2017. szeptember 12., kedd

magvas gondolataim II.


 magvas gondolataim II.



1 komment

Ami az előző részből kimaradt CBJ 2.

2011.02.20. 17:22 nadir


Vajon minek találtuk ki ezt az egész politikát és fogadtattuk el ravaszul a gójokkal úgy, hogy semmi esélyük ne legyen annak mélyebb értelmét megvizsgálni? Valóban minek, ha nem azért, hogy kerülő úton érjük el, ami szétszórt törzsünk számára egyenes úton elérhetetlen? Ez a politika alapozta meg szervezetünket, a titkos szabadkőművességet, melyet nem ismernek és melynek célkitűzéseit még csak nem is gyanítják ezek a gój barmok, akiket azért csalogattunk a nyílt szabadkőműves páholyok seregébe, hogy port hintsünk társaik szemébe.

Nagy a ti büszkeségetek, de csak bomlott elméjű kölykeitek büszkék erre, nem nagy kunszt elmebetegek díszpéldányának lenni! Egy időre valóban elsötétült a világ, s az emberek a szimbólumok világából annyit tudtak, hogy a piros rózsa a szerelem jelképe, de hát Leninetek, Marxotok helyébe beültettétek a liberalizmust. Ez a látszólagos szabadság azért azt is hozta magával, hogy megnyíltak az ezotéria kapui, azon keresztül, pedig újra felfedezte az ember a szimbólumok világát! Így hát elég sokan lettünk, akik szintén olvassuk a jeleket, ahol meglátom akár rejtve is jeleiteket, azt nagy ívben elkerülöm, meg nem eszem, meg nem veszem, lehet akármilyen nemzetibe öltözött a szónok, el nem hiszem! Viszont zsidó gyerekeiteket is ugyanolyan bárgyúvá tettétek, ugyanazt a szemetet eszik, amit a gojok többsége, azt a gyógyszert eszi, azt a tévét nézi, nem értem, hogyan lehet így megóvni ivadékaitokat! Nemrég láttam egy videót, ahol a kis homokos fiú örömmel meséli, hogy Izraelben milyen jó, hiszen lényegében mindenki buzi! Még szerencse, hogy élharcosai vagytok a zsidó és zsidó közti házasságnak! Gusztusos tendencia! Így legalább tutira nem maradtok fenn!

Isten a szétszórtság ajándékát adta nekünk, az Õ Kiválasztott Népének, s éppen ez, amit mindenki gyengeségünknek tart, bizonyult legfőbb erőnknek, mely most az egész világ feletti uralom küszöbére vezetett bennünket.”
Így van, legalább egyenként könnyebb veletek végezni, mintha egyben lennétek! Ezzel, pedig máris lekerült a színről a zsidók egyik siráma, micsoda szörnyűség, hogy szétszórattunk! Saját megnyilvánulásaitok árulják el, hogy semmit ne higgyünk, ami a ti szátokból kijön! 


Már nem sokat kell építenünk azon az alapon, amelyet leraktunk.”
Nincs azon, mit építeni, ami összedőlőben van, hagyni kell és félreállni, hogy csak rátok dőljön, hátha alatta maradtok!



A sajtóval a következő módon fogunk eljárni:

Milyen szerepet játszik ma a sajtó? Arra szolgál, hogy felkeltse, és lángra lobbantsa azokat a szenvedélyeket, amelyek célunk eléréséhez szükségesek, vagy pedig önzõ pártcélokat szolgál. Gyakran sületlen, igazságtalan, hazug, és a közvélemény túlnyomó részének leghalványabb sejtelme sincs arról, milyen célokat szolgál a sajtó valójában. Mi meg fogjuk nyergelni és szorosan meg fogjuk zabolázni, s ugyanezt tesszük majd a nyomdaipar minden más termékével is, mert mi értelme volna megszabadulnunk a sajtó támadásaitól, ha ugyanakkor továbbra is céltáblái maradunk röpiratoknak és könyveknek? A közvélemény nyomtatásban megjelenő termékei ma súlyos kiadásokat okoznak abból kifolyólag, hogy cenzúrázni kell őket, mi majd nagy hasznot hajtójövedelmi forrássá tesszük őket a mi államunk számára: külön sajtóadóval fogjuk terhelni a nyomdatermékeket, és óvadékpénz letétbe helyezését fogjuk követelni, mielőtt megengedjük bármely sajtóorgánum vagy nyomda létesítését. Ezeknek az után szavatolniuk kell, hogy kormányunkat semmiféle sajtótámadás nem fogja érni. Minden ellenünk irányuló támadási kísérletet - ha ilyesmire egyáltalán sor kerülhet még - irgalmatlanul súlyos pénzbüntetéssel fogunk sújtani. Ezek az intézkedések - sajtóadó és óvadékpénz letétbe helyezése, valamint ezek a letétek által biztosított pénzbüntetések - hatalmas jövedelmet hoznak majd a kormánynak. Igaz, a pártlapok esetleg nem sajnálják majd a pénzt annak érdekében, hogy mégis megjelentessék véleményüket, ezeket azonban el fogjuk hallgattatni ellenünk intézett második támadásuk után. Senki sem nyúlhat majd hozzá büntetlenül kormányunk csalhatatlanságának glóriájához. Bármely közlemény betiltásánál azt fogjuk felhozni ürügyül, hogy az ok nélkül izgatja a közvéleményt. Kérem, vegyék figyelembe, hogy azok között, akik támadásokat intéznek ellenünk, mi általunk létesített sajtószervek is lesznek, ezek azonban csakis olyan pontokat fognak támadni, amelyek módosítását előre elhatároztuk.”
Ennyire megvezesse valaki saját magát! Ennyire mindegy legyen valakinek népének sorsa, döbbenet!



Ha már most annyira uraljuk a gójok gondolatvilágát, hogy szinte valamennyien azokon a színes szemüvegeken át nézik a világ eseményeit, amelyeket az orrukra teszünk - ha már most nincs egyetlen állam sem, ahol bármi is megakadályozna minket abban, hogy tudomást szerezzünk arról, amit a gój ostobaság államtitoknak nevez: Milyen lesz akkor a mi helyzetünk, amikor majd elismert legfőbb urai leszünk a világnak az egész világ felett uralkodó királyunk személyében?



A harmadik helyre tesszük majd látszólagos ellenvéleményünket, melynek legalább egy lapja olyan hangot fog megütni, mintha legélesebb ellenlábasunk lenne. Igazi, elvi ellenfeleink a sajátjuknak fogják tartani ezt a színlelt ellenzéket, és fel fogják fedni előttünk kártyáikat.”

Az ilyen próbalövéseket, amelyeket szükség esetén sajtónk harmadik helyen álló lapjaiban adunk le, félhivatalos lapjainkban erélyesen meg fogjuk cáfolni.”

Szerencsétlen egy banda vagytok, sokan ismerik, mi a módszeretek, kerüljük is nagy ívben! Úgymint a Jobbikot, meg a Kuruc infótokat, Morvaitokat, Csurkáitokat, Poppereteket (szerencsére ez már nem mételyez tovább) és sorolhatnánk napestig ki az, aki nem az, aminek előadja magát!


A mindennapi kenyérért való küzdelem arra kényszeríti a gójokat, hogy befogjászájukat, és alázatos szolgáink legyenek.”
Ne álmodozzatok! Rengeteg időnk van a védekezéssel foglalkozni, ahogy én látom a tieiteknél jobban senki nincs elfoglalva az örökös szerzési vággyal, átmosottabb agyúakat ritkán lehet látni, mint a ti kiválasztott ökörségetek!


Mindebből láthatjuk, hogy amikor biztosítjuk magunknak a tömeg jóindulatát, ezzel csak gépezetünk működését könnyítjük meg, és észrevehetik azt is, hogy amikor a tömeg helyeslését látszunk keresni, ezt nem tettekre vonatkozólag tesszük, hanem szavakra vonatkozólag, amelyeket erről vagy arról a kérdésről mondottunk. A nyilvánosság előtt folyton hangoztatjuk, hogy minden tettünkben az a remény és meggyőződés vezérel, hogy a közjót szolgáljuk.”

Kit érdekel, mit híresztel a zsidó? Mögé kell nézni, aztán nem kell tovább foglalkozni vele!



„ Mint minden megtévesztő gondolat, a haladás is az igazság elhomályosítására szolgál, hogy azt ne ismerje senki, kivéve minket, Isten Kiválasztottait, az igazság őrzőit.”
Akarod mondani a hazugságok terjesztői, mert rettegtek az igazságtól!


Amikor felállítjuk királyságunkat, nem lesz kívánatos számunkra, hogy más vallás is legyen, mint a miénk az Egy Istenről, akivel sorsunk egybe van kötve annál a helyzetünknél fogva, amelyet, mint a Kiválasztott Nép elfoglalunk, és akin keresztül ugyanez a sorsunk egyesül a világ sorsával. Ezért el kell söpörnünk az istenhit minden más formáját. Ha ennek következtében sokan ateistákká is válnak, ahogy ma látjuk őket, ez - átmeneti állapot lévén - nem ellenkezik majd céljainkkal, ellenkezőleg, figyelmeztetőül fog szolgálni azoknak a nemzedékeknek, amelyek hallgatják majd a tanításunkat Mózes vallásáról, amely a maga szilárd és tökéletesen kidolgozott rendszerével hatalmunk alá hajtotta a világ összes népét. Ezzel fogjuk kihangsúlyozni a vallásunkban rejlő misztikus igazságot, amelyen - mint mondani fogjuk - minden nevelő ereje alapul... Azután minden lehetséges alkalommal cikkeket fogunk közölni, amelyekben összehasonlítjuk a mi jótékony uralmunkat a múltbeli uralmakkal.”

Nincs olyan Isten, aki ezt támogatná, beszéljünk nyíltan a Sátánról, aki az apátok!
Sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik magából meríti, mert hazug és a hazugság az atyja. (János evangéliuma 8.44)


Ugyanakkor nem fogjuk elmulasztani, kihangsúlyozni a gój kormányok történelmi hibáit, mely kormányok oly sok évszázadon át, gyötörték az emberiséget, semmi megértést nem tanúsítván mindaz iránt, ami az emberiség igazi javát szolgálja; ehelyett szociális áldások fantasztikus terveit kergették, és nem vették észre soha, hogy ezek a tervek csak rontottak, de soha nem javítottak az általános viszonyokon, melyek alapjai az emberi életnek...”

Ha az előbb azt mondtad, te gondolkozó zseni, hogy ajándék a szétszórattatás, mert így beférkőzhettetek mindenhová mételynek, akkor kinek a történelmi hibáiról akarsz beszélni?

Filozófusaink meg fogják tárgyalni a gójok különböző vallásainak minden fogyatékosságát, de soha senki nem fogja megvitatni a mi hitünket annak igazi szemszögéből nézve, mert azt teljes egészében nem fogja megtudni senki más, mint mi, akik soha nem fogjuk merni elárulni annak titkait.”
Akkor milyen igazságot őrzöl, te kiválasztottan idióta? Az igazságban pont nincs titok! Én nem értem ezt, ezek nem tudnak beszélni, nem ismerik a fogalmak jelentését? Mi van ezekkel?

feladatunknak fogjuk tekinteni, hogy gondoskodjunk arról, hogy ellenünk ne kerülhessen többé sor összeesküvésekre. E célból irgalmatlanul ki fogunk végeztetni mindenkit, aki fegyvert fog azért, hogy szembehelyezkedjék hatalomra-jutásunkkal. Ugyancsak halállal fogjuk büntetni bármilyen új titkos társaságfélének az alapítását és szervezését. A már fennállókat ismerjük, ezek szolgálnak és szolgáltak minket, ezután azonban fel fogjuk oszlatni őket és tagjaikat Európától távol eső földrészekre fogjuk száműzni. Ugyanígy fogunk eljárni azokkal a nemzsidó szabadkőművesekkel is, akik túl sokat tudnak. Azokat közülük, akiket valamilyen okból megkímélünk, a száműzetéstől való állandó félelemben fogjuk tartani. Törvényt fogunk hozni, amely a titkos társaságok minden volt tagját Európából, uralmunk középpontjából való száműzetéssel fenyeget.”
Ti meg mentek utánuk valami nagyon távoli helyre, azt hiszem jobb, ha nem a Földön vagytok, mert nem bírtok magatokkal, ez bebizonyosodott az évezredek alatt!

És mennyire előrelátók voltak a mi bölcseink a régi időkben, amikor azt mondták, hogyha az ember komoly célt akar elérni, nem szabad visszariadni semmiféle eszköztől, és nem szabad megszámolni azokat, akiket a cél érdekében fel kell áldozni... Mi nem számoltuk a gój barmok ivadékainak áldozatait, persze a mieink közül is sokakat fel kellett áldoznunk, ennek árán azonban már most olyan helyzetet biztosítottunk a mieinknek a földön, amilyenről még csak nem is álmodhattak. Az, hogy aránylag kevés áldozatunk volt, megőrizte nemzetünket a megsemmisüléstől.”
Hát, nem tudom, kérdezd meg azokat a zsidókat, akik oda vannak, hogy mennyit vesztettek a 2.vh-ban. Persze, lehet, hogy ők is csak hazudnak és tesznek rá!
Végül is mára nem titok, hogy mennyi volt zsidó rendőrség a gettókban! Jüdische Ordnungsdienst volt a nevük. ( Raul Hilberg, Az európai zsidók megsemmisítése, Quadrangle Books Chicago) Minden zsidó személyes sorsa a zsidó szenátus döntésétől függött. (Judenrat) Az emberrablásokat, bebörtönzéseket egy az egyben a zsidó rendőrség hajtotta végre (kápók)!
A zsidók ily módon igen sikeresek voltak a tömeggyilkosságok végrehajtásában. ( Reb Moshe Shonfeld, A holokauszt áldozatok vádja Neutrei Karta of USA) Dr Israel Shahak elmondja, hogy majdnem minden adminisztratív feladat, a nácik irányvonalának kivitelezésére zsidó kezekben voltak és a zsidó együttműködők tették lehetővé a zsidó holokausztot és ők akadályozták meg a zsidó ellenállást! A zsidó gyereknek azt tanították, hogy jobban féljen a zsidó kollaboratőrtől, mint az ukrántól!
Ez a Shahak elmondja, hogy ő a varsói gettóban az első masszív megsemmisítési periódusban szinte nem is lehetett német katonákat látni! Csak tudja, ha ott volt! Persze őt mélységesen megveti, üldözi a zsidó társadalom! Ez az igazság őrzése zsidóéknál!
Szintén Shahak meséli el egy zsidó kollaborátor történetét, Moldetsky, aki a cionista munkáspárt vezetője, a bedzini szenátus vezetője volt sok ezer zsidót választott ki kényszermunkára és megsemmisítésre. A tömegdeportálásokra kiadott egy parancsot, ami remekül jellemzi a zsidók mély cinizmusát: Zsidók, vegyétek fel ünneplőtöket, és örömmel vonuljatok a gyülekezőhelyre. Senki ne maradjon otthon! Ki tudna ilyen kedves hívásra otthon maradni? Összesen 8000 embert ment Auschwitzba ekkor. A csecsemőket bezsákolták! Ez a Moldetzky az elsők között vonult be Palesztínába, pedig a zsidók 10 ezreit küldte a halálba! Végül a Bedzini zsidók bosszúja elérte és egy hegyi túrán kinyírták gyilkosukat! Ezt bizony őrizni kell, ezek a titkok valóban nektek nagyon jó lenne, ha rejtve maradna, elvégre igen ciki, ha kiderül, mennyi pénzt húztatok a holokamu-iparotokkal!
 Csókolom, Jó reggelt kívánok!



Oly módon végzünk a szabadkőművesekkel - ha arra szükség van -, hogy azt a hittestvéreken kívül senki még csak nem is gyaníthatja soha; még halálos ítéletünk áldozatai maguk sem; valamennyien úgy halnak meg, mintha halálukat normális betegség okozná...
 


Befolyásunkra a lehető legkisebb mértékre korlátozódott a gójok törvényeinek végrehajtása. A szabadelvű törvénymagyarázatokkal megfosztottuk a törvényt tekintélyétől. A legfontosabb és elvi jelentőségű ügyekben és kérdésekben a bírák úgy döntenek, ahogy mi előírjuk nekik, és úgy látják az ügyeket, amilyen megvilágításba mi azokat a gój közigazgatás számára helyezzük.”

Kivel nem végeztek, ti? Vérszomjas barmok, pénztől megbomlott degeneráltak!  

Amikor Izrael királya a fejére teszi az Európa által felkínált koronát, a világ pátriárkája lesz. Azoknak a száma azonban, akiket szükségszerűen fel kell majd áldoznia, sohasem fogja elérni azoknak az áldozatoknak a számát, akiket a századok folyamán a gój kormányok nagyzási mániája, egymás közötti vetélkedése követelt. A mi királyunk állandó érintkezésben lesz az emberekkel, a szónoki emelvényről beszédeket fog intézni hozzájuk, amelyeknek híre még ugyanabban az órában el fog terjedni az egész világon.”
Anyáddal kerülj érintkezésbe, hátha vissza lehet tuszkolni, mintha meg sem születtél volna!

 Fel kell vennünk oktatásunkba mindazokat az alapelveket, amelyek oly ragyogóan tönkretették államrendjüket. Mihelyt azonban hatalomra kerültünk, mindenféle zavaró tantárgyat el fogunk távolítani a tantervből és az ifjúságot az államhatalom engedelmes gyermekeivé fogjuk tenni, akik mint a béke és nyugalom támaszát és reményét, szeretik azt, aki uralkodik. A klasszicizmust-mint általában a régi történelem tanulmányozásának minden formáját, ahol is több a rossz, mint a jó példa - a jövő programjának tanulmányozásával fogjuk helyettesíteni. Ki fogjuk radírozni az emberek emlékezetéből az elmúlt századok mindama tényeit, melyek nem kívánatosak számunkra, és csak azokat fogjuk meghagyni, amelyek a gój kormányok hibáit mutatják be. Tanterveink előterében ilyen és hasonló nevelő-hatású kérdések tanulmányozása fog állni: a gyakorlati élettel kapcsolatos ügyek; a társadalmi rendből adódó kötelességek; a népek egymás közötti kapcsolatai; a rossz és önző példák kerülése, melyek ragályként terjesztik a rosszat. Ezt a programot külön terv szerint fogjuk összeállítani a különböző hivatás- és szakmabeliek számára, semmiképp sem fogjuk egy kaptafára hűlni az oktatást. A kérdés ilyen kezelése különösen fontos.


Sok évszázadnyi tapasztalatból tudjuk, hogy az emberek eszmék szerint élnek és azoktól vezéreltetik magukat, s hogy ezeket az eszméket leginkább nevelés útján teszik magukévá, mely egyformán eredményesen, bár természetesen különböző módszerekkel, mindenféle korban lévő emberre alkalmazható, ezért el fogjuk fojtani, és saját használatunkra lefoglalni az önálló gondolkozás utolsó szikráját is, miután eddig már amúgy is saját szempontunkból hasznos tárgyakra és eszmékre irányítottuk az emberek gondolkozását. A gondolkodási készség megfékezésének rendszere már érvényesül az úgynevezett szemléltető leckékkel történő tanításban. Ennek az a célja, hogy tunya, engedelmes barmokat csináljon a gójokból, akik csak akkor alkothatnak maguknak fogalmat valamiről, ha azt ábra formájában bemutatják nekik..



Az ügyvédi foglalkozás hideg, kegyetlen, konok embereket produkál, akiknek nincsenek elveik, s akik mindenütt személytelen, merőn legális álláspontot foglalnak el. Régi szokásuknak megfelelően minden ügynél azt nézik, mit ér a védelem szempontjából, és nem azt, mennyiben szolgálja a közjót. Rendszerint semmiféle ügyben nem utasítják vissza a védelem elvállalását, mindenáron felmentő ítéletet igyekeznek elérni, evégett felhasználva a jogtudomány legjelentéktelenebb szőrszálhasogatásait is, s ez által demoralizálják az igazságszolgáltatást.



 Ha majd elérkezik a pápai udvar végleges elpusztításának ideje, egy láthatatlan kéz ujja a Vatikán felé fogja irányítani a nemzeteket. Ha azonban a nemzetek rávetik magukat, mi majd a pápa védelmezőinek képében lépünk fel, mintha elejét akarnánk venni a vérrontásnak. Ezzel az ürüggyel be fogunk nyomulni a pápai udvar legbelsejébe, és nem fogjuk elhagyni mindaddig, amíg teljesen meg nem törtük a pápaság hatalmát.



Önök tudják, hogy a gój királyok tekintélyét azzal romboltuk le, hogy gyakran hajtattunk végre ellenük merényleteket ügynökeinkkel, nyájunk vak birkáival, akik néhány szabadelvű szólammal könnyen rábírhatók bűntettek elkövetésére, ha csak politikai színezetet adunk ezeknek a bűntetteknek.
Tudjuk, mániákusan merlényleteztek, semmi nincs már titokban!

Gazdasági válságokat idéztünk elő a gójok számára egyszerűen azáltal, hogy pénzt vontunk ki a forgalomból. Óriási tõkéket stagnáltattunk s vontunk el így az államoktól, úgyhogy azok kénytelenek voltak ugyanezekhez a stagnáló tõkékhez folytatólagosan kölcsönökért folyamodni. Ezek a kölcsönök kamatfizetési terheket róttak az államokra és a tőke rabszolgáivá tették őket... Az iparnak a tőkések kezében történt csoportosítása, ami által az kicsúszott a kisiparosok kezéből, felszívta a népek életerejét, s ezzel gyengítette az államokat

A jelenlegi pénzkibocsátás általában nem felel meg a fejenkénti szükségletnek, és ezért nem elégítheti ki a munkások összes igényeit. A kibocsátott pénz mennyiségének meg kellene felelnie a lakosság növekedésének, és ezért születésük napjától kezdve már a gyerekeket is számításba kell venni, mint pénzfogyasztókat. A pénzkibocsátás újjárendezése lényeges kérdés az egész világ számára. Önök tudják, hogy az aranyalap a vesztét okozta azoknak az államoknak, amelyek azt bevezették, mert nem tudta kielégíteni a pénzszükségletet, annál kevésbé, mivel kivontuk az aranyat a forgalomból, amennyire csak lehetett.


Minden államkölcsön annak következménye, hogy az állam gyenge lábakon áll és nem ért sajátjogainak érvényesítéséhez. A kölcsönök Damoklész-kardjaként lógnak az uralkodók feje felett, akik ahelyett, hogy ideiglenes adót vetnének ki alattvalóikra, kinyújtott kézzel koldulni mennek a mi bankárainkhoz. Idegen kölcsönök olyanok, mint piócák az állam testén, amelyeket nem lehet eltávolítani, amíg maguktól le nem hullanak, vagy az állam le nem rázza őket. A gój államok azonban nem rázzák le őket; továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy egyre többet szedjenek magukra, úgyhogy menthetetlenül el kell pusztulniuk, kimerülve ettől az önkéntes vérveszteségtől.


Tehát mi is lényegében az államkölcsön, főleg az idegen államkölcsön? Az államkölcsön azt jelenti, hogy az állam kormányváltókat bocsát ki, amelyek a kölcsöntőke összegéhez mért kamatfizetési kötelezettséget tartalmaznak. Öt százalékos kamat esetén az állam húsz év elteltével hasztalanul fizet kamatokban az államkölcsönnel azonos összeget, negyven év alatt az eredeti kölcsön kétszeresét, hatvan év alatt annak háromszorosát és közben az adósság változatlanul megmarad - kifizetetlen adósságnak.


Kétségkívül nem szükséges további bizonyíték után keresni arra, hogy uralmunkat Isten határozta el. Ilyen gazdagsággal rendelkezve nem fog nehezünkre esni bebizonyítani, hogy mindaz a szörnyűség, amelyet oly sok évszázadon keresztül el kellett követnünk, végeredményben arra szolgált, hogy igazi jóléthez vezessen, - hogy mindent rendbe hozzon. Igaz, némi erőszakot is kell alkalmazni, de mégis helyre fog állni. Be fogjuk igazolni, hogy az emberiség jótevői vagyunk, hogy ezen a szétszaggatott és megtépdesett földön helyreállítottuk az igazi jót és az egyén szabadságát, s ezzel lehetővé fogjuk tenni, hogy mindenki békében és nyugalomban örüljön az életnek a kellő mértékletesség betartásával, feltéve természetesen, hogy szigorúan tiszteletben tartják az általunk hozott törvényeket.


Államhatalmunk nimbusza arra fogja késztetni a népeket, hogy képletesen térdre ereszkedjenek előtte, és hódolatteljes tisztelettel adózzanak neki. Igazi hatalom nem egyezkedik semmiféle joggal, még Isten jogával sem, vele szemben senki sem meri megengedni magának, hogy akárcsak egy arasznyit is elvegyen tőle.


Most rátérek annak ismertetésére, hogy milyen módszerekkel fogjuk mindenütt az egész világon megszilárdítani Dávid király dinasztiájának uralmát.

Elsősorban és mindenekelőtt ugyanazt a módszert fogjuk alkalmazni, amely már bölcseink számára is lehetővé tette a világ összes ügyeinek irányítását, azaz az emberiség tervszerû nevelését az általunk kívánt irányban.

Dávid utódainak bizonyos tagjai elő fogják készíteni a királyokat és örököseit hivatásukra. Ezeket nem örökösödési jog alapján fogják kiválasztani, hanem kiváló képességeik alapján. Be fogják vezetni őket a politika legmélyebb titkaiba és a kormány terveibe, de mindig gondoskodni fognak arról, hogy ezeken kívül senki se szerezhessen tudomást ezekről a titkokról. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy mindenki megtudja, a kormányzást csak azokra lehet bízni, akiket beavattak az államvezetés művészetének titkaiba... Csakis ezeket a kiválasztottakat fogják megtanítani - sok évszázad tapasztalatainak összevetése révén - a már említett tervek gyakorlati alkalmazására, a gazdaságpolitika és társadalomtudomány terén tett megfigyelésekre, egyszóval azoknak a törvényeknek szellemére, amelyeket a természet maga állított fel megingathatatlanul az emberi kapcsolatok szabályozására.

Bölcseink kizárólag azoknak fogják átadni a kormányzás gyeplőit, akikben feltétlenül megvan a tehetség arra, hogy szilárd kézben tartsák a kormányrudat, akár kegyetlenség árán is.


Hogy a nép ismerje és szeresse királyát, elengedhetetlenül szükséges, hogy nyilvános helyeken mutatkozzék és beszéljen népével. Ez biztosítja a szükséges kapcsolatot a két erő között, melyet most terrorral elválasztunk egymástól.

Erre a terrorra szükségünk van mindaddig, amíg el nem következik az ideje annak, hogy mindkét erőt külön-külön alávessük befolyásunknak.

Nem szabad, hogy a zsidók királya szenvedélyeinek rabja legyen. Különösen áll ez az érzékiségre: jellemének olyannak kell lennie, hogy állati ösztönök semmiképp se kerekedjenek felül értelmén. Az érzékiség minden másnál jobban lerontja a szellemi képességeket és zavarja a tisztánlátást, amennyiben az emberi tevékenység legrosszabb és legállatibb területére vonja el a gondolatokat. Az emberiség Dávid szent ivadékaiból származó támaszának, az egész világ legfőbb urának minden személyes kedvtelést fel kell áldoznia népéért.

Erre kíváncsi leszek, ennyi tartás sosem volt bennetek!


Montefiore vallomása szerint Cion nem sajnál sem pénzt, sem bármilyen más eszközt ahhoz, hogy céljait elérje. Napjainkban a világ összes kormánya tudatosan vagy tudattalanul alárendeli magát Cion szuperkormányának, mert az összes kötvény és értékpapír ennek kezében van. Minden ország olyan nagy összegekkel van eladósodva a zsidóknak, amelyeket sohasem lesznek képesek visszafizetni. Az összes ügy - ipar, kereskedelem és diplomácia - Cion kezében van. Kölcsöneivel rabigába hajtott minden nemzetet. Az oktatás teljesen materialista irányvonalával a zsidók láncra verték a nem-zsidókat, akiket “szuperkormány”-uk javára befogtak. A nemzeti szabadságnak hamarosan vége, tehát a személyes szabadság is végéhez közeledik - mert ott igazi szabadság nem létezhet, ahol Cion az arany hatalmát használva uralkodik a tömegeken és a társadalom legtiszteletreméltóbb és felvilágosult rétegén. “ Akinek van füle, hallja meg.”

A Cion véréből született király - az Antikrisztus hamarosan egyetemes birodalmának trónjára emelkedik.

a Jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalával a kitűzött célt megvalósítani - a köznép gyűlöletét a kis zsidók ellen felszítani - és egyben magukat rágalmazás áldozataiként feltüntetni.


a zsidó szabadkőművesség számára az antiszemitizmus jelenléte létfontosságú. Ha nincs antiszemitizmus, akkor szítanak a legaljasabb módszerekkel. Ezzel zsarolják a demokratikusnak mondott országok vezetőit. Az így szerzett pénzből a zsidó szabadkőművesek meghíznak, Izrael Államban, pedig atombombákat gyártanak a muzulmán országok sakkban tartására, majd pedig a messianisztikuskor eljövetelének és fennmaradásának biztosítására.

Á “bölcsek” a Jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozásával pogromokat idéztek elő Oroszországban, amelyek jelentős zsidó tömegek Palesztinába történő kivándorlását eredményezték.

A “bölcsek” ugyanakkor egy ügynököt kerestek céljuk megvalósításának előmozdítására. Ezt a Jegyzőkönyvek, mint egy világgá kürtölt apróhirdetés, meg is hozták Adolf Hitler személyében. (223-225. oldal)

Már sok szót nem is érdemes ugyanarra a gondolat körforgásra fordítani, kit, hogyan ölnek meg, tesznek tönkre! A cél ez volt a vagyonokat felajánlva húzzanak ki a zsidók, mert másképp nem sikerült indulásra bírni, az egyébként nyugton élő zsidókat! Az antiszemitizmus is azóta létezik a szótárban, mióta Herzl Tivadar megalkotta, aki megálmodta a cionizmus hazáját Izraelben! Mellesleg ezek tényleg csonthülyék, mindenki antiszemita, aki nem arab, nem tartozik a sémi népek közé.

További jegyzőkönyvek ismertetése

1492-ben, Chemor, Spanyolország főrabbija tanácsért fordult a Konstantinápolyban székelő Nagy Szanhedrinhez, amikor a spanyol törvény kiutasítással fenyegette a zsidókat. A válasz a következő volt:

Szeretett barátaim Mózesben. Megkaptuk a levelet, melyben aggodalmatoknak és szerencsétlenségeteknek adtok hangot, melyet elszenvedtek. Bennünk is ugyanolyan fájdalmat kelt hallani róla, mint ti magatoknak.



A nagy satrapák és rabbik tanácsa a következő:

1. Azt illetőleg, hogy Spanyolország királya arra kötelez benneteket, hogy vegyétek fel a kereszténységet: tegyétek azt, mert nem tehettek másként.

2. Azt illetőleg, hogy parancs van rá, hogy megfosszanak benneteket a tulajdonotoktól: fiaitokból legyenek kereskedők, hogy õk foszthassák ki apránként a keresztényeket.

3. Azt illetőleg, hogy megkísérlik elvenni az életeteket: fiaitokból legyenek orvosok és patikusok, hogy õk vehessék el a keresztények életét.

4. Azt illetőleg, hogy elpusztítják a zsinagógáitokat: fiaitokból legyenek kanonokok és lelkészek azért, hogy elpusztíthassák a templomaikat.

5. A sok más aggodalmat illetőleg: intézzétek úgy, hogy fiaitokból legyenek szószólók és ügyvédek, és ügyeljetek arra, hogy mindig keveredjenek bele államügyekbe, hogy a keresztényeket rabigába hajthassák. Ezáltal uralhatjátok a világot, és bosszút állhattok rajtuk.

Ne térjetek el ezektől az utasításoktól, amelyeket adunk, mert majd tapasztalatból meg fogjátok látni, hogy bármennyire is megalázottak vagytok, valóságos hatalomra fogtok jutni.

(Aláírás) A konstantinápolyi zsidók hercege “

Elmebetegek királya! Természetesen ismeretes a zsidó észjárás, ha az igazságot feszegeted, melyben az ő bűneik napvilágra kerülnek, akkor gyűlöletkeltő vagy! Van ebben a sátáni apában sok igazság, így gondolkodni, azt hiszem, senki nem mer széles e földön! Mindent kiforgatnak saját fellendülésük és hamis csodálatuk elérése végett! Ajánlanám a nagyon lehajtott fejjel való sétálást! Tisztességes embernek lesülne képéről a bőr, a tiétek, van olyan vastag, hogy királynak képzelje magát egy rakás szar tetején!
 








1 komment

Ami a tévékből kimarad-avagy az ismeretterjesztés is hamis

2011.02.20. 16:35 nadir


Kereng a világban egy sokat vitatott könyv, amiről természetesen, mint mindenről létezik a cáfolat is. Ez a híres mű a Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei (CBJ).
Éppenséggel cáfolgathatják jobbról is, balról is, mégis a benne foglaltak lépten-nyomon tetten érhetőek mai világunkban, sőt a régiben is, ez viszont cáfolhatatlan.
Nem azért, hogy ismételgessem önmagam, hanem mert hangsúlyozni kívánom, hogy e földről csak egy valamit akarnak eltüntetni, az igazságot! A legocsmányabb dolgok, a legbugyutább írások is nyomtatásba kerülhetnek, senki nem akarja a világ színe elől azért eltüntetni, mert félrevezető vagy népbutító.
Ez a mű egyébként 30 nyelvre lett lefordítva, ahányszor kiadták, annyiszor vásárolták fel az ügynökök, vagy semmisítették meg, foglalták le! Hát nem érdekes?


Szóról szóra nem írom le a jegyzőkönyveket, mert bárki megtalálhatja, és lehetősége van elolvasni, inkább én csak a párhuzammal foglalkoznék, meg az erre adott válaszommal, mert az van!
Henry Ford csak annyit mondott róla, hogy összhangban vannak a világ alakulásával és mindig abban voltak. Egyetértek, szerintem is!

Nézegessük ezt az elmebetegséget a teljesség igénye nélkül, kiragadott részleteken keresztül:



Meg kell állapítani, hogy több az olyan ember, akiknek rosszak az ösztönei, mint az olyanok, akiknek jók az ösztönei. Ezért a tömegek kormányzásában a legjobb eredményeket az erőszak alkalmazásával és terrorizálással érik el, nem pedig akadémikus érveléssel. Minden ember hatalomra tör, mindenki szeretne diktátor lenni, ha csak módjában lenne, és valóban kevés az olyan ember, aki nem lenne hajlandó az összesség jólétét saját előnyei érdekében feláldozni.”
Ez így van, aki a közért igyekezett tenni, azt simán eltették láb alól. Ősi technika, így hát valóban kevesen vannak, viszont önmagatokkal feltöltöttetek minden fontos pozíciót, úgyhogy önkritikának nem rossz!

A politikának nincs semmi köze az erkölcshöz”.
Amennyiben a ti kezetekben van, egyetértek, ha nem a korrupciótól, akkor a szexbotrányoktól visszhangzana a sajtó, így csak akkor hallatszik, ha már semmiképpen nem titkolható, amúgy ezzel lehetne tele minden híradó, mindennap!


A gójok népei elerőtlenedtek a szeszes italoktól; fiatalságukat megrontotta a klasszicizmus és a korai erkölcstelenség, amelyre a mi külön ügynökeink vezették rá - házi tanítók, szolgák, nevelőnők a gazdagok házaiban, alkalmazottak és mások, nőink a gójok által látogatott szórakozóhelyeken. Ez utóbbiak közé számítom az úgynevezett “társaságbeli hölgyeket” is, akik készségesen követik a többieket a romlottságban és fényűzésben.”
Én ugyan nem lennék büszke így a lányomra, de nem lep meg a kifacsart és beteg ízlésetek! Szó se róla, virágzó iparág a prostitúció, különös tekintettel a gyermekprostitúcióra.


A mi jelszavunk: - erőszak és megtévesztés. Politikai ügyekben csak az erőszak győzedelmeskedik, különösen, ha az államférfiak számára fontos képességben van elrejtve. Az erőszak legyen az alapelv, a megtévesztés és ravaszság, pedig a követendő irányvonal ama kormányok számára, melyek nem akarják koronáikat valamely új hatalom lábai elé helyezni.
 


A politikában érteni kell mások gyengeségeinek habozás nélküli kihasználásához, ha ez által behódolást és mások feletti uralmat biztosítunk magunknak.”
Ez sem titok már, minél perverzebb állat a politikus, annál használhatóbb, mert fogható. Lassan, de bújik ki a szög a zsákból!





A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: “szabadság, egyenlőség, testvériség”, s ezeket a szavakat az óta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre.”
Egyre kevesebben vannak, kik ezt ne ismernék, cselszövés, mások bőrébe bújás ez a technikátok. Hol szentek, hol sátánok, hol nemzeti radikálisok, hol hazaárulók, amit épp a cél a diktál, mindenféle erkölcsöt és becsületességet mellőzve!


Ahogy később látni fogják, ez hozzásegített minket diadalunkhoz; többi között ez tette lehetővé számunkra, hogy kezünkbe kaparintsuk a legfőbb ütőkártyát - a nemzsidó nemesség kiváltságainak vagy más szavakkal, a nemesség tulajdonképpeni létezésének a lerombolását, azét az osztályét, amely a népek és országok egyetlen védelme volt velünk szemben. A gójok természetes, leszármazáson alapuló nemességének romjain felállítottuk a mi művelt osztályaink arisztokráciáját, élén a pénz arisztokráciájával. Az ehhez az arisztokráciához való tartozás követelményeit megszabtuk a gazdaságban, amely tőlünk függ, és a tudásban, melynek irányvonalát a mi bölcseink határozzák meg.”
Ez is így volt, de mire lehet büszke ez a nép, arra, hogy cselszövéssel, ármánnyal, lopással, hazugságokkal szerzett magának elismerést? Ez az egész olyan, mintha mély kisebbségi-komplexusban szenvednétek, mert önállóan, becsülettel, saját észből nyert tudással nem sikerült volna semmit sem elérni, mert valahogy genetikailag hiánycikk.
Ez jutott nektek! Lehetett volna más is? Ezt nem tudom, lehet, hogy a ti gonoszságotok kell ahhoz, hogy ez a világ, vallástól, színtől, nyelvtől függetlenül megtanuljon összefogni, megtanuljon gondolkodni, megtanuljon egyáltalán egymás mellett élni, alkotni, azért, hogy mindenkinek legyen jó és nem azért, hogy csak nektek legyen jó!
Igazából lehetett volna jó nektek is velünk, lehetett volna azért is a létünk e földön, hogy szellemileg emeljük egymást! Nem így történt! Már a gyermek is tudja az óvodában, hogy rombolni könnyebb, mint építeni! Így van, a rombolás eszközei a ti kezetekben vannak maradéktalanul, csak egy a kellemetlen építeni nem nagyon tudtok! A nemesség, az hiányzik belőletek! Sajna azt nem adták soha pénzért! Papírt, azt lehet venni, de sajnos pechesek vagytok, a lélek adja a színét az életnek! A papír nem nemesít! 


Ezért nem is kell ezeket a gójokat számításba vennünk - hadd szórakozzanak, amíg órájuk nem üt, hadd éljenek a szórakoztató időtöltés új változatainak reményében, vagy a visszaemlékezésből mindarra, amit élveztek. Hadd tekintsék a legfontosabb dolognak azt a játékot, amelyre vonatkozólag rávettük őket, hogy azt fogadják el, mint a tudomány követelményét. Ennek a ténynek: szem előtt tartásával keltettünk sajtónk segítségével állandóan vak bizalmat ezek iránt az elméletek iránt. A gójok intellektueljei kérkedni fognak tudásukkal s a tudományból nyert ismereteket - azok minden logikai igazolása nélkül - igyekezni fognak a gyakorlatban alkalmazni. Márpedig ezeket az ismereteket a mi ügynökeink ravaszul úgy állították össze, hogy a gójok gondolkozását abba az irányba tereljék, amely számunkra kívánatos.”
Azért ez sem egészen így sikerült, mert igen sokan vannak, akik tojtak a ti fizikai törvényeitekre, meg a szabadalmi hivatalaitok betonagyú vezetőire, aztán alkottak mást, bebizonyítván, hogy egy nagy marhaságot akartatok ránk erőltetni! Már mindennek ellentmondtak a gravitációtól kezdve Einsteinig, szinte a legtöbb dolognak! Természetesen, ebbe nagyon sok tudós belehalt! Értük vérzik a szívem, mert azok mindegyike, mindannyiunk jobb élete miatt haltak meg, majd aztán tudását kisajátítottátok! Csak a hír olyan, hogy terjed, és már mások is tudják, és egyre többen tudják! Nem lesz ez így jó!
Ebbe ti is belehaltok! Nincs annyi szuper fegyveretek, amennyivel ti a nemes szellemet le tudnátok győzni! Életet ki lehet oltani, a testet el lehet tüntetni, a megjelent, ébredező tudást már nem! Lehet, hogy mind meghalunk, de ti is buktok velünk!
Ahhoz képest, hogy a végtelen gazdag és hatalmas életre vágytatok mindezzel, sivárság, szürkeség, és lelki nyomor vár rátok, ha ránk a halál! Valahogy, úgy tűnik, mintha nem sikerült volna megoldani bizonyos dolgokat, olyat, mint a világ egyensúlya, a kölcsönhatás és ok-okozati törvények. Azért ezt nem sikerült kiiktatni, vannak az Univerzumban olyan törvények, amik nem nézik a ti elképzeléseiteket, azok mennek a maguk útján, s épp úgy darálnak le, mint bárkit!


Közölhetem önökkel, hogy ma már csak néhány lépés választ el célunktól. Már csak kis darabot kell megtennünk ahhoz, hogy a Jelképes Kígyó, amellyel népünket jelképezzük, befejezze az egész hosszú utat, amelyen végigmentünk. Ha bezárul az õ köre, Európa minden állama be lesz zárva gyűrűi közé, mint egy hatalmas satuba. Napjaink alkotmányos berendezéseinek mérleg serpenyői hamarosan le fognak szakadni, mert mi úgy rendeztük be azokat, hogy némileg nélkülözzék a pontos egyensúlyt, hogy így szüntelenül kilengjenek, amíg el nem koptatják forgáspontjaikat. A gójok azt hiszik, hogy elég erősen összeforrasztották őket, és minduntalan azt várják, hogy majdcsak egyensúlyba kerülnek a mérlegserpenyők.”
Nem hiszünk már ilyesmit, pontosan tudjuk, hogy ahol ti ültök, onnan a borulás jön! Már csak a hülyék kábulnak tőletek, azokért, meg lehet, hogy nem is olyan nagy kár!
A lehetőség a világ megismerésére mindenkinek ott állt, az is, hogy mellé álljon! A tudás elutasítása is egyfajta döntés, akár tetszik ez a kényelmeseknek, akár nem! Ez a típusú ember nagyon szereti az utolsó pillanatban azt a takarót, hogy ő ezt nem tudta! Nem akarta tudni és ez már mindenkinek a magánügye! A felvilágosítás közügy, azt minden tudatánál levőnek meg kell tennie annyira, amennyire a képességei engedik, az elutasítás viszont már legyen mindenkinek a maga dolga!   


Hogy a hatalomra törőket a hatalommal való visszaélésre ösztökéljük, ellentétbe hoztuk egymással az összes erőket, ily módon elnyomva a függetlenség elérésére irányuló liberális törekvéseiket. Evégett bátorítottunk mindenféle vállalkozást, felfegyvereztünk minden pártot, céltáblául állítottuk oda az uralkodói hatalmat mindenfajta ambíció számára. Az államokból gladiátori arénákat csináltunk, ahol megzavarodottak hadai vetekednek egymással... Már nem kell sok, és egyetemes lesz a zűrzavar és csőd... „

Igen, kezd azzá válni, de már csak ott, ahol még nem ismernek benneteket! Aki meg ismer, hátat fordít nektek! Érdekes módon ezt nem nagyon bírjátok, szeretitek, ha mindig veletek foglalkoznak, hajlongnak, parádéznak nektek! Egyedül maradtok, de nem kiválasztottságotokban, hanem megvetettségetekben! Persze, igyekeztetek mindenhová lerakni, belerakni a mérget, de mindig marad egy kis rés, lehetetlen mindent lefedni, kiiktatni! Senki nem tudja teljes bizonyossággal, mit főztetek a randa fazekatokban, hogy világuralmi törekvéseiteket beteljesítsétek, de még, ha szenvedni is kell, aközben is fogok időt hagyni arra, hogy röhögjek egyet a kiválasztottsági betegségeteken! Valójában, engem nem érdekelt volna, ez az egész, ha kell ilyesmi a világba, legyen, és az sem érdekel, melyik népé ez a szerep, de azt elvártam volna, hogy ez a szó vagy eszme példaadóként szerepeljen az életpalettáján! Ezt kellett volna jelentenie! Mivel másra használtátok, el lesz ragadva tőletek! Huss, volt, nincs, nem tudtatok vele a világ számára méltó utat mutatni! Az aranyérmet visszaveszik, ha csalással nyerték! Így múlik el a világotok dicsősége!



 „Végül is a hatalommal való visszaélések fogják elvégezni az utolsó simítást abban, hogy minden állami berendezkedés megérlelődjék saját megbuktatására és az őrjöngő tömeg csapásai alatt minden a levegőbe fog repülni. A szegénység hatásosabban kényszeríti az embereket nehéz munkára, mint ahogy a rabszolgaság és szolgaság valaha is tette. Ezektől így, vagy úgy megszabadíthatták magukat, vagy beletörődhettek, a nyomortól azonban sohasem fognak megszabadulni.”
Azt viszont olyan emelt fővel teszem, amilyen magasra te sohasem emelhetted szemed! Mindig laposan kellett körbepillantanod, vajon látja-e valaki a szennyesed, nem tör-e valaki a gazdagságodra, nem akarja-e letörni valaki az alattomban szerzett hatalmad!
Tudom, te attól érzed szabadnak magad, ha bármikor, bármit megtehetsz! Valójában, féltek és rettegtek a nap minden órájában valamitől, leginkább a veszteségtől! 

 „Az alkotmányokba olyan jogokat foglaltunk bele, melyeknek a tömegek jelentőséget tulajdonítanak, nem, pedig tényleges jogokat. Mindezek az úgynevezett “népszabadságjogok” csak gondolatban lehetnek meg, a gyakorlati életben sohasem valósíthatók meg. Mi haszna van a nehéz munkájától hétrét görnyedő, sorsától letaposott proletár munkásnak abból, ha a fecsegők jogot kapnak arra, hogy locsogjanak, ha az újságírók jogot kapnak arra, hogy helytálló dolgok mellett 21 akármilyen hülyeséget leírjanak? A proletáriátusnak nincs más haszna az alkotmányból, mint azok a szánalmas morzsák, amelyeket odalökünk neki asztalunkról azért, hogy leadják szavazatukat arra, amit diktálunk, azokra az emberekre, akiket mi juttatunk hatalomra, azokra, akik kiszolgálnak minket... Szegény ember részére a köztársasági jogok nem egyebek, mint keserű irónia. Ugyanis jóformán nem is élhet ezekkel a jogokkal, mert szinte egész nap keményen dolgoznia kell s emellett ez a körülmény, meg is fosztja a rendszeres és biztos kereset minden biztosítékától, amennyiben függővé teszi társainak sztrájkjaitól vagy attól, hogy munkaadói kiteszik a szűrét. A nép a mi irányításunk alatt megsemmisítette nemességét. Ez volt az egyetlen oltalma és nevelőanyja önmaga előnye kedvéért, amely elválaszthatatlanul összefügg a nép jólétével. Manapság a nemesség megbuktatása után a nép szívtelen, pénzhajhászó gazfickók karmaiba került, akik irgalmatlan és kegyetlen igát akasztottak a munkások nyakába.”
Ja, tény, hogy, aljas macska-egér játékot játszunk és morzsákon élünk, de van, amit nem tudsz megtörni! Viszont benneteket egy kis pénz bevillantásával bármilyen irányban szét lehet zúzni, a saját családotokat is szétmarjátok, ha egy kis pénzt szagoltok! Valójában nem nekünk csináltatok Istent a pénzből, hanem magatoknak! Mivel ez a két dolog nem felcserélhető, csak egy ideig elhitethető, csúnyán bele fogtok bukni!



A munkásokat elnyomatásuktól állítólagos megmentők képében jelenünk meg a színen, amikor azt javasoljuk nekik, hogy lépjenek be harcos erőink - a szocialisták, anarchisták, kommunisták - soraiba, akiknek mindenkor támogatást nyújtunk szociális szabadkőművességünk állítólagos testvériségének (az egész emberiség szolidaritásának) megfelelően. A nemességnek, amely a törvénynél fogva élvezte a dolgozók munkájának gyümölcsét, érdeke volt gondoskodni arról, hogy a munkások jól tápláltak, egészségesek és erősek legyenek. Nekünk ennek éppen az ellenkezője az érdekünk - a gójok megfogyatkozása, elkorcsosodása. A mi hatalmunk a munkás állandó élelmiszerhiányában és testi gyengeségében rejlik. Csak, ezáltal válik akaratunk rabszolgájává. És saját hatóságaiknál sem erőt, sem elszántságot nem fognak találni arra, hogy azok szembehelyezkedjenek a mi szándékainkkal. Az éhség jobban biztosítja a tőke jogát ahhoz, hogy uralkodjék a munkás felett, mint ahogy a királyok törvényes hatalma biztosította a nemességnek ezt a jogot. Az ínség, valamint az ezáltal előidézett irigység és gyűlölet révén fogjuk mozgatni a tömegeket és az õ kezeikkel fogjuk elsöpörni mindazokat, akik akadályoznak utunkon.”

Bolondok, benneteket állandóan csak a test és az anyag érdekel! Tudom, ti nem bírjátok, ha arra figyelmeztetnek benneteket, hogy valamit nem jól gondoltok, annyira fájna ezt belátnotok mérhetetlen gőgötökben, hogy inkább teszitek rosszul és aljasul továbbra is a dolgotok! Nem akartok közösködni? Mi sem! Legalábbis veletek semmilyen szinten nem szeretnénk közösséget vállalni, egyszerűen nem szeretnénk ugyanerre a szintre lesüllyedni, ezt, pedig kénytelenek lesztek hamarosan tudomásul venni! Érdekes a reakciótok, ahányszor lerántják rólatok a leplet, annyiszor váltok vérengző vadállattá, mellet döngető szentekké! Nem kaméleon volt az ősötök?  Benneteket ilyenkor az sem érdekel, ha saját fajtátokat is irtjátok! Rémes egy banda, hihetetlen, hogy valakinek csak az nyújt örömet, csak úgy érzi valakinek magát, ha minél nagyobb gazsággal szorongathat másokat! Iszonyú beteg a lelketek! A pszichológusaitokkal együtt, mert ahelyett, hogy kikezeltek volna benneteket a gonoszságból, csak még nagyobb bajokat okoztak!


A gójok elszoktak attól, hogy gondolkozzanak, hacsak a mi szakembereink sugalmazásai nem késztetik őket arra.”
A szemedet homályossá teszi beteg lelked és ostoba, alaptalan önhittségedben nem látod, hogy te nem gondolkozol, csak mész, mintegy ösztönállat, hajt a vágy, olyan után, amiről rajtad kívül mindenki tudja, hogy soha nem érheted el ezzel a mentalitással! Nem tudsz szárnyra kapni, mert lehúznak a tisztátalan gondolataid! Bár, a goj szó jelenti a tisztátalant, de azt megszokhattuk tőletek az évezredek során, hogy annak kiáltjátok ki magatokat, amik nem vagytok, és azt próbáljátok rákenni másokra, amik viszont ti vagytok!


Az erre vonatkozó ismeretek alapos tanulmányozása után az emberek önként fogják alávetni magukat az uralkodó hatalomnak és fogják elfoglalni az államban számukra kijelölt helyet. A tudomány mai állása mellett s amellett az irány mellett, amelybe mi annak fejlődését tereltük, a nép, minthogy vakon elhiszi a nyomtatásban megjelenő dolgokat - hála a félrevezető sugalmazásoknak és saját tudatlanságának -, vak gyűlölettel viseltetik mindennel szemben, amit saját maga felett állónak tekint, mert nem fogja fel az osztályok és rangok jelentőségét.”

Akár még fel is foghatnánk a jelentőségét, ha érdemes lett volna a vezetésetek erre, mivel nem találjuk annak, minden eszközünket megragadjuk, hogy hatalmatokat kikerüljük, átnézzünk felette, alatta, ahol csak egy kis rést látunk! Mivel az ébredés legalább olyan ütemben történik, mint a ti fojtogatásotok, ezért egyre többen lesznek, akik nem veszik meg az újságotokat, nem kapcsolják be a hipnotikus tévéteket, nem olvassák könyveiteket, nem tanulják félrevezető tudományaitokat, nem szavaznak sunyi politikusaitokra, nem dőlnek be az álruhás, odadobott lányaitoknak, tanáraitoknak, tudósaitoknak, gyógyszereiteknek, élelmiszereiteknek, nagy-nagy bajban lesztek!


Ezt a gyűlöletet még fokozni fogják a gazdasági válságok kihatásai, mely válságok le fogják állítani a tőzsdei forgalmat és meg fogják bénítani az ipart. A számunkra hozzáférhető összes titkos földalatti eszközökkel és az arany segítségével, amely teljes egészében a mi kezünkben van, egyetemes gazdasági válságot fogunk előidézni, s ennek során egész munkástömegeket fogunk kidobni az utcára egyidejűleg Európa valamennyi országában. Ezek a tömegek égni fognak a vágytól, hogy vérét ontsák azoknak, akikre tudatlanságuk együgyűségében kezdettől fogva irigykedtek, s akiknek vagyonát akkor majd magukhoz tudják ragadni.

Igen, mindenki tisztában van vele, kinél az arany, honnan a válság, mire megy ki a játék, mi a pénz! Csak vigyázz, nehogy meztelen legyen a király!


A mieinkhez nem fognak hozzányúlni, mert mi ismerni fogjuk a támadás időpontját, és intézkedéseket teszünk majd védelmünkre. Kimutattuk, hogy a haladás az összes gójt alá fogja vetni az ész uralmának.”
Igen, az észnek kulcsszerepe van, csak nem a tieteknek, mert az valahol útközben velejéig megromlott! Így, hát köszöntük szépen, felfordult a gyomrunk, nem kérünk belőletek többet, akármennyire is szeretnétek lenyomni a torkunkon!A tieitekhez nem fognak hozzányúlni? Miért egyenként levelet küldtök nekik a világ minden tájára? Ezt pont elhiszem rólatok! Arról nem is beszélve, hogy itt vagyunk mi is, aztán majd hozzájuk nyúlunk nem éppen kesztyűs kézzel!


Emlékezzenek a francia forradalomra, amelynek mi adtuk a “nagy” jelzőt. Mi jól ismerjük előkészítésének titkait, hiszen teljes mértékben a mi kezünk műve volt. Azóta is egyik csalódásból a másikba visszük a népeket azért, hogy a végén tőlünk is forduljanak el annak a Cion véréből származó zsarnokkirálynak javára, akit a világnak adni fogunk. „
Mármint úgy érted, hogy amit erőszakkal ránk akartok erőltetni! Adni csak akkor tudsz, ha elfogadják, ne keverjük a fogalmakat! Ennek nagy mesterei vagytok, de csak a birkák között! Mivel nem tartjuk érte a markunkat, esetleg le is pottyanhat, amit adni készültök!


A jelen kor miniszterelnök-diktátorai részéről a gój népek türelmesen elszenvednek és elviselnek olyan visszaéléseket, amelyek legkisebbikéért húsz királyt is lefejeztek volna.”
Még megtörténhet a lefejezés, de többet nem is fogtok hasznot húzni belőle!


Hogyan magyarázható ez a jelenség, a néptömegeknek ez a furcsa következetlensége oly eseményekkel szemben tanúsított magatartásukon, amelyek nyilvánvalóan ugyanabba a kategóriába tartoznak?”
Talán azért, mert veletek ellentétben, az emberek széles e világban békére vágytak, szívesebben szerettek, minthogy a fél szemüket örökké rajtatok tartsa. Sajnos kellett volna, mert nem tartana itt a világ, ha idejében vissza lettetek volna zárva a palackba, ahányszor ki akartatok jönni belőle! Most már ez van, a megbomlott elmétekkel kell felvennünk a harcot, és erről mi tehetünk!

Megmagyarázza az a tény, hogy ezek a diktátorok ügynökeik útján beadják a népnek, hogy ezekkel a visszaélésekkel szándékosan károsítják meg az államokat, mégpedig a legmagasabb cél kedvéért, azért, hogy biztosítsák a népek jólétét, nemzetközi testvériségét, szolidaritását és jogegyenlőségét. Azt természetesen nem mondják meg a népnek, hogy ezt az egyesülést a mi legfőbb uralmunk alatt kell véghezvinni.”
Mikor érted meg végre, hogy ez a fajta uralom csak a te beteges képzelgésed, minket meg nem érdekel, hogy te mit akarsz véghezvinni önös céljaidtól elvakulva! Láttam már olyat, mikor valaki ettől roppant össze, és tette tönkre életét, pontosan ez az elvakultság! Az egyben meg benne van a minden, tehát ebből levonva a következtetést a zöm is így jár!


Hogy ne legyen a gójoknak idejük a gondolkozásra és megfigyelésre, az iparra és kereskedelemre kell irányítanunk gondolataikat. Így az összes nemzetet a nyerészkedési hajsza fogja lekötni, és ebbeli versengésükben nem fogják észrevenni közös ellenségüket. Hogy a szabadság egyszersmind felbomlassza és tönkretegye a gój társadalmat, spekulációs alapra kell helyeznünk az ipart is; ennek eredményeképpen az, amit az ipar az országtól megvon, ki fog csúszni a nemzsidók kezeiből a spekulációba, azaz a mi kezeinkbe fog kerülni.”
Megfigyeltünk, elgondolkoztunk és úgy döntöttünk, nem kérjük, nagyjából a világon, mindenhol egy időben tűnik fel, ki az ellenség! Épp a lelepleződött spekulatív magatartásotoknak köszönhetitek a világban elfoglalt helyeteket!


Vajon milyen kormányformát lehet adni olyan közösségnek, amelyekben mindenütt korrupció üti fel a fejét, ahol csak csalásszámba menő trükkök ügyes meglepetései taktikájával lehet gazdagsághoz jutni, ahol szabadság uralkodik, ahol az erkölcsösséget csak büntető intézkedések és szigorú törvények tartják fenn, nem, pedig önként elfogadott elvek, ahol a hit és a haza iránti érzelmeket kitörölték kozmopolita meggyőződések? Milyen kormányformát kell adni ilyen közösségnek, ha nem azt a kényuralmat, melyet a későbbiek során fogok elmondani önöknek? Fokozatosan központosítani fogjuk a közigazgatást, hogy a társadalom összes erőit a kezünkbe kaparintsuk. Új törvények segítségével mechanikusan szabályozzuk majd alattvalóink politikai életének minden megnyilvánulását. Ezek a törvények egymás után vissza fogják vonni mindazokat az engedményeket és szabadságjogokat, amelyeket a gójoknak megadtak, és királyságunkat oly hatalmas arányú kényuralom fogja jellemezni, hogy bármikor és bárhol képes lesz elsöpörni minden gójt, aki tettel vagy szóval szembehelyezkedik velünk.”
Ez mekkora szégyen! Annyira siralmas, hogy valaki csak úgy tudja fenntartani a tekintélyét, hogy betömi mások száját, börtönbe csukja, ha rá valami rosszat mer szólni, mert tetteivel nem tudja elérni ugyanezt, mert egyszerűen képtelen cáfolni a tényeket, avagy beismerni, amit elkövetett! Ezt már az ősök sem hívták tisztességes harcosnak, s mindenhol lenézték az ilyen áron vásárolt győzelmet!  


Ugyancsak kormányzásunk sajátosságaihoz tartozik a tömegek és egyének irányításának művészete, okosan alkalmazott elméletek és szószátyárkodás segítségével, a társadalmi élet szabályozásával és mindenféle más fogásokkal, melyekhez a gójok mit sem értenek. Kormányzási művészetünk elemzésen, megfigyelésen, ravasz számítás finomságain alapul, s nincs vetélytársunk az ezekben való jártasságban, nemhogy politikai tervek kieszelésében és az összetartásban. Ebben a tekintetben legfeljebb a jezsuitákat lehetne velünk összehasonlítani, de megtaláltuk a módját annak, hogy a nem gondolkozó tömeg szemében hitelüket rontsuk, mint nyílt szervezetet, miközben mi magunk titkos szervezetünket mindenkor homályban tartottuk. A világ számára valószínűleg mindegy lenne, hogy ki az õ legfőbb uralkodója, a katolicizmus feje-e vagy a mi kényurunk Cion véréből; számunkra, a Kiválasztott Nép számára egyáltalán nem mindegy.”

 Nekünk meg teljesen mindegy, hogy ti felkoncoljátok-e egymást egy kis pénzért, hatalmaskodásért, urizálásért! Senki, épeszű ember nem akarja elsajátítani a ti kormányzási művészeteteket, azaz idióta, aki erre a szintre akar alacsonyodni, meg is érdemel benneteket egy az egyben, szőröstől-bőröstől! Sok boldogságot kívánok gyümölcsöző együttműködésetekhez!

Egy ideig talán sikeresen elbánna velünk a gójok összességének szövetsége: ettől a veszélytől azonban megóv bennünket a köztük uralkodó egyenetlenség, mely oly mélyen gyökerezik, hogy soha ki nem küszöbölhető. Felszítottuk és az elmúlt húsz évszázad során hatalmas arányúvá növeltük a gójok személyi és nemzeti ellentéteit.”

No, azért a tiétekre se lehet panasz, mintha ott is éledne, valamiféle ellentét a nagy összetartásban, nincs egy csepp hasonlóság sem az ellentétek alakulásában? Esetleg, pusztán, mert egy nemzet vagytok, akkor nálatok csak ideológiai ellentét van, de amennyiben, mindenki megy a levesbe, aki nem hajt fejet a ti akaratotok előtt, akkor gondolom, ők is jönnek a levesbe velünk, végül is, volt már ilyenre példa! Akkor viszont megdől az a mondat, hogy a saját fajtátokhoz nem nyúltok!

Ezért egyetlen állam sem kapna támogatást, ha fegyvert emelne ránk, mert mindegyiknek figyelembe kell vennie, hogy bármely ellenünk irányuló egyezmény nem lenne előnyös számára. Túl erősek vagyunk nincs menekvés hatalmunk elől. A nemzetek még jelentéktelen megállapodást sem köthetnek anélkül, hogy abban, titokban benne ne lenne a kezünk.”

Ezt ennyire nem lehet megunni? Annyira el legyen valaki kábulva, hogy azt higgye, a hatalomgyakorlásában az a legfinomabb és attól izgalmas, ha azt nézed, hogyan tudsz butaságokra rávenni embereket? Nem tanítani, hanem kihasználni valakinek a gyengeségeit, élethalál urát próbálgatni, bármilyen eszközzel és folyamatosan, ki tudja pontosan, mennyi ideje? Uram, Atyám! Valójában, annyira fárasztó, részemről eddig volt időtök kijátszani magatokat ebben a szerepben, de lépjünk már egy másik síkra, ti meg maradjatok már le valahol!
Egészen élhető lett volna a föld, ha nem áskálódtatok volna örökké, inkább szigorúan egymás társaságban éltétek volna ki a sekélyes hajlamaitokat! Ebben is pont olyan zártan kellett volna viselkednetek, mint amilyen szívesen terjesztitek, hogy a zsidó közösségbe ne épüljön semmiféle goj elem! Persze, túl jól sikerült a” gyermekeinket is odadobjuk, ha kell” projekt, mert sok zsidó házasodott nem zsidóval. Egy kis keveredés lett szerintem, hogy most akkor ki, kivel, ki kicsoda, mennyire tag, mennyire nem, elmebaj, de komolyan! Remélem, azért a nagy összetartásban megtudjátok legalább ti, különböztetni egymást, egymástól! Aztán, hogy mennyire tuti a fentebb eldicsekedett nagy vásárlás a nemes előjelből, hát azt ki tudja, így hát reméljük, eligazodtok egymást közt!



Az összes állam gépezetének valamennyi kerekét olyan erő hajtja, amely a mi kezünkben van, az államgépezeteknek ez a hajtóereje pedig - az arany. A mi bölcseink által kieszelt közgazdaságtudomány réges-rég királyi tekintélyt kölcsönzött a tõkének.”
Aranybornyút?


Ahhoz, hogy a tőke akadálytalanul fejthesse ki működését, szabad keze kell, hogy legyen arra, hogy ipari és kereskedelmi monopóliumot létesítsen; ezt a világ minden részében már végre is hajtják láthatatlan kezek. Ez a szabadság politikai hatalomhoz fogja juttatni azokat, akik szerepet játszanak az iparban, és ez hozzá fog járulni a nép sanyargatásához. Manapság fontosabb lefegyverezni a népeket, mint háborúba vezetni; fontosabb előnyünkre kihasználni a lángra lobbantott szenvedélyeket, mint eloltani tüzüket; fontosabb átvenni, és saját értelmünkben magyarázni mások gondolatait, mint kiirtani azokat. Vezetőségünk fő célja az, hogy kritikával megbénítsa a közvéleményt; hogy eltérítse az embereket a komoly gondolkozástól, mely arra irányulhatna, hogy ellenállást keltsen velünk szemben; hogy üres szavakkal folyó szemfényvesztő harc síkjára terelje a szellemi erőket.”
Nyugalom, mindenki elismeri, ám, hogy profin csináltátok, csak körül kell nézni, és igazatok van, elértétek jórészt a tervet, csak nem tudtátok megtölteni egy magasabb szellemiségű gondolatvilággal, leragadtatok a „ minden egyedül, a miénk” lejárt lemeznél, abba meg még mindig belebukott mindenki előbb vagy utóbb! Ha nektek ez kell, gyertek! 



A világ népei és az egyének is azonosítani szokták a szavakat a tettekkel. Megelégszenek a látszattal, és csak ritkán ügyelnek arra, vajon beváltják-e a közéletben elhangzott ígéreteket. Ezért kirakat-intézményeket fogunk életre hívni, melyek ékesszóló bizonyítékát adják majd annak, hogy mennyire szolgálják a haladást. Magunkra fogjuk ölteni az összes párt, az összes irányzat liberális arculatát, s ezt a liberalizmust szónokainkkal annyira agyon fogjuk csépeltetni, hogy ki fogják meríteni hallgatóink türelmét, és meg fogják utáltatni velük a szónoklást.”
Szerintem, a látszattal csak ti voltatok megelégedve mindig, nem baj, ha nem az, csak annak látszódjon, amit épp el akartok hitetni. Mivel másnak elég már csak a fátylat meglibbenteni, máris látszik, nem az van a fátyol alatt, ami rá van írva! Ezt, nagyon utáljátok! Nna, ez az, amitől ideje korán meg lehet halni, s haltak már sokan azok közül, akik bátrak voltak és az első célpontok lesznek, ha beindul a tervetek végleges formába öntése! Bizony, elszabadultak az indulatok, beindult a földrengető-tecnika, van minden dögivel, Mayák, Próféták, politikusok, bankárok, nemzeti-ellentétek, ahogy akartátok, csak nehogy egyszerre ébredjenek, és mindez a fejetekre zúduljon!




Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg a gójok el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt. Ez az első titok.”
Ebbe a tieitek, pont úgy belehülyültek, zavartak, fogalma sincs a legtöbbjének, pont úgy, mint a mieinknek! Ez a vegyítés szerintem nem teljesen jól sült el, de hát, muszáj volt, mert feltűnő lett volna, ha annyira semmiben nem vesznek részt!



Mindezekkel az eszközökkel annyira ki fogjuk meríteni a gójokat, hogy kénytelenek lesznek oly természetű nemzetközi hatalmat felajánlani nekünk, amely lehetővé teszi majd számunkra, hogy minden erőszak alkalmazása nélkül fokozatosan megszerezzünk minden államhatalmat, és szuperkormányt létesítsünk. A mostani uralkodók helyébe “kormányok feletti közigazgatás”-nak nevezett rémképet fogunk állítani, amelynek karjai harapófogóként fognak kinyúlni minden irányba, s melynek szervezete olyan nagy méretű lesz, hogy hatalma alá fogja hajtani a világ összes nemzetét.”
Hűha, tényleg, az összes mindenki oda fog kívánkozni? Az összes kínai is? Nagyszabású!



Hamarosan hatalmas monopóliumokat fogunk létesíteni, óriási vagyontárolókat, melyektől még a nagy nemzsidó vagyonok is oly mértékben függenek majd, hogy a politikai összeomlást követő napon el fognak tűnni éppúgy, mint az államok fizetőképességébe helyezett bizalom.”

Ezt megnézem! Remélem az evezőseitek is lesüllyednek, legalábbis egy pár blamát hadd lássunk! Én szívesen látnék olyat, amint OV-nek fejére omlik a bánya, vagy egy másiknak a földrengetéstől torkán akadna a falat, vagy elvinné az ár mindenét! Szóval, remélem, lesz nagy hacacáré! Az utolsó mozi! Ez lenne a címe, egy nagy festő, pedig le is festené a jeleneteket!

Azok önök közül, akik közgazdászok, helyesen fel tudják mérni ennek a gondolatmenetnek a jelentőségét!”
Felmérték, szóltak is, készen vagyunk!

Minden lehetséges módon növelnünk kell szuperkormányunk jelentőségét azzal, hogy azt mindazok oltalmazójaként és jótevőjeként állítjuk be, akik önként alávetik magukat nekünk.”

Ez az első mondat, amit teljes odaadással támogatnék én is! Igen, annak kell adni, aki erre vágyik, az úgyis annyira beoltott már gondolkodás ellen, hogy jó lesz nektek!

Ezért lényeges számunkra, hogy bármi áron megfosszuk őket földjeiktől. Ez a cél legjobban a földbirtokon nyugvó terhek növelésével - a földbirtok eladósításával lesz elérhető. Az erre irányuló intézkedésekkel sakkban fogjuk tartani a földbirtokosokat és alázatos, és feltétlen engedelmességre fogjuk késztetni. A gój nemesek - minthogy átöröklés folytán képtelenek kevéssel beérni - rohamosan le fognak égni és tönkremenni.”
Aki ennyire agyalágyult, hogy mindezt nem veszi észre, menjen, mert arra pont nekünk sincs szükségünk! Már látom, hogy meg fogunk egyezni! Tiétek lesz az összes birka!



Ugyanakkor intenzíven támogatnunk kell a kereskedelmet és ipart, mindenekelőtt azonban a spekulációt, melynek az a feladata, hogy ellensúlyozza az ipart. Spekuláció nélkül az ipar megsokszorosítaná a magánkézben lévő tõkét és hozzájárulna a mezőgazdaság talpra állításához, amennyiben megszabadítaná a földbirtokot a mezőgazdasági bankokkal szembeni kötelezettségeitől. Arra van szükségünk, hogy az ipar vonja el a mezőgazdaságtól mind a munkaerőt, mind a tõkét, és a spekuláció segítségével kezünkre játssza a világ minden pénzét s ezáltal proletár sorba taszítsa az összes gójt. Akkor azonban a gójok meg fognak hajolni előttünk, ha másért nem, azért, hogy megkapják a jogot ahhoz, hogy éljenek.”
Majdnem jó lenne, ha a birkákon kívül más is akarna élni a társadalmatokban, mert annál a halál is jobb, ahogy így elnézem! A hülye meg a hülyével jól kijön, legfeljebb nem tudnak semmi építőt összedobni. De úgy érzik majd, hogy élnek! Szerintem, nemsokára birkaszámlálás lesz, lehet (ki)nyírással egybekötve!

 „Ahhoz, hogy teljesen tönkretegyük a gójok iparát, a spekuláció mellett még egy eszközt használunk majd fel, a fényűzést, amelyet mi terjesztettünk el a gójok között, azt a mohó kívánkozást a fényűzés után, amely mindent elnyel. Emelni fogjuk a munkabéreket, ez azonban semmiféle előnyt nem fog jelenteni a munkások számára, mert ugyanakkor elő fogjuk idézni a legfontosabb közszükségleti cikkek árának emelkedését is azzal az ürüggyel, hogy a mezőgazdaság és állattenyésztés hanyatlásának következménye. Továbbá ravaszul alá fogjuk aknázni a termelés alapjait azzal, hogy hozzászoktatjuk a munkásokat az anarchiához és részegeskedéshez, s ezzel egyidejűleg megteszünk minden intézkedést arra, hogy kiirtsuk a föld színéről a gójok összes képzett erőit.”

Ez sem sikerült tökéletesre, mert fiaitok, talán még nálunk is jobban remegnek a fényűzésért, akár egymás szemét kikaparnák érte, de ki is fogják! Mélyen rabjai vagytok az anyagias életnek, bele is fogtok fulladni a közel jövőben.

Hogy a gójok idő előtt rá ne döbbenjenek a dolgok igazi állására, azzal fogjuk álcázni céljainkat, hogy azt állítjuk, égünk a vágytól, hogy szolgáljuk a munkásosztályt és a közgazdaságtan magasztos elveit, amelyek mellett a közgazdasági elméleteink erélyes propagandát fejtenek ki.”

Lehullott az álca fiúk! Mindenki tudja, ahol a fajtátok segítés címén megjelenik, ott csak a halottak száma nő!


A fegyverkezés fokozása, a rendőrség létszámának növelése - mindez lényeges a fent említett tervek végrehajtásánál. El kell érnünk, hogy a világ összes államában rajtunk kívül csak proletártömegek, valamint egynéhány, érdekeinket kiszolgáló milliomos, rendőrség és katonaság legyen.”

Én kívánok még nektek nagyon nagy számú cigányságot is, kifejezetten a fejetekre ültetve, meglátjuk ki tart el, kit! Mentalitásotokat figyelve lehet, hogy van egy közös vérvonalatok! A cigány is csak a jogaiért üvölt, és azt hiszi, azt csinál, amit akar, nem vonatkozik rá semmilyen törvény! Ők is nagy mesterei a síráson keresztül elért kiváltságoknak, ti is!

Forrongást, viszályt és ellenségeskedést kell előidéznünk egész Európában és az Európával fennálló kapcsolatok révén, más földrészeken is. Ebből kétszeres hasznot húzunk. Egyrészt sakkban tartjuk az összes országot, mert ezek nagyon is jól tudják, hogy megvan a hatalmunk ahhoz, hogy bármikor tetszés szerint nyugtalanságot okozzunk, vagy helyreállítsuk a rendet. Mindezek az országok hozzászoktak ahhoz, hogy bennünk elkerülhetetlen kényszererőt lássanak. Másrészt intrikáinkkal össze fogjuk kuszálni mindazokat a szálakat, melyeket politikai eszközökkel, gazdasági szerződések vagy kölcsönügyletek segítségével valamennyi állam kormányzatában szőttünk. Hogy ez sikerüljön nekünk, éles ésszel és nagy agyafúrtsággal kell eljárnunk szóbeli tárgyalások és megegyezések során, ami viszont az úgynevezett “hivatalos nyelvhasználat”-ot illeti, ellenkező taktikát fogunk alkalmazni: magunkra fogjuk ölteni a tisztesség és engedékenység álarcát. Ilyen módon a gójok népeinek kormányai - akiket arra tanítottunk, hogy csak a külszínt nézzék, bármit is adunk tudtukra - továbbra is az emberiség jótevőit és megmentőit fogják látni bennünk.”

Ilyen egy mániákust! Senki nem lát bennetek semmi mást, mint vérengző vadállatokat, elborult elméjű pszichopatákat! Rég lehullot az álarc, már csak ti hiszitek elvakultságotokban, hogy rajtatok van a jelmez! Kit érdekel ez a zsidó alaptörvény, hogy mindig mást mutass, mint ami vagy?

Minden ellenszegülésre azzal kell tudnunk válaszolni, hogy annak az országnak szomszédaival, amely szembe merészel helyezkedni velünk, háborút viseltetünk az ellenszegülő ellen; ha pedig ezek a szomszédok megkockáztatnák, hogy közösen lépjenek fel velünk szemben, világháború kirobbantásával kell védekeznünk. A politikában a siker legfőbb tényezője a vállalkozások titokban tartása: a diplomata szavának nem kell megegyeznie azzal, amit tesz. Kényszerítenünk kell a gójok kormányait, hogy oly irányú működést fejtsenek ki, amely kedvez a kívánt beteljesedéshez immár közel álló nagyszabású tervünknek, annak, amit közvéleményként fogunk beállítani, amely közvéleményt viszont titokban mi alakítottunk ki az úgynevezett “nagyhatalom” - a sajtó segítségével; ez pedig, néhány lényegtelen kivételtől eltekintve, máris teljesen a mi kezünkben van.
Egyszóval, összefoglalva az általunk végrehajtott ellenőrzést az európai gój kormányok felett, ki kell, hogy mutassuk erőnket, az egyikőjüknek terrorista kísérletekkel, a többieknek; ha az ellenünk kitörő általános felkelés megengedi, Amerika, Kína, vagy Japán fegyvereivel kell válaszolnunk.”

A fegyver, megesik, hogy visszafelé sül el! Szép lesz az a nap! Minden nemzet ünnepe, mikor a világ kiközösít benneteket, s mehettek, amerre láttok, csak épp nincs már hely e világon, ahol benneteket szívélyesen fogadna bárki is!

Mindazokkal a fegyverekkel, melyeket ellenfeleink használhatnának ellenünk, nekünk is el kell látnunk magunkat. A törvénykönyv kifejezéseinek legfinomabb árnyalataival és fogásaival is tisztában kell lennünk, hogy igazolhassuk magunkat, amikor majd ítéleteket kell mondanunk, melyek rendellenesen arcátlanoknak és igazságtalanoknak tűnhetnek fel, fontos ugyanis, hogy az ilyen döntéseket úgy tálaljuk, mintha legmagasztosabb erkölcsi elveket fejeznének ki, törvényes formába öntve. Vezetőségünknek körül kell vennie magát a civilizációnak mindama erőtényezőivel, melyek között majd működnie kell. Körül fogja venni magát közírókkal, gyakorlati jogászokkal, közigazgatási tisztviselőkkel, diplomatákkal és végül olyan személyekkel, akik szakiskoláinkban legmagasabb fokú különleges képzésben részesültek. Ezek a személyek ismerni fogják a társadalmi szerkezet valamennyi titkát, jártasak lesznek minden politikai ábécé és szókincs nyelvhasználatában; meg fogják ismertetni velük az emberi természet mélységeit, az emberi léleknek mindazokat az érzékeny húrjait, amelyeken majd játszaniuk kell. Ezek a húrok: a gójok lelki magatartása, törekvései, hibái, bűnös szenvedélyei és képességei, valamint az egyes osztályok és rendek sajátosságai.”

Sokan lettek a gonoszok és az ostobák, ez egyszer biztos, de nem lehetetlen elhúzni a nótátokat!

Bizonyos ideig - amíg nem lesz többé kockázatos felelősségteljes állami állásokat zsidó testvéreinkre bízni - olyan személyek kezébe fogjuk adni ezeket az állásokat, akiknek múltja és hírneve olyan, hogy szakadék tátong közöttük és a nép között, akiknek, ha nem engedelmeskednek utasításainknak, bűnvádi eljárással kell számolniuk vagy el kell tűrniük - így arra késztetjük ezeket a személyeket, hogy utolsó leheletükig szolgálják a mi érdekeinket.
Elveink gyakorlati alkalmazásánál vegyék tekintetbe annak a népnek a sajátosságait, melynek országában élnek és működnek. Elveink általános, sablonos alkalmazása nem járhat sikerrel, amíg át nem neveltük a népeket sajátos hasonlatosságunkra. Ha azonban kellő óvatossággal járnak el, meg fogják látni, hogy egy évtized sem kell ahhoz, hogy a legszilárdabb jellem is megváltozzék, és újabb népet fogunk besorolni azok közé, amelyek már behódoltak nekünk. Mihelyt felállítottuk a mi királyságunkat, a liberális jelszavakat, melyek valójában a mi szabadkőműves jelszavaink, nevezetesen a “szabadság, egyenlőség, testvériség” szavakat úgy fogjuk módosítani, hogy azok nem lesznek többé jelszavak, hanem csupán egy eszme kifejezői, nevezetesen: “a szabadsághoz való jog, az egyenlőség kötelessége, a testvériség eszményképe”. Ezt az értelmet fogjuk adni a szavaknak, és így a szarvánál fogjuk megragadni a bikát. . . „
A történelemből már ismerjük, hogy saját ivadékaitokat is gond nélkül dobjátok a halálba, mint például(mert van több is) olvasható: 1906-ban német zsidók a saját gyerekeik százait ölték meg, nehogy áttérjenek más vallásra! Nem hiszem, tudom, hogy az ilyen, elmebeteg!
2005-ben hozta nyilvánosságra az izraeli Kanal 10 tévéadó az egy teljes generációnyi szefárd zsidó gyerek folyamatos sugármérgezéséről készült filmet. Kísérleteztek, ahogy szoktak! A dokumentumfilmet David Belhassen és Asher Hemias rendezte. Azt hiszem héber címe: 100.000 sugar. A Haifa nemzetközi filmfesztiválon elnyerték a legjobbak díját! A gyerekek, mármint ez a 100. 000, a megengedhető maximális sugárzás 35 000-szeresét kapták a fejükbe, azzal az álca dumával, hogy a fejen élősködő gyűrűsférgeket akarták elpusztítani. A röntgengépeket 1951-ben Dr. Chaim Sheba az akkori EÜ Minisztérium igazgatója hozta az amerikai hadseregből. A gyerekek közül 6000-en a kezelés után hamar meghaltak, a többiek rákot, epilepsziát, alzheimer kórt, krónikus fejfájást, pszichózist kaptak. Kicsit rányomnak a HAARP-ra, magad téped le a saját fejedet a fájdalomtól. Nem hiszed? Attól még megtapasztalhatod!  Most még csak egyre többször érzel fejfájást, egyebet, lesz ez még rosszabb is! Addig is edzésnek nézzétek sokat a tévét!
Persze, tudjuk, olyanok vagytok, mint a cigányok! Azok is verik a kölykeiket, bevágják az intézetbe, akár kárt is tesz benne, de ha lekeversz a senkiházinak egyet, akkor visít a jogaiért, agyonvernek az alkoholmámorban megzavart degenerált, primitív szülők!
A zsidó ugyanez, visít a jogaiért, zengi az egyenjogúságról, meg demokráciáról a hegyi beszédet, ha megpiszkálod, bármikor ez alatt, miközben ezt skandálja, hátba támad, vagy lazán elpusztít pár millió embert! Így van, pont, ahogy leírjátok ebben a mocskos és alantas tervetekben! Akkor, most ki a ti fajtátok, akiket majd megvédtek a vég órájában? Van valami lista?

Ha manapság egyes államok tiltakoznak ellenünk, ez csak a forma kedvéért, beleegyezésünkkel és utasításunkra történik, az ő antiszemitizmusukra ugyanis elengedhetetlenül szükségünk van az alsóbb rétegekhez tartozó testvéreink kézbentartásához.”

A goj meg, megtanulta, hogy minden vezető és nemzeti nagypofájú múltját megkotorássza, egyből kiderül ugye, -a név kötelez- már megint a báránybőrbe bújt farkast látjuk! Érdekes, hogy ennek a gyülevész társaságnak, aki még ráadásul gőgösen valakinek is érzi magát, ez az összes hatalma, az egész jelmezkölcsönzőt magára aggatja, és nincs a ruha alatt senki, ha lemezteleníted, csak egy gyáva szar alak!

Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy mi, a törvényhozók, ha majd itt az ideje, ítéleteket fogunk végrehajtani, ölni fogunk, és kegyelmet gyakorolni; mint valamennyi csapatunk vezetői magasan ülünk a parancsnok harci paripája hátán. Akaraterővel uralkodunk, mert kezünkben van egy valamikor hatalmas, most általunk legyőzött párt öröksége. Fegyvereink, pedig a határtalan becsvágy, égő kapzsiság, irgalmatlan bosszú, gyűlölet és rosszindulat. Tőlünk indul ki a mindent elnyelő terror. A mi szolgálatunkban minden véleményt, minden doktrínát képviselő személyek állnak: monarchisták, demagógok, szocialisták, kommunisták és mindenféle álmodozó utópisták. Mindezeket felfegyvereztük feladataik elvégzésére: Mindegyikük a saját maga számlájára ássa alá a tekintély utolsó maradványait, igyekszik megdönteni minden fennálló rendet. Ezek a törekvések nyugtalanságot idéznek elő minden államban; az államok nyugalomra intenek, készek meghozni minden áldozatot a béke érdekében; mi azonban nem fogunk nekik békét adni, amíg nyíltan és alázatosan el nem ismerik az államok-feletti szuperkormányunkat.”

Jelen pillanatban a világ ítélete kezd a nyakatokba zuhanni újfent! Ez ugyan a ti esetetekben nem jelent semmit, mert be vagytok oltva elvakultsággal, módszeretek, pedig közismert: aki e szent népre, országára kritikát mer tenni halálfia! Azért ez, lássuk be, igencsak sajátos módszer a szentté avatáshoz, kizárólag ti hisztek benne egyedül, hogy ez a járható út! Vesztetek az, hogy mi meg nem így gondoljuk! Úgyis mondhatnám, mi az igazságot szeretjük, ti meg a hazugság mellett tettétek le voksotokat, abból éltek, de ez még soha nem működött, még akkor sem, ha ti nem vagytok hajlandóak ezt tudomásul venni! Ez az, amit már nem sokáig élvezhettek!


Az emberek nagy garral hangoztatták annak szükségességét, hogy a szocializmus kérdését nemzetközi egyezménnyel rendezzék. Azzal, hogy pártokra szakadtak, a kezünkbe adták magukat, a pártharcokhoz ugyanis pénz kell, és a pénz a mi kezünkben van. Okunk lehetne attól tartani, hogy a gój uralkodók “világosan látó” hatalma egyesül a gój tömegek vak erejével, de minden ilyen lehetőség ellen megtettük az összes szükséges intézkedést: kölcsönös terror formájában gátat emeltünk a két erő között. Ily módon a nép vak ereje továbbra is a mi támaszunk és mi, csakis mi fogunk neki vezetőt adni és fogjuk - természetesen - arra az útra irányítani, amely célunkhoz vezet.

Szerintem elég kínos, hogy a pénzen kívül semmi más nincs a kezetekben! Ez ultra ciki, valakinek ennyi az összes büszkesége! Ezt az alábecsült gojok társadalma, megvetéssel konstatálja, nem sokra tart benneteket, de hát ezt régtől igyekeztek kiharcolni magatoknak! Tényleg hasadt a ti tudatotok, egyik részről görcsös vágyatok van az elismertség és tisztelet iránt, de semmi olyat nem tudtok tenni, amivel ezt természetes módon kivívhatnátok, csak a hazugság! Nem hiszem, hogy lenne még egy ilyen nép a földön, aki ennyire a hazugsággal szerzett előnyöket preferálja, ahelyett, hogy tetteivel vívná ki mások csodálatát! Szó se róla, sokkal egyszerűbb, mint megdolgozni érte, de csak egy ideig, míg el nem rongyolódik a lepletek!

 „Ki törődik azzal, hogy mi mindent tanítanak a falusi iskolákban? Amit azonban a kormány követe vagy maga az uralkodó mond, azt azonnal megtudja az egész ország, mert a nép hangja széltében-hosszában elterjeszti.”

Nálatok az elbizakodottság esete áll fenn, ezen már sokszor elbotlottak!

 „Kezünk benne van a törvényhozásban, a választások lebonyolításában, a sajtóban, az egyén szabadságában, mindenekfelett azonban a nevelésben és a közoktatásban, mivel ezek az igazi szabadság sarokpillérei. Félrevezettük, elszédítettük és elrontottuk a nemzsidó fiatalságot azáltal, hogy olyan elvek és elméletek alapján neveltük, amelyekről tudjuk, hogy helytelenek, de amelyeket mégis a lelkére kötöttünk. Nagyszerű eredményeket értünk el azzal, hogy a törvényeket - lényegileg nem módosítva őket - ellentmondó értelmezésekkel kiforgattuk valódi értelmükből. Ez azzal az eredménnyel járt, hogy ezek a törvénymagyarázatok először elhomályosították, majd érthetetlenné tették a törvényeket olyannyira, hogy a törvényhozás összekuszált szövevényében még maguk a kormányok sem tudnak eligazodni.

Lassan ti sem, de már azt sem tudjátok, hogy hová csapjatok le, mert kezd akkora mértékűvé válni az ellenállás! Rövidesen be kell vessétek lassan a szőnyegbombázás taktikáját, mert már nem tudhatjátok ki és honnan támad benneteket!


Ez a döntőbíráskodási eljárás elméletének kiindulópontja. Önök azt mondhatnák, hogy a gójok fegyverrel a kezükben fognak nekünk jönni, ha idő előtt rájönnek arra, hogy valójában mi folyik körülöttük. Ez ellen azonban Nyugaton oly szörnyű terroreszközünk van, melytől még a legbátrabbak is remegnek, - a földalatti helyiségek, a földalatti vasutak, azok a földalatti folyosók, amelyek még az idő elérkezése előtt készen lesznek valamennyi világváros alatt, s ahonnan ezeket a fővárosokat minden szervezetükkel és irattárukkal együtt a levegőbe fogjuk röpíteni.

Mit fogsz tenni, ha előtte betömjük a lyukakat? Ott gebedsz meg!

S valóban, hogyan is foghatnák fel a gójok a dolgok igazi értelmét, amikor képviselőik saját szórakozásukra fordítják erejük javarészét? A mi politikánk számára rendkívül fontos, hogy tisztában legyünk ezzel a körülménnyel; ez jó szolgálatot fog tenni nekünk, amikor majd sor kerül arra, hogy fontolóra vegyük a hatalom elosztását, a szólás-, sajtó- és vallásszabadságot, az egyesülési törvényt, a törvény előtti egyenlőséget, a tulajdon és a lakás sérthetetlenségét, az adóztatást, a közvetett adók gondolatát, valamint a törvények visszaható erejét.



Számot tartunk arra, hogy az összes nemzetet belevonjuk annak az új államszerkezetnek felépítésébe, amelynek tervét mi készítettük. Ezért mindenekelőtt elengedhetetlenül szükséges, hogy felvértezzük magunkat és tároljuk magunkban azt az arcátlan vakmerőséget és ellenállhatatlan szellemi erőt, amely aktivitásunkban megtestesülve le fog törni minden akadályt utunkon.

Úgy fog történni, hogy felfogtuk, szellemi erőnek nem nevezhetjük, ami a kezetekben van, az nagyjából csak a szar markolászása, bár ennél többet nem is kell kezetekbe adni, mert nem tudtok vele mit kezdeni!


Azzal, hogy mindenkibe beleoltjuk saját fontosságának tudatát, meg fogjuk semmisíteni a gójok között a család fontosságát és nevelési értékét, és meg fogjuk akadályozni, hogy önálló gondolkozású egyének szóhoz jussanak, az általunk vezetett tömeg ugyanis nem fogja megengedni, hogy érvényesüljenek, sőt, még csak meg sem fogja őket hallgatni, hiszen hozzászokott ahhoz, hogy csak ránk hallgasson, akik megfizetjük engedelmességét és figyelmét. Ily módon hatalmas, vak erőt fogunk létrehozni, amely képtelen lesz bármely irányban is megmozdulni ügynökeink irányítása nélkül, akiket a tömeg vezetésére, annak élére helyeztünk. A nép alá fogja vetni magát az õ kormányzásuknak, mert tudni fogja, hogy ezektõl a vezetőktől függ keresete, jutalmazása és mindenfajta más előnye.”

Amennyiben kutyák lennénk lehet, hogy nyelv lógatva várnánk a dicséretet, elismerést, de pont nem szennyeznénk be magunkat a ti jutalmatokkal!

Különböző elnevezések alatt minden országnak megközelítően egyforma a berendezése: népképviselet, minisztérium, szenátus, államtanács, törvényhozás és végrehajtó hatalom. Felesleges megmagyaráznom önöknek mindezek egymáshoz való viszonyának mechanizmusát, mert mindezt úgyis tudják; csupán azt a tényt vegyék figyelembe, hogy az említett intézmények mindegyike valamely fontos funkciónak felel meg az államban, és figyeljék meg, kérem, hogy a “fontos” jelzőt nem az intézményre vonatkoztatom, hanem a funkcióra, következésképpen nem az intézmények fontosak, hanem azok funkciói. Ezek az intézmények felosztották maguk között a kormány összes funkcióját - a közigazgatást, a törvényhozást és a végrehajtó hatalmat, s ezért úgy működnek, mint az emberi test szervei. Ha az államgépezetnek csak egy részében is kárt teszünk, az állam beteggé válik, mint az emberi test, és végül is meghal.

Az államgépezetben egy nagy kár esett, hogy ti ültök benne, ettől lesz minden romlott!

Amikor bevezettük az állami szervezetbe a liberalizmus mérgét, egész politikai alkata megváltozott. Az államok halálos betegséget kaptak - vérmérgezést. Már csak az van hátra, hogy megvárjuk haláltusájuk végét.
Nagy terv! Mi nézzük a ti haláltusátokat, ti meg a miénket! Jól fogunk szórakozni!

Hogy tervünk ezzel az eredménnyel járjon, választásokat fogunk rendezni oly elnökök javára, akiknek múltjában valamilyen sötét, titkos folt, valami “panama” vagy ehhez hasonló van, - így aztán megbízható ügynökeink lesznek terveink véghezvitelében, mivel tartanak majd a leleplezéstől, valamint a hatalomhoz jutottak ama természetes kívánságából kifolyólag, hogy megtartsák az elnöki hivatallal járó kiváltságokat, előnyöket és megbecsülést.

Ezt már egy párszor megfogalmaztad, elsőre is értettem, hogy az elmebetegek vannak hatalmon nektek köszönhetően!

Kényurunk elismerésére sor kerülhet már az alkotmány lerombolása előtt is. Ez akkor fog bekövetkezni, amikor a nép, miután a végsőkig kifárasztotta uralkodóinak - általunk előidézett - szabálytalankodása és tehetetlensége, így fog felkiáltani: “Távolítsátok el őket és adjatok nekünk egyetlen világuralkodót, aki egyesít minket és megszünteti a viszályok okait, a határokat, a népi hovatartozást, a vallásokat, az államadósságokat. Ki békét és nyugalmat ad nekünk, melyet nem találhatunk meg mostani uralkodóink és képviselőink alatt. Ahhoz, hogy az összes nemzet kifejezést adjon ilyen kívánságoknak, csak úgy érhetjük el, ha minden országban megzavarjuk a nép és kormány közti viszonyt, annyira összetörve az emberiséget egyenetlenséggel, gyűlölettel, veszekedéssel, irigységgel, sőt még sanyargatások alkalmazásával, éhínséggel, BETEGSÉGEK BEOLTÁSÁVAL, nyomorral is, hogy a gójok ne lássanak más kivezető utat, mint azt, hogy menedéket keresnek a mi teljes pénzbeli és minden egyéb vonatkozású főhatalmunknál.”

Ezt érteném, ha valóban kivontátok volna saját gyermekeiteket belőle, de hát ezek is olyan hülyék, mint a gojok, beoltatta magát, veszekszik, irigykedik, sőt még éhen is fog halni.

1 komment

Tévé Isten, mindennapi gondolatunkat add meg ma!

2011.02.09. 14:16 nadir


Most fognak szívükhöz kapni az emberek, mert modern istenüket, a tévét kell piszkálnom, aki eddig nem átkozott ki, az most majd megteszi, mert olyan ez, mintha utolsó szalmaszálukat akarnám elvenni a fuldoklóknak!
Valójában én nem sajnálom!

A tévéről szóló pozitívumok, amik szerintem nem azok.

Közösség teremtő ereje van! Ekkora ökörséget, mint ez a szlogen, ritkán hallok!
A közösséget, legyen az, családi, baráti, teljesen mindegy, mindenképp egy alkotó, segítő társulásnak tartom.
A tévé előtt valóban többen is ülnek, esetleg egy kanapén, de ezzel ki is fújt! Ez minden! Sok helyen például folyamatosan megy egész nap a láda. Megnézik az összes idiótaságot, majd álmosan felkászálódnak mellőle és elmennek aludni. Egyetlen szót nem szóltak egymáshoz, hovatovább azt sem tudod ki a gyereked, de azt igen, hogy a barátok közt, meg a való világban, melyik szereplővel, mi történik! Elképesztő! Sőt, annyira ostobává vált az emberiség, hogy ennél több már eszébe sem jut, adtak neki beszédtémát, mert az agymosott észlénynek magától már nincs miről beszélgetnie! Félelmetes!

Másik főérvük a tévévédőknek: Honnan tájékozódhatnék, azért mégis csak meg kell hallgatnom, hogy mik a hírek, különben nem leszek képben! Láttam én már híradót, ha ti ettől vagytok képben, akkor további jó agymosatást! Annyi hazugságot, elferdített igazságot, semmitmondó baromságot még életemben nem hallottam! Odáig süllyedtettek, hogy ez kell, és ettől érzitek magatokat tájékozott embernek, szégyen! Ha, tovább látnál az orrodnál, rájönnél, hogy a tévé azért van, hogy ne tudd az igazságot, gőzöd ne legyen még arról sem, mi történik körülötted vagy a szomszéd országban! A tévéből azt tudod meg, amit az aktuális hatalom szeretne, hogy tudj, pont. Egy szóval sem többet! A villódzó fényjátékkal úgy ég tudatodba a sok baromság, hogy észre sem veszed, aztán pedig fújod kizökkenthetetlenül az ott hallottakat! Mást sem hallok érvként, mint: - de a tévében láttam, a tévében mondták!
Mi van, az lett az Istened? Ami onnan árad, azaz igazság? Tényleg ennyire sikerült elbutítani benneteket, ennyire elment a látásotok, mármint a tisztán látásotok? Onnan jön a Szentírás, mi?

Aztán a másik döbbenetes érv: tanítja az embereket, kultúrálódunk belőle! Tényleg? Láthatok filmeket, hiszen nem mehetek mindennap moziba!
Óh, a kultúrátok! Gratulálok! Gondolom, a változás alig-alig tűnik fel! Kultúraként évek óta csöpög a vér, a szenny bugyog a szereplők száján, a legélvezetesebb film, ahol bátran kurva anyáznak, azt imádja mindenki, a humor netovábbja! Mindenféle gyilkosoktól remegnek a főhősök, fűrészes, pengés, cápás, bármi jöhet, lőjenek, robbantsanak, véres legyen legalább térdig! Szoktatnak! Az erőszakhoz, meg a vérhez! Úgysem veszitek észre!
 WMD=tömegpusztító fegyverek
Másik kedvenc, jó sokat keféljenek, vetkőzzenek, buzuljanak, hű de izgi! Szabad a szex, a szerelem! Csorog a nyál, mozdul a fantázia, ki hogyan tudná még jobban megdugni a főhősnőt!
Persze, tudom, nem vontok párhuzamot, ha szétnéztek az utcán, a férfiak rózsaszín ingben vonaglanak, mint egy halom homokos! Ez a divat, szokták mondani! Hát, öcsém le ne maradj, a buzi a divat! Akin ma rózsaszínű ing van, az, tegnap még lehomokosozta volna az illetőt, aki ilyet hord! Ez nem köpönyegforgatás, hogyne, ez a divat! A lányaitok, úgy öltöznek, mint a sarki kurvák! Mi sem természetesebb, mint 14 évesen szépségversenyt nyerni! Anyukája küldte és büszke rá!

"Ő még most csak 14!"
Nem számít, hiszen ez a divat, nehogy lemaradjon a kicsike!
Meleg felvonulás? Liberálisak vagyunk, aha! Nem tűnik fel mi, hogy milyen értéket közvetítenek, mivé válnak a fiatalok!
Ez itt a belgrádi felvonulás! Pedig ott még fülbevalós, hosszúhajú férfiakat is alig látsz, de sikerült ott is felvonultatni!
Tudod-e, hogy szeptemberben egy hajszál híja volt, hogy nem vezették be Hiller István tervezetét, mely szerint büntették volna azokat az óvónőket, akik a játékokkal erősítik a gyerekekben a nemi identitást?
Nem, ne fogjál gyanút! Még véletlenül sem! Jövőre az ovisokat visszük a meleg felvonulásra, a kisfiúkat természetesen rózsaszínű ingben, a kiscsajokat tapadós ruhában, hátha a pedofiloknak is lesz már felvonulása esetleg jövőre! Ne legyetek prűdek, a papok is ezt csinálják, a politikusoktól sem áll messze! Azok a szép öltönyös urak, akikről elhiszed, hogy minden szavuk komoly és megvagy rökönyödve, mikor kiderül ez-az-amaz.
 





















Nem tűnik fel, hogy az abnormális szexuális kapcsolatokat propagálják? Mi lesz így az emberekből? Baszógépek egy kis homokkal megszórva?
Szex és szaporodás nem lesznek már egymásból következő dolgok! A szex és fogamzásgátlás egyidejű reklámozása folyik. Morbid, ha azt mondom gyereket, majd laboratóriumban fognak készíteni, ha kell éppen egy kis utánpótlás? Mert még úgy tudjátok, hogy próbálkoztak klónozással, de nem sikerült! Legalábbis a tévében ennyit mondtak, és akkor az úgy is van! Ezt a gyereket azért gyártották le, hogy őssejtjeit felhasználják! A többit meg majd azért, mert kezelhetőbb rabszolgákra van szükség, mint az ember!
Nehogy szöget üssön a fejedben az élettársi kapcsolat, avagy szingli életmód illetve a homoszexualitás központilag való előtérbe helyezése a házasság és családalapítás rovására! Még hülyének néznének, ha gondolkodnál!
Az, hogy csalod a párod, az a minimum! Legalább 4-5 másik kapcsolatod is legyen mellette, mert különben lenéznek!

Ne feledkezzek meg a végső érvről se: csak természetfilmeket nézek és ismeretterjesztést! Ja, úgy nem hat rád a hipnózis, ha azt nézed, mit csinálnak az oroszlánok.

Nos, mindezért még fizettek is! Menő vagy, ha rengeteg csatornád van! Te vagy a király, ha minél nagyobb és több tévéd van! Nem zavar, hogy a szobád nagy részét egy hatalmas készülék tölti ki, mert olyan idióta vagy, hogy az vezérel, hogy a szomszédokénál neked még nagyobb legyen! Dicsekedhetsz vele, neked a legmodernebb tévéd van, esetleg még hitelt is felveszel!
Mert megérdemled, hogy olyan degenerálttá tegyenek, mint egy birkát! Nem is kellene szólnom, megérett az emberiség a vágóhídra!

Szeretem az aggódó szülői megnyilvánulásokat is, és a hozzájuk tartozó hegyi beszédeket is!
Nem tanul a gyerek, csak a tévét nézi! Miért te, mit csinálsz? Látott mást tőled? Mit szajkózol egész nap? Nem azt, amit a tévében hallottál? Megtanítottad egyéni gondolkodásra? Nem, hiszen te sem mersz gondolkodni! Rettegsz, hogy kilógsz a birkák sorából és nem tudsz hozzászólni a beszélgetéshez, ami a legújabb sorozatról vagy bárgyú amerikai filmről szól!
Hát, mit vársz a gyerektől?
Nem tud megtanulni egy verset sem, de a reklámokat fújja! Erről sem te tehetsz, hanem a gyerek!

Még a 80-as évekből emlékszem olyan személyekre, akik némi lenézéssel szóltak az amerikai emberekről, akik még evés közben is a tévét bámulják, és minden helységben elhelyeztek egy készüléket! Mára ezek a hősök sikeresen lesüllyedtek ugyanerre a szintre!
Ezért kár volt akkora arccal ítéletet mondani!

A magukat egyébként intelligensnek tartó homosapiensek sajnálkozva széttárják kezüket a minőség miatt:- Hát, sajnos ilyen szörnyű filmekre van igényük az embereknek!-majd visszafordulnak a tévé felé és nézik tovább.
Röhej!

Akkor most hogyan is van ez? A tévé közvetíti a kultúrát, formálja a gondolkodást és senkit nem zavar, hogy ezt közvetíti, és bármit benyalsz szó nélkül, vagy ti vagytok azon a szinten, hogy erre van igényetek? Mindkettő nagyon, nagyon siralmas, az az igazság!








Egyre mélyebb álmokat, lehet fel sem ébredtek többé! 

1 komment

Való világ valódi szereplői

2011.02.08. 16:22 nadir


Éppenséggel semmilyen bűnszövetkezet tagja nem vagyok, túl titkos dolgokról sem beszélek barátaimmal, de engem mégis zavar, hogy minden megnyilvánulásomat lehallgatják.
Látszólag életünk megkönnyítésére szolgál a mobiltelefon, az Internet, a GPS, a különböző biztonsági műholdas technikák, kamerák, bankkártya, pontocskagyűjtők, kártyácskák, digitális kütyü-mütyük.
Persze, erre a legtöbb ember azt mondja: Nézzék, ha ez szórakoztatja őket, úgysem teszek semmi különöset, halgassák az életemet nyugodtan!
Csakhogy ez nemcsak ezt jelenti, hanem a totális kontrollt is! Nektek nem tűnik fel, hogy olyan, mintha egy lasszót dobtak volna az emberiségre, és azt egyre szorosabbra húznák?
 
Nem tűnik fel nektek az a cinizmus, mikor a Való Világ című roppant fontos eseményt bámuljátok, akár a saját lakásod is lehetne, amit bemutatnak a világnak? Mert valójában azt mutatják be, hogyan bánnak veled! Olyan ez, mint a sorozatgyilkos, aki direkt hagy nyomokat, mert már nem bírja elviselni, hogy okosabb a nyomozóknál!




Az ECHELON-technika, azért mert nem hallottál róla, még létezik, illetve pont azért létezik, mert mindent hagyunk, mint a birkák a nyakunkba rakni!

Ezzel a rendszerrel bárhol, bármikor a világon MINDEN kommunikációt figyelni és szűrni lehet!
Nincs olyan telefon, fax, email, sms, fórum, blog vagy bármi, ami ezen át ne menne! A telefonodból azt meg lehet állapítani, hogy hol voltál egy napnak az adott órájában!
1943-ban már létezett, ugyan szerényebb feltételekkel, de el tudod képzelni, hová fejlődött?
Az összes kommunikációd, a vásárlásodtól kezdve minden átmegy ezen a számítógépes rendszeren. Persze nem szóról szóra történik a lehallgatás, ez egy szótáron alapuló kódrendszeres, szövegfelismerő konstrukció.
Hét tengeren működő kémhajók, tengeralattjárók és titkos műholdak figyelik az egész emberiség kommunikációját. Naponta több milliárd üzenetet figyelnek, ami értékes, azt a megfelelő központba küldik.
 
Persze, gondoljátok csak, milyen gyönyörű is ez, micsoda béke lesz itt a földön, soha nem fog semmilyen otromba dolog történni, mert még azelőtt lekapcsolják a gonosztevőket, mielőtt végrehajtanák tetteiket!

Ez az illúzió! Mert, ha belegondolsz, azért ezek a kormányok éppenséggel nem a tisztességességükről híresek, a történelem során nem egy vezető ideológiáról derült ki, hogy gyilkos és zsarnoki, nem felel meg a többségi társadalomnak. Na, majd ezek után akarjál megdönteni akár egyetlen nem tetsző pártot, kormányt, abban a pillanatban be fogják tömni a szádat, mint ahogyan teszik is!
Naponta törölnek le oldalakat az internetről, nyírnak ki olyanokat, akik szólni mertek valamit, bármilyen témában az igazságról. A gondolataidat is uralják már! Te még azt hiszed, a te fejedben született az adott gondolat, pedig rég nem!
Hogyan is lehet az agyat különböző állapotokba hozni? Alfába, thétába, stb? Fénnyel pl. Ha benézel egy lakásba, ahol megy a tévé, mit látsz? Hát, villódzó fényeket, nem?

Azon pár alkalommal, mikor belépek olyan helységbe, ahol megy a tévé, biztos pont mondanak valamit vagy épp megy egy film, ami pont alátámasztja a meglátásomat.
Íme egy példa: a film arról szólt, hogy egy városban teljesen elhülyültek az emberek, és időnként furcsa halálesetek történtek. Mentek a nyomozók és kiderítették, hogy a tévén keresztül hipnotizálták az embereket központilag, akik meghaltak, azok meg ez ellen igyekeztek lázadni.
Nem egy nagy történet, de egy csepp fantáziával, rájöhetsz, hogy éppen ez folyik!

Már a fejemhez vágták, hogy azért tartok itt, mert beteg történeteket olvasok!
Hát, kérem, ilyesmit már sok ember fejéhez vágtak, a nagyon művelt és intelligens ismerősök.
Orwell 49-ben megjelent művében (Ezerkilencszáznyolvannégy c.) már leírta, persze ő is betegeges összeesküvő volt, gondolom:
Az embernek annak tudatában kellett élnie, hogy lehallgatnak minden hangot, amit kiadott, s a sötétséget leszámítva minden mozdulatát megfigyelték!” Utópia, mondják az intelligensek, ők már csak tudják, hiszen hátuk mögött óriási könyves polcok állnak és már mindet elolvasták, tehát őket ilyen zagyvaságokkal nem lehet traktálni, sőt, tévét is néznek!

Frank Church szenátor már valósággént beszél arról az információs pajzsról, ami a totális uralomra törekvő kormányoknak tökéletes védelmet biztosít.

 Jaj, dehogy van itt világuralmi törekvés, csak unatkozok, és hülyeségeket beszélek!

A legtöbb ország telefon társaságai az Intelsatot használja a civil és részban a diplomáciai telekommunikáció lebonyolítására.
Fogadó állomások:

 Morwenstow- Anglia: Atlanti és Indiai óceán feletti műholdak forgalma Európa, Ázsia, Afrika felé
Sugar Grove-West Virginia: Atlanti óceán feletti műholdak forgalma észak és dél Amerika felé
Yakima- Seattle: Csendes óceáni és távol keleti műholdak
Waihopai-Újzéland: Csendes és Indiai óceáni műholdak
Geralton-Ausztrália: Csendes és Indiai óceáni műholdak
 
Vannak, amik a regionális kommunikációkat bonyolítják:
Menwith Hill- Anglia
Shoal Bay- Ausztria
Leitrim- Kanada
Bad Aibling- Németo.
Misawa- Japán
           
A nagy városok kommunikációja mikrohullámú hálózatokon történik, a föld és a tengeralatti kommunikáció lehallgatása megvalósítható a felszínre emelkedő kábelekkel, amik csatlakoznak a mikrohullámú adó-vevő tornyokhoz.

Jó ez a terrorizmus, mindent rá lehet fogni, közben, pedig simán és gátlástalanul a saját államunk a saját polgárai ellen követ el ilyen cselekményt, pusztán azért, hogy az emberek jóváhagyását megszerezze egy esetleges háborúhoz, például.
Természetesen ne hidd el, te aztán személy szerint baromi fontos vagy a kormányodnak és nem tennének ilyet, ha érdekeik éppen úgy kívánnák!
Nyugodj meg, minden szart az arabok öntenek a fejedre, ne is keresd helyben a tetteseket!
Bárkiről, bármikor megmondható a vagyoni helyzete, egészségi állapota, milyen újságot járat, kivel él, hogyan él!
Miközben azt hiszed, micsoda biztonságban vagy, valójában sem biztonságban nem vagy, hanem már szabad sem!
Ezt a fajta biztonságot, most már beszerezheted azzal az engedélyezett bőr alá ültethető chippel, amit úgy hívnak Applied Digital Verichip. Ez az egészségügyi adataidat tartalmazza!
Jó lesz ez, elhiszed szépen, micsoda fantasztikus dolgokat fejlesztenek neked, mikor baleseted lesz, akkor egyből tudják, milyen vércsoportod van, milyen alapbetegséged!
A jóságos kitalálók, pedig soha sem élnek vissza ezzel a lehetőséggel, még nem is hallottunk ilyesmit.
Hajrá, emberek! Nyomás a chippekért, tecnikai újdonságokért rajongók és életükért remegők mindjárt verekszenek az első helyért! Futás, okosok! Le ne maradjatok a világ legújabb vívmányáról!
Sőt, a Veripay-el te leszel a menő, pénzed nem lopják el a tengerparton, mert csak odatartod a karod a pincérnek és nem kell aggódnod, lehúzzák a lóvét! Szuper, mi? Óriási ötlet, s úgysem akarsz majd lemaradni, hiszen a melletted fekvők már mind így fizetnek és hülyének néznek, hogy te még mindig a pénztárcád dugdosod a törülköződ alá, tehát szépen el fogsz kullogni a kis chippedért, hiszen több millió légy szart eszik, akkor az biztos jó, nehogy lemaradj!



További szép álmokat! Beeeeee, Beeeee!


2 komment

Időzített időjárás 4.rész

2011.02.04. 01:29 nadir

HAARP-ogjunk! Magasfrekvenciás Aktív Sarki Fény-kutató Program
Nem fogok hosszú fejtegetést írni, mert tele van vele a net. Ez a neve, akit érdekel, majd utánajár.
Van már sok helyen, de legismertebb Alaszka délkeleti részén fekvő Gakonában létrehozott ionoszféra-kutató bázis.
 









Itt van 180db. antenna 21m-esek. Ezek képesek az ionoszféra egy meghatározott területére magasfrekvenciás rádióhullámot bocsátani, amitől elektromágneses folyamatok képződnek. Ezek akadálytalanul be tudnak hatolni nagytömegű vízbe vagy talajba is. Teljesítménye 3,6millióWatt és 100gigaWatt között van!
Nicola Tesla, akit megpróbálnak még az emberek emlékezetéből is kitörölni, akit már a fizikakönyvek meg sem említenek, akinek a nevét egy magnóval hozzák összefüggésbe, de azt is már csak idősebbek. 600.000 találmánya volt!!!!!!! Meg sem említik! Nem véletlen! Találmányaira különböző kormányok tették a kezüket és titkosították.
Vajon, miért? Bizony, nincs az életnek olyan pontja, ahol nem félrevezetni szeretnék az embereket!
Visszatérve, Teslához, mivel az ő találmánya, bár a lényege az lett volna, hogy jelentős energiamennyiség drótnélküli átvitele több száz kilométerre létrejöhessen, vagyis lehetne olyan is a világ, hogy nem fizetsz a villamosenergiáért. Viszont, a mi jólétünk nem politikai érdek! Fizess, ez az érdek!
Most, komolyan valaki elhiszi, hogy a Pentagon évente több 10millió dollárt a sarki fény tanulmányozására fordít?
Nos, a Tesla által halálsugárnak nevezett dolog képes akár a föld másik felén található katonai objektum megsemmisítére, és az egész kommunikációs rendszer megzavarására.
A 2004-es szökőár, a főpróba volt. Megoldódott az iszlám radikálisok dolga, a szeparatisták bázisai eltűntek és a régió feltörekvő gazadasága sem okoz gondot Washingtonnak.
  
2008. Szecsuán tartományban 7,8-as erősségű földrengés volt. 70 ezren haltak meg, 400 ezren hajléktalanok lettek, 20 ezren a romok alatt tűntek el. A szemtanúk a földrengést megelőzően furcsa foszforeszkáló, északi fényszerű jelenséget láttak. Azt írják a szecsuáni hegyek között a legbagyobb kínai katonai bázis semmisült meg, ahol a kínai atomprogram egyik teszt-laboratóriuma volt. Nahát, nahát!
Az a sok földcsuszamlás, árvíz, katasztrófa, szép kerek lyukak, a guatemalai pl. Aztán Iránban a tornádó után szénné égett delfineket sodort a víz a partra! Ez is jellemző, ugye?
Észak-Amerikában egy folyó színe pár órára elszíneződött és foszforeszkálni kezdett.
 Brazíliában 40km hosszan ellepték a döglött halak a folyót. Harcsák, szardíniák, árnyékhalak.
 
Arkansasban több ezer vörösszárnyú fekete rigó hullott alá az égből.
 
Ugyanez történt Kentuckyban, Luisiana államban, Canadában, Floridában is. A tudósok találgatnak, villám vagy más trauma? A begyük üres volt, tehát nem mérgezés. Új Zélandon szintén több ezer haltetem lepte el a partokat, itt a legtöbbnek hiányzott a szeme. Kinyomta a frekvencia.
Virginiában szintén döglött halak. Arkansasban szintén madarak és halak. A méhek populációja szinte teljesen kihalt.
Ezt remélem mindenki felfogja! Nem lesz beporzás. Mit jelent ez? Angliában 2 milliárd méh pusztult el egy év alatt!!!
Az agy is különböző frekvenciákon működik! Azaz, akár emocionálisan is befolyásolható az ember frekvenciákon keresztül, tartósan alkalmazva, maradandó gondolkodásbeli változást érhetünk el, anélkül, hogy fizikailag károsodna az agy. Viszont fájhat a fejed, labilissá válhat idegrendszered.
Még most is jó páran megmosolyognak, ha ezt elolvassák a tájékozott emberek, s azt gondolják én egy jó sci fi író vagyok vagy egy minden mögött furfangot gondoló ember!
Közben az EU különbizottságot állított fel a HAARP hatásainak tanulmányozására.
S mivel meg vagytok győződve arról, hogy az én fantáziám lódult meg, ezért ők nyugodtan építkezhetnek tovább, hiszen úgysem hiszitek, hogy ilyen van!!!!
Japán                                                                                   
 











Oroszország

 



Puerto Rico















 








 Jó reggelt kívánok!