2017. szeptember 12., kedd

E röpke idő alatt mennyit loptak össze



E röpke idő alatt mennyit loptak össze



2013-05-03. 07:15
Továbbra is Csányi a leggazdagabb - 135 milliárdja van (hivatalosan)

Az idén is Csányi Sándor lett a leggazdagabb magyar. A Napi Gazdaság kiadásában ma megjelent rangsor - amely a 2012-es eredményeken nyugszik - alapján az OTP első embere ugyan nem növelte előnyét, de a 135 milliárd forintra becsült vagyonával továbbra is a ranglista élén áll. Az idén 12. alkalommal megjelent kiadvány dobogós helyein azonban jelentős változás következett be. Az ország második legtehetősebb embere címet a nyíregyházi Bige László, míg a harmadikat Gattyán György érdemelte ki. A képzeletbeli dobogóról leszorult Várszegi Gábor és Demján Sándor - kettejük vagyona egyenként 15-15 milliárddal ér kevesebbet, mint 2012-ben.

A 100 leggazdagabb idei kiadványában jelentős változásokat okozott a gazdasági válság és a kormány elmúlt évben hozott intézkedései. Kiesett a listáról például Szima Gábor, akinek vagyona a játékgépek betiltását követően apadt töredékére. Az ingatlanpiac válsága sem segítette a vagyonok értékének megőrzését - egy sor, ingatlanüzletben érdekelt üzletember ennek következtében szorult hátrább a listán, vagy éppen esett ki onnan. Nagy zuhanás követte az elmúlt év egyik legnagyobb érdeklődését kiváltó üzletét, a Brokernet csoport átalakulását. A cégből kiváló - és új vállalkozást indító - Kósa Erika a tavalyi 15. helyről esett idén az 50. helyre.
Az idei rangsorban kilenc új név szerepel. A legelőkelőbb helyet Rákosi Tamás érte el. A főleg médiapiacon érdekelt üzletember az RTL Klubban levő részesedésének eladásával tett szert transzparens vagyonra. Rákosi 75 milliárdos becsült vagyonával egy csapásra a rangsor 9. helyére került. A most debütáló gazdagok között meghatározó a családi tulajdon, az érintett cégek többségét nem egy személy, hanem a szűkebb vagy tág értelemben vett család irányítja. Így került a legtehetősebbek közé a Hell energiaitalt gyártó Barabás család, a CHS számítógép-kereskedelmi céget irányító Németh család is. Az idei lista összesítése szerint az első száz összvagyona 2280 milliárd forint - ez 56 milliárddal haladja meg a tavalyi értéket.
Kiugró sikert ért el tavaly Bige László műtrágyagyártó birodalma, amely szinte képtelen kielégíteni a mezőgazdaság növekvő igényeit, itthon és külföldön is. A cégtulajdonos előrelátását igazolja, hogy a nagy fejlesztéseket már évekkel ezelőtt elkezdte, és ezek akkor léptek be, amikor már nagy igény mutatkozott a műtrágyák iránt. Hasonlóképpen tarolt a Gattyán Györgyhöz tartozó cégcsoport a felnőtt-tartalomszolgáltatásban világelső Docler Holdingnak köszönhetően.
Új fejlemény, hogy miközben a magyar gazdaság vergődik, a magyar nagybefektetők egy része külföldön sikeres. Az idén igazán szófukar magyar milliárdosok egy része ugyanis a reménytelennek tartott hazai piac helyett külhonban keres pénzt − ráadásul sokat. A példát ebben is Várszegi Gábor mutatta, aki már évekkel ezelőtt vett ingatlanokat az országhatáron túl. És bejött. Nemcsak neki, másnak is, mert Berlintől Rotterdamon át Floridáig már kifejezetten jó befektetésnek számít az ingatlanbiznisz − erről maguk az érintettek számoltak be, diszkréciót kérve.
De nemcsak ez számít kitörési pontnak: néhány hazai cég németországi gyárakat vesz és ott termeltet, gazdaságosan. A külpiacokon máris sikeres magyar it-cégek tulajdonosai közül Anka Márton és az Indextoolst eladó Szőke Márton található a 100-as listán. Szőke időben adta el cégét a nagy amerikai multinak, és a kapott milliárdokat ügyesen fekteti be. A szoftverzseninek tartott − nyilatkozni nem szerető − Anka cége ugyan jól "muzsikál", de a LogMeIn tőzsdei árfolyama ezt nem tükrözi: a tavalyi átlagár a 2010-es árfolyam felére esett.
Az idei listáról több ismert név, mondhatni törzsgárdatag hiányzik: van, akit az ingatlanpiac folytatódó hanyatlása "pöckölt ki" a leggazdagabbak közül, mást pedig egy olyan törvénymódosítás, amely egy csapásra lenullázta cégének értékét.
(Napi.hu nyomán)



CSATLAKOZZATOK BALOLDALI DEMOKRATÁK! EGYÜTT VAGYUNK, EGYSÉGBEN A TÜDŐ!





Álljatok mögénk

A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad?




2009. július 13. hétfő 18:05
Köves Slomo - áramot vezetett a kerítésbe

Magyarországon tovább fokozódik az antiszemitizmus, s már ott tartunk, hogy a megfélemlített zsidók a földalattin sem érezhetik magukat biztonságban - hazudják kaftánék a hazánkban a magyarság felett domináns, gazdasági, politikai és médiavezetői állásokban "nyomorgó" fajtársaikról. Köves Slomo rabbi azonban óvatos duhaj: máris nagyfeszültségű áramot vezetett a lakóházát körülvevő drótkerítésbe (ez különben törvénytelen). Izraelben – budapesti források alapján – zsidó népmeséket regélnek a Magyar Gárdáról.

Az izraeli héber nyelvű írott és nyomtatott sajtó az elmúlt hetekben kínosan ügyelt arra, hogy egyetlen szót se írjon a Magyarországon zajló rendőrterrorról, a Magyar Gárda elleni koncepciós perről és a Jobbikról. A rendőrterrort ők persze „a magyar fasiszta csőcselék” elleni jogos és szükséges kormányzati föllépésként szokták emlegetni.

Érdekes módon eltűnt Jehuda Lahav is, ez a vén bolsi hazudozó, aki nemrégiben azt állította a Jediot Áháronot című napilapban, hogy a Tettrekész rendőri szakszervezet hírlevelében a zsidók elleni fegyveres harcra buzdítanak. A pállott gazember, a Vörös Hadsereg egykori veterán tolmácsa azóta egyáltalán nem ír lapjában, a Jediot Áháronotban. Persze az is lehet, hogy csak a mi figyelmünket kerülték el a magyargyűlölő legújabb opuszai.

A Magyarországon kormányzati megrendelésre kivitelezett hatósági terrorról, a Magyar Gárdáról és a Jobbik elleni hadjáratról Izraelben mostanában hallgatnak, mintha semmi közük nem lenne ezekhez az eseményekhez. Mintha Bajnai Gordon legutóbbi izraeli útjának egyik legfontosabb témája a vendéglátók részéről nem a Jobbik és a Magyar Gárda tevékenysége lett volna. Mintha a “magyar” rendőrségnek a nemzet java ellen bevetett terrorista osztagait nem izraeliek képezték volna ki, fölszerelésüket, beleértve a vízágyukat is, nem az Ígéret Földjéről kapták volna. Az eddigi héber hallgatás valószínűleg nem véletlen.

A Chabad.info című héber nyelvű hírportál azonban megtörte ezt a hosszú hallgatást, s nem sokkal ezelőtt 
világgá röpítette a döbbenetes hírt, miszerint a Hábád nevű zsidó misztikus szekta vezérének életére törnek a magyarországi antiszemiták. (Arról az erőszakos, keresztényellenes, rasszista zsidó vallási mozgalomról van szó, amelynek hívei hanuka ünnepén teleállogatják Budapest utcáit, tereit hanukijákkal, azaz kilencágú hanuka-gyertyatartókkal – a szerk.)

A Chabad.info hírportál a szenzációs hírt nem másra, mint az általa “vezető magyar újságírónak” kikiáltott Bus Istvánra hivatkozva jelentette. (Bus István egyébként a Playboy magyar kiadása című, jórészt zsidók írta szennylap főszerkesztő-helyettese – a szerk.) Bus barátunk azt is közölte a zsidó szekta portáljával, hogy a Hábád magyarországi vezérét, Köves Slomo rabbit ért halálos fenyegetés miatt a budapesti hitközség a derék magyar rendőrséghez fordult 24 órás személyi védelemért.

Köves Slomo rabbi újságíróknak elmondta: attól tart, hogy Budapesten is megismétlődik az az iszonyatos tragédia, ami nemrégiben szektája tagjait érte az indiai Bombay városában... “A családom halálos fenyegetést kapott”, mondta Köves rabbi a sajtónak, majd hozzátette, hogy ő már meg is tette a kellő elővigyázatossági lépést, azaz a lakóházát körülvevő magas drótkerítésbe nagyfeszültségű áramot vezetett. (Neki szabad, miközben a mokka rablók ellen árammal védekező kesznyéteni bácsit meghiurcolták) 


Orbán Viktor Köves rabbival parolázik, miközben a Fidesz elnökének kezében a zsidó rasszista megnyilvánulásai miatt a Fővárosi Ítélőtábla által jogerősen elmarasztalt Naftali Kraus könyve díszeleg

"Megtámadták" de érdekes mód sértetlen
A rabbi elmesélte még, hogy minden elővigyázatossága ellenére a múlt szombaton “a Magyar Gárda nevű antiszemita csoport” tagjai "megtámadták" őt és két gyermekét (Azonban a jelek szerint a "félelmetes zsidófaló" gárdisták képtelenek voltak még a rágalmazó héber disznó szemüvegének leverésére is - a szerk.). “Gyermekeimmel mentünk a zsinagógába, amikor a Magyar Gárda nevű csoport tagjai ezt kiabálták felénk: >> Zsidó férgek! Megölünk benneteket, készüljetek föl az akasztásos halálra! ” – nyilatkozta Köves Slomo, majd hozzátette, hogy a félelmetes eset után kérték a rendőri biztosítást. (Életszerű, főleg a kifejezésmód, ugye?)

A bibsik szerint a Gárda már 60-70 éves
A héber portál ezután hírmagyarázatként hozzáfűzi: “A Magyar Gárda a náci ideológiával azonosuló csoport, amely segítette a nácikat a második világháború folyamán.” (Tehát Kiss Róberték jól tartják magukat, 80-90 éves koruk ellenére - a szerk.)

“Már a földalattin sem érezzük magunkat biztonságban”, állítja (hazudja) Köves rabbi, majd hozzáteszi, hogy a Hábád szekta több aktivistája is hasonló fenyegetéseket kapott, mint ő. Felemlít a portál egy másik félelmetes esetet is, amikor is “a Magyar Gárda csoport tagjai megtámadtak és megvertek egy zsidót, akit ezután egészen hazáig kísértek (Érdekes módon az érintett izraelita még azt hazudta, hogy előbb hazakísérték, majd megverték - a szerk.). Bezárták a lakásába (sic!), meggyőződtek róla, hogy tényleg zsidó-e, majd elkezdték rugdosni, miközben azt kiabálták, hogy Menj vissza Auschwitztba, mocskos zsidó!”

A portál végül megjegyzi, hogy a budapesti rendőrség nyomozást indított a tettesek kézre kerítésére (Mely "rendőrség" a kamerák sokasága által dokumentált magyarverések ügyében nem nyomoz, az olaszliszkai lincselő cigányhorda zömét pedig szabadlábon hagyta, vádeelés nélkül - a szerk.).

Júszef el-Kudszi 



Eltussolják az izraeli katonák lehetséges budapesti bevetését



2013, május 14 - 16:15
Nem fog kiderülni, hogy a 2006. őszi utcai rendőrattakban vettek-e részt izraeli fegyveres erők – erről döntött kedd délutáni ülésén az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága. A testület a magyarországi pártok külföldi finanszírozásának vizsgálatát is elutasította.
Amint arról portálunk is beszámolt, a WikiLeaks nemrég kiszivárogtatta egy amerikai hírszerző cég 2010 márciusában kelt jelentését, amely szerint a 2006. őszi utcai összecsapások idején 120 izraeli katona érkezett Budapestre. A dokumentumokból a 2010-es izraeli kémrepülők Magyarországi berepülése kapcsán utalás történik a magyar és izraeli titkosszolgálatok összefonódására is.
Bár a kiszivárogtatott jelentés szerzője az Origó portálnak később úgy fogalmazott, hogy a dokumentum „feltételezésen” és nem titkos információn alapult, az ügyben a mai napig nem folyt le hivatalos vizsgálat.
A titkosszolgálat tagad
A Jobbik az izraeli fegyveres erők tevékenységekről szóló információk valóságtartalmának ellenőrzése céljából eseti bizottság felállítását kezdeményezte. Mirkóczki Ádám az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága kedd délutáni ülésén kifejtette, nem állítani, hanem kérdezni szeretnének. Mint mondta, akkor is fontos lenne tisztázni néhány alapvetést, ha a dokumentumnak nincs valóságtartalma, ha azonban van, ki kell deríteni, hogy az akcióra ki, mikor és milyen céllal adott engedélyt. A jobbikos politikus felhívta a figyelmet, hogy a bizottság sokkal kisebb fajsúlyú esetekben is összeült már.
A Nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt az eseti bizottság felállítását politikai haszonszerzési kísérletnek minősítette a Jobbik részéről, és megkérdezte a Belügyminisztérium, illetve az Alkotmányvédelmi Hivatal jelenlévő illetékeseit, hogy rendelkezésükre állnak-e olyan információk vagy dokumentumok, amelyek alátámasztanák az „újságírói értesülést”. A BM és az AH képviselői határozott nemmel válaszoltak.
A határozati javaslat napirendre vételét ezt követően a Jobbikon kívül az összes párt leszavazta.

Nagykoalícióban szavazták le
Nem voltak illúzióink, ahogy az az elmúlt három év tapasztalatai alapján várható volt, a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban szavazta le az indítványunkat. Úgy látszik, az Izraellel kapcsolatos kényes ügyek 2006 után is tabunak számítanak a mindenkori kormánypártnak” – fogalmazott az Alfahír megkeresésére Mirkóczki.
kép
Rendőrattak 2006 - nehéz tisztán látni
Titokban maradhatnak a külföldi megrendelések
A Nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén nem csak az esetleges izraeli jelenlétnek, hanem a magyarországi pártok külföldi finanszírozásának vizsgálatát is elutasították. Mirkóczki Ádám a határozati javaslat indoklásában elmondta, időről időre felmerül, hogy bizonyos hazai politikai erőket kik és honnan pénzelnek, ezért minden pártnak érdeke, hogy a nyilvánosság előtt tisztázza, rendelkezik-e ilyen támogatókkal.
A kormánypárti felvetésre, miszerint az Állami Számvevőszéknek most is kötelessége vizsgálni a magyarországi pártok finanszírozását, a jobbikos képviselő elmondta, az ÁSZ csak a támogatások forrását és jogszerű felhasználásukat ellenőrzi, a finanszírozók esetleges nemzetbiztonsági kockázatot jelentő elvárásait azonban nem.
Az MSZP nevében Harangozó Tamás elmondta, pártja a konkrét ügyek kapcsán a teljes nyilvánosság pártján áll (ezért szavazták meg a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló albizottságot is), de politikai természetű indítványokat nem támogatnak. A bizottság végül ezt a javaslatot a kormánypárti képviselők tartózkodó szavazása mellett elutasította.
Az ülésen a Bajnai-párti Párbeszéd Magyarországért képviselőinek határozati javaslatáról is szavaztak a képviselők, amely a nem megfelelően működő nemzetbiztonsági szakszolgálatok újraszabályozására tett javaslatot. Az indítvány a titkosszolgálatok operatív jogköreit erősebb politikai irányítás alá helyezte volna, amely a kormánypártok szerint szakmailag védhetetlen, politikailag pedig átlátszó húzás volt Bajnai Gordon csapata részéről, ezért leszavazták.
B.J.
alfahir.hu
Kapcsolódó cikkek: 










A fasisztázó, hazudozó Köves rabbi áramot vezetett a kerítésébe - neki szabad?











Tovább élő titkosszolgálati dinasztiák



A Kárpátia Stúdió jelentette meg Bálint László egykori kémelhárító Évtizedeim a titkosszolgálatnál – Egy magyar kémelhárító emlékiratai című könyvét. A szerző nehezen szánta rá magát, hogy megírja memoárját. Vincze Gábor történész korábban azt nyilatkozta a könyvről, nem olvasott még a témában olyan visszaemlékezést, amelyben ennyi név és konkrétum szerepelne.
– Ebben a könyvben sok szó esik az ön katolikus hitéről. Mennyire nyilvános a mostani „gyónása”, egyáltalán mennyire segítette a tisztánlátásban a vallásos meggyőződés?
– Sokáig gondolkodtam azon, hogy egyáltalán megírjam-e, közreadjam-e a visszaemlékezéseimet. Nem voltam én olyan magas polcon, hogy minden titkot tudhattam volna. Mindenesetre az első pofont már a szolgálatom első évében megkaptam, amikor szembekerültem a párttitkárommal, hiszen úgy jellemeztek, hogy nem érzik bennem a gyűlöletet az ellenség iránt. Mint katolikus családban nevelkedett embert, ez engem eléggé megrázott. Képtelen voltam gyűlölni. Tulajdonképpen ekkor kezdődött meg a kálváriám. Ez a kötet azonban nem gyónás, sokkal inkább a hitem megvallása. A lelki egyensúlyomat közvetlenül a rendszerváltozás előtt nyertem igazán vissza, amikor eltévelyedésem után végérvényesen visszataláltam a hitemhez. Valamiképpen ennek a belső átalakulásnak az eredménye a mostani könyv is.
– Egyáltalán ki lehetett szállni a titkosszolgálati munkából?
– A legutolsó időkben, az 1980-as években már ki lehetett szállni. Bárki mondhatta azt, hogy nem csinálom tovább, de ennek akkoriban még súlyos következményei voltak. Utánanyúltak az embereknek, ellehetetlenítették, keresztbe tettek neki, ahol csak lehetett.
– Sokat ír hajdani munkatársairól, parancsnokairól. Némiképpen meglepő, hogy egyáltalán nem rideg, intelligens profik, hanem mindenféle bajjal, alkoholizmussal, szexmániával, ostobasággal, irigységgel megvert átlagemberek.
– Amikor 1969. augusztus 1-jén bekerültem a szolgálathoz, akkor – pártszemináriumi szlogennel élve – őszinte, nyílt, elvtársi légkör vett körül. Én, a naiv, lelkes alhadnagy, eleinte csak lestem, hogy milyen jó a kapcsolat a parancsnokokkal és egymással. Aztán rájöttem, hogy mindez csak látszat, hiszen éppen úgy betartanak egymásnak, mint a civilek a „kinti” életben. Lassan ráébredtem, hogy valójában milyen közegbe kerültem.
– Milyen kapcsolatban álltak a hírszerzéssel, mennyire láttak rá mások munkájára?
– A belső konspiráció szabályai szerint nem lett volna szabad rálátnunk, csak ha valami együttműködés alakult ki, például a hírszerzéssel vagy más állambiztonsági szolgálati ágakkal. Igen szoros együttműködésünk volt az operatív technikai szolgálattal. A katonai elhárítással keveset érintkeztünk, a belső elhárítással, a III/III-mal pedig a munka során szinte nem is találkoztunk. Viszont a Deák téri épületben, ahol bennünket, a budapesti kémelhárító osztályt elhelyeztek, ugyanazon az ötödik emeleten dolgoztunk, ahol a belső elhárítók irodái is voltak. Mi több, 1971-ig egy pártalapszervezethez tartoztunk, közös főnökünk is volt, korábban a Politikai Osztály, majd az Állambiztonsági Szerv vezetője. Így aztán nem mondhatom, hogy teljesen ismeretlenek lettünk volna egymásnak. Egyébként én és közvetlen munkatársaim is nyílt állományban voltunk, ami persze nem azt jelentette, hogy világgá kürtöltük volna a kilétünket. A személyi igazolványunkban BM-dolgozóként tüntettek fel minket, de soha és sehol sem részleteztük a pontos munkánkat, beosztásunkat.
– A Kádár-korszakban a BM-ben úgyszólván mindent el lehetett intézni. Előfordult, hogy civil ügyekben is eljártak? Például, ha valakinek a gyerekét fel kellett vetetni az egyetemre, vagy közlekedési szabálysértést kívántak elsimítani? Önök tudtak segíteni?
– Persze. Nem jelentett erkölcsi aggályokat, hiszen ez is hozzátartozott a mindennapi munkánkhoz. Sőt, operatív érdek fennállása esetén egyfajta erkölcsi kötelességünk volt, hogy például a hozzánk tartozó hálózati személyek ügyes-bajos dolgait, ha tudjuk, elsimítsuk. Nem árt tudni, hogy az úgynevezett hazafias alapú beszervezések és együttműködések mögött az utóbbi évtizedekben szinte mindig felsejlettek az egyéni érdekek. Az más lapra tartozik, hogy sokan visszaéltek ezekkel a lehetőségekkel, és az úgynevezett operatív érdek hiánya esetén, magáncélból is eljártak bizonyos ügyekben.
– Vagyis a hálózat tagjai között is többen voltak a karrieristák, mint a rendszerben hívők?
– Fogalmazzunk úgy, hogy a beszervezettek is jól tudták, hogy általunk miféle előnyökhöz juthatnak. Mi pénzt rendszeresen nem adtunk senkinek – néha-néha egy csekély jutalmat –, de külföldi ösztöndíjakat szereztünk, a munkahelyi előmenetelt segítettük. Jót derülök, amikor mostanában a hatos kartont lobogtatók azzal jönnek, hogy tessék, az illető önként ajánlotta fel szolgálatait. Pedig csupán arról van szó, hogy formálisan ez a megfogalmazás szerepel a dokumentumokban, de a beszervezés tényleges körülményeiről ez semmit sem árul el.
– Több perben bebizonyosodott, hogy úgy állítottak ki hatos kartont, hogy az illető nem is tudott róla.
– Pontosan. A hatos karton csak egyvalamit bizonyít: azt, hogy az illető bekerült az állambiztonsági szolgálat hálózati nyilvántartásába. De hogy ténylegesen beszervezték-e vagy csak statisztikai adatnak kellett, erre nézve a hatos karton nem igazít el bennünket.
– Könyvének egyik legizgalmasabb fejezete a Moszaddal foglalkozik, a rendszerváltás előtti évekkel, amikor elhárítóként az izraeli vonalon dolgozott. Meglepett, amikor azt írta: a Moszadnak mindmáig nagyobb a híre, mint a valódi súlya, s hogy szakmailag jó közepesnek értékelte az izraeli titkosszolgálati tevékenységet.
– Valóban így láttam, így látom őket. Tudja, mi a Moszad előnye? Hogy Izrael állam megszületése óta háborús helyzetben működik, és az ilyen körülmények felbecsülhetetlenül sokat jelentenek a titkosszolgálati munkában. Ilyenkor éberebb, gyorsabban reagál a szolgálat is, a munkatársak is. Konspirációs frontokon szemtől szembe álltam a Moszad embereivel, jól ismertem őket, és – remélem, nem hangzik szerénytelenségnek – néha még az olyan kis szolgálat is, mint a magyar, majmot tudott csinálni belőlük.
– Kik voltak a legjobb titkosszolgálatok, hírszerzők?
– Egyértelműen a szovjetek. Ennek részben az a magyarázata, hogy a titkosszolgálatok sokkal jobban érzik magukat diktatúrában, mint demokráciában. Nagyon sokat tudtak a szakmáról a britek és a franciák, minőségi és nem mennyiségi munkára törekedtek. A németek már kevésbé, hiszen az 1960-as években, de még az 1970-es évek elején is gyakran lebuktak az ügynökeik, és ezeket a veszteségeket a hidegháború végéig nem heverték ki.
– Rengeteg érdekes történetet osztott meg velünk ebben a könyvben, de az operatív akciókról gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem közölt. Titoktartási fogadalma köti, vagy egyfajta illendőség miatt hallgat?
– Határozottan ez utóbbi miatt nem részleteztem a dolgokat. A diszkréció illendőség kérdése, afféle szakmai beágyazódás. Pedig amikor nyugdíjba vonultam, megtagadtam a titoktartási nyilatkozat aláírását, emiatt elég nagy patáliát csaptak. Mégis tartom a számat, és soha nem adok ki egyetlen konspiratív kapcsolatot sem.
– Vannak olyan ismerősei, egykori hálózati személyek, akik ma ismert közéleti emberek? És gondol-e arra, ha történetesen meglátja valamelyiküket a televízióban: no, pajtás, harminc évvel ezelőtt te sem így beszéltél…
– Akad ilyen személy, igen. De először is arra gondolok ilyenkor: érthetetlen, hogy ez az ember mindmáig nem bukott le. Éppen ezért meggyőződésem, hogy 1990 után is belenyúltak a hálózati nyilvántartásba és kiemeltek anyagokat. Abban az irtózatos zűrzavarban, ami a szolgálatoknál uralkodott 1989–1990-ben, mindenki azt vihetett ki az épületből, amit nem szégyellt. A lehetőség adott volt.
– Ön is vitt ki papírokat?
– Nem, de ha akartam, könnyen megtehettem volna.
– Gondolom, már bánja, hogy nem tette.
– Szó sincs róla. Soha nem élnék vissza az információkkal.
– Mennyire hatja át az egykori kapcsolatrendszer a mai viszonyokat?
– Jobban, mint kellene. Miután azonban húsz éve eljöttem, közvetlenül nem ismerem a mai titkosszolgálati világot. De amit látunk, hallunk, az bizony elrémiszt.
– Huszonhárom évvel a rendszerváltozás után még mindig gyakran leírjuk – mi, a Magyar Hírlapnál is –, hogy az egykori kommunista titkosszolgálat tovább él. Pedig lassan eltűnik az a nemzedék, amelynek még valóban akadhattak titkai a régmúltból.
– A helyzet az, hogy az egykori titkosszolgálat valóban tovább él. Sokan, akik ma már nincsenek a hivatalos szolgálatoknál, más területeken igencsak aktívak. És emlékezzünk Tóth András titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár kijelentésére: ő néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatoknál az állomány hatvan százaléka és a vezetők kétharmada még az állambiztonsági időkben kezdte a pályafutását. Ha itt 1990-ben létrehoztak volna egy új titkosszolgálatot, és az akkori politikai vezetőket nem zavarják össze az állítólagos terrorveszéllyel, ha nem alakítják ki azt a véleményt, hogy nincs más megoldás, a régiekkel tovább kell dolgozni, mert ők a szakemberek – bizonyára minden másként alakult volna. Talán az újabb és újabb titkosszolgálati botrányokat is megúszhattuk volna.
Az átmentés azonban sikeres volt. 
Mára kialakultak a titkosszolgálati dinasztiák: a nagypapa még ávós volt, a fia állambiztonságis, az unoka pedig nemzetbiztonságis, a mai Magyarország titkosszolgája. Képzeljék el, ők mit gondolhatnak magukban a polgári Magyarországról, a kereszténységről, a nemzetről, a múltról és jövőről.
Szentesi Zöldi László


Börtönből irányított birodalom


Akár azt a címet is adhatnánk ennek az írásnak, hogy Újra dübörög a banda… 

Együtt tovább a Lenini úton !!!!
Van még mit ellopni való !!!!

Akadálytalanul folytatódik a Hajógyári szigeten a Vizoviczki László által irányított maffia-tevékenység. A dolog pikantériája, hogy Vizoviczki előzetesben van, de ez nem akadálya annak, hogy a „cselekmény” folytatódjon… 
Fotó: wikipedia
Ecstasy tablettát kétezer, speedet háromezer forintért árultak a tavaly botrányok kíséretében bezárt Hajógyári-sziget szórakozóhelyein a hét végén. Pétektől vasárnapig a drogdílerek, luxusprostik s gengszterek által is szívesen látogatott Bed Beach, valamint a környezetében lévő kisebb klubok is újranyitották kapuikat. A szezonnyitóra szerkesztőségünk munkatársai is ellátogattak, nem úgy, mint a rendőrök, akik messze elkerülték a szigetet – írja mai számának címlapján a Magyar Nemzet. 
Tavaly júniusban tört ki a botrány, amit a magyar rendőrség támogatásával (másodállásban biztosította sok rendőr a förtelmet!) zavartalanul folytatott több mint húsz esztendeig a Vizoviczki által irányított maffia-birodalom. A cselekményt lehetővé tevő, illetve biztosító rendőrök közül többen is előzetesben vannak. 
A Hajógyári sziget melyik Budapesti kerülethez tartozik? Ki adta ki újból a működési engedélyeket? A törvény szerint ez az illetékes önkormányzat jegyzőjének hatásköre. Miért kaptak újra engedélyt erre a gyalázatra? Hány fiatal élet ért véget a Hajógyári szigeten? Hánynak nem került elő soha a teteme? 
A Magyar Nemzetnek több forrás is megerősítette, hogy a helyszínek biztosítását továbbra is Vizoviczki tartja a kezében emberei segítségével. S bár fekete dzsekis kidobót bőven lehetett látni, a tavalyi, mindent felforgató razzia ellenére riportereink egyetlen rendőrt sem láttak a hétvégi szezonnyitón. 
A Magyar Nemzet kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata azt válaszolta, hogy a három napos Hajógyári szigeti nyitó rendezvénysorozaton nem tartottak akciót… Horn Gyula miniszterelnök (1994–98) Kuncze Gábor belügyminiszter felelősségét is boncolva megállapította, hogy „ami itt van, az minden, csak nem közbiztonság”. Valaha felveti-e ugyanezt Pintér Sándorral kapcsolatban? Vizoviczki mobiltelefonon irányít a börtönből? Tessék mondani, meddig viselhetők el ezek a cselekmények a hatóságok részéről? És meddig köteles a magyar társadalom mindezt elviselni, illetve eltűrni?  Amennyiben ezt is eltűri a hatalom, akkor fel kell tenni a nem egészen költői kérdést: ország ez még egyáltalán?  
A Vizoviczki-üggyel kapcsolatban egy korábbi írásunkat el lehet olvasni ITT 


A bíróság zárolta Vizoviczki és társai egymilliárdos vagyonát


A bíróság zárolta a rendőrségi korrupciós botrányban érintett Vizoviczki László és társai vagyonát. 
Jóval több, mint egymilliárd forintos elkövetési értékben zárolta a bíróság az éjszakai mulatókat működtető, a június óta előzetes letartóztatásban lévő Vizoviczki Lászlónak és a rendőrségi vesztegetési botrány egykori egyenruhás gyanúsítottjainak vagyonát – értesült a Magyar Nemzet.
A lap szerdai számában Fazekas Gézára, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjére hivatkozva azt írja, hogy az egyes érintettek esetében az összegeket a bíróság nem a zár alá vett vagyon értéke, hanem a vélelmezett bűncselekményekhez köthető elkövetési érték alapján állapította meg. A gyanúsítottakhoz köthető összegek között átfedések vannak, amelyek az együtt és külön-külön megvalósított bűncselekményeket vizsgálva határolhatók el. 
A bíróság az elmúlt hónapokban többször meghosszabbította Vizoviczki László vállalkozó és társai előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak.
 A gyanú szerint Vizoviczki László, aki több budapesti szórakozóhely tulajdonosa, és a budapesti éjszakai élet ismert alakja, egy közvetítőn keresztül rendőri vezetőket fizetett le annak érdekében, hogy ne avatkozzanak be a működésébe.  
Az ügyészség szerint a megalapozott gyanú lényege az, hogy a Vizoviczkinek dolgozó – és szintén előzetesben ülő – V. István már évekkel ezelőtt korrupciós kapcsolatot épített ki az őrizetbe vett rendőri vezetőkkel azért, hogy Vizoviczki szórakozóhelyei zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek. A megegyezésük része volt az is, hogy a rendőrök a konkurens szórakozóhelyeken razziákat tartsanak, és értesítsék Vizoviczkit, ha esetleg ellene készül valami a rendőrségen. Az ügyészség szerint ezért havonta több százezres, akár milliós nagyságrendű pénzt kaptak. A gyanúsítottak tagadták az ellenük felhozottakat.
Forrás: MTI/mno/origo.hu
sokkaljobb-kommentár: A Hajógyári szigeten húsz évig zavartalanul működött ez a gyalázatos tevékenység, és nem történt semmi, mert rendőri védelem alatt történtek az egyre durvább esetek. A szórakozóhelyek működési engedélyeit az önkormányzatok adják ki. A Hajógyári sziget is tartozik valamelyik kerülethez, vagy a fővároshoz. Erről azonban szemérmesen hallgatnak: mégis melyik önkormányzat volt az, amelyik ennyi évig tétlenül elnézte az ott folyó üzelmeket? 
A történetről korábban beszámoltunk. Erről szóló összefoglaló írásunk elolvasható ITT 
Békéscsaba, 2012. december 19.
F. I. – T. Z.
Emlékeztető: Három dolgot nem lehet sokáig eltakarni: a Napot, a Holdat és az Igazságot!”(Buddha)





Banánköztársaság


A banánköztársaság kifejezést pejoratív értelemben olyan (általában latin-amerikai illetve karibi) országokra értjük, amelyek politikailag instabilak és élükön egy korrupt és törvénytelen eszközökkel kormányzó párt vagy diktátor gyakorolja a hatalmat. Ebből az instabilitásból következik, hogy ezen államok gyakran színterei politikai puccsoknak és forradalmaknak.

A térség jellemző mezőgazdasági terményeinek, elsősorban a banánnak és az ananásznak a hasznosítására az amerikai United Fruit Company vetette meg a lábát ezekben az országokban, a 19. század végén. A mamutkonszern hamarosan kizárólagos termeltetési és felvásárlási monopóliumokra tett szert, és mivel az érintett országok exportképes termékeinek közel 90%-át a banán tette ki, az értékesítés pedig a UFC kezében volt, az adott országok nemzetgazdasági – és ezáltal politikai – szinten gyakorlatilag az amerikai megavállalat függőségébe kerültek.

Itt beszélték meg , hogy a Táncos Gábornak el kell vinni a balhét , mert különben lázadás fog kitörni , és kiirtják a cionista kazárokat a H Zsófika miatt !!!!

A kazárok hálája , hogy hatalmat adtak a kezükbe , de az orukat karikával átfurva kötőféken vezetik őket !!!!!
A goj álatokat !!!!

A UFC a helyi politikai vezetés és gazdasági stratégia tekintetében egyaránt dominált, a köztársasági berendezkedési forma díszletté vált, amelyet áthatott a korrupció. A politikusoknak a gazdasági kényszerek miatt igen szűk mozgástér jutott, előtérbe kerültek a személyes ambíciók, ami instabilitáshoz, csatározásokhoz, válságokhoz, puccsokhoz, illetve ezek állandósulásához vezetett. Eközben a UFC tényleges gazdasági dominanciája nem sérült, mert minden hatalomra jutott erő számára egyaránt létkérdés volt a banánexport és az abból származó bevétel folyamatosságának biztosítása.

A UFC a saját érdekeit (de csak azokat) maximálisan biztosította a térségben, saját használatára épített infrastuktúrát, kutatólaboratóriumokat, végzett növénynemesítést stb., de a térséget gyakorlatilag saját gyarmataként kezelte.

A kazárok kikaparnák egymás szemeit , de itt pózolnak !!!!
Először O. Henry amerikai író és humorista használta 1904-ben a Cabbages and Kings című novelláskötetében, egy „Anchuria” nevű, Hondurasról mintázott fiktív országra. A „köztársaság” szó ironikusan a helyi politikai viszonyok operett-jellegére, a „banán” szó pedig a térség alapvető árucikkére ut
al.


Orbán Viktor - Pávatánc avagy hogyan verjük át az EU-t - 2012.05.31.





"A kormányoldal számára pedig legyen örök mementó Dsida Jenő Tekintet nélkül című versének egy részlete:...Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak,
egyformán szolgálni nem lehet.  

Mert addig ez az ország roncsolt lélekkel cipeli tovább ezt az örökséget. S akkor sohasem lesz feltámadás. "


Csanádi Gábor Ferenc – 
barikad.hu
"sok kérdés érkezett... az elszámoltatás ügyében... én nem gondoltam volna, hogy ez még mindig ilyen erősen dolgozik ez emberekben ...."

Orbán Viktor miniszterelnök, 2010. december végén, Facebook
 orban soros.jpg

Zsidók a kirakatban !!!
olvassunk a sorok között, és értsük a polkorrekt eufemizmust:

szül: 1963. Székesfehérvár.
 1984-ben több társával együtt megalapította a szakkollégium társadalomelméletifolyóiratát, a Századvéget. Ezután 1987 és 1989 közt Szolnokon lakott, de Budapestendolgozott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Vezetőképző Intézetében, ahol 1987 novemberétől 1988 márciusáig szociológus gyakornokként továbbképzések szervezésében vett részt. 1988 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt. 1989 szeptemberétől a Soros Alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetéttanulmányozta, de tanulmányait az 1990-es magyarországi országgyűlési választások miatt félbeszakította.

Nős, felesége 
doktor Lévai Anikó jogász, vállalkozó. Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra

Politikai pályafutását gimnáziumi alapszervezeti 
KISZ-titkárként kezdte.[3] Politikai hozzáállása saját elmondása alapján a honvédségben eltöltött idő alatt változott meg gyökeresen, ahonnan teljesen más emberként távozott. Korábban a szocialista rendszer naiv és elkötelezett híve volt.[3] Alapító tagja és 1989-ig szóvivője lett az 1988. március 30-án megalakult Fidesznek



A kis baltát otthon hagyták !!!!


Újabb adalékok Németh Géza zsidó származású református lelkész III/III-as múltjához, titkos családi életéhez


Németh Géza

Április végén részleteket közöltünk egy készülő állambiztonsági tanulmányból, mely dokumentáltan bizonyította, hogy Németh Zsolt külügyi államtitkár (Fidesz) zsidó származású édesapja, Németh Géza református lelkész (1933-1995) a Pest megyei Rendőr-főkapitányság III/III osztályának (tehát a politikai rendőrségnek) a társadalmi kapcsolata volt (talán ezek a cikkeink zavarják annyira Orbán Viktort, hogy a washingtoni kongresszust kérte fel a Kuruc.info megszüntetésére).
Noha a BM III Állambiztonsági Főcsoportfőnökség vezetői tudtak személyiségének és jellemének súlyos hibáiról - szélsőséges, hazug, amorális, zavaros, kiszámíthatatlan, extravagáns, megbotránkoztató, feltűnést kereső, magamutogató nem csak saját egyházában, de társadalmi megnyilvánulásaiban és társas kapcsolataiban is - különösen a rendszerváltás idején használták fel céljaikra az Erdélyi Gyülekezet, a Reménység Szigete Kulturális és Karitatív Központ működése keretében, de korábban szerepet kapott a mezőgazdaság szocialista átszervezése melletti agitációs munkában is.


Németh Géza társadalmi kapcsolat a Pest megyei III/III-nál


Morális kilengéseit tetézték pénzügyi visszaélései: sikkasztott az érdi egyházi kasszából, a Nyugatról érkezett, segélyezésre és az erdélyi menekültek támogatására szánt pénzekből és adományokból. Megengedhetetlen módon szidalmazta, minősítgette a nagy nyilvánosság előtt egyházi elöljáróit, köztük azokat, akik az egyház belső rendje szerint okkal figyelmeztették tarthatatlan életvitelére, méltatlan szolgálatára. Felesége, Kriza Judit nem tudta elviselni férje kicsapongásait és 1993. február 11-én Budapesten öngyilkos lett.
Németh Gézát a Kádár-rendszer megbecsülte, szabadon utazhatott, elnézték törvénybe ütköző lépéseit, sőt még főműsoridős filmet is készített „úttörő kezdeményezéseiről” a Magyar Televízió, Róbert László Tisztelendők című sorozatának keretében. (Róbert-Róth László újságíró 1962-68 között állambiztonsági besúgó, 1968-tól a hírszerzés, a BM III/I szigorúan titkos állományában a K-232 számú főoperatív főtiszt őrnagyi rangban, aki a történelmi egyházak elleni harcban tüntette ki magát, így felettesei iránymutatásával hamar megtalálta hasonszőrű népszerűsítendő hősét.)

Róbert-Róth László
A rendszerváltás után Németh Gézát rehabilitálták, nem létező érdemeiről legendákat gyártottak megvett erdélyi politikusok, s a tájékozatlanok megtévesztésével napjainkban is egyre szaporodó márványtáblák méltatják „példás tevékenységét.”
Emlékülés díszvendéggel és félrevezetéssel
Cikkünk megjelenése után bő egy hónappal a Fidesz-KDNP díszletei és virágai között változatlan keretek között megrendezték az évente szokásos Németh Géza-emlékülést - amint erről a Fidesz képes faliújságja, az M1 pártszolgálati híradója beszámolt -, amelyen Németh Zsolt változatlanul áldozatnak nevezte apját. Díszvendéget is beültettek az elnökségbe: egy volt német minisztert, akinek azonban nem mondták meg azt, amit meghívása után kiderítettünk: Németh Géza állambiztonsági besúgó volt. Így fordulhatott elő, hogy az alulinformált miniszter azt hangsúlyozta felszólalásában: Magyarországon is fel kell tárni a bűnös múltat, kivételek nélkül. A nyálas és ájtatos rendezvény hazug légköréhez asszisztált jelenlétével Gulyás Gergely országgyűlési képviselő (Fidesz), aki bejelentette, hogy a problémakört hamarosan megoldja majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. (Köztudottan nincs szükség semmilyen újabb bizottságra az ügynökügyek rendezéséhez, ám a Nemzeti Emlékezet Bizottságának konkrét terve azóta sem került a parlament elé, holott május 15-re ígérte Orbán Viktor kormánya, miután látványosan leszavazta az LMP által benyújtott és a Jobbik által támogatott ügynöktörvény javaslatának naprendre vételét. Az már csak garancia bármilyen előrelépés jégre vitelére, hogy sajtóhírek szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságának élére azt a Boross Péter egykori MDF- kormányfőt jelöli Orbán Viktor, aki 22 éve szabotálja el sikeresen az ügynökügyek törvényes rendezését, a társadalmi közbizalom helyreállítását, az ügynökök és kapcsolattartó tisztjeik kötelező távozását a közéletből és a közvéleményformálók köréből.) 



Németh Zsolt a fattyú különleges jólétben, más családok szenvedéseinek árán nevelkedett, és taníttatott


Cikkünkben megemlítettük, hogy 1984-ben egy tisztességes, hívő fiatalokból álló felderítő csoport alakult Németh Géza ismeretségi körében annak kiderítésére, hogy mi az igazság a botrányos igehirdető körül terjedő híresztelések körül, így a morális és pénzügyi visszaélésekről is. Az egykori csoport több tagja jelentkezett és írt szerkesztőségünknek, bővítendő a tanulmány írójának ismereteit is. Nevük elhallgatását kérték, s mi tiszteletben tartva ezen kérésüket osztjuk meg olvasóinkkal információkat, miközben persze a tanulmány szerzője is folytatja kutatásait.

Minden vonalon kiderült, hogy Németh Géza egy gátlástalan szélhámos, ezért is felháborító Zsolt fia kampánya, hogy mártír színben tüntesse fel apját - olvashatjuk egyik levélírónktól. Németh Géza zsidóságáról annyit, hogy akkor, 1984-ben hallottuk, miszerint szüleinek nagyon sokáig nem jött össze a gyermekáldás, ezért az anyja viszonyt folytatott különböző férfiakkal és egy zsidó szeretőjétől lett Géza 1933-ban. Papíron ugye keresztény volt az apja, de ez egy családi titokként cirkulált, mi is az egyik szeretőjétől hallottuk, akinek Géza maga mesélte.” (Mint megírtuk, ezzel maga Németh Géza is eldicsekedett. Az Észak-pesti Egyházmegye lelkészeinek 1963. december 5-i, kéthetes mátraházi továbbképzésén kijelentette: „Aktív zsidó missziót kell végeznünk, ezt én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”)



Németh Géza: „Én kérhetem, akinek az egyik szülője zsidó!”


Bereczki szerint Németh Zsolt is ügynök volt

Bereczki Vilmos lebukott III/III-as ügynök személyesen közölte velem 1993 júniusában, hogy tudja, miért lett Németh Géza felesége, Kriza Judit öngyilkos februárban. (Bereczki, a Független Kisgazda Párt árulója ekkor már országgyűlési képviselő volt az állambiztonság jóvoltából, sőt hozzásegítették, hogy kezdetben ő legyen a Nemzetbiztonsági Bizottság titkára is - a szerk.) Azt közölte velem, hogy Németh Zsolt volt édesanyja utolsó látogatója annak öngyilkossága előtt. Bereczki szerint ekkor Zsolt 'meggyónta' anyjának, hogy őt is beszervezték. A sokat szenvedett asszony ezt már nem tudta elviselni, és fia látogatása után elvágta a saját torkát, vérbe fagyva találtak rá a konyhában.

A szent család Ildikót az anyja sem bírta , és irány a mocsár, itt a besúgók miatt az anya elvágta a torkát , de a fia az egy libapásztorból lett cionista talpnyaló , ki a hazáját az anyját is megtagadta !!!! De el van a többi kazár között !!!!!
A tórát neki nem kellet hordozni , sőt titkolni kellett , hogy metélt a lelkem , de a buzeráns bulikra eljár itt szerzi be a jólértesültségét !!!!!





Bereczki Vilmos

(Bereczki Vilmosról itt írtunk: Aktivizálódnak a besúgók: Bereczki Vilmos, alias "Palotás János". Bereczki, a rovarirtó gázmester 1971-ben bűnügyi besúgóként kezdte állambiztonsági tevékenységét, majd 1987-ben átvette a BM politikai rendőrségének III/III-4-a osztálya, a radikális ellenzék ellen használtak fel. Állambiztonsági 6-os kartonja lezáratlan, tehát a rendszerváltozás utolsó pillanatáig foglalkoztatták. A Kisgazda Párt árulója ma a Hajdú-Bihar megyei Szentpéterszeg szégyene, ott rohasztja a levegőt, onnan küldözgeti feljelentéseit, rágalmazó leveleit a legkülönbözőbb szerveknek, s időnként sikerrel fúrja be magát internetes honlapok cikkeinek hozzászólói közé. Gátlástalan hazug emberként. Legutóbb például a Jobbik volt alelnökének, Molnár Tamásnak a Facebook-oldalára jelentkezett be régi ismerősként. Természetesen visszautasították.
Az tény - folytatja egyik levélírónk -, hogy Németh Zsoltot 1986. március 14-én éjszaka letartóztatták a Blaha Lujza téren (feltűnő népies öltözete miatt vonta magára a rendőrök figyelmét) és találtak nála több szamizdat kiadványt, ezért bevitték a rendőrségre és ott töltötte az éjszakát. Tanúja voltam, hogy Németh Zsolt nagyon meg volt ijedve miután kiengedték, majd ismét vissza kellett mennie vallomástételre. Bereczki Vilmos szerint ekkor szervezték be. Ez még el is képzelhető…érdekes lenne utánanézni: ez is azon iratok közt lehet, amelyek miatt a Fidesz nagyon nem akarja az aktákat nyilvánosságra hozni.”
Utánanéztünk: Németh Zsolt neve szerepelt azon a listán, melyet Németh Miklós 1990-ben átadott Antall Józsefnek, ám mert adatait összekeverték máséval, téves közlésnek minősítették. De nem is bolygatták, hagyták, hogy az átmenet zavarosában feledésbe merüljön, miközben gondos kezek mindent eltüntettek az irattárban.)

Bereczki Vilmos állambiztonsági 6-os nyilvántartó kartonja

Sok emberrel beszéltünk, akik jórészt első kézből származó történeteket mondtak el. Menet közben jutottunk el U.M.-hez - ha jól emlékszem akkor szociológus, ma újságíró -, aki a '80-as évek elején mélyinterjút készített Németh Gézával, ennek 130 oldalas gépelt változata a birtokomban van. Ebben emlékezik vissza - egyebek között - '56-os szerepére és későbbi politikai kapcsolataira. Egy kelenföldi egyházfi rosszindulatú feljelentése alapján tartóztatták le 1957 júniusában. Mivel a harcokban nem vett részt, ezért csak egy évre internálták Tökölre. (Pontosabban: közbiztonsági őrizetbe helyezték - a szerk.)Szabadulása után a papok és az egyházi vezetők féltek tőle.” 
Géza egészen másfajta életet élt…” 
..mi ismertük Géza bácsit, aki erkölcsi értékekről, Krisztus követéséről, imádságról, hitről meg a Bibliáról beszélt, közben pedig egészen másfajta életet élt. Ez a fajta kettősség rendkívül zavart minket. Ha egy könyvelő lett volna, ki foglalkozik vele, hogy hülyére csalja a feleségét, vagy zsebre tesz egy kis pénzt. Na de itt volt valaki, egy amúgy szuggesztív személyiség, aki szent emberként parádézott, s voltak, akik tátott szájjal követték. Mi pedig a zsigereinkben éreztük, hogy itt egy szélhámosról van szó, és bizonyosságot akartunk.” 
Egyházi emberekkel, volt híveivel, szeretőivel beszéltünk személyesen. Tőlük hallottuk a legvadabb dolgokat, egyebek között, hogy szilasligeti házuk (ahol lelkigyakorlatokat tartott) padlásán voltak a szerelmi találkák. H.N.K., aki az „Árgusok” röpiratban a neves filmrendező (természetfilmek rendezője - a szerk.) lányaként szerepel, maga mesélte el több tanú előtt 1984. november 6-án Géza heves ostromát. Géza hosszú időn át üldözte. Volt rá példa, hogy erőszakkal akarta magáévá tenni. H. ellenállt, sosem feküdt le Gézával. Géza módszerei voltak: gyakran megjelent a házánál, a kocsijából figyelt, utánament a közértbe is, az ajtaján zörgetett; volt, hogy egy nagy csokor virággal jelent meg, majd szálanként a lába elé szórta. Azt mondta neki: 'Nekem még senki sem mondott ellent, ez vonz irántad!' Mikor H. a szemére vetette, hogyan lehet képes ilyesmikre pap létére, meg a Bibliára hivatkozni, erre Géza kinevette: 'A Biblia? Az hülyeség! Te elhiszed? Álszent vagy!' Ezek szó szerinti feljegyzéseim, melyeket rögtön a H.-val való találkozás után vetettem papírra. H. akkor a Róbert Károly körúton lakott, az Árpád hídnál.”
Majd kipattant a Sz. H.-ügy. Ez a fiatal lány is a szeretője lett, teherbe esett, nemi betegséget kapott Németh Gézától. Kétségbeesésében segítségért fordult H.N.I.rendezőhöz, aki etikai bizottságot szervezett, amely maga elé idézte a református papot. A bizottság tagjai voltak. H.Gy., P.T., Cz.O., O.G., és B.T.  (Három pap, egy mérnök és egy egyetemi hallgató, - a szerk.) Németh Géza megtudta egy Nelli nevű szeretőjétől, hogy formálódik a bizottság, ezért gyorsan mindenkit megkeresett. Sz.H. és H.N.I. egy listát állított össze azok neveivel, akikről teljes bizonyossággal tudták, hogy Németh Géza szeretői voltak. Németh körbeszaladt, és szép szóval vagy fenyegetéssel megpróbálta rávenni őket, hogy ne beszéljenek. Végül megjelent a bizottság előtt, ahova fenyegetéseinek hatására már csak egyedül Sz.H. mert elmenni. Ott állt terhesen, nemi betegen. Majd egy hihetetlen színjáték kezdődött. Néhány perc alatt Németh átvette a szót a bizottságtól, és szinte meghipnotizálta Sz.H.-t, hogy igazán szerette őt, és ez az egész tulajdonképpen egy gyönyörű kapcsolat volt. Sz. ott helyben megbocsátott Gézának, és azt rebegte: „Igen Géza, gyönyörű volt!” Géza egyedül csak az Sz.-szel való viszonyát ismerte el a bizottság előtt. Mivel ez nem egy hivatalos bizottság volt, nem lejáratni szerették volna Gézát, hanem csupán annyit kikényszeríteni, hogy ne foglalkozzon az ifjúsággal. Géza leborult és zokogva könyörgött, hogy felesége, Jutka néni ezt nehogy megtudja, szegény asszony most jön ki a kórházból. (Nem is volt kórházban.) Ezért Géza kapott félév haladékot, hogy elmondja a dolgot feleségének. (Akinek korábban a kezébe került Sz. szakító levele Gézához, s ebből nagy botrány lett.) Ezen kívül felszólították: menjen el a nemibeteg-gondozóba.” Miután az etikai bizottság ülésének vége lett, Géza felajánlotta a jelenlévőknek, hogy kocsiján hazaviszi őket. Ezt az akkor orvos egyetemistaO.G. el is fogadta. Meglepetésre Németh Géza a kocsiban azt mondta neki: „Semmit sem fog abbahagyni, esze ágában sincs!”
Beszéltünk Dr. B.D. pszichológussal, aki egy időben a közösségbe járt lányával, s lánya nagy híve volt Németh Gézának. A pszichológust figyelmeztették: vigyázzon lányára, mert a Géza bácsi mégsem szent. Dr. B.D. értékelése szerint 'Géza beteg ember. Nem skizofrén, de feltétlenül skizoid. Tele van kamaszkorban megrekedt vonásokkal. Infantilis. Amit éppen elmond, azt igazságként éli át, így meg van arról győződve, hogy nem hazudik. Két eset lehetséges: vagy nem normális, vagy az ördög szállja meg, így nem ura cselekedeteinek, nem lehet elítélni.' (1984)”
H.N.I. szerint Géza többször is meghazudtolta önmagát. Egyszer elmondta neki, hogy havi 60 ezret keres, részletesen előadta, hogyan jön össze neki ez a pénz. (Amely irdatlanul nagy összeg volt a '80-as évek elején, amikor a havi 4 ezer forintos fizetés jónak számított.) Egy hónappal később H. pénzzavarba került betegsége miatt, Gézához fordult, aki azt válaszolta: ő is szegény, havi 3 ezerből kell eltartania a családját…”
Sz.H. mesélte el nekünk: Géza arra tanította, hogy lehet hazudni, csak fonja össze a mutató és középső ujját, mert akkor nem számít hazugságnak az, amit mond…”
Beszéltünk a zsidó származású E.E. református lelkésznővel is. Ő állítólag azért szakította meg a kapcsolatot Gézával, mert egy vidéki evangelizációs úton a szállodában éjszaka Géza ostrom alá vette szobáját, de ő ellenállt a kísértésnek. E.E. elmondta nekünk, hogy azért szakított Gézával, mert egy erdélyi út során rájött, hogy Géza erkölcstelen és semmivel sem magyarázható anyagi visszaélései vannak. Arra a kérdésünkre, hogy miért hagyták ott az emberek Gézát, azt válaszolta: 'Mert Géza nem tiszta!” 
Végül elmondták fiának, Zsoltnak
A tudomásunkra jutott dolgokat végül is elmondtuk Németh Zsoltnak, még 1984 végén egy Felszabadulás téri lakásban. Eléggé meghökkent, (röviddel később visszahallottam véleményét O.G.-től: nem érti, miért akarjuk az apját tönkretenni), az anyagi visszaélésekkel kapcsolatban az volt a reakciója, hogy ezek szerinte csak 'az egészséges üzleti szellem megnyilvánulásai'. Mit is mondhatott volna, hiszen maximális jólétben nőtt fel, egyetemista korában már saját öröklakása volt Zsoltnak a budafoki Barkács utcában, tele erdélyi néprajzi kincsekkel. Egyszer láttunk rajta egy menő kabátot, kérdésünkre, hogy honnan szerezte, vigyorogva válaszolta: egy holland adománycsomagból. Természetes volt számára, hogy az adományokból a családjuk is jól élhet…”

Az Árgusok röpirat 1. oldala
1987-ben még nem volt bulvársajtó, ezért röpirat formájában terjesztettük az Árgusokat, amikor világossá vált előttünk, hogy Németh Géza nem hagyta abba tevékenységét, akkor kezdett nyüzsögni erdélyi menekült ügyben, amiről szintén visszatetsző értesüléseink voltak.” 
Az Árgusok kb. ezer példányban készült. Azt igyekezett leleplezni, hogy Németh Géza „reformer” református lelkész nem volt az '56-os barikádok hőse, az egyházból való kipenderítésének oka egyszerűen az volt, hogy elöljárói megunták a sorozatos erkölcsi botrányokat, sikkasztásokat, azt, hogy például a lelkész üdülőben egy szál alsónadrágban fel-alá rohangálva minősíthetetlen hangon szidta egyébként közszeretetnek örvendett püspökét. Miközben „vámkedvezményesen” utazgatott Erdélybe magyar és román belügyi tisztek barátságát élvezve, egyesek hallani véltek feljelentett emberekről, lebukott erdélyi barátokról, a románok által már várt és elkobzott küldeményekről. Belügyi- és pártkapcsolataival fenyegette meg fiatal nőismerőseit, akik már kikezeltették magukat a tőle kapott nemi betegségekből, s elvetették közös gyereküket. Erdélyi képzőművészek alkotásait Németh fullajtárjai Magyarországra hozták, de az alkotások valódi árát sohasem kapták meg. Megalázó helyzetbe hozta igen gyakran az erdélyi magyarokat az átcipelt hordhatatlan rongyokkal, míg a nyugati segélyszállítmányokat megvette a bizományi vagy elhordta a család. Az Erdélyben fillérekért kicsalt népviseleti és népművészeti értékek - pl. eredeti csángó ruhák - Gézáék Barkács utcai házának pincéjébe kerültek, s eredeti csángó ruha már 8 ezerért kapható volt, de csak Némethéknél.
Az amerikaiak fejpénzt fizettek az erdélyi evangelizáció, a térítés eredményeiért, de az feltűnt nekik is, hogy Géza motorcsónakot kért az erdélyi éhezőknek való kenyérszállításhoz. Amikor Hollandiába küldték pénzt csinálni az egyházi tulajdonban lévő elfekvő képek kiárusításából, eladta a saját képeit, az egyházéból viszont alig-alig. Vendéglátója, egy holland múzeumigazgató váratlanul hazatérve azon kapta rajta Németh Gézát, hogy könyékig turkál személyes dolgai között. Eltanácsolta lakásából, így szállodába kellett költöznie. Ezt itthon így adta elő: „A múzeumigazgató homoszexuális volt, éjszakánként egy férfi járt hozzá, s nem tudtam elviselni a falon áthallatszó közösülésük hangjait.”
Az „Árgusok” szóvá tették, hogy pont a tisztelendőnek nem tartott Németh Géza népszerűsítése hiányzott az MTV Tisztelendők sorozatából Róbert Lászlónak. Amikor pályafutásának koronájaként az áttelepült erdélyiek megsegítésére indított mozgalmat, az „Árgusok” azt javasolták mindenkinek: nehogy újból bedőljenek ennek a zseniális és gátlástalan szélhámosnak. A segítség fontos, de Németh Géza nélkül. Tíz fillért nem szabad rábízni, az eddigi sikkasztásokból már négy öröklakást vett. Tehát: „Kutyára szalonnát, kecskére káposztát, Gézára kasszát ne bízzál!” - írták az Árgusok 1987-ben röpiratukban.
2012. június 12-én érkezett szerkesztőségünkbe egy másik levél. Írója 1989-ben Kanadában élt, akkor és ott kapta a következő sorokat egy volt erdélyi hölgyismerősétől, aki akkor már Magyarországra menekült református lelkész férjével és személyes kapcsolatba kerültek Németh Gézával. (Később Svédországban települtek le.) Ebből közlünk egy részletet: 
Németh Gézáról annyit, hogy életemben gazemberrel kettővel találkoztam. Az egyik ő volt, a másik Ceausescu. Minden ismert és ismeretlen disznósága mellé ráadásként jön, hogy sok szülőt kergetett halálba azzal, hogy visszariasztotta őket, mert hogy Magyarországon nem lesz családegyesítés. Minden viszonyulása az egész menekülési problémához kétszínűség volt, csak a hasznot leste és kapta mindenhonnan. Fül-és szemtanúja voltam egy pár dolognak. Talán megtudhatta, hogy tapasztalt és megélt disznóságait megírtuk és levélben eljuttattuk kellő helyre, mert úgy nézett ránk, mint a véres ingre, s egy társaságban mindenkinek kezet nyújtott csak a levél aláíróinak nem. Nem vesztettem persze semmit. Szemétláda…”
Saját zsebre dolgozó politikai dilettáns 
A következőket már a tanulmányán dolgozó tudományos kutató teszi hozzá a fentiekhez: 
Sajnos az „Árgusok” figyelmeztetése ellenére Gézára bízták a kasszát, és hagyták eszelős, saját zsebre dolgozó politikai ámokfutását az erdélyi menekültek ügyében.
1., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. június 4-én:
Németh Géza által vezetett Megbékélés Közösség 1987.V.22-én bizottsági ülést tartott, ahol megfogalmaztak egy 'kérvényt', amely az Erdélyből Magyarországra áttelepülni kívánó román állampolgárok helyzetét akarja megoldani. A kérvényt az MSZMP KB-nak és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának kívánják eljuttatni, megfelelő aláírások összegyűjtése után… Németh Géza azt szeretné, ha kevesen, de 'jelentős személyek' írnák alá.
Megjegyzés:
A Bizottság kb. 15-20 főből áll, ismert tagjai: Beke György, Halász Péter, Németh Zsolt, Balla Gyula és Dragon Pál.
Récsey Róbert r. ezredes, főkapitány-helyettes, Horváth Zoltán r. százados, alosztályvezető.”

A Megbékélés Közösség szervezte az áttelepülést Erdélyből
2., A BRFK III/A alosztálya jelentette 1987. augusztus 17-én:
A Megbékélés Közösség „Ötágú Síp” konferenciáját augusztus 3-9-ig Gyenesdiáson megtartotta Németh Géza vezetésével.
Az előadások témája:
A csehszlovákiai, romániai, jugoszláviai magyarok helyzete, történelmi fejlődése.
A burgenlandi magyarok helyzete
Előadók: Sütő András, Csoóri Sándor, Csurka István.
Pomogáts Béla irodalomtörténész a nyugati magyarság helyzetéről és kulturális életéről tartott előadást. Németh Géza szervezésében került sor egy finn-magyar találkozóra.
Megjegyzés:
Németh Géza a közösség működésével kapcsolatban írt az MSZMP KB Titkárságának, melyre Szűrös Mátyástól kapott kedvező választ.

Németh Géza kedvező választ kapott Szűrös Mátyástól
3., Németh Géza nyüzsgése, fontoskodása mögött dilettáns politikai alkat húzódott meg, elemi ismereteinek hiánya néha egészen furcsa szituációkat eredményezett:
Endrei” fedőnevű titkos megbízott jelentette a BM. III/III-2-a alosztályának 1983. december 6-án az alábbiakat: [Ez az alosztály foglalkozott az ifjúságvédelmi elhárítással a felsőfokú tanintézményekben.”Endrei”, másik fedőnevén „Szatmári Béla” azonos Ort Endrével (1961. március 1. Budapest, Illés Anna), akinek Tóth Sándor r. százados volt a tartótisztje, s a rendszerváltás előtt sikerrel juttatták be az MDF bizalmas köreibe.]
1983. december 2-án a „Dialógus Csoportösszejövetelén kb. harmincan jöttek össze Révész Judit lakásán…Vendégnek volt meghirdetve Németh Géza református lelkész (12 éve palást nélkül), akit fia hozott magával. Röviden elmondta felfüggesztésének történetét, majd a tőle megszokott hittérítő jelleggel próbált fellépni, Erdély kérdését sem hagyta ki, felhívta a figyelmét a Dialógus tagjainak, hogy járjanak Erdélybe. A társaság nagyon szimpatikusnak találta Németh Gézát, de mondanivalójával nem értett egyet. Többen kifejezték, hogy ők ateisták és kereken elutasították, hogy a Dialógus felvállalja az Erdélyben élő magyar kisebbséggel való törődést, mert ez nincs a Dialógus programjában és ezzel olyan eszközt adna a hatalom kezébe, mellyel rövid időn belül felszámolhatnák.”

A Dialógus Békecsoport elutasította Németh Géza tervét
[A Dialógus békecsoport a nyugati békemozgalmak hatására 1982. június 26-án alakult meg Budapesten Szent-Iványi István későbbi SZDSZ-képviselő lakásán, ahol több ismert értelmiségi is jelen volt, így Hegedűs András, Radnóti Sándor, Mészáros Tamás. Később Konrád György lakásán is tartottak összejöveteleket. A körükbe beépített ügynökök között volt Kőszegi Ferenc újságíró, a Mai Nap főszerkeztője: „Kocsis Lajos” tmb., és Vankó Magdolna újságíró: „László Péter” tmb., későbbi MSZP-s országgyűlési képviselő.]
Géza körültekintése, tájékozódása, ébersége, emberismerete külön fejezet, némi derűvel antitalentum amatőr közlekedéséről annak kapcsán, hogy miként fonták körbe és vezették néha orránál fogva az ellenőrzésére és megfigyelésére rendelt besúgók, köztük paptársai a legkülönbözőbb egyházaktól, a pünkösdistáktól a baptistákig.
Fogunk még hallani és olvasni róla.
Kuruc.info


A következő cikket biztos érti minden igaz magyar nemzeti radikális!
2013-06-05. 21:18
Ma is hitet tett a cionista kollaboráns haza és nemzetáruló kormány a zsidók mellett


A Külügyminisztérium helyettes államtitkára fogadta a cionista zsidó gyilkos amerikai kollégáját, Thomas Meliát, és a találkozón kijelentette: a magyar kormány következetesen a zéró tolerancia elvét követi az antiszemitizmus minden megnyilvánulásával szemben.
A tárcának az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása kitér arra is, hogy a két politikus a magyar-amerikai kapcsolatok aktuális kérdésein túl a magyar külpolitika középpontjában álló kérdéseket tekintette át.
Cion-liberális csahos kollaboránsokkal tárgyalt a gyilkos amerika, szócsöve!
Az amerikai gyilkosok helyettes külügyi államtitkára  budapesti látogatása alkalmávaltárgyalt a kollaboráns zsidóbérenc Fideszes  Szijjártó Péterrel, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárával, Mesterházy Attila MSZP-elnökkel, valamintBajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetségvezetőjével.
*
Érdekes, hogy az igaz nemzeti magyart Vona Gábort nem hívták meg!
*
Remélem mindenki számára érthető, hogy a cion zsidesz-kdnp és a baloldali mocskok, mit képviselnek együtt, összefogva! Az is kérdés, hogy mit ugat a gyilkos amerikai kojot, amikor 1956-ban, magára hagyták a magyar forradalmat!!!!!!!

Tarlós a zsidók által megszállt MTA-ra bízza a Tormay Cécile köz sorsát
****
Állásfoglalást kér a Fővárosi Közgyűlés a Tormay Cécile írónőről elnevezett köz ügyében a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA).
A testület az előző ülésén döntött arról, hogy egy eleddig névtelen, II. kerületi közt nevez el az írónőről. A döntés ellen egyebek mellett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége is tiltakozott másnap, mert "Tormay Cécile antiszemita nézeteit nyíltan vállalta, és számos gondolatát irányadónak tartották a magyar politikai antiszemitizmus vezéralakjai".
Tarlós István ettől betojva a közterületi elnevezés újratárgyalását kezdeményezte. Indítványában jelezte: "olyan vélemények vannak", amelyek vitatják Tormay Cécile érdemességét munkássága, "életműve, nézetei miatt".
A mai, 18 igennel, 3 nem szavazat ellenében, 7 tartózkodás mellett elfogadott döntés értelmében a közterületi elnevezésről kikérik az MTA állásfoglalását, és annak ismeretében módosulhat a korábbi határozat.
A testület elutasította a Jobbik és az MSZP módosító javaslatát is. A Jobbik azt indítványozta, hogy tárgyalják meg a Herzl Tivadarról elnevezett VII. kerületi közterületi elnevezést is, és erről is kérjenek akadémiai állásfoglalást. Az MSZP javasolta a Tormay Cécile köz elnevezésének visszavonását, továbbá azt, hogy ezentúl csak akadémiai állásfoglalás ismeretében lehessen közterületet elnevezni.
Jobbik: Provokáció a zsidó tiltakozás
A párt budapesti frakciója szerint a fővárosnak támogatnia kellene a Budapest Sport Egyesületet (BSE), a Tormay Cécile írónőről való közterület-elnevezéssel kapcsolatban történteket pedig provokációnak tartja.
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón Losonczy Pál képviselő közölte, a BSE több mint százéves, nem értik, hogy a főváros miért adta át az MTK-nak, és azt sem értik, miért kizárólag csak a Ferencvárosi Torna Clubot akarják támogatni.
A képviselő kitért a Tormay Cécile írónőről való közterület-elnevezésre is, szerinte az MSZP, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Zsidó Világkongresszus tiltakozása csak provokáció.
Arra kérte Tarlós István főpolgármestert, azt is vizsgáltassa ki a Magyar Tudományos Akadémiával, hogyan lehet a cionizmus atyjáról, Herzl Tivadarról köztér elnevezve a belvárosban.
MSZP: Azonnal engedelmeskedni kell a zsidó parancsnak!
Az MSZP azt kéri, töröljék a Tormay Cécile írónőről elnevezett közt a fővárosi utcanévjegyzékből. Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásáig továbbra is egy "vállaltan antiszemita és fasiszta" írónő nevét viselné egy közterület.
A szocialista politikus tájékoztatása szerint Tarlós István főpolgármesternek a Helga naplója című könyvet ajándékozza, amely egy Auschwitzot megjárt kislány történetéről szól. Arra kérte a városvezetőt: vonja vissza a legutóbbi ülésen hozott határozatot, és törölje a fővárosi utcanévjegyzékből mindazokat - így Tormay Cécile-t -, akik "nem alkalmasak arra", hogy a nemzeti egységet képviseljék.
(MTI nyomán)

Ezek mind tiszta magyarok a búsuló juhász számadói.



Orbán milliárdos - Orbán milliárdok

 
2013-07-08 20:08:31
Csak "egy"  szemléltető arra, hogy a Kádár éra után, hová tűnt a magyar nép vagyona?
Orbán milliárdos- Orbán milliárdok
Foci, vagyon, földek, gyarapodás, milliók és milliárdok és megválaszolatlanul maradt kérdések Orbán Viktor miniszterelnökhöz köthetően. Az összefoglalóból az olvasó eldöntheti, hogy vannak e kételyei az elköltött, befektetett  milliárdokról, vagyongyarapodásról, illetve hogy a dohánymutyizás milyen felfelé ívelő aggályokat keletkeztet.

Orbán Viktor 2013-as vagyonnyilatkozata nem sokat változott az előző évekhez képest. A XII. kerületben és Felcsúton vannak ingatlanai. Egymillió forinttal csökkent 10 millió forint feletti tartozása és felesége, Lévai Anikó örökségének köszönhetően már 5 ezer eurónál is több a megtakarítása. A könyvkiadásból mindössze 114 ezer forint bevétele származott. (2011-ben ez 6 millió forint volt.

A DK (Demokratikus Koalíció) 2012 tavaszán vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezett Orbán Viktor ellen, mivel a kormányfő budai, tízszobás luxusvilla mérete valótlanul szerepelt vagyonnyilatkozatában. Feltehetően az eljárás nem indult meg, mivel a miniszterelnök kijavíthatta az adatokat és a 2013-as bevallásában a fele tulajdonaként szereplő XII. kerületi társasházi lakás mára 233 négyzetméterre bővült és egy 21 négyzetméteres pince is épült mellé. (Korábban a ház 82 + 101 négyzetméteres volt,  a Házszabály lehetővé teszi a hibák javítását)

Azt senki nem tudja, hogy építményadót, vagy kommunális adót fizet-e a miniszterelnök, és ha igen, akkor mekkora és milyen minősítésű ingatlanok után. Azért nem tudhatjuk, mert ez titok, méghozzá igen védett titok, hiszen kérdéseinkre épp egy éve várjuk a válaszokat az illetékes hatóságoktól.

A Fejér megyei település Orbán Viktor alapította akadémiája 2,8 milliárd forintot költhetett el,  és a  Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia megalakulását követően, most a miniszterelnök felcsúti házától néhány méterre épül,  és jövő tavaszra fel is avatják a négymilliárd forint értékben épülő,  3500 nézőt befogadó stadionkomplexumot.  A kormány milliárdokat költ focira és ezt évenként meg is duplázza, ahogyan idén is megtette.

A felcsúti klub 400 millió forint körüli költségvetése stabil teret biztosít a fociakadémiának, ahol 2013. május 11-én bizonyítottak is a sportolók. Tegnap folyt a pezsgő Felcsúton, mert a Kaposvár II legyőzésével biztos lett, hogy a Puskás Akadémia FC csapata a befejezés előtt három fordulóval, megnyerte az NB II Nyugati csoportjának küzdelmeit.

Az Orbán Viktor által alapított felcsúti fociközpont, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány, 2012 őszén megkapta a felcsúti vasút létesítési engedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól. Hiába támadta meg az engedélyt néhány helyi lakó, akinek a háza mellett fut majd a bicskei állomáshoz tartozó és a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát az alcsútdobozi arborétummal összekötő pálya, mert a fellebbezéshez szükséges közel kétmillió forintos eljárási díjat nem tudták megfizetni a hatóságnak. Hogy a nosztalgiavasút építése mennyibe kerül az adófizetőknek, ezt ma még nem tudni.

A kormányfő édesapja, Orbán Győző, 2010 nyarán lett az egyedüli tulajdonosa annak a 2200 négyzetméteres telken levő  háznak, amely a 3500 fő befogadására alkalmas, jelenleg épülő létesítmény mellett fekszik. Az első ház Orbán Viktor feleségéé, Lévai Anikóé, a második nem kötődik a családhoz, a harmadik a miniszterelnök édesapjáé. „A fergeteges tempóban épülő sporttelep jövendőbeli főbejárata és Orbánék kapuja között mindössze néhány méter a távolság – a kettő között gyakorta posztol a Terrorelhárítási Központ.” Labdarúgó Stadion tőszomszédságában – írta korábban a Népszabadság. (Ferenczi Krisztina cikke)

Az első Orbán kormány alatt szerzett, Orbán család tulajdonába  került felcsúti földtulajdonok megszerzése után másfél hónappal, a térség példátlan összegű, címzett támogatást kapott, amelyet követően jelentősen megemelkedtek a földterületek értékei – természetesen jelentősen növelve ezzel az Orbán-család vagyonát.

Orbán Viktor pártelnök, miniszterelnök és évek óta magas a jövedelme. Azonban köztudott, hogy politikai pályafutása kezdetén gyakorlatilag nem volt vagyona. 2005-ben vagyonosodását már parlamenti bizottság tárgyalta, amelynek eredményéről összefoglaló is készült.

Az ország első embere vagyonának olyan átláthatónak kell lennie, hogy mindenki előtt egyértelmű legyen, hogy  Orbán Viktor  megszerzett javai a leadózott jövedelméből keletkeztek. Ha ez nem látható, akkor láttatni kellene, hogy a többletet mi okozhatja. Felesége öröksége, az ajándékok, szülői segítség, stb.  Amíg ezek az adatok nem átláthatóak, amíg a vagyonosodás nem követhető és értelmezhető egy átlagpolgár számára, addig  - egy ilyen korrupciós botrány után, mint ami a dohánykoncesszióknál történt, és amelyre a miniszterelnök még nem tette meg az elvárt lépéseket  -  joggal merül fel a kétely, hogy Orbán Viktor vagyona is tartalmazhat mutyizott milliókat.

Ha egy ilyen rendkívül egyszerű kérdésre nem kaphatunk választ,  miszerint összesen hány forint kommunális és hány forint építményadót  vetett ki a XII. kerületi  Önkormányzat a miniszterelnök családjának tulajdonában levő Cinege úti ingatlan tekintetében  - akkor az előbbi kétely már komoly aggályt jelent a legfelső mutyizások tekintetében.

Majd  a korrupt ügyészség és a csicska Polt Péter, majd elsikálja!
MA


"Ha egy sátáni gyilkos fajt, egy selejt cionista népséget, az egész világ utál és megvet.
Vajon arról az egész világ tehet?"

Inkább azon gondolkodjatok, hogy merre menekültök!
A 19-es, jobbára zsidók vezettet terrorköztársaság kultúrpolitikáját hozza vissza a kormány a több tízmilliós közpénzzel megtámogatott, a köznyelvben csak zsidó gárdának nevezett Tett és Védelem alapítvány hiperaktív közreműködésével. Mint vezetőjük, a szörnyszülött  zsidó  Bodnár Dániel az egyik liberális lapnak adott interjújában kifejtette, a magyarországi zsidó cenzorok és véleményvezérek döntésének és ítélkezésének alapján szélsőjobboldali portálokat töröltetnek a Facebookról. A tolvaj zsidó Bodnár közölte, a napokban megállapodást írtak alá a szintén zsidó Lázár János miniszterelnökségi államtitkárral. Mint mondta, a cionista kollaboráns  Fidesz - KDNP kormány korábban kötelezettséget vállalt, hogy folyamatosan figyelemmel kíséri (monitorozza) az "antiszemita jelenségeket": a szerződés értelmében ezt a feladatot az alapítvány látja el. Tehát, hogy Magyarországon mi kerülhet az internetes felületekre, illetve milyen felületek lehetnek elérhetőek, azt egy magyarországi zsidó csoport határozza meg. Ennél nagyobb muníciót meg nem adtak a zsidók az elmúlt 23 évben az antiszemitizmus erősödéséhez.
A liberális Népszabadság írása szerint Köves Slomó rabbi, az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) vezetője tavaly nyáron kezdeményezett találkozót más zsidó szervezetekkel, hogy megvitassák, milyen módon lehet eredményesen fellépni az antiszemitizmus terjedése ellen. A találkozó folytatásaként tavaly év végén megalakult a Tett és Védelem Alapítvány. A kuratóriumban a Mazsihiszt (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége) az időközben elnökké választott Heisler András képviseli, a testületben helyet kap például Guba Gergely, a Szim Salom progresszív zsidó közösség vezetője is. A kuratórium elnöke Bodnár Dániel, az EMIH vezetőségi tagja.

Az alapítvány jelképe „Júda oroszlánja”. Az oroszlán egy bibliai zsidó jelkép – jegyzi meg Bodnár Dániel –, Jákob az oroszlánhoz hasonlítja Jehuda törzsét, Mózes első könyvében. Bodnár interjújában kijelentette: "Az antiszemitizmus, mint társadalmi betegség, valóban az egész nemzet felelőssége. Ez azonban nem ment fel minket az öngondoskodás kötelessége alól, ott, ahol konkrét sérelem éri a közösségünket”.

A zsidó gárda vezére aztán ostorozta ezerrel a Jobbikot. Mint mondta, a Jobbik neonáci eszméket hirdet: Európa nyugati részén nincs rá példa, hogy ennyire szélsőséges párt tagja legyen a parlamentnek. Magyarországon az antiszemitizmus csak elvétve fajul tettlegességig, de – a közbeszéd minőségének romlását nézve – Bodnár Dániel szerint nincs garancia arra, hogy a verbális erőszak előbb-utóbb nem csap át fizikai agresszióba. Az alapítvány ezért is tartja fontosnak, hogy a világhálóról száműzze a gyűlöletbeszédet - olvasható a Népszabadságban. Ezen az alapon a a magyarokat folyamatosan fenyegető cigányokat azonnal le kell tartóztatni, mert nincs biztosíték arra, hogy a verbális erőszak nem csap át fizikai agresszióba. Vagy a magyaroktól még a zsebkést is el kell kobozni, mert hátha zsidókat szurkálnak meg vele. De ugyanígy a háztartásokból is be kell gyűjteni minden olyan konyhai eszközt, amellyel sérüléseket lehet okozni. Mert hátha nem húst akar klopfolni a magyar fasiszta az ünnepi ebédhez, hanem zsidót.

Bodnár a lapnak megerősítette: Az amerikai Rágalmazásellenes Ligával (ADL) közösen az alapítvány több tucat magyar nyelvű profil törlését kérte a Facebook közösségi portáltól. Remélhetőleg törölni fognak "megyei jobbikos szervezetekhez" kötődő profilokat is- erősítette meg az elmúlt hatvan év legnagyobb cenzorává előlépett Bodnár. Lendvai Ildikó, excenzor most békésen hátradől a karosszékben. Hol voltam én ezekhez képest.

A Népszabadság összefoglalta: A Tett és Védelem Alapítvány a közelmúltban megállapodást írt alá Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral. Az EBESZ-nek (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) van egy ajánlása, amely elvárja az államoktól, hogy tudományos igénnyel vizsgálják és kísérjék figyelemmel az antiszemita jelenségek alakulását.

A mostani megállapodás révén a kormány átruházza a feladatot az alapítványra, és ehhez az idén 42,5 millió forintot bocsát a rendelkezésére. Az összegben – a rendszeres, havi monitoring mellett – országos kutatások indítása és az alapítvány által létrehozott jogsegélyszolgálat támogatása is benne foglaltatik.

A fenti feladatok elvégzésének teljes költségvetése mintegy 110-120 millió forint. A hiányzó pénzt – mondja Bodnár Dániel – az alapítvány munkájában részt vevő szervezetek befizetéseiből és magánadományokból teremtik elő. Vagyis egyes jómódú tolvaj, rabló cionista  zsidók is fizetnek azért, hogy az interneten csak olyan írások jelenhessenek meg, amelyek a cionista sátáni gyilkos Izrael nagyságát, toleranciáját, és humánumát bizonyítják, és a cionista  gyilkos zsidók emberi nagyságát közvetítik.



A haza ellen szavazni hazaárulás!

Választás, 2013, július 8 - 14:12
A Magyarországi támadások csúcsra járatódtak – fogalmazott Dr. Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselő, az Európa Tanács magyar parlamenti küldöttségének tagja hétfői sajtótájékoztatóján. A nemzeti párt hazaárulásnak tekinti, hogy hazai baloldali képviselők is igennel szavaztak a Magyarországot elítélő Tavares-jelentésre, ezért kivizsgálást sürgetnek. Az uniós visszaélésekről a párt saját jelentést készít.
gaui
Gaudi-Nagy Tamás szerint felháborító kettős mércével él az Unió
Gaudi-Nagy Tamás elmondta: Az Európai Tanács egyik vitája során benyújtott egy módosító javaslatot, ami arra irányult volna, hogy a közgyűlés üdvözölje a magyar alaptörvény azon rendelkezését, ami lehetőséget nyújt a kommunizmus bűnöseinek visszamenőleges büntethetőségére. Továbbá azt is el akarta érni a képviselő, hogy a közgyűlés mondja ki: 2002 és 2010 között emberjogi válsághelyzet volt, 2006 őszén pedig rendőrterror tombolt az országban.
A közgyűlés a javaslatokat nem támogatta, mert a svéd jelentéstevő az ellenzék kriminalizálásának vette azokat – tette hozzá a képviselő. Gaudi-Nagy Tamás szerint ez nyílt kettős mércét jelent annak tekintetében, hogy a magyar jogrendbe milyen gyakran akarnak belenyúlni az Unióból.
A tanács döntésére válaszul Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció képviselője közleményt adott ki, melyben demokratikus jogállamnak nevezte az gyurcsányista időszakot, majd jelezte: egy esetleges DK-kormány alatt ezen rendőri intézkedések megismétlődnének, ha ugyan olyan tüntetések lennének mint 2006 őszén. Gaudi szerint Eörsi kijelentésévelmegfenyegette a magyar polgárokat, hogy újra „szemkilövetőket” küldhetnének rájuk.
Magyarként hazaárulás!
A Tavares-jelentés kapcsán aláhúzta: az Európai Parlament jelentése semmilyen jogkövetkezménnyel nem járhat, ugyanis hasonlóhoz csak az Európai Tanácsnak lenne jogosultsága, annak is csak egy többfordulós, négyötödös és egyhangú támogatás mellett.
A képviselő elárulta, hogy a Jobbik egy jelentést fog készíteni, amely rá fog mutatni, hogy az Európai Unió hogyan, és milyen formában lépi túl a hatáskörét, milyen formában fenyegeti a nemzetállamokat.
Az Európai Parlamentben azonban nem csak külföldi, hanem magyar képviselők is megszavazták a Tavares-jelentést – hívta fel a figyelmet a jobbikos honatya. A négy szocialista képviselő (névszerint: Tabajdi Csaba, Göncz Kinga, Gurmai Zita, Herczog Edit) és Bokros Lajos ügyében a Jobbik kezdeményezi az Országgyűlés külügyi-, alkotmányügyi- és az európai ügyek bizottságánál a meghallgatásukat, ugyanis álláspontjuk szerint a jelentés elfogadása ebben az esetben hazaárulásnak tekinthető.
alfahir.hu


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése