2018. október 6., szombat

Ahol a történelmet formáltuk









Ahol a történelmet formáltuk






Előbb a Gestapo hurcolta el, aztán az ÁVH – az irodalmi kánonból kitörölt Somogyváry Gyula története



Korának egyik legnépszerűbb írója volt a háborús hős Somogyváry Gyula, aki kormánypárti képviselőként is felszólalt a zsidótörvények ellen, és nem is szavazta meg azokat. A nácik koncentrációs táborba vitték, valahogyan túlélte, a Rákosi-diktatúra azzal hálálta meg, hogy előbb nyugdíjazták, majd eltiltották a nyilvános szerepléstől, nem publikálhatott. Aztán megölték: az ÁVH 1951-ben tartóztatta le, megtörni nem tudták, senkire sem vallott, Kistarcsára internálták, ahol végig megfigyelték. 1953-ban, a hivatalos iratok szerint szívrohamban hunyt el. Lányával már sohasem találkozhatott, őt az utcáról vitték a Gulágra, ahol tíz évig raboskodott.
Hegyesorrú, szelíd, szőke úr, áldott galamblélek, olyannak néznéd, aki mindjárt elpityeredik az érzelmes színdarabnál, tetőtől-talpig szerénység, ez az ember három évig volt tűzben, és most vitézi rangot hord: Somogyváry Gyula”. (Harsányi Zsolt író, újságíró)
Amikor apai Nagyapám valamikor a nyolcvanas években először a kezembe adta a Rajna ködbe vész című ifjúsági regényt, egészen biztosan jelentőségteljes mozdulattal tette. Persze nem sejthettem, hogy titkos, titkolt mű volt még akkor is. Ő pontosan tudta – őrnagy nagybátyját ugyanúgy tönkretette a diktatúra. Ma már nem tudnám megmondani, hogy hányszor olvastam el a balatoni nyaralónkban nyaranta a Rajnát, de óriási hatással volt rám gyerekként. Nem véletlenül vettem meg újra néhány éve, már jóval Nagyapám halála után, hogy emlékeztessen rá és gyerekkori önmagamra.
Nem a világ legjobb történelmi regényéről beszélünk, de mostanában belelapozgatva is éreztem, mivel is varázsolt el akkoriban. Ugyanazzal, amivel mondjuk A törökfejes kopja. Ami miatt bele lehet szeretni ezekbe a felemelő, ízig-vérig magyar történetekbe. 


Somogyváry Gyula filmfelvevőgéppel / Fotó: Fortepan.hu
Somogyváry Gyula filmfelvevőgéppel / Fotó: Fortepan.hu
Somogyváry Gyula különös, de nem egyedülálló utat járt be a magyar kultúrtörténetben. Korának – a két világháború közötti Magyarország – egyik legnépszerűbb írója volt, de könyvei indexre kerültek, miután a németek után a szovjetek szállták meg az országot. A nevét a rendszerváltásig szinte le se sem írta a magyarországi sajtó (az emigráns igen), s ha néha mégis, abban sem volt köszönet – jellemző, hogy a zseniális színészt, Somogyvári Rufolfot is azzal próbálták lejáratni, hogy az „irredenta” író rokona.
A propaganda olyan hatásos volt, hogy ma is bőséggel akadnak olyanok, akik fasiszta, netán nyilas szerzőként tartják számon azt a Somogyváryt, aki amúgy mind a kommunisták, mind a nyilasok, a nácik ellen fellépett. Azt az írót, akit a Gestapo és az ÁVH is elhurcolt.
Azt az embert, akinek sohasem késő igazságot szolgáltatni.

ELŐBB ELHALLGATTATTÁK, AZTÁN MEGÖLTÉK

Somogyváry Gyula a népbíróság előtt” – ujjongott a Világosság kiemelt cikkében 1948. február hetedikén. „A népbíróság dr Kiss Endre elnöklete alatt álló igazolótanácsa ma foglalkozik >vitéz< Somogyváry Gyula ismert kurzusíró fellebbezési ügyével.
Somogyváryt elsőfokon öt évre eltiltották az írástól, mert a Gyula diák néven tartott rádióbeszámolói fasiszta jellegűek voltak és két könyve, a >Virágzik a mandula fa< és a>Mihály harcolt< című indexre került mint fasiszta sajtótermék.
A tárgyaláson számos ismert személy kihallgatására kerül sor.”
A vádirat kész volt: első világháborús regényeit a fasiszta irodalomhoz sorolták, őt pedig kitoloncolták a magyar irodalomból.
A Moszkvából Magyarországra vezényelt Rákosiékat nem érdekelte, hogy Somogyváryt 1944-ben azért hurcolták el Mauthausenbe, mert közismerten náci-, nyilas- és németellenes (német származása ellenére) volt. Számukra a Horthy-korszak népszerű írójaként kiemelt célpont, ellenfél volt.
Számukra is: Somogyváry a német koncentrációs tábor amerikai felszabadítása után negyven kilóra fogyva tért haza Magyarországra 1945-ben. Ötvenévesen nyugdíjazták a rádiótól, majd nyugdíját is megvonták és publikálni sem engedték. Múltját ismerve már az is kisebb csoda, hogy „csak” az ötvenes évek legelején tartóztatták le. Az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) 1950 őszén vitte el az írót, akit saját lakásáról hurcoltak el.

Somogyváry Gyula / Forrás: Vitéz Somogyváry Gyula/ Facebook.com

AZ ÁVH JELENTÉSE: IDEGESEN VISELKEDETT…

(„Jelentés. Budapest, 1950 november 6-án”): „Jelentem, hogy kapott utasitás értelmében f. hó 6-án 9.30h-kor előállitást kiséreltem meg Somogyvári Gyula […] Bp. I. Ybl Miklós tér I. 1. sz. alatti lakossal kapcsolatban. […] Mikor tudomást szerzett előállitásáról izgatott lett és többször kérdezte hangosan: >miez, mi történik<. Nevezett az utvonalon a gk-ban [a gépkocsiban – MG] idegesen viselkedett, kérdéseket tett fel. Három izben izadság lepte el az egész arcát, ami bizonyitotta idegességét.
A megállapitás szerint nevezett egy 4 szobás lakásban lakik feleségével és ifj. Somogyvári Gyula nevü 26 éves müszaki rajzoló foglalkozásu fiával. Mint családtag itt tartozkodik még Somogyváriné nővére […] A lakás 2 szobája társbérletbe van kiutalva [N.] Mátyás folyamőr törm.-nek és családjának. [N.] 2 szobát bir havi 75 frt.-os ellenszolgáltatás fejében. […]
A házkutatás során lefoglaltunk különféle feljegyzéseket, kül-és belföldi levelezéseket, régi fasiszta fényképeket, indexes könyvet, 1 db AJG irógépet, katonai térképeket, 1db. Keskenyfilmesvetitőt, katonai kitüntetéseket, érdemrendeket. […]”. A jelentést Fekete Zsigmond ávéhás hadnagy készítette el.

A KIHALLGATÁS ALATT NEM TUDTAK MEGTÖRNI

Somogyváry Gyula vizsgálati dossziéjához csatolták kihallgatásának jegyzőkönyvét („Feljegyzés. Budapest, 1950. november 8.”). A dokumentum jól jellemzi a Rákosi-diktatúrát, de arról is árulkodik, hogy Somogyváryt egyáltalán nem tudták megtörni. Makacsul és őszintén védte az igazát kihallgatóival szemben.
[Kihallgató:] Miért vette önt őrizetbe az ÁVH?
Nem tudom.
[Kihallgató:] Ismertesse röviden életrajzát?
[…] 1938.-ban behivtak katonának a VKF 6. osztályra [ide tartozott a sajtó- és propagandaügyek intézése], ahol összekötő voltam az MTI és a VKF között. 1936.-ban léptettek elő századosnak. 1944. március 20.-ig teljesitettem szolgálatot, amikor a bevonuló németek letartóztattak és Mauthausenbe deportáltak. 1945. juniusában tértem haza. Nagyon leromlott egészségi állapotom miatt dolgozni nem tudtam, igy a Rádiótól betegszabadságot kaptam. 1946. december 31.-én kerültem nyugdijba. 1921. áprilisában nősültem, feleségem: Praznovszky Irma.
Két gyermekem született. Leányomat /1922. Irma/ az ostrom alatt a szovjet hatóságok letartóztatták előttem ismeretlen vádak alapján és tudomásom szerint kivitték a Szovjetunióba.
[Somogyváry Gyula lányát, Somogyváry Máriát az utcáról rabolták el, és tíz évet raboskodott a Gulágon, ahol megismerkedett később férjével. Emigrált, férjezett nevét használva (Léber Mária) a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. Emlékkötete 2003-ban jelent meg].
[Kihallgató:] Sorolja fel milyen kitüntetéseket kapott és miért?
1915.-ben kaptam meg a II. oszt. ezüst vitézségi érmet, a Bugon való átkelésért és egy járőrszolgálatért. 1917.-ben a bronz Signum Laudist egy bukovinai csatában tanusitott bátor magatartásom miatt. 1918.-ban megkaptam az ezüst Signum Laudist az olasz fronton, egy támadás visszaveréséért.

IV. Károly magyar király látogatása az isonzói csaták helyszínén 1918. januárjában. A király előtt Kratochvil Károly altábornagy / Fotó: Fortepan.hu
[Kihallgató:] Leszerelése után mit csinált?
1919. áprilisában be kellett vonulnom vörös katonának. A kelenföldi laktanyába vonultam be, ahol egy géppuskás szakasznak lettem a parancsnoka. A román betörés ellen lettünk bevetve a Tiszánál, azonban a harcokban nem vettem részt. […] A román előrenyomulás következtében visszavonultunk Városlődre. Az ide beérkező Nemzeti Hadsereg átvett bennnünket és így itt teljesitettem tovább szolgálatot.
[Kihallgató:] A proletárdiktatura alatt milyen ellenforradalmi tevékenységet fejtett ki?
Semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtettem ki.
[Kihallgató:] Hazudik. Hogy került akkor a Nemzeti hadseregbe és a Horthy érában hogy futhatott olyan karriert, ha a proletárdiktatúra alatt vörös katona volt, de semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki?
A nemzeti hadseregbe való átkerülésem alkalmával egy igazoló bizottság elé kerültem, aki megállapitotta, hogy proletárdiktatúra alatt nem fejtettem ki kommunista tevékenységet. Igazolásomra semmiféle terhelő adat nem érkezett be, igy leigazoltak és felvettek a Nemzeti Hadseregbe.
A további karrieremet irói ténykedésemnek köszönhetem. Továbbra is állitom, hogy semmiféle ellenforradalmi tevékenységet nem hajtottam végre a proletárdiktatúra alatt.
[Kihallgató:] Mikor avatták önt >vitézzé<?
1929.-ben.
[Kihallgató:] Horthy nem avatott vitézzé >vörös katonákat<. Milyen alapon kapta meg ön a >vitézséget<?
1916.-ban felterjesztettek engem a nagyezüst vitézségi éremre, azonban az érmet nem kaptam meg. A beadvánnyal kapcsolatban igazoltam ezt a tényt és ennek alapján kértem vitézzé avatásomat.
[Kihallgató:] Hogy igazolta ellenforradalmi ténykedését?
A Nemzeti Hadsereg igazoló bizottságának igazolványát nyujtottam be és ez teljesen megfelelőnek bizonyult.
[Kihallgató:] Mi volt ennek a nemzeti hadsereg által kiállitott igazoló iratnak a szövege?
Ugy emlékszem a következő szöveg volt: >Freisberger Gyula tart. fhdgy. a forradalmak alatt nem vétett a nemzethüség ellen<.”

Szemben, csíkos nyakkendővel vitéz Somogyváry Gyula író (Gyula diák), a jobb szélen áll Kiss Ferenc színművész (1937) / Fotó: Fortepan.hu
Szemben, csíkos nyakkendővel vitéz Somogyváry Gyula író (Gyula diák), a jobb szélen áll Kiss Ferenc színművész (1937) / Fotó: Fortepan.hu
A dossziéból kiderül, hogy Somogyváry Gyulát barátja, Schuber Koósa Antal „Itthon maradok” című illegálisan terjesztett, diktatúra-ellenes versével próbálták „megfogni”, amelyet megtaláltak a lakásán.
Az írót viszont hiába faggatták, a dosszié szerint senkit sem ismert, senkire sem vallott, semmire sem „emlékezett”. Amikor arra kérik, hogy sorolja fel, kiket látott tanúként Schuber Koósa  esküvőjén, azt mondta, egyetlen névre sem emlékszik.
(Ő is jó példa arra, hogy voltak, akik ellenálltak.)
Schuber Koósa Antalt bevonta a diktatúra a Grősz-per egyik mellékperébe. Grősz József kalocsai érseket az 1951 nyarán lefolytatott perben 15 évre ítélték, egy vádlott társát azonnal, kettőt később ítéltek halálra. A huszonnégy (!) mellékperben összesen több mint kétszáz ítélet született.
Az illegális szervezet Schuber Antal pestszentlőrinci lakásán jött létre >Keresztény Néppárt< néven” – írta Schuber szerepéről Bácskiskunmegyei Népújság. – Az alakuló titkos értekezleten jegyzőkönyvet vettek fel, amelyet Endrédy Vendelnek juttatták el. Az illegális szervezkedés célja a népi demokratikus rend aláaknázása volt. Ennek érdekében elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot más illegális szervezetekkel és a Vatikánnal. Céljuk volt területi, üzemi és katonai szervezkedés megvalósítása.” Ugyanez a központilag megírt cikk egyébként megjelent a Délmagyarországban is – és nyilván mindenhol máshol is.
Fehérváry István Börtönvilág Magyarországon 1945-1956 című kötete szerint Schuber Koósa Antal életfogytiglant kapott.
Nyolc hónapos ÁVH-s kihallgatás alatt Schubernét úgy összeverték, hogy abortált, és utána számos operáción kellett keresztül mennie. A Forradalom alatt a kalocsai női fegyházból való kitörés egyik szervezője volt. Kósa-Schuber Antalt a márianosztrai fegyházban a >Rabok költőjének< hívták.
Élete legnagyobb élménye, hogy 1956. októberi szabadulásnál a kitörő rabok kívánságára elszavalta a >Rabok szabadságdala< c. költeményét”.
Schuber Koósa Antal feleségével együtt részt vett a forradalomban, majd Amerikába emigráltak. Csak a rendszerváltás után térhetett haza. „A proletárdiktatúrában mindketten igen hamar feketelistára kerültünk – mesélte szerepükről a Petőfi Népének 1992-ben. – 1949. augusztus 29-én pestlőrinci lakásomon alakítottuk meg a Magyar Keresztény Néppártot.
Számtalan versemmel ostoroztam a diktatúrát. Ezeket a verseket beolvasták a BBC magyar adásában is. írtam a sztahanovista mozgalom ellen.
Sok költeményem röplapként osztogatták a munkások között. Nejemmel együtt szerkesztettük a havonta megjelenő Üzenet című szamizdat folyóiratot. Egyszóval nagy volt a mi bűnünk”.
Grősz József kalocsai érsek (j) és Herling Jakab, a Béketanács papi bizottságának titkára az Országos Béketanács ülése szünetében a Parlamentben (1958) / Fotó: MTI
Grősz József kalocsai érsek (j) és Herling Jakab, a Béketanács papi bizottságának titkára az Országos Béketanács ülése szünetében a Parlamentben (1958) / Fotó: MTI
Nem tudjuk, pontosan milyen módszerrel igyekeztek megtörni Somogyváry Gyulát, csak azt, hogy végül vele is aláíratták azt az „Önvallomást”, amelyet alaposan kidolgoztak. Tudjuk, hogy az ÁVH és a hozzá hasonló kommunista erőszakszervezetek nem engedték el addig az áldozatokat, amíg ezt meg nem tették. (Ajánlott néznivaló a remek és megrázó a Kihallgatás című lengyel film).
Somogyváry Önvallomása merőben hamis dokumentum, de látszik, milyen görcsösen ragaszkodott az ÁVH azokhoz a hazugságokhoz, amelyekbe megpróbálták behálózni őt. Ami ellent mondott volna a „nyilas propagandista” képének, azt egyszerűen kihagyták: az irat szerint például sosem volt vöröskatona.
Fontos megjegyezni, hogy a helyesírási hibák a gépelőé, nem az íróé.
Polgári családból származom. Apám a gróf Széchenyi uradalomban gazdatiszt volt. 1914-ben vonultam be katonának. […] A háboru után mint ellenforradalmi tiszt fhdgy, tagja voltam a Nemzeti Hadseregnek és ezen keresztül aktiv részese vagyok a fehérterror magyarországi cselekedeinek. Tevékenységem elismeréseképpen 1929-ben Horthy személyesen avatott vitézzé.
Mint a fasiszta rendszer megbizható embere 1920-ban a Magyar Távirati Irodához kerültem, majd 1928-ban a fasiszta propaganda leghatásosabb eszközénél a rádiónál kaptam igazgatói beosztást. […] A fajvédő Gömbös Gyula miniszterelnöksége alatt léptem be a Magyar Élet Pártba, mely közismerten fasiszta és reakciós párt volt és mely párt a kormány álláspontját képviselte. Mint kormánypárti képviselő 1935-ben a csernai választókerületben nyertem mandátumot, amit több éven keresztül meg is tartottam.
Fasiszta beállitottságomat tükrözik vissza azok az irások is, amiket 1920-tól 1945-ig irtam. Irásaimnak vezérfonala a militarizmus, a nacionalizmus, sovinizmus volt. Irásaimban bőségesen megtalálható a revizionista gondolat. Ez alkalmas volt arra, hogy a Duna mellett kisnépek között az egyenetlenséget szitsa, félrevezesse és előkészitse a tömegeket a háborura. Mint a horthy fasizmus egyik megbizható embere én tartottam március 15-én és október 6-án az ünnepi beszédeket a rádióba, ami ugyancsak a soviniszta gondolat jegyében volt.
1938-tól a VKF 6-nál teljesitettem szolgálatot századosi rangban. Ismerve soviniszta beállitottságomat engem küldtek ki a felvidéki és erdélyi megszálláshoz, hogy ott megszervezzem és biztositsam a területfoglalás zavartalanságát és propaganda eszközökkel bizonyitsam, a területszerzés jogosságát. […] Jó barátságot tartottam fenn és benfentes voltam a legmagasabb köröknél is. A felszabadulás után továbbra is fenntartottam kapcsolataimat a fasisztákkal. Igy Kádár Gyula volt VKF 2. vezetőjének feleségével. Kádárt a felszabadulás után mint háborus bünöst itélték el. Egyebet előadni nem tudok. Vallomásomat az igazságnak megfelelően tettem meg, minden kényszeritő eszköz alkalmazása nélkül.” [A valóságban Somogyvárynak nagyon jó kapcsolatai voltak az angolokkal. Erre az állambiztonságnál is rájöttek, és ez volt az igazi “bűne”.]
Minden kényszerítő eszköz alkalmazása nélkül…
A kikényszerített Önvallomással ellentétben Somogyváry Gyula mind a nyilasoknak, mind a kommunistáknak esküdt ellensége volt. Kormánypárti képviselő létére nem szavazta meg a zsidótörvényeket (ezt rajta kívül csak Bajcsy-Zsilinszky Endre tette meg), sőt, a parlamentben felszólalt a törvény embertelensége ellen, 1940-től pedig Teleki Pál miniszterelnök utasítására titkos, náciellenes rádióadót irányított.
Ezért hurcolták el 1944-ben az elsők között. Somogyváry Gyulát 1951-ben Kistarcsára internálták. Ott is megfigyelték, ügynököket küldtek rá. Egészségi állapota végzetesen leromlott, és 1953-ban elhunyt.
Folytatom.




Csak ülök és mesélek – agitpropos hadnagyból propagandista, propagandistából utazó riporter




Vitray Tamás ötvenhatban politikai tiszti egyenruhájában mászkált, amikor két vasutas belekötött. Ezután elrejtette az uniformist, és csak novemberben látogatott el a HM-be, ahol az agitpropos hadnagynak állítólag megengedték, hogy ne vegyen részt a megtorlásban. Szintén hadnagy volt iskolatársa nem volt ilyen szerencsés: őt „meggyilkolták” a forradalmárok. Bár Vitray ezután disszidálni próbált, és elkapták, memoárja szerint simán elengedték. A Magyar Rádióhoz a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte be, ott propaganda-anyagokat készített, másodállásban a rendőrklub (!) tagságát tanította angolra. Rövid ideig a tibeti vérengzést kínai szempontból megmagyarázó szövegeket fordított a Kínai Nagykövetségen, majd a hírszerzés fedőszervének, a Chemolimpexnek az angol levelezője volt. Ezután került a tévéhez, ahol rögtön ő készíthetett interjút az ENSZ-ben a magyar ügyet elgáncsoló Péter Jánossal. Már 1960-ban kimehetett az olimpiára, majd a BBC-hez küldték, hogy tanulmányozza a brit közszolgálati adót. Csak ülök és mesélek – Vitray Tamás pályafutásának nyomában 2.
Előre szólok, hogy ez egy nagyon hosszú cikk, mert jobban nem akartam megkurtítani, és főleg nem kívántam ketté szedni.
Nem szerettem volna három cikket, ugyanis (ha hiszik, ha nem) nem lejáratni akarom Vitray Tamást, hanem megmutatni, hogyan építette fel a kommunista diktatúra a különböző szerepekre és terepekre szánt embereit. 
Időt kell az elolvasásra szánni.
Vitray Tamás állítása szerint 1956-ban, a forradalom és szabadságharc időszakában hagyta ott a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoportfőnökségét. Ez elég furcsán és valószerűtlenül történt. Bár szerinte hivatalosan 1956. szeptember 19-én leszerelt, mégis bejárt a Politikai Főcsoportfőnökségre, és egyenruhásan járt-kelt a forrongó országban. Így tett október huszonharmadikán is. „Kisneufeld azon őszi estén egyenruhásan indult az egyetemre – írta a memoárban. – Az ám a tüntetés, a békés tüntetés. […] Őt is érdekelte, izgatta a tüntetés, de egyenruhában nem mert közelíteni. […] Jobbnak vélte, ha előbb hazamegy, és átöltözik. […]”.
Története szerint így is tett, hazament, átöltözött, de később mégis otthon maradt, mert meghallgatta a Gerő-beszédet, de megijedt. Csak másnap reggel ment be a városba, fürödni egyet a Lukácsban, még munka előtt. Ekkor is egyenruhában volt.
Memoárjában arról írt, hogy ekkor találkozott két vasutassal, akik csúnyán ráordítottak. Ez különösen akkor válik durva epizóddá, ha összehasonlítjuk az előző cikkemben pódiumra hívott „kedves” ÁVH-s szakemberekkel, a „majdnem” barát Tarlós századossal és az egyenruhában daliásan festő Rákosi Endre alezredessel [ezek mind az általa megrajzolt figurák]. Ezek a vasutasok viszont faragatlanok voltak:
Hát te hova a kurva anyádba igyekszel”
kérdezte az egyik, a másik meg leverte a fejéről a politikai tiszti kalapot. Még ennél is messzebbre mentek.
Na, hátra arc, te komcsi vitéz”
mondták szegény hadnagynak, majd fenéken billentették. [Ez a rövid anekdota csak megerősítheti az olvasót abban, amit amúgy is sejtett: a forradalmi napokkal tovaszállt az ötvenes évek baráti, derűs légköre.]
Kossuth Lajos tér, parlamenti szoba 1956. október 23-án, szemben ül Nagy Imre miniszterelnök, jobbra könyvekkel a kezében Sinkovits Imre színművész / Fotó: Fortepan.hu
Kossuth Lajos tér, parlamenti szoba 1956. október 23-án, szemben ül Nagy Imre miniszterelnök, jobbra könyvekkel a kezében Sinkovits Imre színművész / Fotó: Fortepan.hu

AZ ELDUGOTT EGYENRUHA ÉS A BOKSZOLÓ FELESÉGE

Vitray ezután kapcsolt, hazaérve ledobta magáról az egyenruhát, átöltözött, és katonai holmiját az ágyneműtartóba rejtette. Nem ment többé az utcára, helyette a szomszéddal és annak Vitray szerint nagyon kívánatos feleségével kártyázott, akivel később – ezt is elmeséli – az ágyát is megosztotta. Később azért bement a HM-hez, kereste a főnökét [a Rákosi-unokaöccs Rákosi Endrét], aki tankkal addigra már Moszkvába indult. [És Baráth Magdolna tanulmánya szerint sok moszkovitához hasonlóan később sem jött vissza].
Vitray Tamásnak ekkor is szerencséje volt, bár az ott tartózkodó tiszt azt akarta, hogy csatlakozzon hozzájuk az „ellenforradalom” ellenében, nemet mondott, azzal az indokkal, hogy már korábban leszerelt. [Ez azért fontos részlet, mert így állítása szerint kimaradt a megtorlásból.]

SZINTÉN HADNAGY VOLT ISKOLATÁRSÁT LELŐTTÉK AZ ELLENFORRADALMÁROK

Nem volt mindenki ilyen szerencsés, egy 1957-es gyászhír Vitray egyik volt iskolatársáról szól: Czink László hadnagyot aki az ellenforradalmárokkal vívott tűzharcban 1956. november 6-én a budapesti Dimitrov téren hősi halált halt […] katonai gyászpompával helyezik örök nyugalomra a Vértessomlói temetőben. A volt Idegen Nyelvek Főiskolájának hallgatói, Czink László egykori évfolyamtársai, elvtársai és barátai ezúton vesznek búcsút a halottól […].”
A párhuzam adott: Czink László ugyanott végzett mint ő, ugyanúgy a Néphadsereg hadnagya volt (talán ő is Tarlós századosnak fordított?), csak ő nem „szerelt le”. Most látjuk igazán, hogy Vitray Tamásra 1956-ban sokadjára is rámosolygott a szerencse, hogy simán elengedték a legkeményebb harcok idején.
1957, megalakul a Munkásőrség / Fotó: MTI
1957, megalakul a Munkásőrség / Fotó: MTI

EGY ÚJABB ISKOLATÁRS HOSSZÚ NEKROLÓGOT ÍRT

Czink Lászlóról a Békés Megyei Népújságban egy másik volt iskolatárs, Podina Péter írt hosszú nekrológot.
Kiderült, hogy Vitrayhoz és Czinkhez hasonlóan ő is a katonasághoz került, de ő Békéscsabára, és közben betették a helyi lapokhoz.
Előbb a Viharsarok népéhez, majd a Népújsághoz helyezték. „S egyszercsak elröpült a három esztendő, mely után Te Pécsre, én pedig Békéscsabára kerültem. Utána, 1954 őszén találkoztunk ismét a békéscsabai laktanya udvarán, s még három hónapig láttuk néha-néha egymást. […] Mikor e sorokat írom egy régi fénykép fekszik előttem az asztalon. 1952 szeptemberében készült a Városligetben. Hunyorgó szemmel nézünk a bágyadt őszi napba: Te, Garab Gyuszi, Rorwild Frici és a többiek – írta a nekrológban. – Huszonöt esztendős lennél talán mindössze, ha élnél.
Nem élhettél tovább, mert minderre elszánt gyilkosok kioltották fiatal életedet, örökre elraboltak tőlünk, kik szívünk minden szeretetével szerettünk. Vajon mit vétettél ellenük? […] A szabadságra törtek, mely olyan drága volt Néked.”


Hungaricana elektronikus adatbázisának hála kiderül, hogy Podinát 1956 elején helyezték az újsághoz. Ez abból a dokumentumból válik világossá, amelyben a megtorlás időszakában „Klaukó Mátyás megyei párttitkár és Frank Ferenc, a megyei MSZMP agit.-prop, osztályának vezetője a MUOSZ-hoz írt levelükben minősítik a megyebeli újságírókat”. Podináról ezt írták: „Podina Péter: ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki. Februártól van a megyei lapnál.” Vitrayhoz hasonlóan őt sem lehetett “ellenforradalmi cselekményekkel” vádolni.
Miután Podina átment az átvilágításon, rövidesen az újság párttitkára, majd lapszerkesztője lett, külföldi utakra küldték, majd a nyolcvanas években megkapta a szokásos megyei kitüntetéseket. 
Feltehetően „Garab Gyuszira” is sikerült rátalálni: a Petőfi Népe 1982-ben arról tudósította olvasóit, hogy kitüntették az Artex Külkereskedelmi Vállalat főosztályvezetőjét, Garab Gyulát. 1987-ben ugyanő (forrás: Délmagyarország) már az Artex kereskedelmi igazgatójaként szerepelt. [Ennél az impexnél Ligeti” fedőnéven még az egykori vezérigazgatót is beszervezte az állambiztonság.]

DISSZIDÁLT, ELKAPTÁK, DE EKKOR IS BARÁTSÁGOSAK VOLTAK VELE

Most vissza Vitrayhoz. Bár a fiatalembert a kommunista diktatúra felemelte, hiszen hírszerző-főiskolára járhatott, majd rögtön hadnagy lett, és még – állítása szerint – azt is „megengedték”, hogy leszereljen, mégis disszidálni akart. Memoárja szerint november második felében próbált meg kijutni orosz szakos barátjával, „Dezsővel” együtt. [Egy újabb hírszerző-főiskolás a történetben].
Bár a szovjetek elkapták őket, egy a „Dezsőnek” kiosztott pofonon túl semmiféle retorzió nem történt, hanem átadták a fiatalembereket a magyar határőrségnek, akik – hasonlóan az ÁVH-s szereplőkhöz képest – emelkedett hangulatban lehettek.
Vitrayék egy szombathelyi cellába kerültek, ahol a barátságos határőr a következőről tájékoztatta őket:
Mindenki kap egy vasútjegyet Budapestig. […] Nem kérdezünk semmit. Önök engedély nélkül behatoltak a határsávba, mi pedig visszatoloncoljuk Önöket. Ennek egyéb következménye nem lesz. Nyoma nem marad, ettől nem kell tartaniuk. És elmosolyodott.”
Szóval: a „disszidálni” próbáló egykori politikai tisztet, aki amúgy is cserben hagyta a Néphadsereget a legfontosabb pillanatban, szóval ezt az ex-hadnagyot nem lövik agyon a szovjetek a határon, nem, átadják a magyaroknak, akik mosolyogva hazaengedik őket. Bár később Vitray szerint egy kisteherautóval mégis továbbvitték a csapatot azért, hogy – szerinte – felírják az adataikat, a fiatalember a barátjával együtt leszálláskor megszökik. Az őrök a plató egyik oldalára figyeltek, és ők elszeleltek a túloldalon.
A határőrség akcióban / Fotó: MTI
A határőrség akcióban / Fotó: MTI

AZ EGYKORI HÍRSZERZŐ ISKOLA PÁRTTITKÁRA VITTE A RÁDIÓHOZ

A politikai tiszti pályát állítása szerint otthagyó Vitray ezután nyelvtanításból élt, de a sors megint rámosolygott.
Teljesen véletlenül találkozott „Bohó Jóskával”, a hírszerző-főiskola egykori párttitkárával, aki ekkor már a Rádiónál dolgozott szerkesztőként (nyilván fedőmunkában), aki a segítségére sietett. Mivel az ügynököktől amúgy is hemzsegő (gondoljunk a nemrégiben elhunyt Szepesi Györgyre) Magyar Rádióban éppen angolul beszélő munkatársat kerestek, ki lett volna megfelelőbb, mint az egykori főiskolás, majd politikai tiszt Vitray.
Bohó elvtársról amúgy nem sokat tudni. 1965-ben a Népszabadság azt írta, ő írta az Egy fiatal tiszt naplója című filmhez a magyar szinkronszöveget. Vitray a rádiós korszakáról a Kreatívnak adott interjúban 2016-ban így mesélt:
A Magyar Rádiónak rövidhullámon volt tíz idegennyelvű adása, angol nyelven is, nem vitatható propagandaszándékkal. […] Azt hiszem, az volt az ambíciója a rádiónak, hogy igazolja: ’56 után konszolidálódik a helyzet. Propagandacélokat szolgált, még ha nem is annyira direkt bele a pofába”.
Ehhez képest elképesztően szabadon dolgozhattak: „Semennyire sem volt rám erőltetve, hogy miről szóljanak a riportok. Az, hogy a helyzet konszolidálódott, az nem csak propagandajelszó volt, hanem a valóságban is így történt. […]
Erről szólt az, amit úgy neveztek, hogy a legvidámabb barakk.”
Propaganda, de nem a pofánkba, a legvidámabb barakk, a konszolidáció – teljes a zűrzavar. Ne feledjük, Vitray ekkor 1958-ról beszél, a megtorlás időszakáról, amikor a Munkásőrség, az állambiztonság, a rendőrség és a vérbíróság együtt „vadászott” a forradalmárokra, sorban elítélve, majd kivégezve őket. De ez érdektelen történelemhamisítás, fontosabb az, amit saját munkájáról mondott: propagandaszándék.
Tehát: az egykori agitpropos hadnagy éppen propagandistaként folytatta, és éppen a hírszerző-főiskola egykori párttitkárának a segítségével. Különös a sors.
Neufeld Tamás az Anna presszóban (1958) / Fotó: Fortepan.hu
Vitray Tamás az Anna presszóban (1958) / Fotó: Fortepan.hu
A tagadhatatlanul művelt, tehetséges (ezt senki sem vitatja) Vitray bevált a rádiónál, elvégezte a feladatait, így nem sokkal később, még mindig ’58-ban éppen az ügynök Szepesi akarta átvinni a tévéhez, de ezt ekkor még megakadályozták. Vitray szerint a rádióban ekkor azt az információt kapja, hogy a BM értesítette őket 56-os disszidálási ügyéről, és ezért felfüggesztettek.
Szerencsére a „sors” megint kisegítette, mivel a „Zrinyi utcai rendőrklub” tagjait is ő tanította angolra, bátran megkérdezte a BM-eseket, ugyan mit tudnak az ügyéről. Egyikük utánanézett a belügyi átiratnak, de nem talált semmit.
Ekkor rájött, hogy csak személyes bosszúról volt szó. [Itt jegyezzük meg, hogy Vitray Tamás életében azért sokszor felbukkannak a diktatúra katonatisztjei, rendőrtisztjei, valahogy mindig őket tanítgatta.]
Kreatívnak erről ezt mondta: „Több évtizeddel később a levéltárban utánanéztem, ott derült ki, hogy a fiút [elvileg a bizonyos „Dezsőt” – MG] megzsarolták és ő mondta el, hogy ki voltam. Ez bekerült az aktámba, amikor pedig a rádióból kirúgtak és át akartam kerülni a tévébe, már tudták rólam. Utána ez velem utazott.” Nem lényegtelen, hogy itt Vitray már kirúgásról beszél, míg memoárjában csak felfüggesztésről írt, de látni fogunk még ilyen különbségeket.

ZRINYI UTCAI KLUB: A RENDŐRSÉG MELEG OTTHONA

Érdemes visszatérni a Zrinyi utcai rendőrklubra, hiszen akárki nem kerülhetett ebbe a körbe, nem taníthatta az erőszakszervezet tagjait. A klubot a volt Lipótvárosi Kaszinó, a mai BM Duna Palota épületében hozták létre, és Münnich Ferenc főkapitány jelenlétében 1948-ben avatták fel. Ahogy az újság írta, ez az a hely, ahol „a szolgálat után minden rendőr barátságos, meleg otthont talál.”Ötvenhat után állítólag egy tervezett merénylet célpontja volt. A Népszabadság1957. március végén a következőről tudósította olvasóit. „Rendőrkézen a karhatalmista őrnagy gyilkosa. […] A vizsgálat során kiderült, hogy Sípos gyilkolta meg két hónappal ezelőtt a Nádor utcában Böjti Imre honvédőrnagyot. Ő tervezte a Zrínyi utcában levő rendőrklub felrobbantását is. Síposnak társai is voltak, s ennek a terrorista csoportnak több tagja hurokra került […]”.
Terrorista csoport. Sipost – akinek szerepét még ma is vitatják, röviden: lehet-e ötvenhatos hősnek tekinteni azt, aki Maléter Pál kiszabadítását tervezi, de az ügy érdekében (is) rabolt és ölt – és társait 1957 augusztusában kivégezték, a rendőrklub pedig tovább működött. Illusztris hely volt: szintén 1957-ben a BM-es, későbbi kékfényes Szabó László itt beszélgetett egy Venyegei Ferenc nevű hazatért emigránssal, aki állítása szerint az amerikai kémszervezetek markában volt korábban. Ennyire tartozott ez a hely az állambiztonsághoz.

ISMÉT BEJÖTT A BÁTORSÁG: A FŐKÁDER MEGIJEDT A RÁDIÓSTÓL

Ugorjunk vissza ismét Vitrayhoz: más talán összetört volna a tévés állás megfúrásától, de őt csak megerősítette. Memoárja szerint ismét a bátorságának köszönhette sikerét [ami saját bevallása szerint ’56-ban még hiányzott, de előtte és utána következetesen megvolt]. Bejelentkezett a Magyar Rádió és Televízió elnökénél, Gács Lászlónál, majd a méltatlan beszélgetés során teljesen kikészült, és elkezdett üvöltözni a főkáderrel.
Utóbbi ettől állítólag annyira megijedt, hogy megengedte a külsőzést, mind a rádiónak, mind a tévének. [Mi lett a kirúgással?] Rövid idő múlva megtörtént, aminek meg kellett történnie: Vitrayt felvették belsősnek a televízióhoz, ahol a kapun belépve már azt mondta a portásnak, hogy Vitray Tamásnak hívják.
A múlt lezárult.
Gács László, a Magyar Rádió és Televízió elnöke beszédet mond 1958-ban / Fotó: MTI
Gács László, a Magyar Rádió és Televízió elnöke beszédet mond 1958-ban / Fotó: MTI

RÖVIDKE BESEGÍTÉS A NAGYKÖVETSÉGEN ÉS A CHEMOLIMPEXNÉL

Mi viszont ne szaladjunk ennyire előre. Roppant érdekes, hogy Vitray a memoárjában kihagyta két rövid ideig tartó, de nagyon érdekesen csengő munkaviszonyát. A tévét megelőzően ugyanis mind a Kínai Népköztársaság Nagykövetségén, mind a vegyipari Chemolimpexnél megfordult. Utóbbi a hírszerzés egyik fedőszerve volt (csak ajánlani lehet ezzel kapcsolatban Borvendég Zsuzsanna kutatásait), de a kínaiakhoz sem kerülhetett akárki. Erről így írt 2008-ban az olimpiai bojkott kapcsán:
Amikor 1958-ban eltávolítottak a Rádióból avval, hogy a Belügy értesülései szerint 1956-ban a határon fogtak el a feleségemmel együtt, amint éppen >disszidálni< akartam, a Kínai Népköztársaság nagykövetségén kaptam állást, mint fordító.
A gondjaimra bízott anyag mindig Pekingből érkezett. Hosszú időn át legfőbb témája Tibet és a Dalai láma ügye volt.
Ennek most 50 éve.” Egy interjúban – ugyancsak nagyon röviden – ezt mondta: „Igen, amikor kirúgtak a rádióból. Ott fordítója voltam egy havonta megjelenő, Kínát propagáló kiadványnak. De nem kínaiból, hanem angolból fordítottam ott is.”
Értjük ugye? Eltávolítják mint megbízhatatlant, és odahelyezik a Kínai Nagykövetségre, ahol – mint eddig mindenhol – propaganda-anyagokkal foglalkozik.
Tibet ügyéről röviden: az 50-es évek végén több kínai tartományban lázadás tört ki. A dalai láma letartóztatásának rémhíre hatására a konfliktus átterjedt Tibetbe is, amit 1959-re a kínai hadsereg vérbe fojtott. A CIA segítségével a dalai láma ezután Indiába menekült, megalakítva a száműzött Központi Tibeti Adminisztrációt. Mi volt az akkori kommunista álláspont?
Sokkal nagyobb azoknak a száma, akik azt mondják, hogy a tibeti lázadás reakciós, és hogy annak leverése igazságos. A szocialista országok népei egyhangúlag támogatják a kínai nép harcát a lázadók ellen. Még a kapitalista világban is a többség a kínai nép oldalán áll. Ezek között van az összes országok dolgozó népe, ide tartoznak az igazság és haladás hívei […]”
ez a „tanulmány a Társadalmi Szemlében jelent meg 1959-ben („A testvérpártok sajtójából”), még az is elképzelhető, hogy az alapjául szolgáló anyagot éppen Vitray Tamás fordította.
Aczél György a Kínai Nagykövetségen / Fotó: MTI
Aczél György a Kínai Nagykövetségen / Fotó: MTI
Szintén ekkoriban dolgozott a hírszerzés alá tartozó Chemolimpexnél, ahol nem nagyon tudjuk, hogy pontosan mit csinált, hiszen sehol sem beszélt erről részletesen. Ha hihetünk az Értékteremtők 2018 című friss kiadványnak, akkor „1958 őszén, rövid ideig a Chemolimpex angol levelezőjeként tevékenykedett. […]”

MOST DEZSŐVEL VAGY A FELESÉGÉVEL KAPTÁK EL?

Tehát a hírszerzés egyik fedővállalatának angol levelezője. Az is sokatmondó, amit feljebb a nagykövetséggel kapcsolatban mondott, hogy 1956-ban az értesítés szerint a feleségével együtt kapták el. A későbbi memoár szerint „Dezsővel” fogták el, és szó sem volt a nejéről. Hogyan, miért is írt volna csak úgy magától a BM a feleségéről? [Egy hozzászólás szerint állítólag januárban külön is disszidálni próbált a feleségével. Ha ez is a történet része, ez sem tűnik túl hitelesnek.]
Miről ismerhetők meg a hamis vallomások, az átírt történetek? Arról, hogy mindig kicsit máshogy mesélik őket. Feleség / „Dezső”, kirúgás / felfüggesztés – az apró részletek mindig mások kicsit. Vagy nagyon.
A már említett Értékteremtők 2018-ban Vitray az ÁVH állítólagos visszautasításáról is beszélt. Egészen pontosan ezt mondta: „Engem is ahhoz a bizottsághoz küldtek, ahol két belügyes férfi hallgatott meg. […] Majd megkérdeztem, milyen munkát képzelnek el nekem?
Operatívat – válaszolták. Fogalmam sem volt arról, hogy ez pontosan mit jelent, amikor elmagyarázták, hogy ezt a munkát többnyire külföldön végzik és, hogy szigorúan titkos, akkor közöltem, ha valami nem nekem való, akkor ez biztosan az.”
Nem lett semmilyen káros következménye?” – kérdezte a riporter. Vitray: „A világon semmi. Annyi történt, hogy a főiskola vezetése behívatott és azt mondták, ha bármi történik, nem tudnak megvédeni. Kérdeztem, mitől. Hát – mondták – amiért nem fogadtam el az egyik legértékesebb állásajánlatot. Mosták kezeiket. Nem tagadom, ez kellemetlenül érintett. Aggályaimat elmondtam egyetlen magántanítványomnak, aki viszont a HM századosa volt. […]”.
Szemfülesebb olvasóim látják, hogy egy részlet kimaradt:
Vitray hősies cselekedetének hatása a diáktársaira, illetve az, ahogyan a Szabad Európa Rádió hírt adott az egészről.
Előző cikkemben felidéztem, hogy memoárja szerint az egész osztály nemet mondott utána az ÁVH-nak, és a SZER-nek köszönhetően óriási botrány lett az egészből. „Nem lett semmilyen káros következménye?”. „A világon semmi.”Felettébb furcsa, hogy Vitray most, több évvel életrajzi munkája után már nem mesélte el ezt a romantikus, filmbe illő szálat, pedig olyan kis részlet ez, amit elég nehezen felejt el az ember.

RÖGTÖN Ő BESZÉLHETETT A KÜLÜGYES PÉTER JÁNOSSAL

Ha hihetünk a cikkeknek, Vitray Tamás 1958. augusztus 5-én mutatkozott be a magyar nézőknek a tévében, amikor amerikai atlétákkal készített interjút. Később régi iskolatársát, Regős Sándort is odavitte a tévéhez, utóbbi – akitől előző cikkemben is ídéztem, hiszen a Zelei Miklós által készített életútinterjúnagyon fontos forrás – így emlékezett erre: „… ekkor [1962 – MG] én már két éve aktív munkatársa voltam – külsősként – a televíziónak. Ugyanis együtt jártam a Vitray Tamással az idegen nyelvű főiskolára. Ő angolos volt, elkerült a HM-be fordítónak, én a rádióhoz.
Lényeg az, hogy Tomi szólt nekem ’60-ban, hogy te Sanyi, itt van ez a Telesport alakulóban.
Radnai János a vezetője, de keresünk még embereket. Gyere már, próbáld meg […]”.
Balról Péter János, Krasztju Sztojcsev bolgár nagykövet, Kiss Károly, Kádár János, Dögei Imre, készült 1958-ban / Fotó: Fortepan.hu
Balról Péter János, Krasztju Sztojcsev bolgár nagykövet, Kiss Károly, Kádár János, Dögei Imre, készült 1958-ban / Fotó: Fortepan.hu
Vitrayt újoncként rögtön a mély vízbe dobták, saját bevallása szerint 1959-ben (de úgy tűnik, 1961-ben) olyan feladatot kapott, amin – állítása szerint – még maga is meglepődött. „Rendszeresen elemezte saját magát?” – kérdezte a riporter. Vitray így válaszolt: „Mondok egy példát, talán így érthetőbb, hogyan. 1959-ben, váratlanul kaptam egy olyan feladatot, amiről a mai napig sem tudom, hogy miért engem kértek fel rá.
Híre kelt, hogy Péter János, későbbi külügyminiszter, akkor a magyar ENSZ-delegáció vezetője, bejön a televízióba, egy önálló műsorba nyilatkozni. A ház tele volt igen tekintélyes és megbízható politikai újságírókkal, mégis engem kértek fel, hogy beszélgessek vele.
Nem értettem miért, de természetesen nagy megtiszteltetésnek tekintettem, hogy ilyen komoly feladatot bíznak rám.”
Valóban az volt. A református lelkészből lett békepap Péter János a kommunista diktatúrában gyorsan felemelkedett.
Előbb az ENSZ-nél próbálta elgáncsolni (összességében sajnos sikerrel jártak) 56 ügyét, majd jutalmul több mint egy évtizedig (1961-től 1973-ig) Kádárék külügyminisztere volt.
A hírszerzéssel való kapcsolatáról mindent elárul a következő részlet (Ungváry Krisztián: A londoni magyar hírszerzés 1951 és 1965 között): „Mészáros e.! Az ügyben nincs semmi tennivalónk! A KÜM [külügyminisztérium – MG] intézi. Galambos [József főcsoportfőnök] e. megbeszélte Péter [János külügyminiszter] e-sal.”
A Péter Jánossal készült beszélgetést Vitray később, a rendszerváltás után már nyilván nehezen kimagyarázhatónak tartotta, így egy másik interjúban is hosszan beszélt róla: „Mondok példát is: talán második éve voltam a tévénél, amikor érkezett haza a magyar ENSZ delegáció, amelyet Péter János, hajdani külügyminiszter vezetett. És úgy 1956 után voltunk, egyáltalán nem volt mellékes, hogy miként fogadták a magyar delegációt az Egyesült Államokban.
Éppen ezért is kérték meg: adjon interjút a magyar tévének. Teli volt a ház nálam sokkal alkalmasabb emberekkel, külpolitikusokkal például, mégis rám esett a választás, fogalmam sincs hogy miért.
Mindenesetre az egész tévé elkezdett kérdéseket gyártani nekem, mert tudták, hogy a politikával nem foglalkozom. [Hm.]
A rendező kávéházi sarokra emlékeztető díszletet talált ki, valamint azt, hogy egy csinos statiszta lány hozza be nekünk a teát […] felálltam és átvettem a tálcát a pincérlánytól. Be voltam kellőképpen…, féltem, hogy idegen területre tévedve elrontom a beszélgetést. Emiatt, amikor átvettem a tálcát, hihetetlen módon elkezdett remegni a kezem. Ettől pedig a teáskanál elkezdett cincogni. Péter János ezen nevetett, nem kinevetett, tetszett neki, hogy a profi be van trottyolva.
Ezek aztán én is elmosolyodtam, és szinte azonnal meg is nyugodtam. Olyannyira, hogy kialakult közöttünk egy bizalmas légkör, egyszerűen azért, mert már volt egy közös kalandunk. Ettől pedig az egész beszélgetés kapott egy nagyon kellemes hátteret.”

ÉRDEKES INTERJÚ, KÖZVETLEN LÉGKÖR

Az 1961 januárjában lefolytatott beszélgetéssel a Magyar Nemzet is elégedett volt: „Nagyon érdekes interjút hallhattak és láthattak a televízió nézői szombat este. Péter János, a külügyminiszter első helyettese beszélt az ENSZ legutóbbi ülésszakáról és a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. A beszélgetésben Vitray Tamás, a televízió munkatársa hálás feladathoz jutott. Kitűnő interjúalannyal került szembe. Emellett azonban ő is dicséretre méltó újságírói munkát végzett, érdekes, jól megfogalmazott kérdéseket tett fel […] és jelentős szerepe volt a beszélgetés valóban közvetlen légkörének kialakításában is.”
Már megint: kellemes háttér. Néhány fontosabb részlet: az ENSZ Közgyűlés 1960. október 11-én elfogadta a magyar kérdés napirendre tűzését. Péter János, a külügyminiszter első helyettese felszólalásában tiltakozást jelentett be. Nem sokkal később, december 20-án ugyanő levelet intézett az ENSZ Közgyűlés XV. ülésszakának elnökéhez, mely szerint Dag Hammarskjöld főtitkárt személyes felelősség terheli a kongói polgárháborús válságért. Aztán hazajött és adott egy interjút a fiatal Vitraynak.
Tudjuk, hogy még 1961-ben is folytak a kivégzések: az utolsó áldozatot, Nickelsburg Lászlót 1961. augusztus 26-án gyilkolták meg. Ebben a légkörben volt igazán szükséges egy ilyen, csevegő baráti interjúra. 
Tóth Ilona és Obersovszky Gyula a tárgyaláson / Fotó: MTI
Tóth Ilona és Obersovszky Gyula a tárgyaláson / Fotó: MTI

RÖGTÖN OLIMPIA, MOSZKVA, MAJD A BBC TANULMÁNYOZÁSA

Bár Vitray nem értette, nekünk azért lehetnek sejtéseink, miért is éppen ő készíthetett interjút Péterrel. Így vagy úgy, a riporter pillanatok alatt befutott, 1960-ban már a római olimpiáról tudósított (1959 decemberétől volt csak belső munkatárs), majd igazi világjáróvá vált. Ha kellett, Nyugatról, ha kellett, Moszkvából tudósított. Jellemző volt az az 1963-as szovjet-magyar, amelyet a tévében ő, a rádióban Szepesi közvetített (ezek szerint ekkor Vitrayt halkította le sok néző Szepesi kedvéért). 1964-ben már Horváth Ádámmal küldték nyugat-európai körútra, amelynek során – egy régi riport szerint – a brit BBC-t is tanulmányozták. „A BBC Televízió Központ hatalmas épület-komplexuma London nyugati részében áll – mondta Vitray Tamás. –
Huszonnyolc kilométeres utat tettünk meg, amíg valamennyi helyiségét bejártuk.”
TV-kedvencek újévi kívánságai / Forrás: Arcanum.hu
TV-kedvencek újévi kívánságai / Forrás: Arcanum.hu
Ma már világos, hogy a hírszerzésnek dolgozó újságíróknak, tévéseknek éppen az idegen objektumok feltérképezése volt az egyik feladatuk. Éppen a BBC-nél kutakodott az a Kutasi Kovács Lajos, aki nyilas propagandistából lett az állambiztonság fizetett ügynöke (ahogyan azt cikkeimben és munkafüzetemben is megírtam). Kutasi Kovácsot a következő feladattal bízták meg 1980-ban: „[…] egy az Amerikai Magyar Népszavának irandó cikksorozat ürügyén […] a kérdések egy részét úgy fogalmazta meg, hogy képet kaphassunk a BBC magyar osztályának belső életéről, működési mechanizmusáról, munkatársi gárdájáról stb”. Máskor a BBC Monitoring Service-t kellett feltérképeznie. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Vitray ugyanazt tette, de talán nem érdektelen ez a párhuzam.


Szintén nagy dobásnak indult jóval később az a világkörüli út, amelyet a MAHART megbízásából (gyakorlatilag amolyan PR-anyagként) a Vörösmarty nevű tengerjárón tett meg Amszterdam és Szingapúr között. A többrészes Tengerre, magyar a korabeli kritikusok szerint is rémunalmas lett, így eltűnt a süllyesztőben. Ez is csak akkor érdekes, ha tudjuk, hogy a MAHART a Kádár-diktatúrában hadiüzemként volt kezelve, a tengerjáró hajókat fegyver-, gyógyszercsempészésekre (is) használták. Majtényi Jánossal kapcsolatban már megemlítettem, hogy nem kerülhetett csak úgy ehhez a válllalathoz rögtön az ELTE után jogtanácsosnak. Kellettek az összeköttetések: anyja ÁVH-s, nevelőapja pedig – nahát – HM-es volt.
Azt gondolom, az sem véletlen, hogy éppen Vitray vezette ezt a csoportot. Ha finoman akarok fogalmazni: igen megbizhatónak kellett lenni egy ilyen úthoz. 

AKÁR ÁT IS ADHATNÁ VÉGRE A HM A VONATKOZÓ ANYAGOKAT

Mivel a Honvédelmi Minisztérium rendszerváltás előtti iratanyaga jórészt ma is titkos, ill. kutathatatlan, várnunk kell addig, amíg pontosabb képet kaphatunk az egykori politikai tisztek vagy éppen az MNVK/2. megnyertjeinek, vezetőinek pályafutásáról. Vitray Tamás pályaképe is homályos még, de azt azért most már látni, honnan indult, hogyan indították be a karrierjét. Azt látjuk, hogy Vitray állítólagos leszerelése után a hírszerző-főiskola egykori párttitkára vitte a rádióhoz.
Memoárja szerint másodállásban rendőröket tanított, s mind a rádiónál, mind a Kínai Nagykövetségnél propaganda tevékenységet végzett a kádári megtorlás idején.
Az is kiderült, hogy a Szabad Európa Rádiót érintő szálat az idén megjelent interjúban már nem hozta elő, és emigrációs kísérletéről is legalább két változatot olvashattunk. A tévéhez a Hálózathoz tartozó Szepesi György hívta, később ő csábította oda azt a hallgatótársát, aki vele együtt a hírszerző-főiskolára járt. Odakerülése után rögtön a Külügyminisztérium nagy emberével, a későbbi külügyminiszter Péter Jánossal készíhetett interjút, majd mehetett keletre, nyugatra, felderítőkörútra a BBC-hez. Ha valakiben ezután sem áll össze a kép a legenda szerint apolitikus riporterről, azzal nem igazán lehet, és kell mit kezdeni.
Vezető kép: MTI


Vitray Tamás különös kalandjai: elvégezte a hírszerző iskolát, majd a Néphadsereg politikai tisztje lett



Rákosi Mátyásék hatalomra kerülve kitalálták, hogy ideje kinevelniük a saját, tökéletes nyelvtudású hírszerzőiket. 1951-ben megalapították az Idegen Nyelvek Főiskoláját, ahová Vitray Tamás, még Neufeld Tamásként is felvételt nyert. Vitray végzősként elment a Honvédelmi Minisztériumhoz politikai tisztnek, az agitprop osztály hadnagya lett. Később leszerelt, majd megfordult a hírszerzés egyik fedőszervénél, a Chemolimpexnél, és a Magyar Kínai Népköztársaság nagykövetségén. Aztán jött a rádió, majd a tévé. Története szerint végig szerencsés volt, és még az ÁVH-nak is nemet mondott. Megpróbálunk rájönni, valójában mi történhetett.
Volt egyszer egy Idegen Nyelvek Főiskolája nevű intézmény, amelyet Rákosiék azért alapítottak meg 1951-ben, hogy kineveljék a jövő hírszerzőit. A főiskolában csupán 1955-ig tanítottak, akkor megszüntették. Még mindig nagyon keveset tudunk róla, ezért minden egyes kis információmorzsa fontos lehet. Rövid ideig tartó működése ellenére több nevessé vált hallgatója volt, közéjük tartozott Regős Sándor is, aki előbb tévésként és tudósítóként vált ismertté, majd a rendszerváltás során múlhatatlan érdemeket szerzett az ellenzék táborában. Az állambiztonság ekkoriban már megfigyelte, hiszen a lakiteleki mozgalomhoz csatlakozott. Regőssel a kétezres években Zelei Miklós író, újságíró készített hosszú életút-interjút, amelyben a főiskoláról így beszélt:
Rákosi Mátyás találta ki 1951 nyarán, hogy szükség van idegen nyelveket tudó káderekre. De akkoriban, akik idegen nyelvet tudtak, azok többnyire deklasszált elemek voltak, pláne, a nyugati nyelveket tudók. S ezért ezeket kellett helyettesíteni, helyükbe tenni nyelveket értő és tudó embereket. […]
Sok nyelvet tudó emberre volt szükség, akiket aztán más területen is igyekeztek volna felhasználni, kvázi hírszerzési és egyéb feladatokkal is meg lehessen majd bízni ezeket. Ennek a módszernek egy hátránya volt, hogy erről bennünket elfelejtettek értesíteni.”
Az Idegen Nyelvek Főiskolája hallgatói tanulmányozzák az ellenséges sajtót / Fotó: MTI
Az Idegen Nyelvek Főiskolája hallgatói tanulmányozzák a nyugati, de baráti sajtót / Fotó: MTI
Tény, hogy az itt végzett, válogatott tanulók magas, tolmács szinten megtanulták a különböző idegen nyelveket, így kitűnően el tudtak helyezkedni a külkereskedelemben, a diplomáciában, a sajtó területén vagy valamelyik erőszakszervezetnél. A Szabad Ifjúság korabeli propaganda-riportjának segítségével bepillanthatunk az iskola mindennapjaiba. Már a felütés erős:
Az Idegen Nyelvek Főiskolája egyik tantermében orosz szavak ütik meg fülünket: – Kto zsil i rabotál v Ljenyingráde? – Ki élt, dolgozott Leningrádban?, Vera Andrejevna elvtársnő, a főiskola egyik tanára kérdez.
Feszülten figyelik a hallgatók és egyszerre 15 felemelkedő kéz is jelzi: a Rákosi Mátyás tanulmányi csoport jól készült, jól tanul.
Ezt bizonyítják a tanári asztalonfekvő dolgozatok is – csupa ötös”.



Regős Sándor így emlékezett az iskolára: „Úgyhogy ott – ahogy akkoriban mondták – igen reakciós társaság gyűlt össze. Éppen az ellenkező hatást érték el.
Ahelyett, hogy mi lettünk volna az élharcosai a hírszerzőknek és az új feltörekvő, nyelveket tudó káderei a rendszernek, pontosan a másik oldalon voltunk. Jellemző, hogy százkilencvenen, kétszázan végeztünk az évfolyamon a négy karon, és ’56 után százhúszan disszidáltak közülünk.
A nyelv megvolt, a kötődés a rendszerhez már kevésbé.
Velünk hál’ Istennek nem közölték, hogy hírszerzőket is akarnak nevelni, de nem is tudták ezt végrehajtani”
az interjúnak ez a része különösen cseng, Regőst hallgatótársa, Vitray története is megcáfolja, aki szerint az ÁVH hírszerzése válogatott a frissen végzettek közül.
A Rákosi-diktatúra frissen alapított káderképzőjében biztosan nem a „másik oldal” gyűlt össze, hiszen pont a „reakciósok” helyett akarták kinevelni a saját hírszerző-seregüket. Ez még akkor is igaz, ha nyilván akadtak, akadhattak olyanok, akik nem vállaltak a hírszerzést, és/vagy nem váltak a diktatúra szekértolóivá.
Megnyitotta kapuit az Idegen Nyelvek Főiskolája / Forrás: Szabad Nép, 1951, Arcanum.hu
Megnyitotta kapuit az Idegen Nyelvek Főiskolája / Forrás: Szabad Nép, 1951, Arcanum.hu
Azon is érdemes eltűnődni, amit Regős az 56-os forradalomról mondott, hogy a szabadságharc leverése után százhúszan disszidáltak közülük. Ez önmagában persze jól hangzik, de azért nem árt betekintenünk a színfalak mögé.
A kommunista diktatúra tökéletesen kihasználta az ötvenhatos emigrációs hullámot, és számtalan ügynököt, hírszerzőt, ÁVH-s küldött szét a világban.
[Gondoljunk csak arra a Szabó Miklósra, akit kisgazdaként szerveztek be, majd dobtak Nyugatra, hogy beépített ügynökként bomlassza a magyar emigrációt. Őt 1957-ben rendelték vissza, hogy megírja „leleplező”, lejárató könyveit].
A főiskola „disszidensei” között biztosan akadtak olyanok is, akik valóban Nyugaton akartak új életet kezdeni, de számos főiskolást – idegen nyelven remekül beszélő emberekről beszélünk – tudatosan küldhettek ki ejtőernyősként.

Szabó Miklós sajtótájékoztatót tart / Fotó: MTI
Szabó Miklós sajtótájékoztatót tart / Fotó: MTI

SZATHMÁRI: FŐISKOLA, MOSZKVA, NÉPSZAVA

Mielőtt továbblépünk Vitray történetére, bemutatnék egy harmadik ismertté vált hallgatót. Szathmári Gábor A lentről jött ember című memoárjáról 2015-ben írt elismerő recenziót a Népszavában Bernáth László, az Esti Hírlap néhai párttitkára, majd utolsó főszerkesztője.
Ebből is kiderül, hogy az Idegen Nyelvek Főiskoláját elvégző Szathmári az ötvenes évek közepén előbb az Esti Budapesthez, majd az 1956 telétől megjelenő Esti Hírlaphoz került. Mentora, Polgár Dénes vitte oda, akiről ma már tudjuk, hogy évtizedekig szolgálta a hírszerzést.
Bernáth ezt írta Szathmáriről: „Aztán elcsábították Moszkvába, ahol a nagykövetség sajtóattaséja lett. [Pontosan tudjuk, kik csábították el, és milyen szinten kellett beütve lennie egy ilyen álláshoz.] Öt év után hazajött és visszatért az Esti Hírlaphoz belpolitikai rovatvezetőnek. Aztán elcsábították lapunkhoz, a Népszavához, ahol főszerkesztő-helyettes volt.” (1975-től egészen 1990-ig).
Sok idő eltelt, nem tudom, hogy Szathmári a reakciós társasághoz tartozott-e. 2014-ben mindenesetre kitüntették a Szabad Sajtó-díjjal.

VITRAY TAMÁS, AZAZ KISNEUFELD TÖRTÉNETE

Itt az idő, hogy rátérjünk Vitray Tamásra, aki szintén a főiskola hallgatója volt. Vitray Kiképzés címmel írta meg memoárját, amely gyerek- és fiatalkoráról szól, és amelyben végig Kisneufeldnek nevezi magát. A tévés Neufeld Tamás néven született, és valahol szimbolikus, hogy az állambiztonsági jelentésekhez hasonlóan E/3. személyben ír magáról, ugyanúgy, ahogyan a különböző ügynökök.
Ezzel persze véletlenül sem neveznénk ügynöknek, mert így akaratlanul is csökkentenénk a szerepét a diktatúrában. Vitray már fiatal korában, friss diplomásként a Honvédelmi Minisztérium politikai tisztje volt.
Könyvét azzal pillanattal zárja, amikor belép a tévé kapuján, és a portás kérdésére bemondja a nevét: Vitray Tamás. De most kezdjük az elején.
Hajdú János és Vitray Tamás nevetgél / Fotó: MTI
Hajdú János és Vitray Tamás nevetgél / Fotó: MTI

AKI NEMET MONDOTT AZ ÁVH-NAK

A zsidóüldözések alatt a családja nagy részét elveszítő fiatal Neufeld természetesen remek eredményekkel végezte el a hírszerző-főiskolát. Aztán olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amely regénybe kívánkozik (talán nem csak én gyanakszom arra, hogy fikció). Tudjuk, hogy a Párt erőszakszervezetei és az állambiztonság különböző fedőszervei csemegéztek a frissen végzett főiskolások közül. Ez máshol is így volt.
Balázs Péter miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos egyik cikkemben bemutattam, hogyan történt ez a hírszerzés másik kedvenc helyén, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. 
Sajnos, az iratok ismeretének hiányában egyelőre az nem világos, milyen erősorrend alapján döntöttek, ki választhatott először. Vitray története mindenesetre roppant hatásos. Már az is sokatmondó, ahogyan bemutatja az ÁVH szakembereit. Udvarias elvtársakat látunk magunk előtt, akik egyáltalán nem élnek vissza a hatalmukkal. Vitray – mint éltanuló – elsőként léphetett a „vizsgálóbizottság” elé.
Két szürke szemű úr ült egy asztal mögött. […] barátságos modorban beszéltek. Elmondták, hogy milyen fontos munkakörbe keresnek embert. […] Kisneufeld törte a fejét, mit mondjon, hogyan szabaduljon. […]”.
Szerencsére kéznél volt a megoldás: Vitray a barátságos mini-bizottság előtt arra hivatkozott, hogy az ostrom alatt idegösszeomlása volt, ezért képtelen lenne ellátni ilyen fontos feladatot. Ennél persze szabatosabban fogalmazott a memoárja szerint: „nincs biztosíték arra, hogy az operatív munka közben a feszültség ne kerítse úgy hatalmába, hogy kárt okozzon.”
Elmés válasza az ÁVH szakembereire is hatással volt:
A két szürke szemű hallgatott. Komolyan, de nem barátságtalanul.”
[Nem barátságtalanul – szürreális megjegyzés ez is.] „Felálltak, kezet nyújtottak.”
Így ment ez akkoriban az ÁVH-nál, pontosan így. A fiatal Vitrayt ezután a visszaemlékezése szerint kikérdezték a folyosón várakozó társai, és ő elmesélte, hogy nemet mondott.

PÁRHUZAMOS LEGENDA EGY TITKOS MUNKATÁRSTÓL

Amikor ehhez a részhez értem, rögtön eszembe jutott, hogy ezt a történetet én már olvastam valahol. Mégpedig (közvetve) a saját cikkemben. Amikor Balázs Péter (Bajnai Gordon ex-külügyminisztere) titkos életét próbáltam felkutatni, hamar kiderítettem, hogy a külügynél csupa titkos munkatárs (BM) vette körül (maga Balázs a katonai szolgálatnak dolgozott). Ilyen volt kollégája, Mikosdi György, aki a rendszerváltás előtt káderként és hálózati emberként szolgálta a diktatúrát, míg 1992-ben (!) már brüsszeli magyar kereskedelmi tanácsoskéntdolgozhatott. Vitrayhoz hasonlóan ő is írt egy memoárt (szerencsémre, szerencsénkre, nagyon fontos mankók ezek).
Holland kereskedõk tárgyalnak az ARTEX Külkereskedelmi Vállalattal, 1960 / Fotó: MTI
Holland kereskedõk tárgyalnak az ARTEX Külkereskedelmi Vállalattal, 1960 / Fotó: MTI
Mintegy 500-an végeztünk a 750-es induló létszámból – írta a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről Mikosdi. – Már csak néhány nap volt hátra az első államvizsgáig, amíg végre megkaptam az értesítést, hogy jelenjek meg a Néphadsereg (jelenleg ismét Falk Miksa) utca valamelyik lakóházának egyik emeletén. Egy lakásnak tűnő helység előszobájában már többen várakoztak. Egyszer csak engem hívtak egy udvarra néző szobába, ahol egy hosszúkás asztal mögött ülő több tagú bizottsággal kellett szembenéznem. Valaki az asztal túlsó oldaláról üdvözölt és közölte, hogy az >elvtársat< egyszerre több szerv kívánja felvenni.
Hamarosan bemutatta a résztvevőket, közöttük volt a katonai hírszerzés, az ÁVH hírszerzésének és elhárításának képviselője, a Külkereskedelmi Minisztérium és a számomra megkönnyebbüléssel fogadott Külügyminisztérium személyzetise.
Nem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, de amikor megköszöntem a nagy megtiszteltetést, akkor kijelentettem, hogy amikor az ember pályát választ, akkor nagyon fontos, hogy az ember érezzen hivatást a felajánlott pálya iránt és mivel én csak civil pályák irányában érzek hivatástudatot ezért időspórolás miatt csak a KKM és a KÜM képviselőitől kérek tájékoztatást. [Vö.: „nincs biztosíték arra, hogy az operatív munka közben a feszültség ne kerítse úgy hatalmába, hogy kárt okozzon.” – Vitray].
Szerencsére nem kapták fel a vizet [vö.: „Komolyan, de nem barátságtalanul.” – Vitray], de megjegyezték, hogy nyugodjak meg az ÁVH-nál, vagy a hírszerzésnél is megmaradhatok az egyetemi diplomámból adódó civil foglalkozásnál. Ezt akkor nem értettem, csak jóval későbbi pályám során jöttem rá, hogy mire is gondolhattak. Végül is megnyugodtam, sikerült a külügybe kerülnöm.”
Mikosdiról nyugodt szívvel leírhatom, hogy hazudott: ugyanis a hírszerzés titkos munkatársa lett Szárai fedőnéven. A legérdekesebb, hogy 1954-ben végezte el az egyetemet (tehát nagyjából akkor, amikor Vitray), így a párhuzam még erősebb. A hírszerzésnek állítólagosan “nemet mondó” Mikosdi is bizalmi helyen folytatta: a KÜM III. Politikai Főosztályán kezdett, amiből később ENSZ Főosztály lett. Ott lett referens. 

VITRAY TAMÁS CSAK SZÜKSÉGBŐL LETT POLITIKAI TISZT

De most térjünk vissza Vitray Tamáshoz, azaz Kisneufeldhez. Állítása szerint az ÁVH visszautasítása után behívatta a rektor, Hermann József.
Ekkor tudta meg, hogy ismét elképesztő dolog történt. Miután elmondta a többieknek, hogy nemet mondott az ÁVH-nak, ők is hasonlóképp cselekedtek. Vitray szerint az esetet bemondta a Szabad Európa Rádió, ezért az ÁVH-nál éktelen haragra gerjedtek.
A rektor közölte vele, hogy választhat: vagy elfogadja az állást „vagy a következmények őt terhelik”. Herman szerint huszonnégy órája volt.


Komolyan, de nem barátságtalanul, Péter Gábor hallgatja ki Szentiványi Domokost / Fotó: MTI
Komolyan, de nem barátságtalanul, Péter Gábor hallgatja ki Szentiványi Domokost / Fotó: MTI

ÉPPEN KÉZNÉL VOLT A HM POLITIKAI TISZTJE

A fiatal főiskolás szomorúan ment haza, és nem tudta, mit tegyen. De ezúttal is szerencséje volt!
Történt, hogy éppen egy HM-es tisztet, „Tarlós századost” tanította angolra (nahát), akinek elmesélte az esetet. [Az ötvenes években ez is így történt, mindenki szabadon beszélt az ÁVH-ról, és kinek másnak, mint egy HM-es tisztnek].
Mivel Kisneufeld tulajdonképpen már korábban is hírszerző feldolgozó-munkát végzett (a Tarlósnak feladatként kiadott angol nyelvű cikkeket ő fordította le a tiszt helyett), ezért nem meglepő, hogy a százados a segítségére sietett. Akiről Vitray egyébként kedvesen megjegyezte, hogy
cinkosok lettek, majdnem barátok”.
A „majdnem barát” Tarlós természetesen segített, minden hihetetlenül gyorsan történt.
Megkérdezi a parancsnokát, nem kell-e a Honvédelmi Minisztériumra egy ilyen klasszisú fordító. […] Együtt jöttek vissza a parancsnokkal. […] [Aki] Rákosi Mátyás unokaöccse és félig orosz volt. […] Jól állt neki az egyenruha. […]”.
Jól festett hát az uniformisban a derék alezredes, és fel is vetette Vitrayt a HM-hez, egészen pontosan – hova máshová? – a Politikai Főcsoportfőnökséghez. Rögtön hadnagy lett – ez ám a menekülés. Az ÁVH hiába tajtékzott, a lázadás és a Szabad Európa Rádió állítólagos tudósítása (nyomát sem láttam az ügynek, persze ettől megtörténhetett) ellenére Vitray puhára esett. Baráth Magdolna tanulmánya szerint egyébként az említett alezredes Rákosi Endre(született: 1920 vagy 1921) lehetett. „A II. világháború idején a Vörös Hadseregben harcolt, 1945-ben hazatért és a magyar honvédség tisztje lett. 1956-ban a Szovjetunióba távozott, azóta is ott él” – az írás a kétezres évek végén jelent meg.
Budakeszi, 1950. július Esküt tesznek a politikai tisztek / Fotó: MTI
Budakeszi, 1950. július. Esküt tesznek a politikai tisztek / Fotó: MTI
Tehát foglaljuk össze a két történetet: Mikosdi memoárja szerint a marxos hallgatók közül egy olyan csapat válogatott, amibe a katonai hírszerzés és az ÁVH (hírszerzés és elhárítás) is beletartozott. Vitray erről egy szót sem ejtett, nála csak ÁVH-sok vannak.
Mindketten bátran nemet mondtak, egyikükből állítása szerint nem lett hálózati ember (de az lett), másikukat hatalmas szerencsével éppen a rivális szerv, a katonai szolgálat mentette meg. Mi a legvalószínűbb verzió? Kisneufeld a már akkor is rosszul csengő ÁVH helyett a katonai szolgálatot választotta, illetve még inkább az választotta ki őt, hogy egyből tisztet faragjanak a tehetséges fiúból.

NÓGRÁDI SÁNDOR FŐCSOPORTFŐNÖK SZERVEZETE

Nem árt röviden bemutatni a HM 1949-ben létrehozott Politikai Főcsoportfőnökségét. „A Főcsoportfőnökséget akkor három nagyobb egységre lehetett felosztani. Nógrádi Sándor altábornagy, főcsoportfőnök közvetlen alárendeltségébe tartozott az oda áttelepült Pártszervezési Osztály, az Anyagi Osztály, valamint a Központi Iroda és Expedíciós Osztály. Az I. főcsoportfőnök-helyettes, Ilku Pál ezredes az Operatív Osztály, az Oktatási Osztály, az Ellenőrző Osztály és a Káder Osztály, a II. főcsoportfőnök-helyettes, dr. Jánosi Ferenc ezredes pedig az Agitációs és Propaganda Osztály, a Kulturális Osztály és a Sajtó Osztály közvetlen elöljárója lett”  –olvasható egy a nyolcvanas években megjelent, rendszerhű, katonai tanulmányban. [Jánosi egyébként Nagy Imre veje volt, 1951-ben leszerelt, civil pályára helyezték.] Ide került hát a fiatal Vitray.
Visszaemlékezésében csak röviden tér ki erre az időszakra, de azért tudálékosan elmagyarázza a nyilvánvalót, hogy a propaganda-szövegek szétszórása, az ellenség összezavarása a világ összes háborújában az egyik első számú feladat volt. Vitray az általa csak „ötosztály”-nak becézett osztályon dolgozott, ahol propaganda szövegeket kellett írnia. [Rövid megjegyzés: Lendvai Pálnak, azaz Paul Lendvainak ugyanez volt a feladata az ÁVH-nál, ő is mesés körülmények között került oda.] A diktatúra ekkor még bőszen a harmadik világháborúra készült, ott vetették volna be az agitproposokat is. Vitray visszaemlékezése szerint nem igazán kedvelte a dolgot, mert nem szeretett egyenruhás lenni, inkább külkereskedőnek készült (tehát nagyjából impexes akart lenni). Ki ne értené meg?
Bár ez végül nem sikerült, a hírszerzős egyik fedőszervénél, a Chemoimpexnélazért rövid ideig megfordult. De ki verte le a tiszti kalapját és ki rúgta fenékbe ’56-ban azzal, hogy (idézem) “tűnés haza, te komcsi vitéz?”
Ezzel (is) folytatom.
Fotók: MTI, ill: Fortepan.hu


Aljas támadás a demokratikus sajtó ellen: leváltották az ÁVH-s hírszerzőből lett “főszerkesztőt”!



Mi történt Magyarországon az ÁVH-s tisztből lett hírszerző-tudósítóval a rendszerváltáskor? Az egyik legbefolyásosabb hetilap főszerkesztője lett. Kanyó Andrást csak 1990 őszén sikerült leváltani a Magyarország éléről, elküldése után szinte mártírként kezelte az Antall-kormánnyal amúgy is ellenséges sajtó. Könyvében azt is elárulja, hogy egy forintért akarta “privatizálni” az újságot.  Kanyó a hatvanas években bukott le Angliában, miután több magyar állambiztonsági átállt az ellenséghez. Ekkor helyezték a sajtó területére. Könyveit a rendszerváltás után is kiadták (a Horthyról szólót korábbi lapja, a Népszabadság), azokról méltató, bemutató cikkeket közölt a baráti sajtó még a kétezres években is.
Nem sokkal a rendszerváltás, vagy inkább rendszerváltoztatás után példátlan támadás történt a magyar sajtószabadság ellen:
1990 őszén leváltották a Magyarország főszerkesztőjét, az egykori ÁVH-s hírszerzőt, Kanyó Andrást.
Az esetről (avagy a médiaháború egyik ütközetéről) nehéz volt lemaradni, az Antall-kormánnyal alapvetően ellenséges országos napilapok (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság, Népszava) nagy terjedelemben írtak a „független sajtó” ,megregulázásáról, amelyről természetesen a tévé is beszámolt. Nézzük az Magyar Távirati Iroda korabeli tudósítását: „November l4-én – másnapi hatállyal – felmondtak Kanyó Andrásnak, a Magyarország című hetilap főszerkesztőjének – írta a Magyar Nemzet az MTI nyomán. – Mint ismeretes, a volt főszerkesztőt hétfőn – munkaviszonya érintetlenül hagyásával – Horti József, a Hírlapkiadó Vállalat vezérigazgatója felmentette beosztásából. Főnökük menesztése ellen a szerkesztőség munkatársai nyílt levélben tiltakoztak. Kanyó András elmondta: a vállalat vezetői hat hónapos felmondási időt [!] kínáltak neki, teljes fizetésének folyósítása mellett. A türelmi idő lejárta után, 1991. május 15-től azonban, nyugdíjba kellett volna vonulnia. A kollégáim tiltakozására is tekintettel, ezeket a feltételeket nem fogadhattam el – közölte Kanyó”.
Kanyó a TV-ben szerepel, középen a HM Politikai Osztály volt hadnagya, Vitray Tamás / Fotó: MTI
Kanyó a TV-ben szerepel, középen a HM Politikai Osztály volt hadnagya, Vitray Tamás / Fotó: MTI
Kanyó később egy egész oldalas írásban állt ki önmaga mellett saját hetilapjában.
A Magyarország mindig független szellemiségű orgánum volt, s ezt a függetlenséget mi igyekeztünk megőrizni”
tódította. Értsd: a több évtizede alapított hetilap már a Kádár-rezsimben is független volt, és egészen addig az is maradt, amíg a kormánynak elege lett ebből a „pártatlan” hangvételből. A kulcsszó ismerős, és azóta is ugyanaz: függetlenség.
Népszabadság (a magát teljes egészében átmentő, megkerülhetetlen pártlap, amelynek Kanyó András korábban oszlopos tagja volt) november 15-én nagyobb cikkben foglalkozott az üggyel, amelyben megszólaltatták Kanyót, a mellette kiálló főszerkesztő-helyettest, Horváth F. Józsefet, valamint a munkatársak nevében megszólaló Árvay Józsefet. [A másik fél, Horti József véleménye nem jelent meg]. Rovatunk és a korszak ismerőinek nem lehet meglepő, hogy a Kádár-diktatúra alatt a hírszerzés irányítása alatt álló, és magát szintén sértetlenül átmentő MÚOSZ is megjelentette szokásos közleményét. [Arról a MÚOSZ-ról beszélünk, amely ugyanezen a tavaszon még együtt ülésezett a KGB-s Nemzetközi Újságíró Szervezettel és Göncz Árpád köztársasági elnökkel a balatonszéplaki NÚSZ-üdülőben].
Dr. Stefan Masto, a Friedrich-Neumann Alapítvány budapesti irodájának vezetõje beszél. Masto mellett Bencsik Gábor, a MÚOSZ fõtitkára ül / MTI Fotó: Pintér Márta
Dr. Stefan Masto, a Friedrich-Neumann Alapítvány budapesti irodájának vezetõje beszél. Masto mellett Bencsik Gábor, a MÚOSZ fõtitkára ül /
MTI Fotó: Pintér Márta
A MÚOSZ közleménye szerint elnöksége „megütközéssel és felháborodással ítéli el azt a módszert, amellyel a kiadó – saját fogalmazása szerint – a szerkesztőség előzetes megkérdezése nélkül kívánja a lap >célját, jellegét és irányvonalát módosítani<. A MÚOSZ Elnöksége a leghatározottabban leszögezi, hogy ennek a módszernek az elítélése teljességgel független az érintett főszerkesztő személyétől. Az egész akciót elvi kérdésként kezeljük.” – ez a két mondat az igazán sokatmondó. Már megint a függetlenség. Ha valahol, hát az ex-állambiztonsági MÚOSZ-nál tökéletesen tisztában voltak Kanyó személyével, ahogyan azzal is, hogy őt aztán nem lehetett sem reformkommunistának, sem rendszerváltónak beöltöztetni. Nem is tartotta magát annak. Ezért bele kellett írni, hogy kiállásuk pusztán elvi alapú.

PAJZSOLÁS MINDEN SZINTEN, MÉG A LUDAS MATYI IS EZZEL FOGLALKOZOTT

Említettem, hogy szinte a teljes (baráti) magyar sajtó kiállt Kanyó mellett (gondoljunk arra, mi történne, ha egy SS-tisztből lett náci propagandista kapott volna ilyen védelmet), így tett a magát szintén átmentő propaganda-lap, a lejáratást a pesti humor ócskább változatával művelő Ludas Matyi (akkoriban Új Ludas Matyi) is. A hecclapban „efespé”, azaz Föld S. Péter írt az ügyről:
Egy héttel ezelőtt Horti József, a Pallas vezérigazgatója és Horácski József vezérigazgató-helyettes közölte Kanyó Andrással, a Magyarország főszerkesztőjével, hogy beosztásából azonnali hatállyal felmentik. Indoklásként a többi között azt hozták fel, hogy >lap belpolitikai irányvonalával elégedetlenek, s ennek megváltoztatására a jelenlegi főszerkesztő személyében nem látnak garanciát<. Egyenes, tiszta beszéd, bár annyit nem árt tudni, hogy Horti úr, mielőtt Antall József magas beosztásba emelte, a Természet Világa című lap olvasószerkesztője volt, s mint ilyen, nap mint ugyanabban a Gyulai Pál utcai teremben ebédelt, ahol Kanyó András. Hiteles tanúk szerint egyetlen alkalommal sem fordult elő, hogy a krumplileves és a marhafelsál közötti lélegzetvételnyi szünetben átszólt volna Kanyó asztalához: te, figyelj csak, mostanában nem vagyok megelégedve a lapotok belpolitikai irányvonalával, ideje volna, hogy változtassatok rajta!”.
[Jár az óváció, a Mikroszkóp-színpad közönsége sastapsol.]


KANYÓ: ÁVH, HÍRSZERZÉS, ÚJSÁGÍRÁS (HÍRSZERZÉS)

Itt az ideje bemutatni, ki az a Kanyó András, akinek 2016-os könyvbemutatójáról kötelességszerűen beszámolt a baloldali sajtó, és akit ilyen bőszen védelmeztek a sajtószabadság bajnokai 1990-ben. Az 1932-ben született hírszerző-tudósító az ötvenes évek elején került az ÁVH-hoz, azon belül is a hírszerzéshez. Erről memoárjában ezt írta: „[Az ÁVH] Magába olvasztotta a kémelhárítást és a hírszerzést is. Ez utóbbi súlyos hibának bizonyult. Az akkori két hivatal volt munkatársaira azóta is a gyűlölt ÁVH árnya vetül. Meg lettek bélyegezve. Pedig a hírszerzés titkos állományában dolgozók nem vettek részt az ÁVH-ra rossz fényt vető ügyekben, vizsgálatokban. A velem dolgozó munkatársak biztosan nem. Kivételek persze voltak. Például Farkas Vladimir.”
A magyarázkodás a szokásos (a hírszerzők csak a hazát védték), de a „rossz példa” sem véletlen. Farkas Vladimir a leghíresebb (főleg a vele kegyetlenül bánó apja, Farkas Mihály révén) azok közül, akik szembenéztek saját bűneikkel. Ez egy ilyen „feledékeny”, saját bűneit következetesen letagadó, összemosó társadalomban fokozottan erényesnek számít.
Logikus, hogy Kanyó őt, a szembenézőt, az árulót emeli ki „ellenpéldaként”.
Maga Kanyó az ÁVH megszűnése után átkerült a BM-hez, 1956-ban Moszkvában képezték tovább, majd 1957 Angliába került, ott bomlasztotta az emigrációt (állítása szerint valóságos kultúrmissziót teljesített, segített a kapcsolattartásban). Közben – a dátumot nem tudnám pontosan behatárolni – elvégezte az Idegen Nyelvű Főiskolát (hírszerző-tanodát), ahol tolmácsnak tanult.
A kép illusztráció. Tárgyi bizonyítékok Tófalvi János, vecsési lakos, nyugat-német hírszerzõ kém kémkedési bûnperében / MTI Fotó: Friedmann Endre
A kép illusztráció. Tárgyi bizonyítékok Tófalvi János, vecsési lakos, nyugat-német hírszerzõ kém kémkedési bûnperében /
MTI Fotó: Friedmann Endre

AZ ÁTÁLLÓ ÁLLAMBIZTONSÁGIAK VETETTEK VÉGET AZ ANGLIAI KALANDNAK

Az Angliában már berendezkedett Kanyónak 1966-ban kellett hazajönnie, mivel több egykori BM-es átállt az angolokhoz, és megismerték az egész ottani hálózatát. (Ugyanez történt a nyolcvanas években Angliában Aczél Endrével is, őt Belovai István buktatta le). A hatvanas évek leghíresebb dobbantója Szabó László volt, akinek 1965-ös esetéről Ungváry Krisztián írt hosszabb tanulmányt„Szabó átállása katasztrofális következményekkel járt. […] Összesen tehát 78 magyar és 15 külföldi ügynököt ismert. Ezen túlmenően ismerte a teljes londoni rezidentúra személyi állományát és emellett még számtalan hírszerzőtisztet, valamint a hírszerzés éves tervének egy részét és a hírszerzés szervezetét.”
Nem mellékesen Kanyó neve is felbukkan Ungváry tanulmányában: „>Simon Judit< [a fedőnév – MG] angol állampolgárt, azaz S. L.-t, a BEA jegyárusítóját 1952-ben elvi alapon szervezték be, 1953-ban kizárták, 1960 elején viszont újra felújították vele a kapcsolatot. Beépítették a MIOK vonalára, de munkájának több szépséghibája is volt. Barna rezidens 1960 februári jelentése szerint >Simon egyenlőre nem tud értékes titkos anyagokat adni. Ezért nevelése mellett fő feladat hírszerző lehetőségeinek növelése.<
Tartója, Kanyó Ferenc [András] szerint ügynöke >hibája az anyagiasság. Kapcsolatunkat egyenlőre üzleti kapcsolatként értékeli, ezért politikai nevelése állandóan szükséges<”.
Úgy fest, a későbbi újságíró Kanyó ekkor még nem ismerte az egyelőre/egyenlőre helyes használatát.
Angliában ezután igazán forróvá vált a talaj a magyar hírszerzők számára. Nem véletlen, hogy Kanyó még 2014-ben is keserűen emlékszik az állambiztonságot otthagyó kollégákra.
A magyar hírszerzés állományában is akadtak árulók – írta. – Közülük egy Angliába, egy másik Amerikába dezertált, súlyos károkat okozva. A rendszerváltás után az árulókból hősöket kreáltak. Csakhogy a kémelhárító és a hírszerző nem pártot és rendszert, hanem a hazáját szolgálja, vagy mint az adott esetben, elárulja.” [Ez az az óriási hazugság, amire a hírszerzés, kémelhárítás emberei mindig hivatkoznak. Annyira mániájuk ez, hogy cikkeim alatt is megjelentek különböző BM-esek és HM-esek, hogy magyarázzák a bizonyítványt.]

KANYÓ, A SAKKFIGURA – A HÍRSZERZÉSTŐL A MAGYAR HÍRLAPHOZ

Kanyó angliai pályafutásának ezzel vége volt, 1966-ban hazatért (legendája szerint „kirúgták”), és áthelyezték a sajtó területére. Hogy milyen minőségben az az iratok hiányában nem világos, de a módszer igen.
A sajtóba nem a hírszerző múlt, hanem a kényszer és a véletlen segített. Randé Jenőnek köszönhetem. Ő indított el az újságíró pályán”
mondta egy 2016-ban készült, a könyvét reklámozó, szerecsenmosdató interjúban. Véletlen és a kényszer.
Akkoriban Randé Jenő vezette a Külügyminisztérium Sajtófőosztályát. Ez volt az a szerv, amely a BM hírszerzéséhez tartozó Press-rezidentúrával karöltve eldöntötte, hová, milyen beszervezett újságírót küldhetnek. Randé nagykövet is volt, majd később az emigránsok elleni játszmákban kulcsszerepet játszó Magyarok Világszövetségének főtitkára lett.
[A Sajtófőosztály és a hírszerzés Press-rezidentúrájának működésével és felépítésével kapcsolatban csak ajánlani tudom Borvendég Zsuzsanna a legfrissebb Arc és Álarcban megjelent tanulmányát.]
Randé Jenõ, a Magyar Népköztársaság volt bécsi nagykövete, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) új fõtitkára hivatalában / Fotó: MTI
Randé Jenõ, a Magyar Népköztársaság volt bécsi nagykövete, a Magyarok Világszövetségének (MVSZ) új fõtitkára hivatalában / Fotó: MTI
Kanyó a 2016-os beszélgetésben nyilván arra számított, hogy a laikusoknak keveset mondhat Randé neve, de mi pontosan tudjuk, mit jelentett ez a segítség.
Kanyó a hírszerzés, vagyis a hírszerzéshez ezer szállal hozzáköthető KÜM Sajtófőosztály segítségével ejtőernyőzött előbb a Magyar Televízióhoz, majd a frissen alapított Magyar Hírlaphoz.
Civil pályára helyezték, ahogyan korábban az ÁVH-sok közül Janikovszky Bélát (háziorvosnak), Bálint Istvánt (kutatónak), Péter Gábort (könyvtárosnak), Kardos Györgyöt (cenzornak, könyvkiadónak), Komlós Jánost (igazgatónak és szerzőnek a Mikroszkóp-színpadhoz, Hofi Géza mellé-mögé) vagy éppen Vajda Pétert (a rendszerváltás előtt tudósító lett a Népszabadsághoz, később is a lapnál maradt, majd a Nemzebiztonsági Hivatal (!) szóvivője lett) etc., etc.
Politikai tisztből humorista. Komlós János (balra), mellette Harkányi Endre színművész / Fotó: MTI
Politikai tisztből humorista. Komlós János (balra), mellette Harkányi Endre színművész / Fotó: MTI
Egy kollégája így emlékezett Kanyóra: „Tíz-tizenkét napja voltam a Magyar Hírlapnál, amikor külföldi riportútjáról befutott K. András – írta 1991-es cikkében Barabás Tamás. – Épp csak egymás nevét ismertük, szervuszon túl korábban alig váltottunk szót.
Azt a pikantériát persze tudtam róla, hogy londoni nagykövetségünkön dolgozott, az onnan disszidált kollégája buktatta le, erre az angolok persona non grata-vá nyilvánították és kiutasították. Hová helyezik el a lebukott ávósokat: A sajtóba, a tömegtájékoztatásba, persze.
Őt a tévé külpolitikai osztályára, onnan pedig a Magyar Hírlap külpolitikai rovatába. Az egyébként meglehet, hogy pontatlanul nevezem őt ávósnak, mert elhárító volt, vagy felderítő, tudomisénmi.”
[Barabás cikke a Magyar Sajtóban jelent meg, nem sokkal később Kanyó írt felháborodott válaszcikket, amelyben megpróbálta kimagyarázni a dolgot.]
Kanyó a Magyar Hírlap után a pártlaphoz, a Népszabadsághoz került, ahol hírszerző múltjával természetesen leginkább tudósítóként dolgozott (Bonn, Moszkva) – elég nehéz lenne azt vélelmezni, hogy éppen ő nem dolgozott volna be az állambiztonságnak –, hogy a nyolcvanas években már külpolitikai rovatvezető-helyettes legyen.

1989, AMIKOR A FUTÓ KANYÓBÓL HIRTELEN BÁSTYA LETT

Kanyó nagy pillanata 1989-ben érkezett el, amikor a hatvan felé közelítőt hű kádert választották ki arra, hogy leváltsa a Magyarország öreg, de elismert főszerkesztőjét, Pálfy Józsefet (szintén az állambiztonság emberét). A sakkhúzás nem volt véletlen: „[…] a 25 évig a lapot irányító dr. Pálfy Józsefet 1989 elején felváltó Kanyó András megkísérelte a történelem kerekét visszaforgatni – írta Speidl Zoltán szintén a Magyarországban. – Mint Pálfy József egy feljegyzésében írta:
Az MSZMP akkori agit-prop.-vezetése egy utolsó, kétségbeesett akcióval a MAGYARORSZÁG-ból egy »harcos bolsevik« lapot akart csinálni.<
Ez a kísérlet az olvasók tömegének elvesztéséhez vezetett, s a lap zuhanásának kezdete lett.”
A büszke szerző, Kanyó András / Forrás: MTI
A büszke szerző, Kanyó András / Forrás: MTI
Kanyó egyik legfontosabb megbízatása az a Kádár János-interjú volt, amivel részleteiben (a terjedelem miatt) szintén az egyik következő cikkemben fogok foglalkozni. Az előbb a Magyarországban, majd külön könyvben megjelent beszélgetés megrendelt anyag volt. A történészek ma már megegyeznek abban, hogy Kanyót Grósz Károly küldte az idős diktátorhoz, és ha nehezen, de elkészítette az anyagot (Kádár csak írásban volt hajlandó válaszolni neki).

EGY FORINTÉRT AKARTA ÁTVENNI A LAPOT

Szintén ekkoriban pattant ki Kanyó fejéből, hogy ha már megkapta, akkor privatizálná is a lapot. Nyilván azt gondolta, hogy ez az ő kapcsolatrendszerével ez gyerekjáték lesz.
Megemlítettem, hogy miután nemcsak az ellenzék, hanem a reformkörök is többpártrendszerben képzelik el a jövőt, a sajtó át fog alakulni – írta. – Azt szeretném, ha a Magyarország a szerkesztőség tulajdonába kerülne. [… Ez a Pali hatásköre [Iványi Pál, az MSZMP KB titkára – MG], otthon majd üljetek le, és beszéljétek meg – válaszolta a főtitkár. Otthon aztán, némi halogatás után, sor került a megbeszélésre. A KB-titkár kérdésére, hogy képzelem el a megoldást, azt feleltem, úgy, hogy a szerkesztőség munkatársai megvásárolják a lapot, s azzal együtt a kiadói jogokat. […]
Ugyanannyit fizetnénk, amennyit a Képes Újság munkatársai. Egy, azaz 1 forintot.
Meg akarjátok szerezni a lapot. Ez nem fog menni, barátocskám – fortyant fel a KB-titkár”.
1, azaz egy forintot – gáláns ajánlat volt.

KIÁLLTAK A VOLT ÁVH-S, BOLSEVIK PROPAGANDISTA MELLETT

A Magyarország nem került Kanyóék kezébe, de jött a rendszerváltás, a rendszerváltoztatás ideje, amikor sokan úgy hitték, hogy a demokratikus átalakulás után talán nem a legjobb, ha egy egykori ÁVH-s, hírszerző, politikai propagandista irányítja az egyik legnagyobb példányszámú hetilapot. Kanyót leváltották – jogilag mindenképp támadható módon –, a részben általa kiválasztott szerkesztőség persze kiállt mellette (köztük Bächer Iván), a sajtó pedig hatalmas luftballont fújt az esetből.
Az ávéhás Kanyó meg megnyerte a pert.
A Magyarország szerkesztősége megpróbálta függetleníteni a lapot az MDF vezetésével alakult koaliciós kormánytól. – írta erről memoárjában. – Nem tettek az utcára. Felkínálták a Pest Megyei Hírlap főmunkatársi, majd főszerkesztő-helyettesi állását. Nem fogadtam el. Az ügyet jogi útra tereltem. […] A pert megnyertem.
Az ítélet kihirdetése után kollégáimmal együtt a közeli kocsmában leültünk egy italra. Amikor elváltunk, az utcán találkoztam a bírónővel. Köszöntem neki, s megkérdeztem, szabad-e megszólítanom. Azt válaszolta, hogy a per lezárult, s egyenrangú állampolgárokként az utcán vagyunk. A beszélgetést azzal zárta, a pert megnyertem, de ne folytassam a hadakozást. A főszerkesztői székbe nem ülhetek vissza. Az ellenfél erősebb.
[…] Bár a talpon maradó Népszabadság hívott, de nem akartam többé újságíró lenni. Egyik napról a másikra, a szocializmus puha ágyából én is kapitalizmus rideg valóságába pottyantam.”
Igen, a rideg valóság. Lezárásként egy korabeli, névvel, címmel vállalt olvasói levélből idéznék, amely azt bizonyítja, aki akarta, már akkor is látta a valóságot:
Az 1990/50. számukban egy haragos előfizetőjük közölte, hogy húsz év után lemondja a Magyarországot. így kíván tiltakozni a szerkesztőségben bekövetkezett változások ellen.
Nekem az a véleményem, hogy az olyan főszerkesztőt, aki kiváló elődjét, összeköttetéseit felhasználva váltatta le, és még ráadásul ÁVH- (vagy BM?)-tiszt is volt a kommunista rezsim alatt, már régen el kellett volna bocsátani az állásából azokkal együtt, akik vele szolidárisak.
Fentieket vallja lapjuk olyan, 27 éve hűséges olvasója, aki sosem volt előfizető, de akinek könyvespolcain ott sorakoznak a Magyarország eddig megjelent számai, s aki a Magyarországot továbbra is vásárolni, gyűjteni
akarja!”.
Kanyó nem volt ostoba, tudta, hogy a későbbi átvilágításokon nem menne át, közönséges újságíróként nyilvánvalóan nem akart már dolgozni, így inkább saját céget alapított, és memoárja szerint könyvkiadással foglalkozott. Megjelent műveiről végig beszámolt a baráti, baloldali sajtó, sőt, az egyiket a Népszabadság adta ki. Ízelítőül néhány könyv címe: Versenyfutás az olajért, Táncsics Kiadó, 1976; Semlegesek fegyverben, Zrinyi Kiadó, 1976; Latin-Amerika jövője, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat 1979; Fegyverek a Rajna partján, Zrínyi Katonai Kiadó, 1983 ; Ki a rakétákkal Európából, Országos Béketanács (Budapest) , 1987; Végakarat, Hírlapkiadó Vállalat 1989; Horthy és a magyar tragédia, Népszabadság Zrt. Viva Media Holding 2008; Igazságtétel – Mindszenty másik arca, Divald Bt.2010; Egy kirúgott hírszerző emlékei, Ad Librum Kft. 2016.
Fotók: MTI


Elszánt hittérítők s beárad a dögszag” – amikor Kádár torkán akadt a krumplis tészta


Nagy Gáspár Öröknyár című versével vitte be az első gyomrost Kádár Jánosnak, amikor nyíltan, bátran szembesítette 56-tal és a megtorlással. 1986-ban, a forradalom 30. évfordulóján újabb két versével előbb megrendítette, majd egy jobb-csapottal leterítette a diktátort. Kádárék azonnal szétzavarták a verseket leközlő Tiszatáj szerkesztőségét, de a hatalom ezúttal veszített. Minden ármánykodás, bomlasztási kísérlet ellenére az Írószövetség összefogott, és kiállt a költő mellett. 
Harminckét éve, 1986 júniusában jelent meg a Tiszatáj folyóirat híres száma (itt olvasható), amely megrengette a Kádár-diktatúra amúgy is repedező talapzatát. Ekkor már túl voltunk a legendás monori találkozón (1985), ahol az „ellenzéki-ellenséges” értelmiség nagyjából utoljára még együtt kereste a választ arra a kérdésre: hogyan dönthető meg a pusztulásba (átalakulásba) rohanó rezsim? Monor után a hatalom és az állambiztonság azonnal ráerősített a viszonylagos egység bomlasztására (lásd még: Hankiss Ágnes Állambiztonsági játszmák című munkafüzetét, illetve a részben az alapján készült Szétszakadt Magyarország című filmünket), egymás ellen fordítva a népi és urbánus értelmiséget. Ehhez az ékveréshez felhasználták a történelmi ellentéteket, úgy, hogy az amúgy is meglévő törésvonalakra építkeztek.

JÚDÁS MAGÁRA VETTE A VERSET

Ebben a légkörben, a rendszerváltás küszöbén már minden kimondott, leírt szónak különös súlya volt, nem csoda, hogy Nagy Gáspár a Tiszatájban megjelent verseivel ismét kivívta a diktatúra és személyesen Kádár János haragját. (Öröknyár című verséről és annak fogadtatásáról előző cikkemben írtam.)
Kádár számára Nagy Gáspár versei, mint minden visszautalás Nagy Imrére, személyes kihívást jelentett. A Tiszatáj-ügy ingerült lereagálását a PB 1986. szeptember 9-i ülésén ezek a személyes megfontolások is magyarázzák
írta Huszár Tibor Kádár János című kétkötetes művében: – Kádár – szabadsága előtt – júliusban szólalt meg e kérdésben, s ugyanezen hónapban kelt a Harangozó Szilveszter miniszterhelyettes által aláírt BM operatív jelentés, amely többek között a következőket tartalmazta:
>A Tiszatáj című folyóirat 1986. június számában megjelent Nagy Gáspár költő, belső ellenzéki személy, a Bethlen Gábor Alapítvány titkárának >Félelmen túli< és >Fiú naplójából< című két verse, amelyben emléket állít az ellenforradalomnak, illetve – burkoltan – becsmérli a rendszerünket<.”
Burkoltan? Inkább költőien:
A fiú naplójából / Forrás: Tiszatáj
A fiú naplójából / Forrás: Tiszatáj
Kádárnak a Tiszatáj főszerkesztője, Vörös László szerint valaki el(vagy: be)magyarázta, hogy Nagy Gáspár versében ő Júdás (ha élhetünk bibliai hasonlatokkal a kommunistákkal kapcsolatban, ez eléggé logikus értelmezés): „Vörös László szerint 1986. szeptember 27-én egy pesti barátja kereste föl, és mondta el neki, hogy valaki fölkereste Kádárt a lakásán, és bebeszélte neki, ő a Júdás, aki Nagy Gáspár emlékezetes versében szerepel. >Más források is egybehangzóan azt bizonyítják, hogy az egész eljárás és a leváltás Kádár János kérlelhetetlenségén múlott.<” – írta Péter László Kádár János a Tiszatájrólcímű tanulmányában.
Kádár, a csillag / Fotó: Fortepan.hu
Kádár, a csillag / Fotó: Fortepan.hu
A büntetés nem késett sokat, a PB, azaz a Politikai Bizottság 1986. július elsején határozatot hozott, Vörös László főszerkesztőt leváltották, és pártfegyelmit indítottak a Tiszatáj szerkesztőségének két párttagja, Annus József főszerkesztő-helyettes és Olasz Sándor főmunkatárs ellen. A lapot visszahívták, fél évre betiltották.
Nagy hiba volt. A hatalom ezúttal elszámolta magát: az esetből országos botrány lett, a Magyar Írószövetség pedig öt év után rendkívüli választmányi ülést hívott össze szeptember 8-ára.
(A Tiszatáj-ügy részletes állampárti dokumentációjával kapcsolatban érdemes elolvasni Müller Rolf történész kétrészes munkáját). Én most nem törekszem ehhez hasonló teljességre, ismét „Havasi” titkos megbízott, azaz Szokolay Zoltán munkadossziéjához fordulok.

CSOÓRI SÁNDOR SZERINT ÖSSZTŰZ KÉSZÜLT

Havasi” egy állambiztonsági feljegyzés (1986. július 4.) szerint július másodikán költő- és írótársaival elbeszélgetett a Tiszatáj-ügyről. Megtudta, hogy
Csoóri Sándor véleménye szerint ez a mostani akció csak egy készülő össztűz kezdete a kultúrpolitika részéről, a nyár folyamán föltehetőleg több mindenbe hasonló módon belekötnek majd.”
Csoóri Sándor beszélget Király István irodalomtörténésszel az Írószövetség 1986-os közgyűlésén / Fotó: MTI
Csoóri Sándor beszélget Király István irodalomtörténésszel az Írószövetség 1986-os közgyűlésén / Fotó: MTI
A titkos megbízott az Írószövetség választmányi üléséről is beszámolt, ahol végül kiálltak Nagy Gáspár mellett:
Megkísérlem összefoglalni benyomásaimat a Magyar Írók Szövetségének 1986. szeptember 8-i rendkívüli választmányi üléséről; noha – bízván a precíz jegyzőkönyvvezetésben – nem törekedtem az egyes hozzászólások részletes feljegyzésére – jelentette „Havasi” (1986. szeptember 10.) – Hubay Miklós rövid elnöki bevezetője után Fekete Gyula ismertette a rendkívüli választmányi ülés összehívásának körülményeit. Ezután ügyrendi vita keletkezett arról, hogy a József Attila Kör teljes vezetősége részt vehessen-e a választmányi ülésen, s ha igen, akkor tanácskozási joggal, avagy megfigyelőként. A választmány szótöbbséggel úgy döntött, hogy a JAK vezetői megfigyelőként vehetnek részt, tanácskozási joggal csak a JAK titkára (Kőrössi P. József) és a KISZ-titkár (Szokolay Zoltán) rendelkezik.
Csengey Dénes mindezt úgy értelmezte, hogy módszeresen el akarják kerülni az ő hozzászólását. Dobai Péter ízetlen viccelődése (>a JAK-osok kézen állva vegyenek részt<) zavarta a vitát.”
Csoóri Sándor, Csengey Dénes és Lezsák Sándor az MDF ülésén /Fotó: MTI
Szegénykém nem gondolta ő sem , hogy baráti tűzben fog meghalni !!
Két jó baráttal iszogattak , és mikor már jó kapatos volt bizony a nyelvét feltolták a nyelőcsövébe .
Emlékeztek még , ugye Boros milyen szép látvány volt ahogy fenn aksdt a szeme az erőlködésben , de te nem engedted , hogy levegőhöz jusson !!!
De jó volna , ha te is az utolsó légzésre készülnél !!
Mocskos ez a világ ugye vakolóink !!!!!
E – dolgokról mélyen hallgat a vakoló krónika !!!

Csoóri Sándor, Csengey Dénes és Lezsák Sándor az MDF ülésén /Fotó: MTI
A jelentés szerint az Írószövetség nem adott túl nagy teret a fiatal írókat és költőket tömörítő József Attila Körnek, köztük annak vezéralakjának, Csengey Dénesnek. Látjuk, hogy döntésük következtében csak két JAK-os kapott tanácskozási jogot. A titkár és a KISZ-titkár, a beszervezett Szokolay Zoltán. A feljegyzés folytatása szerint többen ezúttal is békülés, Kádár kiengesztelését javasolták:
Többen javasolták, hogy tapasztalt, idős írók keressék fel Kádár Jánost, és vele tisztázódjék az ügy.”.

BOMLASZTÁS VAGY TÚLREAGÁLÁS?

Csengey Dénes joggal érezhette úgy, hogy kiszorították. „Havasi” fő feladata költőtársa megfigyelése volt, külön feljegyzés készült arról, amit Csengey mondott a JAK-osok körében (a jelentést a titkos megbízott saját kézzel írta):
Csengey Dénes: a Tiszatáj elleni támadás egy jól átgondolt, hosszú akciósorozat kezdete, tulajdonképpen a párt ideológusai és kultúrpolitikusai közötti harcról van szó, Aczél György és hívei szeretnék megerősíteni pozíciójukat.
Az akció célja volt egyúttal az is, hogy megossza az írókat, valamint két táborra bontsa az ellenzéket is, ez azonban nem sikerült, mert mindenki egységesen kiáll a Tiszatáj mellett.
A teljes JAK-vezetőség részvételéről szóló komédia a választmányi ülés előtt tulajdonképpen őneki, Csengey Dénes személyének szól, az ő részvételét, esetleges hozzászólását szerették volna elkerülni az Írószövetség vezetői.”
"Havasi" jelentésének részlete / Forrás: ÁBTL
Havasi” jelentésének részlete / Forrás: ÁBTL:
Csengey ezúttal is éles szemű megfigyelőnek bizonyult: két táborra bontani az ellenzéket, kiszorítani a radikális gondolkodókat, éppen ez volt az állampárt és az állambiztonság legfőbb törekvése. Nem véletlen, hogy „Havasi” tartótisztje (a beszervezett költő-ügynök szerint őt megzsaroló, de még a rendszerváltás után is megfenyegető (!) Gál István) is elégedett volt a jelentéssel. [Szokolay Zoltán tájékoztatása (hozzászólása) szerint nem Gál István, hanem Kazai Zoltán kereste meg őt az Antall-kormány idején. „Egy régi barátnőm nevében hívtak meg egy találkozóra, ahol persze a barátnő nem volt ott, Kazai viszont igen”. Kazai hírhedt figura. Korábbi cikkünk szerint még a 2016-os tanártüntetések hátterében (!) is felbukkant. „Forrásunk arra is felhívta a figyelmünket, hogy a pedagógustüntetések aktív résztvevője a Helsinki Bizottság munkatársa, Kazai Viktor, továbbá édesapja, az elmúlt rendszer hírhedt tartótisztje, Kazai Zoltán.”]
De most lássuk Gál István állambiztonság értékelését: „A tmb. jelentése értékes, jelentése figyelmet érdemlő információkat tartalmaz a JAK vezetőségi üléséről, CS. D. >F< [Figyelő – MG] dossziés véleményéről és a MÍSZ jövőjét érintő véleményekről.
A jelentés alapján megállapítható, hogy a JAK vezetésén belül továbbra is Csengey Dénes az, aki mindent megtesz a jelenlegi irányvonalak megváltoztatására, az ellenséges ellenzék vonalának megfelelő vezetői taktikát szeretne”.
Gál István alezredes / Forrás: ABTL.hu
Gál István alezredes / Forrás: ABTL.hu
Az értelmiség megosztása ezúttal csak részben sikerült. Az Írószövetségválasztmánya szeptember 8-i ülésén külön határozatban foglalt állást a Tiszatáj-ügyben, finoman tiltakozva a méltatlan eljárás miatt. Többen – összesen 114-en – ennél jóval keményebb hangú tiltakozó levelet küldtek az MSZMP KB-nak. Az ülésről és a fejleményekről a szamizdat Beszélő részletesen beszámolt:
[…] A szóbeszéd szerint a pártközpont ármánykodói a felesége közvetítésével adták Kádár János kezébe a verset, sugalmazva, hogy a >júdásfa< kifejezés rá vonatkozik. Akár igaz a történet, akár nem – a lap felfüggesztésének ténye, amiről Kádárnak előzetesen tudnia kellett, azt mutatja, hogy pártunk főtitkára kivételesen érzékeny a Júdás szóra.
A Tiszatáj eltiprását az írótársadalom nem vette szó nélkül tudomásul. […] A választmány Boldizsár Iván, Csoóri Sándor, Király István és Mezei András javaslata alapján rendkívül mérsékelt hangú határozatot fogadott el, amelyet levéllé szerkesztve megküldtek a központi bizottságnak. A határozat – utalva a Tiszatáj sajátos arculatára, rangjára és pótolhatatlan szerepére – 1. kifejezte a választmány aggodalmát a történtekkel kapcsolatban; 2. elismerte, hogy a szerkesztésben előfordulhattak hibák; 3. kérte a politikai vezetést, vizsgálja felül a Tiszatáj ügyét és tegye mérlegelés tárgyává az irodalom szempontjait és érdekeit. A beadvány sorsáról a közgyűlésen többen érdeklődtek. A központi bizottság, illetve a Művelődési Minisztérium állítólag elküldött válasza nem került a választmány elé.
A választmány levelénél élesebb hangú levelet intézett a központi bizottsághoz és a kormányzathoz november 12-én 114 író. Az aláírók között voltak párttagok és pártonkívüliek, vidékiek és budapestiek, fiatalabbak és idősebbek. […]”.
Idősebbek, fiatalabbak, vidékiek és budapestiek – itt még megvolt talán az egység. Ekkor még. A diktatúra végül kénytelen volt meghátrálni, ez már az átmenet ideje volt, Nagy Gáspárt és az egyre erősödő ellenzéket már nem lehetett elhallgattatni.
Folytatom.
Fotók: MTI, vezető kép: Fortepan.hu

A szabadság kis körei – célkeresztben Cseh Tamás és Csengey Dénes



Nemzedéki talajvesztésről, tévelygésről beszélt Csengey Dénes azon az 1985-ös műsoros esten, amelynek ő és Cseh Tamás volt a főszereplője. Egy jelentéssel idézzük fel a paksi előadást, amely után a társaság autóba ült, és egy ismerősénél folytatta a beszélgetést. Velük tartott egy ügynök is (talán több is, de egyről tudunk). Csengeyt a nyolcvanas években végig megfigyelte az állambiztonság, hiszen kiemelten veszélyesnek tartották a népszerű, fiatal költőt (későbbi politikust). A két ikon néhány évvel a paksi előadás és a bölcskei beszélgetés után elkészítette első és egyetlen közös albumát. Most azt az 1985-ös napot idézzük fel. Bibó Istvánnal szólva (még akkor is, ha más kontextusban használta): bemutatjuk a szabadság kis köreinek egyikét. 
Így szállok én is el nemsokára,
te pedig így hajolsz majd utána
annak a személyvonatnak,
melyen utazom
haza én, haza egyedül.”
Cseh Tamás – Csengey Dénes: Anna
Van, hogy az állambiztonsági munka, a titkos jelentés utólag ad is valamit, nem csak elvesz. Egy-egy irat segítségével olyan történeteket látunk, amelyekre máskülönben talán már nem is bukkannánk rá. A most következő este felidézése éppen ilyen, még akkor is, ha az állambiztonsági lencsenyilvánvalóan eltorzította a valóságot.
A költő Szokolay Zoltán a III/III. titkos megbízottja volt, állítása szerint erőszakkal, zsarolással szervezték be. Erről az Irodalmi Jelennek beszélt először nyilvánosan (én is az ott megjelent cikk után kértem ki a dossziéját), de filmünkben (Szétszakadt Magyarországitt megnézhető HD minőségben) is szóba került a története. Igazságot tenni azóta sem tudunk, ugyanis beszervezési dossziéja nem kutatható, csak a munkadosszié.
Az tény, hogy egyik feladata költőtársa, Csengey Dénes megfigyelése volt. Szokolay szerint ezt személyesen is elmondta Csengeynek, sajnos a rendszerváltás legendás alakját már nem kérdezhetjük meg erről, hiszen 1991-ben, fájdalmasan fiatalon, harmincnyolc évesen (mint én most) elhunyt.





Csengey Dénes 1989-ben / Fotó: MTI
Csengey Dénes 1989-ben / Fotó: MTI
Nem titok, hogy azok közé tartozom, akik Csengeyt igazi példaképnek, a kevés tisztességes, egyenes, radikális politikusok egyikének tartják (ajánlott olvasmány Szegényen, szabadon, szeretetben című esszékötete), ezért is különösen érdekes az a jelentés, amelyben barátjával, Cseh Tamással szerepelnek. A jelentést 1985-ben adta le “Havasi”, azaz Szokolay Zoltán, Cseh Tamás és Csengey Dénes pár évvel később, 1988-ban jelentette meg közös albumát, a Mélyrepülést. A fent idézett vers, dal is ennek a közös munkának az eredménye.


CSENGEY DÉNES ÉS CSEH TAMÁS PAKSON

Szokolay (“Havasi”) jelentése akkor készült, amikor Cseh Tamás és Csengey műsoros estet tartott Pakson. „1985. május 10-én 19 órai kezdettel került sor Pakson, az Ifjúsági Házban Cseh Tamás énekes-zeneszerző és Csengey Dénes iró müsoros estjére. A programon – noha az előzetes propaganda minimális volt, meghivók nem készültek, plakát is csak egy, mely az utolsó pillanatban került ki az Ifjúsági Ház elé – sok néző, mintegy száz-száztiz fő vett részt, zömében gimnazisták, az ERBE fiatal dolgozói, illetve a fiatal paksi irók és baráti körük. A müsor első részében Cseh Tamás szerepelt, Jóslat cimü, legutóbb megjelent nagylemezének dalait adta elő, nagy sikerrel.


[…] A második részben Csengey Dénes vezetésével beszélgetés következett Cseh Tamás produkciója kapcsán. Ezen kb 40-en maradtak ott, de aktivan beszélgetésben csak négyen-öten vettek részt.
Csengey Dénes mindenek előtt a történelmi tudatról, az egyes nemzedékek társadalmi beilleszkedéséről beszélt. Elmondta, hogy az ötvenes években született nemzedék, különösen annak az értelmiségi réteghez tartozó része, nehezen találja a helyét a mai magyar társadalomban, történelem-szünetet érez, nincsenek – mert nem lehettek – konkrét történelmi tapasztalatai, ez okozza a tévelygést, talajvesztést, identitás-hiányt, amelyről a dalok is szóltak.

A TÖRTÉNELEMOKTATÁS SÚLYOS HIBÁI

A helykeresés szempontjából Csengey Dénes rendkivül károsnak itélte a Király István akadémikus által a hetvenes évek közepén fölvetett fogalmat: >a mindennapok forradalmisága<. Véleménye szerint az ilyesféle jelszavak nem vezethetnek megoldáshoz, a szellemi-közéleti kielégületlenséget nem csökkentik, nem vezetik a fölös energiákat.
Súlyos hibát követ el ezen a téren a történelemoktatás is, amely gyakorlatilag 1956-tal befejeződik az iskolában, az azt követő csomópontok, fordulópontok nem eléggé ismerhetők meg, holott felelős szocialista ifjúságot csak igy lehetne nevelni. […]”.
Teresa Worowska lengyel műforditónő [aki a rendszerváltás után társaivalmegalapítota a Szentjánosbogár katolikus közösséget – MG], aki Pakson él, végezetül egy szép történette, egy önfeláldozó pap sztorijával zárta a beszélgetést: arról a lengyel papról van szó, aki a II. világháború során egy koncentrációs táborban önként meghalt, hogy valakit megmentsen.
[A lengyel Szent Maximilián Kolbe atya az auschwitzi haláltáborban 1941 augusztusában egy tizedelés alkalmával önként elvállalta a halált egy elítélt társa, Franciszek Gajowniczek őrmester helyett, mert az családos ember volt – MG].
Csengey Dénes zárszava szerint az efféle erkölcsi tisztaság manapság is elérhető és tettekben kifejezhető lenne, ha ezek a tettek nem is olyan drasztikusak, mint egy éles történelmi szituációban, hanem inkább a szellemi életben találják meg kifejezhetőségüket.
Cseh Tamás a Népszínház Várszínházában, 1978 / Fotó: MTI
Cseh Tamás a Népszínház Várszínházában, 1978 / Fotó: MTI

ZÁRTKÖRŰ CSEH TAMÁS-EST BÖLCSKÉN

[…] Ezután az est hivatalos része lezárult, a társaság személygépkocsival Bölcskére, [A.] Ilonáékhoz utazott. Bölcskén mintegy harmincan voltak. […]
A paksi fiúk előzetesen megbeszélték, hogy [O.] Zoltánt, aki a müsoron jelen volt, nem viszik magukkal, azt hazudják neki, hogy nincs hely a kocsiban. Utóbb elmondták, elhatározásuk oka, hogy nem biznak [O.] Zoliban [a BM húzta alá -MG].
Evés-ivás közben eleinte külön-külön kisebb beszélgetések alakultak, majd Cseh Tamás énekelt még – a jelenlévők kérésére – dalaiból. […]
A beszélgetésben – Csengey Dénes vezetésével – szó került a mai magyar értelmiség túlzottan anyagias, prakticista szemléletéről, ezt a véleményt Teresa Worowska is megerősitette, majd a magyar folyóirat-struktura jött szóba, itt Csengey Dénes kiemelte a régi Mozgó Világ szerepét, miszerint ez a gárda /a Kulin-féle szerkesztőség/ egy más demokratikusabb konszenzust kezdeményezett a hatalommal, olyan viszonyt, amely már fejlettebb, már nem az 56 óta tartó kompromisszumos közmegegyezésen alapul.
Ezt természetesen a hatalom nem türhette, mint ahogy – sajnos – semmiféle pluralizmust nem tür, ezért szükségszerü következmény volt a bukás.
[Ez a híres Mozgó Világ-ügy, még abból a korszakból, amikor a vezető értelmiség kevéssé volt megosztva.] Időközben a társaság fogyatkozott sokan haza indultak autóval, így Csengeyék is, Cseh Tamás pedig lepihent aludni, mivel másnap ismét fellépése következett valahol. […]”
Értékelés: 
A tmb jelentése értékes mert, az eligazitásnak megfelelően részt vett – Csengey Dénes és Cseh Tamás paksi önálló estjén, melyről részletes tájékoztatást ad […]
Beszámol arról, hogy Csengey, bár korábbi magatartásához képest visszafogottan, de foglalkozott a nemzedéki problémákkal.
[…] A bölcskei látogatásából a paksi fiatalok kihagyták [O.] Zoltánt, mert megingott a bizalmuk vele szemben, mely a korábbi rendőri intézkedés óta jelentkezik”.
Az állambiztonsági értékelésből látjuk, hogy O. Zoltán irányában egy rendőri intézkedés miatt voltak bizalmatlanok. Mivel az iratban nem említik O. érintettségét, így kevéssé valószínű, hogy a BM-nek dolgozott volna. Nem úgy mint az estéről jelentő Szokolay Zoltán, aki – vélhetően – azért elhallgatott néhány dolgot a III/III. előtt, hiszen látjuk, egészen visszafogott (még az értékelésben is ez a kifejezést használják) lett a jelentés. 
1989. március 15, Csengey Dénes beszédet tart a Magyar Televízió elõtt /Fotó: MTI
1989. március 15, Csengey Dénes beszédet tart a Magyar Televízió elõtt /Fotó: MTI

A DALOK NEM VÁLASZOK, NEM MEGOLDÁSOK

Lezárásként hadd idézzek abból az Alföldben, 1981-ben megjelent interjúból, amit Csengey készített Cseh Tamással és Bereményi Gézával. Ebből az interjúban ugyanazt a gondolkodást fedezhetjük fel, amelynek különös lenyomatát a jelentésben is láttuk.
Csengey Dénes: Mesélj az előadásokat követő beszélgetésekről! Milyen élmények érnek olyankor?
Cseh Tamás: Nem is tudom, hogyan lehetne ezt összefoglalni.
Olyanok ezek az asztaltársaságok, mint megannyi tanácstalan vezérkar, főtisztek, sereg nélküli stratégák, akik nem tudnak dönteni semmiben. Ezer kérdésük van, és . . . Én mindig tudtam, hogy a dalok nem válaszok, nem megoldások, csak megfogalmazások.
CSD: Tehát téged úgy ültetnek le a székre, hogy vacsorázzunk meg, igyunk egyet, aztán pedig te állj fel, és …
CST: . . . mondjam tovább. Hogy mi a megoldás. Hogyha tudjátok, hogy nem megy vonat, meg ha ilyen pontosan láttok mindent, akkor mondjátok meg, hogy végül is mi van. Most már nincs színpad, most itt ülünk egymással szemközt, hát most már elárulhatod.
Bereményi Géza: Hogy mi a titok.
CST: Igen, hogy mi a titok. És hát én mindig tudtam ezekben a beszélgetésekben, hogy amit énekeltem, az nem véletlenül műsor, az úgy jelent valamit. Majdnem mindig újra elmondtam azt, ami benne van a Frontátvonulásban. A dalokban nincs titok, és én tudom, hogy bennünk sincs titok. De az emberek titkokat gyanítottak, pedig ezeket a dalokat talán ők’ is megírhatták volna. Ezzel kapcsolatos élményeimet nem tudom pontosan megfogalmazni.
Szeretet a dalok iránt, nagy ragaszkodás hozzájuk és ahhoz az életérzéshez, amit képviselnek.”
Csengey Dénes 1991-ben hunyt el (Cseh Tamás 2009-ben). Többen azt mondták (köztük egy volt állambiztonsági tiszt), hogy halálában komoly szerepe volt a magát átmentett hálózatnak. Egykori MDF-es párttársai szerint halála idején az MSZMP/MSZP vagyonátmentésével kapcsolatos iratokat vizsgálta. Az igazságot valószínűleg sohasem tudjuk meg, de az tény, hogy a hozzá hasonló megvásárolhatatlan, igazságkutató emberek mindig a hatalom útjában álltak.
Fotók: MTI



A gyilkosokat néven nevezNI!” – Nagy Gáspár verse, avagy egy újabb szög Kádár koporsójába



egyszer majd el kell temetNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” – így zárul Nagy Gáspár legendássá vált verse. Az 1984-ben megjelent, Nagy Imréről és a kádári megtorlásról szóló költeményből hatalmas botrány lett, maga Kádár János is olvasta. A folyóirat példányait bezúzatták, a főszerkesztőt nyugdíjazták, a költőt eltávolították az Írószövetségtől, és az ex katpolos Kardos György vezette Magvető is felmondta a vele kötött szerződést. Nagy Gáspár költeményét ezután illegálisan terjesztették, így tett az a szekszárdi tanár is, amit Nagy Gáspár egyik beszervezett költőtársa, „Havasi Zoltán” jelentett. Az állambiztonság figyelni kezdte a tanárt, ahogy végig követték Nagy Gáspárt is, aki csak „holt lelkeknek” nevezte a III/III. embereit, tisztjeit, ügynökeit.
1985 tavaszán egy szekszárdi tanár egy betiltott vers illegálisan sokszorosított példányait adta oda az arra érdemesnek vélt szülőknek. Az esetet „Havasi Zoltán”, azaz az előző cikkemben is említett Szokolay Zoltán jelentette a III/III.-nak. A jelentésbe ezt írták: „[N.] Béla, a szekszárdi 1. sz. általános iskola /Garay tér/ napközis nevelőtanára 1985 március elején
a gyermekükért érkező szülők némelyikének Nagy Gáspárnak a tatabányai Uj Forrásban megjelent és nagy visszhangot kiváltott >Örök nyár, elmúltam 9 éves< cimü versének egy gépi úton sokszorositott, indigós példányát mutatta meg azzal a kérdéssel, vajon ismerik-e a verset, illetve az abból keletkezett botrányt.
Mint mondotta, a vers sokszorositott példányát a katolikus teológiai főiskolán kapta tanulótársaitól.”
A vers terjesztése főbenjáró bűnnek számított akkoriban (amikor a versek még hegyeket, ill. elvtársakat mozgattak). Nagy Gáspár rövidke művével a Kádár-diktatúra legnagyobb hazugságára, a (művész)társadalommal közös „titkára” emlékeztetett:
Nagy Imréék kivégzésére, 1956 tragédiájára.
Jól tudjuk, hogy a felpuhult rezsimben már sok mindenről lehetett beszélni, írni, de volt néhány tabutéma, amit érinteni sem lehetett. Ilyen volt 56 vagy éppen a szovjet megszállás.
Ehhez képest Nagy Gáspár 1983-ban, illetve 1984-ben, amikor a vers megjelent, nem követ, hanem sziklát dobott a posványos vízbe.
A Nagy László-emlékház avatásán Iszkázon (1984). Nagy Gáspár mellett Fodor András, a hátsó sorban Czine Mihály, Sebő Ferenc énekel / Forrás: Nagygaspar.hu
A Nagy László-emlékház avatásán Iszkázon (1984). Nagy Gáspár mellett Fodor András, a hátsó sorban Czine Mihály, Sebő Ferenc énekel / Forrás: Nagygaspar.hu
Az Öröknyár később a rendszerváltás verse lett.
Öröknyár: elmúltam 9 éves
a sír NIncs sehol 
a sír a gyilkosok 
a test se I T T NIncs sehol 
a test se O T T 
a csont a gyilkosok NIncs sehol 
a csont 
(p. s.) 
egyszer majd el kell temetNI 
és nekünk nem szabad feledNI 
a gyilkosokat néven nevezNI!”
A verset igazán úgy tudjuk jól értelmezni (egy ragyogó elemzés itt olvasható), úgy éri el teljes hatását, ha eredeti formájában látjuk. Így:
Az emigráció legális formában is olvashatta, Katolikus Magyarok Vasárnapja / Forrás: Arcanum.hu
Az emigráció legális formában is olvashatta, Katolikus Magyarok Vasárnapja / Forrás: Arcanum.hu
Nem kellett irodalomtörténészi diploma ahhoz, hogy értelmezzék.
Már az is kisebb csoda, hogy valahogy átment az Új Forrás kapuőrein (ez tényleg így lehetett, Sárándi József szerkesztő a rendszerváltás után is vállalta, hogy nem tudatosan engedték át a verset), de megjelenése után állítólag maga Kádár János is olvasta. Sajnos nem készült felvétel az arcáról, pedig biztosan elég érdekes képet vágott.
A hallgatás, cinkos kiegyezés korszakában különösen érzékenyen érinthette a megtorlást kegyetlenül levezénylő, de ekkor már saját démonaival küzdő diktátort. A büntetés sem maradt el, a folyóiratot bezúzatták, a főszerkesztőt nyugdíjazták, Sárándit elzavarták, Nagy Gáspárt előbb lemondatták az Írószövetségnél, majd a Magvető Kiadó is felbontotta az addig tehetségesnek ítélt, több kötettel jelentkező költővel kötött szerződést.
Hogyan is lehetett volna másképp?
A Magvetőt az a Kardos György vezette, aki civil pályára helyezése előtt a Katonapolitikai Osztály magasrangú tisztje volt. Számtalan koncepciós perben, ártatlan ember halálában volt felelős, nem is szólva arról a héjanászról, amit az általa beszervezett ügynökkel, Mátay Florence-szel, Ignotus Pál későbbi feleségével folytatott.
(Kardosról tanulmányom az Arc és Álarcban jelent meg. Itt olvasható). Nagy Gáspár később így emlékezett erre abban az interjúban, amelyet lapigazgatónknak, Stefka Istvánnak adott (forrás: Magyar Nemzet): „A botrány híre eljutott a Magvetőhöz is, Kardos György elvtárs erre bekérette a kéziratomat a pozitív lektori jelentésekkel, és bezárta egy páncélszekrénybe. Pedig úgy tűnt, hogy decemberre könyv lesz. Majd csak 1987-ben jelenhetett meg a kötetem a Magvetőnél, de az Öröknyár: elmúltam 9 éves versem abban sem szerepelhetett.”
Mátay Florence és Kardos György /Képek forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
Mátay Florence és Kardos György /Képek forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum
Nagy Gáspár ellen a diktatúra ekkor már csak a „finomabb” eszközeit használta. Nem verték vagy kínozták meg, nem zárták börtönbe, még csak teljes elhallgattatásról sem volt szó.
Helyette elszigetelték, lejáratták, kiszorították. És persze megfigyelték.

HOLT LELKEK TÁRSASÁGA

Ő maga – találóan – holt lelkeknek nevezte azokat az állambiztonságiakat (legyenek ügynökök vagy tisztek), akiket ráállítottak. „Akik a birtokomban lévő (hivatalosan is a tulajdonomba került III/III-as iratokban) a volt szocialista diktatúra nem jogállami képviselőjeként szerepelnek (állambiztonsági legfőbb emberek, megyei állambiztonsági kapitányok, rendőrtisztek, operatív tisztek, értékelő tisztek, valamint titkos megbízottak (tmb.), titkos munkatársak és a beszervezett és jelentést is adó talán szánandó? – ügynökök) névvel (gépírással, sokszor kézaláírással is!) – számomra holt lelkek. Még akkor is, ha élnek” – írta róluk.
Kemény szavak. „Havasit” (Szokolayt) is megbízták Nagy Gáspár megfigyelésével, az állítása szerint a saját lányával megzsarolt költő eleget is tett a feladatnak. A következő jelentés (1985. február 21.) a Fiatal Írók József Attila Körének taggyűlése után készült el. A fiatal írókat, költőket összefogó társaságnak Csengey Dénes volt az egyik vezéralakja, Szokolay is a tagja volt, és egyik legfontosabb megbízatása az „izgága” kör nyomon követése volt:
[…] A taggyülésen egy darabig jelen volt Nagy Gáspár is, később hivatalos elfoglaltsággal elszólitották. […] Szünetben többeknek, igy pl. Magyar Józsefnek, Hegyes Zoltánnak, Szokolay Zoltánnak [ahogyan szokás volt, „Havasi” önmagára is harmadik személyként utalt) sikerült vele pár szót váltani. Problémáiról csak röviden tett emlitést, véleménye szerint az Új Forrásban közölt vers csak az utolsó csepp volt, csak ürügy azok számára, akik évek óta, tulajdonképpen megválasztása óta szerették volna őt, mint titkárt félreállitani”.
Részlet „Havasi” jelentéséből / Forrás: ÁBTL
Részlet „Havasi” jelentéséből / Forrás: ÁBTL
Az igazán érdekes az, amit „Havasi” – a tartótiszt jelentése szerint – szóban mondott el: „Nagy Gáspárral együtt indultak a költői pályán, kapcsolatuk akkor baráti volt. Elmondta, hogy Nagy Gáspár Nagy Imrével kapcsolatos versének megirásában jelentős szerepe volt annak, hogy Nagy Gáspár Zala megyei szülőfalujában a Nagy Imre-kultusz sokáig élt. Nagy Gáspárnak számolnia kellett azzal, hogy egy kis példányszámú folyóiratban megjelenő ilyen vers széles körben olvasott lesz és elmarasztalását vonhatja maga után”.
Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke egy népviseletbe öltözött fiatal nõvel táncol, 1954 / Fotó: MT
Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke egy népviseletbe öltözött fiatal nõvel táncol, 1954 / Fotó: MTI
Ha már említésre került Nagy Gáspár szülőfaluja, akkor erre is érdemes kitérni. A költő Bérbaltaváron született, nem sokkal a halála előtt így beszélt erről a Stefka Istvánnak adott interjúban: „Nekem már kicsi gyermekként meghatározó élményt jelentett 1956. A Vas megyei Bérbaltaváron, a szülőfalumban hétévesen, ha visszafogottan is, de átéltem a forradalom eseményeit. Második osztályos tanulóként az iskolával kivonultunk az utcára, tüntettünk, és azokat a jelszavakat skandáltuk, amelyeket a felnőttek hoztak Zalaegerszegről, Szombathelyről.” Nagy Imréről pedig a következőt mondta: „Aztán 1958. június 18-án a Vas Népe című lapban rövid hírként megjelent, hogy Nagy Imrét és társait kivégezték.
Apámnak, aki kemény ember volt, könny csordult ki a szeméből. Megsiratta azt az embert, aki a parasztoknak könnyebbséget hozott. Nagyanyám csak ennyit szólt: majd megveri ezeket is az Isten.”
Most már látjuk a személyes indíttatást is. Nagy Gáspár bemutatása után most térjünk a bátor tanárhoz, aki a szamizdatot osztogatta. N. Bélát „Havasi” jelentése után azonnal priorálták (leellenőrizték) az állambiztonságnál, majd megbízták „Havasi” titkos megbízottat a megfigyelésével: „Feladat: – Ismerje meg [N.] Béla baráti körét, terveit.”
A következő jelentés (1985. április 16.) szerint teljesítette a feladatot:
Előző eligazitásának megfelelően felkereste [N.] Béla általános iskolai tanárt aki megigérte, hogy egy stencielezett példányt amennyiben még van a lakásán biztosit a részére abból a nacionalista hangvételü levélből, amelyet a kongresszusnak terveztek megküldeni.”
Itt már egy teljesen másik levélről van szó. „Havasi” munkadossziéjában később nem kerül szóba sem a levél, sem a tanár, így nem tudjuk, mi lett a sorsa. Az állambiztonság figyelmét mindenesetre felkeltette.
Nagy Gáspár történetével folytatom.
Budakeszi, 2017. Oláh Katalin szobrászmûvész, Orbán Viktor miniszterelnök, Orosz István grafikus és Szakolczay Lajos irodalomtörténész leleplezi Nagy Gáspár költõ szobrát /Fotó: MTI
Budakeszi, 2017. Oláh Katalin szobrászmûvész, Orbán Viktor miniszterelnök, Orosz István grafikus és Szakolczay Lajos irodalomtörténész leleplezi Nagy Gáspár költõ szobrát /Fotó: MTI
Fotók: MTI, Nagygaspar.hu


Szadat útban volt – Moszkva és a KGB állt az egyiptomi elnök meggyilkolása mögött



Drog- és műkincs-kereskedelem, fegyverkereskedés – néhány apróság a magyar állambiztonság portfóliájából. A háttérből persze Moszkva irányított, ha a nagyhatalomnak nem tetszett valaki, akkor eltüntette az útból. Így járt a Nyugat és Izrael felé nyitó egyiptomi elnök, Szadat is, akit látványosan vadásztak le 1981-ben. Az elkövetők iszlám terroristák voltak, de a szálakat a KGB mozgatta.
A hivatalos verzió szerint 1981-ben iszlám terroristák gyilkolták meg Anvar Szadatot, Egyiptom elnökét, de azt azért sejthettük, hogy ennél bonyolultabb a kép. Bár korábban a KGB egyik korábbi alkalmazottja arra utalt, hogy Szadat kiiktatása mögött a szovjet titkosszolgálat állt, ennél tovább kevesen jutottak. Ezért is unikális Orbán-Schwarzkopf Balázs a Hamvas Intézet Arc és Álarccímű folyóiratában most megjelent tanulmánya, amely a magyar állambiztonsági iratokra támaszkodva járta körül a témát, és az írásból egyértelmű:
a szálak tényleg a KGB-hez vezettek.

AZ IZRAELLEL KÖTÖTT BÉKE VOLT AZ UTOLSÓ CSEPP

Szadat 1978-ban válhatott a Moszkva által irányított kommunista blokk egyik fő célpontjává, amikor megkötötte a Camp David-i különbékét Izraellel. Ezt a lépést a legtöbb arab ország természetesen elítélte, és mivel a Szovjetunió is el akarta tenni az útból, közös érdekük volt likvidálni.
Szadat közben hazájában bonyolult játszmát folytatott a fundamentalista Muzulmán Testvérekkel, akiket eleinte támogatott a baloldaliak elleni küzdelmükben, de aztán megpróbálta kisöpörni őket. Az iszlamista szervezetet – ahogyan a többi hasonló csoportot is – a háttérből Moszkva irányította. (Ezzel kapcsolatban csak ajánlani tudom Hankiss Ágnes: Terrorista hálózatok A C-79-es dosszié című tanulmányát – itt olvasható). Bár a titkos műveleteket még ma sem lehet teljesen tisztán látni, Orbán-Schwarzkopf szépen összerakta a képet. Részinformációkból, különböző jelentésekből, titkos iratokból, apró mozaikdarabkákból. Szadat túlságosan magabiztos volt, ez lett a veszte.


DROG, FEGYVER, MŰKINCS, TERROR – A MAGYAR KATONAI SZOLGÁLAT TITKOS ARCA

Az Egy elnök halála című tanulmány már a bevezetőjével lehengerli az olvasót, olyan kijelentések vannak benne, amelyeket olvasva nyilvánvaló:
sokkal komolyabb, sötétebb volt a magyar állambiztonság (főleg a katonai vonal) annál, amit gondoltunk. Illegális műkincs-kereskedelem, terroristák felfegyverzése, drogkereskedelem – így működött a kommunista diktatúra titkos maffiája.
Az eddigi adatok alapján a magyar szolgálatok aktívan részt vehettek az illegális műkincs-kereskedelemben, elég talán a Seuso-kincsek rejtélyére utalni. >Valószínűleg a Seuso-kincsek egy részét vitték ki Bécsbe az akkori magyar katonai titkosszolgálat egyik fedőcége, a Shell-Interag közreműködésével.< Felbukkantak nyugat-európai, távol- és közel-keleti terrorszervezetek törvénytelen felfegyverzésében és kiképzésében. Sőt maguk is szerepet vállalhattak terrorakciók megszervezésében.
Erre utal, hogy a II. János Pál pápa elleni merényletet követően az olasz hatóságok bolgár, szovjet, líbiai és magyar állampolgárokat utasítottak ki. Nem mellesleg Magyarországon bujkált a pápa fejére kiírt vérdíj kezelője is. A helyzetet még érdekesebbé teszi, hogy a terroristáknak nyújtott segítséget államközi szerződés alapján tették”
írja Orbán-Schwarzkopf Balázs tanulmánya elején felütésként. –
Az újabb kutatások eredményeképpen a magyar szolgálatok feltűntek az illegális drogkereskedelemben, előfordult, hogy nyugat-európai fedővállalkozáson keresztül, a mexikói drogkartell segítségével csempésztek a ma már dizájnér drogként számon Captagont az Amerikai Egyesült Államokba, ami ráadásul nem Captagon volt, hanem Pemolin, mert nem elég, hogy csempészték, még hamisították is.

Heroinfogás 1989-ben /Fotó: MTi
Heroinfogás 1989-ben /Fotó: MTi
Részt vettek háborús övezetbe történő tiltott fegyverszállításban, de találunk nyomokat számítógépes bűnözésre is, melyekhez az eszközöket sok esetben illegális úton, a technológia ellopásával szerezhették be. Ehhez, a gyanú szerint, bűnözőket is felhasználtak.
És miután a demokratikus országokat elárasztották bűnözőkkel, droggal és terrorral, magabiztosan kommunikálták, mennyire pusztul ez a nyugati társadalom. A szálak azonban alapvetően nem a belügyi, hanem a katonai titkosszolgálatokhoz mutattak, és sok esetben a Szovjetunió nyugatellenes operatív műveletéhez kapcsolódtak.
Bár ezek csak kiragadott példák, mára a téma iránt érdeklődő laikus számára is világossá vált, hogy az említett terrorizmus és szervezett bűnözés főbb vonalai mögött alapvetően olyan államok álltak, amelyek képesek voltak a technikai, pénzügyi, infrastrukturális és szakmai hátterét adni egy ilyen típusú tevékenységnek.
A felsoroltak együttesen egy összehangolt hadművelet képét vetítették elénk. Ennek a rendszernek az irányítására és vezetésére csak az igazán nagy országok voltak képesek, olyanok, mint például a Szovjetunió.”

SZADAT LÁTVÁNYOS MEGGYILKOLÁSÁVAL ÜZENTEK

Orbán-Schwarzkopf Balázs tanulmányában részletesen bemutatja a Muzulmán Testvérek felépítését, hátterét, az állambiztonsági szálakat és a szervezet különháborúját Szadattal. Az is világossá válik, hogy az egyiptomi elnök megdöntésére törekvő Testvérek mögött már Szíria és Líbia, valamint a szocialista országok álltak.
A Nyugat felé nyitó Szadat halálával Moszkva mindenkinek üzent: életveszélyes átlépni egy határt. Meggyilkolását szándékosan látványosra tervezték:  
1981. október 6-án egy katonai bemutató során lelőtték Szadatot. A gondosan megtervezett támadás éppen akkor következett be, amikor a bemutató részeként repülők szálltak el a felvonulás felett, és óriási hangzavart keltettek. Ekkor az egyik felvonuló teherautóról leszálltak az elkövetők, és a dísztribün felé indultak. Szadat azt hitte, ez is a bemutató része, még üdvözölte is őket. Az alig két percig tartó tűzharc során összesen tizenegyen haltak meg, köztük a kubai nagykövet, egy ománi tábornok és egy kopt püspök. A sok sérültből négyen az amerikai biztonsági személyzetből kerültek ki, de megsérült Mubarak alelnök is. A merénylők közül egy ember halt meg és hárman sérültek meg, őket elfogták.
Az amerikai hírszerzés a merénylet előtti két hétben szokatlanul élénk forgalmat érzékelt a szovjet nagykövetség megfigyelése során, amit jeleztek is az egyiptomi biztonsági szervek felé, de Szadat alábecsülte a helyzet súlyát, mert úgy értékelte, a szeptember eleji letartóztatásokkal az összes potenciális összeesküvővel leszámolt.

1978. szeptember 6-án készített kép Jimmy Carterrõl, az Egyesült Államok akkori elnökérõl, aki Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menahem Begin izraeli miniszterelnök kézfogását nézi /MTI/EPA/Fehér Ház
1978. szeptember 6-án készített kép Jimmy Carterrõl, az Egyesült Államok akkori elnökérõl, aki Anvar Szadat egyiptomi elnök és Menahem Begin izraeli miniszterelnök kézfogását nézi /MTI/EPA/Fehér Ház

MUBARAK NEM VÉDTE MEG ELNÖKÉT?

A Szadat helyére lépő Mubarak szerint a merényletet a Muzulmán Testvérek hajtották végre. Egy másik jelentés a Takfir wal-Hijrát említi elkövetőnek, de hozzáteszi, hogy egy kis szervezet önmagában nem képes ilyen precíz támadás végrehajtására, ehhez legalább valamelyik fegyveres testület támogatása kellett.
Az egyiptomi helyettes ENSZ-képviselő furcsának találta, hogy Mubarak a támadás során, bár közvetlenül Szadat jobbján állt, le tudott bukni, de nem húzta magával az elnököt. >Szadat legyilkolása várható volt, mert túlbecsülte saját hatalmát, belügyminisztere félretájékoztatta, ellenzékét kis méretűnek és csak a fanatikusokra kiterjedőnek jellemezte…<
Alig két nappal a merényletet követően készült jelentés a szovjet társszerv információira alapozva állította, a Muzulmán Testvérek egyik ága volt az elkövető. El-Shazly Egyiptomi Hazafias Frontjának vezetése saját állítása szerint pontosan ismerte a merénylet tervét, ők úgy tudták, egyidejűleg Mubarakot és a hadügyminisztert is likvidálják.
A merénylet kidolgozásában hozzájuk kötődő tisztek vettek részt. Még azt is pontosan tudták, az akció helyszíne úgy lett kiválasztva, lehetőleg látványos legyen, és elterelje a gyanút róluk és külföldi támogatóikról.
Az is kiderült, hogy nem az államcsíny volt a cél, annál is inkább, mert Szadat menet közben eltávolította az utódként szóba jöhető személyeket.”
Kairó, 1981. október 6., a merénylet után / Fotó: MTI/UPI
Kairó, 1981. október 6., a merénylet után /
Fotó: MTI/UPI
Orbán-Schwarzkopf Balázs végkövetkeztetése szerint a Szovjetunió nem akart totális káoszt Egyiptomban, „mindössze” bizonytalanságban kívánta tartani az országot. Szadat utódjának, Mubaraknak el kellett fogadni a játékszabályokat:
Úgy látszik, hogy a Szovjetunió okult korábbi hibáiból. A nigériai vezetést például azért vesztette el, mert nem volt képes tartósan támogatni egy akkora méretű országot.
Egyiptomot csak szimplán bizonytalanságban akarták tartani, hogy a mindenkori vezetés tudja, ha nem működik velük együtt, vagy túlságosan eltolódik a hangsúly, akkor bukni fog. Korábban a Szovjetunióban katonai tanulmányokat folytató Mubarak megértette a leckét.”
Az Egy elnök halála a Hamvas Intézet Arc és Álarc folyóiratának tavaszi-nyári duplaszámában olvasható el (több más, hasonlóan érdekes írással együtt). A folyóirat a nagyobb könyvesboltokban megvásárolható, az intézet honlapján megrendelhető.
Az Arc és Álarc tavaszi-nyári számának tartalomjegyzéke
Az Arc és Álarc tavaszi-nyári számának tartalomjegyzéke
A vezető kép forrása: Rarehistoricalphotos.com


Windischgrätz Lajos herceg, Rajniss Ferenc – a nácik ügynökeik segítségével vadászták le a németellenes célpontokat



Mi a közös Windischgrätz Lajos hercegben, a nyilas Rajniss Ferencben, a humorista Peterdi Pál apjában, illetve a Kárpátukrajna (Ruszinföld) kifosztását lebonyolító Transzkárpátia nevű cég vezetőjében? Az iratok szerint mind a nácik titkosszolgálatának, az SD-nek, illetve a Gestaponak dolgoztak. Olyan németellenes magyarokat figyeltek meg, akiket később a nácik elpusztítottak. Olyan cégeknél voltak, amelyek Magyarországról a Harmadik Birodalmat gazdagították. Mindegyikük története érdekes, de külön figyelmet érdemel a nácikat segítő Windischgrätz és a Kominternnek dolgozó Károlyi Mihályné különjátszmája.
Folytatom az előző cikkemben megkezdett magyar Gestapo/SD ügynökök történetét. Új olvasóimnak: a második világháború végén a hazánkat felszabadító, majd megszálló szovjet Vörös Hadsereg megtalálta az SS, illetve a náci párt biztonsági szolgálatának, az SD-nek a titkos anyagát. Ennek része volt az az iratcsomó, amely a Magyarországon foglalkoztatott Gestapo és SD-ügynökök egy részének névsorát, fedőszámát, és néhol rövid leírását tartalmazta. Ezt a részt továbbították a magyar állambiztonság felé.
Unikális ez az anyag, még akkor is, ha természetesen nem vehetjük százszázalékosan hiteles történelmi forrásnak. Egyrészt nagy valószínűséggel hiányos, másrészt nem tudjuk, hogy a szovjet, ill. a magyar állambiztonság nem hagyott-e el tudatosan neveket, nem másította meg az iratokat.
Csak azokra a személyekre koncentrálok, akiket sikerült beazonosítani, ill. érdekesebb leírások születtek róluk.
Szálasi Ferenc egykori miniszterelnök, a nyilasok vezetõje nézi a fõváros romjait népbírósági büntetõpere elõtt a Halászbástyáról. MAFIRT felvétel /Fotó: MTI
Szálasi Ferenc egykori miniszterelnök, a nyilasok vezetõje nézi a fõváros romjait népbírósági büntetõpere elõtt a Halászbástyáról.
MAFIRT felvétel /Fotó: MTI

BETHLEN ISTVÁNÉK KÖRE VOLT A NÁCIK EGYIK CÉLPONTJA

Az első név Birkás Gézáé, aki szinte biztosan nem azonos a híres irodalom-történésszel. „Birkás Géza […] V-29 […] Az SD és a magyar hirszerző szervek ügynöke”.
1942. év közepe táján az SD utasitására részt vett az antifasiszta klub >Nemzeti Összetartás Társasköre< tagjai felderitésében.”
A NŐT-ről, azaz a Nemzeti Összetartás Politikai Társasköréről volt szó. „Még 1920 elején alakult meg Zichy János gróf elnökletével a Nemzeti Összetartás Politikai Társasköre (NŐT), a legitimista politikai és társadalmi élet klubja – olvashatjuk a História egyik 1994-es számában. – A IV. Vámház körút 2. szám alatti Brauch-ház második emeleti sarokhelyiségeiben, majd a német megszállásig – amikor vezető tagjainak jelentékeny részét letartóztatta és deportálta a Gestapo – a VIII. Baross utca 8. szám alatti sarokház földszinti helyiségeiben igen élénk klubéletet folytatott.”
A következő „Brincei Georg volt lovaskapitány”, neki a küldetése az igencsak érdekes:
Ki volt küldve Szálasi által Hitlerhez, hogy beszélje meg és vegy át az utasításokat a nyilaskeresztes párt keretén belül megszervezendő >SS< -féle csoportokra vonatkozólag.”

RAJNISS FERENC ÉS WINDISCHGRÄTZ LAJOS HERCEG

Jön egy igazán ismert név, Rajniss Ferencé (fedőszáma: „V–29a”). Róla ezt írták: a „>Magyarfutár< cimű lap kiadója, Imrédi párt részéről parlamenti képviselő […] Testvére szeretője volt Kállay-nak […] Kapcsolatban volt Kornhüber rezidensel SD. /V 29/ [a német újságíróról előző cikkemben írtam – MG] és MICHAELISsel /V 28) nincs.
1942. julius havában összekötötte Kornhüber rezidenst WINDISGRETZ Ludig herceggel, akit utóbb beszerveztek az SD be és a >V-99< fedőnevet kapta meg. Ugyanebben az évben augusztus hónapban lefényképezte az SD-nek Balogh József a >Revue de Hongrie< cimü lap szerkesztőjének iratait.”
Windischgrätz Lajos / Fotó: Europeana.hu
Windischgrätz Lajos / Fotó: Europeana.hu
Kezdjük az utóbbival, az áldozattal. A Revue de Hongrie egy francia nyelven kiadott magyar folyóirat volt, Cz. Farkas Mária 2000-ben megjelent tanulmányában ezt írta: „Az első világháborút követő időszak bethleni és klebelsbergi kultúrpolitikája fontos feladatnak tartotta a magyar kultúra külföldi terjesztését, valamint a magyar politikai és gazdasági helyzet megismertetését. Ezzel a politikával ért egyet a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztője, Balogh József[…]”. Továbbá: „A folyóirat elsődleges célja a francia politikai körök és értelmiségi közvélemény tájékoztatása volt. Bethlen István politikai elképzeléseit szolgálta […]”.
Ezért kellett lefényképeznie az SD ügynökének (nem világos az iratból, hogy Windischgrätzről vagy Rajnissról volt e szó) Balogh iratait. Akiről ezt olvashatjuk: „Hubay Miklós [író – MG]– aki titkárként dolgozott Balogh mellett – azt írja mesteréről, hogy
olyan sokoldalú volt, mint egy Széchényi István, aki egyszerre akar behozni minden elmaradást. Tőle tanulta a magyar kultúra megismertetésének a szenvedélyét és a közlés igényességét.”

A NÁCIK VÉGÜL MEGÖLTÉK AZ ÜGYNÖK CÉLPONTJÁT

Balogh az életével fizetett a németellenességéért. „Hubay Miklós rámutat arra, hogy ez a folyóirat a német befolyás magyarországi erősödésével kezdett igazán érdekes és életveszélyes lenni, mint a németbarátsággal szemben egy másik politikának a bázisa. >Bámulatos hierarchiában volt együtt e folyóiratok bizottságaiban mindenki, akire – nemzeti-casinói látókörből – számítani lehetett Magyarországon a háborúból való kiugrás esetén. A szervező, Balogh József aztán életével fizetett kártyavár remekművéért.< […] A német megszállás után a folyóiratot betiltják, az utolsó számot Hubay Miklós adja ki Genfben. Így emlékszik vissza:
Március 19-én a németeknek első dolga volt, hogy a Revue szerkesztőségét feldúlták. Baloghot is keresték a lakásán. És az utolsó számot az Athenaeum nyomdában elkobozták.
Ebből azért pár példány – éppúgy, mint a hasonló sorsra jutott Magyar Csillag utolsó számából is – megmaradt, s nekem is kihozott egyet valaki Genfbe. Ezt én még márciusban sokszorosítottam, és szétküldtem a svájci előfizetőknek. (…) Közép-Európa legelegánsabb folyóirata nyomorúságosan lestencilezve. S megírtam az előfizetőknek, (…) hogy fogadják emlékbe a Revue utolsó számát, amelyet Magyarországon még a megszállás előtt szerkesztettek.
Balogh József bujkálni kényszerült, de a németek elfogták, munkatáborba került, majd kivégezték.<”
Balra Charles Terlinden vicomle, Belgium egyik legkiválóbb diplomáciai történelemírója, középen Balogh József / Forrás: Tolnai Világlapja/Arcanum
Balra Charles Terlinden vicomle, Belgium egyik legkiválóbb diplomáciai történelemírója, középen Balogh József / Forrás: Tolnai Világlapja/Arcanum
Nem mellékes, hogy a zsidó származású Balogh József az első világháborúban repülőtiszt volt, többször kitüntették. Azok közé tartozott, akik érdemeikre tekintettel mentesítést kaptak Horthy Miklóséktól (a mentesítésekről lásdHankiss Ágnes vonatkozó munkáját), de a Harmadik Birodalmat és magyar cinkosait már ez sem érdekelte.
A sors keze kinyúlt érte, és bár Balogh Józsefet, az I. világháború többszörösen kitüntetett repülőtisztjét magas helyen próbálták megmenteni, amint a mentesítő okmány elérte volna valamelyik gyűjtőtáborban, az oly igen értékes zsákmányt máris továbbszállították. Utolsó hírünk a sárvári táborból jött, aztán nyoma veszett”
– írta Frank Tibor.

WINDISCHGRÄTZ ÉS A KOMINTERN-ÜGYNÖK KÁROLYINÉ

Az SD ügynökök között felsorolt Windischgrätz Lajos herceg neve a hírhedt frankhamisítási perről ismert, amelynek fővádlottjaként négy év fogházra ítélték (később enyhítették). A MEK-en olvasható életrajza szerint„1932-ben német állampolgárságot vett fel, 1933-tól a Gestapo ügynöke, Károlyi Mihálynét Berlinben sikertelenül próbálta lefogatni. A II. világháború alatt összekötő volt Berlin és Zágráb között, majd Ausztriában élt.”
Károlyi Mihályné Andrássy Katinka emlékiratait írja a Károlyi Palota egyik szárnyában berendezett otthonában / Fotó: MTI
Károlyi Mihályné Andrássy Katinka emlékiratait írja a Károlyi Palota egyik szárnyában berendezett otthonában / Fotó: MTI
Károlyi Mihályné lefogatási kísérletét, és ahogy nézem, magát a Gestapo-vádat is magától az érintettől vették, aki egy korábbi cikkében részletesen írt az akcióról. Károlyiné – aki Stephen Koch lebilincselő oknyomozó kötete szerint a Komintern ügynöke volt (erről a körről cikkeim itt és itt) – így emlékezett vissza: „Ama nevezetes Barnakönyv nagy részét, mely Hitler szörnyűségeit adatokkal bizonyította, én hoztam ki Németországból nagy viszontagságok között. Összeköttetésben voltam egy föld alatt dolgozó elvtársnővel, aki szállította az anyagot. Windischgrätz Lajos herceg, aki a Gestapo szolgálatában állt, tudomást szerezve ottlétemről, jelentette gazdáinak, de szerencsém volt, sikerült idejében eltűnnöm Berlinből.”
Károlyiné hosszabban is írt az esetről önéletrajzi könyvében, amelynek részlete megjelent a Tükörben. Azt írta, a Komintern-vezető Willi Münzenberg megbízásából ő csempészte ki a nácik bűnlajstromát összefoglaló Barna könyvet, ám amikor Hamburgban tartózkodott, férje régi ellensége, Windischgrätz feljelentette. Károlyiné művét nyilván nem vehetjük teljesen hitelesnek, főnöke, Münzenberg a vörösök Joseph Goebbels-hez hasonlítható propagandistája, agytrösztje volt. Ahogyan Tamás Gáspár Miklós írta még 1996-ban„Egy másik előd: a >népfront< föltalálója, Willi Münzenberg, a német bolsevik sajtócézár, a Komintern ügynöke, majd áldozata, a Barna könyvek fantáziadús antifasizmusának atyja, aki Hitler ellen agitálva Sztálinnak szerzett híveket a Rolland- és Barbusse-féle >hasznos hülyéktől< az olyan fanatikusokig, mint Sir Anthony Blunt, a királynő képeinek őre, udvari kamarás, nagyszerű művészettörténész, minden idők legjobb szovjet ügynöke, a friend of Dorothy.”

TRANSZKÁRPÁTHIA – AVAGY KÁRPÁTUKRAJNA KIFOSZTÁSA

A következő név sem érdektelen: „V -29”, azaz „Krauze Rudolf, magyar konzul, a Magyar Kereskedelmi Kamara beosztottja, igazgató a német-magyar TRANSZKARPATIA nevü vállalatnál.” Más néven Rolf Krause-ről van szó, akiről az Esti Kurír 1936-ban ezt írta: „A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére Rolf Krause magyar állampolgár, rigai lakost, a rigai magyar kir. tiszteletbeli, konzulátushoz magyar kir. tiszteletbeli konzullá nevezte ki.”
Magáról a Transzkárpátia vállalatról egy 1960-ban megjelent tanulmányban ezt írták:
Ez a társaság lett volna hivatva Kárpátukrajna kifosztását lebonyolítani.”
A Szabad Nép 1945-ben többször írt a „bűnszervezetről.” „A Transzkárpáthia név alatt működő bűnszövetkezet és az Ukrajnába utazott bizottság tagjai közül csak Rödiger-Schluga Miklóst, a METR igazgatóját és Szelke Árpád igazgatót függesztették fel, pár napja pedig Krause Rudolfot, a Transzkárpáthia igazgatóját bocsátották el állásából. A többi nyugodtan >dolgozik< tovább. […] A jelentésekből kiderült, hogy csak az első évben vízi, úton 46 szállítmány érkezett, 130.0Ó0 tonna mennyiségben. Főként ócskavas és vasérc, de raboltak 1200 tonna lent is, 75 tonna cigarettapapírt, sőt kotrógépeket is elhurcoltak Ukrajnából.”
Látjuk, hogy Krause itt Rudolfként szerepel. Hogy mi lett a sorsa, az jó kérdés.
Ansaldo kisharckocsik a Szics-gárdisták székháza elõtt a magyar honvédcsapatok kárpátaljai bevonulásakor. A kép illusztráció / Fotó: MTI
Ansaldo kisharckocsik a Szics-gárdisták székháza elõtt a magyar honvédcsapatok kárpátaljai bevonulásakor. A kép illusztráció / Fotó: MTI
Következik egy teljesen ismeretlen név, amely leginkább fia kapcsán válik érdekessé: „Petur /Pohlencz Pál”. „Felszabadulás előtt a Hutter és Lever cégnél dolgozott bizalmas beosztásban ahol a Gestapo részére végzett hirszerző munkát. A Vállalatnál lévő dolgozokat kényszeritette, hogy lépjenek be a nyilaskeresztes pártba. Felszabadulás után az igazoló bizotság állásvesztésre itélte.”
A Hutter és Levernél (az Unilever magyarországi leányvállalata, amely monopolhelyzetben volt Magyarországon a szappangyártás területén) az iratok szerint több Gestapo-ügynök dolgozott, Pohlencz Pál személye azért is fontos, mert Pohlencz (Peterdi) Pál apjáról van szó.
A férfi múltja az állambiztonság által beszervezett Peterdiről készült környezettanulmányban (korábbi cikkem itt) is előkerült. Sőt, a Peterdi beszervezésekor (1962) készült jelentésből az is kiderült, hogy a későbbi humorista is a cégnél dolgozott.
[Petedi] Elmondta, hogy még a Hutter és Lever cégnél együtt dolgozott jelenlegi Helsinki-i követünk [akkoriban Szipka József volt az] feleségével, s ha valami nagyon komoly, sulyos dolgot tapasztal, rajta, illetve a követ elvtárson keresztül fog intézkedni.”
Peterdi Pál humorista, a szilveszteri rádiókabaré felvételén a Százados úti kenyérgyárban / Fotó: MTI
Peterdi Pál humorista, a szilveszteri rádiókabaré felvételén a Százados úti kenyérgyárban / Fotó: MTI
A Hutter és Lever a második világháború után előbb egy állítólagos „szabotázsakcióval” kapcsolatban, majd sikkasztás miatt került a magyar sajtóba (aztán államosították). A Szabad Nép 1949-ben ezt írta: „1947. november 25. Robbantás történt a gyár egyik telepén, majd december 23-án megrongálták az ex-trakciós üzem présházának gépeit. Az államvédelmi osztály kinyomozta a tetteseket. Kiderült, hogy a gépromboló szabotálók, magyar közösségi tagok, nyilas pártszolgálatosok voltak, akik a gyárban maradtak igazgatói állásokban, felelősségteljes beosztásokban.” [1947-ben robbantotta ki az állambiztonság a Magyar Közösség elleni koncepciós ügyet.] 1948-ben pedig egy kémügyet is felépítettek a cégnél„1948. október 2. Az államvédelmi osztály nagyszabású kémszervezetet leplezett le, amelynek vezetője James Cavan Elliott, a gyár Angliából ide delegált igazgatója.”
A nácikkal való összeköttetésről ezt írták (nyilván a gonosz angol imperialistákra kihegyezve): „A második világháború idején például a náci háborús gépezet teljes mértékben meg volt elégedve munkájukkal. Az angol vállalat akkor (1941-től 1944 végéig) Kurt Schichtet, a vállalat német állampolgárságú részvényesét küldte Magyarországra vezérigazgatónak. […] A német háborús gépezet érdekében az angol–német gyár száz százalékkal emelte a termelést.”
Látjuk, hogy a felsorolt SD/Gestapo ügynökök egy része kulcsfontosságú helyen dolgozott, másokat olyan feladatokkal bíztak meg, amelyekkel a nácik törekvéseit, a magyarországi nyilas hatalomátvételt, a németellenes célpontok elpusztítását, Horthy Miklós megbuktatását, és végül hazánk megszállását segítették.
Ezért ezeknek az embereknek a többségét bátran nevezhetjük hazaárulónak. Még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.


Imrédy Béla személyi titkára és a társai – nyilasok, detektívek és újságírók a nácik ügynökei között


Államrendőrségi detektívek, újságírók, nyilas politikusok vannak azok között az ügynökök között, akik a nácik nyilvántartása szerint nekik dolgoztak a negyvenes években. Közéjük tartozott például Imrédy Béla személyi titkára, Újpétery Elemér, a nyilas Vágó Pál vagy éppen Ráttkay R. Kálmán, az egyik meghatározó szélsőjobboldali szerkesztő. A listát a Vörös Hadsereg találta meg 1945-ben, és egy részét továbbították az ÁVH-nak. A bátran hazaárulónak nevezhető hálózat tagjainak nagy része Nyugatra menekült, de volt olyan is, akit a kommunista állambiztonság átvett. Mert nem csak a szélsőbaloldalt leplezzük le, hanem a szélsőjobboldalt sem kíméljük.
A második világháború végén a hazánkat felszabadító, majd megszálló szovjet Vörös Hadsereg megtalálta az SS, illetve a náci párt biztonsági szolgálatának, az SD-nek („Der Sicherheitsdienst des Reichsführers SS”) a titkos anyagát. Ennek része volt az az iratcsomó, amely a Magyarországon foglalkoztatott Gestapo és SD-ügynökök egy részének névsorát, fedőszámát, és néhol rövid leírását tartalmazta. Ezt a részt továbbították a magyar állambiztonság felé. Unikális ez az anyag, még akkor is, ha természetesen nem vehetjük százszázalékosan hiteles történelmi forrásnak. Egyrészt nagy valószínűséggel hiányos, másrészt nem tudjuk, hogy a szovjet, ill. a magyar állambiztonság nem hagyott-e el tudatosan neveket, nem másította meg az iratokat. Ezzel együtt is nagyon értékes forrásanyag.
Már csak azért is, mert már az ügy összefoglaló jelentéséből kiderül, hogy a nagyjából nyolcvan egykori ügynök közül mindössze négy (!) maradt Magyarországon, többségük nyugatra menekült. Másrészt azért, mert látjuk majd, hogy szépen beépült az SD mindenhová. (Gyakorlatilag senkit sem kértek számon, így ez is alátámasztja, amit az állambiztonsági korszakkal kapcsolatban is tudunk: Magyarországon nemzeti sport a megúszás.)
Első cikkemben a nevek első részét fogom közölni, de jellemzően csak azokat, akikről találtam valamit, lehet tudni, hogy kik voltak, és akik nagy valószínűséggel tényleg a nácik ügynökei lehettek. Sokan közülük a nyilas párthoz köthetőek, nyilvánvaló, hogy a Harmadik Birodalom nagyon szorosan behálózta a magyar szélsőjobboldalt. Az ezzel kapcsolatos történelmi fejtegetéseket és következtetéseket meghagynám másoknak.
Az SD embere levágja egy lengyel zsidó szakállát / Fotó: Scoopnest.com
Az SD embere levágja egy lengyel zsidó szakállát / Fotó: Scoopnest.com
Lássuk azt az 1952-es jelentést, amely elmagyarázza az irat eredetét: „Jelentés Budapest, 1952 augusztus 29. Budapest felszabaditásakor a Szovjet Hadsereg egységei megtalálták a német Biztonsági Rendőrség /: Sicherei Dienst:/ „B” osztályának anyagát, amely a Magyarországon foglalkoztatott Gestapó és S.D. Ügynökök egy részének névsorát és fedőszámát tartalmazta.
A szovjet elvtársak az anyagot legépelve, egy példányban átadták Hatóságunknak, az jelenleg alosztályunkon fekszik el. Az anyagban kb. 80 S. D. ügynökről, azoknak munkájáról van emlités téve. Az ügynökök tulnyomó többsége nyugatra menekült, Magyarországon jelenleg négy tartózkodik, s abból egy, már hosszabb ideje Hatóságunk hálózatában van foglalkoztatva.
A nyugaton tartózkodók közül 28 személy ügyében lett felderités végezve. (A névsor az S. D. obj. dossziéban van). Az alosztályon fekszik el még négy német fedőszervről is anyag, ezek az alábbiak: Zündapp Service, MAM Autókereskedelmi Vállalat, Első Dunagőzhajózási Társaság, Mittelmayer és Társa. A négy vállalat volt vezetői és alkalmazottai nagyrészben nyugatra menekültek, vagy ismeretlen helyen tartózkodnak.”

KORNHUBER ÉS URBAN, A KÉT NÉMET REZIDENS

A jelentést az „I./3-g. Alosztály” készítette („a Magyarország területére átdobott hírszerzők, >diverzánsok< felderítése és ártalmatlanná tétele, valamint elhárítási munka végzése a határsávban”). Az iratokból kiderül, hogy az SD egyik magyarországi rezidense (vezetője) Joseph Urban SS-tiszt volt, aki fedőállásában az említett Első Dunagőzhajózási Társaságot vezette. Ugyanúgy rezidensként dolgozott Magyarországon „Artur Kornhuber német újságíró” is. Utóbbi is beazonosítható. A Pesti Hírlap 1942-es cikke szerint: „A >Hamburger Fremdenblatt< jelentése szerint Kornhuber Artur, a lap budapesti tudósítója, Hamburgban a párt, az állam, a hadsereg, a tudomány és a gazdasági élet köreiből meghívott vendégek előtt előadást tartott Magyarország helyzetéről a háborúban.”
Kornhuber neve a második világháború után, a Világosság 1945-ös cikkében is felbukkant. „A napokban feljelentést tettek a népügyészségen vitéz Onczay László, a volt Károlyi-uradalmak elmozdított központi igazgatója ellen. […] A feljelentés szerint vitéz Onczay, aki Endre László személyes politikai jó-barátja volt, az ország egyik legnagyobb uradalmát, amelynek kiterjedése 47.000 katasztrális hold volt, a német érdekek szolgálatába állította. Vitéz Onczy László nevéhez fűződik annak az >udvartartásnak< a megszervezése, amely Veesenmayer Edmund, a németek magyarországi helytartója rendelkezésére állt a Károlyi-uradalmak fóti kastélyában.
Itt volt egyébként állandó lakása Kornhuber Artúrnak is, aki a németek és az Endre-klikk részére állandó kémszolgálatot teljesített”.
Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú megbízottja, az Imrédy- per tanúja /világos kabátban/ / Fotó: MTI
Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú megbízottja, az Imrédy- per tanúja /világos kabátban/ / Fotó: MTI
Ez tehát már akkoriban nyílt titok volt. Valószínűleg Kornhuberé az a sírhely, amely az egyik internetes nyilvántartásban is szerepel. E szerint Rióban van a nyughelye az 1901-ben született és 1993-ban elhunyt „Arthur Kornhuber”-nek. Mivel Brazília (és Dél-Amerika) volt a nácik (és nyilasok – lásd például Kutasi Kovács Lajos történetét) kedvenc menedékhelye, erős a gyanú, hogy róla van szó.

EPPELDAUER – KÖRÖZÖTT CSALÓ ÉS ÁLDETEKTÍV

Most nézzük az ügynököket. Az első név „Eppeldauer Andor”. Az Arcanum folyóirattára ezúttal is segítségemre volt. A Kis Újság 1946-os cikkében ezt olvashatjuk róla: „A főkapitányság bizalmi csoportjának egyik női beosztottja, Szabó Teréz rendőrnyomozó alhadnagy, hosszas nyomozás után elfogta Eppeldauer Andor körözött csalót és áldetektívet, aki körülbelül félmillió forintot csalt ki >ügyfeleitől.< Eppeldauer már 1943-ban rendőr- felügyelőnek adta ki magát, később Gestapo-megbizottként mutatkozott be, majd a felszabadulás után mint gazdasági nyomozó tűnt fel.”
A lista szerint nem csak bemutatkozott, valóban az SD ügynöke volt. A Világcikke szerint egyébként nem „Szabó Teréz”, hanem „Budinszky Béla B-listás rendőrnyomozó hadnagy” leplezte le és fogta el Eppeldauert. Mindkét cikk szeptember 28-án jelent meg, így csak találgathatjuk, hogy itt miért Budinszky, s ott miért Szabó kapta el.
Talán, hogy egy B-listás rendőrnyomozó ne legyen hős?

MELEGA GYULA, ÁLLAMRENDŐRSÉGI DETEKTÍV

A következő név: „Huba (eredeti neve: Melega) Gyula”. Őt is sikerült beazonosítani. Arról a nyomozóról van szó, akiről a Pesti Hírlap 1931-ben ezt írta: „Melega Gyula államrendőrségi detektívnek a Horthy Miklós-ut 19. számú házban levő lakásán betörők jártak és négyezer pengő értékű ruhaneműt meg ékszert vittek el onnan.” Az államrendőrségi detektív egyébként visszatérő szereplője volt a Pesti Hírlap cikkeinek, volt, hogy akció közben nőnek öltözve jutott be egy kártyabarlangba: „A szmokingos ur dr. Kotof Olivér, a két hölgy pedig Kipper István és Melega Gyula. Ez volt egyik legmulatságosabb trükkünk, mellyel az egyik Muzeum-köruti kártyabarlangba hatoltunk be. A klubot árgus szemmel őrizték, oda gyanús idegennek behatolni lehetetlen volt.
De mikor a kapus az elegáns szmokingos urat és hölgy kísérőit meglátta, gyanútlanul engedte fel őket a lépcsőn és akadálytalanul juthattak a kártyaterembe, ahol a bakkasztal mellé ültek”
mesélte a lapnak a detektivfőfelügyelő a harmincas években. Melega az ügynökök többségével elhagyhatta az országot, hiszen a Magyar Nemzet 1962-ben ezt írta „Cataniában [Olaszország] elhunyt Huba Melega Gyula volt rendőrtiszt.”

LORÁNTH GYÖRGY” – HETÉNYI ERNŐ FIA

A következő ügynök azért érdekes, mert azt írják róla, hogy az a Hetényi Ernő volt az apja, akiről korábbi cikkemben már írtam.
Hetényi a magyarországi buddhizmus egyik vezető alakja volt, mindent elárul róla, hogy a vallásüldöző Rákosi-diktatúrában 1951-ben megalapíthatta a Buddhista Missziót, amit az állambiztonság a keleti tanok és kultúrák iránt érdeklődő személyek megfigyelésére használt. Hetényi maga az ötvenes évek közepén „Viktor” fedőnéven dolgozott az állambiztonságnak, és több jel szerint korábban magas beosztásban dolgozott az államvédelemnél. Erről azért vannak csak töredék-információink, mert az ötvenhatos iratok jelentős részét eltüntették.
Dr. Hetényi Ernõ, a Misszió és a Buddhológiai Intézet vezetõje / MTI Fotó: Kovács Sándor
Dr. Hetényi Ernõ, a Misszió és a Buddhológiai Intézet vezetõje / MTI Fotó: Kovács Sándor
Hetényi korábbi ÁVH-s múltját az az iratrészlet is megerősíti, amely a náciknak dolgozó fiáról szól: „Loránth György a multban ujságiró valamelyik délutáni lapnál. HETÉNYI ERNŐ v. politikai osztály vezetőjének természetes fia. Jelenleg korcsmája van a Corvin-közben >Matróz csárda<. Felszabadulás után többször irt a Képes Figyelőben […] Kapcsolata Hetényi után Sombor-Schweintizer [Sombor-Schweinitzer József rendőrtiszt, főkapitány-helyettes, 1919-től a politikai rendőrség egyik vezetője, keményen fellépett a szélsőjobboldal ellen – MG] legfelsőbb bizalmas embere Rozsnyai-val, Preisz-el Lantos-al és Stoltéval együtt.”
Látjuk, hogy ezt az újságírót Sombor-Schweinitzer bizalmi emberének nevezik, ha így volt, nagy szolgálatot tett a náciknak.

KORDA ÉS HALMI – KÉT ÜGYNÖK A M. A. M.-NÁL

Következik két olyan név, akik az egyik fedőcégnél, a M. A. M.-nál dolgoztak: „Korda Rudolf /Kónitz Raul/ a MAM Autókereskedelmi vállalatnál van felsorolva, mint G [Gestapo] ügynök. Ugyanott felsorolva Halmi Béla fényképész.”
Korda Rudolf több ÁBTL-dossziéban is szerepel, sőt, saját aktája is van. „A dosszié Korda Rudolf osztrák állampolgárságú újságíróra vonatkozó iratokat tartalmaz, aki 1939-ben a magyar kémelhárítás (VKF-2. Osztály, defenzív osztály) titkos tiszti állományú tagja volt. [És, ha minden igaz, emellett a náciknak dolgozott].
Halmi Béla is beazonosítható. Vele kapcsolatban említésre került a 8 Órai Újság 1929-es cikkében egy bírósági ügy kapcsán: „Katz Piroska színésznő reklámcélokra fényképfelvételeket készíttetett Halmi Béla fényképésznél, aki egy képeslapban leközölte azokat anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna.”

AKI ELREJTETTE A NÁCIK KÉRÉSÉRE KOVARCZ EMILT

Most áttérhetünk a nyilasokra. A következőkből világosan látszik, hogy a nyilas párt ezer szállal kötődött a náci párthoz, a Harmadik Birodalom ügynökei beférkőztek a magyar szélsőjobboldaliak közé. A következő személlyel, „Parragi Tivadarral” kapcsolatban megjegyezték, hogy „nála lelt búvóhelyre K. Emil a mi utasításunkra”.
Később kiderül, Kovarcz Emil nyilas politikusról van szó. Kovarcz 1939 februárjában a Dohány utcai zsinagóga ellen elkövetett merénylet részeseként 1940-ben elvesztette mandátumát, a honvédtörvényszék pedig kétévi börtönre ítélte és lefokozta. Időközben Németországba szökött – valószínűleg ekkoriban biztosított számára búvóhelyet az említett „Parragi”.
Kovarcz Emil, ítéletére várva / Fotó: MTI
Kovarcz Emil, ítéletére várva / Fotó: MTI
Utólag szórakoztató, hogy az iratban Parragi neve alatt az szerepel, hogy „Germanofil” (németbarát). Valamelyik lelkes, de kevéssé művelt államvédelmis ennek a „személynek” is utánanézett, majd odaírta tollal:
nincs” az adatbázisukban ez a személy. Ennyi erővel kereshették volna Lojális elvtársat is. 

HUBERT, AKI BEKAPCSOLTA A NYILAS VÁGÓT A HÁLÓZATBA

A következő név „Haraszthy Vince rendőrtanácsos (fedőszáma: „V-23”). Őt a harmincas években jegyzett cikkek még „rendőrfogalmazóként” említették. Majd egy fontos összekötő tűnik fel: „Gerle Hubert V-25 [a fedőszáma] Schicht német vállalat budapesti fiók.” Ő az irat szerint
kapcsolatot tartott fenn a magyar nyilaskeresztes párt vezetőivel: SZÁLASI, VAJNA, Vágó-val. Az utóbbit bekapcsolta az SD hálózatába.”
Gerle Hubertet az SD magyarországi rezidense (vezetője), „URBAN stürmbannführer” a következőképpen jellemezte:
Az ő tökéletes magyarnyelv-tudásával nekünk nagy érték, mint tolmács és összekötő kapocs a nyilaskeresztes párt és mi közöttünk. Nagyon szorgalmas beosztott. Mindig kész a feladatok végrehajtására.”
És az iratok szerint tehát ő kapcsolta be Vágót, azaz Vágó Pál nyilas képviselőt a hálózatba. Vágó volt az, aki a negyvenes évek elején hírhedt beszédet tartott a parlamentben, amelyben a németek melletti száz százalékos elkötelezettséget követelte, valamint angolbarátsággal vádolta a Kállay-kormányt. Személyéről és saját személyes „tragédiájáról” (leszúrta lánya zsidó származású vőlegényétkorábbi cikkemben már írtam.
Nyilas képviselők egyenruhás öltözetben, a Parlament padsoraiban. Az első sorban balról az első Vágó Pál, a harmadik Széchenyi Lajos, a 4. Csia Sándor, az 5. Hubay Kálmán. A II. sorban balról a 2. Wirth Károly, mellette a félszemű Gruber Lajos, és Hubay mögött a II. sor jobb szélén Rátz Kálmán ül / MTI Fotó: Bojár Sándor
Nyilas képviselők egyenruhás öltözetben, a Parlament padsoraiban. Az első sorban balról az első Vágó Pál, a harmadik Széchenyi Lajos, a 4. Csia Sándor, az 5. Hubay Kálmán. A II. sorban balról a 2. Wirth Károly, mellette a félszemű Gruber Lajos, és Hubay mögött a II. sor jobb szélén Rátz Kálmán ül / MTI Fotó: Bojár Sándor

RÁTTKAY R. KÁLMÁN – A MAGYARSÁG FELELŐS SZERKESZTŐJE

A következő név is kimondottan ismertnek számított: „Rattkai Kálmán. Újságíró és író. >Ki mentette meg Európát?< című könyv írója és Adósok cimű cikk szerzője. Főszerkesztője a Magyarság című lapnak, Szálasi ellenfele, egyik vezetője a nyilaskeresztes pártnak.” A Népszava 1941-es cikke „Rátkai Kálmán, a >Magyarság< felelős szerkesztőjeként” említette. Máshol: Rátkay R. Kálmánként, illetve Ráttkay-Radich Kálmánként szerepel, ma az utóbbi változat az elfogadott. A második világháború után az emigráció lapjainál dolgozott.

IMRÉDY BÉLA KAPCSOLATKÉNT, TITKÁRA ÜGYNÖKKÉNT SZEREPEL

A cikkem elején már említettem az SD egyik rezidensét, Kornhubert.
Az ő kapcsolatai között a német iratok felsorolták Rajniss Ferencet és Imrédy Bélát.
Rajniss szélsőjobboldali magyar újságíró, lapszerkesztő, politikus, az Új Magyarság és a Magyar Futár című hetilap főszerkesztője, a Szálasi-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt. Imrédyt még kevesebbeknek kell bemutatni: 1938 és 1939 között Magyarország (németbarát) miniszterelnöke volt, 1946-ban kivégezték. Az iratban őt is Kornhuber kapcsolatai között említik – ez nem jelenti azt, hogy ügynök lett volna. Arra ott volt a veje.
Imrédy ellenőrzése nem lehetett túl bonyolult, hiszen a politikus unokahúgának a férjét (aki egy ideig a személyi titkára volt) az SD emberei között sorolták fel:
Újpetrey Elemér […] Tagja a >Máltai vitézek< nevezetü rendnek. Németbarát. Összekötettései vannak a Vatikánban.”
Újpétery Elemér a külügynél dolgozott, de sokáig Imrédy mellett dolgozott. Visszaemlékezése (Végállomás Lisszabon – Hét év a magyar királyi külügy szolgálatában) sűrűn hivatkozott forrás azóta is. Külügyi titkárként (és Gestapo-ügynökként) még exklúzív fényképeket is készített a II. bécsi döntésről.
Folytatom


Majtényiék a diktatúrában: a mama ÁVH-s és titkos ügykezelő volt, fia friss jogászként a hadiüzemnek tekintett Maharthoz került


A Demszky Gábor-féle ELTE-s maoista társasággal kapcsolatos iratokban többször megjegyzik, hogy a csoport tagjainak jelentős részének védettsége, állampárti, állambiztonsági védőhálója van. Közéjük tartozott az a Majtényi László, akinek anyja az ÁVH, majd a BM hadnagya volt, titkos ügykezelő, idősebb korában pedig marxizmus-leninizmust oktatott a BM-ben. Majtényi nevelőapja a Honvédelmi Minisztérium kinevezett polgári alkalmazottja volt, apja pedig rendőrtiszt. Ezek után nem is meglepő, hogy Majtényit jogászhallgató korában a szélsőbaloldali csoporthoz sorolta az állambiztonság, ahogyan az sem, hogy az ELTE elvégzése után rögtön a hadiüzemként védett és kezelt MAHART jogtanácsosa lett. Aztán szépen lépdelt felfelé. 
Az apák és fiúk témaköre a rendszerváltás után vált különösen fontossá, de úgy, hogy annak értelmezését a sajtó és a politika tudatosan félrevitte. Nem arról van szó, hogy az apák bűnei miatt a gyerekeket vonnánk felelősségre, nem is skatulyázásról. Hanem arról, hogy nagyon sok rendszerváltó értelmiségi (akik jelentős részben korrupt politikusokká váltak) hátterében megtalálhatóak ezek az ÁVH-s, állambiztonsági szülők.
Az újdonság, hogy a sokáig kvázi függetlenként ismert, de legalábbis az azt megkövetelő munkakörökben dolgozó Majtényi László is közéjük tartozik. Ezzel a háttérrel az ő egész fiatalsága, rendszerváltás előtti tevékenysége, pályakezdőként elért bizalmi állása is megvilágításba kerül.
Legalábbis szerintem.

DERZSI MAGDOLNA JUTALMAZÁSA ÉS FELEMELKEDÉSE

Kenyeres András r. százados elvtársnak BM rendőrtiszti Főiskola […] Értesítelek, hogy Uj Gézáné ny. r. fhdgy. Szül.: 1926 […] elvtársat 1985. június 4-én 2000 Ft segélyben részesítettük. Tájékoztatásom másodpéldányát megküldtem a IV/I-3. Osztálynak nevezett személyi anyagába történő elhelyezés céljából.” – ezzel a jutalmazással kezdődik Új Gézáné (korábban Majtényi Jánosné) állambiztonsági személyi dossziéja. A különböző iratokból, minősítésekből, önéletrajzokból (ebből kettőt is csatoltak) kiderül, hogy a Derzsi Magda néven született asszony hogyan emelkedett fel. Minden az illegális kommunista párttal kezdődött:
[…] 1944-ben anyámmal együtt kapcsolatba kerültem az illegális kommunista párttal és folyamatosan fegyvereket szereztünk a pártnak” – írja 1979-ben készült Önéletrajzában a kezdetről. Másik, 1963-ban jegyzett Önéletrajzában hosszabban emlékezett a kezdetre: „[…] 1944 nyarán kerültem kapcsolatba a munkásmozgalommal, Varga Endre, akkor Istvántelki Főmühelyi munkáson keresztül / jelenleg nyugdijas karhatalmista örgy./ akkor katonahozzátartozónkon keresztül fegyvereket /pisztolyok, kézigránátok/ szereztünk a pártnak és azokat neki adtuk át. […]”.
Nem meglepetés, hogy Derzsi a második világháború végeztével belépett a már legális Magyar Kommunista Pártba, majd (sok egykori illegális kommunistához hasonlóan) az ÁVH-nál folytatta. „1947. szeptembertől a BM-ben teljesitettem szolgálatot, 1951. szeptemberéig, amikor elbocsátottak” (Önéletrajz, 1979), máshogy: „az ÁVH állományába kerültem, ahonnan alkalmazotti származásom miatt 1951 szeptemberében elbocsátottak.” (Önéletrajz, 1963). Személyzeti lapjára ezt írta erről az időszakról (ő töltötte ki): „1948-51 gépíró, Államvédelmi Hatóság helyszinelők, majd vizsgálat. [Vizsgálati Osztály – MG] 1951-ben leszereltek, majd 1957-ben vettek vissza a BM kötelékébe.”
Ahhoz, hogy lássuk, pontosan milyen ügyekben vett részt az ÁVH-n, további kutatásokat kell(ene) végeznünk. Ami biztos, hogy a legsötétebb időszakban dolgozott az állambiztonságnak. Egy koncepciós eljárásban dokumentáltan szerepe volt (tudni kell, hogy a dossziékban szereplők személyét nem mindig írták össze, bele a névsorba): „Major Frigyest az ÁVO 1949. májusában tartóztatta le a Rajk-ügy kapcsán. A Bp-i Büntetőtörvényszék 1950. máj. 11-én 15 évi fegyházra ítélte folytatólagosan elkövetett hűtlenség bűntette miatt. 1954-ben indult a felülvizsgálati eljárás, ennek iratait – elsősorban tanúvallomási jegyzőkönyveket – tartalmazza a dosszié. 1956-ban szabadult egyéni kegyelemmel” – ebben az irategyüttesben szerepel „Derzsi Magdolna (Uj Gézáné, Majtényi Jánosné)” főhadnagy. Major Rajkékkal együtt részt vett a spanyol polgárháborús bevetésben, a második világháború után pedig Ausztriában „tevékenykedett”. Ekkor saját diktatúrája őt is ledarálta.
A kép illusztáció. Háborús bûnös foglyok sorakoznak az ebédosztáshoz az Andrássy út 60-ban, a Politikai Rendészeti Osztály (PRO, az ÁVO elõdje) épületében / Fotó: MTI
A kép illusztáció. Háborús bûnös foglyok sorakoznak az ebédosztáshoz az Andrássy út 60-ban, a Politikai Rendészeti Osztály (PRO, az ÁVO elõdje) épületében / Fotó: MTI
Ne feledjétek cionista kazárjaink , kik Moszkvából kirajzottak több háborús bűnöst produkáltak mint a német, olasz , francia , együttes keresés produkált , és még jött hozzájuk a zsidó nácivadász különitmény ténykedése !!




Derzsi Magdolna ávéhás időszaka alatt házasodott össze első férjével, majd 1950-ben megszületett közös gyerekük: „1950-ben [a másik önéletrajzban 1948-at írt – MG] házasságot kötöttem dr. Majtényi Jánossal, melyet 1952-ben felbontottunk. 1950-ben László nevü fiam született.” (Önéletrajz, 1979). Miután Derzsit az ÁVH-tól elbocsájtották, az ötvenes évek közepén a Széchenyi Könyvtárban dolgozott, ott élte át a forradalmat. Számára persze nem az volt. „1956.-ban az ellenforradalom idején a Nemzeti Muzeum épületében, akkori munkahelyemen, a Széchényi Könyvtárban tartózkodtam, ahol az ottlévő szovjet alakulatnál / a parancsnok Litvinov alezredes volt / csekély orosz nyelvtudásommal voltam segitségükre, és sebesülteket ápoltam, lepecsételtem a muzeum helységeit [így]
[…] A szovjet csapatok kivonulása utáni napokban bujkálnom kellett, mivel mint >orosz kémet< el akartak fogni. 1956. novemberében a VIII. kerületi Pártbizottságon jelentkeztem munkáért, ahol megszerveztük az éjszakai plakátragasztást, melyet még egész decemberben és január elején is folytattunk.
Ezekért a dolgokért 1957-ben >Kommunista helytállásáért< emlékplakettet kaptam.”
Szovjet tank Budapesten / Fotó: Fortepan.hu
Szovjet tank Budapesten / Fotó: Fortepan.hu
Nyilván kiérdemelte. A Budai Várat novemberben szállták meg a szovjet csapatok, akik ezúttal is szétlőttek mindent, köztük a levéltárat. „A novemberi harcok során félszáz tüzérségi találat érte az épület keleti és északi homlokzatait – olvashatjuk az Archivneten megjelent írásban. – A november 6-án, egy gyújtógránát által okozott tűzben pedig a nyugati szárny három emeletén égtek ki a raktárak.
Ezt a magyar levéltártörténet legnagyobb katasztrófájaként tartják számon – az iratanyag pusztulása még a második világháborús ostrom kárait is felülmúlta.”
Ennyit a jól csengő „lepecsételés” mellé.

ISMÉT BM, MÁR A MEGTORLÁS GÉPEZETÉBEN  

Az elvált, kisfiát egyedül nevelő Derzsi Magdolna a megtorlás időszakában tért vissza a BM-hez, gépírónőként, titkos ügykezelőként, majd adjunktusként dolgozott. Erről az időszakról hosszabban írtak egyik minősítésében: „1960. juliusába került a Rendőrtiszti Akadémiára, ahol a politikai nyomozó, később a közismereti tanszéken mint gépirónő dolgozott. 1965. juliusában a Tanulmányi Alosztályra lett helyezve, ahol a levelező csoporthoz, majd néhány hónap mulva az akadémia TÜK-be [titkos ügykezelés – MG] került, mint titkos ügykezelő és sokszorositó. […] Pártunk politikáját részleteiben is ismeri, azt magáénak vallja. […]
Minden vágya, hogy a marxizmus-leninizmuson belül a filozófiát iskolai szinten tanithassa.
[…] A BM KISZ. Bizottság is felkérte szeminárium vezetésre. Mindkét munkájával kapcsolatosan a fenti szervek elismerésüket fejezték ki, dicséretben és oklevél jutalomban részesitették. […] A Tanulmányi Alosztályra való kerülése és az uj munkakörbe való beállitása szükségessé tette, hogy részletesen megismerkedjék az ügykezelési szabályzatokkal, a titkos ügykezeléssel és nyilvántartással. […] Rendezett családi életet él. Egy fia van, aki jelenleg tényleges katonai szolgálatot teljesit és ősztől az ELTE Jogtudományi Karára nyert felvételt. […] 1970. junius 29.”
A hatvanas években aztán másodszor is összeházasodott: „1963-ban ismét házasságot kötöttem Uj Gézával /HM kinevezett polgári alkalmazott/, aki jelenleg nyugdijas, egyébként ma is dolgozik a HM-ben – írta 1979-ben. – Férjem ugyancsak 1945 óta párttag. Fiam elvégezte a jogi egyetemet, és jelenleg a MAHART Jogügyi Osztályán dolgozik. 1974-ben házasságot kötött dr. Kárpáti Magdával, aki jelenleg ügyész, alapszervi KISZ-titkár.”
A kép illusztráció. Politikai tiszteket avatnak a Farkashegyi repülőtéren. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó/MAFIRT: Kotnyek Antal
A kép illusztráció. Politikai tiszteket avatnak a Farkashegyi repülőtéren. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen.
MTI Fotó/MAFIRT: Kotnyek Antal
Erre még visszatérünk. Közben Új Gézáné álma beteljesült, marxista-leninista filozófiát oktathatott a BM-ben. 1981-ben helyezték hivatásos állományba, az iratból („Javaslat Uj Gézáné adjunktus hivatásos állományba helyezésére”) látjuk természetét, kommunista elhivatottságát: „Uj Gézáné […] elvtársnő 1947 óta teljesit szolgálatot a Belügyminisztérium állományába […] Szolgálati ideje alatt többek között a Közbiztonsági Érdemérem arany fokozatával és a Haza Szolgálatáért ezüst fokozatával tüntették ki. […] Uj elvtársnő vérbeli pedagógus, aki hallgatóival jó elvtársi-emberi kapcsolatot épit ki, mély marxista-leninista ismerete és kommunista meggyőződése kisugárzik oktatói és nevelői munkájában, szavainak meggyőző erejével megerősiti hallgatóinak a párt tudományos elmélete és azon alapuló politikai gyakorlata iránti elkötelezettségét. […] A Belügyminisztériumban eltöltött több, mint három évtizedes eredményes és magas szinvonalú munkájának megérdemelt elismeréseként javasoljuk, hogy Uj Gézáné adjunktust, kinevezett polgári alkalmazottat nyugállományba helyezése alkalmából hivatásos állományba helyezzék. […] Bp., 1981. április 29.”
A javaslattal természetesen egyetértettek, s ezzel együtt a BM-nél nyugállományba helyezték: „Rendfok: adjunktus. […] A nyugállományba helyezés indoka: Felső korhatár elérése. Egyenruha viselésére javaslat: nem javasoljuk, mivel kinevezésére nyugállományba helyezésével egyidőben kerül sor. Budapest, 1981. július 7.”

MAJTÉNYI LÁSZLÓ ÉS KÖRÜLÖTTE A HÁLÓZATI EMBEREK

Most térjünk vissza egyetlen gyerekéhez, Majtényi Lászlóhoz, és a hetvenes évekhez.
A mama marxizmust-leninizmust oktat, vérbeli, régi kommunista, volt már titkos ügykezelő, gépírónő, pontosan ismeri az állambiztonság és a BM múltját, (akkori) jelenét. Volt férje alezredes, majd őrnagy, az állambiztonsági iratokban mint „Majtényi János (Moskovits János) szabósegéd”, rendőrtiszt szerepel. A fiú nevelőapja Új Géza, akiről azt tudjuk, hogy a Honvédelmi Minisztérium kinevezett polgári alkalmazottja volt. 1979-ben már nyugdíjas, de még akkor is a HM-nek dolgozik. Mindenhol a hálózat emberei, a kommunista diktatúra kisebb-nagyobb fogaskerekei.
Az ifjú Majtényit, az ELTE ÁJK jogászhallgatóját az állambiztonsági dossziék az egyetem Demszky Gábor, „Mao Laci”-féle maoista, szélsőbaloldali csoportjához sorolták. Ahogyan korábbi cikkeimben megírtam, a jelentések szerint ő is egyetértett azzal a vöröskokárdás megmozdulással, amelyet 1972. március 21-ére, azaz a Tanácsköztársaság kikiáltásának „ünnepére” időzítettek. Majtényi az iratok szerint főleg a magyar filmesztétikát, filmkritikát ma is meghatározó Báron Györggyel ápolt baráti kapcsolatot. „Szélsőséges, anarchista nézeteket hangoztat – írta a jelentés Báronról. –
Barátai: Kőbányai János és Majtényi László, II. éves hallgatók, vele azonos politikai koncepciót képviselnek. Majtényi a márc. 21-i tüntetésről tudott, azzal egyetértett, Kőbányai Jánost viszont a helyszinen igazoltatta a rendőrség.”
Majtényi tehát nem ment el – meg volt a magához való esze –, így nem keveredett bele jobban az ügybe. 1975-ben elvégezte az ELTE-t, majd rögtön a Magyar Hajózási Zrt. (Mahart) jogtanácsosa lett.
Egy olyan kiemelt vállalathoz került, ahol nagyon gondosan kiválogatták az alkalmazottakat. Korábbi cikkemben elismert történészek munkáira hivatkozva már megírtam, hogy a Mahart-ot hadiüzemnek tekintette a diktatúra, így csak bizalmi elvtársakat alkalmaztak. Nem véletlenül: a katonai szolgálat, az MNVK-2. alá tartozó állami vállalat részt vett a legsötétebb ügyekben. Úgy mint fegyvercsempészet, kábítószer-csempészet, stb.
Ha elképzeljük, hogy a titkos ügykezelő gyermeke egy olyan állami vállalathoz került, ahol igazán kényes iratokba is beletekinthetett, akkor azért egyre inkább összeáll a kép. És azt is megérti az olvasó, hogy miért írtam meg ezt a cikket. Az sem véletlen, hogy a Mahart-ról roppant kevés irat található az ÁBTL-ben, nagy részben azért, mert a Honvédelmi Minisztérium (HM) alá tartozott, ott pedig továbbra sem sietnek a dossziék feloldásával, átadásával.
Mit vittek? / Fotó: Fortepan.hu
Mit vittek? / Fotó: Fortepan.hu
Még egy apróság: Majtényi anyja ugye elkötelezett BM-es, akkor már adjunktus, a régi gárda veteránja volt. Apja alezredes, nevelőapja pedig éppen a HM embere, és ahogyan Új Gézáné fogalmazott: nyugdíja után is a szervnél maradt.
Ha innen nézzük, hogy Majtényi éppen a Maharthoz került, akkor ez sem tűnik éppen véletlennek.
Innen indult ez a folyamatosan felfelé ívelő karrier. Ez a kivételezettség még akkor is tény, ha vélelmezzük, hogy az egyetemista Majtényi semmit sem tudott erről az egészről, felmenői bekötöttségéről. De ennél ő azért jóval értelmesebb embernek tűnik.

FELEJTSÜK EL AZ ÜGYNÖKKÉRDÉST, MERT NEM EZ A LÉNYEG

Bár unalmas, de le kell írnom: természetesen semmi sem bizonyítja, hogy Majtényi a hálózat embere lett volna, de ez nem is lényeges. Szélsőbaloldali jellemzését, neveltetését, munkaköreit látva nyilvánvaló, hogy a bővebben értett hálózathoz, a kommunista diktatúra bizalmi köréhez tartozott már fiatalon is, akarva vagy akaratlanul.
Onnan jött, onnan emelkedett ki, úgy, hogy erről – az apolitikusságot papíron megkövetelő alkotmányjogászi munkakörben – korábban egy szót sem ejtett. Nem is kellett.
Áder János és felesége, valamint Majtényi László és - gyaníthatóan -a felesége a köztársasági elnöki voksolás után / Fotó: MTI
Áder János és felesége, valamint Majtényi László és – gyaníthatóan -a felesége a köztársasági elnöki voksolás után / Fotó: MTI
Majtényi egyébként 1980-ig dolgozott a Mahart-nál, onnan a Műszaki Egyetemre került, ahol – és itt a két karrier találkozik – egyetemi adjunktusként folytatta. Aztán emelkedett egyre felfelé.
Még egy szót feleségéről, Kárpáti Magdolna „alapszervi KISZ-titkárról”. Ugye tudják, hol szokott tanítani a kúriai bíró?
Igen, az ELTE ÁJK-n. Annál az egyetemi karnál, amely válaszra sem méltatta portálunkat azután, hogy rákérdeztünk: továbbra is rektorhelyettes maradhat-e ott Majtényiék jogászhallgató társa, az 1972-ben az állambiztonságnak besegítő Fazekas Marianna. Az ELTE-ről indultak és az ELTE-hez kerültek.
És a kör bezárult.




Legyünk könyörtelenek!” – rákosista uszítóból lett Moszkva Közel-Kelet szakértője Réti Ervin









Réti Ervin külpolitikai újságíró a Rákosi-diktatúra féktelen tobzódása idején a jobboldali szociáldemokraták ellen uszította az olvasókat, könyörtelen leszámolást követelve. 1956-ban Nagy Imréékkel kapcsolatban egy hétre (!) letartóztatta a szovjet hadsereg, de kiengedték, és már decemberben rovatvezető lett az Esti Hírlapnál. A katonai szolgálatnak (MNVK-2) és a BM-nek is dolgozott, utóbbinak társadalmi kapcsolatként készített írásos jelentéseket, de beszervezni nem tudta a hírszerzés, mert nem akart ügynökösködni, és megtehette, hogy nemet mond. A kommunista kádert a rendszerváltás után is Közel-Kelet szakértőként foglalkoztatták, írt a Népszavának, a Népszabadságnak, a Heteknek halálig dolgozott. Meg Bécs budapesti irodájának a vezetőjeként… 
Réti Ervint a korábbi cikkemben nyilvánosságra hozott1971-es állambiztonsági irat a III/I-3. Osztály (hírszerzés az NSZK ellen) „foglalkoztatott emberei” között sorolta fel. Az 1924-ben született újságíró most feldolgozott kutatódossziéja szerint a BM „társadalmi kapcsolata” volt – mint a rezsim megbízható fogaskereke –, bár távol-keleti utazása alkalmával megpróbálták hivatalosan is beszervezni. A hírszerzés sajtót felügyelő szerve, a Press rezidentúra 1969. március huszonharmadikán írt Réti ügyében a többi osztálynak. Az iratot „Bakos”, azaz Szolnok Péter szigorúan titkos tiszt, a rezidentura akkori vezetője jegyezte:
Tárgy: Réti Ervin ujságiró távolkeleti utazása.
Réti Ervin elvtárs az Esti Hirlap külpolitikai rovatának vezetője, társadalmi kapcsolatom /nevezettel a Press rezidentura fokozatos bevonás alatt álló jelöltként foglalkozik/ 1969. március utolsó hetében távolkeleti riportutra indul. Az Akadémia rezidentura [amely alá Művelődési Minisztérium és a Magyar Tudományos Akadémia tartozott – MG] által biztositott ösztöndijjal 6 hetet tölt Indiába, majd lapja megbizásából 3 hetes tartózkodásra Japánba utazik. […]
Nevezettel megbeszéltem, hogy utja alkalmával információszerző és kapcsolatszélesitő >sajtó diplomáciai< teendőket kell ellátnia.
[Mint mondjuk az előző cikkemben bemutatott Pethő Tibornak.] Ezt tudomásul vette, teljesitését megigérte. […] Javaslom mindkét irányu teendőkkel megbizni, egyelőre MUOSz fedés alatt. Végzett munkájáról irásbeli jelentést késztittettek vele. Javaslom megbizásunkból adódó operativ költségei fedezésére 50 dollár kiutalását. […]
Javaslom Uj-delhii és tokiói hirszerző pontjaink értesitését, illetve tájékoztatását. Nevezettek legyenek segitségére, illetve hasznositsák kiutazása és mozgatása által adódó kapcsolatbővitési lehetőségeket.
[…] Javaslom Réti Ervin személyére gyüjtő dosszié felállitását, >titkosmunkatárs jelölt< kvalifikációval.”
Az asztalnál balra Réti Ervin, mellette Heltai András, Hajdú János és Avar János újságírók./ Fotó: Fortepan.hu
Az asztalnál balra Réti Ervin, mellette Heltai András, Hajdú János és Avar János újságírók./ Fotó: Fortepan.hu
Réti, azaz „Rajim” kutatódossziéját ekkor nyitották meg. Megbízhatóságából, munkaköréből adódott, hogy egyből „titkosmunkatárs” lett volna. Látjuk, hogy még indiai ösztöndíját is a hírszerzés, az Akadémia intézte el. Dossziéjába bekerültek a különböző dokumentumok, Réti üdvözlő képeslapja Szolnoknak (azaz „Bakosnak”) Indiából, valamint a hosszú „Jelentés az Indiában tett tanulmányutamról”.
A szöveg mára jórészt érdektelen, de az a kommunista erkölcs kevéssé fennkölt megélésére utal, amikor levelében arról panaszkodik, hogy az egyik repülőtéren nem várta autó, ezért neki kellett taxit hívnia, egy hotelben pedig nem működött a légkondicionálás.
Kőrösi Csoma Sándor sírja, India, 1975 / Fotó: Fortepan.hu
Kőrösi Csoma Sándor sírja, India, 1975 / Fotó: Fortepan.hu
Kőrösi Csoma Sándor síremlékével kapcsolatban előremutató javaslata volt: „Körösi Csoma siremlék nincs ugyan rossz állapotban, de tele van disszidens cserkészek, Amerikában élő erdélyiek stb. plakettjeivel. Ha csakugyan évforduló-ünneplés lesz, okvetlenül küldeni kellene néhány hazai plakettet vagy fémkoszorút, ami ellensulyozná ezeket a mostaniakat” – írta. Ezután feljegyzései következnek a kínai politikával kapcsolatban, ill. a Japánban és Indiában tapasztalt körülményekről, politikai helyzetről.

RÉTI ERVIN MÁR AZ MNVK-2-É VOLT?

A következő átirat szerint „Rajimot” priorálták (átvilágították), és ekkor kiderül, hogy az MVNK-2., azaz a katonai hírszerzés nyilvántartásban szerepel. Ennek később még szerepe lesz. A kapcsolat jellege nem derül ki. Ezután elkészítik a szokásos környezettanulmányt (1969. 07. 25.): „1955 körül áthelyezést nyert a Szabad Ifjuság Szerkesztőségéhez, ahol növelte addig szerzett jóhirnevét […] 1956 októberében – az ellenforradalom kirobbanásakor – is országhatáron kívül tartózkodott, a rend helyreállitása után tért vissza. Ezzel egyidejüleg a Szabad Ifjúságnál betöltött állása megszűnt. 1956 decemberében az Esti Hirlap Szerkesztőségéhez került. […] Tekintélyét ugy szakmai, mint dilletáns körökben növeli gyakori televiziós szereplése, ahol mint a távol-kelet szakértőjét kérik fel a hallgatók illetve nézők kérdéseinek megválaszolására.”
Ne ugorjunk ennyire előre. Szerencsére az Arcanum.hu folyóirattárában megtalálhatóak a jeles Szabad Ifjúság számai. Réti valóban a lap foglalkoztatott propagandistája volt.
Az újság 1950. augusztus 25-ei számában az olvasókat a leszalámizott Magyarországi Szociáldemokrata Párt konzervatív, jobboldali, vagy annak bélyegzett tagjai ellen uszítja.
A cikk címe: „A munkásifjúság árulói”, alcíme pedig: „Adatok a jobboldali szociáldemokrácia bűnlajstromához”. Hosszan nem idéznék belőle, a következő “orwelli” közcím nagyjából összefoglalja a lényeget:
Gyűlöld a jobboldali szocdemeket”.
Réti Ervin és a munkásifjúság árulói / Forrás: Szabad Ifjúság/Arcanum
Réti Ervin és a munkásifjúság árulói / Forrás: Szabad Ifjúság/Arcanum
Vészterhes idők voltak ezek: az egyeduralomra és diktatúrára törő kommunisták a szocdempárt jobbszárnyát 1948-ban záratták ki, a maradék Szakasits Árpád vezetésével egyesült a Párttal, így jött létre a Magyar Dolgozók Pártja.
A rezsim 1950 tavaszán indított átfogó hadjáratot a szocdemek ellen, Kéthly Annát például június elején tartóztatta le az ÁVH, így Réti cikke is tökéletesen időzített volt.
Mindenre elszánt ellenségeink ezek, akik vesztünkre törnek. Legyünk könyörtelenek az ellenük folytatott harcban!”
harsogta cikke végén Réti – a Rákosi-diktatúra, az ÁVH féktelen uralmának napjai ezek. Az újságíró huszonkét éves volt ekkor.
Kéthly Anna, 1947 / Fotó: Fortepan.hu
Kéthly Anna, 1947 / Fotó: Fortepan.hu
Szerencsére a környezettanulmányban visszatérnek még 1956-hoz, mert Réti forradalmi története is sokatmondó. Hivatalos életrajzából tudjuk, hogy a forradalom és szabadságharc idején Varsóban van kiküldetésen, és csak a szovjet hadsereg bevonulása után tér vissza Magyarországra. S akkor a szovjetek nagyon rövid időre letartóztatják. A környezettanulmányban ezt írják: „Buniné, Buzás, valamint az emlitet kt. [környezettanulmány] beszámolt arról, hogy az ellenforradalmi események idején külföldön tartózkodott és 1956 november 6-án érkezett Budapestre. […] dr. Révész László […] egyetemi adjunktustól kapott tájékoztatást az ellenforradalom alatt történtekről. Révész azt is közölte, hogy az áruló Nagy Imre és csoportja a Jugoszláv Követségen kapott menedéket.
Az adatszolgáltatók előtt ismeretlen inditékból és okból Réti Nagy Imrét felkereste és a követségről való távoztában a karhatalmi szervek őrizetbe vették és kb. egy hétig fogva tartották.
[…] Anyagi körülményei átlagon felüliek. […] Korábban felesége kétszobás összkomfortos öröklakásában laktak, amelyet 1966-ban egy nagyobb méretü, tanácsi rendelkezésü villa lakásra cseréltek el.”

EGY HÉT A SZOVJETEKNÉL, MAJD ROVATVEZETŐI ÁLLÁS

Tehát: hazatért Varsóból, megtudta, hogy Nagy Imréék a jugoszláv követségen vannak, bement hozzájuk, kifele letartóztatták, majd nagyjából egy hét múlva kiengedték.
Ha ehhez hozzátesszük, hogy 1969-ben az MNVK-2. nyilvántartásában szerepel – a katonai szolgálat még a BM-nél is jobban össze volt fonódva Moszkvával –, akkor azért lehetnek sejtéseink arról, mi történhetett.
Ami a legkülönösebb: ennek a rövidke letartóztatásnak szinte semmi nyoma nem maradt, pedig olyan ügyről beszélünk, ami azóta is történészek százait foglalkoztatja. Tény, hogy karrierje azonnal lökést kap, már decemberben (!) az Esti Hírlap külpolitikai rovatának vezetője lesz. Ahogyan Horváth Gábor írta Réti nekrológjában a Népszabadságban (2015): „Szabadulása után nevezték ki a frissen induló Esti Hírlap külpolitikai rovatának élére, ahol >örök< helyettesével, Harmat Endrével kicsiny, de magas szakmai színvonalon működő műhelyt alakított ki.”
Szabadon utazhatott, egyre jobb körülmények között élt – Nagy Imrééket közben kivégezték –, és egyre tekintélyesebb újságíróvá vált. Ezért tehette meg, hogy nemet mond a Press 1969-es ajánlatára.
Még karikatúra is készült róla / Forrás: Arcanum.hu
Még karikatúra is készült róla / Forrás: Arcanum.hu

ESÉLYÜK SEM VOLT BESZERVEZNI A BEFUTOTT TÁRSADALMI KAPCSOLATOT

A következő jelentés azért érdekes, mert világosan kiderül, hogy „Bakosnak” és a beszélgetés harmadik résztvevőjének, Hidasi Jánosnak ekkoriban – 1969 – már esélye sincs beszervezni Rétit, zsarolni, fenyegetni meg státuszánál, a diktatúrához való lojalitásánál fogva nyilván nem akarják. A befutott újságíróegyszerűen levakarja magáról az indiai út után körülötte sündörgő állambiztonsági tiszteket (amúgy a Pressnél, azaz a MÚOSZ székházában beszélgettek el).
A Bakos elvtárssal már huzamosabb ideje fenntartott kapcsolatból Rajim számára minden bizonnyal nyilvánvaló volt, hogy milyen >egyéb kötelezettségéről< lehet szó. Ugy tapasztaltam, hogy Rajim a beszélgetés kezdetétől eléggé ideges volt. Bakos elvtárs vezette a beszélgetést, rendkivül leleményesen, utalásokkal jutott el végül is a témához. Nem pontositotta, hogy milyen külföldi poszt betöltéséről lehet majd szó, hanem általánosságban fejtette ki, hogy a külföldi kihelyezés az ő esetében azt is jelentené, hogy az egyébként meglevő kapcsolatot sokkal szervezettebb, rendezetebb, folyamatos formák közé terelni, meghatározott cél érdekében. Beszélt Bakos elvtárs arról, hogy bizonyos információszerző feladatokra kivánjuk felkérni, de az általunk kért tevékenység semmilyen körülmények között nem lépi tul a tudósítói tevékenység kereteit.
Rajim Bakos elvtárs fejtegetésére pozitivan reagált, kifejtette, hogy >bizonyos határokig természetes kötelezettségének tartja a részünkre nyujtandó segitséget.< Ettől függetlenül hajthatatlan volt: >információszerzés területén készségesen rendelkezésre áll, azonban arra semmilyen körülmények között nem hajlandó, hogy személyekkel meghatározott cél érdekében kapcsolatépitésbe belemenjen<.”
Nem akart ügynökösködni / Fotó: Az ügynök élete című filmből
Nem akart ügynökösködni / Fotó: Az ügynök élete című filmből
Réti nem akart ügynökösködni, és ezt meg is tehette. Jellemző, hogy a beszervezési kísérletet ezután lezárták. Nem volt több próbálkozás. Bár az iratokban nem maradt nyoma, valószínűnek tűnik, hogy Réti ekkor már régen a katonai szolgálat embere volt, a két rivális szerv pedig féltette egymástól az embereit:
A lefolytatott beszélgetés alapján az az meggyőzödésem, hogy Rajim a hirszerző munkával kapcsolatos felemás álláspontja következében kihelyezése esetén még az információszerző tevékenység elől is elzárkózna, azt a beszélgetés során taktikai okok miatt vállalta, arra számitva, hogy esetleges kihelyezését elősegitjük. Kihelyezése esetén tehát minden valószinüség szerint a gyakorlatban foglalkoztatása számos nehézséget, problémát okozna és hosszú időre elzárná előlünk ennek a fontos posztnak hatékony felhasználása lehetőségét. Megitélésem szerint Rajim már tulságosan befutott ujságiró, szinte személyiségnek képzeli magát, akinek az ilyen jellegü >feladatok< méltatlanok. [Utóbbi az állambiztonság kiemelése]” – folytatta Hidasi. Majd:
A lefolytatott beszélgetés tapasztalatai alapján Rajim jelölését a bonni tudósitói posztra javaslom elejteni. Ezen a területen a hirszerzés számára eredményes munkát Rajim nem végezne. Általában megállapitható az, hogy bizonyos korlátozott együttmüködésre hajlandó és önmagában ez a körülmény pozitivan értékelhető. […] A fentiek ellenére javaslom, hogy a Press Rezidentura a társadalmi jellegü kapcsolatot változatlanul tartsa Rajim-mal és ne éreztessük vele semmilyen formában felemás álláspontja miatt neheztelésünket.” (Feljegyzés, 1970. szeptember 19.).
Tudósítás Portugáliából / Fotó: Fortepan.hu
Tudósítás Portugáliából / Fotó: Fortepan.hu

OKOS HÚZÁS: JELENTÉSEIT AZ AGITPROP OSZTÁLYNAK IS ELKÜLDTE

Ügyét lezárták, ebből az iratból is kiderül, hogy Réti okosan élt kapcsolataival, jelentései egy példányát mindig elküldte az MSZMP agitprop osztályának, ezzel legalizálva, kifehérítve azokat: „Külföldre történt kiutazásai során hirigény alapján felhasználtuk politikai, gazdasági információ szerzésre, amit készségesen teljesitett. Jelentéseiből azonban egy példányt minden esetben átadott közvetlen az MSZMP. ag. prop. osztályának. Információs jelentéseit így csak belső használatra hasznositottuk. Formális beszervezését csak hosszabb időre történő külföldi kihelyezése kapcsán terveztük. […] >Rajim< a beszélgetés során közölte, hogy bizonyos határokig külföldre helyezése esetén is hajlandó információszerzés területén segitségünkre lenni. Kategorikusan kijelentette azonban, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó az általunk meghatározandó személyekkel kapcsolatot kiépiteni bármely cél érdekében is történjen az. Megjegyezzük, hogy >Rajim< bécsi kihelyezésére nem került sor. Fentiek alapján javaslom anyagát irattárba helyezni. Lukács József r. alezr.”
Réti végül 1956 és 1992 (!) között az Esti Hírlap külpolitikai rovatvezetőjeként dolgozott. Sorra jelentek meg a könyvei a különböző háborúkról, külpolitikai konfliktusokról, amelyből most csak egyet említek: „Halál a dísztribünön”, amely az egyiptomi Anvar Szadat elleni merényletről szól.
Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros tanulmányát most fogjuk megjelentetni a Hamvas Intézet Arc és Álarc folyóiratának következő számában, unikális írása azt bizonyítja be, hogy az Izraellel és Amerikával „barátkozó” Szadat halála mögött természetesen Moszkva állt – a végrehajtók törökök voltak.
Ebben a világban minden összetartozik, nem véletlen, hogy éppen Réti írhatta meg a könyvet, amelyről 1982-ben Krajczár Imre ezt jegyzi meg fellengzősen a Népszavában: „Még ki sem mondták Szadat merénylőinek perében az ítéletet, amikor Budapesten – a szerző és a Kossuth Kiadó gyors munkájának köszönhetően — megjelent az első könyv a volt egyiptomi elnökről.”
A merénylet pillanata / Fotó: Alaraby.co.uk
A merénylet pillanata / Fotó: Alaraby.co.uk
Micsoda gyorsaság! De Bástya elvtárs, ez az ítélet! „Réti Ervin bőségesen merít a rendelkezésre álló forrásanyagokból – s indokolt előszeretettel fordul a memoárok felé. Felhasználja a Szadat-emlékiratokat is, s kommentár nélkül, finom iróniával teszi nyilvánvalóvá: a volt egyiptomi elnök – minden politikai szenzitivitása mellett is – eléggé különösen vélekedett saját politikai lehetőségeiről.” Kommentár nélkül, de finom iróniával. Krajczár azért közli a hivatalos álláspontot a cikkben:
Szadat nyíltan kihívta maga ellen a sorsot”
írja „recenziójában, majd jöhet a konklúzió: „Kairó, Egyiptom, az arab világ — és ebben is kiemelten a palesztin nép — dolga, hogy minősítse Szadat volt elnök joggal elmarasztalható politikáját, amellyel a mostani vezetés nem siet félreérthetetlenül közösséget vállalni”. Lefordítva: Szadatnak mennie kellett.
Az újságíró nem véletlenül emelte ki, hogy Szadat utódja ( a végül 2011-ig uralkodó Hoszni Mubarak) nem sietett “közösséget vállalni”. Ez kétségtelenül így volt: az új egyiptomi vezető értett az üzenetből, és rögtön elfordult mind Izraeltől, mint az Egyesült Államoktól
Szadat és Mubarak / Fotó: Wikipedia
Szadat és Mubarak / Fotó: Wikipedia

MÉG A SZOVJETUNIÓBAN IS RÉTI KÖNYVÉT TERJESZTETTÉK

Hogy mennyire volt megfelelő propaganda-anyag Réti könyve? Erre válaszol a Népszabadság 1983-as száma: „Az APN Sajtóügynökség gondozásában a Szovjetunióban is megjelent Réti Ervin Halál a dísztribünön című könyve, amely Szadat volt egyiptomi elnök életútjáról, politikájáról szól.”
Mindent elárul a magyar sajtó „rendszerváltásáról”, hogy a kommunista propagandistát – bocsánat, külpolitikai szakértőt – a modellváltás után is az egyik legtöbbet foglalkoztatott újságíró maradt, leginkább mint közel-keleti szakértő szerepelt, de természetesen politizált is. Sőt, 1992-től tíz éven át Bécs budapesti képviseletének vezetője, majd 2002 után tanácsadója volt. Ha nem tévedünk, erről az intézményről beszélünk. Az osztrákok mindenesetre külön cikkben büszkélkedtek azzal, hogy Réti 2002-ben megkapta az Aranytollat, amely az összes komolyabb kommunista/hálózati újságírónak kijár a MÚOSZ-tól.
Réti ekkora már maszkot cserélt: korábban a diktatúra elvárásai szerint arab-barát, Izrael-ellenes (ekkor még agresszornak nevezték az országot) cikkeket írt, 1990 után erről már ilyenformán szó sem lehetett.
Réti és a Békeszövetség / Fotó: Eucivil.hu
Réti és a Békeszövetség / Fotó: Eucivil.hu
Csak egy példa: a Hetekben az izraeli Mose Dajanról, már mint a hatnapos háború „legendás tábornokáról” értekezett. Ekkor már a kommunista Réti újra szociáldemokrata lett. Ugyanúgy, mint a saját magát és Réti barátját a róla írt nekrológban a legendás szociáldemokraták közé soroló Várkonyi Tibor, aki korábban „Técsi” titkosmunkatársként szolgálta a rezsimet.
Réti 2014-ben még a hangzatos „Egyszer a királyok is elmennek…” címmelsiratta meg Ariel Saront a Hetekben, majd egy évvel később ő is meghalt. Cikkemet Horváth Gábor már említett nekrológjának néhány sorával zárom: „Tudta, hogy korlátok között kell maradnia, de nemzedékének többi országosan ismert tagjával, például Pálffy Józseffel, Gömöri Endrével, Heltai Andrással, Ipper Pállal, Hajdú Jánossal, Kulcsár Istvánnal, Avar Jánossal egyenes gerincből, tisztességből is példát mutatott.”
Beszédes névsor: Pállfy, Gömöri, Heltai, Ipper, Hajdú, Avar és a kakukktojás Kulcsár. Az ő kivételével mindenkiről írtam már a Hálózat rovatban… Egyszer persze talán ő is sorra kerül, hiszen mégis csak a rádió moszkvai, majd New York-i tudósítója volt.
Kutató vagyok és újságíró. Olyan munkát végzek, amit imádok, és ahol folyamatosan aknákat kell kerülgetnem. Inkább csak Tűrt, semmint Támogatott, de ez épp így van jól.













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése