2018. október 9., kedd

Döbbenet! Történelem hamisítás magas fokon!






Döbbenet! Történelem hamisítás magas fokon!





Ami Amerikában kötelező előírás, az nálunk antiszemitizmus!






Amerikában bezzeg szabad listázni a zsidó képviselőket
Bár a nyugati sajtóorgánumok egymással versenyt futva háborodtak fel Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti felszólalásán, a világ más országaiban bevett szokás a választott politikai tisztviselők állampolgárságának nyilvántartása, sőt számos demokratikusnak mondott jogállam vezetett be e téren korlátozásokat.
Származási és vallási listázás az Egyesült Államokban
A sort kezdjük rögtön az Egyesült Államokkal, amelynek nagykövete kedden „a lehető leghatározottabban” elutasította a jobbikos felszólalást, az MTI-nek eljuttatott közleményükben kiemelték: „az ilyen gyalázatos és rendkívül sértő megnyilvánulásokat köteles minden demokráciában élő személy azonnal és keményen elítélni”.
A közlemény már csak azért is megmosolyogtató, mivel a „szabadság és a lehetőségek hazájában” nemcsak a politikusok állampolgársága, hanem vallása és etnikai hovatartozása is nyilvános adat. Angolul értő olvasóink a saját szenmükkel győződhetnek meg arról, hogyan „listázza” kongresszusi képviselőit és szenátorait Amerika. A PEW Research Center nevű agytröszt összeállításából például kiderül, az egyes vallási csoportok számarányukhoz mérten mekkora súllyal vannak jelen az amerikai törvényhozásban, és ezek az adatok hogyan változtak az évek során.
Az adatokból például kiolvasható, hogy az Egyesült Államok lakosságának alig két százalékát kitevő zsidó kisebbség a Képviselőházban 5, a Szenátusban 10 százalékban van jelen, ezzel messze a legfelülreprezentetáltabb vallási csoport. (2010-ben még 8,4, illetve 13 százalék volt az arány.)
Amerikában bezzeg szabad listázni a zsidó képviselőket
Bár a nyugati sajtóorgánumok egymással versenyt futva háborodtak fel Gyöngyösi Márton hétfői parlamenti felszólalásán, a világ más országaiban bevett szokás a választott politikai tisztviselők állampolgárságának nyilvántartása, sőt számos demokratikusnak mondott jogállam vezetett be e téren korlátozásokat.
Származási és vallási listázás az Egyesült Államokban
A sort kezdjük rögtön az Egyesült Államokkal, amelynek nagykövete kedden „a lehető leghatározottabban” elutasította a jobbikos felszólalást, az MTI-nek eljuttatott közleményükben kiemelték: „az ilyen gyalázatos és rendkívül sértő megnyilvánulásokat köteles minden demokráciában élő személy azonnal és keményen elítélni”.
A közlemény már csak azért is megmosolyogtató, mivel a „szabadság és a lehetőségek hazájában” nemcsak a politikusok állampolgársága, hanem vallása és etnikai hovatartozása is nyilvános adat. Angolul értő olvasóink a saját szenmükkel győződhetnek meg arról, hogyan „listázza” kongresszusi képviselőit és szenátorait Amerika. A PEW Research Center nevű agytröszt összeállításából például kiderül, az egyes vallási csoportok számarányukhoz mérten mekkora súllyal vannak jelen az amerikai törvényhozásban, és ezek az adatok hogyan változtak az évek során.
Az adatokból például kiolvasható, hogy az Egyesült Államok lakosságának alig két százalékát kitevő zsidó kisebbség a Képviselőházban 5, a Szenátusban 10 százalékban van jelen, ezzel messze a legfelülreprezentetáltabb vallási csoport. (2010-ben még 8,4, illetve 13 százalék volt az arány.)
network.hu 
Az alábbi linkrekattintva megtekinthetjük az Egyesült Államok összes szenátorának és kongresszusi képviselőjének vallási hovatartozását – államokra lebontva.
Az antiszemita Wikipedia sem szégyellte lajstromba venni a zsidó származású amerikai képviselőket.
Aki eddig még nem kapott sokkot, az kapaszkodjon, mert az Amerikai Tudósok Szövetsége (Federation of American Scientists - FAS) a nyilvános adatokból egy olyan összeállítást közölt, amelyből kiderül, hány afro-amerikai, latin, ázsiai és indián származású képviselője van a Fehér Háznak.
Országok, amelyek a Jobbiknál is radikálisabbak
A sort folytassuk Franciaországgal, ahol törvény tiltja, hogy egy gall másik országban töltsön be kormányzati vagy katonai pozíciót. Ennek lett a foglya a haiti születésű Michaëlle Jean, aki egy Kanadában élő, francia állampolgárságú filmrendezőhöz ment feleségül, és ezáltal megkapta a francia állampolgárságot. Amikor 2005-ben Jeant a kanadai hadsereg főparancsnokának nevezték ki, le kellett mondania francia állampolgárságáról, hogy tisztségét betölthesse.
Hasonló a helyzet két balti államban, az észteknél és a litvánoknál is. Toomas Hendrik Ilves jelenlegi észt elnöknek 1993-ban, Valdas Adamkus volt litvániai elnöknek 1998-ban kellett lemondani amerikai állampolgárságáról, mert enélkül egyikük sem lehetett volna államfő.
Ausztrália alkotmánya kifejezetten megtiltja, hogy külföldi állampolgársággal rendelkezők beülhessenek a camberrai parlamentben, Új-Zélandon pedig akkor veszíti el valaki az állampolgárságát, ha hivatala elfoglalása után kérvényezi egy másik országét.
Izrael, a faji diszkrimináció iskolapéldája
network.hu
A világon az egyik legkirekesztőbb állampolgársági törvénye minden kétséget kizáróan Izraelnek van. A zsidó állam 2003-ban olyan jogszabályt fogadott el, amely megtagadja a házasság útján szerzett állampolgárságot az iraki, iráni, szíriai, libanoni, líbiai, szudáni, jemeni, afganisztáni, pakisztáni és palesztin lakosoktól.
Az ENSZ és számos emberjogi szervezet tiltakozása ellenére az izraeli legfelsőbb bíróság 2006-ban, majd 2012 januárjában is megerősítette a diszkriminatív törvényt, a bírói indoklás szerint „az emberi jogok nem írják elő a nemzeti öngyilkosságot”.
Az izraeli nemzetbiztonsági törvény ezenkívül előírja, hogy ha egy izraeli állampolgárnak más állampolgársága is van, akkor őt külföldinek kell tekinteni, és kötelező katonai vizsgálatnak kell alávetni.
Ehhez képest a Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő hétfőn azt vetette fel a magyar Országgyűlésben, hogy érdemes lenne felmérni – nem kitiltani, lemondatni, megfosztani: felmérni – az országot vezető izraeli-magyar kettős állampolgárokat.
Bencsik János - Barikád.hu


Orbán Viktor és maffiózó társainak vagyona!




Orbán vagyona!   
(fjudit 2014 december 1. serfozoistvan.hu)
network.hunetwork.hu network.hu
network.hu 

network.hunetwork.hunetwork.hu 
network.hu 
network.hu 
Kommentként érkezett L'Espresso: "Orbán már az öt leggazdagabb magyar egyike" című cikkünkre. A fotókat illusztrációként mi tettük hozzá. (szerk.)
Orbán épp csak azóta lop, amióta lehetősége van rá: 1993 óta. Az Orbán család ingatlangyarapodásáról kulcsfigurája a felesége. A kormányfőt ő egy olyan vállalkozónak tekinti, akinek nincs cége, "a politika maga a vállalkozása. Lévai Anikó pedig ennek a politikai vállalkozásnak a gyümölcsszedő asszonya". "Volt egyszer egy farmeres srác, most meg van egy dandy család... Ma már egyértelmű, hogy Orbán újfeudalizmust épít és saját dinasztiát, nem négy, nem nyolc évre, hanem hetedíziglen." Lévai Anikó 2010-es vagyonnyilatkozata ismert csupán, abban 38 ingatlan szerepel. (Noha a törvény szerint a házastársnak is évente be kell nyújtania a nyilatkozatát, ez nem nyilvános: csak a Mentelmi és Összeférhetetlenségi Bizottság tagjai tekinthetnek bele, de ők is csak hivatalos vizsgálati eljárás során.)
network.huA 2010-es adatok szerint a Lévai Anikó tulajdonát képező 38 ingatlanból áll.. Az Orbán-család az első miniszterelnökség idején ment át először igen látványos vagyongyarapodáson. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), majd azonnal hozzáláttak (több tízmilliós) átépítéséhez is. A miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).
Tehát: Összegezve! Orbán a kormányzati hatalmat használta föl a családi vagyongyarapításra-, azt leglátványosabban a Tokaj hegyaljai szőlővállalkozás (Szárhegy Dűlő - Sárazsadány - Tokajhegyalja Kft.) története igazolja, ahol a miniszterelnök és üzlettársai csak vissza nem térítendő állami szőlőtelepítési támogatásból mintegy 64,5 millió Ft-ot nyertek el. A második miniszterelnökség nagy projektje a felcsúti focibirodalom felépítése - ugyancsak közvetett (adóból leírható adomány) vagy közvetlen állami pénzekből. A tulajdoni viszonyok átláthatatlanok, Orbán 50 évre ingyen használatba adott földjein épült föl számos objektum. De 50 év lejárata után, az övé az egész Stadion és az akadémia!!! Stróman-gyanús személyek Orbán körül.

A miniszterelnök közvetlen környezetében legalább 3 olyan ember (család) van, akik mesés vagyongyarapodáson mentek keresztül az elmúlt években: Mészáros Lőrinc, a Flier-család és Garancsi István. Mészáros a földbérleti pályázat második legnagyobb nyertese az egész országban. A kormányfő megyéjében - osztották ki a legtöbb földet 5 350 hektár, illetve 121 588 aranykorona értékben. Ez az országosan bérbe adott összterület 24,4%-a és a földérték 30,8%-a. Mészárosék nemcsak Fejérben a másodikak, hanem országosan is. Az Orbánnal szoros kapcsolatban álló két család (a Mészáros és a Flier) nyerte el az országban kiosztott földterület 8,8 százalékát, aranykoronában a 11,6 százalékát! A Mészárosék és a Flierék által elnyert földek több helyen érintkeznek Orbánné földjeivel, a légi felvételeken egy nagybirtok körvonalai sejlenek föl. Mészáros és alpolgármesterének családja nyerte el az ország 10 legnagyobb Auchan áruházának trafikjogát. Mészáros alvállalkozói (a Gere-testvérek) nyertek el további 10 frekventált dohányárusító helyet országszerte. Mészáros szerelőcége 2007-ben még veszteséges, 2009-ben már félmilliárd bevétele volt, 2010-ben 835 millió, 2011-ben több mint 2,2 milliárd, 2012-ben pedig 4,6 milliárd, ami a kormányváltás óta ötszörös növekedés. A tiszta nyereség 2010-ben ez még csak 250 millió, 2011-ben már meghaladta a 850 milliót, 2012-ben pedig az egy és negyed milliárdot (1,264) 2012-ben fele-fele arányban 800 milliós osztalékot vett ki M. és felesége, ám az utóbbi lemondott a maga részéről a férj javára.
És ő? A mesés gyarapodás forrását busás állami és önkormányzati beruházások adják. Garancsi a Videoton FC elnöke, a Duna Takarék tulajdonosa. Utóbbi 600 milliós hitelt adott Orbán alapítványának - a Duna Takarékot a törvény egyedüliként mentesítette a takarékpénztárak államosítása alól. Garancsi egyik budai lakása szomszédos a Lévai Anikóéval. Az utóbbiban Orbán Ráchel lakott házassága előtt, Garancsiéban »bérlőként« Orbán Gáspár. Garancsi 2012 júliusában 75 százalékos tulajdonos lett Kékessy Dezső 2000 hektáron gazdálkodó tiszaigari agrárcégében. (Kékessy volt Orbánék üzlettársa Sárazsadányban, ő vette meg aranyáron a korábbi lakásukat, majd a tokaji szőleiket is.) Garancsi az egyik tulajdonosa annak az offshore cégnek, amelyik hatalmasat kaszált a gázüzleten: az Index szerint 55 milliárdos osztalékot vettek ki a cégből tavaly. Aki elhiszi, hogy mindez véletlen egybeesés, az ..Ork, vagy....? Nos.
Összegezzük: Azt tudjuk, hogy Orbán 1998 és 2002 közt vette meg romániai kastélyát, több száz hektár földterülettel, egy nagy hotelt is elkezdtek akkor építeni, de mivel 2002-ben megbukott, az építkezést abbahagyták. Budán is van egy hoteljuk, gyermekeinek egy lakást vettek Párizsban és Londonban. Tokai hegy a szőlővel biztosan az ő tulajdona. Debrecenben is van házuk. A falusi gázszerelő bekerült 3 év alatt a leggazdagabb magyarok közé Orbán jóvoltából. Szívjóság? Orbán is jó ingatlanos lesz, ha egyszer abbahagyja a politikát. A múltkor vett az V. kerületi önkormitól egy olyan lakást 560 000 (ötszázhatvanezer) forintért, aminek a felújítására előtte 6-7 milliót költött az önkormi, majd néhány évre kiadta albérletbe egy amerikai nőnek havi 2000 dollárért, azután eladta az üzlettársa, bizonyos Kékessy Dezső vejének 63 000 000 (hatvanhárom millió) forintért. A mostani házát is elég jól vette, valami 75 millióért, pedig szakemberek szerint még most is ér vagy 250 milliót, így válság után. Haris-köz-i ingatlanokat bagóért megszerezték, amit 100-szoros áron adnak el valami csoda folytán. "Az Orbán-család vagyonát egyes közírók 500 milliárd forint körülire teszik, amihez hozzátartozik egy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen vásárolt és fenntartott horvátországi sziget az Adrián, valamint egy kb.600 millió Ft értékű jacht, amely francia lobogó alatt került nyilvántartásba..."! Lopni törvényesen is lehet, anélkül, hogy bizonyítható bűncselekményről beszélhetnénk. Erre a Fidesz-kormány idején működő Országimázs Központ, Happy End Kft. és Ezüsthajó Kft. mesterhármasa szolgál ékes példával. "Magyarországról az elmúlt 25 év óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend még jobban látszódjon: 48 ezermilliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon)
A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke - a teljes magyar államadósság két és félszerese - került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: ezzel a világranglista 12. helyét foglaljuk el. Európából senki nem előz meg bennünket, és a többi kontinensről is csak gazdasági világhatalmak és néhány olajország. El kell olvasni Ferenczi Krisztina könyvét, a "Szüret az Orbán vagyonok nyomában" címűt, és akkor a kezdetektől láthatjuk dokumentálva az első Ft-okat. Még több gaztett található:
http://mozgovilag.com/?p=5012 http://www.parlament.hu/irom37/18470/18470.pdf  
Nem lesz addig kormányváltás amíg be nem vágják a sittre, ha mégis lenne, Orbán nem késlekedne egy hetet és lángba borítaná egész Pestet, ha nem az egész országot. Amíg szabad lábon van itt fű nem terem.
(A szerkesztő megjegyzése:
Na de ki váltsa le Orbánt és maffiózó csapatát? Az MSZP, az LMP, az Együtt, netán a Jobbik?
Egyik sem különb a másiknál! A mammon és a hatalom érdekli őket, nem a nemzet!
Csakis egy pártok nélküli, elkötelezett Hunmagyar emberekből álló –bármikor visszahívható-, a helyi közösségért tenni akaró és tevő képviselőkre (élenjáró szolgálattevőkre) van szüksége a Hunmagyar Nemzetnek!
Ezt csak alulról lehet felépíteni, mert a demokrácia nevezetű maszlag esetén kijelölik, hogy Te, mint á Nép egyik tagja, közülük vagy köteles választani!
Azaz kicsit, közepesen, vagy nagyon nagy hazaáruló között! Szép jövő, ha hagyjuk!

LE A PÁRTOKKAL! NINCS RÁJUK SZÜKSÉGE A NEMZETNEK!
network.hu 
HUNMAGYAR VÉRSZÖVETSÉG




Hazaárulással felérő politizálás országunkban




A 2014-es zsidóseggnyalási verseny végeredménye:
Politikusok, egyházi vezetők és más közéleti személyiségek a magunk mögött hagyott évben is alaposan kitettek magukért a hazánkat uraló cionista oligarchia kegyeinek kereséséért zajló öldöklő versenyben. Nem csupán a helyezési sorrend megállapítása bizonyult nehéz feladatnak, de nem volt egyszerű eldönteni azt sem, kik kerüljenek be a legjobb tíz közé. Végül az egyszemélyes zsűri meghozta döntését. Íme, a 2014. évi zsidóseggnyalási verseny végeredménye:
1. Török Csaba teológus,
network.huaz Istenkép Auschwitz után címmel, a holokauszt hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett "vallásközi kerekasztal-beszélgetésen", a Gál Ferenc Főiskolán: "Auschwitz ezért valóban a kereszténység halála, hiszen amikor a lombkorona elkezdi kiirtani a saját gyökérzetét, igazából önmagát pusztítja el. Nem egyszerűen az emberi gonoszságról van szó, hanem annak a hatványáról, egyfajta totális önmegtagadásról, amely éppen ezért lezárhatatlan tény marad a kereszténység lelkiismeretében."
2. Surján László,
az Európai Parlament néppárti alelnöke a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából a brüsszeli Európa Kápolnában tartott ökumenikus megemlékezésen felhívta a figyelmet Ferenc pápa intelmére: „Az antiszemitizmus szemben áll a keresztény értékekkel”. Majd így folytatta: "Arra a mérhetetlen szenvedésre emlékezünk ma, melyhez fogható kevés van a történelemben. Hatmillió áldozat, de mit számítanak a számok, amikor már egy ember is végtelen érték? Az áldozatok számánál sokkal nagyobb a zsidóság vesztesége, hiszen a holokauszt óta eltűnt a hagyományosan sokgyermekes zsidó család".
3. Bölcskei Gusztáv református püspök
network.hu
a reformatus.hu honlapnak adott interjúban, Hegedűs Loránt ügyével kapcsolatban: "Az antiszemitizmus olyan bűn, amely a keresztyén etikával, tanítással nem egyeztethető össze".
4. Lázár János
Miniszterelnökséget vezető államtitkár a nemzetközi holokauszt-emléknapon az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában tartott ünnepi megemlékezésen: "Magyarországnak szembe kell néznie azzal, hogy nemcsak ellenünk követtek el bűnöket, és nemcsak mások felelőssége a magyarországi holokauszt, hanem mi is vétkeztünk önmagunk ellen." Mint mondta, a kormány célja, hogy "a holokauszt magyarországi emlékévét a szembenézés idejévé tegye, fordulóponttá a szabad Magyarország történelmében". Ez pedig szerinte úgy valósulhat meg, hogy "nincs többé kétféle történelemkönyvünk politikai preferenciáink és világnézetünk szerint, csak közös történelemkönyvünk, amelyből tanulva az új nemzedékek úgy nőnek fel, hogy az iskolában elsajátított nemzeti emlékezet és azok az emlékek, amelyeket a szüleiktől, nagyszüleiktől örökölnek, végre nem mondanak egymásnak ellent". „Magyarország megtanulta a történelmi leckét, és azt nem is engedi elfelejteni senkinek” - fogadkozott Lázár János. 
5. Pokorni Zoltán
a budapesti Cipők a Duna-parton emlékműnél kijelentette: "Nem egy távoli európai ország ügyének tekintjük a holokausztot, hanem a magyar történelem részének.” „Magyarok voltak a gyilkosok, és magyarok voltak az áldozatok is, tehát ez a mi ügyünk…" Arról is beszélt, hogy rendkívül fontosak az iskolai megemlékezések ezen a napon, és jó lenne, ha "nem egy plusz történelemóra vagy egy muszáj ünnep" lenne ez a diákoknak, hanem valamilyen személyesen átélhető élményben lenne részük. 
6. Balatoni Mónika,
network.hua Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a holokauszt "gyermekáldozatainak és a gyermekmentő tanároknak" állított emlékmű avatási ünnepségén, a makói József Attila Gimnáziumban: "Nem szabad hagynunk, hogy az évek múlása elhalványítsa a fájdalmat és veszteséget, amelyet a világnak és Magyarországnak kellett elszenvednie" - hangsúlyozta. Az államtitkár elmondta, hogy felnőtt fejjel kellett szembesülnie azzal, hogy hetven éve "magyarok voltak a holokauszt áldozatai, de magyarok voltak az elkövetők is". Balatoni Mónika a Római Magyar Akadémián az év elején, a holokauszt-emlékév keretében „magyar és olasz zsidó identitású” kortárs művészek alkotásaiból nyílt kiállítás megnyitóján: ”Az akkori magyar állam intézményei felelősek voltak a holokausztért, de a mai magyar állam általi bocsánatkérésnek a nemzeti emlékezet és identitás részévé kell válnia."
7. Orbán Viktor miniszterelnök
  az egyik holokauszt-emléknapra a Mazsihisz számára írt levelében kijelentette: A holokauszt a "nemzet közös fájdalma és vesztesége". „A magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársainkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad" – szögezte le Orbán Viktor, biztosítva a Mazsihisz elnökét arról, hogy a magyar zsidók közössége a most alakulófélben lévő kormány tiszteletére, barátságára és védelmére a jövőben is számíthat. "A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából kérem, fogadja együttérzésemet, és engedje meg, hogy kifejezzem a magyarországi zsidó közösség iránti nagyrabecsülésemet" - zárta levelét a miniszterelnök. Orbán Viktor a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottságnak is írt egy levelet, melyben a biztonság kedvéért ismételten kinyilvánította: "A holokauszt az egész magyar nemzet tragédiája" 
8. Áder János köztársasági elnök
a nemzetközi holokauszt-emléknap alkalmából kiadott nyilatkozatában: "Auschwitz, bár sok száz kilométerre van hazánktól, mégis a magyar törtelem része. Ez a haláltábor közel félmillió honfitársunk embertelen gyötrelmeinek, megaláztatásának és halálának helyszíne volt.” "A magyar zsidók tragédiája egész politikai nemzetünk fájdalma és pótolhatatlan vesztesége" - olvasható a nyilatkozatban, amely a következőképpen folytatódik: "Felhívással fordulok a magyarországi rádiók és televíziók szerkesztőségeihez, arra kérve őket, hogy a maguk lehetőségei szerint segítsék elő, hogy 2014. január 27-én este 7 órakor a holokauszt 70. évfordulója alkalmából 70 másodperces néma gyásszal közösen emlékezzünk meg ártatlanul elpusztított honfitársainkról. Legyen ez a csend közös gyász, a halálba taszított honfitársainkért érzett közös fájdalmunk csendje." A köztársasági elnök az egykori auschwitzi munkatáborban, az Élet Menetének megemlékezésén kijelentette: „Ez a hely Magyarország legnagyobb temetője”.
9. Székely János katolikus püspök
http://uj.katolikus.hu/kepek/puspokok/szekely.jpga holokauszt-emlékévhez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetésen, Budapesten: "A kereszténység és a zsidóság egymás szövetségese az ordas, szélsőséges eszmék elleni küzdelemben."
10. Kelemen Hunor (volt) román miniszterelnök-helyettes
network.hu a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház egyik holokauszt-megemlékezésén: Nem lehet tudni, mivel gazdagította volna városát, országát az a zsidó közösség, amely "odaveszett a náci haláltáborokban", "nélkülük azonban mindannyian szegényebbek lettünk".
Perge Ottó - Kuruc.info



Háború! 14 jel,ami erre utal!




14 jel, ami arra utal, hogy háború várható!

network.huMagyarország liberális gondolkodói, akik szép számmal megtalálhatóak egyébként a jelenlegi kormánypártban is, gyakran hangsúlyozták abbéli véleményüket, hogy Európát semmilyen katonai veszély nem fenyegeti, ezért nem is kell arra felkészülni, s különben, ha bárki megtámad minket, akkor majd a NATO megvéd. Mi van akkor azonban, ha maga az Egyesült Államok által vezetett NATO törekszik arra, hogy kiprovokáljon egy háborút? Hiszen láthattuk az elmúlt évtizedekben egyetlen egy ország sem támadott meg egy NATO tagországot sem, ellenben az USA és a NATO aktív háborús félként lépett fel, háborúzott, bombázott porrá és néha meg is szállt egy-egy független nemzetet. Viszont most egy hatalmas háború réme fenyeget minket (s e sorok írása közben is csak reméljük, hogy eme szavak csupán túlzott félelmünk által szült aggodalmak), amelynek kitörésére sajnos napról napra egyre több aggasztó jelből következtethetünk. A mai Ukrajna helyzete sokban emlékeztet a 2008-as Grúzia állapotára. Emlékezhetünk még rá, egy a Soros György és más amerikai „civil körök” által pénzelt 2003-as rózsás forradalom (nevezhetnénk Majdan térinek is?) után kerültek hatalomra az Egyesült Államokban tanult, nevelkedett és ott is dolgozó Szaakasvili és kormányai, akik később háborút provokáltak Oroszország ellen Dél-Oszétia hovatartozása miatt (emlékezetes a terület döntő többsége orosz, egyben orosz állampolgár, s népszavazáson 99% szeretett volna elválni Grúziától). A háború története ismert, amerikaiak felfegyverezték a grúz hadsereg egy részét, majd folyamatosan ellátták az országot, de ez sem volt elég, a grúzok öt nap alatt vereséget szenvedtek. Később az EU vizsgálatot indított, amelyből egyértelműen kiderült, hogy a grúzok kezdték a háborút, ahol Oszétia Oroszország segítségével védekezett. Nos, ezek a volt grúz-amerikai állampolgárságú vezetők mostanra már grúz-amerikai-ukrán állampolgárok és az ukrán kormányban ülnek, s adnak minisztereket, államtitkárokat vagy rendőri vezetőket az ukrán nép számára. A volt grúz belügyminiszter, most ukrán belügyi államtitkár pedig ki is fejtette: azért ment Ukrajnába, hogy tehessen Oroszország ellen. És ne legyenek kétségeink, hogy az amerikai utasításokat ők kérdés nélkül teljesíteni fogják, hiszen saját hazájukat, Grúziát is képesek voltak Oroszország ellen hadba léptetni, mit fognak tenni egy számukra idegen gyarmattal? Eközben az Egyesült Államok Szenátusa elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az USA-t, hogy felfegyverezze Ukrajnát, sőt NATO-n kívüli katonai szövetségesének nevezi, ami azt jelenti, hogy innentől minden Ukrajnát ért támadás (legyen az akár megelőző, vagy védekező jellegű is) az Egyesült Államok saját maga elleni támadásként értékelhet. Ez pedig az USA kezébe adja a NATO 5. cikkelyének életbeléptetésének kártyáját, aminek hatására de facto és de jure a NATO hadba lép Oroszország ellen. Ez pedig nekünk, magyaroknak, különösképpen fájni fog, főleg, ha mondjuk ez éppen egybeesik azzal az időszakkal, amikor mi fogjuk védeni a Baltikum légterét, amiről már volt szó egy korábbi írásban. Sőt, a magyar légierőn kívül már az amerikaiakkal közösen szárazföldi hadgyakorlatokon vesz részt a Magyar Honvédség, mint a már említett Iron Sword-gyakorlat. Ezek a hadijátékok pedig kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy az Egyesült Államok újabb katonákat és harci eszközöket tartson Oroszország szomszédságában. Az sem nyugtathat meg minket, hogy eközben Hende Csaba honvédelmi miniszter úgy módosítaná a Honvédelmi törvényt, hogy békeidei és minősített idei működés mellé beemelné a válsághelyzeti működés fogalmát, hogy a Honvédség felkészülhessen egy esetleges háborúra (az USA érdekei szerint). S, ha már említettük az Egyesült Államokat, akkor jegyezzük meg azt a tényt, hogy az Egyesült Államok jelenleg is több katonai bázist is fenntart Európában, a számok egészen döbbenetesek, összesen közel 200-220 amerikai katonai létesítmény, közel 66 500 fő katonával, amely számokban még nincs benne a nyártól megindított folyamatos csapatnövekedés, s azóta Németország, Görögország, Olaszország, Hollandia, Egyesült Királyság, Spanyolország, Bulgária és Portugália mellett amerikai csapatok (szárazföldi és légierővel egyaránt) jelentek meg Romániában, Lengyelországban és a Baltikumban. Eközben Oroszország egyetlen egy fegyverest sem állomásoztat az Egyesült Államok közelében. A Pentagon és az amerikai Szenátus viszont nem elégedett a több mint 70 000 amerikai katona jelenlétével, és a múlt hét folyamán már arról beszéltek, hogy a 24 éve kivont közép-hatótávolságú nukleáris robbanófejjel ellátott rakétákat ismét vissza kell helyezni Európába, ezek a nukleáris fegyverek méltóképpen nevezhetőek a hidegháború utolsó szakaszának jelképeként is. Eközben természetesen ne feledjük, hogy az amerikaiak továbbra is Európa öt országában tárolnak bevetésre kész B61-es nukleáris gravitációs bombákat, amelyeket be lehet vetni F-16/18-asokról, és a német/angol/olasz Tornado típusú harci repülőgépekről, így kijelenthetjük, hogy az Egyesült Államok jelenleg is atomfegyverek bevetésére képes eszközökkel rendelkezik (s akkor még nem beszéltünk az Északi Sark alatt meghúzódó Ohio osztályú ballisztikus rakétahordozó atommeghajtású tengeralattjárókról) Oroszország közvetlen közelében, amely azért komoly fenyegetés. Itt kell megemlítenünk még a médiában folyó csendes, vagy kevésbé csendes „háborút”, ami az emberek, a nép meggyőzéséért folyik, egyfajta kondicionálásképpen. A már említett ferdítések tucatjai (Oroszország atomfegyverek szállítására alkalmas repülőgéppel repült nemzetközi vizek felett, miközben nem beszélünk a már itt lévő 200 amerikai atomfegyverről stb.), sőt egyes esetekben a döntéshozók befolyásolására is erős jeleket láthatunk, hiszen éppen a héten tudhattuk meg Gyöngyösi Márton jobbikos képviselőtől, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok is manipulálva tálalja a híreket az Országgyűlés Külügyi bizottságának tagjai számára: konkrétan a finn államelnök szavait másították meg, mintha élesen kirohant volna Oroszország ellen, szinte háborús retorikával vinné Finnországot a NATO karjaiba, miközben éppen az ellenkezőjét mondta: Finnország nem akar a NATO tagja lenni, Oroszország be-berepülései, katonai jelenléte pedig természetesek a térségben, sőt azt is megemlítette, hogy az erőltetett szankciós politika árt a finn gazdaság számára. Tudjuk, hogy a magyar szolgálatok sok esetben partnerszolgálatoktól (nevezzük nevén, a CIA-tól) kapnak híreket és információkat, így az Egyesült Államoknak itt is megvan a lehetősége arra, hogy manipulálja a magyar törvényhozásban helyet foglalókat (és persze akkor nem is beszéltünk még a lehallgatásokról és nyomásgyakorlásokról). Természetesen Oroszország is nagyobb fegyverarzenált vonultatott fel a saját határain belül, hiszen, ha a szomszédban megjelenik egy 70 ezres idegen haderő, akkor azért illik gyanakodni. Ebben a feszült légkörben viszont az Egyesült Államoknak és európai kiszolgálóinak rá kellett jönniük, hogy a szankciós politika nem tudja megroppantani Oroszországot, sőt olyan kellemes meglepetéssekkel is járt, mint a török-orosz energetikai közeledés (s sajnos viszont hazánkra nézve kellemetlen Déli Áramlat elvesztése, de az amerikai szövetségeseink minket úgyis csak feláldozható bábúként tartanak számon, akit úgysem árt megrendszabályozni). Az olajár mesterséges manipulációjával viszont érzékeny csapást tudtak mérni Oroszországra, arra számítva, hogy a hatalmas országban majd tüntetések, demonstrációk kezdődnek, esetleg „civilszervezetek” rásegítésével pedig megindulhat egyfajta lázadási hullám, amelynek célja a jelenlegi orosz kormányzat megbuktatása. A felületesen felsorolt jelekből egyetlen egy is félelemre inthet minket, de így elolvasva, egyre jobban elénk tárul a háború rémképe, amit csak megerősít az is, hogy minap Lázár János, a magyar miniszterelnökséget vezető miniszter is legvalószínűbb forgatókönyvként említette a háborút. (Alfahír)
Forrás: https://kuruc.info/r/7/137374/



A cigányokat kilakoltatni tilos-EBESZ döntés!




Idejött az EBESZ egyik igazgatója, és elmondta, hogy cigányokat kilakoltatni tilos, sőt, elő kell mozdítani lakhatásukat
"Jelentősebb erőfeszítésekre" van szükség a magyarországi "roma közösségek" "fenntartható és nem diszkriminatív lakhatásának előmozdítására" - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatója szerdán Budapesten.
network.huJavasoljuk az igazgató úrnak, költözzön be egy hónapra egy kilakoltatás előtt álló "roma" család házába a hasonló jelentések előtt, de akár el is viheti őket magához - és majd utána térjünk vissza a témára Michael Georg Link kétnapos magyarországi látogatása végén tartott sajtótájékoztatóján kiemelte a helyi hatóságok felelősségét és szerepét a "nem diszkriminatív lakhatási politika kialakításában és végrehajtásában". "A hatóságoknak be kell tartaniuk az EBESZ-nek a diszkriminációt tiltó rendelkezéseit, valamint a megfelelő lakhatásra vonatkozó nemzetközi emberi jogi normákat" - közölte. Michael Georg Link azt mondta, hogy Magyarország egyes részein "aggodalmat keltő intézkedéseket vezettek be". "Be kell fejezni a romák kilakoltatására vonatkozó rendeletek kiadását", és szerinte "a roma közösség képviselőivel szorosan együttműködve kell megtalálni a megfelelő, fenntartható és diszkriminációmentes megoldásokat". Az ODIHR igazgatója üdvözölte a miskolci cigányok lakhatásával kapcsolatos bírósági döntést, valamint az alapvető jogok biztosának ezzel kapcsolatos jelentését, amely egyebek mellett azt rögzítette, hogy "alapjogi szempontból aggályos olyan közösségi együttélési szabályok alkotása, amelyek beavatkoznak a kiszolgáltatott emberek magánszférájába". Michael Georg Link ugyanakkor megjegyezte, ha nem oldják meg a kérdést azonnal, az ország egyes részein a helyi hatóságok által bevezetett "diszkriminatív intézkedések" "veszélyes precedenst teremthetnek, negatív példát adhatnak másoknak". Azt mondta, felhívják "a magyar hatóságokat, különösen a helyi szintű vezetést, hogy hajtsák végre a romák társadalmi beilleszkedését célzó és az egyenlő jogokat biztosító politikát". Michael Georg Link arról is beszámolt, magyarországi látogatása során megbeszélést folytatott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel, Miskolcon pedig találkozott a "roma" kisebbségi önkormányzat és a "roma polgárjogi mozgalom" képviselőivel, valamint tárgyalt a polgármesteri hivatal illetékeseivel és a rendőrkapitánnyal. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuru


c.info/r/2/145154/






Kőműves Géza:


 EZER ÉVE KÍVÜLRŐL, BELÜLRŐL ÉLVE NYÚZZÁK, DARÁLJÁK A HUNMAGYART!
network.huA népvándorlással kapcsolatos írásaimban nem hangsúlyoztam ki eléggé:
Magyarországon nem csak a bevándorló státuszban lévő népvándoroknak nincs semmi keresnivalója, hanem a menekült státuszban lévőknek sincs, bármennyire sajnáljuk őket!
                                                       
Csak egy helytartó kormányzat fogadja be az utóbbiakat!
Oda kell őket irányítani, akik legújabbkori, aljas mesterkedései miatt alapból menekültté váltak, vagyis Izraelbe, USA-ba, no meg azon egykoron gyarmatosító európai államokba, akik bőven szívtak a  mára menekültekké válók véréből !
Hunmagyar Testvérem! Te hajlandó vagy eltartani akár azt a jónéhány ezer főt, akit a kormány a menekült státuszuk esetén elvállal a terhedre? Vigyázz, itt mindenért te dolgozol meg! A kormány csak felhasználja azt, amit elvesz tőled! Kormánytagok, parlamentereink nem az éjjeli vagonrakásból keresett pénz felett rendelkeznek.
Természetesen, ha jobban megnézzük, miként írtam is, az európai, benne a  "hazai nemzetköziekből" álló - mindenkori magyarországi hatalmi "elit" helytartók, mint az előbbi terrorállamokkal szövetségesek is hozzájárultak a menekültek hazájának felforgatásához, a világban uralkodó áldatlan állapotok megteremtéséhez!
De a "hazai nemzetköziek" bűnéért sem  vállalhat a magyar nép felelősséget és nem vállalhatja a következményeit, mert nem csak ezután lennénk kárvallottjai a "nemzetköziek" aljassága következményeinek, hanem már az állapotok teremtése alatt is azok voltunk, s vagyunk folyamatosan.
Helytartó kormányaink "jóvoltából" a független státusz helyett betuszakolták a magyar népet a "nemzetköziek" bűnszövetkezetének fedő és eszközszervezeteibe. A magyar nép  élvenyúzásának árán közreműködünk bennük és részt veszünk fenntartásukban, de számtalan más módon is áramoltatjuk  e nemzetközi bűnbandának a nemzet verítékét és e számtalan más úton elrabolt, kevésbé feltűnő  tétel az igazán óriási!
Ezer éve kívülről, belülről élve nyúzzák, darálják a magyart!
Mindez azért van, mert idehaza sincs a
hunmagyar sors - hunmagyar kézben!




A DRÓT MÖGÖTT IS GYARMAT LESZ!




A DRÓT MÖGÖTT IS GYARMAT LESZ!
Az Orbánék által építendő kerítés határzár is csak akkor ér valamit, ha mögötte NEMZET lesz, nem pedig a mai állapotok szerinti, kétszínű, kétkulacsos, idegenlelkű helytartók által MEG - vezetett gyarmat!
network.huEgy „feltartóztatási központ” a Negevben (Izraeli megszállt terület), az egyiptomi határ közelében. Fotó: DW
NO COMMENT! (Nincs hozzáfűzés!)
Mert bizony a Likud-nyik Fidesz-es helytartó pártvezetés is, miként az előző kormányok, annak a „nemzetköziekből” álló bűnszövetkezetnek a rokona, szövetségese, aki ennek a  népvándorlásnak az okságát embertelen parazitaságával sokszáz éve alapozza, most pedig újabb aljas célból, már tudatosan, ügynöki rendszerben szervezi!
Többeknek üzenem, hogy a hunmagyarság nem a „hazai - nemzetközi” helytartók váltóuralma alatt vergődő hazai állapotokat akarja megvédeni a „nemzetköziek” által gerjesztett népvándorlás elől, mi egy jövőbeni szabad, emelkedett Hunmagyar Nemzet lehetőségét féltjük!
 Sajnos bizonyos állításokkal ellentétben a mai népvándorlás nem a „nemzetközi” zsizsikség hatalmának végét, hanem gátlástalan ténykedésük egyik következményét és egy újabb aljas húzásukat jeleníti meg!Természetesen az ilyen aljas húzások magukban hordozzák részükre a sokoldalú kockázatot is.
Egyébként minden vég benne van a kezdetben és a kiteljesedés által is afelé közeledik, de soha nem önmagától, mert a változások, történések nélkül minden maradna a kezdeti állapotban.
A mai népvándorlás nem keverhető össze a történelmi területhódításokkal!
Másrészt a mai népvándorlás még közel sem azon óriási, borzalmas, véres népvándorlás, mely a „ nemzetköziek” gátlástalansága következtében beálló természeti változások és katasztrófák okán fog eljönni!
Ennek a gerjesztett népvándorlásnak nem a judeo-„kereszténység” elleni támadás és az iszlám maradandó terjesztése a célja, hiszen a zsizsikség által létrehozott, szintetizált álkereszténység bőven jó alapozó, kiegészítő eszköz - vallás az elnyomáshoz a „nemzetköziek” részére, de mára kevés a háborúhoz, felforduláshoz, ezért van szükségük az iszlámra, mint energikusabb ember és hit együttesre, később megsemmisítendő, vagy korlátozás alá kerülő fegyvernemre.
(Az alapvetően embertelen, aberrált hitű „nemzetköziek” a nemes lélek és tiszta ész alapján működő természetmaterialista, ősi, úrnépi / hunmagyar tudás - hit ellenében nem csak az asszír- judeo- római- „kereszténységet és az iszlámot hozták létre, hanem egyéb hibrid vallásokat is.)
 Nem is a fehér ember elleni támadás ez, hanem az úrnépi genetika, nemzetállami gondolkodásmód ellen „nemzetközi” módszerekkel: szétzüllesztéssel, összeuszítással, egymás kultúrájára, hazájára / életterére uszítással, manipulálhatóság megteremtésével, államalkotó népellenes, nemzetidegen szavazóbázis teremtésével, terrorral uralkodni, bedarálni a világot. Csak eszköz az eltérő szín, az eltérő vallás, az eltérő kultúra és egyéb hőn szeetett másság. Ha éppen szükséges lesz számukra, ledarálják őket is. „Összeuszítjuk őket, ráküldjük az egyiket a másikra, hagy üssék egymást a népek” módszert alkalmazzák nemzetközi szinten, hogy kezükben maradjon az irányítás, szétzüllesszék a nemzeteket, vagy nemzetté kovácsolódó népeket, hogy telhetetlen bendőjükbe szívhassák a népek vérét és sátáni hitük szerint uralkodhassanak. Ezt folytatják az egész világon, miért ne tennék az általuk létrehozott EU- ban, melyet a már régen eltervezett AMEURÓPAI BIRODALOM és majdani totális világuralom előbástyájaként kreáltak.
Annyira egyszerű, átlátszó és aljas a forgatókönyv, hogy sokan ezért nem is hiszik el.
Ha ezek véletlenül nemzetközi megmentőként, rendteremtőként lépnek fel a valójában általuk teremtett káoszban, a céljuk akkor sem lesz tisztességes, a totális uralom érdekében teszik, tehát jól vigyázz!!!
JÓL VIGYÁZZ, MERT NÁLUNK IS TÖRETLEN A „NEMZETKÖZIEK” URALMA!Minden kormány és média képéből az ő fertőzött nyáluk csorog és szükségből, a további hatalomátmentés okán, a hitelesség látszatának kedvéért ők is rázzák a nemzeti színű harangot, hogy még az ellenük kelt összefogás, harc élére is őket válaszd. Aki ennek a lényegét nem érti, bocsánat, de az roppant szemellenzős!
A „hazai - nemzetközi” helytartóink, miként a likudnyik zs…desz, a mesterségesen keltett népvándorlásban részben ellenérdekeltek a feletteseikkel szemben, hiszen jórészt nehezen mobilizálható dolgokkal tollasodtak, féltett pozíciókra tettek szert és egy hatalmas méreteket öltő népvándorlás, rájuk is, álnemzeti nemzetvesztőkre egzisztenciálisan és hatalmi szempontból is veszélyes. Egyrészt a hunmagyar nép megelégelné az állapotokat és a bevándorlókkal egyetemben elzavarná a kormányzatot. A másik, hogy a Fidesz ingyen, a Nemzet pénzén, határvédő kerítésből, melyet valójában a történelmi határainknál lenne érdemes megépíteni, teremthet magának ingyen választási reklámot, miként majd elhinti, hogy megvédte a Nemzetet. Tehát a kétkulacsos vazallus részben ellenérdekelt a nemzetközi feletteseivel. Ezért ne dőljünk be nekik, tegyék saját felelősségre, amit még megtehetnek!
Üzenem némelyeknekhogy ne higgyenek azoknak, akik le akarják venni a felelősséget a „nemzetközi” manipulátorok válláról! Ne hárítsuk a menekülőkre a felelősséget, mert akkor nekünk kell áldozni! Akkor se hárítsuk rájuk a felelősséget, ha semmi keresnivalójuk nálunk és nem szabad őket beengedni! Nyeljék le az a trágyát, akik kifőzték, akik e népek vérét szívták és élhetetlen állapotokat teremtettek a további kifosztásuk céljából!
Az átfogó magyar nemzeti rabszolgaállapot, nemzetpusztulás okán kelt nemzeti önostorozóknak, magyar bűnbakkeresőknek üzenem, hogy az agymosást sem mi végeztük magunkon! Azt hazudják, hogy birkamód tűrünk, de a hangunkat nem hallathatjuk. Azt hazudják, hogy restek vagyunk tenni, mert zsizsik vezényszóra már nem megyünk szelepleereszteni.
 A hunmagyarság a kisebb- nagyobb megszakításokkal több mint ezer évig tartó „nemzetközi” beszivárgás, orvgyilkosság, folyamatos cselszövés, átverés és baktériummal fertőzött nyálú ragadozó entitások harapásai során, lehetőségeihez mérten védekezett a külső és már belső ellenség ellen! Igaz, kifelé, némely alkalommal rossz irányba, de erről is a ravasz, „csendes”álmagyar megszállók tehettek. Ezek miatt, sokszor azok ellen védtük az európai „nemzetköziek”, uralkodómaffiák hatalmát, akikkel szövetséget kellett volna kötnünk.
 Mikor a nemzetközi zsizsikség az orosz medve és más népek erejét szovjetbe gyúrta és a jóravaló népeket felhasználva terrorizálta a hunmagyarságot, 1956- ban még e roppant erő ellen is felkeltünk, tehát nem igaz, hogy a hunmagyar nép tehet a sanyarú helyzetéről. A lehetőségein túl is mindent megtett a szabadságáért. A hunmagyarság jóhiszeműségével, nemeslelkűségével való visszaélés, megtévesztés nagyobb aljasság és nagyobb terror, mint a nyílt, fegyveres támadás, mert nehezebb ellene védekezni, de ez folyik több, mint ezer éve és e lelki állapotot csak hunmagyar értheti meg! 973- ban hibáztunk nagyot és azóta erősebb a daráló, de edződünk, kupálódunk és a világban egyedülállóan, mint ősnép, ősnyelv, őskultúra, dicső módon megvagyunk, - még !!! - De, ha nem szabadulunk meg a „nemzetközi” helytartó brigantik által vezetett, valamennyi párttól, hamar eljő a vég!
A jelenlegi állapottól kiindulva tudom, hogy elégtelen utcai cirkusz nem hoz megoldást, csak ráharapás lenne a gumicsontra és elterelésre lenne jó, miként többször megtörtént ez a szelepleeresztés, felesleges cirkusz, jól emlékszem!
Üzenem többeknek, hogy egy védelemre képtelen, valójában a színjátszást, a zsizsik hatalmat szolgáló rendszerben semmiféle kétszínű  orbánista módszer, de egyébként káros, csupán a semmittevőkkel szembeni tettrekészség okán tiszteletre méltó árnyékolás, műforradalmiság sem hoz megoldást.
A magyarságot manipuláló nemzetközi bűnbanda gátlástalansága okán per pillanat sokkal hatékonyabb tőlünk, „de az nevet, aki a végén nevet!” A ”nemzetközi” / zsizsik hatalmi beágyazódás bedarálta, tehetetlenségi állapotban lebegteti a hunmagyarságot. A kezükben a pénz, a média, a fegyver, ... és nekünk maradt még nemes lélek által vezérelt ész, kitartás a leleményesség és lesz megoldás, mert a hunmagyar nép zöme igenis  bölcs, megérti, tudatosul benne, mikor eljő az idő, mely nincs messze!
AZ EGYEDÜLI MEGOLDÁS: 
A MÁRA TELJESEN BEFÉSZKELŐDÖTT „NEMZETKÖZI”
BEÁGYAZÓDÁS KIPENDERÍTÉSE A HATALOMBÓL!
A PÁRTURALOM FELSZÁMOLÁSA ÉS A HUNMAGYAR SORS –
HUNMAGYAR KÉZBE HELYEZÉSE!
Ekkor beindul a láncreakció és a példát más nemzetek is követni fogják.
 A PÁRTURALOM FELSZÁMOLÁSÁÉRT - HUNMAGYAR VÉRSZÖVETSÉGnevében:                           
2015. június 22. Sopron
Kőműves Géza




Izraelt a keresztényellenes zsidó vandalizmus megfékezésére szólította föl Jeruzsálem katolikus pátriárkája





Izraelt a keresztényellenes zsidó vandalizmus megfékezésére szólította föl Jeruzsálem katolikus pátriárkája
Izraelben és a megszállt területeken az utóbbi hetekben, napokban elszaporodtak a már évek óta tartó keresztény- és muszlimellenes zsidó bűncselekmények, a két monoteista vallás szent helyeinek meggyalázása, megrongálása. Ferenc pápa tervezett május végi szentföldi látogatására való készülődés jegyében Fuád Tvál, a Római Katolikus Egyház szentföldi és azon belül jeruzsálemi pátriárkája a zsidó vandalizmus megfékezésére szólította föl Izraelt. A Vatikánban pedig hangoztatják: Ferenc pápa és a Szentszék nem erre a fogadtatásra számított Izraelben.

Fuád Tvál pátriárka haifai sajtótájékoztatója vasárnap
Fuád Tvál, a Római Katolikus Egyház szentföldi és azon belül a jeruzsálemi pátriárkája vasárnap Ferenc pápa május végi izraeli látogatására való készülődés jegyében sajtótájékoztatót tartott Haifa alsóváros Szent József-templomában, majd vezetésével főleg palesztin keresztények alkotta körmenet vonult föl a Kármel hegyen álló Via Maris, vagy más néven Kármel hegyi Miasszonyunk-templomhoz és kolostorhoz. A palesztin származású Fuád Tvál a sajtó képviselői előtt tegnap éles szavakkal ítélte el egyes zsidó szélsőségesek, főleg a zsidó telepesek és támogatóik által Izraelben és a megszállt palesztin területeken már évek óta művelt keresztény- és muszlimellenes vandalizmust, a gyűlölet szülte cselekedeteket. Tvál pátriárka fölhívta az izraeli politikai és rendvédelmi vezetők figyelmét arra, hogy ezek a cselekedetek az utóbbi hetekben, napokban egyre inkább elharapóztak, és ilyen légkörben nem lehet fogadni a Szentföldre május hó végén ellátogató Ferenc pápát.

Bibi Netanjáhu és Ferenc pápa cseveje
Fuád Tvál és a sajtótájékoztatón szintén jelen volt helyettese, David Neuhaus zsidó származású jezsuita atya határozottan elítélte az úgynevezett "árcédula" (tág mehír - תג מחיר) szélsőséges zsidó cselekedetsorozatot, amelynek keretében keresztény templomokat, kolostorokat, intézményeket gyaláznak meg, azokra Jézust és a Szűzanyát mocskoló föliratokat mázolnak. (Csak megjegyezzük, hogy a cionista vezető politikusokkal jó viszonyt ápoló Ferenc pápa eddig nem ítélte el a világsajtót szinte naponta bejáró jelenséget - H. J.)
A pátriárka azt is elmondta: Izrael nem cselekszik elég határozottan a keresztény- és muszlimellenes barbár cselekedetek megfékezésére, azokat csak szavakban ítéli el, miközben a gyakorlatban szinte mindennap történik valamilyen vandál bűntett. Fuád Tvál részletesen kitért a portálunk által eddig többször is megírt "árcédula" elnevezésű zsidó gyűlöletcselekedetekről, amelynek keretében zsidó szélsőségesek Izraelben és a megszállt területeken megszentségtelenítenek, megrongálnak, sok esetben fölgyújtanak keresztény és muszlim szent helyeket, gyalázkodó föliratokat hagynak maguk után. Az egyházi vezető figyelmeztetett rá, hogy a keresztényellenes zsidó gyűlöletcselekmények komolyan megterhelik a Vatikán és Izrael közti kapcsolatot.

"Dávid, a zsidók királya. Jézus trágya" - fölirat Jeruzsálemben (Fotó: AFP)
Közben a szentatya ugyan nem, de hosszú hallgatás után megszólaltak - igaz, nevük elhallgatását kérve - a Vatikán külügyeiért felelős tisztségviselők Rómában. A Háárec című izraeli lapnak elmondták, hogy a Ferenc pápa két hét múlva esedékes szentföldi látogatását az izraeli kormány szorgalmazta, ám az Izraelben és a megszállt területeken uralkodó keresztényellenes hangulat erre nem nagyon alkalmas.
Az elmúlt hét végén közben több újabb keresztényellenes zsidó gyűlöletcselekedetekre került sor. A jeruzsálemi óváros Új Kapujával szemben álló Notre Dame Jeruzsálem Központ nevű épületegyüttes falára héberül fölírták: "Halál az arabokra, a keresztényekre és Izrael minden gyűlölőjére!". Jeruzsálem óvárosában egy keresztény templom közelében álló falon pedig a következő üzenetet hagyták a kiválasztottak: "Árcédula. Dávid, a zsidók királya. Jézus trágya."

Eltüntetik a "Jézus trágya" üzenetet (Fotó: AFP)
Ámosz Oz, a sokak szerint legnagyobb kortárs héber író is elítélte a zsidó szélsőségesek által elkövetett keresztény- és muszlimellenes cselekedeteket. (Ámosz Ozt már legalább két évtizede az irodalmi Nobel-díj egyik legesélyesebb várományosának tartják, ám a kitüntetést sosem neki ítélik oda, mert magyarul is olvasható műveiben keményen bírálja Izrael és a cionizmus rasszista, területrabló politikáját. Ámosz Oz jó példa arra, hogy a Nobel-díj megkapásához nem elég a zsidó származás, hanem a sikerhez még a cionisták cselekedetei fölött is szemet kell hunyni - H. J.) A héber író szombaton kijelentette: az "árcédula" nevű bűncselekmények elkövetői "héber neonácik". Zsidó telepesek egy csoportja vasárnap már följelentést tett Ámosz Oz ellen "rasszista uszítás bűncselekményének elkövetése miatt".
Hering József - Kuruc.info



TRIANON - A haszonlesők diktátuma




A haszonlesők diktátuma, a világtörténelem szégyene
http://www.dailymotion.com/video/xii0wf_trianon-himnusz-tartsd-magad-nemzetem-trianon-himnusz-a-magyarsag-uj-himnusza-van-szuletoben-ezzel-a_music
Kádár Gyula, a Háromszék című székely napilap munkatársának írása:
Miért ne mondanánk el?
network.hu 
Június 4-e számunkra gyásznap akkor is, ha Trianon napját átkereszteljük a nemzeti összetartozás napjává.
Termé­szetes, a szomorú tények felsorolása mellett beszélni kell arról, hogy összetartozunk. Elmondjuk, hogy a világ legszebb nyelvét beszéljük, az egységes magyar kultúra és történelem részesei vagyunk. Tiszteljük és becsüljük történelmünket, melyet a nacionalisták (a szerző román nacionalistákra gondol - a szerk.) igyekeznek kisajátítani. Határozottan fogalmazunk, amikor jogfosztottságunkat nem fogadjuk el, küz­dünk ellene. Nem kell elhallgatni, hogy a magyarság ezer éven át egy nagyobb történelmi, gazdasági egységet, államot tartott fenn, védelmezvén Eu­rópát. Amikor szükség volt, harcolt a moldvai, a havaselvi csatatereken. Befo­gadó népként hazát és védelmet biztosított azoknak, akik magyar földre, Ma­gyar­országra, Erdélybe telepedtek. Idő­közben a magyarság létszáma csökkent, és hazánk – a történelmi Magyaror­szág – soknemzetiségűvé alakult. Mind­ezt tetézte az is, hogy elődeink Európa legliberálisabb nemzetiségpolitikáját folytatták. A betelepedők még évszázadok után sem kényszerültek a magyar nyelv megtanulására. 1880-ban az erdélyi románság kevesebb mint 6 százaléka ismerte az államnyelvet, a magyart. A magyar nemzetiségpolitikát nem lehet együtt emlegetni az Oroszországéval, a Ro­má­niáéval. Nem alkalmaztak nyelvi kényszert, erőszakos asszimilációra sem hoztak törvényeket, mint például Francia­országban. Iróniával mondjuk, hogy a nagyhatalmak talán ezért büntették Ma­gyarországot a legkegyetlenebbül. A területrablók, félve az ebül szerzett területek elvesztésétől, állandóan fegyverkeztek. Példaként az első világháború utáni időszakot említem.
https://www.youtube.com/watch?t=19&v=6FcheOCJx5c
Hihetetlen, hogy az utódállamok békeidőben közel 18-szor nagyobb létszámú haderőt tartanak fegyverben, mint a szétmarcangolt, darabolt Magyarország. Románia 278, Jugoszlávia 185 és Csehszlovákia 162 ezer, azaz 625 ezer fős szárazföldi hadserege nézett farkasszemet az alig 35 ezer fős magyarral. Ha nem hoznak létre több soknemzetiségű államot, a második világháború idején talán kisebb e térség népeinek véráldozata. Trianonban a Horvátország nélkül szá­mított Magyarország 283 ezer négyzet­kilométernyi területéből 93 ezret hagynak az államszervező és fenntartó magyarságnak, amely elveszti hazája területének bő kétharmadát, magyar népességének egyharmadát.
network.hu 
Miért ne mondanánk el, hogy 1920. június 4-én – a versailles-i kastélykertben, a Nagy-Trianon palotában – népünk példátlanul igazságtalan békediktátum elfogadására kényszerül? Trianon nemcsak magyar gyásznap, de a nagyhatalmi politika, felelőtlenség szimbóluma is. Amikor a történelmi Magyar­országot emlegetjük, akkor arra az államra gondolunk, amely 1918 táján eljut a települések szintjéig lebontott nyelvi önállóság biztosításához, a nemzetiségek önrendelkezésének kantonális jellegű meg­oldásához. Ennek szemléltetésére mondjuk el, hogy a települések joga lenne meghatározni a nyelvhasználatot. Amilyen nyelven fordulnak a felsőbb fórumokhoz, azok ugyanazon a nyelven lennének kötelesek válaszolni. Trianon következményei Miért ne említenénk meg: ha nincs Trianon, az életszínvonalunk két-háromszor magasabb szintű lenne, s a történelmi magyar haza területén legalább kétszer annyi magyar élne, mint most. Ha a népességfogyást nem állítjuk meg, néhány nemzedék alatt eltűnhet a magyarság. Ennek előidézésében jelentős szerep hárul az elrabolt területek magyartalanításában érdekelt nacionalizmusoknak. Erdélyből 95 év alatt jóval több magyar távozott, mind ahányan ma vállalják a magyarságukat. Elképzelhetetlen, hogy az utódállamok mennyi energiát pocsékolnak arra, hogy az államszervező magyarokat kisebbséggé tegyék. Hihetetlenül sok pénzt költenek a magyarság ellenőrzésére. A magyarok beolvasztásának, elűzésének vágya hivatás, életcél. Ezért spekulálnak, húzzák-halasztják a nyolc nagyrégió megteremtését. Semmilyen gazdasági és ésszerűségi érv nem számít, mert mögötte politikai érdek húzódik. A régiósítás célja Székelyföld és Partium magyar többségű tájegységeinek megszüntetése. Erről egy percig sem mondtak le, hanem várják a legkedvezőbb pillanatot a régiók véglegesítésére, a parlamenti, az elnöki és az alkotmányjogi megerősítést. A románosítástól a nacionalista vezetés nem sajnálja a hatalmas többletkiadásokat még akkor sem, ha az a románság életszínvonalának rovására megy. Az is igaz, hogy a magyarok háttérbe szorítása jól jön azoknak, akik a nagy létszámú elnyomó apparátusban dolgozhatnak. Egy­re nyilvánvalóbb, hogy a románság többsége nemzeti büszkeségből nem tud emberhez méltó körülmények közt élni, milliók kénytelenek vándorbotot fogni és vállalni a hontalanság megalázó kenyerét. Jogos kérdés: hasznos-e Romániának a román nacionalisták azon törekvése, hogy a magyarság eltűnjön? Köztudott, hogy a román nép fiatal- és középnemzedéke milliószámra telepedik át Európa gazdagabb felébe, előbb-utóbb beolvad az őt befogadó nemzetekbe... Nem félnek az autonómiától! Közösségi jogoktól való megfosztásunkban Románia azért (is) sikeres, mert a hazug propaganda külföldön még mindig hatékony. A nacionalista elit tudja, hogy a magyar hivatalos nyelv a magyarlakta régiókban és a területi autonómia nem jelent veszélyt. Tudja, hogy Erdély területének tíz, Románia területének négy százalékán, a magyar határtól több száz kilométerre, a két és fél megyényi Székelyföld önkormányzati hatásköre nem veszélyezteti a román állam egységét. Az itt élő románokat pedig nem kell félteni, mert a székely autonómia Románia keretében működne. A román nacionalista elitnek minden bizonnyal olyan tanítómesterei vannak, mint Ion Antonescu és Nicolae Ceausescu. Antonescu marsall – a tiszta fajú Románia híve – még a román hadsereget is felhasználta negyedmillió ukrán és román zsidó polgárának embertelen legyilkolására. A másik bálvány Ceausescu, a Tiszta Romá­nia program gyakorlatba ültetője, a falurombolás hírhedt kiagyalója, a zsidó és német nemzetiség áruba bocsátója. A magyarveszéllyel való riogatás régi bevált módszer, akárcsak az autonómia emlegetése. Jól tudják, hogy a Trianon óta eltelt időszakban – Lucian Boia professzor szavai­val – valósult meg Románia elrománosítása. Az elért sikerek Dobrudzsában és Erdélyben is látványosak. Ez utóbbiban már nincsenek nagy magyar városok, a magyarság kisebbségbe szorult, a szász és a zsidó lakosság eltűnt, csupán a 700 ezer fős székely tömb léte zavaró. A türelmetlen nacionalisták nem félnek az autonómiától, de úgy gondolják, hogy be kell fejezni Erdély magyartalanítását, meg kell teremteni a román alkotmányban vizionált egységes nemzetállamot. A világtörténelem szégyene Mitterand francia államfő úgy értékelte, hogy a trianoni diktátum „mocskos dolog volt”. Pozzi francia szakértő a világtörténelem szégyenének nevezte, míg Cherfis francia tábornok igazságtalan döntésnek. Lord Sydemann – a Lordok Házá­nak tagja – döbbenetesnek tartja Magyar­ország szétverését. Francesco Nitti olasz miniszterelnök szerint e diktátum Ma­gyar­or­szág megcsonkításával olyan becstelenséget követett el, melyért senki nem vállal felelősséget. Lord Newton – a Lor­dok Há­zának tagja – úgy véli, Európának be kell látnia, hogy Trianon igazságtalan volt. Magyarország szétcsonkolása igazságtalan azért is, mert nem az elszakításra ítélt területek népének beleegyezésével történt. A román politikusok sem merték vállalni a népszavazást, mert tudták, hogy az erdélyi románok egy része nem cserélné fel a magyar liberális rendszert, a magasabb életszínvonalat az elmaradott Romániáéra. A Székelyföld területi önkormányzatát megtagadó erők nem tudják, hogy a székely nép makacs. Márpedig egy öntudatra ébredt népet nem lehet eltiporni, előbb-utóbb kiharcolja az őt megillető kollektív jogokat. Ebben érdekelt a román demokratikus gondolkodásúak tábora is. Ők most próbálgatják szárnyaikat, bár kevesen vannak, de a magyarsággal összefogva jó irányba tolhatják a román demokrácia szekerét, valamint a helyi, a kulturális és területi autonómiák kialakítását. Az autonómiára a románoknak is szükségük van. Eddig az írás. Az idézett gondolatok ebből a bővebb gyűjtésből származnak, mely ugyancsak a Háromszékben jelent meg ma: Trianonról mondták David Lloyd George brit miniszterelnök a Lon­donban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: „A teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amelyek végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” Francesco Nitti olasz miniszterelnök 1924. szep­temberében: „Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.” Artur Neville Chamberlain angol miniszterelnök: „A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem.” Stanley Baldwin angol miniszterelnök: „Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg.” Vladimir Iljics Lenin: „Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke... ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak.” Mattisone lord miniszter mondta később az angol felsőházban mentegetőzésként: „Uraim! Én vagyok az egyetlen miniszter, aki részt vettem a békeszerződések tárgyalásánál és aláírásánál. Foch francia tábornagy győzött meg mindannyiunkat, hogy Csehszlovákia határait így kell meghúzni, mert ez erős németellenes bástyát jelent Európa szívében. Ezért a nagy érdekért, nagy igazságért kellett tisztán magyar területeket adni Csehországnak, és ezért kellett megbocsátani Románia árulását. Trianon diktátuma, tehát nem a »magyar bűnök« miatti büntetés volt.” Nitti olasz miniszterelnök 1925-ben könyvében leírta: „Eddig egyetlen vegyes nemzetiségű állam volt a Kárpát-medencében, most lett belőle négy-öt. Az igaz­ságot helyre kell állítani..., nincs béke, amíg a hazugságok érvényben vannak, a revízió előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik.” Veterlé abbé 1921. június 17-én a francia képviselőházban kijelentette: „Bizonyos vagyok benne, hogy népszavazás esetén sem a csehek, sem a románok, sem a szerbek nem kapták volna meg a szükséges szavazatok egyharmadát sem.” Pozzi írja: „Az Európa sorsát eldöntő politikusok annyit tudtak Magyarország földrajzáról és történelméről, mint az a tízéves kisdiák, akinek bizonyítványába a magyarországi tanítónő nem írja bele ezt a mondatot: a felsőbb osztályba léphet. Köztük is a legnagyobb tekintély az önmaga által meghirdetett elvekkel is gyakran ellentmondásba keveredő Wilson amerikai elnök volt, aki rendszeresen összetévesztette a szlovákokat a szlovénekkel, s akin az egyre súlyosabb jelekben megnyilvánuló elmebaj ekkorra már annyira elhatalmasodott, hogy ezt diplomatái alig bírták mások előtt titkolni, majd fél év múlva meg is halt.” Mit mondtak a kedvezményezettek nem sokkal a békekonferencia után? Maniu román miniszterelnök, az erdélyi románok vezére az 1920-as évek végén kijelentette: „...az úgynevezett magyar elnyomás alatt nekünk, erdélyi románoknak jobb dolgunk volt, mint most”. Hlinka szlovák nacionalista, a legnagyobb tót párt vezére 1925. június 4-én: „Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezeresztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt.” (Forrás: Bonsal amerikai ezredes könyve, aki tagja volt a trianoni tárgyalóküldöttségnek) Stipics, a magyarországi szerbek vezére 1925-ben röpiratban tette közhírré: „Az elmúlt hatesztendős jugoszláv uralom a mi szerbjeinkben kiváltotta a régi magyar uralom utáni vágyakozást.”
Forrás: kuruc.info



Kérdezni ugye még szabad?




Segédanyag a holoszédítő kurzusok majdani elszenvedői részére - a józan ész túlélése érdekében
Egy normális tanórán a diákok tehetnek föl kérdéseket a tanároknak. Mivel a Pázmány Péter „Katolikus” Egyetemen rövidesen előadások keretében, kötelező jelleggel oktatják majd a holokausztot, a témával kapcsolatban a diákok tanáraiknak szegezhetik kérdéseiket. Egyelőre ugyanis még nem született az egyetemen olyan rendelkezés, amely megtiltaná a diákoknak a kérdések megfogalmazását. (Miként egyelőre talán még az is elképzelhetetlen, hogy bárkit is bíróság elé állítsanak azért, mert bármiről, bárkit kérdezni merészel.) A magam részéről az alábbi kérdéscsokorral szeretnék hozzájárulni a Pázmány Péter „Katolikus” Egyetem – vagy bármely más oktatási intézmény – holokauszt-tanóráinak sikerességéhez. További kérdések is lennének, de ne legyünk telhetetlenek. Egyelőre elégedjünk meg ennyivel.
1. Része-e a „holokauszt emlékezetének” a megölt zsidók holttestéből készített szappan, illetve lámpaernyő? Ha nem, akkor miért állították egészen 1990-ig filmekben, könyvekben, újságcikkekben, hogy igenis létezett az emberi zsírból készített szappan és az emberbőrből készült lámpaernyő?
2. Miért állította több szemtanú is, hogy látott emberek megölésére szolgáló gázkamrákat Buchenwaldban, Bergen-Belsenben és Dachauban, sőt, más németországi táborokban is, amikor az 1960 óta érvényes „hivatalos” holodogma szerint csakis hat, a Lengyel Főkormányzóság területén felállított „haláltáborban” működtek gázkamrák? (Ha esetleg a holokauszttanárok nem említenék meg, elmondom: 1960. augusztus 19-én Martin Broszat, a Müncheni Jelenkorkutató Intézet munkatársa, egy a Die Zeit című lapnak írt levelében a következőket írta: "Sem Dachauban, sem Bergen-Belsenben, sem Buchenwaldban nem gázosítottak el sem zsidókat, sem más foglyokat... A zsidók gázzal történő tömeges megsemmisítése 1941-42-ben kezdődött, és kizárólag néhány, gondosan kiválasztott, a megfelelő technikai berendezésekkel felszerelt helyen történt elsősorban a megszállt Lengyelország területén (de sehol a Német Birodalomban), mégpedig Auschwitzban, a Bug melletti Sobiborban, Treblinkában, Chelmnóban és Belzecben." Broszat nem említi Majdaneket, ahol pedig az 1960-as évek elején érvényben lévő „holokausztemlékezet” szerint néhány százezer zsidót gázosítottak el. Hogy miért nem említi, arra vonatkozóan érdemes lesz megkérdezni a holotanárokat.)
3. Mennyivel szavahihetőbbek az auschwitzi gázkamrákról beszámoló szemtanúk, mint azok, akik a dachaui vagy a bergen-belseni gázkamrákról (és légkalapácsos, elektromos áramos, vízbe fojtós kivégzésekről) mondtak - ma már hivatalos holotörténészek részéről is elismerten - valótlanságokat?
4. Miképpen lehetséges, hogy noha 1990-ben „hivatalosan” 4 millióról 1,1 millióra csökkentették az Auschwitzban életüket veszített zsidók számát, ennek ellenére a 6 milliós áldozati szám mégsem változott?
5. Az előző kérdés egy másik láger vonatkozásában is felvethető: mivel magyarázható, hogy míg 1945-ben még 1,5 millió főben jelölték meg a Majdanekben megölt foglyok számát, ma pedig már csak 79 ezer a hivatalos majdaneki áldozati szám, miközben rendületlenül 6 millió zsidó áldozatról beszélnek?)
6. Ha igaz, hogy a „nácik” Auschwitz kiürítésekor megsemmisítették az összes, a zsidók legyilkolására vonatkozó dokumentumot (ami egyébként igencsak hosszadalmas és bonyodalmas művelet lett volna), akkor miért hagytak hátra a lágerben sok ezer zsidót élve, miért nem semmisítették meg áldozataik szemüvegeit, cipőit és más használati tárgyait, valamint az üres Zyklon-B-s dobozokat?
7. Az egykori „haláltáborok” múzeumaiban kiállított szemüvegek, cipők, ruhadarabok szolgálnak-e bármiféle bizonyítékkal arra vonatkozóan, hogy egykori viselőjük milyen körülmények között halt meg? Hasonlóképpen a fertőtlenítő, féreg-és rovarölő Zyklon-B készítmény üres dobozaiból miféle logika alapján lehet arra következtetni, hogy tartalmukat emberek tömeges meggyilkolására használták?
8. Hogyan lehetséges, hogy sem a nemzetiszocialista hierarchia felsőbb, sem pedig az alsóbb szintjein nem keletkeztek utasítások, parancsok, nem születtek tervek, költségvetések stb. több millió ember megsemmisítésének hatalmas műveletével kapcsolatban?
9. A magyarországi zsidók deportálásának kellős közepén, 1944. május 31-én a szövetséges légierő felvételeket készített az Auschwitz-Birkenaut „haláltáborról”. A fotókon miért nem látszik nyoma sem a nyílt színen zajló halottégetéseknek, illetve a gázkamrák előtt kígyózó soroknak, melyekről a „szemtanúk” beszámoltak?
10. A háború után eltelt hét évtized során hány olyan tömegsírt tártak föl, amely a „haláltáborokban” meggyilkolt zsidók földi maradványait tartalmazta? Ha nem történtek ilyen feltárások, annak mi az oka?
11. Bizonyítható-e dokumentumokkal, hogy a sok millió áldozat elhamvasztásához szükséges fa és koksz rendelkezésre állt a „haláltáborokban”?
12. Hivatalos auschwitzi iratok szerint az auschwitz-birkenau-i láger kórházában 1942. szeptember 10. és 1944. február 23. között 11 246 foglyot operáltak meg. De miért műtötték meg a betegeket a „megsemmisítő táborban”? Van-e bizonyíték arra nézve, hogy a szóban forgó, megműtött betegek Mengele állítólagos orvosi kísérleteinek alanyai voltak?
13. Ha igaz a hivatalos állítás, mely szerint valamikor 1941 nyarán, vagy őszén született meg a döntés a legfelsőbb szintű náci vezetők körében a „zsidóság teljes megsemmisítéséről”, akkor miért csak 1943 tavaszán építették fel, és vették használatba a „legmodernebb” birkenaui krematóriumokat? Az Óperenciás tengeren is túl
14. A ma érvényes áldozati számokat figyelembe véve 1942 májusa és 1944 májusa között naponta átlagban 833 embert gázosítottak el Auschwitzban, majd 1944 májusától kezdve napi átlagban 2222-t. De ha megvolt a megfelelő „kapacitás” a gázkamrákban és a krematóriumokban is a napi 2222 magyarországi zsidó kivégzéséhez és elhamvasztásához, illetve elégetéséhez, akkor miért elégedtek meg 833 ember kivégzésével naponta 1944 májusa előtt, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a hivatalos holotörténészek szerint a nácik 1941 közepe vagy ősze óta az összes európai zsidót a lehető leggyorsabban ki akarták irtani?)
15. Mivel a négy birkenaui krematórium nem valami félreeső, eldugott területen fekszik, ezért a láger sok tízezernyi lakója pontosan láthatta az épületeket, amelyekben állítólag egymilliónál is több embert végeztek ki a „legnagyobb titokban” zajló népirtási program keretében. Vajon miért nem álcázták jobban a tömeggyilkosságok helyszínét a „nácik”?
16. Miért nem építettek a németek „az ipari méretű népirtás” helyszínein több, hatalmas méretű, valóban sok ezer ember befogadására alkalmas (de a világ szeme elől a birkenaui krematóriumoknál sokkal inkább elrejtett) igazi „halálgyárat”?
17. Miért gondolták a németek, hogy titokban tudják tartani a „tömeges megsemmisítést” az aushwitz-birkenaui munkatáborban, ahol legalább 30 német cégnek volt telephelye, és a foglyokon kívül civilek ezrei is dolgoztak?
18. Hogyan lehetséges, hogy a II-es és III-as birkenaui krematóriumok - a „legnagyobb titokban zajló népirtás” helyszínéül kijelölt épületek - tervrajzai a tervezést és az építést végző civil Huta cég irattárában egészen 1944. december 19-ig megtalálhatók voltak, és semmiféle titkosításról nincsen tudomásunk?
19. Miért terveztek vajon a nácik a II-es és III-as krematórium „gázkamráinak” közelébe egy igencsak kis méretű liftet (1.35 x 2.15 m), amellyel a halottakat a felsőbb szinten lévő hamvasztó kemencékhez kellett volna szállítani? Vajon mennyi ideig, hány napig tarthatott 2-3000 holttestnek a felsőbb szinten elhelyezkedő hamvasztó kemencékbe szállítása az egyetlen, igencsak kis alapterületű felvonó segítségével? (A „szemtanúk” állításai szerint ugyanis egyszerre 2-3000 embert is elgázosítottak, ráadásul 2-4 óránként érkeztek a gázkamrákhoz az újabb „transzportok”.)
20. Hogyan voltak képesek a feltételezések szerint a gázkamrákban fekvő halottak elszállításával megbízott úgynevezett Sonderkommando tagjai „néhány perccel” vagy akár „húsz perccel” az elgázosítások befejezése után a kamrákba bemenni (egyes szemtanúk szerint gázálarc nélkül), amikor a ciklon-B-szemcsék még javában árasztották magukból a hidrogén-cianidot?
21. Mennyi ideig tarthatott a Sonderkommando tagjai számára, amíg a II-es és III-as krematóriumok 210 négyzetméteres gázkamrájában megölt 2-3000 ember aranyfogait kihúzták, majd a halottakat eltávolították? A legenda egyik legfőbb auschwitzi helyszíne
22. Nem történt-e fennakadás a II-es és III-as krematóriumok „gázkamráiban” lévő szellőztető rendszer működésében, amikor egy-egy elgázosítás után állítólag 2-3000 halott feküdt a 210 négyzetméteres helyiségben?
23. A II-es és III-as krematóriumok úgynevezett vetkőző helyiségeinek 900 m3-es légterét egy 7,5 HP (5,59 kW) teljesítményű, beépített ventilátor szellőztette. Ezzel szemben a feltételezett gázkamrák 504 m3-es légterének szellőztetését egy 3.5 HP (2.61 kW) teljesítményű berendezéssel oldották meg. Vajon a németek miért szellőztették a vetkőztető helyiségeket 20%-kal nagyobb hatékonysággal, mint a „gázkamrákat”, melyekből minden elgázosítás után a gyilkos hidrogén-cianidot sürgősen el kellett távolítani, annál is inkább, mivel 2-4 óránként érkeztek a krematóriumokhoz az újabb és újabb „transzportok”?
24. A IV-es és V-ös krematóriumokban hogyan voltak képesek az SS-őrök 2-3000 embert az 1 méter széles ajtókon át a gázkamrákba betuszkolni? Miért nem hatalmas ajtókkal ellátott, óriási csarnokokat terveztek a németek a „halálgyárba”, hogy a halottaknak a hamvasztó kemencékbe szállítása könnyűszerrel megoldható legyen?
25. Amennyiben igaz a hivatalos holokauszttörténészek állítása, mely szerint a négy birkenaui krematórium (és korábban az Auschwitz I. táborban található krematórium) hullakamráit gázkamraként használták, hol tárolták a járványok, illetve más okokból elhunyt foglyok holttesteit? (Márpedig azt a hivatalos történészek is elismerik – ha érthető okokból nem is nagyon reklámozzák -, hogy Auschwitz-Birkenauban és más lágerekben több alkalommal is tífuszjárvány tombolt, melynek nagy számú fogoly esett áldozatul.)
26. Mi a hivatalos magyarázat azzal a dokumentummal kapcsolatban, amely szerint 1943. augusztus 4-én Karl Bischoff, a Központi Építésvezetőség vezetője azt írta dr. Wirthnek, a láger vezető orvosának, hogy nincs szükség újabb halottas kamrák építésére, mivel az elhunyt foglyok holttesteit naponta kétszer viszik el a krematóriumokba. 1944. május 22-én pedig az Auschwitzi Központi Építésvezetőség új irányítója, egy bizonyos Jothann levelében arról ír, hogy a lágerben elhunytak holttesteit minden reggel el kell távolítani a halottas kamrákból, és így nem lesz szükség újabb, az elhunytak tárolására szolgáló helyiségek építésére. Az idézett dokumentumok nem utalhatnak-e arra, hogy a krematóriumok halottas kamráit nem gázkamraként használták, hanem ténylegesen halottakat tároltak bennük?
27. Miféle írásos bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a III-as krematórium állítólagos gázkamrájának mennyezetén (amelyet a tervrajzokon a németek „Leichenkellernek”, vagyis „hullakamrának” jelölnek) lévő 14 zuhanyrózsa nem volt valóságos, hanem a foglyok megtévesztése céljából szerelték fel azokat?
28. Vajon meg lehetett téveszteni 14 hamis „zuhanyozóval” 2-3000 embert, akiket a „gázkamrákba” egy-egy kivégzés alkalmával állítólag betuszkoltak? Hogyan reagált a még kint várakozó 1000-2000 fogoly a bent lévők kétségbeesett segélykiáltásaira és esetleges ellenállási kísérleteire?
29. Miképpen lehetséges, hogy a fennmaradt dokumentumok szerint a IV-es és V-ös krematóriumok állítólagos gázkamráit nem szerelték fel a hidrogén-cianid gyors eltávolítását szolgáló szellőztető berendezéssel? (Ami annál is inkább érdekes kérdés, mivel a főtábor 3-as blokkjában, valamint a BW 5a és 5b, valamint a Kanada I. elnevezésű táborkörletekben található fertőtlenítő kamrákba is beépítettek szellőztető berendezést, hiszen a foglyok ruháinak, matracainak stb. fertőtlenítése Zyklon-B-vel zajlott, és egy-egy ilyen valódi elgázosító művelet után hosszú ideig kellett szellőztetni.)
  1. Hogyan tehették meg a németek, hogy 1944 júliusa és decembere között 335 lengyel munkást engedjenek szabadon a „legszigorúbb titokban” zajló „ipari méretű népirtás” színhelyéről, Auschwitz-Birkenauból? 31. Miféle írásos vagy más természetű bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az II-es és III-as krematórium úgynevezett tetőzetén léteztek a Zyklon-B bejuttatására szolgáló nyílások?            Perge Ottó - Kuruc.info

Milyen egy német kancellár, ha zsidó – 2!




Merkel meglepődött azon, hogy az egyetemisták nagy része jobbikos - a zsidók "toleranciaoktatásra" köteleznék őket 
Mint ismeretes, Angela Merkel német kancellár és a zsidó felekezetek vezetői bő egy órát tanácskoztak hétfőn a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége Síp utcai dísztermében. A megbeszélésen Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Deblinger Eduárd, a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség elnöke, Guba Gergely, a Szim Salom Progresszív Zsidó Hitközség elnöke és Kálmán Gábor, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség elnöke vett részt.
network.huKóser kaja!
A Mazsihisz.hu-n található beszámoló szerint Merkel bevezetőjében elmondta, hogy nyílt, őszinte beszélgetésre érkezett a zsidó közösséghez. Érdeklődött a kormány és a zsidóság kapcsolatáról, az általános közhangulatról, az antiszemita jelenségekről és a Jobbik jelenlétéről. Válaszában Heisler András azt mondta, a Magyarországon megjelenő antiszemitizmus "főként a társadalmi párbeszéd és a tolerancia hiányára vezethető vissza". Külön hangsúlyozta, hogy a Jobbik egyik legerősebb bázisa a felsőoktatásban tanuló fiatalság, amit Angela Merkel látható meglepetéssel fogadott, különösen az után, hogy előzőleg egyetemista fiatalokkal találkozott. Ezt követően a kancellár rákérdezett, milyen segítséget adhat a magyarországi zsidóságnak. Heisler András hangsúlyozta, hogy a történelem- és a toleranciaoktatás bevált német módszerei (értsd: olyan szintű elnemzetietlenítő agymosás, hogy lassan már azt sem tudják magukról, németek-e vagy törökök - a szerk.) "jól jönnének" a magyar köz- és felsőoktatásban is. Merkel pártolta a felvetést, de megjegyezte, hogy egyik ország sem oktathatja ki a másikat ebben a témában. Azonban példaként felhozta, hogy Németország és Franciaország e téren intenzíven keresi az együttműködés formáit, amihez önként más országok is csatlakozhatnak. A kancellár javasolta, hogy a "magyar" zsidó szervezetek ez ügyben vegyék fel a kapcsolatot a Német Zsidók Központi Tanácsával (és azok majd rákényszerítik a kormányra az akaratukat - hangzott volna a folytatás, ha Merkel valóban őszintén akart volna beszélni - de ők ezt persze nagyon jól tudják, nincs miért a gojok orrára kötni a mechanizmusokat). Heisler András végezetül egy személyes megjegyzést tett: édesanyja, aki - mint manapság szinte minden zsidó - "holokauszt-túlélő", rendkívüli izgalommal figyelte a találkozó előkészítését. "Ha a németek által hajdan üldözött zsidó asszony így áll Németország kancellárjához, akkor van remény!" - örvendezett, mire Merkel úgy reagált, hogy "azok után ami történt, ez csoda!" (Kuruc.info - Mazsihisz nyomán)
Megjegyzés: Ugye a farkamat is fitymáztatnom kell, mert ez a zsidók törvénye?Köszönöm, de nekem nincs fitymaszűkületem!
NEM-NEM-NEM és 4-szer is NEM!
Nem akarok úgy járni, mint az EL-AL légitársaság, mely minden felszálláskor 100-150 kg hiánnyal száll fel! (gyengébbek kedvéért ennyi fityma hiányzik a gépeken!)
Nem és NEM engedek! Ez HUNMAGYARORSZÁG! Ez az én hazám, majd én eldöntöm, hogy hogyan éljek! Ne egy kissebbség mondja meg nekem a többségnek, hogy hogyan éljek!
Mi lenne, ha én Izraelben osztanám a keresztyényi hitemet? Úgy járnék, mint a "názáreti Jézus"! Pedig Ő csak a "kufárokat átarta kiűzni - no nem Palsztinából - csak a templomokból!
Most Ők mondják meg, hogy mit egyek, milyen legyen a farkam, s hogy mit tanuljak!
N E M !!!!!!!!!!!!!!!
Inkább maradok "Pogány-keresztyény", mint Koppány, s hun őseim!

A júdea-kommcsi-stasi-cion Merkel Magyarországon!






Angela Merkelt aggasztja a Jobbik egyre fokozódó antiszemitizmusa és a párt választási sikere
network.huA Jobbik és általában a magyar társadalom "egyre fokozódó antiszemitizmusa" komolyan aggasztja a jövő héten Magyarországra látogató Angela Merkel német kancellárt, s erről az Orbán Viktorral lefolytatandó megbeszélésén kiemelt témaként kíván értekezni. Orbán Viktor az első világháborúban elesett zsidó katonák sírjánál elmondott bocsánatkérő beszédét a Fidesz tagsága és a Jobbik egyaránt ellenezte - írja az izraeli 'Árúc 7 című hírportál. Angela Merkel Angela Merkel szóvivőjére (helyesen: kormányzati szóvivő - Regierungssprecher - H. J.), Steffen Seibertre hivatkozva az izraeli hírportálon Niszán Cúr újságíró, a magyarság kipróbált mocskolója azt írja, hogy a német kancellár "Orbán miniszterelnökkel megvitatja az Európában egyre fokozódó antiszemitizmus és az idegengyűlölet kérdését". Merkel ellátogat a Mazsihisz Síp utcai székházába és a Dohány utcai zsinagógába is, emeli ki a zsidó telepesek és az úgynevezett nemzeti vallásos izraeli zsidók szócsövének számító szélsőséges hírportál.
Angela Merkel és Steffen Seibert - Aggasztja őket a Jobbik antiszemitizmusa Az izraeli hírportál szerint Steffen Seibert, berlini kormányzati szóvivő hangot adott a Jobbikkal kapcsolatos aggodalmainak is: "A Jobbik már csak azért is veszedelmes, mert a párt vezetői zsidóellenes kijelentéseket szoktak hangoztatni, sőt egyszer már a zsidók összeírását is javasolták, miután a zsidók veszélyt jelentenek Magyarországra (Steffen Seibert valószínűleg ezt nem, vagy legalábbis nem így mondta, mert ez a pongyolaság kizárólag a levantei újságírásra jellemző - H. J.) A Jobbik vezetői számos tüntetést szerveztek a Magyarországon élő zsidók ellen. Maga az a tény aggodalmat kelt bennünk, hogy ez az idegengyűlölet terjesztő párt a szavazatok majdnem húsz százalékát nyerte el a legutóbbi választásokon", idézi a berlini kormányzati szóvivőt az 'Árúc 7 hírportál. Orbán Viktornak az első világháborúban elesett zsidó katonák Kozma utcai sírjánál legutóbb mondott beszédéből is idéz a héber hírportál: "Magyarországon sokan szégyenletes módon viselkedtek a második világháború idején. Magyarország erkölcsi adósa azoknak a zsidóknak, akiknek a megsemmisítő táborokba történt deportálásában segédkezett harminc évvel az első világháború után". A hírportál ezután azt állítja: "Orbán ezt a beszédét (a Kozma utcai zsidó temetőben - H. J.) pártja tagjai és a Jobbik nemtetszése ellenére mondta el, mert azok szerint a magyar miniszterelnöknek nem szabadna bocsánatot kérnie Magyarországnak a holokauszt idején elkövetett tetteiért", írja az izraeli hírportál.
Hering J. - 


Történelemhamisítás Orbán-módra




Történelemhamisítás Orbán-módra: "zsidó bajtársiasságnak" hazudja a Kun Bélák aknamunkáját
network.hu






























"A magyar zsidóság első világháborús áldozatvállalásának komoly szerepe van abban, hogy Magyarország újra és újra képes talpra állni, hogy nemzetünkből nem veszik ki az életerő" (!) – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Kozma utcai zsidótemető első világháborús hősi parcellájának felújítása alkalmából tartott megemlékezésen. A kormányfő beszédében erkölcsi kötelességnek nevezte a még létező katonasírok felkutatását és egy olyan adattár létrehozását, amely "megőrzi az elesett katonáink nevét". Orbán Viktor hangsúlyozta: "felfoghatatlan az az út, amely az első világháború hősi magyar zsidó bajtársiasságától a koncentrációs táborokig vezetett". Úgy látszik, Orbán Viktor nem tudja, hogy az úgynevezett zsidó bajtársak folytatták legnagyobb szájjal a harci morált gyengítő háborúellenes propagandát, ezek a "zsidó bajtársak" lázítottak folyamatosan a hátországban, majd vették át a hatalmat, s vezettek be rémuralmat, halomra gyilkolva a magyarokat, ezek a "zsidó bajtársak" szerelték le és eresztették szélnek a hazatérő katonákat, akik meg tudták volna védeni hazánkat a ránk törő, gyenge felszereltségű oláh, cseh és rác csapatoktól, s elsősorban ezeknek a "zsidó bajtársaknak" köszönhetjük Trianont, az oláh megszállást és nagyjából mindent, ami az első világháború katasztrofális végkimenetelével járt, merthogy semmi sem így történt volna, ha fegyverben marad az egymilliós haderőnk. Ez az árulás, a gazdanépre való aljas orvtámadás, valamint az ezt megelőző és az ezt követő zsidó tevékenység és magatartás vezetett a munkatáborokhoz, mindez egyáltalán nem előzménytelen és ok nélküli, mint ahogy a "holotörténészek" és más megmondóemberek előszeretettel hazudják. De persze ne legyünk naivak, Orbán Viktor nagyon is jól tudja mindezt. De azt is nagyon jól tudja, hogy "Isten ajándékairól" kizárólag csupa-csupa jót szabad mondani, Orbán Viktor ugyanis nem Tormay Cécile, hogy igazat szóljon a hazánk szétszakításához vezető patkányforradalomról
(TORMAY CÉCILE: BUJDOSÓ KÖNYVFELJEGYZÉSEK 1918-1919-BŐL).

Meg is látszik...
(MTI nyomán)
kuruc.info






A hanyatló világ urai a "hiteles tájékoztatás" barikádjain


Azt írta a cionvilágsajtó - és benne a mi gyarmati "világlapjaink" (Hir24, Origó és a többi "véletlenül" egyformán gondolkodó, mélyen demokrata és "értékalapú médiabüszkeségünk") -, hogy a világpiacon nagy mennyiségben megjelenő olcsó amerikai olaj döntötte be az orosz valutát, a rubelt. Mint tudjuk, ezen "újságok" esetében az a főszabály, hogy magyarázataik még véletlenül sem esnek egybe a valósággal, és legfeljebb csak abban mutatnak irányt, hogy mi az, ami biztosan nem igaz.
Ez az újonnan kreált "világmagyarázatuk" megint nagyon mélyenszántóra és hitelesre sikeredett. Valahogy meg kellett magyarázni, hogy miért véletlenül éppen az esküdt ellenséggé vált Oroszország pénze ingott meg. És szinte biztos, hogy nincs ennek köze az ukrán konfliktushoz, a Krímhez és a közben kialakuló hidegháborús hangulathoz. Ó dehogy, mindez csak "véletlenül" alakult így, mivel az „orosz alapanyag-termelő szektor erősen kitett" a világpiaci áringadozásoknak. Nézzük csak meg egy kicsit közelebbről a dolgot, hogy mennyi igazság van ebben? Hát, mint általában, azt kell mondanunk, hogy nem csak, hogy egy szó sem, de inkább egy betű sem. Vegyük sorban a dolgokat: Való igaz, hogy az USA kőolaj-kitermelése az utóbbi pár évben napi 4 millió hordóról több mint 9 millió hordóra futott fel a palaolaj-technológia kiteljesedése következtében. De ez a mennyiség nem jelenik meg a világpiacon eladói kínálatként, mivel az USA elsősorban a méretes importjának kiváltására használja. Az össztermelésben természetesen érezteti hatását, de közel sem akkora mértékben, hogy összenyomhatná a világ egyik legnagyobb valutáját.
Hogy ez a palaolaj olcsó lenne, nos, ez megint egy komoly csacskaság. Mindenki ismerheti az ezzel kapcsolatos váltószámokat, nevezetesen, hogy a palaolaj kitermelésbe bevitt 1 egységnyi energia kb. 8-10 egységnyi energiát reprezentáló olajat termel. Ugyanez az arány a hagyományos olajbányászatban kb. 1 a 40-hez. Tehát a palaolaj-kitermelés fajlagos költsége többszöröse a hagyományos kitermelésnek. És ha ez az amerikai olajbumm ekkora hatással lenne a világpiacra, akkor az olajtermelők valutái közül miért csak az orosz valuta ingott meg? Miért nem ingott meg a szaúdi, a kuvaiti, az emírségbeli és a venezuelai? Hiszen az ő gazdaságuk még az orosz gazdaságnál is sokkal egyoldalúbb. Az oroszoknál azért van egy kis mezőgazdaság, gépipar, fegyvergyártás, miegymás. Ezeknél pedig csak az olaj van, meg 500 köbkilométer homok és két tucat teve. Hát hogy van ez, bankár-elvtársak? Nos, a válasz egyszerű. Azért, mert nem az olaj ára ingatta meg a rubelt. Hát akkor micsoda az a beste csúnyaság, ami egy 150 milliós ország valutáját néhány nap alatt ennyire el tudja intézni? Hát a FED (a cionék tulajdonában levő amerikai jegybank) által létrehozott és pénzzel bőven kitapétázott sokezernyi különféle alap, befektetési alap, értékpapír és biztosítási cég, amely afféle pénzügyi nehéztüzérségként nekiesett a rubelnek. Shortolgatással és sok más monetáris módszerrel "véletlenül" mindegyikük tevékenysége az orosz valuta alatt fűrészelte a fát. Ez teljesen hasonló volt ahhoz, amikor a forintot húzták a mélybe egy pár évvel ezelőtt, csak itt sokkal nagyobb összegeket vittek bele ezekbe a "spontán folyamatokba". Billiós dollárhegyeket kellett megmozgatni ahhoz, hogy egy ilyen hatalmas deviza- és értékpapír-tartalékkal rendelkező ország pénzét így hanyatt döntsék. De ez nem lehetett számukra gond, hiszen - a FED által - korlátlan pénzforrással rendelkeznek. De természetesen mindez csak "összeesküvés-elmélet" hiszen semmi bizonyíték nincs arra, hogy ez a sok "jóindulatú és makulátlan", Soros György-féle bankárember "összebeszélt volna", hogy válságba taszítsák a beste Oroszországot. Ők ilyet sosem tennének, és csupán a véletlen és a spontán bekövetkező folyamatok eredményezték azt, hogy mind a 43 ezer alap egy időben ugyanazt csinálta. És bankárék ezt rezzenéstelen arccal bele merik mondani a világ szemébe. És meg kell hajolnunk színészi kvalitásaik előtt, mert nem röhögik el magukat közben.
network.huÉs röhögni sajnos a világnak sincs sok oka, mert - ezzel és eközben - egy hatalmas konfliktus felé lökik egész Eurázsiát. Más nemzeteket maguk előtt tolva próbálják meg vissza és a javukra fordítani az egyre ijesztőbben ellenük dolgozó nemzetközi történéseket.
És nem ők az elsők, akik belebuknak a történelem elleni hadakozásba. Csak sajnos eközben sok kis nemzet is megsérülhet, akikre nagy ívben tesznek a demokrácia bajnokai.
És mint tudjuk, az az ország, amelybe egy kis „korrupcióellenességet és demokráciát” injektálnak, ott hamarosan polgárháború lesz. Nekünk valahogy ki kellene maradnunk ebből. Itt, Európa közepén, a Hadak Útján. Vajon mik az esélyeink?
Szende Péter




"Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik" Forrás: Móricz Zsigmond




"Gyorsan előálló fizikai rosszullét fog el a zsidók közt" - nyílt levél Tarlósnak az antiszemita Móricz Zsigmond ügyében
"Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik"(Móricz Zsigmond)
Tisztelt Főpolgármester Úr!
2013. május 29-én a fővárosi közgyűlés döntött arról, hogy a jövőben Tormay Cécile írónő nevét viseli egy II. kerületi, kicsiny méretű közterület. A döntés ellen azonnal tiltakozott a Mazsihisz, majd külön levélben emelte föl szavát az említett zsidó szervezet leendő elnöke, Horovitz Tamás úr, a debreceni zsidó hitközség elnöke. E sorok írása közben értesültem arról, hogy már a Zsidó Világkongresszus (WJC) is foglalkozik az üggyel: Ronald S. Lauder WJC-elnök (s világszerte ismert Tormay-kutató) megdöbbenve értesült az Ön által vezetett testület döntéséről. A tiltakozás hatására Főpolgármester Úr csütörtökön bejelentette, hogy a szerdai döntés felülvizsgálatát kezdeményezi, s állásfoglalást kér a Magyar Tudományos Akadémiától. Mivel öntudatos magyar állampolgárként én is felelősséget érzek hazánk jelenéért és jövőjéért, mivel határozott álláspontom szerint a múlt bűneivel való fáradhatatlan szembenézés reggeltől estig kötelező parancs minden magyar ember számára, ezért azt kérem Öntől: a fővárosi közgyűlés vizsgálja felül valamennyi közterület, közintézmény stb. elnevezését. Köztudott ugyanis, hogy több meggyőződéses antiszemitáról és rasszistáról neveztek el utcákat, tereket - a szobrokról vagy a Liszt Ferenc Repülőtérről nem is beszélve. A korábbi, sötét, intoleráns századokban ugyanis nagyjaink elsöprő többsége valamilyen számomra felfoghatatlan okból kifolyólag egyáltalán nem volt jó véleménnyel a derék zsidóságról, sőt ennek még tapintatlanul úton-útfélen hangot is adott... Jelen levelemben mindössze Móricz Zsigmondra szeretném felhívni főpolgármester úr figyelmét. Ez a rasszista, antiszemita író sajnos még ma is közmegbecsülésnek örvend szerte az országban. Budapest egyik legforgalmasabb tere az ő nevét viseli, sőt iskolát is elneveztek róla. Tűrhetetlennek tartom, hogy a Holokauszt Emlékév küszöbén ennek az antiszemita írónak a nyomait még nem tüntették el Budapestről. Itt az idő!
network.huMóricz és Csibe Leányfalun
Tormay Cécile 1918-19-es naplója miatt került a szégyenpadra. Bizonyára tudja, Móricz Zsigmond is írt naplót. A Tanácsköztársaság idején, 1919. július 27-én többek között az alábbi döbbenetes sorokat jegyezte fel füzetébe:
Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej. /…/ Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül. /…/ A zsidó azonnal, egyénileg s rögtön, ebben a percben érvényesülni akar.

Várakozás nélkül, türelem nélkül, beosztás nélkül rögtön, mindent, mohón akar bekapni. Nincs ideje ideálokért, eszmékért, ábrándért dolgozni, nincs ideje várni, tűrni, nélkülözni: ő amit rögtön meg tud csinálni, azt rögtön meg is csinálja. Vadul, nyersen, mindenki rovására, tele akarja szívni magát, felfúvódni, élvezni, kiélni, kéjelegni, tobzódni, hányásig zabálni és felpuffadásig uralkodni. /…/ Azt mondta egy csaknem százéves paraszt nekem a millenium évében: „aki nem tud tűrni, nem fog uralkodni”. A zsidóság, míg tűrni meg nem tanul ideálokért, távoli célért: addig nem fog az idegen fajú néptömegen uralkodni. A zsidóság a saját faji céljaiért igen, azért tudott tűrni. Csaknem két teljes ezredévet élt át idegen fajok közt szétszórva, és nem olvadt be, nem tűnt el: fenntartotta magát a jövőre, az egész világon, a világ minden népén való uralkodásra. Ma úgy látszik, mintha megjött volna az alkalom, az ezredéves álom beteljesedésére: s mikor megjött az idő, kitűnik a cél hiábavalósága. Idegen faj idegen fajon nem uralkodhatik. Azt leigázhatja, lenyűgözheti, kiszipolyozhatja, de nem lesz vezetője.” (Móricz Zsigmond: Naplójegyzetek, 1919. Bp, 2006., 177-186. o.)
Ilyen s ehhez hasonló szörnyű szavakat, mondatokat írt le 1919-ben Móricz Zsigmond, akinek az életműve ma is tananyag a magyar iskolákban. „Nem lehet számunkra példakép, és nem viselheti közterület sem a nevét annak, aki műveiben zsidózik, uszít és a fasizmus ideológiáját népszerűsíti” – fogalmazott levelében Horovitz Tamás hitközségi elnök úr. A fent idézett sorok bizonyára Önt is meggyőzik arról, hogy nem állhatunk meg félúton: Móricz és a többi antiszemita szerző sem lehet példakép, nevüket nem viselheti közterület. Végezetül engedje meg, hogy még egy apró részletet idézzek Móricz Zsigmond rasszista bejegyzésektől hemzsegő naplójából: „A szatmári állomáson elkezd kiabálni valaki, hogy Schvarz, Svarc! Egy zsidó kidugja a fejét, s abban a pillanatban rémes pofont kap. Elkezd lamentálni, hogy ő hogy jut ehhez a pofonhoz. Bepöröli az illetőt. A bíró azt kérdi: Maga Schvartz? Nem, mér volnék én Swarz? – Úgy, ha maga nem Svarc, akkor mér dugta ki a fejét? Elmehet.” (187. o.) E sorok olvastán ugyancsak méltán pirulhat orcánk. Hála Istennek, ma már nincsenek ilyen felelőtlen bírók és egyéb közszolgák. Igenis ki kell dugni a fejünket, akár Schvartz, akár Tarlós a nevünk.
Bölcs döntésében bízva maradok tisztelettel:                   Bistrán Demeter
kuruc.info





Döbbenet! Történelem hamisítás magas fokon!



Kőműves Géza:  Döbbenet, hogy milyen nagy a magyarságnak ártók tábora. Nem véletlenül kérem rendre, hogy: Mindig légy résen, s gondolkozz oh magyar!
 Tácsi István felvilágosítása óta, vagyis már 7 éve megtehette volna Pap Gábor, hogy visszavonja Heribert Illig hazugságának támogatását, abbahagyja a hazugság terjesztését, de nem tette a mai napig! Vajon miért???
network.huHa valamely oknál fogva nem értett egyet azzal, hogy Tácsi István segít kimosni az emberiség szemébe szórt homokot, akkor legalább annyi vér lenne Pap Gábor pucájában, hogy megpróbálta volna cáfolni. Nagy valószínűséggel nem voltak  helytálló érvei, ezért inkább a téma feledésében bízott és az ármány akció csendes további folytatásának lehetőségében. Miért is terjesztette töretlenül a Heribert-i ármányt? Mikor ezzel továbbra is szándékosan ártott a magyarságnak!!!
Ez bizony súlyos hiteltelenné válással jár a résen lévő, gondolkozó magyarság előtt! Besorol a bűnöket elkövetők közé, akik- vagyis a klikk egykori sámánhitet, majd judeo- „keresztény” hitet akaszt az ezer év előtti hunmagyarságra.  Majd a szentistváni feudalizáló rendszert, mint egykori szükségszerűséget, mint államalapítást, az idegenek által manipulált, írott Szent Korona Tant, mint visszahozandó alkotmányt, idegen érdek okán erőltetik. 
Azok közé sorol be, akik arról hallgatnak, hogy  hunmagyar érdekű államalapítóink: Atilla és Árpád volt.  A magyarság - magyarérdekű „alkotmánya” a szentistvános rendszer előtti ÍRATLAN szentkorona eszmeiség, - vagy tan ( Nekem mindegy, aki akar játsszon a szavakkal.)volt.Melyhez nem kellett jogász, nem kellett megtanulni, hiszen zsigerből tudta a földműves és mester, a családok úrnői,-  az anyáink, de a pásztor is és akikből tehetség alapján szintén lehetett a köz élenjáró szolgálattevője.
Soha ne feledd a múltból merített, de örökérvényű vezéreszmét, mely a Hunmagyar Vérszövetség eszmeisége is:
Magyar sorsot- magyar kézbe!
Nemes lélek, Bölcs tudás, Kérlelhetetlen igazságszeretet, Józan szeretet, Becsület, Kötelesség, Természet szeretete, Faj és rasszvédelem,Hunmagyarság, Haza, Család, Nemzet, Méltányosság, Önzetlenség, Bátorság!
Nem mellékesen nagyon erős a gyanúm, hogy Heribert és a mögötte állók két legyet akartak ütni egy csapással: Vagyis lehetetlenné teszik a valódi történelem megismerését. Tehát megakadályozzák, hogy a „németek” rádöbbenjenek  hunmagyar eredetükre, valamint egyszer rájöjjön  a világ, hogy az emberiség sátánjellemű része mindennemű aljasságot elkövetett már hunmagyar ősnépünk ellen, úgy, hogy a mai napig nincs jóvátétel,  ráadásul még a pénz is dől nekik a hazugságból . Ez érdekközésségi alapon működik az asszír-latin- zsidóság vezényletével.
Bizony – bizony, valamely oknál fogva ebben működi közre Pap Gábor, magyar állampolgárságú történész!
Tácsi a következőkből véletlenül kifelejtette, hogy a hunmagyar ősnépi jelleg elvesztése az un. németeknél , meghatározóan az asszír - " zsidó megszállásnak és a mai napig meglévő tejhatalmuknak köszönhető! Tácsi:"Tehát Németország is az úrnépek gall, mauri, hun, avar, fehér és feketemagyar eredetű hatalmi tevékenységének a következménye, terméke. Pontosabban negatív eredménye, mivel ezeken a területeken a germán hatalmi felépülés során végleg elveszik az ősnépi jelleg."
Persze Tácsi még elfelejti leírni (Tudom, nem szándékosan), hogy a Fideszt lényegileg egyazon célból, a nemzetközi népnyúzó "zsidóság" teljesfrontú mesterkedése segítségével, nemzetközi hatalmi érdekből szavaztatták be egymás után kétszer a hatalomba, miként előttük a velük egygyökerű, de végtelenségig aljas "szocikat".
Ha nem ez történt volna, már ropognának a fegyverek és nuku népnyúzás, törlesztés, valamint a nemzetközi bűnbanda számára kedvezőtlenebbé válna a magyar állami összetétel. A Hunmagyar Nemzet nyílt megszállási kísérlete, vagy megszállása világháborús dobbantódeszka lett volna, mert bizony egyébként túl közel, - van Európához,  s nem kelet, tehát erre nem sok reménye volt, s lenne a nemzetközi bűnbandának. Tehát ma se hagyja senki magát senki ilyesmivel a nemzeti érdekérvényesítését korlátozni!
Talán utólag már a szemellenzősök számára is látható a Fideszhez is köthető nemzetközi bűnbanda érdeke ( Csak ízelítőnek):
Ha másból nem is, az adóterhekből.
A magyarság által soha nem látott, s élvezett állami kamuhitelek töretlen törlesztéséből és ezért a szükségszerű népnyúzásból.
A személyi kamuvaluta hitelek kamatának, aljas módon a jelenlegi árfolyamon történő átváltásával, mégis segítem a zsidó világmaffiózó- gazdi bankjait, Fidesz- es hozzáállásból.
Az államilag szponzorált történelemhamisításból és a felelősségre vonásra, jóvátételre váró hazai és nemzetközi történelmi aljasságok, bűncselekmények, mint letudott történések kezeléséből is ordít a Fideszes nemzetvesztés.
A magyar sorsot- magyar kézbe elvtől való gyakorlati távolságtartásból, idegenek létszámának és hatalmi tényezőik szaporításából.
A Fidesz az internet viszonylagos szabadságát is korlátozni akarta!
Tácsi István írása nagyon izgalmas, de a lényeg, hogy minden magyarnak el kell olvasnia!
A több mint 7 éves írását Tácsi István aktualizálta!:
Heribert Illig, a „kitalált középkor" elméletének cáfolata.
Egyre gyakrabban előfordul, hogy indoeurópai írók, áltudósok, a tudomány igazságába vetett hitet semmibe véve, saját hazugságaikat árulják. A hazugságáradat megállítása mindannyiunk kötelessége lenne, kerüljük az átvételét!
Ki volt Illig? Bajor író! Mik a mai bestseller írók elhivatottságának mozgatórugói? Kitalálni egy ötletet, bármekkora hazugság is az, ezt írói formába öntve, például könyvként közzétéve, dollármilliók bezsebelése. Mit csinált Illig? Valószínűleg egy történelmi konferencia (Berlin, 1986) anyagáról, ahol a középkori hamis történelmi dokumentumokkal foglalkoztak – több ezer ilyen hamisítvány létezik – az író alkotott egy saját hipotézist, a kitalált középkor elméletét, mellyel híres, inkább hírhedt író lett. Mindegy milyen áron, csak dőljön a lóvé.
Az indoeurópai történészek a konferencián megállapították, hogy elsősorban a középkor (476-1640) elején, a sötét középkor kezdetéről, sok európai oklevél hamisnak tekinthető. Különösen a 600-900-as évek időszakából. Érdekes módon pontosan egybeesve, közelebbről a magyar történelem avar korával, és az alig feltárt Nagy Károly Karoling korszakával. Ha összevetjük az indítékokat, akkor minden okuk megvolt a Karolingok hatalmát kiszolgáló Római Katolikus Egyház (újkeresztény) segédletével végrehajtott történelem hamisítására. Ugyanis a Római Császárrá váló Nagy Károlynak az európai terjeszkedéséhez egy új és eredeti származásképet kellett alkotniuk. Ugyanis igen kínos lehetett az a tudat a hatalmi ambícióihoz, hogy a Karolingok is abból az úrnépi ősnemzetből erednek, amelyet épp rokoni alapon kívántak elfoglalni. Kiemelten a bajor és szász tartományokkal, továbbá a morva végek és Avaria (Kárpát-medence) területeivel.
De a kereszténységnek is igen alapos oka lehetett a valóságot átírni, ugyanis az újkereszténység abból az ősvallásból eredt, melyet egyszerűen őskeresztény fogalomként lehet leírni. Ahhoz, hogy egyeduralkodó keresztény egyházzá fejlődhessen Róma, meg kellett tagadni őseit. A 325. évi Niceai-zsinat következtében válik a Római Birodalom államvallásává. A korabeli sok keresztény felekezet legyőzéséhez egy sajátos és egyedi vallástörténetet kellett alkotniuk. Az elfogadott Biblia segítségével sikerül megtagadtatni ősi eredetüket, de az azt bizonyító dokumentumoktól is meg kellett szabadulni, a többinél átírva és meghamisítva valóságukat.
Tehát, Nagy Károly és a korában világtényezővé váló római kereszténységnek elemi érdeke, hogy mindkettejüknek egy új és mindenkitől független eredettudatot alkossanak. Ennek érdekében minden ezzel ellentétes írásos bizonyítékot a vallás eretnekség vádjával megsemmisített, az ellenállókat megégettetve. A birodalmi okiratokat szintén átírták, kitörölve belőle az összes bizonyítékát a Karolingok valódi származásáról. Csak érintőlegesen érintve ezek a fő okok játszódhattak közre, hogy a 600-900 évek között alig maradt írásos nyoma a történelemnek, és ami meg is maradt többnyire hamisítvány. Átírva már a frankok uralkodócsaládjának dicsőségéről szólnak.
És akkor jön a 20. század. Az atlanti országok Európa és a világ kirablóiként eddigre meggazdagodva a világ urai lesznek. A pénzhatalomra épülő gazdagodásuk nem ismer határokat. Kitalálják a fogyasztói társadalmakat a globalizmus eszméjével, hogy az ősnépek utolsó erőforrásait is kiszivattyúzzák a bankrendszerük segítségével a magas életszínvonaluk további fenntartásáért. Ehhez megtalálják a kvázi (látszólagos) demokrácia ideológiáját, ami a keresztény vallás segítségével leszereli a társadalmak önvédelmi reflexeit.
Csakhogy nincs hibátlan kizsákmányolási rendszer. Az atlantiak elkövetik a hiba hibáját. Kitalálják az információs társadalmi formációt, melynek alapja a számítógép elterjesztésével az internetes világháló. És ez az új technikai eszköz nem csak az áldemokrácia hamis eszméit terjeszti a kizsákmányoltak felé, hanem az elnyomottak is kezdik megtalálni azokat a hibákat, amelyeket támadni lehet a társadalmuk megvédése érdekében. Vagyis az információs társadalom fegyvere a nyugati hatalmak kezében a 3. évezred elejére mintha fordítva sülne el. Bár az információs világban igen hatékonyan alkalmazzák a modern és legrafináltabb cenzúrázási módszerüket, az elhallgatás gyakorlatát.
De az elhallgatás gyakorlatát nem lehet korlátlanul alkalmazni, mert azonnal kilógna a lóláb a szándékaikat illetően. Vagyis részükről fenn kell tartani az internet viszonylagos szabadságát. Az eredmény? Az elnyomott nemzetek tagjai, a pénzhatalom minden cenzúrája ellenében egyre inkább keresi azokat az okokat, amelyekkel megállítható lenne a kizsákmányolás erősödése. Az ellenállás egyik módszere a népekre kitalált történelemhamisítások feltárása és a közvélemény elé tárása. Ugyanis ahhoz pontosan elég történelmi bizonyíték maradt meg, amivel az elnyomott népek megtalálhatják nemzeti igazságaikat. De ennek megakadályozására egy újabb információs társadalmi módszert találnak ki. Mégpedig az információ robbanás gyakorlatát.A kezükben levő médiák segítségével oly mennyiségű igaz, félhamis és hazug információmennyiséget zúdítanak az emberiség nyakába, hogy istennek kellene legyen a talpán, aki el tudna igazodni közöttük. Hiába próbálkoznak egyes szerzők valami objektivitás mentén leírni az igazságokat, a legtöbb emberhez el sem jut a híre, nemhogy maga az írás.
És aztán itt van még a legjobbnak kikiáltott információs fegyverük. Mindent a pénz szerepére építenek. Ugyanis a nyugati világpolgároknak van elegendő anyagi erejük, hogy egy-egy művüket kiadva, azt reklámozva nagy tömegekhez juttassák le. Addig a szegény országok írói a pénztelenség okán se kiadni, se terjeszteni nem képesek műveiketRáadásul kitalálták a pályáztatás és állami támogatás külön-külön és vegyes rendszerét. Na kérem, ez a legsúlyosabb inkvizíciós módszer. Mindkét támogatási forma arra épül. hogy az diktál, akinek a kezében van a pénzeszsák madzagja. Eredményeként, csak olyan írói kiadványok támogatása valósul meg, amelyik a globalizáció eszméit támogatják.
Hogy fokozzam a legeket, a pénzarisztokrácia kifinomult módon alkalmazza a szegénység, vagyis a rabszolgatartás 5 ezer éve alatt megtanult társadalmi megosztási módszerét. Az önmagukat oly nagy demokratának nevezett jóléti társadalmak egyik legaljasabb, ezért is a leghatékonyabb szabályozó rendszere a vagyoni különbségek fenntartásának elve. A társadalmak többségétől elvesznek minden önfenntartásra alkalmas termelő eszközt, hogy így az ő könyöradományaikon tengessék életüket. Mit gondolnak, a Rákosi rendszer hazánkban milyen célokat szolgált? Az államosítással elvéve a lakosság mintegy 80%-tól a termelő eszközeiket, a magyar emberek nincstelen rabszolgasorsba züllesztése, a világ pénzügyi hatalmának a parancsa szerint! Mivel 60 év alatt, mára már önálló életvitelre képtelenné váltak az ilyen embertömegek, minden téren a rabszolgatartóik felé ki vannak szolgáltatva. Sajnos az információs társadalom mesterkedései okán, lassan már egy önálló gondolatuk sincs - tisztelet a kivételeknek -, így a tudtuk nélkül a legtökéletesebb társadalom megtartó erővé formálták a nincstelen tömegeket.
Gondoljunk bele, miért szavazta vissza a hatalomba az utóbbi választásokon kétszer is a saját rabszolgatartó szocialistáikat a magyar nép? A változástól való félelmükben, hogy még rosszabb is lehet az életük. Csak meg kell nézni, az adományokat osztó helyszíneket (vöröskereszt), mennyi önmagát eltartani képtelen ember gyűlik ott össze. Ezek a tömegek már úgy szocializálódnak, hogy egy kis ajándékért képesek eladni a lelküket is, vagyis minden reformot akaró erőnek ellenállnak. Sajnos nem az ő hibájuk, őket ilyenné formázta a fogyasztói társadalom, de már el sem hiszik, el sem olvasnak olyan írásokat ami az ő igazságaikat is szolgálná. Az egyéni boldogulásuk fenntartása fontosabb lett számukra, minden változtatási törekvéssel szemben. Ha valaki az élet igazságait próbálja megértetni a termelő eszközökkel nem rendelkező tömegekkel, csukott füleket talál bennük.
A 3. évezred elején a legnagyobb bestsellerei korunknak a Biblia, a Harry Potter-sorozat, Tolkien a Gyűrűk Ura és ide sorolható H. Illig a Kitalált középkor c. könyve is. Nem csodálkozhatunk, ha az emberek gondolkodása ezektől a könyvektől olyan amilyen. Csak megjegyzem, a Gyűrűk ura történelmietlen regény hasonló, mint nálunk a szintén tudománytalan Arvisúrák kedvelése. A pénzvilág mesterkedéseit megállítani nem lehet, mert a totális bukásukig mindent, de mindent uralmuk alatt fognak tartani. A közel jövőbeni bukásukat sem a kizsákmányolt emberek ellenállásai fogják okozni, hanem a természet törvényei ellenében elkövetett ökológiai bűntetteik, a természeti katasztrófa előidézésével. De sajnos az egész emberiségre kihatóan.
Mit is csinált Illig bajor író? Észrevette, hogy a középkor kezdetének 600-900 évek közötti része, az akkori történelemhamisítások következtében eléggé forráshiányos. Ha kicsit közelebbről nézzük a hiányos adatokat, az a Meroving és Karoling kor időszakára vonatkozik. Mit tudhatott a történelemből Illig? Hogy maga a német nemzet is a Karoling uralkodócsalád által teremtetett. Ugyanis a 843. évi Verduni szerződés alapján a Karoling Német Lajos lesz a Keleti Frank Birodalom királya, lényegében ebből a hatalmas országrészből majd csak 962-ben alakul meg a Német-római Császárság, a későbbi Németország. Másként csak a kelta, szkíta, hun, avar, és a magyar honegyesítések után, sorban az utolsókként válnak új nemzetté. Ha tetszik, ha nem a részben még gall-kelta úrnépi nemzeti alapról kifejlődő latin beágyazódású frank uralkodócsalád sarja vezetésével. Tehát Németország is az úrnépek gall, mauri, hun, avar, fehér és feketemagyar eredetű hatalmi tevékenységének a következménye, terméke. Pontosabban negatív eredménye, mivel ezeken a területeken a germán hatalmi felépülés során végleg elveszik az ősnépi jelleg.
Ha a fenti soraimat egy német nemzeti érzelmű ember olvassa, valószínűleg igen fel fog háborodni. Ők - gondolja, a birodalmi németek semmi képen sem lehetnek úrnépi, tágabb értelemben ősmagyar nyelvi alapú nemzet! Megértve felháborodását, csak annyit tudok leírni, hogy az évezredes történelemhamisítások okán ő – de talán e sorokat olvasókon kívül – már senki sem tudja, hogy igenis a német nép is abból az elsődleges indomediterrán kultúrából ered, akik az időszámításunk előtti évszázadokban a mai német felségterületekre vándorolva új hazát találtak maguknak. A szavaim bizonyítása okán itt annyit szeretnék leírni, hogy nézzék meg a németek nemzeti zászlajának a színeit. A felső nemzeti színük a fekete: eredete a feketemagyarok, vagyis a kus, kas népág felségjele. A középső piros szín a vörös: a vörösmagyarok hun, mauri, morva népágának a nemzeti színe. Az alsó sárga szín: már a sárga szemita népágaké, akik a latinná váló Karolingok kék színe helyett a sárga színt veszik fel, valószínűen kapcsolódva a Vatikán sárga-fehér lobogója színeihez.
Talán még két nyelvi szemponttal is bizonyítom állításomat. A bajor (teremtö-jó-úr) avarhon a „barbár” magyarok szerint, és a szász (sas, Hórusz, Turul) népnevek ősi jelentésük szerint megcáfolhatatlanul úrnépi eredetűek. Az indogermán népek kialakulása helyéről (Mezopotámia, szemita asszírok) oda vándorolt germán nyelvű hódítók következtében, úrnépi X germán keveredés eredményeként a dominánsabb germánok nyelve lett a német nyelvterületeken az általános. A kételkedők csak vizsgálják meg a német (Deutsche) nyelvszótárakat, minden oldalán tucatjával találhatóak az úrnyelv szóalapjai, de már a germán nyelvtan szerint. Bizony, egy agresszív kisebbség, például a vandálok, teutonok, gótok germán törzsei nyomán válik a nagy északnyugat-európai úrnépek konglomerátuma német nemzetté az első évezred történései során. Ha valaki tovább kételkedik szavaimban, kérem nézze át a korabeli térképek törzsi területeit, vagy a honlapomban talál (keresőbe: Alternatíva a társadalomtudományok özönvizén, 8. menüpont alatt) megdöbbentő bizonyítékokat szavaimra.
A berlini konferenciát követően, mivel nem tudták vagy nem akarták feltárni a kora középkor történéseit, mondhatjuk eredmény nélkül végeztek. És erre jön Illig, aki vagy igen erős germán nemzettudattal rendelkezik, vagy teljesen hamis módon a konferencia eredménytelenségére ráépülve kidolgozza a kitalált középkor állítását. És erre alapozva megírja a hírhedt könyvét "A kitalált középkor" címen. Egy közelítő hipotézisem szerint germanista jellemzésétől nem áll messze, ha esetleg súgták neki, hogy írja meg a történetet, nehogy kiderüljön a kérdéses korról a történelmi igazság. Ugyanis micsoda szégyen érné a német, francia, angol, de a többi ún. világhatalmat is, ha kiderülne, hogy ők is abból az úrnépi nemzetből erednek, amelyek hatalmának az elpusztításában igencsak jeleskedtek. Közvetve a kialakulásukat annak köszönhetik, hogy visszatámadtak az anyanemzetükre, megszerezve azoknak a teljes magas kultúráját, gazdagságát. Az egyetlen Kárpát-medence kivételével mindenhol letörölték a térképről az ősnépeket, illetve magukba olvasztva új nemzetekként jelentek meg a történelemben.
Ha ez kiderülne, akkor az egész másodlagos indoeurópainak nevezhető kultúráiknak a világuralom megszerzésére való törekvése egyszeriben összeomlana. Hiszen még a Bibliájuk is kimondja, hogy "tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú életű legyél a földön". Ezzel szemben ők már több ezer éve pusztítják az anyanemzetüknek nevezhető úrnépeket. Miként állanának a közvélemény elé? Hogy ezer éve csak azaz egy bajuk van Európával, amiért Magyarország még mindig létezik. Nos ezért valaki kitalálta, hogy új elméletként írják le, hogy a 614 és 911 közé eső 297 év történései nem létezőek, vagyis akkor 297 évet valaki betoldott az időszámításunkba. Így ma nem 2014-et írunk, hanem csak az 1717. évet. ezáltal a germán és frank népek kialakulásában továbbra is eltagadható, hogy ők nem tisztavérű új nemzetek, hanem a kelta gallok és a többi úrnépi népágak meghódításával, és népük kegyetlen beolvasztásával egy vegyes vérvonalú nemzetek. Bizony kérem így kiderülne, hogy Európa minden mai másodlagos indoeurópai nemzete a magyarok bizonyos testvérnépei és a többi összes hazugságaikról is kiderülne az igazság, akkor arra a kérdésre is feleletet kellene kapjunk, hogy miként született a trianoni-békediktátum? Miért nyilvánították egyedül a magyar népet kollektív háborús bűnössé és  miért hagyták 56-ban cserben a magyar felkelőket és így tovább. Nincs annyi felhalmozott kincse Nyugat- Európának, amellyel kárpótolni lehetne a magyar népet az utóbbi egy-kétezer évben érte bántalmazásokért. Gondolják végig, a tét különösen nagy!
De még nincs vége a történetnek. Az előző kissé érzelmes történelmi feltárások mellett, Illig hazugságának cáfolatára létezik abszolút biztos természettudományi bizonyítás is. Ugyanis a fizika törvényei szerint a világmindenség 4. dimenzióját, az időtényező folyamatos haladását nem lehet hazugságokkal meghamisítani. A kifejlődött modern csillagászatnak biztos módszere van az időtényező kiszámítására. Így a történelmi időszámításunk kezdőéve, másként Jézus Krisztus születési éve minden csalafintaságot elvetve pontos csillagászati koordinátákkal meghatározható. Ha a mai évszámból (2014) indulunk ki, akkor 2014 évvel ezelőtt pontosan ott helyezkedett el a Nap a pályáján ahol kellett. Az elméletéről csak egy gondolatban. Az ekliptika (a Nap pályája) és az égi egyenlítő (a földi egyenlítő égboltra vetítése) síkja 23,45 fokos szöget zár be egymással. Ez a metszéspont a Föld precessziójának következtében évente gyakorlatilag azonos értékkel mozdul el. Vagyis pontosan kiszámolható, hogy 2014 évvel ezelőtt, az új időszámításunk első tavaszpontjában milyen csillagokhoz viszonyítva milyen koordináták alatt tartózkodott a Nap. Ennek kiszámításához javaslom ne fogjunk hozzá. Ha valakit érdekel, a honlapomban a 9. menüpont alatt és annak összefoglalójában találhatnak további leírásokat, ábrákkal együtt.
A csillagmozgásokból adódó időmeghatározást azért a saját szavaimmal le kell írom. Az ekliptika pályája, a mellette található Zodiákus csillaképek szerint 12 csillagjegyre osztható. Egy-egy csillagjegy így a kör 30°-os szakaszát fedi le. A luniszoláris precesszió periódusa kereken 26 ezer év. Ebből kiszámolva egy csillagképjegyre eső időtartam 2160 év. Az új időszámításunk kezdetét a keresztény csillagászok az Aries (Kos) és a Pisces (Halak) csillagképjegyek határaihoz viszonyítva állapították meg. Hogy ez épp egybeesett Jézus születésével, már más kérdés. Ha kiszámoljuk, az Illig féle 297 év (2160/30=72 év; 297/72=4 szögfok) 4° eltérést eredményezne a valóságostól. Ekkora tévedés már amatőr eszközökkel (szögmérő) is kimutatható. Vagyis ha figyelembe vennénk az időeltolást, az így megjelölhető szakaszhatár már 4° mélyen benne tartózkodna a Halak csillagképben. Következtetésként, bárhogy bűvészkedik is Illig, az általa javasolt időeltolás valahol mindenképpen hiányozni fog. Ha figyelembe vennénk, hogy a 614-911 közötti éveket kivesszük az időszámításunk utáni időből, akkor azonnal az időszámításunk előtti időből fog hiányozni ez a 297 év. Vagyis az  új időszámításunk kezdete nem az első év lenne, hanem a mínusz kettőszázkilencvenhetedik (-297.) év. Különben azonnal felborítaná az időmérlegünket. De egy új időszámítást hogyan lehet -297 évvel kezdeni? Sehogy!
A leghatározottabban ki kell mondanunk, Hogy Heribert Illig hazugságával ellenkezően, az általa kitalált középkornak nevezett korszak igenis létező történelmi valóság. A kérdéses háromszáz év nem hogy nem betoldott, hanem a legteljesebb igazságait tartalmazza Európa meghamisított történelmének. Milyen elképesztően hazug és korrupt lehet az egész indoeurópai tudományos világ, hogy alig-alig lépett fel vele szemben a szakma. Bár többen áltudománynak tartják, de ettől függetlenül terjed és elvégzi mindazokat a rombolásokat a maga közönségében, ami a tisztafajú árja német néphit továbbéléseként elvégezhet. Közérthetően mondva, a nacionalista körök Illiggel megtalálták a zsák a foltját. Így az áltudománya és a német 3. birodalom eszméje tovább élhet, ki tudja, még mire szükséges valakiknek fenntartani. S továbbra sem kell megadni az elégtételt az Európát egykor megalkotó úrnépek leszármazottainak. Legfontosabb következményeként, tovább folytathatóak a szemita világuralmi törekvések végrehajtásának kiagyalt módszerei.
Befejezésül azért egy alternatívát is felvázolok. Ha elhinnénk Illig állítását, hogy ma csak 1717-et írunk, akkor csak egy magyarázat látszana valósnak. Mégpedig az, hogy Krisztus nem 2014 évvel ezelőtt született. Az Illig féle időszámítás szerint csak 1717 éve. Vagy, ha mégis 2014 éve született – a koordinátarendszer szerint – akkor viszont Illighez viszonyítva előtte 297 évvel. Ugyanis mint írtam, 2014 évvel ezelőtti Napév helyzetét a koordinátarendszerben nem lehet eltolni 297 évvel. A magyarázataimból talán egyértelmű, hogyha az Kr.u. időszakból elméletben elveszünk akármennyi évet, ezt az időmennyiséget az egyensúly fenntartása érdekében azonnal vissza kell tenni az Kr.e. szakaszba. Másként a 4. dimenzió tudománya bukik, válik használhatatlanná. Az időszámítás eléggé bonyolult dolog. Ezért szeretném megkérni a T. Olvasót, ha valami logikai hibát fedezne fel magyarázataimban, okvetlen jelezze vissza.
Megjegyzem, hogy egy új időszámítás kezdő éve egy számskála szerint tetszőlegesen megválasztható kezdőévű lehet, csak egyet nem lehet tenni, egyoldalúan megrövidíteni a skálát. Példaként, ha egy vonalzóból valahol kivágunk 297 millimétert, csak akkor válik ismét pontos vonalzóvá, ha ezt a darabot valahová visszaillesszük. Illig állításával szemben, viszont az egész keresztény világ csillagász tudósai tévesztették volna el ostoba módon Jézus születési évét majdnem 300 évvel? Hiszen a keresztények I. Niceai-zsinata 325-ben volt. Akkor nekik még pontosan tudniuk kellett, hogy előtte hány évvel született Jézus. Illig elméletét figyelembe véve ez az időpont 325+297=622 évvel a zsinat előtti. Ekkorát már abban az időben sem tévedhettek volna. Vagy a Niceai-zsinat sem akkor volt amikor? Hát ez már a tudomány bohózata! Ezt a hatalmas kockázatot Illig sem merte felvállalni, ugyanis ő a judo-kereszténységgel már nem mert újat húzni. Inkább hajlandó volt felvállalni, hogy egyoldalúan a nyugati keresztény világ "apjának" kikiáltott Nagy Károlyt tagadja meg. Ezzel csak az ősi úrnépek felé tett egy elfogadhatatlan állítást. De ugye, ki törődik ma e nemzetségek sorsával, és ezen belül a magyarokéval?
A tudomány mai állása szerint Illig az állításával együtt a hazugság legsúlyosabb vétségét követte el, a tudomány igazságába vetett hit tönkretételével. Miként írtam, az időmérleg létezése okán, ha valahonnan elveszünk egy időmennyiséget, azt egy másik helyen azonnal vissza kell illeszteni. Pontosabban, senkinek sem lehet az időszámítást egyoldalúan megváltoztatni, a természet törvényeinek megsértése nélkül. Ugyanis ő egyszerűen nem dilemmaként, lehetőség megvizsgálásaként kezelte a dolgot, hanem határozottan állította elméletét. Ezzel megtévesztve a világ sok-sok gondolkodó emberét. Így több magyar közismert személyiség is átvette az állításait. Közülük az interneten is megtalálható Pap Gábor művészettörténész nevét említem. Azt nem tudom, hogy csak egy első meggondolatlanságában veszi előadása tárgyává a "A kitalált középkor" magyarellenes gondolatait, vagy hisz is benne. De ezzel bizony súlyos hibát vétett a magyar nemzet ellen. Hiába tartott előtte sok előremutató előadást, ezzel tönkretette hírnevét. De az is lehet, hogy erre senki sem hívta fel a figyelmét, vagyis bizonyos magyar hatalmi körök is érdekeltek lettek a hazugság terjesztésében. A könyv kiadása bizony túlmutat a bevétel profit szemléletén. Szándékosság is feltételezhető az üzleti szempontok mögött. Ez az írásom először 7 éve jelent meg, de még a mai ismétlésig sem változtatott álláspontján P. Gábor.
 Kérem, ha már odáig merészkednek egyes indoeurópai áltudósok, hogy a képtelennél képtelenebb hazugságaikat minden következmény nélkül onthatják a gyanútlan emberiség fejére, akkor kérdezhetem, mire képesek még? És hogyan lehetne ellenük védekezni? A kérdéseimre nincs felelet, de valószínűleg az sincs aki ezeket a sorokat a tudományos világ előtt fel merné vállalni. Egy izgalmas olvasmányt azért talán megér a dolog. Aki elolvasta, mindenki a saját felfogása szerint, ne hagyjon további megtévesztésnek teret.
Vaskút, 2014. 10. 20.
Tácsi István


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése