2020. február 3., hétfő

Kussolj te hülye paraszt magyar
























Kussolj te hülye paraszt magyar

  Gondolkozz el , mi folyik itt!!!!!


A Magyar Nemzeti Banknak semmi köze sajnos a magyar államhoz 

Vissza venni a monetáris jogot a banktól ez 50%+ 1 szavazatú törvény és még most vissza csinálhatjuk , hogy a Nemzeti Bankunk a magyar érdekeket szolgálja, és ne a zsidó spekuláns érdekeket elégítse ki. Ha kell az önellátást is vállalni kell a bankvilág retorziója miatt , mint Izland is tette, az ottani politikai osztály is eladta az országot, de a nép beintett nekik , és csak akkor fizetnek az adósságba, ha pozitív a mérlegük és akkor is csak 4 % - nyit évente, ha a következő év is nyereséges lesz.
A lefizetett korrupt rabló politikusi gárdánk, ezt a lépést nem fogja meglépni, mert ,
 kiderülne, hogy az országot tényleg nem a Kossuth – térről, hanem a Síp utcából igazgatják.
Hisz ahol a pénz ott a hatalom. Ezek a bábok csak eljátszák a hatalmasságokat, a politika színpadán, és ha önállósodni akarnak, hát útól éri őket a végzetük, mint annak idején Ványi iparügyi miniszter urat ki a martin kokilájában kötött ki. Az olvadt fém befogadta, nem úgy mint a komcsik az ellenszegülését, mert sok itt a hóhér, és kevés az igaz ember , darálni , darálni kellene megint, de most a hóhérokat.

A Baseli központi jegybank rendelkezik fölötte hatáskörrel, ami érdekes módon magántulajdon a Rotschild családé, akiknek a becsült osztatlan családi vagyona 500 trillio dollár. A többit lent olvassátok el, és szerintem összeáll a kép.

Mi történik ma, Magyarországon:
Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában!
Beszéljenek a számok:
~ 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot.
~ 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól.
~ 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát.
~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!

Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!
Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adóság: 20 milliárd dollár!
Erre, mondta Antal József: "Az adósságot vissza kell fizetni!"
"Ez becsületbeli ügy!"

Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak?

~ 1989-2010 között felvettünk 50 milliárd dollárt.
~ 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
~ 2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival.

Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, GyurcsányFerenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak!

Orbán most megpróbál valamit, de mivel nem őszinte a kommunikációja, kevés az esélye.
Csak akkor vehetjük fel eséllyel a harcot a saját pénzkibocsátásért, ha nem azzal a porhintéssel foglalkozunk, hogy mennyi a jegybankelnök fizetése, hanem azzal, hogy minden magyar tudja, hogy miért nem nyomtat- hatunk forintot, miért kell kölcsönt felvenni kamatra.

A rendszerváltás és az államadósság.
Ki áll a magyar pártok mögött?

2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra. Sok olvasónk szinte nem tudta felfogni ezt a számot. Hihetetlen volt számukra ez a tény. Pedig az adat igaz!
Egyetlen egy cáfolat sem érkezett.

Menjünk vissza egy kicsit a rendszerváltás idejére. 1990 elején a magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ma 135 milliárd dollár. Szóval 1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendő miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát.

Soros György
22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? "Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait. Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)

Antall nem vállalta. Elgondolkodott rajta, de nem vállalta. Mint mondta: "...ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat (Soros és Sarlós!), amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat."

Antall József miniszterelnök
Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt! Amennyiben erről beszéltek volna, azonnali hatállyal "forradalmat" robbantottak volna ki Sorosék (lásd: TAXI-s blokád, és a néppel elsöpörtették volna az Antall-kormányt.) Tilos volt beszélni a fizetési könnyítésről és az átütemezésről is.
Tilos volt, és ma is tilos beszélni az adósságról!

Ez a doktrína még ma is érvényes. Az a politikai erő, mely erről beszél, halál fia. Ezért nem beszél erről a Fidesz sem. Tudni kell, hogy a nyugat a hiteleket a 70-es években arra használta, hogy a szocializmust gyengítse, és adósságcsapdába hajtsa a kommunista rendszert. Ezért joggal elvárható lett volna, hogy egy rendszerváltáskor ezek az adósságok, melyeknek eredeti célja a rendszer összeomlasztása lett volna, eltörlésre kerüljenek, de legalábbis ütemezési könnyítést kapjunk. De az elnyomó bankárok nem tudták megállni az újabb pénz szerzés lehetőségét, és Magyarországot az óta is pénzügyi sarc terepévé tették. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben, 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés.

Antall halálával és 4 év elteltével 1994-ben a nép visszaszavazta a volt kádereket. A Kádár rendszer biztonsága sokakat csábított, és Horn Gyula elsöprő fölénnyel alakíthatott kormányt. A SZABAD EURÓPA véleménye szerint az IMF és Sorosék a háttérből megzsarolták Hornt. Vagy privatizál és fizeti a kamatokat, vagy repül, és jön a választás és a Fidesz. Horn is féltette hatalmát és engedett. Surányi fizette a kamatokat, Bokros megszorított, és Suchmann Tamás privatizált. Mindent.

Surányi, Bokros, és Suchmann alatt beindult a nemzeti vagyon kiárusítása. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk, és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, mégis idegen kézbe került.

Miután Hornék elvégezték a piszkos munkát, a nyugati bankárvilág a Fideszt helyezte hatalomba, mert a mezőgazdaságra és a termőföldre is rá akarta tenni a kezét. Ennek érdekében megzsarolták Orbánt, hogy Torgyánnak adjon szabad kezet és pénzt a mezőgazdaságban. Ha nem veszi be a kormányba a Kisgazdákat, akkor a választást megnyerő és legtöbb mandátummal rendelkező MSZP-re sózták volna Torgyánt, és jött volna az MSZP-SZDSZ-FKGP kormány! Így Orbán engedett.

Torgyán alatt megkezdődött a mezőgazdaság szétverése.
A SZABAD EURÓPA újságnál nekünk meggyőződésünk, hogy ennek az volt a célja, hogy az addig még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság a padlóra kerüljön, és fillérekért fel lehessen vásárolni. Ekkor születtek a zsebszerződések. Mikor Torgyánnal szétverették a mezőgazdaságot (emlékszünk, működésképtelen családi gazdaságokba döntötték a pénzt) megengedték Orbánnak, hogy eltávolítsa. Orbán megzsarolta Torgyánt - akárcsak Antall - az ügynökmúltjával, Torgyán le is mondott. Jött a 2 éves költségvetés és Szabadi futópórázon.

De a nagy fölénnyel vezető Fidesz is pofára esett, mert nem lettek újraválasztva. Eddig Antall (Boross), Horn, és Orbán is kiszolgálta a nyugatot és Sorosékat, az IMF-t. De mindegyiket ejtették, és mindig az aktuális ellenzéket segítették helyettük. A 2002 évi választás eredménye fontos volt, mert a Torgyán-féle mezőgazdasági ámokfutás után már meg lehetett engedni a csatlakozást az Európai Unióhoz, és ráengedni a halálos ágyán vergődő magyar mezőgazdaságra a nyugati árukat.
Medgyessynek adtak kölcsönt, hogy megcsinálhassa a 100 napos programot, és 2004-ben a csatlakozás eufóriájában nem vették észre az emberek, hogy vége lett a magyar mezőgazdaságnak és kereskedelemnek is.

Medgyessy a kölcsönökből osztogatott.

A kölcsönökből megemelt fizetéseket és nyugdíjakat pár év alatt kiszivattyúzták az országból a multinacionális kereskedelmi egységek segítségével, a PLÁZÁK-kal, és bevásárló központokkal. A pénz elfogyott, az adósság maradt, a nemzeti vagyon elveszett.

A 100 napos programra adott kölcsönöket egyből visszaszivattyúzták magukhoz.

Az 1990-ben 22 milliárd dolláros adósság időközben 135 milliárd dollárra nőtt, miközben évi 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk. Miután a baloldalt most engedik lejáratni (van is miért), újra a másik bábot, Orbánt hozzák vissza a hatalomba. De ne legyenek illúzióink, Orbánt ugyanúgy zsarolják és irányítják, mint Gyurcsányt. Míg Gyurcsány, Bokros, és Surányi, ugye, a Rockefellerék és Sorosék által irányított Bildenberg-csoport tagjai, addig ugye Orbán a szintén Rockefeller érdekeltségű Trilateral Commission nevű csoport (bábja).

És egy kis ráadás.

"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet,ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella.
A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.

Trianon miatt nálunk tilos volt a reprivatizáció!

Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva(!) volt. "Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.

Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!

A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk, viszont az hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Az elmúlt egy évben már 2 honlapunk "fagyott" le "véletlenül". E-mail-kommuniká-ciónkban a Szabad Európa szóösszetétel használata sokszor az e-mail-küldést megakasztja. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.

Olvasson a sorok között!

Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, és nem is ért.

1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. ... A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, ...

2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel... Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne.

Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka. A Független Szabad Európa kiszámolta. Akkor most nézzük meg, mit jelent ez MAGYARUL.

1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tizedszázalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)

2. A fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1%: 255 milliárd forint!

3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5, 3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG: 1352 milliárd forintot.

4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3, 8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.

5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet, és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollár. Hol ez a pénz?

Kapaszkodjon meg! Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, 11, 6 milliárd dollár.

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:

2321 milliárd forint az:
az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége! vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány, vagy 150 darab Grippen vadászgép, vagy 2321 darab Combino villamos vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232.000 forint.
Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.

Mit tehetünk? Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok.

Az a politikus, aki beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát. Kik ezek a befektetők?

Kik szedik a kamatokat?
David Rockefeller, Nicholas Rockefeller, Soros György

Kik tolják ki talicskával a pénzt az országból?
A hülyítés és porhintés:

AZ, HOGY LOPNAK!
BKV, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, autópálya-építés, BAUMAG, Kaya Ibrahim, Josip Tot, Hunvald, Velence-tavi kaszinó telek, HAJDÚ-BÉT, stb. Mindenkinek a kedve és pártállása szerint. De, bármennyit is elloptak, ennek az ezerszeresét viszik ki az országból teljesen "legálisan" valakik!

Figyelem! Kapaszkodjon meg! Elmondjuk, hol a pénz!

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miről van szó, meg kell néznünk néhány mondatnak a jelentését, amiket nap, mint nap hallunk a híradókban, de nem tudjuk, valójában mit is jelent!

1. A monetáris politika. Minden nap 20-szor halljuk. De mi is ez? A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása.

Az irányadó kamatláb emelését, és ezen keresztül a pénzmennyiség szűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktív politika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.

Nos, felteszek egy olyan kérdést, amire 100 magyarból 100 ugyanazt válaszolja, mert gyerekkora óta belenevelték, és ha írni, olvasni nem is tanították meg, de arra nagyon ügyeltek, hogy ezt beleégessék belülről a homlokába. De vigyázat! Ez egy hazugság!

1. Adat.
A jegybank (a MAGYAR NEMZETI BANK) az ország tulajdonában van.

2. Adat.
A jegybank kizárólagos joga, hogy pénz bocsásson ki.
Kérdés: Mi van, akkor, ha egy ország költségvetése hiányt mutat?
A logikus válasz: A jegybank bocsásson ki pénzt a hiány fedezésére.

Most minden olvasó fejében az előre beprogramozott sziréna megszólal, és elkezd villogni a vészfény.
TILOS!!! NEM SZABAD!!! NEM LEHET PÉNZT KIBOCSÁTANI, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
(Ne lepődjön, meg, ha Ön is erre gondolt, mert Ön is a rendszer része, és Önt is beprogramozták).
A programozás része továbbá az is, hogy eddig tudjon a dolgokról. Itt álljon le a gondolkodása, fagyjon le, mint a Windows a számítógépen. És lám, az emberek nem is gondolkodnak tovább. Az előre beprogramozás nem engedi.

ITT ÉS MOST MI PROGRAMTÖRLÉST HAJTUNK VÉGRE!

3. Adat.

Az elmúlt 80 évben mindig hiány volt a költségvetésben.

4. Adat.

Mégis még mindig működünk.

Kérdés: Hogy' lehet ez? Nos, programozóink azt megtiltják nekünk, hogy pénzt bocsássunk ki, de azt már nem, hogy ők adjanak nekünk pénzt.

Magyarul: a PLUSZ PÉNZ a hiány fedezésére mindenképpen bekerül a gazdaságba, mert az különben azonnal összeomlana.
Miért nincs sziréna és vészfény?
NEM LEHET! PÉNZT KIBOCSÁTANI TILOS, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
Pedig ez ugyanannyi mennyiségű pénz, mint amennyit mi magunk is kinyomhatnánk, és valóban lesz is egy kis infláció 4-5%, - de akkor miért nem mi adjuk ki a saját pénzünket? Hiszen látszólag ugyanaz a folyamat.
Pénz rakása a gazdaságba a hiány fedezésére.

DE CSAK LÁTSZÓLAG AZONOS A KÉT PÉNZ!
A mi általunk kibocsátott pénz okoz némi inflációt és ennyi!

A ő általuk kibocsátott pénz okoz némi inflációt (ugyanannyit) és....
KAMATOT KELL RÁ FIZETNI!

Ezért programoztak be minket arra, hogy ne tegyünk fel kérdéseket erről a témáról.

És most kapaszkodjon meg, mert rosszul lesz!

5. Adat.

Becsüljük meg, mennyit lopnak a mi politikusaink rátartással!

Nézzük a 20 év "termését":

~ Tocsik 800 millió
~ Tribuszerné 2.000 millió, azaz 2 milliárd
~ Zuschlag 50 millió
~ BKV 3.000 millió, azaz 3 milliárd
~ Autopálya 100.000 millió, 100 milliárd
~ Számoljunk minden képviselőre 100 milliót, az 40.000 millió, azaz 40 milliárd

Adjuk össze: 145.850 millió, azaz 145 milliárd. Kerekítsünk felfele, Legyen 150 milliárd. És, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, szorozzuk be öttel. Az 750 milliárd forint. 20 év alatt ennyit lophattak el, úgy, hogy mi öttel szoroztunk!!!!!

Ez 4 milliárd dollár! Ez persze iszonyú sok pénz, ha tud követni.

DE MOST JÖN E LÉNYEG! TUDJA E ÖN, HOGY 20 ÉV ALATT MENNYI KAMATOT FIZETTÜNK KI?
30. 000 MILLIÁRD FORINTOT, 162 MILLIÁRD DOLLÁRT!!!

DE LEGALÁBB TÖRLESZTETTÜNK?

20 éve tartoztunk 20 milliárd dollárral, azóta fizettünk 162 milliárd dollár kamatot.

AZ EREDMÉNY: MA 135 MILLIÁRD DOLLÁRRAL TARTOZUNK NEKIK!

De kik "ők"?

Egy idézet a MAGYAR NEMZETI BANK-ról szóló törvényből:
I. Fejezet
A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.(2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek, és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől!

Magyarul: mi magyarok választjuk a PARLAMENTET. A Parlament (országgyűlés) ellenőrzi a Kormányt*, a Kormány NEM ellenőrzi a jegybankot. Következésképpen mi magyarok nem ellenőrizzük a jegybankot, és a pénzkibocsátást.

A jegybankot, a MAGYAR NEMZETI BANK-ot az Európai Központi Bank ellenőrzi.

És mit gondolnak: kik a tulajdonosai az Európai Központi Banknak?

Hát a jegybankok, akikre a saját nemzetük semmilyen befolyást nem gyakorolhat. Azok diktálnak, akiket oda vezető pozícióba helyeznek.

És őket kik rakják oda?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György
http://szabadeuropa.shp.hu/hpc/web.php?a=szabadeuropa&o=heti_tema_2010_02_20__VWWc 

Nagy baj ha már gondolkodni merünk . Felborítjuk a törvényes rendet , ami ránk nézve törvény , ők meg állandóan kijátszák, de te tartsd be, mert , ha nem tartod be, ők nem tudnak eleget lopni és nem tudják fizetni a visszafizethetetlen állam adósságot ,így kilopva a szemed is , a törvény tisztelő polgár szerepében tetszeleghetsz, és felélheted az unokáid jövőjét. Csatlakozz a zsidók táborához, és lopj te is, vagy légy önellátó, és ahol tudsz tégy keresztbe a hazaárulóknak. Ne vegyél többé zsidó terméket, ne paktálj le a gyarmatosítóinkkal . A hazai zsidóság termékeit – termékeiket, ők csak felvásárolják és drágábban eladják , ők nem dolgoznak csak lopnak - se fogyazd, ne menj be a zsidó kelepcéjébe, ők a gojok pusztulását akarják, és tesznek is érte nap mint nap . Légy te is öntudatos a magyar érdek felvállalásában, és ne engedj a zsidó nyomásnak.
1956. - ig a legyilkolt testvéreink vagyonát rabolták el , 56 után csak csendben gyilkoltak minket , rabolni már nem tudtak , a gengszterváltás után újból raboltak és öltek , ölnek bennünket, raboltak a nemzeti vagyonunkat lopták el a rohadt zsidók , az uzsora kamattal a szemünket is kilopják , de egy sem tudja mondani nem fizetünk , a gengsztert váltó politikusainkra gondolok, hazaárulók ők , hisz olyan dologgal nyúzzák a népet amit visszafizetni nem lehet.
Kimondhatjuk ugyan úgy ölnek és rabolnak ki bennünket mint azelőtt, csak a módszerek finomodtak , és az agymosott politikusaink a vakolókkal együtt az elveszejtésünkre játszik rá a korumpálásukkal , mert a zsidók kilóra megvették e gengsztereket.

És nézd , hogy osztják még mindig az észt:

Gyöngyösi Márton a Hír TV Rájátszás c. műsorában (2012.11.27.)

A zsidó kurva majdnem kitekerte a nyakát a derék képviselőnknek , és bizony már megint nekünk kell védekezni a zsidó sajtó felfúja az ügyet a sok mocsok megvásárolt magyarnak mondott honatya most kihúzza magát és véletlenül sem a gyarmati sorsot említve áll csatasorba az ország érdekében . Hát ez a zsidó politika , büdös parasztok , kik képviselőnek neveztetik magukat , közben kilopják a nemzet szemét is. Az ilyen zsidó kurva azért tud éket verni a magyarság soraiba
Ha tovább elemezzük a helyzetet, kiderül miről is van szó. Már nem a zsidó agresszióról beszél a köznép, hanem a Jobbikos képviselőről aki nemzetbíztonsági kockázatot lát a zsidó képviselők munkájában , hisz számtalanszor bebizonyosodott ezeknek az embereknek a lojalitása az adott társadalom felé nem vált be , és elárulta azt az országot melyben élt.
Ez a képviselői letámadás kijelölte azt a határt is számunkra, hogy meddig mehetünk el gondolkodásba a rablóbanda irányába . Ők nyugodtan bombázhatnak , rabolhatnak továbbra is , de már befogták a pofánkat , mert ha látjuk , hogy újból bombáznak és rabolnak , már nem szabad megszólalnunk, mert beprogramoztak bennünket arra hogy erről nekünk, nem lehet gondolkodni, a téma tabunak kell lenni számunkra, vagyis nem beszélhetünk a koncentrációs táborban tartott palesztinokról, arról hogy közben bekebelezte a palesztin állam területét, és népirtást hat végre e koncentrációs táborokban. És mindezt teszi a művelt nyugatnak mondott társadalmak szeme láttára, beleegyezésével , hisz ezeket az országokat is már mind bekebelezte a zsidó liberalizmus. A vezetők többsége zsidó származású, és a világhatalmat célozták meg , aki gáncsolja őket azt el kell tenni az útból, és színre lép a MOSZAD – gyilkológépe.
Hogy ez mennyire így van íme egy amerikai példa:



Izraeli ügynökök markában Amerika 


2012, december 1 - 12:52 
barikad.hu
Szerdai cikkünkben tettünk egy rövid kitekintést, hogy más országok hogyan viszonyulnak saját vezetőik kettős állampolgársághoz. Mostani összeállításunkban bemutatjuk, a befolyásos amerikai-izraeli kettős állampolgárok milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államoknak és a világnak.

A kettős vagy többes állampolgárság a világ számos országában bevett dolog, és bár időről időre felvet munkaügyi, szociális, etnikai és határrendészeti kérdéseket, a legtöbb helyen mára kialakult szabályozás szerint utazhatnak vagy telepedhetnek le különböző nemzethez tartozó emberek. (Kelet-Közép-Európa persze ez ügyben is sajátos kivételt képez.) Sokkal kevésbé egyértelmű a helyzet, ha megvizsgáljuk, az egyes országok milyen mértékben engedik a politikai, katonai, hírszerzési vezetés közelébe a többes állampolgárokat.

Óhatatlanul felmerül ugyanis a kérdés, hogy két ország vagy nemzet érdekeinek ütközése esetén egy mindkét részről érintett kettős állampolgár döntési pozícióban hova áll, kinek a javára, védelmében cselekszik. Nehezen képzelhető el például, hogy a második világháború idején, mondjuk Pearl Harbor után a Pentagonban ne néztek volna ferde szemmel egy amerikai-japán vezérkari főnökre, de az is joggal keltett volna gyanakvást, ha a hidegháború éveiben amerikai-szovjet kettős állampolgárok szaladgáltak volna a Fehér Ház folyosóján.
Amerika élén Amerika ellenében

Maradva az Egyesül Államoknál, a 21. század legsúlyosabb, beláthatatlan mértékű katonai konfliktussal fenyegető zónája a Közel-Kelet, azonban belül is az arab tenger közepén úszó Izrael. Amerika Izrael feltétlen elkötelezettsége a zsidó állam irányába közismert, a téma azonban új megvilágítást kapott 2007-ben, amikor a chicagói és a harvardi egyetem két professzora, John Mearsheimer és Stephen Walt kiadta Az Izrael-lobbi és az Egyesült Államok külpolitikája című vaskos tanulmányát. A könyv - mintegy igazolva létjogosultságát - hatalmas felzúdulást váltott ki az amerikai zsidó szervezetek és a média részéről. A neves szerzőpáros egyik fő megállapítása, hogy a masszív izraeli befolyás miatt Amerika a saját érdeke és biztonsága ellenében politizál, és ez különösen igaz a közel-keleti konfliktusra.

A Viewzone amerikai alternatív honlap 2010-ben részletes leltárt készített azokról a politikai tisztviselőkről és tanácsadókról, akik amerikai-izraeli kettős állampolgárok, és döntő szerepük van abban, hogy az Egyesült Államok Izrael érdekeinek élharcosa a világban, sőt, többen közülük ötletgazdái és kivitelezői voltak azoknak a koholt vádaknak, amelyekre hivatkozva 2003-ban az USA megindította az Irak elleni háborút.

Jórészük nem választott politikai tisztségviselő, befolyásukat nem fenyegeti az esetleges választási kudarc, különböző tanácsadó intézetek és agytrösztök révén mindig a tűz közelében vannak. Az elmúlt évek legnagyobb kémbotrányainak felidézése előtt a "nagy elődök" munkáiból szemezgettünk.
Ügynökök a hadseregben és a tudományos életben...

A sort minden izraeli kémek atyjával, Jonathan Jay Pollarddal érdemes kezdeni, aki az Egyesült Államok tengerészeti hírszerzésének elemzője volt, és több titkos dokumentumot lopott el a zsidó államnak, mint bármelyik más titkos ügynök. Erkölcsi skrupulusai soha nem voltak, elfogása után bevallotta, hogy mindig saját hazája (értsd: Izrael) érdekét tartotta szem előtt. 1987-ben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.

Pollard "munkáját" az amerikai haditengerészetnél Ariel J. Weinmann folytatta, aki rendszeresen szállított szigorúan titkos információkat osztrák és mexikói kapcsolatain keresztül Izraelbe. 2006-ban kémkedés és dezertálás gyanújával tartóztatták le, beismerő vallomása után 25 éves börtönbüntetését 13 évre csökkentették. A vallomás részletei a mai napig nem ismertek, és az Egyesült Államok történetében eddig egyedülálló módon nem hozták nyilvánosságra, hogy Weinmann mely ország ügynöke volt. (Túl nagy fantázia azonban nem kell hozzá.)

Ben-Ami Kadish gépészmérnökként szolgált az amerikai hadseregnél, és a 80-as években számos szigorúan titkos adatot továbbított izraeli kapcsolattartóinak az USA rakétáiról és nukleáris fegyverzetéről. Kadisht 2008-ban (!) találták bűnösnek összeesküvés vádjában, az ítélet kihirdetésekor a bíró úgy fogalmazott, "rejtély, hogy a kormánynak miért tellett 23 évébe, hogy vádat emeljen Kadish úr ellen". A bírósággal való együttműködése és beismerő vallomása miatt az ítélőszék "nem látta értelmét" börtönnel sújtani az idős (85 éves) ex-kémet, aki végül megúszta 50 ezer dollár pénzbüntetéssel.

2009 októberében tartóztatták le csalás és kémkedés gyanújával Stewart David Nozette tudóst, akit egy magát Moszad-ügynöknek kiadó beépített FBI-ügynök buktatott le. Nozette az Egyesült Államok energia- valamint külügyminisztériumának alkalmazottja volt, de a NASA-nál is dolgozott. A férfi bizalmas és titkos adatokat akart eladni Izraelnek az USA műholdjairól, védelmi és riasztó rendszeréről, cserébe kétmillió dollárért és egy izraeli útlevélért. 13 év börtönbüntetést kapott helyette.
... és a nagypolitikában

2006 októberében a Time magazin hatalmas botrányt robbantott ki, amikor Jane Harman demokrata párti kongresszusi képviselőt befolyással való üzérkedéssel gyanúsították meg. A politikus állítólag ígéretet tett arra, hogy az Igazságügyi Minisztériumban lobbizni fog két kémkedéssel vádolt zsidó, Steve J. Rosen és Keith Weissman (mindketten a befolyásos izraeli lobbi csoport, az AIPAC tagjai) érdekében, hogy ejtsék az ellenük felhozott vádakat. Jó tett helyébe jót várj alapon az AIPAC megígérte, hogy Harmant a választások után a Fehér Ház hírszerző bizottságának (sic!) elnöki székébe juttatják.

Az érintettek természetesen mindent a leghatározottabban tagadtak, a botrány azonban arra elég volt, hogy a képviselő ne tölthesse be az áhított pozíciót. 2009-ben aztán információk láttak napvilágot, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) az esetet bizonyító hangfelvétel birtokába jutott, ennek ellenére a kémkedéssel vádolt zsidók ügyét különösebb indoklás nélkül lezárták. Jane Harman 2011 februárjáig megtartotta képviselői mandátumát, jelenleg egy Woodrow Wilson elnökről elnevezett kutatói központ vezetője.

Egy másik emblematikussá vált kémsztori Lawrence Franklin nevéhez kötődik, akit 2004-ben buktatott le a CBS News televízió. Franklin a hadügyminisztérium iráni politikáért felelős hivatalában dolgozott, és a már korábban említett két AIPAC-tagnak, Steve Rosennek and Keith Weissmannek adott át titkos dokumentumokat a perzsa országról. Az információt természetesen Izraelnek továbbították. "Larryt" a botrány kirobbanása után sem bocsátották el, csupán lefokozták, míg nem bíróság elé állították, és 2006 január 20-án 12 év 7 hónap börtönre ítélték. Az ítélet ellenére Franklinnek nem kellett rabruhát húznia, mivel részt vett a két AIPAC-lobbista elleni perben, akiket - mint említettük - végül 2009-ben felmentettek. Franklin közel 13 éves börtönbüntetését végül 10 hónap (!) házi őrizetté enyhítették.

A zsidó lobbi másik emblematikus figurája a republikánus Richard Perle, aki politikai pályafutását a 70-es években Henry Jackson szenátor mellet kezdte, ám kiderült, hogy szigorúan bizalmas nemzetbiztonsági dokumentumokat továbbított az izraeli kormánynak. Kirúgás helyett csak figyelmeztetést kapott, majd rövid kitérő után - amikor is az izraeli fegyvergyártó cégnél, a Soltamnél helyezkedett el - Ronald Raegen kormányában is szerepet vállalt a hadügyminisztériumban. 1987 és 2004 között politikai tanácsadó volt a Pentagonnál. Perle számos Izrael-párti agytröszt befolyásos tagja, gyakran ad hangot szélsőséges nacionalizmusának a médiában, és döntő szerep volt abban, hogy a Bush-kormány 2003-ban lerohanta Irakot. 2006-ban Moammer Kadhafi líbiai diktátor politikai tanácsadója volt.

Perle közeli munkatársa volt a hadügyminisztériumban a szintén republikánus Douglas J. Feith, aki George W. Bush kormányában államtitkári pozíciót töltött be 2001 és 2005 között. Feith szoros kapcsolatot ápol a szélsőséges Amerikai Cionista Szervezettel (ZOA), és ügyvédi irodát működtet Izraelben, amely saját bevallása szerint az izraeli fegyvergyártók érdekeit képviseli. Fieth a már említett Franklin felettese volt a bizalmas információk kiszivárogtatásának idején, ezért FBI-vizsgálat indult ellene, és le kellett mondania a Nemzetbiztonsági Tanácsban (NSC) betöltött tisztségéről. Douglas J. Feith az egyik fő felelőse az amerikaiak Afganisztán és Irak ellen hergelésének, valamint a két vétlen ország megtámadásának. Ennek érdekében 2001 októberében egy Stratégiai Befolyás Hivatala (OSI) elnevezésű részleget hoztak létre, amely a "terrorizmus elleni háború" megideologizálásában, az al-Káida démonizálásában és egyéb hírhamisításokban szerzett elévülhetetlen "érdemeket".

Érdemes kitérni pár szó erejéig a New York-i Yeshiva zsidó egyetem docensére, Dov Zakheim rabbira is, aki George W. Bush külpolitikai tanácsadója és a Külkapcsolatok Tanácsának tagja volt. Az ő nevéhez fűződik, hogy a hadügyminisztérium számvevőjeként 2001 és 2004 között nem sikerült kinyomoznia, hová tűnt 2,3 trillió dollár a Pentagonból. 2001. szeptember 11-én a romok ezt is maguk alá eltemették - élcelődnek azóta is az amerikaiak. Zakheim 2010-ben vonult vissza, de a neve 2011-ben Mitt Romney republikánus elnökjelölt tanácsadói között is felmerült.

Irve Lewis Libby (avagy ismertebb nevén "Scooter") Dick Cheney republikánus alelnök személyzeti vezetője volt 2001-től 2005-ös lebukásáig. Az Irán-ellenességéről és Izrael-pártiságáról hírhedt Libby már ügyvédként is izraeli kémeket védett, az általa pártfogolt, adóelkerüléssel és illegális kereskedelemmel is vádolt Marc Richnek Bill Clinton kegyelmezett meg elnöksége utolsó napjaiban. A befolyásos politikus-ügyvéd aztán 2005-ben hamar a tárgyalóterem másik székében találta magát, miután kiderült, hogy bizalmas információkat szivárogtatott ki egy Valerie Plame nevű fedett CIA-ügynökről a New York Times-nak. Valerie-nek az volt a bűne, hogy a férje az iraki háborúhoz vezető hazugságokról írt leleplező könyvet, ezt bosszulta meg "Scooter", akit a bíróság 2007-ben 30 hónap börtönbüntetésre, 250 ezer dollárra és 400 óra közmunkára ítélt. Bush elnök személyes közbenjárásának hála az ő büntetését is jelentősen könnyítették, de a sokáig remélt teljes elnöki kegyelem ezúttal elmaradt.
Bencsik János 

Az eseményeket szemlélve tényleg úgy tűnik, hogy a Síp utcából irányítják ezt az országot. A Kossuth – tériek csak ugatják a napot mint a csahos kutyák, és a csonton marakodnak, mit a zsidók jól lerágtak előzőleg. 
De lehet hogy az amerikai csontot is a Síp utcából dobják az amerikai buldogoknak, hogy a harci kutyák fel legyenek tüzelve , és ha kell nekimenjenek Iránnak , mint ahogy tették ezt Irakkal , Afganisztánnal, és ahogy az Arab tavaszt levezényelték , hogy a Földközi - tengerről ki akarják szorítani az orosz jelenlétet, hogy a terrorista zsidó állam uralhassa a térséget.
Jó biorobotként ezeket a tényeket beégették a tudatodba, és neked nem szabad megkérdőjelezni e hazugságokat. Mivel a pénz arisztokratái úgy akarják , hogy a terrorista fasiszta zsidó gengszterek , hajtsák igába a népet, úgy , hogy végül ők is elpusztuljanak e ténykedés alatt a muzulmánok haragjának megfelelően , a világállam végül is összeáll , de immár zsidóság nélkül, és biorobotok hadaként termelik a pénzt, és irtják egymást a gladiátorok. A gondolkodó egyedeket meg tűzzel vassal felkutatják és likvidálják, mielőtt megtanítanák a többséget a gondolkodásra. A chipes likvidálással az lesz a baj hogy egész kontinensnyi embert kell kiiktatni, és félő lesz , hogy elérkezünk egy olyan helyzetbe ahol már nincs vissza út és az emberiséget pusztítja ki a hatalom. Az emberi élet eltűnése a földről nem egy nagy baj a Föld szempontjából, majd jön egy másik faj, ki érdemes lesz a földi értelmes élet folytatására , hisz a gyilkoló fajunk azon kezébe vándorol a hatalom akik képesek kiirtani a föld népességét . Mert hogy is kezdődik , ma egy falut terrorizálok , holnap egy várost, holnapután egy országot , egy nemzetet, és az én nemzetem , majd egy világot, fog terrorizálni, ahogy látjuk a zsidó módszereket ez ma már nem kérdéses, csak az a kérdés meddig etethetnek bennünket, és a hatalom éhes politikusokat. Mikor látjuk be , hogy likvidálni kell őket , ha nem akarunk a bábjuk lenni, vagy a koporsóban kis virág módjára álomra hajtani a fejünket. Ahogy egy – egy nemzetnek jogos érdeke az önvédelem úgy az egyes városoknak , falvaknak , ezen belül egyes családoknak, egyes kisebbségeknek is , jogos önvédelemmel kell bírnia, ha a kormányzó hatalom nem tudja garantálni a rendet. Ez úgy vonatkozik a cigány bűnözésre mint a zsidó bűnözésre, és a többségi nemzet bűnözésére is nincs és nem is lehet kettős mérce, mint ma ahogy dívik, a zsidó uralom alatt. Igen is ezektől a bűnözőktől meg kell szabadítani a társadalmat , tágabb értelemben a világot, ha másként nem megy ki kell irtani őket.
Kemények e szavak , de akkor nem fordulhat elő olyan dolog hogy bűn lesz beszélni olyan témáról ahol egy nemzetet koncentrációs táborban éheztetik és gyilkolják őket , majd mondva csinált ürüggyel elterelik az eseményről a figyelmet és a bűnös az az egyén lesz ki fel akarja hívni a figyelmet a zsidók népirtására , és egy nemzet koncentrációs táborban történő kiirtására tett erőszakos elkövetésére. Egy olyan népnek kik semmibe vesznek mindennemű nemzetközi egyezményt nincs helye a nemzetek sorában, és a nemzetállamok kereteiben e nemzet fiait nem bízhatják meg közhatalmi funkciókkal, és ez igen is sérti az ember méltóságát . A zsidó hollókoszt , a zsidó inkvizíció, a zsidó zsarolás a mindennapos rablás , lopás, és szájtépés, elég volt betelt a pohár , tessék módszeresen likvidálni a cionista rabló csordát, hogy helyreálljon a rend, hogy a Föld a béke szigete lehessen.
Ezek a rohadt büdös zsidók kihozzák az emberből az állatot, és a komcsinak nevelt zsidóvá lett magyar janicsárok , kik kiszolgálják elölről hátulról őket , semmivel sem jobbak náluk, mert él még a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Program ahol kényükre gyilkolnak ifjat és öreget mind ezt bűntettlenül a törvényes hatalom hallgatólagos bele egyezésével teszik, kik arról papolnak , hogy kevés a magyar , és hogy fogy a magyar . Az áll szentek hideget fújnak ,s közben megegyeztek , hogy a létszámot 6 millió alá kell tornázni, hogy elférjen 1, 5 millió zsidó a Duna parti lakóparkokba, és hogy nekik biztosítva legyen a fegyver és a drogkereskedelem zavartalansága. Az ember , lány és szervkereskedelemről már nem is beszélünk, az ma is zavartalanul folyik , és a politikus urak erről nem akarnak tudomást sem venni, ja , hogy ez is tabu téma a bunkó magyarnak , nekik csak az a dolguk , hogy eltartsanak minket zsidókat.


Mi is palesztinok vagyunk Vona Gábor beszéde


Az adventet sérti Rogánék cionista 

nagykoalíciója 


A Jobbik ízléstelennek és a keresztény hagyományokat sértő provokációnak tartja, hogy a zsidócsillagos tüntetésre éppen advent első vasárnapján kerít sort a Fidesz, az MSZP, Bajnai Gordon, a Mazsihisz és a cionista bizniszszekta Hit Gyülekezetének nagykoalíciója, mely csak Izrael érdekében tud összefogni, a magyarság sorskérdéseiben nem.

A Jobbik az idei adventben is folytatja keresztállítási misszióját, melyet egyfajta demonstrációnak is szán népünk fogyasztói társadalommá való züllesztése ellen. Az ünnepi forgatagban, amikor hazánk jobbik része a Megfeszített születését várja, Rogán Antal és balliberális szövetségesei gyűlölettel fordulnak a keresztény és magyar érdekek képviselői felé. Advent első vasárnapját zsidócsillagos tüntetéssel szentségtelenítik meg, a magunkfajtákra "Feszítsd meg!"-et kiáltva.

"Velünk az Isten" - adventnek erre az örömhírére, a karácsonyi ünnepkör valódi, keresztény értelmére hívja fel a figyelmet a bevásárlási lázban a Jobbik keresztállítási missziója, melyet több önkormányzat még most is igyekszik megakadályozni. De hiába tiltanak, tűrnek vagy támogatnak, "mi azonban a megfeszített Krisztust hirdetjük. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg ostobaság" (1Kor 1,23-24), de előbb-utóbb "az igazság szabaddá tesz".
Novák Előd, a Jobbik alelnöke 
*** www.nemzetihirhalo.hu ************

*

Európai Zsidó Parlament: Ki kell vágni az 

unióból Magyarországot 


2012. december 02. 09:14 Kiss Péter - 
Hunhír.info

Az Európai Zsidó Parlament vezetője, Joel Rubinfeld szerint Magyarország ma az európai neonáci ébredés epicentruma. A zsidó kiadta nyílt a parancsot a magyar kormánynak: Magyarországot meg kell tisztítani a "gyűlölködő mozgalomtól", még mielőtt átterjed más országokra is. Vagy leszámoltok azokkal, akik terjeszkedésünket veszélyeztetik, vagy bedöntjük az országotokat.

Rubinföld (milyen találó név) nyomatékosította: ha a kormány nem teszi meg a szükséges intézkedéseket, fel kell függeszteni az ország EU-tagságát.

Rubinfeld kijelentette: "Európa nem engedheti meg magának, hogy a kontinens szívében legyen egy olyan ország, amely szembe száll az Unió legalapvetőbb értékeivel." Az unió legalapvetőbb értéke tehát az, hogy a zsidók jól érzik magukat, meghatározhatják, hogy mi a jó, mi a rossz, miért kell jajveszékelni és mit kell elfelejteni, mert avitt, és le kell zárni a múltat. De értelmezhetetlen a zsidónak a böfögése: ha Magyarország a neonáci ébredés epicentruma, akkor miért itt él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, miért itt virágzik a zsidó kultúra, semmi bántódás sem éri őket stb. Azért, mert a zsidók itt nyeregben vannak, jól érzik magukat, és, mint vezérük megmondta, Magyarországot megszerezték. És akinek ez nem teszik, a nácifasiszta, akit el kell taposni. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Ki kicsoda valójában? 


Kik tartják életben a parlamenti pártok által megjelenített áldemokráciát, a 3. Magyar köztársaságot? Kik is ezek a jobboldali személyiségek a nemzeti oldalon, kikből áll a Koppány Csoport, mármint a vezetőség? Hogy kik is ezek a Balog Bélák, meg a Takács Andrások?

Civilek-e a civil szervezetek, vagy ők is olyanok, mint a szakszervezetek, Gaskó, Cser Ágnes meg a többiek? Hol vagy Vukics? ...

Volt egyszer egy 2006... Kossuth tér... Öszöd, nem öszöd, nem kapsz mást, hiába követeltük az ELSZÁMOLTATÁST! Mind a mai napig... pedig Viktor megígérte, volt is már rá több mint két éve, meg két tevéje: Budai meg Papcsák; habár ez így nem egy kétpúpú, hanem két egy púpú. Tele lett a púpjuk a TEMPO-val, le is léptek, mint kurva a bőrdíványról a Viktorral együtt, mármint ami az elszámoltatást illeti. Úgy tett Viktor, mint 2006. október 23-án. Kihívta az embereket az Asztóriához, majd mikor a Gyurcsánnyal elkezdte kardlapoztatni a népet, ő meg lelépett, úgy ahogy az előbb írtuk, a bőrdíványról (forrás:wikileaks és a jelenlévők sokasága).

Pártok

Azt mondják ezek a pártok, hogy nemzeti összefogásra van szükség. Mi meg azt mondjuk, hogy a pártok már összefogtak, de nem most, hanem még szinte a megszületésük előtt 1988-ban. Összefogtak bizony a kiirtásunkra. Vegyünk egy példát: Készülve a háborúra, hiányozván az ellenségkép, meg is kérdezték Csurkát, hogy van Magyarországon antiszemitizmus? Válaszolta, hogy nincs, de szükség az Vona rá. Hát lám kívánsága teljesült. Orbán büdös bugyrából Vona rá' elemi erővel lökődött ki a polgári körökből...
Nem hülye az istenadta, bepalizta az egész országot. Az igény Vona rá' szerencsétlen sebzett hazánk fiai jelölteket állítottak neki mind a 176 választókerületben. Az emberek valódi változást akartak, amit rájöttek, hogy a FIDESZ-től nem kapnak meg. Ezért minden választókerületben akadt jelentkező, aki elindult a JOBBIK színeiben 2010-ben. Igen ám, de Vona rá' sem buta gyerek ám, és nem a ludast olvasta, míg frissen toborzott népe a kopogtatócédulákért házalt, hanem megkereste a "század végét", aki (ma alkotmánybíró Stumpf István, Horváth István állampárti belügyminiszter veje, felesége Horváth Andrea a Kossuth Holding Bíróság felszámolási bírája) közölte vele, hogy egyetlen egy bágyadt JOBBIK-os képviselő egyéniben nem jut be a parlamentbe. Mert, ha bejutna, se jutna be, mert akkor a Pintér Sanyibá' szavazatszámláló szoftverfejlesztő arab érdekeltségű cége listázza ki őket, ahogy a Bokros Lajosnak is behúzott vagy négyet, mármint %-ban az EU Parlamentbe való be jutáshoz. Na mármost a Vona rá'-nak listáztak egyet, mármint az ÁVH-sok, hogy majd a sok szamárháton (ők azok a vesztes egyéni JOBBIK-os képviselők, akik általában másodikak vagy harmadikak lettek a 2010-es választáson) megszerzett listás helyekre hetyke angol és mindenféle más kettős vagy többes ügynököt/állampolgárt ültessenek. Így fordult az elő, hogy a szerencsétlen megvezetett Vona rá'-nak bedőlt képviselőjelölt dolga végeztével szamárként vagy birkaként mehet a 9 millió bőgőssel a vágóhídra, mert a Gordonkás is a Vona rá'-ssal van. Innenstől fogva új 44 hazaáruló került be a Parlamentbe. De térjünk vissza 2006-ra, vagy akár egy kicsit visszábbra...

Az a Budaházy NBH-s ezredes elvtárs, aki a JOBBIK kegyeltje, egyebekben Morvai Krisztina művésznő és az Angol Királyi Gárda "lovagja" Hudini Nagy Tamás védence/kedvence, főállásban börtönfülke-forradalmár, aki a Fejérszövetség honlapjának tanúsága szerint lakhelyelhagyási engedéllyel vett részt a "kormányellenes" Patrubány-féle "Magyarok" Világszövetsége Németországban tartott közgyűlésén, ahol belépve az MVSZ-be maga is megszavazta a szecus Patrubánnyal együtt, hogy támogatják az Orbán-kormányt a Szent Korona nevében.

A "nemzeti jogvédők", túlnyomó részt ügyvédek, Grespik és a többiek, alkotta társulat/alakulat jeleníti meg az úgynevezett nemzeti, de ugyan úgy a kommunista állampártot, mint ahogy a jobboldali FIDESZ. A FIDESZ vezetése még az MSZP-től is balrább van, hiszen nem csak Orbán apja volt MSZMP-s városi párttitkár, hanem a Semjén nevelőapja is. Visszatérve a JOBBIK hazaárulóira - nem a tagságot értjük alatta - jogvégzett létükre a volt rendőrökből és besúgókból álló Koppány Csoporttal együtt jelennek meg kilakoltatásokon, teszik ezt 2010 június 15-ike óta, amikor a Tauzin családot vezették félre, hogy majd ők, a JOBBIK, a Fehér Kéményseprők/Fehérgyűrűk (NBH), Ifj. Hegedűs Lóránt, Kanalas András, Dabasi Tamás és még sokan mások megakadályozzák, hogy a Pintér-rendőrség és a Szamosi önálló bírósági végrehajtó lakásmaffia-klán főnök elvegye az otthonukat. Legutóbb nincs egy hete, hogy a Gaudizagyvatamászkárpátidániel a fogyatékkal élő Gecse Máriát kampánycélra felhasználva a rendőrmaffiával együtt lakoltatták ki. Majd ezt követően valamelyik bérfacebooktolnokuk közreműködésével a TEMPO párt által támogatott, és a jómagam fővédnökségével működtetett MKG Kft-t irányító Kozma Józsefről, aki az egyetlen Magyarországon működő valódi jogsegélyszolgálatot vezeti - az elmúlt másfél évben közel 800 végrehajtási eljárást függesztetett fel mintegy 50 kilakoltatást akadályozott meg jogi úton, és kb. 250 jelenleg is folyó polgári peres eljárást kezdeményezett eredményesen, perfüggőséget létrehozva a végrehajtási eljárások előkérdéseként - nem átalkodott azt állítani, hogy a nyomorúság vámszedője. Míg Kozma József költségei megtérítése mellett járja az országot bíróságról bíróságra, illetve kora reggeltől késő estig fogadja a hitelkárosultakat, addig a Koppány Csoport látszólag ingyen molnárfarpadokkal és minden más csodabogárral felvértezve árulják a hazát, azaz azzal, hogy ígéretük ellenére még érdemben egyetlen egy kilakoltatást sem tudtak megakadályozni, ugyan költségmentesen, de teljes vagyonvesztést, azaz az életük elvesztését okozzák a devizakárosultaknak, akiket továbbá megterhelnek a kivonuló rendvédelmi szervek költségével is. Felmerül a kérdés, hogy ki eteti ezeket a veszett kutyákat. No de itt nem a Zagyva félékre gondolok, hiszen ők a parlamenti menüt zabálják, hanem a secus Simo Endrékre, meg a zagyva Vajda Attilára, meg a mocskos Monostori Attilára, aki a Baumagosokat is lehúzta. Ezeket ki eteti? Mert, hogy nem ingyen játsszák át a Sudár-féle lakás-maffiózók és a banki faktorcégek részére a magyar állampolgárok lakásait, amit mostanában parlamenti képviselők fél áron árulnak az interneten, az biztos. Kutyák ezek, veszett kutyák, de a sorsukat nem kerülhetik el Ők sem. A feljelentésem alapján több végrehajtó ellen folyik már az eljárás (az összes ellen), csak néhányukat megemlítve: Jóbai, Heidrich, Galsi, Szamosi, stb. A Vár Holdingos Nagy Emília is várhatja már a rabszállítót, ő ellene a Szolnoki Nyomozó Ügyészségen folyik az eljárás, 3000 hitelkárosulttól csalt ki ez a hullarabló fejenként 35.000 Ft-ot.

A váltáshoz hátralévő rövid időre való tekintettel döntöttünk róla, hogy megunva a facebookos olvasóinkkal szembeni félrevezetési próbálkozásotokat, dekonspirálunk benneteket, és elmondjuk, hogy ki kicsoda. Ha valamelyőtök nem találja magát a felsoroltak között Pl. Bene Gabi vagy Gonda Laci, az nem azért van, mert nem tudjuk, hogy kik vagytok, és esetleg elfelejtkeztünk volna rólatok, hanem mert nincs dolgunk veletek. Futni hagyunk benneteket, ha értitek. Miért ne? A Keresztes Imre a Központi Nyomozó Főügyészségen meg a Berki Tímea ügyészek már amnesztiában részesültek, mivel együttműködnek az Apostoli Magyar Királyság hivatalos szerveivel. De ha mindenáron kell még egy pofon, akkor menjetek vissza a sarokra, ahol a másikat kaptátok. Tudjátok, ti tanítottátok a magyarnak, hogy ha a fél orcájára kap egy pofont, akkor tartsa oda a másikat is, és bocsásson meg nektek. Mi meg azt mondjuk, hogy az a Jóisten dolga, abba mi nem szólhatunk bele. Dobó kapitány úr mondta már régen néktek: "Gyáva népnek nincs hazája!" Nekünk van, harcoljatok hát, hogy nektek is legyen! Tanulj, hogy tudjál, mert a Szent Korona közjogi védelme jelenleg még csak arra terjed ki, aki ismeri, és az ellenállás jogát kötelezettségeként is értelmezi.

Balog Béla, Bácsfi Diána, Dabasi Tamás, Takács András, stb. provokátorok, veszélyesek, vélhetően a korábban általuk elkövetett bűncselekményekkel zsarolják Őket, tartják sakkban és kényszerítik akár tettlegességre is a magyar családok szétverésére, a magyar anyák utcára kényszerítésére.

De lehet, hogy mégsem Ők a legveszélyesebbek, mert Ők csak a padlót mossák fel a magyar állampolgárokkal, míg a Vámos Györgyök meg a többi megmondóember, meg a szittya költők, úgynevezett magyarságkutatók/történészek többsége, meg a jobboldali közgazdászok jelentős része, kik járják az országot, meg internetes fórumokon osztják az észt a magyar államadóságról, Ők sokkal veszélyesebbek, mert az agyakat mossák, és az ígért szemfelnyitás helyett felakasztják a szemeket, és port hintenek bele, hogy még ki se tudja pislogni a szerencsétlen.

Pártok

A JOBBIK-ról már írtunk. Most a többi következik: Az MDF-et az MSZMP-sek alapították, az SZDSZ-t az MSZMP-sek alapították, a Fiatal Demokraták Szövetségét a Szabad Demokraták Szövetsége hozta létre, az LMP-t a megszűnt SZDSZ-esek gyerekei hozták létre, meg persze a Róna Péter, a többi meg nem érdekes, mert más nincs már a parlamentben, illetve dehogy nem, a TEMPO, akit meg rossz nyelvek szerint a trójai faló, és az NBH alapított, ami ugyancsak igaz, mert a Nemzet Biztonsági Hivatalt magam irányítom (a Pintér az AVH-t irányítja). A TEMPO még 2010-ben bejutott a Parlamentbe, mivel a TEMPO Párt titkára, Minda Zoltán hivatalosan a JOBBIK parlamenti bűnügyi szakértője, aki nap mint nap teszi a dolgát - egy jóbarátom kérdezte egyszer, hogy mit csinál a Minda a Parlamentben; mondom: Mit csinál, mit csinál? Hát bomlaszt; Így is van, Zoli elvégezte a feladatát, minden egyes meg kettes állampolgár, zsidó meg nem zsidó, cigány meg nem cigány, magyar meg nem magyar hazaáruló parlamenti képviselőnek hivatalos tudomására hozta a felszámoló-maffiák által elkövetett bűncselekmények bizonyítékait, és azt is, hogy ebben a tövényalkotási szintre emelt bűnszervezetben elkövetett bűnpártolásban és más kapcsolódó bűncselekményekben érintett a teljes bírói kar, az ügyészség illetve a rendőrség teljes állománya is -, és mivel a fentiek szerint így Ő is dekonspirálódott, hogy a teljes hatalmi elitet illetve az összes parlamenti képviselőt, meg ezeket a felszámoló-minisztereket, meg jelenlegi és volt felszámolási-miniszterelnököket le tudjuk buktatni, sem probléma, mert ha a Zoli holnaptól már nem mehet be a Parlamentbe sem érdekes, mert a dolgát már elvégezte. A milla szót sem érdemel, őket már a saját maguk által szervezett Polip Konferencián kivégeztük, a Bajnai meg már készül a börtönbe, a vádiratát a Bács-Kiskun Megyei Bíróság és a HirTv kamerája előtt olvastam fel 2012. november 7-én.

Legyen ez mára nektek elég. Éljetek minél hamarább az általunk meghirdetett amnesztia lehetőségével.

Hazádnak rendületlenül...

Kecskemét, 2012.12.01.
Borbély József
kormányzó
 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Egy zsidó tábornok fia Palesztina 

elrablásáról, a hódító célú '67-es 

háborúról 

és Izrael "önvédelméről" 

2012-12-01. 14:12 Kuruc.info 
"A tények azt igazolják, hogy Izrael létrehozása nem egy ötletszerű harc eredménye volt, amelyben az arabok saját vezetőik utasításainak megfelelően menekültek el otthonaikból, hanem egy indokolatlan, szisztematikus etnikai tisztogatás a zsidó milícia részéről, melyet mészárlások, terrorizmus és egy egész nemzet tömeges kifosztása kísért." 

"Tényleg arra számítunk, hogy ötmillió palesztint kényszeríthetünk egy olyan rendszerbe, amely a zsidókkal szemben demokratikus, ugyanakkor embertelenül elnyomja a palesztinokat?"

"A terrorizmus borzalmas dolog, de tény az, hogy amikor egy nagyobb hatalom irányít egy kis nemzetet, a terrorizmus marad az egyetlen elérhető eszköz."

Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról 

Miko Peled béke aktivista leplezi le a palesztin-izraeli konfliktus körüli tévhiteket. Zsidóként a palesztinok jogaiért és a békés egymás mellett élésért harcol. 

Az MSZP nem is jogutódja az MSZMP-nek,

 mégis vitte vagyonát?



Ez a történelmünk nagy durranása! Egymás elszámolásának elmaradása így már érthető!

Az MSZP nevében valótlan tartalmú nyilvántartásba vételi kérelmet 1989-ben benyújtott dr. Vastagh Pál(nak) tudta vagy tudnia kellett, hogy
- az MSZMP nem vált szét két, vagy több pártra,
- az MSZMP nem szűnt meg 1989-ben, és a bíróság sem oszlatta fel,
- a csak 1989.11.21-én jogi személlyé vált MSZP nem egyesült az 1956.11.01-én alapított, és a bíróság által 1990.01.02-án jogfolytonosan nyilvántartásba vett ma is létező MSZMP-vel,
- a vonatkozó Tv-ek eleve kizárták a párt esetében a jogutódlást,
- az MSZMP-nek 1989.09.30-án 8,3 milliárdos könyv szerinti vagyona volt, benne - többek között - 785 ingatlan,
- az MSZMP által 1989. szeptember 30-án még sajátként kimutatott milliárdos pártvagyon, a csak 1989.10.07-én alapított és csak 1989.11.21-én jogi személlyé lett MSZP általi jogellenes és törvénysértő vagyonelvonás miatt már 1989.11.07-ére "0"-ára redukálódott rövid úton,
- az MSZP, irat és tényellenesen állította és csatolta saját vagyonmérlegeként az 1989-es bírósági nyilvántartásba vételi kérelméhez a saját szempontjából harmadik személynek minősülő másik társadalmi szervezet MSZMP vagyonmérlegét, az abban feltűntetett vagyontömeget tévedésbe ejtő és tévedésben tartó csalárd módon (!) sajátjának beállítva, ráadásul a vagyonmérlegen olyan keltezéssel, amikor az MSZP-nek még csak a megalapítása sem történt meg, nem, hogy a szerzőképesség alapját képező bíróság általi nyilvántartásba vételen nyugvó jogi személlyé válás,
- az MSZP és képviselői tudottan vagy tudni kelletten idegen - ipso iure állami ( )- vagyonokkal is rendelkeztek és rendelkeznek sajátjukként a törvény által eleve kizárt, de a valós történésekkel bizonyítottan meg sem történt jogutódlásra hivatkozással,
- stb.

Teljes dokumentum és videó: 
www.mindazoltan.hu 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


"Szemkilövetés kormányától a 

szemfényvesztés kormányáig" 


Magyarország és az Illuminati - Dr. Tóth Zoltán József előadás Pomázon 


*** www.nemzetihirhalo.hu ********
*****

Vasárnapi újság: Ezermilliárdok ömlenek 

ki az országból 

Vasárnapi újság 2012.12.02. 09:04 Hallgassa meg!
Évente több ezer milliárd forint hagyja el az országot külföldi cégek, befektetők révén úgynevezett tulajdonosi jövedelemként. A Vasárnapi újság két szakértőt kérdezett a témában.

Magyarországról minden évben több ezermilliárdot visznek ki külföldi cégek úgynevezett tulajdonosi jövedelemként, a KSH adatai szerint tavaly 4234 milliárd forint ömlött így ki az országból.

Orbán Gábor, az Aegon kötvény-befektetési vezetője a Vasárnapi Újságban hangsúlyozta: a külföldi tőke, hitelek több mint 30 éve erősödő jelenléte okozza, hogy a befektetők jövedelme negyedévről-negyedévre kamat- és osztalékjövedelem formájában elhagyja az országot, miközben a magyar állam naponta több milliárd forint kamatot kénytelen fizetni a korábban felhalmozott adósság miatt, és hetente kétszer is állampapírokat bocsát ki. Utóbbira azért van szükség, mert az adósság lejár, és azt meg kell újítani, hiszen zsebből nem tudjuk kifizetni, azaz az adósság nominális értéke nem csökken.
Eltűnt a nemzeti vagyon négyötöde

Magyarország egy szélsőségesen eladósodott ország, amely évtizedekig bőven a lehetőségein felül élt - hangsúlyozta a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában a szakértő. Ez a tendencia csak a közelmúltban változott meg, a megelőző évtizedekben azonban folyamatosan többet költöttünk a jövedelmünknél, rendre ésszerűtlen döntések születtek, így aztán rosszabbnál rosszabb kondíciójú hiteleket vettünk fel. A helyzetet tovább rontja, hogy 1990 óta a nemzeti vagyon legalább négyötöde a korrupció, a leértékelődések nyomán eltűnt, illetve külföldi kézbe került, miközben az államadósság tovább nőtt, és ez a folyamat egészen addig tart, amíg hiteleket vesz fel az állam. Jó esetben egyébként a gazdaság bővülése lépést tarthat, sőt, meg is előzheti az államadósság-növekedést, és ez a folyamat zajlik éppen most - hangsúlyozta az Aegon kötvény-befektetési vezetője a Vasárnapi Újságban.
Idegenek tesznek-vesznek

Varga István, az MNB felügyelőbizottságának tagja a műsorban arra hívta fel a figyelmet, hogy a több mint 4 ezer milliárd forintos, homályos tartalmú jövedelem-kiáramlás mellett számos, kifelé tartó más tételt még nem is vettünk figyelembe. Igaz - tette hozzá a szakember -, amióta kinyitottuk a határokat, és a feldolgozóipart, az energia- és közműszektort, a szállodák egy jelentős részét idegen kézre adtuk, évi több mint 2 ezer milliárd forint érkezik is az országba. Mostanra azonban ez az ország egy nagy parlag - idézte Varga Széchenyit -, hiszen mindaz, ami magyar kézben hasznosulhatott volna, döntően már nem magyar kézben van, így mi akkor élhetünk ebben az országban, ha az így idegenné tett domináns tőke úgy gondolja, hogy szüksége van ránk.
Emberek a "dobozban"

Betelepül egy nagy autógyár egy alföldi város mellé, ami látszólag örömteli hír, hiszen a GDP-t statisztikai értelemben gyarapítja, de ami jövedelmet előállít, az nem marad meg a magyar gyarapodás eszközeként - hívta fel a figyelmet a szakértő. Arra is emlékeztetett: bár a letelepedő üzem valóban magyar családokat tart el, az itt dolgozók bére olyan szerény, hogy abból éppen csak meg lehet élni, a család nem tud tőkét felhalmozni.

Ez a pénz arra elég, hogy a dolgozó másnap ismét bemenjen a "dobozba", ismét eltöltse ott a munkaidejét, miközben az alatta lévő, jövedelmet termelni képes szántóföldet elveszítette, hiszen rátelepült egy idegen üzem. Lassan ott tartunk, hogy kapunk ugyan valami jövedelmet, de a fedelet elviszik a fejünk fölül, mert mások arra ácsingóznak, amikor devizában eladósítják a családokat - folytatta az MNB fb-tag.
Offshore pénzek jönnek-mennek

Az idegen tőkének kiszolgáltatott nemzetgazdaság fejlődésképtelen, és ha ezt nem vesszük tudomásul, ugyanazt a "butaságot" követjük el, amit számon kért rajtunk annak idején Széchenyi is: a magyar nemzetben nem található meg a közértelmesség, ellenben megtalálható a közrestség. A felvetésre, hogy az akkor még nem EU-tag Ciprus 1995-ben a legnagyobb befektető volt Magyarországon, és még most is 4. a sorban, Varga úgy reagált: feltételezhető, hogy az idegen tőke, ami onnan jött, nem teljesen tiszta forrásból érkezett, hiszen annak idején rendre ebben az offshore minősítésű szigetországban tüntették el a szürke, fekete pénzeket Európából. Az is erősen valószínűsíthető, hogy sok pénz éppen tőlünk ment és jött vissza - tette hozz a szakember, aki szerint az offshore pénzáramoltatás - még ha az EU erőteljesen ellene is van - ma is javában tarthat, amit egyébként jegybanki adatok erősíthetnek.
Nagytakarítás kell

Ha ezek a folyamatok végre nem a sötétségben zajlanának, nagymértékben vissza is szorulnának, ezért ki kell követelni az átláthatóságot, amit egyébként a polgári jog is erősít, hiszen az emberek számára jogos igénnyé teszi, hogy lássák, megértsék azt a közeget, amelyben élnek. Le kellene végre mennünk a dolgok mélyére, és a gyökerektől újraépíteni a gazdálkodásunkat, a pénzviszonyainkat és az értelmünket, ma ugyanis olyan szennyezett tudással élünk együtt, ami már egyszerűen megakadályozza a valóság megismerését. Ki kell takarítanunk az agyunkat, és ezt, ha másképp nem, de civil erővel kell kikényszerítenünk - zárta gondolatai a Vasárnapi újságban Varga István, a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának tagja.
Szerkesztő: Molnár Pál
Műsorvezető: Juhász Zsolt
 


Az elektronikus pénz - a Szentkorona 

működtetéséről. 

I. Működésének alapja: Az APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG KORMÁNYZÓJA létrehozta aSzent Korona Nemzeti Fejlesztési Bank Innovációs és Tőketársaság-ot - (Szent Korona Bank), és fedezettel kibocsátotta a Húsz-ezermilliárd, azaz a 20.000.000.000.000 Szentkoronát, mint fizetőeszközt.

II. A Szentkorona (Stk) elektronikus számlapénz, váltópénze az Stk fillér 2 - 5 - 10 - 20 - 50-es címletekben.

III. Működtetése a Szentlap/elektronikus pénzkezelő mobileszköz - mint elektronikus pénztárca - közvetítésével engedélyezett.

IV. A Szentlapot a kibocsátó tölti fel kiadásakor személyenként 1000Stk induló összeggel.

A Szentkorona (Stk) árfolyama kötött 1Stk = 1EUR = GBP = 1USD = 200HUF az egyéb pénznemekhez (- RSD - CZK - BAM - BGN - HRK - TRY - UAH - DRACHMA - PLN) viszonyított árfolyama kiadáskor kerül beállításra.
Bevezetés lépései: 

1.) A Szent Korona Bank megalapításával, és feltőkésítésével létrehoztuk az alapot.
2.) A bevezetéséről a meghívásos közbeszerzéssel a kereskedelmi forgalomban a szolgáltatókat folyamatosan értesítjük.
3.) A felhasználók részére a legmodernebb mobilkommunikációs eszközökre telepített biztonságos adatkezelő szoftverrel tesszük lehetővé a korlátlan használatot.
4.) A háttérben működtetett adatbázis biztosítja a visszaélések azonnali kikapcsolását, valamint az adatok statisztikai feldolgozását a gazdaságirányításban történő felhasználásra.
Eszközei: 

1.) Szerverpark a mobilkommunikáció üzemeltetésére
2.) Szerverpark az adatbázis részére
3.) Szerverpark a statisztikai adatfeldolgozás részére
4.) Mobiltelefon android operációs rendszerrel, és NFC kiegészítéssel
5.) Adatbázis szoftver
6.) Mobilkommunikációs szoftver a pénzkezelés működtetéséhez
7.) Internet szolgáltatás
8.) Mobiltelefon szolgáltatás
9.) Video kommunikációs szolgáltatás
Működésre vonatkozó szabályok: 

1.) A rendszerben kizárólag a Szent Korona Bank által kibocsátott Stk használható fizető eszközként, amit a központ minden esetben ellenőriz, mielőtt a bevételezést rögzíti.
2.) Az ellenőrizhetetlen forrásból eredő összeg automatikusan törlődik a rendszerből.
3.) Tiltott tevékenység, vagy termék cseréje esetén a kifizetés meghiúsul.
4.) Valutaváltás kizárólag a Szent Korona Bank központja által lehetséges adott feltételek esetén, mely feltételeket a kérvény kitöltésével lehet egyeztetni.
5.) A rendszer használatának költségeit (telefonhasználat, adat(pénz)forgalom, internet, videó kommunikáció) a központ fizeti meg a szolgáltatónak átalánydíj/db/hó elszámolással.
6.) Belépni felhasználóként az Apostoli Magyar Királyság honlapján történő regisztrációval lehetséges. (A regisztrációhoz fotómelléklet tartozik, ami fizetéskor az eladó készülékén megjelenik, így látható, hogy a partner a saját "pénztárcáját" használja-e.)
7.) A belépő személy a regisztráció után e-mailben, vagy sms-ben értesítést kap a készülék átvételének helyéről, és időpontjáról.
8.) Az átadásra kerülő mobiltelefonra kiadás előtt már feltöltésre kerülnek a használathoz szükséges szoftverek.
9.) Az átadás után az első bejelentkezéskor kerül beállításra a pénzkezelés biztonságát szolgáló személyes PIN-kód.
10.) Az első bejelentkezést követően a központ automatikusan feltölt 1000Stk-t a pénztárcába az első havi önfenntartás költségére, ami felhasználható a személyes kiadásokra. Az összeg minden hónap első napján kiegészítésre kerül 1000Stk-ra. (Mely összeg = 200.000Ft-tal a vonatkozó Kormányzói Rendelet szerint)
11.) Vállalkozások is igényelhetik az elektronikus pénztárcát pénzforgalmuk működtetésére, illetve a Szent Korona Bank segítségét, melyet a regisztrációkor megadott adatok alapján, egy alkalommal 50.000 Stk.-t töltünk fel vissza nem térítendő támogatásként.
12.) Közműszolgáltatók a regisztrációt követően kérhetik az elmúlt években felgyülemlett igazolt lakossági tartozások kiegyenlítését, melyet a Szent Korona Bank az egyeztetés napján Stk-ban kifizet.
13.) Minden fennálló követelést - a követelő regisztrációját, valamint a követelés jogosságának vizsgálatát követően - a Szent Korona Bank Stk-ban haladéktalanul kifizet.
Gyakran ismételt kérdések: 

1.) Mi történik, ha elveszik vagy ellopják a készüléket?
      v. Azonnal be kell jelenteni a központnak, és kérni a készülék pótlását.
2.) Mi történik, ha valaki eladja a készüléket?
      v. Az eladó is, és a vevő is lebukik az első használat alkalmával, és megfosszák magukat mind a jövedelemtől, mind a jogoktól. Ezen kívül lopásnak számít, és büntetést von maga után.
3.) Akkor is megkapja-e az 1000Stk-t, ha van munkajövedelme, de az kevesebb?
      v. Akkor kiegészítést kap.
4.) Meddig kapja az 1000Stk-t ha tartósan munkanélküli?
      v. Amíg nem tudunk munkát biztosítani, de köteles lesz képezni magát folyamatosan, azaz iskolába járni.
5.) Hogyan fizeti meg az adót az így szerzett jövedelemből?
      v. Az Apostoli Magyar Királyságban nincs adó, de ha a jelenlegi illegitim állam adórendszerébe kíván befizetést eszközölni, azt nem tiltjuk meg. Azonban érdemes az adóhatóság véleményét kikérni a tekintetben, hogy a jövedelem Stk-ban keletkezett, ezért ebben a pénznemben lehet csak kifizetni.
6.) Az Stk használata során keletkezett plusz bevételét hol fektetheti be?
      v. Saját vállalkozásba, illetve családi fejlesztésekbe.
7.) Adhat-e, kaphat-e kölcsönt a rendszeren belül?
      v. A Szent Korona Bank minden értelmes, az egyén, és a közösség számára hasznos fejlesztést megfinanszíroz, amivel köteles elszámolni.
8.) A kölcsönre mennyi kamatot kell adni, illetve mennyi kamatot kaphat?
      v. A kamat intézményét minden viszonylatban megszüntettük.
9.) Lakásvásárlásra - építésre - vállalkozásra - stb. kapott kölcsönt hogyan kell visszafizetni?
      v. A létrehozott vagyon értékarányos elszámolásával kiegyenlítésre kerül.

Kelt: Kecskemét, 2012.12.02. 
Szent Korona Bank


*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Oszkó: "Semmi közöm a devizahitelek 

kitalálásához, csak csillapítani próbáltam 

bajt!"
 
M1/A Lényeg | 2012. december 02. vasárnap 13:39 | 
Híradó
A Kúria ajánlása nyomán újra fellángol a vita az egyoldalú szerződésmódosításról. A Lényeg 18.50-kor kezdődik az M1-en.

A Lényeg vendégeként Róna Péter közgazdász azt állította, hogy a devizahitel mint olyan, formailag nem felel meg a kölcsönügylet bevett fogalmának, amelyet a törvények Európa valamennyi országában szabályoznak, tehát megjelenése óta hibás termék.

A Banki Hitelkárosultak Szövetségének elnöke ehhez azt tette hozzá, hogy a konstrukció megjelenése óta folyamatosan megsérti a vonatkozó törvényeket. Példaként említette a szegedi ítélőtábla egyik döntését, amely kimondta egy hitelszerződés semmisségét.

A műsorban a bankszövetség jogi szaktanácsadója, Imre András ezt cáfolta, és határozottan kiállt amellett, hogy a devizahitel-konstrukció jogszerű volt, bár kétségtelen, hogy néhány kiegészítő szabály hiányzott, de pontosan nem mondta meg mire gondol. A szegedi ítélet fellebbezés alatt van - tette hozzá a szaktanácsadó.

Sarkadi Szabó Kornél piaci elemző arra emlékeztetett, hogy Európa más országaiban, ahol szintén volt devizahitel, szigorú kamatrés szabályozók, úgynevezett kamatmarzsok voltak érvényben. Éppen ez elől menekültek Magyarországra a termékkel a nyugati pénzintézetek.

Oszkó Péter, a Bajnai-kormány volt pénzügyminisztere határozottan visszautasította Róna Péter minap megjelent kritikáját, amely a Banki Etikai Kódex (BEK) szerepét bírálta. Oszkó szerint a BEK nem okozója a negatív folyamatoknak, nem jogszabály, és egy adott pillanatra reagált, amikor már megvolt a baj.

Oszkó azt különösen kifogásolta, hogy őt személy szerint bármilyen kapcsolatba hozta Róna Péter a devizahitel problematikával. Ő 2009- ben csak egy kormányrendelet és a BEK szintjéig foglalkozott a valóban súlyos jelenséggel. A két intézkedés mérsékelte devizahitelezést és fékezni igyekezett a kamatszint emelkedést - mondta a volt pénzügyminiszter. 
A mocskok így dolgoznak , és a végén parancsra tettem védekezést mutatnak , ők nem felelősek semmiért , ha kellet volna ők gilisztát is ettek volna csakhogy kiforgassák a népet a vagyonukból , mert most már a nemzeti vagyont kellett elrabolni a zsidó ÁVH rablóknak . És hol a vagyon a hollókosztosok tudják , de te ne kérdezd, ehhez nincs jogod .



Beszámolók és felvételek a december 1-i 

kajászói Országos Munkaértekezletről és 

Szolidaritási Nagygyűlésről 

A média igencsak elhallgatja az egészet, de a HírTV egy 1 perces híradást adott róla(Rácz Sanyi bácsi felszólalásából játszott be egy részt).

Kajászó kiállt és kiáltott, a föld dübörög (felvétel) 
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/12/kajaszo-kiallt-es-kialtott-fold-duborog.html

Az állásfoglalás: A kajászói szolidaritási nagygyulés állásfoglalása 
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/12/a-kajaszoi-szolidaritasi-nagygyules.html

Itt a végén van teljes videó felvétel de sajnos csak a második részről (a 4 óra utániról) A MAGOSZ-ról valóban már rég tudják, hogy nem képvisel gazdát (felvétel) 
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/12/a-magosz-rol-valoban-mar-reg-tudjak.html

Ángyán József levele a kajászói Gazdatanácshoz és a szolidaritási naggyulés résztvevoihez
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/12/angyan-jozsef-levele-kajaszoi.html

Ne hallgass! Hallgass meg! - Igazságot, nemcsak Kajászónak! 
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/11/ne-hallgass-hallgass-meg-igazsagot.html
Összefogás vagy együtt ... és kivel is, és miért is? 
http://fejerszovetseg.blogspot.hu/2012/12/osszefogas-vagy-egyutt-es-kivel-is-es.html
Fetzer János 
*** www.nemzetihirhalo.hu **********

Zsidóra bízni az állam kincstárat , itt meg a választók sorsának intézését, hát bizony Tiszaeszlári zsidó paradigma lesz a vége, a nemzet kimúlik , de a zsidó mondja a nem létező igazát, és addig mondja , hogy maga is elhiszi hogy az úgy volt. Bőrös cuclit a szájába amíg azt szívja nem hazudik , mert tele a szája. Csak a kezére vigyázzatok , mert maga felé hajlik, inkább törjétek el neki, úgy biztosan nem rabol.





NYÍLT LEVÉL "JÚDÁS" ROGÁN ANTAL 

részére 


Kicsoda Ön, Rogán Antal, aki a sátáni cionisták mellé állt?

Ön elárulta a hazáját, az anyját, a testvéreit, elárulta a választópolgárait, a népet, és elárult engem is, aki a Fideszre szavaztam! Az Ön kerületében már olyan házak, utcák vannak, amit nem magyarok laknak, holott itt minden a Szentkorona tulajdona! (Már ha tudja, mi az a Szentkorona...) Harminc Júdás ezüstért (vagy ki tudja mennyiért...), mindent eladott!

De elárulta a miniszterelnökünket is, akivel együtt lépett a politikai élet színpadára, egy gyékényen árul a nemzet kirablóival, akik rendre a holokausztkártyával takaróznak! Ön, aki a nemzet szolgálatára tett esküt, az árulás bűnét vette magára. A nemzetárulás bűnét!
Ezért, mint korábbi szavazója a kormányzópártnak, felszólítom, hogy hivatali esküjének megfelelően járjon el az ország, a nemzet ügyeiben és tartsa távol magát az amerikai cionista sátántól!

Haladéktalanul kezdjen hozzá a holokausztmaffia által jogtalanul elrabolt pénzek visszaszerzéséhez!
Az Egyesült Államokban listázva vannak az idegenek, a zsidók a törvényhozásban, a hatalomban. A magyar népnek is jogában áll tudni, kik azok az idegenek (zsidók), akik dönteni akarnak a sorsuk, a sorsunk felől....
Persze feltehetném azt a kérdést is, eleve hogy kerülhetnek a magyar Parlamentbe zsidók?! Mi keresnivalójuk van ott?! A válasz persze adja magát, semmi! Nekik ott semmi keresnivalójuk nincs! A magyar nép sorsáról magyar embereknek kell dönteni!

Mint korábbi szavazó, azt várom el Öntől, hogy a nemzet szolgálatára felesküdött (és annak eleget is tevő) Gyöngyösi Márton mellé álljon és nem a sunyi, és aljas nemzetárulók táborát támogassa a jövőben! A magyar nép nem erre adott felhatalmazást! .

Végezetül pedig, amennyiben Ön magyarnak vallja magát, úgy elvárható Öntől, hogy legalább a nemzeti ünnepeinken ne sábeszdekliben hajbókoljon az ország kirablóinak gyönyörűségére, a választóik megcsúfolására! Ez már több, mint taszító!

Válaszát várva:
Bárdosi Ferenc
magyar állampolgár, a Szentkorona alattvalója

Emlékeztető: "Érdekesebb a dolog, ha leírjuk, hogy számszerűsítve mennyi forinttal emelkedett az állam adóssága. Nos, ez esetben kiderül, hogy 1998 és 2002 között 4000 milliárd forinttal. 2002 és 2010 között meg 8000 milliárddal. Vagyis mindkét kormányzat alatt évi 1000 milliárd forinttal emelkedett az adósság. Ha igaz az a tétel, hogy a legnagyobb gondunk az államadósság, akkor minden kormány benne volt tehát nyakig. Szemenszedett hazugság az az állítás, hogy itt minden jó és szép volt, de aztán a "kommunisták" eladósították az országot." (Részlet Elek Attila: Soha nem is vettünk fel hitelt a rendszerváltás óta! című írásából) 
**********

Hová tűnt a kétharmad 

lelkiismerete??? 


Hová, hová, hát zsebre raktuk , már úgy meg szoktuk a lenyúlást , hogy mindent zsebre vágunk , nehogy meglássák, mit lopunk ki a közösből megint. Ugyan papa ha ez az ,,ELIT,, Ali baba és csapata akkor úri emberek voltak , de ezek rablók és hazaárulók is egyben. Nőjön már fel , ne legyen naiv a zsidó nem eszik szalonnát, de jó pénzért magára sózza a romlott árut , maga meg örül , hogy van mit ennie. Járjon a földön és ne a fellegekben , csak vigyázzon , mert sáros lesz a csizmája.



Tisztelt Honfitársak! /Papíron felelős magyar "ELIT"! Bújkáló, hallgatag értelmiség!/

-Akinek nem inge, ne vegye magára!-

Figyelve az államapparátus napi nyilatkozatait, közleményeit, ez mind nagyon szép, hogy "pártunk" és kormányunk elhatárolódik s megvédi állampolgárait, de sokan kérdezzük szerényen, halkan, tisztelettudóan, ki védi meg őseink földjét, HAZÁNKAT, az ellenünk áskálódóktól? Vajon mit szólnának e már-már beteges, mániákusan túllihegő magatartáshoz, történelmi nagyjaink, szabadságunkért életüket áldozó hős vitézeink, katonáink, amit a magyar "elit" egyes túlbuzgó tagjai képviselnek, produkálnak? Vazallusok akarnak maradni, rendszerváltástól függetlenül, örök időkre? Nem tanulva semmit a gyászos múltunkból? Pestiesen szólva: Ne mán! Szálljanak már le a földre és tekintsenek tükörbe! Ki kényszeríti őket erre az unos-untig ismételgetett, ön- és a társadalmat becsapó lépés-sorozatra? Szánalmas és megvetendő ámokfutásra!!! A szemforgató, a kettős mércét életben tartó és hagyó viselkedésre! Nagyon unalmas már hallani! Nem ismerik e szavak, fogalmak tartalmi súlyát, mint lelkiismeret, a nemzetért eskü alatt vállalt kötelességtudat jelentősége, továbbá a fontossági sorrend felállítása iránti érzékenység, a saját Hazánk érdekinek kiemelt védelme???!!! Hisz minden más országban ez így történik, alapvető követelmény, amit be is tartanak. Magától értetődő természetességgel. Ellentüntetések szervezgetése nélkül. Sem belső, sem külső támogatókat igénybe véve ilyen gyalázatos lépésekhez!!! Amin senki nem csodálkozik s ágáll ellene, világgá kürtölve azt. Miért akarunk mi önsorsrontó kivételek lenni? Kinek a megbízásából? Mikor kapjuk meg mindezen jogos kérdéseinkre a választ?

Engedjék meg, hogy segítsünk a megvilágosodásban. Szíves figyelmükbe ajánljuk az alábbi tanulmányt! Ébresztő gyanánt! Ugyanis elegünk van a magyarság döntő hányadát lekezelő magatartásából és köznyelven szólva hülyének nézéséből. Hisz a mi népünk -ha még nem tudnák- a világ egyik legnagyobb történelmi múlttal rendelkező, alkotó, teremtő kész, szakrális közössége. Javasolom minden rászorulónak, felvilágosítás gyanánt -többek között- az ENIGMÁK TV adásainak tanulmányozását. (
http://fixhd.tv/musor/enigma honlapon. Az archívum igénybevételével). Újabban keddenként 21.05-től a KARMA TV-n. http://www.karma-tv.hu/

Aki nem ismeri múltját, az ide jut, ahol mi most tartunk!!! Elsődlegesen a vezetőink tájékozatlansága, de leginkább egoista rövidlátó szellemisége, hazafiatlanná nevelt lelkisége, korlátolttá süllyesztett szellemisége miatt! Amire nekünk tisztán látóknak, fel kell hívnunk a társadalom figyelmét. Akármennyire is hihetetlennek tűnik! Úgy bizony!

Sok beszédnek híg a leve, tartja a közmondás, amelyek sokszínű bölcsességeit szintén, rendre figyelmen kívül hagyják a helyzetbe kerülő szómágiás haszonlesők -tisztelet a kivételeknek- beszéljen helyettem az alábbi elemzés szerzője, amelyből minden olvasni tudó, felelősen gondolkodó, a pozitív változásokért tenni akaró Honfitársunk sokat tanulhat, megvilágosodhat. Még az érintettek is, akik a mi reményteli szavazataink alapján jutottak a T. Házba, felelős beosztásokba, a kétharmad birtokába, de eleddig képtelenek voltak élni vele, csupán a visszaélés határait súrolva, elvesztegetni hagyva, árral úszóként vergődve, a teljes bizonytalanságban haladva, ismeretlen céljuk felé! ITT AZ IDŐ, hogy ők is megvilágosodjanak! Meggyőződéses hozzáállást kívánok Midannyiuknak! Amíg nem késő!

Tessék: 
http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/12/01/gyongyot-a-disznok-ele-avagy-miert-beteg-europa-a-kenyszer-alkalmazkodtatas-melylelektana/#more-24482

Föl kell hagynia az ország vezető elitjének -tisztelet a ritka kivételeknek- azt a tarthatatlan alapállást, hogy majd minden fontosabb a számukra, mint a magyarság becsülete s érdekközösségének KÉPVISELETE, óvása, védése!!!

A mai generációk nem felelősek a múltban történtekért. Ezzel revolverezni a ma embereit, állandóan arra hivatkozva (ami gyakorlatilag nem is a mi elődeink fő bűne, hanem az akkori bennünket megszállóké), szándékos, rosszindulatú, önérdek hajszoló indokból elkövetett kiforgatása, a történelmi igazságosságnak, tényeknek!!!

ELÉG VOLT!!! :-(((

/Péteri Attila Árpád/
nyugdíjas népművelő
MJB elnökségi tag
a csömöri Gloria Victis
alapítvány t. kurátora 
www.gloriavictis.hu
MJB = Magyar Justitia Bizottság 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Orbán kontra Kásler
 
2012. november 30., péntek 
kaslerarpad.hu
Orbán beléptetné az embereket az árfolyamgátba, Kásler óva int ennek igénybevételétől.

Ezt is megértük, úgy néz ki, hogy egyelőre nagyobb hitelem van (legalább is az adósok körében), mint Magyarország miniszterelnökének. Ennyi szerénytelenséget nézzenek el nekem, előre is köszönöm.

A miniszterelnök szokásos rádió interjujában a következőket mondta: 
"Kérem figyeljenek, mindenki aki csak tud lépjen be az árfolyamgátba"

Az RTL Klub híradójában állítólag azt mondták be, hogy a Bankszövetség és az RTL Klub által megkérdezett szakértő is egyetért ezzel. Végre legalább hárman egyetértenek az országban, nem is annyira széthúzó ez a magyar nép mint mondják, bár nem tudni, hogy a megkérdezettek mindegyike magyar-e.

Még pár hete ugyancsak az RTL klub azt sugározta, hogy a bankok bevallása szerint ahol Kásler kampányol, ott erősen csökken a fizetési hajlandóság, tehát nemhogy árfolyamgátat nem veszik igénybe, hanem még fizetni sem fizetik a jogtalan követeléseket. Ha igaz a hír akkor minden 10 adósból csak 2 azaz KETTŐ rögzített, összesen 78 ezren.

Az árfolyamgát nem szolgálja az adós érdekét, nem beszélhetünk semmilyen rögzítésről mindaddig amíg az elkövetett törvénytelenség és mulasztás ki nem mondatik és kártérítést nem fizetnek a bankok.

Addig amíg Orbán Viktor a bankok érdekei mellett kardoskodik én továbbra is azt mondom, hogy az árfolyamgáttal megvezetik az adósokat és ezáltal a költségvetés forintjait juttatják a bankárok feneketlen zsebébe.

Orbán forintgyengüléssel és egész európára jellemző pénzfelhígulással riogat. Ez szerintem alkalmas a tömeges pánikkeltésre.

Tisztelt miniszterelnök úr! Ne riogasson, hanem a kétharmados fülkeforradalom vezetőjeként stabilizálja a gazdaságot és a magyar forintot, ha meg ez túl nagy feladat, akkor tessék lemondani, mert kárt okoz Magyarországnak!
Kásler Árpád

Kelt, Gyulán 2012.11.30.-án
http://www.youtube.com/watch?v=3Zg0U1Nhr78 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az összeomlás folyik 

2012/12/02 
King World News Idők Jelei 
 
Munkát keresek

Egon von Greyers, a svájci Matterhorn Vagyonkezelő alapítója és vezetője őszintén, szépítgetés nélkül nyilatkozott a világ helyzetéről a King World News-nak:

"Körbenézve a világon, a Franciaországban folyó események képesztenek el leginkább. Tudjuk, hogy Hollande kezében a gyeplő és komoly nyomást gyakorol a hatalmas francia acélgyártó ArcelorMittal cégre. Az ArcelorMittal a legnagyobb acélgyártó a világon és Hollande közölte velük, hogy ha elbocsátanak egy bizonyos számú alkalmazottat, akkor ő államosítja a céget. Ez hihetetlen.

Néhány nappal ezelőtt beszéltem egy ismert francia újságíróval, aki azt mondta, hogy éppen Athénban van és figyeli a görögországi eseményeket. Szerinte Athén "semmi ahhoz képest, ami Franciaországban folyik, ahol komoly baj van a szakszervezetekkel, a szegényekkel és az utca emberével."

Pedig Franciaországban nincsenek megszorító intézkedések, legalábbis Görögországgal összehasonlítva nem. Arra számít, hogy a francia helyzet a görögországinál sokkal súlyosabb lesz. És ez csupán egyetlen európai ország. Ugyanez lesz a helyzet más európai országokban is. Az Egyesült Királyság is szörnyű helyzetben lesz gazdaságilag, de a társadalmi zavargások is komolyak lesznek, és súlyos nehézségeket hoznak majd az országnak."

"Mindenhol láthatjuk ezt. Mervyn King, a Bank of England vezetője azt mondja, hogy a brit bankoknak további 35-50 milliárd font tőkére lenne szükségük. Szerinte a brit bankok tőkehiánnyal küzdenek és a kockázatok komolyak. Tehát a központi bank elnöke nyíltan kijelenti, hogy a bankokat csőd fenyegeti. Természetesen ez a kockázat a világ minden bankjára igaz, de azért jó hallani, hogy egy központi bank vezetője ezt nyíltan kimondja. Sajnos tényleg ez a helyzet szinte mindenhol a világon.

Ismét Japán felé fordulva, az előző interjúhoz hasonlóan elmondhatom, hogy Japán a legnagyobb kockázat jelenleg a világon, az ország gazdasági helyzete miatt. A japán központi bank 230 milliárd jent (604 milliárd forint) veszített az elmúlt negyedévben. A mérlegük is jelentősen növekszik (a monetáris enyhítés hatására), jelenleg körülbelül 156 ezer milliárd jennél (409 ezer milliárd forint) tartanak."

"Az Egyesült Államokra térve elmondhatjuk, hogy a 2,7 százalékos GDP enyhén jobb számot mutat, de ez sajnos csak a készletek és kormánykiadások növekedéséből ered. A GDP még mindig gyenge, ha ezt a két tényezőt figyelmen kívül hagyjuk. A fogyasztás rendkívül gyenge és a hivatalos infláció 1,6%. Aki szokott benzint vagy élelmiszert vásárolni tudja, hogy a valós infláció ennél jóval magasabb. A valós GDP deflátorral számolva pedig az amerikai GDP egy negatív szám lenne.

A fogyasztás továbbra is alacsony lesz, mert az embereknek nincs pénze. Jelenleg 127 millió ember függ az állami segély valamilyen formájától az Egyesült Államokban. Ezzel szemben 115 millió ember rendelkezik állandó munkával. Tehát 115 millió ember dolgozik, és 127 millió kap segélyt.

Ebből egyszerűen kiszámolhatjuk, hogy egyre kevesebb ember fizeti ezt a segélyt, így a deficit folyamatosan emelkedni fog. A keresetek medián értéke pedig 8%-kal csökkent az elmúlt három év során az Egyesült Államokban, a rendelkezésre álló jövedelem inflációval kiigazított értéke pedig 25%-kal csökkent az elmúlt 10 év alatt.

Érdemes megnézni az ingatlanhelyzetet is. Egyes államokban, például Floridában, Kaliforniában és Arizonában az ingatlantulajdonosok 50 százalékánál az ingatlan kevesebbet ér, mint a még fennálló tartozás összege. Las Vegasban ez az arány 70%. Ebből az következik, hogy a bankok soha nem fogják visszakapni a pénzüket, amiből pedig az következik, hogy az állam kénytelen még több pénzt nyomtatni.

Ugyanez a probléma fennáll a világ szinte összes fejlett országában, így a kormányok egyre több pénzt fognak nyomtatni, a valuták pedig értelemszerűen tükrözni fogják ezt a tevékenységet. A dollár, az euró, a jen és egyéb valuták valós értéke további 80-100 százalékkal fog esni az aranyhoz képest az elkövetkezendő évek során.

Én 2002-ben azt mondtam a befektetőknek, hogy az eszközeik 50%-át fektessék fizikai aranyba. Ez most az eszközeik 85 százalékát jelenti (azok számára, akik ezt akkor megtették), mert az arany ára ennyit emelkedett azóta más eszközökhöz képest. Fontos megjegyezni, hogy akármennyi aranyat is vásárol egy befektető, az semmi esetre se papír arany legyen.

Kapcsolódó:
    Greyerz: Az intézkedések egyre kétségbeesettebbek, a helyzet egyre rosszabb
    Az inflációs ráta is hazugság
    LEAP/E2020: A globális gazdaságot egy feketelyuk szippantja be októberben
    A kínai összeomlás a tervek szerint halad 
**********

Evo Morales elnök bejelenti az ENSZ-ben 

az Új Korszak kezdetét 

2012. december 02. vasárnap, 16:22
Evo Morales, bolíviai elnök beszéde az ENSZ-közgyűlés 67. ülésszakán 2012. szeptember 26-án (kivonat a beszéde utolsó részéből)

A természeti erőforrásoknak, az olajnak, a gáznak vajon állami vagy magánkézben kellene lennie? ... Én ezzel kapcsolatban azt javasolom, testvérek, hogy természeti erőforrásokat államosítsák. A természeti erőforrások nem tartoznak a transznacionális vállalatokhoz, hanem azok a világ népei államigazgatásai alá tartoznak ... Mi garantáljuk ezeket az alapvető szolgáltatásokat, mint alapvető emberi jogokat - ezek nem lehetnek magánkézben - ez állami feladat. A világítás, a víz, a villany, a kommunikáció - mi államosítottuk őket és az emberi jogok részeivé tettük. Ezek a nagyon fontos alapvető szolgáltatások tehát emberi jogokká lettek...

Szeretném meghívni Önöket egy nemzetközi találkozóra ez év december 21-én. Egy olyan meghívás ez, mely egy új ciklus kezdetéről, a Földanya új, harmonikus ciklusának fogadásáról szól. Ám az túl sokáig tartana, hogy Önöknek Mexikó, Guatemala, Bolívia, Ecuador őslakos indiánjai ezen tudásáról beszéljek, de mi ezt a meghívást közzétesszük, hogy mind virtuális formában, mind személyesen a következő témákat vitassuk meg:


1. A globális kapitalizmus válsága

2. A civilizáció válsága - világkormány, kapitalizmus, szocializmus, a közösség, az élet kultúrája

3. Klímaválság - az ember kapcsolata a természettel

4. Energia - közösségi energia - új energiafajták

5. Földanya-tudatosság

6. Ősi szokások újraéledése ..., természetes kozmikus naptár használata,

7. Az élet érdeke, valamint a globális válság megoldása, és mi megerősítjük újra, hogy az élet érdeke fontosabb, mert mi csak akkor tudunk jobban élni, ha nem fosztjuk ki a természeti erőforrásokat. Ezzel kapcsolatban egy mélyreható vitát szeretnék folytatni a világ többi részével.

8. Az élelmiszertermelés függetlensége - biztonság az önellátó élelmiszertermeléssel

9. Integráció, testvériség, közösség, gazdaság, egymást kiegészítő rendszerek,
kommunikáció joga, közösségi tanulás, az új emberi lény, a holisztikus szemlélet, a patriarchális szemlélet vége, önismeret, öntudatra ébredés, és természetesen : az egészség témaköre - ami nagyon fontos.

És azt szeretném mondani, hogy a maja naptár december 21-t az idők végének és az időnélküliség kezdetének jelzi. Ez a "Macha" vége és a "Pacha" kezdete. Ez lesz az önzés vége és a testvériség kezdete. Ez lesz az individualizmus vége és a kollektív szemlélet kezdete ... tehát ebben az évben, december 21-én.

A tudósok nagyon jól tudják, hogy ezek egy antropocentrikus élet végének és egy biocentrikus élet kezdetének a jelei. A gyűlölet vége és a szeretet kezdete. A hazugság vége és az igazság kezdete. A szomorúság vége és az öröm kezdete. Az elválasztottság vége és az egység kezdete. Mert ezek azok a témák, amelyről beszélnünk kell, ezért ... mi meghívjuk Önöket - azokat tehát, akik bizalommal vannak az emberiség iránt; meghívjuk azokat, akik a tapasztalataikat megosztják egy jó és igaz emberiség születése érdekében ...

Nekünk, mint választott vezetőknek, most már el kell gondolkoznunk azon, hogy ki milyen módon vállalhat társadalmi felelősséget, és ez azt jelenti, ... hogy véget kell vetni hatalomgyakorlás régi formáinak, mert már nem az az időszak van, mint egykor, hogy a hatalmat folyamatosan dicsérni kellett. Mi már az emberek, a szabad emberek korszakában vagyunk, akik állandóan keresik egymás között a gazdasági és szociális egyenlőség megvalósulásának lehetőségét. És ez lesz az az új korszak, mely visszaállítja az eredeti rangjára és méltóságára minden földi lakost ...

Szeretném a figyelmükbe ajánlani azokat az állásfoglalásokat, amelyek kétségbe vonták mind a katonai bázisok létesítését, mind a fegyveres erők beavatkozásának létjogosultságát. Mert itt csak akkor lesz társadalmi béke, ha megváltoztatjuk az egész gazdaságpolitikát és felszámoljuk a katonai bázisokat és a velük összefüggő katonai intervenciókat. Ezért tiszteletem és elismerésemet fejezem ki azoknak, akik ellenállnak a különböző hatalmak katonai beavatkozásának. Ez a módszer nem megoldás - ezt már jól megtanultuk. Mégis reméljük, hogy ezek a viták arra fognak alkalmat adni, hogy az emberiség eljövendő életéről gondolkodjunk.
Morales elnök teljes beszéde spanyol nyelven:
ONU: Evo Morales Presidente República Plurinacional Bolivia 26/09/2012 
www.un.org/webcast 

Megtaposták a magyar zászlókat a zsidó 

tüntetés résztvevői 

2012, december 3 - 14:40 
barikad.hu
Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője hétfő sajtótájékoztatóján egy szatyornyi piros-fehér-zöld zászlót mutatott be, amelyeket a vasárnapi demonstráció résztvevői dobtak a földre a rendezvényt követően. 

A Hit Gyülekezete által is szervezett vasárnapi, nácizmus elleni tüntetésen a rendezők magyar zászlókat osztottak ki. Ez sok résztvevő szerint mindössze "tüntetési kellék" volt, és a tüntetés után a zászlókat földre dobták, szétszakították.

Dúró Dóra szerint kétséges, hogy mennyire számíthatunk hatékony elszámoltatásra attól a Fidesztől, amelynek frakcióvezetője, Rogán Antal Bajnai Gordonnal és Mesterházy Attilával áll egy színpadra. 
 
Tüntetési kellékek - Fotó: Beliczay László, MTI


Használat után - Fotó: 
barikad.hu


A jobbikos képviselő úgy véli, az esettől mindhárom politikusnak ugyanakkora vehemenciával kellene elhatárolódniuk, mint Gyöngyösi Márton felszólalását követően. 
B.J.

Kapcsolódó:
   
Adventi ajvékolás (kitartas)
   
Vona: Jeruzsálemért össze tudott fogni az MSZP és a Fidesz, Magyarországért nem(szentkoronaradio) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Zsidók a Fideszben - Fidesz kitűző 

Metapédia
Noha a Fideszt, mely a korrupt és nyíltan nemzetáruló MSZP-SZDSZ koalíciót követte, a judeo-liberális sajtó rasszistázza, diktatúrázza, mindennek elmondja, a Fidesznek a magyarsághoz, a magyar hagyományokhoz és a Turulhoz vajmi kevés köze van. A korrupció és az ország kiárusításának megállítására lényegesen kevesebbet tett, mint amennyi módjában állt és áll. Különösen a rasszisztázás nevetséges, mivel a Fidesz vezetőségében hemzsegnek a zsidók. Ez a lista a volt liberálisokkal és kommunistákkal szaturált Fidesznek ezt a nem reklámozott oldalát mutatja be.

    Ágh Péter *1982 - képviselő, a Fidelitas elnöke
    Babák Mihály - *1947, képviselő, Szarvas polgármestere
    Bagdy Gábor József *1957, képviselő
    Balogh Ákos Gergely- *1979, ''Turul'', közgazdász, web marketing, Fidelitas-alelnök, mandiner
    Balogh László - *1952, képviselő, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
    Balogh Zoltán -*1958, Fidesz képviselő, református lelkész, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, érdeklődésének súlypontja a kisebbségek (zsidók, cigányok, egyéb színesek)
    Bozóki András *1959, politológus, az SZDSZ alapító tagja, a Fidesz szóvivője és szakértője a 90-es évek elején, Medgyessy Péter? tanácsadója, a Gyurcsány-kormányok nemzeti kulturális örökség minisztere
    Braun Márton -1963, Fidesz képviselő [1]
    Cser-Palkovics András - *1974, képviselő, Székesfehérvár polgármestere
    Csintalan Sándor - *1954, MSZMP-tag, MSZP-képviselő, olajmaffiózó, 2007-től baloldali Fidesz-tag, a Hír TV megmondóembere. Tagadta, hogy az izraeli elnök (Simon Perez) azt mondta, hogy felvásárolják Magyarországot, nácinak nevezve a szöveg fordítóját. Önkasztrálást ígért arra az esetre, ha ez igaz, mellyel máig adós maradt. Fia Izraelben él. [2]
    Csizi Péter- *kb 1965, képviselő
    Dancsó József - *kb 1956, képviselő
    Deutsch Tamás - *1966, prominens Fidesz alapító, ifjúsági és sportminiszter
    Ecsedi-Derdák András *1972, SZDSZ közeli művelődésszervező, 1989-től Fidesz-tag, önkormányzati képviselő, a Soros Alapítvány szakértője, a Párizsi Magyar Intézet igazgatója, testvére az SZDSZ-es Derdák Tibor?
    Eiselt György - *1952, MSZP- és Fidesz-közeli helyettes államtitkár, a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatója, hivatali vesztegetéssel gyanúsítják
    Fellegi Tamás - *1956, Fidesz körüli üzletember a kezdetektől, tanácsadó, a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési, majd az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli minisztere
    Fodor Gábor - *1962, prominens Fidesz alapító, Fidesz politikus 1993-ig, 1994-től SZDSZ politikus, majd a zsidópárt elnöke, felesége Czeizel-lány? volt
    Fónagy János - *1942, MSZMP-tag, Fidesz-képviselő, közlekedési és vízügyi miniszter (2000-02), államtitkár mindkét Orbán-kormányban, a Fidesz budapesti elnöke, cionista, antifasiszta állítólagos "holokauszt"-túlélő. (Gaudi-Nagy Tamás:) "Tudom, hogy nemzetközi felhatalmazás elvileg van, de ilyenkor azt kérdezem, hogy miért nem Izraelen kérjük számon az ENSZ BT határozatainak jóváhagyását, a NATO katonái miért nem oda mennek a palesztineket felszabadítani az elnyomás alól. (Fónagy János:) "Sieg heil! Sieg heil!" [3]
    Gereben Ágnes *1947, történész, a Fidesz-közeli kommunista Kun Miklós? (Kun Béla? unokája) felesége, Fidesz-tag [4]
    Gyürk András *1972, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, EP képviselő, 1996-2005 között a Fidelitas elnöke
    Hack Péter *1959, az SZDSZ alapító tagja, Fidesz-tag (1988-89), SZDSZ képviselő, a Hit Gyülekezete diakónusa, a Magyar Helsinki Bizottság alapító tagja, holokausztiparos
    Hagyó Tamás - kb. 1979, egykori fideszes önkormányzati képviselő, a terézvárosi Fidelitas vezetője, bátyja, az MSZP-s Hagyó Miklós? miatt hagyott fel a politizálással a Fideszben
    Halász János - *1963, SZDSZ-ből indult Fidesz képviselő, államtitkár, korábban a Fidesz-frakció helyettes vezetője és szóvivője, Debrecen alpolgármestere
    Hamecz István *1967, a Fidesz alapító tagja, Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója
    Hankiss Ágnes - *1950, fideszes EP képviselő, apja Erdős Péter újságíró (a CPg együttest börtönbe juttató főcenzor), első férje Hankiss Elemér?, fia Vitézy Dávid?
    Hegedűs István *1957, egykori Fidesz-képviselő, Fidesz- és SZDSZ-tag
    Hegedűs Zsuzsa - *kb 1947, franciául és magyarul beszélő baloldali, kozmopolita szociológus, Orbán Viktor tanácsadója, a Tégy a Gyűlölet Ellen mozgalom alapítója, Kis János? SZDSZ-alapítóelnök felesége, Jobbik-ellenes
    Heintz Tamás - *1959, Fidesz képviselő (2006-)
    Helmeczy László - *1949, Nyíregyháza fideszes frakcióvezetője, megyei elnök, cionista, Hír TV ellenes ügyvéd, bizarr módon a Szögi-család ügyvédje
    Hodosán Róza *1954, az SZDSZ alapító tagja, SZDSZ képviselő, férje Demszky Gábor? és Magyar Bálint? volt
    Hont András *1975, cionista "közíró" (Hírszerző), 15 éves korától Fidesz-tag, erzsébetvárosi Fidesz-elnök, Deutsch Tamás? és Rockenbauer Zoltán kampányfőnöke, Magyar Gárda-ellenes, 2007-ben kizárták a Fideszből
    Kósa Lajos- *1964, vezető Fidesz politikus, Debrecen polgármestere
    Koszorús László *1981, képviselő, a Fidelitas alelnöke
    Kovács Zoltán - *1969, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a második Fidesz-kormányban
    Kubatov Gábor - *1966, képviselő, a Fidesz országos pártigazgatója, kampányfőnök, az FTC zsidó elnöke, kompromittáló hangfelvétel köthető nevéhez
    Lázár János - befolyásos képviselő, Fidesz-frakcióvezető, Hódmezővásárhely polgármestere
    Loppert Dániel *1983, Medgyessy Péter miniszterelnök? lehazaárulózásával tűnt fel 18 évesen, majd belépett a Fideszbe, a Fidesz ifjúsági Tagozatának elnöke, az első fideszes, aki elítélte a Magyar Gárdát [5] 

    Martonyi János - *1944, képviselő, 1989-ben belépett az MSZMP-be és privatizációs kormánybiztos lett, az első és második Fidesz-kormány cionista külügyminisztere, Bilderberg-tag, ellenzi a revíziót "A románok nem félnek többé Trianontól (...) a Bukarestben kormányzók pontosan tudják, hogy Magyarországnak semmifajta revízió nem áll szándékában."
    Mádl Ferenc - 1931-2011, az MDF-kormány minisztere, és köztársasági elnök a Fidesz-kormány idején, 2000-2005 között
    Németh Zsolt - *1963, ősfideszes cionista képviselő, külügyi államtitkár
    Nyitrai Zsolt - *1977, képviselő, Fidelitas-alelnök, infokommunikációs államtitkár, miniszterelnöki biztos, a Fidesz egyik kampányvezetője
    Pelle Andrea *kb. 1962, 1988-90 között Fidesz-tag, a szélsőségesen cionista TASZ egyik alapítója és ügyvivője, Geréb Ágnes? védője, betiltaná a Magyar Gárdát
    Pokorni Zoltán - *1962, képviselő, az első Orbán-kormány oktatási minisztere, a holokausztemléknap elkövetője
    Polt Péter- *1955, Fideszhez köthető legfőbb ügyész, eredetileg Fidesz-politikus
    Rogán Antal - *1972, képviselő, Fidesz-frakcióvezető, Lipótváros polgármestere
    Schmidt Mária - *kb 1954, Fidesz közeli történész, a Terror Háza Múzeum vezetője, Orbán Viktor egykori főtanácsadója, Ungár Klára? sógornője, az ávós Ungár Lajos? menye, akinek nem volt hajlandó kitenni a képét a szégyenfalra
    Schöpflin György- *1939, fideszes EP-képviselő, Schöpflin Aladár? unokája
    Sebes Gábor- *kb. 1950, egykori SZDSZ-es XII. kerületi polgármester, majd fideszes önkormányzati képviselő, Mazsök-titkár
    Sólyom László - *1942, köztársasági elnök a Fidesz támogatásával, az Alkotmánybíróság elnöke, a gyilkosok elszámoltatásának gátja, a holokauszttörvény aláírója
    Stumpf István - *1957, a Hazafias Népfront utolsó alelnöke, MSZMP-tag, Göncz Árpád? tanácsadója, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere, 2010-től alkotmánybíró, apósa dr. Horváth István kommunista belügyminiszter
    Such György *1960, Fidesz- (1988-95) és SZDSZ-tag, képviselőjelölt, a Fidesz egykori tanácsadója, kabinetfőnöke, a Magyar Rádió elnöke, 2012-től az Országház Fidesz által kinevezett főigazgatója, elnöksége alatt kínozták az embereket a rendőrök a Rádió udvarán 2006-ban
    Szabó Erika *1959, SZDSZ-es országgyűlési képviselő, majd Fidesz-képviselő, közigazgatási és igazságügyi államtitkár
    Szabó György - *kb 1963, ultracionista Fidesz képviselő a XIII. kerületben, a Mazsök kuratóriumi elnöke, izraeli katona, sokáig Izraelben élt, a Hollán Ernő utcai magyarellenes ellentüntetés szervezője
    Szájer József - *1961, Fidesz képviselő, a Fidesz alelnöke (1994-2003), EP-képviselő, az új, fideszes alkotmány (alaptörvény) egyik fő szövegezője
    Szelényi Zsuzsanna *1966, Fidesz képviselő az első ciklusban, az Athena Intézet? kuratóriumi tagja
    Tirts Tamás *1961, Fidesz képviselő (1990-2006)
    Tölgyessy Péter -*1957, 1990 és 2006 között SZDSZ-es, majd fideszes országgyűlési képviselő, 1991 és 1992 között a zsidópárt elnöke.
    Ungár Klára -*1958, 1990-től Fidesz képviselő, majd SZDSZ képviselő, leszbikus, apja Ungár Lajos ávós
    Urbán László -*1959, egykori Fidesz képviselő, a Fidesz fő gazdasági szakértője, a Postabank vezérigazgató-helyettese, magyar EBRD-képviselő
    Varga Mihály - *1965, képviselő, az első Orbán-kormány pénzügyminisztere, a Fidesz alelnöke, a második Orbán-kormány miniszterelnöki államtitkára, "az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért" felelős tárca nélküli miniszter, református presbiter
    Varga Tamás *1959, a Fidesz volt gazdasági tanácsadója, sokáig bujkált Csehországban és Hollandiában, hárommilliárdos csalásért 3 és fél év börtönbüntetésre ítélték "Orbánnak és Ráder (helyesen Áder) Jánosnak súlyos problémáik vannak Varga Tamással, akit mindenki jellemtelennek tart a Fellegivel kapcsolatos ügye miatt. Orbán gyűlöli, mert zsidó a származása és a viselkedése egyaránt. Igaz, - mondja Orbán-, hogy Fellegi is zsidó, kikeresztelkedett, de tartja a zsidó identitást." [6]
    Vágvölgyi B. András *1959, újságíró, egykori Fidesz-tag, a magyarellenes Magyar Narancs főszerkesztője [7]
    Vitézy Dávid *1985, a BKV fideszes felügyelőbizottsági tagja, a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskolában érettségizett, 2010-től a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. homoszexuális vezérigazgatója, Erdős Péter cenzor unokája, Hankiss Ágnes fia
    Vitézy Zsófia - *1967, Fidesz közeli Tolerancia-díjas újságíró (Magyar Nemzet), a Fesztiválközpont vezetője, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának szóvivője, Vitézy Dávid féltestvére, Orbán Viktor unokatestvére
    Wachsler Tamás *1965, egykori Fidesz képviselő, államtitkár, egy ideig egyben az SZDSZ-nek is tagja volt, a második Fidesz-kormány idején a Kossuth tér teljes felújítását célzó Steindl Imre Program vezetője
    Wermer András - 1954-2010, a Fidesz háttérembere, hírhedt kampányvezetője 1994-2002 között, a Happy End Kft. alapítója
    Zsiga Marcell *1979 - képviselő, Miskolc alpolgármestere, 2005-től a Fidelitas alelnöke [8]

Vitatottan zsidók a Fideszben (...) 


Kik is irányítják az országot?
 
2012. 12. 3. hétfő. - 17:21 Cs. Vendel - 
Kitartás.hu 
Fónagy János szavai az országgyűlés mai üléséről: "Apám, anyám zsidó volt, ebbe születtem". Az "antiszemita" Magyarországon a zsidó Fónagy Jánost gyakran érte, éri "hátrányos" megkülönböztetés. Például jelenleg államtitkár, de volt már közlekedési és vízügyi miniszter is. (Részletes pályafutása 
itt tekinthető meg.)

Na ez az. Akkor kik is ülnek a magyar kormányzati pozíciókban? Ismét aktuális a 
PHM közleménye az elmúlt heti történések kapcsán.

Kapcsolódó:
   
Visszatér a Fidesz által megsebzett menedzser (origo) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *******
******

Egy éve történt: A bejelentés indoklása 


Magyarország mára elérkezett a teljes ellehetetlenülés stádiumába. Az országot - lehet, ugyan spekulációs szándékkal - de mégis csak leminősítették mindenféle szempontból. A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az élet minden területén az utolsók vagyunk Európában, és a legtöbb dologban a világon. Az elsőbbséget csak olyan dolgokban mondhatjuk magunkénak mint a halálozás, és a depresszió. Történik mindez annak ellenére, hogy hazánk adottságai - természeti adottságok, földrajzi elhelyezkedés, ásványkincsek, víz, termőföld, szellemi adottságok, találmányok és szabadalmak összessége - alapján éppenhogy világelsőnek kellene lennünk.

Az elmúlt hatvan évben, de különösen az elmúlt húszban bizonyítottan hazánk politikusai az egyéni érdekeiket helyezték előtérbe a nemzet érdekeivel szemben. Minden további nap elteltével, ami az elmúlt évekhez hasonlóan telik rohamléptekkel közeledünk a polgárháború felé. Tudvalévő, hogy minden olyan megmozdulás, mely Magyarországról indul el, végigsöpör Európán, mint 1848 - 1956 - 2006 eseményei. Az elmúlt évek jogérvényesítési gyakorlata során melyet az illegitim 3. Magyar Köztársaság hivatalos szerveivel, és vezetőivel szemben folytatunk le, alakult ki a Hazai jogállam és a jogrend iránti felelősségünk, visszatalálva a Szent Koronához, annak jogrendjéhez jelenítjük meg az Apostoli Magyar Királyságot, és vesszük át folyamatosan az irányítást.

Kelt. Kecskemét 2011.december 22.

Üdvözlettel Borbély József
Kormányzó
sk
 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Gilad Atzmon: A zsidó hatalom vége
 
Gilad Atzmon, az 1963-ban Izraelben, Tel Aviv-ban született, de ma Angliában élő neves jazz-szaxofonos, író és politikai aktivista, saját angol nyelvű blogján figyelemfelkeltő írást tett közzé, amelyet alább továbbítunk. Az eredeti, november 30-án kelt bejegyzés ide kattintva olvasható:http://www.gilad.co.uk/writings/the-end-of-jewish-power-1.html.

Izrael megalázó vereséget szenvedett tagnap az ENSZ-ben. A világ nemzetei felálltak, és NEM-et mondtak a zsidó államra - NEM-et az izraeli megszállásra, NEM-et az izraeli emberi jogi visszaélésre, NEM-et a zsidó rasszizmusra. Valójában felálltak és bevallották, hogy komoly cion-fáradtság vett erőt rajtuk.

Annak ellenére, hogy a zsidóság sikeresen emlékezteti az európaiakat meggyötört múltjukra, Európa tagnap elhatárolódott saját bűnétől, és Izrael európai szövetségesei, úgy mint Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország ugyancsak világosan megüzenték Izraelnek - elfogyott a türelmük. Ez egy nagyon jó hír valóban.

De érdekes módon, ez az egyesült ellenállás Izraellel szemben nem az izraeli erőre adott válasz. Éppen ellenkezőleg, ez valójában az izraeli gyengeségre válasz. Az elmúlt néhány hónapban láttuk a híres izraeli elrettentő erő teljes és végleges megsemmisülését. Izrael hónapokig azt a benyomást keltette, hogy kész és hajlandó megtámadni az iráni nukleáris létesítményeket, csak azért, hogy végül be kelljen vallania, még magának is, hogy ehhez hiányoznak az eszközei... Ezután Izrael halálos támadást indított a gázai nép ellen. Behívott 75000 tartalékost csak azért, hogy megtudja, nincs gyomra szembenézni a palesztin ellenállással.

Szóval, amint Izrael megismeri saját gyávaságát, a világ többi része végre megtalálja a bátorságot, hogy rájöjjön, jól megvan a zsidó állam nélkül is, amely csak bajt okoz, és komoly fenyegetést jelent a világbékére.

A hatalmas zsidó lobby, a cionista irányítású média és a Wall Street ellenére, a zsidó állam és cionista támogatói impotenseknek bizonyultak...
Továbbította az MVSZ Sajtószolgálat 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Az elefánt a nappaliban 

2012. november 25., vasárnap 
pirospirula
Van egy elefánt a nappaliban, de senki nem mer beszélni róla...

A videó alatt van még egy link, amin további 25 perc megtekinthető David Icke Brixton Akadémián tartott egész napos előadásából. Abban szó esik a közel-keleti forgatókönyvről is.

Akik szeretnék az egész előadást elejétől a végéig végignézni magyar fordítással, azoknak nagyon jó hírrel tudunk szolgálni, mert hála néhány olvasónk közreműködésének, a teljes előadást elérhetővé fogjuk tudni tenni olvasóink számára. Még csak nem is kell már sokat aludni, mert 2012 decemberében felkerül ide a teljes előadás anyaga...

Ami egyébként 7 óra(!!!), úgyhogy készítsetek be addig jó sok pattogatott kukoricát!

Részlet az Ébred már az oroszlán c. előadásból (2010, Brixton)
Folytatás itt: 
http://youtu.be/xDYAud26OLE

(Rothschild Cionizmus)
http://www.youtube.com/watch?v=r1ACGZFa9bw 
***********

Surranópályán nőtt milliárdos üzletté a 

Fidesz-közeli agytröszt 

2012. december 03., hétfő, 06:30 M. László Ferenc - 
HVG
Míg a 3,1 milliárdos kormányzati megrendelése miatt a média megkülönböztetett figyelemmel követte az utóbbi hónapokban a Századvég-csoport tevékenységét, a szintén Fidesz-kötődésű Nézőpont Intézet kisebb megbízások révén, de az állam egyik legfőbb beszállítója lett. Az időközben új cégekkel bővült, több mint száz alkalmazottal bíró csoport állami megrendelés-állománya elérte az 1,5 milliárdot. Sorozatunk negyedik része a kormányzati tanácsadókról, kutatókról.

Nemcsak a Századvég-csoport vált rendkívül sikeressé a 2010-es kormányváltás után: a Fideszhez több szálon kötődő, az utóbbi években szintén cégcsoporttá fejlődött Nézőpont szerződésállománya meghaladta a másfél milliárd forintot - derül ki a Közbeszerzési Értesítő közleményeiből és az állami vállalatok közérdekű adatközléséből. A hat vállalkozásból álló holding bevételeinek legnagyobb része a 2014 végéig szóló kormányzati megrendelésből származik, de százmilliókért dolgoznak a Szerencsejáték Zrt.-nek, tízmilliókért a médiahatóságnak, a Magyar Fejlesztési Banknak és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek is.

Az Orbán Viktor és a párt jogi ügyeit intéző - jelenleg miniszterelnökségi államtitkár - Győri Tibor által 2005-ben elindított, majd a 2006-os választások után teljesen újjászervezett Nézőpont Intézet felemelkedése már az előző kormányzati ciklusban elkezdődött. Akkor főleg a fideszes vezetésű önkormányzatok megrendelései lendítették előre a céget, sőt sokáig úgy tűnt, a pártvezetés bizalmát elveszítő Századvég helyett a Navracsics Tibor által mentorált Nézőpont lesz a Fidesz első számú háttérintézménye, think tankje.

Egy 2009-es fordulatot követően mégis a Századvég lett a kormányváltás első számú nyertese, viszont 2011-2012-re a Nézőpont-csoport is megszilárdította a pozícióit. Részben a kormányváltás óta folyamatosan növekvő megrendelés-állományra reagálva a cégvezetés a profilt bővítve, a különböző feladatokat elkülönítve, négy új vállalkozást indított, melyek az alapításuk után pár hónappal már meg is kapták az első állami megbízásaikat. (A Századvég történetéről itt, gyors piaci térnyeréséről pedig itt, a Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon vezette kormányok 17 millirádnyi megbízásairól pedig itt olvashat részletesebben.)
A szerencsejáték forgandó

Hamar a csoport egyik zászlóshajója lett a Kutatópont Kft., amelyet 2010 februárjában jegyeztek be, majd 8 hónappal később máris komoly megbízást kapott. Az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. - a korábbi piackutatóit, az Ipsost és a Medián lecserélve - a Nézőpont Intézet Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló kft.-t bízta meg a feladattal. A Kutatópont így 2010 októbere és 2011 decembere között 100 milliós, idén pedig újabb 165,3 milliós megbízáshoz jutott. A cég 2011-es árbevétele a cégbíróságra leadott mérleg szerint 174 millió forint volt, ami arra utal, hogy a Szerencsejátéktól kapott megbízása volt a legnagyobb tétel. Ugyanakkor a Közbeszerzési Értesítőben nincs nyoma annak, hogy a feladatra a Szerencsejáték közbeszerzést írt volna ki. Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet vezérigazgatója a hvg.hu-nak azt mondta, a jogszabályi környezet miatt nem volt közbeszerzés, viszont volt pályáztatás, ahol másokkal versenyezett a Kutatópont. 
 
Mráz Ágoston - jó helyen, jó időben Fotó: MTI / Beliczay László

A cég a legfrissebb sikerét az uniós támogatásokat kezelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) érte el a múlt hónapban. Mostantól a Kutatópont végzi az NFÜ-s piackutatási feladatokat. A szerződésben foglalt keretösszeg 100 millió forint egy évre, a szerződés meghosszabbítható, az első kutatásokat már el is végezték. Ugyanez a cég vett részt a 2015-re tervezett digitális átállás előkészítésében és az internetes médiapiac felmérésében is, mellyel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság bízta meg a céget. A hatóságnál három feladata is volt a cégnek: 2011-ben és 2012-ben egy 17,8, egy 24,3 és egy 15,6 milliós keretösszegű megbízást nyert el. A Közbeszerzési Értesítő szerint szerteágazó feladatokat kellett ellátnia a Kutatópontnak: két településen - a legdrágábbnak számító - személyes megkérdezésen alapuló felmérést kellett végezniük a médiahasználati szokásokról 7 ezer fő megkérdezésével. Mráz azt mondta, ez végül 4 ezer főre változott, mert a hatóságtól csak ennyi címet kaptak, de ennek megfelelően 5 millió forinttal csökkent a megbízási díj is. Egy másik megbízásnál az online médiát, az IT-biztonságot, illetve az e-kereskedelem hazai helyzetét vizsgálják. Mindhárom tenderen olyan cégeket előztek meg, mint a 2001 óta infókommunikációval foglalkozó Bellresearch vagy az 1999 óta működő N.R.C. Internet Marketing Kft.

A legnagyobb értékű megrendelést a Médianéző Kft. szerezte a csoportnak. Bár a piacon olyan vetélytársa vannak, mint az 1992-ben alapított, az egymást követő kormányoknak bedolgozó Observer, a cég egyedül indult és nyert azon a tenderen, melyet 2011 őszén a kormányzat központi megrendeléseit intéző Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) írt ki.

Tavaly 129,8 millió forint volt a cég árbevétele, ám ekkor még nem lépett életbe az a szerződés, amely 2012 és 2014 decembere között havi 30,3 milliós keretösszegű megbízást adott a Médianézőnek, hogy a minisztériumok számára médiafigyelést és médiaelemzést, illetve ehhez kapcsolódó kutatásokat végezzen. Bár az összeg nem ér fel a tanácsadásra és szintén közvélemény-kutatásokra felkért Századvég-csoport 3,1 milliárdos keretösszegű megbízásához, ha a kft. teljesíti a szerződésben lefektetett feltételeket, akkor 2014 végéig akár 1,09 milliárdos bevételre is szert tehet a kormányzattól.

3,5 millió tízzel felszorozva

Az első Orbán-kormány még házon belül tartotta a sajtófigyelést, arra törekedve, hogy a minisztériumok sajtóosztályai, munkatársai végezzék el ezt a feladatot. Most viszont kiszervezték a Médianézőhöz, amely révén a cégcsoport eddigi legnagyobb feladatát kapta.

A cég nem először végez ilyen feladatokat a kormánynak, már 2010 őszén is kaptak két megbízást a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól (KIM): akkor az egyik feladatra havi bontásban 1,9, a másikra 1,5 millió forintot kapott a Médianéző - a tavalyi pályázaton viszont havi 30,3 millióban szabták meg a keretösszeget. Az Origo januárban a minisztériumoktól kikért adatok alapján úgy számolt, addig a teljes kormány havonta átlagosan mintegy 3,5 milliót költött erre a feladatra.
(...) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


KPMG: Magyarország áfája az egyik 

legmagasabb a világon 

2012. 12. 3. 14:06 MTI - 
VG
A kormányok az egész világon több bevételt terveznek beszedni az áfából, miután a társaságiadó-kulcsok a társaságok profitjával együtt csökkennek, és a vállalati nyereség valamint a munkaerő is egyre szabadabban áramolhat - hívja fel a figyelmet hétfői közleményében a KPMG az OECD legfrissebb, fogyasztási adókat elemző kiadványát kommentálva.

Magyarország 27 százalékos áfája 8 százalékponttal haladja meg az OECD-átlagot, ez az egyik legmagasabb áfakulcs a világon. Az áfa növekvő jelentőségét és komplexitását felismerte a KPMG is, és Budapesten megnyitotta a közvetett adózással foglalkozó európai kompetencia-központját, amely a következő években várhatóan mind bevételeit, mint munkatársai számát növelni fogja - derül ki a közleményből.

Az utóbbi két évtizedben jelentősen megnőtt azon országok száma, melyek közvetett adókat vetnek ki államháztartásuk finanszírozására. Még mindig van néhány olyan ország - például az Egyesült Államok - ahol nem vezették be az áfa rendszerét, de ezek az országok a kivételekhez tartoznak - hangsúlyozta a közlemény szerint Tim Gillis, a KPMG globális közvetettadó-tanácsadási csoportjának vezetője.

Az OECD jelentésből idézve KPMG kiemeli, hogy a fogyasztási adók a kormányzatok bevételének 31 százalékát teszik ki az OECD-országokban, míg a világ adóbevételeinek körülbelül 20 százaléka az áfából származik.

Összesen a világ több mint 150 országában fizetnek áfát, és az elmúlt 25 évben megduplázódott az áfa részaránya a teljes adóbevételből. Az OECD-országok átlagos áfakulcsa 19 százalékra emelkedett, az európai uniós átlag 21,2 százalék.

A nagy multinacionális vállalatoknak nap mint nap meg kell küzdeniük a közvetett adók adminisztrálásával és helyes kezelésével, melynek jelentős hatásai lehetnek a szervezetre - hívja fel a figyelmet Tim Gillis. Példaként említette, hogy egy évi 10 milliárd dollár árbevétellel rendelkező vállalatnak, bevételéből 2 milliárd dollár közvetett adóként kerül a költségvetésbe. Ha ebbe a számításba akár csak 1 százalékos hiba csúszik, az már évi 20 millió dolláros tévedést eredményez. A tényleges adókülönbözet mellett a hátrányos jogkövetkezmények, adóbírságok összege is nagyon magas lehet - tette hozzá Tim Gillis.

Hazudnak rendületlenül:
   
Adósságátvállalás a falvakban: a kormány egyet visszalép

Kapcsolódó:
   
Argentína egyelőre megmenekülhet az államcsődtől (kitekinto)
   
Kormányt buktatott az IMF (napi)
   
 (barikad) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Amiről nem beszél a cionista nVona Gábor: 


Izraelben nem is lehet képviselő, aki 

kettős 

állampolgár 

2012-12-03. 19:09 Kuruc.info
Így szól a vonatkozó jogszabály:

16A. Ha egy Kneszet-tag más, az izraelin kívüli állampolgársággal is rendelkezik, és a másik ország törvényei lehetővé teszik, hogy lemondjon arról az állampolgárságról, akkor nem teheti le az esküt addig, amíg mindent meg nem tett ennek érdekében, továbbá nem lehet a Kneszet teljes jogú tagja, amíg le nem teszi ezt a nyilatkozatot. 
 
Áder János, Reuven Rivlin, a kneszet Kövért megalázó módon kitiltó elnöke és Israel Meir Lau rabbi ölelkezik az izraeli parlamentben

16A. If a Knesset member holds an additional, non-Israeli citizenship, and the laws of the country whose citizenship he holds permit him to be released from such citizenship, he shall not declare allegiance until after he has done everything required on his part to be released from such citizenship, and he shall not enjoy the rights of a Knesset member until he makes his declaration. (Forrás)

Egy korábbi hír: A zsidók ellenségeit bezzeg szabad "listázni": 
Adatbázist készítettek a "veszélyesnek tartott" német hazafiakról

Kapcsolódó:
   
Gyöngyösi otromba nyilatkozata: "Zsidók nem szívesen látottak itt" 

*** www.nemzetihirhalo.hu *************


A Gyöngyösi ügyről tényszerűen
 
2012.12.05, 21:13 
Nemzeti Hírháló
Előzmények

2012. november 15-én Izrael megtámadta a Gázai övezetet, majd a bombázás és rakétaháború után a fegyverek november 21-én szerda este elhallgattak. A konfliktus alatt Izrael közel 1600 sűrűn lakott célpontot bombázott le, míg a Gázai övezetből kilőtt rakéták - hozzávetőleg 700 - izraeli (túlnyomó részt lakatlan) területen csapódtak be.
Néhány adat a hadszíntérről:

A Gázai övezet a Palesztin Nemzeti Hatóság fennhatósága alatt áll, 41 kilométer hosszú, szélessége 6 és 12 kilométer között változik, területe megközelítőleg 360 négyzetkilométer, és körülbelül 1,4 millió palesztin lakja. A területet 1948-1967 között Egyiptom irányította, majd a zsidó állam 1967-ben megszállta, és 2005-ig ellenőrzése alatt tartotta. Izrael 1994-ben határoló falakat és műszaki zárat épített az övezet köré, gyakorlatilag elszigetelte azt a külvilágtól. A blokád miatt a munkanélküliség 70-80%.-nőtt, a blokád alatt a gettóba zárt lakosság létszükségletei drámaian korlátozódtak, az alapvető cikkek beszerzése miatt, a palesztinok kénytelenségből föld alatti alagutakat ástak Egyiptomba, és az alagutakon élelmet, vizet és üzemanyagot juttatnak be az övezetbe. 2007 óta a Gázai területet az a Hamász ellenőrzi, amelyet hivatalosan iszlám egyesületként jegyezték be 1978-ban. Alapvető szociális tevékenységet folytat, széleskörű szociális, vallási, oktatási és kulturális infrastruktúrát építettek ki, de az izraeli megszállás ellen kirobbanó első intifáda (palesztin elégedetlenségi mozgalom) idején meghatározó részt vállalt az utcai harcokban, ami miatt 1989-ben törvényen kívül helyezték. A szervezet pénzügyi forrásai az öböl menti államokban és Iránban vannak, a pénzt zömmel jótékonysági és társadalmi célokra fordítják. A gázai övezet elleni támadásra hónapok óta készült az Izraeli vezetés, az Irán elleni jövendőbeli akció részeként.

A 2012. november 15 és 21 közötti gázai konfliktusnak több mint 140 palesztin áldozata, és több mint 500 sebesültje volt, zömmel civilek, nők és gyerekek. (A Reuters összesítése szerint 34 gyerek halt meg a légicsapásokban) Izraeli részről hat áldozat volt.
Az ÜGY

2012. november 26-án Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője arra a kérdésre várt választ eredetileg a miniszterelnöktől: mikor várható, hogy a kormány kiáll a szenvedő palesztinok mellett? Felszólalásában így fogalmazott: A konfliktusban résztvevő felek közül Izrael rendelkezik a világ legjobban felszerelt hadseregével, míg a palesztinok Izraelben folyamatos faji megkülönböztetésnek és jogfosztásnak vannak kitéve. Ennek ellenére a Külügyminisztérium, hűségesküt tett Izrael mellett.

Németh Zsolt államtitkár így reagált a felvetésre: A magyar kormány a két nép közös érdekeit képviseli, mivel kétszázezer magyar ajkú él Izraelben és nagyjából ennyi zsidó él Magyarországon, valamint több ezer palesztin. Ezért hazánk üdvözli a tűzszünetet. Kizárólag a kétállami megoldás hozhat eredményt.

Gyöngyösi Márton viszontválasza: A Külügyminisztérium közleménye éppen akkor látott napvilágot, amikor a palesztinokat kellett volna szolidaritásról biztosítani. Közölte: tudja, hogy nagyjából hány izraeli zsidó él Magyarországon, és szerinte itt az ideje felmérni, hogy a magyar Országgyűlésben és kormányban hány olyan zsidó származású ember van, akik nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.
(Gyöngyösi parlamenti felszólalása: 
http://www.youtube.com/watch?v=QAdQHUcFlu4 )Reakciók

Gyöngyösi felszólalására reagálva a balliberális sajtó azonnal lecsapott, tekintettel arra, hogy egy Jobbikos képviselő, zsidó származásúak valamiféle nyilvántartásba vételét hozta szóba, ráadásul nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva. A kettős állampolgárságú állami hivatalnokok kérdésére a média azonnal fátylat borított, holott az állami tisztséget viselő kettős állampolgárok általában, függetlenül nemzeti hovatartozásuktól igenis jelenthetnek nemzetbiztonsági kockázatot. Mindenesetre Gyöngyösi Márton kijelentése alkalmat adott arra, hogy a média olyan hangulatot keltsen, hogy a közvéleményt a Jobbik ellen hangolja.

A kormány "visszafogottan" kezelte az esetet, kiadott reakciója majdnem szó szerint azonos azzal, amelyet Schweitzer József nyugalmazott főrabbi ügye kapcsán megjelentetett. ( "a kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. Egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól")

A lényegi kérdéssel, - vagyis a képviselők kettős állampolgárságával - kapcsolatban az ombudsmani állásfoglalás egyértelmű volt: Az országgyűlési képviselők esetleges kettős állampolgársága, az a tény, hogy kettős állampolgárság esetén a magyaron kívül melyik más ország állampolgárságával rendelkeznek, valamint az állampolgárságuk keletkezésének időpontja közérdekből nyilvános adatnak minősül, ezért azt a képviselők, mint közfeladatot ellátó személyek kötelesek bárki számára megadni.

Ez az állásfoglalás megegyezik azzal a szemléletmóddal, amivel a világ országainak túlnyomó többségében nyilvántartják a választott politikai tisztviselők állampolgárságát. Az USA-ban a politikusok állampolgársága, vallása és etnikai hovatartozása is nyilvános adat, számon tartják, hogy az egyes vallási csoportok, etnikumok politikai befolyását. Franciaországban törvény tiltja, hogy egy francia állampolgár más országban töltsön be magas hivatali pozíciót, ugyan ez a helyzet az észteknél és a litvánoknál is. Ausztrália alkotmánya egyenesen megtiltja, hogy külföldi állampolgársággal rendelkezők parlamenti képviselők lehessenek, Az izraeli nemzetbiztonsági törvény szerint, ha egy izraeli állampolgárnak más állampolgársága is van, akkor őt külföldinek kell tekinteni. Az ide vonatkozó törvény egyértelműen fogalmaz:

16 A. Ha a Knesszet egy tagja rendelkezik egy másik, nem izraeli állampolgársággal, és a másik ország törvényei lehetővé teszik, hogy lemondjon arról az állampolgárságáról, akkor nem teheti le addig az esküt, amíg meg nem tett mindent azért, hogy lemondjon másik állampolgárságról, illetve addig nem lehet a Knesszet teljes jogú tagja, amíg le nem teszi ezt a nyilatkozatot.

(16 A. If a Knesset member holds an additional, non-Israeli citizenship, and the laws of the country whose citizenship he holds permit him to be released from such citizenship, he shall not declare allegiance until after he has done everything required on his part to be released from such citizenship, and he shall not enjoy the rights of a Knesset member until he makes his declaration.)

A nagy vihart keltett felszólalás kapcsán Gyöngyösi Márton másnap pontosított: "Tegnap a parlamentben, a Gázában folytatott izraeli vérfürdő kapcsán elhangzott, külügyminiszternek címzett kérdésemben félreérthetően fogalmaztam akkor, amikor a kormány egyoldalú Izrael-pártiságát számon kérve a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra hívtam fel a figyelmet. Nagyon sajnáljuk, hogy miközben erről senki nem beszél a Jobbikon kívül, addig a félreérthető kijelentéseken most is megindult a szokásos hivatásos rettegés. Ez is jelzi az illető újságírók és közéleti szereplők rossz szándékait és rossz lelkiismeretét. Magyarországnak nem a Jobbiktól, hanem a cionista Izraeltől, valamint az azt itthonról is kiszolgálóktól kell félnie.

Gyöngyösi az azt követő sajtótájékoztatón elmondta: bár sajnos félreérthetően fogalmazott - ami miatt elnézést is kért -, de azonnali kérdésének szövegkörnyezetét megvizsgálva egyértelműen kiderül, nem zsidó honfitársainkra célzott, hanem a Parlamentben ülő izraeli-magyar kettős állampolgárokra. A politikus szerint azért különösen fontos a vizsgálat az izraeli-magyar kettős állampolgárságú képviselők esetében, mert Izrael az az ország, melynek államfője évekkel ezelőtt kijelentette, hogy felvásárolják Magyarországot, (2007. október 10.
http://www.youtube.com/watch?v=sucY49pNY14 ) emellett pedig folyamatosan sérti a nemzetközi normákat. Gyöngyösi kérte a sajtó munkatársait, hogy megfelelően, szövegkörnyezetével együtt értelmezzék az általa elmondottakat, ne keltsenek mesterséges hisztériát. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: megköveti a megbántott honfitársait, a kérdést lezártnak tekinti, pozíciójáról pedig nem kíván lemondani.Tüntetés

Gyöngyösi Márton hétfői kijelentése elleni fellépésül 2012. december 1-én, több ezer ember gyűlt össze Budapesten a Parlament előtt. A tüntetést a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány facebookos kezdeményezésére a közösségi oldalon olvasható információk szerint a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte. A rendezvényen Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője és Bajnai Gordon volt miniszterelnök is felszólalt. Rogán Antal a Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű rendezvényen úgy fogalmazott: a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek, ezért elfogadhatatlan, ha valaki nem tanul az elmúlt száz év történelméből. Rogán Antal kiemelte: Magyarország megvédi polgárait. "Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert más felekezethez tartozik, vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék."

A Békemenetet szervező CÖF szerint a demonstráció eredeti célja a Jobbik képviselőjének pellengérre állítása és a neonáci totalitárius diktatúra visszaidézőinek elítélése lett volna, de a felszólaló politikusok közül ehhez egyedül Rogán Antal tartotta magát.
A tüntetés után

2012. december 3-án a szombati tüntetéssel kapcsolatban Dúró Dóra Jobbikos képviselőasszony azt nyilatkozta, hogy a tömeg számára a helyszínen hurkapálcából és papírból készült nemzetiszínű zászlókat osztogattak és ezen zászlók közül több tucatot a tömeg a tüntetés idején és azt követően megtaposott és széttépett. A Jobbik szóvivője a sajtótájékoztatóján fel is mutatott egy kettétépett zászlót. Szerinte a Jobbik szerint a tüntetésen résztvevő "magyarellenes nagykoalíció" tagjainak "legalább olyan vehemenciával kellene elhatárolódniuk ettől a cselekedettől", mint ahogy azt Gyöngyösi Márton kijelentése miatt teszik.
Utószó:

Kertész Ákos (Balliberális író, 1994 és 1997 között az Élet és Irodalom című hetilap szerkesztője és főmunkatársa, akit a magyar állam, a magyar nemzet a következő kitüntetésekkel ismert el SZOT-díj (1966) József Attila-díj (1972, 1984) A Szépirodalmi Könyvkiadó Nívódíja (1981) Az Év Könyve Jutalom (1990) A Művészeti Alap Irodalmi Díja (1991) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1992) Arany János-díj (1999) Hazám-díj (2002) Budapest díszpolgára (2002) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2004) Kossuth-díj (2008) Amerikai Népszavában 2011. augusztus 29-én közölt cikkének részlete:

...A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: "ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ." De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni. Hogy se tanulni, se dolgozni nem tud és nem akar, csak irigyelni, és ha módja van legyilkolni azt, aki munkával, tanulással, innovációval viszi valamire.
Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt...

(A szerző 2012. február 29-én Kanadába távozott és ott menekültstátuszt kért.)

Az általa leírt sorok, nem háborították fel, nem serkentették tüntetésre sem a kormánypártot, sem a balliberális ellenzéket. Vajon miért?

(az adatok forrása: internet)
Tatár József
Rendszerváltó Fórum
 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


CIA és Mossad mesterlövész 

halálcsapatok Szíriában 

2012.12.03. 12:51
Külföldi újságírók azt jelzik, hogy az Egyesült Államok és Izrael is mesterlövész halálcsapatokat működtet Szíriában. A CIA / Mossad terroristák kommandósokat küldtek az amerikai (Barack Hussein Obama) és az izraeli kormány (Benjamin Netanjahu) parancsára civilek meggyilkolására. Miért? Mint már korábban is olvasható volt itt, olajat és földgázt találtak Szíria partjainál is, ahogy a Földközi-tenger több pontján. A Levant-medence, amely kiterjed Izrael, Szíria, Libanon, Ciprus és Palesztina területére, körülbelül 122 milliárd köbláb földgáz és legalább 1,7 milliárd hordónyi olajat tartalmaz. Mivel a Bush-adminisztráció és az amerikai kormány évek óta támogatja a felforgató műveleteket Szíriában és további 6 országban, hogy megragadja ellenőrzés lehetőségét az olaj és a gáz jogokat illetően. A 4 csillagos Wesley Clark USA tábornok (nyugállományú) kijelentése szerint - "megyünk, hogy elvegyük ezt a hét országtól öt év alatt, kezdve Irakkal, majd Szíria, Libanon, Líbia, Szomália, Szudán, és befejező lépésként Irántól". Irakban a becsült nemzeti kőolaj tartalék 143 milliárd hordó. Szíriaé, Libanoné és a megszállt Palesztináé minden területi jog a Levant-medence 122 milliárd köbláb gáz-és legalább 1,7 milliárd hordó olajra. 

Líbia területén a bizonyított olajtartalékok 47,1 milliárd hordó. Szomália tartalékok, a szárazföldi és tengeri, legalább 110 milliárd hordó olaj. Szudán területén körülbelül 1,7 milliárd hordó bizonyított olajtartalék és 3 billió köbláb földgáz van. Az újonnan felfedezett források miatt Szudán állítólag olyan olajtartalékokkal rendelkezik, ami vetekedik Szaúd-Arábia tartalékaival. Irán a harmadik helyen a legnagyobb olajtermelő ország a világon, körülbelül 150 milliárd hordóval.

Miért nem szerepel Szaúd-Arábia a találati listán? Szaúd-Arábia már szó szerint kifogyott az olajból, és ezt az OPEC jelentése is megerősítette. Az olajtartalékok Szaúd-Arábiában kimerülnek 2013-ig. 2007-ben Sadad al-Husseini, korábbi ügyvezető alelnöke a feltárásnak és kitermelést végző Saudi Aramco, az állami olajipari vállalatnak, amely ellenőrzi az összes olajipari fejlesztést Szaúd-Arábiában, kijelentette egy londoni konferencián, hogy a világ olajtartalékait csalárd (hamisan felpuffasztott) mértéke 300 milliárd hordó - ... "egynegyede a világ bizonyított készleteinek. "A tartalékok becsléseiben össze vannak zavarodva, és valójában felfújják a mértéküket. Sok úgynevezett tartalék valójában erőforrás. Ezek nem körülhatároltak, ezek nem hozzáférhetők, ezek nem állnak termelésbe." Az általuk becsült 300 milliárd, a világ bizonyított tartalékokban újra kell kategorizálni a spekulatív forrásokat .... 38 óriás mező az Arab-öbölnél tartalékokként több milliárd hordónyival, amelyeknek átlagosan 41%-a kimerült."

A 2012. szeptember 5-i Telegraph jelentés címe: " Szaúd olajkút kiszárad " a csapokból Szaúd-Arábiában kifogy az olaj 2030-ban. De a kiszivárgott jelentés megerősíti a 2013-as dátumot. Nincs olajtermelő nemzet amely képes fenntartani az olaj csúcskitermelését a végtelenségig, különösen akkor, ha a termelés 25%-át a saját fogyasztás teszi ki. Szaúd-Arábia volt a világ legnagyobb olaj-gyártója és exportőre 1933 óta (79 év).
Szaúd-Arábiában, amikor először megadták olajengedményeket a Standard Oil of California (SoCal - alapítójának és tulajdonosának, John D. Rockefellernek. 1936-ban, a Texas Üzemanyag Társaság (jelenleg Texaco) vásárolt 50 százalékos részesedési tulajdont a szaúdi olaj feltárásából. Szaúdi nyersolajat kezdtek exportálni (Bahrein) 1939-ben -, hogy ugyanebben az évben kitörjön az első olaj-háború (második világháború). A második világháborúban igazából a szaúd-arábiai olajért harcoltak. A Világháború figyelemelterelés volt, miközben az Egyesült Államok és Nagy-Britannia átvette az irányítást a Közel-Keleten az újabb megtalált olaj vagyon felett.

A nem annyira ismert történelemből felidézek néhány kapcsolódó részletet: 1940-ben, Torkild Rieber, a Texaco vezérigazgatója lemondásra kényszerült, amikor a kapcsolatokat létesített a náci Németországgal, és a Texaco szállított olajat a Németországnak és a hozzá közeli fasiszta erőknek a spanyol polgárháború alatt. Ez nyilvánosságra került, mivel 1941. tavaszán, az összes keleti kutak a szövetségesek kezében voltak. 1941. május 23-án, Hitler kiadott egy 30-as számú irányelvet. Hitler elrendelte a német csapatoknak, hogy támogassák az iraki arab nacionalistákat, akik a britek ellen harcoltak.
A második világháború elején, míg Európa többi részét is megtámadták a német csapatok, az angolokat is támadták, és elözönlötték a Közel-Keletet, hogy átvegyék az irányítást az olajkitermelés felett. A második világháborúban ez 1941. május 02-31-ig tartott.
E háború következtében egy újabb iraki megszállás következett a brit fegyveres erők részéről, és a visszatérés a hatalomba a bukott pro-brit garnitúrával és 'Abd al-Ilah herceggel.

Három évvel a második világháború után, 1948-ban, a Standard Oil of New Jersey (Rockefeller) és Socony-Vacuum Oil (a Rockefeller Standard Oil 1879-ben vásárolta - mindkettőt most Exxon Mobilnak hívják) csatlakozott SoCalhoz és a Texaco-hoz, mint az Aramco tulajdonosai. A Standard Oil of New Jersey 30 százalékot vásárolt a társaságból, és a Socony Vacuum 10 százalékát, így Standard Oil of California és a Texas Oil Company-val egyenlő 30 százalékos részesedéssel bírtak. Mérésekkel a 280 km-szor 30 km-es Ghawar olajmezőt fedezték fel 1948-ban, messze a legnagyobbat hagyományos olajmezőként a területen. 1950-ben, a Trans-Arábia 1,700. olajvezetéke (Tapline) is elkészült, amely összeköti a keleti tartományokat és Libanont a Földközi-tengerrel. Az olajkutatás műveletek melegednek az egész régióban, Safaniya területén, a világ második legnagyobb tengeri olajmezőjén, amelyet 1951-ben fedezték fel. A tartalék összege körülbelül 37 milliárd hordó olaj-és 5,360 milliárd köbláb földgáz.

Az 1960-as évekig nem egészen, azonban később a királyság kézzelfogható eredményeket kezdett látni az olaj vagyonból, amely akkor kezdődően alakította át a világot. Az Aramco gyorsan vált vásárlóvá. 1961-ben, a cseppfolyósított propán-bután gázt (LPG) - propán és butánt - 1973-ban először dolgozták fel és szállították. A második globális fellendülése az áraknak az 1970-es. Szaúd-Arábia lett az egyik leggyorsabban növekvő gazdasága a világnak. Szaúd-Arábia kormánya 25 százalékos részesedést szerzett, és felkeltette az Aramco érdeklődését. 1980-ban, a szaúdi kormány 100 százalékos részvételi érdekű az Aramcoban, és a beszerzésben szinte az összes társaság eszköznél. 

Ez egyáltalán nem jelent polgárháborút Szíriában. Ez a háború az USA, a NATO, és az izraeli zsoldosok elleni háborúja Szíriának. Ez arról szól, hogy a kormány megdöntésével hozzá lehessen férni más külföldi szuverén államnak is Szíria, Libanon és Palesztina partjainál a 122 milliárd köbláb gázhoz és a legalább 1,7 milliárd hordó olajhoz. A parti államok jogosultak arra, hogy kivizsgálják az olaj és a gáz lelőhelyeiket a gazdasági övezetükben, amely 200 tengeri mérföldre terjed ki (370 kilométer), az ENSZ egyezménye szerint. 
********

Feszült hangulatban kezdődött a német-

izraeli kormánykonzultáció 

2012, december 5 - 21:38 MTI - 
barikad.hu
Feszült hangulatban kezdődött a negyedik német-izraeli kormánykonzultáció, a két kabinet vezetőjének szerda esti berlini találkozóján a német kancellári hivatal tájékoztatása szerint Angela Merkel és Benjámin Netanjahu "nyílt, baráti párbeszédet folytatott", ami kommentátorok szerint azt jelenti, hogy vitáztak a felek. 

Netjanhau kormánya hat miniszterével érkezett szerdán a német fővárosba. A kétnapos látogatást rendkívüli biztonsági intézkedések előzték meg, a berlini belváros nagy részét lezárták, az izraeli küldöttség biztonságára mintegy kétezer rendőr ügyel.

Megfigyelők szerint a német-izraeli kormányközi kapcsolatok igen bizalmas jellegűek, a nézeteltéréseket szinte soha nem viszik nyilvánosság elé, ezért minden szónak és gesztusnak nagy jelentősége van. Így például annak is, hogy Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter röviddel a berlini út előtt lemondta a látogatást. Ez "rossz előjel" - értelmezte a bejelentést az ellenzéki Német Szociáldemokrata Párt (SPD) .

A német-izraeli viszonyban a közel-keleti békefolyamat megrekedése okoz feszültséget. A berlini vezetés számos további kormányhoz hasonlóan igyekszik lebeszélni Netanjahut arról a tervről, amely szerint további 3 ezer lakással bővítik a zsidó telepeket a megszállt területeken. A német kormány úgy véli, hogy a lépés miatt csökkenne a területe a majdani palesztin államnak, amelynek létrehozását Németország támogatja. Az ügyben határozott fellépést követel Angela Merkeltől valamennyi parlamenti ellenzéki párt, az SPD mellett a Zöldek és a Baloldal is.

Az izraeli kormányfő azért neheztel Berlinre, mert Németország tartózkodott a Palesztina státusát magasabb szintre emelő ENSZ-határozatról szóló november végi szavazáson. Netanjahu a Die Welt című német lap internetes kiadásában szerdán megjelent interjúban kifejtette: a német tartózkodás visszavetette a közel-keleti békefolyamatot és csalódást okozott Izraelben.

A kormánykonzultáció intézményét 2008-ban vezették be, az értekezletet évente tartják meg, felváltva a német és az izraeli fővárosban. A hivatalos program szerint a csütörtök délelőtti tanácskozás fő témái az innováció, a képzés és a fenntarthatóság. A felek megállapodást kötnek gazdasági és oktatási projektekről, valamint fiataloknak szóló cserelátogatási programokról, és megkezdik a felkészülést a diplomáciai kapcsolatok felvétele ötvenedik évfordulójának megünneplésére. 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Izraeli lap: Dzsabari békeszerződésen 

dolgozott, mikor meggyilkolták 

Wed, 2012/12/05 - 14:41 
Szent Korona Rádió
Órákkal halála előtt kapott tűzszüneti felhívást Izraelből Ahmed Dzsabari, a Hamász fegyveres szárnyának a vezetője. Egy izraeli békeaktivista szerint a zsidó állam vezetői tudtak a folyamatban lévő tűzszüneti megállapodásról, mégis meggyilkolták a békén dolgozó palesztint. 
 
Dzsabari kocsija a támadás után - itt már nem volt fedezékbenDzsabari kocsija a támadás után - itt már nem volt fedezékben

Csupán órákkal meggyilkolása előtt Ahmed Dzsabari, a Hamász fegyveres szárnyát képező Kasszám-brigádok vezetője egy hosszútávú tűzszüneti javaslatot kapott Izraelből - mondja a Haaretz-nek Gershon Baskin izraeli békeaktivista, aki a Hamász által foglyul ejtett Gilád Salít izraeli katona szabadon bocsátása érdekében közvetített a választási kampány előtt álló Izrael és a palesztin szervezet között.

Baskin szerint magas rangú izraeli tisztviselők tudtak a Hamásszal és az egyiptomi hírszerzéssel tűzszünet érdekében történő kapcsolattartásáról, ennek ellenére megerősítették az akciót.

A "Felhőoszlop-hadművelet" nevű csapás során az ellenálló szervzet legmagasabb rangú vezetőjét ölték meg egy légicsapás során autójában november közepén, mely kilenc palesztin életét követelte, és 20 másik megsérült. Izrael ugyanaznap 20 további célpontra is lecsapott a blokád alatt álló Gázai-övezetben. Az akcióért az izraeli belbiztonsági szolgálat, a SinBét vállalta a felelősséget.
(Press TV, Haaretz nyomán Szent Korona Rádió)

Related Links
    Beismerés: Izrael előre eltervezte a háborút 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Izraelt nukleáris programjának 

megnyitására költelezte az ENSZ 

2012. december 4. 22:24:29 
Neményi.net
NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLE 2012-12-04 

THE WASHINGTON POST
Az ENSZ felszólította Izraelt, hogy nyissa meg nukleáris programját ellenőrzésre és támogassa az atomfegyver mentes Közel-Keletről folytatandó tárgyalásokat címmel az amerikai főváros liberális lapja a világszervezetből közölt jelentésében ezt írja: "Valamennyi arab nemzet és Irán úgy tervezte, hogy december közepén a finnországi Helsinkiben konferencián vesz részt, de az Egyesült Államok november 23-án bejelentette, hogy arra nem kerül sor. Okként a térségben végbemenő politikai zavargásokat és Iránnak az atomstoppal kapcsolatos elutasító magatartását hozta fel. Irán és egyes arab országok azzal vágtak vissza, hogy az esemény törlésének valódi oka Izrael távolmaradási szándéka volt." A hétfői közgyűlésen a határozatot 174:6 arányban fogadták el. Az ellene szavazók: Izrael, az Egyesült Államok, Kanada, a Marshall-szigetek, Mikronézia és Palau volt. A 193 tagú testületben elfogadott határozhatok jogilag nem kötelező jellegűek, de tükrözik a világ közvéleményét, valamint erkölcsi és politikai súlyt kölcsönöznek annak. (Mai jegyzetünket lásd ITT.)
RIANOVOSTI

2011-ben az európaiak mintegy egy negyedét szegénység és szociális marginalizálódás veszélyeztette, olvasható az orosz hírügynökség német nyelvű portálján. Ez 120 millió embert jelent, jelentette az EU statisztikai hivatala. 2010-ben ez az arány még csak 23,4 % volt. Az adatokat tegnap tette közzé az EUROSTAT, az Európai Unió statisztikai hivatala. Ami az egyes tagországokat illeti, a veszélyeztetetteknek a legnagyobb aránya Bulgáriában van (49 %). Görögországban és Magyarországon ez az arány 31 %. Legalacsonyabb ez az arány a Cseh Köztársaságban (15 %), majd Hollandiában és Svédországban (16 %).
HAARETZ

Orbán Viktor miniszterelnök nagyméretű fotójával illusztrált cikkében az angol nyelvű izraeli napilap ezzel a címmel közölte a Reuters brit távirati iroda budapesti jelentését: A magyar miniszterelnök elítéli a szélsőjobboldali politikus antiszemita gúnyolódását. "Orbán kijelentette, hogy Gyöngyösi Mártonnak - aki a múlt héten követelte, hogy listázzák a magyar zsidókat - nincs helye a mai Magyarországon". Orbán hozzátette, Gyöngyösi méltatlan hazájához. A nemzetközi felháborodást okozó jobbikos képviselő kijelentése miatt, írja a lap, később bocsánatot kért.
THE WALL STREET JOURNAL

A nemzetközi befektetési bankokban végigsöprő elbocsájtások érzékenyen érintik Frankfurtot, a német pénzügyi központot és reménytelenné teszi a városnak azt az igyekezetét, hogy Londont kiszorítsa helyéből, mint Európa pénzügyi központja, indul a globális amerikai lap vezércikke.

        * * *

A palakőzetből nyert amerikai energiaforradalom tengerentúli exportja a vártnál nehezebbnek bizonyul. Ennek oka az, hogy az Egyesült Államokon kívül a bányászati jogok a kormányok kezében összpontosulnak, amelynek következtében a helyi közösségeknek nem érdekük, hogy engedélyezzék területükön a fúrásokat. Ugyanakkor Európában is a vonatkozó földtani ismeretek elmaradnak az amerikai geológiai tudáshoz képest. Ennek következtében mind inkább az Egyesült Államok javára billen az új technológia, azaz a földgáz és olaj kinyerése a palakőzetből.

        * * *

Van egy terület, ahol folyik a kereskedelem az Egyesült Államok és Irán között: ez az iráni kígyómarás elleni szérum, amelyet Amerika azért vesz meg, hogy Afganisztánban legyen mivel gyógyítani katonáit, akiket kígyó mart meg.
Forrás: Ordosz mühely 
Soha nem is vettünk fel hitelt a rendszerváltás óta!

Akkor mégis mitől nő az államadósság?
Az elmúlt heti cikkeimre rengeteg észrevétel jött, és ezért kénytelen vagyok egy új fogalommal foglalkozni, mert célomat nem adom fel. Szeretném, ha a magyar ember minden politikai befolyás ellenére is megértené az alapvető gazdasági és pénzügyi összefüggéseket.
Nálunk ugyanis az egyszeri magyart könnyű megvezetni. Az egyszeri magyar tudja mi az oka sanyarúságának.
Az egyszeri magyar TUDJA, hiszen Orbán Viktor megmondta neki, hogy a legnagyobb gond az államadósság. Következésképpen a legnagyobb felelős, aki ezt előidézte, aki a kölcsönt felvette. Ezzel azt sugallja, hogy mielőtt az előző kormány nem vette fel a hiteleket (köztük az IMF hitelt) addig minden rendben volt. A számok is látszólag Orbánt támasztják alá, hiszen 2002-ben amikor „átadta” a kormányzást, az államadósság a GDP 60%-a volt, 2010-ben pedig 82%. Könnyű tehát az egyszeri magyart, aki matematikából hülye megvezetni. Minden gondod az előző kormányok miatt van! 
Minden adósság szörnyű és rabszolgaságba dönt. Mindazonáltal az államok adósságának kezelése teljesen más tészta, mint egy cég vagy magánadósság.
Nos, ezért kénytelen vagyok egy kicsit szájbarágósan levezetni a következőket. Először is már többször leírtam, hogy az államadósság GDP-hez viszonyított százalékos arányában való megadása csak a hülyéknek lett kitalálva. Azoknak az embereknek, akik nem tudnak százalékot számolni – sajnos a többségnek – csak odavetnek két számot 82% és 60%. Melyik a nagyobb? Hát a 82! És már lehet is tapsikolni meg békemenetet szervezni. Érdekesebb a dolog, ha leírjuk, hogy számszerűsítve mennyi forinttal emelkedett az állam adóssága. Nos, ez esetben kiderül, hogy 1998 és 2002 között 4000 milliárd forinttal. 2002 és 2010 között meg 8000 milliárddal. Vagyis mindkét kormányzat alatt évi 1000 milliárd forinttal emelkedett az adósság. Ha igaz az a tétel, hogy a legnagyobb gondunk az államadósság, akkor minden kormány benne volt tehát, nyakig. Szemenszedett hazugság az az állítás, hogy itt minden jó és szép volt, de aztán a „kommunisták” eladósították az országot.
Még érdekesebb adat, hogy 2010 után is folytatódott az eladósodás és az Orbán kabinet a nagy „adósságcsökkentés” közepette sikeresen növelte a szokásos évi 1000 milliárddal a terheket. Tette mindezt úgy, hogy még a 3000 milliárdos nyugdíjpénztárat is lenyúlta, melynek mintegy feléből „csökkentette” az adósságot. Ha nem „csökkentette” volna, akkor két év alatt nem 2000 milliárddal, hanem majd 4000-rel emelkedett volna az adósságunk!        
Sajnos Orbán Viktor sem tesz mást, mint megszorítások árán fizeti a kamatokat és újabb hitelfelvételekkel növeli az államadósságot. Ráadásul sokkal nagyobb kamatokon veszi fel a hitelt, mint az előző kormányok, következésképpen gyorsabban nő az adósság. A nép hülyítésére a GDP arányos %-os trükköt veti be, mint általában a politikusok.
A másik hihetetlen legenda. Az Orbán kormánynak kell visszafizetnie a 2008-ban felvett IMF hitelt! Mekkora szemétség volt már ez az előző kormánytól, hogy felvette az IMF pénzét! Nos, itt egy tragikus tévedés van. Meg kell nézni, hogy miért vett fel a kormány IMF hitelt, pontosabban mi helyett?
És itt szeretnék egy szót pontosítani, ill. bevezetni, ami nem él a köztudatban. Természetesen azért nem, hogy az egyszeri magyart meg lehessen vezetni. Senki sem magyarázza el neki a pénzügyi igazságot.
Nos, most mindenkit kérek, hogy kapaszkodjon meg, mert kulcsfontosságú mondat következik.

MAGYARORSZÁG A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA GYAKORLATILAG SOHA NEM VETT FEL HITELT CSAK ÉS KIZÁRÓLAG REFINANSZÍROZOTT LEJÁRÓ HITELEKET!


Hoppá! Mit is jelent ez? Mindössze annyit, hogy a magyaroknak nem volt szükségük sohasem hitelekre, mert minden ellenkező híresztelés ellenére megtermelte a saját költségeit. Egyedüli dolog, amit nem tudott kitermelni az előzőleg felvett hitelek kamatait. Ezért elindult egy olyan folyamat, amit egy zseniálisan felépített, de hihetetlenül elnyomó pénzügyi rendszer működtet. Ennek a lényege, hogy mindig épp annyira hagyják élni az országot, hogy az éppen ne menjen csődbe. Tudja fizetni mindig az aktuális kamatokat, de csak annyira, hogy a tőketartozása mindig emelkedjen egy kicsit. 
Ez a rendszer természetesen nem csak a magyarokra van kitalálva. Minden nemzet a világon adósrabszolgája ennek az ördögien ravasz és már önfenntartónak tűnő rendszernek. Belegondolt például már valaki abba, hogy miért kell a költségvetési hiánynak éppen 3% alatt lennie? Nem? Az a lényeg, hogy, ha a hiány 3% körül van, az pont megfelel két dolognak. Az első, hogy az aktuális nemzet kormányának minimális lehetősége van arra, hogy a megtermelt nemzeti jövedelmet a saját népére költhesse. Mit jelent ez? 100%-ot megtermelnek! 98%-ot elköltenek a saját országukra. Elvileg tehát még 2% többletben (szufficit) vannak. Ezt hívják – ha már hallotta a hírekben – a költségvetés elsődleges egyenlegének. Igen ám, de most jönnek a kamatkiadások (5%). És így lesz a kiadási oldal 103%! Azaz 3%-kal többletköltés (deficit).
Hiába szeretné bárki megállítani az adósságot, az a mostani eszközökkel, mint megszorítások és bankadó lehetetlen. Sőt sok esetben csak ront a helyzeten, mert még növekedés sincs.
A kamatkiadásokat is számítva a költségvetés másodlagos egyenlegéről beszélünk. A hírekben szinte soha nem beszél senki sem az elsődleges egyenlegekről. Nagyon kevés nemzet van, akinek az elsődleges egyenlege mínuszos, vagyis többet költ, mint amennyit megtermel. Ennek elhallgatására azért van szükség, hogy az adott nemzetben lelkiismeret furdalást keltsenek, hogy jobb, ha csöndben maradnak, hiszen többet költenek, mint amennyit megtermeltek, és csak a hitelezőik jóindulatától függ a jövőjük, mert nélkülük csődbe mennének. A nemzetközi pénzügyi háttérhatalomnak alájátszva az adott nemzetek politikusai mind kiszolgálják e rendszert. Minden országban vannak hatalomért remegő politikusok, akik ellenzékből szapulják a kormányukat, akik kölcsönt vesznek fel. Ismerősek ugyebár az alábbi mondatotok: - Az ország az IMF lélegeztető gépén van, vagy az ország eljátszotta a befektetők bizalmát. Aztán, amikor az ellenzék kormányra kerül, kétségbeesetten próbálja csökkenteni a hiányt, vagyis megszorít.
Valljuk be őszintén, hány felnőtt ember tud Magyarországon százalékot számolni? Sokan már az iskolában sem értettek. Ha most valakinek azt mondjuk, hogy alap, meg százalékérték vagy, hogy percent, csak pislog. De ugyanezek az emberek a szavazók, akiket félisten politikusok hülyítenek.
A másik – és a fontosabbik – kérdés, hogy miért kell a hiánynak 3% körül mozognia, az pedig az, hogy ezen érték körül van a leghosszabb ideig elhúzódó agónia, amíg egy nemzet végül kénytelen bejelenteni a csődöt. Hiszen könnyen belátható, hogy ha a hiány évente 8-10% körül van, akkor 20-25 év alatt csődbe jut az adott állam, míg 3-5%-os hiánycél esetén ez a csőd 50-60 évre tehető. Azzal tehát, ha egy kormány, mint most az Orbán kabinet minden erejével tartja a 3%-os hiányt nem ér el semmit sem. Az államadósság nem csökken, hanem nő, évi 1000 milliárd forinttal. Persze az egyszeri százalékszámításhoz nem értő embereket meg vakítják a GDP arányában kimutatott százalékértékkel, ami persze nem az adósság valódi száma, csupán egy arányszám. Hozok egy példát! Ha egy 100 kilós ember hízik 5 kilót, akkor azt mondjuk, hogy 5%-kal nőtt a testsúlya (adóssága), ha viszont egy 200 kilós ember hízik 8 kilót, akkor csupán 4%-kal nőtt a testtömege. Úgy tűnhet tehát, hogy a 100 kilós ember hízott többet, mert az 5 nagyobb, mit a 4. Csakhogy a valóságban a 200 kilós hízott többet. Szóval a % nem fejezi ki a valós adósságot, csak a megtévesztésre, az egyszeri magyar hülyítésére szánják. 
A jelenlegi rendszerben a kérdés tehát nem az, hogy csődbe megy-e egy állam, hanem az, hogy mikor. A lengyelek például 30 éve, az argentinok 15 éve, a görögök ugyebár most. A nemzetközi pénztőke nagyon figyel arra, hogy egyszerre csak kevés állam menjen tönkre, a többieket „kimentik”, de példát kell statuálni. Sajnos jelenleg úgy tűnik, mintha csak annyi lenne a legnagyobb elérendő cél, hogy ne velünk statuáljanak példát.
Szóval REFINANSZÍROZÁS! Jó, hogyha Kedves Olvasó megjegyzi és terjeszti ezt a szót. Nem kell nekünk hitel, csupán csak arra, hogy az előző hiteleket kiváltsuk, és a kamatait kicsengessük. És ezeket a hiteleket nem a „komcsik” vették fel az elmúlt 8 évben. Ha nem veszi fel 2008-ban az ország az IMF hitelt, akkor nem kellett volna talán a piacról finanszírozni az előzőleg felvett és lejárt adósságot? Dehogynem. Hiszen éppen azért kellett az IMF, mert nem volt a piacon pénz. Orbán nagy hazugsága, hogy elhiteti az egyszeri magyarral, hogy az IMF hitelt a szokásos államkötvény kibocsájtás MELLETT vettük fel, holott ez nem igaz, hanem a HELYETT vettük fel. Nem mindegy ám!
Mit csinál jelenleg a kormány, hogy visszafizesse a lejáró adósságokat? Semmit! Azaz ugyanazt, mint az összes előző kormány 40 éve. Újabb hitelt vesz fel. Az teljesen mellékes, hogy most nem az IMF-től vesszük fel, hanem a „piacról”. Mi a különbség a kettő között? Gyakorlatilag semmi. Az IMF-től 4%-os kamatra vehettünk volna fel hitelt, de ők ilyenkor ellenőrzést akarnak, értsd megszorításokat.
Mi történik most? A kormány a piacról kívánja magát finanszírozni. Csakhogy egyszerűen nem fogja fel, hogy a „piaci befektetők” és az IMF egy és ugyanaz! Ahhoz, hogy ne kelljen 10%-on kölcsönt felvenni az állampapírpiacon az Orbán kabinet mire kényszerült? Olyan drasztikus megszorításokra, mely immár a sokat szapult Bokros csomag háromszorosára rúg. Nagyobb megszorításokat hajtott végre, mint egy 4%-os IMF hitelért kellett volna. Az eredmény? Sikerült 6%-ra leszorítani a kamatokat, amiért most vesszük fel a hiteleket, amiket persze majd a következő kormányoknak kell visszafizetnie. Illetve maradjunk annyiban kormány még soha egy büdös fillért sem fizetett vissza, csak az emberekből kisajtolt adóforintokat csengette ki a befektetők markába.
Remélem sikerült rámutatni arra, hogy az államadósság elleni harc – a jelenlegi módon – semmire sem jó, sehová sem vezet, hiszen az eredmény ugyanaz, mint a szocik alatt volt, megszorítás. Jelenlegi célja semmi más, mint legalizálni a mostani kormány gyatra teljesítményít.

Természetesen, ha az IMF hitelt választottuk volna, az út vége akkor is a csőd, mert a rendszerben kódolva van. Nem mindegy azonban az, hogy 4 %-os kamatot rakunk a következő 10 évre vagy 6%-ot. A vak is látja ugyanis, hogy minél nagyobb a kamat a következő kormánynak annál nagyobb megszorításokat kell végrehajtania és, ezzel a csőd is egyre közelebb kerül. Remélem nem ez a cél.
Az igazi kérdés azonban nem ez. A fő kérdés, hogy hogyan lehetne kitörni ebből az ördögi körből. Mi a megoldás a kamatcsapdából való szabadulásra?
Első és legfontosabb lépés mindenekelőtt az, hogy a magyarok többsége megértse, hogy amíg egymás ellen harcolunk, ill. hagyjuk, hogy a politikusok minket katonának használva kiszolgálják ezt a nemzetközi pénzügyi rendszert, addig nincs esélyünk. Meg kell értenünk, hogy hiába szervez békemenetet az ún. jobboldali tábor, ha a valódi cselekvés ugyanúgy nem más, mint a megszorítás. Lehet azt mondani, hogy nem leszünk gyarmat, de sajnos tudomásul kell venni, hogy már az vagyunk. Ebből a helyzetből kell kiindulni, és nem meghülyíteni a szerencsétlen magyarokat és egymásnak ugrasztani őket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése