2020. február 3., hétfő

Húzunk a nadrág szíjon



























Húzunk a nadrág szíjon


De a miénken már nem lehet

Kuruc.info! Hol van Borbély József? Téged nem érdekel?
 
"A magyar ifjúságnak össze kell fogni!"

 - szolidaritásra buzdít a Jobbik ITT 

2012-12-10. 16:05 Kuruc.info
A Jobbik Ifjúsági Tagozat úgy véli, hogy államilag finanszírozott keretszámok érthetetlen mértékű csökkentése nem csupán szakmapolitikai kérdés, hanem egy egész nemzedék Magyarországának egyik legfontosabb ügye lett.

A Jobbik IT ebben a súlyos helyzetben széleskörű összefogásra szólít fel. "Most pártállástól függetlenül közös érdekünk, hogy a kormányt minden lehetséges eszközzel eltántorítsuk szándékától. Éppen ezért arra buzdítjuk tagjainkat és szimpatizánsainkat, támogassanak minden olyan megmozdulást, tüntetést, akciót, amelyet hallgatók és civilek szerveznek, hogy ezzel is nyomást tudjunk gyakorolni a kormányra. Most nem szétaprózottságra, hanem minél egységesebb fellépésre van szükség" - szólít fel közleményében az IT.

Emellett - folytatják - a felsőoktatás ügyében közvetlenül nem érintett társadalmi csoportoknak szolidaritást kell vállalniuk a magyar gazdaság teljesítőképességét, így a magyar béreket, nyugdíjakat, szociális támogatásokat befolyásoló kérdésben. "Amin ma egy forintot próbál spórolni a kormány, az holnap két forintjába fog kerülni az országnak. Nem hagyhatjuk tehát magára az érintett, most középiskolás és a még fiatalabb korosztályt, hanem közösen kell fellépnünk az érdekükben" - írják.

A Jobbik Ifjúsági Tagozata úgy véli, hogy a fiataloknak most egy emberként kell kiállniuk az érdekeikért. Valakinek azért, mert a saját jövője a tét, a most felsőoktatásban részt vevőknek vagy már lediplomázottaknak pedig azért, mert a felsőoktatásban tervezett kormányzati változtatások az ő megítélésüket és megbecsültségüket is egyértelműen negatívan befolyásolják - zárul a fiatalok közleménye. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

zsIndex! Milrt olyan fontos az élő közvetítés most és máskor nem? És most miért nem verték szét?

 
Nem verték szét a diáktüntetést

 
2012. december 10., hétfő 21:51 
Index

Szegeden elfoglalták a kormányhivatalt, Budapesten pedig röviden megbénítottak két hidat és több főutat a tandíj ellen tiltakozó egyetemisták. A be nem jelentett megmozdulásokat nem oszlatták fel. A következő napokban további megmozdulások várhatók Budapesten és vidéken is.

Budapesten és Szegeden is megmozdulásokat szerveztek a diákok a tandíj tervezett bevezetése ellen. A tiltakozások legfontosabb követelése, hogy 2011-hez képest ne csökkenjek az ingyenes férőhelyek a felsőoktatásban. A kormány terve szerint szeptembertől csak tízezer ingyenes hely maradna, a további negyvenezer elsősnek fizetnie kell, amihez kedvezményes hitelt kaphatnak. Idén még 31 750-en kezdhették meg ingyen a tanulmányaikat. A diákok tiltakoztak a röghöz kötésnek becézett hallgatói szerződések és az egyetemeknek járó támogatások csökkentése ellen is. 

Fórumból spontán tüntetés

A legtöbb diák Budapesten tiltakozott. Itt délután négy órára fórumot szerveztek az ELTE egyik lágymányosi épületébe. Több diák-, tanár- és szülői szervezet közös rendezvénye volt ez, de az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői is feltűntek az érdeklődők között.

A diákok a fórum után a közeli Petőfi hídhoz vonultak, amelynek megbénították a forgalmát. Ugyan a tüntetést nem jelentették be, de a rendőrség nem oszlatott. Később sem avatkoztak közbe a rendőrök, késő esti közleményük szerint erre nem volt szükség.

A budapesti diákok a kora esti órákban végigvonultak a Belgrád rakparton, majd a Corvinus Egyetemnél a kiskörútra fordultak. Innen az Astoriához, majd a Kossuth térre, a Parlamenthez mentek. Ekkor már dobosok is csatlakoztak, és fáklyákat is elővettek. A tömeg mintegy ezer fősre duzzadt. Végül a Lánchídon át visszatértek Budára, ahol a tüntetés este valamivel 9 óra előtt feloszlott. A budapesti tüntetésről szóló közvetítésünket itt találja.

A tüntetést nem tervezték előre, menet közben hívták telefonon a résztvevők a többieket. Az eredeti fórumot szervező csoportok közül a Hallgatói Hálózat és a HÖOK is jelezte, hogy nem vállalják a felelősséget a menetért. A HOÖK szerdára szervez sokkal komolyabb demonstrációt a fővárosba, a hídfoglalást is inkább akkorra képzelték, ám a lelkesedés felgyorsította az eseményeket. Kedden Pécsett, szerdán Debrecenben is lesznek megmozdulások.
Szegeden elfoglalták a kormányhivatalt

A hétfői tüntetéssorozat Szegeden kezdődött, ahol három tanár és negyven diák elfoglalta a Megyei Kormányhivatal földszintjét. Nem tessékelték ki őket, ám a csatlakozni kívánó száz tüntető diákot már nem engedték be hozzájuk.

Szegeden később az egyetem területén tiltakozó fórumot tartottak, ahol mintegy nyolcszázan tiltakoztak a kormány terve ellen. A szegedi megmozduláson sok oktató is részt vett.

A kormány jópofát vág

A kormányzat eddig megértéssel fogadta a diákok tiltakozásait. Az oktatási államtitkárság közleményében azt írta, hogy megértik, hogy a diákok "szeretnék valahogy kifejezni, hogy tartanak a változásoktól". Ugyanakkor bíznak abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások értük és nem ellenük vannak.

A szegedi kormányhivatalt elfoglalók teát és bundáskenyeret kaptak a hivataltól. A budapesti tüntetésen pedig oszlatás helyett a rendőrök segítették a forgalom elterelését.

A Csongrád megyei kormányhivatalban demonstráló hallgatókkal este több mint egy órán át egyeztetett B. Nagy László kormánymegbízott. A fideszes országgyűlési képviselő ígéretet tett rá, hogy közvetíti a kormány felé a hallgatók és az oktatók által megfogalmazott, felsőoktatással kapcsolatos követeléseket. A délben a kormányhivatal épületében tiltakozó akciót kezdő fiatalok demonstrációjukat éjszaka is folytatják. Mivel takarékossági okokból az épület átriumát éjszaka nem fűtik a hallgatók az éjszakát az egyik tanácsteremben tölthetik.

A Fideszben nyílt ellenállás alig van az ingyenes hallgatói helyek radikális csökkentésével szemben, de állítólag sokan elégedetlenek. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Rabok legyünk, vagy szabadok? 


2012.12.11, 00:04 
Nemzeti Hírháló

...Ma 2012. december 10-én este, 5-600 diák elfoglalta Budapest több forgalmas csomópontját, a Petőfi hidat és a Lánchidat, Szegeden a kormányhivatalt, egyenlőre még csupán figyelmeztető jelleggel, de az elszántságot látva nincs kétségem arról, hogy lesz folytatás, mégpedig bejelentésük, szándékuk szerint szerdán, amikor is legalább 10.000 embert várnak. ...

Ma ismét bebizonyosodott, hogy a társadalom tűrőképessége a végéhez közeledik. Az állam kötelezettségvállalása a társadalom felé gyakorlatilag megszűnt, az államadósság kezelése minden forrást elvon a közszférából, kicsontozva a közoktatást, a közegészségügyet, a szociális hálót.
Az állam által kivetett adók "forradalmi" duplacsavarral kivétel nélkül a lakosságnál csapódnak le, de nem is történhet másképp, mivel a 20 éves rutinnal felvértezett, jogszabályszelepekkel megbütykölt vállalkozások, könyvelési bravúrokkal minimálisra redukálták a befizetendő terheiket.

A szegénykonyhán most a felsőoktatás került terítékre, - az után, hogy a pedagógusi életpálya modellt lesöpörték az asztalról - azt tervezik, hogy minimálisra csökkentik a térítésmentes helyeket az egyetemeken, főiskolákon. A következmény: A gazdag polgár gyermeke tehetségétől függetlenül bármit tanulhat, bármilyen egyetemet elvégezhet, a szegény magyar gyermeke marad a kaptafánál, még ha zseni is..(már ha lesz Magyarországon valaha egyáltalán jelentős cipőipar).

Ma 2012. december 10-én este, 5-600 diák elfoglalta Budapest több forgalmas csomópontját, a Petőfi hidat és a Lánchidat, Szegeden a kormányhivatalt, egyenlőre még csupán figyelmeztető jelleggel, de az elszántságot látva nincs kétségem arról, hogy lesz folytatás, mégpedig bejelentésük, szándékuk szerint szerdán, amikor is legalább 10.000 embert várnak.
Figyelem! A diákok mindig is fáklyavivők voltak, és nekünk szülőknek nem csak szendvicseket kell csomagolni, vagy néhány ezressel megtámogatni a hétvégi házibulit, hanem akkor is gyermekeink mellett a helyünk, amikor öntudatra ébrednek, amikor azt is élesen látják, amit mi homályosan sem. Egy biztos: Ha a diákok tüntetnek, akkor az ifjúság kétségbe esett, segítségért kiállt, amit nekünk, idősebb generációknak meg kell hallanunk.

Kedves szülők szerte az országban!

Szegeden, Sopronban, Budapesten, Debrecenben, az összes egyetemi városban, ahol gyermekeink keresik az igazságot, kérem, hogy álljunk ki mellettük legalább akkora elszántsággal amekkora elszántságot Ők mutattak ma minekünk.

Közöttük menetelve éreztem tiszta szándékukat, elkötelezettségüket az élhető jövő mellett. Amikor a Lánchídon, a Himnuszt énekelték, majd azt kiáltották, hogy RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK!!! őszintén azt éreztem, ezek a fiatalok soha nem fogják parancsra meghajtani a fejüket..

Ha tüntetnek, menjünk velük mi is, a szüleik, támogassuk, védjük őket, mert ha azt érzik, hogy tiszta szándékukkal magukra maradtak, bizony itt hagynak bennünket. Még nagyobb tömegekben vándorolnak el, szóródnak szerte a világba, építik tehetségükkel a befogadó országot, és legrosszabb esetben majdani unokáinkkal legfeljebb a közösségi oldalak egyikén fogunk találkozni, ha egyáltalán bejelölnek minket...Fel hát szülők gyermekeinkért, ha már kiadták a jelszót: RABOK TOVÁBB NEM LESZÜNK, fogjuk szavukon gyermekeinket, és tartsunk önvizsgálatot: Mi vajon szabadok vagyunk?
Tatár József 
Re.For.
 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

DUNA TV Michelangelo Naddeo, interjú, Magyar Őshaza 

 
http://www.youtube.com/watch?v=5y9rrzYREgA

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


PÁRTOK NÉLKÜLI PARLAMENT


(Országház-Nemzetgyűlés)


A pártok csak pártoskodnak, megosztják s nem képviselik a nemzetet!
Árpád fejedelem és a Turul nemzetség elveit kell követnünk!
Turulmadár ősi jelképünk - Kerecsen Sólyom - Koronás Turulmadár Attila király jelképe.A Szabadság Alkotmánya Magyar nemzeti akarat! 
http://domonyi.aries.hu/partok-nelkuli-parlament.html 
Prof. Dr. Wass Albert
Légy becsületes, tisztességes és igaz!
Ezek azok az emberi értékek, melyeken nemzeteknek, országoknak épülniök kell.
Hamis szó, hamis cselekedet ingoványba vezet. Aki csalásra épít: nyakát töri.
A felelőtlen ember homokra épít, amit elfúj a szél, és elmos az eső.
A becsületesség olyan, mint a sziklakő: kemény és maradandó.
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ.
A jövendő az igazaké. Haladj csak bátran a becsület és tisztesség útján, a jövendő az igazakkal van.


Akarja-é Ön, Tisztelt Magyar Állam- és Választópolgár, hogy a NÉPAKARAT többségének jóvoltából, a társadalom megújulása érdekében, új alapokra helyezve, bevezessük Hazánkban, Magyarországon, a pártok nélküli Parlament (Országház-Nemzetgyűlés) intézményét, oly formában, hogy az elmúlt 66 évben, bármilyen vezető köztisztviselői címet viselő, azt betöltő személy, köztük volt pártvezetők, párttagok, magukat függetlenek vallók, 10 évig nem indulhatnak országgyűlési- és önkormányzati képviselőként, tehát nem jelölhetők, nem választhatók?
Meggyőződésem, hogy az IGEN győzelme elháríthatatlan!

Magyar emberek! ÉBREDJETEK! Gyermekeink jövője a tét!

Szolzsenyicin a következőket írta 1991-ben a pártoskodásról:
"Mi a párt?
Emberek csoportja, mely meg akarja ragadni a hatalmat, hogy lehetősége nyíljon programja megvalósítására.
A párt szó azt jelenti: rész. Ha pártokra oszlunk, azt jelenti: részekre oszlunk.

Ha a párt a nép része, vajon kivel áll szemben?
Nyilván a nép többi részével, mely nem követi.

Minden párt elsősorban NEM az EGÉSZ NÉP, hanem saját maga, és követői érdekében tevékenykedik. A pártérdekek elhomályosítják a nemzeti érdekeket.

A pártok érdeke, de még a létezésük sem azonos a választók érdekeivel.
A pártok versengése eltorzítja a népakaratot."

Már az ókorban Titus Livius megírta:
"A pártok közötti harc sokkal nagyobb bajt hozott és hoz is a nép számára, mint a háború, az éhínség, a dögvész, vagy bármely más istencsapás."

Jonathan Swift szerint:
"A párt sokak őrültsége kevesek érdekének szolgálatára."

A harmadik utas civileknek az az álláspontja, hogy meg kell szüntetni a pártok közpénzből való finanszírozását, és azok, akik pártoskodni akarnak, pártoskodjanak a saját pénzükön. A választásoknál szigorúan csökkenteni, korlátozni, megfelelő keretek közé szorítani és ellenőrizni.
A rendszerváltás és az államadósság: Ki áll a magyar pártok mögött?

Ezen eszmei irányzat elfogadtatása, az ennek való választói akarat megnyerése útján, a megszólítandók belátó készségének növelésével. Gondolkodó képességük folyamatos fejlesztésével. Sorsuk pozitív irányú megváltoztatásáért, saját akaratuk érvényre juttatása által.
Ennek pedig egyetlen útja, a gyakorlati megvalósítás eléréséhez, a NÉPSZAVAZÁS!
Csak ezen lépés sikeres megtételével szabadulhatunk meg a közeli- és távoli múlt kártevőitől, törvényes keretek között.
Mi, távlatban gondolkodó előrelátók, régóta próbálkozunk ezzel, ám tudatában vagyunk annak, hogy a korszakváltó megoldások soha nem voltak egyszerűen átvihetők a köztudatba.
Az egyszerűségen alapuló nagyszerűségük ellenére sem, az emberiség történelmében.
Ezen elhatározásunkkal elérkezünk azon vízválasztó határvonalhoz, ahol rövidesen döntési helyzetbe kényszerül minden józan paraszt ész gyakorlója. Rajtunk kívül azok is, akik ezt első olvasásra nem hiszik. Pedig szó szerint, pofonegyszerű.

A témához kapcsolódó anyagok:
   MAGYAR NEMZETI AKARAT 23 pontban! A MAGYAR nép nem bal, nem jobb, hanem EGY a NEMZET!
   Nagy-Magyarország - Szent Korona Értékrend! Példa van, Singapúr!
   Hogyan működhetne az Országgyűlés pártok nélkül?
   Izland, a polgári demokrácia elhallgatott győzelme!
Ajánlom Önöknek, a már 6 éve nyilvánosságra hozott, az időközben közülünk örökre eltávozott Tunyogi Csapó Gábor tervezetét, a jövő Parlamentjéről.

Tisztelt Ház!

Levezényelve a NÉPSZAVAZÁS-t!

Amely során, mindössze egyetlen bővített kérdésre kell IGEN-nel vagy NEM-mel válaszolnia az ország lakosságának:

Akarja-é Ön, Tisztelt Magyar Állam- és Választópolgár, hogy a NÉPAKARAT többségének jóvoltából, a társadalom megújulása érdekében, új alapokra helyezve, bevezessük Hazánkban, Magyarországon, a pártok nélküli Parlament (Országház-Nemzetgyűlés) intézményét, oly formában,
hogy az elmúlt 66 évben,
bármilyen vezető köztisztviselői címet viselő, azt betöltő személy, köztük volt pártvezetők, párttagok, magukat függetlenek vallók,
10 évig nem indulhatnak országgyűlési- és önkormányzati képviselőként,
tehát nem jelölhetők, nem választhatók?

Meggyőződésem, hogy az IGEN győzelme elháríthatatlan!

A lakosság ugyanis olyannyira megcsömörlött az eddig uralmon volt pártoktól, hogy alig várja a tőlük való megszabadulást. E lépésünkkel ismét a világ érdeklődésének középpontjába kerülünk, mint példaadó, megújulásra kész NEMZET!

A közös akarat megnyilvánulásával ugyanis ismét egyesíthetővé válik az állampolgárok több évszázados vágya, a HAZA közös célokért való szolgálata. Hiteles vezetőkkel, az általuk önként választott törvényhozók hatalomba juttatásával.

Valódi Népképviseleti Országgyűlés igénybe vételével, annak hagyományainkra támaszkodó, működőképességét évszázadokra visszamenően igazolhatón, írásos bizonyítékai alátámasztásával. Mindezeket a NÉPSZAVAZÁSSAL megerősített, többségi akarattal felruházva.

Minden további szó csak felesleges időpocsékolás!

Tisztelt Ház!

Ha nem akarjuk, hogy az ország és a nemzet érdekei továbbra is csak a kulisszákat szolgáltassák a pártok érdek-harcaihoz, ennek azonnal véget kell vetnünk a választási eljárásra vonatkozó, 1977-es C törvény XII. fejezetének megváltoztatásával. Mint bizonya'ra valamennyien tudjuk, az említett fejezet az önkormányzati képviselők, a polgármesterek, a főváros főpolgármesterének, vala-mint a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűlési képviselőinek választását szabályozza.

A változtatás célja a pártok kirekesztése az önkormányzati választásokból. Konkrétan a következő változtatásokat javaslom:

XII. fejezet

100 § (1) Az 1998-as önkormányzati választásokra nézve érvényét veszti az 1997. C törvény VII. fejezete (46-60 §) , amely a jelölésekre,
jelölő szervezetekre, a jelöltekre, valamint az ajánlásokra vonatkozik.
(2) Hatályát vesztik továbbá a XII. fejezet ajánlásokra vonatkozó 107-112§-ai.
(3) Az önkormányzati választások jelölők és jelöltek nél-kül folytatandók le, ami értelemszerűen kizárja az ajánlásokat is.

Szavazás:

110§ (1) A szavazólapokon csupán a betöltendő tisztségek megjelölése
szerepel:

a) 10.000 vagy annál kisebb lakosságú településeken:
helyi önkormányzati képviselő
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselő

b) 10.000-nél több lakosú településeken:
választókerületi képviselő
polgármester
megyei küldött
helyi kisebbségi képviselő
c) megyei jogú városokban:

választókerületi képviselő
polgármester
közgyűlési képviselő
helyi kisebbségi képviselő

d) fővárosban:
választókerületi képviselő
polgármester
főpolgármester
közgyűlési képviselő
helyi kisebbségi képviselő

(2) A szavazólap A4 nagyságú, 5 x 7,5 mm-es hálózattal ellátott papír, amelyen a betöltendő tisztségek megjelölése után a választópolgár három sorban, nyomtatott nagy betűkkel (verzáliakkal) megadhatja a kérdéses tisztségre választott egy személy családi és utónevét, lakcímét, valamint a kétségtelen azonosításhoz még esetleg szükséges, további adatokat.

(3) A választópolgár minden tisztségre - a testületi tisztségekre is - csak egyetlen személyt választhat.

(4) Önkormányzati tisztségre minden olyan személy választható, aki maga is rendelkezik választójoggal s akinek a település/választókerület a választásokat megelőzően legalább öt éve állandó tartózkodási helye.

(5) Polgármesteri/főpolgármesteri tisztségre, valamint a
megyék, megyei jogú városok és a főváros közgyűlésébe nem választható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tizenöt év alatt tagja volt valamely politikai pártnak.

(6) A megválasztott személyek a tisztséget csak bizonyítható, nyomós személyi okok alapján utasíthatják vissza.

A szavazás eredménye:

112§ (1) Az egy személyt illető tisztségeket
(polgármester/főpolgármester) azokkal a személyekkel kell betölteni, akiket a legtöbb választó nevezett meg a tisztségre.
(2) A testületek (helyi önkormányzat, helyi kisebbségi önkormányzat, megyei, megyei-városi, fővárosi közgyűlés) tisztségeinek betöltésénél a megnevezések gyakoriságának sorrendje mérvadó.
(3) Amennyiben a választók által megválasztott képviselők száma kisebb a testület számára előírt létszámnál, a ténylegesen megválasztott képviselők maguk döntenek egyszerű szavazással arról, hogy
a) munkájukat kisebb létszámmal végzik, vagy
b) maguk választása alapján kiegészítik a testületet az
előírt létszámra..

Világos, hogy a fenti javaslatok teljesen új politikai erőteret teremtenének, elsősorban nem is azért, mert párttagok - és volt párttagok - nem választhatók polgármesteri/főpolgármesteri tisztségre, valamint közgyűlési képviselőnek, hanem elsősorban azért, mert az eddig kiskorúnak és analfabétának ("ide tögye a körösztöt") tartott választópolgár így valóban választ, maga mondja meg, kire bízza a közérdek képviselését, nincs kötve pártok vagy bármely más szervezet előválasztott jelöltjeihez, a választott személy kétséget nem hagyó megnevezésével tanúsítja, hogy tudatosan és felelősséggel cselekszik, és ami a legfontosabb: olyan személyeket juttathat felelős pozíciókba, akiknek az eddigi választási rend kereteiben semmi esélyük nem lehetett volna. A jelölések és ajánlások eltörlése nem jelenti természetesen azt, hogy társadalmi, polgári szervezetek, vagy akár pártok is ne támogathatnának nyíltan, akár kampányszerűen is személyeket; nem szűkíthetnék be azonban eleve a választható személyek körét, nem érvényesíthetnének korlátlanul pártos vagy ideológiai szempontokat.

Az is kétségtelen, hogy ez a választási mód sokkal nagyobb figyelmet és felelősségtudatot követel a választótól, meggyőződésem szerint azonban a választók széles tömegei már régóta éppen erre várnak. A nem-szavazók táborának rohamos növekedése világszerte ismert jelenség s nem utolsó sorban annak a következménye, hogy a választók nem szavazhatnak arra, kire szeretnének s az eléjük tett listákon nem találnak olyan személyeket, akikre jó lelkiismerettel rá tudnák bízni közösségük érdekeinek képviseletét.

S az érem másik oldala: sokan vannak, akik képesek és készek lennének felelősséget vállalni, mégis távol maradnak a politikai élettől, mert egyszerűen képtelenek arra az alakoskodásra, amelyre a pártokrácia játékszabályai rákényszerítenék őket. A két választási módszer közötti különbséget Hannah Arendt, a nagy, történelmi forradalmak leghivatottabb elemzője (aki egyébként külön tanulmányt szentelt a magyar forradalomban kibontakozó "tanácsoknak") a következőkben látta:

"A tanácsrendszerben a képviselőket közvetlen választás keretében alulról választják, míg a pártok képviselőiket fölülről javasolják, vagy úgy, hogy a választók több személy közül választhatnak, vagy úgy, hogy egységes jelölt-listát kell elfogadniok. A kiválasztás jellege ezzel természetesen gyökeresen megváltozik. Míg a párt jelöltjeinek alkalmassága azon múlik, hogy milyen mértékben képviselik a párt programját vagy ideológiáját, addig a tanács képviselőinél csak az számít, hogy személyiségük, személyes integritásuk, bátorságuk és ítélőképességük megnyeri-e a választók bizalmát olyannyira, hogy azok minden politikai kérdésben rábízzák a személyes képviseletet. A választottnak így egyetlen kötelezettsége, hogy igazolja a személyébe fektetett bizalmat, büszkesége, hogy hozzá hasonló társai választották meg, és ezt nem valamely párt vagy kormány jelölése alapján tették."
A módszer egyetlen hátránya, hogy minden bizonnyal sokkal terhesebbé s valószínűleg hosszadalmasabbá válik a szavazatszámláló bizottságok munkája, ebbe azonban bele kell nyugodnunk még akkor is, ha a szavazás eredményének megállapítása nagyobb válasz-tókerületekben esetleg napokig tart.

Ezzel, ha nem is tudjuk teljes mértékben kiküszöbölni, mindenesetre erősen korlátozzuk a pártok befolyását az önkormányzatokra, különösképpen a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűlésében, ami azért nagyon fontos, mert e közgyűlésekből kell kinőnie annak a második törvényhozó testületnek, amely országos szinten is véget vethet a pártok törvényhozásban gyakorolt egyeduralmának. Ez a következő lépés, amihez haladéktalanul pótolnunk kell 1990 nagy, katasztrofális mulasztását: meg kell születnie az új alkotmánynak. Erre vonatkozóan legyen szabad előterjesztenem a következő javaslatokat:

1) A parlament az önkormányzati választásokat szabályozó törvény megváltoztatása után berekeszti a törvénykezést és megbízza a jelenlegi kormányt, hogy az új alkotmányban lefektetendő alapelvek szerint megválasztott kormány beiktatásáig az érvényben lévő törvények alapján ügyvivő kormányként rendeleti úton irányítsa az ország közigazgatását.

2) Az országgyűlés átalakul alkotmányozó nemzetgyűléssé és 100 napon belül megalkotja a Magyar Köztársaság új alkotmányát. (Aki úgy véli, hogy ez lehetetlen, annak szíves figyelmébe ajánlom a történelmi tényt, hogy a philadelphiai Federal Convention 1787-ben 108 nap alatt teremtette meg az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát, amely - ha ma már nem is képes ellátni feladatát - kétszáz év alatt több változást kibírt, mint bármely más politikai és államigazgatási rendszer az emberiség egész történelmében.)

3) Az új alkotmány legfontosabb alapelvei:
a) A Magyar Köztársaság törvényhozó testülete két kamarából áll.
b) Az egyik kamara, a Politikai Parlament (továbbiakban PP) a jelenlegi országgyűlésből alakítandó, a taglétszám megfelezésével.
c) A másik kamara, az Önkormányzatok Országos Tanácsa (továbbiakban
ÖnOT) a megyék, városok, megyei jogú városok és a főváros közgyűléseinek 193 delegáltjából áll.
d) Az ÖnOT-ba nem delegálható olyan személy, aki tagja, vagy az elmúlt tizenöt évben tagja volt valamely politikai pártnak.
e) A két kamara a törvényhozás munkájában egyenlő hatáskörrel rendelkezik.
f) A két kamara közösen nevezi ki a miniszterelnököt és a minisztereket, akik nem lehetnek sem a kamarák, sem valamely politikai párt tagjai.
g) Az államelnököt a választópolgárok közvetlenül választják.
4) Az új alkotmány elfogadása után az addigra már a megváltoztatott választási törvény alapján megválasztott megyei, városi, megyei-jogú városi és fővárosi közgyűlések haladéktalanul megválasztják küldötteiket az ÖnOT-ba a 3d pont szem előtt tartásával.

5) Az alkotmányozó nemzetgyűlés, mint PP törvényhozó testületté alakul,
taglétszámának megfelezésével. A mandátumukat elvesztő képviselők
egyhavi tiszteletdíjuknak megfelelő végkielégítéssel visszatérnek a polgári életbe.
6) A PP és az ÖnOT kinevezi a miniszterelnököt és a minisztereket. Az
ügyvivő kormány megbízatása ezzel véget ér.

Tisztelt Ház!

"Jőjj el szabadság, te szülj nekem rendet!" fohászkodott a költő József Attila.
A parlamentáris demokrácia rendjét az angol anyaország elnyomását lerázó amerikai nép szabadsága szülte. Semmiféle emberi rend nem volt, nem lehetett és nem is lehet azonban örökéletű. Miután a parlamenti demokrácia kétszáz év alatt a pártokráciává züllött, nem élheti túl sokáig a világszerte megbukott egypárti diktatúrákat.

Elérhető, hogy az önmagukat túlélt rendszerek haszonélvezői foggal-körömmel ragaszkodnak kiváltságaikhoz; ez az ostoba és hiábavaló ragaszkodás vezetett az amerikai, a francia és az orosz forradalomhoz, melyek közül csak az elsőnek sikerült leraknia a szabadság új rendjének alapjait, a másik kettő a megdöntöttnél is kegyetlenebb és embertelenebb rémuralomhoz vezetett.

Hölgyeim és Uraim!

Az óra ütött: a szabadság új rendjének meg kell születnie, tehát meg is fog születni, csak az a kérdés, hogyan. Megvárjuk-e, míg véres forradalom söpri el a pártokráciát, vagy legalábbis megkíséreljük emberhez méltó, higgadt értelemmel, a véres káoszt megelőzve lerakni a szabadság új rendjének alapjait?
Ez a tét.
Tudom, hogy ezt legtöbben nem tudják, s a kevesek, akik tudnák, nem akarják megérteni. Tisztában vagyok tehát azzal, hogy minden elhangzott szavam most is csak falra hányt borsó. De hisz voltaképpen nem is Önökhöz beszéltem, hanem a már említett, virtuális megfigyelőhöz, aki száz-kétszáz év távolából tekint majd vissza ránk. Neki szól az üzenet: ne azon csodálkozzék, hogy senki nem ismerte fel a nagy történelmi esélyt, hanem azon, hogy a felismerés ellenére senki nem akart élni azzal.

És ne szánakozással szemléljen bennünket, hanem megvetéssel. Köszönöm szíves türelmüket.
Tunyogi Csapó Gábor
Forrás: Nemzeti InternetFigyelő


Hogyan működhetne az Országgyűlés pártok nélkül?
A pártok ideológiai alapon megosztják és szembeállítják egymással a választókat, azt az érzetet keltve, mintha a különböző pártokkal szimpatizáló választók érdeke különbözne egymástól.
A jól bevált régi trükköt, az "osztd meg és uralkodj" elvét alkalmazzák.
Hogyan működne az Országgyűlés pártok, pártfrakciók nélkül?

Úgy, mint bármelyik egészséges szervezet, frakciózás, megosztottság nélkül, egységben, egyetértésben, a különböző területekről érkező érdekek összehangolásával. Így működik minden országos szervezet, szakmai kamara, de így működnek maguk a pártok is. Nem tűrik el a frakciózást, mert tudják, hogy az megosztottságot, gyengülést okoz. (A pártban való frakciózásért - nem is olyan nagyon régen - még halálbüntetés is kinézett.) A megosztottságnak semmi alkotó szerepe nincs, egyetlen eredménye, hogy gyengíti az ily módon létrehozott szervezetet.

A kormányra és ellenzékre történő megosztás azt eredményezi, hogy gyakorlatilag mindig csak az Országgyűlés fele hatékony! Az ellenzék akár haza is mehetne a választás után, mert az országot 50% +1 szavazattal kormányozzák. Az ellenzék soha egyetlen elképzelését nem tudja megvalósítani a kormánypárt akarata ellenére. A legtöbb, amit tehetnek, hogy interpellációkban kérdéssel fordulhatnak egy-egy súlyos választói érdeksérülés folytán a kormány tagjaihoz, de ezeknek semmilyen gyakorlati eredménye nincs. Kijelenthetjük tehát, hogy a kormányra és ellenzékre osztott Országgyűlés mindig fél kapacitással dolgozik.

Ezzel szemben az egyéni választókerültekből kikerülő képviselők mindegyike részt venne a törvényalkotó munkában, és csak olyan határozathoz adná a szavazatát, ami a területen élők érdekeivel összeegyeztethető lenne. Utasítással senki sem kötelezhetné, viszont egy-egy fontosabb döntés előtt mindig kikérné a választókerületéhez tartozó önkormányzatok, érintett szakmai, civil szervezetek (köztük a pártok), falugazdászok véleményét, illetve lakossági fórumokon tájékozódna közvetlenül a választóktól is.

A választókörzetében kialakult vélemények összegzésével menne a törvényhozásba minden képviselő, és ezek eredőjeként, a bölcsesség és a józan belátás alapján tett kölcsönös engedmények után hoznák meg az ország érdekének leginkább megfelelő döntést.

Tehát az ország háza nem politikai cirkusz, pártfrakciók küzdőtere, hanem alkotó közösség lenne. Ebben a rendszerben képviselőnek csak az lenne alkalmas, aki képes a közösségi munkára, az együttműködésre.

Ahhoz, hogy ezt elérjük, át kell alakítani a képviseleti rendszert. Ennek első lépése a pártlisták eltörlése, aminek eredményeként a képviselők kiszabadulnának a pártirányítás alól, és választói ellenőrzés alá kerülnének.

Ezt követően akár képviselőink által, akár közvetlen népszavazás útján megvonnánk a pártoktól a jelenleg nekik juttatott milliárdokat, így ők is csak annyi pénzt kapnának, mint a többi civil szervezet. Ez végképp odajuttatná a pártokat, ahová az Alkotmány szerint is valók: A civil szervezetek közé.

A képviselő választáshoz szükséges pénzt nem a pártok, hanem a választókerületek kapnák, hiszen az ő képviselőjük kiválasztásáról van szó. Ők osztanák szét igazságosan azon szervezetek és képviselők között, akik a megfelelő számú kopogtatócédula összegyűjtésével jogot szereztek a kampányban való részvételre.

Így működhetne az ország pártok nélkül, békében, egységben és egyetértésben.

Pártok természetesen lehetnének, és a többi civilszervezethez hasonlóan szabadon folytathatnák az Alkotmány szerinti tevékenységüket, de nem rendelkeznének a képviselőinkkel és ezáltal nem uralnák az országunkat.

"A rendszer mely rabszolgává kíván tenni mindannyiunkat, a hétköznapi emberek, együttműködésére épít. Abban a pillanatban, hogy megtagadjuk az együttműködést a saját rabszolgaságunk kiépítésében - tömegesen és erőszakmentesen - az egész összeomlik, mint egy kártyavár.
Létfontosságú azonban, hogy ne egy emberként szálljunk szembe és vessük véget annak, hogy egy maroknyi ember diktáljon a tömegek számára. Külön-külön könnyen kiemelhetők vagyunk, de együttesen hatalmas erőt képviselünk és a manipulátorok ezt jól tudják." Forrás:
http://www.magyarokszovetsege.hu/content/hogyan-mukoedhetne-az-orszaggyules-partok-nelkuel
A MAGYAROK TITKOS TÖRTÉNETE
GRANDPIERRE K. ENDRE A MAGYAROK ISTENÉNEK ELRABLÁSA


AVAGY

A MAGYAR FAJ NAGY ELÁRULTATÁSA HITELES TUDÓSÍTÁSÁT BETŰHÍVEN KÖZÖLJÜK:

1. (A magyarok) "Ősrégi népek (antiquiores gens),

2. Valaha igen bölcsek voltak.

3. Jószerivel semmilyen bűn nem fordult elő köztük.

4. Arany, ezüst, (igaz)gyöngy annyi volt nekik, mint a földjük folyamaiban található kavics.

5. Nem kívánták a másét, mindnyájan jólétben éltek.

6. Nem paráználkodtak, egynejűségben éltek."

7.
Szkítia népét -
"dentumogeroknak nevezik a mai napig és soha semmiféle hatalomnak az igáját nem viselték".


"A szkíta nemzetet bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá."
"Dáriust, Cirust és Sándort nem számítva, a világon egyetlen nemzet sem merte lábát az ő földjükre tenni."
Ez a három támadó is megsemmisítő vereséget szenvedett a szkíták földjén.
"Tudniillik Dáriust, a perzsák királyát csúfosan megkergeték, úgyhogy Dárius ott nyolcvanezer embert veszített s nagy rettegve szaladt Perzsiába.
Ugyanazok a szkítiaiak Cirust, szintén a perzsák királyát háromszor harmincezer emberével együtt megölték.
Nagy Sándort Fülöp királynak és Olimpiádisz királynénak a fiát, aki sok országot harcban leigázott, szintén szégyenletesen megfutamították."

8. Az igazságos szkíták - magyarok - ókori édeni állapota és vele szelíd jámborsága is levedlett a rájuk törő ádáz ellenség háborúi során.

9. Ugyanis a szkíták keményen bírtak minden fáradalmat meg testileg is nagyok, a harcban pedig vitézek voltak.

10. Semmijük sem lehetett a világon, amit ne tettek volna kockára, ha sérelem esett rajtuk.

11. S amikor a győzelem az övék lett, éppenséggel nem törték magukat a zsákmány után, mint utódaik közül a mostaniak, hanem csak dicsőséget kerestek maguknak ezen az úton.

12. A fenntnevezett szkíta nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon: a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül bármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódaikról is megismerhetitek."

MAGYAROK ISTENE óvja nemzetünket!


Egy az Isten!

"Kezdetben létezett a Szellem, a Lélek és az Erő. A nagy "EGY"-ben élt a Minden felett. Leírhatatlan, kifejezhetetlen és elérhetetlen hatalmasságnak hittük. Neve: ÍZ.

ÍZ "volt" a Kezdetben és "van" örökké a Minden felett.

ÍZ alatt nyugodott a Csend. Mozdulatlanságban hordta az ősanyagot. Az ősanyagban - az ősvizet. Az ősvízben - az Élet ígéretét. E három egységét is hittük. Neve: TEN.

Így lett nekünk a "kezdet": ÍZ-TEN."

(részlet a Magyar Bibliából - a "Magyar Ószövetségből") 


"Erdély nem kér Orbán Viktorból" 


2012. december 10., hétfő, 14:58 
HVG
Az LMP a romániai parlamenti választás eredményére reagált.

A LMP parlamenti frakciója gratulál az RMDSZ-nek és minden bejutott képviselőnek, szenátornak választási sikereihez. Az erdélyi magyarság talán egyik legfontosabb választásán van túl és a szabálytalanságok, megfélemlítések, valamint a Fidesz megosztó politikája ellenére is hallatták hangjukat, és az egységre szavaztak - írta közleményében Dorosz Dávid, a nmezeti összetartozás bizottságának LMP-s tagja hétfőn. 

Orbán Viktor és a Fidesz vasárnap újabb vereséget szenvedett Erdélyben, így bebizonyosodott, hogy az erdélyi magyarságnak nem versenypártokra, hanem egységes kiállásra van szüksége, amikor megfélemlítik őket és megszerzett jogaikat kell megvédeni - írta.

Dorosz szerint több olyan körzetből érkezett hír, hogy azok éppen a megosztás miatt vesztették el a képviselői helyet és gyengítették az erdélyi magyarság képviseletét.

Erdély és az RMDSZ előtt nagy feladatok állnak, hiszen már a kampány előtt terítékre kerültek az alkotmánymódosítás, a területi-közigazgatási reform kérdései, amelyek hosszú távon befolyásolhatják az erdélyi magyarság érdekeit - zárult a közlemény. 
Sűrűsödnek az események lázonganak a fiatalok , túl sokat lopnak a hatalmon lévők elszakadtak az élettől az emberek látják , hogy kilóg a lóláb a takaróból recseg ropog a harácsoló gép, de eltűnnek a pártok is a politika színpadáról jaj lesz a vakolóknak a cionistáknak gellert kap az irányításuk a nép veszi kezébe a hatalmat, a királycsinálók hoppon maradnak nem lesz kit megosszanak. Visszakerül a monetáris jog, kilépünk az EU – ból , és nem fizetjük vissza az állam adósságot, mert azt nem mi kaptuk és nem miránk költötték . A Bajnai gyilkos félék majd visszafizetik, addig otthagyjuk őket zálogba, utána meg mehetnek Palesztinába golyófogónak. Ha mindezt túl élik, azt hiszem elégé veszettek lesznek , elküldjük az IMF – hez tárgyalni , és hogy harapdálják meg egymást , a veszett kutyákra azután már nem lesz szükség, az egész világ megvész , ha rájuk hallgat.
A felül lévők már nem tudnak a régi módon kormányozni, forradalmivá válik a helyzet a maffia bárók retteghetnek, szétszaggatjuk a családjukat hisz nekik lopták a vagyonukat, így nem lesz kire hagyni, de nem lesz érdeke lopni sem .



NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKET 

KÉRÜNK! 


2012. december 12., 8:57 
Tempo Hírek 

NEMZETKÖZI MEGFIGYELŐKET KÉRÜNK!
TÁJÉKOZTATÓ ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS

Tisztelt Cím!

Kérjük a segítségüket az alább leírak miatt, mert a jogok áthágása olyan mértékű, hogy szinte tehetetlenek vagyunk mert a jog nem védi meg Borbély József TEMPO párt elnökét a feltáró munkájában:

Borbély Józsefet a magyar közélet egyetlen valóban ellenzéki pártjának elnökét politikai fogolyként, börtönben tartja a regnáló hatalom egy ellene két éve első fokon folyó rágalmazási per kapcsán.

A 396/2003. számú NBH-s lehallgatási jegyzőkönyvek az irányított felszámolás bűntettének bizonyítékai, amiből jól látszik, hogy Magyari József felszámoló (az ország felszámolója), a Kossuth Holding legfőbb irányítója utasítja a bíró fiát, hogy a felszámolási bíró milyen végzéseket hozzon.

A leha

TÁJÉKOZTATÓ ÉS SEGÍTSÉGKÉRÉS
llgatási jegyzőkönyvek abban az időben készültek, amikor a közel egy-milliárd menekülési értékre értékelt kecskeméti bútorgyárat 80 millió Ft-ért vette meg Pintér Sándor akkori ex-belügyminiszter érdekeltsége, amiből 30 millió forintot kapott Pintér úr akkori őrző-védő cége.

A közhatalom valójában magánkezekben van. Ezt ismerte fel és bizonyította immáron több mint 700.000 oldalon, melyből 500.000 oldal a Magyar Köztársaság szabályai szerint hiteles okirat.

Miután hiába juttatta el a bizonyítékokat számtalan hivatalos személynek, nem tettek eleget a törvényben előírt (Be. 171.§ (2.)) feljelentési kötelezettségüknek. Az összes parlamenti képviselő, bírók, ügyészek eljárásaiban "egységes és töretlen a gyakorlat, hogy ezt a jogszabályt nem alkalmazzák". Hogy miből is nőtt ki, ez a jelenség - Bereznay András írta le:
www.kibulizottorszag.net, a legutóbbi rendszerváltás pártokhoz köthető gazdasági lépéseit pedig a párt titkára dolgozta fel: http://twww.tempohirek.com/news.php?readmore=628

Borbély Józsefet, mivel kimondta, hogy a fenti bizonyítékok alapján ezt a céget bűnözők vezetik, valamint ugyanezen bizonyítékok szerint a teljes politikai elit, és a végrehajtó hatalom korrumpálódott a felszámolások kapcsán, a Kossuth Holding vezetői beperelték rágalmazásért.

A magánvádat, miszerint Borbély úr hamisan vádolta meg a Kossuth Holding vezetőit, közvádra tették át, bár erre semmilyen indoka nincs az ügyészségnek.

A 2012. december 07.-i "tárgyaláson" tárgyalás nélkül hozott határozatot a bíró: előzetes letartóztatás mellett, 30 nap elmeorvosi megfigyelésre elvezettette Borbély József elnök urat.

Nem számít, hogy a határozat meghozatalához a fellebbezés elbírálásának kötelezettsége, de egyetlen törvény sem felel meg.

Az illetékes hatóságok az eltelt 72órában semmilyen információt nem tudtak adni hollétéről, és egészségi állapotáról - sem az Őt képviselő ügyvéd, sem a család részére. Ez után tudtuk meg bizalmas informátorunktól, hogy a politikai foglyok börtönében tartják fogva, ahol a bíró által meghatározott cél biztosan nem teljesülhet. Mindebből látható, hogy koncepciós eljárás folyik, azzal a céllal, hogy a levitézlett politikai elit az elodázhatatlan váltásból kiszorítsa egyetlen esélyes riválisát.

Az Európai Unió egyetlen államában sem lopták el az ország vagyonának 95%-t 22év alatt, csak Magyarországon. Ezt a világra szóló botrányt csak a demokrácia megcsúfolásával lehetett végbevinni, miközben minden törvényt lábbal tapostak. Miközben demokráciát hirdetnek, soha egyetlen valódi hírt nem engednek a sajtóban megjelenni, az elhallgatás technikáját tökéletesen alkalmazzák. Ezt a szégyent egyetlen magára valamit is adó Európai demokratikus sajtó sem nézheti el, nem támogathatja, mert a rossz példa terjedni fog, mint a pestis, felzabálva az egész európai kultúrát.

Fentiekre tekintettel kéréssel fordulok Önökhöz, hogy jöjjenek el hozzánk, hogy megismerve az igazságot, írásaikkal hassanak a Magyar Kormányra Borbély József elnök úr azonnali bántatlan szabadulásáért.

2012-12-11. 
Szabó Attila
A szabadsajtó független újságírója.

Frissítések: 
2012. 12.12. 02:43
Friss információk szerint, Borbély József a TEMPO párt elnöke -Kormányzó-, a Büntetés Végrehajtás országos adminisztrációjában beszállítása óta nem szerepel, mint fogvatartott.Ezért fent tatjuk a korábban tett feljelentésünket ( Link ) amit annyival kívánunk kiegészíteni, "Hivatalos személyek által bűnszövetségben elkövetett emberrablás" Indoklás: . Az őt elvezető állítólagos BV alkalmazottnak látszó személyeken semmiféle azonosító jelzés nem szerepelt és és nem igazolták magukat.
http://www.tempohirek.com/news.php?readmore=637
2012 12. 11. 19:16
VILÁGRASZÓLÓ BOTRÁNY ITT AZ ÁLLÍTÓLAGOS OK AMIÉRT BORBÉLY JÓZSEF MOST BÖRTÖNBE VAN!Az elmeszakértői jelentés szerint Borbély József viselkedése lehetetlenné tette a vizsgálatát, és előzmények nélkül távozott a helyszínről. Ezért kellett lecsukni. Ezzel szemben itt látható az igazság: időben megérkeztünk, majd 10 perc várakozás után hívtuk az orvost, aki azt mondta, újabb 10 percen belül a helyszínre ér. Ez nem történt meg, ráadásul Borbély urat idő közben lökdösni kezdte egy másik orvos, és elzavarta. Végül emiatt távoztunk.

VIDEÓ A BOTRÁNYOS LETARTOZTATÁSRÓL: 
http://www.youtube.com/watch?v=LDE1FWHIKfQ
A MAGYAR MÉDIUMOKNAK:

A szólásszabadság az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata (1948) szerint elidegeníthetetlen jog. "Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást, és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket".

Az Európai Emberi Jogi Bíróság egy 1976-os határozata úgy fogalmaz, hogy "a szólás szabadsága nemcsak azokra az 'információkra' és 'eszmékre' vonatkozik, amelyeket az emberek jó néven vesznek [...], hanem azokra is, amelyek bántják, felháborítják vagy zavarják [...] a lakosság bármely részét".

Számos cikkünk és filmünk puszta elhallgatását is a törvény büntetni követeli!: Btk. 150. § (1), 155. § (1) c), (2). A tényfeltárások és a velük összefüggésben megvalósításra került speciális eljárások alapján a tényfeltáró(k) a Btk. 22. § f), 29. §, 30. § miatt nem büntethető(k), a megjelent anyagok nem törölhetők, terjesztésük nem korlátozható! Az ilyen törekvésekkel szemben mindenkinek az Emberi Jogok Chartájában, a Magyar Köztársaság Alkotmányában és a Btk.-ban is meghatározott joga, és egyben kötelessége fellépni!Az íróinak, szerkesztőinek és filmkészítőinek további tényfeltárásai megzavarását, megakadályozását, vagy a blokkolását a Btk. 139. § (1), 139/A. § (1), 142. § (1), (2), (3), 155. § (1) b), c), (2), 172. § (1), (2), (3) alapján a törvény bünteti! Figyelmeztetünk minden elkövetőt, hogy az Emberiség-ellenes bűnök soha nem évülnek el! Így aki a bűncselekmények egyikében-másikában vagy azok halmazatában részt vállal, az igazságszolgáltatás érvényesítéséig nem mentesülhet.
AZ APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG TISZTA LELKŰ POLGÁRA:
"Dr.Tóth Zsuzsanna ügyész részére
Feljelentést teszek hivatalos személyek által bűnszövetségben elkövetett emberrablás miatt ismeretlen álarcos BV alkalmazottaknak látszó, azonosító nélküli személyek ellen, akik nem igazolták magukat és 2012.12.07.-én a bírósági tárgyalásról elrabolták Borbély Józsefet a TEMPO párt elnökét, Kormányzót!
Friss információk szerint, Borbély József a TEMPO párt elnöke -Kormányzó-, a Büntetés Végrehajtás országos adminisztrációjában beszállítása óta nem szerepel, mint fogvatartott!
Kérem a Nyomozás Felügyeleti és Vád előkészítési Főosztályt, hogy azonnal vizsgálja ki ezt az ügyet és sürgősen hozza nyilvánosságra Borbély József tartózkodási helyét!..
..." 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Ő is koncepciós politikai fogoly! 


Szima Judit ártatlannak tartja magát 


2012. december 12. 07:31 
Hunhír.info teol.hu 

Szima Judit első rendű vádlott meghallgatásával folytatódott kedden a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkára és kilenc társa büntetőpere kedden a Szekszárdi Városi Bíróságon. Szima Judit több órán át tartó vallomása, nem számítva a felolvasott korábbiakat, és a kérdésekre adott válaszai során minden vádpontban tagadta, cáfolta bűnösségét.

A szakszervezeti vezetőt a Kaposvári Nyomozó Ügyészség többek közt jelentős értékre, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, nagyobb, valamint kisebb vagyoni hátrányt okozó szintén üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett költségvetési csalással vádolja.

Szima Judit több órán át tartó vallomása, nem számítva a felolvasott korábbiakat, és a kérdésekre adott válaszai során minden vádpontban tagadta, cáfolta bűnösségét. Hangsúlyozta, beszámolóit és elszámolásait a szakszervezet erre jogosult szervei elfogadták. A kongresszus pedig újraválasztotta. Kiemelte, hogy egy független szervezet gazdálkodásának célszerűségét az ügyészségnek nem is volt joga vizsgálni.

Kedden délelőtt órákon át tett vallomást a bíróság előtt az első rendű vádlott, Szima Judit, a TMRSZ főtitkára. Délután megkezdődött a többi vádlott meghallgatása (Fotó: Mártonfai Dénes)

A vádak közt szerepel például, hogy fiktív útiszámlákra több mint 8 millió forintot vett fel, illetve ezen felül is utalt pénzt másoknak. A vádlott szerint a pénzt útnyilvántartás alapján mindig az vette fel, aki az autót vezette. Annak feltüntetése pedig nem tartozott a kötelezettségei közé, hogy milyen ügyben kivel tárgyalt. A szakszervezetnek például rengeteg pere volt a dolgozók érdekében, amelyeken rendszerint részt vettek. Véleménye szerint az eljárás célja a szakszervezeti munka ellehetetlenítése és az volt, hogy őt kivonják a forgalomból.

Más vádpont szerint szekszárdi házát, amelynek egy részét a TMRSZ bérelte, több mint 19 millió forint értékben újíttatta fel azon túlmenően, amelyről a vezetőség előzetesen határozott. Szima Judit elmondta, hogy a felújítás folyamán merültek fel újabb és újabb megoldandó problémák. A felújítások a dolgozók és az általuk képviselt tagság érdekeit szolgálták.

A saját és családja céljait szolgáló munkálatokat pedig maga fizette. Egy pályázat kapcsán költségvetési csalás a vád, amelyről Szima Judit elmondta, hogy az sikeresen zárult, szabálytalanságot az ellenőrzés során nem állapítottak meg, a támogatást kifizették. Tagadta, hogy bért segélyként fizetett volna ki munkatársainak. Segélyt viszont rendszeresen fizettek... 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Enigmák- A Gondolatrendőrség figyeli az ébredőket 
http://www.youtube.com/watch?v=X8BefF3uBIA

Kapcsolódó:
   
Az új szoftver előre megmondja, ha valaki törvénysértésre készül
VilágPanoráma: Hitlerizmustól a Hitelizmusig 

Világ-Panoráma - 2011.12.09

- Műsorvezető: Szaniszló Ferenc
- Forrás: 
echotv.hu http://www.youtube.com/watch?v=z9iVQN_bMq0
A zsidó maffia működése gyakorlatban 

CBJ: 
http://mkh.valosag.net/index.php/cion-jegyzkoenyvek

Henry Ford AUTÓGYÁROS - A nemzetközi zsidó: 
http://mkh.valosag.net/index.php/ford

Jud Süss: 
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1009-magyarorszago...

Az örök zsidó: 
http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1132-az-oeroek-zsido 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Devizahiteles győzte le az OTP-t 

2012 december 11, kedd - 16:49 
richpoi.com
A Fővárosi Törvényszék érvénytelennek nyilvánított egy devizakölcsön-szerződést, mert a bank nem tüntette fel a szerződésben külön költségként a deviza vételi és eladási árfolyama közötti különbözetet. Az ítélet jogerős, de az OTP nem ért vele egyet.

Semmis az a szerződés, amelynél a felszámított költségek nincsenek teljeskörűen felsorolva - ezt állapította meg december 7-i ítéletében a Fővárosi Törvényszék egy konkrét, 2006-ban kötött OTP-s lakáshitel szerződés esetében.

Az ítéletet a devizaadós érdekében felperesként eljáró Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesület (Pitee) hozta nyilvánosságra. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezni nem lehet, de mint az OTP-nél elmondták, a bank nem ért egyet az ítélettel, és élni fog a jogorvoslati lehetőségekkel.

Az ügy azért érdekes, mert olyan konstrukciós hibára mutat rá, amely több devizahitelesnél is előfordulhat. A Pitee ugyanis azt sérelmezte, hogy a devizahitelnél alkalmazott vételi és eladási árfolyam közötti különbséget, az úgynevezett árfolyamrést a bank nem tüntette fel a szerződésben a költségtételek között. Az adós számításai szerint ennek mértéke 1 százalékos volt, és ezt a bank a teljeshiteldíj-mutatóba bele is számította, de a tételes költségek felsorolásból kihagyta.

Nem ez volt az első eset, hogy jogerős ítélet született valamely bankkal szemben. Pár hónappal ezelőtt szintén az OTP maradt alul egy magánszeméllyel, Kásler Árpáddal szemben, abban az esetben is a vételi és az eladási árfolyamot találta problémásnak a bíróság, de azt a szerződést azért nem mondták semmisnek. Az akkori ügy kapcsán a RichPOI.com elsők között számolt be, és több cikket is megjelentettünk a témában. Hogy a most érvénytelenített szerződés sorsa mi lesz, és a felek hogyan fognak elszámolni egymással, az egy következő eljárás kérdése lesz, a mostani ítélet ezt nem rendezte.

A hír több kérdést is felvet a kérdéses hitellel kapcsolatban. Például, hogy mit jelent a semmis szerződés, hiszen a 2006-os állapotok visszaállítására vajmi kevés esély van. A magyar jogrend nem alapoz precedensekre, ezért ez a döntés se vonatkozhat automatikusan minden adósra. Esetleges hasonló jogorvoslatot mindenkinek külön peres eljárásban kell elérnie, de az ítélet reménykeltő lehet.
RichPOI.com - A devizahiteleseket támogató hírportál

Kapcsolódó cikkek
    A devizahitelesek még mindig nem ismerik eléggé az árfolyamgátat
    Már csak 1 hónapunk van - Jó-e az árfolyamrögzítés, vagy sem?
    Nagyot változhatnak a magyarországi bankok
    Devizahitel: így alakulhatnak a szerződésmódosítás feltételei

Olvasó: Aki igénybeveszi az árfolyamgátat, nem perelheti a bankot! Öt év múlva jön el a megvilágosodás. Szerencsétlenné teszi az embereket Orbán. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Óriási razzia a Deutsche Banknál 

2012.12.13 MTI - 
Népszava 
Mintegy ötszáz rendőr és pénzügyőr részvételével razziát tartottak szerdán a Deutsche Bank frankfurti központjában, a legnagyobb német pénzintézet irodáit egy több száz millió eurós adócsalási üggyel összefüggésben kutatták át.

A frankfurti tartományi ügyészség szerdai közleménye szerint a bank 25 munkatársa ellen nyomozás indult nagy értékre elkövetett adócsalás és pénzmosás, valamint az igazságszolgáltatás akadályozására tett kísérlet gyanúja miatt. Öt személy ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bankszékház mellett berlini és düsseldorfi irodákat és lakásokat is átkutattak. A Deutsche Bank közölte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Az eljárások egy 2010-ben kirobbant üggyel összefüggésben zajlanak. A hatóságok azt vizsgálják, hogy a bank munkatársai közreműködtek-e szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal kereskedő ügyfelek által elkövetett visszaélésekben. Az ügyészség közleménye szerint felmerült a gyanú, hogy a bank érintett dolgozói eltitkolnak bizonyítékokat és kötelességüket megszegve nem tettek feljelentést, amikor tudomást szereztek adócsalási és pénzmosási ügyletekről.

Az ügy előzményeként 2010 áprilisában több európai országban egyszerre 230 helyszínen tartottak házkutatást, és Németországban 2011-ben bíróság elé állítottak öt befektetési bankárt. A börtönbüntetésre ítélet vádlottak elismerték, hogy az uniós kvótakereskedelmi rendszerben végzett ügyletekkel 230 millió euró értékű adócsalást követtek el. A legnagyobb német pénzintézet munkatársainak esetleges közreműködése azért merült fel, mert az ügyleteket a Deutsche Bankon keresztül bonyolították le.

Kapcsolódó:
  
 Lehet, hogy a bankok és az állam csendesen készülnek a 


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Csak megszólalt a szabadkőműves véna!

 
Szörényi Levente: Elegem van! 


A kis vakoló neki is osztottak a lapból most ő 

az illetékes felháborodó ez az egész élet egy 

férc mű akasszuk fel a vakolókat !!!!

2012.12.12. - 13:10 S. A. - Heti Válasz
Elegem van a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni - indokolja Szörényi Levente, miért Alföldi Róbertet kérték fel a jövőre 30 éves István, a király megrendezésére. A zeneszerző szerint a jobboldal kultúrpolitikája a káosz felé tart.

Kemény, őszinte válaszokat adott Szörényi Levente a Heti Válasznak. A csütörtökön megjelenő interjúban a zeneszerző az alábbiakkal magyarázza, miért érezte szükségét, hogy néhány hete nyílt levélben méltassa Alföldi Róbert érdemeit. "Már nagyon elegem van abból, hogy az úgynevezett nemzeti, polgári oldalon nekem mindent le kell nyelnem, csak azért, mert nemzeti. Hogy egyfolytában elnézést kell kérnem, ha valami nem tetszik, különben rám sütik, hogy nem vagyok eléggé magyar, meg tolnak át a baloldalra. (...) Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni."

Szörényi szerint "a kétharmad birtokában egyes jobboldali megmondóemberek, akarnokok és karrieristák úgy érzik, szabad a pálya, mindent lehet". A zeneszerző úgy véli, nem bal- vagy jobboldali kérdés mindaz, ami most a kultúrában történik - és szerinte a káosz felé tart. "Amit én látok, az nem más, mint hogy a jobboldalon belüli érdekközösségek harcolnak egymással, szinte maffiaszerűen. A második Orbán-kormányban ugyanis nincs olyan formátumú kulturális vezető, aki meg tudná ezt akadályozni, irányt tudna szabni. Arra a kérdésre, hogy nem örült-e L. Simon László kulturális államtitkári kinevezésének, Szörényi azt mondja: "Dehogynem. Csak éppen kinyírják. Nem baloldalról. Jobbról."

Hogy mindennek tükrében elege lett-e a Fideszből is, Szörényi közli: számára rendkívül fontos, amit Orbán Viktor véghezvisz, s nem is várja el a miniszterelnöktől, hogy belelásson a kultúra bugyraiba, ügyes-bajos dolgaiba. "Sokkal fontosabb dolga van. Nem teszek úgy, mintha értenék a gazdasághoz, a leigázottságot viszont nehezen viselem akkor is, ha kardok, akkor is, ha tankok, netán bankok segítségével valósul meg. Az, hogy ne parancsolgassanak nekünk, hogy méltányosan járjanak el velünk szemben, számomra is fontos cél." Orbán politikai szabadságharcát tehát Szörényi "érdeklődéssel vegyes tisztelettel" figyeli, mindazt viszont, ami a kultúra területén történik, szerinte nagyon át kellene gondolni. "Ha másért nem, hát legalább pártpolitikai szempontok miatt. A Fidesz ugyanis rengeteget veszíthet, ha ezek az állapotok teljesednek ki a továbbiakban is."

A Heti Válasz Szörényi Levente-interjújából kiderül továbbá, hogy a zeneszerző miért nem tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, s hogy annak jelenlegi elnökével, Fekete Györggyel milyen negatív tapasztalatai voltak a múltban. Az interjút a december 13-án megjelenő Heti Válaszban, vagy aznaptól a Digitalstandon keresztül megvásárolva olvashatják.

Kapcsolódó:
   
Szörényi Levente nyílt levele Alföldi Róberthez 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Hormon és gyógyszer van a 

magyarországi csapvízben? 


2012 december 10, hétfő - 11:25 mti/
richpoi.com
Gyógyszerfogyasztó nép vagyunk - tartják. Ennek egyik nemkívánatos következménye, hogy a szervezetünkben fel nem szívódott vagy be sem vett gyógyszerek nagy része a csatornahálózatban köt ki, onnan pedig az élővizekbe - és ha azokból nyerünk ivóvizet, végül a csapvízbe kerül.

Hasonló sors vár a szervezetünkben történő gyógyszerlebomlás során keletkező anyagokra is. Budapesten évente 20 tonna gyógyszer kerül a Dunába. Novamidazofen, az Algopyrin, és más gyógyszerek hatóanyaga kerül a természetes vízfolyásokba. Emellett női nemi hormonok és fájdalomcsillapítók maradványai úsznak le a folyón. A jelenleg működő szennyvíztelepi technológiák egyike sem alkalmas a kis koncentrációjú gyógyszermaradványok kiszűrésére.

Az első megdöbbentő észlelések arról szóltak, hogy férfi és női hormonokat fedeztek fel a Dunában, illetve a bele folyó szennyvizekben. A felfedezések azért történhettek meg, mert az analitikai eljárások a korábbiaknál jóval érzékenyebbé váltak. Így például már olyan vegyületet is ki tudnak mutatni, amelyből egy köbdeciméter vízben csupán egy milliomod gramm található.

A szennyvíztisztítók nem készültek fel az ilyesfajta a szennyeződésre. Korábban azt gondolták, hogy a gyógyszermaradványok spontán lebomlanak, és mire a tisztított szennyvíz az élő- vagy öntöző vizekbe kerül, már nem marad belőlük semmi. Így ezeknek az anyagoknak az eltávolítása nem volt szempont a szennyvíztisztítók technológiái fejlesztéséiben.
Magyarországon még új téma

Ismert, hogy a gyógyszerek hatóanyagának nagy része a vizelettel eltávozik. A gyógyszerszármazékok természetbe kerülése külföldön már 15 éve napirenden van, ugyanis amikor nagy érzékenységű műszerekkel vizsgálták a szennyvíztelepekről kikerülő vizek minőségét, kiderült, hogy a gyógyszerszármazékok nem tűnnek el a szennyvízkezelés során. "Magyarországon azonban viszonylag új a téma, mivel hazánkban csak a mostanában beszerzett műszerekkel tudják kimutatni a vizekben egészen kis koncentrációban előforduló gyógyszerszármazékokat" - nyilatkozta korábban Varga Margit, az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének docense.

Sőt, a külföldön elvégzett mikrobiológiai vizsgálatok valószínűsítik, hogy az élővizekbe kerülő gyógyszerszármazékok, hormonok hatással lehetnek a vízben élő szervezetekre, a táplálékláncra, befolyásolva az ökológiai egyensúlyt. Az antibiotikumok maradványai befolyásolhatják a baktériumok szaporodását, a gyógyászatban alkalmazott antibiotikumokkal szemben ellenálló baktériumfajok elterjedését idézhetik elő. Bizonyos hormonkészítmények - a fogamzásgátlók lebomlásából származó női nemi hormonok - hatására csökken a hím halak aránya a nőstényekhez képest, s megváltozik a békák szaporodása is. Ha kevesebb az ebihal - egy sor más állat tápláléka - ez megzavarhatja a táplálkozási láncot.

Ezek ismeretében felmerül, vajon degenerációkat, mutációkat okoznak-e ezek a kémiai anyagok? Ennek a kis koncentráció miatt igen csekély a valószínűsége, de a kérdés megnyugtató megválaszolásához a kutatók még nem rendelkeznek adatokkal. Felvetődik, hogy miért nem bontják le a szennyvíztisztításban aktív baktériumok a gyógyszerhatóanyagokat is? Az erre képes mikróbák a kis koncentráció miatt nem tudnak elszaporodni - válaszolta a kutató.
Állatokra és emberekre egyaránt veszélyt jelentenek

A szteroid vegyületcsaládba tartozó női és férfi hormonok veszélyt jelentenek az élővilágra. Az ilyen vegyületek által szennyezett vizekben élő halaknál hermafroditizmust, sőt feminizálódást, nőivarúságot is megfigyeltek hím egyedeknél. Nem kevésbé veszélyes a hormonhatás a parti szűrésű felszíni vizekből előállított ivóvíz fogyasztói számára, hiszen az állatvilágban megfigyelt tünetek az embereken is jelentkezhetnek, nem is beszélve a hormontúladagolás rákképző hatásairól.

A további vizsgálatok arra irányultak, vajon az egyre divatosabb nem szteroid fájdalomcsillapító és gyulladásgátló gyógyszerek úgyszintén előfordulnak-e a szennyvízben. Az eredmény itt is pozitív lett, az ilyen gyógyszereket (amelyeket sokan marokszám szednek a tévéreklámok nyomán) több ország, közöttük Brazília, Hollandia, Kanada, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Szlovénia és az Egyesült Államok kutatói kimutatták a talajvízben, a folyók és a tavak vizében - Németországban még a csapvízben is.

Észrevették azt is, hogy bizonyos nem szteroid típusú gyulladásgátlók még ebben a csekély koncentrációban is rendellenességet okoznak például a halak uszonyainak fejlődésében. Nem hanyagolhatók el az előre nem látható, így kezelhetetlen kémiai átalakulások sem, amelyek a különböző szennyezők és módosult vegyületeik között lejátszódhatnak. A gyulladásgátlók mellett a sejtosztódást, tehát a rákos sejtek képződését is gátló citosztatikumok, antibiotikumok, hormonok, klórfenolok és a nehézfémek érdemelnek még különös figyelmet ebből s a szempontból.

Az Európai Unió több veszélyesnek minősített vegyületcsaládnak meghatározását szabályozza, amelyek közé többek között a rovarirtók, illékony aromás vegyületek, halogén- és foszfortartalmú szerves vegyületek tartoznak. Az elmúlt néhány év kutatási eredményeinek köszönhetően valószínű, hogy a közeljövőben ezek a vegyületcsaládok vízben maradható koncentrációinak szabályozása is megtörténik.
Megoldások

A magyarországi élő- és talajvizek gyógyszerszennyezettsége kiterjedt kutatások hiányában jelenleg csak becsülhető. Az ELTE kutatói, Záray Gyula professzor vezetésével az értékesített gyógyszermennyiség alapján számolták ki a valószínűsíthető mértéket. Az ebből származó eredmények alapján a szennyezettség összevethető a németországi adatokkal - különösen a Berlin környékére jellemző elszomorító mértékkel. Az ottani szennyvíztisztító telepek ugyanis nem bírják maradéktalanul kiszolgálni az ott élő lakosságot - hasonlóan Budapesthez, ahol a szennyvíz 55 százaléka máig tisztítatlanul folyik a Dunába.

A problémát a leghatékonyabban a gyógyszervegyészek oldhatnák meg, amihez persze ösztönözni kellene a gyógyszeripart. Ehhez olyan jogszabály kellene, amely előírná, hogy csak biológiailag lebontható hatóanyagokat tartalmazó - gyógyszerek kerülhessenek forgalomba. Ez a feltétel a gyógyszervegyészek számára nem nagy probléma, de ez eddig nem volt szempont.

Egy másik lehetőség a gyógyszerhatóanyagok kiszűrése a szennyvíztisztítás hatásfokának növelésével. Erre kémiai és mikrobiológiai módszerek adódnak. A kémiai lényege, hogy ózonnal, vagy hidrogén-peroxiddal kezelik a szennyvizet. Egyes országokban az UV-fénnyel való besugárzás lehetőségét vizsgálják abban a reményben, hogy ezzel is elősegítik a lebomlást. Ezek a kísérletek laboratóriumi fázisban vannak. A kémikusok valamilyen hordozófelület kialakításán is gondolkoznak, amelyen a gyógyszerhatóanyag feldúsul, így a megfelelő baktériumok a nagyobb koncentráció miatt ott elszaporodnak. Az ELTE-n még csak most indulnak az ilyen irányú vizsgálatok - nyilatkozta a kutató. Harmadik, egyelőre elvi lehetőség lehetne a szennyvíz szelektív gyűjtése.

Főleg a fájdalomcsillapítók, a gyulladáscsökkentők, az antibiotikumok, és a hormonkészítmények terhelik a környezetet. A világon a természetes vízfolyásokban eddig körülbelül 20 féle gyulladáscsökkentőt találtak, és ezekből nyolcat már csapvízben is kimutattak. Ennek ellenére az ivóvíz-szolgáltatók laboratóriumai a gyógyszermaradványok jelenlétét ma még nem vizsgálják. Míg a mélyről jövő vizeknél a legkisebb a gyógyszermaradványok előfordulási valószínűsége, addig a parti szűrésű kutak (ilyen Budapest ivóvízbázisának zöme) már sokkal nagyobb veszélyben vannak. A kutató szerint a szennyezettség még sehol sem olyan mértékű, hogy ne lehetne nyugodt lelkiismerettel meginni az ivóvizet. Most azt kell elérni, hogy a jövőben se legyen kitéve emiatt veszélynek senki.
Új technológiák

Az új kihívásra reagáltak a kutatók és a szennyvíztisztítással foglalkozó vállalatok is. A Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén működő környezetkémiai kutatócsoport a nem szteroid gyulladásgátló és fájdalomcsillapító gyógyszerek közé tartozó ketoprofennel végeztek kísérleteket. Ezt a gyógyszercsaládot enyhe és középsúlyos reumás-, izom-, fej-, fogfájás esetén alkalmazzák. 

A kutatók e vegyületek lebontásával kapcsolatban végeztek vizsgálatokat. Módszereik többek között az ózon, illetve az ultraibolya sugárzás bontó hatásán alapulnak. A szennyvíz ezeknek a sugaraknak a hatására megszabadulhat a nem kívánt gyógyszerektől. Más utat követtek a nyíregyházi székhelyű Nyírségvíz, Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zrt. szakemberei. Ők a mikrobiológiai módszereket választották a helyi főiskola kutatóinak közreműködésével.

Megvizsgálták a nem szteroid gyulladás- és fájdalomcsillapító hatóanyagok mikrobiális lebontási lehetőségeit, és azok beillesztését a modern, úgynevezett eleven iszapos szennyvíztisztítási technológiákba. A módszer lényege, hogy olyan mikrobákat juttatnak el a szennyvíztisztító műben keringetett szennyvízbe, amelyek képesek az adott vegyületcsoport lebontására. Az előbb laboratóriumban, majd félüzemi méretekben elvégzett kísérletek azt mutatták, hogy a mikroorganizmusokkal beoltott szennyvízben néhány nap alatt drasztikusan apadt a megcélzott vegyületek mennyisége. A folyamat végén azok koncentrációja annyira lecsökkent, hogy gyakorlatilag nem jelentenek veszély a felszíni vizek számára. Ráadásul - mint ez már a Levelek nevű község szennyvíztisztítójában végzett kísérletek után kiderült - az eljárás beilleszthető a hagyományos szennyvízkezelés technológiai folyamatába is.

A kidolgozott módszerrel megpályázták azt a regionális innovációs díjat, amelyet a három megye területét összefogó Debreceni Akadémiai Bizottság, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Hajdú-Bihar és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kereskedelmi és iparkamarák alapítottak. Az eredményeket a zsűri is elismerte, és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kereskedelmi és iparkamara területén az idén a Nyírségvíz Zrt. kapta meg az innovációs díjat.

Kapcsolódó cikkek
    Magyarország ásványvízhatalom
    Év végétől lajtos kocsi hozza majd az ivóvizet több településre
    
Eddig tisztítatlanul ömlött a Dunába Budapest szennyvize 



A Leleplező téli számának tartalmából 


Tőke Péter: IMF-maszkabál: Riszálunk vagy kiszállunk
A londoni elemzések és az események is azt szemléltetik, hogy az ügy szinte zavaros. Nemcsak a magyar kormány lavírozik, a pénzpiaci változások és az EU válsághelyzete is fékezi a megegyezést. Kifejezetten sértő ránk nézve, hogy másutt drákói megszorítások és nemzeti ügyekbe való beavatkozások nélkül is gyorsan adnak hitelt.
Bogár László-Tőke Péter: Ki lehetne az MNB új elnöke? 
A hírek szerint a fontos posztra Orbán Viktor jelöli majd ki a legalkalmasabb személyt a köztársasági elnöknek. Sorra vettük, kik jöhetnek majd szóba, ha a miniszterelnök választani akar. Ki az, aki továbbra is képes hű maradni a nemzet érdekeihez és nem hódol be a nyugati, ,,felettes" irányítók nyomására? A mi véleményünk szerint is Matolcsy György a legesélyesebb, de ott vannak még Járai, és mások is.
Tőke Péter: Totális korlátozó-háború indul az internet ellen 
A nyugat demokráciája rádöbbent, káros a véleményszabadság. Az EU-ban nyilvántartásba vétel, valamilyen rendszámhoz hasonló azonosító bevezetése a cél. Szeretnék a világháló felügyeletét és ellenőrzését az ENSZ-re bízni. Számos tiltás és az internet-megfigyelés is célkitűzés. Ötletként már az adófizetés is felmerült.
Tőke Péter: Forradalmi hullám fenyeget Európában 
Messiásként, mint egy arab Mahdi, úgy jött Bajnai, és megosztotta az ellenzéket. A sikeres belépő után hamar csalódást okozott két szegény, megélhetési politikus szerepre vágyó társával és szövetséges-keresési kudarcaival. Az igazi elő-knockout Róna Péter igazmondása volt: megbánta, hogy együtt akart működni ,,ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával". Uraim, inkább a felerősödő radikalizmus, fasiszta és kommunista veszély ellen kellene összefogni.
Tőke Péter: Mit védünk, hiszen nincs igazi sajtószabadság 
Próbáljon meg bárki a tulajdonosairól, a hirdetőiről rosszat írni, mondjuk Kálmán Olga bírálhatja-e Németh Sándort, vagy a HIT gyülekezetet? Kik a szabadság tényleges urai? A világ pénzügyi pöcegödre című írásból, Rupert Murdoch sajtómágnás média-világuralmi és manipuláló leleplezéséből kiderül.
Tőke Péter: Putyin és Peresz együtt éjszakázott 
Obama győzelmével erősödött a béke, de Netanjahu továbbra is szeretne lecsapni Iránra. Kiegészítés a Világbéke vs. világháború című könyvünkhöz.
Drábik János: 9/11 drámája ügyében a pénzhatalmi világelit az igazi tettes? 
Netanjahu azért sietteti az Irán elleni háborút, mert Obama kitálalhatja a New York-i WTC tornyok elleni terrortámadás valós történetét. A szerző hiteles elemzése az eddig elhallgatott, megdöbbentő titkos tervet és annak végrehajtását leplezi le.
Drábik János: Utószó helyett 
Újabb részletek a Világbéke vs. világháború című könyvünkből
Gorbacsov a harmadik világháborúval fenyeget 
Virág András: 2013-ban forradalomba fordul a Föld 
Európa egy új nélkülözés elleni lázadási hullám küszöbén áll. A Castro-Morales-Chavez Iránnal összefonódó szocialista frontvonal szeretne megszabadulni az USA bénító bilincseitől.
Julius Mohácsi: Ismét gond van az arannyal...
Több sárga nemesfém megőrzését vállaló nagybank sem tudott elszámolni a reá bízott értékekkel,trezorjai üresen álltak. Újra hamisítani kezdték china thungstennel az aranyat, de nem lett belőle világra szóló botrány, mert a valódinak az ára újra drágulásnak indult.
Dr. Ilkei Csaba: Kistarcsától Recskig III. Internálótáborok Magyarországon
A szerző folytatta nyomozását, levéltári kutatásait a Rákosi-diktatúra szakszerű elemzésével és újabb leleplezéseivel. Beavatja az olvasókat a meghurcoltak, internáltak tábori életének hétköznapjaiba, a kommunista terror végrehajtóinak kulisszatitkaiba.
Tallózás a IV. negyedév aktuális információiból 
Események felidézése 2012 szeptemberétől - válogatás a sajtóból, az internetről
Szita Szabolcs: Brunschweiler svájci polgár helytállása Pannonhalmán 
A Holocaust Múzeum igazgatója egy másik, Wallenberghez hasonló nagy zsidómentőt mutat be irásában
Stoffán György: ,,A Hit éve" 
A Jobbik rovata 
A Jobbik 16 pontját Vona Gábor ismertette 2012. október 23. - Z. Kárpáti: Nem akarjuk, hogy beduinok gyógyítsanak itthon minket! - Mélypont: soha nem tartoztunk ennyivel forintban, és más talózott írások
Demján Sándor: A szegényekre és a művészekre hagyom a vagyonom 
Róna Péter: Hét ember felelős a devizahitelezésért 
Az országból félig-meddig távozó bankár olyasmit mondott, hogy Bajnaiékkal - ,,ezzel az álnok, cinikus és erőszakos bandával" - nem
Mihálffy Balázs alias Abdul Rahman sejk: Az al-Kaida és a szélsőséges iszlám szervezetek szerepe Afrika destabilizálásában 
Káoszalkotás, az iszlám terjedése és fegyveres térhódítása adott menetrend szerint folyik, és egyre több helyen vannak jelen a kínaiak
Orbán Viktor: Nem fogadjuk el, hogy idegenek kormányozzanak minket 
Orbán Viktor megint odamondogatott ünnepi beszédében október 23-án, Budapesten a Kossuth téren, a sikeres békement végállomásán
Megszületett a megoldás a mobilok lehallgatása ellen? 
Az Idők jelei-portál Nagy Testvér figyel és a Leleplező anyagaiból
Több irányú támadás az internet ellen 
Válogatás az Idők 
jelei.hu portál világháló legyűrésével kapcsolatos cikkeiből, figyelmeztető híradásaibólMég egyszer a kimentett pénzekről 
Jól szemléltető grafikon mutatja be, hogy Magyarország élen járt az adóparadicsomokba történő vagyoneltüntetésben
Dr. Bíró Dénes: A hun királyi korona 
Julius Mohacsi rovata a természetgyógyászatról 
Feltalálták a rák ellenszerét? - A szelén élettani hatásai - ASEA redoxjelző molekulák
Háromezer milliárdos óriási buli, megtérülés nélkül! Népszavazást! 
Bevezető. Tőke Péter, Lukács András, Mándoki Andor és dr. Petz Ernő írása az atomenergia és az újabb paksi erőmű-fejlesztés veszélyeire hívja fel a figyelmet
Lukács András: Az atomenergia különleges veszélyei 
Mándoki Andor: A paksi atomerőmű bővítése 
Így nem lehetséges a lakosság áram díjának mérséklése
Dr. Petz Ernő: Paks II. - óriásberuházás tévutakon 
A magyar atomerőmű korábbi vezérigazgatója aggódik az átgondolatlan fejlesztési tervek miatt
Feltuningolhatták kémprogramjukat a németországi rendőrök 
Balázs Géza: Mit jelent számunkra a magyar nyelv? 
Dr. Kazár Lajos: Nesze nektek, dák származás! 
Szlimák Hajnalka: A globális összeomlás jelei (4. rész) 
Mihálffy Balázs: Könyv az ENSZ-katonák visszaéléseiről, az arany- és gyémántügyletekről IX. rész 
A Korán magyarra fordítójának fekete sorozata, a MPILO folytatása
MVSZ: A magyar nemzet új meghatározása 
Az ,,ellenséges" e-sajtóból, a Neményi.net anyagaiból 
Atyafiak, elvtársak! Nagyon elkéstetek - Istennek legyen hála! - A kereszt mint vallási jelkép - Ángyán, Bayer és a reterát
Vajó Sándor: Tudósítás a ,,Cigánygyilkosságok"őszi tárgyalásairól IX. 
Gulyás József: Ténymegállapító vizsgálati jelentés 
Gennagyij Zjuganov: Mi, kommunisták vagyunk a néppel 
Nincs Lenin vagy Sztálin; Lenin és Sztálin van - mondja azoroszországi kommunista vezető
Thürmer Gyula: Bal szemmel 
Pár lépésre az összeomlástól? Na nem!
Már 50 állam összesen 700 ezer állampolgára akar kiválni az USA-ból
Makai Zsazsa: Itt, az USÁ-ban is drágul az élet 
Példaként a szupermarketi és az ingatlan árak Las Vegasban
Makai Zsazsa: Privát bulin Las Vegasban Skip Martinnal 


1993-ban Polt Péter, Szájer József, Orbán 

Viktor a Fidesz "országos 

választmányának" alakuló ülésén 


20 évvel később - az egyik Magyarország legfőbb ügyésze,
- a másik az Európai Parlament képviselője, az Európai Néppárt-Európai Demokraták Frakció alelnöke,
- a harmadik 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé, 2002-től az Európai Néppárt egyik alelnöke. 1998 és 2002 között és 2010. május 29-től Magyarország miniszterelnöke azt mondta:"Én rántottam ki Magyarországot a szakadék széléről"
Róna Péter:
Mielőtt haza költöztem volna, egy New York-i banknak voltam a vezérigazgatója, és éppen azzal a gondolattal jöttem haza, hogy az általam nagyon szeretett szakmában szerzett tapasztalatok segítségével hozzájáruljak egy egészséges, működőképes pénzügyi rendszer létrehozatalához. 2006-tól kezdve kétségbeesetten írtam és nyilatkoztam a devizahitelezés leállításáért, amiért meg is kaptam a "kókler" minősítést a devizahitelezés megalkotóitól.

Kik voltak ők? Hát Járai Zsigmond, Király Júlia, Simor András, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Oszkó Péter és Felcsúti Péter. Ki dolgozta ki azt a banki magatartási kódexet, ami végtelen cinizmussal nem, hogy nem vetett véget, hanem egyenesen szentesítette a "terméket"? Hát Oszkó Péter és Felcsúti Péter.

Az, hogy ez a disznóság és az abból fakadó tragédiák megtörténhettek szeretett hazámban számomra egy feldolgozhatatlan személyes kudarc volt, hiszen pont az én szakmámról volt szó. És az, hogy azok, akik személyesen felelősek mindezért, akik több mint egy millió embert fosztottak meg mindenüktől képesek most magukat a jogállamiság nagy védőivé alakítani.
Kubik Livia:
A "demokrácia" még soha sehol sem működött, mert használata annyi salakanyagot és mocskot termelt ki önmagából, hogy abba fulladt bele! 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Kegyelemdöfés: Miskolcon lesz az 

európai 

romakultúra központja 

12 december 2012 
miskolcihirek
A kormány megadta a kegyelemdöfést Miskolc számára azzal, hogy a borsodi megyeszékhelyet jelölte ki az európai szintű Roma Kulturális Központ helyszínéül. A Jobbik szerint a "Világsátor" fedőnevű projekttel a Fidesz túlszárnyalja az MSZP cigánypolitikáját akkor, amikor kulturális nemzetegyesítésről beszél. Az erről szóló előterjesztést csütörtökön tárgyalja a miskolci közgyűlés.

A témában tartott sajtótájékoztatón Jakab Péter, a Jobbik megyei alelnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben a Miskolci Egyetemet a kormány leépíti, addig nem kevesebb, mint 1,7 milliárd forintot szán arra, hogy a borsodi megyeszékhely adjon otthont a cigánykultúra európai központjának. Szerinte ezzel a kormány vállalhatatlan utat jelölt ki a térség számára, s olyan pofont adott a miskolciaknak, amelyre a legelvetemültebb Orbán-hívők sem számíthattak.

Mint mondta, az ún. "Világsátor" egy európai szintű cigány kulturális, oktatási és rendezvény központ lenne, mely a Fidesz szerint javíthatja a cigányság társadalmi elfogadottságát, s lehetőséget ad az úgynevezett kulturális nemzetegyesítésre. Jakab ennek kapcsán elmondta, a többségi társadalomnak nem a roma kultúrával van problémája, hanem a roma kulturálatlansággal. Miskolcnak ma nem a cigány kultúrkincsek bemutatása van szüksége, hanem csendőrkaszárnyára. Mint fogalmazott, a Fidesz rendet és munkahelyeket ígért a térségnek, nem "Világsátort".

Jakab Péter tragikusnak nevezte, hogy a Fidesz a cigány-magyar együttélés kapcsán nemzetegyesítésről beszél. Mint mondta, a kormány a cigányság felzárkóztatása helyett egyre inkább a fordított asszimilációra helyezi a hangsúlyt, ami szerinte a magyarellenes törekvések újabb állomása.

A politikus kifogásolta azt is, hogy a kormány a miskolciak feje fölött dönt a kérdésről, a helyi Fidesz pedig a lehető leggyorsabban, sürgősséggel akarja a csütörtöki közgyűlésen jóváhagyatni mamelukjaival és szocialista szövetségeseikkel az erről szóló javaslatot.

Jakab Péter felszólította a városvezetést, ne adja áldását a kormány "eszement" ötletére. "Ha a Fidesz használni nem tud, legalább ne ártson az itt élőknek." - fogalmazott a nemzeti radikális politikus.
Jakab Péter
Jobbik B-A-Z megyei és miskolci alelnöke,
Miskolc MJV önkormányzati képviselője

Kapcsolódó zenei videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=vjsouu5VAbM 


*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Együttműködési megállapodást kötött az 

ORÖ és a katasztrófavédelem 


2012. december 13., 12:03 MTI - 
fidesz.hu
    
Együttműködési megállapodást kötött az Országos Roma Önkormányzat és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága. A megállapodást csütörtökön a fővárosban a szervezetek vezetői, Farkas Flórián és Bakondi György írták alá.

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke elmondta: a mostani megállapodás újabb állomása az önkormányzat és a kormány együttműködésének, hiszen korábban már aláírtak hasonló dokumentumot például a Belügyminisztériummal és a Honvédelmi Minisztériummal. A megállapodás egyebek mellett a képzést és a foglalkoztatást érinti - fűzte hozzá. Nagyon szeretné - mondta -, hogy "a katasztrófavédelemben is próbálja ki magát a magyar cigányság, hiszen nincs olyan terület, ahol ne tudna teljesíteni".
Támogatási rendszer a csatlakozó diákoknak

Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója elmondta: a dokumentumban rögzítették azt is, hogy segítséget nyújtanak roma szervezeteknek a katasztrófavédelmi feladatokra való felkészülésben, valamint a roma fiatalok, diákok és tanáraik tájékoztatásában. Segítséget szeretnének nyújtani ahhoz is, hogy a diákok később a katasztrófavédelem kötelékében helyezkedhessenek el - fűzte hozzá. A főigazgató szerint egyúttal támogatási rendszert alakítanak ki azoknak a diákoknak, akik pályájukat a rendvédelmi, ezen belül a katasztrófavédelmi területen képzelik el.

kapcsolódó
   Farkas: A botránypolitika kapui bezárultak 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Kizárná az ülésnapról a zsidó- és 

cigánykérdést firtató képviselőket a 

Fidesz 

2012-12-05. 11:00 Kuruc.info
Kizárhatnák az ülésnapról és havi tiszteletdíjának egyharmadára is megbüntethetnék majd azt a képviselőt, aki felszólalásában sértő kifejezést használ vagy rendzavarást okoz - áll a Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető-helyettes által most beterjesztett módosító indítványban, amelyet a Fidesz szerint az izraeli-magyar állampolgárokat "listázni" akaró jobbikos Gyöngyösi Márton múlt hétfői felszólalása indokol. A javaslat foglalkozik a bizottsági ülésen elkövetett fizikai erőszak büntetésével is.

Azt a felszólalót, aki felszólalása során az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt , csoportot - nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - sértő vagy illetlen kifejezést használ, az ülést vezető elnök rendreutasítja és figyelmezteti a kifejezés ismételt használatának következményeire - olvasható 
Gulyás Gergely módosító indítványában.

Ha az illető "kirívóan sértő" kifejezést használ, vagy a kijelentése "súlyos rendzavaráshoz" vezet, az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül a képviselő az ülésnap hátralévő részéből való kizárását vagy pénzbírság kiszabását javasolhatja - tette hozzá a javaslat.

A kizárásra vonatkozó javaslatról a módosító indítvány szerint az Országgyűlés vita nélkül határoz. Ha a parlament határozatképtelen, a kizárásról az ülést vezető elnök dönt, és a következő ülésén tájékoztatja az Országgyűlést a kizárásról és annak indokáról. Ezt követően az Országgyűlés vita nélkül határoz az ülést vezető elnök döntésének törvényességéről.

A házelnök a kirívóan sértő kifejezés használatától számított öt napon belül jogosult a képviselővel szemben pénzbírság kiszabását javasolni. Ennek összege a javaslat összege nem haladhatja meg a képviselő egyhavi tiszteletdíjának harmadát.

A javaslat azokat a helyzeteket is szabályozná, amelyekben a képviselő a parlament "tekintélyét súlyosan sértő magatartást tanúsít", illetve magatartásával a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre vagy szavazásra vonatkozó szabályait megszegi.

Ilyenkor az ülést vezető elnök rendreutasítás és figyelmeztetés nélkül javasolhatja a képviselő kizárását az ülésnap hátralévő részéből, illetve vele szemben pénzbírság kiszabását is indítványozhatja. Az ülésnapról kizárt képviselő az ülésnapon nem szólalhat fel újra és a kizárás napjára tiszteletdíjra nem jogosult.

Gulyás Gergely javasata a bizottsági ülésekről s rendelkezne. E szerint egy a képviselő a bizottsági ülésen felszólalásában az Országgyűlés tekintélyét vagy valamely személyt, csoportot - valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséget - kirívóan sért ő kifejezést használ, vagy az általa használt sértő kifejezés súlyos rendzavaráshoz vezet, illetve az Országgyűlés tekintélyét súlyosan sértő magatartást tanúsít, a bizottság javasolhatja vele szemben pénzbírság kiszabását.

Ha egy képviselő a bizottság ülésén fizikai erőszakot alkalmazott, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegetett vagy arra hívott fel, a bizottság javasolhatja a képvisel ő képviselői jogai gyakorlásának felfüggesztését, illetve vele szemben pénzbírság kiszabását indítványozhatja. Az ilyen javaslat megtételéről a bizottság ? bármely tagjának indítványára ? vita nélkül dönt.

A módosító javaslat az indoklás szerint a korábban Rogán Antal frakcióvezetővel közösen benyújtott módosító indítvány szabályozási elveinek megfelelően a parlamenti fegyelmi jog terén egységes, koherens szabályrendszert teremtene.

Ezen kívül "figyelemmel van a parlamenti vitában elhangzott érvekre és arra az elmúlt hónapok történéseinek fényében felmerült változtatási igényre is, hogy az Országgyűlés bizottságának ülésén történtek is a parlamenti fegyelmi jog egységes rendszerének hatálya alá tartozzanak" - olvasható a javaslat indoklásában. 
(HVG nyomán)

Kapcsolódó: 
"Gyűlöletbeszéd" a Hitgyüli néven nevezése az Országgyűlés alelnöke szerint - kétszer is cenzúrázni próbálta Novákot 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************




Polt Péter módszertana:


Orosházi Ferenc igazságügyi elmeorvosi 

vizsgálata szükséges


Budapest XIV. és XVI. kerületi Ügyészség
Határozat
A nemzeti szocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt Orosházi Ferenc ellen a Budapesti Rendőr-Főkapitányság Életvédelmi Alosztályán folyamatban lévő büntető ügyben a mai napon továbbfolytatni rendelt nyomozás határidejét a Be. 176.§ (1) bekezdés II. mondata alapján, további három hónappal, 2013 február 1 napjáig meghosszabbítom. E határozatom ellen a Be. 195.§ (1) bekezdése alapján panasznak nincs helye.
Indoklás:
A nemzeti szocialista rendszer bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt Orosházi Ferenc ellen indult nyomozásban további bizonyítási eszközök beszerzése - így különösen a gyanúsított igazságügyi elmeorvosi vizsgálata - szükséges. Ennek elmaradása a vádemelés kérdésében történő döntés elháríthatatlan akadálya, ezért a nyomozás határidejét meghosszabbítom.

Budapest, 2012. október 29.
dr. Szalóki Zoltán s.k.
kerületi vezető ügyész
Dokumentum: 
http://www.facebook.com/download/318569901590683/BRFK.jpg 


Elmeszakértő elé vitetik a magyar 

perkirályt 

2008. július 10., csütörtök, 10:50 
HVG 
Elmeorvosi vizsgálat alá rendelte a Pesti Központi Kerület Bíróság egyik bírája a perkirály néven ismertté vált Minda Zoltánt egy ellene indult büntetőeljárás részeként. A férfit korábban már gyámság alá is akarta helyezni egyik haragosa, törvénytelenül.

Minda Zoltán igazságügyi elmeorvosi vizsgálatát rendelte el Vasvári Csaba, a Pesti Központi Kerület Bíróság bírája a perkirály ellen folyó egyik büntetőügyben. Mindát a Legfelsőbb Bíróság két tanácselnök bírája jelentette fel, mert a férfi szerintük becsületsértést követett el azzal, hogy nagyon durva, személyeskedő hangvételű levelet írt nekik - Minda szavaival élve - nem éppen "rózsaszín leányregény" stílusban. (...) 


BORBÉLY JÓZSEFET A BÍRÓ 

LETARTÓZTATTA! 

A mai tárgyaláson ami 2012 December 07.én 8:30 -ra lett kitűzve, a bíró - Kajtor Gergely zugbíró-"aki tárgyalta volna a közvádra áttett rágalmazási, Kossuth Holdingos maffia pert , tárgyalás nélkül azonnal előzetes letartoztatásba helyeztette Borbély József Kormányzót.

Azért tette a bíró,- indokolta - hogy elmeállapotát vizsgálják, 30 napon keresztül. Félő, hogy mint a Mindszenti Bíboros ellen alkalmazott Rákosista erőszakot és kényszert alkalmaznak a Kormányzó ellen a maffia érdekében. A hivatalos szervek nem tudják (vagy nem akarják) hová vitték be a Borbély Józsefet
Frissítések: 17:05

"A vád tárgyával érintett feljelentői tevékenység kapcsán a csatolt miniszteri kérelemmel, a II. r. vádlott tulajdonát képező KH Zrt. részvénnyel / értékpapírral, és az 1988. évi VI. tv. szerkesztőbizottsági tagja, mint egyetemi vezető által a napokban kiadott szakvéleménnyel bizonyított és aggálytalanná tett tényekre tekintettel tisztelettel kérem a T. PKKB-t és a vádat képviselő Ügyészséget, hogy a fenti számon folyó eljárást a vádlottak bűncselekménye hiányában soron kívül szüntesse meg."

Részletek: 
http://www.tempohirek.com/news.php?readmore=637
ÍME A BIZONYÍTÉK, HOGY KONCEPCIÓS ELJÁRÁS ÁLDOZATA BORBÉLY JÓZSEF

Tisztelt Tempo Párt!

December 11-én a Tempohirek.com oldalukon szereplő kapcsolat felvétel lehetőségével élve levélben kértük Önöket, hogy vegyék le honlapjukról a VNTV-ben forgatott Aranybulla 2012. című adást, mivel ez egy vágatlan nyersanyag, ami magán célra, tájékoztató jelleggel lett átadva.

Ezúton szeretnénk ismételten kérni, hogy VEGYÉK LE a riportot honlapjukról, ha elkészül a vágott verzió, azt átadjuk Önöknek.
Üdvözlettel: VNTV szerkesztőség

(
http://issuu.com/tempohirekhttp://www.youtube.com/watch?v=xGtcrbju2EY
Tempo Hírek: SZERINTETEK EZT HOL KELLENE MEGVÁGNI ?? MERT SZERINTEM SEHOL .... 



Miénk a magyar föld - korszellemváltás a 

Kossuth téren - Ángyán József: veled 

vagyunk! 

Nyilvános esemény - Élőlánc Magyarországért szervezésével
2012 december 16. vasárnap 15:00
     
  
  Most olyan események zajlanak a Földtörvény ügyében a Parlamentben [http://bit.ly/VEyfHB], mely alapjaiban fogja meghatározni a jövőnket, ezért szervezzük rendezvényünket, hogy figyelmeztessünk minden magyart, akinek fontos az ország, fontos a jövő! Advent 3. vasárnapján, a fény születésére várva el kell mondjuk, hogy:

    A termőföld az élet alapja, mindennapi kenyerünk, létezésünk forrása, a vidéki emberek megélhetése, a jövőnk biztonsága, az Élet maga!

    A Földtörvény sorsa ezért minden magyar ügye!

    A közvélemény teljesen tájékozatlan a törvényről és a háttérben zajló harcról a gazdák és a nagybirtokosok közt. Az Élőlánc széleskörű társadalmi vitát kezdeményezett Földtörvényről. Személy szerint kerestünk meg levelünkkel minden képviselőt.
    Kérésünk azonban süket fülekre talált, ezért az Élőlánc Magyarországért megkezdte az országos nyílt konzultációt. Ennek alapján:
    *Tiltakozunk az Alaptörvény pénteken benyújtott módosítása ellen, mely a nagybirtokosok érdekeit kívánja beépíteni nemzeti alkotmányunkba!
    *Követeljük, hogy a demográfiai földprogram szerint támogassák a fiatal gazdák földhöz jutását! Szuverén gazdákat akarunk és nem bérmunkásokat!
    *A ténylegesen helyben lakók szerezhessenek földet, ne tőkés társaságok és nagybirtokosok! Ha nem így lesz, a vidék elpusztul!
    *Zárják be a birtokmaximumot kijátszó kiskapukat!

    Támogatjuk Ángyán József és Bencsik János módosító indítványait!

    Demonstrációnkra várunk minden gazdát és városlakót, akiknek fontos a magyar föld ügye!
    Jelenlétünkkel kívánjuk jelezni a képviselőknek, hogy a mi jövőnkről, a mi országunkról van szó, ezért figyelünk, és számon fogjuk kérni tőlük, hogyan szavaztak.

    Szeretettel várjuk rendezvényünkön az az '56-os örökmécsesnél!
    Az Élőlánc Magyarországért elnöksége
    Kapcsolat: 
+36 30 / 555 1284

    
http://www.facebook.com/events/386676661416657/ 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Mosolyogva fosztja meg utolsó 

pénzecskéjüktől az öregeket Zoltán 

Ákos önálló bírósági végrehajtó 

 
..."De egyszer letörli valaki képéről a mosolyt...

"Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, - közvetett testi bántalmazás, vagyis egészségsértés... Ha az egészségsértés nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el, és szabadságvesztéssel büntetendő!..."
1. Boldog Karácsonyt! - "Elvette a nyugdíjamat a végrehajtó" -

A végrehajtó által kifosztott és betegségbe kergetett Gulyás László.

400 forinttal a zsebében várja az ünnepeket Gulyás László, miután a végrehajtó 88 600 forintot zárolt a számlájáról.

"Látják, hát ide jutottam!" - Laci bácsi (72) szavait még mindig nehezen lehetett érteni.

Gulyás László egy hete került kórházba: arca bal fele lebénult. Egy órával azután kapott agyi infarktust, hogy megtudta: a dr. Zoltán Ákos nevével fémjelzett végrehajtó cég, gyakorlatilag az összes nyugdíját leemelte a bankszámlájáról.

- Apukám egy évet külföldön töltött, és bár lemondta a víz- és áramszolgáltatást, hazatérve tetemes, már végrehajtónak kiadott tartozás várta - tolmácsolta nehezen beszélő apja szavait László fia.

Az idős ember a tartozást egy percig sem vitatta, de szeretett volna részletfizetést kérni, a majd kétszázezer forintos összegre.

- Bement a szóban forgó irodába, ahol az ügyintéző azt mondta neki, hogy persze, lehetséges a részletfizetés. Rá nem sokkal megjött az értesítés a banktól, hogy 88 600 forintot zároltak a számláján a végrehajtó kérésére. A nyugdíja 89 000 forint. Egyszerűen nem értjük, hogyan tehették rá a kezüket majdnem az egész összegre? Ez biztosan nem törvényes! - háborgott az idős ember fia. - Egészséges volt, mint a makk. Most pedig beszélni is alig tud!

- Négyszáz forinttal a zsebemben maradtam itt az ünnepekre - motyogta a kórházi ágyon fekve Laci bácsi.
Az idős ember rehabilitációja még legalább 3-4 hónapig tart majd.

Dr. Kamarás Péter, a Blikk jogásza szerint egyértelműen szabálytalan volt az eljárás.

- Bármilyen jellegű tartozásra, a végrehajtási törvény értelmében, legfeljebb a jövedelem 33 százalékát zárolhatják vagy vonhatják le. Kivétel a gyerektartás, de ott is maximum a kereset 50 százalékát vehetik el - szögezte le a szakember.

A bank szerint a végrehajtó által követelt összeget akkor vonták le a számláról, amikor arra fedezetként érkezett pénz. - Ha a bankszámlára pénzeszköz érkezik, a törvény szabályai szerint járunk el. Előfordulhat, hogy a beérkező második nyugdíj összege közel teljes mértékben végrehajtásra kerül - mondták el a bank sajtóosztályán.
2. De egyszer letörli valaki képéről a mosolyt...

Amint a címképünkön is látható: Mosolyogva fosztja meg utolsó pénzecskéjüktől az öregeket Zoltán Ákos önálló bírósági végrehajtó. Nem ember, aki ilyet tesz. Mert Laci bácsi agyi infarktusának közvetett okozója, az önálló bírósági végrehajtó brutális és embertelen eljárása, ráadásul Karácsony előtt.

Ha Magyarországon működne az igazságszolgáltatás, (de még a jogszolgáltatás sem működik), - akkor a végrehajtó ellen már hivatalos rendőrségi eljárás lenne folyamatban, mégpedig a következő jogi címszavak alatt;

"Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, - közvetett testi bántalmazás, vagyis egészségsértés. Mivel az elkövetői magatartás eredményeként, betegségnek nevezett patológiás állapot jön létre. Az egészségsértés megállapítására akkor kerül sor, amikor a testet nem bántalmazzák közvetlenül, testi sérülés nem keletkezik, ellenben a sértett egészségsérelme bekövetkezik.

Ha az egészségsértés nyolc napon túl gyógyul, az elkövető a súlyos testi sértés bűntettét követi el, és szabadságvesztéssel büntetendő!"

De ismerünk olyan eseteket is, amikor a végrehajtó nemcsak foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel, - hanem egyenesen, a "Foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett emberöléssel, és az öngyilkosságban való segédkezéssel" gyanúsítható! - Mivel több tucat ember lett már öngyilkos a végrehajtási eljárások illetve a kilakoltatások alatt, - ezeknek az embereknek a halála kivétel nélkül, a brutálisan elkövetett végrehajtási eljárásnak, illetve a végrehajtók embertelen viselkedésének tudható be.

Tudomásunk van arról, hogy hamarosan eljárások tucatjai indulhatnak, - ezen bűnös önálló bírósági végrehajtókkal szemben.

Évek óta folytatott otthonvédelmi tudósításaink eredményeképpen arra a megállapításra jutottunk, hogy az önálló bírósági végrehajtónak nincsenek emberi érzései. Mint, ahogy ezt, akár kamerák előtt is számtalanszor hangoztatják; hogy ők humánus szempontokat nem vehetnek figyelembe.

És mindezt persze mosolyogva, számtalan fotó és videó a bizonyíték rá, hogy a végrehajtók bizony vidáman fosztják ki az embereket, vidáman kergetik őket a súlyos betegségbe és a halálba.

Ahogy a fenti képen is láthatjuk.

De egyszer valaki letörli képükről a mosolyt. A fent leírt jogi indokok alapján, a bírósági eljárások nem lesznek éppen vidámak a számukra, - sőt az előbb-utóbb megalakuló Népi Bíróságok eljárásai pedig, kifejezetten rosszat tesznek majd a közérzetüknek.

Már, ha eljutnak odáig. - És előtte valaki, akinek valamelyik rokonával így elbántak, betegségbe, halálba kergették, családját kifosztották, - nem veszi a saját kezébe az igazságszolgáltatást. És törli le valóban a képükről a vigyort mindörökre.

2012. december 11-12. - Advent második hete
A Blikk és a Red-Help nyomán
2012/12/12 
Szabad Riport Tudósító Iroda 

Jöhetne rájuk az ítélet végrehajtó, és az ilyen büdös bogár bírósági végrehajtók nem törnének borsot a szegény nép orra alá, megalázó ahogy a halálba , vagy az utcára szórják sorstársainkat. Talán , ha az Orbánék kevesebbet lopnának jutna arra is, hogy a fejük fölül nem vinnék el a fedelet, de a zsidó telhetetlen , és különben is kell a hely a bevándorló metszet farkúaknak. Mit vártok tőlük , csak azt látom felrobbantani a lakást, mert kifizetni nem lehet , olyan ez mint az állam adósság, azt sem lehet visszafizetni , de a népet lehet nyúzni , ütni még jobban kizsigerelni, hogy ők ott fenn dőzsölhessenek. Mindegy milyen párt van hatalmon az ördöggel kell cimborázni , hogy a népből még többet sarcoljon ki. Ki kéne már mondani ELÉG VOLT NINCS TOVÁBB, HA URALKODNI AKARTOK , SZÁLJATOK SZEMBE A ZSIDÓ BANKÁROK UZSORA KAMAT POLITIKÁJÁVAL , ÉS MONDJÁTOK KI , NEM FIZETJÜK VISSZA AZ ADÓSÁGAINKAT , MERT MÁR TÖBBSZÖRÖSEN VISSZAFIZETTÜK A KÖLCSÖNT, ÉS AHOGY IZLAND MI IS BEINTÜNK.


10 bizonyíték, hogy egy hamis 

gazdaságban élünk 

2012/12/12 
Activist Post Idők Jelei
Ideje belátni, hogy egy hamis gazdaságban élünk. A szemfényvesztés minden létező elemét bevetik, hogy elhitessék a világgal a gazdaság valódiságát, de ezek mind csupán jól kidolgozott illúziók.

A hatalom egyik oldalán izgatott kijelentéseket hallunk a fellendülés visszatérésének jeleként értelmezett "zöld hajtásokról", a másikon pedig a fiskális szakadék veszélyeire hívják fel a figyelmet, javasolva, hogy korlát nélküli monetáris enyhítésekre van szükség.

Halljuk, ahogy az emberek munkáért könyörögnek és halljuk, ahogy a politikusok munkát ígérnek nekik, pedig egy politikus nem tud munkahelyeket létrehozni. Látjuk, hogy tömegek táboroznak a boltok előtt, hogy leértékelt vackokat vegyenek fekete pénteken, elhitetve egyesekkel, hogy a fogyasztói társadalom virágzik, a következő pillanatban viszont kiderül, hogy mindent hitelre vásároltak.

A főáramú média pedig mindent megtesz, hogy elvonja a figyelmünket mindenről, ami valós. A hírekből olyan emberekről hallunk, akik a hírnév által váltak gazdaggá, és/vagy a gazdagság által váltak híressé és a címlapokon értesülünk arról, ha egy ilyen híresség macskája megdöglik. De erről talán ennyi elég is.

Közben a pénzügyi média megpróbálja agyon bonyolítani és érthetetlenné tenni a gazdasági kérdéseket és kizár mindenkit, aki esetleg kimondaná az igazságot.

Nem csoda, ha az emberek dühösek és össze vannak zavarodva.

Talán az alábbi tíz gondolat segít némileg szétoszlatni a ködöt.
1. Hamis munkahelyek. Nem csupán arról van szó, hogy a hivatalos munkanélküliségi adatok hamisak, a munkahelyek sem valósak. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy hány hivatásos munkavállaló termel értéket. A munkahelyek 80%-a úgy eltűnhetne holnap, hogy nem befolyásolná az alapvető emberi túlélést vagy boldogságot. Igen, tudjuk. A mai társadalomban pénzre van szükség a túléléshez és a munkahely pénzt jelent, de ebből nem következik egyértelműen, hogy minden munkahely a társdalom javát szolgálja.2. Nem a megoldások, hanem a problémák teremtik a munkahelyeket. Nem hozhatjuk helyre az igazi problémákat, mert ezzel még több munkahelyet szüntetnénk meg. Nem vethetünk véget a háborúknak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg katona munkahely nélkül. Nem vethetünk véget a kábítószer elleni harcnak, mert akkor mit csinálna az a rengeteg ügynök, börtönőr, bíró és többi alkalmazott helyette. Nem egyszerűsíthetjük az adózást, mert akkor mihez kezdenének a könyvelők, adótanácsadók és hasonló szakértők. Nem csökkenthetjük az állami és egészségügyi bürokráciát, mert mit csinálna akkor az a rengeteg aktatologató. Nem hagyhatunk fel a lakosság megfigyelésével, mert ma már ez az iparág több millió embernek ad munkát. Nem vethetünk véget a Wall Street-i kaszinónak, mert akkor talán mindenki munka nélkül maradna. Mi lenne az egyetemekkel, ha ez emberek rájönnének, hogy az általuk kínált termék fele annyit sem ér, sőt, ugyanezt a tudást szinte ingyen is megszerezhetik? Más szóval számos problémát hoztak létre, hogy hamis munkahelyeket teremtsenek.3. A pénznek nincs értéke. A pénz mind között a legnagyobb illúzió. A pénzünket önkényesen meghatározott kamatra adott hitellel hozzák létre bizonyos magánmonopóliumok. A pénz nem egyéb, mint egy ígérvény. Azért van értéke, mert a törvény ezt mondja, az értékét pedig az határozza meg, hogy mennyi van belőle forgalomban, amit szintén egy haszonérdekelt monopólium határoz meg. A valós értéke tulajdonképpen nulla, mert nem egyéb, mint egy különleges tintával kiszínezett papírdarab. Az emberek számára csakis a készségek (munka), szerszámok és anyagok, az étel, a víz vagy az energia jelentenek értéket.4. A Fed vásárolja fel az államadósság 90%-át. A Federal Reserve pénzt ad kölcsön az amerikai kormánynak, a kormány pedig kötvényeket bocsát ki a kiadások fedezetére. Ezeket a kötvényeket aukciókon értékesítik a piacon olyan befektetőknek, akik úgy gondolják, hogy az USA tartani fogja magát ígéretéhez a kötvények beváltását illetően. Most úgy tűnik, hogy az Egyesült Államoknak nincsenek már befektetői, mert az államkötvények 90%-át maga a Fed veszi meg. Ezt az adósság pénzzé alakításának, monetizálásának nevezetik, ebben az esetben viszont a pénzt alakítják pénzzé, tehát az egész nem egyéb, mint egy hatalmas piramisjáték. A lényeg, hogy a kamatokat mesterségesen alacsonyan tartsák, mert ahhoz, hogy külső "befektetőket" csábítsanak magukhoz, meg kellene emelni őket. Laikusok számára is érthető módon az a lényeg, hogy a monetáris rendszer olyan, mint egy hatalmas papírtigris vagy kártyavár, de kereshetnénk még vagy egy tucat hasonlatot a "hamis" szó leírására.5. Mi a dolgok értéke? Az ármeghatározási mechanizmus olyan tekervényessé vált, hogy egy eszköz valós értékének meghatározása szinte lehetetlen. Az étel, üzemanyag, oktatás, lakás, biztosítás és egyebek állami támogatása, az adók, szabályok és törvények, a pénz értékének és a kamatoknak a manipulálása és a tőzsdei kaszinó mellett hogyan is határozhatnánk meg bárminek is a valós értékét? Például miért kerül egy uncia marihuána (egy bárhol megtermő gaz) 500 dollárba? Vajon az igazi érték a munkán és az anyagszükségleten, a kínálaton és keresleten múlik? Persze, hogy nem. A dolgok értékét leginkább a törvények és szabályok fújják fel.6. A bukást jutalmazzák. Onnan tudjuk, hogy egy hamis gazdaságban élünk, hogy a bukást jutalmazzák, a sikert pedig büntetik. Mindenhol a világon azt mondják az embereknek, hogy szorosabbra kell húzniuk a nadrágszíjat és keményebben kell dolgozniuk, hogy kimenthessék az államot, a bankokat, a biztosítókat vagy akár az autógyártókat. Amikor pedig ezt megtesszük és keményebben dolgozunk a kevéske siker reményében, hihetetlen adókkal sújtanak, hogy vég nélkül finanszírozhassák ezeket a csaló intézményeket. Ugyanakkor a korlátlan pénznyomtatás és az egyre emelkedő adók fényévekre vannak a problémák gyökerének megoldásától. A helyzet az, hogy a bankok által kínált megoldások képezik a problémát, hiszen a befektetőosztályt gazdagítják a középosztály rovására. A globális bankárok az adófizetők és a jövő generációinak pénzével játszanak ebben a globális kaszinóban, amit eleve összeomlásra terveztek, hogy az összeomlás által elvehessék az emberek javait. Mindent feltettek a játszmára, de hamis pénzzel játszanak, a mi értékeink viszont, amiket kockáztatunk, valódiak.7. Az üzleti társaságok ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint az emberek, de nem sújthatók ugyanolyan büntetéssel. Azzal, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság az emberekkel megegyező szólásszabadságot biztosított az üzleti társaságoknak, az utolsó szöget is beverte a köztársaság koporsójába. A pénz most már nyíltan finanszírozhatja a választásokat, és megvásárolhatja a büntetlen működéshez szükséges törvényeket. Lehet, hogy egy társaság is emberekből áll, de nem esnek az emberekkel megegyező elbírálás alá. A "Mi lenne ha a BP ember lenne?" című cikk részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel. A feltevés szerint, az emberekhez hasonló elbírálás alapján a BP egy pszichopata gyilkos lenne. Ugyanez elmondható a legtöbb multi fenevadról, élén a hadiipari cégekkel. Ráadásul ma már ezek a cégek a kormánnyal is összefonódtak. Ez alapján miként definiálnánk magát a kormányt? Úgy gondolják, hogy a definíciók megváltoztatásával megváltoztathatják a valóságot, de ettől még nem válik igazsággá.8. Az emberek olyan dolgokat vásárolnak, amikre nincs szükségük, olyan pénzből, ami nem az övék. A kormány adósságörvénye és őrült költekezése a fogyasztói szokásokban is tükröződik. Az infláció, az emelkedő munkanélküliség és az ingatlanpiac folyamatos zuhanása ellenére a hitelfelvétel nem állt meg. Az AP a következőket írta:

    Az amerikaiak gyakrabban fizettek hitelkártyával és több hitelt vettek fel tanulmányaikra vagy autóvásárlásra október hónapban, mint korábban, aminek eredményeként a mindenkori legmagasabb szintre emelkedett a lakossági hitelállomány.

    A Federal Reserve adatai szerint szeptemberről októberre a fogyasztói hitelek 14,2 milliárd dollárral emelkedtek, 2,75 ezermilliárd dollárra emelve a teljes lakossági hitelállományt.

    A gépjárműveket és tanulói hiteleket is tartalmazó kategóriában a hitelek összege 10,8 milliárddal nőtt. A hitelkártyás vásárlások 3,4 milliárd dollárral nőttek.

A legaggasztóbb, hogy pont a negatív megtérülést jelentő hitelek, mint a diákhitel, az autóvásárlás és a hitelkártyás fizetés mértéke növekedett.
9. A vállalkozókat büntetik. Mára szinte lehetetlenné vált egyszerű megélhetéshez jutni önállóan. Az Egyesült Államok (és sok más ország, Magyarországot is ide sorolva) a bürokrácia országa lett, ahol a kisvállalkozások létrehozását megnehezítik és büntetik a függetlenséget. Az Egyesült Államokban az igazi önellátás és a legfontosabb vállalkozásforma elleni állami támadásokat leginkább a családi gazdaságok ellen folytatott harc szemlélteti. Az Agenda 21-hez hasonló kollektivista modelleknek köszönhetően egyre több ilyen gazdaságot számolnak fel, úgynevezett "védett zónákká" nyilvánítva a lefoglalt földeket. Az egyik legújabb ilyen esetben egy családi osztriga farmot zárattak be, arra hivatkozva a farm káros hatással van a környezetre. A hamis állítások alapján véghezvitt hadjárat egy 80 éve működő helyi vállalkozást tett tönkre, ami 50.000 turistát vonzott évente és 30 helyi lakosnak adott munkát. Sok ilyen esetben az elkobzott területek fejlesztők kezében landolnak, akiket egy cseppet sem érdekel a helyi gazdaság. A hamis gazdaság egyik elengedhetetlen része, hogy olyan területeken hoz létre függőséget, ahol erre nem lenne szükség. (Rövidfilm angol nyelven a gazdasági illúzióról és az értelmetlen törvényekről: link)10. Irányított rabszolgaság. Szóval úgy gondolod, hogy a rabszolgaság intézményét az 1800-as években felszámolták? Nem egészen. A gazdasági behajtók (hitelezők) a hitelek segítségével rabszolgasorba döntötték a világot, a nemzetektől, az iparon keresztül, a helyi önkormányzatokig és a föld szinte minden állampolgáráig. Ráadásul ezt a szolgaságot olyan pénzen vásárolták meg, ami nem is az övék, csak úgy a semmiből nyomtatták. Akinek nincs hitele vagy hitelkártyája az is fizet a Fednek az infláción és a jövedelemadón keresztül. AhogyJohn Perkins, az "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai" szerzője mondaná: itt az idő, hogy behajtsák a nekik járó "egy fontnyi húst" az állampolgároktól, a magasabb adók, alacsonyabb mértékű szociális juttatások és a nyugdíjak lefoglalása, más szóval a "megszorítások" által. (2 perces rövidfilm az "Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai" alapján)

George Carlin azt mondta, hogy "azért hívják ezt Amerikai Álomnak, mert csak az hiszi el, aki alszik." Már egyetlen ország megfertőzése is elég rossz lenne, pedig ma már az egész világ kollektív álomba merült és álmában a kormány az utolsó pillanatban szépen megold mindent. Az igazi világban azonban az összeomlás elkezdődött. Amíg nem a fenti 10 tényezőn próbálunk változtatni, a hallucináció fogságában maradunk. Az egyre több helyen induló tüntetések és helyi alternatív valutakezdeményezések és egyéb kreatív megoldások némi reményt adnak, hogy az emberek kezdenek ráébredni, hogy eddig aludtak. Mélyen a tükörbe nézve rájönnek, hogy a szemük elé vetített álomszerű gazdaság egyik célja, hogy a rossz irányba küldje az embereket a megoldásokat keresve.
Van jövő és van megoldás!

Kapcsolódó:
    Rachman megmutatja Amerika végét
    Lesz-e részvényeladási roham a fiskális szakadék előtt?
    Irányított történelem a világkormányért
    Egyesült Nemzetek: úton a világkormány felé 

*** www.nemzetihirhalo.hu ************
*

Orbánhoz, Áderhez és a TEK-hez

 vándorolnak az egészségügytől és 

a felsőoktatástól elvont milliárdok 

2012-12-14. 07:53 Kuruc.info
A Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnökség és a Magyar Művészeti Akadémia lesz a jövő évi költségvetés nyertese. Ezek a szervezetek sokkal több pénzt kapnak, mint az idén.

Többek között a gyógyszerkasszára, a felsőoktatási intézményekre, a családi pótlékra az ideinél kevesebb pénz megy jövőre a költségvetésből, de vannak, akik sokkal nagyobb összeghez jutnak - derül ki a pénteki Blikk összeállításából.

A lap szerint a Terrorelhárítási Központ támogatása 29 százalékkal 13,4 milliárd forintra emelkedik, a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetése 40 százalékkal 1,3 milliárdra duzzad. A Magyar Művészeti Akadémia 63, a Miniszterelnökség pedig 92 százalékkal nagyobb forráshoz jut, így előbbi 2,5, utóbbi 4,8 milliárdból gazdálkodhat.

A kormányszóvivői iroda a lapnak azzal magyarázta a Miniszterelnökség támogatásának növelését, hogy a szervezet feladat- és hatásköre jelentősen bővül, emiatt a személyi juttatásokra kifizetendő összeg is emelkedik. 
(Origó - Blikk nyomán)

Kapcsolódó:
- Itt a legújabb "emberbarát reform": csak az a rákbeteg kaphatna modern gyógyszert, aki nem "reménytelen"
- Erre van pénz: 100 milliót kap Orbántól az Erdély elcsatolását ünneplő, RMDSZ-nek kampányoló Szász Jenő
- Újabb milliárdokkal vágták meg az egyetemek támogatását 
Rákbetegen spórolás: 2 milliárd

Új FTC staion: 12 milliárd
Új Loki stadion: 12 milliárd
Új felcsúti stadion: 4 milliárd
Ludovika Campus: 24,5 milliárd
Kossuth tér átépítés: 23 milliárd
Terrorelhárítási Központ: 10 milliárd
Századvégnek juttatott megrendelések: 1 milliárd
Magyar Művészeti Akadémia: 1,6 milliárd
Nemzeti konzultáció: 1,6 milliárd:
Friends of Hungary (amerikai szavazat vásárlás): 4 milliárd
+ Ukrán nyugdijkifizetések évi 10-20 milliárd.


*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Puccskísérlet a Kormány részéről 

földügyben!
 
Tőkés társaságok vagy családi gazdaságok?
A Kormány által pénteken, 2012. december 7-én puccsszerűen beterjesztett alaptörvény módosító javaslat a családi gazdaságok és a szövetkezetek helyett "integrált mezőgazdasági termelésszervezést" nevesít.
Még a képviselők sem tudják, hogy ez mit is jelent, de hétfőn már szavazniuk kell... Ángyán József felszólalása a tervezet vitájában a Parlamentben - 2012.12.10 
Ángyán József beszédének első 9 percében összefoglalja képviselőtársai felé a Kormány jelenleg is érvényes vidékfejlesztési koncepcióját, utána tér rá a jelen helyzetre a Kormány által puccsszerűen beterjesztett alaptörvény módosító javaslatról, melyben a családi gazdaságok és a szövetkezetek helyett "integrált mezőgazdasági termelésszervezést" nevesítenek.
http://www.youtube.com/watch?v=PaQ0ypmwVn4&feature=youtu.be

Az Alaptörvény módosító indítványról folytatott vita zárásaként a Kormány "érveit" Budai Gyula államtitkár úgynevezett "vita-összefoglalója" tartalmazza, mely annyiból áll, hogy 7.5 percben ellenzékieket pocskondiáz, és fél percben a MAGOSZ-t védi. 
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Kqc24fu98tc

Részletek:
A Kormány 
a föld- és birtokpolitikai kérdéseket sarkalatos, kétharmados törvényekben akarja rögzíteni, ezzel hosszú időszakra változtathatatlanná tenni. Az Ángyán József irányításával széleskörű társadalmi támogatottsággal kidolgozott ˝nép-párti˝ vidékstratégia jogi alappilléreit a földtörvény, az üzemszabályozási törvény, a családi gazdaságokról valamint a szövetkezeteikről szóló törvények adják, de a Kormány által puccsszerűen, előzetes egyeztetések és társadalmi vita nélkül beterjesztett alaptörvény módosító javaslat a családi gazdaságok és a szövetkezetek helyett "integrált mezőgazdasági termelésszervezést" nevesít.

Bár ezen új, alkotmányosan rögzíteni tervezett fogalomról és annak tartalmáról még a kormánypárti parlamenti frakció és szakmai, agrár- és vidékfejlesztési kabinetjének vezetése sem tud semmit, mégis a december 7-én beterjesztett törvényjavaslatnak 10-én és 11-én már az általános és részletes vitája is lezajlott, és 17-én a végszavazása is megtörténhet.

Ez azzal a katasztrofális következménnyel járna, hogy a mezőgazdaság és a vidék jövője a továbbiakban már nem a családokról, gazdaságaikról, a helyi közösségekről, a helyi gazdaság és társadalom megerősítéséről és az ezt szolgáló szövetkezeti modellről, hanem a néhány "integrátor" tőkés társaság érdekeiről, privilégiumaikról, az ország ezek közötti - a hírek szerint a hét régiónak megfelelő - felosztásáról és az összes szereplő alájuk való begyűréséről szólna, és ezek, mint profitcentrumok kiszívnák a hasznot az "integrált" egységekből. Ez befejezné a vidék teljes kifosztását, és 
katasztrofális következményei lennének az egész magyar társadalomra.

Ángyán professzor ezért érvel elkeseredetten ez ellen a modell ellen, és az eredeti - családi gazdaságokon és szövetkezeteiken alapuló - valódi "nép-párti" modell mellet ezen a videó felvételen, amely az alaptörvény módosításának - hétfőn késő éjszaka, a nyilvánosság elől elzárt - általános vitáján készült. Budai Gyula államtitkár úgynevezett "vita-összefoglalója" pedig önmagáért beszél!"

Advent Magyarországért és a magyar földért: 
Advent és Élőlánc Magyarországért és a termőföldért vasárnap a Kossuth téren, az '56-os örökmécsesnél
Hivatalos, bejelentett rendezvény!
Gyertek! 
https://www.facebook.com/events/386676661416657/
2012. december 16-án, vasárnap, 15 órakor
Budapest, Kossuth tér, '56-os örökmécses

Támogatja a Fejér Szövetség: Advent Magyarországért és a magyar földért Álljunk ki Hazánkért!
Tisztelettel: Fetzer János TAHSZ főszervezője (
WWW.TAHSZ.COM)

Kapcsolódó:
   
Ángyán József beszéde a Parlamentben - videó 

A nemzetinek nevezett kormány lehúzza rólad a nadrágot is , hogy ne tudd megvédeni a földedet, hisz pucéran nem állsz ki tüntetni . Ha már nincs nadrágod , odaadod a földed , egy foltos gúnyáért is , ezt nevezik Orbánék a magyarság megtartásának . Te is úgy látod , ez a mi érdekünk , ez lesz a jövőnk , a keserves jövőnk , dolgozhattok látástól mikulásig és a termés a zsidóé lesz, hát ezt akarjátok, összefogni mint az ifjúság , sőt az ifjúsággal karöltve kiseprőzni ezeket a fél zsidókat a hatalomból a közéletből is életükben nem dolgoztak csak ugattak mindig arra amerre a szél fújt. Nagy a holdudvar sokfelé kell lopni , hogy mindenkinek jusson a FIDESZ- es tortából. De mindegy melyik pártbunkós köpi az igét , nem lesz jobb , csak ha beintünk az állam adósság visszafizetésénél. Fel éljük az unokáink jövőjét , csakhogy e pártocskák hatalmon lehessenek . Eszt nekik , mutatom , te meg látod , és te is mutatod . Hát ez van és nem az a mondva csinált probléma amivel elterelik az emberek figyelmét, hogy megosszanak bennünket. Nem kell a különféle párt diktatúra. A zsidók húzzanak a lakájaikkal a picsába, míg megtehetik, de előbb adják vissza az ellopott nemzeti vagyont. Addig kussoljon az Orbán is míg be nem hajtja az őseink ránk hagyott vagyonunkat. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése