2017. szeptember 10., vasárnap

Önellátás II.



Önellátás II.




Önellátás / Kert tervezése 


Kertünk megtervezése



A tápanyagban gazdag talaj a víz mind rendkívül fontos, hogy konyhakertünk sikeres legyen. Azonban az ültetés megtervezésének is legalább ekkora szerep jut. Ne ötletszerűen ültessük a növényeket hanem gondosan tervezzük meg az elrendezést. Vegyük figyelembe a növények egymásra gyakorolt hatását.

A kert elhelyezkedése

A kertünk ideális elhelyezkedése a délre néző a háztól nem túl messzire néző terület. Az egyenetlen területet teraszos kialakítással módosítsuk. Ez növeli a beültethető területet és véd a talajeróziótól. Vegyük figyelembe azt is, hogy a tartósan nedves talajrész ugyanolyan kedvezőtlenül ültethető be mint a túlzottan homokos, kavicsos talaj.

A kert mérete

A kertünk mérete sokmindentől függ. Például a fekvéstől, klimatikus viszonyoktól valamint a kertész érdekeitől. Ha önellátásban gondolkodunk és célunk nem csupán a "díszítés" akkor nyugodtan számolhatunk személyenként 150 m2-nyi területtel. Egy a Gallup által készített közvélemény-kutatás alapján Alsó-Ausztriában a konyhakertek átlagos mérete 35 négyzetméter, az önellátás aránya pedig 24 %.

A vetésforgó

Feljebb utaltunk már a vetésforgó használatára. A helyes vetésforgónak legalább akkora hatása van a hozamra mint a trágyázásnak. A helytelen vetésforgó pedig tartósabb mint a helytelen trágyázás. Az alapelv az, hogy ugyanazt a zöldséget egymás utáni évben ne ültessük. A növénytanilag közeli rokonságban álló növényfajokat ne ültessük egymás után ugyanabba az ágyásba egymást követő évben vagy másodvetésben. Ilyen növények például a következők: vöröshagyma, póréhagyma, retek, hónapos retek, karfiol, bimbós kel, paradicsom, burgonya.

Minden növénynek egyedi igényai vannak a talajjal szemben. A növények anyagcseréjük következtében olyan anyagot hagynak hátra a talajban amely azonos faj vagy ugyanabból a családból származó növények esetében növekedésgátló hatású. Ekkor beszélünk talajuntságról. Minél távolabbi rokonságban áll egymással két zöldségfaj annál jobban termeszthetők egymás után. Vegyes kultúrában a fejes saláta, hónapos retek, retek vagy az uborka és a zeller vagy a paradicsom és a saláta jól fejlődik.

Amennyiben a helyes vetésforgó logikáját nem tartjuk be a felére is csökkenhet a hozam. Egyes zöldségfajok ráadásul több évig sem ültethetők ugyanarra a területre.

Alapelv

Azonos növénycsoportból származó növényeket legalább 3-4 évig (termesztési szünet) ne ültessük ugyanabba az ágyásba. Lehetőleg ügyeljünk a nagy, közepes, alacsony tápigényű növények váltására. Például:
1. ágyás: Nagy / közepes / alacsony
2. ágyás: közepes / alacsony / nagy
3. ágyás: alacsony / nagy / közepes

Egy családba tartozó növények

Egy családba tartoznak:
borsó, bab, lencse, földimogyoró (hüvelyesek);
saláta, cikória, endívia (fészkesvirágúak);
káposztafélék, retekfélék (keresztesvirágúak);
paprika, paradicsom, burgonya,padlizsán (burgonyafélék);
sárgarépa, petrezselyem, zeller, paszternák/pasztinák (ernyősök);
uborka, tök (cukkini, patisszon)- és dinnyefélék (kabakosok);
az összes hagymaféle (hagymafélék).
spenót, cékla, mángold (libatopfélék)
sóska, rebarbara (keserűfűfélék)

Megemlítendő még, hogy a zöldségfélék számára általában jó elővetemény a borsó és a csemegekukorica.

Termesztési szünetek

bab: 2-3 év
zöldborsó: 4-5 év
uborka: 3-5 év
káposztafélék: 3-4 év
fejes saláta: 1-2 év
mángold: 3-4 év
sárgarépa: 3-4 év
paprika: 3-4 év
póré: 2-3 év
retek, hónapos retek: 2-3 év
cékla: 3-4 év
zeller: 3-4 év
spenót: 1-2 év
paradicsom: 3-4 év
hagyma: 4-5 év

Szomszédok

A vegyes kultúrák növényei eltérő tápanyagokat igényelnek a talajból. Illetve eltérő tápanyagokat juttatnak is vissza. Egyes növények nem viselik el egymás közelségét míg mások tudnak békében élni egymás mellett sőt egymást segítve egészségesebben is fejlődnek nagy hozamot adva. Most a szomszédi viszonyokra szeretnénk rátérni. 


Jó szomszéd
Rossz szomszéd

bokorbab
uborka,burgonya,káposztafélék,karalábé,saláták,cékla,zeller,paradicsom
borsó, hagymafélék

borsó
kapor, uborka, káposztafélék, karalábé, fejes saláta, cukkini, répa, hónapos retek,
bab, burgonya, fokhagyma paradicsom, póré, hagyma

burgonya
lóbab, kamilla, sarkantyúka, káposztafélék, karalábé, kukorica, torma, borsmenta, spenót, bársonyvirág
borsó, tök, cékla, zeller, napraforgó, paradicsom

cékla
bokorbab, kapor, uborka, fokhagyma, káposztafélék, karalábé, koriander, kömény, tépősaláta, cukkini, hagyma
burgonya, póré, kukorica, spenót

endívia
káposztafélék, póré, karósbab


cukkini
sarkantyúka, kukorica, cékla, karósbab, hagyma


fejes saláta
bab, kapor, uborka, hagyma, káposztafélék, kukorica, sárgarépa, paradicsom, borsmenta, póré, zsázsa, szamóca
petrezselyem, zeller

fokhagyma
szamóca, uborka, fokhagyma, káposztafélék, málna, hagyma, róza, cékla, paradicsom, liliom, sárgarépa
borsó, káposztafélék, karósbab

hagyma
csombor, kapor, szamóca, uborka, kamilla, fejes saláta, sárgarépa, cékla
bab, borsófélék, káposztafélék

hónapos retek
bab, káposztafélék, karalábé, spenót, paradicsom, sárgarépa, fejes saláta, zsázsa
uborka

káposztafélék
üröm, bab, kapor, endívia, borsó, kamilla, burgonya, saláta, koriander, póré, mángold, borsmenta, cékla, zeller, spenót, paradicsom
szamóca, mustár, fokhagyma, hagyma

karalábé
bab, borsó, burgonya, fejes saláta, póré, hónapos retek, cékla, zeller, spenót, paradicsom


kukorica
bab, uborka, burgonya, fejes saláta, tök, dinnye, paradicsom, cukkini
cékla, zeller

mángold
bokorbab, káposztafélék, sárgarépa, retek


napraforgó
uborka
burgonya

paradicsom
bokorbab, sarkantyúka, fokhagyma, káposztafélé, karalábé, fejes saláta, póréhagyma, kukorica, sárgarépa, petrezselyem, tépősaláta, retek, cékla, zeller, spenót
borsó, burgonya

póréhagyma
szamóca, kamilla, káposztafélék, karalábé, fejes saláta, sárgarépa, zeller, paradicsom
bab, borsó, cékla

sárgarépa
kapor, borsó fok-, póré, mángold, retek, rozmaring, zsálya, metélőhagyma, paradicsom, hagyma


spenót
szamóca, burgonya, káposztafélék, karalábé, retek, zeller, karósbab, retek, paradicsom


szamóca
borágó, bokorbab, fokhagyma, fejes saláta, póré, hónapos retek, metélőhagyma, spenót, hagyma
káposztafélék

torma
burgonya, gyümölcsfák


uborka
bab, kapor, borsó, káposzta, fejes saláta, koriander, kömény, póré, kukorica, cékla, zeller, hagyma
hónapos retek, paradicsom

zeller
bokorbab, uborka, kamilla, káposztafélék, karalábé, póré, paradicsom
burgonya, fejes saláta, kukorica

Online kerttervező program

Az alábbi linken elérhettek egy remek kis szoftvert amellyel rendkívüli gondossággal meg lehet tervezni egy konyhakertet.
http://www.smartgardener.com/ 



Önellátás / Trágyázás 

Trágyázás
A trágyázás mikéntjét azt hiszem Bálint gazda oldalán található cikkel lehet a legjobban bemutatni.

Elérhetőség: 
Bálint gazda oldala - Trágyázás 

Egyébként ha trágyáról van szó az ban sosem fogunk csalódni. Ráadásul sokszor ingyen elvihető. 


Önellátás / Vetésnaptár 


Vetésnaptár zöldségekhez és fűszernövényekhez
Növényfaj
Vetés-ültetés
Ültetés-kiültetés


Bazsalikom 4. 5.


Bokorbab 5.-7.



Borsikafű 4.



Brokkoli 2.-6. 4.-7.


Cékla 4.-6.



Cukkíni 3.-4.



Fejes saláta - fóliás 2.-3.



Fejes saláta - nyári 3.-4. 4.-7.


Fejes saláta - őszi 7. 3.


Fejes saláta - tavaszi 4. 5.-6.


Fejeskáposzta kései 4. 5.-6.


Fejeskáposzta korai 2. 4.


Fodros kel 2.-4. 6.-7.


Fokhagyma 3.-4.



Gumóskömény 4.-7. 5.-8.


Hónapos retek 3.-8.



Kapor 4.-6.



Karalábé - korai 2. 3.-6.


Karalábé - nyári 4.-6. 5.-7.


Karalábé - őszi 6.-7. 7.


Karfiol - korai 2.-3. 3.-5.


Karfiol - nyári 4. 4.-6.


Karfiol - őszi 4.-5. 6.-7.


Karósbab 5.



Kelbimbó 4. 5.-6.


Kelkáposzta kései 4. 5.-6.


Kelkáposzta korai 2. 4.


Kínai kel 7.



Lóbab 2. 3.


Mángold 3.-4.



Metélőhagyma 3.-6. 5.-6.


Paprika 3. 5.


Paradicsom 2.-3. 4.-5.


Pasztinák 3.-4.



Petrezselyem 3.-4.



Póré 3.-4. 5.-6.


Rebarbara 9. vagy 3.



Sárgarépa 3.-6. 4.-5.


Spárgatök 5. 5.


Spenót 2.-3. és 7.-9.



Téli sarjadékhagyma 6.-7.



Tépősaláta 3.-8. 4.-8.


Tojásgyümölcs 5.



Uborka - fóliás 4.-5. 5.-6.


Újzélandi spenót 3.-6. 5.-6.


Vöröshagyma 2.-6.



Vöröskáposzta korai 2. 4.


Vöröskáposzta középkorai és kései 4. 5.-6.


Zeller 2.-3. 5.


Zöldborsó 2.-6.



Zsázsa 3.-6.







Önellátás / Juh 

Legeltetés

A juhokra nem véletlenül mondják, hogy olyanok mint a fűnyírók. A füvet szinte leborotválja. Egy anyajuh 4-5 kg füvet legel le naponta. A juhok legeltetését április elején szokták megkezdeni amikor a fű már megnőtt és megerősödött. A legeléshez legmegfelelőbb fűmagasság 10-15cm. A legeltetést általában november végén fejezik be. Persze ez függ az időjárástól. A sáros talajú vagy harmatos legelőket lehetőség szerint kerüljük a kórokozók, paraziták miatt. A juhok a reggeli,délelőtti illetve a késő délutáni órákban legelnek délben nem.

Nagyfigyelmeztetés
Itatás

A juhok 1-2 óránként megszakítják a legelést és pótolják a folyadékot. A megfelelő ivóvíz biztosítása nagyon fontos. Az víz optimális hőmérséklete 12-18 °C. A pocsolyákból, patakból, egyéb állóvízből itatni veszélyes lehet a juhot mivel sok élősködő kerülhet a szervezetükbe ami később gyomor vagy bélférgességet, májmételyt stb. okozhat. Nagyon fontos

Nagyfigyelmeztetés
Cikkek a juhtartásról
A juhok legeltetése 1. rész A juhok legeltetése 2. rész




A juhok legeltetése 1. rész






2013. március 16.
Szakmai területAgrár
Szakág magazinjuhtenyésztés
A juhok legeltetése 1. rész
A juh mélyen legel, a finom szálú füvet szinte leborotválja. A hazai juh fajták csoportosan vagy falkában szeretnek legelni, míg a nyugati, állandóan a legelő szakaszon tartott, nem terelgetett fajták szétterülve legelnek.

Átlagos körülmények között egy anyajuh naponta, a szárazanyag tartalomtól függően, 4 - 5 kg zöldfüvet legel le.

Fontos a vízellátás helyszíni biztosítása, mert az állat a szakaszos legelőn l-2 órás legelési időközönként ivás miatt megszakítja a legelést. A vizet biztosíthatjuk kútról, vályúból itatva, lajtkocsiból és vezetékes vízzel a delelő helyeken, de ne itassuk a pocsolyás vizet, a patak vagy a tavak vizét.

A legeltetés technológiája: A juhok legeltetését a kitavaszodástól és a legelő füvének növekedésétől és megerősödésétől függően rendszerint április elején meg lehet kezdeni. Arra azonban vigyázni kell, hogy sáros talajú legelőt ne használjunk és túlságosan fiatal, néhány cm-es hajtást ne legeltessünk, mert ezzel igen nagy kárt okozhatunk a gyep növényállományában.

Az optimális legelőfű juhok legeltetésére 10-15 cm-es fűmagasságú. Természetesen ettől a legeltetést korábban meg lehet kezdeni és a magasabb füvet is eredményesen lehet legeltetni.

A legeltetést késő ősszel – az időjárástól függően – általában november végén célszerű befejezni.

A juhlegeltetés szabályai: A tavaszi legeltetés kezdését, tarlólegeltetést átmeneti idővel, szoktatással kell megoldani. Kihajtás idején hasmenés elkerülésére, a gyapjú koloncosodásának megelőzésére szalmát, szénát, száraz répaszeletet etessünk.

Mélyen fekvő, pangóvizes legelőket juhokkal endoparazitás fertőzés (májmétely, tüdő-, gyomor- és bélférgesség) elkerülése érdekében ne legeltessünk. A harmat felszállása utáni legeltetéssel kisebb a parazitás fertőzés veszélye. A juh a déli meleg órákban nem legel, a legeltetési időt a reggeli-délelőtti és késő délutáni órákra kell szervezni.

A juhlegelők a téli szállástól, vagyis a juhászat központjától gyakran távolabb, több kilométer távolságban találhatók. Ilyen legelőegység hasznosításakor célszerű nyári szállást, olyan egy, vagy több oldalról nyitott fészerszerű épületet kialakítani, ahol a legelési időn túl az állatok pihenhetnek és éjszakára zárt helyen tartózkodhatnak.
Távoli kisebb legelőterületen elég karámot létesíteni.
Címkék: legelő
Kapcsolódó tartalom: 




A juhok legeltetése 2. rész






2013. április 01.
Szakmai területAgrár
Szakág magazinjuhtenyésztés
A juhok legeltetése 2. rész
A juh mélyen legel, a finom szálú füvet szinte leborotválja. A hazai juh fajták csoportosan vagy falkában szeretnek legelni, míg a nyugati, állandóan a legelő szakaszon tartott, nem terelgetett fajták szétterülve legelnek.

A juhok legeltetési formái: terelgető vagy pásztoroló legeltetés,szakaszos legeltetés,adagoló vagy porciós legeltetés.

1. A terelgető vagy pásztoroló legeltetés: legelterjedtebb legeltetési forma, amikor a pásztor a legeltetett juhnyájat a legelő területén jól betanított kutyájával terelheti és bizonyos rendszerességet figyelembe véve a legelő füvét legelteti.

Hibája ennek a módszernek az, hogy a legelő egyes részeit szinte naponta megjáratják, lelegeltetik, aminek a legelő túlterhelése, füvének kipusztulása lehet a következménye, valamint lehetőséget ad a legelő juhoknak a válogatásra, és így a kevésbé kedvelt növények elterjedését segíti elő.

További hátránya, hogy az anyák túlzott, fölösleges mozgatása energiát von el azok termelésétől, illetve a kutyák jelenléte zavarja az állatokat.

2. A szakaszos legeltetés: a legelő területét és szakaszonkénti fűtermését rendszeresen, terv szerint hasznosítjuk, illetve legeltetjük. E módszer alkalmazásával biztosítjuk a gyepnövények újrafejlődését és a következő legeltetés idejére a tervezett fűmennyiség előállítását.

A szakaszon belül lehetőség van arra is, hogy a pásztor a legelő füvét terelgetéses módszerrel adagolja, tehát a legeltetett állatok az egész szakasz területét ne egyszerre járják be, így kisebb lesz a legeltetési, taposási veszteség.

A szakaszos legeltetés után a gyomnövényeket és az értéktelen, elöregedő növényfajokat a területről tisztogató kaszálással el kell távolítani. Ezt a május végi és a szeptemberi legeltetési periódust befejezve fontos fokozott figyelemmel elvégezni.

Szakaszos legeltetés esetén ugyanazon legelőterület jobban hasznosul, mivel a juhok egységnyi idő alatt több legelőfüvet vesznek fel az adott területről a kisebb jártatási idő és az ebből következő taposási veszteség miatt.

Az itatás - kihajtás előtti és utáni időszakra korlátozása helyett - tetszés szerinti időben történhet, így a szomjazásból következő étvágytalanság nem korlátozza a legelést (takarmányfelvételt).

A legelőterület botanikai összetétele is kedvezőbben alakul a kisebb válogatási lehetőség következtében.

3. Az adagoló, vagy porciós legeltetés a szakaszon belül villanykarámmal lerekesztett, 1-2 napra szükséges legelőterületet, illetve annak fűmennyiségét és lelegeltetését jelenti.

A mobil karám és annak rendszeres áttelepítése pluszköltséget jelent, de a friss fű rendszeres legeltetése, a jó minőség, a nagyobb ráfordítás ezt ellensúlyozhatja. Természetesen a juhászat számára azt a legeltetési formát és gyepre alapozott juhtartást kell szorgalmazni és kivitelezni, amelyik az üzem számára eredményesen megvalósítható és egyben a juhászatot gazdaságosabbá teszi.

4. A napi legeltetés menetére a hagyományos legeltetési forma alapján is az a módszer alakult ki, hogy a reggeli, délelőtti napszakban 3-4 órát, majd a késő délutáni, esti időben szintén 3-4 órát töltenek a juhok a legelőn. Ebből a tiszta legelési idő mintegy 3-6 órát jelent.

A legeltetés során arra is figyelemmel kell lenni, hogy a túlságosan nagy fűben és a kopáros legelőn a juhok nem tudják az optimális fűmennyiséget felvenni, hiszen a juhok legeltetése szempontjából az optimális fűmagasság 10-15 cm.

A téli legelők telepítése rendkívül fontos, egyrészt takarmányozási szempontból - táplálóanyag-, vitamin- és karotin-ellátás -, másrészt az állatok szabadban való jártatása felbecsülhetetlen értékű.

Leggyakrabban rozsot vagy repcét vetnek a juhteleptől nem távoli területen, de téli legelőnek jó a takarmánykáposzta, őszi árpa, káposztarepce, réparepce stb. is.

Téli legelő hiányában fővetésű rozstáblákat, jól megerősödött őszi vetésű kalászosokat, a szabályok betartásával (csak fagyos napokon lehet járatni, megfelelő nagyságú terület álljon rendelkezésre a kártétel megelőzésére), legeltetni lehet.

Tarlók legeltetése gazdaságos, kihagyása kárbaveszett takarmányozási lehetőség. Számításba jöhetnek még a kukorica-, gabona-, hüvelyes-, répa-, burgonya-, és zöldségtarlók.
Kényszervágás, elhullás elkerülése érdekében a tarlók legeltetésének szabályait azonban be kell tartani.

Gondoskodni kell a legeltetett állatok ivóvízellátásáról. Az optimális legeltetés - fűfelvétel - szempontjából döntő fontosságú a juhok megfelelő módon, és minőségben történő vízellátása.

Az ideális állapot az, amikor a legelő juhok tetszés szerinti időben - korlátozás nélkül - tudnak jó minőségű ivóvizet felvenni. Ebben az esetben a vízhiány - szomjúság - nem korlátozza a fűfelvételt. Ezért, amennyiben lehetséges, állandó jelleggel kell az állatok számára a legelőn ivóvíz tisztaságú, lehetőleg 12-18 oC hőmérsékletű vizet biztosítani.

A vízellátás történhet gémeskutakból vagy fúrt kutakból, az itatás pedig vályúból történik. Ilyen esetben ügyelni kell arra, hogy a vályúban mindig legyen tiszta ivóvíz.

Nagyon gyakori, hogy az említett lehetőségek nem állnak rendelkezésre, ebben az esetben lajtkocsikkal szállítják legelőre a vizet. A lajtból vagy csapon át vályúba engedik a vizet, és onnan történik az itatás, vagy a lajtra felszerelhetők szinttartó önitatókból.

A tetszés szerinti vízfogyasztás lehetőségét csak szakaszos legeltetés estén lehet megvalósítani a helyszínen szakaszonként - állandó, vagy alkalmi jelleggel - kialakított itatóhelyekkel.

Felszíni vizekből csak akkor szabad itatni, ha azok a higiénés szabályoknak megfelelnek.

A juhlegelők a téli szállástól, vagyis a juhászat központjától gyakran távolabb, több kilométer távolságban találhatók. Ilyen legelőegység hasznosításakor célszerű nyári szállást, olyan egy, vagy több oldalról nyitott fészerszerű épületet kialakítani, ahol a legelési időn túl az állatok pihenhetnek és éjszakára zárt helyen tartózkodhatnak.
Távoli kisebb legelőterületen elég karámot létesíteni.

A juhlegeltetés szabályai: A tavaszi legeltetés kezdését, tarlólegeltetést átmeneti idővel, szoktatással kell megoldani. Kihajtás idején hasmenés elkerülésére, a gyapjú koloncosodásának megelőzésére szalmát, szénát, száraz répaszeletet etessünk.

Mélyen fekvő, pangóvizes legelőket juhokkal endoparazitás fertőzés (májmétely, tüdő-, gyomor- és bélférgesség) elkerülése érdekében ne legeltessünk. A harmat felszállása utáni legeltetéssel kisebb a parazitás fertőzés veszélye. A juh a déli meleg órákban nem legel, a legeltetési időt a reggeli-délelőtti és késő délutáni órákra kell szervezni





Juhászkampó, avagy mire figyeljünk a


bárányneveléskor...






2013. január 28.
Szakmai területAgrár
Szakág magazinjuhtenyésztés
Juhászkampó, avagy mire figyeljünk a bárányneveléskor...
Az újszülött bárányok már kezdettől fogva koncentrált táplálékot igényelnek. Ez az ún. föcstejben (a vitaminokkal és az immunanyagokkal együtt), majd később az anyajuhok "normál" tejében biztosított. A szopós bárányok fejlődési erélye jó és gyors, mivel megfelelő körülmények között mintegy 14-15 nap alatt megkétszerezik születési testsúlyukat. A juhtej egyébként is koncentráltabb mint a tehéntej, hiszen literenként kb. 200 g szárazanyagot tartalmaz è 1,0 liter juhtej felvétele esetén kb. 200 g a bárány napi tömeggyarapodása.  
Fogadtató: A bárányt és az anyát, az ellést követően együtt egy ún. fogadtatóba, azaz 1,5 x 1,5 m-es fa vagy fém alapanyagból készített, rácsszerű oldalak által körbezárt kalodába helyezzük el. Itt 1-5 napot töltenek, mialatt megismerik egymás szagát, testformáját és hangját. Az egymás biztos felismerésének a későbbi, nagyobb csoportba kerülés során van nagy jelentősége. Első ellésű anyát hosszabb, a már ellett anyát rövidebb ideig szükséges fogadtatóban tartani. 
Bárányóvoda: A fogadtatóból, az anyát és bárányát a bárányóvodába helyezzük el. Bárányóvoda készítésekor az anyák területéből, bárányonként 0,2m2-t számolva egy úgynevezett bújórács segítségével leválasztunk egy kisebb területet.
Itt, fehérjében dús indító báránytápot vagy szemes terményt, finom réti szénát, nyalósót és vizet biztosítunk a bárányok számára. Háromhetes korig érdemleges mennyiséget nem vesznek föl. Ezután is csak akkor fogyasztanak több "szilárd" takarmányt, ha nem jutnak elegendő tejhez. A bárányok korlátozás nélkül mozoghatnak az anyák és a saját területük között. A báránynak sűrűbben kell szopnia, gyomrának ugyanis kicsi a befogadóképessége. A szárazanyag-fölvevő képessége viszont nagyobb. Az első héten ezért még 30-40-szer szopnak anyjuktól, a 2. héten már csak 15-20-szor. Megfelelő minőségű és hőmérsékletű ivóvíz mindig legyen a bárányok előtt.  
Bárányiskola: A szilárd takarmány fölvételére a bárányok ösztönözhetők, ha az anyajuhokkal való együttes tartásukat korlátozzuk. Elsősorban napközben legyenek külön a bárányok és az anyajuhok. A 3. héttől kezdődően fokozatosan egyre hosszabb időre lezárjuk a bárányokat a részükre lekerített területre. Először csak reggel és délután 1-1 órára, majd a választás közeledtével már csak éjjel szophatnak. Ez alatt az időszak alatt, az ún. „iskolában”, megtanulják a szilárd takarmányok fogyasztását. A bárányok kezdetben szívesebben fogyasztják a szálas takarmányokat, mint az abrakot. Elsősorban a fiatalon betakarított, jó minőségű fűszénát kedvelik ("bárányszéna"). Ez elősegíti a bendőmikrobák kialakulását, elszaporodását és a normális bendőműködés mielőbbi megindulását.  
Dajkásítás: Előfordul, hogy egy bárányt idegen anyához kell dajkásítanunk. 1. még megvan annak az anyának a magzatburka, amelyhez szeretnénk dajkásítani, bedörzsöljük vele az idegen bárányt. 2. a juhász lefejti az élettelen bárány bőrét, és lazán ráköti a dajkásítandó egyedre. 3. átható szaganyaggal dörzsöljük be úgy az anya orrát, mint a bárány fartájékát, hátát. Mindhárom esetben megtörténik az „örökbefogadás”.

Galéria

Juhászkampó, avagy mire figyeljünk a bárányneveléskor...
Juhászkampó, avagy mire figyeljünk a bárányneveléskor...
Juhászkampó, avagy mire figyeljünk a bárányneveléskor...




Önellátás / Nyúl 


Takarmányozás

A takarmánnyal szemben nincsenek nagy igényeik. Megeszi a kertben található zöldféléket és a szemes terményt (búza, zab, árpa). Az egyik legfontosabb a széna ami a megfelelő emésztéshez kell. Az egyik legfontosabb része az étrendnek. A szénára mindig szüksége van. Egyébként a nyulak a kertben lévő levágott fű, lomb, gyomok, nyesedék természetesen a kerti zöldségek részei mind kiváló takarmány lehet. Gyümölcsöt és nagyon lédús dolgokat lehetőleg mellőzzük mert elhízhatnak ami sok más egészségügyi problémát okozhat később illetve hasmenést kaphatnak. Egy 1 kg testtömegű állatra naponta 120-300 grammnyi zöldtakarmány számítható, vegyesen keverve és mindig kissé fonnyasztott állapotban! Ezen kívül adhatunk a nyulaknak egyéb magvakat is egy-két evőkanállal.

Nagyfigyelmeztetés

Ügyeljünk rá, hogy egyszerre ne rakjunk az ólba sok takarmányt mert a nyulak bepiszkítják és nem esznek többet belőle. Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízről sem.

A következő élelmiszerek súlyos gyomor-bél rendellenességeket okozhatnak:
Egész magvak és gabonák, olajos magvak, kukorica, borsó, lencse, bab, burgonya, összes tejtermék, keményítő tartalmú élelmiszerek.

Nagyfigyelmeztetés
Cikkek a nyúltartásról
Házinyúl: tartás, gondozás, etetés 



Önellátás / Tyúk 

Beszerzés

A naposcsibék nagyon érzékeny állatok állandóan meleg helyre van szükségük ezért érdemesebb 10-12 hetes jércéket beszerezni. Ebben a korban már nyugodtan kint lehetnek a kertben is akár. A tojók 18-20 hetes korukban kezdenek el tojásokat rakni amihez nincs szükség kakasra.

Nagyfigyelmeztetés
Helyszükséglet

A tojók tartásához szükségeltetik egy tyúkól, egy etető és egy itató edény amit nem tudnak felborítani. A tyúkólnak nem kell nagynak lennie mivel közel bújnak egymáshoz. Tojásrakáshoz kell egy tojófészek is ami jó ha kicsi és zárt, hogy megfelelő legyen a tojó számára a tojásrakáshoz. A legjobb ha a tyúkólhoz tartozik egy kis kifutó is így nem kell kiengedni mindig az egész kertbe őket. Ügyeljünk, hogy az ól megfelelően védett legyen az éjszakai ragadozók elől. Egy tojónak egyébként kb. 0,5-0,9 m2 helyre van szüksége.

Nagyfigyelmeztetés
Etetés / Itatás

Állatainknak bőven megfelel a kukoricadara amitől szép színe lesz a levesnek is illetve konyhai zöldség. Ha tehetjük ezt megspékelhetjük még az állatok életkorának megfelelő táppal is. A tyúkok nagyon szeretnek kapirgálni is ezért kiengedhetjük őket a szabadba is. Itt felkutathatnak különböző növényi részeket és kisebb bogarakat is.

Nagyfigyelmeztetés
Cikkek a tyúktartásról
Tojó tyúk, baromfi tartása háztájon, kezdőknek 




2010.04.11.

Tojó tyúk, baromfi tartása háztájon, kezdőknek



Címkék: állatoktyúk
Bizonyára sokan tudjátok, hogy a kis kertem egy részén elkülönítve házi tyúkokat tartok. Most éppen szám szerint 23 tyúkocska leledzik elég nagy kifutóban. Két éve vásároltuk az első példányokat és nem tudtuk mit  és hogyan csináljuk, hogy megfelelő körülmények között éldegéljenek amíg a levesbe nem kerülnek. Cikkemben bemutatok pár alapvetően fontos dolgot a tyúkól berendezéséhez valamint segítséget nyújtok a táplálkozásukban is.

A tyúkól kialakítása

A tyúkól kialakítása nagyon fontos szempont hiszen az egész napi kapirgálás után tyúkjaink pihenni térnek. Mielőtt beszereztük első tyúkjainkat a tyúkólat kitakarítottuk és kimeszeltük. A  meszelés fontosságára még később kitérek. A tyúkól jól szellőző helység legyen, de ne huzatos. Ablak nem szükséges, elég egy bejárat. Ha nincs ablakunk a tojófészkeket  a helység  sötétebb részén helyezzük el, mert tyúkjaink szeretnek sötétben tojni. Nekünk a 23 tyúkra 2 tojófészkünk van vagyis kis faládika ami szalmával van kibélelve. Szalma mindenképpen kell a tyúkok fészkébe amit hetente illik kicserélni. Szükség van még az éjszakai alváshoz alvóhelyre. A tyúkok szeretnek rudakon ülni. Fontos, hogy a rúd vagy rudak egy magasságban legyenek, mert hatalmi harc alakulhat ki a jobb és magasabb helyekért. Aludni és tojni már tudnak. Helyezzünk még el itatót és etetőt. Nem szükséges nagy edény nem egyszerre esznek úgy sem.
tyúklétra
ülőrúd
éjszakai nyugovó

A tyúkok tápláléka

A tyúkok tápláléka minden háznál eltérő. Előző tyúkjainknak mást adtunk enni mint most. Nah akkor mi is az étlap..
Az étlapon a főétel a kukorica. Ettől szép sárga lesz a lábuk, ez adja későbbiekben a levesünk színét is :) . Borsó fontos a fehérje bevitel miatt. A napraforgó és búza szintén fontos alapanyag. Mi kukorica, borsó és napraforgó keverékét vettük nekik mégpedig a következő arányban: 40kg kukorica, 15 kg borsó és 15 kg napraforgó. Kedves szomszédunk megdarálta nekünk rendszerint. Ez a keverék elég kell legyen, hogy kielégítse minden igényüket. Egy távoli szomszédunk csak kukoricát ad nekik azt is szemesen. A kukorica a legolcsóbb, a borsó a legdrágább. Döntsük el mennyit szánunk a továbbiakban az étkeztetés fontosságára. A mostani tyúkjaink a Gazdaboltban kapható csibedarát eszik nagy lelkesen. Ez szemes napraforgót félig-meddig darabos kukoricát, borsót és egyéb magvakat tartalmaz. Ezt daráltatnunk se kell és nagyrészt megeszik egészben. Ha őrleményt akarunk nekik venni kompletten akkor úgynevezett borsós darát vegyünk. Tulajdonképpen ez a csibedara őrölt változata.
Inni vizet isznak, amit minden nap cseréljünk nekik frissre.
önetető

Tyúk beszerzése

Megvan a lakhelyük, tudnak mit enni. Már csak a tyúkokat kell beszereznünk a tyúkólba. Vidéken szinte minden buszmegállóban kivan helyezve időnként tyúkvásárra felhívó plakát. Az előző beszerzés nemvolt a legjobb minőség. Általában egy éves még tojó tyúkokat árulnak 500 ft/db-ért. Ne lepődjünk meg a kinézetükön, ha ketreces tartásban voltak akkor van olyan példány amelyik szinte teljesen kopasz, ha szabadtartásban akkor szép tollas példányokat is kifoghatunk. Most szerencsések voltunk mert az utóbbihoz volt szerencsénk. Szép tyúkokat sikerült idén beszerezni. Vidéken a szomszédoktól érdeklődhetünk mi a szokás mifelénk. Előnevelt csirkét is vehetünk, de az kezdésnek számomra elég macerásnak tűnt, a letojt tyúkok bejöttek, idén is ezt szereztük be. Előnevelt csibéknek teljesen más étkezést kell biztosítanunk, át kell téríteni őket más táplálékra a későbbiekben. Viszont 10-12 hét alatt kilós csirkék lehetnek melyeknek nagyon finom a húsuk. Ha tojást szeretnénk az egy éves letojt tyúkokat válasszuk. Két éves korukig vagyis még egy évig szépen tojnak utána már nem annyira, tehát fel kell újítanunk az állományt.
Nos tehát megvan mindenünk ahhoz, hogy naponta friss tojásunk legyen.
kapirgálás

Tyúkjainkra leselkedő veszélyek és elhárításuk

Sajnos nem minden habostorta. Tyúkjainkra veszélyek leselkednek. Amikor hazahoztuk őket nem is gondoltunk volna ezekre a dolgokra. A tyúkok között felütheti fejét a kannibalizmus, igen jól olvassátok. Ilyenkor a dominánsabb tyúk elkezdi szadizni társát oly módon, hogy a fenekét teljesen kicsipkedi véresre. A vér látványa társait is odavonzza, ezért előfordulhat, hogy mire észrevesszük kivérzik. Ha időben megtaláljuk az áldozatot még megmenthetjük. Zárjuk külön a többitől a fenekét sebhintőporral szórjuk be. Legalább egy hét mire úgy ahogy rendbe jön. A többi tyúknak a vizébe tegyünk JOLOVIT nevű vitamint, adagolása a flakonon, mi 10 liter vízbe teszünk 3-4 cseppet, ezt egy hétig folytassuk. Valamint a vizükbe tegyünk még pár csepp ecetet is, ez fertőtlenítőként hat. A vitamin nem egy nagy összeg, ha nem is látjuk a kannibalizmus veszélyét akkor is használjuk nyugodtan. Kannibalizmus ellen kapható Zoolit nevű por alakú táplálékkiegészítő vagy szintén por alakban a Kafocit. Naponta a táplálékhoz adagolva helyezzük ki nekik.
Második veszély nálunk az erdőből előbukkanó állatok. A nyest éjszaka támad és a leggyengébb tyúkot kiszemelve elviszi annak fejét. Innen tudjuk megállapítani, hogy állat végzett vele, hogy csak a fejét vitte el. Ezt úgy tudjuk kiküszöbölni, hogy éjszakára becsukjuk az ajtajukat, így nem jut be állat a tyúkólba.
Nyáron kaphatnak hőgutát is. Ez ellen ha van rá lehetőségünk a napi többszöri vízcsere. Nyáron kifejezetten ügyelni kell, hogy mindíg legyen friss vizük.
Lehetnek még olyan problémák amiket mi sem tudtuk megállapítani mitől lehet. Egyszerűen volt olyan tyúk ami legyengült, nem evett majd elpusztult. Állatorvos is csak annyit mondott, hogy elgyengült. Lehet kiöregedett, bár ezek a tyúkok 5 évig is elélhetnek.
kifutó

Amire még figyelnünk kell

Etetőt és itatót olyat válasszunk amit nem tudnak felborítani. Legjobb erre az önetető és önitató. A tyúkól úgy legyen kialakítva, hogy árnyékos hely is legyen a hűsölés miatt. A meszelés azért fontos, mert a tyúkok elkezdik a falat “enni” ha mész hiányuk van, innen látjuk, hogy szükségük van több mészre.
Letojt tyúkok esetében meg kell tanítani bizonyos dolgokat. Még nem tudják, hogy a zöldség héjjal mit kezdjenek, valamint nem tudják hova kell elvonulniuk éjszakára. Nem tudják hova kell tojást tojni. Ne aggódjunk idővel mindenre rájönnek, de ha van időnk segíthetünk nekik, például este az ülőrúdra tenni őket.
Időközben Imre bloggerünktől kaptam pár képet egy szuper tyúkólról. Nem szokásom más képeit betenni a cikkbe, de hasznosnak találtam. Megjegyezném, hogy a képek alapján mennyire egyszerű a tisztán tartása? :)
az ól
az ól
hátul a fészekajtókkal
hátul a fészekajtókkal
belülről, még szép tiszta
belülről, még szép tiszta
Keselyű nevű tyúkja, elég bizarr
Keselyű nevű tyúkja, elég bizarr









Önellátás / Kacsa feldolgozása  



Kacsa levágása és elkészítése

Először a házikacsáról pár szót: Többnyire fehér színben tenyésztik. Bírja a mostoha körülményeket szívós állat. Súlya 2-3 kg. Húsáért, májáért, zsírjéárt tenyésztjük főként. Tojását igyekezzünk nagyon alaposan megfőzni mivel fertőzött lehet paratífusszal és szalmonellával. Költés ideje átlagosan 28 nap. Fosztott tollát párnabélésként is hasznosíthatjuk.

Íme a jómadarak:



Bizonyos képeket nem fogunk közzétenni az érzékenyebb lelkűek kedvéért. A képekből csakis a legszükségesebbek kerülnek fel.

Első lépésként kapjuk el a kacsánkat majd pedig bizonyos mozdulatok elvégzése után véreztessük ki az állatot. Fogjuk meg a lábánál és lógassuk a levegőben, hogy a gravitáció elvégezze a rá bízott feladatot.

Miután megbizonyosodtunk afelől, hogy a fizika nagyszerű törvényei alapos munkát végeztek nekiláthatunk a kacsa tollfosztásának. Forrázzuk le a tollakat, hogy könnyebb dolgunk legyen és a forró vízben gyorsan ki tudjuk szedni az összes tollat. Amint azt fent említettem a tolla értékes bélés lehet a párnában, takaróban ezért kiszárítás után felhasználhatjuk erre a célra is.



Miután kitépkedtünk minden tollat és levágtuk a lábakat hasonlóképpen kell kinéznie a kacsánknak.



Na most a hízott kacsában sokféle finomság megtalálható: egy ép mellfilé, egy még épebb máj, a két comb, a többi megy a levesbe. Kezdjük is meg a nyitóvágással. Vigyázzunk arra, hogy az epét ne pukkasszuk ki mivel akkor lőttek a májunknak is.



Miután elvégeztük a nyitóvágást vágjuk el oldalt a bordákat ollóval feszítsük hátra törésig és tegyük félre. Vegyük ki a májat és az epénél vágjuk körbe. A májból vágjuk ki az epe környékét. Ezután tegyük is félre az értékes májunkat.





Ezután a testhájak összegyűjtése következik. Szedjük ki a tápcsatornát (zúza, begy, nyelőcső stb.). Óvatosan bánjunk velük.



Ezután a zúzából szedjük ki a benne évő anyagot.



Majd pedig húzzuk le a zuza belső sárgás hártyáját.



A bordáktól elindulva egy késsel vágjuk ki a combokat. A combon lévő hájat rakjuk a többi közé. A hasára fektetett kacsának emeljük el a szárnyait vágjuk körbe és szedjük le. Ezután vágjuk le a nyakát majd a nyakrészről a fejet is.



Most filézzük ki a mellet úgy, hogy a csontot távolítjuk el a húsról. A zsíros felére fektetett mellről, lassan egy éles késsel metszegetve felemelem a csontot, ugyanezt megismétlen a másik oldalon. A porcogóra jobban le van tapadva, ott már intenzíven kell nyesegetni, majd levenni a csontot.

A megmaradt háton ott a második méregközpont, a pöspökfalat feletti zsírzómirigy. A kacsáét elég nehéz kivágni, de ez legalább nem folyik szanaszét. Levesbe megy a háta és oda nem fontos egy ropogósra sült zsíros farkacska, ezért az egészet lemetszettem. A megmaradt hátról körben levágom a zsírlebenyegeket (pörc) és középen, a szemközti bordák közt a hártyát bevágva fogom és kettétöröm.

Önellátás / Ponty feldolgozása 


Egy ponty feldolgozása

Figyelem! Felkavaró képek szerepelnek a cikkben! A képeken szereplő hal a feldolgozás alatt már nem élt!

Mielőtt nekilátnánk el kell kábítanunk a halunkat, hogy kényelmesebben tudjuk a dolgunkat tenni. A következő szerszámok kellenek a művelethez: Egy "buzogány" a kábításhoz, egy éles kés a bontáshoz és a tisztításhoz és ha van rá mód vegyünk magunk mellé egy "halpucolót" is.



A pikkelyeket a növekedési iránnyal ellentétesen kezdjük el lekaparani a farkától indulva a feje felé. Vizsgáljuk meg többször is, hogy ne maradjon rajta egyetlen egy pikely sem.



Rendben. Akkor ezzel meg is volnánk. A következő feladat a has felmetszése és a hal kibelezése de mielőtt ezt megtennénk öblítsük le a halat. Szúrjunk bele a feje alatti részen majd haladjunk a farkáig egyenes vonalban. Ne szúrjuk túl mélyre a kés nehogy belevágjunk az epébe.





Ezután egy határozott de óvatos mozdulattal kifordítjuk a belsőségeket. Ügyeljünk rá, hogy ne cafatokban jöjjön ki.



Most válasszuk le a ponty ikrát vagy tejet ha van benne.







Most egy újabb mosdatás következik. Alaposan végezzük el a műveletet. Ha megvagyunk vele egy éles késsel és egy határozott mozdulattal vágjuk le a pontyunk farkát.



Ezután a felszeletetlés következik. A fej felé haladva vágjuk 1-1,5 cmes szeletekre a húst. Ha halászlét akarunk készíteni vágjunk vastagabb szeleteket, hogy ne főjjön szét olyan könnyen. Ha rántani szeretnénk vékonyabbra célszerűbb vágni, hoy könnyebben átsüljön.



Amikor a "nyakáig" eljutottunk, ittjön talán a legnehezebb rész, a fej levétele. A hal maradék részét fejjel lefelé fordítjuk, majd a mellső űszól és a fej között található legvékonyabb részt a kép alapján felfelé elvágjuk.



Ezután a kopoltyúja mögött ide-oda mozgatva a kést bevágjuk a gerincéig.



Ezután a haldarabot visszafordítjuk a has részére mintha úszna és felülről egy határozott mozdulattal levágjuk a fejét.



Ha valahogy így néz ki akkor sikerrel jártunk:



Most következik a kopoltyú eltávolítása. Benyúlunk a fejébe a kopoltyú mentén és egy erős és határozott mozdulattal "kitépjük azt,az alábbi képek szerint:



Végül így néz a pontyunk feje:



Itt találkozunk a "hírhedt" ponty méregfoggal (ami valójában garatfog), melynek általában több jelentősséget tulajdonítanak, mintsem kéne. Azért az a legbiztosabb, ha eltávolítjuk.



Egy hegyes késsel alányúlunk és egyszerűen kippattintjuk a következő képpen:





És készen is vagyunk! Kezdhetünk készülődni a sütéshez.





Önellátás / Nyúl feldolgozása 

Nyúl feldolgozása

A következő videóban egy nyúl szakszerű elkészítése van bemutatva.


Processing Small Game Rabbit



Önellátás / Fácán feldolgozása 


Fácán feldolgozása

A következő videóban egy fácán szakszerű elkészítése van bemutatva.


Processing Small Game Pheasant




Önellátás / Éti csiga feldolgozása 


Éti csiga feldolgozása

Már régóta megfogant bennem a gondolat, hogy egyszer kipróbálom ezt a különlegességet. Van ország ahol nemzeti étel gondoltam nem lehet olyan rossz ízű. Maximum szokatlan.

Egy esős éjszaka után másnap neki is láttam a csigavadászatnak. Köztudott, hogy ilyenkor a csigák előbújnak. Íg is történt. Azonban azt megjegyzem, hogy ha elbújnak akkor is fogunk találni a hűvösebb, árnyékosabb, nedvesebb részeken. Például az avar alatt vagy korhadt fák alatt. Az éti csiga télen és a forró nyári napokon dermedt állapotba merül, ilyenkor meszes burkot von maga körül. Egy fontos dolog: A csigák gyűjtését törvény szabályozza. Jelenleg április 1-től június 15-ig lehet gyűjteni őket mert ezután a párzási időszak következik.

A csigák előkészítése: Gyűjtsünk össze minimum 30-40 darab csigát. Ezután tegyük őket egy faládába vagy ahonnan nem tudnak kimászni és éheztessük őket 4-5 napig bár ez nem szükséges. Közben naponta mossuk meg őket alaposan. Így tisztulnak ki teljesen. Ez az idő azért kell, hogy ne legyen erős növényízük. A tisztulási folyamat után tegyük őket egy fazékba. Hagyjuk a tűzön körülbelül 5 percig.

Nagyfigyelmeztetés

A következő lépés, hogy kiszedjük a csigáinkat a fazékból és egy ollóval vagy késsel elválasztjuk a lábukat a házuktól. Ha nem bújt ki a házából hagyjuk inkább és dobjuk ki. Ezután a leválasztott lábakat egy fazékba tesszük ezután pedig 30 percig forrásban lévő vízben megfőzzük. Ezután a csigákat eltehetjük későbbre vagy azonnal fogyaszthatjuk tetszés szerinti körettel.

Nagyfigyelmeztetés


Csiga elkészítése a dudvában

 


Önellátás / Elsősegély 



Mit tartsunk a házipatikában?
Összeállítjuk Önnek házi patikáját, így, ha beteg lesz gyermeke,
azonnal tud neki segíteni a gyógyulásban.
Láz- és fájdalomcsillapítók
Fontos, hogy két különböző hatóanyagú gyógyszert tartsunk otthon.
A különböző elnevezésű gyógyszerek gyakran ugyanolyan hatóanyagot tartalmaznak,
és így túladagolhatjuk a gyógyszert. Kétéves korig kúpot érdemes használni, mert ez gyorsan és biztosan
felszívódik.
Ha már zavarja a gyereket, inkább szirupot, porrá tört tablettát adjunk neki.
Nyákoldók
Sűrű nyákképződéssel járó állapotokban használhatók.
Mivel gyerekkorban ezek igen gyakori betegségek, ezért célszerű, ha mindig van otthon belőlük.
Orrcseppek
Fontos, hogy az orrnyílásokat váladék- mentesítsük, és erre kiváló az orrszívó készülék.
(Úgy használjuk a készüléket, hogy befogjuk a gyerek egyik orrát, a másikat szívjuk, aztán cserélünk.
Ha ketten végezzük a műveletet, gyorsabban haladunk.)
Az orrcseppek csökkentik az orrfolyást, csökkentik a középfülgyulladás, arcüreggyulladás kialakulásának esélyét.
Kalcium
Allergiás megbetegedéseknél használható, gyors, de korlátozott hatású gyógyszer.
Darázscsípésnél adható. A pezsgőtabletta a legelterjedtebb,
de ha gyerekünk nem issza meg, akkor a legjobb az injekciós ampulla, amelyet ha feltörünk, beleönthetjük az
innivalójába.
A pontos adagolást mindig kérdezzük meg gyerekorvosunktól vagy a patikustól!
Kisebb sérülések
Kisebb sérülések ellátásához elengedhetetlen a steril gézlap, pólya, leukoplaszt, fertőtlenítő sebtapasz.
Mindezt kis dobozban, könnyen elérhető helyen, ollóval együtt tároljuk.
Rovarcsípés, kisebb égés
Rovarcsípés, kisebb égés hűsítésére spray. Mindig legyen otthon Fenistil gél csípés, csalánkiütés, viszketés
csillapítására.
A kisbabáknál használatos popsikrém (unguentum infantum) később is jól jön: hasmenés, nehéz széklet esetén,
kipirosodott szeméremtest, herezacskó bekenésére. Kisebb horzsolásokra, kidörzsölt bőrre hatásos hámképző. Hasmenés
Hasmenés esetére legyen otthon hasmenés elleni por.
Homeopátiás készítmények
Homeopátiás készítményekből érdemes előre összeállított házipatikát vásárolni,
Ebben számos mindennapos panasz ellenszerét megtaláljuk, használati útmutatóval együtt.
Olló, csipesz
A sebellátáshoz és a kullancskiszedéshez.
Lázmérő
A rugalmas végű, digitális lázmérő minden helyzetben jó. Időről időre ellenőriznünk kell, mi fogyott el, mi felett járt
el az idő. A gyógyszeres dobozt olyan helyen tartsuk, ahol még székre állva sem éri el a gyerek!
Házipatikánk rendszerint folyamatosan bővül a betegségek után megmaradó gyógyszerekkel.
Dobozukkal és használati utasításukkal együtt a szavatossági idő lejártáig megőrizhetjük őket,
de lázcsillapítón kívül egyiket se adagoljuk saját elhatározásunk alapján.
Alapvető gyógyszer a kisgyerek életkorának megfelelő lázcsillapító (kúp, csepp, szirup vagy tabletta formájában),
ez mindig legyen otthon, és utazáskor is vigyük magunkkal a lázmérővel együtt.
A kiszáradás veszélyével járó bélfertőzéseket ne próbáljuk a házipatika maradványszereivel kezelni,
forduljunk inkább orvoshoz!
Náthára sajnos mindig számíthatunk: az orrcseppet, orrkenőcsöt ne felejtsük otthon.
A kúpokat, kenőcsöket kis hűtőboxban tároljuk, nehogy a meleg kocsiban elolvadjanak.
Ügyeljünk a szavatossági időre, a kúpok nem állnak el sokáig!


A prepper házipatika




2012.10.02. 20:56 Martin Blake

bogyok.jpgSelco az egészségügyben dolgozott a délszláv háború kitörésekor, ígybeszámolójának egyik fontos pontja volt a rendszer összeomlásának bemutatása. Már az első hetekben gyakorlatilag megszűnt az ellátás, a kórházak felszerelés és személyzet nélkül maradtak - ahogy az átlagember is hasonló sorsra juthat ha nem készül fel időben néhány alapvető gyógyszer, készítmény beszerzésével, ill. ha nincs elegendő ismerete az otthoni gyógyászat terén. A patikában vény nélkül kapható gyógyszerek mellett érdemes lehet beszerezni egy elsősegély dobozt, de hasznos lehet még a gyógynövények ismerete és egy elsősegélynyújtó tanfolyam is.
Alapvető gyógyszerek
Általában tudjuk, hogy mely készítmények váltak be a leginkább megfázáskor, melyik a számunkra leghatékonyabb lázcsillapító vagy görcsoldó szer. Mielőtt részletesebben belemennénk, meg kell jegyezni, hogy minden gyógyszer egyben méreg is lehet, ha nem megfelelően alkalmazzuk, tároljuk stb. Elsősorban a gyerekekre kell ügyelni, számukra mindig elérhetetlen helyen kell lennie a házipatikánknak (célszerűen egy magas polc tetején, zárható dobozban)! Ha egy helyen tároljuk a gyógyszereinket, akkor időt és pénzt spórolhatunk, mert a lejárt készítményeket egyből kiszúrhatjuk és pótolhatjuk. Hasonlóan a többi felszereléshez, a gyógyszerkészletünket is apránként beszerezve érdemes feltölteni.
Láz- és fájdalomcsillapító
Fontos, hogy két különböző hatóanyagú szert tartsunk otthon (értelemszerűen arra az esetre, ha az egyik csődöt mondana). A hatóanyagot azért fontos kiemelni, mert sok különböző készítményben a hatóanyag ugyanaz, csak éppen a termék neve más (ez az árukban is megmutatkozhat persze). A mennyiség is eltérhet, így amiből elég egy pirula, a másikból talán kettő kell majd ugyanazon hatás eléréséhez - nézzünk utána, olvassuk el a tájékoztatót használat előtt és kérdezzük meg kezelőrvosunkat, gyógyszerészünket. :) Gyerekeknek kúp, szirup vagy porrá tört tabletta is megoldás lehet, ha még nem tudná bevenni a gyógyszert.
Készítmények (a teljesség igénye nélkül): Panadol filmtabletta, Paracetamol BP 500 mg tabletta, Saridon tabletta, Advil tabletta.
Hasmenés elleni szer vagy enyhe hashajtó
Az ún. széntablettát szokás alkalmazni hasmenés esetén, mely aktív szén segítségével köti meg és hatástalanítja a bélrendszerbe került káros anyagokat. Becslések szerint minden ötödik felnőtt szenved székrekedéstől, amire pedig hashajtó szert lehet alkalmazni.
Készítmények hasmenés ellen: Carbo activatus 125 mg tabletta, Imodium kapszula, a hasmenés okozta folyadékveszteség pótlása Normolyt porral
Készítmények hashajtásra: Guttalax cseppek, Laxygal csepp, Darmol drazsé, Stadalax drazsé, Laxbene filmtabletta
Görcsoldó
Különösen nőknek lehet hasznos, menstruációs fájdalmak, görcsök enyhítésére. Epeeredetű megbetegedések görcsei és húgyúti eredetű simaizomgörcsök okozhatnak még problémát.
Készítmények: Algoflex M (kifejezetten menstruációs fájdalmakra), Quarelin, Paniverin tabletta
Rovarcsípésre, kisebb égésre gél vagy spray - kalcium
A kalcium nagyon fontos ásványi anyag. Hiányában egyebek között fokozódik a szövetek gyulladásra való hajlama és fokozódnak az allergiás reakciók. Pl. kalcium pezsgőtabletta a csípések kiegészítő kezelésében lehet hasznos.
Készítmények: Calcium-Sandoz pezsgőtabletta, Calcium Pharmavit 500 mg pezsgőtabletta, Claritine akut tabletta, Lorano tabletta
Hűsítésre használhatunk sprayt, Fenistil géllel a csípés, csalánkiütés, viszketés kellemetlenségei csillapíthatóak. Naksol spray, Pantenol spray ismertek még ebben a kategóriában.
Orrcsepp, orrspray
Az orrcseppek csökkentik az orrfolyást, csökkentik a középfülgyulladás, arcüreggyulladás kialakulásának esélyét. Gyerekeknél szükség lehet orrszívó készülékre is.
Köptető, hurutoldó
Sűrű nyákképződés esetén használhatóak ezek a szerek. Gyerekkorban igen gyakori betegségek, ezért érdemes a szülőknek beszerezni.
Ha el kell hagynunk lakhelyünket, szükség lehet az alábbiakra:
  • Szúnyog, kullancs, rovarok elleni szerek
  • Fényvédő krém, naptej
  • Hányinger, hányás elleni szerKészítmények: Daedalon tabletta, Daedalon végbélkúp
  • Rendszeresen szedett gyógyszerek
Emellett még érdemes beszerezni a következőket:
  • Hőmérő (lázmérő)
  • Olló, csipesz, kötszerek
    Sebek ellátásához, kullancsok kiszedéséhez.
    Készítmények: Betadine kenõcs (fertőtlenítő), Hyperol tabletta

Elsősegély doboz
firstaidkit.jpgAutósok már valószínűleg ismerik, de az elmúlt időszakban gyakrabban hallhattak mások is erről a dobozkáról. Néhány hónapja ugyanis vásárlási pánikbontakozott ki egy pletyka miatt, miszerint a rendőrök fokozottan ellenőrzik és büntetik a megfelelő elsősegély dobozzal nem rendelkező autósokat. A balhé ugyan lecsillapodott, de láthattuk milyen gyorsan elfogynak a készletek baj esetén. Érdemes tehát még időben szert tenni egy ilyenre.
De mi is van benne? Egy 1990-es rendelet írja elő a tartalmát, aminek segítségével kisebb baleseteket, sérüléseket láthatnak el az autósok (és mások persze) a mentő vagy orvos kiérkezéséig. A lista egészen pontosan a következőkből áll személygépkocsik esetén:
  1. steril gyorskötöző pólya (10 cm × 5 m): 4 db
  2. steril gyorskötöző pólya (5 cm × 5 m): 2 db
  3. steril mull-lap (6 × 6 cm/100 lap): 2 db
  4. egyenként csomagolt vágott mullpólya (10 × 5 m): 4 db
  5. steril mull-lap (50 cm × 80 cm): 3 db
  6. kéztisztító/fertőtlenítő lap: 4 db
  7. fóliakesztyű: 1 pár
  8. háromszögletű kendő 2 db
  9. biztosítótű (40 mm-es): 4 db
  10. ragtapasz (1,25 cm × 5 m): 1 tekercs
  11. olló (rozsdamentes acélból, 110–150 mm-es): 1 db
  12. polividonum jodatum hatóanyag tartalmú sebfertőtlenítő oldat (30 ml): 1 db
  13. sebtapasz vágható (6 × 10 cm): 2 db
  14. higiénikus arcmaszk (lélegeztetéshez): 1 db
  15. gumis rögzítésű sebészeti szájmaszk: 1 db
  16. elsősegélynyújtás képekben: 1 db
  17. tartalomjegyzék: 1 db
A fentiek segítségével magunk is összeállíthatunk egy megfelelő elsősegély dobozt, de vásárolhatunk készen is kisebb-nagyobb csomagokat. BOB-unkba tehetünk pl. egy kisebb dobozkát a legszükségesebb dolgokból, míg otthonra egy teljesebb pakkot készíthetünk igény szerint.
Gyógynövények
Mindazon növényeket értjük ezalatt, amelyeknek valamelyik részét a bennük lévő hatóanyagok miatt gyógyászati célokra használjuk. Az emberek régesrégen szinte mindent növényekkel gyógyítottak, vannak vadon termő és termesztett fajok is. Először a rómaiak termesztettek ilyeneket, de már az egyiptomiak is ismerték többszáz növény gyógyhatását. Számos módja van a hatóanyag kinyerésének, sokszor teát főznek a növény bizonyos részeiből (pl. virágából). Ha valami oknál fogva nem állnának rendelkezésünkre a szokásos gyógyszereink, akkor a hagyományos gyógynövények és azok felhasználási ismerete jó szolgálatot tehet. Még ma nézzünk körül a ház körül a kertben, a közeli erdőben vagy mezőn, hogy milyen növényeket találunk, milyen betegségeket gyógyíthatunk velük, hátha egyszer még hasznát vehetjük a tudásnak. Érdemes egynapi gyalogláson belüli területeket feltérképezni, hogy szükség esetén időben, üzemanyag használata nélkül is beszerezhessük őket. A gyógynövények jól jöhetnek egy-egy kisebb betegség leküzdésekor vagy annak megelőzésére (de a "rendes" gyógyszert nem helyettesítik). Megtaníthatnak bennünket arra, hogy nem kell rögtön a gyógyszerhez nyúlni ha fáj a fejünk, hanem ihatunk helyette például egy gyógynövényes teát. Néhány ismertebb gyógynövény:
Kamilla
kamilla.jpgA házi patika alapja, az egyik legismertebb gyógynövény. Szapora, könnyen terjeszkedő növény, könnyű meghonosítani akár a saját kertünkben is. Használhatjuk izzasztóteaként láz esetén, nyugtatóként, gyomorgörcs vagy gyomorfájdalom kezelésére, gyulladások csillapítására. Használhatjuk még hajmosásra is, erősíti a hajhagymákat és élénkíti a fejbőrt. A kamilla virágából teát főzhetünk.
Csalán
Szintén nagyon könnyen szaporodó növény, amit mindenki már gyerekkorától ismer, hiszen levelei megcsípik az ember bőrét, ami eléggé fájhat. Termeszteni nem ajánlatos, mert rendkívül nehéz kiirtani később a kúszógyökerei miatt. A csalánt teaként és borogatásként egyaránt használják. Hatásos izom és ízületi megbetegedések ellen, sokszor javasolják reumások részére. Ajánlatos vérszegényeknek és sápadtaknak fogyasztani. A cukorbaj elleni és vértisztító teák fontos alkotórésze. Nem utolsósorban felhasználása javallott vesebetegek számára is.
Cickafark
Fehér, sárga vagy ritkábban pirosas tenyérvirágú növény, melynek virágfejéből ízletes tea készíthető. Leginkább nyirkos, erdős helyeken fordul elő a szabadban. A cickafark igen sokrétű felhasználása köztudott. Alkalmazhatjuk görcsös gyomor- és bélbajoknál. A tavaszi vértisztító teák egyik legfontosabb alkotórészét képezi. Ajánlott lábadozó és vérszegény betegek részére, illetve gyakran segít nőknek az erős havi vérzés csillapításában és görcsoldásában. Gyakori orrvérzéses egyéneknél teaként és akár borogatásként is régi gyógymód.
Citromfű
citromfu2.jpgVirágai nem mondhatók mutatósnak, ellenben kellemes, citromra emlékeztető illata van. Teája idegerősítő, nyugtató hatású, sokszor ajánlják álmatlanság ellen is. Az agyra élénkítő, serkentő hatással van. Rendkívül hatékony gyógyszer lehet fejfájás és migrén ellen a rendszeres fogyasztása. De nemcsak fejfájásnál, hanem fog- és fülfájásnál is üdvös lehet. A régiek szerint nőknél beválik sápadtság és ideges szívdobogás ellen is.
Ha másra nem, arra biztosan használhatjuk kertünkben, hogy kevesebb szúnyog látogassa meg lakásunkat, tudniillik illatával elűzi a kis bogarakat, amennyiben ablak alá vagy ajtó elé ültetjük. Igazi csodaszer.
Fehér üröm
Akár 1 méter magasra megnövő, ezüstösfehér levelű növény. Leginkább parlagon, irtásokon, napos, száraz helyeken fordul elő. Teája kitűnő étvágygerjesztő, emésztést segítő. Használják vizelethajtóként és gyomorbaj orvoslására. Borogatás formájában álmatlanság ellen továbbá reumásoknak javasolják. Megbízható segítség lehet rendellenes emésztésnél és lázcsökkentéskor. Egyszer-kétszer gyógyszerként használva egyáltalán nem ártalmas, azonban állandó fogyasztása károsíthatja szervezetünket.
Fontos!Nem vagyok sem orvos, sem gyógyszerész, ezért a fenti listát ne tekintsétek kimerítőnek vagy pontosnak! Eggyel lejjebb van egy nagyon jó link egy igen részletes útmutatóhoz gyógyszerek terén, amit ajánlanék. Emellett pedig természetesen azt, hogy a legjobb felkészüléshezmindenképpen kérjétek ki szakember véleményét a gyógyszerekről, tárolásukról stb.! Minden, a cikkben szereplő gondolat ezúttal is csak gondolatébresztő, hogy még időben, kényelmesen összeállíthasd a saját házipatikádat rosszabb időkre, ne az utolsó utáni pillanatban kapkodj. :)
Egy igen részletes útmutató házipatika összeállításához: http://www.gyogyszer.hu/admin/upload/hasznos/hazipatika.pdf
További források: 
KastélyóvodaMithrileBudakalász




Önellátás / Sebfertőtlenítés 

Egy olyan helyzetben ahol nem reménykedhetünk a kórházi és egyéb egészségügyi szolgáltatásokban rendkívül fontos a megelőzés mellett a balesetekből eredő sérülések gyors és alapos kezelése még a legjelentéktelenebbnek tűnő helyzetben is mint egy apró vágás vagy horzsolás. Túlélő helyzetben nem szabad félvállról venni semmilyen sérülést a fokozott fertőzésveszély miatt. A következő cikkben bemutatjuk a sebek kezelésének lehetséges módszereit.

Nagyfigyelmeztetés
Előkészületek

Még mielőtt hozzákezdenénk a seb fertőtlenítéséhez feltétlenül tegyük meg a következő lépéseket:
0. Amire szükségünk lehet: gumikesztyű, mullpólya, ragtapasz, Betadine, csipesz, gézlapok, fecskendő (tisztításhoz), hajháló, sebészeti maszk, elsősegély könyv...
1. Alaposan mossuk meg a kezünket alkarunkat lehetőleg tiszta meleg vízben szappant vagy más fertőtlenítő szert használva.
2. Húzzunk fel steril gumikesztyűt.
3. A fokozott biztonság érdekében tehetünk kendőt a szánk elé is. Egy túlélő helyzetben minden veszélyt meg kell próbálni kiiktatni.
4. Esetleg a hajunkra is tehetünk hálót attól függően milyen sebről van szó. Ha van rá lehetőségünk legyünk minél alaposabbak! A sérült érdekében tesszük mindezt.

Nagyfigyelmeztetés
A seb kezelése

Alapszabály, hogy friss sebre ne tegyünk sebhintőport. Erősen vérző sebnél próbáljuk csillapítani a vérzést. Vérzéscsillapításkor közvetlenül a sebre ne tegyünk vattát, csak steril kötszert vagy kendőt használjunk. Tisztítsuk meg a sebet és környékét meleg szappanos vízzel vagy hidrogénperoxid-oldattal. Ha marad látható idegentest amit a vízsugár nem távolított el egy fertőtlenített csipesszel óvatosan távolítsuk el.

Miután eltávolítottuk az alvadt vért és egyéb látható szennyeződéseket jöhet a következő szakasz. A sebben valószínűleg hemzsegnek a baktériumok. Ezért valamilyen fertőtlenítő szert kell csepegtetnünk a sebbe. Ilyenek például
Alkohol: Szükség esetén bármilyen alkohol jó azonban ne feledjük, hogy igazi fertőtleítésre a 70%-os alkohol a megfelelő.
Betadine: Bőr- és a nyálkahártya fertőtlenítésére alkalmas.
Hidrogén-peroxid oldat
Aktív szén
Végszükség esetén: Lehetőleg bontatlan kristálycukor vagy só, hogy felszívja a nedvességet és megakadályozza a baktériumok elszaporodását.

Ezután kössük le vagy ragasszuk le a sebet. Vérző sebnél használjunk nyomókötést. Ellátás után ellenőrizzük a sebet és közben fertőtlenítsük a környékét is, hogy megakadályozzuk az elfertőződést és segítsük a gyors gyógyulást.

Nagyfigyelmeztetés
A sérülések gyakori fajtái

Szúrt seb: Nagyon veszélyes seb ugyanis nehéz kitisztítani és fertőtlenítőt csepegtetni a sebbe ugyanakkor a baktériumok mélyre lehatolnak a szúró tárgy felületén. Ezen kívül megsérülhetnek nagy erek és idegek is. Sokszor nem látják el megfelelően hiszen jelentéktelennek tűnik. Gondosan kezeljük az ilyen sebet alaposan tisztítsuk ki szúrcsatornát.

Harapott seb: Különös veszélyt jelentenek a nyállal átvihető kórokozók illetve bizonyos esetekben a méreganyag szervezetbe jutása (pl: kígyóméreg). Mossuk ki alaposan és kenjük be sebfertőtlenítővel.

Lőtt seb: A seb alakja és mérete függ a lövedék nagyságától a lövés irányától a lőtávolságtól. A bemeneti nyílás helyén lehetséges égési sérülés. Kimeneti nyílás nem mindig található. Távolítsuk el a lövedéket és az esetleges repeszeket mossuk ki a sebet és fertőtlenítsük. A veszély akárcsak a szúrt seb esetén a seb mélységében rejlik.

Zúzott seb: Nem feltétele a külső vérzés. Zúzott sebeknél a legnagyobb az esélye az artériás és vénás vérzéseknek.

Horzsolt seb: A sebbe került idegentestek könnyen elfertőzik a sebet viszont ez nem mély seb így könnyen lehet tisztítani. Különös figyelmet kell fordítani a sebre ha az a könyök és a térd fölött helyezkedik el mivel az izületi tok is elfertőződhet.

Nagyfigyelmeztetés
A gyógyulás folyamata

A zavartalan sebgyógyulást a tiszta sebviszonyok, a jó oxigénellátottság és a szervezet jól működő immunrendszere garantálja. Az első szakaszban a sérülést gyulladás jellemzi. A sérült terület duzzadt, vörös és érzékeny. A sebet véralvadék tölti amely segít a fertőzések és a kiszáradás ellen. Az immunrendszer "takarítóegységeket", makrofágokat és granulocitákat küld a sebhez, hogy segítsenek a fertőzés megelőzésében, és eltávolítsák a felesleges törmelékeket. A seb keringése már 2-3 óra elteltével megindul, ez is elengedhetetlen az élettani sebgyógyuláshoz.

A második szakaszban amely 4-7 napig tart a sarjszövet jelenik meg. Az egészséges sarjszövet élénkpiros, nem vérzik. A seb rugalmas vázának felépülése további védelmet nyújt a fertőzésekkel szemben.

A harmadik szakasz (a reparációs vagy hegesedési szak) a sérülést követő 8. napon kezdődik, általában a 21. napig tart, és elsősorban intenzív kollagénszál-képződés jellemzi. A kollagénrostok mennyiségének függvényében a seb felszíne kiemelkedhet, vagy besüllyedhet, a rostok összehúzódása a heg terhelhetőségének növekedését jelzi. A harmadik hét végére a seb erezettsége csökken, vörhenyessége eltűnik, a heg egyre világosabb lesz.

Nagyfigyelmeztetés
Eszközeink fertőtlenítése

Módszerek: kifőzés, fertőtlenítés gőzzel, klórral, alkohollal, hővel Hőlégsterilizátor:
Jó hővezető anyagokat sterilezünk benne (fém, vagy hőálló üveg, porcelán tárgyakat). Száraz, forró levegő cirkulál a hőlégszekrényben, amely kiszárítja és elpusztítja a fehérjéket.
Fontos a kellő behatási idő: 160°C – 45 perc
180°C – 25 perc
200°C – 10 perc
Az egyes darabok közt a levegő szabadon keringhessen!
Csak száraz tárgyakat tegyünk bele!
A felnyitott doboz már nem tekinthető sterilnek!

Kifőzés:
1. A kifőzéshez használt edény zománcozása legyen ép. A fedele jól záródjon.
2. A kifőzés előtt az eszközöket mossuk meg mosószeres vízben.
3. Tegyük bele textíliába az eszközöke és kössük meg a száját, hogy a műanyag tárgyak ne tudjanak a felszínre jönni.
4. Ezután forraljuk fel a vizet és a forrástól számítva minimum 30 percig forraljuk. A fedelet akkor tegyük fel ha már felforrt a víz.
5. Úgy állítsuk be a forrást, hogy csak kevés víz párologjon el és gyengén kell bugyogjon a víz.
6. Ügyeljünk, hogy a tárgyakat a víz végig ellepje.
7. Kifőzés után a tárgyakat rakjuk egy vasalt és tiszta textíliára ezután hagyjuk az eszközöket kihűlni és megszáradni.

Nagyfigyelmeztetés
Ismertebb sebfertőtlenítő szerek, gyógyulást segítő kenőcsök

Nagyfigyelmeztetés

Kapcsolódó cikkek: 
HázipatikaElsősegélynyújtás 



Önellátás / Házipatika 



Mit tartsunk a házipatikában?
Összeállítjuk Önnek házi patikáját, így, ha beteg lesz gyermeke,
azonnal tud neki segíteni a gyógyulásban.
Láz- és fájdalomcsillapítók
Fontos, hogy két különböző hatóanyagú gyógyszert tartsunk otthon.
A különböző elnevezésű gyógyszerek gyakran ugyanolyan hatóanyagot tartalmaznak,
és így túladagolhatjuk a gyógyszert. Kétéves korig kúpot érdemes használni, mert ez gyorsan és biztosan
felszívódik.
Ha már zavarja a gyereket, inkább szirupot, porrá tört tablettát adjunk neki.
Nyákoldók
Sűrű nyákképződéssel járó állapotokban használhatók.
Mivel gyerekkorban ezek igen gyakori betegségek, ezért célszerű, ha mindig van otthon belőlük.
Orrcseppek
Fontos, hogy az orrnyílásokat váladék- mentesítsük, és erre kiváló az orrszívó készülék.
(Úgy használjuk a készüléket, hogy befogjuk a gyerek egyik orrát, a másikat szívjuk, aztán cserélünk.
Ha ketten végezzük a műveletet, gyorsabban haladunk.)
Az orrcseppek csökkentik az orrfolyást, csökkentik a középfülgyulladás, arcüreggyulladás kialakulásának esélyét.
Kalcium
Allergiás megbetegedéseknél használható, gyors, de korlátozott hatású gyógyszer.
Darázscsípésnél adható. A pezsgőtabletta a legelterjedtebb,
de ha gyerekünk nem issza meg, akkor a legjobb az injekciós ampulla, amelyet ha feltörünk, beleönthetjük az
innivalójába.
A pontos adagolást mindig kérdezzük meg gyerekorvosunktól vagy a patikustól!
Kisebb sérülések
Kisebb sérülések ellátásához elengedhetetlen a steril gézlap, pólya, leukoplaszt, fertőtlenítő sebtapasz.
Mindezt kis dobozban, könnyen elérhető helyen, ollóval együtt tároljuk.
Rovarcsípés, kisebb égés
Rovarcsípés, kisebb égés hűsítésére spray. Mindig legyen otthon Fenistil gél csípés, csalánkiütés, viszketés
csillapítására.
A kisbabáknál használatos popsikrém (unguentum infantum) később is jól jön: hasmenés, nehéz széklet esetén,
kipirosodott szeméremtest, herezacskó bekenésére. Kisebb horzsolásokra, kidörzsölt bőrre hatásos hámképző. Hasmenés
Hasmenés esetére legyen otthon hasmenés elleni por.
Homeopátiás készítmények
Homeopátiás készítményekből érdemes előre összeállított házipatikát vásárolni,
Ebben számos mindennapos panasz ellenszerét megtaláljuk, használati útmutatóval együtt.
Olló, csipesz
A sebellátáshoz és a kullancskiszedéshez.
Lázmérő
A rugalmas végű, digitális lázmérő minden helyzetben jó. Időről időre ellenőriznünk kell, mi fogyott el, mi felett járt
el az idő. A gyógyszeres dobozt olyan helyen tartsuk, ahol még székre állva sem éri el a gyerek!
Házipatikánk rendszerint folyamatosan bővül a betegségek után megmaradó gyógyszerekkel.
Dobozukkal és használati utasításukkal együtt a szavatossági idő lejártáig megőrizhetjük őket,
de lázcsillapítón kívül egyiket se adagoljuk saját elhatározásunk alapján.
Alapvető gyógyszer a kisgyerek életkorának megfelelő lázcsillapító (kúp, csepp, szirup vagy tabletta formájában),
ez mindig legyen otthon, és utazáskor is vigyük magunkkal a lázmérővel együtt.
A kiszáradás veszélyével járó bélfertőzéseket ne próbáljuk a házipatika maradványszereivel kezelni,
forduljunk inkább orvoshoz!
Náthára sajnos mindig számíthatunk: az orrcseppet, orrkenőcsöt ne felejtsük otthon.
A kúpokat, kenőcsöket kis hűtőboxban tároljuk, nehogy a meleg kocsiban elolvadjanak.
Ügyeljünk a szavatossági időre, a kúpok nem állnak el sokáig!




Önellátás / Szappankészítés 



Szappankészítés



Két alapanyag szükséges hozz: olaj és lúg. Az olaj lehet állati vagy növényi eredetű zsír. Nem lehet azonban ásványi eredetű. A lúgot hamu formájában fa vagy hínár elégetésével készíthetünk. Mossuk össze a hamut vízzel. Szűrjük meg és forraljuk fel az olajjal együtt. Forraljuk lassú tűzön amíg a felesleges folyadék el nem párolog. Hagyjuk kihűlni. Az ilyen szappan megtisztítja a bőrt de a fertőzéseket nem gátolja meg. Úgy tudjuk fertőzésgátlóvá tenni ha tormagyökeret vagy fenyőgyantát adunk a főzethez. Úgy készítsük, hogy a lúgnál több olajat teszünk bele mert a lúg kiszárítja a bőrt.

Ezen az oldalon remek leírás találunk: 
http://www.felsofokon.hu/csaladi-feszek/2012/04/16/szappankeszites-hazilag
A levendula szappan elkészítésének lépései
Hozzávalók:
1kg olíva olaj
128g nátronlúg (NaOH)
300g víz
Tetszés szerint tehetünk hozzá:
10ml levendula illóolaj
1 evőkanál rizsliszt (az illóolaj fixálásához)
1 evőkanál száraz levendulavirág
A terep előkészítése:
Megfelelő helyzín a szappan elkészítéséhez a konyha mivel minden megvan itt amire szükségünk lehet. Takarjuk le a felületet és készítsük elő a hozzávalókat. Vegyünk fel gumikesztyűt, szájmaszkot, védőszemüveget tetszés szerint.
Lúgoldat készítése:
Először is vegyük fel a védőfelszerelést. Ezután mérjük ki pontosan a nátronlúgot. Egy hőálló! kancsóban mérjük ki a vizet is. Ezután a legcélszerűbb ha a vízzel teli kancsót a mosogatókagylóba tesszük. Ezután öntsük a nátronlúgot a vízbe. Ügyeljünk rá, hogy ne egyszerre hanem kisebb adagonként tegyük ezt. Közben kevergessük, hogy jól feloldódjon. Az oldat hőmérséklete hamar felemelkedik 70-80°C-ra ezért legyünk óvatosak vele. Ezután hagyjuk kihűlni a kancsót.
Zsírok előkészítése:
Tegyük az acéllábost a mérlegre és nagyon pontosan mérjük ki az olajat. Ezután tegyük fel a tűzre és takaréklángon melegítsük és néha kevergessük meg. Nem kell, hogy az olaj nagyon felmelegedjen.
Fakultatív hozzávalók:
A lúgoldatunk most már hűl az olaj pedig melegszik mérjük ki tehát a levendula illóolajat. Ezután keverjük össze egy csészében az illóolajat rizsliszttel. Ezután daráljuk finomra a levendulavirágot.
Lúgoldat hozzáadása a zsírokhoz:
Vegyük fel a védőfelszerelést és hőmérővel ellenőrizzük, hogy a lúgoldat lecsökkent-e már 45°C-ra. Ha igen öntsük a lúgoldatot lassan az olajba összekeverve a fakanállal. Itt az ideje, hogy botmixert haszáljunk.
A döntő pillanat:
Mialatt mixeljük a keveréket a színe és állaga is meg fog változni és egyre krémesebb lesz. Elérkezünk ahhoz a ponthoz amikor a massza már annyira össze fo állni, hogy ha húzunk egy vonalat bele az ujjunkkal a rajzolat megmarad néhány percig. Ekkor kész a szappanmassza. Innentől lehet hozzáadni a fakultatív hozzávalókat a liszt és illóolaj keverékét. Lassan és alaposan keverjük a masszába majd ezután mehet bele a levendulavirág is.
Zselésítés:
Miután megvagyunk a kevergetéssel öntsük ki a szappant a formákba. Ezután a formákat takarjuk le folpackal és szigeteljük le őket, hogy melegen maradjanak.
Érlelés:
Hagyjuk a szappant letakarva 48 óráig. Ezután vegyük ki a megszilárdult szappant a formákból. Vegyük ki és vágjuk formákra. Vigyázzunk, hogy ne érintsük meg a friss szappant kesztyű nélkül. Keressünk neki egy száraz és hűvös helyet és ott hagyjuk érlelődni, szikkadni. A szappanosodás néhány hetet vesz igénybe de az olívaolaj-szappan esetében ez 6-8 hét.



Önellátás / Jégverem 



A hűtőszekrények megjelenése előtt a falvakban ezzel a módszerrel hűtötték az élelmiszert. A jégverem készítésének módját az alábbi három weboldal remekül leírja. Ezeket osztom most meg.A jégverem és szerepe a falu életében

"Amikor még nem volt fagyasztó szekrény, faluhelyen hűtés céljára természeti jeget használtak. Ezt télidőben be kellett gyűjteni, tárolni kellett, hogy egész nyáron kitartson. Minden falunak kötelező volt legalább egy községi jégvermet építeni. Ez egy sajátos építmény volt. Fontos volt a hely kiválasztása. Feltétlenül árnyékos, lombos fák közötti helyre építették, hogy minél kevesebb napot, meleget kapjon. Alapját mélyen a földbe ásták, ahogyan a vermeket szokás. Hossza kb. 4 m, szélessége 2- 3 m, mélysége 2 és fél méter, az építmény földfeletti magassága kb. 2 m. Rajta 1 m széles, 1,8 m magas ajtó állt, amit lakattal lezártak, kulcsa a községházán volt. A földbe helyezett ágasok 1 méteresek, ezen állott a tetőszerkezet, ami hasított lécekből és fűrészelt vagy faragott szarufákból állt. A födém jó 1 méter vastag volt, nádból, gabonaszalmából készült. Ezen nem sütött át a nap. A jeget folyó vagy állóvizekről lehetett beszerezni a legkeményebb hideg téli napokon. Mivel a mi falunk víz mellett fekszik, a Szamos két partján, így a jégbeszerzés nem volt gond. A jégvágás nagyon kemény, fárasztó és veszélyes munka. Általában szegényebb emberek végezték. Nem volt könnyű pénzkereset, te több volt a semminél. A jégvágás szerszámai: nagyfejsze, fűrész, csákány, csáklya, kampó, horgas rúd, jégpatkó. Minden mozdulatra figyelni kellett, mert a jég csúszós, könnyen bele is eshettek a kivágott lékbe. A jégdarabok kihordásakor a ruhájuk is átázott. A csúszás ellen használták a jégpatkót, amit a csizmájuk aljára szereltek. Ha nagyon átfáztak, betértek a híres "kurta kocsmádba melegedni, egy-egy kupica jó matolcsi szilvóriumot felhörpinteni. A kivágott jégtömbök mérete nem volt előírásos, kb. 50 cm hosszú, vastagsága legalább 20 cm, de lehetett vastagabb is, ez a hidegtől függött. Mivel a jégverem közel volt a parthoz, kézben, vállon is cipelték odáig a jeget. A jégveremben szalmára rakták sorban, erre vékony szalmaréteget szórtak, hogy a tömbök egybe ne fagyjanak, így rétegezték a kivágott jeget, amíg tele nem lett a jégverem. Ezek után sok szalmával lefedték, a verem keleti irányba néző ajtaját lezárták, jó vastagon berakták gabonaszalmával. A jégbegyűjtés fontos volt hűtési és gyógyászati okokból is. A nyári nagy melegben a kocsmai italok, a hentesbolti húsok hűtésére használták. De ennél is fontosabb volt a gyulladásos betegségek enyhítésére. Különösen a vakbélgyulladások eljegelésére. Ugyanis régen nem minden községben volt orvos, kórház meg még távolabb. Amit lehetett, helyben gyógyítottak. Jéghez jutni csak indokolt esetben lehetett. A jégvermet, melynek kulcsa a községházán volt, csak a kisbíró nyithatta ki, és adhatott jeget az orvos vagy a bába utasítására a beteg hozzátartozóinak. A jeget nem közvetlenül rakták a kívánt helyre, hanem a sertésnek a disznóölés után kitisztított, kiszárított húgyhólyagjába rakták apróra törve, miután a kiszáradt hólyagot vízben áztatták. Bekötötték, és így helyezték a gyulladásos testrészre.
Elmondta: Soós Imre (szül.: 1931)"

A cikk a következő weboldalon érhető el: 
http://www.tunyogmatolcs.hu/neprajz.htm

Nagyfigyelmeztetés
Jégverem saját kivitelezésben

"A hagyományos paraszti háztartások hűtőszekrényei a jégvermek voltak. Ezek megújuló energiával működtetett változatai ma is sok helyütt megépíthetők lennének. Azonban figyelembe kell venni, hogy a magas talajvízszintű és szennyezett talajú területek nem alkalmasak jégverem építésére! A jégvermek azon az elven működnek, hogy a talajban nyolcvan centiméternél mélyebben télen-nyáron kiegyenlített a hőmérséklet. A tél folyamán a - dupla falúra épített - jégvermekbe hordott jég egy teljes évig megtartja a fagypont körüli hőmérsékletet. Jégvermünk helyét naptól védett helyen kell kijelölni. A vízáteresztő talaj kedvezőbb számára. Kötött talajban drénréteg kialakításával lehet a megolvadt jégből származó vizet elvezetni. Az igényünknek megfelelően egy 1,5-3 méter mély és 2-3 méter széles, hosszirányban nyújtott gödör falát rőzsefonattal vagy téglafallal rögzítjük. Ezután 20-30 centiméterrel beljebb még egy falat húzunk. A két fal közé tesszük az apróra tört, majd locsolással tömbbé fagyasztott jeget. A verem alját úgy alakítjuk ki, hogy 10 százalékos lejtése legyen a közepe felé. Erre 30 centiméter vastagságban nagy szemű kavicsot terítünk a víz elvezetéséhez. A jobb hűtőhatás érdekében erre is tehetünk télvíz idején apróra tört, majd tömbbé fagyasztott jeget. Ezt vastagon takarjuk le szalmával, hogy hosszabb ideig megtartsa hőmérsékletét. Legjobb, ha felszedhető padlórácsot helyezünk rá. A rácsra építhetjük vagy a falra rögzíthetjük a különböző magasságú polcokat, amelyeken a terményeket tárolhatjuk. Kertépítészeti elemekként a jégvermek jól beilleszthetők a természetes kertek hangulatába. A jégvermek fölé magas tetőt építenek, amelyet több rétegben náddal vagy más, jól levegőző anyaggal takarnak. Nagyon szép és jó a hőszigetelése, ha a jégverem tetejét gyepszőnyeg borítja. A hőmérséklet jobb megtartása érdekében a verem kijárata kettős, szűk nyílású, és északra tájolt. Mivel a vermekben tárolt élelmiszerek közvetve érintkeznek a talajjal, nagyon fontos, hogy a közelében ne használjanak semmilyen mérgező anyagot vagy vegyszert, és ne juthasson oda szerves hulladék sem! A komposzt helyét is ajánlott a veremtől minél távolabb elhelyezni."

A cikk a következő weboldalon érhető el: 
http://www.szabadfold.hu/cikk?7084

Nagyfigyelmeztetés
Jégverem

"Egy ma már nemigen használt, de érdekes tartozéka volt a régi házaknak a jégverem . Ez azt a célt szolgálta, hogy a télen begyűjtött jeget tárolni lehessen, még a legnyagobb meleg idején is legyen a gazdasági munkához (pl. a tejkezeléshez) vagy csak egyszerűen a mindennapi élethez szükséges jég a háznál. Igaz, a régiek tudták, hogy még a legmélyebbre ásott jégveremben, a legjobb kezelés mellett is a jég fele elolvadt: de jól elszigetelt jégtartó hasznos volt minden időben. Ezt úgy érték el, hogy a jégvermet a telek északi oldalára helyezték, a falait szalmával szigetelték. Minél nagyobb volt a jégtömb térfogata és minél inkább hasonlított a gömbhöz alakja, annál tovább megmaradt. A jégverembe szalmával jól kipárnázott ajtón lehetett lejutni, ez is segített megőrizni a hideget."

A cikk a következő weboldalon érhető el: 
http://valyog.uw.hu/gh.htm#jégverem 



Önellátás / Kútfúrás 

Kútfúrás
Nemrég azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne kutat fúrni ahol nem függenénk a vezetékes rendszertől.

Ezen az oldalon sokféle kútról és azok készítéséről találtok leírást:
http://fenntarthato.hu/epites/leirasok/epulet/vizgazdalkodas/vizellatas/kuttipusok-rajzokkal

Az lábbi linkre rákattintva kifejezetten a vert kút van a középpontban:
http://kutfurashazilag.extra7.hu/index.php?o=vert_kut

Jó olvasgatást! 



Kútfúrás házilag


Egy ásonyomot kiásunk a földből, és egy fél méteres 40-es müanyag csővet befogunk a fúrógépbe, én jelen estben egy hiltit használtam mert annak erősebb a motorja és lassabban forog. A müanyag cső egyben a fúrószerszám is melynek a vége 45-fokban le van vágva. Ezt a fél méteres müanyag csövet kell a fúrógéppel lefúrni. Ezután már szinte nem is lesz szükség a fúrógépre. Ezután az ásonyomba belerakunk egy 110-es fél méteres müanyag csövet, és ebbe beleteszünk egy 110/50-es T-idomot. A T-idom kifolyásához egy müanyagládát (ez legalább 50 literes legyen) rakunk. A következő lépés hogy egy búvárszivattyút belerakunk a vizzel teli müanyagládába és a kivezetését összekötjük egy 40-es 90-fokos müanyagsarokkal, melyhez egy menetes toldót rakunk, és persze egy kb. 2-3 méteres locsolócsövet. És igy már össze is van kötve a szivattyúnk a fúrúcsővel. Nem nagy ördöngősség, érdemes megpróbálnod, mert igy lesz kutad házilag. Elinditjuk a szivattyút, és a fúrószerszámot vagyis a csövet (most már 2-méteres csöveket használunk), jobbra, balra mozgatjuk, közben finoman nyomogatjuk lefele. A viz majd a 110/50-es csövön a kimosott földdel, vagy a homokkal visszafolyik a müanyagládába. Néha egy kicsit megállunk, és hagyjuk hogy a viz kiöblitse a talajréteget. Az öblités közben finoman mozgatjuk fel-le a fúrórudazatot(müanyag csövet). Ezt majd az első 2-méteres cső után érezni fogjuk, hogy mikor szükséges. Amikor az első 2-méreres cső lement, akkor hőlégfúvóval megmelegitjük a következő csövet, majd az előző cső végét bekenjük müanyagragasztóval és a következő csövet ráigazitjuk. Rácsatlakoztatjuk ismét a szivattyút és már mehetünk is a fúrással lefele újabb 2-métert. Ezután újra ragasztunk és igy tovább. És ha még nem adtad fel, amit remélek, akkor lehet egy kutad házilag. Persze közben folyamatosan engedjük a müanyagládába a vizet is mert ahogy fúrunk lefele úgy a ládából is fogy a viz, amit pótolni kell. A müanyagláda aljáról a homokot időnként kiszedjük. Az első vizzáróréteg 6-8 méteren van. Itt hirtelen eltünik a viz a müanyagládából, amikor ezt a réteget elérjük. Gyorsan utána kell tölteni, és még legalabb 1,5-2 métert fúrni lefele. Ha ez a mélység megfelel, akkor leállunk a fúrással. Leengedünk pl: egy vasgolyót madzagon a csobbanásig, utána a madzagra kötünk egy csomól, és felhúzzuk a vasgolyót, evvel leellenőrizhetjük a kút mélységét továbbá 1-2 óra múlva a golyóval megnézhetjük hogy megvan e még a vizünk. Ha megvan akkor kihúzzuk a csővet és az előre elkészitett szűrőt hozzáragasztjuk és visszanyomjuk. FIGYELEM! A cső kihúzása és visszatolása közt minél rövidebb idő teljen el. Ha túl hosszú a cső kb. 7-50 méter akkor kihuzáskor tetszés szerinti méretre vágható (kb: 5-7 méter) a visszatoláskor pedig újra össze kell ragasztani. Ha idáig eljutottál minden bizonnyal lesz egy házilagos kutad. Következő lépés hogy a megvásárolt 40-es szelepet ráragasztjuk a cső végére, majd rátehetjük a rendes szivattyút. Eleinte kicsit homokos lesz a viz, de ez elég hamar kitisztul. Gratulálok a jó munkádhoz, most már biztosan van egy jó kutad házilag.



Vert kút készítés



 Bevezetés:A vert kút készítésének a lényege hogy fém csővet "verünk" lefele súlyal, és a suly űti lefelé a csővet

 
Elkészítés módja: Körülbelül 40-80 mm átmérőjű vas csőveket használjunk hozzá amelyek kb 2m hosszúak. A 'hegye' az tömör legyen legjobb hogyha esztergálva van és kb 5 centire belemegy a csőbe és ugy hegyszük össze. A csővek toldásánal erős menetet használjunk. A toldásnál célszerű nem a csőre vágni hanem egy menetet csatlakozot hegeszteni mindegyik végére. A 2 méteres cső után egy kb egy másfél méteres nehezékes csővet tegyünk rá amelyen rajta vannak a súlyok. A súlyokat tartalmazó cső elkészétésénél a cső csatlakozásától kb 20 cm-re űtközöt helyezünk el. Az ütköző lehetőleg körlap alakú legyen és erősen hegeszük rá.Ezután egy kb 5cm vastag pahafa körlapot tegyünk rá például fenyőfát. Ez fogja majd fel az ütés erejét és igy a súly az alsó lemezünket nemveri szét. Ezután jöhet a mozgó súly a csőre. A súly tetejére mind a 4 sarkára rögzitő füleket helyezünk. A rögzitő füleknél fogvy fogjuk emelni a súly és amikor vissza esik akkor üti lejjebb a csővet. Célszerő egy a hintához hasonó álványt készíteni amely pont a suly felet van és igy arra feszitve lehet emelgetni a súlyt illetve ahogy a videoban is látcik meglehet oldani hogy automatikusan verje egy motor segítségével. Az álvány szétszedéskor is hasznos lehet mert a csőveket motorral lehet felhúzni! Ha megfúrtuk a kútat akkor a csőveket visszaszedjük és műanyag csőveket helyezünk bele. Az aljára szűrő csőveket helyezünk amely elkészítését megtalálod a szűrő készítés menüpont alatt. Ha becsöveztük akkor köré finom szűrőkavicsot szorunk addig mig nagyából fel nem telik. Ez a kavics fogja szűrni a vizünket hogy ne legyen sáros.


ime a videó hogy Ázsiába hogyis csinálják ezt:

Philippines: Drilling Deep Well

A házilagos kútszűrő elkészítése


Első módszer:

 Egy 2 méteres 40-es müanyag csővet kilyukasztgatunk, vagyis 8mm-es fúróval kifúrjuk, de mindkét végén hagyjunk ki 25-25 cm-es darabot. Kútszövetet veszünk és rátekerjuk a müanyagcsőre ezt bilinccsel vagy dróttal rögzitjük. A cső alsó végét levakdugozzuk.
Második módszer

 Egy 2 méteres műanyag csővet 1mm-es van annál vékonyabb flexkorongal bevagdosunk kb 3 mm-enként ugy hogy kb a cső 1/4 részét vágjut be. Egy vonalba 3 ilyen rést vágunk ezután 3-5 mm-rel arrébb ugyan így. A cső mind2 végétől kb 25 cm-ert ne szűrözzünk be nehogy eltörjön amikor rajuk össze. A kútfúrok többsége az ilyen módon elkészített gyári csőveket használja. 
szűrűzött béléscső Nagyobb képhez kattints a képre!




Videok speciális kútfúró módszerekről

 Itt sepciális módszereket láthattok a kútfúrásról

wellpoint pounder

DIY Well Drilling

Drill Your Own Well Series - Adding PVC Pipe to the Drillstem

Drill Your Own Well Series - Making the Drillhead

Drill Your Own Well Series - Part 2

Drill Your Own Well Series - How to Make a PVC Drill Bit with Bench Grinder

Drill Your Own Well Series - Making a Metal Well Drilling Bit

Drill Your Own Well Series - Mud Pump & Portable Mud Pit

Drill Your Own Well Series - Installing a Gravel Pack in Your Well

Drill Your Own Well Series - Adding PVC Pipe to the Drillstem

Drill Your Own Well Series - 50 Gallons per Minute!! - Mud Pump Drilling

How a Water Well is Drilled

RockBuster R100 Portable Water Well Drilling Rig

www.waterforallinternational.org









Engedélyek



  Milyen engedélyek kellenek a kútfúráshoz?

A talajvíz kúthoz évi 500 köbméter kivételig egy jegyző engedély kell csak és a kútat megkell terveztetni egy arra illetekes emberrel amely kb 5-10 ft. Igy ha bemegyünk a jegyzőhőz és mondjuk hogy kellene nekünk egy kút évi 490 köbméterre akkor meg is kapjuk rá az engedélyt.

  
Milyen engedélyek kell ha 500 köbméternél több víz kell évente?

A vízügyi hatóságtól kell hozzá engedélyt kérni amely nem ingyenes, de ennek az árát nemtudom pontosan. Legegyszerübb az hogyha ennél több vizet használunk akkor is csak 490 kömbéterre kérünk engedélyt mert ugyse ellenörzi azt senki hogy mennyi vízet használunk.

  
Mi van akkor hogyha üzleti célra használom mert vállalkozó vagyok?

Legegyszerübb és olcsobb hogy mint magán személy kérek engedélyt évi 490 köbméterre. Ha nagyonsok vízet használ akkor viszont be kell jelenteni a regionális vízműnek és szerelnek fel egy vízmérő órát és ugyanugy kell utána fizetni mintha csapi vizet használnák. Ha bejelentjük akkor annyival járunk jobban hogy van számlánk a vízről és ha van kiépítve szenyviz rendszer akkor erre nemkell fizetni szenyviz tisztitási díjat.

  
Milyen engedély kell hogyha rétegvíz kútat akarok fúrni?

A területileg illetékes Vízügyi Igazgatóság az engedélyező hatóság, tehát "Vízjogi engedélyt" kell szerezni a kút fúrásához, és a megcélzott vízkészlet felhasználásához. Ebben az esetben az engedély kiadása az előzetesen elkészített "vízföldtani szakvéleményhez" kötött. Ezt a szakvéleményt a Magyar Mérnöki Kamara erre feljogosított mérnökei, vagy valamelyik erre szakosodott tervező vállalkozás készítheti el. Hasonlóan az építési terv elkészítéséhez, hiszen azt is csak arra feljogosított szakember készítheti el. Ez a szakvélemény, minden a kútépítéssel és a vízfelhasználással kapcsolatos kérdést hivatott tisztázni. Azaz, mekkora a felhasználni szándékozott vízmennyiség, milyen mély, milyen vízadóréteget hasznosító és milyen kialakítású kúttal tárható az fel? Milyen lesz a kútban a nyugalmi és az üzemi vízszint, mennyi lesz a kút fajlagos vízhozama, milyen lesz a termelt víz minősége? A tervezett kút helyét a területileg illetékes Földhivatal által kiadott tulajdoni lappal igazolt helyszínrajzon kell feltüntetni. Emellett a tervezőnek nyilatkozni kell a kútnak a közüzemi víz- és csatornahálózatra való hatásairól, és a térségi vízbázis-védelmi kérdésekről is. A szakvélemény alapján hozza meg állásfoglalását az illetékes hatóság, ebben az állásfoglalásban határozza meg a kút kialakítását, az igénybe vehető rétegeket, a kitermelhető vízhozamot.





Önellátás / Linkajánló 



Itt összegyűjtöttem pár túlélési tippekkel foglalkozó magyar illetve angol nyelvű oldalt.Ajánlott magyar oldalak
www.tulelniatermeszetben.blog.hu
www.varositulelo.blog.hu
www.tuleles.hu
www.vadonszava.blog.hu
www.mtp.info.hu

Nagyfigyelmeztetés
Ajánlott külföldi oldalak
www.survivalblog.com
www.shtfplan.com
www.shtfschool.com
www.suburbanprepper.com 




Könyvajánló 




SAS Túlélési kézikönyv

A szerző 26 évig szolgált a brit Különleges Légi Szolgálatnál, a Special Air Service-nél (SAS). Világsikerű könyve a leghíresebb harci elitalakulatoknál alkalmazott kiképzési technikákon alapul. A Túlélési kézikönyv részletesen bemutatja, hogyan maradhatunk életben a dzsungelben és a sarkkörön, a sivatagban és a hegyekben, a szárazföldön és a vízen, nélkülözhetetlen segítséget nyújtva a túrázóknak, a hegymászóknak, a vitorlázóknak és más szabadtéri sportok rajongóinak.

Szerző: John "Lofty" Wiseman
Oldalszám: 576 oldal













Nagyfigyelmeztetés




Ökológiai egészségkert

Jelen könyvemnek legfőbb célja, hogy az élelmiszer termelésnek egy olyan rendszerét vezesse be, amely képessé teszi a kertészeti tapasztalattal kevéssé, vagy egyáltalán nem rendelkező embereket is arra, hogy a legkiválóbb minőségű zöldségeket, gabonaféléket és gyümölcsöket állítsák elő a minimális földterületen, elenyésző munkával. Ezt a rendszert mi ökológiai kertészetnek nevezzük, miután bió-ökológiai alapelveket alkalmazunk a talajművelésnél és a termesztendő növények kiválasztásánál egyaránt. A központi cél olyan növényi táplálékok előállítása, amelyek különösen gazdagok az ásványi elemekben, a vitaminokban és más tápanyagokban, s mindezt egy olyan életmód - a kreatív vidéki élet - keretében, amely lehetővé teszi a család számára, hogy szükségleteinek többségét előállítsa egy önfenntartó kisgazdaságban, amelynek integráns része az ökológiai kert.

Szerző: Edmond Bordeaux Székely
Oldalszám: 120 oldal



Nagyfigyelmeztetés



Vadontermő ennivalók

Zsebben elférő, kicsi, nagy, szúrós bogyók, növények, a természet gazdag tárházából. Több mint 100 ehető növény, gomba, termés ismertetése gazdagon illusztrálva. Hasznos tanácsok, mikor, miként gyűjtsük be és mit készítsünk belőlük.

Szerző: Richard Mabey
Oldalszám: 238 oldal







Nagyfigyelmeztetés




Fák, bokrok gyógyító ereje

A több mint 170 színes fotóval illusztrált könyv száz igazán fontos növényfajt és annak hatóanyagait mutatja be. Fáink és cserjéink meglepően sok gyógyító és jótékony hatású anyagot tartalmaznak. A borókabogyó például étvágygerjesztő hatású, a bodzaszörp segít kilábalni a megfázásból, a lucfenyő olajával gazdagított fürdő segít elfelejteni a hétköznapok problémáit. A kötetben megtalálható a növények élőhelyeinek, jellemzőinek, virágainak és terméseinek leírása, a hatóanyagok felsorolása, illetve gyógyászati információk, valamint gyűjtési naptár is.

Szerző: Spohn, Margot; Alberts, Andreas; Mullen, Peter
Oldalszám: 248 oldal

Hazai gyógynövényeink ismertetése

A gyógynövények alkalmazása olyan őseredetű, mint maga az ember. Használatukkal a test természet adta gyógyulási törekvését támogatjuk. E kötet a magyarországi gyógynövényekről nyújt áttekintést: termőhelyeikről, jellemzőikről és hatóanyagaikról.

Szerző: Black & White Kiadó
Oldalszám: 162 oldal






Nagyfigyelmeztetés













Önellátás / Alternatív gazdasági rendszerek 




Alternatív gazdasági rendszerek

Mai cikkünk a társadalmi összeomlások után az emberek közötti kereskedési lehetőségekről fog szólni mint ahogyan például Argentínában is történt a csőd után 2001-ben. Az első részben a cserekereskedelemről lesz szó a másodikban pedig egy nagyobb bizalmat és összetartóbb közösséget megkövetelő, Silvio Gesell szabadpénz elméletén alapuló gazdasági rendszerét mutatjuk be.

Nagyfigyelmeztetés
A cserekereskedelem

A következő remek cikkből írtam ki a legfontosabb tudnivalókat a cserekereskedelemről és "törvényeiről":
http://varositulelo.blog.hu/2012/12/30/a_cserekereskedelem_10_alapszabalya

Sokan vagyunk akik optimisták és mindig a legjobb megoldás lebeg a szemük előtt azonban nem szabad átesni a ló túlsó oldalára. Az optimizmus nem azt jelenti, hogy mindenáron reménykedünk még akkor is amikor már a tények sem igazolnak minket hanem azt, hogy tisztán látjuk a helyzetünket de az adott körülmények között a lehető legjobb végkifejletet reméljük. Meg kell húznunk egy határvonalat amit átlépve megkezdjük mi is a konkrét felkészülést a legrosszabbra is.
Miután a bank, a pénz vagy a törvény fogalma megszűnik az első ösztönösen kialakuló rendszer a barter üzletkötésekre. A barter lényegében azt jelenti, hogy amink van élelmiszer, használati tárgy, nyersanyag vagy munkaerő azt elcserélhetjük más hasonló dolgokra. Például energiát szolgáltató akkumulátort búzára. Azonban egy ilyen helyzetben a piacok nagyon instabilak és előfordulhat, hogy egy-két hónapon belül dolgok értékei több száz százalékot is változhatnak és mivel egy ilyen helyzetben nagy valószínűséggel nem lesznek szabályozások, törvények és a fogyasztóvédelem fogalma sem fog létezni nem árt megfogadni a következő pár tanácsot.

1. Készítsünk listát azokról a birtokunkban lévő dolgokról. Egy ilyen helyzetben mindenre lehet kereslet ezért semmi ne becsüljünk alá. Sosem lehet tudni. Természetesen vannak olyan áruk amelyeknek nagy valószínűséggel magas lesz az ára. Mint például az energiát, fényt nyújtó dolgok mint az akkumulátor, elem, lámpa, gyertya, gyufa, üzemanyag vagy másfajta mint például a kávé, sör, tea, alkohol és alap élelmiszerek. Ezekre biztos nagy lesz a kereslet. Ha tudunk halmozzunk fel az általunk értékesnek vélt dolgokból nagyobb mennyiséget.

2. Ne mond el senkinek sem, hogy milyen tartalékokkal rendelkezel. Tényleg senkinek sem! Maximum a közvetlen családtagjaidnak és esetleg maximum azoknak akik tőled függenek és 100%-ig megbízol bennük. Ez a családod és a saját magad biztonságának érdekében van. Ha túlzottan magabiztos leszel mert rengeteg tartalékkal rendelkezel az is meglátszik rajta és rögtön elkezdenek gyanakodni. Maradj szerény és észrevétlen.

3. Mindig csak és kizárólag kisebb mennyiségekkel kereskedjünk még akkor is ha gyorsan kell elcserélnünk valamit. Ha látják ugyanis, hogy nem vagyunk szűkében mondjuk a konzerveknek akár az életünkre is törhetnek.

4. Soha ne a házunk előtt üssük nyélbe az üzletet.
Ha ismeretlenekkel üzletelnénk nézzünk a hátunk mögé, hogy nem követnek-e hazafele.
Csak kicsiben gondolkozzunk sok kicsi sokra megy alapon. Ne tűnjön fel senkinek ha bővében vagyunk valaminek. Például ne adjunk el ugynanannak az embernek egy héten belül háromszor is 20 liter üzemanyagot
Szomszédokkal ismerősökkel üzletelni veszélyes mivel ők tudják hol laksz. Ismeretelnekkel is az ezért meg kell találnunk az arany közép utat. Azok akik jó emberismerők előnyben vannak.

5. Ár, érték
Területenként változó, hogy minek mennyi az ára. Az élelmiszereknek és az energiát nyújtó dolgoknak nyilván több nagyobb értéke lesz. Jó gyakorlat ha készítünk magunknak listát a tárolt felszerelésekről, hogy mit teszünk el csak saját és családunknak és mit teszünk félre későbbi csereberére.

5. A bizalom hiánya
Sajnos ahol a törvény megszűnik ott nem bízhatunk semmilyen rendfenntartó szerv segítségében és az igazságszolgáltatásban. Saját magunkra számíthatunk. Nem meberhez méltó helyzet és nem is lehet hosszabb távon így élni azonban senkiben nem szabad megbíznunk még ha a legkisebb üzletről is van szó. Tényleg senkiben. Mindig gyanakodnunk kell és keresni a jeleket, hogy hol akarnak átverni. Főleg ha élelmiszerről van szó mivel ha átvágnak annak súlyos következményei is lehetnek valaki egészségére nézve.

6. Az árak ingadozása
Krízishelyzetben az árak nagyon gyorsan változnak és folyamatosan. Elég egy felröppenő pletyka és máris le vagy felszalad valaminek az ára. Ezért óvatosan a pletykákkal mert lehet, hogy szándékos manipuláció áll mögötte. Legyünk türelmesek, nyugodtak és sok oldalról vizsgáljuk meg a híreket és járjunk utána információt gyűjtve. Az információ ebben az esetben hatalmas érték lesz.

Nagyfigyelmeztetés
A wörgli csoda

A következő történetben bemutatott gazdasági rendszer Silvio Gesell szabadpénz elméletén alapul és jelentősen képes javítani az emberek életkörülményeit a válság idején.

A teljes cikk itt olvasható: 
http://bitcoin.hu/?p=1402

1932-ben az ausztriai Wörgl falucskában járunk....
Mondhatjuk, hogy még épp időben. Az Amerikából kiindult nagy gazdasági világválság ugyanis, amelynek hátteréből majd kiemelkedik a wörgli csoda, már bőven elérte Közép-Európát és így Wörglt is. Az egykor 400 embert foglalkoztató cellulózgyárban leállítják a termelést, a parasztság a túlélésért küzd, barna inges és horogkeresztes-karszalagos fiatalok masíroznak az utcákon. Egy évvel később, az 1932-es országgyűlési választásokon az NSDAP a voksok közel 20%-át gyűjti össze Ausztriában.

Wörglben lassan már minden negyedik ember munkanélküli, az új polgármester pedig név szerint is ismeri mindegyiküket. Az emberek személyesen keresik fel és kérnek tőle pénzt, hogy etethessék az éhező gyermekeiket. A munkanélküliek azonban csak rövid ideig számíthatnak az állami támogatásra; egy kortárs szemtanú későbbi beszámolója szerint “8-10 koldus csengetett be hozzánk mindennap.”

A bécsi kormány csak egyféle megoldását látja a válságnak, mégpedig a megszorítást. Csökkennek a bérek és az állami kiadások, megindulnak a leépítések; a számítások szerint így egy idő után majd újra jobb lesz a helyzet. Unterguggenberger mindehhez csak annyit fűz hozzá egy írásában, hogy: “Ezen intézkedések logikája tehát nagyjából a következő: meghúzom a nadrágszíjat, és mezítláb járok (jobb lesz ettől a cipésznek?). Meghúzom a nadrágszíjat, és nem utazok (jobb lesz ettől a szövetségi vasúttársaságnak?). Meghúzom a nadrágszíjat, és nem eszek vajat (jobb lesz ettől a parasztoknak?).”

Nem, egyértelműen nem, véli Unterguggenberger. Pénz híján senki nem tud vásárolni. Ha pedig az embereknek nincs pénzük, akkor a kormánynak kell adnia nekik.

Márpedig Wörglben most ő maga a kormány, és ennek megfelelően úgy dönt, hogy nem fog megszorítani. Épp ellenkezőleg. Először is hídépítésbe és útfelújításba kezd, hogy újra beindítsa a pénz áramlását, és hogy az végül valóban a hétköznapi embereknél kössön ki. Ez azonban önmagában még kevés, mivel ennek nyomán csak az építőmunkások, ácsok és mérnökök tennék zsebre a pénzüket. És nagy valószínűséggel még ők sem költenék el, hanem csak a párnájuk alá dugnák azt ezekben az ínséges időkben, hogy felkészüljenek a még rosszabbakra. Elvégre a pénz nem rozsdásodik.

Vagy talán mégis…?

Ez a második része Unterguggenberger tervének, amit Wörgl képviselőtestülete és tisztségviselői elé terjeszt a Postafogadóban: új pénzt hoz forgalomba, ami a hagyományos bankjegyektől csak egyetlen apró részletben különbözik: csak addig érvényes, amíg minden hónapban ragasztanak rá egy újabb értékmatricát. Így képzelte el a rendszert Silvio Gesell, és így valósította meg Michael Unterguggenberger. Így tehát ha az ember a hónap lejártával, a következő hónapra is meg akarja őrizni a 10 Schillingese érvényességét, akkor kénytelen lesz venni hozzá egy újabb matricát 10 Groschenért. Így az már lényegében csak egy 9,90 Schillinges.

A pénz tehát máris múlandóvá vált, Gesell elgondolásának megfelelően; folyamatosan veszít az értékéből, hacsak időben el nem költik.

1932 július 25-én Wörgl csak úgy zeng, cseng és bong a munka zajától. Kalapácsok aprítják a sziklákat, kövek hullanak a csillékbe, ásókkal takarítják el a zúzalékot. Wolfgang Broer történész és újságíró “jókedvre derítő zajként” írta le ezeket a hangokat 2007-ben a Schwundgeld (= Ideiglenes pénz) c. könyvében. Három utcát és a népiskolát is bekapcsolják a csatornahálózatba, vasbetonhidat építenek egy hegyi patak fölé, valamint felhúznak egy síugrósáncot is. Többhavi, sőt egyes esetekben többévi tétlenség után a munkások újra szorgoskodnak, fizetségük pedig a sárga, kék és rózsaszín bankók sokasága. Hivatalosan “munkaérték-elismervénynek” nevezik és 1, 5 és 10-Schilling névértékben bocsátják ki őket, és mindegyikükön ugyanaz a jelmondat áll: “Lindert die Not, schafft Arbeit und Brot” (= “Enyhíti a nélkülözést, biztosítja a munkát és a megélhetést”).

A wörgliek eleinte persze szkeptikusan viszonyulnak az újdonsághoz. Mindössze négy üzlet vállalja, hogy elfogadja az új bankókat. És ezek egyike is csak Rosa Unterguggenberger, a polgármester feleségének butikja.

Idővel azonban egyre többen csatlakoznak, mivel a munkások valóban pontosan úgy viselkednek, ahogyan azt Gesell előrejelezte, és Unterguggenberger is remélte: elköltik az ideigelenes pénzüket. Az új pénz új bevételhez juttatja a kereskedőket, akik így több árut is vásárolnak a parasztoktól, kézművésektől és gyáraktól, amelyek pedig így újra több embert is vesznek fel."

Miközben Ausztria-szerte egyre nő a munkanélküliség, Wörglben egyre csökken. Gyarapodnak a fizetések és a község adóbevételei is. Mintha csak repülőgépről szórtak volna pénzt a lakosok közé – pedig valójában szinte semmivel sincs több pénzük, mint azelőtt. Mindössze 5500 Schillingnyi munkaérték-elismervény van forgalomban – csak épp gyorsabban áramlanak a bankók. Az ácstól a henteshez, a hentestől a paraszthoz, a paraszttól a kocsmároshoz, a kocsmárostól az ácshoz, és mindenki kap is érte valamit.

Szomszédos községek is csatlakoznak a kísérlethez, felépül egy uszoda is. Az új pénz meglepő egységet teremt Wörglben, miközben az ország többi részében a szociáldemokraták, az osztrofasiszták és a nemzetiszocialisták egymást marják a hatalomért és pártseregek lövöldöznek egymásra. Egy újság pedig már egyenesen azt írja, hogy Le a parlamenttel, diktatúra kell ide!

Wörglben azonban a szabadpénz elsimít minden vitát, a képviselőtestület egyhangúlag kiáll a polgármester mellett, bal- és jobboldaliak kart karba öltve koccintanak a kocsmában a gazdasági fellendülésre.

Az újságok leközlik az első beszámolókat a tiroli ideiglenes pénzről – és nem csak Ausztriában, de Angliában, Jugoszláviában és Romániában is. Egy francia lap “a népgazdaság új Mekkájaként” említi Wörglt, míg az amerikai újságok a rendkívüli “Unterguggenberger polgármester úrról” írnak “a hegyek szívében meghúzódó” kis községből.

Később az egyik riporter, aki Unterguggenbergert is meginterjúvolta, azt írja, hogy “a beszélgetésünket három alkalommal is telefonálók szakították meg. Előbb egy bécsi szerkesztőség érdeklődött, majd egy svájci újságíró Zürichből, végül pedig egy harmadik Lipcséből.”

Unterguggenberger ezekben a hónapokban igen sokat utazik, mint ahogyan tette azt azelőtt, mozdonyvezetőként is. Ausztria-szerte tart előadásokat, de meghívják Svájcba is. Ő, egy aprócska község elöljárója egyszeriben az ország legismertebb polgármesterévé lép elő.

Rövidesen pedig elárasztják a bécsi kormányt a Unterguggenberger pénzügyminiszterré való kinevezését követelő levelek. 1933 nyarának elején a Kaiserhof bécsi vendéglőben tart előadást 170 másik polgármester előtt, akik maguk is azt fontolgatják, hogy követnék Wörgl példáját, és szintén bevezetnék az ideiglenes pénzt. Most már nem csak egy-két szomszédos községről van szó, hanem nagyvárosokról: Linzről, Steyrről és Spittalról – a köztársaság egy részéről.

Miért is ne? Miért ne lehetne Wörgl csodája Bécs és egész Ausztria csodája is?

Mindössze azért, mert az osztrák jegybank nem hajlandó lemondani a pénznyomtatási monopóliumáról. A törvény is kimondja, hogy egyedül ők bocsáthatnak ki pénzt és senki más, és ez maradjon is így. Már nem sokkal az ideiglenes pénz bevezetését követően is felbukkantak a bank belső köreiben az “ennek az ostobaságnak a leállítását” sürgető gondolatok. Az 1933 eleji, a kísérlet beszüntetését követelő hatósági határozat ellen Unterguggenberger még fellebbez, bár már sejti, hogy “a fejesek úgyis be fogják tiltani az egészet”. 1933 november 18-án aztán, szűk másfél évvel a kísérlet beindítását követően az osztrák közigazgatási bíróság is megerősíti, hogy a wörgli ideiglenes pénz bizony törvénybe ütközik.

És véget ért a csoda.

A bankókat bevonják, a község építőmunkásait elbocsátják, a kereskedők bevételei ismét éppúgy visszaesnek, ahogyan az adóbevételek is. “Ezt a nélkülözést nem Isten küldte, hanem a törvények és az emberek zavarodottsága” – írja a csalódott Unterguggenberger az egyik újság szerkesztőségéhez címzett levelében.

A válság visszatér a tiroli községbe, és rövidesen újraélednek a régi viszályok is. 1934 februárjának közepén a rendőrség és a jobboldali Honvédelem több városban is összecsap a felfegyverkezett szociáldemokratákkal; Wörglben is harcok dúlnak, ifjú szocialisták sáncolják el magukat az öreg cellulózgyárban. A Honvédelem le akarja fegyverezni őket, lövések dördülnek, többen megsérülnek. Mielőtt azonban halálos áldozatok is esnének, Unterguggenberger tárgyalások útján vet véget a harcoknak. Benne, a mérsékelt szociáldemokratában mindkét oldal megbízik.

Ez volt a néhány nappal később már csak ex-polgármesterré váló egykori mozdonyvezető, Unterguggenberger utolsó politikai lépése. Engelbert Dollfuß szövetségi kancellár vezetésével az osztrofasiszta kormány feloszlatja a szociáldemokrata munkáspártot, és Unterguggenberger is kénytelen visszalépni. Már régóta gyötörte egy súlyos asztma, és 1936 decemberében, 52 évesen tüdőembóliában hal meg. 


Nagyfigyelmeztetés
A szabadpénz rendszere

Silvio Gesellt manapság már kevesen ismerik azonban meg kell jegyezni, hogy John Maynard Keynes a következőképpen róla:
"Helyénvaló megemlékeznem itt egy különös, méltatlanul félvállról kezelt prófétáról, Silvio Gesellről (1862-1930), akinek a munkáiban mélyreható felismerések villannak fel, és aki kis híján lehatolt a dolog lényegéhez. Tisztelői a háborút követő években valósággal bombáztak engem könyvei példányaival; minthogy azonban érvelésében voltak bizonyos kézzelfogható hibák, egyáltalán nem ismertem fel érdemét. Amint ez nemegyszer megesik a nem teljesen végigelemzett intuitív meglátásokkal. Csak akkor vált nyilvánvalóvá előttem a jelentőségük, amikor a magam útján már én is eljutottam saját következtetéseimhez. Addig azonban, hasonlóan a többi akadémikus közgazdászhoz, magam is csak egy kificamodott agyú ember gondolatainak tartottam Silvio Gesell mélyenszántó és eredeti következtetéseit. [...] Gesell — ama prófétai sallangok ellenére, amelyekkel tisztelői felcicomázták — fő művét hűvös, tudományos nyelvezettel írta meg, noha keresztül-kasul átitatja a szociális igazságosság iránti olyan méretű szenvedély és érzelmi odaadás, amelyet egyesek tudóshoz nem illőnek találnak. Műveinek Henry Georgetól örökölt oldala, noha kétségkívül egyik forrása a mozgalom erejének, legfeljebb másodlagos jelentőségű. Egészben véve a könyv céljának valamilyen antimarxista szocializmus megalkotását tekinthetjük. Reakció ez a laissez-faire-rel szemben, olyan elméletre építve, amely szögesen szembenáll Marxéval, mert a klasszikus hipotéziseket elveti, s a verseny eltörlése helyett kibontakoztatását kívánja. Azt hiszem, a jövő többet fog tanulni Gesell, mint Marx szellemétől." 

Silvio Gesell a pénzt csereeszköznek tekintette. Ennek fényében az áruk cseréjét kell megkönnyítenie, gyorsítania és olcsóbbá is kell azt tennie. A jó pénztől a célnak megfelelő csereeszköztől tehát a következőket várjuk el:

1. Biztosítsa az áruk cseréjét úgy, hogy közben a csere ne akadozzon, ne legyenek válságok és munkanélküliség.
2. Gyorsítsa a cserét ezt pedig a kis árukészleteken, a kereskedők és boltok kis számán, és a felhasználók ennek megfelelően teli kamráin lehet lemérni
3. A pénznek olcsóvá kell tennie a cserét amit a termelői ár és a fogyasztói ár és a fogyasztói ár közötti különbség csekély voltával lehet lemérni. (Ebben az esetben a termelőkhöz tartoznak azok is, akik a javak továbbításában részt vesznek.)

Silvio Gesell elmélete a következő: Az áruink mint a szalma, a benzin, a petróleum vagy az alma csak akkor fognak kicserélődni ha az emberek számára mindegy, hogy pénze van-e vagy áruja. Ugyanis a pénz jelenlegi formájában nem hasonlítható például az almához mivel szemben az almával a pénz nem "rohad" meg olyan gyorsan mint az alma. Ezáltal a pénz birtokosa fölényben van az alma birtokosával szemben mivel a pénzét visszatarthatja. Az alma tulajdonosának viszont minél hamarabb el kell adnia termékét. Mi lenne ha a pénz is hasonlóan viselkedne mint az alma? Ha a pénz is elavul mint egy újság megrohad mint egy krumpli megrozsdásodik mint a vas csak ekkor válhat be csereeszközként. Akkor az ilyen pénzt sem a vevő sem az ember nem becsüli többre az árunál. Innentől kezdve az embernek a pénzre mint csereeszközre van szüksége és nem remél tőle semmilyen extra előnyt. Silvio Gesell azt mondja tehát, hogy a pénzt mint árut rosszabbá kell tennünk ha mint csereeszközt javítani akarjuk. Minthogy az áru tulajdonosának sietnie kell a cserével úgy igazságos ha a csereeszköz tulajdonosainak is sietnük kell a cserével.

Nagyfigyelmeztetés
A szabadpénz gyakorlati megvalósítása

A szabadpénz gyakorlati megvalósítása a következő lépésekből áll (Részlet Silvio Gesell: A természetes gazdasági rend című könyvéből):
1. A szabadpénzt 1-5-10-50-100-1000 márkás címletekben bocsátják ki. Ezeken afix címleteken kívül aprópénz-cédulákat is adnak ki a 253. oldalon látható mintaszerint, amelyek a bélyegívekhez hasonlóan vannak kialakítva, és arra szolgálnak,hogy a szükséges mezők letépésével az 1 márkáig terjedő összegeket kifizessék;ezek tehát a korábbi 1-2-5-10 és 50 pfenniges aprópénzt helyettesítik. (Ezek azaprópénz-szelvények egyidejűleg arra szolgálnak, hogy a fix címletek fizetőerejétaz esedékes heti mezők felülragasztásával folyamatosan megtartsák [lásd a 2.pontot].) A nyilvános pénztárakhoz befolyó aprópénz-szelvényeket többé nemhozzák forgalomba, hanem mindig új cédulákkal pótolják.

2. A szabadpénz hetente elveszíti vásárlóereje egy ezrelékét (0,1 %), mégpedigtulajdonosa költségére. Az említett aprópénz szelvényeinek felragasztásával atulajdonosnak a címlet fizetőerejét mindig ki kell egészítenie. így például a 253.oldalon látható példán a 100 márkás bankjegy ilyen szelvények felragasztásávalaugusztus 10-ig van kiegészítve. Aki ezt a bankjegyet kapja, természetesen elakarja kerülni ezt a veszteséget, igyekszik a pénzt, amilyen gyorsan csak lehet, továbbadni, mert ha kényelmességből magánál tartja, mondjuk szeptember 10-ig, akkor már 5x10=50 pfenniget rá kell fizetnie úgy, hogy azaprópénzből 5x10 pfenniget leszakít és felragasztja a százmárkás bankjegyre. így apénzforgás nyomás alatt van, amely odahat, hogy mindenki mindig azonnalkészpénzzel fizet, törleszti adósságát és az esetleg még azután megmaradópénztöbbletet ugyanazzal a sietséggel a takarékpénztárba viszi, amely a magarészéről ismét azon kell hogy legyen, hogy a takarékbetétekre vevőt találjon, haszükséges, akár a kamatláb leszállításával.

3. Az év végén minden bankjegyet újjal cserélnek ki.

4. A szabadpénz célja. Mindenekelőtt a pénz túlzott hatalmát kell megtörnie. Ez atúlzott hatalom maradéktalanul arra vezethető vissza, hogy a hagyományos pénzaz áruval szemben az elpusztíthatatlanság előnyét élvezi. Míg a mimunkatermékeink jelentős tárolási és fenntartási költségeket okoznak, amelyek fokozatos tönkremenetelüket csak lassítani tudják, de megakadályozni nem, addiga pénztulajdonos a pénzanyag (nemesfém) tulajdonságánál fogva mentes mindenilyen veszteségtől. A pénztulajdonosnak (kapitalistának) ezért a kereskedelembenmindig van ideje; ő várhat, míg az árutulajdonosnak mindig sietnie kell. Ha tehátmeghiúsulnak az árról folytatott tárgyalások, az ebből eredő kár mindigegyoldalúan az árutulajdonost sújtja, végső soron tehát a munkást. Ezt akörülményt használja ki a kapitalista arra, hogy nyomást gyakoroljon azárutulajdonosra (a munkásra), tehát arra ösztönözze, hogy munkatermékét (munkaerejét) áron alul adja el.

5. Ezt a papírpénzt a Pénzhivatal nem váltja be. Miért is tenné? Pénzre mindigszükség van, ezért beváltási kötelezettséget nem terveztek be. A Pénzhivatal mégisarra van kötelezve, hogy a pénzkibocsátást olyan módon igazítsa hozzá a piaciviszonyokhoz, hogy az áruk árai átlagosan változatlanok maradjanak. APénzhivatal tehát több pénzt hoz forgalomba, ha az áruk árai lefelé hajlanak, éspénzt von be, ha az áruk árai fölfelé törekednek, mivel az árak kizárólag afelkínált pénz mennyiségétől függnek. Arról azonban, hogy a Pénzhivatal általforgalomba hozott pénzt rögtön felajánlják áruként, a szabadpénz természetegondoskodik. A Pénzhivatal tehát nem fog aludni, mint eddig, és nem fogjafatalista módon, lustán az ország pénzének megóvását az arany rejtélyes,úgynevezett belső értékétől várni, a csalók, szerencselovagok és uzsorások előnyére, hanem céltudatosan, kemény kézzel beavatkozik, és a tisztességeskereskedelmet minden veszélytől megvédi.

6. A külkereskedelem nagy jelentőségére való tekintettel, a fix átváltási kur-zusok érdekében, államközi megegyezésekre kellene törekedni. Amíg ez nem jönlétre, addig választani kell aközött, hogy a pénzgazdálkodás a belföldi árak vagypedig az átváltási árfolyamok változatlanságát tegye-e meg a pénzkibocsátásmércéjévé

7. A fémpénz átváltásának erre a szabadpénzre teljesen önkéntesnek kellmaradnia. Aki tehát nem tud az aranytól elszakadni, megtarthatja, az aranyazonban, éppúgy, mint az az ezüsttel történt, elveszíti a szabad érmeverési jogot, ésaz érmék elvesztik törvényes fizetési eszköz jellegüket. Az átváltási határidő lejártaután az érméket minden állami pénztár és bíróság visszautasítja.

8. A külföldre irányuló és a külföldről érkező fizetésekhez - mint eddig - a váltóthasználnák, amelyet a bankok és a kereskedők, a külföldre szállított és külföldről behozott áruk ellenértékeként kínálnának fel. Kisebb összegek kifizetését amegszokott módon, postai úton teljesítik.

9. Aki hazai terméket exportálás céljára akar megszerezni és ehhez csak arannyal rendelkezik, tehát nem tudott behozatali váltót szerezni, attól aPénzhivatal megvásárolja az aranyat. Fordítva, akinek külföldi áru behozatalá-hoz aranyra van szüksége, és nem tud kiviteli váltót szerezni, annak a Pénzhi-vatal eladja a szükséges aranyat. Ennek az aranynak az ára attól függ majd,ahogyan a 6. pontban nyitva hagyott kérdést megválaszolják.

10. Az évi 5,2%-os árfolyamveszteség révén a forgalomban lévő pénzmeny-nyiség évente 2-300 millióval csökkenhet- Hogy ebből ne álljon elő pénzhiány, a Pénzhivatalnak ezeket a milliókat mindig - évente előállítandó - új pénzzel kellpótolnia. Ez tehát a Hivatal számára rendszeres bevételt jelent.

11. A pénzgazdálkodás eme bevételénél a pénzreform nem kívánt mellék-hatásáról van szó, amelynek azonban teljesen alárendelt jelentősége van. Ennek azösszegnek a felhasználásáról külön törvényi előírásokat kell hozni.

Nagyfigyelmeztetés
A szabadpénz hatásai

a) A kereskedelemre:
A pénzforgás feltartóztathatatlansága, és ezáltal állandóan növekvőkészpénzfizetés.
Korlátlan ám értékesítés.
A kereskedelmi és gazdasági fennakadások felszámolása.
Azon okok kikapcsolása, amelyek ár- és árfolyamesésekhez (válsághoz)szoktak vezetni.
A piaci helyzet ingadozásainak (konjunktúrák) megszüntetése, amelyek eddig általában az üzletmenet váltakozó fellendüléséhez és hanyatlásához {hausseés baisse periódusokhoz) vezettek, s amelyek összekapcsolódtak az áruk és a pénzárváltozásaival.
A tőzsdei tevékenység és a spekuláció kikapcsolása.
A kereskedelem általános leegyszerűsítése és olcsóbbá tétele.
A legtöbb nyílt árusítású üzlet néíkülözhetősége, és ennek megfelelően akereskedelemben dolgozók növekvő átáramlása az árutermelésbe.
Az eddigi magas kereskedelmi költségek csökkenése 30-40%-ról mintegy10-15%-ra.
A céltalanná váló védővámok megszűnése, és áttérés a szabadkereske-delemre.
A háborúk gazdasági okainak megszűnése.
Világkereskedelmi valutaegyezmény létrejötte, amely minden nép szá-mára előnyös.

b) A tőkére, a munkára és a bérre:
A pénz elveszti kamathozó tulajdonságát, és lesüllyed az áru és a munkaszintjére.
Mindenfajta elért pénztöbblet feltartóztathatatlan átváltozása termelésieszközzé, lakássá stb., tekintet nélkül a jövedelmezőségre (értéktöbblet,rentabilitás).
A munkanélküliség azonnali, tartós megszűnése, a munkásfelesleg teljesfelszámolása.
A tőkekamat (értéktöbblet) fokozatos csökkenése, amely a szabadpénznek a világforgalomba való bevezetése után fokozatosan teljesen eltűnik.
A bérek fokozatos emelkedése az értéktöbblet teljes megszűnéséig.Amennyiben azonban az értéktöbblet földjáradékból származik, ezt aföldtulajdon jogára vonatkozó nagy reformunk (a „szabadföld") ragadja meg.
A takarékoskodás könnyebb lesz: (a) mivel az eddig a tőke számára leróttkamatterhek elesnek; (b) mivel az árutermelés és -csere (kereskedelem) mostzavartalan, azaz nem törik meg gazdasági fennakadások; (c) mivel amunkatermékek 30-40%-át kitevő kereskedelmi költségek harmadrészükremérséklődnek. 






Mind eszt a sok információt a Jézus Krisztus Második Eljövetele blogról gyűjtöttem ,, és nagyon jónak találtam ezért itt lejegyeztem , és hogy ti is lássátok , és adott estben tudjátok , hogy hol található az önálló életre történő átálláshoz útmutató itt megtaláljátok , vagy elmenthetitek magatoknak .
Köszönjük a szerzőnek ezt az összeállítást , és remélem ti is jónak találjátok , arra , hogy egy kicsit elmélyedjetek a témában.
Oly sok katasztrófa , háború folyik , már itt a szomszédunkban is a túlélés érdekében nem árt ha tájékozottak vagyunk , és nem akkor kezdünk kutatni a megoldások után , hanem az elraktározott információt csak elő húzzuk és tanulmányozzuk a témát , hogy mi a legjobb megoldás , mert ma holnap ezek a gladios NATO szörnyetegek itt is tanyát verhetnek , és polgárháborúz szíthatnak , hogy a betelepedő faj simán elfoglalhassa az országot , és kiforgathassák a népet a vagyonából, így földönfutóvá téve őket kénytelenek lesznek új hazát keresniök , ha nem akarnak Európa Palesztinjai lenni , mert aművelt nyugat már rég odaitélte az országot neki , hisz ott a szabadkőművesek uralkodnak , és mint látjátok megérett az idő, Galiciában kitelik az idejük , és futni kell , ha kedves az életük , és ők hozzák az összerabolt kincseiket atomfegyvereiket kell a biztonságos hely ahol ezeket elraktározhatják , és mivel mi ne,m vagyunk biztonságosak számukra ezért likvidálnak bennünket , egypár aszályos év kialakításával a gazdákat csődbe viszik , mert nem tudják fizetni a felvett hiteleket , és jönnek a zsidók , kik olcsón megveszik a gazdaságot , és a parasztok dolgozhatnak cselédként a régi földjeiken . És a helyzet az így néz ki a paraszt vet szánt , a cigány dézsmál , és a zsidó learatja a termést , és jó drágán eladja majd nektek , mert ugye ők nem akarnak csődbe menni . Csak az a hülye magyar menjen csődbe , őket még a bank is kisegíti , hogy megvethessék a lábukat , minket kipucullnak az országból , vagy fellázadunk , és mindegyiket elégetjük mint ők tették ezt Gázában azzal a szegény Palesztin fiúval. Ugye nem akarunk így járni , hát tegyél róla , hogy ne szállják meg az országunkat , mert Palesztinában is az elején szórvány telepeket alkottak , és nézd meg mi lett a hazájukból . Egy nagy koncentrációs tábor ami Gáza lenne fallal körülvéve és tengeri blokáddal se ki se be élelem is csak annyi , hogy éhen ne haljanak , gyógyszert ha engedik akkor jöhet , ha nem akkor meghalnak
Ne várjátok meg , hogy hazánkból is koncentrációs tábort csináljanak a magyarjainknak égessétek fel az elrabolt nemzeti vagyonunkból vásárolt ingatlanjaikat valahányszor újjá építi mindig égjen le , hogy tudja neki itt nincs helye , és ha már elhúztak a kiszolgáló helytartókat is ingatlanitsátok , hogy nekik sincs helyük a kiraboltatott országunkban Tagadjatok meg tőlük minden segítséget , még vért se adjatok nekik , ha rá lesznek szorulva , hogy ők se találják itt a helyüket . És kezdjetek önellátásra berendezkedni , a föld eltart benneteket amíg a tietek lesz.
Mindehez békés nyugodt életvitelt kívánok , és ne habozzatok , ha meg kell tenni a fenmaradásunk érdekében öljetek is , hogy az unokáitiknak legyem életterük , és föld a lábuk alatt. És ne váljék ez az ország atomfegyverek által elsivatagosodott pokollá . Most kell cselekedned önvédelmi szervezkedésünket leépítették , de a benzines üvegek azért égő kanóccal megteszik a magukét , a felfegyverzett zsidósággal szemben . Égjenek mint az a palesztin fiu elevenen . Ez a fasiszta ÁVH utódok generációja nem érdemel mást ledarálták népünk legjavát savas kádakban tüntették el az embereket a kommunista zsidó korcsok , ne érez értük szánalmat , mert legközelebb egy közlekedési baleset áldozata leszel , mert alá dobnak egy járműnek . Veszitek a lapot ÁVH- sok még mindig így is öltök .
Mindezt lejegyezte egy békés nyuszi , kit holnap tarkón vágtok , és elhagyja az árnyék világott.

Sodródjunk !!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése