2020. február 3., hétfő

Egy – csak egy maffia van talpon a vidéken !!!





















Egy – csak egy maffia van talpon a vidéken !!!







Működött a nem létező 

kétharmad 


parlamentben 


2015. március 03., kedd 
HVG
Megszavazták kedden a parlamentben a közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló, kétharmados többséget igénylő törvényt. 132 igen és 65 nem szavazat született, a Fidesz-frakció 131 főből áll. Döntöttek a paksi titkosításról is.

A parlament kedden az "Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról" szavazott, amelynek elfogadása kétharmados többséget igényelt.

A közigazgatású törvények módosításáról szóló végszavazáson meglett a kétharmad: 132 igen és 65 nem szavazattal. Egy képviselő nem szavazott.

Korábban, egy kétharmados többséget igénylő technikai kérdésben is átvitte a lécet a Fidesz-többség: ezt a képviselők 131 igen, 64 nem, 1 tartózkodás elfogadták. 
Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Akciózott az LMP-frakció

A parlament keddi ülésén elfogadták a kormány azon javaslatát, amely harminc évig "nem kezelné megismerhető közérdekű adatként", vagyis titkosítaná a paksi erőmű bővítésével kapcsolatos üzleti és műszaki adatok egy részét. Az LMP-s képviselők a szavazás röpke perceiben feliratokat tartottak fel, ami miatt Latorcai János levezető elnök megrótta őket, és közölte: a házbizottságot tájékoztatni fogja a jogszabályellenes akcióról.

Kedden döntenek a képviselők az alkoholok jövedéki biztosítéka mértékének újbóli módosításáról, valamint elfogadták földgázellátást érintő változtatásokat is.

Ez volt az első alkalom, hogy megmérettetett a kétharmados többség nélküli Fidesz. Mint arról a VS.hu hétfőn beszámolt, Rogán Antal frakcióvezető erre fel is készítette a képviselőit, arra kérte őket, hogy mind a 131-en jelenjenek meg a mai ülésnapon. 

Kapcsolódó:
   
Baloldali kifizetőhely volt Paks, most jobboldali lesz! Na és?!
   
Új elnök: "Az Alkotmánybíróság feladata, hogy ne akadályozza a kormányzati munkát"
   
Portik: Pápa Marianne diktál Habony Árpádnak
   
Paks 2 szavazás: Rég éreztük magunkat ennyire kellemetlenül
   
Balog: ma is szükség van a demokrácia népszerűsítésére
   
Nyomoznak az Orbán-rokon cégének milliárdos üzletei miatt
   
Rendőrségi nyomozás indult Orbán Viktor vejének sikeres közbeszerzései miatt
   
Portik Tamás: Pintér ott van a legnagyobb bizniszek mögött
   
Nem veszik őrizetbe a Buda-Cash-botrány főszereplőit: "őszintén bevallották", hogy eltűnt 100 milliárd
   
Már bűnügyi adónyomozók vizsgálódnak az Országos Roma Önkormányzatnál
   
Döntött a parlament: a családi pótlékot is érinti
   
Csak egy Fidesz-MSZP összefogás mentheti meg az országot? 
 
A Fidesz ugyanazokkal a módszerekkel harcol a saját népe ellen, mint ahogy azt Erdélyben vagy Szlovákiában az ottani magyarsággal az ellenségei teszik!








Baloldali kifizetőhely volt Paks



2014. február 5., szerda 05:10, frissítve: péntek 11:04 , forrás: Magyar Nemzet, szerző: Ruzsbaczky Zoltán
Rogán Antal szerint hiteltelen az MSZP érvelése a paksi atomerőmű ügyében, miután kiderült, hogy a szocialista Józsa István résztulajdonában álló cég nyolc év alatt több mint 6,5 milliárd forintos megbízást kapott a 2010-es kormányváltás előtt. Az atomerőmű korábbi vezetése egyébként Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc volt szocialista miniszterelnökök érdekeltségeivel is tanácsadói szerződéseket kötött.
Lelepleződött az MSZP a paksi bővítés ügyében – erről beszélttegnap Rogán Antal a beruházásról szóló magyar–orosz államközi megállapodás parlamenti tárgyalásának kapcsán. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett rá, hogy 2010-ig a szerződés megkötését most ellenző szocialisták is támogatták az atomerőmű bővítését. Szerinte a baloldal Paks ügyében történt „pálfordulásának” magyarázata vagy a választási kampány, vagy az, hogy „vezető szocialista politikusok 2010-ig anyagi hasznot húztak a paksi atomerőmű működéséből, ezek a csapok azonban 2010-ben elzáródtak”.
Rogán ezzel arra utalt, hogy Józsa Istvánról hétfőn a parlamentben kiderült: a baloldali kormányok alatt az MSZP jelenlegi frakcióvezető-helyettese által 42 százalékos arányban tulajdonolt Gépkar Kft. több mint hat és fél milliárd forinthoz jutott hozzá különböző paksi megrendelések útján. Józsa a Hír24-nek ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nem tartotta összeférhetetlennek politikai pályafutásával a Gépkar Kft.-ben birtokolt tulajdoni részét. Rogán Antal szerint a szerződésekről kormányfőként nyilvánvalóan tudott Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is.
A Paks TV-nek nyilatkozva azt mondta: „Most kellett döntenünk arról, hogy egy projekttársaság alakuljon azért, hogy majd tíz-tizenkét év múlva működhessen az az új blokk, blokkok, amelyek Paksot Magyarország meghatározó energiatermelő cégeként megtartják.”


Bajnai most az ellenkezőjét állítja
Bajnai most az ellenkezőjét állítja














Rogán kiemelte, miután kiderült Józsa István cégének paksi megrendelése, „érdekes módon a Gyurcsány-koalíció minden politikusa távol maradt a paksi vitától a parlamentben”, holott eddig éppen vitázni akartak, és népszavazást követeltek. Nem Józsa volt ugyanakkor az egyetlen baloldali politikus, aki hasznot húzott a paksi erőmű működtetéséből. Mint évekkel ezelőtt a Magyar Nemzet nyilvánosságra hozta, Medgyessy Péter volt miniszterelnök 1991-ben cége képviseletében tanácsadói szerződést írt alá Pónya Józseffel, az erőmű akkori vezérigazgatójával. Az ügyben indított vizsgálatok megállapították, tanácsadásnak nem volt nyoma. Pónya azzal védekezett, hogy a 9,5 millió forintért cserébe szóban történt a teljesítés. 
A Magyar Nemzet korábban arról is beszámolt, hogy 1997 októberében (amikor Szabó József volt a paksi erőmű vezérigazgatója) tanácsadással és közvélemény-formálással bízták meg a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett Altus-csoport egyik cégét, az Agóra Marketing Kft.-t. Az 1998-as választási kampány előestéjén megkötött, egy későbbi megállapodásban 1998. július 31-ig meghosszabbított szerződés alapján az atomerőmű „távlati céljaihoz kapcsolódó közvélemény-formáló tevékenységért” havi nyolcmillió forintot vehetett fel a cég. A megállapodás révén összesen nyolcvanmillió forintot fizettek ki a vezérigazgató saját rendelkezésű keretéből.
A parlamentben tegnap részletes vita keretében tárgyalták az ellenzékiek által a paksi bővítés ügyében beadott módosító indítványokat, a javaslatokat a fenntartható fejlődés bizottsága nem támogatta. Szél Bernadett szerint a kormány az utóbbi években „agymosást végzett”, az LMP társelnöke szerint ugyanis a kabinet csak az atomenergia előnyeit kommunikálta, a megújuló energiaforrásokról pedig nem esett szó. A Jobbik szerint káros a baloldal „hisztériakeltése” az ügyben. Balczó Zoltán arról beszélt, hogy a baloldaliak viselkedése ellehetetleníti a tisztességes szakmai vitát. A párt alelnöke hozzátette: a Jobbik szerint továbbra is nélkülözhetetlen az atomerőmű bővítése, az orosz részvétel a beruházásban pedig előnyös. A Jobbik egyébként az egymást követő parlamenti ciklusokban eseti bizottságot hozna létre a bővítés megvalósításának ellenőrzésére.



"Az Alkotmánybíróság feladata, hogy 


ne akadályozza a kormányzati


 munkát"


Ezt nyilatkozta az Alkotmánybíróság (Ab) új elnöke, Lenkovics Barnabás a Kossuth Rádiónak. Lenkovics arról is beszélt, hogy az alkotmánybíráskodásnak a társadalmi, gazdasági változásokkal együtt kell élnie, a problémákat követnie kell, az új kihívásokra új válaszokat kell adnia, hiszen a régi módszerekkel nem lehet megoldani az általuk előidézett problémákat.
Ebben a helyzetben az Ab feladata is az, hogy mértéket tartson, ne blokkolja, akadályozza a kormányzati munkát azonnali beavatkozást igénylő helyzetekben, hiszen ott a politikai felelősség, és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, milyen párt van hatalmon – mondta az elnök.
Arra a felvetésre, hogy a jog nem független a politikától, de az alkotmánybírák nem politizálhatnak, Lenkovics Barnabás úgy reagált: a jogot lehet egyre jobbá, tökéletesebbé tenni és egyfajta "fogalommmenyországot" kialakítani – ahogy egy 19. századi jogtudós mondta –, ám mindez elszakadhat az élettől, a társadalmi valóságtól. Nem véletlen, hogy a tudományban is megjelennek olyan nézetek, amelyek elvárják az alkotmánybíráskodástól, hogy kövesse a nagyarányú, drasztikus politikai változásokat – tette hozzá.
Más az alkotmánybíráskodás konszolidált és más válságos időszakokban. Magyarország pedig nagyon kritikus időszakot él át, egyik válságból, a szocializmus válságából a másikba lép, nem tudjuk honnan hová tart – mondta az Ab elnöke. Az Ab feladata ma az, hogy kibontsa az új alaptörvény dogmatikáját úgy, hogy közben semmi értékállót ne dobjon ki az elmúlt negyedszázad alkotmánybíráskodásából.
Az ugyancsak kedd reggel az M1-en elhangzott interjúban az új elnök azt emelte ki, hogy a törvényhozónak az eddiginél nagyobb súlyt kell fektetnie a szakszerűbb törvényelkészítésre, az előzetes hatásvizsgálatokra. Az elmúlt években ugyanis nem mindig születtek kellően kiérlelt törvények, ami átmeneti, nagyon válságos időszakokban elnézhető – bár az Ab ezt eddig is szóvá tette –, ám most már eljött egy olyan időszak, amikor ezen lehetne javítani. Arra a felvetésre, hogy az Ab-nek Holló András 2011-es távozása óta nincs elnökhelyettese, Lenkovics Barnabás megjegyezte: ezen a helyzeten szeretne változtatni.
Az új elnök beszélt arról is, hogy szeretné közelebb vinni az emeberekhez az alkotmánybíráskodást és eloszlatni azt a testületről kialakult képet, hogy elefántcsonttoronyban ítélkezik.




Portik: Pápa Marianne diktál 


Habony 


Árpádnak



Interjút adott az Átlátszónak az egykori olajvállalkozó, Portik Tamás, aki többek között arról beszélt, hogy Pápa Marianne "valóságos agytröszt", ő diktál Habony Árpádnak, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadójának, partnere pedig mindebben Pintér Sándor belügyminiszter. Az érintettek a lap megkeresésére tagadták, hogy kapcsolatban álltak volna Portikkal.
A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben (bv) adott interjút az Átlátszó munkatársainakPortik Tamás, akit a négy ember életét követelő Aranykéz utcai robbantással, illetve a Prisztás-gyilkossággal összefüggésben emberölésre felbujtással vádolnak, ha pedig bűnösnek bizonyul, az sem kizárt, hogy soha többé nem szabadul.
Az egykori olajvállalkozó, utóbb az online médiapiacon is befektető férfi a lapnak többek között arról beszélt, hogy Pápa Marianne valóságos agytröszt, ő diktál Habony Árpádnak, Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadójának, partnere pedig mindebben Pintér Sándor belügyminiszter.
(Habony Árpád Pápa volt férjének, Szetlik Ferencnek az unokaöccse. Szetlik működtette a józsefvárosi kínai piacot, amelynek kereskedői Pintér egykori biztonsági cégében látták a megmentőt a terület őrző-védőinek keménykedései ellenében.)
Portik az Átlátszónak arról beszélt, hogy Pápa Marianne-nal 2010-ben mélyült el a kapcsolatuk, és Habony Árpáddal ő maga is találkozott egy családi eseményen, de Pápa rendszeresen tarotta a kapcsolatot Habonnyal Skype-on. Portik szerint nem Habony volt az "igazán fontos ember", hanem a belügyminiszter.
Azt mondta: rálátott a Szetlik–Pápa család gazdasági ügyeire is és az ingatlanokra is: "szabadon ment az üzlet". Elmondása szerint az egész azzal indult, hogy az ismert ingatlanvállalkozó, Csipak Péter megkereste őt, hogy "kéne pénz a Belvárosra", találkozott is vele, a találkozóról pedig hangfelvétel is készült Portik szerint.
A Blikk január elején azt írta: közérdekre hivatkozva adott át jóval áron alul, pályáztatás nélkül 2011-ben, az akkor még Rogán Antal vezetése alatt álló V. kerületi önkormányzattulajdonosi bizottsága egy Károly körút 26. alatti 212 négyzetméteres ingatlant a Pápa Marianne-hoz köthető Classic Immo Kft.-nek. Portik most az Átlátszónak azt mondta, a Károly körúti és Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanokon túl ő és a Szetlik–Pápa család "szerzett még a kerületben" más ingatlant is, de pontos címet nem árult el, de hozzátette: az I. kerületben is "remek boltokat csináltak". (Budavár önkormányzatának sajtóreferense az Átlátszónak azt írta: nincs tudomásuk arról, hogy a Portikhoz kötődő üzleti kör önkormányzati ingatlant vásárolt volna a kerületben.)
Pintér Sándor a megjelentekre közölte, nem ismeri Pápa Marianne-t, Portik Tamás érdekeiről pedig Portikot kell kérdezni, Habony Árpád – ügyvédjén keresztül – azt üzente a lapnak, hogy semmilyen kapcsolatban nem áll a nevezett személlyel.
Csipak Péter ügyvédje közölte: a vállalkozó "soha, semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt Portik Tamással, és sem a belvárosi befektetéseire, sem semmi másra, soha nem kért és nem kapott pénzt Portik Tamástól". Pápa Marianne nem reagált az Átlátszó megkeresésére.



Balog: ma is szükség van a 


demokrácia népszerűsítésére


És közben kilopjuk a szemeteket!!!

Ma is szükség van a demokrácia népszerűsítésére – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, a Hanns Seidel Alapítvány budapesti irodája megnyitásának 25. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, az alapítvány politikai képzésben végzett tevékenységét méltatva.
A miniszter, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke úgy fogalmazott: miközben a magyarországi rendszerváltáskor hozott döntések alapkövein – a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az európai integráció –  nem kívánnak változtatni, mégis "újra és újra beszélnünk kell arról, hogy ezeken a kereteken belül milyen is az a politika és milyen az az élet, amely leginkább megfelel Európa népeinek".

Balog: ma is szükség van a demokrácia népszerűsítésére


Higgyétek el a templomi karzatról sem és az itteni 

pulpitusról sem érlek el benneteket az idegen 

tórás szemléletem miatt !!!! De azt álmodom , 

hogy csüngtök szavaim balzsamán !!! Pedig csak 

az előbőr műtétem sajog !!!



Szerinte az alapítvány munkájában a tradíció és az innováció olyan módon fonódik össze, ami példaértékű a magyaroknak.
Balog Zoltán méltatta az alapítványnak a demokratikus átmenet során és az azóta eltelt években a politikai képzésben, az önkormányzati szervek erősítésében és a belügyi szervek képzésében végzett tevékenységét.
Ha olyan hülyék lennénk az egyházadban csüngnénk rajtad mint kurva a dákón , de így csak azt mondjuk kapd be a demokráciádat , és majd mi leraboljuk az országot helyettetek , de azt , hogy titeket kiraboljunk azt mindenképpen vállaljuk. Mert ezt megérdemlitek – mert minden népnek olyan a vezetése amit megérdemel. - Ti már a kötélen is túl vagytok – egy füstbe ment terv vagytok az egész politikai maffia – akarom mondani – a politikai elit .



Nyomoznak az Orbán-rokon cégének 


milliárdos üzletei miatt



2015. március 02., hétfő, 20:57 Utolsó frissítés: 2015. március 02., hétfő, 20:59
Szerző: hvg.hu
A Tiborcz István 50 százalékos tulajdonában álló
Elios
Innovatív Zrt. négy közbeszerzése ügyében indított eljárást a rendőrség "versenyt korlátozó megál
lapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban" b
gyanújával. Az Elios a négy tenderen úgy nyert, hogy Orbán vejének üzlettársa is közreműködött a
pályázat kiírásában. Tiborczék cégének egyébként jól megy,
tavaly 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyertek el, idén pedig
már februárban 2,1 milliárdra rúgott ez az összeg.

Nyomoz a rendőrség a Tiborcz István 50 százalékos tulajdonában álló Elios Innovatív Zrt. által elnyert négy közbeszerzés ügyében - értesült az Index.
Az LMP tavaly év végén tett feljelentést a cég közbeszerzései ügyében, mert úgy vélték, lejtett a pálya az Eliosnak. Négy tender esetében ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök vejének üzlettársa is közreműködött a kiírásban. Az illetőnek ráadásul érdekeltsége volt az Elios Zrt.-ben is.
Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette az Index értesülését. Négy, összesen 1,2 milliárdos megrendelés ügyében folytatnak eljárást "versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban" bűntett elkövetésének gyanújával. Az LMP tavaly egyébként hivatali visszaélés, gazdasági csalás és hűtlen kezelés gyanújával fordult a hatóságokhoz.
Fotó: Fülöp Máté
Az Elios Innovatív Zrt. az ország több településén nyert el közvilágítás-korszerűsítési tendereket.
2014-ben 2,9 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a cég, 2015-ben már februárban 2,1 milliárd forint volt ez az összeg. Zalaegerszeg 1,08 milliárd forintos szerződést kötött az Elios Zrt.-vel, Pécs pedig hitelt vett fel a világítás LED-es cseréjére, így két ütemben 1,04 milliárd forintos megrendelést tud adni Tiborcz István cégének.
A cég jogelődje Tiborczék családi cége volt, de 2010-ben beszállt a Közgép is, majd ez után néhány év alatt százszorosára nőtt a bevétel. 2013. júnoisban a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó E-os Energiakereskedő Kft. kivonult, átadva a teljes irányítást és a részvényeit. Ekkor nevezték el a céget Eliosnak.
A Sistrade által előkészített pályázatokon is nyertek
Több önkormányzat, amelynél Tiborczék ajánlata győztesként futott be, a Sistrade Kft.-t bízta meg a pályázatok előkészítésével és kiírásával. A Sistrade tulajdonos-ügyvezetője, Hamar Endre ugyanakkor egy másik cégen keresztül érdekelt volt az Elios Zrt. sikerében, mert Tiborcz üzlettársaként 2013.januártól 2014.áprilisig tagja volt a Green Investments Kft.-nek, amely egy ideig az Elios részvényeinek ötödét birtokolta. A kérdéses időszakban - legalábbis az LMP feljelentése szerint - Hévizen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Kalocsán összesen 1,2 milliárd forintos megbízásokat nyert el az Elios úgy, hogy a Sistrade készítette elő a pályázatokat. További négy városban fordult elő még, hogy Tiborczék a Sistrade által előkészített pályázaton futottak be győztesként, ekkora azonban már nem volt formális kapcsolat a két cég között.
A szekszárdi közbeszerzés ügyében a volt fideszes, jelenleg LMP-s Hadházy Ákos tanúskodott a rendőrségen. Szerinte a városvezetés 2012 nyarán nehezen megmagyarázható gyorsasággal ismerte fel, hogy le kell cserélni a város utcalámpáit, bár a 100 millió forintos önrésszel készülő beruházás csak 20-30 év alatt hozza be az árát. 
És még mondja valaki , hogy nem hallgatja meg senki tiborcz panaszát ,
és nálunk Edvárd király vágtat a fakó lován , a nép meg fürdik a habokban , míg végül dalolva figyelik a kikötői lángtengert, de egysem tudta mondani Éljen Orbán Otokár.


A jobbak kikötőre gyűjtenek Orbán Pintér Horvátországba , a vejko Keszthelyen Matolcsi a Balatonon , A másodhegedűsök meg maradtak a villáknál Szijjártó , Lázár , Kósa , és a többiek .
Egye fene hogy lopnak és rabolnak de a nép az istenadta nép az éhezik !!! És éheznek a gyerekek is !!!
Fiuk ne a bányában dolgozzatok a Bajnai Hajnalka már kiéheztette a jónépet , mondjatok le az állami gondozott státuszotokról , ne lopjatok többet az már kell a népnek a túlélés reményében kérlek benneteket . A molotov koktélok már készen állnak , hadd ne dobáljanak meg benneteket Ali baba rablóikat !!!




Portik Tamás: Pintér ott van a legnagyobb 


bizniszek mögött



A Belváros mellett az I. kerületben is csinált üzletet Portik Tamás állítása szerint a Pápa Marianne-Habony Árpád-féle kör, ami mögött Pintér Sándor belügyminiszter áll.

Portik Tamás minderről az atlatszo.hu-nak adott terjedelmes interjújában beszél. A Prisztás-gyilkosság miatt első fokon 11 évre ítélt Portik megemlíti az interjúban Vajtó Zoltánt, a lóversenyvállalat volt igazgatóját, akiről azt állítja, Pintér embere volt. Ő hozta össze Portik találkozóját Laborc Sándorral, a nemzetbiztonság korábbi vezetőjével. (Laborcot idén és tavaly több ügyben is felmentette a bíróság.) A találkozón Vajtó megjegyezte, hogy Pintér komoly ember, illetve "a legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló”. A találkozón - Vajtó reményei szerint - arra a kérdésre várták a választ, milyen információkat tud Portik a Fenyő-gyilkosságról. 
Az oknyomozó portál által készített beszélgetés során szó esik arról, hogyan készítették elő a döntést az 1993-ban elfogadott, az olajbizniszt lehetővé tevő jogszabály megszavazához. Az egyik legfontosabb olajcég, az Energol Rt. marketingigazgatója volt akkoriban Portik, aki ugyanakkor nem árulta el, kik voltak a beavatottak. A cég vezérigazgatója Csikós József egykori BM-es ezredes volt, rajta kívül olajügyben többek között Vizoviczki László neve hangzik el. Portik azt mondta,"valamennyien ismertük a mechanizmust, tudjuk, hogy ki van a lánc végén". Évi 20-25 milliárdos forgalomról volt szó annak idején, de a haszon maximum 20-30 százalékát tehették zsebre. Portik megjegyezte, ők maguk "golyófogók" voltak, akiket baj esetén le lehetett volna ültetni.
Mint az interjúban elhangzik, Portik szerint ilyen szintű üzleteknél "nincsenek pártszínek", mindenki együtt mozog.


Ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek 

pártszínek – Portik Tamás ingatlanokról,

 olajos alvilágról, politikai kapcsolatokról

portik


Golyófogónak mondja magukat, a kilencvenes évek éjszakai életének ismert alakjait Portik Tamás az Átlátszónak adott interjújában. Üzleteik hasznát 70-80 százalékban a politika fölözte le – mondta. Nem érzi kétségbeesett, üres vagdalkozásnak, hogy az utóbbi időben beállt abba a sorba, akik minden sötét ügy mögött a magyar bűnüldözést a rendszerváltás óta különböző posztokon irányító Pintér Sándor belügyminisztert látják, de utal más felső kapcsolatokra is.
Jó nyomon járt az Átlátszó, amikor a belvárosi ingatlanbotrány kapcsán azt pedzegetette cikksorozatában: lehet kapcsolat az ingatlan-kiárusítással föltűnően jól járt Pápa-Szetlik család, a rokonságukba tartozó miniszterelnöki bizalmas Habony Árpád, illetve az ingatlanügyekhez közvetve – szintén kedvezményezett volt üzlettársa révén – kötődő Pintér Sándor belügyminiszter között. Legalábbis ezt igyekszik elhitetni a Pápa Marianne üzletasszonnyal – saját közlése szerint – baráti kapcsolatban állt Portik Tamás a kilencvenes évek éjszakai életének ismert figurája is.
Cikksorozatunk előző részei
Belvárosi ingatlanmutyi III.: a kofakirály örökségétől Portik Tamás letartóztatásáig
Belvárosi ingatlanmutyi II.: mi lenne Pintérből egy Rejtő-regényben?
Belvárosi ingatlanmutyi: a Rogán-Habony-Pintér tengely?
Portik a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetben (bv) adott interjút az Átlátszó munkatársainak. Ő, úgy fest – már-már a hihetőség korlátait feszegetve – nem kicsit felnagyítja Pápának a hazai közéletre gyakorolt állítólagos szerepét. Azt viszont – már csak azért is mert kettejüktől független források is alátámasztják – alighanem ő mondja jól: szemben az üzletasszony cáfolatával erős nexus volt közöttük két éven keresztül, egészen Portik 2012-es letartóztatásáig. Az egykori olajvállalkozó, utóbb az online médiapiacon is befektető férfi az olajos alvilágról is elárult mindeddig ismeretlen részleteket.
Portik nincs túl jó állapotban, szinte semmiben sem emlékeztet a róla korábban megjelent fotókon látható fiatal férfire: korosnak nem tűnik ugyan most sem, de elhatalmasodott bőrproblémája miatt nem engedélyezte például videó vagy fényképfelvételt sem az Átlátszónak. Felkészült volt, kézzel sűrűn teleírt papírokkal teli mappával érkezett a bv-intézet kápolnájába, ahol beszélgettünk. Tizenkétszemközt: interjúalanyunkat két bv-s kísérte, s a beszélgetésen részt vett a bv két sajtós munkatársa is.
Arra készülök, hogy kijövök innen. Naponta kocogok az udvaron, diétázom, én kelek elsőként az ébresztőre – sorolja Portik, miközben az őt kísérő őrökre pillant, visszaigazolást kérve. Egyikük bólint: így van, ahogy a letartóztatott mondja.
Rács mögötti életmódja felvetésünk nyomán került szóba: súlyos, főben járó bűncselekményekkel, négy ember életét követelő robbantásos merénylettel (Aranykéz utca), illetve emberölésre felbujtással (Prisztás-gyilkosság) vádolják, ha bűnösnek bizonyul, aligha szabadul hamar, az sem kizárt, hogy soha többé. Vagyis kénytelen minden lehetőséget megragadni, adott esetben a hangzatos konteók terjesztését is.
Mindez azért merült föl, mert mondandójának vissza-visszatérő eleme volt a Pápa-Pintér kapcsolat – amit egyébként perének legutóbbi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon is kifejtett – miszerint Pápa Marianne valóságos agytröszt, ő diktál Habonynak, partnere pedig mindebben Pintér Sándor. “Pápa Marianne irányít, az van, amit ő mond” – hangsúlyozza.
Ha ez így kétségtelenül töményen is hangzik, a szereplők közötti kapcsolat nem feltétlenül légből kapott: Habony Pápa volt férjének, Szetlik Ferencnek az unokaöccse. Szetlik és Pintér története a józsefvárosi piacnál kapcsolódik egybe: a vállalkozó működtette a kínai bolhapiacot, amelynek kereskedői Pintér egykori biztonsági cégében látták a megmentőt a terület őrző-védőinek keménykedései ellenében.
















Portik pedig Pápa Marianne – Szetlik özvegye – barátja volt. “Nagyon jól ismertem, rendszeresen találkoztunk, utaztunk,


nyaraltunk együtt, nem csak Marianne-nal, hanem a családjával is” – fogalmazott.
Bár az ingatlanbotrány kitörése után az üzletasszony közleményben cáfolta a viszonyt, ebben az esetben alighanem Portik állítása fedi jobban a valóságot. És nem csak mivel a nexus közismert tény volt kettejük környezetében, ráadásul a médiát is bejárta már korábban (a Szetlik után megörökölt piac bezárásakor megjelent tudósításokban), hanem azért is, mert most Portik több olyan részletet árult el a család életéről, amit nem tudhatnak csak a legbelső bizalmasok.
Portik Tamás: Szetlik Ferencet, Feri bácsit is ismertem, még a Józsefvárosból. Marianne-nal azonban csak a kétezres évek végén, egy bírósági tárgyaláson találkoztam először, ő tanú volt, én pedig a hallgatóság tagja: az egyik vádlott az ismerősöm volt, érdekelt az ügy. 2010-ben mélyült el a kapcsolatunk.
Átlátszó: Tudomása szerint Pápa Marianne tartotta a kapcsolatot volt férje rokonával, Habony Árpáddal?
PT: Ha jól emlékezem, mi is találkoztunk egy családi eseményen, az viszont biztos, hogy Marianne rendszeresen beszélgetett vele skype-on. De én nem éreztem igazán fontos embernek Habonyt. Aki fontos volt, az Pintér Sándor.
Á: Ön rálátott a Szetlik-Pápa család gazdasági ügyeire is?
PT: Természetesen. Az ingatlanokra is. Szabadon ment az üzlet.
Á: Honnan hallottak a lehetőségről?
PT: Csipak Péter keresett meg… Tudja ki a Csipak Péter?
Á: Belvárosi ingatlanberuházó.
PT: Mondjuk így. Szóval előjött azzal, hogy Tomikám, kéne pénz a Belvárosra. Pasaréten találkoztunk egy étteremben, nem hinném, hogy letagadná, ha megkérdezik, de ha igen, gondban lesz, mert van hangfelvétel, biztos helyen. Szerintem ő maga is érezte annak idején, hogy nem volt teljes a bizalmam: egyik találkozónk előtt például megmotozott, hogy nem vagyok-e bedrótozva.
Á: A médiát megjárt Károly körúti és Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanokon túl szerzett valamit akár ön, akár a Szetlik-Pápa család a kerületben?
PT: Igen, de egyelőre nem szeretném megmondani a pontos címet.
Á: Egyéb kerületekkel is kötöttek ingatlanüzleteket?
PT: Az I. kerületben remek boltokat csináltunk.
Portik – azon túl, hogy két, Mátyás templom környéki lakóingatlan megszerzéséről számolt be pontos cím említése nélkül -, megnevezett egy korábban a szórakoztatóiparban érintett vállalkozót, aki elmondása szerint a strómanja volt két budavári üzlethelyiség megszerzésében. Az illető az Átlátszónak elismerte, hogy ismerték egymást régről Portikkal, de a közös üzletet tagadta, és kapcsolatuknak nem lelni nyomát egyéb hozzáférhető adatbázisban sem, az ingatlanok pedig bérlemények az I. kerület tulajdonában.
Budavár önkormányzatának sajtóreferense szintén cáfolta a kapcsolatot. Az Átlátszónak küldött válaszukban azt is írták, arról sincs tudomásuk, hogy a Portikhoz kötődő üzleti kör önkormányzati ingatlant vásárolt volna a kerületben (ahol egyébként a belvárosinál 10 százalékkal kisebb, 20 százalékos a bérlőknek járó kedvezmény).
Á: A belvárosi szabályok szerint a bérlők voltak jogosultak a kedvezményes vásárlásra. A gyakorlatban azonban ez nem egyszer úgy festett, hogy vagy a bérlő cég cserélt gazdát az ingatlanvásárlás napjaiban, vagy a bérlő egyszerűen lemondott az elővásárlási jogáról valaki másnak a javára. Ezt vajon hogyan lehetett náluk elérni? Hiszen nagy lehetőségtől, a harminc százalékos kedvezménytől estek el.
PT: Lehet, csak nem volt elég tőkéjük, nem? Pusztán elméletben: a fantáziájára bízom…
A belvárosi ügyekhez, a Portik-kapcsolathoz fontos adalék a Népszabadság korábbi közlése, miszerint a hivatali visszaéléssel gyanúsított Rónaszéki László volt V. kerületi jegyző ellen azok a hatóságok tettek feljelentést, amelyek történetesen Portik, valamint a diszkókirályként számon tartott Vizoviczki László érdekeltségei és lehetséges bűntársai után kutakodtak. Rónaszékinek aktív szerep jutott az ingatlanügyekben is: a kedvezményes kiárusítás idejének nagy részében, 2013-ig ő vezette a kerületi adminisztrációt.
Ugyanakkor szembetűnő, hogy Portik csak a politikai jobboldalhoz köthető ügyletekről beszél (holott például Szetlik-Pápa-féle Komondor Zrt. 2002-ben és 2009-ben szerzett ingatlanokat a szomszédos VI. kerületben, amelyet ekkor a néhai Verók István MSZP-s polgármester irányított). A 2014-es választási kampányban éppen a jobboldal egyik kedvenc toposza volt a keresztapaként vádolt Portik összemosása a politika baloldalával, e legenda alapját Portik és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója 2008-as találkozói szolgáltatták.
PT: Megállapodtunk ott valami konkrétumban?
Á: Azt valóban nem, de a leírt beszélgetéseket olvasva úgy tűnik, legalábbis volt valami bizarr egyetértés, összekacsintás maguk között…
PT: Rosszul látja. Kétszer ebédeltünk együtt, ráadásul kísérőkkel, nyilvános helyen. Közepesen érdekes puhatolózó tárgyalások voltak, de valójában csapda Pintér kérésére. Az ő érdeke volt, hogy odamenjek, exponáljam magam.
Á: Ezt kifejtené, kérem, kicsit részletesebben?
PT: Pintér abszolút orbánista, a miniszterelnök első számú támasza. Kereste a lehetőséget azoknak a lejáratása, akiket a Fideszen belüli ellenzéknek tart…
Á: De hogy jön ide Pintér? Biztonságpiaci vállalkozó volt ekkoriban. Hogyan vette rá önt, hogy elmenjen Laborchoz? És Laborcot, hogy fogadja magát?
PT: Vajtó Lajos üzletember, a lóversenyvállalat akkori igazgatója közvetítette ki a találkozókat, ő mindkét irányban jó kapcsolatokat ápol. Vajtó Pintér embere.
E közléssel kapcsolatban valóban támadt egy olyan érzésünk, hogy „kevesebb több lenne”. Az elhangzott tények ellenőrzésekor már egy gyors google-keresés is elgondolkodtató eredményt hozott. Az ominózus találkák után jelent meg a Népszabadságban, hogy 2009 novemberétől a Vajtó-vezette Nemzeti Lóverseny Kft. napi 60 ezer forintért két hónapon keresztül Pintér akkori cégét, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-t bízta meg Overdose, az akkori sztártelivér 24 órás őrzésével.
A versenyló védelmét nem a tulajdonos (ekkoriban még kizárólag Mikóczy Zoltán, a „nemzeti elkötelezettségű mágnások”, köztük a Közgép révén Simicska Lajos később szálltak be az egyébként csúfos eredményeket produkáló üzletbe) rendelte meg és fizette ki, hanem az állami érdekeltségű kft. Vajtó akkor úgy indokolt, hogy még így is spórolnak.
Pár napja újra közösen szerepelt a nevük a bulvárhírekben: a „sztármenedzserek” csapata nyerte a 17. Valentin-napi páros teniszversenyt, amivel a Magyar Afrika Társaságot támogatták a szervezők az egyébiránt éppen illusztris vendégköréről is ismert Tabáni klubban. A győztes csapatot erősítette Vajtó is, a politikusokét pedig mások mellett Pintér.
A tiszteletet, amit érez a korábbi-jelenlegi belügyminiszter iránt egyébiránt maga Vajtó nem rejtette véka alá, sőt a Vadrózsa étteremben tartott Portik-Laborc találkozón szóba is hozta a leíratok szerint. Úgy vélte, Pintér komoly ember és jó családapa, akiből a Horn-kormány belügyminisztere, a Pintért az országos rendőr-főkapitányi posztról leváltó Kuncze Gábor csinált ellenséget. „A legnagyobb titkok tudója ő, nincs hozzá hasonló”.
Vajtó – akinek ismerői ma sem titkolják, hogy az üzletember profi, nagytudású szakpolitikusnak tartja Pintért, de tévedésnek tartanák ebből bármiféle következtetést levonni – ott helyben azzal indokolta a randevú összehozását, hogy remélte, fény derül az “utóbbi idők egyik legfontosabb, megfejtetlenül maradt bűnesetére”, amelyhez Portiktól vártak információkat.
Hogy melyik ez, legfeljebb sejteni lehet: a beszélgetésen kiemelten sok szó esett a Fenyő-gyilkosságról. Fenyő János médiavállalkozó 1998-as kivégzésével egyébként jelenleg ugyanazt a Jozef Rohacot vádolják elkövetőként, akinek az Aranykéz utcai merényletet is a terhére rója az ügyészség – ezért tárgyalja egy ügyben a bíróság a két esetet -, csakhogy utóbbiban ismerni vélik a felbujtót (Portik), míg a Fenyő-ügyben húsz éve hiába keresik a főkolompost.
Á: Ön a kilencvenes évek emblematikus olajcége, az Energol Rt. igazgatója volt. Beszállítójukként tevékenykedett az ETL, amelynek fontos posztjain akkori MSZP-s prominensek, köztük Karl Imre korábbi engergetikai kormánybiztos is ültek (Karl tudomásunk szerint történetesen részt vett az említett tabáni teniszgálán is).
PT: Hangsúlyozom, hogy én az Energol marketing igazgatója voltam, az üzletekre nem láttam rá, tőkét gyűjtöttem a tevékenységhez, ez volt a feladatom. Általánosságban szólva: ennél a nagyságrendű pénznél nincsenek pártszínek. Száz egységnyi haszonnál együtt mozognak.
Á: Mit jelentett a mindennapos gyakorlatban az „együtt mozgás”?
PT: Mi alapozta meg az olajozást? A parlament 1993-as törvénye.
Á: Fiatal olvasóinknak: a milliárdos hasznot hajtó olajbűnözés azon alapult, hogy úgymond szociális megfontolásokból alacsonyan tartották a háztartási tüzelőolaj (hto) árát, míg a vele azonos kémiai összetételű gázolajét a piac diktálta. Az üzlet kézenfekvő volt: hto-ként beszerzett olajat kellett gázolajként értékesíteni. Jól mondom?
PT: Tökéletesen. Mégis, hogyan ment volna mindez a hto-t jóárasító törvény, majd a hatóságok együttműködése nélkül?
Á: Úgy képzelem a parlamenti lobbit, hogy egy-két beavatott törvényelőkészítő tudja, melyik szabály kinek kedvez, a többség „csak” gombokat nyomogat. (Portik erre rábólint.) A beavatottak közül megemlítene néhány nevet?
PT: Régi dolgok ezek.
Á: Húsz éve nem hagy nyugodni: ha összeáll pár nehézfiú, hogy céget alapítson…
PT: Milyen nehézfiúk? Az egy másik műfaj. Kis ország kis pontjai voltunk.
Á. Szóval összeállnak, 1994-ben megalapítják az Energolt, és amikor vezérigazgatót keresnek, megtalálják Csikós Józsefet, aki rendőr ezredesként ment nyugdíjba, korábban az MSZMP kb propaganda alosztályát, majd a BM sajtóosztályát, később a BM Adatfeldolgozó Hivatalát vezette. Hogyan ment a kaszting? Ajánlotta valaki Csikóst?
PT: Eleinte magam sem hittem benne, hogy ez ekkora üzlet lesz az egész. Hogy tudnánk a MOL ára alá menni? – kérdeztem, persze akkor még nem született meg hto-törvény. Csikóst Drobilich Gábor egyik hölgyismerőse hozta, de hogy pontosan kicsoda, arra sajnos már nem emlékezem.
Á: Titkosszolgálati fedőcégnek indult az Energol?
PT: Nem.
Á: Csikós esetleg hozott magával olyan aktákat a BM-ből, amivel zsarolhattak egyes döntéshozókat?
PT: Viccel? Ötmillióért bárki múltját kinyomoztatom, akár most, innen. Mindent megtudok róla. Nem kellett ehhez Csikós.
Á: Most ilyen-olyan okokból eljárás alá került a kilencvenes évek éjszakai életének szinte valamennyi, még életben lévő legendás alakja, Ön, Vizoviczki László, Veress István, Tanyi György, de még a számos friss esetben a vádat tanúvallomásokkal segítő…
PT: Hazudozó, rágalmazó!
Á: …terhelő vallomásokat szállító Radnai László is. Mintha a bűnüldözés most érezné fontosnak retusálni a közelmúlt történelmét. Ön szerint mi folyik?
PT: Egy közös van a felsorolt nevekben: valamennyien ismertük a mechanizmust, tudjuk, hogy ki van a lánc végén. Ezt mondom nem csak én, ezt mondta Tasnádi, ezt mondta Clodo, ezt mondták az olajbizottság tanúi, véletlenül? Maga szerint elképzelhető az olajozás, elképzelhető, hogy Vizoviczki szórakozóhelyein csak az nem tudta, hogy drogot lehet szerezni, aki a holdon élt? Évtizedeken át? Aki Dokkban megfordult, mit látott? Kitágult pupillájú, sebes orrú fiatal politikusokat látott, újdonságok ezek? Évi 20-25 milliárd forint forgalomról beszélünk. Hol a pénz maga szerint? A haszon legfeljebb 20-30 százalékát tehettük zsebre. Golyófogónak hívtam magunkat: mi ülünk, ha baj van, ha még nagyobb, akkor minket lőnek szitává.
Á: Sokáig mégis úgy festett, védőangyalok őrzik. Az Energol-nyomozás elrendelése után egy évvel kezdték csak körözni 1997-ben. 2003-ban pedig elévülésre hivatkozva lezárták az aktáit. Elmondja, hol bujkált?
PT: Nem szeretném. Mondjuk úgy, hogy hasonló esetben célszerű elhagyni az országot. Azt viszont ne feledje, hogy az Energolosok többségét a bíróság végül felmentette, és a többiek is enyhe ítéletet kaptak. Végigbujkáltam egy felmentéses adócsalási ügyet, majd hazajövök, nyilvánosan élek, illusztris emberekkel mutatkozom, miközben állítólag olyan bűncselekményeket követtem el, mint amiket a terhemre rónak? Nonszensz.
Á: A kétezres években visszatért és vállalkozott, az ingatlanbefektetéseit már említettük, beszélne a többi érdekeltségéről? Sajtóhírek magához kötik az online médiában érdekelt Generál Média-csoportot. Valóban az öné?
PT: Tényleg nem beszélek erről. Én arra készülök, hogy ezek az ügyek, amik miatt most itt vagyok, hamarosan széthullanak, és én szabadon távozom.
Ennél kicsit bőbeszédűbb választ adott Portik az eredeti beszélgetés során, bár a Generál Médiát firtató kérdésünk elől már akkor is kitért, vissza is kérdeztünk: “Csak nem az akkor Lázár János jelenlegi kancelláriaminiszter vezette Hódmezővásárhellyel kötött ingatlanügylet miatt?”
A Generál Média internetes hirdetésekért vásárolt meg egy iskolát a hozzá tartozó telekkel. Most mindenesetre kihúzni kérte a szövegből a cégre vonatkozó részeket – amiben volt szó nem csak a hódmezővásárhelyi ingatlanbizniszről, de például arról is, hogy mi mindenre használható a cégcsoportba tartozó MyVip közösségi portál adatbázisa -, hogy miért, amikor ennél látszólag rázósabb kérdésekben nem tagadta meg a közlést, csak tippelni lehet. Környezete mindazonáltal állítja, a Generál Média a szorult helyzetben lévő Portik adu ásza lehet.
A Portik Tamás által emlegetett személyeket reagáltattuk az elhangzottakra
Pintér Sándor (a BM sajtófőosztálya útján): Pápa Mariannet nem ismerem. Portik Tamás érdekeiről Portik Tamást kérdezzék.
Kosik Kristóf, Habony Árpád ügyvédje: Ügyfelem semmilyen kapcsolatban sem áll a nevezett személlyel.
Ruttkai Tamás, Csipak Péter ügyvédje: Csipak Péter úr soha, semmilyen üzleti kapcsolatban nem állt Portik Tamással, és sem a belvárosi befektetéseire, sem semmi másra, soha nem kért és nem kapott pénzt Portik Tamástól. Portik Tamás úr valótlan közlésével kapcsolatosan Csipak Péter úrnak nem áll módjában segíteni Önnek. Az Ön levelében megfogalmazott, vagy idézett állítások sem részleteiben, sem egészében nem felelnek meg a valóságnak éppen ezért amennyiben a válaszunkkal ellentétes tartalmú információt sejtetnek, vagy hoznak nyilvánosságra, úgy azzal megsértik Csipak Péter úr személyiség jogait, melynek jogi következményei Önöket fogják terhelni.
Pápa Marianne nem reagált megkeresésünkre.
Rádi Antónia
Fotó: innen.
Független ember vagy?
Ha lesz 4 ezer független támogatója az Átlátszónak, akkor nincs az a lázárjános, aki el tudna minket hallgattatni. Legyél egy a 4 ezerből, és változtasd meg Magyarországot! Tudnivalók itt.
Támogatás SZJA 1% felajánlásával #Azénadómból
Ha 1%-od az Átlátszó céljaira kívánod felajánlani, személyi jövedelemadó bevallásodban az Asimov Alapítvány adószámát tüntesd fel, ami a következő: 18265541-1-42 Letölthető nyilatkozat itt.




Nem veszik őrizetbe a Buda-Cash-botrány
 főszereplőit: "őszintén bevallották", hogy
 eltűnt 100 milliárd


Nem tervezi a rendőrség, hogy a Buda Cash Brókerház és a hozzájuk köthető pénzintézetek és egyéb vállalkozások vezetőit őrizetbe vegye. Ugyanis „őszintén” és „tisztességesen” meggyónták, hogy elsíboltak 100 milliárd forintot - adja hírül a Privát Kopó. A nyomozást folytató KR Nemzeti Nyomozó Irodával állítólag „együttműködőek” az érintett cégek vezetői és ők maguk jelezték - „őszintén és tisztességesen” -, hogy sajnos hiányzik mintegy 100 milliárd forint. Több mint érdekes, hogy más, sokkal kisebb fajsúlyú, csupán néhány tízmilliós ügyekben hipp-hopp előzetes letartóztatásba helyezik az összes érintettet, de most - valamiért - az ügyészség sem erőlködik. Innentől kezdve pedig nagyon is igaz lehet az a városi szóbeszéd, hogy a cégcsoport vezetői rendkívül jó politikai kapcsolatokat ápoltak - mindkét oldallal. Vélhetően „szponzorálhatták” egyiket is, másikat is. A Fidesz frakcióvezetője, Rogán az MSZP-re mutogat, míg az MSZP a fideszes politikusok érintettségét feszegeti. Burleszkország. (Privát Kopó) Kapcsolódó: - "Buda-Crash": a Jobbik szerint félő, hogy ez csak a jéghegy csúcsa - Gyakorlott pénzeltüntetők is érintettek a Buda-Cash-ügyben - tart a kárfelmérés az új brókerbotrány ügyében - Buda-Cash - sorban állnak pénzükért Miskolcon
Forrás: https://kuruc.info/r/2/140134/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Már bűnügyi adónyomozók vizsgálódnak 


az Országos Roma Önkormányzatnál


Az ORÖ több milliárdot költött el roma felzárkóztatási programokra. AzÁtlátszó cikkéből kiderül, hogy nemcsak kétszázmilliós gellérthegyi irodaházra telt, de havi félmillióért béreltek Opel Corsákat is. LOL. Bár Lázár János a napokban még arról beszélt, hogy nem lenne szerencsés névtelen bejelentések alapján nyomozgatni, a Romnet arról ír, hogy a NAV Bűnügyi Főigazgatósága már nyomoz.




Mi az hogy lopni.

Azért érdemes lenne mindenkinek látni, hogy hogy él Flórika a kis családjával a felzárkóztatásra szánt pénzből..... Tetves tolvaj, csak nyakkendőt hord. Egyszer húzhatná kicsit szorosabra is





Döntött a parlament: a családi pótlékot is érinti

Megszűnik a gyámhivatalok, a társadalombiztosítási igazgatási szervek, a munkaügyi központok, a földhivatalok eddigi önállósága, hatásköreik a kormánymegbízott és a járási hivatal vezetőjéhez kerülnek. A családi pótlékot megyei helyett járási szinten intézik áprilistól. 
Az Országgyűlés kedden fogadta el az egyes közigazgatási tárgyú törvények - kétharmados többséget igénylő rendelkezéseket is tartalmazó - módosítását, amelynek célja az egységes kormányhivatali rendszer megteremtése.

A megyei és járási szinten működő, önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szakigazgatási szervek belső integrációjával módosul a szervezeti tagozódásuk, és huszonöt feladat, hatáskör címzettje lesz a kormánymegbízott és a járási hivatal vezetője az április 1-jén hatályba lépő jogszabály értelmében.
Ennyit kap a leggazdagabb nyugdíjas havonta: új rekord! - KATTINTS!

A változtatás szerint a kormányhivatalokhoz kerülnek például a területi egészségbiztosítási pénztárak baleseti megtérítési feladatai, a honosításokhoz kapcsolódó anyakönyvezés, valamint az államkincstár családtámogatással és lakáscélú támogatásaival kapcsolatos feladatai is.
A családi pótlékkal és az anyasági támogatásokkal kapcsolatos ügyek intézése az eddigi megyei szintről a járási hivatalokhoz kerül.
A kormányhivatalokban megszűnik a szakigazgatási szervre és törzshivatalra való felosztás, csökken a vezetői szintek száma, az önálló szakigazgatási szervek és a törzshivatali szervezeti egységek összeolvadnak.

Mindez szükségessé teszi a többi közt a közúti közlekedésről, a munkanélküliek ellátásáról, a csődeljárásról, a bányászatról, a társadalombiztosítási alapokról, a bérgarancia-alapról, a védett természeti területek védettségéről, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról, az ingatlan-nyilvántartásról, az egészségről, a családok támogatásáról, továbbá az adózás rendjéről szóló törvény módosítását.


Csak egy Fidesz-MSZP összefogás 


mentheti meg az országot?




KOVÁCS ANDRÁS

Ma egy nagykoalíció – különböző okokból – senkinek nem érdeke, de a jövőben, ha sokan akarják, hogy nagykoalíció legyen, akkor lesz – többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője legújabb könyvének az apropóján úgy vélte, hogy ha tetszik van „harmadik út” is.
  • A nagykoalíció nem ma lenne megoldás, de a jövőben az lehet.
  • A kölcsönös kiszorítósdi szinte az egyetlen hagyományunk.
  • A gazdasági válságból a nagykoalíció tud kivezetni.
  • A kétharmados Fidesz nem tud önmagában nemzetközi bizalmat kiváltani. Az ellenzéknek meg a hazai spiritusza kevés. Ezért kell nagykoalíció.
Pár nappal vagyunk a veszprémi választás után, aminek következménye a kétharmad leolvadása. Ezt az ellenzék nagy győzelemként értékeli a Fidesz-kormány megbuktatásának folyamatában. Ön viszont épp most ad ki egy e-könyvet, amelyben – sok egyéb mellett – a nagykoalíció fontosságáról beszél. Miért gondolja, hogy a nagykoalíció a megoldás erre a helyzetre?

Ettől mentse meg a magyarokat az Isten , 

nem raboltak még eleget

Őket bizony szaporítani kell , de 

golyószóróval .

Ma egy nagykoalíció – különböző okokból – senkinek nem érdeke, de a jövőben, ha sokan akarják, hogy nagykoalíció legyen, akkor lesz – többek között erről is beszélt az Origónak adott interjújában Csizmadia Ervin. A Méltányosság Politikaelemző Központ vezetője legújabb könyvének az apropóján úgy vélte, hogy ha tetszik van „harmadik út” is.
  • A nagykoalíció nem ma lenne megoldás, de a jövőben az lehet.
  • A kölcsönös kiszorítósdi szinte az egyetlen hagyományunk.
  • A gazdasági válságból a nagykoalíció tud kivezetni.
  • A kétharmados Fidesz nem tud önmagában nemzetközi bizalmat kiváltani. Az ellenzéknek meg a hazai spiritusza kevés. Ezért kell nagykoalíció.
Pár nappal vagyunk a veszprémi választás után, aminek következménye a kétharmad leolvadása. Ezt az ellenzék nagy győzelemként értékeli a Fidesz-kormány megbuktatásának folyamatában. Ön viszont épp most ad ki egy e-könyvet, amelyben – sok egyéb mellett – a nagykoalíció fontosságáról beszél. Miért gondolja, hogy a nagykoalíció a megoldás erre a helyzetre?


Buda-Cash: Cégháló és hamis adatok 



A vezérigazgató a Fülöp-szigetekre költözött, nevét ötvenhét vállalatban találtuk meg, a pénzügyi felügyelet 2009-ben vizsgálta.

Az alapító eladta részesedését a Buda-Cash Brókerházban, a vezérigazgató pedig két éve a Fülöp-szigetekre költözött, onnan igazgatja magyarországi érdekeltségeit. Ezek száma nem csekély, nevét ötvenhét cégben találtuk meg az Opten cégadattárában.

Egy almanach és egy ötéves kandidatúra kevés lenne annak a cégdzsungelnek a megfejtéséhez, amely a Buda-Cash-hez kapcsolódik. A tulajdonosok "vállalkozó-kedvéhez" nem férhet kétség, a brókerüzlet, a pénzforgatás, a befektetés és vagyonkezelés mellett a mosonyi kenyérhez, a mosóporgyártáshoz, a textiltisztításhoz, sőt, még a "bentlakás nélküli szociális ellátáshoz" is kötődnek.

A vállalkozás alapítója, Pintér Zoltán a száz leggazdagabb magyar 2013-as listáján a maga 17,5 milliárdos vagyonával befért az "első húszba", bár azt nem tudni, miért adta el részesedését az üzlettársaknak: Gyarmati János és Tölgyesi Péter vezérigazgatóknak, Varga Péter vezérigazgató-helyettesnek és Pál Gyula igazgatósági tagnak. Ez annál is kevésbé érthető, mivel a Buda-Cash 2013-ban 584 millió forint adózás utáni eredményt ért el (öt és félszer nagyobbat, mint 2012-ben).

A Buda-Cash másik pillére, Gyarmati János Dunakesziről kezdte építeni brókerházi karrierjét, 2013-ban azonban a Fülöp-szigetekre költözött, az Opten cégadatai szerint ez a hivatalos lakcíme. Gyarmati nevét tizennégy, a Buda-Cashhez, az értékpapírok üzleti kereskedéséhez közvetlenebb módon kapcsolható cégben találtuk meg, a Gyarmatihoz szintén köthető cégek száma összesen negyvenhárom.

A céghálóban persze felbukkannak nevek Gibraltárról vagy épp a festői Seychelles-szigetekről, de hogy ezek kit, kiket takarnak, még csak nem is sejthető. Annyi bizonyos, hogy a pénzügyi felügyelet 2009-es vizsgálata megállapította már, hogy a részvénykönyvben nincsenek meg a tulajdonosok pontos beazonosításához szükséges adatok. Azt is még akkoriban vetette jegyzőkönyvbe a PSZÁF, hogy "a közzétételi kötelezettségeinek nem tesz mindig eleget a társaság".

Holott ennek célja egy tőzsdei cég esetében éppen az átláthatóság megteremtése. Ez olyannyira "sikerült", hogy a gyanú szerint a brókerház az elmúlt tíz évben szinte valamennyi adatszolgáltatását meghamisította, és az ügyfelek pénzének egy jelentős részével nem tud elszámolni. A kár elérheti a százmilliárd forintot is. A takarékszövetkezetekből alakult négy bank fő tulajdonosai is a Buda-Cash Brókerházból érkeztek. A négy kis bank azzal válhat a brókerbotrány részesévé, hogy a Buda-Cashnek szerepe lehetett a bankok jelentős értékpapír-állományának "eltüntetésében".

Bán Károly - Magyar Hírlap
(
sokkaljobb.hu)

Kapcsolódó:
   
Orbán: a következő 3 év a keményen dolgozó emberekről szól! - Bebörtönzött politikusokról is szólhatna!
   
Csalók ideje - Még a személyi felelősség sem merült fel
   
Polt Pétert amióta kinevezték, visszadobálják a korrupciós feljelentéseket: országos vizsgálat indul
   
Orbán és Polt 
 
Csapatmunka a vakoló ülésen!




Csalók ideje

2015. március 3., kedd 00:01 , forrás: Magyar Nemzet, szerző: Szabó Anna
Még a személyi felelősség sem merült fel a Buda-Cash Brókerház 120-140 ezer károsultat és akár százmilliárd forintot érintő botrányában, sőt, arról sincs szó, hogy az igazgatóság tagjai magánvagyonukból kártalaníthatnák az ügyfeleket. Ügyvédjük szerint a hiány nem jelenti azt, hogy a vezetőknél landolt volna a pénz.
Az igazgatók élik világukat: előzetes letartóztatásba nem kerültek, vagyonukat nem zárolták, lakhelyelhagyási tilalom nem sújtja őket, nyomkövetőt nem kaptak. Nehogy már megzavarják a budai villákban lakó ártatlan brókervezérek nyugalmát, a tervezett, szokásos ausztriai síelésüket!
Holott náluk valóban fennállhat az ilyenkor szokásos
hivatkozási alap, a szökés és elrejtőzés veszélye, bár ügyvédjük szerint az úriemberek „nem menekülnek el”, mindenben állnak a hatóságok rendelkezésére. Még ha akad is, aki ezt elhiszi, a rendőrségi óvintézkedések elmaradása érthetetlen s felháborító: a bevont engedélyű Buda-Cash igazgatóinak van mit a tejbe aprítaniuk, állítólag biztos offshore céghálót fontak maguk köré, egyikük hivatalos lakhelye pedig a Fülöp-szigetek. Nyugodtan átruccanhat megnézni a postaládáját, s elfelejt hazajönni. Ám a brókervezérek jól tudják: a korábbi bankár- és brókerelszámoltatások eredményeit elnézve nincs okuk félelemre.
Kulcsár Attila, a K&H Bank álbróker-igazgatója több tíz milliárdos sikkasztás ellenére évek óta szabadlábon van, nyomkövetőt nem hord, oda megy, ahová akar. Princz Gábor, a Postabank volt elnöke 36 milliárdos hűtlen kezelésért méltó büntetést, 3,6 millió forint pénzbírságot kapott.
A Buda-Cash botránya földcsuszamlásszerű közbizalomvesztéshez vezethet, ha a hatóságok nem lépnek azonnal a sikkasztással összefüggésbe hozható személyek ellen. Ez persze igaz a múltra is, ami idáig vezetett. Mert ugyan tény, hogy a balliberális kormányzás alatt enyhítették a brókerházak helyszíni ellenőrzését, ám ez továbbra sem jelentette azt, hogy a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) ne tehette volna ezt meg bármikor.
Ráadásul minden eszköz a rendelkezésére állt, nemcsak a helyszíni ellenőrzés, amely az eszköztárban a legprimitívebb, szemben az informatikai vagy például a könyvvizsgálói ellenőrzéssel. S bár az MNB a felelősség kérdését elintézi azzal, hogy megtette a rendőrségi feljelentést, ám ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nem megszűnt, hanem szakemberestül együtt beolvadt az MNB-be. Azt pedig, hogy a csalássorozat 15 éve tart, épp az MNB-től tudjuk.
Itt nem Tribuszerné Aranyosi Margitka „piramisjátékáról” beszélünk (a hazai pénzügyi kultúra színvonalára jellemző, hogy hírneve ellenére szabadulása óta újabb balekokat sikerült becserkésznie), hanem az ország egyik legnagyobb brókerházából „eltűnt” tízmilliárdokról, károsultak tízezreiről.
Lapzártánkig mindössze az állam, vagyis mi, adófizetők jelentkeztünk be (jó, ha tudjuk!), hogy a megkopasztott önkormányzatoknaktűzoltásként” 245 millió forintotadjunk. Vagyis nem Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapítója, a száz leggazdagabb magyar egyike, nem Tölgyesi Péter, nem Varga Péter, nem Gyarmati János és nem Pál Gyula igazgatósági tagok fizettek, bár gyaníthatóan lenne miből.
A magyarországi megtakarítások gyarapodtak az utóbbi években, mára elérték a GDP 80-90 százalékát, a bankbetétek felét pedig külföldön tartja a lakosság. Vajon miért? A kinti kamatszintek még a hazainál is alacsonyabbak, mert defláció fenyegeti Nyugat-Európát, több országban már negatív a kamatláb. Ha a befektetői bizalom elillan, rengetegen vihetik ki megtakarításaikat az országból. Megéri ezt kockára tenni néhány milliárdos komfortérzetének megőrzéséért? Vagy lopni tényleg csak nagyban érdemes?




Amióta kinevezték, visszadobálják a 


korrupciós feljelentéseket: országos 


vizsgálat indul


Polt Péter legfőbb ügyész országos 

vizsgáltatot rendelt el, így kiderülhet az is,

 hogy lehet az, hogy amióta őt kinevezték,

 azóta a Legfőbb Ügyészség jóval több 

korrupcióval kapcsolatos feljelentést 

utasít el, mint korábban.

D NOE20141211003

Polt Péter legfőbb ügyész az állami szervek korrupció elleni küzdelemben való együttműködéséről 2011 novemberében aláírt közös nyilatkozat évfordulóján a korrupció elleni küzdelem világnapjához is kapcsolódó tanácskozáson Budapesten az Igazságügyi Palotában 2014. december 11-én.
Fotó: Bruzák Noémi
"A korrupciós bűncselekmények elleni fellépés tárgyában országos vizsgálatot rendeltem el, amely kiterjed a feljelentések elutasításával, illetve az ilyen tárgyú nyomozások megszüntetésével kapcsolatos adatokra is" - írta a legfőbb ügyész egy szocialista kérdésre adott írásbeli válaszában. Polt azt ígérte, hogy a vizsgálat eredményéről téjékoztatást fog adni.
Korábban az átlátszó.hu hasonlította össze, hogy hányszor indult eljárás hivatali vesztegetés vagy befolyással üzérkedés miatt 2006 . január 1 . és 2010. december 13 ., illetve 2010. december 14. és 2014. december 31-e között, azaz Polt kinevezése előtt és után.


Kiderült, Polt 2010-es kinevezése óta háromszor nagyobb arányban utasítja el a Legfőbb Ügyészség a hivatali korrupció miatt tett feljelentéseket a 2006-2010 időszakhoz képest. Ha végül megindult a nyomozás, akkor azokat kétszer gyakrabban szüntették meg. Mindezt úgy, hogy a feljelentések száma harmadára csökkent.





Az Elit ismét újratölti a 

"Hagyjuk ezt Bibire, had csinálja Ő" 

lehetőséget Irán bombázásához 


2015. március 2., hétfő 
aranykorhajnalan.blog
Megérkezett Washingtonba az izraeli elnök, aki az amerikai kongresszus előtt tart majd beszédet. Benjamin Netanjahu arra próbálja rávenni az amerikai honatyákat, hogy akadályozzák meg a megállapodást Iránnal. Mintegy harminc demokrata képviselő bojkottálja a beszédet, Netanjahut pedig nem fogadja majd az amerikai elnök sem, de ez a bojkott egy színjáték, egy egyszerű kis színdarab, ami az Illuminati terveit szolgálja. Ez a tárgyalósdi nem valóságos, csak hablaty, a reményről, meg békéről ...áá, ezeket hadjuk, mert átverés. 

Nos az én meglátásom az, hogy ez az egyre növekvő szakadék a Nyugat és Izrael cionista rezsim között valójába a terv része....A Nyugat vak és ostoba szerepet vett magára, hogy kihátráljon Izrael mögül, akinek így nem lesz más választása mint saját kezűleg megvédeni magát, ahogyan egyébként is szoktak fogalmazni Netanjahu baráti köre és erre is megy ki a játék.

Számomra elég egyértelműen lejön Izrael magatartásából, hogy hadba akar szállni Iránnal ás Irán szintén ugyan ezt akarja, nem kell félteni egyik oldalt sem....a minap az iráni tévé adott le egy műsort és benne egy animációs résszel ábrázolja, hogy hogyan fogják szétbombázni Izraelt egy háború esetén.

Napi szinten fenyegetik Izraelt és Amerikát, hogyha sokat ugrálnak megismerhetik a perzsák haderejét.

Valahogyan Izraelt arra kényszerítik, hogy maga intézze el ellenségét....nagyon trükkös ez az egész, tele van színjátszásokkal, amik rendkívülien megtévesztőek lehetnek.

Én már igen régen figyelem a kialakuló helyzetet, ez nálam a top téma, és már régebben mondtam, hogy Izrael és Nyugat közötti szakadék egyre csak nőni fog, s tessék.

Azt mindenki láthatja, hogy valóban sok a tökölés az ügyben, de azért mert az illuminati nagyon óvatos és mindent meghány-vet, még mielőtt meglépi, amit akar....mindent kipróbálnak modelleken, szuper számítógépeken, mint ami a War Games c. filmben látni, de azok a dolgok nem jöttek be, nem jött be Szíria és nem jött be Irán provokációja sem, így újabb és újabb terveket kell elővenni, hogy leigázzák a Közel-Keletet....s talán most jött el az utolsó a "Z" tervezet, azaz, hogy csinálja Izrael....

A nyugati Illuminati stratégái, úgy néz ki, még mindig benne lenének abban, hogy Izrael támadja meg Iránt ha nem megy másképpen, de legjobban annak örülnének, ha Irán csinálna valami hülyeséget, ami megindokolná a katonai lépést, de erre várni nem mindenki szeretne....ez okoz némi feszültséget az elit körében.

Ezt az eshetőséget egyébként a Brookings Institute dolgozta ki 2009-ben "Melyik út vezet Perzsiába" címmel. Itt mindent leírtak az országon belüli bomlasztástól, a szankciókon át, egészen a provokációk formájáig, amik jelenleg is párhuzamosan zajlanak. Az Illuminati elégedetlen lehet az eredményekkel, s ezért tolja előre a fájdalmasabb megoldásokat.

Az Irán elleni támadás már megkezdődött.

A dolgozatban van is egy ilyen fejezet, hogy "Hagyjuk ezt Bibire, had csinálja Ő" ...szerintem az itt tárgyalt lehetőségeket veszik most elő ismét. Érdemes lenne elolvasni.... 89. oldal. A lényeg, hogy Izraelt bízzásk meg az akcióval, hogy egyedül Izrael vezetőségét lehessen majd hibáztatni, addig is a Nyugat teljesen elhatárolódik Izraeltől. 
brookings.edu

Idézet a könyvből: Ne feledjük, hogy az Illuminati ezen írásában csak sorra veszi az összes lehetőséget Irán elpusztításához.
"Izrael számára járható útnak tűnik, hogy alapos tervezés és gyakorlat után egy ilyen légicsapást hajtsanak végre repülőgépekkel, olyan közel Iránhoz, amennyire lehetséges, és ami már valószínűleg alapul szolgálhat. Izrael lehet, hogy elindítja a csapást néhány héten belül, vagy akár napok múltán, attól függően, hogy milyenek az időjárási és a hírszerzési körülmények. Sőt, mivel Izraelnek sokkal kevesebb szüksége van a művelet regionális támogatásának biztosítására, Jeruzsálem valószínűleg úgy érzi, kevésbé motivált abban, hogy várjon egy iráni provokációs támadás előtt . Röviden, Izraelt is mozgásra készteti, hogy nagyon gyorsan végrehajtsa ezt az opciót, ha az izraeli és amerikai vezetők azt akarják, hogy ez megtörténjen." - 91. oldalon, melyik utat Perisa?, Brookings Institution.

"...bármilyen Irán elleni katonai akció komoly ellenszenvre tarthat számot a világban, így ennek kivitelezéséhez megfelelő nemzetközi kontextusra van szükség, egyrészt a művelethez szükséges logisztikai támogatás előkészítése, másrészt a nem várt következmények minimalizálása érdekében. A negatív nemzetközi reakció minimalizálása és a támogatottság maximalizálása (legyen akármilyen kelletlen vagy titkolt) érdekében csak akkor szabad támadni, amikor az emberek széles körben meg vannak győződve afelől, hogy az irániak egy nagyszerű ajánlatot kaptak és utasítottak vissza. Egy olyan ajánlatot, amit csak egy olyan rezsim utasítana vissza, amelyik nukleáris fegyvereket akar beszerezni, mégpedig alantas célból. Ilyen körülmények között az Egyesült Államok (és Izrael) úgy állíthatja be a helyzetet, hogy ők szomorúan és kényszerből, nem pedig dühből támadnak, így legalább a nemzetközi közösség néhány szereplője arra a következtetésre juthat, hogy az irániak "maguk keresték a bajt" azáltal, hogy visszautasítottak egy remek ajánlatot." - a Brookings Intézet "Melyik út vezet Perzsiába?" című, 2009-ben készült 52 oldalas jelentéséből.

Egy számomra világos az iratból, hogy hallani sem akarnak direkt támadásról, legalábbis USA részéről nem, ugyanis nem akarnak egy újabb baklövést elkövetni mint Irakban, meg egyébkéntis hogyan adnák be ezt az embereknek...de egy esemény megindokolná a lépést...egy hamis zászlós hadművelet....valamiféle provokáció, amivel iránt lehetne vádolni és már kész is. Ide kapcsolódóan: 
Facebook

Szóval a Brookings tényleg minden lehetőséget felvázolt, s e szerint ugyan azt szeretnék elérni mint Líbiában vagy Szíriában: belső zavargásokat szeretnének kierőszakolni, de ez Irán esetében nem hiszik, hogy ez működne, hiszen a teheráni rezsim egészen más berendezkedésű - ezt ők is elismerik. A szankcióknak az lenne vagy lett volna a célja, hogy a nép fellázadjon a vezetők ellen, forradalmat robbantanak ki, elzavarják a kormányt, de látjuk, hogy a dolog nem akaródzik működni....ezek elérése nagyon sok időt vesz igénybe, s ráadásul bizonytalan a kimenetele -véli a Brookings iromány.

Én úgy látom a dolgot, hogy az Irán elleni csendes háború csak egyre hangosabb lesz. Nem hiszem, hogy a perzsákat meglehet törni, főleg, ha a lakosság tudja merről fúj a szél, ráadásul ott van nekik a PressTV, hogy képben legyenek. A belső terrorizmust pl. könnyen felszámolják.... nem sikerült nyugatpárti bábot sem ültetni az elnöki székbe ...szóval szűkülnek a lehetséges lépések rendesen.

Az biztos, hogy ezek valamikor, valahol megfognak mérkőzni, mindketten tudják.

Kapcsolódó:
   
Melyik út vezet Perzsiába
   
"Ocsmány könyv" - Újszövetséget tépett szét egy zsidó képviselő az izraeli parlamentben a Wallenberg-napon
   
Holokauszt-megemlékezések: Tóth Gy. Lászlónál is elszakadt a cérna
   
Magyar Gulág-túlélő: a táborokban zsidók voltak a parancsnokok, sokan közülük ott gazdagodtak meg
   
Videó: Harci ebeket uszított egy palesztin kisfiúra a világ legerkölcsösebbje
   
25000 ukrajnai gyerekszervet csempesztek ki Izraelbe
   
Az az átkos Horthy rendszer! - Magyarország aranykora
   
L. Simon László kormánybiztos: Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon
   
Wiesenthal Központ: New Yorkban ne olvassanak fel Wass Albertet
   
Putyin: A nyugati MEDIA hazudik Sziriával kapcsolatban!
Nem kérünk a 6208800000 forintos új Holokauszt emlékhelyből

Azok csatlakozására számítok, akik úgy gondolják, hogy Magyarország jelenlegi állapotában nem engedheti meg magának ezt a beruházást. Romokban az egészségügy, az oktatás, nincsenek munkahelyek, nem születnek magyar gyermekek mert egyszerűen kilátástalan a jövő. Az emberek szemlesütve járnak az utcákon, s a mi adóforintjainkból, a mi megkérdezésünk nélkül mit építenének? Egy újabb Holokauszt emlékhelyet. 6 milliárd (azaz 6 ezer millió) 208 millió 8 százezer forintból. Ez szerintem egy agyrém.

Ha valakinek kétségei lennének a leírtak valóságtartalmával kapcsolatban (XLIII. fejezet, állami vagyonnal kapcsolatos kiadások): 
http://parlament.hu/irom39/12415/12415.pdf 












Melyik út vezet Perzsiába




Egy héber nyelvű oldal arról számolt, be, hogy a múlthéten az Egyesült Államok légierőjének főparancsnoka Mark Welsh az USAF főnöke társaságában titkos látogatást tett Izraelben. 
A cikk szerint az Izraeli Légierő főparancsnokával az irániatomprogramról és az esetleges katonai csapásról tárgyaltak.
http://www.algemeiner.com/2013/08/08/report-head-of-us-air-force-secretly-visited-israel-to-discuss-iran-strike/

https://www.facebook.com/aranykorhajnalan

A héten 36 amerikai kongresszus tagja is ellátogatott Izraelbe Bibihez agymosásra.

A jövő héten Martin Dempsey az Egyesült Államok hadseregének parancsnoka szintén kiruccan Izraelbe.

A nyugati Illuminati stratégái, úgy néz ki, még mindig benne lenének abban, hogy Izrael támadja meg Iránt ha nem megy másképpen, de legjobban annak örülnének, ha Irán csinálna valami hülyeséget, ami megindokolná a katonai lépést, de erre várni nem mindenki szeretne....ez okoz némi feszültséget az elit körében.

Ezt az eshetőséget egyébként a Brookings Institute dolgozta ki 2009-ben "Melyik út vezet Perzsiába" címmel. Itt mindent leírtak az országon belüli bomlasztástól, a szankciókon át, egészen a provokációk formájáig, amik jelenleg is párhuzamosan zajlanak. Az Illuminati elégedetlen lehet az eredményekkel, s ezért tolja előre a fájdalmasabb megoldásokat.

Az Irán elleni támadás már megkezdődött.

A dolgozatban van is egy ilyen fejezet, hogy "Hagyjuk ezt Bibire, had csinálja Ő" ...szerintem az itt tárgyalt lehetőségeket veszik most elő ismét. Érdemes lenne elolvasni.... 89. oldal
http://www.brookings.edu/~/media/research/files/papers/2009/6/iran%20strategy/06_iran_strategy.pdf

Egy számomra világos az iratból, hogy hallani sem akarnak direkt támadásról, legalábbis USA részéről nem, ugyanis nem akarnak egy újabb baklövést elkövetni mint Irakban, meg egyébkéntis hogyan adnák be ezt az embereknek...de egy esemény megindokolná a lépést...egy hamis zászlós hadművelet....valamiféle provokáció, amivel iránt lehetne vádolni és már kész is. ide kapcsolódóan
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=489859314423052&set=pb.209377139137939.-2207520000.1376133103.&type=3&theater

Szóval a Brookings tényleg minden lehetőséget felvázolt, s e szerint ugyan azt szeretnék elérni mint Líbiában vagy Szíriában: belső zavargásokat szeretnének kierőszakolni, de ez Irán esetében nem hiszik, hogy ez működne, hiszen a teheráni rezsim egészen más berendezkedésű -ezt ők is elismerik. A szankcióknak az lenne vagy lett volna a célja, hogy a nép fellázadjon a vezetők ellen, forradalmat robbantanak ki, elzavarják a kormányt, de látjuk, hogy a dolog nem akaródzik működni....ezek elérése nagyon sok időt vesz igénybe, s ráadásul bizonytalan a kimenetele -véli a Brookings iromány.

Én úgy látom a dolgot, hogy az Irán elleni csendes háború csak egyre hangosabb lesz. Nem hiszem, hogy a perzsákat meglehet törni, főleg, ha a lakosság tudja merről fúj a szél, ráadásul ott van nekik a PressTV, hogy képben legyenek. A belső terrorizmust pl. könnyen felszámolják.... nem sikerült nyugatpárti bábot sem ültetni az elnöki székbe ...szóval szűkülnek a lehetséges lépések rendesen.

Az biztos, hogy ezek valamikor, valahol megfognak mérkőzni..mindketten tudják.
A korporációs pénzügyi oligarchia keresi az okot, hogyan nyomulhatna mélyebbre. Az ürügyet a mesterségesen szított határ menti incidensek sorozataként megszerezték és nem állnak le. Amíg el nem söprik a szíriai kormányt, addig mindent megtesznek a konfliktus életbetartásáért, s mind ezek után jöhet majd Irán.

A média arról győzködnek minket, hogy Izraelnek jogában áll támadást intézni szomszédja ellen, ha fenyegetve érzi magát. Nos, ez egy gyalázatos megvezetés! Tudjuk: Szíria megdöntését a pénzuralmi világelit már évekkel ezelőtt eltervezte, amelyeket féltitkos dokumentumaikban közre is adott (azért féltitkos, mert nem kürtölik világgá, de azok szabadon elolvashatóak). Mellékesen gyorsan megemlíteném Wesley Clark 2007-es beszámolóját, ahol arról beszélt, hogy több ország mellett Szíria is már 2001-ben célkeresztbe került –érdemes utánanézni. De mind között a legérdekesebb a Brookings intézet stratégiája. A lényeg, hogy a Rothschild tulajdonban lévő cionista rezsim egy pontosan előütemezett feladatot teljesít, ill. hajt végre.

A Brookings Institute egy hírhedt privát intézmények kezében lévő külpolitikai agytröszt tervezőasztala, ahol kitervelték a Líbiában, Szíriai és Iránban kierőszakolt rezsimváltás lépéseit, ami az “Assessing Options for Regime Change” és a “Which Path to Persia?“ dokumentumaiban olvasható.


Feketén fehéren le van írva náluk,
http://www.globalresearch.ca/israeli-attack-on-syria-desperate-bid-to-save-failed-us-nato-covert-war/5321194 hogy a "humanitárius segítség" is csak egy a rendszerváltáshoz szükséges ürügy -ezt láthattuk Líbiában. Továbbá leírták, hogy Szíria megdöntéséhez a zsidóknak a Golan fennsíkról kell nyomást gyakorolni Assadékra, északról pedig a török hadseregnek és ez a többfrontos nyomás összeroppantja az országot –*lásd lejjebb egy részletett erről... guglis fordítás, elnézést. Egyszer majd lefordítom!.

A Brookings Institute egyik dokumentuma, melynek címe “Which Path to Persia?“ egy geopolitikai előrenyomulás érdekében alkalmazott ürügyet mérlegel, amelyben az áll, hogy az Iránnal való konfrontáció eszkalálódásához provokáció is szóba jöhet, valamint arról is szó esik, hogy a légicsapások csak a kezdete ennek a politikának –**lásd lejjebb az idézetet ...ez már érthetőbb magyar fordítás.

Tehát mint láthatjuk, az izraeli légicsapások ennek a Brookings intézet forgatókönyve alapján történik. Ez az agresszív magatartás azt mutatja, hogy a nyugati erők igen nagy bajban vannak tervük megvalósításában és muszáj volt közbelépniük, segíteni a bérgyilkos CIA- iszlám terroristákat, valamint provokálni Asszadékat és Iránt, hogy kicsikarják belőlük azt, ami egy nagyobb nyugati offenzívát indokolna **.

---------------------------------


*  "Ezen túlmenően, az izraeli titkosszolgálat egy erős ismerete Szíria, valamint eszközöket a szíriai rezsim, hogy fel lehetne használni, hogy aláásni a rezsim hatalmi bázisát, és nyomja meg a Asad az eltávolítására. Izrael erők a Golán-fennsík közelében, és ezáltal is elterelje a rezsim erői elnyomja az ellenzék. Ez a testtartás is idézik félelme a Asad rendszer egy multi-front háború, különösen, ha Törökország hajlandó ugyanezt a saját határán, és ha a szíriai ellenzék égetnek állandó diéta a fegyverek és a képzés. Ez a mozgósítás talán meggyőzni a szíriai katonai vezetés kiszorítani Asad megőrzése érdekében is. Hívei azt állítják, ez további nyomást is felboríthatja az egyensúlyt, szemben Asad belül Szíriában, ha más erők egymáshoz igazítva. "- 6. oldal, értékelése lehetőségek a rendszerváltás, Brookings Institution .


** "...Sokkal jobb lenne, ha az Egyesült Államok adhatna egy iráni provokáció miatt, igazolást a légicsapások elindítása előtt. Nyilvánvaló, hogy méginkább felháborító lenne, ha minél több halálos áldozattal, és minél több provokált iráni akcióval járna, amelyek még jobb indokok lehetnek az Egyesült Államok számára. Természetesen nagyon nehéz lenne az Egyesült Államokat Irán ellen ösztökélni egy ilyen provokáció nélkül. A világ többi része felismerné ezt a játékot . (Az egyik módszer, ami néhány lehetőséget biztosítana a sikerre az lenne, hogy fokozzák a titkos rendszerváltási erőfeszítéseket abban a reményben, hogy Teherán megtorlására nyíltan, vagy akár félig nyíltan válaszolnának, amelyet aztán iráni provokált agressziós aktusként festenének le.)" - 84-85 oldal, melyik utat Perzsiába?, Brookings Institution.



És:"Izrael számára járható útnak tűnik, hogy alapos tervezés és gyakorlat után egy ilyen légicsapást hajtsanak végre repülőgépekkel, olyan közel Iránhoz, amennyire lehetséges, és ami már valószínűleg alapul szolgálhat. Izrael lehet, hogy elindítja a csapást néhány héten belül, vagy akár napok múltán, attól függően, hogy milyenek az időjárási és a hírszerzési körülmények. Sőt, mivel Izraelnek sokkal kevesebb szüksége van a művelet regionális támogatásának biztosítására, Jeruzsálem valószínűleg úgy érzi, kevésbé motivált abban, hogy várjon egy iráni provokációs támadás előtt . Röviden, Izraelt is mozgásra készteti, hogy nagyon gyorsan végrehajtsa ezt az opciót, ha az izraeli és amerikai vezetők azt akarják, hogy ez megtörténjen." - 
91. oldalon, melyik utat Periša?, Brookings Institution .



„…bármilyen Irán elleni katonai akció komoly ellenszenvre tarthat számot a világban, így ennek kivitelezéséhez megfelelő nemzetközi kontextusra van szükség, egyrészt a művelethez szükséges logisztikai támogatás előkészítése, másrészt a nem várt következmények minimalizálása érdekében. A negatív nemzetközi reakció minimalizálása és a támogatottság maximalizálása (legyen akármilyen kelletlen vagy titkolt) érdekében csak akkor szabad támadni, amikor az emberek széles körben meg vannak győződve afelől, hogy az irániak egy nagyszerű ajánlatot kaptak és utasítottak vissza. Egy olyan ajánlatot, amit csak egy olyan rezsim utasítana vissza, amelyik nukleáris fegyvereket akar beszerezni, mégpedig alantas célból. Ilyen körülmények között az Egyesült Államok (és Izrael) úgy állíthatja be a helyzetet, hogy ők szomorúan és kényszerből, nem pedig dühből támadnak, így legalább a nemzetközi közösség néhány szereplője arra a következtetésre juthat, hogy az irániak „maguk keresték a bajt” azáltal, hogy visszautasítottak egy remek ajánlatot.” – a Brookings Intézet „Melyik út vezet Perzsiába?” című, 2009-ben készült 52 oldalas jelentéséből. 

Már 2007-ben azt jelentették, hogy egy amerikai-szaudi izraeli összeesküvés megdöntené Irán és Szíria-kormányát, élesítve a szektás terroristákkal, akik közül sokak közvetlenül kapcsolódnak az al-Kaidához. A Pulitzer-díjas újságíró Seymour Hersh, a 2007-ben megjelent New Yorkercikkében azt írja:

"Cél, hogy aláássák Irán rendszerét, amely többnyire síita. A Bush-adminisztráció úgy döntött, hogy átalakítják prioritásokat a Közel-Keleten. Libanonban az adminisztráció együttműködött Szaúd-Arábia kormányával, a szunnita, titkos műveletekkel, amelyek célja, hogy gyengítse a Hezbollahot, a síita szervezetet, amely mögött Irán áll. E tevékenységek mellékterméke a militáns iszlám víziója". Az Izrael és Szaúd-Arábiaközötti partnerségről konkrétan kijelentette:

"Politikai váltást hozott Szaúd-Arábia és Izrael új stratégiai ölelkezése, főleg azért, mert a két országra Irán egzisztenciális fenyegetést jelent. Közvetlen tárgyalásokat folytattak a szaúdiak, mert azt hiszik, hogy nagyobb stabilitást Izrael és Palesztina adhat, Irán befolyását csökkentve a régióban".

Hogy még egyértelműbbé tegyük, a zsidó származású szaudi "dinasztia" hatalmát már régóta az USA biztosítja. Emellett Szaúd-Arábia hivatalosan is megemlítette "gondos mérlegelése eredményét" arról, hogy nemzetet kell játszania ahhoz, hogy eltitkolja a szerepét a támogatott amerikai-izraeli, régiót érintő törekvésekben. Úgy tartották jobb, ha Szaud-Arábia nem keveredik bele, még akkor sem, ha Izrael nyilvánosan hajt végre támadásokatIrán ellen:

"A szaúdi azt mondta, hazája álláspontja az, hogy politikai kockázatot jelent csatlakozni az Egyesült Államokhoz Irán ellen: Bandar már látható az arab világban, az is, hogy túl közel van a Bush-kormányzat . "Van két rémálmunk," az egykori diplomata mondta nekem. "Irán megszerzi a bombát, és az Egyesült Államok megtámadja Iránt. Inkább az izraeliek bombázzák az irániakat, így őket lehet hibáztatni, ha Amerikát nem is"".
(Akkoriban beszámoltunk arról a Posta-oldalon, hogy mielőtt Szaúd-Arábiát patriot rakétavédelmi rendszerekkel szerelte fel az USA, a szaudiak S-400-as rendszert vásároltak az oroszoktól, valamint T90C harckocsikat és harci-helikoptereket. Nyilván nem véletlenül, a "kettős fedezék" reményében.)
A jelentésből, aminek 2009-es elkészítésekor az Egyesült Államok, Szaúdi-Arábia és Izrael arra készült, hogy az al-Kaida segítségével lerohanja Irán szomszédját és szövetségesét, Szíriát, hogy ezzel az elkerülhetetlen háború előtt meggyengítse Iránt, egyértelműen kiderül, micsoda színjáték az egész „iráni megállapodás”.
A nyugatnak esze ágában sincs megállapodni vagy tartós egyezségre jutni Iránnal, hiszen a nukleáris képességek, de akár egy atomfegyver megépítése sem jelentett igazi veszélyt soha egyetlen nyugati állam vagy területi szövetségesei számára. A nyugatnak leginkább Irán szuverenitása jelent problémát, valamint azon képessége, hogy érdekeit továbbra is képes érvényesíteni azokon a területeken, amelyeket az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a saját monopóliumának tekint.
Amennyiben Irán nem tervezi önszántából feladni szuverenitását és regionális befolyását is a nukleáris technológia fejlesztésére vonatkozó szabadságával egyetemben, az „atom-megállapodás” megszegése elkerülhetetlen, mint ahogy az ezt nyilvánvalóan követő háború elindítása is.
A hatalom számára igen fontos, hogy a nyugati „erőfeszítésekre” jellemző kétszínűség ne kerüljön napvilágra, mert ez esetben nehezen tudnák a megállapodást vagy annak megszegését az Irán elleni katonai akciók igazolására használni. Irán és szövetségesei számára nincs más választás, mint készülni a háborúra, főleg most, amikor a nyugat a béke iránti szándékot színleli. Líbia tökéletes példaként szolgálhat arra, hogy mi vár azokra a feketelistán szereplő nemzetekre, akik nem vigyáznak. Számukra az óvatosság szó szerint élet halál kérdése, vezetőik és nemzetük számára egyaránt.
Bejegyezte: Hegedűs Ákos dátum: 23:43 

"Ocsmány könyv" - Újszövetséget tépett 

szét egy zsidó képviselő az izraeli 

parlamentben a Wallenberg-napon

Már csak az hiányzik , hogy zsidó zászlóba 

csavarva égesse el , hogy jelképezze a zsidó

 fasizmust !!!!

Áder János ön- és nemzetalázó szereplése után az egyik zsidó parlamenti képviselő Újszövetséget tépett darabokra a jeruzsálemi kneszet épületében. Az eset már több mint 24 órája ismert, ám a magyarországi sajtó eddig még nem számolt be a gyalázatos cselekményről. Poltikusaink és egyházi vezetőink figyelmébe: lehet tiltakozni és elhatárolódni... Miháel Ben Ári kéjesen tépkedi az Újszöveséget Miután Áder János részvételével tegnap az izraeli parlamentben lezajlott a a Wallenberg-emlékülés, a törvényhozás épületén belül, az egyik párt képveslőjének irodájában az Újszövetség széttépésével folytatódott a kegyeletes esemény. Az emlékezésről az irodájába érkező Miháel Ben Árinak, a parlamenti Há-Ihud Há-Leumi (Nemzeti Egység) nevű párt képviselőjének küldeményt kézbesített a postás. Az egyik keresztény könyvkiadó, nemi, nemzetiségi és vallási hovatartozásra való tekintet nélkül mindegyik izraeli parlamenti képviselőnek, így Miháel Ben Árinak is küldött egy új kiadású Újszövetség-példányt. Miháel Ben Ári azonban nem örült a küldeménynek, hanem rögtön hívta az újságírókat, majd a fényképezőgépek lencséjének kereszttüzében kéjes mosollyal az arcán szinte lapról lapra haladva ripityára tépte az Újszövetséget, mondván, hogy provokációnak tekinti azt, hogy a zsidó parlamenti képviselőknek ilyesmit küldjenek. Reuvén Rivlin, a Kövér Lászlót Izraelből kitiltó izraeli házelnök tudomására jutott az Újszövetség meggyalázása, s nem tehette meg, hogy éppen a Wallenberg-napon, mások kioktatása után ne ítélje el a kereszténység szent könyvét tépkedő zsidó politikust. „Mit szólna ahhoz, ha egy idegen ország parlamenti képviselője tépné szét az Ószövetséget?” - tette föl a kérdést Reuvén Rivlin. „Az Újszövetség nevében zsidók millióit gyilkolták meg, s ez az ocsmány könyv (mármint az Újtestamentum – H. J.) késztette a zsidók ellen végrehajtott vérfürdők elkövetőit az inkvizíció idején és a történelem más korszakaiban”, válaszolta Miháel Ben Ári, majd megrótta az izraeli házelnököt, hogy nem őt, hanem inkább az Újszövetséget postára adó személyeket kellett volna elítélnie. Hering József – Kuruc.info Kapcsolódó: - Áder a kneszetben: a Talmudból idézett, és a magyar államot kárhoztatta a "holokauszt" miatt - Ádernek mindennap sikerül fokoznia: nemcsak Pereszt és Netanjahut hívta meg, hanem Wallenberg unokahúgát is - Áder: "A holokauszt semmi máshoz nem fogható szenvedéstörténet, fokozhatatlan tragédia" - Pereszt és Netanjahut is látogatásra hívta Áder, s a hazai zsidó térhódításnak örvendezett - Bibi Netanjáhu izraeli kormányfőt leginkább a Jobbik megerősödése aggasztja - Beszédes: Áder első útja a Siratófalhoz vezetett
Forrás: https://kuruc.info/r/4/98883/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


"Már mindenki unja a holokauszt-

megemlékezéseket" - Tóth Gy. Lászlónál 

is elszakadt a cérna, de nem az 500 

forintos 

Tóth Gy. László politológus szerint már mindenki unja, hogy hetente meg kell emlékezni a "nácizmus" áldozatairól. Az, hogy a kommunizmus 100 millió áldozatáról nem emlékeznek meg méltóképpen, annak az európai értelmiség degenerált volta az oka. Tóth Gy. Lászlónál is elszakadt a cérna - persze nem az 500 forintos... Kapcsolódó: Amikor a proli kiszúrja, hogy valami nem stimmel egy "celeben"
Forrás: https://kuruc.info/r/34/140137/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


Már mindenki unja a holokauszt-megemlékezéseket”



Magyar Gulág-túlélő: a táborokban zsidók 

voltak a parancsnokok, sokan közülük ott 

gazdagodtak meg 


Az erdélyi születésű Csibi Zoltán már 88 éves, tehát megengedheti magának, hogy igazat szóljon. Meg is teszi, így aki eddig nem volt ezzel tisztában, most megtudhatja, hogy nem csak a patkányforradalmat és a Rákosi-terrort vezényelték a "beilleszkedett" zsidók, akikkel Lázár János szerint több száz éven át sikeres volt az együttélés, hanem a Gulágon is ők voltak a főnökök, amint azt korábban Szolzsenyicin is megírta. A Gulág márpedig igazi haláltábor volt, úszómedence, színház, zenekar és tábori bordély nélkül, ahol nem kevés magyar lelte halálát. Mégis, bármilyen hihetetlen, egyetlen ilyen zsidó tömeggyilkos felkutatását és bíróság elé állítását nem követeli Efraim Zuroff és a Wiesenthal Központ, és egyetlen ilyen vérszomjas gazembert sem kergettek még a halálba... (Ellenkezőleg, lásd a Morel-ügyet ebben vagy ebben a cikkünkben.) (Kuruc.info) (A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.)
Forrás: https://kuruc.info/r/34/124731/?honnan=Nemzeti_Hirhalo


 


A haláltáborokban mindenhol a zsidók voltak a jobb helyeken és még csencseltek is



Lázár ünnepelné a holoemlékévet, s azt 

hazudja, a "magyar-zsidó együttélés több 

száz éven át sikeres volt"

A csőlátás elvette az eszét , na meg a 

sarzsi !!!!

Forrás: https://kuruc.info/r/56/124357/
A Mazsihisz magyar kormánynak küldött ultimátuma nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben hosszú évek óta élünk itt Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal - jelentette ki Lázár János az Almásy-kastély évszázadai című ünnepélyes alapkőletétele előtt. Az államtitkár a Gyula TV kérdésére azt mondta: úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget "az 1944-es holokauszt-emlékév megünneplése" (!) a Mazsihisz ultimátuma miatt, amely jelentős mértékben megosztja a magyar társadalmat. A magyar kormány 2013-ban minden döntést meghozott annak érdekében, hogy minden magyar polgártársunk közös vesztesége előtt, az 1944-es "magyar holokauszt" előtt méltóképpen tudjunk fejet hajtani, megemlékezni az áldozatokra. Ez a törekvésünk úgy tűnik, hogy kudarccal fenyeget - tette hozzá Lázár János. Kiemelte: a Mazsihisz ultimátuma többekben aggodalmat kelt, és szerinte nem befolyásolja jó irányban a zsidók és a magyarok együttélését, ami "több száz éven át sikeres volt a Kárpát-medencében". "Azt remélem, hogy például a helyi zsidó közösségek, a helyi önkormányzatok az együttélés hosszú emlékeire és a jelenlegi hétköznapjaira való tekintettel meg fogják találni a közös emlékezés módját. Hiszek a helyi közösségek és leginkább a helyi önkormányzatok bölcsességében, és azt remélem, hogy az ultimátum csupán egy politikai akció része, és nem lesz képes megbontani azt az egységet és szimbiózist, amelyben élünk itt hosszú évek óta Gyulán, vagy éppen Hódmezővásárhelyen minden zsidó honfitársammal együtt" - mondta Lázár János. (MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/56/124357/



Harci kutyákat uszítottak egy palesztin kisfiúra az izraeli katonák


A Kudsz Hírháló nevű palesztin hírügynökség szerint a katonák azért uszítottak harci ebeket a palesztin fiúra, mert azt mondta nekik héberül, hogy "gyáva", mire a pribékek a videón is hallhatóan többször is kérdezgették a kutyák harapásától megrémült palesztint: "A kurva anyádat, ki itt a gyáva?" Izraelben a baloldali zsidó, illetve a palesztin pártok máris az ügy kivizsgálását követelik. A szentföldi tudósítóval rendelkező MTI még nem tudósított a tegnap este óta ismert esetről. J. El-Kudszi - Kuruc.info Kapcsolódó: "Ocsmány könyv" - Újszövetséget tépett szét egy zsidó képviselő az izraeli parlamentben a Wallenberg-napon 
Forrás: https://kuruc.info/r/4/140175/?honnan=Nemzeti_Hirhalo

Jó , hogy nem tehetik meg , hogy atombombát használjanak a palesztin gyerekek ellen , de mi volna , ha a palesztin gyerekeket olyan vírussal fertőznék meg , hogy ők ellenállóak lennének a vírus ellen , de a terrorista zsidó megdöglene az érintkezés miatt . Szándékosan nem mondok atrocitást , mert itt elég az érintkezés is .


25000 Ukrán gyerek szerveit takarítják 


be Izraelben


Kategória: Izrael Szólj hozzá!



December 3, 2009
Ukrán gyerekek, új áldozatainak izraeli "szerv lopás" 
Egy nemzetközi izraeli összeesküvés, hogy elrabolják a gyermekek és a szüret a szervek egyre erősödik, mint egy másik sokkoló történetetdivulges Tel Aviv telek importálni ukrán gyerekeket és a betakarítás a szerveiket.
A történet napvilágra hozza azt a tényt, hogy Izrael hozott némi 25.000 ukrán gyerekeket a megszállt személy az elmúlt két évben annak érdekében, hogy a betakarítás a szerveiket. Idézi egy ukrán férfi eredménytelen keresés a 15 gyerek, aki már elfogadott Izraelben. A gyerekek jól vették az izraeli egészségügyi központok, ahol felhasználták őket "alkatrészek".
A számla avatták öt nappal ezelőtt egy ukrán filozófia professzora és a szerző, Vjacseszlav Gudin, egy ál-tudományos konferencián az ukrán fővárosban, Kijevben. Gudin elmondta becslések szerint 300 résztvevő a kijevi konferencián, hogy alapvető fontosságú, hogy minden ukrán kell hívni a népirtás Izrael elkövetése miatt.
A konferencia is szerepelt két professzora, aki bemutatott egy könyvet hibáztatja "a cionisták" az ukrán éhínség az 1930-as, valamint az ország jelenlegi állapotát.
Közben ukránok bizonyította kívül az izraeli nagykövetség Kijevben kedden, hogy tiltakozzon a levelet aláírta 26 Knesszet tagjai (MKS) elítéli a szerintük antiszemita megjegyzései elnökjelölt Szergej Ratushnyak. Tüntetők kántálta "Ukrajna nem a Gázai övezetben," ami arra utal, hogy álláspontjuk szerint az erőfeszítést az izraeli MKS, mint a beavatkozás a saját országukban.
A történet, megjelent az arab nyelvű algériai napi  al-kabar szeptemberben, jelentették, hogy az Interpol, a nemzetközi rendőri szervezet, tárta fel a "zsidó banda" volt, "részt elrablásában gyermek Algéria és kereskedelme ezek szervei. "
A történet szerint, zenekarok marokkóiak és az algériaiak volt az utcákon algériai városban egy kísérletet, hogy vadászni körül a gyerekek számára. Ők aztán áruba a gyerekek a határ túloldalán a szomszédos Marokkóban.
A gyerekek ezután eladták az izraeliek és az amerikai zsidók Oujda, a főváros keleti Marokkó, abból a célból, orgona betakarítás Izraelben és az Egyesült Államokban.
A történet alapjául nyilatkozatait Mustafa Khayatti vezetője, az algériai Nemzeti Bizottság fejlesztési Health Research. Khayatti állítja, hogy elrabolták a gyerekek Algériában kapcsolódik letartóztatások készült New York és New Jersey, a július végén, amelyben több zsidó férfiak között voltak a 44 letartóztatott, hogy a nyomozást az illegális szervkereskedelem és a politikai korrupció.
A történet jön összhangban a cikk megjelent a múlt hónapban  Aftonbladet , Svédország legnagyobb példányszámú napi-, ami arra utal, hogy az izraeli hadsereg elrabolták és megölték a fiatal palesztinok a szüret a szerveket. Rávilágított az esetben, Bilal Ahmed Ghanem, a 19 éves palesztin férfi, akit lelőttek 1992-ben az izraeli erők a ciszjordániai faluban Imatin.
Boström, aki szemtanúja volt a férfi gyilkos, mondta Ghanem testét rabolták követően a forgatás, és visszatért éjfélkor, közben bevezetett kijárási tilalmat, néhány nappal később az izraeli hadsereg egy vágás a gyomorból a nyakát, hogy már tűzött ki.
Bostrom azzal érvelt, hogy a boncolás lenne szükség, ha a halál oka nem egyértelmű, míg ebben az esetben egyértelmű volt, hogy Bilal agyonlőtték.
Az incidens után legalább 20 palesztin család elmondta Boström, hogy gyanús, hogy az izraeli hadsereg vette a szervek fiaik után megölték, majd elvitték az izraeli erők előtt esett vissza a területen.
És ez nem az első alkalom. Ez év júliusában létezik egy másik szerv átverés az emberek a kapcsolatot Izraelben került elő a New Jersey, USA. Olvassa el az alábbi cikket Bloomberg.com :
New Jersey Polgármesterek öt rabbik letartóztatták korrupció Probe
David Voreacos
A rabbik  Saul Kassin , 87 főrabbi Sharee Zion, a zsinagóga Brooklyn, New York;  Eliahu Ben Haim , 58, a fő rabbija Kongregáció Ohel Yaacob Deal, New Jersey; Edmond Nahum, 56, a Deal zsinagóga Deal;Mordchai Fish, 56, a Kongregáció Sheves Achim Brooklyn; és lavel Schwartz, 57, Fish testvére.
A rabbik vádolták a pénzmosás, hogy gyakran küldték Izraelbe. Ezek tagjai a szíriai zsidó vagy haszid zsidó közösség, Marra mondta a sajtótájékoztatón. Hatóságok elfogatóparancsot adott ki Schwartz letartóztatását. A másik négy rabbik tartóztattak le tegnap, és megjelent a bíróságon.
"Ez az eset napvilágra a web a korrupció, hogy felölelik az állam," Dun mondta. "Minden az egyedek egymáshoz csatlakozó illegális tevékenységüket a titkos tanú."
Kassin vádolják tisztára mosása több mint $ 200,000 keresztül Dwek 2007. júniustól decemberig 2008 elfogadó "piszkos ellenőrzések" tőle, és cseréje őket "tiszta" ellenőrzések szerint az ügyészek.
"Megerősíti ártatlanságát"
"A rabbi azt állítja, hogy ártatlan," mondta Kassin ügyvéd Robert Stahl után amerikai bíró bíró  Mark Falk kiszabott 200.000 $ óvadék. "Szégyen, hogy ő fogott, hogy valami félreértés. Annak ellenére, hogy nehéz körülmények között, ő továbbra is bízik abban, hogy az igazságszolgáltatási rendszer az irányadó. "
Falk kiszabott egy 1.5 millió dolláros óvadék és elektronikus monitoring Ben Haim. Ügyvédje, Michael O'Donnell, csökkent comment. Falk meg egy 700.000 $ óvadék on Nahum.
"Ő nem vett részt a programon, mint feltételezett, és minden bizonnyal örömmel várja a lehetőséget, hogy egyértelmű a nevét," Nahum ügyvédje  Justin Walder mondta. "Nincs profit, nincs érdekeltsége nemzetközi rendszer."
Nahum belekeveredett a "személy, aki nyilvánvalóan a saját problémáit, és megpróbálta korlátozni a kitettség" vádemelést, Walder mondta.
Fish, Schwartz és két másik vádlottat használt jótékonysági, adómentes szervezet úgynevezett BCG, amely együtt járt Fish zsinagógáját, a pénzmosásra segítségével pénzátutalások szerint az FBI.
"Vindication"
"Biztosak vagyunk benne, hogy az említett átadását a panasz magyarázható, hogy a zsűri oly módon, hogy azt eredményezi, hogy Mr. Fish érvényesítése," mondta Michael Bachner , az ügyvédje. Azt mondta Dwek "használta a közelség és a font hírnevét a családja, hogy manipulálják, akik úgy gondolták, hogy soha többé nem lesz az illegális magatartás."
Levy-Izhak Rosenbaum, 58, Brooklyn, azzal vádolták, hogy összeesküvést másokkal megszerezni, és a kereskedelem az emberi szervek használatra transzplantáció. Rosenbaum, aki "állítólag" részt vesz az ingatlan, megkörnyékezte egy együttműködő tanú, és egy beépített FBI ügynök vásárol egy emberi vese egy emberi szervet iroda szerint a panaszt.
Rosenbaum mondta kerülne $ 150.000, a fele fizetendő elöl, szerint a panaszt. Rosenbaum mondta a pénz egy részét menne a donor és néhány orvosok Izrael szerint a panaszt.
"Illegális eladni"
"Az egyik ok, ez annyira drága, mert van, hogy shmear (vagyis fizetni a különböző egyének számára segítséget) minden alkalommal," szerint a panaszt. "Ez törvénytelen vásárolni. Ez az illegális eladni. "
Ügyvédek Rosenbaum és a másik gyanúsított vagy nem azonosítható, vagy nem érhető el a megjegyzést.
Az ügyészek felszámolásra a férfiak egy sor büntetőjogi feljelentés részletezi a vádakat. Ben Haim azzal vádolták, hogy tisztára mossák a $ 1.500.000 át a titkos tanút, aki azt mondta, "volt jogellenes a vállalkozások és rendszerét, beleértve a banki csalás, a csempészet hamisított áruk és eltitkolták eszközök és pénzeszközök kapcsolatban csődeljárás," szerint egy FBI büntetőjogi panaszt .
Mielőtt a 2006 letartóztatás, Dwek letétbe két 25.000.000 $ ellenőrzéseket egy másik veszi a volt, amely egyenlege nulla, ügyészek állítólagos. Dwek majd vezetékes 22.800.000 $ out of PNC, hamisan biztosította a banki alkalmazottak, hogy továbbítani fogja fedezetét a folyószámlahitel szerint az ügyészek.
10 millió dollárt Bond
Dwek írt 10 millió dolláros kötvény, biztosított 3 millió dollárt saját tőke a házak anyja-in-law és a sógornő. Dwek soha nem emelt vádat, ehelyett részesülő 17 kiterjesztések a bírótól, hogy továbbra is az időszakra, amikor ő esetében kellett bemutatni, hogy egy szövetségi esküdtszék.
Michael Himmel és  Christopher Porrino , ügyvédek számára Dwek, nem tért vissza hívásokat, vagy kérő e-mailt comment.
Több mint 300 ügynökei az FBI és az Internal Revenue Service letartóztatta a gyanúsítottakat, és végre házkutatást ma reggel szerint Dun.
Ügynökök letartóztatták 37 gyanúsított tegnap, két megadta magát, és a három, köztük Smith, várhatóan lemondani holnap. Hatóságok elfogatóparancsot adott ki a másik két gyanúsított.
Minőségben is átkutatták a házát  Joseph Doria , az egykori Demokratikus Assemblyman és a biztos a State Department of Közösségi Ügyek. Ő nem töltötte. Ők is kerestek a hivatalok elnöke a Szent Péter-College, egy iskola Jersey City, valamint a zsinagóga Deal, Dun mondta.
"Minden a korrupció elfogadhatatlan - bárhol, bármikor, bárki által," New Jersey kormányzója  Jon Corzine , a demokrata keres újraválasztása elleni republikánus  Christopher Christie , az egykori amerikai ügyvéd New Jersey, azt mondta egy nyilatkozatában.
"Nem lehet eltűrni"
"A skála a korrupció látunk, mert ez kibontakozik egyszerűen felháborító, és nem lehet eltűrni," Corzine mondta.
Doria lemondott tegnap Corzine kérésére, a kormányzó szóvivője.
A letartóztatások tegnap alakult ki az a vizsgálat, amely átfogja egy évtizede, és oda vezetett, hogy két korábbi roundups.
"New Jersey korrupció problémáját az egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb, az országban," FBI ellenőrzési jellegű Ed Kahrer mondta. "A korrupció rákos teszi tönkre az alapvető értékek ebben az állapotban, és ez a nagy nemzet."
Kapcsolat az újságíró erről a történetről:  David Voreacos Newark, New Jersey, a dvoreacos@bloomberg.net .
Akkor miért csinálják? Ennek egyik oka nyilvánvalóan a pénz, de vannak más magyarázatok, mint professzor Israel Shahak a könyvében " J ewish történelem, zsidó vallás: The Weight of háromezer év " :
"A zsidó vallás, a gyilkosság egy zsidó főbenjáró bűn, és egyike a három legszörnyűbb bűnök (a másik kettő pedig a bálványimádás és a házasságtörés). Zsidó vallási bíróságok és világi hatóságok megparancsolták, hogy megbüntesse, még azon is túl a határértékeket a rendes igazságszolgáltatást, hogy bárki bűnösnek megölt egy zsidó. A zsidó, aki közvetve halálát okozza egy másik zsidó, azonban csak bűnös, mit talmudi törvény hív elleni bűnnek "törvényeinek of Heaven", meg kell büntetni Isten helyett az ember.
"Ha az áldozat egy Gentile, a helyzet egészen más. A zsidó, aki a gyilkosságok egy pogány bűnös csak a bűn törvénye ellen of Heaven, nem büntethető bíróság. Okozhat közvetetten a halál egy Gentile nem bűn egyáltalán.
"Így, az egyik a két legfontosabb kommentátor a Sulhan Arukh kifejti, hogy amikor a pogány," az ember ne emelje a kézben ártani neki, de lehet bántani közvetetten, például azáltal, hogy megszünteti a létrán minekutána beleesett a hasadékba .., nincs tilalom van, mert ez nem történt meg közvetlenül:Rámutat azonban, hogy egy jogi aktus, ami közvetve a zsidó halála tilos, ha ez okozhatja a terjedését ellenséges a zsidókkal.
"A pogány gyilkos, aki történetesen a zsidó joghatósága kell végrehajtani, hogy az áldozat zsidó volt-e vagy sem. Azonban, ha az áldozat volt zsidó, és a gyilkos alakítja a zsidó hitre, ő nem büntethető.



AZ AZ ÁTKOS HORTHY RENDSZER! – 


Magyarország aranykora



2013. október 11., 21:40
Nagy kár, hogy ezt sem mi – és jórészt – a gyerekeink sem tudják.
SZÁMVETÉS
egy tanulságos összeállítás Horthy 17 évéről. Tizenhét év…
Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.
Épp ennyi, tizenhét évünk adódott – hatalmas csapások sora után – végre újból egy független Magyarország felépítésére. Nem volt könnyű: infláció, munkanélküliség, válságok, kis háborúk, merényletek környékeztek bennünket, nagyhatalmak és kelletlen szomszédaink acsarkodtak ránk. De sikerült.
Hazánk lakossága e rövid idő alatt 1.639.479 fővel növekedett.
Alap- és középfokú iskoláink száma 7418-ról csaknem a duplájára: 13780-ra; óvodáinké 975-ről 1140-re emelkedett.
Új kórházat 160-at is építettünk a kezdetekkor meglévő 187 mellé, s bennük megkétszereződött az orvosok száma.
2628 km . elsőrendű országutat építettünk, vasútvonalaink hossza 8671 km-re nőtt, ebből 243 km-t villamosítottunk – magyar találmány alapján. Dieselmozdonyok gyártásában pedig világelsők lettünk!
Duna-tengerjáró flottánk összeköti vízi útjainkat a világtengerekkel.
Államadósságunkat az időszak felére kifizettük, sőt el tudtuk engedni a gazdák összes tartozását.
Megteremtettük a mindenkire egyaránt vonatkozó szociális ellátórendszert, biztonságos működéshez szükséges vagyonnal látva el a nyugdíj- és betegségbiztosítókat. Ingyenes gyógyszert kaptak a növekvő számú cukorbetegek.
Budapest(gyógy)fürdővárossá vált. Nyaralótelepeket építettünk a munkásoknak a Dunakanyarban, a Soroksári Dunaágban; a tisztviselőknek a hegyvidékeken és a Balatonnál.
Filléres vonatok szolgálják a hétvégi kikapcsolódást. A köz szolgáinak (közüzemek dolgozó, köztisztviselők, közalkalmazottak) vasúti, üdülési, biztosítási, közüzemi díjbéli és egyéb kedvezményekkel honoráltuk áldozatos munkáját.
Mindehhez a világ egyik legértékállóbb valutájának megteremtése is járult.
Politikai téren önállóságra törekedtünk.
Korlátok közé szorítottuk a szélsőséges pártok működését, megtiltottuk a horogkereszt használatát, és az Egyesült Államokat másfél évtizeddel megelőzve (!) eltöröltük a máskülönben csupán ideiglenesen bevezetett numerus clausust.
Horthy Miklós kormányozta ekkor a világháborút elszenvedett, spanyolnáthát, eszeveszett vörös terrort, és Trianont elszenvedő Magyarországot, vagyis az 1920 és 1937 közötti, a még
újvilágháborútól mentes korszakról szól az írás.
Adataim pontosak. A boldog Kádár-korszak alatt kiadott enciklopédiafélékből szemelgettem őket, legfőképp az 1982-ben megjelent Magyar Történelmi Kronológiából (Akadémiai Kiadó).
A milliószámra előforduló munkás-mozgalmár szócikk közé nyilván nem a gaz horthy fasiszta érát dicsérendően pöttyentették ezt a néhány adatot, így bátran elfogadhatjuk hitelesnek mindet. Természetesen felhasználtam saját jegyzetanyagomat is.
Lássunk ezekből is egyet! Nagyanyám, Sárközy Istvánné, született Bleszkányi Irén – a Csobánc utcai elemi iskola tanítónője 275 pengő nyugdíjra volt jogosult.
Egy pengő ma 1200-1300 Ft-nak felel meg, (ez közel 400.000.-ft) Unokája (kétszer hosszabb munkaviszonnyal, néhány diplomával és egy vasas szakmával) mintegy a negyedét- ötödét kapja ennek a nyugdíjnak.
Jómagam egy megbélyegzett osztályban érettségizvén (Antall József volt az osztályfőnökünk) kényszerűségből Angyalföldön dolgoztam évekig, tanultam szakmát. S nemcsak szakmát tanultam az öreg szakiktól, hanem azt is, hogy az esztergályos kétszeres úr volt (Herr Dréher/r/), és glaszékesztyűben, keménykalapban ment be dolgozni a Lángba, Ganz-Mávagba – s az általa gyártott diesel-vonatok máig vidáman szolgálják a dél-amerikai közlekedést.
Üres óráiban nem maszekolt, hanem énekelt a gyár kórusában, evezett a gyár csónakházában, sportolt a kötelezően (úgy bizony!) előírt s felépített gyári sportpályán – tehette, mert a feleségének nem kellett dolgoznia. Gyermekei pedig – óh, borzalom! – a hazáról tanultak az iskolában.
A hazáról!
Természetesen – mai szóval – “vesztesei” is voltak e kornak..Gyámolításukra ott voltak az ONCSA-házak, az ínség- akciók, a tehetségmentő szolgálatok… Tehettünk, amennyit tehettünk. Hisz ne feledjük: ebből a tragédiákkal induló 17 évből 3-4 év a Nagy Gazdasági Világválságnak épp a közepén volt!
És hogyan is állunk azzal a rémületes Horthy- fasizmussal? Mindenekelőtt szögezzük le: Horthy alatt nálunk se fasizmus, se nemzeti szocializmus nem volt! (Csupán zárójelben fűzöm ide: ma Magyarországon új politikai fogalom született, itt nem nemzeti szocializmus, hanem 60 évig nemzetellenes szocializmus dühöngött ).
Nem uralta egy, egyetlenegy politikai irányzat a médiumokat, és hallatlan választék: 1500 lap, s ebből mintegy 400 politikai jellegű jelent meg e korban! És bizony nem tartotta rettegésben semmiféle terrorrendszer a lakosságot.
Természetesen nem volt XXI. századi értelemben vett demokrácia, már csak azért sem, mert a XX. század elejéről van szó. A mai fogalmak visszavetítése egy más korra elemi tudatlanság, vagy gonosz indulat!
A valóban antidemokratikus és szélsőséges pártok korlátozása akkor nemzetet mentett.
Tekintélyuralmi rendszer? A Kormányzó csupán egyszer küldhette vissza megfontolásra a képviselőháznak a törvényjavaslatokat – emlékezzünk Göncz papára, mit művelhetett az Antall-kormány törvényeivel! A puszta tekintélyt pedig megérdemelte, mint tisztakezű, becsületes, erős akaratú magyar vezető!
Barátaim! Egyszer végre el kellett mondani mindezt.
(És még valami, mikor lemondatták, a Horthy család birtoka ugyanakkora volt, mint mikor kormányzóvá választották )
Forrás : Történelmi Vitézi Rend


L. Simon László kormánybiztos: Horthy 


Miklósnak nem lehet szobra


 Magyarországon



A ménes szőlősgazda ezt már csak jól tudja !!!

Ma még nem vertek szöget a fejével !!!

És most húzta ki egy zsidó seggéből !!!

2014. május 28., 20:30
Horthy Miklósnak nem lehet szobra Magyarországon az 1944-es német megszállást követően játszott szerepe miatt – jelentette ki L. Simon László kormánybiztos szerdán az Eltiporva – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás megnyitóján, Budapesten.
L. Simon László kormánybiztos.
L. Simon László kormánybiztos.


A Fidesz kultúrpolitikusa leszögezte: azzal a korszakkal nem akarnak semmiféle közösséget vállalni. L. Simon László ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a német megszállást határkőnek tekinti, óriási tragédiának, amely ha nem következik be, talán a magyar történelem, a magyar zsidóság sorsa is másképp alakul. Hozzátette: a magyar zsidóság deportálása nem valósulhatott volna meg magyar közreműködés nélkül.
Horthy Miklós kormányzónak 1944. március 19. után volt választása – jelentette ki a képviselő.
A német megszállás után játszott szerepe miatt nem lehet szobra ebben az országban, még akkor sem, ha voltak érdemei a deportálások leállításában – jelentette ki.
L. Simon László elmondta, hogy azokról is meg kell emlékezni, akik helytálltak a nehéz időkben: példát mutatott például Sárbogárd szolgabírája, aki nem engedte, hogy elvigyék a településről a zsidókat, ezért a nyilasok őt deportálták.
A kiállítás megnyitója előtt tartott konferencián Romsics Ignác történész, akadémikus felidézte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején a magyar országrészben az izraelita felekezethez tartozók a lakosság mintegy 5 százalékát alkották.
A második világháborúig ez az arány jelentősen nem változott, a kikeresztelkedett zsidókkal együtt sem érte el az egymilliót, túlnyomó többségük magyar anyanyelvű volt. Az első világháború előtt ez a zsidóság adta a felsőoktatásban tanulók 30 százalékét, de az orvosi, műszaki pályán ez az arány a 40 százalékot is meghaladta – mondta.
A zsidóságra jellemző volt, hogy a gazdasági és a szellemi élet modern szektoraiban helyezkedett el: a bankszférában, az iparban, a kereskedelemben, az ügyvédi és orvosi pályán, a mezőgazdaságban pedig főleg 200 holdnál nagyobb területen gazdálkodtak. A gazdasági elitben is jelentős arányban képviseltette magát a zsidóság, a legmagasabb, évi 200 ezer pengő adót fizető 70 főből 1940-ben 50 volt izraelita, a 100-200 ezer pengős kategóriában a 290 főből 160 – közölte Romsics Ignác. Hozzátette: a zsidóság 56 százaléka városokban élt, 45 százaléka Budapesten; a korszakban egymilliós magyar főváros lakóinak 20 százaléka volt zsidó.
Politikai beállítottságát tekintve a zsidóság rendszerkritikus, modernizációt sürgető társadalmi csoport volt, az 1919-es Tanácsköztársaság felső vezetésében arányuk 50-60 százalék volt, ami alkalmas volt arra, hogy később ezt korszakot zsidóuralomként emlegessék, holott például a Tanácsköztársaság idején szedett túszok 20 százaléka is zsidó volt, Kun Béla és társai pedig nem is voltak zsidó vallásúak – mondta a történész.
Romsics Ignác ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a Tanácsköztársaság után fellángoló antiszemitizmust Bethlen István az 1920-as években sikeresen visszaszorította. Az 1930-as években azonban megfordult a trend, részben a belső szociális problémák, részben pedig a hitleri Németország gazdasági és szellemi dominanciája miatt.
Az 1930-as évek végén elfogadhatatlan módon megindult a zsidóellenes, diszkriminatív jogalkotás, 1941-ben Kamenyec-Podolszk térségében 18 ezer Magyarországról kitoloncolt zsidó vesztette életét, Újvidéken mintegy ezer – mondta.
Ugyanakkor a történész arra is felhívta a figyelmet, hogy 1942-től több más országban már zajlott a holokauszt, Magyarországon azonban a 800 ezres zsidóság létét évekig nem fenyegette közvetlen veszély, az 1944-s német megszállásig úgy tűnt, van esélyük a túlélésre.
1943-ban a Hitlerrel folytatott tárgyalásokon Horthy megvédte Kállay Miklós miniszterelnök politikáját és elutasította a deportálásokat – fűzte hozzá.
A német megszállás után két hónappal, 1944 május közepén azonban megindult a zsidók deportálása, június elejéig – amikor a szövetségesek normandiai partra szállása után Horthy leállíttatta a transzportokat – mintegy 439 ezer zsidónak minősített magyar állampolgárt szállítottak ki, a vidéki zsidóság mintegy háromnegyedét. A konferencián elhangzott, hogy közülük hozzávetőleg 40 ezren maradhattak életben.
Romsics Ignác szerint Horthy egyértelműen felelős a vidéki zsidóság deportálásáért, a kormányzó és magyar elit tudta, hogy milyen sorsot szántak a németek a deportáltaknak. A konferencián elhangzott, hogy az első, 1944. május 14-ei tízezres transzport kevesebb mint egyharmada élte túl az első napot Auschwitzban.
Ugyanakkor Romsics Ignác felvetette, hogy vajon mit tudhatott a társadalom többsége a deportáltak sorsáról, a történész szerint feltehetően nem sokat, hisz jobbára még az áldozatok sem volt tisztában azzal, mi vár rájuk.
A nemzeti könyvtárban a Holokauszt-emlékévhez kapcsolódóan megnyílt Eltiporva – A vészkorszak és az Országos Széchényi Könyvtár című kiállítás az 1944-es könyvbetiltásokat, a könyvmegsemmisítést, valamint a könyvtári kézirattár egykori vezetőjének, Halász Gábornak az életművét és tragikus sorsát mutatja be korabeli fotók, falragaszok, hirdetmények és audiovizuális emlékek, híradófelvételek segítségével.
magyartudat.com

Csak rablóknak lehet szobra 

magyar országon ,

- akik felvirágozták ezt a 

népet azoknak nem -, mert ők nem 

loptak -, hanem az országot

 építették .


Putyin.A nyugati MEDIA hazudik Sziriával kapcsolatban!!!



Nem kérünk a 6208800000 forintos új 

Holokauszt emlékhelyből

"A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok és megilleti az autonómia is. Ez az álláspontunk, amelyet képviselni fogunk a nemzetközi politikában." (...) "Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő kétszázezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is. Ez világos elvárásunk a most formálódó új Ukrajnával szemben, akik egyébként élvezik együttérzésünket és támogatásunkat a demokratikus Ukrajna megteremtéséért végzett munkájukban. " - mondta Orbán Viktor miniszterelnök 2014. május 10-én, az Országgyűlés második ülésnapján. És valóban. Mindezek (és még több is - a szerk.) kétségtelenül megilletik az elszakított területek őshonos magyar közösségeit akkor is, ha történetesen Orbán Viktor és kormánya, élén Martonyi János külügyminiszterrel az elmúlt négy évben nem ezt képviselte. Persze ezt követően sem ezt fogja, amit a hazaáruló bilderberges a minap Brüsszelben nyilvánvalóvá tette, mikor arra az újságírói kérdésre, hogy miként kommentálja az Orbán Viktor által a szomszédos országokban élő magyarok számára megfogalmazott autonómiaigényt, a következőket mondta:
Minden félremagyarázást, legyen az jó- vagy rosszhiszemű, határozottan visszautasítunk. A miniszterelnök által mondottak nem tartalmaztak semmi új elemet az elmúlt huszonöt évben az egymást követő kormányok magyar politikájához képest.
A külügyminiszter a horvát hírügynökség tudósítójának kérdésére még annyit válaszolt: a kérdéshez ezen túlmenően nem kíván semmit hozzátenni. Azt gondoljuk nem is kell. Mindenesetre az utóbbi időben sokat szapult Gaudi-Nagy Tamás még a Jobbik-frakció tagjaként a következő kérdést intézte Orbán Viktorhoz:
Mikor kívánja meneszteni Martonyi János külügyminisztert, aki hosszú évek alatti munkásságával már többször, de legutóbb az ukrajnai helyzet vonatkozásában a kárpátaljai magyarságot kiemelten érintő ügyben tett megnyilatkozásával már végérvényesen bizonyította, hogy alkalmatlan magyar nemzet érdekeinek külügyi képviseletére (a kérdés IDE kattintva olvasható)?
Orbán Viktor halaszthatatlan teendői miatt - talán éppen a felcsúti stadionavatón fotóztatta magát - Navracsics Tibor miniszterelnök válaszolt. Nem volt könnyű dolga, hiszen a bilderberges Martonyi az elmúlt négy évben mást sem csinált, mint szorgalmas papagáj módjára ismételgette, hogy Izrael és Magyarország, valamint az elszakított magyar területeket megszállva tartó szomszédos államok és Magyarország között "soha nem volt ilyen jó a viszony". Milyen lehetett mikor rossz volt? Kérdezhetnék joggal az olvasók, mert Martonyi minisztersége alatt a simon pereszi országhódítás csúcsra járatott, Ilan Mór budapesti zsidó nagykövet rendszeresen rendeli raportra a vezető magyar politikusokat, hogy utasításokkal lássa el őket. Kárpátalján nemzetbiztonsági válsághelyzet állt elő azzal, hogy az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) az ungvári főkonzulátus biztonsági kamerái által készített felvételek alapján a magyar állampolgárságot kérelmező magyarokat és ruszinokat zaklatták, a románok a magyar-román kétoldalú állami kapcsolatok említésekor is sietve kikötik, szóba sem jöhet az autonómia kérdése (igaz aki szerint "Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség", az valószínűleg szóba sem hozná), a székely zászló kihelyezését büntetik, a Délvidéken mindennaposak a magyarellenes atrocitások, emlékezetes az új temerini fiúk esete, akik - bár áldozatai voltak a szerb sovinizmusnak - éppen Gaudiék szisztematikus munkája eredményeként szabadulhattak több mint egy év elteltével előzetes letartóztatás után, a Felvidéken az állampolgárságuktól önkényesen megfosztják a magyar állampolgárságot igénylő honfitársainkat, Malina Hedviget hetedik éve üldözik, a Dunaszerdahelyen történtek tisztességes kivizsgálására pedig kísérletet sem tettek. Annak a Külügyminisztériumnak a vezetőjét, aki mindezekhez csak asszisztál, bizony nehéz megvédeni.
Navracsics azonban igazi politikusként mindent megpróbált az elvtársa védelmében. Gaudi kérdésére adott válaszában így fogalmaz:
Magyarország Kormánya többször kinyilvánította, hogy a nemzetközi jog szilárd talaján állva változatlanul támogatja Ukrajnát területi egységének és szuverenitásának megőrzésében, nem tekinti az önrendelkezési jog törvényes gyakorlásának a március 16-i krimi referendumot, és sem annak eredményét, sem pedig a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolását nem ismeri el. (...)
Akinek mindez nem volt elég, az üljön le. Navracsics ugyanis a hazaárulás helyett elítélte Gaudi kérdésfeltevését, mondván Gaudi "egyszerű politikai haszonlesésből megkérdőjelezi egy szomszédos ország területi integritását és szuverenitását, illetve figyelmen kívül hagyja a kárpátaljai magyar közösség érdekeit és elvárásait". Utóbbi kijelentés alátámasztására a Gaudi által március 28-án a Külügyminisztériumhoz benyújtott petícióra hivatkozott a hazaáruló Martonyit védelmező miniszterelnök-helyettes.
"A Magyar Kormány nevében elhatárolódom annak tartalmától és szellemiségétől, mert az nem segíti a külhoni magyar közösségek szülőhelyén való megmaradását és boldogulását, hanem ellenkezőleg: veszélyezteti nemcsak a kárpátaljai magyarság, de az egész térség biztonságát. A fentiekre tekintettel nincs indok Martonyi János külügyminiszter úr menesztésére" - zárta levelét Navracsics.
A Navracsics által védelmezett Martonyiról azért érdemes az alábbiakat felidézni: elévülhetetlen "érdemei" voltak az egykor Európai-hírű magyar cukoripar szétverésében, saját minisztertársától is elhatárolódott, mikor annak már nem volt gusztusa az IMF valagát nyalni, és örömmel szolgálta némi pénzért besúgóként a Kádár-rendszert. A jövőben már nem külügyminiszterként folytatja, de aggodalomra sem ok. Kitartó munkájának elismeréseként a Mol igazgatóságának tagjaként folytathatja az az ember, aki minisztersége végnapjaiban akaratán kívül, de leleplezte Orbán Viktort. A király meztelen!
Megy a magyarázkodás
A miniszterelnök szombati kijelentései miatt bekérették Ukrajnába Bayer Mihály kijevi nagykövetet. Az ukrán külügyminisztérium - bár tudják, hogy a magyar felet nem kell komolyan venni - nem tűri a magyar kisebbség autonómiájának és a kettős állampolgárságának szükségességének hangoztatását. Mint Jevhen Perebijnisz külügyi szóvivő keddi kijevi sajtótájékoztatóján hangoztatta, a magyar miniszterelnök által tett kijelentések ellentétesek az ukrán jogszabályokkal.
Az ukrán külügyi tárca felszólította magyar partnereit, hogy "megfontoltan" álljanak hozzá az olyan érzékeny kérdésekhez, mint a nemzetiségpolitika. A szóvivő szavai szerint ugyanakkor kedvezően fogadta az ukrán fél a magyar külügyminisztérium március 28-ai közleményét, amelyben a magyar tárca elítélte a Jobbik e témában elhangzott "provokatív" nyilatkozatait.





Netanjahu köszönetet mondott 

Amerikának 



03/04/2015 - 09:20 MTI - 
Hírszemle.net
Az izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának együttes gyűlésén beszélt. 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két házának keddi együttes gyűlésén köszönetet mondott azért a támogatásért, amelyet az Egyesült Államok az elmúlt évtizedek során "Trumantól Obamáig" Izraelnek nyújtott.
Netanjahu Iránnal szembeni összefogást sürgetett

Mindannyiunknak együtt kell kiállnunk Irán hódító, leigázó és terrorista menetelésének megállítása érdekében - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai kongresszus két háza előtt kedden elmondott beszédében.

Hangsúlyozta, hogy az iráni rezsim sohasem lesz az Egyesült Államok barátja. Rámutatott, hogy az Iszlám Állam és az (iráni) iszlám köztársaság csak a hatalomért küzd egymással.

"Az önök ellenségének ellensége (szintén) az önök ellensége" - mondta Netanjahu.

Az izraeli miniszterelnök szerint legyőzni az Iszlám Államot, de ugyanakkor megengedni azt, hogy Iránnak atomfegyvere legyen, olyan, mint megnyerni egy csatát, de elveszíteni a háborút.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő az amerikai kongresszusban kijelentette: nem igaz, hogy az Irán elleni háború egyetlen alternatívája a Teheránnal atomprogramjáról kötendő "rossz megállapodás", a reális alternatíva egy "jobb megállapodás".

Az Iránnal a nukleáris programja korlátozásáról megkötendő potenciális egyezménnyel kapcsolatban kifogásolta, hogy azt, hogy az arra vonatkozó megszorítások egy évtized múlva történő lazítása megnyitja majd Teherán előtt az utat, hogy nukleáris hatalommá váljon.

Az izraeli kormányfő felszólította az amerikai kongresszust, hogy ne kockáztassa a világ biztonságát arra a reményre alapozva, hogy Irán a javára fog megváltozni.

Együttes ülést az amerikai kongresszusban rendszerint csak elnöki beszédek alkalmából tartanak.

Netanjahu sajnálkozását fejezte ki, hogy kongresszusi beszédét sokan még annak elhangzása előtt politikailag megosztónak állították be, és hangsúlyozta, hogy a két ország viszonyának politika felett állónak kell lennie.

Netanjahut John Boehner, a képviselőház republikánus párti elnöke úgy hívta meg Washingtonba, hogy nem egyeztetett sem a Fehér Házzal, sem a külügyminisztériummal vagy a törvényhozás demokrata párti tagjaival.

Az előzetes bejelentések szerint több mint 50 demokrata honatya bojkottálja az izraeli kormányfő beszédét, a Fehér Ház pedig a március 17-én megtartandó izraeli választások közelségére hivatkozva közölte, hogy az elnök nem fogadja Netanjahut.

Kapcsolódó:
   
Kétszázezer német nőt erőszakoltak meg az amerikai katonák?
   
Netanjahu mellett, és ellene is tüntettek Washingtonban
   
Netanjahu: az Iránnal kötött megállapodás Izrael létét fenyegetheti
   
Nemkívánatos vendég: megérkezett az izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokba
   
Példa nélküli, ami történik Izrael és Amerika között
   
Olyat mondott Netanjahu az ENSZ-nek, amiről a Moszad tudta, hogy nem igaz

És az a hisztéria, és az az őrület a kongresszusban. Húsz másodpercenként tapsvihar. Álló ováció. "Bravózás". Mint a cirkuszban. A Fábry Show fizetett tapsolói sem csinálták volna jobban. És ezek ott a kongresszusban komolyan gondolták.
Irán. Irán. Irán Irán. Irán .Irán.
Mint a Wallace és Gromit mesefilmben a nyuszitudat módosító gép.
"A zöldség rossz! A zöldség rossz! A zöldség rossz! A zöldség rossz!
A sárgarépa rossz! A sárgarépa rossz! A sárgarépa rossz! A sárgarépa rossz!"
"Irán rossz! Irán rossz! Irán rossz! Irán rossz! Irán rossz! Irán rossz! Irán rossz!" 
Siroi Isi 




Kétszázezer német nőt erőszakoltak 


meg az amerikai katonák?

2015. március 4., szerda 08:46, frissítve: szerda 15:16 , szerző: Techet Péter


Amerikai gyalogos katonák lépik át a határt Belgium és Németország között, Aachen közelében, 1944 szeptember 12-én.
Europress/AFP

Ezt állítja egy hétfőn megjelent könyv, amely vihart kavart Németországban.
Hogy a szovjet katonák az általuk megszállt területeken megannyi nőt megerőszakoltak, több történelmi feldolgozásból is ismert. A német katonák erőszakoskodásairól számos könyv is született: a nyugati fronton elsősorban prostituáltakkal élték ki vágyaikat a németek, keleten egyszerűen prostitúcióra kényszerítették a nőket. Azokról a német nőkről viszont, akiket amerikai, francia vagy brit katonák erőszakoltak meg, inkább hallgatni illett. Egy most hétfőn megjelent kötet ezt a hallgatást töri át – felettébb megkérdőjelezhető módon és célokért.
Az amerikai katonák viselkedéséről, pláne a német területeken elkövetett szexuális bűncselekményeikről eddig alig született elemzés. Pedig a háborúban ők sem viselkedtek éppen gálánsan. J. Robert Lilly amerikai kriminológus 2007-ban megkísérelte egy könyvben kiszámolni, hány német nő eshetett az amerikaiak áldozatául. Ő tizenegyezer esetről beszél, de elég sajátosan számolt: megnézte, hány szexuális bűncselekmény került amerikai katonai törvényszék elé a megszállt területeken, majd megszorozta az egészet hússzal azon az alapon, hogy jó, ha minden huszadik ügyből lett eljárás. Ez persze igen elnagyolt számítás, ennél akár jóval kevesebb és jóval több is lehetett az áldozatok valós száma.
Éppen ezért Miriam Gebhardt német történész a most megjelent könyvében alaposabban kívánt a kérdésnek utánajárni. Mivel a német közéletben a baloldal eleve Amerika-kritikus – és az USA-t inkább jobboldalról szokás felszabadítóként látni –, baloldali történészként vélhetően az a szándék is vezette, hogy ne csak a szovjet katonák kapcsán legyen állandó téma a nemi erőszak. Ott ugyanis mára számos elemzés, dokumentáció készült a megerőszakolt nőkről.
Miriam Gebhardt persze nem csak az amerikaiakat akarta kipellengérezni, könyve mégis azért szól nagyot, mert Németországban először a szovjetek mellett a nyugati szövetségeseket is megvádolja. Könyve előszavában leírja, hogy sokak számára már a téma felvetése egyenértékű a nemzetiszocializmus relativizálásával. (Hasonló okból beszél nehezen a német történettudomány az elüldözött németek sorsáról is.) Gebhardt azonban tagadja, hogy politikai célok vezetnék – feministaként legfeljebb az érdekelte, mi történt a német nőkkel, „amikor jöttek a katonák”. A kötet címe is ez: Als die Soldaten kamen. „Mindenütt ez történt” – kezdi könyvét Gebhardt, ami közvetve azt üzeni, hogy nem szovjet sajátosság volt a nemi erőszak.
A könyv fő állítása egyetlen számmal megadható: nyolcszázhatvanezer. Gebhardt szerint minimum ennyire tehető az amerikai, francia, brit és szovjet katonák által megerőszakolt nők száma. Sem az NDK-ban, sem az NSZK-ban nem illett azonban minderről beszélni – az áldozatok pedig eleve szégyellték a történteket, így inkább hallgattak. A történész szerint azonban itt az idő arra, hogy a megerőszakolt nőket is háborús áldozatként ismerjék el.
Engem is meglepett, milyen nagy számban lehet olvasni a nyugati szövetségesek által elkövetett nemi erőszakról” – nyilatkozta Gebhardt a közszolgálati ARD-nek. A kostanzi egyetem professzora számos németországi archívumot kutatott át korabeli jelentéseket, beszámolókat keresve, és meglepve tapasztalta, milyen sok nő beszélt a nyugati megszállási övezetben is megerőszakolásról. Fő forrásait azon bajorországi dokumentumok adták, amelyekben papok számoltak be a püspökségnek a falvakban, városokban történt eseményekről.
Miriam Gebhardt szerint csak az amerikai katonák legalább kétszázezer német nőt erőszakoltak meg a nyugati területeken. Az adenaueri NSZK azonban nem bolygatta a múltat – amúgy a náci múltat se –, a bonni köztársaság ugyanis nem akart konfliktust Washingtonnal. Konrad Adenauer célja a nyugati integráció volt, Gebhardt szerint ennek ára a megerőszakolt nőt hallgatása lett.
Maximiliane Saalfrank bajor újságíró is a bajorországi megerőszakolt nők történeteit kutatja. Fiatalon amerikanisztikát tanult, és mindig csodálkozott, miért szidja annyit a nagymamája az amerikaiakat. Aztán megismerte a történetét: négyéves kislánya előtt erőszakolták meg az amerikai katonák. Saalfrank pedig Landshut városának hasonló történeteit próbálja most összegyűjteni.
Míg a szovjet hadsereg által megerőszakolt nőket mára mindenki elismeri, a nyugati hatalmak katonái által elkövetett nemi erőszakot hosszú ideig a német nők önkéntes prostitúciójával magyarázták. „Németország elfoglalásához hat év kellett, a német nő elfoglalásához elég egy tábla csokoládé” – szólt egy korabeli mondás, amivel gyakorlatilag a megerőszakolt nőket tették felelőssé sorsukért. Elvégre a német nő bizonyosan profitált a kapcsolatból, nem is ellenkezett – szóltak az érvek az amerikaiak mellett.
Eleve kevesebb feljelentés is született az amerikai katonák ellen. Miriam Gebhardt azonban tudni véli ennek is az okát: míg a szovjet katonákat kezdettől a náci propaganda is erőszakoskodó, állati ösztöneiket kiélő vademberekként ábrázolta, ilyen kép nem alakult ki a nyugati szövetségesekről. Ráadásul a német hivatalnokok se nagyon örültek, ha nők akadékoskodtak a megszállók ellen, így inkább eltussolni igyekeztek az ügyeket. Gebhardt forrásai sem periratok, hanem elsősorban papok beszámolói, akiknek a nők elmondták szenvedéseiket.
A német sajtóban meglepően pozitívan fogadta a többség a könyvet. Gebhardt persze nem kizárólag a nyugati megszállók által elkövetett megerőszakolásokról írt. Újdonságként mégis ezek, és nem a szovjet katonák már korábban megismert történetei hatottak. Voltak persze kritikus hangok is. A berlini konzervatív Die Welt napilap például egyenesen kétségbe vonta, hogy a történész számai megalapozottak lennének. A lap recenzense szerint már az meglepő, hogy azon amerikaiakat, „akik felszabadítóként élnek az emlékezetünkben, olyanként, akik csokoládét osztottak a gyerekeknek”, kétszázezer nő megerőszakolásával vádolnak meg. Azt azonban a lap is elismeri, hogy talán mégis újra kell gondolni a nyilvánosságra került források tükrében az amerikai katonák eddigi felettébb pozitív megítélését. (Egy bajor településen az amerikai főparancsnok például azzal „könnyítette meg” a portyázó katonák dolgát, hogy megparancsolta: minden lakásajtóra ki kell írni, hány évesek az ott lakó lányok.) A konzervatív újság szerint azonban a százkilencvenezer – mint az amerikaiak által elkövetett erőszakoskodások száma – teljesen légből kapott adat.
Tény, hogy Miriam Gebhardt elég nagyvonalúan adta meg maga is e számot. Amit igazoltan tudni lehet, az csupán annyi, hogy 1956-ban az NSZK területén 3200 nemi erőszakból született gyerek élt. A konstanzi történész szerint hozzávetőleg a megerőszakolt nők egy-két százaléka szülhette meg a gyerekét, így jut a százkilencvenezres számhoz. Valóban kissé merész és kevéssé bizonyított a módszere.
A balliberális Spiegelt is az zavarta a könyvben, hogy Gebhardt túl egyértelműen kezeli a saját maga által kitalált számokat. A hetilapnál azonban örülnek a könyvnek, két okból is: először is bíznak abban, hogy a megerőszakolt nők témája az emlékezetpolitikai vitákban jobban megjelenik majd, másrészről történészvitát generál a nyugati megszállók által elkövetett és eddig sokszor inkább elhallgatott bűncselekmények kapcsán.
A Spiegel szerint a könyv alapállítása – azaz hogy az amerikaiak nem voltak sokkal különbek, mint a szovjetek – „nagyon is beleillik a mai történészi fősodorba”. Mégpedig aktuálpolitikai okokból, amelyek persze nem feltétlenül helyesek egy történészi munka esetében. Amerika-kritikára azonban a mostani orosz–ukrán konfliktus kapcsán különösen fogékonyak a német baloldal és jobboldal egyes körei.
Fontosak persze azok a részletek, amelyeket a könyv a bajorországi – tehát amerikai megszállási övezetbeli – megerőszakolt nők esetei révén hozzátesz az összképhez. Noha eddig sem nagyon gondolhattuk, hogy a háború akár kezdetekor, akár befejezésekor szép lenne. De a politikai motiváció és főleg a vitatható számok miatt Miriam Gebhardt friss könyve tényleg inkább vitaindításra, semmint a téma összefoglalására alkalmas.
(Miriam Gebhardt: Als die Soldaten kamen. Die Vergewaltigung deutscher Frauen am Ende des Zweiten Weltkrieges. DVA, München, 2015, 352 oldal)




Obama: Netanjahu nem kínált fel


életképes alternatívát


Nem volt "semmi újdonság" Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőnek az Iránnal kapcsolatban elmondott kongresszusi beszédében - jelentette ki kedden Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

Az elnök szerint "az izraeli miniszterelnök nem kínált fel semmilyen életképes alternatívát" az iráni nukleáris program korlátozását célzó lehetséges egyezménnyel szemben. Mint mondta, megegyezés híján Irán azonnal korlátozások nélkül és a külső betekintés kizárásával folytatná nukleáris programját.
Obama rámutatott: önmagukban a szankciók sem elegendőek ahhoz, hogy visszatartsák Iránt.
Az elnök Ashton Carter védelmi miniszter és Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke jelenlétében a Fehér Házból arra kérte a kongresszust, hogy várjon az iráni nukleáris megállapodás értékelésével annak véglegesítéséig. Leszögezte, hogy csakis olyan alkuba egyezne bele, amely megakadályozná az iszlám köztársaság nukleáris fegyverhez jutását.
Obama megismételte: külpolitikájának egyik fő célja annak megakadályozása, hogy Irán atomfegyvert fejlesszen ki. Az elnök a kongresszus segítségével bevezetett szankciókat "rendkívül hatékony eszköznek" nevezte annak a célnak az elérésében, hogy Iránt "komoly" tárgyalásokra kényszerítsék.
"A lényeg a következő: még nincs megállapodás. Lehet, hogy Irán nem mond majd igent egy jó megállapodásra. Többször is kijelentettem, hogy inkább nem lesz megállapodás, mintsem hogy rossz megállapodást kössünk, ám ha a tárgyalásokon sikereket érünk el, akkor ez a legjobb módja annak megakadályozására, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson" - nyilatkozott az elnök.
"Semmi más ennek a közelébe sem jön. A szankciók nem elegendőek. A katonai akció nem lenne olyan sikeres, mint a megállapodás, amelyet előterjesztettünk" - tette hozzá.
Emlékeztetett, hogy Netanjahu az Iránnal 2013-ban létrejött átmeneti megállapodás megkötése előtt a mostanihoz hasonló beszédet mondott, holott a megállapodás az izraeli hírszerzés és az izraeli kormány egyes tagjai szerint is visszatartotta Iránt attól, hogy folytassa nukleáris programját.
"A miniszterelnök helytállóan mutatott rá arra, hogy az Egyesült Államok és az Izrael közötti kötelék megbonthatatlan, ezzel a ponttal teljes mértékben egyetértek" - mondta.
Obama abban is egyetértett Netanjahuval, hogy Irán egy veszélyes rendszer, amely többször is megfenyegette Izraelt, és "senki sem vitatja", hogy antiszemita szólamokat hallat.
Az amerikai elnök elmondta, hogy a Netanjahu-beszédnek a leiratába pillantott bele, de nem nézte annak televíziós közvetítését, mert ahelyett európai államférfiakkal - Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és az Európai Tanács első számú vezetőjével - folytatott videokonferenciát az ukrajnai válságról.

Olvasta már?

Forrás: 
MTI


Példa nélküli, ami történik Izrael és 


Amerika között


A rohadt zsidó nem akar kikerülni a hatalomból , ezért még azt is kockáztatja , hogy Amerika eláll a segélyezéseiktől.
Neki tejeltek az új kabinet meg teremtse meg a lehetőséget , hogy újra fejhessék az óriás gojt , és ha úgy gondolják , hogy háborút kezdenek akkor az amerikai goj dalolva menjen a halálba a kiválasztott népért.
- talán most kellet volna szitává lőni , hisz nem hívta senki , és nem keverné a szart soha többé és a rabszolga amerikai goj is megnyugodhatna.


Olyat mondott Netanjahu az ENSZ-nek, amiről a 


Moszad tudta, hogy nem igaz


Kétségbe vonják Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő 2012-ben, az ENSZ előtt tett kijelentéseit a Guardian által nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dokumentumok.
A lap szerint nem mondott igazat Netanjahu, amikor látványos vizuális segédeszközzel próbálta bemutatni, hogy Irán egy éven belül képes lehet atombombát gyártani.
A Guardian által bemutatott dokumentum egy titkos Moszad-jelentés, mely több száz aktával és távirattal együtt került a lap birtokába. (A Moszad, azaz a Hírszerzés és Különleges Műveletek Intézete Izrael titkosszolgálata).
A jelentést, melyet Dél-Afrikával is megosztottak, az áll, hogy „Irán nem végzett a fegyverek előállításához szükséges tevékenységet”.
A dokumentumnak különös aktualitást ad, hogy Izrael és egyik legfontosabb szövetségese, az USA között feszült lett a kapcsolat Netanjahu március 3-ai, az amerikai Kongresszusban tartandó beszéde előtt.
A Fehér Ház attól tart, hogy az izraeli vezető várhatóan heves hangvételű beszéde megnehezítheti a tárgyalásokat, melyeket Teherán a világ hat vezető hatalmával folytat az iráni atomprogramról. A tárgyalások során június végére terveznek megegyezni. Netanjahu minden olyan megoldást ellenez, mely szerinte Iránnak lehetőséget ad, hogy atomfegyverekhez juthasson.
Barack Obama azzal a kifogással magyarázta, hogy nem találkozik az izraeli vezetővel utóbbi washingtoni látogatása során, hogy a jövő hónapban esedékes izraeli választáshoz túl közeli az időpont.
A lap dokumentumai, melyek zöme bizalmas vagy kifejezetten titkos, majdnem egy évtizedes nemzetközi hírszerzési kommunikációt ölelnek fel, 2006-tól 2014 végéig. Az al-Dzsazíra szerezte meg őket először, tőlük került a Guardianhez. A lap szerint kiderül belőlük, hogy
  •     a CIA az amerikai tiltás ellenére megpróbált kapcsolatot létesíteni a Hamásszal,
  •     a dél-koreai titkosszolgálat kémkedett a Greenpeace vezetője után,
  •     Barack Obama „megfenyegette” a palesztin elnököt, hogy visszavonja Palesztina elismertetésére tett javaslatát, és
  •     Dél-Afrika kémkedett Oroszország egy kétes 100 millió dolláros közös műhold ügyében.
A lap szerint a dokumentumok, melyek a dél-afrikai titkosszolgálatok külföldi megfelelőikkel folytatott kommunikációját foglalják magukba, hitelesek.

Olvasta már?

Forrás: 

A hazug világukban már nem tudják mi a 

valóság a sátán elhomályosította a 

látásukat , jó volna , ha a légzésüket meg 

megszüntetné.





Amerikai helikopterek élelmiszert és 

fegyverszállítmányokat dobnak le a

 cionista iszlám államnak 

Az Iraki Hadsereg fotókat hozott nyilvánosságra, melyek szerint lelőttek egy amerikai helikoptert, amely az ISIS-nek szállított fegyverrel volt tele.
Bizonyítékaik, fotóik és dokumentumaik vannak arról (állítólag), hogy amerikai Chinok és Apache helikopterek élelmiszert és fegyverszállítmányokat dobnak le az ISIS / ISIL által ellenőrzött terülteken rendszeresen!
Iraq's Popular Forces Release Photo of Downed US Chopper Carrying Arms for ISIL 
 


Igazság a Médiában - Az ISIS eredete





A RADIKÁLIS ATLANTISTÁKRA 


MINDIG SZÁMÍTHAT A KORMÁNY









2015.03.03 21:10


Nem támogatják az ellenzéki pártok, hogy Magyarország az Iszlám Államnak nevezett terrorszervezetre hivatkozva csatlakozzon a Közel-Kelet erőegyensúlyát felborító nyugati beavatkozáshoz. Mivel az ellenzék nem támogatja, a kormány kétharmados többséggel kellene rendelkezzen a "magyar beavatkozás" elrendeléséhez. Ez a kétharmados többség pedig nincs meg - mint a veszprémi választás lagymatag kampánya is mutatja, elsősorban a Fidesznek volt érdeke a kétharmad "elvesztése". A kormánypártnak most is előnyére válik, hogy nincs meg a kétharmad, - így a nyugati szövetségesek felé van mivel megindokolni, hogy Magyarország ezúttal nem lesz elsősoros bábu az amerikaiak közel-keleti sakktábláján. Keleti szövetségeseink felé pedig elkerülhető az újabb érdekkonfliktus felmerülése, amit Magyarország részvétele okozhatna.
Orbán Viktor elmondása szerint a Fidesz megosztott abban, hogy kell-e a magyar részvétel Irakban. Mindez azt jelenti, hogy amennyiben a radikális atlantisták támogatják is a magyar beavatkozást, a kormánypárt megteheti, hogy éppen annyi fideszes politikus ellenezze a tervezetet, hogy a kétharmados törvény ne menjen át. Rogán Antal szerint mivel a kormánypártoknak nincs meg a kétharmados többségük, hogy ezt az ügyet keresztülvigyék, ezért úgy ítélik meg, hogy "az IÁ elleni koalícióban való magyar részvételről folyó tárgyalások megrekedtek".
Ugyanakkor a radikális atlantisták jelezték, hogy ők kipótolnák a Fidesz kétharmadát, amennyiben be lehetne vonni Magyarországot egy újabb háborúba. Alig néhány órával azután, hogy a radikális atlantisták a Jobbikot vádolták meg a kormánypárttal összejátszással (jobbikos képviselő távolmaradása miatt ment át egy kétharmados törvény), Szigetvári Viktor, az "Együtt" elnöke máris hajlandóságot mutatott arra, hogy pártja együttműködjön azzal a kormánnyal, amit rendszerint csak jogtipró diktatúrának neveznek.
Hídfő.net.ru | Szigetvári ViktorEgyütt szavazna a kormánnyal, ha be kell vonni az országot egy háborúba
Az iraki helyzet kapcsán a kormánypárt megosztottsága egyébként érthető: a mai iraki helyzet már nem az az iraki helyzet, ami néhány hónappal ezelőtt. Már nem csak a kormányerők, a nyugati koalíció, a nyugatiak által támogatott terroristák és a kurd milíciák szerepelnek az egyenletben - az iraki kormány nemrég Irán katonai segítségét kérte a nyugati országok által támogatott terroristák felszámolásában.



A MAGYAR KORMÁNY HÁBORÚBA VISZI


 MAGYARORSZÁGOT?


A magyar kormány háborúba viszi Magyarországot?Megkezdődik a Közös Fellépés 2014 elnevezésű hadgyakorlat Magyarország területén.  A magyar kormány alattomos módon megkezdte a háborús előkészületeket és a lakosság háború felkészítését. A Munkáspárt tiltakozik a háborús előkészületek ellen. Fogjunk össze a háború ellen, amíg nem késő!
Ti szavatok:
Hiteles és jól kiképzett haderő nélkül a megváltozott biztonságpolitikai környezetben egyetlen európai ország sem képezhet súlyt. A Közös Fellépés 2014 elnevezésű komplex gyakorlatsorozat a Magyar Honvédségnek, és hazánk állampolgárainak egyaránt nagyon fontos – szögezte le dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság, szárazföldi haderőnem főnöke a hadgyakorlat részleteivel kapcsolatos várpalotai sajtótájékoztatóján, szeptember 4-én.
A 8-as főúton katonai teherautók, Veszprém közelében pedig három katonai helikopter száll úti célja felé. Két jel, ami arra utal, hogy hamarosan kezdetét veszi a haderő őszi, nagyszabású gyakorlatsorozata, a Közös Fellépés 2014. Az ukrajnai válság, valamint az Afrikában egyre növekvő Európai Uniós katonai jelenlét nagyobb, illetve kisebb mértékben más megvilágításba helyezi az MH Bakony Harckiképző Központ kezelésében lévő lő-és gyakorlótereken zajló kiképzési eseményeket.
Mint arra a gyakorlat végrehajtásáért felelős Böröndi Gábor dandártábornok rámutatott: az ukrajnai válság viharos gyorsasággal megváltoztatta Európa biztonságpolitikai környezetét – jellemző, hogy awales-i NATO csúcstalálkozó gyújtópontjában is ez a kérdés szerepel – így aztán Magyar Honvédség ország védelmi képessége, valamint különleges műveleti egységeinek képességei hirtelen felértékelődtek. Nem véletlen, hogy a gyakorlatsorozat egyik központi eleme, az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj úgynevezett SOFEVAL-ellenőrzése (Special Operation Forces Evaluation, vagyis a különleges műveleti erők ellenőrzése). Erre az újszerű, körülbelül 1300 (!) szempontra alapuló ellenőrzésre, mint hallhattuk, NATO-szinten eddig csupán négy országban volt példa. „
Mi szavunk:
Az MH Összhaderőnemi Parancsnoksága és alárendelt katonai szervezetei őszi kiképzési sorozatot tartanak szeptember 8. és október 17. között. A Közös fellépés 2014 elnevezésű gyakorlatsorozaton csaknem 1300 katona vesz részt, és 400 technikai eszközt használnak. Olyan időszakban kerül rá sor, amikor az USA és a NATO háborúval fenyegeti Oroszországot. Mi nemet mondunk a háborúra! Ki a NATO-ból!



A NYUGATI KOALÍCIÓ 


VÉGIGNÉZTE TÖBB SZÁZ 


KERESZTÉNY ELRABLÁSÁT ÉS 


KIVÉGZÉSÉT




Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció semmit nem tett annak érdekében, hogy megakadályozza több száz keresztény elrablását Szíriában a múlt hét folyamán. Egy kurd katonai vezető az orosz Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette, hogy az utóbbi 3-4 napban az ISIS újabb tömeggyilkosságokat követett el, a nemzetközi közösség pedig végignézte. Annak ellenére, hogy a koalíciós erők jelen vannak a térségben, semmit nem tettek, és passzívan figyelték, amint az ISIS otthonaikból rabolt el és gyilkolt meg keresztényeket.
Goria Abdel Ahad, a kurd Jazira kanton védelméért felelős helyettes-vezető elmondása szerint a múlt hét hétfőn az ISIS több keresztény települést is lerohant, ahol templomokat romboltak le, és több mint 90 civilt raboltak el, köztük papokat, nőket és gyermekeket. Az extrémisták csak az utóbbi néhány nap folyamán 200-350 túszt ejtettek keresztény falvakban. Annak ellenére, hogy a nyugati koalíció fegyveres erői a keresztények védelmére hivatkozva vannak jelen a térségben, mindeddig semmit nem tettek az ehhez hasonló esetek megakadályozása érdekében, és a kurd erők segélykéréseire sem válaszolnak.
A kereszténység védelme csak ürügy, a nyugati kormányok egyszerű materiális érdekek miatt nyomulnak be a Közel-Keletre és materiális érdekek mentén döntik el, hogy melyik tömeggyilkosság az, amit meg akarnak akadályozni, és melyiket nézik végig tétlenül.
Hídfő.net.ru | Amerikai vadászgép Szíria



AZ USA HIVATALOSAN ELISMERTE, MÉRLEGELI 


AZ UKRAJNAI FEGYVERSZÁLLÍTÁST


Az Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és az Európai Unió figyelmeztették kedd este Oroszországot, hogy készek újabb büntetőintézkedéseket bevezetni ellene, ha az oroszbarát kelet-ukrajnai szakadárok továbbra sem tartják be a konfliktusban született tűzszüneti megállapodást.
Josh Earnest fehér házi szóvivő azt írta az amerikai közleményben, hogy Obama a videokonferencián elítélte Oroszországot „és az általa támogatott szakadárokat”, amiért nem tartják magukat vállalásaikhoz. A szóvivő szerint az elnök közölte: kormánya még mindig azon tanakodik, hogy az Egyesült Államok szállítson-e fegyvereket Kijevnek.

Washington most először közölte hivatalosan, hogy gondolkodik a fegyverszállításon.

A francia elnöki hivatal közleménye szerint a szóban forgó nyugati országok és az EU az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) „eszközeinek” megerősítését szeretné a tűzszünet és a minszki egyezmény betartatása érdekében. Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit és Matteo Renzi olasz miniszterelnök, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden videokonferenciát tartottak, amely után „egyetértettek abban, hogy a nemzetközi közösség hathatós fellépésére lesz szükség, amennyiben a Minszkben elfogadott intézkedések megvalósításának folyamata megakad", egyúttal emlékeztettek az érvényben lévő szankciók és a teljes minszki csomag megvalósítása közötti kapcsolatra. A francia közlemény nem részletezte, hogy az EBESZ milyen eszközeinek megerősítésről van szó, de a szervezet – amelynek jelenleg 520 megfigyelője van jelen Ukrajnában – kedden Bécsben közölte: a megfigyelők létszámának növeléséhez a nemzetközi közösségtől új mandátumra van szükség.

Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke kedden a washingtoni szenátus fegyveres erők bizottságában kijelentette: a leghatározottabban támogatja, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvereket Ukrajnának, méghozzá a NATO keretén belül, mert szerinte

Putyin végső célja a NATO megosztása

Az Ukrajnába irányuló amerikai fegyverszállítások washingtoni mérlegeléséről elsőként vasárnap a The New York Times (NYT) című lap internetes kiadása, majd hétfőn az AP hírügynökség számolt be meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A források hangsúlyozták, hogy Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról, mert komolyan aggódik annak lehetséges következményeiről.

Az Egyesült Államok eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátó készülékek, kommunikációs berendezések, elsősegély- és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást.

A NYT-t úgy tájékoztatták, hogy Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek, lőszer és felderítő drónok Ukrajnába küldésének lehetősége merült fel.



Székely szabadság napja: megbüntetik a 

felbujtókat, ha tömeg gyűlik össze az 

emlékműnél 


2015. március 3. MTI - 
kolozsvaros.ro
Rendőrfőnök: megbüntetik a felbujtókat, ha tömeg gyűlik össze az emlékműnél

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak alárendelt rendőrség vezetője szerint bűnvádi eljárás indul a felbujtók ellen, ha március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján tömeg gyűlik össze a vértanúk emlékművénél.

Valentin Bretfelean ezt az MTI kérdésére mondta el azt követően, hogy kedden újabb megemlékezési kérelmet utasított el a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága. Az Agerpres hírügynökség szerint a kérelmet "Székely gárdához" köthető személyek nyújtották be, akik azonban nem jelentek meg, és nem is képviseltették magukat a bizottság ülésén, így nem lehetett velük a rendezvény részleteiről tárgyalni. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) múlt héten jelentette be, hogy a polgármester tiltását követően nem tart tömegdemonstrációt a Székely szabadság napján Marosvásárhelyen, de arra figyelmeztetett, hogy mindenkinek jogában áll egy szál virággal és gyertyával egyénileg leróni kegyeletét az emlékműnél.

"Büntetőjogi eljárásra számíthatnak a felbujtók. Tudjuk, hogy kik azok, akik a törvények megszegésére biztatják az embereket, tudjuk, mi jelenik meg az újságokban és a közösségi portálokon" - jelentette ki a rendőrfőnök. Arra a felvetésre, hogy még a Ceausescu-diktatúra idején is büntetlenül lehetett virágot vinni az emlékműhöz, Valentin Bretfelean kijelentette,
"egy dolog, hogy az emberek maguktól odamennek, és más dolog, hogy valaki odahívja őket egy bizonyos időpontra". A marosvásárhelyi helyi rendőrség főnöke egyértelműnek tartja, hogy az esetleges március 10-i marosvásárhelyi tömeges megemlékezést felbujtók szerveznék.

Az idei Székely szabadság napján az SZNT Gyergyószentmiklóson és Sepsiszentgyörgyön tart 
tiltakozó megmozdulásokat.

Kapcsolódó:
   
Románia a magyaroktól védené meg Európát 
 
Nemzetvédő hadjáratok a X. században.
Végrehajtói a hunok, pártus-hunok, avarok, akiket most magyaroknak hívnak.



Újabb videoüzenet Porosenkonak: az 

ukrán hadsereg ellene fordulhat 


2015.03.03 18:17 
Hídfő.net

Az ukrán fegyveres erők tagjai egy újabb nyilvános videoüzenetben követelték, hogy Porosenko elnök hagyjon fel a Donbassz régióban zajló háborúval. A katonák ultimátumot adtak a kormánynak: ha az elnök nem teljesíti követeléseiket, az úgynevezett "terrorelhárítási művelet" délkeleten harcoló alakulatai visszatérnek Kijevbe és eltávolítják a hatalomból Petro Porosenkot.

A harcoló alakulatok nyilvánosan felháborodásukat fejezték ki amiatt, hogy a kijevi hatóságok és az ukrán médiapropaganda még mindig "terrorelhárítási műveletnek" nevezi a délkeleten zajló háborút. "Nézd meg, mi zajlik itt! Ha nem látod, gyere ide, és nézd meg a saját szemeddel, mi zajlik itt. A fiúk itt érted halnak meg, azért hogy te csokoládéban úszhass". Az ukrán katonák emlékeztették Porosenkot, hogy korábbi ígéretének megfelelően a katonák fizetése ezer hrivnya/nap, biztosítás egymillió hrivnya és a "terrorelhárítási művelet" néhány hónap alatt véget ér, utána hazatérhetnek családjaikhoz (ezt az ígéretet kapták, mielőtt a frontra vezényelték őket).

A katonák emellett azzal vádolják az ukrán kormányt, hogy felelősek az országban kialakuló válságért, az összeomlás-közeli állapotokért, és miközben ők az életüket adják Ukrajnáért, az öltönyös politikusok a saját zsebüket tömik meg Kijevben. Egy a fronton állomásozó katona elmondta, hogy 150 dollár fizetést kap, a katonák élelmezése nem megoldott, de a családját sem tudja eltartani, és miközben a kormány állítólag rengeteg fegyvert kap nyugatról, hozzájuk a frontra ebből semmi nem jut el. 

A fronton harcoló alakulatok körében már általános az a vélemény, hogy rájuk nagyobb szükség van a hátországban, mint a fronton. Általános az a vélemény, hogy vissza kell térniük Kijevbe, hogy helyreállítsák a rendet az országban - nem a függetlenedő régiókban, hanem Nyugat-Ukrajnában, amit tönkre tesznek a politikusok, amíg a harcoló alakulatok délkeleten vívják a háborút. Az ukrán katona röviden-tömören összefoglalta a helyzetet: 
"Fiúk. Úgy gondolom, nemsokára vissza kell térnünk Kijevbe, ahelyett, hogy itt maradnánk. Mert ott van az igazi ellenség, ami ide küldött minket meghalni."

Kapcsolódó:
   
Fosztogatnak az ukrán veteránok
   
EBESZ: a népfelkelők teljesítik a minszki megállapodás feltételeit
   
Megszabták a mozgósítás alóli felmentések díját
   
Nyemcov gyilkosság: Putyin már 3 évvel ezelőtt figyelmeztetett, hogy egy ilyen provokáció megtörténhet
   
Üzenet Putyin elnök úrnak minden nemzethű magyar nevében 




FOSZTOGATNAK AZ UKRÁN 


VETERÁNOK



Az Ajdar zászlóalj egységeinek egyik része fosztogat, másik része fegyvereivel Kijev felé vette az irányt - írja a rusvesna.su hírportálra hivatkova a South Front Hu nevű, háborús eseményekkel foglalkozó oldal.
Az írás szerint az önkéntes Ajdar zászlóalj az ukrán büntető hadműveletekben vett részt Donyeckben, azonban most már bűncselekményeket követnek el az egységek, jelentette be Gennady Moskal, Luganszk ukrán regionális vezetője.

"A zászlóalj egy része dezertált a frontvonalról, és elkezdtek rabolni, fosztogatni, autókat lopni, illetve illegális háborús tevékenységet folytatnak az ukrán hadsereg által ellenőrzött területen", írja a hivatalos oldal.

Moskal elmondta, hogy számos fegyvert és más harci eszközt azért loptak el, hogy azt Kijevbe vigyék, és ott destabilizálják a helyzetet.

Pár nappal ezelőtt a luganszki rendőrség összecsapott az Aidar egyik egységével, akikkel egy órás tűzharcot vívtak. A rendőrség felkutatta a csoport bázisát is, ahol 6000 golyót, öt doboz gránátot, két doboz TNT blokkot, tizenkét gránátvetőt és több kalasnyikovot találtak. 

A büntetőeljárást elindították, a gyanúsítottak őrizetben vannak.




EBESZ: A NÉPFELKELŐK 


TELJESÍTIK A MINSZKI 


MEGÁLLAPODÁS FELTÉTELEIT


2015.03.03 10:58




Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet által kiadott jelentés megerősítette, hogy Ukrajna délkeleti frontján az utóbbi napokban a népfelkelők visszavonultak a demarkációs vonalról és kivonták a nehézfegyverzetet a kérdéses területekről. Az EBESZ korábban monitorozta a donyecki és luganszki fegyveres erők tüzérségének kivonását a frontvonalról, így elkerülhető volt, hogy Kijev alaptalan vádakkal veszélyeztesse a békefolyamatot.
A tűzszünetről rendelkező minszki megállapodást február 12-én kötötték meg, miután Németország és Franciaország vezetői Moszkvába látogattak, ahol külön javaslatot tettek az ukrán helyzet rendezésére. A találkozót követően újabb tárgyalássorozatra került sor Minszkben, ekkor született meg a nemrég érvénybe léptetett egyezmény.
A donyecki és luganszki fegyveres erők napokkal az
egyezmény megkötése után egy különmegállapodást írtak alá Kijevvel, és még aznap megkezdték a nehézfegyverek kivonását a frontvonalról. Tegnap azonban arról érkeztek beszámolók, hogy Kijev újra összpontosítja csapatait, és a tűzszünet
i egyezményt csak sorai rendezésére használja fel, mielőtt újrakezdené a háborút.


Megszabták a mozgósítás alóli 


felmentések díját










Kárpátinfo.net | 03/03/2015 - 09:25 | Utolsó módosítás: 03/03/2015 - 09:25 | Belföld
Az ukrán parlamentben megjelent egy törvénytervezet, mely lehetővé teszi a mozgósítás alóli felmentést mozgósítási díj befizetése ellenében. A kezdeményezés szerzője Szemen Szemencsenko képviselő.




Nyakatokra ült a zsidó , és még azt is elvárja tőletek , hogy kirablásotok mellet , még háborúzzatok értük !!! Szegény szabad Ukrajna ez rosszabb mint a Sztalini kiéheztetés , ott legalább tudtátok , hogy halálra vagytok itélve , és a zsidók végreis hajtották a halálos ítéletet. Most kecsegtetnek , hogy esetleg életben maradtok !!! Ezért el kell árulnotok apátokat anyátokat , meg kell tagadjátok gyermekeiteket , csúszómászók lettetek !!!




























A 2251. számú törvénytervezet magyarázó részében megjegyzik, hogy az összeget egy olyan képlet alapján állapítják meg, mely figyelembe veszi az életkort, a jövedelmet, illetve a lakhelyet is.
Egy 24 éves, 5 ezer hrivnya körüli jövedelemmel rendelkező férfi 54 ezer 624 hrivnya összegű díj befizetése esetén mentesülhet a katonai szolgálat alól – írja az Obozrevatel.com internetes hírportál.
Egy 35 éves, 1,2 ezer hrivnya jövedelmű falusi lakost azonban 44 ezer 396 hrivnya befizetése esetén nem mozgósítanának.
A szóban forgó törvénytervezetet még kiegészítik a szociális igazságosság elvével is. Ennek értelmében az első vonalban az harcol majd, aki akar, a kevésbé motiváltak pedig egyéb feladatokat fognak ellátni. Ezenkívül a bérezést is bevezetik, 20 ezer hrivnyát fizetnek majd azoknak, akik a legnagyobb kockázatokat is hajlandóak vállalni.
Korábban:
Forrás: 



Nyemcov gyilkosság: Putyin már 3 évvel ezelőtt 


figyelmeztetett, hogy egy ilyen provokáció 


megtörténhet




Már 2012 februárjában (három évvel ezelőtt!) figyelmeztette az oroszokat Putyin, hogy pontosan ilyen provokáció történhet meg, mint amit most a Nyemcov gyilkosságnál láttunk. Erről felvétel is készült:Az angol felirat alul bekapcsolható.
Putin in 2012 Opposition is looking to turn someone into "involuntary martyr"


Megjegyzés: Az orosz "провокация" szót gyakran fordítják "provokációnak", amely nem helytelen, amíg tisztában vannak azzal, hogy oroszul a "provokáció" jelenthet "hamis zászlót", ahogyan azt ebben az összefüggésben értjük. Putyin egyértelműen figyelmeztet a hamis zászlós "áldozatra". (1)
A Kremlben senkinek sem volt oka félni Nyemcovtól

Szóval valaki megölte Borisz Nyemcovot, miközben az 56 éves férfi egy 22 éves ukrán "modellel" sétált egy hídon Moszkvában. Van némi térfigyelő kamera lefedettsége a helyszínnek.

Mint miniszterelnök helyettes Borisz Jelcin alatt, legalább részben felelős az orosz gazdaság maffia kézre játszásáért. Mindenki, sőt néhány oligarcha és a "nyugati" neoliberálisok is boldogok voltak, amikor neki és a Jelcin bandának távoznia kellett.

Miután kirúgták, egészen szombatig Nyemcov egy nagyon kis ellenzéki politikus volt, mintegy 1%-nyi szavazattal. A kommunisták, a valódi ellenzéki párt Oroszországban körülbelül 20%-os támogatottsággal rendelkezik. A kormányban senkinek nem volt oka arra, hogy féljen Nyemcovtól vagy törődjön vele.

Az egykori szovjet elnök Gorbacsov azokra mutat rá, akik hasznot fognak húzni Nyemcov halálából:

Arra a kérdésre, hogy szerinte az oroszellenes erők külfödön a saját céljaikra használhatják-e ezt a bűntényt, azzal érvelt, hogy határozottan ez fog történni.

"Természetesen bizonyos erők megpróbálják kihasználni ezt a bűncselekményt a saját céljaik érdekében - mindegyikük azon gondolkodik, hogyan szabaduljanak meg Putyintól, ugye? De végül is nem gondolom, hogy a nyugat addig fog menni, hogy arra használja ezt a bűntényt, hogy elérje a saját céljait. Azonban az megkérdőjelezhetetlen, hogy a bűnözők célja ez volt, akik meggyilkolták Boriszt," - mondta.

"Az ilyen bűncselekményeknek olyanok az elkövetői, akiket nehéz megtalálni. Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy megtalálják a bűnözőket," - mondta az egykori elnök.


Na ezt is megitatták a zsidók lábvizével azóta ilyen 

kócsagos !!!


Gorbacsov még mindig rózsaszín szemüveget visel, amikor a "nyugat" kerül szóba. A "nyugat" soha nem használ fel egy bűntényt, hogy elérje a célját? Ez nevetségesen naiv.

És mi van azokkal a törvényes és népszerű ellenzéki politikusokkal, akik egyre többen kezdenek öngyilkosok lenni Ukrajnában?
http://cassad-eng.livejournal.com/128620.html

Tehát akkor ki tette?

Valaki, aki kapcsolatban van a "modellel"? Valakinek ártottak a gengszter "privatizációban", amit Nyemcov uralma alatt hajtottak végre? Néhány ukrán oligarchának az az érdeke, hogy még nagyobb szakadás jöjjön létre a "nyugat" és Oroszország között? Néhány "nyugati" kormány megkísérli destabilizálni Oroszországot?

A találgatásod legalább olyan jó, mint az enyém. (2)

Russia Insider (1)(2)


ÜZENET PUTYIN ELNÖK ÚRNAK 

MINDEN 

NEMZETHŰ MAGYAR NEVÉBEN



Vlagyimir Putyin elnök úrnak üzenjük tisztelettel, hogy mi, csak a bolsevik rendszer ellen harcolunk 1945 óta folyamatosan. De 1956-ban sem az orosz nép volt a mi ellenségünk, hanem a saját vérszívóink és az őket támogató szovjetrendszer. Mindkét nép megszenvedte alaposan a bolsevizmust, de most a bankárkaszt újabb, világuralmi terveit is. Népeink közösen szenvednek a monetáris diktatúrától ma is, de legalább fogjunk össze, hogy egységes erővel ellensúlyozni tudjuk országaink monetáris kiszolgáltatottságát. Putyin urat most az orosz népnek – a részben szkíta utódoknak -, a legkiemelkedőbb nemzeti politikusaként fogadjuk, s nagyon örülünk látogatásának!
Köszöntjük és biztatjuk Őt! Hozza nyilvánosságra a bizonyítékokat, melyek igazolják végre: hogy az USA kormánya és titkosszolgálata komoly szerepet játszott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások végrehajtásábanMert sajnos gyakorlattá vált az un. „hamis zászlós” önmerényletek végrehajtása a saját polgárok ellen, hogy legyen ürügy katonai agressziók megindítására, hogy legyen egy hamis causus belli!
Mindez sajnos Ukrajnára is igaz. S mi magyarok ezt épp úgy tudjuk, mint ahogy az orosz elnök. Bevallom sok kérdésben nem értek egyet a magyar miniszterelnökkel, de abban igen, hogy célunk csak a nemzeti függetlenség, valamint a bal és jobboldali gazfickók által lerabolt, szétvert, megsemmisített nemzetgazdaság felélesztése. Putyin úr is ezt a célt tűzte maga elé, s nagyra becsülöm azért, hogy a nemzetét védi.
Nekünk magyaroknak is fájdalmas a Trianoni szétdarabolásunk, s a nemzetünk határokon átívelő újraegyesítése, örök program marad a mi számunkra is! Sajnos a világcsendőri-bankárkaszti erőben hihetetlen gyűlölet van irántunk, amiből szinte minden emberiesség hiányzik. Ez jól látható a támadásokon, melyeket az EU és USA irányít ellenünk. De elegünk van már ősi alkotmányunk letagadásából, a hazaárulásból, a jogok és kötelezettségek egyensúlyának erkölcstelen kijátszásából. Elegünk van ősi történelmünk meghamisításából, a hazugságot tanító iskolarendszerből, az aberrációkból, a csaló bankokból és őket pénzért kiszolgálókból! De elég már a nemzet megalázásából, a pártpolitikai színház hamis előadásaiból is!  Mert a máig holocaustját élő Kárpát-medencében állandó rettegésben tart minket a tudatipari-média, s maholnap nem 40 millió románnal, hanem majd orosz katonai intervencióval fog fenyegetni minket a „nyugat”. Azok a hamis próféták, akik 1956-ban is szabad kezet adtak eltiprásunkra a bolsevik Szovjetuniónak, s akik 1920-ban – lassú halálra ítélve minket – feldarabolták a Kárpát-hazát. Ők akarnak most háborút Oroszország és Ukrajna között is!   Tehát közös az ellengünk Elnök úr!
A béke melletti kiállás ma – egész Európában –, a legaktuálisabb feladat. Ma elsősorban a „pol-korrekt kettős mérce” egyre jobban terjedő gyakorlata miatt fontos kiállnunk, s a hazugságokat le kell lepleznünk! Ugyanis Donyeck és Luhanszk megyék lakossága népszavazást tartott, s azt előre elutasította mind az EU, mind az USA vezetése. Tehát épp az önrendelkezést tagadják meg az ottani oroszoktól? Érdekes, hogy az önrendelkezést pl. Koszovó vagy Skócia esetében – ha nehezen is -, de elismerték. Mekkora hamisság ez?
Az euró-atlanti államok által lefektetett ENSZ Alapokmányának elvei közül az első és a legfontosabb az úgynevezett „önrendelkezési jog”!
Ám ha nem fűződik érdekük annak betartatására, akkor elutasítják? Milyen erkölcstelen világ az, ahol ezt nyugodtan megtehetik?
 Íme ENSZ első öt legfontosabb elve:
  1. önrendelkezési jog
  2. emberi jogokra vonatkozó elvek
  3. szuverén egyenlőség
  4. kötelezettségek jóhiszemű teljesítésének követelménye
  5. nemzetközi viszályok békés rendezése
Ha ezek közül csak egyet is be akarnának tartani, akkor nem lenne feszültség Ukrajnában, s ha mindet, akkor soha nem lenne a földön háború! Ám álláspontom szerint ezt az elvrendszert a nyugat már többször is figyelmen kívül hagyta. Így igazságtalan döntések sorozata fordult elő eddig is, sőt folyamatosan ez történik. Ez volt Dél-Tirol Olaszországhoz csatolása esetén, sőt a történelmi Magyarország első világháború utáni 8 felé való darabolásakor, valamint annak a II. világháború utáni megerősítése is a nemzetiségi és az önrendelkezési elvének teljes sárba-tiprása volt. Az önrendelkezési jog következetes betartása pedig, még napjainkban is minden nemzetközi viszály békés rendezésére alkalmas lenne. Izraeltől – az afrikai államokon át – egészen Ukrajnáig meghozná az emberiség teljes békéjét. Hivatkozzon csak erre elnök úr nyugodtan, ha ismét találkozik az euró-atlanti cápákkal, kik magukat igazolva egyeztetni akarnak önnel.
Nem érthetetlen a számomra az, hogy miért nem követeli az EU és az USA a nemzetközi megfigyelőkkel biztosított népszavazással – a szuverén egyenlőség és az önrendelkezés alapján – a kelet-ukrajnai helyzet rendezését. Nem érthetetlen, mert világosan látom mi történt az „arab tavasz” által szétvert államokban. Ezért utasítja el az orosz népi kezdeményezést a hovatartozásukról a nyugat. Ez tehát az oka a már lefektetett jog: az önrendelkezés ily mérvű elhanyagolására. Ezt a kérdést már fel sem érdemes tenni, mert minden euro-atlanti döntés mögött a pénzhatalom áll, s csak a profitéhség dönti el a béke sorsát.
Sőt megtapasztalhattuk: e vita eldöntését elsősorban a fegyver-lobbi próbálja a háború irányába tolni, ám erre nincs megfelelő ellenlépés a politikai erők részéről. Az sem kérdés, hogy csak a gazdasági háború részeként került sor az olaj világpiaci árának a jelentős csökkentésére. De már az sem kérdés, hogy a fegyvergyártók talán még erősebben a pénzügyi világ függvényei, így ha olajbárókat rá tudtak venni jelentős árcsökkentéssel járó profitcsökkenés elviselésére, úgy a fegyver-lobbit is képes lenne a bankárkaszt jó irányban befolyásolni. Csakhogy ez a pénzvilág mára már világhatalmi tényező, hiszen a kezükben van a véleményformáló ipar mellett a politikai pártok vezetőinek a teljes pénzügyi befolyásolási lehetősége. A béke így kizárólag a pénz-lobbit működtető bankárkaszton múlik. Sajnos azonban eddig is minden világháborút – és a helyi, vagy polgárháborúkat is – ők robbantották ki, sőt ők is pénzelték a feleket, búsás hasznot remélve a nyertesek és a vesztesek oldalán is. S a hiteleik kamatai fejében, mindig meg is kapták a búsás nyereséget, legfeljebb hadisarc formájában. Pontosan ezért nagyüzlet a bankároknak a háború!
Az így eladósított nyertes-vesztes államok fölött befolyást szereztek, s ez választások nélkül juttatta őket hatalmi pozícióba.Nekünk most világosan meg kell neveznünk a felelősöket arra az esetre, ha kitörne egy új európai háború, ami a kontinenst ismét lángba borítaná.
De  rá kell világítanunk az ENSZ által lefektetett elvekre és célokra is, amely az önrendelkezési jog mellett azt tűzte ki célul, hogy (idézem): „….
 megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre,…..” valamint:türelmet gyakorolunk és egymással jó szomszédként békességben élünk együtt, s egyesítjük erőinket a nemzetközi béke és biztonság fenntartására De még arra is kitértek, hogy:„….békés eszközökkel, az igazságosság és a nemzetközi jog elveinek megfelelő módon rendezze vagy megoldja (az ENSZ)azokat a nemzetközi viszályokat és helyzeteket, amelyek a béke megbontására vezethetnek.”
Vegyük észre, hogy az önrendelkezés elve az egyetlen lehetséges mentőöv ma! S ha utcára szólítjuk a magyarságot tüntetni, akkor nagyon korrektül kell fogalmazni a tábláinkon. Világos és hatásos jelmondatokat kell az embereknek adni! Például ilyeneket:
1./ Csak a pénz-lobbi akar háborút, az igaz emberek nem!
2./ Minden párt, amely nem emel szót a háború ellen:BŰNÖS!
3./ Elég a kettős mércéből, mely igazság és béke ellen támad!
4./Önrendelkezést, ellenőrzött népszavazást Ukrajna népeinek!
5./ Bankárkaszt! Nem akarunk vért, verejtéket és könnyet!
Talán csúnya, hogy Churchill plagizációval fejezem be írásomat, de Putyin elnök úr meg fogja érteni, hogy a Kárpát-haza népei nem háborút, hanem testvéri megegyezést akarnak. Mi a kisoroszokat –akiket ruszinoknak hívunk – épp úgy a Szent Korona tagjainak tekintjük, mint pl. a horvátokat. Ezt a testvéri, nemes küldetést adta a számunkra a Teremtő Isten, s erre tanít Jézus Krisztus szeretete is.
Az etnikai tisztogatás – amit ma Ukrajna végez azon nemzetiségekkel, akik nem akartak beolvadni az ukrán népbe – megbocsáthatatlan!
A JóIsten adjon erőt nekünk, hogy a szkíta szellemiséget megőrizve, segítsünk megóvni a világot a további háborúktól, hamisságoktól!
S ez a fohász a nyugat ál-keresztény hívei és politikusai, de Orbán úr, illetve a Szent Korona értékrendet megtartó népeink helyett is szól. A JóIsten adjon erőt Putyin elnök úrnak, s az orosz népnek ahhoz, hogy ellen tudjon állni az arcátlan provokációknak!  Ámen / Úgy legyen
Dr. Bene Gábor,
a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiszteletbeli elnöke és a Nemzetépítő Magyarok Szövetségének elöljárója
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)






Dr Suzanne Humphries:

 "Soha nem volt még biztonságos 

oltóanyag és soha nem 

is lesz" 


2015, február 26 
naturahirek.com

A legtöbb ember nem fog egyetlen egészséggel kapcsolatos döntést sem hozni élete folyamán anélkül, hogy konzultálna orvosával. A nyugati orvoslás alapelméletei teljesen markukban tartják az embereket és lehet, hogy sokan sosem fognak ráébredni a valóságra. Az emberek egyenlőségjelet tesznek az orvos és a 8-12 év tanulás közé, vagyis automatikusan feltételezik, hogy ők bizony tudják mi a jó az egészségre és az immunrendszerre általában. Upsz! 

Az emberiség több mint 80 százaléka úgy véli, hogy ha például méreganyagokat juttat a szervezetbe az oltóanyagok által, akkor az építi immunitásukat. 10-ből 8 ember úgy gondolja, hogy a rákot ki lehet vágni a szövetek közül, ha egy "remek" sebészt sikerül találnunk, aztán pedig meg lehet "sugározni" vagy kemózni a többi rákos sejtet, ha egy jó onkológust találunk hozzá. Amit az emberek valóban elkövetnek magukkal az viszont felfoghatatlan!

Miért gondolja mindenki, hogy egy organikus szervezetbe méreganyagokat juttatva azok a vegyi anyagok segítenek valamit is egyáltalán? Ezek a méreganyagok pedig ráadásul a halálos típusúak, amelyek átfiltrálódnak a tüdőn és az emésztőrendszeren, áthaladnak az agy-ér gáton- teszik mindezt pusztítással és halállal a nyomukban.
"Intravénásan alumíniumot az izomszövetbe? - ez az egész egy nagy őrület"

Az emberi testnek szerintetek szüksége van intravénás nehézfémekre, emulgeálószerekre, tartósítószerekre és szintetikus adalékokra (például földimogyoró-olaj és a csirke embrió) egyenesen a vérbe, izomszövetbe adva? Mi a helyzet a monoszódium glutamáttal és a formaldehiddel? Mi a helyzet az alumíniummal és a higannyal? A CDC elmondja ezt magától is, ha nekem nem hiszel: (
http://www.cdc.gov)

Dr Suzanne Humphries- a Nemzetközi Védőoltás Egészségügyi Tanács tagjaként saját véleménnyel rendelkezik a jelenlegi védőoltások ügyében. Az ő mondását idézem: "Soha nem volt még biztonságos oltóanyag és soha nem is lesz"

Dr. Humphries kifejti, hogy az oltási folyamat alapvetően hibás, és azt is elmagyarázza, ahogy az immunrendszer dacol a természetes folyamatokkal. Az oltások "meghiúsítják az immunrendszert": kilökik azt egyensúlyából, ami alapvetően egy természetellenes folyamat és több problémához is vezet. A test alapvetően érzékeny lesz más fertőző betegségekre, baktériumokra és vírusokra. Betegségokozó anyag izomszövetbe való juttatása nem biztonságos. A testnek alapvetően fogalma sincs, mit kell tennie a toxinok koktéljával és az immunrendszert annyira sokkolja a természetellenes beavatkozás, hogy abból hosszú távon semmi jó nem származhat.

Dr. Humphries ismerteti, ahogy a vakcinák az immunrendszer stimulálásában egy újabb rendellenes reakciót indítanak el. "Az antitest csak egy kis része az immunitásnak, az pedig, hogy az immunválaszt izomszövetbe kémiai főzet fecskendezésével érjük el - nos, ez az őrület netovábbja." - mondja.

"Hogy lehet az, hogy az emberek nem veszik észre, hogy a beoltottak hajlamosabbak hamarabb megbetegedni mint az oltatlanok? Hogyan is segít akkor az alumínium injekció?" - kérdezi Suzanne.

Források: 
http://vaccineliberationarmy.com/2014/03/20/suzanne-humphries-md/
Kapcsolódó:
   
Indiai vezető orvosprofesszor: az oltás által okozott halálesetek száma tízszerese az oltás által esetlegesen megelőzhető megbetegedéseknek!
   
Megdönthetetlen bizonyíték mutatja, hogy az oltások a fertőző betegségekre nem voltak megelőző hatással
   
Védőoltások elkerülhetetlenül autoimmun betegségeket okoznak: PLoS Tanulmány
   
Orvos-szülő együttműködést a fasiszta oltástörvénnyel szemben!


Indiai vezető orvosprofesszor: az oltás 

által okozott halálesetek száma tízszerese 

az oltás által esetlegesen megelőzhető 


A New Delhi-i gyermekkórház főigazgatója, Prof. Dr. Jacob Puliye szerint a WHO által ajánlott pentavalens Quinvaxem vakcinának már csupán a halálos áldozatainak száma nagyjából tízszerese annak, mint ahányan megbetegedhetnek azokban a betegségekben, melyekre az oltóanyag védelmet ígér. Puliyel professzor alaposan kivizsgálást követően kijelentette, hogy a Bhutánban, Sri Lankán, Indiában és Vietnamban történt, gyermekeket érintő halálesetek oka egyértelműen az oltás. Az Indian Journal of Medical Ethics vezércikkében írja, hogy néhány hónapja a vietnami egészségügyi minisztérium felfüggesztette ennek az oltásnak a használatát, miután az oltás 12 halálesetet, és 9 további esetben pedig igen súlyos oltási szövődményt okozott. Az elhunyt gyermekek az oltás beadása előtt egészségesek voltak, nem sokkal a vakcinázást követően azonban súlyos légzési nehézségeik támadtak. A WHO szerint a haláleseteknek semmi köze az oltáshoz, s ezt azzal próbálták „indokolni”, hogy korábban nem bizonyította senki a vakcina halálpotenciálját. Azonban nem tudtak megnevezni semmi más halálokot egyik esetben sem – Puliyel professzor pedig egyértelműen tévesnek és félrevezetőnek minősítette a WHO állásfoglalását. Súlyos szövődményeket jelentettek más gyártótól származó, de lényegében ugyanilyen összetételű oltásokkal kapcsolatban is. Bhutánban, Sri Lankán és Pakisztánban is felfüggesztették az oltásokat a „megmagyarázhatatlan” halálesetek miatt. Bhutánban négy haláleset után leállították az oltásokat, de a WHO rávette őket a vakcinázás folytatására. Az oltás újbóli bevezetése további négy halálesettel járt, ezért Bhutan végleg betiltotta a DPT-HepB-Hib oltást. Sri Lankán szintén halálesetek miatt döntöttek az oltás felfüggesztése mellett. A WHO szerint ezek a halálesetek sincsenek összefüggésben az oltásokkal, de nem tudtak megjelölni ott sem más halálokot. Pakisztánban, ahol egy addig teljesen egészséges gyermek az oltás beadása után fél órával halt meg, két másik pedig 12 és 14 óra múlva, ugyanezt a felelőtlen mellébeszélést produkálta a világszervezet. A cikk megjelenéséig Indiában 21 gyermek halt meg ezen oltás következtében. Puliyel professzor szerint vitathatatlan az összefüggés, ráadásul minden esetben magas láz, vígasztalan sírás, s olykor görcsrohamok kísérték a halálhoz vezető rosszullétet. Dr. Puliyel egyébként megkérdőjelezte a Hib vakcina létjogosultságát, hangsúlyozva a betegség nagyon ritka előfordulását. Számításai szerint 25 millió csecsemő beoltásával legjobb esetben is 350 gyermeket védene csak meg a Hib okozta agyhártya-, vagy tüdőgyulladástól, miközben a jelenlegi tendencia szerint 3125 gyerek fog belehalni az oltási szövődményekbe. Prof. Dr. Jacob Puliyel Cikkében Puliyel professzor arra figyelmeztet, hogy Bhután és Vietnam határozott reakciója után, India is fel kell lépjen gyermekei életének védelmében. „Ezeknek a haláleseteknek az elbagatellizálása, és a kijelentés, hogy véletlenszerű egybeesésekről lehet szó csupán, nem más, mint az igazság elkendőzése.” Magyarországon nem ugyanezt a pentavalens vakcinát, hanem egy hasonlót döfnek bele kötelezően a csecsemőkbe 2, 3, 4 és 18 hónapos korban, tehát összesen négy alkalommal, rögtön a gyermek első másfél évében (az egyéb más vakcinák mellett!)… Hazánkban is sok a súlyos oltási szövődmény, és bizony halálesetek is előfordulnak. Azonban az egészségügyi hatóságok minden esetben kapásból rávágják, hogy az oltások biztosan nem ludasak semmiben. Magyarország olyan különleges hely, ahol enyhe bőrpíron és hőemelkedésen kívül semmiféle mellékhatást nem ismernek el. Ugyanazok az oltóanyagok, melyek okozta károsodásokért más országokban komoly kártérítéseket fizetnek ki, idehaza állítólag soha semmi kárt nem okoztak… sőt, idehaza még a gyártók által elismert mellékhatások sem léteznek – az ÁNTSZ szerint… Ugyanakkor gyermekek tömegei nyomorodnak meg egy életre, tömegesen válnak cukorbeteggé „ismeretlen okból” (jellemzően a 15. hónapban kötelezően beadott MMR, és a 18. hónapban előírt DTP IPV Hib vakcinák beadása után…). A leukémiás, daganatos gyermekek oltási könyvét megvizsgálva pedig kiderülne, hogy legtöbbjük a kötelezők mellett az ajánlott oltásokat is elszenvedte – és sok esetben a gyermekorvos tájékoztatás, és kérdés nélkül adja be ezeket is, a rendőrség szerint pedig ez nem minősül bűncselekménynek, noha egyértelműen az! Az egészségügyi hatóságok pedig kajánul széttárják karjukat, ők nem tudják mi okozza az autizmust, fogalmuk sincs mi állhat az oltások után tömegesen jelentkező autoimmun betegségek hátterében, de azt konokul hajtogatják, hogy az oltás biztosan nem. S ami a legtragikusabb az egészben, nemhogy nem ismerik el az oltási szövődményeket, de még csak felmentést sem adnak a további oltások alól, a tönkreoltott gyermekeket a legkisebb szívfájdalom nélkül ítélik kínhalálra további méreginjekciók elrendelésével. Sőt, a daganatos gyermekek esetében is gyermekük elvételével fenyegetik meg azokat a szülőket, akik a jóljövedelmező kemo”terápia” helyett valami alternatív gyógymóddal szeretnék helyrehozni félholtra oltott gyermeküket. De még ez sem elég e lelketlen janicsároknak: a kemó után – már ha túlélte a gyermek – újraoltják az összes előzőleg már elszenvedett oltással, sőt, van, hogy a területi tisztifőorvos még a nem kötelezőket is kötelezően előírja a már teljesen tönkretett csemetének, hisz aztán úgyis könnyedén a rákra lehet fogni minden további rosszabbodást… Az anyagilag, és érzelmileg tönkretett családok pedig hiába fordulnak bírósághoz, hogy a taláros testület helyezze hatályon kívül az oltásra kötelező tisztifőorvosi határozatot, a bíróság számára a szakmai vélemény akkor is szentírás, ha az nyilvánvalóan és egyértelműen szakmaiatlan. A hatósággal szembemenve pedig nem mer szakember szakvéleményt adni, mert az ilyennel próbálkozókat a hatóság példát statuálva eddig mindig kicsinálta – elég pl. dr. xy esetére gondolni, aki két, saját tulajdonú praxisát veszítette el – hatósági önkény révén – miután felemelte a szavát a higanytartalmú vakcinák ellen… Vagy dr. yz háziorvos, aki lelkiismereti okból nem hajlandó oltásokat beadni, mivel ellenkezik a szakmai meggyőződésével, s ezért az orvosi kamara alaposan meghurcolta, sőt, még a gyermekét is megkísérelték elvenni tőle… S bár titokban ma már egyre több magyar orvos is oltáskritikussá vált, azonban nem várhatunk arra, hogy az indiai példán felbuzdulva egyre többen felálljanak, amíg ilyen vérfasiszta a hatósági hozzáállás… A változást nekünk, szülőknek kell kikényszerítenünk – szervezettséggel, tájékozottsággal, gyermekeink egészsége-élete iránti feltétlen, odaadó elkötelezettséggel. Az oltóanyagok nem rendelkeznek a legminimálisabban elvárható biztonsági vizsgálatokkal sem, nincs rájuk semmiféle garancia. Az állami kártérítési kötelezettséget előíró törvénynek a gyakorlatban lehetetlen érvényt szerezni, hasonlóan, mint az egészségügyi okból kérhető mentességnek. A döntés hatalma két olyan szakember kezében összpontosul, akik elvakult módon rajongói a vakcinaipari termékeknek, s a legnyilvánvalóbb összefüggéseket is szemrebbenés nélkül tagadják. S megtehetik, amíg nincs erős civil kontroll… Ezért kell összefognunk, szervezettséggel, s a nyilvánosság erejével kikényszerítenünk a változást. Labant Csaba, 2013. szeptember 21.
Olvass többet itt: http://naturahirek.com/indiai-vezeto-orvosprofesszor-az-oltas-altal-okozott-halalesetek-szama-tizszerese-az-oltas-altal-esetlegesen-megelozheto-megbetegedeseknek/?honnan=Nemzeti_Hirhalo | NaturaHirek.com


Megdönthetetlen bizonyíték mutatja, hogy 

az oltások a fertőző betegségekre nem 

voltak megelőző hatással
(NaturaHirek.com) Rövid áttekintést adunk az oltások történelmi szerepére vonatkozóan. Az adatok ellentmondanak a széles körben elterjedt oltási kampányoknak, amelyek azt állítják, hogy a védőoltások járultak hozzá a fertőző betegségek visszaszorulásához. A felülvizsgálat azokon a különböző országokból gyűjtött adatokon is alapul, amelyek azt mutatják, hogy egyre több és több a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az oltások hatékonysága nem bizonyított, indokolatlan és hiányzik belőle a bizonyítékokon alapuló orvoslás. A tanulmány szerzői egy lengyelországi egyetem, a Medical University of Bialystok gyermekgyógyász kutatói voltak. Eredményeiket a “Progress in Health Sciences” tudományos folyóirat nemzetközi orvosi hírek rovatában publikálták. Már tömeges tudatosság jellemző a védőoltások veszélyeivel kapcsolatban. Csupán az oltások statisztikai valóságával lehetséges érvelni a vakcinák hatékonyságáért- mondják a kutatók. Egy billiáns 1977-es, McKinlay JB és McKinlay SM által készített tanulmány alapjában kérdőjelezte meg az “az orvosi intézkedések hozzájárulását”   a halálozási ráta csökkenéséhez a huszadik századi Egyesült Államokban. Mem Alap Q Health SOC. 1977 nyári, 55 (3): 405-28. 200 éves brit, amerikai és ausztrál hivatalos halálozási statisztikák mutatják meggyőzően és tudományosan, hogy a modern orvostudomány nem felelős, illetve igen kevés szerepet játszott a várható élettartam és a betegségekkel szembeni rezisztencia kialakulásában a nyugati országokban. Történelmileg az oltóanyagokat nem tekintették eleve mérgező anyagoknak az azt szabályozó ügynökségek. Az ebből következő bizonyítékok hiánya: az oltás és súlyos betegségek kialakulása közti ok-okozati összefüggéseket tekintve, ahhoz a feltételezéshez vezetett, hogy az oltóanyagok biztonságosak. A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal adatai alapján Buchwald egy hosszú távú megfigyeléseken alapuló, a fertőző betegségek által okozott morbiditás és mortalitás közti kapcsolatot vizsgálta. Az alábbi táblázatok az összegyűjtött adatokat mutatják a védőoltások bevezetésének első évében. Tuberkulózis halálozás a Német Szövetségi Köztársaságban (NSZK), 1956-1988 között. A beárnyékolt terület – a BCG védőoltások száma. A piros nyíl az oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyeljen az 1956-1970 közötti hanyatlásra oltási rend nélkül. (Forrás: Deggeller L.: Concerning Childhood vaccinations today. Journal of Anthrop Med. , 1992, 9, 2,1-14) Aktív tuberkulózisos esetek 1949-1987 között. Beárnyékolt terület : BCG védőoltások száma. A piros nyíl az oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyelje meg a 1949-1970 közti hanyatlást oltások nélkül. (Forrás: Deggeller L. Ami gyermekkori védőoltások Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2, 1-14) Szamárköhögés halálozás. A nyilak a pertussis és a DTP vakcina bevezetését jelzik. Árnyékolt terület – az oltások számát jelzi. A piros nyíl a tömeges oltások bevezetését mutatja. Megjegyzés: figyelje meg a betegség eltűnő tendenciáját mielőtt akár a pertussis vagy a DPT vakcina bevezetésre került volna. (Forrás: Deggeller L. Childhood Vaccinations Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14. Szamárköhögés halálozás Svájcban: 1910-1980 között. Piros nyíl – oltások bevezetése. A legnagyobb visszaesés a csecsemők általános védőoltásának bevezetése előtt történt. (Forrás: Deggeller L. Concerning Childhood Vaccinations today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14) Diftériás esetek. Árnyékolt terület – az oltások számát mutatja. Piros nyíl: tömeges oltás. Figyelje meg a hanyatlást már az oltás nagy számban történő alkalmazása előtt. (Forrás: Deggeller L.: Concerning Childhood Vaccinations Today. Journal of Anthrop Med, 1992, 9, 2,1-14. Érdekes, hogy az elmúlt évtizedekben a fertőző betegségek számának csökkenéséről nem úgy számoltak be, hogy azok már az oltások bevezetése előtt megtörténtek. Azonban a 2002-es Lancet Infectious Diseases szerint- a bizonyítékok súlya arra utal, hogy a személyes és környezeti higiénia fejlődése a fertőzés terjedését nagyban akadályozta. Ugyanez a jelentés kimutatta, hogy a fertőző betegségek halálozási aránya az univerzális védőltások bevezetése előtt már csaknem elhanyagolható szintre csökkent. Angliai városok sikere 1882 és 1908 között igen jelentős volt a himlő halálozási rátájának csökkentésében azzal, hogy egyszerűen abbahagyták az oltásokat. Vegye észre a grafikonokon a himlő oltás által okozott halálesetek számát. 1901-ben az Egyesült Királyságban több ember halt meg a himlő oltástól mint magától a himlőtől. A betegség súlyosságát maga az életszínvonal változtatása csökkentette, és legyőzése semmiképp sem védőoltással történt, amint az orvosi “konszenzus” állítja.  Minden olyan tudományos elemzés, ami az adatokat a történelem folyamán, időben visszamenőleg vizsgálja, rájön arra, hogy a himlő oltás bevezetése és a himlő eltűnése között nem áll fent semmiféle kapcsolat. Amikor 1880-1908 között a City of Leicester Angliában leállt az oltásokkal, az Egyesült Királyság többi részéhez képest a város túlélési aránya megugrott, és a himlő halálozási arány minimálisra csökkent [lásd az alábbi táblázatot]. Leicester megközelítése kevésbé költséges is volt. A himlő oltás által okozott halálesetek Angliában 1875-1922 között. Piros nyíl: himlő oltás bevezetése. Megjelent: Roman Bystrianyk Amikor 1880-1908 során a City of Leicesterben, Angliában leállították az oltásokat, az Egyesült Királyság többi részéhez viszonyítva a túlélési arány megugrott,  a himlő halálozási aránya pedig hanyatlott. Kattintson a nagyitáshoz Az Egyesült Királyság himlő (feketével jelölt) halálozási aránya az 1838-1890 között kitört skarláthoz (pirossal jelölt) viszonyítva. Megjelent: Roman Bystrianyk Himlő járványok, költségek és halálozási arányok összehasonlítva Oltási jelleg Himlő esetek Himlő halál esetek Halálozási arány, százalék Költségek London 1900-1902 Teljesen átoltott 9659 1594 16.50 492000 Glasgow 1900-1902 Teljesen átoltott 3417 377 11.03 150000 Sheffield 1887-1888 Teljesen átoltott 7066 688 9.73 32257 Leicester 1892-1894 Gyakorlatilag nem oltott 393 21. 5.34 2888 Leicester 1902-1904 Gyakorlatilag nem oltott 731 30 1.10. 1602 Jelenleg a fejlett országok egyre összetettebb oltási sémákat alkalmaznak. A gyerekek várhatóan 49 adag oltóanyagot kapnak 14 éves koruk előtt. Az orvosok és a kutatók szerint a gyermekek romló egészségi állapota az 1960-as évek óta egybeesett az egyre több védőoltás bevezetésével. Az allergiás megbetegedések, asztma, autoimmun betegségek, cukorbetegség és számos neurológiai diszfunkció- tanulási nehézségek, ADD (figyelemhiányos betegség), ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás zavar), görcsök és az autizmus is – olyan krónikus állapotok, amelyek az utóbbi időben nagy figyelmet kaptak.   Források: columbia.edu preventdisease.com umb.edu.pl
Olvass többet itt: http://naturahirek.com/megdonthetetlen-bizonyitek-mutatja-hogy-az-oltasok-a-fertozo-betegsegekre-nem-voltak-megelozo-hatassal/?honnan=Nemzeti_Hirhalo | NaturaHirek.com





A “védőoltások” elkerülhetetlenül 

autoimmun betegségeket okoznak: PLoS 

Tanulmány

Az autoimmun betegségeket modern pestisnek lehet nevezni, elmondhatatlan szenvedést és a korai, fájdalmas halált okoznak. Ez a tanulmány egyértelműen dokumentumentálja azt, hogy ennek elsődleges oka a védőoltásokból eredhet. A modern élet egyik negativ hatása az, hogy az emberek tömegesen szenvednek krónikus autoimmun betegségektől.  Most, a PLoS One-ban közzétett tanulmány bemutatja, hogy a védőoltások okozhatják a pestisként terjedő autoimmun betegségeket. A tanulmány kutatói sokféle állaton végzett kísérletsorozat után kijelentették:  „ Ismételt antigénnel való immunizálás szisztémás autoimmun folyamatokat indukált, olyan egerekben, amelyek egyébként nem voltak  hajlamosak a spontán autoimmun betegségekre.” Arra a következtetésre jutottak, hogy:  „ A szisztémás autoimmunitás úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen következménye annak, hogy az antigénnel való ismételt immunizáció a gazdaszervezet immunrendszerét túlstimulálja olyan szinten, ami meghaladja a rendszer türőképességét.” Más szóval, azt találták, hogy a védőoltás nemcsak egy lehetséges vagy akár valószínű oka az autoimmun rendellenességek kialakulásának, hanem A krónikus betegségek elkerülhetetlen következményei a védőoltásoknak! Bevezetésükben a szerzők összegzik felfedezésüket:  „ A módszer amit választottunk az volt, hogy stimuláljuk az immunrendszert az antigén által, messze annak egyensúlyi szintjétől, mintha egy autó kapacitását akarnánk lemérni. Egy tökéletesen reprodukálható kísérletben, amelyben olyan egereket vizsgáltunk amelyek nem voltak hajlamosak autoimmun betegségekre, ismételten antigénnel immunizáltunk és váratlanul felfedeztük, hogy az immunrendszer túlstimulálása elkerülhetetlenül szisztémás autoimmunitás kialakulásához vezet.” Ebben a kísérletben a tudósok olyan egereket használtak, amelyek arra lettek kitenyésztve, hogy ne legyenek autoimmun rendellenességeik, így az, hogy azok arra a pontra jutottak, hogy elkerülhetetlenül autoimmun rendellenességeik lettek, különösen fontos jelenség. A tanulmány eredményei A T-sejtek, ismertebb nevükön gyilkos sejtek egyfajta limfociták (fehérvérsejtek). Ezek az immunrendszer igen fontos alkotórészei. A CD4 sejtek pedig egyfajta T-sejtek. Ők indítják meg a szervezet válaszát a fertőzésekre. A tanulmány megállapította, hogy a CD4 sejtek túlstimulálása autoellenanyagok, azaz, autoantitestek indukciójához vezet, amelyek a test saját sejtjeit támadják meg a betolakodók helyett. Ez gyakorlatilag az autoimmun betegség definíciója. A szerzők kifejezetten olyan szöveti sérülést találtak, mint a lupus erythematosus és más autoimmun betegségek esetén. Az autoimmunitás hiányára kitenyésztett egerekbe a kutatók Staphylococcus entertoxin B-t (SEB) fecskendeztek be. Az injekció kezdetben energiavesztést okozott egy bizonyos típusú CD4 + sejtben, a Vβ8-ban. Ezek a sejtek 7 ciklus injekció után regenerálódtak. Azonban, a Vβ8 sejtek nem tudtak a 8. injekció után sem regenerálódni. Ekkor kezdték el termelni a autoantitesteket. Az alábbi autoantitesteket találták: IgG-reumatoid faktor (RF) IgM-RF Anti-Sm antitest RF galaktóz-hiányos IgG ellen reaktiv A reumatoid faktor kifejezésből kitűnik, hogy ez jelentős a reumatoid arthritisben, ami egy autoimmun betegség. Az utolsó tételt, a galaktóz hiány elleni IgG antitesteket markerekként alkalmazzák a betegség diagnosztizálásában. A kutatók azt is kimutatták, hogy ovalbumin (OVA) és a kulcslyuk limpet hemocianin, szintén elősegíti az autoimmunitás kialakulását a 8. injekció után. Autoimmun szövetkárosodás A kutatók képeit látják az autoimmun szöveti károsodásról. A jobb oldali kép eozinofileket, egyfajta fehérvérsejteket mutat, 12-szer immunizált egerekben. Mindkét kép 400X-os nagyításban látható. A kép a bal oldalon nonantigénnel beinjekciózott sejteket mutat. Ez nagymértékben megnagyobbodott eozinofilokat tartalmaz autoimmun károsodásból eredően. A proteinuria immunkomplexei (IC) autoantitesteket jeleznek. A bal oldali kép az immunglobulin G (IgG) immunkomplexeinek alakulását mutatja be, a C3 (lupus erythematosus autoimmun betegségre utal), OVA 12 alkalommal injektált egerekben. Csakúgy, mint az előző képen, a PBS a nonantigénnel való injektálás eredményeire utal, és az ismert antigén, az OVA beadása után kapták az alsó eredményeket. A képek 400X- os nagyítást mutatnak. A következő kép a jobb oldalon a CD8-as sejtek infiltrációját mutatja a vesékben és anti-interferon (IFN) autoantitestek jelenlétét 12 alkalommal injektált egerekben. A kép 300X-os mikroszkopikus nagyítást mutat. Csakúgy, mint a korábbi képen, PBS utal egy nonantigennel történt injekcióra és OVA utal az injektált antigénre. A talált károsodás A szerzők azt állítják, hogy a következő típusú szöveti károsodásokat találták: Diffúz sejtmembrános glomerulonephritis a vesében. Proliferatív glomerulonephritis a vesében. A plazma sejtek beszivárgása a máj körüli epevezetékekben. Megnagyobbodott nyiroktüszők kifejezett csíracentrumokkal a lépben. Alkalmi limfocita beszűrődés a nyálmirigyekbe. Lymphoid sejtek beszivárgása a pajzsmirigybe A neutrofilek és makrofágok perivaszkuláris beszivárgása a bőr irha rétegébe a fülkagyló területén. Pozitív lupus teszt. Az autoimmun betegségek fertőzők A szerzők azt is jelentették, hogy a károsodott CD4 sejtek egészséges állatokba történő befecskendezése károsította az egészséges állatok szöveteit is. Ennek következményei óriásiak. Mindez azt jelenti, hogy annak, aki autoimmun betegségben szenved, nem szabad vért adnia más betegeknek. Következmények Az ABC-t követve, kezdve az A betütől az autoimmun betegségek a következők: Akut disszeminált encephalomyelitis (ADEM) Akut nekrotizáló vérzéses leukoencephalitis Addison-kór Agammaglobulinémia Alopecia areata Amiloidózis Bechterew-kór Anti-GBM/Anti-TBM nephritis Antifoszfolipid szindróma (APS) Autoimmun angioödéma Autoimmun aplasztikus anémia Autoimmun dysautonomia Autoimmun hepatitis Autoimmun hiperlipidémia Autoimmun immunhiány Autoimmun belső fül betegség (AIED) Autoimmun myocarditis Autoimmun pancreatitis Autoimmun retinopátia Autoimmun trombocitopéniás purpura (ATP) Autoimmun pajzsmirigy betegség Autoimmun urticaria Axonális & neuronális neuropátiák Ezután következik a többi az ábécé betüi közül, beleértve a következőket: lupus erythematosus, a rheumatoid arthritis, sclerosis multiplex, a krónikus fáradtság szindróma, Guillain-Barré-szindróma, és őszintén, túl sok ilyen betegség van, mintsem itt fel tudnám sorolni azokat. Itt egy teljes lista. Ezzel az információval a kezében, indokolja bármi is a jelenlegi szélsőséges oltási rendszert? Lehet-e azon csodálkozni, hogy az iparosodott országok, amelyekben a legnagyobb a védőoltások száma, a legnagyobb csecsemő halálozási aránnyal számolhatnak? Ennek az információnak tudatában, Ön szerint a gyermekek (és felnőttek) rutinszerü oltásai indokoltak? Források: http://www.plosone.org/article/info:doi%2F10.1371%2Fjournal.pone.0008382 http://www.aarda.org/research_display.php?ID=47 http://het.sagepub.com/content/30/9/1420.full.pdf+html
Olvass többet itt: http://naturahirek.com/vedooltasok-elkerulhetetlenul-autoimmun-betegsegeket-okoznak-plos-tanulmany/?honnan=Nemzeti_Hirhalo | NaturaHirek.com


Orvos-szülő együttműködést a fasiszta 



(NaturaHirek.com) Az oltási kötelezettség ugyan formailag törvényi alapokra lett helyezve, azonban e törvény céljául megnevezett járványmegelőzési szándék egy áltudományos fikción alapul. Mindezen túl még alkotmányellenes is és nemzetközi egyezmények egész sorát durván sérti. Nyilván ezért (is) biztosítanak a jogszabályok teljeskörű mentességet a hazánkban élő külföldiek, bevándorlók számára. Kilóg a lóláb, hogy miközben a magyar oltásmegtagadó szülőket veszélyeztetéssel vádolják és gyermekeiket közegészségügyi érdekekre hivatkozva kötelezik a legalapvetőbb tesztelésekkel sem rendelkező úgynevezett „védőoltások” felvételére, addig az itt élő idegenek gyermekei számára mindenféle kötelezettség nélkül, csupán opcionálisan kérhetőek ugyanezen vakcinák. Ezek szerint a „kórokozók” kizárólag a magyar állampolgársággal rendelkező gyermekeket tehetik potenciális veszélyforrássá és a külföldi útlevél láttán „inaktívvá” válnak. A védőnők feladata jelenteni a területileg illetékes tisztifőorvosnak az elmaradt oltásokat. E spiclitevékenység alapján indítanak közigazgatási eljárást az oltáselkerülő szülők ellen, melyben kategorikusan elutasítanak minden jogi, egészségügyi érvet – a fellebbezésekre borítékolhatóan elutasító határozatot hoznak mind első-, mind pedig másodfokon. A legkitartóbb ellenszegülők kb. egy év elteltével jutnak el a bírósági felülvizsgálatig, ahol ugyancsak az állami gépezet túlerejével találják magukat szembe és a kirakatperben mégcsak szót sem kaphatnak, ugyanakkor minden költséget a nyakukba varrnak. Adott tehát egy csomó „védőoltásnak” nevezett vegyi-biológiai-genetikai méregkoktél, melyek szükségességét, hatásosságát, biztonságosságát soha nem vizsgálták, mégis váltig azt szajkózzák, hogy ezekre mindenképp szükség van mert rendkívül hatásosan védenek és mellékhatásuk szinte egyenlő a nullával. Akinek egy picike fogalma is van a természeti törvényekről, aki ismeri a betegségtünetek mögött meghúzódó összetett folyamatokat, annak a napnál is világosabb, hogy ilyen csodaszer nincs, nem is lehetne. Óriási átverés az egész, mely kihasználja az emberek tudatlanságát és félelmeit. Egy ilyen helyzetben az orvosnak erkölcsi, emberi kötelessége együttműködni a szülővel – az oltóanyaggyártók érdekeit képviselő hatóságokkal szemben! Az évezredes Hippokrátészi elveknek teljesen ellentmond, hogy megelőzés ürügyén egészséges gyermekeket tegyenek tönkre a törvény erejének és a tudomány tekintélyének álnok felhasználásával. Egyre több a felvilágosult, vagy éppen saját gyermeke kárán felébredett szülő. Ők kétségbeesetten keresik a megoldást, hogyan óvhatnák meg gyermeküket a méreginjekcióktól. Az orvostársadalom egy kicsi szegmense ugyancsak rádöbbent már, hogy nem egészen úgy működnek a dolgok a valóságban, ahogy azt a flexneri teóriákra épített egyetemi „tananyag” beléjük sulykolta… Ha nem vak az a gyerekorvos, akkor szöget kell üssön a fejébe, hogy a teljesen egészséges csecsemők a kapott oltások számának függvényében egyre betegesebbek, sérülékenyebbek. Amelyiküknek van egy picike felelősségérzete, az félreteszi a diktatórikus, vakcinaügynökséggé aljasult egészségügyi hatóságoktól való félelmét. Hippokrátész és az örök emberi értékek alapján eltekint szülői kérésre a „védőoltások” beadásától. Amelyik orvos nem hajlandó a szülővel való partnerségre, az alkalmatlan a gyógyítói pályára, az csupán egy iparos, akit a felelős szülőknek emberi kötelességük messze elkerülni. Éljünk tehát a szabad orvosválasztás lehetőségével és kizárólag azokat keressük, akik tisztelettel viseltetnek a páciensek iránt. Azokat az orvosokat, akik a gyógyítás iránt vannak elkötelezve, nem a mammon cinkos kiszolgálására. Így elindíthatunk egy alulról kezdődő folyamatot, mely idővel meghozza a kívánt és szükségszerű változást. Morális ébredést az egészségügyben és a társadalomban!
Olvass többet itt: http://naturahirek.com/orvos-szulo-egyuttmukodest-a-fasiszta-oltastorvennyel-szemben/?honnan=Nemzeti_Hirhalo | NaturaHirek.com



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése