2016. május 9., hétfő

Túléljük



Túléljük




Katadyn Pocket Filter - a legtartósabb vízszűrő




2011.12.22. 09:15 numizmata

Régi, bár nem túl precíz túlélő mondás, hogy túl lehet élni három hónapot szeretet, három hetet élelem, három napot víz és és három percet levegő nélkül. Vegyük hát szemügyre közelebbről a víz problémáját, amit bizony semmilyen túlélési szituációban nem lehet megkerülni, ezért kulcsfontosságú.
A megfelelő minőségű ivóvíz biztosítását valahogy meg kell oldani, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen ugyanakkor nagy mennyiségben azt cipelni. Abból kiindulva, hogy éghajlatunkon, pláne a Kárpát-medencében szinte mindenütt található valamilyen természetes víz jó megoldást jelenhetnek a vízszűrő berendezések. A szennyezett víz ihatóvá tételére többféle lehetőség is kínálkozik, úgymint fizikai, kémiai, biológiai illetve ezen előbbiek kombinációja.


Vegyük hát górcső alá a svájci Katadyn cég egyik legkiválóbb termékét a Pocket Filtert. A szűrő rendkívül egyszerű, kézzel működtethető mechanikus elven működik, legegyszerűbben egy biciklipumpához tudnám hasonlítani. Méretét tekintve ~24x6 cm, a tömege pedig valamivel több mint fél kg. (fél liter víz súlya!!) 

Áll egy szívó, egy nyomó ágból valamint az egésznek a lelkét jelentő kerámia szűrőbetétből és az ezeket magába foglaló házból. A szívó ág elején egy előszűrő található, ami megakadályozza, hogy nagyobb szennyeződések eldugítsák a kerámia finom pórusait. Ajánlatos az szilárd anyaggal erősen szennyezett vizet ülepíteni szűrés előtt, mert így sokat segíthetünk az amúgy igen drága betét szolgálati idejének kitolásában. A gyártói adatlap szerint egy filter 50.000 liter víz ihatóvá tételére elegendő, ez persze nagyban függ a tisztított víz minőségétől.

Az ezüst ionnal kezelt szűrőbetét 0.2 mikronos méretig képes kiszűrni szilárd szennyeződéseket, ami azt jelenti, hogy a baktériumok és véglények 99.99%-a fennakad rajta. A véglények (tudományos nevükön protozoák) felelősek olyan megbetegedésekért mint például a malária vagy a trichomoniázis. Fontos, hogy vírusok ellen nem véd, tehát a biztosra szeretnénk menni, akkor vegyi vagy más fizikai/biológia utókezelés szükséges. (pl. UV fény)


Tapasztalataim szerint 1 perc alatt kényelmes tempóban 700ml vízet lehet átpumpálni, ami véleményem szerint igen jó kihozatali arány. Az filter beavatásakor tiszta vízzel kell átpumpálni, mert a gyártás során nagyon finom eloszlású kerámia por marad a betétben, ami aztán zavarossá teheti az amúgy szűrt vizet.

Katadyn Pocket

"Katadyn stopposoknak: Water Fresh" által nutnfancy





A szerkezet felépítése meglehetősen masszív, látszik rajta, hogy jól átgondolt, egyszerűen kezelhető, szinte bolondbiztos. Nem hiába került rendszeresítésre a világ számos hadseregében a Pocket Filter. A gyártó Európában húsz év garanciát vállal a termékre, az USA-ban pedig élettartam garanciát. Ez valami elkefélt EU-s szabályozás miatt van így, de az biztos, hogy nem kell attól tartani, hogy felmondja a szolgálatot, amikor szükség volna rá.






Élet a halál után




2011.11.11. 11:32 Dr P(r)epper


Néhány napja olvastam egy írást a válság által kétvállra fektetett Görögország mindennapjairól. Felmerül a kérdés, hogy mire kell felkészülniük a görögnek (és mindenki másnak, aki hozzájuk hasonló cipőben jár) miután már kisöpörték az összes fiókot és bedobták a törülközőt? Hogyan alakul az élet az Európai Unió egy olyan államában, ahol bármelyik nap lehúzhatják a rolót? Van-e élet a halál után?  
Görögország (lassan már mellé írhatjuk Olaszország és szeretett hazánk nevét is), jelenlegi helyzete kísértetiesen hasonlít Argentína 2001-es összeomlását megelőző hónapokra. Sajnos a világ nem tanult a történelemből, holott régóta tudott dolog, hogy rendkívül kockázatos gazdaságilag igen egyenlőtlen teljesítőképességű országok valutáinak egymás közti átváltási arányait rögzíteni, vagy átvenni egy másik ország fizetőeszközét (illetve létrehozni belőlük egy valutaközösséget). A másik leszűrhető tapasztalat, hogy az a kormányzati politika, mely az államadósság felhalmozását nem tudja kordában tartani, az olyan terheket ró a társadalomra, amely akár kisebb krízishelyzetek miatti instabilitás eredményeként a különböző társadalmi rétegeihez tartozó emberek teljes elutasításával nézhet szembe. A nemzetközi pénzpiacok a túlzott államadósságot az állami kötvényeket sújtó kockázati felár drasztikus megemelésével büntetik (ami Argentína esetében a hitelforrások kiszáradását jelentette és államcsődhöz vezetett), egyben az ország fizetőeszközét spekulációs támadásoknak szolgáltatják ki.
Argentína a 20. század első felében még a Föld gazdagabb országai közé tartozott, ám az ezredfordulóra az országnak a harmadik világ szintjére történő lesüllyedéséről lehetett beszélni. A 2001-es argentin összeomlás a népesség életszínvonalának általános romlásával járt. Az állam fizetésképtelenné vált, a befektetők búcsút inthettek a pénzüknek, nem jutott pénzhez egyetlen állami alkalmazott, egyetlen nyugdíjas sem.  A benzinkutakról elfogyott az üzemanyag, kiürültek a boltok és néhány nap alatt teljesen megállt az élet. Állandósultak a zavargások, tüntetések és a fosztogatás. Hosszú évekre mély szegénységbe süllyedt az ország. A 2002 év eleji pénzleértékelés legközvetlenebb kihatással a peso vásárlóerejére volt. A fizetőeszköz vásárlóerejében megjelenő veszteség különösen a középosztályt sújtotta. Ezek korábban, az 1990-es években, viszonylag magas életszínvonalat értek el. Most egy részük a szegénységkvóta alá került. A felső rétegek vesztesége nem volt ilyen magas, mivel ők vagyonukat eleve dollárban tartották, és a bérüket is gyakran dollárban kapták meg. 2002 közepére a népesség 27,5%-ának nem volt elegendő jövedelme ahhoz, hogy az alapvető élelmezési cikkek iránti szükségletét fedezze. Az infláció mellett hatalmas terhet rótt a lakosságra, hogy korlátozták a készpénzforgalmat, így akinek volt pénze, az sem tudta kivenni a bankból. Az automaták kiürültek, a bankkártyák értéktelen műanyag lapokká váltak. Már az összeomlás előtt is jelentős volt a feketén foglalkoztatottak aránya, így a forgalomban lévő pénz mennyiségének drámai csökkenése drasztikusan érintette ezt a réteget, hiszen kizárólag készpénzzel fizették őket.  Megnőtt a vidékről a nagyvárosokba történő elvándorlás. A közbiztonság teljes leromlása magával hozta, hogy a vidéki emberek jobban kiszolgáltatva érezték magukat. A városokban sem volt jobb a helyzet, a bűnözési ráta az egekbe szökött, rendszeresek voltak a fegyveres összetűzések, bandaháborúk. Az országban energiaválság lépett fel, folyamatosak voltak az áramkimaradások. A lakosság hamar rákényszerült a szolgáltatások és az áruk cserekereskedelmére. Az országban káosz uralkodott és a hiánygazdaság miatt, sokan önellátásra rendezkedtek be. Aztán 2004 körül megindult a lassú gazdasági növekedés és Argentína mára kezd újra magára találni.
Görögország, Olaszország vagy bármelyik másik európai ország csődje nem fog megállni az államhatároknál, másokat is magukkal rántanak majd. Az, hogy miként fognak a jóléthez és a kényelmes élethez szokott nyugati polgárok boldogulni ezekben a nehéz években, még csak találgathatjuk, de egészen biztosan kellemetlenebb élmény lesz annál, ahogyan ma elképzeljük.  
Végezetül had ajánljam Fernando ’Ferfal’ Aguirre blogját, aki a saját és családja bőrén tapasztalta meg az argentin válság mindennapjait. A szerző könyve, napjaink városi túléléssel foglalkozó irodalmának meghatározó műve.   




Készségek apokalipszis idején



2013.01.26. 23:41 cereal killer


Egy hosszútávú túlélési szituációban előbb utóbb el fognak fogyni a felhalmozott javak, használati tárgyaink tönkremennek, egészségünk vacakolhat a megszokottól eltérő táplálkozás, életfeltételek miatt. Úgy gondolom, hogy  a cserekereskedelem egy fontos szegmense lehet a tudás.
Összegyűjtöttem néhány olyan területet, aminek ismerete jó szolgálatot tehet majd. Ráadásul ha értesz valamihez, amihez a környéken más nem, akkor az életbenmaradási esélyedet is növelheted.
A lista nem teljes, ötleteket, ellenvetést kommentekben vár a szerkesztőség. :)

1. Állattartási, növénytermesztési  ismeretek
Vidéki embereknél  40-től feljebb ez a tudás még megvan. Mindenkinek van/volt nagyapja nagyanyja aki valószínűleg még gondozott háztájit. Amíg lehet kérdezd meg őket, legalább elméletben légy tisztában bár dologgal. Tapasztalatom, hogy az ilyen tudás sokkal szélesebb mint, bármilyen témában íródott könyv. Rengeteg olyan generációk alatt kialakult tudás, szokás van ami megkönnyíti az efféle tevékenységet.
Hogy is kéne megfejni egy kecskét, ha az jellemzően nem akarja? Egyáltalán hogyan kell fejni? Vagy hogyan is lesz a tojásból csirke? 
2. Egészségügyi ismeretek
Ismerek olyat, aki egy vérző seb látványától is falfehér lesz. Elpuhosodott korunkban elszakadtunk a természettől, sok dologról nem kívánunk tudomást venni. Egy lyukas fog megkeserítheti az életet, de ha tudod hogy hogyan kell kihúzni te leszel a nap hőse. 
Hogyan és mivel kell összevarrni egy kisebb sebet? Tudnál valakit stabil oldafekvésbe helyezni? Mi módon kell vérzéstcsillapítani?
3. Ezermeseterség
Itt a sokrétűségre és találékonyságra gondolok elsősorban. Ismételve magamat, el vagyunk kényelmesedve, mindent készen várunk és kapunk is. A neten fellelhető az Ezermester folyóirat összes száma visszamenőleg kb 60 évfolyamig. Érdemes olvasgatni hogy mi mindent készítettek maguknak szüleink, nagyszüleink saját maguk. Ezenfelül rengeteg hasznos tippet, ötletet lehet tanulni.
Tudsz használni alapvető kéziszerszámokat (nem elektromost, az nem játszik!)? Mire van a hántológyalu, simítógyalu? Kést élezni tudsz-e? 
4. Ételkészítési ismeretek
Hiába van valahonnan alapanyagod, ha abból jó esetben is csak valami ízetlen moslékot tudsz kihozni. Bár lehet hogy a rengeteg porleves és konzerv után az is felüdülés lesz. De ha képes vagy ízletes ételt készíteni, ami egy kicsit is emlékeztet majd másokat a normál életre, akkor az felbecsülhetetlen tudás. Olvastam egy felmérést, hogy az ember viszonylag könnyen illeszkedik be új kultúrába, viszont amit a legnehezebben tud feladni az a nemzeti konyhája. 
Milyen fűszereket ismersz, használsz a borson és pirospaprikán kívül? Felismernéd ezeket a természetben vagy csak a zacskón lévő feliratból tudod mi az? 
5. Szabás-varrás, kötés-fonás
A megváltozott körülmények igen komoly amortizációt fognak jelenteni a használati tárgyainkra, ruházatunkra. Hiába a mollepánt, ha le van szakadva....Ráadásul nincs is melegebb a nagyanyó által kötött pulóvernél.
Tudod mi az egy sima egy fordított? Minek van a bőrkabáton ellengomb? Mi fán terem a stoppológomba?


Hajlamosak vagyunk a prepperkedést a felszerelés oldaláról megközelíteni, pedig sokkal sokkal fontosabbak a készségek, ezenbelül is a kreatívság. Mert arra bizony szükség lesz, és nem lehet megvenni....




Víztisztítás egyszerűen





2012.06.25. 16:09 numizmata

A mai poszt aranyat ér. Nem vicc. Olyan módszer kerül közlésre most, ami életeket fog menteni egyszer, ebben biztos vagyok.
bottled-water.jpgFigyelmesebb olvasók észrevehették, hogy több bejegyzés is foglalkozott már a témával, és ez jövőben is várható.
Azt már korábban tisztáztuk, hogy hazánkban nem kell attól tartani, hogy nem lesz elég víz. Sokkal problémásabb azonban a fellelhető víz minősége
A kórokozókkal fertőzött víz fogyasztásától néhány napig egy ázott macska harcértékével fogunk rendelkezni, valószínűbb azonban hogybelehalunk.
A módszert svájci vízügyi szakemberekből álló kutatócsoport fejlesztette ki, akik libanoni szakemberek megfigyelésére alapozták munkájukat. A lényeg, hogy a napból származó UV-A sugarak nagyon erős mikrobaölő tulajdonsággal rendelkeznek. Aki esetleg élelmiszeriparban járatos, az tudja, hogy rendszeresen alkalmaznak UV alagutakat a különböző csomagolóanyagok csíramentesítésére. 
Szükséges hozzávalók:
- szennyezett víz
- PET palack (nem karcos, nem színezett)
- napos időjárás
A tiszta palackba töltött, szilárd szennyeződésektől mentes (szűrt vagy ülepített) vizet lezárjuk és legalább 6 órára kihelyezzük a napra. Esős, felhős időben a fertőtlenítési idő értelemszerűen többszöröződik.
Fontos tudnivalók:
  • a PET palack nem lehet színezett, mert az éppen az UV sugár elnyelése miatt van (enyhe kékes szín, amely   általában jellemző a flakonokra nem befolyásolja a hatékonyságot)
    - 3 liternél több víz egyszerre nem fertőtleníthető, mert a sugarak nem tudják hatékonyan átjárni a vizet
    - kémiailag szennyezett víz esetében nem hatásos, csak mikrobiológiai szempontból
    - a palackokat mindig oldalukra fektessük, sose állítsuk, hogy az UV sugarak át tudják járni
    - kerüljük a tiszta víz felülfertőzését (mindig zárjuk le, mindig minden legyen tiszta, különben nincs értelme)
    - a külső hőmérséklet irreleváns, a napsütéses órák száma a fontos, ha az ég felhős, két napig hagyjuk kint a palackokat



A módszer a kutatásokkal bizonyítottan hatékony az alábbi kórokozókkal szemben:
Choli baktérium
Kolera baktérium
Szalmonella
Vérhas (Shigella flexneri)
Kampilobakter (Campylobacter jejuni)
Yersinia enterocolitica
Rota vírus
Hepatitis
Gyerekbénulás (Polio vírus)
Giardia
Cryptosporidium species





15+1 dolog, ami aranyat ér majd a bajban





2011.09.30. 07:35 numizmata


A civilizáció számtalan olyan dologtól tett minket függővé, amelynek hiányát majd csak akkor fogjuk tapasztalni, amikor bekövetkezik a SHTF esemény, (shit hits the fan=sz*r csapódik a ventilátorba, A fordulat legalább az 1940-es évek óta használatos az angol szlengben. Jelentése kb.:"elkezdődnek a nehézségek""kitör a balhé","durvulni kezd a helyzet""kiborul a bili" stb.) bár a magam részéről egyszerűen csak összeomlásnak szoktam hívni a dolgot.
Az alábbi lista egy olyan helyzetre vonatkozó felsorolást tartalmaz, ahol az eddigi, kényelmes világ relatív gyorsan eltűnik. Ennek okai most nem kerülnek kifejtésre, de Dr P(r)epper kolléga már a bevezetőjében utalt a lehetséges alternatívákra.
Melyek azok a hétköznapi dolgok, amelyek rendkívül gyorsan fognak eltűnni a boltok polcairól, és a későbbiekben alapvetően hozzájárulnak majd a boldoguláshoz, túléléshez valamint kitűnő cserealapot biztosítanak majd?
A teljesség igénye nélkül, lássuk:
01. Aggregátor - Érdemes kicsit többet áldozni egy jobb minőségűre, azonban az üzemanyag tárolása, utánpótlása problémás lehet. A működésével járó zaj felkeltheti mások figyelmét.
02. Víztisztító berendezés – Nem a pár ezer forintos, mindenütt kapható konyhai eszközökre gondolok, a téma későbbi körbejárása tervbe van véve.
03. Víztároló edények – Víz tárolására alkalmas műanyagból készült, különböző méretű, zárható tartályok, palackok.
04. Tűzifa – Éghajlatunkon akár egy év is kellhet, amíg a frissen kivágott fa tüzelhető állapotúra szárad.
05. Tartós élelmiszer – NEM MIRELIT!!! A konzerveken túl szárítással, aszalással, füstöléssel, savanyítással készült termékek is.
06. Élvezeti cikkek – Tea, kávé, cigaretta, csokoládé, alkohol. Ezek elsőszámú szereplői lehetnek majd a cserekereskedelemnek.
07. Gáz/petróleum lámpa, elemlámpa – Plusz a hozzájuk tartozó nagy mennyiségű harisnya, kanóc, üzemanyag, elemek és tölthető akkumulátorok stb.
08. Fegyverek – Természetesen minden csak a legalitás határán belül, a törvényi szabályozás maximális figyelembevétele mellett.
09. Vitamin és ásványi anyag tabletták – A fokozott igénybevétel, nem megfelelő táplálkozás ellensúlyozására.
10. Kötszerek, elsősegélyláda – Patikából minimális összegért lehet steril kötszert, alapvető gyógyszereket venni, egyelőre...
11. Személyi higiénés cikkek – Toalett papír, fogkefe, zsebkendő, női higiénés termékek, szappan, pelenka stb.
12. Kerti kéziszerszámok – Egyszerű, de tartós és jó minőségűek a preferálandók.
13. Vetőmagok – Részesítsük előnyben a magyar fajtákat, melyek a mi környezeti adottságainkhoz alkalmazkodtak. A vetőmag nem lehet hibrid, különben nem szaporítható tovább!
14. Munkaruházat – Gumicsizma, kesztyű, esőkabát, bakancs.
15. Varró/javító készlet – Cérna, tű, olló, patent, gomb, biztostű, csatok, hevederek.
+1. Egyszerű játékok – Kártya, sakk, dobókocka stb.
A fenti lista általános, nem minden esetben 100%-os igazságokat tartalmaz éppen azért, mert nincs is kellően körülhatárolva a bekövetkezett esemény, inkább támpontként kezelendő.
Természetesen az első és legfontosabb, – és itt abszolút mindegy, hogy globális vagy éppen személyes túlélési szituációról beszélünk – hogy a felszerelés csak másodlagos jelentőségű, mert minden az agyban dől el. Szeretnénk-e (túl)élni avagy sem....








Energizer Hard Case Tactical elemlámpa







2011.09.16. 00:53 Squarell

Talán úgy 25 éve, Oliver Stone Szakasz c. filmjében láttam először a jól ismert amerikai katonai zseblámpát, melyet Magyarországon mindenhol következetesen pipalámpának hívnak. Ennek felépítésnek az előnye, hogy a katona övre, mellényre, hátizsákra erősítheti, miközben mindkét keze szabad marad. A második világháborútól kezdődően megtalálható az amerikaiak felszerelésében ez a zseblámpa. Némi módosítással ott volt Vietnámban, de még az Öböl-háborúban is használták. Az utóbbi években a kisméretű, kézi illetve fegyverre is szerelhető taktikai LED lámpák a háttérbe szorították. Ennek a több, mind fél évszázados, jól bejáratott eszköznek a modern újragondolása az Energizer Hard Case Tactical elemlámpa.  
Kézbe véve egyből feltűnik, hogy egy nagyon masszív, jól összerakott eszközzel van dolgunk, mely a felépítése révén rendkívül ellenállónak tűnik. A taktikai lámpák megszokott kialakításához képest teljesen más, kicsit olyan, mint ha egy pisztolyt tartanánk a kezünkben.


A lámpa rendkívül könnyű, súlya két darab AA elemmel (ceruzaelem) együtt mindössze 237 gramm. Mérete relatív elég nagynak mondható, a magassága kb. 18 cm, ehhez járul a több, mint 3 cm-es vastagság.  A gurulás elleni szögletes ház ABS műanyagból készült, a házon lévő gumiborítás és az oldalsó rozsdamentes acél védőelemek az elpusztíthatatlanság érzetét nyújtják. A gyári leírás szerint a lámpa 6 méterről való leesést is gond nélkül kibír. A vízállóságra vonatkozó, IPX szabvány szerinti értékre a gyártó nem adott meg semmilyen adatot, egyszerűen annyit volt feltüntetve a csomagoláson, hogy a lámpa időjárásálló kivitelben készült és lebeg a vízen. Ez utóbbit volt szerencsém kipróbálni, valóban nem süllyedt el és a beázásnak se volt semmilyen nyoma, hála a menetes záró sapkának és az összeillesztéseknél lévő gumitömítésnek.

A klasszikus katonai lámpával ellentétben a lámpa feje mozgatható. Beállítható 90 fokban, hogy egyenesen előre világítson, forgatható 180 fokban a hagyományos elemlámpák használatának megfelelően, vagy akár 210 fokban, hogy egyenesen lefelé világítson, amikor az akasztóján lóg. A lámpa rögzíthető OTV, MOLLE vagy más Web Gear rendszerre. A lámpa fején védőelem található, részint a lencse és a LED-ek védelme miatt, másrészről pedig azért, hogy a fény egyenesen, s oldalról ne legyen látható.

A lámpa négy különböző LED-del van szerelve. A nagy intenzitású, fényes fehér LED fényereje 70 lumen, mely megközelítőleg 50 méteres fénysugár távolságot jelent. A beépített LED pontos típusára nem találtam semmilyen adatot. A zajmentes, süllyesztett kapcsolószerkezet a lámpa alján található. Két állása van, teljes fény vagy jeladás. Lítium elemekkel az üzemidő 7.5 óra, alkáli elemekkel ez az érték 5.5 órára csökken.
A vörös LED, mely a piros kapcsolóval hozható működésbe, korlátozott világításra, térképolvasáshoz és jeladásra használható, valamit még nagy előnye, hogy a sötéthez hozzászokott szemet nem vakítja. Alkáli elemek üzemideje 70 óra.
A kék LED (nem vár fordulat) a kék színű kapcsolóval aktiválható. Jelzésre vagy keresésre használható, korlátozza a megvilágítást, de világosan megmutatja a vért vagy a vérnyomokat. Üzemideje alkáli elemekkel 70 óra.





A negyedik LED-re civil felhasználóként valószínűleg soha nem lesz szükségünk, mivel az infravörös tartományban működik, ami az éjjellátó eszközök használatakor jut szerephez, hiszen javítja a láthatóságot, bármilyen szabad szemmel látható fény kibocsátása nélkül. Beállítható villanó mód is, ezt elsősorban helyszínek megjelölésére szokták használni. A bekapcsolásához az alsó részt kell elforgatni, melyet egy záró mechanizmus véd az IR véletlen bekapcsolástól ill. a záró sapka elvesztésétől.
Konklúzió: Az Energizer legtöbb zseblámpáját nem lehet egy napon említeni a komoly gyártók termékeivel, hiszen a cég elsősorban olcsó tömegcikkeket forgalmaz, melyek műszaki színvonala jóval elmarad a Surefire, Fenix, Olight, JetBeam stb. lámpáktól, bár néhány modelljük egészen vállalhatónak tűnik. Nekem is vannak sokkal komolyabb, precízebb és nagyságrendekkel komolyabb fényerővel bíró elemlámpáim, de ennek ellenére nagyon megkedveltem ezt az eszközt. Hétköznapi használatra, otthon és a ház körül tökéletesen bevált. Az egyenes talp és a forgatható fej univerzálisnak bizonyult a mindennapos használat során is, bárhová letehetem, nem dől el és a fénysugarat a kívánt magasságba irányíthatom. Egy hatalmas pozitívum az is, hogy a lámpa működtetése kettő darab ceruzaelemmel megoldható, amely olcsó, és Gosztolától Karacsiig, a föld bármely pontján gond nélkül beszerezhető.








Hogyan éljük túl a közelgő apokalipszist? Túlélőkalauz hat lépésben



2011.09.05. 00:09 Dr P(r)epper

Tudom, hogy a poszt címe egy kissé hatásvadász, de amilyen ütemben változik a körülöttünk lévő világ, úgy kerül egyre magasabbra az ingerküszöbünk is. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a rossz dolgok kizárólag csak a világ másik felén történhetnek meg, egy távoli dimenzióban, amiről kizárólag az újságokban olvashatunk vagy a televízió híradásain keresztül láthatunk felvételeket. Természeti katasztrófa, terrorcselekmények, háború, gazdasági összeomlás, mind csupán csak vízió. Azt gondolom, hogy az apokalipszist nem a katasztrófafilmek látványos képkockái alapján kell elképzelnünk, sokkal inkább az életvitelünk, a körülményeink és a lehetőségeink megváltozást, valamit tömegek csendes elszegényedését jelenti majd. Az alábbi néhány gondolat, csupán iránymutatásként szolgál, hogy melyek azok a fontos lépések, amiket érdemes lesz átgondolni mindenkinek, aki nem ölbe tett kézzel szeretné várni azt a pillanatot, ha egy napon összedől a körülöttünk felépített kártyavár.
1. Amennyire lehetséges, tedd rendbe a pénzügyeidet! Persze, manapság ez nem könnyű feladat, amikor rengeteg család él reménytelenül eladósodva, de hosszútávon ez lesz a függetlenség egyik legfontosabb záloga. Saját bőrünkön tapasztalhatjuk, hogy a felvett hitelek hogyan kezdenek el önálló életet élni egy olyan egyszerű változó hatására, mint a svájci frank árfolyama. Nem kell különösebb fantázia ahhoz, hogy mi történne ezekkel a hitelekkel egy globális gazdasági összeomlást követő hiperinflációs időszakában. A legjobb, amit tehetünk, hogy megpróbáljuk csökkenteni az adósságainkat és elkezdünk takarékoskodni, amíg még kontrollálni tudjuk a pénzügyi helyzetünket. 
2. Legyenek tartalékaid élelmiszerből és minden olyan cikkből, amire szükséged lehet otthon és a házkörül! Napjainkban törvényszerűnek vesszük, hogy amikor csak kedvünk tartja, leugrunk a boltba vásárolni és roskadozó polcok között válogathatunk. Nem rendelkezünk azzal az igénnyel, hogy élelmet halmozzunk fel, mert a rendszer amiben élünk nem így működik. Ennek ellenére azt hiszem, bölcs gondolat kialakítani egy állandó készletet, mellyel át tudsz vészelni néhány hetet, ha zavar keletkezik az ellátásban. Ha tele van a hűtő, az nem elég! Sőt, az leginkább semmire se lesz jó. Olyan dolgokat raktározz, amelyeknek nem kell hűtés - ha nincs áram a hűtőd tartalmát kidobhatod. Liszt, cukor, bab, rizs, olaj, konzervek, tartós élelmiszerek, dehidratált ételek stb. Az élelmiszeren kívül gondolj olyan, dolgokra is, mint pl. tisztítószerek, gyógyszerek, elsősegély felszerelés, alapvető szerszámok, zseblámpa és tartalék elemek. Ha apránként felépíted ezt a készletet, megtetted a legfontosabb lépést, amivel a kiszolgáltatottságodat csökkentheted bármilyen váratlan szituáció esetén.
3. Tedd biztonságossá az otthonod! Ha van rá lehetőséged, riasztóberendezéssel és távfelügyeleti rendszerrel biztosítsd a tulajdonod. Biztonsági zár, rács, egy négylábú házőrző vagy bármi más, amivel megnehezíted, hogy illetéktelenek hatoljanak be hozzád, jól fog jönni egyszer. Sajnos a folyamatosan romló közbiztonság is egyre jobban indokolttá teszi, hogy ilyesmiken gondolkodjunk. Képzeled el, ha valamilyen extrém esemény következtében emberek tömegei válnak egyik napról a másikra állástalanná, nincstelenné, az elkeseredettség és a kilátástalanság milyen cselekedetekre kényszerítené őket. A válsághelyzetek természetes velejárója a romló közbiztonság, a növekvő bűnözés, a zavargások és a fosztogatás. Maradj pozitív és nyitott! A felkészülésnek nem szabad az elzárkózást jelentenie. Ápolj jó kapcsolatot a közvetlen környezeteddel, barátaiddal, szomszédaiddal. Ha a szükség úgy hozza, számíthattok majd egymásra és összefogással bármikor sokkal többre lehet jutni, mint ha elszigetelve próbálnál átvészelni egy nehéz időszakot. Az erőforrások csökkenésével járó válságok túlélésének záloga amúgy is a helyi és a térségi közösségépítésben keresendő.
4. Készülj fel, mentálisan és fizikálisan, hogy szükség esetén meg tudd védeni magad! Szerezz be valamilyen legális önvédelmi eszközt és tanuld meg a használatát! Magyarországon a jelenlegi jogszabályi környezetben túl sok lehetőséged nem lesz. Gázpisztoly, gázspray, gumilövedékes fegyver. Ezek azok eszközök, amiből válogathatsz.
5. A tiszta víz a túlélést jelenti. Szerencsére hazánkban kicsi az esély, hogy víz nélkül maradjunk, de gondolj arra, hogy ha egyszer a vízellátás fertőzötté válna, vagy csupán akadozna, hogyan maradnál életben? Tanuld meg, hogy hogyan lehet vizet tisztítani és tárolni! Nyáron a hőség, télen a hideg mely próbára teszi az ember tűrőképességét. Gondolkozz el, szükség esetén pl. milyen alternatív módon tudnál fűteni az otthonodban?
  1. Folyamatosan képezd magad! Szerezz új ismereteket, gyakorlati készségeket (műszaki ismeretek, elsősegélynyújtás, növénytermesztés, barkácsolás stb.) bármit, aminek hasznát lehet venni akkor is, ha nem egy légkondicionált irodában ülsz a gép előtt...




Sugárszennyezésnek ellenálló rizzsel kísérleteznek Japánban



2011.08.26. 15:16 Squarell

Több mint száz rizsfajtát tesztelnek japán tudósok annak érdekében, hogy a radioaktiv céziumnak ellenállóvá tegyék a szigetország legfontosabb terményét.
A betakarítási szezon közeledtével óriási kiterjedésű rizsmezők terményeit kénytelenek megsemmisíteni az ázsiai ország északkeleti részén, miután sugárszennyezetté váltak a fukusimai atomerőmű márciusi katasztrófája nyomán. Több ezer hektárnyi rizsföld az erőmű körüli 18 kilométeres biztonsági zónán belül van, itt még a terményhez sem tudnak hozzányúlni a gazdák, mivel a radioaktivitás magas szintje miatt nem térhetnek vissza földjeikre.
A hatóságok már korábban elismerték: évtizedek kellenek ahhoz, hogy sugármentesítsék a területet. A fukusimai agrártechnológiai központ tudósai azonban abban reménykednek, hogy egy új, a céziumnak ellenálló rizs lehetővé teszi, hogy a helyi gazdák ismét elkezdhessék a termesztést.
A Tokiói Egyetem mezőgazdasági szakembereivel közösen a tudósok több mint 110 rizsfajtát tesztelnek a világ minden tájáról - Indiából, Bangladesből, Dél-Amerikai egyes részeiről -, hogy megtudják, van-e bármelyik fajtának természetes ellenálló képessége a cézium elnyelésére. A The Daily Telegraph brit lap riportja szerint azt tervezik, hogy a szóban forgó fajta keresztezésével olyan növényt hoznak létre, amely ellenáll a hosszan tartó sugárszennyezésnek, és emberi fogyasztása biztonságos.
A japán mezőgazdasági minisztérium szakemberei már korábban tanulmányozták az atomfegyverekből származó radioaktivitás hatását a terményekre, köztük a rizsre, ám mint a szakemberek a helyi sajtónak elmondták, ez az első alkalom, hogy kísérletet folytassanak rizzsel erősen sugárszennyezett területen.
Az agrártechnológiai központ - amely a prefektúrában tenyésztett szarvasmarhák vizsgálatát is végzi, hogy megállapítsák, hogy alkalmasak-e emberi fogyasztásra - a rizsföldjelen kilogrammonként 3700 becquerelnyi szennyeződést mért minden kilogramm földben. A kormány 5 ezer becquerelig engedélyezi a gazdáknak a rizstermesztést.
Korábban sugárszennyezést találtak a vízkészletben Északkelet-Japánban egészen Tokióig, illetve a zöldségekben és a part menti vizekben kifogott halból és tengeri állatokból készült készítményekben.
Forrás: MTI




A visszaszámlálás elkezdődött



2011.08.17. 15:22 Dr P(r)epper

A blog célja egy újszerű, önállóságra nevelő gondolkodásmód meghonosítása, illetve az ehhez kapcsolódó információk átadása azoknak, akik aggodalommal szemlélik merre halad a világ. Sokan nem tudják, vagy csupán nem akarják észrevenni, de nyilvánvaló, hogy egyre csak távolodunk a globális jóllét minden fontos elemétől. Az időbeli felismerés hozzásegíthet, hogy a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva képesek legyünk a túlélésre nehéz körülmény között is.  Nem hiszek a világvége jóslatokban vagy az idegenek eljövendő inváziójában, de ha az olyan sokat emlegetett kifejezésekre gondolok, mint az energia válság, az éghajlatváltozás, a környezetszennyezés, a túlnépesedés vagy a globális pénzügyi krízis, nagyon megnőtt azon események valószínűsége, amelyek ha végül bekövetkeznek, drasztikus módon fogják megváltoztatni az életünket és soha nem látott társadalmi és szociális feszültségeket generálnának majd körülöttünk.
Mielőtt bárki földalatti bunker építésén törné a fejét, egy valamit soha ne feledjen: Amikor beülünk az autóba és bekapcsoljuk a biztonsági övet, soha nem azért tesszük, mert karambolozni szeretnénk! Senki sem szeretne mást mint, hogy minél tovább folytathassuk megszokott életvitelünket és élvezzük a megszokott kényelmet, de hosszútávon sajnos erre egyre kevesebb esélyt látni, hiszen naponta szembesülünk az erőforrás- és a világméretű környezeti válság jeleivel. Célszerű már most szembenézünk azzal, hogy ténylegesen milyen helyzetben vagyunk, mi várhat ránk és felkészülünk a jövőre.
Törekszünk majd bemutatni eszközöket, gondolatokat, különböző technikákat és ismeretanyagokat, mely hozzásegíthet minket a tágan értelmezett túléléshez. Terveim szerint szó esik majd fenntartható fejlődésről, alternatív energiákról, biztonságról, önvédelemről és felszerelésekről.
Vigyázzatok magatokra!
Dr P(r)epper




A klímajelenségek a háborúkra is hatással vannak



2011.08.26. 16:47 Squarell

A különösen meleg években kétszer annyi polgárháború robban ki a trópusi régiókban, mint a hűvösebb időszakokban. Amerikai kutatók az 1950 és 2004 történt konfliktusok számát hasonlította össze az El Nino meleg klímajelenség és a La Nina hűvös jelenség megjelenésével. Az eredmények szerint bizonyos régiókban az El Nino idején lényegesen több konfliktus robban ki, mint a La Nina éveiben.
A kutatás alapján megállapítható, hogy a globális klímaciklusok hatással vannak egész országok politikai és társadalmi változásaira - írják Solomon Hsiang, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa és kollégái a Nature című szaklapban bemutatott tanulmányukban.
Az El Nino 3-7 évente jelentkezik, a hőmérséklet emelkedését és a csapadék csökkenését idézi elő. A La Nina épp ellenkezőleg hat. Mindkét jelenség a Csendes-óceán délkeleti részének változó tengeráramlatával áll kapcsolatban. Az El Nino jelenség, amikor a Csendes-óceáni térség Egyenlítő közeli területe erősen felmelegszik, hatással van Dél-és Közép-Amerikai, Afrika, a Közel-Kelet, India, Délkelet-Ázsia, Ausztrália időjárására.
A tudósok 175 vizsgált országot osztottak két csoportra. Külön csoportba sorolták azokat, ahol érezteti hatását az El Nino - például Laosz, Ghána és Ausztrália -, illetve azokat, amelyek klímáját nem befolyásolja - ilyen Afganisztán, Tunézia és Svédország. Az első csoportban (piros) a polgárháború rizikója a La Nina-években tapasztalható három százalékról hat százalékra nőtt az El Nino idején. A második csoportban (kék) nem volt tapasztalható változás.
A háttérben valószínűleg a változásokkal összhangban lévő szárazságok, a rossz termés, az áradások és a klímajelenségek egyéb következményei állnak, amelyek befolyásolják sok ország gazdasági helyzetét, így megnövelik a szociális konfliktusok esélyét - vélik a szakértők. A másik lehetőség, hogy a klíma szempontjából előnyösebb években több harcos inkább a földművelésnek szenteli idejét. Összességében a klíma a világ polgárháborúi mintegy huszonegy százalékának kialakulásában játszik szerepet.
Forrás: MTI



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése