Menekült konteók

Menekült konteók

Az idei nyár kétségkívül legnagyobb visszhangot kiváltott, bel- és külpolitikai vonatkozásokkal bőven rendelkező eseménysorozata a „harmadik világból” Európába induló (és érkező) menekültek (más megfogalmazásban: illegális bevándorlók) története. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: hazánk nem csak a tízmillió labdarúgásszakértő, halászlé-expert és közgazdász országa, hanem az idegenrendészeké és terrorelhárítási szakembereké is. A körülbelül 15 évvel ezelőtti „szőrtelenített vagy szőrös” dichotómia, illetve a 2002-es parlamenti választások óta nem volt olyan téma, amely ennyire megosztotta volna az ország közvéleményét (felkészül: a 2024-es olimpia).

Mint minden hasonló esetben, a konteósok most is mozgósították szellemi energiáikat, s jól képzett virtuális szörferekként meglovagolva a sokszázezer fős menekülthullámot (micsoda költői kép, milyen nagyszerű metafora!) számos nagyszerű teóriát röpítettek világgá, a sokéves átlagnál is jobb időt futó politikusok, valamint ezek tanácsadóinak hathatós támogatásával.

Bennünket azonban ma (a francia forradalom évfordulóján) elsősorban a történések összeesküvés-elméleti része érdekel. Szép sorban elővesszük a legelterjedtebb menekült-toposzokat, s noha nem lesz egyszerű, megpróbálunk konteótudományi alapon egy kis rendet tenni ebben a kérdésben, felsorakoztatva a pro és a kontra érveket. A tutit most sem fogjuk megmondani, de hogy lesz egy kis vita, abban szinte biztosak vagyunk (és előre örülünk is neki).

A téma komplexitása lehetetlenné teszi, hogy minden aspektust alaposan elemezzünk, de a legfontosabb kérdések szerinti csoportosítás talán ad egy kis mankót a majdani kommentekhez.

1.) Kik gerjesztik és finanszírozzák a menekültáradatot?

A kérdés abszolút jogos és ésszerű (avagy szeptembertől ismét: észszerű). Az illegális migrációval foglalkozó szakemberek mellett maguk a menekültek egy része is beszámolt arról, hogy a főként Észak-Afrikából, Szíriából vagy Afganisztánból indulók fejenként gyakran sok ezer dollárnak megfelelő összeget fizetnek ki a szervezett embercsempészeknek azért, hogy ezek a biztonságos Európába juttassák őket. Na és honnan van ezeknek a szerencsétleneknek több ezer dollárjuk, amikor zömében olyan országokból érkeznek, ahol az átlagos éves jövedelem nem éri el az ezer dollárt? Kik szervezik, támogatják és irányítják őket, kik biztosítják számukra a logisztikát?

A gyanakvóknak csuklóból megvan a válaszuk, sőt: a válaszaik. Az állami gyanúsítottak között az USA éppúgy megtalálható, mint Izrael, Oroszország vagy Törökország, de az ISIS és az Új Világrend megteremtéséről álmodozó szabadkőművesek és/vagy illuminátusok sem úszták meg a célkeresztbe kerülést. Vegyük akkor sorra a fontosabb (és valószínűbbnek tűnő szereplőket).

1.1.) Az USA

Amerika már a kezdet kezdete, az ötvenes évek óta gyanakodva figyelte az egyre terebélyesedő európai integrációt, s ahogy az Unió egyre több államot nyert meg magának, Washington egyre idegesebb lett. Nem csoda: az Egyesült Államok jelenlegi egyetlen potenciális gazdasági vetélytársa az EU, a dollárnak pedig az euró.

Kínát és a jüant most hagyjuk. Egyrészt ők még jól elvannak ott, a messzi Ázsiában, másrészt nekik még úgy 30-50 évre szükségük van, hogy a kifogyhatatlannak tűnő, olcsó munkaerő fegyverén kívül technológiában és kutatás-fejlesztésben is felvegyék a versenyt a Nyugattal.

Szóval az USA elérkezettnek látta az időt arra, hogy az iszlám világban már régóta érlelődő (részben az általuk előidézett) feszültségeket kihasználva bevigyen egy gyomrost az öreg kontinensnek. CIA-ügynökök százait szabadította rá a forrongó régiókra, humanitárius szervezetek álcáján keresztül dollár-százmilliókat, milliárdokat osztott szét a nyomorgók között, fedőcégek közreműködésével logisztikai támogatást (például hajókat) biztosított a szállításukhoz, kihasználta az amerikai zsoldban lévő helyi szervezők és véleményvezérek befolyását a közéletben, a sajtóban és a suttogó propaganda területén, Európa felé irányítva a tömegeket. A céljukat máris elérték: Brüsszel teljesen zavarodottnak tűnik (persze sose a határozottságról és a gyors döntéseiről volt híres), a tagállamok között újabb széthúzás mutatkozik, s a görög válság, továbbá az egyre markánsabb brit különutasság (amelyek hátterében ugyancsak feltűnik a csillagos-sávos lobogó elmosódott körvonala) még rátett egy-egy lapáttal a helyzetre. Nézzük csak meg a dollár/euró keresztárfolyam alakulását az elmúlt hónapokban, s máris megvan a válasz az alapkérdésre: kinek is használt mindez?

Ellenérv: csak egy biztonságpolitikai analfabéta tételezheti fel az USA-ról, hogy hajlandó lenne több milliárd dollárt arra áldozni, hogy legjelentősebb történelmi és ideológiai szövetségesét, a saját kulturális és civilizációs gyökereit jelentő Európát (benne az amerikaiak által kitalált és vezetett NATO 24 tagjával) szándékosan és előre kitervel módon ilyen kihívás elé állítja. 2014-ben az USA-EU kereskedelmi mérleg (amerikai nézőpontból) 142 milliárd dolláros negatívumot (passzívumot) mutatott, amit egy gyengülő európai gazdaság (gyk. az olcsóbb euró) csak tovább ronthat, hiszen ebben az esetben az európaiak kevesebb amerikai terméket fognak vásárolni, mert az drágább lesz. Ráadásul egy gyengülő Európa egyúttal egy relatíve erősebb Oroszországot is jelent, márpedig ez úgy hiányzik az USA-nak, mint Budaházy Györgynek a Budapest Pride.

1.2.) Izrael/Moszad

Naná, hogy a zsidók állnak az egész mögött. Három legyet ütnek egy csapásra: szomszédságukban megszabadulnak egy csomó arabtól (csak Szíriából kétmillió ember távozott, márpedig a palesztinokon kívül ez az ország a zsidó állam talán legengesztelhetetlenebb szomszédja), új témát adnak az antiszemita európai szélsőjobbnak (akik lassan már jobban fogják utálni a muszlimokat, mint őket), s harmadsorban pedig tesznek egy óriási szívességet nagy szövetségesüknek, Amerikának (lásd az előző alpont levezetését).

Ellenérv: azt feltételezni egy nyolcmilliós ország körülbelül 1200 fős titkosszolgálatáról, hogy képes kidolgozni, megszervezni, lebonyolítani és főleg pénzelni egy ekkora szabású titkos műveletet, amely Marokkótól Afganisztánig mintegy tucatnyi országot érintve több, mint kilencezer kilométeres frontvonalon át húzódik, s a bruttó hazai termék kábé egy százalékába kerül hat hónap alatt, amit el is tudnak tüntetni a kíváncsi szemek elől – nos, ennek hallatán még Herzl Tivadar is büszkén kihúzná magát.

1.3.) Törökország

A törököknek teleszaladt a zsákjuk egy csomó dologgal. Elegük van például abból, hogy az EU évtizedek óta hitegeti őket a csatlakozási kérelmük pozitív elbírálásával, de mindez jórészt a szavak szintjén maradt (Törökország 1987-ben kérelmezte az akkor még Európai Közösségekbe történő bebocsájtását, 2005 óta tárgyalnak kisebb-nagyobb intenzitással Brüsszellel). Elegük van a folyamatos, főleg emberi jogi kioktatásokból, s mostanra betelt az ankarai pohár. Török területen, a 75 milliós országban több, mint kétmillió (!) menekült él, akiknek csak az alap-élelmiszerekkel és minimális tisztálkodási szerekkel történő ellátása évente kétmilliárd dollárjába kerül Erdoganéknak, miközben ugyanezen idő alatt az 500 milliós Európai Unió összesen kétszázezer menedékkérőt fogadott be. A törököknek van elég bajuk a saját kurdjaikkal, s elérkezettnek látták az időt a menekültek diszkrét „átirányítására”. Hadd szívjanak most már az európaiak is egy komolyabbat, ha már olyan nagy a pofájuk és olyan fejlett a jogérzékük – gondolhatták az ankarai Ak Saray-ban (Fehér Palota, a török elnöki rezidencia).

Ellenérv: az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), az EU, valamint a nemzetközi humanitárius szervezetek elég komolyan kiveszik a részüket a Törökországban tartózkodó menekültekről történő gondoskodásból (csak az elmúlt 12 hónapban félmilliárd dollárt csengettek ki), ráadásul az összes ilyen táborban nyüzsögnek az UNHCR emberei, valamint a nyugatiak hírszerzői és terrorelhárítói, úgyhogy nagyon nehéz lenne egy ilyen gigantikus műveletet úgy megszervezni, hogy senkinek ne tűnjön fel. Erdogan meg azért azzal is tisztában van, hogy ha egy ilyen kiderül, Dzsibuti és Banglades is hamarabb fog csatlakozni az Unióhoz, mint ők.

1.4.) Oroszország

A szénhidrogének világpiaci árának zuhanásával Putyin roppant kellemetlen helyzetbe került, hiszen elég nehezen (konkrétan: sehogy sem) tudja pótolni az orosz államkasszából így kieső tetemes bevételeket, amelyek jó részét már előre elköltötte (hogy úgy mondjam: előre ivott a medve bőrére). A kekeckedő Unióval amúgy is elég sok baja volt az utóbbi időben, gondoljunk itt a krími vagy a Donbassz-események negatív európai visszhangjaira. Vlagyimir Vlagyimirovics tehát mozgósította a nemes KGB-emlőkön nevelkedett SZVR-állományt, hiszen minél rosszabb Európának, annál jobb Oroszországnak. Első körben tehát a meglévő közel-keleti és észak-afrikai kapcsolataikon keresztül felheccelték azt a pár százezer menekülni kívánót, hogy ostromolják meg az Unió déli határait, de a java csak most következik: ha a moszkvai nemzetbiztonsági tanácsadók tervei beválnak, néhány hónap múlva Ukrajnából várható a minden eddiginél combosabb menekülthullám. S csak mondom: elég kínos lesz a kárpátaljai magyaroknak azt mondani, hogy ha Magyarországra jönnek, nem vehetik el a magyarok munkáját, vagy azt, hogy takarodjanak vissza, mert ez nem az ő hazájuk. Ráadásul az ungváriak, munkácsiak, nagyszőlősiek és beregszásziak zöme nem tranzit-szándékkal érkezik majd, mint a mostani afgánok, szírek vagy líbiaiak, hanem itt akarnak majd letelepedni, elvégre magyarok, és sokan már állampolgársággal is rendelkeznek.

Ellenérv: Putyinra (és stábjára) mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy ne tudnának számolni. Egy megroppanó Európa nem lehet Oroszország érdeke, hiszen az Unió az oroszok legfontosabb befektetője (az oroszországi külföldi befektetések 75%-a uniós államból érkezik) és termékeik fő vásárlója: 2014-ben az EU 182 milliárd euróért vásárolt orosz terméket (főleg kőolajat és földgázt), ugyanakkor csak 103 milliárd euróért adott el különféle árucikkeket Moszkvának (elsősorban gépipari termékeket, vegyiárut, mezőgazdasági termékeket és gyógyszereket). Ha minden kötél szakad, a mostani nyomott árakon Európa be tudja szerezni a szükséges nyersanyagokat más piacokról (Közel-Kelet, északi-tengeri gázmezők, európai palagáz), míg az oroszok nem fogják tudni másnak eladni a saját cuccot (szállítási kapacitás hiánya más irányokba), tehát nem lesz pénzük például élelmezni a lakosságukat, vagy korszerűsíteni iparuk egyre öregedő gépparkját.

1.5.) Az ISIS

A fél Európát is magába foglaló, szélsőségesen iszlám alapokon nyugvó kalifátus megálmodóinak terve egyértelműen az Unió végzetes meggyengítése és a földrész (zsidó-keresztény alapokon nyugvó) kultúrkörének megsemmisítése. És van-e erre hatékonyabb módszer, mint ráereszteni a kontinensre milliónyi (90 százalékban muzulmán vallású) menekültet? Az ISIS jól tudja, hogy Európa nem engedhet meg magának radikális védekezési formákat, hiszen ezekkel saját, számtalanszor hangsúlyozott erkölcsi alapjait semmisítené meg. Összeurópai haderő akkor sem lőhetne például menekülteket szállító hajókra, ha lenne ilyen, uniós nemzetállam pedig azért nem tehetne ilyet, mert abban a pillanatban kiiratkozna a klubból, s azonnali hatállyal a teljes kiközösítés lenne az osztályrésze, ennek minden (politikai, gazdasági és pénzügyi) következményével együtt.

Ellenérv: az ISIS erejét és befolyását rendszeresen és jelentősen túldimenzionálják az európai sajtóban, egy-egy iraki település általuk történt (jórészt ideiglenes) elfoglalását pedig már-már Lengyelország nácik általi 1939-es lerohanásához hasonlítják. Kétségkívül tudnak fejtörést okozni, de sem szervezetileg, sem személyi állományilag, sem logisztikailag nem alkalmasak stratégiai célok megvalósítására. Akármilyen erőszakosan is próbálják elhitetni a világgal (és önmagukkal), hogy globális lehetőségeik vannak, sokak szerint valójában nem többek, mint egy regionális terrorcsoport, néhány tízezer vallási fanatikussal, akiket egy összehangolt és koncentrált, néhány hetes, jól megtervezett, katonai és titkosszolgálati együttműködésben lezavart akciósorozat a helyére tudna tenni. Hogy ez miért késik, na az a konteó.

1.6.) Önerő

Nincs itt semmiféle hátsó hatalom és gonosz szándék. Minden pohár betelik egyszer, s a (polgár)háborúk, törzsi villongások és egyéb fegyveres konfliktusok miatt szülőföldjükről távozni kényszerült milliók 2015-re jutottak el arra a pontra, hogy nem elégednek meg egykori hazájuk közvetlen szomszédságának viszonylagos biztonságával, hanem továbbállnak dúsabb legelők és gazdagabb vadászmezők felé. Törökország betelt, Afganisztánban és Irakban továbbra sincs se nyugalom, se béke, Észak-Afrikában egyre kétségbeejtőbb a helyzet, Fekete-Afrikáról meg jobb nem is beszélni. Ezekről a helyekről nézve Európa tényleg a minden világok legjobbika, nem csoda hát, hogy ennyien próbálnak szerencsét mifelénk, lehetőleg még a tél beköszönte előtt. Mindez előre látható volt, s hogy az európai kormányokat állítólag felkészületlenül érte, az csak őket (és titkosszolgálataikat, valamint külpolitikai és nemzetbiztonsági szakértőiket) minősíti.

2.) Menekülthullám és terrorizmus

Az elmúlt hónapokban számtalan helyen olvashattuk, hogy a közel-keleti terrorcsoportok (kiemelten az ISIS) a menekültek közé keverik a saját embereiket, akik így bejutnak az Unióba, menekült-státuszt szereznek, majd ezt kihasználva (öngyilkos vagy nem-öngyilkos) merényleteket fognak végrehajtani, illetve további merénylőket toboroznak az elkeseredett illegális migránsok között, tűzbe és vérbeborítva kontinensünket. Önjelölt biztonságpolitikai szakértők, levitézlett titkosszolgák és „nevük elhallgatását kérő, a területet jól ismerő” terrorelhárítási profik hívják fel a figyelmet a menekültek nemzet- és közbiztonsági szűrésének fontosságára, minden afgán kecskepásztorban és négygyerekes szír családanyában önrobbantó terroristát szimatolva. Nem szeretnék hosszan vitatkozni ezekkel az urakkal, én is jobban érzem magam, ha a biztonságomért felelős szervek ott vannak a szeren, ezért csak röviden ellenérvelek.

Képzeljük magunkat egy pillanatra Abu Bakr al-Bagdadinak és ezzel párhuzamosan hívjuk a józan észt segítségül: az alábbi két verzió közül válasszuk ki a nekünk (mondom: Abu Bakr al-Bagdadinak) inkább megfelelőt. Kiválasztom a legmegbízhatóbb, legfanatikusabb és legjobban okosabb embereimet, akiket Európába akarok küldeni merényletek elkövetése céljából. Mit teszek?

a.) Ötszáz további ember közé vegyítve valamikor áprilisban felrakom őket egy rozoga, minden eresztékében recsegő-ropogó, amúgy kétszáz személy befogadására alkalmas hajóra és nekieresztem a Földközi-tengernek, majd imádkozom, hogy lehetőleg ne süllyedjen el. Az emberem nagy nehezen partot ér Lampedusán (vagy valamelyik görög szigeten), ahol az olasz/hellén bevándorlási tisztviselők ujjnyomatot vesznek tőle, kihallgatják, a lehetőségekhez képest leellenőrzik, lefotózzák, majd vagy táborba zárják, vagy (ha legalább közepesen ügyes) lelép és továbbmegy a kontinens belseje felé (május). Esetleg Macedónia és Szerbia érintésével hetek múlva, több száz kilométerrel a lábaiban és a foszladozó cipőjében elérkezik Magyarországra, a vendégszeretetükről híres rendőrök és fociszurkolók hazájába. Itt (június) megismétlődik (vagy elkezdődik) a regisztrációs procedúra, kicsit megdobálják rohadt zöldséggel, esetleg hashajtós teát kap, a taxisok jól lehúzzák, majd a rendőrök becsukják és várhatja további sorsáról a döntést, mialatt magában százszor elátkozta az ISIS-t, al-Bagdadit és az egész pereputtyát. Ha minden jól megy, átcsusszan a magyar-osztrák határon és úgy július elején már Németországban is lehet, ahol lefogyva, megviselve, érvényes iratok nélkül elkezdi szervezni a merényletet, mialatt fotója és biometrikus azonosítói már úgy tíz különféle adatbázisban szerepelnek.

b.) Kiválasztok egy Európából érkezett, uniós (francia, brit, belga, holland, német, dán, stb.) útlevéllel születése óta rendelkező, az adott nyelvet anyanyelvi szinten beszélő muszlimot, amilyenből több száz áll a rendelkezésemre (néhány 2013-as szám itt alul). Eligazítom, kiképzem (két hét) és egy kis kerülővel (mondjuk Kairón vagy Sharm el-Sheiken keresztül, a nyaralásról hazatérő honfitársai között) visszaküldöm Párizsba, Londonba vagy Brüsszelbe, ahol elkezdheti a szervezést.

Amúgy meg lehet, hogy az eleve Európában élő rajongóim közül választanék, van belőlük elég (lásd Charlie Hebdo).

Oké, szándékosan leegyszerűsítettem, de akkor is: te melyik forgatókönyvet választanád?

3.) A menekültek és a bűnözés

Vannak olyan honfitársaink, akik nem azért menekült-ellenesek, mert az általuk képviselt terrorveszélytől tartanak, hanem azért, mert egyéb súlyos, köztörvényes bűncselekmények elkövetését vizionálják.

3.1.) A menekült-ellenesek

Az isten tudja, milyen sötét vidékekről idetévedt emberek egészen más kultúrával, szokásokkal, hagyományokkal rendelkeznek, mint mi. Valamennyien hallottunk már a nők alárendelt szerepéről az iszlám társadalmakban, arról, hogy gyakorlatilag tárgyként, használati eszközként kezelik őket. Szaúd-Arábiában például nem kaphatnak jogosítványt, több arab országban gyereklányokkal köthetnek házasságot, ráadásul még mindig dívik a többnejűség, s mindannyian értesültünk a tömeges erőszakolásokról, láttunk videókat a nyilvános, brutális kivégzésekről, korbácsolásokról, csonkításokról.

Na erre nincs semmi szükség! Európa (és benne Magyarország) egy keresztény alapokon nyugvó társadalom, amelytől évszázadok óta idegen az efféle gyakorlat. Még csak az hiányzik, hogy tömegesen befogadjuk őket és húsz év múlva a katolikus templomok bezárást követeljék, párhuzamosan a saria bevezetésével.

Sokat lehet olvasni a közegészségügyi kockázatokról is, amit az elmaradott régiókból érkezettek jelentenek. Olyan fertőzéseket, betegségeket, kórokozókat hordoznak, amiket orvosaink eddig csak tankönyvekből ismertek. Az európai ember szervezete egyszerűen nincs felkészülve ezekre, s az egészségbiztosításnak is hatalmas teher lesz, ha egy járvány egyszer csak felüti a fejét valamelyik menekülttáborban, s átlépi ennek kerítését.

A gondokat ott kell megoldani, ahol keletkeznek. A rájuk szánt uniós és magyar pénzeket fordítsuk szíriai, afganisztáni, szomáliai vagy líbiai táborok létesítésére és fenntartására, de semmiképpen se bátorítsuk őket arra, hogy Európába jöjjenek, elvéve az itteniek munkahelyeit. Az idei év első három hónapjában 33 ezren folyamodtak menedékért a magyar hatóságokhoz (a rengeteget rinyáló olaszok ennek alig a felét kapták a nyakukba ugyanebben az időszakban!), s ez (ha nem építjük meg a kerítést) év végére elérheti a 150 ezret! És ennél még riasztóbb az az adat, mely szerint az egymillió lakosra vetített menedékkérelmek száma Magyarországon a legmagasabb: 3322, míg az uniós átlag ennek az egytizede (365).

Hát kell még további érv a menekültek ellen? Köszönjük, de nem kérünk belőlük, van nekünk bajunk elég nélkülük is.

3.2.) A menekültpártiak

A menekültkérdésre adott válasz a lehető legegyszerűbb, nem kell agyonideologizálni: civilizált kultúrember egyszerűen nem fordíthat hátat a nyomor és az életveszély elől menekülő embertársának, függetlenül annak bőrszínétől vagy vallásától. Emberi kötelességünk, hogy lehetőségeinkhez mérten segítsük őket. Amúgy a menekültellenes hiszti nehezen érthető: az 500 milliós Európai Unió 2013-ban például összesen 138 ezer menekültet fogadott be, ebből a számból Magyarország 420(négyszázhúsz) fővel vette ki a részét. Az uniós tervek szerinti kvótarendszer értelmében (amit Orbán Viktor nemes egyszerűséggel őrült ötletnek nevezett) az elkövetkezendő két évben hazánk 307(háromszázhét) menekültet kellene befogadjon.

Most őszintén: 307 menekült két év alatt történő befogadása tenné tönkre a magyar gazdaságot és a hazai munkaerőpiacot? Mert ha igen, akkor nagyobb a córesz, mint amekkorának most kinéz. Amúgy pedig az a valószínűbb, hogy ennyi embert sem lehet majd találni, aki itt maradna ahelyett, hogy továbbálljon boldogabb (gazdagabb) országok felé.

4.) A bevándorlás, mint alapkérdés

Ha túllépünk a módszertani kérdéseken, az egész menekültügy végül is a következő alapkérdésre redukálódik: jó dolog-e az Európán kívüliek (értsd: nem-fehérek és nem-keresztények) tömeges befogadása, számukra menedék nyújtása? Mindkét oldalnak megvannak a maga érvei, amiket ezerszer hallhattunk és olvashattunk, ezért csak röviden (és elnézést, ha az unalomig ismert számokat látjátok).

4.1.) Pro

Kontinensünknek jelenleg kábé 720 millió lakosa van (ezen belül az EU-nak 500 millió). Valamennyi nagy földrajzi régiót figyelembe véve itt a legalacsonyabb a születések száma. Ezer lakosra itt átlagosan tíz élveszületés jut.

Magyarországon ez a szám 9,3, szemben a halálozásokra vonatkozó 12,8-cal. Ez praktikusan azt jelenti, hogy idehaza minden évben kevesebben leszünk úgy 34-35 ezerrel – ha a bevándorlást nem számítjuk.

Összehasonlításként: az ezer lakosra vetített élveszületési szám Észak-Amerikában 12,5, Kelet-Ázsiában 14, Dél-Amerikában 18, a Közel-Keleten 23, míg Fekete-Afrikában 38. Nem kell matematikaprofesszornak lennünk ahhoz, hogy kiszámoljuk, mit hoz a jövő, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A napokban nyilvánosságra került becslés szerint (ha nem következik be jelentős demográfiai változás) 2060-ra az ország népessége alig fogja elérni a nyolc milliót, közülük 2,7 millió fő 65 évnél idősebb lesz. Ha a nyugdíjrendszer nem változik s megmarad a mostani felosztó-kirovó típusúnak, nagyjából három millió aktív dolgozónak kell majd eltartania önmagát és a körülbelül öt millió még (és már) nem dolgozót.

Ugye nem kell folytatnom?

Gondolom, mindenki egyetért, hogy előbb-utóbb kell valami megoldás. A határon túli magyarok állampolgársággal történő, gyakorlatilag automatikus ellátása csak tüneti kezelés, hiszen hiába kaptak az elmúlt egy-másfél évben mintegy hatszázezren magyar útlevelet, nyolcvan-kilencven százalékuknak esze ágában sincs átköltözni és itt dolgozni, adózni, valamint befizetni a tébéjárulékot. Ezzel szemben az elmúlt öt évben 400 ezren (van, aki szerint 500 ezren) kivándoroltak, s kétharmaduk nem is akar visszajönni. Csak érdekességként teszem hozzá: ebből a számból 82% negyven évnél fiatalabb, 31%diplomás.

Nincs más út, mint a bevándorlás elősegítése. A darwini alaptétel szerint nem a legerősebbnek és nem is a legokosabbnak vannak a legjobb esélyei a túlélésre, hanem annak, aki a legjobban, leggyorsabban alkalmazkodik. Azok az államok, amelyek egyrészt komoly gyarmattartói múlttal rendelkeznek (Franciaország, Egyesült Királyság, Hollandia, Belgium, Portugália, stb.), másrészt a hatvanas-nyolcvanas évek között jól futott a szekerük (Németország, a skandinávok) már jelentős bevándorló-népességgel rendelkeznek, az egykori szocialista tábor viszont ilyen szempontból komoly lemaradásban van. És ha nem reagálunk, szívni fogunk. Ha nem mi, utódaink egészen biztosan.

Ha valaki a szememre hányná, hogy keverem a menekült és a bevándorló fogalmát, annak csak annyit mondok: a ma menekültje a holnap bevándorlója.

Persze a bevándorlás engedélyezése lehet szelektív. Ott van például az amerikaiak gyakorlata, akik az elmúlt évszázadban többször is nemzeti kvótákat vezettek be, tehát előre megmondják, hogy egy-egy adott országból (vagy régióból) hány bevándorlót fogadnak. Vagy Ausztrália, Új-Zéland és Kanada példája, ahol időszakonként változó módon más-más szakmákat honorálnak plusz pontokkal (a hazai gazdaság igényeinek megfelelően).

És akkor még nem beszéltünk a dolog humanitárius oldaláról. A menekültek zöme az éhezés, az európai aggyal szinte felfoghatatlan nyomor, a nélkülözés, a háború, a betegségek, a mindenféle elnyomás és gyakran a halál elől menekül. Az vesse rájuk az első követ, aki hasonló helyzetben nem próbálna meg mindent, hogy önmagának, családjának (és főként gyermekeinek) emberhez méltó(bb) jövőt biztosítson.

4.2.) Kontra

Nincs szükségünk bevándorlókra, Európán kívüliekre pedig még annyira se. És ne tessék jönni a Szent István-féle intelmekkel, a jászokkal és a kunokkal, József Attilával és Petrovics Sándorral: a 21. században vagyunk, nem a tizedikben, nem a tizenötödikben és nem a tizenkilencedikben. Trianonnak egyetlen pozitív hozadéka volt (mondjuk keményen megfizettük az árát): egyike vagyunk a földrész etnikailag és kulturálisan legegységesebb, leghomogénebb államainak, s ezt nem fogjuk önként és dalolva feladni. Mi is nyitott szemmel járunk-kelünk a nagyvilágban, s látjuk, hová vezet a fékeveszett liberális multikulti: megnéztük magunknak például a párizsi Goutte d’Or negyedet a 18. kerületben (a lakosság 38 százaléka színesbőrű), a londoni East Endhez tartozó Tower Hamlets-et (55 százaléknyi ázsiaival és feketével), de jártunk a berlini Östliches Kreuzbergben is, ahol háromszor annyi mecset van, mint keresztény templom.

Köszönjük, de ebből nem kérünk. Akkor sem, ha ez lenne az ára a Nyugat osztatlan rokonszenvének. Megleszünk enélkül is.

Nem vagyunk hülyék, tudjuk, hogy Magyarországnak vannak (és főleg lesznek) demográfiai problémái, de ezeket lehet orvosolni színesbőrűek bevándorlása nélkül is. Határaink mentén, a közvetlen szomszédságunkban kétmillió magyar él, akik még évtizedeken keresztül pótolni tudják azt az évi 35 ezres természetes fogyást, ami a születések és halálozások különbsége, ráadásul egy megfelelő család- és nemzetpolitikával a családonként várható (és kívánatos) gyerekszámot tíz év alatt fel lehet tornászni arra a minimális 2,1-es értékre, ami biztosítja legalább a demográfiai nullszaldót. A menekültekre és bevándorlókra költött költségvetési pénzeket családi pótlékra és más, gyermekvállalást ösztönző juttatásokra kell fordítani, nem befogadóállomásokra, afgánok és szomáliaiak oltására és szíriaiakat támogató segélyekre.

Az Egyesült Államokban a lakosság 6,5 százaléka afroamerikai férfi, viszont a börtönökben unatkozó elítéltek 40 százaléka tartozik ehhez a kategóriához. Ez (ha jól számoljuk) legalább hatszorostúlreprezentáltságot jelent. Nem vagyunk rasszisták, meg persze van szociokulturális és történelmi háttér, satöbbi, de ugye ez a szám nem igényel különösebb magyarázatot?

A bevándorlási folyamat olyan, mint egy repedés a völgyzáró gáton. Először éppencsakhogy nedvesedik a fal, majd egy vékony vízér jelenik meg, amely lassan-lassan tágul, mígnem az ár robbanásszerűen elmossa az egészet. Most beengedünk két tucat menekültet, pár év múlva pár százan, később több ezren, majd tíz- és százezren lesznek, s előbb-utóbb szalafista saria-rendőrség fog járőrözni a Nagykörúton, ahogyan az nemrégiben Wuppertalban történt.

Ha már minden kötél elpattant, és ha bevándorlók nélkül tényleg nem lehet fenntartani az ország működőképességét, akkor nézzünk körül a velünk évszázadok óta együtt élő európaiak között. Szlávok, germánok, esetleg (végszükség esetén) latinok jöhetnek szóba. Tótoknak, rácoknak, ruszinoknak nem kell túl sokat magyaráznunk, hogy kik vagyunk és mit várunk tőlük, ha a part szakad. Az oláhokkal lenne egy kis gond, de ezt előbb-utóbb megoldjuk, csak színesek ne jöjjenek, mert betegséget hurcolnak be, bűnözést, valamint intoleranciát és hetedik századi szokásokat és törvényeket.

Ez a mi hazánk, ez itt Európa.

---

A menekültkérdéssel kapcsolatosan lehetne még tovább dagasztani a konteókat, lehetne további (többé-kevésbé provokatív) bekezdéseket írni, de azt hiszem, egy vitaposztra ennyi is elég. Várom a Konteóblog szellemiségéhez méltó, szalonképes, mindkét oldali kommenteket, s bízom abban, hogy most sem kell a moderáció eszközéhez nyúlnom.

A Konteóblogon található posztok nem mindig a szerző magánvéleményét tükrözik, az itt megjelenő írások ugyanakkor az írói munkássága részét képezik és nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést, sem  az ugyanazon jogszabály 9. pontjában definiált befektetési tanácsadást. Mielőtt tartalékait befektetné, az olvasónakazt tanácsoljuk, hogy kétszer is gondolja meg, milyen hülyeséget csinál. Mindezekre tekintettel a Konteóblog adminja nem vállal semmiféle felelősséget a blogon megjelent bármelyik információra vagy adatra alapított olvasói befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért, elmaradt haszonért vagy költségért. Valljuk, hogy konteósnak lenni legalább olyan erős alkotmányos jog, mint hülyének!

Ápdét: jelen poszt kibővített és aktualizált verzióját elolvashatod a 2016. december 2-án a könyvesboltokba kerülő Konteó3-ban, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel és egy elméleti összefoglalóval együtt.