2017. szeptember 10., vasárnap

A szállak gombolyítói





A szállak gombolyítói




ELTERVEZETT POLGÁRHÁBORÚ – Egy éve írtuk







Posted on 2012-04-16Szerző: Admin



Olvasom a leveleket, és szeretném nem érteni. Vagy mégis?
Rendőrök, tűzoltók, katonák, egészségügyesek, tanárok, szavahihető, és hiteltelen szakszervezeti vezetők is írnak. Írnak a polgári áldozatok is; a bűnözők, a bankok, a multik áldozatai. A társadalmi ranglétra aljára csúszott, vagy most oda tartó magyar honpolgárok. Akiket kifoszt a kormány, a maga vagy valamelyik multi képében (APEH, bankok, energiaszolgáltatók, egyéb hatóságok) Nagyon, nagyon sokan vannak számuk csak nő, és egyre többen ragadnak tollat elkeseredésükben, vagy segítségért folyamodva.
A hivatalos fegyveres testületek tagjai már ÉVEK ÓTA panaszkodnak, hogy erkölcsileg, idegileg, fizikailag és anyagilag leamortizálják, ellehetetlenítik őket, elszabotálják a munkavégzésüket, megfosztva őket a szükséges feltételektől (eszközök, jogszabályok, stb). Nem kapják meg a szerződésben megállapított juttatásaikat, kedvezményeiket, sem a bérüket, túlórapénzüket. Lassan közülük is egyre többen jutnak koldusbotra, s ítéltetnek pusztulásra, akárcsak a magyarok többsége.
Legutóbb a HVG-ben jelent meg ismét egy rendőr nyílt levele, a miniszterelnöknek címezve.
Ezenközben az ország pártvezetői, bírái, és feletteseik támogatják a bűnözőket MINDEN ESZKÖZZEL.
Nem akarom érteni, már azt sem, hogy minek ez a sok levél, mely nyilvánvalóan a szemetes kosárba, vagy jobb esetben a fiók mélyére kerül.
Hisz olyan bajokat írnak le ezekben a nyílt -, vagy körlevelekben, amelyeket nemcsak, hogy ismernek a címzettek, de ráadásul ők okozták, méghozzá eltervezetten, szántszándékkal.
Gyurcsánynak és bandájának 2006-ban nem sikerült kiprovokálni egy nyílt polgárháborút. Ezért következhetett Orbán, hogy majd ő. A támogatást ehhez (pénzt, paripát, fegyvert) meg is kapták, s kapják folyamatosan ugyanazoktól a cionista érdekelt felektől.
Néhány tény:
Bűnözés szándékos növelése
A két legnagyobb számú etnikumhoz tartozó a zsidó és a cigány bűnözők uszítása, hergelése, anyagi támogatása, pozitív diszkriminációja. A cigányság esetében a segélyezés kötelezettségek nélkül, a zsidóság esetében egyedi és kollektív támogatások, alap nélküli kárpótlások és még ezernyi címkével ellátott ellenőrzött és ellenőrizhetetlen pénzek juttatásával. Sőt a bűnöző cigány és zsidó vezetők behívása a korrupt politikába, a közéletbe.
A politikai és gazdasági bűnözés; a politikusok, és sáskahaduk lerabolhatta az egész országot, bármiféle következmény nélkül az elmúlt közel 60 évben (elévülés, mentesség, elhallgatás, bűnpártolás). Csak az került előtérbe, akitől meg akartak szabadulni, vagy aki az épp süllyedni látszó hajóból beáldozhatóbb volt. Szinte mindig a kishalak.
    
Rendvédelmiek előre megtervezett lezüllesztése.
A tűzoltók felszereltsége, megbecsülése nulla, katasztrófa esetén az agyonhajszolt rosszul fizetett emberek próbálnak segíteni, de eszközeik gyakorta nem elegendőek. Ám a mentősök sem állnak jobban.
A katonaság eszközeit eladták, leszerelték, tönkretették. A sorkatonaságot megszüntették. A hivatásos katonák jó részét szélnek eresztették. Zsoldosokkal dolgoztat a katonai vezetés, élén a legostobább, korruptabb cionista pártemberekkel, miniszterekkel.
A rendőrségi állománytól évek óta folytatólagosan elvonják, a pénzt, az eszközöket, a felszerelést, a fizetésüket, a nekik járó kedvezményeket, az állomány jó részét itt is elküldik. A fiatalok kilépnek, vagy beállnak a korrupt főnökeik mellé, ha nem akarnak éhen veszni, vagy a családjukat el szeretnék tartani. Ennek egyenes következmény, az állomány drasztikus csökkenése.
A hiányzó sorállományt mindkét esetben bevándorlókkal, idegen érdekek szolgálóival töltik fel, vagy cserélik le. A vezetőket csak akkor cserélik, (tüntetik el) ha tisztességes és magyar.
Ez pedig magával hozza az állomány lezüllesztését!
A szükséges eszközök, az erkölcsi és anyagi megbecsülés, valamint létszám hiányában a fent említett bűnözők szabadon és büntetlenül garázdálkodhatnak, a lakosság kárára.
A magyar lakosság elégedetlenségének irányított növelése.
Az ország önellátó képességének kiiktatásával együtt jár, hogy munkahelyek szűnnek meg tömegével, a fizetések reálértéke zuhan, a megszorítások és elvonások valamint az egyénenkénti és az országos eladósításunk terhei nőnek immár évtizedek óta. A munkahelyi támogatások és juttatások köre egyre szűkebb, holott ez a csökkenő bér fejében jár.
Az árak irreálisan magasra emelése mellett a cserében nyújtott (vagy nem nyújtott) szolgáltatások elsilányításával, fokozható az elégedetlenség, tompítható az amúgy kreatív magyar agy.
Az oktatás és egészségügy a béka alatt, a fősodratú média pedig rájátszik erre.
A kisemmizettek várható reakciója tehát a lázadozás, elégedetlenség, a kétségbeesett, szervezetlen önvédelem, meredeken emelkedő számú öngyilkosság, kilátástalanság érzése, s a tehetetlen düh.
Mindhárom tény az egyre növekvő bűnözést szolgálja, és az ezzel arányos elégedetlenséget szítja, vagyis egy irányba mutat, és hat!
Véletlen, cél nélküli lenne ez a folyamat?
Ez a cél nem más, mint aljas szándékkal kirobbantott polgárháborúba taszítani a magyarokat.
A bűnözők, a cionista politikusok, bankok, és multik, valamint sameszeik az áldozataikat közös erővel 
belekényszerítik, egy manipulált, ám az áldozatok által SZERVEZETLEN, TERVEZETLEN, ezért eleve kudarcra ítélt POLGÁRHÁBORÚBA. Melyet ráadásul nem is a felkelők irányítanának a tervek szerint.
Már most sincs elegendő magyar rendőr és katona, aki a védtelen áldozatokat megvédje, segítse. Mivel azonban tovább folytatódik ez a lezüllesztés, a tervezett időre már egyáltalán nem lesz hivatalos magyar fegyveres erő, mely az elkeseredett és a kómából magához tért magyar lakosságot támogassa.
Így végül az elkerülhetetlen vereséget követően elérkezik a beletörődés, a félelem, az alamizsnáért való könyörgés, és az apátia. Az emberek ellenállását felmorzsolják. És a cionisták és kaftánosok vérben gázolva megismétlik az elmúlt idők rémtetteit, (1919. 1956 stb.) majd tort ülnek legyőzött népünk felett, táncot járnak sírjainkon. S birtokba veszik még el nem orozott javainkat, és beözönlik a maradék is, a rabszolgák földjére. S eztán hosszú-hosszú évekre csend lesz. A magyar szót csak titokban ejtenek a túlélő rabszolgák.
Láthatóan ez a terv. Mert mindenképpen ürügyet kell kreálniuk az idegen csapatok behívására, mint 56-ban. A hódítók, a zsidó betelepültek pedig már fel vannak fegyverezve. ki vannak képezve, és minden fajta munícióval is jól felszerelték őket. Az általuk lelkifurdalás nélkül feláldozható cigányságot pedig tolják maguk előtt. De addig is altatják, ámítják őket, vezetőiket pedig hitegetik korrumpálják. No meg uszítják a magyarok ellen!
Lehet, hogy túl pesszimista ez a kép? Lehet. Azonban a tények ezt a célt láttatják, mert semmi sem történik véletlenül. A gazdasági válságok, egy nép lezüllesztése pedig végképp nem.
Megmenthetjük-e magunkat?
Meg. S hogy hogyan, annak is egyszerű módja van. Ám ez a módszer nem működik az igazság és a tények megismerése, a bujtogatók és az álpróféták leleplezése nélkül. De főként nem működhet az ellenérdekeltek közreműködésével. Akik már jó előre beépültek közénk. De álarcaikat még nem vették le. Ám tetteik, viselkedésük és gondolkodásmódjuk elárulja őket. (A mammon imádata elsőként.) Ezekre a jelekre sem árt odafigyelni.
Vannak sokan, akik ismerik az eszközt és a célt, és a hozzá vezető utat is. Őket kell megismerni, támogatni és követni. Tenni, amit tanácsolnak, képezni elménket, edzeni lelkünket és testünket megérteni ideológiájukat, – melyhez gyakorta elég őszintén magunkba nézni. A megoldás a kezünkben van, csak még kevesen látják.
Szász Gerda – Szabad Riport Tudósító Iroda
2011.04.13





A rablógyilkos büntetése halál lesz



Posted on 2013-03-19Szerző: Admin
Felfegyverkezik a lakosság – ha nem védi meg a rendőrség a rablógyilkosoktól
- Hír és következményei -
A rablógyilkos büntetése halál lesz1.Már azonnal szúrnak!
Minden eddigi támadás brutalitását túlszárnyalja a március 9-én, Monoron elkövetett rablógyilkosság. Az áldozat, Szabó Károly az ötvenes éveiben járó helyi lakos volt, akiről a környékbeliek egybehangzóan állítják, hogy soha senkivel sem volt baja, a lakásához közeli vendéglőbe indult kora este, ahol több barátjával is találkozott.
A vendéglőbe később több cigány is érkezett, akikről monori körökben köztudott, hogy többször meggyűlt már a bajuk a törvénnyel, ezért a későbbi áldozat jobbnak látta, ha fizet és távozik. Mint az eset mutatja, nem volt elég óvatos, mivel a társaság egyik tagja, a szintén többszörösen büntetett Sz. Krisztián kifigyelte, hogy Szabó pénztárcájában még van némi pénz, ezért hazasietett és egy kést vett magához, majd ismervén Szabó Károly lakhelyét, attól nagyjából háromszáz méterre bevárta.
A gyanútlan áldozatot azonnal kétszer mellkason szúrta, majd kifosztotta. A helyszíni szemle szerint mindkét szúrás létfontosságú szervet ért és külön-külön is halálos volt.
Az áldozatot később egy arra közlekedő autós vette észre, aki rögtön riasztotta a mentőket, s rendőröket, ők azonban már csak Szabó Károly halálát tudták megállapítani.
2. Rendőrségi közlemény:
A monori rendőrök állampolgári bejelentés alapján jelentek meg 2013. március 10-én a hajnali órákban Monoron, a Krúdy Gyula utcában, mivel ott holtan találtak egy 55 éves helyi férfit. A helyszíni szemle adatai, és az eljárásba bevont orvosszakértő megállapításai szerint a helybéli férfivel, több késszúrással végeztek.
Ezzel a késsel követte el a gyilkosságotA nyomozók a helyszínen végzett adatgyűjtés és tanúkihallgatások eredményeként 12 órán belül azonosították, felkutatták, majd elfogták az emberöléssel megalapozottan gyanúsítható 32 éves Sz. Krisztián monori lakost. A gyanúsított a bűncselekmény elkövetését elismerte, részletes beismerő vallomást tett, és azt is elmondta, hogy miután többször megszúrta az áldozatot, magához vette a pénztárcájában lévő pár ezer forintot. (3 ezer forintot! – a szerk.) Ezt követően azt is megmutatta a nyomozóknak, hogy hova rejtette el azt a kést, amellyel a bűncselekményt elkövette.
Ide rejtette el a kést a tettesA további eljárást Sz. Krisztián ellen – őrizetbe vétele mellett – a Pest Megyei Rendőr- főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, és előterjesztést tesz a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.
(Források: Magyarország a magyaroké Fb oldal – Police.hu / Pest Megyei Rendőr-főkapitányság)
3. Várható következmények: Elszabaduló brutalitás
Bizony felfegyverkezik a lakosság, – ha nem védi meg a rendőrség a rablógyilkosoktól. Felfegyverkezik és megpróbálja megvédeni magát! De nem úgy fognak az emberek cselekedni, ahogyan eddig. Az események már más irányba fordultak.
Mert nem lesz itt semmiféle gárdázás. Nem lesz semmiféle masírozás, sem demonstrálás. Nem lesz zászlólengetés, mert nem lesznek zászlók sem! Sem nemzetiszínű trikolór, sem árpádsávos, sem más zászló nem lesz…
Ellenben lesznek vascsövek pajszerok, féltengelyek, szögbelövők, aztán, ami még adódik. Amit kitalál a magyar kreativitás. – Nem azt mondta a fideszes ellentüntető: “Akartok sósavat a pofátokba?” – Ezzel meg is adta alaphangot. Csak nem arra, amire ő és a megbízói szerették volna. – Jó néhányan mondják: “Ha ti így akartok játszani, – akkor mi is így fogunk!”
Nos, amikor majd a betörő rablógyilkost sósav várja az ajtóban, amit még a nénike is képes a behatoló képébe loccsantani, -  vagy a nagy balta a fiatalabb magyar kezéből sújt le a betörő fejére, vagy nyakára, – akkor lehet majd ajvékolni az elszabadult brutalitáson.
Mert bizony a magyar nép szelíd lelkülete mára már megváltozott. A sorozatos provokációknak, brutális gyilkosságoknak “köszönhetően” – a nép lelke “bosszúért kiált”! – És sokan így is fognak cselekedni, – s ezt majd az “okosok” úgy kommunikálják le; “Sajnos a nép közhangulata megváltozott.”
Bizony, hogy meg! Majd, amikor a betörőt rövid úton kivégzik ott a helyszínen és nem lesz rá tanú, – majd, amikor elkezdődik a jogos megtorlás, – majd, amikor önkéntes védelmi csapatok fogják biztosítani egy-egy körzet nyugalmát, – és a feleségüket vagy idős rokonaikat ért támadásokat a legkeményebben torolják meg, – na akkor lehet majd kihirdetni a rendkívüli állapotot. – Elkezdődhetnek a hatalom akciói. – De vajon ki és mi ellen?
Mert, mint ahogy említettük, nem lesz semmiféle gárda, sem több tízezer forintos gárdaegyenruha és felszerelés, – nem lesz fűhöz-fához rohangálás, fölösleges demonstrálás, – ellenben lesznek helyileg szerveződött önkéntes védelmi csapatok, helyi őrségek, népi milíciák, – melyekre nem vonatkozik semmiféle egyesülési törvény, – viszont vonatkozik rájuk a saját otthon és a saját család, és testi épség védelmében hozott törvény, – amelyet alkalmazni is fognak.
Ugyanakkor egy magasabb rendű törvény is életbe lép az emberek között, éspedig az életben maradás egyszerű törvénye. A gyermekeik, családjuk, otthonuk védelmének ösztönös természeti törvénye, amely minden mást felülír, – még a jelenlegi hatalom érdekeit szolgáló törvényeket is!
És ezen szempontok szerint járnak majd el, ösztönösen és tudatosan is, mert céljuk – akárcsak helyi szinten is, de a maximálisan jó közbiztonság megteremtése lesz.
4. A jó közbiztonság nem álom
És, hogy ez mennyire nem lehetetlen, annak eleven bizonyítéka maga a Kádár rendszer volt.
Mert a szocializmusban legendásan jó volt a közbiztonság. Egész Európában a legjobb. Bántatlanul lehetett sétálni éjnek idején, például Budapest bármelyik negyedében, – és biztos, hogy 5-10 percen belül, járőrrel is találkozott az ember. – Akik nem féltek azonnal intézkedni, ha netán mégis valamilyen bűncselekménybe botlottak.
A szocializmusban nem voltak egész városnegyedeket rettegésben tartó maffiák, – nem volt kábítószeres bűnözés, – mert kábítószer sem igen volt. – A szocializmusban, ha egy elvetemült bűnöző a rendőrre támadt, – az hétszer is megbánta, hogy megszületett.
A rendszerváltás után első dolgunk lesz, – hogy amellett, hogy a polgároknak munkát biztosítunk, ahogyan a szocializmusban sem volt munkanélküliség, – de kötelező is lesz dolgozni mindenkinek. S újra bevezetjük a “KMK” intézményét. Közveszélyes munkakerülőnek számítva az ingyenélőket, az uzsorásokat, a zsúrfiúkat, a megélhetési szaporodókat, és mindenkit, aki kerüli a becsületes munkát. – Ezek az “Aki nem dolgozik, az ne is egyék” alapon, – közveszélyes munkakerülőnek minősülnek majd, s mennek kényszermunkára. – Ez az egyik kitünő módja a bűnöző életmód megelőzésének.
Ám a rablógyilkosok nem fognak dolgozni, – sem 10, sem 20 évig. – Mert, ahogyan a címben is írtuk: A rablógyilkos büntetése  halál lesz…
A magyar nép új szocialista elvű rendszere nem fogja eltűrni a henye és bűnöző életmódot, s a gyilkosságot a legszigorúbban bünteti majd. A jogalkotóinak első dolgai közé fog tartozni; hogy visszaállítsák a halálbüntetést. A jó közbiztonság érdekében, ugyanúgy, ahogyan a Kádár rendszerben is volt.
Bohun – Bal-Rad








Egy 70 milliós kárpótlás margójára





Posted on 2014-03-09Szerző: Admin



A minap útközben hallom az autóban a hírekből, hogy 70 milliós kárpótlást fognak kapni a cigány családokat ért gyilkosságok áldozatainak hátramaradott családtagjai, csak még arról nem döntöttek, hogy készpénzben, vagy életjáradék formájában adják-e oda.
Csuzlival lövöldöznek Szögi Lajos fényképére házi őrizetben nyaraló gyilkosai
Csúzlival lövöldöznek Szögi Lajos fényképére házi őrizetben nyaraló gyilkosai
Fel is merült bennem, hogy vajon a cigánybűnözőknek áldozatul esett nem cigány áldozatokat, illetve az ő hozzátartozóikat miért nem támogatta soha a politika, miért kellett Szögi Lajos családjának perre menni? És vajon a családfő elvesztése miatt előállt anyagi ellehetetlenülésüket miért szemlélték ugyanazok a szervezetek tétlenül és részvétlenül, melyek a cigány áldozatok esetében nagyon is aktivizálták magukat a médiákban. Nem kellene minden vétlen áldozatra ugyanolyan részvéttel tekinteni? Nem kellene-e minden áldozatot kárpótolni?
Aktuális „demokráciánkban” a válasz egyértelmű NEM!
Tapasztalataink szerint a hivatalos tájékoztatásokban jelenlévő megkülönböztetés is így működik, ha az elkövető cigány származású, akkor bizonyosan elhallgatják, ha azonban az áldozat cigány, akkor természetesen a média rárepül mint a bizonyos légy, – kivéve, ha az elkövetők is cigányok voltak.
cigánygyilkosságok2Aztán az is felmerült bennem a gyanús gyilkosságokkal kapcsolatban, hogy a bűnbakokra kirótt börtönbüntetések ellenére máig tisztázatlan maradt a gyilkosságok háttere. Fekete terepjárókat emlegettek, és még sok hasonló furcsaságot… Sokan feltételezik, hogy valójában „belső munkáról” van szó. Azaz maga a politika szervezte és hajtatta végre, saját zsoldosaival. Szimpla provokáció és hangulatkeltés céljából történtek az úgynevezett cigány gyilkosságok. Nem véletlenül pont olyan családokat ért támadás, melyben tisztességesen élő és dolgozó cigányok estek áldozatul. Ahogyan a helyszínek és időpontok kiválasztása sem a véletlenen múlt. Az elkövetők kapcsolatairól se igen „szivárogtattak” hivatalosan.
A megszokott kettős mérce pedig már csak hab a tortán.
civil szervezetek mellett az összes parlamenti párt képviseltette magát a temetésen melyet Iványi Gábor celebrált
A “civil” szervezetek mellett az összes parlamenti párt képviseltette magát
a temetésen, melyet Iványi Gábor celebrált
Úgy gondoljuk, hogyha egyszer bizonyítást nyernek ezek tények és az emberek által felvetett kételyek, akkor az is ki fog derülni, hogy a brutális gyilkosságok és a kettős mércéjű kárpótlások valódi célja a megosztottság növelése. Ahogyan a cigánybűnözők által elkövetett gyilkosságok, atrocitások és nagy súlyú bűncselekmények igen enyhe elbírálása, büntetése is ezt a célt szolgálja.
TEK_terepjáróAz ijesztő méreteket öltött cigánybűnözésnek köszönhetően a deviáns viselkedésük következményeként már amúgyis jelenlévő cigányellenesség tovább nőt, tehát a kettős mércéjű javadalmazásoknak, ítélkezéseknek vélhető célja a társadalom cigányellenességének fokozása, és a félelemkeltés volt. Valamint annak kiprovokálása, hogy a társadalom cigánybűnözéssel érintett rétegeit olyan önvédelmi reakciókra késztessék,illetve áldozataikból olyan bűnözőt, jobb esetben kiszolgáltatott ostobát faragjanak, amelyekre és akikre aztán újjal mutogatva lehet lecsapni, mondván, ők „kirekesztők, szegregálók, fasiszták, bűnözők, idegengyűlölők”!
SzögiLajos megtámadott autoja
Szögi Lajos megtámadott autója
Ha cél nem is bizonyítható, mindenesetre a valós „eredmény” vagyis a következmény ez lett. 
Mivel pedig sem a véletlenekben nem hiszünk, sem pedig azt nem gondoljuk, hogy a politika, a politikusok és irányítóik ostobák lennének, ezért azt kell gondolnunk, hogy e „véletlen” egybeesés nem is olyan véletlen.
Ám, ha ez nem lenne elég, nézzük csak meg, kik profitálnak belőle. A sértettek és az áldozatok bizonyosan nem. Az anyagi és propaganda hasznot, meg épp az előidézők és söpörték be. Azt pedig tudjuk kik állnak a politika dróton rángatottjai és a pénzhatalom mögött. E kettős mérce költségeit pedig – ahogyan eddig is – nem bőkezű adományozók állják saját zsebből, hanem az ellehetetlenített, agyon sanyargatott lakosság zsebéből és tányérjából lopják össze.
És még csodálkozunk, hogy a „politikus” meg a „bankár”szitokszóvá vált?!

Arató Péter – Szabad Riport










Hajtóvadászat!



Posted on 2013-04-06Szerző: Admin

Ismét egy erőszakos támadás karvart port. Hajtóvadászat! (Baranya MRFK) -police.hu 2013.04.05. péntek 20:59 A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki a 23 éves Nyerges Zoltán ellen. A pécsi lakos gyanúsítható azzal, hogy 2013. április 5-én 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton … Az, hogy ilyen esetek naponta előfordulhatnak, teljesen természetes következménye a cigánybűnözéshez való neoliberális támogató hozzáállásnak, amely az elkövetők jogaira kínosan ügyel, ellenben az áldozatok meg “így jártak” … Miért? Mert megtehetik. Mert a gyakorlatban még mindig nem az áldozatot, hanem az elkövetőt védik. … Javasoljuk, a politikai és közéleti főfontosoknak, addig tegyenek sürgősen a bűnözés, de legfőképpen az erőszakos  cigánybűnözés ellen, amíg maguktól tehetik.

Hajtóvadászat! (Baranya MRFK) -police.hu
2013.04.05. péntek 20:59
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság elfogatóparancsot adott ki a 23 éves Nyerges Zoltán ellen. A pécsi lakos gyanúsítható azzal, hogy 2013. április 5-én 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál megtámadott és bántalmazott egy 20 éves helyi lányt.
Nyerges Zoltán haja jelenleg rövidre nyírt, tüsi.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a fényképen látható Nyerges Zoltánt felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályát a 06-72-504-400 telefonszámon, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
=============
nyergeszoltanA megtámadott nő, történetesen egy fideszes közszereplő 20 éves lánya, de az  elméletileg teljesen mellékes, hogy kinek a lányát támadták meg, hiszen nyilván nem az apja miatt érte a brutális támadás. A szerencsére sikertelen erőszak kísérletet követő bántalmazás következményeként arc- és orrcsont töréssel jelenleg is kórházban ápolják az áldozatot.
A lényeg az, hogy ilyen bűncselekmények napirenden megtörténnek, megtörténhetnek. Az ilyen típusú bűnelkövetések jellemző végrehajtói főként a cigánybűnözők közül kerülnek ki, ahogyan ez esetben is történt.
Ezért le kell végre szűrni a tanulságokat azoknak is, akik azért tűrik meg, és támogatják elhallgatásukkal – különbségtétel nélkül! – a cigánysággal együtt a cigány-bűnözőket is, mert ebből politikai és gazdasági hasznot kovácsolnak maguknak, meg persze gyávaságból, és hozzá nem értésből is.  Leginkább pedig azért, mert a saját bőrükön még nem tapasztalták meg a valós állapotokat, ami nem is érdekli őket.
Az, hogy ilyen esetek naponta előfordulhatnak, teljesen természetes következménye a cigánybűnözéshez való neoliberális támogató hozzáállásnak, amely az elkövetők jogaira kínosan ügyel, ellenben az áldozatok meg “így jártak”.
Ám a cigánybűnözés tényét, és tűrhetetlen elszaporodását ugyanakkor mélyen elhallgatják, akik illetékesként, jogvédőként tetszelegnek a liberális médiákban. Valószínűleg őket még nem érték ilyen brutális támadások.
Egy húsba vágó ügy miatt remélhetőleg esély lesz rá, hogy végre az arra hivatott politikusok talán tesznek is valamit, azért, hogy gátat szabjanak a bűnözési hullámnak.
Természetesen nem arra gondolunk, hogy ennek örve alatt a vétlen lakosságot még jobban kiszolgáltatottá tegyék, mondjuk megfigyelésükkel, személyes adataikban való turkálással, stb.
Ez nem lenne példa nélküli, gondoljunk csak az USA-ra, vagy Egyiptomra, ahol már elég csak a gyanú, vagy még az sem kell, hogy valakit akár ítélet, tárgyalás nélkül is elzárjanak, esetleg hosszú évekre. Ami ráadásul nem is megoldás arra, amire hivatkozva ezt teszik.
Azon ritka alkalmakkor, amikor valami főfontost, vagy annak családját testközelből is megérintik az ilyen bűncselekmények, mellyel a lakosság naponta szembesül, a rendőrség is összekapja magát, és nagy vehemenciával teszi a dolgát. Mint például ez esetben is.
Ezúttal a rendőrség hajtóvadászatot indított a tettes kézre kerítésére. Ismereteink szerint a rendőrök általában pontosan tisztában vannak a lekapcsolandó bűnöző elemek fellelhetőségével, kilétével is, csak épp nem olyan tettre készek, bár lehet, nem saját ötlettől vezérelve, hanem felsőbb utasításra.
Ezúttal azonban nem kell aggódni a lagymatag nyomozás miatt, mert most egy fideszes főfontos az érintett.
Persze lehet, hogy inkább továbbra is a homokba dugják a fejüket az illetékesek, a politikusok és “jogvédők”, és még jobban elszeparálódnak a társadalomtól, sőt lehet, hogy testőrökkel is védik magukat, ahelyett, hogy a jog eszközét, no meg az erre szakosodott rendőrséget illesztenék a valós helyzethez.
Egy áldozat is sok, és tűrhetetlen! Azonban tény, hogy a cigány kisebbség deviáns lumpen része túlságosan is felszaporodott. A brutális támadásaikat elnéző, hallgatólagosan tudomásul vevő politika miatt pedig teljesen felbátorodtak, és a társadalmi viselkedési normákat már régen lábbal tapossák.
Miért? Mert megtehetik. Mert a gyakorlatban még mindig nem az áldozatot, hanem az elkövetőt védik.
Nem lennénk meglepve, ha a politikusok helyett a lakosság lépne saját védelmében.
Amikor pedig eljön ez az idő, és többé már nem elbújnak, bezárkóznak, hanem minden eszközzel saját és egymás védelmére kelnek az emberek, akkor feltehetően nem várat magára sokáig, hogy az addig bűnözőket ajnározó pártos főfontosok is meglepődnek.
Javasoljuk, a politikai és közéleti főfontosoknak, addig tegyenek sürgősen a bűnözés, de legfőképpen az erőszakos  cigánybűnözés ellen, amíg maguktól tehetik.
Szabad Riport Tudósító Iroda







FB: Pintér Sándor és a furcsa véletlenek





Posted on 2013-03-24Szerző: Admin
Az alábbi bejegyzést a FB-on olvastuk, és mivel nem hiszünk a véletlenekben, ezért közreadjuk.
Az itt leírtak megtörtént esetek, hogy ki milyen következtetésekre jut az időrendben egymást követő egyes történések függőségéről, függetlenségéről, avagy bármi módon lévő összefüggéseiről, az egyebek mellett megítélés, józan logika, no meg érdek kérdése.
Barátaim!
A lentebb felrakott kommentben a link nem nyílik meg sokaknak.Ezért itt kiszerkesztett változatban olvashatjátok!
OLKT
Pintér Sándor és a furcsa véletlenek
Pinter_Sandor_Belugyminiszter_Fidesz_Stumpf_Istvan_alkotmánybiro
Pintér_Sándor, Stumpf_István
Hat történet a belügyminiszter életéből, amelyek azt bizonyítják, hogy nem szerencsés az altábornagy úrral bajuszt akasztani – mert furcsa, már-már a parajelenségek kategóriájába sorolható dolgok eshetnek meg a „kellemetlenkedőkkel”. Persze véletlenül… 
Pintér Sándor karrierje az úgynevezett rendszerváltás után vett bődületes lendületet, amelynek első lépcsőjeként – szemet hunyva MSZMP-s múltja felett – 1990-ben a Pest megyei rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő. 1990. október 25-én taxisok ezrei vették blokád alá az ország nagyobb városait és a határátkelőket. Ekkor jelentették be a 65 százalékos benzináremelést. Budapest akkori rendőrfőkapitánya, Barna Sándor kijelentette: amennyiben parancsot kap a tömegek elleni erőszakos fellépésre, lemond tisztségéről.Rendőri berkekben lábra kapott legenda szerint Boross_péterPintér ez időtájt ajánlotta magát az MDF meghatározó személyiségeinek figyelmébe, azzal, hogy amennyiben ő lenne a főváros első számú rendőre, kemény kézzel, radikális eszközök igénybevételétől sem visszariadva lépne fel az elégedetlenkedőkkel szemben. Rendet ígért – bármi áron. Ami tény: 1991 márciusában már ő volt Budapest főrendőre. Fél évvel később, 1991 szeptemberében az akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá. Az MDF – és annak legbefolyásosabb alakja, Boross Péter – maximális, feltétel nélküli bizalmát élvezte.
Egy apró kiegészítés, tapasztalatunk szerint az MSZP-és múlt, le és felmenők esetében is, az új kormányok alatt nem jelentett hátrány, épp ellenkezőleg, politikusaink jó része ebből illetve ezen összeköttetésekből profitált igen jól (a szerk.)
A Juszt-ügy
Valenta Lászlo_bakondigyorgyKuncze Gábor volt az, aki 1996-ban – a szinte teljes rendőri vezérkarral, köztük Valenta László az ORFK akkori gazdasági főigazga¬tójával együtt – felállította Pintért az országos főkapitányi székből. Az indokokat azóta is homály fedi, de akadtak, akik már a ’90-es évek közepén Pintér sajátos kapcsolatrendszeréről, és a tőle elválaszthatatlan Valenta megkérdőjelezhető gazdasági döntéseiről suttogtak. A Magyar Televízió Kriminális című bűnügyi magazinműsora 1996-ban foglalkozott a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ (RIK) építése körüli súlyos pénzügyi visszásságokkal. Nem sokkal később már nem Pintér Sándornak hívták az országos rendőrfőkapitányt… A műsor főszerkesztője Juszt László volt, aki így nyilatkozott az esetről a 168 órának: „Pintér Sándor meg volt győzõdve róla: én buktattam meg”.
jusztlovagPintér 1998-ban belügyminiszterként tért vissza a közéletbe. 1999 tavaszán a Juszt által főszerkesztett Kriminális című hetilapban olyan dokumentumok láttak napvilágot, amelyek a rendőrség gyanúja szerint államtitoknak minősültek. Az ügy miatt a Magyar Televízió szerződést bontott Juszttal. A rendőrség házkutatást tartott a tévés irodájában, lakásában és vidéki birtokán. Az újságíró ellen büntetőeljárás indult. Néhány hónappal később az ORFK – a fővárosi főügyész utasítására – megszüntette az államtitoksértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt a Juszt László ellen indított nyomozást. A fővárosi főügyész megállapítása szerint ugyanis Juszt sem az államtitoksértés bűntettében, sem a szolgálati titok vétségében nem volt bűnös.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
A Clodo-ügy
Dietmar_Clodo_birosag_elott1998 őszén súlyos vádak láttak napvilágot Pintérrel kapcsolatban. A Parlament nemzetbiztonsági bizottsága megnézte Boros Tamás, a májusi Aranykéz utcai robbantás áldozatául esett vállalkozó korábbi vallomását tartalmazó videófilmet. Továbbá Keleti György az említett bizottság elnöke is elkérte és megnézte az MTV Kriminális című műsorának egy – addig még le nem vetített – felvételét. A filmen Dietmar Clodo élettársa nyilatkozott, miszerint több alkalommal is járt Clodónál egy volt rendőri vezető, aki jelenleg is magas beosztásban dolgozik. Az eset alighanem úgy történhetett, hogy P. S. megvacsorázott Clodóval, elkortyolgattak egy-két pohár bort, aztán véletlenül itt-ott berobbant egy fideszes és egy kisgazda lakásajtó, persze mérnöki precizitással megtervezve, amelynek eredményeként senki nem sérült meg. A nép megsajnálta a két „üldözött” pártot és rájuk szavazott… Pintér eleinte tagadott, majd egyetlen találkozót ismert el, azzal a megjegyzéssel, hogy – az akkor résztulajdonában álló Preventív-Security Rt. vezérigazgatójaként – a Clodo cége által kínált biztonsági üveget nézte meg, de üzletet végül nem kötöttek. És egyébként is: nem gondolta volna, hogy ez a Clodo az a Clodo… Érthető, hiszen a Dietmar Eduard Clodo meglehetősen gyakori, mondhatni tucat név hazánkban, így könnyen keverhető más személyekkel… Csakhogy: Pintérnek legalábbis illett volna tudnia, kicsoda a nemzetközi bűnelkövetőként hírhedtté vált Clodo, hiszen egy ízben ő intézte a kiadatását is, amelyet Németország kért.
fenyo_pinterA szóbeszédek szerint Pintér azzal nyerte el Orbán Viktor szimpátiáját, hogy az 1998-as választások előtt megesküdött a Fidesz vezetőinek: ha ő lesz a belügyminiszter, véget vet a robbantásoknak. Ő lett. És valóban véget vetett. Dietmar Clodót 1998 júniusában vette őrizetbe a rendőrség. A német férfit bűnszervezet tagjaként elkövetett robbanóanyaggal és robbanószerrel való visszaéléssel, lőfegyverrel, illetve lőszerrel való visszaéléssel, illetve két rendbeli közokirat hamisítással vádolták. 2001-ben tíz év fegyházra ítélték Magyarországon, de kiadták hazájának.

Az áldatlan emlékű Kuncze belügyminisztersége idején naponta voltak robbantások, emberek haltak meg, utcán robbantak az autók. Ha jól emlékszem, még Orbán Viktor miniszterelnöki beiktatása napján is volt robbantás. Pintér Sándor lett a belügyminiszter, másnap megszűntek a robbantások. Hogy hogy csinálta, az az ő dolga” – ezt mondta 2010 tavaszán Pintérről Semjén Zsolt a Hír Tv egyik műsorában.

A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
A Lakatos Csaba-ügy
Lakatos_Csaba_hajto1998 őszén az említett Boros-kazetta nyomán szárnyra kapott információk szerint a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni 1996-os merénylet helyszínén Pintér kicserélte (más források szerint elvitte) az ott talált fegyvert. Pintér erre úgy reagált: az ominózus este Lusztig Péterrel, az Országgyűlés rendészeti bizottságának akkori, MSZP-s elnökével vacsorázott, s a termet csak egyszer hagyta el – telefonálni. T. Gábor alhadnagy, a helyszíni szemlét végző bizottság vezetője jelentésében azonban a merénylet helyszínelésén megjelentek között nevezte meg Pintért.
Egy volt rendőrtiszt így elevenítette fel a 15 évvel ezelőtti eseményeket: „A Salgótarjáni utcában a járőr feltartóztatta a Tanyi-ikreket, mert az alapos gyanú szerint meglőttéktanyipesciLakatos Csaba fogathajtót a lovi közelében…Tanyi-ikrek! A régi szép idők… Elkopott a cipőtalpunk egy hónap alatt, amikor utánuk kajtattunk! Ketten jártak egy személyivel… A priuszukat csak WC papírra lehetett volna kinyomtatni, olyan hosszú volt.. Amikor bevittük őket, azt beszélgették az előállítóban, hogy „de jó, hogy a Sanyi bácsi a főkapitány… addig semmi gondunk nem lesz!” Másnap jött a végzés: el kell engedni őket… Fütyörészve távoztak. Szóval az első jelentés szerint – ami már nincs meg!- az elkövetés eszköze a helyszínen előkerült, de az a kiérkező Sanyi magával vitte. Hazudik a járőr, állítják, mert Pintér együtt vacsorázott éppen akkor barátaival: Bodrácska, Túrós, Kacziba, Valenta… Madarat tolláról… Később tábornokék meg is erősítették, hogy Pintér Sanyi velük nyelte a pékné csülköt. A dolog szépséghibája én vagyok. Én is ott voltam. És tudom, hogy Pintérnek csöngött a 2110i Nokiája, felkapta a ballonját és lelépett. És csak sokkal később jött vissza – én a szakáccsal dumcsiztam, előtte egy barátnőmmel múlattam az időt a tetőtérben.”

T. Gábor, a szemlebizottság vezetője, az első jelentés készítője 1995-ben az „Év rendőre” volt. A helyszínelést követően kegyvesztett lett a rendőri vezetőknél. Mindenféle eljárásokat, vizsgálatokat indíttattak ellene. Kicsinálták. Ellehetetlenítették. Távoznia kellett a rendőrség kötelékéből.

A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
A Tasnádi-ügy
tadnadi1A kilencvenes évek közepén Tasnádi Péter biztonsági cége őrizte a józsefvárosi piacot, ám időközben megjelent a színen az akkoriban vállalkozóként tevékenykedő Pintér-érdekeltségű Preventív Kft. is. Tasnádi elmondta, hogy Pintér tárgyalást kezdeményezett vele a piac védelmének megszerzéséért, ám az nem járt sikerrel. Pintér Sándor azt nyilatkozta, hogy soha nem találkozott Tasnádival, utóbbi viszont kijelentette: az ominózus tárgyalásról „rendvédelmi feljegyzés” is készült. Tasnádi közölte: „több tanú is állította, hogy ott voltak olyan beszélgetéseken, amikor Pintér azt mondta, hogy el kell venni a Tasnáditól a piacot. Ezt Láposi Lőrinc volt rendőri vezető is megmondta.”
tasnádiTasnádit 1999 szeptemberében, a Ferihegyi repülőtéren őrizetbe vették, majd annak leteltét követően előzetes letartóztatásba helyezték. Önbíráskodással, súlyos testi sértéssel, adócsalással, sikkasztással, lőfegyverrel való visszaéléssel, valamint bűnszervezet létrehozásával gyanúsították. A Legfőbb Ügyészség 15 évi fegyházbüntetést kért Tasnádira, akit végül – jogerősen – 4 és fél évi börtönre ítéltek. Tasnádi Péter 1999 szeptemberétől (eddig) összesen mintegy 8 évet töltött rácsok mögött. Jelentős részét jogerős ítélet nélkül. Egy közeli ismerőse szerint: „amíg Pintér irányítja a rendőrséget, addig bérelt helye lesz a Venyige utcában”…
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
A Sándor-ügy
Sándor István; Hegedûs LászlóSándor István (Papa) az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának (KBI) kiemelt főnyomozója volt. 1989-1990-ben a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának operatív tisztjeként, később az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályának csoportvezetőjeként tevékenykedett.
1999-ben felajánlotta segítségét az olajügyeket vizsgáló, Pallag László által vezetett parlamenti bizottságnak. 2000. október 28-i meghallgatása előtt egy nappal őrizetbe vették hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával.
Végül – amint akadályoztatása megszűnt – Sándor István megjelent a bizottság előtt, és szót ejtett Pintér Sándorról is. A volt operatív főnyomozó – egyebek mellett – arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a bombagyáros Dietmar Clodo bűntársa, Leonid Kolcsinszki kihallgatásán egyszer azt mondta, valamit nem szeretne jegyzőkönyvbe mondani. A vallomást azonban videóra is rögzítették, így megörökítették, amikor a férfi kijelentette: „én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre”. Később azonban mindenki hallgatott erről a videófelvételről – mondta Sándor, aki beszélt Pintér jobbkezéről, Valentáról is. A nyugalmazott alezredes arról számolt be, hogy egy étteremben találkozott „Valenta tábornokkal”, aki arról érdeklődött tőle, mint jó kapcsolatokkal rendelkező bennfentestől, hogy a józsefvárosi kínai piacot hogyan lehetne megszerezni Tasnáditól. Sándor István az elnök kérdésére Valenta László rendőrségen belüli becenevéről is beszélt:
„Elnök: Valenta Lászlónak mi volt a beceneve a rendőrségen belül?
Sándor István (Nevetve): Hány százalék?
Elnök: Konkrétan.
Sándor István: Nem mondom.
Elnök: Én 12 százalékról tudok. (Közbeszólás.) Maradjunk a realitások talaján.
Sándor István: Ezért vagyok itt. És ha nem félteném a családomat, akkor még két napig is tudnék tényeket mondani. Egy olyan pozícióm volt akkor, hogy rajtam minden információ keresztülment, a manuális és a technikai információ is.”
Sándor István fél évet töltött előzetes letartóztatásban, majd 2002-ben vádat emeltek ellene vesztegetésért, hivatali visszaélésért és hamis tanúzásra való felbujtásért. 2004-ben minden vádpont alól felmentették. A Papa-ügyet 85 évre, 2086-ig titkosították, így a bírósági tárgyalásnak is csak az ítélethirdetése volt nyilvános, a per során a tárgyalásokat mindvégig zárt ajtók mögött tartották. 2008-ban pert nyert a állam ellen, mert jogtalanul ült fél évet előzetesben, de ezt a polgári eljárást is titkosították.
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
A Szima-ügy
Szima_judit_2A rendvédelmi dolgozók a nyugdíjkedvezményeik csökkentése érdekében az elmúlt hónapokban többször tüntettek, miután a kormánnyal – többek között Pintér Sándor belügyminiszterrel és Orbán Viktor miniszterelnökkel – folytatott tárgyalásaik nem vezettek eredményre. A követelések mellett a Szima Judit nevével fémjelzett Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete állt ki a legeltökéltebben, a leghatározottabban. Az érdekvédelmi szervezet képviselőit ugyan meghívták, de a 3 fős delegációt végül nem engedték be az Országházba az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott, június 2-i egyeztetésre. A rendőrség legnagyobb létszámú szakszervezete tiltakozó demonstrációt hirdetett június 6-ára a Parlament és a Belügyminisztérium épülete elé. Az eseményen azonban Szima Judit nem lehetett ott, ugyanis június 3-án – hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával – őrizetbe vették. A főtitkár asszony ellen a Kaposvári Nyomozó Ügyészség indított eljárást. A vádhatóság előterjesztést tett előzetes letartóztatására, ezt azonban a bíróság elutasította és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben. Szima Judit évekkel ezelőtt tragikus hirtelenséggel veszítette el 11 éves kisgyermeke édesapját, párját, támaszát, azóta csemetéjét egyedül neveli.
A jelenlegi kormányzat a jelek szerint az erőszak fegyverét is beveti. A kormányzat tudta nélkül erre a gyalázatos cselekedetre nem kerülhetett volna sor. A kormányzat retteg egy bátor nőtől, ügyészek hada szakít el egy félárva kislányt az édesanyjától. Ma, 2011-ben amikor a szemünk előtt valóban rablók, szélhámosok és tolvajok járkálnak szabadlábon a kaposvári ügyészek 10 fős csapata egy egész napot szánt arra, hogy valamilyen homályos koholmány alapján meghurcolják a Tettrekész főtitkárt” – olvasható a szakszervezet honlapján. Tettrekészes körökben egyébként azt kifogásolják, hogy a mostani eljárásban olyan feljelentésekre alapozva indítottak nyomozást, amelyet már másfél éve, bizonyítékok hiányában megszüntettek, most mégis 2010-es keltezésű ügyiratszámokra hivatkoznak.
Szima_judit_1A hvg.hu „Szima-ügy: van-e vaj a fején?” című riportjából idézzük a következő részletet:
„(…) Szima kivitte az anyagot! – mondta Pintér Sándornak az egyik rendvédelmis szakszervezető a Belügyminisztériumban tartott, múlt csütörtöki egyeztetés végén, utalva arra: bármit is kommunikálnak a sajtónak, számításba kell venni, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) vezetője, Szima Judit is részt vett a tárgyaláson, így megkapta azt a 25 pontból álló dokumentumot, amit a kormány alá akar íratni a szakszervezetekkel. Amikor ez a mondat elhangzott, akkor Szima már nem volt a teremben, ő ugyanis még a tárgyalás első félideje előtt lelépett. Egy másik szakszervezeti vezető pedig arra hívta fel a miniszter figyelmét, hogy amíg Szima jelen volt, hangfelvételt készített arról, ami a teremben elhangzott. 
Pintér Sándor ekkor megnyugtatta a jelen lévő szakszervezetiseket. Azt mondta, a TMRSZ-vezér hiába viszi ki és teszi fel az internetre a tárgyalás elején kiosztott papírt, az csak egy munkaanyag, ami időközben bővítve lett, részinformációkat tartalmaz és ezért „egyikünk sem vállalja érte a felelősséget”. Pintér egyik kijelentése pedig arra utalt, a belügyminiszter csütörtökön már tudta, mi vár másnap a Tettrekész vezérére. (…)”
A két esetnek bizonyára nincs köze egymáshoz. Csupán a véletlen műve… Vagy nem?
Pintér Sándor nyugdíjas belügyminiszter bevallott vagyona:
Bp. VII. 155 nm társasház – 1994
Bp. II. 61 nm lakórész társasházból – 1994
Bp. II. 400 nm ház + 2.246 nm telek – 2008
Csömör 809 nm zárt kert – 1982
Sarud 2.158 nm ingatlan – 1987
Sarud 7.264 nm szántó – 2005
Siófok 224 nm ház + 1.100 nm telek – 2004
Bp. IV. 20 nm garázs – 1993
Bp. VII. garázs – 1995
Bp. II. 18 nm garázs – 2004
Bp. II. 160 nm lakás – 2006
Bp. II. 160 nm lakás – 2003
Bp. II. 106 nm lakás – 2005
Bp. II. 17 nm garázs – 2005
Szihalom 150 nm nyaraló
Szihalom 70 nm nyaraló
Szihalom telek
Pásztó 3.701 nm kert – 1990
Pásztó 2.350 nm szántó – 2001
Pásztó 7.322 nm szántó – 2001
Szigetmonostor 18 nm nyaraló + 574 nm telek – 1995 öröklés
Bernecebaráti 1.517 nm kert – 1990
Wartburg 1 db – 1994 öröklés
OTP részvény: 10.700.000.-
OTP befektetés jegy: 42.019.-
Állami Nyomda részvény: 584.048.-
OTP zárolt részvény: 1.500.000.-
Magyar Államkötvény: 630.000.-
MOL Nyrt részvény: 43.000.-
Állami Nyomda: 170.815.-
Folyószámla lekötött: 278.500.000.-
Folyószámla látra szóló: 38.708.631.-
Feleség nevén (összesen): 479.785.028.-
Követelések összesen: 1.500.000.000.-
Lássuk be, nincs könnyű élete Magyarországon egy tisztességes, nyugdíjas zsarunak!

szerkesztette: Szabad Riport Tudósító Iroda
forrás: Facebook – Orbán lapjáról kitiltottak társasága.





Fegyverük az időjárás





Posted on 2013-03-25Szerző: Admin
Kaposújlak 2013 március 25_ 19_22
Kaposújlak 2013. március 25. 19 óra 22 perc.
Hóvihar – Vegyszerszagú eső – Brutális időjárási anomáliák…
Mióta világ a világ, az ember mindig is szeretett volna Istent játszani…”
Ilyen kemény tavaszban még nem volt részünk, amióta az eszemet tudom. Pedig megéltem már egypár évtizedet. Március vége van, és odakinn megint sistereg a hóvihar. Pesten valamivel jobb lehet a helyzet, ám a vidék útjai ismét nagyon veszélyesek lettek.
Sorra jönnek a jelentések a balesetekről. Sokan tartanak attól, hogy megismétlődik a március 14-15-i Hókatasztrófa.
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy március 12-én, még a hóvirágokban gyönyörködtünk, és ragyogóan sütött a nap, – 16 fok volt.
Hogy aztán két nappal később, lecsapjon az országra, a kortársaink által soha nem látott hóvihar. És tomboljon majd két napig, hihetetlen károkat okozva.
Utána pedig, néhány nap múlva, elkezdett terjengeni a furcsa, vegyszer-szagfelhő, – melynek megjelenéséről Közép-Magyarország térségében több visszajelzés is érkezett. Ezen sorok írója, azokban a napokban többször is lokalizálta a vegyszer-szagfelhő jelenlétét, – a legjobban a március 21-én tartó özönvízszerű eső ideje alatt.
Vegyszerszagú esőAz erős nyugati szélben, majdnem vízszintesen esett, és  magának az esőnek olyan szaga volt, – hogy az embernek köpni kellett tőle. Nyálkahártyáit izgatta a vegyszer szaga. Persze felmerült bennünk a kérdés; – “Nem lehetséges, hogy csak a mezőgazdasági területeken történt tavaszi permetezések szagát hozza el idáig a szél?” – Aztán pedig azonnal jött is a válasz: – “Ki az a hülye, aki ilyen esőben permetezi a földjét? Hiszen az egészet lemosná az eső.”
Nem gondolhattunk másra, minthogy az esőnek, magának volt ilyen szaga. Szúrós, nyálkahártyát irritáló, keserű, köpésre ingerlő. – Az eső elálltával még egy napig maradt a szag, s csak, mikor kiderült az ég, akkor illant el.
Persze lehet hitetlenkedni. Lehet az időjárás befolyásolásában nem hinni, – a tények, akkor is tények maradnak, s ezek tudvalevőleg makacs dolgok. Még akkor is, ha olykor szinte hihetetlenül alakulnak a történések.
Mert sokan hangoztatják egybehangzóan, hogy, ami most az időjárással történik; az nem normális dolog! Ilyen anomáliákat nemcsak, hogy globális szinten nem tapasztaltunk még,- de helyi, országos szinten sem.
Az utóbbi két napban megfordult a szél, és ismét meghozta ezt a nagyon kellemetlen tavaszi hóvihart az országra. – Csak nem a 15-i hóvihar tért vissza? Mert az nyugatról jött és keletre távozott. Ez a mai, pedig keletről, Ukrajnából érkezett hozzánk, az erős keleti széllel. Értesüléseink szerint, tegnap Kijevben rendkívüli állapotot hirdettek ki, a hóhelyzet miatt.
Nos, nagyon furcsa dolgok történnek az időjárásban. Mi erre nem tudjuk konkrétan a választ. De sejtjük. A tények azért magukért beszélnek. És ezek, bizony tényleg makacs dolgok.
De vajon mégis mi történhet? Erre keressük a választ, az alábbi filmben.
Ahol ezekben a témákban nálunk képzettebb, jártasabb emberek szólalnak meg, s keresnek válaszokat, az olykor hihetetlennek tűnő, ám mégis valós időjárási anomáliákra. Címe hasonlít a cikk címére is, csak az egyes és többes számot változtattuk meg. Nem véletlenül.
Fegyverük az Időjárás
Fegyverünk az időjárás” – Videó
- Földrengések és szökőárak – Ez a hadviselés jövője -
Aki kontrollálni tudja az időjárást, az jelentős harcászati előnyhöz jut
A Időjárási hadviselést egyre kevésbé tudják már titkolni. – Először Vietnamban alkalmazta az amerikai légierő. Ezüst jodid permetezésével a szokásosnál nagyobb monszun esőket okoztak a Vietkong utánpótlását biztosító Ho-Si-Minh útvonal mentén.
Az időjárás manipulálása olyan hatalmat ad a hadvezetés kezébe, olyan módon megsokszorozza a hadsereg erejét, ami a hadviselés teljes vertikumában jól felhasználható és minden helyzetben komoly előnyt jelent.” – Részlet az Amerikai Légierő számára készített hivatalos jelentésből.
A sötét jövő: Műholdról üzemeltethető időjárási fegyverekkel fel lehet forgatni a föld egész klímáját.
Aki a jövőben uralni tudja az időjárást, az fogja uralni az egész földet.
A film ezekkel a szavakkal indul: “Mióta világ a világ, az ember mindig is szeretett volna Istent játszani…”

Fort András – Szabad Riport Tudósító Iroda






Noruz, az iráni nemzet 3000 éves ünnepe





Posted on 2012-04-07Szerző: Admin
- A Noruz, az egység szimbóluma, a világ minden békeszerető és tisztességes embere között. Ez az ünnep nemcsak az újjászületést jelenti, hanem az igazságosság és a szeretet ünnepe is, melyet most az iráni nemzet közvetít az egész emberiség számára – mondotta Mahmoud Ahmadinedzsad az Iráni Iszlám Köztársaság elnöke, 2008. március 17-én, Teheránban, amikor hivatalosan is kulturális örökséggé nyilvánították ezt az ünnepet. Majd így folytatta:
- Az újjászületést pedig, a sötétség és az elnyomás legyőzése jelenti, hogy úrrá lehessenek a tisztességes emberek a nehézségeken, a jóság, és a fény tökéletes ereje által…
Az iráni elnök akkori szavai, ma még inkább aktuálisak! Most, a Világban bekövetkezendő nagy változások küszöbén váltak csak még értékesebbé ezek a belső emberi tartalmak.
De vajon mi is ez a Noruz konkrétan? Hogyan ünneplik ebben az egzotikus keleti országban, melyek az alapjai, honnan származik? Erről világosítjuk most fel a magyar olvasót.
A Noruzt minden perzsa megünnepli, bárhol is legyen a világon. Iráni időszámítás szerint az 1390-es év kezdődik.
Nos a Noruz nem más, mint a Perzsa Újév s egyben az Újjászületés ünnepe.
Márius 21-én kezdődik tehát Perzsiában az újév. Ám nem csak Iránban, hanem Szíriában, Azerbajdzsánban, Afganisztánban, Tádzsikisztánban, Üzbegisztánban, Kirgizisztánban, Türkmenisztánban, Kazahsztánban, Indiában, Törökországban, Zanzibáron, Albániában, a kurdok közt megünneplik. A perzsa újév a tavasz első napja és az iráni naptárban az év első napja. Egyes közösségek állandóan március 21-én ünneplik, mások hagyományában a tavaszi napéjegyenlőség napja, azaz lehet március 20., március 21., vagy március 22.
A tavasz sok nemzet számára az újjászületés jelképe. Ilyenkor nyílnak a virágok, kezdik kibontani zöld leveleiket a fák is.
Hazánkban a hagyományok szerint a busók elűzik a telet, hogy érkezhessen a kikelet, a természet ébredése. A világosság, a napfény győzedelmeskedik a sötétségen, és a sötét erők felett, az élet a halál felett.
Ahogy nálunk is épp így Iránban és más országokban is tánccal, dalokkal köszöntik az életet adó napfényt. Máglyákat gyújtanak, a gyerekek házról házra járnak, edényekkel, kanalakkal csörömpölve.
Iránban a 13 napon át tartó ünnepre, tavaszi nagytakarítással, új ruhával és ételekkel készülnek fel. A perzsák ilyenkor nemcsak dalokkal, játékkal köszöntik az újév első napját, hanem ajándékokkal kedveskednek a gyerekeknek, és az idősebbek a fiataloknak. Meglátogatják s megvendégelik egymást. Szokásos ilyenkor különböző péksüteményeket is felszolgálni. De készítenek úgynevezett hála tálakat is, melyre frissen kinőtt zöld sarjakat, almát, fokhagymát, ecetet, édes búzát, diót, stb. helyeznek el. Itt minden ételnek és tárgynak meg van a maga jelentése és funkciója (pl a sabzeh – frissen kinőtt sarjak – szimbolizálja újjászületést és a jólétet, míg a Samanu – édes búza – úgy vélik, hogy erőt és termékenységet.) Sőt néhol szokás hogy zsebkendőre, vagy ruhadarabra csomót kötnek, s kérik az első járókelőt, hogy ezt bontsa meg, ezzel eltávolítva a szerencsétlenséget.
A 12. és 13. napon az emberek piknikezni mennek a szabadba, vagy a hegyekbe, sivatagba kirándulnak. A hivatalok is zárva vannak 6 napon át, sőt az iskolában is tanítási szünet van.
A zoroasztriánusok – mely Iránban elfogadott vallás és az iszlám előtti időkből származik -  Zoroaszter próféta születésnapját a hatodik napon, március 26-án ünneplik.
2010. február 23-án az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségei közé bejegyezte a Noruzt.
A Noruz történelmi háttere:
A szó az óperzsa nyelvből származik: nava jelentése „új” volt, rezaŋh pedig „napot” vagy „napfényt” jelentett. A modern perzsa nyelvben kicsit átalakultak a szavak: nava = no, rezaŋh = rouz.
A szó először a Perzsa Birodalom korában bukkan fel a feljegyzésekben, a 2. században. Az ünnepnek megfelelő napnak azonban már az Akhajmenida-dinasztia idején (i. e. 648–i. e. 330) kitüntetett jelentősége volt: a perzsák uralta népek királyai ezen a napon elvitték ajándékaikat az uralkodónak, a sahinsahnak. A perzsa újév kezdetét a hagyomány 15 000 évvel ezelöttre, a kelet-iráni (mai Afganisztán) mitikus Jamsid király idejére teszi. Jóval később hivatalos ünnepévé lett a Nyugat-Iránt Kr. e. 247 és Kr. e. 224 közt uraló parthus dinasztiának.
A kalifátus bukása után a Perzsiát újra megerősítő dinasztiák (a Szamanida-dinasztia és a Buwajjid-dinszatia) alatt a perzsa újév fontos esemény maradt, sőt a régi perzsák más, kisebb ünnepeinek szokásait is felelevenítették. A későbbi oszmán török és mongol hódítók sem próbálták meg más ünneppel helyettesíteni a Norouzt.
Egykor mi magyarok szintén ezen a napon ünnepeltük az újévet, és nem nehéz észrevenni az összefüggést. A régi, keletről hozott szokásainkat, ünnepeinket a nyugati ráhatás fokozatosan kiölte, vagy igyekezett azt beolvasztani a keresztény ünnepkörbe. Talán kevesen tudják, hogy ilyenkor tavasszal a tojásfestés hagyománya a szkíta népek szokása, és a 4. századig vezethető vissza.
Amint látjuk a fenti képen, ez a népszokás az irániaknál is megtalálható. Valójában az általunk Szilveszterkor ünnepelt újévnek semmilyen szakrális jelentősége nincsen, mivel az csak egy mesterségesen kijelölt nap a naptárban. A fény- és árnyék arányváltozásai és a Napfordulók azok az időpontok, amelyek a természet rendjéhez kapcsolódnak, és mivel az ember is része(lenne) ennek az Egységnek, azok a népek amelyek tudatában vannak ennek, ragaszkodnak ősi hagyományaikhoz.
Tehát március 21-én a világosság, a napfény győzedelmeskedik a sötétségen, és a sötét erők felett, az élet pedig a halál felett. Ahogy Ahmadinedzsad elnök is mondta; “Az újjászületést pedig, a sötétség és az elnyomás legyőzése jelenti, hogy úrrá lehessenek a tisztességes emberek a nehézségeken, a jóság, és a fény tökéletes ereje által…
(2011.03.20.)
Jövőnk.info – Szabad Riport Tudósító Iroda


hanukkah_chanukkah_menorah_hanukiah_jewish_judaica



Hanuka – a zsarnokság szimbóluma





Posted on 2013-12-02Szerző: Admin
A hanuka, mint a zsidó nép ünnepe a Makkabeusok könyveiben szereplő történetből eredeztethető. Ebben a mondatban leírtunk mindent – hogy a zsidó nép, és nem egy vallásos közösség ünnepe. Mivel a Makkabeusok könyve nem része az ószövetségi könyvek kánonjának, ezért nem tekinthető szent könyvnek. Ezért maga az ünnep sem szent, ellentétben az ószövetségi könyvekből eredeztethető ünnepekkel.
Magát a Makkabeus felkelést is mi jellemzi? Az, hogy a vallási szabályok semmibevételével indított szabadságharc, ami ennek eredményeképpen és szükségképpen el is bukik. A zsidó nép esztelen lázadása teremtőjének akarata és büntetése ellen, cél nélküli mészárlás és öngyilkos háború a megszállók ellen és a saját népük ellen is. Jól jellemzi az egész háborút a Masszada-erődben elkövetett csoportos öngyilkosság, mint a hitetlenek elkeseredett menekvése a jogos büntetés elől. Hát nem tudták, hogy az Isten úgyis feltámasztja a halottakat, amikor az öngyilkosságról is számot kell adni? Nem jobb-e számot adni bűneinkről ebben a világban, mint a következőben, bocsánatért könyörögve?
Ebben az időben, amikor a hellén hatások ellen lázadtak, a zsidóságban már egy jóval sötétebb szellemiség ereje gyülekezett, amelyikhez képest a pogány szertartások és rítusok a fény ünnepének számítottak. Mit várhatnánk egy néptől, amelyik megöli a saját prófétáit?
A hanuka az első zsidó népi (és csak népi, azaz nem szakrális) ünnep. Emiatt a fény ünnepének beállítani közönséges hazugság, emeljenek akármekkora gyertyatartókat is. Ledönteni a hazugság oszlopait pedig nem bűn, hanem hősies cselekedet.
Hanukiah_December_6th_Jaffa_Gate_plazaA zsidóságnak mint népnek az egész világra kiterjedő önérvényesítő hatalmi harcát nevezzük cionizmusnak. Emiatt a hanukát nem mint szent vallási ünnepet, hanem mint a cionizmus világünnepét kell szemlélnünk, és a zsarnokság megnyilvánulásának kell tartanunk. A hanukia pedig, a kilencágú gyertyatartójuk nem más, mint a zsarnokság szimbóluma. Kell a fenének a cionizmus világossága!
A zsidó népnek számos vallási szabálya van, amit be lehetne tartani. Számos szertartás, ünnep, ami Istentől van, és amivel semmi baj sem lenne. De ők nem csak hogy ezeket nem tartják meg, hanem helyette kifejezik tévelygéseiket olyan ünnepekkel, amelyek csak hitetlenségüket és hatalmi törekvéseiket szimbolizálják, és növelik a bűneiket. A külsőségek, az álszent rabbijaik képmutató ájtatossága és a világbékéről papolás ne tévesszen meg senkit, a szentségtelent nem lehet szentté tenni.
Tamási Attila – Hídfő.net




Siránkozva és vérben gázolva



Posted on 2013-02-09Szerző: Admin



Egy kis történelem – hamisítás nélkül
conspiracy-theoryA világ romba döntésért felelős cionisták sosem nyugszanak. Ezek a cionisták, akik a világ népei felett jelenleg is rémuralmat gyakorolnak, korábban egy cionista államot erőszakoltak ki maguknak az ott élő nép rovására, ráadásul a világháborúk kirobbantásáért is jócskán felelősek.
Miközben a cionisták és támogatott terror államuk, vérben gázolva építi imázsát, minden tőlük származó intézkedésért népek milliói fizetnek lelkükkel, életükkel, s minden vagyonukkal.
Sokan bedőlnek a siránkozásuknak, magyarázkodásaiknak, és hazug ítéleteiknek. Naiv egyetértéssel teljesítik minden parancsukat, és fizetnek kifulladásig.
Valójában mennyire ismerjük tetteiket?
Ha valaki még ma sem értené, mi váltotta ki az emberiség egész történelmét végig kísérően a népek egységes utálatát és elutasítását a gonosz kiválasztottaival szemben, annak a néhány tényre hívnánk fel a figyelmét.
A közelmúlt, a XXI. század tényei
zsido_katonaA palesztinok ellen máig tartó népirtás, a Közel-Kelet országainak állandó támadása úgy katonai, mint politikai-, gazdasági eszközökkel, valamint fegyveres konfliktusok folyamatos gerjesztése ebben a térségben.
A folyton siránkozó, és magát védtelen és igazságtalanul bántott népnek valló atomhatalom, más országok pénzügyi- és valóságos leigázásával, dróton rángatásával elégíti ki gyűlölködő mohóságát. Áldozataik között ott találjuk, az Észak-, és Dél-Amerikát, Európát, Afrika és Ázsia országait is.
Azonban nem csak a közelmúltban követtek el bűnöket cionista vezetőikkel az élen.
A XX. század
A történelem egyetlen időszaka sem telt el anélkül, hogy ne ártottak volna, ahol csak megjelentek – a maguk hasznára -, ez alól a múltszázad sem volt kivétel. Vegyünk néhány példát e századból is, olyan eltitkolt dokumentumok segítségével, melyek immár napvilágra kerültek. Drábik János tavaly decemberi 
előadásában, melynek alapját egyebek mellett Benjamin Freedman írásai, előadásai, Theodore Kaufmann – 1939-ben írt „Germany Must Perish!” (Németországnak pusztulnia kell!) című könyve, Henry Morgenthau napló feljegyzései adták, ezekről a tényekről beszélt.
A következőkben Drábik János: Elhallgatott dokumentumok című írásából és előadásából idézünk.
1916-ban Németország megnyerte az I. Világháborút, ennek ellenére tettek egy ajánlatot a briteknek: „Vessünk véget a háborúnak és maradjon minden úgy, ahogy volt a háború kezdete előtt.” Azonban a német cionistáknak ez nem állt érdekében, ezért az ő képviseletükben a kelet-európai (orosz, lengyel, magyar, galíciai, ukrán)cionisták, akik között Hertz Tivadar is ott volt, az alábbi üzletet ajánlották: „Mi beléptetjük az Egyesült Államokat a háborúba az Önök szövetségeseként, azért, hogy az Önök oldalán harcoljon, ha megígérik nekünk Palesztinát a háborús győzelem után.” (Ez volt a Balfour deklaráció. “Angliának annyi joga volt odaígérni Palesztinát bárkinek, mint amennyi joga lenne az Egyesült Államoknak, hogy Írországnak ígérje Japánt bármely okból. Teljesen abszurd”) Az egészben az a legmeglepőbb, hogy a háború végéig a zsidók Németországban életek a legjobban.
Council_of_Four_Versailles_Balr_jobbra_David LloydGeorge_VittorioOrlando_GeorgesClemenceau_WoodrowWilsonA németek először az 1919-es versailles-i „tárgyaláson” találták magukat szemben a Barlfour paktummal, és értették meg, hogy a zsidók elárulták őket, kiderült, hogy a vereségükért a zsidók a felelősnek.
1933 körül Európában a kommunisták 98 %-a zsidó volt. A kb. 85 milliós lélekszámú „németek között csak 460 ezer zsidó élt, a lakosságának kb 0,5 %-a volt zsidó. Ugyanakkor az ő ellenőrzésük alatt állt a sajtó és ők kontrollálták a gazdaság nagy részét, mert nekik rendelkezésükre állt az olcsó pénz abban az időben, amikor a márka leértékelődött és gyakorlatilag mindent felvásároltak.”
„Egy idő múlva a zsidók összehívtak egy találkozót Amszterdamban. A világ minden országából érkeztek zsidók erre a találkozóra 1933 júliusában. Ezt üzenték Németországnak: Menesszétek Hitlert és helyezzetek vissza minden zsidót korábbi pozíciójába, akár kommunista volt, vagy bármi is volt. És mi, a világ zsidói, ultimátumot intézünk hozzátok.”
A provokációra Németország válasza, csak egyetlen dolog lehetett; visszautasította, hogy alávesse magát az amszterdami zsidó világkonferencia ultimátumának és a konferencia félbeszakadt.
Anti-Zionist Ultra-Orthodox Jewish men p„A világ zsidósága szent háborút üzent Németországnak. Szent konfliktusban állunk a németekkel szemben, megadásra kényszerítjük őket, kiéheztetéssel. E célból világszintű bojkottot kezdeményezünk velük szemben. Ez el fogja pusztítani őket, mivel létük a külkereskedelmi exporttól függ.”
„Nos, eddig az időig egyetlen haja szála sem görbült meg egyetlen zsidónak sem Németországban, nem volt szenvedés, éhezés, gyilkosság, semmi sem történt. A németek természetesen ezt kérdezték: „Kik ezek az emberek, akik bojkottot hirdetnek ellenünk, és munkanélkülivé teszik népünket, arra kényszerítve gyárainkat, hogy leálljanak? Kik ők, hogy ezt tegyék velünk? Természetesen megnehezteltek érte, természetes, hogy horogkereszteket festettek a zsidó üzletekre. Miért menjen be egy német és adja oda a pénzét az üzlettulajdonosnak, aki részt vesz egy bojkottban, amelynek a célja kiéheztetni Németországot, azért, hogy alávesse magát a világ zsidóságának, akik diktálni akarják, hogy ki legyen a miniszterelnök vagy a kancellár. Nos, ez nevetséges.
A bojkott folytatódott bizonyos ideig, de csak 1938-ban, amikor egy fiatal lengyel zsidó besétált Németország párizsi nagykövetségére és lelőtte ott az egyik német hivatalnokot, kezdtek a németek valóban durvák lenni a zsidókhoz Németországban.”
A németek zsidókkal szembeni ellenérzése, mely abból fakadt, hogy aljas árulásukkal ők voltak a felelősek az I. Világháború elvesztéséért, valamint az azt követő diktátumokért, csak tovább erősödött a fenti zsidó provokációk és a világszintű bojkott miatt. Végső soron a második világháború kirobbantásáért is ők voltak felelősek.
Ez volt Freedman meggyőződése, s ezt így fogalmazta meg: „A világ zsidósága, a cionisták és hitsorsosaik mindenütt úgy döntöttek, hogy ismét felhasználják az Egyesült Államokat azért, hogy végleg megszerezhessék Palesztinát, mint az ő világkormányuk központját. Ez úgy igaz, ahogy itt állok Önök előtt.”
Freedman beszédének végén ezt mondta: „Tudják Önök, hogy mit tesznek a zsidók az Engesztelés Napján, amit Önök olyan szentnek gondolnak? Köztük voltam, ez nem szóbeszéd. Nem azért vagyok itt, hogy uszítsak, hanem hogy tényekről számoljak be. Amikor Engesztelés Napján elmennek a zsinagógába, fel kell állniuk az első imánál, hogy együtt mondják.



Illustration: Truth and Lie

kol nidre
Ez az egyetlen ima, aminél állni kell. Háromszor elismételnek egy rövid imát, amelyet Kol Nidre-nek neveznek. Ebben az imában megállapodnak a Mindenható Istennel, hogy bármely eskü, fogadalom és kötelezettségvállalás, amelyet a következő tizenkét hónapban tesznek, érvénytelen és meg nem történtnek tekintendő, nem lesz semmilyen erejük vagy hatásuk. A Talmud továbbá azt tanítja, hogy bármikor esküt és fogadalmat, vagy kötelezettségvállalást teszel, emlékezned kell a Kol Nidre imára, amit elmondtál az Engesztelés Napján, és ezáltal mentesülsz a vállalt kötelezettségek teljesítése alól.” 
Ugyanebből az időből való még egy visszataszító esemény. 1939-ben – amikor a munkatáborokban még híre-hamva sem volt a holokausztnak, egy Theodore Nathan Kaufman nevű amerikai üzletember Germany must perish! (Németországnak pusztulnia kell!) címmel írta meg németek megsemmisítésének forgatókönyvét , mely 1940 végén jelentet meg.
Ebben a következőket írta:
1. Azonnal és teljesen le kell fegyverezni a német hadsereget és valamennyi fegyverzetet el kell távolítani Németországból.
2. Valamennyi német nehézipari és közszolgáltató üzemet erős őrizettel kell ellátni és az üzemek dolgozóit ki kell cserélni a győztes szövetséges államok munkásaival.
3. A német hadsereget csoportokra kell felosztani és erősen őrzött területekre kell szállítani, ahol rövid úton végrehajtják rajtuk a sterilizációt.
4. A polgári lakosságot, mind a férfiakat, mind a nőket, úgy kell elosztani területi szektorokként, hogy végre lehessen rajtuk hajtani a sterilizációt.
5. Miután végrehajtották a sterilizációt a német hadsereg tagjain, a katonákat munkaosztagokba kell átcsoportosítani, és velük kell felépíttetni azokat a városokat, amelyeket ők romboltak le.
6. Németországot fel kell darabolni, és területét szét kell osztani. A mellékelt térkép eligazít a lehetséges területi kiigazításokról, amelyekre Németország teljes eltüntetésével kapcsolatban szükség van.
7. Korlátozni kell a német polgári személyek utazását egészen addig, amíg valamennyin végre nem hajtják a sterilizációt.
8. A német lakosságot kényszeríteni kell, hogy a számára kijelölt területeken megtanulja a helyi nyelvet és egy éven belül valamennyi könyv, újság és más sajtótermék német nyelvű kiadását meg kell szüntetni. Ugyancsak korlátozni kell a német nyelvű rádióadásokat, és fel kell számolni a német nyelvű iskolákat.
9. Egyetlen kivételként az általános sterilizáció szigorú végrehajtása alól a Kaufman-terv lehetővé teszi, hogy azok a németek elkerüljék a sterilizációt, akiknek valamelyik győztes országban rokonai élnek, akikhez kivándorolhatnak, és akik pénzügyi felelősséget vállalnak eltartásukért és erkölcsi magatartásukért.
Németország propaganda-minisztere, Joseph Göbbels, örömmel vette kezébe a könyvet. Elmondta magánbeszélgetés során, hogy „Ez a zsidó (Kaufman) rossz szolgálatot tett az ellenségnek. Ha az én kérésemre állította volna össze ezt a brosúrát, akkor sem végezhetett volna jobb munkát.”
(„Kaufman úgy gondolta, hogy normális halálozási számot figyelembe véve a német nép létszámát évente fél millióval lehet csökkenteni. Ha a sterilizációs terve megvalósul, akkor két nemzedék után már lényegében befejezett ténnyé válhat a német lakosság felszámolása. A könyv tartalmaz egy térképet is, amelyben már Németország területe szét van osztva a szomszédos államok között.”)
A fenti tények példázzák, hogy a zsidók gyűlölet vezérelte kreativitása, mely a bibliai időktől végigkövethető, hová vezet, s mi a célja; a nem zsidók és nem cionisták létszámának drasztikus lecsökkentése a bolygón, ahol csak tehetik. Vagyis háborút hirdettek a világ ellen, melyben csupán a rabszolgákra van szükségük.
Fel kell tenni a kérdést úja, valóban tisztában vagyunk-e azzal, hogy kik is ők?
Arató Péter – Szabad Riport Tudósító Iroda
forrás: Drábik János


putyin_katona

Az internacionalista zsidók és Putyin 1. rész – A

múlt tanulságai



Posted on 2013-06-26Szerző: Admin
Vlagyimir Putyinról tudható, hogy a politikai pozíciója elérésében nem kis szerepet játszott a KGB-s múltja. Ezen szervezet berkein belül elsajátította a kémkedés művészetét és annak fontos területeit, úgy mint az álcázást és elterelést. Igazság szerint azonban a cselvetés ilyen formái jobban jellemzőek az amerikai politikai rendszer szereplői közötti viszonyokra, mint bármilyen autokratikus uralomra a világon. Egy országban, ahol a kormányzatnak van némi ráhatása a médiára, a vezetők őszintébben beszélhetnek anélkül, hogy ki lennének szolgáltatva az ellenzéknek és az önjelölt médiamágnásoknak.
Ezzel szemben az USA-ban és Nagy-Britanniában nagyon oda kell figyelniük a politikai hatalmasságoknak, hogy mit mondanak és hogyan, vagy azon kapják magukat, hogy széttépik őket az újságírók, akik lesben állnak, várva a legkisebb “politikailag nem korrekt” megszólalásokra.
Ezért tehát az anglo-amerikai politikai tengelynek és az atlantista csatlósaiknak nagyon megfontoltan kell mondaniuk bármit, nehogy abból a végén az jöhessen ki, hogy bírálni merészelték a zsidó világhatalom ranglétrájának akár a legalacsonyabb lépcsőfokán állókat is. Példaképp vizsgáljuk meg Ken Livingstone esetét, aki London polgármestere volt 1981-1986 és 2000-2008 között. Egy zsidó riporter egyszer nem megfelelő stílusban beszélt vele egy interjú során, mire Livingstone hasonló stílusban reagált, kritizálva a riporter stílusát. Másnap a helyi zsidó kisebbség képviselői és az újságok zsidó politikai rovatvezetői megvádolták a zsidó szenvedések világháború alatti lekicsinyítésével, és a holokauszt leegyszerűsítésével. Mindezt csak azért, mert kritizált egy zsidó riportert. Nem sokkal utána megfenyegették, hogy elmozdítják a pozíciójából, annak ellenére, hogy a választásokon hatalmas többséggel nyert.
Természetesen meg kell értenünk, hogy a zsidó riporter, mint olyan, a “politikai korrektség” (mind tudjuk ez mit is jelent) kikényszerítésének az első bástyája. Ő a zsidó világhatalom inkvizítora és rendőre, egy személyben. Egy ilyen díszpéldány kritizálása gyakorlatilag egyenértékű egy valós, állományban levő rendőr megsértésével és megalázásával a média szemében.
A bevezető után már megérthetjük, hogy Putyin egy sokkal hatalmasabb bűnt követett ez a zsidó média szemében. Ő ugyanis orosz. Nem csak orosz, hanem orosz patrióta. Annak ellenére, hogy politikai machinációk sorozatán keresztül jutott el oda, ahol jelenleg van, ez alatt az idő alatt több befolyásos zsidó szövetségese is volt, hiszen a 90-es évek Oroszországában a hatalomba csak az ő kegyeiken keresztül vezetett az út. Azonban Putyinban végig ott lapult az igazi orosz lélek, a hazafi, csak arra várva, hogy végre felfedhesse magát.
stalinTehát Putyin eljátszotta a Nagy Játékot. Tagadhatatlanul mintát vett Sztálinról. Annak ellenére, hogy Sztálin remekül illeszkedik a korai cionbolsevik forradalom zsidó miliőjébe a zsidó feleségével, és a zsidó barátaival, ne felejtsük el, hogy Sztálin maga grúz volt, és tökéletesen tisztában volt azzal, hogy soha nem férne bele a legbelső zsidó körbe, akik Lenin halála után úgy köröztek a megüresedett “trón” felett, akár a keselyűk. Trockij, Radek, Kamenov, Szverdlov mind-mind a “jó” vérvonalból származtak. Nem számoltak Sztálinnal, mint potenciális ellenféllel, meg ha észre is vették, arra gondoltak, hogy “Ki ez a magányos gój, hogy szembeszegüljön velünk?”. Mikor végre meglátták Sztálin igazi arcát, mér késő volt.
trockij_lev_davidovicEz mára már egy legendás szelete a történelemnek. A bolsevik zsidók ádázul küzdenek egymás ellen a hatalomért, közülük is Trockij (Bronstein) a kiemelkedő versenyző, és mivel Sztálin volt köztük az egyetlen nem zsidó, így úgy gondolták, hogy kaphat némi rendőri hatalmat, mivel nem jelent veszélyt rájuk nézve. Valójában Sztálin segített nekik eliminálni a másikat, és a végén ő emelkedett felül, mint nevető utolsó. A 20-as és 30-as évek tisztogatásai azonban Sztálin számára sok haszonnal jártak, hiszen a bolsevik hatalmi zsidó klikkek gyakorlatilag egymást irtották ki. Sztálin okos előrelátással nem távolított el minden zsidót a kormányzati pozíciókból, sőt, egyéb befolyásos posztokon is maradtak még zsidók bőven. A legemlítésreméltóbb Lázár Kaganovics volt. Sztálin emellett még titokban nekikezdett az “újraoroszosítási” programjának, aminek első állomása a kormányzati szervek voltak. Nagyon jól tudta, hogy a háborút Hitler ellen nem nyerheti meg, csak akkor, ha feléleszti a népben újra az orosz hazafias szellemet. Mindez idő alatt kéznél tartott pár előre betanított siránkozó zsidót, hogy a világszerte ismert cionzsidó és szovjet összeborulás továbbra is hihető makaganovics_lazarradjon.
Néhány befolyásos és odafigyelő zsidó azonban kiszúrta, hogy mi folyik a Szovjetunióban, de sokat tenni ellene nem tudtak, mert szükségük volt Sztálinra annak érdekében, hogy megtörjék a számukra legnagyobb ellenségnek tartott nemzetiszocialista Németországot.
A bolsevikok lecserélték az orosz himnuszt az Internacionáléra. Sztálin újra elővette a régi himnusz dallamait, és abból lett az általunk is ismert szovjet himnusz. Az orosz társadalmi előrelépésnek Sztálin alatt ismét a teljesítmény lett a mértékegysége, nem pedig a Lenin-érára jellemző zsidó “törzsi” hűség. Az oroszok elképesztő sebességgel emelkedtek a ranglétrákon, és foglaltak el katonai és egyéb kormányzati kulcspozíciókat, és a háború végére, az addigi zsidó hatalmi elit megtört. A törés ellenére még mindig felülreprezentálva volt a számuk a vezetésben a nemzetiségi arányukhoz képest, de ez a szám már jóval kisebb volt, mint a háború előtti. Az oroszok számára az inspirációt már az “Orosz anyácska”, a haza megvédése jelentette, nem holmi üres nemzetközi munkásösszefogásról szóló szólamok. Mindezen eredmények ellenére az akkori Oroszország még mindig meg volt nyomorítva és terhelve a zsidókommunista rendszer korrupt mivolta által, és emiatt ez a téves marxista gazdaságpolitikán alapuló rendszer sose volt képes az orosz embereknek biztosítani az igazi fejlődést, amit megérdemeltek volna.
Sok hangadó zsidó média szerint Sztálin egy “végső megoldást” agyalt ki az orosz zsidók számára, egy áttelepítés formájában, amit már Nagy Katalin cárnő is megtett egy “elszigetelt kitelepítésformájában. Ez annyira nem tetszett az akkori Szovjetunióban élő zsidóknak, hogy Sztálin zsidó orvosai és a szintén zsidó Lázár Kaganovics összefogtak, és meggyilkolták Sztálint, még mielőtt végrehajthatta volna a tervét. Kaganovics még dicsekedett is az unokaöccsének azzal, hogy ő [Kaganovics] és a testvére, Rózsa (aki orvos volt) mérgezték meg Sztálint, azzal a trükkel, hogy kicserélték az szívgyógyszerét egy olyanra, ami képes volt szívrohamot előidézni. Sztálin köztudottan szívrohamban halt meg.
Hruscsov_nyikitaAmikor a gój kommunista, Nyikita Hruscsov 1957-ben a Szovjet Pártkongresszuson megvádolta Kaganovicsot azzal, hogy a “karrierje” alatt 20 millió orosz halálában segédkezett, Kaganovics ezt még csak meg sem próbálta tagadni, sőt, ehelyett azt válaszolta Hruscsovnak, hogy “A te kezedhez is vér tapad elvtárs.” Hruscsov azonban kiemelte, hogy ő a háborúban volt kénytelen embereket ölni a hazáért, amíg Kaganovics volt az, aki a tömeges kivégzéseket és a Gulág rendszert megtervezte, majd ezeket a parancsokat végre is hajtatta.
Ha tetszett a kis történelmi áttekintésünk, olvassa el a második részt is, “Út a hatalombacímmel.

Nagy Kálmán – Hídfő.net







Észrevételek Orbán Viktor MAZSIHISZ-nak írt levelére





Posted on 2014-04-23Szerző: Admin



Dr. Drábik János, a magyar nemzet meghatározását kimunkáló Magyarok VIII. Világkongresszusa keretében megtartott Nemzetstratégiai konferencia elnöke fontos elvi észrevételeket fűzött Orbán Viktor miniszterelnöknek a MAZSIHISZ-nak írt levelére, amelyről a Magyar Távirati Iroda (MTI) adott hírt. Alább közzétesszük Dr. Drábik János felszólalását. 2014.04.16.
DrabikJanos_Észrevételek Orbán Viktor MAZSIHISZ-nak írt levelére_20140416Egyetértünk Orbán Viktor Miniszterelnöknek a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapi alkalmából a magyarországi zsidó hitközségek szövetségének írt levelével. Valóban „a magyar zsidóság fájdalma minden magyar ember fájdalma. Bár a holokauszt borzalma zsidó honfitársunkra méretett, az ő életüket, javaikat pusztította el, a nemzet közös fájdalma és vesztesége volt. Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt és az is marad.
Ehhez az utolsó mondathoz azonban hozzá kell fűznünk azt, hogy ez csak a Magyarországon élő zsidó közösség egy részére érvényes.
A zsidó származású magyarok egy része elégedett az emancipációval, de az integrált együttélésen túlmenően már ellenzi a beolvadást, az azonosulást a magyar nemzettel. Elutasítja az asszimilációt, és minden rendelkezésére álló eszközzel ragaszkodik az elkülönüléshez, mert így védekezik a magyar nemzetbe történő beolvadással szemben. A sokszorosan megszerveződött Magyarországon élő zsidó közösség nemcsak vallási közösség, hanem etnikai, genetikai, vérségi közösség, hagyomány- és kultúrközösség. Ezekbe a zsidó szervezetekbe azt a magyart, aki nem zsidó származású, nem fogadják be.
Ez a közösség tehát nem része a magyar nemzetnek, hanem úgy, ahogy a Magyarok VIII. Világkongresszusa és annak Nemzetstratégiai konferenciája a magyar nemzet meghatározását kidolgozó vitájában kiérlelte, ez a közösség egy Magyarországon élő népcsoport.
Miután a zsidó nemzetnek immár van saját állama a magyar államnak és a magyar nemzetnek ugyanazokat az identitás-követelményeket kellene támasztania a magyar nemzethez tartozás vonatkozásában, mint amilyeneket Izrael is megkövetel a zsidó nemzethez tartozás ismérveiként. Ez azonban több szempontból sem lehetséges.
Ha a Magyarországon élő zsidó közösség a magyar nemzet része akar lenni, akkor tagjai legyenek magyarok és életükben a magyar néppel és nemzettel vállalt sorsközösségnek adjanak meghatározó szerepet a zsidó sorsközösséggel szemben. Ahhoz, hogy zsidó honfitársainkat a magyar nemzet szerves részének tekinthessük, el kell dönteniük, hogy magyar identitásuk erősebb, mint a zsidó. Mint tették azt Radnóti Miklósok, Karinthy Frigyesek, Szerb Antalok és Somló Bódogok. Ahogyan kifejtették azt jeles zsidó gondolkodók mint Dr. Fejér Lajos 1936-ban vagy Tábor Béla 1939-ben és 1990-ben írt munkáikban.
Amikor a Magyarországon élő zsidó közösség szervezeteiből kirekeszti a nemzsidókat, valójában azt hozza a nemzsidó magyarok tudomására, hogy ő el akar határolódni a magyaroktól, és nem tartja magát a magyar nemzet olyan részének, amilyen a többi nemzsidó magyar állampolgár.
Akkor tudjuk tehát a magyar zsidóságot a magyar nemzet szerves részének tekinteni, ha ez a közösség hagyomány- és sorsközösséget is alkot a magyar nemzettel, ha neki is fáj az a nemzetközi bűncselekmény, amelyet a világot irányító erők Versailles-ban elkövettek a magyar nemzet rovására, hogy egyedül vele szemben tagadták meg a történelmi elv, az etnikai elv és az önrendelkezési elv alkalmazását. Akinek nem fáj Trianon, azt érzelmileg és tudatilag nem lehet teljes értékű magyarnak tekinteni.
Amikor megemlékezünk a holokauszt szörnyűségeinek magyarországi áldozatairól, azok előtt a honfitársaink előtt is fejet hajtunk, akik még nem jutottak el oda, hogy igaz magyarokká váljanak.
Dr. Drábik János

Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat
forrás: Magyarok Világszövetsége






Jövőnk Intézet: A politikai korrektség a nemzet

legfőbb ellensége



Posted on 2012-07-29Szerző: Admin
A liberális demokráciák világa a szebb korszakokhoz képest meglehetősen kétes dicsőségeket képes csak felmutatni. Politikailag korrektnek, tehát a fősodratú politikaértelmezés keretei között helyes politikai alapállásnak nevezik napjainkban például a bomlasztó, felforgató ideológiák, személyek és csoportok pártolását. A politikailag korrekt alapállás tényszerűen esküdt ellensége minden egészséges közösségnek, de főként a nemzetnek. Korrekt politikai cselekvésnek tartják a nemzetellenességet, a nemzeti alapon építkező erők támadóinak támogatását.
Szanyi Tibor és Orbán Viktor a héten a “nyilasok”, az “antiszemiták” és a “cigányellenesek” elleni fellépést szorgalmazta. Ez a két ember politikailag korrekt politikusnak számít a mai magyar közéletben. Nemzetromboló tevékenységeiket busásan megjutalmazza az úgynevezett “magyar állam”. A zsidó Szanyi képviseli ugyanannak az éremnek a liberális cionista, míg Orbán a konzervatív szabadkőműves oldalát. Az érem magában foglalja a liberális demokráciák parlamenti bábszínházát, kellékesekkel és súgókkal együtt.
A liberális cionista alapállás tiszta képletet rajzol föl, hiszen egyértelműen szembehelyezkedik a nemzeti elvközösség legapróbb összetevőivel és megnyilvánulásaival. A politikai háttérerők legtevékenyebb közreműködésével, rendkívüli önteltséggel és megveszekedett gyűlölettel a nemzettel szemben fejti ki tevékenységét a liberális cionista oldal. Politikai pártok szintjén leginkább a Szabad Demokraták [tényszerűen szabados judeokraták] Szövetsége, a még parlamentben lévő Magyar Szocialista Párt. Ugyanide sorolható a Lehet Más a Politika, mely nevében sugallja ugyan az 1989 után bevett liberálcionista politikai sablonok leselejtezését, de szembetűnő a párt zsidóság általi áthatottsága, meghatározottsága és befolyásoltsága.
A konzervatív szabadkőműves irányzatot Orbán Viktor 1988-ban alapított, Fiatal Demokraták Szövetsége nevű pártja képviseli Magyarországon. Liberális cionistaként indult ez a párt is, de a rendszerváltásnak nevezett szánalmas színjáték lezajlásában lezáró szerepet játszó Magyar Demokrata Fórum elgyengülésével párhuzamosan konzervatív irányba terelte hajóját Orbán. Tényszerűen annyira nemzeti-konzervatív a Fiatal Demokraták Szövetsége, mint a Magyar Demokrata Fórum volt. Nemzeties hangnemben folytatott és nemzetiként bemutatott témákban folytatott erélyes politikai kommunikáció, a politikai háttérerők vonakodó kiszolgálásával. A vonakodás a politikai haszonszerzésnek, kisebb mértékben a csekély létszámú nemzetérdekű döntéshozatali befolyásoló miatt állt és áll fent.
Felmerül még egy másik parlamenti párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom viszonyulása a politikai korrektséghez. A Jövőnk.info nemrégiben lerántotta a leplet a párt egyik vezető személyiségének, Szegedi Csanádnak zsidó mivoltáról. A jobbikos vezetés – melynek zsidó áthatottsága szintén vizsgálat tárgyát képezi – reakciója a zsidó Szegedi melletti kiállás volt. Ezen felül pedig a párt elnöke leszögezte, hogy nem tesznek különbséget ember és ember között, a származási-faji kérdés tehát náluk nem vethető fel. (A Jobbik újsütetű politikai korrektsége a közeljövőben a párt összeroppanásához fog vezetni, hiszen a nemzetben gondolkozó tagság el fogja hagyni a pártot.) A Jobbik esetében a politikailag nem korrekt alapállás – nyílt szembehelyezkedés a politikai háttérerőkkel, anti-cionizmus, stb. – tehát csak formális eszköz volt, esetükben – a közhangulatra alapozott – szavazatmaximalizálást szolgálta.
Voltaképpen a politikai háttérerők által kimunkált alapállás politikai korrektség. A háttérerőket kiszolgáló és az ezekkel együttműködő pártok által kerül be a közéletbe a politikai korrektség, mely rövid- és középtávon fogalmi válságot, hosszútávon pedig a teljes felforgatást szolgálja. A politikai korrektség gyakorlatilag tehát a forradalmi szabadkőműves eszmék posztmodern megjelenítése. Istentől, a nemzettől, erkölcsi elvektől való szabadság; a söpredék egyenlősítése a kiválóval; a kultúrák összemosása, a néplélek megnyomorítása – ez a politikai korrektség. A politikai korrektség a nemzeti elvközösség legfőbb, megátalkodott, gyűlölettel teli, véres kezű gyilkosa.
Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet
2012. július 24



A tények makacs dolgok, Orbán elvtárs – frissítve



Posted on 2012-10-21Szerző: Admin
Orbán Viktor egy izraeli lapnak adott interjújában, – melyet az MTI adott közre Orbánt nem aggasztják az antiszemita tendenciák címmel – nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aggasztják-e a magyarországi antiszemita tendenciák, de úgy vélte, a helyzet tényleg nincs rendben.
Viszont Orbánt aggasztania kellene a szemita kérdésnek, ha ő nem a Likud testvérpárt elnöke lenne, és a magyar érdekek mellett állna ki, noha igaza van abban, hogy ez tényleg nincs így rendben. Mert valóban nincs is rendben, hogy immár palesztinok vagyunk saját országunkban.
A miniszterelnök a Jediót Ahronót című izraeli lapnak adott, Brüsszelben készült interjúban elmondta: ha a mai (magyarországi) helyzetet összehasonlítja az egy évvel ezelőttivel, úgy gondolja, jelentős javulás történt. “Egy évvel ezelőtt mindenki azt hitte, hogy a szélsőjobb parlamenti befolyást nyer. Azt feltételezték, hogy hajlandóak leszünk a Jobbikkal együttműködni, hogy megszerezzük a többséget. A választások eredményei egyértelművé tették, hogy nem voltak alapjai ezeknek az aggodalmaknak” – tette hozzá.
Orbán Viktor úgy vélte, a (magyarországi) zsidó közösség sokkal nyugodtabb ma, de szerinte el kell ismerni, hogy valamilyen mértékű antiszemitizmus jelen van főleg az interneten és főleg olyan honlapokon, amelyeket Magyarországon kívülről működtetnek. Mint mondta, küzdeni kell az antiszemitizmus ellen.”
Különösen azért van aggodalomra ok, mert a zsidó közösségek aktívabbak, és erőszakosabbak, mint valaha. A társadalomnak már szinte nincs is olyan szegmense, a kultúrától, a gazdaságig, a politikától a médiáig, az oktatástól a humanitárius tevékenységig, melyet ne ők uralnának, melyet ne az ő szellemiségük rothasztana. Valójában az elharapódzott szemitizmus ellen kell már küzdeni! Hazánkban immár évtizedek óta nem az antiszemitizmus, hanem épp ellenkezőleg, a szemitizmus tombol, egyre agresszívabban, és nagyobb területeket megfertőzve.
Orbán Viktor úgy vélte, a szélsőségesség mindig veszélyforrás, de a magyar politikai valóságban nincs sem a Jobbiknak, sem más szélsőjobboldali pártnak esélye arra, hogy komoly befolyást érjen el. “Ha egy jobbközép párt, mint a miénk, sikeres, nagyon nehéz cselekvési felületet találnia a radikális jobboldalnak” – jegyezte meg.”
Fel kell hagyni a szélsőségesezéssel, rasszistázással, antiszemitázással, mert ez épp az ellenkező hatást generálja. Arról nem is beszélve, hogy manapság nem az a rasszista, aki nem szereti a cigány bűnözőket (értsd, a parazita cigányokat), hanem az, akit ezek a cigány élősködők nem szeretnek. És nem az az antiszemita, aki nem szereti a zsidókat, (értsd: szót emel a cionista érdekek túlsúlyba helyezése ellen), hanem az, akit a zsidók nem szeretnek.
Tetejében aki folyton terroristáz, szélsőségesez, az legalább saját maga legyen mentes ezen tulajdonságoktól.
A kormányfő butaságnak nevezte, hogy létezne úgymond “zsidó összeesküvés” Magyarország megszállására. Hangsúlyozta, hogy az izraeli befektetők száma kicsi ahhoz Magyarországon, hogy megszállják az országot. Kitért arra, hogy az izraeli tőke milyen területeken van jelen Magyarországon, s többek között hozzátette: “örülünk, hogy az izraeliek ott vannak és bízunk abban, hogy szélesítik tevékenységüket”.
Méghogy az izraeli befektetők száma kicsi! Az ingatlan befektetések legnagyobb része izraeli hátterű. Vajon miért tagadja el a miniszterelnök, a rengeteg, üres lakóparkot, ha nem azért, hogy eltitkolja, hogy az arab dominó bedőlése elől idemenekülő izraelieknek ezekben biztosítsanak majd szállást. Erre érthetjük azokat a szavait, hogy “bízunk abban, hogy szélesítik tevékenységüket”. A Likud testvérpárt vezetőjétől nem is várhatunk más reakciót. De attól még, hogy a tényeket elhallgatják, vagy elhallgattatják, azok még léteznek és nagyon is valósak. Ha Orbán nem látja ezeket, akkor annak csak az az oka, hogy nem AKARJA látni, ha meg le is tagadja, annak pedig az, hogy maga is a helycsinálók közé tartozik. Klasszikusunkkal szólva: “A tények makacs dolgok, Pelikán elvtárs!”
Izraeli ingatlanbefektetői reklám, héber nyelven, de magyar helyszínekkel. (A Kaduri Group beruházói érdekcsoport 2001. óta tevékenykedik Magyarországon. Amint ez a reklám is mutatja, hogy fő célcsoportja nem a magyar, hanem az izraeli közönség. Érdemes rákeresni) >>
A magyarok és a zsidók együttélését illetően Orbán Viktor arról beszélt, hogy a zsidó közösség Magyarországon vitális és aktív, ami jó, de “nem téveszthetjük szem elől, hogy sok zsidó még mindig a múltban él a holokauszt tragédiája miatt”. “Nagyon aktív társasági életük van, de még mindig nem lehet azt mondani, hogy új kulturális hidak épülnek. Sokan érdekeltek ebben és dolgoznak ezen, de a történelem az történelem. Tisztelnünk kell, érzékenyeknek és óvatosnak kell lennünk. Jó kapcsolataink vannak a közösséggel, de tudnunk kell, hogy a zsidók ellen inkább jobboldali elnyomás érvényesült, ezért ők természetszerűen liberálisok és a baloldal felé hajlanak. Időbe fog telni, amire az emberek nem a múltba, hanem előre tekintenek majd” – tette hozzá.”
A zsidók és a magyarok nem együtt élnek, hanem az egyik élősködik a másikon. Az az aktivitás, mely egy befogadó nemzet lerablását, szellemi elcsökevényesítését eredményezi, közel sem nevezhető hídépítésnek, inkább pont az ellenkezőjének. Úgy gondolom, aki vendég, az viselkedjen vendégként, vagy ne menjen vendégségbe, s legfőképpen ne gyártson elméleteket arról, hogy neki miért is van több joga a vendéglátó lakhelyére, mint magának az őslakos tulajdonosnak. Ha pedig nem hagynak fel a féligazságok, és más elferdített történelmi tények folyamatos sulykolásával, – akár büntethetőséggel is fenyegetve az ellenszegülőket, – és továbbra folytatják is erőszakos berögzítési próbálkozásokat, akkor nem lehet csodálkozni, hogy mindig lesznek ellenszegülők, kérdéseket megfogalmazók, sőt előbb-utóbb ők lesznek többségben. Hisz aki önállóan gondolkodik, annak hamar feltűnik az egyre nyomulósabb tudatformálás célja is. Különösen, ha ennek hatásait, már azok sem tudják tagadni, akik magát a tényt próbálják elkendőzni. Orbán a nekik járó tiszteletről beszél, miközben sem ő, sem hitsorsosai nem adják meg még a kellő tiszteletet sem a vendéglátóiknak. Már pedig, ha maguk számára elvárják ezt, akkor előbb nekik kell megadniuk. És ez alól az sem mentség, ha már 100-200 éve jöttek vendégségbe. Attól még ők itt csak vendégek – még, ha egyre kevésbé szívesen látottak is.
Izrael esetleges EU-tagságára vonatkozóan Orbán azt mondta: “ismervén álláspontjukat az EU vezető államainak, nem hiszem, hogy ez reális lehetőség lenne a közeljövőben. Teoretikusan azonban nem szabad elvetnünk. Jó kapcsolatunk van Izraellel, de minden ez ügyben tett lépés viharos vitákat kavar az Unióban. Mindentől függetlenül nagymértékű ellenállás van az EU-ban bármiféle további bővítés tekintetében. Az anyagi nehézségek az embereket sokkal óvatosabbá tették és a politikusoknak alkalmazkodniuk kell nemzeteik elvárásaihoz. Ezért a következő években nem esik majd sok szó az Unió bővítéséről, sajnálatomra. Azon munkálkodom majd, hogy ezt a hozzáállást megváltoztassam, de az általános vélemény szemben áll az enyémmel.”
Izrael nem európai ország ezért semmi keresni valója az EU-ban. Az EU szervezete viszont erősen szemita, ezért nekik meg semmi keresnivalójuk Európában.
Mi magyarok vagyunk elsősorban, s nem zsidók, vagy európaiak. Semmi keresnivalónk a jelenlegi EU szervezetben. Nekünk olyan szövetségeket kell kötnünk, és olyan szövetségekhez kell társulnunk, mely a mi érdekeinket ugyanannyira képviseli, mint a szövetség többi tagjáét, Olyan szövetségben szabad csak bennmaradni, vagy hozzácsatlakozni, ami nem szól bele a nemzeti szuverenitásunkba, amely nem rabolja ki, alázza meg, és teszi tönkre az országunkat.
És igen nagy lenne a baj, ha az orbáni elvárás, vagy inkább csak vágyálom megvalósulna: “… az emberek nem a múltba, hanem előre tekintenek majd,” mely, – nem mellékesen – erősen összecseng a kommunisták: “A múltat végképp eltörölni…” jelszavával. Ami nem is csoda, hisz közös tőről metszették őket.
Mert aki a múltját kitépi, az a gyökereit veszíti el. Ezt épp ők tudják a legjobban, hisz pont ez az, amit maguk sosem követnek, de megkövetelnének másoktól.
Ám a múlt bűneit meg nem történtté homályosítani nem lehet, de nem is szabad. A múltunkból fakad a jelenünk, és arra épül a jövőnk. A gyökértelen növényt is elfújja az első szellő.
Egy öntudatos, erős gyökerekkel rendelkező nép kapaszkodik, és a legtombolóbb viharnak is ellenáll!
Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda
A cikk 2011. februárban készült






Ami a jelentésből kimaradt – Robbanás a tározóban



Posted on 2012-09-27Szerző: Admin
A MAL pénzügyi és személyi háttere
a tulajdonosok felelősségét a bíróságok nem firtatják azóta sem! Ez nem furcsa? … Megítélésünk szerint megbocsáthatatlan és súlyosbító tényező az mérhetetlen cinizmus, mellyel nem csak felelőtlenségüket, de erkölcstelenségüket is bizonyították a Mal vezetői és tulajdonosai,  a gátszakadást követően nem riasztották az érintett településeket, s nem segítették a kárelhárítást sem. A vádirat szerint mindössze ötven pár gumicsizmával járult hozzá a Mal Zrt. a vörösiszap-katasztrófa elhárításához az első napon.
Elhallgatott információk a kolontári vörösiszap-katasztrófa valódi okairól.
Úgy tűnik nem baleset okozta a gátszakadást Kolontáron.
A MAL per
Hétfőn kezdődött a MAL per a 2010-es kolontári vörösiszap-katasztrófa ügyében.
A vád halált okozó gondatlan közveszély okozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszély okozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette.
Megjegyezzük, hogy 2010-ben Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság büntetőkollégiumának vezetője ezt mondta: a főügyészség által csatolt dokumentumok alapján fölvethető “
a halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyeztetés vétségegyanúja. Azóta már a „tömegszerencsétlenség” kitétel eltűnt a vádakból.
Tavaly a környezetvédelmi hatóság a cégre 135 milliárd forintot meghaladó bírságot szabott ki, és Fővárosi Bíróság 2010-ben egy devecseri felperesnek ideiglenes intézkedésként első fokon 10 millió forint kártérítést is megítélt, amit cég megfellebbezett.
A vádlottak száma a kezdeti 14-ről 15-re bővült. A vádlottak a valamennyien az ajkai timföldgyár vezetői vagy alkalmazottai voltak abban az időben. Elsőrendű vádlott Bakonyi Zoltán vezérigazgató, de már 2010-ben Deák Józsefet, a Mal Zrt. műszaki szolgáltatási igazgatóját is meggyanúsította a rendőrség. A kilenced rendű vádlott a német anyanyelvű Martin R., aki a Mal korábbi üzemeltetési igazgatója volt.
Nem meglepő módon a vádlottak egyike sem járult hozzá képfelvételek készítéshez, csak a sértettek.
Azonban a tulajdonosok felelősségét a bíróságok nem firtatják azóta sem! Ez nem furcsa?
A vélt vagy valós okok
A rengeteg feltárt szabálytalanság mellett, mint a tározó gátjának állapota, anyaga, süllyedése, a túltöltés, technológiai fegyelemsértés, stb. a természeti katasztrófa kifejezés is felmerült.
Még 2010 októberében a Mal által felkért szakértő ideiglenes szakvéleménye alapján Illés Zoltán akkori környezetvédelmi államtitkár megpróbálta elhitetni, hogy talajtörés történt, s ez is okozhatta a katasztrófát. Bakonyi Zoltán pedig terrortámadást emlegetett ekkor, bár ennél többet nem mondott.
S mint megtudtuk, még egy valamire való katasztrófavédelmi tervet sem tudtak felmutatni.
Ahogy a katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság 2011 októberében nyilvánosságra hozott jelentéséből kiderült, a tározó egykori tervezői, kivitelezői, a működést engedélyező környezetvédelmi hatóság is felelős a katasztrófáért. Megállapításuk szerint a korábbi szakértői véleménnyel ellentétben, nem lehet természeti katasztrófáról beszélni, mivel számos technológiai, üzemeltetési hiányosságot tártak fel.
Megítélésünk szerint megbocsáthatatlan és súlyosbító tényező az mérhetetlen cinizmus, mellyel nem csak felelőtlenségüket, de erkölcstelenségüket is bizonyították a Mal vezetői és tulajdonosai, mivel a katasztrófa után nem segítették annak elhárítását. A gátszakadást követően nem riasztották az érintett településeket, s nem segítették a kárelhárítást sem. A vádirat szerint mindössze ötven pár gumicsizmával járult hozzá a Mal Zrt. a vörösiszap-katasztrófa elhárításához az első napon. Mindezek tetejében Bakonyi Zoltán félrevezette a hozzá nem értő lakosságot. Ugyanis közvetlenül a katasztrófa után Bakonyi egyik nyilatkozatában azt állította, hogy a vörös iszap nem annyira maró, hogy veszélyes legyen. Ahogyan a nehézfémek által okozott veszélyről is mélyen hallgatott.
Hétfőn megjelent a bíróságon egy önmagát sértettnek nevező férfi, aki szerint valójában nem ipari baleset, hanem szándékos tömeggyilkosság történt, vagyis felrobbantották a tározó gátját.
Nos, bármilyen hihetetlennek is tűnik ez a lehetőség, nem ő az egyetlen, aki robbantásról beszél.
Dr. Kozéki László fizikus, aki a parlamenti bizottság szakértőjeként, vett részt a vörös iszap katasztrófa kivizsgálásban, az Echo TV-nek küldött levelében nem kevesebbet állít, mint hogy az általa adott végső következtetése szerint a katasztrófát ugyan az észak-nyugati sarok törésénél kiömlött lúg okozta, de a sarok kiszakadásának oka az északi gátfal közepén bekövetkezett robbanás volt. Ezt a megállapítását, mely műszakilag megalapozott volt, ajelentésből egyszerűen kihagyták. Ennek okát csak találgathatjuk (a szerk.) Ráadásul nemcsak, hogy kimaradt a szakértői véleményének ez a része a jelentésből, de még a bizonyítékok és nyomok eltüntetésére is görcsös erőfeszítéseket tapasztalt.
Továbbá Kozéki úr azt a kevésbé közismert tényt is leírta, hogy EU parancsra NEM VESZÉLYES hulladéknak minősítették a vörös iszapot. Ezzel törvényesített módon mindjárt mentesítették az üzemeltetőt a gát állékonyságának ellenőrzése alól. (mint írja a konyhai moslék ezzel szemben veszélyes hulladéknak minősül az EU-ban) Kozéki úr a megindult bírósági perekben megerősítette, hogy számos más hiba mellett, fenntartja az idegenkezűség alapos gyanúját. Vagyis szakmai meggyőződése, hogy szándékos robbantás történt.
Tekintsünk kicsit vissza a Mal történetben
Egy 1999-es jelentés pedig a Mal Zrt. résztulajdonosává vált Bakonyi Árpád felelősségre vonását javasolta – amiért az állam képviselőjeként anno éppen ő adott túl az ajkai cégen.
Tolnay Lajos,(40%-os tulajdoni rész) a Mal Zrt. 2010-es elnöke már évtizedek óta az iparban forgolódott, tulajdonostársai is az iparágból érkeztek: a közvetett tulajdonos, a Bakonyi család feje, Bakonyi Árpád volt, az állami alumíniumipari cégeket tömörítő Hungalu igazgatósági elnöke. És ő már az 1997-es cégszerzéskor tisztában volt a cégcsoport 14 tagvállalatának auditjában szereplő tényekkel. A jelentésben az szerepelt, hogy 11 milliárd forintnyi kárt okoztak a környezetben, akkortájt ennyi volt a helyreállítás becsült összege, – a cégcsoport vagyonát ebben az időben 22 milliárdnyira becsülték.
A szokásos privatizációs ügyeskedés itt is tetten érhető volt. Az 1997-es privatizációs szerződés szerint az új tulajdonosok mindössze tízmillió forintot fizettek, azaz a becsült üzletrész 0,6 százalékát, s ezért 90 százalékos részesedést szereztek. Ráadásul az eladó, Bakonyi Árpád által elnökölt Hungalu elengedte nekik a meglévő közel 3 milliárdos hitelt valamint az ajkai cég 1,7 milliárdos tartozását is. Sőt még arra is ígéretet tett, hogy az állam az EU-előcsatlakozási alapból a környezeti károk helyreállítására mintegy 500milliót juttat majd.
A Mal számokban
A 2010-es katasztrófát megelőző év adatait böngészve nem épp szívderítő kép tárult elénk.
A cég 2009-ben jegyzett tőkéje hárommilliárd forint volt (saját tőkéje pedig 9 851 166 000Ft volt), részvényesei pedig az alábbiak voltak:
ALUG Kft. (Cg. 01-09-363015) Törzsrészvény: 1 200 000 000Ft
Feed-Back-2000 Kft. (Cg. 07-09-005666) Törzsrészvény: 900 000 000Ft
KP ZEUSZ Kft. (Cg. 01-09-687483) Törzsrészvény: 900 000 000Ft
A Mal-nak a következő leányvállalatai voltak:
Bauxit Bányavagyonkezelő Kft. 73 120 000Ft jegyzett tőkével és 100%-os részesedési aránnyal
Bakonyi Bauxitbánya Kft. 500 000 000Ft jegyzett tőkével és 18,03%-os részesedési aránnyal
Várpalotai Ipari Park Kft. 5 460 000Ft jegyzett tőkével és 78%-os részesedési aránnyal
Silkem D.o.o (szlovén) 2 999 968€ jegyzett tőkével és 64,66%-os részesedési aránnyal
MAL-Deutschland Alumínium GmbH (német) 117 105 000€ jegyzett tőkével és 100,00%-os részesedési aránnyal
Rudnici Boksita Jajce D.D. (horvát) 5 030 667KM jegyzett tőkével és 51,08%-os részesedési aránnyal
MAL-Product S.R.L. (román) 367 600Lej jegyzett tőkével és 100%-os részesedési aránnyal
MTMG Zrt. 20 000 000Ft jegyzett tőkével és 50,5%-os részesedési aránnyal
MALNegro D.o.o (montenegrói) 1€ jegyzett tőkével és 100%-os részesedési aránnyal
A MAL 2009 év végén fennálló banki tartozásai is érdekesen alakultak
CIB Bank Zrt-n ek 10 156 782,87€
MKB Bank Zrt. 17 245 370,93€
OTP Bank Nyrt. 12 484 378,95€
Raiffeisen Bank Zrt. 13 013 378,07€
ez összesen 52 899 910,82€, ami forintban kifejezve 14 327 411 846Ft-nak felel meg az akkori 270,84FT/€-os árfolyamon. (14milliárdos hitel egy 3milliárdos jegyzett tőkéjű cégnek)
Külső tagok (más tulajdonosok) részére 1 874 729 000Ft-ot fizettek ki, míg csupán 5 565 000Ft-ot adóztak
A 2009-es eredmény-kimutatásban végül, 128 195 000Ft-os veszteséget produkáltak. Ez az eredmény leányvállalatostól értendő, úgymint a SILKEM (melyben 64,66% a MAL tulajdona), és a Rudnici Boksita Jajce DD (melyben 51,08% a Mal és 16.55% az ATESZ Kft. tulajdona)
Így indult neki a 2010-es évnek, a katasztrófa évének a Mal.
Érdekesség még, hogy 2001-ben kiválással 6 jogutód cég is alakult, melyek mindegyike ingatlanhasznosító vállalkozás
Pet-Yba Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
Hexatlon Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
LAY-BACK Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
HUNG-DUSTRY Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
ALUPent Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
CAPERE Ingatlanhasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság
Az adatokat, valamint a Mal privatizáció körülményeit, a kapcsolódó személyi érdekeltségeket és összefonódásokat kutató, és közzétett cikkeket áttanulmányozva azt látjuk, hogy rengeteg ismert, politikus és pénzember, valamint hirtelen meggazdagodott főfontos nevével találkozunk.
Ezt figyelembe véve az Echo tévés Szaniszló László szónoki kérdésére, hogy vajon kinek, kiknek az érdeke, hogy az igazságot, a katasztrófa valódi kiváltó okát, és a bizonyítékokat ne ismerhesse meg a közvélemény, magunk is választ találunk. S ehhez még összeesküvés elméletre sincs szükség. Elég, ha megnézzük, mi folyik az országban az elmúlt jó néhány évtizedben, és mely nevek azok, melyek szinte minden lenyúlással, korrupcióval, politikai- és gazdasági bűncselekménnyel kapcsolatba kerülnek, visszaköszönnek.
Tartok tőle, hogy egyre többen vannak, akik azt mondják erre „Már meg sem lepődőm, itt bármi megtörténhet!”
Audie – Szabad Riport Tudósító Iroda





Több mint 135 milliárd forintos bírságot kapott a

Mal Zrt.





Posted on 2011-09-15Szerző: Admin
Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a kormany.hu-n.
A MAL Zrt. a „vörösiszap elhelyezésére szolgáló hulladéklerakó üzemeltetése során bekövetkezett környezetkárosítás miatt” köteles megfizetni a több mint 135 milliárd forint bírságot. Az összeg meghatározásakor a felügyelőség figyelembe vette, hogy milyen mennyiségű hulladék, azaz vörösiszap és lúgos oldat jutott ki a tározóból; ez összesen 1, 876 millió tonna.
A MAL Zrt. köteles a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül megfizetni. A határozat ellen kézhezvételtől számított 15 napon belül lehet fellebbezni az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél.
A közlemény szerint a bírságról szóló határozatot már ki is postázták a cégnek, a bírság megállapítása a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt, és tekintettel a vörösiszap katasztrófa mértékére és a kiömlött anyag mennyiségére, a Felügyelőség a legszigorúbb számítást vette alapul.
A hulladékgazdálkodási bírság kiszámításakor egyebek mellett szerepet játszott az is, hogy ilyen mértékű és kiterjedésű környezeti kárra még nem volt példa Magyarországon.
A VM emlékeztet: a MAL Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja 2010. október 4-én szakadt át. A kazettából kiömlő, jelentős mennyiségű, magas pH értékű vörösiszap elöntötte a szomszédos Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely településeket. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, és mintegy százhúszan kerültek kórházba. A kiömlő vörösiszap elárasztotta a Torna patakot, és azon keresztül károsította a Marcal-Rába-Duna vízrendszerét.
MTI – SzRTI










Az orosz Pantsir-S1 SPAAG & SAM védelmi rendszer





Posted on 2012-11-11Szerző: Admin



The Russian Pantsir-S1 SPAAG & SAM Defence system



The Russian Pantsir-S1 SPAAG & SAM Defence system
Oroszország rövid hatótávolságú légvédelmi rendszere, a Pantsir-S1, az az orosz hadiipar büszkesége . Az SAM-al kombinált rendszer képes bármely légi célpont megsemmisítésére, kivéve a ballisztikus rakétáka

Russian Pantsir-S1 -- best air defence money can buy





A légtérben támadó ellenség semlegesítésére alkalmas a Pantsir-S1 (SA-22B) rendszer. Ez egy kis hatótávolságú, modern légvédelmi rendszer, mely rakétákkal és csöves rendszerrel is el van látva. Általános területvédelmi szerepe mellett kiemelt feladatköre az olyan nehézsúlyú légvédelmi ütegek, mint az S-300 és az S-400 védelmébe.
A Pantsir-S1-ről érdemes tudni, hogy az egyik olyan orosz rendszer, melyet úgymond külföldi megrendelésre fejeztek be. Az eredeti fejlesztés még a 90-es évek elején indult be, a Tunguska (SA-19) leváltása érdekében. 1995-ben a prototípus sikeresen be is mutatkozott az 1995-ös MAKS-on, ám anyagi okokból lefulladt a program.
A 90-es évek második felében ugyan elkezdtek vele újból foglalkozni, ám a jelenlegi, az eredetitől sok mindenben különböző változat megvalósulását az biztosította be, mikor is az Egyesült Arab Emirátusok 2000-ben megrendelte, úgymond megfinanszírozta a továbbfejlesztést: az 50 rendszerre szóló 734 millió Dolláros rendelésben mintegy 100 millió Dollár szolgált a fejlesztés befejezésére.

2005-re 50 új változatú egységet kellett volna leszállítania a fejlesztő cégnek (KBP), ám ez részben technikai részben szervezési nehézségek miatt nem jött össze. Ettől függetlenül a fejlesztés jó ütemben haladt. Az eredeti rakéta alapján kifejlesztették a jelenleg rendszeresített, kétfokozatú 57E6-E változatot. Az eredeti prototípuson használt 2A72 csöves védelmet 2 csövű, gyorstüzelő 30 mm-esre megoldásra, a 2A38M-ra módosították. A rakéták nem tartalmaznak keresőfejet a költségek csökkentése érdekében, így azokat teljes mértékben az indító platform vezérli célra.
Komolyabb csúszást az eredeti radar cseréje okozta. A Pantsirhoz 1995-ben eredetileg a Fazotron által kifejlesztett többcélú radart választották, majd a cég 10 évvel később elkészítette a módosított változatot is, amivel azonban a KBP nem volt megelégedve ez további fejlesztést igényelt. Az Emirátusok belegyezett a fejlesztési szakasz kitolásába. A célpontok felderítését egy másik radar végzi. A radar vonalat optikai rendszer egészíti ki. Az áttervezések során a platform mérete az eredeti mintegy harmadára, súlya felére csökkent.
A Rosobonexport által a publikum felé közölt adatok alapján a célpontok felderítését végző kereső radar hatótávolsága 32-36 km között alakul és egyszerre maximum 20, minimálisan 2 m2 radarkeresztmetszettel bíró célpontot képes követni. A célpontokat és a rakétákat követő radar 24-28 km távolságig lát el és 5 – 15 000 méter magasságtartományban effektív. A fejlesztő szerint a rendszer zavarással szembeni képességei meglehetősen jók. A rakéták 1,2 – 20 km tartományban vethetőek be, míg a gépágyúk effektív hatótávolsága 4 km. A rendszer összesen 12 rakétát (4×3-as kiépítésben) hordoz, a gépágyúk lőszerjavadalmazása 1 400 darabos.
A módosított rendszer első tesztje 2006 közepén zajlott le Kapusztyin Jar-ban és ma már sorozatgyártás alatt áll.
A rendszert előkészítették kerekes és láctalpas járműre történő telepítésre. A rendszert ennek ellenére egyelőre kizárólagosan kerekes platformon kínálják. Ezek a belorusz MZKT-7930 illetve a gyengébb off-road teljesítménnyel bíró KAMAZ 6560. Az Egyesült Arab Emirátusok egyébként a MAN SX 45 alvázat választotta. Az eredeti 50-es beszerzést vélhetően újabb 28 járművel fejelik majd meg. Algéria és Szíria is rendelt 38 illetve 50 egységet 2006-ban. Bár az oroszok tagadják, a szíriai rendelésből állítólag legalább 10 Iránban köt majd ki.
MAN SX 45. Ha a Patriot rendszer alá jó, jó lesz a Pantsirhoz is…
Az első egységek 2007 augusztusában érkeztek Szíriába. Ezt azért említjük meg, mert az Szíriát ért 2007 szeptemberi légicsapás után izraeli források igen hamar kürtölni kezdték, hogy tessék, ennyit ér az új orosz légvédelmi rendszerük. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni, hogy a leszállítás messze nem egyenlő a teljes hadrafoghatósággal, harckészültséggel! A kettő között általában hónapok telnek el. Ráadásul más források szerint a támadás helyszínén ott sem voltak a Pantsirok.
De hogy visszakanyarodjunk kicsit az hír eredeti témájául szolgáló Oroszországhoz: Moszkva elvileg 2008 végén kezdte meg a Pantsir-ok rendszeresítését.
Az orosz légvédelem 2010-ben 10 Pantsir-S1-t állított szolgálatba, az ezekkel szerzett tapasztalatok alapján továbbfejlesztett rendszerekből idén 28-at kap a hadsereg. A legfontosabb célpontokat 30-70 kilométernél rövidebb távon a Pantsir-S1 védi. Az új fegyverek közül a világon egyedülállónak tartják a Pantsir-S1-t.
A tulai KBP műszergyárban tervezett eszköz hatékonyan használható repülőgépek, rakéták, drónok, sőt földi célpontok ellen is 20 kilométeres távolságon belül, 15 ezer méteres magasságig, 12 kétlépcsős légvédelmi rakétájával, gépágyúi 4000 méteres távolságig és 3 kilométeres magasságig hatásosak. Modul építésének köszönhetően számos jellemzője egyszerűen változtatható.
Két-három fős személyzet működtetheti, de szükség esetén egyetlen ember is elég hozzá. Van álló, kerekes és lánctalpas alvázra épített változata.
A rendszert felveszik az Admiral Kuznyecov anyahajó fegyverzetébe is, eszerint készül a haditengerészeti változat. A 90 kilogrammos rakéták 20 kilós robbanófejet hordoznak, két 30 mm-es dupla csövű gépágyújához ágyúnként 700 lövedékkel rendelkezik. Az ágyúk tűzgyorsasága egyenként 2500 lövés percenként.
Pantsir-S1 NATO-kódneve SA-22 Greyhound.
összeállította: Fehér Farkas – Szabad Riport Tudósító Iroda
(forrás HTKA/Biztonságpiac)








Tikos Szovjet Háborúk – Vietnam





Posted on 2012-08-07Szerző: Admin


Az amerikai hadsereg több bombát dobott le Vietnamra, mint amennyit az egész Második Világháborúban együttvéve az összes fronton elhasznált. Hihetetlen terrorbombázásokat, végeztek. Akkor használták először a golyós bombát, aztán meg a napalmot és a foszforbombát is.
A Szovjetunió szerepe a Vietnami háborúban…
Ismeretterjesztő film. Valós történelem:


Tikos Szovjet Háborúk Vietnam.avi

A CIA titkos háborúi 1.

A CIA titkos háborúi 2.

A CIA titkos haborúi 3.

A kémkedés története - 1. rész - Hősök és árulók

A kémkedés története - 2. rész - Hírszerzés a hidegháború idején

A kémkedés története - 3. rész - A globális kihívás

Atomkorszak - Kémek, titkok, hazugságok - A Venona-vállalkozás

Nukleáris készletek - A hidegháború öröksége

Teller Ede bombája

Az atombomba titkos városai (Elveszett világok)

A halál pillanata (Moment of death) dokumentumfilm - bővebb részl

Élet a halál után

Mi történik a Lélekkel a halál után?

Mi van a halál után? A médium válaszol.

Árkádia nap - Villás Béla - Kérdések és válaszok 2/1

Árkádia nap - Villás Béla - Kérdések és válaszok 2/2

Villás Béla - Keresés, változás, megértés, megállás




Aztán megérkezett a lángba borult Észak-Vietnam számára a segítség, – és minden megváltozott. Az amerikai pilóták nagyon meglepődtek és megijedtek, amikor az első B-52-es nehézbombázót 10 ezer méter magasságból, föld-levegő rakétával, leszedte a vietnami légelhárítás.
Az oroszok és a kínaiak, minden akkor meglévő ellentétüket figyelmen kívül hagyva, közösen segítették az Észak Vietnami Hadsereget, gépekkel, fegyverrel, hadianyaggal, és szakemberekkel, kiképzőkkel.
A vietnami katonák a testükkel védték az orosz légvédelmi tiszteket.
Vietnami veterán: “45 évig szolgáltam a hadseregben. Pontosan tudom, milyen a háború. A Szovjetuniótól jó fegyvereket, repülőket és rakétákat kaptunk. Ezért győzhettük le az amerikaiakat.”
Ho si Minh elnök már nem érhette meg a győzelmet. “Az akkori kommunista országok híres államférfiaihoz képest is egyedülálló ember volt. Tetteit pedig legfeljebb önmaga bírálta…”
Ajánlja: Szabad Riport Tudósító Iroda


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése