2017. szeptember 10., vasárnap

Itt a piros , hol a piros






Itt a piros , hol a piros



Fehér könyvek !!!!


SZOVJET ATOMTITKOK MAGYARORSZÁGON


A közkeletű történészi vélekedésekkel szemben a szovjetek már a hatvanas évek első felében atomfegyvereket telepítettek hazánk területére. A hirosimai atombomba erejét többszázszorosan meghaladó arzenált háború esetén a Magyar Néphadsereg is használta volna. A Heti Válasz cikksorozatában bizonyítja, hogy az atomfegyverek már 1963-ban itt lehettek.

A MÓDSZER

Idén áprilisban interjút készítettünk az Egyesült Államokban élő Belovai Istvánnal, a CIA magyar emberével, akit 1986-ban kémkedés vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek Budapesten. Belovai térképet bocsátott lapunk rendelkezésére, amelyen a szovjet atomfegyverek magyarországi elhelyezését mutatta be. Több hónapig tartó munka kezdődött, ellenőriztük a helyszíneket, és szembesültünk vele, hogy ezt a témát Magyarországon senki sem kutatja, ám a szakértők más irányú munkájának értékes "forgácsaival" gazdagíthatjuk a képet.

Békés Csaba, a 56-os Intézet történésze, a Hidegháború-történeti Kutatóközpont igazgatója a Varsói Szerződés katonapolitikájába ágyazva láttatta a történések okait.

Ehrenberger Róbert, a Hadtörténelmi Levéltár munkatársa és Okváth Imre, a Történeti Levéltár történésze, tudományos főosztályvezetője a hatvanas évek levéltári forrásainak megismerésében segített.

Sajtos Sándor nyugállományú alezredes, a hadtudomány kanditátusa a volt szovjet bázisokat járta be lapunkkal.

Szentesi György nyugállományú mérnök ezredes, a hadtudomány kandidátusa az atomrakéta-rendszerek ismertetésével és archív fotókkal támogatta munkánkat.

Vándor Károly, a Szovjet légierő Magyarországon és Ausztriában című könyv szerzője (
www.soviet-airforce.com) "tárgyi" bizonyítékokkal - egykori szovjet kitüntetéseken és dokumentumokban szereplő helyőrségi azonosító számokkal, a nádudvari szovjet lőtéren gyűjtött, felrobbantott atombomba-imitációkkal, lezuhant szovjet gépek MÉH-telepről megmentett darabjaival, nálunk szolgáló szovjet tisztek visszaemlékezéseivel és archív fotók százaival segítette kutatásunkat.


Németh Miklós miniszterelnököt két héttel kinevezése után, 1988 decemberében érte kormányfői megbízatásának legmegrázóbb élménye. Grósz Károly pártfőtitkárral a Honvédelmi Minisztériumba kellett mennie, ahol Kárpáti Ferenc miniszter fogadta őket. A lift azonban nem felfelé, hanem lefelé indult velük. Ablaktalan szobába érkeztek, ahol egy asztalon orosz és magyar nyelvű dokumentum feküdt. A vörös és fekete tintával, kézzel írott szovjet-magyar atomszerződésen Kádár János és mások mellett Lázár György és Grósz Károly kézjegye, valamint szovjet vezetők aláírása szerepelt.

Négy hónap múlva Moszkvában a kormányfő arra kérte Gorbacsov pártfőtitkárt, vonják ki a szovjet atomfegyvereket Magyarországról. Németh Miklós jegyzetein szerepelt Nagyvázsony neve is. Mint ahogy a volt kormányfő Tőkés Rudolf A kialkudott forradalom című könyvéhez adott nyilatkozatában is megerősíti, Gorbacsov öt hónappal később, 1989 szeptemberében Rizskov miniszterelnökön keresztül üzent, teljesítették kérését.

Mindez titokban történt. A magyar lakosság csak 1990-ben értesült róla, hogy voltak nálunk atomfegyverek - akkor, amikor Mihail Mojszejev vezérkari főnök bejelentette kivonásukat. Úgy tudjuk, a Kis-Moszkvának nevezett nagyvázsonyi bázisról eltérő módon történt a szovjet csapatok kivonulása, mint másutt az országban. Amikor a szovjet parancs és a magyar határőrség alakulata megérkezett, magyar állt a szovjet őr helyére, az pedig ment csomagolni. A helyiek szerint a határőrök az atomrakétafejeket is látták, mielőtt a szovjetek elvitték őket. Az atombiztos bázist azóta a honvédség őrizteti, szakértőnk lapunk munkatársával először, több mint egy hónap várakozás után a vezérkari főnök engedélyével léphetett be területére. (Sorozatunk következő részében képriportban számolunk be az ott látottakról.)
ELJÁTSSZUK A VILÁGHÁBORÚT

Békés Csaba kutatásaiból tudjuk, hogy Kádár János 1961. június 10-én jelentette be a Központi Bizottság ülésén, hogy Grecsko marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka jelezte: belátható időn belül felmerülhet, hogy a magyar hadsereget atomtöltetű rakétákkal látják el. De vajon hogyan kerülhetett a magyar hadsereg kevesebb mint öt évvel az 1956-os "ellenforradalom" után atomközelbe?

A hidegháborúban jelentős fordulatot hoz az 1957-es év, amikor a szovjeteknek a világon elsőként sikerül interkontinentális rakétákat kifejleszteniük. Az amerikaiakra hihetetlen hatást gyakorol a tény, hogy a Szovjetunióból termonukleáris rakétákat indíthatnak, amelyek elérhetik az Egyesült Államokat. Amerika területi sérthetetlenségének korszaka véget ér, és ez átalakítja a katonai gondolkodást. A két szuperhatalom atomarzenálja a hatvanas évek elején olyan nagy, hogy azzal totális háborút már nem lehet nyerni, mert mindkét ország elpusztulna. Békés Csaba szerint ebből következik a hidegháborús paradoxon, hogy bár egy háborúban mindent a rakéták döntenének el, a hatvanas évektől a katonai szakemberek nem elsősorban atomháborúban gondolkodnak, hanem olyan hagyományos szárazföldi hadviselésben, amelyben atomfegyvereket is bevetnek. Így kerülünk mi előtérbe, ezért válik stratégiai előnnyé, hogy Magyarország területén is vannak kisebb hatótávolságú atomfegyverek. Ahogy Szentesi György mondja, most már a szemben álló csapatoknak is van atomfegyverük, amit egymás ellen be tudnak vetni. "Mindez anakronisztikusan hangzik: tele a világ interkontinentális rakétákkal, és mi eljátsszuk a második világháborút, kicsit fejlettebb eszközökkel" - fogalmaz Békés Csaba.
BÉCS MEGSEMMISÍTVE

Okváth Imre történész szerint a magyarok elvi szinten már 1955-től gyakorolják az atomfegyverek alkalmazását. 1963 októberében a Gyopár fedőnevű hadgyakorlaton Czinege Lajos honvédelmi miniszter értékelő beszédének 19. oldalán olvasható, hogy "az atomfegyverek és az azokat célba juttató erők és eszközök alkalmazásában némi javulás mutatkozik". A rakéták átvételére "találkozási pontokat" kellett kijelölni, hiszen a magyar hadsereg kezében nem voltak atomtöltetek. A pontokat a találkozás előtt hat órával jelölték volna ki. Ám mivel a szovjeteknek Kárpátalján is volt atomraktáruk, ahonnan hat óra alatt el lehetett érni a hadgyakorlat területét, ez még nem bizonyítja, hogy a szovjetek már 1963-ban tároltak atomfejeket Magyarországon - erősíti meg Okváth Imre történész.

Témánk szempontjából a legfontosabb katonai forrást, egy 1965-ös szovjet-magyar törzsgyakorlat jegyzőkönyveit is Okváth Imre találta meg a Hadtörténelmi Levéltárban. A forgatókönyv alapján itt nem kis hatóerejű atomfegyvereket vetettek be - természetesen csak a térképasztalon -, hanem válaszcsapásként elpusztították volna egyebek mellett Bécset ("a város teljesen megsemmisítve"), Münchent ("a város rombolva"), Veronát ("a város teljesen megsemmisítve") és Vicsenzát (sic!) is. "Józanul mérlegelő ember nem gondolhatta, hogy a Nyugat lebombázza Magyarországot, majd a magyar hadsereg atomszennyezett területen elindul dalolva, majd a terv szerint elfoglalja Észak-Itáliát és Ausztrián keresztül Dél-Németországot" - fogalmaz Békés Csaba.

A hadi játék azért rendkívüli fontosságú, mert először szimulálnak olyan helyzetet, amelyben nincs idő a sorállomány mozgósítására, "meglévő állománnyal és feltöltöttséggel kezdik meg a hadműveletet". A dokumentum felsorolja az atomkészleteket, ám annak értelmezése összetett szaktudást igényel. A Heti Válasz kérésére ezért rakéta- és légierő-szakértő is átnézte az anyagot, új megvilágításba helyezve a már korábban megismert forrásokat is.

Mielőtt a vizsgálathoz hozzáfognánk, idézzük fel, hogy Magyarország 1963-ban rakétarendszereket kezdett vásárolni. Szentesi György szerint kétfélét, R-30-ast 30 kilométeres hatótávolsággal és R-170-est (amerikai nevén Scud-A) 170 kilométeres hatótávolsággal. A kulcsmondat Szentesi szavaiban, hogy az R-30-ashoz a szovjetek hagyományos robbanófejet is szállítottak, de az R-170-eshez nem. Az öt tonna indítósúlyú, 10,25 méter hosszú, 0,88 méter átmérőjű atomrakéta legnagyobb hatóereje 50-100 kilotonna volt. A mérnök ezredes szavait a hadsereg szervezeti felépítése is megerősíti: 1963-ban Nagykanizsán, Tatán, Tapolcán, Szentesen és Jászberényben harcászati rakétatüzér osztályt állítottak fel az R-30-asok számára. Tapolcára egy rakétadandárt telepítettek az R-170-eseknek, Kaposvárott pedig mozgó rakétatechnikai bázist hoztak létre. 1964-ben a rakétarendszerek elérték a készenlétet.
A RÖVIDÍTÉSEK TITKA

A dokumentumból kitűnik, hogy a "keletiek" 125 atomlőszert kapnak 6140 kilotonna hatóerővel (több mint 300 hirosimai bomba ereje), ezek közül 50 "repülő lőszer". Ám annak eldöntésére, hogy ezeket a Szovjetunióból szállíthatták-e Magyarországra, vagy már itt voltak, a legárulkodóbb a "megindulási", vagyis a kiindulási helyzet rovat. R-170-esből 15 atomfejjel indultak, és R-30-asból is volt 15 darab. Okváth Imre maga is úgy látja, hogy 1963 és 1965 között növelték a szárazföldi rakétaerőket, és ennek alapján már a hatvanas évek elején lehettek atomfegyverek Magyarországon.

Tisztábban látunk tehát a rakéták ügyében, de mi a helyzet a légierővel? A keletiek 125 atomlőszeréből 50 darab volt a repülőgépről célba juttatható, ebből 13 azonnal rendelkezésre állt. A hadgyakorlat jegyzőkönyve arról is beszél, hogy 214 harci repülőgéppel rendelkeztek a keletiek, közülük 25 volt atomhordozó. De hol állomásoztak? Az évtizedekig titkos dokumentum olvashatóságát egész oldalnyi korabeli rövidítéssel nehezítették. Vándor Károly ezek közül a szovjet légierőkre vonatkozókat fel tudja oldani. A 21.vb.re.e. például az 1. vadászbombázó repülőezredet jelöli. De ki tudja negyven év után, hol állomásozott az első vadászbombázó repülőezred? A választ egy korabeli kitüntetés adta meg Vándor Károly gyűjteményéből: a cirill betűs felirat segítségével azonosítani lehet, hogy az ezred Kunmadarason volt 1965-ben. Hasonló módszerrel fejthetjük meg, hogy a másik 1965-ös "atomcsapat", a 727. önálló bombázó repülőezred Debrecenben szolgált. A rövidítésözön elárulja: tíz darab, nukleáris töltet célba juttatására alkalmas bombázó repülőgép Debrecenben, 15 vadászbombázó repülőgép pedig Kunmadarason települt.

Mindezt megerősíti, hogy a kunmadarasi repülőezred elnevezése 1963 márciusában vadászrepülőről vadászbombázóra változott. Tudjuk azt is, hogy a légibázisra 1965-ben Szu-7BM gépek érkeztek. A szakirodalom szerint e típus volt az első, atomfegyver szállítására alkalmas Szuhoj. Debrecenben 1964-től repültek a kubai atomválság során világhírnévre szert tevő Il-28/U típusú gépek, ezek közül a Magyarországra telepített tíz darab volt alkalmas atomfegyver célba juttatására. Mindezek alapján a szovjet katonai levéltárak megnyitásáig is biztonsággal állíthatjuk, hogy Magyarországon a hatvanas évek első felében atomrakétafejeket és atombombákat is tároltak a szovjet csapatok.




KRONOLÓGIA

1961: Kádár János hozzájárul, hogy a magyar csapatokat atomtöltettel lássák el.
1963: Scud-A típusú atomrakétahordozókat telepítenek Tapolcára.
1964: Atomfegyver célba juttatására alkalmas Il-28/U repülőgépek érkeznek Debrecenbe.
1965: "Megindulási helyzetben" 30 darab atomrakétát és 13 repülő lőszert említ egy katonai dokumentum.



Legalább 15 magyarországi célpontra dobott volna atomot az USA, ha kitör a III. világháború


akiraly



Az Amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár nyilvánosságra hozta az amerikai stratégiai csapásmérő erők - magyarán, az atomrakéták - mostanra a titkosítás alól feloldott célpontlistáját. Ezen - hangsúlyozom, a csak a titkosítás alól feloldott célpontokat listázó - listán 1100 célpont szerepel, köztük
15, az akkor még a szocialista blokkhoz tartozó magyarországi célpontot is.
Azt, hogy a lista nem teljes, a téma iránt érdeklődők már abból is sejthetik, hogy Komárom nem szerepel a célpontok között, pedig ott a szovjet hadsereg atomfegyvereket is tárolt.
Ami még feltűnhet, hogy az ország politikai vezetését nem tekintették tényezőnek, legalábbis Budapest önmagában nem, csak a ferihegyi reptér miatt célpont.
Ferihegy mellett Veszprém - a honi légvédelem parancsnoksága - mellett kizárólag repterek szerepeltek a célpontlistán. A szolnoki helikopterbázis kivételével ezek mind katonai ésvagy polgári repterek:
a berettyóújfalui szovjet katonai reptér mellett a debreceni, a hévizi, a kalocsai, a kecskeméti, a kiskunlacházi, a kunmadarasi a pápai, a szombathelyi, a taszári és a tököli reptér szerepel a most nyilvánosságra hozott célpontlistán.
Magyarország amúgy a maga 15 célpontjával nem számított különösebben kiemelt célpontnak - csak a kárpátalján öt célpont van, illetve csak Prágára és Szófiára három-három atombombát dobtak volna az amerikaiak, ha úgy alakul.
Az interaktív térképen azt is meg lehet nézni, hogy az adott célpontra dobott bomba mekkora pusztítást végzett volna. A ferihegyre dobott bomba például Pesterzsébetig letarolta volna a fővárost, ahol 206 ezren azonnal életüket vesztették volna, 677 ezren pedig megsebesülnek. A tököli reptérre dobott bomba elsöpörte volna Pesterzsébet másik felét, illetve Csepelt, Budafokot és Érdet. A halottak száma ez esetben alacsonyabb, 73 ezer lett volna, de 418 ezren megsebesülnek. Vagyis csak a Budapest közvetlen közelében ledobott két bombának millió sérültje és ~300 ezer halottja lett volna.



1100 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NUKLEÁRIS CÉLOK ÁLTALI VISSZAVONÁSA

Hány fejeket nem akkor gondolom van szükség elrettentés?

A Nemzetbiztonsági Levéltár nemrég közzétette  az 1956-os amerikai nukleáris célok listájának titkosított listáját , amely összesen 1100 helyszínt érintett Kelet-Európában, Oroszországban, Kínában és Észak-Koreában. Az alábbi térkép az összes felsorolt ​​1100 nukleáris célt mutatja, és partnerként vettünk részt a NukeMap programmal annak bemutatására, hogy katasztrofális az Egyesült Államok és Oroszország közötti nukleáris csere. Ha rákattint a pontok bármelyikéről való roncsolásra, akkor láthatod, hogy a kiválasztott bomba milyen nagy területet fog megsemmisíteni, valamint hogy hány embert lehet megölni.
Annak ellenére, hogy a mai nukleáris célok listáját sorolják be, valószínűleg nem tűnik drasztikusan másnak. Az Egyesült Államoknak még mindig körülbelül 1.900 nukleáris robbanófeje van a rakétákon és bombázókon (több ezer tartalékkal), készen arra, hogy azonnal elinduljanak, és 30 percen belül képesek legyenek céljuk elérésére. Ez az instabil helyzet rendkívül kockázatos és többször közel van a nukleáris háború véletlen kiváltásához . Ráadásul sok mai hidrogénbombája több százszor erősebb, mint a két atombomba Hiroshimába és Nagaszakiba. Ha egy nukleáris háború kitörne ma, a nukleáris tél megölheti a legtöbb embert a Földön.
Ez fontos kérdéshez vezet: Hány nukleáris fegyverre van szükségünk? A kilenc nukleáris nemzet közül hét megállapította, hogy az elrettentéshez kevesebb mint 300 nukleáris fegyver szükséges, és egyikük sem támadt meg. Mégis, nem csak az Egyesült Államok és Oroszország mindegyike rendelkezik körülbelül 7 000 nukleáris robbanófejjel - amely a világ arzenáljának 90% -át teszi ki - mindkét ország jelenleg fejleszti a helyzetet, és óriási befektetéseket hajt végre, hogy pontosabb és halálos nukleáris fegyverekkel javítsák fegyvereiket. Számos katonai elemző egyetért abban, hogy az USA és Oroszország sokkal kevesebb atomfegyverrel képes eleget tenni elrettentési szükségleteiknek. Még a Pentagon is kijelentette, hogy az USA-nak nem kell több, mint 1000 nukleáris fegyverrel megakadályozni a nukleáris támadást. De ne fogadd el a szavukat:

1100 NUKLEÁRIS CÉLOK, RADIOAKTÍV FELLENDÜLÉS ÉS IDŐJÁRÁS

Míg a fenti térképek a nukleáris pusztítás általános sugarait mutatják, az időjárási minták szerepet játszanak abban, hogy hány emberre hatással lehet a nukleáris lerakódás. Mivel az időjárás napról napra változhat, ha egy rossz napra egy országban egy határ közelében egy nukleáris bombát dobunk le, a szomszédos ország ártatlan emberei is szenvedhetnek a radioaktív szennyeződés hatásaitól. Milyen messze és milyen irányba halad a radioaktív anyagok a bomba méretétől és a helyi időjárástól függően. Az alábbi grafikákban Alex Wellerstein két szörnyű lehetőségeket szimulál: ( A teljes képernyős opcióban a következő diavetítések megtekintését javasoljuk, hogy könnyebben megnézhesse, hol száll át a radioaktív anyagok. ):

1) Mi történt volna, ha egy adott méretű atomfegyver 2016 április 29-én minden 1100 nukleáris célt eltalálna?

Ebben a slideshow-ban a bombák nagyobbak lesznek, és a nukleáris elöregedés a helyi időjárási minták által meghatározott irányba terjed. Megjegyezzük, hogy ez a diavetítés még nem mutatja meg a nukleáris tél hatását: ha a nukleáris tüzekből elég füst magasra emelkedik a sztratoszférában, akkor elterjedhet bolygónkon, és egy évtizedes hosszúságú mini jégkorszakot és gazdálkodási összeomlást indít, A Föld 7 milliárd emberének többségét.

50 kt atombombák
  1. 100 kt atombombák
  2. 500 kt atombombák
  3. 1000 kt atombombák
  4. 5000 kt atombombák
  5. 10 000 kt atombombák



100 kt atombombák





500 kt atombombák



1000 kt atombombák






5000 kt atombombá
10 000 kt atombombák


2) Hogyan változna a radioaktív szennyeződés iránya, ha a bombákat három különböző napra dobták?

Ebben az esetben a 2010. április 29-i, április 30-i és 2016. május 1-i időjárási adatokat használjuk fel arra, hogy megnézzük, hogyan változik meg a nukleáris elszennyeződés iránya, ha 10000 tonna bomba esett az 1100 atomcélra (tipikus bombák ma sokszor erősebbek). Különböző időjárási minták minden nap különböző irányokban küldik a nukleáris csapadékot. Különös figyelmet fordítsunk olyan országokra, mint Németország, Dánia és Finnország, amelyek radioaktív szennyeződést kelthetnek, ha a nukleáris célpontokat rossz napon sújtják.

2016. április 29-én 100 kt atombombával
  1. 2016. április 30-án 100 kt atombombával
  2. 2016. május 1. 100 kt atombombával


2016. április 30-án 100 kt atombombával

2016. május 1. 100 kt atombombával

Kiderült! 15 magyarországi célpontra akart atombombát dobni az USA


A sugárzás valószínűleg teljesen lakhatatlanná tette volna Európát /Fotó: Northfoto
Washington, USA - Az Amerikai Nemzetbiztonsági Levéltár nyilvánosságra hozott pár adatot az amerikai csapásmérő erők (atomrakéták) hidegháborús célpontjairól, melyekről nemrégiben került le a titkosítás.
Ezen a listán, mely korántsem teljes, 1100 célpont szerepel, közötte 15 magyarországival, melyek akkor a szocialista blokkhoz tartoztak. Érdekesség, hogy például Komárom nincs a listán, pedig ott a szovjetek atomfegyvereket tároltak. Valószínűleg ezek az adatok még mindig titkosítottak - írja a 444.



Az országunk területén található célpontok nagy része olyan település a listán, amely polgári és/vagy katonai repülőtérrel rendelkezett. Budapestet és a politikai vezetést, amely itt található például nem is jelölték meg, csupán a ferihegyi repteret. Az egyetlen kivétel Veszprém, ahol a honvédelem légvédelmi parancsnoksága volt megtalálható.
Így is, hogy nem maguk a városok voltak a célpontok, mérhetetlen méretű lett volna a pusztítás

A célpontok között volt még többek között a berettyóújfalui szovjet katonai reptér, a debreceni, a hévizi, a kalocsai, a kecskeméti, a kiskunlacházi, a kunmadarasi, a pápai, a szombathelyi, a taszári és a tököli légikikötő. Hazánk a maga 15 célpontjával nem számított kiemelt célpontnak - kárpátaljára például ötöt, Prága és Szófia városára pedig hármat-hármat dobtak volna le, ha kitört volna a III. világháború.
A képen látható, hogy Prága három, Berlin pedig több, mint öt atombombát kapott volna
Erre a linkre kattintva egy interaktív térképen meg lehet nézni, hogy mekkora pusztítást okoztak volna az adott célpontra ledobott bombák. A ferihegyi például 206 ezer ember azonnali halálát okozta volna, 677 ezer sebesülttel és Pesterzsébetig teljesen lezúzta volna a fővárost. A tököli bomba Pesterzsébet másik felét, Csepelt, Budafokot és Érdet törölte volna el a föld színéről. Ez esetben "csak" 73 ezer halottal és 413 ezer sebesülttel számolnak, így összesen csak a Budapesthez közeli két bomba több, mint egy millió sérültet és majd' 280 ezer azonnali halottat hozott volna magával, nem számolva azokkal, akik a sérüléseikbe vagy pedig a sugárfertőzésbe haltak volna bele később.


Terrorveszély! Atombombával támadná Európát az Iszlám Állam


A kiszemelt atomerőmű 11 munkatársát már ki is tiltották. Attól félnek, behálózzák őket a terroristák / Fotó: AFP
Brüsszel — Szakértők egyre valószínűbbnek tartják, hogy az Iszlám Állam terroristáinak célpontjai között szerepel az egyik belga atomerőmű.
A hatóságok szerint a brüsszeli merénylők innen akarnak hasadóanyagot szerezni. Erre utal az a sokórányi, rejtett kamerákkal készített videofelvétel, amelyet a merénylők lakásán találtak.
Ezt a titkosszolgálatok szerint két okból tervezhették: vagy ott is robbantani akartak, vagy olyan anyagokhoz akartak hozzájutni, amelyekből aztán úgynevezett „piszkos bombát” készíthetnek. A Tihange nevű belga atomerőműből az elmúlt napokban 11 embert elbocsátottak, attól tartva, hogy lepaktálhatnak a terroristákkal.
Három országban is beindultak a letartóztatások, hogy megelőzzenek egy húsvéti merényletet / Fotó: AFP
Több célpontot is kiválasztott az ISIS
Fekete húsvétra figyelmeztetik Európa nagyvárosait az amerikai titkosszolgálatok is. Szerintük az Iszlám Állam több európai célpont ellen is merényletre készül.
Az amerikai terrorizmusellenes hatóságok meg nem nevezett tisztségviselői szerint elfogott elektronikus üzenetekből, személyes forrásokból és átfésült adatbázisokból arra lehet következtetni, hogy az Iszlám Állam emberei a november 13-i párizsi támadások óta eltelt hónapokban néhány más lehetséges célpontot is kiválasztottak.
Erre utalnak továbbá azok az információk, köztük térképek is, amelyeket a rendőrség Salah Abdeslam és társai múlt hét kedden felfedezett búvóhelyén talált.
Valós a veszély, bizonyosan próbálkoznak valamilyen támadással, ezzel valamennyi európai ország hatóságai tisztában vannak, és igyekeznek meghiúsítani. A terrorszervezetek a támadási célpontok kiválasztásánál kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a valláshoz köthető eseményeknek, helyszíneknek, egy ilyen merényletet óriási sikerként tudnának elkönyvelni – erősítette meg Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
A hatóságok versenyt futnak az idővel. A belga kommandósok pénteken tűzpárbajt vívtak, és 24 óra alatt csaknem egy tucat embert fogtak el. Hármat közülük Brüsszel kellős közepén, a főügyészség közvetlen közelében állítottak elő. Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter szerint egy azonnali merényletet sikerült meghiúsítani a francia állampolgárságú Reda Kriket (34) elfogásával. A férfit tegnap vették őrizetbe Párizs egyik északi elővárosában, Argenteuilben. Lakásában a rendőrök fegyvereket és robbanóeszközöket, valamint alapvető háztartási anyagokból előállítható bombát találtak.
Németországban két terroristát sikerült tegnap elfogni.
Egyetlen kihallgatás
Egyelőre nem segítette a felderítést a terrorvezér egy héttel ezelőtti elfogása. A belga lapok szerint azóta mind­össze egy órán át hallgatták ki a nyomozók, miközben mindenki azt remélte, hogy akár különleges módszerekkel, de kiszednek belőle némi információt a terrorista­sejt terveiről és társairól.
Abdeslam az elfogásakor lövést kapott a lábába, meg kellett operálni, s rossz állapotára való tekintettel hagyták őt pihenni.
Salah Abdeslam

Atombombát vetne be az Iszlám Állam ellen Donald Trump


Donald Trump büntetné az abortuszt /Fotó: Northfoto
Donald Trump büntetné az abortuszt /Fotó: Northfoto

"Ha valaki az Iszlám Államból eltalál minket, akkor miért ne üthetnénk vissza atommal?"
Így fogalmazott Donald Trump, amikor az egyik amerikai hírtelevíziónak adott interjújában megkérdezték tőle, milyen megoldást javasolna a jelenlegi helyzetre.

"
- Európában nem használnánk? Vagy ezzel mi a helyzet?

- Nem fogom levenni a kérdést a napirendről...
" - válaszolta a republikánus elnökjelölt-aspiráns.
Trump az interjúban arról is beszélt, hogy mit gondol az abortuszról
Trump ezen felül a jelenleg Kelet-Ázsiában uralkodó helyzetről is beszélt: szerinte Észak-Korea valós fenyegetést jelent, ezért Japánnak és Dél-Koreának engedni kellene, hogy saját atomfegyvereket fejlesszenek, így nem függenének nagyban az amerikai védelmi rendszertől.
Az amerikai Fehér Ház természetesen reagált Trump nyilatkozatára, Josh Earnest szóvivő azt mondta: - Trump úr ötlete, miszerint arra kellene dél-koreai szövetségeseinket sarkallni és buzdítani, hogy saját nukleáris fegyvert fejlesszenek, teljesen ellentétben áll az Egyesült Államok politikájával, amelyet hosszú idő óta folytatunk, és amely miatt a nemzetközi közösség támogatását élvezzük.


Ismét atomrakéták árnyékában élhetünk


Habár az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy nehézfegyvereket állomásoztasson a Baltikumban és más kelet-közép-európai országokban, sokan értelmetlennek látják a kezdeményezést. Van okunk félni a nagyhatalmak fegyverkezésétől?
Tankokat, tüzérségi harci járműveket és akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő nehézfegyverzetet helyezne el az Egyesült Államok Litvániában, Észtországban, Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában és Magyarországon – számolt be nemrég a The New York Times. Később az amerikai védelmi miniszter a balti államokat, Lengyelországot, Romániát és Bulgáriát említette, Magyarországot nem. Hende Csaba magyar tárcavezető is kijelentette, hogy – egyelőre – nem érkezett megkeresés Washingtonból.
Nem késett sokat az oroszok válasza sem: Vlagyimir Putyin azonnal bejelentette, hogy negyven új interkontinentális ballisztikus rakétával bővítik az orosz hadsereg nukleáris fegyverarzenálját még ebben az évben. Emellett jelezték: veszélyes következményekkel járhat a NATO keleti szárnyának megerősítése Oroszország határai mentén.
Az oroszok reakciója korántsem volt meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy június elején a The Telegraph című brit lap jelezte, hogy újra nukleáris fegyvereket telepíthetnek Nagy-Britanniába.

Mások sem ülnek ölbe tett kézzel

A mostani fegyverkezési láz nem korlátozódik kizárólag a hidegháborús nagyhatalmakra. A Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy bár a világon az atomtöltetek száma összességében csökkent – elsősorban a teljes arzenál 90 százalékát birtokló Egyesült Államok és Oroszország jóvoltából –, minden atomhatalom új fegyvereket fejleszt, és a régieket is korszerűsíti.
A dokumentum szerzői megjegyezték: jóllehet a nemzetközi közösségben fogadkoznak, hogy elsődleges fontosságú cél a leszerelés, az atomhatalmak által folytatott modernizációs programok arról tanúskodnak, hogy határozatlan ideig meg akarják őrizni nukleáris képességeiket.

Európába is jöhetnek atomfegyverek?

Azonban korántsem biztos, hogy mindezzel egy nagyhatalmi fegyveres összecsapás előkészülete folyik. Így Martin McCauley, a Londoni Egyetem professzora az orosz Sputniknews-nak elmondta: értelmetlen dolog az Egyesült Államok részéről fegyvereket telepíteni Észtországba, Lettországba vagy Litvániába, mivel ezeket nagyon nehéz megvédeni. Véleménye szerint hasznosabb volna olyan nagyobb szövetséges országokban elhelyezni ezeket az eszközöket, amelyek nem határosak Oroszországgal – ilyen lehetne például Németország.
A szakértő szerint a német társadalom hallani sem akar nukleáris fegyverek telepítéséről, így volt ez a hidegháború idején is. Azonban mégis lehetséges, hogy végül ott kötnek ki a pusztító bombák, mert továbbra is léteznek amerikai támaszpontok az országban – emelte ki McCauley.

Az elrettentés új szakasza

Az MNO kérdésére N. Rózsa Erzsébet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Biztonsági Tanulmányok Tanszékének oktatója elmondta: az amerikaiak és az oroszok már 1987-ben aláírták a közepes és rövid hatótávolságú rakétáik felszámolásáról szóló szerződést, amit be is tartottak a felek. Így a mostani fegyvertelepítés elrettentést sugall ugyan, azonban a nehézfegyverzet és az interkontinentális ballisztikus rakéták telepítéséből még nem feltétlenül következik, hogy nukleáris erőfitogtatással állunk szemben. „A mostani fegyverkezést ezért nem nukleáris elrettentésnek, hanem inkább az elrettentés új szakaszának nevezném” – fogalmazott a szakember.

Nem eszik olyan forrón?

N. Rózsa Erzsébet hangsúlyozta, hogy a térségünkbe telepítendő amerikai nehézfegyverzet ötlete valóban értelmetlennek tűnik, mert nehéz és drága lenne megvédeni. Kérdésünkre, hogy mégis előfordulhat-e, hogy végül Magyarországon is megjelennek az USA hadeszközei, a szakértő elmondta: a NATO-ban minden tárgyalásos alapon zajlik, így járnak el az európai rakétavédelem területén is. Először Csehországot és Lengyelországot szemelték ki bázisként, aztán Románia és Bulgária került terítékre. Azonban minden esetben csak az adott nemzeti kormány beleegyezésével telepíthetők ilyen fegyverek az ország területére. Ezek a folyamatok sokszor elhúzódnak a diplomáciai huzavonák eredményeként, így még egyáltalán nem biztos, hogy a most felvetett fegyvertelepítés megvalósul.

Az amerikaiak komolyan gondolják

Kedden Tallinban Ashton Carter amerikai védelmi miniszter is megerősítette: tankokat, tüzérségi fegyvereket és más katonai felszerelést fognak ideiglenesen áthelyezni kelet- és közép-európai országokba. A tárcavezető észtországi látogatása keretében elmondta azt is, hogy a házigazdákon kívül Lettország és Litvánia, valamint Lengyelország, Románia és Bulgária már bele is egyezett az említett katonai felszerelések állomásoztatásába.
Amerikai katonák az amerikai szárazföldi hadsereg Stryker típusú, lövészszállító páncélozott harcjárművein Litvániában a "Dragonyos Lovaglás" fedőnevű hadgyakorlaton
Fotó: Petras Malukas / Europress/AFP
Katonai források szerint mintegy 250 páncélosról, Bradley harckocsikról és önjáró lövegekről van szó, s ezek nagyrészt olyan felszerelések, amelyek már eddig is Európában voltak. Az eszközöket átmenetileg tárolnák az egyes országokban, és egy-egy készlet egy század (mintegy 150 katona) vagy egy zászlóalj (nagyjából 750 katona) ellátását tenné lehetővé.

A lengyelek örömmel fogadnák

Semmiképpen nem sértené a NATO–Oroszország alapszerződést az amerikai védelmi miniszter által megerősített döntés, melynek értelmében az Egyesült Államok ideiglenesen nehézfegyverzetet telepít át Közép- és Kelet-Európa egyes országaiba – ezt Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter nyilatkozta kedd délutáni varsói sajtóértekezletén.
Siemoniak „a lengyel–amerikai szövetség történetében hatalmas előrelépésként” értelmezte Ashton Carter észtországi nyilatkozatát, mellyel szerinte egy politikai döntést erősítettek meg. A lengyel miniszter ugyanakkor rámutatott: a döntés technikai, jogi és logisztikai részleteit még ki kell dolgozni. Ezért Siemoniak nem kívánt belebocsátkozni annak fejtegetésébe, hogy a készleteket milyen módon oszthatnák szét az érintett hat ország területén. „Bizonyára nem egyenletes elosztás lesz ez” – jegyezte meg.

Hozzánk nem érkezett felkérés

Magyarország nem kapott olyan megkeresést az Egyesült Államoktól, hogy Washington Magyarországra is telepíthessen nehézfegyvereket – szögezte le Hende Csaba honvédelmi miniszter szerdán Brüsszelben, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozását követően. A tárcavezető is emlékeztetett: ezzel kapcsolatban amerikai kollégája hat országot említett a miniszteri tanácskozáson, a balti országokat, Lengyelországot, Romániát és Bulgáriát.
A legnagyobb provokáció a hidegháború óta
Egyre gyakoribbak a légi incidensek Nagy-Britannia és Oroszország között. Ugyan korábban is számos példa volt arra, hogy a Brit Királyi Légierő (RAF) üldözte el az orosz bombázókat a Brit-szigetek közeléből, a legutóbbi eset különösen aggasztó volt. Június közepén több mint ötezer NATO- és partnerországból érkezett katona, több tucatnyi hajó és repülőgép vett részt a Balti-tenger térségében Baltops 2015 néven megrendezett amerikai hadgyakorlaton. Orosz vadász-, kém- és bombázó repülőgépek közelítették meg a helyszínt, ami miatt a brit Typhoonoknak kellett fellépniük. Az esetet a hidegháború óta történt legnagyobb provokációkéntjellemezték.

Mindent tudott a CIA a magyarországi atomfegyverekről



A Kádár-rendszerben Magyarországon két helyen is tárolt atomfegyvereket a szovjet légierő, ráadásul a CIA pontosan ismerte a nukleáris töltetek helyét. Mindeközben a hazánkban „ideiglenesen szolgálatot teljesítő” szovjet katonák számára Magyarország maga volt a nyugat – bemutatták Vándor Károly a Magyarországon és Ausztriában állomásozó szovjet légierő alakulatainak történetét feldolgozó Légierő társbérletben című könyvét.
A könyv alapvetően a haditechnikára valamint a szovjet katonák és a velük kapcsolatba kerülő magyar tisztek életére koncentrál: az ötvenoldalas bevezetést egy kétszáz oldalas, a szovjet légierő „települési helyeit” áttekintő jegyzék követi. A számunkra érdekes rész a települési helyek profiljához kapcsolt elképesztően bőséges forrásanyag. A szerző Budapest, Moszkva és Washington levéltáraiban gyűjtötte őket össze, és az egykori szovjet hadseregben szolgáló orosz tisztektől is több ezer fotót kapott.
Hivatalosan el nem ismert
Vándor már több mint 20 éve kutatja a magyarországi szovjet légierő történetét, 2004-ben pedig ő segített az Indexnek megkeresni, hol tárolhatták Magyarországon az oroszok az atomfegyvereiket.
Bár az előző rendszerben magyar és szovjet részről is folyamatosan tagadták, hogy Magyarországon atomtölteteket is tartottak a szovjetek, ma már a kutatók többsége ezt kész tényként kezeli.
A nálunk tartott atomfegyverekről már a Varsói Szerződés idején is suttogtak a katonaságban, a gyanút pedig 1990 márciusában egy MTI-hír is megerősítette, ami a Népszabadságban meg is jelent. Eszerint Mihail Moiszejev szovjet vezérkari főnök bejelentette: a Szovjetunió Magyarországról és Csehszlovákiából az összes odatelepített atomfegyvert kivonta (a volt csehszlovák védelmi miniszter 2008-ban a cseh állami televízóban meg is erősítette, hogy voltak náluk szovjet atomfegyverek). 1990-ben azonban a hírt pont magyar részről cáfolták: az Antall-kormány megalakulása után néhány nappal Borsits László vezérkari főnök azt válaszolta, hogy Magyarország területén atomtöltetek nem, csak hordozóeszközök voltak, igaz rögtön hozzá is tette, hogy a hivatalos szovjet tájékoztatás szerint.
Gyakorlatilag bizonyított
Húszéves kutatása során Vándor további bizonyítékokat talált: ezek közül az egyik az a budapesti hadtörténeti levéltárban lévő jegyzőkönyv, amely egy 1965-ben tartott magyar-szovjet törzsvezetési gyakorlat részleteit örökíti meg. A jegyzőkönyv azért kerülhetett a budapesti levéltárba, mert a gyakorlatot a szovjet légierő Déli Hadseregcsoportja a magyarokkal közösen tartotta. A szovjetek azonban – valószínűleg figyelmetlenségből – elfelejtették kitakarni az egyébként a magyar közvélemény előtt titokban tartott részleteket, és bent hagyták a jegyzőkönyvben az egységek felszereltségét is. A debreceni és a kunmadarasi alakulatok „indulási helyén”, a feljegyzés atomfegyvert említ.
Az atomfegyverek létezésére egy 1979-es amerikai vaktérkép is bizonyíték. A CIA térképe a tárolók helyét is megjelöli; az amerikaiak szerint Kunmadarason és Kiskunlacházán voltak állandó raktárak, Sármelléken, Tökölön és Debrecenben pedig ideiglenesen tudtak atomtölteteket tárolni.
A fegyvereket egyébként Vándor szerint nem csak tárolni tudták Magyarországon. Mobil Scud rakétákat ugyanis indítani is lehetett volna tőlünk, ezeket pedig nukleáris robbanófejjel is fel lehetett volna szerelni.
Mindent lát
Az egykori hírszerzési dokumentumokból az is jól látható, hogy az amerikaiaknak milyen pontos információik voltak a Magyarországon állomásozó szovjet légierő állapotáról. Míg Ausztria közös felügyelete alatt a szovjeteket 1955-ig saját maguk figyelhették meg az amerikaiak, nálunk a repülőterek és raktárak építésén dolgozó munkások, a helyi lakosság, illetve hírszerzőik információira támaszkodtak.
A CIA információi – legalábbis a két állandó atomraktár tekintetében – szinte egészen biztos, hogy helyesek voltak, ugyanis a tárolók mind a mai napig megvannak, ezeket megvizsgálva pedig egészen biztosan kijelenthető, hogy atomfegyvereket tároltak bennük.

Elárul a sugárzás?

Tévedés viszont, hogy a hátramaradt sugárzás alapján meg lehetne állapítani, hol tároltak atomfegyvereket a szovjetek. Sugárzás ugyanis egy profi körülmények között tárolt nukleáris töltet után egyáltalán nem marad.
A jelek szerint a katonák jól végezték a dolgukat: mikor Vándorék 1999-ben a már akkor is feltételezett tárolási helyeken megmérték a háttérsugárzás szintjét, a kapott értékek a raktáron belül még alacsonyabbak is lettek mint odakint.
A kunmadarasi raktárat ötszörös kerítés vette körül, a külsőbe még áramot is vezettek. A két belső kerítés között kutyás őrök vigyáztak az atomtöltetekre, ezekre azonban valószínűleg nem is lett volna szükség: mire a hívatlan látogató a kerítések közé ér, a géppuskafészekből őrködő szovjet katonák minden bizonnyal lelövik. Ha valaki mégis bejutott a raktárba, még mindig négy páncélozott ajtó választotta el az atomfegyverektől.
A kiskunlacházai raktárban még a kondicionáló rendszer is megmaradt, a hőmérséklet tartására freongázt használtak. Kondicionálást sima bombák egyáltalán nem igényelnek, azokat akár az esőben is lehetne tartani, így egészen biztos, hogy Kiskunlacházán is atomtölteteket tartottak a szovjetek.
Az amerikaiak jólinformáltásága az '50-es évek elejére a szovjet vezérkar számára is világossá válhatott, ugyanis elrendelték a Déli Hadseregcsoport Magyarországon (és Ausztriában) állomásozó összes egységének átszámozását. Ez egy időre meg is kavarta az amerikai hírszerzést – az 5 hónappal későbbi dokumentumokban azonban már a régi oldalszámmal együtt sorakoznak a magyarországi szovjet repülőgépek, és az amerikaiaknak a szovjet légierő felépítéséről is pontos információik voltak: sokszor még a repülőterek hívójelét, sőt esetenként az egységparancsnokok neveit is tudták.
Magyarországon fekve
Légierő társbérletben könyvben közreadott források másik része nem levéltárakból, hanem közvetlenül az itt szolgált katonáktól származik. Vándor az évek alatt az orosz közösségi portálokon keresztül több mint 2000 Magyarországon szolgált katonával vette fel a kapcsolatot, és személyesen is találkozott néhány volt szovjet tiszttel.
A katonák megemlékezéseiből kiderül, hogy valóságos Nyugatként élték meg Magyarországot: Németországban állva szolgálsz, Lengyelországban ülve, Magyarországon pedig fekve – ez a körükben népszerű mondás is azt mutatja, hogy hazánk az egyik legjobb elképzelhető állomáshelynek számított körükben. Még az is előfordult, hogy kijöhettek a laktanyákból, igaz, csak néhány városban. A legtöbb helyen azonban inkább az egyik leszerelt mezőkövesdi magyar katona visszaemlékezése volt a jellemző: a szovjet katonákat éjszakánként a laktanyában szolgáló magyarok szöktették ki.



Sátán–2: Texast is eltörölné az új orosz atomrakéta

Akár negyven megatonnás töltetek célba juttatására is képes lehet Oroszország legújabb csapásmérő rakétája, az RSz–28 Szarmat, vagy ismertebb kódnevén
a Sátán–2.
A termonukleáris töltetek rombolóképességéről elég részletes képet kapunk, ha elolvassuk a mostanában született nyilatkozatokat. Az orosz fél szerint egy rakéta leradírozná az életet egy Texas méretű területről, az amerikaiak szerint pedig a Sátán–2-höz képest a Hirosimára vagy Nagaszakira 1945-ben ledobott bombák nagyjából olyanok, mintha a dugós puskát vonnánk be valahogy az egyenletbe.

Képernyőfotó 2016-10-26 - 10.43.06.png
Kép: makeyev.ru
Hogy még inkább rájátsszunk a rettegésre, azt is eláruljuk, hogy az RSz–28-at kifejezetten az amerikai rakétavédelmi rendszer tudatában fejlesztették az oroszok, vagyis a rakétát nem nagyon látja a radar, és hatótávja alapján nagyjából bárhova elér, ahová céloznak vele.
Mindenképpen fontos részlete az igazságnak, hogy a rakétát
nem az oroszok nevezték el így (pláne Sátán–2-nek), hanem a fegyver NATO-kódjele lett ez.
A rakéta eredeti neve, a Szarmat (Сармат) egy ókori török nyelvű népre, a szarmatákra utal, akik főként arról ismertek, hogy ők alkalmazták először a talpig páncélba öltöztetett nehézlovasságot a harcmezőkön, illetve hogy a törzs asszonyai is sokszor együtt harcoltak a férfiakkal.
Függetlenül attól, hogy pontosan ki is nevezte el ilyen ijesztően a rakétát, tény, hogy hivatalos információ eddig nem nagyon került ki a fegyverről. Ehhez képest most a fejlesztéssel megbízott Makajev Rakétatervező Iroda jelentetett meg képeket arról, hogy is néz majd ki, ha egyszer tényleg munkába áll az új Sátán. Merthogy volt régi Sátán is, orosz nevén az R–36-os, az volt, ami az 1970-es években bevezetve nagyjából meghozta azt az egyensúlyt, amely miatt értelmét vesztette, hogy bármelyik fél is atomcsapást mérjen a másikra – a válaszcsapás legalább olyan pusztító lett volna.
A hivatalos álláspont szerint az oroszok a 2010-es atomfegyver-csökkentésről szóló egyezmény ellenére azért fejlesztenek új atomfegyvert a régi helyett, mert az USA erősödő európai jelenléte erre ösztönzi őket – egyes vélekedések szerint az, hogy pont most mutatták be a rakétát, szintén csak egy sakklépés az egyre rosszabbodó amerikai-orosz viszonyban. Az RSz–28-ast 2018-ban állíthatják hadrendbe a leghamarabb, és az új Sátán 2020-ra válthatja le teljesen a régi Sátánt.

A fejlesztési munkák „szarmata”

Összhangban a rendelet a kormány az Orosz Föderáció „On államvédelmi érdekében 2010. és a tervezési időszak 2012-2013. „JSC” SRC Makeyev „utasította kezdeni a fejlesztési OCD” szarmata”. 2011 júniusában, a Honvédelmi Minisztérium, az Orosz Föderáció aláírt egy állami szerződést OCD „szarmata”. A leendő stratégiai rakéta rendszerek (RKSN) „szarmata” jön létre annak érdekében, hogy biztonságos és hatékony működéséhez nukleáris elrettentő Oroszország stratégiai erők.
Tervező Általános VG Degtar , vezető tervező Yu Kaverin.







Villámként csap le az új orosz atomrakéta - cikkcakkban








Egy új, az elhárító rendszerek által kivédhetetlen interkontinentális atomrakétát állít rendszerbe az orosz hadsereg (képünk illusztráció).
, 2016. március 9. szerda, 15:39

Olyan interkontinentális ballisztikus nukleáris rakétát (ICBM) állít rendszerbe Moszkva, amely állítása szerint egyedülálló jellegzetessége miatt áthatol bármilyen védelmi rendszeren - írta a Szputnyik hírügynökség.
Az RS-26-os különlegessége, hogy bár hagyományos ICBM-ként kezdi a pályáját, a világon egyedülállóan szuperszonikus robbanófejei folyamatosan változtatják röppályájukat, így kivédhetetlenül legalább néhánynak sikerülnie kell áthatolnia az elhárítás pajzsán - mondta a Rosszijszkaja Gazetának nyilatkozó szakértő.
A Rubezs ugyan csak 80 tonnás, szemben az orosz stratégiai rakétaerő alapját adó 120 tonnás RS-24 Jarsszal, 1,2 megatonnányi pusztító erőt juttat célba négy darab, külön célpontba juttató 300 kilotonnás robbanófejével, s hatótávolsága 11 ezer kilométer.
Gyorsított indító szakasza kevesebb mint öt percig tart, ami azt jelenti, hogy az európai NATO radaroknak nem lesz idejük felfedezni kilövésüket.
Röppályájának utolsó szakaszán, néhány száz kilométerre a céltól a rakéta zuhanórepülésbe megy át és cirkálórakétaként fejezi be útját.
A hírek szerint még az idén hadrendbe állítják.


A LEGUJABB FASISZTA KACSA: 4600 IZRAELI KATONA MAGYARORSZÁGON


  A "MÁRIAORSZÁGA" NEVÜ KLERIKÁLFASISZTA HONLAP FELFEDEZETT TÁBORFALVÁN 4600 IZRAELI KATONÁT, AKIK "REPÜLŐGÉPEN ÉRKEZTEK  MAGYARAORSZÁGRA" ( ÉS NEM GYALOG!), HOGY AZ EDDIG AMERIKAI KATONÁK ÁLTAL ŐRZŐTT ATOMFEGYVEREK FELÜGYELETÉT ÁTVEGYÉK...

De vajon hova rejtették azokat a neutron tölteteket amiket becsempésztek az országba ???? Magyar ország újra célpont lett a neutron töltetek miatt !!!
Az új kelletü zsinagógák közzül melyik az amelyik neutron tölteteket is képed tárolni ,csa nem az amelyiknél a rendőrség ad belső védelmet , mert ugye még ott van a moszad véderő is , és nem utolsó szempont az INKAL sekurit , de ha jó muzulmán lennék én körül néznék , vagy robbantanék e házak körül !!!, de ott vannak még a szabadkőműves páholyok is 300 drb egyik másik kitünő rejtekhely is lehet !!!! Csak be kell cserészni , és a tippet megadni a terroristák már tudják hogy mit kell tenniük . A szarér hugyért dolgozó gojok így egyenlithetnek a cionista megszállüknak . A betolakodó idegenek , hát ha így elpályáznak hazánkból !!!!

Sajtból van a hold , meg moszados járatokból az ország . Ezek úgy gyilkolnak itt mintha othon volnának . A gyilok eszközeit meg a páholyok bocsájtják rendelkezésükre !!!
Ugye te is úgylátod egy jó pár molotov koktált be kéne izzitani , és ha a 300 páholy közzül csak 3 megmaradna az is sok lenne ennek a kis országnak . Kevés már a Solymosi Eszterünk , és H Zsófiánk feláldozható kislányokból. Ugyan Kunce , meg Orbán még elmoshatja a zsidó tettes bűnét , de , ha lehet ne legyen több balek Táncos Gábor a rohadék kazár gyilkos helyet , de varják be a cigány Orbánt mert az ártatlan Táncos Gábort 10 évre leültette !!! mindkettőt a Dunába kellene darálni haleledelnek , hogy a helytartók tudják , hogy mi a magyar érdek !!!!!


Sátán-2 – Először látható az új orosz atomrakéta

A Sátán-2 egy Franciaország méretű területet képes a földdel egyenlővé tenni.

27.10.2016 ~ 25.08.2017Sátán-2 – Először látható az új orosz atomrakéta
Először tette közzé Oroszország a Sátán-2 nevű termonukleáris lövedék fotóját.
A 10 ezer kilométeres hatótávolságú lövedék másodpercenként 7 kilométeres sebességgel halad.
A 40 megatonnás robbanófejet hordozni képes Sátán-2 kétezerszer erősebb, mint az USA által a II. Világháborúban Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombomba.
A Sátán-2 egy Franciaország méretű területet képes a földdel egyenlővé tenni.
A 16 nukleáris robbanófejet is hordozni képes Sátán-2 ráadásul a radarok számára is láthatatlan.
A Vlagyimir Putyin orosz államfő által kiemelten őrzött Sátán-2 Moszkvából kilőve akár Londonra is képes csapást mérni.
Oroszország ezzel a különleges elrettentő erővel bíró lövedékkel bármelyik európai fővárost képes lenne elpusztítani.
A Sátán-2 fotóit közzétevő gyártó cég, a Makeyev Rocket weboldalán a következő információkat is megosztotta:
Az orosz védelmi minisztérium utasítására 2010-ben tervezték a „Szarmat” lövedéket, gyártását 2011-ben szavazták meg, a fejlesztés 2012-2013 között zajlott. A „Szarmat” célja Oroszország stratégiai erejének biztosítása.”
Az orosz hadseregben a „Sátán” kódnevű „RS-28 Szarmat” lövedékek várhatólag 2018-ban veszik át az „SS-18” lövedékek helyét.



Csak a véletlenen és a szerencsén múlt, hogy még nem jött el a világvége!




BY CHARLES · PUBLISHED 2015, MÁJUS 5 · UPDATED 2015, MÁJUS 5


A hidegháború legnagyobb veszélye nem egy atomháború volt, hanem az, hogy véletlenek és balesetek hozzák el a nukleáris holokausztot, hogy eljöjjön a világvége. atomrobbanasA hidegháború véget ért ugyan, de a veszély ma is él. „Azt, hogy a hidegháborút megúsztuk nukleáris holokauszt nélkül, a szerencse, a szakértelem és az isteni beavatkozás kombinációjának köszönhetjük, és gyanítom az utóbbi játszotta a legnagyobb szerepet.” Ezt nem egy atomellenes balibsi hippi jelentette ki, hanem az Egyesült Államok atomfegyvereit felügyelő Stratégiai Parancsnokság egykori vezetője, George Lee Butler tábornok, aki aztán tényleg közvetlen közelről láthatta, milyen erők irányították az egész világot elpusztítani képes nukleáris arzenált.
Hogy csak a véletlennek és a szerencsének köszönhető, hogy a teszteket – meg persze Nagaszakit és Hirosimát – leszámítva nem robbantak fel atombombák a Földön, csak az ezredforduló után vált nyilvánvalóvá, ahogy egymás után derültek ki rémisztő történetek a hidegháború idejéből. Mint például az, hogy tucatnyi atombombát egyszerűen elhagytak a szuperhatalmak. Az elveszett nukleáris fegyverek esetei azonban szinte már kis semmiségnek tűnnek ahhoz képest, hogy a világ hány alkalommal került egy félreértésből megindított atomháború, vagy egy balesetből bekövetkezett atombomba-robbanás közelébe. Ezekből válogattunk ki párat. (Megjegyzés: a cikkben szinte csak amerikai példák vannak. Hogy mi lehet a helyzet az oroszoknál, vagy Pakisztánban, Indiában és Kínában, nem tudni)

A nap, amikor az Egyesült Államok majdnem atomot dobott saját magára

Mindössze egyetlen egy egyszerű kapcsolón múlt, hogy 1961 január 24-én nem történt pusztító atomkatasztrófa, és nem robbant fel véletlenül egy 4 megatonnás termonukleáris bomba, ami egy, a levegőben szétesett B-52-es bombázóról zuhant le Dél-Karolinára. A gépen kettő darab Mark-39-es bomba volt. Az egyik egy mocsaras területen csapódott be, darabjaira hullott, és máig ott fekszik. A másik bomba ejtőernyővel ért földet, és egy fára csavarodva találták meg.
Az csak két éve került nyilvánosságra, hogy a fenti képen látható, a hirosimainál 250-szer erősebb atombomba milyen nagyon közel került ahhoz, hogy felrobbanjon. A zuhanás közben ugyanis a bomba elkezdte élesíteni magát, megkezdve az atomrobbanáshoz szükséges lépéseket. Mint kiderült, az akaratlan robbanást megakadályozó négy biztonsági szerkezet közül három nem működött rendesen, és végül egyetlen egy darab, „sérülékenyként” jellemzett kapcsolón múlt, hogy elmaradt a pusztító nukleáris robbanás.
Amerikai bombák azonban nem csak az amerikaiakat veszélyeztették balesetből bekövetkező atomrobbanásokkal. Pár nappal korábban egy brit katonai repülőtéren egy tűz miatt került közel a detonációhoz egy hidrogénbomba.

A nap, amikor az Egyesült Államok majdnem atomrobbanást idézett elő a briteknél

A majdnem atomkatasztrófához vezető baleset azzal kezdődött, hogy egy amerikai F100D vadászbombázó külső  üzemanyagtartálya egy hiba miatt leesett a gép szárnyáról, amikor a pilóta beindított a hajtóművet a Lakenheath légi bázison, 1961. január 16-án. A tartály a kifutópályára zuhanva megrepedt, kifolyt belőle az üzemanyag, majd az egész begyulladt, lángokba borítva a repülő aljára szerelt Mark 28-as atombombát. A tűzoltóknak végül sikerült eloltaniuk a tüzet, mielőtt a bomba komolyabban megsérült volna. Később kiderült, hogy a Mark 28-as bombák elektromos huzalozásában volt egy „kisebb” hiba, ami miatt nagy hő hatására a biztonsági mechanizmusok megkerülésével is megtörténhet a nukleáris robbanás.
De nem csak a bombák formájában létező atomfegyverek voltak sérülékenyek. A nukleáris atomtöltetekkel felszerelt interkontinentális ballisztikus rakéták (ICBM) sem voltak mentesek a majdnem katasztrófákhoz vezető balesetektől, amiket akár bárkivel előfordulható hibák is elindíthattak.

Egy elejtett szerszám, ami majdnem eltörölt egy államot a föld színéről

Amikor egy karbantartó 1980. szeptember 19-én véletlenül leejtett egy dugókulcsot egy, az arkansasi Damascus közelében lévő rakétasilónál, valószínűleg nem sejtette, hogy tettének milyen következményei lesznek. A négy kilogrammos szerszám beesett a silóba, ahol felsértette az ott kilövésre várakozó Titan II-es interkontinentális ballisztikus rakétát, amin egy 9 megatonnás W-35-ös termonukleáris robbanófej volt. A rakétából folyni kezdett az üzemanyag. Néhány órával később hatalmas robbanás rázta meg a silót.
A robbanás erejére jellemző, hogy a silót lezáró, 750 tonnás ajtót a komplexumtól több száz méterre találták meg. A nukleáris robbanófej – aminek pusztítót ereje háromszor akkora volt, mint a 2. világháborúban ledobott összes bombának összesen – szintén elszállt, és végül a silótól kétszáz méternyire bukkantak rá, egy út menti árokban. Az eset akár az atomtöltet berobbanásával is járhatott volna, és sokáig senki sem tudta megmondani teljesen biztosan, hogy az nem fog bekövetkezni.
És ez csak pár eset az ismertté vált nukleáris snafuk közül. Az amerikaiak szinte rendszeresen dobtak le balesetek vagy véletlenek miatt mindenfelé atombombákat, nem csak az Egyesült Államokban, hanem Spanyolországban, Marokkóban vagy éppen Grönlandon is. Ezek a hibák azonban legfeljebb egy-egy atomrobbanáshoz vezettek volna, és nem az egész világot romba döntő atomháborúhoz. Mert arra is megvolt a lehetőség, hogy ostoba félreértések és hibás információk alapján meghozott elsietett döntések miatt jöjjön el a nukleáris világvége.

Az atomháborút majdnem egy medve indította be

A kubai rakétaválság idején, amikor az amerikai légierő az addigi legmagasabb készültségi szintre (DEFCON 3) helyezve várta a szovjetek támadását, egy wisconsini légi bázison megszólalt a riadó, felszállásra utasítva a nukleáris rakétákkal felszerelt F-106A elfogóvadász-repülőgépeket. A pilóták biztosan tudták, eljött az idő, és háborúban állnak a szovjetekkel. Szerencsére hamar kiderült, hamis riasztásról volt szó. És az egészet egy medve indította el.
Az eset – ami csak 1993-ban vált ismertté – a közeli Duluth légi bázison kezdődött, ahol a kerítésen próbált meg átmászni egy medve. Egy őr azonban szabotázsra készülő szovjet behatolónak hitte, és megszólaltatta a „szabotázs riadót”. A Volk Field bázison azonban rossz riadó szólalt meg, és elindították a pilótákat az északi-sark felé, szovjet bombázókra vadászni. Végül egyik gép sem szállt fel, de már a kifutópályán voltak, amikor visszarendelték őket – úgy, hogy egy kisteherautóval kimentek az aszfaltra, jelezve, hogy álljanak meg.
Persze ebben az esetben csak egy bázis küldött ki hamis riadót az ott állomásozó gépeknek. Azért az nem olyan, mint amikor az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD)  jelzi azt, hogy megindult a szovjet atomcsapás. Arra azért már illik odafigyelni. De azért a válaszcsapásról szóló, visszafordíthatatlan döntés előtt – amire van nagyjából tíz perce az amerikai vezetésnek – nem árt ellenőrizni, jó-e az infó.

A nap, amikor atomtámadásnak hitték a Holdat

1960-ban a NORAD számítógépe 99, 9 százalékos valószínűséggel jelezte, hogy a szovjetek totális atomcsapást indítottak, és perceken belül elkezdenek atomrakéták hullani az Egyesült Államokra. Miután kiderült, hogy Hruscsov akkor éppen New Yorkban volt, az ENSZ-nél, a támadás lehetősége valószerűtlenné vált. Végül kiderült, hogy a grönlandi Thule bázison lévő korai figyelmeztető rendszer a Holdat hitte atomrakétáknak. 
A NORAD gépei 1979-ben szintén szovjet támadást jeleztek. Az amerikai atomrakétákat indító silók legénységét készültségbe helyezték, csakúgy, mint az amerikai légierő védelmét ellátó egységeket, az atomfegyverekkel ellátott bombázók felkészültek a felszállásra, és még a polgári repülésirányítást is értesítették, nemsokára le kell szállítani a polgári gépeket. A radarok és a műholdak képein azonban nem látszódtak rakéták. Mint később kiderült, valaki véletlenül egy gyakorlóprogramot töltött be a NORAD számítógépébe, ami azt valós támadásnak hitte.
Egy évvel később az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját azzal ébresztették fel hajnali fél háromkor, hogy 220 szovjet rakéta tart az Egyesült Államok felé. Zbigniew Brzezinski kérte ellenőrizék le az információt. Ezután már azzal hívták fel, 2200 rakéta tart feléjük. Újabb ellenőrzés kért, és már felkészült arra, hogy hívja elnököt az ellencsapás engedélyezésére, amikor újabb hívás érkezett: a riadó hamis volt. Mint kiderült, egy mindössze 40 centbe kerülő chip jelezte rosszul az orosz atomcsapást.

A napok, amikor a világ a legközelebb került az atomháborúhoz

1983 novemberében a szovjet vezetés és a KGB teljesen meg volt győződve arról, hogy Washington és a NATO atomháborút készül indítani a Szovjetunió és a Varsói Szerződés országai ellen, és nagyon közel álltak ahhoz, hogy megelőző csapást indítsanak. Mindezt az Able Archer névre keresztelt NATO-hadgyakorlat miatt, ami olyan valósághűre sikerült, közelebb vitte a világot a nukleáris holokauszthoz, mint a kubai rakétaválság.
A tíznapos hadgyakorlaton a NATO egy orosz támadást szimulált, ami azzal ért véget, hogy a nyugati országok több száz atomrakétát lőnek ki a Szovjetunióra. A kommunikációs gyakorlat azonban picit másként zajlott, mint az addigi hadgyakorlatok, és ezeket az eltérések nem kerülték el az oroszok figyelmét, akik meg voltak győződve arról, az amerikaiak egy hadgyakorlat álcája alatt akarnak támadást indítani ellenük.
 Szovjet katonák gyakorlatoznak – Fotó:Europress
A hadgyakorlat 8. napja környékén a legmagasabb szintű készültségbe helyezték az orosz nukleáris egységeket, felkészülve arra, hogy bármelyik pillanatban atomtámadást tudjanak intézni a NATO ellen. Az atombombázók pilótái a gépeken aludtak, a rakéták kilövésre készen várták a parancsot, az atomfegyverekkel ellátott tengeralattjárók pedig az északi-sarki jég alá bújtak. Minderről Washington semmit sem tudott, és meg voltak győződve arról, Moszkva tisztában van azzal, tényleg csak egy gyakorlatról van szó.
helyzetet végül két kém mentette meg. Egyikük a KGB kettős ügynöke, aki a brit titkosszolgálatnak is dolgozott, és figyelmeztette őket, valamint a CIA-t, hogy Moszkva tényleg támadástól tart. A másik a kelet-német Rainer Rupp, akinek sikerült beépülnie a NATO főparancsnokságába, és aki végül megnyugtatta az oroszokat, szó sincsen semmilyen atomtámadásról. Érdekes módon, az amerikai vezetésben csak hónapokkal később tudatosult, milyen közel állt a világ a pusztuláshoz.
Most persze sokan mondhatják, hogy ezek a történetek a hidegháborús időkből származnak, és ma, a 21. században már egészen más a helyzet. Tanultak a hibáikból, szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben, a legfejlettebb technológiák garantálják, ne történjen semmi baj és csak tökéletesen képzett, megbízható szakembereket engednek az emberiség elpusztítására képes atomfegyverek közelébe. Gondolom, már vannak, akik sejtik: ezek csak hiú remények.

Az atomfegyverek még mindig katasztrófával fenyegetnek

A hidegháború alatt az atomfegyverekkel dolgozó amerikai katonák azzal a tudattal vehették fel minden egyes nap a szolgálatot, hogy rajtuk áll az Egyesült Államok sorsa, és központi szerepet játszanak majd a szovjetekkel vívott – bármikor bekövetkezhető – atomháború alatt. Mostanra ebből az érzésből semmi sem maradt, és a leginkább az apátia és az unalom jellemzi az atomrakéták elindításával megbízott amerikai katonákat, akik egyáltalán nem veszik komolyan munkájukat. És amikor a „munka” egyet jelent az apokalipszis beindításával, ez kicsit sem megnyugtató.
Az amerikai közvélemény 2007-ben kezdhetett el igazán gyanakodni, hogy valami nem stimmelhet a légierő atomfegyverekkel foglalkozó egységénél, amikor kiderült: véletlenül úgy repült keresztül az Egyesült Államokon egy B-52-es bombázó, hogy hat nukleáris robbanótöltettel ellátott rakétát vitt a szárnyai alatt – és erről senki sem tudott, így a pilóták sem. Az atomrakéták 15 órán át voltak őrizetlenül a Minot légibázis aszfaltján, majd jött egy három órás repülőút a Barksdale légibázisra, ahol a megérkezés után tíz óra telt el, mire valakinek feltűnt, nukleáris robbanófejek vannak a bombázóra szerelve.
 Egy B-52-es bombázó – Fotó:Europress
Az utóbbi pár évben azonban még több olyan eset látott napvilágot, ami komoly megkérdőjelezi, mennyire érezheti magát biztonságban a világ az atomfegyverektől. 2013-ban a légierő 17 tisztjét felkészületlenségük miatt fel kellett menteni feladatuk alól Minot légibázison. A feladat, amire nem voltak rendesen felkészülve: interkontinentális ballisztikus atomrakéták (ICBM) felügyelete és indítása.
Alig egy évvel később vizsgálat indult 34 atomfegyverekkel foglalkozó tiszt ellen vizsgacsalás miatt , és végül majdnem 100 érintettet találtak. A „puskázásra” egyébként egy másik belső vizsgálat közben bukkantak, amit droghasználat miatt indítottak 11 ember ellen. És akkor még nem is beszéltünk azokról az indítótisztekről, akik rendszeresen aludtak meló közben, úgy, hogy közben nyitva hagyták a biztonsági ajtót, ami az illetékteleneket tartotta volna távol az indítókulcsoktól.
És, ha már ajtókról beszélünk. Az alábbi képen látható feszítővas egy biztonsági ajtót tart nyitva, ami a rakétakilövést iránytó teremhez vezető folyosót védi a wyomingi F.E. Warren légi bázison. És amit egy tönkrement alkatrész miatt nem lehet működtetni. Egy bázison, ahol a világ legveszélyesebb fegyvereit őrzik.
 Fotó:CBS
Mert nem csak az ott dolgozó emberekkel vanna bajok, hanem a rendelkezésükre álló eszközökkel is, mint például a telefonok, amelyek olyan rosszul működnek, alig lehet hallani, mit mond a vonal másik végén lévő ember. És ugye nem mindegy, ha lemaradt egy „ne” a „ne indítsd” utasításból. Egészen pár évvel ezelőttig pedig egy, azaz egy darab speciális villáskulcsa volt az egész légierőnek arra, hogy azatomtölteteket fel- és leszerelhessék 450 darab ICBM-en, három különböző bázison. A kulcsot civil csomagküldő-szolgálattal küldözgették egymásnak.
De nem csak a több évtizedes technológiát használó, rosszul karbantartott, el-el romló eszközökkel, és a rangsor alján álló katonákkal akadtak gondok, hanem a vezetéssel is. Az amerikai atomarzenált felügyelő Stratégiai Parancsnokság második számú vezetőjét, Timothy Giardina altengernagyot, tavaly le kellett váltani posztjáról, mert hamis zsetonokkal kaszinózott, amiért el is ítélték.
Ennél is aggasztóbb volt Michael Carey vezérőrnagy esete, aki a légierő atomparancsnokaként 450 atomrakétáért felelt. Őt azért kellett eltávolítani a nukleáris fegyverek közeléből, mert egy háromnapos hivatalos moszkvai utazás alatt folyamatosan részeg volt, és „úriemberhez méltatlan viselkedett”. Ami egyebek mellett abban nyilvánult meg, hogy egy moszkvai mexikói étteremben mindenáron gitározni és énekelni akart az ott játszó Beatles emlékzenekarral és mindenféle nőkkel ismerkedett.
Azt nem lehet tudni, hogy Giardina vagy Carey rendelkezett-e olyan jogosultsággal, hogy atomcsapást indíthasson el abban az esetben, ha az elnököt nem lehet elérni. Az ugyanis szigorúan titkos információnak számít, hogy az elnökön kívül még kiknek van lehetősége megindítani a világvégét, ha úgy hozná a sors. Csak reménykedni lehet, hogy jó kezekben van ennek lehetősége.




Nyílt levél Orbán Viktornak – Van min gondolkodnia..


BY CHARLES · PUBLISHED 2016, JANUÁR 21 · UPDATED 2016, JANUÁR 21


Az alábbi nyílt levél úgy érzem, hogy majd mindenkit elgondolkodtat. De, hogy Orbán Viktorhoz eljut-e, azt nem tudom. Nem is akarok befolyásolni senkit, inkább olvassátok el ti is, és írjátok meg a saját véleményeteket.Kedves Viktor!

Most van időm írni, mert nem kaptam közmunkát erre a hónapra. Itthon ülök a hokedlin és azon agyalok, hogy fogjuk túlélni a telet. Mert pénz nélkül marhára nehéz ám ételt venni, meg befizetni a számlákat. Szerencsére fűteni van mivel, mert mióta csökkentetted a rezsit, sokkal jobb. Igaz, hogy eddig is fával fűtöttünk, ha volt rá pénz, most meg papírral. Tudod, milyen jó ötlet az a sok reklámújság, meg a konzultáció, amiket küldeni szoktál? Akár egy napig is meleg van tőle a konyhában. Az asszony bedurrantja a sparheltet, még egy rántottleves is megfő, ha van itthon egy kis liszt meg zsír.
Azt olvasom itt, a neten, hogy Mongóliába mész. Vagy már mentél, ezt nem tudom. Te barátom, az nagyon messze van ám! Nem kerül sokba az út? Mert mi a városba is jó, ha havonta egyszer be tudunk buszozni az asszonnyal, olyan drága a jegy. Pedig az csak 20 kilométerre van, Mongólia meg biztosan messzebb. Mi a franc van ott, hogy oda kellett menned? Azt is mondta a kocsmáros Józsi, hogy adsz nekik 25 millió dollárt. Ezt én nem hiszem el, mert miért adnál, amikor nekünk sincs. Ezt konkrétan tudom, mert amikor ledőlt az iskola kéménye, mondta a polgármester úr, hogy nincs pénz megjavítani. Tiszta szerencse, hogy már amúgy sincsenek ott gyerekek, mert befagyna a…majdnem csúnyát mondtam, pedig azt ilyen nagy embernek, mint amilyen Te lettél, nem szabad mondani. Szóval nem mondok.
Meg aztán a szomszéd Marinéni is sírdogál pár napja, mert eddig jött hozzá naponta egy gondozó és segített neki mosakodni, meg havonta kiváltani a gyógyszereit, most meg már nem jön, mert nincs rá pénz. Nem azt mondom, segítünk mi egymáson itt, falun. Az asszony rá szokott nézni az öregasszonyra, ami jó is, mert a múltkor az udvari budin ült vagy négy órát. Eldőlt a botja és nem bírt felállni szegény. Majdnem megfagyott, de szerencsére időben megtaláltuk.
Szóval összetartó népek vagyunk mi itt, de pénz az nincs. Meg munka se, még közmunka se. Az meg elég nagy baj, mert falun is éhen lehet halni, itt se fán terem az étel. Ezért gondolom, hogy nem adnál te pénzt a mongoloknak, amikor itthon is lenne helye annak a 25 milliónak, ami dollárban ennyi. Azt mondta a Józsi, hogy ezt még be kell szorozni 290-el és az annyi forint, de én ezt se hiszem. Sok pénz ez forintban is, de annyi pénz, amennyit a Józsi kiszámolt nincs is összesen sehol.
Nagy nálunk a baj Viktor barátom, jó lenne, ha segítenél. Képzeld el, már egy fiatal se maradt a faluban. Nemcsak hogy a faluban nincs maradásuk, de még az országban se. Mennek ezek külföldre, itt meg sírnak az asszonyok. Mást se hallani, csak vernyákolást reggeltől estig. Amúgy se túl szép látvány némelyik, de ha a bőgéstől dagadt és piros a szemük, az egyenesen ijesztő. Zúgolódnak is, hogy miért nincs itt munka, mert akkor maradnának a gyerekek és ők unokázhatnának.
De hát ilyen az élet, mit lehet csinálni? A lényeg az, hogy mi maradunk. Nem is tudunk mást csinálni, mert pénzünk sincs még a városba bemenni se, nemhogy repülőjegyre. Meg hát itt a ház, azt csak nem köthetjük a hátunkra? Eladni nem lehet, mert nincs, aki megvenné. Pedig a fél falu üresen áll. Voltak itt városi házaspárok, hogy ők vennének házat, mert olcsó és a kertben meg is termelnék az élelmet, a gyerekeknek is jobb lenne a friss levegőn futkosni. Aztán meg nem jöttek, mert csak új házra adtok támogatást, használtra nem. Vagyhát használtra is, de abból még a kilincseket se lehetne kicserélni, nemhogy a huzatos ablakokat. Úgyhogy inkább vesznek majd a város szélén valami új házat. Mi meg itt elöregszünk és lassan kipusztulunk.
Amúgy szó szerint is, mert orvos sincs, meg patika se. Itt már csak az megy orvoshoz, akit a mentő visz. Ha valamelyik falubeli el talál csúszni a jégen és eltöri a lábát, a mentő még ki se ért a falutábláig, már kezdi a rokonság szervezni a temetést. Onnan már kevesen jönnek ki a maguk lábán, főleg az öregek. Képzeld Viktor, a múltkor is mi történt! Biztosan emlékszel az Imrére, aki a falu szélén lakott. Dinnyecsősz volt, ameddig volt dinnye, meg föld a falu mellett. Illetve föld most is van, csak valami városi fogorvos megvette az összeset errefelé, a sánta Kovács fel is kötötte magát az istállóban, a birkák között. Mert ő nem tudott venni földet – mondjuk pénze se volt sose – aztán most nem tud enni adni a birkáinak. Úgy volt vele, ha már pusztulniuk kell, megy ő is velük. Tán azt gondolhatta, a túlvilágon majd kap földet és legeltetheti őket tovább. Na és a felesége találta meg a kötélen lógva. Két napja volt a temetés.
De nem erről akartam beszélni, hanem az Imréről. Öreg már az is, mint az országút. Eddig a lánya ápolta egy kicsi pénzért, amit kapott ápolási díjat. De már azt sem kap, mert te azt mondtad, hogy nem futja rá. Az önkormányzat meg nem tud adni, de hát miből is adna? Szóval az Imre lánya be kell járjon a városba dolgozni, hogy éhen ne haljanak, mert az öregnek is alig egy kis nyugdíja van, azt is támogatni kell. Ameddig az Ilus dolgozott, Imre összetörte magát. Fel akart menni a padlásra, de leesett a létráról. Eltörte a karját, jajveszékelt, mint a hétfene. Hívtuk a mentőt, de az is beletelt vagy öt órába, mire kiért. Fájdalomcsillapítónk meg nekünk sincs, hogy tudtunk volna adni Imrének. De ez a szerencsétlen csak óbégatott, hogy így fáj, meg úgy fáj. Adtunk neki jóféle házi szilvapálinkát, hogy ne szenvedjen annyira. Meg is nyugodott tőle, mire kiért a mentő, már aludt, mint a bunda.
A polgármester telefonált az Ilus munkahelyére, hogy haza se jöjjön műszak után, hanem egyenest mehet a kórházba. Már biztos begipszelték az öreget, tán jöhet is haza. Vártuk is az esti busznál (tudod, itt reggel, meg este van egy busz), még egy gurulós széket is szereztünk, hátha kelleni fog.
Hát bizony kellett is. Te Viktor, te olyat még nem láttál! Imrét négyen hoztuk le a buszról, pedig nem volt azzal semmi baj még egy nappal előbb se. Úgy lapátolta az még a havat, mint a borz. Több esze volt, mont a kocsmárosnak, az pedig nagy szó! Most meg egy trottyadt vénséget cipeltünk ki a buszból. Hallod, még a nyála is folyt, be is kakált! A lánya úgy bőgött, alig bírta elmondani, hogy mi történt. Azért csak kiszedtük belőle végül. A mentők leadták a kórházba, ott meg se nézték, mi a baja (pedig el volt törve a karja csórinak), be se gipszelték, hanem vitték a demenciára, vagy hova. Ott meg ébredezni kezdett, mert fájhatott neki a karja és már nem hatott a pálinka se, nyöszörgött, jajgatott. Mire elmondhatta volna, mi a kínja, úgy telitömték nyugtatóval, hogy világát se tudta.
Mire az Ilus beért, már ott folyatta a nyálát bepelenkázva a kórterem sarkában. Azt mondta a nővér, hogy már nagyon öreg és szenilis az öreg, nem sok van neki hátra. Ilus kérdezte, hogy orvos látta-e, de kiderült, hogy még nem látta, mert nem volt rá ideje a doktornak. Szerencsére nem kell ezt a lányt félteni, csapott olyan patáliát, hogy zengett bele a kórház. Egyből vitték röntgenre is az Imrét, be is gipszelték, aztán a lány saját felelősségére kihozta a kórházból. Már jól van az öreg, de nem sokon múlott.
Szóval hogy azért mondom én itt a többieknek a kocsmában: nem létezik, hogy a Viktor annyi pénzt költene utazgatásra, aztán a mongoloknak, meg az Öreg Isten tudja kiknek adna pénzt akkor, mikor arra se telik, hogy a sajátjain segítsen.
Ugye, igazam van, Viktor?
Majd írok hamarosan, csak most megélezem a kapát.




Kedves Bátyám !!!
Kár hogy nem tudja , hogy a Viktorék a harmadik luxus villájukat rendezik be az ellopott pénzekből , mert tudják , hogy ki lesznek ebrudalva a hatalomból , és hogy a család ne hogy éhen haljon mint önök , most bizony minden pénzt megfognak , és nem nagyon törődnek most a por néppel , amugy is gojok az istenadták , és a goj állat ugye a jég hátán is megél !!! Jaj fiam , ha postáznál egy pár molotov koktélt mely akkor robbana mikor épp bontják a levelet , bizony talán még oda is jutna az elrabolt nemzeti vagyonunkból , és a szomszéd Józsi bátyi is kiválthatná a protézisét , és így nem az asszony rágná meg neki a falatot , de mivel kihalásra itéltek bennünket így csak a helytartóink , és a pereputtya jut ellátáshoz , mi meg a lesöpört morzsákon osztozkodhatunk !!!!
De kár hogy az oroszok elvitték az atomfegyvereket , egy párat fel kellet volna robbantani , de ne buslakodjunk , majd robban a zsidó neutron bombája , csak a muzulmánok szimatolják ki , még a reaktorokat is felrobbantják , és akkor már nem lesz különbség szegény és gazdag között mert mindnyájan halálra leszünk itélve , és csak az lesz a különbség , hogy ki milyen hosszan fog majd haldokolni !!! Na fiam ilyen sorsot szántatok nekünk gojoknak , de a büdös kazárok sem élik meg a következő telet mert végeznek velük a saját neutron bombáik !!!!!
Na isten veled fiam egy jobb sorsra érdemes öreg úr , azt kéri az úrtól te sem érd meg , hogy kinok között haljál meg !!!
Juttasatok egy kis pénzt a magyarjainknak , ne csak mindig a zsinagógákra költsetek , meg a zsidó temetők rendbetételére , már minden düllőben zsinagóga épül , hogy ne hallatszon a déli harangszó , a minorettek épitése az imám hangjától lesz majd hangos , mely a zsinagóga szomszédságában fog felépülni , a drága migrásaink lelki üdvéért fog az imám kiáltozni , mi meg magyarok le vagyunk szarva , majd a cigányok körbe járnak a falvakban , és az elesetteket felbe kólintják , hogy át szenderüljenek a máslvilágra , és a kis vackukat elhordhassák !!! Jó lesz a tűzre ha másra nem jó már !!!!
Áldjon meg benneteket az úr több pénzzel , hogy nekünk is jusson a negyedik luxus villátok előtt !!!




Orbán idősverő tanácsadója a megyékben is kiadta a parancsot a nyugdíjasok zaklatására

Az Alfahír értesülése szerint Rogán Antal – talán a miniszterelnök nyugdíjasverő tanácsadója, Habony Árpád javaslatára – kiadta a parancsot a Fidesz megyei pártkatonáinak: tartsanak sajtótájékoztatókat a megyeszékhelyeken, és kezdjék el helyben is hazugságokkal zaklatni a nyugdíjasokat, hátha nem mindenki veszi fel a telefont - hívja fel a figyelmet közleményében Jakab Péter, a Jobbik szóvivője. Jakab szerint azok után, hogy Orbán Viktor nem hajlandó kiállni Vona Gáborral nyilvános vitára a nyugdíjasok problémáiról, mondván, ezek a problémák komolytalanok, a mostani pártutasítás egyértelművé teszi: a Fidesznek se nyugdíjprogramja, se érdemi mondanivalója nincs már a szépkorúaknak. Amit adni tudnak - véli a szóvivő -, az csak a hazudozás, csak a Fidesz. A Jobbik szerint viszont az időseknek pont erre a kettőre nincs szükségük. Amíg a Fidesz csak gyűlöletet, a Jobbik nyugalmat, igazságos nyugdíjrendszert és modern egészségügyi ellátást fog biztosítani nyugdíjasoknak - zárul a párt közleménye.


"A Jobbik elnöke megsértette a nyugdíjat"
- ezzel az agyhalott szintű szöveggel hergeli a Fidesz az időseket


Reklám A Prohardver fórumának egyik felhasználója felvette azt az automatikus telefonhívást, amellyel a Fidesz „tájékoztatja” a nyugdíjasokat Vona Gábor Jobbik-elnök állítólag a nyugdíjasokat sértő szavairól. A kampányszöveget – amely a szövegkörnyezetéből teljesen kiragadja az idézett félmondatokat – egy kellemes hangú, valószínűleg idősebb férfi olvassa fel, mesterkélt felháborodással. A felvétel hitelességét az MNO ellenőrizte, alább hallgatható meg: Frissítés: Vona közleménye: Lelepleződött a Fidesz manipulatív kampánya Ma lelepleződött a Fidesz telefonos kampánya, amely hazugságra épül és semmi mást nem céloz, mint az idős emberek manipulálását, hergelését a Jobbik ellen. A Fidesz fél a kormányváltó erőtől, a Jobbiktól, ezért vet be gyűlöletkeltő, társadalmi csoportokat megosztó, uszító kampányfogásokat. Úgy gondolom, hogy ez nem volt bölcs döntés, hiszen hiába nézi le a Fidesz a nyugdíjasokat, nagy részük nem fog bedőlni a kormány újabb hazugságkampányának. A kiragadott félmondatok helyett újra mindenki figyelmébe ajánlom júliusban, a tusványosi botrány után írt Facebook-bejegyzésemet. Ismét vitára hívom a gépi hang mögé rejtőző Orbán Viktort, hogy olyan valódi kérdésekről beszéljünk, mint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága, a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíj lehetősége és a gyógyszertámogatás reformja. Vona Gábor, a Jobbik elnöke Korábban írtuk: A nyugdíjasok lesznek a Fidesz legújabb "tájékoztató kampányának" célcsoportja - telefonon fogják a Jobbik ellen uszítani a legfélelmetesebb választói réteget Telefonos és e-mailes "tájékoztató kampányt" indít hétfőn a Fidesz, hogy "informálja a nyugdíjasokat arról, milyen megengedhetetlen kifejezéseket, sértő jelzőket használt a magyar nyugdíjasokra" Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Vona Gábort már többször felszólították, kérjen bocsánatot azoktól, akiknek az önbecsülésébe gázolt a szavaival, de erre a Jobbik elnöke nem volt hajlandó annak ellenére sem, hogy nyugdíjas szervezetek is ezt kérték tőle. "Egy hónapja várunk a bocsánatkérésre, azonban nem várhatunk tovább. Az a véleményünk, tájékoztatni kell az embereket arról, mi hangzott el, miket mondott a Jobbik elnöke" – mondta Hidvéghi Balázs. Hozzátette: Vona Gábor szavai megengedhetetlen, cinikus, sértő kijelentések. "Senki nem veheti magának a bátorságot arra, hogy így beszéljen a magyar nyugdíjasokról" – tette hozzá. Elmondta: a következő napokban telefonon és e-mailben keresik meg azokat, akik korábban már felhatalmazást adtak a Fidesznek a kapcsolattartásra, például egy korábbi aláírásgyűjtő akció során. A kommunikációs igazgató szerint a kampány hétfőn indult, és várhatóan 7-10 napig tart majd, az akció után tudnak tájékoztatást adni arról, hány embert értek el. Az MTI beszámolója szerint Hidvéghi Balázs elmondta azt is, "ismételgetheti" Vona Gábor magának, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, de felmérések szerint az emberek négyötöde sértőnek és gúnyosnak találta a Jobbik-elnök szavait, több mint kétharmaduk pedig szükségesnek tartja a bocsánatkérést. Frissítés: ez a tájékoztató kampány: "Ne felejtse el, amikor szavazásra kerül a sor!" A Magyar Nemzet információi szerint a telefonos kampány már meg is kezdődött, igaz, a felhasznált adatbázis nem feltétlenül pontos, hiszen nem csak nyugdíjasokat hívtak fel. A lap egy olvasója szerint egy komoly férfihang jelentkezett, és a Fidesz nevében bemutatkozva felidézte Vona sokat emlegetett szavait, amivel állítólag megsértette a nyugdíjasokat. "Ez felháborító!" – minősítette a Jobbik-elnök szavait a férfihang, majd arra szólított fel, hogy "ne felejtse el, amikor szavazásra kerül a sor!"
Forrás: https://kuruc.info/r/2/176346/


Árvácska azt a kezet csókolja aki őt a túlvilágra taszítja , mert az a pénz amit juttat neki az élethez túl kevés , meghalni is kevés , hisz a temetésünk többe kerülne mint amit rászántak , így marad a vegetálás , és ezért nem kellene behódolni egy helytartónak sem !!!!
A mosolygó zsidóság persze ezt helyesli , hisz maholnap nekik kell a kezüket tartani , hogy a goj kifejezze feltétlen hűségét !!!!
Ja , hogy azok nem kazárok az a bulla a miniszter elnökünk kedvese !!!!!, és ő el is várja , hogy így fogadják a szeretőjét !!!!




Putyin figyelmeztetése 

Jevgenyij Alekszejevics Fjodorov orosz parlamenti képviselő Putyin szavaihoz fűz félreérthetetlen magyarázatot: "Washington és Berlin lenne elhamvasztva." 

A felirat a német felirat alapján készült, amiért köszönet egy jó barátnak. 
  • Jó napot, Jevgenyij Alekszejevics, köszönjük, hogy válaszol kérdéseinkre.

    - Üdvözlöm!
    - Kérem kommentálja, amit Putyin úr két napja mondott, amikor az ukrán hadsereget a NATO idegenlégiójának nevezte, és hogy ez feljogosít bennünket atomfegyverek bevetésére az agresszor-államok ellen. 
    - Mit ért pontosan ez alatt?
    - Azt hangsúlyozta, hogy a NATO országok agressziót követtek el Ukrajna ellen. Óva intett, hogy ha erről a területről Oroszország ellen is agresszióra kerül sor, azt nem ukrán agressziónak, hanem NATO agressziónak tekintjük.
  •  Ezzel az orosz védelmi doktrína szerint az atomrakéták céljait is kijelölte. Nem Kijev hajt végre támadást, tehát az atomrakétákat sem Kijevre kellene irányítani védelmi intézkedésként, hanem mindazon országokra, amelyek az agressziót elkövetik.
    És ezek a NATO tagállamok. Óva intette a NATO tagállamokat, hogy egy Oroszország elleni ukrán területről indított támadás estén az orosz védelmi doktrína megengedi atomfegyverek bevetését ezen országok ellen. Nem Kijev vagy Harkov ellen, ahogy gondolják.
    Azt szeretnék, hogy orosz az oroszt semmisítse meg, ők pedig - minden szép és jó - bevonulnak a kiürült területeinkre. Nem fog sikerülni. WASHINGTON ÉS BERLIN LENNE ELHAMVASZTVA.
    - Nem a botot harapjuk, hanem a kezet?

    - Pontosan így értette.
*** ***Nyílt levél Ukrajna népeihez

2015. 02. 7. 11:22 
alfahir.hu
Nyílt levelet intézett Vona Gábor az ukrán konfliktus résztvevőihez. A nemzeti párt által szombat délelőtt kiadott levelet alább változtatás nélkül közöljük:

Történelmi felelősségünk teljes tudatában, őszinte szándéktól vezérelve, tiszta lelkiismerettel szólunk most az Ukrajnában harcoló felekhez, Ukrajna népeihez s az eleddig az eseményeket csak tétlenül szemlélő Európa országainak vezetőihez.

A Jobbik mint Magyarország második legnagyobb pártja aggodalommal követi nyomon a nap mint nap végbemenő tragikus eseményeket, amelyek megszámlálhatatlan élet kioltásával borítják gyászba és megannyi vérrel öntözik a hajdan szebb napokat látott Kelet-Ukrajnát. A Jobbik felelős politikai erőként ezúton szeretné áttörni elsőként itt, az Európai Unióban a hallgatás falát és a lehető legőszintébben szólni az érintett felekhez és Európa minden népéhez!

Mi azon dolgozunk Magyarországon, hogy minden lehetséges eszközzel megakadályozzuk a további vérontást, a háború eszkalálódását. Mi, magyarok békében szeretnénk élni Európa minden népével. Nem a népekkel van bajunk, hanem azokkal a gátlástalan, hazug kormányokkal, akik értelmetlen háborúkba sodorják népeinket. Egyetlen magyar, ruszin, lengyel, orosz vagy épp ukrán áldozatot sem fog tudni pótolni soha többé egyik felelőtlen kormány sem! Az elhunytak már közös veszteségeink, akik éppúgy fájnak és hiányoznak nemzeteinknek, mint saját családjaiknak. Azonban hogy elkerüljük a további áldozatokat, nem maradhatunk tétlenek, és őszintén kell beszélnünk a nagyvilág közvéleménye előtt.

Arra kérjük az ENSZ közgyűlését, a világ nagyhatalmainak és Európa nemzeteinek vezetőit, hogy ismerjék fel végre az igazságot és ne hagyják figyelmen kívül a tényeket. Nem csak az minősül szörnyű bűncselekménynek, ha Párizsban lőnek le újságírókat, karikaturistákat. Nem csak az elítélendő, ha ártatlan palesztinok és zsidók halnak meg a független palesztin állam hiánya miatti konfliktusokban, és nem csak az a különös kegyetlenség, ha Nigériában, Irakban vagy Szíriában mészárolnak le keresztényeket. Az is emberiesség elleni bűntett, amikor Kelet-Ukrajnában egy állam reguláris hadserege ártatlan civileket gyilkol, akiknek semmibe veszik akaratukat, döntésüket.

Arra kérjük az európai állampolgárokat, hogy ne csak Charlie-k legyenek, hanem donyeckiek és luhanszkiak is, vagy egyszerűen legyenek csak olyan igazságkereső, szolidáris emberek, akik nem ismerik a kettős mércét! Ne csak Párizsban vonuljanak milliónyian az erőszak ellen, hanem Kijevben is demonstrálják az egyetemes emberi értékeket, megmutatva azt, hogy nem csak a gazdag nyugati állampolgárok élete fontos, hanem egy igazságtalan háborúban a mindenüktől megfosztott kelet-európai földönfutóké is!

Ugyanakkor velünk együtt álljanak ki minden nép és nemzet önrendelkezése mellett! Vallják velünk együtt, hogy minden ember döntése, joga és politikai véleménye egyaránt fontos, amelyek nem hierarchiában rendeződnek, hanem egyenrangúak!
Nekünk, magyaroknak, ruszinoknak, lengyeleknek, ukránoknak és oroszoknak békében kell élnünk egymással, és nem engedhetjük meg, hogy külső erők munkálkodása miatt, kívülről pénzelt és felheccelt végrehajtók parancsára egymás vérét ontsuk.

Nekünk, magyaroknak nem ellenségünk sem az ukrán, sem az orosz. Most azonban egy olyan háborúba kényszerítik és kényszeríthetik a továbbiakban is népeinket, honfitársainkat, amelyek mindhárom félnek pótolhatatlan veszteségeket okoznak. Az eddigi veszteségeinkért sem országok vagy nemzetek a felelősek, hanem kizárólag azon politikai körök és kormányok, akik úgy gondolják, hogy hatalmi potenciáljuk arra is feljogosítja őket, hogy kényük-kedvük szerint játszadozzanak milliók sorsával és életével anélkül, hogy felelősséget kellene vállalniuk tetteikért. Hisszük, hogy a béke és az igazság pillanata mielőbb eljön, és a felelősségre vonást e szörnyűségekért egyik érintett sem kerülheti el.

Szeretnénk tisztelettel szólni a szabadságukért küzdő felkelők katonai és politikai vezetőihez is.

Mi, magyarok nem lehetünk elég hálásak és nem tudjuk eléggé megköszönni a szabadságharcosoknak, hogy a kényszerrel az ukrán hadseregbe besorozott magyar és ruszin testvéreink bajba jutott tagjainak életét igyekeznek megkímélni és lehetőségükhöz mérten segítenek nekik hazajutni. Köszönjük és ezúton is azt kérjük, tegyenek továbbra is tanúbizonyságot emberi nagyságukról, és kíméljék a magyarokat, ruszinokat és mellettük azokat a nemzeti közösségeket is, akiket az ukrán kormányok évtizedek óta elnyomnak, de most ágyútöltelékként szeretnének feláldozni, ezáltal is megváltoztatni az etnikai arányokat Ukrajna egyes területein.

Hisszük, hogy ez a mészárlás mielőbb véget ér, és megfelelő módon, illő körülmények között mielőbb meghálálhatja majd a magyar és a ruszin nemzet a testvéreiért tett emberi gesztusokat.

Végezetül szeretnénk a legőszintébb tisztelet hangján szólni ukrán szomszédainkhoz is.

Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely az USA által pénzelt és véres áldozatokat követelő puccsal került hatalomra és kizárólag kenyéradó gazdáik parancsait követi. Senkinek sem jó egy olyan kormány, amely saját népeit uszítja egymás ellen, és elpusztít, leromboltat mindent, mert ezt diktálja hatalmi érdekük. Senkinek, így az ukrán népnek sem lehet jó egy olyan kormány, amely a háborút, a kényszermozgósítást használja hatalma megtartására, erejének fitogtatására, állampolgárainak félelemben tartására. Az a kormány, aki sem az állampolgáraira, sem az ország gazdaságára, javaira, fejlődésére nincs tekintettel, sőt elpusztítja mindazt, nem lehet tovább hatalmon.

Az a kormány, amely idegen érdekeket szolgál és saját állampolgárait fordítja szembe egymással, önnönmagáról bizonyítja, hogy saját maga az idegen, így nem méltó népei vezetésére.

Egy felelős ukrán kormánynak az lenne most a feladata, hogy a népei közötti békét haladéktalanul megteremtse és fenntartsa, hogy ellentmondjon annak a nyugati befolyásnak, amely saját geopolitikai céljai miatt képes volt polgárháborút kirobbantani Ukrajnában. Egy felelős kormány tiszteletben tartja nemzeti kisebbségeinek emberi méltóságát, állampolgári jogait, legyenek azok akár ukránok, oroszok, magyarok, ruszinok, lengyelek vagy románok. Megérti és elfogadja azok demokratikus úton hozott döntéseit, ha másként képzelik a jövőt, főleg ilyen tragikus események után.

A Jobbik itt, Magyarországon és szerte Európában mindent megtesz Ukrajna békéjéért, az Ukrajnában élő népek igazságáért és azok maradéktalan tiszteletben tartásáért. Érjen ez az ígéret bármily keveset is, mégis mérföldkő lehet Európa népeinek tisztánlátásában, mert ezt a levelet az igazság diktálta. A Jobbik minden hazai és nemzetközi fórumot felhasznál arra, hogy az Ukrajna területein háborúba kényszerített népek igazságát mindenki számára világossá tegye és jogaikat másokkal is elismertesse!

A Jobbik vezetőségének és tagságának nevében:
Vona Gábor elnök 

Kapcsolódó:
   
Putyin nem akar háborút
   
Ágyútölteléknek szánt kárpátaljai magyarok a debalcevói katlanban - a felkelők anyanyelvükön szólnak hozzájuk
   
Itt a bizonyíték: a donyeckiek hazaengedik a magyarokat
   
A világtörténelem kicsinyke szelete a Magyar kúlturának

Zsidók vezetik Ukrajnát - mondta ki a nyilvánvaló tényt a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője 

2015. február 6. 21:53 
Kuruc.info
Alexander Zaharcsenko, az Ukrajnától elszakadt Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke hétfői sajtótájékoztatóján részben a lényegre tapintott, amikor közölte: a kijevi rezsim nyugatbarát vezetői "a nagy zsidó nép nyomorult képviselői". (A zsidó nép nagyságára itt most inkább nem térnénk ki - a szerk.)
https://kuruc.info/j/480/egyeb/zakharcsenko01.jpg

"Nem emlékszem olyan időszakra, amikor a kozákokat olyan emberek vezették, akiknek sohasem volt kard a kezükben" - mutatott rá a kormányfő arra a tényre, hogy az ukrán nacionalisták között jelentős számban megtalálható kozákoknak is az Ukrajnát uraló zsidók parancsolnak manapság. Az üdítően szókimondó Zaharcsenko szerint a régi ukrajnai nacionalisták "visszamennének a sírjukba, ha látnák, kik irányítják Ukrajnát".A sajtóértekezleten részt vett Igor Plotnickíj, az Ukrajnából ugyancsak kivált Luhanszki Népköztársaság miniszterelnöke is.
https://kuruc.info/j/480/egyeb/zakharcsenko02.jpg

A lázadók vezetői ezen a sajtóértekezleten jelentették be, hogy mintegy százezer ember mozgósítását tervezik a közeli jövőben. Zaharcsenko külön kiemelte, hogy az ukrán kormány által besorozott, majd a fronton bekerített magyar csapatoknak békés elvonulási lehetőséget biztosítottak. "Mi nem harcolunk magyarok ellen, engedtük őket hazamenni" - közölte a Donyeck környéki orosz lázadók vezetője. (
Videó erről itt.)

Perge Ottó - 
Yahoo News nyomán

Kapcsolódó:
   
Gyűjtögetnek a hitestestvérek az oroszgyilkolásra
   
2013 novemberi bizonyíték arról, hogy az USA polgárháborút készített elő Ukrajnában
   
Soros lesz az ukrán jegybank új elnöke?
   
Drábik: Soros György és az ukrán válság
   
Soros György utasítja az Európai Uniót
   
Soros behálózta a "civileket"
   
Biden: Putyin döntései miatt lett más a világ, pedig a galamblelkű USA mindig jó partneri viszonyra törekedett
   
Rácz Sándor: az ország zsidó vezetői nem hagyták Mindszentyt magyarokat menteni
   
Magyar belügyekbe is beleszólnak a nemzetközi zsidók
   
Magyar zsidó vezetők a kihívásokról egyeztettek Angela Merkellel
   
Levették az EU-zászlót, mert az emberek többsége gyűlöli
http://alfahir.hu/sites/barikad.hu/files/2014/12/soros2_1.jpg
Soros lesz az ukrán jegybank új elnöke?


Sok mindent tudok Orbánról”

Mélyinterjú Simicska Lajossal


A Narancsnak is feldúltan nyilatkozó vállalkozó beszélt Orbán diktatúrájáról, Habonyról, és azt is elárulta, hogyan lesz végleg az övé a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió.

magyarnarancs.hu: Az elmúlt négy órában kis túlzással többet nyilatkozott, mint az azt megelőző négy évben. Segítsen rekonstruálni, pontosan mi történt ma és miért.
Simicska Lajos: Őszinte leszek: még én is dolgozom az elmúlt órák rekonstruálásán. Képzeli, mennyire mellbe vágott a dolog. Elárultak az embereim.
magyarnarancs.hu: Kik az árulók?
SL: Az, amit a Liszkay úr és a menedzsment művelt, teljesen mellbe vágott. Olyan nincs, hogy valaki bejelenti a lemondását, majd azt egyből nyilvánosságra hozza és viszi a komplett bandát.  Ez számomra vállalhatatlan.
magyarnarancs.hu: Tisztázzuk: akkor tehát ő mondott le, vagy ön mondott fel Liszkaynak?
SL: Liszkay közölte, hogy le szeretne mondani a főszerkesztőségről. Ezt én el is fogadtam, aztán a sajtóban láttam, hogy az egész menedzsment felállt. Én meg csak néztem, hogy mi a pöcs zajlik itt. Akkor mondtam, hogy jó, rendezzük a tulajdoni viszonyokat, és az ügyvezetői és főszerkesztői kinevezéseket. Két óra alatt lerendeztem. Na most, jóbarátok nem így intézik az ügyeket. Ez kicsit feldúlt. Az embereknek lehetnek fenntartásaik, problémáik – bizonyos dolgokban egyetértenek, másban nem –, de az ügyeknek van kulturált intézési módja. Nem érdekel, miért csinálta. Áruló.

Fotó: Németh Dániel

Balra Liszkay, jobbra Simicska




magyarnarancs.hu: Időközben az Átlátszónak adott interjújából kiderült, hogy ön lesz a HírTV első embere, és már ki is nevezte D. Horváth Gábor korábbi főszerkesztő-helyettest a Magyar Nemzet szerkesztősége élére. A cégadatok szerint ugyanakkor Liszkay tulajdonosa is a lapot kiadó Nemzet Kft.-nek. Akkor neki ebbe már nem is volt beleszólása?
SL: Valóban tulajdonosa volt, de Liszkay a mai nappal kiszállt a társaságból és eladta az üzletrészét. Az új ügyvezető igazgatót Tóth Mariannának hívják.
magyarnarancs.hu: Ezek szerint Liszkay lemondott a tulajdonrészéről?
SL: Nem lemondott róla, eladta.
magyarnarancs.hu: Kinek?
SL: Pillanat, utána kell kérdeznem a kollégáknál. (…) A Pro-Aurum Zrt.-nek.
magyarnarancs.hu: Az adattár szerint a Pro Aurum Zrt. az ön többségi tulajdonában van.
SL: Igen, de tájékozódnom kellett, hogy pontosan melyik vállalaton keresztül zajlott az üzlet. Kiadtam az utasítást, hogy vásárolják ki, és ezt az illetékesek végrehajtották.
magyarnarancs.hu: Tehát akkor lényegében arra kérte Liszkayt, hogy amennyiben lemond, adja el a Nemzet Kft.-ben lévő tulajdonrészét önnek.
SL: Igen, mondtam neki, hogy rendben, lemondhat, de akkor el kell adni. Kapsz érte valami lét, azt megkapod és baszd meg. Nem volt ellenvetése. Kineveztem az új ügyvezetőt és a főszerkesztőt, és a dolog el volt rendezve. Az árulóknak szevasz, akit kell még, azt kibaszom, mostantól csak a saját embereimre támaszkodom. Ez így rendben van önnek?
magyarnarancs.hu: Mennyit fizetett Liszkaynak a részesedéséért?
SLMit tudom én. Na jó, várjon, megmondom, mindjárt utánakérdezek. (…) 100 millió körüli pénzt.
magyarnarancs.hu: Más tulajdonosi kérdést is rendezni kellett? Van más résztulajdonos a korábbi ügyvezetők között, aki most eladta önnek a részét?
SL: Mit tudom én azt. Megvettem amit kellett, azt kész.
magyarnarancs.hu: Mekkora részben öné a Pro Aurum?
SL: Ne kérdezzen már hülyeségeket, nem tudom pontosan fejből. Az enyém. Kiterjedt a birodalom, sok érdekeltségem van.
magyarnarancs.hu: Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője is lemondott. Az ő utódja megvan már?
SL: Megvan. Schlecht Csabának hívják.
magyarnarancs.hu: Mennyire maradt egyedül? Nyerges Zsoltot vagy Fonyó Károlyt továbbra is a szövetségnek tekinti? Vagy ők is árulók?
SL: Nem, ők nem. Csak a Liszkayt és az ő keze alatt dolgozó menedzsmentet tekintem árulónak. Azokat, akik lemondtak. Nyerges és Fonyó üzleti partnereim, nincs közük ehhez az esethez. Jóban vagyok velük.
magyarnarancs.hu: Arról is cikkeznek már, hogy feltehetőleg Orbán Viktor és a főtanácsadója, Habony Árpád állnak az akció mögött. Állítólag egy új médiabirodalom van kiépülőben, amelynek Liszkayék lehetnek a fő arcai. (A Narancs egész nap próbálta elérni Liszkay Gábort, eredménytelenül - rpd)
SL: Ezt nem tudom megmondani. Egy háború zajlik, amiben könnyen lehet, hogy ilyen eszközökkel is számolni kell. Maximálisan ellenzem azt a médiapolitikát, amit a kormány folytat, és ennek hónapok óta hangot is adtam.
magyarnarancs.hu: Beszélik, hogy önnek nem tetszik az oroszbarát kül- és energiapolitika. Ebből mi igaz?
SL: Nem tetszik, nagyon nem tetszik. Én még akkor nőttem fel, amikor itt Szovjetunió volt, és nincsenek jó emlékeim a ruszkik magyarországi tevékenységéről. Finoman szólva nem tudok határozott különbséget tenni az akkori szovjetek és a mai oroszok politikai viselkedése között.

Fotó: Németh Dániel

Most jön a feketeleves




magyarnarancs.hu: Több helyen felmerült, hogy azért orrolt meg Orbánra, mert a szűk körei kihagyták önt az MVM Földgázszállító és a Mol Energy Trade Zrt. közti orosz földgázüzletből, amivel a kedvezményezettek tízmilliárdos nagyságrendű hasznot tettek zsebre.
SL: Lehet, hogy ezen marhára meg fog lepődni: a világ nem csak üzletből áll. Én alapvetően – itt meg lehet, hogy hangosan nevetni is fog – értékek és elkötelezettségek mentén végzem a dolgomat. Nekem ezek fontosabbak adott esetben, mint az üzlet. Lehet, hogy a mai világban ez furcsán hangzik, de én ilyen vagyok. Tartozom annyival a hazámnak, a családomnak és magamnak, hogy csak olyat cselekszem, amit helyesnek tartok és olyanokkal üzletelek, akiket vállalható üzletpartnernek tekintek. Hiszi vagy sem: az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. Kiderült, hogy ez nem egy egyszerű dolog, ezen melózni kell. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát. Ebben én nem vagyok partner.
magyarnarancs.hu: Azért kell, hogy legyen ennek a konfliktusnak egy személyes dimenziója is: mégiscsak bő harmincöt éve egymás barátai és harcostársai. Ne mondja, hogy ebben a szembenállásban nincsenek érzelmi motívumok.
SL: Persze. Egy nagy csalódás, nem tagadom. Államférfinek képzeltem, aki jót tehet ennek az országnak, de rá kellett jönnöm, hogy nem az. Ezt írja is meg.
magyarnarancs.hu: Azt nyilatkozta a hír24.hu-nek, hogy nem érzi biztonságban magát: elütheti egy autó, de akár le is lőhetik. Miért érzi fenyegetve magát?
SL: Ismerem ennek a történetnek a szereplőit, tudom mire képesek. De igazából nem félek, csak amikor az az újságíró hívott, épp útban voltam a kocsival a szerkesztőség felé; még nagyon zaklatottan éreztem magam, és akkor mondtam, hogy persze, akár le is lőhetnek. Amúgy ez tényleg benne van a pakliban, de ettől még nem félek. Ez egy kemény világ. Röhögjön csak ki, de én egy elkötelezett demokrata vagyok. Kurvára nem tetszik az, ahogy és amilyen módszerekkel ezek a fiúk intézik a dolgaikat ebben az országban.
magyarnarancs.hu: Azért Orbán önkényuralmi törekvései nem tavaly kezdődtek, és amíg az érdekeltségei nem bánták, önt sem zavarta annyira a demokratikus jogok csorbulása. Mikor tört meg a kapcsolatuk? Mi volt a fordulópont?
SL: Tavaly áprilisban a választások után leültünk és elmondta az elképzeléseit. Ennek a részleteibe nem fogok belemenni, de nem tetszett a dolog. Én erre azt mondtam neki, hogy ebben én nem akarok partner lenni. Azóta durvultak el az események.
magyarnarancs.hu: Azóta nem is találkozott azokkal a befolyásos fideszesekkel – elsősorban Rogán Antalra és Lázár Jánosra gondolok –, akikkel korábban gyakran találkozott?
SL: Azt tudom erre mondani, hogy korábban sem voltak túl aktívak ezek a kapcsolatok. Ez nem így működik. Én politikussal, ha jól emlékszem, az elmúlt egy évben nem is beszéltem. Minek.

Fotó: Németh Dániel

Minek? Minek?




magyarnarancs.hu: Most akkor elmegy pihenni?
SL: Egy hétre elmegyek holnap, igen.
magyarnarancs.hu: Újságírók közt gyakori téma, hogy Simicska és Orbán annyi minden régi sztorit tud egymásról, hogy már csak ezért sem mernének nyílt karddal egymásnak menni.
SL: Mire kíváncsi? Harmincöt éve ismerem, mond ez valamit? Ismerem, sok minden tudok róla, igen. Na és?
magyarnarancs.hu: Akkor, bizonyos tekintetben politikai kockázatot hordoz a kormányfőre nézve.
SL: Na és, akkor mi van, lelőnek? (Nevet.) Bízzunk benne, hogy nem így lesz.




FELKÉSZÜLÉS A HÁBORÚRA OROSZORSZÁGGAL ÉS KÍNÁVAL – AMERIKA TÖREKVÉSE A GLOBÁLIS EGYEDURALOMRA AZ ŰRTECHNOLÓGIÁTÓL FÜGG



Bruce K. Gagnon indiai előadása
Az USA, nyugati szövetségeseit is belerángatva, háborút készít elő Oroszország és Kína ellen. Washington nyilvánvaló geopolitikai, történelmi okokból, no meg a növekvő gazdasági hatalma miatt is Indiát *inkább („onside”) a maga oldalán szeretné tudni.  Az Egyesült Államoknak szüksége van a szövetségesei anyagi támogatására is, hogy a Pentagon fedezni tudja a drága űrtechnológiától erősen függő, kielégíthetetlen hadi gépezetének költségeit
*(„onside” sportnyelven szólva;*nincs lesen, *nem leshelyzet)

INDIA ’onside’ BEVONÁSA
Washington saját „Űrparancsnoksága” alá kívánja vonni Indiát, így annak haderejét a Pentagon irányíthatná harcászati műholdjain keresztül. A kifejezés, “interoperability – átjárhatóság”, azt a fejlesztési programot írja le, amely szerint minden szövetségese harcászati rendszerét alkalmassá kell tenni arra, hogy az USA Űrparancsnoksága technikailag irányítása alá vonhassa azokat. Végső soron ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kezében van a halálosan veszélyes lándzsa, mert rajta kívül nem lesz ország a világon, mely rendelkezne az összes műholddal és földi állomással. Ez Washingtont képessé teszi arra, hogy mindent lásson, halljon a Földön és végül a bolygó bármely pontját célba vehesse.
Íme, egy példa erre (ford.)‘Limited self-defense strikes’: US military destroys 3 ‘radar sites’ in Yemen – „Korlátozott önvédelmi csapás”: az amerikai hadserege 3 jemeni radarállomást semmisített meg
By GPD on October 12, 2016 US Militaryyemen Military

The US military has carried out a series of “limited self-defence strikes” in Yemen, the Pentagon has announced. Pentagon bejelentette, hogy az amerikai hadsereg egy sor “korlátozott önvédelmi csapást” hajtott végre Jemenben.

***

Az új NATO szövetségesek (és “partnerek”, mint Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Új-Zéland) mindannyian kezdenek beolvadni a globális katonai szövetségbe, hogy ellenőrizzék és uralják a bolygót az egyesített nyugati kapitalizmus nevében.  Ez azt jelenti, hogy London-Washington-Brüsszel-Párizs-Berlin irányítja a világot. Oroszország, Kína, Irán, Szíria, Észak-Korea, Brazília, Venezuela, Kuba és még néhány más nemzet pedig rajta van a ” rendszerváltoztatás” a közeljövőben listán. Ezek az országok még mindig nem állnak teljes mértékben a nyugati bankárok és kardcsörtetők ellenőrzése alatt.
A közelmúltban megalakult a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika) alternatív gazdasági szervezet pénzt adna kölcsön, a fejlődő országoknak, és nem használnák ki őket úgy, ahogy a nyugati bankárok teszik  (IMF, Világbank). A Nyugat nem örül a BRICS-nek, ezért nemrégiben megbuktatta Brazília vezetőjét egy puccsal, amit lényegében Washington irányított.

Raytheon globális rakétarendszer

Az USA és NATO szövetségesei nem látják szívesen, hogy szerte a világban számos nemzet kezd fellépni a hosszú távú nyugati imperializmus ellen. A BRICS nemzetek többpólusú világot képzelnek el, míg az USA továbbra is magának igényli az egyedüli jogot a világ vezetésére. Úgy tűnik, hogy Washington még háborúra is hajlandó, hogy megvédje összeomló birodalmát.
Az USA olyan, mint egy szerencsejátékos cowboy, fekete kalapban egy kiránduláson a Mississippin a kártyaasztalnál. A cowboy körülnéz, és látja maga körül azokat, akiket éveken át becsapott. Úgy gondolja, az egyetlen kiút számára csak az, ha elkezd lövöldözni („a vadnyugat törvénye”). Úgy gondolom, hogy változatlanul még mindig ugyanez a lényege az Egyesült Államok külpolitikájának és katonapolitikájának is. Ennek része az arrogancia és a félelem attól, hogy a világ felébred végül, és elutasítja az USA mindent uralni akaró cowboy mentalitását.
HATALOM HISTÓRIA
A növekvő globális szegénység és a klímaváltozás valósága ott dörömböl ugyan Washington ajtaján, a nagyvállalatok azonban mégis pénzt próbálnak kifacsarni a klímaváltozásból. Dollár milliárdok iránti imádatuk oly mértékű, hogy nem képesek a kapzsiságnál és a hatalomvágyuknál messzebbre látni. Kalózoknak hívom őket.
A kalózok elástak egy kincses ládát az USA-ban. – Ez volt a saját nemzeti kincstárunk, melyet a keményen dolgozó emberek adója hozott létre. A szövetségi adó-dollárok 55%-a a Kongresszus megfontolása alapján a Pentagonnak megy. Amerikában a háború kultúrája lett az úr. Gazdaságunk a hadipar rabja. Az emberekbe fokozatosan belesulykolták a félelmet, hogy jönnek és megtámadnak a muzulmánok. Hogy muszáj többet költenünk fegyverkezésre, készülni a háborúra, és nekünk a legmodernebb űrtechnikára van szükségünk, hogy megvédhessük magunkat. Mi egy paranoid nemzet vagyunk – hatalmas bűntudat és félelem ered a múltunkból, a népirtásból, amit elkövettünk.
Először is az amerikai őslakosok elpusztítása, majd az erkölcstelen és törvénytelen rabszolga behozatal Afrikából. A rabszolgaság abban az időben valóságos intézménnyé vált, Amerika uralkodó gazdasági berendezkedése lett. A rabszolgák tették Amerikát gazdaggá. Kultúránknak ez az eleme (nevezzük fasizmusnak) meglehet, hogy elveszítette a polgárháborút 1860-ban, de ezt az elvet országunkban még ma is működtetik. Amerika kormánya és a nagyvállalati hatalom összefonódása – egy és ugyanaz. A demokrácia nem kap ma levegőt az Egyesült Államokban.
Raytheon tengeri indítású rakéták
Ezért már senki sincs a földkerekségen, aki egyáltalán odafigyelne az Amerikából jövő erkölcsi prédikációkra a demokráciáról, a szabadságról, a békéről, vagy a jogállamiságról. Ez mind csak Hollywood-i fecsegés – egy reklámgépezet forgatókönyve szerint, amely egy ideát (image) adott el a világnak. Szerencsére a *Stars & Stripes – Amerika nimbuszának kezdeti ragyogása megkopott és a legtöbb ember szerte a földön tisztán látja, érti, hogy mi is történik valójában.

*
stars_stripes

AZ “ÁZSIA-FORDULAT”
Az elmúlt 33 évben a világűrrel kapcsolatos kérdéseken dolgoztam. Ma a Global Network Against Weapons & Nuclear Power in Space (Fegyverek és Nukleáris Űrfegyverek elleni Globális Hálózat) koordinátora vagyok. Nagyon aggódunk az Oroszország és Kína felé irányuló mind agresszívabb amerikai konfliktuskeresés miatt – különösen, hogy a Pentagonban azt állítják, hogy az Egyesült Államok Űrparancsnokságának (Space Command) kell “gyakorolnia az ellenőrzést és uralmat a világűr felett, és elutasítja más nemzetek jogát a világűr használatára
A,’rendkívüliség – exceptionalism’ veszélyes fogalmát az USA most kiterjesztette a világűrre is. Annak érdekében, hogy sikeresen működjön a jelenlegi amerikai globális űrháborús harci rendszer, “jel letöltő (downlink) földi állomásokat” telepítettek mindenfelé a világon, hogy közvetíteni lehessen műholdak segítségével a katonai kommunikációt egyik helyről a másikra. Az aktivisták világszerte ellenzik a Csillagháborús támaszpontokat, és közösségeik egyben cselekvő tagjai a Globális Hálózatnak.
Az USA ma lázasan telepíti az úgynevezett “rakétavédelemi” (Missile Defense -MD) rendszereket szerte a világon – lényegében Oroszország és Kína körül. Ehhez jön Obama azon provokatív “fordulata”, hogy az amerikai haderő 60%-ával benyomul az Ázsia-Csendes-óceán térségébe – amit a Pentagon úgy nevez, hogy “kiegyensúlyozás”. Ez egy veszélyes és rendkívül drága fordulat, olyan költséges, hogy Washington nyomást gyakorol szövetségeseire, hogy segítsenek a program finanszírozásában.

USA katonai bázisok Kína körül
Kína importja 80%-át hajókon bonyolítja, és ezért látjuk a Pentagon katonai stratégiájának “fordulatát” a kínai tengeri utak esetleges blokkolására – szó szerint töltött fegyvert szegez Peking fejének. Kína válaszként pár új katonai bázist hozott létre az apró korallzátonyokon, hogy biztosítsa akadálytalan hozzáférését a tengeri útvonalakhoz a régióban.
Tavaly nyáron a Globális Hálózat Kiotóban, Japánban tartotta 23. éves űrkonferenciáját. Meghívást kaptunk a kiotói tanácskozásra azért, hogy támogassuk a kiotói tartományban, Kyogamisaki-ban nemrég telepített USA MD radar elleni tiltakozó kampányt.
Az MD támaszpont Kyogamisaki-ban segíthetné a Pentagont, hogy megkísérelje elfogni azokat a nukleáris megtorló rakétákat, melyeket Kína az Egyesült Államok által indított első csapásra lőne ki megtorlásként. Mi, (az USA), folyamatosan azt mondtuk, hogy a Pentagon azért kezdett MD-t telepíteni Japánban, Okinaván, Dél Koreában, Tajvanon, Guam területén, a Fülöp szigeteken és Ausztráliában, hogy védelmet nyújtsanak az észak-koreai rakéták ellen. Ez hazugság, hazug taktika, amely el akarja terelni a figyelmet arról, hogy valójában az Egyesült Államok azért telepíti az MD-t, hogy képes legyen ellenőrzése alá vonni és uralni Kínát és Oroszországot.

US THAAD rakéták
Sosem fogom elfelejteni, hogy pár évvel ezelőtt, amikor Észak-Korea egy rakéta kísérletet hajtott végre, olvastam egy űripari kiadványt, mely egy amerikai katonai személyt idézett, aki kinevette Észak-Koreát. Az egyik amerikai pilóta azt mondta, hogy Észak-Koreának valójában nincsen űrtechnológiája ezért saját rakétáját sem tudta követni, míg az USA erőteljes űrtechnikájával minden gond nélkül követhetné az észak-koreai rakétát.
Ez világossá tette számomra a Pentagon több mint hamis szólamait Phenjan fenyegetéséről. Az igazság az, hogy az Egyesült Államok célozza meg Pekinget és Moszkvát az űrből irányított erőteljes katonai gépezetével.
RAKÉTA TÁMADÁS
Az MD használata törvénytelen az Oroszország és az USA között létrejött Anti-ballisztikus Rakéta (ABM) Egyezmény értelmében. Mindkét fél tudta, hogy MD egy destabilizáló program, amely előnyt adhat az egyik oldalnak a másikkal szemben. Az MD kulcsfeladata, hogy pajzs legyen, amely érzékeli egy nemzet megmaradt nukleáris megtorló képességét a Pentagon első csapása után, amely mintegy szíven szúrja az ellenfele központi nukleáris erejét
Az első dolog, amit hivatalba iktatása után 2001-ben George W. Bush elnök tett, az volt, hogy közölte Oroszországgal, az USA kivonul az ABM egyezményből. Azóta az USA kutatja, fejleszti, kipróbálja és beveti a “szteroiddá vált” MD rendszereket. Anno, a Szovjetunió összeomlása idején az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy a NATO egy centiméternyit sem fog terjeszkedni Oroszország felé. Azóta ezt az ígéretet már többször is megszegték, és napjainkban a NATO támaszpontokat létesített Lettországban, Litvániában és Észtországban. Idén Romániába telepített MD rendszereket a Pentagon, jövőre pedig Lengyelországba fog. Az USA haditengerészet Aegis rombolóit szintén felszerelték az MD fedélzeti rakétaelfogó rendszerrel, és mostanság megkezdődött a víz alá telepítésük is Oroszország és Kína partjainál.

THAAD rakéták kilövése
2014 elején az USA öt milliárd dollárt költött arra, hogy puccsal megdöntse a választott kormányt Ukrajnában, és hogy a fővárosban, Kijevben egy olyan kormányt tegyen a helyére, amelyben nácik is vannak. Az USA létrehozott egy bázist Nyugat Ukrajnában, ahová speciális alakulatok (Army pecial Forces) érkeztek az Egyesült Államokból, hogy kiképezzék azokat a neonácikat, akiket az újonnan megalakított Ukrán Nemzeti Gárda (Ukrainian National Guard) tagjainak jelöltek. Ezek az erők aztán Kelet Ukrajnában, az orosz határ mentén tűntek fel, ahol az utolsó két évben ártatlan civilek ezreit gyilkolták meg, gránátvetőkkel lerombolták a lakásokat, kórházakat, templomokat, iskolákat, repülőtereket, vasútállomásokat. Ezeknek az embereknek Kelet-Ukrajnában egyetlen bűnük mindössze az, hogy orosz nemzetiségűek.
Az USA szándéka Ukrajna káoszba döntésével az, hogy végül rákényszerítse Moszkvát a rendszerváltozásra. Ennek egyik oka az, hogy az éghajlatváltozás miatt a Jeges tenger olvadásnak indult, és az olajcégek alig várják, hogy beindítsák a kitermelést az egykor fagyott sarki régióban. De Oroszországnak van a legnagyobb szárazföldi határa, ezért szükségszerűnek gondolják a nagy orosz föderációt darabokra törni (miként ez Jugoszláviában történt Bill Clinton idejében). Az olajtársaságok úgy vélik, ha ez megtörténne, hamarabb jönne el az idő az olaj kitermelésére az orosz sarkvidéki partok közelében.
A Pentagon négy alapvető (Missile Defense) rakétavédelmi rendszert telepít napjainkban. Az Egyesült Államok területén (Kalifornia és Alaszka) vannak a földi középtávú MD rakétaelfogók mélyen a föld alatt elhelyezve. Feladatuk, lövedékkel kiütni a lövedéket a mély űrben, egy orosz vagy kínai megtorló csapás esetén. Ez a program a legnehezebben megoldható műszaki feladat, és itt vannak a legrosszabb vizsgálati eredmények.

Lockheed Martin’s THAAD modellek
Amennyiben az MD elfogót közelebb helyezik a kívánt célokhoz, az segíthet abban, hogy az ellenséges rakétákat képesek legyenek növekvő eséllyel megsemmisíteni még az égben. Ezért az USA MD rendszereket helyez el a Haditengerészet Aegis rombolóin és Japán. Dél-Korea, a Fülöp szigetek és Guam felségterületein helyezi el őket. Ezeken a hajókra telepített rakétaelfogóknál mérték a legjobb vizsgálati eredményeket.
A földi telepítésű önjáró MD elfogókat (mint a Patriot (PAC-3) és THAAD – Theater High Altitude Area Defense) arra használják, hogy a támadó rakétát közvetlen a cél előtti semmisítsék meg Ezeket a rendszereket már telepítették Japánban Okinaván, Dél-Koreában és Guamon.
RAKÉTÁK ÁZSIÁBAN
Augusztusban Dél-Koreában jártam, hogy csatlakozzam a THAAD telepítése elleni tiltakozáshoz. A Pentagon THAAD rendszert kíván állomásoztatni a mezőgazdasággal foglalkozó faluban, Soengju-ban (lakosság10 000 fő).. A THAAD ellenes megmozdulás ma nemzeti kérdéssé vált és a legnagyobb békemozgalommá Dél-Koreában. Az USA tehát jelenleg olyan MD rendszereket fejleszt, melyek képesek az ellenséges atomrakéta megsemmisítésére rögtön a fellövésük után a repülési és közvetlen a cél előtti szakaszban. Ez világosan mutatja, mennyire komoly a Pentagon törekvése, hogy képes legyen az első csapásra Kína és Oroszország ellen, és hathatósan tudjon védekezni bármilyen megtorló nukleáris rakétatámadás ellen.
Az MD nem csak egy absztrakt elméleti program. Az USA Űrparancsnoksága évről-évre tart egy számítógépes, szimulációs háborús játék-hadműveletet, amelyben olyan támadásokat gyakorolnak, mint az első-csapás – ezt úgy nevezik, hogy a “Kékek” a “Vörösök” ellen. Ebben a háborús játékban az Egyesült Államok első-csapást mér Oroszországra és Kínára. Amikor pedig azok tüzet nyitnak a Pentagon támadása után még megmaradt nukleáris rakétáikkal, az Űrparancsnokság MD rendszere megsemmisíti ezt a maradékot is.
Dél-Koreaiak tiltakoznak a THAAD ellen
Természetesen a valóságban nem így mennek a dolgok. A lényeg azonban, hogy a Pentagon aktívan készülődik a támadásra, egy ilyen első-csapásra. .Az MD elfogó rakéta és radar rendszerek csatasorba állítása növeli az Űrparancsnokság önbizalmát (és arroganciáját), hogy képesek lesznek használni a rendszert. Ez az, amiért a MD erősen destabilizáló tényező lett, és rendkívül veszélyes a világbékére
A bázis, amelyre felfigyeltem, a Fort Buckner támaszpont, fontos szerepet vállal a „csendes óceáni közös haderők által támogatott bázis-kapcsolati, taktikai és stratégiai Irányító, Ellenőrző, Távközlési és Számítógép (C4) hálózatban”. A Fort Buckner bázis Dél-Korea, Japán, Okinava Guam, Fülöp szigetek, Hawaii és Pentagon között biztosít katonai műholdas kapcsolatot.
A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ INDÍTÁSA
Sajnos Washingtont most azok a nagyvállalati érdekek irányítják, amelyek meghatározták, hogy Amerika szerepe a világgazdaság globalizációja, a „biztonság-export” lesz, magyarul végeérhetetlen háború. Ma az USA első számú ipari export terméke a fegyver. Amikor a fegyver az első számú ipari export, vajh mi lehet a globális értékesítési stratégia erre a termékcsaládra?
Annak ellenére, hogy a Pentagon azt állítja, hogy megteremti a békét, a demokráciát és az egyensúlyt az egész világon, a több mint 800 katonai bázissal, épp az ellenkezőjét bizonyítja. Japánban, Okinaván, Dél-Koreában jártamkor láttam, hogy az USA támaszpontok bővítése az Ázsia-Csendes-óceánon nagyrészt megvalósította azt a katonai infrastruktúrát, mellyel legyőzné Kínát és Oroszországot.
Több ezren tiltakoznak japánban az USA támaszpontok ellen
Összegezve a jelenlegi USA “fordulatot” Ázsia felé; a Japán Shinzo Abe-kormány alkotmánya békés 9. cikkelyének “újraértelmezése” lehetővé teszi Tokiónak támadó katonai erők telepítését (USA, Japán, Dél-Korea destabilizáló katonai szövetsége), amihez itt van egy rendkívül agresszív program, mely könnyen előidézheti a harmadik világháborút.
Kína és Oroszország kormánya számtalanszor elmondta, hogy szeretnék csökkenteni nukleáris arzenáljukat, de addig nem tehetik, amíg az Egyesült Államok körbeveszi őket MD rendszerekkel. Kína és Oroszország minden évben előterjesztést tesz az ENSZ-ben egy új egyezményre, mely megtiltaná mindenféle fegyver használatát a világűrben. Az USA és Izrael (amely 200 atomfegyverrel rendelkezik) évente megakadályozza a komoly tárgyalást erről a fontos egyezményről. Mind Oroszország, mind Kína rákényszerültek, hogy szélesítsék katonai tevékenységeiket, és még több atomfegyvert építsenek ellensúlyozva az amerikai MD programot és a NATO terjeszkedését.
Amikor Japán nemrég műholdat lőtt fel az űrbe, csak kevesen figyeltek fel. Amikor Észak-Korea küldött műholdat, vagy tesztelt rakétát, a világ véres gyilkost sikoltott. Az USA és szövetségeseinek képmutatása teljesen nyilvánvaló, amikor Észak-Korea és Irán tömegpusztító fegyvereiről beszélnek, miközben ők a világtörténelem legnagyobb hadi fejlesztésén dolgoznak. Az USA külföldi katonai megszállásának véget kell vetni, ha igazi világbékét szeretnénk valaha is. A Global Network elhatározta, hogy megteszi azt, amit tehet, hogy elősegítse a békét és az igazságosságot. Hálásak vagyunk mindazoknak Indiában, akik keményen dolgoznak, hogy véget vessenek ennek az őrületnek.
Szükségünk van békeaktivistákra Indiában, akik segítenek megértetni polgártársaikkal, hogy az USA azt tervezi, hogy Delhit bevonja a Pentagon Űrparancsnokság programjába, amely Kínát veszi célba.   Reméljük, hogy segíthettek megelőzni a harmadik világháború növekvő veszélyét, amely az egész bolygót felemésztené az atomháború pokoli tüzében. A kormányoknak a klímaváltozás valóságával és a növekvő világméretű szegénységgel kell foglalkozniuk. Ki kell követelnünk a drága és szerteágazó hadiipar felváltását a fenntartható technológiai fejlődéssel, amely segít megvédeni a jövő generációkat
Bruce K. Gagnon az Egyesült Államokban él (Bath, Maine), és a Global Network Against Weapons & Nuclear Power in Space – Fegyverek és Nukleáris Űrfegyverek elleni Globális Hálózat koordinátora. www.space4peace.org
The original source of this article is The Plymouth Institute for Peace
Fordította: Urthvas Bethad
Eredetiben itt olvasható
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése