2017. szeptember 10., vasárnap

Energia gondok




Energia gondok




TALÁLMÁNY A SÜLLYESZTŐBEN



Azt már régóta tudjuk, hogy a magyar feltalálók hazájukban nem nagyon tudnak érvényesülni. “A főnöknél senki sem lehet okosabb”, így kénytelenek voltak elvándorolni itthonról, hogy a világ más tájain valósítsák meg ötleteiket. Ezzel más nemzeteket gazdagítottak, de mi az ilyen apróságokkal nem foglalkozunk. A legfontosabb, hogy a világot jobbá tegyük.
A napokban bukkant fel 8 évi (mély)altatás homályából egy találmány, amit 2004-ben világszenzációként jelentettek be, azonban oly sikeresen dugtak el az emberek elől, hogy a ValóVilág szurkolói semmit sem vettek észre az egészből. Nem is lendült fel a magyar ipar és a gazdaság sem, de legalább nem piszkítottunk bele néhány multi gazdasági eredményeibe. Hogy a találmánnyal mi történt, talán néhány olvasó kifejti a hozzászólásokban…
Világszenzáció itthon – Magyarék találmánya
Magyar találmányok – a szó kettős értelmében. Magyar László és Csefkó Pál felfedezése az elektromos áram eddig szokatlan viselkedéséről olyan készülékek kialakítását tették lehetővé, amelyek a jövőben alaposan kibővíthetik az elektronikai termékek piacát – a jövő elektromos iparát pedig teljesen átrendezhetik. Ismét itt egy lehetőség: a húsz év kutatómunkájával kifejlesztett prototípusok gyártása akár az egész országot előnyös gazdasági helyzetbe hozhatják – ha akad rá befektető.
Képzeljük el, amint a bekapcsolt hajszárítóval játszadozik gyermekünk a fürdőkádban (ennek még a gondolata is borzalmas, de most tegyünk kivételt). Élvezi, hogy a készülék egymás után fú hideget-meleget, felfodrozza a kád vizét, majd egy hirtelen mozdulattal a víz alá dugja a működő hajszárítót. Egek Ura – itt már csak ő segíthet – vagy mégse? A gyerek kacagva élvezi a hirtelen előállt “pezsgőfürdőt”, a hajszárító keltette hullámokat – nem kell hívni a mentőket.
A fenti történet nem csupán a képzelet idétlen játéka, hanem ma már könnyen realizálható. A félreértések elkerülése végett tegyük hozzá: a hajszárító ebben az esetben nem a hálózati 220 volthoz csatlakozik, hanem az Energitech Egyesület két tagja által kifejlesztett transzverter nevű készülékhez. Így nemcsak az áramütés veszélye múlott el, hanem a hajszárítónk is tökéletes épségben vészeli át a víz alatti üzemet.
Magyar László és Csefkó Pál feltalálók a napokban mutatták be ilyen – és ehhez hasonló – dolgokra is képes “csodamasináikat”. A felfedezés és a találmányok jelentősége azonban messze túlmutat a fenti történeten, és a kutatók szavai szerint a “szupravezetéshez hasonló” jelenségre épül. “A készülék makroszkopikus kvantumrendszerként – egészen pontosan makroszkopikus kvantumoszcillátorként – működik ” – adják a jelenség magyarázatául a feltalálók, és ha ez a mondat számunkra nem is értelmezhető teljes mélységében, a további demonstrációkra mégis rácsodálkozhatunk. “Fénycsőgyújtó” nevű készülékük alkalmas arra, hogy kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket beletéve azok újra kigyúljanak, sőt, szebben (vibrálásmentesen) és nagyobb fényerővel égjenek, mint korábbi, “működő” állapotukban – ráadásul kevesebbet is fogyasztanak. Az új berendezés segítségével – a fénycsőgyárak minden valószínűség szerinti nagy bánatára – a kiégett fénycsövek “örökéletűekké” válhatnak, azaz mindaddig képesek lesznek világítani, amíg a különböző gázok valamilyen módon (például repedés miatt) el nem távoznak belőlük.
De ha a wolframszálas villanykörténk égne ki, mostantól kezdve ezt sem érdemes a kukába hajítani! Immár nemcsak a lyukas zoknik stoppolását végezhetjük el segítségével, hanem Magyarék készülékéhez csatla-koztatva a kiégett lámpás újra fényre gyúl: az elszakadt wolframszál felizzása helyett ívfényszerű kisülés látható a villanykörte belsejében. A berendezés birtokában nem kell továbbá aggódnunk azért, hogy számítógépünk elveszíti az el nem mentett adatokat egy-egy hirtelen áramkimaradás vagy áramszünet miatt, mert a gépezet rögtön átvált tartalék üzemmódra. További tapasztalatok: a sajtóbemutatón puszta kézzel víz alá tartott villanymotor semmi kárt nem tett – sem magában, sem környezetében, sem a gazdájában. Rácsodálkozhattunk a víz alá nyomott izzólámpa hibátlan működésére is – mind-mind olyan történetek, amelyek az elektromos feszültségről és áramról szerzett eddigi ismereteink szerint nem történhettek volna meg. Kénytelenek vagyunk szembesülni a ténnyel: az elektronikában az eddig megszokott, szinuszosan váltakozó elektromos áramon kívül létezik egy “másik világ”, ahol az elektronok működését abszolút nem befolyásolja az a tény, hogy eddigi ismereteink, kitalált szabványaink az előbb említett váltakozó áramra korlátozódnak leginkább.
A bemutatón egy újfajta elektromos áramnak, az elektromágnesség eddig ismeretlen összetevője megnyilvánulásának lehettünk tanúi. Ezt a makroszkopikus kvantumjelenséget leginkább a szupravezetéshez lehetne hasonlítani – mondta lapunknak a kutató-feltalálók egyike, Magyar László. – A bemutatott készülékek pedig ennek a felfedezésnek az aprópénzre váltása, műszaki megvalósulása.” A három bemutatott készülék azonban csak nagyon speciális esetei a felfedezés alkalmazásának, amely az űrkutatástól a mikrochipek gyártásáig óriási lehetőségeket rejt magában. A bemutatón jelenlévő egyik szakember például nem máshoz, mint Nikola Teslához hasonlította a feltalálók személyét – az Osztrák-Magyar Monarchiából Amerikába kivándorolt Tesla korát megelőző találmányai, valamint több mint 700 szabadalma által az egész huszadik század elektronikai kiépítését, technológiáját meghatározta.
Magyar László a találmány egyik legfontosabb rövid távú alkalmazási lehetőségének látja az energiaellátás stabilitásának biztosítását. Ismeretes, hogy az Egyesült Államokban múlt év során beállt nagy áramszünetek egyik oka az erőművek túlterhelése volt, amely az elektromos fogyasztók egy időpontban történő, esti bekapcsolása során “megrántja” az elektromos rendszert, amelynek biztonsági berendezése ekkor leold. A Magyar-találmány alkalmazásával elkerülhető lett volna a milliós-millárdos károkat okozó áramkimaradás. Az új találmányok “rövid távon” forradalmasíthatják a hajózást, a villamos járművek és forgó gépek iparát, a különböző biztonsági rendszereket, kórházak vészellátó rendszereit. “Lehet, hogy a bemutatott készülékek elterjedése sért bizonyos érdekeket, azt szeretnénk azonban, hogyha a mai nagy gyártók és forgalmazók nem erre figyelnének, hanem felismernék az előttük álló rendkívüli lehetőséget az eddigi berendezések korszerűsítésére. Ez a hagyományos energiaellátó rendszer működésével párhuzamosan is viszonylag kis befektetéssel kiépíthető, és komoly gazdasági előnyökkel is jár” – jelentette ki Magyar László.
Interjú Petz Ernő egyetemi tanárral, a Paksi Atomerőmű nyugdíjas vezérigazgatójával
– Magyar László és Csefkó Pál találmányai eddig szokatlan jelenségekről tanúskodnak. Ön szerint ezeket hogyan értelmezhetjük?Három olyan találmányról van szó, amelyek mindegyike ugyanarra az alapelvre épül: egy új, az eddigi tapasztalatainktól eltérően működő elektromos áramra. A hagyományos váltóáramú rendszerektől eltérően itt nem szinuszosan változik a feszültség és az áram. Ennek működése még nem teljesen ismert, azonban a gyakorlatban tapasztalható jellemzői és előnyös tulajdonságai miatt alkalmazható. A tények – és a mérések – azt mutatják, hogy ezt az áramot a fogyasztók sokkal kedvezőbben, kisebb veszteséggel, jobb hatásfokkal tudják hasznosítani a korábbi, hálózati áram által működtetett berendezéseknél. Maga az átalakító készülék is lényegesen kisebb méretű, egyszerűbb szerkezetű, mint a hagyományos inverterek, így olcsóbban előállítható.
– A találmányok bemutatásakor elhangzott, hogy “az Energitech kutatói a szupravezetési jelenséghez hasonló tulajdonságokat mutató villamos készüléket fejlesztettek ki, amelyek semleges áramot képesek gerjeszteni”. Hogyan fogalmazna közérthetőbben?Mint azt régóta ismerjük, az elektromos vezetők ellenállása függ a hőmérséklettől: minél alacsonyabb a vezető hőmérséklete, annál kisebb ellenállással vezeti a villamos áramot. Ez egyébként érthető, mert a fém rácspontjaiban lévő atommagok hőmozgást végeznek – nagyobb hőmérséklet esetén nagyobb, kisebb hőmérséklet esetén kisebb amplitúdóval. Az atommagok ehhez mérten akadályozzák a töltés áramlását. Nos, ha nulla Kelvin-fokra le tudnám hűteni a vezetéket, ezen a hőmérsékleten már megszűnik a hőmozgás, az atommagok rögzítetten a helyükön maradnak. Így szépen, akadály nélkül “átsétál” közöttük a töltés – vagyis nem fejt ki ellenállást. Ezt nevezzük szupravezetésnek. Az említett új jelenség során azonban nem erről van szó, mert a jelenség csak hasonlít a szupravezetés jelenségéhez. Ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy ennek az újonnan felfedezett áramnak a terjedése lényegesen kisebb fajlagos ellenállással történik, mint a már ismeretes, szinuszosan váltakozó áramé. A semleges áram azt jelenti, hogy nincsen egy kiemelt fázis, mint a szinuszos áram esetén.
– Az új jelenségek, tulajdonságok milyen előnnyel járhatnak?Mint azt a feltalálók bemutatták, a három készülék – a “transzverter”, a “magnetor” és a “fénycsőgyújtó” – olyan meglepő dolgokat produkál, hogy az általuk működtetett motortest, lámpatest víz alatt is hibátlanul működik az elektromos rövidzárlat vagy meghibásodás veszélye nélkül. Ennek gyakorlati alkalmazására számtalan lehetőséget lehetne említeni, amelyek során hermetikus szigetelés nélkül működtethetünk villanymotorokat valamilyen folyadékban. A “fénycsőgyújtóval” már kiégett, kidobásra ítélt fénycsöveket lehet újra üzembe állítani, ráadásul nagyobb fényerővel és úgy, hogy megszűnik a korábban 50Hz-es váltakozó áram által okozott vibrálás. Ilyen feltételek mellett is jelentős energiamegtakarítás érhető el, amely a kutatók mérései szerint körülbelül 30 százalék. A találmány segítségével viszonylag kis beruházással lehetne biztosítani a szünetmentes áramforrást, vagyis ha a hálózati feszültség valamilyen ok miatt megszűnik, rögtön működésbe lépne a kutatók által kifejlesztett mágneses generátor. Kórházakban például az ilyen berendezéseknek életmentő szerepe lehet.
A másik fontos dolog, hogy ezt a speciális áramot az áramvezetők sokkal kisebb ellenállással vezetik: kisebb a feszültségesés és kisebb a veszteség. Így sokkal vékonyabb vezetőn keresztül is eljuttatható a fogyasztóhoz.
– Hogyan magyarázható, hogy a fogyasztó a csupasz drótokkal együtt vízbe is belógatható, még sincs rövidzárlat?A fázis hiányával. Ha egy hagyományos váltóárammal táplált berendezéssel tennénk így, akkor rövidzárlat is bekövetkezhet – mivel a víz vezeti az áramot. A mostani találmányt alkalmazva elkerülhetőek lennének a korábban ebből fakadó áramütések, halálesetek. De mondok érdekesebb dolgot is: a hagyományos víz alatti elektromotorokat hermetikusan el kell zárnunk a víztől ahhoz, hogy működjenek. A találmány segítségével ilyen burkolat nélkül, tehát sokkal olcsóbban megtehetjük a motor vízben való működtetését.
– Nem gondolja, hogy egy ilyen találmányt az ellenérdekelt cégek nem fognak üdvrivalgással köszönteni, sőt…?Ha az energiatermelést nézzük, a gázlobbi, olajlobbi, szénlobbi – mindegyik egymás ellen érdekelt. Így az egyik akadályozhatja a másik lobbi fejlesztéseinek, találmányainak gyakorlati bevezetését. A szóban forgó találmányok is sérthetik az összes olyan gyár érdekeit, amelyek a hagyományos invertereket gyártják, de a fénycsőgyáraknak is az az érdeke, hogy minél több fénycsövet tudjanak eladni. Nagyon sok érdek sorakozik fel azonban a találmányok gyakorlati bevezetése mellett, még ha át is alakítja valamelyest az eddigi struktúrát. Az energiatermelés számára például csak előnyöket vélek felfedezni: nagyobb biztonságot eredményezne a működésükben. Az erőművek működése ugyanis egy eléggé bonyolult folyamat, amelynek a végén a generátor alakítja át a mechanikai munkát villamos energiává. Nos, jelen esetben csak ezt az utolsó fázist kellene megváltoztatni. A szóban forgó találmány együttműködik a hagyományos hálózattal, és ebben az az izgalmas, hogy nem kellene egyik napról a másikra, egy időpontban alkalmazni a találmányt, hanem lehetőség nyílik a találmány fokozatos, lépcsőzetes, komplikációktól mentes bevezetésére.
Ezért kellene hát minél hamarabb elindítani a gyártást, nagy nyereséggel. A nyereségből lehetne fejleszteni mind a gyártást, mind az elméleti kutatást: hogy a jelenséget leírhassuk, matematikailag is modellezhessük és az újabb ismereteket is hasznosíthassuk.
Forrás: www.hetek.hu 2004.01.16.(!)






FUKUSHIMA FEJEZI BE AZ EMBERISÉG ÁMOKFUTÁSÁT?



A fontos híreket figyelemmel kísérő emberek közül sokak agyában folyamatosan ott motoszkál a sérült fukushimai erőművek állapota és az ezek jelentette veszély. Már a tavaly márciusi katasztrófa bekövetkezte után írtunk az elhasznált fűtőelemek jelentette veszélyről, kaptunk is érte rendesen a „szakértőktől.” Eltelt egy év, és ma egyre többen kénytelenek belátni, hogy valóban nagy a baj.
A sérült fukushimai 1-es számú atomerőmű körül továbbra is fennálló és igazából egyre sokasodó problémák komoly veszélyt jelentenek az egész emberiségre nézve. Amennyiben a 4-es reaktor környékén, akár egy Richter skála szerinti 7,0-es erősségű földrengés következne be, 70% az esélye annak, hogy az elhasznált fűtőelemek tárolására használt épület összedőljön, aminek hatására óriási mennyiségű halálos sugárzás kerülne az atmoszférába. Egy ilyen földrengés előfordulásának esélye az érintett területen igen nagy, egyes becslések szerint egy éven belül 70, három éven belül pedig 98%.
Egy ilyen katasztrófa eredményeként hozzávetőlegesen 134 millió Curie (nem µ Curie!) Cézium-137 szabadulna fel, ami a Csernobili katasztrófa során kiszabadult Cézium-137 körülbelül 85-szöröse, az Amerikai Országos Sugárvédelmi Tanács (NCRP) becslése szerint. A szakértők szerint egy ilyen mennyiség elegendő „az egész emberiség és a föld környezetének elpusztítására,” ami azt jelenti, hogy ennek a veszélyforrásnak az elszigetelése elsődleges fontosságú feladat kellene, hogy legyen az „emberi túlélés szempontjából.”
A négyes reaktorépület elhasznált fűtőelem tárolójának szerkezeti integritása jelentősen sérült a tavaly márciusi földrengés és az azt követő cunami során. Jelenleg a fűtőelemek tárolásául szolgáló medencék védelme gyenge, ami azt jelenti, hogy egy komolyabb rengés „a három reaktor leolvadásánál is komolyabb katasztrófát okozna,” írja az AP. Egy ilyen katasztrófa esetén „az embereknek el kellene hagyni Japánt és az Egyesült Államok nyugati partján és a Kanadában élőknek otthonaikban kellene maradniuk zárt ajtók és ablakok mögött,” mondja Arnie Gundersen, nukleáris mérnök.
Bár az emberi életre és a környezetre a II. Világháború óta nem leselkedett ekkora veszély az Egyesült Államokban, az Obama kormány nem igazán járult hozzá a mentési munkákhoz. Japán nagyjából egyedül próbálja állni a sarat és valahogy összeállítani egy olyan tervet az elhasznált fűtőanyagok biztonságos tárolására, ami a lehető legkisebb kockázattal jár a lakosságra nézve.
2012. március 8-án Hiroake Koide, a Kyoto Egyetem Kutatóreaktorának munkatársa ijesztő képet festett a jelenlegi helyzetről a „Morning Birdnevű japán hírműsorban. Koide elmagyarázta, hogy az elhasznált fűtőelemek tárolására épült és jelenleg 1500 darab elemet tartalmazó medence komolyan megrongálódott. Ezek a fűtőelemek folyamatos hűtést igényelnek különben „a bennük lévő rendkívül erős sugárzás kiszabadulhat.” Egy földrengés esetén, a dőlésveszély miatt jelenleg acéltámasztékokkal aládúcolt, a földtől 30 méter magasságban lévő medencékből elfolyna a hűtőfolyadék, aminek hatására a fűtőelemek leolvadnának, hihetetlen mennyiségű radioaktív sugárzást bocsátva az atmoszférába. Koide elmagyarázta, hogy az elhasznált fűtőelemek biztonságos kiemelése nem lehetséges, mert „amint a fűtőelemek a levegőbe kerülnének, azonnal sugározni kezdenének és a közelben tartózkodó emberek meghalnának.”
A Morning Bird egyik műsorvezetője megkérdezte, mi történne, ha újabb földrengés érné az erőművet.
Az a vég lenne,”- válaszolta Koide.
Dr. Helen Caldicott, a nukleáris erőművek ellen harcoló fizikus elmondta, hogy amennyiben a 4-es épület összedől, azonnal evakuálja családját Bostonból és a déli féltekére költözik. Ez azért is drámai kijelentés, mivel Boston a Fukushimából érkező sugárzás szempontjából sokkal kevésbé veszélyeztetett keleti part mentén fekszik.
Egy éve ez volt a helyzet Arnie Gundersen szerint:


Arnie Gundersen Fukushima update.mp4


És egy friss videó a helyzetről:


Fukushima: Az igazság és a jövő


És itt egy hidegfúziós zéma.


OSIS #01: György Egely - Cold Fusion [Project Foxhound]






A TÓRIUM MEGOLDHATJA A VILÁG ENERGIAPROBLÉMÁIT



A mai kor legsúlyosabb problémájára a mérnökök fantasztikus megoldásokat dolgoztak ki. Ha nem az RTL-től vagy a Spektrumtól várjuk, hogy rávilágítsanak, hanem magunk utánanézünk, akkor megtalálhatjuk a megoldást.


Az energetika, azaz az energiaellátás és -felhasználás, valamint ezeknek biztonsága napjaink egyik legfontosabb témája.
Évtizedekkel korábban sikerült a gyakorlatban kipróbálni olyan technikát, amivel az atommag-fúziós kutatás céljait (olcsó energia, nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyagból, minimális – akár a szénerőműveknél alacsonyabb – mennyiségű rádióaktív hulladékkal) el lehet érni : Folyékony Fluorid Sóolvadékos Tórium Reaktor . Nem technikai, hanem tömegmanipulációs (manipulált információterjedés) oka van annak, hogy ezt (polgári célra) nem használja az emberiség. A Science, Scientific American, New Scientist, Discovery, Popular Mechanics meg hasonló tudományos-politikus csatornák még csak meg sem említik, az állam nem finanszírozza, így a kutatók túlnyomó többsége még csak nem is ismeri (nemhogy behatóbban vizsgálná). Az állam és a nagy cégek a doktoranduszokat más témákra “szívják el”, fizetik, ösztönzik. 2010-ben Magyarországon a BME-NTI-ből származó információ szerint egyetlen szakdolgozatnak sem témája. Tiszteletükre legyen mondva, hogy legalább a BME-n pár doktorandusz tud róla. De más témában jobban, biztosabban lehet “publikálni” és “rövid idő alatt eredményt elérni” (ez kétségtelen).

Az “energiaproblémát” réges-régen megoldották. Már az 1960-as években. Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Kitalálták, megépítették (olcsón), üzemeltették.
Wigner Jenõ kitalálta, hogyan lehet az emberiség energiaigényét tisztán kielégíteni. Aztán az 1960-as években meg is építették, olcsó anyagokból közönséges ipari technológiával, és sikeresen üzemelt 5 évig. Ez a folyékony fluorid sóolvadékos tórium reaktor (LFTR).
Számos előnye van az uránnal szemben, mint Wigner Jenő is felismerte. Mai körülmények között a thórium-232 alkalmasabbnak tűnik atomerő-művekhez, mint az urán. Kisebb, tisztább reaktorok, nagyságrenddel kevesebb radioaktív hulladék.
   Azonban most az indiai kormány bejelentette, hogy több kísérleti reaktor után belevágnak a világ első, tóriumot használó atomerőművének felépítéséhez. Jelenleg a helyszín kiválasztása zajlik, aztán még legalább másfél évet vesz igénybe az építkezés előtt a tervezés és környezetvédelmi előkészítés. Ha minden jól megy, az évtized végén kezdhet üzemelni a tóriumos erőmű, 300 megawattos kapacitással. Ez ugyan nem túl sok (kicsit kevesebb, mint amit Paks egy blokkja termel), mégis óriási áttörést hozhat az atomenergia iparágában.

A legszebb tájkép?

A tórium ugyanis nagyságrendekkel hatékonyabb, mint az atomerőművekben ma alkalmazott urán. Egy tonna tóriumból annyi energia nyerhető, mint 200 tonna uránból (vagy 3,5 millió tonna szénből), a feldolgozása után maradó melléktermékek pedig sokkal kevésbé veszélyesek, mint az uránéi. Ráadásul a tóriumreaktorok kisebbek, olcsóbbak, és környezetbarátabbak is lehetnek, mint az uránalapúak.
A viking viharistenről Thorról elnevezett anyag már a negyvenes években felkeltette az atomtudósok figyelmét, a Manhattan-terv fizikusai is ezt ajánlották az amerikai kormánynak az urán helyett, mint a leendő erőművek fűtőanyaga. A világháború alatt, majd a hidegháború évtizedeiben azonban a hatékonyságnál erősebb érv volt, hogy az uránnal dolgozó reaktorok melléktermékként plutóniumot állítanak elő, amiből atomfegyvereket lehet készíteni – tóriumból viszont nem lehet fegyvert gyártani.

Arnie Gundersen Fukushima update.mp4



Arnie Gundersen, a Fairwinds Associates vezető nukleáris mérnökének helyzetelemzése a fukusimai reaktorok állapotáról.



Michio on Fukushima.mp4



Interjú Michio Kakuval a fukusimai erőmű helyzetének súlyosságáról.Tényleg ezt a technológiát kell támogatni, amikor van alternatívája?
A fegyverkezési verseny elmúltával lobbiérdekek akadályozták meg a tóriumra való átállást. Európában 1999-ben merült fel először a CERN-ben egy kísérleti reaktor megépítése, de az EU a francia atomlobbi nyomására elutasította a támogatási kérelmet. Franciaország Európa vezető atomhatalma, rengeteg pénzt fektettek uránalapú erőművekbe, így nem áll érdekükben az új technológiára való átállás, ahol elvész a helyzeti előnyük.


THORIUM REACTOR előadás (LFTR-MSR)




The Liquid Fluoride Thorium Reactor: What Fusion Wanted To Be



Aim High: Using Thorium Energy to Address Environmental Prob

Charles Holden - Liquid Fueled Thorium Reactor 40 Megawatt Pil

Xu Hongjie - Chinese Academy of Sciences Thorium Molten Salt R



Wigner Jenő nem csak kitalálta és megtervezte a reaktort, hanem meg is építette az első működő LFTR-t, mindezt 1960-ban.(garázs körülmények közt: raklap méretben) A “háztáji” reaktor 5MegaWATT-al üzemelt 2 évig. A reaktor elsődleges hátránya: nukleáris fegyver gyártására nem alkalmas. (ezért nem terjedt el, csupán Nobel díjjal honorálták a Magyar feltalálót: Wigner Jenőt)
A világ egyik legelismertebb atomfizikusa, a Nobel-díjas Carlo Rubbia tavaly nyílt levélben kérte Obama elnököt, hogy fontolja meg az amerikai atomerőművek lecserélését tóriumfűtésűre. A számításokszerint egy erőmű felépítése 3 milliárd dollárba kerülne, de a Föld készletei (ezt az urántartalék háromszorosára becsülik) több ezer évig képesek lennének fedezni az emberiség energiaigényét.
A fukushimai katasztrófa után Németország bejelentette, hogy 2022-ig fokozatosan leszerelik az atomerőműveket. A terv szerint a tizenhét erőművet fokozatosan állítják le, az utolsókat 2022-ben. A legidősebb atomerőműveket már az idén tavasszal – a fukushimai nukleáris katasztrófa után – átmeneti jelleggel lekapcsolták az energiahálózatról. Ezután Olaszországban tartottak népszavazást, ahol a szavazók 92 százaléka elutasította, hogy ismét atomerőművekből nyerjenek energiát.
Mindezek ellenére a visegrádi országok (V4) – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – államfőinek huszadik, jubileumi csúcstalálkozóján a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy a térségben az atomenergia békés felhasználásának egyelőre nincs alternatívája.
Ha ez valóban így van (egyelőre), akkor most már csak az a kérdés maradt, Paksot miért nem ezzel a technikával (LFTR) akarják bővíteni?
Forrás: index.hueleg.hu






A fukushimai 1-es reaktor fűtőelemei szabadon, a 4-es összedőlőben

A Fukushima névre beugrik valami? Az atomerőmű, amiről két hónapja annyit beszéltek, és amiről szinte semmit sem hallunk mostanában, mert ugyebár, ha nincs hír, akkor minden rendben. Nem igaz? Sajnos nem.
A ma már államilag finanszírozott TEPCO-tól érkező legfrissebb 
információk szerint „a fukushimai erőmű 1-es számú reaktorának 
fűtőelemeit nem borítja víz, ami jelentősen hátráltatja a helyreállítási 
munkálatokat és a válság megoldását. A vízszint jelenleg 1 méter a
 fűtőelemek körül, nyilatkozta Junichi Matsumoto, a Tepco ügyvezető 
igazgatója egy tokiói sajtótájékoztatón. A leolvadt fűtőelemek a 
hermetikus 
egység padlójára estek, a hűtés azonban így is folyik. A cégnek fogalma 
sincs arról, hogy a fűtőelemek mióta vannak szabadon, mondta 
Matsumoto.”
Úgy tűnik, egyre több ember fogadja szkepticizmussal a Fukushimából 
érkező a híreket: „A válság kezdetétől fogva mondtam, hogy a vízzel való 
körbezárás nem fog működni,” nyilatkozta Tadashi Narabayashi, a 
Hokkaido Egyetem atomfizika professzora. „A Tepconak egy vízhűtő 
rendszert kellene kiépítenie, méghozzá minél gyorsabban. Egy ideje már 
csak körbe-körbe járnak, alig látni előrelépést. Mostanra talán rájöttek, 
hogy ezt kell tenniük.”
A legjobb rész pedig: „Nem valószínű, hogy a helyzet romlott volna attól, 
hogy kiderült a fűtőelemek szabadon, azaz nem víz alatt vannak, mivel 
valószínűleg a katasztrófa kezdete óta így vannak,” mondta Narabayashi. 
Ami lefordítva annyit jelent, hogy a válság eleje óta súlyos a helyzet, és a 
Tepco és a japán kormány nem mondott igazat. A sugárzás erőssége 
pedig nem csökkent az idő előrehaladtával.
Japán bejelentette, hogy a 4-es reaktor épülete dől és a szakemberek 
teljes erejükkel dolgoznak a szerkezet megerősítését célzó terveken, ho
gy a teljes összeomlást megelőzzék. Ennek hiányában a kiégett nukleáris 
fűtőelemek az omlás következményeként szétszóródnának a erőmű 
területén.
A légi felvételekből és a web kamerák anyagából nyilvánvalóan látszik, 
hogy a 4-es reaktorépületből szinte csak a váz maradt meg.
Az 1-es számú reaktorépületbe hosszú idő után a napokban tudtak 
először bemenni a munkások. A sugárzás mértéke olyan erős, hogy az 
éves megengedett mennyiséget 10 perc alatt kapja meg egy ember.
Néhány napja kiderült, hogy egy az evakuációs zónán kívül eső város 
csatornarendszerébe sugárszennyezett üledék jutott be.
Forrás: idokjelei.hu


UZSORÁSOK HÁLÓJÁBAN



Láthatjuk, hogy a szuverén adósságválságok kirobbannak, majd rövid 

szünet után újjáélednek, hogy még nagyobb erővel támadhassanak. 


Hívjuk 

ezt a „Shylock modellnek” Shakespeare Velencei kalmárja nyomán.

 Shylock, az uzsorás, pénzt kölcsönzött Antoniónak, fedezetként egy 

fontnyi húst követelve Antonio testéből, ha nem tudná időben visszafizetni 

a kölcsönt.

A szuverén adósságválságok nem a szerencse vagy az ítélőképesség hiányának és nem is a véletlennek köszönhetőek. Az elmúlt huszonöt év alatt számtalanszor láttuk ezt a jól megrendezett darabot, apró eltérésekkel. Görögország, Argentína, Spanyolország, Olaszország, Portugália, Brazília, Mexikó, Izland, Írország, Oroszország, az ázsiai tigrisek… mind „buta módon” vettek fel túlságosan nagy mennyiségű kölcsönöket, a legtöbbet magánbankoktól, majd „rájöttek”, hogy nem tudják azokat visszafizetni.
Ezzel szinkronban ugyanezek a hatalmas globális megabankok túl sok kölcsönt adtakezeknek az országoknak, majd „rájöttek”, hogy azok képtelenek ezeket visszafizetni.
Vajon tényleg tévedések színjátéka az egész és a bankok valóban ennyire dilettánsok vagy… titokban egymásra kacsintva mindkét fél megkapja a maga részét az ügyletből?
A bankárok és politikusok nem jó hálótársak. Tévedéseik vígjátéka előbb utóbb beszennyezi a lepedőt. A bankárok tudják, hogy amikor ez bekövetkezik, nem mehetnek dörömbölni az elnöki paloták, minisztériumok vagy parlamentek kapuján, az kiabálva, hogy „Fizessetek, vagy különben…!”
Fent kell tartani a demokrácia és nemzeti szuverenitás látszatát. Ekkor lépnek be a képbe a bankárok által irányított „nyilvános többoldalú ügynökségek”, mint az IMF, az EKB vagy a Világbank, hogy ők végezzék a dörömbölést.
Végtére is Görögország tagja az EKB-nak, így engedelmeskednie kell utasításainak (akkor is, ha németül adják azokat)! Argentína pedig tagja az IMF-nek, szóval ideje abbahagyni a nyávogást és nekilátni a házi feladatnak.
A piaci elemzők és hitelminősítők a pénzvilág modern sámánjai, akik megpróbálják megmagyarázni miért ingadozik a piac, miért emelkednek és csökkennek a tőzsdei mutatók, mint a láz egy betegnél. A valuták árfolyama hol emelkedik, hol csökken, a szuverén adósságkötvények árfolyamát le- és felértékelik az S&P, Finch, Moody’s, FT és Wall Street Journal által diktált ritmus szerint. Nem tagadhatjuk, a „jó” és „rossz” hírnökei a megabankároktól kapják fizetésüket.
Ők mondják meg, mit kell igazságként elfogadni. Kit érdekel, hogy 2008-ban „AA” és „AAA” minősítést adtak az AIG-nak, a Lehman Brothers-nak, a Merrill Lynch-nek, vagy a Fannie Mae-nek, mielőtt azok a feledés homályába süllyedtek?
Most pedig tökéletes szinkronban értékelik le Görögországot, Argentínát, Spanyolországot, Olaszországot és Izlandot, arra kényszerítve őket a lépéssel, hogy magasabb kamatot fizessenek a megabankároknak.
Amikor Shylock nekilátott, hogy kivágjon egy font húst Antonio testének a szívéhez legközelebb eső részéből, egyre azt ismételgette: „A tőkémet akarom!” Igazát alátámasztandó kötvényét lobogtatta, ami Velence törvényei szerint kötelező érvényű volt az adósra nézve. Az ember sohasem értheti meg az uzsorás hozzáállását, ha azt feltételezi, hogy Shylock azért adta Antoniónak a kölcsönt, hogy azt egyszer visszakapja. Shylock arra számított, hogy nem kapja vissza a pénzét!
Az adósságukat visszafizetni nem képes szuverén adósok a bankárok legjobb ügyfelei. Mire jó egy olyan szuverén adós, aki visszafizeti a neki adott kölcsönt? Ez aláásná az uzsora-rendszer alapját. Meggátolná parazita tevékenységüket és arra kényszerítené őket, hogy új áldozatok után kutassanak, akiknek pénzt adhatnak kölcsön uzsorakamatra.
Azt pedig mégsem várhatjuk egy bankártól, hogy dolgozzon! A bankipar az adósságok átütemezéséből él, évről évre továbbgördítve a kifizetetlen pénzeket, exponenciálisan növelve a visszafizetendő összegeket.
Amikor egy ország nem képes visszafizetni adósságát, modern Shylockjaink követelik a nekik járó „egy fontnyi húst”, ami nem más, mint az ország feletti hatalom, a globális pénzurak gyarmatává alakítva az egykor szuverén nemzetet. Ezen a ponton a bankárok saját embereiket helyezik az ország kulcsfontosságú pozícióiba, lásd Papademos, Monti, Cavallo vagy Geithner példáját.
Shylock nem azzal a céllal adta a kölcsönt, hogy egyszer visszakapja 3000 dukátját. Neki az egy font hús kellett. A kölcsön és a kötvény csupán a hús megszerzésének eszközei voltak. A Shylock által alkalmazott modell lényege, hogy Velence törvényei szerint legálisan eladósítsa Antoniót, hogy azután a törvények értelmében joga legyen betartatni erkölcstelen feltételeit és megkapni a kötvényben rögzített biztosítékot: egy font húst Antonio testéből.
Mi a legrosszabb, ami a Shylock modellt alkalmazó Goldman Sachs vagy JP Morgan bankokkal, Rockefellerrel vagy a Rothschildokkal történhet? Ha egy nekik tartozó szuverén állam azt mondaná: „Mennyivel is jövünk nektek? 200 milliárddal? Semmi gond! Hétfőn reggel ugorjon be valaki tőletek és rendezzük.”
Amennyiben ez megtörténne a bankárok két gonddal is szembesülnének:
  • Az egyik, leginkább technikai jellegű, hogy hol találnak egy új balekot, akire ráerőltethetnek egy 200 milliárd dolláros uzsorahitelt.
  • A másik, leginkább politikai jellegű, miszerint elveszítenék az irányítást Görögország, Argentína, Spanyolország, stb. felett, pont, amikor már minden olyan szépen a kezükben volt, a kormány és erőforrásaik irányításától kezdve minden fontos részletig. Tehát a bankárok visszafizethetetlen magasságokig srófolták a hiteleket.
Azokat pedig akik elkövetik azt a balgaságot, hogy előnyben részesítik saját állampolgáraik nemzeti érdekeit megfenyegetik, hogy letörlik a világ pénzügyi térképéről, médiahadjáratot indítanak ellene és leminősítik.
Akkor mondhatjuk el egy országról, hogy szabad, ha nem tartozik a bankoknak. Az igazi nemzeti szuverenitás, függetlenség és szabadság a globális pénzhatalom legnagyobb ellensége. A mai globális pénzrendszer a Shylock-modell szerint működik: mindent megtesz, hogy megkapja a neki járó egy fontnyi húst.
A jó orvos azt mondja, a gyógyulás első lépése a helyes diagnózis felállítása.
Adrian Salbuchi
Forrás: www.idokjelei.hu




A harmadik energiacsomag gáz nélkül hagyhatja





Európát





Az Európai Unió harmadik energiacsomagja (HECs) igazi botránykővé vált 

Oroszország és Európa között. A dokumentumot 2009-ben fogadták el, és 
azóta folynak a viták a Déli Áramlat projekt jövőjéről.
Európa energetikai függetlenséggel érvel, a Gazprom viszont azokkal a 
megállapodásokkal, amelyeket a törvény elfogadása előtt kötöttek meg. 
probléma megoldásának egyetlen módja a kompromisszum – vélik az 
elemzők.
A HECs tiltja, hogy az illető ország egyidejűleg gázvezetékek tulajdonosa 
legyen, az ezeken történő gázszállítást és eladást biztosítson Európának. 
Az Európai Bizottság (EB) véleménye szerint, ez a törvény növelni fogja a 
versenyt, lehetővé teszi, hogy a piacon új játékosok jelenjenek meg, és 
csökkenti az energiaárakat. A papíron a liberalizáció meggyőzően néz ki, 
de a harmadik energiacsomag elveinek realizálása szinte lehetetlen – 
mondja Rusztam Tankajev az Orosz Olaj- és Gázipari Unió szakértője:
A kis gázszolgáltatók nem tudják felépíteni saját nagy gázvezeték-
rendszerüket. Erre egyszerűen nincs meg a pénz és hitellehetőség. Ezért 
az ilyen idealista változat, amelyről a HECs-ban van szó, sehol nem 
valósítható meg.
Szakértők rámutatnak, hogy veszteséges lenne gázvezetéket építeni ilyen 
feltételek mellett. Továbbá nincsenek olyan vállalatok, amelyek meg 
tudnák tölteni azt a szükséges mennyiségű gázzal.
Több módja van, hogy megkerüljék a hírhedt törvényt. Az egyik, amelyhez 
ragaszkodnak az orosz gázholding ügyvédjei az időpontokkal kapcsolatos.
 Hiszen számos európai ország, ahova vezet majd a Déli Áramlat, még a 
HECs megjelenése előtt írta alá a megállapodást. Meg kell jegyezni, hogy 
az orosz főcső az egyetlen biztonságos módja annak, hogy megfelelő 
mennyiségben és elfogadható áron szállítsák a gázt az EU-ba. Ez kizárja a 
kockázatokat, amelyekkel szembetalálhatjuk magunkat, amikor harmadik 
országok vesznek részt a gáztranzitban, amelyek között van Ukrajna is.
A Déli Áramlat stratégiailag fontos projekt Európa számára. És csak a 
politikailag motivált EB nem hajlandó elismerni ezt – mondják a gázpiac 
résztvevői. A Gazprom már többször szorgalmazta, hogy ne alkalmazzák a 
HECs normáit a Déli Áramlatra, de számos megbeszélés nem hozott 
eredményt.
Bármennyire is furcsán hangzik, de azután, hogy elhidegültek a Gazprom 
és Ukrajna közötti kapcsolatok, melegebben kezdtek viszonyulni a Déli 
Áramlathoz. Felismerve, hogy a politika az egy dolog, de végső soron 
Európa kockáztatja, hogy gáz nélkül maradhat, az Európai Bizottság 
ellágyult hangon kezdett beszélni. Most a Déli Áramlat ismét fontos lett az 
EU számára, bár a HECs-ból még nem zárták ki a projektet. Viszont az 
Európai Bizottság hajlandó folytatni a tárgyalásokat a Déli Áramlat 
kapcsán. Ez arról tanúskodik, hogy előbb vagy utóbb, Európa kész lesz 
engedményekre, és akkor a felek kompromisszumot találnak – vélik a 
szakértők.
Forrás: ruvr.ru


EURÓPA ÖSSZEOMLÁSÁT AZ EGÉSZ VILÁG





MEGÉREZNÉ



Az eurozóna munkanélküliségi rátája jelenleg 10,7%, ami a legmagasabb

 érték az euró bevezetése óta, pedig az előző válság során soha nem 

emelkedett 10,2% fölé. Éppen csak bejelentették, hogy az eurozóna 

válságban van és a munkanélküliség máris rekord magasságokba 

emelkedett. Mi lesz később?
Úgy tűnik Európa gondjai ezzel csak elkezdődtek. Az európai szuverén adósságválság tovább mélyül és egy újabb globális válság van a láthatáron. Az EU lakossága és bankrendszere összességében nagyobb, mint az Egyesült Államoké és több Fortune 500 cég működik területén. Európa pénzrendszerének összeomlását az egész világ megérezné.
A munkanélküliségi adatok bizonyos országokban megdöbbentőek. Spanyolországban például jelenleg 19,9%, Görögországban pedig 23,3%-on áll. A fiatal munkavállalókra vonatkozó adatok ennél is elszomorítóbbak. Görögországban a 25 év alattiak 48,1 százaléka Spanyolországban pedig 49,9 százaléka van munka nélkül.
A háttérhatalom egyelőre nem hagyta, hogy Görögország és a főbb európai bankok csődbe menjenek, de egyre több jel mutat arra, hogy a „leszámolás napja” közeledik. Az Európai Központi Bank például néhány napja bejelentette, hogy európai bankoktól nem fogad el biztosítékként görög kötvényt.
Számos nagy európai bank jelentett hihetetlenül magas, nem várt és a görög adósságból eredő veszteséget. A Reuters a következőket írja:
A görög adósságválság sebei újra felnyíltak, amikor számos európai bank kénytelen volt komoly veszteséget elkönyvelni csütörtökön, miközben vezetőik arra figyel-meztettek, hogy a régió ingatag pénzügyei továbbra is fenyegetik a gazdasági növekedést és az eredményeket.
Franciaországtól Németországig, Nagy-Britanniától Belgiumig, a régió négy legnagyobb bankja összesen 8 milliárd euró veszteséget jelentett be a múlt évre, görög kötvényeiknek köszönhetően.
1929 óta nem voltunk ilyen komoly bajban gazdaságilag,” nyilatkozta Jean-Paul Chifflet, a Credit Agricole elnöke.
A Nemzetközi Swaps és Derivatíva Szövetség úgy döntött, hogy a görög adósság-megállapodás nem eredményez kötvénykockázat swap (CDS) kifizetéseket. Ennek következtében a magán kötvénytulajdonosok nem igen lesznek hajlandóak önként elfogadni a küszöbön álló adósságcsere-megállapodást.
Ez a döntés komolyan megingatja a kötvénykockázati swapokba vetett bizalmat. Végtére is elsődleges céljuk, hogy „biztosítékot” szolgáltassanak arra az esetre, ha valami közbejön. Ha azonban nem fizetnek, amikor szükség lenne rá, mire jók?
A német szavazóknak elege van abból, hogy fekete lyukakba öntsék a pénzüket. Egy mostanában végzett közvélemény kutatás szerint a németek nagy része ellenzi az újabb görög mentőcsomag(ok) lehetőségét.
Nem egy német politikus egyértelművé tette álláspontját az ügyben. Hans-Peter Friedrich, német belügyminiszter a következőket nyilatkozta a Spiegel által készített interjúban:
„Görögország esélyei arra, hogy lábra álljon és ismét versenyképes gazdaság lehessen, sokkal nagyobbak a monetáris unión kívül, mint annak részeként,” mondta, hozzátéve, hogy a kényszer kilépést nem támogatja. „Nem arról beszélek, hogy Görögországot ki kell rúgni, hanem olyan ösztönzéseket kell létrehozni, hogy a kilépés ellenállhatatlan opció legyen.”
A görög médiában számos olyan cikk jelent meg, amely Angela Merkelt Hitlerként ábrázolja. A mentőcsomagokat ellenző szélsőbaloldali politikai pártok egyre népszerűbbek, az emberek dühe pedig folyamatosan nő.
A Guardian a következőket írta:
Athén utcáin egyre érezhetőbb a németellenesség. Az egyik görög lap a legtöbb ellenszenvet Angela Merkelre irányítja, nácinak csúfolva a főkancellárt az újság címlapján.
A 40 éves Niki Fidaki azt mondja a görögök az adóemelések és a közszolgáltatások csökkentése miatt dühösek leginkább Németországra és a trojkára. „Az embereknek nincs pénzük ekkora adóra. A fizetésem kevesebb lett, de több adót kell fizetnem. Én még szerencsés vagyok, mert a barátaim felének munkája sincs. A görögök azt utálják, hogy még több pénzt kérnek tőlünk, de nincs. Az embereknek nincs munkája és nincs pénzük, hogy gondot viseljenek a gyerekeikről.”
A hangulat fokozatosan romlik az országban, már nem kell sok ahhoz, hogy beteljen a pohár. Az eurozóna egy igazi lőporos hordó.
Miért tűnik úgy, hogy az Egyesült Államok jobb helyzetben van a jelen pillanatban? Az egyik fő ok a megszorító intézkedések hiányában keresendő. Egyelőre Barack Obama állja a hamis jólét költségeit, azzal, hogy óránként 150 millió dollárt vesz kölcsön a gyerekeinktől és az unokáinktól. Természetesen ez az őrült költekezés csak még nagyobb összeomlást eredményez majd a maga idejében, de a legtöbb ember úgy tűnik, nem aggódik efelől. Néhány számadat javult és ez elég.
Figyeljük Európát, mert Amerika ugyanarra veszi az irányt!


Nigel Farage: "Mi a pokolt gondolnak, kik maguk?"






Morvai Krisztina helyre teszi tébolyultság jeleit mutató 




hazaárulót








Echelon felügyelet működik, a világ



Brit oknyomozó újságíró Duncan Campbell először hívta fel a figyelmet, hogy létezik Echelon a dokumentumfilmek, a sorozat "elszállítását" a brit kulturális kereskedelmi televízió Channel Four.Echelon és folyamatok a nemzetközi kommunikáció elhaladó kommunikációs műholdak. Ez része a globális felügyeleti rendszer, amely már körülbelül ötven éve. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal és a brit kormány lehallgató központja GCHQ Cheltenham.


A cél a hálózat célja, hogy információt gyűjtsön a nemzetközi forgalom (SIGINT) titkos lehallgatás a külföldi és a nemzetközi távközlési. Más részein a rendszer SIGINT lehallgatott az interneten, a tenger alatti kábeleket, a rádióadásokat, a titkos eszközök lakótérben nagykövetségek, vagy használja keringő műholdak ellenőrzésére jeleket bárhol a Föld felszínén. A rendszer magában foglalja állomások fut az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. férhet szinte minden a világ műholdas kommunikáció, automatikusan elemzése és továbbítása a "fogyasztók", akik gyakran teljesen más kontinenseken. Nem minden állomás ugyanazt a kódolást. De minden része azonos integrált globális hálózat, amely ugyanazt a készüléket, és hogy ugyanazt a módszert, amelynek célja, hogy megszerezzék intelligencia milliárd üzenetek minden nap, a világ minden tájáról.szerint titkos megállapodást írt alá 1947-ben, az úgynevezett UKUSA elfogadja az angol nyelvű országok osztoznak felelősséget a felügyelet különböző részein a világ. Brit zónát Afrikában és Európában, hogy az Urál-hegység, a volt Szovjetunió, Kanada és az északi szélességi és a sarkvidékek Ausztrália és Óceánia.megállapodás írja közös eljárásokat, célok, eszközök és módszerek, amelyeket használni fognak SIGINT ügynökségek. Később írt alá más országok, köztük Norvégia, Dánia, Németország és Törökország SIGINT megállapodásokat az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. Moc NSA • szeptember 6, 1960, két korábbi alkalmazottja az NSA sajtótájékoztatón, és kiderült, a széleskörű tevékenységét NSA: "Tudjuk, hogy a mi munka NSA, hogy az Egyesült Államok olvassa a titkos komunikacevíce mint negyven országban szerte a világon, többek között a saját szövetségeseit. Titkosított kommunikáció nyitott és szinte minden országban a világon ellenőrzik, beleértve államokat, amelyek területén találhatók távfelügyeletre. " • Tizenöt évvel később kiadott amerikai szenátor, Frank templom elején a vizsgálat NSA után Watergate komoly figyelmeztetés. Egyház bizottsága kiderült, hogy az NSA kifejlesztett egy "azon személyek listáját, akik felügyelni kell", hogy felfogja a nemzetközi kommunikáció több ezer amerikai, köztük neves ellenzékiek a vietnami háború. "Tudom, hogy van kapacitás, hogy a zsarnokság teljes. kell arról, hogy az ügynökség belül működik a jog és a megfelelő felügyelet, hogy mi soha nem átmenni, hogy szakadékba. " Echelon Hálózat alakult a hatvanas évek végén. Úgy tervezték, miután több tucat ország 1964-ben, hogy létrehozzák a Nemzetközi Távközlési Satellite Organization (Intelsat). Úgy döntöttek, hogy az Intelsat saját és működtetni egy globális hálózat kommunikációs műholdak, amely biztosítja a hosszú távú és interkontinentális kapcsolatokat. 1996-ban, a pályára az első Intelsat műholdak. hírszerző ügynökségek együttműködő a UKUSA szerződés, úgy döntöttek, hogy mindig férnek hozzá a privát üzeneteket küldött Intelsats. Az egyetlen módja, hogy elkapjam a műhold forgalom vybuudovat saját árnyéka földi állomás. Úgy kezdődött NSA és GCHQ ezt a hetvenes években. 1971-ben, GCHQ kezdte meg működését egy titkos új állomás Morwenstow közelében Bude Cornwall, Anglia. Az elfogott műholdas kommunikáció az Atlanti-és az Indiai-óceán. Annak érdekében, hogy érintse meg a regionális kommunikáció a Csendes NSA épített egy második állomás Yakima, Seattle közelében az északnyugati Egyesült Államokban.legfontosabb funkció az egyes állomás a számítógép-használat a "Szótárak" (Szótárak), amely automatikusan kiválasztja írni (nem beszélt), a kommunikáció és a használt célszámok, témák és a "kulcsszavak", hogy az intelligencia érdekes. hallgatás állomás Echelon rendszer kerül: • A Yakima az Egyesült Államokban, Seattle közelében • A Sabana Seca, Puerto Rico • A Skibsbylejren Dánia • Sugar Grove Nyugat-Virginia az USA-ban • In Waihopai Új-Zélandon • A Leitrimu Kanadában • Ausztráliában• Ciprus • Hollandiában Egyéb kommunikáció feltartóztattak a vezetékes. 1991-ben, a brit televíziós műsor World in Action film működését a számítógép "szótár" GCHQ londoni állomás Palmer Street, Westminster (állomás UKC 1000). A filmben megszólalt GCHQ alkalmazottak, akik beszéltek le a rekordot: "Fel a negyedik emeleten a GCHQ bérelt egy csoportja alaposan átvilágították a British Telecom. S a nemzetbiztonságot nem vesz részt." S mert minden egyes telex. Ellenőrző mindent: a követségek, az összes üzletek, még a születésnapi üdvözletet, vesznek mindent. táplálja be a szótár. " 1981 óta, az NSA és a GCHQ építettek az első jelentős globális digitális "nagy kiterjedésű hálózati" (Wide Area Network, WAN). A kilencvenes évek közepén, ez ​​a nemzetközi hálózat, amely összeköti SIGINT állomások és feldolgozó központok, nagyobb, mint az internet. A hálózat csatlakozik több mint tengerentúli kábelek és térben linkek. A legtöbb kapacitásának amerikai és brit katonai kommunikációs műholdak, Milstar és Skynet használják továbbítása hírszerzési információkat. legnagyobb elektronikus kém bázis a világon az NSA Helytelenül állomás F 83 at Menwith Hill Yorkshire Észak-Angliában. Ismert belsőleg SILKWORTH. Ez egyike a négy elsődleges központ Adatkezelési SIGINT műholdak hallgatni az űrből. A másik fő funkciója, az úgynevezett Moonpenny, hogy elkapjam műholdak adatai alapján más országok, akár a katonai vagy polgári. NSA mező Station F81 Bad Aibling Bajorországban garlick működik a rendszer, ami azt is elfogja a műholdas kommunikációt. További állomások: Denver, Colorado és a Pine Gap közelében Alice Springs Ausztráliában.Kanada, Ausztrália és Új-Zéland beleegyezett, hogy csatlakozzon az Echelon rendszer a nyolcvanas évek közepén. Ausztrália közelében található Perth Nyugat-Ausztráliában már négy interception ételeket. Az állomás Waihopai Új-Zélandon két étel célzott az Intelsat műhold, amely a Csendes-óceán déli. 1996-ban egy új-zélandi televízió felvételeket belülről a műveleti központ állomás Waihopai. Ők forgatták titokban, éjszaka a részben elfüggönyözött ablakok. TV riportere volt képes lőni közeli műszaki kézikönyvek a Központ. voltak műszaki kézikönyvek Intelsat, amely megerősítette, hogy az állomás a célzott a polgári műholdak. A kamerák azt mutatták, hogy az állomás majdnem üres, és dolgozik, teljesen automatikusan számítógép vezérlés alatt. 1992-ben, majd igazgatója, a NSA, altengernagy William O. Studeman, NSA és céljait a szervezet azt mondta, hogy a hivatal feladata, hogy az Egyesült Államok a globális megközelítés " . 1999 márciusában az ausztrál kormány elismerte, az első alkalom, hogy a jelentések a titkos kém UKUSA megállapodás igaz. Ausztrál műveletek megerősítette, hogy a szervezetek a SIGINT, védelmi jelek Igazgatóság (DSD) "nem együtt megfelelője jelfelderítést szervezetek tengerentúlon a UKUSA kapcsolat". GCHQ, a brit hivatal SIGINT, most egy internetes oldalon. Dicsekszik, hogy segít működik "az egyik legnagyobb" nagy kiterjedésű hálózatok a világon ", és hogy" minden GCHQ rendszer kapcsolódik a legnagyobb LAN-Európában ... és kapcsolódik más helyen a világon. "Ugyanaz a website is állítják, hogy "a hatalmas mérete és ereje szuperszámítógép architektúrák GCHQ nehéz elképzelni." Forrás: BLletölthető: New Age - 2012 Kapcsolódó: Tudod, mi az Echelon? szem New Big Brother? Tele sötét figyelmeztetések és az előrejelzések?Covert Operations az amerikai National Security Agency microchip 666 egyetemes emberi ellenőrzési rendszer

















































































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése