2020. február 6., csütörtök

Valahol a halálraítélttől is lehet tanulni













Valahol a halálraítélttől is lehet tanulni





Így lett multimilliomos a halálra ítélt német falu


Írta:  Hiver't-Klokner Zsuzsanna


    Több mint háromszor annyi energiát termel, mint amennyit fogyaszt a dél-bajorországi Wildpoldsried. A falu tizennégy évvel ezelőtt, az elnéptelenedés szélén írta az első megújulóenergia-pályázatot, és jelenleg az országos hálózatba visszatáplált fölös áram évi négymillió euró nyereséget hoz az önkormányzatnak és a lakosságnak. Az elszántság mellett a kedvező törvények is segítik őket.
    Így lett multimilliomos a halálra ítélt német faluA kis bajor faluról, Wildpoldsriedről az utóbbi hónapokban több helyütt lehetett olvasni - részben azért, mert a fukusimai atomkatasztrófa után a polgármester világ körüli kampánykörútra indult a zöldenergia népszerűsítése érdekében. Ilyen lesz Németország tíz év múlva - így is beharangozhatnánk, hogy mi történik Wildpoldsriedben, de ez a jelmondat félrevezető. A mintafalut ugyanis nem állami utasításra és dotációval fejlesztették zöldenergia nagyhatalommá, mindez a helyi közösségnek köszönhető.
    1997-ben a falu frissen megválasztott önkormányzata komoly dilemma előtt állt: a települést a magas munkanélküliség miatt elnéptelenedés fenyegette. Az új polgármester előtt nemcsak a munkahelyteremtés feladata állt, hanem forrást kellett találnia a helyiek életkörülményeinek javítására és az elvándorlás elkerülése érdekében tervezett fejlesztésekhez, így a sportcsarnokhoz, a művelődési házhoz, a nyugdíjasotthonhoz és a szórakozóhelyhez; mindezt hitel felvétele nélkül.
    Tizennégy évvel később az immár harmadik ciklusát töltő polgármester, Arno Zengerle hosszú listát tud felmutatni: kilenc közösségi létesítményt avattak fel, köztük iskolát, fitnesztermet, faluházat. Most fejezik be az ötödik biogázüzemet, a hét szélgenerátor mellé megrendeltek még kettőt, már 42 épületet lát el az új távhőközpont, három törpe vízerőmű, árvízvédmű és ökológiai szennyvízülepítő épült, a közösségi épületeken kívül 190 magánház tetejét fedi napelem.
    Az összes egységet beszámítva a saját energiaszükségletük több mint háromszorosát (321 százalékát) termelik meg. A hajdani szerény agrárfalu mára energiaipari központtá vált. "A munkanélküliség olyan csekély mértékű, hogy nem is tudok százalékot mondani", felelte az [origo] kérdésére Susi Vogl, az önkormányzat munkatársa.
    A nap-, szél-, biogáz- és vízerőművekből származó elektromos áramot a tartományi elektromos műveknek (AÜW) értékesítik, ebből az idén négymillió euró bevételre számítanak a falubeliek. A nagyjából 2600 lelket számláló Wildpoldsriedben tehát minden lakosra évi 1500 euró jut, ami nagyjából fele az egyhavi német átlagfizetésnek. A magyar helyzetre lefordítva (októberi adat szerint 221 ezer forint a magyar átlagbér) ez annyit tesz, mintha egy hasonló méretű hazai községben 25 millió forintos tiszta hasznot termelne meg.
    A wildpoldsriedi szélturbinák 12 megawatt áramot termelnek
    A wildpoldsriedi szélturbinák 12 megawatt áramot termelnek
    A falu sikere Bajorországban is kivételesnek számít - az eredményhez elsősorban kiszámítható állami energiapolitikára volt szükség, amit a 2000-ben elfogadott megújulóenergia-törvény, az EEG (Erneuerbare-Energien-Gesetz) szavatolt. Ennek értelmében magánszemély és kisvállalkozás is beléphet az áramtermelők közé, a megtermelt zöldenergiát pedig húsz évig garantált áron vásárolja vissza az áramszolgáltató. Ez a bankok számára is megnyugtató hátteret teremt a zöldenergiai fejlesztések hitelezéséhez. (A bajor energiaellátásban egyébként 63 százalékos az atomenergia részaránya.)

      Civil egyesületek adták össze a kezdőtőkét

    A wildpoldsriedi önkormányzat már 1999-ben kidolgozta a maga húsz évre szóló tervcsomagját. A WIR-2020-nak (Wildpoldsriedi Innovatív Útmutatónak) nevezett leírás tartalmazta a helyiek kívánságlistáját (sportcsarnok, iskola stb.), a közösségi létesítmények és egyéb tervek megvalósíthatósági vázlatait. Az önkormányzat intézményi háttérrel segítette a zöldenergiás fejlesztésekre vállalkozó helyieket. Az EEG-vel együtt tehát megvolt a kellő ösztönzés a változtatásra. A wildpoldsriediek pedig az új létesítmények megépítése érdekében felmérték, milyen módon érhetnék el a célokat - még életükben. Végül a "sok kicsi sokra megy" elvet választották.
    Maroknyian összeálltak, és 1999-ben kft-t alapítottak két 3,5 MW teljesítményű szélgenerátor felépítésére. A szükséges 4,4 millió márka 25 százalékát saját megtakarításaikból adták össze, 70 százalékra hitelt vettek föl, továbbá kihasználták azt a bajor tartományi pályázatot, amely a tervezett szélturbinák tesztelését 200 ezer márkás vissza nem térítendő összeggel támogatta (az akkori német márka ma 51 eurócentet ér).
    A tagok 2001-ben újabb kft-t alapítottak, amelynek már kilencvennégy tagja volt, akik - lehetőségeikhez mérten - 5 és 25 ezer márka (a német és magyar átlagnyugdíjhoz viszonyítva 800 ezer és 10 millió forint) közötti összeget dobtak be a közös kasszába még két szélturbina megépítésére. És ez így ment tovább. Jelenleg 12 MW a hét szélturbina összteljesítménye, a helyiek pedig befektetésük után tíz év alatt 8-10 százalékos hasznot értek el.

      Vannak kötelező és ajánlott feladatok mindenki számára

    A wildpoldsriediek újabb és újabb ötletekkel álltak elő. Az egyik tejgazdaságban 2000-ben állt üzembe az első biogáz-erőmű, ma már négy működik (szintén a helybéliek kezdőtőkéjéből finanszírozva), amelyek összesen 3,2 MW teljesítményt szolgáltatnak. Önkormányzati területhasználati engedéllyel állt működésbe az ökológiai szennyvíztisztító, amelynek révén ma már a falu minden háza csatornázva van. Mivel a közeli hulladéklerakót évekkel ezelőtt bezárták, a helyiek szelektíven gyűjtik a hulladékot és komposztálják a zöldhulladékot, illetve a kerttel nem rendelkezők zöldhulladékát külön kukásautó gyűjti be és szállítja a központi komposztálóüzembe.
    Legtöbben a napenergia hasznosításába szálltak be, a falu 190 épületét fedi napelem, amelyek 3,9 MW elektromos energiát állítanak elő. "A megtermelt energiát az AÜW köteles átvenni, az energiaforrástól (nap, szél stb.) és - az előző évet alapul véve - a mennyiségtől függően 45,7-57,4 eurócent/kilowattóra áron" - mondta Susi Vogl. Az EEG értelmében az áramszolgáltató minden napenergiából származó kilowattóráért 12 centet térít vissza az ingatlantulajdonosnak, aki máskülönben 26 centet fizetne egy kilowattóra "hagyományos" áramért - vagyis végül 38 cent lesz a nyeresége. Amennyiben pedig saját áramfogyasztása 30 százalékát maga állítja elő, 16 cent fizetségben részesül a beszolgáltatott elektromos energiáért - magyarázta Günter Mögele önkormányzati képviselő. A kedvező szabályozás hatására a helyiek közül nem egy bankhitelt vett föl, csak hogy a házára napelemet szereltethessen. Igaz, jó néhány év, amíg megtérül, de biztos befektetés.
    2005-ben már úgy adták át az új közösségi házat, hogy az alagsorában távhőközpontot létesítettek. A régi, környezetszennyező olajkazánt leselejtezték, helyette a vidék adottságaihoz jobban alkalmazkodó fapellet-kazánt állítottak be. A falut körülölelő 1,4 hektáros erdő szolgáltatta az alapanyagot a főleg faszerkezetű új épületekhez, ez volt a megújuló anyagok közül a legésszerűbb választás. Az építmények mind megfelelnek a német passzívház minősítésnek, amely teljes körű szigetelést, energiatakarékos háztartási készülékeket ír elő, és tiltja az olajfűtést - ez a WIR-ben szereplő egyetlen kötelezettség a wildpoldsriediek számára. A helyiek körében állandó téma az energiatakarékosság, egyikük kifejlesztett egy árammonitort (Joonior), amely akkor kapcsolja be a rákötött háztartási készülékeket (például a mosógépet), amikor olcsó az áram.

      A cél: függetleníteni a falut az áramszolgáltatóktól

    Az elmúlt években számos díjjal kitüntetett wildpoldsriedi önkormányzat tervei közt szerepel a távfűtés kibővítése, LED-világítást terveznek az utcákra, és a faluház-kávézó-oktatóközpont komplexumhoz csatlakozva épül a szálloda, amely az eredmények miatt érkező "zöldturistákat" fogadja majd. A fejlesztéseket a tartományi pályázatok, az önkormányzat megtakarításai, valamint a wildpoldsriediek hozzájárulásai révén tudják megvalósítani.
    Gyakran előfordul, hogy olyan sok áramot termelnek, amit az áramszolgáltató kapacitás híján nem tud átvenni, ezért 37 darabos elektromosautó-flottát terveznek beszerezni, valamint az áram helyi tárolásán is gondolkodnak: a bőséggel rendelkezésre álló energiával vizet és szén-dioxidot alakítanának metánná, amelyet aztán szükség szerint visszaforgathatnak.
    Jelenleg a legfontosabb a Siemens Smart Grid elektromos vezetékhálózatának tesztelése, amely lényegében a kiszámíthatatlan zöldenergia-termelés és az előre jelezhető lakossági áramfogyasztás függvényében oda irányítja az áramot, ahol igény van rá. Az AÜW áramszolgáltató ezzel a saját működési karbantartási költségeit is szeretné csökkenteni, valamint szükségtelenné válna a drága hálózatbővítés - végső soron az áramszolgáltatás teljes decentralizálása a cél.
    "Wildpoldsried számunkra is követendő példa, szerepel is abban az ingyenes tanulmányban, amelyet a magyar önkormányzatok napenergia-fejlesztéseihez állítottunk össze" - mondta Csanaky Lilla, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ megújuló energia projektvezetője az [origo]-nak. Csanaky szerint a napenergia remek eszköz az önkormányzatok energiafüggőségének enyhítésére, az energiatermelés decentralizálására és a települések energiaköltségeinek csökkentésére. Mindemellett örvendetesnek tartják, hogy Magyarországon is várható a terület fejlődése, számos energiaszolgáltató megkezdte az úgynevezett smart metering (a betáplált és a vételezett áramot párhuzamosan mérő áramórát alkalmazó) rendszerek tesztelését.





Magyar találmány - Szélkerék -


Írta:  avilagtitkai.com

    Szenzációs magyar találmány: egész évre megtermelheti a családok energiaigényét!
  • Szélturnina
    Nem kell hozzá engedély, és nem kell többé villanyszámlát sem fizetned?
    A készülék legnagyobb előnyei a konkurensekkel szemben:-a készülék nem építési engedély köteles-csendes és nincsen túlpörgés-nincsen...
    A készülék legnagyobb előnyei a konkurensekkel szemben:-a készülék nem építési engedély köteles-csendes és túlpörgés-nincsen árnyék-hatás-lakóházi és társasházas, valamint lakótelepi környezetben egyaránt alkalmazható-opcionálisan választható teljesítmény:
    1kW-2,5kW-3,5kW-5kW-modul-rendszerű, tetszőlegesen bővíthető-tetőre helyezhető, oszlopra nincs szükség.
    Magyarországra jellemző kis szeleket (is) hasznosítja-éves szinten megtermeli a családi ház éves áram igényét-sziget-üzem és visszatáplálós rendszerben egyaránt használható
    Egyre több szélkerék forog a világban, egyre többen próbálják hasznosítani a megújuló erőforrásokat.
    A hagyományos, rúdra szerelt turbinák azonban zajosak, és csak lakott területtől távol, dombokon, széljárta magaslatokon hasznosíthatók.
    Egy magyar feltaláló, Mátraházi János azonban olyan új szélerőművet hozott létre amely mivel a háztetőbe szerelhető, csendes és a látványa sem feltűnő, tehát sűrűn lakott környezetben is használható.
    A szerkezet működésének alapja az, hogy a felgyorsult, nagyobb sebességű szélből már kisebb méretű járókerékkel is számottevő villamos energia termelhető. A szerkezet első fő része a szélcsatorna, amely állhat három szakaszból.
    Az első a szelet befogó és a járókerékre rávezető szakasz, a második a járókereket, annak csapágyazását és közvetlen hajtásnál a generátor rögzítését is tartalmazó rész, a harmadik pedig a munkát végzett szél kivezetésére szolgál.
    második fő rész a járókerék. Ez a Bánki-féle vízturbina járókerekének levegőre méretezett változata.
    Nem is lehet más, hiszen a feladatok hasonlók, míg a Bánki-féle vízturbina a kis esésű, de nagy vízhozamú vízfolyások energiáját hasznosította, a házi szélenergia-hasznosító a nyeregtető két oldala közötti kis nyomáskülönbséget és a szél nagy térfogatáramát használja energiatermelésre.
    harmadik fő rész a generátor, amely közvetlenül kapcsolódhat a járókerék tengelyéhez, vagy fogaskerék, fogasszíj áttétel lehet közöttük.
    Elhelyezésük szerint a szerkezet lehet tetőtérbe beépített, nyeregtetőre telepített, tetőgerinc helyére épített és acélszerkezeti állványra szerelve roof top kivitelű.
    A többféle elhelyezési lehetőség miatt a járókereket, generátort, tengelyeket és a csapágyakat célszerű egy univerzális blokkba szerelni míg a bevezető, valamint a kilépő szélcsatornákat az elhelyezési mód, és a helyszíni méretek szerint lehet kialakítani.
    Igény és a tetőgerinc hossza szerint több blokk is egymás mellé helyezhető. Egy blokkra két generátor is felszerelhető, melyek közül az egyik az átlagos és az az alatti sebességű szeleket, míg a másik a viharos erejű szelek energiáját hasznosítja.
    Ennek gazdaságosságát elsősorban a helyi éves szélviszonyok döntik el.
    Ez a magyar találmány már nem csak elindult a megvalósulás útján,d e prototípusok is léteznek. Már egy ideje beszélnek a bevezetéséről, azonban széles körben még most sem történt meg.
    Talán mert túl sok érdeket sért?
    Forrás: avilagtitkai.com/ 



Szélerőmű a háztetőn


BY EMBERISÉG.HU /  CSÜTÖRTÖK, 22 AUGUSZTUS 2013 /  PUBLISHED IN ENERGIAELLÁTÁSJEGYZETEKNEWS
ingsz1Mi történik, ha a világ két, egymástól távol eső pontján két hét eltéréssel mutatnak be egy új találmányt? Előbb egy magyar, utána egy angol feltaláló lép a nyilvánosság elé. Ki nyer majd?
Egyre több szélkerék forog a világban, egyre többen próbálják hasznosítani a megújuló erőforrásokat. A hagyományos, rúdra szerelt turbinák azonban zajosak, és csak lakott területtől távol, dombokon, széljárta magaslatokon hasznosíthatók. Egy magyar feltaláló, Mátraházi János azonban olyan új szélerőművet szerkesztett, amely mivel a háztetőbe szerelhető, csendes és a látványa sem feltűnő, tehát sűrűn lakott környezetben is használható. A találmányt 2009. szeptember 9-én mutatta be Budapesten a GÉNIUSZ – EURÓPA Nemzetközi Találmányi Vásáron, szabadalmaztatása még most is zajlik.
Mátraházi János műve önmagában is figyelemre méltó, ám még érdekesebbé teszi a dolgot, hogy egy angol mérnök, Dean Gregory ugyanazon ötletből kiindulva igen hasonló szélkerékkel rukkolt elő két héttel később, 2009. szeptember 25-én Amszterdamban a Postcode Lottery Green Challenge 2009 nevezetű versenyen. Aranyérmet és ötszázezer eurót nyert. A verseny mottója is ez volt: „Mentsd meg a Földet, és nyerj ötszázezer eurót!”
Mátraházi János találmányát éremmel és kézfogással jutalmazták. Az, hogy nálunk nem jut mellé ötszázezer euró, de még forint sem, nem a Magyar Feltalálók Egyesületének szégyene. Nem is az adófizető polgároké. Az innováció nálunk még mindig mostohagyerek.
Bár a két hét eltérés mellbevágó, nem valószínű, hogy az angol mérnök magyar honlapokat olvasgatva tette volna magáévá az ötletet, már csak azért sem, mivel a magyarországi és az amszterdami pályázatok beadási határideje azonos volt. Inkább azt történhetett, hogy az eredeti gondolat tárgyiasulása két helyszínen következett be csaknem egy időben, amiben azért az a szomorú, hogy a magyar feltaláló első próbálkozása arra, hogy ötlete megvalósításához partnert keressen, egy évvel korábban történt. Vagyis egy nyitottabb és érdeklődőbb közegben egy évvel megelőzhette volna angol riválisát.
Mindkét szélenergia-hasznosító eszköz azt a fizikai jelenséget használja ki, hogy a tetőgerinc felé haladva felgyorsul a légáramlat, ez megpörgeti az odatelepített lapátokat, amelyek mozgása elektromos árammá alakul. A világ energiafelhasználásának 41 százalékát az épületek energiaellátására fordítják. Egy átlagos családi ház éves villamosenergia-felhasználása 14 ezer kilowattóra. Mivel hazánkban az átlagos szélsebesség csak 4-5 méter másodpercenként és a szeles napok száma nem több évi 70-80 napnál, ebből a forrásból egy egykilowattos névleges teljesítményű szélturbina évente 1500-2000 kilowattóra villamos energiát lenne képes termelni, vagyis egy tíz kilowatt teljesítményű szélturbina már képes előállítani egy ház éves enegiaszükségletét.
Mátraházi János a Demokratának elmondta, szellemi terméke iránt sokan érdeklődtek lehetséges vevőként, de még közös külföldi szabadalmaztatásra sem akadt vállalkozó, nemhogy olyan, aki komoly gyártási, fejlesztési lehetőséget ajánlott volna. Úgy látszik, klímakonferencia, gazdasági válság, kimerülő hagyományos energiaforrások ide vagy oda, még várnunk kell a gazdasági rendszerváltozásra.
Dean Gregory csapatmunkával érte el a sikert, egyik vezetője a Power Collective vállalatnak, amely a megújuló energiaforrásokra épít. Mátraházi János szálegyedül járja útját. Pedig szívesen társulna másokkal. A magyar feltaláló úgy véli, hogy egy találmány haszna a belőle fakadó áruk értékében mutatkozik meg, ám ezek létrehozása már komoly közösségi munkát igényel. A csapat összehozásához a feltaláló kevés, mert nem biztos, hogy van hozzá tehetsége, jogi, kereskedelmi és igazgatási ismerete. Egy okos találmány megvalósulásra vár.
Babicz Beáta

Egy új típusú városi szélturbina

2009. szeptember 9.-15. között megrendezett Géniusz-Európa Nemzetközi Találmányi Vásáron bemutatott Házi szélenergiahasznosító című találmány az úgynevezett városi szélturbinák v álasztékát növeli. E gépek fő részei funkciójuk szerint jól elkülönülnek egymástól. A mechanikus részek a szél energiáját forgó mozgássá, a generátor, vagy generátorok a forgó mozgást elektromos árammá, a szabályozó és vezérlő elektronikák pedig a termelt áramot a felhasználás céljainak megfelelően alakítják át. E cikk célja az új típusú gép szerkezetének és lehetséges felhasználási módjainak ismertetése. Ennek ismerete elősegítheti a kapcsolódó villamos egységek tervezési problémáira való felkészülést…
A VÁROSI SZÉLTURBINÁKKAL SZEMBENI ELVÁRÁSOK
Ahhoz, hogy egy szélturbina lakott környezetben működhessen, sokféle követelménynek kell, hogy megfeleljen. Először is ne keltsen a működtető szélnél számottevően nagyobb zajt. A zaj nemcsak a hangnyomás nagyságával arányosan zavaró, az alacsony zajszintű, monoton zaj is kellemetlen lehet. A zavaró hatást és annak kiterjedését a zaj frekvenciája is nagyban befolyásolja. A másik fontos szempont a látvány. Egy sűrűn lakott településen sokan akadnak, akikben egy szokatlan műtárgy látványa ellenszenvet kelt, és mindent megtesznek egy ilyen fejlesztés megakadályozásáért. Sokan a madarakat féltik a szabadon forgó szerkezettől. Félnek a rezgések átterjedésétől, az árnyékvetéstől és még számos valós, de elhárítható, és mondvacsinált érvvel lehet találkozni a szélturbinákkal kapcsolatban.
VÁROSI SZÉLTURBINA TÍPUSOK
A teljesség igénye nélkül a következő elterjedtebb típusok ismerhetők meg.
  • Szárnylapátos szélturbinák
    A nagy teljesítményű szélturbinák kis méretű változatai. Többnyire önmaguktól szélirányba állnak. Általános a három szárnylapátos kialakítás, de az Egyesült Államokban a soklapátos típusok is elterjedtek. A szárnyak végén a kerületi sebesség többszöröse a szélsebességnek, ami zajt gerjeszt, ezért csak kis teljesítményű gyártmányok telepíthetők házakra.
  • Függőleges tengelyű szélturbinák
    A legtöbb kísérlet a H-rotor, Savonius, Darieus, spirál kerekes típusok és ezek kombinációjával folyik. Ezekről bőséges információ szerezhető az internetről. Lényegük, hogy bármilyen irányból fújhat rájuk a szél,  legnagyobb kerületi sebességük mindig kisebb a szélsebességnél, de mindegyik valamilyen látványt jelent.
A HÁZI SZÉLENERGIA HASZNOSÍTÓ MŰKÖDÉSI ELVE, SZERKEZETE
A szerkezet többnyire házak tetőterébe, vagy a tetőgerincre, esetleg kiegészítőkkel lapos tetőre, vagy oszlopra telepíthető, keresztáramú járókerékkel rendelkező szélturbina. Működésének lényege, hogy egy az áramlás irányára közel merőlegesen fekvő, ferdén elhelyezett akadály egyik oldalán túlnyomás, a másik oldalán depresszió alakul ki, és ennek hatására az áramlás sebessége megnövekszik. Nyeregtetős házaknál a tetőgerincen átbukó szél sebessége közel kétszerese a tetőt elérő szél sebességének. Mivel a szélből kivehető teljesítmény a sebesség köbével arányos, a kétszeres sebességű szélből nyolcszoros teljesítmény vehető ki. A teljesítmény képlete:
P= 0,5 . η . ρ . A . v3(kW)
ahol:
η – a hatásfok, az elméleti maximuma 0,59
ρ – a levegő sűrűsége 1,2 kg/m3
A – a szélcsatorna keresztmetszete a járókerék előtt (m2)
v – a szélsebesség a járókerék előtt (m/s)
Új találmány
1.ábra
A szerkezet működésének alapja az, hogy a felgyorsult, nagyobb sebességű szélből már kisebb méretű járókerékkel is számottevő villamos energia termelhető. A szerkezet első fő része a szélcsatorna, amely állhat három szakaszból. Az első a szelet befogó és a járókerékre rávezető szakasz, a második a járókereket, annak csapágyazását és közvetlen hajtásnál a generátor rögzítését is tartalmazó rész, a harmadik pedig a munkát végzett szél kivezetésére szolgál. A második fő rész a járókerék. Ez a Bánki-féle vízturbina járókerekének levegőre méretezett változata. Nem is lehet más, hiszen a feladatok hasonlók, míg a Bánki-féle vízturbina a kis esésű, de nagy vízhozamú vízfolyások energiáját hasznosította, a házi szélenergia-hasznosító a nyeregtető két oldala közötti kis nyomáskülönbséget és a szél nagy térfogatáramát használja energiatermelésre [1]. A harmadik fő rész a generátor, amely közvetlenül kapcsolódhat a járókerék tengelyéhez, vagy fogaskerék, fogasszíj áttétel lehet közöttük. Elhelyezésük szerint a szerkezet lehet tetőtérbe beépített, nyeregtetőre telepített, tetőgerinc helyére épített és acélszerkezeti állványra szerelve roof top kivitelű. A többféle elhelyezési lehetőség miatt a járókereket, generátort, tengelyeket és a csapágyakat célszerű egy univerzális blokkba szerelni míg a bevezető, valamint a kilépő szélcsatornákat az elhelyezési mód, és a helyszíni méretek szerint lehet kialakítani. Igény és a tetőgerinc hossza szerint több blokk is egymás mellé helyezhető. Egy blokkra két generátor is felszerelhető, melyek közül az egyik az átlagos és az az alatti sebességű szeleket, míg a másik a viharos erejű szelek energiáját hasznosítja. Ennek gazdaságosságát elsősorban a helyi éves szélviszonyok döntik el. A 2.-4. ábrák a felszerelési lehetőségeket mutatják nyeregtetőre. A 2. és a 4. ábra szerinti kialakítás új építésű tetőkre javasolható.
Új találmány
2.ábra

Új találmány
3.ábra

Új találmány
4.ábra
A FELHASZNÁLÁS MÓDJAI
A szélturbinákból nyert teljesítmény felhasználására kialakult eljárások vannak, amiket részletesen tárgyal a vonatkozó szakirodalom [2], [3]. A legősibb felhasználás az egy fajta technológiára való hasznosítás, mint például a vízszivattyúzás, vagy a gabonaőrlés. A villamos energiát termelő szélgenerátorok kétféle üzemmódban használatosak. Helyi energiaellátást biztosítanak szigetüzemben, vagy hálózatra táplálnak. Mindkét üzemmód egy rendszerben is megvalósítható. Szigetüzemnél szükség van energiatárolásra is, amit rendszerint akkumulátorral oldanak meg, de más módszerek is lehetségesek. Hálózati rendszereknél a szélenergia-hányad növeléséhez elengedhetetlen a tároló kapacitások és szabályozási módszerek fejlesztése. A világ energiafelhasználásának legnagyobb része (41%) az épületek energiaellátására fordítódik. Egy átlagos családi ház éves villamosenergia-felhasználása kb.4000 kWh, a fűtési, főzési és melegvíz-ellátási hőigénye kb. 10000 kWh, ez összesen 14000 kWh energiafogyasztás évente. Célkitűzés, hogy olyan házak épüljenek (aktív házak), amelyek környezeti energiából megtermelik saját fogyasztásukat. Ez a cél napelemek, napkollektorok, szélturbinák és hőszivattyúk rendszerbe állításával már most is megoldható. Magyarország szélenergiával szerény mértékben rendelkezik. Az átlagos szélsebesség csak 4-5 m/s, és a szeles napok száma sem több 70-80 napnál évente. De ebből a szerény forrásból is egy 1 kW névleges teljesítményű szélturbina évente 1500-2000 kWh villamos energiát termel. A házi szélenergia-hasznosítóval ennyi energia egy 1,5-2 m-es tetőgerinc szakaszon megtermelhető. A többféle energiaforrást hasznosító kombinált rendszerek együttműködésének, villamos berendezéseinek megtervezése érdekes feladat lesz villamosmérnökök számára is. Lakókörnyezetben használható szélturbinák kifejlesztésével világszerte sokan foglalkoznak, és sok fajtával folynak jelenleg kísérletek. Ebben a versenyben a győztes típus az lehet, amelyik a legkisebb környezeti ártalom mellett a legolcsóbban termel villamos energiát. A háztetőkön felgyorsuló szél eddig csak károkat okozott az épületekben. A bemutatott szerkezettel ez az energia hasznossá tehető.
ÖSSZEFOGLALÁS
Fentiekben bemutattunk egy új típusú városi szélturbinát,ami remélhetőleg nem egy lesz a sokfajta típus közül, hanem elterjedtté teszi a szélenergia lakott környezetben való hasznosítását. A teljesség igénye nélkül ismertettük a városi szélturbinákkal szembeni elvárásokat, és a létező típusokat. Megismertettük az olvasóval a házi szélenergia-hasznosító működési elvét, szerkezetét és telepítési módozatait. Végezetül az üzemeltetési és hasznosítási változatokra, és azok előnyeire hívtuk fel a figyelmet.
Irodalomjegyzék
[1] Füzy Olivér: Áramlástechnikai Gépek 361. oldal, Tankönyvkiadó 1974.
[2] Dr. Sembery Péter, Dr. Tóth László: Hagyományos és megújuló energiák, Szaktudás Kiadó
[3] Ferenczi Ödön: Áramtermelés nap és szélenergiából, Cser Kiadó 2009.
Mátraházi János
okl. gépészmérnök
épületgépészeti projektvezető
Tető szélturbina
A tető szélturbinát a nyeregtető gerincéhez közel, a felgyorsult szél útjába kell felszerelni:


A szerkezet gyorsan, egyszerűen felszerelhető:

Lapos tető széléhez közel is felszerelhető:

A járókerék mérete átm.630 x 1250mm, névleges teljesítmény 0,5 kW, 10m/s szélsebességnél.
Több blokk egymás mellé helyezve összeköthető 2 kW-ig.
Átlagos magyarországi szélviszonyok mellett ( 4-5 m/s szélsebesség, évi 70-80 szeles nap) egy 1 kW-os egység megtermelheti egy átlagos család éves villanyáram fogyasztását.
Generátor nélkül is forgalomba fogjuk hozni, 11-től 1000-ig a gyártási számok előjegyezhetők.
A készülék árkalkulációja az előjegyzések számának függvényében már ez év végén megtörténik.
A forgalomba hozatal várható időpontja 2011. II. negyed év.
Feltaláló:  Mátraházi János
Helyszíni felmérés, szerelés tervezése és kivitelezése: Ingatlaninvest Iroda:+36 20-935-0392
Aktuális információk: 
www.ingatlaninvest.com
A találmány szabadalmi eljárás alatt áll. Gyártása, a feltaláló engedélye nélkül, szabadalmi pert von maga után!

2011. augusztus 16-án sor került végre a Budapesti Műszaki Egyetemen a gerinc-generátor teljesítményének mérésére.
A mérések teljes mértékben igazolták az elméletben kiszámolt várható teljesítményt.
Labor körülmények között 80 km/h maximum szélsebesség mérésére volt lehetőség.
A forgó járókerék csendes, zajtalanul működött, maximális terhelés mellett  sem tudott túlpörögni!  A  kinyerhető teljesítmény modulonként 400-480W.
A  mérési adatok egyértelműen bizonyították, hogy e  városi  szélturbina a Magyarországra jellemző viszonylagos kis szélsebességnél is igen jó teljesítményt ad le.
Gerinc-generátor mérési eredményei
A készülék legnagyobb előnyei a konkurensekkel szemben:
  • a készülék nem építési engedély köteles
  • csendes és nincsen túlpörgés
  • nincsen árnyék-hatás
  • lakóházi és társasházas, valamint lakótelepi környezetben egyaránt    alkalmazható
  • opcionálisan választható teljesítmény: 500W-1kW-2,5kW-3,5kW-5kW
  • modul-rendszerű, tetszőlegesen bővíthető
  • tetőre helyezhető, oszlopra nincs szükség
  • Magyarországra jellemző kis szeleket (is) hasznosítja
  • éves szinten megtermeli a családi ház éves áram igényét
  • sziget-üzem és visszatáplálós rendszerben egyaránt használható
  • szándékaink szerint a legolcsóbb szélenergia hasznosító készülék lesz
  • célunk az 5 éves megtérülés
Jelenleg a készülék alkatrészeinek gyártására keresünk beszállítókat, ezt követően fogunk pontos árkalkulációt készíteni a különböző típusokra.
A  várható termék paletta a következő:
  • külön járókerék
  • 500 W teljesítményű generátor – egy járókerékkel ( alap modul)
  • 1 kW teljesítményű generátor – két járókerékkel
  • 2,5 kW teljesítményű generátor – négy járókerékkel
  • 3,5 kW teljesítményű generátor – hat járókerékkel
  • 5 kW teljesítményű generátor – tíz járókerékkel
  • lehetőség van kizárólag generátor rendelésére is.
A beszállítói oldal kiválasztása után a gyártás és az engedélyezés folyamata következik.
Október elején a  prototípus kihelyezésre kerül Siófokon, ahol éles üzemben mérjük az általa termelt energiát és természetesen lehetőséget adunk minden érdeklődőnek a személyes megtekintésre. (Előzetes telefonos egyeztetést követően!)
A siófoki teszt-mérés eredményeit a web-lapon megosztjuk Önökkel.
Kérünk minden komoly érdeklődőt, vételi szándékát jelezze felénk, ezzel is segítve minket abban, hogy egy mindenki számára elérhető, olcsó gyártmányt tudjunk a piacon megjelentetni!
A helyszínek felmérése, a szélmérések és előkalkulációk megkezdődtek.
Aktuális információk, kapcsolatfelvétel: www.ingatlaninvest.com
A találmány szabadalmi eljárás alatt áll.
Gyártása, a feltaláló engedélye nélkül, szabadalmi pert von maga után!

Share and Enjoy




Bírjuk virágzásra az orchideát fokhagymával!



Én megmondom őszintén, hogy soha nem gondoltam volna arra, hogy fokhagymával kezeljem az orchideámat. Végül kipróbáltam ezt a szokatlan módszert, és nagyon meglepődtem, mindenkinek ajánlom! 
Használd a fokhagyma erejét az orchidea virágzásáért!
A fokhagymának számtalan jótékony hatása van, a benne található illóolaj legfőbb hatóanyaga az alliin, ami aprítás során allináz enzim hatására allicinné alakul át. Ez pedig nem más, mint egy fűszeres szagú, antibakteriális hatással rendelkező anyag. A fokhagymában több vitamin (A, B1, B2, B3, C, D, és provitamin, és nyomelemek (réz, vas, jód, szelén, magnézium) található, ezek pedig biztosítják a fokhagyma gyógyhatását.

Javítja a gyomor emésztőképességét, és segítségével megelőzhetjük az érelmeszesedést is. Illóolaja többek között baktériumölő, így bevethető influenza, megfázás ellen is, nem mellesleg pedig kifejtette már rákellenes hatását is bizonyos tumor típusok esetében. Erősíti az immunrendszerünket is, és vírus-, illetve baktériumölő hatása jelentős, még a torokfájást, és az orrdugulást is enyhíti! 


Amit eddig tudtunk a fokhagyma felhasználási lehetőségeiről

Azt már eddig is tudtuk, hogy a fokhagyma bevethető a kártevők ellen, ráadásul sokkal hatásosabb, mint a vegyszer. A szamócát megvédi a különböző gombabetegségektől, de ültethetjük saláta, paradicsom, uborka, répa, illetve burgonya mellé is. Egyes kutatások kimutatták, hogy fokhagyma segítségével felvehetjük a harcot a házatlan csigák ellen is, ugyanis a fokhagymaolaj elpusztítja a csigák központi rendszerét.

Felhasználják levesek, főzelékek, saláták, sültek, vadhúsok, szószok, kolbászáruk készítéséhez, de kedvelt pirítós vagy lángos ízesítéséhez is. A legtöbb húspác és húsfűszerkeverék már-már kötelező alkotóeleme, a curry egyik meghatározó ízanyaga. Gerezdenként, összezúzva vagy szárítva és porítva (például fokhagymasóként) egyaránt használják. A balkáni ételek legtöbbjéhez (ürüsült stb.) nélkülözhetetlen.

Rovarriasztóként szintén bevethetjük a fokhagymát, a levéltetveket, a fülbemászókat, a káposztalepkéket, és további rovarok ellen is tökéletesen használható! Azt azonban eddig nem tudtuk, hogy az orchideával is csodákat művel! Mit kell tenned ezért, és milyen eredményre számíthatsz? A következő oldalon elmondom ezt is! 

Fokhagyma jótékony hatása az orchideára

Az orchidea virágzását fokozhatjuk fokhagyma segítségével, ugyanis elősegíti az orchidea virágzását! Nincs más dolgunk, mint elkészíteni egy nagyon egyszerű oldatot, amiben rengeteg fontos tápanyag megtalálható, amire szüksége van az orchideának. Az oldat elkészítéséhez pedig nem kell semmi más, csak egy liter víz, és három gerezd fokhagyma! 

Először is forraljuk fel a vizet, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Közben hámozzuk meg a fokhagymákat, vágjuk össze nagyon apróra, vagy pedig fokhagymanyomó segítségével zúzzuk össze teljesen. Ha a víz kihűlt, akkor tegyük bele a fokhagymát, és hagyjuk állni legalább 1 napig!  Egy nap elteltével szűrjük le a vizet, és öntsük egy tálba. Olyan tálat válasszunk, amibe kényelmesen elfér az orchidea cserepestül, ugyanis miután beleöntöttük a vizet az edénybe, bele kell tennünk az orchideát. Ezután hagyjuk, hogy a szükséges nedvességet magába szívja! Ha ez is meg van, vegyük ki a tálból, hagyjuk, hogy lecsepegjen róla a víz, és tegyük vissza a helyére.


A hatás nem fog elmaradni, hamarosan virágba borul a növény, és sokkal tovább fog virágozni, mint eddig! Ezt a szuper módszert érdemes minden napban megismételni, de fontos, hogy havonta csak egyszer alkalmazzuk! A fokhagymás vizet minden használat után öntsd ki, ne tedd félre, és ne használd fel újra, minden alkalommal, amikor el akar végezni a tápoldatozást, készíts frisset! 

Az orchidea jelentősége

Gazdasági jelentőségük korábban csekély volt, szinte csak a fűszerként használt vanília és néhány gazdag gyűjtő igényeinek kielégítésére szolgáló élő növény kereskedelmére korlátozódott. Mivel a legutóbbi időkig az orchideák szaporítása és mesterséges körülmények közötti tartása megoldhatatlannak tűnő nehézségekbe ütközött, a növények eredeti élőhelyükön való begyűjtése, az „orchideavadászat” komoly üzletággá fejlődött, hatalmas károkat okozva ezzel a vadon élő állományokban

Az orchideák különleges életmódjuk miatt, melynek során általában egy társ gombafaj közreműködését (mikorrhiza) igénylik életben maradásukhoz, mesterséges körülmények között nehezen tarthatók. Valószínű, hogy a trópusokon begyűjtött növények java része már az Európáig, vagy Észak-Amerikáig tartó hosszú hajóúton, vagy ha valami csoda folytán az utat túlélték, a hozzá nem értő vevő otthonában elpusztult. Az utóbbi időben, különösen az egyre kifinomultabb szaporító technológiáknak köszönhetően jelentősen fellendült az új hibridek és változatok nemesítése, és az új módszerekkel nagy tömegben előállított növények dísznövényként, illetve vágott virágként értékesítése.





Tudd meg, hogy nevelhetsz végtelen mennyiségű fokhagymát!




Soha többé nem kell boltban vagy zöldségesnél fokhagymát vásárolnod, hála ennek a hihetetlenül egyszerű módszernek! Én tavaly próbáltam ki először, azóta mindig van itthon fokhagyma, szóval merem ajánlani mindenkinek! 
Tudd meg, hogy lesz mindig fokhagymád

Miért is olyan jó a fokhagyma?

Erős antibakteriális és gombaellenes hatását Louis Pasteur már 1858-ban leírta, később 1920-ban a svájci Sandoz gyógyszergyár izolálta az antibakteriális hatóanyag vegyületeit, az alliint és az abból kialakuló allicint. Kínai kutatók által in vitro (emberi szervezeten kívül) végzett kísérletek arra engednek következtetni, hogy az allicin más élettani hatásai mellett ráksejtellenes tulajdonsággal is bír.

A fokhagyma tartalmaz még szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, valamint több vitamint (A-vitamin, B-vitamin, C-vitamin, E-vitamin), amiknek köszönhetően erős antioxidáns hatást fejt ki. A komplex összetevőknek köszönhetően jelentős immunrendszer-erősítő hatást is megfigyeltek. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az a joén adja.

A modern orvostudomány igazolta a fokhagyma vérnyomáscsökkentő, baktérium- vírus- és gombaellenes, emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, epe- és májműködést elősegítő hatását. Sokáig úgy vélték és néhány korábban elvégzett kísérlet eredményei is arra mutattak, hogy a magas koleszterinszint csökkentésére is hatásos, azonban a Stanford Egyetem vizsgálatai (2007. február) nem igazolták ezt az elképzelést.


Felhasználják levesek, főzelékek, saláták, sültek, vadhúsok, szószok, kolbászáruk készítéséhez, de kedvelt pirítós vagy lángos ízesítéséhez is. A legtöbb húspác és húsfűszer-keverék már-már kötelező alkotóeleme, a curry egyik meghatározó ízanyaga. Gerezdenként, összezúzva vagy szárítva és porítva (például fokhagymasóként) egyaránt használják. A balkáni ételek legtöbbjéhez (ürüsült stb.) nélkülözhetetlen. 

Semmi másra nincsen szükségünk, csak egy fej fokhagymára, egy virágcserépre és természetesen virágföldre. Ne aggódj, most vásároltál utoljára fokhagymát! Ha meg van minden, akkor szedd szét a fokhagymát gerezdekre, majd a vastagabb felével lefelé nagyjából 2 centiméteres távolságokra egymástól szurkáljuk a földbe, és már kész is vagyunk! Tudom, sokak most bosszankodnak, hogy ez persze, természetes, hol itt a trükk. Elmondom nektek, hogy sokaknak ez nem egyértelmű, sőt. Szóval kérlek titeket, ne hurrogjátok le egymást.


Miután elültettük a fokhagymagerezdeket, nincs más dolgunk, mint várni, a cserepet ne tegyük túl napos helyre és öntözzünk naponta kétszer legalább. A fokhagyma levelei meg fognak nőni 10-12 centiméteresre, ekkor ezeket le is vághatjuk és elfogyaszthatjuk. A földben lévő gumók pedig folyamatosan fejlődni fognak! Amikor a zöld szár nem nő, és elkezd száradni, akkor ne ijedjünk meg, mert ez csak jót jelent, mégpedig azt, hogy kifejlődtek az új fejek! Piszkáld meg a födet egy kicsit, majd emeld ki a fokhagymákat! 



Így termeszthetsz fokhagymát egyetlen gerezdből



Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

agymát már időtlen idők óta használják gasztronómiai és gyógyászati célokra is. Egyedi ízzel képes gazdagítani bármilyen fogást, emellett pedig persze az egészségnek is jót tesz. Nem kérdés tehát, hogy minden konyhában, és minden kertben is ott a helye. A Fülöp-szigeteken például úgy tartják, hogy a fokhagyma képes távol tartani a gonosz szellemeket és más túlvilági lényeket, míg a nyugati világban a vámpírok ellen használható egyik leghatékonyabb védekezés jelképe. Persze a babonákon kívül valódi pozitív hatásai is vannak ennek a sokoldalú növénynek, amelyekre most bővebben is kitérünk!
Tippek a sikeres fokhagyma termesztéshet

Mire jó a fokhagyma?

Ez a jellegzetes ízű gyógynövény gyulladáscsökkentő, baktériumölő, és antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, így rengeteg betegség elleni küzdelemben nyújthat segítséget. Gyógyító erejét egy kénvegyületnek, az allicinnek köszönheti, ami akkor képződik, mikor egy fokhagymagerezdet összenyomnak, felvágnak, szétrágnak, stb. Ez a vegyület felelős a fokhagyma jellegzetes illatáért is.

Az allicin bizonyítottan képes a koleszterinszint és a vérnyomás csökkentésére, segít elkerülni az Alzheimer-kórt, erősíti a csontok egészségét, megvédi a szerveket a nehézfémek mérgező hatásaitól, növeli a sportteljesítményt illetve erősíti az immunrendszert is. Az utóbbi időben egyre többen emlegetik természetes antibiotikumként. A Washington State University 2012-es tanulmánya szerint a fokhagyma kétszer hatékonyabb a Campylobacter baktérium ellen, mint a két legmagasabbra értékelt antibiotukum.

A fokhagyma nem csak a baktériumokat, de a kórokozókat, a gombákat, és a vírusokat is elpusztítja, ráadásul mindezt anélkül, hogy ártana a jótékony bélflóráknak. A fokhagyma televan fitovegyületekkel, és gyógyhatású kénes összetevőkkel (például a korábban említett allicin), ráadásul véd a DNS-ek károsodása ellen is. Most pedig nézzük, mi szükséges a fokhagyma termesztéséhez!


A fokhagymának temérdek fajtája létezik, így elsőre már az ültetni kívánt változat kiválasztása is kihívásnak tűnhet. Ha vannak gyerekek is a háznál, és nem rajonganak az erősebb ízekért, akkor az elefánt fokhagyma kiváló választás, mert nagy, enyhe ízű terméseket hoz. A keménynyakú változatok jobban tűrik a hideget, míg a puhanyakú fajták jobban teljesítenek olyan területeken, ahol enyhébb telek járnak.

Hol érdemes termeszteni a fokhagymákat?

A fokhagyma termesztése pofonegyszerű – lényegében csak egyetlen gerezdre van szükséged egy egész fej fokhagyma megtermesztéséhez. Kevés kritikus igénye van, de ezeknek sem nehéz eleget tenni – jó minőségű talaj és elegendő nedvesség kell csupán neki, hogy aztán mosolyogva szüretelhesd, amint megérik. A következő oldalon folytatom, megéri lapozni egyet! 


Tippek a sikeres fokhagyma termesztéshet
Azonban nem elég csak besétálni a sarki boltba, és lekapni a polcról egy fej fokhagymát. A bolti zöldségeket és gyümölcsöket vegyszerekkel kezelik a termesztés közben, és ezek lehetetlenné teszik, hogy egészséges, gazdagon termő növényeket ültess belőlük. Válassz mindig organikus változatokat!  Lehetőleg a legnagyobb gerezdű fokhagymákat keresd

Külön előnye a fokhagymáknak, hogy akár házon belül, akár a szabadban termeszthetők, így ideálisak azok számára, akik például egy lakásban szeretnének kertészkedni. A következőkben mindkét helyzetre kitérünk – kezdjünk a kinti termesztéssel! 

A fokhagymákat ősszel, az első fagy után érdemes elültetni, amikor a talaj már egészen hideggé vált. Elültethetők akár a tél végén is, vagy kora tavasszal, amikor a talaj kissé felenged a téli fagyott állapotából. Azonban általában az ősszel elültetett gerezdekből nőnek ki a legnagyobb hagymák. Válassz egy olyan részt kertedben, ami egész nap napos, és lazítsd fel az ágyást legalább 30cm mélyen. Ez után keverj bele egy 2,5cm-es komposztréteget. Ügyelj rá, hogy a talaj semleges maradjon pH értékét tekintve.


Ültetés előtt válaszd szét gerezdekre a fokhagymádat, és vigyázz rá, hogy ne sérüljenek meg, főleg legalul. Dugd a gerezdeket a talajba nagyjából 10cm mélyre úgy, hogy a hegyes végük felfelé nézzen. Kerüljenek 15-20cm-re egymástól. Az ágyás beültetett részét végül takard le 7-13 cm vastag organikus talajtakaróval, például szalmával. Fontos, hogy a gerezdek körüli talaj mindig nyirkos maradjon, ezért öntözd őket rendszeresen, de vigyázz, nehogy túl sok vizet adj nekik. A vízben álló fokhagymák könnyedén kirohadhatnak.


Kövesd figyelemmel növekedésüket, és akkor szüreteld őket, ha a talaj száraz és a levelek már hervadni, fakulni kezdenek. A szüreteléssel nem érdemes sokáig várni. Mindig lazítsd fel a talajt, mielőtt kihúznád a hagymákat (például egy ásóvillával), és bánj velük óvatosan, nehogy megsértsd őket.

Így termeszthetsz fokhagymát egyetlen gerezdből


 


A szüretelés után mosd le őket alaposan, és hagyd, hogy néhány napig a napon száradjanak. A fokhagyma benti termesztéséhez szükséged lesz valamilyen növénytartóra, termőközegre, és egy fokhagymára. Keress egy legalább 20cm mély tartót, aminek az alján lyukak vannak a vízelvezetéshez (ha nincs, akkor fúrj rá néhányat).

Ha több mint egy hagymát szeretnél ültetni, akkor akkora növénytartóra lesz szükséged, amiben egymástól, és a szélektől is 10-10 cm-re ültetheted a gerezdeket. Töltsd fel tehát talajjal a növénytartót. Bontsd szét a hagymafejet, és dugd a talajba a gerezdeket hegyes végükkel felfelé. Mindegyik 10-15cm mélyre kerüljön, 10-10cm-re egymástól és a falaktól.



Helyezd a növénytartót egy olyan helyre, amelyet rengeteg közvetlen, legalább napi 8 óra napfény ér (például egy ablakpárkányra). Ne feledd, hogy a talajt folyamatosan nyirkosan kell tartanod, és minél melegebb helyen tartod őket, annál több vízre lesz szükségük. Ügyelj rá továbbá, hogy a felesleges víznek legyen hová elfolynia a tartóból. Amikor a levelek 7,5-10cm-esre nőnek, csípd le őket, és csak nagyjából 2,5cm-t hagyj meg nekik, amiből visszanőhetnek. A növények energiáját így a hagymák méretének növelésére vezetheted át ahelyett, hogy a levelekre pazarolnák azt. Egy idő után a levelek maguktól abbahagyják a növekedést.


Miután a levelek száradni és halványulni kezdenek, ideje leszüretelni a termést. Óvatosan ásd fel fokhagymádat, ami ekkorra már egyetlen gerezdből teljes fejjé kellett, hogy kifejlődjön. Ha szeretnéd, akkor a fejekből egy-egy gerezdet kiválasztva újabb hagymákat ültetshetsz. A szüretelt fokhagymákat egy hideg, sötét helyen érdemes kiszárítani – ilyen körülmények között 3-7 napig is eltarthat ez a folyamat. Remélem, cikkünkkel sokat tudtunk segíteni nektek, vágjatok bele a termesztésbe ti is minél hamarabb!


Télen se mondj le róla – Így termessz egész évben újhagymát a lakásban!


Imádom az újhagymát, éppen ezért sokáig kerestem azokat a trükköket, melyek segítenek abban, hogy rengeteget termesszek belőle. Tavaly meg is találtam a legjobb módszer, szerencsére bevált, ezért megosztom veletek is! 
Újhagyma termesztése – A legjobb módszerek újhagyma termesztéséhez

Fogyasszunk egész évben újhagymát!

Az újhagyma a tavasz egyik legfinomabb, és legfrissebb zöldsége, melynek számos jótékony hatása van, már az ókori Egyiptomban is fogyasztották a vöröshagymával együtt, azért, hogy ne legyenek betegek. Tudósok megfigyelték azt is, hogy hagyma közelében a kórokozók 40 másodperc múlva elkezdenek lebomlani, ugyanis a hagymában lévő kéntartalmú illóolaj a levegőben terjedve is kifejti hatását.

Az újhagyma jótékony hatásai

Az újhagyma többek között csökkenti a vérnyomást, tágítja az ereket, csökkenti a koleszterinszintet, és védelmet nyújt a rákos megbetegedések ellen is. Megfázásos tünetek esetén érdemes hagymát ennünk, mivel gyorsítja a gyógyulás folyamatát. Belélegzés esetén javulnak a felső légutak vérellátása, és több oxigéndús vér áramlik bennük. Sokan azonban nem tudják, hogy nemcsak tavasszal fogyaszthatjuk, hanem télen is. Mostani cikkemben két szuper módszert is bemutatok, amik segítenek abban, hogy egész évben legyen újhagymánk.


Újhagyma termesztése – A gyökerekből új hagyma nevelése

Tudvalévő dolog, hogy az újhagymát a legtöbb helyen a gyökerével együtt árulják, sokan azonban levágják ezt, és kidobják. Itt követik el a legnagyobb hibát, ugyanis a gyökérből újra kinő a hagyma! Nézzük, mit kell tennünk ezért!

Válasszuk külön a hagyma szárát a gyökerétől, majd a gyökereket tegyük egy befőttesüvegbe, és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Ezután a befőttesüveget helyezzük az ablakpárkányra, olyan helyet válasszunk, ahol éri napsütés. Minden nap figyeljünk rá, annyi víznek kell lennie az üvegben, amennyi ellepi a gyökereket. Néhány nap után már elő kell bújnia az új zöldhajtásoknak, ami folyamatosan növekedni fog. 


A gyökereket ezután is tartsuk a vízben, hetente egyszer pedig cseréljük ki a vizét. Amikor az új hajtások elérik a 12-15 centiméteres hosszúságot, ültessük ki a kertbe, vagy egy cserépbe. Később vágjunk le annyi hagymát, amire szükségünk van, de a gyökere mindig maradjon a földben, így továbbra is növekedni fog. Érdekesség, hogy a hagyma még két év után is teremni fog, az íze pedig nem fog változni ez idő alatt sem! Én még csak az első évet fejeztem be, kíváncsi vagyok a következő évre! Ha cserépbe ülteted, és a lakásban tartod, akkor a hűvösebb időkben is lehet újhagymád! A következő oldalon még egy nagyon szuper módszert mutatok be, érdemes tehát lapozni egyet! 

Télen se mondj le róla – Így termessz egész évben újhagymát a lakásban!


Újhagyma termesztése – A legjobb módszerek újhagyma termesztéséhez

Újhagyma termesztése – Újhagyma nevelése föld nélkül

A második módszer talán még egyszerűbb is, mint az előző oldalon bemutatott. Azonban azt elmondom, hogy teljesen mindegy, melyiket válasszátok, mert mind a kettő esetben nagyon jó eredményeket fogtok elérni – tapasztalatból mondom, én már próbáltam mind a két variációt.

Nézzük, mire van szükségünk, ha a második módszert választjuk: műanyag zacskó, ami elég masszív, tartós, fűrészpor, illetve hagyma (a fűrészpor helyettesíthető WC-papírral is, de inkább törekedjetek arra, hogy fűrészpor legyen. 

Ha meg van minden, akkor végezzük el a következő műveleteket! Vegyünk elő egy tálat, és öntsük bele a fűrészport, erre pedig töltsünk egy kevés vizet – nem kell, hogy tocsogjon a vízben, de arra ügyeljünk, hogy mindenhol nedves a fűrészport, kevergessük meg egy kicsit. Ezután vágjuk le a hagymák végeit, tegyünk a fűrészporból a zacskóba, majd a hagymáka a levágott végeikkel lefelé nyomkodjuk bele a fűrészporba.


Nincs más dolgunk, mint bekötözni a zacskót, és meleg helyet választani a számára, legjobb, ha az ablakpárkányra fel tudjuk tenni. Fontos, hogy minél több fény érje, ez szükséges a fejlődéshez. Néha-néha locsolgassuk meg egy kicsit, más dolgunk nincs is, csak várni. Pár hét múlva már szüretelhetjük is az újhagymákat. A videóban látható, hogy WC-papírral is helyettesíthető a fűrészpor, én így nem próbáltam, de úgy gondolom, hogy ez a megoldás is működik. 


SZABAD MÓDSZER A VIZSGÁLATI NÖVÉNYEK CSOMAGOLÁSÁNAK FELTÉTELEN NÖVELÉSE


Hogyan növekszik a fokhagyma. Ez egyszerű - folytasd! Durva fokhagyma nem probléma!



Próbáljátok ki ezeket a szuper módszereket minél hamarabb! A legjobb az bennük, hogy nagyon egyszerűek, mégis eredményre vezetnek. Én először három évvel ezelőtt kísérleteztem az első módszerrel, tavaly pedig a másodikkal, nagyon tetszenek! Más növényekkel is megtehetitek ugyanezt, egy korábbi cikkemben elmondtam, hogy mely zöldségek alkalmasak erre, ha lemaradtatok volna róla, itt megtalálhatjátok: Örökké növő zöldségek.

Örökké növő zöldségek


2016.02.14.

Mit szólnál hozzá, ha bizonyos zöldségeket mindössze egy alkalommal kéne megvenned a boltban, és azok utána folyamatosan újra nőnének? Jól hangzik, nem igaz? Megmutatom, mit kell tenned! 

Ha azt hiszed, nehéz dolog összehozni, hogy folyton friss zöldséget legyenek a konyhádban, akkor nagyon tévedsz! Rengeteg olyan növény van, amelyek gyökereit csupán vízbe kell raknod, és láss csodát... Folyamatosan kihajt. Íme néhány ilyen növény:

Zeller

Vágd le a zeller végét, majd rakd egy kis üvegpohárnyi meleg vízbe. Amint a közepén elkezdenek kihajtani a levelek, ültesd át földbe. 


Répa

Ha a répa tetejét levágod, majd vízbe teszed, egy idő után elkezd kihajtani, és újra nőni kezd.

A következő oldalon folytatom! 



Bok choi (kínai kel) - felső kép



Egy jól megvilágított szobában tedd vízbe a gyökereit, 1-2 hétig hagyd vízben, majd ültesd át egy kaspóba, ott fog kifejlődni a normális méretű káposzta. 



Fokhagyma - felső kép

A fokhagyma könnyen kihajt, ha vízbe teszed. A hajtásai pedig igazán finom ízt kölcsönöznek az ételeknek, különösen hasznosak szószokhoz vagy salátához.


 

Újhagyma - felső kép

Fogj egy kis poharat, az aljába tegyél kevés vizet, majd tedd bele az újhagyma végeit úgy, hogy a gyökereket elfedje a víz. Ezután az újhagyma szép lassan újra növekedni fog. 




Ültessünk műanyag palackot a kertbe!


Egy nagyon szuper, hasznos ötletet mutatok most be nektek, aminek nagyszerűsége éppen az egyszerűségében rejlik, nézzük, miért ültettünk el vízzel teli műanyag palackot a kertben! 
Ültess te is műanyag palackot a kertbe
A műanyag palackok mindig nagy gondot okoztak számunkra, a legtöbbször a kukában landoltak, de ez nem volt tökéletes megoldás. mivel nem szerettük szemetet gyártani feleslegesen. Éppen ezért már régen elkezdtem olyan ötleteket keresni, amik segítenek abban, hogy a műanyag palackokat sikeresen fel tudjuk használni. A múlt évben találtam egy nagyon hasznos trükköt, amit ki is próbáltam azonnal, és mivel bevált, ezért most megosztom veletek is! 

A legjobb az ebben az ötletben, hogy szinte teljesen ingyenes, ugyanis nem kell hozzá semmi más, csak pár üres műanyag palack, akár üdítős, akár ásványvizes, lehet kicsi, lehet nagy, teljesen mindegy – annyit hozzáteszek, hogy én 5 literessel próbálta ki. Ezen kívül mi is kell még? Egy csavarhúzó, és egy fúróeszköz, semmi más! Ugye, hogy eddig ingyen volt minden? A palackot úgy is megvetted, a benne lévő tartalom miatt! 

És hogy mi ennek a zseniális ötletnek a lényege? Egyszerűen építhetünk magunknak a veteményes kertben öntözőrendszert! A műanyagok nagy hátránya most az előnyük: a természetben ezek az anyagok nem bomlanak le. Ha viszont már nem használjuk ezeket a műanyag palackokat, akkor mindenképpen szedjük ki a talajból, mivel pont azért, mert nem bomlik le, nagyon káros! Felkészültetek arra, hogy elkészítsétek a tökéletes öntözőrendszert teljes mértékben ingyen? Akkor elmondom, hogyan készíthetitek el könnyedén! 

Meg vannak a műanyag palackok, szereztünk egy csavarhúzót, és egy fúróeszközt, készítsük el az öntözőrendszert! Az ötlet megvalósítható nagyobb cserépben, konténerben, és bármilyen kertben, pont ezért annyira szuper! 

Fogjuk meg a fúróeszközünket, és alakítsunk ki két darab kisebb lyukat a palack alján, illetve még két darab lyukat a palack felénél két oldalt. Én nem fúrógépet használtam, pont ezért írtam fúróeszközt! A nagy lyuk nem jó, mert akkor gyorsan kiszökik a víz, de a nagyon pici lyuk sem megfelelő, mert ebben az esetben nem fog túl sok víz kikerülni. Ha meg vannak a lyukak, akkor töltsük fel a palackot vízzel, és ellenőrizzük le, hogy megfelelő sebességgel csepeg-e belőle a víz. Akkor a legjobb, ha csak csepeg, szépen lassan, mert akkor biztosak lehetünk abban, hogy nem kell fél óránként újratölteni a palackot.


Ha a palackunk kész, akkor ássunk egy gödröt a palánták mellé, amelyeket ezzel a módszerrel szeretnénk öntözni. Akkora gödröt ássunk, amibe bele tudjuk helyezni a palackot. Ezután helyezzük is bele azt úgy, hogy a nyaka egy kissé kilógjon, így nem fog belemenni a föld. Most nincs más dolgunk, mint a palackot feltölteni vízzel, az öntözőrendszer pedig végzi a dolgát! Néha önthetünk a vízhez egy kicsi folyékony műtrágyát is.

A módszer előnyei

  • Lassan és folyamatosan kapnak vizet és tápanyagokat az adott növény gyökerei.
  • Nem kell eláztatnunk a leveleket, és felszínt, nem csinálunk sarat. 
  • Ha nem csavarjuk vissza a kupakokat, akkor az eső is beleesik, így nem kell mindig újratöltenünk.
  • Ha visszacsavarjuk a kupakokat, akkor a víz lassabban fog kifolyni. 

Így készíts tápanyagokban gazdag virágföldet házilag



Habár virágföldet minden kisebb és nagyobb kerti szaküzletben talál az ember a saját kezűleg elkészített házi verziónak számos előnye van a bolti változatokkal szemben. Kezdésképpen pontosan tudja az ember, hogy mi kerül bele, így akár teljesen organikussá is elkészíthető, mindenféle vegyszer és méreganyag nélkül.
Házi virágföld készítése
Egy másik fontos szempont az ár. Nem csak olcsóbban kijössz majd, de néhány olyan dolgot is felhasználhatsz kertedből és a háztartásból, ami egyébként a szemétben landolt volna. Igen, a megannyi komposzt-alapanyagról beszélünk, ami a kertben aranyat ér, ha megfelelően készíti elő őket az ember. Végezetül pedig – jó önellátó kertésznek lenni!

Mi kell egy kis általános célú virágföldhöz?

Egy virágföld csak annyira lehet jó, mint amilyen jók az elkészítéséhez felhasznált összetevők. A kerti talajjal ellentétben (ami folyamatosan ki van téve a környezeti behatásoknak) sokkal több beleszólásod van a virágföldek összetételébe, szerkezetébe és tápanyagtartalmába is. Ha szeretnél ideális körülményeket teremteni a gyökerek számára, hogy szabadon szétágazhassanak, illetve biztosítani akarod a megfelelő vízelvezetést is, akkor könnyed, levegővirágföldet kell, hogy összeállíts. Persze nem szabad túl könnyeddé sem elkészíteni, hiszen meg kell tartania a növény súlyát (nem is beszélve az esetleges termésekéről).



A vízelvezetés is kényes kérdés, mert ugyan nem szabad hagyni, hogy a növény vízben üljön, arra is ügyelni kell, hogy a talaj (pontosabban jelen esetben a virágföld) elegendő nedvességet tartson meg a gyökerek számára. Talán mondani sem kellene, de az igazán jó virágföldek stabil és folyamatos tápanyagellátást biztosítanak a növények számára a növekedéshez és életben maradáshoz.

Fontos megjegyezni azonban, hogy bár a virágföldben könnyebben kimérhető a pontos szükséges tápanyagmennyiség, ez hamar ki is merülhet, ugyanis a növények hamar fel tudják használni a rendelkezésre álló készleteket. Ha tehát növénytartóban szeretnéd nevelni növényeidet, akkor készülj fel rá, hogy rendszeres utánpótlást kell majd biztosítanod nekik azokból a nyersanyagokból, amiket egyébként ideális körülmények között a kerti táptalajból „automatikusan” megkapnának. A következő oldalon elmondom, hogyan készíthetsz jó minőségű virágföldet házilag! 



Így készíts tápanyagokban gazdag virágföldet házilag



Házi virágföld készítése

Miből készül a minőségi házi virágföld?

Kerti talaj

A kerti talaj ingyen van, ráadásul még messzire sem kell menni érte. Az agyagos talaj különösen jó alapot biztosít a virágföldhöz, mert pont elegendő mennyiségű vizet tart meg a növények számára, de kellő szellőzést is biztosít, és a gyökerek is megfelelően terjeszkedhetnek benne. A homokos talaj ezzel szemben nem tart meg elegendő vizet (legalább is a legtöbb növény számára) és rendszeres öntözéseket igényel majd. A homok továbbá sem a növények, sem a talajban élő mikroorganizmusok számára nem tartalmaz említésre méltó tápanyagokat.

Persze a talaj nem lehet túl agyagos sem. Az agyagos talaj nagyon apró részecskékből áll össze, amelyek könnyedén túl sűrűvé válhatnak, korlátozva ezzel a levegő és víz mozgását. Ez nem csak veszélyessé növeli a talaj vízmegtartását, de olyan kéretlen organizmusok is megjelenhetnek a gyökerek között, mint például a penész (amit senki nem lát szívesen a kertjében). Akár agyagos, akár homokos talajjal rendelkezel kertedben, némi organikus anyag (szerves trágya vagy komposzt) hozzáadásával megfelelő állagúvá alakíthatod át.


Perlit

A perlit egy fehéres, nem organikus anyag, amit vulkanikus üvegből állítanak elő magas hőmérsékletre hevítéssel. Előszeretettel alkalmazzák a mezőgazdaságban könnyed textúrája miatt, és mert képes a levegő és a víz megtartására is (anélkül, hogy akadályozná az ideális vízelvezetést). Ezen tulajdonságai miatt nem csak a mezőgazdaságban „népszerű”, hanem a házi kertészetekben (vagy éppen virágföldek elkészítéséhez) is. Előszeretettel használják magok kicsíráztatására, mert steril és elég laza ahhoz, hogy ne akadályozza a fiatal növények gyökereinek szétterjedését.


Széleskörű felhasználása miatt egyre nagyobb mennyiségben kezdték el kibányászni, ami sajnos negatív hatással volt a környezetre, nem is beszélve a természetes készletek rohamos csökkenéséről. Ezen okok miatt világszerte igyekeznek csökkenteni a használatát, de a mai napig nem sikerült megfelelő alternatívát találni helyette.


Így készíts tápanyagokban gazdag virágföldet házilag


Házi virágföld készítése

Vermikulit

A vermikulit egy természetesen előforduló, nem organikus, főleg szilícium-dioxidból álló anyag. A perlithez hasonlóan remek vízmegtartó és -elvezető tulajdonságokkal is bír. Sterilsége miatt előszeretettel használják talajmentes kertészkedésben (például hidropónikus kertekben), vagy talajjal és egyéb kiegészítő összetevőkkel keverve – tehát virágföldként. A száraz vermikultitot szokás még gumók és hagymák tárolására is használni, mert az extra nedvesség felszívásával megakadályozza azok rothadását anélkül, hogy kiszárítaná őket. Akárcsak a perlit, a vermikulit is ideális médium a magvak csíráztatásához. Sőt, sokan a perlit elé helyezik, ugyanis annál sokkal tovább képes megtartani a nedvességet, és több tápanyagot is tartalmaz nála. A vermikulit mind az agyagos, mind a homokos talaj minőségét képes feljavítani.


Homok

A folyami homok rendelkezik a perlit és a vermikulit bizonyos tulajdonságaival, és szinte bármilyen talajtípus kiegészítésére felhasználható. Mivel szinte csak szilícium-dioxidból áll össze, kifejezetten nehéz és segít a növények helyben tartásában. Habár a víz és a tápanyagok megtartására nem alkalmas, remek vízelvezetéssel bír, és szinte bárhol rálelhetsz.


Komposzt

A komposzt költségmentesen előállítható a háztartásban termelődő maradékokból, a kertben összegyűjtött szerves hulladékokból, és a haszonállatok által „előállított” trágyából. A komposzt tele van organikus összetevőkel és ásványi anyagokkal, amelyek tökéletesek a kerti növények számára. Temérdek mikrobát is tartalmaz, amelyek segítenek, hogy a talaj kiegyensúlyozott maradjon. A komposzt továbbá növeli a talaj vízmegtartását is.




Így készíts tápanyagokban gazdag virágföldet házilag


Házi virágföld készítése

Trágya

A trágya lényegében a haszonállatok által hátrahagyott „végtermékekből” áll. A friss trágyát érdemes rothadni és érni hagyni, mielőtt virágföldben használnád fel. Az alaposan lebomlott trágya a komposzthoz hasonló textúrával rendelkezik, és ugyan úgy nincs kellemetlen szaga.

Levélhumusz

levélhumusz részben komposztált, szétszaggatott leveleket jelent. Organikus anyaggal egészítheti ki a talajt, akárcsak a komposzt és a trágya, de közel nem biztosít annyi tápanyagot, mert nagyon lassan bomlik csak le. 

Tőzegmoha

A tőzegmoha egy organikus eredetű, alaktalan, részben lebomlott anyag, ami főleg vizenyős mocsarakban fordul elő. Talajkeverékekben gyakran használják tömegnövelőként. Használat előtt benedvesítve sokáig képes megtartani az általa felszívott vizet és tápanyagokat, de ha egyszer kiszárad, többé már nem használható víz felszívására. A tőzeg továbbá növeli a talaj savasságát is, ezért gyakran alkalmazzák lúgos közegek pH értékének kiegyenlítésére. Semleges talajhoz hozzáadva javasolt lúgos mészkővel ellensúlyozni, hogy a közeg megőrizze semleges pH értékét

Kókuszrost

Ezt az organikus anyagot kókuszok héjából nyerik ki. Főleg a tőzeg alternatívájaként szokták reklámozni, ugyanis annak felhasználása (a perlitéhez hasonlóan) aggasztó környezetvédelmi kérdéseket vetett fel az utóbbi időben. A tőzegmohához hasonlóan remek vízmegtartó tulajdonságokkal rendelkezik, habár nem tartalmaz semmilyen tápanyagot a növények számára.


Mészkő

A mészkő egy természetben előforduló ásványi kőzet, amely kalciumot és magnéziumot tartalmaz. Habár a növényeknek nagy szükségük van ezekre az ásványi anyagokra, a mészkövet valójában a talaj lúgosítására (a savasság ellensúlyozására) szokás felhasználni a talajban. Leggyakrabban használt fajtái a klacit és a dolomit, amelyek közül az előbbi főleg kalcium-karbonátból áll, minimális magnéziumtartalommal, az utóbbi pedig mindkét ásványi anyagot egyenlő arányban tartalmazza.


Házi virágföld készítése

Hogyan keverj általános célú virágföldet

Szerencsére nincs szükséged az összesre a fent felsorolt összetevők közül, de bizonyos mennyiségű organikus és nem organikus anyag elengedhetetlen a tápanyagok biztosítása érdekében. Muszáj leszel továbbá valami olyan összetevőt is használnod, amely jó vízelvezetést kínál a növények számára.

Mi kell egy egyszerű virágföld keverékhez

  • 2 rész kerti talaj
  • 1 rész komposzt
  • 1 rész perlit vagy homok

Keverék homokos kerti talaj esetén – Amennyiben a kerti talaj túl homokos, olyan összetevőre lesz szükséged, ami növeli a virágföld vízmegtartását.

  • 2 rész kerti talaj
  • 1 rész komposzt
  • 1 rész kókuszrost/tőzeg (pluszt 2-3 evőkanál mészkő minden 3,5-4 liter tőzeg mellé a pH érték kiegyenlítése érdekében)

A virágföld dúsítása tápanyagokkal

Habár a kerti talaj és a komposzt kombinációja remek alapot kell biztosítson a növények általános táplálásához, nem árt néhány plusz kiegészítővel gazdagabbá tenni a házi készítésű virágföldet. Érdemes valamilyen lassan lebomló műtrágyát adni a talajhoz, például csontlisztet vagy hal emulziót. 2-3 evőkanál 3,5-4 literenkéntként elegendő kel llegyen.

Talajmentes virágföld (ha nem akarsz, vagy nem tudsz talajt szerezni a kertedből)


  • 2 rész vermikulit
  • 1 rész tőzegmoha vagy kókuszrost
  • 1 rész komposzt
  • 2 evőkanál csontliszt (3,5-4 literenként)
  • 2 evőkanál mészkő (3,5-4 literenként)
  • 2 evőkanál vérliszt (3,5-4 literenként)
  • 2 evőkanál foszforit (3,5-4 literenként)

Kaktusz talaj – A legtöbb kaktusz és pozsgásnövény gyors vízelvezetésű talajt igényel, különben megrohadnak a vízben.

  • 1 rész agyagos talaj (vagy egyenlő arányban elkevert talaj és komposzt)
  • 1 rész perlit
  • 1 rész homok

Így készíts tápanyagokban gazdag virágföldet házilag


Házi virágföld készítése

A pH érték ellenőrzése

Miután elkészítetted a virágföldet, erősen ajánlott letesztelni a pH értékét (hogy savas vagy lúgos-e). Egy 1-től 14-ig terjedő skálán a 7-es számít semleges pH-nak. Az ennél alacsonyabb értékek savas, a magasabbak lúgos talajt jeleznek. A legtöbb növény a semleges, vagy enyhén savas talajt kedveli, ezért érdemes 7 közelében maradni. Az aktívan lebomló organikus anyagok savasabbá teszik a talajt, de a kész komposzt már inkább a semleges kategóriába tartozik, ezért a savas és a lúgos talaj is semlegesíthető vele.

Savkedvelő növények

Bizonyos növények inkább a savas talajban érzik jól magukat. Ilyenek például az olyan fajták, amelyek az erdők szélén találhatók meg, és hozzászoktak a lebomló levelek által savasabbá tett talajhoz. Savkedvelő növények például a hortenziák, a gardéniák, a liliomfák, az azáleák (havasszépe), a rózsák, a borókák, a saláták, a kel, a krumplik, a hagymák, és a fokhagymák.


A savkedvelő növények számára a következő talajkeverék ideális:
  • 50% tőzeg
  • 20% perlit
  • 20% homok
  • 10% kerti talaj


Lúgkedvelő növények

Vannak persze olyan növények is, amelyeknek inkább a lúgos talaj kedvez, mintsem a savas vagy a semleges közeg. Ilyenek például a liliomok, a szászszorszépek, a kerti mák, a jácintok, a sáfrányok, az articsókák, és a póréhagymák is. Ha lúgkedvelő növényeket szeretnél termeszteni, ügyelj rá, hogy a homokos talajt tartalmazó keverékekbe jóval kevesebb mészkő szükséges, mint az agyagos kertekből származókhoz. A jó vízelvezetés kulcsfontosságú, mert a vizenyős talaj savasabbá válhat.

Gyakori virágföld problémák és megoldásaik

Miután egy ideig használtad virágföldedet, előfordulhat majd, hogy észreveszel rajta bizonyos problémákat. Megeshet, hogy a közeg hamar kiszárad, vagy penész, esetleg kártevők jelennek meg benne. Ilyenkor nem kell megijedni, mert pontosan tudod, hogy mi van a talajban, és hogy mivel ellensúlyozhatod a problémákat kiváltó okokat. Ha több vízmegtartásra van szükséged, akkor további organikus összetevőket (komposzt, levélhumusz, trágya, tőzeg, kókuszrost) adhatsz hozzá. A gombanövekedés megelőzése vagy csökkentése érdekében tedd szellősebbé a talajt további perlit hozzáadásával. Ha kártevőid vannak, akkor alkalmazz valamilyen organikus rovarirtót, vagy melegítsd egy órán keresztül a talajt 70°C fokon a sütőben.

Érdemes továbbá feljegyezni, hogy mely virágföldhöz milyen összetevőket használtál.



Öntözzük ezzel az oldattal a paradicsomot, nagyon hálás lesz érte!

Hoztam nektek ismét egy nagyon szuper trükköt, tavaly próbáltam ki először, hihetetlen eredményt értem el a segítségével, próbáljátok ki idén mindenképp, nem fogjátok megbánni! 
Öntözzük ezzel az oldattal a paradicsomot, nagyon hálás lesz érte!
Mindig is utáltam a vegyszerek jelenlétét a kertben, éppen ezért egész életemben arra törekedtem, hogy száműzzem ezeket az ártó dolgokat. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy a növényekre oda kell figyelnünk, a gyümölcsöket és a zöldségeket is megtámadják olyan kártevők, amik akár az egész termést tönkretehetik, szóval elkerülhetetlen a védekezés.

A vegyi anyagokkal viszont az a legnagyobb baj, hogy nem csak a kártevőket intézik el, hanem a terméssel együtt bejutnak a szervezetünkbe is, és komoly károkat okozhatnak. Szerencsére léteznek olyan természetes szerek, amik megvédik a növényeket a kártevőktől, nem okoznak semmi gondot számunkra, mégis hihetetlenül hatásosak! Most pedig nézzük, milyen szert próbáltam ki a tavalyi évben, mindenkinek merem ajánlani, az én paradicsomjaim hihetetlen módon háláltak meg ezt a féle gondoskodást egész nyáron! 

 

Használjunk élesztős oldatot!

Először is öntsünk egy edénybe legalább 3 liter vizet, forraljuk fel, majd adjunk hozzá 10 evőkanál cukrot, és 10 gramm szárított élesztőt. Fontos, hogy olyan edényt válasszunk, amiben legalább 7-8 liter víz kényelmesen elfér, nem fut ki, mert a folyadék mennyisége a kétszeresére fog nőni időközben! Hagyjuk az oldatot 8-10 órán keresztül állni, néha kevergessük meg, ha reggel kezdtük el a készítését, akkor este nyugodtan használhatjuk is!


Az oldat használata

Hét liter vízhez töltsük hozzá az elkészült oldatot, és öntözzük meg vele a paradicsomtöveket. Igazság szerint minden zöldségnél alkalmazhatjuk az oldatot, mivel nagyon jó hatással lesz minden növényre. Én még nem próbáltam, csak paradicsomnál, de nagyon bevált! Mielőtt az oldatot használnánk, öntözzük meg alaposan a növényeket tiszta vízzel. Érdemes megismételni az oldattal való öntözést 13-15 naponta.

Miért olyan jó ez az oldat?

Az élesztőgombákban rejlik a titok, ugyanis ezek a gombák megakadályozzák, hogy más kártékony gombák megtelepedjenek, emellett az oldat elősegíti a levelek fejlődését, és a bőséges termés kialakulásában is szerepet játszik! Én már pár nap után láttam a változást, a levelek szebbek lettek, élénkzöld színben pompáztak, és soha nem volt ilyen jó termésem! Próbáljátok ki ti is! 


A magyar Tesla találmányai felhasználás nélkül vannak

Írta:  CMS

    A magyar Tesla égbekiáltó találmányai a mai napig felhasználás nélkül vannak: kinek áll érdekében "parlagon" tartani?!
    Csefkó Pálról van szó. Több mint 130 találmány.
    Ebből legalább 6 olyan kész és tömeggyártásba vihető amivel egyenként ki lehetne az országot húzni a kátyúból ha egy valóban magyar kormányunk lenne.
    Munkahelyek tízezreit teremthetnék és szaúdi szintre lehetne felhozni a béreket rövid idő alatt.
    "A fizikai szint magasabb rezgésszintek leképződése, tehát azon a kijelentésen sem kell csodálkozni, hogy a fizikus felfedezései sem mások, mint a spirituális képességük anyagszintű megvalósításai."
    A hozzá hasonlók számtalan olyan technológiát találtak már fel, fejlesztettek ki, amit valamiért nem kamatoztat a magyar állam.
    Mi több, nem is támogatja ezeket semmilyen szinten.
    Ez olyan mértékben van így, hogy még az MTA – Magyar Tudományos Akadémia – is ellehetetleníti ezeket a találmányokat.
    Korábban erről maga Egely György fizikus is mesélt.
    Elmondta, hogy az energialobbi folyamatosan pénzeli azokat az érdekköröket és csoportokat, melyek az ujjukat a tudomány és a technológia ütőerén tartják.
    "Tesla a halálakor számos felfedezés titkát vitte magával, mivel egy közös tudatmezőből szerezzük az ismereteinket belátható, hogy a témára ráhangolódva egy hasonló zseniális elme képes lehet felismerni a plazmával működtetett fényforrást, vízmotort, avagy a semleges áram titkát."
    Rengeteg pénzhatalmi érdekkör tevékenykedik Magyarországon is.
    Magyar Tesla



    Így a mindenkori magyar állam kezei is meg vannak kötve. Egyfajta gazdasági túszok vagyunk, a magyar parlamentnek nem áll érdekében az, hogy felkaroljon bármilyen találmányt, melyet "fentről" nem néznek jó szemmel...
    És ez rengeteg évtizeden át még így is lesz... amíg nem jön majd egy paradigmaváltás a tiltott találmányok és technológiák felett.


2020-tól megtámadható lesz a Trianoni békszerződés?

2018-10-16 by 

Az ENSZ-nek kellene újra felülvizsgálni, különböző jogi szereplőkkel!
A legnagyobb nemzetcsonkítás volt a világtörténelemben.
Maradhat ez így? Nem, nem soha!”
Rndre előkerülő téma, hogy 100 év elteltével a Trianoni békeszerződés hatályát veszti, és így jogilag nem lesz érvényes.
Legalábbis ez, és ehhez hasonló információk cirkulálnak az interneten a 2020-as dátumhoz közeledve egyre többször.
Bár ez sajnso csak egy megtévesztő és reményt keltő tévhit, elméletben lenne alapja a dolognak, és egy ideális világban meg lehetne támadni a jog harcmezején.
Aki igaz szívű magyar, tudja, hogy mennyire fáj egy nemzetnek az, amikor konkrétan darabokat szakítanak ki egy országból.
Hazánkkal, a Nagymagyarországgal szinte példátlan módon pontosan ez történt.
Nem árt egy kicsit tiszta vizet önteni a pohárba, mielőtt belemennénk:
A Trianoni békekötés nem tartalmaz időtartamot. (Mint ahogy egyetlen békekötés sem.
A békeszerződés régen nincs érvényben. Részben 1937-ben szegtük meg, mikor nem tartottuk be a fegyverkezési korlátokat. Részben 1938-ban az első bécsi döntéssel veszítette érvényét, mikor területeket kaptunk vissza Csehszlovákiától, Romániától.
Részben 1947-ben veszítette érvényét, mikor aláírták a II. világháborút lezáró párizsi békeszerződést, ami ugyan szinte teljes egészében a trianoni határokat állította vissza, de a trianoni békeszerződés hatályát nem.
Visszatérve a kérdésre: ennek ellenére egyfajta felülvizsgálatra meglenne az igény a társadalom részéről.
Bár csekély – tényleg csekély – eséllyel, de meg lehetne támadni a békediktátumot a jövőben, ugyanis nyilvánvalóan teljsen igazságtalan volt, és az országunk szerepéhez mérten igazságtalanul nagy büntetés volt.
Sok szakjogász azt állítja, hogy az ENSZ-t lehetne és kellene rábírni arra, hogy ezt vizsgálja felül.
Igen ám, de valljuk be, ez nagy valószínűséggel járhatatlan út lenne.
Ebben az egész eljárásban ugyanis senki sem lenne érdekelt.
Gondoljunk bele a szituációba: amellett, hogy ezzel hihetetlen feszültségeket okoznánk Európán belül, kockáztatva egy háború kirobbanását, nem is tudnánk mit kezdeni a visszakapott területekkel…
Az ország nehéz helyzetbe kerülne valamelyik terület visszacsatolásával. Részben a többi, esetleg még vissza nem csatolt terület országai sokkal ellenségesebbek lennének, pl. ha visszakapnánk akár csak egy felvidéki vármegyét, lehet, hogy román katonai mozgósítások lennének. Másrészt ha még békés mederben is lehetne tartani a történéseket, a következő választáson – a visszacsatolt területeken élő más nemzetiségeknek magas létszáma miatt – román, szlovák, szerb pártok jelennének meg, a politika sokkal zavarosabb lenne.







Kert szalmabálán



Írta:  Joel Karsten által

    Az új bálákat ősszel szerezzük be, mert ősszel könnyebben jutunk bálához. Nem kell őket zárt helyen tárolni. Csak helyezzük el őket a kertben, közel a felhasználási helyükhöz. A csapadék, az időjárás nem árthat nekik. Ez is része a szalmabálák ültetéshez való előkészítésének. A tényleges előkészítő munkákat tavasszal, a kiültetés előtt kezdjük meg (beöntözés, trágyázás).
    • Szalma ágyás♦  Mi az a szalmakert? A szalmakertben az ágyásokat szalmabálából építjük.
    • ♦ A szalmabála ágyásban csak zöldséget nevelhetünk? Nem, a szalmabála ágyásban kerülhet virág, termény, gyógy- és fűszernövény is.
    • ♦  Hogy ültethetünk a szalmaágyásokba? Ültethetünk a bálába és a bálára is.
    • ♦ Hogyan biztosítjuk a megfelelő tápanyagellátást? Használjunk komposztot, jó minőségű kertiföldet.
    • ♦ Miből készül a szalma? A szalma készülhet bármilyen kalászosból, zabból, búzából, árpából stb.
    • ♦ Mitől nem esik szét a bála? A szalmabálát szorosan össze kell fogni lebomló kötöző anyaggal.
    Ez csak néhány kérdés, ami felmerülhet bennünk első információk hallatán.

    A szalmaágyás előnyei

    Ha nem áll talaj a rendelkezésünkre, ha valamilyen oknál fogva nem lehet a talajt megmunkálni, ha kis területre akarjuk koncentrálni a növényeket, akkor próbálkozzunk ezzel a megoldással.
    Nagyon nagy előnye a közeg tisztasága: kevés benne a kártevő, és gyommag. Miután jó hőszigetelő, és a szerves anyag bomlási folyamata hőfelszabadulással jár, kitolja a szezont, mert melegen tartja a növényeket.

    Szalmabála ágyás lépésről lépésre

    lépésről lépésreJoel Karsten, a szalmabála kertek (Straw Bale Gardens) című könyv szerzőjének ajánlásával.
    Miután legegyszerűbben ősszel jutunk szalmabálákhoz, állítsuk fel őket a kertben már ősszel. De,akinek kora tavasszal, tél végén van lehetősége beszerezni, tegye meg akkor.
    A kiválasztott területet takarjuk fóliával vagy kartonlappal (széthajtott, szétvágott doboz), nehogy az erőteljes növekedésű gyomok átfúrják magukat a szalmán, és kidugják a fejüket ott, ahol nem kéne.
    A bálák mennyisége, elrendezése függ a rendelkezésre álló helytől, a terület adottságaitól, mint benapozottság, öntözhetőség. Az elrendezés lehet egészen attraktív és feltűnést kerülő is.
    a tápanyag utánpótlásEgy bála ajánlott mérete:  30 cm x 100 cm x 40 cm. Vágott részével fölfelé helyezzük el. Az bálát összetartó zsineg az oldalán fusson, nem az ültetési felületen.
    Tavasszal a szalmát a felhasználás előtt öntözzük be, és legalább két hétig hagyjuk állni, hogy biokémiai folyamatok megfelelően beinduljanak. A szalma egyébként rögtön összeseik, ha frissen használjuk föl, mert a mikrobiológiai tevékenység megindulása miatt, a lebontó folyamatok, amelyet a bálába juttatott tápelemek is felgyorsítanak, hőt termelnek. A beültetett palántákat, elvetett magvakat pedig hősokk érheti. A bála frissességére nézvést igaz a mondás, hogy minél öregebb, annál jobb. A szalma „érési” folyamatait trágyázással gyorsíthatjuk fel.
    A beöntözéssel egyidejűleg öt napon keresztül bálánként 3 bögrényi szerves trágyával szórjuk meg, amit bőven beöntözünk, hogy minél mélyebbre kerüljön. A következő nap tartsunk szünetet, és csak öntözzünk. Ne törődjünk vele, hogy a szomszéd az ablakból bámul. Ezt követően három napig másfél bögrényi szerves trágyával végezzük el az előbbi műveletet. A 10. nap öntözés előtt három bögre halliszt: fahamu keverékét szórjuk szét a foszfor és a kálium bejuttatása céljából. A folyamat végére beindulnak komposztálódási folyamatok, ha az ujjunkat bedugjuk a bálába melegnek és nedvesnek érezzük, és talajszerű csomókat is fogunk találni a komposztálódás eredményeként.
    Előfordulhat, hogy a szalmában magvak maradnak és ezek kihajtanak. Nem muszáj megszabadulni a kihajtott, fűszerű növényektől, mert sok vizet nem zavarnak.
    Az öntözés kulcskérdés. A szalma vízáteresztő képessége magas. Az egyik legalkalmasabb módszer az öntözésre a csepegtető öntözés.Ha bálasor két végénél póznát tűzünk le, közötte középen lyuggatott gumitömlőt vezetünk végig, amelyet kb. 25 cm-enként rögzítünk u alakban hajlított dróttal. A tömlőn keresztül történik a csöpögtető öntözés. A póznák között kb. 25 cm-enként kerítés huzalt feszítünk ki. Ha esetleg később szükség lesz rá, ezekkel rögzíthetünk egy fényáteresztő ponyvát, ideiglenes melegházat hozva létre a fagyos éjszakákra.
    A csöpögtető öntözés másik, legköltségkímélőbb formája, ha levágjuk a Pet palack alját körben, és  a nyakrészen rajta hagyjuk a kupakot. Majd kilyukasztjuk a kupak körüli részeket egy vékony tűvel. Süllyesszük a palánták mellé a kupakkal lefelé. Töltsük fel vízzel. Így folyamatosan vízzel látjuk el a palánta. A vízbe adhatunk pl.  komposztteát, szerves tápoldatot.
    Ha eljött a palánták kiültetésének ideje, kotorjuk ültetőgödröt, szórjunk a bele kevés steril palántaföldet vagy tőzegmohát, és ültessük bele a palántát. Ha vetünk szórjuk el a magvakat, és takarjuk őket öt cm vastagon palántafölddel. Ha a bála oldalába egynyári virágokat és fűszernövényeket ültetünk nagyon mutatós szalmaágyásunk lesz, és a szomszéd is a csudájára fog járni.
    Szükség esetén a levéltrágyázás szintén jó kiegészítés a tápanyag utánpótláshoz.
    szalmabála ágyásokA szalmaágyás nagy előnye, hogy csekély mértékű a gyomosodás veszélye. Ha mégis megjelenik egy-két gyom, azokat kézi erővel (kihúzás) eltávolíthatjuk. Szervestrágyázás alkalmazásakor nagyobb mértékű lehet a gyomosodás a komposzt használatához viszonyítva.
    A kártevők elleni védekezés is egyszerűbb a szalmaágyásokban. Ennek fő oka a talajszintnél magasabb elhelyezkedés. Miután a szalmaágyás csak egy szezonban használható az áttelő formák nem maradnak a helyszínen. A helyesen kezelt komposztban pedig nincs fertőzési góc. Ha mégis fellépnek kártevők, ezek többsége szárnyas kártevő. Ezek ellen a hagyományos védekezési módok alkalmazhatók.
    A szalmabála szezon végére megpuhul, megszürkül. Jövőre remek komposzt készülhet belőle, ha elhordjuk a komposztládába, komposzt rakásba. A „használt” bálákat beáshatjuk a talajba is.
    Forrás: Division of Agricultural Sciences and Natural Resources • Oklahoma State University pods.dasnr.okstate.edu
    A fotók a “Learn to Grow a Straw Bale Garden” FB oldalról származnak.
    Beküldte Szalontay Béla





Biológiai védekezés a kiskertben / csigák, rovarok...


Írta:  Zoli
    Itt a tavasz, így megsokszorozódott a növényvédelmi teendők száma. Az időjárás egyre kedvezőbb a kórokozók, kártevők szaporodásának is. A még gyenge szöveteken könnyen bejutnak a kórokozók, károsítják a kártevők. A növényvédelemben elsősorban a megelőzésen van a hangsúly, ezért különösen nagy figyelmet kell fordítanunk a növények megfelelő fejlődésére.
    Ha megfelelően fejlődnek a növényeink, nem alakul ki tápanyaghiány, akkor a kórokozókkal, kártevőkkel szemben is ellenállóbb a növény. Sok esetben élettani betegségekre vezethető vissza a növényvédelmi probléma.
    Egyre nagyobb területen alkalmazzák a bio, ökológiai és integrált növénytermesztést, így a bio termesztés során alkalmazható növényvédő szerek, eszközök száma is bővül. Azonban még mindig jelentős hiányosságokkal találkozhatunk hazánkban.
    Az egyik legégetőbb probléma a csigák elleni védekezés. Igen jelentős károkat tudnak okozni a növénytermesztésben, de a dísznövények esetén is. Akár egy éjszaka alatt tarra rághatják a növényeket, főleg a palántákat kedvelik a gyengébb szövetek miatt. Németországban már kapható ellenük biológiai készítmény.
    Hogyan védekezhetünk ellenük?
    Létezik már egy valódi, hatékony és teljesen bio megoldás, ez azonban Magyarországon még évekig nem lesz legálisan elérhető, holott egész Európában elterjedten használják. Ez a NEMASLUG névre hallgató élő készítmény, (nem reklámozni szándékozom csupán tájékozódás végett a kb beszerzési lehetőség és ár tájokozódása végett.) amely kizárólag a csigákban élősködő mikro méretű fonalférgeket tartalmaz. Ezeket egyszerűen ki kell öntözni a fertőzött területre. Ott találkoznak az első csigával, amelyet elpusztítanak, majd a dögben felszaporodnak és kirajzanak. Így egy exponenciális szaporodási görbe szerint nagy területen teljesen kipusztítják a meztelen csigákat, majd azok eltűnésével maguk is kipusztulnak, hiszen nem marad táplálékuk.
    Ez az Európában bevált, abszolút biotechnológia módszer a növényvédő szeres vegyipari lobbik és a magyar engedélyező hatóságok miatt nem lesz elérhető még legalább 3 évig Magyarországon.
    A rendszer úgy néz ki, hogy annak a cégnek,  amely forgalmazni szeretné ezt az Európában engedélyezett  teljesen ökológiai terméket ugyanolyan eljáráson kell keresztülvinnie, mintha az egy fejlődő országból érkező ismeretlen mérgező vegyszer lenne. Ennek a díja sok millió forint, a várakozás pedig több év. Jelenleg nincs ilyen cég, amely ezt be tudja, illetve akarja vállalni. Természetesen a mérgező csigaölőket forgalmazó vegyipari cégek minden módon akadályozzák ezt a folyamatot, hogy el tudják adni készleteiket. Véleményem szerint a civil szféra nyomása segítene az engedélyezési eljárás könnyítésében.
    Addig is marad az a megoldás, hogy a hobbikertészek megpróbálják zsebben behozni nyugat-európai gazdaboltokból.
     A hagyományos ökológiai módszerek (csigacsapdák, fahamu, tojáshéjpor, kerti ruta, stb.) ez azonban nagyobb fokú invázió esetén nem nyújtanak védelmet, bár a gyérítés mindenképpen kedvező.
    Azután úgy gondolom, hogy még mindig elég eredményes módszer a különböző ötletek alapján a sörcsapdák felállítása az érintett területen illetve a Indiai futókacsakövetkező eredményes megoldás lenne az indiai futókacsa, amely igen eredményesen pusztítja a kártevőket. A csigák mellett a hernyókat, lárvákat is jelentősen gyéríti. A futókacsa kedvenc tápláléka a spanyol csiga, melynek petéit is előszeretettel fogyasztja. Ebben leginkább – a madaraknál ritkán tapasztalható – jó szaglása segítségére. Fontos, hogy mindig legyen előttük bőségesebb víz, ugyanis egy-egy jól megtermett csigát csak vízzel tudnak bekebelezni, anélkül meg is fulladhatnak tőle. Nyugat-Európában egyes cégek már kacsakölcsönzésre szakosodtak: a termelőknek bérleti díj fejében futókacsákat adnak, s amikor azok megtisztították a területet, visszakerülnek gazdáikhoz. Az indiai futókacsa nem csodaszer, de kétségtelenül a legolcsóbb, legkörnyezetkímélőbb módja annak, hogy megszabaduljunk a spanyol csigák inváziójától. Természetesen még biztosabb a hatás, ha több módszert kombinálunk.
    És talán nem sokan tudják, hogy nem csak az indiai futókacsa pusztítja a mindenféle csigát, hanem a pekingi kacsa is!
    És ezek se bántják a kertben a haszonnövényt.
    Spanyolcsigák

    A spanyol-csiga leírása: Gesztenyebarna, világosbarna, téglavörös, narancssárga, szürke és fekete változata létezik, oldalán gyakran sötét oldalsáv húzódik. Talpa fehéres, nyálkája színtelen. Élőhelye: rét, láp, cserjés, erdő, kert.
    *
    A rovar, kártevők
    A rovar, kártevők elleni védekezésben is lemaradásban vagyunk. Szerencsére ma már Magyarországon is Azadirachta indica, belőle készül a neem olajmegvásárolhatók a neem olajos készítmények, amelyek a rovarriasztó (repellens) és rovarölő hatása mellett a gombabetegségek kezelésére is alkalmas. Szelektív rovarölő szer, amely abban nyilvánul meg, hogy csak a növényt károsító rovarokat pusztítja el. A növényen egy vékony filmréteget képez, a kártevő szervezetébe jutva felborítja annak hormonrendszerét, és néhány napon belül elpusztul. Nem okoz azonnali pusztító, úgynevezett taglózó hatást, ezért sokan kételkednek a hatásában.
    Hogyan működik a neem olaj rovarölőszer?
    A kertész neem olajat permetez, azonban nem tapasztal azonnali hatást.
    A neem olaj működésének módja különbözik más rovarölő szerektől.
    Nem azonnal hat, és nem pusztít el minden rovart. A neem olaj hatása a rovarok agyára és testére.
    A neem olajnak számtalan, komplex és aktív összetevője van.
    Az egyszerű mérgektől eltérően a neem összetevői hasonlóak azokhoz a hormonokhoz, melyeket a rovarok is termelnek. A rovarok felszedik a neem olaj összetevőit, hasonlóan a természetes hormonokhoz.
    A neem olaj bejut a rendszerbe és leállítja a hormonok normál működését.
    A rovarok elfelejtenek enni, párosodni, petéiket lerakni.
    Elfejtik, hogy képesek repülni.
    Ha a tojás nem kel ki, lárva sem keletkezik.
    Végül a rovarok olyan zavarba kerülnek, hogy nem táplálkoznak.
    Élelem nélkül elpusztulnak.
    Csökken a populáció, majd eltűnik. - A kör bezárul.
    A tudósoknak is túl bonyolult megérteni, hogyan és miért működik ilyen precizen. Túl sok, különböző, aktív összetevőt tartalmaz, és minden rovarfaj különbözően reagál a neem rovarölő tulajdonságára.
    A neem olaj nem bántja a hasznos rovarokat
    Meglehetősen csodálatra méltó, hogy csak a rágó és szívó rovarokra van hatással. A valós hormonokhoz hasonlóan a neem olaj is nagyon alacsony koncentrációban dolgozik, néhány milliomod rész elég. Pici olaj hosszú ideig tart.
    A történet nem egy éjszakás esemény.
    Az emberek permeteznek a neem olajjal és azt várják, hogy minden és azonnal elpusztuljon. Ezt ismerik a kémiai mérgekből. Mivel nem tapasztalnak semmit, azt a következtetést vonják le, hogy a neem rovarölő nem működik.
    Működik! Adjon neki időt.
    Jóval okosabb módon kezeli a rovarokat annál, mint hogy mindent elpusztítson. Merev szabályok nincsenek, csak útmutató.
    Néhány rovar érzékenyebb, mások kevésbé. Megelőzés céljából a permet lehet gyengébb hatású.
    Általánosságban a kerti permethez 0,5-1% töménység elegendő.
    A céltól függően megemelheti 2%-ra.
    Használja saját megfigyeléseit!
    Vegye figyelembe, hogy a neem olaj hatása nem azonnali!
    Várjon legalább 1 hetet, mielőtt véleményt mond a hatásáról!
    1 liter 0.5 %-os oldathoz
    5 ml neem olaj
    1-2 ml szappan vagy más mosószer vagy 1 ml Rimulgan emulgálószer
    1 liter meleg víz
    1 liter 1 %-os oldathoz
    10 ml neem olaj
    2-4 ml szappan vagy 2 ml Rimulgan emulgálószer
    1 liter meleg vízÖtletek a neem olaj növényvédőszer elkészítéséhez
    Melegvízet használjon, ha lehetséges.
    Először a szappant oldja fel a melegvízben! (Rimulgan esetén a vizbe öntheti a 20 vagy 40 ml emulgátort.)
    Lassan és folyamatosan keveréssel adja hozzá az olajat.
    Ha az olaj nehezen oldódik, használjon több szappant vagy mosószert.
    Nagyobb mennyiségnél előre keverje össze az olajat és szappant kevés meleg vízzel és azt követően öntse a nagy tárolóba.
    Öntse a keveréket a permetezőbe. Keverje alaposan össze.
    Rázza vagy kavarja másképpen permetezés közben. A permetet 8 órán belül használja fel.
    Neem olaj rovarirtó használati javaslata
    Permetezze az oldatot minden levélre, különösen azok alsó felére, ahol a rovarok szeretnek elrejtőzni. Ha a termőföld közelében sok levél van, kerüljön oda, sőt a gyökerek felé is. Semmilyen károsodást nem okoz, ellenkezőleg, hasznos a termőföldnek.
    Csak akkora mennyiséget készítsen, melyet 8 órán belül elhasznál.
    Tartsa nyitva a szemét, így könnyebben meg tudja állapítani, milyen sűrűn kell permeteznie. Ha aggódik az érzékeny növények miatt, akkor kis területen, kevés mennyiséget permetezzen.
    Várjon 1 vagy 2 napot és nézze meg az eredményt. Ha szappant is (emulgátort) használ, semmilyen probléma nem fordulhat elő.
    Megelőzéshez 0.5 %-os oldatot használhat. Fertőzés esetén minden levelet permetezzen be, a növény körüli termőföldet is
    * Hetente egy alkalommal ismételni, amíg a probléma fennáll.
    * Esős időszak esetén sűrűbben kell permetezni.
    * Kevésbé érzékenyebb rovarfajnál növelni a neem oldat koncentrációját.
    * Figyelni a hatást, és aszerint változtatni a töménységet.
    * A rágó és szívó rovarokat riasztja el a neem olaj.
    A szöcske és a neem olaj története
    Szereplők: két üveg, két levél és két szöcske.
    Az egyik levelet befújták kémiai rovarölővel, a másikat neem olajjal.
    A két szöcskét a két üvegbe tették, 1-1 levéllel.
    Az első szöcske megette a levelet és azonnal elpusztult.
    A másik, a neem olajjal befújt levelet meg sem érintette. Két nap után éhen halt.
    A neem leállítja a rovarokat a fogyasztásról - Ez a hormonszerű akció hatása.
    A rovar "elfelejt" táplálkozni miután kapcsolatba kerül a neem olajjal. A valóságban a neem olaj szaga és elég ehhez. A neem olaj nagyon erőteljesen. gátolja a rovarok táplálkozását.
    Jól működik szöcskék és kabóca félék ellen, és más rovarfajokra is hatásos, főleg hormonjai által.
    Napok, vagy hetek szükségek a teljes hatás eléréséhez, ezért az emberek nem tartják hatékonynak.
    A média és vegyianyag gyártók által hibásan tájékoztatott kertészek azonnali hatású szereket keresnek, ahelyett, hogy a hosszabb távon a környezeti egyensúlyt helyeznék előnybe.
    A neem olaj a növény belsejéből dolgozik
    A legtöbb rovarölő azonnal lebomlik. Az eső lemossa, a napfény elpusztítja. Ezért állandóan permetezni kell, vagy találnia olyan stabil szert, mely hosszú ideig megtartja a hatását. Ez azt is jelenti, hogy mindenhol kémiai anyagok épülnek be, és mindent megmérgeznek. Beleértve Önt is.
    A neem olaj gyorsan lebomlik. Különösen az UV fényre fogékony.
    Szisztématikus rovarölő. Emiatt kiöntheti a termőföldre is (higított állapotban) és a növény felszívja a szöveteibe. Így belülről dolgozik. A szöcske néhányat haraphat, de csak annyit.
    Mindazonáltal nem hatásos minden rovarfaj ellen. Összetevői a növény mélyebben levő szöveteiben halmozódnak fel. Emiatt a külső szövetekben kevésbé jut el. Emiatt nem kell aggódnunk a káposztalevelek belseje miatt.
    De bármely szívó és rágó rovart nagyon gyorsan harcképtelenné tesz.
    Ha azonnali megoldást szeretnénkakkor a piretroid jelenti a megoldást! Azonnali taglózó hatással rendelkezik, a rovarok trachea (légző) rendszerét bénítja meg, kipermetezve vagy porként kiszórva azonnal elpusztítja a rovarokat. Nem szelektív rovarölő, így a hasznos rovarokra is káros. A piretroid hatóanyag található meg a legtöbb kontakt készítményben is, azonban szintetikus hatóanyagként. A természetes piretroid a melegvérűekre teljesen ártalmatlan, bolhaporként a házi kedvencek készítményeiben találkozhatunk vele. A dalmát rovarpor virágból készül, a virágokat szárítják, majd porítják. Egy évelő növény, így a kerttulajdonosoknak érdemes beszerezni belőle néhány tövet. Teljesen igénytelen, szárazságtűrő dísznövény.
    Néhány országban már megvásárolható a belőle készült, csak természetes piretroidot tartalmazó készítmény, Németországban Ameisen porként kapható. Hazánkban sajnos ilyen készítmény még nem kapható növényvédelmi célra. Ha ezt szeretnénk használni, akkor a kisállat kereskedésekben tudunk természetes piretroid tartalmú készítményeket vásárolni, amit növényvédelmi célokra is használhatunk. Mielőtt használni kezdenénk, ellenőrizzük le, hogy csak természetes piretroidot tartalmazzon, ne legyen benne semmilyen illatanyag és egyéb segédanyag.
    Mindkét készítmény melegvérűekre, így az emberekre nézve is teljesen ártalmatlan és kontakt anyagok.

    Felhasznált irodalom:






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése