2020. február 3., hétfő

Leveles tepertős pogácsa
































Leveles tepertős pogácsa




Hozzávalók : 1 kg liszt, 50 dkg margarin, 2 tojás, 5 dkg élesztő, 1 kis dobozos kefír, 5 dkg só, bors ízlés szerint, 2 – 3 dl tej ( amennyit a tészta felvesz ! )

50 dkg apróra vágott tepertő
+ 1 tojás a lekenéshez

Az élesztőt egy kevés langyos tejjel felfuttatjuk. A többi hozzávalóból ( a tepertő kivételével ) a meleg tej fokozatos hozzáadásával egy laza kelt tésztát gyúrunk. Majd az összedolgozott tésztát fél órát kelesztjük. Ezután a tésztát téglalap alakúra, kb. 1 cm vastagságúra  kinyújtjuk.
Erre az apróra vágott tepertőt egyenletesen elosztjuk. Ezután a tésztát két oldalról egymásra hajtjuk. Ezt a tésztát 45 fokos szögben magunk felé fordítjuk és újra kinyújtjuk, és egy dupla hajtást csinálunk. Úgy mint a leveles tészta készítésénél is. Itt meg tudod nézni :


Ezután fél órát ismét pihentetjük, majd újra egy szimpla és egy dupla hajtást csinálunk. Majd egy ismételt fél órás pihentetés után kinyújtjuk, bevagdossuk a tetejét, egésztojással lekenjük, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk és sütőpapíros tepsin 200-220 fokos sütőben kb. 20 perc alatt aranybarnára sütjük.

A képen látható nagy méretű pogácsából  kb. : 25 darab
Kisebb méretűből a kb. a duplája lesz. 



 Hajtogatott leveles tészta :

Hozzávalók : 1.10 kg liszt, 1 kg margarin, 3 dkg só, 1 dl olaj, 0.5 dl ecet ( 10 % )

Az 1 kg szoba hőmérsékletű margarint 10 dkg liszttel csomómentesen összedolgozzuk, és téglalappá formáljuk. ( Hideg helyen, gyorsan dolgozzunk, hogy a margarin ne puhuljon meg és jól dolgozzuk el a margarint, ne legyen csomós! )


Tegyük hűtőbe kb. fél órára, de ne keményedjen meg a tészta. Az ujjunkkal még be tudjuk nyomni a tésztát.

1 kg lisztből, az ecetből, az olajból és a sóból kb. 7 dl vízzel közepes keménységű tésztát gyúrunk.
A vizet csak fokozatosan szabad a tésztához hozzáadni, mert minden fajta liszt más, máshogy viselkedik. Egyik fajta liszt kevesebb, a másik több vizet vesz fel, ezért van írva a kb. vízmennyiség!


A tésztát fél óráig pihentetjük.


A pihentetés után a margarint beleburkoljuk a két képen látható módon a tésztába.



A beburkolt tésztát téglalap alakúra kinyújtjuk és egy szimpla hajtást csinálunk.





Fontos, hogy a hajtogatás során a lisztet minden oldalról keféljük le!



A hajtással magunk felé fordítjuk a tésztát.
  


Ezután újra kinyújtjuk téglalap alakúra.



Csinálunk egy dupla hajtást.


  




A fél óra pihentetés után kinyújtjuk és újra egy szimpla és egy dupla hajtást kell csinálni ahogyan az első körben.












Az összehajtott tésztát 5 egyforma ( kb. 60 dkg-os ) részbe vágjuk és folpackkal letakarva hűtőbe tesszük. Felhasználás előtt pihentessük 1-2 órát, de legjobb, ha csak másnap használjuk fel.
Darabonként lefagyasztható!

A dupla hajtást ne téglalapra, hanem négyzetesebbre nyújtsuk.

Ez az igazi leveles tészta receptje, de csak annak ajánlom a készítését akinek van egy kis rutinja már a konyhában, mert ez azért egy kis gyakorlatot igényel!


Burgonyás-tepertős pogácsa



Tegnap már megfőztem a burgonyákat a pogácsához, amikor mondta a férjem, hogy az előző nap vásárolt tepertő nem a legjobb ízű, nincs eléggé kisütve. Ilyenkor szokta pogácsában végezni. A krumplikat sem akartam kidobni, így lett burgonyás-tepertős pogácsa. A tésztába belekevertem a főtt krumplit, a hajtogatásokkor pedig rákentem a tepertőkrémet. A hagyományostepertős pogácsa is mennyei, de ez nekem sokkal finomabb. A burgonyától lágy, puha a pogácsa és sokkal könnyebb mint a csak tepertősé.

Hozzávalók: 60 dkg liszt , 1 csapott ek. Só , 12 dkg vaj (vagy margarin),
    3 közepes főtt burgonya (20-25 dkg), 1 tojás , kb. 2 dl tejföl
    1 dl tej, 1 tk. Cukor, 3 dkg élesztő , 30 dkg tepertő.
A tejet a cukorral meglangyosítom, belemorzsolom az élesztőt, félreteszem.
A lisztet egy nagyobb tálba mérem, elkeverem benne a sót, hozzáadom a kis darabokra vágott vajat. Elmorzsolom. Közepébe mélyedést készítek, ide teszem az áttört burgonyát, tojást, tejfölt és a felfuttatott élesztőt. Összeállítom a tésztát, majd kiteszem a deszkára és átgyúrom. Nem szabad túl keménynek lennie, de ne is legyen ragacsos.
Letakarom a tállal, hagyom kb. 30 percig pihenni. Ezalatt ledarálom vagy késes robotgéppel krémesre keverem a tepertőt.
A kissé megkelt tésztát ujjnyi vastagra nyújtom, megkenem a tepertőkrém egy részével, majd hajtogatom. A tésztát gondoltaban három részre osztom hosszában. A jobb oldali részt a középsőre hajtom, majd ennek tetejére a baloldali részt. Az így kapott hosszú csíkot szintén megkenem vékonyan a tapartőkrémmel. Most négy részre osztom gondolatban. Az alsó részt felhajtom a tészta közepéig, majd a felső részt is visszahajtom, szintén a közepéig. Az egyik felét szintén lekenem krémmel, majd félbehajtom. Ráborítom a tálat és ismét hagyom fél órát pihenni.


Ezután úgy fordítom a tésztát, hogy a nyitott része legyen jobb oldalon és ujjnyi vastagra nyújtom. A kenést és a hajtogatást megismétlem. A végére elfogy a tepertőkrém. Megint leborítom, harminc percig pihentetem.
Végül kinyújtom kb. 1 cm vastagra, tetejét berácsozom és az 5 cm-es pogácsaszaggtóval kiszaggatom. Sütőpapíros tepsire ültetem őket és ismét hagyom 30 percig pihenni. Ezalatt a sütőt előmelegítem 200 fokra. A megkelt pogácsákat lekenem felvert tojással, vigyázva, hogy az oldalára ne folyjon le, mert akkor nem lesz leveles. Kb. 16-18 perc alatt sülnek pirosra.




Leveles tepertős pogácsa





Ez a pogácsa Anyukám receptje szerint készül. Nagyon finom, puha, könnyű, érdemes kipróbálni!

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 2,5 dl tej, 7 g porélesztő,
    1 teáskanál cukor , 1,5-2 teáskanál só , 2 tojás , 5 dkg vaj
    4-5 evőkanál darált tepertő , 1/2 kávéskanál őrölt bors
    a kenéshez: 1 tojás
A langyos, cukrozott tejben felfuttatjuk az élesztőt. A lisztet összekeverjük a sóval, hozzáadjuk az élesztőt, az olvasztott és langyosra hűlt vajat, majd a szoba hőmérsékletű tojásokat. Lágy, rugalmas tésztát dagasztunk. Letakarva kelni hagyjuk bő fél órán át, nem kell megvárnunk, hogy a tészta duplájára keljen.



A darált 
tepertőt mikróban vagy takaréklángon langyosra melegítjük, elkeverjük a borssal, ha szükséges megsózzuk.


A tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük a tepertő egyharmadával, majd hajtogatjuk: a felső harmadot középre hajtjuk, az alsót ráhajtjuk, majd vízszintesen is jobbról-balról középre hajtjuk. 15 percig pihentetjük. Ezt a műveletsort még kétszer megismételjük. Amikor negyedszer is kinyújtjuk a tésztát, éles késsel 5 mm mélyen, rácsozva bevágjuk a tészta felületét.
Ezután megkenjük a kissé felvert tojással és éles pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A maradék tésztát enyhén összegyúrjuk, majd azt is kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőpapírral ellátott tepsire helyezzük, 15-20 percig pihentetjük.
180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütjük.
Ez a recept a Kifőztük magazin idei 2. számában jelent meg, amely regisztráció után ingyenesen letölthető.


Káposztás pogácsa (Öcsitől - Ő a Keresztapám, nála jobban ezt senki sem sütötte)


 Hozzávalók: 50 dkg fehér káposzta, 2 evőkanál olaj ,
2 kávéskanál cukor , őrölt bors , 25 dkg rétesliszt , 10 dkg ráma margarin , 2 dkg élesztő 2 dl tej 1 tojássárgája , só
2-2,5 dl tejföl

Lereszeljük a káposztát és félórára besózzuk. Kinyomkodjuk és az olajon a cukor­ral, kevergetve szép barnára pirítjuk, erősen borsozzuk, majd kihűtjük. Összegyúrjuk a réteslisztet a margarinnal, a tejben megfuttatott élesztővel, a tojássárgájával, sóval és annyi tejföllel, hogy rugalmas tésztát kapjunk. Langyos helyen duplájára kelesztjük, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. Megkenjük a pirított káposztával, összehajtogatjuk, majd ismét kinyújtjuk. Ezt 3-4 szer ismételjük, végül 2-újnyi vas­tagra kinyújtjuk.  Tetejét rács alakban bevagdossuk és a tésztát nagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A tetejét tojásfehérjével megkenjük, és 10 percet kelesztjük. Forró sütőben sütjük.

A töpörtyűkészítés titkai

Nem egészséges, hizlal és még csak nem is szép, mégis nagyon sokan szeretik. Lilahagymával, friss kenyérrel ropogtatva, pogácsában, szendvicskrémként vagy tésztába gyúrva. A töpörtyű eteti magát. Képtelenség ellenállni az apró, sós daraboknak, ami nem is baj, hisz kis mértékben, a hidegebb téli napokon jól jöhet egy kis plusz energia. De lássuk csak, hogy mit tudunk e tradicionális magyar csemege előállításáról!

Nálunk a legfontosabb zsiradék mindig is a szalonna volt. A főzéshez, étkezéshez használatos zsírt a sertés felkockázott szalonnájából vagy hájából olvasztják. Külön-külön kell sütni a szalonnát és a hájat, mivel az utóbbi hamarabb kiolvad. Minél kisebbre aprítjuk, annál több lesz a zsír, kevesebb a töpörtyű, és jelentősen csökken az olvasztás időtartama is. Az olvasztást 60-70 fokon kezdjük, majd 120-130 fokon folytatjuk. Vigyázni kell, hogy 130 fok fölé ne emelkedjen a hőmérséklet, mert akkor a zsír több ártalmas anyagot tartalmaz, és hamarabb avasodik

A friss tepertő friss kenyérrel az igazi!
Célszerű a bőr nélküli szalonnát 2 cm széles és 1 cm vastag darabkákra vágni. A hájat lehet nagyobb darabokra vágni. A bőrös-húsos hasaalja-szalonnából készül a pörc. A felvágott darabokat zománcozott vasedényben vagy más, ép zománcú edényben sütjük. (Rézüstben nem szabad!) Az edényt kétharmadig töltjük meg az olvasztandó szalonna- vagy hájdarabokkal, és kilónként fél deciliter vizet öntve alá, kis lángon sütjük. (Azért kell hozzá a víz, mert a szalonna a gőzben megpuhulva jobban kiengedi a zsírt.) A zsiradékot folyamatosan kevergetjük, kezdetben ritkán, később egyre sűrűbben, de mindig óvatosan, hogy ne törjön.
A zsírosbödön feltöltése





Darálva is jó szolgálatot tesz a töpörtyű...

Addig sütjük, amíg a zsír teljesen átlátszó lesz. A töpörtyű szép aranybarna színűvé válik, és a zsír felszínén marad, széttörve pedig a belseje nem fehéres. Úgy állapíthatjuk meg, kisült-e a zsír, hogy a töpörtyűt az edény oldalához nyomjuk, és ha sistereg, akkor még van benne zsír, ha nem, készen van. A színe kevésbé mérvadó, mert a kövérebb szalonnának mindig világos töpörtyűje van, a sovány pedig hamar piros lesz.
Ekkor hűvös helyre tesszük, ülepedni hagyjuk, és amikor már csak langyos, akkor (az üledéket kivéve) beleöntjük egy tiszta, száraz, zománcozott zsírosbödönbe. A töpörtyűmorzsás zsírt ételkészítéshez használhatjuk. A zsírosbödön alakja azért felfelé szűkülő, hogy a tárolás során minél kisebb zsírfelület érintkezzen a levegővel.
Fa- vagy cserépedényben a zsír hamarabb avasodik! Amíg a zsír teljesen ki nem hűlt, nem szabad befedni, mert kellemetlen szagot kap.
Kopogós-ropogós töpörtyű




..például pogácsába vagy krémnek elkészítve

A megmaradt töpörtyűhöz tejet öntünk, és ezzel pirítjuk, majd zománcozott vagy porcelánedénybe szedjük. Kihűlésig ne fedjük le! Még melegen enyhén sózzuk meg.
Étkezési töpörtyűnek a legalkalmasabb a háta és a kövér hasaalja-szalonna, illetve a tokaszalonna. Ennek a sütését akkor kell befejezni, amikor a töpörtyű száraz, pirosasbarna, felülete kemény, "kopog".
Sokáig eltarthatjuk a töpörtyűt vagy tepertőt oly módon, hogy a zsírolvasztás után azonnal üvegbe tesszük és leöntjük zsírral úgy, hogy teljesen
befedje. Az üveg száját lekötjük, hogy a levegő ne érje.
Úgy is ehetjük, hogy megdaráljuk, zsírral elkeverjük, és üvegbe tesszük, a tetejére zsírt öntünk és lekötjük. Sötét, de szellős kamrában sokáig eláll,
ráadásul ezt még tepertős pogácsához, tepertőkrémhez is felhasználhatjuk.
Szárnyasból készült finomságok
Zsírt és töpörtyűt kacsából és libából is süthetünk. (Sokak szerint a szárnyas-töpörtyű sokkal különlegesebb, mint a disznóból készített, hagyományos verzió.) A zsírral azonban óvatosabban kell bánnunk, mert jóval folyékonyabb, mint a disznózsír, ezért kicsit komplikáltabb a tárolása is. Mindazonáltal szárnyasételek főzéséhez, sütéséhez sokkal jobban illik a liba- vagy kacsazsír, ezért érdemes kipróbálni.

Töpörtyűkrém (szendvicsre)
Hozzávalók: 30 dkg töpörtyű, 3 db főtt tojás, 1 nagyobb lilahagyma vagy vöröshagyma, kb. 3 gerezd fokhagyma, 2 teáskanálnyi pirospaprika, 1 teáskanál csemege pirosarany, só, bors, szerecsendió, kb. 2-3 evőkanál tejföl, 2 evőkanál mustár (ha nagyon savanyú a mustár, akkor csak 1 evőkanállal használjunk belőle!)
Elkészítés: A tepertőt megdaráljuk. A tojást megfőzzük, megtisztítjuk, és apró kockákra vágjuk, és hozzákeverjük a megtisztított tepertőhöz. Megmossuk, apró kockákra vágjuk és szintén a tepertőhöz adjuk a lilahagymát és a fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát, a mustárt, a pirospaprikát és a borsot. Jól összekeverjük, és kanalanként hozzáadjuk a tejfölt. Ha nagyon masszív a krém, több tejfölt használjunk.
Vacsorának vagy vendégvárónak is remek a töpörtyűkrém
Tepertőpástétom
Hozzávalók: 15 dkg jó szárazra sütött tepertő, 1 nagy, héjában főtt burgonya, 1 evőkanál mustár, ízlés szerint só, 1 csapott mokkáskanál törött fekete bors, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl kefir
Elkészítés: A meghámozott, főtt burgonyát, a megtisztított vöröshagymát és a tepertőt ledaráljuk, majd az összes fűszerrel, a kefirrel és a mustárral összekeverjük. A megpirított kenyérszeletekre kenjük, és a grillsütőben (vagy a sütőben) megsütjük.

Leveles tepertős pogácsa 
A tepertős pogácsából nem hiányozhat a bors sem!
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 40 dkg darált tepertő, 3 tojássárga, 1 evőkanál rum, mogyorónyi zsír, 3 csapott kávéskanál só, kb. 2 dl tejföl, (3 dkg élesztő + 1 csipet cukor + 0,5 dl tej), tojás a megkenéshez
Elkészítés: Előveszünk egy nyújtódeszkát, rászórjuk a sóval összekevert, kimért lisztet. A közepébe mélyedést formázunk, és beleütjük a 3 tojás sárgát, a zsírt, a tejben felfuttatott élesztőt és tejfölt. Keményre gyúrjuk a tésztát. A tésztát letakarjuk egy konyharuhával, és 1 órát pihentetjük.
Ezalatt előkészítjük, azaz sütőpapírral kibéleljük a tepsit, és felverjük a tojások megkenésére szánt tojást. Megdaráljuk a tepertőt.
A megkelt tésztát téglalap alakúra nyújtjuk (kb. 35 X 25 cm nagyságúra), és megkenjük a darált töpörtyűvel. Enyhén megborsozzuk. A tésztát a hosszabb oldala mentén harmadokra osztjuk, és először a bal, majd a jobb oldalt hajtjuk a középsőre. Ezután alulról fölfelé haladva a tésztát félbe hajtjuk. VIGYÁZZUNK, HOGY A TÉSZTA HAJTOGATÁSA MINDIG EGY IRÁNYBAN TÖRTÉNJEN! A tésztát sodrófával picit megnyomjuk, majd konyharuhával letakarjuk, és 15 percig pihentetjük. Ezután még kétszer ismét a kezdő méretre nyújtjuk a tésztát, ugyanígy meghajtogatjuk, megint megnyomjuk, és ismét 15 percig pihentetjük letakarva. (Így 3x nyújtottuk, hajtogattuk és pihentettük a tésztát). A harmadik pihentetés után kb. másfél ujjnyi vastagra nyújtjuk a tésztát, késsel kockásra rácsozzuk, és közepes méretű (kb. 4 cm átmérőjű) lisztbe mártott pogácsaszaggatóval kiszúrjuk a pogácsákat. A pogácsákat a tepsibe tesszük (ritkásan!), és tojássárgával megkenjük. A pogácsákat a tepsiben további 30 percig kelesztjük. (Itt már elkezdenek dülöngélni a pogácsák.)Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt szép sárgára megsütjük. 

Frissen, ropogósan az igazi, bár sokáig eltartható
Zalai sült káposzta
Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 20 dkg tepertő, 5 dkg füstölt szalonna, só, személyenként 2-3 közepes burgonya
Elkészítés: A káposztát egyszer vízzel felengedjük, és erősen kinyomjuk. A szalonnát szeletben kisütjük, majd kiszedjük. Zsírjára rádobjuk a tepertőt, és jól átforrósítjuk. Hozzáadjuk a káposztát, a sült szalonna szeleteket, sózzuk. Fedő alatt kb. egy óra alatt készre sütjük. Plusz folyadék, zsír nem kell hozzá, mert elég, ami a tepertőből kiolvad. Sütés közben sűrűn keverjük meg, mert a káposzta hajlamos odaégni.
Amíg a káposzta készül a sütő rácsán, hajában megsütjük a jól megmosott burgonyát, majd tálba szedve ruhával letakarjuk. Így a héja felpuhul, és az asztalnál mindenki könnyen megpucolja. A tányérra kockázva szedjük rá a sült, tepertős káposztát. 

Hopp, ez már egy komoly adag!



Nászasszony töpörtyűs-krumplis pogija


Hozzávalók: csipet cukor , 1 kg liszt , 5 dkg élesztő , 2 dl  tej , 1 tojás , 1 pohár tejföl (2 dl) , 1 evőkanál libazsír , 30 dkg töpörtyű vagdalva/darálva , 5 db közepes, héjában főtt krumpli

Elkészítés:

Az élesztőt megfuttatjuk a langyos tejben a cukorral és 1 evőkanál liszttel. Közben a tepertőt megdaráljuk. A lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, hozzáadjuk az élesztős tejet, a tejfölt, egy csipet sót, és összegyúrjuk. Alaposan összedolgozzuk. A tésztát kb. fél cm vastagra kinyújtjuk, rákenjük a darált tepertőt, ízlés szerint kissé megsózzuk és megborsozzuk. Alulról felfelé felcsavarjuk a tésztát, téglalap alakúra kinyújtjuk, és két oldalát egymásra behajtjuk. Fél órát pihentetjük, majd ezt a hajtogatást még háromszor megismételjük, és közöttük fél-fél órát pihentetjük a tésztát.
Végül ujjnyi vastagságúra kinyújtjuk, tetejét sűrűn kockásra bevagdaljuk, és nem túl nagy pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A sütőt előmelegítjük 220 fokra (gázsütő: 4. fokozat). A pogácsák tetejét megkenjük tojássárgájával, és a sütőben kb. 20 percig sütjük.

Megjegyzés:

A receptet Szigethy Margit küldte. Köszönjük!




Tepertőkrém





Hozzávalók: 30 dkg töpörtyű , 3 db főtt tojás , 1 nagyobb lilahagyma vagy vöröshagyma kb. 3 gerezd fokhagyma

    2 teáskanálnyi pirospaprika 1 teáskanál csemege Piros Arany
    só , bors szerecsendió kb. 2-3 evőkanál tejföl
    2 evőkanál mustár (ha nagyon savanyú a mustár, akkor csak 1 evőkanállal használjunk belőle!)

Elkészítés:

A tepertőt megdaráljuk. A tojást megfőzzük, megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk, és hozzákeverjük a megtisztított tepertőhöz. Megmossuk, apró kockákra vágjuk és szintén a tepertőhöz adjuk a lilahagymát és a fokhagymanyomón átnyomott fokhagymát, a mustárt, a pirospaprikát és a borsot. Jól összekeverjük, és kanalanként hozzáadjuk a tejfölt. Ha nagyon masszív a krém, több tejfölt használjunk.

Megjegyzés:

A receptet Mirza (Morzsálós) küldte. Köszönjük!




Tojásos töpörtyűkrém





Hozzávalók:

    25 dk töpörtyű , só , bors paprikakrém (fűszeres, tubusos)
    mustár , 1 fej vöröshagyma 2 db kemény tojás , 2 dl tejföl

Elkészítés:

A töpörtyűt ledaráljuk, habosra keverjük tejföllel, és az apróra vágott hagymával, majd megsózzuk, megborsozzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott kemény tojásokat, és legalább fél napig a hűtőszekrényben állni hagyjuk.

Megjegyzés:

A legjobb rozskenyérrel.

A receptet Mandy küldte. Köszönjük!

Töpörtyűkrém




Hozzávalók: 25 dkg töpörtyű , 1 vöröshagyma bor , pirosarany , mustár , 1 tejföl , 2 db főtt tojás





Elkészítés:

A töpörtyűt ledaráljuk, habosra keverjük a tejföllel, bőven mustárral, apróra vágott (lehet darálni is) hagymával, sózzuk, borsozzuk. Hozzáadjuk az apróra vágott kemény tojásokat és hűtőszekrényben legalább fél napig érleljük.




Megjegyzés:

A receptet Konczos Gyöngyi küldte. Köszönjük!




Töpörtyűkrém savanyú uborkával





Hozzávalók: 30 dkg töpörtyű , 5 db tojás , 3 savanyú uborka só , bors

    1 púpozott kiskanál mustár , 1 kiskanál pirospaprika 3 kanál tejföl

Elkészítés:

A tepertő- vagy töpörtyűkrémhez ledaráljuk a ropogós, friss töpörtyűt, és összekeverjük a következőkkel: a főtt, lereszelt tojással, a lereszelt, kicsavart savanyú uborkával, borssal, a mustárral, a pirospaprikával és a tejföllel.

Friss kenyérre kenve finom reggeli, vacsora, de kirándulásra szendvicsnek kenve is tökéletes.

Megjegyzés:

Együk friss paradicsommal, zöldhagymával, ki mivel szereti.

A receptet és a fotót Sildiko2 küldte. Köszönjük!




Töpörtyűs ínyenc krém





Hozzávalók: 30 dkg töpörtyű , 10 dkg Rama margarin

    1 nagyobb fej lilahagyma , 2-3 gerezd fokhagyma
    1-2 teáskanálnyi pirospaprika 1 teáskanál csemege piros arany , só , bors szerecsendió 2-3 evőkanál tejföl
    2 evőkanál mustár

Elkészítés:

A tepertőt megdaráljuk, a lilahagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát kinyomjuk, majd mustárral, pirospaprikával, borssal és margarinnal összekeverjük, miközben kanalanként hozzáadjuk a tejfölt. Ha nagyon masszív a krém, több tejfölt használjunk.

Testesebb vörösborokhoz kiváló, mint például a Stílus Cuvée, amely a villányi borvidék déli lejtőinek két legnagyszerűbb fajtájából, Cabernet Sauvignonból és Merlotból áll. Mindkét fajtát terméskorlátozták, fürtválogatással 20,5 mustfokkal szüretelték. Hagyományos hordókban érlelődött, így a fajtajelleg gyönyörűen érződik a borban. Sötét rubinvörös színű, gyümölcsös, hosszú, nagytestű vörösbor.


Megjegyzés:

Günzer Tamás villányi borász receptje, mely az Így főznek a borászok könyvben jelent meg.


Réteges tepertős pogácsa


Réteges tepertős pogácsa

Ezt a pogácsát mindig frissen, a fogyasztás napján kell elkészíteni, mert 1.) frissen a legfinomabb, 2.) ha  hamarabb elkészítem, idő előtt elfogy. A tegnap sütött sajtos-túrós "kockáimból" is már alig van!! A "leveles" tepertős pogácsa receptjét egy 1986-os kiadású Horváth Ilona szakácskönyvben találtam meg fiatal asszonyként, akkor kipróbáltam, és azóta így készítem. Jól bevált recept, mindig sikert arat. Ebből a mennyiségből 54 db közepes pogácsa lett.


Hozzávalók:
    50 dkg finom liszt , 3 dkg élesztő (én szárítottat használok, most 2 csomaggal tettem bele) , 1 dl langyos tej az élesztő felfuttatásához , 1 kávéskanál cukor a tejbe , 15 dkg vaj, vagy margarin , 4-5 evőkanál (12 %-os) tejföl , 2 evőkanál fehér bor , 1 jó púpos fehér műanyag kanál só , 35 dkg tepertő (bőr nélküli)
    1/2 fehér műanyag kanál só a tepertőkrémbe és , őrölt bors
Az élesztőt felfuttatjuk a langyos, kissé cukros tejben. A tepertőt ledaráljuk (én turmix-szal csapattam szét). A lisztet, margarint, sót, fehérbort, a felfuttatott élesztőt, és a tejfölt (kanalanként adagoljuk, nehogy túl nedves legyen a tészta) jól gyúrható, sima tésztává dolgozzuk (ne ragadjon sem a kezünkhöz, sem az asztalhoz). Néhány percig pihentetjük, majd jó nagyra kinyújtjuk, és rákenjük a ledarált, kissé megsózott és borsozott tepertőkrémet. Felcsavarjuk, mint a bejglit, és a két végét felhajtjuk, megfordítjuk, tállal letakarva pihentetjük jó 20 percig.
Ekkor újra kinyújtjuk, felcsavarjuk, és behajtjuk, mint előzőleg, megint pihentetjük 20 percig. (Ne ijedjünk meg, ha a tepertő kinyomódik. Töröljük le az asztalt, vagy deszkát, és folytassuk nyugodtan a munkát)
A hajtogatást  még egyszer megismételjük, majd 20 perc pihentetés után a tésztát kb.1,5-2 cm vastagra nyújtjuk, tetejét éles késsel bekockázzuk, 
közepes pogácsaszaggatóval (az enyém átmérője kb. 4,5 cm)  kiszúrjuk, sütőlapra rakjuk, tetejét kevés sóval ízesített, felvert tojással megkenjük, 
és élénk tűznél (190-200 fok) kb. 15 perc alatt megsütjük.



Káposztás pogácsa


Ma hajtogatott káposztás pogácsát sütöttem. Hidegen és melegen is kiváló ez a sós-borsos csipegetni való.

Hozzávalók:


    60 dkg finomliszt , 2 dl tej , 2 dl tejföl , 2 tojás sárgája ,
    1 evőkanál zsír , 5 dkg élesztő , őrölt fekete bors , só ,
    1 kg körüli fejes káposzta , 10 dkg zsír , 1 felvert tojás a kenéshez
Elkészítés:
Először a káposztát négy részre vágtam és apróra reszeltem, megsóztam, majd 10 dkg zsírban 15 percig sűrűn kevergetve megpirítottam. Amikor készen lett, akkor megszórtam egy teáskanál őrölt fekete borssal és féltetettem hűlni. 
Ezután egy kis langyos tejben megfuttattam az élesztőt.
Egy evőkanál zsírt összemorzsoltam a liszttel, megsóztam, hozzáadtam a tojássárgákat, a tejfölt és a tejes élesztőt, a tejet, majd lágy, de nyújtható tésztát dagasztottam, majd meleg helyen 45 percig kelesztettem. Ezután egy lisztezett nyújtódeszkán vékonyra nyújtottam a tésztát, egyenletesen rákentem a pirított káposzta felét és összehajtogattam, majd újra meleg helyre tettem egy fél órára, ezután a kenés-hajtogatás műveletét a káposztával megismételtem. Megint meleg helyre tettem a tésztát 20 percre, aztán az egészet 2 cm vastagságúra nyújtottam és 5 cm átmérőjű szaggatóval kiszúrtam a pogácsákat, sütőpapírral bélelt tepsibe raktam ezután és felvert tojással kentem meg a tetejüket. 180 oC-ra előmelegített sütőben kb. 30 perc alatt szép aranysárgára sütöttem.



Hagymás pirított csirkemáj


Ma is gyors és egyszerű ételt készítettem csirkemájjal. Valamelyik nap hízott kacsát sütöttem, sok zsírja maradt, így most kacsazsírral készült a hagymás csirkemáj.
 
Hozzávalók:


    50 dkg csirkemáj , 10 dkg kacsazsír , 2 darab nagy vöröshagyma
    1 darab zöldpaprika , 1 darab paradicsom , 1,5 dl húsleves
    1 kávéskanál őrölt kömény , 1 kávéskanál őrölt bors , majoranna
Megmostam és feldaraboltam a csirkemájat, ami volt még rajta kis felesleges hártya, azt a cica kapta.
Megtisztítottam és nagyobb cikkekre vágtam a vöröshagymát. Egy serpenyőbe felolvasztottam a kacsazsírt, beletettem a hagymát és a felkarikázott zöld paprikát, megpirítottam kicsit, hozzátettem a májat és erős lángon folytattam a pirítást, sűrűn kevergetve addig, amíg a máj kifehéredett és egy kis levet is engedett. Ekkor másfél dl húslevest öntöttem még hozzá, megszórtam őrölt köménymaggal, a borssal, majorannával, belekarikáztam egy friss paradicsomot. 6-8 percig pirítottam még, majd megsóztam és tört, hagymás krumplival, csemege uborkával tálaltam.


Legegyszerűbb, leggyorsabb leveles tepertős pogácsa



Hozzávalók:
1 csomag mirelit leveles tészta (fél kg)
1 doboz tepertő krém (25 dkg)

A tésztát szobahőmérsékleten kiolvasztjuk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk. Rákenjük a tepertőkrém egyharmadát. Kettéhajtjuk, kinyújtjuk, rákenjük a krém második harmadát, kinyújtjuk, erre jön a maradék tepertőkrém. Ismét kettéhajtjuk, kinyújtjuk, nem túl vékonyra. Tetejét tojással lekenjük, beirdaljuk, pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, előmelegített sütőben, közepes lángon megsütjük.
( a tészta csomagolása szerint nem hajtogatható tovább - de ! :))
Ha ízesített tepertőkrémet használunk (pl vöröshagymás, mustáros), a tészta tetejét ne irdaljuk be, hanem tojással lekenjük és reszelt sajtot szórunk rá - így egy másfajta, de igen finom leveles pogácsánk lesz.





Tepertős pogácsa – hello!


Az öcsém megkívánta a múlt héten a tepertős pogácsát. El is ejtett egy megjegyzést, hogy mostanában a pékségekben kapható tepertős pogácsák (nálunk így mondják, mielőtt még valaki felhördülne, hogy az ám töpörtyús...) már nem olyanok, mint gyermekkorunkban (mondja ezt ő a 22 évével...:). Tény, hogy a nagyi és az anyu pogácsáját nem lehet felülmúlni holmi ipari pogácsával, viszont igazán jó, hajtogatott tepertős pogácsát sem annyira könnyű csinálni, ezért igazából elment a megjegyzés a fülem mellet...majd múlt pénteken voltam a vásárcsarnokban ("véletlenül" átmenőbe) és gyorsan vettem 25 dkg tepertőt.
Mivel a tepertős pogácsa nem csak finom, de eléggé időigényes is (nem mintha a kettő kapcsolatban állna egymással) ezért a készítéséhez szerintem hétköznap nem érdemes nekiállni (hacsak vki nem időmilliomos). De én ezt is megoldottam. Péntek este kezdtem el csinálni, és szombat reggel sütöttem ki :) Nem viccelek, bajnok lett a pogácsa. Csak van egy rossz tulajdonsága ennek a pogácsának, mégpedig, hogy könnyen szublimál. Vasárnap reggelre a tároló dobozba már morzsa sem volt...különös módon eltűnt az összes pogácsa. Ki érti ezt?! :D


tepertős pogácsa


Recept (előkészület kb. 15 perc, dagasztás, kelesztés
, hajtogatás - sok idő, sütés: kb. 20 perc):  
  • 1,5 dl tejföl
  • 1 dl tej
  • 1 egész tojás
  • 2 tk. só
  • 1 ek balzsamecet (igen, jól látod, kell az is bele)
  • 10-12 dkg margarin vagy vaj
  • 60 dkg liszt (ha van kenyérliszt akkor az is jó, de sima liszt is megfelelő)
  • 1 tk. cukor
  • 1 tasak szárított élesztő
  • 25 dkg darált tepertő
  • só, bors
Mivel én mázlista vagyok, és van kenyérsütő gépem, ezért nekem nem kell bajlódni a dagasztással és miegymással. De mivel tudom, hogy nem mindenki van abban a szerencsés helyzetben, hogy a gépe dolgozzon, ezért leírom, hogy kb. milyen a kezdeti folyamat.
Lisztet átszitáljuk. A közepébe csinálunk egy mélyedést, és oda öntjük a langyos, cukros tejben feloldott élesztőt (Fontos, hogy ha manuálisan csinálunk mindent, akkor a hozzávalók legyenek szobahőmérsékletűek). Elkezdjük kézzel keverni, de elég merev, mozdulatlanok legyenek az ujjaink. Mintha egy karom lenne a kezünk, kavargassuk szépen a lisztet és az élesztőt (vicces, de ez így működik). Ha sikerül nagyjából elvegyíteni, akkor adjuk hozzá egyesével a többi hozzávalót a tepertőt kivéve (a só nem váletlenül kétszer van benne. Kell az a két teáskanál a tésztába, meg a tepertő krémhez is kell egy kicsi só. Nem lesz túl sós. De aki nem szereti vagy diétázik, az csökkentse bátran a só mennyiségét). Egy szép homogén tésztát kell kapnunk, amit elkezdhetünk gyúrni. Én ha kézzel dolgozok, akkor kb. 5-7 percet szoktam gyúrni a tésztát a kelesztés előtt.
Ezután kb. 40 percet kell keleszteni. Míg kel a pogácsa, addig le kell darálni a tepertőt, de figyeljünk rá, hogy a bőrét ne darájuk bele, mert az eléggé darabos maradhat, ami ha belesül a pogácsába, akkor megkeményedik és esetleg kellemetlen pillanatot nyújhat, ha egy kemény bőrdarabra ráharapunk (és nyílván senki sem akar munkát adni a fogorvosának, ha nem muszáj...). Szóval darájuk, sózzuk borsozzuk. Aki szereti a csípőset, akkor az rakjon bele csiliport is.
Ha megkelt a pogácsa, akkor nyújtsuk ki kb. fél cm vastagságú téglalapra. Kenjük meg a tepertővel, és gondolatban harmadoljuk el a téglalapot és hajtsuk be jobbról is és balról is, hogy a lapok egymást fedjék. Majd ha ez megvan, akkor 90 fokot fordítunk rajta, és megint téglalap alapúra nyújtjuk. (óvatosan, mert szakadhat. Ha szakad, akkor nekem az vált be, hogy egy kicsit lisztezem az kiszakadt részt és dolgozok tovább) Ismét három részre osztjuk a téglalapot, és most alulról és felülről is behajtjuk. Majd 30 percig kelesztjük. Ezt a folyamatot háromszor megismételjük (gyúrni már nem kell, mert akkor sosem lesz leveles tésztánk :). Ha kész van a harmadik hajtogatás, nyújtás, megint hajtogatá stb. akkor vagy hűtőbe rakjuk éjszakárni vagy elkezdünk dolgozni vele.
Ha frissen dolgzunk vele, akkor kinyújtjuk kb 2 cm vastagságúra, éles késsel rácsozzuk a tetejét, tojással megkenjük és pogácsaszaggatólval kiszaggatjuk. Sütés előtt 30 percig még kelesztük.
A tepsibe sütőpapírt rakunk és arra helyezzük a pogácsát. 180- 200 fokos sütőben 18- 20 percig sütjük. Akkor jó, ha az alja is szép barna (neeeem fekete).
Ha marad tésztánk amit már nem tudunk szaggatni, akkor én simán össze szoktam gyúrni, megint nyújtani, lekenni, szaggatni stb. pedig a nagykönyv szerint ezt nem szabad. Eddig nekem még ezzel nem volt problémám.
Ha egy éjszakára hűtőbe rakjuk a nyers pogácsa tésztát, akkor feltétlenül vagyük ki egy órával sütés előtt és akkor dolgozzunk vele tovább ha már szobahőmérségletű lesz.

Ilyen lesz az eredmény, ha ügyesek vagyunk:  
tepertős pogácsa


Leveles tepertős pogácsa



Bár nagy kedvenc, mégsem készítem túl gyakran, mert valljuk be, közel 5-6 órát várni mintegy 60 darab pogácsára nem a mindennapi leányálmok egyike. :-) Mondjuk az a tény, hogy MrCic képes lenne csak ezen élni, már önmagában is elég ok lenne arra, hogy gyakrabban süssem, de még képes lenne és elbízza magát ha túl sokszor kerülne az asztalra. ;-)
Valójában nem egy bonyolult receptről beszélünk, inkább az idő, a várakozás, s nem utolsó sorban a sok-sok hajtogatás teszi azzá ami, mert bizony ez aaaz a tepertős pogácsa, amit aztán szinte száz rétegre szét lehet szedni.
Hozzávalók:
  • kb. 75 dkg liszt
  • 1/2 liter tej
  • 2 egész tojás
  • 2 tk. só
  • kb. 3 dkg friss élesztő
  • 40-50 dkg tepertő
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 ek. zsír

A kenyérsütő üstjébe pakoltam mindent s hagytam, hogy 20 perc alatt sima tésztává dagassza a gép.
Épp ma említettem MrCicnek, hogy szegény kenyérsütő lassan már kizárólag csak dagasztó - esetleg néha kelesztő - funkciót lát el.
Áttettem a tésztát egy kelesztőtálba s míg kelt, addig megdaráltam a tepertőt a legkisebb lyukakkal rendelkező "rostát" használva, hogy minél pépesebb  legyen.
Mikor a tészta duplájára kelt, kinyújtottam amilyen vékonyra csak tudtam (erről a fázisról nem készült fotó), rákentem a tepertő harmadát. Az egészet még megsóztam és -borsoztam, majd mindkét oldalról középre hajtottam a tésztát. Újból megkentem (+só+bors), majd ismét két oldal középre hajtogatása következett, ám most az alsó és felső oldalak kerültek sora. Ismét tepertő (+só+bors) és egy újabb hajtás, ezúttal megint jobbról és balról, ám most már harmadoltam a tésztát, tehát átfedéssel hajtogattam. Ez után következett még egy utolsó hajtás alulról és felülről harmadolva. A tetejére borítottam a kelesztőtálat és hagytam fél órát pihenni.
Fél óra után kinyújtottam kisujjnyi vastagra, harmadolós hajtogatás következett jobb-bal, alsó-felső oldalakkal, majd újabb fél óra pihenő. Ezt a menetet még kétszer eljátszottam.
Az utolsó fél óra eltelte után kinyújtottam ujjnyi (kb. 1,5) vastagra, bekockáztam a tetejét, kiszaggattam. Tojással megkentem a pogácsák tetejét vigyázva, hogy ne csorogjon le az oldalán, mert akkor ott "összeragadnak" a rétegek, nem tudnak szabadon emelkedni sülés közben és eldőlnek. A tepsiben is hagytam még kelni egy szűk órát, majd 180 fokon megsütöttem őket úgy, hogy ismét volt egy kislábasnyi víz a sütő aljában.
Megérte a várakozást, mert bizony olyan lett, mint ahogy a nagykönyvben megírták... :-) 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése