2017. szeptember 10., vasárnap

Zsidó , cigány , és bűnöző politikus a nyakunkban .



Zsidó , cigány , és bűnöző politikus a nyakunkban .


A "pápai szociális enciklikák alapján": fantomcégek

százainak alapításából gazdagodott meg a KDNP-s

miniszter


Az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Orosz és ukrán állampolgárok nevére néhány kisvárdai címre legalább 700 betéti társaságot jegyeztek be. A társaságok cégbíróságokon fellelhető dokumentumaiba szúrópróbaszerűen belepillantva az látszik, hogy az egy kaptafára alapított cégek bejegyzésénél közreműködő jogász rendre Seszták Miklós volt. Kifizetetlen közterheik, törvénytelen és követhetetlen tevékenységük miatt a cégbíróság azóta gyakorlatilag az összes céget felszámoltatta. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozik az ügyről.

A Somogyi Rezső u. 1., az egykori cégtemető Seszták választási plakátjával
Gagarin utca 22., Litki út 18. és Somogyi Rezső utca 1. Ezeken a címeken működtek 2007–2009 táján Kisvárda és – néhány fővárosi helyet kivéve – az ország legnagyobb cégtemetői. A Feketelista.hu akkori összesítése szerint egyedül a Litki út 18. szám alatt 550 cég volt bejelentve, a Gagarin utcában több mint kétszáz, míg a Somogyi Rezsőben legalább tucatnyi céget regisztráltak. 2009-re ezek több mint négyötödét már fel is számolták.
Az Index információi szerint a kisvárdai cégeket a 2000-es évek elején alapították, és egyetlen helyi ügyvéd, az Orbán-kormány nemrég kinevezett nemzeti fejlesztési minisztere, Seszták Miklós jegyeztette be őket.
A recept: végy két oroszt vagy ukránt!
A nyíregyházi bíróságon még fellelhető eredeti dokumentumok tanúsága szerint Seszták a 2001 és 2003 közötti időszakban teljesen egy kaptafára készült betéti társaságok százaival népesítette be Kisvárda néhány családi házát.
Az alapítások receptje az volt, hogy kell két orosz vagy ukrán állampolgár – beltagnak és kültagnak –, továbbá egy teljesen egyforma tevékenységi körökből álló blokk. A cégbiznisz annyira pörgött, hogy a kisvárdai társaságok, amelyekből esetenként naponta több vadonatúj kerülhetett a cégbíróság elé, szinte egymást követő cégjegyzékszámokat kaptak a teljes megyét felölelő regisztrációban. Ezek közül az indexesek a nyíregyházi bíróságon szúrópróbaszerűen ellenőriztek mindhárom címre bejelentett cégeket.
Seszták feladata a társasági szerződés elkészítése, az ellenjegyzés és a jogi képviselet ellátása volt. Gyakran kellett Ukrajnába utaznia, hogy aláírassa a leendő cégtulajdonosokkal az okiratokat. A nyelvi nehézségek leküzdésében két bevándorolt, ukrán állampolgárságú asszony segítette. A Litki út 12. címre bejelentett L. Katalin és a Gagarin utca 22. alatti lakos, Kovács Erzsébet a tolmácskodás mellett hivatalos szerepet is kapott: több száz bt.-ben ők lettek a külföldiek magyarországi kézbesítési megbízottjai.
Az országos átlaghoz képest kirívóan magas felszámolási adatok miatt az elmúlt években a sajtó sokszor foglalkozott a kisvárdai cégekkel. Seszták neve azonban sosem merült fel, mert az előző évtized közepén elindított hazai elektronikus cégadatbázisba nem vezették át a korábban alapított cégek bejegyzését végző ügyvédek nevét.
"Nem is tudom, hányan vannak itt"
Segítője, a Litki úti cégeket képviselő Kovács Erzsébet 2005-ben viszont nyilatkozott a Népszabadságnak, és el is mesélte a maga verzióját arról, mit gondol, mi állhat a külföldi tulajdonosokkal létrehozott bt.-k mögött. Kovács szerint MLM-rendszerű, direkt értékesítéssel foglakozó kereskedelmi hálózat működtetéséhez kellettek.
A nő akkor tagadta ugyan, hogy az áfa-visszaigénylések miatt lett volna szükség ennyi cégre, de válaszából az is kiderült, hogy nem tudta, ki mire használta a vállalkozásokat, és azt sem, hogy valójában mennyi volt belőlük. Azzal sem volt tisztában, hogy a lakásába pontosan hány cég lett bejelentve.
A nő azt is állította, hogy a társaságok – szerinte – teljes mértékben törvényesen működtek, pedig akkor már elkezdődött (a következő években pedig egyre rohamosabb tempót vett fel) a hirtelen létrehozott vállalkozások felszámolása.
Jellemző eset az egyik Litki úti vállalkozásé: 2005 novemberében a pénzügyi mérlegek hiánya miatt 100 000 forintos bírságot akartak behajtatni a rjazanyi Velieva Albina nevén bejegyzett Alba Network Bt.-n. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság egy törvényességi felügyeleti eljárásban szabott ki büntetést a sorozatos mulasztásokért, a cég azonban a bírságot sem fizette be. Behajtót küldtek ki Kisvárdára, de ő sem járt sikerrel.
A jegyzőkönyv szerint: „Az adós bt.-nek a megadott címen semmilyen lefoglalható ingósága nincs. A Litki út 18. V. István külföldi állampolgár tulajdona. Az eljárás során megállapítottam, hogy az Alba Network Bt. több külföldi céggel egyetemben, csak székhelyként van ide a fenti címre bejelentve. Az eljárás szünetel.”
Az évtized második felében sorban indultak felszámolások a cégbíróságon, a vállalkozások többségét a mérlegek leadásának vagy a köztartozások befizetésének elmulasztása miatt szüntették meg. Volt olyan cég, ahova felszámolót is kirendelt a bíróság. Az egyik Somogyi Rezső utcai cég 2009-es felszámolása például 375 000 forintjába került az államnak.
Szintén a Somogyi Rezső utca 1.-be volt bejelentve a Rasima nevű vállalkozás, amelynek egy jekatyerinburgi orosz nő volt a beltagja. A Rasima Bt.-t azért nyilvánította megszűntnek a cégbíróság, mert a székhelyén senki nem vette át a hiánypótlásra kiküldött bírósági iratokat, azok rendszeresen „címzett ismeretlen” jelzéssel érkeztek vissza a feladóhoz. A bíróság szerint a hivatalos levelekre már a kézbesítési megbízott sem volt kíváncsi, és az APEH is törölte a cég adószámát.
A dolog érdekessége, hogy a kisvárdai Somogyi Rezső utca 1.-ben jelenleg egy alapítványi iskola működik, de a múlt évig itt volt a Fidesz helyi irodája is, az udvari épületrészben (ekkor átköltözött Seszták egy másik ingatlanába). A Somogyi Rezső utcai épületet a 2003 óta itt székelő TFK-Impex Kft. adja bérbe. A cégben Seszták Miklós felesége az egyik tulajdonos, aki Fidesz-iroda felszabadult helyén a napokban nyitott egy igényes vendégeknek szánt kávézót.
A céggyár
Visszatérve a 2000-es évekre: a cégalapítás jó üzlet lehetett, különösen százas nagyságrendben. Az nem tűnik életszerűnek, hogy akkoriban Oroszországban és Ukrajnában tömegek fedezték volna fel maguknak Seszták Miklós ügyvédet, és párosával álltak volna sorban az irodája előtt, hogy általuk később semmire sem használt betéti társaságok alapítását kérjék tőle.
Valószínűbb magyarázat, hogy magyar megbízók szervezték be az itthoni adóhatóság számára nehezen elérhető, nem uniós országból származó külföldieket, hogy kevéssé transzparens gazdasági tranzakciókra használható cégekhez jussanak. Az iparszerű cégalapítás egyébként részben akár arra is magyarázat lehet, hogy a sokgyerekes papi családból származó Seszták, aki az 1990-es években, amikor ügyvédi praxist kezdett Kisvárdán, még meglehetősen szerény egzisztenciával bírt, hogyan válhatott a parlament egyik legtehetősebb képviselőjévé.
Az országos politikában az előző ciklusban még ritkán szereplő KDNP-s képviselőre épp meglepően nagy vagyona miatt terelődött először a sajtó figyelme. 2013-as vagyonnyilatkozatából derült ki, hogy öt lakása van, de emellett Puch Lászlót megelőzve, több mint 170 milliós pénzbeli megtakarítást is felhalmozott.
Az Index a cikk megjelenése előtt megkérdezte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az ezredforduló környékén hány külföldi tulajdonosokkal bejegyzett, majd rövid időn belül felszámolt cég alapításában segédkezett, illetve tudott-e arról, hogy kik és milyen céllal kérték tőle a cégek alapítását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztályán keresztül a következő választ kapták:
Seszták Miklós az országgyűlési képviselőkre érvényes összeférhetetlenségi szabályok szerint 2014. május 1-je óta szünetelteti ügyvédi tevékenységét. A tárcavezető minden esetben maradéktalanul tiszteletben tartja a korábbi feladataival összefüggő jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. E határozott következetességgel képviselt gyakorlatból akkor sem enged, ha a rugalmasabb hozzáállás pillanatnyi személyes érdekek, a politikai imázs építésének szempontjai szerint rövid távon célszerűbbnek tűnhetne. Mivel a megkeresést csak szabályszegés árán lehetne megválaszolni, a tárcának a jelzett kérdésekben nem áll módjában tájékoztatást adnia.
Öt cég, 12 milliárd uniós forint
Sesztáknak 2013 elején már volt egy céges botránya: országgyűlési képviselőként, a parlament gazdasági bizottsági tagjaként felügyelő-bizottsági tag volt egy olyan cégben, amely áttételesen több milliárd forintot nyert egy informatikai uniós pályázaton. Az NFÜ szélessávú körzethálózati fejlesztésre kiírt pályázatán 20 milliárd forintból 12,5 milliárdot öt cég nyert el. Az öt társaságot ugyanakkora alaptőkével, ugyanazon a napon alapították, mindet ugyanarra a címre jelentették be, tulajdonosi körük is mutatott átfedést.
Seszták akkor azzal védekezett, hogy soha nem lobbizott a cég érdekében, nem volt tudomása, hogy az NFÜ-s pályázatról, és már rég ki is lépett a felügyelő biztosságból, csupán csak elmaradt a változás átvezetése a cégadatbázison.
Semjén: a saját erejéből ért el sikereket
A KDNP elnöke, Semjén Zsolt a hétvégén a pártja szempontjából nagy eredményként beszélt arról, hogy a hagyományosan humán területek mellé most megkapták a gazdaságfejlesztést is. A KDNP-elnök a Hír Tv-nek kifejtette: Seszták Miklós fejlesztési miniszter saját erejéből ért el Kelet-Magyarországon sikereket a gazdasági életben és a "pápai szociális enciklikák alapján", gazdaságetikai felfogásban hozhat pluszt az országnak. Seszták akár a sehová nem vezető neoliberális felfogásoktól, akár más tévedésektől óvni fog – prognosztizálta Semjén.
(Index nyomán)
Frissítés: a Jobbik Seszták lemondását követeli
A Jobbik azt kéri Seszták Miklós nemzeti fejlesztési minisztertől, hogy fedje fel a tömeges cégalapításokkal kapcsolatban a valóságot, és önként távozzon a tárca éléről.
Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője azt mondta: annyira "jól sikerült" a kormány gazdasági visszaélések elleni harca, hogy az új kormányban tárcát kapott az az ügyvéd is, aki több száz fantomcéget hozott létre.
A jobbikos politikus jelezte: meggyőződése, hogy a cégeket gazdasági vagy más visszaélések végett hozták létre, és erről Seszták Miklósnak is tudnia kellett, most azonban ügyvédi titoktartásra hivatkozva hallgat.
Az ellenzéki párt szakértői újból ellenőrizték a sajtóban megjelenteket, s megállapították, hogy két kisvárdai címen orosz és ukrán állampolgárok közreműködésével tömegesen alapítottak cégeket - jelentette ki Szilágyi György. Megdöbbentőnek nevezte, hogy a Litki út 12. cím 203 gazdálkodó szerv adatai között szerepel, s ezek közül ma csak 4 működik, míg a Gagarin utca 22. 96 cégnél jelenik meg, amelyek közül 8 folytat valamilyen tevékenységet. Hozzátette: 293 cégben szerepel L. Katalin neve, aki kézbesítési megbízott, s a politikus szerint kapcsolatban áll a nemzeti fejlesztési miniszterrel. Megjegyezte: Kisvárda mellett szép számmal vannak záhonyi és dögei cégek is.
A jobbikos politikus annak vizsgálatát sürgeti, hogy kik a megrendelők, és mi a céljuk ezeknek a "tiszavirág-életű" cégeknek, s ha a kormánynak nincs takargatnivalója, akkor neki is érdeke a példátlan ügy kivizsgálása. Követelte, hogy Seszták Miklós fedje fel a valóságot és távozzon a tárca éléről.
2. frissítés: "visszautasítják"
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) visszautasítja az Index hírportál "Seszták Miklóst támadó, nyilvánvalóan lejárató célzatú csütörtöki cikkében foglalt, rosszindulatú állításait" - közölte az NFM az MTI-vel csütörtökön.
"A nemzeti fejlesztési tárca megerősítette korábbi közlését: a miniszter május óta szüneteltetett ügyvédi tevékenységével kapcsolatban tiszteletben tartja a jogszabályi és szakmaetikai elvárásokat, így az ügyvédi titokra vonatkozó követelményeket is. A minisztérium csak annyiban kommentálja a hírportál információira hivatkozó pártnyilatkozatokat, hogy a megszólalók sikertelenül próbálnak fogást találni az új kormánytagon" - áll a fölöttébb meggyőző közleményben.
(MTI nyomán)

Enyhített a Kúria Hunvald börtönbüntetésén, éppen

csak bocsánatot nem kértek a bűnözőtől

Mit vártál a politikai maffia tagjai a bíróságokig érnek , és kimentik egymást tanuk elhallgatása , jegyzőkönyvek elhagyása , megvesztegetések , a vakolók leszólnak ők is abba a páholyba valók akik begyűjtik a vagyont , a buta népnek kenyér , és cirkusz kell , hát ők megadták , és közben ellopták a nemzeti vagyonunkat , majd kezdik kiforgatni az embereket a vagyonukból . Úgy , hogy egzisztenciájukat elveszik , amiből eddig éltek azt nem folytathatják, így biztos hogy a halálba menetelnek . Csak a zsidó és a politikai maffia érvényesülhet ebben az országba , a többieket ilyen olyan mutyikkal a halálba küldik e korszak helytartói a zsidó gyarmat kiszolgálói .

Egy évre enyhítette a Kúria harmadfokon Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, Erzsébetváros egykori polgármestere börtönbüntetését az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült büntetőperben kedden.
A volt polgármestert bűnösnek mondta ki a Kúria – a Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletéhez képest – további egyrendbeli hivatali visszaélés bűntettében a Gál György és társai, köztük Hunvald György ellen indult perben.
A Kúria hatásköre az első- és a másodfokon hozott eltérő döntések felülvizsgálatára terjedt ki. Gál György volt szabad demokrata önkormányzati politikus és Hunvald György esetében a kiszabott szabadságvesztésben nem volt eltérés, előbbit nyolc és fél évre, utóbbit másfél évre ítélték korábban mindkét bíróságon. A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket.
Belegi József kúriai tanácselnök az ítélet indokolásában elmondta, hogy Hunvald György esetében a büntetést enyhítő rendelkezés egyrészt azon alapul, hogy a terhére rótt bűncselekmények egy része tekintetében a büntetőeljárást elkülönítették. Tehát ezekért a jogerős elbírálás alá nem eső cselekményért nem szabható ki ebben az eljárásban büntetés. Másrészt – folytatta – az elkülönítésből származó enyhítés mértékének meghatározásánál a Kúria tekintettel volt arra, hogy a bűnösségét egy további bűncselekményben, hivatali visszaélésben meg kellett állapítani.
Az ügy elsőrendű vádlottját, Gál Györgyöt négyrendbeli hivatalos visszaélésben is bűnösnek mondta ki a harmadfokú bíróság. Az ítélet szerint Gál György korábban kiszabott szabadságvesztését börtönben kell végrehajtani, és leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra. Az ítélet indokolásában elhangzott, hogy Gál György esetében további súlyosító körülmény a kenőpénzek kimagasló összege.
A Kúria nem értett viszont egyet a legfőbb ügyész álláspontjával, hogy Gál György, Hunvald György és egy másik vádlott esetében a bűncselekmény korrupciós jellege további súlyosító körülmény lenne. A tanácselnök elmondta, valamennyi vádlott esetében nyomatékos enyhítő körülmény az, hogy hosszú időn keresztül álltak a büntetőeljárás hatálya alatt. Gál György és Hunvald György esetében pedig ennek a nyomatékát számottevően növeli, hogy az eljárás nagy részében személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés vonatkozott rájuk, ezen belül hosszú időn át előzetes letartóztatásban voltak – mondta.
Hunvald György mintegy két és fél évet töltött előzetesben, többet, mint amilyen hosszú szabadságvesztésre ítélték. A Kúria a Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselőre hivatali visszaélés miatt kiszabott fél év, két évre felfüggesztett szabadságvesztést négy hónap, egy évre felfüggesztettre csökkentette. Emellett 250 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte, a bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés vádja alól azonban felmentette. A Kúria több vádlott esetében további hivatali visszaélést is megállapított.
Az ítélethirdetés előtt a Kúria végzést hozott arról, hogy azokat a vádpontokat, amelyekben Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselőt, egykori erzsébetvárosi polgármestert hűtlen kezeléssel vádolta meg az ügyészség, elkülöníti. A Kúrián június 17-én kezdődött a milliárdos nagyságrendű korrupciós ügyek vádjával indult büntetőügyben a harmadfokú eljárás, amelyben most ítélet született. A nyomozás még a Gyurcsány-kormány időszakában kezdődött, 2008 őszén tartóztatták le Gált, 2009 februárjában pedig Hunvaldot.
A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald hivatali idejében, 2003 és 2009 között történt bűncselekményeket. Van köztük sok százmilliós ingatlanpanama, fiktív tanácsadói szerződések alapján több tízmilliós kárt okozó visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos hivatali mobiltelefon-használat vagy önkormányzati bérlakás-kiutalás.
A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában első fokon Gált nyolc és fél év, Hunvaldot másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már mindketten több évet töltöttek előzetes letartóztatásban. Több vádlott felfüggesztett szabadságvesztést kapott. A törvényszék Gált a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió megfizetésére, Hunvaldot pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte.
A fellebbezések után a Szegedi Ítélőtáblára kerülő ügyben másodfokon nem változtattak Hunvald György és Gál György büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedtek, így a másodfokú döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre.
(MTI)


A Fidesz nem hagyja az út szélén az Országgyűlésből

kiesett haverokat - zsíros állásokkal kárpótol


Több mint 130 kormánypárti képviselő hullott ki az áprilisi választás után a parlamentből, de túlnyomó többségük nem maradt állami vagy önkormányzati megbízatás nélkül. Alig kéttucatnyi olyan politikus van köztük, aki jelenleg semmilyen állami pozícióval nem bír, többen valószínűsíthetően a koruk miatt nem kértek semmilyen feladatot.

Dancsó József a Magyar Államkincstár elnöke lett
A legjobban azok jártak, akik egy-két hónappal a választás előtt leléptek az Országgyűlésből egy jó állásért cserébe. Dancsó József fideszes képviselő a Magyar Államkincstár elnöke lett februárban, Spaller Endre KDNP-s politikust pedig a Nemzeti Innovációs Hivatal vezetőjének nevezték ki.
Spaller államtitkári fizetést kap, azaz havi járandósága 1 millió forint, az államkincstár vezetője ennél is jobban kereshet. De azok sem panaszkodhatnak, akik az utolsó pillanatig maradtak, hiszen várta őket a másik zsíros állás.

Spallert a Nemzeti Innovációs Hivatal vezetőjének nevezték ki
Negyvenhatan polgármesterként dolgozhatnak tovább – köztük Cser-Palkovics András, akit ősszel a Fidesz újra jelöl posztján –, kilencen alpolgármesterként, ketten pedig főpolgármester-helyettesként. Túlnyomó többségük fizetése meghaladja a havi félmilliót. Kilencen a megyeházára térhettek vissza: kilenc olyan megyei közgyűlési elnök és alelnök van, aki eddig az Országházban dolgozott. Ők körülbelül 600 ezer forintot kereshetnek.
Egy nagyvárosi polgármester fizetését is meghaladhatja azoknak a volt honatyáknak a fizetése, akik járási hivatalvezetői posztot kaptak. Jelenleg hét ilyen politikus van, ők havi 700 ezres bérrel vigasztalódhatnak. Még jobban keres az a négy megyei kormánymegbízott, aki májusig még a parlamentben ülhetett: ők egymillió forintot vihetnek haza. 

Cser-Palkovics András polgármesterként dolgozhat tovább
Ráadásul tíz megyei hivatal élén üresedés volt, mert vezetőik bekerültek a parlamentbe, vagyis több kormánypárti káder reménykedhet az előrejutásban. Három miniszteri biztos is kiesett a parlamentből, ők nem minden alap nélkül bízhatnak abban, hogy a miniszterük újból megbízza őket havi 750 ezer forintért.
A legnagyobb és talán az egyetlen vesztes Illés Zoltán. A korábban befolyásos fideszes politikus nemcsak a parlamentből esett ki, hanem az államtitkári tisztségét is elvesztette másfél héttel ezelőtt. A Blikk szerint ezt többek között annak köszönheti, hogy nemmel szavazott a paksi atomerőmű bővítésére.
– A Fidesz nem engedi el az emberei kezét, ami erősíti a pártfegyelmet. Megnyugvást ad ugyanis a politikusaiknak, hogy ha ki is esnének a parlamentből, nem maradnak támogatás nélkül, amennyiben lojálisak maradnak a vezetéshez – mondta Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint a politikusok többsége nem tudna olyan jól megélni a versenyszférában, mint a politikában.
(Blikk nyomán)





A Kúriáig ér az MSZP-s bűnszövetkezet: a komcsik volt

jelöltje mentette fel Molnár Gyulát és az SZDSZ-es

Lakost


A Jobbik az Országos Bírósági Hivatal elnökéhez és a Legfőbb Ügyészhez fordul annak kivizsgálása érdekében, hogy Molnár Gyula szocialista politikus ügyében olyan kúriai bíró hozott felmentő ítéletet, aki korábban az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt.
Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt: egy névtelen levélből értesültek arról, hogy az MSZP politikusbűnözőjét Mészár Róza mentette fel harmadfokon a Kúrián, aki 2010-ben a szocialisták alkotmánybíró-jelöltje volt. A politikus bírálta, hogy az ügyben a bíró nem jelentette elfogultságát, és az ügyész sem kezdeményezte kizárását.
Elképesztőnek nevezte, hogy az MSZP volt jelöltje hozhatott egyszemélyes döntést a párt egyik legnagyobb vihart kiváltó esetében, amelyben a másodfokú ítélet még letöltendő börtönt szabott ki Molnár Gyulára.
A Jobbik az ügy kivizsgálását kéri Handó Tündétől, az OBH elnökétől, a Legfőbb Ügyészhez pedig írásbeli kérdéssel is fordulnak, amelyben arra kíváncsiak, miért nem kezdeményezték a hatályos jogi szabályozás szerint a bírónő kizárását.
A Kúria május 20-án bizonyítottság hiányában jogerősen felmentette Molnár Gyula volt újbudai szocialista polgármestert és Lakos Imre volt szabad demokrata alpolgármestert a hivatali visszaélés vádja alól.
(MTI)

Az MSZP jelöltje mentette fel Molnár Gyulát

N1 KOMMENTÁR NÉLKÜL - 1,7 milliárd a zsidók kárpótlására - 20

A zsidó maffia működése gyakorlatban

Sátánizmus - Évszázadok óta csecsemőket áldoznak fel egyes z

Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították!

Tánczos Gábor és "pszichológus szakértőnk"

Tánczos Gábor - Az ügy titkairól: Lépold Józsefné és ördögi konstru

titokfilm. Háttérhatalom működése a gyakorlatban. MagyarVagyok

A háttérhatalom és a balesetnek álcázott merényletek - 2012.01.13.

Világ-Panoráma - Hogyan torolja meg a pénzügyi háttérhatalom, ha 

Világ legnagyobb LÁGERE; a Gázai övezet ! ( Drábik János )

Lágerek, drónok Amerikában !! Drábik János nem szavazott az US

Dr. Drábik János vendége: Bocskay József - Hogyan termelhetünk





Frissítés: Újabb összefonódás a komcsiból milliárdossá vedlett bűnözők között
Mészár Róza a korábban MSZP- (sőt MSZMP-) közelinek tartott milliárdos vállalkozó, a Vectigalis Zrt. nevű felszámolócég tulajdonosának, Varga Jenőnek a felesége. Varga a pártállam végóráiban az MSZMP pécsi alapszervezetének egyik vezetője volt. A milliárdos vállalkozó a szocialista utódpártban két erős emberhez kötődött: Puch László pártpénztárnokhoz és Lusztig Péter volt MSZP-s országgyűlési képviselőhöz, egykori megyei rendőrfőkapitányhoz. Varga most az állami felszámolócég, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. felügyelőbizottságának elnöke, számos stratégiai nagyvállalat, így a Malév, a Mal Zrt., a Gyulai Húsipari Zrt. felszámolóbiztosa.








A szocionisták imádják a kártékony bűnözőket: alig jött

ki Hunvald a börtönből, máris újraválasztották a VII.

kerületi MSZP élére


Újra Hunvald György vezeti az erzsébetvárosi MSZP-t. A korábban másfél évre ítélt, de már szabadult politikusbűnözőt nagy többséggel választották kerületi vezetővé a helyi szocialisták.
Nemcsak újra aktív az MSZP-ben Hunvald György, de a VII. kerületi szocialisták fölényes többséggel elnökükké is választották – értesült két MSZP-s forrásból is a HVG.
A szocialista párt május 31-i választmánya úgy döntött, hogy az európai parlamenti választásokon elszenvedett súlyos vereség és Mesterházy Attila pártelnök lemondása után teljes, felmenő rendszerű tisztújítást ír ki. Ennek jegyében választotta elnöknek Hunvaldot az erzsébetvárosi MSZP-s szervezet.
Másfél év, 21 milliós büntetés
Egy kerületi szocialista politikus a lapnak azt mondta, Hunvaldot kétharmados többséggel választották meg, egy fővárosi MSZP-s vezető pedig arról beszélt, hogy a politikus „fölényes győzelmet aratott” a párton belüli választáson. „Akármit is gondolunk a tevékenységéről, a helyi szervezetben rendkívül népszerű, ahogy a kerületi lakosok egy jelentős része is kedveli” – mondta a forrás.
Idén januárban Hunvald már megüzente a helyi lakosoknak, hogy vissza akar térni a közéletbe. A volt polgármester egy A5-ös méretű naptárat dobatott be minden postafiókba, alján arcképével és ezzel a szöveggel: "Erzsébetvárosi lakóként és lokálpatriótaként mindig fontos volt számomra ez a kerület és az itt élő emberek sorsa". Az Origó korábban arról számolt be, hogy a helyi szocialisták ők akarják indítani a polgármesteri választáson is, viszont a HVG most úgy értesült, hogy Hunvald a napokban jelezte, nem ragaszkodik a polgármester-jelöltséghez.
A kerület korábbi polgármesterét 2009 februárjában tartoztatták le, majd a Központi Nyomozó Főügyészség különösen jelentős kárt okozó csalásért és más bűncselekményekért 2009 novemberben emelt vádat. Hunvaldot és társait azzal gyanúsították, hogy a kerületben ingatlanpanamákkal, fiktív szerződésekkel és lakáskiutalásokkal százmilliós károkat okoztak a városrésznek. Őrizetbe vétele után több cikk is megjelent a sajtóban a polgármester mesés vagyonáról, drága autóiról.
A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában első fokon Hunvaldot másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már több évet töltött előzetes letartóztatásban. A törvényszék Hunvaldot pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére is kötelezte.
A fellebbezések folytán a Szegedi Ítélőtáblára került ügyben másodfokon nem változtattak Hunvald büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedtek, így a másodfokú döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per. Döntés július elején várható, a harmadfokú eljárás kedden kezdődött.
A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket. Az ügyészséggel kapcsolatban a védelem politikai elvárások miatt indult koncepciós eljárásról beszélt, de érveltek azzal is, hogy ami történt, legfeljebb erkölcsileg kifogásolható, a vádlottak csak azt tették, ami az önkormányzati szférában országszerte szokásos, ugyanígy járnak el a másik politikai oldalhoz tartozók is.
Beakasztott az országos vezetésnek
Hunvald soha nem lépett ki az MSZP-ből, nem is zárták ki, csak felfüggesztette a tagságát. Az egyik fővárosi MSZP-s vezető szerint nagyjából fél évvel ezelőtt aktivizálódott, mint a forrás hangsúlyozta, ehhez nem kellett semmilyen testületi döntés, az alapszabály szerint ezt Hunvald korlátozás nélkül megtehette.
Hunvald korábban is nehézségeket okozott az MSZP országos vezetésének. Letartoztatás után hosszan és eredménytelenül kérlelték, hogy mondjon le a fővárosi közgyűlésben szerzett mandátumáról. Mivel az MSZP-SZDSZ-koalíció egy fős többségben volt, Hunvald viszont nem járhatott be szavazni, 2009-ben hónapokig nem sikerült elfogadni Budapest költségvetését.
Nem Hunvald az egyetlen bíróságra került MSZP-s politikus, aki indulni akar a 2014-es önkormányzati választáson, a XI. kerületi Molnár Gyula szintén vissza szeretne térni a polgármesteri székbe.
(HVG nyomán)










Novák: a NAV indítson mindenre kiterjedő

vagyonosodási vizsgálatot Rogán Antallal szemben!

A Jobbik hatósági eljárást sürget Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetőjének vagyongyarapodása miatt.
Novák Előd, a párt alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján kifogásolta, hogy a kormánypárti politikus csütörtökön leadott vagyonnyilatkozatában új elemeket is feltüntetett, amelyeket nem a legutóbbi, januári nyilatkozat óta szerzett, hanem 1998-ban örökölt.
Rogán néhány hónappal ezelőtti vagyonnyilatkozatához képest ismét több dolog megváltozott. A politikus korábban bevallotta, hogy 2008-ban örökölt egy balatonlellei és egy szakonyfalui lakóházat, valamint egy 14 hektáros erdőt (igaz, a decemberi vagyonnyilatkozat alapján utóbbihoz 2088-ban jutott hozzá, de mindenki hibázhat).
Azóta eszébe juthatott, hogy negyedrészben övé egy másik, 120 négyzetméteres szakonyfalui lakóház és a hozzá tartozó 1133 négyzetméteres udvar is. Ezeket már 1998-ban megörökölte Rogán, ám legutóbbi vagyonnyilatkozatának elkészítésekor ez nem jutott eszébe.
Novák Előd pénteki sajtótájékoztatóján megjegyezte: az öröklés óra eltelt több mint 15 év, így jövedelemadó-mentes a szerzéskori és esetleges eladási ár pozitív különbözete. Azt mondta: felmerül, hogy Rogán Antal mást is örökölhetett, de már értékesítette vagy elajándékozta, s nem tudni, hogy a közterheket megfizette-e.
A jobbikos politikus szerint az új bevallásból az is kiderül, hogy a frakcióvezető az elmúlt 15 évben mulasztásos törvénysértésben volt, ami értékelése szerint nem maradhat következmények nélkül. Novák Előd közölte: azt várja a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól, hogy emelkedjen felül a kormányzathoz való kötődésén és indítson mindenre kiterjedő vagyonosodási vizsgálatot Rogán Antallal szemben.
Kitért arra is: az Országgyűlés kedden dönthet a Jobbik azon javaslatának tárgysorozatba vételéről, amely kötelező vagyongyarapodási vizsgálatot írna elő országgyűlési képviselők, kormánytagok és államtitkárok esetében, 24 évre visszamenőleg.
Rogán visszautasította, de nem cáfolta Novák Előd állításait
Az elmúlt egy hónapban minden tulajdonomra vonatkozó tulajdoni lapot és helyszíni rajzot kikértem. Januári vagyonnyilatkozatomban összesítve jelent meg szakonyfalui örökségem (erdő- és szántóterületek). Korábbi vagyonnyilatkozatomban az örökhagyó végzés alapján használtam az adatokat, és nem vettem figyelembe, hogy édesanyám és testvérem is örökös. Most tételesen a nyilvánosság elé tártam a részleteket, amelyekből világosan kiderül: vagyoni helyzetemben változás nem történt. Sőt, a rám eső terület valójában kisebb, mint ahogy azt korábban feltüntettem" – olvasható Rogán Antal reakciójában.
Visszautasította, de nem cáfolta Rogán a leleplezését. Direkt zavarosan fogalmaz válaszközleményében, ám ha tételesen összevetjük a többször javított januári vagyonnyilatkozatában szereplő ingatlanokat a most beadottal, akkor az jön ki, hogy az eddigi 4512 nm erdő helyett immár 10 098 van a tulajdonában, emellett még 1300 nm szántó és 613 nm rét is. Persze nem két perc tételesen összehasonlítani a kettőt, ezért a Fidesz-hívők bizonyára hisznek majd neki - írja Novák Előd Facebook-oldalán.
(MTI - Alfahír - Fb nyomán)




Zsidó bosszúállók élve égették halálra a 16 éves

palesztin fiatalt - Az izraeli rendőrség még keresi az

elkövetőket (16+)


Muhámmád Ábu Khdejr 16 éves palesztin fiatalt még élt, amikor szerdán hajnalban zsidó bosszúállók halálra égették a megszállt Kelet-Jeruzsálemben. Az áldozat tüdejében és légúti szerveiben gyúlékony anyagot találtak, amit azért töltöttek bele, hogy teste jobban égjen - közölte a Má'án Palesztin Hírügynökséggel Muhámmád 'Ábd el-Ganí el-'Uvívi palesztin államügyész. Újabb nyomós ok arra, hogy a budapesti kormány végre megszólaljon ebben az ügyben is.

Az élve elégetett palesztin teteme (Fotó: Advár.ps)


Minden zsidó kazárt így szeretnék látni !!!!!


Muhámmád Ábu Khdejr 16 éves palesztin fiatalt - amint arról mi is beszámoltunk - szerdán a mecsetben elvégzett hajnali ima után rabolták el, majd gyilkolták meg bestiális módon bosszúálló zsidók. A fiú családjának követelésére a holttest boncolásán részt vett dr. Száber el-'Avíl palesztin patológus is. Az izraeli hatóságok eddig igyekeztek eltitkolni a már mindenki előtt ismert aljas gyilkosság részleteit, ám röviddel ezelőtt Muhámmád 'Ábd el-Gani el-'Uvíví, a Palesztin Nemzeti Hatóság államügyésze elmondta a betlehemi székhelyű Má'án Palesztin hírügynökségnek: A boncolás eredményéből kiderül, hogy az áldozatot még élt, amikor halálra égették.

Muhámmád el-Ganí el-Uvíví palesztin államügyész
A bosszúálló zsidók által bestiális módon meggyilkolt palesztin fiatal testének 90 százaléka megégett, főleg a feje. A boncoláskor az is kiderült, hogy a fiatalt főleg a fején érték erőteljes ütések. A palesztin államügyész közlése szerint a 16 éves áldozat tüdejében és légúti szerveiben gyúlékony folyadékot is találtak, amelyet azért töltöttek bele, hogy meggyújtása után még jobban égjen. A meggyilkolt palesztin fiatal holttestét az izraeli hatóságok egészen a temetés napjáig még az apjának sem engedték megnézni. Az Advár.ps palesztin hírportál által most közzétett fénykép megtekintése után már értjük, hogy miért nem engedték megnézni.

Végső nyughelyére viszik a meggyilkolt fiatalt (Fotó: Bokra.net)
Mi pedig továbbra is várjuk a budapesti kormány elítélő nyilatkozatát, amiképpen néhány nappal ezelőtt a három zsidó telepes fiatal elrablása után tette. Sőt a római pápa imájára is számítunk, amiképpen őszentsége nem is olyan régen a három zsidó telepes fiatal szabadulásért esedezett.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info





Bosszúálló zsidó telepesek folytatják az emberrablást a

megszállt területeken - Ma baltával aprítottak egy

palesztint


A Jeruzsálem melletti Su'áfát menekülttáborbeli 16 éves palesztin fiatal elrablása, testének megégetése és meggyilkolása után a zsidó telepesek az általános bosszúra szóló fölhívásnak eleget téve folytatják az általuk kisemmizett, életterüktől megfosztott palesztin őslakosság terrorizálását. Mi meg egyelőre várjuk a budapesti kormány tiltakozását, amiképpen ezt a három zsidó telepes fiatal elrablásakor tette...

A baltával "aprított" palesztin a náblúszi kórházban (Fotó: Rájá hírportál)
Ma hajnalban a Náblúsz palesztin nagyvárostól 17 kilométerre délkeletre fekvő Uszárín falu (قرية أوصارين) kellős közepén zsidó telepesek elraboltak, majd a falu határába hurcolták egy Tárek Zijád 'Ádíli nevű 22 éves palesztin fiatalembert. A megszálló gyilkosok előbb gázzal befújták, elkábították a palesztint, majd autójukba tuszkolták és a település határában egy elhagyott helyen baltákkal ütötték-verték, aprították áldozatukat - jelenti a Fálásztin el-Jom és a Dunjá el-Vátán palesztin hírportál.
A falubeliek azonnal felfedezték a zsidó telepesek gaztettét és az emberrablók után iramodtak. Az árasztásos módszerrel, a hegyoldalakon kialakított teraszokon művelt mezőgazdasági tevékenységből élő falu lakói hamarosan ráakadtak a falutársukat éppen baltákkal "aprító" zsidó telepesekre, akik a palesztinok láttán patkány módján elmenekültek a helyszínről. A 22 éves palesztin férfit élet és halál között lebegve magánautóval, majd mentővel szállították a náblúszi kórházba, ahol életmentő műtéteket hajtanak rajta végre.

Teraszos fölművelés Uszárín faluban - Ide jöttek embert rabolni a piócák
Mi meg továbbra is reméljük, várjuk, hogy a magyarságot mostanában kollektív bűnösként emlegető budapesti kormány is elítéli a megszálló zsidó telepesek gyilkos bosszúhadjáratát, amiképpen néhány nappal ezelőtt elítélte a három zsidó telepes fiatal elrablását is. Tegnap már elítélte a palesztinok elleni bosszúhadjáratot a zsidók ellenségének nem nagyon mondható Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is.
Hering J. - Kuruc.info




Hát ezt akarjátok megvárni míg itt is ennyire elharapózik a helyzet , nem jobb , ha már most a betelepedőket zavarjuk el , felégetve ingóságát , hogy elhagyja drága hazánkat , és húzza kifelé a többi rablót is . Ne várjatok Solymosy Eszterekre , vagy Körmendi gyilkosságokra , mert ők megteszik , és ti mint a barmok csak néztek ki a fejetekből. Ma is csinálják , és ez folyamatosan így megy végre , de egy nagyságrendnél ez az egész átcsap terrorba , és megéljük , hogy e barbár zsidó had itt csinál Palesztinát a Kárpátokban , és még az atomzsarolást is be fogják vetni , hát gondoljátok meg és cselekedjetek , égessétek fel a rablóhad ingatlanjait , lehetőleg úgy , hogy ő is benne égjen , hogy , ha hallják húzzanak ki az országból mert , ha itt jól érzik magukat , csak atombombával lehet kirobbantai őket .



Izrael több mint 1500 palesztin gyermek életét oltotta ki

2000 óta, őket mégsem siratja a "nemzetközi közösség"


Ideje lenne végre úgy a zsidóknak, mint a cionista hatalom kiszolgálóinak megérteniük egy egyszerű tényt: a zsidók nem értékesebbek a nem zsidóknál. A Talmud persze egészen mást mond, és a zsidók lelkük mélyén meg is vannak győződve „kiválasztottságukról”. Hogy milyen mértékben tartják magukat magasabb rendű lényeknek, arra jó példa az a hatalmas nemzetközi felháborodás, mely a három megszálló zsidó fiatalember halálát követte.
Egyetlen ország van ma a világon, amely megteheti, hogy három polgárának felderítetlen okokból bekövetkező halálát gyilkosságokkal, bombázásokkal, vérengzésekkel, tömeges letartóztatásokkal, házrombolásokkal, milliók megfélemlítésével, egyszóval egy másik nép kollektív megbüntetésével torolja meg. Ez az ország pedig Izrael, amelynek a „nemzetközi közösség” évtizedek óta elnézi a megszállást, ártatlanok legyilkolását, egy másik nép jogfosztását, terrorizálását és kiéheztetését.
A zsidók és nagyszámú hűbéreseik mostani egekig csapó fölháborodása botrányos képmutatás és rasszizmus, hiszen amikor az izraeleik palesztin gyerekeket ölnek, az valahogy nem készteti sajnálkozásra és erélyesen elítélő nyilatkozatok megfogalmazására a most hangosan ajvékolókat.
Pedig a zsidók sokkal több gyereket öltek meg az elmúlt évtizedekben, mint az uralmuk alatt álló palesztinok. Ha a második palesztin intifáda kitörése, vagyis 2000. szeptember 29. óta eltelt időszakban vetjük össze a két oldal összetűzéseit, az izraeli terrortámadások és a palesztin válaszcsapások során életüket vesztett gyermekek számát, akkor a következő adatokat kapjuk: az eltelt 13 és fél év folyamán 129 izraeli és 1523 palesztin gyermek vesztette életét. (A Gázai övezetben 2008. december 27. és 2009. január 18. között végrehajtott izraeli mészárlás következtében 318 – más adatok szerint 269 – palesztin gyermek halt értelmetlen halált.)
Szükséges továbbá leszögezni, hogy a megölt palesztin gyermekek többségét akkor ölték meg, amikor iskolába ment, játszott, bevásárolt, vagy éppen otthonában tartózkodott.
Ha pedig nemcsak a szerencsétlenül járt gyermekeket, hanem az összes áldozat tekintetbe vesszük, akkor a következő számokat kapjuk: 2000. szeptember 29. óta 1100 izraeli és 6876 palesztin vesztette életét a harci cselekmények nyomán. (Ugyanebben az időszakban 8550 izraeli és 58 289 palesztin sebesült meg.)
A fentebb ismertetett adatok értékelésekor nem szabad elfelejteni: az izraeliek megszállók, a palesztinok pedig a saját hazájukat, saját otthonaikat szeretnék megvédeni. Márpedig mind az egyetemes erkölcs, mind a nemzetközi jog alapján minden népnek joga van felvenni a harcot az idegen hódítókkal szemben.
Perge Ottó






Bosszút követelnek Izraelben a három zsidó telepes

fiatal meggyilkolásáért


Bosszút, méghozzá a Hamászt teljesen megsemmisítő, példás bosszút követelnek Izraelben és a megszállt területeken élő zsidók a három zsidó telepes fiatal elrablása, majd meggyilkolása miatt. Az izraeli kormány a három fiatal holttestének tegnapi megtalálása után többször is összeült, hogy döntsön a bosszú nagyságáról, területi kiterjesztéséről és a bosszúállásra kiszemelt személyek, csoportok kiválasztásáról. Közben a bosszú kormányhatározat nélkül is folyik.
Ávigdor Lieberman, az ismert zsidó humanista, Budapest egykori díszvendége, rendkívül mérsékelt politikai nézeteket valló izraeli külügyminiszter a zsidó telepesek holttestének megtalálása után Berlinből nem utazott tovább Prágába, hanem még tegnap este hazatért Izraelbe, hogy tevékeny részese lehessen a kormányzati bosszú kitervelésének.
A megszálló izraeli hadsereg ma hajnalban az egyelőre kormányhatározat nélküli bosszúhadjárat keretében betört a ciszjordániai Dzsenín város menekülttáborába is, ahol a szokásos módon elraboltak három palesztint. A katonákat palesztin fiatalok kőzáporral fogadták, mire a megszállók éles lövedéket használva mellbe lőtték a 16 éves Júszef Ábu Zágát, aki a helyszínen belehalt sebesülésébe - jelenti a Fálásztin el-Jom hírportál.

A dzseníni palesztin menekülttábor ma hajnali halottja
Az izraeli kormányt, s annak fejét, a Likud-vezér Bibi Netanjáhut nem nagyon kell bosszúra ösztökélni, hiszen elődeinek nyomdokán járva egész politikája a megszállt palesztin nép megfélemlítésére, terrorizálására, a zsidó települések építésére irányul, azon alapszik. A telepes fiatalok elrablása utáni, úgymond "keresések", majd az azt követő kezdeti megtorlások során eddig nyolc palesztint gyilkoltak meg a megszálló izraeli katonák a velük együttműködő, biztonsági szolgálatnak nevezett különféle állami terrorszervezetek közreműködésével. A Netanjáhu-kormányt tehát nem kell biztatni a bosszúállásra, megteszi azt különösebb noszogatás nélkül is.
Nézzük meg, miként kívánja megoldani a palesztin kérdést a zsidó telepesek egyik ismert figurája, a megszállt Hebronban élő Báruch Márzel, a kahanista Kach mozgalom vezére. Báruch Márzel hivatalos Facebook-oldalára röviddel ezelőtt került ki egy rajzokkal illusztrált megoldási javaslat, amelynek szöveges részét felülről lefelé haladva fordítottuk magyar nyelvre.

Egy lövedék ára csak fél sekel
"Egyetlen biztonsági rab (tartásának) éves költsége az államnak: 93 ezer 975 sekel (1 USA dollár = kb. 3 sekel - a ford.)
Egy darab 5,56 milliméteres lövedék ára: fél sekel. (Egyszer használatos)
Drága Izraeli Kormány! Ezekben a napokban ideje a takarékoskodásnak."
Közben Izrael-szerte egyre többen követelik a bosszút, most már nem csak a Hamász Iszlám ellenállási Mozgalom, hanem az összes arab ellen. A képünkön látható két kiválasztott a "Bosszút az arabok ellen!" szövegű táblát tartja. Egyébként már Facebook-oldalt is indítottak "Bosszút az arabok ellen! címen, ahol igen érdekes bejegyzéseket olvashat az érdeklődő.

"Bosszút az arabok ellen!"
Itt látható az arabok kiűzését zászlajára tűző kahanista Kach mozgalom jele, az ökölbe szorított kéz mellett a következő fölirat: "Soha többé!!! ne alkalmazzuk az ellenségeinket, ne alkalmazzunk arabot!" (Ezen utóbbi követelést úgy lehetne megvalósítani, ha a megszállók kitakarodnának a palesztinok életteréből és hagynák nekik kiépíteni, fejleszteni a saját munkahelyteremtő gazdaságukat - H. J.)

"Soha többé ne alkalmazzunk arabot!"
Hering J. - Kuruc.info





Az izraeli hadsereg és a telepesek közösen gyilkolják,

sanyargatják a megszállt területek palesztin lakosságát


Két hete folyik a megszállt Ciszjordánia palesztin lakossága elleni kollektív bosszúállás a három zsidó telepes fiatal elrablása ürügyén. A világ vezető politikusai meg közben megdöbbenésükben követelik a három zsidó telepes azonnali szabadon engedését, a szentséges pápa imádkozik a kiengedésükért. Csak az nem jut eszébe senkinek, hogy megkérdezzék a három zsidó telepes ifjú szüleit: miért engedték, sőt vitték őket megszállt területre, egy másik nép kisemmizésére, földjeinek, életterének elrablására?

11 éves terrorista ma a Gázai övezetben (Fotó: Fálásztin el-Jom)
Izraeli harci repülők ma délután megjelentek a Gázai övezetbeli Es-Sáti' palesztin menekülttábor fölött (Gázavárostól nyugatra, a Földközi-tenger partján) s egyikük levegő-föld rakétát indított az utcán haladó KIA típusú gépjárműre. A támadás következtében két ember meghalt, többen súlyosan megsebesültek - jelenti a Fálásztín el-Jom (Palesztina ma) arab hírportál.
A mai nap korábbi szakában izraeli területről az izraeli hadsereg tankokkal lőtte a Gázai övezet déli részét. A tüzérségi tűz következtében hat palesztin polgári személy, köztük egy várandós asszony és egy tizenegy éves gyermek megsebesült - adta hírül a Má'án Palesztin Hírügynökség Asraf el-Kidrára, a Gázai övezet Egészségügyi Minisztériumának szóvivőjére hivatkozva.

Ágyából kirángatott palesztin ma éjjel Hebronban
Zsidó telepesek izraeli katonákkal megerősítve ma a megszállt Ciszjordániában több helyen is rátörtek a palesztin lakosságra, otthonaikra, családjaikra. A három zsidó telepes fiatalember elrablása ürügyén két hete sanyargatott, gyilkolászott Hebron városban zsidó telepesek katonák fedezékében rátámadtak egy palesztin család otthonára, majd közülük néhányat magukkal hurcoltak.

Izraeli vásárló a hebroni gyümölcspiacon (Fotó: Hebron online)
Kirját-Árbából, a Hebronnal szomszédos zsidó településvárosból is katonákkal megerősítve pofátlankodtak be zsidó telepesek az El-Dzsá'ábári palesztin család Er-Rász negyedbeli otthonába Hebron központjában. A pribékek a katonák közreműködésével itt is elkezdték ütlegelni a gyermekeket, s amikor a felnőttek a védelmükre keltek, a megszállók többeket letartóztattak. Az ütlegelés következtében a könnyebb és súlyosabb természetű sérülést szenvedett gyermekeket a hebroni közkórházba szállították - tudjuk meg a Má'án Palesztin Hírügynökség jelentéséből.

Hebroni otthon a zsidójárás után (Fotó: Hebron online)
Mivel a cionisták elvárásai szerint működő magyarországi hírközlő eszközök nem nagyon tudatják a magyarokkal a zsidók által elkövetett gazságokat, vissza kell térnünk a tegnapi nap jelentősebb eseményeire is. Tegnap éjszaka is folyt a gyilkolászás a megszállt Ciszjordániában. A Hebron városhoz közeli Esz-Szamúá' faluban a megszállók rálőttek és életveszélyesen megsebesítették, majd elrabolták otthonából Iszmá'íl el- Havámdát, aki 2012-ben szabadult az izraeli börtönből fogolycsere jóvoltából - közli az El-Halíl (Hebron) online.

Itt keresték a három zsidó telepest (Fotó: Hebron online)
Fátimá Iszmá'íl 'Íszá 78 éves palesztin asszony otthonába is betörtek éjnek idején a megszálló kiválasztottak az El-'Árúb nevű palesztin menekülttáborban. A barbárok törtek-zúztak, mire az idős asszony szívrohamot kapott, majd nemsokára meghalt - jelenti a WAFA Palesztin Hírügynökség.

Palesztinok tüntetnek a kollektív büntetés ellen (Fotó: Szíhá Mekomit)
Musztáfá Aszlán 22 éves palesztin fiatal szerdán hajnalban belehalt sebesülésébe, amelyet a Jeruzsálem melletti Kálándijá palesztin menekülttáborban szenvedett el, amikor az izraeli hadsereg éles lövedéket használt a helybeli tüntetők ellen - jelenti a Má'án Palesztin Hírügynökség.
Hering J. - Kuruc.info






Zsidó oligarcha által pénzelt zsoldos zászlóalj

gyilkolászik Kelet-Ukrajnában


Budapest felelőtlen vezető politikusai az elmúlt napokban többször is kijelentették, hogy hazánk kész kivenni részét Ukrajna területi épségének, függetlenségének szavatolásából. Hasonlóan fogadkozott a honvédelmi miniszter is, aki életében egyetlen napig sem volt katona. Ukrajnát a Nyugat ki akarja szakítani az orosz érdekeltség köréből, s ezt a tervüket a nemzetközi cionista körök is támogatják. Igor Kolomojszkijról már többször írtunk, most ismerkedjünk meg még közelebbről az egyik ukrajnai zsidó oligarchával, az Azov zászlóalj nevű zsoldos alakulat fölállítójával!

Igor Kolomojszkij Tóra-tekerccsel
Igor Valerijovics Kolomojszkij ukrán-izraeli kettős állampolgár, úgymond az ukrán haza területi épségének védelmére mindjárt a Viktor Janukovics elnököt nemzetközi, elsősorban cionista hátszéllel és fegyveres támogatással megdöntő puccs után megkezdte szervezni az Azov zászlóalj néven elhíresült terrorista egységet. Az Azov oroszországi városról elnevezett zászlóalj módszeres gyilkolászást hajt végre az Ukrajnától népszavazás nyomán elszakadt Donyecki Népköztársaság és más kelet-ukrajnai területeken az orosz és oroszbarát lakosság körében. A magukat önkénteseknek nevező, ám valójában zsoldosokból álló zászlóaljat Igor Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha pénzeli.
Kolomojszkij zsidó oligarchát a Viktor Janukovics elnök megbuktatása után még az idén március elején a másik zsidó, Alexander Turcsinov nevezte ki Dnyepropetrovszk terület kormányzójává. Érdekes módon Ukrajna második legnagyobb városának polgármesterévé is egy, a Chabad nevű zsidó szektával (Magyarországon Köves Slomó színtársulata)jó kapcsolatot tartó kiválasztottat, Gennagyij Kerneszt nevezték ki a puccsisták. Kerneszre április végén a nyílt utcán rálőttek, de nem halt meg.

Gennagyij Kernesz Harkovban, Chabad-rabbival
De ki is ez az Igor Kolomojszkij zsidó oligarcha, aki ennyire szívén viseli az "ukrán haza" területi egységének ügyét? Igor Valerijovics Kolomojszkij 51 évvel ezelőtt született Dnyepropetrovszkban, abban a városban (Ukrajna negyedik legnagyobb települése), ahonnan most kormányozza a hasonló nevű területet. A makulátlan eszközökkel és módszerekkel megszerzett vagyona manapság 2,5 milliárd amerikai dollárra rúg, s ezzel Ukrajna harmadik leggazdagabb embere. A többi között egy tévéállomás, a Privat Bank, kőolajipari üzemek és más javak tulajdonosa.

Igor Kolomojszkij
Az igen jó zsidóként számon tartott Kolomojszkij alapította és pénzeli a magyarságot, azon belül a Jobbikot (horribile dictu - időnként még a Fideszt is!) antiszemitázgató, a Kuruc.info beszüntetését követelő Zsidó Hírcsatornát (JN1). Kolomojszkij az egyik legbőkezűbb pénzelője a jeruzsálemi Jád Vásém Holokauszt Emlékközpontnak, s ő állta a Jeruzsálem óvárosában 1948-ban fölrobbantott Hurvá zsinagóga újjáépítésének költségeit. Denyepropetrovszki kormányzóvá történt kinevezése előtt leginkább Svájcban élt, de palotára emlékeztető háza van az izraeli Herzliában is. Kolomojszkij 1995 óta izraeli állampolgár is.

Az Azov zászlóalj címere. (Mindenki arra gondol, amire akar)
Kolomojszkij ukrajnai zsidó oligarcha, a Kelet-Ukrajnában gyilkolászó Azov nevű zsoldos zászlóalj fölállítója és pénzelője ellen az orosz hatóságok nemrégiben nemzetközi körözést adtak ki emberrablás, előre megfontolt szándékkal elkövetett tömeges gyilkosság (polgári személyek ellen), újságírók munkájának akadályozása, illetve a zászlóalj nemzetközileg tiltott harci eszközökkel való fölszerelése miatt. Az Azov zászlóaljnak mintegy ötszáz, jól fölszerelt, páncélozott harci járművekkel ellátott zsoldosa van. Kolomojszkij oligarcha az orosz körözésre reagálva Vlagyimir Putyin elnököt olyan skizofrén bolondnak nevezte, aki vissza akarja állítani az egykori, az első világháború előtti orosz birodalom 1913-as határait.

Az Azov zászlajára van írva: "Szabadság vagy halál"
Végül pedig tekintsünk meg egy videót, amelyen a Kolomojszkij által fölállított Azov zászlóalj zsoldosai alig másfél héttel ezelőtt, 2014. június 13-án, a Donyecki Népköztársaság területén levő Mariupol városban halomra lövik a helybeli, csak részben fegyveres, lakosságot! A látottakhoz nem kell kommentár.


Mariupol. Azov Battalion Raid. 13 June 2014 (Donetsk Republic)


Kuruc.info





Az izraeli hadsereg Rámalláhban kifosztotta az RT orosz

tévétársaság irodáit
Az izraeli hadsereg a nemzetközi sajtó Palesztinában munkájukat végző újságíróit sem kíméli: két nappal ezelőtt éjszaka a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén, Rámalláhban betörtek a Russia Today (RT) nevű orosz tévétársaság irodáiba, elrabolták a dokumentációs anyagot, törtek-zúztak, fosztogattak. Hiába, Izrael a Közel-Kelet egyetlen demokratikus országa...

Törtek-zúztak, rongáltak a világ legerkölcsösebbjei (Fotó: RT)
Amint arról korábban beszámoltunk, a megszálló izraeli hadsereg tegnap hajnalban Rámalláh városban, a Palesztin Nemzeti Hatóság székhelyén is garázdálkodott, gyilkolászott a három állítólag elrabolt ifjú zsidó telepes utáni kutakodás ürügyén. "A világ legerkölcsösebbje" azonban nem érte be ennyivel, Rámalláhban két nappal ezelőtt a sötétség leple alatt rajtaütöttek és kirabolták a Russia Today (Oroszország Ma) orosz tévétársaság ottani irodáit, törtek-zúztak, rongáltak, raboltak. Később a barbár tettet azzal igyekeztek indokolni, hogy az RT szoros kapcsolatot tart fönn a cionisták által "terroristának" bélyegzett, a Hamász szolgálatában álló El-Kudsz és El-Ákszá nevű palesztin tévéállomásokkal. Az RT ezt a vádat később határozottan cáfolta.

Alvilági betörési módszereket alkalmaztak (Fotó: RT)
Az RT rámalláhi irodáiba (amelyek Palmedia irodaházban vannak - H. J.) betörő megszállók elrabolták a tévétársaság teljes archívumát és más dokumentációs anyagát. Az izraeli hadseregnek írt levélben a jóhiszemű orosz tévések a többi között azt igyekeznek bizonygatni maguknak a tolvajoknak, hogy az elrabolt dokumentáció intellektuális értéket képez, amely kizárólag az ő tulajdonuk, s nélküle képtelenek folytatni a küldetésüket, a helyszíni tudósításokat Rámalláhból. A Má'árív című izraeli napilap szerint az RT Palesztinában tevékenykedő munkatársai arra kérték az orosz külügyminisztériumot, hogy járjon közbe az izraeli kormánynál az elrabolt dokumentációs anyag mielőbbi visszaszolgáltatása érdekében.
Hering J. - Kuruc.info



Izrael többfrontos terrorháborút víva már szinte az

egész környezetét támadja


Izrael egyszerre öt különböző célpontot támadva bombázza, robbantgatja, tömeges letartóztatásokat alkalmazva terrorizálja a környezetét. A megszállt Golán-fennsíkon szíriai területről valószínűleg a nemzetközi iszlamisták rakétát indítottak a határkerítés irányába, mire az izraeli hadsereg előbb tankokkal lőtte, majd ma éjszaka légitámadást hajtott végre Basár el-Ászád szíriai elnök kormánycsapatainak állásai ellen El-Kunejtra városában.

Izraeli légitámadás nyomai El-Kunejtrában (Fotó: Arab48)
Amint arról beszámoltunk, az 1967-ben megszállt, majd bekebelezett szíriai Golán-fennsíkon a terület szíriai része felől tegnap tankellenes rakétát indítottak az Izrael által fölhúzott "határkerítés-rendszer" irányába. A rakéta a kerítésen jókora rést ütött, fölrobbant és halálosan megsebesítette egy kollaboráns izraeli arab férfi 13 éves gyermekét (az utóbbinak semmi keresnivalója nem volt a tragédia színhelyén - J. K.), a kerítésen az Izraeli Hadügyminisztérium megbízásából műszaki munkálatokat végző apa súlyosan, míg két további izraeli palesztin közepes mértékben megsebesült.

A határkerítés a Golánon a rakéta robbanása után (Fotó: Máán)
A szíriai területről érkezett rakétatámadásra az izraeli hadsereg azonnal, gondolkodás nélkül elkezdte lőni a Basár el-Ászád elnök kormánycsapainak ellenőrzése alatti területet a Golán-fennsík Szíriában maradt részén. Az izraeli hadsereg már tegnap beismerte, hogy szerinte is a Nyugat által kedvelt "felkelők" (valójában nemzetközi iszlamista terroristák - J. K.) ellenőrizte területről érkezett a rakétatámadás, ám mindez nem zavarta "a világ legerkölcsösebbjét" abban, hogy tanklövésekkel Izrael igazi ellenségét, a Basár el-Ászád elnök egységeit támadja, gyengítse. Izrael ezúttal is nyugodtan tevékenykedhetett, hiszen a Szíriában zajló belháború miatt nem kell tartania a visszaütéstől.

Merkává izraeli tankok a Golán-fennsíkon
Az ezekben a napokban környezete több pontját is szinte egy időben támadó, terrorizáló (Gázai övezet, Ciszjordánia, Libanon és Szíria - J. K.) "világ legerkölcsösebbje", amint az várható volt, nem elégedett meg a tegnapi tanktámadással, hanem ma éjszaka légitámadást hajtott végre a Golán-fennsíkon levő El-Kunejtrá város környékén a Basár el-Ászád elnökhöz hű kormánycsapatok kilenc parancsnoksága, illetve lőállása ellen. A Golán-fennsíkról szóló beszámolók szerint több tucat szíriai katona megsebesült, s elképzelhető, hogy köztük halálos áldozatok is vannak.
A Má'árív című izraeli lapnak a hadsereg egyik magas beosztású tisztje ma délelőtt elmondta: "Az éjszakai légitámadásunk után ma reggel még mindig nincs egyértelmű bizonyítékunk arra, hogy valójában kik indították tegnap a rakétát a határkerítésre, de rövid helyzetértékelés után úgy döntöttünk, hogy válaszként a szíriai hadsereg (Basár el-Ászád kormányzati hadserege) célpontjait támadjuk meg."
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Frissítés: 12-15 szíriai katona vesztette életét a zsidó állam terrorakciójában
A Golán-fennsíkon levő El-Kunejtrá szíriai városban a Basár el-Ászád elnök kormánycsapatainak állásai ellen végrehajtott ma hajnali izraeli légitámadás során 12-15 szíriai katona életét vesztette, s legalább ennyi megsebesült - jelentette szíriai polgárjogi szervezetekre hivatkozva az Izraeli Rádió.
J. K. - Kuruc.info
Korábban írtuk: Izrael a szír kormánycsapatokon torolta meg a "felkelők" által leterített golyófogójának halálát
Izrael légitámadást hajtott végre hétfőre virradóra a szíriai határnál, hogy megtorolja az ott megölt izraeli tizenéves halálát - jelentette az izraeli sajtó. Izrael előszeretettel alkalmaz arabokat "golyófogónak" a határkerítések építéséhez és karbantartásához, a jelenlegi áldozat is egy kollaboráns palesztin mérnök gyereke volt.
"Az izraeli hadsereg a szíriai légierő állásait támadta a Golán-fennsíkon. Az Izrael északi részén élők robbanásokat hallottak a határ szíriai oldaláról" - írta az Ynet hírportál. A világ legerkölcsösebb hadserege annak ellenére lőtte Aszad haderejének állásait, hogy a izraeli hadsereg szóvivője közölte, valószínűleg a szíriai kormány ellen küzdő "felkelők" voltak a támadók.
Az izraeli hadsereg megerősítette a légitámadásról szóló híreket, és közölte, hogy kilenc katonai célpontot támadott. Peter Lerner szóvivő a megtorlásra utalva hangsúlyozta, hogy Izrael nem tűri el szuverenitásának megsértését, és meg fogja védeni állampolgárait.
A Golán-fennsíkon húzódó határ Izrael által megszállt oldalán vasárnap halt meg egy 15 éves fiú, miután szíriai oldalról lövések értek egy vízszállító tartálykocsit, amelyen utazott.
Ez volt az első haláleset a Golán izraeli oldalán azóta, hogy Szíriában több mint három éve polgárháború tört ki. Két további személy megsebesült a vasárnapi támadásban.
Az incidens Tel-Hazeka körzetében történt, el-Kuneitra határátkelő közelében. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet azt közölte, hogy korábban vasárnap szíriai kormánycsapatok lőttek ahhoz közeli célpontokat.
(MTI nyomán)






A Gazprom szerint Ukrajna lopja az európai országokba

küldött földgázt - az orosz energiaügyi minisztérium

cáfol


Ukrajnában már öt napja vesznek ki földgázt a tranzitvezetékből, miközben a Gazprom nem szállít a szomszédos országnak - közölte a Gazprom hétfőn.
Az orosz állami energetikai cégóriásnál a központi diszpécserszolgálat adataira hivatkoztak, de nem közölték, mennyit csapolnak le Ukrajnában az európai országokba küldött orosz földgázból.
A Gazprom egy hete jelentette be, hogy miután az ukrán Naftohaz nem fizetett előre a júniusra igényelt gázért és továbbra is mintegy 4,5 milliárd dollárral tartozik a május végéig leszállított földgázért, Ukrajna csak az előre kifizetett gázmennyiséget kapja meg.
Azt is közölték Moszkvában, hogy az európai uniós fogyasztók által megrendelt orosz földgázt továbbra is eljuttatják a tranzitvezetékbe az orosz-ukrán határig, annak továbbítását pedig ellenőrzik.
Frissítés: Az orosz energiaügyi minisztérium cáfol
Szerződés szerinti gázmennyiség érkezik Magyarországra Ukrajna irányából - közölte Lakatos Edina, az FGSZ Földgázszállító Zrt. szóvivője hétfőn.
Az MTI azt követően kereste a céget, hogy az orosz Gazprom gázipari cég bejelentette, Ukrajnában ötödik napja vesznek ki gázt a tranzitvezetékből.
Az orosz energiaügyi minisztériumban azonban hétfőn azonnal cáfolták az állami cég közlését, és arról tájékoztattak, hogy a központi diszpécserszolgálat adatai "műszaki átszámításokat tükröznek".
A Gazprom hétfő délelőtt megerősítette, hogy nincs fennakadás az Ukrajnán át Európába irányuló gáztranzitban. A gázvezetékben a nyomás stabil, az elmúlt 24 órában 205 millió köbméter orosz földgáz haladt át Ukrajnán.
Hasonló közleményt tett közzé az Eustream tót gázvezeték-üzemeltető is. Az Eustream felel a más uniós országokba Ukrajna felől érkező orosz földgáz "Szlovákián" át tartó tranzitjáért. A cég 2255 kilométer hosszú vezetéket, továbbá négy kompresszorállomást üzemeltet.
(MTI nyomán)










Ismét palesztin gyermeket gyilkolt a világ

legerkölcsösebb hadserege

Ezt egy korty kazár ölte meg!!!!
Épp hogy megszabadították a fitymájától , és ő bizonyítási kényszer alatt állt !!!!!

Az eltűnt zsidó telepes fiatalok utáni kutakodás címén a ciszjordániai Hebron városban és környékén nyolcadik napja folyik több százezer palesztin terrorizálása, kollektív büntetése, a béketárgyalgatásos izraeli időhúzó taktikán átlátó radikális Hamász lefejezése, a lakosság megfélemlítése. Ma hajnalban az izraeli katonák egy palesztin gyermeket meggyilkoltak, többeket megsebesítettek - jelenti a Má'án Palesztin Hírügynökség, az izraeli Jediot Áháronot és a Fálásztin el-Jom hírportál.

A mellbe lőtt palesztin kisfiú (Fotó: Máán Palesztin Hírügynökség)
A megszálló izraeli hadsereg már nyolc napja tartó, több százezer palesztint terrorizáló, kollektív büntetéssel sújtó, közel négyszáz embert - köztük állapotos asszonyokat - letartóztató terrorhadjáratának a helyszínről gyéren és szelektáltan csordogáló hírek szerint semmi köze nincs a három zsidó telepes jesivanövendék elrablásához. Az izraeli hadsereg, az általa működtetett különféle álruhás, arabnak beöltözött terrorista osztagok kutakodása ugyanis nem ott, és nem azok után folyik, akikről a hírek szólnak. Magyarán: Izrael a megszállt palesztinok megfélemlítésére, de leginkább a Mahmúd Abbász-féle megalkuvó politikai vonalvezetéssel elégedetlen, a "béketárgyalgatásos" időhúzási taktikán már régen átlátó radikális Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalom lefejezésére, fölszámolására folytat hadjáratot a ciszjordániai Hebron városban és annak környékén.

Hebron utcáin randalírozó megszállók (Fotó: AP)
A Hebrontól hét kilométerre délre fekvő Dúrá palesztin városban ma éjszaka végrehajtott izraeli terrortámadás során a megszállók hajnalban mellbe lőttek egy tizenhárom éves palesztin gyermeket, aki később a hebroni kórházban belehalt sebesülésébe. Mahmúd Dzsihád Muhámmád Dudin, a meggyilkolt gyermek a Hebron környékén tekintélyes palesztin Dudin család tagja volt. A Má'án Palesztin Hírügynökség tudósítása szerint ma éjszaka, amiképpen másutt is, Durában az izraeli katonák betörtek a magánházakba, embereket kirángattak az ágyból, mire a fiatalok kőzáporral vették föl a küzdelmet a megszállók ellen. Ekkor lőtték mellbe a tizenhárom éves palesztin kisfiút.

Kutyával grasszálnak Hebronban az izraeli katonák (Fotó: AP)
A Fálásztin el-Jom (Palesztina Ma) hírportál szerint az éjszaka a Betlehem melletti Dehejse palesztin menekülttáborba is berontottak a megszállók, ahol szintén ellenállásba ütköztek, mire éles lövedékkel súlyosan megsebesítettek négy táborlakó fiatalt. A Jeruzsálem közelében levő Kálándijá palesztin menekülttáborba is hívatlan vendégként érkeztek éjszaka a megszállók, akik éles lövedékkel tüzeltek a palesztinokra, közülük hármat súlyosan megsebesítettek.
Júszef el-Kudszi - Kuruc.info
Mohamed Dudin, a zsidó állam ellensége 13 évet élt
(Képek: Facebook)
Korábban írtuk: A világ egyetlen igazi demokráciájában lelőttek egy veszedelmes terroristát
Izraeli katonák lelőttek egy 15 éves fiút (13 éves volt, de Shiri Zsuzsáéknak egyre megy - a szerk.) és három másik palesztint súlyosan megsebesítettek péntek reggel Ciszjordániában abban a műveletben, amelynek célja három, feltehetőleg elrabolt zsidó fiatal megtalálása. Az áldozatokról palesztin egészségügyi források számoltak be.
A katonák fegyverhasználatának előzménye, hogy amikor Dura faluban (Dura nem falu, hanem egy 30 ezres város - a szerk.) (Hebron város mellett) akartak razziát kezdeni, fiatalok kőzápora fogadta őket. Erre reagáltak lövésekkel, és a fiút a mellkasán találták el.
A három sebesülés pedig a Kalandija menekülttáborban történt, de erről több részletet nem közöltek a hírügynökségek.
(MTI nyomán)





Ukrajna, 2014 – a háttérhatalom harca a földgázért

Ukrajnával kapcsolatban már a kezdetek kezdetén felmerült, hogy megint nem valamiféle spontán népi elégedetlenségi mozgalomról, hanem a háttérben álló, baljós erők méregkeveréséről van szó, melynek célja az erőforrások feletti uralom megszerzése.
Íme a részletek:
A Burisma egy Ukrajnában működő olaj- és gázvállalat. 2002. évi indulása óta ez a vállalat gyorsan Ukrajna legnagyobb független gáztermelőjévé nőtte ki magát, melynek iparengedélye kiterjed az ország három fő szénhidrogén-medencéjére, beleértve a Dnyeper-Donyeck, a Kárpátok, valamint az Azov-Kuban térséget. A vállalat székhelye a ciprusi Limassolban van.
A vállalat mezői Ukrajna három kulcsfontosságú, természetes gáz- és olajrégiójában (ezek a Dnyepper-Donyeck, a Kárpátok, valamint a Krím medencéje) találhatók, melyek az országban az iparilag leginkább fejlett régiók, és ahol az ország legnagyobb szintű gázfogyasztása történik. A Burisma mezői Ukrajnában a nagy gázvezetékek közvetlen közelében vannak, és ahhoz teljes mértékben csatlakoznak.
Jelenleg a Burisma igazgatótanácsa a következő emberekből áll: Alan Apter, Aleksander Kwasniewski, Hunter Biden, Devon Archer, Anzelika Pasenidou, és Riginos Charalambous. Közülük most Devon Archer és Hunter Biden nevét emelném ki.
2014. április 21-én Joe Biden, az USA elnöke Ukrajnába ment. Nem sokkal később Ciprusra látogatott.
2014. április 22-én a vállalat Londonban sajtóközleményt tett közzé, hogy egy amerikai pénzember, Devon Archer lett a Burisma Holding igazgatótanácsának új, független igazgatója.
2014. május 12-én a vállalat Londonban újabb sajtóközleményt tett közzé, hogy R. Hunter Biden a Burisma Holding jogi osztálya vezetője lett, aki a vállalat nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatáért fog felelni.
Kik is ezek az emberek?
Devon Archer nem más, mint John (Kohn) Kerry, az USA külügyminisztere mostohafiának, Christopher Heinznek a volt kollégiumi szobatársa. Ezen kívül Kerry kampánypénzeinek felhajtójaként tevékenykedett, valamint Kerry 2004-es elnöki kampánya alatt, a kampányt támogató nemzeti pénzügyi bizottságnak a társelnöke volt. Szolgált továbbá a Howard J. Heinz-tröszt igazgatótanácsában is. (Howard J. Heinz volt a Heinz-élelmiszerlánc megalapítója.)

Obama és Bidenék
Hunter Biden nem más, mint Joe Biden, az USA alelnökének a fia. Jelenleg a Rosemont Seneca Partners (New York, USA), egy pénzügyi és üzletpolitikai tanácsadó cég vezető tagja.
Csak hogy tudjuk, hogy megint honnan fúj a szél…
Hidra
Forrás:








Nem "antiszemitizmus", hanem titkosszolgálati

háborúskodás állhat a Brüsszelben történt merénylet

mögött


Gyanúsan nagy a csönd a május 24-én, Brüsszelben történt “antiszemita incidens” körül. Mint emlékezetes, egy baseball sapkát viselő férfi a belga főváros Zsidó Múzeuma előtt agyonlőtt egy izraeli házaspárt, valamint a múzeum két alkalmazottját. A merénylőt a francia rendőrség azóta őrizetbe vette. (Bár a legelső híradások szerint volt egy segítőtársa is, mégpedig annak az autónak a sofőrje, amelyikkel a gyilkos a helyszínre érkezett.) De ahhoz képest, hogy állítólag „antiszemita támadás” történt, valahogy meglehetősen lagymatag az „antiszemitizmus” és a „gyűlölet” visszaszorítását követelő kampány.
Egyes megalapozottnak tűnő feltételezések szerint ugyanis egyáltalán nem egy elvakult, fanatikus zsidógyűlölő lövöldözött Brüsszel belvárosában. Valószínűnek tűnik, hogy az akció része volt a Hezbollah (esetleg Irán) és Izrael között zajló titkosszolgálati háborúnak. A merénylet egy célzott gyilkosság volt, nem pedig egy véletlenszerűen végrehajtott támadás – állítja számos titkosszolgálati szakértő. Egyikük, Claude Moniquet, a European Strategic Intelligence and Security Center elnevezésű intézmény igazgatóhelyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy maga az elkövető egy profi katona volt, egy “érzelemmentes gyilkos, olyasvalaki, aki már látott halált és talán maga is ölt”.

Mehdi Nemmouche ügynökirtás közben
AmI Oren, a Háárec című izraeli lap katonai szakértője szerint lehetséges, hogy a négy ember halálát követelő vérengzés mögött az iráni állam vagy pedig a libanoni síita szervezet, a Hezbollah titkosszolgálata áll, amelyek ugyanis legalább 2009 óta folytatnak küzdelmet a Moszaddal. A Hezbollah vagy Irán ügynökei ezúttal alighanem megtoroltak egy korábbi izraeli akciót, vagy pedig eltettek láb alól két izraeli ügynököt. Oren cikkében rámutat arra, hogy a két zsidó áldozat, a házaspár, Emmanuel és Mira Riva, hosszú évek óta dolgoztak izraeli kormányhivatalokban. Az 50-es éveiben járó házaspár korábban a berlini izraeli nagykövetségen is dolgozott, a feleség, Mira pedig az izraeli Miniszterelnöki Hivatal munkatársa volt. Márpedig – jegyzi meg a Guardian című brit lap – az izraeli Miniszterelnöki Hivatal “gyakran eufemisztikus megnevezése a Moszad és a Shin Bet nevű titkosszolgálatoknak”. (A Shin Bet az izraeli belső elhárítás szerve.)

Az "antiszemita Bűncselekmény" helyszíne
Természetesen a máskor oly sokat magasztalt „népnek”, a „demokratikus közvéleménynek” nem kell tudnia minderről. A birka tömegek hadd higgyék csak azt, hogy tényleg „antiszemita támadás” történt, mert akkor tovább lehet építgetni a zsidó áldozati mítoszt, tovább lehet terjeszteni a holokauszt-vallást, le lehet csapni a „szélsőjobboldalra”, és megvan az újabb érv a sajtó- és véleményszabadság újabb korlátozása mellett.
Perge Ottó - Kuruc.info
Korábban írtuk:





Az Európai Bizottság lesöpörte a magzatgyilkosság

-ellenes polgári kezdeményezést


Elutasította az Európai Bizottság az Egy közülünk című európai polgári kezdeményezést, amely tiltotta volna a magzatgyilkossággal kapcsolatos tevékenységek támogatását.
18 tagállamban 1,7 millió aláírást gyűjtöttek össze az Egy közülünk európai polgári kezdeményezés résztvevői, akik azt szerették volna elérni, hogy az EU szüntesse be az olyan tevékenységek finanszírozását kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen, amelyek emberi embrió elpusztításával járnak.
Az Európai Bizottság azonban május végén elutasította a kezdeményezést. Közölték, nem áll szándékukban jogalkotási javaslattal előállni ebben a kérdésben, mert a tagállamok körében és az Európai Parlamentben is nemrég folytattak vitát és hoztak döntést az ezzel kapcsolatos uniós politikáról - írja a Magyar Nemzet, amely hozzáteszi, a magyar Nagycsaládosok Országos Egyesülete nem ért egyet a brüsszeli döntéssel, mert szerintük ez épp az európai polgári kezdeményezés eredeti szándékával megy szembe.
(MN - HVG nyomán)





Olvasó: a cigányok megverték a szentistváni

polgármestert - előbb betörtek hozzá, majd az autója

kellett


Olvasónk írja:
Tisztelt Szerkesztőség!
A múlt hét végén Szentistvánon volt egy lakodalom, ahol szinte minden fontos ember ott volt, aki számít, többek közt a falu polgármestere is. A rendezvény alatt a közelben parkoló autók közt "gyanús alakokra" lett figyelmes a polgármester felesége, aki rájuk szólt, hogy mit csinálnak ott. Szó szót követett, és pár perccel később verekedés alakult ki a vendégek és a parkolóban ólálkodó helyi cigányok között. A verekedésben több ember is megsérült, illetve több embert előállított a rendőrség. Az ügyben nyomozás indult.
Hogy hogyan fajult el a szóváltás tettlegességig? A falugyűlés után pár héttel (ahol azt próbálták bizonygatni, hogy a faluban rend és béke van, kihangsúlyozva, hogy itt sehová nem törtek be) kirabolták a polgármester házát és most a kocsijukat akarták feltörni vagy megrongálni, de a polgármester felesége épp rajta kapta őket. Rájuk szólt, majd hozzá tette, hogy a házunk nem volt elég, a kocsink is kell?
Jó volna ha az eset nyilvánosságra kerülne, mert már tényleg kezdenek elfajulni a dolgok, ahogy azt dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője megjósolta.
Egy szentistváni jobbikos
Frissítés: Emberéletbe kell, hogy kerüljön bűnös hanyagsága? - Második nyílt levél Szentistván polgármesterének
Nemrégen írtunk nyílt levelet Koncz József polgármester úrnak, a szentistváni településvezetőnek. Ebben a nyílt levélben a sérelmére elkövetett lopás bűncselekmény miatti sajnálkozásunkat fejeztük ki és ismételten felajánlottuk segítségünket a település részére, az Érpataki Modell Országos Hálózata és a Jobbik Magyarországért Mozgalom települési programjának elkötelezett híveiként.
Az elmúlt hétvégén Koncz urat és több helyi lakost egy lakodalom megtartása során ütlegeltek a helyben élő elállatiasodott személyek. Többek között a 70 évnél idősebb polgárőr bácsit is megverték.
A kiilleszkedett személyek a kiérkező rendőrökkel szemben is erőszakot alkalmaztak, tombolásukat csak a készenléti rendőrség csoportja tudta megfékezni. A bűncselekmények elkövetőivel szemben bíróság elé állítással már eljár az illetékes bíróság.
Polgármester úr! Az eseten megdöbbenve és együttérzésünkről – nem kárörvendésünkről – biztosítva kérdezzük ismét: most is minden rendben van? Ne segítsünk? Mert az a kis matyó település is a hazánkhoz tartozik, ott is szeretnénk, ha rend lenne, ha bűnözők nem tennék tönkre a tisztességes emberek életét. Mikor fog szembenézni az általunk a közmeghallgatáson előadott diagnózissal, meddig hitegeti még saját magát és a településen lakókat? Emberéletbe kell, hogy kerüljön bűnös hanyagsága?
Várjuk válaszát!
Jámbor Márk, Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke
Dr. Tardi Béla, az Érpataki Modell jogsegélyszolgálatának vezetője
Kapcsolódó:




Internetes csalás terén is egyre jártasabbak a cigók -

ingyen laptopot Jászladányba is!
Olvasónk levele:
Tisztelt Szerkesztőség!
Az interneteskarosultakert.hu oldal szerkesztőjeként azért írok Önöknek, mert van egy település /Jászladány /, ahol a cigányok bűnszervezetként csalnak az interneten keresztül. Ezek a "romák" több mint 20 bankszámlaszámmal és számlaszámhoz tartozó névvel csaltak. Már több rokonukat, barátjukat eljárás alá vonta a hatóság, de ez nem zavarja őket. Töretlenül csalnak tovább.
Olyan cikk került ki az internetre, amire mi is azt mondtuk,  hogy ez már pofátlanság! Ezt a cikket megnézhetik oldalunkon (megjegyzést is fűztünk hozzá). A cikk közzétételét követő napon újabb olyan hirdetéssel találkoztunk az OLX hirdetési portálon, ami számunkra gyanús volt, ezért az OLX levelező felületén ajánlatot tettünk a termékre.
Ezek után az eladó megadta az utaláshoz tartozó bankszámlaszámot és nevet. Kiderült, hogy a számlaszámot Jászladányon nyitották, az eladót megtaláltuk a Facebook közösségi portálon. Ismerősei között megtalálható a fenti cikk gyanúsítottjának, Sukinak a teljes pereputtya. Hozzátenném, hogy mi nem a csalókat üldözzük, inkább a károsultakat hozzuk össze oldalunkon azért, hogy ügyük ne szabálysértésnél álljon meg, hanem bűncselekmény miatt nyomozzon a hatóság a csaló ellen.
Már szinte iparággá vált az internetes csalás, sajnálatos törvényeinknek köszönhetően. Weboldalunk révén hamar lebuknak ezek a csalók, de újra és újra csalnak tovább. Ezzel kapcsolatos cikkünket weboldalunkon olvashatják.
Akik a netes csalások nagy részét elkövetik, cigány származásúak, és országosan, szervezetten csalnak.  A másik csaló pereputty banda Battonyán van, tömeges csalásokat követtek már el. Az ő módszerük az, hogy ismerőseikkel nyittatnak bankszámlát, és rajtuk keresztül csalnak, vagy éppen hajléktalannal teszik meg ugyanazt. Ezek a bűnözők rendesen kiképzik a számla tulajdonosát, hogy ne aggódjon, mert csak felfüggesztett börtönt kaphat, de nagy pénzt tehet zsebre a közreműködésért! Terméseztessen a többiekre nem is vallanak, hogy ne legyen megállapítható bűnszövetség! Van olyan eset, ahol 49-szer csaltak egy hajléktalan nevén, és a bírósági tárgyalásig sem jutott el az ügy! A bíró a rendelkezésére álló bizonyítékok ellenére sem tartotta megalapozottnak a tárgyalás elrendelését, mert a hajléktalan elkövető büntetlen előéletű volt.
A lebukott elkövetők kapnak max. 2-3 év felfüggesztettet, és közben milliókat csaltak-csalnak ki az áldozatokból, a károsultak meg futhatnak a pénzük után! Előre tudják, hogy a büntetés semmiféle hatással nem lesz életükre, és az okozott kárt sem tudják behajtani rajtuk. Hát ezért csalnak ennyire pofátlanul, aljas módon! A fenti cikk, ami után megjegyzést írtunk, jó példa arra, hogy kitalált történeteiket a hatóság fenntartás nélkül elfogadja, és enyhítő körülményként veszi figyelembe.
Ez csak egy kis része annak, amit az elkövetőkről tudunk, de úgy gondoljuk, hogy nyilvánosság elé kell tárni, mert amíg a becsületes, tisztességes ember küszködve dolgozik meg a pénzéért, addig a cigányok, ahol csak tehetik csalnak. Tisztelet a kivételnek, amiből sajnos kevés van!




Balog Zoltán igazán büszke lehet erre a még csak 19

éves, de már roppant leleményes erőforrásra


Fegyházbüntetést indítványozott az ügyészség egy dorogi cigány ellen, aki bántalmazott és kirabolt egy 70 éves nőt, majd a kórházba szállított asszony lakásából ékszereket lopott el.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint a 19 éves elkövető január 13-án késő este erőszakkal behatolt az idős nő lakásába. A földre került asszony felsőtestére rátérdelt, egy faléccel többször megütötte a nő fejét és kezét, kitépte a füléből a fülbevalóját, majd elrohant.
Az asszonyt a bántalmazás után kórházba vitték. A nem hiába született éjjel az erkélyajtó üvegét betörve visszament az üres lakásba, és onnan ékszereket lopott el hatezer forint értékben.
Az Esztergomi Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő retekkel szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
(MTI korrigálva)




Támadnak a trükkös tolvajok


Bimbózó üzletággá nőtte ki magát az elmúlt években a főként idősek sérelmére elkövetett úgynevezett trükkös lopás műfaja a Magyar Nemzet szerint.
A lap hétfői cikke ismerteti: az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK) kapott adatok szerint a 2013. július és december közötti időszakban országszerte 281 trükkös lopást regisztráltak.
A naiv, védtelen áldozatokat úgy csapják be, hogy a betörő magánszemélyként segítséget kér vagy közüzemi szolgáltató munkatársának adja ki magát. A trükkös és besurranó elkövetők célja a pénz és a könnyen mozdítható értéktárgyak megszerzése. Az áldozatok az esetek jelentős részében hatvan év feletti, egyedül élő idős emberek.
Az elkövetők az értékek megszerzéséért ritkán alkalmaznak erőszakot, ez elsősorban akkor jellemző, ha lebuknak, vagy ha az áldozat ellenáll.
Az idősek áldozattá válásának megelőzésére több országos program működik, valamint az Áldozatsegítő Szolgálat is támogatást nyújt a sértetteknek - írja az újság.
(MTI)


A Bűnözői kör legkisebb veszélye a cigány bűnözés, csak egy baj van , mert a többi bűnöző a közöst lopja meg , addig a cigány bűnözők a lakosságot lopja meg és öli is meg , ami nagyon előtérbe helyezi a cigányságot , mert a politikusi maffia , és a zsidó maffia részére az intézményesi struktúra biztosítja a gyilkosságok elkövetésének a lehetőségét. Ha minden esetet feljegyeznénk úgy a maffia is látókörbe kerülne takaratlanul , és messze másként kellene viszonyulnunk hozzájuk.


Valóban folytatja a Fidesz: ciprusi offshore céggel

ügyeskedik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

államtitkára is


Egy Cipruson bejegyzett offshore céget tulajdonolt Horváth Attila, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, ám ezt vagyonnyilatkozatában nem tüntette fel - értesült a vs.hu.
A jogszabályok értelmében államtitkárok és más kormányzati tisztviselők sem tölthetnek be tisztséget gazdasági társaságoknál. Horváth 2012. szeptemberében lett tisztviselő, később előléptették államtitkárnak. 2012 őszén ezért minden cégvezetői pozíciójától meg kellett volna válnia, ám a ciprusi cégadatbázis 2013. augusztusi adatai szerint tulajdonosa és igazgatója is volt a New Palace Investment LTD offshore cégnek. A vs.hu rámutat: a politikus nem csak hogy nem mondott le a cégben betöltött pozíciójáról, még vagyonnyilatkozatából is kihagyta a céget.
A portál rákérdezett az államtitkárnál is, hogy tulajdonosa-e a cégnek, ám a sajtóosztály azt válaszolta, hogy kinevezését megelőzően megvált tőle. A vs.hu visszakérdezett, hogy miért szerepel továbbra is tulajdonosként és vezetőként a cégadattárban, ám erre már nem kaptak választ. Ígéretet tettek azonban, hogy megmutatják a szerződést a cég eladásáról, ehelyett viszont csak egy 2014-es, ciprusi cégbíróságon kelt jegyzetet mutattak, mely szerint Horváth tulajdonrészét felesége, Horváth-Karajz Judit vásárolta meg tőle.
Mindez csak azt bizonyítja, hogy Horváth már nem tulajdonos az offshore cégben, azt viszont nem igazolja, hogy már 2012-ben megvált volna tőle.
(vs.hu - Alfahír)






Magyar Gulág-túlélő: a táborokban zsidók voltak a

parancsnokok, sokan közülük ott gazdagodtak meg

Az erdélyi születésű Csibi Zoltán már 88 éves, tehát megengedheti magának, hogy igazat szóljon. Meg is teszi, így aki eddig nem volt ezzel tisztában, most megtudhatja, hogy nem csak a patkányforradalmat és a Rákosi-terrort vezényelték a "beilleszkedett" zsidók, akikkel Lázár János szerint több száz éven át sikeres volt az együttélés, hanem a Gulágon is ők voltak a főnökök, amint azt korábban Szolzsenyicin is megírta.
A Gulág márpedig igazi haláltábor volt, úszómedence, színház, zenekar és tábori bordély nélkül, ahol nem kevés magyar lelte halálát. Mégis, bármilyen hihetetlen, egyetlen ilyen zsidó tömeggyilkos felkutatását és bíróság elé állítását nem követeli Efraim Zuroff és a Wiesenthal Központ, és egyetlen ilyen vérszomjas gazembert sem kergettek még a halálba... (Ellenkezőleg, lásd a Morel-ügyet ebben vagy ebben a cikkünkben.)


A haláltáborokban mindenhol a zsidók voltak a jobb helyeken és mé



(Kuruc.info)
(A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.)





Védett rendőr-tanú a Vizoviczki ügy kulcsfigurája!


Kétesélyes: Markó Attila vagy Jánosik


István ezredes?




Origo.hu: Vizoviczki-ügy: Védett lett az egyik exrendőr

A korábban Budapesten szolgáló exrendőr elmondta, hogy mekkora pénzek mozogtak Vizoviczki László és a rendőrök között a Hajógyárin.
Mivel saját szerepe a korrupciós ügyben a többiekéhez képest jelentéktelen volt, egyéb büntetést sem szabnak ki arra a volt rendőri vezetőre, aki a Blikk információi szerint alkut kötött a nyomozóhatósággal a Vizoviczki-ügyben. A lap szerint ez a rendőr az ügy kulcsfigurája, de csak annyi szivárgott ki róla, hogy eddig Budapesten teljesített szolgálatot.




PENTITO FŐZSARÚ?: Jánosik István ezredes
Blikk úgy tudja, hogy a rendőri vezető mindenképpen elveszítette volna a székét, az alkuval azonban megúszhatja a büntetőjogi felelősséget. A volt rendőr a lap szerint beszámolt a hatóságoknak arról, hogy kinek mi volt a szerepe a Vizoviczki László által működtetett bűnszervezetben, mekkora pénzek mozogtak Vizoviczki és a rendőrök között. Sőt, arról is beszámolt, hogy mely fővárosi politikusok segítségével vagy tudtával folytak éveken át a visszaélések – írja pénteki számában a lap. 
A gyanúsítottból lett tanú neve az eljárás során rejtve marad, biztonsága érdekében nevét egy kóddal jelölik majd az iratokban.
Szerintünk kétesélyes a dolog: vagy Markó Attila ezredes, vagy Jánosik István ezredes? Őket május elején váratlanul rúgta ki Pintér Sándor! Akkor, amikor a reptéri taxi-gurut, Veres István is letartóztatták, majd 3 nap után kiengedték! Erről a Portik sorozatunkban már megemlékeztünk korábban: http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/14/330/ 




PENTITO Főzsaru?: Markó Attila ezredes,
Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, hivatalos személy általi kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz. A bíróság csütörtökön decemberig  meghosszabbítottaVizoviczki László és a rendőrségi korrupciós ügy többi gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. 
A rendőri korrupciós botrány a nyár elején pattant ki, amikor a Hajógyári-szigeten működő szórakozóhelyek tulajdonosa mellett korrupció gyanújával több rendőri vezetőt is őrizetbe vettek. A korrupciós botrány kirobbanásáról itt olvashat bővebben.
A Vizoviczki-üggyel kapcsolatos összes cikkünket itt találja meg, ebből a cikkből pedig megtudhatja, kicsoda Vizoviczki László.
A vájtfülűek először május nyolcadikán kaphatták fel a fejüket, amikor Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta Markó Attila ezredes, a BRFK főkapitánya rendészeti helyettesének vezetői megbízatását. Ezzel egyidőben Hatala József országos rendőrfőkapitány menesztette Jánosik István ezredest, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának 
vezetőjét. Túl sokat nem tudtunk meg a kirúgások valódi hátteréről, de egyrészt nem volt szó bűncselekményről, másrészt meg olyan időket élünk, amikor egy rendőr talpára azért is útilapu köthető, mert simán nem ért egyet egy kormányzati intézkedéssel (tessenek utánanézni, ez nem túlzás!), vagyis olyan nagy hullámokat nem vert az ügy.
Rémusz Bácsi
Kapcsolódó írásunk:

18. rész Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Hogyan lett Vizoból, a taxis fiúból az éjszaka császára, maffiafőnök, a komplett rendőrséggel a zsebében? Segített-e Portik? http://wp.me/p2BNDT-iS




18. rész Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!


Hogyan lett Vizoból, a taxis fiúból az éjszaka


császára, maffiafőnök, a komplett rendőrséggel a


zsebében? Segített-e Portik?



Egyeztető tárgyalás a taxis-maffia és a klubtulajdonosok közt, mint a Keresztapa filmben, a szindikátus megállapodásra törekedett. Ribáry Kamilló megpróbálta a lehetetlent, aztán inkább kiszállt az éjszakából, mint sokan mások is a 90’es évek végén, mikor az olajosok elkezdték befektetni “szőkített” milliárdjaikat.
Vizoviczki belelátott az éjszkába és megérezte a lehetőséget. Ez lenne a “tapasztalat”, amivel dicsekedett, mivel kurvákat futtatott már taxisként is, így tudta a klubok mennyit kaszálnak az általa és más taxisok által fejpénzért leszállított “vendég-verebekért”. Az éjszakai klubokban a taxisok az inflációnak megfelelően egyre többet követeltek azért, hogy a vendég “odataláljon“egy menő sztriptízbárba. Ebből állandó konfliktus adódott, ami antagonisztikus ellentétként a klubtulajdonosok, és a taxis-csapatok között kisebb háborúkhoz vezetett, de akkor még csak baseball ütőkkel döntötték el ki az erősebb kutya. A jobb szállodai drosztoknál is így dőltek el a tulajdonviszonyok.
Ribáry Kamilló egy igazi egyéniség. Tudta mikor kell kiszállni az éjszakából.
1996-ban volt egy titkos találkozó, – persze részt vettek rajta a vamzerek, mint pl. Vizoviczki is, szóval annyira nem volt titkos – az éjszaka klubtulajdonosai és a taxis-maffiák között a Budapesti Flamingó Hotelben. Mondjuk Portik nem volt ott! A “konferenciát” Ribáry “diló” Kamilló szervezte, aki akkor még az Aphrodité és más menő night clubok tulajdonosa volt. (Később kiszállt mindenből, Vizoviczkinek eladta az érdekeltségeit, mint mások is) Kamilló egy különc fazon volt a pesti éjszakában, vicces figura, óriási vakerral, szinte mindenkivel jóban volt, így könnyen összeszervezte a találkozót. Azért “dilló”, mert magáról azt terjesztette, hogy diliflepnivel rendelkezik, ezért nem tudják a rendőrségen sem soha benntartani. Kamillót közelebbről ismerők szerint, nem volt véletlen a diliflepni. Nagy “mesemondó” hírében állt, szóval tartotta a társaságát, viszont profin csinálta az üzleteit. Nem nagyon lehetett rá haragudni, mert Ő még a klasszikus csibész volt.
Az “éjszakai konferencián” megjelent mindenki, aki akkor számított, és a testőrök is, a rendőrség is, mondjuk őket nem hívták meg, ezért csak kint várták az eredményt, mert ha akkor nem sikerül megegyezniük az éjszaka urainak, további háborús övezetek alakulhattak volna ki. Talán ez a találkozó előjele volt egy “gengszter-váltásnak”, hiszen bár ideiglenesen megegyeztek, de mindössze pár napig tartott a “fegyverszünet”, mint Ciszjordániában. Ekkor kezdtek röpködni a gránátok és Kamilló, mint egy jó csapatjátékos, igyekezett összefogásra felszólítani az éjszakai csibészeket, ahogy Ő fogalmazott: Mi a faszért jó az nekünk, ha az újságok címoldalán szerepelünk?”- mondjuk igaza volt, de Ő még ahogy említettük az első generációs, kevésbé agresszív, rendes csibészekhez tartozott. A 90’es éveket eszerint ketté is oszthatjuk. Az olajosok beszállása a budapesti éjszakába 1995-1996, és az azt megelőző rendszerváltó szórakozóhely tulajdonosok korszaka, akik még saját maguk építgették klubjaikat, birodalmaikat.
Lakatos András, Kibandi. Ha lehet ezt mondani, közvetve az Ő lelkén szárad a maffia-háború, hiszen a gengszeterek neki adták a pénzt forgatásra, amit elbukott a lefoglalt olajszállítmányon. Ekkor kezdődött minden.
1996 nyarán hatalmasat bukott az alvilág, mikor a “KisBandi” olajszállítmányát blokkolták a vámosok. Ekkor sok csibész lesóheredett és források hiányában egymást kezdték borotválni. Így ez az 1996-os találkozó egy korszakváltás eljövetele volt. Kamilló tehát próbálta győzködni az asztalfőről az egybegyűlteket és a taxisokat. Nem kis érvek hangzottak el, mint pl.”ne húzzátok le a turistákat, mert nem jönnek többé.” Vizoviczki már akkor is közutálatnak örvendett, üzletei gusztustalan stílusa mindenkinek ártott. Végül megegyezés született a kurváknak adandó százalékban, és a belépődíjakban is, ami a taxisfejpénzhez lett igazítva. Magyarul, kartellezni akartak, vagy ha jobban tetszik szindikátusi megállapodást probáltak összehozni a résztvevők. Kamilló nem kis érveket vonultatott fel, miközben az előző napi címlapsztorival demonstrálta a találkozó fontosságát. Akkor is a lapok már a taxis fejpénzek miatti feszültségről, a csatákról cikkeztek. Amikor a taxis-maffia vezére próbálta ledegradálni a kurvák szerepét a történetben, hogy: a csajoknak, csak oda kell tartani, vagy máshogy kell kielégíteni a verebeket, nekünk viszont rengeteg munkával jár meggyőzni az utast, hogy hova vigyük szórakozni.” Erre Kamilló lehúzta a sliccét és már elő is vette a nemi szervét, és felajánlotta a taxis-vezérnek, – ha szerinted ilyen egyszerű – csak be kell kaaaaapni…??! ordította, tessék itt van, mutasd, te hogy csinálnád?!” A testőrök az oldalukhoz kaptak, mert megfeszült mindenki arcizma. Szerencsére a taxisok védelmezői tudták, nekik ott nem osztottak lapot, de úgy is az lesz, amit ők akarnak, maximum felrúgják a megállapodást később.
Végül hosszas egyezkedés és némi baráti anyázás után egy kompromisszumos megoldás született, a fejpénzeket zónákra osztották, és 2,000-4,000 Ft közti taxis fejpénzt állapítottak meg, az adott bár központtól lévő távolsága alapján.
Ment minden rendben egy-két hétig, aztán újra meg újra meg kellett állpodni, mivel a taxisok mindenkit átvertek. Hihetetlen trükkökel még a klubok tulajdonosait is össze tudták ugrasztani. Csak el kellett indítaniuk egy hírt a “suttogósba”, hogy valamelyik bár megemelte a fejpénzt, és minden taxis oda viszi a verebeket. Ilyenkor megindultak a csapatok, sok fiatal, kigyúrt partiarc és már ment is az éjszakai sportolás, a szabadtéri ketrecmentes harc. A megállapodás olyan törékeny volt, mint a porcelánváza.
Pár hónap múlva, úgy 96’ nyarán az olajos körökből a budapesti éjszakába érkező Szűcs Attilla miatt borult ismét minden, mert Szűcs megfelelő védelemmel a háta mögött kitalálta, hogy az Ő klubja, a Secret, 15,000 Ft fejpénzt hajlandó adni a taxisoknak és mindenki le van szarva. Ő ugye nem ebből kereste még akkor a pénzeit, mert folyt a fekete arany az aranyháromszögben.
Azon a hétvégén Vizoviczki 700,000 Ft-ot bukott az emberei szerint, ez akkor még neki is sok volt. Mivel a taxis oda viszi a vendég-verebet, ahol többet kap, ezért újra fellángoltak a harcok. Minden bár kézigránátra ébredt. Senki nem tudta ki kivel van. És elkezdtek hullani a maffiózók is, beindult az igazi Chicago a pesti flaszteren. De ugye minden megoldható kormányzati beavatkozás nélkül is. Újabb egyezkedés után – talán a kellő érvek rendszerbe állítása miatt – egy olyan egységes ellenőrzési rendszert alkítottak ki az új és régi klubtulajdonosok, amely a későbbiekben kiküszöbölte a bárok trükközését a taxis-fejpénzzel. Az akkor már Szűcs Attilát is védő Árvai Attila és csapata lett az éjszakai ellenőrző bizottság. Minden bárban az adott klub portásai mellett “belső elhárításként” egy fő foglalkoztatva lett, aki csak a taxis-fejpénzek kifizetését ellenőrizte. Amolyan kényszer szakszervezet generálódott. Gyönyörű, nem? Az egymással véres harcban álló gengszterek jobban meg tudtak egyezni, mint a politikusok. Ez a rendszer végül sokáig működött, bár az 1996 november 1-ei Prisztás-gyilkosság után az erőviszonyok nagyon megváltoztak az éjszakában, eljött a Vizovicki korszak, ami mostanáig tartott.
Szintén 1996-os történések részletesen a NOL-ban FeGyA írása:http://nol.hu/belfold/20091031-volt_egyszer_egy_maffiahaboru
Városkapu Szolgáltató Kft.tulajdonosa Ribáry Kamilló volt, majd 1996 és 2000 között volt tulajdonos-ügyvezetője Vizovicki, mikor megvette azt Kamillótól. Hivatalosan még egy cégben tűnt fel Kamillióval Vizoviczki László, a Bor Show Bt.- ben kültag volt egy ideig, mely Kamilló vállakozása volt szintén.
A taxis-fejpénz
Válassza a “gettó-taxit”! Garantáltan lehúzzuk és agyonverjük.
A taxis-fejpénz útja a következő. Szállodai taxis fizet a szálloda portásnak jattot, mert ugye a portás az első, aki kommunikál a vendéggel, ha szórakozni, csajozni kíván a szerencsétlen, magányos, hímnemű turista. A portás már eleve elő tudott venni zsebből minimum három-négy night clubos lehetőséget, amit “bátran” mert ajánlani. Majd kikísérte a verebet “taxis-hiéna úrhoz”, akinek meg a drosztért kellett védelmi pénzt fizetnie az adott brigádnak. Taxisunk három szót tudott angolul: “Yes, O.K., Dollár” és már ment is a veréb a nem tervezett “városnézésre”. Mondjuk szép Budapest éjszaka, a Hyatt-től át a Lánchídon, majd vissza az Erzsébet vagy Szabadság hídon, “Veréb” verébségétől függően. Útközben beszélgetés nyelvtudás nélkül az utassal. Ha esetleg más bárba szeretne menni, amit Ő a barátaitól hallott, akkor már tud a taxis idegen nyelveket és speciálisan le tudja beszélni a kedves verebet a saját elképzeléséről. Ugyanis a veréb által ismerni vélt hely azóta vagy bezárt, vagy épp renoválják, de a legtutibb érv, hogy nem biztonságos, sok a lövöldözés. Veréb megköszöni a “taxis hiéna úrnak” kedvességét és jóindulatát, és elfogadja a javosolt “nagyon biztonságos, nagyon olcsó, legjobb csajok, stb.” bárt, ahova immár haladnak. A budai oldalról vissza is érnek végül a Hyatt-től gyalog 200 méterre lévő Október 6.a utcai “La Dolce Vita” Vizó-Bárba. Az Édes-Életérzés fuvardíja: 4,500+ jatt. Taxis kiszáll, bekíséri a verebet a bárba, a bejáratnál még meglapogatja a vállát látványosan a portás előtt hiéna úr, és bizalmasan a veréb előtt ecseteli a portásnak: “Veri gúd men”.
Vizó-lehúzda!
Vizo-lehúzda! Az országimázs központ!
A taxis az utcán megvárja a portást, aki hozza neki az aktuálisan az éjszakában, az önszerveződés és az erőviszonyoknak megfelelelően kidolgozott “perkopf” díjat, ami 2,000-20,000 Ft közt taksálódott a kapitalizálódás és az árfolyamok következtében. Veréb belépője a bárba így 2,000-20,000 Ft közt mozgott, hiszen a taxis szolgáltatás nem terhelheti meg a bár költségvetését és az egész színházat a “vendég-veréb” fizeti, max kapott egy első italt ingyen, amit a belépővel kellett megváltania. És csak ezután kerül közelebbi kapcsolatba a budapesti éjszaka még sötétebb bugyraival. A csajok speciális lehúzós dumával, igaz már nyelvtudással kopasztják verebünket. Az italárak nem publikusak általában, ne legyen már senki ennyire kicsinyes, ha már baszni gyütt, nemde? A csajok isszák a kamu kispezsgőket, egy éjszaka akár 20-at is, és persze nem esnek arcra, hiszen minden fel van vizezve. Veréb marha jól érzi magát, hiszen azért ahonnan jött lehúzás nélkül is ennyibe kerülne neki az éjszakai dorbézolás, és azért valóban nem talál ilyen csajokat, mint nálunk. Ha korrektebb helyre tévedt be és el is visz egy lánykát a hotelbe, az árát a bárban a “madam”nak kell kifizetni. Sokszor simán italárnak feltüntetve, hiszen ugye hazánk is a “New York-i egyezmény” aláírója, tehát legálisan nincs prostitúció.
Európa! Gyertek csak turisták, megéri hozzánk benézni!
A laza éjszaka végeredménye több száz dollár mínusz, de majd a haveroknak otthon jól el lehet mesélni a nagy kalandot Budapesten. Aki viszont nem bízik már eleve a taxisokban, vagy csak simán sétára fogta a belvárosban, hasonló módon végzi, ha nem figyel. Egy esti kellemes séta az üzletpartnerrel a Váci utcában nagyon jó időtöltés. Annyi jó csajt látni, mint sehol a világon. A Váci utcán simán lehetne a “Baywatch” sorozatot forgatni, mondjuk “Nightwatch” címmel. A külföldi verebek forgatják is gülü szemeiket. Aki “szerencsés”, illetve annak hiszi magát, odalép hozzá váratlanul egy bombázó és tüzet kér, megfelelő nyelvtudással, mert rágyújtana. A külföldi veréb boldogan adja a tüzet és már tüzel is, mert a csajok profi szinészek. Pár szokásos “where are you from” honnan jöttél kérdés, és a látszólag “unatkozó” de amúgy főállású és pont ráérő cicababa egy közeli étteremben vagy bárban hajlandó meginni egy italt a dzsentlemanussal. A horogra akadt veréb nem győz udvarolni, egy ital, kettő, három, hátha a csaj spicces lesz és könnyebben vihető, hajrá! De mint a másik TV sorozatban, az átverősdiben, a “Gags-ben”, mindenki benne van az átverésben, a sétáló csajszik, az étterem vagy bár pincére, akár még a szomszéd asztalnál ülő vendég és végül a rendőr is. Az első három italig marha kedves társalkodónőnek,- illteve nőknek, mert főleg párosával vadásztak – jön egy váratlan telefon, ami miatt el kell rohannia, de megadja a kamu telefonszámát és este ráér. Veréb marad, kéri a számlát, majd elájul mert 200,000 Ft lett a ceh. Vitázik, majd megmutatják neki az erre a célra gyártott külön itallapot és nincs apelláta. Ha nincs kápé az sem gond, mert hirtelen előkerül egy kétajtós szekrény méretű kopasz, aki barátságosan elkíséri verebünket az első ATM-hez. Ha pattogna és rendőrt hív, úgy is jó, jön a mi rendőrünk és Ő kíséri el az ATM-hez, mert a számla jogos, az árak adottak, a veréb meg veréb ez meg Magyarország! De ez csak a nappali Váci utca, úgy este 9-ig.
Beindul az éjszaka
A Váci utcán éjszaka is élmény volt végigsétálni, bár az üzletek már zárva, de az utcai árusok és a fények vonzották a turistákat. A szállodákból lecsoszogó külföldi kanegerek megtanulták mi a Magyar Vir(t)us. A kis hokedlin üldögélő terítőket árusító “matyóbaba jelmezes” néni még elmegy, de a nem sokkal mellette egy másik hokedlin pöffeszkedő kitetovált, kigyúrt kopasz már nem illik az idilli képbe. A sétálóutca forgatagában szórólaposok bombázzák a bóklászó turistákat. Jönnek a jobbnál jobb visszutasíthatatlan ingyen koktél ajánlatok, meg a no belépős sztriptíz bár. Ja, ez ugyanaz a bár, ahová taxival érkezve mondjuk 4,000 volt a beugró, de ha gyalog-galopp vagy te jenki, akkor ingyért van a ticket. De egy egyszerű szórólapozás is komoly konkurencia harchoz vezetett. A Galamb utcában volt egy másik bár, ami véletlen nem Vizoviczkié volt, és a tulajdonosa sem egy beszari pali, aki hagyta volna magát. Surnyák Misi bevállalós, trükkös csibész és úgy döntött nem hajlik meg a “Vizó-birodalom” nagysága előtt, amúgy is az Ő kupija már régebben ott volt. Odáig fajult a dolog, hogy a hokedlin unatkozó kopasz egy jól megfizetett védelmi feladatokkal megbízott “arckarosszéria lakatos”, aki a szórólapos hangyát védte a másik brigád szórólaposát védő ellen-kopasztól. Nem hiszik ugye, pedig így volt. Sőt, a vita odáig fajult, hogy Surnyák feleségének autóját felrobbantották. Hihetetlen, de a végen kiderült, saját maga szervezte az akciót, hogy Vizóra terelje a gyanút, de nem sikerült.http://mno.hu/migr/elfogtak-a-galamb-utcai-robbantokat-824876
Szóval, az éjszakai korzózás azért biztonságosnak mondható, ha nem csábulunk el a csajoktól és nem megyünk be egy belvárosi night clubba. A rendőrségi webkamera mindent látott a Váci utcában, az ügyeletesek sokszor nem hittek a szemüknek. Mit is láttak: hivatalból néha arra sétáló húszkilós rendőröket, mosoly a kamerába, stokin üldügélő százkilós gorillákat, matyóbaba mamát, aki román amúgy és vonatjegyre spórol, de egyesek szerint az NBH vagy Vizó embere Ő is, néhány éjszakai pillangót, akik viszont saját magukat árulták, bárfüggetlenül. Turistát évről-évre viszont egyre kevesebbet. No, ne is csodálozzunk, miért!?
Portik is csendestárs a Vizó-birodalomban?
Ez nem egy egyszerű kérdés, bár sok adat mutat erre, annak ellenére, hogy Vizó már nyilvánosan elhatárolódott Portiktól és az ügyeket sem egyesítették. (De majd fogják!) Ráment ugyan a rendőrség Vizó vagyonára, és a bűnszervezet okán már zároltatták a család vagyonát is, keresik az offshore számlákat.
Kutyavilág lesz itt nemsokára!
A letartóztatásakor elkobzott 400 milla meg állambácsinál van megőrzésre, azt a nyugdívagyon lenyúlása óta tudjuk, valószínűleg egy ilyen kétes eredetű pénzre keresztet is vethet, és mehet majd a paphoz panaszra, ha nem kapja vissza Vizó úr! Vagy majd összeáll pár év múlva a lázadó nyugdíjasokkal behajtani a pénzeit. Lehet ehhez már kevés lesz néhány “feketeruhás sportos kigyúrt fiatalember”, mint mikor Vereshez vonultak fel a Citadellára. A másik oldalon ugyanis komoly ellenfél van, olyan akivel nem jó bajuszt akasztani. Az ügy kirobbanásának alapját a nép amúgy is egy egyszerűen megfogalmazott problémakör zárásaként értékeli. Vagyis, szemet vetett a “kurva-kocsma-droghármas” cégbirodalmára egy Fidesszes “Nagyon Fontos Úr” és amolyan putyinyista módon állami segedelemmel szeretné egyik gazember elrabolni a másik gazember összegazemberkedett vagyonát. Ez annyira szépen hangzik, – olvastam valahol. Viszont ha ez igaz, akkor összekapcsolódnak mégis az ügyek, hiszen Portik majd csak szól, hogy Vizónál van pár száz milliója néhány éve, és szeretné egyszer viszontlátni.
A rádió is bemondta, hogy Vizó milliárdos, meg éjszakacsászára is, meg Portik is a barátja…huuuu, mik vannak!
Abban biztosak lehetünk, írásos okirat erről  a summáról nem lesz fellelhető, mert ezekben a körökben ez nem így működik. De valahol a világon egy távoli csendes “offshore sziget” bankszámlája felett lehet már nem csak Vizó rendlekezik. De ezt megtalálni nem lesz egyszerű feladat, csak annyit tudok mondani a rendőrségnek: “good luck”! Azután mesélhetnénk még a Vizo FM 88.1 rádióról, ami a RISE FM 88.1 helyén jelent meg, most meg már az inforádió frekvenciája, úgy látszik divat a rádiózás. Vizó a Dokkot, ugye Bakay Mátyástól vette át aki szintén a rádiózásba fektette a bevételét. BIGBOSS@vizoviczki.hu sztorit folyatatjuk, mert még úgy sincs vége. Lesznek itt még meglepetések….  
19. részünkben folytatjuk az aktuális Portikolással, az ORFK hazudozásaival, és a Nemzetbiztonsági Bizottság felállításával Portik-ügyben, ahol már Pintér “Don” Sándor is szerephez jut. Mivel pörögnek az események, nincs most időnk tovább anekdótázni….
Rémusz Bácsi

Majd ez a rendőrség véd meg minket a zsidó maffiától , mikor láthatod , hogy már is a zsoldjában áll . És megállítja a gyarmatosításunkat , és a gyilkosságokat is leállítja , mert ez a rendőrség felér egy hadsereggel , igen egy hadsereggel mint tudod a mi hadseregünk a rablásnak élt , és csak úgy bujtatták a milliókat a tábornokok zsebeibe , ja hogy az olajszőkítésen nevelkedtek , azt mindenki tudta nekik is meg kellet élni valamiből A fegyvereket is eladták az olyan objektumokat fel kellet fegyverezni amiből a törvényes kormány embereit 1 órán belül likvidálni lehet , ha jön a parancs . Hogy mire gondolok – mondjuk a Posta szákházát eladták , alul a metró szintjén harckocsik felfegyverkezve várnak a bevetésre , csak a jelszónak kell elhangzani és a zsidóság megcsinálja az államcsínyt nálunk is ,egy órán belül szétlövik a parlamentet,  a zsoldosok meg nincsenek túl messze hozzánk , és különben is itt képezik ki őket egyes hírforrások szerint , és az egészhez az összekötő kapocs a szabadkőműves zsidó páholyok lesznek , Viktor hallottál róla vagy téged kihagytak a tervezésből , na nem baj , ha eljön az idő , hát te sem kerülöd el a végzeted .19. részünkben folytatjuk az aktuális Portikolással, az ORFK hazudozásaival, és a Nemzetbiztonsági Bizottság felállításával Portik-ügyben, ahol már Pintér “Don” Sándor is szerephez jut. Mivel pörögnek az események, nincs most időnk tovább anekdótázni….
Rémusz Bácsi


Majd ez a rendőrség véd meg minket a zsidó maffiától , mikor láthatod , hogy már is a zsoldjában áll . És megállítja a gyarmatosításunkat , és a gyilkosságokat is leállítja , mert ez a rendőrség felér egy hadsereggel , igen egy hadsereggel mint tudod a mi hadseregünk a rablásnak élt , és csak úgy bujtatták a milliókat a tábornokok zsebeibe , ja hogy az olajszőkítésen nevelkedtek , azt mindenki tudta nekik is meg kellet élni valamiből A fegyvereket is eladták az olyan objektumokat fel kellet fegyverezni amiből a törvényes kormány embereit 1 órán belül likvidálni lehet , ha jön a parancs . Hogy mire gondolok – mondjuk a Posta szákházát eladták , alul a metró szintjén harckocsik felfegyverkezve várnak a bevetésre , csak a jelszónak kell elhangzani és a zsidóság megcsinálja az államcsínyt nálunk is , a zsoldosok meg nincsenek túl messze hozzánk , és különben is itt képezik ki őket egyes hírforrások szerint , és az egészhez az összekötő kapocs a szabadkőműves zsidó páholyok lesznek , Viktor hallottál róla vagy téged kihagytak a tervezésből , na nem baj , ha eljön az idő , hát te sem kerülöd el a végzeted . 

Olyanok vagytok mint a trükkös Kun Béláék egy két magyart bevettetek mert , nektek szombaton nem lehet semmihez nyulni , a piszkos ügyeket ez a két három somen intézi , és most nem 18 -at irunk hanek 2014- et , de a zsidó vörösposztó még mindig a közélet színe. Már csak azért is mert nincs elég megbizható magyar a kifosztásunk levezénylésére. Hazaáruló helytartókat meg csak meg kell fizetni , és ha kell gyilkolnak is a sátán zsinagógájának érdekében - ugye Pintér Úr !!!!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése