2017. szeptember 10., vasárnap

EMP



EMP


Mikrohullámú sütőből is készülhet elektromágneses fegyver



A 21. század hadviselésében a számítógépek legalább olyan fontos szerepet játszanak, mint a hús-vér katonák. Ha ez így van, akkor az emberek helyett az elektronikus rendszereket támadó csapásmérés is végzetes károkat okozhat - legyen szó akár katonai, akár polgári rendszerekről.
A BBC méltán népszerű, a hírszerzés világában játszódó Spooks című sorozatának egyik, 2010-ben vetített részében a londoni Parlament alatt elhelyezett elektromágneses fegyverrel állítottak meg két számítógépvezérelt torpedót a Temzén. A filmben egy úgynevezett EMP-bombát robbantatott fel a főszereplő. Lehetséges-e a valóságban olyan nagy erejű elektromos vagy mágneses mezőt létrehozni, amely komoly pusztításra képes?
Nukleáris robbantások melléktermékei
Sokáig csak a nukleáris és termonukleáris robbanótöltetek úgymond mellékhatásaként számítottak a tudósok és a katonák az elektromágneses lökéshullámokra. Az 1960-as években már voltak olyan, nagy magasságban végrehajtott kísérleti légköri atomrobbantások az Egyesült Államokban és a Szovjetunióban, amelyek már kifejezetten az elektromágneses lökéshullámok kialakulását, erejét és viselkedését tanulmányozták. Bár az eredmények katonai szempontból biztatóak voltak, a mindennapok harcászatába érthető okokból nem került bele az ilyen jellegű hadviselés. Igaz, sok esetben felesleges is lett volna, hiszen az ellenfél nem rendelkezett olyan, említésre és persze rombolásra érdemes elektronikai, rádió- vagy számítógéphálózattal, amelyet képes lett volna egy ilyen csapás semlegesíteni.
Ha már nukleáris rakétákat és bombákat vetnének be a hadban álló felek, az valószínűleg az emberi civilizáció pusztulását is jelentené. Sokkal kevésbé drasztikus megoldás, ha a másodperc töredékéig tartó, de a fény sebességével terjedő elektromágneses lökéshullámot finomabb eszközökkel állítják elő.
Hogyan működik?
Meglepően hangzik, de az elektromágneses fegyverek elkészítéséhez olyan egyszerűen beszerezhető eszközök is felhasználhatók, mint az otthoni vagy nagyüzemi konyhai mikrohullámú sütők magnetronja, nagy tárolókapacitású akkumulátorok, vakuk vagy nagy teljesítményű, szabadon megvásárolható kondenzátorok. A szükséges tervrajzok és leírások is felkutathatók, és ne legyenek illúzióink: aki igazán kereste, már rég tudja, hol találja a szükséges információkat. Katonai szakértők szerint az elmúlt évtizedben az elektromágneses impulzusfegyverek új generációja fejlődhetett ki, akár a reguláris haderőknél, akár civil csoportok (esetleg bűnözök, csúcstechnikát is alkalmazó terrorszervezetek) kezében.
A lényeg: a fegyver energiatárolóját kell a tervezett mennyiségű energiával feltölteni, majd a kívánt helyszínen és időpontban ezt az energiát minél rövidebb, néhány nanoszekundumos idő alatt kisütni, akár távirányítással. Ekkor egy olyan elektromágneses impulzus keletkezik, amely hatásában hasonlít a nukleáris robbanófejek által keltett jelenségekhez, de erősségében messze elmarad azoktól.
A fegyverből kilépő, láthatatlan elektromágneses lökéshullám (impulzus) az eszközhöz csatolt antennákkal vezérelhető. Ezek segítségével lehet a felszabaduló impulzust vagy impulzussorozatot irányítani. A szűkebb területre így nagyobb, koncentráltabb lökéshullám zúdulhat, növelve a fegyver hatótávolságát is.
Forrás: AFP
Az amerikai elnöki különgép védett az elektromágneses támadásokkal szemben
A fegyverek felépítésüktől függően lehetnek elektromos vagy mágneses jellegű impulzust kibocsátó eszközök, mely impulzusokat egyszer vagy többször (függően például a rendelkezésre álló energiától, annak utánpótlásától) bocsátják ki. A felhasználás céljától és területétől függően az EMP-bombával lehet egy szűkebb vagy tágabb frekvenciatartományban támadni, de lehetőség van több, különböző frekvencia lefedésére is. Így lehet több, előre meghatározott frekvenciát megtámadni vagy egy frekvenciatartományt folyamatosan változtatva "lefedni".
Természetesen itt is igaz az, hogy a "hivatalos" EMP-fegyverek, azaz a különböző, fejlett védelmi és elektronikai iparral, kutató-fejlesztő bázissal rendelkező országok haderőinél kifejlesztett fegyverek hatékonyabbak és pontosabban "hangolhatók" az adott feladatra, beleértve a hatótávolságot, a leadott teljesítményt és a megcélzott frekvenciákat. A civil felhasználóknak viszont elegendő lehet egy "egyszerű" EMP-fegyver is, hiszen a "láthatatlan csapásmérés" váratlansága és az előbb említett nem túl bonyolult beszerzési és megépítési folyamatok miatt  nem is kell tökéletes rendszert alkotniuk.
Az elektromágneses impulzus is elektromágneses sugárzás, mert fotonokból áll (ha részecskeszemlélettel közelítjük), vagy Fourier-felbontással szinuszos összetevőkre bontható (hullámszemlélet). Nem létezik tiszta elektromos impulzus, mint ahogy tiszta mágneses impulzus sincs. Az előállítás mechanizmusa lehet inkább elektromos vagy inkább mágneses természetű (az előbbiben töltések gyorsulnak, az utóbbiban mágneses objektumok orientációja változik), a forrásától elszakadt impulzusban azonban a Maxwell-egyenleteknek megfelelően elektromos és mágneses terek is vannak, hiszen az egyik változása a másikat indukálja, és viszont.
Az a jelenség, mely az itt tárgyalt fegyverekhez hasonló hatást eredményez, nem más, mint a jól ismert villám. A fegyver is, a villám (ha nem közvetlen villámcsapás) is a szabadon mozgó töltéseket tartalmazó vezető anyagokra hat. Ebből adódik, hogy az ilyen fegyverek ellen a villámvédelem eszközeivel lehet védekezni. Ami pedig a közvetlen sugárral történt támadást illeti: egy közönséges fal minden elektromágneses sugárzást elnyel, kivéve a rádióhullámokat és a gamma-sugarakat. A rádióhullámok azonban leárnyékolja a Faraday-kalitka, a gamma-sugarak pedig nem indukálnak áramot a vezetőkben.




Milyen hatás van egy ilyen fegyvernek?
A nagyon rövid (10-100 nanoszekundum), nagyon nagy erejű elektromágneses hullám képes arra, hogy az elektromos szigetelésén keresztül is áramot indukáljon a vezetékekben, az áramkörökben. Ez a hatás elsősorban azokat a rendszereket, eszközöket érinti, ahol nagy elemsűrűségű áramköri elemek, alkatrészek vannak (processzorok, mikroáramkörök, memóriák). Számítógépek gyakorlatilag ma már mindenhol vannak, így a hatás is mindenhol jelentkezne. Így védekezni is mindenhol kellene, de ez gyakorlatilag nem lehetséges. Az egyetlen, valóban hatásos védekezés a tökéletesen zárt Faraday-kalitka. Ezt azonban képtelenség mindenhol megoldani, főleg a felmerülő költségeket figyelembe véve. Ráadásul az ilyen jellegű, elektromágneses lökéshullámot alkalmazó támadás eddig - legjobb tudásunk szerint - nem történt, így a szükséges "veszélyérzet" sem alakult még ki.
Az elektromágneses sugárzás a számítógépeket, a műholdas adóvevőket, a radarokat, a rádiókat, a modern gépkocsik fedélzeti rendszereit is képes lenne működésképtelenné tenni, a szerkezet erejétől függő hatókörben. Egy ilyen csapásmérés mérhetetlen károkat okozna egy ország védelmi képességeiben és mindennapi életében is. Kórházak, erőművek, közművek, közlekedési rendszerek "nullázódnának le" egy pillanat alatt.
Ha a támadó fél megelőző csapást mér egy ilyen fegyverrel a megtámadni szándékozott, fejlett társadalommal és informatikával rendelkező országra, óriási előnyt szerezhet. Ez a lehetőség természetesen nem kerülte el a fejlett védelmi iparral rendelkező országok figyelmét.
Az elektromágneses fegyverek alkalmazása sokrétű lehet: irányított siklóbombák, cirkálórakéták segítségével nagyobb távolságból, a támadó szempontjából is biztonságosan lehet megtámadni a kiszemelt katonai célpontokat, városokat, kommunikációs és légvédelmi rendszereket. A kisebb hatótávolságú és erejű eszközök akár tüzérségi eszközökkel, önjáró vagy vontatott lövegekkel, rövid hatótávolságú föld-föld rakétarendszerekkel is használhatók. Ezzel egy-egy támadó katonai egységet lehet semlegesíteni, vagy éppen a saját támadás célpontját lehet előzetesen megbénítani. Nem véletlen, hogy ezeket az eszközöket nem alkalmazzák ma még széles körben, hiszen nehéz olyan, megbízhatóan működőképes EMP-robbanószerkezetet összeállítani, amely például képes a tüzérségi lövegben, a kilövés közben ébredő erőket "túlélni".
Forrás: AFP/John Macdougall
Az, hogy a szén jól vezeti az elektromos energiát, minden fizikaórát járt ember számára ismerős. Az, hogy szénszálakkal már "ütöttek ki" elektromos hálózatokat, talán kevésbé ismert. A nem halálos fegyverek közé számíthatók azok a speciális robbanófejek és bombák, melyek a megcélzott területet nem robbanóanyaggal, hanem milliónyi, kisebb-nagyobb, speciális kémiai kezelést kapott karbonszállal támadják. A látványos robbanások helyett így a vezetékekre, transzformátorokra rakódó, a szellőzőrendszerbe is bekerülő szálacskákkal komoly rövidzárlatokat sikerült előállítani, melyek egy-egy nagyobb térség teljes energiaellátását is megszüntették. A módszer előnye az is, hogy a konfliktus lezárulta után nem kell a lebombázott erőműveket, elosztóállomásokat újraépíteni.
Az első ilyen támadást még az 1991-es Sivatagi vihar-hadművelet során szenvedte el Irak. Az ország elektromos hálózatának főbb csomópontjait Tomahawk cirkálórakétákra szerelt speciális robbanófejekkel támadták - a hivatalosan meg nem erősített értesülések szerint kiváló eredménnyel. 1999 májusában a szomszédos Szerbiában mutatkoztak be a BLU-114/B irányított bombák, melyek szintén karbonszál-felhőkkel támadták a szerb elektromos hálózatot.




A katonai felhasználás mellett nem szabad elfelejteni azt, hogy egy ilyen eszköz terroristák kezébe kerülhet, illetve ők is képesek lesznek összeállítani. Nem nehéz elképzelni egy olyan forgatókönyvet, ahol egy helikopteren vagy kisgépen egy nagyváros fölé repülő terrorista felrobbant egy házilag készített EMP-bombát. S nem nehéz azt sem feltételezni, hogy - hasonlóan a nagy pénzintézetek elleni, sikeres, de csak pletykaszinten "ismert" számítógépes támadásokhoz - már történhettek olyan EMP-eszközt felhasználó támadások, zsarolások, melyekről az érintettek mélyen hallgatnak.
Az elektromágneses erők gyorsítóképességét már a haditechnika több területén is használják. A számos lövöldözős játékból ismert railgun, azaz a fegyver lövedékét a robbanóanyag helyett elektromágneses mezővel felgyorsító rendszerek kutatása és fejlesztése elsősorban az Egyesült Államokban folyik. A cél: egy olyan, a mindennapokban is használható löveg megalkotása, melyet elsősorban a haditengerészet hajóira lehet telepíteni, ahol a működtetéshez szükséges nagy mennyiségű energia könnyebben biztosítható.
Egy másik, izgalmas felhasználási terület a repülőgép-hordozók katapultrendszere. Ezek azok a speciális eszközök, melyek a felszálló repülőgépekhez csatlakoztatva képesek a levegőben maradáshoz szükséges pluszsebességet biztosítani. A hirtelen, nagy sebességgel előrecsúszó "szánkókat" jelenleg a hajók turbináiból érkező gőz segítségével, mechanikus, pneumatikus és hidraulikus rendszereken keresztül gyorsítják fel. A jelenleg is zajló kísérletek során egy olyan, elektromágneses mezőt használó katapultrendszert tesztelnek, melyek kisebb tömeggel, gőz felhasználása nélkül, sokkal pontosabban adagolható erővel indítja majd a repülőgépeket.
Trautmann Balázs - Posztobányi Kálmán




ELEKTROMÁGNESES BOMB



ELEKTROMÁGNESES BOMB fegyver ELEKTRONIKUS tömegpusztító ÍRÁSBELI Carlo Kopp védelmi elemzője, Melbourne, Ausztrália nagy teljesítményű elektromágneses impulzus generációs technikák és nagyteljesítményű mikrohullámú technológia érett arra a pontra, ahol a gyakorlati E-bombák (elektromágneses bombák) egyre műszakilag lehetséges, a új alkalmazások mind a stratégiai és taktikai Information Warfare. A fejlesztés a hagyományos E-bomba eszközök segítségével való használatát nem nukleáris konfrontációt. Ez a tanulmány tárgyalja szempontból a technológiai bázis, célba juttatására szolgáló technikák és javasolja a doktrinális alapot az ilyen eszközök robbanófej és bomba alkalmazásokhoz. Bevezetés az ügyészség a sikeres Information Warfare (IW) elleni kampány az ipari vagy posztindusztriális ellenfele lesz szükség a megfelelő eszköztárat. Amint azt a Sivatagi Vihar légi hadjárat, pneumatikus bebizonyította, hogy a leghatékonyabb eszköze gátolja a funkcióját az ellenfél létfontosságú információ-feldolgozó infrastruktúrát. Ez azért van, mert a levegő teljesítmény lehetővé teszi az egyidejű vagy párhuzamos bevonásával számos célok mint földrajzilag jelentős területek. Míg a Sivatagi Vihar bizonyítja, hogy a kérelmet légierő volt a legpraktikusabb eszköze zúzás az ellenfél információ-feldolgozó és az átviteli csomópontok, hogy fizikailag elpusztítani ezeket irányított lőszerek elnyelt egy jelentős részét a rendelkezésre álló levegő eszközök korai szakaszában a légi hadjárat . Sőt, a légi jármű, amely képes lézeres irányítású bombákat nagyrészt elfoglalták ezt a nagyon kitűzött első éjszaka a légi csatában. A hatékony végrehajtását az IW elleni kampány a modern ipari vagy posztindusztriális ellenfele megköveteli a különleges eszköz célja, hogy elpusztítsa információs rendszerek. Elektromágneses bombák erre a célra épített tud nyújtani, ahol a szállított arra alkalmas eszköz útján, egy nagyon hatékony eszköz erre a célra. Az EMP hatás Az elektromágneses impulzus (EMP) hatást először figyeltek meg a korai tesztelés nagy magasságban légi robbanás a nukleáris fegyvereket. A hatás jellemzi a termelés egy nagyon rövid (több száz ns), de intenzív elektromágneses impulzus, amely terjed el a forrástól az egyre csökkenő intenzitással, az irányadó elmélete elektromágnesesség. Az elektromágneses impulzus érvényben van egy elektromágneses lökéshullám. Ez az impulzus energia, amely erős elektromágneses mező, különösen ami a közelben a fegyver tört. A mező lehet elég erős, hogy készítsen rövid életű tranziens feszültségek ezer volt (pl. kV) kitett elektromos vezetékek, mint a vezetékek, vagy a vezető sávok nyomtatott áramköri lapok, ahol ki vannak téve. Ez az a szempont az EMP hatást, amely a katonai jelentősége, hiszen ez vezethet maradandó károsodást a széles körű elektromos és elektronikus berendezések, különösen a számítógépek és a rádió-vagy radar vevők. Figyelemmel az elektromágneses keménysége az elektronika, az intézkedés a berendezés rugalmasságát, hogy ezt a hatást, és az intenzitás a mező által a fegyver, a berendezés is visszafordíthatatlanul károsodott vagy ténylegesen elektromosan elpusztult. A sérülést nem ellentétben, hogy tapasztalt a kitettség közel villámcsapás, és szükség lehet a teljes cseréje, a berendezés, vagy legalábbis jelentős részeit.Kereskedelmi számítástechnikai berendezések különösen érzékeny EMP hatásokat, mivel nagyrészt épül fel a nagy sűrűségű fémoxid félvezető (MOS) eszközök, amelyek nagyon érzékenyek kitett nagyfeszültségű tranziens. Mi a jelentősége az, hogy a MOS eszközök nagyon kevés energia szükséges a seb tartósan vagy elpusztítani őket, bármilyen feszültség tipikusan meghaladja a tíz voltos képes hatást nevezik kapu, amely hatékonyan elpusztítja bontást a készüléket. Még ha az impulzus nem elég erős, hogy készítsen termikus károsodás, a tápegység, a berendezés azonnal a kínálat elég energiát, hogy befejezze a romboló folyamatot. Sebesült eszközök továbbra is működnek, de a megbízhatóság is súlyosan károsodott. Védő elektronikai berendezések futómű csak korlátozott védelmet, mint bármely kábel fut, és ki az a berendezés viselkednek nagyon hasonlít antennák, valójában irányítja a nagyfeszültségű tranziens a készülékbe. Számítógépek használt adatfeldolgozó rendszerek, kommunikációs rendszerek, kijelzők, az ipari ellenőrzés alkalmazásokhoz, beleértve a közúti és a vasúti jelző-, és a beágyazott katonai felszerelések, mint a jelfeldolgozó processzor, elektronikus repülési ellenőrzések és digitális motorvezérlő rendszerek, amelyek potenciálisan sebezhető az EMP hatása.Egyéb elektronikus eszközök és elektromos berendezések is megsemmisült az EMP hatás. Távközlési berendezések is nagyon sérülékeny, jelenléte miatt a hosszú rézkábelek eszközök között. Vevők minden fajta különösen érzékenyek az EMP, mivel a rendkívül érzékeny miniatűr nagyfrekvenciás tranzisztorok és diódák ilyen berendezések könnyen elpusztult expozíció magas feszültségű elektromos tranzienseket. Ezért a radar és elektronikai hadviselés, műholdas, mikrohullámú sütő, UHF, VHF, HF és az alsó sáv távközlési berendezések és televíziós berendezések potenciálisan sebezhető az EMP hatás. Figyelemre méltó, hogy a modern katonai platformok sűrűn tele van elektronikus berendezések, és ha ezek a platformok jól edzett, egy EMP eszköz jelentősen csökkentheti a funkciót, vagy lesznek használhatóak. A technológiai alapot hagyományos elektromágneses Bombs A technológia alapja, amely alkalmazható a design elektromágneses bombák egyszerre változatos, és számos területen elég érett. Főbb technológiák maradt fenn a területen robbanásszerűen pumpált Flux Compression generátorok (FCG), robbanó vagy hajtóanyag hajtott magneto-hidrodinamikai (MHD) generátorok és egy sor HPM eszközök, a legelső az, amely a virtuális katód oszcillátor vagy Vircator. A széles körű kísérleti tervek már tesztelték e technológiai területeken, valamint a jelentős mennyiségű munkát tettek közzé nem minősített irodalomban. A tanulmány áttekinti az alapelveket és attribútumait ezeket a technológiákat, kapcsolatban bomba és robbanófej alkalmazásokhoz. Azt hangsúlyozta, hogy ez a kezelés nem teljes, és csak arra szolgál, hogy bemutassa, hogy a technológia alapja lehet igazítani egy működésében bevethető képesség. Robbanásszerűen Szivattyús Flux Compression generátorok A robbanásszerűen szivattyúzott FCG a leginkább kiforrott technológia alkalmazható bomba tervez. Az FCG először mutatja Clarence Fowler a Los Alamos National Laboratories (LANL) az ötvenes évek végén. Azóta sokféle FCG konfigurációk épült és tesztelt, mind az Egyesült Államokban, és a Szovjetunió, és újabban a FÁK. Az FCG egy olyan eszköz, amely képes előállítani az elektromos energiáját tíz megajoule-ban tíz több száz mikroszekundum az idő, viszonylag kompakt csomagban. A csúcsteljesítmény szintjét nagyságrendű TeraWatt több tíz TeraWatt, FCGs közvetlenül felhasználható, vagy egy lövés impulzus tápegységek mikrohullámú cső. A hely ez a perspektíva, a jelenlegi készített egy nagy FCG között tíz-ezerszer nagyobb, mint amit a tipikus villámcsapás. A központi gondolat mögött építését FCGs, hogy segítségével egy gyors robbanékony gyorsan tömöríteni a mágneses mező, át annyi energiát a robbanás a mágneses mezőt. A kezdeti mágneses mező az FCG előtt robbanásveszélyes kezdeményezése termeli a kezdet áram. A start által szolgáltatott áram egy külső forrásból, például aa nagyfeszültségű kondenzátortelep (Marx bank), egy kisebb FCG MHD-eszköz, vagy egy. Elvileg minden olyan eszköz, amely képes előállítani egy elektromos áram impulzus a sorrendben, hogy több tíz kiloAmperes MegaAmperes alkalmas lesz. Számos geometriai konfigurációk FCGs tettek közzé. A leggyakrabban használt elrendezés az, hogy a koaxiális FCG. A koaxiális elrendezés különösen fontos ebben az összefüggésben, mint a lényegében hengeres forma tényező alkalmas arra, hogy a csomagolás a lőszerek. Egy tipikus koaxiális FCG, henger alakú réz cső alkotja a csontvázat. Ez a cső tele van egy gyors, nagy energiájú robbanásveszélyes. Számos robbanásveszélyes típusokat használni, kezdve a B-és C-típusú kompozíciók megmunkált tömbök PBX-9501. Az armatúra körül egy spirális huzal tekercs nehéz, jellemzően réz, amely körülhatárolja a FCG állórész. Az állórész tekercselés bizonyos tervek osztva szegmensekre, vezetékek bifurcating határán a szegmensek, hogy optimalizálja az elektromágneses induktivitás a forgórész tekercs. Az intenzív mágneses erők termelt működése során az FCG potenciálisan okozhatja a készülék idő előtt szétesik, ha nem kezelik. Ezt jellemzően úgy valósítjuk hozzáadásával strukturális kabát egy nem-mágneses anyagból. Anyagok, mint a beton vagy egy Üvegszálas Epoxi mátrix volna használni. Elvileg bármilyen alkalmas anyag, elektromos és mechanikai tulajdonságokat lehetne használni. Olyan alkalmazásokban, ha a tömeg egy olyan kérdés, mint a levegő szállított bomba vagy rakéta robbanófejek, üveg-vagy kevlár epoxi kompozit lenne életképes jelölt. Jellemző, hogy a robbanóanyagot, mikor az indítóáram csúcsok. Ezt általában a robbanásveszélyes lencse síkhullám generátor termel egységes síkhullám égés (vagy robbanás) előtt a robbanásveszélyes. Ha indul, az első terjed át a robbanékony armatúra, torzító, hogy egy kúp alakú (általában 12-14 fokos ív). Amennyiben az armatúra bővült a teljes átmérője az állórész, alkot rövidzárlat végei között az állórész tekercs, és ezáltal rövidre próbaáram izoláljuk a forrás-és a jelenlegi csapdába a készülék belsejében. A szaporító rövid az a hatása, összenyomva a mágneses mező, miközben csökkenti az induktivitás az állórész tekercselés. Az eredmény az lesz, hogy az ilyen generátorok előállítására lejtősmarás áramimpulzus, amely csúcsok, mielőtt a végső felbomlása a készüléket. Megjelent az eredmények arra utalnak rámpaidők tíz több száz mikroszekundum, specifikus jellemzőit a készülék, a csúcs áramok tíz MegaAmperes és csúcs energiáit tíz megajoule. A jelenlegi szorzás (pl. aránya kimeneti áram kezdeni áram) el változik a tervek, de a számok olyan magas, mint a 60 már bizonyított. A lőszer alkalmazás, ahol a hely és a súly egy díj, a lehető legkisebb kezdeni áramforrás kívánatos. Ezek az alkalmazások kihasználni kaszkád FCGs, ahol egy kis FCG használják elsődleges nagyobb FCG egy kezdet aktuális. Kísérletek által végzett LANL és AFWL bizonyították életképességét ezt a technikát. A fő technikai kérdések kiigazítása FCG fegyverek alkalmazások rejlik a csomagolás, a kínálat a kezdő a jelenlegi, és a megfelelő eszköz, hogy a tervezett terhelés. Illesztés a terhelés megkönnyíti a koaxiális geometriája koaxiális és kúpos FCG tervez. Fontos megjegyezni, hogy ez a geometria kényelmes fegyverek alkalmazásokhoz, ahol FCGs lehet egymásra tengelyirányban eszközök, mint a mikrohullámú sütő Vircators. Az igények a terhelés, mint például a Vircator, tekintve hullámforma forma és időzítés is elégedett behelyezésével impulzus alakításában hálózatok, transzformátorok és robbanásveszélyes nagyáramú kapcsolók. Robbanásveszélyes és hajtóanyag vezérelt MHD generátorok A design a robbanó-és hajtógáz hajtott magneto-hidrodinamikus generátor sokkal kevésbé érett művészet, hogy az FCG design. Műszaki kérdések, mint a mérete és súlya a mágneses mezőt előállító berendezésre működéséhez szükséges MHD generátorok azt sugallják, hogy az MHD eszközök csekély szerepet játszanak a közeljövőben. Az e dokumentum kapcsán megállapítható, hogy a lehetséges abban rejlik, hogy olyan területeken, mint elindítani a jelenlegi generációs FCG eszközök. Az alapelv mögött a design MHD eszközök, hogy egy vezeték halad keresztül egy mágneses mező fog termelni egy elektromos áram irányára keresztirányban a területen, és a vezető mozgás. A robbanó vagy MHD hajtóanyaggal hajtott eszköz, a vezető egy ionizált plazma robbanó gáz vagy hajtóanyag, amely áthalad a mágneses mezőt. Jelenlegi összegyűjtjük elektródák, amelyek érintkeznek a plazma jet. Az elektromos tulajdonságait a plazma által vannak optimalizálva vetés a robbanóanyag vagy hajtóanyag a megfelelő adalékanyagok, amelyek az égés során ionizálja. Megjelent kísérletek azt mutatják, hogy a tipikus elrendezés használ a szilárd hajtóanyag gáz generátor, gyakran a hagyományos lőszerek hajtóanyagot, mint a bázis. Patronok ilyen hajtóanyagot tölthető hasonlóan tüzérségi fordulóban, több lövés működését. High Power Microwave Sources - A Vircator Míg FCGs olyan erős technológiai alapot a generációs nagy elektromos impulzusokat, a kimenet a FCG is az alapvető fizikai korlátozza a frekvenciasáv az 1 MHz-es. Sok készletek cél nehéz lesz támadni még igen nagy teljesítmény szinteket ilyen frekvenciák, sőt az energia összpontosítva kimenete egy ilyen eszköz lesz problematikus. A HPM eszköz legyőzi mind a problémák, mint a kimenő teljesítménye is erősen koncentrált, és ez sokkal jobb képes pár energiát számos célt típusok. A széles HPM eszközök léteznek.Relativisztikus Klisztron magnetron, lassú hullámú készülékek, Reflex triodes, Spark Gap Eszközök és Vircators jól példázzák a rendelkezésre álló technológiai bázis [GRANATSTEIN87, HOEBERLING92]. Szemszögéből egy bomba vagy robbanófej tervező, a készülék a választás lesz ebben az időben az Vircator, vagy a közelebbi távon a Spark Gap forrást. A Vircator azért érdekes, mert ez egy olyan eszköz, amely képes egy lövés előállítására egy nagyon erős sugárzás egyszeri impulzus, mégis mechanikailag egyszerű, kicsi és robusztus, és működhet, mint egy viszonylag széles sávú mikrohullámú frekvenciákon. A fizika a Vircator cső lényegesen bonyolultabb, mint a korábbi eszközök. Az alapvető ötlet mögött a Vircator, hogy a gyorsuló nagy áram elektronsugár ellen a háló (vagy fólia) anód. Sok elektronok áthaladnak az anód, amely egy buborék a tértöltés anód mögött. Megfelelő körülmények között, ez a tér feltöltési régióban oszcillál mikrohullámú frekvenciákon. Ha a tértöltés régiót helyezünk egy rezonáns üreg, amely megfelelően van hangolva, nagyon magas csúcs hatáskörét lehet elérni. A hagyományos mikrohullámú technikák ezután használható kivonat mikrohullámú energiát a rezonáns üreg. Mivel az oszcilláció frekvenciája függ az elektronsugár paramétereinek, Vircators lehet állítani vagy csiripelte a frekvencián, ahol a mikrohullámú üreg támogatni fogja a megfelelő üzemmódokban.Teljesítmény szintje elért Vircator kísérletek tól 170 kW-tól 40 gigawatt feletti frekvenciák átívelő decimetric és centiméteres sávban. A két leggyakrabban leírt konfigurációk a Vircator az axiális Vircator (AV) (3. ábra), és a keresztirányú Vircator (TV). A tengelyirányú Vircator a legegyszerűbb a design, és általában elő a legjobb teljesítmény kísérletekben. Ez tipikusan épített hengeres hullámvezető struktúra. Power leggyakrabban kivont átállás hullámvezető egy Erlenmeyer kürt szerkezet, amely úgy működik, mint egy antenna. AVS általában oszcillál transzverzális mágneses (TM) mód. A keresztirányú Vircator befecskendez katód áram oldaláról az üreg oszcillál, és jellemzően egy Keresztirányú Elektromos (TE) üzemmódban. Műszaki kérdések Vircator design kimenet impulzus időtartama, ami általában a sorrendben mikroszekundum és korlátozza anód olvadása, stabilitása rezgési frekvencia, gyakran veszélyezteti üreg módban ugráló, konverziós hatékonyságának és teljes kimenő teljesítménnyel. Tengelykapcsoló teljesítmény hatékonyan a Vircator üreg mód alkalmas a kiválasztott antenna típus is lehet probléma, mivel a magas teljesítményszint részt, és így az esetleges elektromos bontásban szigetelők. A letalitás elektromágneses robbanófejek A kérdés az elektromágneses fegyver halálozás összetett. Ellentétben a technológiai alapot fegyver építése, amelyet széles körben megjelent a nyílt irodalomban letalitás kapcsolatos kérdések tették közzé, sokkal ritkábban. Míg a számítás az elektromágneses mező erőssége megvalósítható egy adott sugarú egy adott eszköz egy egyszerű tervezési feladat, meghatározzuk a kill valószínűsége egy adott osztályát megcélzott ilyen feltételek mellett nem az. Ez jó oka van. Az első az, hogy a cél típusok nagyon különbözőek elektromágneses keménység vagy képes ellenállni károkat. Felszerelés amelyet szándékosan árnyékolt és edzett az elektromágneses támadás ellenáll nagyságrenddel nagyobb térerősség, mint a hagyományos kereskedelmi forgalomban helyezett berendezések. Sőt, a különböző gyártó implementációk, mint típusú berendezések jelentősen eltérhetnek keménysége miatt a sajátosságok Fajlagos elektromos tervek, kábelek rendszerek és a váz / árnyékolás dizájnja. A másik fő probléma a területen meghatározó letalitás, hogy a csatlakozó hatékonyság, ami azt méri, hogy mennyi energiát át a mezőben a fegyvert a cél.Csak a teljesítmény párosul a cél okozhat hasznos károkat. Csatlakozó módok annak megítélésében, hogy erő párosul a célok két fő csatolás mód elismerik az irodalomban: Front Door csatlakozó fordul elő, általában, ha a készülék olyan elektromágneses fegyvert párosul egy antenna kapcsolódó radar és kommunikációs berendezések. Az antenna alrendszert úgy tervezték, hogy pár hatalom, és ki az a berendezés, és így nyújt hatékony utat a villamosenergia-áramlás az elektromágneses fegyvert be a berendezést, és kárt okozhat. Back Door csatlakozó akkor jelentkezik, amikor az elektromágneses mező egy fegyvert gyárt nagy tranziens áramok (nevezik tüskék, amikor elő alacsony frekvenciájú fegyver) vagy elektromos állóhullámok (ha elő a HPM fegyver) rögzített elektromos vezetékek és kábelek összekötő berendezések vagy szolgáltatások kapcsolatok hálózati vagy a telefonhálózat. Berendezések csatlakozik kitett kábelek és vezetékek tapasztalni fogja vagy nagyfeszültségű tranziens tüskék vagy állóhullámok, amelyek károsíthatják tápegységek és kommunikációs interfészek, amennyiben ezek nem edzett. Ráadásul, ha a tranziens behatolnak a berendezés károsodása lehet tenni más eszközök belsejében. Az alacsony frekvenciájú fegyver pár is egy tipikus bekötést infrastruktúrát, mint a legtöbb telefonvonal, hálózati kábelek és vezetékek kövesse utcákon, az épület felszálló és a folyosókon. A legtöbb esetben egy adott kábel futni fog tartalmazni többszörös lineáris szegmensek csatlakozott körülbelül derékszögben.Bármi legyen is a relatív orientációja a fegyverek területen, több mint egy lineáris szegmense a kábel fut valószínűleg orientált oly módon, hogy egy jó kapcsolási hatásfok érhető el. Érdemes megjegyezni, ezen a ponton a biztonságos működési borítékok néhány tipikus típusú félvezető eszközök. A gyártó garantálja átütési feszültség értékelés a Silicon nagyfrekvenciás bipoláris tranzisztorok, széles körben használt kommunikációs berendezések, jellemzően között változik 15 V és 65 V gallium-arzenid térvezérlésű tranzisztorok általában eddig körülbelül 10V. Nagy sűrűségű dinamikus véletlen hozzáférésű memória (DRAM), lényeges része minden számítógépen, általában eddig 7 V ellen földön. Általános CMOS logika helyezett a 7 V-os és 15 V, és a mikroprocesszorok fut le 3,3 V vagy 5 V-os tápegység általában eddig nagyon szorosan, hogy a feszültség. Bár sok modern eszközök vannak felszerelve kiegészítő védelemmel áramkör minden csap, mosogató elektrosztatikus kisülés, tartós vagy ismételt alkalmazása nagyfeszültségű gyakran legyőzni ezeket.Kommunikációs interfészek és tápegységek kell általában megfelelnek elektromos biztonsági követelmények a szabályozók. Az ilyen felületek általában védi izolálás transzformátorok alapján több száz voltos körülbelül 2-3 kV-ig. Az nyilvánvaló, hogy ha a védelem által biztosított transzformátor, kábel impulzus leszállásfékező vagy árnyékolás sérül, feszültség még akkor is olyan alacsony, mint 50 V okoznak jelentős károkat olyan számítógépes és kommunikációs berendezések. A szerző látott számos berendezéseket (számítógépek, fogyasztói elektronikai), kitéve az alacsony frekvenciájú nagyfeszültségű tüskék (közeli villámcsapás, elektromos tranziensek), és minden esetben a kár nagy, gyakran kell cserélni a legtöbb félvezetők, a berendezés . HPM fegyverek működő centiméteres és milliméteres sávban azonban kínál további kapcsolási mechanizmus a hátsó ajtón csatlakozó. Ez az a képesség, hogy közvetlenül a pár a berendezéseket szellőző lyukak, rések a panelek és rosszul árnyékolt felületek. Ilyen körülmények között, bármelyik nyílás a berendezés úgy viselkedik, mint egy slot mikrohullámú üreg, amely lehetővé teszi a mikrohullámú sugárzás közvetlenül gerjeszti, vagy írja be az üregbe. A mikrohullámú sugárzás képezi a térbeli állóhullám mintát a berendezés. Alkatrészek belül található anti-csomópontok az álló hullám minta lesz kitéve potenciálisan magas elektromágneses mezők. Mivel a mikrohullámú fegyverek pár könnyebben, mint az alacsony frekvenciájú fegyvereket, és sok esetben megkerülésére védelmi eszközöket úgy tervezték, hogy az alacsony frekvenciájú csatlakozó, mikrohullámú fegyver megvan a lehetőség, hogy jóval több halálos, mint az alacsony frekvenciájú fegyvereket. Milyen kutatást végeztek ezen a területen mutatja, milyen nehéz a termelő működőképes modellek előrejelző berendezések biztonsági rés. Ennek ellenére nem nyújt szilárd alapot árnyékolás stratégiák és edzés berendezések. A változatosság a valószínű célpont típusok és az ismeretlen geometriai elrendezése és elektromos jellemzőit a vezetékek és kábelezési infrastruktúra körülvevő cél teszi a pontos előrejelzése letalitás lehetetlen.Az általános megközelítés kezelésére vezetékek és kábelek kapcsolódó hátsó ajtó csatolás annak meghatározása, hogy egy ismert halálos feszültség, majd ezt, hogy megtalálják a szükséges térerősség generálni ezt a feszültséget. Miután a térerősség ismert, a halálos sugár egy adott konfigurációt fegyver lehet kiszámítani. Egy triviális példa, hogy a 10 GW 5 GHz-es HPM eszköz világító lábnyoma 400 500 méter átmérőjű, a távolság több száz méter. Ez azt eredményezi, hogy több térerősségeken kilovolts méterenként lábnyom az eszközön belül, viszont képes előállítani feszültségek több száz voltos kilovolt kitett vezetékek vagy kábelek. Ez arra utal, halálos sugarai a több száz méter is figyelemmel, fegyver a teljesítmény és a kitűzött cél az elektromos keménység. Elektromágneses maximalizálása bomba Letalitás maximalizálásához a letalitás elektromágneses bomba van szükség, hogy maximalizálja a becsatolt teljesítmény a megcélzott készlet. Az első lépés a maximalizálása bomba letalitás, hogy maximalizálja a csúcsteljesítmény és időtartamát a sugárzás a fegyver. Egy adott méretű bombát, ezt úgy érik el a legerősebb fluxus generátor tömörítés (és a HPM Vircator bomba), amely illeszkedik a fegyver méretét, és azáltal, hogy maximalizálja a hatékonyságot a belső hatalmi transzferek a fegyver. Energy amely nem került kibocsátásra az energia kárba rovására halálozást. A második lépés az, hogy a kapcsolási hatékonyság maximalizálása a cél készlet. Egy jó stratégiával foglalkozó, a komplex és sokszínű kitűzött cél az, hogy kihasználják minden csatlakozó lehetőség áll a sávszélesség a fegyver. Az alacsony frekvenciájú bomba köré épült FCG igényel nagy antenna a jó csatlakozó a hatalmat a fegyvert a környezetbe. Míg fegyvereket épített így eleve széles sávban, a legtöbb hatalom termelt rejlik a frekvenciasávban az 1 MHz kompakt antennák nem lehetséges. Az egyik lehetséges rendszer egy bomba közeledik a programozott tüzelési magasság telepíteni öt lineáris antenna elem. Ezek által égetés off kábel tekercs, amely a lazításra több száz méter kábel. Four radiális antenna elemek alkotnak egy "virtuális" földi síkon körül a bombát, míg az axiális antenna elem segítségével sugározzák az erőt a FCG. A választás az elem hosszúságú kellene gondosan illeszkedik a frekvencia karakterisztika a fegyver, hogy a kívánt térerősséget. Egy nagyteljesítményű kapcsolási impulzus transzformátort használnak, hogy megfeleljen az alacsony impedanciájú FCG kimenetét a sokkal magasabb az antenna impedanciája, és biztosítja, hogy a jelenlegi impulzus nem vapourise a kábelt idő előtt. Más alternatíva is lehetséges. Az egyik, hogy egyszerűen irányítsák a bomba nagyon közel van a cél, és támaszkodik a közeli mezőben az FCG kanyargós, ami valójában egy hurok antenna nagyon kis átmérőjű képest a hullámhossz. Míg kapcsolási hatékonyság eredendően gyenge, a használata egy irányított bomba lehetővé tenné a robbanófej pontosan kell elhelyezni méteren belül a cél. Egy területen érdemes további vizsgálatokat ebben az összefüggésben a használata alacsony frekvenciájú bombák tönkretenni a mágnesszalag könyvtárak, mint a közeli mezők közelében a fluxus generátor a nagyságrendileg a koercitív legmodernebb mágneses anyagok. Mikrohullámú bomba van egy szélesebb csatlakozó módok és mivel a kis hullámhossz képest bomba méretek, könnyen koncentrált célokhoz kompakt antenna szerelvény. Feltételezve, hogy az antenna biztosítja a szükséges fegyver lábnyom, van legalább két mechanizmus, amely úgy alkalmazható, hogy tovább maximalizálása letalitást. Az első söpörte a frekvencia vagy csiripelő a Vircator. Ez javíthatja a hatékonyságot kapcsolási összehasonlítva egy egyfrekvenciás fegyver, lehetővé téve, hogy a sugárzás a pár nyílásokkal és rezonanciák egy frekvenciatartományban. Ezen a módon, a nagyobb számú csatlakozó lehetőségek kihasználásáról. A másik mechanizmus, amely kihasználva, hogy javítsa tengelykapcsoló a polarizáció, a fegyver-kibocsátás. Ha feltételezzük, hogy irányvonalának esetleges csatlakozó nyílásokkal és rezonanciák a kitűzött cél véletlenszerű kapcsolatban a fegyver antenna orientáció, lineárisan polarizált kibocsátás csak kihasználni a fele a rendelkezésre álló lehetőségekből. A körkörösen polarizált kibocsátás kihasználja az összes csatlakozó lehetőségeket. A gyakorlati korlát az, hogy nehéz lehet előállítani egy hatékony nagyteljesítményű cirkulárisan polarizált antenna kialakítása, amely kompakt és végrehajtja széles sávban. Néhány munka, ezért meg kell tenni a kúpos spirál vagy kúpos spirális típusú antennák képes kezelni a magas teljesítményszint és a megfelelő felület a Vircator több elszívó járatok kell kidolgozni. Egy lehetséges megvalósítás látható az 5. ábrán. Ebben az elrendezésben erő párosul a csövet a csonkokat, amely közvetlenül táplálja a multi-Filar kúpos helix antenna. Egy az e rendszer végrehajtását kellene, hogy foglalkozzon a különleges követelmények a sávszélesség, sugárzási szöge, a hatékonyság tengelykapcsoló a csövet, miközben körkörösen polarizált sugárzás. Egy másik szempont az elektromágneses bomba letalitás a detonáció magasság, és változtatásával robbanás tengerszint feletti magasság, a kompromisszum érhető el a méret a halálos lábnyom és intenzitása az elektromágneses mező, amely lábnyom. Ez lehetőséget nyújt a feláldozása fegyver lefedettség elérése ölés célokhoz nagyobb elektromágneses keménység, egy adott bomba méretű (7. ábra, 8). Ez nem sokban használata légi robbantás robbanószerkezetek. Összefoglalva, letalitás maximalizálni maximalizálja teljesítmény és az energiafelhasználás hatékonyságának transzfer a fegyver a kitűzött cél. Mikrohullámú fegyverek kínálnak a képességet, hogy összpontosítson szinte minden energiájukat kimenetet halálos lábnyom, és felajánlja a képességet, hogy kihasználják a szélesebb körű csatolás mód. Ezért, mikrohullámú bombák az előnyben részesített választás. Célzás Elektromágneses Bombs A feladat meghatározásának célok támadás elektromágneses bombák bonyolult lehet. Egyes csoportjai célpont lesz nagyon könnyű azonosítani, és vegyenek részt. Épületek ház kormányzati hivatalok és így számítástechnikai berendezések, termelési létesítmények, katonai bázisok és az ismert radar helyszínek és kommunikációs csomópontok a célokat, amelyek könnyen azonosíthatók a hagyományos fényképészeti, műholdas képalkotó radar, az elektronikus felderítés és a humán felderítés műveleteket. Ezek a célok általában földrajzilag rögzítve, és így támadható, feltéve, hogy a repülőgép képes behatolni a fegyvert kiadás tartományban. A pontosság rejlő GPS / tehetetlenségi irányított fegyverek, az elektromágneses bomba lehet programozni, hogy detonáció optimális helyzetben okozni maximum elektromos károsodás. Mobile és álcázott célok sugárzóan nyíltan is könnyen részt. Mobile és áthelyezhető légvédelmi eszközök, a mobil kommunikációs csomópontok és hadihajók mind jó példa erre a cél-. Míg a sugárzó, álláspontjukat lehet pontosan nyomon követhető a megfelelő elektronikus támogatási intézkedések (ESM) és az Adó helymeghatározó rendszerek (ELS) szállított vagy a platform elindítása, vagy egy távoli felügyeleti platform. Az utóbbi esetben cél koordinátáit is folyamatosan datalinked a dob platform. Mivel a legtöbb ilyen célok viszonylag lassan mozog, nem valószínű, hogy elkerülje a lábnyom az elektromágneses bomba során a fegyver repülési idő. Mobil vagy rejtett célokat, amelyek nem nyíltan sugárzik jelenthet problémát, különösen, hogy a hagyományos módon célzás alkalmazhatunk.Egy olyan technikai megoldás, hogy ez a probléma azonban nem létezik, a sokféle cél. Ez a megoldás az észlelése és nyomon követése nem szándékos kibocsátás (UE).UE felkeltette a legnagyobb figyelmet keretében TEMPEST felügyelet, ahol átmeneti kisugárzása szivárog ki a berendezések miatt rossz árnyékolás mutatható ki, és sok esetben demoduláijuk visszaállítani hasznos intelligencia. Nevezik Van Eck sugárzás, az ilyen kibocsátások csak elnyomható szigorú árnyékolás és a kibocsátás-csökkentési technikákat, mint például a dolgozik TEMPEST helyezett berendezések. Míg a demodulációs UE lehet egy technikailag nehéz feladat, hogy jól teljesítenek, összefüggésben a bombák elektromágneses célzás ez a probléma nem merül fel. A cél egy ilyen adó a támadás csak csak a képesség, hogy azonosítani a kibocsátás, így a cél típusát, és elkülöníteni álláspontját kellő pontossággal, hogy adja ki a bombát.Mivel a kibocsátás számítógépes monitorok, perifériák, processzor berendezések, kapcsolóüzemű tápegységek, elektromos motorok, a belső égésű motor gyújtási rendszerek, változó kitöltési tényezőjű elektromos vezérlők (tirisztor vagy triak alapú), szuperheterodin vevő helyi oszcillátor és számítógépes hálózati kábelek mind különböző a a frekvenciák és moduláció, a megfelelő Emitter helymeghatározó rendszer lehet tervezni felderítésére, azonosítására és nyomon követésére, mint kibocsátó forrás. Egy jó példa erre a célzott paradigma létezik. Az SKV (Vietnam) konfliktus az Egyesült Államok Légierő (USAF) működtetett éjszakák száma tilalom gunships amely korábban iránymérő vevők nyomon követni a kibocsátást a gépjármű gyújtású rendszerek. Egyszer egy teherautó azonosítani és nyomon követhető, a harci helikopter fog folytatni azt. Mivel UE bekövetkezik viszonylag alacsony teljesítmény szintet, az használja ezt a kimutatási módszer kitörése előtt ellenségeskedések nehéz lehet, mivel ez szükséges lehet overfly ellenséges területen, hogy megtalálják a hasznosítható jelek intenzitását. Használata lopakodó felderítő repülőgép, vagy hosszú távú, lopakodó pilóta nélküli légi járművek (UAV) lehet szükség. Ez utóbbi azt is felveti annak lehetőségét, autonóm elektromágneses robbanófejet fegyveres feláldozható UAV-ok, látni megfelelő homing vevők. Ezeket is lehet programozni, hogy lézeng a cél területen, amíg a megfelelő emitter észlel, amelyre a UAV lenne otthon, és fordítsuk magát a cél. [Lrec] a szállítási hagyományos elektromágneses bombák robbanásveszélyes robbanófejjel, elektromágneses robbanófejek fogja elfoglalni a mennyiségű fizikai tér és az is lesz valamilyen adott tömeg (súly) határozza meg a sűrűsége a belső hardver. Mint robbanásveszélyes robbanófejek, elektromágneses robbanófejek lehet szerelni egy sor szállító járművek. Ismert meglévő alkalmazásokkal magában illeszkedő elektromágneses robbanófejet egy cirkáló rakéta sárkány. A választás egy cirkáló rakéta törzsre korlátozza a súlya a fegyver körülbelül 340 kg (750 font), bár néhány áldozatot sárkány üzemanyagtartály látta ezt a méretet nőtt. A korlátozás minden ilyen alkalmazások, hogy szükség lenne az elektromos energiatároló eszköz, például egy elem, hogy a jelenleg használt, hogy töltse fel a kondenzátorok használt elsődleges az FCG a kirakodás előtt. Ezért a rendelkezésre álló hasznos kapacitást között oszlik meg az elektromos tárolás és a fegyvert is. A teljesen autonóm fegyverek, mint a rakéták, a méret az alapozás áramforrás és az akkumulátort is jól szabhat jelentős korlátozásokat fegyver képesség. Air szállított bombák, amelyek repülési idő között tíz másodpercig perc, lehet építeni, hogy kihasználják a dob repülőgép energiaellátó rendszerek. Egy ilyen bomba design, a bomba kondenzátor számíthat fel a dob repülőgép útközben a cél, és a kiadása után egy sokkal kisebb fedélzeti áramellátás lehetne használni, hogy fenntartsák a töltés az alapozás forrás előtt fegyvert kezdeményezése. Az elektromágneses bomba által szállított hagyományos repülőgép kínál sokkal jobb arány az elektromágneses eszköz tömeg teljes bomba tömeg, mint a legtöbb bomba tömeget is szentelt az elektromágneses eszköz telepítését is. Ebből az következik, hogy egy adott technológia elektromágneses bomba azonos tömeg egy elektromágneses robbanófejet felszerelt rakéta lehet egy sokkal nagyobb halálozási, feltételezve, hogy azonos pontossággal a szállítás és a hasonló technológiai elektromágneses eszköz design. A rakéta viseli elektromágneses robbanófejet telepítés tartalmazza az elektromágneses eszköz, elektromos energia-átalakító, valamint egy beépített tároló eszköz, például akkumulátort. Mivel a fegyver szivattyúzzák, az akkumulátor lemerült. Az elektromágneses eszköz fog felrobbanni a rakéta fedélzeti nyomtatási rendszert. A cirkáló rakéta, ez lesz kötve, hogy a navigációs rendszer; egy anti-szállítási rakéta a radar kereső és egy levegő-levegő rakéta, a közelség fixáló rendszer. A robbanófej frakciót (azaz aránya a teljes hasznos teher (robbanófej) tömeg tömege indítani a fegyver) között lesz 15% és 30%. Az elektromágneses bomba robbanófej tartalmazni fog egy elektromágneses eszköz, elektromos energia-átalakító és energiatároló eszköz a szivattyú és fenntartani az elektromágneses eszköz töltés elválasztás után a technológiától. Fusing lehet biztosítani egy radaros magasságmérő biztosíték légi robbanás a bomba, a barometrikus biztosíték vagy a GPS / tehetetlenségi irányított bombák, a navigációs rendszer. A robbanófej töredéke lehet olyan magas, mint 85%-os, a legtöbb használható tömeges által elfoglalt elektromágneses eszköz, és az azt támogató hardver. Miatt potenciálisan nagy halálos sugarát Egy elektromágneses eszköz, szemben a robbanószerkezetet a közétkeztetésben, patthelyzet a szállítás lenne bölcs. Bár ez a sajátossága a fegyvereket, mint a rakéták, a lehetséges alkalmazások ezen eszközök glidebombs, anti-szállítási rakéták és a levegő-levegő rakéták azt diktálná, tűz-és felejtsd el útmutatást a megfelelő fajta, hogy az indít repülőgép nyerni megfelelő elkülönítése több mérföldet, mielőtt robbanófej robbanás. A közelmúltban Advent a GPS műholdas navigációs útmutatást készletek hagyományos bombák és glidebombs biztosított az optimális eszközöket olcsón ilyen fegyverek célba juttatására. Míg a GPS irányított fegyverek nélkül differenciális GPS fejlesztéseket is hiányzik a nagy pontosságú lézeres vagy televíziós irányított lőszerek, még mindig elég pontosak (CEP \ (~ ~ 40 ft), és a legfontosabb, olcsó, autonóm minden időjárási fegyvert. A USAF a közelmúltban telepített a Northrop GAM (GPS támogatott Munition), a B-2 bombázó, és az az évtized végére telepíteni a GPS / tehetetlenségi vezetett GBU-29/30 JDAM (Joint Direct Attack Munition) [MDC95] és az AGM-154 JSOW ( közös stand Off Weapon) [PERGLER94] glidebomb. Más országok is fejlesztenek ezt a technológiát, az ausztrál BAeA SzCsM (Agile Glide fegyver) glidebomb elérése glide körülbelül 140 km-re (75 NMI), amikor elindította a magasság. fontossága glidebombs mint szállítási eszközök HPM robbanófej hármas. Először is, a glidebomb felszabadulhat kívülről hatásos sugarát cél légvédelem, így minimalizálva a kockázatot, hogy a dob repülőgép. Másodszor, nagy patthelyzet tartomány azt jelenti, hogy a légi jármű továbbra is jóval távol a bomba hatásokat.Végül a bomba robotpilóta lehet programozni, hogy formálja a terminál pályáját a fegyver, úgy, hogy a cél lehet részt a leginkább megfelelő magasság és szempont. A legnagyobb előnye az elektromágneses bombákat az, hogy el lehet szállítani bármilyen taktikai légi jármű a nav-támadás rendszer, amely képes a GPS irányított lőszerek. Ahogy várható GPS irányított lőszerek, hogy lesz a standard fegyver által használt nyugati légierő által az évtized végére minden repülőgép, amely képes szabványos irányított lőszer is lesz egy potenciális szállítási jármű egy elektromágneses bomba. Amennyiben a fegyver ballisztikai tulajdonságai megegyeznek a normál fegyver, nem kell szoftvert változtatásokat a repülőgép lenne szükség. Mivel az egyszerű elektromágneses bombák képest fegyvereket, mint például Anti Radiation rakéták (ARM), nem ésszerűtlen az a várakozás, hogy ezeket mind olcsóbb a gyártás, és könnyebben támogatják a területen, lehetővé téve ezáltal a jelentősebb fegyver készletek . Viszont ez teszi telítettség megtámad egy sokkal életképesebb ajánlatot. Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy az USAF által birtoklása a JDAM képes F-117A és B-2A biztosítja a lehetőséget, hogy szállít E-bombák ellen önkényes nagy értékű célokat virtuális büntetlenül. Az, hogy a B-2A, hogy akár tizenhat GAM / JDAM felszerelt E-bomba robbanófejek egy 20 ft osztály CEP lehetővé tenné, hogy a kis számú ilyen repülőgép szállít a döntő csapást a legfontosabb stratégiai, légvédelem és a színház célokat. A sztrájk és az elektronikus harci alkalmas származéka F-22 is lenne életképes szállítási platform egy E-bomb/JDAM. A kiváló sugara, alacsony aláírás és szuperszonikus tengerjáró képesség egy RFB-22 megtámadhatják légvédelmi oldalak, C3I helyek, airbases és a stratégiai célok az E-bombák, megvalósítása jelentős sokk hatása. Jó esetben azzal érvelni a teljes F-22 épít, hogy JDAM / E-bomba képes, mivel ez lehetővé tenné, hogy az USAF, hogy alkalmazza a maximális koncentráció elleni erőszak önkényes levegő és a felszíni célok a nyitó szakaszában légi hadjárat. Védelmi az elektromágneses Bombs A leghatékonyabb védekezés az elektromágneses bombák, hogy megakadályozza a szállítási megsemmisítésével a dob platform, illetve a szállítási járművek, mint ahogy az a nukleáris fegyverekkel. Ez azonban nem mindig lehetséges, és ezért a rendszerek, amelyek várhatóan szenvednek expozíció a fegyvereket elektromágneses hatást kell elektromágnesesen megkeményedett. A leghatékonyabb módszer az, hogy teljes mértékben tartalmazza a berendezés egy elektromosan vezető zárt, úgynevezett Faraday kalitka, amely megakadályozza, hogy az elektromágneses mező hozzáférjenek a védett berendezés. Azonban a legtöbb ilyen berendezést kell kommunikálni, és etetni a hatalom a külvilágtól, és ez adhat belépési pont, amelyen keresztül az elektromos tranziensek léphetnek be a burkolat és hatása károkat. Míg az optikai szálak foglalkozik ennek a követelménynek az adatátvitel és ki, elektromos hírcsatornák továbbra is folyamatos biztonsági rést. Ha egy elektromosan vezető csatornát kell adnia a ház, az elektromágneses fékezési berendezéseket kell beszerelni. Számos eszköz létezik, azonban ügyelni kell annak meghatározásában, azok paramétereit annak érdekében, hogy képesek kezelni a felfutási ideje és ereje az elektromos tranziensek által termelt elektromágneses eszközök. Jelentések az Egyesült Államok azt jelzik, hogy edzés intézkedések összhangban legyen a viselkedése nukleáris EMP bombák nem teljesítenek jól, ha foglalkoznak néhány hagyományos mikrohullámú elektromágneses eszköz tervez. Figyelemre méltó, hogy a keményedés rendszereket úgy kell végezni a rendszer szintjén, az elektromágneses kárt egyetlen eleme egy komplex rendszer képes gátolni a funkció az egész rendszert. Lágyítás új építésű berendezések és rendszerek hozzá jelentős költségekkel terheli. Régebbi berendezések és rendszerek lehetetlen, hogy megnehezítse a megfelelő, és szükség lehet a teljes csere. Egyszerűen fogalmazva, edzés a design jóval könnyebb, mint megpróbálja, hogy megnehezítse a meglévő berendezéseket. Egy érdekes aspektusa elektromos kárt célok lehetőségét megsebesített félvezető eszközök és ezáltal berendezések szenved ismétlődő időszakos hiba, nem pedig a teljes kudarc. Az ilyen hibák is lekötik a jelentős karbantartási erőforrásokat, miközben csökken a bizalom a szereplők a berendezés megbízhatóságát. Időszakos hibák nem lehet gazdaságosan javítani, és ezáltal ebben az állapotban gépek el kell távolítani a szolgáltatást tartósan, jelentős veszteség karbantartás során kárt órán diagnózist. Ezt a tényezőt is figyelembe kell venni annak a keménysége berendezés az elektromágneses támadás, részleges vagy teljes edzés is ilyen módon okoznak több nehézséget, mint megoldaná. Sőt, árnyékolás ami hiányosan rezonál amikor izgatott sugárzás és így hozzájárulnak a kár okozott függően, hogy a berendezés benne található. Más, mint edzés támadás elleni létesítmények, amelyek rejtve nem sugározzák könnyen kimutatható kibocsátást. Ha a rádiófrekvencia-kommunikációt kell alkalmazni, kis valószínűséggel lehallgatott (pl. szórt spektrum) technikát kell alkalmazni kizárólag kizárja az oldalon kibocsátása elektromágneses célzás célokra. Megfelelő elnyomása UE is kötelező. Kommunikációs hálózatok hang-, adat-és szolgáltatás kell alkalmaznia topológia megfelelő redundancia és failover mechanizmusokat, hogy lehetővé tegyék a több csomópont és linkek nem működik. Ez megtagadja a felhasználó elektromágneses bombák a lehetőséget letiltja nagy részét, ha nem az egész hálózat vesz le egy vagy több kulcsfontosságú csomópontokat, vagy kapcsolatban áll egy vagy kis számú támadások. Korlátai Elektromágneses bombák A korlátozások elektromágneses fegyverek határozzák fegyver végrehajtását és jelentenek. Fegyver végrehajtás fogja meghatározni az elektromágneses térerősség elérhető egy adott sugarú, és spektrális eloszlása. Eszközei kézbesítés korlátozzák a pontosság, amellyel a fegyver lehet elhelyezni viszonyítva a tervezett cél. Mindkét korlátozzák letalitás. Keretében célzó katonai felszerelések, meg kell jegyezni, hogy a termikus technológiák (pl. vákuumcső berendezés) lényegesen rugalmasabb elektromágneses fegyverek hatásait, mint szilárdtest (pl. tranzisztor) technológiát. Ezért a fegyver optimalizált, hogy elpusztítsa szilárdtest számítógépek és vevők okozhat alig vagy egyáltalán nem kár, hogy a termikus technológia eszköz, például a korai 1960-as években a szovjet katonai felszereléseket. Ezért nehéz elektromos ölni nem lehet elérni, az ilyen célok elérésére, ha a megfelelő fegyvert használnak. Ez kiemeli egy másik korlátozása az elektromágneses fegyverek, ami a nehéz ölni értékelést. Sugárzó célok, mint például a radarok és kommunikációs berendezések továbbra is sugároz támadás után annak ellenére, hogy a vevők és az adatfeldolgozó rendszerek sérült vagy megsemmisült. Ez azt jelenti, hogy a berendezés, amely már sikeresen megtámadták még mindig úgy tűnik, hogy működik. Ezzel szemben az ellenfél is leáll egy emitter ha támadás küszöbön áll és nincs kibocsátás azt jelenti, hogy a siker vagy kudarc a támadás nem lehet azonnal nyilvánvaló. Annak megítéléséhez, hogy a támadás nem sugárzó adó volt sikeres, problematikusabb. Jó példa lehet a fejlődő eszközök kifejezetten elemzése céljából szándékos kibocsátás, nem csak a célzott célokra, hanem ölni értékelést. Fontos tényező értékelése a halálos lefedettsége elektromágneses fegyver légköri terjedését. Míg a kapcsolatát az elektromágneses mező erőssége és a távolság a fegyver az egyik egy inverz négyzetes törvény szabad térben, a bomlás halálos hatása a távolság növekedésével a légkör nagyobb lesz, mivel a kvantum fizikai abszorpciós hatás. Ez különösen igaz a magasabb frekvenciákon, és jelentős abszorpciós csúcsok miatt a vízgőz és oxigén léteznek 20 GHz feletti frekvenciákon.Ezek tehát tartalmazzák a hatása HPM fegyverek rövidebb sugarak, mint ideális esetben elérhető a K és L frekvenciasávban. Szállítási módok korlátozza a letalitás elektromágneses bomba bevezetésével korlátozza a fegyver mérete és pontossága a szállítás. Ha a kézbesítési hiba lehet az, hogy a fegyver halálos sugár egy adott robbanás magasság, letalitás jelentősen csökkent. Ez különösen fontos, értékelése során letalitás az irányított elektromágneses bombák, a szállítási hiba lesz jelentős lehetnek, mint az irányított fegyvereket, mint például a GPS irányított bombák.Ezért pontossága szállítás és elérhető halálos sugár figyelembe kell venni a megengedett járulékos károk a kiválasztott cél. Ha a biztosíték elektromos sérülés szempont, pontossága szállítás és halálos sugár kulcsfontosságú paraméterek. Egy pontatlanul szállított fegyver nagy halálos sugár lehet használhatatlan célpont ellen kell a várható biztosíték elektromos károk lehetnek túl az elfogadható határokon. Ez lehet egy komoly probléma a felhasználók számára korlátozza a Szerződés rendelkezései járulékos károk. Elterjedése elektromágneses bombák Abban az időben az írás, az Egyesült Államok és a FÁK a két nemzet, a megállapított technológiai bázisát, a mélysége speciális tapasztalattal tervezésére fegyvereket alapján ezt a technológiát. Ugyanakkor a viszonylag egyszerű az FCG és Vircator azt sugallja, hogy minden nemzet, még a 1940-es technológiai bázisát, amint birtokában műszaki rajzok és leírások az ilyen fegyverek, tudtak előállítani őket. Példaként, a gyártás a hatékony FCG lehet elérni alapvető elektromos anyagok, közös műanyag robbanóanyagok, mint a C-4 vagy Semtex, és könnyen hozzáférhető, mint például a szerszámgép eszterga, és alkalmas tüskék képező tekercsek. Figyelmen kívül hagyva az általános tervezési, amelyek nem érvényesek ebben az összefüggésben, a kétfokozatú FCG lehet előállítani a költségek olyan alacsony, mint $ 1000-2000, a nyugati munkaerő aránya. Ez a költség még alacsonyabb lehet a harmadik világ, vagy az újonnan iparosodott gazdaságra. Míg a viszonylagos egyszerűség, és így olcsó az ilyen fegyverek tekinthető az előny, hogy első világ nemzet akar építeni életképes háború állományok, illetve fenntarthatja a termelést egyes háborús, a lehetőséget a kevésbé fejlett országokban tömeges előállítására ilyen fegyvereket aggasztó. A függőség modern gazdaságok esetén az informatikai infrastruktúra miatt nagyon sebezhető az ilyen fegyverek, feltéve, hogy ezek is szállítottak a célokat. A fő probléma a biztonsági rés miatt növekvő használata és más adatátvitel rendszerek alapján rézkábelt média. Ha a réz közeg volt, hogy tömegesen kell cserélni az optikai szál annak érdekében, hogy nagyobb sávszélességet, a kommunikációs infrastruktúra válna lényegesen erőteljesebb, mint az elektromágneses támadás következtében.Ugyanakkor a jelenlegi trend az, hogy kihasználják meglévő értékesítési média, mint a kábel TV és telefon kábelezés, hogy több Megabit / s elosztó (például kábelmodem, ADSL / HDSL / VDSL) a helyszínen. Sőt, a fokozatos cseréje koaxiális Ethernet hálózati 10-Base-T sodrott berendezés tovább növelte a biztonsági rés kábelezési rendszerek az épületek belsejében. Nem ésszerűtlen azt feltételezni, hogy az adatok és szolgáltatások kommunikációs infrastruktúra Nyugaton marad a "soft" elektromágneses cél a belátható jövőben. Ebben az időben nem ellentétes-proliferációs rezsimek létezik. Amennyiben a szerződéseket kell állapodni, hogy korlátozzák a tömegpusztító elektromágneses fegyverek, akkor gyakorlatilag lehetetlen lenne érvényesíteni tekintettel a közös rendelkezésre álló megfelelő anyagok és eszközök. Az egykori FÁK, hogy ez jelentős gazdasági nehézségek,lehetőségét CIS kialakított mikrohullámú impulzus villamosenergia-termelési technológia szivárog ki a harmadik világbeli népek vagy terrorista szervezetek nem zárható ki. A fenyegetés elektromágneses bomba elterjedése nagyon is valóságos. A Tan a használata hagyományos elektromágneses Bombák alapvető tétele IW, hogy a komplex szervezeti rendszerek, mint a kormányok, az ipar és a katonai erők nem működhet anélkül, hogy az információáramlás révén struktúrákat. Információáramlás belül ezek a szerkezetek több irányban, tipikus feltételek mellett funkciót. A triviális modell ezt a funkciót látná parancsok és irányelvek áramlik kifelé a központi döntéshozó elem tájékoztatást a rendszer állapotát folyik az ellenkező irányba.Valódi rendszerek lényegesen bonyolultabb





A téma a nukleáris elektromágneses impulzus (EMP) nagyon titokzatos a legtöbb ember számára, és ez elég gyakran félreértik. Ugyancsak a tárgya a nagy mennyiségű félretájékoztatás. (Ez egy komoly és tartós probléma, hogy sokan szeretnék, hogy figyelmen kívül hagyja a tudomány, és ez egy politikai kérdés, vagy ami még rosszabb, egy kérdése hollywoodi fantázia.) Számos további EMP oldalt ezen az oldalon, mint például a különböző oldalak  EMP egyéni védelem ,  a szovjet nukleáris EMP teszteket 1962-ben , és  más EMP kapcsolatos témák , beleértve egy külön oldalt a jegyzetek és a műszaki referenciák . Van is egy nagyonfontos oldal a széles körben hitték EMP mítoszok és Oldaltérkép EMP Lapok ezen a weboldalon. Sok az információ itt leírja a lehetséges hatásait EMP a kontinentális Egyesült Államokban, de az információt fel lehet használni, hogy leírja a hatásokat minden iparosodott országban.
A tanúvallomás, mielőtt az Egyesült Államok Kongresszusa Ház fegyveres szolgálatok bizottsága október 7-én, 1999, a jeles fizikus Dr. Lowell Wood, beszélünk Starfish Prime és a hozzá kapcsolódó EMP-termelő nukleáris kísérletek 1962-ben kijelentette,
Most szerencsére, ezek a vizsgálatok zajlott Johnston sziget a Csendes-óceán közepén, nem pedig a Nevada Test Site, vagyelektromágneses impulzus amúgy is kitörölhetetlenül bevésődött a fejében az állampolgárok az Egyesült Államok nyugati részén, valamint a történelemkönyvekben. Ahogy volt, jelentős károkat tettek a polgári és a katonai elektromos rendszerek egész Hawaii-szigeteken, több mint 800 mérföldre a Ground Zero. eredete és jellege kárt sikeresen elhomályosította idején - segítette a titokzatos karakter, és a lényegében hihetetlen igazságot. "





A Sky után Starfish Prime Nuclear Test
közel 900 mérföldre van
Bár a nukleáris EMP ismert volt, mivel az első napokban a nukleáris fegyverek tesztelése (és gyakran okoz problémákat a helyi - főleg ellenőrző berendezések), a nagysága a hatása magaslati nukleáris EMP nem voltak ismertek, míg egy 1962-es tesztje a termonukleáris fegyver térben úgynevezett Starfish Prime tesztet. A Starfish Prime teszt kiütötte néhány elektromos és elektronikus alkatrészek Hawaii, különösen a Honolulu, ami 897 mérföld (1445 kilométer) van a nukleáris robbanás. A kár nagyon korlátozott képest, milyen lenne ma, mert az elektromos és elektronikus alkatrészek a 1962 sokkal jobban ellenáll a hatását EMP mint érzékeny mikroelektronikai ma. Továbbá, a Starfish Prime robbanófej nagyon hatékony a termelő EMP.
A hatás nagysága a egy EMP támadás az Egyesült Államokban, vagy bármely hasonló fejlett ország marad ismeretlen, amíg az egyik valójában történik. Kivéve, ha a készülék nagyon kicsi, vagy felrobbant egy eléggé nagy magasságban, akkor valószínűbb, hogy üsd ki a szinte az egész elektromos hálózatra, az Egyesült Államokban.Ez tönkre sok más elektromos és (különösen) elektronikus eszközök. Nagyobb mikroelektronikai alapú berendezések és eszközök, amelyek csatlakoznak az antenna, vagy az elektromos hálózatra idején az impulzus, akkor különösen sebezhető. Szándékos regionális támadások, a kisebb magasság nukleáris robbanás, szintén lehetséges.
A Starfish Prime teszt (részeként Operation Fishbowl ) volt, felrobbantotta 59 perc és 51 másodperc éjfél előtt, Honolulu idő, az éjszaka 8 július 1962. (hivatalos dokumentumok adni a dátumot, július 9, mert ez volt a dátum, a Greenwich meridián, az úgynevezett koordinált világidő). Úgy vélték, egy fontos tudományos esemény volt, és nyomon több száz tudományos eszközök egész csendes-óceáni és az űrben. Bár egy elektromágneses impulzus várható volt, a pontos méreteit az impulzus nem lehetett azonnal, mert egy elismert fizikus tette számítások rendkívül alábecsülték a méret a EMP. Következésképpen az amplitúdója impulzus ment teljesen kikapcsol a skála, amelyen a tudományos műszerek mellett a vizsgálati helyszín volt állítva. Bár számos tudományos műszerek meghibásodott, a nagy mennyiségű adat kaptunk és elemezni a következő hónapokban, főleg a berendezések távolabbi helyeken.
Amikor a 1,44 megatonnás W49 termonukleáris robbanófejjel felrobbantotta magasságban 250 mérföld (400 km), a hang nem. Volt egy nagyon rövid és nagyon fényes fehér villanás az égen, hogy a tanúk leírva, mint, mint egy hatalmas villanólámpa megy le az égen. A vaku könnyen látható, még a felhős ég Kwajalein-sziget, mintegy 2000 km. A nyugat-délnyugati.
Miután a fehér villanás, az egész ég ragyogott a zöld felett közép-csendes-óceáni egy pillanatra, és egy fényes vörös izzás körül kialakult "égi nulla", ahol a robbanás történt. A kezdeti tűzgolyó tartott kevesebb mint egy másodperc előtt szétszóródik mentén a Föld mágneses erővonalak. Ezt követte egy élénk vörös-narancssárga hajnali kijelző tartó több mint 7 perc alatt. Hosszú hatótávolságú rádiókommunikációs megszakad egy ideig kezdve néhány perc és néhány óra után a detonációs (attól függően, hogy a frekvencia és a rádió utat használják).
A jelenség független az EMP, a sugárzás felhő a Starfish Prime tesztet követően elpusztult legalább 5 Egyesült Államok műholdak és egy szovjet műhold. A legismertebb a műholdak volt Telstar én, a világ első kommunikációs műholdját. Telstar én indult a nap után a Starfish Prime teszt, és ez nem egy drámai bemutató értékének aktív kommunikációs műholdak élő transz-atlanti televíziós adások előtt keringett a sugárzás által Starfish Prime (és más későbbi nukleáris kísérletek az űrben ). Telstar én megsérült a sugárzás felhő. A kár a Telstar 1 minden alkalommal nőtt, hogy bejárta az övet a sugárzás, és ez nem sikerült teljesen, néhány hónappal később.
(További információ a műhold a problémát, lásd az első 31 oldal a Collateral Damage a műholdak egy EMP támadás , ami jelentős mennyiségű információ a további probléma a nukleáris EMP támadások. is megszerezni a hosszú teljes jelentést a DTIC kormányzati oldal . Ezt 2010-es jelentés eredetileg írt támogatására az Egyesült Államok EMP Bizottság.)
A nukleáris EMP valójában egy elektromágneses multi-impulzus . Az EMP általában írják le 3 komponens.Az E1 impulzus egy nagyon gyors pulzus indukáló igen nagy feszültségek berendezések mentén elektromos vezetékek és kábelek.  E1 az összetevő, amely elpusztítja a számítógépek és kommunikációs berendezések és túl gyors a hétköznapi villám védő (bár eszközök, amelyek elég gyorsan rutinszerűen gyártanak, de ritkán használják a polgári infrastruktúra). Az E2 komponense az impulzus a legegyszerűbb elleni védelem, és hasonlóságok ereje és időzítése az elektromos impulzusok a villámlás.
Az E3 impulzus nagyon eltér az E1 és E2 impulzusok egy EMP.   Az E3 eleme az impulzus egy nagyon lassú pulzus, olyan lassú, hogy a legtöbb ember nem használja a "impulzus" leírni . Az E3 komponens tart tíz több száz másodperc, és az okozza a nukleáris detonáció hullámzó a Föld mágneses mező az útból, majd a helyreállítása a mágneses mező a természetes helyére. Az E3 komponens hasonlóságot a geomágneses vihar által okozott nagyon súlyos napenergia vihar.
Az írások az interneten, akkor szinte mindig nagy a zűrzavar a nagyon különböző aspektusait a különböző komponensek nukleáris EMP. Ezen kívül van sok zavart megkülönböztető magaslati nukleáris EMP, nem nukleáris EMP fegyverek és napenergia geomágneses viharok. Vannak nagyon nagy különbség ezek között nagyon különböző elektromágneses zavarok; bár sok a hasonlóság összekötő napenergiával okozott geomágneses viharok és az E3 komponens (de nem az egyéb összetevők) magaslati nukleáris EMP. Majdnem mindent írt a népszerű cikkeket, még a leginkább tiszteletre méltó kiadványok, jumbles egy szinte érthetetlen keveréke információ zavaró hatásainak az E1 és E3 összetevői elektromágneses impulzus. Ez nagyrészt felelős a nagyszámú körben hitték EMP mítoszok .
Fontos megjegyezni, hogy a nukleáris EMP nem lehet megérteni anélkül, hogy értik a különbség az E1 és E3 EMP nukleáris komponensei. Számos intelligens szakemberek is okozott hatalmas zavart azzal, hogy nyilatkozatok nélkül tisztában a mérhetetlenül különböző komponensek által generált nukleáris EMP. Részletesebb tárgyalása ezeket a komponenseket, lásd E1-E2-E3 oldal .
Lásd az EMP Sitemap oldal a sok EMP oldalt ezen a weboldalon.
Az E1 komponense az impulzus a leggyakrabban tárgyalt-komponenst. A gamma-sugarak a nukleáris robbanást térben nagy távolságokat. Amikor ezek a gamma sugárzás elérje a felső légkörben, akkor üsd ki elektronok az atomok, a felső légkörben, amelyet (ha nem téríti el a Föld mágneses mező), akkor utazás általában lefelé a relativisztikus sebességgel. Ez képezi, ami alapvetően egy rendkívül nagy összefüggő függőleges tört az elektromos áram, a felső légkörben az egész érintett területet. Ez az áram kölcsönhatásba lép a Föld mágneses tere, ami a relativisztikus elektronok spirál körül a mágneses erővonalak, ami egy erős elektromágneses impulzus, amely származik néhány mérföldre fölött, még akkor is, ha a nukleáris robbanást pont lehet ezer mérföldre van, vagy több. Mivel az E1 impulzus keletkezik lokálisan, bár az eredeti gamma-sugár energiaforrás lehet a térben egy nagy távolságra, az impulzus képes lefedni rendkívül nagy területeket, és a rendkívül nagy EMP mező az egész érintett területet.
Fenti illusztráció az Egyesült Államok Védelmi Threat Reduction Agency az E1 eleme a nukleáris elektromágneses impulzus. A forrás régió a régió a felső légkörben, ahol a gamma sugárzás a fegyvert kiüti elektronok atomok a légkörben, ami utazás általában lefelé nagyjából 94 százaléka a fény sebessége, és cselekedni a Föld mágneses mezőt, hogy létrehoz egy erős robbanás elektromágneses energia. Ez a forrás régióban , ahol az EMP valójában létre, egy nagyon nagy terület közepén a sztratoszférába. (A térkép jobb oldalán az illusztráció, HOB a magasság a nukleáris robbanás kilométerben.)
A nagysága nukleáris EMP szerte az Egyesült Államokban sokkal nagyobb lenne, mint a tesztek a csendes-óceáni jelzi. Általában egy adott fegyver, a nagysága az összes összetevője egy EMP nagyjából arányos az erejét a Föld mágneses mezőt. A Föld mágneses tere közepe fölé a kontinentális Egyesült Államokban körülbelül kétszerese az erőt, mint a helyét a Starfish Prime tesztet.
Lásd a külön cikket a nagy magasságban nukleáris tesztek Operation akvárium .
Fontos hangsúlyozni, hogy bár az EMP támadás egészét érintő, a kontinentális Egyesült Államokban is lehetséges, kisebb regionális EMP támadást indított az alacsonyabb magasságban egy kisebb rakéta, vagy egy magaslati léggömb valószínűleg sokkal valószínűbb. Ezek az alacsonyabb tengerszint feletti magasság támadások hatással lenne egy sokkal kisebb területen, és valószínűleg sokkal kisebb intenzitással, de még mindig nagyon káros az adatközpontok és egyéb létesítmények nagy támaszkodva mikroelektronika.
Starfish Prime egy 1,44 megatonnás termonukleáris fegyver, de valójában rendkívül hatékony a termelő EMP.Sokkal kisebb a maghasadás fegyverek igénylő, sokkal kevésbé szakértelem lenne sokkal hatékonyabb a termelő EMP, főleg a nagyon gyors E1 komponens. Általánosságban, az egyszerűbb a nukleáris fegyver, annál hatékonyabb ez a termelő az EMP. (Lásd a megjegyzéseket EMP oldalon.) termonukleáris fegyverek (úgynevezett hidrogén bombák) általában nagyon hatékony a termelő a gyorsan növekvő idejű E1 impulzus.(Fegyverek a magas energia hozamú sokkal jobban generáló lassabb geomágneses vihar-szerű E3 impulzus, ami miatt nagy a kár, hogy Kazahsztán a szovjet teszt alább. Ez E3 impulzus indukálhat nagy áram még hosszú metróvonal).
Számos ország készített egyfokozatú nukleáris fegyverek energia hozama jóval több, mint 100 ezer tonna. Ezek lennének sokkal hatékonyabb a termelő EMP mint a Starfish Prime robbanás. (Az első nukleáris fegyver által tesztelt Franciaországban volt a hozam 70 kilotonna). A korai 1950-es években, az Egyesült Államok volt a készletek 90 bomba a magas hozamú hasadási fegyver lett volna egy erős EMP fegyver. Ezek 500 kilotonna egyszintes hasadási bomba ismert Mark 18. . Nagyon keveset lehetett tudni EMP abban az időben, hogy a Mark 18 volt a termelés. Az egyetlen tényleges vizsgálat a Mark 18- bomba kelt a Csendes-óceán teszt tartományban november 16, 1952 at magasságban csak 1480 láb (450 méter), így nem fedezték fel a lehetőségeit Magassági EMP (bár úgy tűnik, , hogy a tényleges hozam közelebb volt 540 kt volt, ami magasabb, mint a design-os hozam).Mára néhány országban kétségtelenül nagyon fejlett fokozott-EMP nukleáris fegyverek, bár ezeket az adatokat szigorúan titkos.
Mark 18 bombát, tesztelt 1952-ben is ismert volt, mint a szuper oralloy bomba. Úgy készült, gömb alakú héj erősen dúsított urán körülvéve kifinomult összeroppanása szimmetrikus rendszer, amely 44 centiméter vastagságú. Bár gyakran úgy írják le, mint egy nagyon fejlett eszköz, ez volt a célja az emberek, akik nem voltak számítógépek egy erő, amely bármi is közeledik a hatalom a számítógép, amit használ, olvassa el ezt a weboldalt. Több mint fél évszázaddal ezelőtt, legalább 90 ilyen bombát épített az Egyesült Államokban. 1952-ben, ők próbálják megőrizni a magasan dúsított urán, a készletek, így a Mark 18 vette körül a természetes urán szabotázs. Bárki, hogy egy hasonló, az EMP fegyver használatát is valószínűleg fokozza a hatást az EMP szabotázs használatával készült dúsított urán és egy viszonylag vékony külső burkolat készült egy viszonylag gamma-sugár-átlátszó, magas szilárdságú ötvözet. Ezen kívül vannak olyan technikák egyre nagyobb az energia a gamma-sugarak szinteken túli álló első és második generációs nukleáris fegyverek. Ezek a technikák növelné az elektromos mező az EMP legalább valamelyest túl a régi maximális 50.000 V per méter, bár nem tudjuk, mennyivel.
Ma, ha csak egy ilyen 500 kilotonna bombák, mint a Mark 18 robbant 300 mérföldre, a központi Egyesült Államokban, a gazdaság, az ország lényegében megsemmisült azonnal. Nagyon kevés az ország elektromos vagy elektronikus infrastruktúra még mindig működőképes.  Ez nem jelenti azt, hogy minden eszköz elpusztul , de a kölcsönös függőség a különböző elektromos és elektronikus infrastruktúra lehetővé teszi, hogy ne szinte minden gazdasági tevékenységet csak korlátozott kárt kritikus infrastruktúra. Ez valószínűleg hónapokig vagy évekig előtt a legtöbb elektromos hálózat lehet javítani, mert a pusztítás a nagyszámú transzformátor a villamosenergia-hálózat. Számos országban ma is képes, hogy készítsen egy fegyvert ehhez hasonló 1952 bombát, és küldje el a szükséges magasságot. (Anglia tesztelt egy egyfokozatú fegyver hozamú 720 ezer tonnára, az úgynevezett Orange Herald, május 31-én 1957-ben.) Száma országokban ez a képesség minden bizonnyal növekedni az elkövetkező években.
A magyarázat, hogy miért az összes nukleáris fegyver eddig tesztelték a föld felett már nyomott EMP fegyverek, valamint a könnyedség, amellyel a fegyvereket lehetett volna tenni a jobb-EMP fegyverek, lásd az első felében a weboldal a Super -EMP fegyverek .
A pillanatnyi leállítását az elektromos hálózatra fog bekövetkezni elsősorban azért, mert a széles körű alkalmazása a szilárdtest SCADA-rendszerektől érkező (felügyeleti ellenőrzés és adatgyűjtő eszközök) az elektromos hálózatra. Ezeket elpusztul az E1 impulzus, de valószínűleg cserélni néhány héten belül. A nagyobb probléma lenne ismét elindulhat az elektromos hálózatra. (Nincs eljárások valaha fejlesztettek ki a "black start" a teljes hálózatra. Indítása nagy energiatermelő állomás valóban előírja a villamos energiát.) A legnagyobb probléma lenne a veszteség a sok kritikus a nagy teljesítményű transzformátorok miatt geomagnetically indukált áram, a amelyekre nem lehetett helyettesítések szerezhetők legalább néhány évig. A veszteség sok ilyen transzformátorokban nagymértékben bonyolítja a újraindítását a részek a rács, hogy lehetne sokkal gyorsabban javítani. A veszteség elegendő számú ilyen nagy transzformátorok hatékonyan elpusztítja az elektromos hálózatra, mint most már tudjuk, hogy. Azt kell csak remélem, hogy nem volt elég a kis szigetek, a helyi villamos energia, hogy alapvető létminimum a gazdaság létezik.
A következmények a lehetséges veszélyeket, hogy a villamosenergia-hálózat is drámaian megváltozott az elmúlt évtizedekben - a rendelkezésre álló villamos energia változott attól, hogy a kényelmet, hogy valami, amelyen életünk most attól. Ez az átmenet a villamos energiát a kényelmet, hogy szükségszerű az emberi élet fenntartásához történt úgy, fokozatosan, hogy a legtöbben még nem vette észre ezt a gyökeres változást. A tudás és a technológia a korábbi időkben a túlélő hosszú ideig áram nélkül már többnyire elveszett a modern társadalmakban.
Megemlítve az 1952 Mark 18 bomba, nem akarom azt sugallni, hogy az országok nukleáris fegyverek fejlesztése kezdeném, mint egy régi technológia. Új 21. századi autóipari cégek nem indul a Stanley Steamer vagy a T-modell; és az új rádiós cégek nem indul Marconi áramkörök és Fleming szelepek. Modern technikák és anyagok, valamint a fejlett számítási teljesítmény, lehetővé teszik az új nukleáris fegyverek projektek bakugrás messze túl a Manhattan Project. A kapcsolódó téves az a meggyőződés, hogy, mivel a nehézség, hogy az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió volt az lesz az alapvető hasadási fegyverek termonukleáris fegyverek, minden nemzet ütközne hasonló nehézségek és a késések. Előállítása alapvető hasadási fegyverek igényel jelentős ipari termelési kapacitást, a hasadóanyagok. Méretezés fel onnan a termonukleáris fegyverek csak a szükséges számítási teljesítmény és a tudás.
Sok évvel azután, hogy elhagyta a nukleáris fegyverek laboratóriumok, a fő tervezője a Mark 18- bomba írt egy cikket a Scientific American leírására, általánosságban mennyire specifikus hatásait a nukleáris fegyvereket (beleértve EMP) is nagyban elősegíti, és hogy az ilyen hatások koncentrálódik az egyik irányban a detonáció.(Lásd a Scientific American , Theodore B. Taylor "harmadik generációs nukleáris fegyverek" oldalon 30-39. évf. 256, 4. szám. április, 1987.)
Szovjetunió kapta bevezetés a súlyos magaslati nukleáris EMP hatása több mint egy sokkal sűrűn lakott területen, mint a Csendes-óceán. A legnagyobb kárt okozó nukleáris EMP esemény a történelemben (eddig), sokkal rosszabb, mint a Starfish Prime teszt történt október 1962 több mint Közép-Ázsiában. Írásos dokumentumok is az időt és a dátumot 03:41 GMT / UTC-én reggel október 22, 1962. A robbanófejet indult a Kapustin Yar a szovjet R-12 rakéta. Bár az elsődleges célja az volt, hogy a teszt felfedezzék hatásainak EMP egyes katonai rendszerek, a nagy nagyságát bizonyos hatásait a polgári infrastruktúra meglehetősen váratlan.
Néhány órával azután, hogy a nap felkelt, a kazahsztáni azon a felhős októberi reggelen, a Szovjetunió felrobbantotta egy 300 kilotonna termonukleáris robbanófejjel a térben magasságban 290 km (180 mérföld) egy ponton nyugatra a város Zhezkazgan központi Kazahsztánban . A vizsgálatot csak általánosan ismert, mint 184 Teszt (bár néhány szovjet okmányok vonatkoznak rá, mint a K-3). Ez kiütötte a nagy 1000 kilométeres (600 mérföld) földalatti vezetéket futó Astana (akkori nevén Aqmola), a főváros, Kazahsztán, a város Almaty. Néhány tüzet jelentettek. A város Karaganda, az EMP indult a tűz a város villamos erőmű, amely csatlakozik a hosszú földalatti vezetéket.
Az EMP is kiütötte a nagy 570 kilométer hosszú felső telefonvonalon áramot gerjesztenek a 1500-3400 amper a sorban. (A vonal szét több al-vonal köti össze átjátszó állomás.) Voltak sok gáztöltésű túlfeszültség-védő és biztosítékok mellett a telefonvonalat.   minden A túlfeszültség védők kirúgták, és minden , a biztosíték a vonalon is fújt. Az EMP sérült rádiók 600 km (360 mérföld) a teszt és kiütötte a radar 1000 kilométer (600 mérföld) a robbanás. Egyes katonai dízel generátorok is megsérült. A megismételt kárt a dízel generátorok E1 komponense az impulzus után a sorozat nagy magasságban volt, a vizsgálatok legmeglepőbb aspektusa a kár a szovjet tudósok.
Az ezt követő elemzés azt mutatja, hogy a robbanófej használt 1962 szovjet teszt volt különösen generáló EMP hatástalan. Ha a W49 robbanófej használják az Egyesült Államokban Starfish Prime-tesztet használták volna a szovjet tesztek, az EMP kár felett Kazahsztán lett volna sokkal nagyobb. Ha a fegyver a korábbi US 3,8 megatonnás hardtack-Teak magaslati tesztet használták volna fel, a kár lett volna még nagyobb.
Mind az Egyesült Államok és a Szovjetunió felrobbantotta EMP-generáló nukleáris fegyverek tesztek térben a legsötétebb napjaiban a kubai rakétaválság, amikor a világ már a peremén nukleáris háború.
A Szovjetunió felrobbantotta további 300 kilotonna fegyverek feletti Kazahsztán október 28-án és november 1, 1962. Az Egyesült Államok felrobbantotta a viszonylag kis atomfegyver (talán 7 kilotonna) tér át a Csendes-október 20-án, 1962, és felrobbantotta 400 kilotonna a nukleáris fegyverek tér át a Csendes-október 26-án és november 1, 1962. (időszak során október 13-november 1., 1962 volt, 16 szovjet és 6 Egyesült Államok föld feletti nukleáris robbantások.) Két ember szenvedett égési sérüléseket, amikor a retina felé nézett az éjszakai villanás az október 26. (Bluegill Triple Prime) detonáció közvetlenül a fejük fölött, ami történt a tengerszint feletti magasság 50 km. (Tekintettel arra, hogy irányító rendszer meghibásodása, az október 26 robbanás történt, szinte közvetlenül a fenti Johnston Island).
Johnston Island most valamivel nagyobb, mint volt 1962-ben (mivel a kotrás projekt 1964-ben), és a repülőtér már lezárult. Voltak legalább három ugródeszkát oldalak Johnston Island Magassági nukleáris kísérletek. A 1958 teszt (hardtack-Teak és hardtack-narancs) indítottak az egyik végén a szigeten, és a műveleti Fishbowl tesztek, beleértve a Starfish Prime, indult a másik végén. Miután az Bluegill Prime elindítását eredményezte katasztrofális robbanás után nem sokkal a sikeres Starfish Prime teszt, az elpusztult ugródeszkát átépítették, valamint egy tartalék dob pad. Láthatja a jelenlegi sziget ebben Wikimapia műholdas kilátás Johnston Island .
A legtöbb EMP adatok az Egyesült Államokban Bluegill Triple Prime , matt és Kingfish nagy magasságban tesztek 1962, valamint a hardtack-Teak és hardtack-Orange tesztek 1958 besorolni évtized után a vizsgálatokat elvégezték. A titoktartás tekintetében ezek a vizsgálatok jelent veszélyt az Egyesült Államokban, mivel nem teszi lehetővé a sebezhető Egyesült Államokban a polgárok teljes mértékben önképzésre a hatását fegyverek, amelyek drámai hatással van az életükre a jövőben. Valószínű azonban, hogy az adatok az E1 eredő hardtack Tek-és narancs-hardtack vizsgálatokat soha nem kapott megértése miatt rossz a 1958 magaslati EMP jelenség.A Teak és az Orange teszteket felrobbantotta jóval alacsonyabb tengerszint feletti magasság, mint a Starfish Prime. A Teak és az Orange robbanófejek okozott volna, sokkal több kárt, mint a Hawaii Starfish Prime mintha azok felrobbantotta ugyanabban a magasságban. A Teak és az Orange robbanófejek több mint kétszer olyan erős, és ők is még több mint 5-ször annyi prompt gamma sugárzást Starfish Prime. A magasabb prompt gamma teljesítmény kellett volna, különösen súlyos következményekkel jár a EMP egy távoli helyre, mint Hawaii.
Test 184. indult a orosz területen mintegy 30 mérföldre a Kazahsztán határ. Ha a teszt 184 kellett sokszorosítani ma ugyanazt a dob és robbanás pontokat, akkor valószínűleg úgy, mint egy nukleáris támadás ellen egy másik országban. (Abban az időben, persze, Kazahsztán része volt a Szovjetunió.)
Van egy külön oldalt a további részleteket, beleértve a hivatkozásokat, a szovjet nukleáris EMP teszteket 1962-ben .
Végső soron azonban minden ilyen nukleáris fegyver felrobbantotta 1963 előtt is nyomott EMP nukleáris fegyvereket . Néhány egyszerű módosítások, hogy egy továbbfejlesztett EMP nukleáris fegyver , ami könnyebb, kisebb, és bizonyos tekintetben, egyszerűbbé tenni.
Ezt az oldalt írt egy elektronikai mérnök, aki már aggasztja a lehetőségét egy EMP támadás az Egyesült Államokban évtizedek óta. Lépünk időszak speciális sebezhetőség EMP az elkövetkező években az ipari civilizáció ma már szinte teljes mértékben függ a mikroelektronika. (Remélhetőleg, a használata a száloptika csökkenteni fogja a sebezhetőség a következő tíz évben, és talán SCADA-rendszerektől érkező jobban lehet majd védeni. Is valami kétségtelenül meg kell tenni a villamosenergia-hálózat transzformátor helyzetet.)
A legtöbb ember, akik valamilyen ismeretekkel ebben a témában, és akik adott néhány komoly gondolat, hogy a probléma, úgy a valószínűsége, hogy egy EMP támadás az Egyesült Államok az elkövetkező tíz évben valahol 20 és 70 százalék. Annak a valószínűsége, a napenergia vihar elég nagy ahhoz, hogy elpusztítsa a legnagyobb száz transzformátorok az Egyesült Államokban elektromos hálózatra valamikor a század folyamán széles körben tekintik a tartományban 50 és 90 százalék.
(Saját gyanúm, hogy a valószínűsége, hogy egy hosszú távú elvesztése sok a világ elektromos hálózatra egy napenergia szupervihar valószínűleg sokkal nagyobb az esélye, hogy a nukleáris EMP támadás az Egyesült Államokban, de a rendkívüli sebezhetőségét az Egyesült Államokban a kritikus infrastruktúra egyszerűen meghívja a nukleáris EMP támadás.)
Az az idő, hogy magára vállalja, hogy felépüljön a nukleáris EMP támadás általában becslések szerint bárhol két hónaptól tíz évig. Ott minden bizonnyal egy időben a nagy gazdasági nehézségeket. Függetlenül attól, hogy ebben az időben a gazdasági nehézségek a rövid vagy hosszú időtartamú függ a reakció az amerikai nép az esemény után, és azt, hogy bármely készítmény került sor előre az esemény. Eddig az ilyen előzetes felkészülés már szinte teljesen hiányzik.
A széles körben elterjedt áramkimaradások a múlt, az Egyesült Államokban, az emberek reagáltak a viselkedését kezdve a zavargások és fosztogatások (annyi volt az 13 július 1977 New York-i áramszünet), türelmesen várja, hogy a válság vége (ahogy történt néhány újabb áramkimaradások, mint a széles körben elterjedt 14 augusztus 2003 áramszünet az északkeleti USA-ban).    Modernkori csodák: az elektromos hálózatra DVD vizsgálja a villamosenergia-hálózat, különös tekintettel az augusztus 14, 2003 blackout.
Ha a helyreállítási időszakban a hosszú, és különösen akkor, ha az elektronikus kommunikáció is le hónapokon, a civilizáció, az Egyesült Államokban elérheti a fordulópont, ahol a megtérülés nehéz lesz.
A villamosenergia-hálózat használata ma nagyon keveset változott a rendszer által kidolgozott Nikola Tesla és megvalósított Westinghouse, kezdve az 1890-es években. Az adaptáció a váltakozó áram a modern villamosítás tette lehetővé, de szintén az elektromos hálózatra, hogy nagyon sebezhető geomagnetically indukált áram, amely magában foglalja az áramok által indukált E3 nukleáris EMP komponense, valamint súlyos napenergia vihar.






modern csodák: Science DVD Set tartalmazza a Mad villamos műsor Nikola Tesla és a találmány a modern elektromos hálózatra. Ez a műsor már nem kapható külön DVD. A teljes modern csodák Tudomány DVD Set, de magában foglalja a 53 különböző mutatja, több mint 40 órányi csodálatos tudomány programozás. A cím Mad villamos abból a tényből ered, hogy Nikola Tesla, az elsődleges feltalálója jelenlegi elektromos hálózat, már rögeszmés-kényszeres betegség, és megszállottja volt számokkal osztható 3-mal. Ennek eredményeként sok szempontból a modern elektromos és elektronikai rendszerek, amelyekszámokat osztható 3-mal , minden öröksége egy nagy feltaláló mentális betegség. Az észak-amerikai elektromos hálózat fut, 60 ciklus másodpercenként, 3-fázisú általános ipari felhasználásra. Még az eredeti televíziós képfrissítés 30 képkocka másodpercenként volt közvetett öröksége Tesla rögeszmés-kényszeres betegség. 


A nukleáris EMP támadás számos forrásból származnak. A rakétát indított az óceán partjai közelében az Egyesült Államokban, és amely képes atomfegyver legalább ezer mérföld szárazföldi felé a központi Egyesült Államokban, ami problémákat okozhat lenne pusztító az egész országban. A vékony burkolattal 100 kilotonna fegyver optimalizált gamma termelés (vagy akár a viszonylag primitív szuper oralloy bomba több mint 61 évvel ezelőtt) felrobbant 250-300 mérföld fenti Nebraska, lerontsa majdnem minden darab védett elektronikus berendezések a kontinentális Amerikai Egyesült Államok, Dél-Kanada és Mexikó északi részén (kivéve a kisebb tárgyak nem csatlakozik semmilyen külső vezetékek). Ez a fegyver is nagyon valószínű, üsd ki 70 és 100 százaléka az elektromos hálózat ebben a nagyon nagy területen. Majdnem minden védett elektronikus kommunikációs rendszereket is kiütötte. A legjobb körülmények között, mivel teljesen felkészületlenül egy ilyen esemény, mint mi most, rekonstrukció lenne, hogy legalább három év, ha a fegyver volt elég nagy ahhoz, hogy elpusztítsa a nagy elektromos hálózat transzformátorok.
Minél több, hogy az előkészületek készülnek egy EMP támadás, a kevésbé súlyos hosszú távú következményei valószínűleg nem lesz. Az összehasonlító szempontból, hogy készen áll egy EMP támadás nem sokba, és az előnyök közé tartozik a jóval nagyobb megbízhatóságot, a teljes elektromos és elektronikus infrastruktúrát, akkor is, ha a nukleáris EMP támadás nem történt. Megfelelő előkészítés és a védelem meg tudta őrizni a helyreállításhoz szükséges időt, hogy egy-két hónapig, de az ilyen készítmények még soha nem került sor, és kevés embert érdekel az ilyen készítményekben.
Keményedés az elektronikus és elektromos infrastruktúra az Egyesült Államok ellen EMP támadás a legjobb módja annak biztosítására, hogy egy ilyen támadás nem fordul elő. Elhagyva magunkat teljesen sebezhető, mint most teszi az Egyesült Államokban egy nagyon csábító célpont az ilyen jellegű támadás.
Azzal, hogy nem védi az elektromos és elektronikus infrastruktúrát a nukleáris EMP, az Egyesült Államok kéri, és arra ösztönzi a nukleáris fegyverek elterjedése. Ezek a védett infrastruktúra lehetővé teszi az országok, amelyek jelenleg nem nukleáris fegyverek program, hogy végül megszerezzék a képesség, hogy hatékonyan elpusztítsák az Egyesült Államok egy, vagy néhány, viszonylag egyszerű a nukleáris fegyvereket.
Súlyos napenergia vihar okozhat áram túlterhelés az elektromos hálózatra, hogy nagyon hasonlít a lassabb E3 eleme a nukleáris elektromágneses impulzus. Jó okunk van azt hinni, hogy a múlt században az erős ember támaszkodik az elektromos rendszerek szintén, szerencsére nekünk is szokatlanul csendes időszak a naptevékenység. Lehet, hogy nem mindig ilyen szerencsés.
1859-ben, a napkitörés készített egy geomágneses vihar volt, sokszor nagyobb, mint bármi, ami történt, mivel a modern elektromos hálózat már a helyén. Tudjuk, hogy valamit az elektromos zavar, hogy a 1859 Carrington esemény okozott, mert a pusztítás okozott a távíró rendszerek Európában és Észak-Amerikában. Sokan, akik tanulmányozták az 1859-es eseményt úgy gondolják, hogy ha egy ilyen geomágneses vihar történne ma, akkor állítsa le a teljes elektromos hálózat, az Egyesült Államokban (kivéve talán a Hawaii és néhány, a legnagyobb déli régióiban az ország) . Valószínű, hogy egy ilyen geomágneses vihar tönkretenné a legtöbb a legnagyobb transzformátorok (345 KV. És magasabb) az elektromos hálózatba. Nagyon kevés kíméli a következő nagy transzformátorok tartani a kezét, és egészen a közelmúltig, de nem állították elő az Egyesült Államokban, sok éven át. Elleni védelem a nukleáris EMP is védelmet nyújt sokféle előre nem látható természeti jelenségek, katasztrofális lehet.
Bár lehetséges, hogy a nukleáris EMP támadás soha nem fordul elő, a napkitörés, ami teljesen leállt az elektromos hálózat (nagyon hosszú idő alatt), szinte biztosan lesz előbb-utóbb történik, ha megfelelő védelmet lépnek életbe. Az átfogó legutóbbi, az hatásairól geomágneses viharok és az EMP E3 összetevő, lásd Súlyos Space Weather Események - Understanding társadalmi és gazdasági hatásai a Nemzeti Kutatási Tanács, az Egyesült Államok Nemzeti Akadémiák. A napenergia vihar a méret a 1859 esemény, vagy akár a rövidebb geomágneses vihar történt május 14-15-ben 1921-ben, lehet egyszerre üsd ki a villamosenergia-hálózatok az Egyesült Államokban, Kanadában, Észak-Európában és Ausztráliában, helyreállítási idők 4 és 10 év (mivel a napenergia vihar éget fel a nagy transzformátorok világszerte, amely nagyon kevés alkatrész van.)  Egészen a közelmúltig, az Egyesült Államok nem volt kapacitás kiépítése pótlása ezek a nagy transzformátorok.Ez a helyzet lassan kezd változni, de ez évekig fog tartani az Egyesült Államok elektromos hálózat, hogy biztosítsa a megfelelő mennyiségű tartalék transzformátor.
Ahhoz, hogy egy térképet a helyét a leginkább veszélyeztetett elektromos hálózat transzformátorok az Egyesült Államokban, lásd ezen az oldalon a 2008-as jelentés súlyos Space Weather események .
Van remény, hogy az emberek kezdik felismerni, hogy fontos ez a probléma. 2010-ben az egyik legnagyobb cég, ami a kis-és közepes méretű elektromos hálózat transzformátorok bejelentette, azt tervezi, hogy elkezdik építeni a képesség az Egyesült Államok létesítmény elmozdulni a termelés néhány a legnagyobb transzformátor. Lásd a honlapján Waukesha Electric (amely a közelmúltban lett nevezve SPX Transformer megoldások ), ami azt jelzi, hogy komolyan termelés kritikus nagy transzformátor a villamosenergia-hálózat. A Waukesha növény valóban nyitott 2012 elején, és kapott megrendelések száma a kritikus nagy transzformátorok. Ezen kívül, 2011 elején, a Mitsubishi Electric bejelentette, hogy megkezdi az épület legnagyobb transzformátorok által 2013 elején egy új üzem Memphis, Tennessee-ben. Ez a Mitsubishi gyár tette nyílt április közepén, 2013. Mitsubishi már megrendeléseket kapott két nagy áramszolgáltató, amikor a gyár megnyílt. Két új nagy gyártó üzemet az Egyesült Államokban, több az elektromos társaságoknak szükségük van, hogy ténylegesen megrendeléseket a kritikus alkatrészek. Hiába várni, amíg katasztrófa történik. Ez a két transzformátor a növények nem tudnak transzformátorok, ha még nincs áram.
Emprimus , szakosodott társaság ellen védő elektromágneses zavarok, kifejlesztette a SolidGround Neutral DC blokkoló rendszer védelmére transzformátor elektromos hálózatra.  SolidGround bejegyzett védjegye a társaság.A Emprimus SolidGround rendszert úgy tervezték, hogy megvédje a nagy elektromos hálózat transzformátorok napenergia viharok és az E3 eleme a nukleáris EMP. Ez a rendszer is a nukleáris E1 védelmet.
Az Egyesült Államokban, a Nukleáris Szabályozási Bizottság végre foglalkozik a veszélyekkel atomerőművek, amelynek következtében egy hosszú távú elvesztése az elektromos hálózatra .
Fontos megérteni, hogy a súlyos napenergia viharok csak az E3 alkatrész, amely kiég elektromos hálózat transzformátorok és indukál DC-szerű áramok a nagyon hosszú elektromos vezetékek. Solar viharok nem termel gyors E1 összetevő, amely nem lehet ennyire káros az elektronika.   néhány csillagászati ​​jelenségek képes a gamma sugár tört terjeszt elő, rendkívül nagy E1 pulzusát, de ezek nagyonritkák, és csak nyomja meg a Földet időben mérleg minden Több millió több száz millió év. Solar viharok károsíthatják a műholdak, így a műholdas kommunikáció, de az csak a közvetlen kárt elektronikai berendezés a földön származik a hálózati feszültség kimaradása esetén. Egy igazán komoly napenergia vihar okozhat átmeneti zavarokat számítógépes áramkör növekedése miatt a kozmikus sugárzást a felszínen; azonban csaknem az összes ilyen zavarokat lehetett korrigálni a számítógép újraindítása. (A több éves hálózati feszültség kimaradása esetén azt jelenti, hogy jelentős része a lakosság fog halni miatt éhen és nem az ivóvíz és a veszteség a korszerű szennyvízelvezetés.)
A lap került kialakításra a dolgokat, hogy az egyének tehetünk, hogy segítsen megvédeni magukat az EMP fenyegetés - és van sok, hogy az egyének nem.
Egy része az amerikai katonai rendszer ellen védett EMP. Szinte az összes kereskedelmi szektor nem védi. A legtöbb adat mentést kereskedelmi rendszerek védve majdnem minden más veszélyt, de nem védeni EMP; és a legtöbb adatmentés található a területen valószínűleg érintett az EMP támadás. Számítógépes rendszerek és a bennük található információk különösen érzékenyek. Ahogy Max mondja a narráció az első epizód a régi Dark Angel televíziós sorozat, "... az elektromágneses impulzus fordult minden egy és nullák a jó öreg nullák ..." Az EMP támadás szó szerint több ezer kis-és közepes méretű vállalkozások számára az Egyesült Államokban csődbe kevesebb, mint egy ezredmásodperc.
Bár a számítógépes merevlemezek volna nem törölhetők, az elektronika merevlemezek, amelyek nem kifejezetten védeni EMP valószínűleg elpusztul, ami nagyon drága, hogy visszaszerezze az adatokat, hogy még mindig mágnesesen tárolt a merevlemezen. Továbbá, néhány adat lenne sérült bármely számítógép merevlemezén, amelyeket forog idején az EMP támadás.
Majdnem az összes rádióállomást, különösen a televízió állomások, megy le a levegő. A magas szintű számítógépes automatizálás, a berendezés a legtöbb rádió és televízió stúdiók lenne annyira elpusztult, hogy a legtöbb kereskedelmi állomás lenne javíthatatlanná. RÁDIÓSTÚDIÓK valójában sokkal veszélyeztetettebbek a maradandó károsodás, mint a legtöbb hordozható rádióvevő. Nagyon kevés a megelőző karbantartás jelenleg történik a broadcast berendezések az Egyesült Államokban, és szinte az összes műsorszóró állomás az Egyesült Államokban sokkal veszélyeztetettebbek a EMP ma, mint valaha is volt a múltban.
A jelenlegi helyzetben, televíziós adók valóban könnyebben javítható, mint a stúdió berendezések. Az átállás a digitális televíziós műsorszolgáltatás, az Egyesült Államokban, a digitális kódolók lenne a rendkívül gyenge láncszem a törékeny digitális televíziós lánc. Valószínű, hogy egy pár FM állomás is kap vissza a levegőt egy héten belül az EMP támadás esetén rendkívüli adások származik FM transmitter oldalak, de ők csak a levegőben, amíg üzemanyagot a generátor elfogyott, és a Elektronikus kezdő és ellenőrzési rendszereinek sok a készenléti generátorok elpusztul az impulzus.
A nukleáris EMP támadás valószínűleg egy állandó szerkezetének megváltoztatása a televíziós műsorszolgáltató az Egyesült Államokban, mivel nem lenne pénzügyileg megvalósítható újra építeni a legtöbb helyi televíziók (kivéve talán a legnagyobb városokban). A televíziós újra építeni valószínűleg a műholdas és kábeles infrastruktúra, a helyi híreket nyújtják a leányvállalatok által a nemzeti hír a vállalkozások több mint a nemzeti frissen EMP-edzett utáni impulzus infrastruktúrát. Egy minden optikai internet (optikai kábeles egészen a végső felhasználó) azt feltételezi, a jelentősen megnövekedett jelentősége. Hogy előrejelzéseket arról, hogy mi a post-impulzus világ olyan lenne, mintha nagyon nehéz, bár, mivel súlyos EMP is okozhat olyan mértékű pusztítás az elektromos és elektronikus infrastruktúrát, hogy az lenne az Egyesült Államok (vagy bármely más hasonló fejlettségű ország) képesek támogató bármi közel a jelenlegi népesség.
Mivel ez a weboldal indult, a figyelmet a EMP probléma jelentősen megnőtt. Az új sürgősségi broadcast rendszer az Egyesült Államokban ismert IPAWS jelenleg fejlesztés alatt áll (bár néhány korai tesztelése az új rendszer ment nagyon rosszul). Szerint a nyilatkozat Damon Penn, a DHS hivatalos, tett egy bizottság az amerikai képviselőház július 8, 2011, a korlátozott számú kritikus rádiók kerülnek utólag néhány EMP védelem. Az EMP védett állomás néhány az is, hogy az úgynevezett elsődleges pont (PEP) állomás:
"A PEP rendszer egy országos hálózat broadcast állomások és más szervezetek, amelyek arra használják, hogy egy üzenetet az elnök vagy kijelölt nemzeti hatóságokat, ha egy országos vészhelyzetben. A IPAWS Program Iroda folytatja a terjeszkedést száma PEP állomások között az USA-ban 2009 augusztusában, a rendszer eredetileg 36 PEP állomások közvetlenül nyújt fedezetet a 67 százaléka az amerikai nép. Jelenleg 49 működik PEP Állomások és öt PEP Stations under construction, ami közvetlen lefedettség 75 százaléka az amerikai nép . végére 2012-ben a számát PEP állomások növekedni fog a 77, és közvetlenül kiterjed több mint 90 százaléka az amerikai nép.
"Új PEP Stations egy standard konfiguráció, ezzel a karbantartási költségeket, és biztosítja a könnyű mozgás állomások közötti. A állomások dupla falú üzemanyag-tartályok öntsön elhatárolás és a modern üzemanyag-rendszert, és elektromágneses impulzus védett tápellátást és adók. Legacy állomás kerülnek utólag, hogy megfeleljen a jelenlegi PEP Station rugalmasság szabványoknak. "
A régi Dark Angel televíziós sorozat, az EMP támadás állítólag történt június 1-én, 2009, és a járműveket úgy tűnik, hogy inkább pre-1980 és az azt követő 2009-es modell. Van egy jó oka. Sok hagyományos benzinüzemű járművek óta gyártott 1980 körül lehet, hogy nem működik, miután egy EMP támadás miatt függés elektronika. Ez nyilvánvalóan elő egy óriási probléma az Egyesült Államokban, miután egy EMP támadás, még ha csak egy kis százaléka jármű sérült. Csupán mozgó tiltva jármű az útról, lenne komoly vállalkozás. Tiltott közlekedési lámpák növelné a közlekedési problémákat.
Az egyik epizódban a FutureWeapons Season 1 DVD Set, amely sugárzott 2006-ban a Ford Taurus hajtott be, hogy a nukleáris EMP szimulátor Új-Mexikóban és lüktetett. Meg lehet vásárolni a DVD-t a Discovery Channel, de meg kell vásárolni a teljes 2006 FutureWeapons sorozatot (amely nem is több információt EMP), vagy láthatjuk, mi történt a Ford Taurus ez a videó részlet a YouTube-on . Van néhány kérdés a szó pontosságát ebben a szegmensben, de nem kétséges, hogy néhány jármű nem viselkednek pontosan ilyen módon kitett egy szimulált nukleáris EMP.
Lásd az oldalt, EMP és a gépjárművek .
Sok hatásainak nukleáris EMP nagyon nehéz megjósolni, hogy a 21. században Egyesült Államokban. Sok jármű, hogy az ember elvárná, hogy kiiktatható egy EMP miatt függés érzékeny elektronikus lehet árnyékolt elég jól ahhoz, hogy továbbra is működtetni. Autóipari elektronikus gyújtás rendszer általában sokkal jobban védett, és védeni EMP mint a többi elektronika. (Végül is az a célja, elektronikus gyújtás, hogy a nagyfeszültségű szikra.) Áramkörök az autó kívül az elektronikus gyújtás valójában a leginkább veszélyeztetett. A tényleges vizsgálatokat járművek szimulátorok már nagyon ellentmondásos. Akkor is, ha kevesebb, mint tíz százaléka az autók az autópályákon a nap folyamán is hirtelen tiltva, az ebből eredő forgalmi dugók lenne szinte érthetetlen. (Miután tíz százaléka az autók hirtelen tiltva talán valóban inkább kaotikus, mint ha majdnem mindegyikük hirtelen le van tiltva.) Természetesen, nincs gyakorlati módja a valódi nukleáris EMP teszt. Még egy nukleáris kísérletet a térben a Csendes valószínűleg csinálni milliárd dolláros kárt a mai elektromos és elektronikus infrastruktúra a csendes-óceáni térségben. Egy ilyen vizsgálat is okozhat hatalmas járulékos károk a műholdak alacsony Föld körüli pályán.
Tesztek végzett 37 autók (azaz a használt elektronikus gyújtás rendszerek), az Egyesült Államok EMP Bizottság azt mutatták, hogy az összes vizsgált autók még mindig fut, miután egy szimulált EMP, bár a legtöbb tartós bizonyos (főleg kellemetlen) elektronikus károkat. Egyének kapcsolódó EMP Bizottság kijelentette, hogy a vizsgálatokat jármű némileg félrevezető, hiszen az EMP szimulátor impulzusokat indult alacsony szinten, és addig ismétlődik, amíg a jármű a tapasztalt valamilyen elektronikus ideges. Ez utóbbi pont után született, a jármű nem teszteltük magasabb szinten, mivel a járműveket kölcsönzött, és a Bizottság felelős a károkért a járművek. Tehát nem tudjuk, mi pont az autók volna tartósan károsodott.
További vizsgálatokat végeztek 18 teherautók, kezdve a könnyű pickup teherautók nagy dízel teherautók. Az eredmények általában hasonlóak voltak a tesztek autók, bár az egyik felvétel nem lehetett újra kezdődött minden, miután a szimulált EMP, és el kellett vontatni a garázsba javításra.
Az EMP Bizottság tesztek csak a 1986 és 2002 modell járművek. Automobiles és a teherautók váltak sokkal függ érzékeny elektronikus 2002 óta.
Csak körülbelül minden tízmillió civil autók és könnyű teherautók ma is használják már tesztelték egy EMP szimulátor. Ez egy nagyon kis minta méretét. Sok autó, ami fut, miután a tényleges EMP valószínűleg meg kell indítani egy rendhagyó módon (például ideiglenes rendezési vezetékeket a motorháztető alatt) károsodása miatt a vezérlő áramkörök.
Jelentések a hatását a 1962 Starfish Prime teszt, amely már visszaminősítették az elmúlt években, azt állítják, hogy egyes autók Hawaii volt a régi, nem elektronikus gyújtási rendszerek megsérült az EMP, így a gépjármű károkat lehet sokkal magasabb, mint azt korábban gondolták. E jelentések azonban alapultak erősített szóbeli jelentést tett évvel az eset után, így ezeket a jelentéseket lehetett megbízhatatlan. Autó gyújtás problémák sokkal gyakoribb azokban a napokban, és a legtöbb ember, akiknek autót esetleg megsérült a Starfish Prime tesztet valószínűleg soha nem irányultak a gyújtás ki problémák a nukleáris kísérletet. A kár a dízel generátorok az 1962 szovjet nukleáris EMP tesztek azt mutatják, hogy néhány elektromos sérülés nem jelenik meg azonnal. Bár sokan szeretnék tudni, hogy pontosan mely járművek továbbra is működni után EMP, a változók száma óriási, és tartalmazza a tájékozódás a jármű tekintetében a robbanás pont az adott időpontban, hogy a készülék felrobbant.
Még a járművek, amelyek nem kiiktatható egy EMP támadás, néhány nagyon furcsa dolgok történnek. Én már a tapasztalat magam egyre zárva az én jármű a hegytetőn broadcast adó helyszínen RF mezők. Ebben az esetben a rádiófrekvenciás elektromágneses energia több közeli nagy teljesítményű adók miatt az ajtók lezárásához, míg a gombok voltak a gyújtást, a motor járt. Természetesen ez történt egy év alatt a néhány alkalommal, hogy nem volt egy extra kulcscsomót velem. Én is volt, jelentések ablaktörlők hirtelen jön az utóbbi modell járműveket hajtott közel nagyteljesítményű rádióadók.
További részletek az EMP / gépjármű a problémát, lásd a külön oldalt EMP és a gépjárművek .
Amellett, hogy a nagy terület (közel kontinensre kiterjedő) hatása a nukleáris EMP támadások, van egy közvetlen veszélye a lényegesen kisebb elektromágneses fegyvereket, ami nem csak a helyi károkat. Sok ilyen viszonylag könnyű konstrukció, és nagyon valószínű, hogy kell használni a következő években az Egyesült Államokban a terroristák, valamint a hagyományos vandálok. Az elektromágneses teherautó bombát egy kis teherautó, vagy van nem feltétlenül elpusztítani a teherautó, ami lehet, hogy elhajt, de nem tudott több millió dolláros kárt a számítógépes rendszerek épületen belül. (Lásd az oldalamon a nem-nukleáris eszközöket EMP generáció .)
Egy példa a nem nukleáris EMP készülék az éppen által forgalmazott Eureka Aerospace , melynek leírása, a videó, a Physorg helyén . Ezek az eszközök úgy vannak kialakítva, hogy elpusztítsa a létfontosságú elektronika autók. Bár ezek az eszközök előnyös lehet sok esetben, a rossz kezekbe okozhatnak óriási pusztítás az arány több millió dolláros kárt óránként.
A nukleáris EMP támadás, ami elég nagy lenne kiütni a legtöbb, ha nem az összes, a villamosenergia-hálózat. A mértéke a villamos hálózat kárt is függ a méret a bomba. Teljes javítás az elektromos hálózatra lenne szükség bárhol két hónaptól három évig vagy annál több. Sok alkatrészek, mint például a nagy transzformátorok, amelyek általában ellenáll a nagy feszültség tranzienseket, azt meg kell semmisíteni, melyet a DC-szerű áram által indukált E3 komponense az impulzus, amikor csatlakozik a nagyon hosszú réz vezetékek. A tervezési élettartam a nagyobb transzformátorok az Egyesült Államokban elektromos hálózatra általában 40 év, de az átlagos életkora ezen transzformátorok már több mint 42 éve. Ha a villamosenergia-vállalat volt, hogy a megfelelő alkatrészek a kezét, a javítási idő tartható közelebb a két hónapos időkeretet. Megfelelő alkatrészek nem éppen tartani a kezét, és a legtöbb esetben, még nagyon hosszú átfutási időket pótalkatrészek az elektromos hálózat, ha az alkatrészek nem tartanak viszont az áramszolgáltató.  Egészen a közelmúltig nem volt Nagy- Államok gyártási kapacitással a nagy hálózati transzformátorok annak hálózatra.   Az elmúlt néhány évben, az összes ilyen rendkívül nehéz transzformátorok kellett gyártott és importált más országokban. 2009-től, a szállítási idő ezen transzformátorok volt, 3 évvel azután, hogy a megrendelés, de széles körben elterjedt egyidejű megsemmisítése ilyen transzformátorok is teljesen elborít a nagyon korlátozott globális termelési kapacitás.
A probléma az alkatrészek beteg közül több, mint az elektromos hálózatra. Ott volt egy általános tendencia az elmúlt évtizedben felé minden kereskedelmi vállalkozás vezetése egyre kevesebb a kritikus alkatrészek a kezét.Sok technológiai vállalkozások nyilvántartást nincs tartalék alkatrészek viszont egyáltalán.
Elektromos és kommunikációs vonalakon végzik felső pólusok lenne a legfogékonyabb EMP. Bár a száloptikás vezetékek nem veszi fel EMP-indukált áramok, mint a Szovjetunió tanult 1962-ben, a föld alatti telefon-és elektromos vezetékek nem lenne teljesen immunis.  
A nagy probléma az Egyesült Államokban lesz az elektronikus hírközlési rendszer. A fenyegetés egy EMP támadás jól ismert, hogy az emberek, akik tenni valamit ellene. Egy nagy tanulmány (2004-ben) az amerikai szövetségi kormány kijelentette:
  
Több potenciális ellenfelek vannak, vagy megszerezni a képesség, hogy megtámadják az Egyesült Államokban a nagy magasságban atomfegyvert generált elektromágneses impulzus (EMP). Egy elszánt ellenfele lehet elérni egy EMP támadás képesség nélkül a magas szintű kidolgozottság.
EMP egyike néhány fenyegetés, amely képes a társadalom veszélyeztetett katasztrofális következményekkel járhat. EMP fedezi a széles földrajzi régióban a rálátás a nukleáris fegyver. Azt a képességét, hogy jelentős kárt kritikus infrastruktúrák, és így azt a szövedéket, amerikai társadalom, valamint az a képesség, az Egyesült Államok és a nyugati országok a projekt hatása és katonai hatalom.
A közös elem, amely képes ilyen hatást EMP elsősorban az elektronika, annyira átható, minden szempontból a társadalom és a katonai, párosulva a kritikus infrastruktúrák. A biztonsági rés növekszik naponta, mint a mi használata és függőség elektronika folyamatosan növekszik. A hatás az EMP aszimmetrikus kapcsolatban potenciális főszereplők, akik nem annyira függ a modern elektronika.
A jelenlegi sebezhetősége a kritikus infrastruktúrák egyszerre meghívni, és jutalmazza a támadást, ha nem javították ki. Korrekció megvalósítható, és jól a nemzet eszközöket és forrásokat elérni.
2008-ban egy tanulmányt adott ki az Egyesült Államok EMP Bizottság , ami kiderült, hogy a legátfogóbb és értékes elemzést a jelenlegi EMP fenyegetés írt eddig. Ez erősen ajánlott jelentés elérhető:
Megjegyzés:   (Ez egy 200 oldalas jelentés, amely 7 megabájt méretű, és lehet hogy egy fél óra vagy annál több, hogy töltse le, ha van egy lassú dial-up kapcsolatot.)
Az eredeti forrása a jelentés a következő címen: http://www.empcommission.org/docs/A2473-EMP_Commission-7MB.pdf
 
Ez a jelentés egy PDF, amely előírja az ingyenes Adobe Acrobat PDF-olvasó . A jelentés mintegy 200 oldalas valamivel technikai bizonyos területeken, de ez egy nagyon objektív és átfogó jelentést.
Ahogy a fenti jelentés rámutat, akkor is, ha elektromos hálózatra transzformátorok túlélni egy EMP támadás, a villamosenergia-hálózat rendkívül sebezhető EMP és egyéb támadások miatt, vezérlő és megfigyelő eszközök úgynevezett SCADA-rendszerektől érkező, ami egyszerűen kiütötte, még egy viszonylag kis fegyver.
Ahhoz, hogy egy rövidebb összefoglaló, az észrevételeket az elnök az EMP Bizottság tette, amikor a jelentést a fenti szállított az amerikai kongresszus, össze itt, a 7. oldalon.
A nagy mennyiségű további információt EMP, köztük sok szemtanúi nukleáris EMP robbanás, lásd:
Egy másik jó jelentés a nukleáris EMP probléma ez a jelentés az elektromágneses impulzus fenyegetések 2010-ben megjelent az Egyesült Államok Air Force (eredetileg megjelent 2005-ben).
Egy fontos és informatív új könyvet nemrég megjelent, amely bemutatja a közösségek, mind a kis és nagy, továbbra is sikeresen működött (nem csak túlélni egy elveszett életmód), miután egy EMP esemény. Ezt írta Donald RJ White, egy tapasztalt író, aki írt több könyvet a témában az elektromágneses interferencia és elektromágneses árnyékolás. Elleni védelem EMP természetes kiterjesztése az ő szakterülete.
  
Most vonatkozik tudását gyakorlati megoldásokat EMP Az elektromos és elektronikus berendezések védelme, a tartalmának a kis szerkezetek és épületek, valamint a védelmére a járművek. Ő is foglalkozik a védelmét egész közösségek és módszereit a helyi EMP védett villamosenergia független villamosenergia-hálózatok. További, látogasson el a: EMP - Védje Family, Homes & Közösség . Ez a könyv az első a tervezett 5 kötetes sorozat.


  
Jerry Emanuelson, a Teremtő ezt a weboldalt, most hozzájárult ahhoz, hogy a 3. kiadás egy teljes újraírását és friss szerkesztése a könyv.
A könyv megjelent március 2009 egy kitalált EMP támadás az Egyesült Államokban. Ez az úgynevezett  One Second után   William R. Forstchen, a bestseller-szerző, aki a doktori a katonai történelem Purdue Egyetemen.A könyv az idő alatt délután az impulzus támadást, amíg pontosan egy évvel a támadás után. A kereskedelmi paperback kiadás a könyv szerkesztésében a szerző, megjelent 2009 novemberében. (Abban az időben, hogy a kereskedelmi paperback megjelent, a keménytáblás kiadás még mindig minden a számos eredeti szerkesztési hibákat, hogy kijavították a kereskedelemben paperback kiadás .) Sok más kitalált EMP könyveket, hogy már megjelent az elmúlt években, de a One Second után az egyetlen, hogy tette a nagy bestseller listákat.
Dr. Forstchen könyve elég technikailag pontos, annak ellenére, hogy jelentősen leegyszerűsíti sok EMP hatásait, különösen az EMP hatása autók. Az ő védelmében, azonban Dr. Forstchen nem férnek hozzá a legújabb EMP-autó szimulátor vizsgálati adatokat, amikor megírta a könyvet. (A szerződést a könyv valójában 2006 elején fejezik be). A legtöbb korábbi EMP-autó adatok sokkal lehangoló, és még mindig nagyon sok a bizonytalanság az EMP hatása autók, mert az nagyon kevés a járművek ténylegesen tesztelték. Az 1962-es szovjet tapasztalatok ismételt kiégés katonai dízel generátorok segítségével nem szilárdtest elektronika egy figyelmeztetés, hogy nem támaszkodhat túl erősen a szimulátor tesztelés. Fontos megjegyezni, hogy az utóbbi időben egy autó volt,valóban teszteli egy igazi nukleáris EMP volt 1962-ben.  tényleges elektromágneses kárt a valóságban sokkal Messier, mint bármely szimulációk azt jelzi.
Az EMP Bizottság tesztelése csak akkor történik meg autó került fel arra a szintre 50.000 V per méter, és a legtöbb esetben, az EMP-szinteket nem is vesszük fel, hogy a magas közel. Az EMP Bizottság nem vette azt a szintet, hogy milyen szinten az autók nem fogja tudni futtatni. A mindent, ami megjelent a nyílt (nem minősített) angol nyelvű tudományos közlemény, 50.000 V méterenként körülbelül a maximális elektromos térerősség lehet elő az első és második generációs nukleáris fegyverek bármilyen méretben. Azonban EMP bizottsági személyzeti tagok kijelentette eskü alatt tett vallomást, mielőtt az amerikai kongresszus , hogy a "szuper-EMP" fegyvereket fejlesztettek (egynél több országban), amelyek alkalmasak arra, hogy akár 200.000 volt egy méter alatti detonáció, és 100.000 volt méterenként a horizonton. Lehetetlen, hogy erősítse meg a pontosságát ezeket a követeléseket.
A vita néhány problémát korreláló eredmények EMP szimulátor tesztelés a tényleges eredmények láthatók a 1962 nagy magasságban nukleáris kísérletek, lásd ezt átirata Ház fegyveres szolgálatok bizottsága vita között kongresszusi és a fizikusok .
További információ szuper EMP fegyvereket (beleértve, hogy miért a nukleáris fegyverek tesztelt föld felett, beleértve a Starfish Prime teszt, valójában elfojtott-EMP fegyverek ), lásd a Super-EMP oldalon .
Egy másodpercig, miután feltételez egy EMP egy rakétát indított egy offshore konténerszállító hajó. Bár az ilyen támadás nehéz lenne elérni sikeres, ha valaki azt gondolja, hogy ez egy reális forgatókönyv, nézd meg ezt a hirdetést egy orosz cég, a mellékelt YouTube videókat néz ki, mint ők lehetnek jelenetek ki a One Second utánfilm :
A Club-K Container Missile System reklámozott változatban tervezték indít négy vagy hat rakéták, de ez természetesen átalakítható egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakéta. A Scud-D ballisztikus rakéta illeszkedik elég könnyen ebbe a tartályba. Scuds nagyon primitív rakéták, mégis. Termelő közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta nem a projekt minden nagyobb nehézség. Cruise rakéták nem alkalmasak nagy magasságú nukleáris EMP robbanás.
Az újra arról a sokszor emlegetett elképzelést, EMP támadás egy konténer-hajó rakéta rendszer, nem akarom azt sugallni, hogy azt hiszem, hogy ez bármilyen módon a várható esemény. Számos további, és még sok más okos, lehetséges módszereit végrehajtása egy EMP támadás, és sok más módon, hogy az elkövető tudta elkerülni törvényszéki azonosítása.
Egy egyórás televíziós dokumentumfilm program EMP volt elektronikus Armageddon , egy epizód a National Geographic Explorer a National Geographic Channel. Kimutatták, négy alkalommal 2010 júniusában. Ez egy kiváló program, nagyon kevés ténybeli hibákat. Az Elektronikus Armageddon DVD-R lehet megvásárolni a National Geographic Video Store.
Az elektronikus Armageddon dokumentumfilm ismételni a National Geographic Channel az Egyesült Államokban októberben, 2010; és időnként meg lehet ismételni a jövőben.
Elektronikus Armageddon DVD-R
2010 szeptemberében, az Oak Ridge National Laboratory megjelent egy sor jelentést a Szövetségi Energetikai Szabályozó Bizottság, az Energiaügyi Minisztérium és a Department of Homeland Security az elektromágneses zavarok az Egyesült Államok villamosenergia-hálózat. A jelentéseket írta Metatech Corporation, és adnak egy frissített és átfogó képet, hogy az elektromágneses zavarok, mint például a nukleáris EMP valószínűleg befolyásolja az Egyesült Államok elektromos hálózatra. Sok ember csak akkor lesz érdekelt a vezetői összefoglaló . Néhány más jelentések több száz oldalas.
Ez a weboldal elég további tudományos hivatkozások és jegyzetek a nukleáris EMP, hogy mindig elfoglalt sok napon, és még több jön hamarosan:
A SUMMA Alapítvány a University of New Mexico most egy 44 perces dokumentumfilm film online a (jelenleg leállított) a világ legnagyobb EMP szimulátor nevezett  kecskelábú: Landmark a hidegháború . Dr. Carl E. Baum, a vezető tudós / mérnök, aki fogant a kecskelábú EMP szimulátor, és fenntartotta a legértékesebb koncentrációja dokumentumok EMP a SUMMA Alapítvány meghalt december 2-án, 2010, a 70 éves korában, miután szenved a stroke. A SUMMA Alapítvány kapcsolatban áll a University of New Mexico.
Jerry Emanuelson e-mail címét EMP kapcsolatos e-mail  emp@futurescience.com     Örülnék értesítéseket a lehetséges hibákat, és halott linkeket én weboldalak vagy javaslatokat információkat kell hozzá. Kérem, ne várja, hogy válaszolni korlátlan kérdése vagy adnak el információt díjmentesen. Én állandóan temették el e-mailben már.Ha engem kérdezel egy rövid kérdés, próbáld, hogy megbizonyosodjon arról, hogy nem kapott választ ezen a weboldalon már. Nekem van egy weboldal 1996 óta, és kapott sok ezer kérdést. Mintegy fele ezekre a kérdésekre már válaszolt a honlapon. Email nagyon hasznos számomra, bár a tanulás, mi olvasók szeretnék tudni erről a témáról. Tudomásul veszem, hogy a téma a nukleáris EMP (valamint napenergia vihar) nagyon titokzatos a legtöbb ember számára.
Ha sok kérdése EMP és az Ön személyes helyzetét, elérhető vagyok az egyéni tanácsadás e-mailen és telefonon egy átalánydíj óránként alapon. Függetlenül attól, hogy szeretne vásárolni egy óra időm, vagy több órát, én vagyok elég jó megérteni az egyes helyzetekben a e-mailben vagy telefonon, és arra utal, a lehetséges megoldásokat és válaszokat. Nőttem fel egy farmon, de töltötte a legtöbb életem él a városban. A karrierem költöttek dolgozik gyárak, valamint elkülönített hegycsúcsokon a Sziklás-hegységben. Szóval van egy jó megértése nagyon sokféle helyzetben.






Bemutatjuk a Líbia elleni szövetséges haderőt


A terrorista briganténokat.

A szombaton megkezdődött Odüsszeia Hajnal nevű hadművelet első napján biztonsági megoldással, száztíz darab Tomahawk cirkálórakéta bevetésével rombolták le a szövetséges haderők az alapvetően szovjet eredetű radar- és rakétatechnikára alapozott líbiai légvédelmi rendszer jelentős részét. Már alakul Líbia partjai előtt a tengeri blokád a térségbe tartó anyahajók védelmére. Az ország déli területeinek ellenőrzése nehéz katonai feladat lesz. A líbiai események elemzésére Trautmann Balázs katonai szakírót, a Magyar Honvéd felelős szerkesztőjét kértük fel.
Régen látott nagyságú és tarkaságú katonai koalíció indított támadást Moammer Kadhafi Líbiája ellen. Aszombaton délután kezdődött légitámadásra az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as számú határozata teremtett lehetőséget.

Biztonsági megoldással támadták a líbiai légvédelmet
A hadművelet első napján az elsődleges célpontot a líbiai légvédelem radar- és kommunikációs rendszere, vezetési pontjai, már felderített rakétaindító állásai jelentették. A támadás mégsem ezzel, hanem a felkelők "fővárosának" számító és igencsak szorongatott helyzetben lévő Bengázit támadó szárazföldi egységek elleni francia légicsapásokkal kezdődött meg. A Mirage 2000D jelzésű harci gépek, továbbá a fényképek tanúsága szerint AASM-irányítottbombákkal felszerelt Rafale F-3 repülőgépek a várost támadó harckocsikat, tüzérségi egységeket, egyéb járműveket vették célba.
Bár az akció megindítása előtt voltak olyan hangok, melyek az alapvetően szovjet eredetű radar- és rakétatechnikára alapozott líbiai légvédelmi rendszer elavultságát és hiányosságait hangsúlyozták, nem szabad elfelejteni, hogy jó taktikával egy idősebb légvédelmi rakétarendszerrel is lehet eredményesen harcolni. Márpedig a szövetséges erők mindenféleképpen szeretnék elkerülni akár egyetlen saját repülőgép elvesztését is, így a költségesebb, de biztonságos megoldást választották: száztíz darab BGM-109 Tomahawk cirkálórakétát indítottak szombaton. Ezek segítségével saját pilóta és repülőgép veszélyeztetése nélkül kívánták a líbiai légvédelem zömét kiiktatni.
Forrás: REUTERS/ECPAD/SIRPA AIR/Anthony Jeuland
Francia Mirage-ok felszállásra készülnek a dijoni légitámaszponton
A líbiai sajtó jelentései szerint egy francia vadászgépet mégis lelőttek az ország felett, de ezt a francia védelmi minisztérium határozottan és egyértelműen cáfolta. Ezt erősíti az is, hogy az állítólagos lelövést követően sem a roncsokról, sem az esetlegesen elfogott pilótáról nem jelentek meg felvételek.
Forrás: AFP
BMG-109 Tomahawk rakéta indítása


Miért este támadtak?
Nem véletlen, hogy a szövetséges haderő a légitámadásokkal megvárta az estét. Mint ahogyan az a Líbiából érkező fényképeken, videofelvételeken is jól látható, rengeteg légvédelmi géppuska, gépágyú, vállról indítható rövid hatótávolságú, infravörös keresőfejű légvédelmi rakéta vesz részt a harcokban. Az éj leple alatt ezekkel nehezebb kárt okozni a szövetséges repülőgépekben, mert az éjellátó rendszerek, szemüvegek használata nem számottevő ezeknél az eszközöknél.
Forrás: AFP
A Brit Királyi Légierő Panavia Tornado GR.4 típusú támadó repülőgépe, amely szombaton éjjel a Falkland-háború óta a leghosszabb (közel 5000 kilométeres) éles bevetésen vett részt három társával együtt
Hasonló célokat szolgál a repülési magasság: 4500-5000 méteren repülve már sokkal kisebb esély van a sikeres elhárító tevékenységre az amerikai, a brit és a francia gépek ellen. Az első támadási hullámban ugyanis e három ország repülőgépei jelentek meg Líbia felett, de az ideiglenesen amerikai parancsnoksággal irányított koalíciót támogatja repülőgépekkel vagy légterének, repülőtereinek átengedésével több európai ország mellett Kanada, illetve Katar és az Egyesült Arab Emirátusok is. Málta ugyanakkor csak légterét engedte át, repülőtereiről nem indítható művelet Líbia ellen (részletesen lásd keretes írásunkban).
Jelentős mértékben lerombolták a líbiai légvédelmet
A csapásmérést követően vasárnap reggel a hivatalos nyilatkozatok a líbiai légvédelmi rendszer jelentős lerombolásáról szóltak. Ugyanakkor figyelmeztettek arra is, hogy az okozott károk pontos felméréséhez és értékeléséhez további felderítő repülésekre és persze időre van szükség. A lerombolt légvédelmi állások, radarok mellett rengeteg kiégett, megsemmisített járműroncstól számolnak be líbiai források és az ott dolgozó újságírók.
Forrás: REUTERS
Harcok Bengázi környékén
A líbiai állami tévécsatorna vasárnap reggeli közlése szerint 48 civil halott és 150 sebesült a támadás mérlege, többségükben gyermekek. Ezt független forrásokból nem erősítették meg. A szövetséges erők számára alapvető célpont, hogy a polgári lakosság minél kevesebb veszteséget szenvedjen el, a civil infrastruktúrában lehetőleg minél kisebb károk keletkezzenek, de ezeket teljes mértékben elkerülni ebben a hadműveletben sem lehetséges.
Alakul a tengeri blokád
A líbiai légtér részleges ellenőrzése mellett tengeri blokád is alakul Líbia partjai előtt. Egyrészt biztosítani kell a hadműveletben fontos szerepet játszó amerikai és francia repülőgéphordozók védelmét, másrészt Moammer Kadhafi a támadások megindulását követő telefonos nyilatkozatában minden katonai és civil hajót ellencsapással fenyegetett meg a Földközi-tengeren.
Forrás: REUTERS/Jean-Paul Pelissier
A Charles de Gaulle vasárnap elndult Líbia partjai felé
A hajóegységek közül a CVN-65 USS Enterprise és köteléke (a Carrier Strike Group 12) a környékre tart. A múlt héten még a Vörös-tengeren járt, de már a Szuezi-csatornán is áthaladva halad Líbia partjai felé. A USS Bataan és harci köteléke a hírek szerint 23-án indul a térségbe az Egyesült Államokból, a USS Kearsarge és köteléke megerősítésére. A francia haditengerészet zászlóshajója, a Charles de Gaulle és kísérete vasárnap elindult Toulonból.
Magát a műveletet az amerikai haditengerészet hatodik flottájának zászlóshajójáról, a USS Mount Whitney fedélzetéről irányítja Samuel J. Locklear admirális. A térségben tartózkodik még a USS Stout és a USS Barry Arleigh Burke osztályú irányított rakétás romboló, az esetleges partraszállás esetén szükséges USS Ponce Austin osztályú partraszállító hajó és a USS Kearsarge Wasp osztályú hajó.
A vízfelszín alatt amerikai közlés szerint három nukleáris meghajtású tengeralattjáró dolgozik Líbia körül. Ebből a USS Providence Los Angeles osztályú vadász-tengeralattjáró és - egy március eleji fényképfelvétel alapján - a kifejezetten cirkálórakéták alkalmazására átépített USS Florida rakétahordozó tengeralattjáró valószínűsíthető nagy eséllyel. A Brit Királyi Haditengerészet egy Trafalgar osztályú vadász-tengeralattjáróval erősíti a blokádot, és nyújt további BGM-109 Tomahawk-indítási lehetőséget. A hírek szerint ez a brit hajóegység részt is vett a szombat éjjeli cirkálórakéta-támadásban.
Katonai kérdések
Az Odüsszeia Hajnal hadműveletben több, figyelemre méltó érdekesség és kérdőjel is akad. Mivel a szóba jöhető repülőterek Líbiától messze találhatóak (Franciaország, Olaszország, sőt, mint láttuk, akár Nagy-Britannia), kiemelkedően fontos szerepet kapnak a légiutántöltő repülőgépek. Ezekből Európa nem rendelkezik számottevő mennyiséggel, így nem meglepő, hogy komoly amerikai tankertámogatás szükséges a műveletek megfelelő lebonyolításához. Érdekesség, hogy egyben az Airbus CC-150 Polaris nevű, hajlékonycsöves légiutántöltésre is alkalmas szállítógép első éles bevetése lehet ez a művelet, csakúgy, mint a Görögország által felajánlott EMB-145H Erieye légtérellenőrző repülőgép esetében. Az új haditechnikai rendszerek, így a repülőgépek igazi próbája a több nemzetiségű kötelékben végrehajtott harci cselekmény.
Ha már említettük a távolságot, fontos kérdésként merülhet fel Líbia déli részének ellenőrzése. Jelenleg a műveletek az északi, sűrűn lakott, stratégiai fontosságú területek, városok, repülőterek ellenőrzését célozzák. Ha azonban a repüléstilalmi zónát komolyan veszik a szövetséges erők, akkor gátat kell szabni a délről, a hírek szerint földi és légi úton érkező emberi és haditechnikai utánpótlás érkezésének. Figyelembe véve az ország méreteit, ez komoly feladat lehet. Főleg a légtér ellenőrzése, hiszen kellő számú és hatótávolságú, távolról irányított felderítő repülőgéppel a fontos földi útvonalak ellenőrizhetőek, a nagy hatótávolságú csapásmérő kötelékekkel pedig a felderített szállítmányok megtámadhatók. De ehhez is szükséges az, hogy Líbia légvédelmét kikapcsolják, a légteret uralják a szövetséges erők.
Melyik ország milyen gépeket küld?
Közben folyamatosan érkeznek a nyugati és az arab országok felajánlásai, illetve repülőgépei. A legmesszebbről Kanada jelentkezett, komoly erőket küldve: Task Force Libeccio nevű kötelékük a hét darab CF-188 Hornet vadászbombázó repülőgép mellett két CC-150 Polaris tanker/teherszállító és egy CP-140 Aurora haditengerészeti felderítő repülőgépet jelent.
Forrás: AFP
Eurofighter Typhoon vadászgép. Első képviselőik az Olasz Légierő és a Brit Királyi Légierő színeiben indulhatnak Líbia fölé. Ez lehet a teljesen európai fejlesztésű repülőgépek első éles bevetése
Dánia hat, már a térségbe érkezett F-16 MLU-val járul hozzá a haderőhöz, és egy szállítógépet is felajánlott, míg Portugália "igény szerint" négy F-16A vadászbombázóval és egy EADS C-295 szállítógéppel kész részt venni a műveletben. Egy C-295MPA haditengerészeti gépük már a líbiai partoknál dolgozik, Olaszországból felszállva. A görög kormány felajánlása: 4-6 F-16C/D Block 50 Falcon, egy EMB-145H Erieye légtérellenőrző gép, két Eurocopter AS-332C1 Super Puma helikopter a harci kutató-mentő feladatokhoz és egy C-130H Hercules szállítógép.
Spanyolország 4-6 EF-18 Hornetet, Belgium 6 F-16MLU Falcont és egy F-100 osztályú fregattot kész a művelet részére felajánlani. Lengyelország a különleges erők be- és kijuttatásához kiválóan alkalmas (nem mellesleg még az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnokságán is tíz példányban rendszeresített) PZL M28B Bryza 1R könnyű szállítógépet ajánlott fel, nem ismert mennyiségben.
Forrás: AFP
F-18 Hornet vadászgép
Politikai és kommunikációs szempontból kiemelkedően fontos, hogy az Arab Liga tagállamaiból többen is támogatásukat, repülőgépeiket ajánlották fel a hadművelethez. Ezzel mindenféleképpen csökken a negatív "gyarmatosító" vagy "keresztesháborús" érzet, melyet Kadhafi kormánya folyamatosan és nagy elszántsággal hangoztat. Az Egyesült Arab Emirátusok az AFP és a BBC értesülései szerint nem kevesebb, mint 24 repülőgépet ajánlott fel, míg Katar kormánya 4-6 vadászbombázót küldene a művelethez.
További részletek a szerző, Trautmann Balázs blogjábanolvashatók.


Hát az így össze állt félkarú rablók már a szomszédban kopogtatnak már és vitték az aranyukat a természeti kincseikre már megalkudtak , és a nép beállt a kamatrabszolgai megalázott zsidó bérencek fogságába . Nem gondoljátok , hogy minden zsidó oligarchát családostul el kéne égetni , hogy ne csak a nép szenvedjen . 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése