2018. október 6., szombat

A múlt darabkái







A múlt darabkái



Fehér könyvek !!!



Dr. Ilkei Csaba

Veress Péter külkereskedelmi miniszter mint hálózati titkos munkatárs és hírszerző szt-őrnagy


A Belügyminisztérium illetékes hírszerző osztálya (III/I-6) soron kívül jelentette, hogy 1981. szeptember 26-án a kuvaiti repülőtéren ismeretlenek rendellenes módon felnyitották Veress Péter külkereskedelmi miniszter bőröndjeit a repülőgép megérkezése és a csomagok kiadása között eltelt időben, ami kb. 45 perc volt. A Kuvaittal foglalkozó speciális szolgálatok „Kubala” nevű objektum dossziéjában fellelhető operatív iratok egyike szerint, a kuvaiti hatóságok  állandó megfigyelés alatt tartották a magyar követséget, akárcsak a többi szocialista országét, ám nem  volt kivétel az Amerikai Egyesült Államok, Irán, Irak, Egyiptom, Szíria és Afganisztán  külképviselete sem. (ÁBTL 3.2.5. O-8-649/a) A hírszerzés rutinos értékelő tisztje némi derűvel kérdezhette: „Ezek tudnak valamit? Valamikor megjegyezték, s tán még ma is gyanakodnak a K-189-es őrnagyra? Nem kellene…” A megjegyzés arra utalhatott, hogy Veress Péter külkereskedelmi miniszter (1979-1987), az MSZMP KB tagja (1980-88), a BM III/I-4, majd I-11 osztályának szigorúan titkos állományú, hírszerző főoperatív beosztottja, a „K-189” sz. őrnagy volt, de 1972-ben,  magasabb beosztásba kerülése miatt kötelezően leszerelte a belügyminiszter. Veresst akkor miniszterhelyettessé nevezték ki, ez a funkció hatáskörileg az MSZMP Központi Bizottsága Titkárságához tartozott. (ÁBTL 2.8.2.1.-973/94-815) A belügyminiszter kinevezési parancsa  1967-ben vették szt-állományba, amikor a KKM Tengerentúli Országok Államközi Főosztályának volt a vezetője, de már beszervezésétől, 1957-től  hálózati személyként  eredményesen szolgálta nemcsak a hírszerzést, hanem a kémelhárítást is. Elismerték odaadó munkáját, megbízható, higgadt, megfontoltan döntő, határozottan cselekvő titkos munkatársnak, majd hivatásos állományú főtisztnek tartották, aki mindig a legmagasabb színvonalon igyekezett eleget tenni a vele szemben támasztott követelményeknek, és tartós sikerrel látta el feladatait.
Pedig nem akarták beszervezni, nem az állambiztonság jelentkezett nála, hanem ő az állambiztonságnál, valódi önkéntesként. Ez 1956 elején történt, amikor a Külkereskedelmi Minisztériumban tévesen hozzá került a III/I csoportfőnökség egyik külföldön működő titkos munkatársának jelentése. Ő, a Tőkés Államok Főosztályának osztályvezetője nem jött zavarba, hanem „felkutatta” a KKM kémelhárításával foglalkozó tisztet és átadta neki a küldeményt az illetékesekhez való továbbítás végett. Ezt követően az elhárítás és a hírszerzés többször is igénybe vette segítségét, főként külföldi állampolgárok felől érdeklődtek. Saját maga kezdeményezte a kapcsolatot az állambiztonsági szervekkel Tényleges beszervezésére1957. december 20-án került sor. Csécsei Kálmán r. alezredes, a III/I csoportfőnökség beosztottja és Hegyi Ferenc r. főhadnagy, a III/II csoportfőnökség beosztottja hajtotta végre. A Vági” fedőnevet kapta. Tekintettel arra, hogy beszervezése után hamarosan kihelyezték külszolgálatra Damaszkuszba (1958-60), a III/I csoportfőnökség képezte ki és bízta meg feladatokkal. Szíriai tartózkodása alatt csak kémelhárító feladatokat teljesített, elsősorban a külképviselet védelmével kapcsolatosakat. Következő állomáshelyén, Tel-Avivban (1960-62) a védelmi teendők mellett politikai és gazdasági információk megszerzésére, beszervezési jelöltek felkutatására és megismerésére kapott megbízást.  Az angol és francia nyelvet tárgyalóképes szinten beszélte, megértette a románt és a németet, oroszul és spanyolul tanult. Hazatérése után a hírszerzés munkáját elősegítő feladatok megoldásában vett részt. (ÁBTL 2.8.2.1. – 37) Az állambiztonság illetékes vezetői úgy értékelték, hogy Veress szakismereteinek növekedésével arányosan nőtt érdeklődése és kezdeményezőkészsége a bonyolultabb operatív teendők együttműködő végrehajtásában.  Mindenkor alapos körültekintéssel és lelkiismeretesen járt el. Az állambiztonság segítése belső meggyőződéséből fakadt. Mint írták: „Különösen személyek megismerése, tanulmányozása során ért el jó eredményeket. Itthonléte óta is sok értékes, operatív szempontból figyelemre méltó tájékoztatást adott. Külföldre utazása előtt mindig operatív feladatokat kér. Hazatérése után azonnal jelentkezik és beszámol tapasztalatairól.” Külföldre utazása előtt mindig operatív feladatot kér… 1964-ben - hivatali beosztására és párttisztségeire  való tekintettel – átmenetileg nélkülözni kényszerülnek a hálózati munkában, egészen 1967-ig, amikor a hivatásos állomány szt-tisztjének nevezi ki a belügyminiszter. Az átmeneti időben Károlyi Gyula r. alezredes tartotta vele a kapcsolatot. Kinevezése után speciális hírszerzési operatív képzésben részesült. Veress Péter 1928. június elsején született Erdélyben, Csik megyében, Gyimesközéplok községben (Lunca de Jos), amely a gyimesi csángók havasi szórványtelepekből álló települése, Csíkszeredától 39 km-re, a Tatros völgyében. Szülei parasztok voltak. Apja: Veress György sokat betegeskedett, ezért kiegészítő foglalkozást vállalt a községházán, pénztáros lett. Korán meghalt, 1940-ben, 39 éves korában. Attól kezdve anyja: Molnár Erzsébet (második férje után: Tankó Jánosné) tartotta el 1947-ig. Két testvére: Julianna és György, féltestvére Tankó Imre. A négy elemi elvégzése után, 1939-től a csíkszeredai római katolikus gimnáziumba járt, ahol 1947-ben érettségizett, miközben a három gyermeket nevelő édesanyja egyre jobban elszegényedett. Csak azért fejezhette be a középiskolát, mert tanulmányi eredményei alapján fizetési kedvezményeket és pénzbeli segítséget kapott a gimnáziumban. Tanárai a papi pályát javasolták neki. 1947 nyarán azzal hagyta el Csíkszeredát, hogy Nagyváradra utazik és a Teológiai Főiskolán folytatja tanulmányait. Ehelyett egyik osztálytársával, András Imrével,  aki papnak készült, Szatmárnémeti közelében illegálisan átlépték a határt az ottani jezsuita rendház valamelyik lakójának segítségével. 1947 szeptemberében felvették a Közgazdasági Egyetemre, ösztöndíjat és kollégiumi ellátást kapott. Októberben belépett a Kommunista Pártba, mint önéletrajzában írja: nem meggyőződésből, hanem részben rábeszélésre, részben a kollégium kommunista igazgatója: Balázs Béla iránti tiszteletből. „Beléptem a Kommunista Pártba… nem meggyőződésből” Tanulmányainak folytatása nem volt töretlen. A közigazgatási szakot, amelyiket választotta, áttették a jogi egyetemre, amihez nem volt kedve. A Külügyi Akadémiát – amire párhuzamosan járt – Rajk László letartóztatása után szélnek eresztették, az újrainduláskor pedig már nem vették fel. (Kísérte az a gyanakvás, hogy illegálisan jött át Romániából, az Államvédelmi Hatóság külföldre sem engedte utazni 1954-ig.) Egyetlen kiútként a Közgazdasági Főiskola kínálkozott, s mivel az csak kétéves volt, előző vizsgái beszámításával 1950-ben el is végezte. Júliustól októberig a NIKEX-nél dolgozott segédreferensként, majd a KKM káderképző tanfolyamára hívták szemináriumvezetőnek, két évet töltött ott. 1953 elején a KKM egyiptomi referatúrájára került. 1955-ben osztályvezetőnek nevezték ki az Államközi Főosztályon. Közben alapszervezeti párttitkár, a minisztérium pártbizottságának és végrehajtó bizottságának tagja. 1954 decemberében megnősült. Felesége: Schwarcz Erzsébet (1929, Kispest, Némedy Mária) az Idegen Nyelvek Főiskolája német szakának elvégzése után előbb az AGRIMPEX-nél, majd a Kereskedelmi Kamaránál dolgozott, onnan került a  KKM devizafőosztályára előadónak. 1948 óta volt párttag. Gyermekük, Mária 1960-ban született Damaszkuszban. (Első gyermekük négy éves korában meghalt.) Példásan kiegyensúlyozott családi életet éltek, káros szenvedélyük nem volt. „1956 októbere kettős helyzetet teremtett. Megválasztottak a Forradalmi Bizottság tagjává és így párhuzamosan viseltem ezt a két – összeférhetetlen – funkciót. Novemberben megszűnt a Forradalmi Bizottság, de a VB tagjául újraválasztottak.” – írja önéletrajzában, 1967-ben.
1957 végéig változatlanul osztályvezető. 1958 februárjában Szíriábaküldik a kereskedelmi kirendeltség vezetőjének. (Megválasztották a kirendeltség párttitkárának is.)  Onnan 1960 augusztusában tér haza, októberben pedig már indulhat Izraelbe, ahol a tel-avivi kereskedelmi kirendeltség vezetője 1962 júliusáig. Novembertől a Tengerentúli Országok Államközi Főosztályának helyettes vezetője. 1966. júniusában befejezte kétéves tanulmányait a pártfőiskolán. A kiváló eredmény mellé elismerő véleményt is kapott: külön kiemelték, hogy sok önálló gondolata volt az osztályfoglalkozásokon, a konzultációkon, különösen jártasnak bizonyult a nemzetközi politikai kérdésekben, fejtegetései hasznosak voltak az egész kollektíva számára. Az ősszel lezajlott választásokon ismét alapszervezeti párttitkár és a minisztériumi pártbizottság  tagja lett. A Magyar-Román Társaság ügyvezető elnöke, mellette Glatz Ferenc ül 1967 márciusában, szt-állományba vétele előtt a belügyi szervek így foglalják össze szakmai pályájának eredményeit: „Szakmailag a külkereskedelem elméleti és gyakorlati kérdéseiben kiemelkedően képzett, nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkezik. Rendszeresen részt vesz államközi tárgyalásokon, gyakran, mint delegációvezető. Munkáját példás fegyelemmel végzi. A hozzá tartozó közel-keleti országok gazdasági helyzetét igen alapos felkészültséggel, egy-egy esetben tudományos elmélyültséggel vizsgálja. (Pl. a közelmúltban magas színvonalú tanulmányt készített Izrael gazdasági helyzetéről, külkereskedelmi tevékenységéről.) Sok szakirodalmat olvas, főleg angol nyelven.” A Külkereskedelmi Minisztérium minősítése  is egyöntetűen pozitív volt, egyebek között megállapította: „Jelentős tapasztalatai vannak a külkereskedelmi munka itthoni és külső területein. Feladatait eddig igen jól látta el, tehetséges, nagy szorgalmú és munkabírású, áldozatokra mindig kész, művelt és önmagát folyamatosan képező, sokoldalúan érdeklődő elvtárs, akinek munkatársaihoz való viszonya igen jó, őszinte, véleményét kimondó, amellett kiváló, kritikusan gondolkodó, állandóan fejődő és vezetői képességekkel, gyakorlattal rendelkező elvtárs.” A szakemberek kiemelték szíriai teljesítményét: vezetése alatt nőtt a forgalom, személyes közreműködésével vetette meg lábát és alapozta meg szíriai üzleti kapcsolatait a KOMPLEX és a BUDAVOX külkereskedelmi vállalat, igen aktív kapcsolatokat épített ki a fogadó ország gazdasági, kereskedelmi és politikai köreivel. Izraelben sokkal nehezebb dolga volt. A leváltott kereskedelmi tanácsos: Szendrő László („Gandhi” fedőnevű titkos munkatárs) távozása után, zavaros személyi viszonyok és feltűnően elhanyagolt biztonsági körülmények között csaknem két évig egyedül dolgozott a szétesett  kirendeltségen.   A magyar követség 1950 tavaszán nyílt meg Tel-Avivban, az akkori nemzetközi helyzetnek megfelelő ellenséges légkörben. Az izraeli elhárítás erőteljes tevékenységének eredményeképp (is), már 1951 novemberében menedékjogot kért Liebermann Albert magyarországi kereskedelmi tanácsos. Veress érkezése – 1960. október – előtt, 1958-tól sűrűsödtek  a magyar hírszerzés gondjai. Az izraeli származású alkalmazottak szinte zavartalanul teljesíthették a belső elhárítástól kapott feladataikat, szabadon jártak-keltek a követségen és a kirendeltségen, hozzáfértek a rejtjelező berendezéshez, a takarítónő benyúlhatott a páncélszekrénybe, a már régóta hírszerzőgyanús, mindenbe beleszóló tolmácsra sokáig senki sem gyanakodott,  az sem volt feltűnő, hogy a gépkocsivezető menyasszonya az izraeli hadsereg tisztje, s a minden nap bejáró angoltanár túlbuzgó igyekezettel érdeklődik a rezidentúra tagjai felől.  1959 májusában be is törtek a kereskedelmi kirendeltség épületébe, feszítővassal próbálták kinyitni a páncélszekrényt, feldúlták az íróasztalokban és a szekrényekben talált iratokat, behatoltak a lakásba is, még a matracok alá is benéztek. A kertben lévő két egyenruhás rendőr először héberül szólt a kirendeltség helyszínre érkező munkatársához (Vermes Róbert, „Bárány” fn. tm.), majd tökéletes magyarsággal folytatták a beszélgetést, miközben két civil ruhás társuk észrevétlenül távozott. (Budapesten a hírszerző főnök (II/3) Tömpe András r. vezérőrnagy úgy értékelte a történteket, hogy az izraeli elhárítás átlátszó akciójáról volt szó.)  Veress nemcsak a kereskedelmi tárgyalásokat vezette önállóan a politikai és gazdasági érdekek gondos mérlegelésével, hanem sikeres piackutatást is végzett, a kirendeltségen rendbe hozta a pénztári és leltári ügyeket, a titkos iratok kezelését, s rendezte a megromlott kapcsolatokat a legfontosabb üzleti partnerekkel. Szervezettséggel és rendszerességgel, következetes személyi építkezéssel sikerült javítani a kirendeltség helyzetén. Megnyitja a Külker S.C. verőcemarosi sportnapját Belügyi megbízatása legalább ilyen nehéz és főként új feladatok elé állította. A BM II. (Politikai Nyomozó) Főosztályának 3. osztálya (hírszerzés) nemcsak a kutatómunka és az információszerzés területén várt el tőle eredményeket, hanem meghatározott részt szánt neki az új központi munkaterv alapján indult átfogó feladattervből, amely az izraeli magyar emigráció feldolgozását tűzte ki célul. A szigorú határidőkhöz kötött feladatok elsősorban az izraeli magyar származású, lojális lakosok feltérképezésére és felhasználására vonatkoztak, új kategóriák szerinti csoportosításban és a korábbi adatforrások és tájékozódási bázisok kibővítésével a rezidentúra és a budapesti központ közös ütemterve és végrehajtási vonala szerint. A BM Politikai Nyomozó Főosztályának eredeti 8/1961. X. 4 „I” hírszerző utasítását kétszer is módosították, először novemberben, majd 1962. január 3-án. Az izraeli magyar emigráció feltérképezésének kategóriáit fokozatosan szűkítették, azok fontossági sorrendjét megváltoztatták. A végső változat a következőkre vonatkozott:
1., Fegyveres testületek:
a., aktív szolgálatban lévő rendőrök, katonák
b., a biztonsági szolgálat beosztottai, ügynökei
c., hírszerzők, illetve hírszerzőgyanús személyek
2., Politikusok:
a., a politikai pártok függetlenített funkcionáriusai, a MAPAJ és a MAPAM párt vonatkozásában a nem függetlenített beosztású funkcionáriusok is
b., a nemzetközi és a hazai cionista szervezetek funkcionáriusai
[MAPAJ: Mifleget Poóalé Erec Jiszráél: „Izrael földjének Munkáspártja” 1930-ban alapított baloldali párt.
MAPAM: Mifleget Poalim Meuchedet: „Egyesült Munkáspárt”, 1948-ban alakult, a MAPAJ-nál baloldalibb párt.
Az eredeti változatban még a következő szervezetek szerepeltek:
  • HOH: Hitachdut Ole Hungaria. „Magyar Bevándorlók Szövetsége” - Hisztadrut: Izraeli Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége - B’nai B’rith: „A Szövetség Fiai”nemzetközi zsidószervezet, 1843-ban alakult az USA-ban a szabadkőműves hagyományok szellemében
  • - Szochnut: The Jewish Agency For Israel, eredetileg az Izraelben letelepedni kívánók segítő szerve, ma a zsidó identitás megőrzését szolgáló oktatási és információs központ, elsődleges célja a kapcsolat teremtés Izrael és a diaszpóra zsidósága között. Megj.: I. Cs.]                                                                                                
  • 3., Írók:
  • a., újságírók
  • b., a fontosabb területek szakírói
  • 4., Állami tisztviselők:
  • a., a fontosabb szakminisztériumok munkatársai
  • b., a nagyobb pénzintézetek munkatársai
  • c., a tudományos intézetek munkatársai
  • d., az izraeli hírszerző és kémelhárító szervek fedőszerveiként szolgáló intézmények munkatársai
  • 5., A rezidentúra társadalmi kapcsolatai A felsorolt kategóriákon belül meghatározták az egyes személyekről szükséges adatokat: neve (korábbi neve), lakcíme, családi állapota, foglalkozása és anyagi helyzete. Lehetőség szerint be kell szerezni a kinti és az itthoni kapcsolataira, politikai nézeteire és egyéb fontos körülményeire vonatkozó adatokat is.
  • Az információs források és az adatbázisok frissített és összevont felhasználása:
  • 1., A saját ügydossziékban előforduló személyek adatainak összesítése.
  • A hírszerző alosztály ügydossziéi, a rezidentúra év végi beszámolói, a titkos munkatársak beszámolói stb. igen sok nevet és jellemzést tartalmaznak, amelyek összesítése révén önmagában is nagyszámú személyről nyerhető ellenőrzésre alkalmas anyag.
  • 2., A tel-avivi követségen lévő nyilvántartás adatainak folyamatos felterjesztése. A követségen elfekvő nyilvántartás tartalmazza mindazon személyek neveit, adatait, esetenként bővebb jellemzését is, akik hazatérés, beutazás, különböző jogi ügyek intézése stb. okok miatt a követségen bent jártak. A központ olyan utasítást küld a rezidentúrának a nyilvántartási anyagok folyamatos felterjesztésére, amely futáronként 100 személy adatainak és jellemzésének megküldését írja elő.
  • 3., A KEOKH - Útlevél Osztály anyagai A KEOKH és az Útlevél Osztály nyilvántartása tartalmazza az olyan magyar származású izraeli állampolgárok adatait is, akik nem a tel-avivi követségen kértek beutazási engedélyt, hanem más országokban tett utazásaik során valamelyik nyugati országban működő magyar követségen kaptak vízumot. Az Útlevél Osztály Operatív Csoportja útján szükséges ezen adatok összeállítása.
  • 4., A napi „K” ellenőrzés anyaga A rendszeres napi „K” (levél) ellenőrzés során általában 20-25 levelet küld a II/13. Osztály (levélellenőrzés) a II/3 osztálynak (hírszerzés), amely eddig csak az operatív szempontból érdekesebb anyagokat fotóztatta le és tartotta nyilván. Az utóbbi időben azonban kísérletet tett  valamennyi izraeli címzett, illetve feladott levélből kivehető adatok gyűjtésére. Minden izraeli viszonylatú levél hasonló feldolgozása napi 80-500 darabos forgalmat jelent. Az osztály a lehetőségeitől függően tervezi rendszeresíteni évente többször is a kéthetes-egy hónapos teljes ellenőrzést.
  • 5., A legutóbbi két évben és a következőkben Izraelből hazatért személyek kihallgatása.
  • Azok az Izraelből hazatért személyek, akiket eddig kihallgattak, közölték személyes ismerőseik nevét, címét és a hírszerzés számára fontos körülményeit. Ezen munka kiterjesztése az utóbbi két évben hazatért kiválasztott személyek újbóli kihallgatására, újabb adatokat eredményezhet. Ez a vonal különösen alkalmasnak látszik a „K” anyagokból sok esetben csak címük szerint ismert személyek egyéb fontos körülményeinek megismerésére.
  • 6., A Magyarok Világszövetsége és a Magyar Rádió levelező kapcsolatainak névsora.
  • A Magyarok Világszövetsége és a Magyar Rádió több év óta kiterjedt levelezést folytat az izraeli magyarokkal. Ezek címeinek és adatainak megszerzése szintén jelentős mennyiségű új információval fog szolgálni.
  • 7., Az adminisztratív futár útján és a 13. osztálytól érkező legális sajtó és egyéb kiadványok feldolgozása.
  • A hírszerzés megállapítása szerint, az Izraelben megjelenő lapok, - különösen az „Új Kelet” – rendszeresen foglalkoznak a magyar származású izraeliek eredményeinek dicsekvő méltatásával, így például a pénteki számokban megjelenő „Egymás közt” c. rovatukban gyakran közölnek írásokat különböző magyar származású személyek pártokban, minisztériumokban, egyéb intézményekben elnyert funkcióiról, ismertetve egész korábbi pályafutásukat, kivándorlás előtti foglakozásukat, stb. E lapok rendszeres feldolgozása szintén komoly bázisa lehet a feltérképező munkának, - állapítja meg a BM II/3-„I” alosztálya.
  • Veress Péter a tel-avivi kereskedelmi kirendeltség vezetője napi hivatali teendői mellett kellő konspirációval végzi állambiztonsági feladatait hálózati személyként: a „Vági” fedőnevű titkos munkatárs jelentései nem mindig „katonásak” (soha sem volt katona), de mindig értelmes, lényegre törő „civil” megfogalmazásúak, amelyek kellő támpontot nyújtanak a „Központnak” a további lépések megtervezéséhez. Felidézve a tel-avivi éveket, a példa kedvéért bemutatjuk néhány jelentését, alig változtatva azok eredeti szövegén.  Az eredeti  jelentések végén „Vági” aláírása alatt olvasható  láttamozó Darvas”fedőnév Rossz Gyula r. őrnagyot takarja, aki 1960 és 1964 között volt tel-avivi rezidens. (Londoni tevékenységét a Várkonyi Péter külügyminiszterről írt tanulmányomban említettem már.)
  • Vági” tm. jelenti Tel-Avivból, 1961. április 28. Tárgy: Efron mérnök („Kocsis”)
  • Kocsissal való ismeretségem az ide érkezés utáni hetekben kezdődött egy ismerkedési-szakmai megbeszélésen. Akkor még formális volt. Konkréttá a TECHNOIMPEX kábelgépeinek eladásai, illetve Bálint Elemér mérnök ezzel kapcsolatos március eleji itt tartózkodása tette. Az áprilisi postában hazaküldött jelentésemben leírtam, hogy „Kocsis” nemcsak a formális beszélgetések során volt kedves, hanem effektív segítséget nyújtott azáltal, hogy eljött velünk itteni üzemekbe, látogatásunkat ő maga készítette elő, s a velünk való kapcsolat mellett foglalt állást ezen üzemekben, hivatkozva az addigi jó tapasztalatokra műszaki vonalon és a minisztérium, illetve az izraeli kormány azon politikájára, hogy velünk a kapcsolatokat kereskedelmi vonalon szélesíteni kell. Ebéd és vacsora meghívásunkat azonnal elfogadta. A világháború alatti viselt dolgairól, katonáskodásáról szívesen és elég sokat beszélt. „Kocsis” egész megjelenése, beszédmódja egy jóindulatú, megértő, konfliktusokat kerülő bácsira emlékeztet. Eddigi tanácskozásaink során nyomát sem észleltem rajta valamilyen aktív, cionista politikát képviselő állami tisztviselőnek (ha az a meggyőződése, nem propagálja). Lehetőségei annyiban vannak a mi szempontunkból, hogy csoportvezetője annak a mérnök csoportnak, amely a tel-avivi kereskedelmi körzetben elbírálja a nehézipari beruházási igényeket és javaslatot tesz a jeruzsálemi központnak egyes igények teljesítésére, illetve visszautasítására. Ennek konkrét hatását legutóbb Rosenbaum, az Egyesült Izzó jól dolgozó képviselője esetében láttam. Rosenbaum ugyanis behozatali kérvényt adott be kis opál lámpákra. Nagy cikk a piacon, de helybeli gyártás van, ezért behozatalát nem engedélyezik. A magyar gyár azonban valamilyen márkát nyomott az árúra és a csomagolásra, ami nem fejezi ki, hogy lényegében opál lámpákról van szó. „Kocsis” pedig igazolta, hogy ezt az árút nem gyártják Izraelben. Az árút beengedték. Rosenbaum szerint, „Kocsis” tudatosan volt elnéző, illetve „jóindulatú” régi barátságuk alapján. Ezek azt bizonyítják, hogy „Kocsis” elfogad kisebb-nagyobb honoráriumokat, akár vacsorameghívásról, akár egyéb juttatásról van szó. A kábelgépekkel kapcsolatos megbeszéléseink alkalmával több ízben hangsúlyozta, hogy bármikor szívesen segítségünkre van. Az ő esetében nem áll fenn a magyarokkal való intenzív kapcsolat gyanúja, sem származási országa, sem amiatt, hogy korábban gyakori lett az érintkezés közte és kirendeltségünk között. A kapcsolat most sem sűrű. Azt tapasztaltam, hogy „Sólyom” is szívesen veszi, ha van mögötte egy ilyen fedezet, mint „Kocsis”. Mikor mentünk Haifára üzemet látogatni, az arra haladó „Sólyom” a fülembe súgta: „Az a fontos, hogy ezt az embert megnyerjék az ajánlott gépek ügyének, mert akkor sikerre számíthatnak…” „Kocsis” szívesen vonta be a közös programba „Sólyomot”, részben tolmácsként, részben társként a vacsora meghíváshoz.
  • Javaslatok:
  • 1., Kiegészíteni a „Kocsis” személyére vonatkozó adatokat olyan mértékben, hogy szükség esetén ellenőrizni lehessen háború alatti, illetve előtti időben viselt dolgait (menekülés a Szovjetúnióba, ott tartózkodása 1943-ig, a Lengyel Légió tagjaként harcolt Olaszországban).
  • 2., Megtudni, hogy fűzik-e valamilyen eszmei szálak hozzánk (a náci ellenesség ténye biztosan fennáll a kislánya meggyilkolása miatt).
  • 3., Megtudni, milyen kapcsolatai vannak a kereskedőkkel, köztük Rosenbaummal.
  • 4., Megfelelő körültekintéssel rendszeressé tenni vele a kapcsolatot.
  • 5., Ilyen kapcsolaton keresztül elérni azt, hogy „Sólyom” bátorítást, fedezetet, esetleg feladatokat kapjon tőle magyar ügyek intézésében. 6., Perspektívában megvizsgálni, hogy sötéten fel lehet-e használni rendszeres információk szerzésére. Ő is 60 körül jár, ügynökként nem igen jön számításba.”                                                                                                                 
  •  „Vági”  
  • Jelentés Tel-Avivból Efron mérnökről  
  • Vági” tm. jelenti Tel-Avivból 1961. április 30. Tárgy: Weisz Tibor („Sándor”)  
  • Az izraeli Kereskedelmi és Ipari Minisztérium nehézipari osztályán dolgozik, mint szakértő és tanácsadó (Barbash osztálya). Tevékenységi köre hasonló „Kocsiséhoz” és „Sólyoméhoz”, azzal a különbséggel, hogy a központban lévén, behozatali engedélyekhez is hozzászól, illetve lényegesen befolyásolja a pozitív vagy negatív elintézést. „Fenyő” jó ismerősei közé tartozik. Az említett opál lámpa ügyben egyik találkozásunk alkalmával sokat sejtetően jegyezte meg „Fenyő” felé: „Láttam a behozatali engedély kérését és tovább engedtem.” Kora kb. 35-40 év között lehet. Magyarországi születésű, valamelyik vidéki városból. A háború alatt került Budapestre, ott bujkált. A háború végén kivándorolt Izraelbe. (Ezek a saját közlései, nem tudtam még ellenőrizni.) Hivatali funkciója mellett nem deklarált üzlettársa Kemény Gábornak és a Techno egyik fontos vevőjének: Polláknak. Ezért személyes érdeke a magyar szerszámgépek behozatala, mert az után kap ő is jutalékot. Mesterségét tekintve technikus, de ügyes, életrevaló és mérnöki szerepkört tölt be. Eddig egyszer találkoztunk személyesen, partnerének: Polláknak az irodájában, olyan alkalommal, hogy én kértem Pollákot, hogy üzletét meglátogathassam. Pollák odahívatta Vándort is, hogy megismerkedjünk. Vándor nemcsak jó képességű, de beképzelt is. Magabiztos, ellenvéleményt nem tűrő kijelentései és mindenről határozott véleménye jól tükrözi ezt. Ugyanakkor viszont nagyra értékeli, ha tudását elismerik és ő maga is felajánlotta, hogy bármikor szívesen áll a rendelkezésemre, ha meg akarok vele beszélni egyet, s mást az itteni helyzettel, vagy munkával kapcsolatban. De megjegyezte, hogy: „…hivatalon kívül, mert az kötetlenebb formát biztosít…” Kért, hogy jó előre jelezzem neki Pollákon keresztül, hogy mikor akarok vele összejönni, mert elfoglaltsága mellett csak így tud zavartalanul időt biztosítani. Lényegében ezen kijelentéseire és a „Fenyőtől” hallottakra építem a vele való foglalkozás célszerűségét. Kapcsolatunk annyira a kezdeti stádiumban van, hogy egyelőre a fokozottabb megismerésén és személyi adatai felderítésén túlmenően nem tudok más javaslatot tenni vele kapcsolatban.”                                                                                               
  • Vági”
  •   Jelentés Tel-Avivból Weisz Tiborról   1961 májusában a hírszerzés budapesti központja (BM II/3) Vadász Tibor r. őrnagy és Károlyi Gyula r. őrnagy  helyszíni ellenőrzése után értékeli az izraeli rezidentúra tevékenységét, különösképp információs munkáját és a társadalmi kapcsolatok építését. Megállapítják, hogy a fejlődés igen lassú, különösen a társadalmi kapcsolatok építése: „Idáig ez a terület meglehetősen ösztönösen volt kezelve, s megközelítőleg sem kapta meg a fontosságát megillető helyet. Csak a széles, élénk társadalmi élet ad lehetőséget arra, hogy néhány jelölttel a dekonspiráció nyilvánvaló veszélye nélkül foglalkozzanak.” Budapesten arra a következtetésre jutottak, hogy a bezárkózással és a kényelmességgel szemben, a célobjektumok feldolgozása, s az objektumi elv alapján történő hálózatépítés kezdeményezése a soron következő egyik legfontosabb feladat. Ám a követség (ügyvivő: Nyerki Gyula) még a kézenfekvő lehetőségeket sem használta ki, noha sok meghívást kaptak társadalmi szervezetekhez és izraeli lakosokhoz egyaránt. Például: nem képviseltette magát a követség a magyarszimpatizánsok április 4.-i ünnepi megemlékezésén Jeruzsálemben, a tel-avivi összejövetelről - amelyen több százan voltak - pedig még mindig nem jelentettek semmit. „Az ellenőrzés óta felterjesztett jelentésekből nem tűnik ki, hogy az ügyvivő elvtárssal történt megbeszéléseknek mik az eredményei…”. Elégedetlen a „Központ” a felterjesztett információk mennyiségével és minőségével is. 1960 szeptemberétől mindössze 18 információs jelentést kapott. „Azok nagy részét azonban tájékoztatásra nem tudtuk felhasználni, annyira általánosak és a felszínen mozgók voltak. Megvizsgáltuk az utóbbi időben a Külügyminisztériumnak küldött jelentéseket és megállapítottuk, hogy azok között viszont volt néhány olyan anyag, amit a Központ jól fel tudott volna használni. Állandó feladatul kapták az elvtársak az Eichmann perről való tájékoztatást. Ezen a téren ugyancsak megmagyarázhatatlanul rossz a helyzet. Korábban „Vági”-tól még jött egy-két információ, de az utóbbi időben ez is teljesen leállt.” A II/3 szeretné elkerülni a korábbi rezidentúrák azon hibáját, hogy jóformán csak azokkal foglalkoztak jelöltként, akik valamilyen módon alkalmilag  odacsapódtak a követséghez, többnyire a fogadások és rendezvények közönségeként. Hiányzik a határozott operatív kezdeményezés és feldolgozás a célcsoportok és az objektumok körében. A beutazókról küldött jelentések pedig kizárólag száraz adatokat tartalmaznak, melyekkel az elhárítás sem tud mit kezdeni.   „Idáig ez a terület meglehetősen ösztönösen volt kezelve”
  •   A budapesti „Központ” azonban most is részben elméleti  és ideologikus célokat kerget munkaterv szerint, s mint már korábban nem egyszer, most sem veszi eléggé figyelembe a különleges izraeli terepviszonyok  valóságos belbiztonsági tényeit:
  • a., Noha a magyar anyanyelvű izraeliek száma kb. 150 ezer (közülük mintegy 60 ezer érkezett Magyarországról), s ott vannak a zsidó állam majd minden fontos területén: a politikában, a gazdaságban, a tudományos és művészeti életben, sőt, a hadsereg, a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetői között is, a budapesti hírszerzésnek mégsem sikerült hálózatot kiépítenie körükben.
  • b., ennek oka mindenekelőtt a szigorú izraeli állambiztonsági törvény, amely megtiltotta miden állami alkalmazottnak, államtitkot kezelő intézmény dolgozójának, hogy idegen hatalom megbízottjával kapcsolatot létesítsen.
  • c., a törvényt kíméletlenül végrehajtó belbiztonsági szolgálat, aSin-Bét a legszélesebb körű felhatalmazással rendelkezett bármilyen ellenintézkedésre, operatív akcióra, az azonnali őrizetbe vételre. (A szankciók elsősorban a volt szocialista országokat érintették.)
  • d.,a Sin-Bét az állami és társadalmi élet egészét teljes ellenőrzése alatt tartotta nemcsak hivatásos állományával és hálózatával, hanem önkénteseivel is, akik közé tartozott minden olyan állampolgár, aki értesülést szerzett a törvény által tiltott tevékenységről és hazafias kötelességének tartotta arról haladéktalanul értesíteni a hatóságot.
  • e., minden minisztériumban, országos hatáskörű szervnél, állami intézménynél állambiztonsági kirendeltség működött;  az elhárítás beidézte azt, aki kapcsolatot létesített a külképviselettel (követség, konzulátus, kereskedelmi kirendeltség), felkereste azt, vagy a külképviselet kereste meg őt személyesen, levélben, telefonon, lakásán vagy nyilvános helyen. Ilyenkor az illető elé tették a külképviseleten dolgozók fényképeit, s rá kellett mutatnia arra, akivel beszélt,  részletezve beszélgetésük tárgyát;  ha a hatóság megtudta valakinek a hazatérési szándékát, igyekezett lebeszélni róla, akár nyomásgyakorlással és megfélemlítéssel is, vagy például azzal, hogy behívta katonának.
  • f., a Cenzúra Hivatal ellenőrizte a követség izraeli állampolgárokkal folytatott levelezését és azok külföldre irányuló postai küldeményeit
  • g., az izraeli elhárítás a követséget a szemközti házból rendszeresen megfigyelés alatt tartotta, embereit időnként beküldte az ügyintézésre várakozók közé tájékozódás vagy provokálás céljából; bármilyen meghibásodás esetén a külső szerelőket, karbantartókat (akik véletlenül magyarul is beszéltek) az elhárítás irányította a helyszínre, az operatív technika beépítését automatikusan alkalmazták, természetesnek tartották.
  • h., azok az izraeli állampolgárok, akik bejártak a külképviseletre, vagy a városban találkoztak annak a dolgozóival, de sohasem rendelték be őket elszámoltatásra, azok az elhárítás ügynökei voltak, akik a fogadásokon, rendezvényeken hosszan lekötötték a magyar tisztviselőket, hogy ne jusson idejük az új vendégekkel való érdemi beszélgetésre.
  • i., ha a magyar külképviselet emberei vidékre indultak magyar ügyfelek felkeresésére, mozgásukat követték, ha a gépkocsi hosszabban várakozott valahol, a hálózat már jelentette koordinátáit az elhárításnak. Ha mindehhez hozzászámítjuk, a rezidentúra szervezetlenségét, konspirációs hibáit, a létszámhiányt, a nyelvtudás hiányát, a kiképzetlen és műveletlen kiküldöttek amatörizmusát, azt a „szocialista jellemhibájukat”, hogy pártos éberségből és gyanakvásból többet foglalkoztak egymással, mint az izraeli elhárítással, akkor jobban megértjük és értékeljük azt a kevés eredményt, amelyet egyesek - például „Vági” - mégis felmutattak.
  •   „Vági” tm. jelenti Tel-Aviból, 1961. augusztus 31. Tárgy: Vágó J. Ferenc társadalmi kapcsolat
  • Nevezett rendszeres kapcsolatban áll a kereskedelmi kirendeltséggel, az AGRIMPEX ügynöke mezőgazdasági termékekben, elsősorban magvakban.
  • Egy korábbi beszélgetésben megemlítette, hogy a magyar rizsnek azért nincs piaca Izraelben, mert rizsszükségletüket Burmából fedezik. A burmai rizst Izrael fegyverszállítással egyenlíti ki. (Megjegyzem: Burma az egyetlen távol keleti ország, amelyikkel Izraelnek ennyire szoros kapcsolatai vannak. Állandóan tartózkodnak burmai tisztek Izraelben, ahol kiképzésben részesülnek. Az izraeliek nemcsak ilyen téren, hanem gazdasági területeken is meghívnak kiképzendő szakembereket és küldenek szakértőket Burmába.) A mostani beszélgetés üzleti okokból jött létre. Tárgyalás közben politikai kérdéseket is felvetett a kirendeltség vezetője. Vágó szívesen hozzászólt ezekhez.”                                                                                                  
  • Vági” [„Vági”  ugyanebben a jelentésében ezek után  még beszámol az izraeli belpolitikai helyzettel kapcsolatban elhangzottakról. A társadalmi kapcsolat megindokolta például, hogy a választásokon  miért szavazott a Liberális Pártra, hogy a MAPAJ nagyobb arányban is veszíthetett volna szavazatokat, majd a Goldmann-Ben Gurion-ellentéteket elemezte, aláhúzva saját véleményét: Goldmannak sokkal nagyobb a nemzetközi tekintélye, az arab országokkal meglévő rossz viszonyt csak ő tudná enyhíteni, mert szerinte „Ben Gurion - bár tehetséges ember - egy kiöregedett, merev diktátor.” Úgy vélte, Goldmannak azért is jobbak az esélyei, mert jó kapcsolatai vannak Kennedy elnökhöz, kölcsönösen megértik egymást. Szóba került a berlini válság is, amivel kapcsolatban Vágó kifejtette: Izraelben nem számítanak háborúra,  nincs náluk semmilyen riadalom, háborús hisztéria, vagy piaci korlátozás.]
  •   „Vági” tm. jelenti Tel-Avivból Szig. Titkos! (dátum nélkül) Tárgy: Gross (Bank Leumi) „Forintos” társadalmi kapcsolat
  • Ezelőtt egy évvel még a Bank Leumi deviza átutalási csoportjának vezetője volt és így került szoros kapcsolatba vele a kereskedelmi kirendeltség. Azóta egy távollévő kollégája helyettesítésére felvitték az igazgatóságra, tehát központi munkakörben kapott csoportvezetői beosztást. Lehetőségei most szélesebb körben vannak, mivel áttekintése van a Bank munkájáról és tudomást szerezhet bizalmas utasításokról. „Forintos” kezdettől fogva nagyon szolgálatkész volt a kirendeltséggel szemben. Ezt a kirendeltség kisebb ajándékokkal honorálta. Így egyre szorosabb kapcsolat fűződött közte és a kirendeltség vezetője között. Ebben az időszakban az általunk kért információk kizárólag normális bankügyletekre vonatkoztak. Ezeket „Forintos” mindig készséggel megadta. A képhez hozzátartozik, hogy összes átutalásunk, köztük a Layam és egyéb dollár vásárlásaink az ő kezén mentek keresztül. Ez év áprilisában azzal a kéréssel állt elő Veressnek [az ügynökök gyakori módszere, hogy saját magukról egyes szám harmadik személyben írnak, - megj. I. Cs.], hogy nem tudna-e számára egy kis háztartási gépet vásárolni (értéke kb. 90 dollár), Veress megígérte, azonban eddig nem került rá sor, mivel a kérdéses cégnek eddig nem volt megfelelő típusa. Ebben az időben már „Forintos” időnként feljárt a kirendeltségre, főleg magánbeszélgetésekre, beleértve vásárlási kérését is, de eközben hivatalos ügyeket is intézett a kirendeltségnek. Politikai kérdésekben, vagy bizalmasabb jellegű pénzügyi problémák megtárgyalásában tartózkodó volt. Veress mostani visszaérkezése után egy szakmai ügyben felhívta „Forintost”, aki azonnal felajánlotta, hogy utána néz az ügynek és egyúttal megkérdezte, meglátogathatja-e Veresst a kirendeltségen munkaidő után. Erre a látogatásra sor került szeptember első napjaiban. Ezúttal „Forintos” már sokkal közlékenyebb volt politikai és gazdasági kérdésekben. Főleg két témáról folyt beszélgetés: a belpolitikai helyzetről és az izraeli font helyzetéről. A belpolitikai kérdésekben „Forintos” nem eléggé jártas, amolyan egyoldalú „szakbarbár” benyomását kelti. Ezzel együtt azonban van véleménye a választásokról és Ben Gurionról, amelynek lényege abban foglalható össze, hogy ma már az emberek felismerik: a bengurioni módszerekkel nem lehet eredményesen kormányozni és Ben Gurion népszerűsége erősen hanyatlóban van. Pénzügyi kérdésekben állásfoglalása önállóbb, megalapozottabb. Az a véleménye, hogy az izraeli font leértékelése az erős külső nyomás ellenére is nehezen vihető keresztül, mert számos izraeli tőkéscsoport ellenzi és ami a legfontosabb: a kormánynak rövidesen jelentős dollár-kölcsönöket kell visszafizetnie, s ha most megváltoztatja a dollár-izraeli font árfolyamot (pontosabban, ha a mostani 1.80 helyett 2.60-3.00 izraeli fontot kell egy dollárért fizetni), olyan költségvetési hiányt idézhet elő, ami komoly megrázkódtatást okozhat. Egyébként sincs jelenleg valójában felelős kormány. A kölcsönök visszafizetésére vonatkozó álláspontot egyébként mai beszélgetésünknél a lengyel bank (PKO) itteni igazgatója is megismételte. A beszélgetés során szóba került a dollár vásárlás és „Forintos” megemlítette, hogy szeretne egy kis tranzisztoros rádiót venni. Veress megígérte, hogy megveszi neki, ha akarja. „Forintos” megnézi a katalógust és eldönti, hogy melyiket választja. Véleményem szerint a kapcsolat annyira megérett, hogy „Forintost” rendszeresen lehet beszéltetni különböző kérdésekben. Arra is felhasználható, hogy a bank kötelékében dolgozó magyarok kilétét megállapítsa, még akkor is, ha nem a tel-avivi fióknál dolgoznak. Mivel a Bank Leumi az ország legfontosabb magánbankja – azelőtt betöltötte a bankjegy kibocsátó állami bank szerepét – a banknál megjelenő utasítások, a bank politikája jellemző az egész pénzügyi életre.   „Forintosnak” módjában áll bizalmas szóbeli és írásbeli információkat szerezni. A vele való rendszeres foglalkozást célszerűnek tartom és Veress ennek megfelelően jár el.”                                                                                                    „
  • Vági”   Jelentés a Bank Leuminál dolgozó társadalmi kapcsolatról
  • Vági” titkos munkatárs, az izraeli magyar kereskedelmi kirendeltség vezetője 1962 júliusában befejezi munkáját Tel-Avivban és hazatér a Külkereskedelmi Minisztériumba. Egy hónappal később megszűnik a BM II/3 hírszerző osztálya és megalakul a Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnöksége, amelyen belül a III/I Csoportfőnökség folytatja a hírszerző munkát, annak 1-i alosztálya pedig az izraeli felderítést. Ezen az alosztályon még 1963-ban is azokkal a beszervezési jelöltekkel, társadalmi kapcsolatokkal foglalkozik Ridinger Frigyes r. hadnagy, akikkel „Vági” kezdte meg a lépésről lépésre haladó állambiztonsági építkezést. 1963 februárjában és áprilisában többször is megemlíti jelentéseiben „Vági” egyik rá hagyott reményteljes beszervezési jelöltjét: Dr. L. S. Bors elektromérnököt és szintén mérnök feleségét, akik széles rokoni, baráti és szakmai kapcsolatokkal rendelkeznek idehaza.  Dr. Bors elismert szakember Izraelben, rendszeresen tart tudományos előadásokat, anyagilag rendezett körülmények között élnek, nem akarnak hazatelepülni, de szeretnének hazalátogatni. „Vági” tm. egyre jobban elmélyülő, közvetlen kapcsolatokat alakított ki a házaspárral, több szívességet tett nekik a kölcsönös előnyök alapján. A baráti gesztusok operatív érdekű együttműködés lehetőségeit érlelték meg, ezért a központ útmutatása alapján a rezidentúra átvette „Vági” szerepét. De hogy milyen sikerrel, azt nem tudjuk. (ÁBTL 3.2.5. O-8-089/1) 1967. június 10-én, a hatnapos háborúban aratott izraeli győzelem után, követve a Szovjetunió példáját, Magyarország is megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, megszűnt a rezidentúra is. A még 1962 júliusában hazatért Veress Péter („Vági”) a Külkereskedelmi Minisztérium Tengerentúli Országok Államközi Főosztályának helyettes vezetője (egyúttal rábízták az afrikai osztály vezetését is), majd főosztályvezetője.
  • Benkei András belügyminiszter 1967. május 15-i hatállyal nevezte ki szigorúan titkos állományban a „K-189” sz. r. őrnagynak, aki főoperatív beosztottként került a BM III/I-4. Osztályára, amely a Vatikán, Izrael és az egyházi emigráció elleni hírszerzési feladatokat látta el. (Nyelvpótlékot is engedélyeztek neki, mert francia és angol nyelvből felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett.) Az eskütételi jegyzőkönyvet 1967. június 5-én írta alá.   A K-189-es szt-őrnagy eskűtételi jegyzőkönyve 1967-ben   Veress  hírszerző őrnagy titkos küldetésben kifejtett tevékenységével mindenki - hírszerzés és elhárítás – elégedett volt, mégis meg kellett szüntetni szolgálati viszonyát 1972. január 31-i hatállyal, mert külkereskedelmi miniszterhelyettessé történt kinevezése után már az MSZMP KB Titkárságához tartozott, ami akkor összeférhetetlenséget jelentett. A leszereléskor kötelező titoktartási nyilatkozatot 1972. február 25-én írta alá. (A III/I-11. Osztályról szerelt le, amely a harmadik országokban végzett hírszerzést: Kína, Izrael, Közel-Kelet.) Veress Péter titoktartási nyilatkozata 1971. március 15-től 1974. november 26-ig külkereskedelmi miniszterhelyettes, azt követően párizsi nagykövet 1979. március 30-ig. [Nagykövetként sikeresen készítette elő Kádár János, az MSZMP KB első titkára és felesége párizsi látogatását 1978. november 15-17. között. A meghívás Valéry Giscard D’Estaing köztársasági elnöktől érkezett, de Kádár találkozott – többek között – Jacques Chirac polgármesterrel is. A delegáció hivatalos tagja is volt Veress nagykövet, Puja Frigyes külügyminiszter, Bíró József külkereskedelmi miniszter és Katona István, az MSZMP KB osztályvezetője társaságában.]
  • A külügyi pályáról visszatér a külkereskedelmire:
  • Lázár György és Grósz Károly kormányának külkereskedelmi minisztere (1979. március 30. – 1987. december 16.), majd kormánybiztosként irányította az összevont Kereskedelmi Minisztérium megszervezését 1988. márciusáig. A Minisztertanács Tanácsadó Testületének titkára 1988-89-ben, tagja a Világgazdasági Tanácsadó Testületnek is 1989-90-ben.
  • Az MSZMP Központi Bizottságának 1980. június 27. és 1988. május 22. között volt tagja. Az 1990 februárjában megalakult Magyar-Román Társaság ügyvezető elnökévé választotta.
  • 1991-től a külkereskedelmi szakközépiskola tanára.
  • Fő műve:
  • Nemzetközi gazdasági kapcsolatok” tankönyv, „Enterprise and Foreign Trade”. Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató
  • Kapcsolódó: Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai
    Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397




A belügyminiszter kinevezési parancsa

Saját maga kezdeményezte a kapcsolatot az állambiztonsági szervekkel
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/




Külföldre utazása előtt mindig operatív feladatot kér…
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Beléptem a Kommunista Pártba… nem meggyőződésből”
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


A Magyar-Román Társaság ügyvezető elnöke, mellette Glatz Ferenc ül
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Megnyitja a Külker S.C. verőcemarosi sportnapját
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Jelentés Tel-Avivból Efron mérnökről


  „Vági” tm. jelenti Tel-Avivból 1961. április 30. Tárgy: Weisz Tibor („Sándor”)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Jelentés Tel-Avivból Weisz Tiborról


Idáig ez a terület meglehetősen ösztönösen volt kezelve”
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Jelentés a Bank Leuminál dolgozó társadalmi kapcsolatról
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/



A K-189-es szt-őrnagy eskűtételi jegyzőkönyve 1967-ben
Forrás: https://kuruc.info/r/9/170397/


Veress Péter titoktartási nyilatkozata





Besúgók, titkosügynökök, ÁVH-sok, kémek, hírszerzők, szt-tisztek szigorúan titkos dokumentumai

Dr. Ilkei Csaba újságíró, harminc éven át (1969-1999) a Magyar Televízió munkatársa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának tudományos kutatója (képünkön) írta azokat a tanulmányokat, melyeket ebben a dossziéban gyűjtöttünk össze.
Az állambiztonság 1945-1990 közötti történetén kívül a rendszerváltás izgalmas titkait dolgozza fel a szerző megélt élményei alapján. Ilkei Csaba képviselőként tagja volt az első szabadon választott magyar országgyűlésnek (1990-94) és a Nemzetbiztonsági Bizottságnak. Ott volt, ahol az események történtek, ez különbözteti meg a pusztán levéltári akták alapján dolgozó kutatóktól. Elsőként adott választ arra a kérdésre: hány állambiztonsági hálózati személyt küldött 1990-ben a rendszerváltó magyar országgyűlésbe a BM. III. Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége, kiket, mely pártokba, frakciókba? Hogyan jutottak be négyen is a 13 tagú Nemzetbiztonsági Bizottságba? Hogyan hajtotta végre az állambiztonsági rendszerváltást az SZDSZ és a Fidesz idegen pénzen és külföldi kiképző tisztekkel, az amerikai nagykövet közreműködésével? Hogyan került bizalmas kapcsolatba egy bennfentes, de hamar csalódott és külföldre távozott fideszes vezető Cs. I. állambiztonsági őrnaggyal, a III/II-7-a főoperatív tisztjével? Miért okozott komoly gondot Orbán Viktornak az, hogy volt valamilyen ügye, amit ugyan elsimítottak, de ha nyilvánosságra kerül, az politikai karrierjének végét jelenthette volna...


Pallagi főcsoportfőnök Horváth csoportfőnöknek: „Ez egy életveszélyesen komoly ügy!”

Milyen titkos információkat mondtak el a volt állambiztonsági vezetők (Harangozó Szilveszter, Pallagi Ferenc, Horváth József) például a hálózati személyek beszervezésének gyakorlatáról, az iratok nyilvántartásáról, eltűnéséről, megsemmisítéséről, a számítógépes adatok megmaradásáról, az operatív-technikai eszközök alkalmazásáról, az 1990 után további szolgálatokat vállaló III/III-asok átállásáról, átmentéséről? Miként próbált elszámolni az egykori Államvédelmi Osztály majd az Államvédelmi Hatóság az általuk agyonvert, eltüntetett emberekkel, az ismeretlen helyen , anyakönyvezetlenül, jeltelenül elföldelt rabokkal, internáltakkal, munkatáborokba hurcoltakkal, letartóztatottakkal? Hogyan, s miért rabolta haza 1961-ben Bécsből egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. volt vezérigazgatója Ábrányi Aurél újságírót, akit a HM katonapolitikai osztálya 1949-ben "Relly" fedőnévvel hírszerzőként Ausztriába telepített, de ott hamarosan az amerikai és a francia hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió tudósítója és kémcsoportot szervezett Budapesten, melynek tagja lett Darvas Iván színművész is? S hogyan csalt ki a magyar államtól ugyanez a Gerő László politikusi kapcsolatai révén 120 millió dollárt 1986-87-ben egy törvénytelen hitel folyósításának kierőszakolásával bizonyos kaliforniai olajfinomító részvényeinek megvásárlása ürügyén? Megismerhetjük a taxisblokád drámai napjainak hiteles történetét óráról órára 1990. október 25-28 között, úgy, ahogyan azt a Fehér Házban - a Képviselői Irodaházban - folyamatosan ülésező MDF frakció tagjai megélték. Hogyan előszilveszterezett a már beteg Antall József miniszterelnök Orbán Viktorral 1990. december 30-án, s milyen polgári középpártot képzelt az MDF helyébe?

Orbán Viktor pohárköszöntője

Számos állambiztonsági hálózati személy portréját rajzolják fel a tanulmányok, így tűnik fel Kiszely István, a magyar-és vallásellenes , a saját családjáról is jelentő egyházi csúcs besúgó, egyébként felszentelt pap; az össze-vissza hazudozó dr. Bárándy György, aki nemcsak „ellenforradalmárokat” adott fel, de ügyvéd kollégáiról és a nagybátyjáról is jelentéseket írt; a szánalmasan derűs televíziós gyártásvezető Spánn Gábor, aki éveken át harmatos mesékkel etette a közvéleményt ártatlanságáról; Tudós-Takács János teológus, filozófus, lapszerkesztő, a nemzetiszocialista mozgalom meghatározó képviselője mindenkit megtévesztve 24 éven át dolgozott az állambiztonságnak; s tán a legnagyobb meglepetés: Örsi Ferenc íróról kiderül, hogy a Tenkes kapitánya is a labancok besúgója volt, tizenegy évig szolgálta az állambiztonságot, miközben filmjét forgatta a kuruc hősök hazaszeretetéről. Alaposan lehull a lepel a felfújt senkikről, az internacionalista értelmiség kreált emblematikus figuráiról: Josef von Ferenczyről, a hírhedt HM. kat.pol őrnagyáról, aki nem volt sem magyar nemesi család sarja, sem professzor, sem a szegények szerény pártfogója, hanem egy zsidó nő és egy gyilkos apa iskolázatlan, köztörvényes bűncselekményeket elkövető gyermeke, aki viszont páratlan helyezkedéssel csinált pénzt bármi áron, s lett Horn Gyula nagykövete, Göncz Árpád dandártábornoka, a magyar állam kitüntetettje. Antall József arra kérte Ilkei Csabát, hogy ne foglalkozzon Ferenczivel.

Antall üzenete Ilkeinek

A Bécsben élő Paul Lendvai osztrák állampolgár a BM. III. Főcsoportfőnökség „Cole Michael” fedőnevű társadalmi kapcsolata „operatív érdekből” utazgathatott szabadon ki-és be az országba, besimulva a Kádár rendszer fenntartóinak, Rényi Péter és a hasonszőrűek klikkjébe, miközben volt barátai és az állambiztonság egyetértettek abban: karrierje érdekében bármikor, bárkit kész bajba sodorni, elárulni. Levéltári anyagát szemrebbenés nélkül manipuláltan hozta nyilvánosságra. Napjaink világválságainak igazi hátterét világítja meg az a tanulmány, mely bemutatja, hogy a nemzetközi magánvagyonokra épülő globális érdekszövetség szervezett és titkos hálózata: a „Round Table” miként uralja a kis nemzetek ellenében a gazdasági és pénzügyi világot, mozgatja a politika bábfiguráit, dönt háborúk indításáról vagy beszüntetéséről, országok és népek sorsáról. És végül a varsói szerződés legnagyobb „love story”-ja: miért váltották le és száműzték 1973-ban a Magyar Néphadsereg katonai főcenzorát, Tóvári Béla alezredest? Milyen galádságokat követett el a magyar és szovjet katonai és politikai vezetés, hogy megakadályozza az akkor 50 éves Natalja Nyikolajevna Csernogubova válását a 68 éves Iván Vasziljevics Tutarinov vezérezredestől, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői Főparancsnoksága magyarországi képviselőjétől, majd lehetetlenné tegye, hogy férjhez menjen az akkor már elvált, 43 éves Tóvári Béla vezérkari alezredeshez ? Egyedi, különös, megrázó story, kortörténeti állapotrajz Nem ajánlottunk minden témát a figyelmükbe, keressék meg az érdeklődésüknek megfelelőket. A hatalmas munkával feltárt és történészi alapossággal megírt tanulmányokért köszönet illeti Dr. Ilkei Csabát.
Forrás: https://kuruc.info/r/6/65370/



  • A Kuruc.info bemutatja: Kiszely István hálózati munkájáról (közel száz dokumentummal)
  • - Újabb jelentések Kiszely István besúgó magyar- és egyházellenes tevékenységéről
  • - Dokumentumok: Rózsa-Flores Eduardo Kádárért szervezett tüntetést 1989 nyarán; Ligacsovhoz, a KGB-hez és a Securitatehez készült
  • - Állambiztonsági rendszerváltás, 1989: "Ez egy életveszélyesen komoly ügy!"
  • - Tagadnak a besúgók
  • - A harmatos hazudozó, aki tévés kollégáiról jelentett: Spánn Gábor
  • - Ügyvéd kollégáiról, "ellenforradalmárokról" és nagybátyjáról is jelentett a vén Bárándy
  • - Ávós történelem
  • - Emberéletek, melyekkel a mai napig nem tudnak elszámolni
  • - 1990. december 30.: Antall József és Orbán Viktor előszilvesztere a Fehér Házban
  • - Az átmentett állambiztonsági múlt
  • - a behálózott első szabadon választott magyar országgyűlés
  • - A varsói szerződés legnagyobb "love story"-ja - Állambiztonsági jegyzetek 1990-ből
  • - A BM III. Főcsoportfőnökség vezetői a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésein
  • - Tudós-Takács János titkai
  • - 24 éven át jelentett az állambiztonságnak
  • - A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral
    - Cecil Rhodes öröksége: a "Round Table" hálózata a kis nemzetek ellenében uralja a globális világot
  • - Göncz Árpád disszidálni akart, felesége és az Index nem tud róla
  • - Állambiztonsági háttér 1977-1987
  • - a Dégen saga
  • - Ábrányi Aurél lezáratlan dossziéja: legfelső pártszinten döntöttek sorsáról
  • - kerestük celláját a Gyorskocsi utcában
  • - Szőcs Géza magyar kultúráért felelős államtitkár németségére hivatkozva kérte az NSZK-ban németesítését
  • - Vesztegzár a Fehér Házban: a taxisblokád és a rendszerváltás titkai
  • - 1956. XI. 4. - "... a szabad világ beavatkozhatott volna..."
  • - A szabad magyar rádiók utolsó 24 órájának hiteles szövegei
  • - A kormány intézkedései visszalépést jelentenek az ügynökmúlt rendezésében
  • - Állambiztonsági fonákságok szilveszterre
  • - „Ki volt ez a marha, aki ezt csinálta, és miért?”
  • - Paul Lendvai különös esete a BM. Állambiztonsági Főcsoportfőnökséggel
  • - A Tenkes kapitánya is a labancok besúgója volt
  • - Örsi Ferenc tizenegy évig szolgálta az állambiztonságot
  • - Pannonhalmi látogatás: Várszegi Asztrik püspök, bencés főapát nyíltan vall titkairól
  •  - Josef von Ferenczy a katonapolitika őrnagya „y” és „von” nélkül
  • - Egy KGB-CIA kettős ügynök jött hozzám a paradicsomból
  • - Schönthal Henrik, a kémelhárítás gyöngye
  • - Titkos szervezetek a nemzetközi magántőke globális rendszerében
  • - Dezső János ügynök találkozása a "munkás-paraszt hatalommal"
  • - Internálótáborok Magyarországon - Kistarcsától Recskig (I.) - Internálótáborok Magyarországon
  • - Kistarcsától Recskig (II. rész)
  • - Szennay József
  • - egy állambiztonsági ügynök, akiből főapátot csináltak - Internálótáborok Magyarországon
  • - Kistarcsától Recskig (III. rész)
  • - Internálótáborok Magyarországon Kistarcsától Recskig
  • - IV., befejező rész
  • - Újabb titkok derültek ki Ábrányi Aurél rejtélyes hazarablásáról
  • - Biszku Béla belügyminiszter adott engedélyt az akcióra
  • - A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Írók, újságírók és szövetségeik, 1956-57 (I.)
  • - A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: írók, újságírók, politikusok, művészek
  • - 1957-59 (II.) - A legtermékenyebb újságíró ügynök jelentéseiből: Az értelmiségi elit, politikusok, az Antall család és besúgóik
  • – 1959-1990 (III.)
  • - Ügynökjelentések és ami azokon túl történt (IV.)
  • - Antallék besúgói, levelek Kádárhoz és Grószhoz
  • - Ügynökjelentések és ami azokon túl történt V.
  • - Kádár és a népi írók, a Kisgazdapárt belső vitái és besúgói, a III/III Dömötört is figyeltette
  • - A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv
  • - az Eastern-akció végrehajtása Izraelbe (I.)
  • - MTV: a műsorpolitikát és az objektumot is védte a politikai rendőrség a nézőktől (II.)
  • - Az MTV mint az osztályharc kiemelt küzdőter (III.)
  • - MRT, MR, MTV (IV.)
  • - A keményvonalasok, a reformerek és az állambiztonság
  • - Újságírók, sajtómunkások (V.)
  • - egy rendhagyó titkos munkatárs a Népszabadságtól
  • - Újságírók, sajtómunkások (VI.): Lehetett-e nemet mondani az állambiztonságnak?
  • - Újságírók, sajtómunkások VII.: Várkonyi Péter külügyminiszter, a Népszabadság főszerkesztője, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, az MSZMP KB tagja mint államvédelmi tiszt, hálózati titkos munkatárs és rezidens
  • - A bírói függetlenség felszámolása, ávós önkény, a proletárdiktatúra büntetőtáborai
  • - Újságírók, sajtómunkások VIII.
  • - Állambiztonság és káderpolitika
  • - több kudarc, mint siker a hírszerzés bázisain: MTI, Népszabadság, MÚOSZ
  • - (Több mint) 60 év dokumentumokban (V.): A Koordinációs Bizottság az igazságszolgáltatás fölött
  • - (Több mint) 60 év dokumentumokban (VI.): Az ÁVH átveszi az igazságszolgáltatást, mint az osztályharc fegyverét
  • - célkeresztben a középparasztság
  • - Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások IX.
  • - Akiért a belügyminiszter tűzbe tette a kezét, Bécsből Ausztráliába szökött
  • - (Több mint) 60 év dokumentumokban (VIII.): "A bíróság ítélkezése elsősorban politikai jellegű munka"
  • - (Több mint) 60 év dokumentumokban (IX.): Dr. Vida Ferenc vérbíró feljegyzései
  • - Dr. Ilkei Csaba: Veress Péter külkereskedelmi miniszter mint hálózati titkos munkatárs és hírszerző szt-őrnagy
  • - Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások X.
  • - Bevezetés a Press Rezidentúrába: kik voltak a vezetők? - Újságírók, szerkesztők, sajtómunkások XI. - Polgár Dénes, az MTV "A Hét" főszerkesztője, az MTI tudósítója 5 fedőnéven, 23 éven át szolgálta a belügyi hírszerzést
    Forrás: https://kuruc.info/r/6/65370/


Csomagoljunk ki egy párat , és ha érdekel a dolog , hát csomagold ki magadnak !!!

Részletek az aktából :


Hogyan lett Gál Ferenc államvédelmi alhadnagyból rendőr vezérőrnagy?  

Gál Ferenc

A sorozat eddigi részeiben az ügynökkel kapcsolatot tartó állambiztonsági tisztek közül Gál Ferenc neve jelent meg leggyakrabban. Ki emlékszik még rá?  Érdekes és tanulságos felidézni életútját és pályáját a hivatásos állományban, a pártapparátusban, mert  kevesen futottak be nagyobb karriert, mint ő. Gál Ferenc Gál Ferenc (1927 - 2008) az állambiztonság munkás-paraszt káderei közül az egyik legsikeresebb volt azon osztálytagoltságon belül, melyet úgy neveztek: mezőgazdasági cselédek, napszámosok, földmunkások, agrárproletárok. Nem igazán elmélyült felsőfokú végzettséggel, de az állami és politikai képzés formális követelményeinek eleget téve,   34 év alatt (1952 -1986) államvédelmi alhadnagyból rendőr vezérőrnagy lett, miközben négy évet (1974-1978) a belügyi pártirányításnál töltött az MSZMP Központi Bizottsága Közigazgatási és Adminisztratív osztályának alosztályvezetőjeként. 1988. december 31-én helyezték nyugállományba a belügyminiszter szaktanácsadójaként.   Végzettsége:   4 elemi           1938 MINSZ titkárképző iskola (1 hónapos)  1949 Népművelési Iskola, Szentendre (3 hónapos)  1950 Móricz Zsigmond Népművelési Iskola (1 éves)           1950 ELTE Bölcsészettudományi Kar, magyar szak             1964 MSZMP KB Politikai Főiskola     1969   Rendfokozatok:             áv. alhadnagy          1952-1954                  áv. hadnagy 1954-1957                  r. főhadnagy             1957-1961      r. százados    1961-1965                  r. őrnagy        1965-1970                  r. alezredes  1970-1974                  r. ezredes      1974-1986                  r. vezérőrnagy          1986                Foglalkozások, beosztások:             1939-1949      földműves Apagy községi elöljáróság            1949-1950      tisztviselő Népművelési Minisztérium mozigépész- és üzemvezető-képző iskola     1950-1951      előadó Móricz Zsigmond Népművelési Iskola 1951-1952      hallgató   ÁVH I/2 Osztály     1952-1953      operatív beosztott BM IV. Osztály        1953-1954      operatív beosztott BM IV/4 alosztály 1954-1956      csoportvezető BM ORFK II/III Osztály    1956-1957      főoperatív beosztott BM II/5-e alosztály             1957-1959      csoportvezető BM II/5-e alosztály             1959-1962      alosztályvezető-helyettes BM III/III-1. Osztály           1962-1963      alosztályvezető-helyettes BM III/III-5-a alosztály      1963-1966      mb. alosztályvezető-helyettes BM III/III-4. Osztály           1966-1967      alosztályvezető, egyben osztályvezető-helyettes   MSZMP KB Politikai Főiskola     1967-1969      hallgató   BM III/III-4. Osztály           1969-1974      osztályvezető BM III/III-4. Osztály           1974.01-1974.10        osztályvezető, egyben csoportfőnök-   helyettes   MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztály (KAO)          1974-1978 , alosztályvezető             Belügyminisztérium          1988.07-1988.12        miniszteri szaktanácsadó   Nyugállományba helyezve           1988.12.31        1927. június 17-én született a Szabolcs megyei Apagy községben. Anyja Kovács Julianna, apja Gál Pál mezőgazdasági cselédek voltak, akik egyik uradalomból a másikba vándoroltak Levelek és Nyirjákó között. Négy osztályt végzett az elemi iskolában, ahonnan kimaradt, amikor anyja 1938-ban tüdővészben megbetegedett, legidősebb gyerekként segíteni kellett anyjának és gondját viselni öt testvérének. 1939-ben kondás lett. 1940-ben meghalt az édesanyja, apja még abban az évben megnősült. 1941-ben 9 hold földet kaptak kishaszonbérletre abból a felszámolt zsidó földbirtokból, amelynek uradalmában cselédek voltak, az ONCSA házépítési akcióban pedig egy szoba-konyhás családi házhoz jutottak hitellel, részletfizetéssel.   "Igazi változást a felszabadulás hozott az életünkben" - írta önéletrajzában - "... édesapám meglehetősen németellenes volt, ami nem volt hatástalan rám."   A család 14 holdat kapott a földosztás során. Akkor már 11-en voltak testvérek egy apától, egy gyerek meghalt, a földet pedig úgy osztották, hogy gyerekekként egy holdat, szülőként két holdat kaptak, így ők 10+4 holdat. A juttatott földön kezdett dolgozni.    "Az első segítséget a felszabadító Vörös Hadseregtől kaptuk, egy lovat és egy szekeret. Tekintve azonban, hogy a család nagy volt, eljártam még napszámba, vagy a vasútra, a nyári időben szakmánymunkára cséplőgéphez, stb."   1946-ban kezdett ismerkedni a politikai pártok ifjúsági szervezeteivel.  "1946-ban kezdtem járni a MADISZ-ba.(Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség - I.Cs.) Az itteni tevékenység persze abból állt, hogy fociztunk, bált rendeztünk, táncoltunk, ami akkor nagy újság volt nekünk, s természetesen egyben divat is. Az ifjúsági szervezetben komolyabb tevékenységet 1947 végétől kezdtem kifejteni. 1948-ban részt vettem a március 15.-ét előkészítő Emlékbizottság munkájában, majd pedig az EPOSZ (Egységes Parasztifjúság Országos Szövetsége - I.Cs.) megalakításában. Közben 1948 január első két hetét a kemecsei Dózsa György Népi Kollégiumban töltöttem. Nem mondták meg, de kivehetőleg a kollégium a Nemzeti Paraszt Párté volt. A hallgatók pártállása vegyes volt, így egy részük az MKP (Magyar Kommunista Párt - I.Cs.) tagja. A kollégium szelleme nem tetszett, ezért otthagytam, ugyanis sok népi táncot és dalt tanítottak, s egyebet majdnem semmit. Engemet akkor már hasznosabb dolgok érdekeltek." 1948 nyarán be akart lépni az MKP-ba, ám a helyi pártszervezet húzta-halasztotta az ügyet, mígnem közbejött a tagzárlat. Évvégén megválasztották a helyi EPOSZ-szervezet titkárának. Sokat dolgozott, aktívan részt vett a helyi és járási szervek munkájában. 1949 tavaszán Budapesten a MINSZ (Magyar Ifjúsági Népi Szövetség - I.Cs.) titkárképző tanfolyamára járt, az iskoláról hazatérve a helyi pártszervezet támogatásával termelőszövetkezeti csoportot alakított. Ám hamarosan kiemelték és a községi elöljáróságra került önálló adóügyi előadónak. "Igen radikális intézkedéseket tettem a kulákok ellen, például 1949 őszén 5 kulákcsaládot likvidáltam (sic!) igen látványos körülmények között. Ebből majdnem bajom lett, mert a megyei pártbizottság igen helytelenítette." Gál: "...5 kulákcsaládot likvidáltam igen látványos körülmények között..."   1949 nyarán választási tanfolyamon volt, majd részt vett a Világifjúsági Találkozón. Elég sok cikket írt ebben az időben aktuális kérdésekről a "Magvető" című parasztifjúsági lapban. 1950-ben három hónapos népművelési iskolát végzett Szentendrén, majd előadó lett a Népművelési Minisztérium Mozigépész és Üzemvezető Képző Iskoláján. Felvették az MDP-be (Magyar Dolgozók Pártja, - I. Cs.) és meg is nősült 1950-ben, felesége a szintén apagyi Vitális Gizella, aki ekkor már a Szemüvegkeretgyár dolgozója, Gizella nevű lányuk 1952-ben született. 1951-ben három hónapig katona, majd egy évig a Móricz Zsigmond Népművelési Iskola hallgatója. Elvégzése után a Népművelési Minisztérium személyzeti-oktatási osztályára helyezték.  "Itt dolgoztam egy pár hétig, amikor is 1952 október 18-al az ÁVH kulturális elhárító részlegéhez kerültem, (ha jól emlékszem, az I/2-e alosztályra) alhadnagyi rendfokozattal...1955 júliusától az ellenforradalomig az osztály értékelő csoportját vezettem."   1953 őszén lett csoportvezető, alhadnagyból soron kívül hadnagy, többször kap miniszteri, miniszterhelyettesi dicséretet.1954-től a Belső Reakciót Elhárító Osztály helyettes párttitkára, majd párttitkára.   "Az ellenforradalom alatt 1956 október 23-án 18 órától a BM épületében tartózkodtam. Részt vettem az épület védelmében, illetve a Központi Tájékoztató Alosztálynál dolgoztam. A beérkezett adatokat vettük át és továbbítottuk. 1956 október 30-án, az utasítás után azt válaszoltam, hogy Budapesten maradok illegalitásban. Október 30-án 16 óra körül hagytam el az épületet, s hazamentem a lakásomra, ott tartózkodtam éjjel, majd pedig 31-én."   Október 31-én segítséggel bejut a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, ahol Kopácsi Sándor főkapitány preventív őrizetbe veszi, (lakásán már keresték „az ellenforradalmárok”) formálisan letartóztatják és lekísérik a fogdába. Senki nem hallgatta ki. Kopácsi Sándor „1956 november 4-én hajnalban tudtuk meg, hogy a Vörös Hadsereg visszajött. Bejött a fogdába Kopácsi, s azt mondta, hogy szabadok vagyunk – már mint mi – azt tegyünk, amit akarunk, elhagyhatjuk az épületet. Ő azonban azt javasolja, hogy maradjunk az épületben, s a rendőrök vigyáznak ránk, hogy bántódásunk ne essen. Mi ezt visszautasítottuk, s fegyvereket követeltünk. Fel is fegyverkeztünk Alig pár rendőr maradt ott, a többi eltűnt. Emeletenként őrséget állítottunk,s felhúzódtunk a VII. emeleti kultúrterembe.   November 4-én 21 óra körül tudtuk megfogni a rádión Szolnokot, akkor tudtuk meg, hogy mi is van, addig lényegileg csak önmagunkat védtük.   November 5-én értünk jött egy szovjet tiszt. Felfegyverkezve az ő vezetésével átmentünk a Pártközpontba, kb. 120-an lehettünk. Innen kb. délfelé ugyancsak egy szovjet elvtárs vezetésével átmentünk a Roosevelt téri BM épületbe.   November 5-én éjjel utcai harcokban vettem részt. 50-en kimentünk és a Rákóczi úton, majd a Nemzeti Színház körüli barikádokon harcoltunk.   November 6-án, 7-én másfelől is jöttek az elvtársak. Megalakult az operatív csoport, Nagy József alezredes elvtárs vezette. Az ő utasítására összeszedtem az osztály ott lévő tagjait - összesen két fő, Pálfi József és Zima Péter -, s megkezdtük telefonon az osztály általunk ismert hálózatának a felszedését. Adatokat gyűjtöttünk és azt (sic!) továbbítottuk a Szovjet Parancsnokságra.   Tekintve, hogy az operatív állomány egy részére nem volt szükség, november 9-én a karhatalomba beléptem. Először Rákospalotára, majd pár nap múlva Újpestre kerültünk. Még Rákospalotán november 15 körül megalakítottuk az MSZMP alapszervezetét. A tagság engem választott alapszervi titkárrá. Alapszervi titkár voltam egész odáig, amíg 1957 január 9-én vissza nem kerültem az operatív állományba.   Az ellenforradalom utáni munkáért 1957 április 4-én miniszterhelyettesi dicséretet, s ezer forint pénzjutalmat kaptam, a Hruscsov elvtársék ittlétekor végzett munkáért pedig osztályvezetői dicséretet, s 500 forint pénzjutalmat. Fenyítve nem voltam."   1960-ban meghalt az édesapja, mostohaanyja négy kisebb féltestvérét nevelte Szabolcsban tsz-dolgozóként. Apósa és anyósa végleg hozzájuk költözött, egy háztartásban éltek Budapesten.   1962 decemberében életrajzi kiegészítést ír az 1958 óta történt eseményekről. Egyebek között ez olvasható benne:   „Az 1958-ban félben lévő egyetemi tanulmányaimat az államvizsga kivételével teljesen befejeztem. Az államvizsgának betegségem miatt nem mertem nekivágni. Ezt igyekszem befejezni. 1961 nyarán Leányfalun vettünk egy 360 négyszögöles víkend telket, amire jelenleg egy kis víkendház építése van félben. Lakást kaptam, új címem: Bp. I., Asztalos János utca …”   A Belügyminisztérium személyzeti politikájában a munkás-paraszt káderértékek egyik megtestesítője: pártos osztályelkötelezettséggel vesz részt az osztályharcban, mindenkor elfogadja pártja irányító szerepét, gyűlöli az ellenséget, megalkuvás nélküli, kíméletlen felderítő munkát végez a belső reakció elleni elhárítás területén. A szürke megbízhatóság példaképe, szerény, nincsenek káros szenvedélyei, jó a kollektívához való viszonya (tehát vigyáz arra, nehogy kilógjon a sorból), családi élete rendezett.   Tizenhét évvel azután, hogy államvédelmi alhadnagyként elkezdte az állambiztonsági szolgálatot, 1969-ben már a III/III-4 osztály (elhárítás kulturális területen) vezetője, akit 1974-ben egyúttal csoportfőnök-helyettesnek is kineveztek. A kinevezési javaslatot a III/III. csoportfőnöke (egyben főcsoportfőnök-helyettes): Harangozó Szilveszter r. vezérőrnagy 1973. december 27-én terjesztette fel Benkei Andráshoz, aki 1963-tól 1980-ig volt belügyminiszter. Egyebek között ezt írta indoklásul:   „Munkáját nagy szorgalommal, hozzáértéssel, eredményesen végzi. Szolgálati ideje alatt többször részesült különböző szintű elismerésekben. Utoljára 1972. április 4-én Vörös Csillag Érdemrend kitüntetést kapott. Magatartása, emberekhez való viszonya kiegyensúlyozott. Vezetői készsége jó. Magánélete rendezett. Gál elvtársat alkalmasnak tartom arra, hogy mint csoportfőnök helyettes irányító munkáját tovább fejlessze, hasznos segítője legyen a területen fokozottan jelentkező feladatok megoldásában." 
Gál: "...5 kulákcsaládot likvidáltam igen látványos körülmények között..."
"Igen radikális intézkedéseket tettem a kulákok ellen, például 1949 őszén 5 kulákcsaládot likvidáltam (sic!) igen látványos körülmények között. Ebből majdnem bajom lett, mert a megyei pártbizottság igen helytelenítette."
Forrás: https://kuruc.info/r/9/124873/


Kopácsi Sándor

Gál kinevezési javaslata III/III csoportfőnök-helyettesnek (01-02. oldal)

Nem mindig volt ily kifogástalan véleménnyel Harangozó Szilveszter Gál Ferencről.   1958-ban a BM II. (Politikai) Nyomozó Főosztályának II/5 osztályán (a belső reakció elhárítása) Harangozó Szilveszter r. százados alosztályvezetőnek minősítést kell készítenie Gál Ferenc r. főhadnagy csoportvezetőről, aki az irodalmi élet, a tájékoztató és a propaganda szervek elhárítását végző csoport élén áll. Harangozó az erények és pozitív tulajdonságok felsorolása után ezeket írja a Minősítési Lapra:   „…a csoport vezetését nem tudta maradék nélkül megoldani, melyhez az objektív nehézségek mellett – létszám hiány, fluktuáció, sok és nehéz feladat torlódása – az is hozzájárult, hogy a beosztottak munkájának megszervezése, szisztematikus ellenőrzése, dolgoztatása, a munkafegyelem feltétlen biztosítása nem erős oldala. Az operatív feladatok végrehajtásából túl sokat vállal magára. Nem fordít elég figyelmet éppen az irányítás feladataira, a beosztottak következetes elszámoltatására.   A már említett fogyatékossága mellett hiányossága, hogy nincs elég célratörés és tudatosság az elhárító munkájában, s ennek a beosztottak felé való érvényesítésében. Nem elég rugalmas az operatív eszközök sokoldalú és változatos alkalmazásában. Egy-egy kiemelkedőbb értelmiségi személy ellenséges tevékenységének felderítésében, illetve a tevékenység tudatosságának megállapításában esetenként bátortalan, s nem elég következetes.” Harangozó Szilveszter  

Harangozó Szilveszter  

A bírálat ellenére csoportvezetői beosztásában meghagyták, a döntéssel egyetértett Komornik Vilmos r. őrnagy osztályvezető-helyettes is.   A következő minősítés 1960. március 2-án készült. Gál Ferenc r. főhadnagy ekkor a II/5-e alosztály helyettes vezetője. (Az alosztály működési területe az ideológiai, kulturális és tudományos életre, valamint az igazságügyben dolgozókra terjedt ki.) A minősítést készítő Sándor György Ferenc r. százados alosztályvezető és Geréb (Glück) Sándor r. százados osztályvezető-helyettes egyértelmű pozitívumként említi a következőket:   „Gál elvtárs az irodalmi csoportban igen jó munkát végzett…rendszeresen figyelemmel kíséri a hazai irodalom kérdéseit, s ezen keresztül nagy ismeretre tett szert úgy az irodalompolitika elvi kérdéseiben, mint a kategóriákhoz tartozó személyek politikai nézetei és irodalmi irányzat szempontjából való hovatartozásukat illetően… igen jó képességei vannak az ügynökség vezetését illetően, egyrészt mert a szakterületen mindenképen vitaképes, ezen túl az operatív munka területén is nagy tapasztalatokkal rendelkezik.”   Ezt követően visszatérnek a korábbi bírálatra okot adó hibákra, s megállapítják:   „A korábbi liberális magatartását felszámolta és a munka elvégzését határozottan megköveteli.”   Ennek alapján alkalmasnak tartják alosztályvezetői funkció betöltésére is.   1963 szeptemberétől Gál Ferenc r. százados már a BM. III/III-5-a alosztály megbízott vezetője, a kiemelt tájékoztatási objektumokkal (tv, rádió, újságok) foglalkozott. Novemberben kiegészítő minősítést készít róla Kiss József mb. osztályvezető, amivel egyetért Eperjesi László csoportfőnök is. Gál beosztása nincs veszélyben, de azért ismét becsúszik némi kritika az elismerések közé:   „Jelenleg is tapasztalható időnként még nála, hogy az operatív részfeladatok végrehajtásából túl sokat vállal magára, a szükségesnél több időt fordít apró részkérdésekre. A jövőben törekednie kell az alosztály legfontosabb ügyeinek fokozottabb kézben tartására, az elemző munkára.”   1966. július 1-én újabb minősítés kiegészítés következik Gál Ferenc r. őrnagyról, a III/III-4-a alosztályvezetőjéről (egyben osztályvezető helyetteséről), aki a radikális ellenzék elhárítását irányítja. Eperjesi László r. alezredes, csoportfőnök elégedetten szögezi le:   „Vezető készsége az elmúlt időszak alatt komoly mértékben fejlődött. Szervező és irányító készségében korábban jelentkező kisebb fogyatékosságokat nagyrészt kijavította… képes és érdemes jelenlegi beosztásának ellátására.”   Amikor 1967-1969 között elvégzi az MSZMP Politikai Főiskoláját, nem marad el a Főiskola minősítése sem:   „… a tanított tantárgyak többségét jeles eredménnyel sajátította el. Érdeklődése széleskörű, az új problémák iránt fogékony, elemző és vitakészsége fejlett. A vitákban a lényeget megragadva, sokoldalúan , kulturáltan és igen pártszerűen érvelt. Magatartása szerény, igen jó modorú, fellépése határozott. Az osztály tagjaival jó baráti, elvtársi kapcsolatot alakított ki. Az iskola pártbizottságának tagja volt, megbízatását jól teljesítette.”
Benkei András  


Ezek után nem meglepő, hogy 1969. június 23-án alkalmasnak találják a III/III-4 osztály vezetésére. (Elhárítás a kulturális területen, a radikális ellenzékiek, szektás egykori párttagok, trockisták, álbaloldaliak és a nacionalisták ellen.) Harangozó Szilveszter r. ezredes III/III. csoportfőnök-helyettes javaslatával egyetértett Baranyai György r. ezredes, III/III. csoportfőnök, Benkei András belügyminiszter pedig jóváhagyta a kinevezést. A javaslatból azonban Harangozó nem hagyta ki a következő bekezdést:   „Vezető készsége az elmúlt években sokat fejlődött. Javulás van szervező és irányító munkájának fogyatékosságai kijavításában. A vezetési és irányítási kérdések további javítása tekintetében azonban nagyobb következetességre és jelenlegi beosztásában maga és környezete felé több határozottságra van szükség.”   És itt érünk vissza 1973. december 27-hez, amikor Gál Ferenc csoportfőnök helyettesi kinevezésnél Harangozó Szilveszter III/III. csoportfőnöknek már nincs egyetlen kritikus szava sem, kifogás nélkül alkalmasnak tartja az osztályvezetőt helyettesének.   Mindössze 10 hónapig csoportfőnök helyettes (1974. 01- 1974.10), 1974. november 1-től r. ezredes, s tartósan az MSZMP KB Közigazgatási és Adminisztratív Osztályára vezénylik. Eredményesen ellenőrzi a belügyi munkára vonatkozó párthatározatok végrehajtását, megelégedésre koordinálja az állambiztonsági feladatokat a pártközpont és a Belügyminisztérium között, alosztályvezető és egyben osztályvezető helyettes a KAO-n. 1986. október elsejétől r. vezérőrnagy. Nyugállományba vonulásáig (1988. december 31) miniszteri szaktanácsadó. 12 kitüntetést kapott, a már említett Vörös Csillag Érdemrend (1972) mellett a Szocialista Magyarországért Érdemrendet is (1988). A belügyminisztertől 50. születésnapjára aranyórát, az 55.-re aranytőrt, nyugállományba vonulása alkalmából 6150 Ft. értékű ajándéktárgyat kapott. Jutalomüdülésen volt Koreában (1973), Kubában (1980) és Bulgáriában (1983). 81 esztendős korában hunyt el. „Meszlényi Károly” és „Varga Sándor”                   Amikor megkezdtem a tanulmányom alapjául szolgáló források megismerését az ÁBTL-ben, kiindulási pontként fogadtam el – más kutatókhoz hasonlóan -  Rainer M. János Széchenyi-díjas történésznek, a Magyar Tudományos Akadémia doktorának, az 1956-os Intézet volt főigazgatójának azon kutatási eredményét, melyben kellő indoklással a "Varga", "Varga Sándor" és "Meszlényi Károly" fedőnevű ügynökök azonosságára utal Dömötör László személyében. (Rainer: "Jelentések hálójában. Antall József és az állambiztonság emberei 1957-1989", Budapest, 1956-os Intézet, 2008.) Míg ő mindössze egy helyütt tett egy kis kérdőjelet ("?") "Meszlényi" neve után, én a kutatómunka előre haladásával egyre többet tettem. Van aki apró jelekből - anélkül, hogy kétséget kizáró bizonyítéka lenne - "Meszlényi"-ben egy másik, szintén újságíró, bő termésű ügynököt vél felfedezni. Több tisztázatlan nyomon indultam el, több szempontból is vizsgálódom, ám amíg ezt az aprólékos elemző munkát nem fejeztem be, korai lenne bármilyen végkövetkeztetést levonni. Ha Dömötör ügynöknek "kiemelkedő teljesítményében" osztoznia is kell(ene) "Meszlényivel", akkor is rekorder maradna azzal a jelentésmennyiséggel, amely hét kötetben olvasható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában: 3.1.2. M-27843 + /1-4. dosszié, illetve 3.1.2. M-33169 + 1. dosszié.  A kutatómunka mindenkor az új felfedezések sora: a frissítéseké, a javításoké, az okulásoké, az új ismeretanyag bővüléséé és az abból levont új következtetéseké. Innen a kutatás minden szépsége és az ismeretterjesztés  izgalma.  A most következőkben a „Varga”, „Varga Sándor” fedőnevű ügynök nevével jelzett  hét dossziéból azokat a jelentéseket vettem előre, amelyekben Dömötör László újságíró az Antall családdal foglalkozott, mindenekelőtt id. dr. Antall József volt miniszterrel és fiával, ifj. Antall József későbbi miniszterelnökkel.  Mivel az ügynöki jelentések az olvasó számára gyakran  hiányosak, kuszák, előzmény nélküliek és követhetetlenek,  mert  nincs birtokában azon tények, körülmények összességének, melyeket  a jelentések kezelői (megrendelő, készítő, felhasználó) hivatalból jól ismernek, elöljáróban összefoglalom a legfontosabb tudnivalókat a két meghatározó személyiségről. Id. Antall József (1896-1974) Dr. Kisjenői Antall József jogász, köztisztviselő, politikus (FKGP). A csallóközi gyökerű Antall család a török háborúk idején telepedett le a Dunántúlon, birtokaik Somogy, Zala és Veszprém megye területén helyezkedtek el. Id. Antall 1896. március 28-án született a Veszprém megyei Orosziban. A gimnáziumot Lőcsén kezdte, majd a pesti piaristáknál fejezte be, jogot végzett a budapesti tudományegyetemen.
Id. dr. Antall József miniszter

Az I. világháborúban frontszolgálatot teljesített, 1915-ben orosz fogságba esett. Hazatérve köztisztviselőként dolgozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, a Pénzügyminisztériumban, majd 1932-től a Belügyminisztériumban, ahol előbb szociális ügyekkel foglalkozott (nevéhez fűződik az első magyar létminimum-számítás), az 1930-as évek végétől pedig a menekültügyek megszervezésével, irányításával. Teleki Pál miniszterelnök bízta meg kormánybiztosként (1939-1944.) a menekültügyek intézésével. Nem csak az erdélyi, a lengyel, a francia, a brit, az orosz, az olasz, a zsidó és más menekültek, szökött hadifoglyok, a kibombázott német gyerekek ellátását irányította, hanem támogatta a lengyel Honi Hadsereg katonáit, segítette szökésüket a szövetségesek szárazföldi támaszpontjaira.    [1938-tól egyre több erdélyi magyar érkezett hazánkba, Észak-Erdély visszacsatolása után pedig jelentős népmozgás indult meg oda és vissza. 1941-ben a bukovinai székelyek betelepítését irányította Antall, majd több akciót szervezett a történelmi határon túli szórvány magyarság hazahozására. Az 1938-39-ben Ausztriából és Csehországból Magyarországra menekültek egy nagyobb hulláma részben politikai menekültekből, részben zsidó származásúakból állt. Az utóbbiak mentése miatt a német külügyminisztérium is tiltakozott. 1939 őszén 3-5 ezer lengyel zsidó keresett menedéket Magyarországon, Antall utasítására nem zsidóként vették őket nyilvántartásba, mindenki keresztény papírokat kapott. Az első érkezőket 1941-ben újabb nagyszámú zsidó menekült követte. Elhelyezésük Budapest környéki településeken történt, a gyerekeknek iskolákat szerveztek. Az európai menekültek (francia, holland, belga, angol, olasz) közül a franciák voltak a legtöbben, mintegy 4-5 ezren.]   A német megszállást követően 1944. március 22-én megalakult Sztójay-kormánynak Antall József azonnal benyújtotta lemondását. A menekültekkel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó iratokat megsemmisítette, illetve elrejtette. A letartóztatott lengyel menekült vezetőkkel együtt a Gestapo Antallt is bebörtönözte, kiszabadulására csak a Lakatos-kormány megalakulása után, Horthy közbenjárására került sor 1944 őszén. A háború utolsó évét a Somló alján vészelte át családjával.    A Független Kisgazdapárt alapító tagja 1931-ben. Az ideiglenes nemzeti kormányban Nagy Ferenc újjáépítési miniszter mint államtitkárt a minisztérium megszervezésével bízta meg. Az 1945. évi nemzetgyűlési, illetve az 1947. évi országgyűlési választásokon a Független Kisgazdapárt régi tagjaként Somogy, Zala és Veszprém megyében választották képviselővé. Az első két koalíciós kormányban Tildy Zoltán majd Nagy Ferenc miniszterelnöksége idején (1945-1946) az újjáépítési miniszteri tárcát töltötte be, illetve ideiglenesen ellátta a pénzügyminiszteri teendőket is (1946. április-június.) 1948-ig az FKGP pártigazgatója, majd a Magyar Vöröskereszt kormánymegbízottja. Id. dr. Antall az ötvenes években   A kommunista hatalomátvétel után, az 1949-ben megtartott első egypárti választáson a rendszerrel együttműködő kisgazda politikusok között őt is újra országgyűlési képviselővé választották, s az is maradt 1953-ig. Utána miniszteri nyugdíját megszüntették, 1956-ig szerényen és visszavonulva élt szülőfalujában. 1956 november elsején tért vissza Budapestre, a kisgazdapárt intézőbizottsága felkérésére fia ment érte Veszprém megyébe és hozta fel. Lakásán találkoztak a párt újjászervezésén dolgozó kisgazdapárti politikusok. A szovjet csapatok ismételt bevonulása után Kovács Béla államminiszter, a kisgazdapárt megválasztott elnöke is az Antall családnál lakott, a belvárosi lakás így hetekig a politikai élet egyik helyszíne volt.    Noha lojalitását hangsúlyozta a Kádár rendszer iránt, több méltánytalanság érte, a lengyelekkel sokáig csak magánkapcsolatokat tarthatott, értékes menekültügyi dokumentumai közül kevés kerülhetett nyilvánosságra.    1974. július 24-én, 88 éves korában hunyt el Budapesten. 1981-ben utcát neveztek el róla Varsóban, 1991-ben pedig posztumusz Jad Vasem-kitüntetést kapott. Emléktáblája a Ferenciek tere 9. sz. ház falán található. Ifj. Antall József (1932-1993) Kisjenői Antall József Tihamér magyar-történelem szakos középiskolai tanár, könyvtáros, levéltáros, muzeológus, politikus, miniszterelnök. 1932. április 8-án született Pestújhelyen. Ősi kisnemesi család sarja. Apja id. Antall József (1896-1974) jogász, köztisztviselő, politikus (FKGP); országgyűlési képviselő, kormánybiztos, miniszter. Anyai nagyapja is politikai pályát járt be, a zsidó származású Szűcs István (1867-1953) a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt köztisztviselő, majd helyettes államtitkár, 1927-1935 között országgyűlési képviselő. Antallnak egy testvére volt, Edith, akinek a lánya: Héjj Edit lett az Antall-kormány későbbi külügyminiszterének, Jeszenszky Gézának a felesége.
Antall József

A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1950-ben. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett (1954), történelemből bölcsészdoktori címet kapott (1968), kiegészítő szakon levéltárosi, könyvtárosi, muzeológusi diplomát, s tanulmányokat folytatott az egyetem Állam-és Jogtudományi Karán is. Egyetemi szakdolgozatát Eötvös József népiskolai politikájáról, bölcsészdoktori disszertációját Eötvös József politikájáról és az 1867-es kiegyezés előkészítéséről írta. A tizenéves ifj. Antall József   1954-55-ben a Magyar Országos Levéltárban és a Pedagógiai Tudományos Intézetben kezdett dolgozni. (A levéltári kutatómunkát és a különböző kutatóintézetekkel megbízásos munkaviszonyát gimnáziumi tanárként is megtartotta.) 1955-től az Eötvös József Gimnáziumban tanított. Tanárként már 1956 tavaszától részt vett diákjaival a politikai eseményekben, összehívta az első diákparlamentet, ott volt október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél lezajlott tüntetésen, majd az október 23-i tüntetés valamennyi fontos színhelyén. Alapító tagja a Keresztény Ifjúsági Szövetségnek, vezetése alatt került sor a Független Kisgazdapárt országos székházának elfoglalására, a fegyveres csoport (később nemzetőrség) megszervezésére. Amikor október 31-én lemegy Veszprém megyébe, hogy édesapját november elsején Budapestre hozza, távollétében megválasztották az Eötvös József Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé is. November 4-ig az újjászerveződő kisgazdapárt és a kormány részére végzett munkát, több alkalommal tartózkodott a parlamentben, több politikai és diplomáciai akció résztvevője volt.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/124873/
A forradalmat leverése után többször őrizetbe vették, bár továbbra is taníthatott. 1957-ben fegyelmivel áthelyezték a Toldy Ferenc Gimnáziumba.   1957 és 1963 között nem publikálhatott, politikai magatartása miatt 1959-ben eltiltották a pedagógus pályától, az állambiztonsági szervek figyeltették, ügynököket állítottak rá.   1960-62 között a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár könyvtárosa, 1962-től 1964-ig a II. kerületi Tanács Oktatási Osztályának alkalmazásában csak esti tagozaton és csak felnőtteket taníthatott, így a fővárosi Jurányi utcai Dolgozók Esti Gimnáziumában. 1963-tól jelenhettek meg ismét saját nevén cikkei, tudományos dolgozatai. Schultheisz Emillel Düsseldorfban 1986-ban   1963-ban a Magyar Életrajzi Lexikonba ő írta meg nyolcvan orvos életrajzát, ekkor fordult érdeklődése az orvostörténeti kutatások felé. Előbb tudományos kutató az 1964-ben megnyílt Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyv- és Levéltárban, majd bejárja a tudományos előmenetel minden fokát, 1974-től igazgató (a főigazgató Schultheisz Emil, későbbi egészségügyi miniszter), 1984 és 1990 között főigazgató. Több száz orvostörténeti publikációja jelent meg, kezdeményezője az orvos- és gyógyszertörténelem egyetemi oktatása megindításának, kialakította a muzeális tárgyak, védett értékek országos hálózatát, s széleskörű nemzetközi kapcsolatokat ápolt, melyek révén megismertette és elismertette a magyar orvoslás és az intézeti munka magas színvonalát Európában. Az Orvostörténeti Közlemények szerkesztője, főszerkesztője (1968-1990), a Magyar Orvostörténelmi Társaság főtitkára, majd elnöke, megválasztották a Nemzetközi Orvostörténelmi Társaság alelnökének is. Számos szakmai díj mellett, 1982-ben a Kádár-rezsim a Munka érdemrend arany fokozatával tüntette ki. Csoóri Sándor hívta az MDF-be   1974-ben kapott először útlevelet nyugati országba. Előbb Svájcba, majd az NSZK-ba hívták meg, több egyetemen tartott előadást. Az 1980-as években újra kibontakozó politikai tevékenységéhez alkalma volt találkozni nemzetközi hírű tudósokkal, politikusokkal, magas rangú katonákkal, gazdasági és pénzügyi vezetőkkel.   Itthon Csoóri Sándor hívására kapcsolódott be az MDF munkájába. A második lakitelki találkozón, 1988 szeptemberében lett az MDF tagja. Az MDF I. országos gyűlésén (1989. március 11-12.) nem fogadta el az elnökségi tagságot, így az Ellenzéki Kerekasztal ülésein, illetve az 1989. június 13. és szeptember 18. közötti tárgyalásokon párttisztség nélkül volt az MDF egyik főtárgyalója. (1988-tól állandó meghívottja az elnökségnek és a választmánynak.) Párttisztséget csak akkor vállalt, amikor a tárgyalások befejezése után sor került az MDF II. országos gyűlésére (1989. október 21.), ahol elnökké választották.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/124873/
A megválasztott miniszterelnök 1990-ben

Az 1990-es országgyűlési választásokon pártja budapesti listáján jutott a parlamentbe. Április 29-én egyéni elhatározása nyomán az MDF választott testületeinek (elnökség, választmány) tudta nélkül, a parlamenti képviselőcsoportot és a tagságot is kész tények elé állítva megkötötte az MDF-SZDSZ-paktumot, amelyet a párt nevében négy képviselőtársával (Kónya Imre, Kónyáné Kutrucz Katalin, Salamon László és Balsai István) együtt írt alá.  El nem fogadása esetére lemondását helyezte kilátásba. A pártközi megállapodásban „az ország közjogi kormányozhatósága érdekében” a győztes MDF átengedte a köztársasági elnök posztjának betöltését az ellenzéki SZDSZ-nek, támogatva Göncz Árpád megválasztását. Az MDF Bem téri székházában három napon át folytatott titkos tanácskozások után létrejött paktumot az SZDSZ részéről hárman jegyezték: Kis János, Pető Iván és Tölgyessy Péter. Antall József még aznap, április 29-én éjjel elküldte Salamon Lászlót (ma alkotmánybíró) Orbán Viktor lakására a paktum egy példányával, hogy a második legnagyobb ellenzéki párt elnöke képben legyen, s ne az újságokból értesüljön a hatásaiban hosszú évekre előre mutató megállapodásról.
Forrás: https://kuruc.info/r/9/124873/

A hatalom átadása: Németh Miklós és Antall József
1990. május 2-től az MDF frakciójának vezetője május 23-ig, amikor az országgyűlés 218 igen, 126 nem és 8 tartózkodással miniszterelnökké választotta.   Már 1990 nyarán megállapították az orvosok, hogy súlyos betegségben (a nyirokérrendszer rák) szenved. Októberben, két nappal a taxisblokád előtt megműtötték, de fél év múlva a rák kiújult. 1993. december 12-én hunyt el, temetése 18-án volt. A miniszterelnöki székben Boross Péter követte.

Dömötör ügynök Antallék lakásán Dömötör ügynököt az állambiztonság 1960-ban id. Antall József lakására küldi, hogy a nyugdíjas politikus elbeszélései és az általa őrzött dokumentumok alapján írjon cikket a Magyarországra menekült lengyelekről. A cikk el is készül, de az illetékesek akkor többféle megfontolásból óvatosan úgy döntenek, hogy még nem aktuális a megjelentetése. Lengyel újságírók és történészek viszont beszámoltak a tudomásukra jutott dokumentációról, amelyre felfigyelt a varsói állambiztonság, s megkereste a BM. III. Főcsoportfőnökséget, érdeklődve a feldolgozás alapjául szolgáló dokumentumok sorsáról, elérhetőségéről.
"Varga Sándor" ügynök egyik dossziéja az ÁBTL-ben

A III/III-4. osztály 1967-ben látta elérkezettnek az időt arra, hogy "Varga Sándor" ügynökkel megszereztesse a féltve őrzött dokumentumokat id. Antall Józseftől.   "Varga" 1967. április 28-i jelentésében beszámol arról, hogy Antall József volt kisgazdapárti miniszter Ferenciek terén lévő hatszobás lakásában rendszerezve, feldolgozva és katalogizálva teljes egészében megtalálható az egykori lengyel menekültek magyarországi tartózkodásáról és a londoni lengyel emigráns kormány valamint az Anders hadsereg vezetőinek kapcsolatáról szóló dokumentáció.  (Anders hadsereg: a lengyel Fegyveres Erők Keleten állomásozó alakulata a II. világháborúban, amelyet az 1939-es szovjet-lengyel összecsapásokban fogságba esett lengyel katonákból szervezett meg parancsnokuk Wladyslaw Anders. Kezdeti létszámuk 180 ezer fő volt, akiket brit nyomásra 1941 decemberében engedett szabadon Sztálin. Palesztinában brit parancsnokság alatt újjá alakultak, többségük képezte a lengyel II. hadtestet, amelyet elsősorban Olaszországban vetettek be - megj.: I. Cs.) Id. Antall nagy mennyiségű fényképet, filmtekercset tart egy szekrényben. Ezek dokumentálják például a Varga Béla plébános irányította balatonboglári lengyel emigráns tábor életét. Itt őrzi azokat a titkos okmányokat is, amelyeket a Belügyminisztérium főtisztviselőjeként mentett meg, dokumentálva a kormány megbízásából lebonyolított félhivatalos tárgyalásokat Belgrádtól Ankaráig. Antallnak elmélyült személyes kapcsolatai voltak a lengyel emigráns vezetőkkel, a londoni kormány tagjaival, így például Edward Ryds Smigly tábornokkal. Gyakran előfordul gr. Marenzi Károlyné neve is, aki a balatonboglári Jankovich grófnővel azonosítottak.  Varga Béla balatonboglári plébános   A menekült lengyelek közül azokat - köztük politikusokat és zsidókat -, akik katonai szolgálatra vállalkoztak, Antall hivatalos papírokkal látta el, s egy részüket Pártay Tivadar zászlós vitte át a Dráván olyan területre, ahol jugoszláv partizánok voltak, így jutottak el az Anders hadsereget befogadó angol és amerikai egységekhez, velük harcolva Afrikában és Olaszországban. Az ügynök további dokumentációk birtokosaként említi Potoczky Kálmán kisgazda politikust, a lengyel származású Vosenszky Kázmért és a balatonboglári öreg plébánost, aki Varga Béla hagyatékából merített. Egy lengyel katonai történész delegáció 1966 végén felkereste id. Antall Józsefet és másolatokat készítettek az összegyűjtött anyagról.

Varga Béla balatonboglári plébános

Az ügynök jelentése után Kiss József r. alezredes osztályvezető a következő megjegyzést írta: "Az ügynök e tárgyban a lengyel állambiztonsági szervek megkeresése alapján jelentett. Néhány évvel ezelőtt Antall József a lengyel emigrációról dokumentumokat adott át közlés végett "Vargának", amely azonban nem jelent meg. A lengyel állambiztonsági szervek feltehetően a jelentésben foglalt két történészen keresztül szereztek tudomást a dokumentációról. A jelentésben szereplő személyek között van a III/III-3 osztály hálózati személye, illetve több olyan személy, aki a nevezett osztály ellenőrzése alatt áll. A nyilvántartóban történő ellenőrzés után megfontolandó az ügynek a III/III-3 osztályra való átadása. Az ügynök feladatul kapta, hogy keresse meg a korábban rendelkezésére bocsátott dokumentációt és azt nekünk jutassa el."  1968. április 16-án már a III/III-3-a alosztálynak a következőket jelenti „Varga”:   Felhívta id. Antallt, s közölte vele, hogy lehetősége van a korábban megfeneklett interjú megjelentetésére a „Magyarország” című hetilapban. Antall nagyon megörült, s egy kicsit aggódott, mert ő lojális a rendszerhez, s nem tudja, kell - e engedélyt kérnie valakitől ehhez. Majd megemlítette, hogy a most Magyarországra érkező lengyel partizán küldöttség vezetője neki régi jó ismerőse, annak idején együttműködtek, sőt a társaság másik két-három tagja is Magyarországon tartózkodott menekültként, rejtegetésükben közreműködött. Felvetette: szeretne a küldöttség vezetőjével találkozni, szeretné, ha ez a mostani látogatás az ő személyét is kiemelné a homályból, jó lenne olyan állami elismerést kapni, ami dokumentálná: ő a fasiszták elől menekülő lengyelek százezreit mentette meg. Semmiféle illegalitást nem akar, illetékes helyen mindenképpen tudjanak az ő ténykedéséről, mert kiemelt nyugdíjat élvez és nem akarja elveszíteni, ugyanakkor nem mond le azon igényéről, hogy értékeljék a lengyelek érdekében kifejtett tevékenységét.   Seres József őrnagy megjegyzése: „Dr. Antall József volt FKP miniszter, figyelő dossziés személy. Nyugdíj felemelése iránti kérelmének elutasítását javasoltuk, ennek ellenére – nyilatkozata szerint – újra nyugdíj emelést kapott. Feladat: Amennyiben hivatalosan tárgyal a partizán küldöttséggel, említse meg… ha érdeklődnek iránta, ismerik és ők kezdeményezik a vele való személyes találkozást, az elől ne zárkózzon el. Ennél többet azonban nem tehet.” Ünnepség a balatonboglári lengyel gimnáziumban 1943-ban, a képen középütt id. Antall József miniszter, jobbján Szapáry Erzsébet grófnó, a bal szélen Varga Béla plébános   1968. május utolsó hetében „Varga” ügynök utasításra megismerkedik ifj. Antall Józseffel is, megkezdi felderítését, kapcsolati tevékenységének feltérképezését. Az orvostörténeti múzeumban találkoztak, ahol ifj. Antall elmondta: nagyon jó információkat kapott róla az édesapjától és régi kisgazdáktól, szívesen venné, ha segítene neki pozíciójának megerősítésében, a múzeum propagandájában, amiért cserében később állandó propagandistának is felvehetné.   Ifj. Antall panaszkodott is „Vargának”: elég sok baja volt az elmúlt években korábbi politikai tevékenysége miatt – utalva a kisgazda pártra és az 56-os eseményekre - , gyakran van rossz érzése, hogy személyével változatlanul nincs minden rendben, bár ennek ellent mondott, hogy nem akadályozták meg vezető pozícióba kerülését a jelenlegi munkahelyén. Visszatérően kérte az ügynököt a sokrétű propagandára, vigyen el hozzá más újságírókat, s a rádiót és a televíziót is. Személyi kapcsolatairól elmondta, hogy sokan megfordulnak lakásukon, így legutóbb például , Pártay, Simonyi, Futó, Mátéffy, Bencsik és Balogh György járt náluk, megjegyezve, hogy elkerülhetetlen a fiatalítás a kisgazda pártban, mert apjának korosztálya kiöregedett.   A jelentéshez Seres József őrnagy a következőket írta: „Megjegyzés: Ifj. Antal József volt ellenforradalmi FKP szervező és fegyveres nemzetőr, a BRFK-n F-dossziés. Saját és kapcsolati tevékenységének felderítésére közös intézkedési terv készült. Feladat: A kapott eligazításnak megfelelően mélyítse kapcsolatát ifj. Antall Józseffel. Kérése alapján felhívhatja egy-két újságíró figyelmét a múzeumi kiállításra, de sem a rádió, sem a tv kimenetele érdekében ne járjon közbe.”   Két hét múlva „Varga” ismét felkeresi ifj. Antallt munkahelyén, aki közli, hogy privát témákról ott nem tudnak beszélgetni, ezért meghívja a lakására. Ahol az öreg Antall roppant hálás az ügynöknek egyrészt azért, mert segíti fia munkáját, másrészt a másolatban átnézésre megküldött lengyel vonatkozású cikkért, amelyet „Varga” a „Magyarország” című hetilapban szándékozott megjelentetni, de még nem vitte be a szerkesztőségbe. Antall dr. teljesen egyetértett a leírtakkal, csak a románokra vonatkozó részt kérte kihagyni. Fontosnak tartotta összehozni a cikk szerzőjét a Budapestre érkezett Dembinszky kulturális tanácsossal, aki annak idején a menekült lengyel kolónia fiatal tagja volt, Budapesten végezte az egyetemet és tökéletesen beszél magyarul.   Seres őrnagy sebtében határozottan arra utasítja „Vargát”, hogy: „Haladéktalanul adja át a sajtócikk egy példányát és amíg engedélyt nem kap, azt nem továbbíthatja a sajtónak.” 

Nagy Ferenc miniszterelnök az FKGP Gaál Gaszton emlékünnepélyén Balatonbogláron 1946-ban


  Az ügynök június 18-i jelentéséből kiderül, hogy ifj. Antall meghívta a lakásukra megvitatni a tervezett cikket, majd váratlanul megkérdezte: nincs-e kedve egy, két napos kirándulásra a Balaton északi partján a saját vagy a szerkesztőség kocsiján? Az is érdekelte: milyen rendszámú a szerkesztőség kocsija. Mikor megtudta, hogy BA-s, azt válaszolta, az nem a legsikerültebb. (Nyilván pontosan tudta, hogy az lehet egy belügyi gépkocsi is, - megj.: I.Cs.) Két nappal később id. Antall a szerkesztőségben hívta „Vargát” és érdeklődött a cikk sorsáról. Azt a választ kapta, hogy nincs különösebb probléma, az illetékesek kezében van, esetleg szerkezeti változás lehetséges. Ezután Antall a fia nevében lemondta a lakásukra megbeszélt személyes találkozót, mondván, hogy nem érnek haza időben a balatoni kirándulásról.   Seres őrnagy értékelése: „A jelentésben szereplő módosítás feltehetően Tar Pál itthon tartózkodó emigráns megváltozott programjával függ össze. Feladat: Találkozni ifj. és id. Antall Józseffel és tisztázni a terv megváltoztatásának okát, hol jártak a két napon, továbbá érkezett-e a közelmúltban vendég hozzájuk.”   Június 26-án az ügynök ismét fenn járt Antallék lakásán, mert az öregúr óvatosan feszeng. Szeretné a cikk megjelenését, de azért szeretné bebiztosítani magát a másik oldalról is, hiszen ő megannyi kritikája ellenére is végeredményben lojális a rendszerhez, kerüli a konfliktust. Hálás azért, mert már három éve kiemelt nyugdíjat kap volt miniszterként, Dobi intézte el, de megköszönte Kádárnak is, akitől azt is megkérdezte levelében: mi a véleménye arról, ha sajtó alá rendezné a lengyel anyagát és megjelentetné a Kossuth Kiadó? A válasz az volt, hogy a kérdés most nem aktuális. Roppant bántja az is, hogy a budapesti lengyel nagykövetség nem tart vele hivatalos kapcsolatot, csak magán megkereséseket kap, a találkozókon mindenki a saját véleményét hangsúlyozza. Dobi István   Ezért is kérte Dömötört: ügyeljen bizonyos momentumokra, amelyek veszélyessé válhatnak számára. Mivel nem tartja ildomosnak, hogy az illetékesek engedélye nélkül ő nyilatkozzon, a cikket írja meg úgy, mint a szerző állásfoglalását, elgondolását, vagy mint szerkesztőségi cikket, „ majd az esetleges folytatása legyen egy nyilatkozat és az egész kérdés ezzel a holtpontról ki fog mozdulni.”   Aggályait azzal is indokolta, hogy „vigyázzunk egymásra – a család, négy unoka, stb. – mert olyan dokumentumok vannak birtokában , mely a régi BM titkos anyaga, amelyből baj lehet.” Dömötör ügynök ekkor megkérdezte tőle: miután a Gestapo elvitte 1944-ben, hogyan maradhattak meg ezek a dokumentumok nála? A következő magyarázatot adta: amikor aktív miniszter volt, engedélyt kért Rákositól és Péter Gáborék egy raktárból kiadták, illetve szabad válogatást biztosítottak számára. Két hatalmas szekrény van most tele az iratokkal, már rég le kellett volna adnia a levéltárnak. De amíg a lengyel kérdés le nem zárul, szeretné magánál tartani. Rákosi Mátyás    Azért is szerettek volna együtt lemenni autóval a Somló aljára, a családi fészekbe – mindenek előtt Olasz községbe -, mert ott további dokumentumok vannak, háza lakható, szőlőjének egy részét meghagyták, a javát elvették. A fia végzi az iratok rendezését, aki történész és később kandidátusi értekezést tervez írni belőle, tudományos fokozatot elérni, bár a témát ki akarja egészíteni Teleki Pállal. (Teleki utolsó titkára, Incze Péter, öngyilkossága előtt átadta neki a miniszterelnök hagyatékának legfontosabb darabjait.) A Népszabadságtól György István megpróbálta megszerezni tőle, de elutasította.

Rákosi Mátyás








A Magyar Televízió mint állambiztonsági fedőszerv - az Eastern-akció végrehajtása Izraelben

Fotók , és iratok nélkül , ha kíváncsi vagy rájuk kattincs rá !!!

1987. április utolsó hetében „Szigorúan titkos! Különösen fontos” javaslatot hagyott jóvá a BM III. Főcsoportfőnökségének vezetője: Harangozó Szilveszter r. altábornagy, aki egyúttal a belügyminiszter állambiztonsági helyettese is volt. Az előterjesztő: Bogye János r. vezérőrnagy, a hírszerzés, a III/I. csoportfőnöke, aki egyúttal főcsoportfőnök-helyettes is. „A fedőszerv” A tárgy: külföldi utazás. A javaslat rövid:  „Javaslom, egyben kérem engedélyezni Dr. Szabó János r. alezredes (a BM III/I-7. osztály vezetője) Izraelbe történő kiutazását 1987. május 18-tól június 8-ig.    Szabó elvtárs feladata: „Presse” fn. ügy ellenőrzése, hálózati lehetőségek felmérése, valamint szakszolgálati kérések teljesítése. Az utazással kapcsolatos valamennyi költséget a kiutazást legalizáló fedőszerv fedezi. (TV)”  Ezt megelőzően április 23-án - a szolgálati útnak megfelelően – a III/I-7. osztály tett javaslatot a hírszerző csoportfőnöknek: Bogye János r. vezérőrnagynak. Az osztály nevében hárman írták alá: dr. Szabó János r. alezredes osztályvezető, Vaskovics Gyula r. őrnagy, alosztályvezető és Vincze Tibor r. főhadnagy. A hírszerzés 7. osztályának javaslata az izraeli fedőakcióra (1. oldal) A hírszerzés 7. osztályának javaslata az izraeli fedőakcióra (2. oldal)  Ez a javaslat már kevésbé szűkszavú, s kiderülnek belőle a politikai indítékok is. A pontosság kedvéért szó szerint idézem:  „A Magyar Népköztársaság emigrációs politikájából, az erre vonatkozó párthatározatokból adódó belügyi feladatok végrehajtása során információk keletkeztek az Izraelben élő magyar származású bevándorlókról. A szocialista országokkal való kapcsolatok fejlesztésére, nemzetközi elszigeteltsége enyhítésére irányuló izraeli politika közvetítőjeként az Izraelben élő magyar származású zsidóság aktív kapcsolatépítő tevékenységet kezdett Magyarország irányába, ezért osztályunk is megkezdte – az emigrációs operatív munka lehetőségeinek felhasználásával – a tanulmányozó-feldolgozó tevékenységet.  A Magyar Televízió Dokumentum műsorok Önálló Szerkesztősége forgatócsoportja 1987. május 18-tól június 8-ig Izraelbe utazik.  Neves, főleg magyar származású izraeli közéleti személyekkel és szervezetekkel, egyesületekkel interjút készít. Harangozó Szilveszter és Ilkei Csaba a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén 1990-ben    A filmkészítés operatív célja:   -          Célszemély-kategóriák tanulmányozása, -          A „Presse” fn. ügy lehetőségeinek helyszíni tanulmányozása, -          Információszerzés, -          Operatív ügynökhelyzet tanulmányozása.   Az elkészült film felhasználása: -          Későbbi időpontban – megfelelő döntés esetén – az anyag egy része bemutatásra kerül, -          Egyes részletek befolyásolási célra (nyílt vagy szűk körű bemutatással) használhatók. A forgatócsoport utazásával kapcsolatos összes költséget (úti költség, szálloda, napidíj), az MTV és a MAFILM megállapodásának megfelelően a MAFILM fedezi. A forgatócsoport tagjai ugyanazok, mint az utóbbi években (Radványi Dezső riporter, Kígyós Sándor rendező, Butskó György operatőr, Srankó Géza gyártásvezető.) Javasoljuk, hogy Dr. Szabó János r. alezredes, a BM III/I-7. Osztály vezetője szerkesztőként utazzon a forgatócsoporttal. Költségeit szintén a MAFILM fedezi. Szabó Elvtárs Dr. Kiss Károly néven (fedő) szolgálati útlevéllel utazik, Vízum beszerzését az egész csoport részére az MTV intézi.  A fentiek alapján kérjük a javaslat jóváhagyását.”  (ÁBTL, 3.2.10. A.146) A javaslatot elfogadta Bogye János r. vezérőrnagy csoportfőnök és jóváhagyásra felterjesztette a főcsoportfőnökhöz: Harangozó Szilveszter r. altábornagyhoz, aki engedélyezte az akciót. Harangozó altábornagy jóváhagyta Bogye János előterjesztését A Magyar Televízióban legalább két embernek kellett tudnia az akcióról: a pártközpontból érkezett Bereczky Gyula elnöknek (1988-tól az MSZMP Központi Bizottságának tagja) és a Politikai Adások Főszerkesztősége vezetőjének: Medveczky Lászlónak, a Népszabadság volt moszkvai tudósítójának, akihez a Radványi vezette dokumentumfilm készítő műhely tartozott. (Medveczky László fia, Balázs ma a Magyar Televízió vezérigazgatója.)        Radványi (Reinitz) Dezső államvédelmi alezredes Radványi (Reinitz) Dezső 1922. február 16-án született Budapesten. Anyja: Hölczermacher Olga jegyszedő a Magyar Színházban, apja, Reinitz Károly ugyanott díszletező munkás, a nyári szezonban mindketten kabinosok a csillaghegyi strandon. Apját – aki „szervezett munkás” volt - 1944-ben a nyilasok elhurcolták és megöltek. Anyja 1945 után nyolc éven át üzemi párttitkár (MKP-MDP). Húga: Nádai Györgyné (Bp. 1925.) szintén 1945-ös párttag, 1948-ig gyári munkás, akkor kiemelik, főkönyvelői beosztásba kerül. Sógora minisztériumi osztályvezető.  Radványi hat osztályt végzett, majd síkhurkoló tanonc lett a Lehel úti SILK Harisnyagyárban, ahol 1936-tól 1945-ig dolgozott. 1938-ban belépett a Textilmunkások Szakszervezetébe, ott 1945-ig ifi, majd gyári bizalmi, egy ideig pénztáros is. 1942-ben felveszik a Szociáldemokrata Pártba. Munkaszolgálatos 1943. októberétől 1944 februárjáig a XIII/2 zászlóaljban az erdélyi Berecken. „A munkásmozgalom régi harcosa” jelzőt nem érdemelte ki, illegális feladatként csupán röpcédulázott 1944-ben. 1945-től az MKP tagja, követi a párt átalakulását: MDP, majd MSZMP-tag, 1957 júniusában MSZMP Intéző Bizottsági tag a BM-ben. Radványi (Reinitz) Dezső államvédelmi alezredes 1945 január 16-án ott volt a Magyar Kommunista párt V. kerületi szervezetének megalapításánál. Két nappal később a kerületi rendőrkapitányság megszervezésével bízták meg. Január 18-tól az V. kerületi, majd májustól augusztusig a XIII. kerületi politikai rendészeti csoport vezetője. Augusztustól decemberig a IV.-IX. kerületi kapitányság összevont politikai rendészeti csoportjának vezetője.   1946-tól a budapesti kerületek politikai rendészeti osztályvezetője. Megalakulásától (1946. október) tagja a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálynak (ÁVO). 1946-ban r. hadnagy, 1947-ben r. főhadnagy, 1948-ban r. százados. 1948/49-ben 6 hetes pártiskolát végzett Kőbányán. Semmilyen nyelven nem beszélt.  1948-ban megnősült. Felesége, Budai Friderika (1923. Fuchs Ilona) varrónő, egy szabómester lánya. 1945-től az MKP tagja. A forradalomig egy kisipari szövetkezet elnöke és a pesterzsébeti pártbizottság külső munkatársa. Júlia nevű lányuk 1957-ben született. A Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága megalakulásakor (1948. szeptember 10.) a hat ügyosztályon belül a ”D” ügyosztály XII. üzemi alosztályának vezetőjeként ipariszabotázs-elhárító. 1949 januárjától 1950 januárjáig ugyanott osztályvezető-helyettes, január 1-jén őrnaggyá léptették elő. (1949. december 28-tól az Államvédelmi Hatóságot a Belügyminisztériumtól szervezetileg függetlenítették és közvetlenül a Minisztertanács alá rendelték. Ekkor volt hatalma csúcsán az ÁVH.)  Radványi Dezső az ÁVH őrnagya 1950 januártól márciusig a Vizsgálati Osztály csoportvezetője, márciustól szeptemberig a Katonai Elhárító Osztály alosztályvezetője.  A Standard-pert megelőző könyörtelen vizsgálatok irányítójaként   vált ismertté, a letartóztatottakat verték és megkínozták. Az 1950. február 17-i bírósági tárgyaláson kémkedés és idegen hatalmaknak szolgáltatott adatok miatt halálra ítélték majd kivégezték Geiger Imre vezérigazgatót, akárcsak Radó Zoltán minisztériumi főosztályvezetőt. Öt vádlott hosszú börtönbüntetést kapott, összesen 18 személyt ítéltek el.  Radványi őrnagyot 1950. szeptemberében tartóztatták le. 1951 februárjában izgatás és szolgálati titoksértés miatt 6 évre ítélték. A jól értesültek ezt annak tudták be, hogy Radványi tagja volt a Péter Gábor helyettese: Szűcs Ernő vezetésével működött titkos csoportnak, amely az ÁVH elit grémiumaként még a párt vezetőit is ellenőrizhette. Farkas Vladimir  Erről a különleges, roppant zárt és jól elkülönült csoportról Farkas Mihály volt honvédelmi miniszter, PB-tag fia, Farkas Vladimir államvédelmi alezredes a következőket írta 1990-ben megjelent „Nincs mentség” című könyvében:  „…az ÁVH-n Szűcs Ernő közvetlen irányítása alatt hivatalosan is létrejött egy különleges rendeltetésű nyomozati csoport, amelynek tevékenységét szigorú titokzatosság vette körül. E csoportba tartozott többek között Radványi Dezső és barátja Kovács István, akiket később, 1950 őszén Szűcs Ernővel és testvérével, Szűcs Miklóssal együtt szovjet kezdeményezésre letartóztattak. A pletykák szerint e csoport valódi szürke eminenciása azonban Soós Vera volt, aki tudtommal a hatvanas években öngyilkosságot követett el. 1950 őszén tudtam meg Péter Gábortól, hogy Szűcs Ernő ügynöki hálózatához köztiszteletnek örvendő magas párt- és állami funkcionáriusok sora tartozott. Közülük nem egy 1956 után minden alkalmat felhasznált annak bizonyítására, hogyan állt ellen a Rákosi-klikk önkényuralmának, és élharcosként bélyegezte meg az ÁVH terrorját. Ugyancsak Péter Gábortól tudom, hogy ez a Szűcs Ernő vezette titkos csoport Csont Ferenc és Pozsonyi (Popper) Endre révén önálló üzleti vállalkozásokat folytatott annak érdekében, hogy független pénzügyi alappal rendelkezzen a szigorúan titkos tevékenységének finanszírozására. Mindkettőjüket 1950 őszén a Szűcs testvérekkel együtt tartóztatták le. Pozsonyi (Popper) Endrével jóban voltam. Mellettünk, az Orsó utcában laktak. Tudomásom szerint a váci börtönben halt meg, számomra ismeretlen körülmények között, egyes információk szerint öngyilkos lett. Szűcs Ernőnek azért is szüksége lehetett külön pénzügyi alapra, mert ha volt az ÁVH-n belül szervezeti egység, amely nem volt hajlandó kritikátlanul eleget tenni Péter Gábor, illetve Szűcs Ernő utasításainak, az két régi kommunista, Érsek Tibor és Salgó Erzsébet volt, akik az ÁVH gazdasági és pénzügyi apparátusát vezették. Ők nem egyszer panaszkodtak nekem, hogy például az a speciális gazdasági egység, amely Csapó Andor vezetése alatt tevékenykedett Péter Gábor megbízásainak végrehajtásán, milyen felelőtlenül gazdálkodik. Egyetlen alkalommal próbáltam Péter Gábornak jelenteni ezeket az észrevételeket. Azzal hárította el azokat, hogy Érsek és Salgó hiúságát bántja, hogy a legbizalmasabb jellegű feladatok megoldásába nem vonja be őket. Ez azonban Péter szerint egyáltalán nem a bizalmatlanság jele, hanem csupán az operatív ügyintézést szolgálja.”  Szűcs Ernőt és testvérét Miklóst a szovjet MGB ezredesének, Jevdokimenkonak a parancsára tartóztatták le, idegen hatalmak javára végzett kémkedés címén. Vele együtt fogták le a titkos csoportot, melynek tagjai voltak: Radványi Dezső, Kovács István, Vándor Ferenc, Havas Oszkár, Csont Ferenc, Pozsonyi Endre, Csillag Vera, Soós Vera, Berán Iván, Fehér Sándor. Szűcs Ernő irányította és beosztottjai bonyolították a Rajk-ügyet, a szociáldemokraták ellen foganatosított terrorintézkedéseket, továbbá a hét kivégzést eredményező un. tábornoki pert: a Sólyom-ügyet. Szűcs Ernőt és testvérét később az Andrássy út 60. pincéjében agyonverték. A verő brigád tagjai voltak: Princz Gyula, Bánkúti Antal, Réh Alajos és Köteles Henrik ÁVH-tisztek és dr. Bálint István, az ÁVH vezető orvosa. Szűcs beosztottjait internálták vagy börtönbe zárták. „Rimai Bálint” fedőnevű ügynökként beszervezték 1953 novemberében Radványit 1953. szeptember 27-én közkegyelem folytán szabadlábra helyezték . A Klement Gottwald Villamossági Gyárban helyezkedett el. 1953. november 30-án hazafias alapon hálózati ügynöknek szervezték be „Rimai Bálint” fedőnéven.  1954 augusztusában a Legfelsőbb Bíróság bűncselekmény hiányában felmentette és visszakerült az 1953. július 7-től átszervezett egységes Belügyminisztérium állományába. Az I. (Államvédelmi) Főcsoportfőnökségen 1954. októberétől a VII. Közlekedési és Híradás Elhárító Főosztályon osztályvezető. 1956. április 4-én rendőr alezredessé léptették elő. 1956-os szerepéről Radványi Dezső alezredes így ír önéletrajzában: „Október 23-tól szolgálatban voltam, majd a szovjet csapatokkal Ócsán, a visszatéréstől nyomban operatív munkán. Ezt igazolja: Perényi Gyula őrnagy, Ács Ferenc ezredes és azok, akik a közlekedési elhárításnál dolgoztak és dolgoznak.” (ÁBTL, 2.8.1. 4599) Esküjét Biszku Béla belügyminiszter előtt tette le A forradalom leverése után újra operatív munkát kap: a BM II. Politikai Nyomozó Főosztály 4. osztályán, a közlekedési elhárításnál alosztályvezető. 1957. májusától a Belügyminisztérium Tanulmányi és Módszertani Osztályának lett a vezetője. (E mellett 1958. április 1. és 1959. november 30. között a BM Testnevelési és Sportbizottság tagja.)  Munkájának hanyag ellátása miatt 1959. november 15-én beosztásából felmentették, leszerelték és átengedték a Magyar Rádió és Televízióhoz. Felmentését 1959. október 24-én Horváth Gyula BM-miniszterhelyettes kérte, mert Radványi Dezső „… a propagandamunka mellett elhanyagolta a nevelőmunka irányítását, holott ennek az osztálynak ez a központi feladata.” (Az 1962-63-as személyzeti tisztogatások után további, az államvédelmi múltjuk miatt teherré vált főtisztek kerültek vezető polgári beosztásba, az MTV-nél – többek között - Koós Béla alezredes, az ÁVH volt párttitkára az Ifjúsági Osztályra, dr. Váradi György őrnagy a színházi rovathoz, Komlós János százados pedig megkülönböztetett külsős szerződéssel a Szórakoztató Főszerkesztőségre.) Horváth miniszterhelyettes: „Elhanyagolta a nevelőmunka irányítását… javaslom felmenteni”  Radványi alezredes belügyi szolgálatot teljesített: 1945. január 18-tól 1959. november 15-ig. Elbocsátási parancs száma: BM 465/59. Szolgálati idejének kezdetét később 1942. január 1-től ismerik el, akkor lépett be a Szociáldemokrata Pártba. Államvédelmi és belügyi szolgálatával kilenc kitüntetést érdemelt ki, köztük a Magyar Népköztársaság Érdemrendjének arany fokozatát és a Magyar Népköztársaság Kiváló Szolgálatért Érdemrendjét. Rangját a Magyar Néphadsereg elismerte, így a honvédség tartalékos alezredese maradt. A Magyar Televízióban mindvégig a dokumentumfilmeket készítő szerkesztőséget vezette, a rendszerváltást megelőzően önálló osztályvezető beosztásban. A szerkesztőség a Politikai Adások Főszerkesztőségéhez tartozott.                        PRO, ÁVO, ÁVH, BM   1944. december végén az Ideiglenes Nemzeti Kormány Debrecenben elhatározza, hogy a BM-en belül (a miniszter: Erdei Ferenc) meg kell szervezni az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályát.    Budapesten 1945. január 17-én (hivatalosan február 2-án) megalakul a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Politikai Rendészeti Osztálya (PRO) Péter Gábor vezetésével, akinek  helyettese a szovjet Állambiztonsági Népbiztosság ezredese: Kovács János. A vidéki rendészetet  a BM Politikai Nyomozó Osztálya irányítja, élén Tömpe Andrással. Január második felében a Városliget fasor 34-36. szám alatti épületbe beköltözött az NKGB, az első összekötő egy Orlov nevű civil ruhás tiszt volt tanácsosi rangban, majd márciusban megérkezett Fjodor Bjelkin államvédelmi tábornok, a kelet-európai szovjet elhárító főparancsnokság vezetője bádeni székhellyel. Péter Gábor és Kádár János 1946 októberében jött létre a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO), a belügyminiszter Rajk László felügyeletével.    1948. szeptember 10-én megalakul a BM Államvédelmi Hatósága, mely alá rendelik a külföldiek ellenőrzését, az útlevél osztályt, a határ-, a folyam- és légirendészetet.  A belügyminiszter: Kádár János.    1949. december 28-án közvetlenül a Minisztertanács alá rendelik az Államvédelmi Hatóságot, ide kerül a HM Katonapolitikai Főcsoportfőnöksége (katonai hírszerzés és elhárítás) és a Honvéd Határőrség is. A  fegyveres testületek  és a párt káderosztályának felügyeletét  Farkas Mihály, a párt főtitkárhelyettese látta el, aki közvetlenül Rákosinak referált az államvédelem  ügyeiben. Farkas Mihály    1953-ban, a párt júniusi központi vezetőségi ülésének határozata alapján összevonják a BM-et és az ÁVH-t egységes Belügyminisztériumként, amelyben egységes főosztályok látták el a rendőri, államvédelmi, büntetés-végrehajtási, tűzoltósági és légoltalmi feladatokat. Belügyminiszter: Gerő Ernő. Péter Gábor helyébe  egyik helyettese, a határőrség parancsnoka: Piros László lép. Az ÁVH megszüntetéséről nem rendelkezett nyilvános jogszabály.   A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya (ÁVO) 1946-1948  Az ÁVO központi szervezetének 16 alosztályából a következők voltak a meghatározók: I. alosztály: Hírszerzés és elhárítás a politikai pártokkal, illegális szervezetekkel szemben; II. alosztály: Külföldi hírszerzés és elhárítás. A magyar emigráció megfigyelése; III. alosztály: Egyházakkal szembeni hírszerzés és elhárítás; VII. alosztály: Üzemi szabotázs elhárítása. Hírszerzés az egyházi szervezetekben és társadalmi egyesületekben; VIII. alosztály: Nyílt nyomozások lefolytatása a népügyészség mellett működő ÁVO kirendeltséggel együtt; IX. alosztály: Technikai eszközök biztosítása. Levél-, távirat-, telefon-ellenőrzés. Rádiófelderítés és elhárítás. Fényképezés, rejtjelezés, helyszínelés. X. alosztály: Nyilvántartás; XII. alosztály: Postai levélforgalom ellenőrzése;  XIII. alosztály: Környezettanulmányozás, figyelés.   A BM Államvédelmi Hatósága (1948. szeptember 10. – 1949. december 28.)                                          „A” ügyosztály              Az ÁVH vezetőjének, Péter Gábor altábornagynak                               a közvetlen felügyeletével I. alosztály: Szervezés (vezető.: Tihanyi János őrnagy, helyettes.: Bauer Miklós őrnagy) II. alosztály: Határ-, folyam- és légirendészet (v.: dr. Janikovszky Béla alezredes, h.: Érsek Tibor alezredes) - BM. ÁVH-kirendeltség, állandó belügyminisztériumi összekötő (v.: Sándor Imre százados) - Főorvosi Hivatal (v.: dr. Bálint István alezredes)                                                „B” ügyosztály                       Operatív ügyek (v.: Szűcs Ernő ezredes) III. alosztály: Belföldi ügyek (v.: Horváth Sándor alezredes, h.: Nagykárolyi Márton őrnagy) IV. alosztály: Külföldi elhárítás (v.: Dékán István alezredes, h.: Jámbor József százados) V. alosztály: Határon túli hírszerzés (v.: Szarvas Pál őrnagy) VI. alosztály: Megfigyelés, akciók (v.: Réh Lajos százados, h.: Jávor Miklós főhadnagy) VII. alosztály: Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal (v.: Balázs József alezredes) - Központi Operatív Nyilvántartó csoport (v.: Balogh Mária II. o. ft.)                                                „C” ügyosztály                   Hatósági ügyosztály (v.: dr. Timár István ezredes) VIII. alosztály: Nyílt nyomozás (v.: dr. Décsi Gyula alezredes, h.: Pál Ákos alezredes) IX. alosztály: Államrendészet (v.: Schwerteczky Ferenc főhadnagy) X. alosztály: Nyilvántartó (v.: Hegedűs Ferenc őrnagy, h.: Kutas Imre százados) XI. alosztály: Útlevélügyek (v.: Weller Antal őrnagy, h.: Kiss József százados)                                                „D” ügyosztály                                                Technikai és operatív ügyosztály (v.: Száberszky József ezredes) XII. alosztály. Üzemi (v.: Radványi Dezső százados, h.: Bolgár Pál főhadnagy) XIII. alosztály: Tömeghálózati (v.: Kovács István százados, h.: Wenczel Andor főhadnagy) XIV. alosztály: Technika (v.: Száberszky József ezredes, h.: Farkas Vladimir százados) XV. alosztály: Információ (v.: Wágner Anna százados, h.: Szendy György százados) XVI. alosztály: Vidéki (v.: Imre Mátyás, h.: Rajnai Sándor főhadnagy)                                                  „E” ügyosztály                          Karhatalmi (v.: Kajli József őrnagy) XVII. alosztály: Biztonsági (v.: Tatár Aladár százados, h.: Bizony Károly főhadnagy) XVIII. alosztály: Őrségi és karhatalmi (v.: Kajli József őrnagy, h.: Somkuti Jakab százados)                                            „F” ügyosztály                         Ellátó Hivatal (v.: Ormay István ezredes) XIX. alosztály: Gazdasági és műszaki (v.: Szabolcsi Mihály őrnagy) XX. alosztály: Épületkezelés (v.: Csapó Andor őrnagy) - Őrszemélyzet gazdasági ügyei csoport   A BM. II. Politikai Nyomozó Főosztály osztályvezetői (1956 - 1962)   Katonai elhárítás: Nagy József alezredes 1961. október - 1962. augusztus Selmeczi György ezredes 1956. november - 1961. szeptember Kémelhárítás: Hazai Jenő ezredes 1957. április - 1962. július Turcsán József alezredes (?) - 1957. április Hírszerzés: Komornik Vilmos alezredes 1962. július - augusztus Vértes János őrnagy 1961. március - 1962. július Tömpe András vezérőrnagy 1959. május - 1961. március Móró István alezredes 1956. november - 1959. május   Közlekedési elhárítás: Perényi Gyula alezredes 1957. április - 1962. május Belső reakció elhárítás: Geréb Sándor százados 1962. július - augusztus Hollós Ervin alezredes 1957. április - 1962. július Radványi Kálmán őrnagy 1957. január - április Földes György százados 1956. november - december Ipari elhárítás: Kucsera László ezredes 1957. május - 1962. május Szőke Béla őrnagy 1956. november - 1957. április Mezőgazdasági elhárítás: Havasi László alezredes 1961. március - 1962. május Rácz Sándor őrnagy 1958. október - 1961. március Dáni János alezredes 1957. május - 1958. június Vizsgálati feladatok: Köteles István őrnagy 1962. február - augusztus Mérő Károly alezredes 1960. augusztus - 1962. február Korom Mihály alezredes 1958. december - 1960. augusztus Szalma József alezredes 1956. november - 1958. december Környezet tanulmányozás és figyelés: Jámbor József alezredes 1961. október - 1962. augusztus Beszédes Károly alezredes 1961. január - október Dobróka János alezredes 1957. január - 1961. január Operatív technika alkalmazása: Markó Imre alezredes 1957. május - 1962. augusztus Novák Sándor őrnagy 1957. március - május Némethi Tibor százados 1956. november - 1957 február Operatív nyilvántartás: Ács Ferenc ezredes 1957. március - 1962. május Országos Rejtjel Központ: Kunos László alezredes 1957. május - 1962. augusztus Levélellenőrzés: Varga Antalné százados 1962. március - augusztus Takács Imre alezredes 1959. november - 1962. március Hidegkúti Károly őrnagy 1957. május - 1959. november Rádió elhárítás: B. Kiss István őrnagy 1959. március - 1962. augusztus Külföldiek ellenőrzése (KEOKH) és Útlevél Osztály: Szívós Péter alezredes 1962. július - augusztus Tatai József alezredes 1956. december - 1962. június   Szabó János r. alezredes, a III/I osztályvezetője      Szabó János 1947. augusztus 25-én született Budapesten. Apja: Szabó (Lőwy) István Alfréd (1911. január 16, Mecsekszabolcs, Keleti Kamilla) építészmérnök, diplomáját Drezdában szerezte. 1936-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba, Franciaországban dolgozott, ott lett tagja a Francia Kommunista Pártnak. Részt vett a spanyol polgárháborúban (1936-1939), a Nemzetközi Brigádok gépkocsioszlopának politikai biztosa. A vereség után Franciaországban különböző táborokba internálták. 1940-ben szovjet segítséggel szabadult, miután megkapta a szovjet állampolgárságot.  1941-ben pártutasításra visszatér Magyarországra, az illegális sajtóban kap feladatot. „Ennek terjesztése közben egy kapcsolat lebukása után őt is őrizetbe vették (1942), de nem tudta elviselni a nehéz körülményeket és egy elvtársat rajta keresztül őrizetbe vettek.” (BM III/I-10 Osztály, 1971.) Börtönbüntetésre ítélték, szabadulása után 1944-ben mint munkaszolgálatost egy büntetőszázaddal a frontra akarták vinni, de megszökött és 1945-ig álnéven bujkált az országban.  „1945-ben közölték vele, hogy letartóztatása alatti magatartása miatt a pártból kizárták, de pár hónap múlva behívták a pártközpontba és azt a tájékoztatást kapta, hogy mint új párttagot ismerik el, azóta párttag.” (BM III/I-10 Osztály, 1971) Munkásmozgalmi tevékenysége elismeréseként megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet és a Magyar Szabadság Érdemrendet.  1945 és 1950 között a XIV. kerületi elöljáróságon mérnök, a Jóvátételi Hivatalnál műszaki főtanácsos, a Ferunion Külkereskedelmi Vállalatnál és az ERIK-nél főosztályvezető. 1950-ben alapító tagja az Erőmű Beruházási Vállalatnak, amelynek prágai megbízottja 1950-1954, majd 1956-1960 között. (1954-től 1956-ig a tiszapalkonyai kirendeltséget vezette.) 1960-tól a vállalat berlini kirendeltség vezetője. „Az ellenforradalmat Prágában éltük át. Ennek köszönhető, hogy Édesapám életben maradt, tudniillik az ellenforradalmárok feketelistáján szerepelt az ő neve is” – írja önéletrajzában fia, Szabó János.  Politikailag képzett, széles látókörű, megbízható, a rendszer őszinte híve. Ennek alapján szervezik be „T”lakásgazdának is. Erről ezt írja egy feljegyzésében a III/I-10 Osztály:  „Szabó Istvánt mint „T” lakásgazdát 1959-ben szervezte be a BRFK III. Osztály V. alosztálya, mivel nevezett ez időben már külföldi kihelyezésen volt és lakását kívánták használni. A beszervezés 1959. július 20-án megtörtént, Szabó István és felesége vállalta, melyet nyilatkozatban rögzítettek. Azonban a lakást nem használhatták, mert mint utóbb kiderült, az illetékes operatív beosztott megfeledkezett a többi lakás priorálásáról és így nem tudhatta, hogy a házban már van egy „T” lakás ugyancsak a BRFK Pol. Osztálynak. Tihanyi elvtárs utasítására a lakásgazdát törölték a hálózatból és anyagát irattárba helyezték.”  Szabó István 1973-ban ment nyugdíjba.  Szabó János anyja: Szabó Istvánné Forró Ilona (1921. november 28, Aranyosmarót, Funk Adél) Szabó István második felesége, 1947-ben kötöttek házasságot. („Első feleségét, mint vallása miatt üldözött személyt a múltban Kistarcsára internálták, ahonnan a németek elhurcolták és többé nem tért vissza.” Környezettanulmány, BM III/6-d alosztály, 1970.) Női szabósegéd, szakmájában dolgozott 1947-ig. 1949-ig háztartásbeli. 1949 januárjától a Belügyminisztérium Egészségügyi Osztályán dolgozik. 1950-től tagja a pártnak, követi férjét külföldi beosztásaiba, nincs állandó munkája, idegenvezetői és tolmácsolási feladatokat lát el, itthon az átmeneti két évben Tiszapalkonyán, az Erőmű Trösztnél és a Magyar Villamos Műveknél dolgozik.  Szabó János fiú testvére: András (1951. február 26, Budapest) Berlinben a Heinrich Hertz gimnáziumban érettségizett, utána 1969-ben felvették a Humboldt Egyetem matematikai szakára. 1973-ban okleveles matematikus lett és a Központi Fizikai Kutató Intézetben helyezkedett el.  A család további tagjaival kapcsolatban Szabó János egy 1970-ben írt önéletrajzában a következőket közli:  „Közeli rokonainkat a fasiszták politikai okokból megölték. Többek között nagybátyám kommunistaként halt meg Dachauban.” Szabó János a Szovjetunióban folytatott állambiztonsági tanulmányai alatt ismerkedett meg későbbi feleségével: Nyina Nyikolajevna Dvorjanova építészmérnökkel (1945. augusztus 1., Tyemirtau, Karagandai terület, Maria Iljicsovna Molcsanova), akinek édesapját a II. világháború alatt Ukrajnából telepítették át Tyemirtauba. Szabó János az aspirantúra idején rendszeresen vállalt tolmácsolást a magyar turistacsoportok mellett, ennek során találkozott a Kazah SZSZK-ban a szorgalmas, jó munkaerőnek számító és a társadalmi munkában is aktív Komszomol-titkárral, aki Alma Atában a Fémszerelő Tröszt vezető mérnökeként dolgozott. 1972 januárjában kötöttek házasságot. Szabó Nyina Nyikolajevna a Lakótervnél helyezkedett el tervező mérnöki beosztásban 1972 áprilisában, de októberben visszament Moszkvába, ahol egy tervező vállalatnál vezető tervezőmérnökként dolgozott 1973 augusztusáig. Szeptemberben ismét Budapesten a Lakótervnél statikus tervezőmérnök. 1973 decemberében született első gyermekük, Linda, 1977 decemberében második lányuk Írisz. Az építészeten kívül érdeklődési körébe tartozott a számítástechnika, a fényképezés, a divat, az irodalom és a színház. Térjünk vissza Szabó János életútjához és szakmai pályájához. Szabó János  Iskoláit jórészt apja külföldi állomáshelyein végezte. Ennek során Prágában megtanult csehül, Berlinben érettségizett 1965-ben. Elvégezte a lipcsei Marx Károly Tudományegyetem filozófia szakát, öt év helyett három és fél év alatt 4.9-es átlaggal. Az egyetem befejezése után 1969-ben a Marxista-Leninista Filozófiai és Tudományos Szocializmus szekció ösztöndíj nélkül felvette aspiránsnak. Itthon a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet végezte el, doktori fokozattal. Kissé előreugorva: 1981-ben a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Állambiztonsági Bizottság F.E. Dzserzsinszkij Főiskoláján kandidátusi tudományos fokozatot nyert el, disszertációjának címe ez volt: „Az NSZK új Kelet-politikájának ideológiai-elméleti alapjai, céljai, eszközei és fejlődési tendenciái”. A német nyelvet tolmácsszinten, az oroszt felsőfokon, a csehet középfokon beszéli. Politikai aktivitása korán jelentkezett. Erről így ír: „Gimnáziumi éveim alatt – miután már az úttörőszervezetben is különböző tisztségeket viseltem – bekapcsolódtam a társadalmi munkába. Beléptem a német ifjúsági szervezetbe (FDJ) 1961-ben. A gimnáziumban egy ideig az iskola ideológiai titkára voltam (1963-65). A KISZ-be 1964-ben léptem be, miután alapszervezet létesült Berlinben. A magyar külképviselet első KISZ titkára voltam, egészen 1965-ig. 19 éves koromban, 1966-ban kértem az MSZMP-be való felvételemet. A pártvezetőség kérelmemet azzal az indoklással utasította vissza, hogy az ajánlóim nem közös tevékenységből ismernek.”  De 1971-ben már felvették az MSZMP-be.  1970-ben egy ismerőse révén a katonai elhárításnál jelentkezett felvétele ügyében, ám iskolai végzettsége miatt – filozófus aspiráns – nem tudták megoldani elhelyezését. Ám anyagát átküldték a BM-be. Ott jól sikerült személyes bemutatkozása, politikai felkészültsége, általános műveltsége, széles látókörű érdeklődése, emberi tulajdonságai, külföldön szerzett tapasztalatai alapján ígéretesnek látszott kipróbálása a III/I csoportfőnökség (polgári hírszerzés) 7-es osztályán.  A III/I-10 Osztály alapos ellenőrzése, mélységi tájékozódása személyét és hozzátartozóit illetően nem talált kizáró körülményt felvétele ellenében, így Szabó János 1971. február 1-én próbaidős alhadnagyi rendfokozattal főoperativ beosztásba került a III/I. Csoportfőnökség 7-es osztályának „Aktív intézkedések” alosztályára. Elsősorban NSZK-relációjú politikai intézkedések tervezésével és végrehajtásával foglalkozott. Az első aktív intézkedést felvétele után másfél hónappal hajtotta végre.  1971. év során főoperativ I. kategóriába minősítették át, s a belügyminiszter hadnagyi rendfokozatban véglegesítette 1972. február 1-i hatállyal.    1972 őszén Moszkvába küldték tanulni a KGB Hírszerző Főiskolájának magyar tagozatára, amelyet 1973-ban kitűnő eredménnyel fejezett be.    1973 őszén már első nyugati útjára küldték ki legális fedéssel, amellyel 1974-ig rendszeresen járt Ausztriába , zömmel biztosítási, kis mértékben önálló akciók lebonyolítása céljából. 1975 januártól rendszeresen illegális utazásokat hajtott végre, ezek során kizárólag önálló akciókat bonyolított le. Minden évben jutalmat kapott, 1974-ben a belügyminiszter a Közbiztonsági Érem arany fokozatát adományozta neki.  1975. május 1-jén kezdett aspirantúrát a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítő Bizottsága előzetes engedélyével a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsága F.E. Dzserzsinszkij Főiskoláján, s mint már említettem, kandidátusi tudományos fokozatot szerzett értekezésével 1981-ben.  1971-1974 októbere között KÜM fedéssel rendelkezett, ám új lakásba költözése előtt fedését megváltoztatta és az aspirantúra adta lehetőséget kihasználva a Magyar Tudományos Akadémia tudományos munkatársa, moszkvai aspiráns fedéssel élt.    1975 októberében készül róla az első minősítés a III/I-7 osztályon. Annak megállapítása szerint az egyik legeredményesebb munkatárs a politikai aktív intézkedések területén, főoperativ beosztása követelményeinek megfelel, azok minőségi teljesítésére képes. Az akciók tervezésében és végrehajtásában önálló munkát végez, számos eredményes akciót hajtott végre. Ehhez átlagon felüli rátermettsége van, elemzőkészsége és lényeglátása kiváló, következtetéseit célirányosan tudja alkalmazni. A szovjet hírszerző iskolán tanultakat – önellenőrzés, figyelés – az éles feladatokban is jól hasznosítja. Az utóbbi öt év mindegyikében részesült dicséretben és jutalomban.  Ugyanakkor kritikusan azt is megállapítják, hogy   eredményeit főként az önerőre támaszkodó tevékenységgel érte el, ritkán vett részt komplex akciókban, nem igényelte mások segítségét, ezért a jövőben jobban kell támaszkodnia a hírszerző közösség együttműködő erejére. Az akciómunkában felmutatott dicséretes ötletgazdagsága nem minden esetben párosul a kidolgozás és végrehajtás iránti igényességgel. Hajlamos arra, hogy az elfogadható eredmény gyors és rövidített útjait javasolja, ám ritkábban kezdeményezi az optimális eredmény aprólékos kimunkálását Ezért törekednie kell az alaposságra és a teljességre, az ügyek, feladatok, jelentések túlzott leegyszerűsítésének elkerülésére.  A minősítés azzal a pozitív kicsengéssel zárul, hogy Szabó János r. hadnagy a hálózatépítő munkában szerzett bővebb tapasztalatok után külföldi rezidentúrára történő beosztásra is alkalmas. Eddig is gyorsan haladt, ám innen még jobban felgyorsul karrierje. 1976-ban főhadnagy, 1977-től SZT- állományú főoperatív beosztott, (K-542) 1981-ben százados. 1978 és 1983 között a III/I-3 Osztály állományában a bécsi főrezidentúrán dolgozik teljes megelégedésre. Információszerző és kapcsolatépítő fedőszervi munkája abban az időszakban a külföldön dolgozó hírszerző tisztek közül itthon a legmagasabbra értékelt. Számos kapcsolatot épített ki olyan személyekkel, akiket aztán a különböző operatív osztályok feldolgoztak, közülük néhányat beszerveztek, vagy beszervezés nélkül, de rendszeresen információt kaptak tőlük, ilyen volt például „Dória” (3 . Oszt.), „Linton” (5. Oszt.), „Vivian” (7. Oszt.) Részt vett az operatív munka minden fázisában, éles, nagy jelentőségű operatív akciók biztosításában, az egész rezidenturát érintő szerteágazó feladatokban, speciális hírszerző jellegű feladatok egyszeri vagy alkalom szerinti végrehajtásában. Fedőszervi munkájával az illetékesek elégedettek voltak, a nagykövet minden tekintetben számíthatott rá.  Bécsi külszolgálata alatt két alkalommal részesült csoportfőnöki dicséretben, hazatérése után 1983 júniusában    - figyelembe véve az időközben elvégzett kandidatúrát is – soron kívül r. őrnaggyá léptették elő és kinevezték a III/I-7-a alosztály vezetőjévé.  1983. decemberében egyúttal osztályvezető-helyettesnek is kinevezik.  1984. szeptember 1-től a BM. III/I-7. Osztály vezetője. Ezt a posztot 1988. április 30-ig tölti be. 1987-től rendőr alezredes. 1984: kinevezési javaslat a III/I-7 osztály élére  1988. május 1-től a III/I-3 Osztály vezetője (SZT), a bonni főrezidentúra vezetője. Ott kap belügyi adminisztratív munkát felesége: Szabó Nyina Nyikolajevna is, akinek feladata: „A tudományos és műszaki titkár fedőszervi és operatív teendőinek segítése az 5-ös vonal részére, a magyar, illetve külföldi ösztöndíjasokkal való operatív célú foglalkozás a 3-as és az 5-ös vonal részére.”  A bonni főrezidentura vezetőjét majd 1989. májusában rendelik haza.  De ne szaladjunk jobban előre. Történetünk 1987-ben játszódik, amikor tehát dr. Szabó János r. alezredes a belügyi hírszerzés III/I-7 osztályának elismert és sikeres vezetője. (ÁBTL. 2.8.2.1. 778; ÁBTL 2.8.2.1. 973/94-401.) A III/I (Hírszerző) Csoportfőnökség osztályai (1962-1990) A Csoportfőnökség szorosan együttműködik a III. Főcsoportfőnökség szerveivel, az MNVK 2. Csoportfőnökséggel (katonai hírszerzés), a kiemelt állami szervekkel (Külügyminisztérium, Külkereskedelmi Minisztérium, a külképviseleteken dolgozó rezidentúrákkal, az illegális rezidentúrákkal), a társadalmi szervekkel (pl. MÚOSZ), a hazai fedőszervekkel, az azokban lévő rezidentúrákkal és SZT-tisztekkel. III/I-1. osztály: Hírszerzés az USA és a nemzetközi szervezetek ellen, a., rezidentúra-irányító, b., feldolgozó; III/I-2. osztály: Külföldi elhárítás a., USA, b., NATO, c., kolóniavédelem; III/I-3. osztály: Hírszerzés Nyugat-Európa ellen, a., NATO, b., NSZK , c., ideológiai diverziót felderítő, 1981-től egyházi; III/I-4. osztály: Hírszerzés a Vatikán, Izrael, a cionista szervezetek és az egyházi emigráció ellen; III/I-5. osztály: Tudományos és műszaki hírszerzés; III/I-6. osztály: Tájékoztatás, elemzés, értékelés, dokumentáció; III/I-7. osztály: Hírszerzés és bomlasztás az emigráns szervezetekben, a fellazítási objektumok elleni harc, aktív intézkedések, (három alosztállyal); III/I-8. osztály: Illegális („fekete”) hírszerzés, rezidentúrák és hírszerzők foglalkoztatása, kiképzés és speciális hálózatszervezés; III/I-9. osztály: Operatív dokumentációk és okmányok készítése; III/I-10. osztály: Személyi ügyek, kiképzés, módszertan; III/I-11. osztály: Hírszerzés harmadik országokban (Kína, Közel-Kelet) és hazai bázison; III/I-12. osztály: Összeköttetési, nyilvántartási, pénzügyi és más feladatok; III/I-13. osztály: Rejtjelfejtés, rejtjelezés, Országos Rejtjel Központ; III/I-X. önálló alosztály: operatív összeköttetés szervezése; III/I-Y. önálló alosztály: külképviseletek, hírszerző rezidentúrák biztonságtechnikai védelme. A rejtélyesen aktív III/I-7. osztály  Kocsis Kálmán, a III/I. volt csoportfőnök-helyettese (korábban a Magyar Rádió munkatársa) mutatott rá 2010-ben e sorok írójának küldött egyik levelében, hogy az az osztály, amelyhez az emigrációval kapcsolatos témák tartoztak, hivatalosan az „Aktív Intézkedések Osztálya” nevet viselte. Ez egy rendkívül zárt, a csoportfőnökségen belül is védett osztály volt, három alosztállyal, közvetlen csoportfőnöki alárendeltségben. Ezért Bogye János csoportfőnökként számos olyan információval rendelkezett, amelyekről még a helyettesei sem tudtak. Kocsis Kálmán Mivel foglalkozott ez a rejtélyes akciókat lebonyolító, titokzatosan aktív, bomlasztó, dezorganizáló és hatásosan operatív, különösen fontos osztály? Hivatalosan a feladatai közé tartozott: -          a párt és a kormány bel-és külpolitikai célkitűzéseinek segítése érdekében aktív intézkedéseket tervezzen és hajtson végre, -          az ellenség terveinek keresztezése, erőinek dezorganizálása, -          a végrehajtáshoz vegye igénybe a pszichológiai hadviselés eszközeit, valamennyi operatív eszközt, az ellenséges és a saját hírközlő szerveket, a kiadóvállalatok lehetőségeit, -          nyilvántartja és koordinálja a területi osztályok aktív intézkedéseit, részt vesz azok kidolgozásában és kivitelezésében,                                       -          folytatja a reakciós emigráns szervezetek terveinek, tevékenységének felderítését és intézkedéseket tesz e tervek keresztezésére, illetve a reakciós emigráns erők dezorganizálására, bomlasztására, -          akcióival és javaslataival elősegíti a lojális emigráció szervezeteinek és csoportjainak tevékenységét, -          operatív felderítést folytat az ellenséges – főleg az Amerikai Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság – ideológiai diverziós, fellazító és propagandaközpontok ellen, ezek tevékenységének ellensúlyozására intézkedéseket dolgoz ki és hajt végre.  Az osztály múlhatatlan érdemeket szerezve, emlékezetesen kitüntette magát Ábrányi Aurél újságíró, hírszerző hazarablásával. (Lsd.: - A D-144-es szigorúan titkos tiszt esete Ábrányi Auréllal és 120 millió dollárral; -  Ábrányi Aurél lezáratlan dossziéja: legfelső pártszinten döntöttek sorsáról - kerestük celláját a Gyorskocsi utcában; - Újabb titkok derültek ki Ábrányi Aurél rejtélyes hazarablásáról - Biszku Béla belügyminiszter adott engedélyt az akcióra) [1961. október 31-én hajnalban egy különleges állambiztonsági kommandó – együttműködve a csehszlovák szervekkel – hozta haza Bécsből Ábrányit egy gépkocsi csomagtartójában szőnyegbe csavarva. A kommandónak tagja volt Gerő László, a D-144-es szigorúan titkos állományú rendőr százados, a szovjet katonai elhárítás egykori hadnagya, a Shell-Interag Rt. vezérigazgatója is.  Az MSZMP Politikai Bizottsága által engedélyezett akcióra azért került sor, mert Ábrányi Aurél budapesti újságíró, kereskedő azután, hogy 1948-ban egy sikertelen tiltott határátlépési kísérletet követően a HM katonapolitikai osztálya 1949 áprilisában „Relly” fedőnéven hírszerző feladatokra beszervezte és májusban Ausztriába telepítette, 1950-től szembefordult megbízóival, s a francia és az amerikai hírszerzés szolgálatába állt, a Szabad Európa Rádió tudósítója lett és kémcsoportot szervezett Budapesten Atkáry Arisztid és az olasz sajtóattasé: Adalberto Struzziero vezetésével. Rajnai (Reich) Sándor  Ábrányi Aurélt erőszakos hazahozatala után 1963. november 30-án a Legfelsőbb Bíróság katonai tanácsa államtitok tekintetében rendszeresen és kémszervezet tagjaként elkövetett kémkedés, valamint béke elleni bűntett miatt jogerősen 13 évi szabadságvesztésre ítélte. Büntetését a Gyorskocsi utcai objektumban különleges körülmények között töltötte le. Máig nem tudjuk pontosan, hogy szabadulása után, 1974. október 15-én hová hurcolta el Rajnai (Reich) Sándor vezérőrnagy a hírszerzés (III/I.) csoportfőnöke két ismeretlen személy társaságában az Állambiztonsági Vizsgálati Osztály Gyorskocsi utcai objektumából.] Készülődés Izraelbe     A Radványi Dezső volt államvédelmi alezredes vezette televíziós műhely: a Dokumentum műsorok Önálló Szerkesztősége hosszú éveken át sikeresen feltérképezte a magyar emigrációt Európától az amerikai földrészig. Kígyós Sándornak, a sorozat rendezőjének közléséből ismert, hogy tíz év alatt, 1975 és 1985 között bejárta a világot, s a külhoni magyarokról 26 filmet forgatott a stábbal (Radványi, Butskó, Srankó). Kígyós Sándor, Butskó György, Srankó Géza  [Kígyós Sándor (1939. május 25, Hajdúszoboszló, Vasgyura Mária) rendező 1963-tól 1999-ig dolgozott az MTV-nél. Politikai műsorok mellett - egyebek között - a Szabó László nevéhez kötődő „Kék fény” című belügyi műsor rendezője. Munkás származású (apja vasúti pályaőr volt), pártkarrierje során több vezető párttisztséget is betöltött az intézményben, 1988. augusztus 22-én az MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának tagjává választották. 1997-1999 között a Sajtó-és Kommunikációs Főosztályt vezette.]  A nyolcvanas évek közepén Radványi Dezső hozzákezd régóta dédelgetett terve: az izraeli forgatás előkészítéséhez. Kapcsolatkeresése, háttérmozgása részben nyilvános, részben titkos. Mozgását észleli a kémelhárítás. Radványi már 1984-ben szeretett volna filmet készíteni Izraelben  A kémelhárítás: a III/II-9 osztálya vezetőjének jelentése 1984. március 28-án bekerül a Napi Operatív Információs Jelentésbe:    „Radványi Dezső, az MTV filmrendezője filmet szeretne készíteni az Izraelben élő, Magyarországról elszármazott egyházi és más személyiségekkel magyarságukról, az MNK-val meglévő kapcsolatukról. Izraeli részről a filmkészítést akadályozza az a cionista felfogás, mely szerint az ott élő volt magyar állampolgárok nem magyar emigránsok, hanem „csak” zsidók.” Budapesten igyekezett megnyerni az izraeli Közéleti Bizottság főtitkárát    1984. április 3-án szintén a kémelhárítás jelzése kerül be a Napi Operatív Információs Jelentésbe:    „Radványi Dezső filmrendező az MTV székházában március 30-án levetítette Bentzur Zeew-nek, az izraeli Közéleti Bizottság főtitkárának azokat a dokumentumfilmeket, amelyeket az MTV készített a deportálásokról, az un. vészkorszakról, valamint a magyar emigrációról.  A filmek közül Bentzur néhányat magával visz Izraelbe, s ott be akarja mutatni abból a célból, hogy izraeli illetékesek hozzájáruljanak ahhoz, hogy Radványi Dezső filmet forgathasson Izraelben a volt magyarországi rabbikról és közéleti személyekről.” „… az újságíró fedés adta lehetőségekkel élve…” A három hetes (1987. május 18. - június 8.) „Eastern” fedőnevű akció végrehajtásáról már június 9-én írásbeli jelentést adott dr. Szabó János, a III/I-7 osztályvezetője („Dr. Kiss Károly” fn. szerkesztő, Magyar Televízió). Az „Izraeli utazásról és tapasztalatairól” címet viselő beszámolót Harangozó Szilveszter r. altábornagy, BM III. főcsoportfőnök, állambiztonsági miniszter-helyettes június 17-én elfogadta. Az Eastern fedőnevű akció dossziéja a III/I-7 osztályon Az úti jelentés („Szigorúan titkos! Különösen fontos!”) így kezdődik: „Jelentem, hogy a Magyar Televízió riporterének fedésével, Miniszterhelyettes Elvtárs engedélyével Izraelben tartózkodtam, ahol az újságíró fedés adta lehetőségekkel élve több beszélgetést folytattam a Külügyminisztériumban, a Turisztikai Minisztériumban, a Kereskedelmi és Pénzügyminisztériumban, az Izraeli Nemzeti Bankban, a magyar ajkú szervezetekkel és prominens magyar ajkú személyiségekkel.” Az érdemi információk tartalmát a jelentés a következő témakörök szerint foglalja össze: -          Magyar-izraeli kapcsolatok I. (politikai vetületek az izraeli KÜM-ből); -          Magyar-izraeli kapcsolatok II. (gazdasági vetületek az Izraeli Nemzeti Bankból); -          Magyar-izraeli kapcsolatok III. (idegenforgalom a Turisztikai Minisztériumból); -          Magyar „emigráció” Izraelben (magyar ajkú szervezetektől); -          Izraeli helyzet (képviselő) Az utazási tapasztalatok operatív vetületét szó szerint így összegezte az „Aktív intézkedések” osztály vezetője: „Az a benyomásom, hogy: -          a politikai hírszerzés szempontjából az izraeli lehetőségek – elsősorban harmadik országos célzattal – aránylag kedvezőnek tűnnek;  -          a tudományos-technikai hírszerzés építhet arra a nagyszámú magyar ajkú személyre, akik a tudomány és a technika területén jelentős eredményeket értek el, és élénk kapcsolatot tartanak fent a fejlett tőkés országok kutatási központjaival;  -          emigrációs szempontból a magyar ajkúakkal operatív szempontból nem tarom szükségesnek a foglalkozást, mivel: a., nem vallják magukat magyaroknak; b., a második generációtól kezdve „magyarságuk” eltűnik; c., a magyar ajkúak szervezetei semmilyen bel-és külföldi jelentőséggel nem bírnak; d., a magyar ajkúak nem rendelkeznek politikai befolyással.   -      a „Presse” fn. üggyel kapcsolatban a helyszíni tapasztalatok arra utalnak,              hogy ráfordításaink nem állnak arányban az eredménnyel. Az utazás során titkosszolgálati jelenlétre utaló mozzanatokat nem tapasztaltam.” 1., Izrael biztonsági helyzete „A környező arab országok nem mondtak le Izrael megsemmisítéséről, erre azonban egyelőre nincs lehetőségük. Izrael fő problémája, hogyan tudja fennmaradását biztosítani. Ebben eltérő nézetek vannak. Az ortodox vallásos pártok és a Likud nagyobb része ezt az erő pozíciójából kívánja biztosítani. Területeket nem kívánnak visszaadni, sőt újabb annektálást kívánnak azért, mert az arabok bármilyen szerződéshez való hűségét vitatják. A Munkáspárt jobboldala és a Likud baloldala a nemzetközi Közel-keleti konferencia mellett vannak, ahol a megszállt területek részleges visszaadásával szeretnék szavatolni az ország biztonságát. Erre azért van szükség, mert az egyes arab országok nem merik vállalni a kétoldalú békekötés veszélyét. Így például Jordániával kész a megállapodás, de Husszein nem mer mellette kiállni, sőt visszavonul tőle, mivel ez idáig még mindenkit megöltek, aki megegyezett Izraellel. A két nagy politikai erő egyelőre nem tud parlamenti többséget szerezni elképzeléseihez. Azok, akik a megszállt területek teljes visszaadása mellett vannak, a parlament 5 százalékát sem teszik ki. Gondot okoz Izraelnek az a körülmény, hogy az USA elkezdte Közel-keleti politikája felülvizsgálatát, és ebben - nagyságrendi okokból – az araboknak az eddiginél nagyobb jelentőséget fognak tulajdonítani. Ez pedig csak Izrael rovására mehet. Ez az oka a Szovjetúnió felé észlelhető lassú nyitásnak is. A Közel-keleti probléma megoldása csak úgy képzelhető el, ha az arabok nemcsak szóban, hanem Izrael számára meggyőző módon mondanának le a „zsidók vízbefullasztásáról”, és ekkor komoly engedményekről is szó lehetne. Erre azonban ténylegesen nincs kilátás, mert önmagában a nagyhatalmi garanciák sem lennének Izraelnek elegendőek.” 2., Vallási ellentétek „Az ország második fő problémája. A kb. 10 százalékos komolyan vallásos lakosság ragaszkodik a tanok betartásához és kísérletet tesz ezt rákényszeríteni a többségre. A parlamenti erőviszonyok miatt erre folyamatosan lehetősége is van, ugyanis a nagy pártok rákényszerülnek szavazataik megnyerésére, amit valláspolitikai engedmények fejében kapnak meg. A vallásosság aránya nem csökken, így a modern kor igényei és az ortodoxok követelései között egyre nagyobb és áthidalhatatlan az ellentét.” 3., A keleti és nyugati zsidóság ellentéte. „Izrael Közel-keleti környezetben európai kultúrájú és szokásrendszerű szigetként jött létre. Ez természetellenes szigetként fejlődött. Az arab országokból, a Közel-keleti térségből bevándorló zsidóság, amely a térségnek megfelelő szokásokkal és kultúrával rendelkezett, módosított ezen a helyzeten. Ehhez társult a keleti szaporulati arány is, ami ahhoz vezetett, hogy a keleti zsidóság ma már meghaladja a nyugatiak számarányát. Egyelőre ez még a politikai funkciókban nem jelentkezik megfelelően, azonban az élet elkeletiesedése gyors ütemben halad. Amikor ez a fejlődés eléri a politikát, nem kizárt a jelentős változás, ugyanis a keleti zsidóság radikálisabb az arabokkal szemben és a holocaustot nekik – és nem az európaiaknak – köszönhetik. Ehhez társul még, hogy már Közel-keleti és nem európai gondolatvilág és cselekvési formák ütköznének, ami nem zárja ki a komoly feszültségeket.” 4., A gazdasági helyzet. „A gazdasági helyzet két éve stabilizálódott, mivel az inflációt 400-500 százalékról lecsökkentették 15 százalékra. Nem szűnt meg Izrael függősége egyrészt az USA segélyektől, ami a hadsereg teljes költségeit fedezi, másrészt a külföldi zsidóság támogatásától, ami ma is az ország dinamikus fejlődésének záloga. Mindkét tényező fenntartásához a térség feszültségének az állandósítása szükséges, így a biztonsági és a gazdasági kérdések az érdekek szempontjából kizárják egymást.” 5., Az izraeli magyar „emigráció” „Az izraeli magyar ajkúak létszáma 250-300 ezer főre tehető, melynek egy része nem a mai Magyarország területén született. Annak ellenére, hogy tudatosan vagy anélkül számos szál fűzi őket szülőföldjükhöz, ezt az érzést szándékosan elnyomják és magyar ajkú izraelieknek, így nem kivándorlóknak vagy emigránsoknak vallják magukat. Az izraeli zsidó lakosság 10 százalékát kitevő magyar ajkúak egytizede nem tanulta meg az ivrit (héber) nyelvet úgy, hogy azt megfelelően használni tudja. Ez a réteg veszi az „Új Kelet” c. napilapot (példányszám: hétköznap 5-8000, hétvégén 10-15000), valamint az 5000 példányban megjelenő „A Hét tükre” című hetilapot. A második generáció nem, vagy alig tud már magyarul, izraeli nemzetiségűnek tekinti magát és szülei volt hazája után csak némileg tanúsít nagyobb érdeklődést, mint más kelet-európai országok irányában. A magyar ajkúak jelentős szerepet töltenek be az újságírásban (a „Maariv” c. lapnál például öt újságíró), a kultúra területén, az egyetemeken, hivatali- és tisztikarban, valamint a gazdasági életben, de jelentős politikai szerepre nem tudtak szert tenni a pártokban, nincs magyar ajkú képviselő, kormánytag vagy politikus. Annak ellenére, hogy a magyar ajkúak nem vallják magukat magyarnak, az emigráció minden betegségét magukon hordozzák. Így több szervezetük van, amelyek szemben állnak egymással. Jelentés az izraeli akció végrehajtásáról (1. oldal) Jelentés az izraeli akció végrehajtásáról (02. oldal) Az izraeli magyar ajkúak szempontjából a legrégibb és legfontosabb szervezet a Hitachdut Olej Hungária, (Magyar Bevándorlók Egyesülete), melynek nincs hivatalos tagsága, de az országban működő öt kultúrháza és meglehetősen jó anyagi ellátottsága révén átfogó hatást tud kifejteni. Eredeti feladata a magyar ajkú bevándorlók segítése volt, majd kulturális intézménnyé alakult át. Jellemző a szervezetre, hogy a vezetőségben régen az országban tartózkodó, kiemelt karriert befutó személyiségek találhatók. A szervezetnek nincs izraeli belpolitikai súlya, nem politikai tényező és nincs befolyása sem a pártokra, sem pedig a kormányszervekre. Erre ugyan a szervezet kísérletet tett dr. Yehuda Spiegel főtitkár, volt vallásügyi államtitkár, Mose Sanbar, az Izraeli Nemzeti Bank volt kormányzója és dr. Herman Dezső ismert ügyvéd révén. Mivel nem sikerült a magyar ajkúak ellentéteit áthidalni, a törekvés kudarcot vallott. 1983-ban e kör kezdeményezésére és az izraeli KÜM anyagi és erkölcsi támogatásával jött létre az Izraeli – Magyar Kapcsolatokat Fejlesztő Társulat. A Társulat feladatát abban látta, hogy a két ország kapcsolatait kulturális, tudományos és gazdasági téren elősegítse, valamint a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáig politikai téren közvetítsen. (Az utóbbit az izraeli KÜM teljes körű irányításával.) A feladat sikere érdekében az egyesület diszkréten, a látványosságot és a propagandát kerülve tevékenykedik. A Hitachdut Olej Hungaria-val és a Társulattal szemben áll a magyar nyelvterület zsidósága szellemi hagyatékának megörökítésére alakult ún. Közéleti Bizottság, amely eredetileg ad hoc jelleggel a Diaspora-házi magyar kiállítást készítette elő. A kiállítás jelenleg Budapesten van. Az izraeli kiállítás megszervezését követően az „Új kelet” főszerkesztője, az 1973-ban Kolozsvárról bevándorolt (ott kemény sztálinistaként ismert) Rappaport Ottó kísérletet tett a Közéleti Bizottság egységes magyar szervezetté történő kiszélesítésére, melynek ő kívánt a vezetője lenni. Ezért, valamint az eltérő politikai nézetek miatt a két szervezet együttműködése megszakadt. Az ún. Közéleti Bizottság lényegében belső izraeli magyar és hivatalos támogatás nélkül tovább fennmaradt. Mivel Rappaport kezében van az izraeli magyar sajtó, azt a benyomást kelti és propagálja, mintha ő lenne az igazi híd a magyar-izraeli kapcsolatokban. Ami a szakadás politikai vetületét illeti: a mai Közéleti Bizottság erdélyiekből áll, akiknek nem feltétlenül szívügyük a kapcsolatok bővítése és rendezése, az előző csoport viszont „anyaországi” születése révén ezt alapvetőnek tekinti. A magyar ajkú izraeliek száma fokozatosan csökken, melynek következtében az „Új Kelet” tíz éven belül megszűnhet. A magyar nyelv térségbeli kihalását egyetlen eszközzel, a magyarul beszélők klubja mozgalmának kibővítésével és kiterjesztésével lehet ellensúlyozni, ami csak hazai támogatással járhat eredménnyel. Ez a mozgalom már nem visel semmilyen emigrációs jelleget és kimondottan nyelvápoló, amely a második és harmadik generáció felé orientál. Nehezíti a mozgalom törekvéseit, hogy Izraelben nincs magyar nyelvoktatás és a 7 egyetem egyikén sincs hungarológiai előadó, tanszékről nem is beszélve. A vázolt szervezeten, valamint klubokon kívül, egyéni kezdeményezésként kezdődött Zvát-on egy, a magyar zsidóság kultúráját gyűjtő és bemutató múzeum megalapítása. A Lustig házaspár ehhez megnyerte a városi elöljáróság támogatását, ugyanis idegenforgalmi vonzerő révén a létesítménytől a turizmus fellendülését várják. A városi illetékesek szeretnék a múzeum profilját legalább kelet-európainak kibővíteni, ezért egy megfelelő nagyságú épületet már rendelkezésre bocsájtottak. A szervező Lustig házaspár ezt ellenzi és ennek kivédésére a közeljövőben fel kívánja venni a kapcsolatot olyan magyarországi intézményekkel, akiktől anyagot és segítséget várnak.” 6., A hivatalos kapcsolatok „Az izraeli magyar hivatalos kapcsolatok helyreállítása kérdésében két nézet tapasztalható az ezzel a kérdéssel valamilyen formában foglalkozó hivatalos szerveknél. Amíg a külügyminisztérium és a sugallatára és támogatásával létrejött kapcsolatok ápolását elősegítő „társadalmi” szervezet a folyamat elősegítésén, felgyorsításán fáradozik, addig a miniszterelnökség és a Likud azon a véleményen van, hogy mivel magyar részről függesztették fel a diplomáciai kapcsolatokat, ezért Izraelnek semmi teendője nincs, elegendő kivárni a magyar kezdeményezést. Az utóbbi nézet pártolói nehezményezik, hogy az erőfeszítések kiegyensúlyozatlanok: Izrael többet tesz, mint a „vétkes” Magyarország. Izraeli kapcsolatok a hírszerzésnél 1987-ben Mindkét álláspont képviselői egyértelműen úgy vélik, hogy a kapcsolatok normalizálása a szovjet magatartás függvénye. Szerintük már a menetrend is kész: Lengyelországot Magyarország, majd Bulgária és Csehszlovákia fogják követni. A normalizálás lépcsőzetes lesz és a lengyel mintájú érdekképviseletet konzuli – esetleg követségi – lépcső váltja fel, amit feltűnésmentesen kívánnak a szocialista országok létrehozni. Az Izraeli Külügyminisztériumban tudni vélik, hogy a magyar érdekképviseletet 1987. második felében nyitják meg 4-5 fős személyzettel. Izrael a kölcsönösség alapján a teljes diplomáciai előjogok és kiváltságok biztosítására kész. A KÜM értékelése szerint a kapcsolatok normalizálása feltételek nélkül megy végbe, míg a miniszterelnökség és a Likud szerint a magyarok ellenszolgáltatást várnak, amit nem szabad biztosítani. Az utóbbi nézet szerint a magyarok izraeli közbenjárást várnak az USA-ban kedvező kölcsönök és külkereskedelmi könnyítések terén. Mivel a kapcsolatok helyreállítása ezt úgyis eredményezi, nem lenne célszerű ilyen előfeltételek elfogadása. Az izraeli KÜM felmérte a kapcsolatok helyreállításának tárgyi feltételét. Megállapították, hogy a Tel Aviv-i Pinkas 18-i volt követségi épület rendbehozatala után tökéletesen elegendő. Jó helyen fekszik, tágas, azonban a svéd nagykövet tájékoztatása szerint senki nem gondozza. Az épület 20 éve üres, falai vizesek, sok ablak betört, a kert elhanyagolt, úgyhogy alapos felújítást igényel.” 7., A kereskedelmi forgalom „A magyar-izraeli kereskedelmi forgalom 8 millió dolláros évi nagyságrendjével messze elmarad a lehetséges és szükséges külkereskedelemtől. (Romániával négyszer, Jugoszláviával ötször akkora a forgalom, pedig a magyar lehetőségek jobbak.) Izraeli részről azt tapasztalják, hogy magyar üzletkötők jelentős számban keresik fel az országot, tárgyalnak, viszont üzletkötésekre alig kerül sor. E mögött szándékot sejtenek: a magyar vállalatok feltérképezik az üzleti lehetőségeket, majd amikor a forgalom fellendítésére szabad kezet kapnak, gyors ütemben fejlődik ki a külkereskedelem és néhány hónap alatt elérheti a román-jugoszláv szintet. A két ország kereskedelmi forgalmát jelentősen zavarja az a körülmény, hogy magyar részről kötelezik az izraeli exportőröket az ellenvásárlásra. A magyar gazdasági helyzet ugyan magyarázatot ad erre a lépésre, azonban az izraeli gyakorlat szerint azon államoknál, akiknél ilyen előírások vannak, Izrael is automatikusan ezt a megkötést lépteti életbe. Ez egy hosszadalmas engedélyeztetési és ellentételezést bizonyító folyamatot jelent, amire a kis- és közepes üzletkötések esetében az érintettek nem vállalkoznak. Célszerű lenne ezt a gyakorlatot Izrael vonatkozásában hivatalosan feloldani, mert akkor a kormánynak nem lenne jogcíme az ellentételezés bizonylatozásának követelésére, felgyorsulnának és kiszélesednének a magyarországi kis- és közepes vásárlások, amik végkicsengésben jelentős magyar többletbevételt eredményeznének. Amennyiben a magyar felet a többletbevételek és nem a magyar cikkek alatt jegyzett árúk terjesztése érdekli, lehetőség van olyan USA-ba menő vámmentes exportra, amelynél a magyar részarány 65 százalék, a végső – 35 százalékos – kidolgozást pedig Izraelben realizálnák. Az izraeli-USA kereskedelmi megállapodás minimum 35 százalék izraeli érték esetében a vámmentességet lehetővé teszi. Az izraeli kereskedők készek az ilyen kooperációra, ezt azonban nem kezdeményezhetik, ezért a konkrét javaslatokat a magyar féltől várják.” 8., Turisztikai kapcsolatok „A magyar-izraeli turisztikai kapcsolatokban komoly fellendülésre lehet számítani. Izraeli részről ugyan szívesen vennék a nagyszámú magyar turistát, ennek realitása azonban nem túl nagy. Ezzel szemben izraeli részről komoly kiutazásokkal számolnak. Amennyiben létrejön az Elal-Malév közvetlen Tel-Aviv Budapest járatról szóló egyezmény, akkor izraeli részről vállalnák, hogy eltörlik az izraeli kiutazók fejenkénti 150 dolláros illetékét, amit egyiptomi és román reláció kivételével minden más országnál alkalmaznak. Ez jelentős vonzerőt jelent a kis ország bezártságától szenvedő, ezért sokat utazó izraeliek számára, akiknél Magyarországnak igen jó híre van, ahova sokáig nem utazhattak. Izrael erre annak ellenére kész, hogy Románia már hivatalosan tiltakozott a szándék ellen, amiben – alaptalanul – a vonatkozó izraeli-román megállapodás megsértését látták. A bukaresti járatot ugyan nem szüntetnék meg, de az illetékfizetési könnyítést kihasználó tranzitáló (és néhány napot az országban eltöltő) utasok budapesti tartózkodásával számolni lehet. Az 1986. évi harmincezres forgalom így könnyen megkétszereződhet, esetleg megháromszorozódhat. Ennek lebonyolítására célszerű lenne egy magyar utazási iroda megnyitása. Izrael kész elősegíteni azt is, hogy az USA-ból utazók közbenső állomásként Budapestet válasszák.” A szeptemberi ajánlat Az „Eastern” fedőnevű akció stábja 1987. június 8-án érkezett haza. Három hónappal később, szeptemberben egy Izraelből érkezett küldeményt emeltek ki a postaforgalomból a BM illetékesei. 1987 szeptemberében ajánlat érkezett Izraelből az MTV-hez  Az 1987. szeptember 15-i Napi Operatív Információs Jelentésben a 181. szám alatt, „Ideológiai, politikai diverzió” címen a következő olvasható Harangozó Szilveszter r. altábornagy miniszterhelyettes jóváhagyásával: „Az Izraelből érkezett postaforgalomból kiemelésre került egy, a Magyar Televízió igazgatójának címzett küldemény, amelyben Alexander Sella arról ad tájékoztatást, hogy politikai tudósítóként szerzett tapasztalatait felhasználva – korábban az izraeli rádió Közép-kelet-európai és orosz ügyek kommentátora, majd az izraeli hadsereg oktató tisztje volt – megalapítja Ashyam elnevezésű sajtószolgálatát. Nevezett a továbbiakban közli, hogy a sajtószolgálat minden, Izraelben keletkezett hír megszerzésében az MTV rendelkezésére áll, ha ezt a magyar fél igényli.” Intézkedés: A küldeményt állásfoglalás céljából átadták a BM III/I Csoportfőnökségnek. A BM III/II és III/III Csoportfőnökséget fénymásolatban tájékoztatták. Sillai Árpád r. ezredes Miniszterhelyettesi titkárságvezető Hazarendelés, fegyelmi, nyugállományba helyezés 1989. július 12-én a a hírszerzés csoportfőnöke: Bogye János r. altábornagy egyetértésével és az állambiztonsági főcsoportfőnök: Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy, miniszterhelyettes jóváhagyásával realizálják a III/I-10 osztály javaslatát, mely szerint a III/I-3 osztály állományában osztályvezetőként a bonni főrezidentúrát vezető dr. Szabó János r. alezredest soron kívül haza kell rendelni és külszolgálatát megszüntetni. 1989. július 12: Soron kívüli hazarendelés és a külszolgálat megszüntetése Az indoklás arra utalt, hogy az osztályvezető volt beosztottja, dr. Dalmady György r. százados ellen májusban, hivatali hatalommal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárásban, a főrezidensnek, mint a gyanúsított volt szakmai vezetőjének meghallgatása elkerülhetetlenné vált. Dr. Szabó János r. alezredest beosztásából augusztus 1. és október 31. között felfüggesztették.  Október 31-én a hírszerzés csoportfőnöke fegyelmi fenyítésként leszerelte és nyugállományba helyezte.  „Dr. Dalmady György volt r. százados elleni fegyelmi eljárásban vált ismertté, hogy Dr. Szabó János r. alezredes korrupciós célra, telefonkérelmének kedvező elbírálása érdekében, videomagnót csempészett be. E cselekménye miatt kizárólag azért nem vonták büntető eljárás alá, mert a készülék csökkentett vámértékét a Fegyelmi Bizottság felhívására a Csoportfőnökség pénztárába önként befizette.” Az elöljárói intézkedés és ellenőrzés elmulasztása bűntettének alapos gyanújával a Katonai Főügyészség foglalkozott. Az osztályvezető-főrezidens megfellebbezte a csoportfőnöki döntést. A csoportfőnökhöz írt – a volt elöljárója iránti tiszteletet már nélkülöző – levelében méltánytalannak és túl szigorúnak tartja a döntést, mely nincs tekintettel korábbi érdemeire. Kártérítési igényt is bejelent, mert hazarendelésekor nem közölték vele, hogy nem térhet vissza állomáshelyére és ezért többletköltségei keletkeztek különböző ügyei itthonról történt intézése miatt. De anyagi elégtételt kér „hátrányos elbánás” és „megkülönböztetett bánásmód” miatt is. Bogye János  Bogye János r. altábornagy azzal a megjegyzéssel terjeszti fel a panaszt Pallagi Ferenc főcsoportfőnök-miniszterhelyetteshez, hogy:  „A beadvány hangneme, de különösen annak tartalma, követelései tükrözik [Szabó] személyiségét, személyének és tevékenységének sajátos önértékelését. Önmaga védelme, cselekménye súlyának csökkentése, illetve anyagi igényeinek érvényesítése érdekében nem riad vissza vádaskodásoktól, fenyegetőzésektől, sértegetésektől se.”  Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy felülvizsgálta a panaszt, ám november 16-i határozatával elutasította azt. Az elutasítás indoklása arra hivatkozott:  „A nyomozás megállapította, hogy Dr. Szabó János r. alezredes mint dr. Dalmady György r. százados szolgálati elöljárója folyamatosan megszegte ellenőrzési, intézkedési kötelességét. Mulasztásával hozzájárult, hogy dr. Dalmady az operatív munkával összefüggő lehetőségekkel hosszabb időn át visszaélt és több mint 40 millió forint értékre bűncselekményeket követhetett el. A rendelkezésre álló adatok egyértelműen bizonyítják, hogy dr. Szabó János r. alezredes kötelességszegése alapján felelős a szolgálatot ért súlyos szakmai, erkölcsi és anyagi kárért. Az eset összes körülményére figyelemmel a szolgálat teljesítésére méltatlanná vált, ezért a kiszabott fenyítés mértékének megállapítására indokoltan került sor.” Pallagi miniszterhelyettes elutasítja a panaszt (1. oldal) Pallagi miniszterhelyettes elutasítja a panaszt (2. oldal) A határozat ellen további panasznak nem volt helye. A fenyítést kiszabó 119/516.sz. parancs 1989. november 20-i hatállyal jogerőssé és végrehajthatóvá vált.
Jogi lehetőségei kimerültek, ezért végső lehetőségként dr. Horváth István belügyminiszterhez fordult dr. Szabó János.  Mivel a legsúlyosabb fegyelmi büntetéssel nyugdíjat nem kaphat, tekintettel a 27 évi szolgálati idejére „…kérem, hogy számomra egy olyan megoldást tegyen lehetővé méltányosságból, amelyben a nyugdíjat megkaphatom.” Kétségbeesetten ecsetelte elhelyezkedési és megélhetési gondjait, megaláztatásait. „Senkit sem érdekel mit tudok, mindenütt a félelemmel és a visszautasítással találkozom. Így egyedül a munkanélküliség perspektívája áll előttem… az erkölcsi bizonyítvány nemléte olyan helyeken is lehetetlenné teszi elhelyezkedésemet, ahol esetleg nem kérdeznek vissza.” Pallagi Ferenc A belügyminiszter véleményezésre megküldte levelét Pallagi Ferencnek, aki kézírással a következőket írta rá: „Miniszter Úr! A vádiratban foglaltak szerint dr. Szabó Jánost több súlyos bűncselekmény terheli, ezért a fegyelmi úton történő leszerelés mellett dönthettem. A személyes meghallgatáson ezt közöltem dr. Szabó Jánossal, aki kijelentette, hogy a kötelező lojalitást a szolgálat irányába nem tudja vállalni és számoljunk a következményekkel. Ezt az álláspontot emberi módon, de visszautasítottam és figyelmeztettem az állami és szolgálati titok kötelező betartására. Jelentem, a helyzet körülményei igen bonyolultak, Szabó a nyilvánossággal való zsarolástól sem tart, „neki már semmi sem számít!” Jelentem és javaslom, hogy a meghozott döntések érvényben tartásának megerősítése mellett, dr. Szabó János elhelyezkedésében, új egzisztenciájának megteremtésében vállaljunk érdemi segítséget. Pallagi Ferenc, XII.1.” Dr. Horváth István belügyminiszter december 4-én méltányosságból felülbírálta az ügyben született döntést és személyzeti úton történő leszerelésre adott utasítást. Dr. Horváth István belügyminiszter Ez azt jelentette, hogy fegyelmi leszerelés helyett méltányosságból az 1971. évi 10.sz. Tvr. 6.§. c. pontja alapján – mivel átszervezés miatt neki fel nem róható okból részére beosztást nem tudtak biztosítani -, s egyben a 22/1971. sz. kormányrendelet 37. pontja alapján a szolgálati évek után járó (27 év, 67,5%) teljes nyugdíj folyósításának elrendelésével szűnt meg a munkaviszonya 1989. november 30-án dr. Szabó Jánosnak. A MN. Fővárosi Hadkiegészítő Parancsnokság tartalékos alezredesként vette nyilvántartásba. Dr. Horváth István méltányosságból felülbírálta helyettese döntését Dr. Bogye János r. altábornagy, hírszerző csoportfőnök - saját kérésére – 1989. november 30-án nyugállományba vonul. A miniszteri döntés végrehajtása már utódjára, dr. Dercze István r. ezredesre hárul, aki december 1-től csoportfőnök és december 7-én írja meg jelentését dr. Szabó János ügye rendezéséről Pallagi Ferenc r. vezérőrnagy főcsoportfőnök-miniszterhelyettesnek. Azon a napon, amikor Bogye János leadja Skorpio típusú géppisztolyát (7.65 mm kal) 100 db. lőszerrel a BM ORFK Bűnügyi Technikai Intézetében. Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató
Forrás: https://kuruc.info/r/9/136791/



A bírói függetlenség felszámolása, ávós önkény, a proletárdiktatúra büntetőtáborai



(Több mint) 60 év dokumentumokban (IV.) A hazánkat megszálló szovjet Vörös Hadsereg rémtetteit – válogatás nélküli gyilkolás, rablás, tolvajlás, nemi erőszak, ártatlan emberek agyonverése, megalázása, elhurcolása „málenkij robotra”, a Gulágra, stb. – jól tükrözi az a jegyzőkönyv, melyet a Tolna megyei Horthy Miklós Közkórház igazgató főorvosa írt 1945. január 13-án, sűrítve a meggyötört magyar emberek fájdalmas megpróbáltatásainak tényeit.   Jegyzőkönyv, 1945. január 13., Szekszárd, Közkórház      1949. február 22-én Dr. Ries István (1885 - 1950), aki 1945. július 21-től 1950. július 17-ig volt igazságügy- miniszter,  mindenki számára nyilvánvalóvá teszi a bírói függetlenség felszámolását:    „Bíróságaink elsődleges feladata, hogy adott esetben az állam akaratát az emberek felé még akkor is helyesen tudatosítsák, ha nincsen olyan positív írott jogszabály, amelyik az állam akaratát a konkrét esetre vonatkoztatva félreérthetetlenül fejezi ki.”       Ries István igazságügy-miniszter        1950-ben az önálló hatalommá vált Államvédelmi Hatóság megszerzi a megtorló börtönök és táborok felügyeletét. Meg is indokolja ezt a Politikai Bizottságnak kézzel írott feljegyzésében Dr. Tímár István államvédelmi ezredes 1950 november 20-án:    "... a proletárdiktatúrában előtérbe nyomulnak a büntetés - végrehajtásnak olyan funkciói, amelyek teljesítésére az Igazságügyi Minisztérium már nem alkalmas."    Korlátlanná válik a proletárdiktatúra jogi hatalma, a titkos utasítások alapján működő osztálybíráskodás, az eljárásjog likvidálása, helyén a végrehajtó szervek önkénye, az irgalom nélküli megtorlás, bosszú és félelemkeltés.   Az államügyészség helyi vezetője, a pártszervezet és az ÁVH elvárja a szigorú ítéletet a bírótól   1950. augusztus 26-án a szekszárdi járásbíróság egyik büntetőtanácsának elnöke szigorúan bizalmas levélben panasszal fordult Molnár Erik igazságügy-miniszterhez – aki 1950. július 17-től 1952. november 14-ig, majd 1954. október 30-tól 1956. október 31-ig vezette az Igazságügy Minisztériumot - , hogy az államügyészség szekszárdi vezetője megüzente neki: ha az ítélete nem fog megfelelni elvárásának, azt „megpiszkálja” és az ügyből kellemetlensége lesz. Máskor is előfordult a bírói függetlenség megsértése, több bűnügyben az ügyészségi vezető „…szükségesnek tartotta külön is közölni velem, hogy a párt helyi szervezete és az államvédelmi hatóság különös súlyt helyez az ügyre és szigorú ítéletet vár.” –írta dr. Horváth Béla járásbíró.   Molnár Erik igazságügy-miniszter   1950. november 23-án Molnár Erik igazságügy-miniszter feljegyzést készít feletteseinek  - így Nagy Imrének, az MDP Központi Vezetősége Adminisztratív Osztálya vezetőjének is - arról a példátlan „szovjetellenes provokációról”, hogy a kecskeméti megyei bíróság  - az ügyészséggel egyetértve -, jogos védelem címén felmentett két vádlottat egy szovjet katona meggyilkolásának és kirablásának vádja alól. „Az egész apparátus összejátszott, hogy a vádlottakat provokatív módon megmentsék. Az üggyel az ÁVH foglalkozik, a két bírót és a vádiratot készítő ügyészt, valamint az ügyészség elnökét őrizetbe vette, kihallgatásuk tart.” – jelenti Molnár Erik.   Molnár Erik feljegyzése a kecskeméti bíróság szovjetellenes provokációjáról          Létrehozzák az állambiztonsági börtönök, internáló-, kitelepítő-, gyűjtő-és munkatáborok hálózatát: Budapest, Kistarcsa, Recsk, Tiszalök, Kazincbarcika, Hortobágy, Bernátkút, Márianosztra, Vác, Dunabogdány, Megyer, Oroszlány, Inota, Tatabánya és így tovább.   Az internálás: rendőri felügyelet alatt álló kényszerlakóhelyre telepítés, bírói ítélet nélkül.   Kistarcsai internálótábor   Az internáló táborok rendszerét és módszereit szovjet mintára másolták a magyar kommunista vezetők, és a diktatúra egyenruhájába bújt visszatért bosszúért lihegők, akik 1945-től vezetői lettek - sorrendben - az államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának, 1946-ban az Államvédelmi Osztályának, 1948-ban a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóságának, 1949 végén a Minisztertanács alá rendelt Államvédelmi Hatóságnak, majd az 1953-ban ismét a BM-be visszatért államvédelemnek. A diktatúra valójában a megmaradt nemzeti középosztály ellen folyt, azok ellen, akik még valamilyen szellemi és anyagi függetlenséggel, morális tartással rendelkeztek. Ők voltak a középparasztok, a pártonkívüli értelmiségiek, diplomások, köztisztviselők, egyházi személyek és a dinasztikus családok sarjai.    Az Államvédelmi Hatóság minden eszközt szentesít az osztályellenség felkutatására, testi és lelki megtörésére; a Hatóság vezetői példás fegyelmi büntetésekkel ösztönzik az állományt az éberség fokozására, a besúgó hálózat kiterjesztésére, másfelől fenyegetéssel, jogtipró megtorlással lépnek fel a bírói függetlenséghez ragaszkodó bírák és az őket helyenként támogató ügyészek ellen.   A recski munkatábor kapuja       1951-ben hazahívják a Szovjetúnióból Garasin Rudolf  (1895 március 27, Csáktornya, Gross Antónia – 1969 augusztus 15, Budapest) ) internacionalistát, hogy az IM, majd a BM kötelékében irányítsa a büntetés-végrehajtást, államvédelmi ezredesként szovjet mintára szervezze át a hazai börtönöket.    [Garasin 1917-ben a Vörös Gárda zászlóaljparancsnoka a Szovjetúnióban, 1918-ban az Önálló Internacionalista Lovasezred törzsfőnöke, 1919-ben a magyar Tanácsköztársaság támogatására Kijevben alakult nemzetközi lovasezred parancsnoka, 1941-ben a moszkvai népfelkelők Lenin hadosztálya első gyalogezredének helyettes parancsnoka, 1943-tól a Hadügyi Népbiztosság Politikai Csoportfőnökségén a partizáncsapatok szervezője, 1944 szeptemberében a 4., majd a 2., Ukrán Front parancsnokságához tartozó partizánosztagok iskolájának parancsnoka. A Vörös Hadsereg alezredeseként szerel le, 1967-ben Lenin renddel tüntették ki.]   Garasin Rudolf ezredes     Ő vezeti be Magyarországon a kényszermunkát, az elítéltek tervszerű, normarendszerű foglalkoztatását a KÖMI, a Közérdekű Munkák Igazgatósága szervezetében. „A politikai foglyokat nem etetni, hanem dolgoztatni kell!”      1953. június elsején Garasin Rudolf  jelenti Házi Árpádnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, hogy a különböző büntetés-végrehajtási intézetekben 40. 734 elítélt, internált, letartóztatott tölti büntetését, közülük a dolgozó rabmunkások száma: 28.032. (Összehasonlításként: 1914-ben, amikor Magyarország összlakossága 21 585 829 volt, mindössze 12. 911 elítélt volt a börtönökben.)         S ekkor még nem szóltunk arról, hogy 1953-ban az állambiztonsági szervek csaknem 1.2 millió (!) embert figyeltek meg.     1950 márciusától 1953 júniusáig az ÁVH több mint egymillió büntetőeljárást kezdeményezett az ügyészségeknél, azok a bíróságokhoz 650 ezer vádiratot nyújtottak be, melynek nyomán 390 ezer elmarasztaló ítélet született.  1951-től 1953 júniusáig kihágási ügyekben a rendőrség 850 ezer büntető határozatot hozott.  Öt év alatt (1948-1953) csaknem 400 ezer parasztot ítéltek el kizárólag "közellátási bűntett" címén (kulákok).  Kitelepítettek 13 ezer "osztályidegen" embert.  Sokan bírósági ítélet nélkül tűntek el, egyesek a Szovjetúnióba hurcolva megsemmisítő táborokba kerültek. Akik ellen nem tudnak vádat emelni, azokat őrizetbe veszik és internálják. Börtönbüntetésük letöltése után az ÁVH a „veszélyes elemeket” visszakérhette és rendőrhatósági határozattal újra internálhatta.   Börtönbüntetésének letöltése után visszaszállították az internálótáborba       Az 1953. augusztus 20-i amnesztiával nem ért véget az állambiztonsági táborok története. 1956 november 4-ével újra kezdődött az internálás intézménye, csak más lett a neve: közbiztonsági őrizet. Jogi alapja: az Elnöki Tanács 1956. évi 31. törvényerejű rendelete, mely szerint a fogva tartás időtartama 6 hónap, amely kétszer 6 hónappal meghosszabbítható, (lsd. : NET, 1957. évi 1.sz.tvr., 1957. évi 41.sz.tvr.) Így nyílt meg újra előbb a budapesti, majd a kistarcsai és a tököli internálótábor. 1956 decemberében az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 3-4000 fő volt közbiztonsági őrizetben, Tökölön, ahol Matheidesz István rendőr őrnagy volt a parancsnok , 2-3000 fő. "Ellenforradalmi magatartás" miatt 1957. január 1-től összesen 7016 az internáltak száma, amely március 15-ig, a MUK tervezett időpontjáig egyre nőtt, s egyes becslések szerint elérte a 10 ezret. Csak 1960-ban szüntette meg ezt az önkényes jogintézményt az Elnöki Tanács újabb törvényerejű rendelete.   Péter Gábor és Rákosi Mátyás      1953 januárjában letartóztatják az ÁVH több véreskezű vezetőjét, köztük van: Péter Gábor, (eredeti nevén: Eisenberger Benjámin, 1906. Újfehértó, Meczner Róza, felesége: Simon Jolán), Décsi Gyula, Csapó Andor, Dr. Bálint István, Károlyi Márton, Kovács József, Bánkúti Antal, Érsek Tibor, Szabolcsi Mihály, Princz Gyula, Vándor Ferenc, Komendó János, Janikovszky Béla, Vajda Tibor. Őrizetbe veszik Péter Gábor feleségét: Simon Jolánt és szeretőjét: Pataki Ferencnét is.    A vádiratot 1953. december 1-én nyújtotta be a Legfőbb Ügyészség a budapesti hadbíróságnak. Lapozzunk bele:      „A vizsgálat megállapította, hogy Péter Gábor és a vezetése alatt álló bűnszövetkezet tagjai… a felszabadulás első hónapjaitól kezdve a szervezett bűnözés útjára léptek. A bűnöző banda tagjai, vezető beosztásaikkal járó hivatali és szolgálati hatalmuk felhasználásával követtek el bűncselekményeket. A párt és a kormány által az államvédelmi szervek elé kitűzött feladatok végrehajtása helyett az államvédelmi munkában népellenes irányba ferdítették el az állami büntetőpolitikát és tudatosan félrevezették a párt és kormányszerveket, lábbal tiporták az állampolgárok jogait, az emberi szabadságjogokat, törvénytelen módszerek meghonosításával, ártatlan emberek bebörtönzésével, aljas és önző személyi igényeik kielégítése érdekében bűnözőkkel szövetkezve fosztogatták a népvagyont, miáltal mérhetetlen károkat okoztak a népgazdaságnak. Péter Gábor és bűntársainak bűncselekményei alkalmasak voltak arra, hogy gyűlöletet ébresszenek a dolgozó népben, az államvédelmi szervekkel szemben.    Péter Gábor közvetlenül a felszabadulás után, mint a politikai rendőrség vezetője, többségükben osztályidegen, karrierista és rovott múltú elemeket gyűjtött maga köré vezetőnek. Ezek hajlandók voltak őt mindenben kiszolgálni és bűnös tevékenységét elhallgatni, mert ezzel saját maguk részére jó és könnyű életet biztosítottak.  Rendszeressé vált, hogy minden alap nélkül előállítottak, illetve letartóztattak embereket és akikre bűncselekményt rábizonyítani nem tudtak, évekre internálták. A törvénytelen eszközök alkalmazásában, az előállított, vagy őrizetbe vett személyek verésében, szadista kínzásukban, valamint alaptalan internálásukban Péter Gábor bűntársai voltak: Kovács József, Princz Gyula, Károlyi Márton, Bánkúti Antal, Tímár István, Décsi Gyula és Vajda Tibor volt államvédelmi vezetők.”   Décsi Gyula államvédelmi ezredes, igazságügy-miniszter      Décsi (Danweber) Gyula (1919, Schrei Teréz, felesége: Bán Judit) volt áv. ezredes, majd igazságügyi miniszter) vallomásából:    „…teljesen felelőtlenül, névtelen feljelentésekre történtek őrizetbe vételek. Őrizetbe vettünk becsületes munkásokat, parasztokat azért, mert valamelyik haragosuk azt állította róluk például, hogy látta nyilas karszalaggal. Névtelen feljelentés elég volt ahhoz, hogy nyilasnak nevezett munkásokat betegre verjenek, esetleg agyonverjenek.”    Princz Gyula (1905. Uzsonyi Irma, felesége: Krenner Mária) áv. őrnagy, büntetés-végrehajtási alezredes:  „Az őrizetest hasra fektettük, zokniját a szájába tömtük, hogy ne tudjon kiáltozni és talpait gumibottal vertük. Amikor a verést rövid időre megszakítottuk, ugráltattuk, hogy a lábai ne dagadjanak meg… Az őrizetesnek a kisujját (a kezén) le kellett szorítani a padlóra és körülötte forogni… A lábujjhegyére kellett állnia a fal mellett, a fal és az őrizetes homloka közé ceruzát tettünk és huzamosabb ideig így kellett állnia. A papok megfenyítésénél áramot vezettünk egy rézfeszületbe és azt az őrizetesnek meg kellett csókolnia. Egy alkalommal (?) használtunk egy csepegtető berendezést, melyből az őrizetes fejére bizonyos időnként egy csepp víz esett. (Ősi indián kínzás, - I.Cs.) Kb. 200 őrizetest bántalmaztam az ÁVH-nál eltöltött szolgálati időm alatt. Az őrizetesek bántalmazását minden esetben Péter Gábor, vagy Décsi Gyula utasítására hajtottam végre. Azonban Décsi Gyula nem csak Péter Gábor utasítására parancsolta meg nekem, hogy bántalmazzam az őrizeteseket, hanem többször előfordult, hogy amikor az előadók verés alkalmazására vonatkozó javaslatot tettek, azt elfogadta és utasított engem a bántalmazás végrehajtására…”   Farkas Vladimir államvédelmi alezredes    Princz Gyula, mint a helybéli verőcsoport vezetője kiemelkedő szerepet töltött be a koholt politikai perek őrizeteseinek embertelen sanyargatásában és brutális bántalmazásában. Ő volt az, aki a legkülönösebb kínzó módszerek és eszközök használatát, a szakszerű bántalmazást meghonosította az ÁVH-nál. Így a lemeztelenített őrizetesek gumibottal való bántalmazása, olykor gúzsbakötéssel egyidejűleg, csuklóztatás, kútásás, békaügetés, áramfejlesztővel való villanyoztatás, heremorzsolás, stb.      Kovács (Schwartz) József (1912. Fischer Karolina, felesége: Würtzberger Szidónia) áv. őrnagy Péter Gábor titkára, személyi biztosítója vakon végrehajtotta főnöke verésekre adott utasításait, anélkül, hogy tudta volna azok célját. Vallomásából:      „… egyes őrizetesek, így például a budapesti osztályon a volt beszkártisták ügyében, egy-két kérdés után Péter parancsot adott a megkínzásukra. Ezek a kínzások a legembertelenebb módszerrel történtek. Az őrizeteseket a földre tepertük, gumibottal vertük a talpukat és a heréjüket. Amikor véresek lettek, akkor visszakísértük őket…”              1952 őszén Csongrádon és a budapesti VII. főosztályon Péter Gábor személyes utasítására Kovács József rendkívül durván megkínozta Bálint Lászlót és annak társát: Kenyeres Sándort, továbbá Bálint sógornőjét, vallatott egy rendőr törzsőrmestert, végül két parasztot, akik teljesen jóhiszeműen fuvarozták Bálintékat. Az embertelen kínzásban Péter Gábor személyesen és tettlegesen is részt vett. A nőket Kovács a földre teperte, szájukat betömte majd gumibottal ütlegelte őket. (Más alkalommal Péter Gábor Bálint László heréjét tűvel szurkálta, majd behozatott egy harapófogót és utasította titkárát, hogy csípje le Bálint László lábujját. A verésben tevékenyen részt vett Bálint István áv. orvos ezredes is.)   Vajda Tibor államvédelmi őrnagy      1950 novemberében Péter Gábortól Károlyi Márton, Kovács József, Princz Gyula és más államvédelmi beosztottak utasítást kaptak Szűcs Ernő őrizetes, Péter Gábor volt helyettese bántalmazására. Károlyi Márton magához hívatta Princz Gyulát, majd Kovács Józsefet, az Izabella utcai fogdában meztelenre vetkőztették Szűcs Ernőt, és felváltva gumibottal addig verték, amíg az kezeik között meghalt. A verést Károlyi Márton irányította, - vallotta Kovács. Ugyanakkor Kovács József a Farkas Vladimir elleni vizsgálat során azt vallotta, hogy a Szűcs testvéreket Farkas Vladimir verette agyon, aki azt a parancsot adta, hogy a Szűcs testvéreket vetkőztessék le és addig üssék, míg ő újra be nem jön… közben Szűcs meghalt. Farkas vallomásából:    „…én a Pétertől kapott utasítást szó szerint mondtam el Szűcs Ernő és a verést végrehajtók előtt. Verés közben egyszer vagy kétszer kinyitottam az ajtót és egy kicsit benéztem és megkérdeztem Szűcstől, hajlandó-e már beszélni. Ezekben a másodpercekben természetesen nem verték.”    Károlyi erről később így vallott:      „…Szűcs Ernő és Szűcs Miklós kihallgatásának eredménytelensége tudott volt Rákosi előtt… egy alkalommal, amikor Farkas Vladimir és én bent voltunk Péter Gábornál, Péter épp letette a kagylót, közölte, hogy Rákosival beszélt, akinek az az utasítása, hogy két napig úgy kell verni a két Szűcsöt, hogy a csontjaik is törjenek össze… Farkas Vladimir és én behívattuk beosztottainkat: Nagy Károlyt, Princzet, Fekete Zsigmondot és egy másik személyt… hozzájuk csatlakozott Kovács József is és ezután Farkas Vladimir utasítására kijelölték a szobákat, megkezdték a verést… kb. 20-25 perc múlva szólt valaki, hogy Szűcs Ernő rosszul van, mire Farkas Vladimir leállította a verést és telefonált Bálint doktornak… Bálint közölte, hogy a verés folytán Szűcs Ernő meghalt. Ugyanakkor Szűcs Miklóst levitték a fogdába, aki kb. egy negyedóra múlva ott halt meg…”     (Károlyi Márton áv. alezredes Décsi 1951-es távozása után a vizsgálati osztály vezetője lett, személyesen is részt vett törvénytelen eszközökkel a hamis vallomások kicsikarásában.)   „Kurtavassal lett fenyítve”      1952 tavaszán Vajda Tibor átkísért Péter Gáborhoz kihallgatásra egy gyanús, UDB ügynöknek vélt őrizetest (UDB: Uprava Derzavne Bezdobnozti, jugoszláv hírszerzés, - I.Cs.) Rövid kihallgatás után Péter Gábor utasította Kovács Józsefet, hogy lássa el a baját. Kovács József szadista módon neki esett, elgáncsolta, leteperte a padlóra, majd elől széttépte alsó és felső nadrágját, a heréjét húzta, csavarta, szorította, gumibottal verte. Az őrizetes elájult, hideg vízzel leöntötték, s Péter Gábor az égő cigarettáját az arcába nyomta.    1952 júliusában Vajda Tibor, mint a vizsgálati főosztály helyettes vezetője részt vett Burgiasev György jugoszláv emigráns UDB ügynökgyanús őrizetes bántalmazásában. A verés során Burgiasev talpát, tenyerét és veséjét ütötték gumibottal. A bántalmazás közben Vajda Tibor az őrizetes fejét többször megütötte. A súlyos bántalmazás következtében Burgiasev György rövidesen meghalt.    Szintén júliusban az operaházi tűzeset miatt őrizetbe vettek egy villanyszerelőt, akit a gyújtogatással gyanúsítottak. Péter Gábor és Kovács József hallgatta ki, s mivel nem ismert be semmit, megverték. Két nap múlva azonban ki kellett engedni, mert bebizonyosodott, hogy semmi köze a tűzhöz.    1950. július 20-án éjfél körül Péter Gábor Hatvanból jelentést kívánt tenni távbeszélőn Rákosinak az ottani eseményekről. Hujber Józsefné telefonkezelő azonban önhibáján kívül nem tudott közvetlen telefon összeköttetést teremteni Péter és Rákosi között. Egy óra múlva Péter őrizetbe vette Hujbernét, megalázó, durva szavakkal illette, „Nem vagyok híve a női akasztásnak, de ezt a nőt felakasztatnám!”- mondotta, majd utasítást adott, hogy Hujberné egy órán belül a Kistarcsai Internálótáborban legyen. Így is történt. Csak 2 év, 2 hónap és 6 nap múlva szabadult, 1953. február 25-én, akkorra derült ki hivatalosan, hogy teljesen ártatlan, s az intézkedés törvénytelen volt.   Az internált önakasztás következtében meghalt az Elme megfigyelőben    1950. augusztus 6-án este a Cegléd-Ceglédbercel közötti országúton Péter Gábor minden ok nélkül durva, trágár szavakkal rátámadt Gubicza József rendőr őrnagyra, kijelentve: „… még mindig tele van a rendőrség a Rajkhoz hasonló csavargókkal. Majd én megmutatom, hogyan kell őket kisöpörni a rendőrségről.” Ezt követően egy óra múlva Péter őrizetbe vétette Gubiczát, akit az ÁVH épületében öten-hatan gumibottal és puszta kézzel brutálisan összevertek. Veséjét, heréjét és meztelen talpát ütlegelték olyannyira, hogy Gubicza több ízben is rosszul lett. Pár nap fogva tartás után Károlyi Márton – Szűcs Ernő utasítására – Gubicza őrnagyot internálta. Csak 1953. április 30-án , vagyis 2 év, 8 hónap és 25 nap után szabadult.    1950. június 8-án Lókut községben az ottani vasúti robbantás gyanúja miatt őrizetbe vettek 6-8 parasztfiút és egy papot. Súlyos verések és kínzások után a fiúk „beismerték”, hogy ők a tettesek. Ám közben megállapították azt, amiről Károlyi Márton jelentést is tett Péternek: ezek ártatlanok. Ennek ellenére Péter Gábor utasítást adott az őrizetesek internálására, mert nem akarta a párt előtt feltárni, hogy a tetteseket nem sikerült kézre keríteni. Az internáltak 1951. január 4-én szabadultak.    Dr. Bálint (Schneiner) István (1912. Weinberger Erzsébet, felesége: Balla Leonóra) áv. orvos ezredes Péter Gábor egyik legbizalmasabb tanácsadója jelen volt a bántalmazásoknál, véleményt adott a verések lehetséges következményeiről, az őrizeteseket utólagos kezelésben részesítette, de az is előfordult, hogy a verés alatt segített lefogni az őrizetest. A PRO, az ÁVO és az ÁVH állománya részére bizalmas előadás sorozatot tartott például a tompa felületű tárgyak behatolásából eredő sérülésekről, a helytelenül alkalmazott verések káros következményeiről. A vizsgáló tisztek – főként Princz Gyula – tőle tanulták a nyom nélküli, szakszerű bántalmazás technikáját. Bálint ezredes 1949. szeptemberében Janikovszky Béla áv. ezredes feleségét Péter Gábor javaslatára zárt intézetbe vitette, ahol 3 hónapot és 8 napot töltött az asszony, noha ez nem volt indokolt. (Janikovszkynét Princz Gyula kísérte be a Lipót mezei elmegyógyintézetbe.)                     Az idézett vádiratban találhatók az ÁVH vezetőinek anyagi visszaélései is. „Péter Gábor milliókra menő pazarlást honosított meg az ÁVH-n belül. Csapó (Czutrin) Andor, Vándor (Weinberger) Ferenc, Komendó János, Érsek (Heisler) Tibor, Máy László, Radnai Pálné, Szabolcsi Mihály, Pataki Ferencné és Péter Gáborné ( Simon Jolán ) közreműködésével. Az 1953. szeptember 30-i szakértői jelentés szerint a kárt nem lehetett felmérni.”    Csapó (Czutrin) Andor (1901. Spitz Jolán, felesége: Sterin Margit) áv. alezredes   (akit 1927-ben a debreceni királyi törvényszék sikkasztás miatt 4 évi börtönre ítélt, de ennek ellenére Péter Gábor mégis rá bízta a PRO, az ÁVO és az ÁVH gazdasági ügyeit) mondotta 1954-ben:    „…Az általam ellopott nagy összegű pénzeket és értékeket nem tudom felsorolni, mert 1945-től annyi pénz állt rendelkezésemre, amennyit csak akartam. Soha sem tudtam, hogy mennyi pénzem van. Amikor elfogyott, benyúltam a pénztárba, kivettem tíz, vagy százezer forintot. A magamra elköltött összegeket sohasem tudtam elválasztani a Péter Gáborra és barátnőjére fordított összegektől. Állandóan volt nálam több ezer forint és abból fizettem Péter Gábor kiadásait, s az enyémet is.”  Csapó fényűző módon rendeztetett be magának egy lakást állami pénzből, megajándékozta rokonait és ismerőseit, Sipos Ferenc volt bankigazgató barátjának – akivel 1927-ben sikkasztott – újonnan kifestett lakást juttatott, s ellátta szeretőjét: Faludinét is.   Vidám államvédelmi főtisztek 1954-ben a siófoki ÁVH-üdülőben. (Álló sor balról jobbra: Zsidi Gyula, Farkas Vladimir, Bradács György, Jamrich József, Koncz István)    Komendó és Máy közösen fosztogatta az ÁVH Mexikói úti raktárát, Vajda Tibor, mint vizsgálati főosztályvezető-helyettes 1951-től az őrizetesek házkutatáskor lefoglalt tárgyaiból vett magához, míg Károlyi Márton vizsgálati főosztályvezető a letéti tárgyakat dézsmálta, különös érdeklődéssel az arany és ékszer iránt. (Károlyi bevallotta, hogy Kádár János lakásáról Farkas Vladimir kezdeményezésére bizony elhoztak néhány értéket…)    Bánkúti (Buvroszki) Antal (1914. Dienes Erzsébet, felesége: Karl Ilona) áv. százados Princz Gyulával vitt el az ÁVH által zárolt lakásokból pénzt, ruhát és különböző értéktárgyakat.    Dr. Tímár (Schwartz) István (1913. Tuchmann Regina, felesége: Halász Stefánia) áv. ezredes, Péter Gábor egyik helyettese, majd az Igazságügy Minisztérium főosztályvezetője 1946-tól bűnös kapcsolatban állt Létai Imre tőkéssel, akitől havi 5 ezer forintot kapott, amiért Tímár „elnézte”, illetve biztosította neki a Trans-Európa gazdasági társaság zavartalan működését. Tímár egyénileg is foglalkozott útlevél árusítással, 1947-48-ban nyolc tőkésnek személyesen adott útlevelet 30-30 ezer forintért.    Péter Gáborné Simon Jolán (1907. Goldner Róza) pártalkalmazottként Rákosi titkárnője) luxus igényeire több száz ezer forintot költött Csapó Andor. Ugyanezt tette Patakinéval kapcsolatban is. 1952-ben raktárra történő vásárlásakor kifizettek 3 382 726 forintot. A különböző módon elpazarolt és elsikkasztott pénz 1951. december 29-től 1952. december 25-ig: 7 819 573 forint.    Reiter Sándor és Szamosi Imre, mint felhajtók több mint 300 tőkést és más ellenséges elemet szöktettek ki. Az útlevelekért kb. 18 millió forintot, nagy mennyiségű aranytárgyat és valutát, ingatlanokat, lakásberendezési és értéktárgyakat kapott az ÁVH.    Décsi Gyula is adott útleveleket 1949 tavaszán négy személynek. Az ÁVH vezetői úgy is megkárosították a magyar államot, hogy bizalmas és a múlt eseményeit tartalmazó fontos, igen értékes iratokat loptak el. Például: Dr. Tímár ellopta és hazavitte Szálasi Ferenc börtönnaplóját, Otto Winkelmann SS-tábornok háborús feljegyzéseit, s Baki László emlékiratait.    Az ügyész a vádbeszédben elmondta, hogy Péter Gábor soha nem dolgozott, tanult egy szakmát (szabó volt), de azt sohasem gyakorolta, a rokonai támogatták és a felesége tartotta el. Patakiné a nős Péter Gábor kedvéért hagyta ott becsületes férjét és így harácsolt, csak Pétert szolgálta. Csapóról az ügyész azt mondta, hogy hétpróbás bűnöző, Tímár Istvánról, hogy éveken át korrupciós mocsárban élt, Décsi Gyuláról azt, hogy részes a törvénytelenségek meghonosításában, féktelen karrierista. Bálint István szentesítette a bántalmazásokat, Vándor Ferenc orvosnak adta ki magát a deportálás alatt.   Péter Gábor és Kádár János    A Katonai Felsőbíróság 1954. január 15-én tárgyalta az ügyet. Elnök: Ledényi Ferenc alezredes. Bírók: Sárközi Endre százados, Nagy Sándor őrnagy. Ülnökök: Nógrádi Sándor altábornagy (!) és Révész Géza altábornagy (!). Jegyző: Nagy Miklós főhadnagy.    Péter Gábort hűtlenség, hatalommal való visszaélés, népellenes bűntettek, halált okozó súlyos testi sértések elkövetéséért életfogytiglani, 17 társát pedig 2 évtől életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1957-ben a Legfelsőbb Bíróság Katonai Tanácsa újra tárgyalta a volt ÁVH-s tisztek és főtisztek ügyét, Péter Gábort 14 évre, társait 2-9 évre ítélték. 1959-ben – Kádár János és a Politikai Bizottság döntése nyomán - Péter Gábor egyéni kegyelemmel szabadult. 1993. január 23-án hunyt el Budapesten.   Dr. Ilkei Csaba tudományos kutató Forrás: Dr. Révész Béla: „Iratok az Igazságügyi Minisztérium történetéből, 1944 – 1990”, I.-III. (2016); Berki Mihály: „Az Államvédelmi Hatóság” (1994).   Előzmény: (Több mint) 60 év dokumentumokban (I. – III.)
Forrás: https://kuruc.info/r/9/161712/ 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése