2019. február 9., szombat

Sátánista vakoló kazár gyilkosok 3.





Sátánista vakoló kazár gyilkosok 3.




Tetű zsidók , miért nem hagytok bennünket békében ?
II. rész



a jog, az erkölcs, a jogállamiság és a demokrácia megcsúfolása

A terrorholokausztban résztvevõk számtalan Btk. tényállást kimerítenek és számtalan emberi jogi jogsértést is elkövetnek a célszemélyek kiirtására irányuló tevékenységük során. Nyilvánvalóan normális demokratikus jogállamisági alaphelyzetben az ÁLLAM FELADATA, hogy fellépjen mindenféle olyan -szervezett vagy nem szervezett- tevékenység ellen, amelynek célja mások meggyilkolása, kifosztása, kínzása, súlyos megkárosítása és megbetegítése, illetve más bûncselekmények elkövetése, beleértve olyan tevékenységet, amely belülrõl zavarja meg a létezõ társadalmi rendet, jogrendet és igazságszolgáltatást. Azonban mivel ezen tevékenység esetében a titkosszolgálat biztosítja a célszemélyek lefagyasztását és a tevékenységhez szükséges technológiát, a rendõrség pedig biztosítja, hogy az elkövetõk által elkövetett bûntettek leplezve maradjanak, illetve, hogy a célszemélyek kerüljenek meghurcolásra és ne az elkövetõk, tehát az állam maga áll a tevékenység mögött és esze ágában sem áll fellépni az elkövetõkkel szemben vagy leállítani a rendõrséget és a titkosszolgálatokat, maga az állam felelõs az áldozatok üldöztetéséért, kínzásáért, öngyilkoságba kínzásáért vagy más módon megvalósított meggyilkolásáért. Az állam, a titkoszolgálatok és a rendõrség, illetve ezek felelõs vezetõi visszamenõleg az elsõ Orbán kormányig SZEMÉLYESEN vettek és vesznek részt az egyetemes emberi jogi nyilatkozat 2, 3, 5, 8, 12, 13, 16, 17, 18, 19, 22, 23, 24, 25, 26, 27 és 28 cikkeiben biztosított alapvetõ jogaink tudatos megsértésében.

Lássuk tehát a terrorholokauszt elkövetõi által elkövetett bûntetteket, amiket õk igen lightosan "csínyeknek" preferálnak titulálni.
Az elkövetők számtalan bűntettet elkövetnek a célszemélyek ellen, azonban tekintettel arra, hogy a tevékenység minimum 78 országban összehangoltan van folyamatban, hogy a tevékenység során kínzást, gyilkosságot, kifosztást, üldöztetést, bebörtönzést és elmegyógyintézetbe záratást, és más embertelen cselekményeket hajtanak végre, illetve, hogy a tevékenység szisztematikus és nagyszámú embercsoportot érint, a nemzetközi jogalkalmazás értelmében egy 'emberiesség elleni bűntettnek' minősül. (Én is észleltem már, hogy az emberiesség elleni bűntett NEM szerepel a magyar jogban, helyette szerepel az emberiség ellen bűntett, ami alatt összekutyulták az emberiség és az emberiesség elleni bűnöket, olyan módon, hogy nem lehet egyértelműen megkülönböztetni az emberiesség elleni bűnöket. Gondolom ez nem történt véletlenül. 
  • 137/8.§ bûnszervezet: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja öt évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendõ szándékos bûncselekmények elkövetése.
  • 261./9/b.§ terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése.
    Terrorcselekmény - Btk. 261.§
    261. § (1) Aki abból a célból, hogy
    a) állami szervet, más államot, nemzetközi szervezetet arra kényszerítsen, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön,
    b) a lakosságot megfélemlítse,
    c) más állam alkotmányos, társadalmi vagy gazdasági rendjét megváltoztassa vagy megzavarja, illetõleg nemzetközi szervezet mûködését megzavarja, a (9) bekezdésben meghatározott személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekményt követ el, bûntett miatt tíz évtõl tizenöt évig terjedõ, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki az a) pontban meghatározott célból jelentõs anyagi javakat kerít hatalmába, és azok sértetlenül hagyását vagy visszaadását állami szervhez vagy nemzetközi szervezethez intézett követelés teljesítésétõl teszi függõvé.
    (3) Korlátlanul enyhíthetõ annak a büntetése, aki a) az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekményt abbahagyja, mielõtt abból súlyos következmény származott volna, és
    b) aki tevékenységét a hatóság elõtt felfedi, ha ezzel közremûködik a bûncselekmény következményeinek megakadályozásában vagy enyhítésében, további elkövetõk felderítésében, illetve további bûncselekmények megakadályozásában.
    (4) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésére irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés büntetéssel büntetendõ.
    (5) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûntettnek terrorista csoportban történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elõsegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítõ feltételeket biztosítja, ahhoz anyagi eszközöket szolgáltat vagy gyûjt, illetõleg a terrorista csoport tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ. (6) Az (5) bekezdésben meghatározott bûncselekmény miatt nem büntethetõ, aki a cselekményt, mielõtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
    (7) Aki az (1) vagy a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény elkövetésével fenyeget, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (8) Aki hitelt érdemlõ tudomást szerez arról, hogy terrorcselekmény elkövetése készül, és errõl a hatóságnak, mihelyt teheti, jelentést nem tesz, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (9) E § alkalmazásában
    a) személy elleni erõszakos, közveszélyt okozó vagy fegyverrel kapcsolatos bûncselekmény az emberölés [166. § (1) és (2) bek.], a testi sértés [170. § (1)-(5) bek.], a foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés [171. § (3) bek.], a személyi szabadság megsértése (175. §), az emberrablás (175/A. §), a közlekedés biztonsága elleni bûncselekmény [184. § (1) és (2) bek.], a vasúti, légi vagy vízi közlekedés veszélyeztetése [185. § (1) és (2) bek.], a hivatalos személy elleni erõszak (229. §), a közfeladatot ellátó személy elleni erõszak (230. §), a hivatalos személy támogatója elleni erõszak (231. §), a nemzetközileg védett személy elleni erõszak (232. §), a közveszélyokozás [259. § (1)-(3) bek.], a közérdekû üzem mûködésének megzavarása [260. § (1) és (2) bek.], a légijármû, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármû hatalomba kerítése (262. §), a robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés (263. §), a lõfegyverrel vagy lõszerrel visszaélés [263/A. § (1)-(3) bek.], a fegyvercsempészet (263/B. §), a radioaktív anyaggal visszaélés [264. § (1)-(3) bek.], a nemzetközi szerzõdés által tiltott fegyverrel visszaélés [264/C. § (1)-(3) bek.], a számítástechnikai rendszer és adatok elleni bûncselekmény (300/C. §), a rongálás (324. §) és a rablás (321. §), b) terrorista csoport: három vagy több személybõl álló, hosszabb idõre szervezett, összehangoltan mûködõ csoport, amelynek célja az (1)-(2) bekezdésben meghatározott bûncselekmények elkövetése."
    2. Bûnszervezetben részvétel - Btk. 247.§
    263/C. § (1) Aki bûntettnek bûnszervezetben történõ elkövetésére felhív, ajánlkozik, vállalkozik, a közös elkövetésben megállapodik, vagy az elkövetés elõsegítése céljából az ehhez szükséges vagy ezt könnyítõ feltételeket biztosítja, illetõleg a bûnszervezet tevékenységét egyéb módon támogatja, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Bûnszervezetben részvétel miatt nem büntethetõ, aki a cselekményt, mielõtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.
    3. Emberölés - Btk.166.§.
    166. § (1) Aki mást megöl, bûntettet követ el, és öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés tíz évtõl húsz évig terjedõ, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést
    a) elõre kitervelten,
    b) nyereségvágyból vagy
    c) más aljas indokból, illetõleg célból,
    d) különös kegyetlenséggel,
    e) hivatalos személy vagy külföldi hivatalos személy ellen, hivatalos eljárása alatt, illetõleg emiatt, közfeladatot ellátó személy ellen, e feladatának teljesítése során, továbbá a hivatalos, a külföldi hivatalos vagy a közfeladatot ellátó személy támogatására vagy védelmére kelt személy ellen,
    f) több emberen,
    g) sok ember életét veszélyeztetve,
    h) különös visszaesõként,
    i) tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen,
    j) védekezésre képtelen személy sérelmére
    követik el.
    (3) Aki emberölésre irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (4) Aki az emberölést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (5) A különös visszaesés szempontjából hasonló jellegû bûncselekmény
    a) az erõs felindulásban elkövetett emberölés (167. §), a népirtás [155. § (1) bekezdés a) pont],
    b) az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erõszak súlyosabban minõsülõ esetei [175/A. § (4) bekezdés, 355. § (5) bekezdés a) pont];
    c) a terrorcselekmény, a légi jármû, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármû hatalomba kerítése és a zendülés súlyosabban minõsülõ esetei, ha a halált szándékosan okozva követik el [261. § (1) bekezdés, 262. § (2) bekezdés, 352. § (3) bekezdés b) pont].
    4. Öngyilkosságban való közremûködés -Btk. 168.§
    BTK. 168.§ Aki mást öngyilkosságra rábír, vagy ennek elkövetéséhez segítséget nyújt, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.

    Ennek a bûncselekménynek két elkövetési magatartása van: a rábírás (szándékkiváltó hatású tevékenység, melynek eredményeképpen kialakul a passzív alanyban az öngyilkosság elkövetése) és a segítségnyújtás (a már kialakult öngyilkosság szándékát az elkövetõ erõsíti, vagy megkönnyíti a cselekmény elkövetését, például mérget, lõfegyvert szerez be és átad, vagy tanácsadás az öngyilkosság elkövetéséhez). A tényállás feltételezi, hogy az öngyilkosságot elkövessék, vagy megkíséreljék, ez a büntethetõség objektív feltétele. Az öngyilkosságban közremûködést el kell határolni az öngyilkosságba kergetéstõl, ilyenkor ugyanis egy pszichikai ráhatás történik, mely miatt a passzív alany véget vet életének. Az ilyen pszichikai ráhatás emberölést valósít meg.
    5. Népirtás - Btk.155.§.
    155.§ (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges kiirtása céljából
    a) a csoport tagjait megöli,
    b) a csoport tagjainak, a csoporthoz tartozása miatt súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
    c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
    d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
    e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
    bûntettet követ el, és tíz évtõl tizenöt évig terjedõ vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Aki népirtásra irányuló elõkészületet követ el, bûntett miatt két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    6. Nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erõszak - Btk.156.§
    7. Zaklatás - Btk. 176/A.§
    Zaklatásnak minõsül az az emberi méltóságot sértõ, szexuális vagy egyéb természetû magatartás, amely az érintett személynek valamely tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása az érintettel szemben megfélemlítõ, ellenséges, megalázó, megszégyenítõ vagy támadó környezet kialakítása. A zaklatás oka lehet nem, faji hovatartozás, bõrszín, nemzetiség, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozás, anyanyelv, fogyatékosság, egészségi állapot, vallási vagy világnézeti meggyõzõdés, politikai vagy más vélemény, családi állapot, anyaság (terhesség) vagy apaság, nemi identitás, életkor, társadalmi származás, vagyoni helyzet, érdekképviselethez való tartozás, illetve egyéb tulajdonság vagy helyzet.
    BTK 176/A.§ - (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetõleg mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, rendszeresen vagy tartósan mást háborgat, így különösen mással, annak akarata ellenére telekommunikációs eszköz útján vagy személyesen rendszeresen kapcsolatot teremteni törekszik, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Aki mást vagy rá tekintettel hozzátartozóját félelemkeltés céljából személy elleni erõszakos vagy közveszélyt okozó büntetendõ cselekmény elkövetésével megfenyeget, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (3) Aki a zaklatást
    a) volt házastársa vagy volt élettársa
    b) nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt álló személy sérelmére követi el, az (1)bekezdésben meghatározott esetben két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel, a (2) bekezdéseben meghatározott esetben büntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    8. Kényszerítés - Btk.174.§.
    174. § Aki mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, és ezzel jelentõs érdeksérelmet okoz, amennyiben más bûncselekmény nem valósul meg, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    9. Önbíráskodás - Btk.273.§.
    273. § (1) Aki abból a célból, hogy jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, bûntettet követ el, és egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) fegyveresen,
    b) felfegyverkezve,
    c) védekezésre képtelen személy sérelmére
    követik el.
    (3) Nem valósul meg önbíráskodás, ha az erõszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze.
    10. Hivatali visszaélés - Btk..§.
    225. § Az a hivatalos személy, aki azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon vagy jogtalan elõnyt szerezzen, hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    11. Jogosulatlan titkos információgyûjtés - Btk..§227
    227/A. § (1) Az a hivatalos személy, aki bíró vagy az igazságügyért felelõs miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyûjtést, illetõleg a büntetõeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést engedély nélkül végez, vagy az engedély kereteit túllépi, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki bíró vagy az igazságügyért felelõs miniszter engedélyéhez kötött titkos információgyûjtést, illetõleg a büntetõeljárás során bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést elrendel vagy engedélyez, anélkül, hogy erre jogosult lenne.
    (3) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény jelentõs érdeksérelmet okoz.
    12. Levéltitok megsérétése - Btk.178.§.
    178. § (1) Aki másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét, a tartalmának megismerése végett felbontja, megszerzi, vagy ilyen célból illetéktelen személynek átadja, úgyszintén aki távközlési berendezés útján továbbított közleményt kifürkész, ha súlyosabb bûncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekményt foglalkozás vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
    (3) A büntetés
    a) két évig terjedõ szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bûncselekmény;
    b) bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a (2) bekezdésben meghatározott bûncselekmény
    jelentõs érdeksérelmet okoz.
    13. Magántitok jogosulatlan megismerése - Btk.178/A.§.
    178/A. § (1) Aki magántitok jogosulatlan megismerése céljából
    a) másnak a lakását, egyéb helyiségét vagy az ezekhez tartozó bekerített helyet titokban átkutatja,
    b) másnak a lakásában, egyéb helyiségében vagy az ezekhez tartozó bekerített helyen történteket technikai eszköz alkalmazásával megfigyeli, illetõleg rögzíti,
    c) másnak közlést tartalmazó zárt küldeményét felbontja vagy megszerzi, és annak tartalmát technikai eszközzel rögzíti,
    d) hírközlõ berendezés útján, illetõleg számítástechnikai rendszeren másnak továbbított közleményt, adatot kifürkész, és az észlelteket technikai eszközzel rögzíti,
    bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki az (1) bekezdésben meghatározott módon megismert magántitkot továbbít vagy felhasznál.
    (3) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) hivatalos eljárás színlelésével,
    b) üzletszerûen,
    c) bûnszövetségben,
    d) jelentõs érdeksérelmet okozva
    követik el.
    14. Becsületsértés - Btk.180.§.
    180. § (1) Aki a 179. § esetén kívül mással szemben
    a) a sértett munkakörének ellátásával, közmegbízatásának teljesítésével vagy közérdekû tevékenységével összefüggésben,
    b) nagy nyilvánosság elõtt
    a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ, aki a becsületsértést tettlegesen követi el.
    15. Rágalmazás - Btk.179.§.
    179. § (1) Aki valakirõl, más elõtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rágalmazást
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) nagy nyilvánosság elõtt,
    c) jelentõs érdeksérelmet okozva
    követik el.
    16. Személyiszabadság megsértése - Btk.175.§.
    175. § (1) Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) Aki emberkereskedelemmel összefüggésben megszerzett és a személyi szabadságától megfosztott sértett személyi szabadságának megfosztását fenntartja, és a sértettet munkavégzésre kényszeríti, bûntettet követ el, és két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (3) A büntetés az (1) bekezdés esetén egy évtõl öt évig, a (2) bekezdés esetén öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) aljas indokból vagy célból,
    b) hivatalos eljárás színlelésével,
    c) a sértett sanyargatásával,
    d) jelentõs érdeksérelmet okozva,
    e) a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére,
    f) védekezésre képtelen személy sérelmére,
    g) fegyveresen,
    h) felfegyverkezve
    követik el.
    17. Rongálás - Btk.324.§.
    324. § (1) Aki idegen vagyontárgy megsemmisítésével vagy megrongálásával kárt okoz, rongálást követ el.
    (2) A büntetés vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha
    a) a rongálás kisebb kárt okoz,
    b) a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó rongálást bûnszövetségben követik el.
    (3) Bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ az, aki
    a) nagyobb kárt okoz,
    b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelõhelyet vagy mûemléket,
    2. vallási tisztelet tárgyát, illetõleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,
    3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetõleg temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat
    c) nemesfémet, nemesfém ötvözetét vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot kisebb kárt okozva rongál meg.
    (4) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás
    a) jelentõs kárt okoz,
    b) 1. kulturális javak körébe tartozó tárgyat, régészeti lelõhelyet vagy mûemléket,
    2. vallási tisztelet tárgyát, illetõleg vallási szertartás végzésére szolgáló épületet vagy tárgyat,
    3. temetési helyet, temetkezési emlékhelyet, illetõleg temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt tárgyat
    semmisít meg,
    c) robbanóanyag vagy robbantószer felhasználásával követik el.
    (5) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás különösen nagy kárt okoz.
    (6) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a rongálás különösen jelentõs kárt okoz.
    18. Magánlaksértés - Btk.176.§.
    176. § (1) Aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy ezekhez tartozó bekerített helyre erõszakkal, fenyegetéssel, hivatalos eljárás színlelésével bemegy, vagy ott bent marad, vétséget követ el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ, aki másnak a lakásába, egyéb helyiségébe vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre, az ott lakónak vagy azzal rendelkezõnek akarata ellenére vagy megtévesztéssel
    a) éjjel,
    b) fegyveresen,
    c) felfegyverkezve,
    d) csoportosan
    bemegy vagy ott bent marad.
    19. Testisértés - Btk.170.§.
    170. § (1) Aki más testi épségét vagy egészségét sérti, ha a sérülés vagy a betegség nyolc napon belül gyógyul, a könnyû testi sértés vétségét követi el, és két évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövetõ a súlyos testi sértés bûntettét követi el és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (3) Ha a testi sértést aljas indokból vagy célból, továbbá ha védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen személlyel szemben követik el, a büntetés bûntett miatt könnyû testi sértés esetén három évig, súlyos testi sértés esetén egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés.5
    (4) Bûntettet követ el, és egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ az elkövetõ, ha a testi sértés maradandó fogyatékosságot vagy súlyos egészségromlást okoz, illetõleg, ha a súlyos testi sértést különös kegyetlenséggel követi el.
    (5) Aki a (2)-(4) bekezdésben meghatározott bûncselekményre irányuló elõkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a testi sértés életveszélyt vagy halált okoz.
    (7) Aki a súlyos testi sértést gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel, a (4) bekezdésben meghatározott esetben három évig, életveszélyes sérülés okozása esetén öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (8) Az (1) bekezdésben meghatározott vétség elkövetõje csak magánindítványra büntethetõ.
    20. Lelkiismereti szabadság megsértése -Btk.174/A.§.
    174/A. § Aki mást
    a) a lelkiismereti szabadságában erõszakkal vagy fenyegetéssel korlátoz,
    b) a vallásának szabad gyakorlásában erõszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz,
    bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    Közösség tagja elleni erõszak
    174/B. § (1) Aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetõleg erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltûrjön, bûntettet követ el, és öt évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt
    a) fegyveresen,
    b) felfegyverkezve,
    c) jelentõs érdeksérelmet okozva,
    d) a sértett sanyargatásával,
    e) csoportosan,
    f) bûnszövetségben
    követik el.
    (3) Aki a közösség tagja elleni erõszakra irányuló elõkészületet követ el, vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    21. Visszaélés személyes adattal - Btk.174/A.§.
    177/A. § (1) Aki a személyes adatok védelmérõl vagy kezelésérõl szóló törvényi rendelkezések megszegésével jogtalan haszonszerzési célból vagy jelentõs érdeksérelmet okozva
    a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérõen személyes adatot kezel,
    b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
    vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) Az (1) bekezdés szerint büntetendõ az is, aki a személyes adatok védelmérõl vagy kezelésérõl szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentõsen sérti.
    (3) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a személyes adattal visszaélést különleges személyes adatra követik el.
    (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.
    22. Közúti veszélyesztetés - Btk.186.§.
    BTK. 186. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével más vagy mások életét vagy testi épségét közvetlen veszélynek teszi ki, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés
    a) öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény súlyos testi sértést,
    b) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
    c) öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény halált,
    d) öt évtõl tizenöt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettõnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget okoz."
    23. Közuti baleset okozása - Btk..§.
    187. § (1) Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés
    a) három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény maradandó fogyatékosságot, súlyos egészségromlást, vagy tömegszerencsétlenséget,
    b) egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény halált,
    c) két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekmény kettõnél több ember halálát okozza, vagy halálos tömegszerencsétlenséget
    okoz.
    24. Hamis vád - Btk. 233.§
    233. § (1) AkiHamis vád|3Igazságszolgáoltatás elleni buncselekmények
    a) a hatóság elõtt mást bûncselekmény elkövetésével hamisan vádol,
    b) más ellen bûncselekményre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz a hatóság tudomására, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a hamis vád alapján büntetõeljárás indul.
    (3) Ha a hamis vád alapján a vádlottat elítélik, a büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    234. § Aki mást hatóság elõtt bûncselekmény elkövetésével azért vádol hamisan, mert gondatlanságból nem tud arról, hogy tényállítása valótlan vagy a bizonyíték hamis, vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    235. § Aki
    a) mást nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy szabálysértési hatóság elõtt szabálysértés, illetõleg nyomozó hatóság, ügyész, bíróság vagy a fegyelmi jogkör gyakorlója elõtt fegyelmi vétség elkövetésével hamisan vádol,
    b) más ellen szabálysértésre vagy fegyelmi vétségre vonatkozó koholt bizonyítékot hoz az a) pontban megjelölt hatóság tudomására,
    vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    236. § (1) Ha a hamis vád folytán eljárás (alapügy) indult, ennek befejezéséig hamis vád miatt büntetõeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád elévülése az alapügy befejezésének napján kezdõdik.
    (2) Korlátlanul enyhíthetõ, különös méltánylást érdemlõ esetben mellõzhetõ is a hamis vád elkövetõjének a büntetése, ha a vád hamisságát az alapügy befejezése elõtt az eljáró hatóságnak feltárja.
    25. Hatóság félrevezetése - Btk. 237.§
    237. § Aki hatóságnál büntetõeljárás alapjául szolgáló olyan bejelentést tesz, amelyrõl tudja, hogy valótlan - amennyiben a 233. § esete nem forog fenn - vétséget követ el, és egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    26. Hamis tanúzás - Btk. 238.§
    238. § (1) A tanú, aki bíróság vagy más hatóság elõtt az ügy lényeges körülményére valótlan vallomást tesz, vagy a valót elhallgatja, hamis tanúzást követ el.
    (2) A hamis tanúzásra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni arra, aki
    a) mint szakértõ hamis szakvéleményt, vagy mint szaktanácsadó hamis felvilágosítást ad,
    b) mint tolmács vagy fordító hamisan fordít,
    c) a 233. § (1) bekezdésének b) pontja esetén kívül büntetõ vagy polgári ügyben hamis okiratot vagy hamis tárgyi bizonyítási eszközt szolgáltat.
    (3) A (2) bekezdés c) pontja alapján nem büntethetõ a büntetõ ügy terheltje.
    (4) A büntetõ ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bûntett miatt öt évig terjedõ szabadságvesztés. Ha a hamis tanúzás olyan bûncselekményre vonatkozik, amely miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, a büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    (5) A polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás büntetése bûntett miatt három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentõs egyéb érdek, öt évig terjedõ szabadságvesztés.
    (6) Aki a hamis tanúzást gondatlanságból követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    239. § Aki a hamis tanúzást fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági avagy egyéb hatósági eljárásban követi el, vétség miatt egy évig terjedõ szabadságvesztéssel, közérdekû munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendõ.
    240. § Hamis tanúzás miatt mindaddig, amíg az az ügy, amelyben a hamis tanúzást elkövették (alapügy) nem fejezõdik be, büntetõeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis tanúzás elévülése az alapügy befejezésének napján kezdõdik.
    27. Hatósági eljárás akadályoztatása - Btk. 242/A.§
    242/A. § (1) Aki mást erõszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy bírósági vagy egyéb hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse, a hatósági eljárás akadályozását követi el.
    (2) Ha a hatósági eljárás akadályozását büntetõ ügyben követik el, a büntetés bûntett miatt öt évig, ha pedig olyan büntetõ ügyben követik el, amely életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethetõ bûncselekmény miatt folyik, két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés.
    (3) Ha a hatósági eljárás akadályozását polgári ügyben, fegyelmi, szabálysértési, választottbírósági, avagy egyéb hatósági ügyben követik el, a büntetés három évig, ha pedig az ügy tárgya különösen nagy vagyoni érték vagy különösen jelentõs egyéb érdek, öt évig terjedõ szabadságvesztés.
    28. Ügyvédi visszaélés - Btk. 247.§
    247. § (1) Az ügyvéd, aki azért, hogy ügyfelének jogtalan hátrányt okozzon, hivatásából folyó kötelességét megszegi, bûntettet követ el, és három évig terjedõ szabadságvesztéssel büntetendõ.
    (2) A büntetés öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a bûncselekményt haszonszerzés végett követik el.
    (3) E § alkalmazásában ügyvéd az ügyvédjelölt és más olyan személy is, aki jogi képviseletre foglalkozásánál fogva jogosult.
    29. Lopás - Btk. 316.§
    316. § (1) Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el.Vagyon elleni buncselekmények|3Lopás|3 (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a lopást kisebb értékre, vagy a szabálysértési értékre elkövetett lopást1263 1264 a) bûnszövetségben, b) közveszély színhelyén, c) üzletszerûen, d) dolog elleni erõszakkal - ideértve azt is, ha a dolog eltulajdonításának megakadályozására szolgáló eszközt állagsérelem okozása nélkül eltávolítják, vagy a dolog eltulajdonításának megakadályozására alkalmatlanná teszik -,1266 e) 1267 f) helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel vagy a jogosult (használó) tudta és beleegyezése nélkül bemenve, g) hamis vagy lopott kulcs használatával, h) lakást vagy hasonló helyiséget az elkövetõvel közösen használó sérelmére, i) zsebtolvajlás útján, j) 1268 követik el. (3) 1269 (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást nagyobb értékre, b) a kisebb értékre elkövetett lopást1270 1. a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon, 2. kulturális javak körébe tartozó tárgyra, 3. vallási tisztelet tárgyára, illetõleg vallási szertartásra vagy más egyházi célra rendelt helyiségbõl a vallási szertartás végzésére szolgáló tárgyra, 4. temetõben vagy temetkezési emlékhelyen a halott emlékére rendelt vagy holttesten lévõ tárgyra, 5. nemesfémre, nemesfém ötvözetére vagy fémkereskedelmi engedélyköteles anyagra1509 követik el. (5) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást jelentõs értékre, b) a nagyobb értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon követik el. (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a lopást különösen nagy értékre, b) a jelentõs értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon c) 1273 c) (7) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha a1274 a) a lopást különösen jelentõs értékre, b) a különösen nagy értékre elkövetett lopást a (2) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon
    30. Csalás - Btk. 318.§
    318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
    (2) A büntetés vétség miatt két évig terjedõ szabadságvesztés, közérdekû munka vagy pénzbüntetés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást
    a) bûnszövetségben,
    b) közveszély színhelyén,
    c) üzletszerûen,
    (3) 1290
    (4) A büntetés bûntett miatt három évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás nagyobb kárt okoz,
    b) a kisebb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon követik el.
    (5) A büntetés egy évtõl öt évig terjedõ szabadságvesztés, ha a) a csalás jelentõs kárt okoz,
    b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon követik el.
    (6) A büntetés két évtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás különösen nagy kárt okoz,
    b) a jelentõs kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
    (7) A büntetés öt évtõl tíz évig terjedõ szabadságvesztés, ha
    a) a csalás különösen jelentõs kárt okoz,
    b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon,
    az egyetemes emberi jogok megcsúfolása

    A szervezett zaklató terrorista csoportok az alábbi alapvetõ emberi jogok ellen vétenek a célpontszemélyek kiirtása közben:
    1. - 3. cikk
    Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.
    2. - 5. cikk
    Senkit sem lehet kínvallatásnak, avagy kegyetlen, embertelen vagy lealacsonyító büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni.
    3. - 6. cikk
    Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék.
    4. - 7. cikk
    A törvény elõtt mindenki egyenlõ és minden megkülönböztetés nélkül joga van a tõrvény egyenlõ védelméhez. Mindenkinek joga van egyenlõ védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértõ minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
    5. - 8. cikk
    Minden személynek joga van az alkotmányban vagy a törvényben részére biztosított alapvetõ jogokat sértõ eljárások ellen a hazai bíróságokhoz tényleges jogorvoslatért folyamodni.
    6. - 9. cikk
    Senkit sem lehet önkényesen letartóztatni, õrizetbe venni vagy számûzni.
    7. - 10. cikk
    Minden személynek teljesen egyenlõ joga van arra, hogy ügyét független és pártatlan bíróság méltányosan és nyilvánosan tárgyalja, s ez határozzon egyrészt jogai és kõtelezettségei felõl, másrészt minden ellene emelt bûnügyi vád megalapozottsága felõl.
    8. - 11. cikk
    1.Minden büntetendõ cselekménnyel vádolt személyt ártatlannak kell vélelmezni mindaddig, amíg bûnõsségét nyilvánosan lefolytatott perben, a védelméhez szükséges valamennyi biztosíték mellett, törvényesen megállapítják.
    2.Senkit sem szabad elítélni oly cselekményért vagy mulasztásért, amely elkövetése pillanatában a hazai jog vagy a nemzetközi jog szerint nem volt büntetendõ cselekmény. Ugyancsak nem szabad súlyosabb büntetést kiszabni, mint amely a büntetendõ cselekmény elkövetése pillanatában volt alkalmazható.
    9. - 12. cikk
    Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye megválasztásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni, sem pedig becsületében vagy jó hírnevében megsérteni. Minden személynek joga van az ilyen beavatkozásokkal vagy sértésekkel szemben a törvény védelméhez.
    10. - 13. cikk
    1.Az államon belül minden személynek joga van szabadon mozogni és lakóhelyét szabadon megválasztani.
    2.Minden személynek joga van minden országot, ideértve saját hazáját is, elhagyni, valamint saját hazájába visszatérni.
    11. - 14. cikk
    1.Minden személynek joga van az üldözés elõl más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni.
    12. - 16. cikk
    1.Mind a férfinak, mind a nõnek a házasságra érett kor elérésétõl kezdve joga van fajon, nemzetiségen vagy valláson alapuló korlátozás nélkül házasságot kötni és családot alapítani. A házasság tekintetében a férfinak és a nõnek mind a házasság tartama alatt, mind a házasság felbontása tekintetében egyenlõ jogai vannak.
    2.Házasságot csak a jövendõ házastársak szabad és teljes beleegyezésével lehet kötni.
    3.A család a társadalom természetes és alapvetõ alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.
    13. - 17. cikk
    1.Minden személynek, mind egyénileg, mind másokkal együttesen joga van a tulajdonhoz.
    2.Senkit sem lehet tulajdonától önkényesen megfosztani.
    14. - 18. cikk
    Minden személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a jog magában foglalja a vallás és a meggyõzõdés megváltoztatásának szabadságát, valamint a vallásnak vagy a meggyõzõdésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság elõtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.
    15. - 19. cikk
    Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.
    16. - 21. cikk
    1.Minden személynek joga van a hazája közügyeinek igazgatásában akár közvetlenül, akár szabadon választott képviselõi útján való részvételhez.
    2.Minden személynek egyenlõ feltételek mellett joga van saját hazájában közszolgálati állásokra való alkalmazásához.
    3.A közhatalom tekintélyének alapja a nép akarata; ez az akarat egyenlõ szavazati jog és titkos szavazás vagy a szavazás szabadságát ezzel egyenértékûen biztosító eljárás alapján idõszakonként tartandó tisztességes választáson kell hogy kifejezésre jusson.
    17. - 22. cikk
    Minden személynek mint a társadalom tagjának joga van a szociális biztonsághoz; minden személynek ugyancsak igénye van arra, hogy -az államok erõfeszítései és a nemzetközi együttmûködés eredményeképpen és számot vetve az egyes országok szervezetével és gazdasági erõforrásaival- a méltóságához és személyiségének szabadon való kifejlõdéséhez szükséges gazdasági, szociális és kulturális jogait kielégíthesse.
    18. - 23. cikk
    1.Minden személynek joga van a munkához, a munka szabad megválasztásához, a méltányos és kielégítõ munkafeltételekhez és a munkanélküliség elleni védelemhez.
    2.Az egyenlõ munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül egyenlõ bérhez van joga.
    3.Mindenkinek, aki dolgozik, olyan méltányos és kielégítõ fizetéshez van joga, amely számára és családja számára az emberi méltóságnak megfelelõ létet biztosít és amelyet megfelelõ esetben a szociális védelem összes egyéb eszközei egészítenek ki.
    4.Minden személynek joga van a pihenéshez, a szabad idõhöz, nevezetesen a munka idõtartamának ésszerû korlátozásához, valamint az idõszakonkénti fizetett szabadsághoz.
    19. - 24. cikk
    Minden személynek joga van a pihenésre és szabadidõre, beleértve a munkaidõ ésszerû korlátozását és az idõszakos fizetett szabadságot.
    20. - 25. cikk
    1.Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, nevezetesen élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi gondozáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, joga van a munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség esetére szóló, valamint mindazon más esetekre szóló biztosításhoz, amikor létfenntartási eszközeit akaratától független körülmények miatt elveszíti.
    2.Az anyaság és a gyermekkor különleges segítséghez és támogatáshoz adnak jogot. Minden gyermek, akár házasságból, akár házasságon kívül született, ugyanabban a szociális védelemben részesül.
    21. - 26. cikk
    1.Minden személynek joga van a neveléshez. A nevelésnek, legalábbis az elemi és alapvetõ oktatást illetõen, ingyenesnek kell lennie. Az elemi oktatás kötelezõ. A technikai és szakoktatást általánossá kell tenni; a felsõbb tanulmányokra való felvételnek mindenki elõtt -érdeméhez képest- egyenlõ feltételek mellett nyitva kell állnia.
    2.A nevelésnek az emberi személyiség teljes kibontakoztatására, valamint az emberi jogok és alapvetõ szabadságok tiszteletbentartásának megerõsítésére kell irányulnia. A nevelésnek elõ kell segítenie a nemzetek, valamint az összes faji és vallási csoportok közötti megértést, türelmet és barátságot, valamint az Egyesült Nemzetek által a béke fenntartásának érdekében kifejtett tevékenység kifejlõdését.
    3.A szülõket elsõbbségi jog illeti meg a gyermekeiknek adandó nevelés megválasztásában.
    22. - 27. cikk
    1.Minden személynek joga van a közösség kulturális életében való szabad részvételhez, a mûvészetek élvezéséhez, valamint a tudomány haladásában és az abból származó jótéteményekben való részvételhez.
    2.Mindenkinek joga van minden általa alkotott tudományos, irodalmi és mûvészeti termékkel kapcsolatos erkölcsi és anyagi érdekeinek védelméhez.
    23. - 28. cikk
    Minden személynek joga van ahhoz, hogy mind a társadalmi, mind a nemzetközi viszonyok tekintetében olyan rendszer uralkodjék, amelyben a jelen Nyilatkozatban kinyilvánított jogok és szabadságok teljes hatállyal érvényesülhessenek.
    láthatatlan hadviselés: te Toto, én azt hiszem már nem vagyunk Kanszaszban!
"Szükségünk van egy pszichikai mûtét programmra a társadalmaink politikai ellenőrzése alatt tartásához. Célja az agy külsõ fizikai irányítása. Mindenkit, aki eltér a megszabott normától mûtéti úton meg lehet csonkítani. … Az embernek nincs joga a saját agyának fejlesztéséhez. ...Elektromos úton kell irányítanunk az agyat." 

Dr. Jose Delgado
Yale Egyetem Orvosi Iskola, Neuropszichiátriai Osztályigazgató
USA Kongresszionális Rekord 26, Vol. 118, 1974. február 24. 
Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember egyetért abban, hogy egy másik ember elméjébe való kalkulált és technológiai úton történõ behatolás, az emberi agy/elme szándékos megcsonkítása vagy rongálása, az emberi értelem és a szellemiség szabadságnak beleegyezés nélküli és manipulatív módon történõ korlátozása vagy elnyomása nem más, mint egy monumentálisan barbár agresszió, amely porig rombolja az emberi elme fejlõdésének és civilizációjának sokezer éves történelmét. Eme agresszió több, mint az emberi szellemiség és értelem barbár megerõszakolása. Eme agresszió több, mint az alapvetõ emberi jogok barbár megsértése. Eme agresszió maga az élet értelmének lerombolása, az ember távirányítású bioleketromosrendszerré alacsonyítása és az emberi faj agytalan állati sorba való taszítása. Már pedig pontosan ez van megvalósulóban azoknak a tudatot és fizikai működést manipuláló fegyvereknek a segítségével, amelyeket kolletív nevükön bioelektromos fegyvereknek vagy irányított energia fegyvereknek nevezhetünk és a nagyonis megtévesztõ elnevezésû szubletális fegyverzet kategóriába tartoznak.

Az első atomrobbanás alamagordoban 1944-ben történt. Az atomvillanás egy rövid időre felvillantotta a modern világ harcosainak az elméiben, hogy milyen lehetőségek is rejlenek az atomban és az a villanás örökre megváltoztatta a háborúzás természetét. A nukleáris háború a civil lakosságot tette a háborúk célpontjává, vagyis megváltoztatta a hagyományos háborúzás szabályait. A háborúzás már nem katonák katonák elleni ütközetéről szól, hanem a civil lakosság tömeggyilkosságáról. A puskapor egyszeriben a kis fellázadók, forradalmárok és törpenépségek fegyverévé vált, akik a nukleáris nagy hatalmak idegeire mentek a harciaskodásukkal. Akik atombombával rendelkeztek azonnal rádöbbentek, hogy a háborúzás roppant veszélyes lehet, mert kiválthatja a Föld felrobbantását. De ahogy a nukleáris háború megváltoztatta a hagyományos háborúzás természetét, úgy tette szükségessé a láthatatlan hadviselést. A hadviselés legbiztonságosabb formája a csendben és láthatatlanul indított háború lett. A 2. Világháború vége felé láthatatlan hadviselésre irányuló kutatások kezdődtek meg különböző formákban, aminek következtében idővel a modern idõk harcosai előjöttek néhány igen szörnyűséges módszerekkel az ellenség népességének legyőzésére anélkül, hogy az ellenség egyáltalán tudatában lenne, hogy háborúban állnak vele. A mai láthatatlan fegyverek nagyobb méretű fenyegetést jelentenek az életre, mint egy termonukleáris holokauszt. Ezek a láthatatlan fegyverek úgy lettek kifejlesztve, hogy a célpontoknak még csak tudomásuk sem volt róla, hogy rajtuk kísérletezték ki őket, és még akkor sem ismerhetők fel, amikor gyilkolnak vagy amikor irányított robotokká teszik az embereket.

Ezek a láthatatlan fegyverek magukba foglalnak olyan módszereket és eszközöket, amelyek az emberek elméit, érzelmeit és központi idegrendszereit célozzák meg. Ilyen módszerek és eszközök az irányított eleketromágneses impulzusok és mikrohullámú sugarak, amelyekkel hangokat sugározhatnak a fejeinkbe vagy akár halálra égethetnek minket. A láthatatlan fegyverek közé tartozik az elektromagnetikus kórterjesztés és a gén-specifikus pusztítás, azok a biológiai és kémiai fegyverek, amelyekkel tömegeket lehet elpusztítani vagy férfiakat kasztrálni. És végül, az emberiség ellen jelenleg bevetett leghatásosabb láthatatlan fegyver a környezeti hadviselést lehetõvé tévõ eszközök, amelyekkel egész régiók idõjárását, gazdaságát és populáció elmeállapotát destabilizálni tudják.

Az alábbiakban rá fogok térni az általam ismert láthatalan fegyvertechnológiákra részletesebben, de elõszõr kezdem az alapokkal:
    1. az atmoszfáránkban történõ elektromos aktivitás természetes sugárzásokat produkál. ezeket a sugárzásokat"Schumann rezonanciának" nevezzük, amelynek a legerõsebb sugárzása 7.8 Hertz erõsségû. Ezek a majdnem mozdulatlan (szkalár) extrém alacsony frekvenciájú sugárzások természetes módon léteznek a föld elektromágneses térségében, ami a földünk és az Ionoszféra között helyzekedik el. A föld természetes "agyhullámai" (rezgései) azonosak a föld felszínén élõ ember elméjének frekvenciaspektrumával. Röviden, ha a Schumann rezonancia leesik 6.9 Hz-re, akkor az ember elméjének rezonanciája is le fog esni erre az értékre.
    2. a földben található 64 ásvány modulálja a föld belsejébõl kiáramló geomágneses sugarakat. Ugyanezek az ásványok találhatók meg az emberi vér vörös vérsejtjeiben. Elmondható tehát, hogy kapcsolat van az emberi vér és a föld belsejébõl sugárzó geomágneses hullámok között.
    3. amennyiben egyensúlytalanság áll be a Schumann rezonancia és a geomágneses hullámok között, úgy az emberi szervezet természetes bioritmusában is egyensúlytalanság áll be.
Néhány frekvencia hatása az emberi összszervezetre és elmére:
    - a 6.66 Hz depressziót, búskomorságot, önpusztító gondolatokat okoz
    - a 7.83 Hz-es frekvencia a föld természetes sugárzása, egy embert jólét érzésével tölti el (ezért mennek az emberek a természetbe relaxálni!!!!)
    - 8 Hz-en mûködik egy ember agya, amikor "látóvá" válik. A kézrátéttel gyógyító szintén 8 Hz-es hullámokat sugároz a betegbe.
    - a 9.41 Hz a piramisok frekvenciája
    - a 10 Hz hipnotikus állapotba hozza az agyat
    - a 10.80 Hz lázadó, randalírozó magatartást idéz elõ
    - a 388 MHz károsítja az emberi szervezetet
    - 400-450 MHz az 'ablak' az emberi tudathoz, ez a frekvenciaspektrum a valóságérzékelésünk háttér rezgése
1. Környezeti és klímahadviselés, geo-fegyverek
Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy felismerjük valami nincs rendben az idõjárásunkkal. Szokatlan számú hurrikánok, gigászi tömeggyilkos tsunamik, árvizek, szárazságok, hirtelen jött viharok, szokatlanul enyhe telek és forró nyarak tarkítják a világ idõjárásának térképét manapság. Az átlaghõmérséklet 0.7°C emelkedett és a sarki jégréteg 2/5 része olvadt el az elmúlt 60 év alatt. Várhatóan a folyóink vízmennyisége radikálisan csökkenni fog a következõ egy-két évtizedben. A hivatalos propaganda szerint a Föld éghajlatváltozásáért, amelyet pontosan ezek a szélsõséges idõjárási jelenségek és átlaghõmérséklet emelkedés bizonyítanak, az emberi tevékenység a felelõs. Ilyen emberi tevékenységek az üvegházgázokat termelõ megnövekedett ipari tevékenységek, az emberiség nagy mennyiségû szén-alapú tüzelõanyag felhasználása, a megnövekedett mennyiségû autóhasználat következtében levegõbe kerülõ szén-dioxidok, a tömérdek mennyiségû mûanyagzacskók és csomagolók haszálata, amik lebomlási ideje átlagosan 300-400 év, illetve az erdõirtás és csökkenõ zöldterületek. Magáért a hivatalos környezeti propagandáért a Róma Klub felelõs, akik a Globális Pszichopata Bûnkartell környezeti politikáját koordinálják. Ennek a szervezetnek az elsõdleges célja olyan krízis propaganda terjesztése, ami indolkolttá teszi a hatalom centralizációt, illetve az eugenikát és az ipari fejlõdés elnyomását a harmadik világban. Érdemes tehát némi egészséges szkepticizmussal fogadni az általuk sok szervezeten át terjesztett tényeket és megoldás ajánlatokat, mivel hajlamosak 'sokk adatok' közlésére, dezinfromálására és olyan ajánlatok megtételére, amelyek a központi hatalmat sürgetik. Az armaggedonisták azt terjesztik, hogy elérkezett az isteni ítélkezés ideje, a bibliában megírt végidõk jelenségeinek vagyunk tanúi. Ezt természetesen a vallásos armaggedonisták terjesztik, akik mindenáron az emberi világ végét akarják látni.

A Róma Klubtól és a szervezett vallások armageddonistáitól függetlenül, kétségtelen, hogy természetellenesen élünk és, hogy a szemléletünkön és a természethez való hozzáállásunkon változtatnunk kell. Azonban igen gyanúsan sem a Róma Klub, sem a nemzetközi hivatalos beszámolók egyike, sem a szervezett vallások armaggedonistái nem számolnak be arról a fenomenáról, amit 'környezeti hadviselésnek' nevezünk és azokról a fegyverekrõl, amiket ehhez felhasználnak. A 'környezeti hadviselés' kifejezés a természetes ökológia, mint például a klíma és az idõjárás, tudatos megváltoztatását vagy manipulálását takarja, a földrendszer bármely részének - beleértve az ionoszféra és a magnetoszféra, amelyek manipulálásával szárazságot lehet elõidézni, illetve a föld tektónikuslap rendszere, amely manipulálásával akár olyan szeizmikus eseményeket is elõ lehet idézni, mint a földrengések - befolyásolásával, amellyel tudatosan fizikai, gazdasági, pszicho-szociális károkat lehet okozni bármely kiválasztott geofizikai vagy populáció lokalitásban - egy stratégiai vagy taktikai háború részeként.

A környezeti és klímahadviselés fegyvereit gyûjtõnéven geo-fegyvereknek nevezzük és nagyban felelõssek az elmúlt 15-20 évben tapasztalható szélsõséges idõjárásért, és egyre erõsödõ gyanúk és bizonyítékok szerint tömegpusztító cunamikért és földrengésekért is. Ám sem a környezetvédelmi szervezetek, sem a média, sem a politikusaink nem beszélnek róluk, annak ellenére, hogy ma már olyan cégek is léteznek, amelyek nyíltan felajánlják idõjárásbefolyásolás szolgáltatásaikat, olyan célokra is, mint a 'rasszista rezsímek elleni küzdelem'. Röviden, genocídiumra, kínzásra és mindenféle más „istencsapásra”. És annak ellenére sem, hogy ezeknek a környezetkárosító és manipuláló fegyvereknek a létezését letagadni nem lehet, hiszen nem csak tudósok és meteorólógusok állítják már, hogy tudatosan elõidézett klimaváltozásokról és természeti katasztrófákról van szó, hanem még az Egyesült Nemzetek 1977-es egyezménye, az 'Egyezmény a krönyezetmodifikáló technológiák katonai vagy más ellenséges használatának tiltására' (Convention on the Prohibition of Military or Any Other Hostile Use of Environmental Modification Techniques' (Resolution 31/72, 10 December 1976), is ékesen bizonyítja létezésüet. Ironikusnak találom, hogy a Pentagon is csatlakozott a globális felmelegedés konszenzushoz és egy tanulmányban hosszasan és részletesen tanulmányozta különbözõ globális felmelegedési szenáriók következményeit. Irónikus, mondom, mivel a Pentagonnak van egy bizonyos klímahadviselési programja, olyan felszereléssel, ami elismerten mûködik és befolyásolja a klímánkat.

A klíma és az idõjárás befolyásolásának lényegében 3 fõkategóriája létezik. Az elsõ a szokványos idõjárási mintázatok elnyomása, a második a szokványos idõjárási mintázatok felerõsítése, és a harmadik a teljesen új idõjárási mintázatok elõidézése. Az idõjárs és klíma befolyásolását két alapvetõ technológiával eleht elõdiézni: felhõ seeding és irányított energia.

HAARP
A Globális Pszichopata Bûnkartell egyik irányított energia geo-fegyvere a gokonai (alaszkai) bázisú, USA Légierõ és az USA Tengerészet irányítása alatt álló HAARP (High Frekvency Aurorial Research Program), azaz a Magas Frekvenciájú Auroriális Kutató Program. A HAARP egy szuper erõs (1.800 megawatt összerõsségû) rádióhullám sugárzó technológia, aminek az legfontosabb komponense az úgy nevezett ’Ionoszféra Kutató Instrumentum’ (Ionosphere Research Instrument - IRI). A HAARP 180 darab 72” magas toronyból áll, amelyek együttesen sugároznak egy 2.8-tól 21 MHertzig terjedõ keskeny energiasugarat. A tornyok termosztatikus halmokon állnak 80” távolságban egymástól egy kb. 12 x 15 méteres derékszögû területen. Mindegyik tetején van két keresztezõdõ antennája (dipólusa), a egyik alacsony sávú (2.8-8.3 MHz) a másik pedig magas sávú (7-10 MHz). Mindegyik dipólusnak egy saját transzmittere van, amik az IRI-k alatt fekszenek 30 darab klímatizált búvóhelyben. Mindegyik búvóhely 12 darab 10 kilówattos transzmittert rejt, azaz összesen 360 darab transzmitter, ami 3.6 megawatt erõsséget ad az IRI-nek. Továbbá, maguk a tranzmitterek 5 nagy generátor által vannak mûködtetve, amik 16 megawatt erõt adnak.

A HAARP úgy mûködik, hogy az IRI tornyai együttesen egyetlen sugérnyalábot képezve felnyitják az ionoszférát (vagyis az atmoszféránk legfelsõbb rétegét, ami a Földtõl 40 és 500 mérföld közötti távolságban helyzekedik el) úgy, hogy a Földrõl felmelegíti a megcélzott ionoszféra területet. Az elektromágneses hullámok részben visszaverõdnek a Földre és behatolnak minden élõbe és élettelenbe. Az ionoszféránkon tudatosan elõidézett gigászi lyukakon át pedig az atmoszféránkba jutnak a világegyetem kártékony sugárzásai. A HAARP lényegében olyan, mint egy gigászi melegítõtorony, ami komoly zavarokat okoz az ionoszférában, nem csak óriási lyukakat furva bele, hanem hosszú vágásokat is szelve abba a védelmezõ rétegbe, ami körülöleli a Földünket és az azon létezõ minden életet, és megakadályozza a halálos sugárzásokat a bolygónk bombázásától. Ma már tudományos kutatások bizonyítják, hogy a HAARP mûködik és képes árvizeket, szárazságokat, hurrikánokat és földrengéseket elõidézni. A mesterséges szárazság elõidézése úgy történik, hogy a HAARP-pal mikrohullámú sugarakat lövellnek a stratoszféránkba, azt felmelegítik, majd aerosol alakú kémiai anyagokat juttatnak a légkörbe. A HAARP mikrohullámú sugarai és az olyan kémiai anyagok, mint a bárium titánatok, metil aluminium és potásszium keverékek, lényegében kiszárítják az atomoszféránk base-line nedvesség gradientjeit.

A HAARP nem más, mint egy hódító fegyver, az Új-Világrend egyik leghatásosabb geo-fegyvere, amellyel tudatosan és választékosan destabilizálják egész régiók mezõgazdasági és ökológiai rendszereit. Teljes gazdaságokat képesek destabilizálni klímamanipulációval, de még lényegesebben, a HAARP úgy alkalmazható, hogy az "ellenség népessége" nem is tud róla és még csak hadseregeket sem kell bevetni. 2001-ben egy cikk a Tudomány és Globális Biztonság tudományos lapban azt állította, hogy az infrahullám (ami nem más mint a HAARP által is elõllított Extra Alacsony Frekvenciájú sugárzás egyik típusa) lokalizált föüldrengéseket képes okozni. Tehát a HAARP nem csupán extrém idõjárási jelenségeket – szárazság, nagy esõzés okozta áradások, különös forróság stb. – képes elõidézni, hanem akár földrengéseket is a világ bármely pontján.

Kihangsúlyozom, hogy a HAARP mûködik és a használata lehetségesen végzetes következményekkel bír a világunk éghajlatára és minden életre a Földön. Az Új-Világrend pszichopata õrültjeinek egyik célja a világ 6.5 millárd lakosának 1 milliárd, vagy még annál is kevesebb fõre történõ aggresszív redukálása háborúkkal, eugenikával, biológiai és kémiai fegyverekkel, irányított energia és geo-fegyverekkel. A HAARP-ot emberéleteket követelõ szélsõséges idõjárási körülmények és gigászi szárazságok elõidézéséhez alkalmazzák, hogy tudatosan elpusztítsák az emberiség java részét. A világ sátánista hatalmasai tudatosan idézik elõ a bibliai jóslatokban szereplõ földrengéseket, szárazságokat, és viharokat. Nem beszélve a háborúkról. (Ennyit az armageddonisták szilárd meggyõzõdésérõl, hogy Isten idézi elõ az általuk talapsztaltakat!)

(Egyébiránt a HAARP lényegében Dr. Nikola Tesla ’halálsugara’ tudományos kutatásnak álcázva!)

Chem-sáv
A Globális Pszichopata Bûnkartell geo-fegyver arzenáljában megtalálható a chem-trailnek elnevezett fenomena, azaz a kémiai-sáv. Ezt a technikát részben az emberiség, fõként a japánok és a magyarság egy régi barátjának, idõsebb Teller Edének köszönhetjük, aki köztudottan különös vonzalmat érzet a nagy pusztítóerejû fegyverekkel szemben. 1997-ben többed magával egy tanulmányt mutatott be, amelynek célja a globális felmelegedés megakadályozása volt. Ebben a tanulmányban olyan ajánlatokat tesznek a felemelegedés, a krizís szintû UV/kozmikus sugárzás és ózon-réteg megfogyatkozás krízésének megakadályozására, mint például gigászi mennyiségû ionizált szubmikron részecskék feljuttatása és szétszórása az atmoszféránkban. Míg a tálalt öltletek kétségtelenül nagyszerûek voltak, a tanulmány készítõi, mintha elsiklottak volna ama apróság felett, hogy az alkalmazásra ajánlott kémiai anyagok - bárium, szelénium, thórium és aluminium - milyen hatással lesznek az emberi egészségre és a környezetünkre. Úgy tünik, hogy az olyan kifejezések, mint a 'biztonság', 'toxicitás', 'letalitás', 'környezeti befolyás', és 'erkölcs' nem igen szerepeltek ezeknek a hírneves tudósoknak a szótáraiban. Lényegében olyan megoldásokat ajánlottak, amik némelyike több kárt okoz az emberi egészségben és a környezetünkben, mint jót tenne. Az alapötlet az volt, hogy ezek az ionizált nehézfém részecskék gátolják és visszatükrözik a napsugarakat és az ajánlott alkalmazásukkal megkadályozzák az ártó sugarak bejutását az atmoszféránkba, kb. 1-2%-kal csökkentve az UV sugarakat. A kémiai anyagok atomoszféránkban történõ szétszórásának gigászi feladatához többek közt, katonai és kereskedelmi repülõket ajánlottak.

Ma fõként az USA-ban és Kanadában egyre több beszámoló van a levegõben látható furcsa kémiai-sávokról és az USA Védelmi Osztályának (DOD) 'RF Dominancia' programja bizonyítja, hogy Teller Ede és társai eredeti ötletét fegyveresítették, amely fegyvert a környezetünk és az egészégünk tudatos károsítására alkalmazzák. A CIA eredetileg a Coverleaf Projekt alatt kísérletezte ki ezeket a kémiai-sávokat, aminek keretében az aerozált anyagokat a felsõ atomoszféránkban, a stratoszférában szórták szét. Ma már olyan anyagokat alkalmaznak, mint az aluminium, thórium, szilikon karbide, cirkonium, illetve más sugárzás-visszaverõ fémek és fém oxidok. Az alkalmazott anyagok egy része természetesen visszahullik a Földre, köztük a thórium is, ami 98% tisztaságban van alkalmazva. Közép és kelet-Kanada klinikailag megállapított thórium mérgezésben szenved. Elmondom még egyszer és ezt nem gyõzõm ismételni az Olvasó számára: õrült pszichopaták vették át a Földünket, akik tudatosan pusztítják az emberiséget és a természetet.

Cunami-bomba
Egy másik geo-fegyver a 'cunami bomba'. (És ezután a mondat után szinte hallni vélem, hogy magadban felkiáltasz, "Na, ne!") Ma már de-klasszifikált iratokból tudjuk, hogy 1944-ben és 1945-ben, a II. Világháború alatt titkos katonai cunami-bomba kísérleteket folytattak az Új-Zéland-i Aucklandtól nem messze elterülõ Whangaparaona terület környékén a Csendes-óceánban. Az Auckland Egyetem Thomas Leech professzorát rendelték ki a katonasághoz, hogy részt vegyen egy projektben (Projekt Seal), amelynek keretében egy sor titkos víz alatti robbantásokat végeztek, amikkel mini-cunamikat idéztek elõ. A kísérletek folytán a víz alatt robbanóanyagokat helyzetek el bizonyos stratégiai alakzatokban, hogy aztán a kontrollál felrobbantásukkal gigászi árhullámokat okozzanak. A technológia felé komoly érdeklõdést mutatott az amerikai és a britt kormány is, akik aztán maguk tovább fejlesztették ezt a cunami-bomba technológiát. Több feltételezés látot napvilágot arról, hogy a Japán földrengés és az azt követõ cunami is mesterségesen voltak elõidézve, sõt a néhány évvel ezelõtt Indonéziában töbszázezer életet követõ szuper gigászi cunami is már ilyen mesterséges cunami volt.

2. Biológiai és kémiai fegyverek 
A biológiai és kémiai fegyverek, illetve a bioterrorizmus és a kémiai terrorizmus a fekete biológiai/kémia termékei, és mint minden pusztító fegyvert ezeknek a legveszedelmesebb alakjai is jobbára a Fekete Testvériség csoportjai és a Globális Pszichopata Bûnkartell tartják birtokukban. Míg a biológiai fegyverek igen hatásosak, a kémai fegyvereket már sokkal nehezebb halálos dózisokban alkalmazni így a bevetésük fõ célja inkább a félelemkeltés és megfélemlítés. 1998-ban híresztelések láttak napvilágot, hogy a Dél-Afrikai kormány olyan genetikai mérnöklési programokat finanszíroz, amelyek keretében fajspecifikus biológiai fegyvereket fejlesztenek ki. Az izraeli kormányról is hasonló híresztelések terjengtek. A dél-afrikaiak állítólag a feketéket elpusztító, míg az izraeliták az arabokat elpusztító génspecifikus fegyverek kifejlesztésén dolgoztak. Sokan szkeptikusan fogadták ezeket a híreszteléseket annak ellenére, hogy ilyen biológiai fegyverek kifejlesztése tökéletesen lehetséges és több mint valószínû, hogy már léteznek is. Ami a kémiai fegyvereket illeti, roppant hosszú listán lehetne részletezni azokat a támadásokat, amik keretében már bevetették õket vagy a bevetésükkel fenyegettek. Kezdhetnénk a listát a pulykák jogait védõ szervezettel és befejezhetnék Izraelben az export gyümölcsök megmérgezésével vagy a Magyarországra importált mérgezett ételekkel. Az ismert esetek egyike sem okozott tömeges halált, de annál alkalmasabb volt a populáció soraiban történõ félelemkeltésre.

Biológiai fegyverek
Csak, hogy világos legyen, milyen hatással lehet bevetni némely biológiai fegyvert: ha veszünk példának okáért egy gram smallpoxot, ami roppant fertõzõ és fatális, és amire jelenleg nincs oltás, mert 1979-ben leálltak az oltóanyagok készítésével, és ezt az egy gramot kiengedjük a levegõbe, hogy kb. 100 esetet produkáljunk vele, az esehetõség kiváló arra, hogy a vírus 6 héten belül globális fertõzést okozzon és a halálos esetek száma többszáz millió ember legyen.

Az alábbi lista a jelenleg ismert biológiai fegyverekhez felhasználható baktériumok, vírusok és toxinok listája, a teljesség igényessége nélkül, amelyek alkalmasak az emberi szervezet, kereskedelmi állatok, kereskedelmi növények és a környezet károsítására:
Enterohaemorrhagic Escherichia coli, serotípus 0157 és más verotoxint termelõ serotípusok, Legionella pneumophila, Bartonella Quintana, Coxiella burnetii, Rickettsia rickettsii, Rickettsia prowasecki, Clostridium botulinum, Brucella abortus, Bacillus anthracis (anthrax), Chlamydia psittaci, Brucella melitensis, Burkholderia mallei, Yersinia pseudotuberculosis, Francisella tularensis, Brucella suis, Burkholderia pseudomallei (Pseudomonas pseudomallei), Clostridium tetani, Salmonella typhi (tífusz), Yersinia pestis (pestis), Shigella dysenteriae, Vibrio cholerae (kolera), Clostridium perfringens, Mycoplasma mycoides, Xanthomonas campestris pv. oryzae, Xylella fastidiosa, Xanthomonas campestris pv. Citri, Xanthomonas albilineans, Kyasanur vírus, Rift Valley láz vírus, Majom himlõ vírus, Marburg vírus, Machupo vírus, Lymphocytic choriomeningitis vírus, Lassa láz vírus, Junin vírus, Hantaan vírus, Ebola vírus, Eastern equine encaphilitis vírus, Western equine encephalitis vírus, Louping ill vírus, Murray Valley encephalitis vírus, Omsk haemorrahagic láz vírus, Orouche vírus, Powassan vírus, Rocio vírus, St. Louis encephalitis vírus, Japanese encephalitis vírus, Sárgaláz vírus, Variola vírus, Venezuelan equine encephalitis vírus, Thick-borne encephalitis vírus, Fehér vírus, Dengue láz vírus, Chikungunya vírus, Congo-crímeai haemorrhagic láz vírus 
A sejt a pokolból
Ez az elnevezés egy bizonyos pfiesteria piscicida nevû mikróbának az új elnevezése, amibõl igen hatásos toxinokat lehet kivonni. A produkált tünetek olyanok, mint a zavarodottság, memóriavesztés, koncentrációs képességek csökkenése, motorkoordinációs zavarok és egy sor más mentális funkciók zavara vagy elveszítése. És ezek a toxinok levegõn és kontaktusra is jól terjednek. 
Botox (botulinum toxin): A botox proteinje neurotoxin és ez a világ legtoxikusabb anyaga, legalábbis a biológia világában. A természetes lakóhelye a föld és könnyen ki is lehet választani belõle. A fegyveresített alakja klasszifikált titok, de tudjuk, hogy aerozol formában vagy akár ivóvízbe is be lehet vetni. Nincs íze, nincs szaga és 2 -14 nap alatt megjelennek a tünetek, amik dupla látás, nyelés és beszéd problémák, izomgyengeség, hányás és léguti összeomlás. Amikor a tünetek már megjelennek nem lehet semmit sem tenni. A megfertõzöttek járó-kelõ halottakká válnak. Habár van ellenszer, a nagy tömegek immunizációja nem megoldható. Nagy mennyiségû ivóvíz és élelmiszergyárak kontaminálásához elég nagy mennyiségû botoxra van szükség, de õszintén szólva az élelmiszergyártás centralizálása igen szép alkalmat nyújthat egy bioterroristának egy botox általi tömeggyilkossághoz.
Aflatoxin: Egy bizonyos penész termeli ezt az anyagot, ami májrákot okoz. Ez valóban egy szuper biológiafegyver ugyanis roppant nehéz megkülönböztetni, hogy a rákot természetes betegség vagy szándékosság okozta-e. Még annak felismerése is nehézséges lenne, ha egy egész célpopulációt megfertõznének vele.
Ricin: A ricin egy protein toxin, amit a castor babból vonnak ki. Úgy giylkol, hogy elpusztítja a sejtjeink protein szintetizátor mechanizmusának egy fontos részét, a ribosomát. Ez egy lasssan ölõ méreg, ami végül a szervezet teljes összeomlását okozza. Alkalmas a genetikai mernõklésre, hogy még hatásosabb biológiai fegyvert készítsenek belõle. Jelenleg bizonyos ráksejtek célzott elpusztítására is alkalmazzák, de pontosan emiatt a "mágikus golyó" tulajdonsága miatt kiválóan alkalmas szofisztikált biológiai fegyverhez is. Kiváló szer 'orvgyilkossághoz'. Teoretikusan lehetséges az immunizáció, de jelenleg tudomásom szerint nincs vakcina. A tünettörténet hasonlatos a botoxhoz és miután a tünetek megjelennek már nincs mit tenni.
Anthrax: Egy régi kedvenc a biológiai fegyverek közt a B. anthracis, ami egy aerobic sporaformáció, gram pozitív baktérium. Roppant fertõzõ és halálos az ember és a domesztikált állataink közül sokra. Sebeken át terjed legjobban, de belélegzés útján is terjedhet. Ha be van lélegezve, akkor pulmonáris anthraxot okoz, ami 80%-ban halálos kimenetelû. Az anthrax spórák sok éven át megmaradnak a földben és teljesen használhatatlann teszik azt az ember és az állatok számára. Ma már olyan virulens és rezisztens fajták lettek kifejlesztve, amiket nem lehet antibiotimukkal kezelni. A sima anthrax viszont jól kezelhetõ, ha azonnal megkezdõdik az antibiotikumos kezelés és 60 napon át folytatódik.
Smallpox: Ez egy DNS vírus, aminek a genetikai kódját már feltérképezték. Könnyen kultiválható és nagy mennyiségben elõállítható rövid idõ alatt. A genetikai mérnõklés egyik legfontosabb kandidátusa, mert könnyû úgy megváltoztatni, hogy a jelenleg hatásos vakcniák ne használjanak. És párosítani is lehet például a botox génnel, ami biztosítja a 100%-os fatalitást. Roppant fertõzõ és emberi érintkezés útján terjed belégzés során. A világ legtöbb embere fogékony erre vírusra, mivel 1979-ben a WHO leállította az oltást. A mortalitás százalék sztrain függõ, de például a variola major sztrain 50%-os fatalitással jár.

Kémiai fegyverek
Ami a kémiai fegyvereket illeti, ebbõl is van néhány, amit érdemes szóvá tenni. A kémiai fegyverek lehetnek mérgezõ gõzök és gázok, folyadékok vagy szolid anyagok, amiknek toxikus hatása van az emberi szervezetre, állatokra és növényekre. Be lehet õket vetni bombák formájában, aerosol alakban repülõgépekrõl, hajókról és kocsikból vagy folyadék formájában a földön. Némely kémiai fegyver teljesen szagtalan és íztelen. Ezeknek a szereknek lehetnek azonnali vagy késleltetett hatásai (percektõl napokig), azonban sokkal nehezebb beventi õket halálos dózisban, mint a biológiai fegyverket, mivel a szabadban hamar illannak. Lényegében hat féle kémiai fegyver létezik:

? tüdõkárosító ügynökök, mint például a foszgén
? cianidok
? hólyagosító ügynökök, mint például a mustár
? ideg ügynökök, mint például a GB, GD, GA, GF és VX
? bénító ügynökök, mint a BZ
? és végül tömegkontroll fegverek, mint például a Mace


Sarin: Egy ideggáz, ami roppant toxikus és gyorsan hat. Eredetileg mint rovarirtót kísérletezték ki Németországban, de sokkal hatásosabb, mint a normál rovarírtók. Egy szagtalan, íztelen és színtelen folyadék, amit inkább gázosított alakban szoktak bevetni.
Cianid: Ez a potenciálisan mérgezõ gáz több alakban létezik. A hidrgén cianid és a cianogén klorid színtelen gázok, míg a szódium cianid és a potásszium cianid kristály alakban elõállított. Ez a kémiai anyag nem szagtalan, igen kesernyés mandula szaga van, amirõl be lehet azonosítani. Élelmiszereket mérgezhetnek vele.
Soman: Szintén egy ideggáz és szintén a németek fejlesztették ki, mint rovarirtót. Színtelen, íztelen folyadék formájában alkalmazzák, aminek kámfor illata vagy rohadó gyümölcs szaga van.
Szulfur mustár: Mustárgázként is ismerjük. Jöhet gáz, olajos folyadék vagy szolid alakban. Gáz alakban színtelen, de folyadék és szolid alakban sárgától barnáig terjed a színe. Általában mustár, fokhagyma vagy hagyma szaga van.
VX: Ideggáz, amit az Egyesült Királyságban fejlesztettek ki a kártékony hatású DDT helyett. Egy lassan párolgó szagtalan és íztelen, színes olajos állagú folyadék alakban alkalmazzák.
ÉRDEKESSÉG: 1994 decemberében Vancouver Kanadában, egy 'Állatjogi Milicia' elnevezésû szervezet levélben értesítette a médiát és az üzleteket, hogy a karácsonyi pulykákat patkányméreggel ízesítették 'a pulykák jogainak nevében, tiltakozásként sok millió pulyka értelmetlen lemászárlásáért'. Több ezer pulykát vettek le az élelmiszerüzletek polcairól, ám a túlbuzgó milicista szervezet nem váltotta valóra a fenyegetését.

1994 Szilveszterén Dushanbe, Tadzsikisztánban 9 katona és 6 civil halt bele cianiddal dúsított szilveszteri pezsgõzésbe, amit az orosz békefenntartó katonákat elszállásoló bázis melletti boltban adtak el. 53 ember került kórházba, ebbõl 11 civil egyenesen az intenzív osztályra. Az esetrõl, mint elõre megfontolt terrorcselekményrõl számoltak be a médiában.
Flór fegyver 
A flór egy egyszerû, de igen hatásos kémiai fegyver. A vízbe folyamatosan adagolt kis mennyiségû fluorid idõvel gyengíti az emberek akaraterejét a dominanciával szembeni ellenállásra, azzal, hogy lassan megmérgezi és narkotizálja az agy bizonyos részét, amitõl aztán az ember szubmisszívvé válik azoknak az akaratával szemben, akik uralkodnak rajta. A németek és az oroszok is fluoridot öntöttek az ivóvízbe, hogy a háborús fogjokat lebutítsák és engedelmessé tegyék, de szódium fluorid (nátrium fuorid) például jelen van ma is a vízünkben és a fogkrémeinkben. A publikum jobbára teljesen tudatlan, hogy ez a kémiai anyag egy igen mérgezõ anyag, amit aluminium készítés során nyernek, amit aztán elvegyítenek egy finomított foszfátkõvel, amit viszont, mint patkány mérget használnak. A fluorin minden lényegesebb kábító gyógyszer részese, beleértve a Prozacot, ami jelenleg világ legkedveltebb depresszió ellenes szere és olyan dokumentált mellékhatásai vannak, mint az öngyilkossági ideációk, erõszakos magatartás, idegesség, szorongás, alvatlanság és szexuális diszfunkciók. A fuorid sok gyógyszerben jelen van, mint potenciátor, azaz hatékonyságnövelõ adalék. 1954-ben Elliot Perkins, tudós és író az alábbiakat nyilatkozta a fluórról: 'A valódi cél a víz flórózásával a tömegek ellenállásának csökkentése a dominanciával, az irányítással és a szabadságok elveszítésével szemben.' És 'A legnagyobb õszinteséggel állítom, mint tudós, aki több, mint 20 évet töltött a flóridok kémiai, biokémiai, fiziólógiai és patológiai kutatásával: bárki, aki egy évig vagy annál hosszab idõn át iszik mesterségesen flórozott vizet, soha többe nem lesz az aki egykoron volt, akár mentálisan vagy fizikailag.'

3. Nem-halálos (szubletális) fegyverek, irányított energia fegyverek
Mintha a geo-fegyerek, a biológiai és kémiai fegyverek nem lennének már elegendõk az emberi faj kipusztításához, az oroszok és az amerikaiak a nyakunkba sózták még az úgynevezett szubletális (nem-haláos) fegyverket, amik elnevezésüket becsapva nagyonis halálosak lehetnek. És no már férleértés ne essék, sok évvel ezelött Professzor Jose Delgado egy bikát megállított velük vágtában egyetlen gombnyomással.


Az irányított energia fegyverek által okozott agyzavarok 
HOMLOK LEBENY (a homlok mögött)
-Többlépcsõs feladatokhoz szükséges sorozatos komplex mozgás tervezésének képességének elveszítése (pl. kávé fõzés)
-Spontaneitás elveszítése
-Flexibilis gondolkozás elveszítése
-Egyetlen gondolat álhatatossága
-Koncentrációs képesség elveszítése
-Érzelmi változások
-Társadalmi viselkedésben beálló változások
-Személyiség változások
-Problémák a problémamegoldó készséggel
-Nyelvhasználati nehézségek
-Testrészek mozgásának elveszítése

PARIETAL LEBENY (a fej közepe és hátsó része)
-A tárgyak megnevezésének képességének elveszítése
-Olvasási problémák
-Rajzolással kapcsolatos problémák
-A jobb és a bal megkülönböztetésének képességének elveszítése
-Nehézségek matematikai problémák megoldásával
-Bizonyos testrészék létezésének nem észlelése,
-Problémák a közvetlen környezet észlelésével
-Problémák a vizuális figyelem fókuszálásával
-Nehézségek a szem és kéz koordinálásával
HALÁNTÉK LEBENYEK (a fej fülek feletti része)
-Nehézségek az arc felismeréssel
-Nehézségek a beszélt szavak értelmezésében
-A rövid távú memória elveszítése
-Interferencia a hosszú távú memóriával
-Felajzott vagy megcsappant szexuális aktivitás
-A kategorizáció képességének elveszítése
-A jobb lebeny sérülésétõl kitartó beszédet lehet észlelni
-Agresszív magatartás

CERBELLUM (a koponya alja)
-A kifinomult mozgás képességének elveszítése
-A járás képességének elveszítése
-Kéz kinyújtásának és tárgyak megfogásának képességének elveszítése
-Remegés
-Szédülés
-Összefolyó beszéd
-A gyors mozdulatok megtételének képességének elveszítése
NYAKSZIRTI LEBENY (a fej leghátsó része)
-Látási zavarok
-A környezetben elhelyezkedõ tárgyak észlelésének nehézsége
-Nehézségek a színek identifikálásával
-Hallucinációk
-Vizuális illúziók
-Szóvakság – szavak nem felismerése
-A tárgyak mozgásának nem észlelése
-Nehézségek az olvasással és írással

AGYTÖRZS (mélyen az agyban)
-Megcsappanó légzés képesség, ami fontos a beszédhez
-Nehézségek az étel és a folyadék lenyelésével
-Nehézségek a szervezettséggel és a
-Környezet érzékelésével
-Egyensúly és mozgás problémák
-Hányinger és szédülés
-Alvási zavarok 

THE TECHNOLOGIES
The ruling minority mould society to suit their purposes through brainwashing; propaganda and mushrooming. Again, anyone who questions their actual motives or the truth behind the facades is crushed quietly but thoroughly. Some of the more sinister, oppressive means of doing this involve the use of advanced satellite/computer systems of which the public is unaware. A few of these are:-
• ECHELON SATELLITE SYSTEMS… these are NSA systems designed to monitor ALL telecommunications worldwide scanning for persons "of interest".
• AUDIO-VISUAL SATELLITE MONITORING… these target public figures and citizens "of interest", 24/7.
• TRANSECTOR DEVICES… these effect the satellite location, tracking etc of targets (eg US Pat #4893815 16/1/90 L. ROWAN).
• NEUROPHONE SYSTEMS… these allow the satellite or microwave transmissions of voices etc directly to the brain of targets (eg US Pat # 3393279 16/7/68 P. FLANAGAN and US Pat #3647970 7/3/72 P. FLANAGAN).
• BRAINWAVE ANALYSERS… these allow satellite brainwave scanning or neural monitoring plus electronic brain link ups with thought - deciphering computer software (eg US Pat #6011991 1/4/00 A. MARDIROSSIAN)
• DIRECTED ENERGY WEAPONS… these are too numerous to list but they allow destruction, movement of objects, personal illness, debilitation, even death (eg US Pat # 5123899 23/6/92 J.GALL & US Pat #5289439 22/2/94 J. GALL allowing control of consciousness/moods of the target).
MK-Delta: Mély álom
Az MK-Delta (Mély álom) egy CIA program, ami 19..-ben futott és célja az agy elektromágneses hullámokkal történõ szubliminális programozása, érthetõbben a civil lakosság magatartásának és attitüdjének távolról történõ befolyásolása és programozása. Tranzmisszió és vétel: televízió antennák, rádió antennák, villamos áram vezetékek, a matracok rugója. Moduláció a 60 Htzes wiringnek. A frekvenciák a VHF, HF és UHF, modulated at ELF. Olyan technológiát dolgoztak ki, amivel televizíó és rádióadó antennákat felhasználva olyan energiákat tudnak sugározni az emberi elmébe, amivel befolyásolhatják a magatartást. A tünetek fáradtság, kedély kilengések, magatartásibeli abnormitások és szociális bûnözés. Mellékesen megjegyezném, hogy a legelsõ dolog, amire felfigyeltem miután visszatértem Magyarországra az pontosan az itt felsorolt tünetek voltak, fõként a magatartásbeli abnormitások és a szociális bûnözés, amelyek pillanatnyi impulzusok agytalan kiélésében, gátlástalanságban, mások jogain való lábbal tiprásban, hazudozásban, csalásban és mások manipulálásában nyilvánul meg.
Gondolatolvasás
Orwell 1984-jében megjelenített 'gondolatrendõrség' már mûködésbe lépett. A gondolatolvasás egyik mérföldköve az úgynevezett "transzkarnális mágneses stimuláció" [Transcarnal Magnetic Stimulation], azaz TMS. A technológia abból áll, hogy intenzív mágneses stimulit fokuszálnak az agy specifikus részére, amivel bizonyítottan befolyásolni tudják a gondolatokat, érzékelést és magatartást. Állítólag alkamas az obcesszív-kompulzív zavar gyógyítására, és némelyek már ott tartanak a technológia ajnározásában, hogy azt állítják a technológia alkalmas fájdalmas szerelemi kapcsolatok emlékeinek kitörlésére. Mint minden új technológiának ennek is van pozitív oldala, azonban ne álltassuk magunkat azzal, hogy nem fõként gonosz és manipulatív célokra lesz/van alkalmazva. Ez a technológia hasonlatos a beültetett microchiphez, amivel gondolatokat és magatartást tudnak manipulálni és közönséges távrányítású bioelektromosrendszerekké tudnak minket degradálni. Egyenlõre katonai technológiának minõsül és egy sisak felvétele szükséges a mûködtetéséhez. Nem meglepõ, hogy egy orosz civil aktivista speciális sisakkal a fején él éjjel s nappal, mivel nem akarja, hogy a gondolatait befolyásolják vagy az elméjét megsüssék. A legtöbb ember paranoiás vagy skizofrén õrültnek nézi, holott õ teljesen tisztában van azokkal a katonai technológiákkal, amikkel befolyásolni tudják a gondolkozásunkat és magatartásunkat.
V2K: Voice to Skull (hang a fejbe)
1973-ban a Walter Reed Katonai Kutatóintézet felfedezte, hogy kivülrõl besugárzott hallást lehet elérni pulzáló mikróhullám audiógrammokkal. Az áldozaton elért hatás egy skizofréniát mimikáló hanghallás, amely hangok nem az áldozat saját gondolatmenteinek részesei. Ez az eszköz kiválóan alkalmas tehát arra, hogy titkos akciók leple alatt megõrjítésk az ellenséget mindenféle fejében felhangzó hangokkal, vagy, hogy agyprogramozással létrehozott gyilkosoknak nyomtalanul továbbítsanak utasításokat. Az intézmény a magas feszültségû mikrohullámú sugárzás biológiai hatásait is kutatta, amelynek részleteit egy “MW (mkrohullámú) fegyverek” elnevezésû szimpóziumon adott elõ.

Az USA szabadalmi hivatalában a 
6.587.729-es számú 2003. július 1-én szabadalmazott szabadalom meghatározása a következõ: "olyan gépezet, amivel hallhatóan lehet értelmes beszédet kommunikálni felhasználva rádiófrekvenciás hallóeffektust". A szabadalom az amerikai légierõ titkárának a nevén van és élõ bizonyítéka annak, hogy egy ember olyan módon hallhat értelmes, összefüggõ, fenyegetõ vagy más természetû hangokat a fejében, hogy nem szenved paranojás skizofréniában. Mitöbb, ennél és az elõzõen említett kommunikációs technológiánál már sokkal szofisztikáltabb technológiák is léteznek, olyan fegyvertechnológiák, amelyekkel távolról elektronikus úton lelehet blokkolni egy ebmer memóriáját és helyette kellemetlen memóriákat, illetve sugallatokat lehet besugározni az elméjébe, amelykrõl azt hiszi a saját gondolatai. A technológia elnevezése szintezikus telepátia és mint "tudatbefolyásoló technológiát" tartják számon.

Míg ezekkel a láthatatlan tudatbefolyásoló fegyverekkel elõ lehet idézni álemlékeket, hallható hangokat, és éjszakai rémálmokat, egy ember normális mozgását és mûködését is korlátozni lehet akút fájdalom, belsõ szervi összeomlás és halál elõidézésével, illetve a normális érzékelés (látás, hallás, szaglás stb) manipulálásával. Röviden összefoglalva ezekkel a fegyverekkel egy embert a távolból lehet kínozni, irányítani, megbetegíteni és meggyilkolni.
Tömegkontroll fegyverek
2001. máricusában az USA haditengerészete bejelentette, hogy olyan szubletális (nem-halálos) fegyvereket alkalmaznak, amellyel úgy tudnak tömegeket kordában tartani, hogy óriási fájdalmat okoznak nekik olyan módon, hogy felforralják az emberi bõr vízmolekuláit. A fegyver 96 GHz elektromágneses sugárzást használ és 2-3 másodpercen belül érezhetõ az általa okozott fájdalom. Izrael egy olyan tömegkontrollra és kínzásra alkalmas fegyvert fejlesztett ki a "sikoly" név alatt, ami képes elveiselehtetlenül hangos sikoltást hallatni a célszemélyekkel és ez akkor is hallható, ha eltakarják a fülüket. Ez szintén egy elektromágenses ....
Hologrammok
Three-dimensional images that look like real objects called holograms are in the DOD’s arsenal. Holograms are created using lasers. Scientists at the University of Arizona have been working on advanced holographic technology since at least as far back as 1990. Holograms are considered a NLW and are to be used on the civilian population as part of PsyOp. Holograms can be projected to specific areas. Some of the following uses have been considered: To cloak small or large objects so they are temporarily invisible to the enemy, to confuse and terrify people in the battlespace, to distract the enemy, to create illusions, to project gigantic images of certain gods over enemy territory. Holograms are also to be projected into rooms occupied by the enemy. The DSB mentioned that sophisticated PsyOp to be used on the civilian population includes the projection of sounds and images to specific points in space. Holograms can be used, says the Air Force, “to scare a target individual to death.” The Air Force has also considered using satellites with holographic laser projectors to send these holograms to anyplace on the ground, sky, or air.3
4. Pszichikai hadviselési és agykontroll programok
Az agykontrollnak két vállfaja létezik: a trauma alapú és a nem trauma alapú. A trauma alapú agykontroll lényege a fizikai trauma, míg például a nem trauma alapú agykontroll történhet pszichoelektronikus fenyverekkel, illetve elektronikus úton tévék, rádiók és antennák által sugárzott szblimináis üzenetekkel.

Amirõl az alábbiakban részletezett agykontroll programok és az elõzõkben már részletezett pszichoelektronikai fegyverek szólnak, az nem más, mint annak a Glibális Pszichopata Bûnkartell által folytatott tudatos politikának az éles vége, amely célja az emberi faj átalakítása egyedi szabad-gondolkozó és szabad-akaratú teremtõ lénybõl egy csoportnyi birkává és robottá. Az agykontroll egy fegyver. Egy olyan fegyver, ami nem golyókat lõ a célpontokra, hanem helyzeteket fabrikál köréjük, nem puskapor hajtja, hanem információ, nem csinál nyilvánvaló zajt, és nem okoz nyilvánvaló fizikai sérüléseket vagy mentális sérüléseket. De mégis okoz 'zajt', és mégis okoz fizikai és pszichikai sérüléseket, és mégis befolyásolja a személy szociális mûködését. Mindezek nyilvánvalóak egy szakember számára, aki tudja, mit kell figyelni. Az emberek jobbára nem értik meg az agykontroll fegyvert, talán csak annyit érzékelnek, hogy valami nincs rendben az életükben, vagy a társadalmaikban. És mivel nem tudják, hogy pontosan mi is az, ami nincs rendben, nem tudják elmondani ezt az érzést racionális módon, vagy intelligenciával kezelni a problémát. Nem tudják miként kérjenek segítséget és nem tudják miként asszociálják magukat másokkal, hogy megvédelmezék önmagukat. Amikor az agykontrollt nem hirtelen, hanem graduálisan és folyamatosan vezetik be, akkor a publikum alkalmazkodik hozzá és megtanulja tolerálni a jelenlétét és annak befolyását az elméjükre, életükre és társadalmaikra. Az agykontroll azonban egy olyan fegyver, ami az emberek vitalitását, életrevalóságát, véleményét, szabad akaratát, magatartását, mobilitását, természetes és társadalmi energiáit, fizikai, mentális és érzelmi erõsségeit és gyengeségeit támadja meg.

Az agykontroll kifejlesztése mögött olyan intézmények állnak, mint mint az amerikai CIA, a britt Tavistock Intézet, a Rockefeller Alapítvány, sok-sok nemzetközi egyetem, pszichiátriai intézmény, és számtalan kutató és tudós. Jelenleg egy Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok program is érvényben van világszerte, amely egy sátánista-fasiszta pszichikai hadviselési program és egy másik fejezetben részletesen írok róla, mivel rengeteg embert érínt az egész világon. Azonban ez a globális program különbözõ kisebb agykontroll programokban volt kikisérletezve a CIA által, a Stázi, a KGB, a Mossad és különbözõ sátánsit aszekták szakértelmének bevonásával is. Kétségtelenül a legnagyobb felháborodást az MK-Ultra elnevezésû agykontroll program vívta ki, aminek keretében borzalmas attrocitásokat követtek el emberek ellen. A legtöbb ember valószínûleg teljes hitetlenkedéssel viszonyul ezekhez a programokhoz, mert az effajta õrületes történetekkel szemben természetes szkepticizmussal bírnak. Azonban az alábbiakban felsorolt és részletezett agykontroll kísérleti programok bizonyítottan létezõ és dokumnetált programok voltak és, mint ahogy már említettem, ezekre alapozták a ma érvényben lévõ és világszerte sokezer, hanem sok millió, áldozatot szedõ Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot.

EZ A OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL!
GWEN TORONYOK ÉS A FAKOPÁNCS
A föld természetes geomágneses sugárzásait jelenleg a föld több pontján mesterségesen elõállított alacsony frekvenciájú sugárzásokkal helyettesítik úgy nevezett GWEN tornyok segítségével. Az oroszok is használják a technológiát, náluk a "fakopáncs" elnevezést kapták a tornyok. A tornyokkal bizonyos frekvenciákat olyan módon lehet regulálni, hogy az effektív megváltoztatja a föld természetes geomágneses erõterének erõsségét bármely georgráfiai területen. Az alkalmazott frekvenciák LF (alacsony frekvencia) 151 és 175 KHz között mozognak. A tornyok képesek a felsõ VHF-tõl az alacsony UHF-be is sugározni 225 és 400 MHz között. Ezeknek a GWEN tranaszmittereknek több funkciójuk van, mint például az 1. agykontroll, 2. a tömegek magatartásának és kedélyének manipulációja, és 3. szintetikus telepátia üzenetek sugárzása a kipecázott alanyok fejébe, és 4. tömegek fizikai megbetegítése. (Specifikusan, a 388 MHz károsítja az emberi szervezetet, de például az extra alacsony frekvenciával meg lehet változtatni az RNS és a DNS mûködését is.) Személyszerint NEM tudom, hogy hol vannak Magyarország területén ilyen GWEN tornyok (ha valaki tudja, akkor küldje el nekem az információt!)- ha egyáltalán vannak-, de az ismert, hogy 200 mérföld a hatótávolságuk és az is ismert, hogy az USA-ban, Oroszországban és más országokban már alkalmazzák ezt a technológiát a fentiekben említett funkciókra. Úgy manpulálják vele tömegek kedélyállapotát és magatartását, hogy az embereknek még csak fogalmuk sincs róla! A megszaporodott skizofrénia eseteket, véleményem szerint, részben a tornyok által sugárzott szintetikus telepátia üzeneteknek is köszönhetjük.

EZ A OLDAL MÉG ÉPÍTKEZÉS ALATT ÁLL! ......
Montauk Projekt
A Montauk Projekt egy nem-trauma alapú, hanem elektronikus alapú agyprogramozás. Al Bielke, aki főszerepett játszott a Montauk Projekt kifejlesztésében állította, hogy körülbelül 10 millió ember van világszerte, akik az ilyen Mantauk típusú agyprogramozás áldozativá váltak. A legtöbb áldozat az USA-ban található, ahol álíltása szerint minden nagyobb vársoban működnek Montauk programok.
Távol az Édentől: az Új Globális Judeo-Fasiszta-Feudalista-Ateista Világrend
"Neked kell a változásnak lenned, amit a világban látni kívánsz." 
George Ivanovich Gurdieff
A születésünk pillanatától kezdve a szüleink megmutatják nekünk, hogy miről is szól az élet. Az önhibájukon kívül, és természetesen nem is a mi hibánkból, a szüleink kezdik el azt az agyprogramozási folyamatot, amivel belénk programozzák a SAJÁT nézeteiket az életről és minden másról. Ezeket a nézeteket természetesen a saját tapasztalataikból, az oktatásuk, vallásgyakorlásuk, munkájuk és életük során szerzik, de vannak olyan nézeteik is, amik csupán dezinformáltságból és előítéletességből fakadnak. A programozásunk folyamata folytatódik az iskolákban, a kollégiumokban és az egyetemeken, ahol indoktrinálva leszünk a tudományok, történelem és szociológia helyes értelmezéseire, és amely indoktrináció sikerességét dolgozatokkal és tesztekkel mérik. Naprakész tudást kapunk a matematikából, történelemből, közgazdaságból, fizikából és minden tudományból a tanáriank révén tálalt tankönyvekből. A vizsgákon pedig ellenőrzik milyen jól magoltuk be a tálalt információt. A világ értelmezését és a mában történő események értelmezését viszont jobbára a média befolyásolja, amit természetesen az úgy nevezett szakértők és tudosítók magyaráznak meg nekünk, nehogy még önmagunknak kezdjünk el gondolkozni. Az ő nézeteik a saját nézeteink lesznek, mert a társadalom nem igazán ajánl nekünk másfajta értelmezéseket. Legalábbis nem az elfogadott és populáris forrásokon keresztül. A "másfajta gondolkozás" sokszor marginalizált, elítélt és meg nem értett, és a "másként gondolkozó" emberek nem ritkán kiszorulnak az előnyösebb pozíciókból és az életük jobbára a gazdasági biztonságuk megszerzéséről vagy annak megtartásáról szól. A mindennapi társadalmi problémáink kezelést rábízzuk a megválasztott politikusainkra és a szakértőkre, akik természetesen ugyanúgy, mint mi indoktrinálva lettek a saját szakmájuk és nézeteik terén. Az életünket és a társadalmainkat, a gyermekeink jövőjét érintő döntéseket szintén a megválasztott nemzeti vezetőinkre bízzuk, akik viszont egyre jobban függenek az Európai Unió kormányától. Az Európai Unió kormánya viszont az Új-Világ egyvilágkormánya mögött álló Globális Elit irányítása alatt áll.

Így történik aztán, hogy születésünk pillanatától kezdve az életünk célja az lesz, hogy az adott társadalmi kereteken belül sikeressé váljunk, hogy ne aggodalmaskodjunk a sorsunk feletti döntések miatt, illetve, hogy részesei legyünk egy Globális Elit által teremtett vásárlói gépezetnek és globális keretrendszernek. Ez az egész létezésünk kerete, amin belül sikeresen működhetünk, ha hisszük a tanait, valljuk a nézeteit, és betartjuk a "játékszabályait". Minél vakabban hisszük, annál feljebb juthatunk a ranglétrán. A keretrendszer megjutalmazza azokat, akik hozzájárulnak ennek a rendszernek a fenntartásához és fejlesztéséhez, azzal, hogy érvényesülni hagyja őket az életben és elismerésre, anyagi biztonságra tehetnek szert. Azok, akik kilógnak a sorból, és a kereten kívül gondolkoznak vagy olyan innovatív gondolkozást és ötleteket produkálnak, amik "keretrendszer ellenesek", fennakadnak a keretrendszer gigászi pókhálóján. Ezek az emberek büntetésben részesülnek, úgy, hogy nem hagyják őket érvényesülni az életben vagy egyenesen ellehetetlenítik a létezésüket. Így működik a keretrendszer: ha kilógsz a sorból, akkor vissza leszel ráncigálva vagy büntetésben részesülsz. Az emberi faj túlnyomó többsége olyan, mint a báránykák, akik boldogan követik a juhászokat és a horda többi tagját. Bármit, amit a média közvetít igazságnak és valóságnak fogadunk el kritikus gondolkozás és lényegesebb kérdések nélkül. Bármit is szerezzen magának a szomszédunk, irigykedünk miatta és mi is szeretnénk megszerezni magunknak. Bármilyen új divat trend jöjjön, elfogadjuk, csakhogy olyanok lehessünk, mint a többiek. Magyarországon főként megfigyelhető, hogy az emberek nem akarnak kilógni a sorból, hanem pontosan olyanok akarnak lenni, mint a többiek. Úgy akarnak öltözni és viselkedni, mint a többiek és olyan véleménnyel akarnak lenni, mint a többiek. Az emberek nem fogadják el sem önmagukban sem másokban a különbségeket és nem ritkán megmagyarázhatatlan gyűlöletet és elutasítást éreznek minden és mindenki felé, amit "másnak" látnak. Ez egy igen erős kondicionálás és egy tömeg agykontroll következménye, amiről a későbbiekben még sokat írok, és nem annyira észlelhető Kanadában vagy Amerikában, ahol még mindig ünneplik az individualizmust, sőt a nyugaton egyre erősödőben van az individualizmus, mint a csordamentalitás ellenszere, és az embereknek nincs olyan problémájuk az elfogadással, mint hazánkban.

A többség tehát vadul vágtázik a legújabb "bálványa" felé, letiporva a másként gondolkozó kisebbséget. Mint a birkák, akik vakon követik a hordát, úgy követjük mi is az emberi csoport többségét és elhisszük, hogy a terelőink jó irányba terelnek minket. Elhisszük mindameddig egyenesen be nem lettünk terelve a mészárszék kapuin át a saját végünkbe. Ma valahol itt tart az emberi faj. Ugyanis az a globális keretrendszer, amiben létezünk nem tudattalanul és természetszerűen alakult ki. A háttérből irányítva egy szándékos és célzott politika révén jött létre évezredek lefolyása alatt és mára igen csak szélsőséges következmények felé terel minket. Jelenleg az emberiség már átlépett az Új-világrend kapuin és a hivatalosan még nem deklarált egyvilágkormány már nagyjából uralma alá vonta a világ országainak kormányait és lényegesebb intézményeit. És a legtöbbünk hallott már az Új-világrendről és az Egyvilágkormány Rendszerről, mégis az emberek többsége teljesen tudatlan arról, hogy ezek a fogalmak mit is takarnak, és jobbára vakok azokra a folyamatokra, amik a világunkban történnek, illetve ezeknek a folyamatban lévő változásoknak, amelyek a legnagyobb szociális, politikai és spirituális változások, amiket az emberiség már hosszú évszázadok óta látott, mi is a valódi természete és célja. Talán most érkezett el az idő, hogy alaposabban megvizsgáljuk hol vagyunk, és miként jutottunk ide, hogy elkerüljük a Mandalay-i zsákutcát, ahonnan lehet, hogy már soha többe nem fogunk tudni kitolatni.

Szóljon bárhogy is a hivatalos propaganda, a világ egy olyan globális zsarnokságba készül belépni, amilyen még soha sem létezett az emberi történelem során és ennek megvalósulása már az utolsó fázisában van. Ezt az Egyvilágkormány Rendszert helyesen "cézárizmusnak", "néróizmusnak" vagy "fáraóizmusnak" lenne illő nevezni, habár igazából teljesen mindegy, hogy minek nevezzük azt, ami ránk vár. Ugyanis az emberiség 90%-ának folyamatos kiirtása, az emberek mikrochippel történő beültetése és egy gigászi globális központi számítógépre csatolása, majd robotizálása és távirányítású bioelektromos rendszerekké degradálása valójában csak DIABOLIKUS ŐRÜLETNEK nevezhető. Az Új-Világrendhez és egyvilágkormányhoz vezető út nevezhető fasizmusnak vagy totalitáriánus diktatúrának, de nem maga a végeredmény, ami nem más, mint egy tömeggyilkos, jobbára skizoid és a valóságtól teljesen elszakadt, szexuálisan aberrált sátánista pszichopaták és klinikai őrültek rögeszméje. Ezek a sötét sátáni befolyás alatt álló őrültek a világunkat a saját gigászi videó játékukká akarják átváltoztatni, amiben ők a játékosok és mimagunk nem vagyunk mások, mint holmi bioelektromosrendszerré degradált robotok, amiket ők irányítanak vagy akár egy gombnyomással megsemmisíthetnek. Egy totális 'Mátrix világot' akarnak létrehozni, pontosan olyasmit, amilyent a Mátrix filmben láthattunk.

Bizony, ha az az emberi faj nem kap észbe és nem ráncigálja ki az elméjét a dunsztosüvegből, amiben már évezredek óta komatizálódik, akkor katasztrófális következményekkel kell számolnunk. Szerencsére az emberiség ébredése és átalakulása folyamatban van. Ám egyáltalán nem meglepően a világunkat uraló démoni őrültek meg akarják akadályozni az emberiség ébredését, és nem akarják, hogy az emberek megváltozzanak, nem akarják, hogy azok megtudják az Igazságot és visszataláljanak a Fényhez, amitől el lettünk vezetve. Ezek az erők és az általuk alapított csoportok és hatalom struktúrák, meg akarják akadályozni, hogy az emberiség az elvadállatosodottságból ismét felemelkedjen méltó helyére és maga az egyén, és az egyénen át a társadalmaink, tovább lépjenek az emberi evolúció ezen lépcsőjén. Ők hatalmat akarnak a materiális világ felett és hatalmat akarnak a lelkeink felett is. Ők hatalmat akarnak az életünk, a testünk és az elménk felett. Meg akarnak fosztani minket az elménk inherens szabadságától, a szabad gondolkozás és a szabad akarat jogától, az öndetermináció szabadságától, a reprodukció és a mozgás szabadságától, és irányítani akarják az életünk és létünk minden területét, mozzanatát. Az Új-Világrend pontosan ezzel a céllal van megalakulóban.

De kik is "ők"? "Ők" a kollektív delúziók nagy fekete mágusai, akik az Új-világrend és az Egyvilágkormány Rendszer mögött állnak. "Ők" azok, akik az emberi történelem teljes meghamisítása mögött állnak. "Ők" azok, akik az első világháború, a második világháború, a még folyamatban lévő harmadik világháború, a holokauszt, a spanyol-amerikai háború, a koreai háború, az 1991-es Golf háború, a nagy gazdasági világválság, a koszovói háború, a vietnámi háború, az orosz bolsevik forradalom és a francia forradalom mögött álltak. "Ők" idéztek elő majdnem minden forradalmat és háborút az elmúlt 200 évben. De nem csak az elmúlt 200 évben. Már a másfélévászázadon át tartó keresztes háború mögött is ők álltak. Sõt, már a 'Szent Inkvizició" mögött is õk álltak hiszen 9 millió, fõként nõ és gyermek kiirtása, vagyonuk elkobzása, volt az elõkészítési lépése annak a világrendnek a kialakulásának, amely kipusztítva a nõi princípiumot, bölcsességet és valós tudást, a patriarkális hatalmi stuktúra, kizsákmányolás, lebutrítás és pusztítás elvein alapul. "Ők" azok, akik a kommunizmus, szocializmus, fasizmus, kapitalizmus és liberalizmus mögött álltak és állnak. "Ők" azok, akik manipulálják az elméinket a médiájukon keresztül nap, mint nap, reggeltől estig és a médiát, mint fegyvert tartják a fejünkhöz, hogy egyenesen a saját végünkbe kényszerítsenek vele. "Ők" azok, akik kitalálták és bevezették a ma érvényben lévő áltudományokat, amiket mi, mint valódi tudományokat ismerünk. "Ők" azok, akik módszeresen butítanak minket az oktatási intézményeiken keresztül, hogy megfosszanak minket az önálló gondolkozástól és a bennünk rejlő teremtő kreativitástól. 'Ők' azok, akik minket egyedi szabad-gondolkozó és szabad-akaratú teremtő lényekből egy csoportnyi birkává és robottá akarnak átalakítani. "Ők" azok, akik körénk szőtték a pénzrendszer és a materializmus sötét hálóját és ezzel szolgasorba kényszerítettek minket. "Ők" azok, akik kitalálták és felállították az ál-demokráciákat és látszat két vagy több pártrendszert, amikről mi sokan azt hisszük valódiak, illetve, hogy szabaddá tettek minket. "Ők" azok, akik ál-vallásokat találtak ki és terjesztettek, hogy elhomályosítják köztünk és Isten közötti spirituális kapcsolatot. "Ők" azok, akik az emberiséget félelemben, bűntudatban, hazugságokban és manipulációk közt tartják már olyan rég óta. "Ők" azok, akik egy egész illúzió világot teremtettek körénk és ültettek a fejünkbe. "Ők" azok, akik az emberi kollektív tudatot egyre jobban lehúzták, egyre gyűlölközőbbé, primitívebbé és rombolóbbá tették. És "Ők" azok, akik most az emberi faj ébredésének folyamatát meg akarják állítani és félre akarják siklasztani egy egyvilágkormánynak nevezett globális sátánista-fasiszta őrülettel. 'Ők' a kollektív delúziók nagy fekete mágusai, a Gonosz Pap lelketlen démonai, a Mindent Látó Szem Szektája és a Fekete Testvériség globális netwörkje. Tagjai majd mind a pszichopaták és a skizofrén elmebajosok soraiból kerülnek ki.

A társadalmaink ezen sötét elit rétege, jobbára lipótmezei tanokat és eszméket kiötlő klinikai pszichopaták, szociopaták, sátánisták, egyszerű klinikai őrültek és vallásos fanatikusok, titkos társaságokat alakítottak a hátunk mögött már nagyon régen, amelynek a célja a világ irányításának megszerzése volt. Egy régi sátánista szekta-rend mására Új-világrendet terveztek, egy egyvilágkormánnyal, egyvilágkatonasággal és egyvilágvallással. És ezt a világuralmat egy világot átszövő manipulációs hálóval, szándékosan kirobbantott háborúkkal, genocídiumokkal, a társadalmainkon belüli ellentétek okozásával és fenntartásával, folyamatos média hazugságokkal és agymosással, áltudományok felállításával és tudatos elbutítással, gazdasági ellehetetlenítéssel, pszichikai háborúkkal és káoszkeltéssel, a családok és közösségek megrontásával, az emberi lélek korrumpálásával, rettenetesen sok emberi fájdalom, szenvedés és veszteségek árán akarják megvalósítani. És köszönet a soha meg nem torpanó fanatikusan szorgalmas munkájuknak, a tervük lassan beérik, hiszen itt állunk az Új-világrend kapujában és az egyvilágkormány már csak egy karnyújtásnyi távolságban van.
De mi is jelent az Új-világrend és Egyvilágkormány Rendszer (NWO)? 
Egészen pontosan: 
Egy világkormányt és egy monetáris rendszert, amely egy NEM megválasztott örökletes szuperuralkodók végleges vezetése alatt áll, akik önmagukat válasszák meg a tagjaik közül anélkül, hogy bárkinek is beleszólása lenne. A demokráciának még csak az emléke is el lesz törölve. Ebben az egyvilágrendszerben, a populáció tudatosan irtva lesz a családon belül született gyermekek korlátozásával, eugenikával, kémiai és biológiai fegyverekkel, tudatosan terjesztett betegségekkel, háborúkkal, tudatosan előidézett időjárási extremitásokkal és éhínségek révén, mindameddig 1 milliárd ember nem marad a Földön, akik hasznosak az uralkodó 'fáraó' vagy 'néró' réteg számára, mint szolgák, és az általuk szigorúan és világosan megszabott területeken élnek majd. Ennek az 1 milliárd embernek majd a fele pszichopata és szociopata lesz, akik önmagukat nem tekintik olyan embereknek, mint mi magunk vagyunk. És nem is azok. A különböző elhatárolt területek között csak engedéllyel lehet majd mozogni. A középosztály teljesen ki lesz iktatva (először az ébren lévő, intelligens emberek és befolyással bírók), míg végül csak uralkodók és szolgák maradnak. A törvények azonosak lesznek az egész világon, és harmóniában lesznek az egyvilág jogrendjével és bíróságaival. A törvényeket az egyvilág rendőrsége és egyvilág egyesült katonai erői fogják betartatni minden területen, amelyek nem nemzetiségek szerint lesznek elhatárolódva. A nemzetiség, mint úgy meg fogsz szűnni és egy szintetikus új világnyelv lesz bevezetve. Azok, akik engedelmesek és szolgálatkészek az egyvilágkormány felé meg lesznek jutalmazva az élet fenntartásához szükségesekkel. Akik lázadozók lesznek, azokat egyszerűen halálra éheztetik, vagy irányított energiával megsemmisítik őket a beléjük ültetett mikrochippeken át, vagy törvénykívülieknek deklarálják és kiszolgáltatják őket bárkinek, aki meg akarja őket gyilkolni. A magán fegyvertartás nem lesz engedélyezve. (Az Olvasó bizonyosan észlelte a fegyverek bevonásának folyamatát.)

Ez a szép bátor Új-Világ, aminek a kapuin beléptünk és aminek megvalósításán már évezredek óta dolgoztak a háttérből. Az Új-világrendet 
'Zep Tepinek''Ozirísz Első Idejének''Aranykornak', a 'Korok Új Rendjének', 'Novus Ordo Secorumnak' és'globalizációnak' is nevezhetjük, mert mindegyik név ugyanazt a lényeget takarja. Annak a Gonosz Pap vezetése alatt álló roppant korrupt reinkarnálódott démonoknak az aranykorának az újra megvalósítása, amit egy ősi egyiptomi misztériumvallás képviselt. Ez egy ősi és rettenetesen erőszakos, erkölcstelen, immorális szektavilág, amelyet részben a Nagy Özönvíz mosott el, úgy 6.000 évvel ezelőtt, és amelyet ebben a korszakban megpróbálnak ismét visszaállítani, de amiről úgy írják az ősi írások, hogy eltörli majd az Armageddoni háború. Tehát egy horrorisztikus sátánista és pszichopatikus világról beszélhetünk itt, ami egyszer már halálra volt ítélve és még egyszer halálra lesz ítélve. Amíg elérjük az optimális 1 milliárd fős létszámot, addig egy olyan világnézet fog érvényesülni, hogy az erősebb uralkodik a gyengébben, a pszichikai fasizmus (vagyis mások pszichikai, lelki és érzelmi kínzása) és a szociopatikus magatartás (szociális bűnözés, gátlástalanság, erkölcstelenség, rosszhiszeműség, pesszimizmus, lelketlenség, irigység, vad rivalizálás, és mások jogain, érdekein, vágyain való átgázolás) pedig norma lesz. Minél gátlástalanabb, immorálisabb, hazugabb, lelketlenebb és pesszimistább -azaz pszichopatikusabb- egy ember annál nagyobb megbecsülést fog élvezni. A tisztességes, erkölcsös, értelmes, pozitív emberek viszont egyre jobban ki lesznek szorítva és egyre értéktelenebbé válnak.

Az Új-világ 'ideológiáját' vallók mögött a Leo Strauss-i filozófia húzódik meg miszerint az állampolgárokat állandóan félre kell vezetni, és erős uralkodóknak kell őket vezetniük, hogy azok megmondják nekik mi a jó számukra. Strauss egy nagy Plátó rajongó volt, és Plátóval azonosan ő is úgy gondolta, hogy némelyek vezetésre születtek némelyek pedig arra, hogy vezessék őket, de Platóval ellentétben, aki úgy vélte a vezetőknek olyan embereknek kell lenniük, akik a legmagasabb erkölcsi ideálok szerint élnek, hogy ellen tudjanak állni a hatalom kísértéseinek és példát tudjanak mutatni az embereknek, ő úgy gondolta, hogy azok a jó vezetők, akik felismerik, hogy az erkölcs nem létezik a világban és csak egyetlen egy jog érvényesülhet: a 'felsőbbrendű' joga az uralkodásra az 'alsóbbrendű' felett. Ez az ideológia érvényesül a világunkban jelenleg. Ezzel az ideológiával már találkoztunk Izraelben is, ahol a zsidók egy része önmagukat, mint felsőbbrendűeket látják, a palesztin őslakosságot pedig "csótányoknak" és állatoknak, akiket szabadon lehet gyilkolni és megnyomorítani. A Gáza-övezetet a világ legnagyobb koncentrációs táborának nevezik, ahol a Schindler listájában jól ábrázolt Ámon nevű SS tiszt szabad és önkényes gyilkolásai folynak. Azaz a felsőbbrendű és az állig felfegyverzett erősebb uralkodik az alsóbbrendűn és a fegyvertelen gyengébben. Magyarországon már markánsan érezhető ugyanennek a straussi filozófiának a meghonosulása, nem csak abban, ahogy a teljesen sátánista befolyás alatt álló erkölcstelen, bűnöző, torz elmeállapotú és lelkületű vezetőink és a kinevezett démoni kutyáik viselkednek, hanem abban is, hogy sok ember valóban már úgy él, mint az állatok és egymáson uralkodni próbálnak, erőszakkal, elnyomással, manipulálással és hasonló taktikázásokkal. Egyébként ez a folyamatos küzdés és kötekedés vonalban van a straussizmussal, mert Strauss gondolkozása szerint az embereknek folyamatosan harcolniuk kell a túlélésért. A straussiak, azaz sokan az Új-világrend megvalósítói közül, tehát perpetuális háborúkban, nehézségekben, küzdelmekben, háborúkban és erőszakban hisznek. Nem a békességben, az együttműködésben, a jólétben és a pozitív haladásban.

ide még jön egy rész ....

Először bevezették a Nemzetek Ligáját, aztán, amikor az nem jött be, akkor a következő háború, a 2. Világháború az Egyesült Nemzetek Szervezete megalakulásához vezetett. Ez az intézmény a mai napig, mint a nemzetek közötti béke közvetítője és fenntartója van a nyilvánosság felé bemutatva, holott ez szemenszedett hazugság. Az ENSZ nem békefenntartó vagy békés célú szervezet, hanem egy háborúkat és konfliktusokat szító, genocídiumokat felügyelő terrorszervezet, amely, trójai falóként volt alkalmazva a globális egyvilágkormány, központi bank és pénzrendszer, és a központilag irányított egyvilág katonaság bevezetéséhez. Minden ENSZ alá tartózó szervezet, beleértve a Világ Egészségügyi Szervezetet (WHO), részese ennek a globális 'Új-világrend összeesküvésnek', amiről J. Edgar Hoover az FBI volt vezetője egyszer azt nyilatkozta, hogy 
"a személy fogyatékos, amikor szemtől szembe találkozik egy ilyen gigászi összeesküvéssel és nem hiszi el, hogy létezik." Ezt a szervezetet arra is használják, hogy megpuhítsa a közvéleményt - propagandával és konfliktusokkal, hogy elfogadják az új rendszert, mint az egyetlen megoldást a világ békére és stabilitásra. Boutros Boutros-Ghali például az egyiptmi diktátor, Gamal Abdel Nasser alatt kezdte pályafutását és egy végleges Egyesült ENSZ hadsereg (viág hadsereg) létrehozásátért kiáltozott, illeve, hogy az ENSZ-nek joga legyen adókat levágni (egy világkormány). Kofi Annan sem külöünb. Megalakulása után az ENSz egy egész hadseregnyi szervezetet hozott létre, amiknek a feladata az Új-világrend felállításának koordinálása az egészségügy terén (WHO), a populáció kontroll terén, azaz eugenika terén (UNFPA), gazdasági fejlődés és környezet terén (UNEP), az oktatás, tudományok és kultúra terén (UNESCO). És ez csak lista eleje volt. Ezeknek a szervezeteknek az a feladata, hogy globalizálják az életünk minden területét. Az ENSZ nem más, mint egy Illuminátus/Szabadkőműbves front. 1970-ben Robert Welch a John Birch Society in America alapítója a következőket nyilatkozta az Egyesült Nemzetekről, " Az Egyesült Nemzetek azt reméli és tervezi - azaz pontosabban a belsősök, az összesküvő vezetõk azt remélik és azt tervezik- hogy a populáció kontrollt, a tudományos és technológiai fejlődés irányítását, a nemzetek fegyverkezési és katonai erőnek irányítását, az oktotás irányítását, az egészség irányítását, s minden irányítását graduálisan mevalósít mindenféle nemzetközi joghatóság kifogásai allatt, amiket csak ki tud találni. Ezek a változatos, szeparált kontroll-rendszerek részesei lesznek egy graduálisan materiáisan megvalósuló totális kontrollnak, amit tettetéssel, felérevezetéssel, rábeszéléssel, vesztegetéssel és hamissággal akar elérni, miközben ezeknek a kontrollokank a biztosítása burtális erőszakkal és terrorral is útban van." És milyen jól megfogalmazta.

Az egyvilágkormány tehát az Egyesült Nemzeteken, a már megvalósult Észak Amerikai Unión, az Európai Unión, és a készülődő Pacifikus Unión keresztül fogja gyakorolni a népek irányítását. Nemzetközi szinten, a hatalom egyre jobban átrelegálódik az Egyesült Nemzetekhez, mígnem aztán teljesen az ő kezükbe összpontosul a világ minden kormánya és nemzetek feletti irányítás. Miközben ez a hatalomátvétel folyamatban van, a nemzeti kormányok progresszíven változnak az egyvilágkormány helyi adminisztrátoraivá és megszűnnek azon szuverén nemzeti hatalmaknak lenni, amik egykoron voltak. Szinte már 
minden NATO országba fasiszta-szocialista bábkormányok lettek ültetve miközben azok fenntartották, és még mindig fenntartják, a "demokratikus arculatukat". A népnek kevés beleszólása lesz abba, hogy mi fog történni a hazájukban és velük, mert a kormányaik a "felülről" jövő utasításokat, változásokat és globális törvényeket, szabályokat fogják csupán helyileg foganosítani és fenntartani. Azok a nemzetek, amelyek nem akarnak részesei lenni ennek a nemzetközi közösségnek, gazdasági szankciók és különböző büntetések elé néznek. Ha szükséges, akkor katonai támadások célpontjaivá válnak. Ezt láttuk Irakban és Afganisztánban is, ahol a hivatalos propaganda szerint ezek a katonai akciók azért szükségesek, mert terroristák és nemzetnyomorító diktátorok vezetik az országokat, mint Sadam Husseinek és Tálibok. A világunk hatalmasai alturizmussal, azaz humanitárius intervencióval indokolják a közvélemény felé ezeket a tömeggyilkosságokat és a létező kormányok lerombolását, majd Új-Világrend barát kormányok felállítását. Valójában a természeti forrásainkat és a kormányainkat hajtják saját hatalmuk alá.

Ám a nemzetek teljes megadását másként is kieszközlik. Például nagy méretű gazdasági segítséggel, vagy gazdaságélénkítő segélyekkel. A Globális Elit először gazdasági krízist okoz, aztán közbelép, hogy 'megoldja' a problémákat óriási kölcsönök formájában. Ezek a gigászi méretű segélyek a Világbanktól vagy a Nemzetközi Valuta Alaptól (IMF) jönnek és olyan bénító adósságba taszítják az országokat, amelyekből talán soha nem tudnak kievickélni, alárendelve az ilyen perverz módon "megsegített" országok kormányait a bankoknak és a bankokon keresztül az egyvilágkormánynak. Ha jobban megvizsgáljuk mi történik Magyarországon és a világ más fejlett országaiban, úgy Amerikában, mint Franciaországban, akkor ezek a folyamatok nyilvánvalóvá válnak, de a legjobban mégis a harmadik világban észlelhetők, ahol olyan gigászi méretűek a nemzeti adósságok, hogy az adósok soha nem is reménykedhetnek azok visszafizetésében. Az adósságok törlesztéséért cserébe sokszor feladnak olyan értékes és környezetvédelmi szempontból érzékeny földeket, amiken a saját népességüknek kellene élelmiszert növeszteniük. Bőségesen dokumentált tény, hogy az IMF és a Világbank 'gazdasági orvosságai' nagyban felelősek a III. világbeli és volt szovjet blokk beli államok mezőgazdaságainak tönkretételeiért, köztük a hazánkét is.

Természetesen az effajta kormányok és nemzetek feletti "hatalomátvétel" nem olyan központi hatalomról árulkodik, ami hisz a demokráciában és tiszteli az emberi jogokat. Ehelyett inkább egy olyanról, amely fasiszta és diktátori természetű, és arra törekszik, hogy minden nemzet felett uralkodhasson, ha tetszik, ha nem. A "szabad nyugat" természetesen egy illúzió. Miközben a nyugati országok politikusai, és itt olyan országokról beszélek, mint Kanada, USA és Ausztrália, nemzeti szuverenitásról, gazdasági egységről és terrorizmusról jártatják a szájukat, az Egyvilákormány Rendszer megvalósulása és az Új-világrend felállítása a tervek szerint halad. Egyértelmű, hogy ahhoz, hogy ez az Egyvilágkormány Rendszer működjön, az irányítás egy központi uralkodó hatalomtól kell, hogy jöjjön. Ezt a központi hatalmat viszont nem szabad irányítónak és uralkodónak látniuk az embereknek. Szükséges és preferált tehát, hogy ez a hatalomcsoport inkognitóban maradjon, mert egyéként a nemzetek fellázadnának ilyen nyilvánvaló diktatúra ellen. A legjobb az, ha az emberek azt hiszik, hogy a saját demokratikusan megválasztott kormányuk vezeti az országaikat más nemzetközi kormányok együttműködésével, illetve, hogy a nemzeti szuverenitásuk és szabadságuk érintetlen. Ám miközben az emberek abban a hitben vannak, hogy szabadok a háttérben újabb és újabb törvényekkel fosztják meg őket a legalapvetőbb szabadságiaktól és jogaiktól, és miközben hiszik, hogy van saját kormányuk az egyvilágkormány hatalmasai azok már lokális adminisztrátoraikká tették őket, amiknek a segítségével lépésről lépésre módszeresen változtatják át az országokat a szegénység és bűnözés fekete vizeivé, és rabszolgatartó társadalmakká. Több ország, köztük Magyarország, Anglia, az USA és Oroszország szinte már a sötét középkorba vannak visszavetve.

A Fekete Testvériség egy másik célja az volt, hogy kipusztítsák az ember elméjéből az istentudatot. Roppant fontosnak vélték az emberek Istenbe és a Szent Lélekbe vetett hitének aláásását, hogy aztán azokat aritmetikai számításokkal és materiális szükségletekkel helyettesíthessék. Úgy körübelül a 18. századtól kezdve igen hatékonyan azon ügyködnek, hogy elérjék, hogy az emberek elutasítsák az örök élet gondolatát és higgyenek a mortalitásban, végességben és a materialisztikus tudományokban. Ezzel aztán az emberi tudatot még jobban a materialista világ szolgaságába tudták hajtani. Mint tudjuk, a nyugati zsidó-katolicizmus, ami századokon át irányítása alatt tartotta az oktatást, ádázul üldözte a vallási alternatívákat és egyenesen felelős a magyar fehér mágusaink és a gnosztikusok irtásáért is. A zsidó-katolicizmus üldözte a 'rivális vallásokat', a tagjait pedig a legbarbárabb kínzásokkal kínozta halálra, miközben önmagukat Isten földi képviselőinek próbálta beállítani. Így szerzett aztán monopoliumot az oktatás felett és tartotta az embereket megfélemlítésben, bűntudatban és szolgaságban egy állítólagosan jóságos és szerető, de mégis rettenetesen bosszúálló, genocídiumokra felbuzdító és büntető Istennel. A 18. és 19. századokban, azonban megindult a tudományos fejlődés és ezek a tudományok szembeszálltak az egyház nézeteivel arról, hogy kik is vagyunk, és amelynek egyenes következményeként az emberek el kezdtek maguknak gondolkozni, a hitük az egyházban pedig csökkent. A Fekete Testvériség ekkor roppant ravaszul eltolvajolta a fejlődő tudományokat, hogy az emberek elméjét átirányítsa arra a hitre, hogy nincs is Teremtő Isten. Így nyílt meg az út az emberek gondolkozásának irányítására a tudományok és a materiális javak felé. Darwin evolúciós teóriája volt az első puccs az emberiség gondolkozásán, egy teória, ami nem is Darwintól származott, hanem egy 'Hold Társaság' elnevezésű szervezettől, aminek a célja az Istentudat aláásása és a monarchiák megdöntése volt, és amelynek tagságában ott voltak Darwin családtagjai. Darwin a 'saját' evolúciós teóriájáról úgy vélelkedett, hogy nem is igaz, mert Isten kellett, hogy teremtse az életet. De az agyament teóriája generációk gondolkozásának alapjává vált és mélyen befolyásolta, ahogy látjuk önmagunkat, a világot és a Teremtést. Darwin evolúciós teóriája, annak "a legrátermettebb túlélése' hipotézisével, Leo Strauss filozófiájának is részese lett, amit, mint ahogy azt már részleteztem a fentiekben, a legtöbb globális elitista vall.

Ma azok, akik megkérdőjelezik az evolúciót vagy a lélek és szellem örökkévalóságát hirdetik, marginalizálva vannak kisebb csoportokba és "szektáknak" vannak címkézve. És ez egy olyan szóvá vált, amit az emberek ma már egy veszélyes csoportnyi őrült emberrel asszociálnak. Nem véletlen, hiszen ez az asszociálás tudatosan lett előidézve az elmékben. Ékes példája ennek a nagy publicitású Jonestown-i tömeggyilkosság, amit állítólag valamiféle vallásos szekta követett el, vagy az 1993-as David Koresh-i szekta, amely szintén állítólagos tömeges öngyilkosságot követett el. Mind kettő nagy publicitást kapott világszerte, hogy az emberekbe elültessék a szekta veszélyes és őrült elemensekkel való asszociálását. A valóságban a jonestowni tömeggyilkosság a CIA MK-Ultra agykontroll kísérletének egyik helyszíne volt és azért pusztítottak el 913 embert, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, hogy szexrabszolgákat, agykontroll szolgákat és zsoldosokat 'képeztek ki'. A wakói David Koresh szektát pedig szándékosan gyújtotta fel az USA BATF. Minden olyan szekta, amely propagálja az Új-világrendet és az Egyvilágkormány Rendszert, beleértve KÖZISMERTEN SÁTÁNISTA SZEKTÁKAT, AKIK RITUÁLIS EMBERGYILKOLÁSBAN VESZNEK RÉSZT, támogatva van, minden olyan szervezet vagy csoportosulás, ami nem, azokat 'őrült szektásoknak' címkéznek és nyilvánosan támadnak. Amerika legnagyobb szektaazonosító hálózatát, a Cult Awareness Network-ot, a CIA egyik embere alapította, és no már most a CIA-ről tudjuk, hogy sátánisták és nácik alapították és vezették mindig is, és náci stílusú szekta kísérleteket folytat, amik alapján kifejlesztették azt a Globális Üldöztetés, Kínzás és Gyilok Programot, aminek történetesen én is célpontja vagyok.
íbr> Az emberek erkölcsi és spirituális jellegének tudatos megváltoztatása és lerombolása úgy a 2. Világháború után szerzett ismét momentumot. Folyamatos propaganda támogatta a szociális reformokat és az erkölcsi engedékenységet. A 60'as évek szabados szexuális életfelfogása, a 80'as évek kapzsisága egyenesen egy csődbe ment 90'es évekhez vezettek. A világ minden irányába történő masszív migráció megváltoztatta a vallási és kultúrális szokásainkat is. A 60'as évektől kezdődően a keleti vallásokat, a jogát és traszcendális meditációt propagálták világszerte, hogy fellazítsák a megmaradt vallási hiteinket. (Ennek szerencsére lett pozitív befolyása az emberiség gondolkozására, aminek ma nagy jelentősége van!) 1975-ben az úgy nevezett New Age mozgalom is elindult világhódító útjára, ami nem más, mint több vallás szinkretikus keveréke. Azok, akik "áttértek" a New Age-re hiszik, hogy ez lesz az Új-világrend "kötelező vallása", de ez is csak egy hazugság, ami azt a célt szolgálja, hogy a hívőit elöszőr indoktrinálják a sátáni spiritualizmusra, hogy aztán önkéntesen beleolvadjanak az Új-világrend eszmeiségébe. A New Age "spiritualistái" a démoni spiritualitás bevezetői és roppant mód vigyázni kell velük. Amikor az egyvilágkormányt vége deklarálják, és ez a Pacifikus Unió megvalósulása után fog megtörténni, ami már folyamatban van és a mi generációnk még meg fogja érni, egy vallás fog csak létezni: a római zsidó-kereszténység egy sátánizmussal átitatott, még korruptabb és perverzebb verziója. Sátán Rómája úgy tűnik még sokáig állni fog, hacsak valaki porig nem égeti. A New Age mellett már régóta folyik az úgynevezett "ekumenizmus" is, ami annak az új vallási irányzatnak a bevezetését jelenti, ami a hivatalos vallás lesz majd. Jehovisták és más neo-bibliások járják az utcáinkat és kopognak az ajtainkon, hogy elmagyarázzák nekünk mit is jelent a Biblia. Az "új vallás" a jahweizmus, a sátánizmus és a katolicizmus méregkeveréke lesz, és amikor ez a vallás végre bevezetésre kerül, akkor fog megkezdődni a valódi keresztények, zsidók és más vallásúak üldöztetése, hogy elérjék, minél több ember áttérését az új torz hitre. Elképzelhető, hogy sok keresztény és zsidó mártír vére fogja még vörösre festeni az utcáinkat. Azok a népek, amelyek nem akarják alávetni magukat ennek az új vallásnak katonai bosszúra számíthatnak az új inkvizitorok által, vagyis az Egyesült Nemzet katonái által. Láthattuk már az ENSZ-et akcióban Jugoszláviában, ahol a békefenntartó missziójuk valójában genocídiumfelügyelő tevékenységet takart. Mélységesen meg vagyunk hatva az ENSZ emberségétől, amiről még azért majd írok néhány sort.

Miután a nemzetek spirituális és erkölcsi hanyatlásának előidézése és az új "egyvallás" terjesztése kerékvágásba került, a figyelem az emberek elszegényítése felé fordult. A közép és dolgozó osztályok jelenleg az elszegényedés folyamatában vannak. Az Új-világrendben nem lesz középosztály, csak őrült sátánista pszichopata uralkodók és szolgák. Lokálisan az a helyzet fog megvalósulni, hogy a leszegényített szolgai tömegeken egy elit, roppant gazdag és jól képzett sátánista-fasiszta totalitáriánus csoport fog uralkodni. És az uralkodás szót tudatosan használom, hiszen néróista módon fognak uralkodni brutálisan visszaélve minden hatalmukkal. Nem kell ezt részletesebben ecsetelni, mert markánsan észlehető Magyarországon, Oroszországban és az USA-ban is, de ez a helyzet már a világ sok más országában is. A kulcsfontosságú iparok, mint például a hajóipar és a szénbányászat leépítésre kerültek, hogy a nemzetek kintről jövő importra szoruljanak, és nem kevésbé azért is, hogy az emberek munkanélküliek legyenek. Az 1980'as és 1990'es évek lényegében arról szóltak, hogy nagy embercsoportokat leszegényítsenek és munkanélkülivé tegyenek. Ez a tendencia folytatódik ma is, amikor óriás bankok és autógyárak tömegesen kötnek lapulevelet a dolgozóik talpára, egy mesterségesen előidézet óriási globális gazdasági válság nevében. Épp most jelentették be, hogy a Bank of Amerika 35.000!! alkalmazott leépítésére kényszerül, ahogy ezeket a sorokat írom. Pedig ez igazán érdekes, hiszen, pontosan úgy, mint a gigászi autógyártó magánvállalatok óriási összegű pénzeket szednek le a közpénzekből Amerikában és Magyarországon is "válságenyhítés" gyanánt. A munkanélküliség minden országban egyre csak növekszik, ameddig katasztrófális méreteket nem fog ölteni. A nagyvállalatok sok helyen a világban ma már inkább rövidtávú szerződéseket szeretnek kötni, sok részidős munkaerőt alkalmaznak és a munkaerő anyagi értéke egyre csökkenőben van. Az embereknek már nincs meg a hosszú távú és biztos munka bizonyossága a tisztességes nyugdíjjal a végén, mint ahogy a szüleinknek még meg volt. A kor-diszkrimináció egyre erősödő tendenciát mutat és mire az emberek elérik a 40-es éveiket a munkalehetőségeik korlátozódnak vagy esetenként megszűnnek. Akinek van munkájuk fizetik a bankkölcsöneiket, míg azok akiknek nincs mindenféle meniális alacsonybérezésű munkákat bevállalnak csakhogy túléljenek közben azon aggódva, hogy a szociális segélyüket is elveszítik. Több kormány már megvalósította azt, hogy levágta a szociális támogatást és kötelezte a havi támogatásra szorulókat arra, hogy dolgozzanak a szociális segélyükért. 
Ez lényegében a munkaerő átalakítása alacsony bérezésű munkaerővé, azaz rabszolgákká. Az emberek egyre növekvő aggodalommal és félelemmel néznek a jövőjük elé és ez csak súlyosbodni fog az elkövetkező 15-20 évben.
íbr> Az 1980-as és 90-es években kezdődött meg a szociális szolgáltatások tönkretétele is. A rendőrségtől megkezdték a hatásos munkához szükséges anyagi támogatások csökkentését és megvonását, illetve a tudatosan demoralizálják és visszatartják a hatásos munkától, köszönet a rendőrségeinkbe és titkosszolgálatainkba beépült izraelita Moszád terroristáknak és a sátánista irányítás alatt álló kormányainknak. Nem egy esetről tudunk, amikor is gyilkossági nyomozókat leállítottak a nyomozással. Magyarországon jelenleg szinte egy polgárháborús helyzetet akarnak előidézni, mert tömegesen veszik fel az iskolázatlan cigány etnikumú személyeket, akiket felfegyvereznek és arra agymosnak, hogy a Magyar Gárda és a Kossuth tériek cigánygyilkos fegyveres terrorcsoportok. A kórházainkat is fokozatosan bezárják, az egészségügy sok felé romokban áll, és ez összességében sok-sok ember haláláért felelős már. Mi magyarok könyveket mesélhetnénk erről a tudatosan lerombolt, korrupt, embergyilkos egészségügyi rendszerről, ahol nem orvosok, hanem közönséges neo-mengelék dolgoznak, akik nem vesznek észre egy méhen kívüli terhességet 7 hónapnyi terhesség alatt, aminek következtében az anya meghal. De mesélhetnénk a világnak az ide s oda küldözgetett szívbetegekről, akik út közben a mentőkben halnak meg, vagy a vakbelessel, akit kartöréssel operálnak meg és belehal a perforálódott vakbelébe. Az amerikaiak is mesélhetnének a világnak, ahol a privatizált egészségügy és biztosítás odavezetett, hogy azt, aki nem tud fizetni egyszerűen kiteszik az utcára. Pongyolában!!! Mindennek tetejére a pszichiátriai intézményeket is fokozatosan megszűntetik, ami pedig elmebetegek utcára kerülését eredményezte. Ilyenkor ötlik fel az emberben a kérdés, hogy minek is fizetjük az adóinkat? Nem jobban tennénk, ha azt eltennénk, hogy bizonyosan a miénk maradjon?

Szóval bezárt kórházak, csökkenő egészségügyi színvonal, szegénység, növekvő alkoholizmus, betegségek, öngyilkosságok, kényszeröngyilkosságok, gyilkosságok és a drogozás emelkedésének következtében egy globális populációcsökkentés van folyamatban. A "zseniálisan felszabadított" Irakban 1.2 millió ember halt meg, Afganisztánban 1.9 millió. És még mennyi fog meghalni Pakisztánban, Indiában, Kóreában, Kínában és más országokban! Ott van példának okáért Afrika, ahol az elmúlt évtizedben tömegmészárlások tanúi lehettünk, miközben a háborúk elől menekülő menekülteket haláltáborokba terelték. Elhitették velük, hogy segítséget fognak kapni, ám, de magukra hagyták őket, minek következtében éhen halt a fél populáció, és a halálukat pontosan az ENSZ nézte végig azt kiáltozva, hogy nem tudnak segíteni. Érthetetlen azonban, hogy egy olyan szervezet, mint az ENSZ, ami köztudottan gigászi katonai kampányokat tud finanszírozni, mint például az Öböl-háború, és meg vannak az anyagi eszközei fegyverek, szállítmányozás, személyzet és orvosi eszközök finanszírozásához, vagyis finanszírozni tudták sok-sok iraki lemészárlását, nem tudott segíteni koncentrációs táborokba terelt afrikaiakon. De hogy az ENSZ gonoszsága még teljesebb legyen: ez az arcátlan sátánista-néci szervezet a közvéleményhez fordult a Globális Elit médiáin keresztül az anyagi segítségért. És az adományok jöttek, de hová is mentek?! Miután a média már nem foglalkozott az afrikai koncentrációs táborokkal, a világ megfelejtkezett ezekről az éhező emberekről és ők csendben éhen haltak a gyermekeikkel együtt. A későbbiekben ezt a tudatos genocídiumot úgy állították be, mint "a törzsi háborúk több millió áldozatai". Véletlenül az Új-világrend tervében benne van a föld emberpopulációjának drasztikus csökkentése is és az eugenika. Ezekről bővebben lejebb az eugenika rész alatt írok.

Az Új-világrend egyik mérföldköve a készpénz nélküli társadalom megvalósítása és egy globális elektronikus komputerizált fizetési/monetáris módszer bevezetése. Az ehhez szükséges technológia már régen létezik és a készpénz kivonása már folyamatban van. Ez prominensebben tapasztalható Kanadában és Amerikában, ahol már szinte mindenki a hitelkártyával és bankkártyáival fizet. A szükséges hálózatot már világszerte felállították, beleértve az internetet, ami szintén arra van felhasználva, hogy az embereket rászoktassák az elektronikai úton történő fizetésre, és belátható időn belül a készpénz meg is fog szűnni. A rendszer azt fogja biztosítani, hogy senki a földkerekségén ne tudjon venni vagy eladni semmit anélkül, hogy az ne legyen a rendszerben regisztrálva. A jövőben viszont mikrochip rendszer van kilátásban. A nyilvánosságot úgy szoktatják ennek az egész rendszernek az elfogadására, hogy először a bankkártyákat és hitelkártyákat teszik teljesen szokványossá és elfogadottá. Miközben a bank és hitelkártyák teljes egészében helyettesítették már a készpénzt, azzal fog minket bombázni a média, hogy rengeteg a hitelkártya és bankkártya lopás és visszaélés. Ez, együttesen a bizonytalan valuta rátákkal, azt a célt szolgálja, hogy az emberekben elültessék az aggodalmat és a vágyat a probléma megoldására. De van még egy ördögi módja annak, hogy az embereket rávegyék a mikrochippek szükségességére. Dr. Sandlers, a Fenevad jele" néven ismert mikrochip kifejlesztője Dr. Henry Kissingerrel és a CIA embereivel arra a következtetésre jutottak, hogy a legmegfelelőbb módja az emberekkel elhitetni, hogy szükséges a mikrochip beültetése az az eltűnt gyermekek. Bizonyosan az olvasó is hallott a világszerte évente eltűnő gyermekekről és felnőttekről, akiknek a száma évente 1 millió főre tehető. Világszerte kampányokat folytatnak, hogy felhívják a figyelmet az eltűntekre, csakhogy egy nap ezzel érvelve rá tudják venni az embereket, hogy a gyermekeiket mikrochippeztessék. A CIA kiötölte, hogy eltűnt gyermekek fényképeit teszi a tejes dobozokra és azt érte el vele, hogy az USA kongresszus elfogadta az újszülöttek kormány általi mikrochippezését! Egyébként az Egyesült Államok elnökének, az 1986-os bevándorlási törvényének, 100 section értelmében jogában áll a bevándorlók bármilyen eszközzel történő azonosítása, és most őket már arra kötelezik, hogy biometrikus útlevelekkel lépjenek be az USA-ba. De a szekptikusok részére van még információm, amit éppen akkor kaptam, amikor ezeket a sorokat írtam (pontosabban ezt a paragrafust és ebből is látszik, hogy égi segítséget kapok az íráshoz!) és a Pilis Rádió beszámolt egy új GPS karóráról, amivel mindig követni lehet a saját gyermekeinket egy Internet felületről. A GPS az internethez van kötve, és ha a gyermek ne adj levenné a karóra bilincsét, akkor egy vészjelzést küld a szülőkhöz. Az indoklás? Eltűnt, elrabolt gyermekek. No lám mi mindenre jók az eltűnt és elrabolt gyermekek! Például arra, hogy rászoktassák a fiatal generációkat arra, hogy mindig követve legyenek, ami végülis az Új-Világ egyik főbb célja: az emberek mikrochippezése és állandó követése.

Így és ilyen módszerekkel fog tehát végül megnyílni az út a mikrochippek teljes elterjedéséhez. Idővel aztán mindenkinek kötelező lesz a mikrochip transzplantáció. Senki nem fog tudni vásárolni semmit anélkül, hogy valahol nyílván ne lenne tartva. Ekkor fog csak igazán megkezdődni a totalitáriánus fasiszta világdikatúra. Ugyanis az első lépés az, hogy mindenkit valamilyen módon követhessenek, de a végcél az, hogy mikrochippet ültessenek a kézfejbe vagy a homlokba, nem csak azért, hogy követhessék az embereket, hanem azért is, hogy befolyásolhassák és irányíthassák az ember magatartását és gondolkozását. Ezeken a mikrochippeken át ugyanis elektromágneses impulzusokat lehet küldeni a testbe, amikkel köztudottan befolyásolni lehet a közérzetet, a magatartást és még a gondolatokat is. A jelenleg elérhető és titokban alkalmazott irányított energiasugárzás fegyverekről a "Láthatatlan III. Világháború" fejezetben írok bővebben, amit érdemes tanulmányozni, mert hihetetlen "láthatatlan Star Wars fegyvereket" alkalmaznak már ma ellenünk, anélkül, hogy tudnánk róla és sejtenénk. És hogy ennek mi a célja? Az, hogy az embert robotizálják. És itt mutatkozik meg, hogy az Új-Világrend egy örült szörnyetegek által kiötölt rémálomszerű őrület. MINDEN emberbe mikrochippet akarnak ültetni és manipulálható távirányítású bioelektromos rendszereket akarnak csinálni belőlünk.

Sok ember számára ez túl fantasztikusnak tűnhet és kételkednek abban, hogy Star Wars fegyverekkel tudatosan pusztítják a világunkat és minket, illetve hogy mikrochippel fognak mindnyájunkat követni és végül irányítani, mint valami távirányítású robotokat. Ezeket a szkeptikusokat arra kérem, hogy irányítsák a becses figyelmüket arra, hogy ez máris folyamatban van. A globális követés és kémkedés már réges-régen érvényben van. Az egyik eszköze a RFID, vagyis 
Rádiófrekvenciás Azonosítás (Radio Frequency IDentification), ami nem más, mint egy roppant piciny mikrochip, amellyel távolból lehet követni bármit és bárkit. Az RFID már megtalálható Gillette borotva és más termékek csomagolásában és arra használják, hogy kémkedjenek utánunk. Ez a bizonyos RFID chip nem egy újabb bar code termék, hanem egy olyan rendszer, amiben minden egyes RFID chipnek egy egyedi száma van és, amikor vásárolunk a bankkártyáinkkal vagy hitelkártyáinkkal, akkor ez a szám, vagyis maga az RFID chip hozzánk lesz azonosítva. Vagyis pontosan tudják, hogy ki vett meg egy bizonyos csomag Gillette terméket. Ezeket a chippeket távolról tudják követni, vagyis meg tudják mondani, hol van a termék vagy meddig van nálunk. Példának okáért, ha egy ruhát vásárolunk, amiben benne van az RFID chip, és ezt a ruhát kártyával vásároljuk meg, akkor bármikor, amikor felvesszük ezt a bizonyos ruhadarabot, akkor az izraeli Marylandben tudni fogják, hogy merre megyünk. Sőt, ha találkozónk van olyanokkal, akik olyan ruházatot viselnek, amiben benne van az RFID chip, akkor azt is tudni fogják, hogy kikkel találkoztunk, hol és mikor. Teljesen beazonosíthatók leszünk, mert még azt is tudni fogják, hogy milyen ruha van rajtunk. Mivel az RFID rádió frekvenciával működik az egészségünkre is káros lehet. Egy nap ezek az RFID chippek már mindenhol ott lesznek: a ruházatunkban, a táskánkban, a cigaretta csomagokban, a tévékben, a buszokon, a plafonon és a gyermekeink folyamatosan eletromágneses energiával lesznek bombázva. A tudósok ma már jól tudják, hogy mik az elektromágneses energiák hatásai az egészségünkre. Olyan cégek, mint a Philip Morris, a Procter and Gamble és a Wal-Mart már kísérleteket folytatnak ezzel a kém chip technológiával. A Gillette nem régiben adott le egy 500.000.000 darabos rendelést. És ez a mennyiség sem véletlen, mert pontosan ennyi emberre akarják leredukálni a föld lakósságát végül, tehát már most kísérletezik ki, hogy 500 millió embert miként lehet majd nyomon követni minden óra minden pillanatában. A cég, ahol leadták a rendelést az Alien Technology -vagyis Idegen Technológia- nevű cég. Ez a cég az Új-világrend megvalósításán dolgozó cég és azt tervezi, hogy a világon minden árút ilyen RFID chippel fogja ellátni. Mint vásárlók mi magunk nem tudjuk melyik termékekben vannak benne ezek a chippek, mert míg a Gillette észlelhetővé tette ezeket teljesen láthatatlanul is el lehet rejteni egy csomagolásban. Több, mint valószínű, hogy már régen ott vannak ezek a kémchippek azokban a termékekben, amiket rendszeresen vásárolunk.

A világunkat irányító elit őrült elképzelése szerint az emberiség irányításának ideális módja a mikrochippelt populáció egy globális központi számítógéppel történő irányítása. Már léteznek ilyen szuper számítógépek, mint például az izraeli Marylandben (Mária földjén) található 20 milliárd bit/másodperc kapacitású megaszámítógép. Jelenleg ez a világ legnagyobb kapacitású számítógépe. Az emberi agy 5000 bit/másodperc kapacitású tehát egy ilyen szuperszámítógépre akár egy ország népességét is rá lehet kapcsolni. A Dr. Carl Sanders által kifejlesztett beszédes elnevezésű "fenevad jele" mikrochippet már kikisérletezték Indiában, mint termékenység gátlót és a vietnami háborús veteránokon, mint magatartásbefolyásolót. Szerencsétlenek, amikor a közvéleményhez fordultak elembetegeknek állították be őket. Egy másik kifejlesztett high-tech mikrochip már tartalmazza egy ember nevét, fényképét, TB számát, ujjlenyomatát, fizikai leírását, családi történetét, címét, foglalkozását, adószámát és erkölcsi bizonyítványát. 1994-ben az Intel Corporation egy 5 éves megbízást kapott a bőr alatti mikrochippek kikisérletezésére. A chip kétirányú kommunikációra képes, tehát szatelliten át üzeneteket küld a központi számítógéphez, de üzeneteket a chiphez is lehet küldeni ugyanilyen úton. Az elv azonos a televízió receiverekkel, amiket távolról lehet programozni. Már 1966-tól egy CIA pszichológus az agy és a számítógép közötti kétirányú kommunikációról beszélt. Amikor egy ilyen chip be van ültetve a testnek egy olyan pontjára, ahol a központi idegrendszerrel kommunikálhat, akkor a működésünk minden területe befolyásolható lesz: a foganástól kezdve befolyásolt gondolatokon át a magatartásig. Ami az IBM-et illeti már régen kifejlesztett egy láthatatlan bar kódolási rendszert, ami 3 szet 6 számjegyű számsorból áll (666) és fájdalom nélkül lehet lézerrel a bőrre égetni egy másodperc töredéke alatt anélkül, hogy a személy akár tudna róla. Ezt jelenleg teheneken alkalmazzák, de ki tudja már hány új szülöttnek a bőrére sugározták rá az újszülött osztályainkon világszerte. A jelzés nem észlelhető szabad szemmel.
íbr> Az USA DARPA egy olyan projektet folytat, a Gandalf Project, aminek keretében egy mobil telefon követő készülékkel és a szatelitekkel, a biztonsági operativok ki tudják iktatni az Új-világrend ellenségeit a föld déli féltekén. Állítólag a csecsen vezetőt ilyen módszerrel gyilolták meg. Ám, hogy ezek az 'ellenségek' kik azt több hivatalos helyről és komoly dokumentációból tudhatjuk meg: AZ ABNORMIS EMBEREK. Szerencsére mivel tudjuk, hogy jobbára milyen embereket figyelnek meg, hallgatnak le, követnek és zaklattatnak központilag irányított fasiszta szervezett zaklató csoportokkal világszerte, nincs mit félnünk, hiszen meg tudjuk mondani teljes bizonyossággal, hogy kik is ezek az "abnormis emberek". Sorolom tehát őket, hogy az olvasó is tisztában legyen vele: 
szakszervezeti szervezők, háborúellenes aktivisták, globalizáció ellenes mozgalmak vezetői és tagjai, környezetvédelmisek, állatvédelmi aktivisták, civil szabadságokért és emberi jogkért kiálló személyek, leleplezők, hazafiak, a spirituális ébredés folyamatában lévő személyek, szentek, másként gondolkozók, átalagosnál magasabb intelligenciájú és erkölcsileg/spirituálisan fejlett termékeny korban lévő nők, és így tovább. A miheztartás végett: Ők az ABNORMIS SZEMÉLYEK. Őszintén szólva a globális diktatúra és azok mammut vállalatainak fasiszta vezetői szempontjából, majd minden ember a földön ABNORMISNAK minősíthető, ha már tisztában van azzal, hogy hány forint egy kalapács a legközelebbi barkácsboltban és eltűnődik azon, hogy a kormánya miért vette meg ugyanazt a kalapácsot 25.000 adófizető pénzen. Arról már nem is beszélve, ha valaki "más", mert a tömegkultúrától eltérő módon öltözködik vagy gondolkozik. Ha Ön eddig úgy vélte önmagáról, hogy normális, akkor most ennek a tévhitnek, kérem azonnal intsen örök búcsút, mert ahogy az Új-világrend szilárdul úgy lesz Ön is egyre gyanúsabb és abnormisabb, ha nem szellemileg visszamaradott, béna, süket és vak, illetve, ha nem pszichopata, szociopata vagy közönséges bűnöző.

Amiről még érdemes említést tenni az, az, hogy robotizált rendőrök és katonák már léteznek. A rendfenntartást is robotizálni és távirányításúvá akarják tenni. folytatás lesz itt ....
Probléma-Reakció-Megoldás
A világunkat irányításuk alatt tartó Globális Eltinek és Fekete Testvériség netwőrkjének van egy igen hatásos tömegmanipulációs eszköze, amivel érdemes mindenkinek tisztában lenni. Ezt a manipulációs 'fegyvert' probléma-reakció-megoldás manipulációnak lehetne nevezni. A Globális Elit stratégistái elsődlegesen teremtenek egy problémát, úgy, hogy összállítanak, finanszíroznak és kiképzenek egy ellenkező csoportot zavargások előidézéséhez, mondjuk egy létező struktúrával vagy eszmével szemben (egy ország, egy régió, egy kontinens vagy akár a demokácia), amit ők maguk akarnak átvenni vagy megváltoztatni. A mai időkben ilyen ellenkező csoport volt a KLA, a Koszovó Felszabadítási Hadsereg, akiket a Globálsi Elit médiái 'szabadságharcosoknak' és 'felszabadítóknak' állítottak be. Ezek a csoportok jobbára drog dealerekből, közönséges bűnözőkből, ultra nacionalistákból, radikálisokból és kisebbségekből állnak. Ugyanebben az időben a média segítségével démonizálják azt az országot, régiót, politikust vagy eszmét, amit meg akarnak dönteni vagy meg akarnak változtatni. Példának okáért Milosevic, Saddam Hussein, Kaddafi, akiket szinte új Hitlereknek állítottak be. De, hogy még teljesebb legyen a félrevezetés, a Globális Elit vagy a Fekete Testvériség tagjai beállnak a démonizált oldalra is, hogy azt felfegyverzzék, finanszírozzák és tanácsokkal lássák el.

Vagyis elöszőr létrehoznak egy problémát, amit ők maguk kreaáltak és amelynek mind két oldalán lényegében ők állnak. A problémát aztán kivonszolják a világ színterére a média segítségével. A média mindenféle borzalmas bűnöket mutogat, jobbára ártatlan civil áldozatokról. Ekkor az emberek felháborodva kiáltanak "valamit tenni kell az atrocitások leállítása érdekében!'. Vagyis megszületett a mesterségesen előállított reakció. Ez ma folyik Magyarországon is a cigány gyilkosságokkal, amiket a titkosszolgálat hajtott végre, illetve a Magyar Gárdával és az Egész Kossuth téri színjátékkal, aminek keretében 'radikálisokat' teremtettek a mádia, fizetett professzionális provokátorok és fizetett forradalmi vezetőkkel. És ez történik az USA-ban, Németoszágban és más országokban a fegyver kontroll leple alatt is. Az a sok iskolai vérengzés és bekattant ámokfutók, akik halomra gyilkolnak embereket egyáltalán nem azok, aminek látszanak.

Miután megszületett a probléma és a reakció, az Új-világrend bábmesterei előjönnek a megoldással. Ez a megoldás lehet az Egyesült Nemzetek békefenntartó haderege, egy ENSZ koalicíós erő, vagy egyensen NATO hasdsereggel folytatott háború. Ha a békefenntartókat sikerül bevinni azok soha nem mennek el, mint ahogy az oroszok sem távoztak Magyarországról. Igy aztán minden régióban, ahol várható volt ellenállás az Új-világrenddel szemben, beültettek ilyen békefenntartó seregeket, akik irányításuk alatt tartják a régiót, vagy egyenesen lerohanták a régiókat.
Drog ellenes háború
Az Amerikai Egyesült Államok drogellenes háborúja nem más mint egy durva tréfa. Az USA kormánya, de azon belül is a CIA, a világ legnagyobb drog uraságai. A drog pénzből Black Opokat, azaz titkos fekete akciókat finnaszíroznak világszerte, beleértve - állítások szerint - gigászi földalatti városokat, amikben nem csak emberek, hanem extraterrestriális lények is élnek. Folyt köv ....
Populáció kontroll: eugenika A Globális Elit tudatos populációcsökkentő politkát folytat. Ennek két leglátványosabb módszere az eugenika és a háborúk mérnöklése. Az eugenika az Elit módszere arra, hogy azoknak az embereknek a társadalmi reprodukcióját csökkentse vagy megállítsa, amelyeket ők maguk alacsonyabbrendű rassznak vélnek, hogy aztán egy mester rasszot hozzanak létre kívánatos genetikai karakterisztumokkal. Az eguenikának egy legközismertebb híve maga Hitler volt, de az eugenika már sokkal korábban elkezdödött és a mai napig tart. Az eugnika mögötti filozófiát egy bizonyos Thomas Malthustól származik, aki a 18. és 19. századokban azt szorgalmazta, hogy a szegényket úgy pusztítsák ki, hogy növeljék a betegségeket és a gyermek mortalitást. A malthausimizmust azóta sok szervezet adoptálta a programjaik alap ezsméivé. A Rockefellerek hozták létre az New Yorki eugenikai kutató klinikát és az első Nemzetközi Eugenikai Kongresszus Londonban tartották 1912-ben Winston Churchill jelenlétével. 1917-re 15 amerikai állam vezett be eugenika törvényeket az epilepsziások, az elmebetegek és a habituális bűnözők sterilizálásához. 1932-ben a 3. nemzetközi eugenikai kongresszus főtémája a négerek eugenikája volt. A kongresszuson ott volt egy náci, Dr. Ernst Rudint, akinek a részt vételét a Bush és a Hariman családok támogatták. Vissztérve Németországba Rudin a Rockefellerektől kapott finanszírozást annak a politkának a bevezetéséhez, aminek keretében streilizálták a szellemileg visszamaradottakat, a süketeket, a vakokat és az alkoholistákat.

Miközben 1941 és 43 között -ÉS NYÍLVÁNOSAN MÉG MA IS - a világ elítélte Hitlert a 'mester rassz' ideológiája miatt, az USA-ban példának okáért 42.000 embert sterilizáltak. 1948-ban a stterilizációs Liga Inc. megalapított egy eugenikai központot, ami belekezdett egy projektbe, aminek keretében fiatal gyermekeket sterilizáltak, akikről úgy vélték alacsony volt az intelligenciahányadosuk, holott jól tudjuk, hogy 13-14 éves korig az intellgienciahányados változó, tehát nem bizonyos, hogy egy gyermek, akik 6 éves kroában kissé butának tűnik, vagy 10 éves korában az iskolai jegyei rosszak, nem fog kiderülni róla 13-14 éves korában, hgy az IQ-ja 124. Ezt a projektet a Bush család egyik közeli baráti családja finanszírozta. A háború után pedig John D. Rockefeller és John Foster Dulles (a Rockefellerek egyik unokatestvére, a CIA vezetője, náci koncentrációstáborokban ügyködő zsidó náció tudosok Amerikába menekítője és azok sátánista agykontroll kísérletekre való felhasználója) kampányt folytattak a nem fehér populáció növekedése érdekében és 1952-ben létrehozták a Populáció Tanácsot, ami a mai napig létezik és a fehér emberek 0% lakossági növekedését szorgalmazza az USA-ban, a családi tervezést a fejlődő országokban és a Római Klub malthauzizmusának terjedését.

A Globális Elit eugenikai politikáját a Világbank finanszírozza, akik a Rio Summiton megduplázták az erre szánt támogatását. A születési rátát ma a fejlődő otrszágokban gazdasági szankciókkal való félelemkeltéssel biztosítják. A Globális Elit populáció kontrolra irányuló terveiről egy 1962/63-as beszámolóból értesülhetett a világ, egy titkos tanulmánycsoport által elkészített beszámoló, ami háború nélküli populáció kontroll technikákat dolgozott ki. Ez a tanulmány olyan módszereket emlegetett, mint a születések korlátozása vízbe és élelmiszerbe adagolt szerekkel, hogy csak azok tudjanak teherbe esni, akiknek aztán kiutalnak ellenszert. George Bush Hitler egyik támogatója az eugenika mozgalom egy nagy szószólója, olyan emberekkel egyetmben, mint Boyden Gray és William Draper III.. Draper nagyapaja Eisehower ideje alatt szorgalmazta az eugenikát, majd Johnsonnál járt végül sikerrel. 1969-be Bush részt vett egy meghallgatáson, aminek a főtémája 'a túl sok fekete babák veszélye' volt és 1972-ben amikor ő lett az USA ENSZ nagykövete, létrehozta a 'Önkéntes Műtáti Fogamzásgátlás Társaságot', egy sterlizációs ligát, amelynek célja, hogy folytassák az alacsony intelligenciájú gyermekek és nem fehér oszágok lakosságának streilizációját. 1988-ban, amikor Bush elnök lett, akkor ez a program tovább folytatódott.

háború a középosztály ellen a 80'as évektõl, minden közép és kis vállakozást elimilálnak.
a családi egységek tudatos felbontása, a nem kívánatosak holokausztozása
o mikrocsippezett populáció a nemzeti ID kártya után, ami egy biometrikus kártya
o az élelmiszer már úgy van készítve, hogy gyengék és betegek legyünk.
o How fluoride in the water supply causes mental retardation.
flór a vízben, amitõl szellemileg visszamradt gyermekeink születtek (ezért van most olyan sok buta és retardált ember
o Masszív populáció redukció ... az emberi faj 2/3-a ki lesz irtva
o Az embereket túlzsúfolt városokba terelik/kényszerítik, az élelmiszer csökkentve lesz mindez a fenntartható fejlõdés leple alatt.
o A populáció további lebutítása az iskolarendszerrel, egy teljes ÁL-történelem tanítása.
o Eugenika taktikák: oltások, vakcinák, amik halált és az eljövendõ gyermekeinkben szellemi fogyatékosságot okoznak.
o Fertözõ betegségek további terjesztése (Disznó flu, AIDS stb.)
o A HAARP és Scalar Hullámok használara (klíma háborúzás), amivel az emberiséget szubmisszióba kényszerítik (ez már nagyban folyik!!)
o Klímaháborúzás, tudatosan elõidézett gazdasági összeomolás, más nagy terrorista támadások amiket a martial law bevezetéséhez fognak használni. A martial law beálltával koncentrációstáborokba lesznek terelve az emberek. 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése