2017. szeptember 12., kedd

Gengszter rezsim itt és ott




Gengszter rezsim itt és ott





Az izraeli gengszter rezsim


|
Az izraeli gengszter rezsim semmibe veszi a nemzetközi törvényeket
A múlt hét folyamán Izrael négy alkalommal hatolt be Gáza területére és törvénysértő módon feltartóztatott egy finn zászló alatt közlekedő humanitárius segélyt szállító hajót. A PressTV egy interjút készített Mark Glenn-nel, az Egyesült Államokbeli Idaho állam Kereszt és Félhold Szolidaritási Mozgalmának képviselőjével az Izrael által elkövetett törvénysértésekről; a palesztinok életének és életkörülményeinek megjavítását célzó erőfeszítések hiányáról; és az izraeli kormány hosszú távú céljairól.
A hírelemzésről készült interjúban részt vett Adie Mormech úr, emberjogi aktivista és Stewart Stogel, a Washington Times levelező-újságírója is.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr állítása szerint az izraeliek felajánlották a béketárgyalások folytatását a palesztinoknak. Az ok, hogy ez nem történt meg az, hogy a palesztin hatóságok elutasítottak mindenféle megbeszélést. Valósnak tartja Ön ezt az állítást?
Glenn: Az az ember egy csaló. Része a nyugati, és különösen a washingtoni és New york-i propaganda gépezetnek, ami mindig Izraelből akar áldozatot csinálni.
A tény az, hogy Izrael nagyon abnormális játékos ebben az egészben, és kell, hogy ő...ahogy Mordecai Vanunu egyszer elmondta nekem személyesen, Izraelnek állandóan háborúban kell lennie szomszédaival, különben, mert ez egy összetartó erő a nemzet számára és különben széthullanának. Szóval arról beszélni itt, hogy Izrael tárgyalni akar, nem igaz. Izrael csak egy fajta tárgyalási fajtát ismer: az erőszakost.
A múltban, mikor voltak ajánlatok a helyzet békés rendezésére, Izrael arról hallani se akart, mert amíg a tárgyalások folynak, nincs mód még több föld elrablására és az emberek elállatiasodásra kényszerítésére. Erőszakkal kell elérni azt, a lehető legtöbb erőszakkal.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr azt mondja, hogy amíg a PH, a Palesztin Hatóság vezetője Mahmoud Abbaszl visszautasítja a tárgyalásokat, addig az megadja a jogot Izraelnek a támadások folytatására.
Glenn: Teljesen mindegy. A palesztinok ha leülnek a tárgyalóasztalhoz, ahogy azt teszik 20, 30, 40, 50, 60 éve, Izrael találna valami más okot, amivel olyan feltételeket szabna meg arra a találkozóra, hogy az vagy nem történne meg, vagy olyan lenne, mint egy kocsi lapos gumikkal, nem jutna sehova. Így ez csak még több színészkedés, még több játék a szavakkal Izrael tisztességes játékosként való bemutatására ebben az egészben, mikor ez egyáltalán nem így van. A tény az, hogy van itt egy nagyon elmaradott vallásra és politikai ideológiára épített nemzet, ami az összes földet akarja a Nílus és az Eufrátesz között.
És így, ez az egész beszéd a békéről és a tárgyalásokról csak egy ködösítés, hogy Izrael több időt nyerjen a régióban való elhelyezkedésre, ahol még több bomlasztást vihet végbe, hogy még több területet kaparintson meg. Mikor Netanyahu Jeruzsálemről, mint fővárosról beszél – Izrael osztatlan fővárosáról, ezt ő egy vallási szemszögből mondja, mert ótestamentumuk tanításai között van, hogy a zsidók ellenőrzésük alá fogják vonni, és el fogják foglalni az egész területet a Nílus és az Eufrátesz között, és Jeruzsálem véletlenül pont ott helyezkedik el.
És ezeknek a területeknek kellene kormányozniuk a világ többi részét, különösen a történelem mostani szakaszában, mert Izrael nem egy kis föld elfoglalásáról beszél, mint Rhode Island, hanem egy hatalmas földtömegről, ami négyszer nagyobb Texasnál. Amit itt Benjamin Netanyahu és mások mondanak itt a kódolt nyelvükön és amit nemrég kifejezetten és tényként el is mondott egy interjúban, az az, hogy háború lesz a következő 100 évben aminek következtében létre kell jönnie Nagy-Izraelnek.
Press TV: Vendégünk, Stogel úr kérdéseket tett fel, amikre szeretném az ön válaszait hallani – először is, amikor 1948 és 1967 között Gáza és Ciszjordánia egyiptomi , Jordánia pedig szír megszállás alatt volt, miért nem volt tiltakozás ezen országok ellen? És másodszor, nézve a humanitárius áru Gázába jutását, ha Valerie Amos az ENSZ Humanitárius Ügyeinek koordinátora irányította volna, akkor az Izraeliek nem próbálták volna megállítani, mert összetűzésbe kerültek volna az Egyesült Államokkal. Miért nem tették ezt?
Glenn: Azért nem voltak panaszok mikor egyiptomi és szíriai megszállás alatt volt ez a terület, mert ők nem mészárolták az embereket csak mert nem-arabok vagy nem muszlimok. Ami itt lejátszódik, hogy Benjamin Netanyahu és az egész elképzelés Izrael létrehozásáról, kezdetétől fogva az arabok földjeinek elrablásáról és a területről való kiszorításukról szól, hogy létrejöjjön a Nagy-Izrael, amit ettől az újságírótól hallottunk itt az semmi más, mint egy tipikus cionista hazugság és a dolgok ferdítése, hogy a világ ne kapjon egy pontos képet a valós helyzetről.
Nagyon egyszerűen, egy gengszter rezsimmel van itt dolgunk, amelyik nem tartja tiszteletben a nemzetközi törvényeket és semmi más törvényt nem fogad el csak azt, amit ők találtak ki.
(presstv.com)


Mi lesz veled Izrael?!

|
Az amerikai elnökválasztás után a szövetség hét állama adta be a petíciót, hogy ki szeretnének lépni a föderációs szövetségből. A kilépéshez mellékelték azt a huszonötezer aláírást, ami ehhez szükséges. A tagállamok akik el akarják hagyni a süllyedő hajót a következők: Texas, Louisiana, Észak-Carolina, Alabama, Georgia, Tennessee és Florida.
Ezek az államok azok, akik az első szögeket verik be a szabadkőműves, cionista fellegvárnak számító USA koporsójába.
Mi lesz veled Izrael, ha nem lesz a "nagy testvér" mögötted? Nem lesz dollár a védelmed és a fenntartásod érdekébe, és nem lesz, aki a világot megfélemlítse a te nevedben?!
Jól figyeljetek cionisták! Hamarosan eljön az idő, amikor a világ már nem úgy fog ugrálni, ahogy egy pár New York-i és Tel-Aviv-i zsidó fütyül!
Borsodi Gergely - Jövőnk.info



Újabb pofon a zsidóknak

|
Kína bejelentette, hogy egymillió dollárt ad a palesztinoknak, és üdvözölte a tűzszüneti megállapodást. Ezt Jang Csie-cse jelentette be pénteken miután tárgyalt a palesztin elnök különmegbízottjával, Basszám al-Szalehhel Pekingben. Egyre nyílnak a szemek és a világ kezd felébredni a holokauszt mese okozta álomból és egyre több ember kezdi tisztán látni a helyzetet.
Egyenlőre még burkoltan, de egyre erélyesebben szólítják fel a zsidókat, hogy fejezzék be azt a folyamatot amit 1948-ban elkezdtek. Mivel az amerikai „nagy testvér” agonizál és az Európai Unió is halálra van ítélve, ezért nagyon szorul a kötél a nyakuk körül.
Újabb pofon volt a zsidóknak, hogy a kínai külügyminiszter megerősítette, hogy Kína támogatja a Palesztin nép ügyét. Kína lépéseket fog tenni, hogy a Palesztinok jogaikat visszanyerhessék és az ENSZ-beli státuszuk is magasabb szintre emelkedhessen.
Figyelem! Lehet, hogy nemsokára megtelnek a még üres budai lakóparkok és jönnek az új telepesek! Nem szabad, hogy ez az ország második Palesztina legyen!
Egységbe magyarok! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Borsodi Gergely – Jövőnk.info


Vérvágy Izraelben

|
Bombázzuk porig Gázát, küldjük vissza őket a középkorba, meg kell halniuk!”
Közéleti személyiségekből és köznapi emberekből egyaránt áradó Palesztina iránti gyűlölet hullám lepte el Izraelt. Ez az ellenségeskedés éles ellentétben van a Kairóban tett erőfeszítésekkel, ahol arab vezetők és nyugati diplomaták próbálnak egy béketervet összehozni. Miközben vasárnap a Palesztin Felszabadítási Szervezet tisztviselője, Nabil Sheath kifejezte reményét, hogy a tárgyalások folytatódni fognak, teljesen más hangok jöttek Izraelből.
Eli Yishai izraeli belügyminiszter azt mondta, hogy a "Védelmi Oszlop Hadművelet" folytatódni fog és bővítve lesz, miszerint már a szárazföldi támadásra is szabad utat kapott. A háborúnak Gázában ”olyan fájdalmasnak és gyötrelmesnek kell lenni, hogy a terrorista csoportok nem kétszer, hanem százszor gondolkozzanak el, mielőtt megint rakétákat indítanának Izrael ellen,” - idézte a The Israel National News a politikust. ”Szét kell rombolni mindent, károkat kell okozni az infrastruktúrában, középületekben és a kormányépületekben. El kell érnünk, hogy a Hamas éveken át Gáza újjáépítésével legyen elfoglalva, és nem Izrael megtámadásával.” ”A művelet célja az, hogy Gázát visszaküldje a középkorba, csak akkor lesz Izrael nyugodt a következő 40 évben.”- folytatta a zsidó belügyminiszter.
Gilad Sharon újságíró a volt miniszterelnök, Ariel Sharon fia, a vasárnapi Jerusalem Post-ban irt cikkében felhívást tett közzé, hogy Gáza úgy legyen porig bombázva, ahogy az Amerika bombázta porig Hiroshimát 1945-ben egy atombombával. Miközben a volt miniszterelnök fia a nyilvánosság előtt buzdította a katonaságot Gáza térképről való letörlésére, a Nemzeti Egységpárt és a Knesszet egy tagja, Michael Ben-Ari, felszólította az Izraeli katonákat a gázaiak gondolkodás és kegyelem nélküli legyilkolására. ”Nincsenek ártatlanok Gázában, ne hagyjátok, hogy bármelyik diplomata, aki jól akar kinézni a világban, veszélybe hozza életeteket – kaszáljátok le őket!” - írta a Hakol HaYehudi weboldal. Michael Ben-Ari azt is mondta a katonáknak, ne törődjenek Goldstone-nal, utalva az ENSZ által készített Izrael 2008-2009-ben Gáza ellen végrehajtott mészárlást leíró Goldstone beszámolóra, amiben szó volt az izraeliek háborús bűneiről.
Vértenger lábaidnál, és lángtenger feletted
Hát lángoljon az a sok büdös zsidó, hol az atom aktatáskátok?

Israel Katz, az ország transzport minisztere felszólítást tett ”Gáza annyira szétbombázására, hogy a lakosság kényszerüljön Egyiptomba menekülni.” És Avi Dichter, a polgári védelem minisztere Gáza bombák általi ”átformálására” sürgette az Izraeli Védelmi Erőket.
Még a vallási vezetők is belecsatlakoztak a csatába, egy híres izraeli rabbi, Yaakov Yosef, a volt főrabbi Ovadia Yosef fia, a hebroni Pátriárkák Barlangjában rendezett ceremónián megáldotta az IDF katonákat és a következő intelemmel látta el őket ”meg kell tanulni a szírektől hogyan kell mészárolni az ellenséget.” Gyilkosságra való felbujtás rabbik által nem újkeletű dolog. 2007-ben Eliyahu, Safad főrabbija, Izraelt egymillió palesztin meggyilkolására buzdította.
Hétköznapi izraeli polgárok is kimentek az utcára, hogy kifejezzék - szinte ujjongva,- Gáza és más arab állam lakosaival szembeni faji gyűlöletüket. Csütörtök este egy Tel Aviv-ban demonstráló izraeli csoport azt kiabálta: ”Nem érdemlik meg az életet, meg kell halniuk”, ”Pusztuljanak gyerekeitek” és ”Most vissza akarunk menni oda (Gázába) és kirúgni az összes arabot”. Léteznek háborúellenes hangok is, de azok kisebbségben vannak.
Az izraeli külügyminisztérium egy szóvivője, Paul Hirschon, erélyesen védelmezte Izrael akcióit az orosz Russian Today tévécsatornának. Mikor a belügyminiszter beszédéről lett kérdezve, miszerint ”Gázát vissza kell bombázni a középkorba,” ami az infrastruktúra, a vízellátás lerombolását jelenti, és így az egész polgári lakosság célbevételét, és az egy háborús bűntettel ér fel, azt válaszolta: ”Ami most történik, az teljesen más eset, és azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy a múlt heti 1400 katonai támadás, 47 tragikus halálesettel, azt hiszem egyet fogsz érteni velem abban, hogy az izraeli hadsereg mindent elkövet, hogy ne tegyen kárt civilek életében.”
De a Hamas állja a bombákat félelem nélkül. Osama Hamden, a Hamas nemzetközi ügyeinek vezetője azt mondta az Al-Jadeed Satellite csatornának, hogy ”A palesztinoknak nem sürgős egy tűzszünet, már hozzászoktunk az ilyen támadásokhoz.”
Sértések és fenyegetések olyan szabadon röpködnek mindkét oldalról, mint a bombák. Az Izraeli Védelmi Erők twitter-en fenyegetőztek, hogy ”A következő napokban se alacsony, se magas rangú Hamas tagnak nem lesz bátorsága kidugni fejét a föld alól”. Válaszul az Alqassam Brigád, a Hamas katonai szárnya azzal vágott vissza, hogy: ”Megáldott kezeink el fogják érni vezetőiteket és katonáitokat bárhol is legyenek, magatokra nyitottátok a pokol kapuit.”
De van egy óriási különbség köztük. A Hamas egy fegyveres szervezet, amit a világban sokan terroristának látnak. Izrael viszont egy civilizált demokrácia és egy gazdag, fejlett nemzet, és így a vezetőik szájából jövő túlzó kijelentések és méreg még sokkal sokkolóbb.
(rt.com)

Fordította: Márton László - Jövőnk.info


HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN











Görbe párhuzam: Holokauszt tanítás Gáza iskoláiban

|
Vörös lett az ősz az új izraeli mészárlástól. Hétfőn késő este izraeli harci gépek bombázták Gázát és megöltek két gyereket és három felnőttet, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy fociztak a házuk előtt. Ugyanazon a napon a Haaretz közölt egy riportot azt panaszolva, hogy a Hamasz tiltakozik a gázaiak holokausztra tanítását célzó ENSZ tervezet ellen. Ezen a napon történt még, hogy a Knesset jóváhagyta a Nakba Törvényt ami tiltja a palesztinok számára a Nakbára való emlékezést.
Ez nem csupán a véletlen műve. Nem ez az első eset, hogy Izrael palesztin gyerekek lemészárlása után a zsidó áldozathozás palesztin iskolákban való tanításának abszurd követelésével áll elő, miközben azon igyekezik, hogy a palesztin polgárokat meggátolja saját tragédiájukra való emlékezésben.
Ez év februárjában a felháborodás tovább nőtt az ENSZ gázai iskoláiban a holokauszt tanítását előíró tervezetével szemben, miután egy ENSZ hivatalnok elmondta egy Jordán napilapnak, hogy az UNRWA (ENSZ Palesztin Menekültek Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala) be fogja vezetni a jövő szeptemberben kezdődő tanévben a holokauszt történetének tanítását a gázai tanulóknak, mint emberjogi tananyagának részét.
A Haaretz közölte ENSZ és izraeli hivatalnokok kijelentéseinek egy sorát is, azzal vádolva a palesztinokat, hogy nem teljesen értik a tragédiát, ami a zsidókkal történt, elaprózzák a tényeket, kivesznek dolgokat szövegkörnyezetükből, és vonakodnak tudomásul venni a zsidók szenvedését. Az izraeli újság nem felejtette el a palesztinokat emlékeztetni, hogy a holokausztot túlélő százezrek számára mennyire fontos volt egy menedék léte, mely hozzájárult Izrael létrehozásához. A zsidók szerint a holokauszt palesztinok által való elismerése egy elengedhetetlen lépés a béke irányába.
Rengeteg történelmi iróniát tartalmaz ez az abszurd beszámoló. A legszembetűnőbb az, hogy a holokauszt, mint erkölcsi igazolás Izrael létrehozására, történelmileg meg van cáfolva. Egyszerűen azért, mert nem magyarázza meg azt a tényt, hogy az előkészületek egy zsidó állam létrehozására fél évszázaddal a holokauszt előtt elkezdődtek.
Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy el kéne fogadnunk ezt az erkölcsi logikát, mert ha lett is volna egy valós történelmi kapcsolat a két esemény között, a palesztinok akkor sem felelősek a holokausztért, és egy abszurd gondolat a holokauszt gyerekeknek való tanításának visszautasítását bűnrészességnek feltüntetni. Különösen mikor minden nap népirtásnak vannak kitéve az izraeli légierő által.
De, ami továbbra is érvényes maradt itt, hogy a palesztin Nakba és a Holokauszt összekapcsolása még mindig alapvetően fontos annak megértéséhez, hogyan volt az utóbbi felhasználva az előbbi megmagyarázására. Gáza lakóinak zöme szintén menekültekből áll, akiknek vagyonuktól és szabadságuktól való megfosztásuk a cionisták által, a holokauszt tragédiára való hivatkozással lett végrehajtva.
Izrael párhuzam vonása a Holokauszt és a Nakba történetei között félrevezethető egy egyszerű okból. A palesztinok szemével nézve a Holokauszt az európai történelem része és semmi köze nincs a palesztin tudathoz, de a Nakbát Izrael idézte elő és ezt még tanulni is kell az iskolákban, mint saját történelmünk a részét. Arról nem is beszélve, hogy a Nakba a palesztinok számára egy máig tartó tragédia. A menekültkérdés még nem megoldott és a palesztinok még mindig megszállás és elnyomás alatt élnek.
Fenn áll a kérdés, Izrael elismerte-e valaha is a palesztinok szenvedését és tragédiáját? A tény az, hogy miközben Izraelben és a Nyugaton számtalan könyv lett szánva a palesztin szenvedés letagadására és történelmének eltorzítására, Joan Peters ”Emberemlékezet-óta” írásától a mai napig nincs egy azokhoz hasonlítható palesztin tanulmány a holokauszt letagadásáról vagy érvényességének kétségbevonásáról.
Én magam tizenkét évet töltöttem az izraeli állam egy úgynevezett modern, demokratikus és liberális arab iskolájában, és sose hallottam a Nakba szót. Maga a palesztin szó is meg van tiltva az arab iskolákban évtizedek óta. Minket, palesztin diákokat sose tanítottak Palesztina iszlám korszakára, ami több mint tizenhárom évszázadon át tartott. Helyette, Izrael Függetlenségi Napjáról, Cionista Békegalambokról és palesztin terrorizmusról tanítottak. Élénken emlékszem azokra a pillanatokra, mikor kényszerítve voltunk megemlékezni az izraeli katonákról, akik saját népünket gyilkolták le.
Igen, a palesztinok tudatában vannak a tragédiának, ami zsidókkal történt. De annak is tudatában vannak, hogyan lett a zsidók szenvedése felhasználva az Ő vagyonuktól, szabadságuktól való megfosztásukra és elüldözésük megmagyarázására. Tudatában vannak annak, ahogy a sors különös fintora hogyan lettek ők az áldozatok áldozatai. Hogyan változott át a cionista mozgalom áldozatból szörnyű ragadozóvá játszi könnyedséggel. Hogyan lett a zsidók szenvedéséből politikai ipar és egy igazoló eszköz gyarmatosító terveikre Palesztinában. Hogyan lett az a szenvedés felhasználva Izrael által politikai eszköz és ideológiai fegyverként.
Abban biztosak lehetünk, a palesztinok nem utasítják el a Holokauszt tanítását, vagy tanulását önmagában, csak annak cionista meglátását. Így válik a zsidók tragikus története most egy gázai civilizálós küldetéssé. Létezik bármi abszurdabb, mint üldözni egy népet, tönkretenni életüket, lemészárolni gyermekeiket, lerombolni iskoláikat és kórházaikat, majd visszajönni másnap leckét adni nekik szolidaritásból?
Talán majd egyszer, mikor a palesztinok nemzeti jogaik birtokában lesznek, mikor szabadságban és igazságban fognak élni hazájukban, akkor majd boldogan fogják a holokauszt történetét tanulni, zsidó irodalmat tanítani; és talán görög költészetet olvasni.
(palestinechronicle.com)

Fordította: Márton László - Jövőnk.info


Szép Jövőt, vagy mást akarunk?


Ez igaz! Ez lehetséges!



A zsidó terrorizmus gyökerei



Rakétákkal szénné égetett libanoni gyermekek, koncentrációs és fogolytáborok – ezek jellemzik ma a cionizmust és az izraeli állami terrorizmust. Az agresszió nem old meg semmit, intik a „józanabbak” az arab szabadságharcosokat. Azt azonban elfelejtik, hogy Izraelt jelentõs részben nyers fizikai erõszakkal, a földalatti illegalitásból kinõtt legaljasabb merénylõ és gyilkoló csoportok teremtették meg. A kezdetek kezdetén, jóval a II. világháború és az ún. holokauszt elõtt már megkezdték harcukat. A terroristák késõbb katonatiszteket, képviselõket, minisztereket, sõt miniszterelnököket is adtak Izraelnek. 
Izraeli terror, lengyel támogatással? 

Az elsõ komolyabb incidens még 1929-ben történt, amikor a Siratófalnál egy apró félreértés következtében az arabok és a neohéberek elsõ ízben csaptak össze. Palesztina ekkor még brit mandátum alatt állt, így az Egyesült Királyság próbálta fenntartani a nyugalmat a Szent Földön, de a vallási fanatikus zsidók, akik mindenáron újra akarták teremteni ószövetségi Izraeljüket, nem nyugodtak. 1931-ben a mérsékelten arab- és angolellenes zsidó félkatonai szervezetbõl, a 
Haganából Avraham Tehomi vezetésével kilép a jóval szélsõségesebb Irgun, majd ebbõl jön létre hamarosan a Nemzeti Katonai Szervezet, amely nézeteit a revizionista Vlagyimir Zsabotyinszkijtõl vette át. Elutasította például a hivatalos Zsidó Ügynökség (árnyékkormány) korlátozott eszközöket alkalmazó függetlenségi politikáját.
Az Irgunt állítólag titokban 1936-tól a lengyel kormány is támogatta, mivel azt remélte, hogy a zsidók majd kivándorolnak oda. Ez az állítás azonban, mint annyi más, lehet a jól szervezett zsidó propaganda része is, amely megpróbálja saját törekvéseit mások által legalizálni, ugyanakkor igyekszik a mártíromság és a kirekesztettség szerepkörében tetszelegni. Az állítólagos támogatás (amely lehetetett a lengyel zsidó vezetõ  támogatása is) fegyverek szállításában, illetve kiképzõtáborokban nyilvánult meg. 
Kereszttûzben a britek és az arabok 

Az arabok érthetõ módon rossz szemmel nézték, hogy a nagy többségében általuk lakta vidékeken egyre több, a muszlim kultúrát ellenségként kezelõ zsidó. A britek az õ megnyugtatásukra 1939-ben kibocsátották a migrációt szabályozó Fehér Könyvet. Ez öt évre hetvenötezer fõre korlátozta a bevándorlás mértékét, így idõlegesen sikerült megnyugtatni az arabokat. Más kérdés, hogy az illegális zsidó bevándorlók hajószámra érkeztek.

1943-ben a szervezet vezetõje 
Menahem Begin (késõbb izraeli miniszterelnöké avanzsált!) lett. Az Irgun ekkor az angolok ellen fordult, mert azok továbbra sem hajtották meg a fejüket a zsidó bevándorlási lobby elõtt. A zsidó terrorcsoport, hogy jobb belátására bírja az angolokat, sorozatos támadásokat hajtott végre rendõrsök, hivatalok és katonai parancsnokságok ellen.
Közel-keleti Lidice
A legismertebb akció – az elsõ igazi szentföldi terrorcselekmény – 1946. július 22-én volt, amikor az Irgun felrobbantotta a jeruzsálemi Dávid Király (!) Szállót, 97 brit civil és katona halt meg. Egy évvel késõbb a hafiai rendõrállomás elleni támadásuk során négy angol és négy arab rendõr, valamint két civil halálát okozták. Öt nappal élte túl a Szentestét az a két brit rendõr és tizenegy arab civil, akik egy jeruzsálemi kávéházban tartózkodtak. Õket gránátokkal dobálták meg.
Vérengzés Deir Jaszinban: kiirtották az egész falut Ezek persze csak kiemelt esetek, éppúgy, mint az 1948. április 9-ei, Deir Jaszin-i vérengzés, amelynek során az Irgun és a Stern Csoport közösen lemészárolt egy komplett arab falut (108 áldozat). Az õslakosokat olyan barbároknak tekintették, mint az amerikaiak az indiánokat. A civil lakosság kiirtásában részt vett Ariel Saron is, aki az ötvenes évek elejénKibbija palesztin falut "tiszította meg" katonatársaival együtt. Majd éppen Libanon izraeli megszállása alatt, akkor már magasrangú tisztként két menekülttábor, Szabra és Satila lakóinak lemészárlásában volt bûnrészes 1982-ben (háborús bûnök miatt egy ideig körözték is Belgiumban a zsidó zsírführert , de a cionista lobbi végül elérte az eljárás megszüntetését).
Összességében mintegy 7-800 ezer arabot ûztek el vagy öltek megPalesztinában 1948-at követõen.

De vissza az állammá alakulást megelõzõ idõszakhoz. Az angolok tömeges letartóztatásokba kezdtek, a zsidó terroristák jó része azonban elrejtõzött. Az Irgun idõközben rivalizálni kezdett a Haganával és a Zsidó Ügynökséggel, így több Irgun-tagot az elõbbiek fogtak el és adtak át a briteknek. 
A nácik oldalán, majd a hivatásos izraeli hadseregben 

Egy másik zsidó terrorbrigád, a 
Stern Csoport egyébként úgy jött létre, hogy az Irgun a két világháború között a britek mellett harcolt a nácik ellen, és ezt egy bizonyos Avraham Stern árulásként könyvelte el, így önálló csoportot alakított, amely a világháború idején is támadásokkal gyengítette a briteket. Stern így a hitleristákat segítette. A mûvelt zsidó, aki Firenzében klasszika-filológiát, irodalmat tanult, és jártas volt a görög és nyugati filozófiákban, éppúgy, mint a Tórában, verseket is írt, õ szerezte pl. az Irgun himnuszát és az Ismeretlen Katonát. Sternt végül 1942-ben, miután kiugrasztották rejtekhelyérõl, menekülés közben agyonlõtték az angolok.

Izrael függetlenségének kikiáltása után, amikor végül a britek feladták a lassan káoszba vesszõ Szentföldet, az Irgun és a Stern Csoport integrálódott az 
Izraeli Védelmi Erõkbe (izraeli hadsereg). Ezáltal képzett gyilkosokat mentettek át a hivatásos állományba és megteremtették az állami terrorizmus alapjait.1985-ig nyílt fajgyûlölet az izraeli parlamentben 

A Stern Csoport háromtagú vezetõsége azonban folytatta a célzott emberöléseket. Egyik ismert tagjuk Jiszráel Scheib, 
Jichák Samir néven izraeli miniszterelnök lett. 1947-ben Kairóban meggyilkolták a brit miniszteri biztost, 1948-ban a Svéd Vöröskereszt elnökét, az ENSZ békeközvetítõjét, Folke Bernadott grófot a vele egy kocsiban utazó Serot francia ezredessel együtt ölték meg. A svéd diplomata bûne az volt, hogy felvállalta a palesztin menekültek képviseletét. Bár a merénylõket letartóztak, a szervezet tagjai Harcosok néven pártot is alapítottak, amely rövidesen elhalt, de ettõl független híveit senki sem tiltotta ki más alakulatokból.
Izraeli terroristák 1945 után azt is tervezték, hogy megmérgezik több német nagyváros ivóvizét. Bár az akció végül nem jött össze, jól illusztrálja, hogy szinte minden népi legendának és megfigyelésnek van valós alapja, így a középkori kútmérgezõkrõl keringõ történeteknek is.

A Zsidó Védelmi Liga alapítójaÚj típusú zsidó terrorcsoport a 
Zsidó Védelmi Liga, azaz a Kach, amelyet az arabellenes rasszista tanításairól hírhedt izraeli-amerikai rabbi alapított azzal a céllal, hogy elõsegítse Nagy-Izrael létrejöttét. Meir Kahane New York Brooklyn negyedében született 1932-ben Martin David Kahane néven. Tinédzserként csatlakozott a Betarhoz, amely egy fegyveres, cionista banda volt. 1968-ban Kahane megalapította a Zsidó Védelmi Ligát. A ZSVL az afrikai és az amerikai antiszemitizmus ellen küzdött, támadta a szovjet blokk országai, a Palesztin Felszabadítási Szervezet, az arab államok és a mérsékeltnek talált zsidó szervezetek irodáit és képviselõit, bombamerényleteket követett el az amerikai arab érdekeltségek ellen. A közönséges bûnõzökbõl álló galeri az amerikai nyomozóhatóság elõl Izraelben talált menedéket.

1971-ben Kahane is Izraelbe szökött (bár késõbb vissza-visszatért), ahol meghirdette a „terror a terror ellen” azaz a TNT politikát, világméretû zsidó terrorista csoportot akart létrehozni Izrael állam támogatásával. 1984-ben Kahanét beválasztották a Knesszetbe, az izraeli parlamentbe. 1985-ben azonban betiltották azokat a pártokat amelyek nyíltan rasszisták és antidemokratikusak voltak, így Kahanénak le kellett mondania mandátumáról. A Kahane kapcsolatokat ápolt azzal a Machteret nevû cionnáci bagázzsal is, amelyik fel akarta robbantani az al-Aksza mecsetet a Templomhegyen.
A fajgyûlölõ vezért végül 1990-ben utolérte végzete, egy egyiptomi férfi agyonlõtte New Yorkban.
Dr. Goldstein társai köztünk vannak 

Kahane rabbi hívei azonban tovább szervezkedtek, egyikük, 
Dr. Baruch Goldstein 1994-ben a hebroni nagymecsetben tartott vérengzést a ramadán idején, több mint harminc muszlimot legyilkolt, több tucatot megsebesített. Ennek az embernek késõbb szobrot állítottak judeonácik Izraelben!

A hívek ma Kahane Chei (Kahane él) néven küzdenek, a palesztin civilek ellen hajtanak végre bombatámadásokat, kézifegyveres közúti támadásokat. Az amerikai külügyminisztérium is terrorszervezeteknek nyilvánította a csoportot, ennek ellenére az amerikai és európai szimpatizánsoktól jelentõs mennyiségû anyagi támogatásban részesül, amit a CIA nem akadályoz. (Érdemes lenne megvizsgálni a Mazsihisz, illetve vezetõinek pénzügyi tranzakcióit is.)

2001. decemberében két kaliforniai ZSVL-vezetõ merényletet kísérlet meg egy mecset, egy muzulmán érdekvédelmi szervezet és egy arab-amerikai képviselõ irodája ellen.

De, mit is várjunk el a civil kezdeményezésektõl, amikor a mindenkori izraeli kormány nem elég, hogy támogatja a terrorizmust, de maga is terrorszervezetként mûködik? Miközben arab terrorizmusról és emberrablásról hazudoznak (miközben megszállt libanoni területen, harcban ejtették foglyul két katonájukat) az izraeli kormányoknak kedvenc módszerük az emberrablás, a túszszedés külföldön, hogy a palesztin és libanoni civilek tömeges legyilkolásáról ne is beszéljünk. Mindezt súlyosbítja, hogy a vallási és apartheid-diktatúraként mûködõ államban az ószövetségi szemet-szemért elv egyáltalán nem puszta történelem, hanem élõ gyakorlat, amelyet még tovább is fejlesztettek. Lásd az izraeli terrorgépezet minapi fenyegetõzését, miszerint minden egyes Hezbollah rakétáért tíz bejrúti toronyházat bombáznak porrá.
Endre László - Kuruc.info

ÁLLAMADÓSSÁGOT CSAK 

HAZAÁRULÁSSAL LEHET ELKÖVETNI

A füstbe ment terv
A világ zsidósága a menybe megy ,és a sátán megüdvözül
Kop - kop ki van ott és Te ezt el is hiszed
Ez csupán egy holló mese, hogy elterelje a figyelmet a MOSZAD – ról
Kop – kop. Ez a megvalósult állom.



CÁFOLHATATLAN BIZONYÍTÉKOK A 

PESTI 

ZSIDÓBŰNÖZÉSRE

Kifejezetten szociológusoknak ajánljuk ezt, akik eddig erről a témáról homokba dugták a fejüket.

A ZSIDÓK KERTÉSZ MOCSKÁN 

KERESZTÜL ÜZENTEK

MISZERINT AZ ORSZÁGOT NEM A 

KOSSUTH-TÉRRŐL

HANEM A SÍP UTCÁBÓL IGAZGATJÁK

Egyetlen egy magyar zsidó szervezet sem 

határolódott el fajtársuk véleményétől.

/Az MSZP pedig semmi kivetni valót nem talál benne./





Orbán az Én harcom, Hitler után szabadon választott

 gyakorlata és a megítélés


– HOVÁ LETTEK A MÁRKA MILLIÓK?





EDDIG ELTITKOLT

 DOKUMENTUMOK SZERINT 1987-1991 

KÖZÖTT A NÉMET KORMÁNY MÁRKA

 MILLIÓKAT ADOTT MAGYARORSZÁG 

MEGSEGÍTÉSÉRE            
Hol vannak, a rendszerváltáskor hazánk által 

kapott márka és dollár  milliárdok ??   
              
Márka és dollár milliárdokkal dobálóztunk 

??   

Augusztus óta nem kaptunk az alábbi levelünkre választ !
LEVÉL ORBÁN VIKTORNAK CÍMEZVE
Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Magyar Kormány!
A rendkívüli súlyú közérdekű bejelentéseinkre Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, miniszter úr megbízásából dr. Répássy Róbert államtitkár úr által részünkre írt 2010. júliusi megkeresés nyomán az Igazságügyi Minisztériumban 2010.08.04. napján lefolytatott hat órás megbeszélésen általunk feltárt és a Kormány és a Minisztérium munkáját segítendő logikailag zárt formába összeállítottan átadott releváns dokumentumokkal feltárt súlyos törvénysértések hátterét képező – főként – jogi munka kapcsán is bejelentjük, hogy az azokkal összefüggő minden jog kapcsán a TEMPO Párt és munkatársai jogát fenntartjuk. Jelen bejelentést a Magyar Köztársaság igazságügyi szerve részére 2008.11.11-én és 2009.11.11-én jogaink fenntartásról és azzal kapcsolatos igényünkről tett csatolt bejelentések kiegészítéseként tesszük meg. Hangsúlyos figyelemmel Magyarország közismert rendkívül nehéz pénzügyi helyzetére, tisztelettel kérjük hivatalos tájékoztatásukat, hogy a Német Szövetségi Köztársaság Köztársasági Elnöke nevében 1991.02.12. napján Nikel úr által adott csatolt hivatalos tájékoztatás szerint Magyarország részére a központi irányítású kommunista gazdaságból a demokratikus piacgazdaságba való átmenet politikai és gazdasági támogatására

1987-1991 közötti időben rendelkezésre bocsátott 2,5 

milliárd DM pénzügyi segély, és további különböző 

jogcímeken rendelkezésre bocsátott 2X 50 millió DM, majd 

100 millió DM, valamint egyéb nemzetközi szervezetektől 

1990-ben megkapott 870 millió ECU, 200 millió USD, 300 

millió USD, továbbá 280 millió USD,

 illetve a Kancellár Úr levelében összegszerűség nélkül jelzett további pénzügyi segítségek sorsa milyen formában és milyen eredménnyel került felhasználásra hazánkban? (TEMPO Párt elnöke)

A pénznek nincs szaga , de helye sem a közösben . Építkezünk építkezünk új szimfóniát kreálunk
a koldus deák milliárdos álma a pénz lenyúlása a nemzeti vagyon után, már könnyen ment. Különben is a márka már sehol nincs , tehát nincs pénz nincs lenyúlás. Mert , ha Én gazdag lennék …. ti ra ri ra rim
Jól látod a palesztinoknál is nálunk is a zsidó rabol , nálunk az a 80 % - os FIDESZ- es zsidó követeli a jussot hol földárverezés címen , hol szabad rablással , de vagyonhoz akar jutni, mert dolgozni nem akar , tartsák el magyarok kitartás majd jön a cigányság is , és a politikai elitnek nevezett rablóbanda is a vagyonunkra pályázik, mint odaát Palesztinában is ezt csak háborúval lehet orvosolni, de mivel fegyverünk nincs , marad a molotov koktélos palack , és az összelopott vagyontárgyak amit nekünk kötelességünk elpusztítani. Ébredj te álomszuszék, elrobog feletted a történelem , és maradsz kamatrabszolga , megtűrt goj a zsidó világbirodalomban, és örülj , hogy nem öltek meg eddig is , hisz nincs rád szükség. Most Te vagy a szükségtelen vagy azok az elemek akiket neked el kell tartanod , hogy életben maradjanak lenyúzzák rólad a bőrt is, mért van a fejed, hogy legyen helye a kalapodnak , majdnem azt mondtam , hogy a sábeszdeklinek , de ez nem jó, hisz Ők nyúznak meg , ha nem dolgozol rájuk.
Leesett na nem az első hó , és koppant, vagy koppantál nagyot.
Zug az éji bogár nekimegy a falnak nagyot koppan , és aztán elhallgat.......

A Te utad is ez , meg a rozsda temető, ne hagyd , hogy így legyen , tegyél érte valamit, a fen álló rendszer nem adja át a helyét csak küzdelem árán . Hát küzdj , és küzdj , ha elbuksz majd jön ezer másik , mert a haza csak így fog fényre derülni. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése