2020. február 6., csütörtök

A TM beágyazódásai

























A TM beágyazódásai




A tudat-modell a gyógyításban, a Maharishi Ájurvédában – I. rész


A klasszikus ájurvéda szövegek azt mondják, ahhoz, hogy teljes hatékonysággal kezeljünk egy pácienst, nem részek összességeként, hanem egyetlen egészként kell őt tekintenünk. És hogyan írják le azt az egész-séget? Mindegyikünk, mondják a szövegek, három aspektussal rendelkezik, melyek a tudat, az elme és a test. Egy igazán átfogó gyógyító rendszernek mindhárommal foglalkoznia kell.

A három közül a legelső területre irányuló figyelem különbözteti meg aMaharishi Ájurvédát a többi rendszertől. A Maharishi Ájurvéda a tudatot helyezi figyelmének középpontjába. Semmiképpen sem hanyagolja el a másik kettőt, a testet és az elmét, ám a test, felfogása szerint csak a jéghegy csúcsa, az elme pedig a közvetlenül a víz alatt lévő rész. A jéghegy legnagyobb részét a tudat teszi ki. A Maharishi Ájurvéda szerint a páciens egészségének legfontosabb alapja a tudat, ezért a gyógyításnak is elsősorban erre kell irányulnia.

Mit jelent itt a „tudat” kifejezés? Manapság e szó számos dologra utalhat: politikai hozzáállásra, az információ feldolgozási módjára vagy az élet valamely tényének felismerésére. A Maharishi Ájurvédában azonban a tudat valami sokkalta alapvetőbb dolgot jelent. A tudat tapasztalásunk legbensőbb valósága – az, ami a gondolatok és az érzések alapját képezi. Maga a tudatosság, maga a tapasztaló. Ha elménk képességeinek bármelyikét fel kellene adnunk, akkor ezt adnánk fel utoljára, mivel a tudatosság nélkül egyszerűen semmit sem lennénk képesek felfogni.

A tudatosság annyira bensőséges részünk, hogy általában teljesen magától értetődőnek vesszük. A filozófusok azonban évszázadok óta próbálják megfejteni rejtélyét, és néhány mai gondolkodó kezd rádöbbenni arra, hogy a tudat a tudományok egyik végső misztériuma. A Maharishi Ájurvéda úgy tartja, hogy a tudat sokkal több annál, mint amit a legtöbb ember valaha is megtapasztal, vagy amit a tudomány eddig feltárt, annak ellenére, hogy – mint azt az alábbiakban is látni fogjuk – a tudomány leghaladóbb területei közül jó néhány kezd hasonló következtetésekre jutni.

A tudattal kapcsolatban a Maharishi Ájurvéda elsőként azt szögezi le, hogy a tudatról való hétköznapi tapasztalatunk legjobb esetben is csupán töredéke annak, ami valóságban lehetne. A tudatosságunk voltaképpen a normális szint alatti. A hétköznapi tapasztalásban valódi önmagunk, Önvalónk – az alapvető tapasztaló, a csendes szemtanú – rejtve marad. Gondolatokat, érzéseket, érzeteket és észleleteket tapasztalunk, ám nem tapasztaljuk meg magát a tapasztalót. Ez annyira magától értetődő alaphelyzet, hogy az egyetemi filozófia órák kivételével nem is szokás beszélni róla, a Maharishi Ájurvéda számára azonban rendkívüli jelentőséggel bír. Az ember belső, lényegi természetének takarásban maradása, mint látni fogjuk, a betegségek és az élet problémáinak legvégső oka.

Másodszor, a csendes szemtanú – a tudatosság nyugodt, legegyszerűbb állapota, amely általában rejtve marad, még akkor is, ha mindenütt ott van életünkben, mint annak középpontja – a Maharishi Ájurvéda szerint rendkívül alapvető jelentőségű. Ez jelenti a mindenséggel és annak összes törvényével való legmélyebb kapcsolatunkat. Jelentősége messze túlhaladja egyéni mentális tapasztalásunkat, és magában foglalja az élet teljességét.


A tiszta tudat mint az egyesített mező 

A védikus hagyomány felfogása szerint a természet alapvetően nem objektív. Nem anyagi tárgyakon alapszik. Legalapvetőbb valósága sokkal inkább egy teljesen szubjektív valami – a tiszta, elvont intelligencia vagy tudat határtalan és örök mezeje. Ez az egyesített mező az összes természeti törvény otthona. Amit anyagi világként látunk és tapasztalunk, az valójában nem más, mint ennek a tiszta, alapvető tudatmezőnek a hullámai, rezgései vagy impulzusai. Mi magunk – pontosabban testünk és elménk – sem más, mint a mozgásba lendült tiszta intelligencia.

A védikus felfogás szerint ha az emberi elme megfelelően csendessé és tisztává válik, akkor kapcsolatba léphet ezzel a tiszta tudatmezővel, mely a fizikai világ alapját képezi. Elménk képes lenyugodni és közvetlen módon megtapasztalni ezt a tudatmezőt.

Láthatjuk, hogy ez a tapasztalás önmagában is igen érdekes élmény, ám a Maharishi Ájurvéda ennél tovább megy. Úgy tartja, hogy ez a tapasztalás egyenest szükséges ahhoz, hogy az ember eszményi egészségre tegyen szert. A védikus gondolkodás szerint az egyesített mező közvetlen megtapasztalásának jótéteményei oly nagyok, hogy a tudat magasabb állapotainak megtapasztalásához vezetnek, melyeket együttesen „megvilágosodás”-nak neveznek.

A védikus hagyomány sajátos fogalmakat használ e jelenségek leírására. A tudatosságunk legegyszerűbb formája – a tiszta tudat – az átman, avagy az Önvaló. A védikus bölcselet az átman helyzetét azzal a kijelentéssel írja le, hogy „ajam átmá brahma” – Ez az átman maga a Brahman, a teljesség, az egyesített mező. A folyamat, amelynek során valaki eljut e megvilágosodásnak nevezett állapotig, az arra való ráébredést jelenti, hogy az átman, mindenki Önvalója, nem más, mint a Brahman, az egész világmindenség esszenciája.


Megvilágosodás

A védikus szóhasználatban a „megvilágosodás” kifejezés nem tényismeretek birtoklását, egy hitrendszer megismerését vagy bárminemű intellektuális megértést takar. Ehelyett a belülről jövő világosságra utal. Azt jelenti, hogy az egyéni elmét saját természetének alapjánál teljesen beragyogja a tiszta tudat határtalan, transzcendentális mezeje.

Ahogyan egy fa, amely gyökereivel lenyúl egy földalatti vízforráshoz, úgy az emberi elme is képes lecsendesedni, hogy megtapasztalja a tiszta intelligencia e határtalan mezejét. Mint Maharishi kifejti, ha ezt a tapasztalást naponta kétszer ismételjük a TM és a TM-Szidhi program segítségével, az elme alaposan megismeri ez a mezőt, és elnyeri annak képességét, hogy még a hétköznapi tevékenységek közepette is fenntartsa a vele való kapcsolatot. Maharishi így ír erről:

Csak a meditáció kezdeti napjaiban van úgy, hogy az embernek meditálnia kell ahhoz, hogy megtapasztalja az elmének ezt a csendes, nyugodt szintjét, a tiszta tudat állapotát. Ahogyan tovább váltogatjuk a meditáció tapasztalatát a napi aktivitással, a tiszta tudat értéke egyre inkább átitatja az elmét. Tudatosságunkban a tudat tiszta szintje stabil alapot nyer. Amikor pedig ez a tiszta szint […]még a napi tevékenységek közepette is élő valósággá válik, akkor az a megvilágosodás állapota. Ez a szenvedéstől mentes élet, az az élet, amikor minden gondolat és cselekvés spontán módon helyes.” 

Számos egyéb dolog mellett a megvilágosodást az emberi egészség optimális állapotaként tekintik. Ezért ennek az állapotnak a megteremtése a Maharishi Ájurvéda legmagasabb célja. Miért van az, hogy a megvilágosodás vagy még csak a megvilágosodás irányában való fejlődés is előmozdítja az egészség javulását? Ennek számos oka van, amelyeket egyenként veszünk sorra.


Cselekvés a Természeti Törvénnyel összhangban 

A fenti Maharishi-idézetben szereplő utolsó megjegyzés – a „spontán módon helyes” gondolkodással és cselekvéssel kapcsolatban – további kifejtést igényel. A Rigvéda egyik sora így írja ezt le: jatínám brahmá bhavati szárathih. Maharishi ezt így értelmezi: Azok számára, akiknek az elméje megállapodott az önviszonyuló tudatban, a természeti törvény végtelen szervezőereje válik [minden cselekedetük] kocsihajtójává.” Úgy tartják, az élet ezen állapotában a mindennapi életet spontán módon a természeti törvények támogatják.

Felmerülhet a kérdés, hogy minden cselekvés amúgy is összhangban van a fizika, a biológia és a többi tudomány törvényeivel, ám a védikus tudomány más értelemben használja ezt a kifejezést. Bizonyos cselekvések kívánatos, életet-támogató eredményt hoznak, mivel az összes törvényt tekintetbe veszik, bizonyos cselekvések pedig nem kívánatos eredményre vezetnek, mert nem veszik tekintetbe a természet törvényei működésének következményeit. Ha valaki lelép a mélybe a háztetőről, akkor a zuhanását szintén a gravitáció ereje kormányozza, ám tette ennek következményeivel még sincs „összhangban”. Bizonyos természeti törvények olyan cselekvéseket foglalnak magukban, amelyek fenntartják a jóllétet és a fejlődést – például ha valaki gondját viseli a gyermekeinek – az ezekkel szembenálló cselekedetek pedig kárt és boldogtalanságot okoznak. Spontán módon összhangban cselekedni a természeti törvényekkel azt jelenti, hogy valaki spontán módon úgy cselekszik, hogy tettei a jóllétet támogatják.

Úgy tartják, ha az ember ilyen összhangban él a természeti törvénnyel, az igen dinamikus hatással van mindennapos, percről percre történő cselekedeteire is. A kimagasló teljesítményt nyújtó atléták gyakran számolnak be egy úgynevezett „zóna-élményről”, amikor – néhány pillanatra – minden cselekvésük automatikusan jön és spontán módon helyes. Ez az élmény ízelítő a megvilágosodásból, és egy elképzelést nyújt arról, hogy mit is érthetünk azon, hogy „az életet spontán módon teljes összhangban éljük a természeti törvényekkel.” Amikor az elme összhangban van a tiszta tudattal – a természeti törvény egyesített mezejével – akkor minden gondolatunkat és cselekvésünket a természet összes törvénye alkotja meg.

A spontán módon helyes cselekvés e jelensége fontos következményekkel jár az egészség terén is. Az egészség megőrzése annak az eredménye, hogy összhangban élünk az emberi test működését irányító természeti törvényekkel. Szervezetünket például nem arra tervezték, hogy dohányfüstöt lélegezzen be, így amikor ilyen természetellenes cselekedeteknek tesszük ki, akkor annak a tüdőnk és a szívünk látja kárát.

A természeti törvénnyel összhangban való cselekvés ez esetben azt jelenti, hogy nem dohányzunk. Ennek nyomán számos, az egészséget kormányzó törvényre mutathatunk rá: ne dohányozzunk, mozogjunk eleget stb. Azonban akad néhány törvény, amelyre nem tudunk közvetlenül rámutatni. Az orvostudomány ezen a ponton ennyit tud csak, a Maharishi Ájurvéda viszont jó néhány további tanácsot is ad a kérdéssel kapcsolatban. Ám minden tanácsa az egyénhez és annak körülményeihez kell, hogy igazodjon. Továbbá számos olyan lehetőség merül fel, amelyet senki sem látott előre. Az ideális megoldás az lenne, ha képesek lennénk spontán módon összhangban cselekedni a természeti törvénnyel. A Maharishi Ájurvéda úgy tartja, hogy elnyerhetjük ezt a képességet, azáltal, hogy a transzcendentális tudat közvetlen megtapasztalása segítségével kifejlesztjük a kapcsolatot a belső tudatosságunkkal. Úgy tartják, ha valaki ilyen módon „ráébred” saját tudatának teljességére, mint a természeti törvény egyesített mezejére, az egy spontán, intuitív összhangot hoz létre a természeti törvénnyel. (Ez áll annak a hátterében is, hogy a Transzcendentális Meditáció segít leszokni a dohányzásról, illetve megszabadulni a drog- valamint az alkoholfüggőségtől, és általában véve is nagymértékben segíti a betegségek megelőzését.)


Tudat-modell a gyógyításban – 2. rész: Test, elme és tudat kapcsolata


Annak kifejtéséhez, hogy a megvilágosodás a természeti törvényre való spontán ráhangolódást teszi lehetővé – mint azt a korábbiakban leszögeztük – részletesebben bele kell mennünk a védikus tudományba.

Hogy a tudatosság legegyszerűbb formájával, a tiszta tudattal való kapcsolatfelvétel a természetben található fejlődés áramlatával való mélyebb összhangot eredményez, azon az elgondoláson alapszik, hogy az egyesített mező az, amely elsődleges formában létrehozza a természetet. A tiszta tudattal való összekapcsolódás pedig olyan, mintha a természeti törvény központi processzorához csatlakoznánk. A Maharishi-féle védikus tudomány ezt így

magyarázza:

A Véda és a fizika

Tegyünk először egy kis kitérőt. Noha a védikus világlátás lehet, hogy szokatlannak tűnik a nyugati fül számára, mégis figyelemreméltó módon egybevág a modern fizika felfedezései nyomán a természetről kialakult képpel. A körülöttünk lévő, látszólag szilárd anyagi testeket a fizika is úgy írja le, mint amelyek valójában egy alapvető, nem-anyagi mező hullámai vagy lüktetései.

A fizika első lépései ebben az irányban magukban foglalták az úgynevezett kvantummechanikát, mely azt találta, hogy az elemi részecskék valójában alapvető kvantummezők „hullámfüggvényei”. A klasszikus fizika által elgondolt részecskékkel szemben ezek a hullámfüggvények nem olyasvalamik, amelyeket általában „dolgok”-ként szoktunk elképzelni. A hullámfüggvények lényegébentudást jelentenek – annak valószínűségét képviselik, hogy valami meg fog történni. A valószínűségi függvényekből álló univerzum megszűnik gigászi gépnek lenni, mint ahogyan azt a newtoni fizika nyomán kialakult kép láttatta velünk. A világegyetem sokkal inkább egy ideának tűnik, a tudás kifejezett formájának. Ahogyan Heny P. Staff fizikus, a Lawrence Berkeley Laboratórium munkatársa fogalmaz Mind, Matter and Quantum Mechanics [Az elme, az anyag és a kvantummechanika] című könyvében:

A kvantumfizikai világ egységesen idea-szerű sajátságait tekintve a helyes válasz arra a kérdésre, hogy „Miféle világban élünk?”, így hangzik: „Egy ideaszerű világban élünk, nem pedig egy anyagszerűben”… A kvantum-világmindenségben nincs hely az anyag számára. Ez a következtetés, különös módon, pontosan a fordítottja annak, ami a klasszikus fizika modelljéből következett, amelyben nem volt természetes hely az elme számára.” (211. oldal)

A következő lépés a fizika világfelfogása számára annak meglátása volt, hogy a különféle kvantummezők kisebb számú alapvető mezőből jönnek létre. Az 1960-as években a fizikusok megmutatták, hogy az elektromágnesesség és az ún. „gyenge” kölcsönhatás, a négy alapvető erő-mező közül kettő, tulajdonképpen ugyanaz az egyetlen mező, csak más öltözetben. Hasonló módon feltárták azt is, hogy a milliárdnyi elemi részecske (neutrinók, kvarkok és egyebek) kivétel nélkül egyazon anyagi mező fluktuációi, amelyet lepto-kvark-mezőnek neveznek. A fizikusok voltaképpen a természetben található összes erőt és részecskét három „szupermező” fluktuációjaként írják le. (Ezeket egy későbbi fejezetben tárgyaljuk részletesebben, ahol kiderül, hogy milyen megdöbbentő párhuzamokat mutatnak a Maharishi Ájurvéda elgondolásaival.)

A mai fizika legfőbb keresése, hogy megtalálja azt az egyetlen „szuperegyesített” mezőt, amely a három szupermező alapjában található. Számos fizikus úgy véli, hogy már rendelkeznek egy sikeres egyesített mező elmélet lényegével. Ezt az elgondolást szuperhúr elméletnek nevezik. Néhányan úgy gondolják, hogy akár egy évtizeden belül képesek lesznek kidolgozni ennek részleteit is. Ha ez így lesz, akkor a fizikusok mindent le tudnak majd írni a természetben, beleértve a testünket is, egy mindenek alapjában lévő, transzcendens, nem anyagi egység vibrációs módjaként – mely nem más, mint a tiszta intelligencia alapvető mezejének rezgése.

A védikus gondolkodásra úgy tekinthetünk, mint amely mindig is ilyenformán írta le a világegyetemet. Eddig is számos párhuzamot találtak az egyesített mező védikus leírása, valamint a között a kép között, amely a modern fizikában kezd kialakulni az egyesített mezővel kapcsolatban. Ezek gyakran magukban foglalják annak mechanizmusát, ahogyan az egység soksággá nyilvánítja meg önmagát. Ezzel kapcsolatban először a védikus tudomány megközelítését tekintjük át, majd feltárjuk annak párhuzamait a fizikában.


A teremtés mechanizmusa             

Miként van az, hogy a természet alapjánál egy egység, a tiszta lehetőség változatlan mezeje a sokság formájában nyilvánítja meg magát? A védikus tudomány ezt az alábbi módon magyarázza: Az egyesített mezőnek mint tiszta tudatnak természetszerűleg tudatosnak kell lennie. Ez a mező tudatában van valaminek. Ha pedig a teremtés alapjában egyedül a tudat az egyetlen valóság, akkor az csak önmagáról lehet tudatos. A tiszta tudat, állapítja meg Maharishi,  természeténél fogva „képtelen visszatartani magát” attól, hogy megismerje önmagát. A tiszta tudat ezért „teljességgel önviszonyuló” – egyedül önmagáról tudatos. Így nem más, mint a tudat természete biztosítja azt, hogy egy osztatlan egység – a tiszta tudat – automatikusan egy három részre tagolt soksággá legyen. Ahogyan a tudat megismeri önmagát, megismerővé, megismerési folyamattá és megismert tárggyá lesz. Másként fogalmazva megfigyelővé, megfigyelési folyamattá és megfigyelt tárggyá. A tudat az alany, a tudat a tárgy és a tudat a kettő közötti kapcsolat. A tudat egyszerre egy és három.

Szanszkritul a megismerőt risinek, a megismerési folyamatot dévatának, a megismerés tárgyátcshandasznak nevezik. Az alapvető egység, amelyből a három fakad, és amelyben továbbra is létezik,szanhitá (egység, összeszedettség) névre hallgat.

A folyamatban van egy további lépés. A tiszta tudat mezején, mondja Maharishi, az egység vagy szanhitá és a hármasság, a risi, dévatá és cshandasz (a megismerő, a megismerés és a megismert) – melyek közül mind a három csupán a szanhitá különböző árnyalata – egy „végtelen frekvenciával” oda- és visszavált egymásba. Ez a rendkívül gyors oda-visszaváltás az egység és a hármasság között határtalan dinamizmussal ruházza fel azt a mezőt, amely egyébként tökéletesen csendes. Maharishi felfogása szerint ez az a pont, ahol a teremtés sokfélesége kezdődik. A tiszta tudat egysége vagy szingularitása spontán módon „törik” soksággá, a tiszta tudat csendje pedig dinamizmussá.


A tudattól az anyagig

Az egyesített mező szimmetriahasadása nem csupán spontán módon, hanem szekvenciálisan – meghatározott sorrendet követően – megy végbe. Mihelyst sokságra tagozódásának ez a belső önviszonyuló folyamata megkezdődik, meghatározatlan módon tovább megy, létrehozva az egész mindenség összetett valóságát. A risi, a dévatá és a cshandasz közötti, megszabott sorrendet követően végbemenő, sokságra tagoló folyamatok, mondja Maharishi, „azok a finom kreatív impulzusok, amelyek azzal foglalatoskodnak, hogy az intelligencia mezejét az anyag mezejévé alakítsák.”

A fentebbi gondolatot így bonthatjuk ki részletesebben: a soksággá tagozódás első lépései egy mentális valóságot hoznak létre. Az én-séget (ahankára vagy ego), illetve az intellektust (buddhi), azaz a különbségtétel mentális képességét. A buddhi az, amely az egység és a sokság, az egy és a három, a szanhitá, illetve a risi, dévatá és cshandasz kapcsolódási pontján helyezkedik el.

Végezetül, számos köztes lépés után, ez a megszabott sorrendet követő kibontakozás létrehozza az anyagot. Az anyag elsőként az öt mahábhúta formájában válik ki. Ezeket egy későbbi fejezetben tárgyaljuk részletesebben, ahol látni fogjuk, hogy milyen meglepő párhuzamot mutatnak a fizika öt „spin típusával”. Az öt mahábhútából egy további átalakulás folyamán jön létre a dósáknak nevezett három fizikai elv (melyeket szintén az említett, későbbi fejezetben magyarázunk el bővebben, és amelyek párhuzamba állíthatók a három szupermezővel). A dósák a szervezet irányító elvei. Ennek a meghatározott sorrendet követő kibontakozásnak számos további lépése van, ám e könyv céljai szempontjából a fentiek elegendőek.

Mindez ahhoz a három alapvető tényezőhöz visz minket vissza, amelyekkel ezt a fejezetet kezdtük, és amelyekkel egy Maharishi Ájurvédában képzett orvosnak foglalkoznia kell: a tudathoz, az elméhez és a testhez. Miért kell mind a hárommal foglalkoznunk? Ennek oka, hogy végső soron a tudat a forrása az elmének és a testnek. A test a szubjektív világ formát öltése (itt érhetjük igen erőteljesen tetten azt, hogy a gondolatok és az érzelmek miért vannak olyan nagy hatással a fiziológiára). Az elme a test előtt nyilvánul meg, a test pedig ebből jön létre.

Az egyesített mezőt egy olyan földalatti víztározóhoz hasonlítottuk, amelyikből a fa táplálkozni tud. Az elme képességei e hasonlatot követve a fa gyökereinek feleltethetők meg. A gyökerek kétségtelenül jelentős szerepet játszanak a fa életében. Ugyanígy, ha az elme ráébred a saját létének teljességére azáltal, hogy újra feleleveníti kapcsolatát az egyesített mezővel, az az egészséget a legalapvetőbb szintről kezdi táplálni. Ezért helyez a Maharishi Ájurvéda oly nagy kapcsolatot a Transzcendentális Meditációra és a TM-Szidhi programra.


Hogyan történik a megnyilvánulás: a modern fizika és a védikus tudomány párhuzamai

Miféle kapcsolatban állnak a fentebb elmondottak az egyesített mező fizikájával? Csak az áttekintés végett – a védikus tudomány szerint az egyesített mező az alábbi módon nyilvánul meg:

  1. Szimmetria hasadás: három részre oszlás, melyet az egyesített mező természete – a tudat – okoz. Ez egyidejűleg az egység (szanhitá) és a hármasság (megismerő, megismerés és megismert, azaz risi, dévatá és cshandasz) állapotában van.

  2. Ez a három érték kölcsönösen hatást gyakorol egymásra, hogy a risi, a dévatá és a cshandasz újabb nemzedékeit hozzák létre.

  3. A risi, a dévatá és a cshandasz kölcsönhatása a soksággá tagozódás meghatározott sorrendben lezajló folyamata, melynek végeredménye az anyag megjelenése.

A modern fizika a védikus tudománnyal egybehangzó módon írja le a szuperegyesített mezőt, mint amely „három az egyben” szerkezettel rendelkezik, amely egyszerre határtalanul csendes és dinamikus, és amely a „spontán, szekvenciális szimmetriatörés” által nyilvánul meg. Ennek matematikai részleteibe most nem megyünk bele, ám a párhuzamok szembeszökőek.

(Részlet Dr. Hari Sharma és Dr. Christopher Clark „Contemporary Ayurveda. Medicine and Research in Maharishi Ayurveda” című könyvéből. Folytatása következik, „A véda és a fiziológia” címmel.



Tudat-modell a gyógyításban – 3. rész: A véda és a fiziológia


A fizika úgy írja le a világot, mint a tiszta tudás egyetlen, transzcendens mezejének rezgésmódjait. A védikus világkép szinte szó szerint így fogalmaz. Ez még magában a „véda” szóban is benne rejlik. Úgy vélhetjük, hogy a védák ősi könyvek gyűjteményei csupán. Maharishi szerint azonban, bár a véda szó tudást jelent, sokkal egy inkább transzcendentális „tudáscsomagról” van szó, amelyet az egyesített mező rezgésmódjainak tarthatunk. Az egyesített mezőnek ezek a rezgésmódjai, a véda alkotóelemei azok, amelyek anyagi világ formájában megnyilvánulnak körülöttünk. A véda a teremtés absztrakt tervrajza, vagyMaharishi Mahesh Yogi még dinamikusabb metaforája szerint: „a világegyetem alkotmánya”. E hasonlat a védát a kormányok által létrehozott alkotmányokkal állítja párhuzamba, amelyek a nemzeti törvények alapját képezik, éppúgy, ahogyan a véda a természeti törvényekét.

A véda tartalmára gondolhatunk úgy, mint a természet törvényeire, amelyek nem egyenletek, hanem rezgések formájában fejeződnek ki. Ezek a védikus tudomány szerint hangokként hallhatók meg, amikor valakinek a tudata elégséges módon megállapodott a transzcendentális tudatban. A Rik Véda például feljegyzi a risi, a dévatá és a cshandasz fentebb leírt váltakozásait. Ezért van az, hogy az önmaga teljességére mint az egyesített mezőre ráébredő elme spontán összhangot hoz létre a természeti törvénnyel: az elme, méltóságának ezen a szintjén, a maga csendes, lenyugodott állapotában a természet összes törvényét magában foglalja.

Az az elgondolást, hogy a szervezetet felépítő természeti törvények az egyesített mezőben rezegnek, a védikus tudomány rendszerezett módon ki is bontja. A védikus hagyomány az egyesített mező 40 rezgéstípusát adja meg. Közülük az első a teljesség, a többi 39 ennek a holisztikus értéknek az alkotó dinamikáját adja. Ezek az értékek azután mind tovább és tovább tagolhatók. E rezgésmódok fejeződnek ki aztán a védikus irodalom 40 ágában, és meglepő párhuzamba állíthatók az emberi fiziológia és anatómia 40 aspektusával, mint azt Dr. Tony Nader kutatásai igazolták.

Ezek a megfelelések igen fontos következményt tartogatnak a Maharishi Ájurvéda számára: még mélyebb igazolását adják annak, hogy a transzcendentális tudat megtapasztalása miért olyan rendkívüli jelentőségű az egészség számára.


A megfelelő sorrend újra beállítása 

Említettük, hogy az egyesített mező a világegyetemben a „spontán, meghatározott sorrendben végbemenő szimmetriatörés” által nyilvánul meg. A meghatározott sorrend ez esetben rendkívül fontos. Az egyesített mező lüktetései, mint említettük, egy meghatározott sorrendet követve alakulnak ki. A betegség a védikus tudomány szerint azért jön létre, mert a természeti törvény kifejeződésének megszabott sorrendjében zavar keletkezik. Végső soron egy degeneratív betegség sem jelent mást, mint hogy a természeti törvény megfelelő sorrendje megtörik. Az egészség visszaállítása tehát azt jelenti, hogy visszaállítjuk azt a megszabott sorrendet, amely által a természeti törvény kibontakozik.

Hogyan lehet ezt a rendet helyreállítani? Ha a természet minden törvénye az egyesített mezőből fakad és az elme képes arra, hogy lenyugodjon saját tudatosságának legtisztább állapotába, a transzcendentális tudatba, és ráébredjen arra, hogy ez az egyesített mező, akkor, ebben az állapotban, az ember egy a természet összes törvényével. Ezek közé tartoznak azok a törvények is, amelyek a testet létrehozzák. Annak módja tehát, hogy újra beállítsuk a természeti törvény kifejeződésének helyes sorrendjét, amely az egészséges testet megalkotja, az lesz, hogy helyreállítjuk kapcsolatunkat az egyesített mezővel, amelyből a természet törvényei létrejönnek. Egyszóval, megtapasztaljuk a transzcendentális tudatot.

Szubjektív tekintetben a transzcendentális tudat a „tiszta tudat” állapota: egyedül önmagára, saját határtalan természetére éber tudatosság. Ez az állapot a védikus szövegek szerint egyúttal az ánanda, a tiszta boldogság állapota. Objektív vonatkozásában viszont ez az állapot a fiziológia egy felettébb rendezett és nyugodt állapotával vág egybe. Ennek jegyeit egyrészt tudományos vizsgálatok írták le, másrészt ugyanezek a vizsgálatok úgy találták, hogy ez az állapot rendkívüli jótéteményeket gyakorol az emberi egészségre. Ez a tapasztalás tehát szubjektív és objektív tekintetben is támogatja a gyógyulást és az egészséget.

Transzcendentális Meditáció és más mentális technikák mellett a Maharishi Ájurvéda további elemei, mint például az étrend, a gyógynövénykészítmények vagy a védikus hang terápia, melyeket e könyv későbbi fejezeteiben fogunk bemutatni, mind arra irányulnak, hogy helyreállítsák ezt a bizonyos helyes sorrendet.

A megnyilvánulási sorrend újra beállításának eszméje magyarázza a természeti törvénnyel való spontán összhangot is. Ez akkor jön létre, amikor a transzcendentális tudat stabil alapot nyer a tudatosságban. Ahogyan a természeti törvények egy meghatározott sorrendet követve alakítják ki a világegyetemet, úgy nyeri el az egyén is a természeti törvények megfelelő rendjének teljes támogatását. Egy sportoló időzítése is akkor válik tökéletessé, amikor helyesen számolja ki a lépéseinek vagy dobásainak pontos erejét és szögét. A páciens pedig azokat a helyes lépéseket alakítja ki ugyanilyen módon, amelyeket meg kell tennie egészségének helyreállítása végett.


Pragjáparádh, avagy hogyan „felejtjük el” az egyesített mezőt 

Áttekintettük annak okait, hogy a védikus tudomány miért tartja úgy, hogy az egészség alapja a megvilágosodás irányában való növekedés. Ez azáltal történik, hogy az egyéni elmét és öntudatot ráébresztjük: a maguk teljességében ők sem mások, mint az egyesített mező, a Brahman, a teljesség. Ennek folytán az ember eljut ahhoz, hogy spontán módon összhangba kerüljön a természeti törvénnyel. Ez pedig helyreállítja a természeti törvény azon meghatározott kifejeződési sorrendjét, amely lehetővé teszi a tökéletes egészséget. A testet ezért az egyesített mező kifejeződésének tarthatjuk, mely ezen meghatározott módokon jön létre. Ha felelevenítjük az ezzel a mezővel való tudatos kapcsolatunkat, akkor azzal gyógyító és egészség-támogató hatást gyakorolhatunk szervezetünkre. Ennek révén megelevenedik az a sorrend, az a mintázat, amelynek uralkodnia kell az egészséges testben. A test ugyanis lényegét tekintve nem annyira anyag, mint az intelligencia megszabott módokon kibontakozó mintázata.

Ám hogyan szakadhat meg ez a sorrendiség? Más szavakkal fogalmazva, hogyan „felejtjük el”, hogy lényegében véve mi magunk is az egyesített mező vagyunk?

Maharishi a kérdés vizsgálatát a risi, a dévatá és a cshandasz hármasával kezdi. Ezek jelentik a kulcstényezőjét annak, ahogyan az egyesített mező háromszoros természete egymásra hat. E három tényezőt Maharishi úgy hívja, hogy a tudat egyesített mezejének „intellektuálisan felfogott alkotóelemei”. Amikor úgy fogalmaz, hogy a megfigyelő, a megfigyelési folyamat és a megfigyelt tárgy „intellektuálisan felfogott alkotóelemek”, akkor Maharishi azt emeli ki, hogy ezek az intellektus különbségtevő képességének termékei, nem pedig abszolút léttel bíró jelenségek. Az intellektus – a buddhi – mélyebb dolgot jelent annál a valaminél, amelyet IQ tesztekkel mérnek. Sokkal inkább azt a képességünket jelöli, amely különbségeket tesz és elhatárol. Ez áll a risi, a dévatá és a cshandasz, vagyis a sokság és a szanhitá, az egység találkozási pontjánál.

Maharishi magyarázata szerint az anyagi világmindenséggé való megnyilvánulás semmiféle nehézséggel nem jár, egészen addig, amíg az intellektus nem vész el a maga különbségtételeiben. Ám ahogyan egy homokvihar is eltakarhatja előlünk a tájat, úgy a risi, a dévatá és a cshandasz dinamikus egymásra hatásainak forgataga is elrejtheti a végső valóságot. Az intellektus elvész a világ összetett, állandóan változó látomásában. A tudat tárgy-viszonyulóvá válik, ahelyett, hogy önviszonyuló lenne, elvész a cshandasz (a megismert tárgy) eltakaró értékében. Az anyagi teremtés csillogása betölti az elmét. A tudat csendes egységének emléke – a risi, a dévatá és a cshandasz szanhitája – eltűnik. Ezt az egyoldalú tudatosságot nevezik úgy, hogy pragjáparádh, az „intellektus tévedése”.

A probléma megint csak nem a soksággá tagozódás, a tiszta tudat anyaggá történő megnyilvánulása. Az intellektus „tévedését” az jelenti, hogy az anyagi kifejeződések élvezetének közepette megfeledkezik az alapvető egységről. Önmagában a sokság élvezete és a soksággal való kapcsolat nem gond, akkor lesz azzá, amikor az egységről megfeledkezünk. Ez az „emlékezetvesztés”, ahogyan azt a védikus tudomány nevezi, téves ítéletekhez vezet azzal kapcsolatban, hogy miként cselekedjünk egészségünket vagy életünk más területeit illetően (vagyis hogy a természeti törvénnyel összhangban éljük az életünket). Az ember az öt érzékszerv keretei között hozza döntéseit, ahelyett, hogy az élet teljességében élne. Például túl sok egészségtelen ételt fogyaszt, túlhajtja magát a munkájában, keveset alszik vagy bármilyen más, betegséget okozó magatartást folytat. Ez vezet ahhoz is, hogy a szervezetben a természeti törvény kifejeződésének helyes sorrendje felborul.

Így a Maharishi Ájurvéda szerint a pragjáparádh áll minden betegség kórtanának hátterében: egyrészt ez hajlamosít arra, hogy olyan életmódbeli döntéseket hozzunk, amelyek aláássák az egészséget, másrészt ez ássa alá a szervezetben a természeti törvény kifejeződését. Amikor azonban a pragjáparádh visszafordul, ez jelenti minden gyógyulási folyamat alapját, és sokszor már ez is hatalmas javulást hoz az emberek életminőségében. A Maharishi Ájurvéda tudati technikái, melyek a következő fejezet tárgyát képezik, abban segítenek, hogy úrrá legyünk a pragjáparádhán és hogy „helyreállítsuk” magunkban az egyesített mező „emlékét”.


Következmények a gyógyításban: a test mint állóhullámok összessége

A pragjáparádh, az intellektus tévedése ma lényegében véve egyetemes jelenség. A belőle fakadó betegségeken kívül azonban egy elvontabb következménnyel is jár: az a normális, hétköznapi látásmód, ahogyan a világot felfogjuk, téves. A világ, ahogyan látjuk, egy hatalmas káprázat (a védikus kifejezés erre a májá). A bennünket körbevevő, látszólag szilárd tárgyak egyáltalán nem szilárdak, hanem egy nem anyagi mezőn álló hullámok. A felszínes valóság környező sokfélesége egy rejtett, a mélyben lévő egységből fakad.

Az a látásmód, amely a modern fizikában is kezd kialakulni mindezekkel kapcsolatban, körvonalaiban, de még részleteiben is igen nagy összhangban áll a védikus látásmóddal. Ráébredve arra, hogy környezetünk látszólag szilárd tárgyai nem mások, mint egy nem-anyagi egyesített mező rezgései, a fizikusok megértették, hogy az anyagi mindenség csak az érzékszervek és az értelmezésünk által létrehozott káprázat. Sir James Jeans, Sir Arthur Eddington, Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger és számos kiemelkedő huszadik századi fizikus igen részletesen kifejtette ezzel kapcsolatos nézeteit. Egyikük sem fogalmazott azonban olyan tömör kifejezőerővel, mint Paul Davies: „A tapasztalásunk hétköznapi világa csupán egy nagy átverés.”

A modern orvostudomány azonban továbbra is a hétköznapi tapasztalást követő, a „klasszikus” fizika elveinek megfelelő gondolkodásmódon alapszik. A medicina úgy tekint a testre, mint egy összetett gépezetre. A test szilárd anyagból épül fel, olykor rosszul működik, esetleg külső dolgok támadják meg. Ahhoz, hogy megjavítsuk, amikor „elromlik”, varázslövedékekkel (gyógyszermolekulákkal) bombázzuk támadóit vagy úgy vágjuk ki és illesztjük be a részeit, mintha csak egy olyan autó alkatrészeivel tennénk, amelyben ki kell cserélni a dugattyút vagy az elektronikát.

Annak legnagyobb részéhez, amit az orvostudomány tesz, egy ilyen világlátás elegendőnek tűnik. Ám, mint azt az első fejezetben láttuk, ennek a szemléletmódnak megvannak a maga korlátai. A mellékhatások mindenütt jelenlevő problémája, a gyógyszerek által okozott betegségek mind annak folytán lépnek fel, hogy a testet egy független részekből felépült gépezetnek fogjuk fel, nem pedig egy holisztikus mintázatnak.

Azonban a kvantumfizika és a Maharishi Ájurvéda egy teljesen más képet tár elébünk, amelynek alapján teljesen más módon kell az emberi szervezetre tekintenünk. A test nem egy gépezet, hanem rezgések határtalanul összetett folyama, amely a tiszta intelligencia alapvető, nem-anyagi természetű egyesített mezejében megy végbe. A klasszikus fizika úgy látja a molekulákat, mint a szilárd anyag összetömörült, aprócska halmazait, mint a mágneses mező által összetartott billirádgolyókat. Ám a kvantumlátásmód szerint, amely sokkal pontosabb képet fest a valóságról, a molekula nem biliárdgolyók halmaza, hanem egy lüktetés-mintázat az alapvető, nem-anyagi mezőben.

Mindezt így gondolhatjuk el: ha egy rudat beleállítunk egy patakmederbe, úgy, hogy egyenesen álljon, akkor a mellette elhaladó hullámok egy ún. „állóhullámot” keltenek a rúd folyásirány felőli oldalán. A vízfolyam, amely szétvált, hogy megkerülje a rudat, ismét összefut és egy hullámtaréjt hoz létre. Ez az állóhullám látszólag állandó formával és folyamatos létezéssel rendelkezik, valójában azonban víz folyik rajta keresztül minden egyes pillanatban.

A molekulákat is így, állóhullámokként gondolhatjuk el. Szilárdnak és változatlannak tűnnek, ám voltaképpen egy alapvető kvantummező fluktuációi. Az egyes atomok és részecskék jönnek és mennek, folyamatosan váltják egymást, csak az alapvető minta marad azonos. Ugyanez igaz a test egészére is. Bizonyos atomok néhány naponként vagy akár néhány percenként kicserélődnek benne. Az állandó változás e folyamatában az egyetlen dolog, amely azonos marad, az állóhullám végtelenül összetett mintázata. A test egy mintázat, nem pedig egy anyagtömb.

Mindennek az a következménye, hogy az egészséggondozásnak is alapvető változáson kell átmennie. A felszíni megközelítéseknek is megvan a maguk hasznossága: ha valaki eltöri a lábát, akkor továbbra is szüksége lesz a gipszre. A hétköznapokban megszokott makroszkopikus tér- és időskálán a „klasszikus” fizika szerinti biliárdgolyó-világkép megközelítő mértékben helyes. Ám amint azt egy későbbi fejezetben tárgyaljuk majd, az orvostudomány egyik új áttörése, a szabad gyökök természetének megértése már egy olyan szintről származik, amely túltekint a sejteken, egészen a molekulák szintjére. Ez felveti a kérdést, hogy hasonlóan nagy előrelépések történhetnek-e akkor, ha még mélyebbre megyünk, egészen addig a mezőig, amely alapját képezi a molekuláknak – amelyek végső soron maguk sem nem mások, mint állóhullámok.

Az eddig elmondottakból az is fakad, hogy egy tökéletesen hatékony egészséggondozási rendszer nem csupán a durva, anyagi szinten, hanem a természeti törvény legalapvetőbb szintjén is tevékenykedik. Egyszerre dolgozik a mélyben és a felszínen. A Maharishi Ájurvéda célja, hogy egy ilyen integrált megközelítésmódot szolgáltasson. A Maharishi Ájurvéda modellje – mint azt fentebb vázoltuk – elsődlegesen a tudattal foglalkozik, valamint azzal, hogy a tudat miként hat az egészségre. A Maharishi Ájurvéda modelljét ezért az orvostudomány „tudat-modelljének” is nevezhetjük.

(Részlet Dr. Hari Sharma és Dr. Christopher Clark „Contemporary Ayurveda. Medicine and Research in Maharishi Ayurveda” című könyvéből. Vége.) 


Vajon az egyesített mező lenne a tudat forrása?


Cikksorozat John S. Hagelin, Ph.D. elméleti fizikus értekezése alapján
A védikus tudomány tapasztalati technológiáinak köszönhetően, melyek lehetőséget nyújtottak a tudatosság legegyszerűbb és legalapvetőbb állapotának közvetlen tanulmányozására, az elmúlt években komoly előrelépés született a tudat alapvető elméletének megfogalmazásában.

Dr. John HagelinMint később látni fogjuk a tudat ezen alapvető állapotai szoros strukturális vagy szerveződésbeli azonosságot mutatnak a természeti törvény alapvető szinteken megfigyelhető szerkezetével. Valójában a tudatos tapasztalatok alapjánál található egyesített tudatmező felfedezése tette lehetővé azt az előterjesztést, miszerint a tudat egyesített mezeje és az elméleti fizikában felfedezett egyesített mező azonosak, lehetséges keretet biztosítva így a létezés objektív vagy tárgyi és szubjektív vagy tudati oldalának együttes tárgyalására.

Rövid történeti áttekintés után részletesebben is ki fogunk térni a tudat egyesített mezejére vonatkozó kutatásokra. Ezen kutatások fényében szemügyre vesszük majd Maharishi Mahesh Yogi azon előterjesztését, miszerint az elméleti fizika területén felfedezett egyesített mező, valamint a tiszta tudat egyesített mezeje valójában azonosak. Ezt követőn ki térünk majd azokra a legújabb kísérletekre, melyek Maharishi előterjesztésére alapulva a tudat mezőjellegére utalnak. Megmutatjuk, hogy a tiszta tudat és az egyesített mező között feltételezett azonosság semmilyen ellentmondást nem tartalmaz a ma ismert fizikai elvekkel szemben, viszont a tudat ilyen irányú megközelítése szükségessé teszi egy átfogóbb fizikai keret megalkotását, mely ugyanakkor a fizikai világ, illetve az emberi tapasztalatok egységesebb megértését is lehetővé teszi. Mint kiderült a magasabb tudatállapotok fenomenológiai sajátságai, illetve a tudat mezőjellegére vonatkozó kísérleti tények egyértelműen a fizika átfogóbb kereteinek megalkotását igénylik, melynek hiányában ezek a jelenségek a ma uralkodó paradigmák keretében abnormális jelenségeknek számítanának.

Rövid történeti áttekintés

A fizika világában az egyesített kvantumterek tárgyalásakor semmilyen utalást nem találunk a tudat vagy a létezés szubjektív oldalának jelenségeire. Az igazat megvallva a modern tudomány tapasztalati megközelítését úgy állították össze, hogy ha lehet minden szubjektív elemet távol tartanak a tudományos kutatás folyamatától. A “tudat” mint olyan, valójában azért került kiközösítésre a tudomány berkeiből, mert jelentését tekintve túlságosan homályos és meghatározhatatlan, s így szinte lehetetlennek tűnt tudományos értelmezése. Mivel saját természetének köszönhetően a tudat sohasem lehet érzékszervi tapasztalat tárgya, ezért látszólag úgy tűnt, hogy közvetlen vizsgálata az objektív kutatás határain kívülre esik.

Sajnos a történelem során ugyanez a megközelítés vált uralkodóvá a pszichológia berkeiben is, s így az emberi kapcsolatok vizsgálatában a viselkedés tanulmányozása vált mérvadóvá. Az Amerikai Pszichológiai Társaság negyven részlegén belül egyetlen egyet sem találunk, mely a tudat jelenségével közvetlenül foglalkozna. Ezen részlegek nagytöbbsége a tudatos tapasztalatok egyedi és elhatárolt sajátosságaira szakosodtak (Knibbeler, 1985). Az itt alkalmazott tapasztalati keretek egyikében sem sikerült még azonban a tudat ahhoz hasonló egységes elméletét megfogalmazni, mint amilyet az egyesített kvantumtér felfedezésével az elméleti fizikán belül megalkottak. Elmondható tehát, hogy a modern pszichológiának óriási szükség lenne az elme és a tudat egységes és átfogó elméletének megalkotására, mely magyarázatot adhatna az elmén belüli folyamatok teljes terjedelmére és belső szerkezetére (Vroon, 1975).

Maharishi Mahes Yogi munkásságnak köszönhetően azonban a történelemben talán első alkalommal nyílt lehetőség a tudat mibenlétének és az objektív vizsgálódási módszerhez való viszonyának egységes elméleti megfogalmazására. Talán ennél is fontosabb azonban, hogy Maharishi révén kezünkbe került egy olyan módszeres eljárás, melynek jóvoltából a tudatosság legegyszerűbb állapotát közvetlenül, elszigetelve tanulmányozhatjuk.

Maharishi munkája, melyről később részletesebben is szót ejtünk majd, a tudat ősi tudományának, a védikus tudomány általa történt felélesztésére alapul. A védikus tudomány egyedülálló ontológiai vagy lételméleti szerepet tulajdonít a tudatnak. A védikus hagyomány szerint a tudat nem az anyag tulajdonságainak, és ezen belül is az idegrendszer működésének köszönheti létét, ellenkezőleg, a tudatosságot a természet legalapvetőbb tulajdonságának tekinti. Az élet lényegi magvát képezi – hatalmas egységes mező, mely kifejezi és áthatja az egész megnyilvánult jelenségvilágot (Maharishi Mahes Yogi, 1966; Bhagavad-Gíta, 1975; Sankaracharya, 1977; fő upanishadok). Ezen egységes mező tudatos természetét tiszta tudatnak nevezik – egy olyan elvont, határtalan tudatmezőnek, melyet az objektív vagy egyéni tapasztalatok fényében nem lehet semmilyen módon jellemezni. Ezen szemlélet fényében az emberi idegrendszer feladata nem más, mint olyan összetettséget biztosítani az anyag szintjén, mely visszatükrözi, minőséggel és egyéniséggel ruházza fel a tudatot, lehetőséget nyújtva ezzel az egyéni tapasztaltok megjelenésére (Maharishi Mahesh Yogi, 1977; Dillbeck et al., 1986).

A védikus hagyomány ugyanakkor arról is említést tesz, hogy az egyén a tiszta tudat – a tudat legalapvetőbb természetének – megtapasztalására is képes. Ennek bekövetkezéséhez azonban az egyéni tudatosságnak lehetőséget kell biztosítani önnön “tiszta”, “önviszonyuló” állapotának megtapasztalására, mely állapotban a tudat csak önmagáról tudatos, s mentes minden nemű objektív tapasztalat, gondolat vagy érzés észlelésétől. Ebben az állapotban tehát a megfigyelő a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya egységes állapotba kerül, hiszen mind a megfigyelő, mind az érzékelés tárgya nem más, mint maga a tudat (Maharishi Mahesh Yogi, 1985, pp. 64-65). Ezen tapasztalat megjelenéséhez az elme és a test működésének következetes megtisztítása és lefinomítása szükségeltetik, mely finomításhoz a védikus irodalomban különféle eljárásokat sorolnak fel (Maharishi Mahesh Yogi, 1966, 1969; Patanjali, 1978).

Noha a most bemutatott szemléletmód a történelem folyamán nagyon sok gondolkodót és pszichológust megfogott, tapasztalati vagy empirikus következményei – az elméletet igazoló nélkülözhetetlen kísérleti eljárások hiányáéban – azonban rejtve maradtak. Egy roppant egyszerű mentális technika bevezetésével az elmúlt harminc évben azonban Maharishi következetesen újraélesztette eme tudás kísérleti eljárásait és tapasztalati alapjait, mely módszer hatásait tudományos vizsgálatokkal is tesztelték (Orme-Johnson and Farrow, 1977). A most már tapasztalatilag is ellenőrizhető védikus tudás elméleti alapjának tudományos keretek között való felélesztésével egyidőben, Maharishi a védikus tudást a nyugati gondolkodás fő áramlatának középpontjába helyezte, valamint e tudás alapjait keleten is újraélesztette. A védikus tudás tudományos elveken történt újraszervezését éppen ezért Maharishi Védikus Tudománynak nevezik (Maharishi Mahesh Yogi, 1985).

A védikus szemlélet, ahol a tudat lételméletileg alapvető szerepet játszik a természet működésében, jelentősen eltér jelen kultúránk nagymértékben mechanisztikus szemléletmódjától. A kultúránkban eluralkodott mechanisztikus szemléletmód közvetlen végterméke annak a háromszáz éves tudományos vizsgálódásnak, mely teljes egészében a durva anyag részletes elemzésének szentelte figyelmét. Az elmúlt évszázadok fizikai kutatásának köszönhetően a természet így kialakult mozdulatlan, mechanisztikus szemlélete, illetve az így kialakult paradigma mélyen beágyazódott gondolkodásmódunkba és oktatási intézményeink szellemi építményébe (Kuhn, 1970). Ez a paradigma vagy látásmód látszólag teljes egészében elveti annak a lehetőségét, hogy alapvető szinte a természet bármiféle élő és dinamikus sajátsággal rendelkezhet, vagyis egy olyan minőséggel, amit általában a tudatossággal hozunk kapcsolatba.

Eme ránk hagyományozott szemléletmód értelmében a tudat nem egyéb, mint az ember és a fejlettebb állatok agyában lezajló biokémiai folyamatok végterméke. E nézőpont értelmében tehát a tudatosság beiktatása a természet (vagy az egyesített mező berkeibe) nem egyéb, mint emberszabásúvá tenni vagy antropomorfizálni elméleteinket. Fontos azonban megjegyeznünk, hogy ez a fajta nézőpont valójában csak egy a sok közül, s az igazat megvallva nem is rendelkezik közvetlen alapokkal a tudás szerkezetében, vagyis nem kapcsolhatjuk közvetlenül össze a tudományos ismeretekkel. Jelen pillanatban ez a szemléletmód egyfajta metafizikai nézőpontnak tekinthető, amit nem támasztanak alá biztos tények. E beszűkült keretek között például az elmúl fél évszázadban semmilyen előrelépést nem tudtak produkálni a kvantumelmélet következetes értelmezésének kifejlesztése terén (Herbert, 1985). Amint azt majd látni fogjuk a tudatosság eme beszűkült értelmezése összeegyeztethetetlen az egyéni és a kollektív tudat berkeiben jelentkező legújabb kísérleti eredményekkel.

Egyre több jelzés utal arra, hogy a természetről alkotott felfogásunkban talán a tudatosság jelensége alapvető helyet foglal el. A részecskefizika berkeiben például egyre több kutató mutat rá az alapvető szinteken megjelenő olyan szubjektív minőségekre, mint a dinamizmus, az intelligencia és az öntudatosság (Davis, 1984, pp. 104-112; Llewellyn Smith, 1981; Pagels, 1982). A dinamizmus például abból a tényből származtatható, miszerint a hely és az impulzus vagy lendület kvantummechanikai operátorai nem kommutálnak, azaz nem érvényes rájuk a kommutativitás szabálya, mely a távolság és a lendület ismert kapcsolatához, a határozatlansági relációhoz vezet. Ez a törvény valójában a természet alapvető szintjein uralkodó dinamizmusra utal. Ennek kiváló példája a nukleáris és a kémiai folyamatokkal előállítható energia óriási mennyiségibeli különbsége, ami tehát szintén az alapvető szintek növekvő dinamizmusát tárja elénk…

Dienes István

Vajon az egyesített mező lenne a tudat forrása? 2. rész

A határozatlansági reláció szuper egyesítés mérettartományára való kiterjesztése körülbelül 10112 erg per köbcentiméter energiasűrűséget eredményez [Planck-energia (1,2*1018 GeV/c2) per Planck-térfogat (10-33 cm)3. Csak hogy érzékelni tudják ezt az óriási energiamennyiséget, a ma ismert Világegyetem megfigyelhető tömegenergia értéke körülbelül 1080 erg.

Dienes István mérnök-kutató, TM-tanárAzt mondhatjuk tehát, hogy a makroszkopikus anyag viselkedésének tanulmányozásából kialakult mozdulatlan Világegyetem képünk csak szegényes közelítést szolgáltathat a természet mikroszkopikus mérettartományában zajló eseményekre vonatkozóan.




Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy alapvetőbb szinteken a természet “intelligencia” minősége sokkal koncentráltabban jelentkezik. Ennek tényét például a nagy egyesített elméletek esetében figyelhetjük meg, ahol az erős, az elektromágneses és a gyenge kölcsönhatás valójában egy alapvetőbb kvantumtér egyesített összetevőivé válnak, mely mező viselkedését egy egyenlettel megfogalmazhatjuk. S mivel a természeti törvények a természeti jelenségek viselkedését kormányzó intelligenciát és az ebből fakadó rendezettséget fejezik ki, ezért amikor a természeti törvények egyre egységesebbekké és sűrítettebbekké válnak, ezzel együtt azt is mondhatjuk, hogy az intelligencia is koncentráltabbá válik. S ha a részecske fizikusok feltételezésének megfelelően a természeti törvények végső eredete az egyesített mező dinamikájában szunnyad, abban az esetben ez a mező a természet működésének teljes intelligenciáját testesíti meg.




Térelméleti szempontból nézve az “öntudatosság” minőségét az egyesített mértékterek önkölcsönhatására jellemző úgynevezett nem-abeli vagy nem kommutatív tulajdonság képviseli. Abel típusú térre kiváló példa az elektromágneses mező, mely a makroszkopikus mérettartomány jelenségeinek egyik legfőbb irányítója. Mivel az elektromágneses mező viselkedését leíró egyenletek a térerősségre nézve lineárisak, ezért ez a mező nem rendelkezik a nem-abeli mezők önkölcsönhatásának tulajdonságával. Ennek köszönhetően két egymás útját keresztező fénysugár kölcsönhatás nélkül halad át egymáson, vagyis azt is mondhatjuk, hogy a két nyaláb nem vesz tudomást egymásról. A nem-abeli terek azonban, mint például a kvantumszíndinamika glüontere, rendelkeznek az önkölcsönhatás sajátosságával, melyet az Abel típusú terekben tehát nem fedezhetünk fel. Vagyis egy nem-abeli tér dinamikusan reagál saját jelenlétére.




Az ehhez hasonló szubjektív, vagy tudati minőségek megjelenésével az objektív vagy tárgyias minőség makroszkopikus szinten jelentkező sajátossága teljesen eltűnik a mikroszkopikus mérettartományokban. A részecske képezet például teljesen értelmét veszti a nem relativisztikus kvantummechanika szintjén, ahol az előbbi részecskét egy elvont, nem helyhez kötött hullámfüggvény váltja fel, mely a részecske létezésének csak a valószínűségét írja le. A kétszeresen kvantált térelméletekben ugyanezt a hullámfüggvényt (mely gyakorlati szempontból valójában egy mező) felváltja egy még elvontabb, szintén nem helyhez kötött kvantumtér, ahol a mező egy bizonyos állapotát egy úgynevezett funkcionál írja le, mely a mező egy bizonyos alakjának előfordulási valószínűségére utal. A kvantumgravitáció esetében pedig már a téridő megszokott keretei is határozatlanságot mutatnak, és helyébe a téridő belső szerkezetének vagy metrikájának kvantummechanikai szuperpozíciója lép. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a tudati vagy szubjektív minőségek előtérbe kerülésével a létezés helyhez kötött tárgyi vagy objektív valósága fokozatosan elhalványodik.




Ezen megfigyelés egyik lehetséges értelmezése, hogy a mikroszkopikus mérettartományokban az objektív és szubjektív minőségek közötti különbség fokozatosan értelmét veszti. Ennek ténye kiválóan megfigyelhető a kvantummechanikai mérés esetében, ahol is a határozatlansági reláció értelmében a mérés folyamata visszafordíthatatlanul megzavarja a megfigyelés alatt álló kvantummechanikai rendszert, vagyis a megfigyelés tárgyától teljesen független megfigyelő klasszikusnak számító ténye teljes mértékben értelmét veszti a kvantummechanikai valóság szintjén. A mérési folyamat megértésében tett egyik legjelentősebb előrelépés például az a megközelítés, ahol a megfigyelt kvantummechanikai rendszert és a mérő berendezést együttes rendszerként kezelik, melynek viselkedését egy Schrödinger típusú egyenlet írja le (Hepp, 1972; Bell,1975; Zurek, 1982, 1983). Az itt alkalmazott matematikai aparátus szemszögéből nézve tehát a megfigyelő és a megfigyelt közötti különbség mesterkéltnek számít. Vagyis a megfigyelő és a megfigyelt között jelentkező éles különbség, mely a modern empirikus vagy tapasztalatokon alapuló gondolkodás legfőbb sarokköve, lényegét tekintve csak egy képezet, melynek jelentősége vagy felhasználhatósága csak a klasszikus szintre korlátozódik.




A védikus tudomány szerint a megfigyelő és a megfigyelt közötti elkülönülés valójában csak nézőpont kérdése. Egy olyan perspektíva mely csak a durva érzékszervi tapasztalatok szintjén érvényes, melyet viszont az önvaló és a környezet teljesen ellentmondásmentes megértése esetén végleg el kell hagyjunk (Maharishi Mahesh Yogj, 1985; Sankaracharya, 1977; Patanjali, 1978). Az emberi tudatosság legalapvetőbb állapotaként megtapasztalt egyesített mező a valóság egy olyan szintjének számít, ahol az előbb említett elkülönülés képzete fel sem merülhet. A tudat egyesített mezejének megtapasztalása, ahol a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya eggyé válik, a megfigyelő és a megfigyelt lényegi azonosságának felismerését szolgáló módszerként működik, ami végül az önvaló és a környezet teljesen egységes megéléshez vezet, mely állapotot hagyományosan “megvilágosodásnak” vagy “egység tudatnak” hívnak (Maharishi Mahesh Yogi, 1966, 1985).




Az egyesített mező modern elméleti fizikai szempontból vett szerkezete tökéletesen összeegyeztethető az előbbi nézőponttal, ahol is az egyesített mező egyszerre rendelkezik szubjektív vagy tudati és objektív vagy tárgyi minőségekkel. Mivel általánosan elterjedt fizikus körökben az a nézet, miszerint a szuperegyesítés mérettartományában az egyesített mező tekinthető az egyedüli dinamikus szabadsági foknak, ezért ha ezen a szinten “szubjektív” és “objektív” megkülönböztetéssel szeretnénk élni, akkor a “szubjektumot” és az “objektumot” egyaránt az egyesített mező önkölcsönható aktivitásán belül kell keresnünk, illetve definiálnunk. Ebből a szempontból tehát az egyesített mező éppen annyira tekinthető tudatos vagy szubjektív mezőnek, mint objektívnak. Vagyis a föntebbi logika fényében a modern elméleti fizika “objektívnak” tekinthető egyesített mezeje és a tudat egyesített mezeje közötti föntebb előterjesztett azonosság logikailag tökéletesen ellentmondásmentesnek mondható.




Valószínűleg a legtöbb részecske fizikus egyet értene azzal a nézettel, hogy az egyesített mező egyszerre tekinthető a létezés szubjektív vagy tudatos és objektív minőségeinek forrásának. Ez pedig annak köszönhető, hogy a legtöbb fizikus szeretné elkerülni annak szükségességét, hogy valami külső, idegen tényezőt – mint például a tudat valamiféle metafizikai magyarázatát – kelljen beiktatnia a fizika törvényeibe, csak azért, hogy ezzel kifejezhessék, valóban az egyesített mező minden jelenség forrása. Ez a fajta nézőpont rendszeres támadást kap, főleg a tudomány berkein kívül ténykedőktől, akik túlságosan “redukcionistának” vagy leegyszerűsítőnek tartják ezt a fajta hozzáállást, mondván képtelenség tudati tapasztalatainkat az elemi részecskék biliárdgolyóhoz hasonló ütközéseire alapozva értelmezni. Az ilyen típusú kifogások azonban a fizikai alapvető szintjeinek viselkedésére vonatkozó félreértéseken alapulnak, hisz ez a szint már nem tekinthető többé a newtoni értelemben véve mechanikusnak, hanem pont ellenkezőleg, roppant dinamikus és érzékeny. Emlékezzünk csak vissza a néhány sorral korábban elmondottakra, miszerint a nem relativisztikus kvantummechanika szintjén a klasszikusnak mondható részecske fogalmunkat egy sokkal elvontabb, nem helyhez kötött hullámfüggvényre kell lecserélnünk, melyet a kétszeresen kvantált térelméletekben pedig még egy ennél is elvontabb és szintén nem lokális természetű kvantumtérrel váltunk fel. Vagyis a finom gondolati rezgések egyesített kvantumtéri aktivitásokkal való értelmezése inkább nevezhető “kiterjesztésnek”, mintsem redukcionizmusnak vagy leegyszerűsítésnek…




Folytatjuk…




Dienes István



A tudat egyesített tere



Az egyesítet mező és a tudat közötti kapcsolat pontos megfogalmazásához szükségünk van egy olyan átfogó tudat-elméletre, mely sok hasonlóságot mutat a modern elméleti fizika által feltár egyesített térelmélet szerkezetével.

Sajnos egészen napjainkig nem állt rendelkezésünkre egyetlen ilyen tudat-elmélet sem. Az igazat megvallva a pszichológusok azért vonakodtak bármiféle egységes tudat-elmélet megfogalmazásától, mert elméletalkotási szemszögből hiányosnak találták a rendelkezésre álló ismereteiket és koncepcióikat. Neisser (1976) szerint “a tudatosság problémájának – létező elképzeléseken belüli – megoldása mindössze gyerekes és esetlen filozófiai spekuláláshoz vezetne”. Vagyis a modern pszichológia még mindig hiányát szenvedi egy olyan átfogó tudat-elméletnek, mely képes magyarázatot adni a mentális folyamatok teljes területére és szerkezetére. (Vroon, 1975).




A védikus tudomány tapasztalati technológiáinak köszönhetően, melyek lehetőséget nyújtanak a tudatosság legegyszerűbb és legalapvetőbb szerkezetének közvetlen tanulmányozására, az elmúlt években komoly előrelépés született a tudat alapvető elméletének megfogalmazásában.




A következőkben az ezen a területen elért kísérleti és elméleti eredményeket fogjuk tömören összefoglalni, illetve azokat értelmezni. Az általunk felvázolt vizsgálódás szempontjából hasznos lesz, ha a tudatot és a tudatosságot a legegyetemesebb szempontból, s nem az éber tudat nyújtotta tapasztalat erősen behatárolt egocentrikus nézőpontjából értelmezzük. Az igazat megvallva az ezen a területen bekövetkezett legújabb előrelépések a tudatos tapasztalatok szélesebb skálájának elérhetősége révén váltak lehetségessé, mely tapasztalatok meghaladják a hétköznapi éber, álom és mélyalvás tudatállapotban elérhető tudati minőségeket.


Az éber tudat állapota a tudatosság igen összetett formája, mely az agyfiziológia erősen izgatott vagy gerjesztett állapotát tükrözi. Az éber tudati működésből származó adatok vizsgálatával tehát nehézkes lenne a tudat átfogó és koherens elmélet megalkotni. Ez a helyzet hasonlatos ahhoz, mint amikor a fizikában a kvantumelméletet a magas hőmérsékletű összetett makromolekulák vizsgálatából szeretnénk megalkotni (Domash, 1977). Ez utóbbi esetben a megoldást az összetett makromolekulák hidrogénatommal való felcserélése nyújtotta. Ehhez hasonlóan a pszichológiában a megoldást a tudatosság egyszerűbb és sokkal alapvetőbb szerkezetének tanulmányozása szolgálta.




Noha az éber tudat a tudatosság összetett formája, melyhez összetett neurofiziológiai működés tartozik, az agy képes egyszerűbb és sokkal integráltabb működésre is, melyhez a tudatosság lényegesen csendesebb, nyugodtabb és egységesebb állapota tartozik (Maharishi Mahesh Yogi, 1966; Wallace, 1986). Ezek az egységesebb állapotok alapvető fontosságúak a pszichológia klasszikus védikus szemszögéből való megértése számára, és a védikus irodalomban különleges módszereket találhatunk ezen állapotok megtapasztalására és vizsgálatára (Maharishi Mahesh Yogi, 1966; Patanjali, 1978).




A Védikus tudomány szerint az elme a durvábbtól a finomabb szintekig, a gerjesztettől a gerjesztetlenig, a lokalizálttól a nemlokális vagy mező jellegig, a megosztottól az egyesítettig terjedő réteges felépítéssel rendelkezik. Az elme legfinomabb szintje alatt az Önvaló – a tudatosság teljesen elvont, legkevésbé aktív, tökéletesen egységes mezeje – található, melyet a védikus irodalom az összes mentális folyamat dinamikus, önfenntartó forrásaként definiál (Maharishi Mahesh Yogi, 1966).




Habár a legtöbben az elme gondolkodásban, érzékelésben és cselekvésben résztvevő felszíni, aktív szintjeiről vagyunk tudatosak, a védikus tudomány szerint minden egyes gondolat és tapasztalat végig halad egy “függőleges” belső fejlődési folyamaton, melynek keretében a gondolati impulzusok a legkevésbé aktív, holisztikus vagy “mag” formájú  állapotból az érzékelhetőbb és konkrétabban kifejezett szintekig fejlődnek, amikor is elérik a tudatos érzékelés szintjét, ahol részét képezhetik a tapasztalás és a cselekvés folyamatainak (Maharishi Mahesh Yogi, 1966).




A védikus tudomány kijelentése szerint tehát az elmének és a tapasztalási folyamatnak olyan kifinomult szintjei is léteznek, melyek általában a tudatos érzékelés határain kívül esnek. A pszichodinamika tradicionális nézőpontja szerint az elme tudatalatti tartománya a primitív vagy elnyomott gondolatok és érzések tárhelyeként működik. Ezzel szemben a védikus tudomány okságban elsődleges, valójában sokkal dinamikusabb, átfogóbb és egységesebb szerepet tulajdonít az elme mélyebb szintjeinek, mely viszont már sok hasonlóságot mutat a fizika alapvetőbb szintjeivel (Alexander, Davis).




A tudatosság ezen egységesebb állapota szubjektíve akkor válik érzékelhetővé, amikor az elme a megfelelő tudattechnológia révén megtapasztalja a gondolatfejlődés sokkal elvontabb és alapvetőbb állapotait. S ahogyan az elme fokozatosan veszít – a gondolatok megszabta – helyhez kötöttségéből, vele együtt a tudatosság is fokozatosan kitágul. Amikor pedig a tudati módszer révén végül a legfinomabb gondolati vagy érzelmi impulzust is “túlléptük”, a tudatosság önmaga tapasztalójává válik. A tiszta tudatosság ezen önviszonyuló állapotában, melyet a tudat legkevésbé aktív állapotának is neveznek, a tudatosságot határtalan, elvont mezőként tapasztaljuk (Maharishi Mahesh Yogi, 1966).




A Maharishi-féle Egyesített Mező ábra




Belső szerkezeti szempontból a hétköznapi éber tudatosság három alkotóelemre – a megfigyelő (a szubjektivitás élő mezeje, amit a védikus irodalomban Risi néven neveznek), a megfigyelés folyamata (a gondolkodás és az érzékelés mechanizmusa vagy Dévata) és a megfigyelés tárgya (a tapasztalat tartalma vagy Cshandasz) – összetevőkre bontható (Maharishi Mahesh Yogi, 1985). Vagyis az éber tudat állapotában mindig jelen van a megfigyelés tárgya, legyen az egy durva szintű tapasztalat vagy gondolat, vagy egy elvont érzés. Noha az éber tudat állapotában az érzékelés tárgya hordozza a leglényegesebb tartalmat, ennek ellenére a megfigyelő és a megfigyelés folyamata is jelen vannak. A tudatosság finomabb szintjein az érzékelés tárgyát szubjektíve sokkal közelebbinek érzékeljük, azaz a megfigyelő és a megfigyelés tárgya közötti szeparáció, ami az éber tudat egyik jellegzetes sajátossága, kevésbé kihangsúlyozottá válik. A tudat legkevésbé aktív vagy “alap állapotában” az éber tudat három alkotóeleme – a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya – a tiszta, önviszonyuló tudatosság egységes állapotába kerül, amit Maharishi Védikus Tudománya Szamhitának nevez (Maharishi Mahesh Yogi, 1985).




A tudatosság eme egyesített alapállapotához egy igen egyedülálló fiziológiai és neurofiziológiai állapot tartozik, melyet az agyműködés rendkívül egységes, koherens működése jellemez. A tudatosság ezen állapotának fiziológiai vizsgálatai R. K. Wallace 1970-es kutatásaival vették kezdetét.




Ez a kutatás akárcsak a jelen értekezés a Maharishi által kifejlesztett Transzcendentális Meditációra és annak haladó módszerére a TM-Szidhi technikára helyezi fő figyelmét. A Transzcendentális Meditáció módszert úgy is jellemezhetjük, mint egy olyan következetes tudati eljárást, mellyel a tudatos elemét a tudatosság aktív szintjeiről a gondolati aktivitás sokkal elvontabb és alapvetőbb szintjeire vezethetjük, mely végül a tiszta tudat közvetlen tapasztalásában torkollik. A TM-Szidhi módszer megtanítja a gyakorlót, hogy gondolatait a tiszta tudat szintjéről érzékelje, mely közvetlen eszközt nyújt a tiszta tudat tapasztalatának stabilizálásához. Több érv is felhozható amellett, amiért vizsgálódásunkat ezekre az egyedül álló mentális technikákra korlátozzuk: 


    A TM technika az egyik legszélesebb körben gyakorolt mentális módszer az egész világon, ahol a meditálók tapasztalatai a néhány hetestől egészen a 30 éves tapasztalatokig is kiterjednek.

  1. Világszerte a TM technikát egy roppant következetes, standard formában oktatják, ami közvetlen biztosítékot nyújt tudományos értelemben arra, hogy a gyakorló alanyok valóban ugyanazt a mentális módszert gyakorolják.

  2. Mára rendkívül sok tudományos kutatás vizsgálta a TM és a TM-Szidhi technika pszichológiai, fiziológiai, társadalmi hatásait. Jelenleg egyetlen más tudati módszer sem rendelkezik ilyen átfogó és elméleti értelemben jól használható kutatási háttérrel, valamint az összehasonlító vizsgálatok értelmében a többi módszer nem fejt ki sem pszichológiai, sem fiziológiai értelemben sem ilyen átfogó és jól dokumentálható hatást (Epplay; Ferguson, 1981). 


Igazából Maharishi volt az, aki eredetileg azzal a kijelentéssel élet, hogy minden egyes tudatállapotot a neki megfelelő egyedi fiziológiai működés jellemez, s aki erre alapozva megjósolta, hogy a tiszta tudat tapasztalatához tartozó fiziológia paraméterek teljesen eltérőek az éber, az álom és a mélyalvás tudatállapotok jellemzőitől (Maharishi Mahesh Yogi, 1966, pp. 192-134). Valójában ez az előrejelzés motiválta dr. Wallace-t kutatásai megkezdésére, melyek az EEG, a bőrellenállás és az anyagcsere folyamatok vizsgálatával igazolták egy negyedik tudatállapot megjelenését a TM gyakorlat alatt (Wallace, 1970; Orme-Johnson, 1973).


Az ezt követő kutatások olyan fiziológiai és biokémiai folyamatokat mutattak ki a TM előidézte tudatállapot alatt, mely teljesen eltér a sima szem lehunyással előálló relaxáció jellemzőitől, valamint azt is kimutatták, hogy ezen új tudatállapot rendszeres magtapasztalása maradandó változásokat eredményez a fiziológia működésében (Alexander, 1986; Wallace, 1986). A TM-nél megfigyelt jelenségek többsége láthatóan a következő három kategóriák egyikébe esett: (1) a mély pihenés jellemzői, melyhez megváltozott légzés minták tartoznak, a vérlaktát erőteljes csökkenése és a glikolitikus anyagcsere csökkenése (Jevning, 1983; Wolkove, 1984; Jeving, 1985; Kesterson, 1986); (2) az éberség erőteljes fokozódása, melyhez csökkenő reakcióidő és a motorikus reflexek gyorsabb visszarendeződése társul (Appalle and Oswald, 1974; Haynes, 1977; Wallace, 1983).; (3) a stresszint csökkenése és a stressz kiváltotta hatásból való gyorsabb felépülés, például a korltizol plazma csökkent megjelenése és a normális galvanikus bőrellenállás gyorsabb helyreállása erős zajhatást követően (Jeving, Wilson és Davidson, 1978; Orme-Johnson, 1973)…

Folytatjuk…

Dienes István


Maharishi Védikus Tudománya: A tudás és a tudat kapcsolata



A következő cikkben a Maharishi Mahesh Yogi által újraszervezett védikus tudományt és rajta keresztül a tudás és a tudat szoros kapcsolatát fogjuk megvizsgálni.

A Véda szanszkrit szó, melynek jelentése tudás, pontosabban tiszta vagy teljes tudás. Ennél a pontnál azonnal felvetődik a kérdés, mikor nevezhetjük a tudást tisztának, illetve teljesnek? Ennek megértéséhez a tudás, illetve a tudat szerkezetét kell pontosan értelmeznünk.

Maharishi Védikus Tudománya értelmében a tudás szerkezete képletesen a következőképpen írható fel:
Tudás = [megismerő + megismerés folyamata + megismerés tárgya], 
vagyis a tudás e három alkotóelem egységéből születik, azaz akkor, amikor a megismerő a megismerés folyamatán keresztül kapcsolatba kerül a megismerés tárgyával.

Mivel ez a folyamat a tudat három alkotóelemével:
Tudat = [tapasztaló + tapasztalás folyamata + tapasztalás tárgya],
közvetlen kapcsolatban áll, s mivel a tudás valójában a tudatban szerveződik, ezért Maharishi az általa újraszervezett ősi védikus tudományt a tudat tudományaként határozza meg. Ezen fogalmak tisztázása után most nézzük meg mikor nevezhető a tudás tisztának és teljesnek.

Az előbbi képlet értelmében a tudás akkor nevezhető tisztának és teljesnek, amikor a megismerő önmaga megismerésének tárgyaként, a megismerés folyamata jóvoltából – ami szintén önmaga – saját teljességét megismeri. A tudat nyelvére és képletére alkalmazva, tehát a tudás akkor teljes, amikor a tudat önmaga tapasztalójaként, a tapasztalás folyamata jóvoltából – ami szintén önmaga – megtapasztalja saját tiszta tudati értékét, azaz a tudat egységes pontértékét, ahol a három alkotóelem valójában egy és ugyanaz. Vagyis a tiszta tudás a tiszta tudat értékében, a tudat önviszonyuló állapotában állhat elő. Maharishi Védikus Tudománya így a tiszta tudat, és az ebben az állapotban előálló tudás tudománya. A képlet segítségével az is könnyedén levezethető, hogy ez az állapot egyúttal a tudat legegyszerűbb állapota is kell, hogy legyen, hisz míg a három komponens változtatásával a tudat hármasságának végtelen kombinációi hozhatók létre, addig az önmagát megtapasztaló tudatból csak egyet képezhetünk. Ez nemcsak elméletileg, de gyakorlatilag is így van. Ennek bizonyításához pedig Maharishi Védikus Tudománya – lévén a tudat tudománya – tudattechnológiákat, a Transzcendentális Meditáció és TM-Szidhi technikáit alkalmazza.

Az ember a világról szerzett tapasztalatait és ismereteit a tudatos elme segítségével szerzi, mely valójában a tapasztalás folyamatának képviselője, hisz a tapasztaló a tapasztalás tárgyát az elme segítségével – pontosabban a tárgy által az elmében kialakuló képzetekkel azonosulva – fogja fel. Mivel a tapasztaló e folyamat berögződése után hibásan az elmével azonosítja önmagát, előáll a tapasztaló, vagyis a tudat közismert sokrétűsége, azaz a változó tudatállapotok ténye: ide soroljuk a mélyalvás (az elme ekkor pihen és üres, nem éber), az álom és az éber tudatállapotokat. Maharishi Védikus Tudománya értelmében a tiszta tudat állapota akkor áll elő, amikor az éber tudat elemaktivitása, azaz a gondolatok aktivitása természetesen lecsendesedik, és az éber tapasztaló, önmaga megtapasztalójává válik. Ebben az állapotban a tapasztaló, vagy önvaló, valódi önmagával azonosítja önmagát, és a tudat hármassága egységgé olvad össze, azaz előáll az egységes vagy teljes tudat és tudás szubjektív állapota. Maharishi Védikus Tudománya értelmében a tiszta tudás állapota mindaddig nem érhető el, amíg a tudat szintjén ez az egyszerű állapot ki nem alakul, s ezen keresztül arra is rávilágít, hogy az ősi védikus tudomány teljessége azért veszett el az idő folyamán, mert már kevés olyan ember élt a földön, aki ezt a tudatállapotot szisztematikusan képes lett volna elérni és tartósan fenntartani. Ahhoz hasonlatos ez, mint amikor elveszítve a lézerfény előállításának módszerét, megpróbáljuk a ma létező hologramokat megszemlélni és értelmezni (ez valójában több mint egy hasonlat, hisz a legújabb ismeretek szerint az előbbi tudatdinamikát fizikailag az úgynevezett nemlineáris kvantumholográfia és visszacsatolás révén lehet a legjobban modellezni és értelmezni).

A tiszta tudat rendszeres megtapasztalására Maharishi Védikus Tudományában a TM-nek nevezett tudattechnológiát alkalmazzuk. A TM egyszerű működéséhez az aktív elme által fenntartott gondolatok jellemvonásait kell megértenünk. Minden gondolatunk két minőséggel bír: intelligenciával vagy információval és energiával. E két minőség létezésének igazolásához semmilyen ördöngős kísérlet nem szükségeltetik, hisz mindannyian érzékeljük gondolataink mozgását, változását, mely egyértelmű energiatartamára utal, illetve a hozzájuk táruló céltudatosságot vagy irányultságot és szervezőértéket, mely információtartalmára enged következtetni. Az ébertudatban, ahol mint láttuk, a tudat hármasságának minőségei más és más értékeket ölthetnek magukra, az elme és a gondolatok szintjén az értelem, azaz a gondolatok jelentéstartalma a fontos. Ehhez képest a tiszta tudat egyszerű értéke teljességgel jelentés nélküli semleges állapot, melyben csak a tiszta éberség az uralkodó. Vagyis eléréséhez valahogyan ki kellene iktatnunk az elme jelentéstartalom felé való irányultságát, amihez a TM-ben egy mantrának nevezett eszközt használunk. A mantrához kötődő téves ismeretek miatt el kell mondjuk, hogy ezek a szavak valójában nem valamiféle misztikus varázsigék vagy istennevek, hanem olyan gondolatimpulzusok, melyeknek csak hangzásuk van és alapvetően rezonánsak az illető idegrendszerével. A mantra működésének lényege tehát, hogy helyes használatával az elme túllépheti a gondolat jelentéstartalmi összetevőit, és befelé irányulva beléphet a tiszta tudat gondolatokon túli csendes, ám teljesen éber állapotába. Mivel a folyamat teljesen természetes – ennek mikéntjére most nem térünk ki részletesen – ezért az idegrendszer működése hamarosan átalakul egy olyan, a teljes idegrendszert kiaknázó, új és sokkal optimálisabb működésbe, ahol már a közismert tudatállapotok mellett a tiszta tudat, vagy negyedik tudatállapot is természetesen jelen van. Az ilyen idegrendszeri működéssel bíró embert nevezik hagyományosan megvilágosodottnak, ami valójában csak annyit tesz, hogy az egyén tudatos létezése folyamán többé már nem az elmével és annak szükségképp változó értékeivel, hanem igazi önvalójával, magával a tiszta tapasztaló tudattal azonosítja önmagát. Ekkor az illető a megtestesült élő tudás székhelyévé válik, hisz a tudatos tapasztalás minden egyes mozzanatában a tudás három alkotóelemének teljességét éli, ami egyúttal a tökéletesen spontán, intuitív tudás tiszta, pontos megjelenést is magával hozza. Az ilyen egyén az állandó ihletettség állapotát, vagyis a tökéletes kreativitás vagy alkotókészség állapotát éli.

Ezen állapot másik jellemvonása az önszervezettség. Mint tudjuk, a tudás szervezőerővel is bír, ami a tudásban tárolt és a tudással előálló információtartalommal áll kapcsolatban. Mivel a tiszta vagy teljes tudás a teljes információt hordozza, végtelen szervező értékkel bír, pontosabban magában foglalja a szervező dinamika teljességét, amit a megismerés folyamata képvisel. Vagyis a tiszta tudat állapotát és ártatlan önmegfigyelési folyamatát (erre ugyanis nem kell, és nem is lehet törekedni, ugyanis ebben az állapotban – lévén a tudat önmaga megfigyelője – ez az érték spontán jelen van) az egyén a tudat élő szervező értékévé válik, vagyis tökéletesen összhangban van a létezés szervező értékeivel, azaz a természeti törvényekkel, melyek valójába a tapasztalás folyamatának objektív kivetülései. Az önszervezett társadalom tehát a tiszta tudatot és annak határtalan önszervező folyamatát ártatlanul fenntartani képes egyének társadalma, melyet védikus társadalomnak, azaz egységes tudástársadalomnak is nevezünk. Ez a tudás azonban élő tudás, hisz a létezés pulzációja, a tudat pulzációja, vagyis a tudás közvetlen megélt dinamikája tartja fenn. Ennek egyéni és társadalmi elérése képezi valójában Maharishi Védikus Tudományának és alkalmazott módszereinek igazi célját, melyekkel, mint alkalmazott tudományokkal későbbi cikkek keretében fogunk részletesebben megismerkedni.

Dienes István mérnök-kutató,
a Maharishi Védikus Tudomány és Tudattechnológia tanára


A tudat fizikája – egy új fizika előjelei



Ebben a cikkben a tudat lehetséges fizikai értelmezéséről fogunk néhány szót ejteni, illetve egy olyan új elmélet megfogalmazásának lehetőségéről, melyet ez a megközelítés elénk fest.

Jómagam a tudat közvetlen és elméleti tanulmányozásában a Maharishi Mahesh Yogi által megformált védikus tudattudomány elméleti és gyakorlati megközelítését használom, hisz jelen korunkban az itt alkalmazott módszer – a Transzcendentális Meditáció és a TM-Szidhi technika – az egyik legszélesebb körben gyakorolt tudattechnika, illetve hatásának egyetemessége és egyszerűsége folytán olyan átfogó tudományos kutatási háttérrel is rendelkezik, mely kiváló alapot nyújt a tudat elméleti leírásának kialakítására.

Jelen írásunkban az új elméleti megfogalmazás körvonalazásához Maharishi tudatdefinícióját, illetve annak fizikában fellelhető párhuzamát fogjuk felhasználni, majd ezek továbbgondolásával előrevetítjük egy újabb elméleti megfogalmazás lehetőségeit. Most azonban nézzük a tudat előbb megemlített egyszerű definícióját:

Maharishi értelmezése szerint: a “tudat az a valami, ami képes önmaga megtapasztalására, vagyis képes önmagával kölcsönhatni”. Vagyis képletesen fogalmazva a tudat egyedi értéke így három alkotóelem együtteseként írható fel:

Tudat = tapasztaló + tapasztalás folyamata + tapasztalás tárgya.

Ennek a képletnek az értelmezéséből látható, hogy a tudatnak létezhet egy olyan egyszerű állapota – a tudat egyesített szintje – ahol e három komponens ugyanaz. Ebben az állapotban a tudat önmaga közvetlen megtapasztalója, ahol az összekapcsoló minőséget – a tapasztalás folyamatát – szintén maga a tudat képezi. Ezt az állapotot tiszta tudatnak, a tudat legegyszerűbb állapotának nevezzük, melynek közvetlen megtapasztalására a föntebb említett tudattechnikák szolgálnak. A tiszta tudat tapasztalata, illetve az általa előidézett idegrendszeri jellemzők – például az EEG-n megfigyelhető teljes agykoherencia – egyértelműen arra utalnak, hogy ebben az állapotban az idegrendszer működésében tisztán kvantummechanikai jellemzők a mérvadók, ami egyúttal a tudat kvantummechanikai értelmezésére is utal, melyre egyébként már nagyon sok fizikus rávilágított.

Ennek ténye még tisztábban elénk rajzolódik, ha a kvantummechanika Hilbert-térre alapuló megközelítését vesszük. Ezen értelmezés szerint minden kvantummechanikai rendszerhez – márpedig minden fizikai rendszer, így az agyunk is alapvetően kvantummechanikai rendszernek tekinthető – az n-dimenziós Hilbert-térben, mint fázistérben, hozzá rendelhető egy állapotvektor, melyből a rendszerre vonatkozó összes mérhető jellemző – azaz a valószínűségi amplitúdó – meghatározható a vektorra ható úgynevezett operátorok és azok sajátértékei segítségével. A rendszert leíró állapotvektorhoz tartozik a Hilbert-térben egy úgynevezett bázis is – ez valójában egységvektorok alkotta koordinátatengely, melynek révén a megfelelő transzformációkkal – például szorzás, összeadás, forgatás stb. – a rendszert leíró állapotvektor lineárisan kifejezhető, illetve annak egyes bázisra eső vetületei képezhetők. Ezen vetületekből pedig a fizikai mérés során előálló úgynevezett valószínűség amplitúdó adódik, vagyis amit fizikailag mérni tudunk.

Ezt szem előtt tartva tehát a Hilbert-tér formalizmusnál szintén elő áll az a hármasság, amit föntebb a tudatnál felsoroltunk:

Kvantummechanikai rendszer = Hilbert-tér (és a benne képzett bázisok) + operátorok + állapotvektorok.

Ezt tovább erősíti az a tény is, hogy a rendszer összes lehetséges állapotának lineáris szuperpozícióját megtestesítő Hilbert-tér esetén a fizikailag is értelmezhető és mérhető állapotot kiemelő megfigyelés folyamata úgynevezett nemlineáris operátor révén áll elő, mely egyúttal a Hilbert-tér önkölcsönhatását is lehetővé teszik, biztosítva ezzel a tudattérként való értelmezés lehetőségét. Vagyis az egyébként folytonos tér a nemlinearitás, azaz az önmegfigyelés révén ruházódik fel a kvantumosság jellemzőivel, ez pedig a benne megjelenő kitüntetett – a megfigyelést képviselő operátor által leképzett – altér szerveződésének vektormintázatához vezet, mely klasszikus szinten a fizikai valóság tapasztalható vagy mérhető értékeinek alapját képezi. Ennek pontos matematikáját és fizikai értelmezését ma is keresik, aminek igen érdekes megközelítése – s melyet saját kutatásaiban jómagam is alkalmazok – az August Stern által megalkotott úgynevezett mátrix logika. Ez a megközelítés magában foglalja a kvantummechanika fentebb említett leírásának teljes mátrixalgebrai apparátusát, azzal a módosítással, hogy a Hilbert-teret logikai vektortérnek tekinti, melyben mátrixlogikai függvényeket, és az azokat képviselő operátorokat vezet le. Ezzel a hagyományos logikát kiterjeszti – akárcsak a fuzzy logika – és átfogóbb leíróerővel ruházza fel, s ami még érdekesebb az egész kvantummechanikai értelmezést és annak fizikai valóságra vonatkozó jelentését tisztán logikai, azaz információ alapokra vezeti vissza. Ennek segítségével Sternnek sikerült a fizikai valóságot leképező elme és az intelligencia lehetséges Lagrange-függvény leírását megadnia, ami a valóság tisztán információ alapú leírásához és értelmezéséhez vezethet.


A fizika minden terén oly sikeres Lagrange-Hamilton leírás szintén információfizikai megközlítését nyújtja B. Roy Frieden Phisics from Fisher infomation című munkája, ami az un. Fisher-információ alkalmazásával a fizika rendszereket jellemző Lagrange-függvény keresésének teljesen új módszerét alkotta meg. Vagyis e két leírás révén a fizikai valóság tisztán információelméleti alapokon, és azt létrehozó és felfogó tudat alapján értelmezhető, melybe így a nemlinearitás tudatként való értelmezése is beágyazható. Saját kutatásaim értelmében e két megközelítés – valamint John Hagelin egyesített mezőt tudatmezőként értelmező fizikai elméletei – az általam megalkotott és holomátrixnak elnevezett (holografikusan gerjesztett és szervezett információmátrix) elmélettel egyesíthető, mely egy új típusú, öngerjesztett holografikus vetítési és visszacsatolási elvet – ez a Fourier inverz-Fourier transzformáció átfogóbb értelmezése -, és az így létrejövő állapot pulzációk stabilitásának vizsgálatát tartalmazza (ez közvetlenül kapcsolatban áll Roy Frieden fentebb említett munkájával).

Ennek értelmében a tudatot és az egyes tudatállapotokat – azaz a fizikai valóság információszerkezetének különböző szintjeit – egy többdimenziós tudattér és a benne tudatosságként értelmezett stabil holografikus önszervezési és visszacsatolási dinamika képezi, mely tökéletes összhangot képez Maharishi Védikus Tudományának leírásaival. Ennek értelmében ugyanis a tudat tudattérbeli szerveződését, a védát, a tudat önmegfigyelési folyamata gerjeszti, mely, mint kiindulási szerveződés vagy önrendezett-kódhalmaz, alapot képez a fizikai világegyetem belső, megfigyelhető információjához és szerveződéséhez, illetve az ezt felfogó – logikai mátrix- és tenzor-oprátorok halmazaként leírható – elme szerkezetéhez, mely a megfigyelés folyamataként egyszerre szerkeszti és értelmezi is a tudat-holomátrixt. Ez a lírása ugyanakkor a fizika egyesített elméletével, az M-elmélet brán-dinamikájával is párhuzamba hozható, illetve annak mátrix leírásával matematikai kapcsolat képezhető. A most felvázolt leírás pontos matematikai részleteinek kidolgozása még sok munkát igényel, amiben szerencsére a Maharishi által tudományos precizitással újra szervezett védikus tudomány és annak közvetlen tapasztalatot nyújtó alkalmazott tudattechnikái, valamint a fizikai szemlélet fentebb bemutatott új irányvonalai sok segítséget nyújtnak. Ezen leírás megalkotása a fizikai valóságról alkotott elképzelésünk teljesen új felfogását nyújthatja: rávilágít, hogy a valóság valójában a tudat és a tudat dinamikája által gerjesztett elme belső logikai szerkezetének a kifejeződése, s hogy az önmagára irányuló tiszta tudat állapotában a természet szervező aktivitása, azaz a természeti törvények szerkezete teljességgel megélhető és önmagától megérthető. Ez a közvetlen tudásszerzés módszerének lehetőségét és helytállóságát igazolná, s megmutatná, hogy ezen lépés megtétele nélkül az egyesített vagy “végső” elmélet megalkotása sohasem lesz teljes, ahol a holografikus elv kimondásával az előbb felvázolt irányvonal egyértelmű megjelenésének jelei figyelhetők meg, annyi eltéréssel, hogy itt még a klasszikus holográfia nyújtja az elméleti gondolkodás fő alapját.

Dienes István
(mérnök-kutató, a Maharishi Védikus Tudomány és Technológia tanára)


A cikk megjelent az EVilág májusi számában.


A tiszta tudat és az egyesített mező azonosságának további részletei


A tudat különböző, TM-szidhi gyakorlat közben jelentkező rezgésmódusai közül öt feleltethető meg azoknak az objektív rezgésfajtáknak, melyek az anyagi teremtés létezéséért felelősek. Ezeket finom összetevőknek, védikus nyelventanmatrasnak nevezik (Maharishi Mahesh Yogi, 1969).

Ezen összetevők névszerint – a legalapvetőbbel kezdve a sort – a következők:akasha vagy tér; (szószerinti fordításban elsődleges tér) tanmatra, vaju vagy levegő; tanmatra, agni vagy tűz; tanmatra, dzsala vagy víz; tanmatra és prithivivagy föld; tanmatra. (Ezeket a tanmatrákat szükségszerűen meg kell különböztetnünk az öt durvaelemtől vagy mahabutától, melyeket szintén akash, vayu agni stb. névvel illetnek, s melyeket a klasszikus téridővel és a négy durva anyagi minőséggel szoktak párhuzamba állítani (Hagelin, 1983).


Érdekes módon hasonló belső szerkezetet találunk a relativisztikus és renormálható kvantumtérelméleti leírásokban is, ahol szintén őt alapvető kvantumteret vagy spin típust különböztetnek meg egymástól a szakértők. Ezek sorrendben a 2-es spinű graviton (a térgörbületért és gravitációért felelős kvantumtér), a 3/2 spinű gravitinó (a graviton szuperpartnere), az 1-es spinű erőterek, az ˝ spinű anyagi terek és a szimmetriatörésért felelős 0-s spinű higgs terek.


A most felsorolt öt spin típus valamint, az öt tanmatra között szoros párhuzam figyelhető meg: a tér a gravitonnak, a levegő, mely a tér és a többi összetevő között teremet kapcsolatot,  a gravitinónak, a kémiai reakciók és a látás érzetéért felelős tűz tanmatra és az 1-es spinű tereknek (pl. foton), a víz és a föld pedig a ˝-s és a 0-s spinű kvantumtereknek feleltethetők meg. A most bemutatott párhuzam még élesebben megjelenik az úgynevezett szuperszimmetrikus elméletekben, ahol az előbb bemutatott öt spin típust 3, N=1 típusú szupertérbe csoportosíthatjuk (lásd az ábrán).





Ennek keretében a graviton és a gravitinó tér a gravitációs szupertérré, az 1-es és a ˝-es spinű terek a “mérték szupertérré, a ˝-es és a 0-s spinű terek pedig az anyagi szuperterekké egyesíthetők. Hasonlóan fontos csoportosítás található a védikus tudományban is, ahol az akasha és a vaju a vata prakriti minőségben, az agni és dzsala a pitta prakriti minőségben, míg a víz és föld a kapha prakritiminőségben egyesül. Akárcsak az N=1 szuperterek esetében a fenti parkriti minőségek is a természeti törvény alapvető szintjein – a végső egység közelében – jelentkeznek. A védikus tudományban azupavéda (pl. ájurvéda) foglakozik ezzel a szinttel, mely az anyagi létezés szerkezetét az egység szemszögéből vizsgálja (Maharishi Mahesh Yogi, 1985). Mint látjuk a most bemutatott párhuzamok a modern tudomány és a védikus tudomány közötti szoros kapcsolódási pontok létére világítnak rá.


Ha a tiszta tudat valóban az egyesített mezővel azonos, és az öt tanmatra valóban az öt spin típussal állítható párhuzamba, akkor jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy a tudatmező TM-szidhi gyakorlat alatt megtapasztalható további rezgésmódozatai milyen további egyesített mező minőségeknek feleltethetők meg? A további módozatoknak semmilyen megfelelőjét nem vezethetjük le a kiterjesztett szupergravitáción alapuló egyesített elméletekben, ahol a további spin típusok bevezetése renormálhatatlan elméletekhez vezetnek. A napjainkban előtérbe került szuperhúr elméletekben azonban felfedezhetők a fentebb megjelölt párhuzamok. Ezekben az elméletekben ugyanis a fentebb látott öt spin típus a rezgő húrok úgynevezett tömeg nélküli módozataihoz tartoznak, melyek csak a Planck-skála feletti, alacsony energiájú tartományban léteznek. Emellett azonban az elmélet számot ad olyan tömeggel rendelkező húrrezgésekről, melyek szigorúan csak a Planck-tartományban fedik fel kilétüket, s melyeket így – abban az esetben, ha a tiszta tudat szintjét a nagy egyesítés mérettartományaként azonosítjuk – párhuzamba állíthatunk a további tudatrezgésekkel.


A TM és a TM-szidhi gyakorlat szubjektív tapasztalatai valamint, a szuperhúr elméletek közötti párhuzam más szemszögből is kimutatható. A húrelméletekben a természetben található elemi részecskéket és kölcsönhatást közvetítő erőket a mögöttük húzódó húrtér rezdüléseiként értelmezik. Például az E8´E8 szuperszimmetrián alapuló heterotikus húrelméletben a graviton és a gravitinó a húr óramutató járásával megegyező irányban haladó rezgésmódusainak felnek meg, a 496 kölcsönhatást közvetítő tér az óramutató járásával ellentétes irányban haladó rezgésmódusokhoz tartozó belső mértékszimmetriának feleltethetők meg, míg az anyagi terek az elmélet összehajtott dimenzióiból felépülő úgynevezett Calabi-Yau terén vagy sokaságon végigfutó húrok tömegnélküli rezgésmódusainak felelnek meg. Mindezek szorosan párhuzamba állíthatók a TM-szidhi szubjektív tapasztalataival, ahol a gyakorlók, mint korábban láttuk, “a szubjektív és az objektív létezés alapvető építőelemeit” a tudat különféle rezdüléseiként érzékelik. A kiterjesztett szupergravitációs elméletekben lehetetlen az elemi részecskéket és a különféle erőtereket alapvető mezőrezgésekként értelmeznünk, ez csak a szuperhúr elméletben képzelhető el!


A tiszta tudat és a szuperszimmetrikus egyesített elméletek vagy szuperhúr elméletek leglátványosabb azonossága a tiszta tudat már korábban is bemutatott három-az-egyben szerveződésében mutatható ki, amikor is a megfigyelő, a megfigyelés folyamata és a megfigyelés tárgya egyé olvad. Hasonló szerveződés figyelhető meg ugyanis a szuperszimmetrikus elméletekben is, ahol az úgynevezett bose terek (pl. a kölcsönhatásokat közvetítő terek) és a fermi terek (az összes anyagi tér) a szuperszimmetria révén egységbe olvadnak. Itt a bose tereket (a Hilbert-tér formalizmus értelmében) az egyesített tér intelligencia vagy megfigyelő minőségével hozhatjuk párhuzamba, a fermi tereket a megfigyelés tárgyával, a köztük lévő kapcsolatot, azaz a megfigyelés minőségét pedig a mérték-szuperszimmetriával. Ebből a szempontból nézve tehát az egyesített mező vagy szupertér a Maharishi Védikus Tudomány szamhita minőségével kapcsolható össze. Érdemes itt kiemelnünk azt a fontos tényt, hogy a mérték-szuperszimmetria révén egyesített bose és fermi terek statisztikailag egy bose térnek feleltethetők meg. Ez a sajátosság pedig a tiszta tudat esetében azzal a fontos ténnyel hozható párhuzamba, hogy a fentebb felsorolt három tudati minőség egyesítése után alapvető minőségként a tudatosság vagy megfigyelő érték őrződik meg.


Az ehhez hasonló párhuzamok természetesen igen komplikáltnak tűnnek a két terület eltérő nyelvezete miatt. A szubjektív oldalon használt nyelvezet ugyanis tudati technikákhoz kapcsolódnak, míg a részecskefizika és a térelmélet erősen analitikus nyelvezetű. Az igazat megvallva a modern tudomány összes empirikus megközelítését úgy tervezték, hogy teljes egészében mellőzze a szubjektív minőséget. Ez a fajta megközelítés nagyon sikeres volt az olyan rendszerek leírásában, ahol a szóban forgó rendszert jól el lehetett különíteni a megfigyelőtől és a mérés folyamatától – ezeket hívjuk klasszikus rendszereknek. Fontos azonban kihangsúlyoznunk, hogy a tisztán objektív megközelítésből született kvantummechanika, azáltal, hogy rámutat a megfigyelő sikeres elszeparálásának alapvető lehetetlenségére, egyúttal a tisztán objektív megközelítés hiányosságára is rámutat. Ez a hiányosság az egyesített mező esetében még tisztábban kimutatható, hisz az egyesített mezőt elehetetlen elzárni a környezettől, vagyis önmagától és úgy megfigyelni, azaz nem tekinthető objektív rendszernek. Mint láttuk saját felhozott érveink értelmében az egyesített mező egyszerre tekinthető objektívnek és szubjektívnek. Vagyis az egyesített kvantumtér tisztán objektív megközelítése erősen mesterkélt és egyfajta tudománytörténeti örökségnek tekinthető. Ennek fényébe azt is kijelenthetjük, hogy a mai modern tudomány, mint megközelítési módszer éppen ezért nem megfelelő az egyébként egységes természeti törvény belső szerkezetének alapvető feltárására. Ennél a szintnél a szubjektív oldalnak is szerephez kell jutnia, ahol a megfigyelő saját tudati minőségének alapvető szintjein – az önviszonyuló tudatosságban – közvetlenül feltárhatja az egyesített mező alapvető dinamikus szerkezetét. Az egyesített mező kutatása szemszögéből tehát nem szabad kirekesztenünk a szubjektív eljárás lehetőségét, valamint azt sem szabad megengednünk, hogy a metódusok és a nyelvezet szintjén jelentkező különbségek akadályokat képezzenek. Erre kiváló példa a Maharishi által felépített védikus tudomány, mely mind metódusát, mind nyelvezetét tekintve ugyanolyan szisztematikus, mint a modern tudomány objektív megközelítése.


A John S. Hagelin cikkében végigvitt logika és párhuzamok, valamint a tudati tapasztalatok fényében a tiszta tudat és az egyesített mező közötti azonosság ténye alapos igazolást kapott. A legújabb elméleti fizikai megközelítések – melyet a következő cikkben veszünk majd szemügyre – még biztosabb alátámasztást nyújtnak az itt bemutatott elképzeléseknek, melyek az elmúlt 30 évben a Maharishivel együtt dolgozó fizikusok munkái révén láttak napvilágot. Az új leírások tükrében viszont a bemutatásra került jelenségek (Maharishi-hatás stb.), valamint a TM és a TM-szidhi technikák működése már matematikailag is modellezhetőkké válnak.


Fordította és összeszerkesztette:

Dienes István

TM oktató, kutató


No ha ennyi késztetés nem indít el a Transzcendentális Meditáció felé akkor hiába írok itt bármit is úgy sem leszel fogékony a témára. Ha így van maradjon meg ez az anyag ismeret terjesztési síkon, remélem a látóköröd bővült a téma ismeretével.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése