2016. szeptember 13., kedd

Megdönteni A Pénzügyi Zsarnokságot!





Megdönteni A Pénzügyi Zsarnokságot!



A TELJES JÓGALÉGZÉS - AZ ÉLET FORRÁSA 1.



2012.04.24
Az életben maradáshoz és egészségünk megőrzéséhez nemcsak élelemre és vízre van szükségünk, hanem levegőre is. A légzés még fontosabb, mint az evés és az ivás, hiszen evés nélkül az ember kibírja pár hétig, ivás nélkül pár napig, levegővétel nélkül viszont mindössze néhány percig. Életünk az első lélegzetvételtől az utolsóig tart.
Általános tudnivalók a légzésről
A légzésnek alapvetően három szakaszát különböztetjük meg:


Belégzés

Kilégzés

Légzésszünet
A lélegzetvétel három szakaszának szanszkrit megfelelői: puraka – belégzés, rechaka – kilégzés, kumbhaka – légzésszünet.

Az egyes szakaszok folytonosan követik egymást, de a kilégzésnek időben körülbelül kétszer olyan hosszúnak kell lennie, mint a belégzésnek. A légzésszünet természetszerűleg következik be a kilégzési szakasz végén, és addig tart, amíg a belégzési folyamat magától el nem indul. A belégzés a lélegzetvétel aktív fázisa, amely a légzőizomzat megfeszülésével jár. A kilégzés a passzív, ellazulási szakasz.

Egészségünk szempontjából döntő jelentősége van a nyugodt, egyenletes, mély légzésnek. Ez teremti meg a békés összhangot test és szellem között. A túl szapora és felszínes légzés ellenben negatív hatású, mivel fokozhatja az idegességet, a stresszt, a feszültséget és a fájdalmakat.

Gyakori légzési hiba, hogy belégzésnél a mellkas ugyan kitágul, ám a has kidomborodás helyett behúzódik, ami nagymértékben korlátozza a hasi légzést. A helytelen légzés gyakran divatkövetési okokra vezethető vissza, például feszes ruhák viselésére, illetve a has övvel, szíjjal való elszorítására.

A jógában minden gyakorlatot, így a légzőgyakorlatokat is, lassan és a felesleges feszültségek elkerülésével végezzük – mellőzve a becsvágyat és a versengést. A légzés hangtalanul történik. Általában az orrunkon keresztül vesszük a levegőt - A levegő az orron áthaladva megtisztul, megnedvesedik és felmelegszik - , és gyakorlatok segítségével igyekszünk lépésről lépésre lassítani és elnyújtani a légzésünket. A jógagyakorlatok csak a helyes légzés révén fejtik ki maradéktalanul a hatásukat.

Nagyon fontos, hogy valamennyi gyakorlatot a testi és szellemi ellazultság állapotában végezzük. A testi ellazultság azért lényeges, mert az adott ászana során megnyújtandó izmok csak ekkor nem fejtenek ki ellenállást, és engedik a teljes mozgást. A szellemi ellazultság pedig ahhoz kell, hogy az ászanákat a feszítő- és lazítómozgásokra, illetve a légzésre történő teljes összpontosítással végezhessük. A tudatos kilégzés jelentős mértékben segítheti az izomzat ellazítását, mivel a kilégzési szakasz az izmok ellazulásával jár.

A jóga megmutatja, hogyan hathatunk különböző légzéstechnikákkal a testre és a szellemre. Mindennapi, megszokott légzésünk sajnos messze eltávolodott a természetes és helyes légzéstől. Az egészséges légzés helyreállításának egyik alapvető feltétele a teljes jógalégzés begyakorlása.


Forrás:
http://www.fenyportal.hu


A TELJES JÓGALÉGZÉS - AZ ÉLET FORRÁSA 2.



2012.04.27
Az életben maradáshoz és egészségünk megőrzéséhez nemcsak élelemre és vízre van szükségünk, hanem levegőre is. A légzés még fontosabb, mint az evés és az ivás, hiszen evés nélkül az ember kibírja pár hétig, ivás nélkül pár napig, levegővétel nélkül viszont mindössze néhány percig. Életünk az első lélegzetvételtől az utolsóig tart.
A teljes jógalégzés
A teljes jógalégzés elsajátításához meg kell tudnunk különböztetni az alábbi három légzésfajtát:


Hasi vagy rekeszlégzés
Belégzéskor a rekeszizom lefelé mozogva összenyomja a hasi szerveket, és a hasfal ilyenkor előredomborodik. Kilégzéskor a rekeszizom visszaemelkedik, a hasfal újra behúzódik. A belégzéssel ellentétben a kilégzés passzív folyamat.

A hasi légzés a légzés alapja. Lehetővé teszi a tüdő kapacitásának teljes kihasználását, természetes módon lelassítja és elmélyíti a légzést, segíti az ellazulást.

Mellkasi légzés
Belégzéskor a bordák megemelkednek, a mellkas kitágul, kilégzéskor a bordák visszatérnek eredeti helyzetükbe. A belélegzett levegő a tüdő középső részébe áramlik. A légzés szaporább és felszínesebb, a tüdő kevésbé töltődik fel, mint hasi légzésnél.

A stresszhelyzetek, az idegesség és a feszültség automatikusan kiváltja ezt a légzésfajtát. Az öntudatlanul szaporábbá váló légzés tovább fokozza, de legalábbis fenntartja a feszült idegállapotot. A mély és lassú hasi légzés hathatós segítség lehet a kedvezőtlen folyamat megszakításához.


Kulcscsonti légzés
Ennél a légzésfajtánál a levegő a tüdőcsúcsba áramlik. Belégzéskor a mellkas felső része a kulcscsonttal együtt megemelkedik, kilégzéskor visszasüllyed. A légzés rendkívül felszínes és szapora.

Kiváltó oka lehet nagyon erős stresszhatás, félelem vagy légszomj.

Egészséges és természetes légzés esetén egyetlen lélegzetben mindhárom légzésszakasz megtalálható úgy, hogy a részek „folytonos áramlássá” egyesülnek, amely belégzéskor lentről felfelé, kilégzéskor fentről lefelé, halad. Belégzéskor a has előregömbölyödik, a mellkas kitágul; kilégzéskor a mellkas és a has visszatér eredeti helyzetébe. Teljes jógalégzésnek azt nevezzük, amikor a fent leírt, természetes módon, erőlködés nélkül, a teljes tüdőkapacitást kihasználva lélegzünk.


Forrás:


A TELJES JÓGALÉGZÉS - AZ ÉLET FORRÁSA 3.



2012.04.27
Az életben maradáshoz és egészségünk megőrzéséhez nemcsak élelemre és vízre van szükségünk, hanem levegőre is. A légzés még fontosabb, mint az evés és az ivás, hiszen evés nélkül az ember kibírja pár hétig, ivás nélkül pár napig, levegővétel nélkül viszont mindössze néhány percig. Életünk az első lélegzetvételtől az utolsóig tart.
A három légzésfajta gyakorlása
Alaphelyzet: hanyatt fekvés

Összpontosítás: az egész testre és a légzési folyamatra

Időtartam: 2-3 perc


A gyakorlat menete
Feküdjünk hanyatt. A karok lazán pihennek a törzs mellett; a tenyér felfelé néz. A láb vagy nyújtva, vagy behajlítva, utóbbi esetben a talp a talajon. Csukjuk be a szemünket és lazítsuk el a testünket.


A) változat: 
> Helyezzük a tenyerünket a hasunkra és figyeljük a hasfal mozgását be-, illetve kilégzéskor. > Helyezzük a tenyerünket oldalról a bordákra (az ujjak a szegycsont felé mutatnak) és figyeljük meg, emelkednek és süllyednek- e a bordák a kezünk alatt, s ha igen, milyen mértékben. > Helyezzük a tenyerünket közvetlenül a kulcscsont alá és figyeljük meg, hogyan mozog a mellkasnak ez a része.


B) változat: 
> Lélegezzünk mélyen többször egymás után be és ki, s figyeljük meg, milyen ingerek érnek minket légzés közben. > Lélegezzünk ugyanígy tovább, és nyújtott karunkat csúsztassuk a talajon a fejünk irányába. Figyeljük meg, hogy a karok helyzetének változásával hogyan módosulnak a légzéssel járó ingerek, és hogyan nő a légzés mennyisége.

Nyújtott karunkat csúsztassuk a talajon úgy, hogy körülbelül 45°-os szöget zárjon be a testünkkel. Maradjunk így és figyeljük a légzésünket.

Csúsztassuk a karunkat tovább 45°-kal úgy, hogy vállmagasságba kerüljön, oldalra nyújtva a talajon. Ismét maradjunk így és figyeljük a légzésünket.

Csúsztassuk tovább a karunkat úgy, hogy közvetlenül a fejünk mellett legyen kinyújtva a talajon.

> Kilégzés közben kinyújtott karunkat lassan csúsztassuk vissza a talajon a törzsünk mellé. Nyújtsuk a lábunkat és egy ideig még feküdjünk lazán ebben a testhelyzetben.


A teljes jógalégzés begyakorlása
Alaphelyzet: hanyatt fekvés

Összpontosítás: az egész testre és a légzési folyamatra

Ismétlés: 5-10 kör


A gyakorlat menete
Feküdjünk hanyatt. A nyújtott lábak lazán, enyhe terpeszben vannak. A karok felfelé néző tenyérrel lazán kinyújtva fekszenek a törzs mellett. Lazítsuk el az egész testünket. Csukjuk be a szemünket.

A) változat:
> Belégzés közben lassan csúsztassuk kinyújtott karunkat a talajon egészen addig, amíg a fejünk mellé nem ér. A gyakorlat hasi légzéssel kezdődik, amely a kar mozgását követve folyamatosan átmegy mellkasi, majd kulcscsonti légzésbe. > Kilégzés közben lassan csúsztassuk vissza a karunkat a törzs mellé. A kilégzés fordított sorrendben történjék: kezdjük tudatosan a kulcscsonttájékon, folytassuk a mellkasi résszel, végül lazán engedjük visszasüllyedni a hasfalat.

Ez eddig egy kör. Ismételjük meg a gyakorlatot 5-10-szer. Érzékeljük tudatosan a légzési folyamatot, figyeljünk arra, hogy lehetőleg mély és teljes legyen a légzés.

B) változat:
> Belégzés közben magas ívben, párhuzamosan emeljük a karunkat és tegyük a fejünk mellett a talajra úgy, hogy a tenyér felfelé nézzen. > Kilégzés közben vigyük a karunkat vissza a törzsünk mellé. A kézhát legyen a talajon. > Tudatosan figyeljük és érzékeljük a három légzésfajtát (hasi, mellkasi és kulcscsonti légzés).

Ismételjük meg a gyakorlatot 5-10-szer. Észre fogjuk venni, hogy már az első néhány kör után érezhetően megnövekszik a légzés mennyisége.


Forrás: 
Yoga in Daily Life
http://www.fenyportal.hu


ILLUMINATI: ÓRIÁSI ÖSSZEESKÜVÉSRŐL BESZÉL A SZTÁRVILÁG



2012.04.25

RETTEGNEK A CELEBEK AZ ILLUMINATITÓL, AMELY ÁLLÍTÓLAG MICHAEL JACKSONT IS ELTETTE LÁB ALÓL: TILA TEQUILA PÉLDÁUL NEM GYŐZI HANGOZTATNI, HOGY HA A KÖZELJÖVŐBEN LÁTSZÓLAG AUTÓBALESETET SZENVED VAGY DROGTÚLADAGOLÁSBAN HAL MEG, AKKOR AZ VALÓJÁBAN A TITKOS SZERVEZET ÁLTAL ELKÖVETETT MERÉNYLET LESZ – AMIBEN LADY GAGA IS LUDAS.

 
Az Illuminati összeesküvés-elmélet különösen a tengerentúlon népszerű. A titkos intézmény bonyolult szervezeti felépítésére egyelőre csupán találgatások léteznek, de a legtájékozottabbak tudni vélik, hogy egy gyűrűkből álló piramisról van szó, melynek célja az emberek akaratának befolyásolása, s ezzel együtt a fogyasztói társadalom agymosása. Na, nem akarunk itt sejtelmeskedni, meg titkosszolgálatokról értekezni, úgyhogy inkább a közepébe vágunk: eláruljuk, kik azok a sztárok, akik az amcsik szerint nyakig benne vannak a tudatunk átprogramozásában.

Az Illuminati-hívők úgy vélik, kétfajta híresség létezik. Engedelmeskedők meg lázadók. Előbbiek a legfelsőbb érdekkörök bábjaiként áramoltatják a tőkét a szórakoztatóiparban, míg utóbbiak általában rejtélyes halált halnak. Lelövik őket, lezuhan velük egy repülő, előzmények nélkül öngyilkosságot követnek el, ilyesmi. Ez hát 2Pac és Marilyn Monroe közös pontja, az ő tragikus sorsuktól retteg az expornós valóságshow-hős, Tila Tequila.
Lady Gaga a fősátán
Persze, aki engedelmeskedik a világ bankvezéreinek, multimilliomos is lehet. A bűnös oldal első számú példája Lady Gaga. „Az őt körülvevő szimbólumok egyértelműségét még a vak is látja!” – írja egy önjelölt Illuminati-kutató, aki a revanstól rettegve természetesen álnéven és lenyomozhatatlan IP-címről blogol. A popdíva tehát azért sokkol minket húsruhával, művérrel és műhányással, hogy a látványvilág traumát idézzen elő a tudatunkban, és átprogramozzon minket a manipulátorok kedvének megfelelően. „A tömegmédia már a Disney-filmekkel elkezdi a gyerekek agymosását!” – vallják a „legjózanabbak”, akik úgy vélik: a fák, a pókhálók, a maszkok, a labirintusok és a lepkék kifejezetten a gonosz szimbólumai.

Amerikában már több százezren hiszik, hogy Lady GaGa valóban a sátán híve
Fotó: Northfoto
Lady Gagának már a neve is gyanús. Az angol nyelv egyik legegyszerűbb szava a fülünkbe mászik, könnyedén megjegyezzük. Ráadásul az ihletet adó „Radio Gaga” című Queen-sláger klipje az 1927-ben bemutatott Metropolis filmből tartalmaz jeleneteket. A mozgókép egy munkásosztálybeli nőről szól, akit a szálakat mozgató elit választott ki rá, hogy egy robotnak adjon életet a tudomány és a fekete mágia segítségével. Ez a népbutító robot volna az énekesnő – részben képletesen, részben tényleg. A hitetlenkedők a Paparazzi klipből mélyrehatóan megismerhetik az átalakulás folyamatát.Beyoncé lánya az ördögtől való
De hagyjuk is szegény Gagát, mert nemcsak ő problémás. Beyoncé Knowles és Jay-Z év elején született csemetéjét Blue Ivynak keresztelték. Ez visszafelé olvasva Eulb Yvi, tehát latinul Lucifer lánya. Az amerikai twitterezők ezen szörnyen kiakadtak, de sokan merő félelemből törölték az ide vonatkozó megállapításaikat. Arról nem is beszélve, hogy a kismama pocakja egy tévéműsorban leülésnél behorpadt, tehát nem tudni, miféle fajzat tulajdonképpen a magzat.

Lucifer küldöttének tartják Beyoncé lányát
Fotó: Northfoto

Rihanna, Katy Perry és Lana Del Rey sem ártatlan
A bankároknak állítólag Rihanna szexista imázsa is jól jön, elvégre a testiségről szóló dalok, a villantásokról szóló bulvárhírek a magánéleti áldozatvállalással, a bántalmazottsággal együtt olyan képet festenek, amelyen egy pillanatig sem kell gondolkodunk. Katy Perry szintén eladta a lelkét, hiszen még eredeti vezetéknevével, Hudsonként pontosan erről énekelt a Faith Won’t Fail című dalban az előző évtized elején. Az üres, önmagukra reflektáló, „megcsinált” celebek legújabb generációjához tartozik többek között Lana Del Rey, aki zenéjével – főleg a gonosz szimbólumaitól ugyancsak hemzsegő klippel kiadott Born To Die-jal – még hipnotizál is minket.
 
Rihanna szexista imázsa a bántalmazottsággal együtt olyan képet festenek, amelyen egy pillanatig sem kell gondolkodunk
Fotó: Northfoto
A tizennyolcadik századi múltra visszatekintő, nemzetközi Illuminati-összeesküvés tehát manapság a szórakoztatóiparon keresztül akarja megvalósítani a hatalmi központok, konkrétan a politika, a pénzügy, a szellemiség és az egyház megragadását. Akár sikerül, akár nem, ha a felsorolt előadók bármelyikét kedveljük, a mi agymosott tudatunknak elvileg már mindegy.

Forrás: Hír24


DAVID WILCOCK-ISTENI BEAVATKOZÁS



2012.04.25
A cikkhez csak annyit fűznék hozzá,hogy nagyon hosszú,pedig sok részt kihagytam!Az eleje talán inkább felvezetésnek tekinthető,a konkrét számok-adatok ezért a cikk 2. részében kaptak helyet.
Én úgy látom,hogy Wilcock-cikket ilyen terjedelemben és részletesen nem igazán fordítottak le,úgyhogy kérem a kedves olvasót,ha kiragad részleteket a szövegből,tegye hozzá,hogy a http://valtozoban-a-vilag.blogspot.co.uk/oldalról származik a szöveg,és Magellán "követte el" a dolgot!
Előre is köszönöm,és kellemes ledöbbenést kívánok az íráshoz :-) !


vilag.jpeg
Isteni Beavatkozás-Megdönteni A Pénzügyi Zsarnokságot!

A masszív,példátlan földönkívüli beavatkozás teljes mértékben lerombolt minden tervet a 3. Világháború kirobbantására,a több forrásból származó információk szerint!Ez és más fantasztikus történetek azt sugallják,hogy 2012 a próféciák beteljesülésének éve lesz!


A Negatív Erők Valóságosak-Ahogy Az Ellenállás Is!

Akár tetszik,akár nem,mindenki szembesült már a bizonyítékkal,hogy a világot egy erőteljes,okkult,negatív erő irányítja a háttérből!
Ha már olvastad a Pénzügyi Zsarnokság c. írásomat (e-book formában),a probléma teljes kiterjedése-amivel szembesülünk-sokkal nyílvánvalóbb lesz,ahogy haladunk előre a témában.

Tömeges Letartóztatások

Több belső forrás-mindegyikük tisztázta hitelességét és megbízhatóságát-most elismerte számos kulcsfigura közelgő tömeges letartóztatását.Egy szigorúan titkos,rendkívül összehangolt művelet-mely azért van,hogy jobb legyen az emberiségnek-most indításra készen áll!
A Pentagon "jó fiúi"-akik mind politikailag,mind pedig logisztikailag együttműködnek a 134 nemzetet tömörítő szövetséggel-készek előállítani a gazfickókat!A hatalmas műveletet közrefogó biztosítás óriási!Még azon személyek akik érintettek ebben a dologban,nekik sincs fogalmuk annak a dolognak a kiterjedéséről,amit a nagyközönség számára készülnek felfedni! 
Mostanában volt egy 4 órás megbeszélésem egy magas szintű informátorral a tömeges letartóztatásokra vonatkozólag.


22 Teherautónyi Dokumentum 

Mostmár tudjuk,hogy a tömeges letartóztatásokra vonatkozó terv már 33 éve létezik.Egy 5 inch vastag (kb 13cm) kivonatolt dokumentumot mutattak be a kapcsolatomnak 1979-ben mely körvonalazta az egész tervet.
Óriási mennyiségű megdönthetetlen bizonyíték biztosítja a tervet,beleértve azt a 22 teherautónyi dokumentumot,mely hosszú idővel ezelőtt lett összerakva és biztonságosan elhelyezve a világ számos pontján-titkos helyeken!

Azt mondták nekünk (David Wilcock-nak),hogy mindössze 1 doboznyi bizonyíték elég lenne ahhoz,hogy megdöntsék a jelenlegi Olasz kormányt:
Az ügyészek kérhetnek Silvio Berlusconira 5 éves börtönbűntetést szemtanú befolyásolása,ill. korrupciós vádak miatt!Fabio de Pasquale ügyész a bíróságot kérte nemrég,hogy találja meg a volt miniszterelnököt,mert 600 ezer $-t fizetett egy Brit ügyvédnek,hogy hazudjon egy másik ügyben!
Ezen eljárások magukban foglalják az adócsalást és a hamis számlaadást is Berlusconi üzleti tevékenysége ideje alatt.Vannak ellene függőben lévő eljárások a milánói ügyészségen,beleértve egy vizsgálatot,mely szerint kisporú prostituáltnak fizetett a szolgáltatásaiért!


Minden Erőnkkel Azon Leszünk,Hogy Megnyugtassuk és Védjük Az Emberiséget! 

A pozitív erők,akik végrehajtják a tervet,jól tudják mi aggaszt téged,az igazságot tartalmazó weboldalak és írások jól informált olvasóját!
-Statárium nem lesz bevezetve,amikor a dolgok megtörténnek!
-A hadsereg nem veszi át az irányítást a kormány felett!
-Ártatlan civilek nem lesznek bebörtönözve,ill. bántalmazva semmilyen módon!
-Bármely katona aki megkísérel végrehajtani törvénytelen parancsokat a "rosszfiúk" nevében,el lesz fogva és le lesz tartóztatva!
-Minden erőfeszítés meg lesz téve,hogy megoldjuk a problémákat és azonnal visszaadjuk az irányítást az emberek kezébe!

Ez az erős szövetség tervezi felszínre hozni a szabadenergiát és egyéb más,tőlünk ellopott technológiát.
A fosszilis üzemanyagokra épülő gazdaság biztosította volna,hogy az okkult világkormányzás és bolygónk szisztematikus szennyezése tovább folytatódjon!

"Nem Tettek Esküt A Bankárok Jólétére"!

Tudjuk,hogy az USA hadseregének 90%-a tisztában van a tervekkel és minimum 60%-uk támogatja is azt.Számos szövetségi rendőrbíró,rendőr,aktív-és visszavonult katonai személy és civilek fognak segíteni,ha egyszer rádöbbennek mi történik!
Harcosaink az életük árán is megvédenek minket!Ez a világ nem egy rajzfilm,melyben a jó és rossz harcol egymással,és mindenki,aki a kormányban,a multicégeknél,a médiában és a hadseregnél dolgozik az rosszfiú lenne! 
Bátor és merész katonáink tettek egy esküt,mely szerint megvédik az USA alkotmányát és polgárait minden kűlső és hazai ellenséggel szemben.Nem áldozzák életüket és vérüket,hogy irányító pozícióban tartsanak egy maréknyi szociopata népirtó bankár söpredéket annak embereivel és erőforrásaival!
Mindannyiunknak itt kell élnünk és ha "feletteseink" szisztematikusan pusztítják a bolygót,akkor ők többé nem tekinthetők irányítónak!Ők olyanok,mint egy nagy fertőzés,melyet erős antibiotikumokkal kell kezelni,mielőtt megöli a gazdatestet!


Itt Az Ideje Belátni Hogy A Teaidőnek Vége!

Számos magasrangú tábornok hagyta el aktív szolgálatát Bush óta,mert megértették mi történik,de ténylegesen soha nem vonultak vissza!Mindannyian hálával tartozunk nekik!
A dolgok most csúcsosodnak ki nagyon gyorsan.A jelek furcsák,titokzatosak lehetnek,de egyre inkább nyílvánvalóbbak! 


Nehéznek Tűnhet Elhinni!

Megértem,hogy nehéz elhinni,hogy egy ekkora volumenü összehangolt manőver egyáltalán lehetséges.
Ha igazi katonákkal beszéltek,és valójában megértitek a szerepet,melyet vállalnak,a nagy kérdés az:hogy képesek csak ülni és és nem csinálni semmit?Hogyan tudnak csak várni tétlenül,mikor az egész bolygót,a rajta élő emberekkel veszély fenyegeti!?Ha egy  anyát és gyerekét előtted halálra kínoznak és megvannak az eszközeid arra,hogy megállítsd,csak állnál és nem csinálnál semmit?Hacsak nem vagy szociopata,bizony közbelépnél!És a legtöbb ember,beleértve a hadsereg tagjait nem azok!


Nem Lenne Lehetséges A Beavatkozás Egy Teljesen Zárt Rendszerben!

A sötét oldal kiterjedése hatalmas,úgy tűnhet,hogy nem lehet akadályozni,vagy akár legyőzni!Ha bolygónk egy szigorúan zárt rendszer lenne,kűlső játékosok és magasabb spirituális erők nélkül,akkor teljes mértékben egyetértenék azzal,hogy a sötét terv jól átgondolt,erős,szisztematikus és annyira hatalmas,hogy csaknem lehetetlen eltörölni.
Ősi kultúrák tucatjai vázolták fel ugyanazt a próféciát a mostani időkről.Ezen próféciák mind ráirányították a figyelmet a 26000 éves ciklusra a Föld tengelyében a tanulmány kulcsmomentumaként.
Ahogy feltártam a "Source Field Investigation" c. munkámban,a Maya Naptár,az egyiptomi csillagászat,a Görög-és Hindu csillagászat mind úgy említik ezt az időszakot 2012 és 2014 között,mint a nagy ciklus végét-bevezetvén a béke és a jólét aranykorába!Valójában a Hinduk az egyedüliek,akik megemlítik 2014-et egy ritka együttállásban,mely magában foglalja a Jupitert!
A legősibb eredeti próféciák egyáltalán nem végítélet és sötétség-pártiak!Azt "mondják",hogy bár számos nehézségen megyünk keresztül-ahogy azt eddig is láttuk-azonban a végeredmény minden képzeletünket felül fogja múlni-jó értelemben!


A Pentagonban Mindenki Tisztában Van A Dolgokkal!

Csúcs-bennfenntesek elismerték,hogy a Pentagonban mindenki tisztában van azzal,hogy Isteni Beavatkozás történik-teljesen mindegy,hogy ki melyik oldalon áll!Többségük nem tudja ki a felelős.Még a "rosszfiúk" is azt mondják,hogy akár még angyalok,vagy idegenek is állhatnak a dolgok mögött!A Földön senkinek nincs olyan technológiája olyan dolgokat csinálni,melyeket látnak-függetlenül attól,hogy milyen szintű az a technológia!
Csak néhány ember mert kilépni a sorból és felfedni, hogy mi is történik, mert ez az információ szigorúan titkos besorolású! De tudják, hogy aki beszél elkaphatják őt, családját, megkínozhatják és meg is ölhetik.
Elhatároztam, hogy vállalom a veszélyt annak érdekében, hogy legyőzzem a félelmet és segítsek nektek megérteni, mi történik.

Soha Nem Lesztek Magatokra Hagyva

Az Isteni beavatkozás nagyon is valóságos. Meglepőnek találhatod, ha felfedezed, hogy mennyire kiterjedté vált ez a beavatkozás és milyen messze nyúlik vissza az időben a bizonyítékok nyoma.
A világ nagy vallásai mögött húzódó erők nem mitológikusak. Ezek nem szimpla történelmi műalkotások, szövegekben és tekercsekben eltemetve, melyet mindössze néhány ember olvas. Egész idő alatt itt voltak. Nyíltak köztünk jártak minden ősi kultúrában és maximális tiszteletnek örvendtek. Megvannak a saját szabályaik, saját kormányzó testületeik és saját etikai kódexeik. Kerültek minden nyilvános feltűnést most már több mint ezer éve. Mindazonáltal, teljes mértékben érintettek az egész játékban - irányt mutatva és kormányozva evolúciónkat.
Ez a kritikus lépés engedte meg nekünk, hogy modernekké váljunk megadván nekünk a lehetőséget, hogy elfelejtsük, hogy ők valaha is léteztek - még akkor is, ha folyamatosan irányították fejlődésünket a háttérből. Az utóbbi időben a szabályok megváltoztak és sokminden meg lett nekik engedve, sokkal több segítség a Földnek és a rajta élő emberiségnek, hogy egy sokkal magasabb tudatosságú szintre emelhessük őket (az emberiséget).

A Nyomozás Rövid Áttekintése

Nem értheted meg a teljes igazságot, ha még mindig tagadásban élsz. Legerősebb azon emberek tagadása, akikk még mindig azt hiszik, hogy a rosszfiúk nyerésre állnak és nem akarják vagy nem képesek annak nyilvánvaló jeleit, hogy az egész kártyavár összedől.
Ezen vizsgálat első részében megvizsgáljuk számos részletét napjaink bizonyítékainak - megmutatván, hogy mennyire közel vagyunk a pénzügyi zsarnokság végéhez. Legmegdöbbentőbb bizonyítékok egyike az a nagyon is valóságos szembenállás az Illuminati frakciók között, úgymint a JP Morgan, FED és az okkult erők között, melyek titokban meghódították a Vatikánt és átvették felette a hatalmat.
Miután megnéztük ezen példák típusait, bemutatunk egy informátori vallomást bizonyítván, hogy 9/11 belső munka volt. Ez a kiegészítés értékelhető hátteret ad beszélgetésünkhöz  a pénzügyi zsarnokságról és még több bizonyíték van arra, hogy a hivatalos történelem egy koholmány.
Szintén felderítjük, hogy a megdöbbentő bizonyítékok arra mutatnak, hogy a 7,4-es március 20-i mexikói földrengést emberi kéz okozta - aljas indokból egy csoport által, mely tudja, hogy kifut az időből.

A II. és III. rész melyek Jelentősen Kiterjesztik a Vizsgálatot

A II. részben felderítjük a titkokat belső emberek segítségével, akik ezzel veszélyeztetik biztonságukat, felfedve, hogy is működik az Isteni Beavatkozás - melynek célja megelőzni a III. világháborút és megdönteni a pénzügyi zsarnokságot. Számos anyag ezzel kapcsolatban már meg lett osztva az interneten. Mindamellett fel fogok vázolni számos más lenyűgöző részletet, amely ezidáig szigorúan titkos volt a nagyközönség számára.
Ahogy a III. részhez érünk, kinyitjuk a pinceajtót, hogy úgy mondjam és feltárunk egy megdöbbentő nagyságú adatállományt, mely segít elmagyarázni, hogy kik működnek közre ezekben a különös eljárásokban és miért.

Idő-kódolt próféciák

A III. rész egy hihetetlen összefüggésbe hoz mindent, amiről mindeddig beszéltünk... és nem akarnád kihagyni.
Néhány új adat jött a magas intelligenciájú idő-kódolt formulájú próféciákba, melyeket nem lehet teljes mértékben megérteni és megbecsülni egészen addig, amíg a jeles nap el nem jön. 2012 volt megjelölve évekkel előre, döntő pillanatként, melyben megdől a régi világrend. Ez mind meg volt írva és könnyen lehet igazolni. Le voltam nyűgözve, mikor felfedeztem ezt a dolgot 2012. március 11-én. Szerettem volna minél gyorsabban közzétenni következő napon, de ezt a dolgot nem lehetett elhamarkodni.
Március 13-a volt az az időpont, melyben a Maya Naptár ősi ciklusai összeszinkronizálódtak - tekintet nélkül arra, hogy melyik három számítási módot használjuk. Ezen ciklusok harmóniában lesznek egészen addig, míg a naptár véget nem ér 2012. dec. 21-én.
Szilárd tudományos adat van arra vonatkozólag, hogyan érintik a planetáris változások az emberi viselkedést és az érzéseket, melyet belefoglaltam az új könyvembe,melynek címe: The Syncronicity Key.

Lélegzetelállító Létező Világ Összeesküvés a Próféciához

Egy nagyon érdekes létező világ összefüggés történt a prófétikus március 13-i dátum körül. A rákövetkező napon, ahogy a ciklus szinkronizációja megtörtént 2012. március 14-én, egy csúcs Goldman-Sachs hivatalnok megfújta a sípot a pénzügyi zsarnokság felett... és elindított egy lavinát, mely még csak most indul be igazán.
A Goldman-Sachs egy a Fő FED bankok közül, hasonlóan a JP Morganhez, mely a Rotschildokhoz és a Rockefellerekhez kötődik.


Azok Akik Időn Kívül Vannak

Számos élményem volt, amint angyali és földönkívüli erők meghajlítják a teret és pontos próféciákkal ajándékoztak meg. Néhányat közülük közzétettem weboldalamon.
Hogy egy korábbi példát említsek, múlt Februárban közzéttem, hogy egy erőteljes látomás azt sugallta, hogy a következő katasztrófa a British Petrol olajkiömlés lesz, ami meg is történt és 3 héttel később ott volt a Fukushimai baleset.
Húsz éve minden reggel  leírom, hogy mi volt az álmom. Ezek az álmok feltűnően pontosak ami a jövő megjóslását illeti. Négy évvel később elkezdtem ezt a gyakorlatot és kiépítettem egy közvetlen kapcsolatot azokkal az emberekkel, akik "fölülről" segítik ezt a bolygót. Emiatt nem látom a különbséget az angyalok és a földönkívüliek között.  A média manipulál minket, hogy a földönkívülieket ijesztő teremtményekként lássuk. Ha egyszer az emberek rájönnek, hogy ezen lények nagytöbbsége emberi kinézetű és számos esetben megkülönbözhetetlenek tőlünk kinézetben - a félelem faktor jelentősen csökkenni fog.


Mi Már Csillagközi Lények Vagyunk
 
Évek alatt felépítettem egy megbízható és szavahihető csapatot hírszerző forrásokból - emberek akiknek közvetlen kapcsolatuk van különböző szigorúan titkos csoportokkal.
Az UFO-felfedés mindvégig kulcsfontosságú része volt ennek a titkos világnak. Az olyan események, mint Roswell, ha nem történtek volna meg, talán nem fejlődött volna idáig a computer-technológia. Ennek köszönhetően itt van a mi internetünk teljes erővel, ahogy keresztül megyünk ezen a prófétikus 2012-es éven. Továbbá technológiák, melyekhez nincs nyilvános hozzáférésünk, olyan fejlettek, amelyeket a Star Trek-ben, Star Gate-ben és számos más sci-fi filmben láthatunk - készen állnak arra, hogy használjuk!
Ezt a dolgot rengeteg bennfentes megerősítette, láthatod, hallhatod őket és találkozhatsz velük a konferenciáimon. A közzététel fő zászlóvivői dr. Steven Greer Disclosure Project-je, illetve Kerry Cassidy  és Bill Ryan Project Camelot-ja. Szoros kapcsolatom van mindkét csoporttal.
Általában nevetés és szarkazmus az eredménye  a hihetetlenül gondosan kidolgozott agymosó programnak, amely mindenkit érintett az 1940-es évektől kezdve és ez a félelemben gyökerezett.Ez a félelem programozott, alattomosan szerkesztett, a tömegek számára vetített Hollywood-i filmek által. Mindezek ellenére a legtöbb ember képtelen elhinni, hogy egyáltalán lehetséges egy hatalmas méretű összeesküvés. Természetesen a Mainstream médiában erről mit sem hallani. 


Előre meg nem fontolt következmények

Nézeteinket ügyesen manipulálta egy, ha nem évszázadokra, évezredekre visszamenő okkult összeesküvés. A magasabb erőknek nem volt megengedve a beavatkozás egy adott pillanatban az időben. Ez a pillanat most jött el - ahogy évezredekkel ezelőtt meg lett jósolva. Az Isteni Beavatkozás miatt a negatív erők a Földön csalódottak lesznek, mert számos piszkos húzásuk nem lesz megengedve, hogy megtörténjen.
A negatív elit 9/11-t tervezte utolsó lövésként, mely megtört volna minden ellenállást és bevezette volna a világot az Új Világrendbe. A történelemnek jó irónikus képessége van, mert 9/11 egy végzetes hiba lett, mely kiváltotta a globális felébredést - és biztosította a Háttérhatalom saját megdöntését. Majdnem biztos, hogy miért volt ez megengedve - ugyanazon legmagasabb erők által, melyek szisztematikusan előzik meg a nagyobb akciók megtörténését.
A beavatkozások óriási kiterjedése tisztább lesz ahogy elérjük a II. részt és ezen beavatkozások folyamatban vannak a nukleáris kor kezdete óta. Legfontosabb, hogy az Isteni Beavatkozás nem történhet meg, amíg egy jelentős nagyságú tömeg nem támogatja ezen akciókat. Ezek a szabályok!


Ez Egy Mély Változás Lesz - És Már Elkezdődött

Népes tömegek végre "megérkeztek" - és a világ pozitív haderői azon lesznek, hogy biztosítsák a sikerességüket.
Ha a hírek igazak, melyeket hallottam, hamarosan látni fogunk tömeges letartóztatásokat, kormányösszeesküvők, katonaság, pénzügyi csoportok, védelmi cégek, a média és gyógyszerészeti cégek emberei részéről. A bizonyíték, ami be lesz mutatva, nem fog kétségeket hagyni - kivéve azokban, akik az un. "fear porn" (túlfűtött szóáradat, pld. TV híradó) megszállott rabjai, akik automatikusan az ellenkezőjét feltételezik - akármit látnak, hallanak - az igazságnak.
Benjamin Fulford, korábbi ázsiai, Csendes-óceáni hivatali főnök a Forbes Magazinnál, aki hetente szállitja ezt a kibontakozó történetet, most már 3 éve - beleértve az azóta feltűnt egyéb forrásokat is. Fulford már egy éve beszél egy perről, amely megpróbálja erőszakkal feltörni, elsöpörni ezt a hatalmas összeesküvést és véget vetni a pénzügyi zsarnokságnak. Egy pontos dátum meg volt adva a panasz benyújtására. Kevéssel egy héttel a dátum után 2011. november 23-n a panasz kartotékolva volt mindenki számára hozzáférhetően. A jogi kiadásai ennek a dolognak óriásiak voltak. Fulford hitelessége jelentősen megnövekedett. Igért dolgokat - és a forrása teljesítette azt!
Amennyire tudom, Fulfordot a nyilvánosság szétcincálta hibák és gyengeségek után kutatva - szeretnék beszélni a szövetséggel mely összerakta az iratokat és én lennék a legerősebb nyilvános támogatójuk!



Új, Drámai Fejlemények

Azt tudom mondani első kézből származó információk alapján, hogy a  134 nemzet szövetsége támogat egy küszöbön álló, masszív geopolitikai váltást, mely ösvény a szabadsághoz vezető úton!
Ősi fivéreink és nővéreink úgymond látszólag elvesztek a történelem lapjain, de most erőteljes támogatást biztosítanak elképesztő katonai beavatkozásuk útján, segítvén ezeket a példátlan hadműveleteket kivitelezni és biztosítani azok sikerességét. A jelen szerint minden a terveknek megfelelően halad!


Nyilvánvaló Jelek Elkerülték a Figyelmünket

Ha egyszer rájövünk, hogy az emberi faj sokkal-sokkal  kiterjedtebb (az univerzumban?) mint azt gondoltuk és rokonaink követnek egy Fő Irányelvet, csodálkozni fogunk mennyi nyilvánvaló jelet hagytunk figyelmen kívül. Több mint 1200 éve ősi emberi szövetségeseink egy egyedülálló módot használnak arra, hogy kommunikáljanak velünk - az összes eszmecsere arra fókuszált, ami most történik. Különösen az elmúlt 30 évben használták kiterjedten ezt a rendszert, felfedvén, hogy kik ők és mit csinálnak és miért csinálják azt, amit.
Most az I. rész lényeges részleteit nézzük meg - és beszélünk néhány nyilvánvaló dologról, amik most történnek.


A Jelek Jól Láthatóak - 600 Csúcsvezetőnek Süllyed A Hajója!

Az óriási nagyságú probléma forrása a Földön egy ősi okkult és roppant titkos társaság, mely el van rejtve a G5 országok mögé - manipulálván a pénzügyi rendszert, a politikusokat és a hadsereget a színfalak mögött.
Egyre nyilvánvalóbb jelei vannak annak, hogy tömeges letartóztatások vannak folyamatban. Vezérigazgatók és magas rangú társasági vezetők mondanak le masszív tömegekben. Az American Kabuki nevű oldal szorgalmasan katalogizál, eddig kicsivel 600 fölött jár, ami megerősített szám, csak tavaly szeptember 1. óta - kronológiai sorrendben folyamatosan frissítve.
A lemondások száma igazán csak az elmúlt 2-3 hónapban pörgött fel. Köztük volt megdöbbentően magas rangú személy is. Például volt egy figyelemre méltó 48%-s emelkedés a lemondó vezérigazgatók számában december és január között.
Szkeptikusok - akik talán jól fizetett dezinformátorok - ezt annak a számlájára írták, hogy ezek normális számok ezidőtájt a pénzügyi világban.  A Fiscal Times febr. 23-i cikke egyértelműen rávilágít arra, hogy ez abszolút nem természetes!


Az Erőltetett Cáfolat

A tömeges lemondások nem maradtak észrevétlenek a Fiscal Times olvasói számára. Ez egy nagyon is valós dolog - valós aggódalmakat gerjesztvén.
Michelle  Hirsch azt írta febr. 23-i "Mit jelent a vezérigazgatók székfoglaló játéka a munkaerő piacnak" cikkében, hogy csillapítsa olvasói félelmét:
- Egy relative stabil 3 év után a vállalati amerika sarokirodáiban 2012 az az év, amikor kialakul a vezérigazgatók székfoglaló csiki-csukija.
- A vezérigazgatók nagy számban mondanak le, váltják be a részvényopcióikat, ahogy azok emelkednek és kerülik el az új kormányszabályozásokat, mert túl nagy számukra a kihívás és stresszel teli az új helyzet!
- Különösen azon forgóajtók forognak gyorsabban, amelyek az egészségügyi és pénzügyi szervezetek igazgatói között vannak, akik elhagyják a hajót, nyugdíjba vonulnak.
- Múlt hónapban 25 egészségügyi ellátási vezérigazgatót és 13 pénzügyi szolgáltatási vezérigazgatót kaptak el.  Ezen szektorok vezérigazgatói jelentették a két legnagyobb forgalmi akadályt.
A legnagyobb nyomás a szövetségi kormánytól a rendőrség irányába a pénzügyi szolgáltatási ágazat esetében : elfojtani a vezetői javadalmazást, ösztökélni a lemondását a pénzügyi-szolgáltatási ágazat vezérigazgatóinak, mondta Don Hambrick, aki professzor a Penn State's Smeal School of Business-nél.
A száma azon vezérigazgatóknak, akik januárban elhagyták hivatalukat, leragadt 48%-nál , december végére 123-ra emelkedvén - a legmagasabb szint 2010 májusa óta. 51% lemondott vagy lelépett, 26% nyugdíjba ment, és csak 9% keresett új munkát.
Mialatt a csúcson lévő változások elbátortalaníthatnak néhány alkalmazottat, ritkán okoznak a vezérigazgató cserék tömeges lemondásokat meglévő dolgozók esetében.


Hatalmas Változások Vannak Folyamatban

A 600 lemondás dokumentálva van, bizonyított és nem lehet se leállítani se letagadni!
A Fiscal Times cikke a mi adu ászunk ahhoz, hogy a Mainstream média is érdekesnek találja, nem erőltetvén a szokásos szöveget a dolog természetes voltával! Csak tapsolhatunk a Fiscal Timesnak, hogy volt bátorságuk "lehozni" ezt az egyre dagadó történetet! Még jobb, hogy ezek a tömeges letartóztatások csak részei egy nagyobb történetnek, amely a szemünk előtt bontakozik ki.


A Tömeges Letartóztatások Már Megkezdődtek!

A tömeges letartóztatások már megtörténtek a vezető beosztású alkalmazottak esetében a Fox tulajdonában lévő "szenzációs" :-) Sun bulvárlap esetében Angliában - a 21 alkalmazottat begyűjtő akció neve: Operation Weeting.
Abban az esetben, ha nem követted az eseményeket, a Fox News a rendőrséggel és a kormánnyal együttműködve lehallgatta emberek hívásait és hangüzeneteit - és tett közzé becsmérlő információkat híres emberekről és közéleti személyiségekről.
Amikor hozzátesszük a másik két jól ismert akciót, amelyekről már beszámoltak - kód nevén Elveden és Tuleta - a teljes száma a letartóztatottaknak 47-re emelkedik. 


Az Operation Weeting fedőnevű akció keretében letartóztatott emberek száma 21-nél állt meg, ez az akció 2011 január óta folyt. A két korábban megemlített akció - Operation Elveden: korrupt pénzek rendőrségre vándorlása, és az Operation Tuleta: számítógépek meghackelése - 26 letartóztatással járt.


James Murdoch Lemond a Fox News Ügyvezető Elnöki Posztról

Rupert Murdoch fia James lemondott a Fox News-nál betöltött ügyvezetői posztjáról február 29-én mutatván, hogy igen forró lett a talaj a lábikója alatt. A maga idejében ez a lemondás hatalmas esemény lesz - egyik legnagyobb jele annak, hogy tömeges letartóztatások történnek!
Talán az amerikai olvasók nincsenek tisztában annak erejével, és nagyságával, ami az Egyesült Királyságban történik!


Az Időn Kivüli Nap

Fontos lehet, hogy Murdoch 2012 február 29-én jelentette be a lemondását. Ahogy a Maya Naptár mutatja 2012 február 29-e az "időn kivüli Nap" megelőzi a döntő március 13-át, ahol a ciklusváltások teljes mértékben szinkronizálódnak egymással. Az időn kivüli Napnak nagy jelentősége van, ahogy azt a III. részben látni fogjuk. Néhány tudós ezt az időn kivüli Napot kivételesen különlegesnek látja:  soha ilyen nem történt korábban, és nem is lesz a jövőben a Maya-rendszerben. Keveset tudtunk az időn kivüli Napról, ami akkor válna valós Nappá, ha a Fox News elismerné a nagyközönségnek, hogy a vádak ellenük megalapozottak voltak.
A bűnök, melyekkel vádolták, el tudná, és el is fogja törölni a Mainstream média nagy többségét - teljes mértékben. Nem minden újságíró bűnös, de azok akik meg akarták tartani munkájukat, erőteljesen manipulálva voltak. 


James Murdoch Lelép a News International Elnöki Poziciójából

Itt van egy cikk, ami bejelenti Murdoch lemondását - és feltárt számos dolgot, melyek megtárgyalásától az amerikai finnyáskodva elfordult.

  


James Murdoch lemondott  a News International ügyvezető elnöki posztról. Az anyavállalat a News Corporation nyilatkozatában kijelentette, hogy ez a lépés lehetővé teszi számára, hogy a cég üzleti tevékenységét fókuszálhassa a nemzetközi piacokon történő terjeszkedésre.
Mr. Murdoch tüzetes vizsgálattal szembesült az egész világra kiterjedt telefonlehallgatási botrány ügyében.
Kris Bryant munkáspárti parlamenti képviselő, aki kapott egy 3o.ooo Fontos fájdalomdíjat, miután a News on the World meghekkelte a telefonját, azt mondta, hogy " miután meghallottuk, hogy James Murdoch lemond, azt gondoltuk,hogy ez egy régóta esedékes dolog". 1720 óta nem volt példa ilyen nagymértékű társasági korrupciós botrányra.
Ex-miniszter és korábbi Újságírók Országos Szövetsége Elnöke Dennis MacShane, aki kapott egy 32.500 fontos fájdalomdíjat, azt mondta, hogy: Murdoch-birodalom mint a görög tragédiákban, összeomlik a megdöbbent világ szeme láttára!
A trónörököst feláldozták, hogy lenyugtassák a nyilvános rémületet, ami a csalások miatt robbant ki - korrupciós bűnözés a Murdoch birodalom által: válogatás nélkül megvásárolt rendőrök és politikusok.


Két Vezető Murdoch Újságiró Megpróbált Öngyilkos Lenni

Sajnálatos módon a 47 letartóztatás és lemondások miatt két vezető újságíró annyira fenyegetve érezte magát, a küszöbön álló leleplezés miatt, hogy megpróbálták megölni magukat



Az öngyilkossági kísérleteket követő hetekben intenziv ellenőrzése folyt a Sun cimű lap szerepének, mert ez a másik Murdoch lap belekeveredett  a telefon feltörési és a rendőrség megvesztegetési ügybe. A nő és a férfi, akik állítólag érintettek voltak egyéb eseményekben is, időben meg lettek mentve egyikőjük barátja által. Az emberek azt gondolják, hogy a busz alá lökték őket. Egy News International dolgozó azt mondta a Reutersnek, hogy többet éreztek annál, hogy ők "mérgesek", ez egy teljes értelemben vett árulás volt a szemükben!
 A News International - a Murdoch birodalom európai karja többszintű bűnügyi nyomozással kell, hogy szembesüljön a polgári peres ügyek mellett, kiegészülve sajtószabványok nyilvános kivizsgálásával.
Politikusok, melyek egyszer közel kerültek Murdoch-hoz, beleértve a miniszterelnököt James Cameront is, a pártjára álltak és megtagadták a válaszokat azután, hogy a Guardian újság felfedte, hogy a News of the World fertörte a meggyilkolt iskolás lány Milly Dowler telefonját.
A The London Evening Standard azt jelentette, hogy a News International újságírói rettenetesen stresszeltek és sokuk teljesen ki van bukva. A cég állítólag pszihiátriai segítséget ajánlott  azon dolgozóinak, akik azt kérték.
David Cameron miniszterelnök Murdoch ellen fordult remélvén, hogy ezzel megmenekülhet, mert közvetlen kapcsolatba került a korrupcióval. Nagyon valószínű, hogy másik újságíróknak egyéb média konglomerátumoknál kezd rossz előérzetük támadni az események ilyetén alakulása miatt!
Vajon mennyit hallott erről az epikus történetről az átlagember a Federal Reserve által kontrollált vállalati médiában.

Kerry Cassidy Még Többet Fed Fel Blogjában

Belső források felfedtek egy ördögi csavart ebben a történetben Kerry Cassidynek a Project Camelotnál - akivel évekig együttműködtem az igazság és a szabadság keresésében. Ez a kényes részlet még nem került felszínre....még..... de a vizsgálatok már folynak. Ha a teljes erővel dübörgő letartóztatások megtörténnek, a közzététel amiről olvasni lehet, az egy halovány valami ahhoz képest, ami ki fog derülni!

March 8, 2012  CLANDESTINE SHADOW PHONE NETWORK-öt nemzetközi intranetként azonosították. A forrás szerint
van egy mélyen lévő árnyékhálózat a hagyományos telefonhálózat mögött, ahová csak meghívás által léphetsz be! Itt olyan emberek vannak akik  a sötétek oldalán állnak - valamint, nem kétséges, a kormány és a 3 betűs ügynökségek, akik feltörnek telefonbeszélgetéseket és eladják azokat a fekete piacon jó pénzért.
Láthatjuk, hogy a hálózat nagyon előnyös a résztvevőknek. Ez szintén kapcsolódik a Murdoch féle telefonlehallgatási botrányhoz.....mert ami látszólag nem jött elő a vizsgálat ideje alatt, az az, hogy a Murdoch-fiúknak nem kellett senkinek a telefonjához csatlakozniuk! Ehelyett egyszerűen csak csatlakoztak egy magánszemélyhez, aki csatlakoztatta őket ehhez a titkos telefonhálózathoz. Csak elmondták, hogy milyen hívás, mely személyektől és fizettek a személynek a megcsapolt hívásokért!  


Muppet-Gate: Egy Újabb Kavics a Lezúduló Lavinában

Greg Smith korábbi magasrangú Goldman Sachs alkalmazott fújta a sípot a New York Times 2012 március 14-i számában - mellyel hihetetlen társadalmi ébredést váltott ki. Az ügyet találóan Mupped Gate-nek nevezték el.
Eddig nagyon kevesen vették észre, hogy a Goldman Sachs egyike a Federal Reserve konglomerátumainak, de kétleném, hogy ez túl sokáig titokban maradna!
Smith szerint a G.S. vezetői muppeteknek hívták klienseiket és úgy bántak velük, mint szánalmas élősködőkkel - csak kihasználták őket és loptak tőlük!
Ez tulajdonképpen lerántotta a leplet arról, hogy mit is gondol az Illuminati a hétköznapi emberekről!
Ez a momentum elinditotta lefelé a pénzügyi lejtőn a Goldman Sachsot - kivérezvén több, mint 2 milliárt dollárt, mindössze pár nap alatt. A Goldman Sachs 2 milliárd dollárt vesztett a Muppet-Gate ügy miatt.
Kérdés: mennyibe kerül a cégnek egyetlen korábbi elégedetlen alkalmazott
Válasz:  az összeg 2 milliárd dollár ha a cég a Goldman Sachs!
Ez azt mutatja, hogy lehet egy bank piaci értékét lenullázni egyetlen igazgató lelépésével. Greg Smith a lemondott munkatárs kipakolt a The New York Times-nak támadván a cég kultúráját és az ügyfelekkel szembeni bánásmódját.


Mérgező Környezet

A következő részlet az MSMBC-től felfed még többet arról, hogy mennyire is volt rettenetes a Goldman Sachsnál dolgozni - a dolgozók valódi sötétségben érezték magukat.



Egy nyilvános és csípős hangú lemondó levélben Greg Smith mérgezőnek és destruktívnak jellemezte a légkört a befektetési banknál. "A mai az utolsó napom a Goldman Sachsnál" írta Smith aki feje volt a US tőkeszármazék üzleteknek Európában, a Közel-Keleten és Afrikában. Smith aki londoni volt és 12 éve dolgozott a Goldman Sachsnál, megkísérelte bemutatni a romló kultúrát a cégnél, ahol a klienseket muppeteknek hívták és az érdeklődőket kurtán elintézték.
A cég messze került ideológiailag attól a helytől, amelyhez az egyetemi évek után csatlakoztam. Nem tudom nyugodt lelkiismerettel azt mondani ezek után, hogy ismerem a cég valódi célkitűzéseit, irta Smith.
Egy e-mailben a Goldman Sachs azt nyilatkozta, nem értünk egyet a kifejtett nézetekkel, melyek szerintünk nem fedik a valóságot - ahogyan valójában működtetjük a bankot.


10-ből 1 Wall Street-i Bankár Klinikai Pszichopata!

2012 március 2-n a Huffington Post lehozott egy cikket, mely látszólag élesített bomba volt Greg Smith személyében, rádobván azt a Goldman Sachsra. Ez úgy hangzott, mint egy vicc poénja, de a bolygó pusztítása nem vicces dolog és ezeket az embereket haladéktalanul meg kell állítani!
A New York-i pénzügyi elit tagjai között 1ox több pszichopata van, mint a hétköznapi emberek között! A pszichopaták híján vannak az empátiának és annak, hogyan érez és gondolkodik egy másik ember. Ugyanakkor megjelenítenek rengeteg sármot, intelligenciát, karizmát és hihetetlenül tudnak....... manipulálni!
A tanulmány arra is kitér, hogy milyen könnyen tudnak ezek a pszichopaták jönni-menni, mindamellett beépülnek életünkbe munkatársként, barátként és talán még romantikázunk is velük!



JP Morgan Dolgozóit Megfenyegették,Hogy Ne Merjenek Beszélni a Muppetgate Ügyről!

A Goldman Sachs egyike a Federal Reserve bankjainak,ahogy a JP Morgan is!
Alacsonyabb szinten dolgozó alkalmazottak nem tudják,de a felsőbb szinteken dol-
gozók a JP Morgan-nél teljesen tudatában vannak azzal a ténnyel,hogy egy támadás
a Goldman ellen egyúttal támadás a JP Morgan,a FED és az Illuminati ellen!

Reuters:A JP Morgan vezetősége határozottan megtiltotta alkalmazottainak,hogy bár-
miféle hasznot húzzanak a “rivális” Goldman Sachs-nál folyó botrányokból!
A JP Morgan elzárkózott a további nyilatkozatoktól.



Váratlan És Megdöbbentő Szakítás a JP Morgan És a Vatikán Között!

Mindössze 5 nappal a Muppetgate után a JP Morgan befagyasztotta a Vatikán számlá-
it,még a hó vége elött........örökre (Hüpp-hüpp!)!
Ez egy hatalmas jelentőségű dolog az ügy szempontjából!A FED szó szerint mindent
hátrahagyva menekül minden olyan kapcsolatból amely a Vatikánhoz fűzi!
A fájdalmas szétválás Március 19-én lett bejelentve,és Március 30-án fejeződött be.
Rengeteg igazságkereső jutott arra a következtetésre,hogy a Vatikán legfelsőbb köre-
ibe teljesen beépült az Illuminati.Ez nem azt jelenti,hogy maga a Vatikán gonosz,sem
az ott dolgozó emberek,de az biztos,hogy komoly problémák vannak a Pápa háza tá-
ján!




Egy Sor Csapás a Vatikánra

Az Illuminati-informátorok közül mind Svali,mind pedig Leo Zagami azt mondta,
hogy a Vatikán spirituális vezetője az Illuminatinak.Ez az amiért a hir fontos az insi-
der-világban.
Greg Szimalsky rádióinterjújában felfedte,hogy minden tagot kényszerítettek,hogy
vegyenek részt rituális szertartásokon,melyeket a Vatikán vezényelt le-egy titkos föld alatti kamrában,amelybe egy hatalmas festmény által takart titkos ajtón keresztül jutottak le!
Bármilyen jelentős leleplezése vagy bukása a Vatikánnak fog ezért felfedni egy hihetetlen nagyságú baljós,rejtett igazságot!
Senki nem tudta,hogy néz ki Svali,csak miután Ed Koni elinditotta asvalispeaks.com
weboldalt.



Nyilvános Szétválás

Most,hogy a témának jobban látjuk a hátterét,haladjunk tovább a Vatikán és a FED
szétválása nyomán.
A JP Morgan által kezdett szakitás hatalmas csapást jelentett a Vatikán IOR
bankjára (Institute for Works of Religion ),melynek arculatát elhomályositotta a botrányok sorozata.
2010 Szeptemberében az Olasz nyomozás lefagyasztott egy 33millió dolláros alapot,
2 olasz bankban miután felgöngyölitettek egy pénzmosási ügyet.
A bank szerint nem történt semmi szabálytalanság,hiszen csak egyik számlájáról u-
talt egy másikra.
A bank nyilvános arculatának szintén ártott egy „Vatileaks” nevü botrány,melyben
különösen érzékeny” dokumentumok voltak,beleértve leveleket Benedek-Pápának-
az egészet tálalták az Olasz médiának!



Lord James Blackheath Megfújta A Sipot!

Ráadásul,napokon belül,miután közzétettük a Finanical Tyranny-t,Lord James of Blackheath nyilvánosan megfújta a sipot a 15 trillió dolláros csalás miatt, mielőtt a
Brit Parlament-igazolt mindent,amiről beszéltünk!
Pontosabban Blackheath 3 összegről beszélt,3x5 trillio,az az 15 trillio dollárról-mely
nagyjából megfelel 750.000 tonna aranynak.Ez jelentősen több arany,mint amennyi
valaha is „hivatalosan” létezett.A regisztrált „létető” arany súlya 120.000 tonna körül
van!Lord James azt is felfedi,hogy birtokában van egy eredeti,kézzel aláirt dokumen-
tum,melyet Alan Greenspan és Timothy Geithner szignózott!



A Piacon Kivüli Arany Letétben Van

A piacon kivüli arany nagy mennyiség,sokkal nagyobb mint ami a piacon gazdát cserél nap mint nap!Blackheath és csapata,nem látja át a dolgot,melyet „felfedeztek”
úgyhogy inkább nem is vesznek róla tudomást!
Mindazonáltal náluk vannak a fontos dokumentumok,melyek bizonyitják mennyi a-
rany is létezik valójában!Már láttátok a képeket a kötvénydobozokról és az aranykészletekről,melyeket említettem a Financial Tyranny c. munkámban!

Ahogy az előbb emlitett irásban beszámoltam róla,a „piacon kivüli” arany különböző
titkos helyekre lettek elrejtve Délkelet-Ázsiában a FED által-melyet úgy is ismerünk,
mint a Bank for International Settlements (BIS):Nemzetközi Fizetések Bankja.
Hatalmas sokk lesz az emberek számára az,amikor rájönnek mennyi arany is van va-
lójában-és hogyan lopták el azt a világ elől kedves bankáraink(komisz kisz Hobbit-
kák-úúúgy ááám :-) )!
A világon minden országnak elkobozták az aranytartalékát,Amerikától,Európától,és
85%-ot ázsiától-megteremtvén a lehetőséget a FED számára,hogy levegőpénzt állit-
son elő a semmiből,melynek az értéke=0-val!
Ez a „varázslatos nyomdagép” lehetővé tette számukra,hogy pénzügyileg tönkrete-
gyenek mindenkit,elkobozzák a természeti erőforrásokat,uralják a médiát,szegény or-
szágokat kiéheztessenek,bábkormányokat tegyenek az országok élére és megpróbál-
janak felállitani egy világdiktatúra-rendszert!



Az Olasz Kötvénybotrány

Egy nappal azután,hogy Blackheath előjött a beszédével,Olasz hatóságok lefoglaltak
6 trillió dollárt érő FED-kötvényeket!Ez a story futótűzként terjedt szét a nemzetkö-
zi tömegmédában!Ezen iratok Chicago Federal Reserve dobozokban és ládákban
voltak,ugyanolyanokban,mint amelyeket a 134 nemzet szövetsége adott nekem,hogy tegyem közzé a Financial Tyranny c. munkámban! Huh!Ez meglepte még a legszkeptikusabbakat is!


Hmmm.....körülbelül ennyi a történet!Wilcock még beszél arról,hogy a cikk hatására mennyien látogatták weboldalát,de az minket annyira nem érdekel.

Fordította és bejegyezte:Magellán




 KÖZÉPKOR ÉS NAPJAINK
2012.04.24
A Vatikán és a CIA
 játszótere
 Sok mindent lehet mondani a középkorra, csak azt nem hogy eseménytelen volt. A "sötét középkor", az egyház uralma az ismert világ felett.
 Sokan nem tudják, de az egyház már Jézus halálának napján megalakult, mikor Lándzsás Longinus látta a szenvedő, de nem megtört Jézust a kereszten! Már akkor áttért a keresztény vallásra, és Ő lett az ember, akit szentként-hősként tiszteltek a jeruzsálemi keresztény közösségek, amelyeknek tagjai egyre csak többen lettek az idő múlásával, míg nem az egész római birodalom ezt a vallást kezdte magáénak tekinteni. 
Igaz évszázadokba telt az átalakulás, de nem is lett volna lehetséges, ha nem tértek volna át e vallásra a birodalom vezetői is! 
Történelmi ténynek tekintetjük, hogy az a birodalom lett a keresztény vallás központja, ami korábban üldözte, kivégezte a Jézus tanításait követőket! 
Micsoda Pál fordulat! Miért  és hogyan történhetett ez? A római birodalom is igen komoly technikát vonultatott fel, már Jézus előtt a 2. évszázadban. A technikát szó szerint kell értenünk e korban is, mert nem csak építészetében, orvostudományában és harcászatában volt fejlettebb mint más civilizációk az akkori világban, hanem az arany után való kutatás elengedhetetlen kellékeivel, eszközeivel is rendelkezett, amivel  hegyeket tüntettek el a földről a víz segítségével! A probléma csak az, hogy a modern embernek a folyadékok, gázok nyomás alatti viselkedését az 1600-as években sikerült megértenie Blaise Pascal-nak köszönhetően! 
A Segovia római vízvezetéke, aminek építését kutatók az első évszázad végére, 2. század elejére teszik, vakolatlan téglaszerűvé megmunkált gránittömbökből építették, van olyan szakasza, ahol 728 méteren keresztül, 1%-os emelkedőt alakítottak ki az építők, a vezetéket a városba érve, "szeretik a négyes számot a rómaiak is" 44 dupla soros boltív tart, amelyeket még 4 egyszerű követ! Persze filmeken már láthattuk az építés bemutatását, de a technikai háteret soha nem mutatják meg, mint ahogy arra sincs magyarázat, hogy honnan származik a tudás ismerete az ilyen és hasonló épületek megalkotásához, mert bővelkedik nem kis számú hasonlóan rejtélyes eredettel rendelkező épülettel a "római birodalom".
Miért is vezet minden út Rómába? A betont Ők már akkor használták fürdőikhez, épületeikhez, útjaikhoz, mikor még az európai hordák erdőkben és egy sátorban éltek állataikkal. A Pantheon kupolájának betonszerkezetét, mai technikával sem lehetne jobban megalkotni, alulról fölfelé haladva el véknyodik a szerkezet, és kisebb, gömbölyűbb vulkáni köveket tartalmaz a tetején, ezért áll még ma is! Négy emeletes beton födémes társasházakat építettek, melyek berendezési tárgyai nem sokban különböztek a ma is használtaktól, csak annyiban, hogy kőből készültek, még vízöblítéses wc is tartozott a lakásokhoz. Az épületeket dupla üvegű, légmentesen záródó fa keretes tokkal zárták le! A Colosseum i.sz. 70-80 között készült el, négy emeletes, mészkőből, tufából és téglából készült bonyolult építmény, a korhoz képest hatalmas nézőközönség befogadására volt alkalmas, ami kb 55ezer - 73ezer embert jelent, de nem csak ebben volt nagy, egy számítógépes szimuláció szerint, a mai 50ezres tömeget befogadni tudó stadionok fél órás vész kiürítése, a Colosseumban mindössze öt percet vett igénybe! Mai modernnek mondott építészeti technológiánk, eddig még nem volt képes ilyen stadionokat terveken sem felépíteni!  A kézifegyverek tekintetében is túlszárnyalták az akkori világ fegyvereit, "valahogy"kifejlesztették a fa laminálás technikáját, ami azért volt fontos, mert az ellenségeik által használt pajzsok, igencsak nehezek voltak fém anyaguk miatt, vagy túl gyengék, mert csak összetákolt fából készítették, mindenképp hátrányosak voltak a csatatéren, szemben a rómaiak által használt, vékony keresztirányú rétegekből összepréselt laminált fapajzsokkal, amik könnyűek, de nagyon erősek voltak. 
Az orvostudomány terén, sokaknak meglepő dolgokra voltak képesek már kétezer évvel ezelőtt, használták a problémás szüléseknél a császármetszést, különféle növényekből készítettek fájdalom csillapítókat és altatókat komolyabb műtétekhez, amiket olyan műtőkben alkalmaztak, melyeket folyamatosan tisztán tartottak, és úgy alakítottak ki, hogy nem sokban tértek el a mai műtők képétől! A műtőben használt eszközök terén is nagyot "alkottak"! Egy még ma is praktizáló műtő orvos elé tették a kétezer évvel ezelőtt, a római birodalom orvosai által használt szerszámokat, és nagyon elcsodálkozott, mert rozsdaboglyában felismerte az érfogócsipeszt, szikét és a különféle eszközöket, mikor melléhelyezte a mai modern használatban lévőket, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy csak a rozsda a különbség az eszközök között! 
 


Rengeteg dolog található még a római birodalom eszköztárában, egyszerűen lehetetlen lenne felsorolni, de az tény, hogy ezeknek az eszközöknek nincs látható technikai evolúciója, nincs a készítésük módjáról, vagy mikéntjéről feljegyzés, mint ahogy arról sincs, miként került birtokukba a tudás ezen eszközök használatához, a még ma is utánozhatatlan épületek terveihez és a fegyverek elkészítésének módjaihoz! Ekkora tudást és fejlődést nem ért el egy civilizáció sem 200 év alatt, még a miénk sem! De épp ezért lett ezen birodalomé a feladat, hogy a "teremtőinktől" kapott tudás, és minimális technikáért cserébe, mikor már úgy érzik hogy birodalmuk elég nagy, elterjesszék a világban a keresztény vallást, megalapítsák a vallási központot a Vatikánt, és az inkvizíció által tartsák kordában a technika fejlődését!
Ne higgye el senki, hogy "véletlenül" áll egy vörös gránit obeliszk a Szent Péter tér  közepén, amit Nero hozatott el Egyiptomból, és azt se, hogy valóban versenypályát akartak építeni a Tevere túlpartjára, ami teljesen lakatlan volt!
Szent Pétert ott feszítették keresztre és temették el azon a helyen a kereszthalála után, ahová később templomot emeltetett a nagy birodalom. Sok keresztény mártíriumának, a keresztény hitéért adott vérének volt tanúja e hely, a 64-es római tűzvész után. 
 

Egy nagy vallásnak szükség van e mártírokra és arra, hogy keresztény családban nevelkedő gyerekek égjenek el családjuk szeme láttára izzó vasszékben, azt ki-ki döntse el maga, de ezen gonoszságok miatt is gyorsabban terjedt világunkban a kereszténység! Hiszen tudjuk, amit tiltanak, az az emberi kíváncsiság középpontjába kerül és nem mellesleg mindenki akar!
A Vatikán első temploma, a Constantinusi bazilika 326-ban épült, amikor még  a római birodalom hatalmas volt, de ez időre a kereszténység már a birodalom államvallásává vált!
Van egy érdekes dolog ezzel kapcsolatban. Az evangéliumokat, már évszázadokkal korábban válogatták ki magas rangú rómaiak, vagy is minden kép terv szerint történt minden. Egy hatalmas birodalom volt csak képes elterjeszteni a világban a vallást!
"Teremtőink" azon célból adtak az egyháznak parancsokat és utasításokat, hogy ne haladjunk előre a technikai fejlődésben saját biztonságunk érdekében! 
Ha belegondolunk a párhuzamosan történt több "teremtésbe", már nincs több lehetőség, a világunk annyira összekavarodott, hogy már teremtőink nem  térnek vissza múltunkba. Nagyon sok a megmagyarázatlanul hagyott, felfedezett bizonyíték a római birodalommal kapcsolatban.  Például a technikai fejlettségük eredete és a  használatukhoz szükséges tudás eredete!
Az biztos, hogy ezen tudást és a hozzátartozó minimális technikát a teremtőinktől kapták, amire azért volt szükség, hogy fel tudjanak építeni egy birodalmat, ami a keresztény hitre épül és a technológiai fölényből, a szervezettségből adódóan azt fent is lehessen tartani az egyház, a Vatikán irányítása alatt, amely a 4. század végére alakult meg tökéletesen, az inkvizícióval együtt. 
Jézus halála után néhány évvel, a birodalom egy embere Saul, a keresztények nyomában volt azon céllal, hogy  felkutassa és megölje mindet! Ám a "damaszkuszi" utja során történt vele valami!
Azt állította, hogy Jézus megjelent neki egy fénylő gömb formájában és mintha pikkelyek estek volna le a szeméről Saulnak, azonnal hirdetni kezdte Isten igéjét.
A későbbiekben Pál- nak keresztelt férfi, tömegeket térített meg, több mint 30ezer kilométeres útja során. Gyilkosból-pap! Az Ő története óta használjuk a Pálfordulás kifejezést! 

 

Az inkvizíció a kezdetektől jelen volt a keresztény világban, mindent és mindenkit elpusztított több mint egy évezreden keresztül, aki más nézeteket vallott, vagy másként értelmezte a hitet! Nem lehetett ellent mondani soha, az inkvizítorok folyamatosan jártak keltek a világban, a keresztes lovagokkal együtt! A keresztes hadjáratokat "Lovagokat" a Pápaság szentesítette, a hitetlenek, pogányok felkutatására és elpusztítására, de nem utolsó sorban a szentföld visszaszerzésének érdekében.
A legfőbb és legfontosabb cél, még is a technika fejlődésének megakadályozása, a modernebb gondolkodású emberek felkutatása és elpusztítása volt, akiket nyilvánosan kínoztak meg és végeztek ki elrettentésül azért, hogy az ember soha ne tudjon beavatkozni a már megtörtént eseményekbe a hatalom megszerzésének érdekében! 
De már időközben teremtőink rájöttek, hogy hiába volt a buzgó törekvés a fejlődés megakadályozására, csak elodázni lehetett a fejlődést és ez miatt van jelen Nostradamus rajzaiban az időutazó emberek munkálkodása a múltunkban, mely a hatalom megszerzésére, a technika fejlődésének elősegítésére irányuló támadás, melynek célpontja a Vatikán és a Pápaság volt!
Így történhetett meg, hogy Fülöp király, koholt vádak alapján "ez volt a történelem első koholmánya", 1307 október 13-án pénteken pert indított a rend ellen, és azután 1311-12-ben  ki tudta járni a pápánál, hogy oszlassák fel a lovagrendet.
A rend utolsó mesterét, Jacques de Molay-t Párizsba csalta, majd  börtönbe záratta, és 1314-ben máglyán elégettette, amit a pápával nézett végig.
A mester utolsó szavai ezek voltak a tűzben: egy éven belül mind a ketten követtek engem a halálba. Lássanak csodát, így is történt, egy éven belül meghalt a pápa és a király is! 
A középkor bővelkedik látnoki képességekkel bíró emberekben, de bővelkedik furcsa, az akkori ember számára érthetetlen égi jelenetekben is, amiket szerencsénkre nagy pontossággal feljegyeztek, vagy festményeken megörökítettek! 
Nagyon sok találgatást hallhattunk már  ufó-kutatóktól és a paleo asztronautikával foglalkozóktól, de egyikük sem adott a jelenségeken kívül semmire magyarázatot!
Gondolok itt a "miértekre”!

Az 1300-1400-as években is történt valami különös a művészekkel! Olyan képeket festettek, amik ellenkeznek a korra jellemző eszközökkel és használati tárgyakkal, például az 1350-ben Szerbiában készült ikon Jézus keresztre feszítéséről, amin láthatóan két nem éppen angyali repülőszerkezet üldözi egymást!

 


Vagy az 1486-ban készült Carlo Crivelli kép, amin nagyon modern felfogásban jelenítette meg az angyali üdvözletet a művész.

 


Isten és Jézus ábrázolása egymás mellett, miközben a földet érintik meg egy pálcával egyházi személyek szerint. A probléma csak az, hogy a középkorban készült a festmény, mikor még az éppen aktuális világnézet szerint a Föld lapos volt! 


 

Minden középkori eseményt, jelenséget meg lehet magyarázni, mert ha az időutazó ember visszatér a múltjába, hogy egy kis technikát csempésszen bele, vagy tanácsokkal lásson el kiválasztott embereket, akkor nyilván megjelentek teremtőink is, megpróbálni meg akadályozni, vagy ellensúlyozni valahogy. 
1561-1566  Nuremberg Basel, a szemtanúk beszámolója alapján, légi csatára került sor, sokan még azt is látták, hogy melyik fél állt nyerésre!
Kereszteket láttak az égen, nyilván a repülő tárgyakból kiáramló gázokat, füstöt, vagy kondenz anyagot látták! A Vatikán azt állította, hogy Isten műve volt, de már akkoriban is voltak emberek akik nem hitték el a Vatikán meséjét. 

 

 

1492 október 11-én este 22-órakor furcsa eseményeket írt le Kolumbusz Kristóf a  Santa Maira hajónaplójába. Fényesen ragyogó valamit látott, ami fel és le mozgott, az éjszaka folyamán többször is feltűnt! Szólt  Pedro Gutierreznek, aki szintén látta a megmagyarázhatatlan ragyogást!
Milyen érdekes, hogy pontosan négy órával később megtalálták Amerikát! 
Ha bárki a Földön tud majd utazni az időben, ezt az eseményt biztosan nem hagyná ki és gondolom sokan vagyunk még ezzel így! 
De vannak konkrét bizonyítékok is, melyek alátá*****ják az emberek részéről történő időutazást, a technika fejlődésének elősegítésének érdekében. Vannak  UFO kutatók, akik említést tesznek egy bizonyos Piri Rais által 1513-ban készített térképről, de nem vesznek észre rajta valamit ami ordít, hogy nem a múltban készült az eredeti példány! A földrajzi koordináta rendszert az 1800-as években fejlesztették ki, ezután kerültek a földgömbökre és térképekre a szélességi és hosszúsági fokok!
Ha még hozzáadjuk azt a tényt is, hogy az Anktartisz jégtakaró nélkül van megrajzolva rajta a legapróbb szigetekkel és öblökkel együtt, akkor már is el gondolkothat rajta végre a tudós világ, hogy hogy is készülhetett volna a múltban a térkép!?
Ha meg is látogattak minket földönkívüli idegenek, honnan tudták volna előre, hogy miként hozzuk létre a szélességi és hosszúsági fokokat majd a jövőben!  




A sok égi jelenség és csata hozzátartozik a földi létünkhöz! A történelmünkből kiált hozzánk a sok bizonyíték időutazó emberek munkálkodásáról és arról hogy hogyan próbálták mindhiába meg akadájozni teremtőink a technika beintegrálását a múltban! 
 
Ez a kép valamikor a 15. század végén készült Giovannino keze által!

 

 Kicsit nagyítunk!








Masolino da Panicale képe szintén a középkorból:



Élt több ember is, akit meglátogattak időutazó emberek és teremtőink is, mert semmilyen más értelmes magyarázat nem lehet az utókornak hagyott munkásságuk eredetét illetően! 
 Leonardo da Vinci festményei, még ma is utánozhatatlan technikával készültek, de nem is ez az érdekes a munkáiban.
Olyan előrelátással rendelkező ember volt, hogy az már természet ellenes! A terveiben szereplő eszközöket, csak évszázadokkal később valósították meg.
 
Kerékpár, tank, repülő, helikopter, közlekedési dugók nélküli város tervei, ez utóbbi még csak terveken szerepel napjainkban is! De van még búvár ruha, sorozatlövő, harctéri önműködő kaszaboló gép és még nagyon sok minden!
1817- ben, mikor előálltak az első kerékpárral, (drezina) semmi köze nem volt a Leonardó tervein szereplőhöz, hisz az övén már akkor is egyméretű kerekek, és hátsó lánchajtás volt, amire a valóságban még várni kellett néhány évtizedet.


Nem létezik az, hogy egy ember csak úgy ilyen rajzokat készít, mindenféle külső inger nélkül! A 15. században nem létezett még egy darab alkatrész sem azokhoz a dolgokhoz, amiket Ő rajzain megörökített! A valóság az, hogy valaki az időből elmondta neki, milyen dolgok lesznek a jövőben, mert leginkább ez látszik a rajzain, hogy elbeszélés, (hallás) után elképzelte maga előtt a szerkezeteket és azután a saját korára jellemző felhasználható alapanyagokra szerkesztette terveit!
 
Ezért fordulhat elő, hogy mindent fából és vászonból képzelt el nagyon kevés vas használatával, mert az Ő világnézetébe nem fért volna bele fémből készült repülő és tengeralattjáró, hisz azt túl nehéznek bizonyult számára megmunkálni, vagy rávenni a repülésre és úszásra akár gondolatban! Az Én véleményem az az, hogy ma sem él ember a földön, aki megtudná mondani ilyen pontosan, hogy milyen szerkezeteket fog használni az emberiség 500 év múlva, de még azt sem hogy 50 év múlva, pedig minket jóval több technológiai inger ér, mint az 500-évvel ezelőtt élt embereket!
Nem olyan régen derült ki, hogy Leonardó halála után, munkáinak 75% -át a Vatikán megsemmisítette, vagy eltüntette a világ elől, mert azokat már nagyon "eretneknek" találta, de a mester még is hagyott jeleket titkos tudásából az utókornak.
 
Mindenki ismeri Az utolsó vacsora c. festményét, amit ha alaposan szemügyre veszünk, észre vesszük hogy szándékosan vannak úgy megfestve az alakok, hogy szemkontaktus nélküli kommunikációt, beszélgetést folytatnak egymással, és ezért van jelen a 100%ig senkihez sem tartozó jobb kéz, ami egy tőrt tart! Az alakok úgy vannak megfestve, hogy tévedhetetlenül szemkontaktust lehet kialakítani a párbeszédet folytatók között, ha átrendezzük a képen szereplőket!

A rejtélyes kéz! Lehetetlen kéztartás:



A kéz senkihez nem tartozhat:









 
Mondhat bárki bármit, mert értelmet nyer minden a képen és nem utolsó sorban megvan a rejtélyes kéz gazdája is!
 
Hogy mi lehet az átrendezett, helyére rakott alakokat tartalmazó kép mondani valója, az majd kiderül a közeljövőben, mikor a Vatikán a világ elé tárja a már lassan két évezreden át rejtegetett (titkait)dokumentumait! 
 Nem elég, sőt elégtelen hozzá állás, hogy senki nem néz utána saját ötleteinek, mindig csak a kutatók és felfedezők nézőpontjából szemlélik a világot a Föld "átlag"polgárai, így bármit elhitethetnek velünk!
 Nincs semmi a világon, ami után nem nézhet utána bárki! Néha kell időt szakítanunk olyan dolgokra is, amiről úgy gondoljuk hogy nem befolyásolják életünket, mert nemsokára ki fog derülni, hogy épp azok a dolgok fogják kialakítani az egész emberiség jövőjét, amit a média közreműködésével eltakarnak, el homályosítanak az emberiség szeme elől-előtt!

 Fontos, hogy mindig a megérzéseinkre hallgassunk és ne higgyünk olyan embereknek akiket kormányok, három, négybetűs cégek állítanak ki a világ elé , hogy "te úgy is tudós vagy, te mond mert neked elhiszik"! 


 

 A média a legjobb fegyver a világon, semmi sem hatásosabb globális szinten a médiánál és ezt 150%-osan kihasználják a kormányok és nagyhatalmak!
 Ha úgy érzi valaki, hogy valami nincs rendben a világgal, akkor az úgy is van és ne csak legyintsen egyet, " holnap úgy is mennem kell dolgozni" gondolattal! Nézzen utána mindennek amit lát és hall a médiában, könyvekben, ne együnk meg mindent, amit az arcunkba lapátolnak!
 
 A középkorban nagyon sok minden történt, ami bizonyítja az időutazást!  Egyszerűen fel sem lehet sorolni mindet, és meg sem próbálom, de az biztos, hogy a legtöbb "UFO jelenség" nagy katasztrófák, csaták  háborúk, középkori járványok idején volt és nincs ez másként napjainkban sem!
 Egy egyszerű kérdés: Bárki aki a földre látogatna másik csillagrendszerből, honnan tudná ennyire pontosan pár órával a történések előtt, hogy mikor történik valami sorsfordító esemény az emberi létben?
 De a legfontosabb kérdés: Miért érdekelné, ha nem segít, vagy nem avatkozik közbe??
 Az idő utazás képessége nélkül, nem lenne UFO jelenség! Számomra teljesen egyszerű a lényeg! Nem lehet közbe avatkozni semmilyen módon az eseményekbe ha a múltba utazik vissza az ember, de teremtőink sem avatkozhatnak bele az idő folyásába és épp ezért nyernek értelmet az ókorban és középkorban történt égi csaták: "Teremtőink" folyton meg akadájozzák az embert abban, hogy megváltoztassa saját múltját a javára.
 Persze ezeket a csatákat, mi már történelemként éljük meg, holott lehet még el sem érkezett az ideje annak, hogy az ember először induljon el a múltba!

  Mint azt tudja mindenki, több robbanásszerű technikai fejlődés is volt az emberiség történelmében, most a legfurcsábbat és egyben a legnagyobbat emelném ki, Nikola Tesla történetét.


 

 

 Sokan nem tudják, hogy Tesla nélkül nem tarthatna itt az emberiség technikailag. Ennek az embernek köszönhetjük a váltóáramot, a generátort, a háromfázisú generátort, a váltóáramú motort, a rádiós és televíziós sugárzásokat, a repülőgépek helyből indulásának módszerét, a világításra szolgáló vákuum és gáztöltésű kisülési csöveket, a vezeték nélküli áram továbbítását, a távirányítót és még sok más titkolt találmányt is!

 112 szabadalmát jegyezték be az USA-ban, kortársai "tudósok" bolondnak tartották, mert azt állította, hogy a világűrből  segítenek neki találmányai létrehozásában.
 Az 1890-es években a SETI-által is használt technológiával, állítása szerint kapcsolatba is léptek vele, de senki nem hitt neki! Én hiszek, csakhogy nem földönkívüliekről van szó, mert Tesla soha nem mondta! Nagy valószínűséggel időutazó emberek voltak, akik az Ő találmányainak továbbfejlesztett eszközeivel vették fel vele a kapcsolatot!
Hogy miért volt erre szükség, ez nem kérdés! Sokkal egyszerűbb ugyan arra az elvre épülő technikát, egy emberbe sűríteni, mint szétszórni a világban. De ami a legfontosabb, így Amerikában maradt az összes találmányának leírása az 1943 január 7.-i halála után!

 Az FBI 1884-es Amerikába érkezése után, aktát vezetett róla. Figyelemmel kísérték munkásságát haláláig! Miután meghalt, az amerikai kormány lecsapott a kutatási eredményeire, és terveire!

Amik köztudottan eltűntek a tervei közül:  

Mechanikus oszcillátor, ami egy rezonálási frekvencia erősítésére szolgáló szerkezet, "ébresztőóra méretű" mely képes földrengést generálni,
  
Egy műszer tervei, ami a tesla tekercs energiáit koncentráltan átküldi erősen töltött gázrészecskéken "halálsugár",
  
A nap és a kozmikus sugarak energiáját használó szabadalom.

Van valami, ami a legfélelmetesebb fegyver és akár műholdak segítségével célzottan, globálisan is lehet használni! Ez a szerkezet több Tesla által elképzelt műszer ötvözete, mely a mágneses rezonancia bármely frekvenciáján képes működni, pl: emberi agy, a föld ionoszszférája, minden olyan anyag, melynek ismert a mágneses frekvenciája!
Ezt a műszert összekötötték már az időjárás befolyásolását végző géppel is! Ez a fegyver nem más, mint a HAARP. 


High Frequency Aktive Auroral Research Program




(A HAARP lényegében egy fordított elven működő rádióteleszkóp, ami jeleket sugároz )

A HAARP-ról sokan elhiszik, hogy nem képes másra, csak az ionoszszféra befolyásolására, de vannak kísérletek már a 90-es évek óta Canadában és Alaszkában embereken is, félelmetesen képes befolyásolni az emberek agyhullámait, képes halálfélelmet előidézni, de képes vízionális dolgokra is rávenni az agyat, senkit nem akarok riogatni, de a kormányoknak lassan el kellene gondolkodniuk, hogy mik is azok a NATO-radarok? A NATO miért nem használja egy egyszerű program segítségével, az országokat lefedő, 12000m magasan repülő polgári járatoknak is tökéletesen megfelelő radarrendszert?

A HAARP képes műholdak segítségével koncentrálni egy pontban az energiáit, ezáltal áramszüneteket is tud előidézni! (Hallkan megjegyezném!)  Globális felmelegedés?



Képes e Tesla nagy álmára a HAARP technológia, adatokat, képeket átvinni az emberi agyba? 2000-ben az alaszkai Anchorage és Nome városában valóban történtek furcsa dolgok, nézzen utána mindenki aki teheti!
A rendszer arra is képes, hogy műhold segítségével több, vagy akár egy személyt vegyen célba, vagy műholdakat, épületeket, járműveket  és törésvonalakt, az már csak a parancson múlik, hogy mi lesz a célpontokkal!

 
Tesla munkássága nélkül, még műholdak sem lennének az űrben, de még a holdra sem jutott volna el az ember! Amerika egycsapásra szuperhatalommá vált a technika ilyen szintű birtoklása miatt, és láss csodát, Tesla halála után négy évvel megtörtént az elképzelhetetlen!
 
Egy UFO baleset híre kapott szárnyra, ami hetek alatt bejárta a világot a technika jóvoltából! Felszeretném hívni az UFO- hívők és kutatók figyelmét egy nagyon lényeges, de egyszerű dologra: Arról beszélnek "ezen" személyek, hogy az ember által nem ismert szuper technikát használnak azok a lények, akik meglátogatnak, figyelnek minket, esetenként elrabolnak.
 
A világon több mint 4millió ember állítja, hogy elrabolták a szürkék kísérleti célokkal. Nekünk még elméletileg nincs szuper technikánk, de nekünk sem kell 4 millió alkalom, vagy egyed egy faj kutatásához!

 
Szuper technikát használva, hogyan fordulhat az elő , hogy talán tíz, vagy akár több száz fényévet leküzdő űrhajó a Földre érve lezuhan, balesetet szenved egy kis vihar miatt?



 
A mi nem is annyira szuper technikánkkal, lassan képesek leszünk baleset mentesen közlekedni! A technológia már létezik az autóiparban, csak még megfizethetetlen, a rendszer többe kerül mint az autó, amibe beépítik!

 
Szuper technikát használva nem lehet balesetet szenvedni! Ami sokkal valószínűbb, és véleményem szerint nem történhetett másként az az, hogy egy kapszulát küldtek vissza a jövőből különféle technikák leírásával, terveivel maguknak az emberek.
 
A tervekhez még kellettek tudósok, kutatók, zsenik, akik össze tudták rakni ezeket a jövőből érkezett terveken leírt műszereket! A csapat már készen állt!
 
A második világháború előtt emigrált tudósokhoz, kutatókhoz csatlakozott a háború végén ilyen-olyan indokokkal begyűjtött több száz európai kutató és tudós. Többen 1947-re már meg is kapták az amerikai állampolgárságot, és különböző állami szerveknél tevékenykedtek. Az 1947-es év tele van különös, de nem megmagyarázhatatlan eseményekkel, pl:
Egy olyan nemzet nyert a 2. világháborúval, akinek igazán nem is lett volna köze hozzá! Persze lehet rajta vitatkozni, de ez akkor is tény!

Az állítólagos július 2-án lezuhant UFO-ról, ami valójában egy rosszul kalibrált időgép volt: 

Július 8-án, a RAAF (Roswell Army Air Field) bejelentette, hogy egy azonosítatlan repülő tárgy zuhant le, és négy földönkívüli holttestet találtak! Másnap az amerikai légierő bejelentette, hogy csak egy meteorológiai ballon zuhant le, és már is megteremtették a legtökéletesebb álcát!

 Az igazságot egy hazugság mögé rejtették, amit aztán rá másnap megcáfoltak azért, hogy azok az emberek, akik tudták hogy mit láttak lezuhanni, elhiggyék hogy el akarja titkolni az amerikai kormány a földönkívüliekkel való kapcsolatát! Az álca tökéletes lett volna, ha nem pénzelnek olyan embereket, akik nem tudnak rendesen hazudni. A sok kutató és tudós, akik öreg korukra álltak a világ elé a földönkívüli zagyvaságokkal, hogy tőlük kaptuk a technikát, meg hogy azért nem veszik fel az emberekkel a tényleges kapcsolatot, mert még nem értük el azt a galaktikus, univerzális szintet, amit őt is képviselnek.

 Véleményem szerint, ha ez igaz lenne, hogy meglátogattak minket, akkor inkább segítenének abban, hogy minél hamarabb elérjük ezt a szintet, mivel valamikor Ők is voltak ezen a szinten mint mi most!

 Mindenesetre elérte célját a hazugság, egy új tudomány ág született, az "UFO-lógia, paleo asztronautika"formájában, ami a földünkön soha nemlétező lényekkel foglalkozó, nagy tömegeket megmozgató tudománnyá nőtte ki magát napjainkra! 

 Amint a mellékelt ábra is mutatja, egy ország van akit segítenek a jövőből érkezett technikával, és ez ha tetszik, ha nem az USA!

 Az OSS volt az USA-ban az a szervezet, ami információkat gyűjtött személyekről az amerikai kormánynak. Utódja a "véletlenül" 1947 szeptember 18.-án alapított CIA, ami már sokkal nagyobb befolyással bír mind a mai napig mint elődje!

 Két hónappal az állítólagos UFO lezuhanása után, hirtelen nagy szükség lett egy ilyen szervezet létrehozására, ami cégekről, más országok államtitkairól, polgárairól és bárkiről a világon információt gyűjt annak érdekében, hogy a titok titok maradjon! Bárkit félre állítanak, nem számít hogy alacsony sorban él az illető, vagy magas rangú állami tisztviselő, vagy épp az Amerikai Egyesült Államok elnöke.

 Olyan nagy a hatalmuk, hogy képesek más országokban háborúkat generálni,pl: Chille és a 70-es években Líbia! A Líbiában kirobbantott háborút, a CIA által pénzelt terrorista szervezetek generálták, a CIA utasítására, és hogy mi volt az okuk: az akkori líbiai kormányzat, államosítani akarta az amerikai érdekeltségű olajkutakat, ennyi!

 A felkeléssel sikerült megdönteni az akkori kormányt! Senki ne higgye, hogy ez napjainkban másként megy, a különbség csak annyi, hogy ma már használhatnak sokkal kifinomultabb eszközöket céljaik eléréséhez!

 Kik állnak a CIA háttérben, az kideríthetetlen, de az nyilvánvaló, hogy mit szeretnének, még a Vatikánnal is szövetséget kötöttek, kart karöltve figyelik a wikipédiát, az interneten száguldó adatokat, és nem kívánatos személyeket!

 A CIA  azt is elérte, hogy 2008-ban a Pápa bejelentsen egy a hívők számára igen megrendítő dolgot! A Pápa kijelentette, hogy "az univerzumban biztosan van máshol is értelmes élet, amit épp úgy az az isten teremtett, mint a miénket."

 Ha ez nem eretnek a Vatikánnak, akkor mi az? A kijelentéstől függetlenül, persze ez így van, az lenne a legnagyobb meglepetés, ha az derülne ki egyszer, hogy egyedül vagyunk az univerzumban!    

 A valóság viszont az az, hogy bár mennyire is szeretnék sokan, még rengeteget kell várni idegen lények felbukkanására a földön, galaxisunk méretéből adódóan! Nem valószínű, hogy valaha értelmes lények látogassanak a Földre az emberiség ideje alatt!

 A csillagászok szerinti kb 400 milliárd csillag galaxisunkban, csak becslés, semmi több, még a tejút alakja is csak egy tipp. Az biztos, hogy kimondani könnyebb a 400milliárdot, mint felfogni! A tejút méretéből, és az intelligens szuper technikát használó lények által benépesített bolygók számából, ami akár 10millió is lehetne, még akkor sem valószínű, hogy valaha ránk találjon valaki! 
  
 A mai világunk, elképesztően nagyot változott  az elmúlt 100 évben, de így is észrevehető a korábban nem létező technikai vívmányok hirtelen felbukkanásának ténye! Mindenki számára teljesen természetes a nyomtatott áramkör, éjjellátó készülék, a hangsebesség fölötti repülés, ám ezeket a technikai újításokat, szinte pár hónap, év alatt fejlesztették ki amerikában 1947 után sok más, számunkra még most is ismeretlen találmányokkal együtt!

 Az érdekessége ezeknek az eszközöknek az, hogy kivétel nélkül mindegyiket az amerikai hadsereg, vagy a NASA  titkos laboratóriumaiban "fejlesztették", majd szerelték össze.

A különféle egy órás műsorokban versenyről beszélnek a volt Szovjetúnió és Amerika között zajló hidegháborúban, ám szó sem volt versenyről! A szovjetek kizárólag az amerikaiaktól szándékosan szovjet kémeknek kiszivárogtatott morzsákon "éltek". A hidegháború alatt a szovjetek csak egy valamit adtak a világnak amit érdemes megemlíteni! Még pedig azt, hogy látszólag velük versenyzik az USA, és ezért kell dollármilliárdokat költeni titkos bunkerekre, fejlesztésekre, fegyverkezésre az USA-ban. A fejlesztések még napjainkban is folynak az USA-ban, melyeknek egy részét észrevétlenül integrálják be a köztudatba, mint pl: GPS, multitouch-nak nevezett érintőképernyős technológia, a Wi-Fi  vezeték nélküli mikrohullámú kommunikáció, amit Tesla is megjósolt!

 Hogy milyen újítások várnak még ránk, az még a legtöbbünk számára a jövő titka, de minden bizonnyal már teszteli az amerikai hadsereg vagy a NASA. Az újításokat természetesen csak az amerikai hadsereg, a NASA és a CIA tesztelheti!
 Nem volt ez másként az egyik legtitkosabb fejlesztésükkel sem, az SL-on rendszerrel, mely képes rácsatlakozni a világ bármelyik vezetékes vagy mobiltelefonjára, internettel összekapcsolt számítógépére észrevétlenül, persze a cél nem más, mint a felderítés, nem kívánt személyek megfigyelése és felkutatása! A rendszer részét képezi a hangfelismerés, és műholdak segítségével történő helyzetmeghatározás! Nem kell hívást indítani a telefonon a lehallgatás megvalósításához, a mobil telefonok esetében nem számít a kikapcsolt állapot sem! 
  
 
Ha teremtőink, vagy az időutazó emberek visszatérnek olykor felmérni a terepet, vagy huzamosabb ideig vannak jelen, akkor kell egy hely ahol biztonságosan elbújhatnak! Erre a Föld körül keringő Hold a legalkalmasabb, mert a Nap-rendszerünkben egyedülálló módon keringő égitestnek, még nem sok ember láthatta részletesen a másik oldalát!

 (A Hold és a Föld  közötti árapály erők olyannyira kihatással voltak égi kísérőnk forgására, hogy az objektum ma már csak egyik oldalát mutatja nekünk. Ezt hívják a kutatók "közeli oldalnak". A "túlsó oldalt",melyet legtöbbször helytelenül "sötét oldalnak" neveznek, (Sándor! Nem azért, mert nem éri fény)1959-ig rejtve maradt az emberi szemek elől. Ekkor viszont az szovjet Luna-3 szonda fotókat készített róla.)

1972  Apollo-16



 Így akár napjainkban is könnyedén el tudnak rejtőzni ott! Talán egy olyan bázison, ami több ezer éve ott van a holdon. Számos furcsa kép és videó található a világhálón holdunkról! De sem a NASA, sem kutatók nem nyilatkoznak érdemben róluk.

  
Igaz 1959-ben készültek az első felvételek a Hold, földről nem látható oldaláról a Luna 3 holdszondának köszönhetően, de mégis a mai napig csak számítógépes animációkat mutatnak az ismeretterjesztő sorozatokban a Hold másik oldaláról, úgy mint a Marsról! Különös módja Nap-rendszerünk és az univerzum kisajátításának a NASA-részéről!
  

 
Számos technikai újítás van jelenleg is fejlesztés alatt az USA-ban, és az anyaországban! Néhányat fontos megemlíteni, pl: elektromágneses impulzus fegyver, amit kézifegyver méretűre szeretnének zsugorítani, hatástalanít minden elektronikai berendezést.

 
Tolmács gép, ami bármilyen nyelvre azonnal fordít, akár az ismert Sumer, kopt vagy holt nyelvekre is! Lrad-célzott akusztikus energiájú hangágyú, mely képes több tíz, de a későbbiekben több száz kilométeres távolságba is fókuszáltan bármilyen hangot továbbítani.

 
Az emberi agy P300-as hullámára ráhangolódni képes gépek, konzolok fejlesztése ( NeuroSky). Twister rendszer, ami egy kommunikációra alkalmas virtuális valóság, melyben érzünk hőt, illatokat, érintést és nem utolsó sorban a "teret"!

 
Vannak kutatások, amik sokkal előrébb mutatnak, mint például a halhatatlanság elérése a gének módosításával, de a genetikán belül, végeznek még kutatásokat szuper emberi erők létrehozásával, fizikális és mentális értelemben is! Ezekhez kell kísérleti labor vagy terep! Az időutazást birtokló "személyeknek" több lehetőségük is van tesztelni a készítményeiket, emberi génreakciókat: Vissza utaznak az időben valamennyit, és azonnal eredményt láthatnak visszatérésükkor és ezzel meg is lehet magyarázni az amerikai orvosok és kutató központok miértjét Indiában, ahol százával, sőt ezrével élnek különféle genetikai mutációval született emberek!

 
Sok  olyan ember él Indiában akik kártékony, romboló hatással vannak az elektromos berendezésekre, vagy épp mindenféle sérülés nélkül vezetnek át a testükön olyan áramot, mely képes lenne akár száz embert is megölni! Persze más országban is élnek "szuper képességű" emberek, de sehol sem olyan nagy számban mint Indiában!

 
India a furcsaságok országa, ott van a delhi vasoszlop, amely 1500 éve áll a szabadban rozsdásodás nélkül, de ha megsérül kijavítja magát a 99.72% tisztaságú vas, a foszfor és kén tartalma miatt.




 
Ez a vasdarab azért is egyedülálló a világon, mert ilyen tisztaságú vasat napjainkban is csak elektrolízissel, vagy méregdrága hidrogénes redukcióval állítanak elő, sehogy máshogy nem lehet! Véleményem szerint egyik eljárás sem létezett 1500 évvel ezelőtt! 
  
 
Van egy nagyon fontos, lényeges bizonyíték az időutazásra modern világunkban, mégpedig az Indiai pálmalevelek létezése. Már sokan hallottak róluk, de az eredetüket illetően, még senki sem adott magyarázatot keletkezésük mikéntjére, vagy létezésük értelmére. Mielőtt valaki azt gondolná, hogy nem eredetiek, annak csalódást kell okoznom, mert az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította, miután több tudós és kutató eredetinek találta az emberek életét, és a világra vonatkozó pálmalevelek is.




 
Hogyan fordulhat elő az, hogy 2500  évvel ezelőtt élt "indiai" szerzetesek, "szent emberek" leírják ma élő emberek életét szóról-szóra?
 
A választ már megkapjuk a beazonosítási procedúra során, és már itt is van az első árulkodó jel, mert csak kizárólag azoknak az embereknek van pálmalevele, akik életükben keresni fogják, vagy is akik nem keresik életükben soha, azoknak nincs is!

 
(Fontos: az utolsó pálmalevél felolvasókat már kiképezték, mert mi vagyunk az utolsó nemzedék akinek vannak pálmaleveleik, talán még születnek páran utánunk, de már nem száz millióan!)

 
A beazonosítás ujjlenyomat vétellel kezdődik, azután egy ujjlenyomat szakértő számokká alakítja a mintát! Minden embernek más-más számértéket takar az ujjlenyomata, a kapott szám alapján kezdődik a pálmalevél keresése, ami ha sikeres és az esetek 99%-ban az, akkor megmagyarázhatatlan módon az ujjlenyomatból kapott szám van feltüntetve a tulajdonosának íródott több ezer éves pálmalevélen, amiben le van írva a születés napjától a halála percéig minden fontos, és nem olyan fontos esemény!
 
Pl: betegségek, műtétek, munkahelyek, gyerekek, szerelmek, család, esetenként barátok stb... !

 
"Valójában a legidősebb pálmalevelek max. 800 évesek, mert ennyi idő elteltével mindenképp át kell másolni azokat, hogy tartalmuk ne károsodjon, 100%-kos maradjon!"
De hogy is lehetséges mindez?
Természetesen az kizárt, hogy több ezer évvel ezelőtt élt szerzetesek az égre nézve, azután mélyen magukba szállva képesek áthatolni a tér- idő szövetén, és  110 millió ma élő, és még meg nem született ember életét végignézik, majd leírják töviről hegyire! Butaság elhinni ilyesmit! Mint mindennek, úgy a pálmaleveleknek is van értelme, miértje és célja!
Azért csak azoknak az embereknek van pálmalevele akik keresik, mert csak tőlük vettek ujjlenyomatot, az ujjlenyomat vétel után, így vagy úgy, regisztrálva lesznek az emberek, ez alapján kerülnek be, ebbe az ördögien kitervelt körforgásba.
A világon nem sok cég van, ami megkap bármilyen információt emberekről, de legalább egyet mindenki ismer, a CIA-t. Az ujjlenyomat alapján, már mindegy mikor nyitnak aktát, és ellenőrzik le az embereket, mert a CIA rendszere autómatikusan begyűjt minden fellelhető adatot a célszemélyekről a világhálónak köszönhetően! Hozzáférnek kórházi, munkahelyi és a személyi számítógépünkön tárolt adatokhoz! Azokat az információkat amit nem talál meg a rendszer, azt még az emberek életében észrevétlen, apró kis utána járással begyűjtik a hitelesség kedvéért, és azért, hogy az emberek misztikumként éljék meg a tényt, hogy valaki leírta az életük történetét évezredekkel ezelőtt.


 
Az információ gyűjtésére gyakorlatilag évtizedek is a rendelkezésükre állnak az ujjlenyomat vétel után, mert az is lehetséges, hogy csak 40-50 év múlva indulnak vissza a távoli múltba a leírandó adatokkal! De a halál pontos percének leírása miatt, mindenképp az illető személy halála után!

 
"Azt nem hiszem, hogy egy ember adataival visszautaznának! Az időutazás természetét kihasználva, egyszerűbb megvárni talán az összes ember adatait!"


 
Miért van szükség több mint 110 millió ember életének pontos leírására, az egyszerű: A megtévesztés miatt! A világ eseményeit leíró pálmalevelek tartalma több mint érdekes! 

 
"A világméretű változások az európai naptárrendszer szerint kb. 2050-ig tartanak. Eredményeképpen Amerika elveszíti jelenlegi domináns pozícióját, Európa pedig Ázsiával együtt  új geopolitikai gazdasági teret teremt  egy Párizs, Berlin, Moszkva, Peking, Delhi, Tokio tengely mentén, melynek társadalmai az egyes országok gyökereinek és hagyományainak figyelembe vételével a világot  a stabilitás és fejlődés új korszakába vezetik."
 
"Az Ősi írásokban a világ jövőbeni eseményei is megtalálhatók. Főként a Kanchipuram-i és a Bangalore-i könyvtárakban fel lelhetők a világ jövőjére vonatkozó kijelentések, megközelítőeg ötven évre előre megírva. Az írások szerint a társadalmunk sors döntő változások elé néz. Az Egyesült Államok által elindított, terrorizmus elleni világ méretű harcban , mely elsősorban az amerikai hegemóniára való törekvések keresztülvitelét szolgálja - a NATO tagállamai is részt vesznek katonai akciók formájában, amerikai vezetés alatt. A támadási célok többek között Irán, Jemen, Líbia, Sri lanka, Malájzia és Szudán lesznek. A legérdekesebb azonban az a tény, hogy a prognózisok szerint az Irak elleni támadás, mely februárban kellene el kezdődjön, egy amerikai "Vimana" elpusztítása miatt egy hónapot késni fog. A Vimana az írásban repülőgépet vagy űrhajót jelent. Valóban az amerikai űrhajó, a Columbia balesete miatt az Irak elleni amerikai háború a tervezettnél később kezdődött." 
  
 A világhálón bárki bármikor elérheti a teljes változatokat, mindegyik pálmalevél Kína jövőbeli vezető szerepére utal, és itt van a trükk!

 Mivel bizonyíthatóan hitelesek a több millió ember életét leíró pálmalevelek, ezért senkinek eszébe sem jutna, hogy ez nem igaz.

 Még a második világháború végén  kezdődtek a terv előkészületei, amikor az Egyesült Államok szemet hunyt Sztálin benyomulásának Koreába, ezáltal megadva az esélyt Japán, Észak és Dél Koreának a folyamatos feszültség generálására! Lehet ezt elemezgetni jobbról balra, de senkinek ne legyenek kétségei afelől, ha észak Korea támadásba lendülne, akkor az USA nem teremne ott azonnal, és ezt már Kína sem hagyná szó nélkül.

 A tény az, hogy az USA-át senki sem győzné le, mivel szuper fegyvereit teljesen titokban tartja, rejtegeti, és csak a megfelelő pillanatra vár, hogy kihasználhassa mindent elsöprő erejét. A politikusok is csak emberek, Kínában is tudnak a pálmalevelekről, és talán arra vár az USA, hogy elbízzák magukat a kínaiak. Másfél milliárd potenciális fogyasztóról van szó, akik szinte teljesen el vannak zárva a nyugati gazdaságtól, a tét nagyon nagy, de ez csak az egyik része!

 Az érem másik oldalán, a világ uralom áll, melyen teljesen nyilvánvalóan az USA akar díszelegni, és most NEM AZ AMERIKAI ÁTLAG EMBEREKRŐL VAN SZÓ! A háttérben olyan, a világ számára ismeretlen emberek állnak, akik talán még meg sem születtek, és csak maroknyian lehetnek! Nem tudnak csatát, háborút veszteni az időutazást birtokló "hatalmasságok", mert országuk hadigépezetét, a kellő időben megfelelő parancsokkal  látják el, pontosan tudják mikor-mit kell tenni katonai és gazdasági kérdésekben!

 Az USA még nem vesztett háborút, Vietnám csak gyakorló tér volt, az USA gazdaságát illetően teljesen mind egy volt a háború kimenetele, persze azt nem lehet mondani, hogy elvesztették, de meg sem nyerték a vietnámi háborút! 


 Indiában is találhatunk válaszokat eredetünket illetően, mint Egyiptomban és Amerikában is, de a lényeg:  A Mars!

 Számtalan Mars szonda, dollár milliárdokat felemésztő küldetések, a semmiért? Kutatók és tudósok arról beszélnek a nyilvánosság előtt, hogy hogyan kellene élhetővé tenni a Mars bolygót, miközben olyan robotokat küldenek a Marsra, amik tökéletesek a valaha volt élet kutatására: Spirit & Opportunity. Szerencsénkre mindenhol dolgoznak "normális" emberek! Nincs ez másként a NASA-nál sem.
 Ezeknek az embereknek köszönhetően leginkább képeket találhatunk a Marsról a világhálón, melyek szöges ellentétben állnak azzal a hivatalos maszlaggal, hogy soha nem volt civilizált élet a Marson!

Az alábbi képpel foglalkozott a CNN hírcsatorna is! 

Volt élet a Marson?





















 De a képek magukért beszélnek!
Professzorok, tudósok, akik nem a NASA-nak és más állami szerveknek dolgoznak, tartanak nyilvános beszédeket! A bizonyítékokat ténylegesen figyelembe véve érvelnek a valaha volt marsi civilizáció mellett. Persze a kijáratnál mindig ott van egy NASA kutató is (Phil Plait) semmitmondó, nem bizonyítékokra épülő könyvét árulva, ami természetesen arról szól, hogy miért nem lehetett soha értelmes élet a Marson! Eközben még is azon dolgoznak más csillagászok, asztrofizikusok és tudósok, hogy hogyan lehetne terra formálni, az emberi életnek alkalmassá alakítani az egykor élettől virágzó  Marsot. A marsal foglalkozó kutatók szerin, a Mars és a Föld egyidőben feljlődött, de a marsal valamiféle katasztrófa végzett!
A kutatók szerint így nézhetett ki az élő Mars.

 



 A földhözragadt kutatók szerint,"megfejthetetlen" a voynich kézirat (Ms-408)!

Képein, ha megszámoljuk a csillagokat, akkor rögtön rájövünk hogy napokat takarnak, és egy egyszerű összeadással ismételten megkapjuk a Mars Nap körüli keringési idejét, de erről a témáról majd valamikor máskor! 



 
 A világ "hatalmasságai", akik a háttérből irányítanak mindent, ( pl: média, háborúk, világgazdaság, technikai újítások bevezetése) könnyűszerrel átvehetnék már most is a hatalmat a világ fölött! De van néhány zavaró tényező:

1. Az USA Yellowstone- parkjában lévő szupervulkán 2003-óta aktivitást mutat. Ha kitörne, akkor az USA megszűnik létezni azon a kontinensen, de nyilván tudják már az "illetékesek", hogy mikor kerül rá sor és teljesen nyilvánvalóan tönkre fogják tenni az európai gazdaságot és az itt élő embereket a háttérből irányított háborúkkal a HAARP technológiával és más eszközökkel generált természeti csapásoknak beállított katasztrófákkal! Céljuk nem más, minthogy újra fel lehessen osztani európát, amiből természetesen a legjobb "darab" kell majd az egykor volt USA-nak!

2. Egyszerűen túl sokan vagyunk ahhoz, hogy bármiféle haladásról tudjunk beszélni! 2012-re túl léptük a 7 milliárdos lélekszámot, ennyi embert már nem képes eltartani Földünk, amiből eredendően az következik, hogy a lélekszámot drasztikusan csökkenteni kell ahhoz, hogy a nagy katasztrófák túlélői egy olyan világban éljenek, ami egy maroknyi ember agyában született meg és amit a technika által erőszakolnak rá minden Földlakóra!

 Ismételten fontos megjegyezni: NEM AZ USA-BAN ÉLŐ EMBEREKRŐL VAN SZÓ, ŐKET IS UGYAN ÚGY AZ ORRUKNÁL FOGVA VEZETIK, MINT BÁRMELY MÁS FÖLDLAKÓT!!!

János jelenések könyvét többféle kép is lehet értelmezni, de itt is mint Nostradamus-nál, vagy a világon fellelhető más bizonyítékoknál, inkább maradjunk realisták!


Elragadtatás: mikor az ember testestől lelkestől eltűnik a világunkból. Az időutazás birtokában teremtőink megmentenek sok embert a végső pusztulástól úgy, hogy azt szinte észre sem vesszük! Egyre több lesz a megmagyarázhatatlan nyom nélküli eltűnés az emberek között és a katasztrófák idején furcsa jelenségek figyelhetők majd meg!
A japánban történt tsunami


Itt van még a hét fejű és tíz sz*rvú szörny, ami nyilván nem a vízből emelkedik majd ki! Mindenki akinek értelme vagyon, számolja meg a fenevad  számát, mert annak száma 666. Teljesen nyilvánvaló utalás arra, hogy nem lesz ráírva semmire a 666-os szám, valamikből, valamiből ki kell számolni, össze kell adni, hogy megkapjuk a számot!

A tények: A pentagonnak hét igazgatója van (hét fej), az öt koncentrikus gyűrűből álló épületet, felülnézetből tíz részre osztották, dilatálták (tíz sz*rv)!





Már csak a szám hiányzik! A pentagon dél-nyugati sarkánál 3 főút keresztezi egymást, a 395-ös, 244-es, és a 27-es, melyeknek összege:666!




Hét fej, tíz sz*rv és a 666-os szám! Kell ennél több bizonyíték?

Higgyen nekem mindenki mikor azt állítom: Nincs a világon sehol máshol ilyen kereszteződés és pláne nem létezik sem ember, sem épület amire ráillik e három ismertető jegy a pentagonon kívül!

 Hamarosan ki fog derülni az igazság a 2001 szeptember 11.-ei történések valós eredetéről és céljáról is, ami nem lesz meglepő sok ember számára! Én már aznap tudtam, hogy nem az igazságot közli a média. Szemtanúkat, túlélőket hallgattatnak el dollár milliókkal! Akiket nem lehet lefizetni, azokkal egyszerűen nem foglalkozik a média! Tudósokat, szakértőket távolítottak el az eset kapcsán állásukból, mert olyan összefüggésekre próbáltak rávilágítani élő adásokban, amik különféle érdekekbe ütköztek!

John Fitzgerald Kennedy meggyilkolását sem tudták volna tökéletesebben leplezni, de még is elkövettek néhány hibát a CIA-nál!  Lee Harvey Oswaldot az elnök merénylőjét meggyilkoló  Jack Rubyt el hallgatatták mielőtt még beszélt volna, épp felmentették a halálos ítélet alól, amikor rejtélyes körülmények között halt meg tüdőrákban! Soha nem voltak ilyen jellegű orvosi problémái! Igaz Oswald átszállításának időpontját beharangozták, de nem volt konkrét időpont. Curry rendőrfőnök előző éjjel úgy tájékoztatja a riportereket, hogy délelőtt tíz óra tájban kerül az átszállításra sor, Oswaldot csak 11 óra 20 perckor vezetik elő, de Ruby-nak csak hét másodperce volt összesen a merényletre, és az sem volt biztos, hogy azon az ajtón hozzák ki, még is előre tudta hogy hova kell állnia a merénylet elkövetéséhez? A közzétett idő tudatában, miért csak 11 óra előtt pár perccel indult el otthonról? Honnan tudhatta, nem kell sietnie?

Mialatt a rendőrségen az utolsó előkészületek folynak az átszállításra, Ruby elindul kocsijával a város központja felé, megáll egy távíróhivatal előtt, vagy száz lépésre a rendőr főkapitányságtól - levéltárcáját s benne valamennyi okmányát a kocsi csomagtartójába teszi, - majd besétál a hivatalba, s felad 25 dollárt egyik alkalmazottjának, aki reggel előleget kért tőle. A felvevő tisztviselő 11 óra 17 perckor bélyegzi a vevényt. Oswaldot éppen akkor viszik le Fritz százados irodájából az alagsorba. A távíróhivatal tisztviselője úgy emlékezik, látta, hogy Ruby a pénz feladása után egyenesen a rendőr főkapitányság felé vette az irányt.

Valamikor 11 óra 18 és 11 óra 19 perc között érhetett oda. Oswaldot 11 óra 20 perckor vezetik ki az alagsori börtönirodából. A halálos lövés 11 óra 21 perckor éri! Az időzítés tökéletes! Ruby pontosan a kellő pillanatban ér a helyszínre. Mikor Oswald megtámadhatóvá válik, Ruby éppen kéznél van! Az, hogy minden ennyire összevág, aligha tekinthető puszta véletlennek! Ha már tíz órakor a riporterekkel együtt a helyszínen van szemet szúrhat valakinek, mielőtt még Oswaldot elővezetik. Ha néhány perccel később indul otthonról, vagy több időt tölt a távíróhivatalban, már akkor is elkerüli Oswaldot. De Ruby nem követi el egyik hibát sem! Most már csak az lehet a kérdés, kitervelhette mindezt segítség nélkül, csak magától soha nem tudta volna elkövetni a merényletet! A kórházban meghalt Oswald utolsó mondata:  "Csak balek vagyok." ("I am just a patsy").

 Az üggyel kapcsolatos megnyilvánulása Rubynak halála és a tárgyalása előtt: „Ha az urak többet is meg akarnak tudni tőlem, intézkedjenek, hogy sürgősen eljussak Washingtonba. Mert a dolog önt is érinti, Warren úr ... Én az igazat akarom vallani, a színtiszta igazat, de itt nem tehetem. Ugye értenek a szóból? ... Igen, de itt nem mondhatom el mindazt, amit szeretnék. Ugye tisztában van vele, Warren úr, hogy ebben a városban az ön élete sincs biztonságban? ... Mert itt egy szervezet dolgozik elnök úr, kimondom, ha az életembe kerül is, Bill Decker is biztatott, vegyek erőt magamon, és mondjam meg. Nos hát megmondtam ... Önre bízom, hogy elhiszi-e, vagy sem ... Elég baj ez nekem, mert én segítettem hatalomra őket, s most az én tettem miatt forog veszélyben sokak élete ... Ugye nem értik?” Egy őrült zavaros monológja ez? Vagy kísérlet, hogy a bizottság értésére adja: többet tud, mint amennyit el mer mondani. Attól félt, ha felfedné az igazságot, ezt azonnal megtorolnák a hozzá közelállókon. Mit akarhatott Kennedy a világgal tudatni Dallasban, miért állította mind a két merénylő, hogy csak balek?


 Az azóta eltelt időben, folyamatosan csak a hivatalos verziót hallani, akik megpróbálnak rávilágítani különös dolgokra az üggyel kapcsolatban, azokat őrülteknek állítják be, és lapátolják az arcunkba a hazugságaikat! forrás:(wikipédia)
  
Szerintem az időutazás birtoklása nélkül, nem került volna sor a merényletekre, és Jack Ruby korai halálára sem! A ma ismert világunkat a CIA uralja, és a végrehajtó és fedő egységét képezi az Al-Kaida!

 Valójában ki az a pár ember aki a háttérben meghúzódik? NEM FONTOS! Az számít mit tesznek, és mi meddig engedjük ezt! Sebaj, az idő az emberiségnek dolgozik! Valójában mindannyian Földlakók vagyunk és végre már így is kellene viselkednünk! Nem számít a vallási hovatartozás és a bőrszín, mert egytől egyig EMBEREK VAGYUNK, és előbb vagy utóbb minden ember emberként is fog létezni Földön!


 Nincs már sok időnk a nagy változások bekövetkezéséig, sőt már el is kezdődött a végjáték! Világunkban nem sok hely marad, ami biztonságos lesz. Tartsa mindenki nyitva a szemét, nem feltétlenül kell elhinni mindent az irányított médiákban látottakból, hallottakból! Ellenőrizni kell mindenkinek mindent kétszer is!

 Newton 2060-at firkantott nemes egyszerűséggel egy papírfecnire, ami az ismert világunk "végét" jelképezi. A pálmalevelek körülbelül 2060-ig élő emberek életét írják le. A Rosslyn kápolna 2060-ról is tanúskodik, mint egy jelképes koporsó, amibe mind a három nagy vallás lesz eltemetve 1100 évre.
 Nostradamus versei a 2050-es évek végéig szólnak, az utána legközelebbi vers már 3171-es évre vonatkozik. A szabadkőművesek, a maják naprendszer mintájára épült városai, az egyiptomiak, János jelenések könyve, Nostradamus elveszett könyve és versei is utalnak 2012-re!

 Nostradamus jóslatait tényekként kell kezelnünk, mert pontosan leírt évszámokat, eseményeket kódolva, épp úgy mint a Biblia, melyben három matematikus felfedezte többek között a 2012-évre vonatkozó utalást, ami szerint szörnyűséges eseményeknek lesz tanúja az emberiség!
 Nostradamus próféciája szerint, 2012-05-18-án felfedezhető lesz majd valami az égen, amit a tudósok félre magyaráznak! Talán egy aszteroida, amit szándékosan térítettek el a Föl felé irányítva a HAARP segítségével!

 Van választásunk! Mit kell tennünk? : A CIA azonnali felszámolása. A NASA és az európai űrügynökség forrásainak zárolása, kutatásaik megszüntetése. A CERN-ben működő és más hadronütköztetők működésének minimalizálása. A HAARP- intézmény eltörlése a Föld színéről, a kutatásaik teljes beszüntetése, fejlesztéseik megsemmisítése.

 Nem szabad engednünk, hogy bárki visszaéljen az időutazás által kapott hatalommal, a következmények teljesen ismeretlenek az emberiség számára, és beláthatatlan következményekkel jár ha ezt a technikát alkalmazzák! Senkinek nincs joga beavatkozni az idő folyásába, azonnal fel kell állítani egy bizottságot, aki felügyelő szervként ellenőriz minden ez irányú fejlesztést, kutatást!

 NEM ezek a szervezetek és eszközeik jelentik a megváltást, ezek épp a baj forrásai, okozói! Nostradamus üzent nekünk a múltból, nekünk akik ma élünk: Nem csak a bajban kell összetartanunk! Tartsunk össze mindig, különben végünk!
  

 Machiu Kaku, korunk egyik legnagyobb elméleti fizikusa ezt mondta egy műsorban: Ha valaki egyszer kopogtat az ajtónkon és azt állítja, hogy az ük-ük-ük-ük unokánk, akkor ne küldjük el a francba, mert előbb vagy utóbb sikerül elérni az időutazást!

 Napjainkban több országban is vannak titkos, és nem titkos laboratóriumok, melyekben több ezer tudós, fizikus, kutató dolgozik éjt nappallá téve az időutazás megvalósításán! Hogy hol, mikor és kik készítik el az időgépet, azt nem lehet tudni! De van néhány jelölt: CERN, Virgin, NASA...

 Hogy kik használják majd, az nem kérdés! Természetesen az USA. A potenciális jelöltek közül, a  Virgin még nem igazán foglalkozik vele, a CERN-ben tévúton járnak, ha csak nem valótlan adatokat közölnek megtévesztésből, mert a fénysebesség 99.9%-ra  gyorsított részecskék folyamatos jelenléte a térben és időben, nem az időutazást bizonyítja! Csupán csak azt, hogy a nagy sebesség és a nagy energiájú mágnesestér 30%-al megnöveli a részecskék élettartamát.
 Maradt az USA, a NASA és a hadsereg titkos laboratóriumai.
Miért pont az USA-ban volt a legtöbb UFO jelenség a 40-es 50-es években, és általában? Számomra teljesen érthető! A kísérletezés miatt, mert ki ülne bele egy olyan szerkezetbe, ami ellenőrizetlen körülmények között jelenik meg bárhol térben és időben? Az időutazásra szolgáló eszközöket az emberek utazásai előtt pontosan be kell kalibrálni! Ehhez teljesen nyilvánvalóan lakott helyekre kell irányítani a pilóta nélküli szerkezeteket, ahol másodpercekig, vagy akár percekig megfigyelhetők azért, hogy az átlag embereknek is legyen elég idő arra, hogy filmre vegyék őket! Erre azért volt szükség, mert ugyan a katonaság a kezdetektől másodpercre pontosan feljegyezte a jelenségeket, de a későbbiekben a lakosság körében elterjedt, dátumozással dolgozó kamerák nyilvánosságra hozott felvételei is nagy segítségül szolgáltak a pontos kalibráláshoz!
 Teljesen természetes, hogy nem elég egy-két próbálkozás! Több százszor, vagy akár több ezerszer is megpróbálták olyan idősíkokba visszaküldeni a pilóta nélküli járműveket, ahol biztosan készülnek valamilyen feljegyzések, képek vagy videofelvételek róluk! A kisebb, labdaméretű szerkezetek felderítésre, megfigyelésre szolgálnak! Az UFOk-kal, földönkívüli idegen lényekkel magyarázott jelenségek tökéletes álcája mögé rejtett valóság az, hogy az ember tud utazni az időben!

 Nincs a Földön napjainkban fizikus, aki ki merné jelenteni azt, hogy az ember soha nem lesz képes az időben utazni, és ha ezt vesszük alapul, akkor ha megtörténik egyszer, miért ne használná ki ezt a lehetőséget országának, népének megsegítésére a megalkotója!

Talán valamit elveszítettek az "amerikaiak", az időutazók a szentföldön, azért akarnak kézzel-lábbal bejutni minden közel-keleti országba, hogy felkutassák mielőtt más találná meg!

 A létünk eredetét és célját rejtő apró kis gömb, pár ember birtokában van, és ha elhiszünk mindent amit a médiában és a sajtóban hazudnak nekünk vezető tudósok, akkor örökre rejtve is marad az emberiség szeme elől!
 Annyira bepréselték az emberiséget egy közegbe, hogy már sokan el sem bírják képzelni az életet a tökéletesnek hitt rendszer irányítása nélkül! 
 Az UFOk-ról szóló történetek, az USA-ban találták ki! Miért létezhetne másért az összes tv-interjú és tv műsor, ami azt sugallja, hogy vannak idegenek és lezuhannak folyamatosan a szuper technikájú repülőikkel? Azért, hogy eltitkolják az igazságot!

A lényeg a félre informálás! Tény: Miért van az, hogy csak kizárólag az USA-ban zuhannak le idegen tárgyak és azok épp katonai területeken fordulnak elő?
Még soha senki nem látott idegen lényeket, senki nem vette  filmre a szürkéket, csak az amerikai hadsereg sugallja ezeket a dolgokat!

 Kiszivárogtatnak nem létező dokumentumokról képeket, magas rangú kiöregedett katonák vallomásainak keretein belül. Miért csak az amerikai hadsereget látogatják az UFO-k?? Stephen W. Hawking mondata az időutazásról: Belátható időn belül, nem kerül sor az időutazásra! 


 Szerintem: Teljesen mindegy mikor építik meg az időgépet! Ha egyszer működni fog, akkor a birtokosa teljesen nyilvánvalóan ki fogja használni az általa kapott lehetőségeket 100%-ban!
  
 Fizikusaink azt mondják, hogy az Einsteini útmutatásokat követik! Ha ez így lenne akkor elméleteikben nem léteznének olyan nagy tömegű fekete lyukak, amikből nagy energiájú gamma kitörések robbannak ki, miután  egy-egy csillag beléjük zuhan! Mijen feketelyuk az ilyen?
 De nem létezne a graviton részecske sem, amiről azt mondta Einstein, hogy soha nem fogják megtalálni azért, mert nem is létezik!
 Nem létezne az elméletekben a sötét erő és a sötét energia sem, a gravitációs lencse hatást sokkal egyszerűbben meg lehetne magyarázni, ha valóban az Einsteini fizikát követnék!
 Einstein azt állította, hogy találunk majd az univerzumban olyan helyeket, ahol nem lesz jelen semmiféle tömeg, csak hatalmas energiájú gravitációs tér, és ezt egy átfogó képlettel szerette volna bizonyítani, ami a gravitációt és az elektromágnesességet kapcsolja össze örökre! Ám ez már állítólag nem sikerült neki!

 Mai fizikusok ezeket állítják: A nagy bumm előtt, nem létezett tér és idő sem. A gravitáció eredetéről, mibenlétéről fogalmunk sincs. Az elektromágneses térről azt hisszük, hogy tudjuk mi az.

 Szerintem az időutazás egyben térugrás is! Ezért kizárt, hogy a nagy részecskegyorsítóban valaha elérik az időutazást, mert a részecskék ugyan közel fénysebességgel haladnak, de jelenlétük állandó a térben és ebből eredően az idősíkban is! Az általunk is ismert emberi technológia valójában még nagyon gyerekcipőben jár! Ezt elismerték napjaink legnagyobb fizikusai is! A mágneses teret még nem értik, nem tudni, hogy mik zajlanak benne, ugyanis a milliméteresnél is kisebb hullámhosszban még az emberi technika nem képes kutakodni! Hogy mi lesz az elektromágneses tér körének végén? Nos nyilván megtalálják a tényleges időutazás kulcsát, amihez valószínűleg nem kell fénysebességgel utazni, mert azt ugye fizikálisan nem bírná ki élő szervezet, de még az űrhajónk is atomokra, részecskékre esne! De mivel világunk tele van az időutazás bizonyítékaival, ezért biztosra vehetjük, hogy valamikor az időben legyőzte az ember a fizika titkát és megszerezte a szent Grált, amivel képes irányítani az univerzum legnagyobb rejtélyét, a teremtést!  
Van úgy, hogy az emberiség érdekeit figyelembe véve ígérnek nekünk a világ vezetői betarthatatlan dolgokat! Ez nem azt jelenti, hogy szándékosan hátat fordítanának nekünk! Egyszerűen az történik velük, hogy Ők is csak emberek és hibáznak!
De még is azt kell mondjam, hogy hamarosan el fog jönni a Nap, mikor mindaz a hazugság amit az évszázadok alatt megpróbáltak elhitetni velünk a feledés homályába süllyed! Az emberiség egy nagy  egységet alkotva,  büszkén áll majd ki egy pár ember mellett akik nyíltan kiállnak a világ elé és elmondják az igazat a múltunkról és a jövőnkről.
A bibliában leírtak közt sem az istenben való hit a lényeg, hogy ki miben hisz az nem számít!
A lényeg az isteni tanításban van! Ne istenben higgy, hanem magadban és abban a tanításban, ami le van írva a bibliában, csak így válhatsz igaz emberré! 
Aki teheti olvassa el a bibliát! Ne azért hogy hívő legyen, hanem azért hogy megértse a lényegét!
  
http://www.hotdog.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése