2017. szeptember 10., vasárnap

Szemelvények Vizó – a zsaruk , és a politikai maffia ügyeiből



Szemelvények Vizó
a zsaruk , és a politikai maffia ügyeiből





17. rész. Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! A

Vizó+Zsaru” maffia fantom kígyófeje, az

országimázs-romboló milliárdos strici: Vizoviczki

vamzer” László rejtett vagyona és a tündérmesék





Tetszik a mai hír, amit FeGyA a NOL-ban közölt, miszerint a világon mindenütt keresik Vizoviczki László rejtett vagyonát. „Csak bolond és hazardőr vásárol Vizoviczkitől”

NOL: A cikk rövid kivonata: Vizó ügyvédje cáfolja a vagyonmentést, – a Blikk légből kapott információira utalva – hiszen még letartóztatása után is foglaltak le kp-t Vizoviczkitől, az ügyészség viszont Vizoviczki külföldre mentett vagyonát kutatja. A nyomozók biztosak benne, hogy valahol milliárdokat rejteget az éjszaka bukott császára. Ügyészség: „…csak Budapesten 40 exkluzív szórakozóhelyet tudhatott a magáénak, bár egyik sem volt a tulajdonában. Emellett vidéken is voltak, vannak érdekeltségei…”. Amikor május végén korrupció gyanújával őrizetbe vették, mivel az ügyészség szerint kenőpénzen illegális védelmet vásárolt magának, mintegy 400 millió forint készpénzt találtak Vizónál. „…egyes források, köztük a budapesti éjszakai élet ismerői több milliárd forintra becsülik Vizoviczki vagyonát. Emellett többen tudni vélik, hogy jelentős összeget bízott rá 1997 és 2003 közti bujkálása idején Portik Tamás, akit jelenleg hét ember felbujtóként elkövetett meggyilkolásával gyanúsítanak, és Vizoviczkihez hasonlóan előzetesben van.”http://nol.hu/belfold/csak_bolond_es_hazardor_vasarol_vizoviczkitol_ingatlant__bart__es_barmi_mast
Szappanopera az éjszaka császáráról: „Tudás, tapasztalat, szorgalom”!
De honnan indult Vizoviczki és Portik? Össze lehet e majd kötni kettejük történetét, a pénzen keresztül? Konkrét bizonyítékokat találhat e az Ügyészség, vagy elég lesz a koncepció? Egyelőre, amit hivatalosan kaptunk csak tündérmese és sok feltételezés, ami természetesen már tutiként van nekünk tálalva. De hol az igazság? Talán a történelem segíthet tisztán látni. A nyomozó hatóságok feladata ugyanis a bizonyításkor a történetek hiteles, és minden kétséget kizáró láncolatának bizonyítása a gyanúsított vád alá helyezéséhez. Akkor nézzük a történelmet.
A hatalom birtokában elhomályosul a realitásérzék.
S.O.S. Magyarország!!!! Na ezzel egyetértünk! Mayday!Mayday! Süllyedünk!
Igen, a “tudás”az ami meghatározza, kivel mikor üzletelünk, kivel nem, és hogy jókor legyünk a jó helyen, ami mondjuk szerencse is. A tudás szerezhető, mint most már tudjuk jó pénzért teljes tudás-közösségek” is vásárolhatóak, felépíthetőek, ezt hívják most aVizó-Zsaru-maffiának”.Viszont a tudás azt is feltételezi, hogy látjuk, ha nem jó irányból fújdogál a szél és megváltoznak a játékszabályok, az erőviszonyok. De akik csalhatatlannak és érinthetetlennek tartják magukat, – mint az élet más tévedhetetlen hazai szereplőinek nagy része is úgyszintén – egy idő után elhiszik magukról, amit nap, mint nap sulykolnak vagy mormolnak maguknak magukról, akkor eljutunk odáig, hogy a tudás már nem hatalom, hanem a valóságot elhomályosító mátrix. Vannak bőven kishazánkban, akik a saját mátrixukban élnek, többek közt a „Nemzeti Együttszenvedés Rendszerének” beteges politikus elméi, vagy a kultúrát ismét politikai alapokra helyező nagyformátumú bohócok.
De maradjunk Vizovicki „vamzer” Lászlónál, akinek az alaptudása és tapasztalata is adott volt, hiszen „mezítlábas”, piros Ladás taxiskéntmár tudta, a kurvák mennyit keresnek, mennyi a leadó, és a taxis hogy kaszál a budapesti éjszakában. Hogyan kell lehúzni a külföldi verebeket és melyik éjszakai helyekre érdemes egy taxisnak vendéget vinnie, vagyis hol a legjobb a „taxis fejpénz”! Igen, ez egy fogalom az éjszakában és eléggé fontos tényezője a jelenlegi ügy hátterének is, csak sehol nem olvashattunk eddig erről. Portik és Vizoviczki is tapasztalatból tudta, mennyit érnek a taxisok. Akik hazánkban szinte külön hatalmi ágként üzmelnek, gurulnak.
Vizó neve nem szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban sem! Na erről eddig nem beszélt az Központi Nyomozó Ügyészség.
Mindenkit visznek…De miért is? Nagy konteó gyújtemény, az összes lehetséges verzióval akonteo.blogrepublik.eu oldalon. Érdemes végigolvasni. (katt a képre)
NNI-s Informátorunk szerint az amerikai szövetségi nyomozó iroda, az FBI is rajta volt Vizón, de nem sikerült az NNI-vel zöldágra vergődniük, mert az amerikaiak azt az információt kapták az NNI-től: Mr. Vizoviczki is not existing in the central police system, he is a law abiding citizen”- Vagyis, Vizó Úr nem szerepel a rendőrségi rendszerben, Ő egy törvénytisztelő állampolgár.” Na ugye wazze, Ő maga is ezt mondja, meg az ügyvédje is, családos meg minden. Volt NNI-s belső emberünk szerint, ezt úgy 2007 táján kapták az amerikai kollégák információként az Aradi utcában, a megfelelő osztálytól. Mivel az amerikai FBI nyomozók próbáltak infókat beszerezni az USA Követség oldalán már jó ideje feketelistán szereplő vendéglátós üzlethálózatról, ahol rendszeresen lehúzzák, kirabolják, agyonverik a turistákat, – köztük amerikai katonákat is -, no meg a drogterjesztés is átlépte az országhatárokat. Erről Yugovich a „mindenható” könyvében olvashatunk. Megemlékezik Vizó és az NNI kapcsolatáról, nyilatkozik Hopkáról, ahogy már korábban megírtuk.http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/21/az-nni-maffia-a-atverte-a-drog-dealereket-is-yugovich-vizoviczkiek-ragaszkodtak-ahhoz-hogy-csak-tiszta-garantalt-minosegu-anyagot-arulhatnak-a-teruletukon/
Szóval nem tündérmesék ezek. Buta amerikaiak nem tudták, miért rúgtak falba a kérdéseikkel. Az NNI-nél meg néhány kolléga halálra röhögte magát. Emberünk csak úgy kíváncsiságból egy kerületi kapitányságnál dolgozó kollégáján keresztül utánanázetett, mi is van Vizóról a rendszerben. Kiderült: SEMMI! A rendőrségi computerekben a „mezítlábas” rendőrök és mindenki számára hozzáférhetetlenné tették Vizovicki László személyes adatait és korábbi bűncselekményeit. Ebből egy egyszerű nyomozó arra következtethetett csak, hogy az illető Úr,bedolgozó, azaz vamzer” hiszen csak az ilyen egyéneknek vannak letiltva az adatai a robotzsaru rendszerben. Vizoviczki esetében a gép ennyit adott ki: az adatokhoz kizárólag ügyészségi engedéllyel lehet hozzáférni”-tegyük hozzá a „Vizó-ügyet” ügyet a rendőrök érintettsége kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálja. Lehet ők erről ne tudnának??? Mindenesetre a nagyon hülye” amerikai nyomozati szervek eljutottak Portikhoz is a hazai titkosszolgálatokon keresztül….no de ez már államtitok kategória. Mint, ahogy az egész Vizo+Portik nyomozás teljes anyaga a végén annak lesz nyílvánítva! Vizó a Fantomas vagy csak egy piti vamzer?
Vizonak sokáig sikerült Fantomast játszania a hazai éjszakában! de eljött a Nemzeti Együttműkédés Rendszere és vége a mesének.
Vizó rendőrségi kapcsolatai olyan szinten voltak, hogy ő egyszerűen láthatatlan volt, mint Portik is, ezért az Ő után kutakodók azonnal tudták, valamiért érinthetetlen. Jobb, ha nem piszkálják. Vagyis megoldotta azt, ami a legegyszerűbb, nem volt nyom róla sehol. Ilyet a védett tanúk, tanúvédelmi program szereplői, és a főállású bedolgozók esetében tapasztalhatnak a központi rendszerben hivatalosan keresgélő zsaruk. Azt ugye mindenki tudja, hogy a robotzsaru rendszerbe belépéskor a regisztrációnak nyoma van. Azaz, ha valaki csak utána akar simán valakinek nézni, azt is rögzíti a rendszer. Néha voltak megkeresések, majd ezek után rákérdezések felülről: „halló te kis buksifül rendőr, miért kerestél rá Vizoviczki nevére a rendszerben?”- és ekkor homályos, titokzatos parancsok érkeztek, és amúgy meg ne kérdezősködj és kuss”. Szóval így teltek az NNI hétköznapjai a 90’es évektől napjainkig.
A médiának sem sikerült a fantomot soha szóra bírni, míg végül annyira nagyra nőtt, hogy már úgy érezte a nyilvánosságot is fel kell világosítania a „tudás, tapasztalat, szorgalom” filozófiájáról, mikor a West-Balkán tragédia kapcsán megmondta a tutit. Részletesen foglalkozott már majd minden média Vizó „pályafutásával”, rémtetteit csokorba is gyűjtötték sokan. Melyek egy része pletyka és legenda, kis része valóság, de akik a napilapok híreit írkálják nem nagyon ismerik az éjszakát, így sok esetben találgatások, felfújt sztorik jelennek meg kiszínezve.http://jovonk.info/2012/06/29/vizoviczki-ugy
Vizó portré:
Országimázs Vizó-módra: Taxis stricik baseball ütővel, kamucsajok és túlszámlázás, drog, portás brutalitás, zsebrevágott rendőrség Hogyan kell elriasztani a turistákat: taxis háború, fejpénz, prostik
Taxi Figyelmeztetés! (Egy budapesti Night Club weboldaláról!)
Ha úgy döntene mégse venné igénybe az ingyenes taxi szolgáltatásunkat, kérem legyen nagyon elővigyázatos! A Budapesten működő sztriptíz bárok nagy többsége ugyanis jókora fejpénzt ad a sofőröknek minden vendég után,  amit természetesen utána behajtanak a vendégen! Ennek eredményeképp a taxisok, ha nem fogalmaz pontosan, hajlamosak más helyekre vinni. 
Kérjük legyenek óvatosak!” – ez nagyon hasznos imformáció, csak az a baj, hogy nem „külföldiül” van, a magyarok meg már mind tudják véletlenül se üljenek taxiba, és kérjenek egy night clubbos fuvart.
A Követség oldalán jelenleg is a szomorú tények. A turisták lehúzása miatti figyelmeztetés. Thank you, Mr. Vizoviczki! (katt a képre”)
Az USA Követség weboldala még ma is elszomorító  figyelmeztetéseket tartalmaz az amerikai állampolgárok részére. Szinte semmi nem változott ezen a téren az elmúlt 22 évben: Tourist Advisory for Hungary: Amerikai állampolgárok részére erősen ajánlott elkerülni a felsorolásban szereplő klubbokat és éttermeket az eddigi áldozatoktól kapott információk alapján.”
The vast majority of clubs and restaurants in Budapest are legitimate businesses that offer good value and service. However, there are clubs and restaurants in Budapest about which the U.S. Embassy has received numerous complaints from U.S. citizens for engaging in unethical business practices. Victims have filed reports with the Embassy describing the following practices: excessive billing of customers, physical intimidation to force customers to pay exorbitant bills (including holding a member of a party while others in the group pay the bill at ATMs, 24-hour cash facilities), and assault by club/restaurant employees for non-payment of excessive bills. There have been incidents, although rare, where U.S. citizens unknowingly have been drugged.Further, Do NOT let seemingly helpful taxi drivers or local women lure you to an establishment they recommend – they may receive a commission for bringing victims to the club/restaurant.
It is also advised that you not go to clubs/restaurants that do not list prices or provide a menu with prices. Always verify the cost prior to purchase. Be aware that a menu switch may occur at the time of a billing complaint/dispute, for you may be handed a menu that lists higher prices and other hidden charges.
American citizens are strongly urged to avoid these clubs and restaurants due to multiple reports of victimization received by the Embassy: This list is not complete, so please use common sense and take note when/where one or more local women approach you.
Please note that most of these places are located in Budapest’s fifth district, on/near the main tourist street, the Váci utca.
Night Club – II district, Bimbó utca close to Margit körút, Night Club – VI district, Andrássy út and Eötvös utca corner , Restaurant/Bar – V district, Bécsi utca and Hajós utca corner, Night Club – V district, Október 6. utca (between Zrínyi and József Attila utca), Night Club – VII district, Dohány utca and Szövetség utca corner, Night Club – VIII district, Kiss József utca at Rákóczi út, Night Club (accessible by outside elevator) – V. district, Váci utca at Régi Posta utca Akinek van kedve angolul további horror-sztorikat olvasni a turisták budapesti élményeiből, csak egy klikk.
Az Aphrodite Akroplis Club, szintén Vizoviczki tulajdona:http://www.budapest-tourist-guide.com/aphrodite-akropolis-club-comments.html
Veres “Zóna” István:

Vizoviczki László feketébe öltözött férfiakkal érkezett – HVG interjú “Senkire nem tettem terhelő vallomást, mint azt terjesztik. Az a híresztelés sem igaz, hogy Portik Tamással üzleteltem volna a Zóna Taxiban.”

A nagy taxis csata még a rendszerváltáskor kezdődött, a taxisblokád már érzékeltethette az egyszerű halandóval is, milyen komolyan is kell venni a taxisokat. Hiszen sokan vannak, és képesek összefogni, akár rendszert buktatni is, ha kell. Ma amúgy a taxiskérdésben is ugyanott tartunk, mint 22 évvel ezelőtt, épp a nyáron demonstráltak a „guruló koldusok” a Tarlós-féle, szerintük elmebeteg tervezet ellen. A Főpolgármester berosált és elhalasztotta a kényes és megoldhatatlannak látszó kérdés rendezését. Senki nem vállalta fel két évtized alatt a konfliktust a taxisok szervezett brigádjaival. Így Budapest maradt valóban egy félázsiai, balkán mocskos hely, ahová a turista csak egyszer jön el, mivel ez az iparág a hazai csibészek szakszervezetéhez tartozik.  A taxisok, ahogy látjuk nyomnak egy „hármas brékót” és mint a patkányok, egyszerre mindenhonnan megérkeznek.
Az éjszakában sincs ez másképp. Adott egy taxis-maffia, ami megkerülhetetlen. Ha csak a reptéri hiéna probléma magyaros megoldását nézzük. Mit is nyilatkozott Veres „Citadella-Zóna” István a HVG-nek pár hete? 
Veres István:
Senkire nem tettem terhelő vallomást, mint azt terjesztik. Az a híresztelés sem igaz, hogy Portik Tamással üzleteltem volna a Zóna Taxiban. Nem volt az üzlettársam. Seres Zoltán közeli ismerőse révén kerültem ki a repülőtérre.”….később az interjúban…: „Hat évvel ezelőtt, 2006. január elején Vizoviczki  László 15-20 sportos, fekete ruhás fiúval érkezett a Citadellára. Közölte, elfoglalja a Citadellát, mi pedig hagyjuk el. Vizoviczki László erőteljes fellépésére válaszként, „- mivel a rendőrök Veres telefonjainak hatására nem akartak először kijönni – , „felhívtam Portik Tamást, akit akkor már ismertem, és ugyanúgy volt neve az éjszakában, mint Vizónak. Portik meg is jelent.”
Tehát elmondhatjuk Veres igen jól ismeri az éjszakát, a taxizást és a helyzetet, mégsem volt cége, –  a Zóna Taxi – sem elég erős ahhoz, hogy a jelenlegi kormánnyal szembeszáljon, Pedig Portik és korábban az oroszok is résztulajdonosai voltak a reptéri taxis-maffiának. Már rögtön a 2010-es választások után kihúzták Veres alól a reptéri játszóterét és most a Citadella következik.
A reptéri taxis káosznak nagyon sokat köszönhet az országimázs, de maradjunk Vizoviczkinél és a történelemnél. Vizoviczki, mint azt Labanc „copfos” Ferenc nagyon nem korrupt volt cattani-csoportos zsarutól tudjuk: Vizó Laci egyszer csak kiszállt a taxijából és lett három diszkója.” – amúgy ez így is van –
..holnap folytatjuk a hazai taxis és éjszakai “Cosa Nostra” szindikátus hihetetlen történetével…..:
18. rész Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Hogyan lett Vizóból, a taxis fiúból az éjszaka császára, maffiafőnök, a komplett rendőrséggel a zsebében? Segített-e Portik? 
Rémusz Bácsi
Előző rész: http://wp.me/p2BNDT-ir

16. rész: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter! Exkluzív infók: volt NNI-s rendőr Vizoviczki „Vamzer” Lászlóról! A korrupció vírusa fertőző

(A képre kattintva előző részünket olvashatja.)




16. rész: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!

Exkluzív infók: volt NNI-s rendőr Vizoviczki

Vamzer” Lászlóról! A korrupció vírusa fertőző





Mindegy mit hazudnak az ORFK-án vagy a Központi Nyomzó Főügyészségen, a Vizó & Portik-ügy közös érdek mentén van ledarálva. Aki tud olvasni a sorok és a hírek között látja az összefüggéseket. Kellett az éjszaka bevétele is valakiknek, akik jelenleg a legerősebb hazai maffiaszervezetet működtetik saját alkotmánnyal.
Vizó eladta néhány klubját, írta a Blikk. Úgy tudjuk, az éjszaka császára anyagi kényszerből szabadult meg jól menő klubjainak egy részétől. A hírek arról szólnak, hogy V. László komoly likviditási problémákkal küzd, így informátoraink szerint nem volt más választása, mint hogy a hosszú évek alatt összevásárolt mulatóiból eladjon néhányat.
Vizovicki “vamzer” László elszámolta magát? Nincs egy rendőr sem, akiben meg lehetne bízni? Vagy csak változnak az idők?
A most eladott helyek egyike, amelyet korábban a rendőrség egyébként bezáratott, már működik is. Igaz, a Központi Nyomozó Főügyészség mindent megtesz azért, hogy V. László teljes vagyonát bűnügyi zár alá helyezze, de nincs könnyű dolguk, hiszen egy-egy szórakozóhely bonyolult, átláthatatlan tulajdonosi hálójában előfordul, hogy nem is szerepel a háttérben meghúzódó tulajdonos, V. László.” Részletek a Blikkben: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/tuladott-az-ejszaka-csaszara-nehany-munlatohelyen-2109533
Látványos letartóztatások, rendőr-maffia, védelmi pénzek, összeesküvés elméletek, ellenőrizetlen drogbulik, ezek az alapismeretek a május végén letartóztatott Vizoviczki “vamzer” László hatalmas partibirodalmának felszámolásához kapcsolhatóak. Vajon hogyan épült ki és mi lesz a sorsa az egyik legnagyobb magyar bűnszervezet céghálózatának, a több mint 1000 embert foglalkoztató, hétvégenként akár több tízezer embert is szórakoztató és ezzel évente akár 10 milliárd forintos forgalmat is bonyolító, jogtalanul nyereséges bulivilágnak? A drogértékesítési bevételek természetesen meg sem saccolhatóak. Adva van immár egy elvileg 6 fős korrupciós „Rendőr-Bűnöző” maffiánk, a hivatalos abszolút „nem korrupt” rendőrségi vádak szerint.Egy háziőrizetben megfenyegetett bizalmi ember és egy oszladozó party-birodalom.De mi is a korrupció és ki a bűnös? Mindenki vagy senki? Akik most nyomoznak azok ellen, akik korruptak elvileg, azok vajon nem érintettek az ügyben? Dehogynem! Hiszen az egész rendőrség minimum bűnrészes. Vicc lenne, ha négy, azaz 4 db vezető beosztású zsaru lenne csak a bűnös! Mi van azokkal, akik szintén élvezték a „Vizó-birodalom” juttatásait, akárcsak rendőr-portásként? Ők áldozatok? És akik még tudtak úgy egy évtizede a „szembecsukósdiról” és a konkurencia tönkretételéről, ők nem bűnösök? A komplett kábitószer osztály nem volt képben a rendőrségen? A belügyminiszterek, a főkapitányok, a kerületi kapitányok és a járőrök? Maradjunk annyiban, ezt az ügyet nem lehet semmilyen korrekt módon és kellően megnyugtató formában lezárni, bizonyítani meg pláne nem! Amennyiben ezek a vádlottak és akár még néhány új gyanúsított, vagy akár száz további rendőr el lesznek ítélve, mindig lesz olyan valaki, aki tudna még dobni néhány nevet. Főleg, hogy már 1995-ig visszamenőleg bizonyítottnak látják a korrupt kapcsolatrendszert. Ahogy ezt már megírtuk, Kalmár Tamás elfogultságot jelentett be volt kollégái ellen.http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/24/kalmar-elfogult-kollegak-nyomozhatnak-e-az-ugyben-vizovicki-mar-a-speed-disco-ota-vasarolja-a-zsarukat/
Hiába cáfolják az ORFK-n, a Portik-ügy nyomozója lapátra lett téve. A nekünk név nélkül nyilatkozó NNI-s kirúgott zsaru is sok érdekes dolgot feszeget. Belülről azért sokkal érdekesebb világ ez. De mi is a korrupció? Vagy máshogy tegyük fel a kérdést: mi itt a valóságos bűncselekmény? Hiszen nem egy egyszerű korrumpálásról van csak szó. „Pénz hoci-nesze, azt szevasz!”
Vizoviczki “vamzer” László! Csak egy embert felejtett el megvenni, mondjuk ez hiba volt! Az új neve: Vizovicki “sóher” László! Hamarosan teljes Vizó-sorozatot indítunk a kezdetektől a bukásig!
Ha a vádakat és a híreket komolyan vesszük, akkor az elmúlt 17 év (szinte hihetetlen) teljes rendőrségi munkája úgy ahogy van minimum megkérdőjelezhető, és valami bűzösen rothadt szagot érzünk. Ha őszintén megkérdezünk egy egyenruhást, és az őszintén mer válaszolni, megtudnánk, hogy minden egyes eddigi nagy ügyben voltak „érdekes” korrupció gyanús események- ahogy informátorunk is finoman fogalmaz. Irateltűnések, nyomozati káosz, ügyek átadás-átvételi, – iratkezelési hiányosságai, bizonyíték megsemmisülés, elvesztés, akták kiadása pénzért, ügyek áttétele a haverokhoz, vagy ellenségekhez. Ahogy „szakértőnk” fogalmaz, el sem tudjuk képzelni, mi ment az NNI-nél hosszú éveken keresztül. De még a rendőrségre betörés vagy a rendőrpalota lehugyozása is volt a korábbi hírekben ugyebár. Akkor most ki menjen börtönbe? Ha ezt a kígyót valóban le akarjuk fejezni, ki akarjuk végezni, akkor a Vizó és ez a négy főzsarú fogja elvinni a rendszerváltás utáni káosz teljes korrupt igazságszolgáltatási működésének balhéját. Mindenki más „csak” ki van rúgva Pintér által. Korábban, mint például Labancz esetében, csak megköszönték neki és eltanácsolták, de Doszpot is hasonlóan távozott.http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/23/vendetta-a-rendorsegen-az-elkoveto-pinter-don-sandor/   Hú wazze, ebbe az egészbe nem is szabad belegondolni, megérteni meg pláne ne akarjuk! Kombinálni, összeesküvés elméletek gyártani sem érdemes, mert a végén úgy is minden titkosítva lesz úgy 100 évre. Lassan az ügy olyan ismeretlenekbe visz, mint amikor egy kisgyerek először kérdez rá, „mama mi az a végtelen univerzum”? 
A magyaros korrupció
 Minden korrupció, amiből minket kihagynak!” – igaz? Mi kell a korrupcióhoz? Először is kell egy velejéig rothadt mentalitású ország, ahol az ügyeskedőké a hatalom. Kellenek olyanok, akik a borítékokat hozzák, no meg akik elfogadják. Most már a híradásokból azt is tudjuk, vannak más korrupciós eszközök is. Vannak, akik egy jó numeráért is eladják a lelküket és a kurvákat is elfogadják korrupciós ellenszolgáltatásként, mert olyan pozicióban vannak, hogy ezt is megtehetik! De van már APEH-maffiánk és lakás-maffiánk, agrár-maffiánk, no meg felszámoló-maffiánk, bár mondjuk az is Pintérhez köthető!
Tessék csak minket bátran megvesztegetni…
És még milyen formái vannak a korrupciónak? Végül kik azok, akikhez mennek a borítékok vagy az örömlányok? Vajon ki a nagyobb bűnöző, aki adja vagy aki kapja? Mint a tyúk meg a tojás. Az átlagember korrupciója kimerül az idő rövidítésben egy hivatali ügyintézésnél, de egy jobb iskolai felvételi  vagy az orvosok hálapénze is ide tartozik. Sőt, ha a hentesnél szólunk a Jocónak, hogy a holnapi friss áruból tegyen félre nekünk, az is korrupció. A Korrupció egyidős az emberiséggel és olyan régi, mint az „ősi mesterség” a prostitúció, talán ezért is kapcsolták össze itthon is például Veres „Citadella” István ügyében is megemlített, vagy Vizó által is gyakran használt korrupciós formát az előnyökhöz jutásért. Kurvámat egy szívességért! http://www.hir24.hu/baleset-bunugy/2012/05/23/prostikkal-fizetett-a-zona-taxi-a-repterert/
-Te Sanyi, hogy áll az ügy a Portikkal meg a Vizóval? Kreáltatok már elég bizonyítékot ellenük?
- Nyugi Vezérem, meglesz! Mindent rábizonyítunk a Portikra és a Vizoviczkire, meg a balos érzelmű korrupt rendőrökre.
- Sanyi nem lehetne valahogy a végén kihozni, hogy a Gyurcsány volt az éjszaka császára is?
- Meglátjuk Vezérem, minden megoldható! Van egy csomó jobbos pentitonk, azok majd okosan énekelnek. Azután az egészet ezer évre titkosítjuk, tudod, mint az olaj-hakninkat!
- Jól van Sanyikám, akkor a tied lesz ismét a cigaretta maffia, de a titkosszolgálatokat sajna már a Lézer Janinak ígértem, tudod milyen buzgómócsing!
- Nem gond vezérem, tudod, pár milliárdért mindent megoldok. És sose feledd, nálam mindenkiről van egy titkos dosszié, amikor kell előveszem.
- Ne ijesztegess Sanyikám, még rólam is?
- Ja, van, de nyugi, te tudod hányas a kabát!
Valahol az érdekek és a végcél ugyanaz! Pénzt csinálni munka és fárasztó energiák befektetése nélkül! Mondjuk, aki kapja, az pont semmit nem csinál, csak elteszi a pozíciójából adódó aláírási jogosultságáért járó korrupciós eszközt, vagy megdugja a neki ingyen felkínált luvnyát! Mi az ellenérték a jogosulatlan előnyért, az majdnem mindegy! A lényeg, hogy annak aki kapja semmi nem jár! Ezért kap valahol fizetést, (hű, de naív gondolat), csak maximum szerinte nem eleget! Aki korrumpál, az meg valamit csinál is, mert valamihez kell neki a segítség. Sokszor nem csak a lenyúláshoz, sajnos egy egyszerű ügyintézéshez is kell kapcsolat! És ha nem is vastag borítékért, de egy tábla csokiért is ugyanaz az elkövetési cselekmény! Mint például az emlékezetes egy doboz desszertes, töltőtollas Molnár Csaba NNI Pénzmosás Elleni Osztály Főnyomozójának 2003-as „kamu-ügye”a K&H történetben, kirúgása, meghurcolása, majd évekkel későbbi 2010 –es végleges jogerős rehabilitása.http://www.dehir.hu/belfold/felmentettek-az-egykori-nyomozot/2010/10/13/  Vagy a Hagyó-féle Nokiás doboz. De hosszasan sorolhatnánk az elmúlt 22 év ismertté vált korrupciós ügyeit. A végeredmény, egy működésképtelen gazdaság, seggnyalókra épülő hatalom, és egy lerabolt ország!
De van egy speciális korrupciónk is idehaza, a dokiknak adott borítékok. Ezt egy mókás történetettel illusztrálnánk, amit az “Orbán lapjáról kitiltottak társasága” FACEBOOK csoport oldalán találtunk. A történet nem a képzelet műve: 
‎”Egy somogyi kórház szülészetén történt. Ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte. Népes, jól öltözött kisvárosi cigánycsalád jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar előkerült – a szülés óta nem látták a szobában – és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: – “Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek!” Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte: – “Bocsánat, doktor úr, hanem mit?” – “Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban!” – “Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?” – “Hát. . úgy… 30-40. 000 forintot. – “Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet.” Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20 ezres, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. “
 ….folytatjuk….. 17.rész következik:
17. rész. Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!  A „Vizó+Zsaru” maffia fantom kígyófeje, az országimázs-romboló milliárdos strici: Vizoviczki „vamzer” László rejtett vagyona és a tündérmesék.                                                               Vizonak sokáig sikerült Fantomast játszania a hazai éjszakában! de eljött a Nemzeti Együttműkédés Rendszere és vége a mesének.
Rémusz Bácsi 






2.rész. Mi van, ha mégsem Portik Tamás Hannibal

Lecter? Tanyi György aki főleg a

jobboldalra gyúrt”





Oscar-gyanús alakítás: „nincs pozícióm az éjszakában, csak fitneszedző vagyok!” – Tanyi György. A lényeg egyszer csak hirtelen megszűnt ellene az utolsó eljárás is, mint eddig mindig! Talán Ő is Portikra vallott? De ha igen, miért? Mert esetleg Ő maga is érintett?
Tanyi 20 éve folyamatosan ártatlan…
mi ügyünk” vagy mindenkié? A Portik-sztori mondjuk ki: az ország ügye, hiszen ahogy a híradásokból kiderül már 1995-ig visszanyúlik az NNI és szedi elő sorban a megoldatlan és/vagy a rendőri korrupció miatt “ad acta” tett ügyeket.
Chi parla, muore. Chi tace, campa.”„Aki beszél, meghal, aki hallgat, túléli”. (Szicíliai közmondás). A maffia egyes tagjai szerint a bűnszövetkezet valódi neve Cosa Nostra” (szószerinti magyar fordításbana mi ügyünk, vagy a mi dolgunk”).
Akkor most aki beszélt, túléli? Érdemes e ilyen korrupt és velejéig romlott igazságszolgáltatási környezetben Pentitónak lenni? Bűnözni érdemes azt már tudjuk, hiszen ma a politikai és gazdasági gengsztereké a hatalom. Mikor érdemes egyáltalán és kinek beszélni? A modern csibészeknek a nyomozók párthovatartozását kell előbb megtudni és azután eldönteni mondanak e valakire, valamit? Mint látjuk a törvények szelektíven vonatkoznak az egyénekre.
1789. Július 14-e a Bastille ostroma és a Nagy Francia Forradalom kitörésének ünnepe. (Szabadság, Egyenlőség, Testvériség)
2012. Július 14-e történelmi dátum lesz Magyarországon: Portik Tamás letartóztatása egy új fejezet a Magyar rendőrség és a Maffia történetében. 
Portik saját ars poetica-ja: Egészség legyen, a többit megvesszük!” – hangzott el sokszor a titokzatos „menyéttől”, akinek mára már a cipőméretét is megtudjuk lassan a honi médiatudoroknak köszönhetően, ezért mi nem foglalkoznánk Portik összetákolt portréjával, ha már sok szakértő megtette.         http://index.hu/belfold/2012/08/01/a_menyet_aki_az_alvilagban_nott_fel/ 
Ígéretünkhöz híven folytatjuk azon személyi és egyéb körülmények elemzését, amelyek Portik letartóztatásához vezettek. Ha a nyomozók stílusában és munkájuk alapelvei szerint akarunk eljárni, akkor azt kell megvizsgálnunk, kinek vagy kiknek állhatott érdekében, módjában és hatalmában az akkori leszámolások megrendelése, kivitelezése majd eltusolása? És a legfontosabb kérdés, ki és hogyan profitált a történésekből?
Ugyanez igaz Portik kiiktatására is, hiszen ma már tudjuk, egy súlyos és folyamatban lévő börtönbüntetés sem akadály, ha az aktuális érdekek úgy kívánják, egy easy rider” háziőrizet meg csak lufieregetés egy ilyen ügyben. Radnai, Tanyi, Veres, Doszpot. Ők azok akik Vizoviczki és Portik letartóztatása előtt eljárás alá lettek vonva, illetve el lettek ítélve, ma mégis mindannyian szabad emberek. Kik ők, és hogyan kapcsolódnak az ügyekhez, ha egyáltalán van kapcsolat?
A Népszabadság tegnap, augusztus 7-én bebizonyította a Heti Válasz kamuzását, de még mindig nem tudjuk, kinek állt érdekében rendőrségi dokumentumokat az utcára dobni! De ezt most hagyjuk, a lényeg,hogy senki nem hiszi el, hogy ez a pár főrendőr képes volt egy egész birodalmat két évtizedig titokban tartani, kurvástul, drogostul, gyilkosságostul és konkurencia harccal együtt. Esti mese gyerekeknek, akik még sosem jártak éjszakai szórakozóhelyen.
Mr. Tanyi (Pesci) kérjük álljon fel. Ismeri ön Robert DeNirot, vagy Pintér Sándort? Vagy bármelyik maffiafőnököt?
Ki lehet Tanyi György, aki mindig is a jobboldalra gyúrt és saját állítása szerint csak egy mezei fitneszedző.  Tanyi György “karrierje” még az 1970-es években – rendőrök szerint – végrehajtóként, az alvilág egyik katonájaként indult, innen nőtte ki magát az egyik meghatározó figurájává. Foglalkozott állítólag mindennel, ami a bűnözői élethez kapcsolódik, így pénzbehajtással, szórakozóhelyek “bevédésével”, lányok futtatásával és droggal. Mindezek ellenére eljárás alig folyt vele szemben, amit annak tulajdonítanak az éjszakai életben egyesek, hogy a területszerzés érdekében feltételezhetően információkkal segítette a hatóságokat – írták róla a lapok. A bennfentesek szerint személyesen Pintér Sándorral tudott még a régi szép időkben olyan egyeszséget kötni, ami alapján soha nem lett komolyabb problémája.
Tanyi György lapszemle:
1999. április 23. Maffiák.eoldal.hu:http://www.maffiak.eoldal.hu/cikkek/maffia-hirek-1998- -2001/tanyi.html , 2010. március 16. Magyar Hírlap:http://www.magyarhirlap.hu/hirvilag/vadirat_az_ejszakai_elet_ismert_alakja_ellen_.html , 2011. május. 20. Magyar Hírlap:http://www.magyarhirlap.hu/kronika/halallal_fenyegettek_a_felelemkeltot.html ,2011. július 21. HVG:http://hvg.hu/itthon/20110720_tanyi_gyorgy_interju ,                              2011. nov.18. Magyar Hírlap:http://www.magyarhirlap.hu/kronika/csak_a_bunsegedet_iteltek_el_a_tanyiugyben_.html, 2012. március 4. Blikk: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/pisztollyal-tamadt-az-ejszaka-csaszara-2082205 , 2012. aug. 4. Magyar Hírlap:http://www.magyarhirlap.hu/kronika/ujabb_leszamolast_vettek_elo.html                                                                                                                                                              
1999. áprilisában Tanyi György egy vallomásában a következőt mondta Boros Tamásról: Boros, miután robbantásos bűncselekmények gyanújával 1996-ban előzetes letartóztatásba vették, “barátból ellenséggé vált”, mikor pedig kiszabadult, többször is megfenyegette őt. Olyannak ismertem, mint aki “hátulról elgázolja az embert, majd elölről a szemébe mosolyog” azért anno ez indoknak elég lehetett. Akkor 10 millió sokkal többet ért, mint ma. Tanyi elmondása szerint azért került bíróság elé, mert Boros Tamás (aki az Aranykéz utcai merénylet áldozata lett) egy, a Conticar telephelyén 1996-ban megkötött üzlet során megtévesztette. Mivel akkor jó barátok voltak, adásvételi szerződést nem kötöttek a 10 milliós üzletről. A Conticar két tulajdonosa, Csüllög Zsigmond és Radnai László viszont (előbbi ellen napokkal ezelőtt a vallomás előtt kíséreltek meg robbantásos merényletet Szentendrén) látta az irodájában, ahogy ő egy nagyobb összeget átad Boros Tamásnak. Csüllög ugyanis megengedte gyermekkori barátjának, Tanyinak, hogy néha használja a cég irodáját. Tanyi és Boros pedig gyakran bejárt 1995-1996-ban az autókereskedéssel foglalkozó Conticarba – mondta.
A bíróság  arról a vádpontról hallgatta meg Tanyi György harmadrendű vádlottat, amely szerint két fiktív adásvételi szerződés és az Innovart Kisszövetkezet közvetítésével egy 26 millió forintos II. kerületi ingatlan Tanyi Györgyné tulajdonába került. Az asszonynak a vádirat szerint nem volt tudomása arról, hogy “tényleges pénzmozgás” nélkül jutott hozzá az ingatlanhoz. Ezzel a vádponttal kapcsolatban Tanyi György tagadta bűnösségét. Az ingatlanról Boros Tamástól hallott, akivel 1995-1996-ban lettek barátok és üzlettársak. Az ingatlant Boros vette meg K. Csongortól. Üzleti megfontolásból az Innovart Kisszövetkezetre íratta, mivel azonban számításai nem váltak be, 10 millió forintért továbbadta neki. Amikor először elment a telekre, ott találta K. Csongort, aki azt mondta, hogy Boros becsapta. Később Tanyiné az ingatlant az ügyvéd tanácsára íratta vissza K. Csongor nevére. Tanyi elmondta még, hogy Boros, miután robbantásos bűncselekmények gyanújával 1996-ban előzetes letartóztatásba vették, “barátból ellenséggé vált”, mikor pedig kiszabadult, többször is megfenyegette őt. Olyannak ismertem, mint aki “hátulról elgázolja az embert, majd elölről a szemébe mosolyog”.
A tárgyaláson érintették azt a vádpontot is, amely szerint Tanyi megbízásából Juhász János elsőrendű és Pribula Attila másodrendű vádlottak 1996. október 25-én éjjel felrobbantották Markovics Ádámnak a Kempinski szállóval szemben parkoló Mercedesét. Ezzel kapcsolatban Tanyi tagadta bűnösségét, állította, hogy az eljárás megindulása előtt nem is ismerte Juhászt és Pribulát, akik amúgy az emberei. Az első- és a másodrendű vádlott pedig azt állította, hogy fizikai és pszichikai kényszerrel csikarták ki belőlük a nyomozók a beismerő, illetve Tanyira terhelő vallomásokat.
Ekkor 1996 júliusában történt az a gyilkosság a Conticar-ban, amit az NNI épp a napokban vett elő. Az eset kapcsán felmerült Tanyi neve is, és miután késelés okozta „Csaszi” halálát, a Tanyit ismerők nem zárták ki, hogy a hirtelenharagú Tanyi lehetett az elkövető. A rendőrségnek akkor nem sikerült tettest találni, pedig Doszpot „sztárzsaru” Péter nyomozta az ügyet.
Tanyi idén, 2012-ben már egy melegbárban lövöldözött, mert felbosszntották. Majd átment az üvegajtón menekülés közben és végül az Ő fejéből ömlött a vér.
Korábban, 2010 decemberében simán felgyújtotta a Leroyt a MOM parkban, bár az ügyben felmentették, mindenkinek dicsekedett tettével. A testvére megverése miatti, a roma bűnözőknél szokásos „bánatpénz” fizetésére próbálta rávenni Nagy Ferencet.  
Hasonló sérelemért a 90’es években Ő fizetett Csobolya Attilának „bánatpénzt”, mikor Tanyi egy szamurájkarddal, súlyosan megsebesítette az uzsora hiteleiről ismert „roma testvérét” Csobolyát, akinek konkrétan majdnem levágta a fejét.
Egy kis kitérő: Csobolya és Seres 1991-ben együtt alapították a Fantom Személy- és Vagyonvédelmi Kft-t, ahol mások mellett Barabás Gábor is alapító résztulajdonos volt. Barabás 1995-ben napra azonos ideig birtokolt tulajdonrészt a Poliscope Információ-ellenőrzési és Adatszolgáltató Kft-ben azzal a Nagy Sándorral, aki az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt. igazgatótanácsi tagja. Az S-Komplex Rt. pedig a jelek szerint nem hétköznapi vagyonvédelmi cég volt; elnök-vezérigazgatója, Nagy Lajos több évtizedes titkosszolgálati múlttal dicsekedhet. Csobolya igen jóban volt Papával is, aki nagyrészt Csobolyától szerezte be alvilági információit. Lehet ezért akarta akkor Tanyi Csobolyát megfegyelmezni. De a „tesók” végül kibékültek, és Tanyi kipengette az 5 milliót Csobolyának. Seres mint tudjuk máshogy végezte, de az egy másik történet.
A közveszély-okozást a MOM parki Leroyban a vádhatóság szerint Tanyi a következőképpen követte el. Január 5-én hajnalban fekete csuklyával a fején egy autóval áthajtott a Leroy kávézó üvegén. A járművet benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta. Társa a közeli Csörsz utcában várakozott, ám mikor a két férfi el akart menekülni, a közelben tartózkodó járőrök észrevették őket, s megpróbálták útjukat állni. A kávézóban közben a tűzjelző berendezés működésbe lépett, s a felcsapó lángokat azonnal el is oltotta, de a kár még így is 12 millió forintra rúgott.
A hvg.hu-nak a történtek után a Budapesti Rendőrfőkapitányság  Szervezett Bűnözés Elleni Osztályának vezetője azt mondta, hogy az autók – egy Suzuki és egy Volkswagen Golf – rendszámainak alapján könnyen el tudtak indulni a nyomozásban. A bizonyítékok és vallomások alapján – ez utóbbi között egy védett tanúé is szerepel – bizonyítottnak látták a rendőrök, hogy Tanyi egyik ismerősével, egy zenésszel gyújtotta fel a kávézót. http://www.hirextra.hu/2009/03/26/elkaptak-a-mom-parkos-gyujtogatokat/
Az SZBEO részéről az a Gulyás Imre nyilatkozott Tanyi MOM parkos ügyében, akit jelenleg a rendőrkorrupciós ügyben tartóztattak le. Gulyás egy tegnapi, augusztus 7-én megjelent írásában ügyvédjén keresztül bejelentette, hogy feljelentést tesz:  http://hirek.msn.mainap.hu/itthon/gulyas-feljelentest-tesz-a-vizoviczky-ugy-miatt-19484/  
Feljelentést tesz Gulyás Imre, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) május vége óta vesztegetés gyanújával előzetes letartóztatásban lévő volt szervezett bűnözés elleni főosztályvezetője, mert a Heti Válasz Online múlt szerdai írásában azzal vádolta, hogy meghamisított egy jegyzőkönyvet.”
A Cozma gyilkosság kapcsán a rendőrség feltérképezte a roma bűnbandákat. Ekkor ismét felmerült Tanyi neve.http://www.helikonportal.net/hir/turi-tibor-az-eszaki-part-maffiafonoke  .
„ Az enyingiek szűkebb központi magja – úgy tudjuk – mintegy 15 fős, de ha kell, 150-200 embert gyorsan mozgósítanak a rokonságból és az ismerősi körből. A csoport ráadásul kapcsolatban állt a szigetszentmiklósi Koszi-családdal, illetve a fővárosban székelő Tanyi Györggyel, tagjai között pedig voltak budapesti és székesfehérvári lakosok is. A tagok zsarolásokból, behajtásokból élnek, rovásukra írható számos garázdaság, valamint testi sértés is.
 Viszont a jelenlegi ügyekhez, azaz Vizoviczkihez és Portikhoz úgy kapcsolódik Tanyi, hogy sokáig az Ő csapata védte Vizó helyeit. A rossznyelvek szerint pont a rendőrök „túrták” ki és Vizó is egyre erősebb lett és saját csapatot épített, hisz sosem bízott meg Tanyiban. Annak idején, mikor még Vermes János átvette a Moulin Rouge szórakozóhelyet, már Tanyival oldotta meg a biztonságpolitikai kérdéseket, így Tanyi a Moulin Rouge Vizoviczkinek történő átadásakor helyben maradt.
Anno elterjedtek olyan hírek is, hogy Tanyi áll az 1998-as robbantásos merényletek  mögött, így néhányan az ő számlájára írják  a Király utcai Halló bár felrobbantását,  melynek során egy járókelő megsérült. Mondjuk ezzel az oroszok lettek leginkább felbosszantva, de lehet pont ez volt a cél.
Tanyival szemben felhozták azt is, hogy 1996-ban részt vett a Conti Car néven elhíresült csoport irodájában kirobbant  verekedésben, illetve, hogy telefonon megfenyegette Boros Tamást, írta a HVG.hu:http://hvg.hu/itthon/20101214_keresztapa_leroy          
Mindezzel egyébként azt követően tudták meggyanúsítani, hogy 1997. november 17-én Bécsben elfogták és hazahozták. Előzetesben volt már, amikor 1998 januárjában egy ismeretlen telefonáló azt közölte, hogy a négyszáz katona felett rendelkező Tanyi és más személyek fogva tartása miatt sport- és nyugdíjas létesítményeket robbant fel. Tanyit 2000-ben jogerősen felmentették a vádak alól.
Hat évvel később kábítószerrel való visszaéléssel, valamint közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal és személyi szabadság megsértésével gyanúsítva csaptak le rá a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Budapest belvárosában, a Nagymező utcában. A drogot megtalálták Tanyi szervezetében, aki a Pigalle szórakozóhelyen összeszólalkozott egy kábeltűzhöz kiérkező tűzoltókkal: az egyiket pofon ütötte és nem engedte felállni a székről.
Később Tanyi neve felbukkant a kecskeméti maffiaperben is. Tanyi védelmi állásokat biztosított Túri Tibornak is, pont az imént említett enyingi brigáddal fenálló helyi „testvéri” kapcsolata révén. Ezért amikor a kecskeméti perből megismert ellen-maffia” állitólag Túri likvidálását tervezte, ezt Tanyin keresztül próbálták volna meg végrehajtani. A vádlottak a balatoni szórakozóhelyeken jelentős érdekeltségekkel rendelkező Túri Tibort meg akarták öletni. Mivel Túrival Tanyi György már nem volt jóban, azt tervezték, hogy az ő érdekeltségeit éri a támadás. Ezután Tanyi Túriékat hibáztatta volna, s vett volna rajtuk elégtételt. (HVG 2006. április 4.)
Szintén a Pigalle volt a főszereplő, de mint egy, a Tanyival szembenálló alvilági kör által kiszemelt célpont. Erre lehetett következtetni abból, hogy először 2008 szeptemberében életveszélyes támadást intéztek – a legenda szerint – Tanyi György ellen a fővárosban. Az ügyben viszont ennél többre nem derült fény. Ekkor már hallani lehetett olyan hangokat is, miszerint Tanyi tulajdonképpen már vissza is vonult, de az egy évvel későbbi gyújtogatást a Leroyban azért még ő követhette el. Lehet bedrogozva, hiszen az őt ismerők szerint a kábszer miatt vesztette el valójában a hatalmát és hitelességét. A rendőrség 2004 és 2006 között háromszor kapta el Tanyit drogos állapotban. A vizsgálat megállapította, hogy a vádlott vére kokaint, másszor amfetamint, egy esetben pedig Ecstasyt tartalmazott.
Tanyival sosem volt gond, mindig azon az oldalon állt, ahol több volt a pénz, ezért érdekes a paródiába illő HVG-nek adott interjúja. Ahol nemcsak mókásan, de össze-visssza is beszél saját szerepéről az alvilágban megverése kapcsán.
Ügyvédje, Retteghy István elmondta, a VII. kerületi kapitányság emberei súlyos testi sértés miatt nyomoznak, mivel védencét két héttel korábban, a lakása közelében többen megtámadták és megverték. Mindezt egy térfigyelő kamera rögzítette is. A történtek pedig azt mutatják – a rendőrök szerint –, hogy vagy tartozásai lehetnek az egykor nagynevű keresztapának, vagy vissza akarta esetleg szerezni valamelyik érdekeltségét, és így mutatták meg neki, hogy ott már nincs keresnivalója.
2011. július 21. HVG:http://hvg.hu/itthon/20110720_tanyi_gyorgy_interju                                                          Megszólalt Tanyi György: “Most mocskos dolgok folynak az alvilágban”
Ő Tanyi György…A Fitnesszedző.
Az interjú annyira mókás, hogy nehéz volt röhögés nélkül végigolvasni. Van mikor kiesik a szerepéből Tanyi „Joe Pesci” György, és akkor saját magát adja, és mindenkit megfenyeget. Mindenesetre egy nagyon klassz kabarétréfát tudna írni belőle a klasszikus Markos-Nádas duó, de a „jelmez” beszerzése is igazi feladat lenne egy divattervezőnek.                                                                                                                                                                    
Ő Joe Pesci! Döbbenetes a hasonlóság Tanyival.
hvg.hu: Az ügyvédje azt állította, hogy egy térfigyelő kamera rögzítette, amikor önt megtámadták. Látta ezeket a felvételeket?                                                                                                            T. Gy.: Nem láttam. És feljelentést sem tettem.                                                                                      hvg.hu: De most akkor megverték vagy sem?                                                                                                        T. Gy.: Valami biztos történt, mert úgy hallottam, hogy a rendőrség nyomoz …                                                                                                                                                                       hvg.hu: Akkor robbantásokról, leszámolásokról szóltak a hírek. Az ezredforduló környékén ön is előzetes letartóztatásba került egy 1996-os robbantásos ügy miatt. Azzal vádolták, hogy egy férfi az ön megbízásából robbantott kézigránátot a belvárosban. Az ügy azért is érdekes, mert nemrég ugyanezt az embert Ragyás Tóni meggyilkolása miatt ítélték el a Fekete Sereg elleni büntetőperben.                                                                                                                                                         T. Gy.: Ne felejtse el, hogy a bíróság abban az 1996-os ügyben is felmentett. A rendőrség alaptalanul gyanúsított meg, rám akarták verni a balhét. Ami a kilencvenes éveket illeti, valóban történtek gusztustalan dolgok. Emberéleteket kioltani aljas dolog. De egyet kell tudni: bár én csak egy részüket ismertem azoknak az embereknek, akik meghaltak – és ugye halottakról jót vagy semmit -, de biztos nem jó emberek voltak, ha odáig jutottak, hogy megölték őket. Nagyon sajnálom azokat az ártatlan embereket, akik miattuk haltak meg, és persze azokat is, akik nem voltak ártatlanok….                         (Kvázi Tanyi szerint megérdemelték a sorsukat.) …                                                                                                                                                                          hvg.hu: 1996-ban a Lakatos Csaba fogathajtó elleni gyilkossági kísérletnél is felmerült a neve. Állítólag ön volt az egyik utasa annak az autónak, amelynek sokat vitatott helyszínelésénél – a helyszínelésen felvett jegyzőkönyv szerint – váratlanul megjelent Pintér Sándor országos főkapitány, későbbi belügyminiszter.                                                                                                                         T. Gy.: Lakatos Csaba nagyon jó barátom, mindig is jóban voltunk. Nem állt érdekemben, hogy vele kapcsolatban ilyen probléma legyen. A másik személy, akit ön említ, olyan magas értékrendet képvisel, olyan pozícióban van, hogy nem is lehet velem egy lapon említeni. Az akkori sajtóhír is olyan tévhiten alapult, mint azok a hírek, amelyek mostanában velem kapcsolatban megjelennek. Márpedig olyan emberről nem szabad így beszélni, aki hozzám képest egy igazi és nagyon komoly pozícióban lévő személyiség, és aki megrendíthetetlen és mindig igazságos volt.                                                                                                                                             …                                                                                                                                                                             hvg.hu: Most egyébként mivel foglalkozik?                                                                                               T. Gy.: Családi vállalkozása van a kislányomnak. Egy fitneszterem. Én ott dolgozok mint fitneszedző. Ennyi.
Ahogy Tanyi beszél Pintér Sándorról, az ominózus Obersovszky interjúra hajaz, amikor Schmitt Pál plágiumügye kapcsán térdelt le a riporter a volt Köztársasági Elnök lábai közé, és tette a dolgát bőnyállal. 
Hááát, valóban ennyi, így is hosszúra sikerült a Tanyi portré és korántsem teljes. A lényeg, egy olyan szereplője Tanyi György a hazai maffia-történelemnek, akinek saját elmondása szerint ugyan semmilyen pozíciója nem volt, de mégis egy regényt lehet róla írni, ha csak a jelen Vizoviczki-Portik sztoriba illesztjük a karakterét.  
A kapcsolata Pintér Sándorral legendás, és Tanyi nem véletlenül lett minden esetben tisztára mosdatva”. Ügyvédje lassan 20 éve ugyanaz a Retteghy István, aki csak Tanyiból simán megélne az ügyvéd kollégák szerény véleménye szerint.
Végül zárjuk a portrét Tanyi saját szavaival, hogy megértsük Ő hogyan is látja saját helyzetét:                                                                                         Nincs pozícióm az éjszakában és nem szeretném, hogy pozíciót töltsek be. Arra, hogy rendőrségi és ügyvédi berkekben ezt rebesgetik, azt tudom mondani: minden ilyen hír valótlan. A másik dolog, hogy azért nem lehet meggyengülni egy olyan helyzetben, ahol én vagyok, mert ezekről a dolgokról a rendőrök, ügyvédek vagy bárki más, aki nincs benne, nem tud, nem is lehet tudni. Régen rossz lenne, ha ezekről a dolgokról ezek az emberek tudnának” – mondta az akkori interjúban a HVG-nek. 
A Lakatos Csaba-ügy                                            http://www.nemenyi.net/default.asp?Location=_arc&SID=0&AID=0&Direkt=84933
1998 őszén az említett Boros-kazetta nyomán szárnyra kapott információk szerint a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni 1996-os merénylet helyszínén Pintér kicserélte (más források szerint elvitte) az ott talált fegyvert. Pintér erre úgy reagált: az ominózus este Lusztig Péterrel, az Országgyűlés rendészeti bizottságának akkori, MSZP-s elnökével vacsorázott, s a termet csak egyszer hagyta el – telefonálni. T. Gábor alhadnagy, a helyszíni szemlét végző bizottság vezetője jelentésében azonban a merénylet helyszínelésén megjelentek között nevezte meg Pintért. Egy volt rendőrtiszt így elevenítette fel a 15 évvel ezelőtti eseményeket: „A Salgótarjáni utcában a járőr feltartóztatta a Tanyi-ikreket, mert az alapos gyanú szerint meglőtték Lakatos Csaba fogathajtót a lovi közelében…Tanyi-ikrek! A régi szép idők… Elkopott a cipőtalpunk egy hónap alatt, amikor utánuk kajtattunk! Ketten jártak egy személyivel… A priuszukat csak WC papírra lehetett volna kinyomtatni, olyan hosszú volt.. Amikor bevittük őket, azt beszélgették az előállítóban, hogy „de jó, hogy a Sanyi bácsi a főkapitány… addig semmi gondunk nem lesz!” Másnap jött a végzés: el kell engedni őket… Fütyörészve távoztak. Szóval az első jelentés szerint – ami már nincs meg!- az elkövetés eszköze a helyszínen előkerült, de az a kiérkező Sanyi magával vitte. Hazudik a járőr, állítják, mert Pintér együtt vacsorázott éppen akkor barátaival: Bodrácska, Túrós, Kacziba, Valenta… Madarat tolláról… Később tábornokék meg is erősítették, hogy Pintér Sanyi velük nyelte a pékné csülköt. A dolog szépséghibája én vagyok. Én is ott voltam. És tudom, hogy Pintérnek csöngött a 2110i Nokiája, felkapta a ballonját és lelépett. És csak sokkal később jött vissza – én a szakáccsal dumcsiztam, előtte egy barátnőmmel múlattam az időt a tetőtérben.” T. Gábor, a szemlebizottság vezetője, az első jelentés készítője 1995-ben az „Év rendőre” volt. A helyszínelést követően kegyvesztett lett a rendőri vezetőknél. Mindenféle eljárásokat, vizsgálatokat indíttattak ellene. Kicsinálták. Ellehetetlenítették. Távoznia kellett a rendőrség kötelékéből
Folytatjuk…. 3. Rész: Vizoviczki „éjszakacsászára” László.  




1.rész: Mi van, ha mégsem Portik Tamás

Hannibal Lecter?





 Aki beszél, meghal. Aki hallgat, túléli.”  - a Maffia törvénye.
Mi van, ha csak a „Cirkuszt és kenyeret a népnek” típusú történetetről van csak szó, mint manapság minden témában? Összeállítottunk mi is egy sorozatot, követve a divatot. Szeretnénk bemutatni a valódi érdekviszonyokat is, hogy ne csak a cenzúrázott és szervezett „állami-média” rózsaszín és egyoldalú mátrixában bolyongjunk. A hazai alvilág valamint  a gazdasági és politikai bűnözés összefonodása egy folytatásos regény, amit igyekszünk olvasmányosan és érthetően közreadni.            
1.    Akinek sok az ellensége, mindenki a barátja – egy darabig!
Hannibal Lecter
Kik is ezek az alvilági és rendőrségi szereplők és „vádalkuképes” urak, és kik jöhetnek még számításba Vizoviczki László, a korrupt rendőri vezetők és Portik Tamás letartóztatása kapcsán? A média által ránk erőltetett verziók és információk valahogy igyekeznek kihagyni a FIDESZ-MSZP rendőrségi harcot, ami 22 éve zajlik. A hatalom és az érdekviszonyok kitermelték a saját embereket és a korrupt szövevényes viszonyokat. A rendőrség 1990 óta korrupt. Nem kicsit, nagyon. Védelmi pénzeket már a rendszerváltás utáni első hírhedt razziázós csapat, a „Csontos-brigád” is szedett, utána jöttek az újak, akik egyre szervezettebb formában „terrorizálták” a szórakozóhelyek tulajdonosait. Ez a szimbiózis mindig is pénzről szólt, és egyre nagyobb pénzekről. Természetesen mindenki tudott róla, minden kormány alatt, minden rendőrség korrupt volt. Ami most megváltozott az a 2/3, most nem kell osztozkodni, nem kell megtartani az ellenfél hű „katonáit”.  Jöhet a nyílt háború, aminek most a szemtanúi vagyunk.
Vagy elhiszi valaki a meséket? Esetleg  Vizoviczki „ÉjszakaCsászára” László dobta fel csendestársát Portik Tamást, vagy Tanyi György, alias „Joe Pesci”, vagy Radnai „Pentitó” László, vagy Veres „Citadella” István, vagy Doszpot „Sztárzsaru” Péter, netán Túri „Maffiafőnök” Tibor és Dévényi „Kiós” Tomi duó, tán Szűcs „Kiskakas olajos” Attila, vagy a hazai titkosszolgálat, esteleg a Szlovák, vagy csak simán útban volt a jelenlegi hatalomnak aktuális üzleti érdekeltségei és befolyása miatt és beindult P.S.?  Ha, és amennyiben a felsoroltak közül kerülne ki „Brutus”, nézzük milyen érdekviszonyok és elképzelhető történetek állhatnak a háttérben!
Ezek az események viszont még mindig nem a „mese” végét sejtetik, sőt inkább egy „neverending story” lesz belőle, de nézzük hol is kezdődött mindez? Mindenestre akárki is „likvidálta” most Portikot, azt a Kormány érdekében tette, vagyis a rendőrség írta a forgatókönyvet, ahogy ez több elszólásból és történésből is kiderült már. Az alapot mindenképp a kecskeméti maffia-per szolgáltatta. Az elítéltek a 2010-es kormányváltás után partnert találtak végre az ellenük kreált ügy miatti elégtételre. Köztudott volt az éjszakában, hogy Radnai Lászlót és Csüllög Zsigmondot társaik juttatták börtönbe. A pórul jártak ezt állítólag azzal “hálálták meg”, hogy 2008-ban egy zsarolási ügyet kreáltak korábbi barátaik – Drobilich Gábor, Turi Tibor és Dévényi Tamás – ellen. Kreálták, nem kreálták, nem volt teljes a siker az A1 Fitnessterem tulajdonosának zsarolása kapcsán. A lényeg, hogy az egyik maffia-csapat „elgázolja” a másikat rendőrségi segédlettel, majd jön a bosszú. Fontos hozzátenni, ezek már modern eszközök, nem gyilkosságok és robbantások, mint a 90’-es években, hanem hívjuk mondjuk „humánus likvidálásnak.”  
Akkor most mivel is gyanúsítják Portikot? Mindennel!
Boros Tamás „vállalkozó” és az utca felrobbantásával. Valamint Prisztás József másik „vállalkozó” likvidálásával. Valamint Fenyő János médiabirodalom tulajdonos kivégzése is szóba jött, mondván Portik bízta meg Rohácot. Sőt már azt is tudjuk, Portik kapcsolatban volt Gyárfással is egy kis házikó erejéig, így a felbújtó is elvileg meglenne. Azután mi merülhet még fel, a móri mészárlás, Seres és Döhrer kivégzése, a dunaszerdahelyi maffia lemészárolása, vagy netán a Kennedy-gyilkosság? Egyszerű, szerintünk ez mind Portik volt! Legalábbis ez lenne a legegyszerűbb. Minek nyomozgatni, Ő volt és kész! Minden ügy megoldva, egy ember viszi el a balhét, mint minden nagy horderejű hazai gazdasági ügyben.
A magyar rendőrség normál üzemmódban emígyen dolgozik. Most ráadásul van egy szép bizonyítási kényszer és a nép kellő befolyásolása sem utolsó szempont. Ugye letelt már 2010 májusa óta a két hét, ami meg volt nekünk ígérve, hogy megszűnik a bűnözés és rend lesz! Rendben, nem vagyunk túl szigorúak, a 2 év is belefér!  Úgy vagyunk vele, mint a vádlott az ítélethírdetés után, mikor megkérdi a bírót: „Tisztelt Bíró úr! Nem lesz kicsit sok az az öt év?” Mire a Bíró: – „valamit félreértett, nem öt év, kötél!”
Igen, ez nagyon szomorú, kötelet kaptunk, már meg volt ez nekünk korábban ígérve, de ezt most hagyjuk, az egy másik mese! Ez a kötél inkább csak csont, amit dobtak nekünk, és rágódhatunk, találgathatunk hónapokig, miközben az IMF jön-megy, a világ változik, de egy dolog örök, az Unikum! És az alvilág! Avagy a „magyar-maffia” vírusa, amely a teljes gazdasági és politikai életet megfertőzte. Igen, ez a polip már nem távozik sosem hazánk testéből, ez egy olyan élősködő csoport, amely a csontunkig leszívja a zsigereinket, és belőlünk mindaddig táplálkozik, ameddig meg nem semmisíti az országot és népét! Borítékolható, hogy a jelenlegi ügy, – ami olyan Tasnádis amúgy – biztosan  hoz még néhány nagy fordulatot és lesznek még meglepetések.
A legfontosabb konklúziója ennek az évtizedeket átölelő kriminek, a magyar rendőrség teljes rohadásának folyamata és végül maffializálódása, ami egybeesik a politika hasonló tendenciáival!
De miért most és miért pont Portik?                                                                             Azok a boldog szép napok, ég veled, Te nem tudod milyen jó nélküled!”
A TEK-re igenis szükség van! Csak meg kell nézni kik vesznek körül minket!” Engem például ez az ember itt mögöttem folyamatosan figyel. Azt hiszi nem tudom, hogy most is azt nézi, azt mondom e amit leírt nekem. Persze, hogy szórol-szóra és tagoltam olvasom.”
Ez egy nagyon összetett kérdés. Talán a csillagok állásához lehetne hasonlítani, amikor olyan konstelláció áll be, mint mikor egyvonalban helyezkednek el a naprendszer bolygói. Ritkán fordul elő, és komoly hatásokkal jár. Portik elszámolta magát! Nem nézte a naptárat, vagy nem olvasta megfelelő precizitással a híreket, pedig az Őt ismerők szerint az óvatosságot és rejtőzködést Kaméleon” módjára elsajátította. (Talán nem véletlenül szponzorálta a filmet.) De van egy sokkal egyszerűbb magyarázat: lehet,hogy nem is Portik a potenciális megbízója az elmúlt 22 év összes gyilkosságának! Hiszen ha Ő lenne, már régen messze repült volna, úgy a választások másnapján, még 2010 májusában. De nem, Ő maradt, és ezt benézte, ahogy a csibészek mondják, de nagyon! De miért nem tett semmit és várta meg – üzlettársa, Vizoviczki és a korrupt zsaruk letartóztatása után – alsónadrágban a TEK-et?
Tomi, lehet téged megvezet-TEK?”  
Mit ajánlottak, hogy nem vetted észre a csapdát? Nem is tudjuk hol kezdjük, a jelennél vagy a múltnál? Nagyon gyanús mindenesetre a sok prejudikáció és a vádak tényként közlése az ügyben. Bár a magyar médiában ez természetes és megszokott jelenség.  Már a rendőrségi kommunikácó és az egész felépítettnek tűnő eseménysor is előre eldöntetett és precízen, időarányosan megkomponált háttérszervezést sejtet. Kiknek állhatott érdekében Portik jelenlegi félreállítása, és miért éppen most? Ezeket a kérdéseket teszi fel a hazai felülről irányított média. Portikból most egy szép és sikeres bűnbakot kreáltak. De miért is? Ha most valaki azt gondolja Portik Tamást szeretnénk védeni, téved. Csak és kizárólag azt szeretnénk egy rendesen összeszedett sorozatban tálalni, milyen érdekes és hátborzongató események végkifejlete a mostani látványos letartóztatási sorozat.
Kezdjük mindjárt a legutolsó hírrel, a maffia-perben 12 évre ítélt Radnai hirtelen szabadulása kapcsán kibuggyant vádalku történettel, melynek dokumentumai kiszivárogtak, de lehet kamu az egész. Mindenesetre a Magyar Hírlapos, PestiSrácok.hu megígérte, közreadja a további vallomásrészleteket, de ez valamiért már nem lett nekik aktuális. (http://pestisracok.hu/radnai-a-bunbano-maffiozo/ ) Hasonló esetre nem volt még példa eddig, hogy egy pár hónapja indított weboldal ilyen iratokhoz jusson, felettébb gyanús, főleg, hogy nem is valódi a rendőrök szerint.
Tamás! Akkor most ezt mégegyszer vesszük! Kicsit jobban hajtsa le a fejét, mégtöbb megbánás legyen a mozdulataiban. Hátul a 75. számú állig felfegyverkezett harcos, magasabbra a puskát, mintha valóban kellene félni támadástól!”
Hasonló újdonság az is, hogy Portikot egy napon belül, hétvégén gyorsan előzetesbe is helyezték. Látványos letartóztatására  és narancs-jelmezes”Hollywood-i filmeket idéző elfogására sokan sokáig fognak emlékezni. Természetesen ez is volt a cél, egy klassz TEK-es erődemonstráció, videóra véve. Egyesek szerint a sminkesek és a büfékocsik is a háttérben voltak, és a forgatáson Bruce Willis szakértett, Andy Vajna rendezésében. Valaki meg is jegyezte, „mi történik, háború van megint?” Mások azon elmélkedtek ezzel a csapattal a Fehér Házból is simán kihozzuk Obama elnököt, és adunk neki egy akkora sallert mi félázsiai” vagányok, hogy „bele-piros-fehér-zöldül”.
A lényeg, sok új és érdekes dolgot tanulhattunk az utóbbi időben, a diktatúra rendőrségének köszönhetően. Azóta a pesti aszfalton új szlogen jelent meg a nyári divat kapcsán: Öltöztessen téged a TEK!”
A következő részekben bemutatjuk Portik potenciális vagy lehetséges ellenfeleit.                                                                                            
Folytatjuk…de mi tényleg…. 2. rész: Tanyi György, a jobbos maffiózó!
hungarianvirus.wordpress.com







14.Rész: PORTIK TAMÁS, a “Célpontban”! Az

anyós, a jobber média és az újságírónő! Nem Portik

Tamás Hannibal Lecter!





Portik üzletelni próbált a rendőrökkel?” Teszi fel a kérdést az MNO, a jobboldali médiabuggyantás a szintén nagyon hiteles HírTV adásából összeollózott maszlagból! Egy napon két cikkel is előrukkoltak az MNO-nál, mert nézték a TV-t.

Alkut kínált a rendőröknek néhány évvel ezelőtt Portik Tamás – ezt mondta a Hír TV Célpont című műsorának egy olajügyekben jártas újságíró, Kármán Irén!  Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozó ügyvédje, Bánáti Kristóf nem tud erről. 





Portik mindent visz? A HírTv Célpont című műsorában a vádak, az MNO-ban az ítélet olvasható! (A Célpont adásáért katt a képre.)
A legszebb, hogy erről mindenki tud, semmi új nincs a hírben! Az NNI-nél hajszál pontosan tudatában vannak a korábbi ajánlatnak, nyilatkoztak is anno ezügyben, NNI részről, hogy “nem kell, majd ők megoldják az ügyet”. Lehet épp az ilyen korábbi esetek miatt kellett az NNI-nél a “nagytakarítás”. Mint megírtuk már a sorozatunk 6. részében augusztus 16-án, majd egy hónapja:  

Portik és a vádalku? Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!

Mondjuk nyár volt, meleg. Olvasni nem szoktak az MNO és a jobbos média billentyűvirtuózai, mielőtt nekiszaladnak egy-egy hírnek, hiszen le van nekik fektetve a kötelező megjelentetendő sztori. De nem feltételezzük, és Istenemre nem is kívánjuk, hogy ők minket olvassanak, de a GOOGLE nagy dolog, sok mindenre választ ad. Csak beüti az ember: Portik és a vádalku szavakat és már olvashatóak is kis kutatás után a 2002-ben megjelent cikkek: pl:   http://www.jogiforum.hu/hirek/6253ahogy azt már egy hónapja megírtuk.





Az Olaj-akták a hazai “neverending story”! A teljes 2002-es vádalku sztoriért katt a képre!
MNO: 
Portik Tamást budai villájában fogta el júliusban a rendőrség a Terrorelhárítási Központ kommandósainak segítségével. A férfi a 90-es évek második felében az olajmaffia cégének tartott Energol Rt. résztulajdonosa és igazgatója volt. A társaság vezetőit adócsalás vádjával állították bíróság elé. Portik Tamás ellen is kiadták az elfogatóparancsot, egy időben ő volt a legkeresettebb magyar bűnöző. De olyan sikeresen bujkált, hogy a terhére rótt bűncselekmények elévültek.
Az olajmaffia egyik irányítójának magánélete sem volt hétköznapi, legalábbis ahogy élettársa anyja, Riskó Judit leírásából kirajzolódik. A Magyar Nemzet interjúja. (Ez egy igen szép, és abszolút nem prejudikatív megállapítás. Az MNO tehát konrétan tudja, – amit még csak most vizsgálnak a “Portik-kiscsoprtos” NNI maradvány nyomozói, vagyis Portik volt az olajmaffia irányítója!? Bravó!)
Portik Tamás anyósa a Hír TV Célpont című műsorában a rendőrség és az alvilág összefonódására utalt. „Ahogy kiderült, hogy Portik Tamásról van szó, az NNI minden ügyet magához vont” – fogalmazott Riskó Judit, hozzátéve: ott elhaltak az ügyek. Portik ügyvédje nem tud az alkuról Kármán Irén újságíró is személyesen ismeri Portik Tamást. Vele is beszélt, amikor az olajügyekről forgatott dokumentumfilmet. „Azt mondta, hogy ha egyszer beviszik, akkor a nyakába varrják az összes elvarratlan bűncselekményt.” Ezért már évekkel ezelőtt „üzletelni próbált” a rendőrökkel, hogy elmondja, kik a felbujtói az Aranykéz utcai, a Döcher- és a Prisztás-gyilkosságoknak – mondta Kármán Irén a Célpontnak. Portik Tamás ügyvédje a Hír TV-nek azt mondta, hogy az újságíró által említett alkuról nem tud. De ha tudna, sem beszélhetne róla, hiszen a nyomozati alku államtitoknak minősül. A rendőrség szerint a 90-es évek alvilági leszámolásai közül az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság felbujtója nem más volt, mint maga Portik Tamás. A Magyar Nemzet információi szerint az NNI nyomozói a felbujtó és a bérgyilkosok közötti közvetítőnek tartják a Fenyő-gyilkosság ügyében is, de még nem gyanúsították meg a bűncselekménnyel. http://mno.hu/ahirtvhirei/portik-uzletelni-probalt-a-rendorokkel-1104192
Portik Tamás, az Energol Kft. volt kereskedelmi igazgatója jelenleg előzetes letartóztatásban van a Prisztás József elleni és az Aranykéz utcai merényletek megrendelésének gyanúja miatt. Az olajmaffia egyik irányítójának magánélete sem volt hétköznapi, legalábbis ahogy élettársa anyja, Riskó Judit leírásából kirajzolódik. Riskót korábban tanúként hallgatták ki a Fenyő-gyilkossággal összefüggésben. Folytatta az MNO a Portikolást: http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/az-olajmaffia-arnyekaban-1104078 
A teljes anyós-interjú a linkre kattintva olvasható. Nem vettük át, mert NO COMMENT kategóriába tartozik. 
http://index.hu/belfold/2012/09/09/portik_maganeleterol_meselt_az_anyosa/

Portik száz szál rózsával udvarolt

Rémusz Bácsi






27.rész: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!

Agymosás: a HUNGARIANVIRUS lett Hannibal

Lecter, Labanc Ferenc és bűntársai szerint





Nagyon jó érzés, ha az emberrel, törődnek. Még jobb érzés, ha elismerik a munkásságát. Az egyetlen kérdés, ki teszi ezt, no és miért? Megtudtuk a MAGYAR HÍRLAP október 2o-ai számából, hogy közvetve mi vagyunk PORTIK TAMÁS! Vagyis, ha ma valaki Magyarországon az alapvető emberi jogok szerint jár el, és még ezt hangoztatja is, az BŰNÖZŐ! Az “ártatlanság vélelmezése” a jobboldali média, és a jobboldal eszmerendszerében ismeretlen fogalom. A prejudikáció teljesen elfogadott, sőt kötelező, ha az ellenség lejáratása a cél! Mondjuk a mindennapi ellenség kereső Fideszes mondavilágba ez passzol. Miért pont minket ne találtak volna meg, amikor ennyi “szemetet összehordtunk” mi aljas, sötétben bujkáló ellen-fülkeforradalmárok. 
A Portik-sorozat előző részéért katt. a képre! 

26. rész. Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!   A

Generál Média, a lóversenyvállalat, Vajtó Lajos és

a titkosszolgálatok!


Nagyon belegyalogolhattunk a koncepciózusan felépített “gonosz, gyilkos, Fidesz ellenes bandita” összképbe, amit PORTIK TAMÁS-ról igyekezett alkotni a jobboldali médiatrutyi. A HETI VÁLASZ és a MAGYAR HÍRLAP frenetikus írásai egyértelműen igazolják sorozatunk eddigi részei célba találtak, és lépésre kényszerítették a “tündérmese’ gyártókat. Mivel a legjobb védekezés a támadás, ezért klassz kis sztorit kreáltak a HUNGARIANVIRUS lejáratására. A történet annyira tetszik, hogy közreadjuk, ha valaki esetleg kihagyta volna. Azok, akik véletlenül valamely botor tudatlanságból és ellenzéki hevülettől vezérelve nem ezeket a “színvonalas” lapokat olvasnák segítünk tájékozódni a “jobber” média mesevilágában. Többször leírtuk, a Portik-sorozatban is milyen érdekek húzódnak meg a vádak történeti felépítésében. amely azt sugallja, Porik Tamás olyan ember lehet, mint Hannibal Lecter. A szokásos jobboldali média agymosás útján, a híreket olvasókba vénásan próbálják bevinni az infókat, melynek semmi köze a hiteles újságíráshoz. Mondjuk, hitelességet ezektől a kormány által babusgatott és eltartott “szakemberektől” ne is nagyon várjunk. A lényeg, jókat köpködni másokra minden valós alap nélkül és terjeszteni az igét, a SZEKTA tagok részére a mindennapi betevőnél is fontosabb ólomtartalmú hírtáplálékot! 
Tehát Portik Tamás tulajdonképpen “mi vagyunk”, ha jól értelmezzük a megjelent irományok által adagolt “info-büfiket.” Vagyis adott egy nem kimondottan Fidesz-szimpatizáns, volt médiavállalkozó , ráadásul állítólag az FBI védelme alatt álló (Klivinyi Zoltán), akit egy érdekesnek mondható eljárás során elítéltek, és eltűnt. Adott egy Fidesz által levadászott csibész, volt olajvállalkozó (Portik Tamás), aki szintén a médiában is érdekelt, valamint gazdasági potentátnak számított. Ráadásul a titkosszolgálatok is mögötte álltak, és jelenleg a 9o’es évek valamennyi merényletével meggyanúsították. Na most, ha ezt úgy “jobberesen” összeolvassuk, akkor ilyen írást kapunk, mint ami a MAGYAR HÍRLAP-ban megjelent. 

A kormány buktatásán dolgoznak – MAGYAR HíRLAP

Magyar Hírlap 2012. október 20., szombat:
Egy bűnügyi magazin szerint a vertical invest egykori háttérembere, klivinyi zoltán működteti a hungarianvirus nevű blogot” (Megjegyzendő a delikvens nevét csupa kisbetűvel szedte a MAGYAR HÍRLAP, tehát mint “nemecsek ernő” ez a Klivinyi is valamiért alapból “Persona Non Grata” lehet, de ez csak egy érdekes észrevétel.- nekünk feltűnt, a szerk.!)
Egy internetes bűnügyi magazin szerint az Egyesült Államokban bujkáló, a kisbefektetőket milliárdokkal megkárosító Vertical Invest szövetkezet egykori háttérembere, Klivinyi Zoltán működteti a Hungarianvirus nevezetű blogot. Az internetes kiadványon hirdetik a kormány október 23-i megbuktatását, valamint Portik Tamást mosdatják.”
A Hungarianvirus amennyire ellenséges a kormánnyal szemben, annyira elnéző a kilencvenes évek fővárosi leszámolásos gyilkosságok némelyikének felbujtásával gyanúsított Portik Tamással. Eddig huszonhat cikket szánt a bűnöző mentegetésére, „Nem Portik Tamás Hannibal Lecter” címmel.
Valószínűleg igaza lehet a Privát Kopót vezető Valencsiknek, ugyanis lapunk is úgy tudja: Klivinyi és Portik között nemcsak baráti, üzleti kapcsolat is van. Amikor Portik az Energol-ügy miatt a kétezres éveket megelőzően szökésben volt, éveket töltött az Egyesült Államokban. Ekkor szervezte be őt is az ottani titkosszolgálat, ugyanis a hatóságoknak információkra volt szükségük a magyar bűnözőkről. Abban az időben az itteni alvilágra jelentős befolyással volt az orosz maffia, sok pénzt menekítettek ki a tengerentúlra. Portikra tehát az amerikai titkosszolgálat vigyázott, nem véletlenül nem adták ki őt, holott évekig nemzetközi körözés alatt állt. Az ottani tevékenységét segítette az FBI-os Klivinyi, akire Portik az Amerikába menekített pénzét is rábízta, amelyet úgy tudjuk, a mai napig ő kezel. ( http://hetivalasz.hu/itthon/a-nevtelensegbe-burkolozo-hivek-mesterfokon-uzik-a-bunosmentegetest-55359 )
A Heti Válasz október elején írt arról, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Seres Zoltán és Prisztás József elleni merénylet felbujtójaként azonosított Portik Tamás mentegetését mesterfokon űzi a WordPress nemzetközi blogplatform Hungarianvirus nevű aloldala (hungarianvirus.wordpress.com). A Hungarianvirus emellett a Fidesz-ellenes Facebook-csoportok gyűjtőhelyeként működik.  (http://hetivalasz.hu/itthon/szokesben-levo-bunozo-buzdit-az-orban-elleni-forradalomra-56042 )
A Privát Kopó főszerkesztője, Valencsik Ferenc a Heti Válasz megkeresésére leszögezte: a Hungarianvirus által közölt dokumentumok többségét korábban Klivinyi már bemutatta neki, így számára egyértelmű, hogy a blog működtetője csakis a Vertical Invest volt vezetője lehet.” ( http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?MN=Hirmix&AGM=Joghalo&AN=hungarianvirus&LN=Hungarian )
Magyar Hírlap Online
Privát Kopó online bűnügyi magazin
Lapigazgató-főszerkesztő: Valencsik Ferenc
Kiadó: Kriminalinfo Hírügynökség Kft.
Levelezési cím: 1052 Budapest, Haris köz 5. II./1.C.
Felelős kiadó: a kft. ügyvezetője
A képre kattintva még többet olvashat a témában:
5. rész. Az ingatlanszövetkezetek polipja. Máris támadják a Hungarianvirust az olajmaffiát segítő volt BRFK-s zsaruk!
Összefoglalva:
Portik Tamás nemcsak sorozatgyilkos, de közvetve ezek szerint forradalmat szervez az amerikai titkosszolgálat támogatásával, és barátjával, akire rábízta a pénzét- úgy tudják! Vagyis ránk, ergo, mi a Hungarianvirus finanszírozzuk a holnap balhétPORTIK pénzéből! Hát nem gyönyörű!!! Ez kell a FIDESZES-ZOMBIKNAK!
HÚÚÚÚÚ… WAZZZZE…! Na ugye, igaza van a kormánynak, ezek a gonosz külföldiek, milyen fondorlatos módon akarnak itt kormányt buktatni. Ez is egy fontos érv a békemenet mellett! Az ember csak ámul, és elmélkedik, hogy ezt van-e aki még megeszi?
Kedves olvasóink! 
Szeretnénk töredelmesen bevallani, mi a HUNGARIANVIRUS csapata valójában ROBIN HOODZORRÓTELL VILMOS és  Don Quijote vagyunk! De lehetnénk MICKEY MOUSE vagy DONALD KACSA is, ha az jobban bejön a jobboldali média mágusoknak. De tudják mit? Mi vagyunk személyesen, PORTIK TAMÁS! – csak szereztünk egy laptopot a börtönben.
A kérdésünk a következő lenne: És akkor MI VAN? …. Nem mindegy ki a szerző? Szólás szabadság van, nem?




Labanc és Valencsik elemez. Az üzlettársak a BP TV-ben is “garázdálkodtak” egy ideig!
Azért adunk némi magyarázatot is kedves olvasóinknak, a sok agyament feltételezésre és mesére, miért is lettünk ismét betámadva!Vannak bűnöző rendőrök, akik sorra követik el a korrupciós és zsarolásos bűncselekményeiket. Mi ezt megírtuk, Nekik nem tetszett! A Portik sorozatban és immár az Ingatlanhasznosító Szövetkezetekről készült eddigi írásainkban is felmerült egy közös nevező, történetesen LABANC “copfos” FERENC, bukott BRFK-s életvédelmi nyomozó szerepe. Labanc nemcsak Tasnádi ügyben ült a vádlottak padján, számos korábbi ügyben merült fel érintettsége. Rendőrségi körökben nem kívánatos a személye, mert lejáratta a mundért és kollégáit, a becsületes zsarukat. Mindeközben Labanc szakértőként osztja az észt az ECHO agymosoda TV műsorában, és szókimondóan elemez, kiemelten a korrupt rendőrbűnőzést szereti taglalni. Labanc üzlettársa a PRIVÁT KOPÓ nevű portálban, az a Dr. Porkoláb Zsolt szintén bukott, volt BRFK-s nyomozó, aki a kecskeméti maffiaperben vádlottként is szerepelt, mint már korábban megírtuk. Harmadik társuk a portál főszerkesztője Valencsik Ferenc, aki az Esti Hírlap vol elnökeként szintén kapcsolatba került az olajmaffia embereivel, saját elmondása szerint. Na ők hárman a KRIMINALINFÓ HÍRÜGYNÖKSÉG KFT tulajdonosai, akiknek hiteles feltételezései” alapján immár az összesjobber” online portál megírta a tutit” rólunk. Itt tartunk…. 
LABANC, PORKOLÁB, VALENCSIK cégháló, és LABANC bűncselekményei:
Labanc Ferenc cégei. És bűncselekményei. Ezek után értjük, miért támadja az oldalunkat barátjával, üzlettársával, Dr. Porkoláb Zsolttal és Valencsik Ferenccel.
Kiegészítés: Labanc és Porkoláb jelenleg egy másik ügyben kavar. Az Electro World-öt próbálták megzsarolni, és fel is jelentették. Az írásból, ami érdekes módon a PRIVÁT KOPÓ oldalán is megjelent, az derül ki, Valencsik összeveszhetett társaival, Labanccal és Porkolábbal, mert valószínűleg kihagyhatták üzlettársukat az Electro World lehúzásából. 

A Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek pénzéből finanszírozhatták az Electro World volt tulajdonosának besározását

Két elcsapott rendőrnyomozó, Labanc és dr. Porkoláb egy közel 17 millió forintos „forgóeszköz hitel” folyósításáért cserébe – a hitelszerződés megkötése napján – közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatot tettek megbízójuk, az NTP Elektroweb Kft. érdekében, amelyben súlyos gazdasági bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg az Electro World volt tulajdonosát. Az üzletember besározását a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek pénzéből finanszírozhatták.” 
De Labanc Ferencnek még ennél is több köze van pl. PORTIK TAMÁS-hoz, legalább is biztosan több, mint Rémusz Bácsinak. Hiszen az 5 évvel ezelőtti hírek alapján Kármán Irénnel kapcsolatban állt, mint ahogy Portik Tamás is. Lehet Labanc valamiért haragszik Portikra, de erről nem tudtunk eddig részleteket beszerezni. Viszont a HVG 2oo7-es cikke sok mindenre választ ad, konkrétan Labanc nagy kamuzásaira:

Tasnádi mellett tűnt fel Kármán Irén szerzőtársa

HVG 2007. június 27., szerda, http://hvg.hu/itthon/20070627_karman_maffia_labancz_cattani
Maga Kármán Irén vetette fel, hogy megveretése kapcsolatban állhat az egykori Cattani-csoportról szóló filmje készítésével. A hvg.hu forrásai kételkednek ebben. Az 1991-ben létrejött bűnüldöző csoportról Kármánnak ugyanis elsősorban Labancz Ferenc szolgáltatott adatokat, így az újságíró aligha juthatott a maffiakörök érdekeit sértő információkhoz.




Labanc Ferenc, a BRFK volt zsaruja, több bűnügy vádlottja, elítéltje a Privát Kopó magazin tulajdonosa.
Labancz Ferenc Kármán Irén készülő új filmjének társszerzőjeként tűnt fel. A volt rendőr, mint a hvg.hu-nak elmondta, a Cattani-csoportról szóló alkotás forgatókönyvének megírásában vesz részt. Nála illetékesebb pedig nem sok van – tette hozzá –, mivel operatív tisztként vett részt a híres egység munkájában. Megkérdeztük, miért nem vonják be a munkába a Cattani volt vezetőjét, Illés Gyulát, amire az volt a válasz, hogy „az ügyekkel, amivel a csoport foglalkozott, én is tisztában vagyok.” (Több újsághírben Labancz az egység vezetőjeként szerepel, tévesen.) A volt rendőr elmondta, hogy amikor rövid nyolc hónap után megszüntették az egységet, ő volt az, aki egyik kollégájával a csoport tevékenysége során keletkezett iratokat elrendezte.Szakmai körökben nem tartják teljesen hitelesnek a Cattani-csoport volt nyomozójának, Labancz Ferencnek a nyilatkozatait. Annak ellenére, hogy sok adattal és információval rendelkezik a néhány hónapig működő, csak kiemelt, alvilági leszámolásokhoz kötődő bűncselekmények után nyomozó csoportról, amely nevét a tévé népszerű Polip sorozatának detektívjétől kapta, Labancz személye mégis vitatott. A rendőrségről elkerülve ugyanis Tasnádi Péter egyik cégében, a Mesterdetektív Kft.-ben kötött ki szakértőként. Később a Tasnádi-ügy egyik vádlottja lett. A gyanú szerint Tasnádi Péter vele akarta megöletni volt feleségét, de mivel a megbízást nem hajtotta végre, felgyújtották Labancz terepjáróját. 
Értesüléseink szerint Labancz alhadnagy egyszerű előadóként dolgozott néhány ügyön. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem jutott volna információk birtokába, de a hvg.hu által megkérdezett több volt kolléga egyöntetűen javasolta, hogy amennyiben Kármán Irén valóban hiteles filmet akar forgatni a Cattani-csoportról, akkor a Labancz által közölt információkat ellenőriznie kell. A neves, ámbár rövid életű egység feloszlatása után Labancz nyomozó a BRFK rablási osztályára került át. De hamar bajba került, mert egyik nap bilincsbe verve vitték el egy vesztegetési ügy miatt. Labanczot felfüggesztették egy időre, ekkor egy éjszakai szórakozóhelyen kapott munkát. Az ellene felhozott bűncselekményt később bizonyíték hiányában megszüntették, és a nyomozót visszahelyezték a rendőrségre, ahol a BRFK akció osztályán folytatta pályafutását, míg a testülettől végleg le nem szerelt.
A Cattani-csoport eredményességét egyesek elismerik, mások megkérdőjelezik. Az egység munkájáról készülő film, krimi azzal együtt tanulságos lehet, hogy egyelőre úgy tűnik, nem ez áll az újságírónő megverésének hátterében.
HVG/csb
Na puff!
Akkor ez a Labanc Ferenc ezek szerint, egy igen hiteles figura lehet, akinek médiacége a KRIMINALINFÓ HÍRÜGYNÖKSÉG KFT tulajdonában lévő PRIVÁT KOPÓ MAGAZIN véleménye, vélekedése kellő hiteles bázis információ a MAGYAR HÍRLAP és a HETI VÁLASZ  és az ECHO TV számára! Vagyis ezen médiafelületek értékelvei alapján érdemes adni a Labanc tulajdonában lévő Privat Kopó véleményére. Talán nincs is miről beszélnünk ezek után! Ismét kiderült, nem mindegy kire hivatkozunk, kinek a véleménye mértékadó, ha már borzalmas összefüggéseket próbálunk kreálni. Ezek alapján, mi a HUNGARIANVIRUS csapata továbbra is nyugodt szívvel és egyre nagyobb bizonyossággal állítjuk:
Nem PORTIK TAMÁS Hannibal Lecter!” – és ezt a nyomozóhatóságok sem tudták eddig kellően bizonyítani. Talán ezért is kell az egyre fokozódó médiatámogatás az NNI megmaradt részlegének. Portik ügyvédje szerint, nem tudnak addig érdemi vallomásokba belebonyolódni, ameddig nem tudják mi a konkrét vád!? Három hónap elteltével is maradt a sok “feltételezésen” és bűnbánó “pentito” maffiózók, valamint volt rendőr vallomásán alapuló gyanúsítás, ami alapján Portik kaptárban tartható. Gyanús ez, nagyon gyanús! 
Kedves hozzászólónk felhívta a figyelmünket a Riszatás” riportjára, ahol L.Róbert elmeséli szerinte sem “Portik Tamás Hannibal Lecter!” És nem Ő gyilkolt. Érdemes megnézni: http://mno.hu/riasztas  Bérgyilkos? – Riasztás 2012-10-02 20:01:00 Most kiderült akkor, mégsem mi vagyunk csak ennyire hülyék!!!
Rémusz Bácsi






12.Rész: Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!

Kármán „megvert” Irén és Papa az olajoshal

pocsolyában. Portik Vs. Radnai, az

NNI harcmezején





Mit tudhat az oknyomzó vagy a volt nyomozó, és miért haltak korán a „józsaruk” a 90’es évek második felében? Mi lesz a Portik-Radnai háború vége?
Az elmúlt két napban Magyar Róbert, a „Fekete sereg” volt vezérének váratlan spanyolországi letartóztatása kicsit elhomályosította a Portik-Vizó-Rendőrmaffia nyomozását. Előző részünk nekünk is róla szólt: http://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/27/11-nem-portik-tamas-hannibal-lecter-elfogtak-spanyolorszagban-a-fekete-sereg-vezeret-magyar-robertet-akinek-koze-lehetett-a-98as-robbantasokhoz-es-orban-miatt-lett-elitelve-sajat-velemenye-szeri/ Most fordult elő ugyanis először, hogy a hazai média sem böffentett semmi újat az ügyek kirobbanása óta. A „Hungarianvirus” és Rémusz Bácsi azért olvasóink lelkes támogatása mellett folytatja a „ Nem Portik Tamás Hannibal Lecter” sorozatot. Mindaddig, ameddig a végére nem érünk a szereposztásnak és a főbb események részletes bemutatásának. Nem tudományos értekezésnek szánjuk a sorozatot és eddig sem állítottuk, hogy Portik Tamás egy szent, ezt most sem tesszük. Sőt, a mai történet után lesznek kétségei mindenkinek. De határozottan állítjuk, nem sorozat-gyilkos, viszont egy ügyes csibész, aki nagy trükköket tudott varázsolni és ezzel sok ellenséget gyűjtött!
Papa és Kármán Irén…Mindenkinek van egy “téglája”!                                     Papának a Markóban is  jutott egy.
Portik Tamás verte meg Kármán Irént? 
Kármán Irén újságírónőt nem rabolták el a nyílt utcán otthona közeléből június 22-én este tíz óra után, ahogy azt ő állította, bár az igaz, hogy egy-két nappal korábban erős ütésektől vagy rúgásoktól életveszélyes hasi sérüléseket szenvedett” – 2007 végén a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) ezekkel a megállapításokkal zárta le a nyomozást bűncselekmény hiányára hivatkozva, hozzátéve, hogy eredmény a nyomozás folytatásától nem remélhető. ( Ha nem nyomozunk, persze, hogy nem!) Ezt követően az ügy a Legfőbb Ügyészséghez került. A vádhatóság 2008 tavaszán a nyomozást – az NNI-től eltérően nem bűncselekmény, hanem – bizonyíték hiányában szüntette meg. Kármán Irént tehát mégis megverték, csak nem bizonyítható! Bravó! Szép volt NNI! Mondjuk, ha felelevenítjük, mit is mondott akkor Kármán Irén, nem meglepő, hogy a hivatalos verzió szerint nem verték meg. Kármán az 1990-es évekbeli olajszőkítésekkel kapcsolatos bűncselekményekről írt korábbi könyvével és játékfilmjével hozta összefüggésbe a támadást. Szerinte az olajmaffia próbálta meg így megfélemlíteni. Blogbejegyzéseiben hozzátette: a parlamenti pártok, így a Fidesz és az MDF mellett a szocialisták is érintettek az olajügyekben”. Szemben a maffiával:http://www.youtube.com/watch?v=_TWs64n0Pdo
NEM PORTIK TAMÁS HANNIBAL LECTER!
Most akkor csodálkozunk, hogy a végén kiderült, hogy jól agyonverte saját magát? Öszekötözte a kezeit és jól kifeküdt monokliaival, belső vérzésével a Dunapartra, hogy megtalálja valaki. Azt is mondták az okosok, Portik találta ki ezt a sztorit! Majd megegyeztek  az Irénnel, és kedvesen, nem életveszélyesen, de jól összerugdosta Irént a Tomi otthon, majd együtt lesétáltak a Dunához romantikázni, és közben felépítették az egészet, mert ez jó reklám a könyvnek. Természtesen volt egy statisztának felvett horgász is, aki időben járt arra, hogy Irén ne fagyjon a kőhöz, ameddig megtalálják. Ja, akár ez is lehet, de ma már inkább a korrupt, mocskos NNI kerül a vádlottak padjára, akik minden oldalról mindenkinek, mindent megtettek. Kármán Irén most is írja olajos blogját, de ma már sokkal finomabban fogalmaz. http://olajos.nolblog.hu/  
Mire számíthattak Kármán-ügyben, egy most már bizonyítottan korrupt, velejéig rothadt szervezettől, ahol Portikra még külön csoport is alakult, minden más abszolút nem számít alapon! Kit érdekel egy Magyar Róbert, no meg egy Tanyi Gyuri, vagy akár már Tasnádi, mikor itt van nekünk Portik a 90’es évek magyar mészárosa, a bűnözőket gyilkolászó nagymester”? Sajnos már megírtuk, ez sanszosan csak a jéghegy csúcsa, a korrupció olajos, bűzös mocsarába belesüppedt bűnüldöző szervek, állam az államban képletében. Ahol a statisztika és a zsebpénz a fő motiváció, minden más le van szarva!
A rendőrmaffia tette tönkre Magyarországot, a korrupt politikusok seggének mindenáron megvédése érdekében. Az államtitokká nyílvánított ügyek száma lassan megegyezik a lakosság számával.
A botránykönyv amiért agyon is vernek, ha megírod!
A rendőrség Kármán Irén bántalmazásával kapcsolatos vallomásait tehát teljesen kétségbe vonta, majd a korábban kitűzött nyomravezetői díjat is visszavonta. Az újságírónő ekkor azt állította, hogy a vele szembeni támadás hátterében azok a rendőrök állhatnak, akik féltek attól, hogy tényfeltáró tevékenységével leleplezi őket. Sajnos úgy néz ki Kármán Irénnek lesz igaza, a dolgok jelenlegi állása szerint. Csak azt nem tudjuk a kirúgott, vagy a Portik-csoportban most is garázdálkodó korrupt zsaruk közt kell keresni a támadókat, vagy a felbujtókat. Mindenestre természetesen van egy koncepciónk, amit mindjárt levezetünk. Az egyetlen kérdés Kármán megítélésében az, hogy Labancz „copfos” Ferenc szintén bizonyítottan korrupt korábbi zsaru is segítette kutatásait. Ami felvet egy-két kérdést, bár nem feltétlenül teszi teljesen hiteltelenné Kármán oknyomozását, hiszen azért Labancznak lehettek bőven belső információi, sőt a korrupciós pénzek területén szakértőnek számít valóban, hiszen eltette Ő is a magáét a 90’es években. Ráadásul egy sértődött, nagyarcú művagány! Korábbi írásunk:https://hungarianvirus.wordpress.com/2012/08/25/10-resz-nem-portik-tamas-hannibal-lecter-labancz-copfos-ferenc-tudja-ki-olte-meg-fenyot-serest-a-tasnadi-bunszervezet-es-a-cattani-csoport-tagja/ Továbbá Sándor „Papa” István is segítette Kármán Irént, aki ugye olajban igen erős volt, bár őt nem verték meg, más módszerrel likvidálták az oljabizottság idején. Ma már minden nyilatkozattól távoltartja magát, ha már életben maradt, inkább kussol Ő is. A filmben Papa a gengsztereket „álvagányoknak, műmájereknek” nevezte és a nagypolitikát vélte az olajügyek mögött, majd megnevezte Pintér Sándort és másokat. Ez a hiba 8,5 hónap szabadságába került és a karrierjébe.
Fotó: PORTIK TAMÁS
Ezekből az eseményekből összerakható, hogyan is változtak a módszerek az idő múlásával az ország teljes morális elsüllyedése mellett. Az „olajos-zavarosban” kövérre hízott politikusok, rendőri vezetők, az őket leleplező nyomozókat simán kivégeztették, főleg öngyilkosságnak látszó módszerrel. Az ember még ma is könnyen otthagyhatja a fogát, csak más a likvidálási módszer. Kármán Irén egy olyan ügyhöz nyúlt, amibe öt rendőr halt bele, és a fél alvilág! Az egyik zsaru például napokkal azelőtt, hogy nyilvánosságra hozta volna a nyomozási eredményeit, uzsonnázás közben hirtelen főbe lőtte magát a szolgálati kocsijában. Ugye, ez teljesen természetes… „Papát” meg épp akkor kellett letartóztatnia saját kollégáinak, amikor a parlamenti olajbizottság elé indult volna vallomást tenni. „Papa” már túl sokat okoskodott és szerepelt, így őt csúnya lett volna akkor már ilyen módszerrel likvidálni, de egy klassz büntető ügy ellene – lejáratás, meghurcolás, hiteltelenné tétel – bőven elég volt ahhoz, hogy az olajbizottság végül ne legyen sikeres, hiteles. Bár a titkosítás egyértelművé teszi, minden úgy van, ahogy azt „Papa” állította, hiszen nem miatta titkosítottak. A lényeg, hogy a főmaffiózót, Pintér „Don” Sándort sosem érintette meg a konkrét vádak szele. Ki is röhögte az olajbizottságot, mikor eléjük járult. Minden valószínűség szerint az összes politikus érintettségéről készült bizonyítékok Pintér tuti páncéljában vannak, amúgy mi mással zsarolhatná évtizedekig a teljes politikai elitet egy ember?
Pintér “Don” Sándor….Mindenki tudja róla meddig ér el a keze….szóval jobb, ha csókolgatjuk, mint a Vityáét!
Kármán Irén oknyomozó újságíró, dokumenetumfilmes, három gyermek édesanyja, a “Szemben a maffiával – „Papa’ nyomoz” című, az olajszőkítéshez köthető bűncselekményeket feltáró könyv szerzője.Magányos farkasként” egyedül kezdett el dolgozni az olajügyek hátterének feltárásán. Olajozott viszonyok című filmjének DVD megjelenésével párhuzamosan, „Szemben a maffiával” címmel a Nolblogon vezetett „naplót”, amelyben részleteket közölt a könyvből és a közben szerzett információit is publikálta.http://nol.hu/archivum/archiv-451431
A mostani „Vizó-Rendőr-Maffia” sztori teljes mértékben kezdi alátámasztani Kármán Irén korábbi állításait. Ugyanis, ha azt feltételezzük, hogy igazat mesélt Portik Tamással meglévő, – amúgy mi tudjuk, hogy igaz – kapcsolatáról, akkor viszont biztos, hogy a Portik ellen kreált mostani sorozat-gyilkossági” vád sosem fog megállni. Hiszen Portik bizalmas információkkal táplálta Kármán addigi oknyomozásának és tervezett könyvének tartalmi részét. Vagyis, ha Portik lenne Hannibal Lecter, akkor miért állt volna érdekében erről a témáról bármilyen könyv megjelenése. Ugye tudjuk, jobb a múltat végképp eltörölni. De azt is gondolhatjuk, mekkora „rafkós” ez a Portik, bizalmas viszonyba került Kármánnal csak azért, hogy kontrollálja mi jelenhet majd meg, és mi nem? Ez is elképzelhető, hiszen ellenlábasai a kecskeméti maffiaper kapcsán kaptak jó pár évet, és a per akkor még folyamatban volt.
Rémusz Bácsi szerint valóban az olajügyek állnak áttételesen Kármán Irén megverése, megveretése hátterében, de ehhez néhány eseményt össze kell kapcsolni, hogy kikristályosodjon a kép.
Portik Vs. Radnai háború az NNI harcmezején, áldozatokkal
Fontosabb dátumok:
-          2004. augusztus 4. Három férfit vettek őrizetbe és lefoglaltak négy pisztolyt, két géppisztolyt, hangtompítót és lőszereket, amiket Szerbiából csempésztek be az országba Radnai emberei.
-          2005. májusában Radnai László és tíz társa ellen megkezdődött a büntetőper Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. Vádak az ügyészség szerint: emberölés előkészülete, fegyvercsempészet és lőfegyverrel való visszaélés, mely bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezet tagjaként követték el. Portik Tamás, volt Energolos társai és a hírhedt Conti Car csoport tagjai maffiaként működtek és a Túri csapat likvidálására készültek.
-          2006. április 13. Első fokon Radnai László 12, Mészáros Péter 10, Csüllög Zsigmond 8, Ferencsik Attila 6 év fegyházat kapott, a két fegyvercsempészre 7 – 7 év fegyházt róttak ki. Fontos megjegyezni: „A vádlottak többségét feltételesen sem lehet szabadlábra bocsátani”
-          2007. június 22. – Éjjel Pesterzsébeten ütötték le és tuszkolták be egy kocsiba Kármán Irént. Brutálisan megverték, majd összekötözve a Lágymányosi Duna-parton hagyták, ahol egy horgász talált rá. Rendőri biztosítás mellett szállították kórházba. Ilyen jellegű támadásra még nem volt példa Magyarországon.
-          2007-ben az éjszakai életben nyilvánvalóvá vált konfliktus éppen a két Energol-alapító, Portik és  a balatoni éjszakában befolyásos Drobilich Gábor között robbant ki, noha a kilencvenes években ők ketten még nagyon közeli barátok voltak. Portik és Drobilich nemcsak az Energolban volt üzlettárs, hanem az ezredfordulóig a szintén olajozásban utazó, 1994-ben alapított Trimvirátus Kft.-ben is – ebben a cégben Ferencsik felesége is tulajdonos volt. Tamás szinte apaként tisztelte Drobilichot” – jellemezte akkori kapcsolatukat a hvg.hu-nak egy forrás, aki annak idején szintén az olajbizniszben tevékenykedett. 2007-ben Drobilich és Portik az Energol-per tárgyalásán, a bírósági folyosón esett egymásnak. Nem sokkal később verőemberek jelentek meg egy Portik érdekeltségébe tartozó belvárosi étteremben, ahol aztán törtek-zúztak, az ügyből rendőrségi feljelentés lett. Alvilági körökben azt beszélik, a konfliktus hátterében elszámolási vita állt. “Portikon olajos pénzeket kérnek számon egykori barátai, akik szerint ő lenyúlta őket.”http://hvg.hu/itthon/20120716_portik_tamas_elete
-          2007. október 02. – Törvényes a kecskeméti maffiaper ítélkezése, döntött a Legfelsőbb Bíróság. A Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletével szemben indított felülvizsgálati eljárás végén úgy döntött a főbírói testület, hogy nem enyhítik az ügyben kiszabott büntetéseket. Mindemellett a Legfelsőbb Bíróság azt is kimondta, hogy az első fokon ítélkező Bács-Kiskun Megyei Bíróság mindvégig helyesen és törvényesen járt el Radnai László és társai perében. A döntés indoklásában az is elhangzott, hogy a bűnözők bűnszervezetben követték el a terhükre rótt bűncselekményeket. A Legfelsőbb Bíróság mindvégig felső fokon beszélt a kecskeméti ítéletről, amely így egyfajta precedens értékű ítélet lehet a következőkben a hasonló maffiaperek ügyében.http://hvg.hu/itthon/20071002_kecskemeti_maffiaper
-          2007. November 29. Bemutatták Kármán Irén, Szemben a maffiával – avagy olajozott viszonyok című filmjét Budapesten a Filmes Házban.http://www.youtube.com/watch?v=_TWs64n0Pdo
-          2009.Február 4. „A fitnesztermek hallgatnak: alvilági bosszú a zsarolás mögött?” A Balaton környéki éjszakai életben ismert vállalkozó, Turi Tibor volt a sértettje a kecskeméti maffiapernek, miután az egykori olajos céghez, az Energolhoz tartozó Radnai és társai meg akarták öletni érdekeltségei megszerzése miatt. Turi ennek ellenére most egy csapatban tűnt fel az Energol Rt. korábbi vezetőivel, Drobilich Gáborral és Dévényi Tamással.http://hvg.hu/itthon/20090204_zsarolas_fitneszterem_fonyedi_nni
NNI: folyton folyvást, nyitva a piac, várjuk megrendeléseiket
Mr. Radnai “Pentito” László, aki vádalkut kötött Portik fejére a szabadulásáért, az NN-vel a zsebében.
Egyre jobban kezd bebizonyosodni, hogy az országban, és a dolgok eddigi alakulását egy igen komoly rendőrmaffia irányította két évtizeden keresztül. Lassan el kell gondolkozni az összes eddigi nagy ügyön, ami politikai vagy rendőrségi érintettséget feltételez, valóban minden úgy volt-e, ahogy? Az Energol, a Conti Car, kecskeméti-maffiaper elítéltjei Radnai, Ferencsik és a Túri-Dévényi-maffia egymás elleni harcában mindvégig az NNI keverte a kártyákat. Voltak átfedések például Dévényi és Drobilich Energolos volt, de 2009-ben már Túri Tibor oldalán tűntek fel közös bűncselekményben, mikor az A1 Fiteszterem tulajdonosát Fönyedi Andrást, egy tartozás miatt agyonverték, rendőrségi tettenéréssel. Mindenkinek meg voltak, vannak a saját rendőrmaffiózói, akik ügyeket kreálnak, ha kell. Ha megfelelő igény merül fel, akkor akár egy maffiapert is összerántanak. A rossznyelvek szerint ugyanis az akkor még „erős” és jobb kapcsolatokkal rendelkező Portik konspirálta össze volt társai ellen a titkosszolgálat és a rendőrség, no meg Túri-Dévényi-maffia megfelelő korrupt zsarui segítségével a kecskeméti-maffiapert. Voltak közös érdekeik bőven. Radnaiék erre a másik NNI-s korrupt brigád segítségével bemártották Túriékat az A1 Fitnesz-ügyben, volt sérelmük bőven. Az NNI-nél csak az összeg nagysága számított, mert minden elintézhető volt. Körözés kiadatása az ellenség emberei ellen. Ügyek kreálása, kicsiben, nagyban. Komplett akciók megrendelése. Tulajdonképpen szinte egy menüről lehetett választani, rendőrségi forrásunk szerint, kinek milyen ügyintézésre volt igénye. Borzalom, nem?? Mint a kurvák, gumiban vagy gumi nélkül, mindent lehet, csak árfüggő a produkció! Mit rendel a kedves ügyfél? Sima körözést, esetleg letartóztatással? Netán a konkurencia tönkretételét, mint Vizoviczki „vamzer” László esetében? Vagy komplett eljárást, előre megnevezhető gyanúsítottakkal, vádemeléssel? Vagy esetleg egy komplett rajtaütést, kommandósokkal? „Tessék, tessék nyitva az NNI piac!”Így várták az ajánlatokat az NNI-nél a korrupt „örömfiúk”! Feltételezhetően Portik is tudott ilyen ügyeket intézni, és a másik oldal is. Az NNI megszüntetése tokkal-vonóval tehát még akár jogos is lenne, de…! Hagyjuk….
Sose tudjuk meg az igazi okokat! Az olajozás idején történt gyanús öngyilkosságokba talán bele se menjük. Kármán Irén filmje tökéletes részletességgel mutatta be a kétes eseteket. Talán nem jut el odáig a „Portik-ügy”, hogy a végén kiderüljön az 5 öngyilkos rendőr halálához szintén köze lenne. Hiszen az olajügyekhez kapcsolódik Kuzma Mihály rejtélyes halála is, aki épp borítani akarta az olajmaffiát, mikor megölték, (hivatalosan öngyilkosság). Az általa megküldött dokumentumokat természetesen államtitokká nyílvánították. Megrázó részletek a filmben, melyek nagy része a mostani ügyek kapcsán ismét aktuálissá válik.
Rémusz Bácsi

Portik összefoglaló: a száraz tények





A július 14.-ei letartóztatása óta az egész ország megismerhette Portik Tamást.  Akit a rendőrség és a média egyes képviselői  a rendszerváltás óta a legjelentősebb befolyással bíró “olaj-bárónak” tituláltak. Megtudhattuk, hogy Portik gyilkosságokra felbújtó, családszomorító,  maffiózó, stb, és az eddigi legnagyobb korrupciós rendőrségi botrány egyik haszonélvezője. (Bár Vizovoczki és Portik ügyeit még eddig nem egyesítette a tisztogatásokat túlélő “profi” rendőrség).
Az MNO immár a katonai titkosszolgálatokkal való kapcsolatot is kizárja.http://mno.hu/ahirtvhirei/portiknak-nem-volt-koze-a-titkosszolgalathoz-1100375 Szóval szépen haladunk a “magányos elkövető” státusza felé, amit már megszokhattunk a hazai kriminalisztika nagy port kavart kiemelt ügyeiben.
NEM PORTIK TAMÁS HANNIBAL LECTER!
MNO: A nyomozók most arra keresik a választ, hogy kik voltak azok a politikusok, akik utasítást adtak a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori vezetőinek, hogy ne nyomozzanak a Portik Tamáshoz köthető ügyekben.”- Csak eljutunk végül a baloldal felelősségéhez, ahogy azt már korábban megjósoltuk! Nem véletlenül indítottuk sorozatunkat: “Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!” – címmel, hiszen a 90′es évek vadkeleti történéseit nem lehet egy-egy újságcikkben tömören összefoglalni. Mi a valóságot szeretnénk bemutatni. A 90′es évek szervezetlen világát, ahol valóban “senkikből” lettek milliárdosok. Amikor a politika és a bűnözés nem csak szinonímák voltak, hanem maga a szomorú történelem. Olvasóink egyre növekvő tábora igazolja törekvésünket. Immár a 9. résszel folytatjuk hamarosan a sorozatot, melyben Tasnádi “elmebeteg” Péter eposzát hasonlítjuk össze a Portik-üggyel!
Az egyetlen hazai hiteles hírforrás, a HVG összeállította az eddigi történéseket. Igazuk van, mert sokan elveszthették már a fonalat ebben a kaotikus vádaskodósdiban. Konkrétum egy szál se, csak a vádak gyűlnek egyre halomban. Nagyon úgy néz ki ismét a “gombhoz keresi a kabátot” a jelenleg hatalmon lévő nemzeti elit.
Szolgálunk és Megalázunk!”
HVG:

Térképezze fel velünk a Portik-ügyet!

Egyre bonyolódik a kilencvenes évek alvilági leszámolásaival összefüggésben letartóztatott Portik Tamás körüli ügy, folyamatosan újabb szereplők bukkannak fel a hírekben. Összefoglaltuk az eddigi történéseket azoknak, akik már elvesztették a fonalat!
A Portik-ügy kezdete
A Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai július közepén fogták el Portik Tamást, akit akkor még „csak” két bűnüggyel összefüggésben gyanúsítottak meg. Az egyik az Aranykéz utcai robbantás, a másik Prisztás József vállalkozó meggyilkolása. A rendőrök gyanúja szerint mindkét esetben Portik volt a felbujtó, a megrendelő. Az 1998. július 2-án végrehajtott Aranykéz utcai robbantásban négyen haltak meg: a célpont Boros Tamás vállalkozó volt, rajta kívül az ügyvédje és két „civil” vesztette életét a támadásban. Prisztást pedig egy évvel korábban, 1997 novemberében ölte meg egy bérgyilkos. Portik Tamás elfogását sokan összefüggésbe hozták a Hajógyári-szigeten is diszkókat üzemeltető és korrupcióval gyanúsított V. László elfogásával is, mivel a két férfi ismerte egymást, ám a két ügynek hivatalosan semmi köze egymáshoz. Portik elfogásával egy időben – szintén a kilencvenes években elkövetett gyilkosságokkal összefüggésben – négy másik férfit is őrizetbe vettek a rendőrök, köztük a „Kacsa” néven ismert L. Jánost is, akit a vállalkozó jobbkezének, bizalmasának tartanak.
Mi volt az olajmaffia?
Portik Tamás ügyében számtalanszor emlegetik az olajmaffiát. A szervezett bűnözés egyik fő bevételi forrását a kilencvenes években az olajozás biztosította, ez volt az alvilág fejeseinek eredeti tőkefelhalmozása a rendszerváltás után. Ez a több százmilliárdos profitot termelő illegális üzletág azért fejlődhetett ki, mert a gépjárművekben használt gázolajnak és a háztartási tüzelőolajnak, a HTO-nak ugyanolyan volt a minősége, de az előbbihez sokkal olcsóbban lehetett hozzájutni. A bűnözők HTO-val keverték a fűtőolajakat, amit így jó áron tudtak továbbpasszolni. Később a halasztott vámfizetéssel trükköztek: a strómanok, például hajléktalanok nevén lévő cégeikkel behozatták az országba az olajat, eladták, de a vámot a megadott 15 napos határidőn belül nem fizették ki, a cég pedig felszívódott. Az államot máig felbecsülhetetlen kár érte, a bűnözők viszont néhány éven belül elképesztő módon meggazdagodtak. Igaz, az így megszerzett mesés vagyonokat az olajosok többsége már el is herdálta, de kivételek vannak: az okosok közé sorolják Portik Tamást, aki különféle befektetései révén képes volt megtartani a pénzét.
Kicsoda Portik Tamás?
Az olajozás egyik központi szereplője az 1994-ben alapított Energol Rt. nevű cég volt, amelynek az akkor huszonéves Portik Tamás az egyik igazgatója volt. Ugyancsak az Energol alapítója volt Drobilich Gábor és az alvilágban „Brazil” néven ismert Ferencsik Attila. Utóbbi két férfinak ekkor már komoly neve volt az alvilágban, a nyolcvanas években ugyanis hírhedt betörőként ténykedtek az éjszakában. (Ferencsik néhány éve újra rács mögé került, méghozzá a hírhedt kecskeméti maffiaperben.) Portik Tamás kidobóként, az alvilág egyszerű katonájaként kezdte, de eszének köszönhetően viszonylag fiatalon az Energolban kötött ki. 1997-től 2003-ig bujkált a hatóságok elől. 2003-ban elévültek azok a gazdasági jellegű bűncselekmények, amelyekkel gyanúsították őt, így azóta szabadon élt és vállalkozhatott. Legutóbb akkor írt róla a sajtó, amikor az olajügyekről filmet készítő Kármán Irén újságírónőt 2007 nyarán – máig tisztázatlan körülmények között – megverték. Akkor maga az újságírónő ismerte el, hogy „gyengéd érzelmi szálak” fűzik Portikhoz, akit a munkája során ismert meg.
Portik Tamás előállításaFotó: MTI/Terrorelhárítási Központ
Kicsodák az áldozatok?
Prisztás József 1997-es meggyilkolását mérföldkőnek tekintik a hazai szervezett bűnözés történetében, mert egyesek szerint ezzel az emberöléssel vette kezdetét a több évig tartó alvilági leszámolás-sorozat. A milliárdos Prisztást tartották a kilencvenes évek elején-közepén az egyik legvagyonosabb „másként vállalkozónak”.
Akárcsak ő, az 1998-ban felrobbantott Boros Tamás is közelről ismerte az olajos üzletág és a magyar szervezett bűnözés főbb szereplőit, hiszen mindketten ezen a piacon sertepertéltek. Emellett Boros a rendőrség informátoraként segítette (más vélemények szerint manipulálta) a hatóságok munkáját, ezért sem volt túl népszerű az alvilágban. A rendőrség azonban még nem árulta el, vajon mi lehetett a felbujtással gyanúsított Portik Tamás indítéka ezekben a gyilkosságokban. Ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy az összes gyilkosság, amellyel összefüggésben eddig a rendőrség megemlítette Portikot, akkor történt, amikor ő bujkált a hatóságok elől.
Portik Tamás már hetek óta előzetes letartóztatásban volt, amikor augusztus közepén újabb gyilkossággal összefüggésben gyanúsították meg. A nyomozók gyanúja szerint Seres Zoltán vállalkozó meggyilkolásában is ő volt a felbujtó. A kilencvenes években a Magyarországon tevékenykedő orosz ajkú bűnözőkkel kooperáló, azok védelme alatt álló Seres Zoltánt 1999. április 12-én gyilkolták meg a Pest megyei Tahitótfalun. A vállalkozó autójával haladt a településen, amikor egy motorkerékpárral két férfi mellé hajtott, majd egyikük több lövéssel megölte. A Seres mellett ülő olasz férfi a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.
Portikot azon a napon gyanúsították meg a nyomozók, hogy egy zuglói étterem teraszán elfogták a büntetlen előéletű B. Lászlót. Utóbbi ügyvédje szerint a rendőrség azt állítja, hogy ügyfele vezette azt a motort, amelyről a gyilkos tüzet nyitott Seresékre. A sajtóban ugyan felröppentek olyan hírek, miszerint a gyilkos B. László barátja, a 2002-ben családjával furcsa körülmények között eltűnt (a gyanú szerint elrabolt) Radics Attila lehet, de ez egyelőre csak találgatás, a rendőrség ezzel kapcsolatban semmit nem közölt. Azt viszont tudni lehet, hogy Radics és Portik ismerték egymást. Portik ügyvédjétől, Bánáti Kristóftól tudja a média azt is, hogy amikor a Seres-gyilkosság ügyében meggyanúsították Portikot, akkor egy másik férfi megölésével kapcsolatban is megtették ugyanezt, ám azt nem tudni, ki az illető.
Portik Tamás a TEK társaságában.Fotó: MTI/Terrorelhárítási Központ
Kik daloltak a rendőröknek?
Egyelőre azt sem tudni, a rendőröknek milyen bizonyítékai vannak Portik Tamással és a többi elfogott férfival szemben, de tanúvallomások minden bizonnyal bőséggel a rendelkezésükre állnak. Jóllehet a rendőrség hivatalosan nem közölte, a Pestisrácok.hublogon kiszivárgott egyik ilyen tanúvallomás a Cinóber gúnynevű Domák Ferenc és Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásával is Portik Tamást hozta összefüggésbe. A nyolcvanas években striciként ismert Domák Ferenc a kilencvenes években Prisztás József üzlettársa volt. Alig egy hónappal Prisztás lelövése után vele is végzett egy bérgyilkos.
Ezt a – Portik Tamásra nézve terhelő – vallomást még tavaly tette a Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI)Radnai László, aki a kilencvenes években Conti-Car nevű autókereskedő cég vezetője volt, 2006-ban pedig tizenkét év fegyházra ítélték a kecskeméti maffiaperben. Bár az ítélet szerint Radnai még feltételesen sem szabadulhatott volna tizenkét évnél hamarabb, nemrég mégis kiengedték a börtönből, talán éppen a vallomásáért cserébe. Radnai rokoni-üzleti kapcsolatban állt az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamással, akivel a férfi halála előtti időszakban már eléggé megromlott a viszonya, de jól ismerte Portikot is. Az NNI-nek tett vallomásában Radnai azt állította, Portik 1998-ban mondta el neki, hogy az olajügyek miatt lövette agyon Cinóbert. Radnai szerint aztán 2001-ben Ferencsik Attila is elmondta, hogy az ő megbízásukból Jozef Rohác ölette meg Cinóbert, mert utóbbi pénzt követelt tőlük. Radnai szerint a gyilkosság megbízója Ferencsik Attila, Portik Tamás és Drobilich Gábor volt. Ugyanebben a vallomásában Radnai a Fenyő-gyilkossággal is összefüggésbe hozta Portikot. A rendőrségnél kiverte a biztosítékot a kiszivárgott vallomás, a Pestisrácok.hupedig a vallomás első részletének nyilvánosságra hozatala után közölte, nem publikálja a többi részletet. A Radnai-féle vallomásban felbukkan egy újabb, de korábbról már jól ismert név: Jozef Rohác.
Kicsoda Jozef Rohác?
Az alvilágban „Patkány” néven emlegetett Jozef Rohácot és két társát, Jozef Hamalát és Imrich O.-t tartják a nyomozók az Aranykéz utcai robbantás elkövetőinek, a jelenleg magyar börtönben előzetes letartóztatásban lévő Rohácot azonban legutóbb a Fenyő-merénylet miatt kérték ki a szlovák hatóságoktól. Emlékezetes: Fenyő János médiavállalkozót 1998-ban a nyílt utcán agyonlőtték. Rohác azután került képbe a Fenyő-ügyben, hogy a szakértők kiderítették, a gyilkos által hátrahagyott ruhadarabon lévő DNS tőle származik. Rohác ellen egyébként már indítottak egy eljárást, a vád szerint a szlovák férfi megrendelésre erősített plasztikbombát Seres luxusautójára, de a szerkezet a gyenge mágnes miatt leesett a kocsiról. (Serest többször próbálták megölni.) A bomba gyújtószerkezetében talált töredékes ujjnyom Rohácéval azonos. Csakhogy a bíróság elé már ez a bizonyíték összetapogatva, hiányos dokumentációval került, ezért a merényletkísérlet ügyében a szlovák férfit végül felmentették, igaz, egy másik ügy miatt jelenleg is magyar börtönben, előzetes letartóztatásban van a Fenyő-gyilkosság miatt. (A Pestisrácok.hu által közzétett vallomás szerint pedig Cinóbert is Rohác ölte meg.) Rohácot most az Aranykéz utcai merénylet ügyében is elővenné a rendőrség.
Hogy került a képbe Gyárfás Tamás?
A Portik-ügyben a Magyar Úszó Szövetség elnöke, egykori televíziós producer, Gyárfás Tamás neve is felbukkant, miután utóbbi egy nagy értékű hegyvidéki ingatlant cserélt el Portik Tamás élettársával még 2004-ben. A csere nem ment zökkenőmentesen: kiderült, hogy a földhivatal félreértette a bonyolultan megfogalmazott szerződést, és tulajdonostársakként jegyezte be az önkormányzatot és Gyárfást. A XII. kerület akkori polgármestere, Mitnyan György végül Gyárfással és Portik élettársával együtt aláírt egy megállapodást, amelyben elmagyarázták, hogy az egész telek Gyárfásé, illetve az élettársé. A 2004. december 7-én készült okiratot beadták a földhivatalhoz, ahol pár héten belül át is vezették a változásokat. A producer és az egykori olajos kapcsolata azért nem érdektelen, mert Fenyő Jánosról köztudott volt, hogy az egyik legnagyobb ellensége az üzleti életben Gyárfás Tamás volt. Emellett Portik Tamás védője Bánáti Kristóf, utóbbi apja, Bánáti János pedig Gyárfás ügyvédje. A producer ugyan nem szorul védelemre, de amikor Portikról faggatták az újságírók, akkor ügyvédje tanácsára hivatkozva nem nyilatkozott.
Forrás: HVG.hu






20.rész. Nem Portik Tamás Hannibal Lecter!

Divatot teremtett Portikkal a TEK! Mi a közös

Portikban és Magyar Róbertben? Mese Portikról és

a hétfejű szoci sárkányról a jobber pesti srácoktól!!





Miközben Portikot Budapestre szállítják kihallgatásra, az előzetese meghosszabbítása is jogerőssé vált, immár decemberig. Megkapta a 90 napot a többi gyanúsítottal együtt!

HVG: BM-engedéllyel játszott guantánamósat Portikkal a TEK

2012. szeptember 27., csütörtök / Szerző: Csikász Brigitta/HVG
A Terrorelhárítási Központ szerint önkéntes alapon viselte elfogása után a feltűnő narancssárga kezeslábast Magyar Róbert és Portik Tamás is. A guantánamói börtöntelepről ismerős ruhadarabot idehaza nem rendszeresítették, pedig a rendőröknek csak ilyen eszközöket szabadna használniuk. A TEK egyedi engedélyt kapott a BM-től, miközben a rendőrök évek óta küzdenek azért, hogy egy számukra akár életmentő jelentőségű felszerelést legálisan használhassanak. 
Sőt lehet Portik külön kérte, szertne már egy ilyen Fideszes-kezeslábast, mert neki tuti jól áll! Mindenestre azóta már szlogen lett ebből: “Öltöztessen téged is a TEK!” 
Mi a közös Portik Tamásban és Magyar Róbertben?
Egy dolog biztosan. A jelenleg több emberölési ügyben felbujtással gyanúsított egykori Energol-vezető, Portik Tamás és a Spanyolországból nemrég hazahozott maffiafőnök, Magyar Róbert is ugyanazt a narancssárga színű kezeslábast viselte, amikor a Terrorelhárítási Központ (TEK) megjáratta őket a kamerák előtt. (Az elfogásról és a hazahozatalról készültTEK-es videókat a linkekre kattintva megnézheti.) És mindketten a Csillagba kerültek Szegedre. Szóval a narancssárga nem jó ómen!
A rendőri szervek eddig nem alkalmazták ezt az overallt, a kommandósok az elfogottakat saját ruháikban vitték be. A terrorelhárítók a hvg.hu-nak azzal magyarázták az újítást, hogy „a kiemelt ügyekben, súlyos bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogott személyek előállítása során, az esetleges szökést és elrejtőzést, illetve a szöktetést megnehezítő, megakadályozó eszközként” veszik igénybe az egyébként kereskedelmi forgalomban pár ezer forintért kapható, bárki által megvásárolható, feltűnő színű ruházatot. A kezeslábas viselése a TEK szerint minden esetben önkéntes alapon történik, és több méret is van belőle.
Szerettük volna megtudni, hogy melyik áruházban vásárolhatunk mi is ilyen overallt, de cikkünk megjelenéséig erre a kérdésre nem kaptunk választ. Több munka-, illetve védőruhát áruló üzlet honlapját néztük végig, de a Portikon és a Magyar Róberten látható „rugdalózó” pontos mását csak egy amerikai honlapon találtuk meg. Az önkéntességgel kapcsolatban pedig Portik Tamás ügyvédje, Bánáti Kristóf azon kérdésünkre, hogy ügyfele valóban önként öltötte-e magára a feltűnő színű ruházatot, visszakérdezett, hogy ezt komolyan gondoljuk-e. „Portik Tamásnak csak annyit mondtak, vegye fel a kezeslábast” – közölte Bánáti Kristóf.
A rendszeresítés fontos szempont
A szökés megakadályozása, megnehezítése persze érthető indok, bár felvetődik a kérdés, hogy egy ilyen nagy létszámú akciónál, mint az említett két elfogás, a gyanúsítottnak van-e egyáltalán esélye a szökésre. A virító színű ruhával kapcsolatban azonban mindenképpen felvetődik az is, hogy rendszeresített darab lett-e a rendőrség eszköztárában. A rendőrök – és a TEK-esek is – ugyanis ilyen, rendszeresített eszközöket használhatnak csak.
Portik Tamás és narancssárga overalljaFotó: MTI / Terrorelhárítási Központ
A Belügyminisztérium (BM) is erről számolt be lapunknak adott tájékoztatásában. A rendőrségnél rendszeresített eszközöket ORFK-utasítás szabályozza, de a rendőrségi törvényben, és a testület szolgálati szabályzatáról szóló BM-rendeletben is találhatóak erre vonatkozó szabályok. Ilyen a BM szerint az is, hogy „a rendszeresített eszközök alkalmazásától eltérni kizárólag úgy lehet, hogy az emberi méltóságot ne sértsen. Amennyiben egy rendőr nem rendszeresített eszközt tart magánál, illetve használ, akkor az fegyelmi, illetve büntetőeljárás megindítását vonhatja maga után.”
Márpedig a terrorelhárítók narancssárga kezeslábasa nem szerepel a rendszeresített eszközök között. A TEK a hvg.hu-val azt közölte, ennek az oka az, hogy az overall ruhadarab nincs rajta a BM-utasítás azon terméklistáján, melyen a rendszeresítési eljáráshoz kötött termékek és tárgyi eszközök találhatóak. „Mivel a kérdéses ruházati termék egyik termékcsoportba sem sorolható, ezért rendszeresítési eljárás lefolytatásának kötelezettsége nem állt fenn” – írták válaszukban. A kezeslábas használatbavételét szerintük “a belügyi szerv vezetője” rendelte el.
2o részes sorozatunk: Mi van, ha mégsem Portik Tamás Hannibal Lecter ?

Portikot Budapestre szállítják – írta az MNO

A fővárosba szállítják, és napokig itt hallgatják ki az olajszőkítési ügyleteiről elhíresült Energol Rt. egykori igazgatóját, Portik Tamást. A 90-es évek leszámolásos merényletei kapcsán meggyanúsított férfi és négy társa előzetes letartóztatásának meghosszabbítását jogerősen is helybenhagyta a bíróság – olvasható a Magyar Nemzet szerdai számában.
Portik ügyvédje elmondta, a hatóság úgy döntött, védence októberig az NNI Aradi utcai fogdájában marad, és ezalatt a jelenlétében felbontják, majd tételes lajstromba veszik azokat az iratokat, tárgyakat, amelyeket az elfogása idején lefoglaltak. Ismertetése szerint a Fővárosi Törvényszék jogerősen is helybenhagyta azt az elsőfokú végzést, amelyben a bíróság ügyfele előzetes letartóztatásának kilencven nappal történt meghosszabbításáról döntött.
A PestiSrcácok.hu megirigyelhette sorozatunkat és egy egész kisregényt írt Portikról, amit összeollóztak innen-onnan. Sok marhaság, sok logikátlan, de tudatos következtetés, ami természetesen mind arról szól, hogyan lehet Portik Tamást és a szocikat összekötni.  De természetesen vannak benne hiteles részek és infók is. A PestiSrácok.hu felsorolta a jövő hetet is. Mondjuk a Magyar Hírlapnak főállásban dolgozó “srácoktól” nem is várható el más! A szerző Sipos Anett (aki, nem srác) igyekezett megfelelni az elvárásnak és végül eljutott Gyurcsányig!
PestiSrácok.hu sorozat Portikról:

HÁBORÚ A NAP-KELTÉÉRT: MEGSZÓLAL A TANÚ

http://pestisracok.hu/haboru-a-nap-kelteert-megszolal-a-tanu/

AZ OLAJOS ALVILÁG, AVAGY A HATALOM KITARTOTTJAI I.

http://pestisracok.hu/az-olajos-alvilag-avagy-a-hatalom-kitartottjai-i/

AZ OLAJOS FELVILÁG, AVAGY AZ ÚJ NEMESSÉG KIALAKULÁSA II.

http://pestisracok.hu/az-olajos-felvilag-avagy-az-uj-nemesseg-kialakulasa-ii/

Rémusz Bácsi








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése