nem volt alkalmam mély kutatást végezni, azonban belepillantottam egy kicsit az internetes cenzúra szakirodalmába. Az alábbiakban megosztok Önökkel két forrást, melyek körvonalazzák azon aggodalmakat, melyeknek véleményem szerint a „Kuruc.info-üggyel” nem lesz vége, sőt, nőni fognak, s melyeknek súlyos következményei lehetnek a szabadság jövőjét illetően világszerte.
Päivikki Karhula a cikkében (Új formákat ölt az internet-cenzúra) rámutat:

A cenzúra többé nem korlátozódik a kiadványokra, könyvekre vagy cikkekre, illetve konkrét forró ügyekre és totalitárius országokra. Az internet ellenőrzése olyan globális, hálózatba kapcsolt és többszereplős erőfeszítéssé vált, amely lehetővé teszi harmadik fél részvételét az adatfolyamokba és a kommunikációkba. S a mindenütt jelenlevő környezet a rejtett adatgyűjtési és kezelési gyakorlataival azt még inkább átláthatatlanabbá teszi (Karhula, 2008).

A kibertért is gyarmatosították az erős szereplők és a versenyző geopolitikai és kereskedelmi érdekeltségek. (…)

Nemrégiben egy UNESCO-riport úgy érvelt:

A 21. század első évtizede során az internet és annak összefonódása a mobil kommunikációval lehetővé tette az információs és kommunikációs erőforrásokhoz való nagyobb hozzáférést. 2010-ben világszerte közel 2 milliárd ember – a világ lakosságának több, mint negyede – használja az internetet. Azonban ugyanezen időszak alatt a digitális jogok védelmezői növekvő aggodalmuknak adtak hangot azzal kapcsolatban, hogyan korlátozhatják a jogi és szabályozói tendenciák az online véleménynyilvánítási szabadságot. Ezen aggodalmakat bloggerek letartóztatásáról, tartalomszűrésről és felhasználók kikapcsolásáról szóló anekdotaszerű beszámolók szülték. Azonban ezeket olyan rendszerezettebb tanulmányok erősítik meg, melyek a véleménynyilvánítás szabadságának a megsértéséről szóló empirikus bizonyítékot tárnak fel, mint például a tartalomszűrés megnövekedett alkalmazásán keresztül.

Hadd ismételjem meg még egyszer: ha maga a Facebook, a szólásszabadság jó barátja és támogatója a fentiekben kritizált gyakorlatokat alkalmazza, akkor nincs mit csodálkozni azon, ha a szólás- és véleményszabadság ellenségei is így fognak tenni anélkül, hogy egy kicsit is zavarba jönnének. Most már lesz merrefelé mutogatniuk.

A fent leírt okok alapján – valamint természetesen a szólás- és véleményszabadság kimagasló értéke mellett szóló további azon érvek alapján, melyeket itt nem fejtettem ki – kérem a Facebook csapatát, hogy legyen szíves felülvizsgálni a korábbi döntésüket (döntéseiket), és engedélyezzék az eredeti, de legalábbis egy új Facebook-oldal elérhetőségét a Kuruc.info részére és által.
Nagyon köszönöm a figyelmüket. Rendkívül hálás lennék, ha erre a levélre válaszolnának.

Tisztelettel,
Morvai Krisztina, JD; LL.M; PhD
jogi docens,
az Európai Parlament képviselője
fordítás: kuruc.info
alfahir.hu




Csányi feltárta részvényeladásainak hátterét



2013, July 24 - 14:24
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerdán Budapesten, szűkkörű háttérbeszélgetésen erősítette meg, hogy nem szándékozik megválni a bank vezetésétől.
Elmondta azt is, hogy részvényeladásait a kormány újabb devizahiteles mentőcsomagjáról szóló híresztelések befolyásolták ugyan, de az idén mindenképpen adott volna el OTP-papírokat a tervezett élelmiszeripari beruházásai miatt.
A pénzintézet vezetője egy, meghívott újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen hozzátette: a hírek csak annyiban befolyásolták, hogy lejjebb vitte azt a limitárat, ameddig az eladásra megbízást adott. Olyan megbízást adott, hogy bizonyos alsó árfolyamig folytassák az eladást, 300 forinttal vitte le ezt az árat, ha az OTP-papír 5000 forintról felfelé indult volna, akkor várt volna az eladással.
Nem akart üzenni a kormánynak
Kiemelte: ebben az évben mindenképpen adott volna el OTP-papírokat a tervezett élelmiszeripari beruházások miatt, de mint mondta, nem akarta, hogy ez a folyamat hónapokat vegyen igénybe. "Ezeket a részvényeket mindenképpen eladtam volna, mert szükség volt az összegre a tervbe vett élelmiszeripari beruházásokhoz" - közölte. "Nem kell megijedniük a kisbefektetőknek, az OTP-t továbbra is nagyon jó befektetésnek tartom, és fogok még vásárolni. Még vehetek és eladhatok is OTP-részvényeket, a jövőben aktívabb portfólió-menedzselést akarok folytatni" - tette hozzá.
Kijelentette: a részvényeladásokkal nem üzenni akart a kormánynak, nem erről van szó. Hozzáfűzte: ismeri annyira Orbán Viktort, ettől ő nem ijedne meg, "ez olyan, mintha papírrepülővel dobálnám őt".
Az élelmiszeripari beruházásokról elmondta: most egy hozzávetőleg 12,5 milliárd forint összegű, több projektből álló beruházási folyamat zajlik, a tervek között további, mintegy 10 milliárd forintot kitevő beruházások szerepelnek, emellett 11 milliárd forintra rúg majd az a vágóhíd, amelyet más befektetővel együtt valósít meg.
Arra a kérdésre, hogy a jegybankelnök bankvezetőknek tartott reggelijein, amelyen ő is részt vett, szóba került-e az újabb devizahiteles mentőcsomag, elmondta: 3-4 ilyen reggeli volt, eddig nem esett szó arról, hogy esetleg újabb devizahiteles mentőcsomag várható.
Az újabb mentőcsomag "kockázatokat hordoz"
Csányi Sándor egyúttal leszögezte: nem születhet olyan, a devizahiteleseket mentő csomag, amelyet az OTP ne tudna túlélni. A tervezett devizahiteleseket segítő újabb mentőcsomagról nem egyeztettek a bankokkal, egy konzultáció volt hétfőn a bankszövetséggel, amelyen az OTP részéről Gresa István vezérigazgató-helyettes vett részt. A pontos tervekről nem tudnak - mondta.
A további esetleges akvizíciókról jelezte: esetleg mégsem vesznek meg több magyarországi bankot, mert bár az akvizíciók továbbra is a tervekben szerepelnek, és azokat szeretné is az OTP megvalósítani, először látniuk kell, hogy mennyi likvid eszköze marad a pénzintézeti csoportnak, melyek lesznek az új tőkekövetelmények.
Az újabb mentőcsomag, annak esetleges megvalósítása kockázatokat hordoz, mert az ország bankrendszerét nézve csökken a hitelállomány, a hitel\betét mutató is mérséklődik, és az anyabanki források, amelyekből finanszírozhatóak lennének bizonyos hitelek, szintén apadnak. Ennek okai közé sorolható, hogy várható a bázeli szabályok további szigorodása, a nemzeti bankfelügyeletek újabb szigorú előírásokat, szabályokat alkotnak, a bankok pedig menekülnek azokról a piacokról, ahol alacsony a megtérülés - mondta.
Nem érez politikai támadást a kormány részéről
Kiemelte: 2012-ben Magyarországon mínusz 7,6 százalék volt a tőkearányos megtérülés, 2011-ben mínusz 12 százalék, míg 2008-ban plusz 4,1 százalék. Az alacsony megtérülés mellett Magyarországon a bankadó és a tranzakciós illeték is jelentős terheket jelent a bankoknak.
Arról is szólt, a bizonytalan jogi háttér miatt Magyarország nem igazán vonzó terep a pénzintézeti tevékenység számára.
A takarékszövetkezeti integráció szerinte rövid távon nem jelent veszélyt az OTP-csoportra, mert az átalakítás időigényes, de hosszabb távon se hiszi, hogy olyan "bombatermékek" jelennének meg a takarékok hálózatában, amelyek ne lennének meg az OTP-nél.
Arra a kérdésre, hogy érez-e politikai támadást ellene vagy a bankja ellen, azt válaszolta: nem érzi a politikai támadást a kormány részéről, úgy ítélte meg, nem történt olyan specifikus lépés, amely az OTP Bankot jobban sújtotta volna, mint a többi bankot.
Csányi teljesen jól van, még Lázárnak is beszólt
"Néha 1-2 ember tesz ugyan megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon" - jegyezte meg, majd konkrétan Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt megemlítve, azt mondta, "Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól intézte a trafikügyet".
Csányi Sándor kiemelte: az OTP rendkívül stabil, tőkeereje kimagasló Európában, hatalmas likviditási tartalékkal rendelkezik, a 90 napon túl nem teljesítő hitelek lefedettsége több mint 80 százalékos, az OTP jó értelemben véve a legkonzervatívabb bank.
Egyes piaci találgatásokkal kapcsolatban elmondta: az OTP vezérigazgató-helyetteseinek tulajdonában lévő részvénycsomag nagysága nem változott.
"Nem tervezem a visszavonulásom, jobb állapotban vagyok, mint a műtét előtt" - mondta. A műtétjével kapcsolatban utalt arra, hogy születéskori rendellenesség miatt az aorta billentyűjével volt baj, most jött el az operációra ideje, de a műtét nem csökkentette munkabíró képességét.
Elmondta: azért Németországban műtötték, mert ott talált egy specialistát, nem azért, mert nem bízik a magyar orvosokban.
"Teljesen meggyógyultam, maratont is futhatnék, fizikailag rendben vagyok" - emelte ki.
Egy a Mol-INA-üggyel kapcsolatos kérdésre Csányi Sándor - aki a Mol alelnöke - kijelentette: Hernádi Zsolt korszerű nagyvállalatot épített ki, neki kell maradnia a Mol elnök-vezérigazgatójának.
MTI Fotók: Kovács Tamás


MTI nyomán – alfahir.hu




A bankok vagy a hitelkárosultak érdeke a fontosabb?


2013, July 24 - 14:00
Jelenleg is tart a kormányülés, ahol a devizahitelesek problémájára próbálnak még mindig elfogadható megoldást találni. Z. Kárpát Dániel szerint a kormány még mindig inkább a bankok, mint a károsultak érdekeit tartja szem előtt.
Varga Mihály és Selmeczi Gabriella is megszólalt ma, de nem tudtak egyelőre érdemi konkrétummal szolgálni. A miniszter csak a megszokott fideszes lózungokat ismételte el, mint például hogy a hitelcsapda gazdasági és társadalmi kockázatot jelent. A kormány ki akarja vezetni a lakáscélú devizahiteleket, ezügyben is folyamatosan tárgyalnak a bankokkal - mondta el.
Selmeczi Gabriella mai sajtótájékoztatóján közölte, hogy a devizahitelek gondja csakis a Gyurcsány-Bajnai-kormányok felelőssége, de amint megoldást talál a jelenlegi kabinet, azt a Fidesz támogadni fogja (egészen véletlenül e kettő szinte egy és ugyanaz). 
A szóvivő aztán dicsőítette a kormány eddigi lépéseit (eszközkezelő, végtörlesztés, stb), és leszögezte: a Gyurcsány-Bajnai-kormányok csak a hitelezési kedvezményeket törölték el. Kiemelte továbbá, hogy őket igenis érdekli a hitelesek problémája (ezért nem tárgyalnak velük?), és végül, de nem utolsó sorban a Gyurcsány-Bajnai-kormányok által végzett rossz politikára fektette a hangsúlyt, mivel erről még úgysem esett szó.
A károsultakkal kell tárgyalni, nem csak a bankokkal!
Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő ugyanakkor - mivel a többször is eltolódott sajtótájékoztatójára sincs semmi hír az ülésről - annyit elmondott: a Jobbik továbbra is kiáll a hangoztatott pontjai és követelései mellett. Fontosnak tartja, hogy az emberek ne járjanak rosszabbul, mintha valutában vettek volna fel hitelt (erre megoldás lenne a felvételkori forintosítás). 
Tüntetők az Olimpiai Parkban
Nem érti továbbá a Jobbik azt a kormány által hangoztatott pontot, hogy rendszeresen tárgyalnak a bankokkal és a bankszövetséggel. A nemzeti párt szerint a károsultak képviselőivel kellene tárgyalni, hiszen ők érintettek, mégis a bankokat állítják be károsultnak. Z. Kárpát Dániel úgy látja továbbá, hogy minden egyes nap csak időhúzás, és az adósok kivéreztetésére szolgál.
Forró ősz várható
Ismeretes, hogy a Jobbik hónap elején hirdette meg a háromfrontos harcot a hitelkárosultak érdekeiért. Az első front a jogi, ahol a Jobbik folytatja az érdekképviseletet, ugyanakkor úgy látják, hogy a bíróságok inkább a bankoknak kedvező döntéseket hoznak. 
A második frontként külföldi mintákat kell követni. Horvátországban például olyan ítélet született, ami az itthoni felvételkori forintosításnak felelne meg. Csehországban és Lengyelországban gyakorlatilag már betiltották a devizahitel-felvételt.
A harmadik front az utca, ahol a polgárok folyamatosan jelen lesznek, ráadásul egyre aktívabban. Szerinte aki már az utolsó pontig hátrált, és a házát, családját fenyegetik, annak már nincs semmi vesztenivalója sem - szögezte le Z. Kárpát Dániel a bejelentéskor.
alfahir.hu


Volt NSA alkalmazottak: az ügynökség fenyegeti a demokráciát



2013, July 24 - 17:51
Volt NSA alkalmazottak állítása szerint az Edward Snowden által leleplezett PRISM-program csak a jéghegy csúcsa az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatgyűjtési tevékenységében. Snowden oroszországi tartózkodásáról közben ellentétes hírek jelentek meg a médiában. Orosz ügyvédje szerint végleg Oroszországban akar maradni.
A Stern című német hírmagazinnak volt NSA-alkalmazottak nyilatkoztak, akik szerint az ügynökség mindenre kíváncsi és hatalma fenyegeti a demokráciát. Thomas Drake, aki az NSA vezetésében dolgozott, a Sternnek azt mondta, hogy akár Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának adatai is kiköthetnek az NSA szerverein. Merkelnek érdemes volna érdeklődnie a Ragtime fedőnevű program iránt, amelyet egyebek között a kormányzati kommunikáció kifürkészésére fejlesztettek ki - mondta a szakember.
A német titkosszolgálat is együttműködik az NSA-val
William Binney ugyancsak vezető beosztásban dolgozott az NSA-nél. A The New York Times korábbi beszámolója szerint több mint 30 év után, 2001 októberében távozott, mert nem értett egyet a szeptember 11-i terrortámadások után indított titkos adatgyűjtési projektekkel. A szakember szerint az ügynökség 40-50 ezer milliárd telefonbeszélgetés és e-mail adataival rendelkezik. Az Utah állambeli Bluffdale-ben épülő új adatközpontjának kapacitása legkevesebb 100 év teljes globális digitális kommunikációjának tárolására alkalmas.
Binney egyebek mellett az NSA és a német külföldi hírszerzés (BND) közötti technikai együttműködés összehangolásáért volt felelős. A Sternnek elmondta: a német titkosszolgálat az NSA egyik legfontosabb partnere. A kémszoftverek fejlesztésében már a kilencvenes évek elején együtt dolgoztak amerikai és német szakemberek, és az NSA 1999-ben átadta a Thin Thread nevű program forráskódját a BND-nek.
Az NSA "mindig mindent tudni akar"
A Thin Treadet a digitális adatforgalom globális megfigyelése céljából fejlesztették. Ez a program az alapja egy sor további adatgyűjtő projektnek, köztük a 2001-es terrortámadások hatására beindított Stellar Windnek, amely legkevesebb 50 különböző kémszoftver, köztük a PRISM által kifürkészett adatokat rendszerezte. A Stellar Wind 2009-ig vagy 2011-ig működhetett, jelenleg pedig valószínűleg más fedőnéven fut tovább - mondta William Binney.
Az NSA "mindig mindent tudni akar", és akkora hatalomra tett szert, hogy már a demokratikus államberendezkedést fenyegeti - emelte ki az amerikai szakember a Stern online kiadásában megjelent beszámoló szerint.
A német kormány a hivatalos álláspont szerint csak Snowden júniusi kiszivárogtatásaiból szerzett tudomást az NSA titkos adatgyűjtő programjairól. A lakosság többsége nem hisz a kormánynak: egy felmérés szerint a németek 79 százaléka úgy véli, a berlini vezetés tudott arról, hogy az amerikai hírszerző szervek megfigyelik a globális elektronikus kommunikációt.
Snowden Oroszországban marad?
Eközben a legfrissebb információk szerint Edward Snowden egyelőre a moszkva-seremetyjevói repülőtér tranzitvárójában marad, mert még nem kapott választ a bevándorlási hatóságtól. Ezt a leleplező informatikust segítő ügyvéd közölte a sajtó munkatrásaival.
Anatolij Kucserena szerda délután találkozott az amerikai titkos adatgyűjtés leleplezőjével, de egyedül jött ki a tranzitzónából. Azt mondta, Snowden - akinek az ügyét tanulmányozza az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat - "bürokratikus akadályok miatt" nem kapta még meg az engedélyt, hogy orosz területre lépjen. "Ez a helyzet példa nélkül áll, korábban soha nem volt hasonló ügy és kérelem" - magyarázta Kucserena.
Az amerikai által kért ideiglenes menekültstátus a kiutasítás elhalasztását jelenti. A kérelem benyújtása után az illető kap egy igazolást, amelynek birtokában jogosult mindaddig az Oroszországi Föderáció területén tartózkodni, amíg a kérelmét vizsgálják. Snowden ezt várja pillanatnyilag. "Bármelyik pillanatban megkaphatja, de ma nem adták át neki" - mondta az ügyvéd, miután korábban ezzel kapcsolatban egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot.
Amennyiben a menedékkérelemről kedvező döntés születik, a kérelmezőnek kiállítanak egy tanúsítványt arról, hogy Oroszország ideiglenesen menedéket biztosít számára. Ez egy évre adható, és lejártakor minden évben újabb 12 hónapra meghosszabbítható.
Snowden Dosztojevszkijt olvas
A CIA volt szerződéses munkatársának a lelkiállapotáról az ügyvéd azt mondta, hogy az amerikai "nem örül, de nem is szomorkodik", arra koncentrál, hogy választ kapjon a szolgálattól. Végleg Oroszországban kíván letelepedni, meg akar tanulni oroszul, meg akarja ismerni a szokásokat és a kultúrát, be akarja járni az országot.
Az ügyvéd azt is közölte a sajtóval, hogy megvette Snowdennek Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét. "Gondoltam, öröme lelik majd benne, ha olvas Raszkolnyikovról" - fogalmazott a regény főhősére utalva, akinek lelki gyötrelmei és erkölcsi dilemmái támadnak, miután megölt egy gonosz uzsorás asszonyt.
Kucserena azt is elárulta, hogy "ma vettem neki néhány inget és nadrágot, hogy legalább ruhát cserélhessen. A körülményei olyanok, hogy nem tud mosatni, és nincs lehetősége vasalni sem".
Snowden közölte vele, hogy noha nem gazdag ember, még van pénze arra, hogy Seremetyjevón legyen, és megköszönte a pénzügyi segítséget, amelyet sok orosztól kapott.
Az USA válaszokat vár
A washingtoni Fehér Ház közölte, hogy felvilágosítást vár Oroszországtól Snowden státusáról, miután szerdán egymásnak ellentmondó információk láttak erről napvilágot. "Igyekszünk felvilágosítást kapni az orosz hatóságoktól Snowden státusát illetően, és arról is, ha ez megváltozik" - mondta Jay Carney elnöki szóvivő.

MTI nyomán – alfahir.hu




Öldöklés és dőlő dollármilliárdok Egyiptomban



2013, július 24 - 08:22



aTegnap ismét összecsapások voltak a katonai puccs általi hatalomátvételtől szenvedő Egyiptomban, ahová a váltás után dollármilliárdok áramlanak be külföldről.

Ismét a katonaság által megbuktatott Mohamed Murszi elnök támogatói haltak meg, amikor tegnap este a kairói egyetemnél tüntettek és összecsaptak a katonai puccsot támogatókkal. A BBC-nek nyilatkozó Murszi-pártiak szerint a tetőkről lőtték őket orvlövészek. A kilenc haláleset nagy része az egyetemnél történt, de Kairóban illetve azon kívül is haltak meg a tüntetők közül.
A katonai puccs által megbuktatott Mohamed Murszi esete téma volt Törökországban is, ahol másfél hete Erbakan egykori miniszterelnök egykori pártja, a Saadet több tízezres tömegtüntetést szervezett a katonai puccsok ellen.

Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök elmondta, hogy zavarják a kairói új kormány nyilatkozatai.

A kormányfő beszédet mondott az AK Párt ankarai szervezete által rendezett ramadáni böjtmegtörő vacsorán és kifejezésre juttatta azt, hogy Törökország nagyon tiszteli az egyiptomi nép választását, vagyis a demokratikus úton korábban megválasztott, majd megpuccsolt elnököt.

Erdogan kijelentette, hogy ez nem személyes ügy, nem támogatják Murszit, csak azt mondják, hogy a nép megválasztotta Murszit, s ezért az egyiptomi elnöknek tekintik. Ha annak idején Mohamed-el Baradeit, a Nemzetközi Atomenegriaügynökség egykori vezetőjét választotta volna meg a nép, akkor Baradeit tartanák most legitim egyiptomi elnöknek.
Mint ismeretes, Törökországnak a mostani stabilitás és erős gazdaság előtti katonai puccsok az elmúlt évtizedekben 73 milliárd (!) dolláros veszteséget okoztak.

Az újabb öldöklés közepette persze -mint korábban megírtuk- dől a pénz is Egyiptomba. Az öbölbeli monarchiák 12 milliárd dollárral – segély és kölcsön formájában – támogatják Egyiptomot, ami eltörpíti az amúgy éves 1,2 milliárd dolláros amerikai segítséget. Csakhogy a három sejkség nem ugyanazt az oldalt támogatja. A múlt kedden bejelentett 8 milliárd eurós szaúdi és egyesült arab emirátusi segítség a Morszi elnök nyomába lépő katonaságot hívatott támogatni. Katar 4 milliárd dollár összeggel a Muzulmán Testvériséget támogatja – Törökország ideológiai támogatásával. Szaúd-Arábia és Katar között már jó idő óta igen nagy ellentétek feszülnek a térségben folyó befolyási harcban.
Horváth Ádám
alfahir.hu




Busás támogatást kap a zsidó gárda



2013, July 23 - 18:01
Míg a Magyar Gárdát betiltotta a kormány, addig a zsidók fikcióra épülő önvédelmi kezdeményezését nemhogy nem tiltotta be, hanem évi 42,5 millió forinttal támogatja.
A Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke, Bodnár Dániel abban reménykedik, hogy a kuruc.info után más oldalakat is törölni fognak a Facebookról – írta a Népszabadság. A zsidó gárdaként is működő szervezet vezetője közölte a lappal: szerződést írtak alá Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral, melynek értelmében a szervezet folyamatosan figyelemmel kíséri az antiszemita jelenségeket, ehhez pedig 42,5 millió forintot biztosít az állam. Ennek ellenére néhány hónappal ezelőtt az alapítvány még azt állította nem kapnak állami támogatást, hanem adományokból tartják majd fenn magukat.
Bodnár Dániel úgy látja, hogy a zsidó közösségnek is megvan a maga szerepe az antiszemitizmus elleni fellépésben: „Felelősséget kell vállalnunk a saját ügyeinkért, hogy végre kikerüljünk abból a politikai térből, ahol a jobb- és a baloldal a maga érdekeinek megfelelően egyaránt felhasználja a zsidóságot. Mi azt szeretnénk, ha senki nem játszadozna az úgynevezett zsidó kártyával. Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.
Az alapítvány – a kuratóriumi elnök közlése szerint – az elmúlt fél évben összesen 24 feljelentést tett, jórészt az Országgyűlésben lévő „szélsőjobboldali” politikusok ellen.
A szervezet azonban nagyot koppant, a feljelentések többségét ugyanis az ügyészség elutasította. Részben azért, mert ok-okozati összefüggésre lenne szükség az antiszemita kijelentések és fizikai atrocitások között. Másrészt: az ügyészség úgy ítéli meg, hogy az alapítvány közvetlenül nem számít sértettnek, így nincs joga feljelentést tenni. Bodnár Dániel reméli, hogy a nemrég beiktatott törvényi módosításoknak köszönhetően a jogalkalmazás is változik.
Azt azért a szervezet elnöke is bevallja: Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – "kongatja meg a vészharangot"  – a közbeszéd minőségének romlását nézve, nincs garancia arra, hogy a verbális erőszak előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a gyűlöletbeszédet.
Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. A Kuruc.info kitiltása nagy sajtóvisszhangot kapott, de – teszi hozzá Bodnár Dániel – a Facebookról remélhetőleg ugyanígy törölni fognak megyei jobbikos szervezetekhez kötődő profilokat is. Az esetek egy részében még tart az eljárás.
A Kuruc.info eltávolítását a kuratóriumi elnök olyan részsikernek tartja, amelynek "nagy a szimbolikus jelentősége, és a gyakorlati haszna sem lebecsülendő".
A Jobbik szerint vérlázító, hogy spicliskedésre és internetes profilok megszüntetésére is szakosodott szervezet, azaz a zsidó gárda alapítványa ekkora állami támogatásban részesül. Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján rávilágított: a 42,5 millió forintnak lenne jobb helye, például fordíthatnák inkubátorokra, rendelők és kórházfelújításokra, vagy akár a rendőrség bűnüldöző munkájának megerősítésére is. A politikus szerint a támogatással a kormány is beáll a hivatásos, megélhetési rettegők sorába, akiknek az a dolguk és lételemük, hogy nem létező antiszemitizmust vizionálnak mindenhova és ellene fellépjenek. A nemzeti radikális képviselő hangsúlyozta: felháborító, hogy a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot a kuruc.info Facebook-profiljának törlésével súlyosan megsértő szélhámos zsidó szervezet egyáltalán közpénzhez juthat. Ez az alapítvány még egy demokratikusan megválasztott párt, a Jobbik internetes felületeit is törölné - jegyezte meg. Mirkóczki Ádám ígéretet tett arra, hogy ha a Jobbik kormányra kerül, nem állami támogatás, hanem elszámoltatás és számos "meglepetés" éri majd az ilyen alapítványokat.
Szerettük volna megtudni, hogy a kormány miért tartja fontosnak az alapítvány támogatását, illetve milyen jogcímen teszik ezt, kérdésünkre a Miniszterelnökség írásban ígért választ.
Megkerestük a Tett és Védelem Alapítványt is azzal kapcsolatban, hogy részletes információkat kapjunk arról, hogy mire költik az adófizetők pénzét, azonban a szervezetnél a következő reakciót kaptuk: „Az alapítvány köszöni szépen, de nem él a lehetősséggel, nem kíván a portálnak nyilatkozni”.
Kecskére a káposztát?
És, hogy kinek a kezébe adja az állam a 42,5 millió forintos támogatást? Klág Dávid (cink.hu) januári bejegyzésében figyelmeztetett, hogy akik jelentkezni akarnak a Bodnár-féle jogvédő szervezethez, gondolják végig, mit kockáztatnak, mármint anyagilag.
FIGYELEM! Ha kedves az eleted, ne dolgozz olyan cegnel, amihez Bodnar Danielnek barmilyen koze van. Amennyiben megis megszedulnel, konzultalj velem, vagy a regi Time Outosok kozul barkivel, hogy legalabb a legnyilvanvalobb csapdakat ki tudd kerulni.
Ezt írta Bede Márton (aki jelenleg 444.hu-nál dolgozik) a tumblrjén majdnem másfél éve, amikor azt a pletykát hallotta, hogy megint lesz Time Out Budapest – hívta fel a figyelmet Klág a bejegyzésében.
"A fővárosi, magyar nyelvű Time Out egy évig létezett, íróit szinte az első hónaptól késve, vagy egyáltalán nem fizették ki, a lap rendszertelenül jelent meg, az előfizetők pedig csúszással kapták meg a lapot. Amikor Bede felállt a főszerkesztői székből, ezt a (ma már cache-elt) posztot írta az egészről. Tudom, hogy igaza van, mert én is ott dolgoztam vele az újságnál "– írta Klág.
Bodnár Dániel később úgy reagált a Kreatívnak, hogy Bede állításai hazugságok, mindenki megkapta a pénzét, az újságnak nincsen vége, meg fog jelenni februárban, csak a főszerkesztő és az állandó munkatárs Plankó Gergő (jelenleg 444.hu, korábban az Indexnél is dolgozott) mondott fel, az előfizetők pedig hat hónapig ingyen kaphatják majd az újságot. Klág Dávid azonban szintén azt állította, hogy nem kapta meg mindenki a pénzét, „mindenki felmondott, a külső szerzők jelezték, hogy nem dolgoznak tovább, az újságnak vége lett, nem jelent meg februárban, sőt, soha többé, úgyhogy az előfizetőknek nem volt mit várniuk.”
Klág azt is megjegyezte, hogy a cink.hu szerkesztőségéből ketten is dolgoztak a Time Outnál, és Bodnár cége, a D-E-G Lapkiadó összesen több, mint 350000 forinttal tartozik a mai napig nekik.
Akár állandóan az utcán lehetnek
A Tett és Védelem nevű alakulat célja a főszervező Bodnár Dániel leírása szerint, hogy segítse az öntudatos magyarországi zsidóság fejlesztését, támogassa az önvédelmet és hatékonyan lépjen fel minden antiszemita támadás ellen. „Az önszerveződés határozott igényével fellépő, az egészséges énkép és önbecsülés fontosságáért küzdő lelkiismeret hangja életre hívta a Tett és Védelem Alapítványt, egy olyan alulról jövő kezdeményezésként, ami a zsidó tradíciókat követve kész határozott lépéseket tenni az egyre inkább elharapózó antiszemita jelenségek visszaszorításáért” – írja a zsido.com oldalon az alapítvány elnökével és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközösség (EMIH) vezetőségi tagjával, Bodnár Dániellel készített interjú bevezetője.
Ha kell, terepre is mennek a Tett és Vedelem Alapítvány önkéntesei. Jogi segítséget és mentálhigiénés támogatást szintén kínálnak az antiszemita támadások elszenvedőinek. „Akár állandó utcai jelenléttel azokon a területeken, ahol a tapasztalatok szerint nagyobb számban fordulnak elő ilyen atrocitások, demonstrálhatjuk a zsidó közösség összefogását és tenni akarását. Már önmagában ezzel – ha szabad ilyen kifejezést használni – egyfajta elrettentéssel élhetünk” – mondta el az alapítvány elnöke az interjúban, aki azt állítja, nem önbíráskodni akarnak, hanem megmutatni, hogy a közösség tagjai nem „szabad prédák”.
Hágáná – Védelem
Hasonló célú szervezetek előfordultak már a történelem színpadán idővel terrorszervezetté alakulva. Napjainkra talán feledésbe merült, hogy 1921-ben Palesztinában hozták létre az akkor még csak 120-150 ezres létszámú úgynevezett betolakodó zsidók a Hágánát (magyarul: Védelem), a világ első terrorszervezetét. Az eredetileg titkos szervezet célul tűzte ki, hogy „megvédi” a palesztinai zsidó javakat és „oltalmazza a zsidó életeket”, ám kezdettől fogva a palesztin lakosság megfélemlítésére és elűzésére törekedtek. Az 1921-es arab felkelést követően a Hágáná megbízottakat küldött többek között Bécsbe, hogy lőfegyvereket és lőszereket vásároljanak a szervezetnek. A Hágáná-tisztek folyamatos katonai továbbképzésben részesültek és – válaszul az arab támadásokra – éjszakai ellencsapásokra kiképzett egységeket szerveztek, amelyek brit segítséget is kaptak. A nevük SNS lett (Special Night Squad – Különleges Éjszakai Osztag).
Az aljas orvtámadásokat pedig a zsidó megszállás ellen lázadozó arab települések lakosai ellen vezették. Az éjszakai csoportok egyik szervezője Jichák Landsberg, a Vörös Hadsereg egykori tisztje, brit parancsnokuk pedig Orde Vintage százados volt. A felkelés alatt több illegális félkatonai szervezet is létrejött. Zsidó részről a Lehi (Lohamei Herut Izráel – Izraeli Szabadságharcosok), későbbi nevükön a Stern-csoport. 1947-48 folyamán, Izrael állam megalapítása idején 700 ezer palesztin menekült el hazájából. Az életüket mentették, ugyanis nem csak Deir Jászinban került sor mészárlásra.
Menachem Begin, aki Sharonhoz hasonlóan a miniszterelnöki székbe is beleülhetett háborús bűntettei jutalmául, a következőket írta: „Az arabok, amint meghallották az Irgun mészárlásairól szóló vad történeteket, pánikba estek, és életüket féltve elhagyták otthonaikat. Őrült, fejvesztett menekülés kezdődött.” Viktor Ostrowski 1995-ben megjelent és nemzetközi diplomáciai botrányt kavaró könyvében arról írt, hogy Izrael állam minden országból, ahol zsidó diaszpóra él, Izraelbe hordja a fiatalokat katonai kiképzésre nyári táborozás címén. Emellett az izraeli követségeken keresztül folyamatosan szállítják a fegyvereket főleg Európába, amelyeket vallásos zsidó családoknál kialakított raktárakban helyeznek el.
Népszabadság nyomán alfahir.hu


Miért vonul vissza Csányi Sándor?



2013, július 23 - 17:05



A bankvezér két nap alatt gyakorlatilag megszabadult az OTP-től, részvényeinek túlnyomó többségét eladta. Piaci elemzők és közszereplők azóta találgatják, mi áll a háttérben. Most is kutakodtunk egy kicsit.

CsányiHazánk talán legismertebb bankára részvénycsomagjának piacra dobásával gyakorlatilag földhöz vágta az OTP részvényárfolyamát, a szoktlan időzítéssal és móddal végrehajtott akció pedig érdekes találgatásra ad okot.
A lehetséges forgatókönyvek
Csányi Sándor beteg és visszavonul
Agrárvállalkozásait fogja még inkább felfuttatni, ezért száll ki
Előre tudja a kormány terveit a devizahitelesek megmentése kapcsány
Beteg és visszavonul?

A szokatlan részvényeladás extrém magyarázatokat is szolgáltatott. Ezek egyike volt az is, hogy Csányi beteg és visszavonul. Az Mno.hu vasárnap azt írta, hogy Csányi Sándor döntése mögött egészségügyi probléma állhat. A lap felidézte, hogy Csányi 2013 februárjában komoly szívműtéten esett át Németországban, és ennek nyomán jutott az elhatározásra, hogy visszavonul. Az OTP Bank sietve, még aznapi közleményében tagadta, hogy az eladás Csányi egészségügyi állapotával lenne kapcsolatban.

Visszavonulásának talán egyik legfontosabb cáfolata azonban épp a részvénypakett eladásának indoklása: a jelentős agrárérdekeltségekre szert tett Csányi ugyanis épp az agráriumba csoportosítja át a pénzét.
Nagyobb az agrárbisznisz, mint a bankbiznisz?

Az OTP sajtóosztálya meg is erősítette ezt az információt, "Csányi Sándor és vállalkozásai hazai, elsősorban agrár- és élelmiszer-ipari beruházások finanszírozására csoportosítja át a július 18-án értékesített OTP-részvényekből származó bevételt."

A Hvg úgy tudja, a Bonafarmnál több tízmilliárd forint értékű beruházások vannak betervezve (nagy kapacitású vágóhíd, öntözőrendszer-fejlesztés, új állattenyésztési telep). Igaz, arra nincs magyarázat, hogy a finanszírozásnak miért ezt a formáját választja Csányi, és hogy a beruházásoknak, melyeket már egy ideje terveznek, miért most van szüksége azonnali és ilyen mértékű likviditásra. (Ez utóbbi nehezen hihető, az eddigi tőkepótlásokat Csányi hitellel, kisebb csomagok értékesítésével megoldotta) - írja a lap.

Csányi már korábban is több tízmilliárd forintot invesztált agrárcégeibe, amikből ráadásul - ha hihetünk a szavainak - még egyetlen forintot sem vett ki.

A Csányi agrárvállalkozásait összefogó Bonafarm-csoportnál nagyjából ötvenmilliárd forint beruházást terveznek, egy új vágóhíd, illetve a Pick szegedi új gyárának megépítésével. A legalább évi egymillió sertés kapacitású, Mohács térségébe tervezett 10 milliárdba kerülő vágóhíd építését egy-két, míg a szegedi beruházást két-három éven belül szeretnék megkezdeni, emellett pedig külföldön is terjeszkedne a cégcsoport - írja Hvg.

Kell tehát a pénz rendesen. Sokan azonban már okot látnak, (vagy akarnak) láttatni Csányi eladása mögött.
csány
Tud valamit?

Egyes elemzők szerint két fő ok állhat az eladás mögött. Egyrészt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt keddi bejelentése, miszerint újabb devizahiteles mentőcsomag összeállításán dolgozik a kormány, másrészt pedig Orbán Viktor kijelentése a bankadóról, amely a "következő tíz évben biztosan fennmarad".

Számos elemzés szerint lehetséges, hogy Csányi - finoman szólva is kiváló kormányzati kapcsolatainak hála - már előre tudta a kormány terveit, azok nyilvánosságra kerülése előtt, így pedig a bankvezér úgy döntött, rekordgyorsasággal hagyja el a süllyedő hajót. Amennyiben a döntés úgy szól, hogy az ügyfelek a szerződéskötéskor érvényes árfolyamon fizethetik ki a hiteleiket, vagyis teljes egészében elengedik nekik a tartozás árfolyam-különbözetből adódó részét, akkor az akár 250 milliárd forintos "veszteséget" is jelenthetne az OTP-nek (a veszteség természetesen relatív az évek óta tartó nyerészkedés miatt - a szerk. ). Amennyiben tehát a kormány magáévá teszi a Jobbik által már számtalan alkalommal javasolt, de akkor blődlinek, marhaságnak tartott javaslatot, a hazai bankrendszer valószínűleg kénytelen lesz szembenézni azzal, hogy a nyerészkedve összeharácsolt pénz egy részét végre vissza kell adniuk.

És ez bizony már nem nagy biznisz. Akkor már inkább az agrárium...
Hvg - MTI - alfahir.hu összeállítás


Bűnüldözés helyett továbbra is sarcolásra költ a Belügyminisztérium



2013, July 23 - 12:11
Az egyre fokozódó bűncselekmények ellenére a rendőrség félezer traffipaxot szerez be ahelyett, hogy ezt a pénzt a bűnmegelőzésre és -üldözésre fordítanák. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az idén 165 mobil sebességmérő, jövő április végéig pedig legalább 300, legfeljebb 365 fix telepítésű komplex közlekedési ellenőrzési pont (KKEP) beszerzését tervezi - közölte szombaton az ORFK. Uniós források felhasználásával a kormány 12,5 milliárd forintot költ a többfunkciós sebességmérők beszerzésére.
Mirkóczki Ádám szerint beigazolódtak az aggályok, miszerint a rendőrséget lassan már csak az autósok megsarcolására alkalmazza a Belügyminisztérium. Úgy véli, olyan súlyponteltolódás ez, amely egyértelművé teszi, hogy a büntetésekkel a költségvetési lyukakat akarják befoltozni.
Már nem az a valós szándék, hogy kevesebb baleset legyen - szögezte le Mirkóczki Ádám. A vidéki polgárok egyre jobban ki vannak téve a személy és vagyon elleni bűncselekményeknek, a cigányság törvényen kívüli rétege ugyanis egyre többet bűnözik - mondta a képviselő.
Mint arról portálunk is beszámolt, a napokban az olaszliszkai lincselés ismétlődött meg majdnem Hevesen, a közelmúltban pedig egy orvost támadtak meg Pocsajon, de megemlíthető a múlt heti eset, ahol Pusztakovácsiban volt tömegverekedés és egy ház is kigyulladt.
A Jobbik felszólítja a kormányt, hogy vezessék be a zéró toleranciát az erőszakos bűnözőkkel szemben, és ne gátolja a civil önvédelmi szerveződéseket, mivel a védtelen csoportoknak lassan már csak a civilek jelentik a védelmet - jelentette ki Mirkóczki Ádám. Hozzátette: amint a Jobbik kormányra kerül, nem két hét alatt, de meg fogják oldani a fennálló problémákat.


alfahir.hu


"Hitler talán nem ölt meg elég” cigányt



2013, július 23 - 13:35



ciganyokEmberiesség elleni bűntett dicsőítésének gyanújával a francia belügyminisztérium feljelentést tett kedden Gilles Bourdouleix, a nyugat-franciaországi Cholet polgármestere, centrista nemzetgyűlési képviselő ellen, amiért azt mondta a romákról, hogy "Hitler talán nem ölt meg eleget közülük".
Bourdouleix ezt vasárnap mondta, amikor látogatást tett a város határában azon a magánterületen, amelyet akókocsis cigány hordák törvénytelenül elfoglaltak. Az emberek közül többen náci karlendítéssel fogadták a velük gyakran konfliktusba keveredő városvezetőt.
Manuel Valls belügyminiszter szerint a polgármester szavai elfogadhatatlanok, amit az igazságszolgáltatásnak "szigorúan meg kell büntetnie". Hasonlóan vélekedett Jean-Louis Borloo, a centrista UDI elnöke is, és kezdeményezte a képviselő kizárását a pártból.
Bourdouleix szavait egy helyi lap, a Le Courrier de l'Ouest egyik újságírója rögzítette, majd hétfőn a lap honlapján közzétette. A felvétel szerint a polgármester kinevette a cigányokat, amikor azok azt a törvényt emlegették, amely kötelezi az ötezer főnél nagyobb településeket arra, hogy a 400 ezer főből álló, lakókocsikban élő, „nomád életmódot” folytató francia nyelvű cigány közösség számára jelöljenek ki a városok határában vízzel ellátott területet. Majd alig hallhatóan hozzátette: "Hitler talán nem ölt meg eleget közülük". A lap szerint Bourdouleix ekkor már "ki volt borulva a náci karlendítések" és amiatt, hogy rasszizmussal vádolták az emberek.
A polgármester egyébként tagadta, hogy elhangzott a szájából a felvételen hallható mondat. Szerinte azt a lap manipulálta, ezért a szerkesztőség ellen rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést kíván tenni.
Az 53 éves politikus az elmúlt években többször is eljárást indított a cigányok ellen: 2006-ban petíciót kezdeményezett annak érdekében, hogy a polgármesterek kötelezhessék a rendőrséget az illegális helyfoglalók elleni fellépésre, tavaly pedig emberölési kísérlet miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután szóváltásba keveredett cigányokkal, illetve a belügyminiszter ellen is panaszt akart tenni "más életének veszélyeztetése" miatt.
A konfliktusok abból adódnak, hogy sok helyen, így Cholet-ban sincsenek a vándorló és gyakran bűnözői magatartás tanúsító cigány közösségek számára kijelölt befogadó területek, a lakókocsis cigányok ezért gyakran önkényesen telepednek le egy-egy üres területen, és a jelenlétük a környező településeken incidensekhez vezet.
Rajtuk kívül mintegy 12-15 ezer, Romániából és Bulgáriából érkezett, nem nomád életmódot folytató cigány is tartózkodik Franciaországban, akiknek illegális átmeneti telepeit a rendőrség viszont rendszeresen felszámolja.
Hétfő délután egyébként a 150 lakókocsiból álló cigánykaraván önként távozott a Cholet határában található szántóföldről.
Két héttel ezelőtt Christian Estrosinak, Nizza polgármesterének egyik nyilatkozata váltott ki óriási tiltakozást, amelyben bűnözőknek nevezte a dél-franciaországi város határába érkezett cigány közösséget. (Az erről szóló összefoglalónkat ITT olvashatja!)

MTI nyomán – alfahir.hu


Idős bácsit próbált kirabolni a cigány házaspár (Videó)


2013, July 23 - 11:18
Egy buszmegállóban próbáltak meg kirabolni a cigányok egy idős bácsit Székesfehérváron.
Július 16-án 16 órakor Székesfehérváron, az Aszalvölgyi úton lévő élelmiszer áruház autóbuszmegállójában egy idős férfi vált bűncselekmény áldozatává. A rendőrség felvétele alapján egy cigány nő és a férje az idős bácsi figyelmét elterelve kísérelte meg eltulajdonítani a nála lévő értékeket.
Az idős bácsi életkoránál fogva nem volt képes felismerni az elkövetők szándékát, így vált a bűncselekmény áldozatává. Az áruház biztonsági kameráinak kezelője szerencsére azonban mindent rögzített és értesítette a rendőrséget. A kiérkező egyenruhások a helyszínen fogták el a cigány házaspárt, akiket előállítottak a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra. A párra gyorsított eljárásban,10 hónap börtönbüntetést szabtak ki, felfüggesztve.

Fejér Megyei Rendőr-Főkapitányság – alfahir.hu


Áder János visszavont egy magyar állampolgárságot


2013, July 23 - 11:05
Áder János köztársasági elnök néhány nappal ezelőtt visszavonta egy Ukrajnában született 23 éves férfi magyar állampolgárságát – értesült az Origo internetes hírportál. Egyelőre a hivatalok titkolják az ügy részleteit, a bevándorlási hivatal is csak annyit közölt az Origoval, hogy csak akkor vonható vissza a magyar állampolgárság, ha az érintett a honosítás során "csalárd módon" járt el.
"Lackó Jenő magyar állampolgárságát visszavonom. Áder János, köztársasági elnök." – jelent meg múlt pénteken a Magyar Közlönyben egy férfi magyar állampolgárságának megszüntetéséről. A férfiról csupán annyit lehet tudni, hogy 1990. augusztus 18-án Ungváron, a mai Ukrajna területén született, az anyja neve Terpak Valentina Ivanivna, és a férfi egyéb neveken (Lackó Jevgenij Vilmosovics, illetve Latsko Ievgen) is ismerhető.
Az Origo megkérdezte a Köztársasági Elnöki Hivatalt, hogy miért vonta vissza az államfő a férfi állampolgárságát, mióta magyar állampolgár Lackó Jenő, és mi történt vele a döntés után.
A KEH azonban csak a törvény szövegével válaszolt: "a magyar állampolgárság visszavonható attól a személytől, aki magyar állampolgárságát a jogszabályok megszegésével, így különösen valótlan adatok közlésével, illetve adatok vagy tények elhallgatásával a hatóságot félrevezetve szerezte meg".

origo.hu – alfahir.hu



Vona: „A föld olyan alapérték, amelyről nem mondhatunk le”




2013, July 23 - 08:44
Interjút készített a Magyar Hírlap Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. A nemzeti radikális vezetőt többek között a júniusi parlamenti pulpitusfoglalásról, az azt követő kövéri önkényről, a földkérdésről és a Jobbik képviselőjelöltjeinek kiválasztásáról is kérdezték.
Vona Gábor elmondta, hogy az „unortodox” szituációnak is tekinthető pulpitusfoglalást hároméves konstruktív parlamenti munka előzte meg. A pártelnök kijelentette, nem céljuk sportot űzni az ilyen lépésekből, de nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a későbbiekben is hasonló eszközökhöz nyúljanak. Elismerte, hogy az akciójuk nem volt szokványos, de úgy véli, a magyar föld védelme olyan cél, amely felülírja a parlamenti formai megfontolásokat”.
Mindent elárul a Fidesz világképéről, hogy számára a pénzelvonás a legsúlyosabb eszköz velünk szemben” – mondta a jobbikos országgyűlési képviselőket ért büntetés kapcsán Vona Gábor. Hozzátette: „Nem mondom, hogy jólesett a képviselőinknek ez a szankció, de egyetlen olyan hang sem hangzott el a frakcióban, hogy ezt azért mégsem kellett volna megtennünk.” A pártelnök határozottan kijelentette a Magyar Hírlapnak, ha visszatekernék az időt, újra elfoglalnák a pulpitust. A szakértők kitiltásával kapcsolatban megjegyezte: Kövér László igazságtalan, méltatlan büntetést rótt ki. A kollektív bűnösség elvét elutasítja a Jobbik - nyilatkozta a lapnak.
Vona Gábor ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a kormánypártok által elfogadott földtörvény az Európai Unió tagországainak állampolgárait belföldiként minősíti, vagyis megnyitja Magyarországot egy ötszázmilliós piac számára”. A Jobbik elnöke úgy látja, hogy Magyarországnak az unióval kapcsolatban két lehetősége van: vagy az alaptörvényben kellene rögzíteni, hogy külföldiek nem szerezhetnek földet – ez a kilépéssel érne fel -, vagy külön bánásmódot kellene kezdeményeznünk. Utóbbi esetében, Vona szerint arra kellene hivatkoznunk, hogy hazánkban a föld olyan alapérték, amelyről nem mondhatunk le, azt nem tehetjük piaci eszközzé”. A pártelnök azt ígérte, hogy ebben a kérdésben a Jobbik népszavazást fog kezdeményezni. Emellett demonstrációkkal szeretnék megerősíteni a nemzeti radikális párt őszi politizálását. Nemcsak a föld, hanem a devizahitelek ügye is a tüntetések témája lesz. Vona Gábor úgy fogalmazott: Nem lennék meglepve, ha a földkérdés és a devizahitelek uralnák a 2014-es kampányt.
Vona a jelöltállításról elmondta: a százhat egyéni indulójuk már most megvan, a következő két hétben pedig határoznak a többi indulóról is. A jelölteket személyesen is meghallgatja, de nem tartja fontosnak, hogy az ő személyéhez legyen valaki lojális, azonban – utalva a Jobbik frakciójából kilépő, vagy kizárt képviselőkre – a mostani ciklusban kialakult vitákat szeretné megelőzni a jövőben. Az európai parlamenti választások esetében, a mostaninál legalább eggyel több képviselőt szeretne a párt bejuttatni az Európai Parlamentben.

A teljes interjú elolvasható a Magyar Hírlap keddi – 2013. július 23-i – lapszámában!

Magyar Hírlap – alfahir.hu


Ki húzza a rövidebbet?




2013, July 23 - 08:37
Úgy tűnik, mintha a nemzetközi fejlemények Izrael kezére játszanának. Netanjahu sorra aratja a sikereket, holott ellenzéke szerint mindössze egy báb, aki saját akaratából eddig nem tett semmit, csak azt hajtotta végre, amire mások felszólították. Koalíciós partnerei szerint a legnagyobb bűne, hogy engedett Erdogannak, és hajlandó volt bocsánatot kérni, amit eddig valamennyi korábbi izraeli miniszterelnök határozottan visszautasított, pedig bőven lett volna rá ok, hogy megtegyék.
Netanjahunak szerencséje van, hogy Obama újraválasztását követően elkezdett a külpolitikával is foglalkozni, és mindjárt első nekirugaszkodásként elővette a közel-keleti béketárgyalások újraindítását, amire egyik érdekelt félnek, így se Izraelnek, se  a palesztinoknak nincs igazán szüksége. Izrael már csak azért sem nyerhet semmit az úgynevezett béketárgyalásokkal, mert ha igaz, legalábbis a nemzetközi média ezt igyekszik elhitetni velünk, akkor fel kellene adnia az 1967 után katonai úton elfoglalt területeit, és a palesztinoktól "csupán" erőszakkal elfoglaltakat is, ahová azokat a zsidókat telepíti, akik Izrael területén már nem férnek el.
Ha valóban ez az előfeltétel szerepel John Kerry terveiben, akkor az amerikai külügyminiszter csomagolhat is, és mehet haza, ezt a feltételt ugyanis Izrael soha nem lesz hajlandó elfogadni. A parlamenti koalíciót alkotó kemény mag  máris rávette Netanjahut, bármiben is állapodik meg a palesztinokkal, azt népszavazással kell szentesíteni.
 De nem kell ilyen messzire menni, hiszen tegnap, amikor a Kneszetben átverekedte azt a gyors-eljárással hozott törvényt, ami felhatalmazza a tárgyalások megkezdésére, az ellenzék nyomására kijelentette: hallani sem akar az 1967-es határokról, és arról sem, hogy befagyassza annak az 5 000 új otthonnak az építését, amihez négy hónappal ezelőtt kezdtek hozzá Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Sőt, Netanjahu kijelentette, az építkezések ütemét fel fogják gyorsítani.
 Mondjon Kerry bármit, ezek kész tények, és ezt Abbasznak is tudnia kell. Nagy kérdés, hogy Abbasz miben reménykedik? Miért hagyott fel eddigi jól bevált taktikájával, azzal, hogy egyedül, izraeli és amerikai felhatalmazás nélkül, sőt azok ellenére tett hatékony lépéseket Palesztina elismertetésére, például  az ENSZ-ben?
Hogy Abbasz hezitál, és nem tudja, mit is tegyen, azt jól mutatja, hogy szemben az Arab Ligával, amelyik szeretné rábeszélni arra, hogy mihamarabb leüljön a tárgyaló asztalhoz, ő Erdoganhoz fordult tanácsért, aki dodonai választ adott neki. Annyit mondott csupán, hogy "messzemenően támogatja a palesztinokat igaz harcukban". Erdogan,  aki kommunikációjában  kiáll a palesztinok mellett, ellátogat hozzájuk és bíztatja őket, sőt hajlandó keményen fellépni az izraeli vezetőkkel szemben, képes szó nélkül otthagyni izraeli elnök vitapartnerét, majd bocsánatkérésre kényszeríteni az izraeli miniszterelnököt, egyes források azzal vádolják, hogy a színfalak mögött összejátszik a zsidó állam vezetőivel.
Netanjahu malmára hajtja a vizet, hogy hosszadalmas izraeli és amerikai unszolás után, a saját jól felfogott érdekük ellenére, az EU pipogya külügyminiszterei a terrorista szervezetek listájára vették a Hezbollah katonai szárnyát. Tipikus uniós döntés, a külügyminiszterek kijelentették ugyanis, hogy " ugyanakkor fent kívánják tartani a párbeszédet minden egyes párttal, így a Hezbollah-hal is." Mármint a politikai szárnyával.
Az is jellemző Izraelre, ahogyan ezt a lépést képes volt kikényszeríteni. Tavaly a bulgáriai Burgaszban valakik felrobbantottak egy izraeli turistákat szállító autóbuszt, amelynek hat utasa, öt izraeli és egy bolgár életét vesztette. Az izraeli vezetés már a robbanás pillanatában kijelentette, hogy a Hezbollah áll a terrortámadás hátterében, és sürgették a bolgár kormányt, hogy találjanak rá bizonyítékot. De a bizonyítékok csak nem akartak előkerülni, így az izraeli vezetés maga jelentette be, hogy a bolgár kormánynak vannak bizonyítékai, amelyeket majd átad Izraelnek, ami természetesen a mai napig nem történt meg. Ennek ellenére Izrael azzal fordult az EU vezetőihez, hogy  az EU-nak kötelezően terroristának kell bélyegeznie minden olyan szervezetet, amely az unió területén terrorcselekményeket hajt végre. Nincsenek egyedül azok, akik  úgy gondolják, a merényletet maga az izraeli titkosszolgálat hajtotta vége, hogy a Hezbollahra terelje a gyanút.
Félő, hogy azok, akik abban reménykednek, hogy a most kezdődő béketárgyalások eredményeként megszületik majd a független Palesztina, Kelet-Jeruzsálem fővárossal, várakozásukban nagyot fognak csalódni. Aki Izraellel egy asztalhoz ül, csak a rövidebbet húzhatja!  

Ordosz műhely


Kiskorú lányokat is futtatott a "szexguru"



2013, July 23 - 08:30
Nem fél tiszta vizet önteni a pohárba É. B.: a fiatal lány kétszer is vallomást tett a rendőrségen arról, hogy Répás Lajos keze alatt hogyan vált szexmunkássá két évvel ezelőtt.
A Miss Hungary szépségversenyek atyja, Répás fotómodellek és hoszteszek közvetítésével is foglalkozott - írja a Blikk. A gyanúsítás szerint megrendelőinek 2010 nyarától nőket – köztük több kiskorút – közvetített szexuális szolgáltatásra.
A lányt állítása szerint nem a bosszú vezéreli. Nem magától sétált be a rendőrségre, hanem megkeresték – állítja a lány. A csillogás, kifutók miatt jelentkezett Répás ügynökségénél, útja azonban dúsgazdag üzletemberek ágyába vezetett a kifutók helyett.
Három kuncsaftom volt, egy francia férfi és két magyar. Mindegyik azt élvezte, hogy nagyon fiatal vagyok – persze nem gyerekként bántak velem” – mesélte a lapnak É. B. “Emlékszem, hogy amikor jelentkeztem, Lajos azt mondta, hogy escorttal is foglalkozik. Azt sem tudtam, mit jelent, de hamar kiderült: le kell feküdni férfiakkal pénzért” – mondta a lány.
Először Lajos maga vitt el a Parlament közelében lévő házhoz, a liftig kísért. Bemutatott a francia férfinak, aki észrevette, hogy túl fiatal vagyok, és személyit kért” – emlékszik vissza a lány, aki valahogy kimagyarázta magát. Az aktus után neki adták a pénzt, amiből leadta a jutalékát.
Ez általában 20-30 ezer forint volt, de előfordult, hogy külön fizettek neki és Répásnak. A második eset 2-3 héttel később történt meg, nagyjából ugyanennyi telt el a harmadikig - mesélte a lány. “Átlagos aktusokról volt szó. Lajosnak szóltak, aki felhívott, hogy van privát munka, és ha belegyeztem, elvitt a helyszínre” – magyarázta a lány, aki elismerte: 14 évesen már nem volt szűz. 
Mégis nehezére esett az első szexuális szolgáltatás, amikor pedig túl volt rajta, sírásban tört ki. “Amikor a középkorú, negyven körüli megrendelők meglátták a testemet – nyilván látszott mennyi idős vagyok – nem érdekelte őket a korom. Boldogok voltak, hogy megkaphattak” – emlékezett B. 
Répás Lajost is megkereste a lap a fiatal lány vallomásával kapcsolatban. Röviden annyit mondott: senkit soha nem kényszerített szexmunkára, amit bizonyítékokkal is alá fog támasztani. Szerinte a lány bármit is tett, azt önszántából tette.
Blikk - alfahir.hu


Majdnem megismétlődött az olaszliszkai tragédia







Kis híján megismétlődött az olaszliszkai lincselés Hevesen: egy kislány figyelmetlenül az úttestre szaladt, egy autó pedig elgázolta. A dühös rokonok a vétlen sofőrre akartak támadni, a szemtanúk azonban megakadályozták a nagyobb bajt. A sérült gyermeket mentőhelikopter szállította kórházba, nincs életveszélyben - írja az mno.hu.

A gázolást egy közeli kamerarendszer is rögzítette. A balesetet követően másodpercek alatt 50-60 ember rohant a helyszínre. A HírTV-nek egy helyi lakos elmondta: "itt úgy van, Hevesben, hogy a romák védik egymást mindenféleképpen. Ők azt nem nézik, hogy az az ember mennyire hibás vagy nem hibás".

A felvételeken jól látható, hogy a sérült kislányt kezénél és lábánál fogva az árokpartra vonszolják, majd a sofőr felé rohannak, a lincshangulatot azonban néhány higgadtabb cigány meg tudta fékezni. Az agresszív tömeg miatt egyébként a lány anyja sokkot kapott és elájult.

A rendőrök elvégezték a helyszíni szemlét, a gázolást követően kialakult csoportosulás kapcsán felmerült garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja, így a közlekedési balesetet a Hevesi Rendőrkapitányság vizsgálja, valamint szintén a hevesi kapitányság indított ismeretlen tettes ellen a már említett garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást.

A lány agyrázkódást szenvedett, illetve az arcán, végtagjain szerzett zúzódásokat, ha állapota nem változik, hamarosan hazaengedik.
MNO - alfahir.hu


Megoldhatatlan probléma Európában a bevándorlás



2013, July 21 - 15:49
A szombati incidenseket követően megerősített rendőri intézkedések ellenére vasárnapra virradóra is zavargások voltak Párizs egyik nyugati elővárosában, Trappes-ban: mintegy ötven helyi lakos provokálta egész éjjel az utcákra kirendelt rendőröket.
A randalírozók húsz gépkocsit és rengeteg szemetes kukát felgyújtottak. A Versailles melletti Trappes-on kívül a szomszédos kisebb településeken, Elancourt-ban és Guyancourt-ban is hasonló jellegű zavargások voltak. 
Mintegy ötven ember gyűlt össze, és dobálni kezdte a rendőröket - mondta David Callu, a SGP Police szakszervezet vezetője a BFM hírtévében. Hajnalban négy embert előállítottak. Egy autós gépkocsival hajtott a rendőrök közé, őt helikopterrel vették üldözőbe, de nem sikerült megtalálni. Elancourt-ban egy rendőrautóra Molotov-koktélt dobtak.
Lángoló gépkocsik egy korábbi zavargás alatt
Manuel Valls belügyminiszter vasárnap délelőtt azt mondta, hogy a rendőri erősítés addig marad Trappes-ban, amikor a nyugalom vissza nem tér a városba és a környező településekre. A tárcavezető üdvözölte, hogy a rendőri mozgósításnak köszönhetően a második éjszaka nem voltak olyan súlyos összecsapások, mint péntek este. Valls megerősítette, hogy a rendőrség eltökélten folytatja a harcot azok ellen, akik a rendőri erőkre, középépületekre, köz- vagy magánvagyonra támadnak, mert az súlyosan sérti a köztársaság értékeit és a társadalmi összetartozást. 
A France2 közszolgálati televízió híradója által megkérdezettek helyiek is elfogadhatatlannak tartják a rendőrök elleni támadásokat.   Vasárnap délben egyébként egy három hónapja üresen álló volt bútorgyár is kigyulladt Trappes-ban egyelőre ismeretlen okból.
A bevándorlók az autókra különösen haragszanak, ezerszám gyújtják fel őket
A zavargások péntek este törtek ki, miután csütörtökön a rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki ellenállt, amikor igazoltatni akarták a feleségét. A nő az egész testét és arcát is eltakaró női muzulmán öltözéket, burkát viselt, ami nyilvános helyeken tilos Franciaországban. A férj fojtogatni kezdte az igazoltató rendőrt. Az ügyészség szombaton rendőri felügyelet alá helyezte a férfit, két hónap múlva állítják bíróság elé, felesége ellen szabálysértés miatt indult eljárás.
Péntek este több száz helyi tüntetett az ügy miatt. A békésnek induló demonstráció azonban elfajult: mintegy 2-400 ember kavicsokkal és más tárgyakkal kezdte dobálni a helyi rendőrőrs épületét és kerítését. A rendőrség válaszul tucatnyi rohamkocsit vezényelt ki az épület és az ott dolgozók védelmére és teljesen lezárták a környéket, a levegőben pedig helikopterek köröztek. A feldühödött emberek és a rohamrendőrök között ezt követően törtek ki az összecsapások a városban. A rendőrök könnygázzal és gumilövedékekkel hajnali 3-ra oszlatták szét az embereket.
Rendszeresek a zavargások
A bevándorlók okozta problémákra a 2005 őszén, szintén Párizs elővárosaiban kirobbant zavargások hívták fel a figyelmet. Akkor, azért törtek ki zavargások, mert három fiatal észak-afrikai bevándorló egy ártatlan rendőrségi igazoltatás elől egy trafóházban bujt el, ahol halálos áramütést szenvedtek. Bár a francia rendőrség, teljesen ártatlan volt, a bevándorlók egy része ürügyként használta ki az esetet és randalírozni kezdett.
A zavargásokban elsősorban már Franciaországban született bevándorlók vettek részt. Itt mutatkozott meg, hogy csődöt mondott a multikulturális modell. A bevándorlók többsége  - hiába él itt generációk óta - képtelen beilleszkedni, az európai kultúra számukra teljesen idegen.
A közel egy hónapig tartó zavargások alatt mintegy tízezer autót gyújtottak fel. Az anyagi kár meghaladta a 200 millió eurót. A balliberális média természetesen igyekezett elhallgatni, vagy jelentéktelennek feltüntetni a zavargások okozta károkat.
Magyarországból is célország lehet
2013-ban ugrásszerűen megnőtt a Magyarországra érkező illegális bevándorlók száma. Mivel nem lehet hazatoloncolni őket, átmenetileg menekülttáborokba kerülnek. Ezek azonban az elmúlt hónapokban megteltek. Most épp a Győr melletti Vámosszabadiban létesítenek egy újabb tábort. A helyiek minden lehetséges módszerrel igyekeztek ezt megakadályozni, de nem jártak sikerrel. A megoldást, nem újabb táborok létesítése jelentené, hanem az illegális bevándorlók azonnal kitoloncolása.
Ahol tömegesen jelennek meg a jövevények, ott a közbiztonság azonnal romlani kezd. Jó példa erre Debrecen, ahol már most is hatalmas problémát okoznak a városban csapatosan korzózó idegen elemek. De ez gyakorlatilag minden olyan településről elmondható, ahol már működik menekülttábor. A fiatal lányok különösen nagy veszélyben vannak, ugyanis a bevándorlók többségének meglehetősen sajátos elképzelései vannak az udvarlásról.
Magyarország egyelőre  főleg csak tranzitország, az illegális bevándorlók többsége tőlünk nyugatabbra képzeli el jövőjét. De sajnos a problémát már itt sem lehet a szőnyeg alá söpörni.
MTI nyomán – alfahir.hu


Tiltakoznak, mert felmentette a bíróság a bűnözőt likvidálót



2013, July 21 - 11:27
Nem tetszik a "jogvédőknek" és a feketéknek, ha a "demokrácia őshazájában" a független bíróság hoz egy nekik nem tetsző ítéletet. Így hát tiltakoznak ellene. Nem csillapodik egy fekete bűnöző lelövése miatt mesterségesen keltett vihar, s immár több mint száz városban tiltakoznak az ítélet ellen.
Az Egyesült Államok több mint 100 városában tartottak tiltakozó megmozdulásokat szombaton azért, mert egy floridai esküdtszék felmentette az önkéntes rendészként is tevékenykedő George Zimmermant, aki tavaly februárban lelőtte a 17 éves, fegyvertelen, de rátámadó Trayvon Martint (a vádlott önvédelemből lőtte le a fegyvertelen középiskolást, mert leütötte őt, majd a földön fekvő Zimmerman fejét a járda betonjának csapkodta - a szerk)
Taylor Martin, az "áldozat"
A tiltakozásokat Al Sharpton tiszteletes, az Országos Akcióhálózat polgárjogi aktivistája szervezte Igazságot Trayvon Martinnak jelmondattal. A tiltakozásokat - egyes helyeken felvonulásokat, más helyeken virrasztásokat - szövetségi intézmények épületei előtt tartották. Miamiban, Chicagóban és Los Angelesben százak vettek részt a tiltakozó menetekben, míg New Yorkban - ahol a legnagyobb létszámú megmozdulást tartották - mintegy kétezren tiltakoztak a bíróság felmentő ítélete miatt.

New Yorkban olyan ismert személyiségek is csatlakoztak a tiltakozókhoz, mint Jay Z hip-hop mogul és felesége, Beyoncé, aki internetes honlapján azt írta: Nekünk pontosan úgy kell küzdenünk Trayvonért, ahogyan az előttünk levő generáció küzdött Emmett Tillért. (A 14 éves Emmet Tillt 1955-ben fajgyűlölők meglincselték, és a tetteseket a bíróság felmentette. Ez a gyilkosság vezetett az amerikai polgárjogi mozgalom felerősödéséhez.)

Barack Obama amerikai elnök pénteken a fekete bőrűek érzéseinek megértését kérte az amerikaiaktól Trayvon Martin gyilkosának felmentő ítéletével kapcsolatban. Obama úgy fogalmazott, hogy "Trayvon Martin én is lehettem volna 35 évvel ezelőtt". Martin tavalyi lelövését követően a most 51 éves, színes bőrű elnök azt is mondta, hogy az áldozat akár az ő fia is lehetett volna (csak nem bűnözik az ő fia? - a szerk.)

Szövetségi ügyészek bejelentették, most megvizsgálják azt is, hogy Zimmerman vajon megsértette-e a polgárjogi törvényeket, de ügyvédek úgy gondolják, valószínűtlen, hogy ezzel új vádakra utaltak volna.
MTI nyomán - alfahir.hu


Adócsalásba kényszeríti a Fidesz a vagyonőröket?


2013, July 21 - 10:28
A Jobbik szorgalmazza, hogy az építőiparban július 1-jével bevezetett minimális rezsi óradíjhoz hasonlóan a vagyonvédelemben is állapítsanak meg 1200 forintos minimális vállalási óradíjat - áll a párt mai közleményében.
A biztonsági és vagyonőrzési megbízások döntő többsége az állami és önkormányzati szektorból származik, közbeszerzési pályázaton lehet elnyerni őket, és a vállalási óradíj minimumának meghatározása nélkül olyan mértékben alacsony árakon kelnek el, amelyekből gyakorlatilag matematikailag is kizárt a jogszabályszerű működés, és a munkavállalóknak legalább a kötelező bérminimum és az arra rakódó közterhek kifizetése. Az ebben az ágazatban uralkodó viszonyok, a cégek tömeges alakulása és felszámolása, a munkavállalók hihetetlen alulfizetettsége, sokszor ki nem fizetése, a feketemunka elterjedtsége mind a rendkívül nyomott vállalási díjaknak köszönhető, amelyeket az állam és az önkormányzatok fizetnek a cégek részére - olvasható a közleményben.
A Jobbik írásban benyújtott kérdésére a kormány elzárkózott a minimális díj bevezetésének lehetőségétől is. Az indoklásban versenypolitikai kérdésekre, az Európai Unióra, illetve a vagyonőr ágazatban amúgy is jelen lévő túlkínálatra hivatkoznak.
Úgy tűnik, az nem zavarja a Fideszt, hogy az állami és önkormányzati megrendelések nyomott áraival nem az egészséges szelekciót segítik elő a vagyonvédelmi cégek közt, hanem adócsalásba és feketefoglalkoztatásba kényszerítik bele őket. Csak az marad talpon, akinek jobb kapcsolatai vannak a hatalomhoz és a hatóságokhoz. A sor végén pedig emberek tízezrei nyomorognak sokszor 350 forintos órabérből. Ez a munka becsülete Fidesz módra - teszi fel a kérdést Bertha Szilvia közleményében.
A Jobbik kitart a minimális vállalási óradíj jogszabályi meghatározása mellett. Az ágazatban a kínálati oldal versenye végre a szolgáltatás és a munkaerő minőségére tevődjön át! Ahogy pedig a minimálbér meghatározása sem sérti a versenypolitikát, úgy az annak megfizetéséhez minimálisan szükséges óradíj meghatározása sem lehet valódi probléma. Az EU-ra történő hivatkozás pedig több szempontból is hibás. A minimális díj meghatározására nemzetközi, EU-tagországi példák is találhatók. Amennyiben az EU Magyarország számára mégsem helyeselné, az egy újabb tény, ami újfent uniós tagságunk szükségességét kérdőjelezi meg.
Az Orbán-kormánynak végre az emberek mindennapi életét érintő konkrét kérdések kapcsán is szembe kéne mennie és szabadságharcot kellene vívnia az EU-val, nem csak akkor, amikor saját hatalmának megtartása az érdek! A mintegy 120-160 ezer ember és családjuk életét meghatározó ágazat rendbetétele méltó cél lehet - áll a párt vasárnapi közleményében.
alfahir.hu


Orbán Viktor alternatív valósága



2013, July 19 - 16:30
Orbán Viktor terjedelmes, de egyben rendkívül tanulságos interjút adott a The Wall Street Journal globális amerikai lap európai kiadásának pénteki számában. Akit érdekel Orbán Viktor saját univerzuma, sajátos világképe, olvasson tovább.
A miniszterelnök az interjúban számos állítást tett, ami "némileg" különbözhet a pórnép által megélt valóságtól. Mi most pontokba szedtük ezen állításokat, s mellé tettük a többség által megtapasztaltat. Nagy móka lesz, tartson velünk!
1. "Válságban célzott akciókra van szükség"
Ebben nincs vita, Orbánék valóban célzottan törtek rá a gazdaságra és az adófizetőkre. A nagy dírrel-durral bejelentett, majd véghez vitt vállalati, szektoriális és banki különadók (mert itt most főként erre gondol) azonban túlnyomórészt a lakosságot terhelik, ők fizetik meg a baleseti adótól kezdve a számlákon át a tranzakciós sarcig. De amúgy igaz, célzottnak, célzott. Mindenkit céloz.
2. "Nincs mód általános, kiszámíthatóbb gazdaságpolitikára"
Igaz, nem is nagyon törekedtek rá. Vagy rosszabb esetben képességük sem volt meg hozzá. Sajnos (vagy nem sajnos) a gazdaságpolitika nem úgy működik, mint egy politikai kampány, itt nem szeretik a kapkodást, az egész pályás letámadást és az átláthatatlan tervezést (vagy épp annak hiányát). Lehet rühellni a külföldi multit, de attól még, hogy egyik oldalról megbízhatatlan gazdaságpolitikát csinálunk, másik oldalról pedig jól megtömjük őket adókedvezménnyel, harmadrészt magasról teszünk a hazai iparfejlesztésre, nekünk még nem lesz jobb. Legfeljebb szidhatjuk a multit, hogy miért zabál fel minket. Mert felzabál...
3. "Csökkenő államadósság"
Egyik személyes kedvencünk. Az államadósság, amely már évek óta úgy csökken, hogy közben nő. Nem is igazán értjük, hogy a miniszterelnök miért erőlteti ezt a témát, hiszen könnyen fülön csíphető a kis lódító e nagyot mondás miatt. A magyar államadósság ugyanis mind nominálisan, mind a GDP-hez mérten nő. Jelenleg 23 ezermilliárd forintot kéne visszacsengetnünk, ami a GDP-hez mérten körülbelül 82,4 százalék (a Fidesz kormányra kerülésekor ez 20 ezermilliárd forint és 81 százalék volt…)
4. "Külkereskedelem növekszik, a külső fizetési mérleg pozitív"
Ez igaz. Köszönhetően a bődületes kedvezményekkel agyontápolt és ideédesgetett autógyáraknak, a kivitelünkkel nagy gond nincs, amíg a bajor gazda minden évben új Mercedest vesz a dinnyeszállításhoz, de azt mindig "elfelejtik" hozzátenni, hogy a külső fizetési mérleg azért van pozitív tartományban, mert a hazai fogyasztó nem fogyaszt. Nota bene: nincs miből. Aki pedig nem fogyaszt, az nem vásárol, ergo felesleges behozni még egy kamionnyi laptévét, mert nem fog elfogyni.
5. "Az ország megáll a saját lábán - a piacról tudja magát finanszírozni"
Ez is igaz, de csak önmagában. Kár, hogy így drágább. Még véletlenül sem szeretnénk abba a rút hibába esni, hogy a Nemzetközi Valutaalapot védjük, hiszen ők a hitelért cserébe beleszólást, tehát politikai hatalmat akartak az ország dolgai fölött, de a piaci finanszírozás sem old meg mindent. Az államadósság kérdésénél azonban rendre felvetődik a kérdés: miért nem ültek a legnagyobb hitelezőkkel tárgyalni, futamidő-hosszabbításról, kamatengedményről, hitel-átstrukturálásról?
Megállunk a lábunkon...
6. "A munkanélküliség csökken, a foglalkoztatottság növekszik"
Orbánnak kedves téma, bár szintén jobban tenné, ha hallgatna róla. A munkanélküliség ugyanis nem csökken, legjobb esetben is stagnál, az is csak azért, mert a (egyébként bevezetésében üdvözlendő, kivitelezésében csapnivaló) közmunkaprogram egyetlen komolyabb hatása, hogy remekül kozmetikázza ki a foglalkoztatottsági adatokat. De attól még, hogy Kolompár Józsika néha megtalálja a gereblyét a falu határában, az elhelyezkedés nehézségének perspektívája (lásd a fiatalok esetén mért munkanélküliséget) a társadalom túlnyomó többsége számára valós lehetőség.
7. „Jövedelem reálértéken növekszik, a nyugdíjak emelkednek”
Ami viszont nem nagy trükk. A rezsicsökkentés és a fogyasztás további esése miatt az infláció már a boldogult Kádár-rendszer mesterségesen alacsonyan tartott pénzromlásával is felveszi a versenyt, így az efölötti minimálbér- és nyugdíjemelés jóvoltából (az állam hét százalékkal költött többet a nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások kifizetésére a tavalyinál, hiába, választást nyerni tudni kell) ezt a karikát is be lehet húzni. Azt persze senki nem teszi hozzá, hogy a reáljövedelmek gyakorlatilag egy évtizede csökkennek...
8. "A gazdaság növekszik"
No, ez az egyik legmeredekebb állítás. Persze a politika már csak ilyen, nagyot kell mondani, de ettől még ugye a számok nem lesznek sokkal szebbek. Az Orbán-kormány alatt ugyanis utoljára 2011 utolsó negyedévében tudott növekedni a gazdaság, azután hosszú szünet jött: 2012 bizony a gazdaság visszaeséséről szólt. A mostani "gazdaság növekszik" állítás az idei első negyedévre vonatkozott, amely a tavalyi év utolsó negyedévéhez képest, egy nem túl veretes 0,7-os növekedést produkált. Ezt aztán mutogathatják Brüsszeltől Záhonyig, különösen azért, mert a következő negyedév már valószínűleg nem lesz "ilyen fényes...".
9. "A gazdaságpolitika a középosztályt erősíti"
Mi nem is szeretnénk vitába szállni ezzel a kijelentésével, de álljon itt a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. jövedelmi különbözőséget mérő felmérése: a jövedelmi egyenlőtlenséget mérő Gini-index 2012-ben 29,3-ra emelkedett a 2009-es 27,2-ről. A gazdagok aránya 2000-ben 9 százalék volt, ez 2012-re 8 százalékra esett, a felső középosztály mérete 2 százalékkal, 27 százalékra emelkedett, míg a középosztály mérete 4 százalékos csökkenés után 30 százalékon állt 2012-ben. Az alsó középosztály aránya 23 százalékról 21 százalékra, a szegényeké 9-ről 14 százalékra módosult 2000-hez képest.
Valakit tehát erősít az Orbán-kormány, de hogy nem a középosztályt, az egyszer biztos.
10. " Az embereknek érezniük kell, hogy a vezetők törődnek velük, odafigyelnek gondjaikra"
Ha Ön földben, dohányban, esetleg kaszinóban utazik, ráadásul rokon/szomszéd/barát/üzlettárs, akkor biztosan érezné a törődést, mi tagadás. De azért valljuk be, ők még nem teszik ki a társadalom nagy részét... (nemzetidohányboltkoncesszió tulajdonos olvasóinktól nem kérünk elnézést)
11. "Amikor hivatalba léptem, 1,8 millió adófizető volt, most 4 millióhoz közelít a számuk"
Ezek a sejtelmes számok... Azt nem tudjuk, hogy a miniszterelnök milyen számokból dolgozott, de a NAV adatai szerint 2010-ben három és fél millió adófizető volt az országban. De vajon akkor hová tűnt 1,7 millió? 
12. "A Tavares-jelentés, mint inkvizíció"

Igen, a Tavares-jelentés. Valóban sokkoló, ahogyan az Európai Unió próbálja meg legyűrni az országot, szól bele a szuverenitásunka, csak és kizárólag ránk tartozó kérdésekbe.  Orbánék remekül ki is használják a lehetőséget, mondhatnánk úgyis, Tavaresék a Fidesz legnagyobb marketingesei, elvégre a miniszterelnök „csak védi az országot”. Ezzel szemben a valóság az, hogy mi nézők (magyarok) egy olyan meccset láthatunk a pályán, ahol mindkét csapat megbundázta a meccset, de cserébe rettenetesen gyenge focit játszanak...
13. "Keleti nyitás"
S végére talán az egyik legröhejesebb állítás mindközül. Orbánék keleti nyitása pont annyira állja meg a helyét, mint a vak komondor esete az egyszeri országgyűlési képviselővel. Orbán ugyanis épp a napokban hergelte fel az oroszokat egy-két jól irányzott mondattal, előtte pedig a kínaiak szemét sikerült kikerekedésre bírnia, amikor a kínai fél által több hónapon át előkészített hivatalos állami látogatást belpolitikai okokra hivatkozva, napokkal a látogatás megkezdése előtt lemondták. Értenek a fiúk a diplomáciához...
Az orbáni univerzum tehát köszöni, él és virul, megy a maga útján tovább. Sebaj, a mienk is. Igaz, a mienknek kicsivel több köze van a valósághoz. Nyögjük is rendesen...
alfahir.hu

Izrael tajtékzik: beparancsolták az EU-országok nagyköveteit



2013, July 19 - 11:01
Az izraeli külügyminisztériumba kérették a francia, brit és német nagykövetet, hogy megvitassák velük az Európai Unió (EU) kezdeményezését, miszerint kizárná az Izraellel való együttműködésből a megszállt területeket - közölte neve mellőzését kérve egy magas rangú izraeli diplomata pénteken az AFP francia hírügynökséggel.
"Franciaország és Nagy-Britannia nagykövetét, valamint a német nagykövet távollétében az ügyvivőt behívtuk a minisztériumba (...) hogy megvitassuk velük az európai irányelvek kérdését - fogalmazott a diplomata. - Kértük a nagyköveteket, hogy tolmácsolják fővárosuknak: egyetlen izraeli kormány sem fogadná el a felsorolt feltételeket (...) és e rendelkezések alkalmasak arra, hogy súlyos válságot idézzenek elő Izraellel."
A szóban forgó új irányelvek szerint, amely pénteken jelentek meg az EU hivatalos közlönyében, 2014-től minden olyan, Izraellel kötött egyezményben, amely uniós segélyről szól, ki kell kötni, hogy az nem vonatkozik az Izrael által 1967 óta megszállt területekre (Ciszjordánia, Kelet-Jeruzsálem, a Gázai övezet és a Golán-fennsík).
"Kérésére egy órán át beszéltem Rafi Barakkal, az izraeli külügyminisztérium főigazgatójával az EU irányelveiről, amelyek nagy nyugtalanságot keltenek az izraeliekben" - erősítette meg az AFP-nek Christophe Bigot francia nagykövet. A német misszió szóvivője is megerősítette, hogy a képviselet ügyvivőjét csütörtökön "meghívták" a minisztériumba. A brit nagykövetség nem fűzött megjegyzést az ügyhöz.

MTI nyomán – alfahir.hu


110 milliót költ a kormány, hogy gyorsan értesüljünk az egy hónapos hírről



2013, July 19 - 09:17
Újra levelet küldött Orbán Viktor minden magyar háztartásba, hogy tájékoztassa a lakosságot: kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás alól.

A 444.hu olvasója a portálnak jelezte: az ő levelét elsőbbségi küldeményként adták fel, ilyen esetben a posta a küldemények 90%-át a feladást követő első munkanapon kézbesíti. A szolgáltatás azonban így 30 forinttal többe kerül, mintha sima levélként postáznák a küldeményt.


A KSH 2011-es adatai szerint Magyarországon 3 789 909 háztartás van, így több mint 130 millió forint többletkiadást jelent a levelek elsőbbségi küldeményként való postázása.

A 444.hu a Miniszterelnökséghez fordult, hogy megtudják, miért választották ezt a megoldást. Havasi Bertalan sajtófőnök ezt a választ adta:
A kormány munkája a nemzeti konzultáción alapul: kiemelt hangsúlyt helyezünk arra, hogy a magyar emberek pontos és gyors tájékoztatást kapjanak a fontos, mindennapi életükre hatást gyakorló pozitív döntésekről. Márpedig a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése az EU-tag Magyarország eddigi egyik legnagyobb közös sikere. Több pénzhez jut Magyarország, fellendül a gazdaság, új lehetőségek nyílnak meg hazánk előtt.

Az indoklás több szempontból is mulatságos: 2013-ban kétségkívül nem a postán keresztül történő tájékoztatás tűnik a leggyorsabbnak, a túlzottdeficit-eljárás alól ráadásul már június 21-én fogadta el az EU-s pénzügyminiszterek tanácsa, így a információ kis híján egy hónapos.

A kormány egyébként ebben a ciklusban már 3,4 milliárdot költött arra, hogy levelekben tájékoztassa a lakosságot, ezek közül a legdrágább a három nemzeti konzultáció volt.
Jobbik: vérforraló a szánalmas magyarázkodás
Az adófizető magyarok pénzének felelőtlen elherdálása, hogy Orbán Viktor ismét levelet küld minden magyar háztartásba, ráadásul elsőbbségi küldeményként. Vérforraló a Miniszterelnökségnek az a szánalmas magyarázkodása, hogy a postai külön szolgáltatást a magyar emberek pontos és gyors tájékoztatása érdekében rendelték meg - reagált közleményében Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Közismert tény, hogy a túlzottdeficit-eljárás megszüntetéséről az Európai Bizottság május végén, azaz két hónapja döntött, a végső szót pedig a Pénzügyminiszterek Tanácsa június végén, azaz csaknem egy hónapja mondta ki. Azóta is ettől hangos a Fidesz irányította hazai média, így nemhogy az elsőbbségi, de a normál postai levelet is teljesen felesleges kiadásnak tartjuk. Azt csak remélni tudjuk, hogy nem fordult meg a miniszterelnök fejében bugyuta SMS küldésének az ötlete - írja a politikus.
A Jobbik szerint nem pusztán az elsőbbségi küldemény levelenkénti 30 forintos, összességében tehát több mint 100 millió forintos felára, hanem a teljes levelezés több mint félmilliárd forintos díja is esztelen pénzszórás. Eközben az Orbán-kormány újabb terhet ró az adófizetőkre a bankok által bevallottan áthárított tranzakciós illeték megemelésével.
A Jobbik kormányra kerülése esetén szakít a jobb- és balliberális kormányok alatt megszokottá vált drága propagandával, a magyar emberek hiteles tájékoztatását jóval olcsóbb, olykor ingyenes, de hatékonyabb, a kor kihívásaihoz igazodó (e-mail, ügyfélkapu stb.) eszközökkel valósítaná meg - zárul a közlemény.
444.hu - alfahir.hu


Az EU eddig soha nem tapasztalt bátorsága – Izrael visszalő


2013, July 19 - 09:12
Az Európai Unió ma egy olyan dokumentumot hoz nyilvánosságra, amelyről bízvást állíthatjuk, hogy történelmi értékű. A dokumentum az Izraelnek nyújtandó EU támogatások új irányelveit tartalmazza, és azokat a feltételeket összegzi, amelyek megvalósulása szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió anyagi támogatást nyújtson zsidó szervezeteknek és intézményeknek.
A ma életbe lépő irányelv szerint ezen szervezeteknek és intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk az EU döntéseit, maximálisan be kell tartaniuk a nemzetközi törvényeket, így el kell fogadniuk azt is, hogy „ az EU nem ismeri el Izrael fennhatóságát azokon a területeken, amelyeket Izrael 1967. júniusa óta elfoglalt. Ezen területek: a Golán-fennsík, a Gáza-övezet, Ciszjordánia, valamint Kelet-Jeruzsálem. Az EU NEM TEKINTI EZEKET A TERÜLETEKET IZRAEL RÉSZÉNEK (!), függetlenül attól, hogy hogyan rendelkeznek ezekről a területekről az izraeli törvények. Az EU világossá teszi, hogy nem ismeri el az 1967-es terület semmiféle megváltoztatását, kivéve azokat a területeket, amelyekről a béketárgyaláson a felek egybehangzóan megállapodtak.”
Az új támogatási alapelv már kihirdetése előtt kiverte a biztosítékot az izraeli vezetésben. Az izraeli kabinet szerdán rendkívüli ülést tartott, amelyen Netanjahu kijelentette: „Izrael számára elfogadhatatlan, hogy a Júdeában és Szamariában, valamint a Golán-fennsíkon és Kelet-Jeruzsálemben élő többszázezer zsidót hátrányos megkülönböztetés érje! Senkinek sincs joga, hogy egyoldalúan meghatározza Izrael határait. Azok csak kétoldalú béketárgyalások keretében változtathatók meg.”
Bár valójában még életbe sem lépett, az uniós határozat máris érezteti a hatását. Tegnapi hír, hogy Izrael azzal fenyegetőzik, kilép a nyolcvan milliárd eurós költségvetésű „Horizont-2020” elnevezésű programból, amelyben az EU új munkahelyek létrehozatalát célzó „kiemelt tudományos és kutató-munkájában” izraeli tudósok is részt vesznek. A Horizont-2020 projekt irányítói ugyanis az új uniós irányelvnek megfelelően az összegből nem kívánnak támogatni illegális zsidó telepeken működő kutatócsoportokat. A projekt vezetősége valamennyi Izraellel kötött támogatási megállapodását külön záradékkal látta el, amelyben aláhúzza, a megszállt területek nem részei Izraelnek, így a zsidó államnak nyújtott uniós támogatásból e területeken működő szervezetek nem részesedhetnek. Izrael máris bojkottal fenyegette meg az EU-t amely az eddigi tapasztalatunk alapján félő, ismét meg fog hátrálni a zsidó állam akarata előtt.
Történjék bárhogy is, azt el kell ismernünk, hogy az EU új irányelve példa értékű, sőt, történelmi jelentőségű. Megállapításait a palesztinok - jó diplomáciával - a maguk javára fordíthatják.

Ordosz műhely


70 millió kellett volna a magyar világszenzációhoz



2013, July 19 - 07:18
Magyar innovációs sikeren ámul a világ, ám nem tud róla: a nemzetközi tudományos sajtóban vezető hír lett a magyar ötletből Magyarországon kifejlesztett, onkokésnek nevezett műtéti és diagnosztikai eszközből, a híradások azonban nem említik, hogy a találmány hazánkhoz kötődik.
Az intelligens sebészkés képes felismerni a rákos sejteket és mindezt műtét közben azonnal jelezni a sebésznek. A találmányt itthon fejlesztették ki, mára a tömeggyártás fázisába is eljutott, ám mindez már külföldön valósult meg.
A kormány 2011-ben ugyanis zárolta az Innovációs Alap pénzeit, és leállította a kifizetéseket, így az onkokésprojekt is várólistára került.
Takáts Zoltán feltalálóból ezután az Imperial College kutatója lett, az itthoni finanszírozás elapadása után ez az intézmény vitte tovább a fejlesztést. A Népszabadság úgy tudja, mintegy 70 millió forint kellett volna ahhoz, hogy a magyar találmány valóban magyar maradjon.
Nol - alfahir.hu


Megdöbbentő felfedezés: így keletkezik az arany



2013, July 18 - 19:08
Rendkívül nagy sűrűségű, halott csillagok összeütközéséből származhat a Földön található összes arany - állítják amerikai csillagászok, akik kutatási eredményeiket tanulmányban foglalták össze.
Mindig is titokzatosság lengte körül, hogyan keletkezett az arany a világegyetem kialakulása során, mivel a többi elemtől - például a vastól és a széntől - eltérően nem a csillagok belsejében, nagy energiát igénylő fúzió eredményeként jött létre. A rejtélyről most fellebbenhet a fátyol, mivel az egyesült államokbeli Cambridge-ben működő Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ (CfA) kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy két neutroncsillag "találkozása" egyfajta katalizátorként elindíthatja az univerzumban is ritka, értékes fém kiformálódásának folyamatát.
A neutroncsillag nagy mennyiségű szabad neutront tartalmazó, roppant sűrűre összepréselődött maradványcsillag. Az előd égitest magja a szupernóva-robbanáskor összeroppan, mérete jelentősen csökken, és mivel sem mágneses energiája, sem perdülete nem változik meg, a "haláltusa" közben keletkezett  neutroncsillag szédítő sebességgel forog, és óriási mágneses tere van. Tömege az elméleti számítások szerint 1-3 naptömeg közötti.
Az amerikai csillagászok Edo Berger vezetésével egy rövid gammasugár-kitörést (GRB) tanulmányoztak, amelyet az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Föld körül keringő, Swift nevű űrszondája észlelt még júniusban. A gammakitörések a legfényesebb jelenségek a világegyetemben az ősrobbanás után.
A GRB 130603B jelű kitörés mintegy 3,9 milliárd fényévre történt a Földtől, és kevesebb mint a másodperc kéttizedéig tartott. A tudósoknak feltűnt, hogy a robbanást fokozatosan halványuló, főleg infravörös utófénylés követi. Úgy vélik, hogy a ragyogást olyan "egzotikus" radioaktív elemek okozták, amelyek összeütköző neutroncsillagokból kilökődött, neutronokban gazdag anyagból keletkezhettek.
A tanulmány társszerzője, Wen-fai Fong, a CfA továbbképzős diákja elmondta, hogy már régóta keresik a kapcsolatot a gammasugár-kitörések és a neutroncsillagok összeütközése között. A GRB 130603B-ből származó radioaktív fényjelenség lehet ez az összekötő kapocs - közölte.
A csillagászok szerint a vizsgált gammakitörés során a naptömeg egyszázadának megfelelő mennyiségű anyag lökődhetett ki és szóródhatott szét az univerzumban - és annak egy része arany lehetett.
A LiveScience.com tudományos hírportál idézte Bergert, a tanulmány vezető szerzőjét, aki felfedte, hogy becslésük alapján a két neutroncsillag egyesülésekor annyi arany jöhetett létre, hogy az kitenné tíz Hold tömegét.
Figyelembe véve, hogy hány hasonló robbanás zajlott le a világegyetem születése óta, feltételezhető, hogy az univerzumban található összes arany gammasugár-kitörésekből származik - vonták le a következtetést a csillagászok, akik sajtókonferencián ismertették főbb megállapításaikat.
MTI - alfahir.hu


0 forintos tartozáson nyerészkedett volna a simlis behajtó



A simlis zsidóknak nem elég, hogy 

egymásra temeti a halottait, itt egy 

újabb trükk ,hogyan csináljunk pénzt a 

gojok kárára. Ha már nem lophatja meg 

a fajtársát , próbálkozik a gojokkal.


2013, July 18 - 14:59
Olvasónk beszámolója szerint egy ügyvédi iroda nulla forintos tartozás esetében „behajtás miatt felmerült költség” címen 4080 forintot próbált bevasalni. Olvasónk azonban nem hagyta átverni magát, levelét – okulásul – most Önökkel is megosztjuk.
2012 őszén költözés miatt felmondtuk kábeltévé szerződésünket, amelynek hozadékaként a szolgáltató UPC-nek vissza kellett vinnünk egy modemet. Ezt csak pár hónap késéssel tudtuk megtenni, mert a költözés miatt nem találtuk meg azonnal, erről tájékoztattuk is a társaságot. Miután a modemet az ügyfélszolgálaton leadtuk, az ügyintéző hölgy közölte, hogy még van 3000 Ft körüli tartozásunk, erről csekket fognak küldeni, amelyet fizessünk be, és így az ügy rendezve lesz. A csekket azonban nem küldték. Egy hónap elteltével felhívtuk a UPC-t, hogy a csekk nem érkezett meg, legyenek kedvesek megmondani, mi a teendő. Kérték, hogy utaljuk át az összeget (ehhez megadták a bankszámlaszámukat,) amely kötelezettségünknek még aznap eleget tettünk.
Jó másfél hónap elteltével felhívott egy erőszakos úr, miszerint a Creditexpress-től keresi a férjemet. Mondtam neki, hogy én éppen dolgozok, a férjem nincs velem, a telefon pedig, amelyen beszélünk, az enyém, egyébként nem is értem, ki ő, és honnan tudja a számomat. Kértem, mondja el, miről van szó, de azt mondta, az csak a férjemre tartozó „hivatalos ügy”. Ezen jót röhögtem és mondtam, akkor mondja el neki, sok szerencsét hozzá, majd letettem. Ezután írtam a UPC-nek egy levelet, számon kérve rajtuk, miért zaklatnak egy már régen megfizetett követelés kapcsán. A UPC elnézést kért, és tájékoztatott, hogy a tartozásunk már nem áll fenn.
Ezt követően, egy hónap elteltével „sima” levél érkezett (nem ajánlott, nem tértivevényes), amelyben ez a cégecske be próbálja hajtani a már körülbelül három hónapja megfizetett tartozást. Persze az ügyvédi felszólítás (B. Tóth Gábor ügyvéd által jegyezve – az illető és a cég kapcsán keletkezett korábbi panaszok itt és itt olvashatóak) megfelelő kellékeivel, fenyegetéseivel. Erre válaszként megírtam nekik, hogy valószínűleg tévedésből küldtek nekünk felszólítást, mivel nem tartozunk semmivel, és csatoltam a pénz átutalásáról szóló igazolást is.
Olvasónk a céghálónak is utána nyomzott
Következő levelük egy hónap elteltével érkezett, amelyben egy szót sem szólnak az én levelemről, csak ismét „megfenyegetnek”, hogy mi történik, ha nem fizetek. Ezen a levélen azonban olyan jól szórakoztam, hogy kötelességemnek éreztem megosztani másokkal is: az ügyvéd „úr” ugyanis nulla, azaz nulla forint tartozás megfizetését követeli, amely összegnek 69 Ft késedelmi kamata van (ezt nem tudom, hogy számolták ki, tekintve, hogy a kamat az eredeti követelés valahány százaléka, és az általános iskolás tananyag, hogy nullának még a 100 százaléka is nulla). Igaz, hogy annak idején nekem sem ment jól a matek (részben ezért is mentem humán pályára), de az biztos, hogy a jogi egyetemi felvételhez matematikából is kell érettségizni. Aki azonban képtelen százalékot számolni, annak nem valószínű, hogy adnak érettségi bizonyítványt.
A fenti 69 forintra még rárakódik a „tartozás behajtás miatt felmerült költség”, amely 4080 Ft (érthetetlen módon, hiszen tudtommal a végrehajtási költség az eredeti követelés valahányad része lehet csak).
A szóban forgó levél és csekk
Ennyi marhaságot követően nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és írtam egy válaszlevelet „nagytiszteletű kollégámnak”, amely szintén alább olvasható. A levél megírását követően pedig lekértem a cég adatait, amelyet szintén megnézhetnek a cikk alján. A nyilvántartásból kitűnik, hogy a dolgozó magyar embereket zaklató cég nagyrészt külföldi tulajdonban van.
A válaszlevél:
Tisztelt B. Tóth Gábor Ügyvéd Úr!
Vicces ügyvédi felszólítása miatt „az alábbi ügyben vagyok kénytelen Önt megkeresni”:
A 0022-2000-1627222-76 hivatkozási számú ügyvédi felszólítására szeretnék az alábbiakban reagálni. Ezúton jelentem ki a már leírtakat fenntartva, hogy Önöknek semmivel sem tartozom.
Sajnálattal vettem tudomásul, hogy Ön az általam korábban, válaszként megküldött levelemet valószínűleg nem olvasta (erre a következtetésre abból a tényből jutottam, hogy válaszlevelében semmilyen utalás nem szerepel az én levelemre).
Mivel felszólításából láthatóan a továbbiakban is azt gondolja, hogy fizetni fogok, ki kell, hogy ábrándítsam, és ezúton „vagyok kénytelen” közölni Önnel, hogy nem fizetek!
Az, hogy a korábbi követelésükből hogyan lett nulla forint, nem értem, és nem is érdekel. Mindenesetre jókedvűen várom fizetési meghagyásukat, amelynek ellentmondva az ügyünk perré alakul, és a tárgyaláson az összes jogász kolléga Önön fog röhögni, hogy nulla forint behajtása iránt eljárást indított.
Azt hiszem, kedves kolléga (bár ezt a tényt én szégyellem, Ön helyett is) Önnek most hatalmas pechje van, mivel ráérek válaszolgatni a leveleire, és sem félelmemben befizetni nem fogom alaptalan követelésüket, sem leveleiket megunva nem fogok a postára szaladni és feladni az értelmetlenül és jogellenesen követelt pénzösszeget.
Csak találgatni tudok, hány embert vertek át vagy fenyegettek meg, amelynek következtében az egyszeri magyar állampolgár szaladt és fizetett, nehogy nagyobb baja legyen, például elárverezzék a házát nulla, azaz nulla forintos tartozása kiegyenlítése fejében.
Végezetül megjegyzem, kíváncsi vagyok, ha valaki nem válaszol Önnek, hogyan igazolja azt, hogy az illető egyáltalán megkapta a leveleit, mivel Ön azokat nem ajánlottan, nem tértivevényesen, csupán egy fénymásolt aláírással küldözgeti. Felhívom szíves figyelmét – mivel Ön a kézbesítés szabályairól szóló előadást az egyetemen nyilvánvalóan elmulasztotta –, hogy az ilyen módon történő kézbesítéshez semmiféle joghatás nem fűződik.
Kérem, amennyiben van még jogi kérdése, forduljon hozzám bizalommal, mielőtt még jobban lejáratna önmagát és ezzel az egész jogász-társadalmat.
Kollegiális (?) üdvözlettel:
Baloghné dr. Seres Krisztina”
alfahir.hu


Szélhámos zsidó töröltette a kuruc.info Facebook-oldalát



2013, July 18 - 12:27
Ahogy arról tegnap beszámoltunk, eltűntették a Kuruc.info Facebook-oldalát. A 72 ezer követővel rendelkező oldal betiltását a Tett és Védelem nevű zsidó szervezet vállalta magára.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Mazsihisz és több más zsidó szervezet és civilek által életre hívott szervezet, valamint az amerikai illetőségű ADL hetekkel ezelőtt közös beadvánnyal fordult a Facebook közösségi portálhoz, ennek köszönhető a törlés.
A kuruc.info újra létrehozta az oldalt, egy nap alatt több mint 6000 követőt szereztek, ám ez is a törlés sorsára jutott.
A kuruc.info Klág Dávid (cink.hu) és Bede Márton (444.hu, korábban Index.hu és Time Out) posztjaira hivatkozva bemutatta, ki az a szélhámos, aki a Tett és Védelem mögött áll. Íme Klág Dávid januári bejegyzése:
Ne dolgozz Bodnár Dánielnek, ha pénzt is akarsz keresni, nemcsak dolgozni
FIGYELEM! Ha kedves az eleted, ne dolgozz olyan cegnel, amihez Bodnar Danielnek barmilyen koze van. Amennyiben megis megszedulnel, konzultalj velem, vagy a regi Time Outosok kozul barkivel, hogy legalabb a legnyilvanvalobb csapdakat ki tudd kerulni.

Ezt írta Bede Márton a tumblrjén majdnem másfél éve, amikor azt a pletykát hallotta, hogy megint lesz Time Out Budapest. A fővárosi, magyar nyelvű Time Out egy évig létezett, íróit szinte az első hónaptól késve, vagy egyáltalán nem fizették ki, a lap rendszertelenül jelent meg, az előfizetők pedig csúszással kapták meg a lapot. Amikor Bede felállt a főszerkesztői székből, ezt a (ma már cache-elt) posztot írta az egészről. Tudom, hogy igaza van, mert én is ott dolgoztam vele az újságnál.

Bede távozásáról megkérdezte a Kreatív a lap felelős kiadóját is, Bodnár Dánielt, aki azzal reagált, hogy tulajdonképpen ezek hazugságok, mindenki megkapta a pénzét, az újságnak nincsen vége, meg fog jelenni februárban, csak a főszerkesztő és az állandó munkatárs Plankó Gergő mondott fel, az előfizetők pedig hat hónapig ingyen kaphatják majd az újságot. Mondanom sem kell, hogy nem kapta meg mindenki a pénzét, mindenki felmondott, a külső szerzők jelezték, hogy nem dolgoznak tovább, az újságnak vége lett, nem jelent meg februárban, sőt, soha többé, úgyhogy az előfizetőknek nem volt mit várniuk.
Csak azért ez a hosszú körítés, mert Bodnár Dániel, a magyar nyelvű Time Out Budapest felelős kiadója pár napja bejegyeztette a Tett és Védelem Alapítványt, aminek ő a kuratóriumi elnöke, és jelenleg a zsido.com-on alkalmazottat keres.

A Tett és Védelem - amit a Kuruc.info és a Barikád is egybehangzóan, de hibásan "zsidó gárdának" nevez - tulajdonképpen egy antiszemita-ellenes szerveződés, ami a magyarországi zsidóság védelmét tűzte ki célul. Bodnár szerint főleg jogvédő szerepet játszanának, de minden lehetséges módon fellépnének az antiszemitizmus ellen, akár személyes beavatkozásokkal is. Nem kapnak állami támogatást, az alapítványt adományokból fogják fenntartani a tagok.

A Cink.hu szerkesztőségéből ketten is dolgoztunk a Time Outnál, és Bodnár cége, a D-E-G Lapkiadó összesen több, mint 350000 forinttal tartozik a mai napig nekünk. Elfogulatlanok tehát nem vagyunk, ellenkezőleg. A poszttal egyetlen célunk van, figyelmeztetni azokat, akik jelentkezni akarnak a Bodnár-féle jogvédő szervezethez, hogy hiába a nemes cél és az érdekes munka, gondolják végig, mit kockáztatnak, mármint anyagilag.
cink.hu/kuruc.info - alfahir.hu


Párizsban mártír, Budapesten terrorista



2013, July 18 - 10:48
Ahlam Shibli Izraelben élő palesztin származású fotós. Készített már fotósorozatot lengyel árvákról, európai szövetséges veteránokról, muszlim melegekről, és beduin felderítőkről is. Izrael állammal sem ápol rossz viszonyt, hiszen megengedték neki, hogy felvételeket készítsen a hadsereg katonáiról.
Idén nyáron Párizsban, a Tuileriák kertjében található Jeu de Paume adott otthont a palesztin szabadságharcosokról Phantom Home címmel készített fotókiállításának. Nem egy eldugott kis stúdióról van szó, a Jeu de Paume a francia főváros egyik legismertebb, a turisták által is gyakran látogatott kiállítóteteme. A témaválasztás rendívű kényes, hiszen megszokhattuk már, hogy a balliberális média a palesztinokat többnyire gonosz terroristának, míg az zsidókat jámbor demokratáknak igyekszik beállítani. Aki pedig nem így vélekedik, az antiszemita.
Mártír halált halt palesztin szabadságharcosok
Ahlam Shibli nem kívánt e véleményformálók elvárásainak megfelelni. Az öngyilkos merénylőkről készített képei aláírásában a rendre „mártír” kifejezést használja. Fotói útján arról is beszámolt, hogy a „demokratikus” Izrael a kollektív bűnösség elvét alkalmazva rendre porig rombolja az öngyilkos merénylők családjának házait. (Itt csak mellékesen jegyezzük meg: milyen ajvékólás lenne itthon, ha például Bándi Katát bestiális kegyetlenséggel meggyilkoló Péntek László családjának a házát porig rombolnák mellékbüntetésként?) Bemutatja továbbá az elnyomás alatt élő palesztin nép mindennapjait.  
Büszkék hőseikre
Természetesen a kiállítás nem maradt visszhang nélkül. Az Izrael államhoz hű Bloomberg hírportál provokációról írt, és igyekezett botrányt kelteni. De minden próbálkozásuk ellenére nem sikerült tömegeket megmozgatniuk, a kiállítás bezárást követelő tüntetésen mindösszesen harmincan vettek részt, izraeli zászlókat lobogtatva. A francia lapok és politikusok pedig gyakorlatilag nem foglakoztak az üggyel. A szerény tiltakozás nem is érte el a várt hatását, a képek és a mellettük szereplő feliratok kint maradtak és szeptember végéig bármikor megtekinthetőek. Párizsban a hazájukért és népük szabadságáért életüket áldozó palesztinokat mártírnak idehaza pedig terroristának hívják. Ott ez már nem számít tabutémának, ahogy Izrael, palesztinokkal szemben alkalmazott politikájának a kritizálása sem számít automatikusan antiszemitizmusnak.
Gondosan ápolják a mártírok emlékét
Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lenne, ha Budapesten a Hősök terén található Műcsarnok adna helyet ennek a kiállításnak. Másnap a teljes magyar- és világsajtó erről cikkezne. Tiltakozna ez Egyesült Államok és Izrael nagykövete, magyar és külföldi értelmiségiek írnának nyílt levelet Orbán Viktornak, melyben a kiállítás azonnali betiltását követelnék. Előkerülnének a megélhetési rettegők, Dániel Péter még jobban kiköltözne Izraelbe. A balliberális politikusok pedig sosem látott elitélőversenybe kezdenének. Párizs még mindig nagyon messze van…
JF
alfahir.hu


Izraelnek már meg kellett volna támadnia Iránt! "


2013, July 18 - 10:07
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE

2013-07-18

Der Spiegel
A német lap internetes kiadása a Hitler-Sztálin paktumra utalónak találta Orbánnak a nagykövetek előtt tartott előadásán elhangzott kijelentését miszerint: "Versenyképessége javításához az Európai Uniónak meg kell állapodnia Oroszországgal. Mindez Közép-Európának történelmileg nem könnyű kérdés, mert ha egy Németország vezette Európai Unió és Oroszország közeledéséről az ember olvas, akkor megnézi, hogy a gyerekek megvannak-e az udvaron.” (Tegnapi jegyzetünket lásd ITT). A lap szerint Orbánnak ez a kijelentése nem tesz túl jót az amúgy is romokban heverő német-magyar kapcsolatoknak.
Jerusalem Post
Egyre nagyobb a visszhangja annak az interjúnak, amit John Bolton, az USA ENSZ nagykövete adott a lapnak. Bolton nem kevesebbet állított az interjúban, mint azt, hogy „Izraelnek már meg kellett volna támadnia Iránt! Izraelnek egyedül kellett volna cselekednie és megelőző csapást végrehajtania annak érdekében, hogy Iránt eltántorítsa az atombomba-készítéstől. Izrael késlekedésével egyre nagyobb veszélynek teszi ki magát.”  Az interjú hatására megszólalt maga Netanjahu is, aki kijelentette,  „Izrael készen áll arra, hogy önálló lépésre szánja el magát” Iránnal szemben. Hasszan Rouhani, iráni elnök egyszerűen nevetségesnek nevezte Netanjahu kijelentését.
Az angol nyelvű izraeli lap internetes kiadása szerint John Kerry-nek sikerült figyelemreméltó haladást elérnie a tekintetben, hogy az izraeli és a palesztin tárgyaló feleket ismét asztalhoz ültesse, a béketárgyalások folytatására. Igaz, a Palesztin Hatóság nem közölte, hogy Kerry milyen ajánlatát találják bíztatónak, az biztosnak látszik, hogy a béketárgyalások a Ramadán utáni első héten, vagyis még augusztus elején megkezdődhetnek.
BBC
Az angol főváros, London önkormányzatának vezetői azzal a kéréssel fordultak a román rendőrséghez, hogy nyújtsanak számukra segítséget a román romák eltávolításában. Egy közel hetvenfős fős román cigány csoport ugyanis egyszerűen tanyát vert az angol főváros központjában elterülő Hyde park fái között, a híres Marble Arch diadalív árnyékában. A város vezetése attól tart, hogy az a közel húszezer cigány, akik nagy valószínűséggel kizsuppolásra számíthatnak Franciaországban, átteszi székhelyét Nagy Britanniába. A londoni hatóság reméli, hogy Románia eleget tesz a kérésnek és egy nagyobb létszámú rendőri egységet vezényel az angol fővárosba, az „antiszociálisan” viselkedő cigányok megfékezésére. Nagy kérdés, hogy az angol hatóságok mire számítanak? Csak nem arra a csodára, hogy sikerül a román cigányok életvitelét megváltoztatni, és egyik napról a másikra azt  szociálisan elfogadhatóvá tenni? Ha ők sem hisznek ebben, akkor miért nem követik Franciaország példáját? (Jegyzetünket lásd ITT)
THE WASHINGTON POST
II. Erzsébet angol uralkodó aláírta azt a törvényt, amelylehetővé teszi az egyneműek házasságát Nagy Britanniában. Korábban az angol parlament mindhárom pártja egyaránt támogatta a törvényjavaslatot. A döntés azonban nem terjed ki az egész királyságra, csak Angliára és Walesre. Az  Angol Püspökök Konferenciája nyilatkozatot adott ki, amelyben felhívja a figyelmet arra, hogy a most elfogadott törvény „nagymértékben aláássa a házasság hagyományos fogalmát.”
VOICE OF RUSSIA
A hidegháborús időszakot kívánja feléleszteni Lindsay Graham amerikai szenátor azzal a kijelentésével, hogy az Egyesült Államok bojkottálhatja a Szocsiban megrendezésre kerülő olimpiai játékokat abban az esetben, amennyiben Oroszország menedékjogot nyújt Edward Snowdennek.” –jelentette ki Alekszej Puskov, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának elnöke.

Készítette az Ordosz műhely
(Felhívjuk olvasóink szíves figyelmét, hogy szemlénkben a dőlt betűkkel megjelent részek kommentárt jelentenek.)
alfahir.hu


Csak a cigányoktól ments meg Uram minket!


2013, July 18 - 09:55
Orbán Viktor büszke lehet rá, hogy éppen a magyar EU elnökség idején fogadták el az EU romastratégiáját, amely arra volt hivatott, hogy megoldja az európai cigányok társadalomba való beilleszkedését, de  amiből persze azóta semmi nem vált valóra, mert a nekon megközelítés miatt nem is válhatott, ugyanakkor időközben a cigánykérdés éppen olyan akuttá vált, mint az illegális bevándorlók problémája.
Úgy tűnik, hogy ahogy nő az arab bevándorlók létszáma az EU tagországokban, ugyanúgy nő a cigányok létszáma is, hiszen a tengeren túlra kivándoroltakon túlmenően az EU területén is egyre több a cigány, egyre nagyobb területeket foglalva el önmaguknak önként. Így van ez  Olaszországban, ahonnan Berlusconi zsuppoltatta ki őket, mérsékelt sikerrel, hiszen maradt belőlük ott szép számmal, így van ez Franciaországban, ahonnan meg- az EU legnagyobb tiltakozása ellenére – Nicolas Sarkozy igyekezet kizavarni őket, kevesebb sikerrel, hiszen azóta is szinte naponta hallani hírt illegális cigánytáborok felszámolásáról, miközben a Franciaországban élő cigányok száma nem csökken, hanem éppenséggel nő.  
A cigányok eddig a lakatlan helyeket keresték, a városszéli erdőket, ott ütötték fel rongyos sátraikat, építették fel kalyibáikat, ahol szabad volt a terület, gyorsan beszennyezve a környéket, és pokollá téve a közelben élők életét. Ezt követően már bemerészkedtek a városokba, üres, lebontásra ítélt lakóépületeket szemelve ki maguknak, ahonnan azután, hála a szigorú, és az emberi jogok alapjaira építő  uniós előírásoknak, a hatóságok képtelenek voltak kirakni őket.
Most – úgy tetszik –új taktikához folyamodtak.  London kellős közepén, a Hyde parkban ütötték fel tanyájukat. Ott, ahol a hétvégén katonazenekar játszik a nyugágyban pihenő brit uraknak és úrasszonyoknak, ahol ifjú anyák gyerekkocsiban tologatják gyermekeiket, ahol idős urak a  az angol lapok végtelenül vastag hétvégi kiadásait olvassák a kitett karosszékekben. Ott, ahol a híres Hyde Park Corner- en, vagyis a park sarkán mindenki arról szónokolhat, amiről csak akar, az angol demokrácia megtestesítésének jegyében, de úgy látszik a cigányok megrendszabályozása érdekében senki nem meri felemelni a szavát. Ide tolakodtak be a román cigányok, ezt a helyet nézték ki maguknak, és az angol rendőrség tehetetlen. Román kollégáikhoz fordultak segítségül, hogy jöjjenek már el, és vigyék el állampolgáraikat, olyan messze amilyen messze csak lehet!
A cigányok, mint olvassuk, már Dél Walesben is problémát okoznak. Newportban a helyi önkormányzat három helyszínt jelölt ki az ott letelepedni kívánó cigányok számára, de a helyi lakosok, köszönik szépen, de hallani sem kívánnak arról, hogy városukban három kijelölt cigánytelep jöjjön létre, és közülük mintegy százan demonstráltak a telepek létesítése ellen az önkormányzat előtt, majd a békés demonstráció verekedéssé fajult, ahogy az ilyen esetekben ez már lenni szokott.
A cigánykérdésnek, Orbánék nagyszerű uniós tervének elfogadását követően sincs megoldása. Az Európai Unió tehetetlen, mint annyi mindenre, erre a problémára sincs válasza.
Játsszunk el a gondolattal! Összedőlne a világ, ha az Európai Unió vezetőit is, egyszer az életben szembenéznének a valósággal, és meghallgatnák a Magyar Országgyűlés egyik pártjának, a Jobbiknak a javaslatát ebben a kérdésben?
Ugye, milyen kevés kellene ahhoz, hogy jobban élhessünk mi itt valamennyien a közös Európában?

Ordosz műhely
alfahir.hu


Tehetetlen düh: rárontott Snowdenre a vazallus amerikai média



2013, July 17 - 16:52
Az USA hiába követelőzik, hogy Edward Snowden térjen haza a tárgyalására, a leleplező informatikus benyújtotta menedékkérelmét az orosz hatóságoknak. A legfrisswbb hír szerint már azt sem zárja ki, hogy orosz állampolgárságot kérjen. Az amerikai kormány közben láncon tartja a médiát, amely így a leleplező informatikus üldözésével van elfoglalva és nem a kiszivárogtatásra összpontosít.
A Snowden-ügy hetek óta lázban tartja a közvéleményt, felbolygatta a titkosszolgálatok és a diplomácia világát. A WikiLeaks által kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumok botránya óta egyértelműen a legfontosabb leleplezést szolgáltató ügy, amely bebizonyította, hogy a Nagy Testvér figyelő szemeiről szőtt összeesküvés-elméletek az igazság mozaikdarabkáit hintették el a világban.
Ezt kell tudni a PRISM-ről!
Hetekkel ezelőtt robbant a hír, hogy a teljes közösségi médiát kémkedésre használja az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA). Ez egy 2036-ig titkosított dokumentumból derült, ami a The Guardian kezébe került. A titkosított anyag bizonyítja, hogy engedély nélküli, gyakorlatilag valós idejű (real-time) online megfigyelés folyik minden tevékenységre kiterjedően. A megfigyelés azonnali "profil" összeállítását teszi lehetővé bárkiről. A megszerzett 41 oldalas anyag felfedi, hogy az USA katonai hírszerző ügynökségei hozzáférhetnek az e-mailekhez, élő chatbeszélgetésekhez, history (előzményekhez), közösségi oldalakon végzett tevékenységekhez, illetve videó le és feltöltésekhez. Ez az úgynevezett PRISM program. De az Egyesült Államok nemcsak polgárokat, hanem országokat, politikusokat és diplomatákat is megfigyelt, lehallgatott. A leleplező dokumentum olyan cégeket említ, amelyek részt vesznek a megfigyelésben, mint a Microsoft, a Yahoo, a Google, a Facebook, a PalTalk,a Youtube, a Skype, az AOL és az Apple. A leleplező Snowden korábban azt nyilatkozta: "Nem hagyhatom - jó lelkiismerettel - , hogy az amerikai kormány lerombolja a magánszféra, az internet szabadságát és az alapvető jogokat az egész világban azzal, hogy egy masszív megfigyelő gépezetet épít fel titokban." Azóta több cég is igyekezett tagadni és hárítani, legutóbb a Microsoft tagadta az NSA hozzáférését az Outlookhoz és a Skype-hoz. Közben egyre több információ szivárog ki arról, hogy a világ hatalmai és hadseregei valójában tudtak a PRISM létezéséről.  A Bild című német lap arról számolt be szerdán egy NATO-dokumentumra hivatkozva, hogy a német hadsereg (Bundeswehr) is tudott az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség PRISM nevű titkos adatgyűjtő programjáról.
A fiatal informatikust, Edward Snowdent az Egyesült Államok kormánya súlyos törvénysértéssel vádolja, amiért információkat szivárogtatott ki az NSA titkos adatgyűjtési programjáról, mely valójában egy orwelli világkép alapjait tette le. Snowden Hongkongból érkezett Moszkvába és állítólag a seremetyjevói repülőtér tranzitzónájában tartózkodik immár több mint három hete. Az amerikaiak persze joggal félhetnek attól, hogy Snowden eddig fel nem fedett információira akár szemet vethettek más országok titkosszolgálatai is. A Snowden birtokában lévő információk elegendőek ahhoz, hogy egyetlen perc alatt több kárt okozzanak az amerikai kormánynak, mint eddig bárki” – nyilatkozta a Rio de Janeiróban élő Glenn Greenwald, a The Guardian című lap újságírója. Egyes amerikai vélemények szerint ezzel az oroszok is tisztában vannak és vagy megvásárolták Snowdent, vagy márkezelésbe vették" az orosz titkosszolgálatok. Annyi biztos, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársa ideiglenes menedéket kért Oroszországban.
Orosz ügyvéd áll Snowden mellett
Anatolij Kucserena orosz ügyvéd – aki folyamatosan tartja a kapcsolatot Snowdennel - kedden a Rosszija 24 állami hírtelevízióban elmondta: legfeljebb 3 hónap kell ahhoz, hogy az orosz hatóságok elbírálják az ideiglenes menedékjogi kérelmet. Kucserena a Seremetyjevón tartott pénteki zártkörű találkozót követően ajánlotta fel jogi segítségét”, amelyre állítólag Snowden hívott meg több jogvédőt és jogászt. Az amerikai informatikus akkor jelentette be, hogy Oroszországhoz fordul menedékjogi kérelemmel. Amerikai titkosszolgálati források szerint azonban az egész találkozót pont az oroszok szervezték meg.
Az ideiglenes menedékjog megadására vonatkozó kérelem indoklásában Snowden azt írta, hogy az Egyesült Államok kormánya üldözi őt, továbbá félti a biztonságát. Attól tart, hogy hazájában kínzásnaklenne kitéve, illetve halálos ítélet vár rá. Útlevelét érvénytelenítették az amerikai hatóságok.
Anatolij Kucserena elmondta, hogy az amerikai egyelőre továbbra is a Seremetyjevón kénszerül maradni. A regisztrálást igazoló papír ugyanis nem jogosítja fel Snowdent arra, hogy elhagyja az átszálló utasoknak létesített repülőtéri zónát. Ezt majd akkor teheti meg, és mozoghat szabadon Oroszország területén, ha megkapja a kérelme befogadásáról, az elbírálás megkezdéséről szóló igazolást. Az orosz szabályozás szerint az ideiglenes menedékjogot egy évre adják meg Oroszországban, és az engedélyt lejártakor további egy évre meghosszabbíthatják. A legfrissebb információk szerint azoban Snowden már azt sem zárja ki, hogy a jövőben orosz állampolgárságért is folyamodjon. Erről szintén Anatolij Kucserana orosz ügyvéd beszélt a sajtónak.
"Ő nem emberi jogi aktivista, nem ellenzéki"
Az Egyesült Államok persze kézzel-lábbal (mást egyelőre nem is tehet) tiltakozik Snowden menedékügye ellen. A Fehér Ház kedden leszögezte, hogy az amerikai NSA volt munkatársának haza kell térnie, és bíróság elé kell állnia. "Ő nem emberi jogi aktivista, nem ellenzéki. Titkos információ kiszivárogtatásával vádolják" – igyekezett árulóként feltüntetni a leleplező Snowdent Jay Carney szóvivő. Az úgynevezett amerikai szabad média (valójában a tulajdonosi kör több szálon is szorosan az amerikai politikai és gazdasági elithez köthető, illetve a legnagyobb sajtóorgánumok tulajdonosai maguk is rendszeresen részt vesznek a Bilderberg-csoport találkozóin) is hadjáratot indított Snowden „árulása” miatt, miközben „elfeledkeznek” arról a tényről, hogy az amerikai kormányzat jogtalanul adatokat gyűjtött saját, illetve már országok állampolgárairól, globális megfigyelő és lehallgató rendszert épített ki.
A 2001. szeptember 11-i terrormerényletek óta az Egyesült Államokban hazafiatlan dolognak számít, ha a média túlzott alaposságot tanúsít nemzetbiztonsági ügyekben - jelentette ki a Huffington Post hírportálnak Janine Gibson, a The Guardian brit lap amerikai irodavezetője. Gibson szerint lapja, amely élen jár az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség titkos információgyűjtési gyakorlatának a világ elé tárásában, komoly versenyt támaszt az amerikai lapoknak, amelyek ezen a területen "teljességgel híján vannak a kétkedésnek".
Gyűlöletkampány a liberális amerikai médiában
Az amerikai sajtóban egy növekvő Snowden-ellenes kórus hangja hallatszik. A The Washington Post a napokban szerkesztőségi cikkben ítélte el Edward Snowdennek a tevékenységét. A cikk úgy fogalmaz - amelyet a német Der Spiegel szerint akár a Fehér Ház is írhatott volna - a kiszivárogtatás sérti a terrorizmus elleni küzdelmet és a törvényes felderítő műveleteket”. Azzal már nem foglalkozik a lap, hogy az Egyesült Államok engedély nélkül figyeli/figyelte meg az egész világot és ez súlyosan sért többek között szabadság jogokat, illetve különböző adatvédelmi törvényeket is. Az amerikai lap ennek ellenére a kiszivárogtatások azonnali leállítása mellett érvelt, Snowdent „narcisztikusnak”, a leleplezésben közreműködő brit újságírót, Glenn Greenwaldot pedig „hencegőnek” minősítve.
A sorba illeszkedik a vezető tengerentúli liberális újság, a The New York Times egy cikke is, amelyben David Brooks „tisztességének és becsületének elárulásával” vádolta meg Snowdent. Roger Simon, az egyik vezető politikai portál, a Politico főkolumnistája csak úgy írt az informatikusról, mint egy „lazsálóról”. Jeffrey Tobin, a The New Yorker esszéistája arra a következtetésre jutott, hogy Snowden „önimádó alak, aki börtönt érdemel”. Melissa Harris-Perry, az egyébként progresszív hangú MSNBC hírtelevízió újságírója pedig kijelentette, az informatikus tevékenysége „kárt okoz az amerikai nemzetbiztonság érdekeinek”. A Der Spiegel egy amerikai médiakritikust idézve megjegyezte, hogy az MSNBC hivatalos csatornaként funkcionál a Barack Obama vezette Fehér Ház számára, amely háborút hirdetett a kiszivárogtatók ellen.
Vezető amerikai lapok szalagcímei tehát nem a titkos adatgyűjtésről, hanem az azt kiszivárogtatók személyéről szólnak. Az egykor Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrány kirobbantásáról híressé vált The Washington Post - Snowden először ennek a lapnak ajánlotta fel a titkos értesülések nyilvánosságra hozatalát, ám az nem volt hajlandó elfogadni az információk közlésére vonatkozó feltételeket - megkérdőjelezte az általa „kicsinynek és súlytalannak” nevezett The Guardian jogát arra, hogy "ilyen sok titkot felfedjen az amerikai kormányról". Mintha ez az amerikai újságírók előjoga lenne - tette hozzá a Der Spiegel. Ugyancsak az amerikai média Snowden-cirkuszáról írt az al-Dzsazíra arab hírcsatorna portálján Richard Falk, a Princeton Egyetem nemzetközi jog professzora, az ENSZ palesztinügyi emberi jogi jelentéstevője.  Falk rámutatott, hogy az amerikai média iránytévesztésével az egész Snowden-ügy lényegi üzenete veszhet el. Nem szabad engedni, hogy a Snowden kiadatása körüli médiacirkusz elterelje a figyelmet a lényegi kérdésekről, amelyek akörül forognak, hogy az amerikai adatgyűjtési program egyaránt fenyegeti a külföldi kormányok működésének titkosságát és az átlagemberek magánszféráját, kihívást jelent az emberi biztonságra és a demokratikus életformára.
MTI nyomán - alfahir.hu


A Tett és Védelem töröltette a kuruc.info oldalát


2013, July 17 - 15:20
Elérhetetlen a kormányok és a hatóságok által évek óta üldözött hírportál Facebook-oldala. A zsidók által létrehozott Tett és Védelem vállalta magára az oldal betiltatását.
Ismeretlen okokból elérhetetlenné tették a kuruc.info közösségi oldalát, ahol híreket szoktak megosztani. Talán engedett a nyomásnak a közösségi oldal és letiltotta őket? Az érintett portál egyelőre nem jelzett az oldalán, mitől tűnt el az oldal.
A kuruc.info Facebook-oldala ezen a linken volt elérhető.
Néhány éve már - ideiglenesen - sikeresen lelőtték a hatóságok a számos prolitikus, közszereplő és bűnöző orra alá borsot törő oldalt, jelenleg viszont maga a portál még elérhető.
Frissítés: a "zsidó gárda" áll a törlés mögött
Az antiszemitizmus elleni küzdelem céljából életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az Anti-Defamation League - Rágalmazásellenes Liga (ADL) harcot hirdetett az internetes gyűlöletkeltés ellen - írják most kiadott közleményükben. Az ő kezdeményezésükre a több mint 70.000 követővel rendelkező kurucinfo.hirportált törölték a Facebook oldaláról.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH), a Mazsihisz és több más zsidó szervezet és civilek által életre hívott Tett és Védelem Alapítvány, valamint az amerikai illetőségű ADL hetekkel ezelőtt közös beadvánnyal fordult a Facebook közösségi portálhoz - közlik. Beadványukban több tucat, "egyértelműen uszító és gyűlöletkeltő bejegyzésre" hívták fel a figyelmet, olyan írásokra, amelyek nemcsak az európai emberi normák, hanem kifejezetten a Facebook által meghirdetett gyűlöletmentes közösségi médiai szabályzással is szembe mentek, ezzel súlyosan megsértették a közösségi portál felhasználói feltételeit és semmibe vették a szolgáltató működési elvét és küldetését - fogalmaz a zsidó szervezet.
"A magyarországi közbeszéd minősége napról-napra romlik. Az antiszemita megnyilatkozásoknak már a Parlamentben is vannak büszke hangadói és képviselői, s az ott elhangzó rasszista, antiszemita beszédek mételyezik a közgondolkodást, rombolják a közbeszéd színvonalát. Ennek legfőbb képviselője a kurucinfo hírportál volt, mely évek óta terjesztette és gerjesztette ennek az egész társadalmat a gyűlölködés irányába taszító nézeteit. A portálon pl. külön Cigánybűnözés, és Zsidóbűnözés rovat is található." – mondja Bodnár Dániel a tett és védelem elnöke. - "A mai győzelem csak a kezdet. Nem állhatunk meg, amíg meg nem tisztítjuk az internetet a gyűlöletkeltéstől."
Ismeretes: a jogászaik között dolgozik például Dr. Bárándy György "sztárügyvéd" is:


alfahir.hu


Büntetlenül nyerészkedhetnek tovább a bankok


2013, July 17 - 13:50
Több bank nem csak áthárítja az új tranzakciós illetéket, de további profitszerzésre készül. A Jobbik átfogó törvénycsomagot készít, amely védi az ügyfeleket és szankcionálja a tisztességtelen magatartást tanúsító pénzintézeteket.
Egy hónapja jelentette be a kormány, hogy a tranzakciós illeték készpénzfelvételkor az eddigi 3 helyett 6 ezrelék lesz (itt eltörlik a felső, hatezer forintos korlátot), az átutalás díját pedig (a korlát megtartásával) az eddigi 2-ről 3 ezrelékre emelik. „A bankrendszer egyes tagjai egy az egyben továbbhárítják a tranzakciós illetéket, és képtelen módon az ügyfelek örülhetnek is, ha megússzák ennyivel” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.
Van egy határ, amit a bankok sem léphetnek át
A jobbikos politikus elmondta, a pénzintézetek a felügyelet és a kormányzat asszisztálásával további nyerészkedésre használják ki az új helyzetet, ha valaki például tízezer forintot akar felvenni más bankhoz tartozó automatából, akár 1200 forinttal is vékonyabb lehet a pénztárcája.
A Jobbik ennek megakadályozására egy átfogó fogyasztóvédő törvénycsomagot készít a nyár folyamán. Ebben maximálnák a közüzemi számlák saját bankon keresztüli fizetésének díját, illetékmentessé tennék a saját hitel törlesztését, és azt sem hagynák, hogy „arcátlanul megrabolják” azokat, akik saját pénzüket akarják kivenni egy bankautomatából.
A csomag másik fele szankciókat fog tartalmazni, ezzel akarják elvenni bankok kedvét attól, hogy tisztességesen fizető ügyfelek kárára extraprofitot halmozzanak fel. Z. Kárpát Dániel elmondta, szóba kerülhet állami és egyéb pályázatoktól való eltiltás, valamint a működési engedély ideiglenes felfüggesztése (állami felügyelet alatt továbbra is folyhatnának tranzakciók). „Éreztetni kell a bankrendszer kirívó magatartást tanúsító bankjaival, hogy van egy határ, amelyet nem léphetnek át büntetlenül” – szögezte le a jobbikos politikus.
Közpénzből fizetett politikusi bankszámlák
Z. Kárpát szerint annak is jó üzenete lenne, ha egyes vezető politikusok bankszámláit nem közpénzből fizetnék. Mint mondta, 2013-ban is van még olyan minisztérium, amelynek költségvetésében arra különítettek el több tízezer forintot, hogy fedezzék saját vezetőik banki költségeit. Megjegyezte, az is beszédes, hogy a kormány a bankszövetséggel tárgyal, és a bankszövetség eligazítókat küld a bírákhoz, hogyan „illene” bíráskodni devizahiteles ügyekben.
Z. Kárpát Dániel rendszeresen szólal fel a devizahitelesek érdekében a parlamentben
Az Alfahír kérdésére a képviselő kifejtette, a Kúria döntése valóban kedvezőtlen a károsultak számára, de az indoklásban vannak „szerencsés kijelentések”, amelyek későbbi perek alapjait képezhetik. Z. Kárpát szerint három fronton lehet és kell felvenni a harcot a nyerészkedő pénzintézetekkel: az első a jog, a második a politika, a harmadik az utca. A politikus hozzátette, sokszor csak a harmadikkal lehet a másik két területen eredményeket kikényszeríteni, ráadásul a jogi procedúra évekig tart, és vannak családok, akik a kormányváltásig sem bírják ki.
Ezermilliárd forintot hagyott elúszni a kormány
Újságírói kérdésre, miszerint Navracsics Tibor miniszter a Hír Tv-ben kedden meglebegtette, hogy a parlament ősszel jogellenesnek minősíthet egyes szerződéseket, Z. Kárpát aláhúzta, a Jobbik természetesen minden életképes javaslatot támogat. Felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az idő pénz, ha a kabinet a felvételkori árfolyamon történő forintosítást a kormányváltáskor meglépte volna, ezermilliárd forinttal lenne beljebb a költségvetés.
Felvételkori forintosítás és kártérítés, teljes körű kilakoltatási és részleges végrehajtási moratórium, soronkívüliség, illetékmentesség, valamint teljes végrehajtói szakági felülvizsgálat – sorolta fel címszavakban a Jobbik eddigi megoldási javaslatait a devizaválság enyhítésére.
B.J.
alfahir.hu


A Bilderbergek, a félresiklott Európa és a gátlástalan bankok


2013, July 17 - 13:43
Balczó Mátyás: A kard, a kasza és a mondat
Időzzünk el sokkal többet a pozitív üzeneteken! Ez nem azt jelenti, hogy tizenháromszor olvassunk el egy pozitív cikket. Ez lehet akár egyetlen rövid mondat valahol az újság lapjain. Egy mondat, ami megfog, ami megérint, amit magunkkal viszünk a tudatunkban, amit ízlelgetünk, amiből újabb gondolatokat fonunk kutyasétáltatás közben, a fürdőkádban, buszon, villamoson, bárhol.
Vona Gábor: Gondolatok az uborkaszezon kezdetén
A számunkra és a számomra azonban ilyen fogalom, hogy politikai uborkaszezon egyszerűen nem létezik. Nem arról van szó, hogy az ember a nyár során nem igyekszik találni néhány napot, amikor csak a családjával lehet, amikor kicsit kikapcsolódhat, feltöltődhet, nem is arról, hogy szenvednénk valami beteges munkamániától, hanem arról, hogy a nyári meleg nem jelenti azt, hogy az ország problémái megszűnnének.
A Bilderberg-csoport, a félresiklott Európa és a gátlástalan bankok
Magyarország gazdasági függési állapota folyamatosan erősödik. Ha ezt nem tudjuk kezelni, nem tudunk ebből kikeveredni, az EU-val szemben nem sokáig tudunk kekeckedni – mondta el a Bar!kádnak Csath Magdolna. A közgazdász, egyetemi tanár szerint a mai Európai Unió merőben eltér attól, amit az alapító atyák elgondoltak, s Európa vezetői a válságot arra használják, hogy az emberekkel elhitessék, ők maguk semmit sem tudnak csinálni, jobb lesz nekik, ha valaki megmondja Brüsszelből, mit kell tenniük.
A földlenyúlás törvényesített receptje
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében is több ezer hektár állami termőföld lenyúlását kezdték meg a kormányközeli agrárbirodalmak.
A Gárda örök!
Az elmúlt héten kihirdette döntését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága abban a kérdésben, jogszerű volt-e a Magyar Gárda feloszlatása a magyar bíróságok által 2009-ben. A határozat a Strasbourgban meglévő precedensjogot is felrúgta, így bombameglepetésnek is nevezhető.
Épülő vidék
Virágzó mezőgazdaság, saját termékek, megvalósult ötletek, hagyományőrzés, nemzeti öntudat, hit. Értékek, melyek ugyan eltűnni látszanak a mai vidéki életből, azért mégis maradtak Magyarországon olyan települések, ahol őriznek még belőlük valamit. A múlt tiszteletére építő települések képviselői július 20-21-én a Váchoz közeli Naszály-hegy lábánál, a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező Kosd községben mutatják meg magukat és hagyományos termékeiket a nagyközönségnek.
Álom és valóság
Új légitársaság híre repült fel a napokban. A Malév csődje után nem először… A mostani bejelentés mögött több lehet, mint puszta lelkesedés. Sólyom Hungarian Airways néven indulna a három magyar üzletemberhez és közel-keleti tőkésekhez köthető légitársaság. A közvélemény és a szakma erősen megosztott az új társaság sikerét illetően.
Az üzlet alapja a konfliktus
A polgárháború esélye ott lóg a levegőben. Senkit sem érdekel, hogy Egyiptomnak mi az érdeke. Ma ott csak két érdek létezik. Az egyik Izrael biztonsági érdeke, ami miatt nem lehet egy féktelen konfliktusnak helyet adni, a másik pedig a pénzvilág érdeke, aminek alapja az üzlet. Ez pedig konfliktus nélkül nem létezhet – nyilatkozta a Bar!kádnak Mihálffy Balázs iszlám sejk, akivel az egyiptomi és a szíriai konfliktus hátterét elemezték.
Kemenessömjén jobb útra tért
Már-már köztudott, hogy a kistelepülések polgármesterei közül sokan szimpatizálnak a Jobbik politikájával, s olykor még követni is próbálják azt, ám a nyilvánosság előtt ma mégis kevesen merik felvállalni a nemzeti párt elképzeléseit. Kurucz Attila, Kemenessömjén első embere azonban 2012-ben megtette, és kirángatta a Vas megyei falut abból a gödörből, ahová az előző vezetés juttatta.
Hungarus tudat Zrínyi Miklóstól az aradi vértanúkig
Ha lesz jövő, akkor ez a hagyomány élő marad. A hagyományt nem kell őrizni, mert vagy én vagyok a hagyomány, vagy nincs hagyomány. A szokás megérint, belsőmmé válik. Hamis kérdésfelvetés az, hogy „modernség vagy hagyomány?” – nyilatkozta a Bar!kádnak adott interjújában Harangozó Imre. A néprajzkutató szerint nem lesz modernség hagyomány nélkül, a Bibliából tudjuk, nem lehet épületet építeni alapok nélkül.
Trónviszályok, gyilkosságok a XIV. század folyamán (2. rész)
1382-ben I. Lajos királyunk halála után végakaratának megfelelően ugyan sor került Mária lányának megkoronázására, de ezt követően semmi sem úgy történt, ahogy az elhunyt uralkodó szerette volna. Mária helyett ugyanis kezdettől fogva anyja, a hatalomvágyát végre kiélhető Erzsébet irányított mindent, és ebben számíthatott legfőbb támaszára, Garai Miklós nádorra.
A kedvenc Pozsony
Pozsonyba ma már nehéz úgy megérkezni, hogy az utazót ne az utóbbi ötven év építészeti remekei fogadják, és így hajlamos is az ember legyinteni Pozsony hallatán. Pedig ha áttörünk a csehszlovák városgyűrűn, és behatolunk az Óvárosba, mindenki megtalálhatja itt a „kedvenc Pozsonyját”. De melyik is a kedvenc?
A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető ahttp://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!


A Bilderberg-csoport, a félresiklott Európa és a gátlástalan bankok

 Csath Magdolna-interjú a legfrissebb

Bar!kádban


2013, July 17 - 13:40
Címlap-lead: 
*Balczó Mátyás: A kard, a kasza és a mondat
*Vona Gábor: Gondolatok az uborkaszezon kezdetén
Balczó Mátyás: A kard, a kasza és a mondat
Időzzünk el sokkal többet a pozitív üzeneteken! Ez nem azt jelenti, hogy tizenháromszor olvassunk el egy pozitív cikket. Ez lehet akár egyetlen rövid mondat valahol az újság lapjain. Egy mondat, ami megfog, ami megérint, amit magunkkal viszünk a tudatunkban, amit ízlelgetünk, amiből újabb gondolatokat fonunk kutyasétáltatás közben, a fürdőkádban, buszon, villamoson, bárhol.
Vona Gábor: Gondolatok az uborkaszezon kezdetén
A számunkra és a számomra azonban ilyen fogalom, hogy politikai uborkaszezon egyszerűen nem létezik. Nem arról van szó, hogy az ember a nyár során nem igyekszik találni néhány napot, amikor csak a családjával lehet, amikor kicsit kikapcsolódhat, feltöltődhet, nem is arról, hogy szenvednénk valami beteges munkamániától, hanem arról, hogy a nyári meleg nem jelenti azt, hogy az ország problémái megszűnnének.
A Bilderberg-csoport, a félresiklott Európa és a gátlástalan bankok
Magyarország gazdasági függési állapota folyamatosan erősödik. Ha ezt nem tudjuk kezelni, nem tudunk ebből kikeveredni, az EU-val szemben nem sokáig tudunk kekeckedni – mondta el a Bar!kádnak Csath Magdolna. A közgazdász, egyetemi tanár szerint a mai Európai Unió merőben eltér attól, amit az alapító atyák elgondoltak, s Európa vezetői a válságot arra használják, hogy az emberekkel elhitessék, ők maguk semmit sem tudnak csinálni, jobb lesz nekik, ha valaki megmondja Brüsszelből, mit kell tenniük.
A földlenyúlás törvényesített receptje
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében is több ezer hektár állami termőföld lenyúlását kezdték meg a kormányközeli agrárbirodalmak.
A Gárda örök!
Az elmúlt héten kihirdette döntését a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága abban a kérdésben, jogszerű volt-e a Magyar Gárda feloszlatása a magyar bíróságok által 2009-ben. A határozat a Strasbourgban meglévő precedensjogot is felrúgta, így bombameglepetésnek is nevezhető.
Épülő vidék
Virágzó mezőgazdaság, saját termékek, megvalósult ötletek, hagyományőrzés, nemzeti öntudat, hit. Értékek, melyek ugyan eltűnni látszanak a mai vidéki életből, azért mégis maradtak Magyarországon olyan települések, ahol őriznek még belőlük valamit. A múlt tiszteletére építő települések képviselői július 20-21-én a Váchoz közeli Naszály-hegy lábánál, a gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező Kosd községben mutatják meg magukat és hagyományos termékeiket a nagyközönségnek.
Álom és valóság
Új légitársaság híre repült fel a napokban. A Malév csődje után nem először… A mostani bejelentés mögött több lehet, mint puszta lelkesedés. Sólyom Hungarian Airways néven indulna a három magyar üzletemberhez és közel-keleti tőkésekhez köthető légitársaság. A közvélemény és a szakma erősen megosztott az új társaság sikerét illetően.
Az üzlet alapja a konfliktus
A polgárháború esélye ott lóg a levegőben. Senkit sem érdekel, hogy Egyiptomnak mi az érdeke. Ma ott csak két érdek létezik. Az egyik Izrael biztonsági érdeke, ami miatt nem lehet egy féktelen konfliktusnak helyet adni, a másik pedig a pénzvilág érdeke, aminek alapja az üzlet. Ez pedig konfliktus nélkül nem létezhet – nyilatkozta a Bar!kádnak Mihálffy Balázs iszlám sejk, akivel az egyiptomi és a szíriai konfliktus hátterét elemezték.
Kemenessömjén jobb útra tért
Már-már köztudott, hogy a kistelepülések polgármesterei közül sokan szimpatizálnak a Jobbik politikájával, s olykor még követni is próbálják azt, ám a nyilvánosság előtt ma mégis kevesen merik felvállalni a nemzeti párt elképzeléseit. Kurucz Attila, Kemenessömjén első embere azonban 2012-ben megtette, és kirángatta a Vas megyei falut abból a gödörből, ahová az előző vezetés juttatta.
Hungarus tudat Zrínyi Miklóstól az aradi vértanúkig
Ha lesz jövő, akkor ez a hagyomány élő marad. A hagyományt nem kell őrizni, mert vagy én vagyok a hagyomány, vagy nincs hagyomány. A szokás megérint, belsőmmé válik. Hamis kérdésfelvetés az, hogy „modernség vagy hagyomány?” – nyilatkozta a Bar!kádnak adott interjújában Harangozó Imre. A néprajzkutató szerint nem lesz modernség hagyomány nélkül, a Bibliából tudjuk, nem lehet épületet építeni alapok nélkül.
Trónviszályok, gyilkosságok a XIV. század folyamán (2. rész)
1382-ben I. Lajos királyunk halála után végakaratának megfelelően ugyan sor került Mária lányának megkoronázására, de ezt követően semmi sem úgy történt, ahogy az elhunyt uralkodó szerette volna. Mária helyett ugyanis kezdettől fogva anyja, a hatalomvágyát végre kiélhető Erzsébet irányított mindent, és ebben számíthatott legfőbb támaszára, Garai Miklós nádorra.
A kedvenc Pozsony
Pozsonyba ma már nehéz úgy megérkezni, hogy az utazót ne az utóbbi ötven év építészeti remekei fogadják, és így hajlamos is az ember legyinteni Pozsony hallatán. Pedig ha áttörünk a csehszlovák városgyűrűn, és behatolunk az Óvárosba, mindenki megtalálhatja itt a „kedvenc Pozsonyját”. De melyik is a kedvenc?
A Bar!kád már digitálisan is megvásárolható, illetve előfizethető ahttp://www.dimag.hu/magazin/Barikad weboldalon!


A Jobbik feljelentést tett a reptéri leállás ügyében



2013, July 17 - 12:18
A Liszt Ferenc repülőtér irányítótornyának 2012. december 7-i leállása kapcsán a Jobbik még akkor feljelentést tett közérdekű üzem működésének különösen nagy vagyoni hátrányt okozó gondatlan megzavarása, valamint a légi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - áll a Jobbik mai közleményében.
A Jobbik korábban is, az eset óta pedig fokozottan felhívja mind a közvélemény, mind a kormány figyelmét a Budapest Airport elhibázott privatizációjának számos negatív következményére, melyek közül az egyik az irányítótorony műszaki állapotának leromlása, a karbantartások nem megfelelő szintű ellátása, a légi irányítás veszélyeztetése. A hatóság a Jobbik feljelentése kapcsán először feljelentés-kiegészítést rendelt el, majd nyomozást indított.
Bízunk a hatóságok alapos és pártatlan munkájában, hiszen az okok feltárása, a felelősök számon kérése egy jövőbeni, hasonló helyzetben esetlegesen bekövetkező tragédiát előzhet meg - olvasható a Bertha Szilvia által jegyzett közleményben.


alfahir.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése