2016. szeptember 11., vasárnap

A hit illúziója







A hit illúziója




AZ EVOLÚCIÓ CSUPÁN POKOLI HAZUGSÁG




2012.10.13
3405592_cb3515eb2f3186e4fed249990d9c8206_wm.jpgAz amerikai szövetségi kongresszus egy republikánus képviselője „pokoli hazugságnak” tartja az evolúciót, az egyedfejlődés tudományát, valamint az ősrobbanás elméletét. Mindezek szerinte csak azt szolgálják, hogy meggyőzzék az embereket, nincs szükségük megváltóra.A szövetségi törvényhozás alsóházában Georgia államot képviselő politikus – aki végzettsége szerint orvosdoktor, és a képviselőház tudományos, űrkutatási és technikai bizottságának tagja – a Szabadság Baptista Egyház bankettjén beszélt erről Hartwellben.

„Isten szava igaz” – hangoztatta Paul Broun az egyház honlapján közzétett videofelvétel tanúsága szerint. „Mindaz, amit az evolúcióról, az embriológiáról és az ősrobbanás-elméletről tanítottak nekem, egyenesen a pokol fenekéről származó hazugság. Ezekkel a hazugságokkal engem és másokat igyekeznek megakadályozni annak megértésében, hogy szükségünk van egy megmentőre” – mondta. A republikánus honatya a novemberi választásokon újraindul a képviselőségért, és bizonyosan megtarthatja kongresszusi helyét, ugyanis körzetében nincsen demokrata párti kihívója.
 
3405592_cb3515eb2f3186e4fed249990d9c8206_wm.jpg


Broun a baptista egyház rendezvényén arról is beszélt, hogy hite szerint a Föld mintegy kilencezer éves, és teremtése hat napig tartott. Ezt a nézetet vallják azok a fundamentalista keresztények, akiknek a meggyőződése szerint a bibliai teremtéstörténet szó szerint értelmezendő. Broun szóvivője utólag egy lapnak megjegyezte, hogy a georgiai politikus nem a nyilvánosságnak szánta szavait, egy egyházi csoport előtt beszélt vallásos nézeteiről.

Hírügynökségi jelentések azonban megjegyzik, valószínűtlen, hogy Broun szavait titokban akarták tartani, hiszen a beszédéről készül videofelvétel elérhető volt az egyház honlapján, ahonnan azt hétfőre eltávolították. Broun már korábban is szerepelt a nemzetközi hírekben, akkor Barack Obama megválasztásával kapcsolatban 
nyilatkozta, hogy Hitlert is demokratikus úton választották meg.

http://paranormal.hu


A NIBURU PÁLYÁJA LÁTHATÓ A SVÁJCI FRANKON



2012.09.29
Egy napokban történt megfigyelés szeriont a Naprendszer és a Nibiru pályája a Nibiruval együtt látható a svájci frankon. Már Z. Sitchin is utal rá, hogy babilonban létezett egy "bolygó", ami már nincs ott. Ők ezt úgy hívták Nibiru / Marduk, amely a 12-dik bolygó volt abban az időben. Ez a hét bolygóból álló csoport: Mars, Jupiter, Saturn, Uranus, Neptune, Pluto és a NIBIRU.

Az 1983 óta csak a világ legnagyobb távcsöveivel megfigyelhető bolygó ma már kis házi teleszkópokkal is észlelhető. A szakértők szerint néhány hónap múlva pedig már szabad szemmel is látható lesz. A Vörös Bolygó a mérések szerint kb. 23-szorosa a Földnek. Számos kutató szerint a bolygó feltűnése okozta eddig a Földön a rendkívüli időjárási változásokat. Amennyiben a Nibiru közeledése katasztrófát idézne elő, úgy az néhány óra alatt lezajlana, és utána hónapok, esetleg évek telhetnének el, mire az élet rendes kerékvágásba térne vissza.


A NEW SCIENCE & INVENTION ENCYCLOPEDIA szerint a bolygó a Nap és Föld között elhaladva sötétségbe boríthatja bolygónkat. Ám nem ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A tudósok szerint a földnél 23-szor nagyobb bolygó gravitációs vonzása olyan hatással lehet bolygónkra, hogy megakaszthatja, lelassíthatja Földünk forgását, ideiglenesen megcserélheti a pólusokat, és a bolygó hatásainak következtében időjárási katasztrófákra, vulkánok kitörésére, akár szökőár kialakulására is számítani lehet. A Nibiru utolsó három bolygólátogatásának írott emlékei a történelemben is megtalálhatóak. A Bibliában a vízözön, az Egyiptomi Holtak könyvében Atlantisz elsüllyedése, illetve előtte a csendes-óceáni Lemuria elsüllyedése. Vagy akár említhetnénk az utolsó jégkorszakot is.


A közeledő bolygóóriásnak persze több száz neve is van, a legismertebb talán a NIBIRU, de újabban csak PLANET X-ként emlegetik. A tudósítók szerint a NASA számításai szerint a Föld lakosságának 1/3-a is elpusztulhat a természeti katasztrófák következtében, a fennmaradó lakosságnak további 2/3-a pusztulhat el a katasztrófa másodlagos hatásai (élelmiszerhiány és éhezés) miatt a katasztrófát követő 6 hónapon belül.

Az illuminátus elit alighanem tud erről a bolygóról, ezért jeleníthették meg a svájci frankon is.





A SPIRITUÁLIS ÚTON - VESZÉLYEK ÉS TÉVUTAK



2012.09.29
Gyakori, hogy komoly lelki zavarokkal küzdők a meditációhoz folyamodnak, nemegyszer azzal a reménnyel, hogy így közvetlenül jutnak el a megvilágosodáshoz. Ha körültekintés nélkül nyitjuk ki a tudatalatti zsilipjeit, két fő veszély leselkedik ránk: vagy egyfajta “spirituális radikalizmus" áldozatai leszünk, vagy nárcisztikus kényszerképzetekbe bonyolódhatunk.
A misztikus gyakorlat nem veszély nélkül való. A japán orvosok ismerik az ún. zen-tébolyt, amit a helytelenül végzett zazen-meditáció vált ki. Jürg Wunderli svájci pszichoterapeuta, a zürichi Jung-Intézet docense a következő tapasztalatokról számol be:


A meditációban önmagunkkal (önvalónkkal) és tudatalattinkkal kerülünk kapcsolatba. Ha olyan személy meditál, akiben lappang az elmebetegség, akut pszichózis törhet ki nála. Neurotikusok esetében is eléggé vitatható módszer a felügyelet nélküli meditáció. Gyakran vagyok tanúja, hogy betegeim menekülésként használják kínzó élethelyzetükből. A beteg menekül a valóság elől, mintha a saját árnyékát akarná átugrani – s a kísérlet mindig sikertelen."

Ha a meditáció félelmet, depressziót vált ki, vagy zavart okoz emberi kapcsolatainkban, akkor az orvosok és pszicho-terapeuták véleménye szerint jobb az elővigyázatosság. Wunderli évtizedes tapasztalatai alapján így fogalmaz:

“Az intenzív meditáció feltétele a lelki és szellemi egészség. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetnek neurotikus félelmeink, kényszereink és gátlásaink, de elegendő ismerettel kell rendelkeznünk saját tudatalattinkról és mindenekelőtt meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk. Meg kell próbálnunk pozitívan bánni önmagunkkal és tudatalattinkkal. Aki erre képtelen, annak inkább a pszichoterápiát ajánlom, amit semmiképpen nem pótolhat a meditáció."

A meditáció tehát nem gyógyítja a neurózist és a pszichózist. Ez esetben más gyógymódok alkalmazása szükséges. A meditáció szellemi út. és bizonyos értelemben magasabb síkon “működik", mint a pszichoanalízis. Vigyázzunk tehát, ha olyan csodaszerként kínálják, amely bármilyen zavar esetében megoldásként alkalmazható!

A spirituális radikalizmus

Ez a tévút a keletiek körében is ismeretes. Szélsőséges önsanyargatásával Buddha majdnem halálra gyötörte magát. Ám fölismerte hibáját és végül a “középutat" választotta, melyen eljutott a megvilágosodásig. Japánban nevetve mesélnek a meditáció megszállottjairól, akik addig ülnek keresztbetett lábbal, mígnem végtagjuk elhal és leválik törzsükről. A zen-buddhizmus óva int mindenféle túlkapástól, attól, hogy mindenáron erőszakoljunk valamit. A “spirituális radikalizmus" legveszélyesebb formája mégis az, amikor valaki minden kapcsolatot megszakít a mindennapi élettel és másokkal szembeni kötelezettségeit nem teljesíti.


E sorok íróját nagyon megrendítette egy fiatal nő esete, akinek a házassága erre ment rá. Az illető belépett a “Brahma Kumaris" nevű hindu szektába, amelynek tagjai az elhunyt Brahma Baba guru tisztelői, és a rádzsa-jóga egyik formáját gyakorolják. Ettől kezdve csak fehér ruhát viselt, lakásukat guruja fényképeivel díszítette, szigorú vegetáriánus táplálkozást folytatott és szektájának szabályai szerint szexuális önmegtartóztatásban élt, otthon már csak ritkán fordult meg. Férje és nyolc éves kislánya nem tudta őt követni. A kétségbeesett férj végül beadta a válópert.

A fiatalasszony korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, s ezt tudva könnyebben megértjük reakcióit. Súlyos depresszióban szenvedett, amit gyógyszer – és alkoholfogyasztással próbált ellensúlyozni. A szekta otthont adott neki és irányt mutatott, miként érezhetné értelmesnek az életét. Ám a férj és a kislány szemszögéből nézve szívtelen volt a gondoktól gyötört asszony döntése, hiszen lemondott a feleség és az anya szerepéről, és sem férje, sem lánya nem követhette.

Az ilyen radikális világtól való elfordulás ellen emel szót egy japán zen-mester: “Aki az Egyedülihez akar közeledni, nem gyűlölheti az érzéki világ porát. Ha megszűnik ez a gyűlölség, nem marad más, csak Buddha tökéletes bölcsessége." Eckhart mester pedig azt tanította az embertársainkkal szembeni viselkedésről: “Ha a legnagyobb eksztázisban volnál is, ám arra jönne egy szegény és megkérne, hogy főzzél neki egy levest, hagyd az eksztázist, és teljesítsd a kérését."

Mindkét idézet ugyanazt a gondolatot érinti: aki gyűlöli az érzéki világ porát, az bensőleg még kötődik hozzá, tehát magával és a világ iránti gyűlöletével van elfoglalva. Hasonló a helyzet az eksztázisban időzővel: ha eksztázisát fontosabbnak tartja, mint embertársa iránti kötelezettségét, akkor magával törődik elsősorban. Hosszú az út az “én" haláláig, pedig ez minden misztikus tapasztalat előfeltétele.Létezik tehát a misztika és meditáció gyakorlásának egy nárcisztikus tévútja, ami valójában nem más, mint a személyiség önző felnagyítása.

Rudolf Bog pszichoterapeuta, aki behatóan foglalkozott a keleti tanoknak a pszichoterápiára gyakorolt hatásával, eképpen figyelmeztet bennünket:

“Ha mélylélektani vagy meditatív technikával sikerül az én ellenállását kikapcsolni, és a tudatalatti erői felszínre törnek, ez a mindenhatóság érzését válthatja ki, amelynek következtében az egyén mértéktelenül túlbecsüli saját lehetőségeit."

Bog különösen nagy veszélyt lát a guru iránti feltétlen odaadásban. Ilyen esetben az egyén a gurut ideális Énként éli meg, maradéktalanul alárendeli magát a tekintélyének, miközben nárcisztikus kielégülésre lel.


Hol tanulhatunk meditációt szakavatott vezetés mellett? Önállóan csak az egyszerűbb formák sajátíthatók el. A jógánál már nehezebb a helyzet, a zazen mester nélkül pedig egyszerűen hétpecsétes titok marad előttünk. Hol találhatunk tehát igazi mesterre? Nyugat inkább teoretikusokkal szolgál, mintsem a spiritualizmus gyakorlóival. Keleten viszont ősidők óta ismerik a szellemi vezető, a spirituális ember fogalmát. Indiaban gurunak, Japánban roshinak nevezik az ilyen embert. Régi hindu hagyomány szerint a guru tiszteletre méltó vallási tanítómester, lelkivezető, aki a keresőt (szanjászint) elvezeti a szellemi érettség fokára. A guru azonban általában nem prédikátor, mint a keresztény pap, aki tudását szavak révén adja át. Paul Brunton érzékletesen írja le a harmincas években történt találkozását Rámana Maharshival, a híres indiai bölccsel (1879-1950). Brunton, az angol szkeptikus, hosszú ideig járta Indiát, jógik és guruk után kutatva. Leginkább csak sarlatánokkal találkozott, akik nem hatottak rá valami meggyőzően. Ám Maharshival másként állt a helyzet, ő alig szólt hozzá – de meggyőzte a hallgatásával. Órákon át meditált a tanítványaival, és Brunton világosan érezte, miként árad belőle nyugalom, de ugyanakkor rendkívüli erő is. Brunton egy napon – betegségből lábadozva – váratlan élményben részesült Maharshi oldalán. A kritikus szemléletű értelmiségi, aki nem hitte, hogy különösebb tehetsége volna a meditációhoz, mély révületbe esett és elérte a megvilágosodást. Ez az élmény megváltoztatta az életét. Ramana Maharshi több szempontból is kiváló guru volt: nagy szegénységben élt, de pénzt nem fogadott el soha. Nem igényelte, hogy tanítványai tekintélyként tiszteljék, teljes szabadságot adott nekik. Ez pedig Indiában sem általános, az ottani hagyományoknak inkább a feltétel nélküli tisztelet felel meg. Valláskutatók beszámolnak olyan esetekről is, amikor a tanítványok abból a vízből isznak, amiben a mester megmártotta lábujját vagy a tányérján maradt ételért vetekednek. E példák nyomán nyilvánvaló: az ősi hindu guruimádás egyenes átültetése a nyugati gyakorlatba akár bajt is okozhat. Sok hindu még ma is az ősrégi hagyományok kötelékében él. Számukra vallási szempontból is más törvények és szokások érvényesek, mint a pluralista ipari társadalomban élőkre. Ami Indiában hiteles vallási tapasztalatnak számít, nem biztos, hogy Nyugaton is az. Ha egy indiai guru egyszeriben New York-ban találja magát, a “talajcsere" nyomán könnyen megváltozhat. Fölfedezheti például a pénzszerzés lehetőségét vagy a médiák fényének csáberejét – amint az sajnos oly gyakran csakugyan megfigyelhető.

Tanítványai is mások, mint Indiában. A négy életszakasz indiai tana szerint csak akkor lesz valaki szanjászin, ha szociális kötelezettségeit teljesítette. A jámbor hindu élete vége felé ölti föl a lemondás narancssárga köntösét, amikor már túl van a családalapításon és gyermekeit is fölnevelte. Ekkor fordít hátat a világnak s szenteli magát a meditációnak és az aszkézisnak. New York-ban viszont a guru javarészt fiatalokkal, nagyvárosi neurotikusokkal kerül kapcsolatba, akik hajlamosak rá, hogy búcsút intsenek szociális kötelezettségeiknek.

Így alakulhat ki az az állapot, amit a pszichológusok regressziónak neveznek: A bölcsesség és megvilágosodás után áhítozó nemhogy érettebbé válna, hanem – tudattalanul – visszaesik egy korábbi fejlődési fázisba. Aki szellemi vezetőt keres, jól teszi tehát, ha az 1986-ban elhunyt Jiddu Krishna-murti szavait választja mértékül:

“Mivel szabad vagyok, elvárom az engem értőktől, hogy ne kövessenek és ne csináljanak belőlem olyan ketrecet, amely aztán vallássá vagy szektává válik." Ez a kritikus szemlélet megóvhat bennünket attól, hogy sarlatánok kezébe kerüljünk, akik gurunak vagy szentnek adják ki magukat.

Ma szinte minden nagyvárosban vannak meditációs centrumok. Nyugaton a címük beszerezhető a spirituális címjegyzékből, ez a könyvesboltokban hozzáférhető. Három kritérium az, ami garancia lehet a minőségre a sok ajánlkozó közül: ha nincs reklám, nincsenek ígéretek, és a költségek alacsonyak. Ha ragaszkodunk ehhez a mércéhez, hamarosan megtaláljuk a megfelelő embereket és az egyéniségünknek megfelelő utat.

HANS-PETER WALDRICH - EZOTERIKA című könyvéből




A REPTILIÁN BIRODALOM BUKÁSA



2012.09.29
A reptilián birodalom bukása
Írta: Cobra
Fordította: Benedictus
Eredetileg megjelent: 2012. szeptember 9
A reptilián/Hüllő birodalom bukása előtti utolsó fázisban vagyunk. Az arkhónok által irányított  éterikus és asztrális síkon létező reptilián birodalom, mely a Föld felszíne körül található, illetve a fekete nemesség által irányított háttérhatalmi pénzügyi rabszolgarendszer a fizikai síkon az utolsó bástyái az egykor még óriási Orioni birodalomnak, melytől galaxis szerte évezredeken  keresztül rettegtek.
(Akiknek esetleg nem volna esetleg világos, hogy kik/mik az említett szereplők, azok számára az alábbi cikkek 2. részeinek{A Fátyol; Az Arkhónok) átolvasását ajánlom:
Azért egy részletet beemelek a Fátyol c. cikkből.
"Az Arkhónok a kontrolljukat egy speciális technológián keresztül tartják fenn, amelyet Fátyolnak neveznek. Ez egy elektromágneses frekvenciazár az alacsonyabb asztrális és különösen az éterikus síkokon, maximum 8,6 mérföld(14 km) kiterjedéssel a Föld felszínétől felfelé és lefelé, ami jelentősen megnehezíti a Fény számára, hogy a karantén alá vont Földre megérkezhessen. A Fátyolt a nem-fizikai Arkhónok tartják fenn. A technológiát legegyszerűbben egyfajta éterikus HAARP-ként lehetne definiálni. (HAARP-ról bővebben: http://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/14/a-haarp-osszeeskuves/)
A technológia eltorzítja az idő-tér struktúrát(nem téridő,  kettő nem ugyanaz! szerk. megj.) kvantumszinten és megnehezíti a közlekedést a pozitív földönkívüliek számára.  A múltban ez jelentősen hátráltatta a pozitív fajoknak a Földdel való együttműködését.

Amellett, hogy távol tartotta  a pozitív fajokat, a Fátyolnak van egy olyan funkciója, hogy programozza/reporgramozza az embereket és benntartsa őket a reinkarnációs ciklusban. Most bemutatok néhányat a legfőbb asztrális és éterikus programok közül, amelyekkel az inkarnálódott embereket manipulálják")
Azonban a Fény terjedése az elmúlt néhány évtizedben oly mértékű volt, hogy immár a végső áttörés előtt állunk, mely térdre kényszeríti a reptilián birodalmat. Augusztus 25-én sikeresen befejeződött a Fény erőinek egy művelete a bolygón, mely egyértelműen tudtára adta a vezető akrhónoknak, hogy a bukásuk közeli és elkerülhetetlen. Ez pánik-üzemmódba kapcsolta őket, és az augusztus 25 és október 7 közötti időszakban mindent megtesznek, hogy megállítsák a Fény terjedését. Ez az utolsó esélyük, hogy annyi megosztottságot, zűrzavart és konfliktust teremtsenek a bolygó felszabadulásáért tevékenykedő emberek között, amennyit csak tudnak.
Pandora.jpgAz augusztus 25-i akció(k) után megjelent gabona(kör)ábra. Pandora szelencéje?
Ez idő alatt mindenféle vádaskodást, torzítást és dezinformációt fogsz olvasni az interneten. Én azt javaslom mindenkinek, hogy forduljon befelé az Igazság belső hangjához, és tanuljon meg nem-ítélkezni mások felett, nem konfliktusokba keveredni. Az arkhónok megpróbálnak majd minél több konfliktust szítani, parancsba adva a reptilián szolgáiknak, hogy mindenkire a leggyengébb pontjaikon, a kétségeiknél és bizonytalanságaiknál gyakoroljanak nyomást.
Ez idő alatt a 3.világháború és a statárium/hadiállapot iránti félelmek újra fel fognak erősödni. Habár a háttérhatalomnak tervei vannak ezek kivitelezésére, nem fognak sikerrel járni. A pozitív földönkívüli fajok és az Ellenállási Mozgalom békét akarnak, és erejüknél fogva képesek megakadályozni mindezt a háttérhatalom kulcsfiguráira való nyomásgyakorlás által.
Ma szeptember 9. van. Nem fog semmiféle „világvége óra” lejárni, mint ahogy néhányan aggódnak emiatt. Ehelyett ez a nap egy fontos Fény kapu/portál megnyitásához kapcsolódik, melyre most igen nagy szükség van az atmoszféra felragyogtatásához. Arra kérnék mindenkit, hogy amikor tudnak, csatlakozzanak a vasárnapi heti meditációhoz, hogy további támogatást nyerjen a Fény.
Szeptember 15. és 23. között lesz a legkritikusabb időszak, mivel ez a pontos ideje a második Uránusz-Plútó kvadrátnak 2012-ben és az arkhónok megpróbálnak majd minél több erőszakot és konfliktust szítani világszerte. Ez az Uránusz-Plútó kvadrát még erősebb lesz, mint a júniusi volt, mivel pontosan egy nappal azután fog történni, hogy a Plútó direktbe fordul :
SFP2.jpg
Ez az arkhónok utolsó esélye a Fény áttörése előtt. Ezt tanácsolom erre a kihívással teli időszakra:
Az elkövetkező napok eseményeitől függetlenül kérlek maradj nyugodt, de éber.
Az arkhónok és az ő szolgáik megpróbálnak majd provokálni. Természetes dolog dühöt, félelmet, kétséget, vagy türelmetlenséget érezni. De ne cselekedj ezekből kiindulva. Csak nyugodtan figyeld meg az érzéseidet, vegyél néhányszor mély levegőt, esetleg tedd be a kedvenc zenédet, majd az után dönts, hogy mit cselekszel.
Ne ragadjon el az erőszakos indulat, akár fizikai (tüntetés, erőszakos lázadás), akár szóbeli formájában (az üzenetek közvetítőinek támadása, gyűlölködő kommentálások bárkire, kapcsolati viták). Az erőszak NEM oldja meg a problémáinkat. A tiszta, eltökélt és koncetrált cselekvés már igen.
Helyette fókuszálj a szépségre, természetre, meditációra. Találj békét belül. És mikor cselekedni kell, ebből a belső nyugalomból kiindulva cselekedj.
Október 7. előtt több milliónyi reptiliánt fognak eltávolítani naponta az asztrális és éterikus síkokról a Fény erői. Ez egy nagyon mozgalmas időszak, melyen belül az Eseményre nem fog sor kerülni, ugyanis  nem lenne bölcs dolog az arkhónok támadásának csúcsán a magas potenciális veszteségek miatt. Ezt követően több Fény fog beérkezni és október 7 után már több részletet árulhatok el az Eseményről.
Miczo barátom bölcs meglátásival szeretném kiegészíteni a cikket(eredetileg hozzászólás formájában érkeztek és két hozzászóló társunknak lettek címezve az előző cikk alatt. Érdekes, hogy Cobra jóslata tökéletesen megvalósult, a saját oldalán is elképesztő intenzitású támadások, 'sárlavina' indult el. FV):

1, Szombat(Szeptember 8) éjszaka óta az asztráltér felől ismét elég erös támadások vannak, folyamatosan. Ha úgy tetszik a háború zajlik, de nem a fizikai síkon, hanem a lelki síkon, a lelketekért küzdenek.

Még ha nem vagy látó, akkor is észre kell venned, hogy mi történik az érzéseitekben, a belsötökben. A saját belső világát minden ember érzékeli.

A sötét oldal minden áron arra törekszik, hogy tudatotok frekvenciáját olyan sávban tartsa ahol irányíthatóak vagytok. Az egész játék erre megy ki. Az irányítottságot, ha már benne vagy nem egyszerü észrevenni. Ennek eszköze, hogy kétséget, bizonytalanságot, pánikot keltenek, olyan cselekedetekre ösztönöznek, amik a frekvenciáidat alacsony szinten tartják. Szóbeli és cselekedetbeli eröszak, vádaskodás, durvaság, fröcskölés.

Az mindenki egyedi döntése, hogy ha felfedezi magában ezeket a hatásokat, akkor mihez kezd vele. Hagyod hogy behúzzon az örvény, vagy egyszerüen tovább engeded a kétségeket és nem fogalkozol vele. Irányulj a célodra, amit szeretnél.

Ha nem tudsz gátat szabni a félelmeidnek és kétségeidnek, akkor legalább annyit tegyél meg, hogy hallgatsz. Mert ha ezeket a feszültségeidet szétszórod, vádaskodsz, negativitást, vitatkozást szítasz, onnantól bizony felelőssé válsz azért amit teszel. Ezért nem a Cabal, vagy a asztrálisban lévö reptilián démonok és az arkhónok felelősek, hanem kizárólag Te, aki kiárasztod és hangot adsz a negativitásnak. Ekkor beakadtál a sötétség hálójába és hidd el, onnan nagyon nehéz kimászni. Gondold át, mit szeretnél és az töltse ki a gondolataidat.

Erröl beszélt Alaje is, melegen ajánlom a videóit megnézni, vagy frissíteni. Cobra egyik friss cikkében szó van erröl az idöszkról "Fall of the Reptilian Empire" - a reptilián birodalom bukása.

Azt azonban vegyétek észre mekkora tévút amikor belentek abba, hogy Cobrát vagy bárki mást elemzitek, gyakorlatilag nulla információ alapján, mindenféle interneten összehordott hozzászólások és katyvasz alapján. NINCS KÖZVETLEN INFORMÁCIÓD. Ennyi a lényeg. Hogyan tudsz nyilatkozni valamiröl, vagy netán megítélni valamit, ha csak harmad, negyedleges külső és átvett, torz információkra hagyatkozol?

Volt már olyan az életetekben, amikor valaki alaptalanul mondott, vagy terjesztett rólatok rossz hírt? Hogy esett ez nektek? Miért estek bele ugyanebbe a hibába egy olyan emberrel kapcsolatban akit nem is ismertek? Ez megint egyedi felelösség, hiszen Cobra az ilyen jellegü támadásokra fel van készülve, Őt ez nem érdekli, hisz csak végzi a dolgát. Amit viszont ezzel magatokra rántotok az nagyon nem pozitív.

Elnézést a keményebb hangnemért, tényleg csak az vegye magára akit érint, és az is lépjen túl ezeken hamar.

Főleg azért írtam ezt le, hogy legyen valami képetek - ha még nem lenne - arról hogyan müködik a sötét oldal. Most tényleg mindent bevetnek és senki nem lesz megkímélve. A lélek az elsődleges, ne hagyjátok behúzni és leigázni a lelketeket, mert akkor a fizikai valóságotok is elbukik. Inkább erősödjetek meg ezeken a tapasztalatokon, mert megtanít felismerni a hatást, amikor a negatív erők hozzátok érnek.

2, A gyakorlati munka nagyon fontos, hogy tegyél valamit az ügy érdekében (ha tényleg akarsz).

Az első, hogy a mindennapi életeddel olyan tartalmat sugározz ki, ami emeli a környzezetedet. Reményt, nyugalmat, bizalmat áraszt. De ezt csak úgy tudod megtenni, ha te magad is átéled ezt a belsődben.

Ugyan nem látjátok, de most már közvetlen összefüggés van az életed napi szintű történései és a kinyilvánított vágyaid, gondolataid és cselekedeteid között. Ez azt jelenti, hogy 1-2 nap alatt leér a fizikai síkra az az erő, amit gondolati vagy lelki síkon elindítasz. Valamiért nem kötitek össze a dolgot, hogy miért zavarodik össze az életed, történnek összeütközések, amikor csak pár kritikus kommentet szótrál szét néhány fórumon... Tényleg nem esik le a tantusz?

Ez azt is jelenti - ami hatalmas áldás - hogy már nem tudok számottevő karmikus feszültséget létrehozni, hiszen rövidre van zárva az energiakerék, szinte azonnal visszaütnek a hatások.

Ez azt is jelenti hogy a pozitív irányulásnak a saját életetekben és globálisan is óriási hatása van, ami nagyon hamar jelentkezik.

Ezért fontos a szelídség, megfontoltság és állandó figyelem, önmagadra, hogy ki tudd gyomlálni a negatív támadásokat és beszüremléseket. Ha az asztrál sík megtisztul, megdöbbenve fogjátok tapasztalni mennyire nem belőletek jöttek ezek a negatív hatások, hanem csak öntudatlan csatornái voltatok ezeknek.

A vasárnapi meditációk fontosságára nem véletlen hívja fel Cobra a figyelmet. Nagyon sokat tudtok vele tenni, még ha most ezt nem is látjátok. Ezek a hatások az asztrálison keresztül terjednek, a lelki térben és közvetlen tisztítják azt a teret. Nem kell megvárni a vasárnapot. Meditálhatsz bármikor, ahhoz 1/2 perc elég, hogy letisztítsd a rendszered, pozitív és nyugodt maradj és ezt tudd környezetedre kisugározni. Ha van benned erő akkor a környezeteden is segíthetsz, feszültségeket elsimítani, információt adni ezekröl a történésekröl, segíteni azokat akik még nem annyira tudatosak. Az első és legfontosabb feladat, hogy Te kerülj helyre, legyél olyan szilárd pont amin keresztül a világosság csatornázódik a fizikai térbe.

http://2012felemelkedes.blog.hu






FEHÉR NEMESSÉG; DREAMLAND AKCIÓ


2012.09.29
Fehér Nemesség
Írta: Cobra
Fordította: Benedictus
Eredetileg megjelent: 2012. augusztus 14
Utasítást kaptam, hogy hozzak nyilvánosságra néhány eddig titkos információt.
Ez az első az elkövetkező néhány írásom közül, amelyben a széles nyilvánosság elé tárok több pozitív csoportot akik eddig titokban működtek a bolygó felszabadításának érdekében, egyesek közülük évezredekig.
Az első ilyen csoport a Fehér Nemesség. Az emberi történelem során, nem minden arisztokrata család szövetkezett a háttérhatalommal. Sokan passzívan álltak ellen, néhányan tettlegesen is. A 'nemes kötelez/noblesse oblige' számukra nem egy üres frázis volt, hanem egy valós felszólítás, hogy segítsenek az emberiség kevésbe szerencsés, szegényebb rétegein. A leghíresebb tagjai a Fehér Nemességnek a Medici család, akik segédkeztek a reneszánsz korszak megszületésében, mely megalapozta a mai modern világunkat.
A közös e nemes családokban a titkos hagyomány, ami néhány ezer évre nyúlik vissza az ősi Róma, Görögország és Egyiptom misztériumiskoláihoz. Az Istennő misztériumai az ő legnagyobb titkuk és fő fegyverük a háttérhatalom ellen. Számos család a Fehér Nemesség közül erősen kötődik Mária Magdolna és a Grál misztériumaihoz, és kapcsolatban vannak a Pozitív Templomosok csoportjával.


"Az Istennő él"
A Fekete Nemesség családjai - akik a jezsuitákhoz kötődnek – 'allergiásak' az Istennő energiájára. El szeretnék azt törölni a bolygó felszínéről, ahogyan azt több alkalommal is megpróbálták már az idők során. Az olyan családok, mint a Pallavicini, Orsini, Massimo, Borghese, Aldobrandini, Colonna, Pacelli, Odescalchi, Ortolani és Luzzatti tagjai közvetlenül az arkhónoktól kapják a parancsaikat és az Istennő elleni összeesküvés magját képezik. Titokban háborút folytatnak a Fehér Nemesség ellen, akik a Fényt próbálják terjeszteni és az olyan feminin minőségeket támogatják, mint pl.könyörületesség, érzékenység, kreativitás, szeretet...
A Rothschildok 'nemesség-vágyók' csak (ugyanis származásukat tekintve a családfájuk csak két és fél évszázadra tekint vissza, és a német Bauer családból származnak mely magyarra fordítva parasztot jelent) és nem értik teljesen a titokban zajló okkult háborút a legfelsőbb körökben, mivel ezen ismeretek köréből kihagyták őket. Ráadásul teljesen elmerültek az anyagi világban. A Rockefeller család tagjai hasonlóképpen nincsenek tisztában a legfelsőbb körökben zajló dolgokról.
Jelenleg a legtöbb család a Fehér Nemességből Olaszországban tartózkodik és a Fekete Nemesség ellenpólusaként tevékenykednek. Az elmúlt két században elvesztették vagyonuk jelentős részét, de a titkos,pozitív hagyományaik máig élnek. Neveiket még nem szabad nyilvánosságra hozni, fáradhatatlanul dolgoznak a háttérben az emberiség javára. Közvetlenül nem köthetőek a Savoyai családhoz a közvélekedéssel ellentétben. Néhányan közülük részt vesznek az új igazságos pénzügyi rendszer létrehozásában, amely majd leváltja a jelenlegit a nagyon közeli jövőben. Egy másik csoport a titkos tudás nyilvánosságra hozatalán dolgozik. Utasítást kaptam az Ellenállástól, hogy foglaljam bele a Fehér Nemességet a Dreamland akcióba(Operation Dreamland), amely része a bolygószintű felszabadítás tervének. Azok, akik részt akarnak venni ez utóbbi műveletben, felvehetik velem a kapcsolatot acobraresistance@gmail.com címen.
A Fény győzedelmeskedik!
(Megjegyzés: Tudomásom szerint a Rákóczi család is a Fehér Nemességhez tartozott, illetve mostanában kaptam olyna információkat, miszerint nem haltak ki a 18. század során. Efelől egyelőre nem tudtam megbizonyosodni. Amit még tudok, hogy az Eszterházy család bizonyos tagjai kapcsolatban állnak a Pozitív Templomosokkal. FehérVándor)
Dreamland akció(Operation Dreamland)
Írta: Cobra
Fordította: Benedictus
Eredetileg megjelent: 2012. augusztus 20
Az Dreamland akció a Fény erőinek egy küldetése, melynek célja egy új reneszánsz korszak megteremtése a bolygó felszínen. Az első reneszánsz 500 éve lett elindítva egy bizonyos pozitív okkult csoport által a 15.századi Firenzében, akik a Fehér Nemesség mögött álltak.
A második reneszánszot világszerte ugyanaz a titkos csoport fogja elindítani és megkoronázza majd a szabad emberi lélek végső győzelmét a korlátozó erők felett.
Az Ellenállás felvette a kapcsolatot a Fehér Nemesség azon ágaival, melyek az első reneszánsz kialakulásában részt vettek, és segítenének a másodiknál is.
A Grál Fehér Nemességével való kapcsolatfelvétel a Magdalénai misztériumok helyreállítását jelenti az Istennői tradíció kinyilatkoztatására való felkészülés egyik lépéseként.
DL7.jpg

Az Ellenállási Mozgalom lesz a fő irányító erő az Dreamland akcióban az Eseményt követően. Az Dreamland akció célja kettős.
Először is, hogy helyreállítsa a Fénymunkások anyagi hátterét és bőséget teremtsen nekik. Sok Fénymunkás él abban a hiedelemben, hogy a spiritualitás egyenlő a szegénységben éléssel. Ez a hitrendszer egy elmeprogramozás a háttérhatalom részéről. Valójában a fizikai szintű gazdagság természetes kifejeződése az ide inkarnálódott Lélek szépségének és minden Fénymunkás megérdemli azt. A háttérhatalom így akarja távol tartani a Fénymunkásokat a pénztől, hogy akadályozza a Fény erőinek munkáját. A háttérhatalom módszerei széles skálát ölelnek fel: a mondhatni ártalmatlan kategória pl.a fizetett dezinformáló, félrevezető ügynökök akik időnként olyanokat terjesztenek, hogy „Cobra rendszeresen több ezer dollár adományt szed össze magának”, a komolyabbakon át, mint pl.nem-fizikai entitások általi blokkolása a Fénymunkások jövedelemszerző tevékenységeinek, egészen a legdurvábbakig, mint pl a Fénymunkások hozzáférésének blokkolása a vagyonukhoz, vagy annak egyenes ellopása.
A Saint Germain jóléti alapot a késői 18.században alapította Saint Germain gróf azzal a céllal, hogy segítse a Fénymunkásokat az eljövendő korszakváltás idején. A Saint Germain jóléti alap blokkolása megszűnik, amint a háttérhatalmat letartóztatják az Esemény idején. A Fénymunkások végre jólétben élhetnek majd.
A második célja az Dreamland akciónek az, hogy megkezdje a Felemelkedett Mesterek misztériumiskoláinak igaz, hamisítatlan okkult tanításainak terjesztését. Az elmúlt 26000 évben a bolygót karantén alá vonták és szinte teljes mértékben elvágták a Felemelkedett Mesterekkel való kapcsolattól, a spirituális tanítások eltrozultak és most gyakran vak vezet világtalant (azért ez nem minden esetben van így, de valóban nagy a káosz a tanítások terén... azért találni még jó tanítókat akik használható tudást adnak át – ford.megj).  Ilyen például a rengeteg „csatornázott” üzenet, amelyek elvileg a Felemelkedett Mesterektől vagy a Galaktikus Konföderációtól érkeznek. Ami valójában legtöbbször történik ilyen esetben az, hogy a valódi energetikai összeköttetés létrejön a fogadó fél és a küldő között, de a mentális síkon az arkhónok megjelennek a  technológiájukkal és olyan üzeneteket ültetnek be melyek látszatra szeretetteljesek és a Fényt terjesztik, valójában csak újrafogalmazott frázisok ismétlődése.
Az Esemény idején a Fény erői megkezdik a valós tanítások felfedését. Bizonyos esetekben ezek a tanítások kicsit különböznek majd attól, amit az emberek gondolnának, mivel a bolygó el van zárva a valódi Fénytől már 26000 éve és sok dolog régóta feledésbe merült.
Vannak bizonyos dolgok amelyeket felkészülésül a Dreamland akcióra még el kell végezni az Esemény előtt. A Fehér Nemesség tagjai közül néhányan már kapcsolatba léptek személyesen velem, acobraresitance@gmail.com címen ezt meg lehet tenni.
Emellett több száz Fénymunkás is jelezte segítő szándékát. Megkérnék mindenkit, aki valamilyen módon részt szeretne venni az akcióban, hogy érthetően sorolja fel képzettségeit,erősségeit,miben tehetséges és a kapcsolati hálójukat, valamint az erőforrásaikat amelyekkel segíteni tudnak. Ha az Esemény előtti felkészülésbe bevonhatóak hamarosan fel lesz véve a kapcsolat velük. Ha nem, az Eseményt követően az Ellenállás kapcsolatba lép velük.





COBRA #2 INTERJÚJA, ALEXANDRA MEADORS-SAL 1.RÉSZ



2012.09.04
"Ajándék minden Fénymunkásnak"Alexandra: Oké, július 3.-át írunk és a mai napon egy nagyon különleges vendéggel fogok beszélgetni, aki a ’Cobra’ kódnevet használja identitásának védelme érdekében, mivel korábban ő és a családja is komoly megpróbáltatásokon kellett, hogy keresztülmenjenek a tevékenysége miatt. Engedd meg, hogy üdvözöljelek és köszönöm, hogy részt veszel az interjúban.
Cobra: Üdvözlök mindenkit.
A: Azok számára akik esetleg nem lennének tisztában ki is Ő, az utóbbi időben nagyon reflektorfénybe került. Április legelején bukkant fel és az elmúlt 30 év folyamán az Ellenállási  Mozgalommal dolgozik, jól mondom?

C: Voltak olyan időszakok, amikor aktívabban együtt dolgoztam velük és voltak amikor kevésbé. De, igen kérdésedre válaszolva mind direkt, mind pedig indirekt kapcsolatban állunk. Együtt dolgozunk a bolygó felszabadításáért.
A: Rendben, remek. Azt olvastam, hogy egy ’Michael’ kódnevű személytől kaptál sok információt. Igaz az, hogy 20 millión vannak a föld alatt akikkel együtt dolgozol?

C: A helyzet az, hogy inkább úgy fogalmaznék, hogy nem velem dolgoznak, hanem sokkal inkább én dolgozom nekik.
A: Értem, értem.
C: A konkrét szám jelenleg 20 millió. Voltak időszakok, amikor többen voltak itt. Néhány éve, 5-10 évvel ezelőtt ez a szám még 70 millióra rúgott, de aztán felismerték, hogy nincs szükség itt ennyi emberre, úgyhogy sokan hazamentek.
A: Hmm, nagyon jól hangzik, hogy a helyzet sokat javult.
C:  Pontosan, a helyzet a bolygón annyit javult az elmúlt években, hogy ilyen jelentős erő nem szükséges többé.
A:  Ez fantasztikus. Mielőtt belemennénk egyéb kérdésekbe, kiszeretnék térni néhány friss bejegyzésedre. Az egyik egyfajta kódolt üzenet volt. (Különféle akciókhoz kapcsolódó kódok ezek mint pl: Omega Pandora POS to 0.01 stable, R13/6 complete. L0 radius: 3.0 m. Aki olvassa eredeti nyelven a blogot, az tudja miről van szó. FehérVándor) Ezek feltételezem csak az Ellenállás tagjainak szólnak igaz?
C: Ezek az üzentek,kódok az Ellenállásnak  bolygó felszínén tevékenykedő kis létszámú ügynökének szólnak.. Ez egy praktikus módja mindegyikük azonos időben történő informálásának. Aki tudja miről van szó, könnyen dekódolja az üzenetet és ez szigorúan csak nekik szól. Megfejteni, kitalálni ezeket nem lehet.  Néhány részlet fel lett oldva a titkosítás alól, de ezen felül erről többet nem mondhatok.
A:  Értem, világos. Nemrégiben heves vita alakult ki mivel például David Icke becsmérlő megjegyzéseket tett  Wilcock-ra és Drake-re és kacsának titulálta a tömeges letartóztatások lehetőségét és csak olaj volt a tűzre, hogy a Drake által kiadott Zöld Jelzés nem vont  akciót maga után. Tudom, hogy te nem állsz vele közvetlen kapcsolatban. Érdekelne, hogy mit gondolsz ezekről a becsmérlő megjegyzésekről?
C: Ami mindenképpen érdekes, hogy ezen típusú megjegyzések mindig olyanoktól érkeznek, akik nem rendelkeznek belsős információval. Minél több információja van valakinek, annál kevésbé jellemző, hogy támadja az adott illető Wilcock-ot,Fulford-ot,Drake-et vagy engem. Tömören, ha valaki érti és átlátja nagyjából a helyzetet akkor nem támad általában senkit. Ilyen egyszerű.
A: Egyetértek. Feltudnál minket világosítani arról, hogy a ‘Cobra’ név mit jelent pontosan?
C: Ez a ‘COmpression BReAkthrough’-nak azaz a ‘Kompressziós Áttörésnek’ a kódneve. Úgy lehet leginkább elképzelni, hogy a bolygó felszíne egy szendvics közepén van. A Fény nyomást gyakorol a felszínre egyrészről fentről a pozitív galaktikus rokonok jóvoltából, másrészből pedig a föld alól az Ellenállási Mozgalomnak köszönhetően. Ehhez még hozzáadódik az is, hogy magán a felszínen is egyre nagyobb a Fény nyomása a felébredt embereknek köszönhetően. Amikor ez az összeadódott nyomás elér egy kritikus pontot, az áttörés meg fog történni a bolygó felszínén. Ezt hívják az ‘Eseménynek’. Ebbe az Eseménybe belefoglaltatik a tömeges letartóztatások, de nem korlátozódik kizárólag rá. Az Esemény egy multidimenziós áttörés lesz a Föld számára, mely ahhoz hasonlóan, mint mikor egy követ beleejtünk egy tócsába, a Fény hullámait fogja szerteszórni az Univerzumban. Az Esemény természetét tekintve egyszerre lesz fizikai és spirituális jellegű. Magába foglalja a nem-fizikai negatív lények eltűntetését, a háttérhatalom tömeges letartóztatását, és drasztikus növekedését a pozitív földönkívüliek vizuális észlelésének.
Az Esemény után végre elnyomástól mentesen, szabadon teremthetjük meg sorsunkat, a hívatlan elnyomók nélkül.
A: Ezt nagyon érdekesnek találom, mivel ahogy leírtad a folyamatot az nagyon hasonlít a szakrális geometriából ismert tóruszhoz.(Ld: Thrive! FV)


576876_209603605826752_1005417484_n_1.jpg


C: Pontosan. A fejlett technológiáknak egy bizonyos ága a tóruszon alapul. A ‘Kompressziós Áttörés’ számtalan ‘örvényen’ keresztül történik, olyan örvényeken, amelyek igazából a Föld felszínén található csillagkapuk/dimenziós kapu. Ezek segítik a Fény erőinek az előrehaladását.
A: Wow, ez izgalmasan hangzik. Olyan jó olvasni és hallani az információidat néhány hasonlóan inspiráló személlyel egyetemben, mivel úgy érzem a ’Fénymunkás’, spirituális közösség teljesen kifáradt és sokaknak nagyon elege van.
C:  Oh igen, igen. Képben vagyok róla, értem mire gondolsz. Reméljük sokaknak bátorítást adhatunk.
A: Szóval, ehm,  szükségünk van a hozzád hasonlóakra, hogy előlépjenek és adjanak egy kis bíztatást. Tudom, hogy nem oszthatsz meg mindent arról amit tudsz és ami történik. De köszönöm neked és a Drake-eknek, Wilcockoknak,stb hogy teszik amit tesznek. Ezt csak el akartam mondani.
C: Ami azt illeti, önmagában az, hogy én nekiálltam írni ezt a  blogot egy nagyon jó jel, mivel addig nem akartam ebbe belevágni, amíg nem voltam teljesen biztos a Fény győzelmében. Egy bizonyos ponton aztán felkért az Ellenállás, hogy kezdjem el írni a blogot azzal az indokkal, hogy idézem „Fény Erőinek a győzelme közeledik, szóval itt az idő az oldal elindításához és a lakosság informáláshoz, hogy készen álljanak.” Ezt mondták nekem. És ez egy nagyon jó jel.
A:  Tudod ez nagyon érdekes, nem tudom olvastad-e, de nekem is hasonló élményem volt. Decemberben azt az információt kaptam bizonyos forrásokból, hogy létre kell hozzak egy weblapot, amelynek működnie kell április 11-re. 
C: Értem.

A:  És nekem is hasonló okokat adtak meg, hogy amikor eljön az idő legyen egy adatbázis, ahol mindenféle információ össze van gyűjtve.  És aztán hallottalak téged megemlíteni, hogy tíz évvel ezelőtt kaptad a 2012 áprilisi dátumot.
C: Pontosan,pontosan.
A: Le voltam nyűgözve a szinkronicitásoktól.
C: Sok-sok évvel ezelőtt részt vettem bizonyos projektekben, amelyek mind a mai időszakot készítették elő. Sok éve folyik a készülődés. Azt mondanám, hogy kb. az utóbbi tíz évben minden ebbe az irányba konvergált.
A:Egyetértesz abban, hogy körülbelül 2000-2001 környékén volt a legmelegebb időszak, amikor a bolygó jövője a legbizonytalanabb volt?
C: A veszélyes időszak 1996 és 2003 között volt. Őszintén szólva fogalmam sem volt ezalatt a 7 éves szakasz alatt, mi fog történni a Földdel. Borzasztó veszélyes volt.
A: Igen, több helyen is voltam erről, különböző szemszögekből. Volna egy kérdésem Afganisztánnal kapcsolatban. Nem vonatkozik szorosan ide, de kíváncsi vagyok tudsz-e valamit azokról a pletykákról miszerint egy csillagkapu található arrafelé és ez a fő oka a sok háborúskodásnak a területen?
C: A csillagkapu nem Afganisztánban van, hanem Irakban. Azt mondanám, hogy különsképpen a Rockefeller frakciója a háttérhatalomnak kívánta kontroll alá vonni ezt a részét a világnak, főleg az ott található csilagkapuk miatt. Több pozitív portál/kapu is meg lett semmisítve az iraki háborúban.
A:Oh,wow. Ha azt mondanám, hogy a Plejádiak az Ellenállási Mozgalommal együtt az Őrzők Szövetségének a tagjai, egyetértenél? Hallottál az Őrzők Szövetségéről?
C: Én ezt úgy írnám le, hogy a galaxison belüli pozitív fajoknak létezik egy laza konföderációja, amelyet több névvel is illetnek. Ami fontos az nem a név, hanem a tény, hogy ezer és ezer pozitív földönkívüli faj létezik, amelyek elértek egy olyan szintre az evolúciójukban, hogy nincsen többé szükségük negativitásra. Létrehoztak egy laza konföderációt. A céljuk pedig, hogy segítsenek felszabadítani az emberiséget, hogy mi is hasonló szintre léphessünk. Ez a bolygó olyan mint egy rákos sejt egy egészséges testben. Meg kell gyógyítani ezt az utolsó beteg sejtjét a galaxisnak. Az Ellenállási Mozgalom ennek a konföderációnak a része. Közülük sokan emberi testben létezek, teljesen átlagos, normál emberi kinézettel, de máshonnan származnak.
A: Érdekes, hogy a beteg test hasonlatot hoztad fel. Ismered az Urantia könyvet?
C: Igen.
A:  Abban hasonlóan szó esik arról, hogy az Univerzum külső, hetedik szférájából indult el egy vírus. Ez a vírus félelemmel, háborúval, amnéziával jár. Egyetértesz ezzel?
C: Azt mondanám, hogy úgy kell elképzelni mintha valóban egy vírus terjedt volna szét a galaxisban. Egy mutáció, egy anomália, egy hiba, amelyről egyébként a 2000 éves vagy annál is öregebb gnosztikus szövegek szót ejtenek. Ez az anomália, ez a hiba az amit ki kell most javítani. Ez az amin dolgozunk. És ez a korrekció folyamat most ért a csúcsára.
A: Ezek szerint a korrekció utolsó hulláma folyik itt, máshol már nem áll fenn a probléma?
CIgen, mivel az Univerzum minden más része fel lett már szabadítva. Nem véletlen, hogy pont ezen a bolygón vagyunk most itt. Ez az utolsó bolygó ami felszabadításra vár, a legutolsó  bástyája a Sötét Erőknek.  A legképzettebb galaktikus harcosok inkarnálódtak erre a bolygóra az utóbbi néhány ezer évben, mivel tudvalevő volt, hogy ezt lesz a legnehezebb felszabadítani. Azt mondanám, hogy a legfejlettebb lelkek az elképzelhető legszélesebb tudás spektrummal inkarnálódtak a bolygóra a felszabadítás céljából. Szóval ezért vagyunk itt.
A: Hmm, érdekes, valahol olvastam, hogy ahhoz, hogy ide leszülethessünk már 3-szor át kellett esnünk a  felemelkedésen, igaz ez?
C: Ezzel nem értek egyet, de azt mondanám, hogy egy bizonyos teszten kellett átmennie annak, aki ide akart inkarnálódni.
A: Különösen a bolygó felszabadításának a nehézsége miatt?
C: Pontosan, illetve a Földi(vibrációs) frekvencia alacsonysága miatt. Nem sok bolygó volt ebben a galaxisban ilyen erős Sötét befolyás alatt.
A:  Érdekes. Hihetetlen mennyiségű csatornázott üzenet található az interneten. Kíváncsi vagyok. Mit gondolsz, előfordul, hogy ezek között vannak olyanok amelyek saját jövőbeli énjüket csatornázzák?
C: Nem, nem gondolom. A legtöbb csatornázott üzenet forrása az asztrális sík. Az asztrális sík az illúzió síkja. Itt találhatóak a kimondatlan,beteljesítetlen vágyaink, törekvéseink, kívánságaink, reményeink. A legtöbb ember ezt csatornázza, az illuziót. A saját tudatalatti ötleteiket csatornázzák. Nagyon- nagyon kevés embernek van valós kapcsolata pozitív földönkívüli forrásokkal. Az ilyen forrásokból jövő információ mindig valami friss és értékes. De nem sok található belőlük.
A: Hát igen..Egy másik kérdésem az volna, hogy vannak akik azt állítják, hogy 80%-a a földi népességnek más csillagrendszerekből származik. Ez azt jelentené, hogy a maradék 20% az igazi ’Adam Kadmon’Szepes Mária magyarázata Adam Kadmon-hoz:
A Kabbalának egyik óriási jelentőségű tanítása az a tradíció, hogy az érzékelhető világ a Kozmosz, az egymásra következő és egymást kölcsönösen átható lények hierarchiájának a láncolata. A hozzánk legközelebb eső kozmikus egység egy hiperkozmikus óriás, csillagködökből és tejutakból összetett ember formájú Adam Kadmon. 
A kozmosz láncolata A Kozmosz hierarchikus láncolatából adódóan minden lény, minden élőforma egy nála nagyobb rendszer része és alkotó eleme. Túllépve az emberi pszichén, - amely sok más entitással együtt alkotja egy magasabb szellemi lény lakóhelyének asztrális szervezetét- a naprendszerünk planétái, neutronjai és protonjai, atomjai egy gigászi szervezetnek. 
Adam Kadmon A tejutakból és csillagködökből összetett emberformájú óriás Adam Kadmon. Jelképe ismert mindenhol a planétán. Ennek a hyperkozmikus testnek éppúgy vannak működő szervei, mint az emberi testnek-magasabb értelemben annak jelölhető-idegrendszere, vérkeringése, feje, törzse és végtagjai. 
Az ember testében és lelkében, szellemében benne rejlik az egész fizikai, pszichikai mentális Univerzum, ez a triász a kozmikus elmében is ott van. Az ember-Isten képmás –analógia e koncepció ismeretében válik élővé... A hármas egység szintézis emblémája pedig Adam Kadmon, amely kozmikus elmeként a másikban önmagát teljesen érzékelteti, és tudatosítja. 
Az ősvallás kultusza Az ősök grandiózus kozmofilozófiai szemlélete, felfedezte a csillagképek , és a szomszédos ködvilág nebulájának rendszerét összesítő nevet adott annak. Az első ősvallás Adam Kadmon óriásról szól, elődeink szerint a gigászi lénynek a feje az Andromeda-köd vidéke, jobb karja a Rák-köd, balkarja az Amerika-köd vidéke, szülőméhe az Orion-köd. 
Őseink misztikus szertartásaik és meditációik útján kozmikus erőcentrumokal léptek érintkezésbe, ennek köszönhetően különféle ismeretek, erőket nyertek a munkájukhoz. Az Univerzumot összetartó tétel az Analógiák Tana ezen az összeköttetésen árad a földre. 
Forrás: Szepes Mária: Academia Occulta 
C: Nem értek egyet. Úgy vélem a földi népesség döntő többsége földi eredetű. Kevés ember van, aki nem idevalósi. A legtöbben inkarnálódott emberek, akik ide születtek le először és itt mentek keresztül az (lélek)evolúciós folyamatukon, itt fejlődtek inkarnációk során.
A: És mit gondolsz Adam Kadmonról? Ha más csillagrendszerekből jöttek ide, a DNS-ük beépült az Adam Kadmon-i genetikus állományba.
C: Nos, mindenki aki a Forrásban teremtődött hordozza ezt az eredeti lenyomatot belül. Ezt nem lehet elveszíteni. Egyszerűen csak aktiválni kell. Az eredeti lenyomatot a fénytest aktiváláson vagy más néven Mer-Ka-Ba aktiváláson keresztül lehet feléleszteni. Ez egy különleges, azt mondanám spirituális ébredési, amely túlmutat az elmén és az érzelmeken és egyúttal a fizikai testet is átalakítja.
A: Oh, alig várom!
C: Hamarosan kezdődik.
A: Tudom. Szóval, azt mondtad ez az utolsó bástyája a Sötét Erőknek. Ezek szerint más csillagrendszerek, galaxisok lakói is izgalommal figyelik mi történik itt?
C:  Oh igen, sok-sok különféle faj képviselői figyelnek bennünket, de azt azért nem mondanám, hogy mindenki, nem mindenkit érdekel ez a dráma. Azt mondhatom, hogy rengeteg lény, számtalan faj, ezernyi csillagrendszerből figyelemmel kíséri mi történik és segítenek.
A: Ok.
C:  De a legfőbb kulcs az emberiség szabad akarata. A legtöbb embert olyan szinten sikerült programozni, hogy nem is érdekli őket és nem is vágynak a felszabadításukra.( Én úgy fogalmaznék, a többség nincs is tisztában a helyzettel, azzal hogy a rendszer, Mátrix rabszolgája, és mint tudjuk az a legnagyobb rabszolga az, aki tévesen hiszi azt, hogy szabad. FehérVándor) Ezért is tart oly soká.
A:  Van bármilyen hatékony módszere annak tudomásod szerint, hogy újraaktiváljuk a tobozmirigyünket, harmadik szemünket ezáltal szabad utat nyitva a Felsőbb Énünkkel és magasabb dimenziókkal való kommunikációnak?
C: A legfontosabb a kitartás. Ha valamiben jó szeretnél lenni, gyakorlásra van szükséged. Van jónéhány technika, amivel megnyithatod a felsőbb csakráidat, de a legfontosabb tényező, hogy rendszeresen végezd őket, ha elszántan végzed a munkát, meg is lesz az eredménye.
A: Tökéletesen egyetértek ezzel. Magam is tapasztaltam, hogy igenis gyakorlásra és kitartásra van szükség ahhoz, hogy jó eredményeket érjünk el.Egy másik témára ugorva, mostanában csodálatosan kék itt az ég Dél-Kaliforniában és ahogyan hallottam máshol is az Egyesült Államok területén. Ez azt jelenti, hogy a chemtraileknek hivatalosan is vége? Leállították őket?
C: Nincs teljesen leállítva a projekt, de sokkal kevesebb van. Ez egy jó példája a Fény Erőinek az előrehaladására.
A: Megmondom őszintén, hihetetlen a különbség nélkülük, anélkül, hogy baljósan szétterülnének fölöttem, Sokkal szabadabb érzés.
C: Igen,igen.
A: Na most nézzünk valamit, amiről sokat volt szó az interneten. Igaz az, hogy ha ténylegesen majd leszállnak a galaktikus rokonok, megtörténik a kapcsolatfelvétel, akkor lesznek akik nem lesznek képesek érzékelni, látni őket mivel a vibrációjuk nem üti meg a kívánt szintet?
C: Ez nem igaz. Amikor majd elérkezik az ideje a galaktikus flotta landolásának, a fizikai síkon fognak landolni, ergo mindenki láthatja majd őket. Mielőtt azonban ez megtörténik, jelentős előkészületek fognak történni, rengeteg bizonyítékot fognak bemutatni, ezáltal elkerülve, hogy az emberek pánikba essenek a folyamat során.
A: Huh, ez jó hír. Szóval egyetértesz azzal, hogy mindenkinek aki a bolygón van lesz lehetősége a felemelkedésre? Hallottam olyan verziót, miszerint 1/3-a a népességnek a bolygóval együtt felemelkedik, 1/3 átkerül magasabb dimenziókba míg 1/3 marad a 3D-ben.
C: Ez így nem korrekt. Nem áll módomban a felemelkedés tervét megosztani, mivel a háttérhatalom is figyel illetve a nem-fizikai arkhónok is figyelnek. A valós felemelkedési terv szigorú titkosítás alatt van jelenleg. Egy csatorna sem kap semmilyen információt az időintervallumokról és hogy pontosan miképp fog végbe menni a folyamat. mivel titkosítás alatt van biztonsági okokból. Az arkhónok kapva kapnának az alkalmon, hogy akadályozó lépéseket tegyenek. Amit mondhatok, hogy lesz aki felemelkedik. Viszont mindenki kikerül a programozások hatása alól/deprogramozva lesz, mindenki szabadon élhet és szabadon hozhatja meg arról a döntését, hogy mit szeretne. Mindenki szabadon dönthet arról majd mit szeretne.
A: Ok. Képben vagy Drunvalo Melchizedek-kel kapcsolatban?
C: Igen.
A: Ő azt említette, hogy egy 3 napos sötét perióduson fogunk keresztülmenni és mikor végére érünk ennek a  3 napnak és kijövünk a túloldalon, babaként kezdjük újra az életet. Mit gondolsz erről?
C. Ez egy nagyon régi prófécia, legalább a ’60-as évek óta van jelen, de igazából képletesen igaz. Az eseményhorizontból valós kilépésünket jelöli. Elmagyarázom. A Föld jelenleg egy (energetikai) fekete lyukban található. Egy ferde,torz  valóságban létezünk. Nehéz ezen a torz valóságon belül a dolgokat az igazi valójukban látni. Amikor kilépünk ebből a fekete lyukból, egy fényrobbanás fog végbemenni és mindenki tiszta lappal kezdheti az életét. Nem lesz többé karma és nem lesz többé programozás akárki által. Mindenki megélheti majd a saját tudatosságának a  kiteljesedését és jelenlétét valamint a saját kapcsolatát a Forrással/Istennel.
A: Wow ez remek. Egy teljesen más perspektíva, de alapvetően ugyanazt mondja. Képben vagy Kavassilassal kapcsolatban?
C: Valamennyire.

A: Ő egy kicsit hogy is mondjam.. óvatosságra int. Azt mondja, hogy nem lehet biztosan tudni milyen földönkívüliek jönnek. Fogságba fogják ejteni a naiv lelkeket és megakadályoznak a teljes felemelkedési folyamatban. Mit gondolsz erről?
C: Ez nem igaz. Elmondtam már számtalan alkalommal, hogy minden negatív földönkívüli el lett távolítva. Nem léteznek többé. Nincsenek szürkék UFO-kban repkedve, nincsenek Reptoidok/Hüllők a föld alatt, nincsenek anyahajóik, nincsenek Reptoid/Hüllő bázisok többé. Ez teljesen a múlté. Ami maradt az a háttérhatalom. Vannak köztük földönkívüliek igen( a Földre korlátozódnak. FV), akik a bolygót sok emberöltővel ezelőtt megszállták és azóta ugyanazon hatalmi pozíciókba inkarnálódnak. Rajtuk kívül még a nem-fizikai arkhónok vannak itt, akik szintén más bolygókról jőve szállták meg a Földet és azt mondanám, egyfajta szellemekként vannak jelen az interdimenzionális síkokon és tartják fenn a karantént. Azonban nincsenek többé negatív földönkívüliek galaxisszerte, nem repkednek fel-alá embereket elrabolva és nincsenek itt anyahajóikon milliószámra. Ez már a múlté.
A: Ezt remek hallani. Lehet arról hallani, hogy különböző kontinenseken más és más földönkívüli fajok vannak jelen. Mit gondolsz?
C: Igen, a háttérhatalom berkeiben. Van ugye a Rothschild frakció, Orioni eredettel. Aztán a Rockefeller frakció akik Drakóniaik és van a jezsuita frakció, ami keveréke az Andromédaiaknak és a Reptoidoknak/Hüllőknek.
A: Tehát a világ különböző részein van a főhadiszállásuk?
C: Igen. A Rothschildok kontrollálják nagyrészt Európát, aztán a Rockefellerek az USA-t és a fennmaradó területek pedig a jezsuitáké.( Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindenhova elér a hatalmuk. Legerősebben a G5 országok, USA, Egyesült Királyság,Olaszország,Németország,Franciaország vannak kontroll alatt. Sok ország összefogott a háttérhatalom ellen. A jezsuitáknak sincs a világ minden részére kiterjedő uralmuk, Oroszország,India,Kína,Brazília immáron független tényezők, természetesen ez nem jelenti azt hogy őket ne próbálnák befolyásolni. FV).
A: Becslésed szerint hány űrhajóval vannak jelen a Föld körül a pozitív fajok jelenleg?
C. Sok-sok milliónyi, de álcázva vannak. Nem láthatóak az általunk érzékelt frekvenciatartományban. Egy speciális védelmi membránnal vannak felszerelve, amely megakadályozza a háttérhatalmat a detektálásukban.
A: Értem.
C: De mindenhol jelen vannak. Óriási anyahajók.
Folyt köv.




COBRA RÁDIÓINTERJÚ 3. RÉSZ




2012.09.04
Fordította: FehérVándor 
S:  És hogyan vették fel veled a kapcsolatot a Plejádiak?C:  Az életem egy bizonyos pontján kapcsoltba léptek velem, fizikailag. Éjszaka volt és egyszer csak egy űrhajóra teleportáltak. Körbevittek a Naprendszerben, elmagyaráztak dolgokat, és sokat beszéltünk a nukleáris háború veszélyéről. Nagyon aggódtak emiatt és nem is akartam visszajönni, de azt mondták: „Vissza kell jönnöd, mert a nukleáris veszélyt el kell hárítani”
És akkor instrukciókat kaptam ezzel kapcsoltban, de erről nem beszélhetek, és azóta is együttműködöm velük. 
S: Értem. Ugye azt mondtad egy normális családba születtél. A szüleidnek van/volt tudomása a különleges eredetedről? Tudsz ilyenekről beszélni velük? Segítenek neked?C: Nem. Nem értenék ezt az egészet. Majd akkor hiszik el ha látják, nem beszélek velük ilyen témákról.

S. Az űrhajón milyen volt lenni?
C:  Ó, az energia nagyon kellemes, szerető volt. Otthon éreztem magam. Nem nagyon lehet leírni emberi szavakkal. A hajó amire kerültem, nem volt túl nagy, kb. 10 méter átmérőjű. 7 plejádi tartózkodott rajta és egy nagyon családias élmény volt ott lenni – egy igazi család, egy igazi lelki kapocs volt közöttünk.

S: Wow.
C:  És annak ellenére, hogy szavakkal beszéltem hozzájuk, képesek voltak telepatikusan kommunikálni velem.  Aztán körbevittek a Naprendszerben, a Hold közelébe, a bolygókhoz. Elmagyarázták mi történik és beszélgettünk az emberi faj jövőjéről.

S:  Wow, irigy vagyok! Azt hiszem ezen a túrán én is szívesen részt vettem volna. (nevet).
C: Oh, igen. Tudod ez egy csodálatos élmény, de amikor visszajöttem nagyon nehéz volt újra alkalmazkodni az itteni helyzethez. Olyan különbség van a rezgésben, hihetetlen.

S: Emlékszel pontosan hogyan történt? Azt mondtad este történt, teljesen tudatában voltál mi történik vagy inkább egy élénk álom volt?C: Teljesen tudatos voltam, mivel a fizikai testemmel együtt kerültem a hajóra. Nem álom volt, hanem fizikai élmény.

S: És hogyan- emlékszel, beszélhetsz arról miképp kerültél az űrhajóra?C: Teleportáltak.
309909_10150280963642900_3563_n.jpg
S: Értem.

C.: Egyszerűen elvittek onnan ahol voltam, megérkeztem az űrhajóra, elindultunk fel a légkörbe és aztán ki a nyílt űrbe.
S: Tudtad, hogy meg fog ez történni? Féltél amikor megtörtént?
C: Reméltem, hogy meg fog történni , de amikor tényleg lezajlott- az egy nagyon szép ajándék volt,mint egy kedves szülinapi ajándék.
S: Mázlista! (nevet) Azt is mondtad, hogy a Plejádiak és más fajok tömegesen meg fognak jelenni  közvetlenül a háttérhatalom megadása vagy a tömeges letartóztatások után, de nem azelőtt…És..
C: Nem közvetlenül azután, hanem a szükséges feltétele a megjelenésüknek a háttérhatalom eltávolítása és amikor ez megtörténik, elkezdődik az Első Kapcsolatfelvételhez vezető folyamat. Ehhez kaptam instrukciókat jómagam is, és ha megtörténik az áttörés, akkor be is fogok számolni az Első Kapcsolatfelvétel részleteiről.
S: Oké.
C: Ahogy a háttérhatalom eltávolításra került, én is többek között információkat fogok feltenni az Első Kaőcsolatfelvételről a honlapomra.
S: Szóval te…
C: Sok mindent a tudomásomra hoztak már a tervről, de amíg a háttérhatalom nincsen eltávolítva nem beszélhetek róla.
S: Valamit nem oszthatsz meg esetleg? Mivel annyi mindent hallani és nekem is volt két nagyon különleges, közeli találkozásom két teljesen különböző hajóval, de amennyire tudom még sosem volt közvetlen fizikai érintekezésem galaktikus rokonokkal.. Szóval tudsz valami támponot adni, tömeges űrhajóészlelésekre lehet számítani vagy netán tömeges leszállásra? Hogyan fog végbemenni..?
C: Ahogy a háttérhatalom eltávolításra kerül, a Plejádiak kapcsolatba fognak lépni néhány, előre kiválasztott egyénnel és felfogják fedni előttük a jelenlétüket. És miután megmutatták a hajóikat és eltelt egy kis idő személyes, fizikai találkozókra is sor fog kerülni.
Ezután egy bizonyos folyamat fogja kezdetét venni, amelyben szerepet játszik a tömegmédia/fősodratú média. A Plejádiak bizonyítékkal, fizikai bizonyítékkal fognak szolgálni a létezésükre a fősodratú médián keresztül, amely eddigre már mindenféle elnyomás, cenzúra, magyarul a háttérhatalom befolyása alól teljesen ki fog kerülni, fel lesz szabadítva. És amikor az emberiség készen áll - a háttérhatalom eltávolítása után nem sokkal - tömeges űrhajóészlelések lesznek, amelyek aztán tagadhatatlan bizonyítékul szolgálnak majd.
S:Oké.
C:  Ezek után az emberiség eldöntheti majd, hogy kívánjuk-e hogy a Plejádi rokonaink leszálljanak. Minden bizonnyal az Első Kapcsolatfelvétel, az első hivatalos kapcsolatfelvétel az új átmeneti kormányok képviselői, bármelyek is legyenek ezek és a Plejádiak között fog lezajlani. Úgy tájékoztattak, hogy ennek keretet valószínűleg az Egyesült Nemzetek Szervezete(ENSZ) fog adni. Tudom, hogy néhányaknak fenntartásaik vannak az ENSZ-el kapcsolatban és hogy egy korrupt szervezet, amely a háttérhatalom szervezeti struktúrájának a része..
S: Igen, épp ezt akartam mondani..
C: De eddigre az ENSZ át fog változni egy olyan szervezetté, amely szimplán az emberiséget képviseli. Nem lesz háttérhatalmi kontroll alatt. A hivatalos épület, amely New York-ban található meg fog maradni és nem lesz lebontva. Ezt a helyet lehet és minden bizonnyal fogják is használni az Első Kapcsolatfelvételhez, az első hivatalos kapcsolatfelvételhez.
S: Oké. Én úgy lettem tájékoztatva, hogy eredetileg Arktúriai származású vagyok. Te a Plejádiakról beszélsz. A Galaktikus Föderáció többi tagja is részt fog venni a Felfedés és az Első Kapcsolatfelvétel folyamatában?
C: Igen, bizonyos mértékben. A Szíriusziak is részt fognak venni, és valószínűsíthetően a Plejádiak fogják először felvenni a kapcsolatot és ennek az az egyszerű magyarázata, hogy ők állnak hozzánk legközelebb testfelépítésben, pszichológiailag és minden egyéb tekintetben. Egyszerűen nagyon hasonlítanak hozzánk, ezért ők lesznek az elsők.
S: És tehát..
C:  Ezután, sok más faj is be fog mutatkozni és aztán van a tervnek egy második része is amely a Galaktikus Konföderáció egészét magába foglalja.
S: Értem. A Plejádaiknál töltött látogatásod során láttál bármilyen olyan magasan fejlett technológiát, amelyekről hallani és amelyek a Földön is elérhetőek lesznek hamarosan?
C: Oh, igen. Sokfajta technológiáról van tudomásom. Néhányról beszélhetek. Az egyik például egy teleportációs technológia, amely nagyon megkönnyíti az utazást. Általánosan A pontból B pontba 20-30 másodperc alatt el lehet jutni(Itt nem tudom, hogy az adott bolygó területén, vagy intergalaktikus léptékekben beszélünk. Gyanítom az első. FehérVándor). A teleportáció érzése nagyon hasonlatos az ejtőernyőzéskor tapasztalhatóhoz. Egy nagyon-nagyon elragadó, pompás érzet.
A másik technológiai példának okáért a replikátorok, sokszorosítok, amelyek képesek bármilyen fizikai tárgyat sokszorosítani. Ezeket lehetséges hozzácsatlakoztatni egy computerhez, tervezni egy grafikus programmal egy tárgyat és aztán a fizikai síkra manifesztálni a program segítségével. Vagy például..
S: Ebbe belefoglaltatik az étel is..?
C: Igen. Van egy speciális szkenner, amelyen keresztülfuttatsz például egy nagyon ízletes ételt, a szerkezet beszkenneli és aztán sokszorosítja, olyan mennyiségben, ahogy szeretnéd. Ezzel a technológiával az éhezést a Földön egy pillanat alatt fel lehet számolni.
S: Hát, nagyon várom már, hogy ezek megjelenhessenek.
C: És ezek csak  alaptechnológiák – a nagyon közeli jövőben elérhetőek lesznek.
S: Az első „emailinterjúnkban” azt közölted, hogy világos terv van a Felemelkedés folyamatára, de a Plejádiak nem beszélnek erről, amíg a háttérhatalom nincs eltávolítva. Van valami amit mégis megtudnál ezzel kapcsolatban osztani?
C: Rendben. El tudom magyarázni, hogy a Felemelkedés alapvetően mit jelent. A Felemelkedés a tudatosság felszabadulását jelenti a 3D-s realitás alól. Felszabadulás a fizikai síktól. Felszabadulás az érzelmi és mentális síkoktól. Nagyon hasonlatos ahhoz, amit a keleti vallások, felvilágosodás névvel illetnek.
Indiában az emberek a felvilágosodásról beszéltek. A Felemelkedés komplett és abszolút felvilágosodás. Ez valami ami a jelenleg a bolygón lévő emberiség egy bizonyos részével meg fog történni. Mások viszont nem fognak keresztülmenni a Felemelkedés folyamatán, hanem a negatív programozás, agymosás alóli feloldáson/”deprogramozáson”(vallási,gazdasági,történelmi és egyéb hazugságok leleplezése és ezzel járó esetleges sokk feldolgozása. FehérVándor), felszabaduláson mennek majd át és ezután folytatni, fejleszteni tudják majd az életüket bármiféle negatív hatás, háttérhatalmi befolyás nélkül.

534016_483873831628943_870774413_n_1.jpg

S: Tudod annyiféle sztori kering erről, most te megosztottad egy részét annak, ahogy te hiszed, hogy a dolgok végbe fognak menni, megint mások azt mondják, hogy a döntő többség felemelkedik, maradunk az emberi testünkben, de a szénalapú DNS-t felváltja a kristály alapú, mások azt mondják fénykamrákba kell majd lépnünk a gyógyulás érdekében, van aki azt mondja  a Föld 2 vagy több „részre fog szakadni”- egy rész a harmadik dimenzióban marad a negatív orientáltságú emberekkel míg egy másik fellép az ötödik dimenzióba a pozitív, fényhez tartozókkal. Szóval nagyon nehéz igazából kideríteni mi a valódi igazság és mi fog történni, mivel senki közülünk még nem ment keresztül a folyamaton.
C: Tudom, sok sztori kering. Van amelyik igaz, van amelyik részben igaz és van amelyik egyáltalán nem. De ahogy említettem, azt az utasítást kaptam, hogy részletesen ne beszéljek erről, amíg a háttérhatalom nincs eltávolítva. A Felemelkedés nem történhet meg addig, amíg hatalomban vannak ezek az emberek. Amikor a felszabadulás megtörténik, jómagam is adatokat fogok közölni a folyamatról, és elmagyarázok mindent, mit jelent, hogyan megy végbe és sokkal tisztábban fog látni mindenki, egyértelmű lesz az egész, de ezt muszáj kivárni.
S: Sok helyen lehet olvasni arról, hogy létezik egy Mennyei Terv és mindenki december 21-ről beszél mint szignifikáns, fontos dátumról. Mit gondolsz, december 21 lesz az átváltozás pillanata, a momentum amikor mindannyian felemelkedünk?
C: Nem, a folyamat tovább fog tartani. Amit én hiszek, az az, hogy legkésőbb december 21-re a háttérhatalom eltávolításra kerül, mind a fizikai síkon mind pedig a nem-fizikai arkhónok. Amikor ez megtörténik és felszabadulunk, ettől a pillanattól kezdve elkezdhetjük gyógyítani magunkat, a bolygót és fókuszunkat a Felemelkedés folyamatára irányítani. De a folyamat tovább fog tartani és nem egyik pillanatról a másikra fog végbemenni.
S: Értem. Tehát ezek szerint nem hiszed, hogy december 21 lesz a kezdete az Aranykornak?
C: De igen, mivel a háttérhatalom el lesz távolítva. Ez egy olyan jelentős lépés, amelyet elképzelni sem tudsz. Olyan mértékben fogja az emberiség életét megváltoztatni, ami minden emberi elképzelést, várakozást felülmúl. Egy kvantumugrás, ami sosem történt meg korábban ezen a bolygón.

total-freedom_1.jpg


S: De néhányunk már keresztülment korábban a Felemelkedésen máshol ?
C: Igen, hosszú idővel ezelőtt, néhányakkal már megtörtént más planétákon. Aztán leereszkedtek ismét, lecsökkentették a frekvenciájukat annak érdekében, hogy ide leszülethessenek. Ez igaz.
S: Ez történt veled is?
C: Nem ebben a formában.

S: Rendben. Az elmúlt időben szó volt a Sötétség és a Fény egyensúlyáról, illetve, hogy ez az egyensúly a Fény irányába tolódik el. Hogy is van ez pontosan?
C: A mindennapi életedben is tapasztalhatod ezt a változást. A Fény egyre nő, erősödik, de a Sötétség nem adta meg magát. Kontrollálják a tömegmédiát és rajta keresztül az emberek nagy részének a gondolkodásmódját, és nagy részben a pénzügyi rendszert is.
Amikor a Fény győzelme elérkezik, ez drasztikusan meg fog változni. Egy áttörés lesz a Fény számára.
Ameddig ez nem történik meg, azt mondhatjuk egy látszólagos dinamikus egyensúlyhelyzet állt elő a Fény és a Sötétség között, amikor is úgy tűnhet nem változik semmi. De a helyzet az, hogy a háttérben rengeteg minden történik, ami a erre az óriási áttörésre való felkészülést segíti és magát az áttörést hozza létre lépésről-lépésre.


"A kompressziós áttörés. Fény felülről és alulról."
S: Értem. Téged erre neveltek, vagy kiképeztek vagy csak egyszerűen követed a hitrendszered a Plejádiakkal való találkozásod után, hogy ezt az életutat választottad, amit akár úgyis jellemezhetnék, hogy a Fényt tartottad és tartod életben?
C: Az igazat megvallva soha nem vesztettem el a kapcsolatom a Forrással, mindig is tisztában voltam vele. Életemben kijutott negatív és pozitív élményekből is bőven. Nem befolyásolták a döntésem. A Fény segíteni próbált a célom elérésében a Sötétség meg minden erejével gátolni. Mindkét energia nagyon erős volt.
S. Szóval mit gondolsz van benned a Sötétségből és a Fényből is?
C: A Sötét oldalam nagy részét megtisztítottam, mivel meg akartam szabadulni tőle.

S: Néha úgy érzem mintha mérges lennél..
C: Hát néha valóban mérges leszek, de ez nem valami amit el kell nyomni, mivel ez átalakítható úgy, hogy  képes légy egy adott helyzetet pozitív irányba megváltoztatni. Mint minden embernek, nekem  is vannak ilyen érzéseim.
S: Tudnál nekünk kicsit mesélni arról milyen egy átlagos napod? 
C: Nem szeretnék erről beszélni egyelőre.
S: Ok. De például, hogyan lépsz kapcsolatba a kontaktjaiddal, és készíted el a cikkeidet?
C: Nem igazán van bármi is amit erről mondhatok. Többféleképpen is kapok információkat. De erről nem beszélhetek.
S: Az elmúlt hónapokban, talán a legjelentősebb hirdetője, szervezője lettél a tömeges meditációknak, jelentős szerepet játszik ezek szerint a mindennapi az életedben?
C: Igen. Van egy mód, talán nem úgy ahogy a legtöbb ember, megvan a saját módszerem a Forrással való csatlakozáshoz, és ezt mindennap használom is.
S: Amikor a Forrásról beszélsz, pontosan mit értesz alatta?
C: Néhányan Istennek nevezik, mások a Fénynek. Sok neve van. A Forrás szerintem remek név, amely jelzi, hogy valami olyasmihez csatlakozol, ami magasztos, ami hatalmasabb és amibe minden belefoglaltatik.
S: H azt kérdezném, hogy egy boldog ember vagy mit válaszolnál?
C: Azt, hogy igen. Abban az időben, amikor a Sötétség felől intenzív támadások értek, egyáltalán nem voltam az.
S: És mi tesz boldoggá?
C: Ó, hát sok minden. Néhányat szívesen megosztok. Például nagy örömmel tölt el, hogy ezeket az információkat megoszthatom a széles közönséggel. A privát életemnek is vannak olyan aspektusai, amelyek szintén nagyon örömteliek, de ezekről érthető módon nem beszélnék jelenleg.
S: És mit csinálsz ha ki szeretnél kapcsolódni?
C: Sétálok a természetben, zenét hallgatok, kutatok és még sok-sok mindent.
S: Köszönöm az interjút, egy hatalmas élmény volt!
C:  Köszönöm a lehetőséget.


http://2012felemelkedes.blog.hu



ANTIKRISZTUSSÁ KORONÁZZÁK HARRYT A ZÁRÓÜNNEPSÉGEN?



2012.08.07

Majd pont egy olimpia-méretű világesemény nem mozgatja meg az összeeskűvés-elméletek híveit. A legjobban sikerülteket a Gawker gyűjtötte egybe, ezekből szemlézünk. Mert szerintünk ez vicces. Vagy nem? Tréfáltunk! Vagy nem?
Azt hiszi, hogy az olimpia csak egy [tetszőleges jelző] sportesemény? A megnyitó meg szimpla látványosság? Pedig ha kinyitná a szemét! Szerencsére vannak, akik megteszik ezt helyettünk. Ne feledje, aki jeleket keres, jeleket talál.
 
Mint például a tuvalui doménre bejegyzett Világigazság, aminek rögtön feltűnt, hogy az olimpiai megnyitó első képén egy 9-es (!) számú londoni busz volt. Ennek pedig jelentenie kell valamit. Ennél is egyértelműbb volt az utalás a világkormányra a nyitóképben, ahol a szereplők egy domb körül gyülekeztek, miközben Babilonról és Jeruzsálemről énekeltek. Kell-e magyaráznunk?
Isambard (!) Kingdom (!!) Brunel (!!!!) szerepében Kenneth Branagh pedig Shakespeare Viharából szavalt, ami annyira hasonlít Francis Bacon másfél évtizeddel később írt Új Atlantiszára, hogy akár abból is szavalhatott volna. A világot mindkét műben titkos tudást birtokló elitek uralják, akár a szabadkőművesek, vagy az illuminátusok. Vagy a zsidók.

zion

Érvek mindkettő mellett szólnak. Ha az olimpiai logót kicsit megkeverjük, előjön a titkos üzenetZion. Máris értelmet nyernek a dalok Jeruzsálemről. De az új Jeruzsálem a szabadkőműveseknek sincs ellenére. Az ő jelenlétükre a mindenhol jelen levő mindent látó szemek utalnak. Ebbe akár bele is mehetnénk, de az messzire vinne.
Legyen elég annyi, hogy a mindent látó szem az olimpia kabalafiguráin is megjelenik. Wenlock (jelentése: a szent kolostorból) és Mandeville (ezt ugye nem kell elmagyaráznunk) a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (világkormány) szerint acélcseppeket jelképeznek, de a vak is látja, hogy piramiszszerű testük tetején egy mindent látó szem van. illetve Wenlock fején kettő.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (szabadkőművesek) 2012. május 19-én mutatta be a "kabalafigurákat". 20120519=18=666=33:33:33, ugye. W+M=33! Wenlock fején piramis van, ami ugye három pont három vonallal összekötve, azaz 33! Mandeville fején hat fogaskerékfog van, és 6=33! A vak is látja, hogy itt az Antikrisztus eljöveteléről, a jó és rossz végső harcáról, az Új Jeruzsálemről van szó.
Az Antikrisztus (666) pedig, ki más, Harry herceg, aki 2012. augusztus 12-én, feltehetően egy űrhajóból alászállva mutatja meg magát. Ezt már Nostradamus is megírta az X.72-es négysorosában, csak ő július 30-ra, de az még a Julianus-naptár szerint volt. És augusztus 12-re esik a maja naptár (a másik, nem az, ami szerint december 20-án lesz a világvége) szerint az 5125 éves hosszú ciklus utolsó napja. Aznap lesz vége.

tk3s bm prince jkl05597 03

Fotó: Michael Dunlea / Barcroft Media
Miért pont Harry? Mert ő a kisebbik testvér, és a terv az volt, hogy Vilmos herceggel ők játsszák újra Osiris és Set összecsapását. Vilmos (Osiris, Wenlock), a jó testvér embereket ment a helikopterével. Harry (Set, Mandeville), a rossz testvér embereket öl a helikopteréből. Harry haja vörös. James Holmes is vörösre festette a haját. És még a NASA-nál is vannak barátai.
És mi van augusztus 12-én? Az olimpia záróünnepélye. Mi szóltunk.
http://sportgeza.hu


A megnyitó ünnepségen a Sátáni Illuminati okkult rituálé és más olimpiai Összeesküvés-elméletek


A megnyitó ünnepségen a Sátáni Illuminati okkult rituálé és más olimpiai Összeesküvés-elméletekSKITERJED
A 2012-es londoni olimpia a hibás és korrupt, de végül szívmelengető ünnepe sportos teljesítmény és a jele, a béke és a nemzetek közötti együttműködés? Vagy ez egy baljós okkult rituálé, amelyet az angol királyi család és az Illuminátusok, hogy megidézi az ősi démonok és biztosítsa a hatalmat az esztelen tömegeket? A békés ünneplés, határozottan. De ez nem akadályozta meg az interneten azt teszi, amit a legjobban: hogy furcsa YouTube videók és kiküldetés összeesküvés-elmélet üzenőfal. Íme, a legjobb az internet olimpiai összeesküvés elméletek.





A tagadás a valóság és Isten közbelépését állapotát tükrözi a társadalom 


Miért X.72 teljesítették ...
Első látásra úgy tűnik, hihetetlen, hogy a négysoros 10,72, az egyetlen jóslat, hogy Nostradamus valaha kockáztatta, valóra váltak. Valójában az első ok, amiért a jóslat beteljesedett nagyon egyszerű: az időzítés megfelelő. Főbb események az emberiség történetében kellett történnie 2000 körül. A szemben a szélsőséges mértékű agymosás és a nagy várakozások társított prófécia, hogyan lehet lepődni, hogy Isten avatkozott be még egyszer, hogy segítsen az emberek, hogy hagyja, hogy a prófécia pontosan teljesítik az időtartam (ok) elvégzéséért? 
... és mégis senki sem akart látni Still vége előtt a millennium, világossá kell tenni, hogy a prófécia. És mégis, még ma is, az öt és fél évvel később, rájöttem, hogy még mindig nincs átfogó magyarázatot ezeket az eseményeket, ahogy akkor ellenőrizze például a Google keresési használt URL ehhez a cikkhez. négysoros 10,72 - Hogy Nostradamus csináltaNégysoros X.72 - szó szerinti fordítás ... X.72 az egyetlen kivétel, hogy az aranyszabály a megtévesztés leírt technikát (1). A pontos dátum adja: a hetedik hónapban a 1999, azaz bárhol július 14-től augusztus 13, 1999-ben a Gergely-naptár, amely után vezették be Nostradamus írt L'egy mil neuf Cens nonante Neuf szeptember nedvességtől, Du ciel viendra un gran Roy effrayeur.Resusciter le grand Roy d'Angolmois. Avant Apres Mars Regner par bon Heur.Névjegy deffrayeur A Nostradamus időben, a "effrayeur" azt jelentette: "Ő, aki elűzi félelem": pontosan az ellenkezője a jelenlegi értelmét. effrayeur váltotta deffrayeur (nagy költekező), miután az első kiadás "Les Propheties" ... ... és később váltotta d'effrayeur (a félelem.) Meg kell tartani a fordítás az eredeti négysoros, valamint az utolsó használt 1999-ben. A szó angol fordítása, felsorolja ezeket a lehetséges alternatív szó szerinti értelmezésére is: az év ezer 999 hét [hónap / hónap], [az ég / menny] eljön a nagy király [a félelem / aki elűzi ijedtség]: Hogy újra életre a nagy király Angolmois, előtte utána [Mars / Március] uralkodni a jó szerencsét. Négysoros X.72 - ... és milyen volt csomagolva a tömegek 1999 1999 júliusában közeledett és a tömegek várták a 1999 események kibontakozni ez volt a fordítás, hogy az Illuminátusok média propagált gyakrabban: "1999-ben, és hét hónap, az égből jön nagy király a terror. A nagy király a mongolok majd újraélesztett, előtt és után a Mars uralkodik a jó szerencsét. " Körülbelül a két szó, amelyek nem kapcsolódnak a szó szerinti fordítás: mongolok "Angolmois" mutatták be, mint egy anagramma a Mongolois (a mongolok), amely történelmileg is értelmezhető, mint a referencia, hogy Kelet-, Közép-Ázsiában, Dzsingisz kán, stb Ez vezette be Ericka Cheetham, The Man Who Saw Tomorrow: a próféciák Nostradamus, történelem legnagyobb Psychic (New York: Berkeley Books, 1973). Of Terror az Illuminátusok gondoskodott arról, hogy a "a terror" használták lefordítani "d'effrayeur", ami aránytalan, és nem indokolt, akár a régi, vagy a modern francia. a "effrayeur" származik Az ige "effrayer" (megijeszteni). A "terreur" megfelel az ige "terroriser" (hogy terrorizálják.) A modern francia, a "effrayer" és "terroriser" ugyanazt jelenti, de az utóbbi sokkal erősebb, mint az előbbi. Ez megfelel a roham a félelem: a patkány is pánik (effrayer) valaki, de ez nem terrorizálják (terroriser) őket. négysoros X.72 - miért Nostradamus kockázat pontos dátumot Ezek voltak az ismert megfigyelések és tények, amelyek miatt Nostradamus ebben esetben kockáztatni hogy a pontos dátum: az emberiség fokozatosan halad az utat a pusztulás. A dátum a Jézus születését összekapcsolja a végén a millemium a határidő a folyamatot. Teljes napfogyatkozás látható Európában a végén a hetedik hónap Az elmúlt évben az ezredforduló (július 31., azaz augusztus 11, 1999), négysoros X72 - Hogyan alakult Nostradamus csomag a dátumotCiel (ég / ég), Mois (hónap / hónap) a technika segítségével szó / épület a kifejezést, hogy a többféle értelmezésre. esetén ciel Nostradamus azt jelentette ég, amennyit csak lehet levonni a magyarázatot, mire gondol a Angolmois, deffrayeur és resusciter. Mivel Nostradamus referencia pont július 31. (Julián-naptár), a szó mois egy zseniális megoldás, hogy fedezze július (hónap), illetve augusztus (hónap). Angolmois és deffrayeur ... Amikor először megjelent, nem lehetett kétség afelől, hogy ez egy utalás a király Angoumois, I. Ferenc I. Ferenc: március 31. , 1547, Rambouillet), francia király (1515-1547), az első öt uralkodók a Angouleme ága a House of Valois ... "[Encyclopaedia Britannica]. I. Ferenc (Francois I) volt az apja Henrik II (Henri II), amely a francia király, amikor a Próféciák tették közzé. A felesége Henry II, Catherine de Medici volt a védőszentje a Nostradamus. Nem csoda, hogy Nostradamus ezt a szót használta deffrayeur (amely a fent említett Abban az időben azt jelentette, "aki elűzi rémület") társult a király Angolmois ... és resusciter (visszahozni az életbe), Prince Charles "választják" császár a Szent Római Birodalom, amitől uralkodó Ausztria, Spanyolország, Németország és Hollandiában 1519. V. Károly volt az utolsó német császár is koronázta a pápa."tizenkilenc éves, titokzatos, higgadt és okos politikus, az V. Károly császár is a fejében meg egy univerzális monarchia. A legfőbb akadályt a francia király, I. Ferenc A halálos gyűlölet alakult ki ez a rivalizálás, ami a 27 éves vad háború, félbeszakította truces amelyeket mindig megsértették. "From

Az Vilmos herceg az Antikrisztus? 

(Londoni olimpia kezd után a 30. bday)

Mindig volt a gyanú, hogy Vilmos herceg volt az antikrisztus. Ha még nem ismeri ezt, én is hozzászólok a linkre, hogy miért. Ez túl sok, hogy írja be a témára.
van egy vers a Bibliában, hogy beszél a fedél, amely állítólag tartalmaz egy csepp Jézus vére. Ez állítólag alá temetett az oldalon a kereszt a hegy alatt a Galgotha.Úgy tartják, hogy használják ki ezt a vért, hogy klónozni Jézus .... Prince William .. Ne feledje, ez csak spekuláció, de véleményem szerint, nagyon is igaz. Továbbá, Diana hercegnő volt férje Charles, mint egy fiatal szűz. Vajon az ördög is próbálják utánozni Mária virginty? Ha William egy klón, ő lehetett volna be a lány nélkül szexuális aktivitás, ami megismételni a szűz szülés módon. Továbbá, Diana hozzászólt érzés, mint ő használt, csak, hogy a gyerekek. Azt mondta egyszer, ő végezte a szülés, Charles és a család semmi köze nem volt vele többé.
összehasonlításakor képek Vilmos herceg és a torinói lepel, úgy néznek ki, hátborzongatóan egyaránt. Én is felad egy videó azt mutatja, hogy az alábbiakban. Vilmos herceg született 82, és azt hiszem, hogy a régi, 2012-ben .... 30 éves. Igen ... ő lesz az azonos korú, hogy Jézus elkezdte a szolgálatát. Amikor fordul 30, talán kezdi döntéshozatalra a anthichrist. Ez küld hidegrázás le a gerinc.
The Lion King, ami azt mondta, hogy sok utalást az elit, jött ki a mozikban William 12. bday.A dal "Én alig várom, hogy király" feltételezi, hogy leírja a közelgő szabályt. Sok szimbolizmus a Lion King.
Gondolj csak bele. Az ördög szeret hamis mindaz amit Isten tesz. Mi a jobb módja ennek, mint használjunk valódi klón Jézus? Ez azt is illik a számlát, amikor az Antikrisztus azt állította, hogy Krisztus "származású. Technikailag, volna Jézus vére és az ördög benne .... ijesztő.

MICZO GONDOLATAI A GALAKTIKUS KÖZPONTI NAPRÓL, COBRA: FÉNYROBBANÁS


2012.08.04
Kedves Olvasók,
elsőre lehet, hogy kicsit tömény olvasmány következik, Miczo gondolatait azért raktam Cobra frissítése elé, hogy így esetleg az egész érthetőbb legyen. Remélem nem kontraproduktív a megoldás. Sokkal hosszabb frissítést szántam, de túl sok lenne az anyag, a többi részt holnap vagy holnapután fogom feltenni. Többek között szó lesz a csatornázott üzenetek kavalkádjáról, egy rövid Wilcock frissítésről és egy másik Cobra bejegyzésről.
Ehhez a témához kapcsolódóan, a frissen becsatlakozott olvasóknak vagy egyszerűen újraolvasásra  ajánlom az alábbi két cikket:
2,http://2012felemelkedes.blog.hu/2012/05/07/a_feny_gyozelme

hirtelen kell befejeznem a feltöltést, maradhattak a cikkben helyesírási,értelmezési hibák,majd később javítom őket.
Hálásan köszönöm Miczo munkáját!!! Mellesleg a gondolatait, Cobra frissítése előtt küldte el nekem.
FehérVándor 
Megjegyzések, gondolatok a Galaktikus Központi Nap témaköréhez
Írta: Miczo
Legutóbb említettem az Uránusz-Plútó kvadrát kapcsán néhány alap összefüggést a bolygók hullámterével kapcsolatban, amit az asztrológia olyan részletesen és pontosan számol, elemez. Ezt a gondolatsort kicsit továbbvinnénk. Elnézést ha hosszabb lesz vagy elsőre bonyolultabb, de szeretnék egy kicsit komplexebb képet adni. Elindulunk a kályhától, utána – ha leesik a tantusz – összefüggéseiben sokkal érthetőbb lesz mindaz amiről Cobra vagy a földönkívüliek beszélnek.
Amit leírok az alapvetően egy személyes nézőpont, alapvetően hipotetikus, tehát nincs bizonyítva semmi. Mindenki hagyatkozzon belső megérzésére, az megsúgja hogy számára mennyi ebből az igazság. Ha segít valakinek megértéshez jutni, vagy csak elgondolkoztat, már megérte leírni. :)
Ami fent van, úgy van az lent is. Ez egy alapvetően fontos elv (Hermész Trismegistos Smaragdtáblájának talán legfontosabb kijelentése). A kicsiben a világ valahol olyan mint a makrokozmikus méretekben, nem pont olyan, hanem olyan elven működik, analóg. Egy dalt eljátszva a zongorán egy oktávval magasabban vagy mélyebben, még ugyanaz a dallam marad, bár máshogy szól.
Van egy alap szubsztancia, vagy nevezhetjük mezőnek is, amiből minden származik. Ezt elképzelhetjük nevezhetjük mezőnek, éteri óceánnak, ez egy olyan szubsztancia amiben minden, mint lehetőség jelen van. Ez egy tudatmező is, a tudat kvantum-tartománya. (Talán ez az az alkotórész amit a tudomány a Higgs-bozon formájában mint „isteni” részecskét keres.) Ez a mező mindenütt ott van, mindent áthat, ugyanakkor nem tér és nem idő, ez a semmit és a minden lehetősége. Ez a Megnyilvánulatlan, a Mozdulatlan, ebben minden benne van lehetőség formájában. (Ennél jobban nem is akarok elmerülni a filozófiában. :))
A létező Mindenség alapja a mozgás, amit valamilyen mozgató kelt. Mondhatjuk úgy is, hogy minden rezgés, aminek forrása van. Ami megnyilvánul, létezik az egy rezgési állapotban létezik, maga is egy rezgés, hullámokat nyel el és bocsájt ki abban a közegben amiből létezik. Hogyan?
Ha a Megnyilvánulatlanban változás keletkezik (mozgás) és ez bizonyos szabályszerű minta mentén történik, akkor ez a minta szabályszerűsége folytán egy ciklikus folyamat lesz, ismétlődés, rezgés. Igy létrejött forrás rezeg és hullámokat, hullámteret kelt. A hullámtér pedig megteremti a teret, a mozgás az időt. Legalapvetőbb ilyen ciklikus minta az Élet Virágának nevezett geometriai forma. Ennek a dinamikus, kiáradó formája a spiral, az örvény.

flower_of_life.jpg

A galaxisokat, csillagokat, vagy akár az egész kicsi rendszereket is megfigyelve mindegyikben az energia spirálisok mentén örvénylik. Az örvény egy különleges forma. Nézzétek meg a Thrive c. filmet, ebben nagyon egyszerűen és szemléletesen esik szó a tóruszról, mint alapvető geometriai formáról és az abban önmagába folyamatosan visszatérő örvénymozgásról. Ott megérthető miért ismétlődik ez a minta az univerzumban mindenütt. Érdemes ezen elgondolkozni.

576876_209603605826752_1005417484_n.jpg
264309_186862608039372_186852894707010_499525_8008817_n (1)_1.jpg

Az örvény egy olyan geometriai forma, amiben az energia minőségi átalakulása történik. Ez a be és kilépő frekvenciák átalakulását jelenti, tehát egy magasabb frekvencia képes egy alacsonyabb rezgésű tartományba transzformálódni. Gyakorlatilag minden olyan örvény amiben az energia frekvenciát vált az egy dimenziókapu. Olyan átjáró ahol a létezés magasabb frekvenciatartományai az alacsonyabbakba léphetnek és fordítva.
A Galaktikus központ, a csillagok, a bolygók pólusai, a bolygófelszíneken a Ley-vonalak kereszteződései, az emberi energiarendszerben a csakrák – mind ilyen frekvencia konverterek, tehát dimenziókapuk, amin magasabb síkok energiái áramlanak az alacsonyabb felé örvényeken keresztül.
(Csak megjegyzem, hogy ez a fő oka hogy az ún. nullponti energia gépek látszólag sértik az energia megmaradás törvényét, hiszen azokban is ilyen átalakulás történik, egy magasabb éterikus frekvenciát hozunk le a fizikai síkon megnyilvánuló energiaformába. Az energia megmaradás törvénye egy adott rezgési síkon igaz, de amikor frekvencia (dimenzió) váltás van, akkor már nem. )
Az ezoterikában használatos kifejezés a dimenzió (3D,4D,5D..) tehát egyáltalán nem kiterjedést jelöl, hanem rezgési szintet ( és emiatt sűrűségi fokot is). Sajnos erre a dologra ezt a fogalmat vezették be, amit a fizika, matematika már egész másra használt.

Galactic Wave.jpg

A rezgés és sűrűség szorosan összefügg, mert ha valami lassabban rezeg az sűrűbb halmazállapotban van és fordítva is igaz. Az anyag is rezgés, bár szilárdnak, állandónak érzékeljük, ezt a múlt század óta tudjuk.
A Teremtés különböző szintű hullámtereit, keletkezésüket igen hosszú lenne leírni (meg nincs is pontos képem azokról a nagyon magas szellemi – lelki szintekről) , de elmondható, hogy a Teremtés először szellemi, majd lelki és anyagi jellegű dimenziókban nyilvánul meg és ezeket a dimenziókat ilyen tudatosság és élet tölti be. A teremtési rendszer hierarchikusak, egymásra épülnek és a rész „rendszerek” szintén teremtő képességgel bírnak. Így újabb alrendszereket hoznak létre az analógiák és a rezgési törvények alapján. Ezek újabb hullámtereket jelentenek amik „ráülnek” a már létező magasabb szintű rendszer hullámterére. A fenti mindig hordozza magában a lentit, a magasabb frekvencia az alacsonyabbat áthatja.

TheGridEarthMeditation.jpg

Hogyan néz ki mindez a gyakorlatban?
Vegyük az univerzumunk egy darabját, amit még átlátunk, amiről tapasztalatunk lehet. Van a galaxisunk (Tejút Galaxis), ami önmaga is egy multidimenzionális rendszer. Tudjuk, hogy a teremtés vonalán a forrás felé haladunk akkor nagyobb rendszereket, lokális majd nagyobb galaxishalmazokat, szuperhalmazokat találunk, majd magasabb univerzumi, multiverzumi rendszereket. Ezek mind tudatosak, tudattal bírnak, ahogy galaxisunk is tudatos lény.
 A galaxis tudata, a központ, amit mi a Galaktikus Központi Napként ismerünk – egy gigantikus fekete lyuk a Nyilas csillagképben. Fizikai formájában a galaxis egy örvénylő, forgó csillaghalmaz, de a központ, a fekete lyuk nem csak elnyel dolgokat, hanem kibocsájt is. 3D-s terünkből nézve ez fekete, de egyébként a legmagasabb rezgésű kisugárzó objektum a Galaxisunkban. Ebből erednek a csillagok. Szellemileg a fekete lyuk központi tudata a Galaktikus Logosz (Galaktikus Teremtő Szellem) és az Ő hullámterében létezik minden a galaxisban. Ez az alap hullámtér 8.dimenziós, egy hihetetlenül magas rezgési szint, ami önmagából alacsonyabb dimenzionalitású rendszereket teremt, mintegy kisugározza magából. Ekkor a rezgési szint csökken, a teremtett alrendszer lassabb rezgésű, sűrűbb állapota lesz létezésnek, gyakran egy alacsonyabb dimenzionalitási szinten. Galaxisunkban tovább léteznek kisebb alrendszerek,  karok,  azokban a csillagcsoportosulások, halmazok, csillagok, illetve azok bolygórendszerei. Természetesen a csillagoknak szintén saját hullámtere van, amin a bolygók utaznak.
A Központi Galaktikus Nap ritmusa és változásai, valamin ennek ciklusai alapvetően határozza meg az egész rendszer működését. A galaxisban minden a központi tudatra van „felfűzve”. Azonban a Galaktikus Logosz tudata is fejlődik, és időnként (általunk milliárd éves időtávoknak észlelhetően ) de evolúciós lépéseken, kvantumugrásokon megy keresztül. Ennek lefolyása a spirál, az örvény geometriája mentén halad. A tudatosság fejlődése spirálisan szűkülő ciklusokon keresztül jut el a középpontig, ahonnan egy magasabb szintre ugrik, majd egy táguló spirálisban folytatódik.
Ez egy állandó táguló és szűkülő, de egyben spirálisan örvénylő mozgásnak lássátok. Ugyanez az a folyamat figyelhető meg szinte minden természetes rendszerben, a tudatosság, az energia, az élet, a fejlődés mind ezen a pályán halad.
Azt hogy a kvantumugrás a mostani ciklus végével esik egybe, arra az alábbi csillagászati esemény is utal:
Ennek az impulzusnak tovaterjedő hatására reagálnak a csillagok és azok bolygórendszerei egy bonyolult folyamatban, aminek eredménye, hogy a galaxis központi tudatának kvantumugrása az összes teremtett alrendszeren végiggyűrűzik és azokon is kvantumugrást vált ki. Ezt hívják galaktikus dimenzióváltásnak, vagy felemelkedési hullámnak, amikor az egész teremtésben láncreakciószerűen végigterjed egy hatás, ami a rendszereket a létezés egy magasabb állapotába emeli. Ez egy folyamat, ami már zajlik. Az időben és 3D-s rezgési szintünkre ez mostanában érkezik le.
Cobra: 2012 A Fény robbanása
Lassan közelítünk az eseményhorizonthoz.  Az eseményhorizont a kilépési pontja a fekete lyuknak és egyben a vége a karanténnak. A fekete lyukból való kilépést, egy ’fényrobbanásként’ fogjuk megélni.

Ez a Föld karantén státuszának  és egyben a sötétségnek a végét jelenti ebben az Univerzumban.
A karantént a sötét erők hozták létre 26000 évvel ezelőtt és nem a Galaktikus Föderáció. A Föderáció sosem zárná be az emberiséget egy izolált bolygóra.
Event Horizon.jpg

Ami fenntartja a karantént az a kvantum anomália. A kvantum anomália az idő-tér kontinuum torzulása a kvantum szinten (az ősi gnosztikus szövegek ezt "hibának" nevezik). A kvantum anomália nehézségeket okoz a pozitív földönkívülieknek a Föld körüli akadálytalan mozgásban. A pozitív földönkívüliek nem istenek, megvannak a saját korlátaik. Ezek nélkül már régen felszabadították volna az emberiséget.
(Megjegyzés a kvantum anomáliához: Cobra használja az "idő-tér kontinuum" kifejezést míg másutt olvasható nála a "tér-idő kontinuum" megnevezés. A kettő nem ugyanaz, lényegi különbség van köztük. Az idő-tér egy olyan kvantum tartomány amelyből egy az adott rendszer téridő kontinuuma származik és fenntartja azt. Vannak az univerzum nem-anyagi tartományaiban olyan elemi kvantum-energia formációk amik generálják az univerzum egy tartományának megnyilvánulását, vagyis az időt, a teret és az anyagot. Ezek az univerzum részek saját idő-tér forrással rendelkeznek, ilyenek pl. a galaxisok, a csillagok, vagy akár a bolygók is. Ez az idő-tér forrás elemi tachion részecskék meghatározott formájú összekapcsolódásából és örvénylő forgásából áll, aminek kisugárzott hullámtere a tér-idő kontinuum. A pozitív ET-k a csillagrendszerek közt nem elmozdulással utaznak (hiszen a fény is millió évekig mehet galaxisok közt) hanem átdimenzionálással, vagyis tér-idő rendszer váltással. A hajók olyan élő szerkezetek, amik saját idő-tér forrással rendelkeznek, így lecsatlakozhatnak illetve hozzákapcsolódhatnak bármilyen idő-tér rendszerhez. Ez egy frekvencia hangolás, olyan mint amikor a rádió tekerőjén egy adót megkeresünk és ráállunk.
A közlekedés úgy történik, hogy a hajó idő-tér rendszerét lekapcsolják arról a forrásról amiben épp tartózkodnak, ennek következtében az kilép abból az univerzumi tér-idő rendszerből amiben addig tartózkodott. Ekkor a nemtér-nemidő tartományba, vagy más néven a megnyilvánulatlanba kerül. Ha a hajó nem rendelkezne saját idő-tér rendszerrel akkor ott (az anyagi bázisa) egyszerűen megszűnne létezni. Ezután behangolják a hajó idő-tér forrását a cél idő-tér rendszer frekvenciájára, miáltal annak a rendszernek egy adott tér-idő pontján megjelenik (materializálódik). Ez egy elmozdulás nélküli utazás amit időnként térugrásnak, vagy térváltásos utazásnak is hívnak, de a lényeg az idő-tér rendszer mesterséges generálásában és használatában van. Az Arkhónok idő-tér zavarása a Föld körül pont ezt a közlekedési módot nehezíti. Ez a fő oka hogy a Föld jelenleg egy elzárt tér-idő rendszerben tartózkodik, ami közismert nevén egy fekete lyuk. Mi annak a belsejében vagyunk. Megjegyzem, hogy az ember szintén rendelkezik ilyen saját idő-tér rendszer generátorral, ha aktivált és használható mer-ka-ba mezővel bír, akkor képes lehet térváltással utazni az univerzumban. Ez azonban minimum 5.dimenziós tudatossághoz kötött, ahogy tudom.
Részletesebben a témáról Kisfaludy György és csapata eseményhorizont magazinjában olvashattok (létfilozófia, időfizika, űrhajózás alatt. Miczohttp://esemenyhorizont.uw.hu/)).
Az fő struktúra ami az emberiséget a harmadik dimenzióban tartja az az éterikus implantátumok összessége. A fekete lyukak egy olyan hálózatát formálják meg, amelyeket az Arkhónok hoztak létre 26000 évvel ezelőtt, majd ez a rendszer egy másik invázióval megerősítésre került 16000évvel ezelőtt. Ezek a fekete lyukak tartalmazzák a reptoidokat és a technológiájukat az éterikus síkon, viszont ezek a rendszerek intenzív, folyamatos tisztítás alatt állnak a Fény erői által. Az éterikus és asztrális fekete lyukak tartalmazzák egy sötét, tintaszerű lenyomatát elemi lényegüknek. Ez a tintaszerű esszencia elnyeli az éterikus/asztrális fényt. Amikor ez a "tinta" teljesen eltávolításra kerül akkor egy fényrobbanás fog bekövetkezni a nem-fizikai síkon.
Az implantátumokat erős éterikus elektromágneses térben tartva egy örökkévaló hurok (végtelen ciklus) keletkezik. A végtelen ciklus a tér-idő kontinuum torzulása ami azt a benyomást kelti, hogy a Föld karanténja örökké fog tartani. Semmi sem áll távolabb az igazságtól. A karantén azonnal feloszlik, amikor ezt az elektromágneses mezőt kikapcsolják és az Arkhónok, akik ezt működtetik eltávolításra kerülnek.
 Ezen felül másik fő struktúra egy speciális Arkhón technológia az éterikus síkon. Ezek ún projekciós/vetítő kamrák, amelyek segítségével meghatározott képeket/érzelmi állapotokat lehet bevetíteni, amelyek nem tőlünk erednek az aurikus mezőnkbe. Szóval mások ezt a kivetített képet és nem a valós állapotunkat érzékelhetik. Ez a forrása a legtöbb konfliktusnak az emberi kapcsolatokban. Amikor ez a technológia eltávolításra kerül, az emberek azonnal sokkal több harmóniát fognak találni kapcsolataikban.
A karantén utolsó fő tényezője, az amit közönséges (földi) realitásnak nevezünk. Ez a valóságrendszer az összeesküvők egy mesterséges kreálmánya és a legtöbb ember vevő erre a valóság keretre és kérdés nélkül elfogadja azt. A háttérhatalom kb. 3 milliárd dollárt költ naponta ennek a valóságnak, a rendszernek a működtetésére. Ezen valóság keretein belül az UFO bizonyítékok lakat alatt vannak, szintúgy az ingyenenergián alapuló technológiák és ezen valóság miatt kell fenntartani az emberiség „reggel9-délután5-ös” rabszolgaságát. Felülemelkedhetsz ezen a közönséges valóságon a „sámánisztikus” felfogást alkalmazva, megteremtve a saját valóságodat. Tudatosan megteremtve saját „valóság-buborékodat” segítesz a karantén feloldásában.
Van egy speciális közös akciója az Ellenállási Mozgalomnak, a Plejádiaknak és további pozitív galaktikus fajoknak amelynek célja a karantén lebontása. Tájékoztatni fogok részletesen erről a műveletrő,l amikor bizonyos feltételek adottak lesznek.
Akik az Olimpiára tervezett false-flag(hamis alapokon nyugvó, mesterségesen kreált probléma, amelyet aztán a nem valós elkövetőkre fognak. Lásd: 9/11,Reichstag felgyújtása,stb. Bővebben erről a következő frissítésben. FehérVándor) támadás miatt aggódnak, nincs ok a félelemre. Minden aktivitása a háttérhatalomnak az Olimpia körül állandó felügyelet alatt van az Ellenállás és más csoportosulások által. Rendkívül valószínűtlen, hogy bármilyne negatív esemény történne.

http://2012felemelkedes.blog.hu/


A KUNDALÍNI ENERGIA SZEREPE


2012.08.01
Amennyi szellemi irányzat, annyiféle magyarázat adódik arra a gyakori kérdésre, hogy mi a kundalíni energia. Vizsgáljuk meg, hogy miért tölt be központi szerepet a
megvilágosodás folyamatában a kundalíni erő! Mit jelképez, hogyan hat és miként fejleszthető a kundalíni?
A kundalíni energia fogalmával elsősorban a hindu jógarendszerek tanításaiban találkozhatunk. Ezek az ősi tanok elmesélik, hogy az emberi gerincoszlop tövében egy hatalmas energiapotenciál található, amely az Univerzum szent tüzének egy parányi szikrája. Aki ezt az energiát fel kívánja szabadítani, annak egész életét meg kell változtatnia, mivel a kundalíni megköveteli a teljes harmónia megteremtését. Tulajdonképpen kiváltságnak számít és csak a legügyesebb jógiknak sikerül elérniük ezt a létállapotot.
Manapság több ezoterikus irányzat szívesen használja a kundalíni energia kifejezést és konkrét gyakorlatokat is kínál a felélesztésére. Nos, a kundalíni valóban aktiválható, vagyis létrehozható az a fajta energetikai áttörés, amely a tudatot magasabb létállapotok megtapasztalására ösztökéli. Ennek elérése azonban korántsem egy rövid és veszélytelen folyamat, ugyanis a magasabb világok megismerésére az átlagos világhoz szokott emberi tudat nem alkalmas. A tudati felemelkedés lépcsőről-lépcsőre, szintről-szintre történik. Azonban ennek a folyamatnak több küszöbőre van, amelyek nem másból, mint az ember karmájából és belső energetikai gátrendszeréből nyerik az erejüket: ezek az ember félelmei, a kishitűsége és minden benne lakozó olyan tulajdonság, amelytől mindenképpen meg kell szabadulnia annak érdekében, hogy a kundalíni energiája teljes mértékben áthathassa a lényét. Ugyanis az alantas emberi tulajdonságok birtokában a kundalíni ereje veszélyessé válhat a jógik elmondása alapján.
Keleten a legkeményebb aszketizmussal is évek, ha nem évtizedek alatt érik ezt el. A nyugati misztika nem alkalmaz kifejezetten önsanyargató módszereket. A nyugati irányzatok egy „tűzkörről” tesznek említést, amely lényegében egy fénykisugárzás. A kundalíni aktiválása során a lélek, a belső elválasztású mirigyek, a vér és a sejtek is aktiválódnak, ami azt jelenti, hogy áthatja őket a kundalíni mágikus ereje. Végül a tobozmirigy aktiválódása készíti elő az embert a teljes befogadásra. Ezután az egyik filozófiai irányzat szerint valaminő felsőbb értelem sugárzódik bele az emberbe, aki ezután átlényegül.
Az egyiptomi hagyományok szerint a forráserők lent székelnek a gerinctő alján, melyeket a kundalíni kígyó, a teremtő erők szimbóluma őriz magában. A beavatások eredményeképpen a gerinctőben székelő erő úgy emelkedik fel, ahogyan a kobra is felágaskodik. Ha ez megelevenedik, akkor megvilágosodik az ember, azaz visszatér az alaptermészetéhez, az eredetéhez.
Ennek az elérése voltaképpen úgy kezdődik a modern ember életében, hogy először harmóniába rendezi az életében a kapcsolatait. Az emberek életében mindenkoron a legfontosabb a két ellentétes pólus egymáshoz való kapcsolódása, mert a női és a férfi energiák egyesülésének kozmikus, teremtő ereje van. Az életben minden dualisztikus, azaz minden kétpólusú. Egyetlen dolog van, ami semleges: a teremtő energia, illetve a szeretetenergia. Ez az egyetlen olyan erőtípus, amely a kettő keverékéből áll, ahol a két fél kellőképpen erős ahhoz, hogy kölcsönösen kioltsák egymás hatásait (erő és ellenerő), és ebből lesz a semlegesség állapota, vagyis a szeretet. De ezen kívül az életben minden ebből a két pólusból áll.
E tekintetben a legalapvetőbb dolog a női és a férfi, vagyis a yin és a yang energiák relációja. Maga a világmindenség e két erő végtelen összefonódásából ered. Az egyiptomi fejlődési modell legfontosabb célja eme energiák felébresztése. Ennek módja pedig a gerincoszlop mentén végighaladó energiavezetékek beindítása. Ez az aura energiaközpontjainak, a csakráknak a szisztematikus aktiválásával érhető el.
Minden energiaközpontnak megvannak a fizikai, a szellemi és a lelki vonatkozásai, vagyis azok az életterületek, amelyekért felelősek. A spirituális fejlődés lényegében arról szól, hogy elhárítjuk az akadályokat a magasabb rendű energiák elől, így befogadóvá válunk az irányukba. Aki ezt képes megtenni, az megvilágosodik, vagyis isteni Énjének öntudatára ébred. Ez a privilégium azonban még kevesek sajátja, mert ez az út a legnagyobb áldozathozatalokat követeli meg az embertől.

http://www.boldognapot.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése