2020. február 6., csütörtök

Szabadkőművesek kezén az ország





















Szabadkőművesek kezén az ország





Úgy is mondhatnám, hogy kazárok kezén !!!

Vagy a nemzet oldalán állsz, vagy a másik oldalon 


Petrás János, a Kárpátia frontembere szerint, a Horthy-szobor feavatása után mindenkinek el kell döntenie, melyik oldalon áll. Szolidaritási istentisztelet a Hazatérés Templomában. 




"Irtsátok ki a magyarokat" - Teljes fim 

"decretum... Ugros eliminandos esse", vagyis "rendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak" (Ludovicus Rex Germaniae) írja az annalium Boiarum. 



A legjobbak legjobbja 
A KFOR egyik magyar békefenntartója nyert meg azt a kétnapos versenyt 


Itt a hidegzuhany! - Külföldiek is megvehetik az állami földeket 

2015. november 9. agrarszektor.hu 
Bár az állami földliciteken nem indulhatnak, megvásárolhatják külföldiek az elárverezett állami területeket, ha földművesként nyilvántartásba vetették magukat és helyben lakóként élnek elővásárlási jogukkal. 
Sőt, az Alkotmánybíróság előtt nagy valószínűséggel az sem áll majd meg, hogy a kormány kitiltotta őket a licitekről, mert ezzel felülírta a földforgalmi törvényt, amely maximum 300 hektáros földvásárlási lehetőséget biztosít uniós tagállami állampolgároknak is, ha megfelelnek a földműves kritériumoknak. Igaz, vélhetően nincsenek sokan, akik eleget tesznek a feltételeknek, de azért - főleg Nyugat-Magyarországon - előfordulhatnak ilyen esetek. 
Most is megszerezhetik uniós tagállami állampolgárok a magyar termőföldeket, ha november 16-tól megkezdődnek az állami területek nyilvános árverései. Az agrárszektor.hu információi szerint a jelenlegi szabályozás mellett nem lehet teljes mértékben kizárni, hogy uniós természetes személyek megvásárolhassák a licitekre bocsátott területeket. 
Mindennek alapja a tavaly óta hatályos földforgalmi törvény, amely - rendkívül szigorú módon - csak földművesekre szűkíti az itteni földvásárlásra jogosultak körét, de e szempontból nem tesz különbséget magyar és tagállami állampolgár természetes személyek között. Ez azt jelenti, hogy uniós magánszemélyek is vehetnek földeket Magyarországon, ha megfelelnek a földműves kritériumoknak. Ha pedig ezeknek eleget tesznek, maximum 300 hektárt is vásárolhatnak, mivel a földforgalmi törvény földművesek számára ennyiben maximálja a földtulajdonméretet. 
A földforgalmi törvény azt is egyértelműen definiálja, ki számíthat földművesnek. Ehhez olyan, Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személynek, illetve tagállami állampolgárnak kell lennie, akinek meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettsége van. Ha valakinek ilyen végzettsége nincs, akkor minősülhet földművesnek (illetve földvásárlónak), ha legalább három éve saját kockázatra agrártevékenységet folytat Magyarországon, illetve - legalább 25 százalékban - bejegyzett mezőgazdasági termelőszervezet tagja, ahol az agrártevékenységet személyes közreműködésként végzi. Ha a feltételeknek megfelelnek, a belföldi vagy tagállami természetes személyek a földhivataloknál vetethetik nyilvántartásba magukat. 
MTI-fotó: Varga György

A kormány a nemzeti földalapról szóló rendelet októberi módosításával az árverezők körét tovább szűkítette, és azt írta elő, hogy csak azok a földművesek licitálhatnak, akik helyben lakóknak minősülnek. A rendeletmódosítás itt visszautal a földforgalmi törvényre, amikor azt határozza meg, hogy a földárverések szempontjából ki számít helyben lakónak. 

Van ugyanis különbség "tényleges" helyben lakó és "más" helyben lakó között a földforgalmi jogszabály szerint. "Tényleges" helyben lakóknak azok számítanak, akiknek életvitelszerű lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási területén az adásvételi tárgyát képező föld fekszik. "Más" helyben lakóknak pedig - tágabb kategóriaként - azok minősülhetnek, akiknek lakóhelye legalább 3 éve azon a településen van, amelynek közigazgatási határa legfeljebb 20 kilométerre található az adásvételben érintett föld fekvése szerinti település közigazgatási határától. 

A 20 kilométeres "körzet" tehát bővíti a földvásárlásra jogosultak csoportját, és a kormány ezt választotta az árverezőként szóba jöhető földművesek körének meghatározásához. Aki tehát tagi állampolgárként nyilvántartásba vett, helyben lakó földművesnek számít, a törvényi szabályozás értelmében részt vehetne az állami liciteken, ha a meghatározott 20 kilométeres körzeten belül lakik. 

Csakhogy a kormány már említett, októberi rendeletmódosítása úgy rendelkezik, hogy az állami földek árverésein helyben lakó, földművesnek minősülő, magyar állampolgárságú természetes személyek vehetnek részt. Ez azt jelenti, hogy e jogszabállyal kizárták a licitekről a földművesnek minősülő tagállami állampolgárokat, amelyek földvásárlását a földforgalmi törvény egyébként engedélyezi. Így a rendeletmódosítás felülírja a törvényi szabályozást, amely nagy valószínűséggel nem felel meg a jogszabály-alkotási normáknak. 
Ezért - állítják jogi szakértők - szinte biztosra vehető, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) a földműves tagállami állampolgárok licitálását megtiltó passzust megsemmisíti majd a földalapos kormányrendelet-módosításban. Mint ismert, az Ab ellenzéki képviselők indítványára kezdte meg a közelmúltban az állami földek értékesítéséről szóló kormányhatározat és kormányrendelet-módosítás soron kívüli vizsgálatát. Az agrárszektor.hu értesülései szerint ugyanakkor a kormány máris készül a lehetséges Ab-döntésre, és egy másik rendeletének korrekciójával szigorítja az életvitelszerű itt tartózkodás igazolását a földműves tagállami állampolgárok számára, hogy tovább nehezítse lehetséges földszerzéseiket az állami árveréseken (is). 
Hiába vannak azonban most is kirekesztve a tagállami földművesek a licitekről, ez sem jelenti azt, hogy nem vásárolhatják meg az elárverezett állami területeket. Semmi sem tiltja ugyanis, hogy éljenek úgynevezett elővásárlási jogukkal, amelyre a földforgalmi törvény számukra is lehetőséget ad. 
Erre úgy van mód, hogy az árverezéseken nyertes új tulajdonosokkal kötött adásvételi szerződéseket 60 napra ki kell függeszteni, és ez idő alatt az elővásárlásra jogosultak bejelenthetik, hogy kihasználják jogosítványaikat. Ez azt jelenti, hogy a vevők helyébe léphetnek, ha elfogadják a megállapodásokban rögzített feltételeket. 
A földforgalmi törvény meghatározza azt is, hogy a földműves elővásárlási jogosultak milyen sorrendben élhetnek jogukkal. Első helyen az állam szerepel (amely azonban most eladóként vesz részt a tranzakciókban), majd a helyben lakó szomszédok, az adott településen lakók és a 20 kilométeres körzeten belül lakók következnek a rangsorban. 
Ha például valamely állami földet a liciteken nem az adott településen, hanem egy 20 kilométeres körzeten belül lakó magyar földműves vesz meg, a kifüggesztés ideje alatt egy földművesnek minősülő, adott településen lakó tagállami állampolgár - természetesen más magyar jogosultakkal együtt - bejelentheti, hogy él elővásárlási jogával és ő veszi meg a kérdéses területet. Hasonló szisztémát kell követni más esetekben is, ha pedig több, azonos elővásárlási szinten álló jogosult jelzi igényét, sorsolás dönti el, kié lesz az elárverezett föld. 
Feltételezhető persze, hogy a gyakorlatban tagállami állampolgárok nem sűrűn jelentkeznek majd be a liciteken értékesített földekre, de azt sem lehet kizárni, hogy ily módon állami területekhez jussanak. Erre főként a nyugati határ közelében lehet esély, ahol osztrák gazdák jelentősebb magyar területeken bérelnek. Ők - ha valahol helyben lakó földművesnek minősülnek - bejelenthetik elővásárlási jogukat a művelt földjeik közelében lévő, most elárverezett állami földekre is. 
Kapcsolódó: 
   Megszólalt Orbán az élesedő földvitában: módosítunk és harcolunk (agrarszektor.hu
   3,2 millió aláírás - sikerrel zárult a "Stop TTIP" európai polgári kezdeményezés (cmm.hu



Megszólalt Orbán az élesedő földvitában: módosítunk és harcolunk


(agrarszektor.hu)2015. március 27., péntek 9:53

A következő kormányülésen döntünk arról, hol módosítunk, és hol folytatjuk a harcot Brüsszellel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök arra reagálva, hogy az Európai Bizottság (EB) újabb kötelezettségszegési eljárást indított a magyar földforgalmi törvény miatt. Mint az agrárszektor.hu beszámolt róla: így már két kötelezettségszegési eljárás zajlik a magyar földszabályozással kapcsolatban.

Két külön ügy van – szögezte le Orbán Viktor a Kossuth Rádió műsorában azzal kapcsolatban, hogy az Európai Bizottság újabb kötelezettségszegési eljárást indított a magyar földforgalmi törvény miatt. Az egyik téma a zsebszerződések kérdése, amit fel akar számolni a kormány, a másik pedig a földtörvény ettől teljesen külön ügye, és ez utóbbiban most több más EU-tagállammal is közölte a bizottság a konkrét kifogásait. A következő kormányülésen döntünk arról, hogy hol módosítunk, és hol folytatjuk a harcot Brüsszellel – fogalmazott a miniszterelnök.
Mint ismert, Brüsszel most azt jelentette be, hogy a magyar földforgalmi törvény túlzónak tartott tulajdonszerzési korlátozásai miatt indított kötelezettségszegési eljárást. A bizottság Magyarország mellett minden olyan tagállamban „generális földjogi átvilágítást” tartott , ahol korábban a tulajdonszerzésekkel kapcsolatban moratórium volt érvényben, és az lejárt. (Magyarországon ilyen moratórium 2004. május 1. – 2014. május 1. között, vagyis tíz évig volt hatályban).
A másik – konkrét - ügyben tavaly októberben indult kötelezettségszegési eljárás, amelyről az EB annak nyomán döntött, hogy a magyar földforgalmi törvény miatt az osztrák kormány bizottsági vizsgálatot kezdeményezett. Ausztria elsősorban azt nehezményezte, hogy Magyarország a tavaly május elseje óta hatályos új szabályozással megszüntetett olyan haszonélvezeti jogokat, amelyeket korábban törvényesen jegyeztettek be magyar termőföldekre osztrák állampolgárok. A magyar kormány viszont azzal érvelt, hogy erre azért volt szükség, mert az ilyen ügyek mögött zsebszerződések állnak, és erre utalt mostani nyilatkozatával Orbán Viktor is.



MTVSZ sajtóközlemény:



Nagyít

3,2 millió aláírás - sikerrel zárult a „Stop TTIP” európai polgári kezdeményezés 

Szimbolikus akció keretében átadták Brüsszelben az aláírásokat
Brüsszel, 2015. október 7.: A mai nap folyamán a Stop TTIP  önszerveződő európai polgári kezdeményezést támogató szervezetek szimbolikusan átadták az Európai Bizottságnak a tervezett EU-USA "szabadkereskedelmi" egyezmény (TTIP) és a már csak ratifikálásra váró EU-Kanada kereskedelmi egyezmény (CETA) ellen összegyűjtött aláírásokat.

A Bizottság épülete előtt megrendezett szimbolikus akció során a Stop TTIP kampány Európa minden sarkából érkezett aktivistái sokkilónyi aláírást helyeztek egy óriási mérleg egyik serpenyőjébe mindaddig, amíg az le nem nyomta a másik oldalon lévő pénzeszsákokat, amelyek az óriáscégek érdekeit jelképezték.

A Stop TTIP kampány több aláírást gyűjtött össze, mint eddig bármely más európai polgári kezdeményezés. Ezért azt kérjük, hogy az Európai Bizottság hajtson fejet a CETA és a TTIP elleni tiltakozások előtt. Sürgetjük a TTIP tárgyalások leállítását, valamint szorgalmazzuk, hogy ne ratifikálják az EU-Kanada kereskedelmi egyezményt – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Egy év alatt háromszor annyi ember csatlakozott a kampányunkhoz, mint amennyi egy európai polgári kezdeményezés sikerességéhez szükséges. Az egymillió aláírás mellett másik feltételnek számító hét ország helyett 23 EU tagállamban léptük át az adott országra jellemző kvótát, közte Magyarországon is.[1] Európa-szerte több mint 500 szervezet csatlakozott a Stop TTIP kezdeményezéshez – tette hozzá Fidrich Róbert.

Ez a nagyszerű siker is mutatja, milyen erős az ellenállás Európa minden részén a TTIP-vel és a CETA-val szemben. Ha csak egy szemernyi igazság van az átláthatóságra és a polgárokkal való konzultációra tett ígéretekben, akkor az Európai Parlamentnek közmeghallgatást kell szerveznie a témában és az Európai Bizottságnak lépéseket kell tennie a tervezett egyezmények megállítására – fűzte hozzá Suzanne George, a kezdeményezés polgári bizottságának tagja.

A Stop TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezés [2] arra szólítja fel az Európai Uniót és tagállamait, hogy állítsák le a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP), és ne ratifikálják az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezményt (CETA) Kanadával. A kezdeményezés pontosan egy évvel ezelőtt (2014. október 7-én) önszerveződő alapon indult el, miután az Európai Bizottság kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem indulhat el hivatalos európai polgári kezdeményezés. Az Európai Bizottság véleménye szerint egy európai polgári kezdeményezést nem lehet negatív módon megfogalmazni, és nem vonatkozhat már folyamatban lévő egyezmények tárgyalására. A Stop TTIP kampányt kezdeményező szervezetek a Bizottság döntését megtámadták az Európai Bíróságnál, az ügy még folyamatban van.

Jegyzetek:

[1] Magyarországról az európai polgári kezdeményezések minimálisan előírt 15 750 aláíráshoz képest több mint 20 ezer aláírás érkezett, azaz 32 százalékkal több, mint a szükséges minimum.

[2] További információ a Stop TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezésről:
http://www.mtvsz.hu/trojai ill.  https://stop-ttip.org/alairas/




Országvesztés törvényesített földrablással 
Dr. Tanka Endre új könyvének bemutatója 


A Magyar Természetvédők Szövetsége rendezi meg Dr. Tanka Endre, a Károli Gáspár Egyetem emeritus professzora új könyvének bemutatóját. 
A rendezvény ideje: 2015. november 10. 10 óra. 
Helyszín: FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5. 
Ezt követően kerekasztal beszélgetésre kerül sor. 
Az újkori földvesztésünk gyökere az uniós csatlakozási szerződés, ami korlátlan földpiac megnyitására kötelezett minket a szabad tőkemozgás számára. Amikor az ország a trianoni csonkítással még meghagyott maradékföldjén is osztozni kényszerül az idegenekkel és azt az új népvándorlási hullámok földéhségétől sem védheti meg, ez egyértelmű az önfeladással. Ez a kiszolgáltatottság azonban nem a kötelező közösségi jog következménye, hanem épp annak a nyílt és rejtett megsértésein alapul. Brüsszel ugyanis csak az általános egyenlőség és a jogegyenlőség alapelvének a durva megsértésével érhette el, hogy a csatlakozási szerződések a nyugati tömb 15 tagállamát, valamint Ciprust, Máltát és Szlovéniát is mentesítik földpiacuknak a tőke számára való megnyitásától, ugyanakkor a keleti Tízeket, köztük Magyarországot is, erre kényszerítik - hirdeti a szervezők kiadványa. 
A törvényesség helyreállítását és az EU Alapító Szerződése által ma is garantált önrendelkezés visszaszerzését a közösségi jog lehetővé teszi az EU mind a 28 tagállamának javára. Ennek az eszközeit a közérdekű cselekvéshez azonban nemcsak a politikai döntéshozónak, hanem minden állampolgárnak fontos megismernie, mert a XXI. században földünk megtartásától döntően függ a megmaradásunk. 
A Magyarok VIII. Világkongresszusa (2012) keretében megtartott föld-, víz- és élelmiszerügyi konferencia határozatait is olvasóink figyelmébe ajánljuk. Erről bővebben ITT 
MVSZ Sajtószolgálat 
8793/151107 
Emlékeztető: "A Fidesz a nagy fülkeforradalmi választási győzelem után (2010) alkotmányozott, és nem helyezte alkotmányos védelem alá a magyar társadalom négy alaptételét. Nincs alkotmányos védelem alatt a magyar termőföld (azé az ország, akié a föld, ha az oligarcháké és a narancsbáróké, akkor az övék!), a vízbázis (víz nélkül nincs élet), a társadalombiztosítás (az egészségünk) és a nyugdíj (az időskorunk). Alkotmányos védelem alatt áll viszont az egykulcsos adó, aminek köszönhetően a hatalom és egyre népesebb holdudvara, valamint a magas jövedelműek nem, vagy alig fizetnek adót! Nálunk még az is előfordulhat, hogy a minimálbéresek (egy millió felett van a létszámuk!) több adót fizetnek, mint a másfél- kétmilliós jövedelműek! Súlyosbítja a társadalom helyzetét az, hogy a járulékokat immár adóként szedik be, amit arra költ a hatalom, amire akar. Ha nem a betegekre és a kórházakra, hát akkor stadionépítésre és fenntartásra. (Részlet a Rejtélyes kór pusztít Magyarországon című írásból) 
Kapcsolódó: 
   "Délután megálmodja a dolgot Orbán, másnap megszavazzák" - Rodics Katalin környezetvédelemről és földrablásról (atlatszo.hu
   Ungár Klára: Én adtam Orbán kezébe Machiavellit (index.hu


MTVSZ sajtóközlemény:



Nagyít

3,2 millió aláírás - sikerrel zárult a „Stop TTIP” európai polgári kezdeményezés 

Szimbolikus akció keretében átadták Brüsszelben az aláírásokat
Brüsszel, 2015. október 7.: A mai nap folyamán a Stop TTIP  önszerveződő európai polgári kezdeményezést támogató szervezetek szimbolikusan átadták az Európai Bizottságnak a tervezett EU-USA "szabadkereskedelmi" egyezmény (TTIP) és a már csak ratifikálásra váró EU-Kanada kereskedelmi egyezmény (CETA) ellen összegyűjtött aláírásokat.

A Bizottság épülete előtt megrendezett szimbolikus akció során a Stop TTIP kampány Európa minden sarkából érkezett aktivistái sokkilónyi aláírást helyeztek egy óriási mérleg egyik serpenyőjébe mindaddig, amíg az le nem nyomta a másik oldalon lévő pénzeszsákokat, amelyek az óriáscégek érdekeit jelképezték.

A Stop TTIP kampány több aláírást gyűjtött össze, mint eddig bármely más európai polgári kezdeményezés. Ezért azt kérjük, hogy az Európai Bizottság hajtson fejet a CETA és a TTIP elleni tiltakozások előtt. Sürgetjük a TTIP tárgyalások leállítását, valamint szorgalmazzuk, hogy ne ratifikálják az EU-Kanada kereskedelmi egyezményt – hangsúlyozta Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programvezetője.

Egy év alatt háromszor annyi ember csatlakozott a kampányunkhoz, mint amennyi egy európai polgári kezdeményezés sikerességéhez szükséges. Az egymillió aláírás mellett másik feltételnek számító hét ország helyett 23 EU tagállamban léptük át az adott országra jellemző kvótát, közte Magyarországon is.[1] Európa-szerte több mint 500 szervezet csatlakozott a Stop TTIP kezdeményezéshez – tette hozzá Fidrich Róbert.

Ez a nagyszerű siker is mutatja, milyen erős az ellenállás Európa minden részén a TTIP-vel és a CETA-val szemben. Ha csak egy szemernyi igazság van az átláthatóságra és a polgárokkal való konzultációra tett ígéretekben, akkor az Európai Parlamentnek közmeghallgatást kell szerveznie a témában és az Európai Bizottságnak lépéseket kell tennie a tervezett egyezmények megállítására – fűzte hozzá Suzanne George, a kezdeményezés polgári bizottságának tagja.

A Stop TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezés [2] arra szólítja fel az Európai Uniót és tagállamait, hogy állítsák le a tárgyalásokat az Egyesült Államokkal a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségről (TTIP), és ne ratifikálják az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Egyezményt (CETA) Kanadával. A kezdeményezés pontosan egy évvel ezelőtt (2014. október 7-én) önszerveződő alapon indult el, miután az Európai Bizottság kijelentette, hogy ebben a kérdésben nem indulhat el hivatalos európai polgári kezdeményezés. Az Európai Bizottság véleménye szerint egy európai polgári kezdeményezést nem lehet negatív módon megfogalmazni, és nem vonatkozhat már folyamatban lévő egyezmények tárgyalására. A Stop TTIP kampányt kezdeményező szervezetek a Bizottság döntését megtámadták az Európai Bíróságnál, az ügy még folyamatban van.

Jegyzetek:

[1] Magyarországról az európai polgári kezdeményezések minimálisan előírt 15 750 aláíráshoz képest több mint 20 ezer aláírás érkezett, azaz 32 százalékkal több, mint a szükséges minimum.

[2] További információ a Stop TTIP önszerveződő európai polgári kezdeményezésről:
http://www.mtvsz.hu/trojai ill.  https://stop-ttip.org/alairas/

2015. november 6. péntek

Délután megálmodja a dolgot Orbán, másnap megszavazzák” – Rodics Katalin környezetvédelemről és földrablásról

rodics
Rodics Katalin a hazai környezetvédelmi szakma meghatározó személyisége, az államigazgatásban eltöltött évtizedek után jelenleg a Greenpeace mezőgazdasági felelőseként dolgozik. Interjúnkban arról kérdeztük, hogy miként építette le a rendszer a környezetvédelmet, miért siet a kormány az állami földeladásokkal, és hogyan szennyezik be génmódosított takarmányokkal az országot egy kormányközeli álcivil szervezet segítségével.
Évtizedekig dolgozott az állami környezetvédelem területén. Hogy látja a mostani folyamatokat?
A környezetvédelmi szakma mindig valahova csapódott, a malteros vödörbe vizes vödörből, mert hol az építésüggyel, hol a vízüggyel voltunk egy minisztériumban. De a nevében mégiscsak környezetvédelmi minisztérium volt, és megvolt a szakmai apparátus, ami évtizedekig biztosította a színvonalat. Rendkívüli jogászgárdával dolgoztunk, a többi tárcával való egyeztetési folyamatokban igenis volt szavunk.
Amikor az agrártárcával, a leginkább ellenérdekelt tárcával vontak össze minket, akkor sajnos nem arról volt szó, hogy mi tesszük zöldebbé az agráriumot, hanem az agrárlobbi darálta be a környezetvédelmet. Jöttek a leépítések, az elbocsátások többsége a volt környezetvédelmi stábot érintette. A környezetvédelem súlyának csökkenését szépen példázza, hogy az államtitkárból is helyettes-államtitkár lett, az is össze lett vonva a hungarikummal.
Illés Zoltánról nem is beszélve, hiszen ő azt mondta, hogy mindent megtesz a környezet védelméért, kivéve, ha Orbán mást mond. Orbán elég gyakran mondott mást. Nemcsak a minisztériumot, hanem a teljes természetvédelmi apparátust, a nemzeti parkok igazgatóit is leváltották. Helyükbe jogászokat, haverokat, olyan embereket ültettek, akinek dunsztjuk sincs arról, hogy mi is az a természetvédelem.
Az egész hatósági rendszert, a felügyelőséget, amennyire lehet kiürítették, úgy hogy gyakorlatilag nem maradt ott szakember, ha van elvétve, azok is megfélemlítve, pontosan utasítva küszködnek. Arról van szó, hogy útban van a természet-, és környezetvédelem.
Kinek van útjában?
A gazdasági lobbinak: ebben benne van a fejlesztésekkel kapcsolatos a természetvédelmi hatósági hozzájárulás kérdése és a hatásvizsgálati rész is. Most minden kiemelt beruházás lesz, a legpitibb dolgoktól kezdve, csak azért, hogy kikerülhessék az engedélyezési procedúrát és pöröghessen a daráló.
A minisztériumban hogyan találkozott az agrárlobbival?
Az elején akár még jónak is tűnhetett a találkozás, én vezettem a biológiai sokféleséggel foglalkozó osztályt. Az összes nemzetközi természetvédelmi egyezmény hozzám tartozott, és a mezőgazdasági haszonállatok és növények sokszínűsége is a génbankokkal együtt. Ennek persze megvolt az előzménye még a korábbi Környezetvédelmi Minisztériumban, mert sikerült a Tápiószelei génbankot megvédeni, az előző kormányok alatt az akkori agrárminisztériummal szemben. A GMO moratórium elérését az én osztályommal csináltuk végig.
Hamar látszott azonban, hogy óriási konfliktusok vannak. Ángyán csapatából én voltam az első akit eltávolítottak, nem is a GMO, vagy az agrárlobbi, hanem a vadászlobbi miatt. Nem engedtünk be külföldről minden illegális trófeát. Nagyon sok gazdag, befolyásos embernek nem adtuk ki a nemzetközileg meghatározott  jogszabályok alapján ki nem adható engedélyt.
Semjén Zsolt is köztük volt?
Személyében nem. Semjén miniszterelnök-helyettes, és egyben a vadászkamara elnöke is: ez a két funkció minden normális államban alapvetően összeegyeztethetetlen úgy, hogy a pozícióját felhasználva intézkedik vadászati ügyekben. Itthon ez ma már annyira általánossá vált, hogy sokan észre sem veszik.
A magyar EU elnökség alatt én elnököltem a biodiverzitás Európai Bizottsági munkacsoportot, amikor áthelyeztek egy háttérintézménybe, de stikában még dolgozhattam a régi helyemen. Aztán egy augusztusi napon nem engedtek be a minisztériumba, és azóta sem mehetek be, amit most már nem igazán bánok, sőt inkább büszke vagyok rá.
Az agrár-közigazgatás is hasonló leépülésen ment keresztül?
Milyen vezetés az, ahol az agrár-közigazgatás államtitkára kijelentheti, hogy ő nem ért a mezőgazdasághoz, és ez nem szégyen? Ez önmagáért beszél. Politikai emberek kerültek tömegével szakmai pozíciókba, ahol szaktudásra lenne szükség. Ez azért fájdalmas, mert baromságokat csinálnak olyankor is, ahol esetleg nem is rosszat akarnának.
Délután megálmodja a dolgot Orbán, másnap megszavazzák. Ez nem csak azért veszélyes, mert így nem működhet a demokrácia, hanem azért is mert így nincs kontroll. Megalkotnak valamit és naponta kell módosítani, mert tele van olyan átgondolatlan hülyeségekkel, amivel működésképtelenné teszik az országot.
Átgondolatlan az állami földek eladása is?
Nem, személy szerint az a véleményem, hogy ezt már az első Orbán-kormány kitalálta. Már a piszkos tizenkettő (az állami agrárgazdaságok privatizációja – a szerk.) is ennek a nagy tervnek a része volt. Akkor fel kellett függeszteni, mert nem ők nyerték a választást. A kezdetektől fogva világos volt, hogy azért indult el a földbérleti pályázatok iszonyú gyors újrapályáztatása, hogy a végén megvegyék a földeket. Persze csomó mindent a legrémesebb álmunkban sem gondoltunk, ami aztán a gyakorlatban megtörtént, például Kishantoson.
Kishantos nem csak az Ángyán József elleni bosszú volt hidegen tálalva?
Nem, mert nemcsak Kishantossal történt ilyesmi, az csak a cinizmus csúcsa volt, s persze némi bosszúállás is volt benne. Ugyanezt megcsinálták a hortobágyi génmegőrzővel, vagy Borsodban is, ahol az Esély az Esélyteleneknek programban százötven cigányember ökogazdálkodást folytatott. Mindenütt elvették a földeket, ahol csak lehetett, a nonprofit szervezetektől. És nem csak tőlük, lásd hortobágyi, fejér megyei gazdák: haverok, strómanok lettek az új bérlők.
Nyilvánvaló volt, hogy az lesz, hogy ezeknek átjátsszák azt a földet. A sietség is teljesen érthető. Egyrészt itt van a Simicska ügy és Simicska földjei, ezeket árverezik, nem véletlenül, az elsők között. Másrészt most már mennek a perek a bérleti pályázatokkal kapcsolatban, amiből meg is nyertünk párat, lásd Kishantos esetét. Ki fog derülni, hogy sokszor jogszabályellenes volt a pályáztatás – ha nem itthon, akkor Strasbourgban, de ez azért elvesz egy-két évet.
Ám ha közben eladják azokat a földeket, akkor azt már szerintük nem lehet visszacsinálni. A pályázatoknál is döbbenetes volt, hogy visszaküldték a pályázati anyagokat feladó nélkül azért, hogy ne lehessen összehasonlítani, mi alapján nyert az egyik, és vesztett a másik. Így csak azt lehetett kutatni, és az van benne az Ángyán-jelentésekben is, hogy aki nyert, az jogosult lehetett-e a földbérletre?
Belső ellenőrzést rendeltek el a Nemzeti Földalapnál, és az kimutatta, hogy úgy volt kialakítva a pontok aránya, hogy a szubjektív rész, a gazdasági terv több pontot ért, mint az objektív rész. Azt hihetik, hogy ezeket a pályázatokkal kapcsolatos ügyeket a liciten eladással eltüntetik. Remélem nem így lesz.
A magyar állam 14 millió forintos kártérítést követelve beperelte a Greenpeace Magyarországot és a Kishantosi Vidékfejlesztési Központot. Az állam nevében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által indított per első tárgyalása 2015. november 10-én, 10 órakor lesz a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (Budapest, Varsányi Irén u. 40–44.). A Greenpeace és más szervezetek látványos demonstrációra készülnek aznapra, amire várják a civil résztvevőket is.
Hogy tudják átjátszani strómanoknak a nagyobb földeket?
Nagyobb parcelláknál egy ember papíron 300 hektárig vehet, de ahhoz sok stróman kell, hogy egy több ezer hektáros földnél ez egyénekből összejöjjön. Az alkalmazotti gárdával, vagy jó nagyra duzzasztott családdal például Mészáros Lőrincnél vagy a Mezőföld Zrt-nél végül összeállhat ismét a nagybirtok, ami egy kézbe tejel.
Nagyon sok átláthatatlan dolog van. Ami biztos az az, hogy a jelenlegi bérlők óriási előnyben vannak, és jórészt, talán a Simicska birtokok kivételével, az ő kezükbe kerül majd a föld nagy része. És persze spekulánsok kezébe.
Kezdve csak azzal, hogy a bérlőknek 10 %-os önrészt kell letenniük a hitelhez, míg a többieknek 20%-ot. Egy jó minőségű 30 hektáros földet nézünk, aminek 3-4 millió forint hektárja, akkor 10 milliót kellene letennie a kis családi gazdának, aki csak egy hónapja tudta meg, hogy az állam meg fogja hirdetni ezeket a földeket. Egy hónap alatt kellett volna előkapnia a farzsebből 10 milliót, szereznie egy ügyvédet, és helyben le kell még perkálni a harmincezer forintot, amit vissza se kap, csak azért, hogy részt vehessen az árverésen.
Ez a harmincezres regisztráció szerintem a nyilvánosság kizárása miatt jött létre, hogy ne menjen oda az a tíz felháborodott helyi gazda az árverésre, hogy a licitálók szemébe mondja, hogy te rohadt, te viszed el a mi földünket. Egyszerűen nem éri meg ez nekik a harmincezer forintot, és nem is fogják megcsinálni.
A másik felháborító az utólagos elővásárlás. Ez azt jelenti, hogy bárki nyer a liciten, az eredményt 60 napra kifüggesztik, és lehetősége van utólagosan a bérlőnek, hogy annyiért ő is megvegye. Még az arcát sem kell odatolnia, hogy szembeköpje a többi a liciten, mert meg sem kell jelennie. Tehát a gyakorlatban kizárják a tényleges helyi gazdákat, mindenféle propagandaszöveg ellenére.
Korábbi cikkeink az állami földbérletpályázatokról
Ángyán József beolvas: Így még nem osztotta ki egy volt tagja sem az Orbán-kormányt
Kinek van 1,6 milliárdja Mészáros Lőrincék bérelt földjeire?
Így kaparinthatják meg strómanok az állami földek legjavát
Parlagon hagyták birtokaikat az új bérlők a Hortobágyi Nemzeti Park területén
Gazdaságaik felszámolására készülnek a legelők nélkül maradt, kisemmizett gazdák a Hortobágyon
Földmutyi Mányon: szüret előtt tessékelik ki a gazdát, jöhetnek a fidesz-közeliek
Fazekas tanácsadójának családja és a kunok taroltak a hortobágyi földbérlet-pályázatokon
Új földesúr Göbölpusztán: “Itt minden Mészáros Lőrincé”
Lévai Anikó tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton
Nem magyar sajátosság, hogy tőkeérdek mentén koncentrálódik a földvagyon. Milyen hatását látjuk a világban a „land-grabbing”, a földrablás jelenségnek?
Katasztrofális, ha egy szóban akarjuk összefoglalni. Ezt nagyon jól lehet látni Dél-Amerikában, Argentína ennek a legtipikusabb országa. Virágzó mezőgazdaságú ország volt, az argentin marhahús a világ legjobb húsa volt, amíg el nem indult az amerikai tőkével és a GMO szójával az a folyamat, ahol gyakorlatilag kiszorították a helyi gazdákat a földjeikről.
A folyamat azzal indul, és ez lesz itt Magyarországon is, hogy elszegényedik a gazda. Olyan alacsony áron vásárolják meg tőle az exportra termelt árut, hogy nem keres annyit, hogy megvásárolja a saját élelmiszerét. A kisgazdálkodó az egész világon a második legveszélyeztetettebb szakmává vált a Világgazdasági Fórum a kihalófélben lévő szakmákról szóló jelentése szerint.
Ha a kisparaszt nem tud megélni, akkor eladja a földjét nyomott áron, és elmegy munkanélkülinek a városba. Aki pedig nem akarja eladni a földjét, azt kiszorítják. Argentínában konkrétan lepermetezték repülővel glüfozáttal, és egyéb vegyszerekkel azokat a földeket, amikhez ragaszkodtak a gazdák. Rengeteg per, beteg gyerekek és iszonyat lett ebből.
Végül megszerezték a tőkések ezeket a földeket, amiből az úgynevezett zöld sivatag, vagyis hatalmas génmódosított szójaültetvények lettek, és ma már nem önellátó mezőgazdasági termékekből Argentína. Nem termeli meg a saját kukoricáját, saját húsát, amit megenne. Óriási gazdasági csőd következett be.
Egy hónapja jelent meg az Európai Parlament kiadványa az Európában történő földrablásról, eszerint ez a folyamat itt a közép-kelet európai régióban zajlik a legintenzívebben.
Hazánkban is Argentínához hasonlóan alakulhat a földkérdés?
Gyakorlatilag ez előtt állunk Magyarországon azzal a különbséggel, hogy nem az amerikaiak, hanem a saját kormányunk csinálja meg ezt velünk. Olyan szöveggel ráadásul, hogy ha valaki csak a Kossuth rádiót hallgatja, és az MTV-t nézi, akkor minden gyönyörűnek tűnik.
De ha valaki jár vidéken, látja hogy mi a valóság. Én Szatmárban vagyok ismerős, tavaly 7 forint 50 fillérért vették át az almát, és ezután rengetegen kihúzatták az almaültetvényüket, mert nincs értelme gondozni 7,50-es dömpingárért. Ott is szépen elindult a földfelvásárlás, rengeteg munkanélküli van, a közmunkaprogram többet árt, mint használ. Teljes társadalmi leépülés, a helyi közösségek abszolút szétesése van ennek a folyamatnak a végén.
Ha belegondolunk abba, hogy egy falusinak úgy kell túlélnie, hogy a körülötte lévő földek nem az övéi, és még csak bérmunkában sem kell dolgoznia, mert úgyis elvégzi az a bazi nagy traktor, meg más gépek? Mégis miből éljen meg ott az az ember?
Ennek a pusztításnak a másik oldala az, hogy egy ilyen nagyipari mezőgazdaság már nem tud egészséges élelmiszert termelni, tehát ez a teljes társadalomra nézve katasztrófa. Már most is tény az, hogy a fogyasztó nem azt eszi, amit ő szeretne, és a termelő sem azt termeli, amit ő szeretne. Az élelmiszertermelő rendszerünk a tőke uralta nagyvállalatok kezében van, és ezeket a kérdéseket nagyrészt ők döntik el helyettünk, a tőkeérdekek alapján. Persze, ha hagyjuk!

DSCF7231

Külföldi tőkeérdekek juthatnak földhöz a most következő licitek során is?
A „Tök hülyének nézzük a lakosságot” cinizmus program megy. Állami kézből nem tudta volna megvenni a külföldi. Az állami kézben van a legnagyobb biztonságban a föld. Külföldi maximum attól a magyartól veszi meg, aki el akarja adni a földjét. Lázár pedig azzal érvel, hogy úgyis loptak. Döbbenet.
Hogy ezeket a földeket 20 évig nem lehet eladni, azért nem biztosíték, mert az alkotmányt is kéthetente módosították. Most eladják, aztán egy vagy két hét vagy hónap múlva azt mondják, hogy nem húsz év múlva, hanem egy év múlva lehet eladni. Most sem azért küszködünk, mert külföldiek akarják felvásárolni alólunk a földet, hanem a saját kormányunkkal harcolunk, ami tönkreteszi az országot, a vidéket, a kisgazdálkodókat, és ezzel az ökológiai gazdálkodás elterjedésének még a lehetőségét is.
A kormányzati kommunikációban az ökológiai gazdálkodás és a GMO-mentesség nagy barátja a kormány.
A kormány által elfogadott stratégiában az áll, hogy 300.000 hektárra növelik az ökológiai gazdálkodást folytató területeket, ehhez képest az elmúlt évben 7000 hektárral csökkent az ökológiailag művelt terület. A kishantosi és hortobágyi földeket elvették, és olyanoknak adták, akik nem ökogazdálkodást folytatnak. Ami a legnevetségesebb érvelés az az, hogy így tudjuk biztosítani Magyarország GMO menteségét. Hogy a jó istenbe mondhatja ezt Fazekas?!
Az alkotmányba rögzített kötelessége mindenkinek betartani, hogy nem termelünk génmódosított növényeket. Ennél erősebb védelem nem lehet. Hogy néznek az ilyen emberek szembe önmagukkal, amikor a hatalomért hajlandóak folyamatosan hazudni? Amit már Kishantos ügyében megfellebbezhetetlenül a bíróság is kimondott.
Nem tudom elhinni, döbbenetes, hogy az összes fideszes képviselő közül csak egy Ángyán volt, aki fel mert szólalni és fel mert állni. Hát ilyen gyáva nép lettünk? Átgondolják ezek az emberek, hogy mivé lettek?
Miként lett a GMO-mentesség a politikai zsákmányszerző elv kárvallottja?
Létrehoztak a minisztérium segédletével  Zászlós Tibor és egy másik nagy tejipari cég vezetőjéből egy kéttagú „civil szervezetet”, a GMO-mentes Magyarországért Egyesületet. Zászlós Tibor az Agrárkamara elnökhelyettese, a 9000 hektáron gazdálkodó Mezőfalvi Zrt vezetője, aki aktívan részt vett abban, ami Kishantossal történt. Ők hozták létre ezt az egyesületet, amit először senki nem értett, hogy két nagy cég miért csinál egy egyesületet.
Kiderült, hogy ők akarják megkapni a GMO-mentes jelölés ellenőrzésének jogát. Az egész világban és Európában 0,1% százalék alatt, vagy a kimutathatósági határig lehet a GMO szennyeződés olyan termékben, amit GMO mentesnek minősítünk. Az lenne szakmailag a legjobb, ha a kimutathatósági határ lenne, mert az egy ezrelék is azt jelenti, hogy valamennyi van benne, pláne, ha tízezer tonna takarmányról beszélünk.
Ez a GMO-mentes egyesület kilobbizta a miniszternél, hogy nálunk nem 0,1, hanem, 0,4 százalék legyen a határérték takarmányban. Azért, hogy az égvilágon semmit se kelljen csinálni a takarmány-előállítóknak, ha ezt a jelölést meg akarják kapni. Gyakorlatilag ezzel beszennyezhetik az országot. Így indulhat el a magyar GMO-mentesség tönkretétele, a GMO-mentes Magyarországért Egyesület segítségével.
Milyen lehetőség van arra, hogy kivédjük ezeket a hatásokat, vagy megakadályozzuk a földrablást? Maradt még a kezünkben valami?
Nagyon fontos, hogy mindenki érezze, hogy van a kezében valami. Nekem az a meggyőződésem, hogy felülről már nem várhatunk semmit. Talán az EU, amit annyira szidnak, mondjuk én sem voltam annyira EU párti az elején, de azt láthatjuk, hogy most ott vannak olyan intézmények, amikben azért még reménykedhetünk, például a strasbourgi bíróság.
Alulról kell elkezdeni szerveződni, de ez nem feltétlen forradalmat jelent. Az embernek a magánéletéből, a családjából, a körülötte élőkből össze kell toboroznia egy aktív közösséget. Meg kell szerveznünk magunkat,össze kell fogni, ha utáljuk a szomszédot, ha nem. Ha életben akar maradni a társadalom, akkor meg kell tanulni önfenntartóan élni. El kell kezdeni sokkal bátrabban élni. Együttműködni.
Nem lehet elbocsátani a pedagógusok 80-90 százalékát, nem lehet börtönbe dugni az összes gazdát, nem lehetne megfélemlíteni az összes polgármestert, önkormányzati vezetőt, bírót. Most az van, hogy egy-két ember kiáll. Azokat könnyű lehúzni, megbüntetni, elhallgattatni. Reményeim szerint egyre többen, lassan mindannyian látjuk, értjük, hogy mi zajlik körülöttünk. Ne a másikra várjunk! Mindenkinek szót kell emelni az őt ért igazságtalanságok ellen, és összefogni másokkal.
A termőföldeladásokkal kapcsolatban az a helyzet, hogy ha december 31-ig lefuttatják, nekem meggyőződésem, hogy ezt vissza lehet majd fordítani, annyi szabálytalanság van benne. Amíg van EU, és még EU-tagok vagyunk.
Ami föld megmaradt az emberek kezében, azon el kell kezdeni saját magának, és a helyi piacra is termelni, nem csak a felvásárlók árától függeni. Az egészet újra alulról kell felépíteni, ami ellen persze rengeteg tényező hat, de ha nem tudjuk meglépni, akkor súlyos gondok lesznek. Ebben kulcsszerepe van a civil szervezeteknek és a maradék független sajtónak, mert az emberek meg vannak félemlítve, tehát bátorságot kell adni. Ha összeállnak az emberek, és elkezdenek békésen valami újat felépíteni, azt nem lehet megállítani. Csak össze kéne kapni magunkat ebből a rettegésből, és apátiából, amibe az ország süllyedt. Én ezen dolgozom.
Péntek este élőben is meg lehet hallgatni Rodics Katalint: Ángyán Józseffel beszélget 18 órától az Aurórában. A rendezvény társszervezője az Átlátszó.
Vágó Gábor
Fizess elő az Átlátszóra, hogy még sok ilyen cikket írhassunk!
Havonta csak egy ezres: már csak 945 új előfizetőre van szükségünk
ahhoz, hogy az alaptevékenységünk közösségi finanszírozású legyen.
Tudnivalók itt.

Én adtam Orbán kezébe Machiavellit




Áder volt a legjobb pasi, Deutsch egy egyszerű gyerek, Fodor narcisztikus és szellemileg rest, Kövér meg állandóan ordibált, meséli Ungár Klára, aki 1988 nyarán kereste meg a Fideszt. Korábban nem gondolt az aktív politizálásra, talán csak egy pillanatra a KISZ-ben, de az hamar elmúlt. Ehhez képest a mai napig nem adta fel a politizálást, bár kétségkívül egyre szűkebb körben teszi. Ungárral fia lakásán beszélgettünk abból az alkalomból, hogy május 2-án lesz huszonöt éve, hogy megalakult az első szabadon választott parlament.

Nem is a szabadságjogok oldaláról közelítettem meg a rendszert, hanem közgazdászként inkább azzal szembesültem, hogy ez nem egy működő szisztéma
− mondja a rendszerváltás előtti időszakról Ungár Klára, aki 1981-ben végzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügyi szakán, majd a Kopint-Datorgnál (Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet) dolgozott egészen addig, míg a Fideszben főállású politikus nem lett. 

Miért pont a Fidesz?

Emlékszem, a Naphegy utcai másfél szobás lakásban beszélgettem a barátaimmal, hogy kinek melyik párt tetszik, és szinte minden barátom az SZDSZ-t, vagy az SZDSZ-t is választotta. Nekem a munkám, az előéletem, a budapestiségem, a budaiságom, a zsidóságom, az SZDSZ-esekhez kötődött inkább, vagyis minden amellett szólt, hogy hozzájuk tartozzam. De az én választásom a Fidesz volt" − mondja Ungár, aki a két párt akkori kommunikációját összehasonlítva úgy fogalmazott:



Az SZDSZ elődjénél, a Hálózatnál az sütött át mindenből, hogy majd ők összefogják az összes demokratikus mozgalmat meg embert, a Fidesz meg azt mondta, többpártrendszer, virágozzék sok virág, piacgazdaság, magántulajdon, szabad választás. Sokkal szimpatikusabb szöveg volt." Hozzátette, hogy egészen '93-ig rengeteg olyan kérdés volt, amiben ő és Orbán képviselték a tiszta liberális álláspontot, Kövér és Fodor viszont (és sokszor az SZDSZ is) pedig sokkal inkább egy szocdemet.

Hogyan lett képviselő?

TGM helyett Ficzere

Sorozatunk előző részében Ficzere Mátyással beszélgettünk, aki az SZDSZ színeiben került a parlamentbe, de soha, egyetlen választáson sem szavazott egykori pártjára, mindig a Fidesz mellé tette az ikszet. Az SZDSZ frakcióját tizenegy képviselő hagyta ott az első ciklusban, ő, bár 124 törvényjavaslata és módosító indítványa közül egyet sem támogatott a pártja, nem volt köztük.
A Fideszbe lépése után megalakították az Eper utca 56. csoportot, ami meglepő módon arról kapta a nevét, hogy az alapítók, Bozóki András és Körösényi András is abban a házban laktak. Itt rengeteg estét töltöttek el ők, Vágvölgyi B. András, Áder János, Hegedűs István, Such György, Tardos Ágnes, Czike Bernadette, Gém Erzsébet, Nagy Ilona, de felbukkant Kósa Lajos és Urbán László is. Ungár úgy fogalmazott,
ők voltak a Fidesz felnőtt csoportja.
Itt alakult meg a párt gazdasági csapata, amit Urbán vezetett, Ungár pedig leginkább koordinátorként működött. Ebből a társaságból kerültek ki a párt PR-osai is, és ekkor merült fel, hogy három arca legyen a Fidesznek: Deutsch az alternatív, Orbán a radikális és Fodor a liberális.


DSC 4570
Fotó: Bődey János / Index
Aztán amikor ‘89-ben eldőlt, hogy választások lesznek, Bozóki megkérdezte Ungárt, nem akar-e képviselő lenni. Úgy számoltak, hogy körülbelül hatan jutnak majd be a parlamentbe, és próbálták úgy kiválasztani a hat embert, hogy nagyjából minden fontos területet lefedjenek a végzettségek. Urbán volt a lista 6. helyén, de ő szakmai karriert akart, így Ungár került a helyére. A választáson azután sokkal jobb eredményt ért el a párt, és végül jóval többen kerültek be a parlamentbe.

Ki tetszett a Fideszből?

A beszélgetésből hamar kiderült, hogy nem volt elhanyagolható a fiatal, világot megváltó politikusoknál, hogy ki kivel van, ki kinek tetszik. A teljesség igénye nélkül véleményeztettük Ungárral a vezető fideszeseket. Mondanunk sem kell, a legpikánsabb, szaftosabb történetek szétfeszítették volna a cikk kereteit.
Abból a felhozatalból Áder volt a legjobb pasi. Ő egy pasi volt
− kezdi sorolni, kiről milyen benyomása volt a Fideszből, amikor megismerte őket.
Ez a társaság nagyon nem viselkedett macsó módon, vidéki szemérmesség volt jellemző rájuk, nem káromkodtak, nagyon tartózkodóak voltak, visszafogottak. Sok év után az Ádernek mondtuk a Szelényivel, hogy a Ki a legjobb pasi?-szavazáson te nyertél, mire azt mondta viccelődve a dörmögős hangján: nyitva volt az ajtóm éjszaka. Ez egy frakcióhétvégén volt. Ez volt a legmerészebb kiszólása" − meséli, és hozzáteszi, a korkülönbség miatt a többséget iszonyú kisfiúknak látta, ami persze nagyon rosszul is esett a fideszes fiúknak (Ungár Orbánnál öt, Deutschnál nyolc évvel idősebb).
A Kövér nagyon paranoiásnak tűnt már az elején is, távolságot tartottam tőle. Nagyon morcos volt, sokszor kiabált. Láttam, hogy okos. Kis kockás füzetbe írt mindent már az elejétől kezdve. Egyébként a Laci, bárhol voltunk, ebédidőben mindig elővette a gondosan becsomagolt, barna kenyérből készült szendvicseit" − mondta a házelnökről.


DSC 4601
Fotó: Bődey János / Index
Orbánról nagyon jó benyomásai voltak: figyel, kedves, érdeklődő, nyitott, aki meghallgat másokat. Ha valamit nem értett elsőre, akkor kérdezett. Ungár szerint sokat is olvasott, rengeteg könyve volt, és egy darabig ő is ajánlott vagy adott Orbánnak könyveket, hogy olvassa el őket. Például Machiavelli A fejedelem című (a hatalom megszerzésének és megtartásának módjáról szóló) könyvét, ami így utólag szerinte nem is volt olyan jó ötlet.
Deutsch egy egyszerű gyerek volt, nem mindent értett meg, a Fodor pedig egy narcisztikus pali,
aki imádja a saját hangját hallgatni, és volt ugyan világképe, de azért az elég gyorsan kiderült, hogy erősen a Kis János hatása alatt áll. Pedig nem olvasott, nem tanult, nem fejlődött, szellemileg rest" − mesélte. Majd Szájer Józsefről is ejtett néhány mondatot:
A Szájer hihetetlenül felkészült volt. Remek beszélgetéseket folytattunk, hogy hol vette a szemüvegét, hogy ezt a mellényt honnan szerezte, hogy mi áll jól neki, abszolút pletyizős dolgokat. Olyanok voltunk, mint két barátnő az iskolapadban."

Első nap az Országgyűlésben

Iszonyúan meg voltunk szeppenve. Nem számítottunk rá, hogy ennyien bejutunk, megdöbbentünk. Megilletődve, megszeppenve ültünk, mint valami érettségi banketten. Nagyon boldogok és büszkék voltunk persze" − mondja Ungár, és elmeséli, honnan jön Petőcz György kötetének címe, a Csak a narancs volt. Május 2-án, az első ülésnapon kitalálták, hogy ajándékozzanak narancsot minden képviselőnek. Ungár, Szelényi és még ketten kiosztották a narancsokat, majd időnként, amikor furcsa szavazási eredmények jöttek ki, valaki fölkiáltott, hogynem én voltam, csak a narancs.
Az a jó, hogy nem akartunk cukik lenni, hanem tényleg cukik voltunk. Hamvasak, ártatlanok és szerethetők. A szocik automatikusan tegeztek, sokszor visszaszóltam, hogy majd ha mindketten úgy gondoljuk, hogy tegeződő viszonyban vagyunk, majd akkor.
A Suchmann Tamás közölte, hogy fel fogja hívni az édesapámat, és beárul neki
− meséli. Ungár szerint izgalmas újdonság volt a parlamentben lenni, a Fidesz-frakció tele volt számára ismeretlen emberekkel, míg az SZDSZ-ben csupa ismerős ült. Volt tanárai, társintézetek kutatói. De akik nem voltak ismerősei, azokkal is könnyen lehetett barátkozni.


DSC 4670
Fotó: Bődey János
Szerinte nagyon örültek a Fidesznél, hogy őket választotta, de aztán nagyon hamar, egyre bizalmatlanabbak lettek vele szemben:
„‘91-'92-ben volt egy bizottsági ülés, amiről kihívott az Orbán, hogy akartak egy informális csúcsvezetést csinálni, eredetileg rám gondoltak, de az Antall József azt mondta neki, hogy ne bízzon bennem. Orbán megkérdezte, miért mondhatta ezt Antall. Mondtam neki, biztos azért, mert bibsi vagyok, és visszamentem. De tudom, hogy nem ez volt a gond, hanem nekem akkor egy SZDSZ-közeli szeretőm volt. És ha jól értem, ezt az információt osztotta meg Antall Orbánnal. Ennyit arról, hogy mit figyelt a titkosszolgálat, meg mit nem."

A vállalhatatlan székházügy

A székházügy után kiborultam, és azt gondoltam, ha én itt maradok ezek között a pasik között, rám ég a dolog
− mondja Ungár a korai Fidesz legnagyobb botrányáról, ami után érezhetően meg is zuhant a párt népszerűsége. (A párt gazdasági igazgatójának kinevezett Simicska részvételével történt ügy röviden annyi, hogy a Fidesz és a kormányzó MDF egy titkos kormányhatározattal megszerzett egy közös ingatlant, amit eladtak kicsivel több mint másfél milliárdért, a megszerzett pénzt pedig különböző Fidesz-közeli cégekbe tették. Az ügyet leginkább a függetlenedés zálogaként magyarázták vezető fideszesek.)
Ungár felidézett egy jelenetet, amikor egy taxis kikiabált az autójából neki az egyik sarkon, hogyEzt a házat nem akarjátok ellopni? „Nagyon rosszul esett ez a többes szám" − mondta, és hozzátette, a székházügy után pontosan tudták, hogy milyen reakciók lesznek, és ki hova fog állni. Ungár szerint Orbán később megkérte, hogy mondjon le a képviselői mandátumáról, mondván, sokan irigyek a két állása miatt − országgyűlési és fővárosi önkormányzati képviselő volt −, majd bocsánatot kért Ungártól, és azt mondta, hogy ezt meg kellett tennie. „Azt mondtam, nem mondok le. Aztán persze abban az évben megtettem, de az már egy előkészített stratégia utolsó lépése volt" – meséli Ungár.

Kilépés a Fideszből

Részlet Ungár Klára Kövér Lászlóhoz írt '93-as nyílt leveléből

Tisztelt Kövér László
Bejelentem, hogy parlamenti képviselőségemről lemondok, mandátumomat a Fidesznek visszaadom....
a Fidesz parlamenti frakciója és elnöksége nem az a hely, ahol érdemi politikai viták folynak....
Én fontosnak tartom az életben, hogy jól érzem magam. Ez a parlamenti frakcióban hosszabb ideje nem adatik meg. Nem szeretem, ha különböző emberekre különböző szabályok vonatkoznak. Nem szeretem, ha a szabályok sűrűn változnak.
Nem szeretem, ha más mércével mérjük ellenfeleinket, mint saját magunkat. Nem szeretem, ha egy vagy két ember ítéli meg, hogy ki, mennyit és hogyan dolgozott. Távol áll tőlem az a gondolkodás, amely a sajtóra haragszik, ha valami ránk nézve kedvezőtlent ír és nem az önvizsgálat, önkritika az első reflex.
Igen távol áll tőlem mindenfajta szervilitás. Minden szavazást elítélek, amely csupán a lojalitás ellenőrzését, mérését szolgálja. Az általad 1993 tavasza óta vezetett Fidesz frakció politikájának eredménytelensége és tarthatatlansága számomra világos. Minden "veszélyes" helyen elkerülted a megméretést: kongresszus, országos és megyei választmány. Lépéseidet a félelem irányítja.
Budapest, 1993. november 8. reggel 8 óra
Ungár Klára
Ungár szerint az egész frakcióban egyedül Hegedűs István, Molnár Péter, Szelényi Zsuzsa, Fodor Gábor és ő voltak, akik információkat akartak szerezni a székházügyről, akiknek kérdéseik voltak. Bár úgy emlékszik, Fodornak sokkal nagyobb problémája volt az MDF felé való nyitással, mint a pénzügyi dolgokkal. 1993 nyarán aztán felvette a kapcsolatot Fodorral, majd a fent felsorolt képviselőkkel hetente találkoztak, hogy kitalálják a stratégiát. 


198527 1937718843630 7484461 n
Fotó: Váradi Dávid
A terv a következő volt: először megpályáznak különböző pozíciókat, amelyeket aztán biztos, hogy nem kapnak meg, mivel akkor hozzájuthatnának belső információkhoz. Aztán pedig kilépnek a pártból, de nem egyszerre, hanem néhány naponta, hetente egyvalaki, hogy minél tovább húzzák a dolgot. Ungár szerint az a durva népszerűségvesztés, amit a Fidesz megélt akkor − '93 elején 40 százalékon állt, míg '94 áprilisában már csak 7 százalékkal csúsztak be a parlamentbe −, a székházbotrány mellett az ő kilépéseiknek is köszönhető volt.
Mellesleg végül csak Molnár, Fodor és ő lépett ki, és adta vissza a mandátumot, bár közben a tagság is jelentősen megcsappant. Ungár szerint Szelényi mostanság azt meséli, hogy ő is akkor hagyta ott a Fideszt, de valójában ő kitöltötte a mandátumát.

Hogy jön az SZDSZ?

Azt állítja Ungár, nem volt megbeszélve az SZDSZ-szel a kilépés előtt a helye, sőt, úgy tervezte, egy banknál fog dolgozni. De jött Fodor, hogy üljenek le, mert Magyar Bálint beszélni akar velük. Ezért Molnár Péter, Rauschenberger Péter, Fodor és Ungár összeültek, hogy megbeszéljék, mit kérjenek Magyartól, ha ő ajánl nekik valamit. Rauschenberger azt mondta, hogy kérjék a lista 4. helyét Fodornak, Molnár és Ungár pedig kapják a lista 31-32. helyét. „Fodorra sokan azt mondták, hogy ő végig az SZDSZ-szel egyeztetett, de én ezt nem hiszem. Viszont nagyon fontos volt neki, hogy mi is menjünk. Rólam lehetett tudni egészen '93 májusáig, hogy egy orbánista vagyok. Molnár Péter viszont azt tette általában, amit a Fodor" − mondta Ungár.
Magyar Bálint mindenbe belement.
AZ SZDSZ-ben először kitalálták, hogy a VIII. kerületben induljon, de nem találta túl hitelesnek az ott indulást, így végül Iványival cseréltek: Iványi ment a nyolcba, Ungár Szentendre és környékén indult. Mellesleg Ungár egyszer sem nyerte meg körzetét, mindig listáról jutott a parlamentbe. Aztán nem volt túl nagy szerencséje Ungárnak az SZDSZ-szel sem:
ahogy otthagyta a Fideszt egy vállalhatatlan botrány miatt, új pártja azonnal koalícióra lépett az MSZP-vel.
Csöbörből vödörbe" − mondja Ungár, aki úgy emlékszik, csak ő ellenezte a frakcióban a koalíciót, aztán Pető Iván előjött azzal, hogy ez egy olyan súlyú szavazás, hogy aki nemmel szavaz, azt kizárhatják. Ungár végül nem szavazott nemmel, nem szavazott igennel: nem szavazott egyáltalán. Bár azt mondja, akkor vissza kellett volna adnia mandátumát, de ahogy ő fogalmaz: „azt éreztem, ha kilépek, akkor rám ég, hogy notórius kilépő vagyok".


DSC 4704
Fotó: Bődey János / Index

'94-től napjainkig:

  • 1998-ban Kispesten indul SZDSZ-színekben, de sem úgy, sem a listáról nem jut a parlamentbe.
  • Ezután az önkormányzati tapasztalatait hasznosítja, 1998–2000 között a VII. kerületben dolgozik, tanácsadóként, majd a helyi vagyonkezelő vezetőjeként, utána a Perfekt nevű cégnél. Tulajdonos: Gyurcsány Ferenc, igazgató: Szilvásy György
  • 2002-ben Kaposváron indul SZDSZ-színekben, Lamperth Mónika javára visszalép. Csodálatos megsemmisítő történet a két forduló közöttről: „Fodor, én és talán Kovács Laci bátyám a színpadon a két forduló között Kaposváron. Rengeteg ember, majd jönnek a végén oda hozzánk, a Gáborhoz meg hozzám MSZP-s zászlócskákkal, hogy írjuk alá. Bazdmeg, azért ezt korábban nem gondoltuk volna. Ez nagyon rossz volt" − meséli.
  • Ezután tagja lesz az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának, ahová az SZDSZ delegálja. Innen Kuncze Gábor hívja vissza. Ungár szerint papíron azért, mert ügyvivő lett, szerinte viszont azért, mert egy Csányi–Hernádi–Garancsi-féle mutyit kezd el kivizsgálni.
  • 2005-ben kiszavazzák az ügyvivőségből.
  • 2006-ban SZDSZ-színekben indul el a XII. kerületben.
  • 2007-ben Fodor elnöknek indul: Ungárék írják Fodor programját. Van is erről egy legendás történet, miszerint Fodor a saját programját nem volt képes elolvasni, mert túl hosszú volt, ezért kérte, hogy foglalják neki össze: először 10 oldalra, majd 3, végül egy A4-es lapra... Kóka nyer, Fodornak a környezetvédelmi tárcát ajánlják fel. A csapat nagy része bevonul a minisztériumba, Ungár az OEP főigazgató-helyettese lett.
  • 2009 őszén kilép az SZDSZ-ből, és új pártot alapít: Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt (Szema).
  • 2015: a választási törvény miatt a Szema nem folytathatja pártként − mivel két egymást követő országgyűlési választáson nem tudott elindulni −, így egyesület lesz. Jelenleg szellemi munkával keresi pénzét, az aktív politizálásról nem tud lemondani.




Devizahitel - amiről a bankok nem szívesen beszélnek 
Mennyit is kaszált 33 uzsorázó bank? (budapest2budapest) 
KAMAT-BEVÉTELEK, ÁRFOLYAMNYERESÉG BEVÉTELEK 
2002: 846 MRD HUF 2002: 135 MRD HUF 
2003: 1.050 MRD HUF 2003: 181 MRD HUF 
2004: 1.439 MRD HUF 2004: 243 MRD HUF 
2005: 1.388 MRD HUF 2005: 261 MRD HUF 
2006: 1.515 MRD HUF 2006: 301 MRD HUF 
2007: 1.846 MRD HUF 2007: 369 MRD HUF 
2008: 2.197 MRD HUF 2008: 339 MRD HUF 
2009: 2.494 MRD HUF 2009: 542 MRD HUF 
2010: 2.043 MRD HUF 2010: 179 MRD HUF 
2011: 2.020 MRD HUF 2011: 251 MRD HUF 



2008.11.16 Nemzeti Hírháló 
Rendszerváltás jelzáloggal 
Senki, sohasem látta azt a levezetést, vagy bizonylati alá­támasztást, amely hitelt érdemlően megmagyarázta, bizo­nyította volna: miből keletkezett a + 22 milliárd USD adósság, egyetlen év alatt - közvetlenül az első sza­bad választások előtt, 1990-ben? Hiszen 1973-1989. kö­zött mindössze 1 mrd USD kölcsönt vettünk fel, a­me­lyet 12-szeresen vissza is fizettünk. Mit takar ez a 22 mrd USD, utólag előtalált "adósság", melyet azu­tán a rendszerváltó Antall-kormány készségesen, te­ketória és verifikálás nélkül, maradéktalanul átvál­lalt, noha erre a tanúk szerint senki nem kötelezte? Egyáltalán: miféle demokrácia s független jogállam az, amelynek KORMÁNYA, "NEMZETI" BANKJA úgy és akkor vesz fel az országgyűlés megkérdezése nélkül bármekkora hiteleket, s vállal át illegitim elődjétől, bármekkora államadósságot, ahogy és amikor csak akar? Aztán eladja a nemzeti termelő tőkét, ugyanígy... 
Kitalált államadósság 
Becsapták a népet: valójában ez az "államadósság" soha nem is létezett. Kitaláció az egész, mint nagyjából minden glo­bális elmélet és gyakorlat, ami ennek a hazug, nemzet­áruló "reformkommunista" pénzelitnek a nevéhez fűződik. Az IMF-fel és a Világbankkal összefogva és összefonódva, szisz­tematikusan eladósították Magyarországot, hogy az­u­tán potom áron, mindenestül kiárusíthassák a nemzet év­tizedek alatt felépített összes termelőerejét, vagyonát. 
Ameddig Magyarországon is ez a külföldi, szuprana­cio­ná­lis hódítókkal, jutalékért (rózsadombi-) paktu­mot kö­tött janicsár-klikk uralkodik, addig soha nem lesz itt - sem az olajfák alatt - sem béke, sem jólét. 

A Rózsadombi Paktum 
"Íme a PAKTUM, amelyről nem lehet beszélni. 

Ez volt írásom kiinduló pontja.

Most pedig közlöm a magyar népre erőszakolt gyalá­za­tos szerződés szövegét. Egy otthoni publicista, mint Be­nedek István, nem teheti meg ezt, saját jól felfogott ér­dekében, az Angliában élő Révffy László azonban a kö­zel­múltban nyilvánosságra hozta ezt a megdöbbentő áru­lást. Szövegét Németországban élő barátom küldte, az­zal a kéréssel, hogy terjesszük a magyarság minél széle­sebb köreiben. Kívánságának eleget teszek, mert tel­jesen egyetértek vele: ezt mindenkinek meg kell ismernie."

Írását azzal kezdi, hogy 1989. március 15-én, amíg ha­zánk népe első szabad megemlékezését tartotta - egy budai villában titkos tárgyalás volt, melyen a kö­­vet­kezők vettek részt: a távozó szovjet hadsereg tábor­no­ka, a szovjet titkos-rendőrség (a KGB) ezredese, az amerikai követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat (a Mossad) képviselője, a ró­mai katolikus, a református, az izraelita egyház egy-egy megbízottja, és öt magyar politikai vezető, akik kö­zül négy ma is vezető pozícióban van.

A Paktum kötelező előírásai

Akkor most a Paktum, lényegében maradéktalanul meg­va­lósult 20 pontja, lényegtelen rövidítésekkel:

1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása

2. A Szovjetúnió kárpótlása a hátrahagyott javakért

3. Barátságos viszony kiépíté­se a Szovjetúnióval

4. A szovjetellenes tevékenységek megaka­dá­­lyozása

5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetúnióval

6. A volt párttagok mentesítése minden büntetés a­lól

7. A volt karhatalmisták megvédése a megtor­lás­tól

8. A kommunisták beépítése a választási pártokba

9. Az államvagyon átmentése a kommunisták kezébe

10. Az igazságszolgáltatás a kom­mu­nis­táké marad

11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás megtorlása

12. A jobboldali pártok szervezésének akadályozása

13. A magyar határokon többé nem le­het változtatni

14. A magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobb­oldali emigrációs személyekkel vagy szervezetekkel

15. A volt kommunista országok irányában csak ba­rát­sá­gos nyilatkozatok láthatnak napvilágot

16. Az 1956-os eseményeket a kommunizmus megja­vítását célzó mozgalomnak kell beállítani, és csak a­zo­kat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik

17. A hadsereg létszámát egyharmadára csök­ken­tik

18. A Szovjetúnió megőrzi a politikai befolyását, az USA pe­dig megerősítheti befolyását az üzleti életben.

19. Magyarország garantálja a nem­zetiségek nyel­vi, kulturális, politikai, gazdasági jogai gyakorlását

20. Magyarország kártalanítja a magyar zsi­dóságot a II. világháborúban elszenvedett vesz­teségeiért.

A fenti megalázó feltételek megfogalmazásukkor még köt­hették az aláírókat, de ma, a Szovjetúnió, Jugoszlávia és Cseh­szlovákia összeomlása után semmi esetre sem. Akik 1989. március 15-én aláírták a fenti 20 pontot, még ak­kor sem mentesülhetnek a vádtól, ha kényszerhelyzetben tették ezt. Viszont ha 1992-ben, a közép-és kelet-európai események után is érvényesnek tartják a Paktumot, ak­kor ez a magatartás hazaárulásnak minősül, amiért a tör­vény előtt kell felelniük. Íme, a sokat emlegetett "Rózsa­dom­bi Paktum", mely mindeddig megakadályozta ha­zánk valódi politikai átalakulását, a magyar milliók emberi élet­nívó­já­nak megteremtését, mely népünk fejlődésének, jö­vő­jének, demokratikus életének és jólétének alapfeltétele.

A titkos találkozó résztvevői

Antall József, múzeumigazgató, majd miniszterelnök
Horn Gyula, külügyminiszter, későbbi miniszterelnök
Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke
Paskai László, bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek
Göncz Árpád, műfordító, későbbi köztársasági elnök
Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ elnöke
Boross Péter, belügyminiszter, majd miniszterelnök
Jóskabácsi, "szállásadó", a református egyháztól

A találkozón a reform-kommunista Németh-kor­mányt nem képviselte senki (ennyire nem volt perspektívája?)."


Meghasonlott ünneplés 

Idézet "a Szittyakürt" 1992. márciusi-áprilisi számából: "Miközben a magyar nép ünnepelte szabadsága kivívását a pesti utcán, a rózsadombi tizenhárom meg­tárgyalta és a­láírta Magyarország új rabszolgaságát, a magyar nép ide­gen igába hajtását." A résztvevő személyek felsorolása, és a 20 pont tökéletesen megegyezik. Folytatva az idézetet: "Itt van a titok. (...) Népünk elárulásával fizettek a jelenlegi tisztségeikért. Így születhetett meg az első kommunisták­ból szabadon választott magyar kormány, melynek a veze­tői szolgai módon hajtják végre a rájuk erőltetett határoza­tokat. (...) Ez a rózsadombi egyezmény átmenti a kommu­nis­tákat, elpusztítja a magyar nemzetet. Ezért felelni fog­nak a történelemben, a magyar nemzet színe előtt a rózsa­dombi tizenhármak. Változnak az idők, változnak az em­be­rek. Az aradi tizenhárom az életét áldozta, hogy a magyar nemzet éljen; a rózsadombi tizenhárom pe­dig azzal próbálta menteni önmagát, hogy feláldozta a magyar nemzetet." 

A hamis jelzálogjogot érvényesítik 

Az esztelenül, pánikszerűen véghezvitt - sietős volt, ne­hogy a nemzeti erők hirtelen, még időben felébredjenek! -, 18-20 éve folyamatosan zajló pri­vatizáció rémdrámába il­lő "eredményeket" hozott. Teljes egészében eltűnt, multi­nacionális tulajdonná vált a komplett magyar ipar, a bel­­-és külkereskedelem, a közszolgáltatások döntő hányada - nagyjából minden, ami profittermelő működő tőke, illetve, ami mozdítható. Mivel hivatalosan összeállított állami va­gyon­leltár (átfogó vagyonértékelés) nem készült; ennek hi­á­nyában csupán visszatekintő, globális becslésekkel élhe­tünk. Az elmúlt 20 év alatt - a Világbank szak­értői szerint - összességében mintegy 100 milliárd USD könyvi értékű ál­lami vagyontárgyat privatizáltak, amelynek a piaci, üzle­ti értéke ennek a kár többszöröse is lehetett. Antall József "rendszerváltó" miniszterelnököt állítólag megfenyegették, hogy amennyiben nem vállalja át a 22 Mrd USD adósság jogfolytonos szolgálatát, akkor a nemzetközi bankok min­den hitelüket kivonják Magyarországról, és beszüntetik a gazdaság, az állami költségvetés folyamatos finanszírozá­sát. Ez a barátságtalan lépés, persze, üres államkincs­tár­ral, valuta­tar­talék nél­kül megbéníthatta volna az ország teljes gazdasági életét. Ámbátor Schamschula György, aki előbb Antall személyes tanácsadója volt, s utóbb közleke­dési miniszter lett - évekkel később megcáfolta ezt; sze­rin­te An­tallt senki nem kényszerítette az adósságszolgálat készséges átvállalására. Meglepő tény az is, hogy az a So­ros György, akiről épp' az ellen­kezőjét "gondolnánk", azt javasolta Antallnak, kérje az adósság átütemezését... Ám Antall nem hallgatott rá, és lényegében egyszemélyi dön­tést hozott. A terve az volt, hogy az állami vagyonból elad annyit, amennyi az álla madósság kiegyenlítését fedezi, és a többiből állami beruházásokat, szociális juttatásokat fi­nanszíroz, sőt, valutatartalékot is képez. 

Mindebből nem lett semmi. 

A trójai faló 

Antall­nak jóelőre felállították a csapdát: a leköszö­nő reform­kom­mu­nis­­ta garnitúra számára azért lehe­tett feltétlenül "szükséges" az induló adósság, még i­dejében bejelentett "előtalálása", mert enélkül az ad­dig élvezett gaz­da(gság és a politikai hatalom örökre elúszott volna. De hogy ne ússzon el - és ez tökéletes összhangban áll a Rózsadombi Paktum posztulá­tu­ma­ival! -, a Németh Miklós által "előtalált" 22 Mrd USD "adósság" trójai falóul szolgált, visszafordít­ha­tat­la­nul kényszerpályára terelte az egymásra épülő ese­mé­nyeket, valóságos lavinát zúdított az amúgyis épp "pad­lót fogott" országra... 

Mindenreképes Szélhámosok Pártja 

Sándor András, 1997-ben meghalt író-zseni barátom, így nevezte az utódpártot: MSZP = Mindenreképes Szélhá­mo­sok Pártja. És, mint tudjuk, a kommunizmusban az a legszörnyűbb, ami utána jön. Meg aztán: a kommu­nista, ha egyszer a szájában, a fogai között tartja a prédát (koncot, vagyont, beosztást, hatalmat), hát sosem engedi el többé. Gondoljuk csak meg! A rendszerváltás előtti idő­pillanatban még nem volt "másunk", csak: 

1. A 12-szeresen visszafizetett 1 Mrd USD adósságunk, pontosabban annak "hűlt helye", az MNB adósság-nyilvántartásaiban (lásd: Műhelytanulmányok), meg 
2. A min. 100 Mrd USD értékű állami vagyonunk, meg 
3. A "0" Mrd USD összegű valutatartalékunk. 

Azután a következő időpillanatban már mozdult a kép, az "ajtón", vagyis a helyből hülyének nézett III. Köztársa­ság (tér) ka­puján betolták a trójai falovat a Magyar Nem­zeti Bankba, hasában a frissen előtalált 22 Mrd USD, külső államadóssággal. Ezután a helyzetünk már korántsem olyan rózsás, s az alábbiak szerint alakul: 

1. Az külső államadósság "új" adata: 22 Mrd USD. 

2. Az állami vagyont azonnal, gondolkodás és kés­leke­dés nélkül ki kell árusítani, máskülönben az ország és a gazdaság finanszírozhatatlanná válik... 

3. Hiányzik az álhitel fedezete, meg a valutatartalék... 

Aki netán azt gondolja, hogy ez a teljesen logikus leve­ze­tés amúgy csak merő fantazmagória, annak a figyelmébe ajánlom a mostani reform-kommunista kormányunk bű­vész­mutatvá­nyait, amelyekkel félkézzel is úgy tüntetnek el a hitel-, kölcsön-, pályázati-, stb., külső és belső pénz­piacon felvett dollár-, euró-és forintmilliárdokat, mintha - munkásököl zuschlag, add ide a bukszád! - azok nem is léteztek volna, minden pénznek nyomban bottal üthetjük a nyomát... Nos, kedves olvasóm, tényleg azt hiszed, hogy nemlétező adósságot nehezebb teremteni, mint valódit ellopni? Pláne, a megvalósult rendszerváltást megelőző totális zűrzavarban? Amikor a Rózsadombi Paktum előírásainak egymásra épülő megvalósításá­hoz ez a 22 Mrd USD adósság úgy kellett, mint falat kenyér? Nem, kedves olvasóm, naív lehetsz, de ennyire az­ért nem... 

Azt mondod - összeesküvés? 
Igen, a Rózsadombi Paktum az volt. 
Dicstelen... 

Köztársaság helyett demokratikus királyságot! 

Miként lehet egy állítólag szuverén és demokratikus nem­zet­­­állam bármikori vezetése olyannyira rövidlátó, os­to­­ba, korrupt, felelőtlen és aljas, hogy 18 éven keresz­tül folyamatosan csak vágja-vágja, ész nélkül az aranyto­jást tojó tyúkjait, egyre csak kiárusítja a családi ezüstöt, és a "fűnyíró-elv" állandó, "következetes" alkalmazásával, bár­mi áron való érvényesítésével, szabályszerűen kiirt min­den életet maga körül, ameddig a szem csak ellát, ne­hogy ennek a sokat szenvedett országnak jobb sorsra érde­mes népe egyszer újra békében, nyugalomban élhessen? Ho­gyan merészelnek a - magukat elitnek nevező - nem­zet­veszejtők - naponta ott vigyorogni a tévék képernyőjén, és kórusban hazudni egyre hatalmasabbakat, mikor nap­nál világosabb, hogy egy tál lencséért eladták egész Ma­gyar­országot, és bűnszövetségben a kozmopolita sza­badrablókkal, úgy, de úgy lepusztították hazánkat, hogy többé már ne nőjön fű a magyarok (és állataik) szá­má­ra a szűkös Kárpát-medencében. M indenekelőtt - sze­rintük végérvényesen - tönkretették az államformánkat; s közvetlenül a kommunista diktatúra leépítése után, beve­zették az egész atlanti világban egyenszilárdságú liberál-bolsevik "köztársaság"-ot, amely az amerikai típusú sza­badkőműves orwelli rémállam mintájára összetákolt Eu­ró­pai Únió uni­formizált regionális mozaikkockája. Az or­szá­got, népét és vagyonát, nem szabad rábízni holmi hi­tetlen tahók, hiteltelen kozmopolita janicsárok kénye-ked­vére, akiknek fixa ideája, hogy a manipulált amerikai szoftverrel ebül szerzett 51 %-ukkal akármikor letagad­hat­ják még a csillagokat is az égről. Magyarország ter­mé­szetes vezetője a Szentkoronatan alapján válasz­tott szakrális király, aki az egy Isten kegyelmével meg­áldva, demokratikus királyság formájában ve­ze­ti az államot, tehát a Király a prezidenciális jogok­kal felruházott államfő. 

A népvagyon végkiárusítása 

Az IMF-be és a Világbankba történt konspiratív (értsd: D 209) belépteté­sünk (1982.) óta szüntelenül folyik a ma­gyar népvagyon gátlástalan kiárusítása, amelynek elő­re megtervezett, kitervelt "végeredménye" szerint Magyar­or­szágon már csak­nem minden - ipar, kereskedelem, pi­ac, mezőgazdaság, állam, politika, költségvetés, kul­túra, oktatás, egészségügy, honvédelem, stb. - közvet­lenül a multik tulajdona, vagy közvetve, de a szupranácik ("szupranáci" = a Világállam feltétlen híve, fedett ügynö­ke) által 100 %-ban meghatározott. Az egykor 100-%-ban magyar nemzeti (társadalmi) tulajdont képező, mintegy 100 Mrd USD könyvi értékű működő tőke "eltűnt", és összességé­ben maximum 20-25 Mrd USD "privatizációs" bevételt ho­zott, ami természetesen szinte azonnal beleol­vadt az adott évi büdzsébe, pótlólagos fedezetül szolgálva a minden ésszerű hátáron túl költekező rémállam, nagy­részt improduktív költségeire. Megjegyzendő, hogy a sza­bad­rabló privatizátorok valójában az egész m agyar állami és fogyasztói piacot megvették, potom áron, hi­szen a könyvi értéknél lényegében egy fillérrel sem fizettek többet, ám a megvásárolt portfolió piaci-üz­leti ennek legalább a 2-3-szorosát érte, hiszen a lé­nyeg az volt, hogy a nemzeti termelést kiszorítva, a magyar piacot elárasszák a saját termékeikkel, me­lyek árszínvonala néhány év leforgása alatt több tíz­szeresen meghaladta a korábbi (kiszorított) magyar termékek árszínvonalát. Vegyük mindehhez még azt is hoz­zá, hogy a forint/USD paritás is 18-20 év alatt lerom­lott az eredeti arány felére, miközben hosszú é­ve­ken át az eredeti paritás harmadát sem érte el. Így joggal állítható, hogy az elprivatizált nemzeti vagyon valós piaci értéke minimum 300 Mrd USD lehetett, mármint a jelenértékre diszkontált tőkehozadék (profit) tőkés va­gyonértékelési módszerét alkalmazva. Egyszerűbben ki­fe­jezve: az elprivatizált tőke ma épp' annyi profitot termel a már multinacionális tulajdonosok számára - mind kivi­szik az orsz ágból! -, ami cca. 300 Mrd USD működő tőke ér­ték hozadékának felel meg. A kamatrabszolgaság kiala­kulása és működtetése szempontjából teljesen mindegy, hogy a pénzben felvett bankhitel után fizetünk (uzso­ra-)­­ka­­ma­tot, vagy a termelőtőke hozadékaként viszik ki az országból az ugyanolyan %-os mértékű profitot. 

Uzsorakamat buborék-hitelekért 

Ma Magyarországon lényegében már minden profitter­me­lő portfolió a multinaci­onális társaságoké és bankhálóza­to­ké, melyek a profitot szinte maradéktalanul kivonják az országból. A produktív vállalkozások, az állam (a költség­ve­tés), sőt, már a magánemberek is csak úgy juthatnak hi­­­tel­hez, ha azt a bankoktól veszik fel - uzsora-kamatos kamatra -, amelynek hasznát természetesen megint csak a bankok teszik zsebre. Azok a magánérdekeltségek tulaj­donában lévő bankok, amelyek - vö. pl.: FED, az amerikai jegykibocsátó bank - a nekik kamatozó pénzt a semmiből teremtik, és amelyeknek az ért­hetetlen "konszolidálására" most készül, a nemzetek feletti bankárhatalommal a saját népe ellen szövetkező magyar állam, az IMF-től kapott 25 Mrd USD júdás-pénzből. Az ördög tehát most a saját far­kába ha­ra­pott: az állam az uzsorakamatra felvett új hitelekből is - a háttérhatalom parancsára - a népet kirabló, a profitot eltüntető bankokat támogatja, és mind az ellopott, eltüntetett cs illagászati összege­ket, mind az új, bankkonszolidáló hitelek adósság­szol­gálatát, újracsak velünk, kamatrabszolgákkal a­kar­ja meg­fizettetni. Mindezen hazaáruló cselekmé­nyek­nek egye­nes következménye, hogy Magyarországról 18 év ó­ta - a hamis rendszerváltás óta - minden évben három­szor annyi pénzt vonnak ki kamat, profit, stb. formá­jában, mint amennyi pénz befektetés és egyéb címen bejön. Emellett Magyarország "ikerdeficites", ami azt je­lenti, hogy mind az állami költségvetésünk, mind a fize­­té­si mér­legünk min­den évben deficittel, veszteséggel zár, és a­mely vesz­teségeinket ugyancsak a nemzetközi bankháló­zat fi­nan­szí­rozza, az imént felvázolt képtelen uzsora­ka­mat-mechanizmus alap­­ján. Az már csak "a hab a tortán", hogy természetesen a vállalkozások és már a magyar la­kosság is aránytalanul és mértéktelenül el van adósítva, ami azt is jelenti, hogy az egész magyar nemzetgazdaság, annak minden szereplője 20-30 %-os átlagos kamatteher­rel dolgozik, termel és egzisztál, ami ugyanekkora "kővel te­li hátizsákot" hendi­ke­pet, vagyis versenyhátrányt jelent a világ­gazdaság normálisabb országaival szemben. Ezek a megfizethetetlen kamatterhek, az összes (állami és egyéb) adósság szolgála­ta; mind a magyar nép vállait, hátát ter­heli, mint egy egyre súlyosbodó puttony, amelyet kötelező viselni, mert a Valutaalap és a Világbank így parancsolta. 

A fiktív adósság valódi, fojtogató daganattá hízott 

Az összesített nemzeti adósság - állam, bankok, vál­lalko­zások, állampolgárok tartozásai, tőkeadósság, stb. - ma mintegy 240-260 Mrd USD-ra rúg, ami a ki­ta­lált (fiktív) rendszerváltáskori összeg 12-szeresét te­­szi ki. Ennyit arról, hogy vajon - most tisztán gazdasá­gi érte­lemben! - a Kádár-rezsim volt-e hatékonyabb, vagy a mostani felvilágosult, liberális, demokratikus kapitaliz­mus? Csak az adósság tekintetében: 1 aránylik 250­­-hez... 
Azt az egyet 12-szeresen megfizettük, ezt a 250-et unoká­ink sem fogják. De nem értik - mitől lettek csepürágók. 

Nyilvánvaló, hogy amennyiben nincs az a 22 Mrd USD - visszamenőlegesen kitalált - államadósság, akkor nincs is "szükség" az egész ingyencirkuszra, nem államosították volna a kollektív társadalmi tulajdonunkat, hogy az­tán áron alul értékesíthessék, válogatás nélkül, az e­gészet; nem lennénk most nincstelen földönfutók sőt, bér­rabszolgák, változatlan minimálbéren bejelentett, a bankok kegyelemkenyerén élő kamatrabszolgák, s nem állnánk most itt tanácstalanul, a már repcével is bevetetlen magyar ugaron, miközben sunyi kirabl­ó­­ink térdig járnak a szintén elkommunizált úniós és világbanki pénzekben, melyek kamatait megint csak velünk, a magyar néppel akarják kifizettetni. Napnál is világosabb, hogy mindez nem történhetett volna meg a 22 Mrd USD összegű, nemlétező államadósság kitalálása nélkül. Va­gy­is - mi­­vel nem létezett: ki kellett találni, to­vábbi leigázásunk cél­jából. A nyilvánvaló hazugság nélkül te­hát ma is vígan élhetnénk, mint Marci Hevesen. 
Ugyanúgy, mint hogyha Antall József át nem vállalja... 
A félrevezetést is, meg a fiktív adósság szolgálatát is. 

Guruló dollárok "Brüsszelbe" 

Gazdasági értelemben a most felvett/felveendő IMF-köl­csön - nem oszt, nem szoroz; már eddig is úgy el voltunk adó­sod­­va, hogy annál jobban nem is lehet. Ha egy or­­szág hitelállománya már visszafizethetetlen nagyságúra nőtt - számoljunk egy kicsit! -, akkor a nagyságrend mellékes... Vegyük, úgy, hogy az ország készpénz-adóssága 100 Mrd USD. Ennyit nyugodt lélekkel mondhatunk; ezt még Járai Zsigmond is megerősítette, pedig hát őt még Baselben és Frank­­furtban is "jegyzik", nemcsak Magyarországon. Nos, ennek éves kamata - mondjuk 10 %, azaz 10 Mrd USD. Miből lehetne ezt kifizetni? Adódik két elvi lehetőség: (1) Az állami portfolió éves hozadékából. (2) Az adófizetők be­fizetett adó­jából. Tekintve, hogy az első lehetőség nem áll meg, hisz' a még állami portfolió összesen nem ter­mel i­lyen összegű profitot, marad a második. Mindig ezt csi­nálják! Alig folyik be az ÁFA-bevétel, azonnal utalják is át "Brüs­szelbe"; alig folyik be az SZJA-bevétel, máris utal­ják el az adós ­­­ságszolgálatra. A kamatfizetés aránya az állami költségvetésben egyre feljebb kúszik, majd lassanként el­é­ri a 100 %-ot, s akkor be lehet majd csukni mind a par­la­ment, mind a minisztériumok kapuját; igaza lesz Lenin­nek is, az SZDSZ-nek is, mert elhal, megszűnik a ma­gyar állam. Becsődöl, összeomlik, ránk rogy, és akkortól egyál­talán nem lesz majd se nyugdíj, sem egészségügy, a szük­ség törvényt bont; öntörvényű népbiztosok, tanácsnokok, pártállami komisszárok, sőt, újjászületett szamuellyk, ge­rők grasszálnak majd Budapest ut­cáin és helyben agyon­­­lövetik, akinek nem tetszik a képe, vagy megszegi a sta­tá­ri­u­mot, amely szerint nem sza­bad fényes nappal zsemlét enni a Nagykörúton. Ez nem rémlátomás, valódi veszély. 

Törleszteni matematikai képtelenség 

De hát nemcsak kamatot kell fizetni adósságszolgálat jog­címén, hanem törleszteni is kell. Igen ám, csakhogy ezt a mostani 25 Mrd USD hitelt 3 év alatt kell visszafizet­ni, ami azt jelenti, hogy jövőre kamatostul pl. mini­mum 10 Mrd USD-t kellene "visszafizetnünk", amely összeg inkább 28-30 Mrd USD, ha figyelembe vesszük a már meglévő, legalább 100 Mrd USD adósság köte­lező szolgálatát is... Ámde, ha még azzal is számolunk, hogy a jövő év elején állítólag egyszerre jár le mintegy 31 Mrd USD hitelünk visszafizetési határideje, úgy könnyen beláthatjuk, hogy a helyzetünk még ennél is súlyosabb, hi­szen en­nek az "abszolválásához" már a valutatartalékot (17 Mrd USD) is részben igénybe kell vennünk, amellett, hogy a most felvett 25 Mrd USD kölcsön máris elúszott... 

Lenullázták Magyarországot 

Tovább megyek. Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy hozzá nem értő, felelőtlen dilettánsok, alkalmasint színes­fémtolvajok és kiszkorú börtöntöltelékek elkezelték közös pénzügyeinket, inkább arról, hogy tudatosan, bűnszövet­ségben egymással és a nemzetközi háttérhatalommal el­in­­­tézték, hogy Magyarország soha ne állhasson lábra. Ha emlékeznek még rá, Orbán Viktor nemrég ezt nyilat­koz­ta: "Nem tudják úgy tönkretenni az országot (értsd: a li­be­rálbolsik), hogy ne lennénk képesek újjá­építeni." A Viktor, mindannyiunk megfonnyadt örök reménysége, im­már jónéhányszor tévedett, de ekkorát még soha. Gyaní­tom - egy ideje -, ő sem hitte már, amit mond, de valami­vel mégis doppingolnia kellett, hogy egyben tartsa magát. 

A Gyurcsány duplája = Orbán semmije 

Esélyeink hagyományos, "európéer technológiá­val" - nin­csenek. Parlamentet játszani az ördöggel naív ostobaság. 

Mert ami történt, ami történik, az mindenki képzeletét fe­lülmúlta. Nemcsak a Viktorét, meg a szintén őszbe hajló tanácsadóiét, a savanya politológusokét - évek óta nincs komolyabb fizetésemelés -, hanem mindenkiét. Mert ez a Gyurcsány, ez nem akármilyen ellenfél, mint ahogy 4 éve egyfolytában mondom, de senki nem hallgat rám. Fletó dupla vagy semmit játszik, régóta sejteni lehetett. Belátta, hogy a 2010-es választást elveszíti, ezért hát eldöntötte, akkor ne nyerhessen senki. Elvette a Viktor kedvét a kor­mányzástól. Neki dupla, a Viktornak semmi. Ha már Or­bán 2 éve elkövette azt a "súlyos hibát", hogy az őszödi is­ten­káromlásból nem vállalta magára az elmúlt 16 évi kö­zös vakolás hazugságainak effektíve őreá eső részét - va­gyis cserbenhagyta "baloldali" illuminált társait -, akkor most majd: "Kóstolj bele, Viktor, milyen is egy lenullázott országot kormányozni?" De valójában a gyurcsányi dupla a következőket jelenti: (1) Megmutatta Viktornak, minden riválisának, hogy az IMF és az EU hasonszőrű libe­rál­bol­­sik irányítása alatt áll, akiket szintén csak a lé be­folyási se­bessé­ge hoz tűzbe-lázba, más semmi. Ha a "lé" be­folyik, a népek meg kussolnak, akkor Gyurcsány még a­kár a Putyinnal is lepaktálhat, őket nem izgatja. (2) Egy évvel a 2010-es választások előtt majd "hirtelen megjavul" a gazdasági helyzet, kiosztja a most szerzett zsozsó 10 %-át a nyugdíjasoknak és a kisebbségieknek - hisz' vissza­fi­zetnie majd mindent úgyis a jónépnek kell! -, ezzel aztán meg is nyeri a választást, és pusztíthat, rombolhat seré­nyen to­vább. (3) Ha netán valami fatális szoftverhiba foly­tán mégsem nyerne, akkor a Viktor lesz kénytelen olyan megszorításokat bevezetni, amitől majd vért pisil az egész lakosság, és nem kell hozzá fél év, "úgy átlátják" a helyze­tet, hogy meglincselik a Viktort, így visszaszáll a hata­lom is azoknak a kezébe, akik kisebb zökkenőkkel ugyan, de 63 éve uralkodnak Magyarországon. (4) Ne felejtsük el, hogy a mostani IMF-hitelt Gyurcsány vette fel, Gyurcsány fogja elkölteni, és 2010-től esetleg a Viktornak kell majd kamatos-kamatostul visszafizetnie, ha még élünk. Ő már senkitől nem kap hitelhitelező-kamatfinanszírozó hi­telt -, sőt, némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk: az egész arra megy ki, hogy soha többé ne is kerülhessen hitelkérel­me­zői helyzetbe. (5) Amint a "rendszerváltás" előtti és u­táni ál­lamkölcsönöknek a magyar termelőtőke volt a tit­­kos jelzálogfedezete - el is vették tőlünk, az egészet! -, úgy a ma­i IMF-hitelt sem hozom­ra-hozamra adták... A 25 Mrd USD hitel jelzálogfede­ze­te elsősorban a magyar föld, a Magyar Haza, melyet a magyarság Istentől kapott, a Szent­ Korona közvetítésével. Másodsorban e szent földben nyugvó páratlan tisztaságú és értékű ivóvíz és gyógyvíz kincsünk, amelyre már nagyon fáj az at­lantiak foga, hiszen saját ivóvizüket régen tönkretet­ték, gyógyvizük pedig alig van. Harmadsorban pedig "a jelzálog"-ot olyan titkolt politikai előírások alkot­ják, amelyek k önyörtelen és "következetes" vé­grehaj­tása - a hódítók reményei szerint - végleg megtöri a magyar nemzet ellenállását, gerincét. (A minap ol­vas­tam, José Manuel Barroso állítólag kijelentette: az eu­rópai ki­bontakozás súlyos akadálya "valamiféle magyar szakra­li­­tás".) Igazából ez Gyurcsány Ferenc valódi feladata. Aki egy a pokol földi főhadiszállásáról (Wall Street) dollár­ral távirányított, démonoktól megszállott tébolyult kram­pusz; olyan kézjeggyel, aláírással, mely a 666-os szám hű lenyomata. Aláírása minden "alvilági" típusjegyet hordoz. 

A Világállam közös karámja 

Mindenekelőtt a még virulens magyar vállal­ko­­zások é­leterejét, működőképességét, a magyarok (h)ősi kül­de­tésbe vetett erős hitét akar­ják mindörökre meg­tör­ni, hogy bennünket is olyan konzumidióta, önálló a­ka­rat, kreativitás, hazaszeretet és Isten-hit nélküli tö­meg­masszává aljasítsanak, amilyenné Lucifer illu­mi­nált paran­csára a világ valamennyi népét tették/­teszik, hogy végül ellenállás nélkül terelhessék be az immár vezényszóra, engedelmesen bégető birkanyá­jat az EU után a Világállam közös karámjába. 

A selfmade dauphin személyes tragédiája 
A Viksi most már nagyon sajnálja, miért nem állt tucatnyi lehetősége közül legalább csak egyszer a nép élére, sem­hogy po­­fa­­vizitre járkált volna a "csókosékhoz". Most csak néz, mint drótostót a kehes gebére, s az ernyedt, enervált, koordinálatlan Matolcsyval együtt motyogja: "Anyám, én nem ilyen lovat akartam! Csökkenteni kéne a járulé­kokat, és akkor felvirulna a gazdaság. Legalábbis a fele kamatot ki tudnánk fizetni, és akkor csak a má­sik felét kellene még valahogy a Gyurcsányi haverja­itól összeszednünk. S akkor még egy Széchenyi vagy Deák terv - nem, Kossuth, az nem... -, és jöhetne újra az Ezüsthajó, meg a tűzijáték, a szakrális áldások, a kezet csókoló nénik, a szép állami misék meg orgo­na­ver­senyek; hej, ha újból dekázhatnék, teljes alcsú­ti díszben a tágas miniszterelnöki szobámban, s meg­várathatnám az orosz vagy a kínai nagykövetet is... Hej, azok a szép, dús, magyar napok! Elmúltak - de kár, hogy velük odalett minden esélyem is..." 
Hát így állunk, Magyarok - Viktorral vagy nélküle... 
Fel kell kötni az alsót, ha nem akarunk kihalni, a Római Klub 30 éves mesterterve szerint. Helyre kell állítanunk a szakrális királyságot; szakrális árpádházi királlyal az élen - a Szentkoronatan ősi, történelmi útmutatásai alapján. 
Talpra magyar, hí a haza.
Sehonnai bitang ember...
 
Vác, 2008. november idusán 
Czike László 
Kapcsolódó: 
   Az elszabotált rendszerváltás - VI. rész - Ellenzéki Kerekasztal, rózsadombi paktum(ujmagyarverszovetseg.network.hu
   MTA-utánpótlás és Jeszenszky Géza: A rózsadombi paktum "antiszemita elme vagy elmék terméke"(allambunozes.blog) 
   Rokonok a parlamentben (168ora.hu
   1989. június 16. - Nagy Imre mártír miniszterelnök újratemetése - képekkel és videókkal (alfahir.hu
   Vannak kommunista luxusnyugdíjak (nepszava.hu
   A fiatalok 15 százaléka maradna Magyarországon az LMP szerint (propeller.hu
   Jó hír Luxemburgból: az EU hónapokon belül széteshet (lovasistvan.hu
   Szeszák Gyula főügyész a jezsuita világrendről és a pápákról nyilatkozott nekünk (hirarena.com
   Szabadkőművesek kezén az ország (deres.tv
   Fontos az Európai Néppártnak a Fidesz jó szereplése (mandiner.hu
   Közeleg az idő, amikor végleg betapasztjuk a hazugságot fröcsögő liberális sajtó mocskos pofáját!(nemzetiarcvonal.net



Az elszabotált rendszerváltás - VI. rész - Ellenzéki Kerekasztal, rózsadombi paktum



A történelemhamisítókat pedig le kell leplezni!
Az a tisztelt olvasó, aki figyelemmel kísérte előző írásaimat az elszabotált rendszerváltással kapcsolatban, világosan kellett hogy lássa, hogy a rogyadozó kommunista rendszer leváltására 1989-ben minden lehetőség meg volt.
Az ellenzéknek az lett volna a feladata, hogy összefogva létrehozzanak egy „árnyékkormányt” kidolgozzanak egy rövid átmeneti kormányprogramot és felszólítsák a kormányt a távozásra. Amennyiben ez nem történik meg, általános országos sztrájkot hirdetni, melyhez minden valószínűség szerint mindenki csatlakozott volna. Ezután az arra kijelölt és felkészített emberek átvették volna az összes felső és középvezetői posztot, és megkezdődhetett volna az igazi „aprómunka”, az igazi rendszerváltás.
Ehelyett mi történt?
A „Független Jogász Fórum” Kónya Imre vezetésével javaslatot tett az MSZMP-vel való tárgyalásokra és 1989. március 22-én létre is jött az Ellenzéki Kerekasztal (EKA), ami lényegében háromszögletű volt.
Az egyik oldalán az állampárt, az MSZMP képviselői ültek. A mások oldalon az ún. független társadalmi szervezetek. A harmadik oldalon az újonnan alakult pártok és szervezetek, valamint a történelmi pártok újjáéledő csoportjai.
Már maga a "kerekasztal" megszületése is árulás volt, mert mint a bevezetőben írtam, az állampárttal nem tárgyalni kellett volna, hanem egyszerűen eltávolítani őket a hatalomból. Mint ahogy azt a Pofosz akkor hirdette. A tárgyalások megindítása tehát nem volt más, mint az évekkel előbb, Monoron elképzelt és Soros György eszmei és anyagi támogatásával hirdetett, békés átmenet a "Nyitott társadalom" felé. Tehát Kónya Imre, mint független (?) politikus szereplése is megkérdőjelezhető. A tárgyalások mindenekelőtt az MSZMP érdekét szolgálták, másodsorban a hatalomba való bekerülés szándékával létrejött szervezetek érdekét, és radikális változásokról szó sem volt.De mielőtt a tárgyalások érdemi részére rátérnénk, ismerkedjünk meg a "háromszögű kerekasztal" résztvevőivel.
MSZMP: Az állampárt ekkor még a hatalom teljes birtokában volt. Igaz, nagyon rogyadozott és érezte, hogy előbb-utóbb le kell mondani az egyeduralomról, de szeretett volna a hatalmon belül maradni és főképpen átmenteni a kádereit és elkerülni a felelősségre vonásokat. Ekkor még közel egymillió párttag volt. Igaz, jelentős részük csak egzisztenciális kényszerből lépett be a pártba.
A legkisebb falusi tanácselnöktől, a TSZ–ek, gyárak, központi államigazgatási szervek vezetői, párttitkárai és szakszervezeti vezetőin át, a honvédség, a rendőrség és a legfelső állami vezetőkig mindenki párttag volt. Ezekre számított az MSZMP vezetősége. Legfőbb céljuk volt ezeknek az átmentése, és ez csak úgy volt lehetséges, ha békés úton, választásokkal történik meg az átmenet, ahol kezdetben valószínűleg kisebbségben lesznek, de ha sikerül a több tízezer „középkádert” átmenteni, akkor lehetőség lesz a későbbi visszatérésre.
Az embereket is félre kellett vezetni és nem sokkal ezután a nevüket is megváltoztatták, és 1989. október 7-én kimondták az MSZP /Magyar Szocialista Párt/ megalakulását. Ez nagy porhintés volt a népek szemében, mintha az MSZP különbözött volna az elődjétől azzal, hogy a nevéből elhagyták a „munkás” szót.
A kommunista párt ugyanaz maradt! Minden szervezete, minden vagyona az MSZP-re maradt. Ez lett az utódpárt! Jellemző, hogy a megmaradt „Munkáspárt” minden vagyontól megfosztva, az 1990-es választásokon a szavazatok 3%-val be sem jutott a Parlamentbe.
Tehát az MSZP, az ellenzék hallgatólagos jóváhagyása mellett, átvette az előző évtizedek kommunista örökségét.
Az EKA másik oldalán a „független” társadalmi szervezetek képviselői ültek. A Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a Nőszövetség, a Vöröskereszt, az ifjúsági szervezetek stb. képviselői.
Ez egy megtévesztő húzás volt, mer ezeknek a szervezeteknek a „függetlensége” nevetséges volt. E szervezeteknek a vezetői kivétel nélkül, 100%-ig megbízható párttagok voltak. Hiszen már a marxizmus-leninizmus klasszikusai is leszögezték, hogy a kiváltságos helyzetben lévő egyeduralkodó párt és a széles néptömegek között szükség van olyan társadalmi szervezetekre, amelyek a transzmissziós szíj szerepét töltik be a párt és a nép között.
Természetesen ezeknek a „transzmissziós” szervezeteknek a vezetőit alaposan megválogatták, hogy a párt vezető szerepét még véletlenül se veszélyeztessék.
Most nem akarok kitérni a ”Szabad Szakszervezetek” gyászos szereplésére, a munkásosztály alapvető érdekeinek elárulására, a szakszervezeti vezetők személyére, melyekhez hasonló volt a többi társadalmi szervezet feladata és vezetői. Ezek a vezetők is szerettek volna a helyükön maradni, tehát alapvető érdekük volt, hogy lehetőleg semmi ne változzon.
Tehát a kerekasztal második oldalának most is az volt a feladata, hogy közvetítsen a párt és az ellenzék között, természetesen a párt érdekeinek megfelelően.
A kerekasztal "harmadik oldalán" ültek az ellenzéki szervezetek.MDF, SZDSZ, Fidesz, FKGP, Szociáldemokrata Párt, KDNP, /Csak a fontosabbakat említem, melyek a következő választásokon is szerepeltek./
Itt kell feltétlenül megemlíteni, hogy ekkor az ellenzéki szervezetek között, MDF mellett a legnagyobb, több tízezres tagsággal a Pofosz rendelkezett, melyet ügyes taktikával kirekesztettek a tárgyalásokról. Ugyanis a kerekasztal létrehívói azzal érveltek, hogy a Pofosz radikális szervezet, amelyik nem áll szóba és nem tárgyal a régi rendszer kommunista vezetőivel, hanem azok feltétel nélküli távozását követeli.
Tehát, ha nem akarnak tárgyalni, ne is legyenek ott a kerekasztalnál!
Ez tökéletesen megfelelt a kommunista oldalnak. A „második” oldalnak is. És a harmadik, ellenzéki oldalnak is, akik veszélyes konkurenset láttak a radikális Pofosz-ban. Mert ennek a programja volt a legnépszerűbb az igazi rendszerváltást remélő emberek előtt.
/Javaslom elolvasni Kónya Imre „szándéknyilatkozatát”, melyből egyértelműen kiérződik, hogy a résztvevők a radikális változások helyett megelégednek a szabad választások kapcsán létrejövő békés átmenettel, ahol nincs helye „erőszakos módszereket alkalmazni kívánó szervezeteknek.”/
A tárgyalások végső soron abban csúcsosodtak ki, hogy „demokratikus” választások megtartásával, békés átmenet formájában valósuljon meg a „rendszerváltás” a többi részletkérdés, és mind e köré csoportosult, hogyan és milyen módon történjen meg a választás.
Az MSZP szempontjából a legsikeresebb húzás az volt, amikor elfogadták, hogy a jelöléshez 750 „kopogtatócédulát” kell minden jelentkező képviselőjelöltnek összegyűjteni. Ez hatalmas előnyt biztosított az országos hálózattal rendelkező utódpártnak, ami abban mutatkozott meg, hogy napok alatt minden jelöltnek meg volt a 750 cédulája, miközben az ellenzéki jelölteknek ez nagy nehézséget okozott, és sok jelöltnek ez nem is sikerült.
A kerekasztal tárgyalásain mutatkozott meg a mérsékelt ellenzéknek az igyekezete, hogy elérték, ne legyenek radikális változások! Itt kapcsoltak nagyobb sebességi fokozatra, ami a következő évi választásokon mutatkozott meg a maga valóságában, amikor az igazi, radikális rendszerváltásért küzdő erőket sikerült kizárni a küzdelemből azzal, hogy módszereik nem demokratikusak.
Nem érdektelen felidézni az 1990. áprilisi választások eredményét.A lehetséges igazi rendszerváltás szempontjából nem érdektelen megjegyezni, hogy az ellenzék 343 képviselőjével szemben a kommunisták, csodálatosan kiépített országos szervezetük és a liberális média hathatós támogatása mellett mindössze 33 képviselőt tudtak a Parlamentbe juttatni.
Ebből a számarányból, 343 : 33 egyértelműen megállapíthatjuk, hogy teljesen helytálló az a megállapítás, hogy az ország hangulatát figyelembe véve, egy radikális rendszerváltás teljes sikert aratott volna.
Ezt akadályozták meg a magukat rendszerváltó pártoknak nevezett szervezetek.
Ez a választás azonban csak az első lépés volt a rendszerváltás elszabotálásához, ami az Antall-kormány évei alatt bontakozott ki teljes egészében.
A „nemzeti emigráció” /ezt egy következő írásomban mutatom be/ elszánt felderítő munkájának eredményeként 1992-ben került nyilvánosságra az a titkos paktum, amit a „rózsadombi 13-ak” néven ismert meg a közvélemény.
Ez a paktum világosan és egyértelműen bizonyítja be, hogy az 1990-ben hatalomba került pártok tudatosan, bűnös cinkossággal szabotálták el az igazi rendszerváltást, aminek „forgatókönyve” lényegében már a rózsadombi paktumban le lett fektetve.
De ismerkedjünk meg ezzel a hazaáruló paktummal!
Egy rózsadombi villában, 1991. március 15-én titkos tárgyaláson vett részt, a szovjet hadsereg egy tábornoka, a szovjet titkosrendőrség egy ezredese, az USA-követség első titkára, a CIA egyik tisztje, az izraeli titkosszolgálat képviselője, a magyar katolikus egyház és izraeli hitközség egy-egy vezetője, valamint öt magyar vezető politikus, Antall József, Boross Péter, Göncz Árpád, Horn Gyula és Pető Iván.
Ők írták alá a magyar nép nevében /?/ azt a diktátumot, melynek értelmében kimennek a szovjet megszállók az országból, de ennek súlyos feltételei vannak.
Íme a paktum húsz pontja:
  1. A szovjet csapatok békés és barátságos kivonulása Magyarországról
  2. A Szovjetunió kárpótlása a hátrahagyott épületekért és javakért
  3. Barátságos politikai és gazdasági viszony kiépítése a Szovjetunió és Magyarország között
  4. Mindennemű szovjetellenes tevékenység megakadályozása
  5. A határok kölcsönös megnyitása a Szovjetunió és Magyarország között
  6. A volt kommunista párttagok minden büntetés alól való mentesítése
  7. A volt kommunista titkosszolgálat, határőrség, rendőrség megvédése az esetleges megtorlástól
  8. A volt kommunisták más pártokban való indítása a választásokon
  9. Az államvagyon átmentése a volt kommunisták kezébe
  10. Az igazságszolgáltatás megtartása a volt kommunisták kezében
  11. Minden zsidóellenes megnyilatkozás, megmozdulás és szervezkedés megtorlása
  12. A szélsőjobboldali pártok szervezkedésének megakadályozása
  13. Állandó hangoztatása annak, hogy a magyar határok véglegesek és azokon nem lehet változtatni
  14. Az új magyar kormány nem tarthat kapcsolatot jobboldali emigrációs személyekkel, szervezetekkel és csoportokkal
  15. A románok, jugoszlávok és szlovákok felé csak barátságos nyilatkozatok láthatnak napvilágot
  16. Az 1956-os eseményeket, mint a kommunizmus megjavítását célzó mozgalmat kell beállítani és csak azokat szabad szóhoz juttatni, akik ezt így értelmezik
  17. A magyar hadsereget egyharmadra kell csökkenteni
  18. A Szovjetunió az átmentett kommunistákon keresztül megtartja politikai befolyását Magyarországon, az Egyesült Államok viszont megerősítheti a gazdasági befolyását
  19. Magyarország teljes garanciát ad a magyarországi nemzetiségek nyelvi, népi, kulturális, politikai és gazdasági jogainak gyakorlására
  20. Magyarország teljesen kártalanítja a magyarországi zsidóságot a második világháború alatt elszenvedett veszteségeiért
Természetesen a hazai és nemzetközi liberális és kozmopolita politikusok és újságok azt igyekeztek bizonygatni, hogy ilyen paktum nem is létezett és ez csak hamisítvány. Azonban, ha végigolvassuk a paktum pontjait és összevetjük azt az elmúlt 23 év megtörtént és cáfolhatatlan eseményeivel, akkor meg kell állapítani, hogy a paktum pontjai és a történelmi események 100%-ig pontosan fedik egymást! A tények bizonyítanak.
Tehát az elmúlt évtizedek cáfolhatatlan történései és dokumentumai tökéletesen bizonyítják azt a tényt, hogy a radikális társadalmi változások elkerüléséért folyó harc már az 1990-es választások előtt elkezdődött, melynek élharcosai a Soros György által támogatott TIB és az SZDSZ vezetői voltak.
A forradalmi változások elleni küzdelem, az igazi rendszerváltás elszabotálása, az Antall-kormány idején érte el csúcspontját.
Ezt a következő írásomban ismertetem.
Szalay Róbert 
történelemtanár
CA-00-12 sz. politikai elítélt




MTA-utánpótlás és Jeszenszky Géza: A rózsadombi paktum "antiszemita elme vagy elmék terméke"



2008.12.19. 11:28 Molnár F. Árpád




Balról: Antall József miniszterelnök és Jeszenszky Géza


A hazug rendszerváltásról és a rózsadombi paktumról interjúvolta a Hír Tv - "Ősök tere" című műsorában - Jeszenszky Gézát és Ablonczy Balázst, mindkettő csúfságára. Jeszenszky Géza, az MDF alapító tagja, a hazug lakitelki álrendszerváltó államügynök és kém, ún. "történész", volt külügyminiszter és amerikai nagykövet olyan orbitális hazudozásokat követett el, amiért az ő pozíciójában minimum évtizedes fegyházbüntetéseket kellene osztogatni (reméljük, erre sor is fog kerülni), mint a magyarság és az Emberiség esküdt ellenségének. Hadd szokja csak: összeesküdt ellenségének.

A beszélgetés során természetes jelenségként Ablonczy Balázs, minthogy a Hírháttér mellett szólóban is behozhatatlanul és bukásra ítélten sodomai kőbálvány Magyar Tudományos Akadémia (MTA) úgynevezett "történésze", nem véletlenül a Hír TV meghívott államszócsöve, Jeszenszky Gézát - alig halványabb sötétséggel - megtámogatva tagadta a rendszerváltozásnak elkeresztelt hatalomátmentés és vagyon zsebre mentés kapcsán a háttérhatalmak (azaz a Központ, a CIA, a Moszad, a KGB stb.) nemcsak jelenlétét, de az ún. háttérhatalmak puszta létezését is, alig azt követően, hogy a riporter kérdésére Jeszenszky Géza - Ablonczyhoz hasonlóan - össze-vissza pislogva úgy hazudozott, mint egy külügyminiszter, tehát olyan, aki mélyen a Sátán országának és a háttérhatalmaknak áruló, Emberiség-ellenes, kinevezett kegyeltje, a legfőbb titkosítók és globalista gaztettek alapos tudója és ismerője.

Jeszenszky, a sokkos külügyminiszter és hazaáruló arról hablatyolt, hogy nem volt itt sem rózsadombi paktum, sem semmiféle előzetes megállapodás (teszem hozzá: sem paktumok tömegei), hanem olyan spontán történt minden, hogy ihaj. A már a szocialistának nevezett rendszerben agyonmoszadosult és KGB-sült Magyarországnak nevezett valamiről közölte: nem volt itt semmi összeesküvés, hanem ők ültek össze, hát nem szólt abba bele senki, ők döntöttek mindenről spontán; tehetnénk hozzá: mintha csak a WTC-t tervezték volna előre, pl. a Garbage együttes beszervezett tagjainak videoklipjébe már 20 évvel korábban belehelyezve, vagy ahogy Bogár László mondja: a magyar álrendszerváltozást már a '70-es években eltervezve azzal zárólag, hogy ki, mit fog zsebre tenni 1990 után. De túl mindezeken ne csak a mindenben megalkuvó Antall József nyilatkozataira emlékezzünk, aki már a '90-es évek elején gyakran meghaladta Jeszenszky mostani zombi nyilatkozatait is (nem véletlenül lett éppen a minden elöljáró előtt gátlástalanul földig hajló Jeszenszky az MDF "spontán" külügyminisztere), de idézzük csak Jeszenszky Gézának, a sodomai, kővé meredt halottnak Kőrösi Imre szavait is tájékoztatásul arról, hogy Bogár Lászlóval, Drábik Jánossal, de még 
a Für Lajost integráló Jobbik Párttal is messze meghaladta a jelenkor azt a minőséget, amit a nyilvánosság előtt Emberiség-ellenes állami-titkosszolgálati bűnözőként és a PÁRT levadászandó ördögeként merészel megütni. Idézet Kőrösi Imrétől, az MDF volt országgyűlési képviselőjétől, aki sokkal nehezebben integrálódva a '90-es évek eleje áruló országgyűlési környezetébe, sok problémát és fejfájást okozott társainak azzal, hogy tényfeltárásban megelőzte korát és Für Lajost, ajánlva Kőrösi szavait az őt nem korrekten bíráló, hanem félrevezetett és rosszindulatú kritikusainak is:

"Idézem Antall Józsefet: Amikor az AUTÓKER ügyében interpellációra készültem és megtettem a büntetőfeljelentésemet, a magyar miniszterelnök az alábbiakkal fogadott: „Megbolondultál, Imrém! Belekötni a Staasiba meg a Moszadba! Ki a fene fog téged megvédeni?!"

Kérdezhetnénk ezt Jeszenszky Gézától is, aki valami pislogó, a végét járó ávós, szerencsétlen patkányhoz hasonlóan, mint egy kiselejtített járőrrobot sem saját pillanatnyi helyzetét, sem családja jövőjét nem képes mérlegelni, hanem a bűnözés és a politikusi pszichopátia tüneteihez igazítottan, korunk nyakkendős bűnöző típusát megjelenítve, ahogyan a bűnözőknek kell, csak a pillanatnak él, a következő perccel vagy nappal pedig úgy van, hogy az meg majd csak lesz valahogy. Ahogy a bűnözőkhöz illik, és ahogyan emiatt Gyurcsány Ferenctől is megszokhattuk, aki szintén ügyet sem vetett arra, ha evidens volt, hogy a következő riporteri kérdéssel máris bukást bukásra halmoz hazugságaival.

Jeszenszky éhes még, és sokat kér. Visszatérően beszél a Sion Bölcseinek Jegyzőkönyveiről, mint hamis zsidó világösszeesküvésről, és erről sincs más mondani valója. A hazaáruló, Emberiség-ellenes kém, akinek - a jó szivem miatt mondom, hogy csupán - 10 éves fegyházbüntetéssel kellene bűnhődnie ezekért az irdatlan gaztettekért, amiket tesz és védelmez valamennyi ember ellen, arról is beszél, hogy a rózsadombi paktum pontjai tipikusan "antiszemita elme vagy elmék terméke". És ezt a szörnyeteget, aki a teljes lakosság elől eltitkolta az 1991-ben már nyilvánosságot kapott rózsadombi paktum azóta pontról pontra beteljesedett Emberiség-ellenes és magyarellenes pogromait, megválasztották külügyminiszternek. Azért, mert eltitkolta az igazat, de minden szinten, mert esküdt ellensége volt a háttérhatalmakkal karöltve az egész bolygónak. Külügyminisztert csinált belőle a Háttérhatalom, mert mindenkiből - amiként a többi képviselő is tette - olyan hülyét csinált, mint Pálinkás József MTA-elnök állami hentes áltörténészei szeretnének. S hogy Jeszenszky a Moszad legmilitánsabb háborús bölcsőjébe kerüljön, még amerikai nagykövetté is tették. Mi pedig tudjuk, hogy senki, aki nem CIA-s és Moszados, soha az életbe nem lehet amerikai nagykövet. 
Íme Lakitelek és a rendszerváltó Jeszenszky. Egy a Fürökközül. S ha sorrendet kellene felállítanunk, ki mond el többet, akkor a sorrend - a kurucok pártszolgálatos, az igazságra igénytelen mocskolódásaival szemben - ez: az első Kőrösi Imre, csak a második Für Lajos, és az utolsó - sok mostani országgyűlési képviselő színvonalát is messze alulmúlva - Jeszenszky Géza.

Én mindig ragaszkodtam valamiképpen az erkölcsökhöz, így azon csodálkozom, hogy Jeszenszky gyermekei, unokái stb. hogyan nem hányják el magukat, amikor apjuk vagy nagyapjuk gerinctelen, gátlástalanul jellemtelen arcát megcsókolják.

Antall József és Göncz Árpád ismeretlen személyek voltak, ezért nem volt előre eldöntve, hogy pozícióba kerülnek - hazudja Jeszenszky. Már itt, önmagában megbukik egész Lakitelek, mert hogyan lehetséges, hogy egy forradalmi, rendszerváltó társaság egy ilyen nyúlszívű, gerinctelen embert, mint Antall József, választ meg legfőbb emberének, akinek semmi köze a forradalmári és igazmondó, bátor és 
tényfeltáró lelkülethez, hanem klasszikusan politikus, ezért minden gaztettet elsumákol, minden helyzetbe belelágyul, tipikus mintája a gyurmaként formálható, gerinctelen államügynöknek, akinek élete feletteseinek parancsa, és mindent - ahogy a III/III-asokhoz illik - gátlástalanul és minden módszerrel, eszközzel és a lakosságot szolgáló ismerettel együtt elrejt, hogy csak a belsősök tudják, akik hóhérok és az életen át tartó hazugságból élnek.

Ezért is üzenhetjük Kőrösi Imrének, hogy 
a titoktartási nyilatkozatok tömegei, amiket Jeszenszky és a teljes Országgyűlés aláírt, kizárólag hazaárulókat és Emberiség-ellenes bűnözőket köteleznek a hallgatásra, de sem keresztyéneket, sem hazafiakat, sem bátrakat, hősöket, igazmondókat, felelősséget érző és vállaló embereket nem, de semmire! Azok a titoktartási szerződések és államtitkokról szóló dokumentumok és paktumok, amiket a lakitelki társaság és az első Országgyűlés összes tagja aláírt, mind az Alkotmánnyal, mind a Büntető Törvénykönyvvel (Btk.) radikálisan ellenkeznek, mint a demokráciát és az alkotmányos rendet bűnszervezetben felszámoló és megsemmisítő bűnözők maffiájának Emberiség-ellenes konspirációi. Amint sikerül a rendszert megborítani, nyugodtan megtehetjük, hogy a törvény elé állítva vadásszunk mindazokra, akik mindezeknek a titkosításoknak és elhallgatásoknak, avagy bármiféle mismásolásoknak magasabb szintű vagy felelősséget képviselő szereplői voltak. Le kell vadásznunk az árulókat, meg kell semmisítenünk az Emberiség-ellenes államtitkokat. És itt a legkisebb ügyek közé tartozik, amit a háttérhatalmak a magyar lakosság orra elé erőltettek: a politikusok korrupciós ügyei, vagy a még titkosításokat is irrelevánsan érintő cigány tolvajok és utcai verekedők piti ügyei, mert mindezek semmik a valós problémákhoz és rejtegetett gaztettekhez képest, melyek tömegével fognak kiderülni,átformálva az egész Emberiséget.

Fontos, hogy az ember, amikor nyilatkozik, sosem hazudjon, de egy szót sem, mert az idő kerekét - bármennyire is nem tetszik ez a vesztes Jeszenszkynek és a Pálinkás-zombi Ablonczynak, akiket ebbéli állapotuk miatt hívtak meg - már nem lehet visszafelé forgatni. Pár éven belül mindent megrengető, az eddigi irdatlan botrányokhoz képest 
rangokkal magasabb rendű botrányok és titkok kerülnek napvilágra, és az Új Korszak már arra fog épülni, ahogyan a most mindenki által közismert tényeket 3 évvel ezelőtt csak a legtájékozottabbak és a titkosszolgálatok beavatottjai ismerték. Aki most leszerepel, azok javát - és jaj az utolsók családtagjainak(!) - úgy fogják kirúgni mindenhonnan, hogy a lábuk nem éri a földet. Hanem ha az ember nyilatkozik, akkor vagy hallgasson, ha kisstílű és gyáva államtróger, vagy csak az igazat merje szólni olyan ügyekben, melyek egy nemzet és/vagy az Emberiség mostani és elkövetkező sorsáért felelősek. Kőrösi Imre Antallal való személyes beszélgetéseiből Jeszenszky okuljon, mert a sátáni hazugságai felett már eljárt az idő, csak ezt Jeszenszky nem képes észrevenni, és maximum az MTV színvonalát üti meg, a Hír TV-be ilyen lakitelkiek már nem valók, hacsak nem tudatosan arra alapozunk, hogy a felelősökről minél több terhelő dokumentumot gyűjthessünk be az Isten Kegyelme szerint elkövetkezendő, roppant kívánatos történelmi perekhez. Ezeket illetően pedig (ha lesznek, nem pedig a másik megoldások születnek) bátoríthatjuk Jeszenszky Gézát: nyugodjon csak meg, mert minden a lehető legspontánabb és legtörvényesebb módon fog lezajlani, pont annyira becsülve ő és pártfogói életét, ahogyan ő becsülte valamennyiünkét, és éppen annyira spontán indíttatásból, mint amiért én most Jeszenszky Géza fejét - nyakáról elválasztva - itt, az orrom előtt látom.


Lezsák Sándor
Lezsák Sándor, akivel már sokkal azt megelőzően is állami-bűnszervezeti konfliktusba kerültem, hogy a titkosszolgálatok - kénytelen módon - számomra is nyíltan feltárták magukat, hazudozta nyilatkozataiban (ugyanis elfelejtette, hogy pár évvel korábban még fejlettebb lévén, beszélt a káderek '80-as évekbeli, hatalomátmentő paktumáról), hogy ő bizony semmiféle rózsadombi és egyéb titkos paktumról nem tud. Az ilyen emberekre a törvény legszigorúbb pallosával kellene lesújtani, mert ezek és az ilyen állami, minden háttérhatalmat gátlástalan sötétséggel kiszolgáló emberek felelősek nem csak a magyarság, de az egész Emberiség csaknem minden bekövetkezett és leendő bajáért. Minthogy már akkoriban sem voltam annyira ostoba, amikor az emberek még azt hitték, hogy politikusi korrupció nem létezik, így a Lezsák-érintettségű állami, bűnszervezeti bűntettek kapcsán is rájöttem arra - akkor még nem a titkosszolgálatok egyenes közléseiből -, hogy az egyszerű összefüggések és napi megtorlások mögött a rendőrség és az önkormányzat egy a helyi, ezért a fővárosi politikai maffiával, és hogy ezt valószínűleg titkosszolgálatnak is nevezik, és nem véletlen az, hogy már azt megelőzően mindenki tud a másiknak még a retorikájáról is, amit elmondásuk szerint független szervezet képviselőiként, egymástól távol elmondottak, de tud rólam és munkamódszereimről is, mielőtt odaérkeznék az állami maffia ügyei és politikai üldözésem miatti, általam kezdeményezett tárgyalásokra.

Miközben a Pálinkás-féle MTA-s áltörténész, az uraitól bukásra vetett Ablonczy Balázs a gyakran '80-as évek színvonalát megütő álelemzéseit közli, aközben a Hír TV emlékeztet arra, hogy az egyébként mindig államhű és mélykáder Szűrös Mátyás a rózsadombi paktumot tagadta, de - ezek szerint a Fideszes-Moszados Pálinkásék titkos paktumaira ügyet sem vetvén - a CIA és a KGB befolyását - a háttérhatalmak nemzetközi akcióinak tényét - nem. Aki viszont ilyen CIA-s és KGB-s ügyekről az Úr kb. kétezerakárhányas esztendejéig beszélni mert, azt azonnal lejáratták, politikai üldözésnek vetették alá, hamis vádakkal börtönbe vagy elmegyógyintézetbe zárták és/vagy meggyilkolták. Nem árt, ha a most nagyszájú magyarok - és a Jobbik, amely 
mindezekről makulátlan tökéletességgel hallgat - emlékeznek arra, hogy a polgári lakosság 4 évvel ezelőtt ezek összeséről (Moszadról, CIA-ról) kvázi a világon semmit nem tudott és semmit nem hitt el, annyira tönkre vágták a rendszerváltó Für Lajosok és Jeszenszkyk az emberek minimális lexikális tudását és felfogóképességét is!

Bíró Zoltán a rózsadombi paktum helyett sok-sok és folyamatosan kötött paktumokról beszél. De hiszen mind tudjuk, hogyan készül a következő rendszerreform, melyben mindenhol, ahol nem a Molnár F. Árpád szerepel, a paktumok folyamatosak, mert mindenütt, ahol a bátorság 
az igazmondásrahiányzik, ott az Emberiség-ellenes paktumok megsokasodnak. Vannak, akik mindenben lefekszenek a Háttérhatalomnak. E téren itt csak annyit: mind tudjuk, hogy egyetlen Háttérhatalom van, és ha háttérhatalmakról beszélünk, akkor a központi háttérhatalom általában közvetlen alattvalói holdudvaráról beszélünk.

Jeszenszky arról beszél, hogy igenis, ők megpróbálták a kommunizmus vádolható személyeit elszámoltatni, de pl. az Alkotmánybíróság - amelynek a döntéseit egyébként az MSZP rendre semmibe veszi - lefújta. A (volt) keresztapa nagyokat hallgat arról, hogy hiszen tömegével tudunk nevekről, akik a közéletnek most is aktív és magasan funkcionárius képviselőiként
állami elektrosokk terápiák és politikai gyilkosságok elkövetésében is vaskosan sárosak. Jeszenszky talán nem akarja észre venni, hogy Szabó István a "Mefisztó" című filmjéért, melyben fővámpírunkat, a kuruc.info és a Jobbik által az MSZP-hez hasonlóan védelmezett és féltve őrzött, az MDF-kormány által a további elektrosokk terápiákért, emberkísérletekért és politikai gyilkosságokért átmentett Veér Andrásról, a volt OPNI főigazgató professzoráról készült pamfletjét tartalmazó filmért Oscar-díjat kapott. Csak nem az emberi jogok és a demokratikus honszeretet volt az - kérdezhetjük -, ami miatt valamennyien nem csak elrejtették tömeggyilkosaink létezésének már a tényét is(!), az összes állami bűnügyi módszerrel együtt, de még ki is nevezték őket szinte egytől egyig! Hogy lehet az, hogy még a leghírhedtebb, mindenki által közismert neveket is elrejti valamennyi álrendszerváltó bűnöző, ha csak nem azért, mert ők maguk is - éppen most írtam - álrendszerváltó bűnözők!

De emlékezz, Jeszenszky, amikor dadogásodat követően úgy fejezted be a mondatot: "lesz".
Molnár F. Árpád
http://hirhatter.com
30/919-6386 ; 76/320-450
6000 Kecskemét, Reptéri út 15/b.







Rokonok a parlamentben

Bányai György írása



Ül a parlamentben anya gyermekével, fiú a honatyjával, de házaspár is. És egyéb hozzátartozók szintén előfordultak már, olykor kis mandátumeltolódással. Kéretik mindezt nem egy kalap alá venni, hiszen sokuknál csupán mellékkörülmény rokoni helyzetük. Az ős- és nőskutatást természetszerűleg kizártuk. Nyilvános adat és megbízható közlés szolgált csupán forrásul. Az Országgyűlés családi albumában, a teljesség igénye nélkül, munkatársunk lapozgatott.






A familiáris háttér nem volt egyedi már az első szabadon választott Országgyűlésben sem. Sőt Antall miniszterelnök 1990-ben még kormányába is bevette Jeszenszky Gézát - unokahúga férjét. Kabinetjének környezetvédelmi minisztere évekig Keresztes K. Sándor volt, a KDNP első frakcióvezetőjének, Keresztes Sándornak fia, aki viszont a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának tagja volt.

Dolgoztak testvérek is az 1990-ben alakult Országgyűlésben. Egyikük, Fodor András Attila MDF-esként, másikuk, Fodor István, függetlenként. Utóbbi - midőn Szűrös Mátyás ideiglenesen az államfői poszton állomásozott - az utolsó, nem szabadon választott Országgyűlésben de facto házelnökként, később Horn Gyula kormányában a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkáraként működött. Kulin Ferenc és Kulin Sándor azonos frakcióban ültek: a Magyar Demokrata Fóruméban.
De vannak náluk sokkal híresebb kisgazda rokonok: Torgyán József és Torgyán Józsefné Cseh Mária. A férj nem kertelt: ?A családért kiállni egyébként sem lehet idegen a Kisgazdapárt elnökétől. A Kisgazdapárt hármas jelszavában az Isten és a haza után a család következik. Nem lehet ezt a dolgot a kialakult polgári társadalmak erkölcsi mércéjével mérni. A rendszerváltozás után, átmeneti viszonyok között szükségszerű volt, hogy egész családok erősítsék az új polgári pártokat? - nyilatkozta a Mozgó Világnak 2004-ben.




Van igazság mondandójában: az új politikai réteg a bizalmi helyzet okán, neveltetése és egyéb okok folytán nemritkán családi (vagy baráti) alapon szerveződött. Ráadásul az emlékezetből kitörlődött ugyan, de többen is utaltak arra, hogy 1990-ben, a frissen szerveződött pártok némelyikébe úgy kellett összevadászni a megfelelő számú jelöltet. Hogy ez így volt-e a kisgazda Balogh György, a honvédelmi bizottság egykori elnöke és leánya esetében is (1990 és 1994 között az FKGP-t, majd az EKGP-t képviselték), ez már nem olyan biztos. Ámbár valamikori képviselőtársuk határozottan emlékszik rá, hogy a leány nem érezte igazán jól magát a parlamentben; meglehet apai presszió kényszerítette be, s tartotta is ott. Azonban Torgyánékat illetően tán megkésett a történelmi szükségszerűség: az asszony csak 1994-től védte ura hátát az Országgyűlésben. (Hogy milyen sikerrel, kérdéses, hisz évek múltán az egykori frakcióvezető-pártelnök-miniszter fontos bejelentést tett: több kés már nem fér el a hátában.) Torgyán doktor szerint ősi kisgazda hagyomány, hogy az elnök felesége egyúttal az FKGP nőtagozatának is vezetője, s mint ilyen, miért ne lehetett volna képviselő. Legalább ennyire fontos: az efféle közvetlen politikai szövetséges állítólag megbízható, ami a legújabb kori kisgazda história ismeretében méltányolható szempont. Természetesen Torgyán József is kérdezett a szóbanforgó interjúban: ?...miért csak nálam emlegetik ezt, miért nem esik több szó a Magyar Bálint-Hodosán Róza vagy Békesi László-Csehák Judit házaspárokról??





Például azért nem, mert Békesi és Csehák csak 1992-től férj és feleség, noha 1990-től frakciótársak voltak. És azért sem, mert egymástól függetlenül, korábban is ismert személyiségei voltak a szocialista pártnak. (Sőt az annak előttinek is...) A szabad demokrata Magyar Bálint és Hodosán Róza szintén nem házaspárként került a parlamentbe. Igaz, Hodosán Róza az ugyancsak képviselővé választott Demszky Gábor felesége volt 1990-ben, de nehezen vitatható, hogy bármelyikük jelenléte az Országgyűlésben ne saját érdeme okán lett volna indokolt.

És vajon ki vonhatná kétségbe, hogy az 1972-ben frigyre lépő Kónya Imrének és Kutrucz Katalinnak - egyebek mellett a Független Jogászfórum alapító és aktív tagjaiként - helyük volt az új magyar parlamentben? Avagy Mécs Imrét az predesztinálta volna képviselőségre, hogy a felesége Magyar Bálint testvére? Amúgy pikáns: az SZDSZ emblematikus alakja ma a szocialista frakció tagja.
Körkörös após




Akadt úgy is, hogy képviselők akkor lettek rokonok, amikor egyiküknek már nem az Országgyűlés volt az állomáshelye. Deutsch-Für Tamás ex-MDF-es ?honapósa?, az Antall-kormány körkörös minisztere, Für Lajos, 1998-ig bírt parlamenti mandátummal, és a fideszes politikus évekkel később lett a veje, s még a nevet is felvette. A szabad demokrata Rózsa Edit 1998-ban távozott az Országgyűlésből, de a jelenleg az MSZP miskolci alpolgármesterként és országgyűlési képviselőként funkcionáló Fedor Vilmossal csak az új évezredben házasodtak össze. Az asszony már rutinos képviselőnek számított 1994-ben, amikor későbbi férje átlépte a

Parlament küszöbét. Muzsikus lelkek, tagjai a pártállás nélküli parlamenti énekkarnak, a Szená-toroknak. Ketten adták elő annak idején egy jótékonysági műsorban Koncz Zsuzsa Színes ceruzák című számát, melyet a képviselő úr dolgozott át. Miskolcon élnek, duettjük remek, Mint a kocsonya, amelynek fesztiválja egyébiránt népszerű rendezvénnyé vált, s a városmarketing része. Ebben szerepe van a lokálpatriótává lett Rózsa Editnek, aki ma a helyi egyetem kommunikációs központját vezeti. Mint mondja, nem híve a családi nagypolitizálásnak, ezért ambícióit szünetelteti.
Pártkapcsolat




Országügyi dinasztiák az utóbbi esztendőkben látványosan a szocialista pártban bontakoztak ki. A Botka családban fiúról anyára száll a hivatás: László (ma Szeged polgármestere) 1994-ben szerzett mandátumot, Botkáné 2002-ben. Gál Zoltán az előző ciklus kezdete óta kollégaként is tekinthet fiára, az egykori újságíró Gál J. Zoltánra. Havas Szófiáról emlékezetes HVG-interjúja óta tudni széles körben: Horn Gyula unokahúga, többé kevésbé teljes nézetazonosság mellett, ami 1956-ot illeti. Kevesebben tudják, hogy a 2002-ban képviselővé lett Karsai József unokatestvére az 1994-től frakciótag Tóth Károlynak. Külön indíttatásból, de rokon lelkekként bosszantják együtt Gyurcsány Ferencet.

És vannak olyanok is, akik nemcsak az MSZP-vel jegyezték el magukat, hanem egymással is. Rég parlamenter volt már Nyakó István, amikor megismerte Nagy Nórát, aki 2002-ben jutott az Országgyűlésbe. Nem kifejezetten pártkapcsolat az övék, tudatta annak idején az ifjú férj, de egy baloldali rendezvényen találtak egymásra, s végül összekapcsolódtak az életutak is. 2003-ban egybekeltek, két esztendő múltán az ifiasszony világra hozta gyermeküket, és a jelenlegi periódusban már nem indult. Így sem maradt házaspár nélkül a frakció: Veres János ?baloldalbordája?, Szabó Éva is képviselő immár.



Vannak kommunista luxusnyugdíjak



Sárdi Mária Népszava-cikkében jelentek meg ezek a mondatok: „Megírtam, hogy nincsenek kommunista luxusnyugdíjak. Várom, hogy nyilvánosan reagáljon erre a Jobbik, jelesül Novák Előd, akinek törvényes módja volna a nyugdíjintézettől megkérni a hiteles adatokat, de ezt sunyi módon nem teszi. Inkább úton, útfélen lázít a nem létező, kiemelt luxusnyugdíjakkal, s céltudatosan hergeli az amúgy is egyre nehezebben élő embereket.” Kommunista luxusnyugdíjaknak sajnos igenis léteznek még mindig. Mit értünk e nem éppen jogi kategória alatt? Akik az előző rendszerben pártállami vezetőként kiemelt bérezésben, ezáltal ma akár pótlék nélkül is kiemelt alapnyugdíjban részesülhettek, azok juttatásait. Biszku Béláról és több ezer társáról van szó. Juttatásuk felülvizsgálatához a Jobbik által már 2010 júliusában benyújtott törvényjavaslat elfogadása volna szükséges, amelyet számtalan alkalommal szavazott le az Országgyűlés az MSZP és a Fidesz összefogásával, Biszku legnagyobb örömére. A Jobbiknak ez a javaslata több ezer embert, évi több milliárd forintot érintene, hiszen mi az MSZMP Központi Bizottságának tagjaitól kezdve a párttitkárokon és besúgó békepapokon át a vérbírókig az elnyomó rendszer minden irányítójának visszanyesnénk a kommunista luxusnyugdíját, a hatályos lengyel szabályozást ültetve át a magyar jogrendszerbe, ahogy azt már 2010-ben kidolgozta a Jobbik jogalkotási munkacsoportja, és benyújtottuk. Félmegoldásnak is kevés látszatintézkedés a kommunista kitüntetések után járó, néhány ezer forintos nyugdíjpótlékok megvonása (és az is csak az érintettek tizedénél), amiről a kormány beszél maszatolásként, miközben a Mansfeld Péterre halálos ítéletet kérő ügyész, Mátsik György juttatása egy forinttal sem csökkent. Akiké pedig csökkent, mint Biszku Béla és Nyers Rezső esetében is láthattuk, csak minimális mértékben, így még mindig több százezres (alap)nyugdíjat kapnak havonta. Wittner Mária és Iván László fideszes, valamint Sneider Tamás, Murányi Levente, Szilágyi György, Hegedűs Lorántné és jómagam jobbikos képviselőkként nyújtottuk be 2012-ben közösen azt a nyugdíjtörvény-módosító javaslatunkat, melyet el is fogadott az Országgyűlés, s ez alapján meg kellett volna vonni a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékokat. Akkor a Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól azt a tájékoztatást kaptam, hogy alanyi vagy özvegyi jogon körülbelül 1200 személy kap évente összesen 200 millió forintot például a Vörös Csillag-érdemrend vagy Fegyveres harcokban részt vett partizán és még 17 féle hasonló kitüntetés nyomán. Sajnos a megvonást előíró törvény ellenére 90 százalékuk a mai napig kapja, hiszen a végrehajtásért felelős Navracsics Tibor miniszter először teljesen szabotálta a törvényt, a határidőig senkitől nem vonták meg a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékot, majd többszöri számonkérésemre a törvénytelenséget a törvény módosításával orvosolta: kitolták a határidőt, azaz a kormánypártok húzták az időt, mint Biszku Béla elszámoltatása esetében is. Végül a kormány a Szocialista hazáért érdemrend és hasonló kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok 90 százalékáról állapította meg, hogy méltó azokat folyósítani az állítólagos rendszerváltás után 25 évvel is. Az 1990 óta regnáló kormányok szégyene, hogy még mindig nem történt meg az állambiztonsági múlt, így többek közt az ügynöklisták feltárása, a pártállami vezetők elszámoltatása és közéletből való kitiltása, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonása.
Novák Előd


Jó hír Luxemburgból: az EU hónapokon belül széteshet



Európa leghosszabb ideje, 11 éve szolgáló külügyminisztere, a luxemburgi Jean Asselborn tegnap a DPA német hírügynökségnek nyilatkozott magvas dolgokról. Kijelentette, hogy az európai migránsválság miatt az EU összeomolhat. A feudális struktúrát fenntartó nagyhercegség külügyminisztere (őt országa, az unió számára és így számunkra is politikailag a Luxemburgi Szocialista Munkáspárt szülte) ezután belenézett a kristálygömbbe, és amit ott látott, attól megrökönyödött. E modern kori Kasszandra nem csak az unió összeomlását látta, hanem azt is, hogy a migránsválság háborúhoz vezethet. Azt nem mondta, hogy a háború a Balkánon törhet-e ki, mint ahogyan ideológiai kebelbarátnője, Angela Merkel német kancellár jósolta néhány napja. Csak azt, hogy kitörhet.
Mindkét szörnyűség akár hónapokon belül is megtörténhet, ha azt nem előzzük meg, mondta Asselborn, majd elkezdte bírálni azokat a politikusokat, akik a migrációtól való félelmet szavazatszerzésre használják, kijelentve, hogy „az EU-ban vannak, akik még nem tették igazán magukévá az Európai Unió értékét, ami nem csak anyagi érték”.
Hogy mely ország politikusait értette ez alatt, azt nem kell magyaráznunk.
És itt álljunk meg egy pillanatra.
Azt mondják, nevekkel nem elegáns viccelődni.
De ha már a balliberális sajtó oly annyiszor ezt megtette, kezdve a Magyar Rádiót „csúcsra járató” Csúcs László egykori rádiós vezető nevétől Orbánéig („Viktatúra”), egyszer engedjünk a kísértésnek, hogy emlékeztessünk arra, aki az „Asselborn” névről arra következtet, hogy az netán született pincebogarat jelent (a német Assel pincebogár, míg a „born” az angol születik ide múlt idejű alakja), legalább egyszer ne szégyellje magát. Főleg azért nem, mert e multikulturális és soknyelvű országból jött már olyannyi, általunk nagyra becsült figura, mint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a bennünket szintén nagyon utáló Vivian Reding, e bizottság korábbi alelnöke Barroso elnöksége idején.
De folytassuk a dolgok érdemi részénél.
Asselborn azt hiszi, a migrációtól való félelem művi dolog. Vagyis ha azt egy politikai vezető hangoztatja és ellene lépéseket tesz, akkor az csak a szavazatszerzésre jó. Gondolatmenete azonban önellentmondásos. Ha a migráció az EU összeomlásához vezethet, akkor az igenis valós veszély. Azok számára főként annak kell lennie, akik ezt a nemzetek fölött mind jobban eluralkodni vágyó entitást pozitívnak tekintik.
A külügyminiszter azonban nem állt meg fentebb idézett bölcsességénél. Így folytatta: „Az a ragacs, ami összetart bennünket, még mindig az emberi érték kultúrája. És ez a hamis nacionalizmus valódi háborúhoz vezethet.” (A két mondat bicebócasága nem fordítási hiba. A hiba az eredetiben van.)
Megfigyelhettük, hogy amikor uniós politikusok „értékekről” beszélnek, akkor halandzsáznak a leginkább és akkor akarnak legázolni valakit.
És vajon nem érték a szerződések betartása? Ha igen, miért nem volt baj, amikor Görögország nem tartotta be – és nem tartja be – a dublini szerződést, ócska szitán eresztve át a migránsok százezreit? És miért nem baj, amikor Németország ezt azonnal azzal akarja elmismásolni, hogy meg kell változtatni a Dublin 2-őt?
Most pedig – ha már valódi értékekről van szó – térjünk rá a legkevésbé polkorrekt kérdésre. Vajon miért nem érték, sőt az egyik legmagasztosabb érték a „nacionalizmus” (értsd: patriotizmus és a nemzeti értékek előtérbe helyezése)?
És miért nem érték egy nemzet bármilyen fokú homogeneitásának megőrzési vágya?
Azt is kérdezzük meg: vajon miért ne lenne egyeseknek jó hír és nem katasztrófa az Európai Unió összeomlása? Sőt érték?
Hiszen ha az unión kívül vagyunk, sokkal inkább követhetjük a nemzeti érdekeket Brüsszel beavatkozása nélkül.
És azt a kérdést is feltehetjük, hogy mennyivel kerültünk közelebb a nyugati uniós tagországok életszínvonalához 2004-es csatlakozásunk óta? Ha Oroszország és Törökország e 11 év alatt messze nagyobb ütemben fejlődött, mint mi, mi zárja ki, hogy az unión kívül ne tudnánk akár gyorsabban fejlődni, például egy jóval erőteljesebb keleti fordulattal?
Asselborn jövendöléséhez visszatérve: végre jó hír egy luxemburgitól. Bár beteljesedne jóslata első része és néhány hónap múlva az unió összeomolva heverne kollektív lábaink előtt.


Szeszák Gyula főügyész a jezsuita világrendről és a pápákról nyilatkozott nekünk 

Hozzáadva: 2015-03-13 12:15:58
Az állami olajmaffia leleplezésének túlélője, az elmúlt legalább 60 év egyetlen hős magyar ügyésze, Hajdú-Bihar megye korábbi főügyésze, Dr. Szeszák Gyula adott interjút.



Kapcsolat és Cikk: Molnár F. ÁrpádMunkatárs: Bustya Tibor
Executive producer: Domján TiborKözreműködött: Kovács Adrienn NikolettaLájkolhatja a Facebook-oldalunkat is:https://www.facebook.com/hirarena

 Éppen az állami olajmaffiáról készítettem interjút Szeszák Gyulával, amikor az egyik jelen lévő, közismert aktivista, Bustya Tibor - aki szerint a világ egyik legnagyobb maffiája a katolikus egyház és a mögötte álló erők - váratlan kérdéssel fordult Dr. Szeszák Gyulához.

Bustya Tibor alkalmi munkatársunk, közismert otthonvédő aktivista, akit otthonvédelmi munkájáért, az állam felől, bosszúból, így otthonvédelemért ítélt bírságok címén az Orbán Viktort kiszolgáló állami "igazságügy" százezrekkel adósított el és ezen a címen folyamatosan börtönnel fenyegetik. A Ceausescu-rendszer pszichiátriai üldözéseit is túlélt Bustya Tibor a jezsuita rendek sokak szerint világhatalmi dominanciaigényéről és a jezsuita rendek Orbán Viktorral való kapcsolatáról kérdezte Dr. Szeszák Gyula olajügyészt, aki megközelítőleg az egyetlen hős ügyész a magyar történelem során.

E cikk írójának (Molnár F. Árpád) Ferenc pápáról igen jó véleményem van, többek között amiFerenc pápa szegények iránti munkásságát illeti. Természetesen rendkívül rossz fényt vet ugyanakkor - nem Ferenc pápára, hanem - a katolikus egyházra az a tény, hogy Magyarországon a katolikus egyház papjairól nem csak a kiterjedt pedofil bűntettekről tudok tömegével és találkoztam ilyen esetekkel bőven, közvetlenül is, hanem az a tény is, hogy Magyarország fővárosában, Budapesten, az általunk emberjogi ügyekben megkeresett katolikus papok mindegyike is utolsó, korrupt, mocskos gazemberként viselkedett és reagált, a parókiák szó szerint az Orbán Viktort kiszolgáló korrupció - szexuális és pedofil értelemben is - melegágyainak bizonyultak, nemrégiben is megesett, hogy a bűnöző és látványosan gazember idős "szentatya" az orrunk előtt dédelgette 18 év alatti, papnak tanuló, orális szent gyermekét, és nagyjából egyáltalán nincs semmi, amit a katolikus egyház védelmében fel tudnék hozni, Ferenc pápát és a 2000-es években megélt jó pár római tapasztalatomat kivéve, ahol a papság sokkal magasabb szintű volt a II. János Pál pápa által vezetett Vatikán maffia-színvonalánál, amelyre - a Vatikánra - maguk a római papok is szó szerint a Sátánként és a Sátán maffiájaként mutogattak.

Dr. Szeszák Gyula már nincs ilyen jó véleménnyel Ferenc pápáról sem. Dr. Szeszák Gyula 1992-ben buktatta meg az állami olajszőkítő maffiát, ezért politikai üldözés indult ellene. Ennek az üldözésnek talán leginkább emblematikussá vált alakjai: Györgyi Kálmán legfőbb ügyész, Solt Pál legfelsőbb bírósági elnök, Boross Péter belügyminiszter, Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány, és ehhez a legfelsőbb állami bűnözőkből álló olajvonathoz csatlakozott aztán Dr. Szeszák Gyula anyagi tönkre tételére és a legfőbb igazságügyi keresztapák példaértékű kártérítésére Bánáti János, aki mind a mai napig a Magyar Ügyvédi Kamara kormányról kormányra átmentett elnöke, és soha nem szabad kihagyni Orbán Viktor miniszterelnök nevét, aki 2000-ben az összes állami olajmaffia-ügyet személyesen, saját hatalmi jogkörén belül lezárta és maximálisan eltussolta. Orbán Viktor, aki aztán - a katolikus egyház legfőbb reklámozójaként - Magyarországot az Európai Unió 28 tagállamának legutolsó helyére lökte mind az emberi jogok, mind a demokrácia tekintetében. Nem nehéz megérteni külföldről, hogy az Orbán Viktor nevével elhíresült katolikus egyház miért vált ki rengeteg magyarból mélységes undort és miért gyűlölik emiatt olyan sokan az egész katolikus egyházat.

Dr. Szeszák Gyula megyei főügyész a jezsuita rendekkel és a Vatikánnal, valamint pápáival kapcsolatban így nyilatkozott:

- Na most az a helyzet, hogy Orbánnak kifejezetten a jezsuita renddel kapcsolatairól nem tudunk; annyit tudunk, hogy Orbán Viktor belterjes jó viszonyban van a római katolikus esztergomi bíboros érsekkel, Erdő Péter úrral, aki a jelek szerint kedvence Ferenc pápának; annak a Ferenc pápának, aki valóban a jezsuita rendből került a pápai trónra. A jezsuita rend tulajdonképpen minden szervezeti megoldásában, célkitűzéseiben egy az egyben megfelel egy maffiaszervezetnek, évszázadokon keresztül követhető a tevékenysége, mérhetetlen sok irodalmi forrás utal a jezsuita rend gátlástalan, adott esetben gyilkosságoktól sem visszariadó módszereire, és hát igen nagy meglepetést keltett minden normális emberben és bennem is, hogy a katolikus egyház élére éppen egy jezsuita került, egy olyan jezsuita, akiről megalapozott hírek keltek szárnyra arról, hogy amikor Argentínában egy katonai junta uralkodott, amely emberek ezreit likvidálta, akkor ez a bizonyos Ferenc pápa Bergoglio bíborosként szorosan együttműködött a katonai juntával és talán még a papjait is arra kötelezte, hogy a gyónási titok megsértésével szolgáltassák ki a juntának a gyónási titkokat. Ezt nem én mondom, ezt a jelenlegi világsajtó körözi a pápa őszentségéről és hát nekem erről az a véleményem, hogy egy jezsuita kerülhetett a római katolikus egyház élére, ez azt jelenti, hogy az egyháznak az egyébként is hát meglehetősen erkölcstelen működése most már egy szervezett bűnöző apparátus képét mutatja kívülről is és természetesen belülről is. Na most a pápa őszentsége sietett kijelenteni, hogy nem Isten, hogy elítélje a homoszexualitást, például, és a pápa őszentsége szerintem XVI. Benedeket azért váltotta fel és azért tartják XVI. Benedeket gyakorlatilag házi őrizetben, mert XVI. Benedeknek volt egy olyan programja, hogy a papi pedofiliát, ami a legundorítóbb bűnözési jelenség a világ történetében, ezt a papi pedofiliát hát igyekszik visszaszorítani, mert hiszen felszámolni ezt nem lehet, ez átszőtte az egész kegyes egyházat, de mindenesetre hát próbálkozott ezzel és ezért történt az a pápai állam történetében hát tulajdonképpen példátlan eset, hogy ezt az embert lemondatták és utána egyházi gyámság alá helyezték, a pedofília pedig tovább virul a katolikus egyház kebelében, a legnagyobb - hogy így mondjam - dicsőségére, mindennek, ami szent, amit ezek az ájtatos emberek lépten-nyomon hirdetnek.




Szabadkőművesek kezén az ország



Nemrégiben volt olvasható egy interjú a Stop.hu-n Veres Andrással a magyarországi Nagyoriens szabadkőműves páholy nagymesterével, aki mesélt ugyan sok mindenről, de mégis egyetlen mondata ütött meg nagyon: ”A magyar szabadkőművesek küzdünk a nacionalizmus ellen!”.




Tehát nem a fasizmus, vagy a nácizmus ellen, még csak nem is az antiszemitizmus ellen, szó sem esik hasonlóról. A szabadkőművesek a nemzeti gondolkodás ellen harcolnak, minden ellen, ami magyar. És nincs szó félreértésről, egyfajta megerősítés képpen a Stop.hu szerkesztősége is ezt a mondatot választotta címként.
Persze nem vagyunk meglepve, mindig is pontosan lehetett tudni, hogy kik is az iránymutatói ennek a rejtélyes elitnek. A dologban nem ez a meglepő, hanem az az elképesztő nyíltság, ahogyan ezt már felvállalják. Eddig legalább köntörfalaztak, de mára már nyíltan propagált küzdelem zajlik a nemzet ellen. Talán nem véletlen, ahogyan egyre nyilvánvalóbban körvonalazódnak az új nemzetellenes politikai erők, különféle népbutító mozgalmak.
Talán az sem véletlen, hogy a cionizmus ellen, amely szintén egyfajta nacionalizmus, csak egy bizonyos népcsoporthoz köthető, már nem akarnak harcolni. A szabadkőművesség a cionisták fegyvere, az országunkat felvásárló, gyarmatosító zsidóságé. Ezeknek a megszállóknak érdeke a nacionalizmus eltörlése, hiszen a nacionalizmus egy nemzet identitástudata és önvédelme. Nacionalizmus nélkül védtelenek vagyunk, és ezek a csoportok már jó ideje ténykednek ellene, és sajnos nem kevés sikerrel. Egy egészséges társadalomban kötelesség a nacionalizmus, de mi betegek vagyunk, nagyon betegek.

Magyarországon 300 szabadkőműves páholy működik

Itt egy nem túl naprakész lista, mely a leleplezett szabadkőművesekről ad számot a 2002-es magyar politikai életből:
PÁHOLYOK:
GRAND ORIENT francia
B"NAI-BRIT (USA) USA
Martinovics francia
PALLAS (német) német
Pártállások:
Centrum Párt ( választási szövetség) CENTRUM
Fiatal Demokraták Szövetsége FIDESZ
Független Kisgazda Párt FkgP
Kersztény Demokrata Szövetség KDSZ
Magyar Demokrata Fórum MDF
Magyar Demokrata Nép Párt MDNP
Magyar Szociál Demokrata Párt MSZDP
Magyar Szocialista Párt MSZP
Tisztségek:
 Alkotmány jogász AJ
Gazdaság Kutató Intézet GKI
Hit Gyülekezete HIT
Köztársasági elnök KE
Magyar Nemzeti Bank elnöke MNB
Magyar Tudományos Akadémia MTA
Miniszter elnök ME
Nemzeti Olimpiai Bizottság NOB
TV-2 elnöke TV-2
Neve: PÁHOLY Pártállása: Fedőneve Tisztsége:
1 Áder János francia FIDESZ
2 Balsai István PALLAS (német) MDF
3 Bányász Rezső B"NAI-BRIT (USA) MSZP
4 Baráth Etele PALLAS (német) MSZP Kámzsás
5 Bauer Tamás B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
6 Bokros Lajos PALLAS (német) MSZP
7 Bolgár György B"NAI-BRIT (USA) MSZP
8 Boross Péter PALLAS (német) MDF KGB utódja
9 Dávid Ibolya B"NAI-BRIT (USA) MDF
10 Demján Sándor B"NAI-BRIT (USA) Trigránit
11 Demszky Gábor B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
12 Donáth Ferenc PALLAS (német) MSZP Evangélikus Lelkész
13 Elek István PALLAS (német) MDF
14 Eörsi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
15 Eötvös Pál PALLAS (német) MSZP Népszabadság
16 Eszterházy Péter francia SZDSZ
17 Farkasházy Tivadar B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
18 Füzesi Tibor francia KDSZ
19 Glatz Ferenc PALLAS (német) MTA
20 Horn Gyula PALLAS (német) MSZP
21 Isépy Tamás francia KDSZ
22 Jancsó Miklós (francia) B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
23 Jeszenszky Géza B"NAI-BRIT (USA) MDF
24 Kapolyi László B"NAI-BRIT (USA) MSZDP
25 Keleti György PALLAS (német) MSZP MOSZAD
26 Keleti Györgyné PALLAS (német) MSZP MOSZAD
27 Kerényi Imre PALLAS (német) SZDSZ
28 Kiss János B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
29 Konrád György PALLAS (német) SZDSZ
30 Kónya Imre PALLAS (német) MDNP
31 Kóródi Mária PALLAS (német) SZDSZ
32 Kosáry Domokos PALLAS (német) MTA
33 Kovács László francia MSZP
34 Kőszeg Ferenc PALLAS (német) SZDSZ
35 Kukorelly István PALLAS (német) MSZP
36 Kupa Mihály PALLAS (német) CENTRUM
37 Lengyel László PALLAS (német) MSZP
38 Liebmann Katalin PALLAS (német) FkgP
39 Lovas István B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
40 Mádl Ferenc francia KE
41 Magyar Bálint B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
42 Makovecz Imre PALLAS (német) MDF
43 Martonyi János francia FIDESZ
44 Márványi Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ Riporter
45 Medgyessy Péter francia ME
46 Németh Sándor B"NAI-BRIT (USA) HIT
47 Orbán Viktor B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ
48 Paskai László PALLAS (német) Pacific Biboros
49 Pető Iván B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
50 Pintér Dezső B"NAI-BRIT (USA) TV-2
51 Pokorni Zoltán francia FIDESZ
52 Popper Péter PALLAS (német) SZDSZ
53 Pusztai Erzsébet PALLAS (német) MDNP
54 Smidt Pál francia NOB
55 Sólyom László PALLAS (német) AJ
56 Suchmann Tamás B"NAI-BRIT (USA) MSZP Rabbi
57 Sugár György B"NAI-BRIT (USA)
58 Surányi György B"NAI-BRIT (USA) MNB
59 Surján László PALLAS (német) KDSZ
60 Szabad György PALLAS (német) MDF
61 Szabó Iván PALLAS (német) MDNP
62 Szájer József PALLAS (német) FIDESZ
63 Székely Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
64 Szentiványi István B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
65 Szörényi Levente PALLAS (német) MDF
66 Timár György PALLAS (német) FkgP
67 Torgyán József francia FkgP
68 Varga László B"NAI-BRIT (USA) FIDESZ CIA
69 Vértes Csaba PALLAS (német) GKI
70 Vizy E. Szilveszter PALLAS (német) MTA
71 Zwack Péter B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
72 Tamás Gáspár Miklós B"NAI-BRIT (USA) SZDSZ
Ez a lista természetesen nem teljes, és figyelembe véve, hogy több mint egy évtizedes, ez már pusztán csak történelem, bár tartalmaz a mai napig aktuális neveket, melyből jól kikövetkeztethető a jelenlegi helyzet.

A magyarországi szabadkőművesség

A szabadkőművesség, mint a történelem legnagyobb befolyással bíró szervezete hazánkat sem kerülte el sokáig. Az első magyarországi szabadkőműves páholy Brassóban alakult meg 1749-ben. Ebben az időben latin és német nyelvűek voltak és főleg a német befolyás volt jellemző. Pont ezért sokuk Bécsben munkálkodott.
Mária Terézia idejében bontakozott ki a szabadkőművesség. Az udvarnál szolgáló testvérírókhoz, mint például Barcsay Ábrahám, Orczy Lőrinc, Báróczi Sándor köthető az első nagy terjedelmű magyar szabadkőműves nyelvemlékek. Ennek az időszaknak a leghíresebb tagjai:  Kazinczy Ferenc, Pálóczi Horváth Ádám, Ráday Gedeon, Széchényi Ferenc, Kármán József. II. József  betiltotta a szabadkőművességet az egész birodalomban.
1848-as szabad légkörben Thoma Mihály Ágoston összegyűjtötte a pesti szabadkőműveseket és megalapította a "Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához" páholyt. Kossuth Lajos felvétele a páholyba meghísult az osztrák csapatok beavatkozása miatt. 1861-ben, egyelőre illegálisan, magyar nyelven dolgozó szabadkőműves páholy alakult Pesten. A Szent István páholy néhány hónap után megszűnt, de léte fontos szerepet jelentett a magyarországi szabadkőművesség újraindításában. A Kiegyezés után 1868-ban újra legálissá vált Magyarországon a szabadkőművesség, míg ezzel egy időben Ausztriában nem. Közülük az első, az Egység a hazában nevű páholy 1869-ben megkapta az Angol Nagypáholy elismerését. Innentől fogva egymás után jöttek létre az angol, illetve a francia mintájú páholyok, ezek egyesüléséből alakult meg először 1870-ben az angolszász rendszerhez tartozó Jánosrendi Nagypáholy, egy évre rá pedig a francia rendszerű Magyar Nagyoriens. 1886-ban a világon egyedülálló módon a két különböző típusú magyar páholyok egyesültek és létrejött a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy.
A dualizmus korának meghatározó része volt a szabadkőművesség. Közel száz páholyban közel 11ezer szabadkőműves munkálkodott. A kor leghíresebb szabadkőművesei: Ady Endre, Wekerle Sándor, Kosztolányi Dezső, Pulszky Ferenc, Benedek Elek, Kresz Géza, Heltai Jenő, Bláthy Ottó. A Tanácsköztársaság és a Horthy-korszak idején újra betiltották a szervezetet. 1945-ben újra engedélyezték, de csak 5 évig tudott működni Benedek Marcell nagymester vezetésével. 1950-ben az akkori szocialista eszmék ellentéte volt, így újra megszűnt. 1989-ben a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy újraindult és az angolszász rendszerhez csatlakozott. Az 1992-ben megalakult Magyar Nagyoriens azonban a francia rendszer elkötelezettje lett.


Ezek után sok biztosat nem tudunk, de manapság egyre több forrás gyűlik össze a magyarországi páholyokról. Olyan iratok kerültek elő, amik bizonyítják azt, hogy Trianon végkimenetele is a szabadkőművesek kezén szárad. Rengeteg politikai személyiség tagja ma is ennek a szervezetnek. Érdekesség az, hogy legutóbb Orbán Viktor beszélt új világrendről. Minta ezt már hallottuk volna valahol máshol is! Debrecen tele van szabadkőműves jelképekkel. A főtéren a templom előtt kirajzolódik a piramis, illetve a kígyó, a G betű, a körző és a szögmérő. Az idegen hatalmos itt van és a háttérből irányít.

Közeleg az idő, amikor végleg 

betapasztjuk a hazugságot fröcsögő 

liberális sajtó mocskos pofáját!

  • •   NOVEMBER 8, 2015
NEMZETIARCVONAL.NET
    Már hozzászokhattunk, hogy a liberális sajtó férgei a magyar nyelvet kerékbe törő, helyesírási hibáktól hemzsegő firkálmányaikban neonácinak és újfasisztának átkoz minden olyan szerveződést, ami a magyar nép felemelkedéséért szállt síkra. Így történt ez a közelmúltban, amikor néhány liberális kóser-disznó elhatározta, hogy nagyot rúg az MNA-ba.
    Erre ürügyül egy kisfilmet vettek elő, ahol -szerintük- neonácik törvénytelen cselekedetekre buzdítják a magyar embereket. Hányadéknak sem nevezhető, hisztéria jellegű firkálmányukra megkapták a megfelelő választ, ha értelmezni is tudták, akkor elkönyvelhetnek egy újabb csúfos kudarcot.
    Az Index, 444!, Origó vagy a cionista-hitgyüli patkányorgánuma, az ATV és társaik egytől-egyig azon munkálkodnak szerkesztőségnek álcázott kábítószeres buzitanyáikon, hogy elaltassák a magyarságot és örökre elfojtsák az igazság hangját. Ha valaki veszi a fáradtságot és végigolvassa írásainkat, meglepve fogja tapasztalni, hogy itt bizony nyoma sincsen fasizmusnak vagy nácizmusnak. Mi van akkor itt? Fajvédelem, népképviselet és hazaszeretet. Ez bizony nagyon fáj a liberális dögvészt terjesztő sajtónak, akik türelmetlenül várják, hogy a multikultúra fenevadja az utolsó fehér embert is felzabálja. Minden pillanatban azon fáradoznak, hogy az általuk feje tetejére állított világot még tovább rombolják és torzítsák. Az ő művük volt a kultúra megerőszakolása, a nemzeti sajátságok nevetségessé tétele, az értékrend kigúnyolása, ódivatúnak bélyegzése, a hagyományok sárba tiprása és így tovább. Bűneik hosszú listát töltenek be és gyalázatos tevékenységüket ezekben a pillanatokban is űzik.
    dscn7314
    Bolgár György, a homoszexuális féreg évtizedek óta okádja a gyűlöletét a magyarság ellen
    Optimizmusra ad okot, nekünk hazafiaknak, hogy Európa-szerte erősödik az a folyamat, aminek kiteljesedésével visszatérnek az életet igenlő hagyományok. Ezek a hagyományok minden nép történelmében fellelhetőek. Bizonyos korfordulókon működésbe lép az önvédelem, ami többnyire igen harcias, néha bizony zord és kegyetlen.
    Kulifai_Mate_1403_02
    Kulifai Máté, a szektatv bértollnoka is  már régóta tanúbizonyságot tesz magyargyűlöletéről
    A liberális sajtó pénzzel űzött szemfényvesztése és gyalázatos bűvészmutatványa véget ér. A sajtóbűnözők kábítószerektől habzó pofáját betapasztja az igazság vasökle. Végleg elnémulnak a buzeránsoktól, narkósoktól és egyéb emberállatoktól hemzsegő szerkesztőségek, akik gyermekeink elé a sokszínűség hazug modelljét helyezték, hogy pokolba rántsák őket. Szélsőséges fehérgyűlöletükben odáig merészkedtek, hogy a magyar embereket neonácizzák. Azokat az embereket, akik vért izzadva dolgoznak nap, mint nap, míg ők szerkesztőségeikben dőzsölve habzsolják az életet. A magyar nyelv tökéletes elsajátítására már nem lesz idő! Akár az idő, úgy fogy a türelem is. Lassan csomagolni kellene, aztán indulhat a 2015-ös exodus.
    Lesz itt nagy nyomakodás hamarosan! Véget ér a kaftánszaggatás, a pajeszpödrés és a sábeszdekli földhöz csapdosás! Mielőtt valakik antiszemitizmus gyanítanának, gyorsan tegyük hozzá: Ne gondoljon senki gázkamrákra és Dunába lövésekre! A történetnek teljesen humánus vége lesz. Minden felforgató önként távozik, ha nem is vígan, dalolva. Mi pedig végleg betapasztjuk a hazugságot okádó, magyargyűlölő sajtó rothadt pofáját!
    Balassa Viktor – NemzetiArcvonal.net

Putyin elkezdte!

  • •   SZEPTEMBER 30, 2015


    Oroszország visszatér a világpolitika legnagyobb játékosai közé. Vlagyimir Putyin államfő hétfőn tisztába tette a helyzetet, és elmondta, vége az egypólusú világrendnek. Hivatalosan is elindult az orosz terrorellenes offenzíva Szíriában!
    Három évtizeddel ezelőtt, mikor a gorbacsovi reformok elkezdték szétzilálni a kommunista rendszert, egyúttal Oroszországot is az ellehetetlenülés felé vezették. Az 1991 nyarán lezajlott, elkeseredett puccs ahhoz a szemétdombhoz vezetett, amelyet Putyin elnöknek azóta sikerült felszámolnia.
    A jelcini érával felállt a nyugati nagytőke hatalmi rendszere. Ezek a nemzetközi bűnözők lerabolták a közösségeket, azok anyagi és kulturális javait egyaránt. Az általuk árasztott erkölcstelen liberalizmus az orosz néplélekben nem talált partnerre. 1999 utolsó napján aztán eljött Putyin korszaka.
    Az elszigetelési kísérletek nem vezettek sikerre, a nyugati felforgatási műveletek nem leltek táptalajra. Félreértés ne essék… Mikor Oroszország visszatérését pozitív fejleménynek ítéljük meg, nem azt jelenti, hogy Vlagyimir Putyintól a földi paradicsom elhozatalát várjuk. Csak a rendet.
    El kell jönnie a rendnek. Oroszország szíriai nyílt katonai beavatkozása az atlantista rémuralom végének a kezdete. Nehogy bárki azt gondolja, hogy sima lesz az út, vagy azt, hogy az oroszok elhozzák számunkra az örök béke világát, mert ilyen nem lesz. A rend nemzetközi szintre emelésének esélye növekszik meg. Egy ilyen szétesett, lezüllesztett világban ennek örülnünk kell.
    A nyugati média egyelőre még nem ad teljes képet az Oroszországgal kapcsolatos fejleményekről, de Putyin kezdi áttörni a hallgatás falát, mert az emberek túlnyomó részének elege van a nyugati szemétdombból, és az azt magyarázgató politikusocskákból. Az igazságot most Putyin képviseli, és a világ sorsát évtizedekre meg fogja pecsételni a szíriai végkifejlet. Kívánjuk, hogy az oroszok fojtsák vérbe az amerikaiak által összetákolt cionista ISIS-t és Asszad „demokratikus” fegyveres ellenségeit. Akkor a világ „kicsit biztonságosabb hely” lesz.
    Szabó Zsolt – NemzetiArcvonal.net



Damaszkusz: hosszú távon stabilizálódik a rend 


2015.11.08. hidfo.ru 
Szíria fővárosában helyreállt a hétköznapok biztonsága, és a város újra megtelt élettel. A helyszínre utazó újságírók beszámolói szerint hosszú távon stabilizálódik a rend, és az emberek visszatérnek hátköznapi rutinjukhoz. 

Patrick J. McDonell a Los Angeles Times hasábjain számolt be a szíriai fővárosban uralkodó állapotokról. Az újságíró a Hamidija piacon szólított meg járókelőket, hogy hozzávetőleges képet kapjon az emberek hétköznapjairól és a közhangulatról. Elmondása szerint a főváros és környékén lakók többsége a katonai segítségnyújtás óta mindinkább Aszad oldalán áll, hálásak az orosz segítségért, és a főváros stabilizálása óta emelkedett a hangulat. Egyes külvárosi részekben még működnek lázadó csoportok, de ez nem befolyásolja a főváros nagy részén a hétköznapi életet, ahol már újra kinyitottak az üzletek, a piac megtelt árusokkal, az utakra pedig visszatért a közlekedés zsúfoltsága, és ez az állapot hetek óta állandósult. 

McDonell szerint a Hamidija piacon megkérdezett helyiek rendre arról számoltak be, hogy bár korábban kockázatos volt a városban élni, mostanra az emberek nem kell féljenek, biztonságban járhatnak az utcákon. Az újságíró beszámolójában idézett egy a Dumar negyedben élő asszonyt, aki azt felelte, hogy "akik külföldre utaztak, idővel bánni fogják ezt a döntést". Egy megkérdezett helyi egyetemista szintén pozitívan nyilatkozott a jövőről, elmondása szerint az emberek tisztában vannak azzal, hogy "a nehezén már túl vannak". Utóbbi azt is hozzátette, hogy az orosz beavatkozást a többség örömmel fogadta, mert az évek alatt "besokalltak", emiatt értékelik, hogy egy baráti ország segítségével végre rendeződik a bizonytalan helyzet. Egy környékbéli ellenőrzőpontnál állomásozó katona pedig úgy nyilatkozott: 
"Az oroszok barátként segítettek rajtunk, és ezt értékeljük, de mi továbbra is önmagunkra és Istenre kell hagyatkozzunk. Kitartunk a végsőkig." 

McDonnell a Los Angeles Times számára egyértelműen leírta; a kormánypárti lakosság büszke arra, hogy egy nagyhatalom nyíltan kiállt mellettük számos ellenséggel - többek közt az Egyesült Államokkal - szemben, akik nem akarták, hogy Aszad hatalmon maradjon. 

Az újságíró úgy összegezte a helyzetet, hogy lakosság egy része továbbra sincs megelégedve a több mint 40 éve uralmon lévő Aszad-család regnálásával, de abban általános egyetértés van, hogy Aszad erős pajzs az iszlám szélsőségesekkel szemben, emiatt a háború sikeres rendezése akár meg is erősítheti a fennálló rend legitimitását. 

ASMA al-Assad: Ha a sorsom majd hozza a véget én a férjemmel és az országommal együtt az inkvizíció tűzhalált vállalom.

Kapcsolódó: 
   Gyermeknevelés migráns módra - Felkavaró videó (hunhir.info
   Készül a török hadsereg: napokon belül szárazföldi offenzíva indul az Iszlám Állam ellen (adatlistazo.hu
   Iszlám Állam elleni hadműveletek Kelet Homszban (orientalista.hu
   A német hírszerzés szerint a Szíriában harcoló "felkelők" 95%-a nem szír (youtube.com
   A Pentagon vezetője szerint az USA kész megtorolni az orosz agressziót (orientalista.hu
   Forró a helyzet a szomszédban, sztrájkba léphet az osztrák rendőrség (hirtop.in
   Merkel fiatal afrikaiakat invitál Németországba (deutsche-wirtschafts-nachrichten.de
   Az európát sújtó invázió valós okai és céljai (Fontos!) (hungarianrealnews.com
   "Rövidesen polgárháború lesz" - Merkel a hazaáruló, Orbán a példakép (nol.hu
   Több, mint ötezren tüntettek Berlinben Merkel bevándorlás politikája ellen (bultimes.com
   A kormány tudott róla, hogy nemsokára megrohamozzák Németországot (hidfo.ru
   A bátor veszprémi érsek kitart véleménye mellett: a muszlimok nemcsak nem akarnak, de képtelenek is alkalmazkodni (kuruc.info
   Csurka István: A végső cél a Magyarság kipusztítása (magyartudat.com
   Miért fontos a magyar nemzet számára a Pálos-rend magyar központúsága? (hunhir.info





Iszlám Állam elleni hadműveletek Kelet Homszban



A Szíriai Arab Hadsereg tovább nyomul előre Palmyra (Tadmur) nyugati oldalán miközben visszaveri az ISIS terroristákat Szadad várostól Kelet-Homszban.
A Szíriai Arab Hadsereg 18. Hadosztály 67. Dandára jelentős segítséget kapott a mostani hétvégén amikor a harcedzett 11. Páncélos Hadosztály 555. Ezrede megérkezett a tadmuri (Palmyra) arcvonalra annak érdekében, hogy segítsenek visszafoglalni a stratégiai helyzetűvé lett várost Homsz tartomány hatalmas kiterjedésű sivatagos keleti területén.
Vasárnap reggel a 67. Dandár és az 555. Ezred együttműködve a Nemzetvédelmi Erők Homsz városi egységével lecsaptak az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet védelmi állásaira Kaszr Al-Hajr faluban és Al-Bajarat keleti olajfa-ligeteiben, megölve számos ellenséges fegyverest a terrorista csoport soraiból, miközben tovább nyomulnak keletre Palmyra nyugati oldalán.
A Szíriai Arab Hadsereg Palmyra körzetében zajló offenzíváját kihasználva az ISIS terrorszervezet megkísérelt számos támadást indítani a többségében szír ortodox keresztények által lakott Szadad város ellen; azonban a terrorista csoport a Szíriai Szociális Nemzeti Párt (SSNP) katonai szárnyának és a Nemzetvédelmi Erők Szadad városi egységének, valamint a Gozarto Véderőnek (Asszír keresztény milícia Al-Kamishliból/Suturo) a heves ellenállásába ütközött.
Egy katonai forrás az SSNP Homsz városi szervezetéből közölte, hogy az ISIS terroristák megrohamozták a Tal Szinni magaslatot, azonban képtelenek voltak elfoglalni azt a Szíriai Szociális Nemzeti Párt önkénteseitől.
A Szíriai Fegyveres Erők és az ISIS terrorszervezet egyaránt fölénybe akar kerülni a kelet-homszi sivatagban húzódó arcvonalakon, amikor nagy létszámú egységeket mozgató hadműveleteket hajtanak végre ezen kiterjedt sivatagi fronton.
 Az Orosz Védelmi Minisztérium média csatornája a Zvezda TV beszámolt a Tadmur (Palmyra) térségében zajló katonai műveletekről. A Szíriai Arab Hadsereg szárazföldi csapatai harcát az Orosz Légierő MI-24PN harci helikopterei támogatják. A harcban részt vesznek a hadsereg nehéz páncélozott haditechnikai eszközei: önjáró lövegek, harckocsik, műszaki gépek és tüzérségi eszközök.

A Pentagon vezetője szerint az USA kész megtorolni az orosz agressziót



Ashton Carter honvédelmi miniszter szerint az USA hadserege egy az orosz agresszió elleni megtorló akciót tervez, megvádolva Moszkvát azzal, hogy nukleáris fegyvereivel veszélyezteti a világ rendjét.
Szövetségeseinkkel dolgozunk egy olyan akción, amivel megállíthatjuk az oroszok további agresszióját, mellyel veszélyezteti a partnereinket,”- mondta Ashton Carter az USA védelmi államtitkára.
A kaliforniai Ronald Reagan elnöki könyvtárban tett megjegyzéseihez Carter azt is hozzáfűzte, hogy Kína is aggasztó magatartást mutat a Dél-Kínai Tengeren való katonai befolyásának növelésével, mondván, Kína a térségben való földkövetelése háborúhoz vezethet az ázsiai – csendes óceáni régióban.
Az USA több szövetségesével együtt mély aggodalmakat fejez ki a földkövetelés ütemét és terjedelmét illetően.
A Pentagon főnöke azonban erősebb szavakat tartott fent a Kremlnel szemben, szerinte Moszkva kihívó magatartással van jelen a tengeren, levegőben, az űrben és a cyber térben is.
„ A legaggasztóbb Moszkva nukleáris fegyver arzenáljának villogtatása, ami kérdéseket vet fel az orosz vezető elkötelezettségének a stratégiai stabilitásra, a nukleáris megállapodások tiszteletben tartására,”- mondta.
Carter szerint Oroszország problémákat okoz az USA számára Európában is és a Közel-Keleten is.
Oroszország, Európában Ukrajna és Grúzia szuverenitását veszélyezteti, ezzel megfélemlíti a balti államokat, Mind ezalatt Szíriában olajat önt a már lángoló tűzre meghosszabbítva ezzel a polgárháborút és tovább erősíti a szélsőségeseket, amit elviekben Oroszország ellenez.
Nem igyekszünk Oroszországgal egy hosszú hidegháborút folytatni. Nem áll szándékunkban Oroszországból ellenséget csinálni. De tévedés ne essék, nem hagyjuk a szövetségeseinket és az érdekeinket, a szabályozott nemzetközi rendet, és mindannyiunk közös pozitív jövőjét elveszíteni, ezért készek vagyunk megvédeni azt.”
Carter arról is szót ejtett, hogy az USA új fegyvereket fejleszt ki, amik meglepetést okozhatnak, de jelenleg nem tud információkat adni erre vonatkozóan.
Orientalista.hu – L. Gyula

Csurka István: A végső cél a Magyarság kipusztítása


2015. szeptember 2., 12:11
A MIÉP elnöke, Csurka István 1998. február 8-án a következőket írta… (és elhangzott most is, a MIÉP Szent István napi gyűlésén, augusztus 20-án a Turul szobornál…)
” A végső cél a Magyarság kipusztítása.
Nem fegyverrel, nem mérges gázzal, hanem pénzügyi politikával, életlehetőségeink elvonásával, mert kell a hely a másoknak.
Ez a kor, amelyben élünk különösen az, ami ránk következik a jövendő században a Népvándorlás kora.
A színes bőrű, mérhetetlen szegénységben élő, de viharosan szaporodó népek keletről nyugatra, délről északra vándorolnak.
A nemzetközi nagytőke és a bankok elősegítik ezt a népvándorlást, mert ez az érdekük. Az USA a NATO-n keresztül már beérkezett Európa közepébe, és most a saját igényeinek megfelelően néplerakatot akarnak csinálni Európa és Oroszország között.
Erre pillanatnyilag sajnos Magyarország a legalkalmasabb, mert kasztja – kormányai régen elárulták.
A trianoni határok között Magyarországon húszmillió ember is elfér, de belátható időn belül ebből csak hétmillió lesz a magyar és négymillió cigány, a többi kilenc pedig mindenféle vegyes, akkor Magyarország nemzetközi néplerakat lesz
itt a Kárpát – medence közepén, nagyjából ugyanannak a nemzetközi kozmopolita rétegnek a vezetése alatt, mint ma.
Nagyon keserű lesz akkor Magyarnak születni.
Megbélyegzettség, üldözés, megszégyenítés és a teljes Magyar történelem eltagadása lesz az osztályrészünk .
Nyelvünk helyén vartyogást hallhatunk.”
Küldte: Kállai József
Címlapfotó:Csepel.info
magyartudat.com



Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról 
Az Antikrisztus Keletről való lesz, nem pedig Nyugatról, de szeretve, tisztelve lesz és nagyra fogják őt becsülni mindkét oldalról, és a föld minden sarkában. A következőképpen fog elkezdődni: 
Az Antikrisztus, hamarosan egy háborút fog előidézni, Isten ellenségeinek segítségével, két nemzet között, melyek élén két makacs és erőteljes vezető áll. Ez a háború egyre csak fokozódni fog, és átterjed majd a többi országra is. Amikor a veszély már olyan súlyossá válik, hogy kezd kihatással lenni a legerőteljesebb nemzetekre is, akkor elkezdődnek a béketárgyalások. (masodikeljovetel.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése