2018. október 7., vasárnap

Élősködők és hóhéraik




Élősködők és hóhéraik






Nemzeti jogvédők és jogsértettek a 2006 őszi rendőrterror után 11. évvel: Gyurcsánynak és börtönben a helye 




A 2006. őszi rendőrterror 11. évfordulóján a Polgári Mulatóban 2017. október 18-án tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Jogvédő Szolgálat képviselői, ügyvédei, dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő és 2006. őszi rendőrterror áldozatait tömörítő Közhatalom Jogsértettjei Egyesület vezetői és áldozatok felhívták a figyelmet a 2006. őszi rendőrterror felelőseinek elmaradt felelősségre vonására, illetve nagyszámú jogsértett (a Kossuth tériek) máig elmaradt jóvátételére. 

Almási Lajos felvételén a nemzeti jogvédők és jogsértettek nyilatkoznak a sajtótájékoztatón: 

- Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, 
- Dr. Morvai Krisztina egyetemi docens, független európai parlamenti képviselő, 
- Dukán Dániel 2006 őszi jogsértett, 
- Grespik Éva, néhai dr. Grespik László felesége, 
- Gonda László, Kossuth téri néptribun, 
- Göbl György, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület elnöke, 
- Reiner Péter, 2006 őszi jogsértett, 
- dr. Bene Gábor nemzeti jogvédő, Kossuth téri harcos 

Ismételten bemutatták a rendőrterror 10. évfordulóra elkészített bizonyító erejű dokumentumkötetüket "Jelentés a 10. évfordulón" címmel, amely többek között 56 megrázó áldozati esetleírást tartalmaz. 

Dr. Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő azzal szembesített, hogy mi lenne most hazánkban, ha Gyurcsányék maradnak hatalmon, akik szinte minden kormányellenes tüntetést karhatalommal verettek szét, az emberi jogokat lábbal tiporták. Nem kértek azóta sem bocsánatot és máig vállalják ezen bűntettekkel a közösséget, nem szabad nekik hitelt adni, mivel "vastagon benne voltak" a szemkilövésekben. 

A rendezvényen dr. Gaudi-Nagy Tamás bemutatta azokat a bizonyítékokat (akkori rendőri vezetők nyilatkozatai), amelyek igazolják, hogy Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök felelőssége megkerülhetetlen a véres 2006. őszi rendőrterror megtörténtében, ezért felelősségre vonása elkerülhetetlen. Több egykori főrendőr (köztük a 2006. őszéért jogerősen csupán 400 ezer forint pénzbüntetésre ítélt volt budapesti rendőrfőkapitány Gergényi és a volt országos rendőrfőkapitány-helyettes Szabadfi) megerősítette vallomásában, hogy az MTV székházostrom másnapján délelőtt az Országházban Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök (nem kizárhatóan a törpepárti mozaikokra hullott balliberális oldal jövendő miniszterelnök-jelöltje) "eligazítást" tartott az akkor rendvédelmi vezetőknek, és a rend helyreállítását rendelte el. Órákkal később aznap este, szeptember 19-én megindultak a kegyetlen embervadászatok, amelyek során több száz embert vertek meg, kínoztak meg, vettek önkényesen őrizetbe Budapesten a z azonosító jelvény nélkül tomboló rendőri erők, majd tucatnyi koncepciós eljárás indult ártatlan civilek ellen, amelyek során drákói statáriális ítéletek születtek. Ezeket utóbb törvénnyel semmisnek nyilvánították. Máig nem büntettek meg ezért egyetlen főrendőrt vagy politikust. A legtöbb eljárást elévülés vagy bizonyítatlanság miatt szüntették meg. 

Elévült!


A sajtótájékoztatón dr. Gaudi-Nagy Tamás bejelentette, hogy kezdeményezik az Alaptörvény módosítását, hogy a kommunizmus ideje alatti emberiség elleni bűntettekhez hasonlóan a 2006. őszi rendőrterror idején állami szervek részéről elkövetett bűncselekmények felelősei az elévülési időre tekintet nélkül felelősségre vonhatók legyenek. A legtöbb bűncselekmény ugyanis a Gyurcsány-Bajnai rezsim 4/5-ös bukását eredményező 2010-es kormányváltásig már elévült: érdemben értelemszerűen nem nyomoztak "maguk" ellen... Bízik benne, hogy a kormánytöbbség, a Jobbik és az LMP mielőbb megadja egyetértését az Alaptörvény módosításhoz, és mielőbb megkezdődhet végre a teljes körű elszámoltatás, ehhez a nemzeti jogvédők minden segítséget megadnak. 

Elévült!


A 2010-ben megalakult új Országgyűlés keretei között működött emberi jog albizottság (volt elnöke dr. Gulyás Gergely jelenlegi Fidesz-frakcióvezető, az egyik alelnök az akkor még képviselő Gaudi-Nagy volt) 12 meghallgatás során 60 tanút hallgatott ki a felelősök beazonosítása érdekében, ennek során egyes főrendőrök terhelő vallomást tettek Gyurcsányra. Több száz órányi kétséget kizáró bizonyítékot jelentő videófelvétel is előkerült a kormányellenes tiltakozást vérbe fojtó, illetve az 1956-os szabadságharc 50. évfordulójára kegyelettel emlékezni kívánók megalázását eredményező szisztematikus rendőri erőszakról. Az albizottság a bizonyítékok alapján feljelentést tett, de egy szakmailag gyenge vádiratot "szült" az ügyészség, és ezt követte egy felháborítóan enyhe jogerős, többségében felmentő ítélet. 
Kérdés: miért "baltázta" el az ügyészség a felelősségre vonást és miért ellenezte a nemzeti jogvédő ügyvédek sértetti képviselőként történő bekapcsolódását a Gergényiék elleni perbe ? Ráadásul Orbán Viktor miniszerelnök megbízottja, dr. Balsai István (azóta alkotmánybíró) az Országgyűlés által 2011-ben elfogadott jelentésében a tíztől húsz évig terjedő fegyház büntetéssel fenyegetett terrorcselekmény lehetőségét is felvetette a lakosság megfélemlítését célzó tömeges erőszakos rendőri bűncselekmények miatt. Ehhez képest Budaházy György és 16 társai kaptak első fokon terrorcselekmény miatt súlyosan törvénysértő ítélettel tavaly 125 évet... 
A rendezvény előtt a Fővárosi Törvényszéken sajtónyilvános keretek között jogalakító próbaperes keresetet nyújtott be dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a 2006. október 23-án hajnalban a Kossuth térről jogellenes feloszlatott, kiszorított 173 tüntető közül három emblematikus személy (Gonda László, Fáber Károly és Bene Gábor) képviseletében nem vagyoni kártérítés érvényesítése iránt. Ők - az áldozatok elsöprő többségével ellentétben - máig semmilyen jóvátételt nem kaptak, dacára annak, hogy az oszlatást a bíróság jogellenesnek nyilvánította, és az követelések elévülését a korábbi jogi képviselő, néhai dr. Grespik László ügyvéd felszólításokkal megszakította. Az ügy jelenleg az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt van: a kormány válaszára vár a strasbourgi bírói fórum. November közepéig kell nyilatkoznia az igazságügyi tárcának: felvállalja a gyurcsányi önkény jogsértését, vagy elismeri a jogalapot, és egyezségi tárgyalásokat követően önként a kiala kult bírói gyakorlatnak megfelelő jóvátételt ad a jogsértetteknek, akik közül hárman már távoztak az élők sorából... A jogsértettek az egyezséget elkerülhetetlennek és célszerűnek látják. 
A nemzeti jogvédők végül felajánlották jogi segítségüket a kormánynak a sorosista Magyar Helsinki Bizottság által indított, a Soros-terv elleni nemzeti konzultáció megakadályozását célzó cinikus és jogalap nélküli személyiségi perben, mivel a nemzeti jogvédők már régóta mondják és tudják, hogy ez a kitartott szervezet és egyes partnerei (pl. TASZ) az illegális bevándorlást elősegítő, törvényesség határát túllépő tevékenységgel fenyegetik a nemzet biztonságát. 
Videó: https://www.youtube.com/watch?v=sARJRsGnU-A 
Morvai: A baloldal kérjen bocsánatot 2006 őszéért - enélkül sosem fognak "megújulni"! (videóval) 
A kormányon lévő balliberálisok az 1956-os megtorlásokat követő legsúlyosabb emberi jogi jogtiprássorozatot hajtották végre - rendőri vezetőik segítségével - 2006 őszén. Asszisztáltak számukra azok az értelmiségiek, akik magukat szintén baloldalinak illetve liberálisnak vallják, és akik azóta sem néztek szembe a 2006 és 10 közötti időszak kirívó súlyú jogtiprásaival, a véleménynyilvánítási szabadság, a szólásszabadság, a gyülekezési jog és a személyi szabadság elleni szisztematikus támadásaikkal. 
Mind a mai napig terjedően hiteltelen az emberi jogokról és az emberi méltóságról történő állásfoglalása azoknak, akik "rendben lévőnek" találták a szemkilövetéseket, a tüntetések szétverését, a könnygázazást, a lovasrohamot és mindazt a borzalmat, ami 2006 őszén az állam részéről a polgárok irányába történt. Aki figyelte az eseményeket és a megnyilvánulásokat, arra a következtetésre juthat: a magyar balliberális oldal helyénvalónak és elfogadhatónak tartja az állam és polgárai azon viszonyrendszerét, amely megnyilvánult az önkényes bántalmazásokban, bebörtönzésekben, hosszú évek után felmentésekkel és kártérítésekkel végződő büntetőeljárásokban. 
Egyetlen szava nem lehet hiteles az emberi jogokkal kapcsolatban - legyen az CEU-ügy, civil szervezetek vagy bármilyen más téma - annak a "baloldalnak", amelyik nem néz szembe a 2006 és 10 közötti időszakkal kapcsolatos felelősségével, különös tekintettel a 2006 őszi tömeges brutalitásokra. Morvai Krisztina EP képviselő a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2017. októberi sajtótájékoztatóján arra szólította fel a jelenlegi baloldal illetve liberálisok képviselőit: kérjenek bocsánatot minden érintettől és a magyar nemzettől 2006 őszéért! (Morvai Krisztina felszólalása 13 perc 46 mp-nél kezdődik.) 
A felvétel itt tekinthető meg: 
https://www.youtube.com/watch?v=lUG-lUbV54I 




2006. október 23., Budapest - A szemkilövő rendőr arca

https://www.youtube.com/watch?v=xSeGaGXfEX0


Gyurcsányi RENDŐRTERROR

https://www.youtube.com/watch?v=neVi1cfUAdE&t=19


Gergényi meghallgatása 2010.09.03.

https://www.youtube.com/watch?v=tDyh0hGUVTI


2006.10.23. gyurcsányi-pribékek, rendőrnek álcázott terroristák

https://www.youtube.com/watch?v=Y8sgHXM6SsQ


Az MSZP elnöke Rákosival teszi egyenlővé a mai kormányt és fegyverrel akarja eltávolítani



Lovas István2017. október 21. 12:01 Szabad vélemény

Molnár Gyula, az MSZMP jogutód MSZP elnöke ma, 2017. október 21-én, szombaton 11:20-kor az alábbi közleményt adta ki közpénzen az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül:

61 éve, október 23-án a magyar nép nemet mondott egy elnyomó, keleti

diktatúrákat kiszolgáló hatalom zsarnokoskodására. Október 23-a

olyan nemzeti emléknap, amelyre joggal lehet minden magyar büszke:

megmutattuk, hogy összetartással néhány nap alatt eltakarítható

minden hatalom, amelyről bárki azt hihette, hogy évtizedei vannak

hátra.

 Ma, 2017-ben újra olyan emberek kormányozzák Magyarországot, akik a

nemzet érdekeinek szolgálata helyett kizárólag saját személyes

érdekeiket követik, átgázolva mindenkin, aki nem ért egyet velük. Az

elnyomás eszközei finomodtak, de a lényeg és a módszer is ugyanaz:

az ellenfelek megfélemlítése és zaklatása, félelemkeltés és

bűnbakképzés a hét minden napján, hetedik éve.

 A Magyar Szocialista Párt szerint ahhoz, hogy az igazságtalansággal

leszámoljunk, ismét együttműködésre van szükség. 61 éve sem azt

nézte senki, honnan jöttek a forradalmár hősök, hanem a közös célt:

szabadságot, jólétet, demokráciát. A feladat ma is az, hogy közösen

és nagyon akarjuk a jobb és igazságosabb Magyarország felépítését.

Október 22-én, Kaposváron Nagy Imre szülőházánál emlékezünk, és

ahogy készen állunk az együttműködésre a demokratikus ellenzék

bármely pártjával, ugyanúgy nyitottak vagyunk a közös október 23-ára

is.

 Az elégedetlenség ma is óriási Magyarországon, ezért tudunk

változtatni a sorsunkon. 1956 azt üzeni nekünk, hogy akár néhány nap

alatt leváltható bármely kormány, amely visszaél hatalmával.

 Molnár Gyula

 az MSZP elnöke

     Kiadó: MSZP Országos Központ

Molnár Gyula pártja korábbi miniszterelnökénél, a magyarokra 1956-ban pufajkában, géppisztollyal rontó Horn Gyulát is messze túlmenő aljassággal relativizálta az iszonyatos szovjet diktatúra helyi végrehajtójának, Rákosi Mátyásnak rémuralmát és egy olyan kormánnyal hozta közös nevezőre, amelyet szabadon választott meg a magyar nép. Ami azt mutatja, ez az MSZP éppen úgy nem tudja, mit jelent a szabadság és az elnyomás között a különbség, mint zsarnoki elődei és nem egy párttársa.

Ha neki az ellene – és így elődjeik ellen – felkelő magyar nép és a mostani választások esetében „a lényeg és a módszer ugyanaz”, akkor tartani lehetne, hogy őt pedig, ugyanezen az alapon, fiatalok a Köztársaság téren akasztják fel, mint korábban a magyar polgárok heréjét leverő ávósokat.




A zsidóknak örök időkig fizető Németország újabb euro-tízmillárdokat penget a holokausztért - de minden rabbinak maga felé hajlik a keze 


2017. október 20. hunhir.info 
Németország titkos egyetértési nyilatkozatot írt alá újabb három - a korrupciógyanús közbeszerzés miatt vitatott -, tengeralattjáró eladásáról Izraelnek - értesült pénteken a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet. Csakhogy ez a pénz most nem a zsidók, hanem egypár zsidó góré zsebében landol. 

A holokauszt hazugság - mondta Budapesten az egyiptomi pártvezető


Az utóbbi hetekben német tisztviselők nyomására számos olyan változást illesztettek a paktumba, amelyek lehetővé teszik Németország számára, hogy könnyedén visszavonulhasson az üzlettől, ha az izraeli oldalon korrupcióval kísért fegyverüzlet miatt erre kényszerülne. 

A három új tengeralattjárója csatlakozik majd a már régebben Németországtól megvásárolt öt, és a jelenleg készülő hatodik "delfin" gyártmányú búvárhajóból álló izraeli flottához. 

Ha létrejön az üzlet, akkor a német kormány félmilliárd euróval (mintegy hetvenöt milliárd forinttal) fogja támogatni. Az újabb három tengeralattjáró megvásárlását Benjámin Netanjahu miniszterelnök erőltette, noha Móse Jaalon volt védelmi miniszter hevesen ellenezte, mert fölöslegesnek tartotta őket. 

Netanjahu azzal érvelt, hogy Angela Merkel utódja esetleg nem járul majd hozzá az adásvételhez, míg Jaalon szerint csak akkor lesz szükség rájuk, ha a jelenlegi búvárhajók majd egyszer elöregednek. 

Az izraeli média szerint ez a vita okozta Jaalon menesztését és Avigdor Liberman védelmi miniszterré való kinevezését, valamint pártjának, a Jiszrael Béténunak (Izrael a Hazánknak) a kormánykoalícióba invitálását is. 

Németország a korrupciós vádak nyomán, a rendőrségi nyomozás megindulása után befogyasztotta a három újabb tengeralattjáróról folytatott tárgyalásokat, és csak azért születhetett végül megállapodás, mert Jeruzsálemben rendkívüli fórumot hívtak össze az igazságügy-minisztérium égisze alatt, amely kinyilvánította, hogy a "korrupció nem jutott el az üzlet gyökeréig", noha a megvesztegetéseket egyre több bizonyíték támasztja alá a rendőrségen. 

A korrupt tengerészeti közbeszerzési ügy tavaly ősszel a tízes tévécsatorna oknyomozó riportja után kezdődött. Nyáron a rendőrség letartóztatott és kihallgatott számos érintett katonai és biztonsági vezetőt. 

Miki Ganor, a ThyssenKrupp nevű német hajógyártó óriásvállalat izraeli képviselője vádalkut kötött a hatóságokkal, és rendőri védelem alatt ismertette a korrupciós közbeszerzés részleteit. 

A vádak szerint Ganor az újabb és újabb, nagy értékű haditengerészeti beszerzések érdekében Avriel Bar Joszeffel, a nemzetbiztonsági tanács volt elnökhelyettesével közösen katonai és politikai döntéshozókat vesztegetett meg, hogy a hadsereg tiltakozása ellenére újabb három tengeralattjárót, valamint a tengeri földgázmezők védelmében négy hadihajót vásároljanak az általuk képviselt vállalkozástól. 

Ganor jutaléka 45 millió dollárra (mintegy 13 milliárd forint) rúgott, de ennek ötöde, 9 millió dollár (mintegy 2,5 milliárd forint) ügyvédjének, Dávid Simrónnak járt, aki egyben Benjámin Netanjahu miniszterelnök unokatestvére, bizalmasa és ügyvédje. 





Már megint megvádoltak egy 96 éves német aggastyánt - őrkatona volt egy lengyelországi lágerben



2017. október 20. 13:59
Hunhír.info

nemet-katonak250.jpgA frankfurti ügyészség gyilkosságban való bűnrészességgel vádolt meg egy 96 éves férfit, aki a második világháború idején őr volt egy náci haláltáborban. Az akkor huszonéves férfi 1943-44-ben őrizte a ma Lengyelországban található Lublin-Majdanek haláltábor rabjait.

"A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint a vádlott tisztában volt a szervezett tömeggyilkosságok kegyetlenségével, az SS minden más táborbeli tagjához hasonlóan" - írta közleményében az ügyészség. A Schutzstaffel (SS) a nácik katonai és védelmi szervezete volt. "Arról is tudott, hogy ezeket a sorsuk beteljesedését ártatlanul és védtelenül váró embereket faji alapokon nyugvó, embertelen érvek miatt végezték ki"
- tette hozzá az igazságszolgáltatás.

A férfi ellen a náci bűnök felderítésével foglalkozó központi nyomozóhivatal eredményeire alapozva emeltek vádat.



AKTUÁLISAKTUÁLPOLITIKAI KEREKASZTALHÍREKHUNTVVIDEÓ


HUN TV: AZ ANTICIONIZMUS UGYANOLYAN  ÜLDÖZENDŐ EZENTÚL, MINT AZ ANTISZEMITIZMUS (AKTUÁLPOLITIKAI KEREKASZTAL 2017. JÚLIUS 20 – 27.)

VIDEÓ 2017/08/08 NIFADMIN

Az adásban résztvevő beszélgető társak; Szendi Lajos, Győrey Attila, Boda Róbert

Kis-Oroszország és az Ukrán szeparatista jelenségek, új államok kikiáltása, a V4 -ek szerepe az újrarendeződő globalizmusban, a Kínai befolyás Európában, Afrikában, és a közel-keleti háborús régióban is, valamint,sok minden más.

Aktuálpolitikai Kerekasztal APK 238. adás

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3061&v=NA9MOqY-l2c



Bibi Netanyahu  Bjudapesten, új világ-trend meghirdetése a magyar fővárosból,az új  cionista koncepció, miszerint az anticionizmus ugyanolyan  üldözendő ezentúl, mint az antiszemitizmus! Szép új világ Aldous Huxley után szabadon…  Kína térhódítása, az egész bolygón egyre inkább megtapasztalhatóvá válik…. és sok minden más.

Aktuálpolitikai Kerekasztal (APK) 237. adás

https://www.youtube.com/watch?time_continue=943&v=kKD9NnUyQ5E



Idegen katonák ország szerte. 8 nemzet gyakorolta a polgári lázadások leverését Várpalotán. A Polgári Lélektani Műveleti Központ NATO és USA illetékesekkel egyeztet– miért?

Aktuálpolitikai Kerekasztal (APK) 240. adás

https://www.youtube.com/watch?time_continue=137&v=Kh4LP009U0Q




Lengyelországi provokációk, képelemzés, Saul Alinsky 12 pontja a lengyel utcákon . Lech Walesa ügynök mint nemzeti hős, a prosti sajtó cikkei pl. a Simicska szócsővé silányult  Magyar Nemzetben. Orbán  immár hagyományos Tusnádfürdőn megtartott beszédének szembeállítása a valósággal.

Aktuálpolitikai Kerekasztal (APK) 239. adás

https://www.youtube.com/watch?time_continue=122&v=XcT0u4gjplw


HUN TV – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Rózsadombi paktum I. Hazaárulás felsőfokon

https://www.youtube.com/watch?v=7VD9ZAnLBnU

A cionista zsidó háttérhatalom következő sátáni lépése - Dr Drábik János előadása

https://www.youtube.com/watch?v=SnBnliDnDSk



A holokauszt hazugság” – mondta Budapesten az egyiptomi pártvezető


A holokauszt hazugság”, „Anna Frank naplója hamisítvány”, „szeptember 11-ét Amerikában tervezték”, „Obama a fekete nyúl, akit a megfelelő időben előhúztak a kalapból” – többek között erről nyilatkozott Budapesten a legnagyobb liberális egyiptomi párt alelnöke. Ahmed Ezz el-Arab a holokauszt túlélő amerikai politikus, Tom Lantos tiszteletére rendezett konferencia egyik előadója volt. A konferencia szervezői elhatárolódtak az egyiptomi politikus nemzetközi botrányt kavart nyilatkozatától.

„A holokauszt hazugság” – mondta Budapesten az egyiptomi pártvezető

Ahmed Ezz el-Arab, az egyiptomi Wafd párt alelnöke a budapesti Demokráciáról és Emberi Jogokról rendezett konferencia szünetében nyilatkozott a Washington Times riporterének. A rendezvényt a Külügyminisztérium támogatásával a Demokratikus Átalakulásért Intézet rendezte, és Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg.


Az amerikai lap honlapján az interjú hangfelvételét is közzétette. A Wafd alelnökét, mint a legbefolyásosabb világi párt egyik vezetőjét hívták meg Budapestre. „A holokauszt egy hazugság. 2,4 millió zsidó élt német megszállás alatt. Ha mindet kiirtották, akkor honnan jött a többi 3,6 millió?” – állította az egyiptomi politikus, aki elismerte, hogy a nácik „több százezer” zsidót megöltek. „De a gázkamrák és az élve megnyúzott emberek, meg a többi történet mind mese”. Ezz el-Arab hozzátette, hogy a holokauszt a nyugat „szent tehene” és szerinte szégyen, hogy büntetőtörvényekkel fenyegetik ennek kétségbevonását.

Ahmed Ezz el-Arab.

Ezz el-Arab az interjúban kétségbe vonta Anna Frank naplójának a hitelességét is. Elmondta, hogy a művet Stockholmban doktori tanulmányai alatt részletesen tanulmányozta. „Istenre esküszöm, hogy hamisítvány. A lány ott járt, de az emlékiratai hamisítások.” – mondta az egyiptomi politikus.

Az interjúban a Wafd párt alelnöke elmondta, hogy szerinte nem a közelmúltban likvidált Oszama bin- Laden állt a szeptember 11-ei terrortámadások mögött. A lehetséges felelősként az egyiptomi politikus „a CIA, az izraeli Moszad és az amerikai ipari-katonai komplexum” nevét említette, hozzátéve, hogy ha bin Ladennek valóban lett volna lehetősége ilyen támadásokat elkövetni, „nagyobb hatása lett volna annak, ha egy repülőgéppel a Knesszet épületére szállnak le”.

Ezz el-Arab szerint az Egyesült Államokat irányító elit választatta meg elnöknek Barack Obamát. „Obama egy kedves arc, akit felneveltek, hogy aztán a megfelelő időben, mint fekete nyulat előhúzzanak az amerikai kalapból”.

Az iraki megszállásról az egyiptomi politikus azt mondta, hogy „izraeli állampolgársággal rendelkező, zsidó vallású és kettős identitású amerikai katonák” a babiloni fogság idejéből származó zsidó régészeti leleteket loptak el, és csempésztek Jeruzsálembe. Ezz el-Arab szerint azért ásták el ezeket a városban, hogy megerősítsék a Jeruzsálemmel kapcsolatos zsidó történelmi igényeket. „Ez a műkincsrablás nem a feketepiacon való eladásért történt. Amit Bábelből elvittek, azt – véleményem szerint – szándékosan lopták el, hogy elássák azokat az al-Aksza mecset alá, és amikor majd megtalálják őket, azt mondhassák, hogy ’Itt állt a (zsidó) Templom’”. A politikus ugyanakkor elismeri, hogy létezett egykor zsidó szentély Jeruzsálemben, és tudomásul veszi azt, hogy Palesztinában izraeli zsidók élnek. „Tetszik, nem tetszik, a zsidók ott vannak. Humánus lényként nem gondolhatjuk azt, hogy kiirtunk 5 vagy 6 millió embert. Ez őrültség”.

Cikkünk nyomán a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója közleményt küldött az atv.hu részére. Ebben elhatárolódott a konferencia előadójuk nyilatkozatától: "azzal a szándékkal hívtuk meg Ahmed Ezz el-Arab urat, hogy mint az egyiptomi átalakulás egyik fontos szereplője, az Arab tavaszról, s az országban zajló változásokról beszéljen. Felszólalásában erre a témakörre szorítkozott. A cikkben említett nyilatkozat a konferencia szünetében készült, az nem kapcsolódott a konferenciához, s annak létéről nem is volt tudomásunk. A nyilatkozat tartalmától teljes mértékben elhatárolódunk" - írta lapunknak az Intézet igazgatója, Várkonyi László.

A liberális, világi államot hirdető Wafd pártot eredetileg 1919-ben alapították Egyiptomban. 1952-ben feloszlatták, majd 1983-ban Hoszni Mubarak újra engedélyezte a működésüket. A Mubarak-rezsim idején ők alkották az elnök pártjával szemben álló névleges ellenzéket.

Mubarak bukása után a Wafd az iszlám kalifátust és a sária törvények bevezetését célul kitűző radikális Muzulmán Testvériség után a második legerősebb politikai pártként lépett fel. Júniusban bejelentették, hogy a koalíciós megállapodást kötöttek a Testvériséggel, hogy 16 további politikai erővel közösen indulnak az ősszel esedékes választásokon. Céljuk az, hogy olyan széleskörű egységkormányt alakítsanak, amely felváltja a jelenlegi átmeneti hatalmat Egyiptomban.

Morvay Péter




Élősködők és hóhéraik






Hogy kerül, és hogyan folytathat bármilyen nyílt tevékenységet Magyarország területén, idegen erőszakszervezet, titkosszolgálat, vagy hadsereg? 

Ki ennek a magyarországi felelőse?

Miért nincs, ennek, a nemzeti és területi szuverenitásunkat súlyosan sértő esetnek, megfelelő kül, és belpolitikai visszhangja?


Nem a Moszad, hanem az izraeli hadsereg Gázában is 


gyilkolászó elit egysége védte az Élősködők Menetét


Frissítés: A lenti képen látható izraeli férfi nem a Moszád nevű titkosszolgálat embere, hanem még annál is rosszabb: a sapkáján az „Egoz Bevetési és Felderítő Egység” jelvénye látható, rajta a héber fölirat: סיירת אגוז, azaz „Egoz Felderítő Egység”.


Az Egoz Felderítő Egység kitűzője

Ez a katonai egység az izraeli hadsereg szárazföldi alakulatainak antigerilla, ám maga is gerillamódszereket alkalmazó elit kommandós egysége. Az Egoz (amelynek jelentése: dió) az izraeli hadsereg Goláni nevű brigádjának különleges egysége, amelyet bevetnek északon a libanoni Hizbulláh nevű sí'ita szervezet ellen, illetve gyakorta a Gázai övezetben is az úgynevezett célzott likvidálások kivitelezésére...

A férfi sapkáján egyébként nincs semmiféle rendfokozatra (szakaszvezető) emlékeztető jelzés, csak a katonai kommandós egység (Egoz Földerítő Egység) nevének héber fölirata és az egység logója.

Frissítés2: Olvasónk írja:

Elolvastam a cikkhez tartozó hozzászólásokat, és megnéztem a videót. Egyes vélemények szerint nem tökorrú ügynök. Mindenesetre érdekes a kommunikációs igénye, két headset is van a fülében. Talán azért, hogy az egyik csatornán a sünökkel, a másikon a biboldó kollégákkal tarthassa a kapcsolatot. Én legalábbis még nem láttam senkit egyszerre két külön fülhallgatóval sétálgatni... Ráadásul a mobilja a kezében van, tehát ahhoz sem tartozott egyik fülhallgató sem.




















Korábban írtuk: Moszadosok védték az Élősködők Menetét - szabadon garázdálkodik a gyarmaton a véreskezű zsidó titkosszolgálat

Ez derül ki az Új Hajnal Rend nevű csoport videóösszeállításából, melyben az Élet Menete nevű magyarellenes felvonuláson és az azt követő időszakban történtek kapcsán fejtik ki álláspontjukat.

Elmondják, hogy a zsidó felvonulás napján a sziklatemplomnál akarták kifeszíteni Az igazság felszabadít feliratú molinójukat, amikor furcsa alakok kezdték őket kamerázni, majd harminc készenlétis szállta meg a teraszt, és a terület elhagyására szólították fel őket. Otthon kikockázták a felvételt, és kiderült, hogy az egyik civil ruhás alaknak héber felirat volt a sapkáján, ami felderítő szakaszparancsnokot jelentett.

A sapkáján látható jelvény pedig megegyezik az izraeli szakaszvezető-jelvénnyel.

Ezek után nem kellett sokat gondolkodniuk, hogy rájöjjenek, vajon kik törték fel két nappal később a személyes levélfiókjaikat, az Új Hajnal Rend Facebook-oldalát és a blogjukat is, mindent törölve ezekről a helyekről.

A csoport azonban nem hátrál meg, saját oldallal, atombiztos szerverrel és a jövőre vonatkozó terveikkel való visszatérésüket ígérik, addig is e videó terjesztését kérik a hazafiaktól.

Új Hajnal Rend, Moszad, hackerek

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=86LvnZ6aVs4




Budapesten minden 5.-ik ember zsidó


2009-04-25 
betiltva.com PostaImre.tk

Budapest elzsidósodósa gyors ütemben haladt. A keletről jövő zsidóság első nagy állomás­helye. A Lengyelországból, Galíciából bevándorló zsidóság Magyarország északkeleti városait leple el s onnan húzódott beljebb az ország szívébe s árasztotta el a fővárost. Az északkeleti városokban a zsidók számaránya rendkívül magas: Munkácson 48%, Ungváron 31%, Sátoralja­újhely 30%, Nagyvárad 24%, Szatmárnémeti 22%, Miskolc 20%, Debrecenben mór jóval kisebb az arányszámuk 9%, de még közel kétszerese az országos átlagnak.

Az alföldi városokban az országos állagnál kevesebb zsidó él: Hódmezővásárhelyen 2%, Kecskeméten 2%.

Budapest a zsidóság gyűjtőhelye, 1930-ban az ország közel félmillió főnyi zsidóságának 46%-a, 204.371 zsidó a fővárosban élt. A milliós főváros 20%-a zsidó vallású volt, vagyis min­den ötödik ember zsidó Budapesten. 


Budapest házvagyona a zsidók kezében

Az 1930. évi népszámlálás Budapesten 21.138 házat írt össze, amely személyek tulajdonában van. Ebből 5.487 ház - 26%-a zsidóké. A ház­vagyonnak azonban jóval nagyobb százaléka van a zsidóság kezén, mert a zsidók a nagyobb értékű, nagy bérházak tulajdonosai. Tudvalevőleg előfordul, hogy egy embernek nemcsak egy háza, ha­nem 10, sőt 20-nál több háza is van a fővárosban.

Akiknek 1
házuk van, azoknak
23%-a zsidó

Akiknek 2-3
házuk van, azoknak
34%-a zsidó

Akiknek 4-5
házuk van, azoknak
37%-a zsidó

Akiknek 6-10
házuk van, azoknak
41%-a zsidó

Akiknek 10-20
házuk van, azoknak
50%-a zsidó

Ugyanígy alakul a házbérjövedelem tagozódása is.

1000 P-nél kisebb
házbérjövedelmű tulajdonosok
11%-a zsidó

1000-5000
házbérjövedelmű tulajdonosok
20%-a zsidó

5000-10000
házbérjövedelmű tulajdonosok
33%-a zsidó

10000-25000
házbérjövedelmű tulajdonosok
42%-a zsidó

25000 P-nél nagyobb
házbérjövedelmű tulajdonosok
49%-a zsidó

Annak ellenére, hogy a zsidóság számszerűen Budapest házainak 26%-át bírja, a házvagyon jövedelmének 45.7%-a és így a főváros ház­vagyonának fele a zsidóság tulajdanában van. A zsidóság lakásviszonyai ugyancsak azt mutatják, hogy a zsidók számarányuknál jóval kisebb részben laknak proletárlakásokban és szám­arányuknál többszörte nagyobb arányban laknak a kényelmes nagy lakásokban.

A konyhalakások
5%-át zsidók bérlik

Az egyszobás lakások
11%-át zsidók bérlik

A kétszobás lakások
35%-át zsidók bérlik

A háromszobás lakások
43%-át zsidók bérlik

A négyszobás lakások
43%-át zsidók bérlik

Öt és többszobás lakások
39%-át zsidók bérlik

Érdemes végigolvasni az egész 


oldalt!!!!! http://betiltva.com/files/matolcsy.php 



Gondolatok az egészségügyi központokat építgető 


izraeliekről




Állami népirtás formái a XXI. században - a liberális egészségügy és az Izraeli érdekek véletlen egybeesése Magyarországon


Az állami szinten működő népirtásról készítek egy írást, csatolom pár videómat is hozzá, pár napon belül remélhetőleg készen lesz. Addig szeretnék néhány dolgot közölni egy rövidebb írásban, e témában.

A globális éghajlatváltozás miatt a világon, így Európában is egyre kevesebb az élelmiszer és az ivóvíz. Magyarország geopolitikai szerepe emiatt felértékelődött, bár mi erről nem tudunk idehaza. Csak mi nem tudjuk magunkról, de minden külföldi befektető tisztában van ezzel a ténnyel, és ezt titkolják előlünk!

Az ásványvizeink aranyérmesek a világbajnokságokon, a gyógyvízben lubickolunk, mialatt Görögországban, Spanyolországban és Izraelben (!) tanker hajókkal importálják az ivóvizet!

Nem gyógyvizet, közönséges ivóvizet! Tankerokkal, akár az olajat! Érdekes, nem? Olaj helyett van ezer alternatív energiaforrás, de ivóvíz nélkül nincs se emberi, sem más élet a Föld nevű bolygón...

Trianon után hazánk teljesen agrárországgá vált, ez sajnálatos tény.

Vessük össze a két dolgot! Egy agrárország termékeit egy globális éghajlati változás közepette nem akarják megvásárolni, vagy, ha megveszik, önköltségi ár alatt teszik meg?! Nem logikus, ugye? Dehogynem... Ebben az évben ez kezdődött a meggyel, folytatódott a gabonákkal, most folyik az almával! Szép lassan mindenki rájön, hogy az élet minden területén a magyar nemzet megsemmisítése zajlik. Nem tíz, húsz, vagy száz év múlva, hanem napjainkban. A folyamat egy előre megírt forgatókönyv alapján zajlik. ...és kik a végrehajtók? A mostani kormány már nem primitív kubikosokból, esztergályosokból áll, hanem főiskolát, egyetemet végzett janicsárokból. Mi egyre többször, egyre többen ellenállunk, mire ők hangosan méltatlankodnak, gyaláznak bennünket!

Ők már nagyon jönnének, de a Kárpát-medence lakott!

Nekik sürgős a kiirtásunk, belaknák már végre az üresen tátongó lakóparkokat, kellene a magyarok élettere!

Miért írok ebben a témában?

Az élet minden terén folyik ez a "nemzetellenes hidegháború! ", illetve állami népirtás. A gazdák csodálkozva mennek tönkre, azt hiszik, csak velük történik mindez! Tévednek.

Tehát írnék néhány tényt.

A Magyar Orvosi Kamara néhány éve élesen tiltakozott az újfajta receptek bevezetése ellen. Azért voltak újak a receptek, mert a BNO-kódot fel kell rajtuk tüntetni.

A BNO- kód nem más, mint a Betegségek Nemzetközi Osztályozásának jelölése, ami az Orvosi Kamara szerint stratégiai fontosságú nemzetbiztonsági adat - mondták ők - !
Így van. Azóta pár év eltelt, gyakorlatilag Magyarország egészségügyi állapota feltérképezésre és feldolgozásra került, valakik pontosan tudják a magyar népességre jellemző betegségeket. Többször emelték a gáz , az élelmiszer és általában a megélhetés feltételeit.

(Borzasztóan elgondolkodtató az is, hogy folyamatosan emelik a gáz árát, és azon töpreng a kormány, melyik vezetéken jöjjön a drága gáz: a Nabuccón, vagy a Kék Áramlaton. Közben csak a Makói árokban több mint száz évre elég gázt termelnek ki a lábunk alól - a kanadai befektetők!)

De, nem csak ezek drágultak. A tipikusan magyar betegségek gyógyszereit több alkalommal 2-3 szorosára emelték! Több alakalommal, 2-3 szorosára! Ezen gyógyszerek hiánya veszélyezteti az életet, mivel a magyar populáció tipikus betegségeiről van szó, ezért logikusan a magyarok életeit veszélyeztetik...

Csak egy dolog, a magas koleszterinszint, vagyis a csendes halál gyógyszere igen érdekes dráguláson esett át többször, a támogatásuk lecsökkent ... Furcsa? Minden recept közepén rajta van a BNO-kód helye, kötelező kitölteni, és az adat feldolgozásra kerül... Aki nem hiszi, nézze meg!

Szóval most teszik tönkre a gazdákat végleg, de van egy ördögi csel nálunk, az egészségügyben is. Egyre több munkáért egyre kevesebb pénzt kapunk. Kesztyűs kézzel teszik mindezt! ...és hogyan? A rendelőben, az alapellátásban teljesítményfinanszírozás van. Több munka, több beavatkozás - egy pontrendszer alapján - több pénzt jelent. Elvileg. Logikus. Mégis egyre több orvos megy külföldre dolgozni, elegük van. Aki marad, az túlterhelt, fásulttá válik!

De miért? A magyarázat egyszerű!

Meg van határozva, hogy egy adott rendelés alatt hány beteget láthatunk el! Kevés az orvos, sok beteget kell ellátnunk, de a finanszírozó meghatározza, egy emberre mennyi időt KELL fordítanunk! Jó sok időt, természetesen! Tehát hiába lát el az ember 25-30 beteget egy nap alatt, a finanszírozó nem veszi figyelembe csak a töredékét, és természetesen NEM fizeti ki a kezelést. Teljesítményfinanszírozás van, de csak néhány beteg ellátását fizetik ki, ami nem fedezi a rendelő fenntartási költségeit!

Döbbenetes?

A rákbetegek várólistán várnak a szívbetegekkel és a többi halálraítélttel. (Olyan ez, mintha a vízben fuldoklóhoz odaeveznének és rászólnának, hogy majd holnap kimentünk a vízből, addig maradj csendben!) Ez az állami népirtás egyik formája. Csak egy módja a sok alkalmazott közül! A súlyos betegek belepusztulnak a liberális reformba, mi, alapellátók "csak " tönkremegyünk.

De! A csőd szélén álló alapellátást végző településeket befektetők járják. Rendkívül kedvező az ajánlatuk. Egészségügyi központot építenének minden nagyobb településen, a költségeket ők állják! Micsoda tőkeerősek lehetnek ezek a befektetők, ugye? Semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy egy patikát is működtethessenek a központ mellett és az orvosi praxisjog ne lehessen az orvosé, hanem a befektetőé. Az orvosok így egyszerű alkalmazottak.

Mi ebben az érdekes? A "tőkeerős" befektető egy izraeli cég, természetesen. Viszont van egy apróság! Az egészségügyi központok létesítését az állam támogatja. Az állam ad 90% tőkét a MI pénzünkből, a befektetőnek csupán 10% önerőt kell biztosítani. Az egészségügyi központok építéséhez szükséges 90%-os állami támogatást csak egy pályázó nyerheti meg. Olyan, mintha a pályázatot testre szabták volna.


Ugye nem kell elmondanom, kire van szabva az egész. Itt a kirakós játék utolsó mozaikja is összeáll! Ez a gépezet, ami ellenünk működik, janicsárokat alkalmaz. Ha egy janicsár tudatosan épített hamis varázsa megkopott, teletömik a zsebét a MI pénzünkkel, és az röhögve félreáll. Jön a következő végrehajtó janicsár, az újabb hamis illúziókkal. Nem a janicsárt kell kiütni, mert azok sohasem fogynak el, hanem azt, aki a küldetéstudattal ellátja és ellenünk beveti.

Mivel a másik fél szervezetten működik, mi is csak szervezetten, egymással összefogva vehetjük fel a harcot, nincs más megoldás. A tönkretétel szép lassan mindenkit elér, társadalmi, gazdasági helyzettől függetlenül - kivéve a politikusokat és azokat, akik végrehajtják a népirtást.

Mert egy harchoz két fél kell: a támadó és a védő! A harc kimenetelét valamelyik fél gyengesége dönti el! A magyar sohasem állt gyenge hírében. Akkor mi a gond?

Dr. Nagy Leve







AUGUSZTUS 28 - SZOVJET ALKOTMÁNYTÓL A CIONISTA ALKOTMÁNYIG


TÁKOLMÁNYTÓL TÁKOLMÁNYIG


1949 - 2011



AUGUSZTUS 30 – A ZSIDÓK MINDEN RENDSZERHEZ ALKALMAZKODNAK



HELLER MIÉRT NEM A ZSIDÓURALOMRÓL BESZÉLT?


Ne legyünk igazságtalanok Heller Ágnessal szemben, aki igaz, hogy nem nyert még Duna-völgye szépségversenyt, de ami késik, az nem múlik. Ágnes asszony mosná a hazugságtól foltos lepedőit a patakban, de azok nem akarnak fehéredni. Hogy a Kádár-rendszer ellenzéke zsidókból állt jobbára? Nem csoda, hiszen a mikorofonok közelségébe csak zsidókat engedtek. Hogy a Nagy Imre-per vádlottjai között sok volt a zsidó? Nagyon érthető, hiszen a cárgyilkos Nagy-Grósz Imre is zsidó volt, valamint szűkebb környezetében szintén nyüzsögtek a "megtért" bolsevik zsidók. A zsidók nagyon hamar megérzik, ha ingadozik valami és mindíg elsők megragadni az átálláshoz a kezdeményezést. (Alföldi Géza: A patkányok dala) Hogy a zsidó kultúra iránti érdeklődés nőtt Magyarországon? Ez is igaz lehet, ha az utálatot érdeklődésnek nevezzük. Hogy Magyarországon megint emelkedett az antiszemitizmus, azt minden nap az időjárásjelentés után kellene felolvasni és kéthetes prognózissal előrevetíteni pl. így: Holnapra erős antiszemita hullám várható a Kárpát-medencében, mely eltarthat egészen októberig. Viszont november közepétõl csökkenésre lehet számítani, ha az elmúlt huszönöt év átlagát vesszük figyelembe. Öltözzünk rétegesen a várható antiszemita hullám megjelenése előtt, hogy megakadályozzuk az antiszemita bacilusok terjedését.Heller Ágnes úgy tesz mintha nem tudná, hogy utálja őket az egész világ, viszont a hitsorsosai ugyanezt szajkózzák mint ő, minden országban. (1hozzászólás)


MEGJEGYZÉS


Hogy a zsidók mennyire az adott hatalomhoz dörgölőznek, azok ideológiájától teljesen függetlenül, az abból is látszik, hogy a rákosista, sztálinista vérkommunisták, a szovjet SZKP XX. kongresszusa után, azonnal „nagyimrések” lettek és azonnal „fölfedezték” a korábbi „törvénytelenségeket” és a „személyi kultuszt”. Előtte, a Horthy-korszakban is tökéletesen idomultak minden kormányhoz, beleértve a Szálasi-kormányt is, bár az már egy új korszak volt. Akkor is a Zsidó Tanács azonnal hűségesküt tett a nyilas-kormány felé. Most ugorjunk egy nagyot időben. Két éve még habosra ordították a pofájukat, hogy mindenért „azorbánviktorafelelős”, ő volt az ügyeletes szörnyeteg, akit illett köpködni minden csatornán. Most 2010 őszén? Most ugyanezek a zsidó szennycsatornák kellő tisztelettel és udvariassággal méltatják a Nemzeti Együttműködés-kormányát, hiszen a korábbi állások, poziciók és a büntetlenség megőrzése mindennél fontosabb számukra. Ezért aztán Likud Viktor békén is hagyja a véreskezű és véresszájú zsidókommunistákat, akik most baloldalinak nevezik magukat. Tessék csak megnézni az ATV adásait, szinte fényesre nyalják a Fidesz fenekét.



AUGUSZTUS 24 - ÁVÓSVILÁGBÓL NARANCSVILÁGBA




ORBÁN VIKTOR CSAK A MAGYAR GÁRDÁT KÖPKÖDI




 MEG RÖHÖGNEK A RÓZSADOMBON



VÉLEMÉNYEK A BISZKU-FILM ALATT A YOU 


TUBE-ON


Ha több mint 80 évesen haza akarják hozatni Ausztráliából Zentait, aki állítólag megölt 1 zsidó gyereket (Zentai semmiféle zsidó gyereket nem ölt meg, ez csak zsidó kitaláció, semmiféle alapja nincs. A szerk.), akkor ezt a még élő tömeg gyilkost miért nem lehet bíróság elé állitani??!

- - -
Nagyapám 56-os testvérét akasztották, a szolnoki házunkat elvették, apámat bebörtönözték és mindenét elvették, nagyanyám
 testvérét lelőtték. Az ilyenek. Fura ez a magyar társadalom. Kijön Eörsi patkány és senki még csak le sem köpi, vagy vágja nyakon?! Ezt Biszku-férget vagyontalanítani kéne és bezárni valami földalatti börtönbe, átadva további pszihiátriai kísérletezésre. Biszku zsidó testvérei az ázsiai törpe szörnyállamban, Izraelben hány nácinak adnak 640 000 Ft-os nyugdíjat? (kb. 2000 euró) Amúgy, ha ez a szemét patkány néhány száz áldozatról beszél, akkor a valós szám minimum több ezer lehet, a megnyomorított és megalázottak száma pedig több tízezer, de akár a százezres nagyságrendet is elérheti. Tudjuk, hogy a kommunisták tonnaszám tüntettek el az iratokat a gengsztervátlás idején, szóval az ő szavaik szart sem érnek. Hitelesebb az az adat, hogy gyakorlatilag nincs olyan magyar család, amelyben ne lenne áldozat, vagy tönkre tett személy a forradalom után. Na ez a valós szám.

 - - -

Ez a patkány ugyanolyan tömeggyilkos, mint Lavrentyíj Berija. A különbség csak annyi, hogy Beriját idejekorán kivégezték, ez a ....., meg még mindig büdösít. Élve kéne felaprítani és a kutyákkal megetetni a darabjait, a gyerekei és unokái szeme láttára. Ez a minmum. Kép: ÁVO

AUGUSZTUS 25 - RESZKESSETEK OROSZ ZSIDÓK


PUTYIN CÁR GYÖKERESTŐL FOGJA



KIIRTANI A KORRUPCIÓT



"Ki kell irtani e gyakorlatot. Ki kell irtani gyökerestül." - mondta Putyin, s rámutatott arra , hogy a korrupció és a korrupcióellenes politika eddig eredménytelen volt Oroszországban. Putyin azt mondta a szövetségi kormány kész arra, hogy nyomást gyakoroljon az összes regionális hatóságra, hogy kényszerítik őket a korrupció felszámolására és tegyenek ellene intézkedéseket. Senki sem elégedett a korrupció elleni fellépéssel - mondta Medvegyev elnök is. (Presstv alapján és kép)





Bezzeg a cion-globalista Magyarországon! Itt hatalmas eredményeket értek el a korrupció ellen. Immár 20 éve emlegetik, de eddig semmit sem tettek ellene, hiszen az egész állami bűnrendszer a korrupció alapján működik. Ahol az alvilág, a maffiák és a pártbűnözők döntenek el mindent. Jó reggelt Pintér elvtárs!




A CIGÁNYGYILKOSOK ÁLLAMI


MEGRENDELÉSRE GYILKOLTAK




Újabban tévés bohócokkal szórakoztatják a nézőket, amikor véreskezű gyilkosokról és rabló zsidótolvajokról van szó. Hogy világosabban fogalmazzunk azoknak, akik ebből sem értenek. Tehát nem a bűnüldöző szervek foglalkoznak a bűnözőkkel, bizonyos ügyeknél, hanem tévés bohócok. Nem a rendőrség nyomoz, nem az ügyészség vádol és nem a bíróság itélkezik, hanem tévés bohócok magyarázzák el, hogy mi van a fő bűnözőkkel. Korábban ezt láthattuk Budai Gyula kormánymegbízottál is, aki elmagyarázta nekünk, jámbor tévénézőknek hogyan kell a sukorói csalók ügyét nézni. Mindezt azért csinálják, hogy ne legyen felelősségre vonás ezeknél a bűnözőknél. Most ezt csinálják a cigánygyilkosokkal is.




GYURCSÁNY VOLT A TARTÓTISZT?





Immár hetek óta azt halljuk, hogy a cigánygyilkosok főszereplője, Cs. István a titkosszolgálatok bérgyilkosa volt. Lehet hogy a társai is azok voltak. Gyurcsány volt a tartótiszt, aki kiosztotta lenti beosztottjainak, hogy meg kell ölni pár cigányt, különböző helyszíneken, akik teljesen ártatlanok, hogy az egészet aztán a magyarokra lehessen fogni. Megtudtuk, hogy a bérgyilkosok a titkosszolgálat emberei voltak már 2006 óta és jelentettek a tartótisztjeiknek. Most hogy egy éve elfogták ezeket a bérgyilkosokat, nem az ügyészség és a bíróság teszi a dolgát, hanem a tévés bohócok. Újabban Tarjányi Péterre, a rendőrségi szakértőre bízták a bohóc szerepét, hogy mesélje a közönségnek, hogyan is kell érteni a Gyurcsány alatt működő katonai és civil titkosszolgálatok szerepét, ebben a cigánygyilkossági ügyben. Tehát nem a hatóságok nyilatkoznak. Ezt túl kényes, túl ciki lenne, mert akkor a bolond sajtó még esetleg nehéz kérdéseket is föltenne. Jobb, ha az  egészet amolyan bohócokra rábízni, akik szórakoztató módon előadják mit kell gondolnunk ezekről a szennyes ügyekről, amelyeket állami szinten, fönt Csótány köreiben főztek ki és a titkosszolgálatokra bízták a kivitelezést. Most itt tartunk. Tarjányi előbb a Népszabónak mesélt. Népszabó a hülyét tette, úgy csinált mintha mindent elhitt volna a szakértőnek. Most már egyik tévévől a másikba vándorol Tarjányi és meséli el az ügyet nagy átéléssel. Kép: a titkosszolgálati bérgyilkos

SAJNOS NEM KIVONULTAK

CSAK ELVONULTAK

A pesti gettólakók, akik gondosan ügyelnek arra, hogy elkülönüljenek a magyaroktól, tegnap este fölvonultak. Hogy legyen elég létszámuk, ezért a cigányok, kommunisták és nemi elferdültek egy részét is riadóztatták, ahogy a képeken ez jól felismerhető. Izraeli zászlók alatt vonultak, kifejezve azt, hogy semmi közük Magyarországhoz és a magyarokhoz. Ez szép gesztus volt, mert senkiben sem merülhet fel kétség, hogy egy idegen megszálló népség vonulgatott. A fő szónok, a Hit-gyülekezetes szektavezér, Németh Sándor volt, aki többek között kijelentette zavaros beszédében, amit rossz magyarsággal próbált előadni, hogy"A vakcinát nekünk kell beadni". Ez alatt azt értette, hogy ők, a zsidók beoltják a magyarokat miheztartás végett.

 


EZEK NEM KIVONULNAK

,

HANEM CSAK VONULGATNAK



Szuezt és a palesztinokat keresik bocsánatot akarnak kérni a népirtásuk 


miatt !!!!


A holokauszt magyarországi emléknapja április 16-a idén péntekre esik, ám a zsidó vallásra való tekintettel nem aznap, hanem 18-án, vasárnap tartják a megemlékezést. A találkozó az Újpesti rakparton, a Szent István park sarkánál lesz 17 óra 30 perckor. Horváth Csaba (MSZP) és Rogán Antal (Fidesz) beszéde után indul a menet. A résztvevők fáklyákkal a kezükben vonulnak végig a Duna-parton a vizafogói mártíremlékműig. Ott a megemlékezés után a csaknem 600 ezer magyar áldozat emlékére hat óriási meteorológiai léggömböt eresztenek az égbe az áldozatok neveivel. (ATV, részlet)


NINCS SZERENCSÉNK

Hiányoljuk, hogy a sok-sok tízezer képmutató, hazaáruló zsidóbérenc miért nem volnul együtt a jehudákkal? Akkor lenne csak teljes a kép. Az élen Tőkés Lászlónak, Makovecz Imrének, Böjte Csabának és dr. Papp Lajosnak kéne menetelni....Ez a göthös banda nyugodtan kivonulhatna most már délebbi írányba, Hagyó elvtárs után, senki sem tartaná őket vissza és a levegőnk is tisztább lenne. Kép: disznólábakat tettek a zsidók a cipőik közé, pár éve





A HÁROM TENOR


REKEDTRE TÉPTE A SZÁJÁT



Ez a harc lesz a végső?



A zsidó bérencek talán szovjet ügynökök is, az út amin járnak nem a mi utunk, a láncos kutyák a láncot elvesztették, és csak ugatnak a szélben a húsdaráló meg bebetonozva véresen a föld alatt holokausztról álmodik. Az ÁVH zsidó gépkezelők cipőit meg fújja a szél a Duna-parton. Álmodj királylány......




EGÉSZ ÉLETÉBEN



SZOVJET ÜGYNÖK



VOLT A CÁRGYILKOS



(A korábbiakhoz képest kissé valósághűbb életrajz, de még nem az igazi.)


1918 márciusában belépett a Vörös Gárdába, három hónappal később pedig Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista Pártjába. Edvard Radzinszkij író Az utolsó cár című könyvében azt írta Nagyról, hogy a "legenda szerint" részt vett II. Miklós és családja 1918-as jekatyerinburgi kivégzésében. (képen, a kivégző osztagban) Charles Gati amerikai történész ezt azonban kategorikusan cáfolja; mint írja, személyesen beszélt Radzinszkijjal, aki nem tudta megjelölni, milyen forrásból származik az értesülése. Gati szerint a jekatyerinburgi szerepvállalást Moszkvában találták ki 1956 után. Bizonyíték mindenesetre sem erre, sem Radzinszkij állítására nincs. Rainer M. János történész szerint viszont Nagy Imre 1918-ban a Bajkál-tó déli részén, a mongol határtól 250 kilométerre fekvő, Jekatyerinburgtól 2800 kilométerre keletre található Irkutszkban bukkant föl pártmunkásként. Hogy ez konkrétan mit is takar, arról semmit nem tudni. Rainer tényként kezeli, hogy Nagy 1920. május 10-én belép az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba (OKP). A történész szerint Nagy 1921 májusában tért haza, miután "egy hónapos csekista kiképzést kapott". Kérdés, hogy Nagy Imre tagja volt-e a szervezetnek, vagy "külsősöket" is kiképzett a Cseka. Kaposváron egy biztosítónál helyezkedett el, miközben az OKP tagjaként nem a magyar kommunistákkal, hanem a szociáldemokratákkal (MSZDP) kereste a kapcsolatot, s 1924-ben a kaposvári szervezet titkárává is kinevezték. Az MSZDP XXII. kongresszusán már keményen bírálta a párt országos vezetőit, egy év múlva ki is rúgták a pártból. Ezután találkozott az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) vezetőivel, ami nem akadályozta abban, hogy belépjen a Magyarországi Szocialista Munkáspártba is, amelynek beválasztották a kaposvári vezetésébe. Hogy pontosan mit ténykedett ekkortájt, az jobbára máig feltáratlan. 1927 februárjában letartóztatták, de két hónap múlva kiengedték. Egy év múlva Bécsben bukkant föl hat hónapra, ahol agrárcikkeket írogatott. Ezután Budapesten az illegális KMP "falusi osztályának" vezetőjeként a legális Parasztok Lapját irányította, valamint esszéket írt a magyar mezőgazdaság helyzetéről. 1928 tehát az első év, amikor az eddigi kutatások szerint a 32 éves Nagy Imre már értett az agráriumhoz. De vajon honnan e szakértelem? Semmi nem utal arra, hogy addig tanult volna bármit is a mezőgazdaságról, ráadásul Magyarországon mindig is városlakó volt, és fiatal korában ipari munkásnak állt - Oroszországban pedig aligha a magyar mezőgazdaság problémái foglalkoztatták. A KMP II. kongresszusát a Szovjetunióban, a Moszkva melletti Aprelevkában tartották, 1930 februárjában. Nagy Imrét is delegálták, akit "szociáldemokrata elhajlás" miatt keményen bíráltak. Talán ekkor gyakorolt először nyilvános önkritikát, amit későbbi politikai karrierje során még többször megtett. Kintléte alatt kérvényezte, hogy a Szovjetunióban maradhasson. Két hónap múlva már a Komintern Nemzetközi Mezőgazdasági Intézeténél dolgozott Vlagyimir Joszifovics Nagy néven. Charles Gati szerint az év szeptember 4-én lépett be az akkori titkosrendőrséghez, az OGPU-hoz (az NKVD, illetve a KGB elődjébe), Vologya fedőnéven.Innentől kezdve inkább személyes szimpátia alapján ítélik meg a történészek Nagy besúgói tevékenységét. Gati Vesztett illúziók című könyvében leírja, hogy birtokában van Nagy belépési nyilatkozata, valamint tizenegy jelentésének másolata, amelyek közül ötöt kézzel írt. Beszámol további öt olyan, kézzel írt jelentésről is, amiket moszkvai kutatómunkája során olvasott. "Véleményem szerint Nagy Imre valóban az NKVD informátora volt, de együttműködésének területe és jelentéseinek az áldozatok életére gyakorolt hatása vitatható" - írja Gati. Nehezen védhető ez a konklúzió, hiszen maga Gati is néhány oldallal később így részletez: "Nagy Imre számos, a szovjet titkosrendőrségnek írt jelentését, amelyekben beárulja emigráns társait - de legalábbis a kézírásos dokumentumokat - hitelesnek kell tekintenünk. Ezek között szerepel három névsor, amelyekben a 'szovjetellenes tevékenységet' folytatók nevét sorolja fel." Az elsőt 1936 táján, a másodikat 1939. április 20-án, a harmadikat 1940. június 15-én juttatta el az NKVD-nek. Gati szerint e három lista összesen 203 nevet tartalmazott, akik közül "többtucatnyian lettek a Szovjetunión végigsöprő tisztogatási hullám áldozatai". Paul Lendvai újságíró Forradalomról tabuk nélkül 1956 című munkájában Nagy besúgói működéséről így ír: "Kétségtelen, hogy az emigráns Nagy Imre (...) legalábbis 1936 és 1940 között, de talán korábban is rendszeresen továbbított információkat elvtársairól névsorok formájában is. Vlagyimir Krjucskov tábornok, a korábbi szovjet titkosszolgálati főnök 2005 szeptemberében Moszkvában személyesen nekem erősítette meg ugyanezeket az adatokat, amelyeket 1989 nyarán meg is küldött a túléléséért küzdő magyar kommunista párt vezetésének: Nagy információi tizenkét ember kivégzését és kétszáz ember letartóztatását vagy megbüntetését eredményezték". Az ezt a súlyos állítást is alátámasztó úgynevezett Vologya-dossziét Krjucskov 1989. június 16-án adta át Gorbacsovnak. Ennek valóságtartalmát mind Gati, mind Rainer többé-kevésbé kétségbe vonja. Ami viszont tény: Nagy Imrének a legsötétebb sztálini terror éveiben, amikor a becslések szerint tízmillió embert gyilkoltak meg politikai konspirációk során, a haja szála sem görbült. Pedig a magyarokat nemigen kímélték: Rainer M. János becslése szerint a szovjet kommunista párt körülbelül 1500 magyar származású tagja közül legalább 1250-en "soha nem tértek haza". Nagy Imrét 14 év alatt mindössze egyetlen alkalommal tartóztatták le, 1938. március 4-én. Gatinak birtokában van az a jelentés, amelyben egy NKVD-százados a következőket írja: "Vologyát 1933. január 17-én szerveztük be, s azóta igen értékes információkkal szolgált a magyar emigráció egyes tagjainak szovjetellenes tevékenységéről." E közbenjárás eredményeként Nagyot március 8-án szabadon bocsátották, ami akkoriban rendkívül ritkán történt meg. Kevéssé ismert, hogy Nagy Imre a Szovjetunióban letelepedve igen szoros munkakapcsolatba került Kun Bélával. Kun a saját emberének tartotta Nagyot, s bevonta a konkurens magyar emigránsok elleni politikai csatározásokba. Kun felhasználta Nagyot a Szerényi Sándorral és az annak kádereivel vívott hatalmi harcában. Végül Szerényi veszített, aminek az lett a következménye, hogy 1933-tól tizennégy évet húzott le a Gulagon. Kun Bélát 1936-ban leváltották a KMP-ben viselt tisztségeiből. A félreállított és a Társadalomtudományi és Közgazdasági Könyvkiadó igazgatójaként dolgozó Kunt 1937. június 29-én letartóztatták. Egyes adatok szerint 1938 augusztusában kivégezték, egy másik verzió szerint 1939 novemberében, egy moszkvai börtönben halt meg. (A sors különös fintora, hogy a pártbelharcban alulmaradt Szerényi 1947-ben kiszabadult, majd hazatért Magyarországra, ahol 102 éves korában halt meg.) Nagynak is meggyűlt a baja a nagy intrikus Kunnal; a volt Tanácsköztársaság-vezető feljelentésére Nagyot 1936. január 8-án kizárták a KMP-ből, február elején pedig a Mezőgazdasági Intézetnél betöltött szerény állásából is kirúgták. Ennek ellenére Nagy Imrével szemben nem indult semmiféle akció, sőt hamarosan megkapta a szovjet állampolgárságot is. Nyár elején a Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalába került, ahol "összehasonlító agrárstatisztikai jelentéseket" írogatott egészen 1938 márciusáig. Ezután alkalmi cikkírásokból élt, miközben 1939-ben visszavették a KMP-be. 1940 februárjában a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar szerkesztőjének nevezték ki, 1941 júliusában pedig jelentkezett az NKVD-be; a szervezeten belül Rainer M. János szerint a "front mögötti diverziós akciókra" szerveződött különleges alakulathoz került. Nagy Imre az önéletrajzában azt írta, hogy 1941 őszén a Vörös Hadsereg egyik felderítési osztályához került; Rainer szerint az itt szerzett kémelhárítási ismereteit Nagy legfeljebb a gyorsan szaporodó magyar hadifoglyok körében kamatoztathatta. 1942 februárjában leszerelt, és Tbilisziben dolgozott rádiós szerkesztőként. Később Révai József helyetteseként tevékenykedett a négy alkalmazottal üzemelő Kossuth Rádiónál, amelynek 1944 szeptemberében a vezetője lett. Eközben készítette el a KMP földosztási tervét - úgy, hogy 14 éve szinte semmit sem tudhatott a magyar viszonyokról. Nagy Imre ekkor 48 éves, felnőttkorának a kétharmadát Oroszországban, illetve (annak 1922-es megalakulása után) a Szovjetunióban töltötte. Az orosz vezetés Nagy Imre abszolút megbízhatósága és feltétlen együttműködési készsége mellett fölöttébb értékelte azt is, hogy nem zsidó. (narancs,2008/10/9, részlet)



SZOVJETÜGYNÖK TÖMEGGYILKOSNAK




MIÉRT LEHET SZOBRA A PARLAMENT ELŐTT?




NAGY IMRE 1956 ELÁRULÓJA VOLT


"Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével."

Nagy Imre 1956. október 23-án a pártján álló és helyezkedő, hatalmukat átmenteni akaró sztálnista zsidóknak köszönhette, hogy előre tolták. Gondolván azt, hogy majd ő elviszi a balhét. Nagy Imre – így utólag elmondhatjuk – sikerrel végrehajtotta a feladatát. Október 23-tól 28-ig ávósaival gyilkolta a pesti népet, de vidéken is ugyanezt tették az ávósai. Nagy Imre volt a felelős azért, hogy miniszterelnökként nem a szabadságharc oldalára állt, hanem végig a szovjeteket és a hazai zsidókommunistáit támogatta. Ezért volt az, hogy közel a 300 ezres hadsereg a laktanyákban maradt és megtiltották nekik, hogy a szovjetek vagy az ávósok ellen harcoljanak. A politikai tisztek parancsára a lövegekből kiszedték az ütőszeget, hogy azok használhatatlanok legyenek. Katonai szakértők egyértelműen állítják, ha már október 23-án nem hívták volna be az oroszokat (amelyért Nagy Imre is felelős!) és a hadsereget azonnal fegyverbe szólították volna, akkor az ittlévő orosz csapatokat azonnal kivonulásra lehetett volna kényszeríteni. Az október 31-e után történt szovjet kivonulás, csak egy időhúzás és taktikai lépés volt az oroszok részéről. Lényegében csak BP-ről vonultak ki, de a határt nem hagyták el. Ha Nagy Imre az első két nap leszerelte volna ávósait, akkor sem lett volna ennyi véráldozat. A hatalmas magyar veszteségek és ártatlan áldozatok kizárólag Nagy Imre szovjetbérenc magatartásának voltak köszönhetők. Még november 4-én is hazudott! Neki semmiféle csapatai nem voltak! Patkány módjára a jugoszláv követségre menekült, a többi zsidókommunista társaival és családjaikkal együtt. Magyargyilkos hazaárulónak nem lehet emlékműve Magyarországon. Nagy Imre a szovjetbérenc nem a magyar forradalom hőse, hanem aljas elárulója. Maléterrel, Király Bélával és a többi moszkovita zsidógyilkossal együtt.


SZINTE MINDEN



NAGYVÁROSBAN 


VOLT ÁVÓS SORTŰZ


Úgy tünik, hogy az 1956. november 4-i szovjet agresszióra való visszaemlékezés kapcsán a hivatalos magyarországi politika álláspopntja ez: Borítsunk fátylat a múltra és adjunk kitüntetéseket a volt gyilkosoknak és emeljük a nyugdíjukat a duplájára és nyilvánítsuk elévültnek a hazaárulásukat és népellenes büncselekményüket. A történteket pedig hallgassuk agyon a média minden csatornáján. A mosonmagyaróvári sortüzes mészárlás után Dudás századost a laktanyaparancsnokot egy teherautó platóján ponyvával letakarva szöktették ki a laktanyából. A forradalom leverése után Kádár előléptette Dudást alezredessé az érdemeinek az elismerése mellett és lehelyezte Kiskunhalasra, hogy ne legyen szem előtt a mosonmagyaróvári lakosoknak. Az továbbra is rejtély, hogy a laktanya magyar őrsége dumdum (roncsoló) golyóval kaszabolta a fegyvertelen néptömeget és kézigránátot dobáltak közéjük. A megkérdezett géppuskás lövész az egyik interjúban ezt nyilatkozta: "Hát milyen katona az, amelyik nem teljesiti a parancsot?" A kommunista agymosó gépezet tudta, hogyan kell kiválogatni a legbutább és legprimitívebb egyedeket bizonyos feladatokra. 1967. szeptember 12-én három fekete volga húzott Hercegszántó felé a jugoszláv határra helyszínelni. A jugó határőrség elkapott egy menekülőt a jugoszláv-osztrák határon, akit aztán visszaadtak a magyar határőrségnek. Hercegszántó a kiskunhalasi körzethez tartozott és ők voltak a sértett fél, mert a szökevény az ő körzetükben lépte át a magyar-jugoszláv határt. A szokásos helyszínelési cirkusz és kihallgatás után elláttak egy jótanáccsal: Figyeljen ide! Ha még egyszer elkapjuk, akkor nem éli túl. A gengszterváltás után bemutattak valami filmet a mosonmagyaróvári sortüzről. Megkérdezték az akkor már nyugdíjas Dudást, aki természetesen letagadott mindent. A képsorokban felismertem az egykori és Hercegszántón helyszínelő főtisztek egyikét, Dudás alezredest. (1hozzászólás)



Kép: Nagy Imre kommunista kormánya, balra a mindig részeg Dobi István, jobbra a második a véreskezű református hóhér, Tildy Zoltán


Kép fent: emlékmű Jutadomb magyar hőseinek, akik egy-két légvédelmi ágyúval orosz tankok tucatjait lőtték ki november 4-e után, Pest határában


OKTÓBER 22 – ZSIDÓ VALLÁST BETILTANI



ÁTKOZÓDÓ RABBI


A képen látható izraeli főrabbi, a Sasz párt szellemi vezetője és azzal foglalkozik, hogy halálos átkokat köpköd a palesztínokra minden beszédében, hogy pusztuljanak el pestisben és minden másban. Persze Izraelben csupa demokratikus pártok vannak, hiszen az a Közel-Kelet „legdemokratikusabb” országa. Persze a rabbi fajtársai a hazai bűnpártokban ugyanezt a magatartást és stílust folytatják a magyarokkal szemben. Egy másik rabbi a gázai 2008-as támadásnál szintén a palesztín gyerekek és csecsemők meggyilkolására uszított. Kép: a rabbi és a palesztín áldozatok (presstv)  



Nos, akkor innen üzenjük a Forradalmi Narancspárt elnökének, hogy azonnal intézkedjen, hogy

a zsidó vallást azonnal tiltsák be Magyarországon, amelynek vallási vezetői ilyen vallási tanokat hirdethetnek nemcsak Izraelben, hanem Magyarországon is. Most csak  utalunk, a sok más ezer eset mellett arra, amikor nagy nyilvánosság előtt, a Tilos Rádió zsidója azt üvöltötte a mikrofonba, hogy „Minden keresztényt ki kell irtani.” Mellesleg az ügyészségnek már régen hivatalból be kellett volna tiltani a zsidó vallási felekezetet. Akkor sem jutnánk jobb eredményre, ha Mózes öt könyvét kezdené el elemezni az ügyészség vagy a bíróság, mert abban ugyanezeket a tételek lehet fölfedezni, mint amit a rabbi uszított és akkor zsidók ávós kézikönyvét, a Talmudot nem is említjük.



MEGINT A HÍR-TV A KIVÉTELEZETT



A VÁDLOTT KULCSÁRBÓL


VÁDLÓ LETT                       


ILYEN IS CSAK A CIONISTA   


PATKÁNYKÖZTÁRSASÁGBAN 


TÖRTÉNHET                                 


Ahogy telnek az évek Kulcsár Attila egyre jobban néz ki, egyre magabiztosabb, egyre jobban kikerekedik az arca, elvégre ő egy feddhetetlen bankár, akitmár csak 23 milliárd Ft elsikkasztásával vádolnak. De már nem sokáig tart ez a vádlotti szerep és abban is biztosak lehetünk, hogy fölmentík az elhíresült bankárt, aki asztalra föltett lábakkal ült az ügyészségen és állítólag csak 8 általános iskolai végzettsége van, régebbi lapok szerint. Most bizony fordult a kocka. Ilyen csodás esetek a bíróságon kifejezetten csak zsidókkal fordulnak elő. Ez történt annakidején Tocsik Mártával is, akitől még a végén bocsánatot is kértek, amiért csak 800 milliót lopott el. Milyen nevetséges egy összeg.....Ma már a 100 millió ellopása csak amolyan kezdőösszegnek számít, persze csak végkielégítésként. Már a héten gyanús volt Kulcsár, amikor a bírót kemény hangon kioktatta és erre a zsidó bírónőnek a szeme sem rebbent, hiszen ez amolyan színjáték, csak a tévék számára készül minden műsor, még a bíróságon is. Ma viszont megint újabb fordulat történt. Kulcsár (képen) gondolt egyet és azt mondta, hogy nyilatkozatot adok a tévének. Hogy melyik tévének a sok közül? Ez nem lehet vita kérdése, csakis a HírTV jöhet szóba, amelynek bérlete van a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságon. Ők a " 4-dik hatalmi ág", csak még nem vették be őket az alkotmányba. Az előzetesből megtudhattuk, hogy Kulcsár vérszemet kapott és egy újabb mesével állt elő, persze ennek is az a lényege, hogy másokra hárítsa át azt, amiért ő felelt volna. Persze ez a tévéműsor sem komoly dolog, amolyan népszórakoztatási hülyeség, a hülyék számára. A nép többsége tisztával van azzal, hogy kiket is lát. S még mondja valaki, hogy a Hír-TV nem egy FIDESZ-közeli tévé. Ez az a hírmosoda, ahol az vörös ördögöket angyalokká mossák át. Ma es






HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN




 RÖHEJ A KÖBÖN



BÉKÁVÉS MAFFIÁNAK


NEM KELL RETTEGNIE


ÜLNEK AZ ELRABOLT


MILLIÁRDOKON


Feljelentést tesz a róla készült adatgyűjtés miatt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Ezt a hírTV-ben jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Vitézyt az előző ciklusban, 2007 őszétől figyelték meg, amikor a BKV felügyelő-bizottságának tagjaként belső vizsgálatokat kezdeményezett a korrupciógyanús ügyekben. A Hír Televízió birtokába került dokumentumok szerint telefonjának híváslistáját kielemezték, felmérték lakóhelyét, valamint a rokoni és baráti kapcsolatait. A titkos jelentés készítői még azt is tudták, hogy Vitézy általábantömegközlekedéssel utazik és hogy mikor rendelt pizzát. „Amit a Hír Televízióban lehetett látni dokumentumot, az abban szereplő információk, híváslisták, sms-ek tartalmának feldolgozása, az újságírók lenyomozása, ezek mind-mind jogszabályokba ütköző cselekedetek. Éppen ezért természetes kötelezettségem az, hogy egy ilyen ügyben a nyomozóhatóságokat értesítsem, és megtegyem a szükséges jogi lépéseket. Ez így fog történni” – fogalmazott a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. (hírTV)


A VITÉZY KLÁN KÜLÖNÖSEN VÉDETT


SZÁRMAZÁSI OKOKBÓL


Vegyük Vitézy életrajzát a lexikonból, amely csupa csodás elemet tartalmaz, az ilyeneken nem lovagol a Ribancinfó, pedig ezrével garázdálkodnak ilyenek a fővárosban. Lássuk:

Vitézy Dávid (Budapest, 1985. december 1.) közlekedési szakértő, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik alapítója, az egyesület szóvivője, elnökségi tagja, a közlekedésfejlesztés munkacsoportjának vezetője. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója. (wikipedia)



VÖRÖSROHADÁSBÓL NARANCSROHADÁSBA



A korábbi közlekedési egyesület egy közönséges szélhámosság volt. Vitézy évekig mint „szakértő” dadogott a tévékben a Nagy Semmiről. Ez volt a munkája, arról persze hallgatott mindig, hogy az egyesületüknek és a fővárosi SZDSZ-MSZP közgyűlésnek milyen kapcsolata volt? Mikben döntöttek? És a Nagy Semmittevésért mennyit kaptak tíz év alatt? Az egész fővárosi bűnszövetekezet 20 éves múltját kéne föltárnia Vitézynek, mert ő ott volt és látott mindent. Ehelyett most előjönnek ilyen nevetséges megfigyelési mesékkel...Ki figyelte meg? Erről persze nem írnak, s megint a HírTV keze van az ügyben...ha …...rt kell kavarni, akkor mindig a HírTV neve bukkan elő. Mert itt is erről van szó. A Nagy Semmit ragozzák. Ezzel is telik az idő és nem kell beszélni a BKV-s bűnözőkről. Jó két hónap telt el a zsinagógás Tarlós hivatalba lépése óta, de azóta csak annyit csinált, hogy új könyvét bemutatta a sajtónak. Tarlós főpolgármester még el sem foglalta székét, de már előre kijelentette, hogy nem lesz elszámoltatás és Demszkyvel együttműködik. A vörösrohadás átment narancsrohadásba. Ugyan milyen társadalmilag hasznos munkát végzett iskolái elvégzése után Vitézy? Mit dolgozott egyáltalán? Azon kívül, hogy a tévékben dadogott, mert a magyar kiejtést képtelen elsajátítani. De erről nem tehet, hiszen ez születési hiba. Kép: Vitézy


VITÉZY ÉPÜLETES MUNKÁSSÁGA


Huszonöt évesen ezermilliárdos cégek ura: Vitézy Dávid élete és munkássága. Gyerekkorában menetrendeket írogatott, 9 évesen ismerte a 49-es busz sofőrjeit.  De ki ez a 24 éves, frissdiplomás fiatalember, aki szakmai végzettség és vezetői gyakorlat nélkül is ezermilliárdos cégek urává válhatott? Vitézy Dávid a VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivőjeként, gyakori médiaszereplései révén vált ismertté. A VEKE 2000-ben alakult meg az Index fórumán, egy jogtalanul elbocsájtott BKV-diszpécser védelmében. „Elkezdődött egy szerveződés, hogy meg kéne őt védeni, és levelekkel, sajtókapcsolatokkal sikerült is elérni, hogy visszarakják az állásába. Ez volt a VEKE első sikere” – emlékezett a kezdetekre Vitézy egy Index-interjúban. Vitézy Dávid a Lauder Javne iskolában érettségizett, majd közgazdászhallgatóként koptatta tovább a padokat, a közelmúltban diplomázott. Tanulmányaival párhuzamosan a VEKE soraiban is aktívan tevékenykedett, 2002-től immár az egyesület vezetőségi tagjaként. „2003 novemberében elértük a 41-es villamos meghosszabbítását, aminek végállomását a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai út közé építették, fölösleges gyaloglásra, átszállásra kényszerítve ezzel az utasokat” – nevezte meg egyik sikeres akciójukat Vitézy. A sikerhez az is kellett, „hogy Vitézy politikusokat megszégyenítő módon médiaképes, és ellentétben sok városatyával, képes értelmes mondatokban, értelmeset nyilatkozni. No meg az is, hogy még a BKV felső vezetésében is voltak VEKÉ-sek, illetve velük szimpatizálók, akik szépen szivárogtattak a cég számára kellemetlen híreket” – írja Vitézyről egy blogger. (ATV, részlet, okt.28)

Tehát a csodás zsidózseni már 14 éves korában a Fővárosi Közgyűlés bűnözőivel kapcsolatba került, ezzel a nevetséges egyesülete révén. Ha megnézzük ezeket a gettócsemetéket egyiknél sem lehet kimutatni társadalmilag hasznos munkát.




Itt a vég? Viszik a hóhért akasztani





Újabb kis halat áldoznak be
a nagyok érdekében .Különös politikai szelek fújdogálnak jó negyedszázada – persze azt megelőzően is, ám ez most témánk szempontjából mellőzhető – e jobb sorsra kiérdemesült hazában. Napjainkban már teljesen egyértelmű, hogy az ún. rendszerváltoztatás története leginkább kriminalisztikai szempontból közelíthető meg, s idővel minden bizonnyal kimeríthetetlen tárházául fognak szolgálni ennek a korszaknak a történései a büntetőjoggal foglalkozó kutatók számára.

Tudjuk, hogyan tette tönkre az 1990 táján hatalomra került-maradt „elit” az országot, semmisítette meg a normális emberi létezés legelemibb feltételeit is sok millió magyar család számára, süllyesztette gyarmati rabigába a nemzet egészét. Egyetlen beszédes, egzakt tény, amely mindent elmond e cégéres bűnszervezet országpusztító tevékenységéről: miután 1982-ben csatlakoztatták hazánkat az IMF és a Világbank nevű globális pénzügyi terrorszervezetekhez, Magyarország akkori, 10 milliárd dolláros külső adósságállományát sikerült 21 milliárdra megduplázniuk 1990-re, azzal a monetáris bűvészmutatvánnyal, hogy eközben ténylegesen, a reálgazdaságba történő forrásbevonás mindössze 1 milliárd dollárt tett ki, a többi elment az adósságszolgálat törlesztésére. Nos, erre mondhatjuk, hogy ez nem más, mint a nemzetközi jog erejével legalizált, illetve védett közönséges és aljas uzsorás útonállás. Amiért a középkorban akasztás járt. Aztán 1990 után dobra verték és szétlopták, eltüntették az állami vagyont úgy, hogy eközben az adósságállományt 2011-re megtízszerezték. Ennek tükrében ma már semmin sem kell csodálkoznunk.

Így azon a legkevésbé, hogy tegnap este őrizetbe vették Galambos Lajost, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, akit államellenes bűncselekményekkel (sic!) gyanúsítanak. A 2007-ben leszerelt, nyugalmazott vezérőrnagyot még a D-209-es kódszámú titkosügynök, az arisztotelészi retorikai képességekkel felvértezett, Erdélyben „felcserepedő”, majd a későbbiekben Gyurcsány által megpuccsolt Medgyessy Péter miniszterelnök nevezte ki 2004-ben az NBH élére. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy konkrétan miért vették őrizetbe a tábornokot. Mindenesetre az közismert, hogy Galambos épp akkor szerelt le, amikor kirobbant az Egymásért Egy-Másért Alapítvány körüli botrány. Hogy hazánkat miféle maffia irányítja és tartja a markában, arra nézvést következtetéseket vonhatunk le abból a figyelemreméltó körülményből is, hogy a szervezetről kiderült, miszerint egy aktív és egy volt NBH-s munkatárs is részt vett a tevékenységében.

Ráadásul Galambos Lajos az alapítvány kuratóriumának egyik tagja is volt. Az említett grémium elnöki pozícióját pedig a nemrég elfogott, anno kiváló NBH-s kapcsolatokkal büszkélkedő volt ORFK-nyomozó Földesi-Szabó László töltötte be. Nem elhanyagolható szempont ebben a rendkívül nyakatekert nemzetközi bűnügyben az a tény sem, hogy Földesi barátja, üzlettársa, pontosabban bűntársa pedig a szintén nemrégiben Bécsben, a schwechati repülőtéren lekapcsolt – korábban Göncz köztársasági elnöktől a Merkantil Banknál elkövetett részvénycsalási ügyeivel összefüggésben kegyelemben részesült – Jakubinyi Róbert volt, aki egykoron viszont az orosz maffiával üzletelt bizonyos Mol-részvények jogellenes átjátszása révén, mi több a '80-as években egy betörőbanda oszlopos tagjaként is fontos szerepet játszott, s hogy kerek legyen a történetünk, vélhetően valamelyik rendvédelmi szerv tagjává is lett a későbbiekben, hiszen az elfogatóparancsot a magyar katonai ügyészség adta ki ellene.

Uramisten, szép kis történet! Íme, ide jutottunk: a pöcegödör fenekére. Évtizedekkel ezelőtt vetítettek egy olasz filmet Magyarországon Félek címmel. Az alaptörténet röviden az volt, hogy egy tisztességes és ambiciózus rendőrtisztet megbíznak egy nagyhorderejű maffiajellegű bűncselekmény felderítésével. A nyomozó szép eredményeket ér el, mind inkább feltárulnak előtte a teljes történet valóságos összefüggései, s az egész cégéres latorbanda tényleges vezetői is látókörébe kerülnek, míg végül eljut a legfelső szintre, a „keresztapához”, aki persze – minő, a sors szeszélyes játékának betudható fatális véletlen – nem más, mint a legmagasabb rangú rendőri vezető. Ennélfogva a becsületes nyomozó nem a jól megérdemelt jutalmat és előléptetést kapja áldozatos munkája gyümölcseként, hanem egy jól célzott golyót a fejébe. Talán korántsem véletlen, hogy ezt a filmet már hosszú ideje nem vetítik Magyarországon. A film vetítésekor még nem gondoltuk, hogy a szicíliai maffia vezetői néhány évtizedmúltán afféle kisinasként budapesti továbbképzésekre jöhetnek majd az alvilág valóságos, nagy kaliberű fejedelmeihez.

Ez az egész szövevényes, a legmagasabb körökig indázó bűnügyi puzzle azt bizonyítja, hogy hazánk már nem is annyira Abszurdisztán, mint inkább Groteszkisztán. Az ember valójában már nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a napi híreket hallgatván, letargiába essen-e vagy megszakadjon a röhögéstől. S ezért már egyszerre teszi mindkettőt. Voltaképpen egyidejűleg prezentálja számára a mai hazai valóság Gogol, Kafka, Örkény és Hitchcock világát egyfajta szellemi-politikai egyvelegként. Hiszen ami az abszurditást, a rosszat és a horrorisztikus rémségeket illeti, itt már minden lehetséges, és semmi sem lehetetlen.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info


Gaudi-Nagy Tamás strasbourgi beszélgetése a palesztin delegáció tagjaival


http://www.youtube.com/watch?


v=ytnCR6k5i5s&feature=player_embedded



Így élnek a lopásból és koldulásból a szegínromák - az erdélyi cigó paloták belülről

Carlo Gianferro képei nyújtanak betekintést az ízléstelen építmények ugyancsak ízléstelen belsejébe.

Bevezetőnek olvasónk korábbi videója: Cigánypaloták Bánffyhunyadon



 



"Zsidóverés a zsinagóga mellett" - hazudott és hírt hamisított az RTL Klub - lebuktak

Nem azt a férfit mutatta be az RTL Klub híradója egy "rasszista támadás" áldozataként, akit valójában megvertek (ha megverték egyáltalán - a szerk.). A támadás időpontja sem stimmelt a híradásban - írja az Index.

Egy hetven év körüli idős férfit vertek meg származása miatt pénteken a belvárosban - hazudta kedden az RTL Klub híradója. A riportban képi bevágással meg is mutattak egy bottal közlekedő idős férfit, aki a riporter szerint arcát és hangját nem vállalta ugyan, de elmesélte, hogy hazafelé tartott, amikor fiatalok támadtak rá, akik földre lökték és arcát ütötték ököllel, zsidó származását hangoztatták, és azért bántalmazták. A férfi helyett Fröhlich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija vállalta a szereplést a riportban. Fröhlich mondta el az eset körülményeit: „látták rajta, hogy zsidó, szakállal, fedett fővel, belekötöttek és végül megverték”.

Az Indexhez érkezett jelzések szerint azonban a híradás több pontatlanságot tartalmazott. A "rasszista inzultus" nem a bemutatott 70 éves idős embert érte, hanem egy 58 éves férfit, és mintegy másfél hónapja történt a Kertész utcában (ha megtörtént egyáltalán).

A pontatlanságokat megerősítette a lapnak a híradóban szereplő Fröhlich főrabbi is. Fröhlich értetlenségének adott hangot, mert, mint mondta, az interjú felvételekor az eset körülményeit tisztázták a riporterrel, a leadott anyagban mégis más szerepelt.

Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója az Index kérdésére elmondta, belső vizsgálatot kezdeményeztek az ügyben, mert azzal, hogy a riporter nem a sértett személyről készült vágóképeket használta a híranyag elkészítéséhez, súlyosan megsértette a csatorna vonatkozó szabályait. A szerda esti híradóban visszatérnek az esetre, a csatorna pedig elnézést kér az érintettektől, valamint a hírt átvevő médiumoktól.

(Index nyomán)

Korábban írtuk: Állítólag megvertek egy 70 év körüli zsidót a Dohány utcai zsinagóga közelében

Egy hetven év körüli idős férfit vertek meg zsidó származása szerint pénteken Budapesten - számolt be az RTL Klub híradója. A férfit elmondása szerint fölre lökték és az arcát ütlegelték a támadói, akik zsidó származását hangoztatták. A BRFK közösség tagja elleni erőszak gyanúja miatt nyomoz.

A Dohány utcai zsinagóga közelében támadták meg elmondása szerint a hetven év körüli férfit. Arcát és hangját nem vállalta, de a zsinagóga főrabbija, Fröhlich Róbert azt mondta, hogy a férfi hazafelé tartott, mikor fiatalok támadtak rá, akik földre lökték és arcát ütötték ököllel, közben zsidó származását hangoztatták, és azért bántalmazták.

A támadás helyszínén több térfigyelő kamera működött, a rendőrség most a felvételek elemzi. A BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya közösség tagja elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított ismeretlen tettesek ellen - mondta a BRFK sajtóügyeletese a Híradónak.

(Origó nyomán)


A hollókosztosok otthon érzik magukat, szarják a hírt becsomagolva a zsidó média meg világgá ordítja a hazugságot. Miért nem gázosítják el ezeket a férgeket mindenkinek jobb lenne, nekünk azért mert akkor magyar média lenne az országban, és ha a zsidó fingik az nem volna nemzetközi esemény.


Felfüggesztett börtönre, Auschwitz-, Jád Vásem- vagy 


holoközpont-látogatásra ítéltek egy hazafit


(MTI-hírrel)

/Pontosítás és frissítések a cikk alatt./

Olvasónk írja: Egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság Nagy Györgyöt, melynek végrehajtását három évre felfüggesztette. "Mellékbüntetésként" három éven keresztül nem vehet részt tüntetéseken, a felfüggesztett börtönbüntetés ideje alatt pedig évente el kell látogatnia a Jád Vásem holoakuszt-múzeumba, valamint tetszés szerint a Páva utcai vagy a Dohány utcai zsinagógában meg kell gyónnia bűneit, a büntetés ideje alatt legalább egyszer el kell látogatnia az auschwitzi munkatáborba és az ott látottakról, tapasztalatokról élménybeszámolót kell tartania a kirendelt pártfogójának - áll a beszámolóban.


Nagy György a mai tárgyaláson (kép: olvasónktól)

A "vádlott" továbbra sem ismerte el, hogy tagadta volna a "nemzetiszocializmus rémtetteit", az általa tartott táblán csupán a soá (veszedelem, katasztrófa) felirat volt látható, melyet a semmiből előtűnt Pásztor Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő "holokauszt-tagadásként értelmezett".

Az ügyész vádbeszédében a vád tárgyát, soá-feliratot, valamint "a Harmadik Birodalom által elkövetett,  az egész világot mélyen megdöbbentő népirtást", a "holokausztot" a palacsintához hasonlította, miszerint több fajta palacsinta létezik, például a hortobágyi húsos palacsinta enyhén sós, a lekváros palacsinta édes, a Gundel palacsinta inkább desszert, de ha valaki meglát egy lágy állagú lepénytésztát, egyből a palacsinta jut eszébe...

Dr. Dénes Veronika az ítélet indoklásában súlyosbító körülményként értékelte, hogy a vádlott ellen "garázdaság" miatt a napokban már jogerős ítélet született (a vád szerint tojással dobálta meg Demszkyt), s miután az elmúlt hetekben "megerősödött a zsidó emlékművek elleni rongálássorozat", valamint a közelmúltban egy volt zsidó rabbit állítólag verbális támadás ért, ezért hozott precedensértékű, elrettentő ítéletet.

Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bírónő az ítélet kihirdetését követően ismét szóvá tette a korábban Kuruc.info-pólóban megjelenő hazafi ruházatát, szerinte a mostani ruházata sem volt kifogástalan, ugyanis Tiszaeszlár rovásírás feliratú pólóval provokálta a mindenható ítészeket...

(Kuruc.info - Motoros becenevű olvasónktól)

Frissítés: A facebookos hozzászólások alapján megállapítható, hogy a többség nem hajlandó elhinni az ítéletet, és valóban: a beszámolót beküldő olvasónk tévedett, ezért elnézést kérünk. De nem abban - mint ahogy sokan gondolnák -, hogy Nagy Györgynek nem kell Auschwitzba, a Jád Vásembe vagy a Páva utcába zarándokolnia, hanem "csak" annyiban, hogy nem kötelezik valamennyi "szent hely" felkeresésére, kegyesen felkínálták neki, hogy választhat egyet közülük.

Néhány perccel ezelőtt sikerült elérnünk az "elkövetőt", aki megerősítette: valóban másfél év felfüggesztettet kapott, és valóban meg kell ejtenie egy "tolerancialátogatást" a három felkínált helyszín valamelyikén: vagy Auschwitzba kell ellátogatnia egy alkalommal, vagy a Jád Vásembe, vagy pedig a Páva utcai holoközpontba - ez utóbbiban viszont háromszor kell tiszteletét tennie azért, hogy kiválthassa Auschwitzot vagy a Jád Vásemet, ha mégsem ezek közül választana. És utána valóban írásban kell a pártfogójának ecsetelgetnie, hogy milyen jelentős, pozitív irányú fejlődés ment végbe a lelkében ezen látogatások következtében.

Frissítés 2: A Kuruc.info értetlenül áll az ítélet előtt, s várja annak írásos formáját. Efféle mellékbüntetést nem ismer a jelenlegi jog, az új Btk.-ban vezet csak be a Fidesz valamiféle tanúságtételre kötelezést. Az általunk megkérdezett jogász szerint a bíró döntése törvény elleni ítélkezésnek minősül, ugyanolyan abszurd, mint ha pl. tíz fekvőtámaszra vagy sábesz viselésére ítélte volna Nagy Györgyöt.

Frissítés 3: Olvasónk írja: 

Kedves Kurucok!

Cáfolnom kell az alábbi cikk 2. számú frissítésében foglaltakat:

A vádlottat a Btk. 82. § (2) bekezdése alapján kötelező pártfogó felügyeletre ítélték, mert a "demszkys" garázdaság miatti elítélése miatt visszaeső. A bíróság a "kötelező" látogatást a Btk. 82. § (6) bekezdése alapján írta elő, a rendezvények látogatásától pedig a Btk. 82. § (5) bekezdés c.) pontja alapján tiltotta el.

Tehát az ítélet a hatályos jogi szabályozásnak megfelelően került meghozatalra.

Üdvözlettel,

Dr. No

Frissítés 4: A még mindig kételkedők számára alább közöljük az MTI ma reggeli hírét (kissé lassan dolgoznak a héber tudósítók) eredeti formájában:

Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy holokauszttagadó férfira a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt indult ügyben az elsőfokú bíróság holokauszt-emlékhelyek látogatását is előírta a vádlottnak a kedden hozott ítéletben.

A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint N. György 2011. október 23-án a Nem tetszik a rendszer nevű demonstráción nagy nyilvánosság előtt magasba tartott egy táblát, amelyen héberül "a holokauszt nem történt meg" felirat volt olvasható.

A bíróság a vádlottat a nemzetiszocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadása miatt első fokon 1 év 6 hónap - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélte, és elrendelte pártfogó felügyeletét.

Emellett külön magatartási szabályként előírta, hogy a vádlott ne látogasson politikai rendezvényeket, demonstrációkon ne vegyen részt. Továbbá legalább háromszor látogasson el a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottak alapján összegezze, foglalja össze gondolatait, vagy egyszer tekintse meg az auschwitzi emlékhelyet, vagy a jeruzsálemi Jad Vashem Emlékparkot, és írja meg véleményét.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett - olvasható a törvényszéki közleményben.

Az MTI információja szerint N. György egyike annak a két fiatalnak, akit hétfőn közérdekű munkára ítélt a bíróság, mert három éve tojással dobálták meg Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármestert.

Az előző tárgyalásról írt tudósításunkhoz mellékelt videón valamennyire látszik a fenti gyalázatos döntést meghozó bírónő is:


Holokauszt-tagadási per bírója: Kuruc-póló és német példa 


(2012.05.08)



http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=d-


Fh4JX9kwA


Erről a raszista huhogás jutott eszembe.


SzektATV - Rasszista huhogás Krakkóban


http://www.youtube.com/watch?v=4iA8q1453ig&feature=related



A Nagy Györgynek mezítláb szaggatott ruhában és korbáccsal a 


kezében 

kell megjelenni az elvonókúrán. Időnként a hátára kellene csapnia a


 korbáccsal kifejezve a megbánást, amiért nem zsidónak született. De 


aranyos a holló kórus birói vezénylettel éneklik a Tiszaeszlári dalt 


Solymosi Eszterről. Itt már minden az oroszoké, jaj bocsánat a zsidóké az 


életünk a lelkünk a gondolataink is a holló jegyében foganhatnak.


Hazádnak rendületlenül légy híve …...


Népirtás célegyenesben - megjelent a friss Barikád (x)


A tartalomból:

Pörzse Sándor: Zsidók vagyunk vagy finnugorok?




Egy Komoróczy Géza nevű zsidó származású történész professzor azt nyilatkozta a Hetek című újságnak, hogy Árpád vezér is zsidó volt. Nem tudtam, hogy röhögjek vagy háborogjak. Röhögtem, mert bizony feladta a leckét a Magyar Tudományos Akadémiának, akik eddig ezerrel tolták a finnugrizmust.

Vona Gábor: Az orbáni garancia

Az egyik kormányközeli hetilap interjút közöl Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellárral. Az interjúalany kifejti, hogy szerinte Orbán azért nagyon jó Magyarországnak, mert az ő személye a garancia arra, hogy az „ízléstelen szélsőségnek nem jut szerep”. Vagyis azért kell Európában nagyon szeretni a jelenlegi magyar miniszterelnököt, mert egyedül ő képes megakadályozni azt, hogy a Jobbik kormányra kerüljön. (…) A Jobbik győzelme nem csupán félelem a részükről, hanem realitás is, hiszen magának Orbán Viktornak kell


Le fognak bennünket tarolni!

Érthetetlen Orbán Viktor pálfordulása, hiszen ez egy rettenetes zsákutcába fogja vinni az egész Fidesz-politikát élén a miniszterelnökkel – nyilatkozta a Bar!kádnak az állami földek haszonbérletére meghirdetett pályázati visszaélésekkel kapcsolatban Sárvári Attila. Legrosszabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy létezhet Magyarországon egy olyan kormány, aki a helyi családi gazdaságok elől „idegeneknek” adja a területeket. Tátrai Miklós után most a Kanyok Attiláktól félthetjük földjeinket – mondta el a Bar!kádnak a Borsodi Mezőség Gazdakör Egyesület titkára.


Egyenruhásbűnöző-gyár

Még mindig a fejétől bűzlik a hal. Vagyis még mindig a górék miatt van büdös a rendőrség berkein belül. Miközben a vezetőség egyre mélyebbre süllyed a korrupció posványában, a rendőrállomány tudatos züllesztésére utaló tények sorra törnek a felszínre. Vizsga nélküli újoncok, embertelen körülmények, bírságolási kényszer és lehallgatások – ezekről a témákról beszélt lapunknak egy Pest megyei ex-rendőr.


Népirtás célegyenesben

Az emberiség a bunkósbottól eljutott a tömegpusztító fegyverekig, de itt nem állt meg, hanem kidolgozta és alkalmazta is az önpusztítás eszköztárát – mondta el a Bar!kádnak Dr. Bene Éva. A nyugdíjas osztályvezető főorvos szerint nem véletlen körülmények összejátszásáról van szó, hanem egy tervszerűen előidézett folyamatról.



Áder levelet írt a polgárokhoz, majd házhoz is ment a főrabbi-ügy 


után. Ön szerint miért csak a zsidóknak jár ez, s miért nem emeli fel 


a szavát a kormány és az államfő, amikor magyarokat vernek, 


gyilkolnak és aláznak meg a trianoni határon innen és túl?


Mert a fücsije metszett !!!!!!

Egyszerű: mert magasról tesznek arra, hogy mi történik a magyarokkal, mi csak arra vagyunk jók, hogy fizessük az újabb és újabb adókat, hogy legyen pénz a holdudvarnak, segélyre és kárpótlásra



JUDAPEST




"Homofób ország vagyunk", mégis itt tartják a buziolimpiát - két hét 


múlva 


kezdődik

Két hét múlva, június 27-én kezdődik Budapesten a EuroGames, a köznyelvben buziolimpiaként elhíresült rendezvénysorozat. A helyszínei sajnos még nem nyilvánosak - "biztonsági okokból".


Több ezer ilyen hulladék várható


Háromezer fartúró "sportoló" és kétezer kísérő, edző, családtag és szexpartner érkezik Budapestre, hogy ismét bemocskolják a magyarok fővárosát.

– Bár elsősorban a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT-) közösség tagjai számára rendezzük a versenyeket, heteroszexuális sportolók ugyanúgy részt vehetnek rajta. Főleg a csapatsportágakban szoktak szerepelni – mondja László Gábor, a EuroGames 2012 szervezőbizottságának alelnöke, aki azt várja, higgyük is el, hogy normális sportoló beteszi a lábát a ferde hajlamúak kéjtanyájára.



Bárki részt vehet - ha van gyomra hozzá


A rendezvény "komoly múltra" tekint vissza: először 1982-ben, San Franciscóban szerveztek sportversenyeket ratyiknak, aztán tíz évvel később, EuroGames néven Hágában tartották az első "európai játékokat". Azóta évente más európai országban rendezik, 2004-ben Münchenben már ötvenfős magyarországi csapat részvételével. Azt hazudják, a cél nem az azonos neműek fajtalankodásának, hanem az amatőr sport és az előítéletek elleni küzdelem népszerűsítése - de akkor nem tudjuk, miért mégis "melegolimpiaként" emlegetik, és miért a buzikról szól az egész.

Az EuroGames nem csak sportesemény - áll a Népszabadság reklámcikkében -: konferenciák, kulturális programok és bulik (értsd: beteg orgiák - a szerk.) is tartoznak hozzá.



"Konferencián"


– 2004-ben döntöttük el, hogy ezt a kivételesen jó hangulatú rendezvényt el kell hozni Budapestre is. Pályáztunk, és 2009-ben elnyertük a rendezés jogát, amit Demszky Gábor akkori főpolgármester is támogatott – teszi hozzá László. Vagyis a döntés, hogy Magyarország adhat helyet a rendezvénynek, már azután született, hogy 2008-ban brutális támadás érte a Meleg Méltóság Menetét több tucat felvonulót és rendőrt megsebesítve. – Nem ennek ellenére, hanem részben éppen ezért került ide a EuroGames. Hogy a kelet-európai LMBT-k érezzék, nem hagyták őket magukra – magyarázza a szervezőbizottság alelnöke.

S bár a szervezők szerint azóta a helyzet javult Magyarországon, a biztonság kulcskérdés. Folyamatosan egyeztetnek a rendőrséggel, és egy profi biztonsági csapat is védeni fogja a résztvevőket. Biztonsági okokból nem hozzák nyilvánosságra egyelőre azt sem, hogy pontosan hol lesznek a sportesemények. – Sok olyan visszajelzést kaptunk, hogy nem kellene egy olyan országban EuroGamest rendezni, ahol szétverik a felvonulásokat, ahol a melegek rettegésben élnek. Voltak, akik azt mondták, hogy nem akarnak anyagilag támogatni egy homofób országot – fűzi hozzá. Ennek és a gazdasági válságnak tulajdonítják, hogy a tervezett közel négyezer helyett végül háromezer sportoló érkezik.




Hiába kérte a Jobbik, Tarlós nem tiltotta be


Tavaly Tarlós István főpolgármester közölte: nem fér össze a mentalitásával, ezért nem tudja támogatni a EuroGamest, Klaus Wowereit berlini kormányzó polgármester kérése ellenére sem. Igaz, hogy a fővárosi Jobbik-frakció kérésének sem tett eleget, miszerint „zárja be a kiskapukat a heteroszexuálisokat diszkrimináló, magamutogató parádé előtt, s haladéktalanul vizsgáltassa ki, a rendezvény szervezői kötöttek-e szerződéseket állami vagy budapesti tulajdonú sport- és egyéb létesítmények használatára”.

Néhány ellenzéki és számos külföldi politikus azonban támogatja a budapesti EuroGamest. Eljön a dán sportminiszter, támogató levelet írt Androulla Vassiliou, az Európai Bizottság tagja, Greg Dorey korábbi brit nagykövet, Alexander Stubb volt finn külügyminiszter és a londoni olimpia szervezőbizottsága is.

– Amikor a sportolók megkérdezik tőlünk, hogy meg merjék-e fogni egymás kezét az utcán, azt mondjuk nekik, hogy nyugodtan – vetíti előre László Gábor, hogy mire számíthatunk a legújabb deviáns őrjöngés ideje alatt.

(Kuruc.info - Nol nyomán)



Szabadítsátok rájuk a norvég Brejviket a zsidó bérenc terroristát, ő már tudja milyen robbanó anyag való buzik szaporítására. Adjatok meg neki mindent a zavartalan ténykedéséhez és meglátjátok többé nem lesz buzi találkozó Judapest.





Iráni atom program

|

Világméretű néphülyítés


Jogi és műszaki megvilágításból tárgyalom a kérdést. A tárgykör mérete miatt egyszerűsítéseket végzek, és a technikai dolgokban a közérthetőségre törekszem. Csupán néhány helyen utalok a forrásra, hogy ne növeljem az írás terjedelmét.



JOGI HELYZET
 Az ENSZ közgyűlés XXII. Ülésszakának 1968. VI. 12.-i határozata felszólítja a világ nemzeteit, hogy csatlakozzanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződéshez. Magyarország 1970. évi 12. törvényerejű rendelettel emelte be ezt jogrendjébe. Irán ugyanezt írta alá 1970-ben. Köznapi használatban Atomsorompó-egyezmény az elterjedt. Irán közelében Pakisztán, Izrael, India nem írták alá!


A fenti egyezmény X. cikkelye (1) kimondja:



(1) Állami szuverenitás gyakorlásának keretében a SZERZŐDÉS bármely részesének joga van a SZERZŐDÉST felmondani, ha úgy ítéli meg, hogy a SZERZŐDÉS tartalmával összefüggő rendkívüli körülmények országának magasabb érdekeit veszélyeztetik!
Ma folyamatosan azzal vádolják Iránt, hogy nukleáris programja tulajdonképpen atomfegyver előállítását célozza. Ez koholmány, úgy mint Irak megtámadása előtt a vegyi és nukleáris iraki fegyvergyártás.
Irán szuverenitásának jogán 3 havi felmondási idővel a X. cikkely nyomán bármikor felmondhatja a SZERZŐDÉST! Kiszállás okaként megjelölhető és támadhatatlan érvei lennének! És akkor ha szándékában van, minden bonyodalom nélkül gyárthatna atomfegyvert.
Érvei elsősorban nemzetbiztonságiak lehetnének.
1. Az izraeli állami terrorizmus ellen nincsenek biztonságban a térség népei!
Például az iraki békés célú osiris atomreaktorokat Izrael két ízben is lebombázta! Pedig Irak aláírta az atomcsend egyezményt!
Franciaország az 1975. nov. 18-i együttműködési szerződés alapján szállította teljesen jogszerűen a TAMMUZ I és a TAMMUZ II berendezéseit.
1980. okt. 2-án támadás érte a létesítményt, amit ekkor még Iránra kentek. (IRAK-IRÁNI háború miatt)
1981. Pünkösd vasárnapján Rafael Eitan parancsára F-15 és F-16-os vadászbombázók teljesen szétbombázták TAMMUZ (termékenység istene a mezopotámiai mitológiában) létesítményeit.
/MAGYARORSZÁG hetilap XVIII. Évf. 24. (907.) szám 1981. JÚNIUS 14. ÁRA: 5 FORINT/
2. 1986-ban a SUNDAY TIMES világgá röpíti a hírt Izrael atomprogramjáról. Amit már sejtett mindenki, azt MORDECHAI VANUNU izraeli nukleáris szakértő konkrétan megerősítette.
MORDECHAI izraeli hazafi, aki lelkiismereti okokból tárta fel BERSHEBA közelében a NEGEV sivatagban a föld alá rejtett IZRAELI DIMONA becenévre keresztelt nukleáris boszorkánykonyha titkait!
Izrael nagyon régen indította el programját. 1952-ben már megalakult az IZRAELI ATOMENERGIA KOMMISSZIÓ.
ERNST DAVID BERGMANN indította el a programot, aminek célja az atomfegyver előállítása volt.
1964-ben már plutóniumot dúsítottak.
1967-ben egy saját MIRAGE, 1973-ban egy LÍBIAI utasszállító véletlenül megközelítette a „BOSZORKÁNYKONYHÁT”. MINDKETTŐT LELŐTTÉK!
1977-ben az USA és a SZOVJET műholdak egyaránt jelezték a KALAHÁRI SIVATAGBAN
1979-ben az INDIAI ÓCEÁN felett a nukleális robbantást. Én is hallottam a SZABAD EURÓPA rádión ezeket a híreket. Mindezeket már akkor Izraelnek tulajdonították! VANUNU mindezeket megerősítette.
Izrael nem csak célba juttatáshoz alkalmas rakétával, hanem „DOLPHIN” mintájú német gyártmányú tengeralattjárókkal is rendelkezik, amelyről a víz alól is kilőhető a rakéta!
Nos, ez a két érv már elég lenne hozzá, hogy a X. Cikkely által biztosított joga alapján felmondja a szerződést és atomfegyvert gyártson saját védelmére.
Mégis Irán békeszerető népe, a körülötte folyó őrjöngő rágalomhadjárat ellenére nem ezt teszi! Higgadt bölcsességgel érvel, védi igazát! Védi jogait!
Vizsgáljuk meg az iráni atomipar történetét, és jelenlegi helyzetét!
A PERZSA nép egy nagykultúrájú, öntudatos, NEMZETTUDATTAL RENDELKEZŐ NÉP! A nukleáris technikában nem mondható járatlannak!
1967-től A TEHERÁNI MŰSZAKI EGYETEMEN működik egy 5MW-os kutató reaktor. Az amerikaiak építették. Üzemanyaga 93 %-os dúsítású urán.
1992-ben ezt modernizálták a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG (NAU) felügyelete mellett.
IRÁN fejlettségét példázza, hogy a földfelszín tanulmányozása céljából 2005. okt. 27-én saját műholdat állított pályára orosz rakétával.
IRÁN 1970-től tagja az atomsorompó egyezménynek, MELYNEK IV. FEJEZETE KIMONDJA:
Azok az országok, amelyek nem rendelkeznek nukleáris technológiával, megszerezhetik és működtethetik azt!
Ennek megfelelően építettek az amerikaiak 5 db kutatóreaktort IRÁNBAN.
FRANCIA, NÉMET, ANGOL együttműködéssel 23 atomerőmű létesítését tervezték.
Az 1979 februári „ISZLÁM-FORRADALOM” előtt 1975-ben elkezdték építeni BUSHEHRBEN 2 db 1300 MW-os energetikai reaktor-blokkjukat.
A tervező, szállító és a kivitelező a SIEMENS volt. (akkor KERN KRAFTWER UNION – K.W.U.-nak hívták)
Az IRAK-IRÁNI háborúban (1980-1988) rakétatámadásokkal szétlőtték.
A németek levonultak az építkezésről, és otthagytak rengeteg berendezést, több mint 35 ezer szállítási egységet. IRÁNT NEMZETKÖZILEG TELJESEN ELSZIGETELTÉK! CSUPÁN SZIRIA ÉS LIBANON TARTOTT KI MELLETTE.
Az IRAKI támadás nagyon sikeres volt. Oka, hogy olyan SUPER ETENDARD MIRAGE francia gépekkel támadtak, amelyek AM, 39-es EXOCET támadó rakétákkal voltak felszerelve. Ugyanakkor az erőművelt védő szintén francia légvédelmi rakétákkal szembeni védelemmel rendelkeztek.
Közel húsz évig álltak a romok a sivatagban. Nem akadt vállalkozó, aki folytatta volna az építkezést.
A nukleális programját kutatóreaktoraiban 1984-ben ismét elkezdte.
1992-ben 15 évre szóló OROSZ-IRÁNI kormányközi szerződést az együttműködésről, megkötötték.
1995 augusztusában OROSZORSZÁGGAL aláírták a BUSHEHRI atomerőmű megépítéséről szóló szerződést. Szovjetunió szétesése után az OROSZ NUKLEÁRIS IPAR válságban volt. Nem volt munka! A feladat óriási volt. ÁTTERVEZÉSEN sok száz OROSZ SZAKEMBER DOLGOZOTT. SIKERESEN!
1995 januárjában VIKTOR MIHAILOV AZ OROSZ MINATOM VEZETŐJE aláírt egy jegyzőkönyvet R. AMROLLAHIVAL az IRÁNI ATOMENERGETIKAI SZERVEZET elnökével, amiben sok más mellett megemlítik, hogy szerződéstervezetet készítenek egy IRÁNBAN ÉPÜLŐ URÁNDÚSÍTÓ ÜZEM LÉTESÍTÉSÉRŐL!
Közben a NOVOVORONYEZSI ATOMERŐMŰVES OKTATÓ KÖZPONTBAN folyt az IRÁNI szakemberek képzése. Hasonlóan, mint azt a PAKSI ATOMERŐMŰ létesítése során is tették.
A NOVAJA GAZÉTA 2006.03.09-i számában „IRÁN DÚSÍTÁSA” címmel cikket írt róla. Ekkor elkezdtek az amerikaiak visítani! IZRAEL és USA hisztériakeltő támadásba kezdett


.Urándúsítás központi téma, ezért szükséges némi 


magyarázat hozzá, a közérthetőség miatt


Urán dúsításával állítják elő a reaktorok döntő többségének üzemanyagát. HUSZEIN MUSZAVIAN, IRÁNNAK a Nemzetközi At6omenergia-Ügynökséghez delegált főképviselője hangoztatta, IRÁN független akar maradni, európaiakat nem fog bevonni erőműveinek fűtőanyag ellátásába.


JOGA VAN URÁNDÚSÍTÁSRA, AZT MINDEN TILTAKOZÁS ELLENÉRE


 FOLYTATNI FOGJA.


Itt EURÓPÁBAN JOSCHKA FISCHER akkori német külügyminiszter a leghangosabb IRÁN-bíráló (FISER JÓSKA egy BUDA-KÖRNYÉKI sváb gyerek, egy 1968-as nagypofájú anarchista! Jobban beszél magyarul, mint németül. Liberális-zöld zagyvapolitikus lett belőle. Külügyminisztersége után az USA-ba ment, és ÉRETTSÉGI NÉLKÜL egy amerikai egyetemen tanít.)
ORIGO 2005.05.03. FISER JÓZSI fenyeget!
IRÁN mondjon le az urándúsításról, ellenkező esetben az EURÓPAI UNIÓ támogatni fogja az USA álláspontját a N.A.Ü. BÉCSI tanácskozásán, hogy IRÁN ügyét utalják az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé!
Dúsított uránt többféleképpen lehet előállítani. Jelen technológiai ismereteink szerint a centrifugával történő a leghatékonyabb.
Az urán gázállapotban kerül a centrifugába. Az URÁNHEXAFLUORID (UF6) formában. U235-ös izotópot a centrifugális erő szétválassza a nagyobb atomsúlyú U238-as izotóptól.
Az UF6 csupán kétféle molekula keveréke, és igen fontos a tisztasága. Ha molibdénnel, ezüsttel vagy más fémmel szennyezett, a hangsebességnél gyorsabban forgó centrifugák meghibásodnak. Ez történt IRÁNBAN is, a kísérleti 164 centrifugából kb. 50 tönkrement 2003-ban.
Az ipari méretek esetén minimum 2-3ezer centrifugát kell üzemeltetnie. Ezek a centrifugák nem túl nagyok. Az anyagok szilárdsága szab határt a méreteknek.
A feladat nem egyszerű, mert sok gépet kell sorba kötni, működését összehangolni. Körülbelül ~ 1,5 m Ø-szuperszónikus sebesség, precíz mágneses csapágyazás, bonyolult és precíz tömítőrendszerek jellemzik a berendezést.
A rokon kultúrnép rendelkezik kellő technikai tudással, hogy megoldja ezt a feladatot, ha a nemzetközi jogot lábbal tiporva, az atomsorompó egyezmény 4. pontját megsértve ezt megtagadják tőle, a dúsítási technológiában jártas hatalmak!
Az urándúsító centrifuga egyszerűsített elvi vázlata.
A dúsító üzemeket kettő felhasználásúnak (polgári és katonai) tekintik, és nemzetközi ellenőrzés alá esnek. IRÁN AZ ellenőröket beengedte létesítményeibe.
Az ilyen termékek exportját a NUKLEÁLIS SZÁLLÍTÓK CSOPORTJA (NUCLEAR SUPPLIERS GROUP, N.S.G) ellenőrzi. Magyarországon ezt a feladatot a MAGYAR KERESKEDELMI ENGEDÉLYEZÉSI HIVATAL (MKEH) látja el.
Magyarországon is volt ilyen megszorítás. Az épülő kubai atomerőmŰbe nem engedték kiszállítani a víz alatti átrakást végző, GANZ-ban gyártott reaktor fűtőelem átrakó gépet. A tervek és néhány speciális fődarab már le volt gyártva. (Ez USA nyomásra történt.)
Kettős felhasználásról csupán annyit érdemes megemlíteni, hogy a konyhakéssel rendszerint zöldséget pucolnak. Ha a szakács életére törnek, akkor hasznos önvédelmi fegyver lehet.
Ilyen logika szerint ellenőrizni, betiltani kellene minden konyhakést!
A másik butaság, amit gyakran említenek, hogy nem „polgári” dúsítási fokú uránt is előállíthatnak! Csupán népbutításnak feldobnak egy 50%-os U235-ös értéket. Ilyen korlát nincsen. IRÁN egyetemeinek kutatóreaktoraihoz ~20% dúsítási fűtőelemek kellenek.
A tendencia az, hogy „KIÉGŐ REAKTORMÉRGEK” pl. gadolínium fűtőelembe keverésével a dúsítást növelik, átrakási ciklusokat kitolják! Teljesítményt növelik.
Hajók reaktoraiban ez 80% érték is lehet.
A PAKSI ATOMERŐMŰBEN is emelték a dúsítás mértékét. Ezeknél a régi erőműveknél ez kis mértékben lehetséges számtalan korlát miatt (zónahőmérséklet és több szerkezeti korlát pl.) újabb típusoknál ez emelkedni fog!
Nem esik szó arról, hogy a PAKISZTÁNI, KÍNAI és más ázsiai együttműködés IRÁNNAL sérti USA gazdasági érdekeit!
Ha valaki energetikai reaktorblokkot akar IRÁNNAK eladni, megindul az IZRAELI, AMERIKAI POLITIKAI TERRORGÉPEZET. A zsidó kézben lévő nagy hírügynökségek szédítik a tájékozatlan közvéleményt! ATOMVESZÉLY! IRÁN PLUTÓNIUMOT VON KI A KIÉGETT FŰTŐELEMEKBŐL! Ezért kell az erőmű.
Erre választ ad Dr. SZATMÁRI ZOLTÁN, az ÉLET ÉS TUDOMÁNY 1991/28. SZ. „KI TUD ATOMBOMBÁT GYÁRTANI” cikke. Ebben leírja, hogy az energetikai reaktorok fűtőelemeinek kiégés során olyan az összetétele, hogy elszaporodnak a „páros, páros” (rendszám, tömegszám) izotópok. Ez a bomba működése szempontjából káros, pl. a 240, 242 plutónium-izotópok.
A fűtőelemekben lévő PU239 túl szennyezett lesz. A katonai célú plutónium legfeljebb 6-7%-ban, ideális szennyeződés viszont 2-3% csupán a megengedett. A PU240 plutónium-izotóp a polgári reaktorok fűtőelemeiben kiégés során 20% körül van, fűtőelem-típustól függően. ENNEK TISZTÍTÁSA BONYOLULT!
Valóban az első atombombák (USA, szovjet, angol) töltete plutónium volt.
A PU239 izotóp legegyszerűbben úgy hozható létre, hogy az urán nehezebb izotópja az U238 atommagja befog egy neutront, majd két lépésben plutónium PU239-á alakul át.
A mai reaktorok üzemanyaga túlnyomó részben U238-as izotópot tartalmaz. Az U235 hasadása során felszabaduló neutronok egy részét az U238-as magok befogják és plutóniummá alakulnak át. Az atomerőmű típusától függ, hogy ez az átalakulás milyen mértékben megy végbe.
Egyes reaktortípusokat kifejezetten plutónium gyártásra fejlesztettek ki. A besugárzási idő 40-45 nap körüli, mert ha tovább tart, a fent leírtak szerint a PU239 elszennyeződik.
A világ csendőreinek hisztériája a fenti technológiai lehetőségeken alapszik! TERMÉSZETESEN MÁS VAN MÖGÖTTE! Számunkra az lenne kedvező, ha IRÁN BÜSZKE NÉPE KŐBALTÁVAL JÁRNA, ÉS ÜVEGGYÖNGYÖKÉRT DOLLÁRNAK NEVEZETT FESTETT PAPÍROKÉRT ADNÁ ODA A MULTIKNAK SZÜLŐFÖLDJÜK KINCSEIT, OLAJAT, GÁZT, URÁNT ÉS A JÖVŐ REAKTORAINAK FŰTŐELEMÉT A TÓRIUMOT!
A reaktor fűtőelem kazettáinak költségösszetevőinek ~ 42%-át a dúsítási költség adja. A világ erőműveinek nagy részét az USA látja el fűtőelemmel. INDIA, PAKISZTÁN, KÍNA hatalmas piacot jelentene IRÁNNAK. A konkurenciát visszabombázni a kőkorszakba többszörös haszon! Hiszen a ledobott bombákon is extraprofitot zsebelnek be a multinacionális fegyvergyárak!


Fűtőelem gyártási folyamata, fő lépései


Bányaművelet, érczúzás
U3O8 előállítása a bányaüzemben
(Magyarországon a PÉCSI U3O8 után sárga pornak szokták hívni. A hordozókőzettől függően ez máshol gyakran fekete.)
Csomagolás, szállítás
URÁN-HEXAFLUORIDDÁ (UF6) átalakítás I.
(leírásokban a latin KONVERZIÓ szót használják igen gyakran. Más folyamtokra is latin, görög szavakat használnak. A nagy nukleális technológiákat alkalmazó nemzetek nyelve igen szegényes a magyarhoz képest.
Csomagolás, szállítás
DÚSÍTÓ ÜZEMBEN szétválasztják, megfelelő arányban keverik az U235 és a U238-as izotópokat.
Csomagolják, szállítják
A KAZETTA GYÁRTÓMŰBEN elvégzik az átalakítást UO2-vé. Egy cirkónium ötvözetű fémcsőbe töltik. A pálcákat kötegekbe rendezik, ezt nevezik üzemanyag kazettának.
A C-787-96 és a C996-96 ASTM szabványokból minden megtudható, ha valakit érdekelnek a BESUGÁRZATLAN URÁNIUMBÓL NYERT UF6 és a DÚSÍTOTT KERESKEDELMI UF6 adatai.
Természetesen ez a folyamatleírás nagyon egyszerűsített. MEGFELELŐ TUDÁST ÉS IPARI HÁTTERET KÖVETEL! IRÁN ezekkel rendelkezik! SZUVERENITÁSA és a NEMZETKÖZI JOG ALAPJÁN a felsorolt műveleteket saját hatáskörbe akarja vonni.
Nem engedi magát egy embargós zsarolás spiráljába belehajszolni, hogy reaktorai esetleg üzemanyag nélkül maradjanak.
Egy öntudatos nemzet minden barbár katonai fenyegetés ellenére bölcs mérséklettel védi igazát. Menetel tovább a hite szerint helyes úton.
A világ multinacionális, globalizált csendőrei attól rettegnek legjobban, hogy IRÁN bebizonyítja a világ népeinek, hogy a GYÁVA meghunyászkodás HELYETT a nemzeti öntudat vállalása járható út!!!


Tekintsük át Irán nukleális létesítményeit


Itt elég sok bizonytalanság lehet a feladatokban, a helyszínekben. Az állandó IZRAELI TERRORFENYEGETŐZÉS MIATT MOSTANÁBAN ehhez USA IS CSATLAKOZOTT.
IRÁN megnyitotta kapuit a NEMZETKÖZI ATOMENERGIA ÜGYNÖKSÉG ELLENŐREI ELŐTT, de ha az IRÁNI nukleális programot az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé viszik, az ellenőrzést megtiltja.
IZRAEL az állami terrorizmus pitbullja, az amerikai katonai védernyő mögül őrjöngve fenyegetőzik, ÉS FOLYAMATOSAN FEGYVERKEZIK.
A ZSIDÓ ORSZÁG csupán a 2005-ös évben 5000 db légi fegyvert, köztük 500 BW-109-es bunkerromboló bombát kapott az USA-tól.
A PENTAGON páratlan cinizmussal ezeket a civilekre „biztonságos bombának” nevezi. Ugyanis ezek befúródnak és a felszín alatt robbannak!
Így természetesnek tartom, hogy minden részlet a helyszínekről nem publikus!
TEHERÁN: a főváros közelében KUTATÓREAKTOROK, EGYETEM, FIZIKAI INTÉZETEK vannak, melyek segítik a jövő energiájának gyakorlati és elméleti fejlődését. Első kísérleti reaktor 1967-ben lett beüzemelve. 5 MW-os és az amerikaiak építették.
BUSHEHR: csaknem kész 2 db WWR-1000 OROSZ nyomottvizes reaktorblokk. A helyszínen több száz orosz szakértő is tartózkodik.
BONAB, RAMSAR: kutatóreaktorok, fizikai intézetek.
JASD: uránbánya. Valószínűleg teljes bányafeladati vertikummal.
ISFAHAN: uránfeldolgozó; dúsítás valószínű
NATANS: laboratórium. Valószínű urándúsítás folyik. IPARI MÉRETEKBEN KÉPES MŰKÖDNI.
ARAK: nehézvíz előállítására alkalmas berendezések. Itt nehézvíz moderátoros reaktor lehet. Valószínű, CANDU típusú.
SAGANO: uránbánya – kiépítés alatt.
GEHINE: uránbánya.
Nehéz pontos információt találni a létesítmények egy nagy részéről. Egy biztos, 10-15 jelentős építkezés és tudományos központ működik IRÁN területén, ami már nem megsemmisíthető!
Sok ezer ember hordozza az ismereteket. A nukleális technológia egy széles alapokon nyugvó kollektív tudás!
USA érzi, hogy IRÁN nem IRAK. A közvetlen katonai beavatkozás, nehezen belátható kockázatokat hordoz! Inkább titkosszolgálati módszerekkel belső lázadást szít. Rendszerváltozást hozva létre. Halljuk is ennek jeleit „A RENDKÍVÜL ELÉGEDETLEN FELVILÁGOSULT” lakosság tüntetését a „SÖTÉT KÖZÉPKORI” vallási vezetés ellen!
Az USA titkosszolgálatai gyakran keverték össze vágyaikat a valósággal! MINDEN JEL ARRA MUTAT, HOGY IRÁN ESETÉBEN IS EZ TÖRTÉNIK!!!
Az atomhisztéria mindig jól jön! Ugyanis a barbár HIROSIMA és NAGASZAKI atomtámadás óta MINDENKI FÉL TŐLE! Lehet riogatni a világot, a saját lakosságot. El lehet ilyen módon fogadni, fogadtatni, lenyomni a népek torkán, a lehetetlennél lehetetlenebb dolgokat, IZRAELI ÉRDEKEKET, A GLOBALIZÁLT PÉNZHARAMIÁK EMBERELLENES BŰNEIT, STB.



Vizsgáljuk meg, milyen érdekek mozgathatják az 


usa, irak és irán tömegpusztító fegyverei körüli 


műbalhékat


Először megemlíthető IZRAEL RETTEGÉSE! IZRAEL állami terrorgépezete oly sok, és szörnyű bűnt követett el a környező népek ellen, hogy mindentől retteg! RETTEG A KŐDOBÁLÓ GYEREKEKTŐL, AKIKET PÁNCÉLOSOKKAL GÁZOL LE! Minden cselekedetével maga ellen fordítja a világ népeit.
Az USA pénzügyi élete döntően zsidó bankárcsoportok kezén van, és ezek befolyásolják az amerikai politikát.
Az USA KORMÁNYA 1971. aug. 5-én bejelentette, hogy nem teljesíti a korábban vállalt kötelezettségét, NEM VÁLTJA ARANYRA A DOLLÁRT! A F.E.D pénzügyi főguruk ezt az ÁLLAMCSŐDÖT ÚGY ÁLLÍTOTTÁK BE, MINT A PÉNZÜGYI, GAZDASÁGI FEJLŐDÉS PARANCSÁT, AMI SZÜKSÉGESSÉ TETTE A DOLLÁR ELSZAKÍTÁSÁT AZ ARANYTÓL!!!
Így megszűnt a fék. AZ AMERIKAI NEMZETI BANKJOGOKAT BITORLÓ, egyébként zsidó kézben lévő magánbankok szövetsége annyi színes papírt nyom, amennyit akar. Elkezdődött a F.E.D uralma a világ felett.
Az USA hihetetlen mennyiségű szolgáltatást, árut kap, amiért nem ad mást, mint színes papírokat. A VILÁGBAN MEGTERMELT JAVAKÉRT AZ ÓRIÁSI AMERIKAI HADSEREGET FENNTARTJÁK! FELADATA VÉDENI A DEMOKRÁCIÁT! MAGYARUL: BOMBÁZNI AZT, AKINEK EZ NEM TETSZIK.
Európában újfasiszta, nacionalista, populista, a mohamedán világban fundamentalista terrorista akinek ez nem tetszik!
A sárgákkal nagy bajban vannak. Keresik rajtuk a fogást, de nem találják! FŐ A FEJÜK, DE NAGY IGYEKEZETTEL DOLGOZNAK A PROBLÉMÁN!


Jó tanpélda az olajüzlet


SZAÚD-ARÁBIA uralkodó oligarcháit az USA megvásárolta. Az OPEC-ben Szaúd-Arábia ÁRMEGHATÁROZÓ. Olajt csak dollárért lehet venni! Aki olajt akar, az kénytelen AMERIKAI SZÍNES PAPÍROKAT SZEREZNI!
Két meghatározó olajtőzsde van: a NEW-YORKI (NYMEX) és a LONDONI NEMZETKÖZI OLAJTŐZSDE, az IPE. Természetesen mindkettő amerikai, és dollárforgalmú!
SZADDAM HUSZEIN 2000-ben kezdte lecserélni a dollárt. MÁS VALUTÁÉRT IS ADOTT OLAJAT. Példája ragadós volt. IRÁN is kezdett Jenért, Euróért olajat eladni.
SZADDAM azonnal atombomba-gyáros, népirtó zsarnok lett. ORSZÁGÁT MEGTÁMADTÁK, SZÉTZILÁLTÁK, ŐT MAGÁT KIVÉGEZTÉK!
NINCS „OLAJAT ÉLELMISZERÉRT” program. OLAJAT SZÍNES AMERIKAI PAPÍRÉRT, VILÁGHEGEMÓNIA HELYRE ÁLLNI LÁTSZOTT!
De kezd kialakulni az IRÁNI OLAJTŐZSDE. Mi lesz, ha KÍNA, INDIA, PAKISZTÁN, esetleg JAPÁN, AZ ÁZSIAI ÓRIÁSOK NEM DOLLÁRÉRT KAPNAK OLAJAT IRÁNTÓL?!
A BEVÉTELEKET NEM NYUGATI LUXUSHÜLYESÉGEKRE KÖLTIK, MINT SZAÚD-ARÁBIA, VAGY AZ ÖBÖL-MENTI SEJKSÉGEK! HANEM A NEMZET FELEMELÉSÉRE.
IRÁN azt veszélyezteti, hogy a világ dolgozik, AMERIKA PEDIG FELÉLI A TERMELT JAVAKAT!
IRÁN is atombomba-gyárosok, népelnyomó MULAHOK és KÖZÉPKORI ZSARNOKOK ORSZÁGA LETT. Vissza kell bombázni őket az amerikai akolba! A VILÁG NÉPEIT MEG HÜLYÍTIK mindenfélével! A demokráciát elnyomják! Nincsenek Teheránban szingli-klubok! Nem leszbikus műsorok mennek a tv-ben! A nő nem mutogatnivaló árucikk!
Valóban szörnyű, itt csak a bombázás segíthet!
Erőss Zoltán - Jövőnk.info



IRÁN TISZTÁN BESZÉL


Mahmoud Ahmadinejad iráni miniszterelnök követelte, hogy az USA fejtse ki véleményét az izraeli atomstratégiáról. A tárgyalások első feltétele, hogy az USA mondjon véleményt az izraeli cionista rendszer atomarzenáljáról - mondta az iráni miniszterelnök nigériai látogatása alkalmával. Mivel a köztudatban úgy él, hogy Izrael jelentős atomarzenált halmozott fel, amit a cionista kormány eddig nem volt hajlandó kommentálni sem igennel, sem nemmel. (STV) Kép: iráni elnök



OBAMA TÉRDEN CSÚSZOTT


A TERRORISTA ELŐTT


Tiszta beszéd az iráni miniszterelnök részéről. Amíg az USA azért küzd, hogy mások még a közelébe se férkőzhessenek a tömegpusztító fegyvereknek, addig egyetlen egy szót sem szól az izraeli terrorállam atomarzenáljáról. Kényelmetlen volt Izrael számára, hogy Dél - Afrika márciusban nyilvánosságra hozta azt a titkos megállapodást, melyben Izrael atom és vegyifegyvert akart eladni 1975-ben. Viszont Dél - Afrika kifejlesztette a saját atomtechnológiáját, igaz izraeli segédlettel. A politikai helyzet enyhülése és az USA ráhatása után Dél - Afrika megsemmisítette hat atombombáját 1989-ben. Hogy milyen piszkos megállapodások folynak az emberiség háta megett az USA és Izrael között, azt jól jellemzi a keddi Netanyahu - Obama találkozó. A márciusi találkozón Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök hűvös fogadtatásban részesült, aminek a keddi talákozón nyoma sem volt. Obama egyetlen szóval sem említette a korábbi követeléseket: az illegális építkezéseket leállítását Kelet-Jeruzsálemben és a kettõs állam elképzeléseit. Tulajdonképpen mirõl tárgyalhattak? Nem adtak ki nyilvános sajtónyilatkozatot és a külföldi lakájmédia egyetlen szóval sem említette a találkozót. A nagyvilág egy gyilkos cionista összeesküvés áldozata. (tudósítónktól)


HÁTTÉR


Egy izraeli lap, a Haaretz megírta, de ezt csak a Press-TV idézte, hogy Izrael most a legkorszerűbb fegyvereket kérte Obamától, hogy a térség biztonságát - úgymond - megőrizhesse. Erre Obama - mást nem tehetett - rábólíntott, de a zsidó lap a lényeget nem írta meg. Arról van szó, hogy a libanoni Hezbollah, Jordánia és főleg Szíria komoly védelmi és támadó rakétákkal szerelkezett fel az utóbbi két évben. Ezért van Izrael betojva és könyörög segítségért Amerikának. Aminek külön nyomatékot ad, hogy a NATO tag Törökország bekeményített Izraellel szemben. Úgy tünik, hogy a helyzet formálódik, a térségben van már pár db amerikai anyahajó és kivárnak. De Iránt nem merik megtámadni. Állítólag Izrael most újra Libanon lerohanását tervezi, de a libanoniak erre keményen oda fognak csapni, nem úgy mint korábban, 2008-ban, ezt ki is jelentették és Sziria azonnal védelmükre kelne. Izrael végső kapkodásában már egyetlen országra sem támaszkodhat.


A ZSIDÓK RETTEGNEK IRÁNTÓL


MEG IS ÉRDEMLIK


Irán atomfegyverei sokkal veszélyesebbek, mint a Szovjetunió a hidegháború során - mondta az izraeli miniszterelnök Benjamin Netanyahu, New York-ban. Teherán kiszámíthatatlan, nem olyan mint a régi SZU. Ezek fanatikusok a hatalomban, akik hajlandóak megfizetni az árát a meggyőződésüknek. Hozzátette, hogy emiatt a nemzetközi közösségnek egységesnek kell lenni Iránnal szemben: "Nem engedhetjük meg a világ legveszélyesebb rendszere számára, hogy rendelkezzen a legveszélyesebb fegyverrel." (hoybolivia alapján)



A HÉT LEGJOBB VICCE


Ilyen nevetséges, egyben hazug kijelentésre csak a zsidók képesek. Az 


iráni rendszer 1979 óta a légynek sem ártott, főleg nem a zsidóknak. A 


zsidó állam viszont világutálatnak örvend. És ez a terrorállam akarja


 utasítgatni az ENSZ-et? Azt az ENSZ-et, amelyiknek még egyetlen


 Izrael 


ellenes határozatát sem hajtották végre. Ki az a hülye, aki a zsidókkal 


akar tárgyalni? Izraellel nem szabad sohasem tárgyalni, ők csak az erőt 


tisztelik.





Lesz-e idén háború Izrael és Irán között? (1)


Január elején mindenhol megjelennek értékelések, hogy milyen eseményekre számíthatunk idén a nemzetközi porondon. Az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli támadás izgalmas témája is felbukkant itt-ott, köztük nemrég az Index címlapján is. Rövid elemzésünkben ezt a kérdést szedjük ízekre és igyekszünk választ találni az idei háború esélyeire és következményeire. Az első részben azt tisztázzuk, hogy miért is indítana háborút Irán ellen Izrael, a másodikban pedig a feltételezett háború kérdéseit vesszük szemügyre. 


Az Index cikkírója egy kérdésben telibe talált, még ha a többiben voltak is hiányosságok: amennyiben a zsidó állam vezetése a Holokauszthoz felérő veszélynek látja majd az iráni atomfegyver meglétét, akkor támadni fog. Biztosak lehetünk benne, hogy ebben az ügyben konszenzus van az izraeli politikai vezetésben, egy atomfegyverekkel rendelkező Irán megengedhetetlen fejlemény a Közel-Keleten, a háború esélyei előtt azonban tekintsük át, hogy miért van ez így!


(forrás: www.equilibri.net)


Az, hogy a perzsa állam nem csak atomerőművek építése miatt ragaszkodik görcsösen a nukleáris programjához, az több, mint valószínű. Számos nukleáris létesítményébe nem engedi be a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit, ráadásul ezek a föld alatt helyezkednek el, biztosítva, hogy ne legyenek kitéve egy hagyományos légicsapásnak. Azt, hogy Irán nem hajlandó eleget tenni kötelezettségeinek és átláthatóvá tenni nukleáris programját, nem lehet már csupán a hazai közönségnek játszott patrióta propagandával magyarázni, ahhoz a nemzetközi szankciók miatt ez már túl sokba kerül a rezsimnek.


A másik kérdés, amit az elején tisztázni kell, hogy miért aggódik Izrael a perzsa atombomba miatt. Időről időre elhangzanak olyan megnyilvánulások, hogy Izraelnek is van atombombája, így csak kiegyenlítődne a hatalmi viszony, illetve, hogy Irán azt biztosan nem dobná le Izraelre, hiszen azzal „túl sok palesztin is meghalna”, ahogy azt a szír elnök mondta az egyik WikiLeaks kábel szerint. Ne csodálkozzunk, hogy ez az izraeli vezetést nem nyugtatja meg. Az első és leggyakrabban említett veszélye az iráni nukleáris fegyvereknek, hogy abban a pillanatban, ahogy az utolsó csavart is beszerelik a rakétába, a Közel-Kelet összes valamire való állama megkezdené a saját atombombájának megszerzését. A nukleáris klub olyan megbízható és stabil államokkal gazdagodna, mint Algéria, Egyiptom, Szaúd-Arábia, és ez még csak az első kör lenne.


Tegyük fel, hogy Irán megszerezte az atomfegyvert: mi követezik ezután? Egyrészt minden vele szövetséges terrorista szervezet, mint a Hamasz, Hezbollah és a többi csoport, amelyik felforgatja a térséget, felbátorodna az iráni nukleáris ernyő védelme alatt. A ballisztikus rakéták erőltetett fejlesztése miatt ez az ernyő néhány éven belül az Egyesült Államok keleti partját is lefedné, ahogy az újabb generációs rakétákat rendszerbe állítja a perzsa állam, Európáról nem is beszélve. Ne felejtsük el, hogy Iránban forradalmi és az iszlám egyik legszélsőségesebb válfaját képviselő rezsim van hatalmon, amely exportálni kívánja elnyomó rendszerét, és folyamatosan növeli befolyását Libanonban, Irakban, Jemenben és Afrikában is. A jelenlegi perzsa rezsim „jó ellenség” mivel nem kell komoly agytornát végezni, hogy megtudjuk mit gondolnak, mik a céljaik, csak meg kell hallgatni a nyilatkozataikat, hogyan akarják a „cionista entitást” eltűntetni a Föld színéről, és ezeket az állami honlapokon angolul is olvashatjuk, senki nem mutogathat a fordítás hibáira. És ne legyenek kétségeink, a nyugati civilizáció többi államáról sem beszélnek kedvesebben, az iráni rezsimet nem Jeruzsálem érdekli végső soron, ez csak egy ürügy a muszlim közvélemény hergelésére.


A legfontosabb momentum viszont az izraeli-iráni kölcsönös elrettentés hiánya lenne, annak ellenére, hogy sokan a két ország közötti erőegyensúlyról beszélnek, illetve a „ha Izraelnek lehet atombombája Iránnak miért nem” vaslogikát használják. Ez azt jelenti, hogy amint Irán atomfegyvert szerez, Izrael bármelyik pillanatban megsemmisülhet a válaszcsapás lehetősége nélkül! A zsidó állam apró területen fekszik, és a feltételezett nukleáris rakétaarzenálja (amelyet az izraeli vezetés soha nem ismert el) is ezen a könnyen elpusztítható térségben van elhelyezve. Tehát egy iráni első csapás könnyedén olyan helyzetet eredményezhet, ahol Izrael állama teljesen megsemmisül, a válaszcsapásra idő se maradna. Kritikusok mondhatnák, hogy ekkor az Egyesült Államok porrá zúzná Iránt, azonban ne álltassuk magunkat, az USA nem pusztítaná el Teheránt, nem vállalná az újabb Hirosimát, milliók halálát. Bármilyen kicsi is az esélye, hogy Irán valóban beveti az atomfegyvert, Izraelnek egyelőre nincs elrettentő ereje, és Irán kibír egy gyenge második csapást, hatalmas területe miatt. A hidegháborúban azért volt hatékony a kölcsönös elrettentés doktrínája, mert két hatalmas állam állt szemben egymással, az első csapás után a másiknak még mindig maradt volna annyi ereje, hogy magával rántsa az agresszort a pusztulásba. Izrael – minden tévhit ellenére – védtelen, és csupán abban bízhat, hogy nem szerez egyik ellensége sem atombombát. Nem véletlenül bombázott Irakban és Szíriában nukleáris létesítményeket és az, nem meglepő módon, senkit se zavart különösebben, hogy megtette ezeket a „szívességeket” a világnak. A következő bejegyzésben azt a lehetőségek boncolgatjuk, hogy miként is folyna le a végső esetben megindított háború és milyen károkat szenvedne Izrael az összecsapások következtében.

Csepregi Zsolt


KülföldZsidóbűnözés 


:: 2011-10-03. 18:05
A kettős mérce tipikus esete: Izraelnek szabad titokban atomfegyvert előállítania, Iránnak nem

Józan ésszel azt gondolná az ember, ha valaki utánozza az én tetteimet, akkor nincsen jogom ítéletet mondani fölötte. A cionista gondolatmenet azonban más: ha bárki is ugyanúgy cselekszik, mint ahogyan ők, akkor azt esetleg helytelennek tartják, sőt az egész emberiségre nézve veszedelmesnek nyilváníthatják.

A zsidók ugyanis most attól félnek, Irán ugyanolyan ellentmondásos, homályos politikát folytat nukleáris programjával kapcsolatban, ahogy azt Izrael teszi. A világon mindenki tudja, hogy Tel-Aviv atomfegyverek sokaságával rendelkezik, ezt a tényt azonban a zsidók nem hajlandók beismerni. „A lehetőség, hogy Irán leutánozza a zsidó állam nukleáris politikáját, egyre növekszik” – jelentette ki egy névtelenségbe burkolózó izraeli kormányzati illetékes a The Jerusalem Post című napilapnak. Ami nem kevesebbet jelent, mint hogy az izraeliek immár teljesen nyilvánosan hirdetik felsőbbrendűségüket, hiszen ország-világ előtt kimondják: nekik joguk van olyan tetteket is végrehajtani, ami másoknak szigorúan tilos. 

A mai nap folyamán Leon Panetta, amerikai hadügyminiszter megbeszélést folytatott Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel. A tárgyalások középpontjában a perzsa állam atomfegyver kifejlesztésére irányuló állítólagos törekvései állnak, továbbá a felek megvitatták, miként lehet tovább növelni Izrael nyomasztó katonai erőfölényét a Közel-Keleten. Panetta az előzetes tervek szerint elzarándokol a Yad Vasem Holokauszt Múzeumba, ahol részt vesz a holokauszt vallási szertartásokon. Valamin nagyon törhetik a fejüket a fiúk, ugyanis az elmúlt héten James Stavridis, az USA európai haderőinek parancsnoka (aki egyúttal a NATO egyesített erőinek parancsnoka is) tette tiszteletét Jeruzsálemben. 

Az izraeliek most arról beszélnek, hogy az iráni reaktorokban jelenleg 20%-os szinten képesek uránt dúsítani, ami nem elég ugyan az atomfegyver előállításához, csakhogy néhány hónapon belül el lehet érni a 90%-os dúsítási szintet. Ami, ha sikerül, akkor már csak rövid idő kérdése az atomfegyver összeszerelése. Teherán abban a vonatkozásban is utánozza Izraelt, hogy igyekszik elrejteni a világ szeme elől nukleáris létesítményit. De ezek szerint amit „szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”: az izraeliek szerint ugyanis Iránnak nincsen joga a Qom melletti hegyekben, mélyen a felszín alatt urándúsítást folytatni. Ezzel szemben Izrael természetesen rejtegetheti reaktorait, atombombáit, és még a nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit is kitilthatja a zsidó állam területéről. Ehud Barak honvédelmi miniszter 2009-ben egy alkalommal arról beszélt, hogy a Qom városához közeli, föld alatti létesítményt nem is lenne lehetséges légicsapásokkal lerombolni.

A neve elhallgatását kérő izraeli tisztségviselő a The Jerusalem Postnak nyilatkozva kijelentette: “Irán egy jó ideig gond nélkül folytatni fogja jelenlegi nukleáris politikáját és az urándúsítást, anélkül, hogy egy határhoz elérkezne, és nyilvánosan bejelentené a nukleáris fegyver kifejlesztését”. 

A zsidók tehát attól tartanak, hogy Teherán – Észak-Koreával ellentétben, de Izraelhez hasonlóan – sohasem ismeri be ország-világ előtt, ha majd atombombákkal rendelkezik, ily módon igyekezvén elkerülni az ország ellen foganatosított szankciók szigorítását, illetve a perzsa állam elleni katonai csapást. Természetesen Izrael egyelőre fantomokkal viaskodik: a perzsa államnak jelenleg egészen biztosan nincs atomfegyvere, és az sem biztos, hogy Teherán a nukleáris bomba kifejlesztésén munkálkodik. De mindegy, elég a feltételezés, és a háború megindulhat. 

Egyébként egyáltalán nem lenne meglepő, ha Afganisztán, Irak és Líbia példáján okulva az irániak mégis csak szeretnének atomfegyverre szert tenni, mert ha kezükben lenne a bomba, aligha mernének ellenük csapást mérni a cionisták. 





A holokauszt-vallás - Köves Slomó "ajánlásával"


A zsidó nép szereti magát a „könyv népeként” meghatározni. Ez nem is áll messze a valóságtól, tekintve, hogy a zsidó identitás kialakulásában és megőrzésében jelentős szerep jutott a „könyvnek”, vagyis a Tórának (Mózes öt könyve) és persze a Talmudnak. A zsidók a szétszóratásban (Kr. u 70 – 1948) a könyv által maradtak egy nép, a vallás volt az az összetartó erő, ami a világ minden tájára szétszéledt, nyelvileg sem teljesen egységes zsidóságot megtartotta annak, ami. A jelentős részben zsidó gyökerű liberalizmus és marxizmus hatása alól azonban ők sem tudták magukat kivonni („aki másnak vermet ás...”), így a XIX. - XX. század fordulójára megjelent egy addig ismeretlen jelenség: a vallástalan zsidó. Mára a zsidóság túlnyomó többsége vagy ateista, vagy – az általuk szétzüllesztett nyugati civilizációhoz hasonlóan – igen felszínes kapcsolatot ápol ősei hitével („a maga módján vallásos”). A zsidóság esetében a vallás elvesztése még súlyosabb következményekkel járhat, mint az európai népek esetén. Rájuk már nem érvényes Széchenyi mondása, miszerint „nyelvében él a nemzet”. A zsidóság a századfordulóig a vallásában élt. A judaizmus ugyanis nem csak része a zsidó kultúrának, hanem maga a zsidó kultúra, az az összekötő kapocs, ami a zsidóságot nemzetté teszi. A „könyv népe” vezetőinek tehát „új könyv” után kellett nézniük, hogy a zsidóság asszimilációját megállítsák, hiszen a világuralom küszöbén nagyobb blama nem is kell, mint az, hogy eltűnik maga az uralom gyakorlására „kiválasztott” nép... Olyan szekuláris vallást kellett a világzsidóság számára alkotni, amely teljesen elszakad Istentől, így az ateistáknak is „fogyasztható”, ugyanakkor tudatosítja a világzsidóságban önnön különlegességét, „kiválasztottságát”, de ezt nem a kinyilatkoztatásra, hanem valami másra alapozva teszi, megőrizve ezzel a zsidóság népi egységét, identitását. Ugyan a marxizmus is felfogható egyfajta valláspótlékként a zsidók számára, mégsem lett azzá, mert a zsidók mindvégig tudatában voltak annak eszköz jellegének, éppen ebből kifolyólag sohasem hittek benne őszintén, sutba is dobták, ahogy már nem volt rá szükségük. A szintén zsidó gyökerekkel rendelkező kulturális marxizmus és a belőle kisarjadó humanizmus és politikai korrektség szintén csupán eszköz a nyugati civilizáció fölötti ellenőrzés átvételére, így egyetlen épelméjű zsidónak sem jutna eszébe hinni benne (ahogy ezt Izraelben a gyakorlatban is megcsodálhatjuk). Így a világ zsidóságát szellemileg, lelkileg egyesítő és a zsidó elit politikai céljai mögé felsorakoztató szekuláris vallás a hatvanas években megjelent holokauszt-mítosz lett, ami jelentős üzleti és politikai felhangjai ellenére mégiscsak egy vallásnak tekinthető, mivel úgy viselkedik: vannak hittételei, szertartásai és papjai. A judaizmus helyettesítésére alkották, hogy annak lényegi tartalmát (zsidó felsőbbrendűség[kiválasztottság]-tudat) átörökítse a transzcendens Istentől elfordult zsidók lelkébe, ezzel motiválva őket a „zsidó küldetés” betöltésére. Farkas Attila Márton találó meghatározását kissé módosítva: a holokauszt-vallás egyfajta árnyékjudaizmus. De itt az „árnyék” nem valamiféle elfojtást, elutasítást, hanem tudatos, taktikai célú háttérbe rejtést jelent. Nekünk is kötelező hinni benne, törvény van rá Ahogy a klasszikus judaizmus is történelmi eseményeket ruház fel vallási tartalommal és állít kultuszának középpontjába (kivonulás, purim, a templom megtisztítása), úgy a holokauszt-vallás is egy megtörtént történelmi esemény (a zsidók munkatáborba zárása a II. világháborúban) köré szőtt legendából született. Míg a judaizmus a kereszténységet „bálványimádása”, illetve az övétől gyökeresen eltérő istenképe, megváltástana miatt gyűlölte, addig a holokauszt-vallás a II. világháború zsidó áldozatai számának manipulálásával s halálukért a keresztény civilizáció egyetemleges felelőssé tételével a teológiai ellentétet morális ellentétté változtatta. A zömében ateista zsidónak tökmindegy, hogy Mózesben nem hisz vagy Krisztusban, viszont amint a keresztény vallásból egy őt fizikai létében fenyegető, népét irtó politikai közösséggé válik, máris jobban utálja és harcol ellene, mint a siratófalat szorgalmasan fejelgető öregapja. Így már nem kell hosszas teológiai és filozófiai eszmefuttatásokkal győzködni a gyalog-zsidót, hogy miért is tévtan a kereszténység (ami valószínűleg nem is igazán érdekli), azt egyszerűen a tömeggyilkossággal, a holokauszttal azonosítja. Ördögi logika, de hatékony. A holokauszt-”teológia” (helyesebb talán judeológiának nevezni, hisz tárgya nem az Isten, hanem a zsidó) Norman G. Finkelstein amerikai politológus szerint két központi dogmára épül, amelyek összefüggésbe hozhatók a judaizmus és a cionizmus fontos elemeivel – mint láttuk, nem véletlenül, hiszen azok továbbélését szolgálják. A holokauszt egyediségének dogmája kimondja, hogy a holokauszt egyszeri és megismételhetetlen, „a történelmen kívül, sőt, talán inkább felette lebeg” (Elie Wiesel), mással össze nem hasonlítható. Mivel a német munkatáborokban (polkorrekt nyelven: „halálgyárakban”) zsidók szenvedtek, és nem mások (ha mások is, azok „nem úgy”), ezért szenvedésük egyedi, leírhatatlan, és mással össze nem vethető. A szenvedésük azért különleges, mert ők szenvedtek. Ez az eszmefuttatás logikusan csak a zsidók felsőbbrendűségének – magában a tanban kimondottan nem szereplő – belátásához vezetheti a „hívőt”. Finkelstein a Holokauszt-ipar című könyvében idézi Ismar Schorsch-t, a Zsidó Hittudományi Intézet elnökét, aki szerint a holokauszt egyediségének dogmája „a zsidó kiválasztottság undorító szekuláris verziója”. Emellett a zsidók által a világban elkövetett bármilyen embertelenséggel szemben immúnissá teszi a benne hívő zsidót, ha esetleg valami lelkiismeretféle megmozdulna benne. A holokauszt irracionalitásának dogmája a holokauszt ok-, és előzménynélküliségét, megmagyarázhatatlanságát tanítja. A holokausztnak eszerint nincs oka, racionális magyarázata, csak és kizárólag a keresztények évezredes irracionális zsidógyűlölete felelős érte. Természetesen a keresztények „irracionális zsidógyűlölete” is teljesen önmagától való, arra a zsidók semmilyen formában nem szolgáltattak okot. Egyedüli és kizárólagos oka a keresztény népek (gojim) alacsonyabbrendűsége és az ebből eredő frusztráltsága, amely a jobb, okosabb, erkölcsileg magasabb szinten álló és ezért sikeresebb zsidóság elleni mérhetetlen irigységben öltött testet. „Kétezer éve... bennünket mindig fenyegettek..” - szipog Elie Wiesel, a holokauszt pápája - „Miért? Minden ok nélkül.” Természetesen a holokauszt-vallásnak is megvannak a maga „levitái”, akik a hit terjesztésében és a kultusz fenntartásában játszanak fontos szerepet. Ezek a hivatásos holokauszt-túlélők (akiknek száma csodás módon az idő előrehaladtával nemhogy fogyna, de szaporodik), élükön Elie Wiesel béke Nobel-díjas „holokauszt-pápával”, fősodratú történészek és a világszerte működő holo-disneylandek lelkes munkatársai, és természetesen a különböző zsidó szervezetek. Ők működtetik a kultuszt, teszik jelenvalóvá „Auschwitz misztériumát”. A kultusz a holokauszt-megemlékezések és konferenciák, előadások végtelen sorából áll, ahol a „leviták” felidézik a keresztények szörnyű bűnösségét, bestialitását, és a lappangó antiszemitizmustól való kollektív rettegésben egyesülnek a világzsidóság többi tagjával. A rituális rettegés tehát a kultusz fontos eleme, amit szorgalmasan gyakorolnak is. A szertartásokon részt vevő „keresztények” pedig megvallják bűneiket, leróják a leróni valókat, és szertartásosan elhatárolódnak mindentől, ami a zsidóság érdekeit (elnézést, akarom mondani: érzékenységét) sérti, akár saját maguktól is. Hajdan a diaszpóra zsidóságát „a könyv” tette egy néppé. A modern zsidóságot a közös rettegés. A holokauszt-vallás úgy képes megőrizni és erősíteni a judaizmus visszaszorulása miatt válságba jutott zsidó identitástudatot, hogy közben a valóságosan (éppen a zsidóság által) elnyomott többség együttérzését is felkelti, így az esetleges ellenállás előzetes pszichikai leszerelését is kiválóan szolgálja. „Valójában az identitás politika és a holokauszt nem azért olyan népszerű az amerikai zsidók körében, mert ők is áldozatok, hanem azért, mert nem azok” - jegyzi meg csípősen a Holokauszt-ipar szerzője. Tekinthetjük ezt a Stockholm-szindrómaként ismert jelenség (amikor a túsz szimpátiát kezd érezni fogvatartója iránt) össztársadalmi méretekben történő mesterséges előidézésének, egyfajta lelki terrornak is. A cél, hogy a világ nemzetei ne csak meghajoljanak a zsidó igában, hanem szeressék is azt, s az „elhatárolódom” varázsige mantraszerű ismételgetésével vessék ki maguk közül azt, aki e szeretetben nem hajlandó osztozni. „Mi nem elégszünk meg a negatív engedelmességgel, még a legnyomorultabb megalázkodással sem. Ha végül is megadod magad nekünk, annak saját szabad akaratodból kell történnie. Mi nem azért pusztítjuk el az eretneket, mert ellenáll nekünk; amíg ellenáll, soha nem pusztítjuk el. Mi megtérítjük, hatalmunkba kerítjük a lelke legbensejét, újjáalakítjuk. Kiégetünk belőle minden rosszat és minden képzelődést; a magunk oldalára állítjuk, nem látszatra, hanem őszintén, szívvel-lélekkel” - világosítja fel az éppen kínpadon nyújtózó Winstont tárgyilagosan O'Brien Orwell 1984 című regényében. Domokos Endre János – Kitartás.net Frissítés: ilyen sem gyakran van - amikor Köves Slomó ugyanazt mondja, amit mi Holokauszt mint vallás Kedves Rabbi! Sokszor felvetődött már bennem a kérdés, és sokszor felhoztam témaként ismerősi körben is, hogy az utóbbi időben a hitet (most nevezzük zsidónak, vagy judaizmusnak) sokaknál a Soá meríti ki. Én értem, hogy ez egy tragédiaélményünk, mely összeköt, de nekem ez kevés ezektől a (“sokaktól”). Főleg a saját korosztályomon látom (20év). Nem ismerik a nyelvet, a szertartásokat, még az ünnepnapokat sem, de mindenre az a válaszuk. Ön szerint ez nem szomorú? Egyik elméletem szerint ez azért van, mert a szórakoztatóipar (főleg a filmek), és a parlamenti politikusok árunak nézik, amit kihasználhatnak. Kérem adjon valami támpontot! Kedves Érdeklődő! Sajnos én is látok hasonló jeleket. De én inkább nem úgy fogalmaznék, hogy a hitet kimeríti a holokauszt, hanem hogy nagyon sok zsidó semmit sem tud saját hitéről, vallásáról, kultúrájáról, és így az egyetlen élmény vagy fogalom amihez a zsidóságát kötni tudja az a holokauszt vagy az antiszemitizmus élménye. Ennek az állapotnak nagyon összetett történelmi és lélektani okai vannak, de mindenesetre én is mindenképp úgy gondolom ezen változtatni kellene. Viszonylag sokat írtam ebben a témában. Ajánlom figyelmedbe: - Népszabadság 2009/5/11 (Különösen a cikk második fele) - Népszava 2008/5/24 - Népszava 2007/12/18 - Magyar Hírlap 2007/12 - Népszabadság 2007/5/10 Minden jót Köves Slomó rabbi (Forrás itt.)
Forrás: https://kuruc.info/r/7/153659/?honnan=Nemzeti_Hirhalo





A legnagyobb holokauszt, ami a Földön létezett - és a "Hálaadás" valódi háttere



Az RT News - American Holocaust címmel készített műsort a világtörténelem legnagyobb szervezett és szisztematikus népirtásáról. 
A Truthseeker (igazságkereső) című műsora feltárja, hogy a Hálaadás története minden szempontból hamis és egy olyan pozitív mítoszt épít fel a világ legnagyobb genocídiuma, népirtása fölé, ami kőkemény történelem-hamisítás. 

Célja, hogy elfedje a valódi bűnösöket. Mindemellett a valóság ránk nézve elég szégyenletes, ezért nem is tanítják ma sem az iskolákban. Elég nyilvánvalóvá válna, hogy a szabadkőműves "alapító atyák" mindennek irányítói és kivitelezői voltak. Megrendelők pedig ugyanúgy a befolyásos európai vérvonalak irányítói, mint később egy másik sötét időszak idején....

MAGYAR FELIRATTAL


 

 


"LIES my teacher told me" (Hazugságok, amiket tanítottak nekem az iskolában) című bestseller részletesen ír erről az időszakról. 

Az az elképzelés, hogy az európaiak vitték a civilizációt Amerikába, egyszerűen hamis és hazugság ! Pont fordítottja az eseményeknek : 


A civilizált Amerikát barbár európaiak lepték el. Az indiánok gyönyörű, tiszta városokban éltek, mezőgazdaságuk és kereskedelmük virágzott. Nagy hangsúlyt fektettek a személyes higiéniára és kultúrára. A mosdatlan, barbár telepeseket csak az arany érdekelte. A világ legnagyobb népirtása következett, és a maradék bennszülöttek jogait Amerika ma sem védi. 




"A Földön található legcsodálatosabb város. Ötször akkora, mint London vagy Róma. Hatalmas tornyok és épületek emelkednek ki a vízből. 60.000 ragyogó ház, milyen tágasak és milyen jól meg lettek tervezve, gyönyörű kőfalakból és cédrusfákból és más illatos fákból épültek. A város számtalan utcája és sugárútja olyan tiszta és rendben tartott a nagyszámú lakosság ellenére. Csatornák bonyolult hálózata metszi keresztül-kasul a várost, mint egy óriási Velence. Csodálatos lebegő kertjeihez hasonló pedig sehol másutt a világon nem látható."


"Miközben az európaiak szennyezett városi folyókból ittak vizet, hatalmas csatornák szállították Amerika vizét friss forrásokból. A leglenyűgözőbb látványt azok a kereskedelmi területek nyújtották, ahol épületfát, cserepeket és egyéb építőanyagokat adtak és vettek, csakúgy, mint a zöldséges-gyümölcsös utcák, ahol mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, mézet, mogyorókrémet és csokoládét lehetett venni.
A színes ruházatot viselő lakosság személyi tisztasága és higiéniája, a szappanok, illatosító szerek és leheletfrissítők pazar használata megdöbbentő volt."


A legtöbb európai sohasem fürdött és mindig magán hordta a ruháját. Feenie Ziner geográfus szerint a zarándokoknak borzalmas szaguk volt. Az indiánok hasztalanul próbálták meg őket a fürdésre megtanítani. A telepeseknek rothadó fogaik miatt bűzös volt a leheletük is. A halál és éhezés közöttük olyan megszokott volt, hogy a holttesteket egyszerűen csak nyitott gödrökbe, ún. "szegény lyukakba" dobálták. Sokan lettek alkoholisták és öngyilkosok a bevándorló telepesek közül. 




Az első telepesek legendáját lényegében szándékosan változtatták meg - jegyzi meg James Loewen író, mivel az igazság olyan szégyenletes volt. Valójában több száz mérfölddel délebbre telepedtek le és Amerikában maradtak, mert a küldetés sikertelen volt.

A valód cél az volt, Robert Beverly történész szerint, hogy aranyat találjanak és visszavigyék Európába. Hamarosan éhezni kezdtek és indián tetemeket kezdtek el megenni.
"Napokat töltöttek azzal, hogy ötletszerűen gödröket ástak a Földbe, boldogtalanul keresték az aranyat, ahelyett, hogy növényeket ültettek volna. Elfogtak néhány indiánt és arra kényszerítették őket, hogy tanítsák meg a gyarmatosítókat gazdálkodni." 


A bennszülöttekkel való lakomázás nem egészen úgy történt, ahogy a Hálaadást a TV-ben és a tankönyvekben bemutatják. 

"A gyarmatosítók pohárköszöntőt mondtak az indiánoknak az örök barátságra, mire a törzsfőnök, a családja és kétszáz követője holtan esett össze a méregtől, amit az italukba tettek."

Az általánosan elterjedt tankönyvekben a "szűzföld" a legelterjedtebb elnevezés az amerikai kontinensre. Valójában - jegyzi meg Francis Jennings történész "ez egy megözvegyült föld"


"A második világháborúban végzett náci etnikai tisztogatás is épp elég borzalmas volt, mondja David Stannard történész - mégis teljes mértékben eltörpül a világtörténelem legnagyobb tömeges népirtása mellett.  Százmillió indián halála az amerikai holokausztban. Egyesek itt is betegségektől haltak meg, amiket az európaiak hurcoltak be, de nagyon nagy számban haltak meg szándékos politikai eredményként, melynek célja a faj kiirtása volt és ezt a tényt az általánosan használt történelemkönyvek mind a mai napig továbbra is eltitkolják."


<<< Indián nemzetek térképe Észak - Amerikában


Az első kormány teljes költségvetésének 80%-át az indián települések támadására költötte, hogy elvegyék fejlett farmjaikat. "A telepesek valószínűleg sohasem maradtak volna életben maguktól" - írja Jennings.  

Amerika teljes lakosságának 80%-át pusztították el akkor.  
Az amerikai holokausztról szóló lejegyzések szerint a gyarmatosítók vezetői városról városra jártak és szándékosan ölték meg az összes férfit, nőt és gyermeket. 


A parancsok legfentebbről jöttek: George Washington utasítására legalább 28-30 szeneka várost, a mohawk, onondaga és kajuga nép összes várostát a földdel tették egyenlővé. George Washington azt írta, hogy az "indián országot el kell pusztítani".


Thomas Jefferson az indiánok teljes kiirtását tűzte ki célul. A Nobel-békedíjas Theodore Roosevelt "kedvezőnek" nevezte a bennszülött faj kiirtását. 
Stannard azt írja, hogy a népirtás hivatalos állami politika volt.


Kalifornia kormányzója, Peter Burnett 1851-es törvényhozáshoz szóló üzenetében: 

"Az irtást addig kell folytatni, míg az indiánok ki nem halnak."

Egy másik kormányzó nyilvános hirdetményt adott ki az összes indián "üldözésére, meggyilkolására és megsemmisítésére". 

Tanúk számolnak be arról, hogy a vérfürdő gyakorlatilag kiirtotta a bennszülött fajt. "A fehérek úgy lőtték le őket, mint a farkasokat, férfiakat, nőket és gyermekeket, ahogy érték őket. Ez a bennszülöttek elleni irtó hadjárat a faj végső kipusztítását tűzte ki célul."

 

A beszámolók szerint az mentette meg őket a végső pusztulástól, hogy rabszolgaként kezdték el több helyen használni az indiánokat. Az irtási politika a fehérek érdekeit kezdte sérteni. Az indián munkaerő nélkülözhetetlen. 


<<< Már 3 éves kortól magas áruk volt az indián lányoknak - mondta Marysville Appeal, mert "kettős szerepet kaptak : munkát végeztek és testi vágyakat élhettek ki rajtuk".


Az interjúban megszólal Phil Lane az Ihanktonwan első nemzet örökös törzsfőnöke.
- Mit töröltek ki a történelemből ? 

- Voltak olyan gyakorlatok, amelyekről az ember néha nem szeretne beszélni. Nemcsak arról, hogy elpusztították az emberek nagy részét, hanem arról, ahogyan ezt tették. Ez a történelem során a legnagyobb emberi veszteség. 


A túlélő indiánok ellen még mindig folyamatban van a kulturális népirtás - számol be a Truthout.

A 20. század kezdetétől a gyermekeket ún. "indián bentlakásos iskolákba" kényszerítették, hogy "kiirtsák belőlük az indiánt" - az egyik alapító atya Richard Pratt szerint. 

"Öld meg az indiánt! Mentsd meg az embert ! " (Richard Pratt) 

Az indiánok kötelesek nevüket nyugati névre, pl. Tomra változtatni, fehér emberre jellemző ruhát hordani és fehér emberre jellemző hajviseletet vágni. Az indiánokat arra kényszerítik, hogy felvegyék a kereszténységet és a nyugati kultúra egyéb velejáróit. 


Az interjúban megszólal Lenore Stiffarm, az Atsina törzs tagja:
"A szövetségi rendőrök célja az volt, hogy kiverje az indiánt az emberből. Kiverték apámból a nyelvet, miközben felnőtt, egész életében gyakorlatilag meg volt törve a keze. Ő még beszélt az anyanyelvünkön, de sohasem akarta, hogy én megtanuljam. Én a katolicizmusból próbálok felgyógyulni, mert a katolikus egyházban szexuálisan bántalmaztak." 


Daniel Sheehan azt mondja, hogy a népirtás tovább folytatódik, ezért elindította a dakota gyermekmentési projektet, hogy leállítsa az indián gyermekek kényszerű elvitelét. 

- Daniel, mi történik a gyerekekkel ?

- "Azt tapasztaltuk, hogy nemcsak általános volt a gyermekek elvitele; ez történt minden egyes rezervátumban és gyakorlatilag minden nagyobb városban. A népirtás elleni nemzetközi rendelkezésnek van egy olyan rendelkezése, amely határozottan népirtásként azonosítja azt, ami folyik. Amikor egy adott államban egy fajilag domináns kultúra részét támadják, bennszülött gyermekeket ragadnak el törzsüktől és a fehér kultúrába erőszakolják őket."


"A legfelsőbb bíróság még ma is másodrangúnak tartja a bennszülötteket" - írja Robert Williams, az ismert jogtudós.
- Az élete során minden harmadik indián nőt megerőszakolnak. Az esetek 86%-ban nem indián követte a nemi erőszakot. Ennek közvetlenül az az oka, hogy a törzsek nem tudnak bírósághoz fordulni az ilyen bűncselekmények miatt. Ha megnézzük a civilizáltabb népeknek a bánásmódját, az indiánok bánásmódjának történelmét, valójában el kell gondolkodnunk, hogy KIK A BARBÁROK és KIK A CIVILIZÁLTABBAK !


<<< Fontos megemlíteni azt a tényt is, hogy az indiánok húskészletét majdnem mind lemészárolták, hogy az őslakosok ne jussanak fehérjében gazdag élelmiszerhez, a bölények húsához. Tudott dolog az, hogy az indián nép a természettől, csak azt vette el, ami fontos volt számára a fennmaradáshoz.


Egy nagyon híres tanulmány megállapította, hogy a törzsekkel megkötött minden egyes szerződést lényegében valamikor megszegték. A Legfelsőbb Bíróság szerint nem voltak vagyoni jogaik, és ezért nem is voltak igazságos kártérítésre jogosultak. 

És ez a vélemény borzalmas módon mondja ki, hogy a bíróság elismeri, amit mindenki tud: hogy az amerikai bennszülött törzseket leigázták és a szerződések értelmetlenek. Tehát a sztereotípiák fennmaradtak és ez még mindig érvényes törvény az Egyesült Államokban. 

Az indiánok körében a legnagyobb az öngyilkossági arány és a rákbetegségek előfordulása a nyugati félgömbön. A 44 éves átlagéletkor alacsonyabb, mint Afganisztánban és megközelítőleg annyi, mint a gyarmatosítók idején volt Európában. 

A zarándokok partraszállásának 350. évfordulójára meghívták Frank James bennszülöttet, hogy felszólaljon. Amikor azonban meglátták a beszédét, ami egy telepesnek a valóságban írt beszámolójából származott, nem hagyták, hogy felolvassa.


"A zarándokok éppen csak felfedezték a partot négy nappal korábban és már ki is rabolták őseim sírjait, ellopták a kukoricát, búzát és babot. Az indiánok tudatában voltak ennek, mégis üdvözölték és oltalmazták a telepeseket. Aligha tudtak róla, hogy a telepesek puskái fogják őket megölni. Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, de most egy szebb Amerikáért dolgozunk, egy "indiánosabb" Amerikáért, ahol az emberek és a természet fontossá lesznek."


Frank segített nemzeti gyásznapot indítani minden Hálaadás napján, ami tiltakozás a Plymouth kikötőben és a Mayflower makettjénél. A nyugati parton ezrek gyűlnek össze a Hálaadás-elleni napon, hogy arra kérjék az USA-t tartsa tiszteletben az indián jogokat ígérő szerződéseket és a nemzetközi jogot. Megerősítették a Fort Laramie szerződés érvényességét, mely jogokat ad indiánoknak a területre. Az ENSZ - az ellene szavazó négy ország: USA, Ausztrália, Kanada, Új-Zéland  - ellenére határozatot hozott, mely kimondja a bennszülött törzsek önrendelkezési jogát. És felszólítja az államokat, hogy adják vissza az indián törzseknek az ellopott földeket. 


A Mexikói Mozgalom egyetlen nemzetbe szeretné tömöríteni az amerikai bennszülötteket, ahogy ők mondják, az európaiak által létrehozott mesterséges határok nélkül. 


- "A demográfia mellettünk áll és 50 év múlva mi leszünk többségben, ezért azt mondom az európaiaknak, húzzák félre a széküket, ahogyan mi is tettük. Rettegtünk, attól a sok borzalomtól, amit elkövettek ellenünk. Népünk 95%-át kiirtották, földjeinket ellopták, saját földünkön nyomorba döntöttek bennünket. "


Az USA-ban máris több városban többségben vannak a bennszülöttek. Nyolc éven belül további nyolc államban lesznek kisebbségben a fehérek. 30 éven belül ez lesz az összes államban. 

Vajon a fehérek és a szabadkőműves alapító atyák mai rokonai / örökösei milyen lépéseket terveznek ezt a tendenciát és az előzményeket látva ? Lehet jobb nem megtalálni a választ..... (SBG Buddha - VilagHelyzete.com)

<<< Ülő Bika a legnagyobb indián volt a hatalmas tömegmészárlások idején. 
Ő a népét akarta óvni. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése