Amikor felbüfög az alja

Amikor felbüfög az alja

Csillag István és Forgács Imre ex-miniszterek, Fazekas Marianna, az ELTE docense – 1972-ben még az állambiztonsági nyomozást segítették

Csillag István és Forgács Imre akkori jogászhallgatók, későbbi miniszterek 1972-ben bejelentést tettek az állambiztonságnál arról, hogy egyetemükön, az ELTE-n illegális röpiratozás történt. A BM óriási erőkkel kereste a tettest, a nyomozásban rajtuk kívül felhasználták a II. évfolyamos Fazekas Marianna segítségét, aki előbb részletesen beszámolt az ügyről, majd vállalta, hogy segít lebuktatni az első gyanúsítottat, aki szintén az ELTE jogikarára járt. Az állambiztonsági akciót végrehajtották, a célszemélyre ügynököt állítottak. Fazekas 1980-től tanított az ELTE-n, ma docensként dolgozik az egyetemen. Csillag István Medgyessy Péter, Forgács Imre Bajnai Gordon alatt lett miniszter. A vonatkozó dossziét már nagyon sokat kutatták – megírni valahogyan mégsem írta meg senki… Ahogy viszont egy kedves hozzászóló felhívta a figyelmünket, van egy romantikus szála is a történetnek: Forgács Imre és Fazekas Marianna ugyanis később összeházasodtak. 

Korábbi írásaimban bemutattam azt a maoista, szélsőbaloldali kört, amelynek Demszky Gábor és „Mao” Laci (a csoport azon ritka kivétele, aki nem vált közszereplővé, így nem írom le a valódi nevét) volt a két vezéralakja. Az ELTE jogászhallgatói az állambiztonsági nyomozás szerint 1972. márciusábanhatározták el, hogy a „nacionalista” tüntetésekre (vagyis az üldözött tizenötödikei megemlékezésekre) válaszul vöröskokárdás szeánszot szerveznek a Tanácsköztársaság előtt tisztelegve. Meg is tették, a rendőrség Demszkyt és néhány társát bevitte, de persze rögtön ki is engedték őket. Bár a befolyásos szülők miatt az állambiztonság (!) és az egyetemi hallgatók is azt gondolták, hogy Demszkyék megússzák a dolgot, ez csak félig-meddig sikerült. „Mao” Lacit kirúgták – de a diktatúra segedelmével vidéken folytathatta a tanulmányait – Demszkyéket pedig egy-egy évre felfüggesztették.

Ó, a példakép / Fotó: SCMP.com

AZ ELTE, AVAGY A SZÉLSŐBALOLDALIAK KÖZPONTJA

Az állambiztonság már a vöröskokárdás ügy előtt is kiemelten foglalkozott az ELTE-vel (Pór Györgyék és Haraszti Miklósék 1969-es ügye jóval nagyobbat szólt), és a történet még Demszkyék 1972-es akciójával sem ért véget. Ugyanabban az évben, 1972. október 29-én Forgács Imre és Csillag István (a két későbbi miniszter), az ELTE ÁJK IV. éves hallgatói beszámoltak a rendőrségnek (vagyis az állambiztonságnak) egy illegális röpiratozásról. Figyelmes, jó tanulók voltak (vagy ahogyan az iskolában neveztük ezeket: stréberek), hiszen ezzel egy időben a Belügyminisztérium felé írásos bejelentést is tettek. (Jelentés, Bp., 1972. október 30). „[…] 1972. október 29-én meghallgattuk FORGÁCS IMRE és CSILLAG ISTVÁN budapesti lakosok, az ELTE ÁJK IV. éves hallgatóit, akik 1972. október 28-án a kar néhány szeminárium-helyiségében a már ismert, >Figyelem! Mindenki érdekelt! Figyelem!< c., technikai uton előállitott, ellenséges tartalmu röpiratokból 36 db-ot találtak, s azokat a BM részére illetékeségből beszolgáltatták. Forgács és Csillag hallgatók egybehangzóan elmondták: 1972. október 28-án du. az ÁJK objektumában kb. 90 fő budapesti középiskolás részére tartottak előkészitő foglalkozást a >Studium Generale< szervezésében. […]

Csillag István a III. em. 7. sz. helyiségben – ahol kb. 10 fő fér el – az egyik fiókot kihuzva, felfedezte a röpiratot. A foglalkozást befejezte, a hallgatókat elbocsátotta, majd a történtekről tájékoztatta Forgács Imrét, a tanfolyam vezetőjét. […] Forgács Imre és Csillag István elmondásuk mellett a Belügyminisztérium felé a történtekről irásbeli bejelentést tettek. Mindketten felajánlották, hogy a tettes – tettesek – felderitéséhez tölük telhető minden segitséget megadnak.”

Ez ám a lelkesedés. A jelentésben említett Studium Generale már addig is az állambiztonság célkeresztjében volt, hiszen „Mao” Laci a foglalkozás hallgatói közül szemezgette a maoizmusnak megnyerhető ifjakat. Volt hová, az ELTE valóságos gyűjtőhelye volt a baloldali, szélsőbaloldali mozgalmároknak.

Az állambiztonsági iratokat vizsgálva egyértelmű, hogy az egyetem jogi kara igazi válogatott csapat volt, mind a tagok tehetségét, mind politikai elkötelezettségét – jellemzően balról „támadták”, kritizálták a rendszert –, mind családi hátterét tekintve.

ELTE, doktorrá avatás a díszteremben, 1968 / Fotó: Fortepan.hu

CSILLAG ISTVÁN: TERMÉSZETESEN JELENTEM

A röplapozással kapcsolatos jelentéshez csatolták Csillag bejelentését is, amelyben részletesen (két oldalon) leírta az esetet. A jogászhallgató véleménye szerint egy társa írhatta az anyagot: „[…] Az anyag felszines ismeretében ugy gondolom, hogy egyetemista irhatta az anyagot, aki hallott a jugoszláv gazdasági mechanizmusról […] Az előadottakat azért közöltem, mert a magam részéről ezeket a cselekményeket veszélyes cselekményeknek tartom, amelyek a büntett fogalmát is kimerithetik. [Ezt egy jogászhallgató írta – MG] Ha ujabb röpiratokról, terjesztésről szereznék tudomást, azt természetesen jelentem az illetékeseknek. Csillag István sk.”

Természetesen jelenti. Az állambiztonság megindította a nyomozást (a „Sokszorosító”), az ügy papírjai még ma is számtalan dossziét megtöltenek. Érkeztek további bejelentések is, kiderült, hogy az ELTE mellett a Műszaki Egyetemen és a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen is szétszórták az említett röpirat példányait, sőt, a vonatokra is jutott, és több budapesti címre is elküldték. Hivatalos bejelentést tettek különböző vasúti alkalmazottak, szülők, házmesterek, az iratokat böngészve látszik, hogy szinte tökéletesen működött Kádárék besúgó-állama. Maga a röplap egyébként „Mao” Laciék korábbi terjesztett írásához képest kevéssé volt szélsőbaloldali és forradalmi, de a diktatúra és állambiztonsága a korábbi ügyek miatt hatalmas luftballont fújt az esetből. A Moszkva által irányított tábor nem kért a reformokból, erre 1968-ban Csehszlovákiában világos választ adtak, és főleg nem akarták szabadjára engedni azokat a szélsőséges, az ELTE-t tekintve jellemzően maoista és anarchista fiatalokat, akik – a nyugati mozgalmakon is felbuzdulva – egyre inkább mozgolódtak.

Ennek az ELTE-s társaságnak viszont (főleg a szélsőbalos részének) az átalakuló, gulyásossá váló Kádár-rendszer – ez a terjesztett iratokból, vallomásokból, jelentésekből világosan kiderül – túl puha, elfajzott és korrupt volt. Keményebb, kommunistább rendszert akartak.

Az ellenük való fellépést nagyon megnehezítette a diákok családi háttere, jelentős részük kádercsaládból, értelmiségi famíliából származott, szüleik gyakran BM-esek voltak, így komoly összeköttetéseik voltak. Ugyanez a védőháló óvta meg őket akkor, amikor többekből szamizdatos, a nyugati sajtóban is futatott ellenzéki lett.

Kína helyett Budapest Nagy Vezetője lett / Fotó: Fortepan.hu

AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI TISZT ÉS AZ ELTE DIÁKKÁDEREI

Az állambiztonság lázas munkával kereste az elkövetőket. Az egyetemi szál felgöngyölítésével azt a Lóczi Pál hadnagyot bízták meg, akinek nevével már a Demszky-féle maoista társasággal kapcsolatban is találkoztunk. Ő jelentette, hogy október harmincadikán, egy nappal Forgácsék bejelentése után Forgáccsal és három másik vezető egyetemistával is elbeszélgetett (Jel., Bp., 1972. november 1.) „Jelentem, hogy 1972. október 30-án este az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon beszélgetést folytattam FORGÁCS IMRE, [F.] JÓZSEF, FAZEKAS MARIANN és [S.] GYŐZŐ egyetemi hallgatókkal, a >Studium Generale< jogi szekciójának vezetőivel. […]

A beszélgetés kérésünkre jött létre, melynek során az alábbiakról tájékoztattak: 1972. október 25-én, du. 15.30 h körül a KISZ-helyiségben, a >Studium Generale<-val kapcsolatos összes iratot / a tanfolyam résztvevőinek adatát, cimét / tartalmazó dossziét a szokásos módon egy iratszekrénybe zárták, majd eltávoztak az egyetemről.

Másnap reggel 8 h-kor Fazekas Mariann, amikor belépett a helyiségbe, észrevette, hogy a dosszié a szoba közepén lévő kerek dohányzóasztalon van, ami mellett egy irógép volt. Határozottan állitották, hogy a dossziét elzárták és azt csak az vehette ki, aki nagy helyiség-ismerettel rendelkezik.

Azért tartották ezt kötelességüknek elmondani, mivel a dossziékban a hallgatók cimei mind megtalálhatók, és amennyiben e cimekre postai uton ellenséges propagandaanyag érkezne, akkor – ha a röplap készitői, illetve terjesztői vették ki a dossziét – az elkövetők körét szükiteni lehetne.”

Túlzás nélkül az állambiztonság kis segédeinek is nevezhetnénk őket csak e jelentés alapján. Lóczi hadnagy következő jelentése szerint Fazekas Mariannával (ő néha Mariann a jelentésekben) külön is elbeszélgetett. (Jel., Bp., 1972. november 2.) „Jelentem, hogy 1972. október 30-án beszélgetést folytattam FAZEKAS MARIANNA, az ELTE ÁJK II. éves hallgatójával, aki október 28-án megtalálta a II. em. 3. sz. gyakorlóteremben a >Filozófia-történet szakositó szemelvénygyüjtemény< c. könyvet, amelyben egy >Figyelem! Mindenki érdekelt! Figyelem!< kezdetü, ellenséges tartalmu propagandaanyag volt elhelyezve. […] Rögtön szólt [F.] József IV. éves hallgatónak, majd a könyvet levitték a KISZ-helyiségbe, ahol átadták Papp Tibor r. alez. elvtársnak.”

Könyvmoly… /Jelenet Az ügynök élete című filmből

VADÁSZAT RJ-RE – [R.] JÓZSEF LESZ A GYANÚSÍTOTT

Az említett könyvnek kulcsszerepe lett a nyomozásban, ugyanis találtak benne egy monogramot, amit nem lehet rendesen kiolvasni, de az állambiztonság szerint vagy „RJ”-ről vagy „RS”-ről volt szó. A betűkombináció segítségével jutottak el a jogászhallgató R. Józsefhez, nem árt őt sem röviden bemutatni, mert akkoriban viszonylag ismert volt a neve, mégpedig az Utcaszínházkapcsán. A fiatal amatőr társulatról – és annak egyik vezető tagjáról – a Népszabadság 1970-ben két nagyobb, lelkes cikket is írt, mindkettőnek a hírszerző-újságíró Kalmár György volt a szerzője (róla korábbi cikkem itt). Kalmár így írt Radvánszkyról: „Az egész egy levéllel kezdődött, amit Soma, vagyis [S.] Lajos és Periklész, családi nevén [R.] József a Népszabadságnak írt. Talán emlékszik is még rá valaki, hiszen megjelent az újságban is, vita is kerekedett belőle, lényegében arról, mi is az a forradalom, hogyan kell ezt itt minálunk érteni, vajon úgy, ahogyan a dél-amerikai hegyek között, vagy másként?” A fiatalok levele „Vita napjaink forradalmiságáról” címmel jelent meg 1969 októberében – az Arcanum folyóirattárában ez is olvasható. Már akinek nagyon sok a fölös ideje.

Egy későbbi jelentés szerint Kalmár olyannyira támogatta a csapatot, hogy még kapcsolatait is felhasználta: „Az >Utcaszinpad< 1972 óta a XXI kerület Radnóti Miklós Művelődési Otthonban müködik. A Művelődési Otthonba való bejárásukat az együttes egyik ujságiró patronálója /Kalmár J. a Népszabadság munkatársa/ intézte el a kerületi PB. első titkárán keresztül. […] A Kultur Otthon vezetőjének /Bálint Lehel/ véleménye szerint az együttes által bemutatott müsörszámok annak ellenére, hogy általában az életben jelentkező negativumokat mutatják be, elsősorban épitő, biráló [ezt kihúzták a jelentésből! – MG] jellegű, ami ellenséges megnyilvánulástól, hangnemtől mentes. A szoc. épitését elősegitő jószándékukból adódik.” 

Ha már szóba került a neve a jelentésben, figyelmükbe ajánlom ezt az érdekes interjút Bálint Lehellel, amiből kiderül, hogy segítségével a Radnótiban lépett fel mások mellett a gitárkirály Radics Béla is.

FAZEKAS MARIANNA SZEREPE AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI JÁTSZMÁBAN

Az állambiztonsági nyomozás célkeresztjébe került R.-t részben Fazekas Marianna segítségével igyekeztek lebuktatni. Lóczi hadnagyék kidolgoztak egy tervet, egy állambiztonsági kombinációt. Nem volt túl bonyolult, egyrészt átkutatták a szobáját, másrészt megbízható egyetemista embereiket is felhasználták (Javaslat Bp., 1972. november 24.): „[…] A nyomozás során felmerült annak gyanúja, hogy az >RJ<-, vagy >RS<-monogrammal ellátott könyv esetleg [R.] tulajdona. Ennek tisztázása érdekében az alábbi kombinációt javaslom végrehajtani:

Az akcióban két személy venne részt: FORGÁCS IMRE /Budapest, 1949, [Sz.] Mária/ […] és FAZEKAS MARIANN /Budapest, 1953. [Sz.] Irén/ […] Mindketten megbizható személyek, a >Studium< – programjával, résztvevőivel összefüggő anyagok beszerzésében már segitséget nyujtottak.

[…] A konkrét kivitelezést két variációban hajtanánk végre:

1./ Fazekas Mariann az egyik óraközi szünetben felkeresné [R.-t] és a következőket közölné vele: >Néhány napja a KISZ-szobában hánykolódik ez a könyv; mivel >RJ<-monogram van rajta, a tied-e, vagy sem?< Ha Radvánszky azt mondja, hogy a könyv az övé, Fazekas Mariann átadja neki.

2./ Ha Radvánszky azt a választ adja, hogy nem az övé a könyv, Fazekas Mariann még abban a szünetben, vagy a következőben az évfolyam előtt megkérdezi, hogy nem hiányzik-e valakinek ez a könyv és felmutatja. Abban az esetben, ha valaki jelentkezik, a könyvet átadja neki.

Forgács Imrét csak annyiban vonjuk be az akcióba, – mint a >Studium< vezetőjét –, hogy Fazekas Mariannal és velünk a kapcsolatot megteremtse. Fazekas Mariann eligazitása során felhivom figyelmét, hogy az egész akciót tartsa szigorúan titokban és csak a megbeszélteknek megfelelően cselekedhet” – javasolta Lóczi.

FAZEKAS VÉGREHAJTOTTA AZ ÁLLAMBIZTONSÁGI KOMBINÁCIÓT

A találkozó december hatodikán megtörtént. „Engedélyezett javaslat alapján f. hó 6-án a fenti fn. ügyben végrehajtottuk az 1972. október 28-án megtalált, >RJ<-monogrammal ellátott, >Filozófiai szemelvények gyüjteménye< c. könyvvel kapcsolatban javasolt kombinációt.

Fazekas Mariann a javaslatban foglaltak szerint hajtotta végre az akciót, attól eltérés nem volt.

RADVÁNSZKI JÓZSEF kijelentette, hogy az nem az övé, még nem is látott ilyen könyvet, de hozzátéve – többedmagával – hogy amennyiben senki nem jelentkezik, szívesen magához veszi.

Egyébként Fazekas Mariann az évfolyam előtt is bemutatta a könyvet, de senki nem jelentkezett. A javasolt intézkedés eredményes volt; abban, hogy Radvánszky József személyét kizárta.”

– jelentette Lóczi. (Jel., Bp., 1972. december 8.).

Bár a tiszt szerint kizárták Radványszkyt a nyomozásból, ez végül nem történt meg. Sőt, ráállították az egyetemen tanuló, „Garai” fedőnevű informátorukat, aki alaposan körülszaglászta a célszemélyt. A nyomozás folytatódott, de erről majd a következő részben.

FORGÁCS IMRE: ELTE, MSZMP, HARVARD, BAJNAI

Cikkem első részének lezárása előtt, hadd mutassam be, mi történt azzal a három szereplővel, aki segítette az állambiztonsági nyomozást. Mindhárom karrier példaértékű, és gyakorlatilag mindent elmond a rendszerváltásunkról. A röplapozást bejelentő Forgács Imre 1974-1980 között az ELTE-JTK tanársegédje, majd adjunktusa volt. 1980-1985 között az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott, de arra azért szerencsére volt lehetősége, hogy 1983-1984 között IREX-ösztöndíjjal a bostoni Harvard Egyetemen tanuljon. Sajátos modellváltásunk természetesen nagyot dobott a pályafutásán: „1989-1990 között osztályvezető volt az MSZP Országos Elnökségén. 1991-1992 között a Castellum Kft. ügyvezető igazgatója volt. 1992-1994 között a Dunaholding Rt. jogi igazgatója volt. [Igen, arról a Dunaholdingról beszélünk]. 1994-1996 között a Miniszterelnöki Tanácsadó Testület titkára, a Miniszterelnöki Kabinetirodán kormányfőtanácsadó, a modernizációs programot kidolgozó titkárság vezetője volt” – olvasható a Wikipédián. Forgács Bajnai Gordon alatt lett miniszter(2009-ben), bár tudjuk, hogy ezt a posztot sokáig nem élvezhette. Úgy látom, lassan átveszi a stafétát a Várkonyi „Técsy” Tibor-féle nagy öregektől, a Népszavában májusban jelent meg Mit ünnepeljünk? című cikke. Politikai múltját látva, nagyon nincs mit ünnepelnie – csak viccelek, az írás teljesen másról szól.

Érdemes elolvasni a Hvg 2010-es, kínosan baráti hangvételű portréját, ahol már ő is reformer szerepében tetszelgett, hiszen a Társadalmi Szemlében „1988-ban teret adtunk a Csoóri és Csurka fémjelezte, akkoriban megalakult MDF-nek”.

Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter és Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya részt vesz a 128. Újságíróbálon / Fotó: MTI

CSILLAG ISTVÁN: SZDSZ, MEDGYESSY-KORMÁNY, MOST OKTATÓ

Bejelentő-társa, Csillag István az egyetem befejezése után 1974-től a Pénzügyminisztériumhoz került, ahol 1986-tól „az állami vállalatok társasággá alakulásának egyik kezdeményezője lett.” Ezt tovább nem is ragoznám. Visszatekintve elég mókásan mutat, hogy 1999-2000 között ő volt a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) hangzatos „A Korszakváltás programja”tízéves átfogó programjának a szakmai koordinátora.

Ez a tízéves program (és korszakváltás) olyan jól sikerült, hogy az SZDSZ ez alatt el is tűnt. Csillag Medgyessy Péter szigorúan titkos tiszt miniszterelnöksége alatt jutott fel a csúcsra: 2002-től 2004-ig gazdasági és közlekedési miniszter volt.

A Magyar Narancs 2004-es cikke szerint Medgyessy Péter valamiképp az ő menesztésébe bukott bele (Magyarországon az szt-tiszti múlt ehhez még kevés volt). „Csillag István ismertségi indexe alighanem megugrott az utóbbi hetekben: menesztésének a bejelentése volt az a banánhéj, amin a régóta leváltani óhajtott Medgyessy Péter végül elcsúszott” – írták a a Csillaggal készített interjú elején. Nem meglepő, hogy a  mostani rettenetes esztendők alatt Csillag is a Népszavánál lelt menedékre, idei cikkében (Drog, alkohol, nők) – nyilván ő az – kőkeményen ostorozza a romlott kormánypártiakat. Csillag egyébként 2011-től az Óbudai Egyetem Keleti Károly Közgazdasági Karának egyetemi docense volt, az egyetemi honlap szerint most „óraadó oktató”.

Csillag István / Fotó: MTI

FAZEKAS MARIANNA – MA IS AZ ELTE DOCENSE

A végére hagytam azt a személyt, aki az állambiztonsági iratok szerint elvállalta és elvégezte a megbízást Radványszkyval szemben. Fazekas Marianna esete még az övéknél is érdekesebb. Már csak azért is, mert ő dokumentáltan részt vett az akcióban. A lelkes jogászhallgató 1980-ban visszatért az ELTE-re. Azóta ott van, jelenleg egyetemi docens, 2000. szeptember 1-től a tanszék vezetője, 2007. december 5-től az ELTE általános rektorhelyettese. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét. Gondolom, a világért nem adná vissza.

Kiegészítés: ahogyan egy hozzászóló felhívta a figyelmünket: Forgács és Fazekas később összeházasodtak, és – ha minden igaz – ma is férj és feleség. A Magyar Nemzet fogalmazott korábbi cikkében ezt írták: „Fazekas Marianna az év elején önkormányzati államtitkárként, most igazságügyi miniszterként tevékenykedő Forgács Imre felesége. Forgács ismert baloldali ideológus.”

Hadd csapjam le a magas labdát. Összenő, ami az összetartozik.

Fazekas Marianna, az Országos Választási Bizottság (OVB) tagja jelentkezik a testület ülésén az Országos Választási Központban a 2010-es országgyûlési választás elsõ fordulóján.
MTI Fotó: Honéczy Barnabás

Besúgók és provokátorok – nem csupán Gyepes-Gilbert járt az ÁVH-nál

Kétségtelen tény, hogy Gyepes Ottó – akkori autóműszaki iskolai hallgató – az ÁVH-án tett jelentése nyomán derült fény Engländer Tibor személyére – írta a Pesti Srácoknak szánt cikkében Novák Attila történész arra az írásra reflektálva, amely vasárnap jelent meg a Hálózat rovatban. Novák Attila a cionista per történetét kutatja a Nemzeti Emlékezet Bizottságának támogatásával, a PS-nek küldött cikkében azt írja, az egyik informátor – Kosály György későbbi híres fizikus – egyenesen a vezetőségi körbe tartozott. Ő egy asztalon hagyott indigóval, ill. jelentésrészlettel bukott le társai előtt, ’56-ban állítólag már térden állva könyörgött a megbocsájtásért. Novák Attila írását olvashatják.

A Pesti Srácokban cikk jelent meg Mező Gábor tollából arról, hogy Gy. O (azaz Gyepes Ottó) hogyan jelentette fel Engländer Tibort és társait. Nos, Gy. O. informálta az ÁVH-t a cionista csoportról, de igazából nem hogy nem ő volt az egyetlen feljelentője a csoportnak, a bukását sem neki köszönheti a csoport. Ez a bizonyos valaki ma már nincsen az élők sorában.

Azért szólnék hozzá a cikkhez, mert monográfiát írtam az 1950-es évek legjelentősebb cionista peréről, Engländer Tiboréról, melyet a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (a kutatás támogatója) fog megjelentetni.

Kétségkívül igaz az hogy Gy. O. – akkori autóműszaki iskolai hallgató – jelentése nyomán – derült fény Engländer Tibor személyére (Jelentés. Budapest, 1951. július 16. Tárgy: Cionista vonal. In: ÁBTL O-17169) 1951. április 25-én, ugyanakkor rajta kívül mások is jelentettek róluk. Bizonyítható az is, hogy 1951. elejétől W. M. (Weisz Magda, aki a „Tank” becenévre hallgatott a korábbi cionista ifjúsági mozgalomban) is informálta az államvédelmet. Ő már 1949-ben disszidálási kísérlet miatt másfél évi börtönbüntetésre volt ítélve, majd 1952 szeptemberében internálták is.

Mivel W. M. már börtönben volt, könnyű volt őt nyomás alá helyezni. Szerepe kettős volt, informálta és dezinformálta is a hatóságokat (Bertók Pálné kihallgatása. Budapest, 1952. szeptember 13. In: ÁBTL 3.1.9. V-107118 Garamvölgyi Sándor és társa). Ugyanakkor az, aki végig (1951. végétől volt vezetőségi tag) informálta a hatóságokat és akiknek Englanderék a lebukásukat köszönhették, az nem volt más, mint a később fizikussá lett (és azóta elhunyt) K. Gy. (azaz Kosály György).

Kosály György / Fotó: Gregcrowther.com

AZ OTT FELEJTETT INDIGÓ

Nagyon direkt módon derült fény a történtekre.

Engländer Tibor 1953. január 28-án délután fél 5 körül felment K. Gy. (Kosály György) lakására, akinek az asztalán (miközben K. Gy. kiment egy pohár vízért) egy indigót talált, melyre láthatóan le volt gépelve az illegális szervezetről szóló (egyik) (fel)jelentés. A beépített ember tehát a mozgalom vezetőségi tagja volt, aki már régóta jelenthetett a cionista mozgalomról az ÁVH-nak.

Engländer első dühében összetépte az indigót és bedobta a papírkosárba, majd meggondolta magát: kivette és papírba csomagolta azt. Megmondta K. Gy.-nek, hogy ne jöjjön el az aznapi vezetőségi ülésre, majd K. Gy. odaadta neki azokat az újságokat, melyeket aznap kapott az izraeli nagykövetségen.

Engländer elsietett, és az MTA bejárata előtt találkozott Fényes Istvánnal, aki (állítólag) elmondta azt a tervét, hogy az Agrártudományi Egyetem egyik tanszékére való bejutással eljut a határsávba.

A mozgalom vezetője óvatosságra intette Fényest, majd este ¼ 9-re elment az ELTE Természettudományi Kara Matematikai Intézetébe, melynek egyik tanuló helyiségében vezetőségi ülést tartottak. Az ülésen Forgács János, Radó Miklós, Signer Judit volt jelen még rajta kívül. Engländer megmutatta az összetépett indigót. Forgács megpróbálta összerakni az indigót, de az nem sikerült.

Ugyanakkor (ezt Signer Judit vallotta később) az indigó bizonyos részeit el lehetett olvasni és ezek voltak olvashatóak: „Budapesten működik egy cionista csoport… Engländer… ,Forgách István… a Magyar Népköztársaság megbízik bennem, kötelességem visszajönni a VIT-ről.” Aláírásként a következő volt kiolvasható: „K. Gy. (Kosály György) és alatta: DISZ szervezet.”

KOSÁLY A MÁSIK INFORMÁTORRA TERELTE A GYANÚT

Körülbelül egy óra múltán lementek a Duna partra, ahol találkoztak K. Gy.-vel (bár Signer szerint ő – a kérés ellenére – már a Matematikai Intézetben is megjelent) és kifaggatták. Ő tagadta azt, hogy jelentett volna, és W. M.-re (Weisz Magdára) próbálta hárítani a felelősséget, hogy ő írta a jelentést. K. Gy.-nek azt mondták, hogy másnap este ½ 9-kor fognak vele a Városligetben találkozni, és ott fogják tájékoztatni, hogyan látják ezt az ügyet. Engländer még azt is megbeszélte vele, hogy másnap délelőtt felmegy a lakására, Forgács Jánossal pedig azt, hogy másnap 13.30-kor találkoznak és összerakják az indigót. Engländer Tibor (Signer szerint) a következőket jegyezte meg:

„Ha holnap lebukom, akkor Kosály írt az indigóval.”

Január 29-én, tehát másnap délelőtt K. Gy. felhívta Engländert, és arra kérte, hogy sürgősen menjen fel hozzá, hogy megmagyarázza a dolgokat. „A helyzet önmagában is furcsa és gyanús volt. Lementem az utcára, elmentem a Rottenbiller utcai trolimegállóig, és ott két úr odajött hozzám, és mondta, hogy szálljak be az autójukba” – mesélte Engländer Tibor évtizedekkel később, az 1990-es évek közepén.

K. Gy. – akit számos irat megnevez – volt tehát Englanderék veszte.

ÁLLÍTÓLAG TÉRDEN ÁLLVA KÖNYÖRGÖTT A BOCSÁNATÉRT

A vallásos cionisták felé „Cvi Glückstein” álnéven szereplő Kosályt 1956. októberében – a forradalom napjaiban – meglátogatták a meghurcolt Pollák Tibor és mások is. K. Gy. – állítólag – „térden csúszva” kért bocsánatot tőlük és magyarázkodott nekik arról, hogy „zsarolták” és „kényszerítették” őt a besúgásra. Nem tudjuk, hogy a lelkiismeret hangja szólalt meg benne vagy egyszerűen csak félt.

Ugyanakkor annyira nem lett következménye a dolognak, hogy ne fusson be fényes karriert. A később nemzetközileg is neves fizikus 1979-ben a családjával együtt elhagyta Magyarországot és a University of Washington professzora lett. A reaktordiagnosztikai kutatások és más fizikai folyamatok tanulmányozásának tudósa végül 2009 júniusában hunyt el az Egyesült Államokban.

TÖBBEN KOMOLY KARRIERT FUTOTTAK BE A BÖRTÖN UTÁN

A letartóztatott fiatalok közül többen az idők folyamán igen tehetségesnek bizonyultak, később komoly karriert futottak be Magyarországon és/vagy külföldön. Az idő sok mindenért nyújtott kárpótlást. A 2012-ben elhunyt Engländer Tibor döntéselmélettel foglalkozó pszichológus, az MTA Pszichológiai Kutató Intézetének kutatási igazgatóhelyettese, később főosztályvezetője lett, (a 2015-ben elhunyt) Forgács János (később Chaim Forgacs néven) természettudós, a Ben Gurion Egyetem professzora, a Negevi Kísérleti Kutatóközpont igazgatója és egyben a tengervíz sótalanításának egyik szakértője, Fényes István később Dán Dalmát néven író és humorista (és [egyben] Antall József egykori miniszterelnök barátja) és az izraeli Bar Ilan Egyetem könyvtárosa volt. (Ő 2006-ban hunyt el.) A másik illegális mozgalomhoz tartozó, de ugyanebben a perben elítélt hagyományőrző Schmelczer Kornél később pedig Menahem Schmelzer néven a Jewish Theological Seminary könyvtárigazgatója, majd az intézmény rektora lett.

Egy tehetséges csoportban mindig vannak olyanok, akik – bár tehetségükhöz nem férhet kétség – de morálisan nem teljesítettek jól vagy inkább: alulteljesítettek. Ez az ő hibájuk és senki nem veheti el tőlük, bár a fő felelősség azt a totalitárius rendszert illeti, amely ilyen erkölcsi hibákon építette fel önmagát. Az, amely sztálini mintára cionista persorozatot tervezett és rendkívül jól jött a számára egy valóban cionista fiatalokból álló „fegyveres” és „fasiszta” mozgalom megléte.

A szerző történész, tudományos főmunkatárs – Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Államtudományi és Közigazgatási Kar, Molnár Tamás Kutatóintézet

Amikor Harangozó Szilveszter és az állambiztonság lebeszélte Friderikuszt a “kémügyes sztoriról”

Gyepes-Gilbert Ottó a nyolcvanas években a katonai szolgálatnak, az MNVK/2-nek dolgozott, amikor Amerikában lebukott, és börtönbe zárták. Azt szerette volna, ha a Kádár-diktatúra, ill. a szovjetek kicserélik más foglyokkal, ügyének meg akarta nyerni a riporter Friderikusz Sándort, akit ügyvédjén keresztül meg is keresett. Friderikusz magától Harangozó Szilvesztertől, az állambiztonság vezetőjétől kért tanácsot az ügyben, majd egy tiszt behívta őt a BM-hez, ahol lebeszélte az újságírót a tervezett interjúról. Sikerrel. 1989-ben más sem hiányzott az éppen saját átmentésével foglalkozó diktatúrának, minthogy George Bush amerikai elnök látogatása előtt egy ilyen ügy zavarja meg a helyzetet. 

Az 1932-ben született Gyepes Ottó ’56-ban emigrált Nyugatra, később az Egyesült Államokban telepedett le. A hatvanas években már amerikai-magyar üzletkötőként látogatott haza, amikor megpróbálta beszervezni az állambiztonság, de végül letettek erről (erről bővebben következő cikkemben). Nem sokkal ezután csempészéssel vádolták, amiből rendőrségi ügy lett, majd amikor sok-sok évvel később hazajött, végül az MNVK-2-höz került.

Gyaníthatóan ügynökként, azaz „megnyertként” kapcsolódott a katonai elhárításhoz. Egy korábbi cikk (és saját bevallása) szerint lakást és tartózkodási engedélyt kapott a szolgálattól, kisebb-nagyobb feladatokat végzett, de hamar lebukott: 1982-ben Amerikában letartóztatták, és tizenöt évre ítélték kémkedésért.

Az amerikai sajtóban Otto Attila Gilbertként vagy Otto Gilbertként emlegetett Gyepes-Gilbert természetesen megpróbált szabadulni a börtönből, írt az NDK, a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság követségének is, azt szerette volna, ha egy fogolycsere kedvezményezettje lesz, de az iratok szerint a katonai szolgálatnak, az MNVK-2-nek esze ágában sem volt segíteni. Inkább ejtették és következetesen tagadták a bekötését. Később aztán kiszabadult, ma már Magyarországon él.

Gyepes-Gilbert saját története már megjelent könyvben, cikkekben, a kétezres években arról is olvashattunk, hogy perelni akarta a magyar államot (nem meglepő, hogy Magyar György segítségével), de továbbra sem nézhetett bele saját dossziéjába. Nem, hiszen akkoriban még nem volt kutatható. Teljes anyaga most sem: az MNVK-2 irataihoz nem engednek hozzáférni minket, egyszerű halandó kutatókat, így nekem is csak ahhoz volt szerencsém, hogy az állambiztonságnál vezetett kutató-dossziéjába nézzek bele, amit az elmúlt hónapokban adtak át a levéltárnak. Amihez viszont néhány katonai dokumentumot is csatoltak.

A dosszié egyik legérdekesebb része az a szigorúan titkos, már 1989-es (!) levélváltás, amit a BM, az MNVK-2 és a diktatúra felső vezetése folytatott egymással. Az iratokban felbukkan egy azóta igencsak ismertté vált név: Friderikusz Sándoré. Vágjunk a középébe.

EGY FRIDERIKUSZ-INTERJÚBAN REMÉNYKEDETT

„Zsolnai e. Beszéljük meg: mit javasoljunk? Mit tudunk vállalni? Esetleg aktív intézkedés? Ki ez az újságíró?” (Dátum: „07.18”) – ez áll az egyik állambiztonsági szolgálati jegy hátoldalán, és a következő iratokból kiderül, hogy a tépelődő tiszt utolsó kérdése már Friderikuszra vonatkozott.

Gyepes-Gilbert az amerikai börtönből (illetve az ügyvédje) ugyanis nem csupán a rezsimek nagykövetségeit kereste meg, hanem azt a fiatal oknyomozú újságírót, aki az átalakuló rendszer egyik szelepének számított.

Persze nem véletlenül választotta éppen Friderikuszt, az újságíró ekkoriban már megjelentette „Hal(l)hatatlan interjúim – interjúkötet hírességekkel” – című könyvét (1985), de ennél is nagyobb sikere volt 1987-ben kiadott „Isten, óvd a királynőt!” oknyomozó riportkötetenék, amely 440 ezer példányban kelt el. Friderikusz megkereséséről természetesen az állambiztonság is értesült. Az ezzel kapcsolatos jelentést maga Pallagi Ferenc vezérőrnagy, a BM III. főcsoportfőnökségének vezetője jegyezte, és azt „Grósz Károly elvtárs; Németh Miklós elvtárs; Kárpáti Ferenc elvtárs; Irattár” kapták meg. Kárpátival kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy amikor 2013-ban meghalt, a Népszava így búcsúztatta:

„A Németh-kormány honvédelmi minisztere hosszan tartó betegség után, életének 87. évében hunyt el szeptember 27-én. Kárpáti Ferenc érdeme is volt, hogy a rendszerváltás békésen történt, emiatt kitüntetést is kapott Göncz Árpád volt köztársasági elnöktől.”

Tudják, hogy nevezik ma, 2018-ban a Honvédelmi Minisztérium hivatalos honlapján? A reformer. 

A “reformer” Fotó: Honvedelem.hu

Most nézzük Pallagi elvtárs tájékoztatóját:

„Jelentés Budapest, 1989. május 26.

Jelentem, hogy 1989. május 17-én kaptuk meg véleményezésre azt a legális postai forgalomban kiküldött anyagot, amely OTTO GILBERT feladóval, dr. Friderikusz Sándor ujságiró Pf. cimére érkezett. Az anyagot másoltuk és még aznap visszajuttatuk a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának alárendeltségébe tartozó illetékes részleghez. Az anyag kézbesitésére azóta már valószinüleg sorkerülhetett [így írták – MG].

Tartalma: 1. Vádirat 2. Birói meghallgatás a beismerő vallomással kapcsolatban 3. Itélet. 4 Magnó felvétel jegyzőkönyve az FBI akciójáról 5. Önéletrajz – levél dr. Friderikusznak 6. Levelezés az MNK washingtoni nagykövetségével 7. Levelezés az NDK washingtoni nagykövetségével 8. Levelezés a SZU. washingtoni nagykövetségével. Korabeli ujságcikkek az üggyel kapcsolatosan.”

Ezután Pallagi Grósz (az MSZMP főtitkára), Németh (MNK minisztertanácsának 13. elnöke) és Kárpáti (honvédelmi miniszter reformer) elvtársakat magáról az ügyről is tájékoztatta – utóbbit persze csak formailag, hiszen Gyepes (Gilbert) az MNVK-2-höz tartozott. (Innentől én is Gilbertként írok a főszereplőről).

„A Gilbert ügyről röviden: […] Az 1963-as amnesztiát követően hazalátogatott Magyarországra, majd 1980-81-ben felszámolta amerikai vállalkozását és hosszabb időre hazalátogatott Budapestre, ahol ideiglenes tartózkodási engedéllyel amerikai állampolgárként élt. 1982. áprilisában, eredeti szándéka szerint néhány napra visszatért az USA-ba, ahol április 17-én az FBI. emberei őrizetbe vették. Az őrizetbevétel körülményeit és okát illetően a korebeli sajtótóból értesülhettünk, illetve arról, az MNK. Washington-i nagykövetségét is tájékoztatták hivatalosan.

Megállapitottuk, hogy OTTO Gilbert mint az MNVK/2 összekötő ügynöke anyagátvételi akció végrehajtása közben bukott le.

Amerikai cikk Gilbert letartóztatásáról a CIA archívumából / Forrás: CIA.gov.com

Az ügy háttere, hogy bizonyos Szmolka János magyar származásu amerikai állampolgárt a katonai társszerv 1978-ben Budapesten beszervezte és NATO, USA, NSZK katonai információk szerzésével bizta meg. Szmolka ebben az időben az amerikai hadsereg tiszthelyetteseként /az NSZK/ teljesitett szolgálatot. 1978-ban Szmolka János magyarországi látogatásáról szolgálati helyére visszaérkezve beszámolt a vele történtekről az amerikai hadsereg hirszerző szolgálatának. Ez lényegében lehetőséget teremtett játszma kezdeményezésére, aminek eredményeként az FBI. 1982. áprilisában realizálhatta a GILBERT ügyet.

A most birtokunkba került anyagok tanusága szerint az FBI. jól előkészitett akció keretében Szmolka János közremüködésével hangszalagon rögzitette az anyagátadási találkozón elhangzottakat, majd az anyagátvételt követően rögtön őrizetbe vették GILBERTET.

[…] GILBERT a birósági eljárás során jórészt a rá nehezedő fenyegetések hatására beismerő vallomást tett, így a bizonyitási eljárás nélkülözésével és esküdtszéki tárgyalás mellőzésével hirdethettek ítéletet ügyében. 15 év börtönbüntetésre itélték, amiből előreláthatólag 10 évet kell letöltenie.

A rendelkezésre álló anyagok szerint 1985 tavaszától ügyvédje révén több kisérletet tett arra vonatkozóan, hogy segitséget kaphasson mielőbbi szabadulásához. Ennek módját illetően azt a konkrét lehetőséget vetette fel, hogy tudomására jutott miszerint két köztörvényes ügyben elitélt amerikai állampolgár tölti börtönbüntetését Magyarországon és velük esetleg kicserélhetnék. […] Hasonló célból levélben kérte meg a Szovjet és az NDK külképviseletet segitségnyujtásra.

Utalás van továbbra arra vonatkozóan, hogy Kádár János elvtársnak és Grósz Károly elvtársnak is irt az ügyben. Levelezéséből kiderül, hogy 1985 október 4.-i keltezéssel a Washington-i nagykövetségtől GILBERT, kérésével kapcsolatban, elutasitó választ kapott. A hivatalos álláspont szerint az ügyet az MNK elleni provokációnak tekintjük és ennek megfelelően GILBERT ügyével nem kivánunk foglalkozni. […] A Friderikusznak cimzett dokumentumok pedig azt bizonyitják, hogy ez ügyben további lépéseket is tesz, illetve tervez. Meg kell továbbá jegyezni, hogy dr. Friderikusz Sándor ujságiró személye – aki cimzettként a mellékletben szereplő anyagokat megkapta – az ujságiró társadalomban ugynevezett >nyomozó publicista< hirében áll. A feltehetőleg neki irt kisérőlevél tanusága szerint GILBERT ügyével behatóan foglalkozik, és további információk beküldése várható cimére a témában.

Konkrét terveit az anyaggal kapcsolatban nem ismerjük, de annak esetleges felhasználására, nyilvánosságra hozatalára számitani lehet.”

Amerikai cikk Gilbert letartóztatásáról a CIA archívumából / Forrás: CIA.gov.com

Az ügy a rendszerváltás időszakában különösen kényesnek számított. Nem sokkal később Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter levelet írt a BM-nek. Nem Pallaginak, hanem felettesének, Horváth István belügyminiszternek, akitől a belügy segítségét kérte. Az iratban Kárpáti kifejtette, miért is nem akarták kicserélni Gilbertet.

„Tisztelt Horváth Elvtárs!

Köszönöm, hogy megküldted részemre a GILBERT Ottó ügyében készült összefoglalót. Az anyagban szerepelő megállapitásokkal egyetértek, magunk is tapasztaltunk hasonló jelenségeket. […]

Mivel GILBERT már letartóztatásakor azonnal beismerő vallomást tett, mindent feltárt és a vád alapját képező cselekedet elkövetését elvállalta, ezért ügyét a felső vezetés utasítására az MNK sem akkor, sem azóta hivatalosan nem ismerte el, és így személyével, illetve ügyével kapcsolatban magyar szervek nem jártak el.

GILBERT felhasználásával az USA spec. szervei folyamatosan arra törekedtek, hogy a magyar hivatalos hátteret bizonyitsák, ezért számtalan próbálkozással éltek, de eredménytelenül, mert valamennyi megkeresést érdemi válasz nélkül hagytunk. 1989. áprilisában uj akcióba kezdtek, az elitélt nevében Dr. Friderikusz Sándor ujságirót kérték fel könyv vagy ujságcikk-sorozat formájában az ügy megirására, amelyhez a bizalmas vizsgálati anyagok másolatát is rendelkezésére bocsájtották.

Az ujságiró az adatgyüjtés stádiumában van, szándékában áll a történet megirása és megjelentetése (feltehetően nem ismeri, hogy milyen MNK ellenes érdeket szolgál).

Az előkészület alatt álló cikksorozat alkalmas lehet az MNK állambiztonsági és felderitő szervei tevékenysége elleni hangulatkeltésre, az ellenzéki szervezetek hasonló törekvéseihez manipulált >tényanyagok< biztositására.

Elképzelhető, hogy GILBERT Ottó ügye (a Konrád üggyel együtt) [ezzel bővebben itt és itt foglalkoztam – MG] felmelegitésre kerül Bush elnök közelgő látogatása idején is. […]

A fentiek figyelembevételével kérlek, ha van lehetőséged rá, nyujtsál segitséget abban, hogy Friderikusz Sándor felismerje az FBI és CIA összehangolt akcióját és nehogy annak áldozata legyen.

Ismereteink szerint Friderikusz Sándor preciz, mindig körültekintő munkát végző ujságiróként ismert szakmai körökben, ezért is fontos, hogy ne váljon egy hazánkat és érdekeinket sértő törekvés esetleges manipulált eszközévé.” „Budapest, 1989. junius 30.-án. Elvtársi üdvözlettel: Kárpáti Ferenc”.

BM: AZ MNVK-2 ERŐSZAKOS, SEGÍTSENEK ŐK AZ ÜGYNÖKÜKÖN

A BM-ben kevéssé volttak lelkesek. Azt gondolták, hogy ha már az egész az MNVK/2. ügye, akkor oldják meg ők. Az ügyről Bogye János főcsoportfőnök-helyettes írt Földesi Jenő „altábornagy elvtársnak”, azaz a belügyminisztériumi államtitkárnak, s a titkos iratban kifejtette:

„A Gilbert ügy az MNVK-2. Csoportfőnökség erőszakos, szakszerűtlen tevékenységének a következménye. Gilbert Ottót ők hozták ebbe a helyzetbe. Morálisan is kötelességük lenne, hogy segítsenek rajta.

Példaként említem, hogy a Rátkai ügyben a szovjetek – magyar zászlóval – pénzt küldenek a Kanadában börtönbüntetését töltő ügynöknek, jogvédelmet biztosítanak részére. Megismételve a Honvédelmi Miniszter kérésének teljesítését nem javaslom. Budapest, 1989. július 21.”

Ez a részlet azért is érdekes, mert rámutat a két szolgálat közötti ellentétre. A kutatók, történészek egyre világosabban látják, hogy a belügyi szolgálat az igazán sötét ügyeket tekintve jelentősen le volt maradva az MNVK-2 mögött. Egy csomó mindenről (például a terroristák magyarországi bujtogatása, fegyvercsempészet stb.) csak később szereztek tudomást. Bár Bogye “kérette magát”, végül azért mégis besegítettek. „Jelentés Budapest, 1989 szeptember 6. A nyugati hírszerző szervek aktuális taktikájának, a tömegtájékoztatás eszköztárát is felhasználó részeként értékelhető az MNVK 2. Csoportfőnökség ügynöke, Gilbert Otto lebuktatásának idején szervezet sajtóhadjárat.

Konkrét jelek arra utalnak, hogy napjainkban ismét hasznosnak látnák a >vörösök magára hagyott kémjének< ügyét a közvélemény manipulálására kihasználni.

Minthogy a téma strukturális hovatartozásra tekintet nélkül egyaránt veszélyezteti hazánk mindkét hírszerző szervezetének pozícióit, az MNVK 2. Csfség. a BM állambiztonsági szolgálatának közreműködését kérte egy kibontakozni látszó sajtókampány negatív következményeinek megelőzésében. A koordináció keretében miniszteri levélváltásra is sor került.”

Harangozó Szilveszter / Forrás: ÁBTL

A folytatás az igazán érdekes, hiszen ebből kiderül, hogy Friderikusz Harangozó Szilveszternél érdelődött Gilbertről:

„Dr. Friderikusz Sándor újságíró ugyanigy 1989. július 24-én levélben fordult Harangozó Szilveszter nyá. r. altbgy. elvtárshoz, s információkat kért tőle, a hazánk javára elkövetett kémkedés vádjával, az USA-ban elítélt Otto Gilbert >sztorijához<.

E megkeresés kapcsán kínálkozott mód arra, hogy személyes kapcsolatfelvétel során megkíséreljük rábírni Friderikuszt, álljon el a politikai és operatív veszélyeket egyaránt magában hordozó publikálástól.”

Friderikusz meggyőzését megelőzte egy „csapatértekezlet”: „

A konkrét akció lebonyolítását megelőzően taktikai megbeszélésen vettem részt az MNVK 2. Csfségen. Itt először ismertettem a saját szerveinktől kapott javaslatokat a beszélgetés vezetésére és tartalmára vonatkozóan Ezután Tóth G. János ezds. elvtárs további instrukciókkal látott el.”

EGY ÓRÁS BESZÉLGETÉS FRIDERIKUSSZAL

Az irat szerint az állambiztonság tisztje és Friderikusz a Belügyminisztérium „központi objektumában” beszélgetett el. „Az operatív célú beszélgetést a mai napon folytattam le a zsurnalisztával. A Belügyminisztérium központi objektumában került sor a kb 1 órát tartó beszélgetésre, melynek kezdetén a BM állambiztonsági szolgálatának egy tisztjeként, polgári nevemem mutatkoztam be.

Friderikusz nyomban rátért az őt érdeklő témára, ezzel is jelezve, hogy nem kíván >tiszteletköröket leírni<. Elmondta, Gilbert már több levelet írt neki az alabami börtönből, kémügyének publikálását kérve. Ennek révén reméli ugyanis elnyerni a közvélemény támogatását mielőbbi kiszabadulásához. Az újságíró azonban – saját bevallása szerint – nem annyira a Gilbert sugallta tartalmat, a hivatalos szervek által cserbenhagyott kémügynök esetét, mint inkább a különleges életutat bejárt ember történetét látta izgalmasnak.

Friderikusz Sándor Az én mozim című könyvének borítójának részlete / Forrás: Vatera.hu

Minthogy azonban a két vetület szervesen összetartozik, a kémüggyel kapcsolatos kétségei miatt az, egy korábbi interjú kapcsán megismert volt belügyminiszterhelyetteshez fordult kiegészítő információkért. Úgy véli, nem volna tanácsos valamilyen titkosszolgálati akció darázsfészkébe nyúlnia, mert megítélése szerint ennek áldozatává válhatna. (Utalt rá, hogy ez utóbbitól – elsősorban az FBI szerepére tekintettel – fizikai értelemben is komolyan tart.)”

Majd:

„Válaszomban, az előre meghatározott magatartási vonalat követve, felhívtam Friderikusz figyelmét a nyílt platformokon tapasztalható konszolidáció árnyékában folyó titkosszolgálati tevékenység élénkségére. Az általános helyzet felvázolását követően pedig tételesen felsoroltam azokat a jeleket, amelyek a segítségét kérő Gilbert ügyének jelen szakaszában az USA biztonsági szerveinek aktivitására utalnak. Ezután törekedtem bemutatni mindazokat a káros nemzetközi és belpolitikai következményeket, amelyek előidézésének egy ilyen manipulatív akció gyanútlan áldozataként az újságíró is részesévé válhat. Ennek során – építve Friderikusz ismert nemzeti büszkeségére [!!] – rámutattam annak veszélyére, hogy az eset >megfelelő tálalásával< az ártó propaganda nem csupán az MNK állambiztonsági szerveit, hanem a magyarságot, mint népet is negatív beállításba helyezhetné a világ közvéleménye előtt.

Az általam elmondottakra beszélgetőpartnerem úgy reagált, hogy az ecsetelt gyanús momentumokhoz hasonlókra maga is felfigyelt, s mivel kételyeire megnyugtató választ Gilbertől nem kapott, magában már letett az ügy publikálásáról.

Elhatározását eszmecserénk tovább erősítette. Közölte, döntését rövidesen levélben hozza Gilbert Ottó tudomására.

Megjegyzés: Friderikusz Sándor magatartásában nem mutatkozott semmiféle jele az ellenséges titkosszolgálat esetleges direkt befolyásának. dr. Szövényi György r. szds.”

Így zárult a találka. Gilbertet nem hozták ki, Friderikusz sohasem készítette el az említett anyagot. A rendszerváltás időszakában az egykori oknyomozó riporter pályát váltott, tévés showman, majd médiaguru lett, a vele elbeszélgető dr. Szövényi – a modellváltásnak megfelelően – biztonságtechnikai cég ügyvezetőjeként dolgozott és szakértőként (vagy dolgozik?). Ha ő az, de nagyon erős a gyanúm, hogy igen.

FRIDERIKUSZ ÉS A KÉK FÉNYES ÚJSÁGÍRÓK KEDÉLYES BESZÉLGETÉSE

Levezetésként hadd mutassam be Friderikusz megkerülhetetlen, a rendszerváltás után indult sóműsorának egyik adását. “Fridi” régi tévés arcokat, utólag már gyanúsabbnál gyanúsabb hátterű (kékfényes kollégák, Gagarin-interjú, háborús tudósítások) embereket hívott be, mások mellett a BM-es Szabó Lászlót, akit a felkonferáló hang a többiekkel együtt a tévénézők családtagjaként mutat be. Egyetlen szó sem esik Szabó valódi szerepéről, csak a Népszabadság újságírójaként és a Kék fény vezetőjeként méltatják. Utóbbi múltja ma már a nyitott szemmel járók között nyílt titok, javára kell írnunk, hogy (magához és a többi továbbélő médiahőshöz képest) egészen korrekt választ ad:

magát kéne szemen köpnie vagy őt köpnék szemen, ha a rendszerváltás után is újságíróként, tévésként folytatná.

Amúgy magánnyomozó lett. A biztonság-technika mellett ez volt az állambiztonsági alkalmazottak és tisztek másik kedvenc “menekülőútvonala”. Ezt ismerve érdemes megnézni a kedélyes beszélgetést.

Friderikusz show régi TV-sek

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1029&v=MFW-ENPsDHM

És persze ez a videó – amelyre egy kutató-társam hívta fel a figyelmemet – is megérne egy misét. Itt Friderikusz Sándor Grósz Károllyal beszélget el kedvesen, negédesen, bájcsevegve:

Folytatom.

Friderikusz Sándor: Ez van - Riport Grósz Károllyal, Magyarország miniszterelnökével - 1988. március

https://www.youtube.com/watch?v=M7HmGLP2WMw

Állambiztonsági jelentések az ELTE „maoista” csoportjáról: Demszky, Báron, Majtényi, Kőbányai, „Mao Laci” és társaik

Szinte kivétel nélkül ismert, befutott emberek lettek azokból a jogász-hallgatókból, akik az állambiztonsági jelentések szerint maoista, szélsőbaloldali csoportot alkottak az ELTE-n a hetvenes évek elején, közepén. Azért nyitottak róluk dossziét, mert Demszky Gáborék 1972. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójára emlékezve vörös kokárdával (!), előre bejelentve mentek „tüntetni”. Demszkyt és az iratokban „Mao Laci” néven emlegetett fő szervező-társát letartóztatta a rendőrség, de szinte azonnal el is engedték őket. Az állambiztonsági iratokból világosan látszik, hogyan működött az ELTE-n ez a kör, akikkel végül kesztyűs kézzel bánt a BM, hiszen egyrészt balról “lázadtak” a diktatúra ellen, másrészt a főszereplők szülei befolyásos embereknek számítottak.

„Ha egy szerényebb sorban élő, >falusi gyermeket< – mondották – hasonló cselekmény miatt a rendőrség előállitana, >biztos jól megkalapálnák<.” – állambiztonsági jelentés a Demszky Gáborék ellen folytatott rendőrségi eljárásról.

„Elgondolkoztató, és a további lépéseink kialakitását is befolyásoló az a körülmény, hogy a fenti tevékenységet szervező egyetemi hallgatók szülei között jelenleg komoly funkciót betöltő elvtársak is vannak.”

– állambiztonsági jelentés ugyanazzal a csoporttal kapcsolatban.

Maoizmus Nepálban / Fotó: Libcom.org

„Határozat, Budapest, 1972. április hó 5. […] Lóczi Pál r. hdgy. […] megvizsgáltam [T. – az ügy egyik főszereplőjét következetesen anonimizálom, mert úgy látom, nem vált közismert közéleti személyiséggé] LÁSZLÓ és társaira 1972. március 20-án érkezett bejelentést. Ennek alapján határozatot hoztam a bizalmas nyomozás bevezetésére, előzetes csoportdosszié nyitására. Indoklás: Megállapitottam, hogy [T.] László és társai a Magyar Népköztársaság politikai, társadalmi rendjét sértő, törvényeink által üldözendő politikai jellegű büncselekmény elkövetésére készülnek.”

A megfogalmazás kicsit szürreális („készülnek”) annak ismeretében, hogy T. Lászlót és Demszky Gábort még a határozat előtt, március 21-én letartóztatták, és a dossziék szerint ekkor – áprilisban – már nem igazán terveztek semmit – legfeljebb azt, hogyan ússzák meg. Sokat márciusban sem kellett kutatniuk utánuk, hiszen az ELTE Állam- és Jogtudományi Karánműködő baloldali csoport előre bejelentette a tüntetést:

„Aradi Béla joghallgató [a nevét azért nem anonimizálom, mert a néhai joghallgató már a Kádár-rezsimben is meghatározó jogász, ügyész lett] 1972. március 20-án a BM Panaszirodáján irásos bejelentést tett, mely szerint [T.]László, Demszky Gábor, Báron György [filmesztéta, a MÚOSZ kritikusi szakosztályának elnöke], az ELTE ÁJK hallgatói, több egyetemi hallgatótársukkal együtt, középiskolai tanulók bevonásával 1972. március 21-én a hivatalos ünnepi programtól eltérő külön politikai demonstráció, tüntetés végrehajtását tervezik. – folytatódik a határozat. – Az elsődleges ellenőrzés adatai a bejelentés tartalmát igazolták. Vezetői engedély alapján intézkedéseket tettünk a rendzavarás megakadályozása érdekében.

[T.] Lászlót, Demszky Gábort akciójuk végrehajtása előtt a helyszinről előállitották, több társával együtt igazoltatták. Cselekményükért az ELTE állami vezetése[T.] Lászlóval és Demszky Gáborral szemben fegyelmi vizsgálatot rendelt el, ennek befejezéséig az egyetem látogatásától eltiltották.”

Demszky már ellenzékiként, az asztalnál a legalább bevallottan marxista TGM / Fotó: Fortepan.hu

A tüntetés napján készült jelentésből a részletekre is fény derül: „1972. március 21.-én Zsarnóczai József r. őrgy. elvtárs III. Osztályvezető utasitására kiszálltam a VIII. ker.-i Kapitányságra abból a célból, hogy résztvegyek, illetve állambiztonsági szempontból irányitsam azoknak az előállitottaknak a meghallgatását, akik egy Wartburg gépkocsin utazva szervezeten kivüli tüntetés szervezésének gyanujába keveredtek. A VIII. ker-i Kapitányságra […] előállitották; – Demszky Gábor […] apja a Chemkomplex Külker. Válllalat üzletkötője, jelenleg Amszterdamban, anyja: a Pénzügyminisztérium osztályvezetője […] [T.] László […] joghallgatót /: apja nyugdijas BV tiszt: /”. [Már ebből is látszik, hogy nem „akárkik” akadtak horogra. Végig kényes terepen mozgott a BM].

„Két meghallgatott egymástól függetlenül, de egybenhangzóan a következőket mondotta el – így a jelentés:

Őket és barátaikat felháboritotta, amikor értesültek róla, hogy március 15.-én ellenforradalmi elemek nacionalista jelszavakkal tüntetést rendeztek. Az a gondolatuk támadt, hogy március 21.-én a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján vörös kokárdával tüntetést szerveznek ezek ellen az ellenforradalmi elemek ellen.

1972. március 16-tól 18-ig a gödöllői Agrártudományi Egyetemen tudományos diáktanácskozás folyt, amelyen az ELTE jogikarának képviseletében Demszky, mint a jogikar tudományos diákkörének titkára, [T.] pedig, mint a ELTE jogikar KISZ. Bizottságának agit. prop. titkára néhány más, velük egy véleményen lévő joghallgató társaságában részt vett.

Gödöllőn [T.] és Demszky a rendszerünk melletti tüntetés gondolatát kifejtette és a diáktanácskozás az ő gondolatukat lényegében magáévá tette, mivel egyetértettek abban, hogy az 1956-os ellenforradalom megismétlődését el kell kerülni.

A Lenin-fiúk, avagy a Tanácsköztársaság hősei / Fotó: Rubicon

1972. március 18.-án este Demszky, [T.] és még kb. 10-15 joghallgató összejött Báron György joghallgató lakásán és itt ennek a tüntetésnek a gondolatán vitatkoztak. […] március 20.-án a jogikaron ismét vita tárgya volt a tüntetés gondolata

és az emlitett személyek a tüntetés tervét megbeszélték Kozma Pál elvtárssal a Politikai Gazdasági Tanszék Vezetőjével, aki egyébként munkásőr századparancsnok. Kozma elvtárs a tüntetés gondolatával nem értett egyet […].”

Munkásőrök, hol lehet Kozma Pál / Fotó: Fortepan.hu

GIMNAZISTÁKAT MOZGÓSÍTOTTAK A VÖRÖS TÜNTETÉSRE

Úgy fest, a munkásőr-századparancsnok tanár véleménye későn érkezett, hiszen az iratok szerint az agit-prop-titkár T. vezetésével már előtte megkezdték a „mozgósítást”:

„Meg kell emliteni, hogy a szombat este Báron lakásán hozott határozatnak megfelelelően a résztvevők március 19.-én telefonon a tervezett tüntetésremozgósítani kezdték az ismeretségi körükhöz tartozó, baloldali érzelmü gimnáziumi tanulókat, többek között a Kölcsey Gimnáziumból – írták a jelentésben. – A mozgósitás részben a március 21.-n a jogikar előtti, illetve a Dózsa György uton a Tanácsköztársasági Emlékmü közelében történő találkozóra szólt. Volt olyan elképzelésük is, hogy >proletár internacionalizmust< feliratu transzparens alatt fognak felvonulni. 

1972. március 20.-án este a szóban forgó fiatalok ismét összejöttek Báron lakásán, ahol a vita tárgya ismét a tüntetés terve volt. Ekkor már – részben Kozma elvtárs állásfoglalása nyomán – többekben merült fel kétely a tüntetés helyességét illetően. Ennek eredményeként az ujabb szavazásnál már azok kerültek többségbe, akik a tüntetést ellenezték. Ezért el is határozták, hogy március 21.-én reggel felkeresik a megbeszélt gyülekezőhelyeket és az ott megjelent fiatalokat lebeszélik arról, hogy a hivatalos rendezvényen kívül tüntetést szervezzenek. […] Ennek a határozatnak megfelelelően jelentek meg a gyülekezőhelyeken:

a jogikar előtt és a Dózsa György uton Demszky, [T.] és társai vörös kokárdával és mentek egyik diákcsoporttól a másikig, hogy oszlásra szólitsák fel őket. Elfogásuk ekkor történt.”

Béke, felvonulás / Fotó: MTI

Bár Demszkyéket nem bántotta, és hamar elengedte a rendőrség, megfigyelésük megkezdődött. A csoportdosszié fedőneve „Anarchisták” lett, ebbe gyűjtötték azokat a dokumentumokat, amik a csoport tagjaira, illetve a tágabb, szélsőbaloldalinak, maoistáknak nevezhető körre vonatkozott. Bár Demszky Gábor későbbi visszaemlékezésében következetesen újbaloldalinak nevezi a csoportot, mi most nem megyünk bele ebbe a „játékba”. Az állambiztonsági iratokat idézzük, és ők többször megerősítik, hogy szerintük egyértelműen maoistákról volt szó. A dosszié öt kulcsszereplője T., Demszky, Báron, Sz. András és Cs. György volt (utóbbiakat szintén nem tekinthetjük közismert embereknek). De azért előbukkantak még érdekes nevek (az illető nem feltétlenül volt a csoport ismerőse, mint ultra-baloldali személy került a dossziéba):

APRÓ PIROSKA “ULTRA-BALOLDALI” TEVÉKENYSÉGE

„Kivonat >Telki< fn. informátor 1968. szeptember 4-i jelentéséből: > Faragó Imre, volt szoc. dem. politikus szerint készülődő ellenforradalmat most már leverték [Prágai tavasz – MG], de a szellemi áramlatokat nem tudták így elintézni, s ha a Szovjetunió nem talál valamilyen kiutat, a két malomkő között végül is előrlődik.

Az egyik malomkő a revizionizmus, a másik a kinai vonal. Szerinte ez a kő őről bennünket is, annyira, hogy pl. Apró Antal lánya is valamilyen ultra-baloldali tevékenységben vett részt.

De itt mindjárt mondta is, hogy – nem úgy, mint Lengyelországban, ahol a kormány most ujabb antiszemitizmust szit, s ahol nemrégiben a papát is eltávolitották a fia miatt a hivatalából – Apró Antal továbbra is funkcionál.Ugyancsak Faragó szerint, cseh-ügy nálunk csak az értelmiségi körökben van, a munkások nem törődnek vele. Telki<”.

Apró Piroska egy ismert tévéssel már a rendszerváltás után /Fotó: MTI

Sajnos, még nem tudjuk, hogy mi volt pontosan az az „ultra-baloldali”tevékenység, amiben Apró Piroska részt vett, de ez az 1968-as év amúgy is élménydús volt a számára.

Azon a nyáron pihent a KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezet balatonszéplaki üdülőjében, ahol elkészítette azt a feljegyzést, amelyet korábbi cikkemben már bemutattam:

„1968. julius 15.-től 26.-ig üdült Balatonszéplakon Günter Sacharias és felesége. Üdülésük utolsó napjaiban ismertem meg őket. Annak ellenére, hogy igen szimpatikus és kellemes emberek voltak, minden olyan beszélgetés elől, ami komolyabb témákat érintett volna, mereven elzárkóztak” – írta akkor. (Cikkem itt: Állambiztonsági feljegyzés Apró Piroska aláírásával – Balatonszéplakon nyaraltatta a hírszerzés a kiszemelt nyugati újságírókat).

Aláírással / Forrás: ÁBTL

Az „Anarchista” dossziéból kiderül, hogy az ELTE-n működő csoport, illetve leginkább T. László próbálta kinevelni az utánpótlást. Az erre érdemesnek vélt fiatalokat az állambiztonság szerint T. azok közül válogatta ki, akik az egyetem Állam- és Jogtudományi Karára jelentkeztek, és elmentek a felvételi vizsgákra segítő „Studium Generále”-nek nevezett képzésre. Az iratok szerint itt kiválasztott egyetemisták – köztük T. – tanították, készítettek fel őket.

Az állambiztonság kihallgatott több gimnazistát, akik így belekeveredtek az ügybe.

„A felvételi vizsga megkönnyitése érdekében az iskola vezetősége és a KISZ. Megyei Bizottságának javaslata alapján 1971. augusztus 15-30.-a között Budapesten résztvettem a >Studium Generále< tanfolyamán, amelyet tudomásom szerint az ELTE. Állam- és Jogtudományi Kara szervezett” – jelentette az egyik lány meghallgatásán a Békés megyei Rendőr-főkapitányságon (1971. november 2.):

„Hazatérésemet követően [T.] Lászlótól egy levél kiséretében kaptam egy irógépen készitett, indigóval másolt, 8 oldalból álló anyagot, amely >A szocialista forradalom uj szakasza< cimen a kinai kulturális forradalom problémáiról szól.

[…] Én ezt az anyagot egyszer elolvastam. Annyit értettem meg belőle, hogy a kinai kommunista pártba befurakodtak oda nem való személyek, s ezektől a pártot meg kell tisztitani.”

A T. László által a fiataloknak kiküldött pamflet mai szemmel nézve poros, unalmas kommunista propaganda-anyag, de néhány részletet azért nem árt bemutatni. (Ezt is, ahogyan a leveleket is csatolták a dossziéhoz). „Jóllehet a burzsoázia hatalmát már megdöntöttük, a burzsoázia továbbra is megpróbálja felhasználni a kizsákmányoló osztályok régi eszméit, hogy megrontsa a tömegeket, megnyerje gondolkodásukat és megpróbáljon ismét hatalomra kerülni – így a gimnazistáknak küldött propaganda. – Célunk jelenleg az, hogy harcba szálljunk minden olyan tekintélyes személyiséggel, s szétzuzzuk mindazokat, akik a kapitalista uton haladnak”. [Nem vagyok marxista történész vagy filozófus, így nem tudom, hogy ez új-baloldali gondolatnak számít-e.]

Kulturális forradalom / Fotó: Pinterest.com

Majd:

„Vessük el a félelmet! Ne féljünk a felfordulástól! Mao elnök gyakran mondotta, hogy a forradalom sohasem lehet kifinomult, gyengéd, mérsékelt, kedves, udvarias, tartózkodó és nagyvonalu.”

A legérdekesebb az a pont, ahol a kádereket osztályozzák: „[…] 9. A káderek kérdése A káderek nagyjából az alábbi négy kategóriába sorolhatók: 1. jó 2. viszonylag jó 3. olyan, aki követett el ugyan sulyos hibákat, de nem vált a párt és szoc. ellenes jobboldalivá 4. a párt és szocellenesek maroknyi csoportja”.

NEM MACI, MAO LACI

A maoista T. Lászlót már 1971 végén elkezdték megfigyelni. Egy 1971. október 23-án készült javaslat után harminc napig lehallgatják a telefonját – vagyis a szüleiét – és kilenc napig ellenőrzik a postáját. Egy „Biró Csilla” fedőnevű informátor pedig a következőket jelentette róla (Jelentés, 1971. december 30.):„[…] Elmondta még, hogy [T.] Lacit évfolyamtársai Mao Lacinak hivják. […] Értékelés: […] Az >Anarchisták< fn. ügyjelzésben már többször felmerült, hogy[T.] Lászlót az évfolyamon

>kis Mao<-nak hivják. Jelenleg más oldalról is bizonyitást nyert, hogy […] >Mao Lacinak< is szólitják.”

1972. MÁRCIUS 15.: EZ HÁBORÍTOTTA FEL DEMSZKYÉKET?

Most térjünk rá 1972. március 15-re, amikor hosszú évekig nem látott tömeg ünnepelte 48-at az utcákon. A diktatúra rendőrsége 88 – más források szerint 89 – embert állított elő, többen börtönbüntetést kaptak, nagyon sokakat eltiltottak a tanulástól. A tizenhét éves Grillmayer Józsefet például másfél évet töltött a Gyűjtőben, a kétezres években Laczik Erika készített vele interjút a Magyar Nemzetben. „A tömeg ellepte a Margit hidat, és az úttesten vonultunk. A Bem-szobornál valaki betörte az egyik rendőrautó szélvédőjét. Ez volt a tüntetésen az egyetlen erőszakos cselekmény.

Később átmentünk a Szentháromság térre, ahol ügynökök és KISZ-vezetők közreműködésével már több embert kiemeltek a tömegből. Ekkor a tüntetők a következőket kiabálták: Pribékek, oroszbérencek!

– emlékezett. Íme egy megfigyelési fotó:

Ünnep és tüntetés 1972-ben, forrás: ÁBTL.hu

Demszkyék – saját akkori magyarázatuk, ill. jelentések szerint – ezt a „nacionalista” tüntetéssorozatot látva határoztak el, hogy – mint maoistáknak (vagy a későbbi főpolgármester narratívája szerint: új-baloldaliaknak) – lépniük kell. Elsőként elmentek Gödöllőre: „Március 16-18 között Gödöllőn megrendezett Tudományos Diákkörök X. Konferenciáján – a hivatalos Szervező Bizottságnak előzetesen nem jelentve – megjelentek: [T.] László, [Sz.] András, Báron György, Demszky Gábor, [K.] Andrea, Majtényi László joghallgatók – olvasható abban a hosszú feljegyzésben, amelyet letartóztatásuk napján, március 21-én készített a BM:

Kérték – s hosszas vita után kaptak engedélyt –, hogy résztvegyenek a filozófiai és az ifjúsági-szociológiai szekció-üléseken. Megjelenésükkel egyes dolgozatukkal és felszólalásaikkal vitát kezdeményeztek, átmeneti zavart okoztak.”

Itt felbukkan egy újabb név: Majtényi László, akiről most csak annyit jegyeznék meg, hogy a diplomája megszerzése után életrajza szerint a Magyar Hajózási Részvénytársaság jogtanácsosa lett. A dossziéhoz csatolták azt a feljegyzést is, amelyben összegyűjtötték a „Gödöllőn tartott tudományos országos TDK; Konferencián részt vett ELTE hallgatók” névsorát, ezek közül a közismert emberek nevét közlöm: „1, Demszky Gábor [..] 4, Báron György, 5, Majtényi László […] 7, Gara Iván [ismert bankszakember lett], 8, Szikora János [a mostanában zaklatással vádolt rendezőről, színház-igazgatóról van szó] 15, Karádi Éva [Lukács György-kutató, filozófiatörténész]”. Ők nem feltétlenül voltak „maoisták” (egy kivételével – Karádi – később is felbukkannak ebben a cikkben), mindenesetre ők mentek el az ELTE -től, ezért szerepeltek ezen a listán a dossziéban.

Munkásőrök gyakorlatoznak / Fotó: Fortepan.hu

EGY ELŐRE BEJELENTETT TÜNTETÉS KRÓNIKÁJA

Később – ahogyan a korábbi jelentésben is olvashattuk – a csoport egy része Báron Györgyék lakásán gyűlt össze, ahol a tüntetésről vitatkozott. A társaságból végül Aradi Béla ment a BM Panaszirodájához, az ott felvett jegyzőkönyv szerint ezt mondta: „Egyrészt azért teszem meg bejelentésemet, hogy engedélyt kérjek a holnapi felvonulásra, másrészt védelmet kérjek az esetleges huligán elemektől.” („Felvéve 1972. március 20.”)

A rendőrség végül nem engedélyezte a vörös kokárdás szeánszot – más se hiányzott nekik a központi (például KISZ-es) ünnepségek mellett –, ezt Aradi közölte társaival. Mégis kimentek, ahol Demszkyt és T.-t letartóztatták.

EGY KOMPLEX-OSZTÁLYVEZETŐ ITT, EGY NYUGÁLLOMÁNYÚ EZREDES OTT

A BM a demonstráció másnapján, 1972. március 22-én javasolta Demszky és T. („Mao Laci”) telefonjainak 90 napos lehallgatását (T. esetében újra). Ekkor is megerősítést nyert, hogy nem hétköznapi egyetemistákról volt szó. T.-vel kapcsolatban ezt írták: „A telefonállomás édesanyjának, Szabó Károlyné MSZMP-tag, a Központi Bizottság politikai munkatársának neve alatt van nyilvántartva. [T.] László nevelőapja Szabó Károly MSZMP-tag, a BM. nyugállományu ezredese. [Az iratot gépelő állambiztonsági alkalmazott vajon nyelt egyet? – MG] Az operativ rendszabály utján kizárólag a [T.] László által és tevékenységével összefüggő beszélgetéseket rögzitenénk.” Demszkyvel kapcsolatban pedig ezt írták: „Az állomás Demszky Rudolfné MSZMP-tag, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője nevén van nyilvántartva. Férje Demszky Gábor [helyesen Rudolf] MSZMP-tag, a KOMPLEX Külkereskedelmi Vállalat osztályvezetője.”

Demszky pihen? / Fotó: Fortepan.hu

A DOCENSEK NEM AKARTÁK VÁLLALNI A FEGYELMI ELJÁRÁST

A rendőrségen kihallgatott jogászhallgatókat (Demszkyt, T.-t és a jelentés szerint a rendőrségre a Demszky Wartburgjában hagyott kabátjáért bement (!) Sz. Andrást) Sárándi Imre, a kar dékánja felfüggesztette. Nem volt egyszerű, az erről készült jelentésben (március 28.) látjuk, milyen burok védte őket az ELTE-n: „Dr. Sárándi Imre elvtárs gondként vetette fel, hogy a fegyelmi bizottság elnöki tisztére felkérte dr. Vig József MSZMP-tag, a Büntetőeljárás-jogi Tanszékének docensét, aki azonban ezt betegségére való hivatkozással nem fogadta el. Ezt követően intéztek kérést dr. Volczer Árpád MSZMP-tag, a Jogi Kar Marxista Tanszékének docense felé, aki megbizatását szintén nem vállaltaazzal, hogy >az érintett hallgatók az ő neveltjeik, hozzájuk közelállanak, ismerik problémáikat és ilyen körülmények között a fegyelmi bizottság elnöki tisztjének betöltése számára kinos lenne.<”

Árulkodó már ez is, hogy a marxista Volczer természetesen nem vállalta a dolgot. Miért is tette volna? De még érdekesebb a jelentés folytatása: „Molnár István elvtárs a Jogi Kar dékáni titkára a Budaőrsi uton történt beszélgetésről ugy tájékoztatott bennünket, hogy a fentiek mellett még észrevételek hangzottak el a rendőrséggel szemben is. Nem értik a [T.] Lászlóékkal szemben tanusitott humánus eljárást. Ha egy szerényebb sorban élő, >falusi gyermeket< – mondották – hasonló cselekmény miatt a rendőrség előállitana, >biztos jól megkalapálnák<.”

AZÉRT VANNAK A JÓ BARÁTOK…

Jogos kérdés, hogy kik tartoztak ebbe a maoista (bocsánat, új-baloldali!) csoportba. Pontos választ ma már nehéz erre adni, hiszen csak jelentésekre, feljegyzésekre hivatkozhatunk, ami nyilván nem egyenlő az igazsággal. A BM szerint Demszky és „Mao Laci” mellett Báron György is kulcsszereplőnek tekinthető, már csak azért is, mert az ő lakásán tartották a gyűléseket. Egy bizonyos „Garai” ezt jelentette róla: „Báron György […] Legjobb barátja Kőbányai János [író, szerkesztő, tavaly kapta meg a Komlós Aladár-díjat, amely kapcsán barátja és mentora, Heller Ágnes mondott laudációt]. Ők ketten szerkesztik a II. évesek faliujságját, valamint cikkeket irnak az egyetemi lapokba is. Tudomásunk szerint mindkettő apja ujságiró és a MÚOSZ-ba járnak tanfolyamra. [Báron biztosan, ezt életrajza is megerősíti – MG] Báron jó baráti viszonyban áll a Majtényi Lászlóval is. […] Ilyen jó viszonyt tart fenn minden politikai és kulturális megmozdulás szervezőjével, többek között Vámossal[minden bizonnyal Vámos Miklós, aki szintén az ELTE-re járt ekkor, és újságot szerkesztett – MG], Szikorával, Demszkyvel. Ő maga is kezdeményez ilyeneket, pl. idén Majthényivel >Egyetem, demokrácia, KISZ< néven, némileg partizánakciónak nevezhető vitadélutánt tartottak az Eötvös klubban. […] Értékelés: […] Báron György […]

Szélsőséges, anarchista nézeteket hangoztat. Barátai: Kőbányai János és Majtényi László, II. éves hallgatók, vele azonos politikai koncepciót képviselnek. Majtényi a márc. 21-i tüntetésről tudott, azzal egyetértett, Kőbányai Jánost viszont a helyszinen igazoltatta a rendőrség.”

(Jelentés, Bp. 1972. április 12.)

Molnár Gyula (MSZP) és Majtényi László / Fotó: MTI

Kőbányai letartóztatását Csáki Ernő is megerősítette, aki az állambiztonság részéről tájékoztatta a rendőrség akciójáról az ELTE dékánját, Sárándit: „Az egyik csoportban feltünő viselkedést tanusitott egy fiatalember, aki összekötőként járt a csoportok között és különböző utasitásokat adott. Ezt a személyt igazolásra szólitották fel, melynek során megállapitották, hogy azonos: DEMSZKY GÁBOR […] lakossal […] az ELTE […] hallgatójával […] Mivel mozgásából egyértelmüen szervező tevékenységre lehetett következtetni, beültették az URH-s gépkocsiba. Ekkor a közelben álló három fős csoport az URH-s gépkocsi mellett elhaladva, kézzel jelzéseket adott Demszky Gábornak. Igazoltatásuk során megállapitást nyert, hogy közülük két fő szintén az ELTE hallgatója: [T.] LÁSZLÓ […] KŐBÁNYAI JÁNOS […] Az igazoltatást végző rendőr elvtársaknak [T.] László kijelentette: >Ha Demszky Gábort előállitják, akkor engem is, mert együtt szerveztük az egész eseményt.< A későbbiek során [T.] kijelentette:

A Hüvösvölgyi nagyréten kellene egy kicsit körülnézni, mert ott érdemesebb.<”

[Hüvösvölgyön azok gyűltek össze, akik kiálltak a március 15-én letartóztatott diákok mellett. „Mao Laci” kiszólása sokatmondó: ne őket, a szélsőbaloldaliakat bántsák, hanem menjenek inkább a diktatúra ellen lázadókat megfegyelmezni. És persze az a magabiztosság is logikus, amivel feladta magát, talán azt gondolta, semmi baja nem lehet az egészből.]

A kisebb csoportok megfigyelése során kiderült, hogy hozzájuk tartozott több fiatalember, akiket szintén igazoltattak. Ezek: GARA IVÁN […] BÁRON GYÖRGY […] [K.] FERENC […] [Sz.] ANDRÁS […] A fiatalok piros kokárdát viseltek. […] Ügyükben jelenleg vizsgálat nem folyik, ellenük büntetőeljárás nincs folyamatban” – írta Csáki Ernő Sárándinak. A fegyelmi eljárás megindult, ahogyan a nyomozás is. Ekkor már tudták a Belügyminisztériumban, hogy nem akárkik kerültek a célkeresztbe. Az egy dolog, hogy szélsőbaloldaliak voltak, de ennél lényegesebb volt családi helyzetük. Az Összefoglaló jelentésben egészen nyíltan fogalmaztak:

„Elgondolkoztató, és a további lépéseink kialakitását is befolyásoló az a körülmény, hogy a fenti tevékenységet szervező egyetemi hallgatók szülei között jelenleg komoly funkciót betöltő elvtársak is vannak.”

(Összefoglaló jelentés és javaslat, Budapest, 1972. április 5.)

Folytatom.

A későbbi “kém” Péter Gáboréknál: A BM szerint Gyepes-Gilbert Ottó jelentette fel az ÁVH-n az Engländer Tibor-féle cionista csoportot

Az állambiztonsági iratok szerint a később Amerikában lebukott MNVK-2-es Gyepes-Gilbert Attila 1951-ben feljelentette az ÁVH-n azt az Engländer Tibor vezette illegális cionista csoportot, amely végül feloszlott, de amelynek tagjait később börtönbüntetésre ítélték. Gyepes-Gilbert 1956-ban Nyugatra ment, 1964-ben jött haza, és a BM be akarta szervezni, ehhez már nagyon közel jártak (fizetéssel és hírszerző-nyugdíjjal (!) kecsegtették), de végül egy csempészési ügy miatt lemondtak róla. Sok-sok évvel később a rivális szolgálat, az MNVK-2 szervezte be.

Gilbert-Gyepes Ottó a kétezres években vált – valamelyest – ismert közszereplővé, amikor mint Holokauszt-túlélőről (története a Terror Házában is olvasható), majd mint a 2006 októberi rendőrterror egyik áldozatáról írt róla a konzervatív sajtó. Szintén 2006-ban jelent meg Szalay Tamás Lajos könyve Gilbert-Gyepes kémhistóriájáról, jórészt a főszereplő elmondására hagyatkozva. Előző cikkemben röviden felidéztem, hogyan került a nyolcvanas években amerikai börtönbe, miután az MNVK/2 embereként lebukott az Egyesült Államokban.

A BM és a HM akkor együttes erővel beszélte le Friderikusz Sándort a tervezett interjúról, amibe a fiatal oknyomozó riporter belement.

Említettem, hogy a HM előtt a BM akarta beszervezni, de az meghiúsult. Most Gilbert-Gyepes Ottó kutatódossziéja (“Michaud”) alapján megpróbálom rekonstruálni ezt a történetet.

A 2007-es interjúhoz készített fotó / Forrás: MNO.hu/Arcanum.hu

1964-BEN KELTETTE FEL AZ ÁLLAMBIZTONSÁG FIGYELMÉT

Gyepes Ottó 1956-ban hagyta el Magyarországot, kint az állambiztonsági iratok szerint „kereskedelmi utazó” lett, majd 1964-ben hazalátogatott. Ekkor készült a kutatódossziéjához csatolt első jelentés: „Nevezett kereskedelmi utazó. Anyjával együtt él az Egyesült Államokban, 1956 után vándorolt ki, de vissza szeretne térni Magyarországra. Nevezett 1964. november 28-án lépett be az országba családi látogatás céljából, 1965. február 28-ig kiván itt tartózkodni.”

Gyepes Ottó tanulmányozásával a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal (KEOKH) munkatársát, Jancsecz Imre állambiztonsági századost bízták meg (szinte bizonyosan nem azonos a szociáldemokrata politikussal). „1965. január 27-én személyes megismerést hajtottam végre – jelentette Jancsecz (1965. 01. 28.) – Elmondtam, hogy mint a KEOKH alkalmazottja, szeretnék egy-két kérdésről beszélgetni vele, amennyiben ez részéről semmiféle akadályba nem ütközik. […] Felvetette azt, hogy ő hajlandó lenne a magyar állam részére embargós árukat beszerezni kint és annak egy részét forintban kérné itthon elhelyezni, ha lehetséges. [az állambiztonsági szolgálat kiemelése – MG] Tekintettel arra, hogy a beszélgetés elhuzódott, megkérdeztem, hogy nem lehetséges-e, hogy ismét találkozzunk és olyan kérdésekre, ami bennünket érdekel, információt adna. Nagyon szivélyesen kijelentette, hogy most ugy is két hétig időmilliomos lesz, mert apjáék elmennek üdülni, szívesen áll a rendelkezésünkre. […] Kérte a névjegyemet, miután mondtam, hogy nálunk ez nem szokás, megkérdezte még egyszer a nevemet, hogy kit keressen.

A rendes nevemet mondtam a rendfokozatommal és erre mosolyogva kérdezte, hogy ÁVÓ-s? – Mondtam, hogy most egyszerüen rendőr. Erre nevetve mondta, hogy nem azért kérdezte, mintha ez zavarná őt.”

Jancsecz értékelése pozitív volt: „[…] Összbenyomásként alkalmasnak tartom hirszerző tevékenység végzésére. […]” – írta.

Péter Gábor / Forrás: MTI

1951-BEN FELJELENTÉS TETT AZ ÁVH-NÁL

Gyepest ezután priorálták, megvizsgálták (Feljegyzés, 1965. 01. 02.) „Megvizsgáltam az antidemokratikus elemek nyilvántartásában a Gyepes Ottóra […] vonatkozó anyagokat és azokból az alábbiakat állapitottam meg:

Nevezett 1951 februárjában feljelentést tett az ÁVH-nál egy illegális cionista szervezkedésről, melynek maga is tagja volt. Az ügyben több alkalommal kikérdezték, az erről készült jelentésekből kitünik, hogy részletes információkat adott az Engländer Tibor vezette illegális cionista csoport tevékenységéről. Az illetékes elvtársak nem tartottak megbizhatónak a beszervezésre, azonban esetenként információkat kértek és kaptak tőle 1951 május végéig, amikor is a csoport feloszlott.

Az Engländer-féle csoportra – amely 1951 májusi feloszlása, illetve Gyepes kimaradása után is folytatta tevékenységét – >Tibi< fedőnéven csoport-dossziét nyitottak. A dosszié a Gyepes feljelentéséről és információiról készült anyagokkal kezdődik. […]”.

Az ügyben végül heten kaptak börtönbüntetést: „Engländer Tibor”, „Kovács Edit”, „Schmelczer Kornél”, „Pollák Tibor”, „Radó Miklós”, „Forgács János”, „Fényes István”. „A fenti hét személy közül Schmelczer, Pollák és Forgács az ellenforradalom alatt disszidált, a KHL szerint Izraelbe, a többiek Budapesten élnek, egyikük aktiv hálózat” – írta Péter György hadnagy. (A csoport vizsgálati dossziéja (V-108606/1-3) is kutatható az ÁBTL-ben.)

Fiatalok csoportja egy kibucban / Fotó: Szombat.org

Ez az iratrészlet nem igényel különösebb kommentárt. A felsorolt nevek közül messze Engländer Tibor a legismertebb, aki haláláig magyarországi cionista mozgalom vezetője volt. A börtönből kiszabadulva pszichológiát tanult, döntéselmélettel foglalkozott, idővel a tudományok kandidátusa lett.

A Szombat 2006-ban készített interjút Engländerrel, aki 1989-ben újraszervezte a Magyarországi Cionista Szövetséget, amelynek elnöke volt egészen haláláig. Engländert a „cionista szervezkedés” miatt végül 1953. január 29-én tartóztatták le, négy évre ítélték, de ezt két évre mérsékelték, s végül 1954 karácsonyán szabadlábra került.

Az eredetileg marxistának indult Engländer (aki fiatalként nem értette, hogy miért is üldözi őket az egyre jobban bedurvuló diktatúra) az interjúban ezt mondta: „Volt, akit már hónapokkal előttem lefogtak. Velem együtt Kovács Editet, a Schmelczer Kornélt, Pollák Tibit, Forgács Chaimot és Fényes Pistát (Dan Dalmátot). Utánunk lefogták Signer Jutkát és némileg tőlünk függetlenül Steiner Júliát és Radó Miklóst. Körülbelül tíz embert tartóztattak le közvetlenül a cionista ügyben. Ekkor már sejtettem, hogy bennünket be akarnak építeni a magyar cionista perbe.”

Engländer Tibor / Forrás: Szombat.org

A cionista per történetével sokan foglalkoznak, így ebbe én nem megyek bele. Inkább térjünk vissza Gyepes-Gilberthez. A következő jelentés szerint bement a KEOKH épületébe, ahol a tiszt – arra való hivatkozással, hogy a szobáját éppen festik – elvitte ebédelni. (Jelentése szerint ezzel akarta a bizalmas viszonyt erősíteni.). Jancsecz jelentése (1965. 02. 02.) szerint a Ruszvurm cukrászdába mentek, ahol Gyepes arról érdeklődött, hogyan tarthatna meg dollárt, ha hazajönne, az utazásaira. A tiszt azt mondta, magánemberként azt tanácsolja, 2000-3000 dollárt hagyjon egy nyugati, mondjuk bécsi bankban, ott majd szépen felveszi.

„Beszélgettünk a néger kérdésről is, mivel e kérdésen keresztül szerettem volna eljutni a cionizmushoz. Ő hajlandó volt a zsidókérdésről is beszélni, azonban magáról a cionizmusról nem

– írta a tiszt. – Megkérdeztem Gyepest, hogy odakint a régi disszidensek hogyan fogadták őt. Elmondta, hogy ezzel kapcsolatban neki személyes tapasztalatai is vannak. Amikor munkája nem volt, akkor bejárt az emigrációs szervezetekbe és ott kellő >uram-bátyámozás< mellett, azok pénzén ebédelt. Itt sok fura alakkal találkozott – mint mondotta – volt közöttük egy öreg gróf is, akinek a nevére pontosan nem emlékszem, bár Gyepes emlitette. Ez megkérdezte tőle, hogy >miért jöttök ti ide, amikor nekünk már kész a tervünk arra, hogyan menjünk haza?!< – Erre Gyepes megkérdezte az öreg gróftól: >mond Bátyám, hát ki hivott titeket haza?! Az öreg meglepődött arccal mondta: >miért kell bennünket hivni, mi magyarok vagyunk!<”.

Ruszwurm cukrászda bejárata. Rátonyi Róbert színművész, Dalos László szerkesztő és Csákányi Lászó színművész /Fotó: Fortepan.hu

MÁR KÉT TISZT TALÁLKOZOTT A JELÖLTTEL

A későbbi találkozóra Jancsecz már egy kollégáját, Szilágyi Jánost is elvitte, ekkor már Michaud” fedőnéven nevezték a célszemélyt. „A telefonbeszélgetés során Jancsecz elvtárs emlitette >Michaud<-nak, hogy egyik kollégájával közösen kivánnak vele beszélgetést folytatni. >Michaud< ezt tudomásul vette. […]

Munkájáról elmondotta még, hogy sokat utazik, s így lehetősége van, mint ügynöknek, mindenhová bejutni.

[…] Felvetettem >Michaud<-nak, hogy mi lényegében régi ismerősök vagyunk! Meglepetve kérdezte: hogyan és honnan? Természetesen nem vizuális formában – mondottam – hanem egy anyag tanulmányozása során találkoztam a nevével és személyével. Itt utaltam az 1951-es cionista szervezkedésre, amelynek felfedéséhez, mint hazafias feljelentő, ő járult hozzá.[…]

Megköszönte, és jó érzéssel vette tudomásul, hogy ezt a cselekedetét szerveink hazafiasnak minősitették, mint ahogy most én tettem. […]”

Szilágyi hadnagy bizakodva zárta a jelentést: „[…] nagyon szívesen vállalja az általunk elkészitett és pontositott kérdésekre való válasz adását, amelyeket rögziteni is hajlandó.”

FIZETÉST KAPOTT VOLNA ÉS ÁLLAMBIZTONSÁGI NYUGDÍJAT

Ezután beszervezése részleteit is elmondták neki: „Szilágyi elvtárs közli vele, hogy megállapodásunk több éves időtartamra szól. Eredményes együttmüködés esetére vállaljuk, hogy – utána hazatérhet, itthon képességeinek megfelelő állást biztositunk számára és a hirszerző munkában eltöltött éveit nyugdijjogosultság szempontjából beszámittatjuk; […] 1965. március 1-től havi ezer forint juttatásban részesitjük – pénzét takarékbetétben gyüjtjük […] egy év mulva, ha munkájával kiérdemli, magasabb összegben fogjuk megállapitani havi juttatásának összegét […]” . (Jelentés, 1965. 02. 15.)

Úgy tűnt, minden adott volt a beszervezéshez, de aztán közbeszólt az élet. A BM Főügyelet kivonatából (1965. 03. 27.) kiderül, hogy Gyepest alig egy hónappal később elkapták a határon: „[…] GYEPES OTTÓ […] USA állampolgár, bécsi lakos […] f. hó 26-án 20.30 órakor a hegyeshalmi közuti belépőnél, a személygépkocsijában elrejtve 93. db. orkánkabátot akart az országba becsempészni. […] Gyepes Ottóval egyidejüleg őrizetbe vették: [W.] Antal 29 éves, ausztrál állampolgár, bécsi lakost, és [Zs.] Gábor, 34 éves, kanadai állampolgár, bécsi lakost, ugyancsak árucsempészés miatt.”

Még kellemetlenebb volt, hogy az ügyet a sajtó is megírta, megírhatta.

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Az állambiztonság érintett tisztje utánanézett Gyepes ügyének, amiből kiderült, hogy a másik férfit figyelték meg, így az ő lekapcsolása ennek következménye lehetett: „A mai napon a BRFK Vizsgálati Osztályán érdeklődtem az őrizetben lévő >Michaud<-ról és dr. Kállai r. ales. elvtárstól az alábbi felvilágositást kaptam: [W.] Antalt már operatív figyelték, az ő autója után érkezett Gyepest, mindkettőben csempészárut találtak.”

Ekkor a III/I. lemondott a beszervezéséről, indoklásukban ezt írták:

„Személyi tulajdonságai /felületessége, erkölcsi fogyatékosságai/ nem tették alkalmassá a beszervezésre.”

GYEPES-GILBERTET WASHINGTONBAN IS MEGFIGYELTÉK, DE A BM LEMONDOTT RÓLA

Gyepes-Gilbert visszatért az Egyesült Államokba, ahol a BM (a washingtoni rezidentúrával) tovább figyeltette. 1967-ben ezt írták egy szolgálati jegyre („1967. V. 25. Péter György.”): „Michaud-t 1965 februárjában figyelőztettem a washingtoni rezidentúrán. Mivel az ily módon figyelőztettek nyilvántartását Bernát kezelte, megállapitottam, hogy MICHAUD iránti érdeklődésünk dekonspirálódott Bernát előtt.”

Ez azért volt mélyütés, mert az említett Bernát Ernő százados 1965-től dolgozott fedőállásban sajtóattaséként a washingtoni nagykövetségen, de amúgy a „BM III/I-1-a alosztály főoperatív beosztottja” volt. Aztán dobbantott:„1967. április 21-én családjával töltött üdüléséről nem tért vissza állomáshelyére, disszidált.”. (Ő a mellékszereplője Palasik Mária: A szolgálati helyéről eltűnt hírszerző című tanulmányának – itt olvasható).

ÉS AKKOR BELEKUKKANTOTT A DOSSZIÉBA AZ MNVK-2.

Gyepes-Gilbert később az MNVK-2 figyelmét is felkeltette, az első erre utaló dokumentum az az irat, amelyet a „Magyar Népköztársaság Vezérkara Felderítő Csoportfőnökség” (MNVK-2.) írt „Kövesdi János r. alez. elvtársnak BM. III/I-12. osztály vezetőjének”. „Kérem operativ érdekből Gilbert Ottó Attila előző neve / Gyepes Ottó Attila/ – Budapest, 1932. 04. 03. anyja: [W.] Erzsébet– K –1504. számu anyagába, beosztottam részére betekintést engedélyezni. Budapest, 1977. január 05.-n. Dr. Kapás Pál ezds. osztályvezető”. Tollal írták mellé, hogy„Szigeti et jön betekinteni.”

1979-ben ismét Kapás egyik beosztottja, Hatvani Máté nézett bele „operatív érdekből” a dossziéba, három évvel később pedig maga Szűcs Ferenc vezérőrnagy írta azt a levelet, amelyben megköszönte a dossziét: „Áttanulmányozás után köszönettel visszaküldöm Gilbert Ottó /előző neve: Gyepes Ottó […] irattári anyagát.”

Szűcs a katonai szolgálat legfelsőbb vezetésébe tartozott, Kádár Jánossal is bizalmas kapcsolatban volt, s tagja az Egyetértés Vadásztársaságnak. Az ő szóvivője volt Vietnamban az MNVK–2-höz tartozó Aczél Endre (cikkem itt).

Látjuk, hogy a BM lemondott Gyepes-Gilbertről, aki végül a katonai szolgálat embere lett. Utólag nyilván megbánta: több évet töltött az amerikaiak börtönében. Lezárásként hadd mutassam be a Népszava 2007-es (!) cikkét, amelyben ezt írják az ügyről (ráadásul a cikk leadjében):

„A kommunista blokk hírhedt spionját látták benne, holott csak egy egyszerű kalandvágyó pesti srác volt, aki kész volt minden veszélyt vállalva szolgálni a hazáját. De a hazája elárulta.”

Ízlelgessük csak a Népszava 2007-es cikkét: a Kádár-diktatúra alatt a hazáját szolgálta és a hazája árulta el. Nem.

Ha valaki “elárulta”, az a magát a rendszerváltás után is átmentő MNVK-2. volt.

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Ipper, Szepesi, Kalmár, Róbert – mit műveltek 1956-ban Kádárék hálózati emberei a Rádióban?

Hiába tárta 1992-ben a nyilvánosság elé Molnár Károly, hogy tudomása szerint Szepesi György, Ipper Pál, Kalmár György és Róbert László a forradalom alatt a rádió “operatív tisztje” volt, az ügyből semmi sem lett. Most, huszonhat (!) évvel a cikk után részben igazságot szolgáltathatunk Molnárnak: mind a négyen a hálózat emberei voltak, ha nem is feltétlenül “operatív tisztként”. Szepesi “Galambosként”, Ipper Pál az ÁVH tisztjeként, Kalmár György és Róbert László titkos munkatársként (utóbbi később szt-tiszt lett) szolgálta a rendszert. Róbert a rendszerváltás után a MÚOSZ elnöke lett, a társairól jelentő, a forradalom alatt megbocsáthatatlan rádióbeszédet tartó Szepesit még ma is úgy simogatják, mint az Aranycsapat 12. játékosát.

„Kik voltak operatív tisztek a Rádióban? Kalmár György visszautasítja a vádakat”

– ezzel a címmel jelent meg 1992-ben egy cikk a Népszavában. Az írásban felidézték Molnár Károly, az ’56-os Szabad Kossuth Rádió és később a Szabad Európa Rádió egykori munkatársának sajtótájékoztatóját, amelyet egy szőnyeg alá söpört ötvenhatos ügy kapcsán tartott. „ – Az aláírók jelentkezését várom – mondta Molnár Károly […] A száz aláíró, akiket említett, azok az egykori (vagy még mindig) rádiós, ma már esetleg tévés dolgozók, akik az 1956-os forradalom után aláírták azt a nyilatkozatot, amit az ENSZ-hez is eljuttattak, s melyben kifejtették: az ENSZ úgynevezett ötfős bizottságának állításával ellentétben a Rádió épületét ’56-ban szervezett fegyveres támadók ostromolták, tehát nem forradalmárok, hanem ellenforradalmárok.”

A Magyar Rádió épülete /Fotó: Fortepan.hu

Molnár a cikk szerint azt várta (bár nyilván nem várta), hogy az egykori aláírók vállalják, esetleg tagadják meg egykori nyilatkozatukat. Szerette volna, hogy Gombár Csaba rádióelnök a megújult Rádió nevében vonja vissza vagy igazítsa helyre ezt a szégyenteljes szöveget. Természetesen hiába. Jellemző Gombár válasza (aki a médiaháború közepén ekkor sem vállalt fel semmiféle konfrontációt a régi gárdával, nem véletlenül akarta az őt kinevező MDF-kormány már leváltani), aki a Népszavának azt mondta: „a Rádió archívumában nincs ilyen dokumentum, s ő úgy véli, az valószínűleg a levéltárban található meg. Mint mondta, ő az üggyel különösebben nem kíván foglalkozni, az események tisztázása a történészek dolga.”

Ebben a reakcióban az akkor történteket ismerve semmi meglepő sincsen, de nem is emiatt figyeltem (kerestem rá) erre a cikkre.

„Végezetül elhangzott néhány név is az egykori aláírók közül – Sipos Tamásé, Ipper Pálé, Szepesi Györgyé, Róbert Lászlóé, Kalmár Györgyé – az utóbbi négy név mellé Molnár Károly a történeti hűség kedvéért hozzátette, hogy ők akkoriban a Rádióban beszervezett operatív tisztként működtek.”

Szepesi György sportriporter, Deák Ferenc és Lakat Károly a rádió mikrofonja előtt, 1949 / Fotó: Fortepan.hu

Súlyos vádak voltak ezek. Bár a Népszava több érintetett megkeresett, egyedül Kalmár nyilatkozott: „Kalmár György a személyét érintő vádakra reagálva úgy fogalmazott: nem emlékszik arra, hogy ilyen nyilatkozatot valaha is aláírt. Azt pedig kifejezetten tagadta, hogy operatív tiszt lett volna. Molnár Károlyra úgy emlékszik, mint egy bukott emberre, akit mindenhonnan kirúgtak, s akinek Szepesi György kérésére ő biztosított munkát az Új Tükör magazinnál, amikor nem volt állása. Szepesi Györgyöt és Róbert Lászlót hiába kerestük tegnap, hogy véleményüket megkérdezzük, nem sikerült őket elérnünk.”

Kalmár válasza bicskanyitogató, de a szokásos narratívát követi. Egyrészt még a nyilatkozat aláírására sem emlékszik, másrészt az őt megvádoló embert „bukottnak” nevezi, akinek még ők biztosítottak munkát Szepesivel.

Most utólag igazságot szolgáltathatunk Molnár Károlynak. A négy név mindegyike a Hálózathoz tartozott, nem is akármilyen beosztásban.

LETÖLTÉS (PDF, ISMERETLEN)

I. KALMÁR GYÖRGY TITKOS MUNKATÁRS

A négy említett rádiós közül Kalmár Györgyről mostanában írtam meg, hogy a futtatott hírszerző-újságírók egyike volt, aki titkos munkatársként külföldi fiatalokat környékezett meg az állambiztonság számára.

Kalmár ezenfelül a szovjet KGB újságíró-fedőszervének budapesti iskoláján tanított, képzelhetjük, milyen szinten volt bekötve a diktatúrához.

Lakat Károly a mérkőzés előtt felolvas egy nyilatkozatot(?) a mikrofonba, mellette balra Szepesi György riporter, közöttük félig takarva Gulyás Gyula riporter, 1949 / Fotó: Fortepan.hu

II. SZEPESI „GALAMBOS” GYÖRGY

Szepesi György, az Aranycsapat állítólagos tizenkettedik játékosa „Galambos”fedőnéven jelentett a belső elhárításnak. Őt mint besúgót először Paul Lendvai leplezte le, hiszen mások mellett ő is jelentett az egykori „társadalmi kapcsolatról” (Lendvai ávéhás múltjáról cikkem itt).

A most, február elején a születésnapját ünneplő Szepesi három munkadossziéja közül csak egy maradt meg, abban „Galambos” többek között arról értekezett, hogy – idézem – „szét lehetne zuzni” Puskás-Kocsis legendát. De jelentett Grosicsról, Bozsikról, Cziborról is, nem beszélve arról a javaslatáról, amelyben egy emigráns csoport szétrobbantásáról írt.

Takács Tibor kutatása és könyve szerint Szepesit 1950-ben szervezték be. Igazi vonalas kommunista volt, 1956-ban arról vált hírhedtté, hogy október 24-én a sportolók nevében (!) tartott beszédet a rádióban, amelyben a rend helyreállítását követelte.

Abban megegyeznek a visszaemlékezések, hogy a sportolók egyáltalán nem akarták az olimpián látni, nekem egy emigráns kapus azt mondta, ki akarták dobni a repülőgépből…

Pályafutása a rendszerváltás előtt és után is töretlen maradt.

III. RÓBERT LÁSZLÓ TITKOS MUNKATÁRS, MAJD SZT-TISZT

Lépjünk tovább. A harmadik személy, Róbert László (Ilkei Csaba kutatása és az elérhető dokumentumok szerint) szintén hírszerző-tudósító volt, egészen pontosan az állambiztonság titkos munkatársa, majd 1968-ban az egyik legmagasabb kasztba került, szigorúan titkos tiszt lett a III/I-nél. Őt 2016-ban tüntette ki a MÚOSZ, az akkori elnök, Komlósi Gábor adta át a tiszteletbeli tagságról szóló emléklapot a „külpolitikai riporterek doyenjének”. A díjat itt is kipipálhatjuk. Saját könyvének fülszövege szerint csodálatos embert tisztelhetünk benne, Zsidónak születni című művéről ezt olvashatjuk: „A tiszta szívű, naiv ifjúkommunistából a Rajk-per után bútortróger, később a Rádió római, illetve párizsi tudósítója lesz. Egyik vietnami könyvéhez Graham Green[Graham Greene jobban hangzana – MG] ír előszót. A Tisztelendők című, eddig harmincöt epizódból álló és folytatódó sorozata – amelynek ideáját XXIII. János pápától kapja – bejárja Európa számos televízióját. […]

A szerző élete egyik legnagyobb kalandjának tekinti, hogy felkutassa az igaz, az etikusan hatékony embert a háborúk, a faji és társadalmi elnyomás rettenetei között is, a Tízparancsolat és az Evangélium igéinek segítségével.”

RÓBERT MÉG 1992-BEN KIKÉRTE MAGÁNAK A CIKKET

Az Arcanum.hu folyóirat-gyűjteményének hála kiderült, hogy Róbert 1992-ben válaszolt a leleplező cikkre, azaz akkor éppen kevéssé gyakorolta az egyik fontos keresztény erényt (megbocsájtás). Pökhendi, cinikus publicisztikáját az eredeti írás szerzője, a „fiatal” és „tudatlan” „O.D.” „nevében” írta meg. Önmagáról Róbert László így harmadik személyben írt magasztalást (a jelentésekben is így fogalmaztak magukról a jelentők), amelyben állítólagos ötvenhatos reformcselekedeteit, petőfi körös tetteit elemezte. S persze kitért a négy hálózati embert reflektorfénybe állító Molnár Károly lejáratására is:

„Vajon honnan tudhattam volna [mármint O. D.], hogy ez a Molnár Károly ugyanebben a Münchenben nyomott, Budapesten ronggyá olvasott Horizont című világlapban pl. már megrágalmazta a müncheni Joseph von Ferenczyt is, a magyar SOS-falvak mecénását és így tovább és így tovább.”

Von Ferenczy / Fotó: MTI

Róbert itt egyrészt belerúgott az emigráns lapba (amit nyilván nem lehetett itthon „ronggyá olvasni”), másrészt előhozta a rendszerváltás történetének egyik leghomályosabb figuráját, Joseph von Ferencyt, a „médiamenedzsert”, aki ekkoriban Antall Józsefék köreihez törleszkedett, amúgy meg a rezsimben a Katonapolitikai Osztály tisztje volt. Róbert azt is sérelmezte, hogy a Népszava újságírója őt nem kereste meg, csak Kalmárt. Aki „az ötvenes években a Magyar Rádió párttitkára [volt – MG] , aki R. L.-lel szemben is elég keményen lépegetett fel.” [Látjuk, hogy  ekkor már a másik egykori titkos munkatárs se volt szent].

Majd így folytatta: „De hát azért van a szerkesztőm, hogy megkérdezze tőlem: M. K. vajon mivel bizonyította azt, ami eltűri a nyomdafestéket? És mindent összevetve: ha kormánytagok, pártvezérek, vezérigazgatók, írók és újságírók naponta illetik egymást esetleges háromper- hármassággal, görénységgel, akkor vajon nem tenné-e jobban R. L. is, ha ilyen apróságok miatt nem kapná fel a vizet? Volt aláírás, nem volt, operatív volt, nem volt – ki figyel ma ilyesmire oda …

Valami rémlik ugyan, hogy azt az R. L.-t választották olyan 85 százalék körüli többséggel a rendszerváltás idején a Magyar Újságírók Szövetsége elnökévé. S akkor valami olyasmit talált mondani: elvállalta, mert nem utolsósorban azért akar harcolni, hogy a régi mocskot ne új mocsok váltsa fel… Hát ez úgy látszik, neki se sikerült. Le is mondott…”.

Természetes, hogy büszke a MÚOSZ-elnökségre, de pontosan tudjuk, ki kerülhetett ilyen pozícióba akkoriban. S bár a rendszerváltás után már a mocsok ellen “harcolt”, szintén Ilkei kutatásából (illetve Róbert kézzel írt leveléből – ÁBTL -) tudjuk, hogy néhány évvel korábban, a nyolcvanas években még elmaradt ruhaköltségét, és szt-tiszti nyugdíjának emelését kérte számonaz állambiztonságon.

A Magyar Rádió stúdiójában Ipper Pál újságíró és Rapcsányi László riporter / Fotó: Fortepan.hu

IV. IPPER PÁL ÁLLAMVÉDELMI SZÁZADOS

Végül nézzük Ipper Pált. Ő 1951-ben államvédelmi főhadnagy, két évvel később már százados lett, 1953-ban helyezték a Magyar Rádióhoz (ott töltötte a forradalmat), később a tévé New York-i tudósítója (!), szerkesztője, műsorvezetője lett, majd diplomataként helyezgették ide-oda. Az 1990-ben meghalt Ippert a 168 órában Mester Ákos és Győrffy Miklós búcsúztatta. Mester búcsúztatása megéri az idézetet:

„Sokan vagyunk, akik sokat köszönhetünk neki. Mert Pali – az utánunk következő korosztálynak Pali bácsi – nem csupán főnökünk volt, hanem a barátunk és szakmai professzorunk, aki észrevétlenül tanított bennünket toleranciára, tisztességre, türelemre, vitakultúrára, világlátásra, igényességre, szakmai szigorúságra, a szélsőségektől való távolságtartásra, az emberi kapcsolatteremtés fontosságára, egymás munkájának megbecsülésére és arra, hogy a csapatszellem nemcsak kialakítható, hanem át is örökíthető.”

Át is örökíthető. Ipper egyébként nem csak az ellenséget (egyház), de a sajátjait, a kommunistákat is üldözte: „Egy másik dossziéban az olvasható Ipper államvédelmis múltjáról, hogy részt vett Rajk László ügyének vizsgálatában, mint >kiértékelő és egyéb bizalmas feladatot végző személy<.”– írta róla Vörös Géza: Egyházüldözők arcképcsarnoka című tanulmányában, ami a Betekintőben jelent meg. Mások mellett még Ipper teljes anyagát sem ismerjük, de ezzel az előélettel gyaníthatóan mindenben kiszolgálta a diktatúrát.

Ipper Pál és a világ, 1979 / Fotó: Fortepan.hu

Látjuk, hogy Molnár Károly nem a levegőből szedte vádjait, még akkor is, ha valószínűleg nem lehettek mind a négyen „operatív tisztek”. Még az is elképzelhető, hogy éppen akkor egyikük sem volt az. Most már utólag, sajnálatosan későn igazságot szolgáltathatunk Molnárnak. Mind a négy megfuttatott, a rendszerváltás előtt és után is ünnepelt szakember a Hálózat embere volt.

Hajdú János, Bochkor Jenő, Rényi Péter, Pethő Tibor és társaik – új lista az állambiztonság „foglalkoztatott” újságíróiról

Ismertnél és ismertebb nevek bukkannak fel állambiztonsági kapcsolatként abban a jelentésben, amelyben egy német diplomata elleni akcióhoz keresnek hálózati újságírókat. Vannak közöttük a BM-hez és az MNVK-2-höz tartozó ügynökök, titkos munkatársak, egyéb kapcsolatok. A huszonöt bevethető ember közül huszonhárom (!) újságíró, tévés, rádiós. Köztük Pethő Tibor, Hajdú János, Gedeon Pál, Heltai András, Réti Ervin, Rényi Péter, Bochkor Jenő – a Kádár-diktatúra meghatározó káderei. Vannak, akikről már előkerültek dossziék, másokról most derül ki először, hogy titkos fogaskerekei voltak a kádári rezsimnek.

Peter Scholz (1930. november 4.) német diplomata 1970 augusztusában érkezett az NSZK budapesti kereskedelmi kirendeltségére, ahol tanácsosként a sajtó- és kulturális ügyek referenseként dolgozott. Hírszerzőgyanús személyként „Soltész” fedőnéven vonta ellenőrzés alá a magyar állambiztonság. Története ma már kevéssé érdekes, annál izgalmasabb az a pár oldalas dokumentum, amely a „Soltész”-ról készült 2. számú dossziéban található. Ebben a jelentésben azokat a hálózati újságírókat, tévéseket, külügyminisztériumi alkalmazottakat gyűjtötték össze, akiket felhasználhatóknak véltek az ellene tervezett játszmákban.

Scholz (balra) megfigyelési fotója / Fotó: ÁBTL

Meglehetősen hosszú, több mint húsz nevet tartalmazó listát állított össze az állambiztonság, s mivel az ismeretlen munkatárs (akinek csak hálásak lehetünk) igen trehányul végezte el a vezetéknevek utólagos kisatírozását, a születési időpontok,  az édesanyák neveinek, az ÁBTL adatbázisának és az internet segítségével beazonosítható volt szinte az összes érintett személy.

Ebben a cikkben bemutatom ezt a névsort, szögletes zárójelben a kitörölt vezetékneveket közlöm, illetve azokat az ismereteket, amiket érdemes tudni az illetőről.

„Jelentés Budapest, 1971. december 24. […] Jelentem, hogy >Soltész< fn személy kapcsolatait a hálózati nyilvántartóban ellenőriztem.

Megállapitottam, hogy 37 fő kapcsolata közül 29 fő a nyilvántartóban szerepel, ebből 25 főt társszerveink foglalkoztatnak, 4 személyt tanulmányoznak.

[…] A TÜK [Titkos Ügykezelés] utasitások betartása és a dekonspiráció elkerülése végett nem tüntettük fel a hálózati személyek nevét és adatait. Kértük társszerveinket közöljék, milyen lehetőségekkel rendelkeznek >Soltész< fn. személyhez, hogy válaszuktól függően hirigényünket továbbitani tudjuk.” 

Szinte kivétel nélkül újságírók, tévések, rádiósok voltak.

Az MTV Fórum c. politikai műsora, jobbra a műsorvezető, Chrudinák Alajos, az asztalnál balról jobbra Réti Ervin, Heltai András, Hajdú János, Avar János újságírók. Réti, Hajdú és Heltai szerepel a listán / Fotó: Fortepan.hu

A jelentés folytatása:

„A BM. III/I-3. osztálynak [hírszerzés az NSZK ellen] 1971. szept. 6-án […] küldtünk átiratot, mivel >Soltész< fn személy kapcsolataiként az általuk foglalkoztatott alábbi személyek merültek fel:

[Faklen] Pál /:Bp. 1940. Biró Katalin:/ ujságiró, a Figyelő-nél

[Faklen Pált a Népszabadság 1980-as cikke még az Országos Idegenforgalmi Tájékoztatási Szolgálat vezetőjeként említi. A rendszerváltás után már az Alaplap főszerkesztőjeként üdvözölhettük. A legérdekesebb, hogy Faklen Pál írt egy cikket (A sajtó hatalma) saját életéről, illetve arról, hogyan úszta meg a katonaságot. Az egész írásnak a vége az igazán sokat sejtető: „A honvédségnél személyi kartonom ezek után feltehetően nagyon elkeveredhetett, mert csak mintegy

20 évvel később lettem ismét >besorozva<, de akkor már más formában, rövid időre, tartalékosként a csupa újságírókból és nyomdászokból álló >svejki hadtestbe<. Ami szintén jó sztori volt. De egyelőre még hadititok.”

Svejki hadtest? Ez azért minket is nagyon érdekelne.]

[Szabó] Zoltán /: Tiszatarján, 1945. Kalas Lenke:/ MUOSZ,

[Nagyon valószínűnek tartom, hogy arról a múoszos Szabó Zoltánról van szó, aki Apró Piroskával együtt jelentést, illetve feljegyzést készített egy olyan német újságíróról, aki a KGB fedőszervének tekinthető Nemzetközi Újságíró Szövetség balatonszéplaki üdülőjében pihent. Lásd korábbi cikkemet: Állambiztonsági feljegyzés Apró Piroska aláírásával – Balatonszéplakon nyaraltatta a hírszerzés a kiszemelt nyugati újságírókat].

A KGB balatonszéplaki üdülője, itt figyelték meg a külföldi újságírókat / Fotó: Fortepan.hu

[Dr. Kertész] György /:Apostag, 1919. Bruch Irma:/ MRT, német szerk. vezető

[A Népszabadság 1958-as cikke még berlini tudósítóként említi, nyilván ugyanarról az újságíróról van szó. Intézeti munkatársam, Taller János korábbi kutatása szerint Kertész „Völgyi” fedőnéven volt titkos megbízottja a hírszerzésnek (III/I-12 osztály – „legális rezidentúrákkal összeköttetés, igazgatás”) 1968 és 1970 között, amikor is mint „alkalmatlant” kizárták. Ebben a jelentésben már ugye arról írtak, hogy III/I-3. osztály [hírszerzés az NSZK ellen] kapcsolata volt.]

[Heltai] András /:Bp. 1931. Márkus Ágnes: / ujságiró

[Heltai 1950-től a Magyar Távirati Iroda munkatársa. 1963-1969 között Ausztriában és Svájcban volt tudósító. 1969-1975 között a Magyar Távirati Iroda külföldi adások szerkesztőségének vezetője, 1975-1980 között, valamint 1988-1993 között washingtoni, 1983-1987 között bécsi és genfi tudósító volt. 1994-től a Der Neue Pester Lloyd főszerkesztő-helyettese. Azon kevesek közé tartozik, aki miután lebukott, legalább beszélt a múltjáról. „Csak azok lehettek külföldi tudósítók a kommunista diktatúra időszakában, akik beleegyeztek abba, hogy az illetékes szerveknek – adott esetben írásban – jelentéseket tesznek” – mondta azt követően, hogy Paul Lendvai (egykori társadalmi kapcsolat) őt is „leleplezte”. Az viszont komoly blöffnek tűnik, hogy Heltai szerint őt nem szervezték be, eléggé különös lenne ez azok után, hogy az állambiztonság „Herceg” fedőnevű titkosmunkatársa volt, „Soltész” megfigyelési dossziéjához is több jelentését iktatták.

Tömpe István és Heltai András / Fotó: Wikimedia.hu

[Dr. Matolcsai] Károly /: Kecskemét, 1924. Beretvás Mária: /ujságiró

[A nevét elírták: Matolcsy Károlyról van szó, aki „Mátrai Károly” fedőnéven dolgozott az állambiztonságnak.]

[Réti] Ervin /:Bp. 1928. Schütz Aranka: / ujságiró.

[Az egyik legismertebb külpolitikai újságíró. Beszervezési dossziéja most vált kutathatóvá, én olvastam elsőként, e szerint társadalmi kapcsolatként teljesített állambiztonsági feladatokat. Néhány érdekes életrajzi tény vele kapcsolatban:

a Varsóból hazatért Rétit 1956. november 9-én a szovjetek börtönbe zárták, de már 1956. november 17-én szabadult. Szintén 1956 és 1992 között az Esti Hírlap külpolitikai rovatvezetője volt, 1989-től 1997-ig a MÚOSZ külpolitikai szakosztályának elnöke volt.

Réti és a Békeszövetség / Fotó: Eucivil.hu

Réti 2015-ben hunyt el. A Népszava nevében természetesen Várkonyi Tibor, az egykori titkos munkatárs búcsúztatta, akinek 1968-as csehszlovákiai bevetéséről éppen a minap írtam egy cikket. „Hamar a legkiválóbbak egyike lett, rádió és tévé kommentátor, országosan ismert. És mindvégig, >szerkesztőurasága< ellenére is, Bursi maradt. Csöndesen ment el már közel a kilencvenhez, sokan, hajdani olvasói, hallgatói, nézői jó barátként, cimboraként gyászoljuk.”]

Külpolitikai fórum résztvevői: Szabó László, Léderer Frigyes (“Fényesi” tmt), Hajdú János (MNVK-2 “kapcsolat”), Pálfy József (“Magyari” titkos megbízott), Pethő Tibor (társadalmi kapcsolat). Mind az öten bizonyíthatóan az állambiztonsághoz tartoztak, illetve Szabó jóval több volt sima talpasnál / Fotó: Fortepan.hu

Lássuk a jelentés folytatását, azaz a következő állambiztonsági osztályt, ahonnan segítséget kértek a német diplomata elleni akciókhoz:

„A III/I-11. osztály [hírszerzés harmadik országokban és hazai bázison], ahol Budai András /: Keszthely, 1921. Kohn Margit :/ RTV”

[Budai András hivatásos állambiztonsági tisztként őrnagyi rangig jutott, később hálózati személyként dolgozott az állambiztonságnak. Az IBUSZ-tól került a Magyar Rádió és Televízióhoz, ahol Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője volt.]

„Balló Péter /: Bp. 1924. Heller Katalin :/ szerkesztő”

[Baló Péter, azaz „Bajkó” titkos munkatárs. A hírszerzés nevezte ki a német nyelven megjelenő Budapester Rundschau főszerkesztőjévé. Történetével korábbi cikkeimben már foglalkoztam: Szigorúan ellenőrzött újságok: a beszervezett főszerkesztő és a hírszerzés szt-tisztje együtt alakították át a szerkesztőséget.]

Fiatal újságíró-tanoncok jegyzetelnek / Fotó: Fortepan.hu

„[Polgár] Dénes /: Győr, 1912. Kőnig Frida:/ tudósitó”

[Polgár Dénes az MTI és a kádári hírszerzés veteránja volt, több fedőnéven, titkos munkatársként szolgálta a rezsimet. Többek között német területen, Bonnban is. A rutinos állambiztonsági alkalmazottról Paul Lendvairól szóló cikkemben írtam.]

„[dr. Dobsa] János /: Gyönygyös, 1922. Nagy Anna:/ tudósitó”

[Dobsa éppen Polgár előtt volt az MTI bonni tudósítója. Polgár ebben az interjúban büszkén említi, hogy vele egy időben Hajdú János is ott dolgozott, csak ő a Népszabadságnak (is). Hajdú, ahogyan egy harmadik bonni tudósító, Bochkor Jenő majd később következik a listánkon. Bonn, Bon, bon, si bon.]

[A felsorolt személyek] mint hálózati személyek merültek fel, időnként tájékoztatnak bennünket. […] „A III/I-6 osztály [tájékoztatás, értékelés, elemzés] felajánlotta segitségét [Pethő] Tibor /: Bp. 1918. Takács Margit:/ ujságiró vonatkozásában.

[Őt egy szempontból nehéz elsőre egyértelműen beazonosítani. Az ÁBTL adatbázisában Pethő Tibor („százados, újságíró”) több tucat dossziéban szerepel, édesanyjának neve az említett Takács Margit, születésének időpontja:1918. december 3.

A Magyar Nemzet-alapító Pethő Sándor fia, Pethő Tibor ugyanezen a napon született, viszont az anyja neve a világháló szerint Székely Lujza. Az viszont tény, hogy Pethő a Ludovikán végzett, így a „százados” megjegyzés is összecseng.

A nemzetes Pethő állambiztonsági érintettségéről magam is írtam korábban, Apró Piroska és a német újságíró ügyében „József” fednőnevű kapcsolatként említik, és Borvendég Zsuzsanna kutatásaiból világosan kiderült, hogy ezen a fedőnéven valóban az állambiztonság társadalmi kapcsolata volt. Olyan dossziéval is találkoztam, ahol már titkos munkatársként említették ezt a bizonyos nemzetes „József”-et. Tény, hogy pályafutása a legkiemelkedőbb kommunista káderekét idézi: 1976 és 1979 között a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke, előtte és utána alelnöke volt egészen a rendszerváltásig. (Tudjuk, hogy a hírszerzés Press rezidentúrája a MÚOSZ székházában, a MÚOSZ-t gazdatestként használva működött). Pethő 1976-tól a Hazafias Népfront Országos Tanácsának az alelnöke volt, majd 1987-ben az állambiztonság által szintén manipulált Magyarok Világszövetsége elnökségi tagjává választották. Egyébként unokája is a pályára került, Pethő Tibor ma is a Magyar Nemzet munkatársa, de érdekessé témám szempontjából azt teszi, hogy kifejezetten sok cikkben foglalkozott az állambiztonsági múlttal. 

Stop, Moszkvába! – képünk illusztráció / Fotó: Fortepan.hu

AZ MNVK-2 SZIGORÚAN TITKOS KAPCSOLATAI

Most következzen a katonai szolgálatra vonatkozó lista, azaz a jelentés folytatása.

Ez a rész különösen értékes, hiszen az MVNK-2-ről nagyon keveset tudunk, mivel nagyjából a mai napig (!) semmilyen iratot nem adnak át a kutatóknak. Se a levéltáraknak.

„Az MNVK-2 Csoportfőnökség szeptember 6.-án – 2/6-165/71. – számu átirat, utasitásra nem lett továbbitva. Ugyanakkor megállapitottuk, hogy az alábbi személyeket kapcsolatként foglalkoztatják:

[Bochkor] Jenő /: Bp. 192. Lakatos Margit, :/ MTI, ujságiró

[Bochkor Jenő újságíró, az MTI bonni, majd berlini tudósítója. Borvendég Zsuzsanna tanulmányában már megírta, hogy a III/II. Csoportfőnökség korábbi információi szerint 1971-ben a Magyar Néphadsereg Vezérkara 2. Csoportfőnökségével, tehát az MNVK 2-vel volt kapcsolatban. Ennél is többet mond, hogy szintén a történész kutatása szerint Bochkor hosszú ideig tanított a KGB fedőszerveként műkődő Nemzetközi Újságíró Szövetség továbbképző iskolájában. Egy másik állambiztonsági iratban az állambiztonság „régi operativ kapcsolat”-ának nevezik. Az 1932-ben született újságíró 1988-ban váratlanul meghalt.]

Gyapay Dénes készít interjút Kádár propagandistájával, Lakatos Ernővel / Fotó:
Fotó: Zeithistorische-forschungen.de

[Gyapay] Dénes /: Győr, 1928. Hunkár Ilona: / Esti Hirlap, ujságiró

[Gyapay a rendszerváltás után is puhára esett, a szintén az állambiztonsághoz tartozó, titkos megbízottként foglalkoztatott Pálfy József utódaként lett fõszerkesztője 1990-ben a Magyarország című hetilapnak, aztán diplomataként folytatta (folytathatta). Gyapay milánói főkonzulként (kora Csiszár Jenője), majd az Olasz Kereskedelmi Kamara magyarországi sajtófőnökeként zárta érdemi pályafutását. 2000-ben a MÚOSZ elnöki posztjáért indult. 2001-ben már a Heti Válasznak írt cikkeket...]

[Gedeon] Pál /: Bp. 1915. Reischfeld Rechal :/ Népszabadság, ujságiro

[Tagja a legszűkebb elitcsapatnak, hosszú-hosszú ideig a Népszavafőszerkesztője volt. A nyolcvanas években nyugdíjazták, akkoriban amikor a Nemzettől Pethőt].

Hajdú János a tévében / Fotó: MTI

[Hajdú] János /: Bp. 1934. Geszler Mária: /Népszabadság, tudositó,

[Hajdú Jánost ebben a dossziéban később is megemlítik majd, azzal következő cikkemben foglakozom. Őt az idősebbeknek nem kell bemutatni, korábbi írásomban arra emlékeztettem, hogy ő írta meg a Csoóri Sándor elleni hírhedt lejárató írást a pártállami ÉS-ben: Máig nem kért bocsánatot a Csoóri Sándort terrorizmussal vádoló kádári propagandista, Hajdú János].

[Rényi] Péter György /: Temesvár, 1920. Schonhein Ilona:/ Népszabadság, ujságiró,

[Ő is ismert szereplő, Rényi 1956-tól 1988-as nyugdíjazásáig a Népszabadságfőszerkesztő-helyettese volt, 1980–1988 között pedig az MSZMP KB tagja. A visszaemlékezések szerint ő volt a napilap valódi főszerkesztője, így elmondható, hogy

mind a Népszava (Gedeon), mint a Magyar Nemzet (Pethő), mind a Népszabadság (Rényi), mind a Magyarország (Pálfy) irányítója az állambiztonságnak (is) dolgozott.

Egyébként Rényi családja sem került távol a közélettől, egyik fia, Rényi András kőkeményen beleállt a politizálásba (Milla-alapító), unokája (e cikk szerint az), Rényi Pál Dániel pedig most a 444.hu újságírójaként harcol a demokráciáért. Utóbbi külsősként még a Népszabadság virrasztásán is beszélhetett, bár a cikkben természetesen egy szóval sem említik a néhai propagandistát. Mindemelett maga az unoka tudatja az olvasókkal, hogy bizony az “egyik legfontosabb sajtótermék veszett el Magyarországon”.

[Tatár] Imre /: Bp. 1925. Lichtenstein Szidónia :/ Magyar Hirlap, ujságiró

[Tatár Imre még tavaly is publikált a MÚOSZ honlapjára (Egy újságíró a múltakról és régmúltakról), a cikk szerint akkor 98. évében járt. Vele a „Soltész” dossziék szerint komoly problémái voltak a katonai szolgálatnak, mert úgy vélték, „áruló”, és összejátszik Peter Scholzcal.]

[Csillag] Pál / : Bp. 1925. Klein Erzsébet Alice: / KÜM, főelőadó,

[Fénykorában londoni magyar sajtóattaséként dolgozott, és így adott titkos jelentéseket].

[Szemes, Szenes] Endre /: Bp. 1922. Klein Erzsébet :/ ujságiró,

[Az ő pályafutásáról nem igazán találni semmi érdemlegeset.]

[Batha] Jenő /: SZT. tiszt: /KÜM, ujságiró.

[Az MNVK-2. szigorúan titkos tisztje kulcsszereplő, Borvendég Zsuzsanna megírta a Betekintőben, hogy 1972 és 1974 között a katonai szolgálat fedett alezredeseként Batha volt a külügyi sajtóvonal élén.]

A BM. III/III/4. Osztályt [belső elhárítás, kultúrális vonal] Németh Gyula /: Szekszárd, 1918. Hoff Ilona :/ ujságiró, dr. Feledi György /: Miskolc, 1920. Kormos Lenke: / MRT, ujságiró, nevezettek hálózatként szerepelnek.

[A két említett újságíró közül Feledi György előbb informátorként, majd titkos megbízottként dolgozott, eleinte a kémelhárításnak, majd – ahogyan már ekkor – a III/III-nak. Németh Gyula újságíróként nem beazonosítható számomra.]

[…]

HEVESI-DÍJ – A HÁLÓZATNAK DOLGOZÓ ÚJSÁGÍRÓRÓL ELNEVEZVE

Átadják a hálózati emberről elnevezett díjat / Fotó: Index.hu

A BM. III/II/3-a. […] Átiratainkra válaszolva felajánlották segitségüket, ahol –[Hevesi] Endre /: Bp. 1903. Friedmann Róza: / szerkesztő, hálózatként van foglalkoztatva.

[Már nem is meglepő, de a „hálózatként” foglalkoztatott szerkesztőről is el van nevezve egy díj, amelyet 1987-ben alapították, és máig kiosztják. Odaítélése részben a MÚOSZ javaslata alapján történik.]

„Hasonlóan a fenti alosztályhoz a III/II/1-b. alosztály is szeptember 16-án […] átiratunkra válaszolt, segitségüket felajánlották. Ezen az alosztályon „Soltész” kapcsolataként Timár András /: Budapest, 1924. Meisels Anna:/ ujságiró merült fel. Ezen szervek részére hirigényünket megküldtük, tájékoztatásunk azóta rendszeres.”

[Timár András (1924–1989) egyetemi évei után a budapesti angol nagykövetség munkatársa lett, később az Associated Press (AP) budapesti tudósítójaként dolgozott. 1960-tól “átigazolt” a Magyar Távirati Irodához, majd a Daily News című angol nyelvű újság alapító tagja volt. És a kémelhárítás kapcsolata. Orbán-Schwarzkopf Balázs történész-levéltáros cikkem megjelenése után tájékoztatott arról, hogy Timár szerepel a Betekintőben megjelent tanulmányában (Merénylet a kolumbiai nagykövet ellen), mint “Gombos” titkos munkatárs…].

BESZERVEZETT ÚJSÁGÍRÓK ÉS TÉVÉSEK MINDENHOL

Lezárásként: a német diplomata környezetében harminchét olyan személyt találtak, akit „kapcsolatként” értékeltek.

Ebből huszonöt embert „társszerveink foglalkoztattak”. Ez éppen több mint a szóba jöhető emberek kétharmada. Egy kivételével mind a média területén helyezkedtek el, jelentős részükről nincs kutatható dosszié, különös tekintettel a katonai szolgálatok embereire. Egyedül az ilyen aprócska jelentéseknek köszönhető, hogy tovább tudunk lépni a kutatásban.

Most következzék kikapcsolódásként egy nosztalgikus kis videó. Végig lehet nézni, ki hány egykori állambiztonsági személyt ismer fel:

Héja-nász a Katpolon: Kardos György és ügynöke, Ignotus Pálné halálos viszonya

Kardos György a Katonapolitikai Osztály tisztjeként szervezte be a fiatal és gyönyörű Mátay Florence-t, aki később a szeretője lett. Mátay ügynökként több szerepet eljátszott, volt, hogy titkárnőként építették be a célpont mellé, máskor egy angolszász tiszt bőrébe bújt. A felépített csapdákba esett áldozatok többségét kivégezték. Később Mátay börtönspicliként lehetett ráállítva Ignotus Pálra, akivel kiszabadulva összeházasodtak. Bár az iratok szerint még ekkor is folytatta a viszonyt Kardossal, 1956-ban Ignotusszal Angliába emigrált. Ekkor próbálták újra-beszervezni, Kardossal levelezett, majd 1965-ben hazajött, és négy szenvedélyes napot együtt töltöttek. Nem sokkal később Mátay Angliában titokzatos körülmények között meghalt, több információ arra utal, hogy Kardos és az állambiztonság szerepet játszott a halálában. Egy egészen idáig nem ismert, elhallgatott, végtelenül aljas történet következik.

Egy olyan tanulmány néhány részletét közlöm most, amely egy egészen elképesztő történetet mesél el. Írásom a Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratának most, decemberben kiadott dupla-számában jelent meg. Akit érdekel a teljes anyag, a nagyobb könyvesboltokban, illetve az Intézet honlapján megveheti folyóiratunkat, amelyben több nagyon komoly, érdekfeszítő írás megjelent. Most csak felvázolom azt a titkos történetet, szerelmi háromszöget, amelynek Kardos György, Ingotus Pálné és – valamelyest akaratán kívül – Ignotus Pál a főszereplője.

A folyóirat borítója / Forrás: Hamvasintezet.hu

BERKESI, KARDOS ÉS MÁTAY REPÜLŐTÉRI TALÁLKOZÓJA

Különös társaság gyűlt össze a budapesti repülőtéren 1965. június 25-én: Berkesi András író, Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója és az emigráns (akkori bélyege szerint disszidens) Ignotus Pál felesége, Mátay Florence. Tekinthetnénk irodalompolitikai, esetleg baráti találkozónak is, de másról volt szó. Hosszú évekkel azelőtt mindhárman a Katonapolitikai Osztálynak (továbbiakban Katpol) dolgoztak, Mátay ügynökként, Berkesi és Kardos állambiztonsági tisztként szolgálta a Rákosi-diktatúrát.

A két férfi Mátay tartótisztje volt, Kardos ennél is több: titkos viszonyt folytatott ügynökükkel. A negyvenes évek második felében ő hallgatta ki, majd szervezte be az akkor még fiatal nőt, aki néhány évvel később a szeretője lett.

Mátay Florence és Kardos György /Képek forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Alig két év múlva, amikor egy belső leszámolás következtében az egész Katpolt lefejezték, szinte egyszerre kerültek rács mögé mindhárman. A két tisztet végül szomszédos cellába zárták, kopogtatással üzentek egymásnak, ugyanúgy, ahogyan a többi rab. Mátay is így ismerkedett össze későbbi férjével, Ignotus Pállal, miután egy idő után őket is egymás mellé helyezték.

Az ügynöknő akkoriban börtönspicliként dolgozott, valamivel Ignotus előtt szabadult, akit megvárt, hozzáment, és 1956-ban együtt mentek Angliába. Története korábbi szeretőjével, Kardossal sem zárult le, a levelek, iratok szerint képtelen volt elfelejteni katpolos szeretőjét, démonát, ezért is találkoztak 1965 nyarán.

„Még egyszer, utólszor.”

Mátay Florence és Ignotus Pál a házasságkötésük napján / Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

MÁTAY A MINDENRE KAPHATÓ, TÖBB SZEREPET ELJÁTSZÓ ÜGYNÖK

A félig angol származású Mátay a negyvenes évek végétől több szerepet eljátszott ügynökkén,t volt, hogy titkárnőként építették be a később kivégzett célpont mellé, máskor egy angolszász tiszt bőrébe bújt a szintén halálos ítéletekkel zárult koncepciós ügyekben. A börtön után Kardos helyett Ignotust és Angliát választotta, ahol fiúk született. Házasságuk a jelentések szerint boldogtalan volt, Mátay kezdett megőrülni, nem tudta Kardost elfelejteni, 1965-ben teljesen váratlanul hazajött, amivel nem csak a hírszerzést és Kardost, de férjét, Ignotust is meglepte.

Bár folyamatosan próbálkoztak az újra-beszervezésével, látva állapotát, ekkoriban már lemondtak erről.

Miután visszament, az Ignotus-családról jelentő egyik informátor (Borosné társadalmi kapcsolat) egyre durvább jelentéseket adott. Ezek szerint Mátayt rémálmok, képzetek gyötörték, volt, hogy a vendégre támadt. Az állambiztonság nagyon tartott attól, hogy Mátay kitálal. Könnyen elképzelhető, hogy eltakarították az útból. Hiszen ahogyan Berkesi András fogalmazott: ő veszélyesebb volt rájuk nézve, mint Mátayra az esetlegesen felfedett ügynöki múlt.

Általam biztosnak vélt forrásból tudom, hogy Kardos egy magánbeszélgetésen, már öreg, megbecsült magvetősként részegen azt mondta, nagyon bánja, hogy részt vett nagy szerelme megöletésében.

Az igazságot ma sem tudjuk, de mivel több iratrészletet felszabadítottak, jobban beleláthattunk ebbe a romantikus és aljas játszmába. Az tény, hogy Mátay egy titokzatos lakástűzben halt meg, és a baráti társaságukhoz tartozó Arthur Koestler felesége szerint nem ez volt az első tűzeset Mátay esetében…

Mátay Florence / Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

A KONYAK, KARDOS ÉS A HÉJA-NÁSZ

A különböző jelentések, iratok megerősítik, hogy a Katonapolitikai Osztályon őrült, szenvedélyes kapcsolat alakult ki a Katpol mindenre elszánt tisztje, Kardos és beszervezett ügynöke között. A valóságot nem tudjuk, tanulmányomban az összes lehetséges változatot bemutatom, itt most Mátay „verziója” következik (készpénznek persze nem vehetünk egy az ÁVH-n tett vallomást):

„Beszervezésem után 1947 végéig kb. 10 naponként adtam jelentéseket a Külügyminisztériumban dolgozó személyekről. […] Még abban az évben késő ősszel Kardos találkozot kért tőlem, olyan hangnemből, melyből láttam, hogy mint privát ember akar velem találkozni. Ez a találkozó létre is jött az Astoria szálló előtt. Kardossal együtt nagyobb sétát tettünk a városban, majd az ő kezdeményezésére bementünk a katonapolitikai osztály épületébe, az ő irodájába, egy feketére. Rövid idő mulva Kardos udvarolni kezdett nekem és azt akarta, hogy barátnője legyek.

Beszélgetés közben Kardos meglehetősen sok konyakot ivott és rövid idő mulva lerészegedett, mivel én ekkor nem voltam hajlandó a barátnője lenni, Kardos részegségében dührohamot kapott, asztaláról leszort mindent, majd a ruháját is leszagatta magáról. Düh-rohamában teljesen magánkivül állapotban volt és valószinü, hogy a részegsége miatt rövidesen elaludt.

Én az irodáját nem tudtam elhagyni, mivel az ajtok be voltak zárva, de ezenkivül nem volt belépőcédulám és igy, valamint a botránytól való félelmemben nem mertem segitséget hivni. Kardos György egész éjjel nem tért magához és reggel Szeder századosi egy másik tiszttel együtt keltették fel, és ők vittek engem haza.”

Kardos György / Fotó: Facebook/ABTL

Ezt a jelenetet (hogy a Katpol irodájában találtak rájuk) mindenki megerősítette. Berkesi András, Kardos társa és a Kádár-rendszer későbbi propagandistája így vallott:

„Mátait beszervezték. Alapja ugy tudom, hogy presszió volt. Beszervezése után Vértes ezredes tartotta vele a kapcsolatot és a barátnője lett, de az is lehet, hogy először Kardos, és ő adta át Vértesnek.

Tudom, hogy egy alkalommal Szeder szds. Kardost és Mátait Kardos szobájában meztelenül találta, mindketten be voltak rugva. Hogy Mátai dolgozott-e és mennyit, kinek volt akkor a barátnője, nem tudom.

Ezt, beszervezésének pontos körülményeit, Majoros és Szeder szds. tudják. Kardos közölte velem [1949 tavaszán], hogy Mátait ujból beszervezte és ő fogja tartani. Kardos Mátaival rendszeresen a Kunffy Zsigmond utcai konspirációs lakásban találkoztak és mint később megtudtam, a szerelmi viszonyt ott folytatták. Többször eltünt Kardos este, és csak amikor reggel nem jött be és elmentünk keresni, ott találtuk Mátaival.”

Berkesi egy későbbi jelentésben így írt a Kardos és Mátay közötti viszonyról: „Kardos Mátait vezette és Mátai is őt. Majorosné [férjével együtt a Katpol „munkatársa”] emlitette több alkalommal, hogy Kardos bele van bolondulva Mátaiba. […] Tudom, hogy Mátait Vértes ezredes feleségül akarta venni, de arról Pálfi beszélte le, ezt Kardos mesélte. […] Kardos az év vége felé kezdett Mátaitól elhidegülni, amikor Serényi átadott neki egy szininövendéket, mint ügynöknőt. Kardos azután ezzel tartotta a kapcsolatot. Hogy ez ki volt, azt nem tudom.”

SZODOMA ÉS GOMORA A KATPOLON

A különböző jelentések szerint a Katpolnál (és vélhetően az ÁVH-nál is) teljesen hétköznapiak voltak az orgiák, a beszervezett ügynöknőkkel kialakított titkos viszonyok. Mátay így vallott erről:

„1950 elején Kardos egy találkozásunk alkalmával kivitt magával Zuglóba, ahol, mint mondta, egy barátját látogattuk meg – olvasható Mátay vallomásában. –A barátját emlékezetem szerint Pásztinak hivták, akinek a foglalkozása pincér volt. Pásztit nem találtuk a lakásán és egy közeli kocsmába mentünk el, ahol ő kiszolgáló volt. A kocsmába ott tartozkodott Pásztival közös háztartásban élő Mária nevezetü nő is. Kardos Pászti és Mária között beszélgetés kezdődött a kocsmába, mely zárás után Pászti lakásán folytatódott.

Ebből a beszélgetésből, valamint Kardos elmondásából tudtam meg, hogy Mária egy horthista tisztnek volt a felesége, ami miatt őt a Katona Politikai Osztályon kihallgatták és ez alkalommal ismerkedett meg Kardossal. A kihallgatása után Kardos kapcsolatot tartott vele és gyakran ment ki a lakásukra a barátaival, ahol a legféktelenebb, erkölcstelen dorbézolásokat folytatták.

Jelenet a Pasolini: Salo című filmjéből / Fotó: Criticallegalthinking.com

Kardosnak volt egy Mester nevezetü barátja, aki valamikor a Katona Politikai Osztályon teljesitett szolgálatot, majd miután onnan eljött különböző feketézésből élt. Ez a Mester volt az, aki az éjszakai dorbézolásokhoz a legsötétebb prostituált nőket felhajtotta. Ilyen alkalmakkor Kardos egész önkivületi állapotig leitta magát.

Ez alkalommal is, hogy ott jártunk, Kardos annyira leittasodott, hogy szivrohamot kapott, és csak másnap délelött tudtunk Pászti lakásáról eljönni. Hogy Pásztinál milyen erkölcstelen dorbézolások folytak, arra jellemző az az eset, amit Kardos mesélt el nekem, hogy Pászti jelenlétében, Mária – akivel együtt él – lefeküdt Szeder Győző és Bánhalmi Károly századossal.

Kardos egy előző alkalommal dicsekedett azzal, hogy többször elkérte Majoros őrnagy lakáskulcsát, aki a hivatal közelében lakott. Ilyenkor megtörtént, hogy egyik vagy másik beosztottja, mire ő a lakásra ment, már egy nőt felvitt, aki várt rá. Ezeket a nőket rendszerint Bánhalmi vagy Szeder szokta felhajtani, Kardos állitása szerint.”

Azt hiszem, ez a tanulmány, és főleg az először nyilvánosságra hozott, a titkosítás alól nemrégiben feloldott dokumentumrészletek tovább árnyalják a Kardos Györgyről és Berkesi Andrásról kialakult képet. Valamint megismerhetjük egy számos ember halálában bűnrészes, de a sors által kőkeményen megbüntetett asszony történetét is.

Arc és Álarc, tartalomjegyzék / Forrás: Hamvasintezet.hu

“A sátán papja” – nyilas háborús bűnösből lett kommunista ügynök az elfelejtett “író”

J. Balogh Mihály a nagy túlélők egyike volt: bár háborús bűnösként (!) részt vett az Üvegház elleni hírhedt nyilas razziában és gyilkosságokban, a kommunista diktatúra az együttműködéséért cserébe kimentette. A halálos ítélet helyett életfogytiglanit kapott és börtönspicliként szolgálta az állambiztonságot, volt, hogy papként küldték az áldozatra, akiből a gyónás útján próbálta kiszedni a titkokat. Ez a velejéig romlott figura olyan eredményesen dolgozott, hogy 1955-ben kiengedték. Ezután kint jelentett és szélhámoskodott, többek között “létrehozott” egy Kódextörténeti Intézetet is. Egyik áldozata a sátán papjának nevezte, azok közé tartozott – vannak, voltak ilyenek jó páran – akik mindent túléltek. 

[A címlapfotón a hírhedt és közismert Kun páter látható. J. Balogh Mihályról nem maradt fent jó minőségű felvétel.]

TALLER JÁNOS

A II. világháború utáni Magyarországon nagyon sokan néztek szembe korábbi tetteikkel, és tagadták meg a nyilas múltjukat. Olyanok is, akiknél ez nem volt több egyszerű pálfordulásnál. Tudták, hogy már nem Hitlert, Szálasit és a nyilaskeresztes pártot kell éltetni, hanem Sztálint, Rákosit és a kommunistákat, később Nagy Imrét, aztán újból Rákosit. 1956 októberében még harcos forradalmárok, de időben felismerik Kádár „országmentő” tevékenységét, és hithű MSZMP-tagok lesznek.

Ők azok, akik mindig az éppen hatalmon levő mellett állnak, és amíg az a csúcson van, hajlandóak a vérüket is ontani a hatalomért. A legjobb színészek, szélhámosok, ügyeskedők és nem egy esetben politikai prostituáltak is. Mindig a talpukra esnek.

Nyilas plakát / Fotó: Fortepan.hu

A Rákosi- és Kádár-korszak állambiztonsági szerveinek volt nyilasokkal, szélhámosokkal való kapcsolatának vizsgálata felvillantja előttünk a magyar történelem legsötétebb bugyrait. Kisebb vagy nagyobb háborús bűnösökkel találjuk szembe magunkat, akiknek – az együttműködésért cserébe – a titkosszolgálatok majdnem mindent elintéztek és elnéztek. Az 1945 után külföldre menekülő Kutasi Kovács Lajos volt nyilas újságíró miután vállalta a kádári titkosszolgálattal való együttműködést [Mező Gábor cikke itt olvasható], nyilas múltjának elhallgatása mellett 1972-től kezdve magyarországi folyóiratokban publikálhatott, és még a könyveit is kiadták. A Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratában megjelent tanulmányomban egy hozzá hasonló múltú személy életútját ismertetem. Egy olyan emberét,

akit egyik volt cellatársa a történelem leghitványabb vamzerének nevezett, mert egy csajka túros csuszáéért képes volt őt besúgni a fegyőröknek. Egy másik fogolytársa pedig egy teológiai vitájuk alkalmával a sátán papjának nevezte.

A Weiss-család, az övéké volt az Üvegház / Fotó: Szerelmembudapest.blog.hu

J. Balogh Mihály a magyarországi holokauszttal és a nyilas korszakkal foglalkozók előtt leginkább az Üvegháznál 1944. december 31-én végrehajtott nyilasrazziából és Tál Lajos büntetőügyéből lehet ismerős. Az ekkor elkövetett háborús bűncselekmények miatt 1949-ben első fokon halálra, majd kegyelemből életfogytiglanra ítélték.

A börtönben egy rendkívül jól működő besúgó vált belőle. Eredményes munkájáért cserébe az állambiztonság elintézte, hogy 1955-ben szabadon engedjék és kint is tovább foglalkoztatták. Ekkor indult el a szélhámos karrierje, melynek az 1958 végén történt közbiztonsági őrizetbe való helyezése vetett véget.

Az ávéhás állomány eskütétele – 1949 / Fotó: Fortepan.hu

Szélhámosságai közül a legnagyobb publicitást az 1957-ben „létrehozott” Kódextörténeti Intézet kapta. Ezzel az átveréssel még a Népszabadság is foglalkozott. 1958. május 30-án jelent meg a titkosszolgálati forrásokat is felhasználó leleplező cikk. 1957 októberében, könyvtárosberkekben az a hír terjedt el, hogy szakképzett könyvtárosokat keresnek a Törökországban található magyar vonatkozású kódexek nyilvántartására. J. Balogh e hónap végén adta le a jelentését a Kódextörténeti Intézetről. Ebben az állt, hogy dr. Bárczi Gézával 1957 tavasza óta több alkalommal adtak be kérvényt a magyar nyelvemlékek újbóli kiadására.

Az különösebben nem zavarta, hogy Bárczi nem akart vele együttműködni, és az egész projektet elhibázottnak, őt pedig szakmailag alkalmatlannak tartotta.

„[…] ilyen formában kódexeket kiadni nem lehet és nem szabad. A másolás pontosságát nem ellenőrizhettem, de az első párhuzamos szöveg az átbetűzésnek és az olvasásnak olyan személyes egyvelege, hogy ilyesminek a meg­ jelenése a legsúlyosabb kritikát hívná ki. A mai magyar nyelvre való átültetés és a hozzá fűzött jegyzetek annyi tévedést tartalmaznak, a régi magyar nyelv oly hézagos ismeretét és a filológiai munkának úgyszólván teljes hiányát árulják el, hogy ez a részleg is csak igen gyökeres és szakszerű átdolgozás után válhatna kiadásra éretté.”

Ki volt valójában J. Balogh Mihály? A hozzá hasonlóan ügynökként tevékenykedő egykori cellatársa fogalmazta meg a legjobban: J. Balogh egy „moral insanity”, azaz betegesen erkölcstelen személy volt. Dr. Kapotsy Béla, a budapesti amerikai nagykövetség életfogytiglanira ítélt munkatársa picit durvábban fogalmazott a rá állított börtönspiclivel kapcsolatban: szerinte a sátán papjával találkozott.

Maga J. Balogh egy 1949-ben Habsburg Ottónak (!) címzett és Dobi Istvánnak is elküldött levelében ezt írja magáról:

„Minden cselekedetemben népem őszinte szeretete vezérel. Ez késztet írásra most, még akkor is, ha szavaim, miként a Mindszenty József úr, bíboros, esztergomi érsekhez intézett felhívásom is, a pusztába kiáltó, elszálló, eredménytelen szavai is lennének csupán. Soraim vétele után Fenséged nem mondhatja sem Isten, sem ember előtt, hogy nem volt a magyar népből valaki, aki figyelmeztette volna akcióinak hazaáruló voltára, és nem volt senki, aki megmutassa azt az utat, amelyen jóvá teheti szerencsétlen népünkkel szemben elhangzott gyalázatos rágalmazásainak megvetendő bűntényét.”

A gátlástalan átváltózóművész teljes történetét a Hamvas Intézet Arc és Álarc című folyóiratának decemberben megjelent duplaszámában olvashatja. Itt megrendelhető, több nagyobb könyvesboltban megvásárolható.

Arc és Álarc, tartalomjegyzék / Forrás: Hamvasintezet.hu

Paul Lendvai apjának levele szerint fia az ÁVH-n “különleges politikai beosztásban” dolgozott

„Fiam […] 1952 őszén Bpestre került az ÁVÉH Hős utcai /Szamuelly/ laktanyába, ahol parancsnoka OROSZY őrnagy elvtárs különleges politikai beosztásba tette” – írta Lendvai Andor a legfőbb ügyésznek 1953-ban azért, hogy elérje fia kiengedését az internálótáborból. Lendvai Pál pályafutásának kezdete sötét, nagyon sötét, már fiatalon a legszélsőségesebb, sztálinista, Tito-ellenes cikkek szerzője volt, sőt, a Szabad Nép programajánlója szerint már előadást is tartott a jugoszláv főellenségről. Amikor bevonult, „Tito-szakértőként” Szombathelyre került, ahol részt vett a fiatal zöld ávéhások átnevelésében. Olyan jól tanította őket, hogy később Horváth József, a III/III utolsó vezetője is megdicsérte önéletrajzi művében. Aztán apja levele szerint az ÁVH Politikai Osztályára került, egy állambiztonsági irat szerint „Péter Gábor politikai munkatársa volt 1952-ig”. Egy véleményvezér gyermekkora – 2. rész.

Homály. Lendvai Pál pályafutásának kezdete nehezen kutatható. Azt tudjuk, hogy újságíróként dolgozott, nemsokára azt is látni fogjuk, milyen cikkekkel vált viszonylag ismertté. Azt is megkísérlem tisztázni – bár ezt ő tudná megtenni igazából –, hogy pontosan mi köze volt a karhatalomhoz, az ÁVH-hoz. Paul Lendvai neve 2010-ben és 2011-ben még a korábbiakhoz képest is sokszor szerepelt a sajtóban, keményen beleállt a politizálásba, így a kormánypárti média céltáblájává vált. Nem véletlen, hogy ekkoriban több, dokumentumokkal alátámasztott cikk is megjelent a múltjáról, ezeket ő mindig igyekezett megcáfolni. Nem sokkal később Mihancsik Zsófiával elkészítették az előző írásomban már idézett Három életet, a mű – amely válasznak is tekinthető – 2012-ben jelent meg. A könyvben Lendvai – a többi nagy mesélőhöz, például Vitray Tamáshoz vagy Aczél Endréhez hasonlóan – elregéli életét. Formailag interjúkötetről van szó, de valójában Lendvai kérdésekkel megtűzdelt monológjáról. Az idős véleményvezér arról az időszakról is megemlékezik, amely most minket érdekel:

„[…] Gömöri Bandival [Gömöri Endre, akit a hírszerzés egy irat szerint a hatvanas-hetvenes évek fordulóján beszervezett– MG] megbeszéltük, hogy úgyis szeretünk úszni, napozni, tehát az lesz az ideális, ha folyamőri szolgálatra jelentkezem, de aztán

túl jó kádernek tartottak, ezért belső karhatalomhoz soroztak be.

[Szokásos narratíva: azért került a belső karhatalomhoz, mert túl jó volt.] […] Szombathelyen aztán az első pillanattól kezdve arra használtak, hogy előadásokat, fejtágítókat, politikai képzéseket szervezzek és írjak. Úgyhogy én az egység pártbizottságán dolgoztam, de közkatona voltam mindvégig. Aztán áthelyeztek minket Veszprémbe, majd késő ősszel Budapestre, V. P.-t is [Róla, azaz Vajda Péterről még bőven lesz szó később], engem is, a belső karhatalom agitprop osztályára. Politikai brosúrákat szerkesztettem, de akkor már írhattam jegyzeteket a Magyar Rádiónak is. […] Mindenesetre abból, hogy én a karhatalomnál szolgáltam, később sok hazugság származott. Például akkor, amikor a nyolcvanas évek elején az Egyesült Államokban készítettem egy interjút az 1956-os forradalomról szóló dokumentumfilmemhez Király Bélával […]

Én nem ismertem őt korábban. De mind a kettőnket megtámadtak abban a bizonyos zagyva Fekete lexikonban, amelyet egy egykori besúgó állított össze.

Királyt azért, mert azt mondta, hogy az akkori körülmények között még mindig Kádár rendszere a legjobb megoldás, hiszen csak meg kell nézni a többi kommunista országot. Rólam meg azt állította, hogy mint állambiztonsági tisztet küldtek ki Királyhoz. […] Meg hogy katonapolitikai őrnagy voltam! Jézus Mária! Én a tényleges sorkatonai szolgálatomat teljesítettem, közlegényként.”

A fiatal Lendvai fotója a kutatódossziéjában /Forrás: ÁBTL

Muszáj félbeszakítanom Lendvai történetét. Király Béláról nem régen írtam meg, hogy a Katpol fizetett (!) besúgója volt, aki tevékeny részese volt egy tiszttársa halálával végződő koncepciós ügynek. A katonatisztet Berkesi András katpolos-propagandista szervezte be. Királyról egyébként mindig is gyanították ezt az emigrációban, leginkább azért, mert az állambiztonság ’56 után tudatosan szétküldött több ezzel kapcsolatos iratot a meghatározó emigránsoknak. De ennél súlyosabb a másik mondat: a maga idejében korszakalkotó, tabudöntő Fekete lexikont Kubinyi Ferenc írta (szégyen, de nincs kivehető példány a Központi Könyvtárban), számos abban taglalt történetről kiderült azóta, hogy pontosan igaz.

Az, hogy Lendvai Kubinyit besúgónak nevezi (pontosabban még csak meg sem nevezi) – ha nincsenek bizonyítékai – szimpla aljasság, soha, sehol nem lehetett ilyesmiről olvasni.

Persze az sem hétköznapi (bár megszokott), ahogyan saját karhatalmi munkájáról beszélt, hiszen csak „fejtágítókat tartott”, aztán az „agitprophoz” került, de mindezt csak átlagemberként, közkatonaként – most mi mondhatnánk őt idézve: Jézus Mária!

Kadhafi diktátorral / Fotó: Lendvai.at

HORVÁTH JÓZSEF III/III-AS VEZÉR SOKAT TANULT LENDVAITÓL

Hozzátartozik a képhez, hogy nem véletlenül beszélt karhatalmi szerepéről is – persze teljesen szétkenve –, a kötet idején már bőven meg kellett védenie magát. Talán azt is tudta, hogy még a III/III. utolsó vezetője, Horváth József őrnagy is megemlítette visszaemlékezésében. Utóbbi egyébként komolyabbnak látta a fiatal Lendvai szerepét karhatalomnál:

Horváth József vezérőrnagy fiatalon, forrás: Abtl.hu

„Engem nem kis meglepetésemre két hónapos pártiskolára vezényeltek, s visszatérésem után a szombathelyi karhatalmi ezred pártbizottságának agit-prop titkárának választottak – írta Horváth József már a rendszerváltás idején, magát mentegető művében. – […] zavart, hogy mindenki a lehető legnagyobb tisztelettel adózott nekem. Persze, nem a személyem, nem a tudásom, hanem a funkcióm miatt. Én viszont már akkor kezdtem tisztában lenni alapműveltségem rettenetes hézagaival, négyelemis tudományosságom nyomasztó gyengeségeivel.

Ilyen felkészültséggel kellett irányítanom az ezred agit-prop bizottságának a munkáját, melyben olyan személyiségek voltak, mint Lendvai Pál, a nagyműveltségű és nagy tehetségű fiatal újságíró, akit később Paul Lendvaiként, jeles osztrák sajtószemélyiségként ismert meg a világ. Így, utólag is hálával tartozom neki. Végtelen tapintattal irányított. Ő úgy javasolta a tennivalókat, hogy nekem csupán bólogatni, egyetérteni kellett.”

– bólogatni, egyetérteni. Horváth József A Tábornok vallomása – Meztelenül a Duna-gate ügyben című önéletírásának nagyjából ez az egyetlen használható részlete.

Mivel azt is gondolhatjuk, hogy Horváth egyszerűen le akarta járatni Paul Lendvait, már csak ezért sem árt megnézni, még mit tudunk.

Miért is írhatták azt egy állambiztonsági összefoglalóban (“Szemes” ügynök egyik munkadossziéjában), hogy az újságíró „Péter Gábor politikai munkatársa volt 1952-ig”?

DE PONTOSAN MIT CSINÁLT AZ ÁVH-NÁL?

Ilyesmivel azért nem dobálóztak akkor sem. Mivel az 1956 előtti iratok nagy részét egyszerűen eltüntették, sőt, sok mindent le sem jegyeztek, ezért még az állambiztonság (!) sem volt határozott a kérdésben. Jellemző, hogy amikor az ügynökjelölt Lendvait letapogatták a BM-ben, akkor a következő jelentés született: „Javaslom Vajda Péter volt r. szds /jelenleg a Népszabadság moszkvai tudósítója/ elvtárssal beszélgetés lefolytatását „Cole”-ra vonatkozó adataink kiegészitése céljából, különös tekintettel az 1951-53-as időre, amelyről semmi adat nem áll rendelkezésünkre.” Vajdára még visszatérünk – Lendvai nemezisének tekinthető – sokkal durvább a mondat vége: „semmi adat nem áll rendelkezésünkre.”

Semmi adat – egy olyan szerv munkatársa írta ezt, amely mindenhová beszivárgott. Mit tudunk? A karhatalomnak dolgozó, a Szabad Népnek is író újságírót az ötvenes évek elején néhány hónapra internálták. Éppen ezzel kapcsolatosak a legérdekesebb dokumentumok. Zinner Tibor jogtörténész, a korszak avatott kutatója és szakértője a Hamvas Intézet rendelkezésére bocsátotta azokat az iratokat, amelyekre még a kilencvenes évek közepén bukkant rá. Zinner az ötkötetes Iratok az igazságszolgáltatás történetéhezdokumentumgyűjtemény egyik szerkesztőjeként talált rá ezekre a dokumentumokra a Legfőbb Ügyészség Irattárában. A jogtörténész vélelmezi, hogy az eredeti példányoknak azóta már hosszú ideje a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában kell lenniük. Magyarországon járunk, szóval, ki tudja, talán ott is van.

Az iratok között van az a beadvány, amelyet Lendvai édesapja, Lendvai Andor ügyvéd nyújtott be akkor, amikor fia internálva volt.

Lendvai Andor szülőként természetesen mindent elkövetett azért, hogy kiszabadítsa gyermekét, ezért levelében kihangsúlyozta a fiatal Lendvai “érdemeit”.

„CZAKÓ KÁLMÁN ELVTÁRSHOZ
a Magyar Népköztársaság LEGFŐBB ÜGYÉSZÉHEZ
Alulírott következő panasszal fordulok Ügyész Elvtárshoz!
Fiamat LENDVAI PÁL-t a budapesti ÁVÉH [így – a szerk.] ez év január hó 30-án este 9 órakor őrizetbe vette és előállította. Azóta sorsát illetőleg a legnagyobb bizonytalanságban élek. Vele érintkezni nem tudok, a legelemibb tisztasági eszközt sem tudtam rendelkezésére bocsátani.
Fiam 1951. nov. 2-án vonult be mint tényleges katona a »határvadászokhoz«, előbb Szombathelyen, majd Veszprémben állomásozott, végül 1952 őszén Bpestre került az ÁVÉH Hős utcai /Szamuelly/ laktanyába, ahol parancsnoka OROSZY őrnagy elvtárs különleges politikai beosztásba tette. [Az ÁVH IV/A. Osztályát (Politikai Osztályát) 1952-ben Oroszi György áv. százados vezette – MG]Fiam újságíró, aki a MAGYAR TÁVIRATI IRODA turnusvezető szerkesztője volt fenti bevonulásáig. Mint aktív katona sem tette le a tollat, a HAZÁÉRT című ÁVÉH lap belső munkatársa volt, ezalatt írta és jelent meg: a SZABAD FÖLD téli esték füzetei sorozatában a 3. számú brosúrája: Tito a magyar nép ellensége cím alatt. Majd 1952. nov. havában a Művelt Nép Könyvkiadó kiadásában Földrajzi Kiskönyvtár 2. alatt EGYIPTOM-ról írott könyve. Mióta ismét Bpesten tartózkodott állandó munkatársa volt a SZABAD NÉP-nek, kizárólag külpolitikai cikkeket írt – így 1953. január 14-i számban »A monopoltőkések kormánya« című cikke saját névaláírásával, majd a 1953. január 18-i számban névtelenül »A békés és szabad országok elleni aknamunka amerikai szervezői« címmel. Még 1953. január 23-án este 8-kor a Kossuth Rádióban az ő külpolitikai kommentárját olvasták fel.
Előállítása a IV. Kígyó utca 4–6. V. em. alól történt felesége lakásáról, ahol 5 napi szabadságát töltötte, hogy befejezhesse a SZIKRA könyvkiadóval [A Magyar Kommunista Párt kiadója, ez adta ki például a Rajk-perről szóló kötetet is] kötött szerződés alapján KENYÁ-ról írt könyvét. Ez alkalommal elvitték összes külföldi nyelvű könyveit, külömböző [így – MG] forrásmunkákat, jegyzeteit, dokumentációs anyagokat stb.
LEGFŐBB ÜGYÉSZ ELVTÁRS! Önhöz fordulok, mint a szocialista törvényesség legfőbb Őréhez, hogy a Magyar Alkotmány 43. §-ában biztosított jogánál fogva vizsgálja felül egyetlen gyermekem ügyét!
Lendvai Pál meggyőződéses kommunista, szívvel-lélekkel dolgozott a népi demokrácia érdekeiért és sikereiért, határozott meggyőződésem, hogy őt semmiféle bűn nem terhelheti, ő gyanúsított nem lehet, még gondolatban sem vétett szilárd és tántoríthatatlan hite ellen.
Őrizetbe vételekor alig töltötte be a 23. évét, múltja nincs, szorgalmas, elismerten képzett és kiváló tagja a magyar újságíróknak.
Katonai szolgálata alatt csak dicséreteket kapott, felebb valói csak a legjobbakat állíthatják róla!
Közlöm személyi adatait:
LENDVAI PÁL, anyja neve: Polacsek Edit, született: Budapesten, 1929. VIII. 24-én.
Szerény nézetem szerint – minthogy aktív katona – Budapest, II. Fő utca 70–78. alatt lehet őrizetben.
Kérem Ügyész elvtársat, hogy derítsen világosságot ez ügyben, egy 64. éves beteg, öreg ember kéri, adják vissza szabadságát egyetlen gyermekének! Szívbeteg ember vagyok, immár féléve várom gyermekemet, már sokáig nem bírom a bizonytalanságot!
Budapest, 1953. július hó 30-án
Elvtársi tisztelettel:
/LENDVAI ANDOR s. k./”

Szamuely Tibor laktanya (ma a Készenléti Rendőrség laktanyája), 1986 / Fotó: Fortepan.hu

Lendvai Andor beadványára nem sokkal később megérkezett a válasz, amelyben tudatták, hogy a fia 1953 végén szabadul – a Nagy Imre-féle reformoknak köszönhetően (ezt persze nem írták bele a szövegbe). Édesapja beadványában több mindent megemlített Lendvai védelmében.

Egyrészt arról írt, hogy Lendvai az Államvédelmi Hatóságnál (ÁVH) különleges politikai beosztásban dolgozott, ahová az említett Oroszy (Oroszi) elvtárs helyezte, de előtte a Határvadászoknál kezdte 1951 végén. Azaz a zöld ÁVH-nál.

Orgoványi említett tanulmányának egyik melléklete / Forrás: https://drive.google.com/file/d/0B85_NnxeG513RVptRThleUpPeE0/view

A Határőrség 1950. január elsejétől vált az ÁVH részévé, így Péter Gábor parancsnoksága alá került. „A Jugoszláviával megromlott viszony volt az egyik fő oka a határőrség sürgős fejlesztésének, ezzel párhuzamosan az ÁVH-ba való integrálásának is – írta Orgoványi István: A déli határsáv 1948 és 1956 közöttcímű művében. – A bizottság [1948-ban] Kádár Jánost, Farkas Mihályt és Szalvay Mihályt bízta meg, hogy dolgozza ki a határvédelem átalakításának javaslatát. Janikovszky Béla alezredes már ekkor előállt egy javaslattal, amelyben összefoglalta a határvédelem megerősítésével kapcsolatos nézeteit.[Janikovszky] Sürgette, hogy a határőrség és a rendőrség fegyverhasználati jogát terjesszék ki, hogy bizonyos esetekben figyelmeztetés nélkül lőhessenek:

>Pár ember agyonlövése és ennek újságokban való közzététele, illetve ilyen híreknek a lakosság körében való elterjedése meggondolásra fogja késztetni a határon átlépni szándékozókat. Ez azért is szükséges, mert például az 1948. év folyamán fegyverhasználat következtében a nyugati határon csak egyetlen haláleset történt<”.

Janikovszky Béla – még ellenállóként? / Forrás: Fehér Béla: Harcunk Budapestért

Pár ember agyonlövése – mondta Janikovszky Béla (Janikovszky Éva későbbi férje, aki nem sokkal ezután záratta elmegyógyintézetbe első feleségét – tanulmányom itt, cikkem itt olvasható), ez volt a helyzet tehát a határon.

A Szabad Nép 1949. október 21-ei cikke szerint az ifjú Lendvai már akkor A Tito banda kiárusítja Jugo­szláviát címmel tartott előadást. Gazdasági válság Jugoszláviában című tanulmánya 1950-ben jelent meg a Társadalmi Szemlében, amely 1951-ben A Tito-banda az új háború kirobbantásának szolgálatában című munkáját közölte.

Igazi Tito-banda-szakértőnek számított. „A Tájékoztató Iroda határozata leleplezte, a Rajk- és Kosztov-perek okmányszerűen bebizonyították, hogy Tito és bandája az imperialisták ügynökei, elvetemült gyilkosok és kémek” – írta utoljára említett írásában Lendvai, majd így folytatta: „A Tito-banda egész provokációs propagandája fontos láncszem azoknak az agresszoroknak terveiben, akik – mint Sztálin elvtárs mondotta – >arra igyekeznek felhasználni a reakciós kormányokat, hogy hazugsággal megtévesszék népeiket, megcsalják őket és az új háborút védelmi háborúnak, a békeszerető országok békés politikáját pedig agresszív politikának tüntessék fel.

Meg akarják csalni népeiket, hogy reájuk erőszakolják agresszív terveiket és új háborúba rántsák őket.<”

Tito, a Láncos kutya, szovjet propaganda / Forrás: Tortenelem8negy.wordpress.com

Most gondoljunk bele: a Határőrség részben a jugoszláviai fejlemények miatt az ÁVH-hoz kerül, Lendvai fiatal újságíróként több lejárató cikket, sőt, előadást tart a “Tito-bandáról”, és ezek után éppen a Határvadászokhoz vezénylik, Szombathelyre, ahonnan csak egy lépés a jugoszláv határ. S mit csinál ott?

Fejtágítókat tart, tehát azt folytatja, amit a Szabad Föld cikke szerint korábban is művelt: bemutatja a kommunista diktatúra ellenségeit. Gyakorlatilag Orwell rábeszélőgépeként munkálkodik.

„Mint aktív katona sem tette le a tollat, a HAZÁÉRT című ÁVÉH lap belső munkatársa volt, ezalatt írta és jelent meg: a SZABAD FÖLD téli esték füzetei sorozatában a 3. számú brosúrája: Tito a magyar nép ellensége cím alatt” – írta Lendvai Andor. Fia említett műve még ma is olvasható a könyvtárban, szintén 1951-ben adta ki a Szikra nyomda.

Karikatúra A hazáért ávéhás lapból / Fotó: PS

LENDVAI PÁL KŐKEMÉNY, SZÉLSŐSÉGESEN SZTÁLINISTA ÚJSÁGÍRÓ VOLT

Már ezeknek az írásoknak, tanulmányoknak az ismerete elég ahhoz, hogy kijelentsük: Lendvai Pál fiatalon sztálinista újságíró, sőt, propagandista volt, aki sokat tett azért, hogy a Tito-banda rémképe minél szélesebb körben ismert legyen.

Azért, hogy a gyakran egyszerű származású, iskolázatlan (mint amilyen Horváth József későbbi III/III-as fővezér volt) zöld ávéhások fejét telebeszélje azzal, amit a Rákosi-diktatúra elvárt. Mindezt mikor? Már 1949-től, a Rajk-per és az ahhoz csatolt ügyek idején, amikor a téboly már annyira elhatalmasodott, hogy a kommunistának nevezett szörnyeteg saját magát is felfalta. Amikor embereket lőttek agyon a határon, másokat pedig koholt kémhistóriákba kevertek. 

Jó vezérünk, balra Rákosi, jobbra Vas Zoltán / Fotó: Fortepan.hu

Sajnos az Országos Széchényi Könyvtárban nem találhatóak meg (!) az ÁVH-hoz, ill. a karhatalomhoz tartozó A hazáért propaganda-kiadvány 1951 és 1956 közötti példányai. Egy 1950-es kiadványt el lehet olvasni (ekkor még Lendvai nem volt a lapnál), rettenetes anyag.

A főellenség Tito-nak a rövidke újságban külön oldala van, ahol több lejárató karikatúra, szellemesnek szánt, uszító publicisztika állítja őt a célpontba. Meg volt a helye tehát Lendvainak a lapnál.

Külön érdekes az a cikk, amely két politikai tisztet, a fiatal határőröket nevelő ávéhásokat mutatja be. Íme a két fénykép:

Politikai tisztek és a “nebulók” / Fotó: PS

Az Arcanum adatbázisában bóklászva még a következő Lendvai-cikkekre bukkantam: „A közel- és közép-keleti helyzetről” (csak egy közcímét idézem: „A nemzeti burzsoázia viszonya az imperalizmus elleni harchoz”) vagy éppen a „Harcban a kenyérért és a nemzeti függetlenségért” című tanulmány. Utóbbiban egyenesen világpolitikai körútra invitálta az olvasót. Beszámolt a franciaországi, iraki, marokkói változásokról. Marokkóval kapcsolatban ezt írta (akár A tanú Tuschinger elvtársa is mondhatná):

„Forrósodik a talaj az imperialisták és csatlósaik lába alatt Marokkóban.”

Lendvai ezeknek az írásoknak, de leginkább a Tito-cikkeknek köszönhette, hogy 1951-ben a következő nevek mellé került a Társadalmi Szemle vonatkozó számában:

„TARTALOMJEGYZÉK
RÁKOSI MATYAS: Beszámoló a Központi Vezetőség 1950 október 27-én tartott ülésén 837
ANDICS ERZSÉBET: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 33. évfordulójára 857
HORVÁTH MÁRTON: Küzdelem a népi egységért 867
[…]
SZEMLE.
A Szovjetunió és az európai népi demokratikus országok gazdasági együttműködése (LENDVAI PÁL)”.

Az ideológia a lényeg! Balról: Mihályfi Ernő, Andics Erzsébet, Lukács György és X. elvtársnő / Fotó: Fortepan.hu

Veretes társaság. Fenti brosúrája 1951-ben jelent meg.

IDEJE LENNE, HA FELTÁRNÁ, MIT IS CSINÁLT PONTOSAN AZ ÁVH KÖZPONTI LAKTANYÁJÁBAN!

Lendvai 1929-ben született, húszas évei legelején járt, amikor már a Rákosi Mátyás mellett szerepelt a neve, Tito lejáratásával emelkedett fel, írhatott a Szabad Népbe, könyve jelent meg, majd az ÁVH-hoz került előbb a az ávéhás határőrök agymosásának aktív résztvevőjeként, majd „különleges politikai beosztásba” Budapestre.

Belsős káder volt, tényleg nagy lehetett a meglepetése, amikor újabb propaganda-műve írása közben (!) elcipelte otthonról a hatóság. Ő, aki 1952-ben még a Rajk-ügyről írt, nem sokkal később maga is beletekeredett a pókhálóba, hiszen éppen a Rajk-per nyolcadrendű vádlottjához, Justus Pálhoz sorolták. Mint trockistát. Lendvai még azt is tudni vélte, hogy ki jelentette fel. A már többször említett Vajda Péter, akivel együtt lépdeltek felfelé. Vajda 1954-ben alhadnagy, 1956-ban már hadnagy volt az ÁVH-nál.

Tudják, mit csinált 2007-ben? Éppen a Nemzetbiztonsági Hivatal szóvivője volt!

Így váltott rendszert Magyarország.

Egy véleményvezér gyermekkora – “Lendvai jelenleg az egyik legjobb és legmegbizhatóbb informátorom”

„Társadalmi kapcsolatként” tartották nyilván a kádári állambiztonsági iratokban Lendvai Pált, azaz Paul Lendvait, aki 1957-ben az Esti Hírlap újságírójaként emigrált Ausztriába. Társadalmi kapcsolatnak nem nevezhettek akárkit, az akkori belügyminiszteri rendelet szerint a „társadalmi kapcsolatként történő együttműködés csak hazafias meggyőződésű, a szocializmushoz hű állampolgárokkal, az önkéntesség elve alapján” alakíthattak ki. Lendvait be akarták szervezni, több fontos információt elárult a róla jelentő „Urbán” titkos munkatársnak, azaz Lóránt (máshol Loránt) László Endrének. Cserében a BM is segített Lendvainak, kiengedték Ausztriába édesanyját, és később ő is beutazhatott a Magyar Népköztársaság területére. A beszervezés végül nem történt meg, a történet mégis érdekfeszítő. Egy véleményvezér gyermekora – első rész.

Bár a Lendvai Pállal, azaz a Paul Lendvaival kapcsolatos állambiztonsági jelentésekkel több korábbi cikk foglalkozott (például Laczik Erikáé vagy Ilkei Csabáé), úgy érzem, nem árt újra megírni az ő történetét. Már csak azért is, mert a rendszerváltás előtti újságírással foglalkozom, ebben a tekintetben az itthon, majd Nyugaton is aktív Lendvai megkerülhetetlen személy. Ő maga korábban az ÉS-ben jelentette meg a róla jelentő ügynökökkel kapcsolatos cikkét, ezután arról is írtak, hogy társadalmi kapcsolat volt, hogy a szélsőségesebb „vádakat” most ne is említsem.

Illő tehát kísérletet tenni arra, hogy tisztázzuk a személyét. Mit tett, és mit nem tett a negyvenes, ötvenes, hatvanas években.

Maga Lendvai is sokat foglalkozott a személye elleni támadásokkal (ez a Heti Válaszban és a Magyar Nemzetben megjelent cikkekre utal), a róla szóló, interjúkötetnek álcázott hősi eposzban (Három élet – Paul Lendvai) hosszasan panaszkodott Mihancsik Zsófiának: „Ezzel szemben az angol kiadásban az szerepel, hogy én különféle kommunista tevékenységek után szöktem Ausztriába, az ötvenes években Magyarországon tagja voltam a különleges belügyi rendőrségnek, amely az ÁVH egysége volt, majd a forradalom után részt vettem a Fehér könyv összeállításában. Az ausztriai tevékenységemről pedig leírják a Heti Válasz összes rágalmát, és ezt azzal igazolják, hogy a bécsi magyar besúgók szerint én voltam az egyik legjobb kapcsolatuk, aki >Michael Cole< fedőnéven dolgozott. Hogy én vagy bárki más ezt mivel cáfolta és hányszor, hogy helyreigazítást kértem, arról egy hang sem.”

Lendvai emigrálása előtti történetét a következő részben fogom bemutatni, így most sem a Fehér könyvre, sem az ÁVH-ra nem fogok kitérni. Annál érdekesebb, hogy kiknek mondott köszönetet Mihancsik kötetében:

„Vagy Aczél Endre és Debreczeni József, akik szétszedték a Heti Válasz hazug állításait. És meg kell mondanom, az is jólesett, hogy az első ember, aki a cikk megjelenését követő reggel felhívott, az Gyurcsány Ferenc volt.”

Szóval voltak, akik megvédték. Köztük az az Aczél Endre, aki az iratok szerint a katonai hírszerzés „megnyert embere”, azaz ügynöke volt (korábbi cikkeim róla itt és itt, a cikkek alatt maga Aczél kommentárjai olvashatóak).

Lendvai és Kreisky osztrák politikus / Fotó: Lendvai.at

Most következő írásomban szokás szerint csak a tényekre szorítkozom. Azokra az állambiztonsági iratokra, amelyek ma hozzáférhetőek, illetve azokra az írásokra, amelyek ma elérhetőek.

ITTHON A TITO-BANDÁRÓL ÍRT TANULMÁNYA VOLT A LEGISMERTEBB

Paul Lendvai, azaz Lendvai Pál 1957-ben „disszidált”, azaz emigrált a Magyar Népköztársaságból, és néhány év alatt Bécsben is elismert újságíróvá vált. Persze gyanítom, hogy az ehhez hasonló magyarországi cikkeit nem csatolta szakmai önéletrajzához (az ifjú Lendvai cikke (Tito-banda) lejjebb gördítve olvasható):

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

A kezdeti időkről majd később fogok írni, most lépjünk a hatvanas évek elejére, amikor a kádári hírszerzés eltervezte az újságíró beszervezését. A különböző jelentésekből egyértelművé vált, hogy Lendvai behálózása az állambiztonság szempontjából lehetségesnek tűnt.

Az újságíró egyre jobb kapcsolatokat szerzett az osztrák belpolitikai körökben, így komoly fegyvertényt jelentett volna a beszervezése. Tény, hogy ez a hatvanas években végül nem valósult meg, legalábbis nincsen nyoma ennek az elérhető, kutatható dossziékban.

Hogy mi szüksége lett volna a Kádár-diktatúrának egy újabb Ausztriában mozgó ügynökre, az szerintem egyértelmű, most azt kell tisztáznunk, mit akarhatott a Magyarországon kommunista újságíróként ismert, de Ausztriában új életet kezdő Lendvai a rezsimtől? A jelentések szerint azt, hogy édesanyját kiengedjék Bécsbe, ő pedig beutazhasson Magyarországra, erre jövendő „Kelet-Európa-szakértőként” igencsak szüksége volt.

Lendvai Pálról 1962-ben nyitottak kutató-dossziét „Cole Michael” fedőnéven (ÁBTL K-1743 Dosszié tárgya “Cole Michael”), az újságíróról csatolt első jelentéseket „Urbán” titkos munkatárs, illetve a bécsi rezidentúrán dolgozó „Géza” elvtársadta. „Géza” Fürjes János hírszerző-tiszt fedőneve volt, fedőmunkahelye a nagykövetség volt, „Urbán” pedig megegyezett Lóránt (máshol Loránt) László Endre újságíróval, MTI-tudósítóval, aki ebben a funkciójában a hálózat embere volt.

Mint a külföldi újságírók, tudósítók (különösen az MTI és Népszabadság munkatársai) jelentős, szinte teljes része.

Fürjes elvtárs / Fotó: ÁBTL

Lendvai 1962 nyarán ült le beszélgetni „Gézával”, a találkozóról készült jelentéssel kezdem: „A harmadik kérdésemre, hogy miért csak most fordul hozzánk, azt felelte, hogy ő

sokáig attól félt, hogy ha a kapcsolatot felveszi a követséggel, akkor kérésének teljesitésére azt a feltételt szabjuk, hogy dolgozzák a magyar hirszerzésnek >Ő senkinek sem kötelezi el magát – mondta – ellenben egy kollegiális viszont szívesen fenntartana.<”

– jelentette „Géza” Lendvairól. Az irat azt sugallja, hogy a korábban az ÁVH-hoz köthető Lendvai (erről cikkem folytatásában) tökéletesen tisztában lehetett a rendszer működésével. Beszélgetésükben természetesen szóba kerültek azok a cikkek, amelyeket Lendvai álnéven írt Bécsben, s amelyek kritikusan viszonyultak a Kádár-diktatúrához:

„[…] áttérve a negyedik kérdésemre először megpróbálta letagadni, hogy ő irt >Holló György< néven [Bécsben – MG]. […] Lendvai egy pillanatig hallgatott, majd megkérdezte tőlem, hogy honnan tudom, hogy ő Holló György? Közöltem vele, egyik alkalommal megkérdeztem a Presse egyik munkatársát, hogy ismeri-e a Holló Györgyöt, azt válaszoltam, hogy igen, egyszer bemutatták neki. Kérdésemre, hogy hogyan néz ki >Holló György<, elmondta nekem: >egy nagy órru [így, a helyesírási hibákat szokás szerint meghagyjuk], nagy haju, kis zsidó emberke< Nos, hát ilyen csak egy van itt – mondottam neki – ez maga<. Lendvai erre beismerte, hogy ő a >Hollo György< s a >Landy Paul<.” – jelentette „Géza”.

Fürjes rutinos hírszerző volt, rákérdezett Lendvainál, ugyan, miért is bíznának meg benne „disszidálása”, és a diktatúrát „lejárató” cikkek után? „Mi a biztositék arra, hogy ha mi édesanyját kiengedjük, hogy utána nem fog-e majd ellenségesen viselkedni a Magyar Népköztársasággal szemben, hiszen >már nem kell féltenie az édesanyját<. – Mi sem vagyunk emberkereskedők – mondottam – és semmiesetre sem tettük volna és a jövőben sem tesszük édesanyját felelőssé az általa elkövetet gazságokért. […] Erre azt mondta, hogy ő tudja, ilyen ügyeket nem lehet egyik napról a másikra elintézni, s addig modunkba áll majd, hogy meggyözödjünk arról, hogy loyálisan tudósit Magyarországról és egy esetleges szervezett kapcsolat során mi őt jobban megismerhetjük.” (A kiemelés az állambiztonságé). Mókás vagy sem, de „Géza” „családi vállalkozásban” jelentett: „Adta Géza, legépelte: Gézáné” – olvashatjuk az iraton (Jelentés, Bécs, 1962. július 31), Fürjesné tehát buzgón legépelte férjeura jelentéseit.

POLGÁR DÉNES TITKOS MUNKATÁRS ROSSZ VÉLEMÉNYE

Lendvait az állambiztonság szokásos ügymenete szerint körbeszimatolták, környezettanulmányt készítettek róla, priorálták (lekérték az adatait) a különböző osztályoknál, és összegyűjtötték a vele kapcsolatos jelentéseket. Például azt, amely a Polgár Dénestől kapott információn alapult: „Polgár Dénes ujságíró 1958-ban Bécsben járt, visszaérkezte után baráti körben arról tett emlitést, hogy Lendvai egyéni érvényesülése érdekében volt barátait is hajlandó kiszolgáltatni és bajba hozni. Volt munkahelye – az Esti Hírlap – párttitkárának véleménye szerint Lendvai karrierista, törtető személy.”

Polgár Dénes ünneplése az ügynökkeltető MÚOSZ-ban / Fotó: Emasa.hu

Polgárnál megállhatunk egy pillanatra, az MTI örökös tudósítója természetesen a hálózathoz tartozott, kevés titkos munkatárs volt nála aktívabb a sajtó és a hírszerzés területén, számos városban és országban bevetették, több fedőneve is volt.

Örök szégyenünk, hogy a hétpróbás újságíró-ügynök (számtalan munkadossziéja van) a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét is megkapta.

Ráadásul 1997-től haláláig (2009) az Aranytollas Újságírók Társaságának elnöke is volt. De most térjünk vissza Lendvaihoz. Budapestről „Fóti” 1963. január 14-én egy „Szigoruan titkos!” iratban („Cole Michael ügye”) a következőről tájékoztatta a bécsi rezidentúrát vezető „Takács” elvtársat, azaz Tóth Pált:

„Jellemével kapcsolatban az ellenőrzés alátámasztotta az eddig rendelkezésre álló adatokat.

Jellembeli gyengeségei, amelyek Cole egész magatartását megszabják, karrierizmusa, gyávasága, gerinctelensége mind olyan tulajdonságok, amelyekkel ügyesen operálva elérhetjük a korábbi, vele kapcsolatos utasitásokban már közölt célt.

[…] A Központ és a rezidentura lépései között feltétlen összhangnak kell lennie. Olyan viszonyt kell kialakitani vele, amely kizárttá teszi a csak >adom-veszem< alapon való információszerzést, látnia kell azt is, hogy még mindig van jóvátennivalója velünk szemben. […]

Anyja kiengedése, az állampolgárságból való elbocsájtás, későbbi, tervezett beutazása mind olyan engedmények, amelyekkel szemben nem elég, ha csak lojalitást mutat, hanem viszontszolgálatot is várunk tőle.”

A Lendvaival való kapcsolattartásra a jelentések szerint az újságírótól vonakodó, őt „nagyképűnek” jellemző „Géza” mellett, helyett „Urbán” titkos munkatársat, azaz Lóránt Lászlót jelölték ki.

Lóránt László Endre / Forrás: ÁBTL/Utolag.com

Az MTI akkori bécsi tudósítója a korábbi iratok szerint kezdetben nem tartozott az állambiztonság igazán „kiváló dolgozói” közé, de ekkoriban éppen megdicsérték. „Lovas” elvtárs az említett „Takácsnak” (Tóth Pálnak) ezt írta: „Urbán elvtárs az időszakban végzett munkájában bizonyosfoku fejlődés tapasztalható. […] Fentiek azt mutatják, ha Urbán akar dolgozni társadalmi kapcsolatain keresztül tud értékes információkat szerezni.” – írta „Lovas” 1962. január 16-án. „Urbánnak” a jelentések szerint több informátora volt, voltak közöttük ügynökök is, Lendvai Pálra az iratokban később „társadalmi kapcsolatként” hivatkoztak. Lendvai neve „Urbán” vonatkozó munkadossziéjában (ÁBTL “Urbán”, Mt-772/3) először 1962 végén, a hangzatos „Információs jelentés A Népszabadság >Magyarok a nagyvilágban< cimü cikkének visszahangja az ausztriai magyar disszidensek körében” című iratban bukkan fel.

Az említett cikk szerzője Hajdú Pál, ha nem tévedünk nagyot, ő az az  állambiztonsági tiszt, aki 1956 előtt az Irodalmi újság “politikai rovatvezetője” volt.

Letöltés (PDF, Ismeretlen)

Az írást igazi mézesmadzagnak szánta a rezsim, ezért is voltak kiemelten fontosak az arra érkezett emigráns reakciók:

„Bécsben élő disszidens magyar ujságirók körében óriási visszhangot váltott ki a Népszabadság cikke. […] Lendvai Pál szerint, aki – mint elmondta – gyorsan váltakozó hosszu telefonbeszélgetések és személyes eszmecserék követték a Népszabadság november 13.-i számának Bécsbe érkézését, Irodalmárt[Sebestyén György, a Bécsi magyar Híradó szerkesztője] a szó szoros értelmében a könnyekig meghatotta a cikk mondanivalója, Klamár [Gyula emigráns újságíró, szerkesztő, a Bécsi Magyar Híradó szerkesztője] pedig kijelentette: mindeddig elképzelhetetlennek tartotta, hogy az >egykori rettegett Szabad Nép utódjában<: a Népszabadságban ilyen >liberális hangu< megértő cikk jelenjék meg és most már feltétel nélkül elhiszi, hogy Magyarországon valóban olyan döntő változások következtek be, amelyeknek teljes mértékü felfogására a >régi Ávos idők szelleméhez rögződött menekültek agya< szinte képtelen felfogni. […] Lendvai értesült arról, hogy a Magyar Hiradó szerkesztősége utasitást kapott a cikk durva megtámadására. […] Lendvai arra is utalt, hogy Klamár, vagy Lendvai – esetleg mindkettő – részéről belső ellenállás mutatkozik arra, hogy meggyőződéssel vitába szálljanak a cikkel. /Az információ Lendvai Páltól származik./” (Jelentés, Bécs, 1962. november 17).

„Urbán” a „Találkozói jelentésben” (ezekben mindig külön részekre szedte a különböző informátoroktól – például: „Balatoni” és “Kocsis” ügynökök – kapott információkat) részletesebben beszámolt a Lendvaival folytatott eszmecseréről: „Találkozói jelentés. […] Lendvai engem hivott fel csütörtökön, nov. 15-én és lelkendezve mesélte a Népszabadság nov. 13-i számában megjelent cikk óriási hatását a bécsi disszidens ujságírók között. Miután további részleteket is kilátásba helyezett, meghivtam még aznap estére, hogy feleségével együtt vacsorázzanak nálunk. […] Este valóban további részleteket mesélt. […] Minden különösebb remény nélkül megkértem, hogy igyekezzék néppárti vezető-ismerőseivel találkozni és ujabb részleteket megtudni. […]

Lendvai mindent megigért, sőt kérésemet szinte megbizásnak vette.

A pénteki nap folyamán keveset tartózkodtam otthon és amikor hazaérkeztem, feleségem elmondta, hogy Lendvai többször keresett és okvetlenül akar velem beszélni. Lementem az utcára, felhivtam telefonon. Lendvai nagy izgalommal közölte, hogy sürgösen beszélni akar velem, mert sok érdekeset tudott meg. Kénytelen voltam tehát – jelentéseim késését is kockáztatva – találkozót megbeszélni vele. […]

Lendvai elmondta, hogy péntek délelőtt az információk szerint kialakulóban lévő néppárti centrum főemberével: Hurdessel [Felix Hurdes korábbi oktatási miniszter, 1945–51 között az Osztrák Néppárt főtitkára] sikerült beszélnie, aki dühödten rohant ki a reformista szárny >vad tervei< ellen.”

Felix Hurdes / Fotó: Kulturpool.at

Bár „Urbán” jelentését nem szabad készpénznek venni, az irat szerint az újságíró igen lelkes volt. A titkos munkatárs így folytatta a jelentést: „Lendvaival hosszasan beszéltem saját és anyja ügyéről is, mert Lendvai tájékoztató igyekezete és készsége – bár ezuttal ő rendkivül tapintatosan nem célzott erre – szemlátomást arra irányul, hogy szeretne már valamilyen eredményt látni.[…] Lendvai tud arról, hogy anyja ismét benyujtotta kivándorlási kérelmét […]

Magatartásából következtetve ismét alátámasztást nyert korábbi jelentésemben közölt javaslatom, amelynek alapján egy olyan helyzet alakulhatna ki, amelyben Lendvai továbbra is rászorulna a szivességünkre.

Ha ugyanis Lendvai Budapestre utazhatna, lebeszélné anyját a kivándorlásról, vagy legalábbis a kivándorlási kérelmet – a mi segitségünkkel – még függőben hagyva, engedélyt kaphatna arra, hogy anyja – akár két-három hónapra meglátogassa Bécsben. […] Megállapitásom szerint ennek a megoldásnak örülne a legjobban Lendvai és ez számunkra sem előnytelen.” (Jelentés, Bécs, 1962. november 17. )

„Urbán” 1963. január elején már Lendvai fedőnevét használva, „Cole Michael”ügyében jelentett Pék Jenő századosnak. Ebből is kiderült, hogy édesanyját kiengedték az újságíróhoz: „ […] Lendvai anyja mint ismeretes december végén látogató utlevéllel érkezett Bécsbe. Számára Lendvai és felesége lakásában egy szobát rendeztek be – átmenetileg. Kinos meglepetésként hatott Lendvaira, hogy – mint nekem elmondta – anyja legszivesebben már nem is térne vissza Magyarországra. Lendvai felesége ezzel elsősorban nem ért egyet. Barátságosan fogadta ugyan az öregasszonyt, de semmiképpen sem hajlandó belenyugodni abba, hogy állandóan a >nyakunkon maradjon<. […] Lendvaival való viszonyom kimondottan pozitiv. Rendkivül hálás azért a szolgálatomért,hogy anyja egyelőre látogató utlevéllel utazott Bécsbe.” (Jelentés Budapest, 1963. január 4.)

„… IGYEKSZIK SZOLGÁLATOMRA LENNI… ”

„Urbán” másik jelentése szerint Lendvai „viszonozni” akarta ezt a szívességet: „Találkozói jelentés Lendvairól […] Lendvai kedden délben hivott fel telefonon és rögtön meghivott ebédre. […] Nagy lakásában – a szertartásos angol tea elfogyasztása után – a nők félrevonultak és ő gyorsan elmondta kedd délelőtti beszélgetését a vele igen jó viszonyban lévő Hurdessel /lásd inf. jelentésem/.

Lendvai hangsulyozta: azért igyekszik szolgálatomra lenni, mert viszonyozni akarja neki nyujtott segitségemet.

Rendkivül büszkén visszaidézte egyébként legutóbb adott információját Kreisky-vel [Bruno Kreisky osztrák politikus, 1959-től 1966-ig Ausztria külügyminisztere, majd 1970-től 1983-ig szövetségi kancellárja volt] és Olah-val kapcsolatban, amely az azóta kiszivárgott különböző hirlapi utalások alapján valóban hiteles volt. […]

Lendvai jelenleg az egyik legjobb és legmegbizhatóbb informátorom”.

(Jelentés, Bécs, 1963. január 30).

Bruno Kreisky és Leopold Figl üdvözlik a szovjet Vjacseszlav Molotovot /Fotó: Kreisky100.at

A titkos munkatárs elégedett volt a Lendvaitól szerzett információkkal, és látjuk, hogy jelentése szerint az újságíró valóban bejáratos volt olyan körökhöz, ahol a hírszerző-gyanús (és hát az is volt) „Urbánt” nem látták annyira szívesen: „Találkozói jelentés Lendvairól […] Lendvaival február 20.-án találkoztam a sajtóklubban. Elmondta, hogy másnap tudósitást ir a Financial Timesnek a szerinte döntő jelentőségü koaliciós tárgyalásról […] Függetlenül a már küszöbön álló szakitásról, arról tájékoztatott, hogy Withalmék uj parlamenti választásokat szeretnének kiforszirozni. […]

Legnagyobb meglepetésemre Lendvai dr. Heindlt [Feltehetően a Bécsújhelyen született Kurt Heindl osztrák politikusról van szó]  nevezte meg az információ forrásául. Én már napok óta hiába igyekszem Heindl-lel beszélni.

[…] Eddig már háromszor kitért meghivásom elfogadása elől és elfoglaltságra hivatkozott.” (Jelentés, Bécs 1963. február 25.)

„Urbán” következő jelentéséből kiderül, hogy Lendvai anyja tovább kívánt utazni Bécsből Izraelbe: „Találkozói jelentés Lendvairól […] Lendvai anyja március elején utazik Izraelbe. Lendvaiék alig várják az elutazást és észrevehető rajtuk, hogy csak ennek reménye akadályozza meg a családi viszály kirobbanását. […] Lendvai anyja – fia véleménye szerint – már erősen hajlik arra, hogy esetleg mégis visszatérjen Budapestre.” (Jelentés, Bécs, 1963. február 17.)

„EGYIKE A LEGJOBB TÁRSADALMI KAPCSOLATNAK”

„Urbán” titkos munkatárs és Lendvai kapcsolata – az iratok szerint – ekkor gyümölcsözően működött. Az állambiztonság mindenesetre derűlátó volt, „Cole Michael” kutató-dossziéjához csatolták a következő, 1963 nyarán készült jelentést:

„Személyével operativ kapcsolatot létesitettünk, tanulmányozása folyamatban van. A kapcsolat eredményeként rendszeres információt szolgáltat – igen jó forrásokból – Ausztria politikai, gazdasági életével kapcsolatban. Információi, amelyek bizalmas elemeket is tartalmaznak, általában nem lépik tul a sajtószinvonalat. Az általa tudósitott, főleg gazdasági szaklapokban megjelent cikkei lojális hangvételüek.

A kialakult viszony következtében egyike a legjobb társadalmi kapcsolatnak, aki esetleges kéréseinkre is rendelkezésre áll.

A vele való foglalkozás munkaterves feladatot képez.” – írta Palotás Rezső. (Jelentés, Bp. 1963. július 24.). Ebben az iratban is „társadalmi kapcsolatként”említik Lendvait. Talán jobb megmagyarázni, mit jelentett ez a kommunista állambiztonságnál.

A SZOCIALIZMUSHOZ HŰ, SEGÍTŐKÉSZ TÁRSADALMI KAPCSOLATOK

Hadd idézzek egy állambiztonsági „alapműből”, a 2003-ig titkosnak minősítettA hálózaton kívüli kapcsolatok helye, szerepe és jelentősége a hírszerző munkában című könyvből, amelynek Borsányi Imre rendőr ezredes és Vértes János szerzője: „Társadalmi kapcsolatnak nevezték azt a személyt, akivel a hírszerzőtiszt, vagy titkos munkatárs idehaza, vagy külföldön folyamatosan kapcsolatot tartott és segítségét igénybe vette a hírszerző feladatok végrehajtásához.

A társadalmi kapcsolat fogalmának tehát alapkövetelménye volt a rendszeresség és a segítőkészség.

Sőt, egy belügyminiszteri rendelet szerint a „társadalmi kapcsolatként történő együttműködés csak hazafias meggyőződésű, a szocializmushoz hű állampolgárokkal, az önkéntesség elve alapján alakítható ki”.

Az sem véletlen, hogy mások mellett Kenedi János is azt mondta, az átvilágítási törvényt ki kellene terjeszteni a társadalmi kapcsolatokra is, hiszen: „ismert értelmiségieket, vezető állású embereket többnyire nem szerveztek be ügynöknek, de társadalmi kapcsolatként esetleg fontosabb információkat szállítottak az állambiztonsági szervezetnek, mint a hálózati személyek.”

Nem tisztünk eldönteni, hogy Lendvai társadalmi kapcsolat volt-e vagy sem. Az tény, hogy az állambiztonsági iratokban következetesen annak nevezték. Palotás jelentését olvasva úgy tűnt, nem volt messze Lendvai beszervezése, de aztán mégsem történt meg. Nyilvánvalónak tűnik, hogy Lendvainak csak az említettek miatt volt szüksége a BM-re, valószínűleg esze ágában sem volt aláírni, amivel mindent összetörhetett volna, amit az előző években felépített. De miért hívták egy másik iratban az újságírót „Péter Gábor legjobb munkatársának”? Miért írtak vele a kapcsolatban a hírhedt Fehér könyvről? Ezzel folytatom.

Még terve is volt Ignotusék lejáratására – Hegedüs Géza író önként lett az állambiztonság ügynöke

Nem kényszerítették, nem zsarolták, nem is kecsegtették – úgy fest, Hegedüs Géza elhivatottságból lett a kádári állambiztonság ügynöke. Az író lépését teljesen menthetetlenné teszi, hogy a most, általunk nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint már jóval 1956, a tisztességes kommunisták utolsó ébredése után csatlakozott a hálózathoz. Hegedüs a jelentések szerint szívesen részt vett a nyugati, elsősorban angliai magyar ellenzék bomlasztásában, lejáratásában, még külön tervekkel is előállt. A háttérben mentora, a szovjet őrnagy-író Illés Béla, és annak rettegett segédje, a felfegyverzett Gogolák elvtársnő (Wagner Anna) is feltűnik.

Mottó: „>A hibákat észre kell venni, a lehetőségekkel élni kell – ez a boldogulás receptje< – nyilatkozta egyszer az irodalmi mindenes, a kedvesen raccsoló hangú, örökké pöfékelő polihisztor” – a Cultura.hu 2017-es cikke Hegedüs Gézáról.

Minden ügynöktörténet más és más, van, amikor a beszervezési dossziéból (BT) világosnak látszik a beszervezés oka, mert az iratokból is érzékelhető az állambiztonság által kifejtett presszió, nyomás, zsarolási kísérlet, vagy legalább az, mit ajánlottak fel az aláírásért, a besúgásért cserébe. S vannak olyan ügyek, amikor sokkal nehezebb meglelni a beszervezés kulcsát, mert az ügynököt, titkos megbízottat, titkos munkatársat, szigorúan titkos tisztet igazából nem kényszerítették, és nem is kecsegtették kimondva, leírva semmivel. Nem fogalmazható meg konkrét cél (jobb állás, külföldi utazás stb.) a megfelelésen, a helyezkedésen túl. Hegedüs Géza története meglátásom szerint ilyen – már amennyire láthatjuk a valóságot az iratokból.

Hegedüs Géza / Fotó: Fortepan.hu

A ma is elismert írót, irodalomtörténészt tenyerén hordta a kommunista diktatúra, s bár jóban volt a kivégzett Rajk Lászlóval és több szociáldemokratával, még a nagy belső leszámolások idején sem esett bántódása. Fiatalkora tragédiákkal terhelt, a zsidó származású fiatalember családja szinte minden tagja odaveszett a vészkorszakban, ő munkaszolgálatosként is túlélte a keleti frontot és a németországi koncentrációs tábort. Egyszerre megrázó és vicces – talán csak kelet-európai humorral értékelhető – az a történet, amit önéletrajzi sorozatának utolsó könyvében (A visszanyert élet) megörökített. „[1945] Május 27-én érkeztem Budapestre… Így kerültem Budán egy könyvkereskedés kirakata elé, és egyszerre felcsapó örömmel és elképesztő meglepetéssel láttam újonnan megjelent regényemet, a Bálványrombolók -at […] a könyvet papírszalag köríti, ez olvasható rajta:

A VÉRTANÚHALÁLT HALT ÍRÓ POSZTUMUSZ REGÉNYE.”

ILLÉS BÉLA SZOVJET ŐRNAGY, A TÖRTÉNELEM-HAMISÍTÓ MENTOR

Letaglózó kezdet. A saját bevallása szerint kommunista meggyőződésű – fenti, már a rendszerváltás idején született könyve szerint a háború előtt ő is azok közé tartozott, akiket a szociáldemokraták közé küldtek – Hegedüs karrierje a Rákosi-diktatúra kiépülése alatt töretlenül ívelt felfelé.

Bejáratos volt Rajkhoz, Révai Józsefhez, a belső szellemi kör megbecsült tagja volt. Egyik legjobb barátjává Illés Béla, a szovjet hadsereg vezérkari őrnagya vált, akit – ha nem fordul nagyot a világ – most már leginkább történelem-hamisítóként marad meg az emlékezetben.

A Kádár-rendszerben született irodalomtörténeti dolgozatok (például Hegedüs még ma is forgatott és hivatkozott munkája) még íróként említik. A mesemondó inkább illene rá: Illés kitalált és híressé tett egy nem létező orosz tisztet, Guszev kapitányt (csak nekem ugrik be Berkesi András Thompson kapitánya?), aki ’48 állítólagos hőse volt, és bátran szembe ment a szabadságharcunkat leverő cári hadsereggel. A kommunista propaganda – egyébként részben Hegedüs segítségével – később szépen felépítette ezt a legendát, amelyet csak a rendszerváltás után sikerült tételesen megcáfolni (erről egy remek tanulmány itt). A másik Illéssel kapcsolatos sokáig csak suttogott, később elhíresült történet ennél sokkal nyomasztóbb. Több helyen olvastam (bizonyítékot nem láttam, de ilyesmiről nem is nagyon találhatnánk), hogy a Vörös Hadsereg tisztjéhez köthető a következő mondat:

„a magyar nők is a szabad zsákmány körébe tartoznak”.

Ezt Illés állítólag szovjet katonatársainak jelentette ki.

Guszev kapitány, hajdanán még utcákat is elneveztek róla / Forrás: Cdn.blog.hu

Ha igaz, ha nem, nem kevéssé dermesztő Hegedüs már említett önéletrajzi regényének az a részlete, amelyben megismerkedésüket megörökítette. Rengeteget elmond a Rákosi-korszakról, és a benne élő, azt felépítő emberekről, hogyan, mennyire másképp élték meg a brutalitást, a fenyegetettséget, a nyilas korszaknak megfeleltethető diktatúrát.

Műve alapján Hegedüs és Illés kapcsolatát valamelyest olyannak látom, mint amilyennek Moldova Györgyét a katpolos, magvetős Kardos Györggyel (előbbi utóbbiról szóló életrajzi regénye külön tanulmányt érdemelne). A feltétlen csodálaton és tekintélytiszteleten alapult.

ÉS AKKOR FEGYVERT FOGTAK A KRITIKUSRA

„Ahogy első könyvének elolvasása után már nemsokára tudomásul vehettem, én Illés Bélánál jobb embert alig-alig láttam az életemben” – írta Hegedüs Illésről, majd nekifogott az anekdotának. Az akkor még fiatal újságírónak kritikát kellett írnia a Köztársaság irodalmi rovatába a rettegett őrnagy Szkipetárok című regényéről. Hegedüs szerint „csevegő hangú beszámolót” írt, Illés már a megjelenés másnapján felhívta, hogy megköszönje, koccintsanak egyet a „szép kritikára”. „Akkor küldöm a mi dzsipünket. Öt perc múlva légy a kaputok előtt” – így az őrnagy. „Illés főszerkesztői előszobájában egy kemény arculatú katonatitkárnő ült, oldalán pisztollyal. Wagner Annának hívták, félt tőle az egész szerkesztőség, azt hiszem, egy kicsit Illés is.

– A főszerkesztő urat keresem.
– Ne keresse! Nem ér rá!
– De engem hivatott.
– Senkit nem hivatott. Fontos vendéget vár.
– Hogy hívják azt a vendéget?
– Semmi köze hozzá.

Na, kotródjék gyorsan, mert rosszul járhat.

Ezzel oldaláról kihúzta a pisztolyát, és nagy mozdulattal maga elé tette. Az egész olyan volt, mintha egy Howard-regényben olvasnám.

S minthogy nem gondoltam, hogy valóban le akar lőni, ezt mondtam:
– Mielőtt lő, jelentse be a főszerkesztő úrnak, hogy Hegedüs Géza van itt.
Erre a pisztolyt visszatette a táskájába, és azt kérdezte:
– Hát miért nem mondta, hogy maga Hegedüs Géza? Hiszen éppen magát várja.”

Kurta az a szoknya, jobbra az egyik legnagyobb magyar színész, Őze Lajos / Forrás: A tanú

Bár én nem Rejtőt, inkább Orwellt érzékelem a háttérben, Wagner (Wágner) Annát, a felfegyverzett „Gogolák elvtársnőt” azért muszáj bemutatnom. A rettegett elvtársnő 1945-ben a Vörös Hadsereg tisztjeként vonult be Magyarországra, ezután 1948-ig Budapesten az Új Szó szerkesztőségi „munkatársa” volt. Később 1959-ig, nyugdíjazásáig különböző beosztásokban teljesített szolgálatot a Belügyminisztériumban, majd a Partizán Szövetségben, s az MSZMP Központi Bizottságában dolgozott „társadalmi munkában”.Államvédelmi alezredesként halt meg 1970-ben, a nekrológban csak „Harcosnak” nevezték.

Az igazán mellbevágó, hogy ez a fegyveres elvtársnő volt Mészáros Márta rendező nevelőanyja, aki örökbe fogadta a Szovjetunióban született lányt, miután sugárzóan tehetséges apja a sztálinista terror áldozata lett. Ennek a félelmetes Harcosnak az alakja is feltűnik Mészáros Napló gyermekeimnek című filmjében. Ehhez az anekdotához képest azért jelentősen finomítva.

Idill a Szovjetunióban, csúcskommunisták egymás között, balról a harmadik Illés Béla

Visszatérve a pisztollyal fogadott kritikushoz: a Hegedüs által könnyedén, humorosan megörökített jelenet után Illés és fiatalabb kollégája pertut ittak (vodkát, nagy pohárral), majd összebarátkoztak. Az író csodálatos embernek festi le az őrnagyot, kiemelve, hogy milyen nagy lábon élt, egészen addig, amíg kómába esett. „Elképesztően sokat evett, vizespohár számra itta a pálinkát, imádta és váltogatta a nőket. Egy biedermeier gavallér modorával hódolt az asszonyoknak, de mindig egyszerre, párhuzamosan többre volt testi-lelki szüksége. Az asszonyok pedig általában viszontszerették, tudomásul vették hűtlen-hűségét, mert vonzó volt egész egyénisége: kedvessége, segítőkészsége, szellemessége”.

Azért csak kimaradt egy két dolog a dicséretből. Például: ugyan ki merte volna visszautasítani a szovjet hadsereg „biedermeier” őrnagyát? És: mi történt azzal, aki esetleg megpróbálta? De Hegedüs emlékezésének folytatása is érdekes: „A tűzvonalban egymás után szerezte a vitézségi érmeket, és gyorsan haladt előre a ranglétrán. Ezeknek a személyes bátorsággal kiérdemelt sikereknekugyanúgy örült, mint írói érvényesülésének. Egy gyermek játékosságával gyűjtötte a kitüntetéseket. Szerette mutogatni is vitrinben őrzött gyűjteményét, és mesélgette, hogy melyiket milyen tettéért kapta. Ezek a történetek annál kétesebb hitelűek voltak, mert aki többedszer hallotta, annak úgy rémlett, hogy más alkalommal más novellisztikus történet kapcsolódott egy-egy érdemrendhez. De ezt senki sem bánta, mert amit Illés Béla társaságban, asztal mellett elbeszélt, az mindig érdekes volt.”

Nem emlékeztet minket minden korok hősére, a nagy ívó, nőzős, anekdotázós figurára, aki hihetetlen történeteket költ önmagáról?

Ráadásul Hegedüs saját magának mond ellent, előbb „személyes bátorságról”ír, aztán „novellisztikus történetekről”. Az általam olvasott tanulmányok megegyeznek abban, hogy

Illés őrnagy papírmasé hős volt, gondosan felépített, a magyaroknak készített propaganda-figura, akár az ő Guszev kapitánya.

Illés Béla, a szovjet katona /Fotó: Pavelolvas.hu

Valójában mit látunk? Egy hetvenkedő katonát, aki a szovjet hadsereg tagjaként hazatérve mindent megtehet Magyarországon, örül felettébb meglepő „írói érvényesülésének”, és közben szédíti a köré gyűlt sleppet. Ne tévedjünk: Hegedüs (is) pontosan tudta, kivel érdemes barátkozni, ha még szórakoztató is volt Illés – valószínűleg így volt –, ki mert volna ásítani egy-egy anekdotája alatt?

AMIKOR SZÉP ERNŐNEK KELL KRITIKÁT ÍRNIA EGY SZOVJET REGÉNYRŐL

Illés Béla említett, azóta nagyjából elsüllyedt könyve (Szkipetárok) egyébként eredetileg még a Szovjetunióban jelent meg, ahol Illés igazi sztárírónak, fővonalas él-kommunistának számított.

Jellemző, hogy ő volt az egyik tagja annak a kísérőbrigádnak, amely a Szovjetunióba látogató George Bernard Shaw drámaíró köré csoportosult.

Logikus hát, hogy az őrnagy könyve a negyvenes évek második felében magyarul is megjelent, mások mellett szegény Szép Ernő írt kritikát róla. A költő a Haladásban megjelent cikkében olvashatjuk, hogy Illés a szovjet katonai levéltárban kutatott, ott találta meg a Monarchia áruló konzuljának jelentéseit, aki pénzért kémkedett Moszkvának az első világháború idején. A könyvet a költő érthetően agyondicsérte, de aligha véletlen, hogy a hosszú cikk nagy részében inkább Albánia történelméről írt… Azért a végére odabiggyesztette: „Népisme, történelem és regény a Szkipetárok, a detektívregény nem izgalmasabb. Olyan figurákkal találkoztam a Szkipetárok-ban, albánokkal, Izza Prelotzival, Kul Kulával, Nik-kel, Skander Bib Dodával, meg svabákkal is. olyan mintátlan emberi lényekkel. Bornemisza báróval, Szamek népfelkelővel, nehéz lesz őket elfelejteni”. Élhetünk a gyanúval, hogy a szegénységben élő, nem sokkal később elhunyt költő nem olvasta újra ez a csodálatos művet.

Illusztris társaság, balra Illés Béla, jobbra lent Shaw

HEGEDÜS ÚTJA AZ ÁLLAMBIZTONSÁGHOZ

Térjünk vissza Hegedüshöz, hogy egy kicsit felgyorsítsam az időt. Életrajza szerint 1945-1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola művészetelméleti tanszékvezetőjeként dolgozott, de közben 1946 és 1947 között a Köztársaság irodalmi rovatvezetője volt (oda írta meg említett kritikáját). Még arra is volt ideje, hogy 1946-1949 között a budapesti városháza osztályvezető tanácsosa legyen és a Pázmány Péter Tudományegyetem filozófiatörténet tanáraként dolgozzon. Emellett 1947-1949 között a Jövendő irodalmi rovatvezetője és a Március tizenötödike felelős szerkesztője volt, 1955 és 1957 között pedig a Magvető Könyvkiadó igazgatójának választották. (Máshol rövidebb időt emlegetnek). Ötvenhat az ő életét nagyon nem rengette meg, saját önéletírása szerint a lakásában, iszogatva töltötte a forradalom és szabadságharc napjait, nem állt sem ide, sem oda. Ennek megfelelően nem is vették elő, egyik jó barátja, Háy Gyula nem volt ilyen szerencsés. Hegedüs Géza pályafutása, bár a Magvetőnél lecserélték, igazán az ötvenes évek végén sem tört meg.

A hírszerzés egy nyugati utazás után vette célkeresztbe, beszervezésére 1961. április 18-án tettek javaslatot, a „Hargitai” fedőnevet kapta.

AZ EMIGRÁNS ÍRÓKRA ÁLLÍTOTTÁK

Említettem, hogy beszervezési dossziéjában (a munkadossziéja egyelőre nincs meg, ill. nem kutatható) nyoma sincs annak, miért vált ügynökké. Utazni utazhatott, remek állása volt, és látszólag zsarolni sem zsarolták. A szokásos kérdésekre ezt írták: „Miért vállalta a szolgálatot: elvi alapon”; „Feladata: – emigráns írók feldolgozása, ellenőrzése, kiutazásai során feladatok végzése”.

„>Hargitai< személyének tanulmányozásával 1960 októbere óta foglalkozunk. – jelentették. – >Zenész< fn. beszervezési jelöltünk – aki nevezettnek nevelt fia– feldolgozása során jutottunk el személyéhez. >Hargitai<-t elsősorban a vele való személyes kapcsolat során tanulmányoztuk és ismertük meg, másodsorban pedig munkahelyéről és ismerőseitől szerzett információk alapján. […] >Hargitai<-val személyes kapcsolatba 1961 március 11-én kerültünk első izben, amikor a KÜM Külföldi Magyarok Önálló Referaturájánaknevében beszélgetést folytattunk vele legutóbbi angliai és franciaországi utazásának tapasztalatait illetően. […]

A lefolytatott beszélgetéseken >Hargitai< igen őszinte magatartást tanusitott, részletesen beszámolt külföldi útján szerzett tapasztalatairól és egyes személyek, valamint >Zenész< tevékenységéről.

[…]

A beszélgetések során hajlandóságot mutatott az irányban, hogy egyes személyek alaposabb megismerésében, esetleges befolyásolásában, ezek hazatérése érdekében a hivatalos magyar szerveknek segitségére legyen.

Az angliai irodalmi emigráció Ignótus [Ignotus Pál – a szerk.] vezette csoportjával szemben pozitiv magatartást tanusitott és mélyen elitélte azok tevékenységét. […] >Hargitai< beszervezését hazafias alapon kivánjuk végrehajtani. Beszervezését Virág Ferenc r. szds. elvtárs hajtja végre a BM Hazahozatali Bizottság – Rudás László u. 45. – helyiségében, azon részt vesz Varga Sándor r. őrgy. elvtárs is.”

Feltétlenül be kell mutatni az említett Hazahozatali Bizottságot. Ez a szerv végezte a forradalom után külföldre szökött, de egyéni elbírálás vagy amnesztia alapján kegyelmet kapott és hazatért személyek állambiztonsági ellenőrzését. Hegedüs beszervezését végül valóban az említett helyen hajtották végre, de előbb elkészítették a környezettanulmányt. Bár ehhez a legtöbb esetben legalább egy házmester és/vagy nyugdíjas kommunista segítségét igénybe vették, ezúttal két színésztől és az írószövetség egyik tagjától kértek véleményezést. Mind Simon Zsuzsa színésznő, színházigazgató, mind Horváth Ferenc színész pozitívan beszélt Hegedüsről, és az írószövetség „Pál” elvtársa is csak jókat mondott róla. Mindhárman a kommunista diktatúrához lojális, amúgy teljesen hétköznapi életet élő művészként jellemezték Hegedüst. Simon Zsuzsa a színészvilág egyik rettegett sztálinista alakja volt (csak nem annyira ismert, mint Major Tamás).

Ablonczy László a Hitelben felelevenítette azt a történetet, amikor Simon 1956 után azzal az életveszélyes hazugsággal vádolta Sinkovits Imrét, hogy alegendás színész fegyverrel kényszerítette őt a lemondásra a forradalom idején. Azt hiszem, ennyi elég a Simon karakteréről, értjük, miért őt és színésztársát kérték a “szakvéleményre”.

Simon Zsuzsa fiatalon / Fotó: Omike.hu

Az Összefoglaló jelentéshez (1961. április 17.) természetesen Hegedüs életrajzát is csatolták.

„>Hargitai< polgári családból származik. […] Hazatérése után jutott tudomására, hogy minden hozzátartozója, egyetlen öccsét kivéve elpusztult. […] >Hargitai< 1945-től megszakitás nélkül a Szinház és Filmmüvészeti Főiskola tanára. […] 1956-ban a Magvető Könyvkiadó igazgatója volt. […] A felszabadulás óta hozzávetőlegesen 2.500 ismeretterjesztő előadást tartott. […] Munkája elismeréseként eddig két izben kapott József Attila dijat, 1955-ben pedig a Szocialista Munkáért Érdeméremmel tüntették ki. […]”

Politikailag tökéletesen megbízhatónak számított: „1936-ban Ságvári Endrekérésére belépett a Szociáldemokrata Pártba. […] 1945 augusztusában belépett a Magyar Kommunista Pártba, később MDP tagja volt az ellenforradalomig. 1956-ban az Irószövetség drámai pártcsoportjában tevékenykedett. […] 1956 novemberében nem kérte az MSZMP-be való átigazolását. Jelenleg pártonkivüli.”

Említettem, hogy saját elbeszélése szerint 1956-ban otthon bujkált (kamasz fiát sem engedte sehová), ebben az állambiztonság jelentése sem talált hibát: „Az ellenforradalmat megelőző időben hajlott az irók által hangoztatott nézetek, követelések felé, de aktiv ellenséges tevékenységben nem vett részt. Ekkori politikai magatartása főként annak volt betudható, hogy jó barátságban volt a vele egy tanszéken dolgozó Háy Gyulával [aláhúzva – a szerk.] és Gyárfás Miklóssal [aláhúzva]. Háy-al jelenleg is baráti kapcsolatot tart fenn. Közvetlenül az ellenforradalom kitörése előtt a főiskolán megrendezett ellenforradalmi gyülésen nem vett részt, bár arra meg volt hiva. [így] Mint irószövetségi tag, részt vett a szövetség 1956-ban megrendezett vitáin, de ezeken nem tanusitott ellenséges magatartást.”

Hegedűs „Hargitai” fedőnéven először 1960-as és 1961-es külföldi tanulmányútjairól adott jelentést, de hivatalosan csak ’61 májusában szervezték be.

Hegedüs Géza / Forrás: Wikipedia.hu

Ekkor már – a jelentés szerint – saját ötlettel is előállt: „>Hargitai< meglehetős részletességgel beszámolt utjáról és szerzett tapasztalatairól. […]

Javasolta, hogy segitsük elő különböző irók, tudósok, müvészek kiutazását Angliába, akik az ott élő emigránsok felé hasznos propagandatevékenységet tudnának folytatni, helyes irányba tudnák befolyásolni a kint élő személyeket. Ehhez az ötletéhez erősen ragaszkodott és a beszélgetés folyamán erre többször visszatért.

[…] Közöltük vele, hogy beszámolóját nagyon értékesnek tartjuk és ugy látjuk szükséges lenne az abban felvetett kérdésekről, illetve személyekről részletesebb megbeszéléseket folytatni és közremüködésével célravezető elképzeléseket kialakitani. Ebbe beleegyezett. […] megállapodtunk vele abban, hogy május 3-án az Astória Hall-ban találkozni fogunk és Szabó Zoltán[falukutató, publicista, lap- és könyvszerkesztő, a nyugati emigráció egyik vezető alakja – a szerk.] körülményeit beszéljük meg. […]

>Hargitai< bevonását végrehajtottuk, hajlandó velünk a közös cél, – az emigráció egy részének megnyerése és az ellenségesen viselkedők lejáratása, – érdekében együttmüködni. Mint emlitette >tudom ugyan azt akarják mint én< […] Együttmüködési, illetve titoktartási nyilatkozatot nem állittatunk ki vele, ez elriasztotta volna őt.”

A Kádár-diktatúra és az állambiztonság egyik legfőbb törekvése az amúgy is megosztott nyugati magyar ellenzék bomlasztása, megosztása, leszalámizása volt. Ennek amúy is mesterei voltak, Hegedüs Géza is beszállt a játszmába.

Hegedüs Géza bomlasztott, jelentett, a III/III-hoz is beajánlották – ma iskola viseli a nevét

„Kijelentette, hogy […] elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. […] Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.” Hegedüs Géza író ügynöki feladata a londoni magyar emigráció bomlasztása, megfigyelése volt. Ennek eleget is tett, még könyvet is írt a témában. Bár munkájával elégedettek voltak a hírszerzésnél, 1964-ben kizárták, mert hasznosabbnak vélték Magyarországon bevetni. Ezért javasolták átadását a III/III-nak. Hegedüs Géza rosszindulatú jelentéseket tett Ignotus Pálról, Faludy Györgyről, amúgy a Kádár-rendszer minden kiváltságát élvezte. Ma általános iskola viseli a nevét.

„1970-hez viszonyítva új jégkorszak felé csúszunk. Nyílt titok, hogy a magyarországi hatóságoknak ez sem elég. Bomlást és meghasonlást próbálnak szítani köztünk; vannak annyira tájékozottak, hogy ismerjék az ősi jelmondatot: divide et impera.”

Részlet Cs. Szabó László Még vagyunk című tanulmányából (1976).

Az ’56 „élményétől” megrettent, a Rákosi-rezsim „túlkapásaiból” okuló Kádár-diktatúra a forradalmat követő megtorlások után már nem igazán élt a nyílt elrettentések, bebörtönzések eszközével, helyette finomabb, de álnokabb módszereket választottak. Ilyen volt az állambiztonság által szinte tökélyre fejlesztett izolálás, megosztás, bomlasztás, amelyeket – ahogyan Cs. Szabó László is írta – már a Római Birodalom is olyan hatásos fegyverként használt.

Ennek a titkos sakkjátszmának sok-sok különböző figurája volt, a diktatúra vezetőitől, főkádereitől (bástyák) kezdve az állambiztonsági tiszteken (futók) és szigorúan titkos tiszteken (huszárok) át az egyszerű ügynökökig, társadalmi kapcsolatokig (gyalogok). Mindannyian tudjuk, ki volt a királynő (azaz a legveszélyesebb játékos), a játék nagy rajongója, a svábhegyirózsadombi villájában krumplilevesét kanalazó Kádár János. Persze tekinthetjük őt a királynak, akkor a királynő szerepe az állambiztonsági miniszterhelyettesnek jut.

Kádár, a sakkjátékos / Fotó: MTI

Ebben a sakkjátszmában Hegedüs egyszerű gyaloggá vált, miután 1961 (?)-ben hivatalosan is csatlakozott a hírszerzés csapatához. Az iratokból tudjuk, hogy nem írt alá, mert nem akarták „elrettenteni”, és mindenféle formaságok nélkül is megbíztak benne. Az író 1961 telén már beszervezett hálózati emberként érkezett meg Londonba, ahol a baráti látogatások, találkozások ürügyén felmérte a helyzetet. Első jelentését már ott, Angliában leadta, miután találkozott a londoni rezidentúra „Kárpáti” fedőnevű fedett tisztjével. Utóbbi egyébként a hírszerzéstől saját elmondása szerint kirúgott (valójában valószínűleg civil pályára helyezett) Kanyó András, aki később újságíróként, Berkesi Andráshoz hasonló propagandistaként dolgozott, majd kiadta emlékiratait. Itt olvasható vele egy tavalyi interjú, ahol a szokásos legendát ismételgeti: ő is végig a hazáért harcolt.

Kanyó elvtárs dedikál / Fotó: Konyv.guru

Kanyó többek között Mindszenty bíborosról és Horthyról is lejárató könyvet írt, utóbbit a néhai Népszabadság adta ki 2008-ban (!). Tehát: közel húsz évvel a rendszerváltás után az egykori Szabad Nép megjelentette egy kirúgott kommunista hírszerző könyvét. Kanyót Laczik Erika korábbi cikke tökéletesen bemutatja.

De térjünk vissza Hegedüshöz, a Kanyó százados által leadott jelentésben Ignotus Pálról esett a legtöbb szó, akit az irat – tehát Hegedüs, illetve az általa kifaggatott emigránsok – szerint sokan nem kedveltek. Ez természetesen örömmel töltötte el a hírszerzés embereit, hiszen a Rákosiék által hazacsalt, majd bebörtönzött szociáldemokrata író-szerkesztő 1956-os emigrálása után kiemelt célpontnak számított. Egyrészt izolálni, másrészt beszervezni, harmadrészt hazacsábítani próbálták, nagyrészt sikertelenül.

IGNOTUS PÁLRÓL CSAK ROSSZAT JELENTETT

„Kárpáti” „Hargitai” (azaz Hegedüs) elmondása alapján ezt jelentette: „Cs. Szabó és Vajda >Krónikás< [Ignotus egyik állambiztonsági fedőneve – a szerk.]tevékenységéről beszélve megjegyezték, hogy Krónikás jellemtelen ember, tehetségtelen, de azért jól él.”

Ignotus és felesége 1956-ban / Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

Hegedüs hazatérve újra jelentést tett az útról (Budapest, 1961. március 14.), ezúttal már itthoni tartótisztjének, Simon Gusztávnak. A dokumentum megerősíti, hogy Ingotus sem Hegedüshöz, sem annak régi barátaihoz – akikről az ügynök ugyanúgy jelentett – nem állt túl közel. Minden mondat Ignotushoz vezet, ez arra utalhat, hogy Simonék kiemelten felhívhatták „Hargitai” ügynök figyelmét az ismert emigránsra. Persze az is lehet, hogy kettejük – Hegedüs és Ignotus – között valami személyes ellentét is volt:

„Szabó Zoltán: iskolatársa és igen jó barátja Hegedüsnek. […] kb. 5-6 alkalommal találkoztak. Szabó elpanaszolta, hogy Ignótusz a többi irótársához hasonlóan őt is kifurta. Elmondotta, hogy idegennek érzi magát, igen nagy honvágya van. […] Szász Béla szintén igen jó barátja dr. Hegedüsnek. […]

Ignótus volt az aki őt is lehetetlenné tette.

Szász régi párttag, a Rajk ügyben le lett csukva, szabadulása után utlevéllel ment ki. […] Dr Hegedüs Géza a beszélgetés során elmondotta, hogy Ignótus két alkalommal kereste őt telefonon, közölte vele, hogy nem kiván vele találkozni. Ignótust egyékbént egy igen jellemtelen, erkölcstelen alaknak tartja, aki amit tesz azt egyéni érdekeiért és nem politikai meggyőződéséért teszi. […] Szász Béla elmondotta, hogy Ignótuszt az emigrációs körökben az amerikaiak emberének tartják. Az angol irodalmi körök nem rokonszenveznek vele. […]

Szász Béla / Fotó: Szombathelypont.hu

Faludy György. […] határozottan a kinti irócsoport egyik szárnyához sem köti magát. Inkább a kettő között lebeg. Fő célja a minél több pénz szerzése. Hegedüs szerint egy mindenre hajlandó erkölcstelen, törtető, gátlás nélküli személy.”

Nem nehéz a sorok között olvasni:

Hegedüs gyakorlatilag azt a két emigránst húzta le a jelentésben (mindketten „erkölcstelenek”), akik a szociáldemokratákhoz tartoztak (jobboldali vagy annak vélt, tartott emberek nyilván szóba sem álltak Hegedüssel), és nem voltak hajlandóak kiegyezni a Kádár-diktatúrával. Azzal a rendszerrel, amely a nyaktörő, gerincroppantó sztálinista kezdet után már a kisebb-nagyobb megalkuvásokra, egyéni árulásokra, már a gerinc hajlítására épített.

FOKOZNI KELL A BOMLÁSI FOLYAMATOT

Kifejezetten érdekes a következő jelentés (Budapest, 1961. április 7.), amely szerint az ügynök már partnerként viselkedik. Ötletei vannak: „Kijelentette, hogy véleménye szerint elérkezettnek látja az időt arra, hogy az emigrációval foglalkozó hivatalos szerveink fokozzák azt a bomlási folyamatot, amely jelen esetben az angliai emigrációnál is megindult. Helyes lenne, ha a velünk határozottan nem szemben álló és az otthon után vágyódó személyeket elkülönitenénk, esetleg meg is nyernénk, vagy szembeállitanánk az emigráció ellenséges részével.

Szerinte ennek érdekében fel lehetne használni ugy a hazai, mint a külföld számára megjelenő magyar sajtót. Ezen munkába a nemrég szerzett külföldi tapasztalatai alapján hajlandó lenne tevékenyen bekapcsolódni.

Közölte, hogy az említett irányba már tett is lépéseket.”

Magyar menekültek Ausztriában 1956 őszén / Fotó: Mult-kor.hu

Bomlási folyamat. Leválasztás. Ezeknél a módszereknél tárul fel igazán a hazafiság ellen fellépő, internacionalista kommunista diktatúra aljassága: éppen honvágyukkal, hazaszeretetükkel akarta megfogni azokat az amúgy baloldali, jórészt egyszer már elárult (lásd: a korábban börtönbe zárt Szászt vagy Ignotust) embereket, akiket alkalmasnak láttak a kihalászására. Az öntörvényű Faludy Györgyről vagy a mind két oldal, mindkét szélsőség felől támadott, de a hazatéréshez szükséges megalkuvás kérdésében kétségtelenül karakánul viselkedő Márai Sándorról szó sem lehetett, annál inkább a lehengerlő esszéfejedelemről, Cs. Szabó Lászlóról (akinek hazacsábításábanrégi „ügynökhősöm”, Kutasi Kovács „Denoix” Lajos is részt vett) vagy az említett Szászról.

Cs. Szabó László és Kutasi Kovács titkos munkatárs / Montázs: PS

Hegedüs egyébként nem hetvenkedett, tényleg tett lépéseket. Még manipulatív, akár üzenetként is olvasható regényt is írt a témában, amelynek fülszövege árulkodó:

„A kötet harmadik regénye, az Idegenben az ötvenhat utáni angliai disszidensek körében, Londonban játszódik. A különböző korú és meggyőződésű emberek igyekeznek idegenben kialakítani új, tartalmas életformát. Van, akinek sikerül, van akinek nem. Van, aki felismeri, hogy tartalmatlan életet élni idegenben értelmetlenség, és akad, aki nem ismeri fel. Van, aki ezek közül hazatér, és van, aki nem.

Az író azonban Sörös Karcsit mutatja be helyesen ítélkezőnek, mert háromévi angliai tartózkodás után felismeri, hogy tervei, a nagy tanulmány, aminek megírására angol ösztöndíjat kíván szerezni, mindenekelőtt hazájához, Magyarországhoz köti őt s csak itthon van értelme nekiveselkedni a könyv megírásának.

S egy eseménydús szilveszteréjszaka után elhatározza magát a hazatérésre.”

LEGYÜNK SÖRÖS KARCSIK, ADJUK BE A DEREKUNKAT!

Milyen más most olvasni ezt a szöveget. „Tartalmatlan életet élni idegenben értelmetlenség” –, legyünk Sörös Karcsik, akik rájönnek, csak itthon van értelme folytatni. Az Idegenben a Palota a hegytetőn kötetben szerepel, amelyet 1971-ben adtak ki. Azt is érdemes lenne felkutatni, ki, milyen szerv adott utasítást az írónak arra, hogy megírja ezt a regényt. Berkesi első műveit ’56-ról például a Honvédelmi Minisztérium rendelte meg, megtalálható az ezzel kapcsolatos levelezés, az előleg-bizonylatok a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Kutasi Kovácsnál is láttam, hogy külön prémiummal kecsegtették az emigrációt lejárató, befolyásoló regényéért (amit később egy másik emigráns is megírt), ez valószínűleg Hegedüsnél sem lehetett másképp.

Hegedüs Géza / Fotó: Fortepan.hu

Az ügynöktől azt kérték, hogy külön-külön jellemezze, értékelje az emigránsok, és a fontosabb szervezetek helyzetét. A fent említett jelentésben ezért is szerepel „A Magyar Irók Szövetsége Külföldön elnevezésü emigráns szervezetről alkotott véleménye:”.

„Szerinte az [emigráns] Irószövetség ma már nem számottevő, és egyes személyek részére csak pénzszerzési lehetőséget szolgál. Egyébként a Szövetség mai állapotára a teljes bomlás jellemző, és ezt helyes lenne a hivatalos magyar szerveknek is siettetni és a >romok alól< az érdemesebb embereket valamilyen formában céljaink érdekében megmenteni. Az Irószövetségnél sokkal veszedelmesebbnek tartja az u. n. Számüzöttek Penklubját. A Nemzetközi Penklub, – melynek a Számüzött magyar Penklub is tagja – megalakulásakor baloldali szervezetnek indult, ma viszont már egy teljesen jobboldali szervezetnek lehet tekinteni. Ebben igen nagy szerepet játszott Madariga professzor [Feltehetően Salvador de Madariaga író, diplomata – a szerk.] ténykedése, és politikai állásfoglalása. Madariga különösen 1956 után minden kommunista-ellenes személyt összeszedett és jórészt az ő ténykedésüknek tudható be, hogy 1958-ig megakadályozták és felfüggesztették a Magyar Népköztársaság Penklubjának ténykedését. […] Az ő tudomása szerint a Számüzöttek Penklubjának az alábbi személyek a vezető tagjai: Ignótus Pál, Tábori Pál, Aczél Tamás, Méray Tibor, Pálóczi Horváth”.

Vagyis az „ellenséges”, amúgy baloldali értelmiségiek.

JAVASOLTÁK ÁTADÁSÁT A III/III-NAK

Bár Hegedüs munkájával elégedettek voltak, 1964-ben mégis kizárták a hálózatból. Az ok egyszerű, mivel viszonylag keveset utazott, és volt elég emberük a londoni emigráció körül, úgy látták, hogy a III/III jobban fel tudja használni itthon.

„>Hargitai< fn. Ügynök eddigi munkáját értékelve megállapitottam, hogy a foglalkoztatása osztályunk hálózatában már nem indokolt. A bennünket érdeklő emigrációban élő személyeket feldolgozta, évenként egyszer utazik külföldre, ami az állandó foglalkoztatást nem teszi szükségessé. […] Ugyanakkor >Hargitai< jó lehetőségekkel rendelkezik az itthoni irodalmi körök felé folytatandó elháritási feladatok elvégzésére. Javaslom átadását a III/III. Csoportfőnökségre.” – írták az 1962. december 13-án készült jelentésben.

Sajnos a folytatást nem ismerjük, mivel a III/III-as iratok ebben a III/I-es dossziéban nyilván nem szerepelnek. Ismerve beszervezésének könnyed menetét, készséges hozzáállását, ha felkérték, valószínűleg a III/III-as ajánlatrasem mondott nemet. Hírszerző BT-dossziéját ekkor le is zárták (a munkadosszié most még nem ismert, ill. kutatható), hivatalosan 1964-ben zárták ki, a zárólapon még hozzáfűzték:

„Titoktartási nyilatkozatot kérni >Hargitai<-tól nem szükséges.”

Azt hiszem, értjük miért. Azt viszont kevéssé: miért is viseli egy iskola ma is az írótársait kiárusító ügynök nevét?

MEZŐ GÁBOR

Kutató vagyok és újságíró. Olyan munkát végzek, amit imádok, és ahol folyamatosan aknákat kell kerülgetnem. Inkább csak Tűrt, semmint Támogatott, de ez épp így van jól.