2020. február 6., csütörtök

A haza nem eladó, vagy mégis?

























A haza nem eladó, vagy mégis?



 Titkos magyar-izraeli államközi megállapodás
2004.04.14.Mindenki ott volt aki számított

2004. áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő. Az ok látszólag egy szokványos baráti látogatás volt. Ehhez képest zárt körben egy olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai külön-külön is felérnek egy hazaárulással. Ha ennek az aláírásán csak a balliberális elit képviseltette volna magát, egyáltalán nem csodálkoznék rajta, hiszen ismerjük őket. Sajnos azonban jelen volt az akkori parlamenti pártok teljes spektruma, a magyar kormány, és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is.

2004. április 14-én, egy szerdai nap késő estéjén, Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott, ahol összegyűlt a megállapodást aláíró magyar politikai elit. Az egyezmény részben a már említett EU-Izraeli akcióterv alapján került megfogalmazásra, és 2004. május 1-én lépett életbe. A magyar felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikálták az EU-s országokban sem szellőztetett kerettervet.
Korunk jellemzője az a kényszer, amibe a nemzetközi elvárásoknak megfelelni akarás beleviszi egy magát függetlennek nevező ország politikusait egy olyan dokumentum aláírásába, mely ellenkezik a józan ésszel, és hátrányára, sőt kárára van a választóknak és az országnak. A "nemzetközi elvárások" ebben a kontextusban az USA, Izrael, a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek, de elsősorban az általuk kézben tartott média elvárásait jelenti. Ez egy olyan kényszer, amiből egy pártos demokrácia sosem fog tudni kiszabadulni, és nem csak a hazai viszonyokat jellemzi. Nem az én feladatom persze megítélni, hogy mennyire érezték az itt ismertetett dokumentum aláírását politikai kényszernek a jelenlévők. Egy biztos. Mindenki ott volt aki számított.

Az itt ismertetésre kerülő anyag az EU és Izrael között létrejött "akcióterv"-nek nevezett megállapodás része. A különös az, hogy a hazai sajtó nem számolt be sem az EU-Izraeli akciótervről, sem pedig erről a megállapodásról. Az EU-s média is többnyire kerülte, mint macska a boxer kutya udvarát. Az eredeti EU-Izraeli akcióterv anyaga itt olvasható.

A dokumentum aláírásán részt vettek:
Mose Kacav, Izrael akkori államfője,Mádl Ferenc, Magyarország Köztársasági Elnöke,Medgyessy Péter, akkori miniszterelnök,Kovács László az MSZP részéről,Hiller István az MSZP részéről,Dávid Ibolya az MDF részéről,Herényi Károly az MDF részéről,Orbán Viktor a Fidesz MPP részéről,Áder János a Fidesz MPP részéről,Pokorni Zoltán a Fidesz MPP részéről, valamint a
Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői.

Ezen kívül két fő az SZDSZ részéről. A nevek véletlenül kimaradtak a jegyzetemből, de mint a többi párt esetében, itt is a legfelsőbb vezetők lehettek jelen, tehát valószínűsíthető a személyek Kuncze Gábor mint pártelnök, és Pető Iván mint az SZDSZ országos tanácsának elnöke.
A dokumentum
A dokumentum 8 pontból állt, melyek a következők voltak:
1, Magyarország befogadó célország
Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500.000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100.000 Izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. Megjegyzem, ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006. júliusában.

Kiegészítés 2007.10.16-án:
A ránk vonatkozó szám valószínűleg nem 500, hanem 550 ezer. A Magyar Fórum 1998. december 17-i számában az izraeli 
A Hét Tükre nevű újságból idézett egy közleményt, miszerint "a jövőben Magyarország állampolgárainak száma 550 ezer izraelivel gyarapodhat". Ez különben azért is meglepő, mert az Új Magyarország (1991.09.24) amikor Göncz Árpád Tel Avivban járt 1991. nyarán, még arról tudósított, hogy csak "negyedmillió magyar ajkú közösség" volt Izraelben!

Kiegészítés 2007.10.16-án:
Több mint egymillió izraeli lehet EU- állampolgár (Egy 2004.03.12-i hír:)

Az Európai Unió május elsejei kibővítésével kereken 1,1 millió izraeli számára nyílik lehetőség arra, hogy európai uniós állampolgárságot szerezzen. Erről a Háárec című izraeli lap számolt be, utalva arra, hogy a lehetőséget az unió kibővítése hordozza magában. Olyan, a belépés előtt álló országok, mint Lengyelország és Magyarország ugyanis nagyszámú zsidó állampolgárral rendelkeztek, akik vagy a "holokauszt" előtt vagy később a sztálini idők antiszemitizmusa miatt menekültek Izraelbe. Az Európai Unió Izraelben akkreditált nagykövete, Giancarlo Chevallard tel-avivi sajtóértekezletén utalt arra: az EU 25 tagúra történő kibővítésével az izraeli zsidók egyötöde szerezhet jogot arra, hogy egyik vagy másik EU-tag állampolgárságáért folyamodjon. Az uniós törvények ugyanis kimondják: mindazok, akik bármelyik tagállamban születtek (?), valamint gyermekeik és unokáik (?) jogosultak arra, hogy állampolgárságot szerezzenek. Az izraeliek hat százaléka már élt ezzel a joggal, mert olyan országból származnak, amely az unió tagállama, például Németország, Franciaország, Olaszország vagy Ausztria. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a megkérdezett izraeliek 60 százaléka támogatja az uniós állampolgárságot, további 25 százalék gondolkodik azon. Mindazonáltal a megkérdezettek 75 százaléka nem helyesli az EU közel-keleti politikáját. Azt vallják ugyanis, hogy az EU előnyben részesíti a palesztin álláspontot. (MTI/APA)

Kiegészítés: 2007.09.15-én
Frattini is megmondta, hogy Magyarországnak égetően szüksége lesz a bevándorlókra
2, Izraeli áruk európai terjesztése
El sem tudom képzelni, hogy ez a pont miről szólhat, hiszen az Izrael és Magyarország közötti kereskedelmet az 1998. és 2004. május 1. között érvényes szabadkereskedelmi megállapodás szabályozta, amely az ipari termékek esetén vámmenetes ki- és behozatalt biztosított. 2004. május 1-gyel pedig életbe lépett az EU-Izrael közötti szabadkereskedelmi egyezmény, tehát Izrael bárkivel kereskedhet az EU-ban, ha legálisan akarja ezt megtenni. Csak olyan cikkekről lehet szó melyek nem tartoznak az egyezmény hatálya alá. Ezeket átcsomagolással úgymond "honosítani" lehet, majd úgy továbbszállítani az EU tagországaiba. A megállapodás ezen része tehát az uniós törvények valamilyen formában történő kijátszása.
3, Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása
1993-ban Izrael és Magyarország egy beruházás-védelmi megállapodást kötött , mely eredetileg 10 évre szólt, de továbbra is fenntartották. A titkos megállapodás 3. pontja ennek a folytatása lett volna. Az izraeli beruházók kihasználták a magyar állam kínálta vissza nem térítendő támogatásokat, majd ez év augusztusában, amikor nyilvánvaló lett, hogy a kormány már semmilyen formában nem lesz képes támogatni őket Magyarországon, gyorsan felmondták az 1993-ban kötött, de még mindig élő megállapodást.
A 2004-es egyezmény után nem sokkal jött létre többek között pl. az az ismert szerződés, mely alapján egy Izraeli céget közel egymilliárd Forinttal támogat az állam. Ez egy gyémántcsiszoló üzem lett volna Salgótarjánban (Lásd ezt a 2004-es hírt), annak az öblösüveg gyárnak a területén, mely átmeneti pénzzavarba került. A "munkahelyteremtés" címszó alatt az izraeli befektetőnek ajándékozott pénzösszeg 750 ember plusz a beszállítók kenyerét menthette volna meg hosszú távra az egyébként jó piaci feltételek között működő St.Glass Rt. talpra állításával. Ezzel szemben a gyémántcsiszoló kevesebb mint 350 embert foglalkoztatott volna, azt is csak az üzem teljes beindulása után. A beruházás végül sosem valósult meg. Vajon hány hasonló ügylet bonyolódott le, hová mentek a pénzek számolatlanul?

Úgy nem mellesleg ide vág egy a Magyar Fejlesztési Bankban dolgozó ügyintézőtől származó információ is, mely szerint a magyar állam a TB kasszából(!) izraeli kibucépítéseket finanszíroz, melyek rossz minőségű paprikát termelnek, amit aztán a kiváló hazaihoz keverve az EU-ban magyarként adnak el. Ezért aztán nem támogatják a hazai paprikatermesztést itthon, mert Izraelből légi úton behozva is olcsóbb.

4, A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül
Ebben nincsen nálunk hiány. Ez is része az EU-Izraeli akcióterv néven ismert dokumentumnak. Az ún. holokauszt-oktatás tantárgyi bevezetésének sürgetése.

5, A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása
Azóta is próbálkoznak. 2007. márciusában a Mazsihisz még azt a bátorságot is vette, hogy törvényjavaslatot nyújtson be! A médiának persze nem szúrt szemet, hogy mi a fenét képzelnek magukról.

6, A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása, és megszüntetése
Ez a pont egyértelmű. Nem más ez, mint a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. "szélsőjobb" eltaposására tett törekvés szentesítése.

7, Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában, és a nemzetközi fórumokon
Ez utóbbit tökéletesen lekövethetjük a magyar politikában. Az izraeli tömeggyilkosságok ellen egy szava sincs a magyar kormánynak, sem pedig a pártoknak. A maga is zsidó származású Eörsi Mátyás szóvivő kijelentette, hogy "Izraelnek joga van az "önvédelemhez", holott mindannyian jól tudjuk, hogy nem önvédelemről van szó. Eörsi Mátyás, és Vásárhelyi Mária voltak azok, akik EU képviselőként soha egyetlen egyszer sem emelték fel szavukat a magyar nemzetiségű kisebbséget ért hátrányos megkülönböztetések, az ellenük elkövetett atrocitások, valamint a szomszédos országokban tapasztalható politikusok magyarellenes kirohanásai ügyeiben, ellenben Izraelt, foggal körömmel védték, amikor az Európa Unió el akarta ítélni a palesztinokkal kapcsolatos bűnös gyakorlata miatt.

8, Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében
Ez is része az EU-Izraeli akciótervnek. Ez a pont ismét csak a véleményszabadság korlátozása céljából került bele az egyezménybe.

A fenti megállapodást a Magyar Atlanti Tanács nevű, homályos rendeltetésű szervezet hozta össze, melynek tagsága - hogy is mondjam - igencsak "színes". A szervezet költségvetését pénzintézmények dobják össze, de nem megerősített források szerint évente 4 milliárd Forinttal részesül a magyar adófizetők pénzéből is
.
Magyar Atlanti Tanácsról Drábik János több könyvében is (Uzsoracivilizáció, Világzsákutca) részletesen ír, de az Interneten is találunk róla anyagot. Egy az Új Világrendet megvalósító világhálózat magyar tagszervezetéről van szó, mely korántsem Magyarország érdekeit veszi figyelembe, hanem kizárólag a pénzhatalmat szolgálja ki, és egyértelmű szabadkőműves kapcsolatokkal rendelkezik.
* * *
Az egyezményről szóló információ Vida Lajos, azóta sajnos már elhunyt FKGP-s politikustól származik, aki sajnos csak töredékesen emlékezett, dokumentumot nem juttatott el hozzám. Ennek ellenére bízom az információ valódiságában, tekintve, hogy az illető más esetekben is mindig megbízhatóan tájékoztatott.

Az anyag publicitása nyilvánvaló érdekeket sért, így egyértelmű volt számomra, hogy ezzel hiába fordulnék a médiához. Úgy gondoltam azonban, itt az ideje, hogy mindenki tudjon erről.
Az ügy azért kiemelten fontos, mert nem csak hogy fittyet hány a demokrácia alapértékeire, de közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeni politikai mozgásterét, és jövőjét, ami megengedhetetlen! Kérem, hogy ha valaki bármilyen további információval, esetleg részletekkel, vagy akár cáfolattal rendelkezik az ügyet illetően, írja meg nekem, akár névtelenül is.

Nibiru
2006.08.25

A fenti anyaghoz melegen ajánlott olvasmány:
Csurka István: Zsidó betelepítés Magyarországra (2001-ben jelent meg)



 Cionista zsidó maffia az orosz-grúz konfliktus 

mögött

David Duke

Oroszország betört egy szomszédos szuverén államba és a népe által megválasztott demokratikus kormányt fenyegeti. Az ilyen akció elfogadhatatlan a XXI. században.” Bush elnök elítéli Oroszországot — AP, 2008. augusztus 10.

A szokásos gyanús személyek, akik ellenőrzésük alatt tartják az USA médiáját és politikáját, újra hazudnak az amerikai népnek és a világnak. Itt vannak a tények, amelyek könnyen ellenőrizhetők a fő sodrú médián belül, de el lettek temetve az oroszellenes retorika mögé.

Lássuk a rideg tényeket:
1) Oszétia területileg 90 százalékban Oroszországhoz tartozik. Grúzia ismételt erőfeszítéseket tett a régió etnikai tisztogatására. Orosz békefenntartó csapatok évek óta Oszétiában vannak, amit nemzetközi egyezmények jóváhagytak. Ennek célja, hogy a régió polgárait megvédjék a grúz katonaság támadásától.2) Grúzia kezdte ezt a háborút, nem Oroszország. Grúzia betört Oszétiába, megkísérelte ellenőrzése alá vonni a régiót és etnikailag megtisztítani az orosz népességtől.3) Az izraeli állampolgárságú grúz védelmi miniszter parancsnoksága alatt álló grúz hadsereg meglepetésszerű betörést és támadást indított, ami az első 24 órában legalább 1000 ember halálát okozta. Ezt a támadást az alatt követték el, amíg a világ figyelme az Olimpia felé fordult.4) A grúz katonaság betörése és tömeggyilkos akciói nyomán Oroszország a harcot választotta: olyan erővel szállt szembe a grúz katonasággal, hogy az nem tudta folytatni betörését és támadását. Mindenesetre a grúz támadás következtében oszétiai polgárok ezrei menekültek el otthonukból.5) A zsidó befolyás alatt álló média — ahelyett, hogy beszámolt volna a világnak ezekről a rideg tényekről — hazug módon azt állította, hogy a cionistákkal szövetséges grúz állam „orosz agresszió” és „orosz betörés” áldozatává vált. Pedig Grúzia tört be Oszétiába, Grúzia bombázta és gyilkolta tömegesen Oszétia népét és ez indította el a szóban forgó konfliktust. Miután Grúzia megindította a betörést és megkezdte a tömeggyilkosságokat Oszétiában, a távirati hírhálózatok órákon át minden amerikai számára Grúzia elnökét és az USA Külügyminisztériumának zsidó tisztviselőit mutatták, akik azt kiabálták, hogy Oroszország betört Grúziába!6) Az olyan neokon irányítás alatt álló politikusok, mint George Bush, ahelyett, hogy az első pillanattól kezdve elítélték volna Grúziát a betörésért és a tömeggyilkosságokért, Oroszországot ítélik el, és megkísérlik Amerikát és Európát belevinni egy teljesen igazolatlan konfliktusba Oroszországgal.

Legalább hat oka van annak, hogy Amerika zsidó befolyás alatt álló médiája és politikai vezetősége miért foglal állást Grúzia mellett:
1) Amint az izraeli újságok spontán beszámolóiból ismeretes, Izrael régóta szövetséges Grúziával. Kiképezte csapatait, ellátta fegyverekkel Grúziát. A grúz kormányban a kulcsfigurák izraeli állampolgárok és Izrael mellett elkötelezett személyek, közöttük az a „grúz”, aki közvetlenül elindította a háborút: Davit Kezerasvili védelmi miniszter. „Grúzia” fő szóvivője Temur Jakobasvili, aki egyben Grúzia újraegyesülési minisztere, szintén izraeli állampolgár.2) Izraelnek olaj-távvezetéke és gazdasági érdekeltségei vannak Grúziában, ezeket ellenőrzése alatt akarja tartani.3) Izrael és a zsidó hatalom ügynökei világszerte azért haragudnak Oroszországra, mivel Oroszország megakadályozza a zsidó neokon uralom alatt álló USA-t abban, hogy az ENSZ politikáját egyöntetűen Palesztina, Szíria, Libanon ellen és egy majdani Irán ellen folytatott háború felé terelje.4) Az orosz kormány vette azt a bátorságot, hogy bizonyos zsidó bűnöző oroszországi oligarchiákat, mint Berezovszkijt, Guszinszkijt, Hodorovszkijt és másokat vád alá helyezett. Közülük sokan a lopott milliókkal Izraelbe és más országokba menekültek.5) Oroszország demokratikus állam, amelyet nem irányítanak olyan speciális érdekeltségek, mint ahogyan az USA-t irányítja az AIPAC és a zsidó kampánypénz. A zsidó befolyás alatt álló újságok és politikusok Oroszországgal kapcsolatban a „demokrácia” hiányára vagy elégtelenségére panaszkodnak, hallgatnak azonban arról, hogy az USA-ban olyan kétpártrendszer működik, amelyet úgy alakítottak ki, hogy lehetetlenné váljék bármilyen harmadik párt országos érvényesülése, egy ilyen párt ellenvéleményét vagy képviseletét elnyomják. Oroszország viszont már nem kommunista, hanem valódi értelemben antikommunista állam. Mialatt Oroszország a nagyobb szabadság és az egészséges nemzeti érzések felé mozdult el, addig az USA-ban az élet minden területén fokozzák az állami ellenőrzést. Jelenleg az amerikai politikát ironikus módon a neokonok irányítják, vagyis egy olyan zsidó szélsőséges csoport, amelyet Trockij (Lev Davidovics Bronstein) követői alapítottak. Trockij a hírhedt zsidó bolsevik volt a Vörös Hadsereg feje az oroszországi kommunista forradalom első éveiben, egy olyan ember, aki a keresztények millióit gyilkoltatta meg.6) A cionisták megpróbálják Oroszország nagy és túlnyomóan fehér fajú nemzetét Amerika és Európa ellenségévé tenni, mivel a nacionalista Oroszország útjában áll közel-keleti terveiknek és az Új Világrendnek. Az Oroszország és Grúzia közötti konfliktus nem áll érdekében egyik országnak sem, viszont ebben a háborúban Oroszország, a cionisták fő ellensége mind pénzügyileg, mind a világ közvéleményének szemében meggyengülhet, miközben Izrael több fegyvert tud eladni Grúziának.

Amikor az emberek megértik majd a zsidó szupremácisták óriási média- és kormányzati hatalmát, akkor kezdik majd megérteni a világ jelentősebb konfliktusainak természetét Is.

Mindez végül is abban az egyszerű tényben kristályosodik ki, hogy a hatalmas zsidó befolyás az USA politikájában és médiájában oda vezet, hogy az uralkodó látszat szerint Izrael és a zsidó nép érdekében áll a Grúzia melletti kiállás és a károkozás Oroszországnak. Sajnos az USA Izrael-politikája, a katasztrofális amerikai háború Izrael érdekében Irak ellen, a zsidók által irányított tántorgásunk egy Irán elleni katasztrofális háború küszöbéig, csak úgy, mint a kommunistaellenes Oroszországgal való konfliktusnak ez az esztelen fokozása egyaránt azt tükrözi, hogy az USA kormánya nem az amerikai nép érdekében, nem a szabadság, igazságosság érvényesüléséért cselekszik, hanem egyszerűen a zsidó szélsőségesek akaratának veti alá magát.

Fordította: Tudós-Takács János



 A Leuchter-jelentés


Fred A. Leuchter a kivégzési berendezések tervezésének és készítésének szakembere. Felkérték, hogy készítsen szakértői véleményt az auschwitzi, birkenaui és majdaneki állítólagos gázkamrákról.
"Miután Auschwitzban, Birkenauban és Majdanekben áttekintettük az összes anyagot és megvizsgáltunk minden helyszínt, a bizonyítékokat megsemmisítő erejűnek találjuk. Ezen helyek egyikén sem voltak kivégzésre szolgáló gázkamrák."
A szerző legjobb tudása szerinti mérnöki szakvéleménye, hogy a megvizsgált helyszínek állítólagos gázkamráit sem akkor, sem most nem használhatták kivégzésre, és soha senki nem vélhette komolyan, hogy ezek ilyen feladatot láthattak el. E jelentés nem tagadja a holocaustot, csupán azt vonja kétségbe, hogy abban az auschwitzi helyiségben, amit az idegenvezető gázkamraként mutatott be, embereket elgázosítottak. Döntő különbség van a tagadás és a kételkedés között! A tagadó biztos abban, hogy valami nem úgy van, illetve nem úgy történt, ahogy az ellentétel állítja. Ezzel szemben a kételkedő lehetségesnek tartja a tételt és az ellentételt is! A jelentés vitaindító kíván lenni. "A vita nincs lezárva" - mondja David Cole.



 Rejtett zsarnokság


Walther White: Interjú Harold Wallace Rosenthal-lal 1976-ból
Az 1976-ben készült megrázó, és tényfeltáró interjút a ifj. Walther White készítette. Bár több mint 30 éve született ez az beszélgetés mégis elgondolkodtató az, ahogyan, és amiről beszél az interjúalany. Ebben a részben megtudhatjuk azt, hogy a zsidók mitől is félnek igazán.

A zsidó hit és vallás

Mr. Rosenthaltól azt kérdeztem, hogy a zsidókat miért fogadták el olyan könnyen a többi faj között. A válasza hosszú és részletes volt.

„Egy igen korai időpontban, késztetve attól a vágytól, hogy megtehessük utunkat a világban, keresni kezdtünk egy eszközt, aminek a segítségével teljesen elterelhetünk minden figyelmet a faji szempontról. Mi lehetett volna eredményesebb, ami az akkori időben minden gyanú felett áll, mint másoktól kölcsönözni, és használni a vallási közösség eszméjét? Arra voltunk kényszerítve, hogy ezt az eszmét az árjáktól kölcsönözzük. A zsidóknak sohasem volt semmiféle vallási intézményük, ami saját lelkületükből alakult volna ki, mivel mi híjával vagyunk minden idealizmusnak. Ez azt jelenti, hogy a hit a túlvilági életben idegen számunkra. Tény, hogy a Talmud nem fektet le elveket, amik felkészítenék az egyént az eljövendő túlvilági életre, hanem csupán szabályokat ad egy fényűző élethez ezen a világon. A Talmud olyan utasítások gyűjteménye, amelyek a zsidó faj fennmaradására és a közöttük és gojok közötti kapcsolatok szabályozására irányulnak. Tanításaink nem erkölcsi problémákkal, hanem a szerzés módjával kapcsolatosak. A zsidó vallás erkölcsi értékeire vonatkozóan vannak teljesen kimerítő tanulmány, amelyek megmutatják, hogy az a fajta vallás, amely a miénk, titokzatosnak tűnik az árja lélek számára. Mi a legjobb példái vagyunk a vallási gyakorlat által kialakított viselkedésnek, kizárólag evilági életünk és lelkiségünk éppen olyan idegen a kereszténység valódi szellemétől, mint amilyen idegen volt a mi karakterünk 2000 évvel ezelőtt ennek az új hitvallásnak alapítója számára. A kereszténység Alapítója nem csinált titkot abból, hogy miként értékeli a zsidókat, és abból a tényből, hogy nem volt egy közülünk. Amikor megalapította az új vallást, szükségszerű volt, hogy kiűzzön minket az Isten templomából, mivel akkor is, mint mindig, a vallást kereskedelmi érdekeink előmozdításának eszközéül használtuk. De abban az időben Jézust keresztre szegeztettük az irántunk tanúsított magatartása miatt, míg a modern keresztények politikai pártokba lépnek, és annak érdekében, hogy választásokat nyerjenek, lealacsonyítják magukat azzal, hogy zsidó szavazatokért koldulnak. Még velünk együtt politikai intrikákba is keverednek saját nemzetük érdekeivel szemben. Mi addig élhetünk más népek és államok között, amíg sikerül meggyőznünk őket, hogy a zsidók nem külön nép, hanem egy vallási hit képviselői, akik ezért egy 'vallási közösséget' alkotnak, jóllehet ez sajátos jellegű. Tény, hogy ez a mi legnagyobb hamisításunk. El kell rejtenünk a saját karakterünket és életmódunkat ahhoz, hogy továbbra, is mint paraziták létezhessünk a nemzetek között. Ezen a vonalon oly messzemenő sikert értünk el, hogy sokan azt hiszik, hogy a közöttük élő zsidók igazi franciák, angolok, olaszok vagy németek, akik történetesen csupán olyan vallásfelekezethez tartoznak, amely különbözik az ezekben az országokban, túlsúlyban lévő felekezetektől. Különösen azokban a kormánykörökben, ahol a tisztségviselők csupán minimális történelmi érzékkel rendelkeznek, viszonylag könnyen alkalmazhatjuk hírhedt megtévesztő módszereinket. Ezért sohasem támad a leghalványabb gyanú sem azzal kapcsolatban, hogy mi, zsidók, külön nép lennénk, és nem csupán egy 'hitvallás' hívei. Ennek ellenére egy pillantás az általunk irányított sajtóra elegendő bizonyítékot kellene, hogy nyújtson az ellenkezőjére, még a legcsekélyebb fokú intelligenciával rendelkező emberek számára is."

A pénz hatalma

Amikor megkérdeztük, hogy a zsidók mi módon tettek szert hatalomra, Mr. Rosenthal ezt mondta:

„A halalmunk a nemzeti pénzrendszer manipulálása által jön létre. Tőlünk származik az idézet: 'A pénz hatalom'. Amint az a fő tervünkben megnyilvánult, lényeges volt számunkra egy privát Nemzeti Bank alapítása. Az USA bankhálózata ragyogóan beleilleszkedett a tervünkbe, mivel annak tulajdonosa mi lettünk, de a név kormányzati intézményt sejtet.
Kezdettől fogva az volt a célunk, hogy lefoglaljunk minden aranyat és ezüstöt, visszaválthatatlan papírbankjegyekkel helyettesítve azokat. Ezt a célt elértük!"

Amikor a „visszaválthatatlan bankjegyekkel" kapcsolatban kérdeztük, Mr. Rosenthal ezt felelte:

„1968 előtt a hiszékeny goj bevihetett egy Szövetségi Jegybank által kibocsátott dollárt bármely amerikai bankba, és beválthatta azt egy érme alakú dollárra, amely 90%-os ezüst tartalmú, 412,5 gramm súlyú volt. 1933-ig ugyanez a bankjegy beváltható volt egy 90%-os ezüstöt tartalmazó, 254,5 gramm súlyú érmére. Jelenleg viszont a gojoknak nem visszaváltható bank¬jegyeket adunk, illetve rézérméket. De sohasem adunk nekik aranyat és ezüstöt. Ezentúl csak papírt adunk." - mondta megvetően.

„Mi, zsidók, a papír-trükk által boldogulunk. Ez a módszerünk, amellyel pénzt kapunk, és viszonzásul csak papírt adunk."

„Tud nekem mondani erre példát?" - kérdeztem.

„Erre számos példa van, de néhány könnyen átlátható: a részvénytőkék, a kötvények piaca, a biztosítás minden formája, és a Szövetségi Jegybank Részvénytársaság által működtetett váltópénzrendszer, nem beszélve az arany és ezüst milliárdjairól, amiket cserébe kaptunk papírbankjegyekért, amiket ostobán pénznek neveznek. A pénz halalma lényeges volt a propaganda állal végzendő nemzetközi hódításra vonatkozó fő tervünk megvalósításában."

Arra a kérdésre, hogy miként tervezték meg ennek kivitelezését, ezt mondta:

„Először a bankrendszer ellenőrzésével képesek voltunk uralni a részvénytársasági tőkét. Ennek révén megszereztük a filmipar, a rádióhálózat és az újonnan kialakuló TV-média teljes monopóliumát. A nyomdaipar, az újságok, az időszaki folyóiratok már a mi kezünkben voltak. A legnagyobb zsákmány később került a kezünkbe, amikor átvettük az összes iskolai anyag publikálását. Ezen eszközök állal a céljainknak megfelelően alakítani tudtuk a közvéleményt. Az emberek csupán ostoba disznók, amelyek azokat a dallamokat röfögik és visítják, amiket mi adunk nekik, akár igazak azok, akár hazugságok."

A lélek ellenőrzése és kondicionálása

Amikor megkérdeztük, hogy a zsidók éreznek-e fenyegetést a „csendes többség" részéről, Mr. Rosenthal nevetett erre a gondolatra, és ezt mondta:

„Nincs olyan, hogy csendes többség, mert mi befolyásoljuk a felháborodásaikat. Az egyetlen dolog, ami létezik: a nem gondolkodó többség, és ők nem gondolkodók maradnak mindaddig, amíg a menekülésüket a szigorú szolgálatunkból a szórakoztató iparunk ópiuma jelenti. Az ipar fölötti uralom révén a munka és a rabszolga emberek urai lettünk. Amikor a napi munka nyomása szinte a robbanásig fokozódik, mi kinyitjuk a pillanatnyi élvezet biztonsági szelepét. A tv és a filmipar nyújtja a szükséges időleges kikapcsolódást. A programokat gondosan úgy tervezzük, hogy az érzékekkel kapcsolatos érzelmekre hassanak, sohasem a logikusan gondolkodó lélekre. Emiatt az embereket úgy programozzuk, hogy a parancsaink szerint és ne az értelmüknek megfelelően reagáljanak. Soha sincsenek csendben; a gondolkodásban vissza fognak maradni."

Folytatva a gojok feletti zsidó kontrollal kapcsolatos gondolatot, Mr. Rosenthal ezt mondta:

„Mi a társadalmat kasztráltuk a félelem és a megfélemlítés által. A társadalom férfiassága csupán nőies külső megjelenéssel párosítva létezik. A népesség így - semlegesítve - engedelmessé válik, könnyű felette uralkodni. Mint minden természetileg herélt lénynek, a gondolataik sem foglalkoznak a jövővel és az utódaikkal, hanem csak a jelenlegi munkával és a következő étkezéssel."

A munka és az ipar manipulálása

Nyilvánvaló volt, hogy Mr. Rosenthal izgatott lett, amikor említés történt a nemzet iparáról.

„Sikerült megosztanunk a társadalmat azáltal, hogy szembeállítottuk a munkát a vezetéssel. Talán ez az egyik legnagyobb teljesítményünk, mivel a valóságban ez háromszög, noha mindig csak két pontja látható. A modern társadalomban, ahol tőke létezik, amelynek erejét mi képviseljük, ez van a csúcson. A munka és a vezetés a tőkével együtt egy háromszöget képez. Ezek folytonosan szemben állnak egymással, és a figyelmük sohasem irányul problémájuk csúcsára. A vezetés arra kényszerül, hogy emelje az árakat, mivel mindig nőnek a tőke költségei. A munkának növelnie kell a béreit, és a vezetésnek magasabb árakkal kell dolgoznia, és így ez az ördögi kör keletkezik. Minket sohasem vontak felelősségre a szerepünkért, ami az infláció valódi oka, mivel a vezetés és a munka közötti konfliktus oly súlyos, hogy egyiküknek sincs ideje észrevenni a tevékenységeinket. Az inflációs ciklust az okozza, hogy növeljük a tőke költségét. Nem dolgozunk, és nem irányítunk, és mégis profithoz jutunk. Pénzügyi manipulációink révén a tőke, amelyet nyújtunk az iparnak, nekünk semmibe sem kerül, így többet teszünk, mint Isten, mivel az egész gazdagságunk a semmiből jön létre. Ön megdöbbentnek látszik! Ne legyen megdöbbenve! Szent igaz, hogy mi valóban többet teszünk, mint Isten. Ezzel a feltételezett tőkével adóssá tesszük az ipart, a vezetést és a munkát. Ez az adósság mindig nagyobb lesz, és sohasem likvidálódik. Ezzel a folytonos növeléssel szembe tudjuk állítani a vezetést a munkával. Ezért ezek sohasem fognak egyesülni, együttesen ránk támadni és beharangozni egy adósságmentes ipari utópiát. Mi vagyunk a szükséges elem, mert semmit sem költünk. A vezetés létrehozhatná a saját tőkéjét - a profitot. Üzleti élete növekedhetne, és a profit is növekedne. A munka is jól boldogulna: mialatt a termék ára változatlan maradna, az ipar, a munka és a vezetés egyre jobban boldogulna. Mi, zsidók, azzal dicsekszünk, hogy az ostoba gojok sohasem vették észre, hogy mi vagyunk azok a paraziták, akik felemésztjük a termelés egyre nagyobb részét, miközben a termelők egyre kevesebbet kapnak."

A vallás kontrolálása

Ahogy teltek az Órák az intenzív, de szívélyes interjú során, Mr. Rosenthal kifejtette gondolatait a vallással kapcsolatban is.

„A vallást is tanítani kell, és ennek szükségességével számoltunk. A tankönyvipar és a hírközlő média kontrollálásával vallási tekintélyként mutatkozhattunk. Számos rabbink professzor a kereszténynek feltételezett teológiai szemináriumokban. Megdöbbentett minket a keresztények ostobasága, hogy a tanításunkat úgy fogadták el és úgy propagálták, mintha a sajátjuk lenne. A zsidóság nemcsak a zsinagóga tanítója, hanem minden amerikai 'keresztény egyházé' is. Propagandánk által az Egyház legbuzgóbb támogatónkká vált. Ez még speciális helyet is biztosított számunkra a társadalomban. Az ő hitük az a hazugság, hogy mi vagyunk a 'választott nép', és ők a gojok. Az Egyház ezen megtévesztett gyermekei megvédenek minket, egészen addig a pontig, hogy lerombolják a saját kultúrájukat. Ez az igazság még az ostobák számára is nyilvánvaló, ha valaki megvizsgálja a történelmet és meglátja, hogy minden háborút azért vívtak fehér emberek fehérek ellen, hogy az uralmunk fennmaradjon. Kontrolláltuk Angliát a forradalmi háború alatt, az Északot a polgárháború során, valamint Angliát és Amerikát az első és a második világháború alatt. Vallási befolyásunk által bele tudjuk vinni a mit sem sejtő fehér keresztényeket az egymás elleni háborúkba, amelyek mindig elszegényítik mindkét felet, miközben a pénzügyi és politikai hatalmunk növekszik. Valahányszor napfényre kerül az igazság, amely leleplez minket, egyszerűen összegyűjtjük az erősségeinket - a tudatlan keresztényeket. Ők megtámadják a keresztes vitézeket, még ha azok a saját családjuk tagjai is. Ennek példája a faji egyenlőség, ami integrációhoz és végső soron a fajok kereszteződéséhez vezet. A hiszékeny klérus egy szuszra kiokítja a híveit, hogy mi speciális, választott nép vagyunk, miközben egy második szuszra kinyilvánítja, hogy minden faj egyenlő. A következetlenségüket sohasem fedezik fel, így mi, zsidók, speciális helyet élvezünk a társadalomban, miközben az összes többi faj a faji egyenlőség legalsó szintjére szorul.

Ezért találtuk mi ki a faji egyenlőség hazugságát, mert ez által minden fajt alacsonyabb szintre tudunk szorítani. Azt tanították nekünk, hogy a jelenlegi gazdasági gyakorlatunk jóindulatú, tehát keresztényi. Ezek a szószéki papagájok hangsúlyozzák a jóságunkat, hogy pénzt kölcsönözzünk nekik templomaik építésére. Sohasem tudatosítják, hogy a saját Szentírásuk elítél minden uzsorát. Buzgón fizetik az óriási kamatainkat. Ezen gyakorlatukkal a társadalmat uralmunk alá helyezték. Politikailag dicsőítették a demokrácia áldásait, és sohasem értették meg, hogy a demokrácia révén nyertünk uralmat a népük felett. A Szentírásuk azt tanítja, hogy a kormányzás jóindulatú despotikus formája összhangban van e könyv törvényeivel, míg a demokrácia a tömeg uralma, amelyet mi uralmunk alatt tartunk egyházaikkal, médiánkkal és gazdasági intézményeinkkel. A vallásuk csupán egy másik csatorna, amelyen keresztül irányíthatjuk propagandánk hatalmát. E vallásos bábuk ostobaságát csak a gyávaságuk múlja felül, ezért könnyű uralkodni rajtuk."

A világos hajnalok

Ritkán vallja meg bárki is lelkének intim dolgait úgy, ahogy ezt Mr. Rosenthal tette. A visszapillantás azt mutatja, hogy volt egy nagyobb Erő, amely arra késztette ezt az embert, hogy feltárja mindazt, amit itt leírtunk. Az interjú hátralévő része megerősíti ezt.

„Mivel nem hiszünk a halál utáni életben, minden erőfeszítésünk a „most”-ra irányul. Nem vagyunk olyan bolondok, mint Önök, és sohasem fogadunk el olyan ideológiát, ami az önfeláldozásban gyökerezik. Amíg Önök a közösség javáért élnek és halnak, addig mi csupán önmagunk személyéért élünk és halunk. A zsidók irtóznak az önfeláldozás eszméjétől. Ez visszataszító az Ön számára. Nincs olyan ok, amiért érdemes lenne meghalni, hiszen a halál a vég. Egyedül a saját életünk megőrzése érdekében egyesülünk. A farkasok egy csoportja egyesül, hogy rátámadjon a prédájára, de azután szétszélednek, miután mindegyikük jóllakott. Ugyanígy mi zsidók egyesülünk, amikor veszélyt észlelünk nem azért, hogy megőrizzük a közösségünket, hanem azért, hogy védjük a saját bőrünket. Ez a magatartás hatja át egész létünket és filozófiánkat. Mi semmit sem azért hozunk létre, hogy az csupán másoknak legyen jótétemény. Mi 'szerzők' vagyunk, és kizárólag az 'én' kielégítése érdekei bennünket, filozófiánkat megérteni annyi, mint megérteni az 'elvételt'. Sohasem adunk, csak elveszünk. Sohasem dolgozunk, hanem élvezzük mások munkájának gyümölcseit. Nem alkotunk, hanem lefoglalunk. Nem alkotók vagyunk, hanem paraziták. Fizikailag élhetünk egy társadalmon belül, de lelkileg mindig elkülönülünk attól. Dolgozni azt jelentené, hogy termelni, és ennek a munkának a legmagasabb formája az alkotás lenne. Az Önök faja mindig azért dolgozott, mert örömét lel te abban, amit megtermel. Mi sohasem dolgoznánk azért, hogy bárkivel is jót tegyünk, hanem csakis azért, amit elvehetünk. Mi ezt az árja magatartást felhasználtuk a magunk legnagyobb jólétének elérésen. Önök azért az örömért akarnak dolgozni, amit az alkotás révén nyernek, miközben sohasem törődnek a fizetséggel. Mi az Önök munkájának eredményét nyomorúságos fizetség ellenében átvesszük és a magunk boldogulására fordítjuk. A legutóbbi időkig az iparos ember büszkesége felülmúlta a magas jövedelem megszerzésére irányuló törekvését. De mi a magunk hatalmának, vagyis a pénznek rabszolgájává tudtuk tenni a társadalmat, azzal, hogy arra kényszerítettük az emberekkel, hogy a pénz után fussanak. Az embereket a magunk elvételre és szerzésre alapuló filozófiája felé fordítottuk, de úgy, hogy sohase elég neki. Egy elégedetlen nép a gyalog szerepét játssza a világ meghódításáért folyó sakkjátszmánkban.

Így az emberek mindig keresik, és sohasem érik el a kielégülést. Abban a pillanatban, amikor önmagukon kívül keresik a boldogságot, készséges szolgáinkká válnak. Az Önök népe sohasem ébred annak tudatára, hogy mi nekik csupán értéktelen vacakságokat kínálunk, amik nem hoznak kielégülést. Megszerzik az egyiket, elfogyasztják és nincsenek kielégülve. Akkor mi felkínálunk nekik egy másikat. Végtelen számú külső szórakoztató eszközzel rendelkezünk, oly mértékben, hogy az élet nem képes újra befelé fordulni, hogy megtalálja végleges kielégülését. Önök rabjaivá váltak a gyógyszerünknek, amelyen keresztül abszolút uraikká váltunk. Az első és alapvető hazugságon (amelynek célja az, hogy az emberekkel elhitesse, hogy mi nem egy népet, hanem egy vallást alkotunk) alapul a többi hazugság.

A legnagyobb félelmünk az, hogy ez a hamisítás lelepleződik, mivel minket megsemmisítenek abban a pillanatban, amikor a közvélemény az igazság birtokába jut, és annak megfelelően cselekszik. Egy dolog egy embert az igazság birtokába juttatni, és más dolog megértetni vele azt, ill. további lépés megnyerni őt ahhoz, hogy annak megfelelően cselekedjék. Az igazságnak önmagában nincs értéke, amíg nem alkalmazzák, vagy nem használják fel valamilyen módon. Nyilvánvalóvá válik, hogy még itt, Amerikában is küszöbön áll egy ébredés. Azt reméltük, hogy a keresztény Németország elpusztítása által a velünk foglalkozó minden téma félelmetes tabuvá válik. De úgy tűnik, hogy újjászületés jelei mutatkoznak itt egy olyan nép soraiban, amelyet igen erőteljesen ellenőrzünk. Jelenleg terveket készítünk egy gyors kivonuláshoz. Tudjuk, hogy amikor hajnalodni kezd, a fény számára már nincs megállás. Részünkről minden erőfeszítés csak erősíteni fogja ezt a fényt és középpontba állítja azt. Attól félünk, hogy ez a fény mozgalmakban tör előre ebben az országban, különösen az Önök körében. Megdöbbent minket, hogy Önök sikeresen elélik az embereket azután, hogy bezártunk minden kommunikációs ajtót. Attól félünk, hogy ez egy közelgő pogrom jele, amely hamarosan bekövetkezik Amerikában. Az amerikai közvélemény felismerte, hogy mi vagyunk hatalmon, ami végzetes hiba a részünkről. Ez a nép sohasem lehet szabad mindaddig, amíg ez az ország a zsidók országa. Ez a kinyilatkoztatás lesz a mi vesztünk. Az amerikai népet könnyen meggyőzte a propagandánk, hogy a toll hatalmasabb, mint a kard. Mi megúsztuk azt, hogy megöljenek minket, és mindaz, amit a goj csinál, csak annyi, hogy beszél róla, ami eredménytelen, mivel mi, a propaganda mesterei, mindig ellenkező beszámolót adunk közzé. Ha az árják visszatekintenek a történelemre és alkalmazzák a múlt tanulságait, akkor undorodva eldobják a tollat és forró szenvedéllyel kardot ragadnak. (A történelmi visszapillantás megvilágítja értelmünket és megmutatja nekünk, hogy az európai országok a zsidókérdést kizárólag az erő alkalmazásával oldották meg.) Mindeddig megmenekültünk a kardtól, mert az egyedüli megtorlás ellenünk bizonyos nem tekintélyes folyóirat, vagy korlátolt terjesztésű pamflet volt. A tolluk nem veszi fel a versenyt mienkkel, de állandóan attól félünk, hogy megnyílik a szemük és felismerik, hogy soha semmilyen változást nem lehetett előidézni tollal. A történelmet vérrel írták, nem tintával. Egyetlen levél, folyóirat vagy könyv sem keltette életre a népet, és nem fékezte meg a zsarnokságot. Megértettük ezt az elvet és folytonosan sugallja propagandánk az embereknek, hogy írjanak leveleket az Elnöknek, a Kongresszusnak és a helyi médiának.

Biztosak vagyunk abban, hogy továbbra is képesek vagyunk kizsákmányolni, megfélemlíteni és jogaiktól megfosztani a fehér amerikaiakat, amíg fogva tartja őket az illúzió, hogy ők a tömegeket nyomtatott szövegekkel nevelik. Jaj, nekünk, ha valaha belátják ennek hiábavalóságát, leteszik a tollat és kardot ragadnak. A történelem megerősíti azt a tényt, hogy egy öntudatra ébredt kisebbség szenvedélyei - bármilyen kicsi is az a csoport - elegendő erőt tudnak kifejteni ahhoz, hogy romba döntsék a legnagyobb birodalmat is. Nem azok a mozgalmak irányították a sorsot, amelyek a passzív többségre, hanem amelyek az aktív kisebbség valódi erejére támaszkodtak. Az akarat az erő, nem a számok, mert egy erős akarat mindig uralkodik a tömegek felett! Abban is biztosak vagyunk, hogy ameddig a mi akaratunk erősebb, vagy a nép akarata félre van vezetve, a nép szét van szórva és vezetés nélküli. Mi sohasem leszünk legyőzve szavakkal, hanem csakis erővel!"

Ford.: Tudós-Takács János


(Szittyakürt nyomán Szent Korona Rádió)






 Rockefeller-titok



Haszon + Emberbarátság = Hatalom

"A Rockefeller-hatalom egyik fontos eleme az emberbarátság. A Rockefeller-család tagjai, mint jótevők felmérhetetlen hírnévre tesznek szert, amit természetesen a közvélemény olyan magasra értékel, hogy a közügyek intézését egyértelműen a Rockefellerek kezébe helyezi. Az emberbarátság több hatalmat és befolyást hoz magával, mint a vagyon". Meyer Kutz, Rockefeller Power

A Rockefellerek „emberbarátok”? Nem, inkább gátlástalanok, mert hamis emberszeretetüket álruhának használják a hatalmuk megtartásához. Első őseiket Európában, a 17. században találjuk (
klikk), ahová most nem megyünk vissza, de nézzük meg hogyan szerzett ez a család Amerikában nemcsak hatalmas vagyont, de hatalmat is.Hogyan lettek a Rockefellerek "emberbarátok"? John D. Rockefeller (1839-1937) amerikai olajmágnás könyörtelen haszonűzést folytatott a Standard Oil monopólium-vállalatával, s emiatt a legutáltabb ember volt Amerikában. Egyszer aztán rájött, hogy a vagyon nem sokat ér, ha mindenki megveti, és a véresen végződő 1913-1914-as ’Colorado Fuel & Iron Co. (Rockefeller-vállalat) bányasztrájk’ után felkérte Ivy Lee-t, az akkori idők legnevesebb társadalmi kapcsolatszervezőjét [public relations], hogy valamit segítsen a család közvéleményben elterjedt rossz hírnevének javításában. A propaganda-szakértő azt ajánlotta az idős Rockefellernek, hogy a társadalom ellenszenvét a legkönnyebben és leghatásosabban pénzadományokkal fordíthatja meg. Ez meg is történt s hirtelen "jóságos Mikulás Bácsi" lett belőle.

Rockefeller népszerűsítő-ügynöke, a bolsevikokkal erősen szimpatizáló Ivy Lee azt terjesztgette a közvéleményben, hogy ’a bolsevikok is csak olyan emberek, mint amilyenek mi vagyunk. Csak éppen szegény kis becsapott ábrándozók, de valójában az emberiség jótevői és emberbarátok’.

A Rockefellerek a bolsevista forradalom idején kezdték kiépíteni a kapcsolataikat az „imperialisták ellenségeivel”, aztán fordult a világ és a nagy Lenin a húszas években új gazdasági tervet indított, és a Szovjetunióban tárt karokkal fogadták az egykori gyűlölt imperialista tőkés urakat. Vajon nem ugyanez történt 1989-ben is a kommunizmus bukása után?

„A versengés bűn” – John D. Rockefeller

Monopol-kapitalizmus lehetetlen, hacsak nincs olyan kormány, amelynek hatalma van a versenytársak elfolytására. John D. Rockefeller mindig azzal dicsekedett, hogy ő mennyire megveti a versengést. Amikor csak tehette, a kormányt arra használta fel, hogy saját érdekeit előtérbe helyezze és megakadályozza a versenytársakat a lehetőségektől.

Mielőtt „Mr. Standard Olajos” megjelent egy-egy előadáson, előzőleg megrakta a zsebeit aprópénzzel, majd marékszámra dobálta a centeket az örömittas, hálás gyereksereg közé. De a cinikusok hamar észrevették, hogy ez a "Szent János" spekulációkkal milliókat tesz zsebre, hogy azután a népnek bőkezűen adományozzon vissza centecskéket.

Hát nem egészen, de majdnem. Rockefellernek volt még furfangosabb elképzelése: pénzadományokat juttatott olyan szervezeteknek és intézményeknek, amelyek ez által kerültek a befolyása alá. Ez nemcsak többszörös hatvánnyal emelte a Rockefeller Birodalom vagyonát, hanem egyben erősítette a hatalmát: befolyását a kül- és belügyekbe, a gazdasági élet irányításába: - «a pénz beszél, a kutya ugat!»

A Rockefeller Foundation "The Rockefeller Institute for Medical Research" néven alakult, 1901-ben, ami szintén a Rockefeller-név szerecsenmosdatására jött létre.

Igaz, ma már sokan kiállnak amellett, hogy a Rockefeller-adományok sokat segítettek a tudományos kutatások terén. Mások viszont állítják, hogy a Rockefeller-pénzek inkább a különféle mesterséges vegyi-anyagokból előállított gyógyszereket helyezték előtérbe: a gyógyszergyárak szinte minden betegségre találtak illetve gyártottak gyógyszereket. S mindenki tudja, hogy a betegség az a kellék, amiből az emberiségnek soha nem lesz hiánya! Tehát a Rockefeller-pénzeknek köszönhető, hogy a háttérbe szorult a betegségek természetes vitaminos kezelése, de a rengeteg tanulmány is, amely segített volna az egészséges táplálkozással való megelőzésében.

Mert vajon miből készülnek a gyógyszerek? Az olajmágnás Rockefeller-családnak nem volt nehéz ellátni az évek óta pénzelt gyógyszeripart, nyersolajból származó szén és kátrány állománnyal!
A bankárok
Nos, mire elérkezett az 1910-es esztendő, Amerika államai sorra elfogadták a "16th Amendment" c. törvénymódosítást, a fokozatosan emelkedő kereseti adóztatás bevezetésére. Az előrelátó és összeesküvésre hajlamos John D. kitalálta, hogyan kell elkerülni a „Rockefeller Foundation”-vagyont fenyegető adóztatást.

A századfordulóra Rockefellerék is beálltak a bankárdinasztiák közé. John D. Rockefeller megvásárolta a Chase Bankot, fivére William pedig a new yorki National City Bankot. Később Rockefeller Chase Bankja egyesült Warburg Manhattan Bankjával, megalakítván a világ leghatalmasabb pénzügyi szövetségét, a Chase Manhattan Bankot.

„Amikor a new yorki ’Wall Street’ magánbankárairól beszélünk, akkor azt a maroknyi bankházat értjük, amelyeknek tevékenykedése nemzetközi méretű, és amelyek az Egyesült Államokban ugyanazt a hatalmat képviselik, amit oly hosszú ideig a Rothschildek gyakoroltak Európában. Ezek a bankházak, mint például J. P. Morgan vagy Brown Brothers & Co. társulás révén, feltehetőleg szoros szövetségben állnak más városbeli hatalmas cégekkel, s amiként August Belmont & Co. hosszú ideig a Rothschildeket képviselte, úgy J. P. Morgan & Co. valamint a Brown Brothers & Co. képviselik Amerikában a nagy európai cégeket és intézményeket” (Appleton and Co, New York, 1916. – Idézet Cleon W. Skousen: A Leleplezett Kapitalista).

Megkérdezhetnénk: mivel magyarázható az, hogy Rockefellerék - a világ legnagyobb, leggazdagabb kapitalistái - a „Rockefeller Foundation” különféle ágazatán keresztül milliókat és milliókat adományoztak esküdt ellenségeiknek? Hiszen láthatták, mi történik azokban az európai országokban, amelyekben a kommunisták hatalomra kerültek: államosítások, kolhozok, vagyonelkobzások, kulákok bebörtönzése stb.. Nem féltek ezek a kapitalisták, hogy hasonló sors várja őket is? Egy orosz mondta a Szovjetunió felbomlása után: „Már régen megbukott volna a kommunizmus, ha a Nyugat a pénzével azt nem támogatja”.

Miért támogatja a világ leggazdagabb embereinek egyike-másika a kommunizmust – szebben fogalmazva „a szocializmust”? Miért támogatnak olyasmit, ami látszólag önmaguk megsemmisítéséhez vezet? Az ember azt gondolná, hogy a dúsgazdagok – jól ismerve Marx „Kommunista Kiáltványát” – féltik a vagyonukat, és mindent megtesznek annak védelme érdekében. De nem ez történt, sőt ma sem történik! Tény, hogy a múltban is jelentős számú gazdag amerikai -- kikerülvén az adót – pénzével olyan szervezeteket támogatott, mint például a National Council of Churches (NCC), (Nemzeti Egyházak Tanácsa?) és más afrikai felforgató kommunista terrorcsoportok, amelyek fegyvereket vásárolnak fehérek, sőt ellenálló feketék lemészárolására. Kérdezzük: mi ebben az emberbaráti? Avagy mindez a haszonhúzás érdekében történik?
Mindannyian aggodalommal figyeljük, mi történik az újvilág-rendetlenségben, hová vezet a rettenetes szenvedéseket okozó háborúk sorozata, kik a felelősök a pénzügyi-gazdasági válságokért, kik húznak hasznot az emberiség szenvedéseiből és kik a vesztesek. A szörnyűséges hazai napi politikával való foglalkozást meghagynám laptársainknak, akik a hálózaton kitűnően végzik a tudósításokat – jóllehet időnként én sem tudom megállni a visszavágásokat. Úgy érzem, hogy a következő folytatásos tanulmányommal talán kitölthetném a hézagokat, a köztudatból hiányzó tényeket. Az Egyesült Államokban választási kampány folyik és nemsokára „új” elnök veszi át a hatalmat. [Plus ça change, plus c’est la meme chose!] Szeretnék rávilágítani „emberbarátainkra”, a Pénzvilág könyörtelen és kapzsi üzletembereinek hatalmára, politikai befolyására.
Kerekasztalosok
Már régóta létezik olyan nemzetközi emberbarát hálózat, amely bizonyos mértékben úgy működik, ahogy egyesek elképzelése szerint a kommunisták is működnek. Ennek a hálózatnak, amit nevezhetnénk „kerekasztal-társaságok csoportjának”, nincsenek gátlásai együttműködni kommunistákkal, vagy bárki mással és ezt gyakran meg is teszik. Onnan ismerem ennek a hálózatnak a működését, hogy húsz évig tanulmányoztam és az 1960-as évek elején, megengedték nekem a szabad betekintést az iratokba és titkos feljegyzésekbe.
Itt az ideje, hogy közelebbről megvizsgáljuk e titkos hatalom egész világra terjedő hálózatának tulajdonképpeni összeesküvési gépezetét, különösképpen, ami az Egyesült Államok bel- és külpolitikáját illeti. Amint azt már felfedeztük, a Rhodes Cecil által létesített titkos társaság, -- amelynek létrehozásában Rothschild, Morgan, Rockefeller és társaik is segédkeztek -- rendkívüli titkos, kis létszámú Kerekasztal-csoport irányítása alatt állt. E titkos csoport összeesküvési terveinek a kivitelezésére megtévesztő falakat állított fel. Az Egyesült Államokban felállított színfal, illetve fedőszerv, a Külügyi Kapcsolatok Tanácsa /The Council on Foreign Relations/ nevet kapta. Dr. Quigley így ír erről: "Az 1914-es világháború végén világosság vált, hogy ennek a hálózatnak (Kerekasztal-csoportnak) a szerkezetét jobban ki kell bővíteni. A feladattal Curtis Lionelt bízták meg, aki mind Angliában, mind a brit birodalom minden egyes önkormányzati államában a már meglévő helyi Kerekasztal-csoport mellé fedőszervet is állított. Ezt a kendőzést szolgáló egyesületet a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetének keresztelték el, amelynek magját minden térségben a benne meghúzódó Kerekasztal-csoport képezte. New Yorkban a Külügyi Kapcsolatok tanácsa név alatt futott és a J. P. Morgan & Co. banktársait falazta, egy kisebb amerikai Kerekasztal-csoporttal együtt. Az amerikai szervezők közt túlsúlyban voltak Morgan ’szakemberei’ beleértve Lamontot és Beert, akik részt vettek a párizsi béketárgyalásokon, ahol szoros barátságba keveredtek a hozzájuk hasonló angol ’szakemberekkel’, amiket Milner csoportja toborozott össze. A valóságban mind a Nemzetközi Ügyek Királyi Intézetének, mind a Külügyi Kapcsolatok tanácsának az eredeti elképzelését Párizsban fogalmazták meg”.
A Külügyi Kapcsolatok Tanácsa – Council on Foreign Relations /CFR – csak fedőszerv és nem maga a titkos mag, ennek ellenére a kendőzést szolgáló, de nagy horderejű műveleteit igyekeznek a legnagyobb titokzatosságba burkolni. Gyakorlatilag, szinte semmit sem engednek a nyilvánosság elé. Az a kutató, aki átböngészi a közelmúlt folyóiratait a CFR-ra vonatkozó cikkek reményében, valószínűleg semmit sem fog találni. Azonban, amolyan beszámoló-féle mégis megjelent a Christian Science Monitor 1961. szeptember 1-i számában, számot adva a Tanács bevallott szándékairól. Ez a napilap – dr. Quigley szerint – ’tagja a CFR-ral kapcsolatos sajtónak és ezért a cikkre úgy tekinthetünk, mint amit hivatalosan jóváhagytak.’
Az előkelő Park Avenue nyugati oldalán és a 68th Street sarkán, New Yorkban, két takaros épület helyezkedik el egymással szemben. Az egyik az ENSZ mellé kirendelt szovjet követség, azzal pontosan szemben a délnyugati oldalon van a CFR, a külpolitika terén talán egyike a legbefolyásosabb félig-meddig nyilvános szervezeteknek. A CFR-székház épülete Rockefellerék ajándéka. A taglistán olyan személyek nevei szerepelnek, akik kiemelkedő munkájukkal kitüntették magukat a diplomáciában, a kormányzásban, a kereskedelemben, pénzügyekben, tudományokban, munkásmozgalmakban, az újságírás, a jog és a közoktatás terén. Ami ezt a széles skálájú és különböző alkotóelemekből összetett tagságot egybehozta, az nem más, mint az amerikai külpolitika irányítását illető szenvedélyes érdeklődésük. A Tanács tajgainak majdnem a felét hívták meg állami hivatalokba, vagy különböző alkalmakkor tanácsadói szerepre.
A CFR névsorában 1400 rendes tag szerepel. Mind előkelő személyiségek, akiket a használhatóságuk alapján válogattak ki az ország fő foglalkozási ágaiból. Ezeket átrostálásuk után, kiképezik kulcspozíciók betöltésére a Szövetségi kormányzatban”.
Vallomás
David Rockefeller: „Több, mint egy évszázada, a politikai színkép mindkét végén szélsőséges ideológusok ragadták meg az alkalmat arra, hogy jól híresztelt véletlen eseményeket,-- mint pl. amikor Castro-val találkoztam --- a Rockefeller-család ellen felhasználják, valamint a szerintük túlzott befolyásunkat az amerikai politikai és gazdasági intézmények felett. Egyesek még azt is elhiszik, hogy tagjai vagyunk valami titkos szövetségnek, amely az Egyesült Államok érdekei ellen tevékenykedik, amiért a családomat és engem ’internacionalistának’ bélyegeznek, meg hogy világszerte összeesküvésekben veszek részt valamilyen egységesített globális politikai és gazdasági létesítmény megvalósításában, -- az egyvilág, ha úgy tetszik. Ha ellenem ez vádként felróható, akkor bűnösként és büszkén állok itt!” – Memoirs, 405. oldal
Egy másik CFR-ral foglalkozó cikk, egy régebbi folyóiratban, a Harper’s Magazine 1958. július számában található, „Államférfiak iskolája” címmel, Joseph Kraft CFR-tag tollából. Az ő leírásában így fest a CFR:

„Színhelye volt alapvető jelentőségű kormánydöntéseknek, még többnek itt alakult ki az értelmi kerete és több ízben toborozási területül szolgált magas rangú hivatalnokok kiválasztásánál. A CFR az embereit egy-egy meghatározott irányzatú, sajátos hadászati vonalvezetésre képezik ki, amit aztán a washingtoni [i.e. a Kongresszus!] együttesen belül kell kivitelezniük”.
Mi a lényege ennek a hadászatnak? Kraft rámutat arra, hogy „a CFR alakszerű létrehozásának főtervezője, a hálózathoz tartozó Edward Mandel House „ezredes” volt, aki a Fehér Házban Wilson elnök tanácsadójaként szerepelt és Jerome Green társaságában, teljes összhangban, kéz a kézben dolgozott. House beismeri, hogy ő írta a Dru Philip: The Administrator c. könyvet, amely egy nemzetközi, hatalmi csoportosulás megalakítása és a szocializmusnak olyan formában való létrehozatala, amint azt Marx Károly megálmodta”.
Kraft állítja, hogy a CFR támogatói közül gondosan kiválogatott törzskarba, amelyet House segítségére kiküldtek a Fehér Házba, Walter Lippmann, John Foster Dulles, Allen Dulles és Christian Herter tartozott. Ezek House „ezredessel” együtt valamennyien jelen voltak a Párizsi Béketárgyalásokon, és amikor 1919. május 19-én az angol és amerikai Kerekasztal-csoportok találkoztak Párizsban a Majestic-szállóban, hogy megszervezzék a világ különböző részeire a fedőszerveket, amelyek közül az Egyesült Államokbeli CFR egyike a legfontosabbaknak, akkor House töltötte be a házigazda szerepet.
Ahhoz, hogy némi fogalmunk legyen a CFR hatalmáról és befolyásáról, amelynek eredményeként a szó szoros értelmében átvette a második világháború után az USA külügyminisztériumában a külpolitika irányítását, el kell olvasnunk a külügyminisztérium 2349. számú kiadványát, „Beszámoló az Elnöknek a San Francisó-i konferencia eredményeiről” címmel. Ez az USA külügyminiszterének, Edward R. Stettinius-nak hivatalos jelentése: „Az európai háború kitörésekor világossá vált, hogy a háború után az Egyesült Államok új és kivételes feladatok előtt fog állni. Ennek megfelelően, 1939 vége előtt – két évvel az USA hadbalépése előtt! -- a CFR javaslatára megalakult a Háború Utáni feladatok Bizottsága, amely a külügyminisztérium magas rangú tisztviselőiből tevődött össze (egy kivételével, mind CFR-tagok voltak.) Munkájukban egy kutatócsoport segédkezett, amelyet 1941. februárjában, a Speciális Kutatás osztályéba szerveztek be (ami azt jelentette, hogy lekerült a CFR fizetési jegyzékéről és rákerült a külügyminisztérium fizetési jegyzékére)”.
Ez a csoport hozta létre az ENSZ alapszerkezetét és megszabta annak politikáját, minek következtében a háború utáni első éveiben, átlagosan 100 millió ember esett évenként a kommunista tömb áldozatául.
Az amerikai delegáció az 1945. évi San Franciscó-i ENSZ-konferencián, 74 CFR taggal szerepelt. Köztük volt Alger Hiss kommunista kém, Harry Dexter White szovjet ügynök, Owen Lattimore, akit az egyik kongresszusi bizottság „a szovjet nemzetközi összeesküvés tudatos eszközeként” jellemzett, J. John McCloy, a Rockefeller-féle Chase-Manhattan Bank egykori főnöke Harold Stassen, Nelson Rockefeller, John Dulles Foster, Philip Jessup és Dean Acheson. Ők és a CFR további 38 tagja, elfoglaltak szinte miden jelentős kulcspozíciót, az Egyesült Nemzeteket létrehozó san franciscói konferenciának amerikai küldöttségében. ••• vége




 Rockefeller


A kezdet
Ezt egy lókupec és vándorgyógyszerész jelentette, aki az 1840.-es évek második felében járta New York állam falvait, lovakat, valamint "olvasztott kristálycukorból és különböző gyógynövények keverékéből" készült "csodagyógyszert" kínálgatott. Valódi neve mindmáig titok, annyi bizonyos, hogy "dr. Rockefeller William Avery"-nek nevezte magát, ezt a nevet házassága után törvényesíttette.
Hét gyermeke volt, akik közül az első 1839.-ben született. Ez a fiú lett a petróleum király, és a dinasztia megalapítója. Neve: John Davidson Rockefeller. Kereskedelmi iskolát végzett, és még csak 16 éves volt, amikor segédkönyvelő lett Cleveland városában, egy szén- és gabona ügynökségnél. 19 éves volt, amikor önállósította magát. Bizományosi üzletet nyitott 1.000 dollár tőkével. A pénzt apjától kapta kölcsön - rendkívül magas - évi 10 %-os kamatra !!!
A betegség
Alig egy évvel később súlyos gyomorbaj tört ki rajta. Több mint két évig csak kétszersültet és aludttejet ehetett. Az orvosok korai halálát jósolták. Haja és szemöldöke kihullott, arca ráncos lett. Húszévesen éppen olyan ráncos volt, mint élete utolsó évében (kilencven éves korában), amikor éppen 37. háziorvosát temette el…
Az olajláz
1862.-t írtak, amikor a 23 éves Rockefeller figyelmét felkeltette az olajláz, és az Ohio államban feltárt olajkutaktól kb. 200 mérföldnyi távolságban, Clevland környékén olajfinomítót állított fel. Nem véletlenül választotta ezt a helyet. Ez a múmiaarcú fiatalember volt ugyanis az első, aki felismerte a szállítás jelentőségét az olajüzlet szempontjából. Rájött, hogy Clevland az amerikai Nagytavak közelében, két vasútvonal kereszteződésénél, kulcsszerepet fog játszani abban, hogy az olaj, az akkor legnagyobb ipari területekre, az USA keleti partvidékére eljusson.
Rockefeller megszerezte a Déli Finomító Társaság részvénytöbbségét. Ez szállította a nyersolajat a finomítókhoz, s ennél fogva szükségszerűen kapcsolatba került a legnagyobb vasúttársaságokkal.
Akkortájt három nagy társaság (az Erie, a Central, és a Pennsylvania) működött a petróleum mezők és a finomítók közötti területen. Elsőként a Pennsylvania vezetőivel kötött titkos megállapodásokat. Ezeknek a részletei, csak később, az olajkirály ellen indított bírósági eljárások során kerültek nyilvánosságra. Lényegük, mindenesetre az volt, hogy Rockefeller a maga részéről biztosítja, meghatározott mennyiségű nyersolaj szállítását.
Feltétele az volt, hogy az ő olaját a Pennsylvania fele áron szállítsa, és ugyanakkor még titkos visszatérítést is adjon a Rockefeller versenytársai által fizetett magasabb fuvardíjakból. Ez magyarán azt jelentette, hogy Rockefeller olaja olcsóbb volt, mint a konkurenciáé…
Ezek, még csak a legszelídebb módszerek voltak. Felvásárolta a hordókat, és az olajtankokat, hogy a konkurensei ne tudjanak szállítani. Megszervezte a tőkés világ első ipari kémhálózatát, és ennek segítségével felvásárolta azokat a földeket, amelyeken keresztül versenytársai csővezetéket akartak lefektetni. Olyan finomítókat alapított, amelyek látszólag szemben álltak vele, de valójában az ő kezében voltak, s amikor konkurensei szövetséget kötöttek ezekkel a finomítókkal, csak később ébredtek rá, hogy az ellenfélnek adták el a vállalatukat.
A Standard Oil
1870.-re Rockefeller már legyőzte legnagyobb versenytársait, és egymillió dollár alaptőkével megalapította a Standard Oil Társaságot.
Ekkor került szembe a Pennsylvania vasúttársasággal, amivel korábban sikeresen együttműködött (azért, mert a vasúttársaság tulajdonosai ráébredtek arra, hogy egyre inkább a Rockefeller féle szállítmányoktól függenek). Ezért elhatározták, hogy minden erejükkel, Rockefeller egyik megmaradt konkurense, az Empire Finomító Társaság oldalára állnak.
Válaszként a Standard ügynökei elözönlötték az olajmezőket, és mindenütt, az Empire árainál magasabb árat kínáltak a nyersolajért. Így a nyersolaj ára egyre magasabbra emelkedett, s egy adott ponton Rockefeller váratlanul leszállította a finomított olaj árát, mindazon városokban, ahol az Empire is árult olajat. Ez persze nagy anyagi kockázat, és áldozat volt a számára, de tudta, ha sikerül tönkretennie az Empire - Pennsylvania szövetséget, a most kockára tett pénz busásan megtérül.
A Pennsylvania már ingyen szállította az Empire olaját, de még így sem tudtak versenyezni Rockefeller árdömpingjével. Közben nőtt az elégedetlenség a Pennsylvania munkásainak a körében, mivel a vasúttársaság tömeges elbocsátásokkal, és fizetéscsökkentéssel igyekezett mérsékelni, az ingyenes szállítás okozta veszteségeket.
A lázadás
Rockefeller kém- és biztonsági szolgálatának, munkásruhába bújtatott ügynökei is megjelentek a vasúti munkások között. Erőszakos, és lehetőleg fegyveres fellépésre tüzelték őket. 1877. Júliusában (Pittsburgh városában) kirobbant a híres "fűtőházi lázadás". A Pennsylvania vezetői a milicisták beavatkozását kérték. Az első sortűz 20 munkást ölt meg. Ez a sortűz azonban valóságos felkelést robbantott ki. A milicisták ezt először visszaszorították, de a tömeg sorra gyújtotta fel a mozdonyokat, és az olajszállító vagonokat. Hajnalra Pennsylvania már a Fehér Házhoz fordult, s végül a Szövetségi hadsereget vetették be a fűtőházi munkások ellen.
Újabb sortüzek következtek. Újabb halottak és sebesültek. Rockefeller ügynökei, persze feladatuk elvégzése után, nyomban elpárologtak. Mire a sortüzek elhallgattak, és elszállt az égő vasúti kocsik füstje, Rockefeller a fűtőházi munkások véráldozatával szétrombolta az Empire - Pennsylvania szövetséget. Ötszáz olajszállító vagon, ezer teherszállító, és százhúsz mozdony semmisült meg.
A Pennsylvania a szó szoros értelmében "hason csúszva" vonult Rockefeller színe elé, és elfogadott minden feltételt. A tárgyalások végén, a Standard Oil ura osztotta el a neki leginkább megfelelő arányban az olajszállításokat, a legnagyobb vasúttársaságok között. Ettől kezdve, gyakorlatilag senki sem szállíthatott olajat Amerikában, a Standard Oil engedélye nélkül…
A Pennsylvania felett aratott véres "diadal", nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 1899.-ben már az USA csaknem teljes finomító ipara a Standard csoport kezében volt…
Rockefeller trösztje 34 részvénytársaságon keresztül, 80 társaságot egyesített, és 100.000 embert foglalkoztatott. Az USA egyik legnevesebb ipartörténésze (Ida Tarbell) azt írta a Rockefeller vagyon kialakulásáról szóló híres könyvében, hogy "A XIX. század második felében az amerikai üzletemberek félelme a Standard Oiltól, csak ahhoz a rémülethez hasonlítható, amelybe Napóleon ejtette Európa uralkodóit a XIX. század elején".
A szétdarabolás
Ekkortájt kezdődött az amerikai törvényhozásban az a nagyszabású küzdelem, mely a Standard Oil monopólium szétdarabolását tűzte ki célul, mégpedig a tőkés "szabad verseny védelmének" jelszavával.
Rockefeller már a herc első menetében elébe vágott az állami intézkedéseknek. Kihasználta, hogy a különböző államokban, más, és más tröszt ellenes törvények voltak érvényben. Ohio államban, ahol a Standard Oil született, ezek a törvények viszonylag szigorúak voltak. Rockefeller megkereste 80 vállalata közül azt, amelynek székhelyén legenyhébbek a trösztellenes törvények, s ahol a legolcsóbban megvásárolhatók a helyi politikusok. Így esett a választása New Jersey államra. Emberei busás vesztegetési pénzekkel dolgoztak, és szinte hetek alatt rávették New Jersey törvényhozását, hogy a Standard Oil testére szabott tröszttörvényeket dolgozzanak ki.
Az egész vállalatot átszervezték. A 80 vállalatot tömörítő 34 részvénytársaságból 20-at csináltak. Ezek technikailag "függetlenek voltak egymástól", valójában azonban az addig szinte névtelen Standard Oil of New Jersey szárnyai alá tartoztak. Még azt a trükköt is megcsinálták, hogy feloszlatták a Standard Oil közös igazgató bizottságát. Persze csak névleg. Az igazgató bizottság a Broadway 26. számú házban éppen úgy ülésezett, mint eddig. Csak a nevétől fosztották meg. A hivatalos levelezésekben ettől kezdve így említették a döntéseiket: "Az urak a Broadway 26. 1400-as szobájában találkoztak, és véleményük szerint…"
A harc ezzel még nem ért véget, mert az USA-ban olyan általános volt a felháborodás Rockefeller praktikáival szemben, hogy az ellene vívott harc, belpolitikai küzdelem, és az elnöki népszerűségért folytatott hajsza szerves részévé vált.
A század első éveiben, ilyen belpolitikai, és propagandacélokból indította meg Theodore Roosevelt elnök, az immár átszervezett Standard monopólium elleni új támadást. Az ügy lassan mászott végig, a különböző amerikai bíróságokon, és egyik fontos állomásához akkor érkezett el, amikor az USA Szövetségi Bírósága, Rockefeller egyik vállalatát, a titkos szállítási tarifák használata miatt pénzbüntetésre ítélte.
A szóban forgó vállalat, a Standard Oil of Indiana volt. A bírói ítélet úgy szólt, hogy a törvénytelen szállítási tarifák minden alkalmazásáért, külön - külön 20.000 dollár kártérítést kell fizetni. Ez nem kevesebb, mint 29 millió dollár, büntetést jelentett.
Rockefeller - ráncos fején fehér parókával - éppen golfozott, amikor a küldönc meghozta neki a pénzbüntetés hírét. Az olajnábob felbontotta a levelet, elolvasta, és 10 cent borravalót adott a küldöncnek. Aztán így szólt a társaihoz: "Folytassuk a játékot, uraim". Az egyik megkérdezte: "Mennyit kell fizetni ?" Rockefeller nyugodtan válaszolta: "29 millió dollárt". És, - mint azt önéletrajz írója, Albert Carr megjegyzi - "Soha olyan jól még nem golfozott, mint ezen a délutánon".
(Rockefeller hidegvére érthetőbbé válik, ha meggondoljuk azt, hogy 1882 és 1906 között, tehát 24 esztendő alatt, 70 millió dolláros tőkével 700 millió dollár profitra tett szert - tehát évenként több mint 40 %-os haszonnal dolgozott).
Persze Rockefeller azt is tudta, hogy az ellene indított keresztes hadjáratot sohasem fogják következetesen végigharcolni. Hiszen a kapitalizmus fejlődése, már régen véget vetett az USA-ban a szabad verseny korszakának. Mellesleg, ugyan az a Theodore Roosevelt, aki belpolitikai okokból és a közvélemény kedvében járva perek sorozatát indította a Standard Oil ellen, csendben lehetőséget adott egy másik "ragadozónak", Morgan nagybankárnak az addig független, közepes acélvállalatok felvásárlására, és az United States Steel , acélmonopólium létrehozására.
Így hát Rockefeller tudta, hogy minden ellene irányuló döntés szükségszerűen formai lesz, bármilyen határozottnak, és keménynek tűnjenek is. A Standard ügy 1911 nyarán jutott el a Legfelsőbb Bíróságig, amely elmarasztaló ítéletet hozott, Rockefellert a Standard Oil monopólium feloszlatására kötelezte. Ekkor kapta a Standard Oil a mai formáját. A monopóliumot, természetesen csak látszólag bontották szét. Valójában megtartotta érdekeltségeit, és csak névleg változtatta át a Standard Oil of New Jersey nevével fémjelzett vállalkozását, alapítványok, önálló vállalatok és családi érdekeltségek laza szövevényévé. A valóságban hatalma érintetlen maradt, sőt növekedett… Sőt, maga Rockefeller az ítélethirdetést követő tőzsdemanipulációkkal 56 millió dollárt keresett…
A terjeszkedés
Rockefeller az "új" Standard élén változatlan könyörtelenséggel folytatta a "harácsolást". Az övé volt az egyik leghírhedtebb magánrendőr, és sztrájktörő vállalat. A jogaiért küzdő munkásokat rendre eltiporta, és ugyanezt a sorsot szánta a konkurenciájának is. Elsőként az akkori idők második legnagyobb olajkitermelő országa (Oroszország irányába) szeretett volna terjeszkedni. De ekkora már itt jelentős érdekeltséget szerezetek a Nobel - Rothschild tulajdonban lévő vállalkozások. Velük ugyan szövetséget kötött, de mivel nem tudott megfelelő helyi kapcsolatokat kiépíteni, nem tudta megvetni a lábát Bakuban. Mind itt, mind más területeken is a Royal Dutch Shell lett a legnagyobb vetélytársa. Köztük bontakozott ki az olaj történelmének legkönyörtelenebb árháborúja. Ez akkoriban a kínai piac meghódítását jelentette. A Standard a kínai falvak ezreiben osztogatott ingyen lámpákat, abban a reményben, hogy azokat Rockefeller olajával fogják megtölteni. A Shell jóval közelebb volt (Indonéz érdekeltségei miatt) a kínai piachoz, ezért Rockefeller ingyen lámpácskáit többnyire Shell olajjal töltötték meg a falusiak… Rockefeller ekkor világméretben megkísérelte azt a fajta árháborút, amivel az amerikai belső piacot megszerezte. Itt azonban lényegesen kedvezőtlenebbek voltak a körülmények, ezért végül kénytelen volt kiegyezni a Shellel.
A háború
Szinte hónapra beazonosítható, hogy Rockefeller mikor látta meg az első világháborúban rejlő olajlehetőségeket. 1915.-ben még attól tartott, hogy a háború miatt összeomolhat a lassan nemzetközivé váló Standard érdekeltség. Ebben az évben még az angol - francia szövetség javára meghirdetett, amerikai hadikölcsönjegyzést is elutasította. Rockefeller két évvel később ébredt, és a második kölcsönjegyzésbe már beszállt 70 millió dollárral.
1917. végén nem csak a németek, hanem a franciák is olajellátási gondokkal küzdöttek, ezért az amerikai elnökhöz fordultak segítségül. Ebben az üzletben hangzott el a később híressé vált mondat "A következő csatákban a petróleum éppen olyan fontos, mint a vér". A Standard Oil a háború utolsó 18 hónapjában majdnem 15 millió tonna olajat szállított Európának. (Ekkor csak a Standard Oil of New Jersey nyereségét hozták nyilvánosságra, ez ebben a 18 hónapban 200 millió dollár volt, /ebben persze nincs benne a "szétdarabolás utáni, önálló" vállalatok nyeresége…/). A terjeszkedése során megszerezte a közel-keleti olaj 15 %-át. (A harmincas években Ibn Szaud, a jelenlegi király apja mindössze 247.000 dollárért adta el az első területet Rockefellernek). Maga a dinasztia persze öregedett, és az "ősragadozó" nem érte meg a második világháború kitörését. Már jó néhány évvel halála előtt fia, II. John D. Rockefeller vitte az ügyeket.
Az üzleti fogások, amiket a dinasztia alkalmazott, méltóak voltak az alapítóhoz. (Pl. csak a második világháború kitörése után derült ki, hogy a Standard Oilnak a német olajüzlet minden ágában voltak érdekeltségei.) Hitler hódító háborújában jelentős szerepet játszó I. G. Farben tröszttel, kartellegyezményt kötöttek. (A Standard visszavonult a műgumi, műbenzin piacról, cserébe az I. G. Farben termékeivel nem jelent meg az amerikai piacon). A háború után a szenátus vizsgálatot indított ebben az ügyben, és kiderült, hogy kölcsönösen használták egymás szabadalmait, és az ezért járó jutalékot mindkét cég megkapta a másiktól, az összegeket Dél-Amerikán keresztül utalták át. A Rockefellereknek, érthető módon a nürnbergi bíróság kiválogatásában is benne volt a kezük, hiszen vigyázniuk kellett arra, hogy a náci trösztökkel kötött üzleteik ne kerüljenek nyilvánosságra.
Furcsa felfogás
John D. Rockefeller enyhén szólva különös ember volt. Szilárd meggyőződése volt, hogy vagyonát, magától a Mindenhatótól kapta, és Istenkáromló az, aki ezt el akarja venni tőle. Amikor a törvényhozás elkezdte vizsgálni a Standard Oil monopólium ügyeit, a következőt mondta: "A Jóisten adta nekem a pénzt. Mint megbízott kezelem mások tulajdonát, az Isteni Gondviselés megbízásából. Éppen ezért Isten és az emberiség iránti kötelességemnek tartom, hogy minden centet, amelyet vállalatomba beruháztam, továbbra is a társadalom jóléte érdekében használjam fel".
Amikor a tönkretett versenytársai elkeseredett vádakkal illették, megbízta a legelőkelőbb New York-i Baptista templom lelkészét, hogy a nevében a következő nyilatkozatot tegye: "A Standard Oil voltaképpen a könyörületesség angyala, amely felkeresi az embereket, és azt tanácsolja nekik: Mentsétek meg magatokat, mint Noé a bárkában, és hozzátok minden vagyonotokat. Mi átveszünk tőletek minden felelősséget, és kockázatot".
Ez a fajta magatartás végigvonult a dinasztia történelmén. Pl. amikor a TIME riportot készített David Rockefellerrel, a dinasztiaalapító egyik unokájával, annak fényűző elnöki szobájában, a következőken mondta: "Apa és nagyapa sohasem engedte meg, hogy úgy érezzük, mintha korlátlanul lenne pénzünk.", példaképpen elmondta, hogy " hétéves korában, ha édességet akart venni, kétdolláros órabérért, hat órán keresztül kellett leveleket gereblyéznie a család birtokán. Ha gyomot irtott, minden kihúzott szálért 25 centet kapott. Zsebpénze 25 cent volt hetenként. Ennek felhasználásáról üzleti könyvet kellett vezetnie, amelyet apja hetente ellenőrzött. Pontatlan könyvelésért 10 cent, büntetés járt…"
E póz átlátszóságát nem volt nehéz felismerni. Az "öreggel" folytatott személyes beszélgetések alapján Jung, egyik előadásán, amit a zürichi egyetemen tartott, így jellemezte őt: " Az egyetlen dolog, ami ennek a tudatnak a sivatagából kiemelkedik: az Én. Ő az abszolút egocentrikus, aki az egész világot önmagán keresztül ítéli meg. Olyannyira, hogy mindenkit egyszerűen gonosznak tart, akinek érdeke ellenkezik az övével. " ezen az előadásán Jung "tudatgrafikonokat" rajzolt a táblára, a kor néhány híres emberéről. Bemutatta, hogy mindközül a Rockefelleré a legegyszerűbb…
A birtok
Amerikában a Rockefellerek létesítettek először olyan, több tízezer holdas (!!!) birtokot, amelyen a család minden tagjának külön palotája emelkedett. Ez a birtok ma is megvan, nem messze New York-tól. A neve Kykuit. Magas falak, tömör vaskapu, fegyveres őrség, és rendőrkutyák védik a betolakodóktól.
A főépület, egy ötvenszobás, György korabeli stílusban épült gránitpalota. Ma már senki nem lakik benne. A fivéreknek megvolt a maguk különálló kastélya a birtokon, és persze megszámlálhatatlan más rezidenciájuk, egyéb helyeken.
A dinasztia
Jelenleg a harmadik generáció uralkodik. Az alapító fia után, annak öt fia, és egy lánya kapta meg a vagyon feletti rendelkezés jogát, amely hivatalosan, rajtuk kívül alapítványok, és különböző létesítmények szövevényes tulajdonában van. (Ez utóbbi az adó megtakarítások miatt. Pl. a jótékonysági alapítványok adókedvezményt kapnak.) Jellegzetes, hogy a család tagjai általában nem fizetnek örökösödési adót. Hagyománnyá vált ugyanis, hogy a dinasztia mindenkori tagjai "elajándékozzák" vagyonukat az utódaik számára, és így formailag szegényen halnak meg. (Az ajándékozási adó lényegesen kevesebb, mint az örökösödési…)
Ez azt a látszatot kelti, mintha a vagyon egyre jobban szétterülne, a birodalom irányítása egyre személytelenebbé válna. Időközben a Standard Oil of New Jersey is nevet változtatott, belőle lett az Exxon.
A testvérek közül III. John D. Rockefeller irányítja az alapítványokat, jótékonysági intézményeket, amelyek mind a politikai befolyás, mind az adók szempontjából rendkívüli jelentőséget kaptak.
David Rockefeller vált a dinasztia üzleti kulcsemberévé. Az ő kezében volt a Chase Manhattan Bank, amely más olajmonopóliumok (pl. Shell, British Petróleum) pénzügyeinek intézésében is döntő szerepet játszik. Birtokára sorozatban érkeztek a külföldi államfők látogatóba (miniszterelnökök, királyok, császárok), és pártállás nélkül, az USA politikájának irányítói.
A harmadik testvér Laurence az új beruházásokról dönt.
A negyedik, Nelson pedig a dinasztia "látható megbízottja". Ő 1979.-ben (70 éves korában) halt meg. Négyszer volt New Jersey kormányzója, Ford elnöksége idején pedig alelnöki tisztet töltött be. 1940.-ben belépett Roosevelt elnök kormányába, és ő dolgozta ki az USA második világháború utáni latin-amerikai politikájának az alapelveit. 1952.-ben ő választotta ki az USA két külügyminiszterét (Dean Rusk, és Kissinger) ! Amikor Nixont elnökké választották, felajánlotta a Nemzetbiztonsági Tanácsadói tisztséget Kissingernek, aki nyomban David Rockefellerhez sietett, s csak az ő fejbólintása után fogadta el a felkínált állást. Tehát nem túlzás azt mondani, hogy Kissinger (akit a Harvardról emeltek ki), volt a dinasztia megbízottja a politikai hatalom látható csúcsain…
Nixon bukása után rövid ideig Ford következett, aztán Carter. Ám ennek a kabinetnek is az egyik "szürke eminenciása" (Zbigniew Brzezinski) is a Rockefeller család felfedezettje volt…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése