2020. február 3., hétfő

Ha a lelked alszik a zsidó elpusztít Biorobot döntéshozók


























Ha a lelked alszik a zsidó elpusztít

Biorobot döntéshozók





IGAZZÁ(?) VÁLT HAZUGSÁG(?)



Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon kik és milyen irányba terelgetik a történelem folyamát, egyáltalán létezik-e egy olyan, háttérből működő irányítás, mely “nem hagyja”, hogy természetes, emberközpontú valóságot teremtsünk. Pontosabban fogalmazva elfoglalják a figyelmünket – mert hagyjuk(!), hogy ezt tegyék – , hogy ne a lényegre (=ki vagyok én?) koncentráljunk és ne a helyes kérdéseket tegyük fel, s így mi magunk leszünk az okozói annak, hogy nem úgy élünk, ahogy szeretnénk. Emberközpontú valóság alatt azt értem, melyben nem a haszon és az életben maradásunk mumusaként emlegetett folyamatos gazdasági növekedésé lesz a főszerep, hanem az egymás ideje és munkája iránti tiszteleté, az egyéni és szociális egészségé és a felebaráti szereteté. (=Ne tégy olyat mással, amit önmagadnak sem kívánsz!)
A válasz, melyet kérdéseimre találtam a mai világban némileg tabunak számít és egyértelműen az összeesküvés elméletek kategóriájába sorolják, de én igyekszem ebben a bejegyzésben bebizonyítani azt, hogy ez lehet, hogy mégsem elmélet. Ha bármikor úgy érzed, hogy na ez már sok, ez a Józsi egy elvetemült, félreinformált, előítéletektől fűtött buta ember”, akkor nézz utána a forrásoknak, amiket említek és azokra kéretik haraggal lenni. :) Azt azonban előre bocsájtom, hogy bár vitatott dolgokról fogok írni, a végének lesz egy pozitív kicsengése, mely rávilágít arra, hogy semmilyen eszme nem működik közreműködők nélkül…



Bizonyára Ti is észrevettétek azt, hogy a mai nyugati világ legmegosztóbb jelzője az, hogy valaki antiszemita, vagy rasszista. És az is bizonyára feltűnt, hogy ha a zsidóság vagy a cigányság a célpont, akkor óriási a balhé, ha a muszlimok vagy perzsák (“az iszlám”), akkor az teljesen normális. Ez nem csak nálunk, Magyarországon igaz, hanem szerte a nyugati világban.Azok a köcsög arab terroristák. Ugye hallottad már Te is? Hmm. Én eddig 3 arab országban jártam és valóban vannak számomra furcsának tűnő szokásaik (számomra érthetetlen a nőkkel szembeni bánásmód), alapvetően rendkívül kedves, szeretetre méltóak is tudnak lenni az arabok, akik mellesleg ugyanúgy tisztelik a hagyományaikat, mint a zsidók. (Lehet, hogy némelyikkel nem értünk egyet, de attól azok még hagyományok.) Mint pl. az is, hogy kamatot csak akkor szabad szedni, ha a kihelyezett hitelből valódi többletérték keletkezett, és kizárólag a nyereségen osztozik a bank és a hitel felvevője. (Lehet, hogy pont ez a baj velük?) Megjegyzem, hogy Izraelben is többször jártam és fantasztikus országnak tartom a benne élő emberekkel együtt, ezt a következőkben leírtak előtt fontosnak tartom megjegyezni.
Az általam megismert kutatási munkák arra engednek következtetni, hogy az egész megosztás és megosztottság egyik(!) légyeges külső(!) eredője az ortodox júdaizmus eszméiből fakad, melynek alapja a Babilóniából származó Talmud (jelentése: tanítás), pontosabban fogalmazva annak csak bizonyos(!) részei. (Azért fontos kihangsúlyozni, hogy bizonyos részek, mert más részei viszont komoly hagyománytiszteletről tanúskodnak!) Természetes dolog, hogy csak azt lehet megosztani, aki hagyja (ez ugyanis a belső! eredő), tehát valójában mi vagyunk az okozók és a személyes felelősségünket eszem ágában nincs kisebbíteni, de ez egy lényeges puzzle darabka, ha megismerjük, hogy mi van benne leírva. (Van egyébként egy lényegesen megengedőbb Jeruzsálemi Talmud is, ami kevésbé kirekesztő eszmeiségű.) Nagyon fontos megérteni, hogy ez az eszmeiség nem feltétlenül egy bizonyos népcsoport sajátja (i.e. nem a zsidók, mint nép van az eszme mögött), hanem néhány olyan szellemiségű (vallási) vezető – akiket az ugyancsak zsidó (bizonyos kutatások szerint nem is zsidó) Názáreti Jézus farizeusoknak hívott -, akik merőben másként gondolkodnak, mint az a népcsoport, akit egyébként vezetnek. Ami a legmeglepőbb volt számomra a különféle kutatómunkák olvasása során, hogy valójában az egész eszmeiség legnagyobb elszenvedője talán maga a (nem túl vallásos, hétköznapi) zsidóság, és ők – sokan legalábbis – nem is tudnak erről. (Legfőképpen azért, mert a gerjesztett zsidózás rájuk hat a leginkább.) Elmondom mindjárt, hogy miért gondolom így.
Fontos megjegyzés: A továbbiak elolvasásához teljes nyitottság szükségeltetik (különben tutira elkapcsolsz :) ), mert számos olyan következtetést von le, ami ma valahol tabunak számít. Lehet, hogy az eszmefuttatás téves, de ennek ellenére szerintem(!) logikus és olyan történészek és kutatók forrásaiból származik, akik számomra hitelesnek tűnő információkra alapozzák a véleményüket és legfőképpen a dolgok egy olyan aspektusáról mesélnek, ami a tömegtájékoztatásnak nem része! Ha másért nem, már ezért érdemes megfontolni ezt a verziót is. Honnan tudhatjuk bizonyosan, hogy az az igazság, amit mindenki elfogad annak?” Ezt a kérdést én mindig felteszem magamnak. (Ha mégis tévednék, mindenkitől elnézést kérek, de azért javaslom, hogy a másik oldal történészeit is hallgassuk meg!)
Na nézzük…
Szeretném hangsúlyosan leszögezni, hogy a zsidósággal és a cigánysággal semmi baj nincsen.Az általánosítás mindig és mindenhol tévútra visz! Ugyanolyan tökéletes népcsoport(ok) Isten csodálatos teremtményeiből, mint mindenki más, a probléma kizárólag azzal lehet, hogyha bárki közülük – mint ahogyan a kaukázusi, ázsiai vagy afrikai népcsoportok egyedei közül is – deviáns módon úgy gondolja, hogy neki több joga van az életben (és az életHEZ), mint kötelessége és jogtalanul uralkodhat mások felett és elveheti azt, amiért nem ő dolgozott meg. Nem is beszélve mások életéről. (Lásd “Osama bin Laden és tömegpusztító fegyverek elleni” kamu háború, melynek következtében millió számra haltak meg ártatlan civilek Afganisztánban és Irakban egyaránt!) Mint egy korábbi cikkben említettem, az én felmenőim között is van, aki zsidó származása révén a II. világháborúban munkatáborba került és ott halt meg, csak hogy tiszta legyen a kép, hogy mennyire fontos számomra az objektivitás!
jövő-kép-telenség(?) című bejegyzésben már utaltam rá, hogy az öngyilkos palesztin merénylők valójában végső elkeseredésükben választják a halál eme, számunkra érthetetlen formáját, tekintve, hogy az elmúlt 100 évben a Palesztina területére betelepített zsidóság magasan kiképzett és (fizetett) katonasága (!) – tehát nem a zsidó nép en bloc, mint olyan – szinte minden használható földterületet elvett tőlük. Tudom, hogy a hírekben és a történelemkönyvekben ezt nem így tanítják, de nézzétek meg ezt a statisztikát (a meggyilkolt izraeliek és palesztinok arányáról), valamint az Occupation 101 c. dokumentumfilmet (a teljes film angol nyelven megtekinthető itt), amelyben izraeli katonák mondják el, hogy milyen parancsra kellett cselekedniük annak idején. És azt is nézzétek meg, hogy a palesztinoknak hagyott földterületek jelentős része terméketlen sivatag. Íme:

PALESZTINA TERÜLETVESZTÉSE 1946 ÉS 2000 

KÖZÖTT


Ezeket az információkat – bár a fősodrású média nem foglalkozik ezzel – az internet által egyre többen ismerik már, köztük olyan fiatal, amerikai (zsidó származású) aktivistákhoz is eljutott, akik Izrael palesztin-elnyomó politikája elleni tiltakozásuk jeléül pl. a gázai övezetbe utaztak, hogy megakadályozzák azt, hogy a palesztin emberek házát az izraeli katonaság ledózerolja. Köztük volt a tragikus halála miatt híressé vált 23 éves Rachel Corrie is, aki odaállt egy bulldózer elé, az meg nem vette ezt figyelembe. (Erről szól a The Killing Zone” c. brit dokumentumfilm is.) Ebből a szempontból pedig az 1948-ban megalapított Izrael állam “béke” irányába történő cselekedeteit az sem teszi jogossá, hogy enélkül a területfoglalás nélkül a mai Palesztina területén nem egy modern, kereskedelmi és gazdasági szempontból fejlett, demokratikus társadalom élne. (És nem állíthatjuk 100%-os bizonyossággal azt sem, hogy ez nem lenne így!)
Mégis milyen eszmeiség az, amely ezt lehetővé teszi?
Itt jön a képbe a Babilóniai Talmud (BT) – és legfőképpen annak néhány fontos része -, mely az ortodox júdaizmus egyik alapkönyve. (Az eszmeiség hátteréről, és annak a mai zsidóság életére vetített hatásáról Michael Hoffmann amerikai történész 15 éves kutatómunkája által megírt Judaism Discovered c. könyvét vettem alapul. Mr. Hoffmann kutatómunkája annyira alaposan lett összeállítva, hogy a könyv hátulján egy rabbi méltatja(!) a szerző Talmuddal kapcsolatos ismereteit, a wikipedia ennek ellenére egy holokauszt-tagadó revizionistának írja le, de én azt mondom, hogy mindenki olvassa el a könyvet – aki angolul tud – és utána mondjon véleményt!)
A BT (melynek rövid kivonata magyarul is eléhető ezen a weblapon, vagy angolul itt olvasható) egyértelműen megkülönbözteti a szellemiség követőit annak nem követőitől. Ez nem kizárólag a nem zsidó származásúak alacsonyabb rendű megkülönböztetéséről szól, hanem azon zsidókéról is, akik a BT eszmeiségét nem tekintik sajátjuknak(ezeket tanulatlanoknak, azaz am-haa-retz nek nevezi az eredeti könyv, akiktől minden talmud-ismerőnek tartózkodnia kell). A könyv tehát mindenkivel – a nem igazán “hívő” zsidókkal is, aki a túlnyomó többség! – szemben kirekesztő, aki nem követi annak szigorú, felsőbbrendű szellemiségét. Ez egy kulcspont, mert pont ez a fajta szellemiség, ami miatt az egyébként gerjesztett és rendkívül jól jövedelmező – antiszemitizmus működik. (Azért mondom, hogy gerjesztett, mert szerintem nincs olyan ember, aki antiszemitának születne…) Az oly kényelmes általánosítás csapdájába beleszaladva a túlélésért küzdő tömeg gondolkodás helyett zsidózni, cigányozni és legfőképpen megosztani kezd, ahelyett, hogy megvizsgálná a saját(nak hitt) gondolatai eredőjét.
Nagyon fontos látni azt, hogy ez az a tömeglélektani irracionalizmus – amiről Gustave Le Bon 1923-ban írt könyve is szól -, melynek köszönhetően bármilyen háború, holokauszt vagy Gulagmegvalósulhat. A nép – a gerjesztett propagandának köszönhetően – felvesz egy adott “pozíciót” és az embertársai humán létét teljességgel figyelmen kívül hagyva hadonászni kezd és kirekesztővé válik. (Megjegyzem: EZ A CÉL! Az irányítók célja pont az, hogy ez megtörténjen, mert megkívánt rendet csak megtervezett káoszból lehet létrehozni! Ez a hegeli dialektika alaptétele: probléma – reakció – megoldás! Ha valamit el akarsz érni, kelts problématudatot, szolgáltass rá egy reakciót, melyet a tömeg átvesz, aztán a végén a tömeg fogja akarni azt a megoldást, ami az eredeti cél volt. Probléma+reakció+megoldás. Minden háborút így robbantottak ki. Csendben jegyzem meg, hogy a Mossad, azaz az izraeli titkosszolgálat mottója a következő: By way of deception, thou shalt do warMegtévesztés által háborút robbantunk ki. Ehhez most mást nem is fűznék hozzá.)
A zsidóság szerepének tisztázása azért is nagyon fontos, mert személyes tapasztalataim szerint a túlnyomó többségük nem is vallja magáénak a kirekesztő gondolkodást (olvassátok el a BTSanhedrin 59a nevű fejezetét eme jelző megértéséhez!), másrészt sajnos sok olyan nem zsidó származású ember van, aki viszont ez alapján az eszmeiség alapján gondolkodik, főleg vezető körökben. (Ilyen pl. a Bush család, akik előre megfontolt gazdasági céllal háborúba küldtek több ezer amerikai katonát, hogy terroristának kikiáltott afgán és iraki embereket – köztük 1 millió civilt, aki ugye “collateral damage”, vagyis járulékos kár – öljenek meg). Michael Hoffmann egyértelműen leírja azt, hogy itt nem vérségi kapcsolaton alapuló népek kulturális örökségében kell keresgélni, hanem a Babilóniai Talmud némely tanításán alapulókabbalisztikus szellemiség azon pontjait kell közelebbről szemügyre venni, mely bizonyos embereket mások fölé helyez minden szempontból, és amely alapján a szellemiség képviselői nem a felebaráti szeretet mentén cselekednek és hoznak komoly horderejű politikai és gazdasági döntéseket, hanem csakis a saját érdekeiket nézik akkor is, ha ezzel mások életébe belegyalogolnak. (Mondván: “Ha valakivel ezt meg lehet csinálni, akkor úgy kell neki!”) Sokszor elmondtam már, de megismétlem: Egy eszme annak alkalmazása során nyeri el a minőségét.
Érdekes adalék egyébként ehhez a témához, hogy a mai zsidóság kb. 80-90%-a az ún. (németnek nevezett) askenázi vérvonalból származik, 5-10% az ún. széfárdi zsidók (júdaizmus vallását követő berberek, arabok), néhány százalék pedig innen-onnan. Történelmi kutatások szerint (melyek hitelességét ugyan a fősodrású történelem nem tartja 100%-osan bizonyítottnak) a német-askenázi vonal főként a kazár nép leszármazottaiból áll, akiknek a vérségi őshazája nem Palesztina, hanem kb. a mai Grúzia. Ezt a témát nagyszerűen járja körbe az ismert svéd-izraeli történész Israel Shamir, a tel-avivi születésű, Londonban élő zenész, politikai aktivista Gilad Atzmon, az Amerikában élő zsidó történész, Normal Finkelstein (akinekHolokauszt-ipar” című könyve magyarul is kapható), vagy akár egy kanadai egyetemi professzor, az ugyancsak zsidó Henry Makow, akinek a szülei Auschwitzban veszítették életüket, mégis a munkásságuk jelentős részében erről a kérdéskörről publikálnak! Számomra igazán megdöbbentő, hogy ők mennyire nem a megszokott módon közelítik meg ezt a témát és tulajdonképpen a zsidó népet védve egyértelműen az izraeli politikát és az agresszív cionista mozgalom mögötti érdekeket teszik a főleg közel-keleti háborúk – de az I. és II. világháborúk – felelősévé (is)! (Ne felejtsük el, hogy az I. világháború pont fél évvel a korlátlan pénzügyi likviditást lehetővé tevő amerikai FED megalapítása után tört ki, mely egyértelműen aRothschild dinasztiához köthető, a modern Izrael állam pedig sokak szerint a Szuezi-csatorna miatti geopolitikai érdekek miatt ugyancsak Rothschild érdekből kezdett alakulni a XIX. század végén. Jóllehet lehet ezt is összeesküvés-elméletnek hívni, de szerintem ez egyszerű tészta:Itt nem egyszerűen pénzről van szó, hanem rettenetes mennyiségű pénzről, amely a hatalom alapja.)
Hogy a tudatosan gerjesztett – és nagyon sok izraelit zavaró és ezért Izraelből elvágyódó! – kirekesztő gondolkodás mennyire tapasztalható magán a zsidó államon belül is, arról az amerikai-izraeli kettős állampolgár Jack Bernstein nevű askenázi pasas, 1985-ben írt Egy Amerikai zsidó élete Izraelben” c. rövid könyve mesél, aki a közel-keleti országba költözve elvett egy széfárdi nőt, ám onnantól fogva másodrendű állampolgárként kezelték, mert hogy a széfárdiak a “megtűrt zsidók”. Hmmm… A könyve megjelenése után (melynek angol nyelvenitt elolvasható a rövidített kivonata) pár évvel a pali “baleset” áldozata lett. Egyébként, hogy egy teljesen fősodrású médiában is kapható könyvet említsek, néhány éve az amerikai bestseller listák élére keveredett, két neves egyetemi professzor, John J. Mearsheimer ésSteven M. Walt The Israel Lobby and U.S. foreign policy” (Az izraeli lobby és az amerikai külpolitika) c. munkája világosan leírja, hogy az amerikai politikát mennyire nem az amerikaiak, hanem a már említett farizeus gondolkodás által áthatott izraeli lobbi céljai szerint irányítják, persze a könyv megírásáért cserébe jól kirúgták őket a munkahelyükről… Nagyon fontos ismét(!) megjegyezni, hogy ez nem az izraeli népről szól (ők az elsődleges áldozatai ennek az eszmerendszernek, hiszen rengeteg negatív energia irányul feléjük az informálatlan embertömegektől!), hanem kizárólag azokról, akik az említett szellemiséget követve úgy gondolják, hogy rabszolgaként tekinthetnek az értékelőállító kisemberekre legyen az zsidó vagy gój.
Józsi, ne viccelj már! Hát mi ez a zsidózás, Te is kezded?
Nem. Igyekszem a lehető legtárgyilagosabban írni a témáról, mert úgy gondolom, hogy ezek az információk fontosak, hogy megértsük mi van az egész zsidózás mögött, ugyanis a kutatásaim alapján a valóság nem felel meg annak, amit a médián nevelkedett tömegek gondolnak.
A kérdés felmerül, hogy ha itt mégis valami összeesküvésről lenne szó, hogy lehet az, hogy ezek az információk mind elérhetők ma már? Miért nem akarják őket titkolni?
A kérdés nagyon jó. A válasz pedig kettős. Egyrészt azért nem akarják ezeket kontrollálni, mert az internet miatt nem is nagyon lehet, ezért inkább rengeteg szakértői ellenvéleményt is felvonultatnak, aztán derítse ki valaki a sárga csekkek kifizetéséért folytatott küzdelemben, hogy mi is lehet az igazság (“Good luck!”), nem is beszélve arról, hogy a tömegtájékoztatásban azért ilyen információk nincsenek benne és így a hitelességüket is megkérdőjelezi a tömeg! A másik oldal pedig az, hogy az érdekek és a pénzimádat köré felépített összefonódások olyan erősek már a kisember szintjén is, hogy nekem (“közönséges” halandónak) is a saját kényelmi zónámat kellene átlépnem ahhoz, sokszorosan többedmagammal, hogy a már működő rendszeren változtatni tudjak, tekintve, hogy én is hozzájárulok ahhoz nap, mint nap, hogy ilyen rendszerben éljünk. Most őszintén: még ha esetleg tudom / látom is, hogy mi az (általam vélt) igazság, kimenjek fellázadni, hogy esetleg bebörtözzenek vagy lepuffantsanak? Az, hogy ez így alakult, egyáltalán nem véletlen és mint már korábban említettem, én is szolgáltatom ehhez az energiát! Az információk pedig azért jönnek ki most, mert ki kell jönniük. Emlékeztek, hogy mit írtam a Csak tegyük fel… c. bejegyzésemben, hogy az információ energiának áramolnia kell, mert az élet tulajdonképpen egy folyamatos energia-körforgás?
A felületes “forgatókönyv” úgy tűnik, hogy létezik, s ebben az is le van írva, hogy az igazságot azok fogják elmondani a világ valódi menetéről, akik a gazdasági irányítást birtokolják. A “vallomás” pedig az írás szerint azért jöhet ki, mert az egész pénzügyi/gazdasági és ellátórendszer felépült a tudatosan megtervezett (és a nép által örömmel üdvözölt!) hatalmi struktúra köré (demokrácia van, melynek jelentése a “nép uralma”, s bár ez egyáltalán nem így van), egy radikális változáshoz, egy valóban emberközpontú világhoz össze kellene omlania szinte az egész meglévő pénzközpontú rendszernek, azt pedig senki nem szeretné. A kényelemzóna erősebb, mint a változás igénye. Erről szólt A “szabadság” ára c. bejegyzésem még korábban. A jelenlegi világot eladósításba csomagoló pénzrendszer – amit sokan (köztük én is) bírálok állandóan – tette lehetővé a gyors modernizációt, amely gyümölcsének (almájának) ízét nap mint nap élvezem, bár való igaz, hogy azért néha a torkomon akad a falat. (Lásd olcsó hitelek és könnyű pénzkereseti módszerek, melyeknek csak az előnyeit reklámozzák.)
Az említett “forgatókönyv” tulajdonképpen egy röpirat, az 1902-ben az orosz cárnál megtalált, azóta már többszöri esetben hamisítványként bizonyítást nyert (antiszemita) írás: A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, amely – még ha szándékkal is íródott a zsidóság ellen – igen érdekes összefüggésekre mutat rá. Maga a könyv tulajdonképpen Maurice Joly francia ügyvéd “Genfi párbeszédek (a pokolból)” c. szatírájának alapján készült minimum 60%-ban, s bár így a “hitelességével” kapcsolatban valóban nincs túl sok kérdés, döbbenetes módon mégis(!) sorra valósulnak meg egymás után a benne leírtak. Magyarázat és elmélkedés helyett itt van néhány részlet, melyekről döntsd el Te, kedves olvasóm, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak… (és ha a teljes írást szeretnéd elolvasni, akkor töltsd le innen!)
A politikai szabadság gondolat, nem pedig tény. Ezt a gondolatot csalétekül kell tudni használni, valahányszor szükségesnek mutatkozik a tömegeket saját pártunkra állítani annak megsemmisítésére, aki a hatalmat birtokolja…
..Volt idő, amikor a jóhiszeműség és a becsületesség uralkodott. A szabadság gondolatát ma lehetetlen megvalósítani, mert senki sem tudja, miként használja mérséklettel…
A politikának nincs semmi köze az erkölcshöz. Az az uralkodó, akit az erkölcs vezérel, nem jó államférfi és ezért bizonytalan a maga trónján. Annak, aki uralkodni akar, egyaránt kell igénybe vennie a cselvetést és megtévesztést…
A kellő munkamódszerek kidolgozásánál figyelembe kell venni a tömeg hitványságát, lanyhaságát, állhatatosságát, azt, hogy képtelen megérteni és tiszteletben tartani saját életének vagy jólétének feltételeit…
Korlátlan kényuralom nélkül nem maradhat fenn egy civilizáció sem, hiszen az nem tömegeken nyugszik, hanem azok vezetőin, bárkik is legyenek azok. A tömeg barbár, és ezt a barbárságot minden alkalommal kimutatja. Abban a pillanatban, amikor a tömeg kezébe kaparintja a szabadságot, az azonnal anarchiává változik, mely a legmagasabb fokú barbárság…
Az erőszak legyen az alapelv, a megtévesztés és ravaszság pedig a követendő irányvonal ama kormányok számára, melyek nem akarják koronáikat valamely új hatalom lábai elé helyezni. Ez a rossz az egyetlen eszköz, mellyel a célt, a jót elérhetjük…
A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: “szabadság, egyenlőség, testvériség”, s ezeket a szavakat azóta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre. Vele együtt elvitték a világ jólétét, az egyén igazi szabadságát, mely azelőtt oly jól meg volt védve a tömeg nyomásával szemben. Az önmagukat bölcseknek képzelők, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét épp oly változtathatatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá…
A világ népei és az egyének is azonosítani szokták a szavakat a tettekkel. Megelégszenek a látszattal és csak ritkán ügyelnek arra, vajon beváltják-e a közéletben elhangzott ígéreteket. Ezért kirakatintézményeket fogunk életre hívni, melyek ékesszóló bizonyítékát adják majd annak, hogy mennyire szolgálják a haladást…
Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt…
és ez csak az első 2 könyvből néhány részlet és van ilyenekből 24! Én őszintén mondom nektek, hogy el tudom hinni, hogy ez tényleg egy gyűlöletkeltő propaganda írás, de mint ahogyan Machiavelli: A fejedelem c. könyvéből is nagyon sokat lehet tanulni Cesare Borgiakegyetlenkedéseiről (Sztálin kedvenc könyve volt!), így ebből is okulhatunk eleget teljesen függetlenül attól, hogy mennyire hiteles. (Ne felejtsétek el, hogy pl. Szün-ce: A háború művészete c. műve is alapmű az emberi pszichológia manipulálását és jövedelmező stratégiák kidolgozását illetően!)
A rendkívül fontos tanulsága egyébként bármilyen ehhez hasonló, valójában fifikás erőszakra épülő eszmeiségnek, hogy az Isteni abszolútumtól tökéletesen elszakított társadalmi rendszert támogatnak, melyben a materializmus teremtményei az egyedüli értékek és a szellemi, lelki táplálékok haszontalan, gazdasági szempontból fejlődést nem eredményező “dolgok”. (Lásd aPol Pot vezette Khmer Rouge diktatúra Kambodzsában, ahol – anekdoták szerint – minden szemüveges embert kinyírtak, mert azt feltételezték róluk, hogy ők intellektuálisak és így veszélyt jelentenek a rendszerre nézve.)
Van még egy kb. 40 perces előadás a politikai cionizmus témáját illetően, mely figyelmet érdemel, ez egy 1961-ben elhangzott beszéd egy Benjamin H. Freedman nevű egyébként korábban cionista szellemiségű zsidó származású üzletembertől, aki úgy döntött, hogy a személyes tapasztalatait megosztja a nagyközönséggel. (Rendkívül fontos, hogy ezt se indulattal nézd, kérlek(!), csak hallgasd meg, mert megvilágítja a történelem egy olyan oldalát, amelyről senki nem beszél és amelyből tanulhatunk mindnyájan! És amikor a zsidókról beszél, azt az elmédben NE azonosítsd a zsidó néppel, mert az megint az általánosítás csapdája!)


Eme bejegyzés címét egyébként pont a jegyzőkönyvek szolgáltatták… mert lehet, hogy tényleg hazugság, de akkor miért van benne annyi rengeteg, valóságra hasonlító esemény?
A legfontosabb dolog a számomra döbbenetes, jelen valóságát hordozó gondolatok ellenére mégis az, hogy vajon elégszer nézek-e tükörbe, én. Ahogy Michael Jackson mondja az egyik híres dalában: I’m starting with the man in the mirror!” (A tükörben lévő emberrel kezdem!) Ha nem jó kérdéseket teszek fel, akkor nem jó válaszokat fogok kapni és folyamatosan el fogom felejteni, hogy ki is vagyok én. Ha elhiszek mindent és érzelmileg belesétálok abba, amit nekem a világról a tömegmédiában állítanak, akkor annak vállalnom kell a következményeit! (Lásd pl. csalogató reklámok az olcsó hitelekről!)
Ha feltételezzük azt, hogy a jegyzőkönyvek – bár hamisnak tituláltak – mégis mesélnek arról, hogy mi volt és még mi várható, akkor önmagunk haraggal történő büntetése helyett egy felszabadító felismeréssel az elménkben és a szívünkben kiállhatunk az erkélyre és felkiálthatunk: Hiszen ez zseniális! Ezek az emberek elképesztően okosan kitalálták ezt!” Mert bármennyire is ördöginek tűnnek ezek a tervek, valóban zseniálisan kihasználják az emberi naivitást, a butaságot, a kapzsiságot és az érdektelenséget. Aztán azt is hozzátehetjük: “Amíg én arra koncentrálok, hogy jól érezzem magamat és szórakozzak (szétszórjam a figyelmemet összpontosítás helyett!), addig nálam sokkal felkészültebb és stratégikusabb vezetők a világ menetét alakítják és ha engem az események hátsó szándéka (pl. a döntéseket érintő pénzek útjának megismerése) nem érdekel, akkor senkit nem hibáztathatok. Ezt a valóságot én teremtem azzal többek között, hogy nem akarom megismerni eléggé. Ennyi!” Ha végigolvasod ezt a hamisítványt, azt is látni fogod, hogy micsoda tervezőmunkát feltételez az egyes pontok megvalósítása, így aztán abban reménykedni, hogy az emberiségre váró dimenzióváltás(?) okozta felemelkedés hátradőlve fog megvalósulni, szerintem enyhén szólva álomszerű… Az emberi elme hatalmas erejű, de a tettek nem kihagyhatók! A változást a szellemi világban lévő megoldásokon keresztül tettek által tudjuk elérni a fizikai valóságban, meggyőződésem, hogy ezért születtünk ide a Földre!
Évekkel ezelőtt, amikor egy nagyon kedves zsidó származású barátommal beszélgettem a jegyzőkönyvekről, akkor ő csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzam velük, mert hamisítvány az egész. Mikor azonban feltettem neki a kérdést, hogy olvasta-e és tisztában van-e azzal, hogy mégis minek köszönhetően valósulnak meg (valami érthetetlen oknál fogva) a benne leírtak – azzal a fontos kivétellel, hogy a valóságban a zsidóság túlnyomó részét és a nem zsidókat egyaránt használják, mint eszközt a távoli célok eléréséhez – akkor nem volt válasz. Meglátásom szerint az egyik legfontosabb pontja ennek az elmélkedésnek az, hogy a megoldás valójában az egyébként rendkívül okos zsidó nép kezében van. Ha ők is rájönnek, hogy használják őket (nem is kicsit), akkor felgyorsulhat a változás, mert ők lesznek azok, akik az antiszemitizmus kártyát visszafordítják azokra, akik azt felmutatják. Ennek eklatáns példája a már említett Israel Shamir, Gilad Atzmon, Norman Finkelstein és Henry Makow, de még rajtuk kívül is vannak sokan, akik valóban felebaráti szeretetből(!) cselekszenek nap, mint nap. (Gondoljatok bele, hogy a cionizmus eszméje hány izraeli katona elméjét szennyezte tele azzal a propagandával, hogy a kiválasztottság jogot formál arra, hogy egy népet a saját földjéről és házaikból elzavarjanak és hogy ezeket az embereket meg lehet ölni a “haza védelmében”?)
Egy fontos tanulság mégis az, hogy a zsidó nép igenis(!) összefog egymással (és az informáltak tudják köztük is, hogy a cionista mozgalom a hunyó, érdemes olvasgatni a zsidók a cionizmus ellen c. weblapot) és segítik egymást (s ebben még az am-haaretz-ek is benne vannak), ami pedig nagyon sok nemzet fiáról nem mondható el. Talán érdemes lenne példát venni erről az összefogásról? Ti mit gondoltok?
A legtöbb zsidó számára például, függetlenül a vallásosságuktól a hagyományok és a mítoszaik tisztelete elég magas fokú, jóllehet ennek az is oka lehet, hogy a “kiválasztottság” eszméje nem kicsit egosimogató dolog. Azért van mit ezekből is tanulni, hallgassátok meg ezt a rövid részletet Popper Pétertől:


A mítoszoknak és a hagyományok továbbadásának jóllehet rendkívül fontos eleme az igazságra való törekvés, vagyis ha torzítva adunk tovább tiszta hagyományokat, akkor abból torzulás fog születni. (És persze nem győzöm hangsúlyozni Az “eladás” hazugsága c. írásomban is többször említett, a személyes sorsunk megértésére való törekvés fontosságát!)
Évekkel ezelőtt hetekig együtt utaztam Dél-Amerikában egy izraeli ex-kommandós katonával, aki elmondása szerint 13 palesztint ölt meg különböző bevetések során. A srác nagyon kedves, előzékeny és intelligens ember volt és megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés úgy leélnie az életét, hogy ennyi ember életét oltotta ki. A válasza ez volt: Ez volt a munkám, a katonaság nálunk kötelező. Ha én nem lövöm le a palesztint, ő öl meg engem. Tudom, hogy nem túl igazságos ez a háború, de mit tegyek, ha én oda születtem? Most mondd meg nekem kérlek, hol van az én hazám?” Döbbenettel álltam a pali előtt és bár én kifejeztem neki, hogy mennyire sajnálom a palesztinokat (is), megértettem őt (hiszen őt így nevelték). Nekem is vannak sváb, zsidó, szerb felmenőim, de mivel ide születtem és magyar az anyanyelvem, én magyar vagyok. És ő hiába lehet, hogy eredetileg Kazáriából származik (illetve a felmenői, már ha onnan), a mai Izrael területén született és anyanyelve a héber. Az ő szemszögéből igaza volt, mert védte azt az országot, ahová született (és a szemléletet, amire nevelték), jóllehet bevallása szerint nem túl gyakran kérdőjelezte meg azt, hogy ez a védelem milyen áron és indíttatásból is történik… (Ami viszont nagyon érdekes, hogy azóta a feleségével együtt végérvényesen Ausztráliába költözött.)
Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e erről a témáról, hiszen ez egy nagyon “rázós talaj” a mai világban, de mivel engem kizárólag az összefüggésekre való objektív rámutatás és az igazságra törekvő szeretet vezérel – nem beszélve a téma aktualitásáról -, ezért úgy gondoltam, hogy “beleharapok” egy kicsit ebbe is. A Szentföldön vívott háború nem hétköznapi halandó emberekről, “terrorista” palesztinokról és a maguk igazságáért és fennmaradásukért küzdő, “békefenntartó”(?) izraeli népről, hanem a politikai cionizmus célkitűzéseiről és rengeteg pénzről szól. Nézzétek meg ezt a 28 perces dokumentumfilmet, melyben egy izraeli születésű béke aktivista mondja el ezeket az információkat:


De hogy egy picit a BT kirekesztő szellemiségénél még tovább menjek (ha elvetném a sulykot, akkor kólintsatok fejbe), szerintem a zsidó népet felültették, mert az ő szenvedésük árán jut hatalomhoz egy nagyon szűk elit réteg, akik tulajdonképpen nem is zsidók. (És itt visszakanyarodnék a kazárokhoz és a Benjamin Friedman által elmondottakhoz, hogy értelmet nyerjen ez az elrugaszkodott gondolat…)
Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.”(Jelenések könyve 2:9)
Eme bibliai idézet kapcsán felmerül bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha az Illuminátusnaknevezett (állítólag nem is létező :) szabadkőműves) szerveződés, amit a szélsőségesek rém könnyen pecsételnek meg “zsidó kreálmányként” (szerintem tévesen), valójában nem az – a sok-sok szimbólumával együtt -, hanem az ő valódi “parancsolójuk” valaki egészen más? (Részletes történelmi kutatás egy fiatal brit történész, Andrew Carrington Hitchcock tollából:The Synagogue of Satan)
Ismerős ez a kép valahonnan? (A jelkép, amit mutatnak a Sátánisták jelképe. Kapcsolódhat ez értelmileg a bibliai idézethez?)

Véletlen egybeesés?
A Sárközi zsidó cigány is a sátánjelét mutatja

egy a páholy egy a jelzés rabszolgák ti csak úgy 

tudtok lázadni , ha gojt öltök , mert hozzánk nem 

értek fel !!!! És nem vagytok elég szervezettek !!! A 

Kínai triád talán , de ők kirínak a tömegből , így 

tudjuk , hogy értünk jöttek a bérgyilkosok !!!!


VÉLETLEN EGYBEESÉS?
Zárásként pedig egy meglehetősen meredek gondolat…
Képzeljétek el, hogy ez a “sátáni” világ egy tükör. Az emberiség tükre, aki karmikusan megkapja azt, hogy belehajszolják a matéria imádatába és a szellemi világtól való eltávolodásba, az EGYség helyett a KÉTségbe, a szeretet helyett a félelembe. Mi van akkor, csak tegyük fel… Mi van akkor, ha ez a “brigád”, aki irányít, valójában a mi belső Lilith-ünk, az emberiség gonosz kisördöge – ha úgy tetszik, egy manifesztálódott “kivetítés” -, aki azért nyeri örömét a megosztásban és a pusztításban, hogy mi közösen felismerjük azt végre, hogy ennek CSAK MI, először az egyén, majd a közösség szintjén vethetünk véget azzal, hogy megismerjük a történések mögötti mechanizmust és tudatosan mondunk NEM-et az egymás gyilkolására, mert rájövünk, hogy a titok – A SZERETET – az EGYségben rejlik?
Ha az egész teremtést egyben nézzük (s elfogadjuk azt, hogy amint fent, úgy lent) és azegész világ egy hologram, akkor nem lehetséges az, hogy a mi belső világunk teremti a külső világot és ez a háborúval sújtott valóság a benne irányító hataloméhes pénzemberekkel együtt is a mi teremtményünk? (Valahogy nem tudom figyelmen kívül hagyni a szabad akaratkérdését és azt, hogy ha a kisember az egyén szintjén NEMet mondana a háborúra, akkor az nem valósulhatna meg.)
Nem tudom, csak hangosan gondolkodom… Szerintetek?
Most pedig, ennyi komoly kérdés feszegetése után – ha szereted Mozart zenéjét – hallgassuk meg az izraeli zongoraművész, Daniel Barenboim előadásában a C-dúr zongoraverseny I. tételét. Zseniális a pali! :)
P.S. A téma érzékenységére való tekintettel kérem a hozzászólások lehetőleg szalonképes megfogalmazását. Köszönöm!

A több évtizedes tudatmódosítási kísérlet szörnyű 

eredménye: az embert tárgyként kezelő globális média.

Amennyiben egy rendszer hazugságra épül, úgy az önfenntartása egy idő után lehetetlenné válik. Nem képes újratermelni a számára szükséges energiát, mentálisan és fizikailag is szennyezi környezetét. Esetünkben az energiát az emberi gondolkodás fejlődésének elnyomásából és Földünk élővilágának pusztításából veszi. Az emberektől elveszi azt az időt amit szellemi fejlődésükre használhatnának. Csak a legelemibb, a fajfenntartáshoz szükséges ösztönöket és az egót erősíti. A média összehangolt alkalmazásával már gyerekkorban elkezdi az egyén veleszületett szellemiségének leépítését. A gyermekekben ösztönösen jelenlévő pozitív emberi értékek, a tisztelet a természet és az élővilág irányába, a jóindulat, és minden ami emberré tesz lerombolásra kerül. Ezeket az értékeket az ömlesztett, erkölcsi többlettartalom nélküli, erőszakkal átitatott mesefilmek rombolják. A folyamat során a gyermek serdülő korára a szülei ellen fordul, már csak az anyagi világ érdekli. A társadalom alappillérét jelentő család mint közösség megszűnik létezni. A valódi csillagokhoz tartozó történetek melyek átszövik az összes mitológiát és vallást a gyermek számára már nem is léteznek. A városi környezetben a szmog és a fényszennyezés miatt nem is látja őket. Számára a csillagok azok a személyek akik a médiában mint "sztárok" jelennek meg. Lehet tőlük zenét vásárolni, csengőhangot és posztert, esetleg bábot is vetethet szüleivel. A magazinokból a sztárok a fényűzést mutatják, a jahtok, villák, limuzinok, drága sportautók, paloták, és a testi örömök dominálnak. Valójában ez nem más mint bálványimádás...
Hogyan lesz a mesék tündéréből vagy gyönyörűséges királykisasszonyából az erkölcsi fertőt megtestesítő kabbalisztikus bálvány?
A titkos társaságok szimbolikájába nyerhetünk betekintést. Ma már nem kell titkosan kezelniük az információt. A szimbólumok erejét kihasználva a legnagyobb nézettségű műsorokban láthatjuk a rituálét. Nézzünk meg egy "megvilágosodott" illuminátus szertartást, melyet a világon az egyik legismertebb női előadó vezet le. Találkozni fogunk a szabadkőművesség 13 lépcsős piramisával, a már fel sem tűnő erkölcstelen öltözködéssel és a homoszexualitás népszerűsítésével. A beavatás pilanatát a csók és a kézmozdulatok jelzik. A "hölgy" napjaink egyik legnagyobb "csillaga" ráadásul neve is vallásos mondanivalóval bír: Madonna. Elmondása szerint a kabbalát (a miszticizmus zsidó tanait) tanulmányozza és követi.

The Arrivals pt.13 (Lady in Red)






A Matrix egy rendszer, Neo. Ez a rendszer az ellenségünk. De amikor benne vagy és körülnézel mit látsz? Üzletemberek, tanárok, ügyvédek, ácsok. Nagy elmék az emberek közül akiket próbálunk menteni. De amíg ezt megtesszük, ezek az emberek még mindig része a rendszernek, és ez teszi őket a mi ellenségeinkké. Meg kell értened, a legtöbbje ezeknek az embereknek nem áll készen a lecsatlakozásra. Sokan közülük már annyira hozzászoktak, olyan reménytelenül függnek a rendszertől, hogy harcolni fognak, azért hogy megóvédjék.
Figyelsz rám? Vagy a nőre a vörös ruhában?
2.0

A szabadkőművesség rendszere:


33 és 13 lépcsős szabadkőműves piramis, fokozatok, szimbólumok


A kép nagyítható!
A globalizáció létrehozta azokat a hálózatokat melyek az egész bolygón lehetővé teszik a direkt, kézzel fogható, és gyors információáramlást. Na de milyen áron épült?! A televíziócsatornák a mozihálózatok, a hordozható fényképezős mobiltelefonok és az internet világát éljük. Lehetőségünk van arra, hogy ezen dolgokat mostantól a valódi értékek megosztására használjuk: A különböző kultúrák és hagyományok, a természet tiszteletének népszerűsítésére és élményeink megosztására. Az egyetemes tudás előhívása és az emberi kulturális evolúció folyamatának elindítása a feladatunk! Egy teljesen ellentétes dologra kell ezt a rendszert használni mint amire eddig alkalmazták.
Mert mire is használják jelenleg ezt az összetett rendszert?
Először is a különböző kultúrával rendelkező országok egymás ellen hangolására, a vallásokat felületesen ismerő emberek egymás ellen uszítására. Legyünk résen! A világhálón már terjedőben lévő "Új világrend"-ellenes irányzatok sem tökéletesek. A világméretű összeesküvést, az emberek chippel való szabályozását elítélik ugyan, de például a vallásos kérdésekben igencsak "mellé nyúlnak" egyes követői. Csak egy, viszont nagyon fontos dolgot emelünk ki ezek közül, hogy ne essünk újra egy történelmi hibába: A Nap tiszteletét magában foglaló ősi vallások nem azt a hagyományosan elterjedt "napimádatot" jelentik amit a felületes tanulmányozója elsőre lát benne! Napunk a vallásos megközelítésben, egy Föld központú gondolkodásban a Teremtés első központja. A fény, az éltető hőenergia és a helioszférikus védőmező forrása. A Végtelenben, a kozmosz felé a következő ilyen központ galaxisunk: a Tejút magja. "Lefelé" tekintve ebben a rendszerben a Földnek is van egy hasonló magja mely szintén életünk egyik alapfeltétele. Ez egy fejlett gondolkodásmód, az Univerzum tiszteletének tanítása... A különböző vallások sokszínűségükkel kiegészítik egymást és egy irányba mutatnak: a Végtelen felé.
Most pedig térjünk vissza napjaink globális médiájához!
Gyermekeink a televízión, a magazinokon, a köztéri reklámokon keresztül korántsem a hagyományos szépség és a pozitív erkölcsi példák bemutatásával találkoznak! A valódi értékrendszer helyett a szexualitás és az erőszak eltúlzott, direkt megjelenítésével kell szembesülniük. A reklámok és a szórakoztató ipar a nőt mint szexuális eszközt, csak a testiség hangsúlyozásával használja (!), és teszi ezt bármely termék népszerűsítése érdekében. Kihívóan, sokszor leplezetlen tálalásban, az igazi emberi értékek: mint az pozitív érzelmek, a családközpontú gondolkodás, az anyaság megjelenítése helyett csak a szexualitás és az ego dominál. Sajnos egyre gyakrabban utcáinkon, tereinken is találkoznunk kell a kendőzetlenül bemutatott homoszexualitással! Alapvetően mindenkinek magánügye a szexuális beállítottsága, viszont a társadalmilag elfogadott normáktól való eltérés erőteljes népszerűsítése már közügy! Az állatvilághoz hasonlóan az ember is rendelkezik a párosodásra felhívó, figyelemfelkeltő kommunikációs képességekkel. Amit pl. a rovarvilágban megfigyelhetünk, mint speciális mozgások vagy hanghatások keltése (például a pókok, lepkék párzási tánca vagy tücskök ciripelése) ugyanúgy jelen van az emlősök, így az emberek szintjén is a metakommunikáció, a tánc és az „érzéki” hang formájában. A vizuális hatások keltése amit az állatok párzási táncuk alkalmával használnak szintén megfigyelhető az emberek szintjén is. A médiában mindezeket súlyozottan alkalmazzák mert a leghatékonyabb reklámok olyan, a legelemibb ösztönökre hatnak amiket még az állatvilágból hoztunk magunkkal. Ilyenek a fajfenntartással kapcsolatos: a szexualitással, a táplálkozással, és az erőszakkal összefüggő pszichológiai hatások. A képkockák közé rejtett, tudatalattira ható „felvillanó” reklám mára ugyan már etikátlannak minősül, de pl. autóból nézve egy óriásplakát ugyanazt a hatást éri el. A mai filmsorozatok alapvető témái az eltúlzott érzékiség, a végletekig fokozott szépségimádat, sokszor fetisizmussal vegyítve. Az összes szereplő válogatott kinézetű, túlnyomó részt műtétekkel és ("photoshoppal"-speciális számítógépes retusálással) „feljavított” ember, vagy az arcát sminkkel is „eltakaró”, a híreket sztoikus nyugalommal illetve manipulatív érzelmi hatásával együtt tálaló hírbemondó. Amennyiben minimális érzelmi megnyilvánuásait (hírbemondás esetén) vagy akár eltúlzott kinyilvánulásait (szappanoperákban) magas szinten tudja "játszani", úgy az erős hatással lehet a nézőre. Sokan hajlamosak arra (az alapvető bizalom jegyében), hogy mindent elhiggyenek csak azért mert az előadó(művész) szimpatikus, szépen és választékosan fogalmaz. Valójában ma már szakosodott iskolákban lehet tanulni különböző manipulációs eszközök használatát, a mondanivaló tartalmától teljesen független meggyőző előadásmód elsajátítását. Szintén jellemző az idegen szavak eltúlzott mértékű használata, mely a nézőben (mivel legtöbbjének jelentését nem ismeri) kisebbségi érzést alakíthat ki. A magyar nyelv ragozó szerkezeténél fogva kitűnően alkalmas arra, hogy a lehető legkevesebb idegen kifejezéssel kommunikáljunk. Ezen kívül az úgynevezett szógyök rendszer logikájának köszönhetően még olyan összefüggésekre is rámutat nyelvünk melyeket ma hivatalosan nem is tanítanak. Két szógyök pl.: pír,piros,pirul,pirít,pirkad,parázs -tap,tapasz,tapos,tapod(tat),tapint,tapasztal. Ezek a kifejezések egy vizuális gondolkodásmóddal összekötve szoros kapcsolatban állnak egymással. A rendszer megfelelő ismerete tanítja használóját.
Hír érték manipuláció: a különböző hírek súlyozása esetén a valójában kisebb horderejű hír helyi tudósítással és érzelmileg (vagy politikailag) manipulált szöveggel bemutatva mélyebb emléket (benyomást) kelthet az emberben mint egy számára sokkal fontosabb esemény amit csak néhány mondatban, képek és videóanyag nélkül tálalnak. Pl: Szörnyű háborús eseményekről csak egy két mondat hangzik el, miközben emberek ezreit ölik meg és további tízezrek életét lehetetlenítik el. Már azt is szörnyű átélni ha hetekig tiszta víz és villany nélkül éhezve kell élni, a néző ebbe persze bele sem gondol mert sehol egy érző emberi arc amiből kiolvasható a szenvedés...aztán már jön is a következő „megrázó” hír: Tűzoltók mentették meg a fa tetején rekedt kiscicát –mindez helyi tudósítóval hang és képanyaggal na és aggódó megfigyelők arckifejezésének bemutatásával. A mélyebb érzelmi hatás következtében az előző hír szinte „törlődik”.
A különböző filmprodukciókban nagyon ritka a hétköznapi, átlagos megjelenésű szereplő. Egy filmben a mindennapi, az utcán velünk bármikor szembejövő arc bemutatása szinte már meghökkenti a nézőt. A „fősodrású média” alap tevékenysége a különböző erőszakos cselekmények bemutatásán alapuló, bűnügyi témájú filmek ömlesztése. A lenyűgöző effektek, mint az emberi szöveteket, és akár sejteket bemutató trükkök és kameraállások, melyek segítségével a nézőt a képernyő elé szegezi, miközben brutális gyilkosságokat mutat be. Nem ritkán minden képzeletet, és régebben az „erős horror” kategóriába sorolt filmeket is felülmúlóan. Hiába a 12-es karika, ha a szülőnek nincs ideje elmagyarázni a látottakat! Valójában sokan értékelés és gondolkodás nélkül, kikapcsolódás gyanánt, agyukat szinte ténylegesen kikapcsolva nézik a televíziót. Ez a globalista rohanó világban persze érthető valamilyen szinten, hiszen sokan több mint 10 óra munka után csak elalváshoz „használják” a TV-t. Ilyenkor agyunk egy része a pszichológiai hipnózishoz hasonlóan azonban ébren marad és nyitottabb az információra mint éber állapotban!
Mára már idejétmúlttá váltak az egyszerű, erős hatásokkal (lövések, robbantások, fékcsikorgás, üvegtörés, sikoly, stb.) „dolgozó” filmek. Az eszköztár a nézők viselkedésének megfigyelésével a nézettségi adatok elemzésével, és a jegyeladások nyomon követésével sokkal „kifinomultabbá” vált. A recept egyszerű: A történet több szinten zajlik, valójában több esemény-szál van egymásra építve, így még több néző érdeklődését ragadja magával. A néző nem szereti a kiszámíthatóságot, ha előre tudja az eseményeket, ezért megfelelő időközönként fordulatokat alkalmaznak. A valódi szórakoztató és meghökkentő fordulatok mára mintha elfogytak volna. Ha kell akkor egy szokatlan ötlet köré írják meg az egész forgatókönyvet, közben az épp aktuális „beállítású” pszichológiai hatáskeltések beépítésével. Ezek a hatások a hang és képi elemek akár több produkción átívelő átfedésével, azok osztályozásával készen állnak, ott vannak a producerek polcain, csak arra várnak hogy beépítsék őket.
Hogy jobban érthető legyen, képzeljünk el egy 7 oszlopos equalizert, mellyel a különböző hangsávok erejét állítgathatjuk. Most cseréljük ki a frekvenciák értékeit a szereplőkre vonatkozóan pl. a hét főbűnre. Megfelelő pszichológiai ismeretekkel egy film átlagos értékelése könnyen nyomon követhető sőt visszafelé működtetve a hatásokat manipulálva beállítható. A szituációtól függő filmrészletek is „pontozhatók”. Így már egy nagyobb felbontásban láthatjuk egy-egy film időben folyamatosan változó hatásgrafikonját... Pont mint a zenében a frekvenciák kijelzése. Megfelelő idő és anyagi ráfordítás esetén egy adatbázis alakítható ki és keresésekkel a hatás érdekében a „műsor” pszichológiailag szerkeszthető.


Sátán keverőpultja


Persze előfordul az is, hogy a speciális „effektekkel” több különálló de legtöbbször azonos stúdió termékeként bemutatott sorozatokat kötnek össze. A néző nagy eséllyel már látta az egyiket, majd később a másikban azonos hanghatások kíséretében az „élményt” újra eladják neki. Az „effekt” újabb észlelésekor a már rögzült (valószínűleg nagy sikerű film által keltett) érzelmi állapotot ismételten átéli. Így a minimális üzleti hatás mellett (mivel az újabb filmet a kelleténél jobbra értékeli) a filmsorozatok nézettségi adatainak elemzésével gyakorlatilag személyiségi profilokra optimalizált bonyolult pszichológiai tömegkísérleteket lehet végezni. Nagyon leegyszerűsítve a dolgot: A filmek a hangerő és speciális hatások által létrehoznak vagy aktiválnak az agyban bizonyos neuronhálózati helyeket. Ezek a helyek a mai átlagosnak nevezett gondolkodás mellett hamarosan leépülnének (TV nélkül nincs folyamatos használatban, hiszen az életben nagyon ritkán előforduló szituációkról van szó), azonban egy újabb film ugyanoda vezeti a tudatalattit, „kinyitja” az elmében azt a helyet ahol a néző pl. egy életveszélyes esemény átélése közben akár a hang által beállított szívműködése mellett egy még váratlanabb szituációval (pl. .kaszkadőr jelenet) találkozik. Ilyenkor a tudatalatti, a kívülről érkező vegetatív idegrendszert befolyásoló tényezőkkel „harcolva” (villanó fények, sötétség, árnyékok, szokatlanul mély és magas hangok, szívdobogás-hang, szabálytalan lélegzés, „zihálás”, stb....) közben újra több dimenziós* területi fedésbe jön a neuronhálózatának mesterségesen kialakított részével. A művelet bonyolultnak hangzik, *gyakorlatilag az időtényező miatt több mint 3 dimenziós kiterjedésről beszélünk. A vegetatív idegrendszer befolyásolásával a néző „feszültségének”, összpontosításának befolyásolásával az időérzéket (leegyszerűsítve: a tudatos és a tudatalatti agyműködés frekvenciáját) is változtatják. A „rendszer” bonyolult, de felhasználójának nem kell teljesen ismernie ahhoz, hogy a magas hatásfokkal használja. TV-adások alkalmával nagyon hasonló (profilokba rendezhető) agyi tevékenységeket figyelhetünk meg egymástól eltérő helyen tartózkodó embereken, de nem ez a leg rémísztőbb. Ezek a neuronhálózati területek, illetve struktúrák amik hasonlóan gondolkodó, egymástól független emberekben is (mesterségesen) jelen vannak, akár azonos időszakban és hosszabb távon is aktivizálhatók. A rendszer „felbontása” illetve hatékonysága csak szakértelem, összek öttetés és pénz (na meg a lelkiismeret hiányának) kérdése. Nem kell feltétlenül arra gondolni, hogy egyszer csak elindítják a filmekből ismert programozott „biorobot” vagy "tudat-zombi" hadsereget. Elég ha csak vásárlási szokásokra és a politikai beállítottságra tudnak hatással lenni... A társadalom jelentős részének átlagos „agresszivitási hajlama” mindenesetre már egy egyszerűbb de nagyobb felületen működő médiahálózattal vagy filmstúdióval is könnyen befolyásolható.
A megfigyelő beleéli magát a filmbe, ezáltal természetes módon, tudat alatt valamilyen szinten azonosulhat a szereplőkkel. Ugyanez figyelhető meg hírműsorok nézése közben is: a néző nehezebben tud azonosulni a háborús helyzetekben bemutatott, vagy éhínség által súlytott emberekkel, hiszen ők koszosak, általában más nyelven beszélnek és az öltözködésük is teljesen eltérő.
Mivel a produkciókban a legtöbb karakter negatív tulajdonságokkal is bír (még a pozitív főszereplő hős is) ezért a film hatására a nézőben bűntudat alakulhat ki. A túlhangsúlyozott szexualitás és az erőszak a szereplők alaptevékenysége, a mai filmekben folyamatos és eltúlzott. Egyes sorozatokban még extrém helyzetekben is, pl. boncolás közben direkt témaként vetődik fel a szexualitás, nem csak a testbeszéd útján, a parafília csoportjába tartozó nekrofília természetességét sugallva (romantikus zenei aláfestés mellett a két pozitív szereplő a fiatal áldozat, a boncasztalon fekvő hulla számukra vonzó testéről beszél. Ez persze kórboncnokok között akár életszerű és humoros is lehet, de ha hazamennek nyilván nem erről mesélnek a gyerekeiknek –egy helyszínelők sorozat a sok közül-). Az ilyen és ehhez hasonló hatások helyes feldolgozásához nem elég az átlagos műveltségű, pszichológiai ismeretekkel nem rendelkező szülő felügyelete! Valójában még maga a szülő is veszélyben van.
Mint azt megfigyelhetjük, a „szabados” gondolkodásmód mára a legfiatalabb korosztályt sem kíméli! Egyes politikusok és közéleti szereplők szerint a szabad gondolkodásmód többek között azt is jelenti, hogy az ember szabadjára engedheti a testébe kódolt, a fajfenntartáshoz szükséges egyik legerősebb túlélési ösztönét a szexualitást. Nem kímélve ettől a fiatalkorúakat sem, mindezt pedig a legkifinomultabb pszichológiai eszközökkel, több társadalmi rétegen és beteggé vált emberek millióin tesztelt módszerek segítségével. Mindent az áru eladása érdekében...
A pszichiátria "tudományára" épülő gyógyszeripar: A mentálisan sérült tömegek gyógyszeres kezelése újabb bevételi forrást jelent a nyugati társadalmakban. Maguk a pszichológusok is betegek lesznek a sok eltorzult gondolkodásmóddal való találkozástól...
Kapcsolódó kisfilm: ’Pszichiátria: Halálos profitszerzés. 1. rész”

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 1. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 2. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 3. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 4. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 5. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 6. rész. ( Making A Killing )

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 7. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 8. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 9. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 10. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 11. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 12. rész

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 13. rész.

PSZICHIÁTRIA: Halálos profitszerzés. 14. rész.

PSZICHIÁTRIA: halálos profitszerzés. 15. rész

Budaházy ügy

Magyar Guantanamo - Törjük át a hallgatás falát!

Azok akik a valódi kultúra elnyomásával keresik a pénzüket valójában hosszabb távon az egész társadalom szellemi bomlasztása érdekében cselekednek! Az ember a szexualitásra vonatkozó időzítését rég óta nem a természet diktálja, a gyermekek megkímélése a felnőttek szellemiségére van bízva. Ezzel is szemben áll a globális média! A médiaszereplőknél, színészeknél, nem ritka a fel nem dolgozott gyermekkori traumák okozta szellemi sérülés, melyet egész életük során próbálnak palástolni. Ennek megfelelően nem hétköznapi színészi képességekre tesznek szert, így az átlag ember számára igen megnyerő kommunikációs képességekkel rendelkeznek. Visszaélve ezen adottságnak tűnő képességükkel nem ritkán a szórakoztató iparon keresztül az emberek politikai nézetének befolyásolásra is felhasználják őket. Az „előadás” során a megfigyelő tudatalattija azonban „látja” az igazságot, és mivel a társadalom többsége tudatosan ezt a fajta viselkedést helyesnek véli, a tudatalatti alkalmazkodik, megpróbálja a valójában beteg, helytelen viselkedésmintát a többséghez hasonlóan utánozni a jobb beilleszkedés (a tudatalatti számára az életbenmaradás) érdekében. Így, a televízión keresztül valójában szellemileg sérült, valódi értékrendszerrel nem bíró vagy az ellen működő deviáns emberek mutatnak példát a társadalom nagy részének.
Mindezek után felmerülhet a kérdés, hogy mit lehetne tenni ezen hatások kiküszöbölése érdekében. A probléma leegyszerűsíthető: agyunk tudatos és tudatalatti része egyaránt kiváncsi, újdonságokra, új információkra „éhes”. Ezért szinte mindent megőriz, de ha memóriánk csak reklámokkal és pszichológiai módszerekkel manipulált információval van tele, akkor nagy eséllyel alakulnak ki mentális zavarok és betegségek. Mindez persze kisebb problémát jelent egy olyan közösségben ahol a hagyományok és tradíciók még a „fejekben vannak” és a mindennapok részét képezik. Természetesen mindezen globalista jelenségeket teljesen nem lehet, és talán nem is kell megszüntetni, hiszen egy részük a szórakoztatást is célozza. Hatásait viszont könnyebb úgy feldolgozni, hogy ismerjük a manipulatív tényezőket, amik sajnos a médián keresztül mindennapi életünk részévé váltak. Ezen kívül szükség van a ma még csak kialakulófélben lévő civil kontrollra is, az emberek megfelelő tájékoztatása érdekében!
A rádióhullámok (HAARP "Nagyfrekvenciás Sarki Fény Kutató program") illetve a televízión keresztül sugárzott közvetlen tudatmanipuláció lehetőségeit vizsgáljuk!
Leegyszerűsítve: rádióhullámú rétegvizsgálatokat a Földön már 30 Wattos teljesítménnyel is végeznek. Így találnak 100%-os pontossággal olajforrásokat. A HAARP egy fókuszált sugár. A fókuszálás hatásfokát a lézer szemlélteti jól: már fél watt teljesítmény egy pillanatig is nagyon veszélyes a szemre, míg egy 30 wattos lámpa fénye tovább is elviselhető károsodás nélkül (utóbbi sem ajánlott). A HAARP milliárd wattos fókuszált sugarával nem csak visszatérő sugarakkal bombázza a Földet, de mint egy hatalmas lézerágyú, nagy részével a világűrbe is lő! Merre? Hova? Mi alapján? Milyen joggal?

Amerika Halálsugara 1/5.rész (nézd végig!)

Amerika Halálsugara 2/5.rész (nézd végig!)

 Amerika Halálsugara 3/5.rész (nézd végig!)

Amerika Halálsugara 4/5.rész (nézd végig!)

Amerika Halálsugara 5/5.rész (nézd végig!)



Felvásároljuk Magyarországot (felirattal)

Magyarország felvásárlása

Pörzse Sándor Kibeszélő - Betiltott adás!

Pálffy István Betiltott Jegyzete




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése