2016. május 7., szombat

A cionista fasizmus a világot akarja!!!




A cionista fasizmus a világot akarja!!!




Kínai hadihajók tartanak Szíria felé


Mások mellett hivatalos orosz források szerint is kínai flotta érkezik a szír partokhoz, hogy Oroszország mellett részt vegyen az ISIS elleni háborúban. Sőt, az izraeli katonai hírszerzés szerint már Tartúsz kikötőjében dokkolt a Liaoning CV 16 repülőgép-hordozó.
Peking hadihajókat és repülőgép hordozókat küld, a Földközi tengerre ezzel megerősítette, csatlakozását az általunk elkezdett katonai akcióhoz Szíriában – mondta Igor Morozov, az Oroszországi Föderáció Szövetségi Tanácsa Nemzeti Ügyek Bizottságának tagja.
A kialakuló orosz-kínai-iraki-iráni katonai szövetség az „életképtelen és impotens” amerikai fellépés mellett erős kontraszt lesz, mely nem csupán az adott térség aktuális problémáját oldhatja meg (ezzel együtt pedig az európai migrációs válságot), hanem nagyobb távlatokban is súlyos kihatása lesz.
Jövőnk.info
A Liaoning. /Kép: zhongguo.blog.hu/



Bevándorlás elleni megmozdulások szerte Európában



Az uniós kvótarendszer elfogadását követően a hétvégén több európai országban is tiltakozó megmozdulásokat tartottak a bevándorlás ellen. Mind gyakoribbak – és mind gyakoribbak lesznek – a hasonló hírek, a menekülttáborok elleni támadásokkal, illetve a menekültek által elkövetett zavargásokkal, bűncselekményekkel együtt.
Svédország, Svájc, Németország, Lengyelország és sorra Európa országai. Immár nem csak a „szélsőjobb”, hanem a joggal feldühödött egyszerű állampolgárok is az utcára vonulnak. Azon országok élni akaró lakossága is megmozdul, ahová még el sem ért a probléma.
Magyarországon is várható hasonló tiltakozó megmozdulás. A kezdeményezés szervezői akár az élőláncos tiltakozás lehetőségét is felvetették, ha az állam nem vet véget  a szervezett embercsempészetnek, mellyel ezrével szállítják át az országon Ausztria felé az illegális gazdasági bevándorlókat.
Európa élni akar!
Jövőnk.info
"Ma toleránsak vagyunk, holnap pedig idegenek a saját földünkön" /Kép: MV-Patrioten/


Oroszország fogja megoldani a krízist?



Hetek óta egyre nyilvánvalóbb és egyre jelentősebb az orosz katonai jelenlét Szíriában, ahol a kormányerők (és mások) elkeseredett harcot folytatnak az ISIS és más terrorszervezetek ellen. A magát világcsendőrnek tekintő USA ugyan elvileg szintén harcol (a szír kormánnyal történő egyeztetés és együttműködés nélkül) a terrorszervezetek ellen. Azonban ezeket (csak úgy, mint az al-Kaidát) ő hívta életre, legalábbis ő segítette pozícióba, fegyverezte fel, a legitim Assad-kormány ellen. Így talán nem kell különösebben csodálkozni, hogy az amerikai csapásoknak látszata igazán nincs.
Az elmúlt napokban sajtóhírek szerint egyre valószínűbbé vált Oroszország beavatkozása, illetve az USA-val való ez irányú tárgyalás lehetősége. Nos, az kérdés, eredményre vezetek-e ezek az egyeztetések, vagy az oroszok önhatalmúlag léptek a tettek mezejére, egyre nehezebb helyzetbe kerülő szövetségesük, Assad oldalán?
Helyi források szerint csütörtöktől elkezdődtek az orosz légicsapások, miközben a kormányerők földi egységei is eredményes támadásokat indítottak.
Szánalmas, hogy az USA, a maga (nyilvánvalóan szándékos) tehetetlensége ellenére ez idáig úgy tiltakozott az orosz beavatkozás ellen, mintha nekik bármivel több joguk lenne ugyanarra. Az USA ráadásul a legitim szír kormányt megkerülve akciózik az ország területén, míg – szír diplomáciai források szerint – az oroszok egyeztetnek a szírekkel.
Várjuk a fejleményeket, egy világ reménykedik az eredményes fellépésben! (Kivéve a felfordulásban érdekelt erők, és az ettől politikai vagy gazdasági hasznot remélő államok.)
Meg kell jegyezni, hogy a szíriai háború lezárása véget vet az Európára zúduló migráns áradatnak is. (Legalábbis az indokát megszünteti.) Más kérdés, mit kezd Európa a már rá kényszerített tömegekkel? Pláne a beszivárgott, helyüket már elfoglalt, készenlétben álló terroristákkal…
Jövőnk.info
/Kép: nbcnews.com/


Gerilla-módszer Ukrajnában



Négy ukrán katona életét vesztette és többen megsérültek, mert távvezérelt akna robbant fel az őket szállító teherautó alatt - ilyen módszert főként az arab világban alkalmaztak a helyi felkelők az USA agresszió ellen - a kelet-ukrajnai Luhanszktól északra fekvő Scsasztya település közelében - közölte tegnap a megye kormányzójának hivatala. A sérültek pontos száma még nem ismert. A 92-es dandár katonái egy hídon haladtak át, amikor járművük ráhajtott az aknára. Scsasztya a hadműveleti övezet északi részén, az ukrán fegyveres erők és az oroszbarát szakadárok között húzódó frontvonalnál fekszik. A település ukrán ellenőrzés alatt áll, rendszeresek azonban a szakadár támadások a katonai állásaik ellen. A hétvégén Donyeck környékén is történt egy hasonló eset. Andrij Liszenko, a kelet-ukrajnai hadművelet kijevi parancsnokságának szóvivője szombati sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy három katona vesztette életét és kettő sebesült meg, mert felrobbant egy ellenséges akna Avgyijivka település körzetében. Március 25-én Donyeck megyében, a szakadárok által megszállt területen lévő Horlivka városánál szaladt aknára egy civileket szállító autóbusz. A jármű 26 utasa közül legkevesebb hárman meghaltak, többen megsérültek. A busz sofőrje illegálisan próbált átjutni a frontvonalon a kormányerők által ellenőrzött területről. Ki akarta kerülni az ukrán fegyveres erők útellenőrző pontját, ekkor futott a jármű aknára már szakadár területen. Közben a kijevi hadműveleti parancsnokság vasárnapi közleményében arról adott hírt, hogy feszült a helyzet Donyeck városának környékén. A közlemény szerint a szakadárok előző nap délután hat órától éjfélig tizennégyszer sértették meg a tűzszünetet. A támadások főként a megyeközpont térségében, a frontvonal mentén lévő, ukrán ellenőrzésű településeket érték. A szakadár erők aknavetőkkel lőtték a Piszki és Opitne településeknél, valamint a megye déli részén, Mariupoltól északra, Harnitne falunál lévő ukrán állásokat. Kézi fegyverekkel és gránátvetőkkel támadtak továbbá Donyeck mellett Avgyijivka és Marijinka települések körzetében. A szakadár támadások okozta áldozatokról, veszteségekről nem érkezett jelentés.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info



Tilos... - Ukrán félelmek


Tilos az orosz hadsereget dicsőíteni Ukrajnában!!!
Betiltottak Ukrajnában minden olyan filmet vagy tévésorozatot, amely kedvező színben tünteti fel az orosz vagy szovjet államhatalmi szerveket, köztük a mostani orosz hadsereget vagy akár az egykori szovjet állambiztonsági szolgálatot.
A jogszabály az 1991. augusztus 1-je után készült audiovizuális termékekre vonatkozik, függetlenül a származási országtól, így akár hollywoodi produkciók is tiltólistára kerülhetnek, ha pozitív képet festenek a „megszálló agresszor ország” erőszakszervezeteinek alkalmazottairól. Az államfő azt a határozatot emelte törvényerőre, amelyet még február 5-én fogadott el az ukrán parlament az orosz erőszakszervezetek „népszerűsítésének” tilalmáról.

Az áprilistól hatályos törvény megszegőit pénzbírsággal sújthatják, ennek összegét azonban még nem állapították meg. A törvény betartását a filmügyi állami hivatal és a médiahatóság ellenőrzi. Az indoklás szerint „fenyegeti a nemzetbiztonságot és negatívan befolyásolja az ukrán hadsereg morálját” az olyan filmek és műsorok, amelyek kedvező színben tűntetik fel például az orosz fegyveres erőket.

A törvény megfogalmazója, Mikola Knyazsickij médiavállalkozó, volt parlamenti képviselő azt ajánlja az orosz produkciókat vetítő ukrán tévécsatornáknak, hogy a jövőben több saját filmet forgassanak.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info

Vigyázzatok , mert jönnek az orosz zsidók , mint a II. világháborúban , már ezek is éheztetnek , de ők tudjátok halálra éheztetnek , vagy vagy felfaljátok a saját zsidóitokat !!!!

Atom-program viták végszava


A nagyhatalmak elismerték Irán urándúsításhoz való jogát a Teherán vitatott atomprogramjáról előző nap kötött keretmegállapodással – jelentette ki Haszan Róháni iráni elnök ma. Izrael továbbra is aggódik, mások óvatosan bizakodnak.
Az iráni vezető a nemzethez intézett televíziós beszédében leszögezte, hogy amennyiben a másik fél betartja az ígéreteit, akkor Teherán is eleget fog tenni a vállalásainak. Szerinte országa együttműködhet a nemzetközi közösséggel, a perzsa államnak nem kell választania a harc és a meghunyászkodás között. Róháni hangsúlyozta, hogy csakis akkor születhet meg egy kiegyensúlyozott, átfogó megegyezés, ha a felek betartják az ígéreteiket. „Nem csalunk. Nem vagyunk kétszínűek” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy az irániak nem akarják félrevezetni a nemzetközi közösséget. Az elnök beszédében azt is hangoztatta, hogy a csütörtökön kötött egyezség bekerül majd a történelemkönyvekbe, a végleges egyezség pedig új fejezetet nyithat országa és a nemzetközi közösség kapcsolataiban.

Netanjáhú megkongatta a vészharangot

Az iráni atomprogramról kötendő végleges megállapodásnak magában kell foglalnia Izrael létezéshez való jogának elismerését – közölte Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök a pénteki rendkívüli kormányülés után. „A kabinet egységesen és határozottan elutasítja a keretmegállapodást” – jelentette ki. Úgy vélekedett, hogy az súlyos veszélynek teszi ki a térséget és a világot, és létében fenyegeti Izraelt. Ezt azzal indokolta, hogy „az egyezség nem számolt fel egyetlen iráni atomlétesítményt, egyetlen centrifugát sem, és nem állítja meg Irán előrehaladott kutatás-fejlesztési programját”.
Éppen ellenkezőleg, törvényessé teszi Irán illegális nukleáris programját, és hatalmas nukleáris infrastruktúrát hagy Iránnak. A megállapodás szinte azonnal megszünteti a szankciókat, miközben Irán fokozza agresszióját és terrortevékenységét a térségben és azon túl” – mondta Netanjáhú.
A kormányfő szerint Irán a meghagyott kapacitások birtokában hónapokon belül atombombát hozhat létre. Az alku egyúttal javítja az iszlám köztársaság gazdasági helyzetét, ezzel pedig lehetőséget teremt közel-keleti agressziójának kiterjesztéséhez. Az egyezség „ahelyett, hogy megakadályozná, kikövezi Irán útját az atombombához” – hangsúlyozta.

Az első megszólalás szaúdi részről

Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi király reményét fejezte ki, hogy a vitatott iráni nukleáris programról kötendő végleges megállapodás a közel-keleti térség biztonságának erősödését fogja eredményezni – jelentette az SPA szaúdi hírügynökség ma. Az uralkodó csütörtök este telefonon tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel, s a beszélgetés során a király abbéli reményét fejezte ki, hogy „sikerül olyan kényszerítő erejű végleges megállapodást kötni Iránnal, amely a regionális és globális biztonság és stabilitás erősödéséhez fog vezetni”. Az Irán legfőbb térségbeli riválisának számító Szaúd-Arábia részéről ez volt az első nyilvános megszólalás a Teherán atomprogramjáról előző nap kötött keretmegállapodás óta.

Kína üdvözli a lépést

Jó hír a világnak” – ezekkel a szavakkal kommentálta a kínai külügyminiszter a keretmegállapodás megszületésének hírét a Hszinhua hírügynökség pénteki jelentése szerint. Kína üdvözli a fontos keretmegállapodást, s úgy véli, hogy a megegyezés szilárd alapot képez egy későbbi átfogó egyezményhez – áll Vang Ji közleményében. Vang, aki maga is jelen volt a tárgyalásokon, úgy vélte, a nemzetközi közösség érdekeivel és az ENSZ-alapokmány szellemiségével összhangban áll az iráni nukleáris kérdés párbeszéd és tárgyalások útján történő megoldása.

Visszafogott német és francia külügyér

Frank-Walter Steinmeier német és Laurent Fabius francia külügyminiszter visszafogottan üdvözölte a keretmegállapodást, a német diplomácia irányítója egyúttal hangsúlyozta, hogy „nincs semmilyen biztosíték” a végső sikerre. Steinmeier, aki pénteken a lengyelországi Wroclawban részt vett a weimari háromszög – Németország, Franciaország, Lengyelország – külügyminiszteri tanácskozásán, reményét fejezte ki, hogy Teherán tartani fogja magát a nagyhatalmak és Irán között Svájcban létrejött alkuhoz. Steinmeier hangsúlyozta, hogy a végleges megállapodás aláírásáig sok munka van hátra. „Mindegyik tárgyaló fél tudja, nincs garancia a tárgyalások sikerére” – hangoztatta a német diplomácia vezetője, és diplomáciai erőfeszítéseket szorgalmazott annak érdekében, hogy a keretmegállapodás végleges egyezménnyé válhasson. Laurent Fabius szintén visszafogottan nyilatkozott az elért eredményekről. „Nagyon komplex kérdések maradtak, amelyeken dolgozni kell” – mondta, és mindazonáltal üdvözölte a „vitathatatlan előrelépést”, amelyre „objektíven és reménnyel telve” kell tekinteni.


Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info


A zsidó atomfegyverekhez egy szót sem szólnak , pedig a megoldás a közel – kelet atomfegyvermentes övezete volna . Míg ez nem így lesz addig az araboknak is joguk van az atomfegyver megszerzésére , és bevetésére is , mivel a világ zsidósága és a művelt nyugat is arab ellenes politikát folytat , és hagyják , hogy a fasiszta zsidó állam koncentrációs táborrá változtassa a palesztinok hazáját !!! A betolakodó sátán zsidóság a legyilkolt palesztinok szerveivel kereskednek , és mind ezt tétlenül szemléli a nagyvilág , sőt az egész térséget kibombázták , hogy meginduljon az új kori népvándorlás , és az ébredőkből , kik rájönnek , hogy az egész azért volt , hogy ők terroristaként végezzék . De nem ők a terroristák , hanem akik kibombázták őket , és még a nyakukra is küldtek egy ISIS terror gépezetet akik már, már uralni próbálták az egész arab térséget , de az orosz beavatkozás talán véget vet az eltervezett öldöklésnek , és a NATO országok , és a művelt nyugat lesz az elszenvedője e népek öntudatra ébredésének !!!
Meg is érdemlik a sorsukat az arab tavasz így lesz teljes , mert a NATO terroristái , és a csicskásai mint mi , mi is kapunk egy kis ízelítőt a terrorból . Persze nem mondom azt , hogy e támadások nem titkos szolgálatok akcióik lesznek , mert azok lesznek e balekok csak a ravaszok voltak a fegyveren , a mögöttes banda mindig szabadkőműves , és titkos szolgálatiak , de ők is vakolók irányítása alatt ténykednek rejtve , és ha fel akarod göngyölíteni a szállakat akkor olyan lesz az egész mint nálunk a cigány gyilkosságok . Tudjuk , hogy a titkos szolgálatok benne voltak , a gyurcsány kormány is polgár háborúra játszott , de nem érhettek el a gecihez , ezért a kormány szóvivőt öngyílkolták meg , mert ő volt az összekötő. Racsi bácsi most is bánja, hogy a fia kormány szóvivő lett !!! És ha már eddig beleláttál a dolgok menetébe jobb , ha kiszállsz , mert innentől arat a halál a vakolók mindenkit megölnek ez a zsidó tradició elvarrni a szálakat . A bemzeteknek is ezt kellene követni , és minden vakolót likvidálni kéne !!! Mert addig újabb háborúkat szítanak , és újabb százezreket ölnek meg a titkos vakolói célok elérése érdekében . Mert ott volt a Szíriai helyzet az oroszokat ki akarták füstölni Szíriából , hogy ki tudják kiáltani az Európai Egyesült Államokat , de ahhoz védhető határok kellettek volna, így végre hajtották az arab tavasz szörnyű gyilkosság sorozatot , és mikor már majdnem sikerült nekik Oroszország bekapcsolódott a háborúba és elkezdte felszámolni az ISIS terrorgépezetet , és az összefüggő láncokat tépik éppen széjjel .
Török , Szaudi, USA, zsidó , NATO , érdekek ütköznek , de a terrorizmust próbálják kiiktatni a térségben , hogy helyre álljon a rend . Milliárdokat költöttek a státuszkóra , de közben az Orosz fél is fejlődött , és a tengerről ő is felfegyverzett hajóhaddal körbevette Európát , hogy válaszcsapásra , vagy megelőző csapásra képes legyen , így eluszott Európa Kamatrabszolga népének a birodalomba olvasztása , és bizony , ha más is látja ezt akkor egy jó pár 33 fokozatú vakoló a bankárkasztból a fübe fog harapni , mert megírták a halálos ítéletüket , és amit a második világháborúban kellet volna kiszabni rájuk azt most végzik el titokban . Mert a kamatrabszolgákat nem akarják kiereszteni a karmaik közzül , hát az uzsora civilizáció már ilyen a rabszolgáknak kell megölni, vagy megöletni a bankárkaszt embereit , és a helytartókat , hogy az unokáink szabadok , és független nemzetállamok polgárai lehessenek , és ne egy zsidó világbirodalom goj lakói – állatai – mert állatnak vagytok tartva , és kezelve , hisz azért löknek mindig a háborúk poklába , mert ők a világbirodalmat tűzték ki célul , és ez a sok kenyérpusztító már mint mi csak feleslegek vagyunk itt a földön !!!! . Nem kellene nékünk is elkezdeni a likvidálásukat , ne várjuk meg a zsidó fasizmus világmértékű kiterjeszkedését , mert akkor , már aláírtuk a halálos ítéletünket is Most kell minden nemzetállamban kiirtani a cionista fasiszta gyökereket , hogy a nemzetek nemzetté válhassanak , és zsidók ne tudják ezt megakadályozni , itt a migráns áradat fel kell használni a cionisták ellen , és ne feledd a mögöttes rejtőzködőt a vakolót a szabadkőműves a rejtett gyilkos Ő legyen a célpont !!!




Készülődés: Drón német-francia-olasz módra - Mi a cél?


Németország és Franciaország Olaszországgal együttműködve pilóta nélküli repülőgép fejlesztésébe kezd - jelentette be a német kancellár és a francia államfő Berlinben a német-francia kormánykonzultáció után.

Az európai drónok új nemzedékének kifejlesztése erősíti a technológiai függetlenséget és információs függetlenséget is. A drónok által készített felvételek "hatalmat jelentenek" - emelte ki Francois Hollande francia köztársasági elnök a német kancellárral, Angela Merkellel közösen tartott sajtótájékoztatón. Aki képet tud alkotni egy adott helyzetről, az cselekedni is tud, és az EU az új fejlesztés révén ennek a képességnek a birtokába jut - hangsúlyozta Francois Hollande. Hozzátette, hogy a drónfejlesztési projekt az uniós politikai és ipari együttműködés "szép példája".

Angela Merkel kiemelte, hogy a
z eszköz ugyan elsősorban felderítésre szolgál, de parlamenti felhatalmazás alapján fegyverekkel is felszerelhetik majd. A német és a francia kormány legtöbb miniszterének együttes ülésén elfogadott terv szerint Németország, Franciaország és Olaszország az idén hivatalos megállapodást köt a drónfejlesztésről és elkészítik az első tanulmányt a közös vállalkozás végrehajtásáról.



A német és a francia kormány 1963 óta tart félévente kormánykonzultációt. A tegnapi tanácskozáson egy sor további programról is megállapodtak. Ezek nemcsak a németek és franciák javát szolgálják, hanem az Európai Unió egészének érdekeit is - emelte ki Angela Merkel a tájékoztatón. A két kormány tovább folytatja intenzív együttműködését az ukrán válság békés rendezése céljából, és a lengyel kormánnyal együttműködve készítik elő a júniusi uniós csúcsot, amelynek témája a közös biztonság- és védelmi politika megerősítése - áll a konzultációról kiadott közleményben.
Gölöncsér Miklós - Jövőnk.info


Az orosz valóság 5. – Birodalmiság



Nemzeti körökben az a kifogás nyilvánul meg a putyini Oroszországgal szemben, hogy az ottani nacionalisták, nemzetiszocialisták nincsenek feltétlen jó véleménnyel a rendszerről, az sújtja őket. Nyilván van alapja, ha egy részük így nyilatkozik, meg kell azonban jegyezni, hogy más részük kiegyezik a rendszerrel, a militáns nemzetiszocialisták jó része talált otthonra az orosz hadseregben, vagy harcolnak éppen Új-Oroszországért. 
A (szélsőséges) nacionalisták, nacionalizmus kezelését illetőleg meg kell érteni az orosz állam alapját. Ez pedig nem más, mint a birodalmiság. Oroszország – akárcsak hazánk, vagy annak idején a Monarchia – nem egy homogén nemzetállam, hanem egy soknemzetiségű birodalom. Egy ilyen birodalmat semmi sem veszélyeztethet jobban, mint a nacionalizmus! (Lásd az Osztrák-Magyar Monarchia széthullását, majd hazánk Trianonban beteljesedő sorsát!) Ami bizony nem feltétlenül egy pozitív eszmeiség! 
Ezért egy birodalomban gondolkodó (vagy egyáltalán, ilyen nemzetiségi viszonyokkal rendelkező) államnak életbevágó érdeke, hogy a nacionalista túlhajtásokat letörje. Legyenek azok a birodalmat szétfeszítő kisebbségi törekvések (miközben alapvető jogaikat és szuverenitásukat biztosítani kell törekedni), vagy a kisebbségek ellen irányuló többségi nacionalizmus (miközben a patriotizmust erősítésére kell törekedni). 
Elvakult nacionalista, fajelmélettől tüzelt nemzetiszocialista ezt aligha fogja megérteni, és nyilván lázad az ellen, hogy nem beszélhet színtiszta Oroszországról, nem űzheti kedvére az idegeneket. Még csak át sem látja, hogy mihelyst az ő szándékai megvalósulnának, hazája rövid idő alatt, véres katarzisban hullana darabokra. 
Valószínűsítjük, hogy jobboldali, tradícionalista patrióták aligha vannak az orosz börtönben… 
(folytatjuk) 
Bánfalvi Béla - Jövőnk.info


Az orosz valóság 3. – Az orosz törekvések.


Mi irányítja az orosz törekvéseket? Naná, hogy a saját jól megfontolt, hatalmi érdekei! Ezt tekinthetjük teljesen természetesnek. Csúnya lenne, ha egy állam, államfő, nem a saját hazája érdekit tekintené fő szempontnak. 
Az, hogy az orosz, illetve putyini törekvések mögött húzódik-e egy bizonyos küldetéstudat (a nyugati dekadencia, netán a zsidó hegemónia ellen), mint Hitler esetén a bolsevizmus elleni küzdelem, nem bizonyosan megválaszolható kérdés. 
Tekintve, hogy az USA-orosz szembenállás, visszatekintve a hidegháborúra, nem új keletű, tekinthetnénk a történéseket a régi hatalmi ellentétek kiújulásaként is (ennek is van alapja), ahol szemszögünkből pozitív szereplő nem volt. Annak idején a materialista, bolsevista, összességében istentelen Szovjetunió állt szemben a szabadelvű, nihilista, összességében istentelen Amerikával. 
Némiképpen kétségkívül mást most a helyzet. Nem csupán azért, mert most éppen a másik hatalom befolyása – nyugodtan mondhatjuk, lenyomása – alatt állunk, mint anno. De jelenleg a vele szemben álló keleti hatalom olyan értékeket jelenít meg, melyek számunkra kétségkívül szimpatikusak, és biztatóak. 
Oroszország láthatóan szembehelyezkedik azzal a dekadenciával, amivel a korábban regnáló hatalmak a befolyásuk alá vont világot (sőt még azon túl is) megmérgezték. Hazafias retorika és megnyilvánulások, a keresztény szellemiség örvendetes erősödése, a liberális rombolás visszaszorítása, de meg kell említeni a politikai és gazdasági tisztogatást is, melynek a nyugat ügynökei és kiszolgálói mellett áldozatul estek a zsidó érdekeltségek is, még ha nyilvánvalóan nem is szorultak vissza teljesen. (Tekintve, hogy ebben a tekintetben még a III. Birodalom sem végzett teljes tisztogatást, ezt aligha lehet felróni.) 
Vitathatatlan, hogy az orosz vezetés olyan intézkedéseket léptett életbe, melyek egy kedvező, a nyugati rombolással örvendetesen szembe helyezkedő folyamatról tanúskodnak. 
(folytatjuk) 
Bánfalvi Béla - Jövőnk.info



Kínai nemzetbiztonság: Kémelhárítás



Az állambiztonság átfogó védelmét szolgáló új kémelhárítási jogszabályt fogadott el a kínai törvényhozás, amely felváltja az eddigi nemzetbiztonsági törvényt - jelentette a kínai média.


Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának ülésén elfogadott dokumentum tartalmazza
- a kémkedés fogalmának meghatározását,
- s megállapítja, azok a külföldi szervezetek és magánszemélyek, amelyek és akik kémtevékenységet folytatnak,
- erre másokat rávesznek, vagy anyagilag ebben támogatnak, bűncselekményt követnek el,
- ahogyan azok a hazai szervezetek és magánszemélyek is, amelyek, illetve akik külföldieknek kémkednek.

A törvény a nemzetbiztonsági ügynökségeket hatalmazza fel arra, hogy az érintetteket felszólítsa a nemzetbiztonságot veszélyeztető, károsnak ítélt tevékenységek abbahagyására. Akik a felszólításnak nem tesznek eleget, azokat szankcionálják, ingatlanjaikat lezárhatják, illetve elkobozhatják. Ugyanezt tehetik a berendezésekkel, pénzzel és egyéb létesítményekkel.

A jogszabály szövege szerint a kémelhárításnak a törvényt szem előtt tartva, a magánszemélyek és szervezetek jogait tiszteletben tartva és azt biztosítva kell működnie. Az eljáró hatóságnak ugyancsak tekintettel kell lennie az államtitkokra, az üzleti titkokra és a személyes adatok védelmére. A beszámolók kitérnek rá, annak megállapítása, hogy például egy okostelefon bizonyos helyzetben a kémkedés eszközének minősül-e, az állambiztonsági szervek feladata.

A kínai törvényhozás 
a nemzetbiztonsági törvény 1993-as életbe lépése óta most első ízben foglalkozott az abban foglaltakat érintő módosításokkal, az új kémelhárítási törvény kihirdetésével a korábbi törvény érvényét veszítette. Sajtójelentésekből az is kiderült, a törvény tárgyalása során elhangzott, változtatni kell az államtitok kategóriájába sorolt dokumentumok minősítési követelményein, ugyanis sok irat az eljárási körülmények miatt, s nem a tartalmából következően kap ilyen minősítést.



Hszi Csin-ping kínai államelnök a központi nemzetbiztonsági bizottság első - áprilisi - ülésén elnökölve kezdeményezte a nemzetbiztonsági feladatok átfogó áttekintését. Hangoztatta, 
a nemzetbiztonság fenntartása ma jóval összetettebb, mint valaha volt "a bonyolult belső és külső körülmények" miatt.


Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info


Palesztína földjén soha nem lesz zsidó nemzetállam!


Palesztina soha nem ismeri el Izraelt zsidó nemzetállamként - jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök az Arab Liga rendkívüli ülésén Kairóban november 30-án.
Képtalálat a következőre: „abbász kép”

A politikus azt követően fejtette ki véleményét, hogy az izraeli kormány a múlt vasárnap megszavazta az Izraelt zsidó nemzetállamként meghatározó új jeruzsálemi törvényjavaslat elveit. Abbász szavait a Channel 10 izraeli tévéállomás is idézte. A palesztin elnök figyelmeztetett: ha az ENSZ nem ismeri el Palesztina államiságát, és nem kötelezi Izraelt a további zsidó telepek építésének leállítására a palesztin területeken, akkor a Palesztin Hatóság kéri felvételét a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságba (ICC), hogy a testületben háborús bűncselekményekkel vádolja meg Izraelt. Kilátásba helyezte egyben, hogy megszakítanak minden biztonsági kapcsolatot Izraellel, hacsak nem újítja fel az idén áprilisban megszakadt béketárgyalásokat. Az Arab Liga tanácskozásán az országok külügyminiszterei ismételten támogatták azt a kezdeményezést, hogy Izrael vonuljon vissza az 1967 előtti határaira, és teremtsék meg a független palesztin államot. Abbász faji elkülönítést hirdető államnak minősítette Izraelt, amely olyan apartheid-államot akar létrehozni, amely kizárólag a zsidóké lenne, ahol "csak zsidóknak" feliratú buszok lennének, és amely telepeket hoz létre (palesztin területen) a Jordán folyó nyugati partján. A palesztin elnök leszögezte, csak akkor képzelhető el a palesztin-izraeli béketárgyalások újrakezdése, ha Izrael befagyasztja a telepek létrehozását Ciszjordániában, valamint Jeruzsálemben, ha szabadon engedi a hosszú ideje fogva tartott palesztinok negyedik csoportját, illetve megszabja a határok kijelölését célzó tárgyalások menetrendjét.
Bakta Lóránt - Jövőnk.info


Vannak-e szabályok a kíberháborúban?




A Regin valószínűleg "egy" kormány megbízásából készült. Még netszolgáltatók rendszereibe is beépült. A kártevőt felfedező Symantec cég szerint minden idők legfejlettebb kémprogramja a Regin, a korábbi hasonló alkalmazások egyike sem volt ilyen komplex felépítésű. Nem véletlen, hogy bár a gyanú szerint a kártevő 2008 óta létezik, csak most, hat évvel később fedezték fel.
A Regin mögött valamelyik nyugati államot sejti a SYMANTEC, mivel a kémprogram kódja olyan összetett, hogy még egy fejlett ország szakértői is valószínűleg hónapokon vagy akár éveken át dolgozhattak rajta. A kártevő moduláris felépítésű, fertőzésének első szakaszában csupán arról gondoskodik, hogy megfertőzze a kiszemelt rendszert, további funkcióit utólag tölti le önmaga fejlesztéséhez. Képességeit utólag, a végrehajtandó feladatnak megfelelően lehet alakítani. Az első szakaszt követően kommunikációját a kártevő titkosítva végzi, hogy megnehezítse a felfedezését.
E tekintetben nagyon hasonlít a Skywuper vagy Flamer néven ismert, a Budapesti Műszaki Egyetem CrySys laborjának kutatói által két évvel ezelőtt felfedezett szuperkártevőhöz.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) CrySys nevű it-biztonsági laborjának vizsgálata szerint
- a Skywiper (más cégek szerint Flamer) nevű kártevő a legjobban rejtőzködő adatlopó kód, amellyel eddig találkoztak. A szoftver hosszú listát tartalmaz azokról a fájlokról és folyamatokról, amelyekhez nem szabad hozzányúlnia, és annak függvényében állítja be magát, hogy milyen vírusirtó található a rendszeren. Az adattolvaj szupervírus egyik részegységét még 2007-ben fedezték fel Európában, más moduljai 2008-ban az Egyesült Arab Emirátusokban, 2010-ben pedig iráni gépeken tűntek fel, legalábbis az előzetes vizsgálatok szerint.
Iráni kapcsolat miatt kerülhettek célkeresztbe a magyar PC-k
Az iráni és egyesült arab emirátusbeli észlelések mellett - az F-secure dossziéja szerint - a Skywipert Libanonban, Szíriában és Szudánban is észlelték. Dr. Bencsáth Boldizsár, a BME CrySys laborjának vezetője az [origo] kérdésére elmondta, hogy Magyarországon legalább tíz számítógépen észlelték a Skywipert. Bencsáth szerint azért kerülhettek fel a magyar PC-k a célpontok listájára, mert több olyan ipari vállalat van, amely kapcsolatban állhat Iránnal vagy egyéb arab országokkal. Elképzelhető, hogy vagy vas- vagy vegyipari gyártórendszerekkel foglalkozó hazai vagy magyar leányvállalattal is rendelkező cége PC-it támadták meg.
A Skywiper rendkívül sokoldalú kód, bármilyen adatot képes gyűjteni - magyarázta el Bencsáth. A teljes gép minden adatát is el tudja lopni, de van lehetőség különböző szűrők beiktatására is. Még nem bizonyított, de valószínű, hogy tud úgy keresni a fájlok közt, hogy csak az adott földrajzi koordinátákkal címkézett fotókat találja meg, ami segíthet információkat szerezni egy adott ipari létesítményről. A Skywiper olyan modulokkal is bővíthető, amelyek a gép mikrofonján keresztül rögzítik a közelben zajló beszélgetéseket, lementik a billentyűzetleütéseket, vagy képernyőmentéseket készítenek.
Az egyetemi kutatók vizsgálatai szerint a Skywiper több magyar számítógépet is megfertőzött, ám arról, hogy ezek hol működtek, arról sem a BME CrySys laborja, sem a kártevővel foglalkozó többi cég nem közölt információt. A Symantec kiberbiztonsági cég ismertetője szerint a kártevő több otthoni számítógépet is megfertőzött, és egyelőre nem lehet látni, hogy pontosan milyen cégek ellen indították az adattolvaj támadást. A szakértők dolgát nehezíti, hogy a megfelelő paranccsal törölhető a Skywiper, a kártevő minden összegyűjtött adattal és alrendszerrel együtt képes megsemmisíteni magát.
A kiberháború mesterlövészei
A CrySys labor által korábban elemzett Duqu kártevőhöz hasonlóan, a Skywiper is célzott informatikai támadások végrehajtására szolgál. Míg a hagyományos vírusok és trójai kártevők az internetes harc sörétes puskájaként minél több célpontra tüzelnek, a tömeget veszik célba, addig a valóban komoly kiberháborús eszközök mesterlövészpuskaként működnek. A több százezer dollár értékű, addig teljesen ismeretlen támadókódot tartalmazó Stuxnet néven elhíresült kódot például az iráni atomprogram ellen fejlesztették ki: olyan támadást hajtott végre, amely csak az arab ország egyik atomerőművének urándúsítói berendezésének hatékony működését akadályozta teljes titokban.
A BME biztonsági laborjának jelentése szerint az új célzott kártevő nem abból a vírusgyárból került ki, ahonnan a rokoni szálak által összefűzött Duqu és a Stuxnet. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a Skywiper kifejlesztése mögött is komoly anyagi forrásokkal rendelkező nemzetállam kormányügynöksége állhat. A sejtést megjelenik az F-secure kiberbiztonsági cég Skywiper dossziéjában is, amely szerint egy nyugati kormányügynökséget lehet a kiberfegyver gazdja. A jelentés szerint elképzelhető, hogy az új kiberfegyver megrendelője azonos a két korábbi kódéval, és csak a program írói nem azonosak.
Kérdéses a folytatás
A BME nemzetközi együttműködés keretében jutott hozzá a Skywiper kódjához, azzal a céllal, hogy a kártevő fő moduljait és működési módját felderítse. A cél nem a teljes elemzés volt, mert a Skywiper létrehozása mögött nemzeti érdekek állhattak, és jelenleg nincs olyan világszintű megállapodás, amely a kiberfegyverek elemzéséről szól. Az ilyen kártevőket részletesen vizsgáló kutatócsoportok akár célponttá is válhatnak egy-egy ilyen ügy kapcsán, ez indokolja a Skywiper körüli titoktartást is. A magyar labor jelentése alapján azonban bármelyik laboratórium elindulhat: a kártevő által használt titkosításokról készült leírások, a tömörítési eljárások és a fájlok ismertetése elegendő alap a további elemzéshez. Az várhatóan nem derül ki, hogy ki áll a Skywiper mögött - a korábban felfedezett kiberfegyverek esetében is csak tippek vannak arra, ki lehetett a megrendeőlő. A felfedezett támadások azonban közelebb visznek ahhoz, hogy egyszer elkészülhessen a kiberháború szabályzata.

A Regin azonban leginkább Oroszországban, Szaúd-Arábiában és Írországban bukkant fel, de mexikói, indiai, iráni, afgán, belga, osztrák és pakisztáni rendszereken is felfedezték. A vizsgálatokból kiderült, hogy a Regin által megfertőzött rendszerek fele internetszolgáltatóknál és távközlési szolgáltatóknál működött, és csak a maradék fertőzött magánembereket és vállalati, kormányzati rendszereket. A kártevő kórházak, kormányzatok és légitársaságok rendszereiben is felbukkant.
A Symantec szakértője elmondta, hogy valószínűleg IP-alapú hívások lehallgatására is használható a kártevő, és persze jelszavak, fájlok, vagy képernyőmentések készítésére is alkalmas.  A Symantec szerint még ha a kémprogram jelenlétét fel is fedezik egy számítógépen, nagyon nehéz rájönni, hogy milyen célokat szolgál. A kutatók biztosak abban, hogy a kártevő számos komponensének funkciói még előttük is ismeretlenek maradtak. Az is kiderül a Symantec oldaláról, hogy a kártevő rendkívül hatásosan rejtőzködik, a parancsokat többek közt a böngészőben lévő sütifájlokba rejti, és olyan hálózati üzenetekben, protokollokon keresztül kommunikál, hogy az aktivitás nem kelt gyanút.


Várhegyi Kálmán összeállítása - Jövőnk.info


Okos - A fejlődő országok aranyba fektetnek


Tavaly a legjelentősebb vásárló az orosz jegybank volt, 173 tonna aranyat vett (utolsó három hónapban 58 tonnát), ezzel már 1208,2 tonna aranyon ült 2014 végén az orosz központi bank, mely 5 százalékkal több mint 1 évvel korábban. Ellenben az ukrán jegybank "értékesített!" - tavaly egyedül a világon. Kiprivatizálták, divatosan kifejezve a kincstárvagyon jelentős részét. Aranykészlete 44 százalékkal 24 tonnára esett, miután az ország geopolitikai helyzete miatt a gazdaság is nehéz helyzetbe került és még fog is. Hiszen nincsennek tartalékaik a gazdaságuk talpraállítására - hozzátennénk, nem Oroszország és a keleti konfliktus miatt, sokkal inkább a kormányra került kiszolgáló belső kifosztás miatt - , lásd a nyugati politikai beavatkozást vezérlő és kihasználó, az újra porondra lépett IMF-brigád gyorssegélye...

Képtalálat a következőre: „arany kép”
Ukrajna kimérte készletét...

Bár a negyedik negyedévben 1 százalékkal 575 tonnára emelkedett a globális ékszerkereslet az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest, 2014 egészében 10 százalékkal 2153 tonnára esett a rendkívül erős bázis miatt. 2013. második negyedében az indiai és a kínai fogyasztók - ez azért fontos egy országnak, mert válság esetén kölcsönösen tudnak mihez nyúlni az állam és a nép részéről is - is rendkívüli mennyiségben vásárolták az aranyékszereket, 2014-ben az indiai vásárlók ékszerkereslete a kormány által bevezetett importkorlátozások ellenére rekord magasságba, 662 tonnára emelkedett, míg az utolsó negyedévben 19 százalékkal vásárolt többet a lakosság. Az ékszerpiac másik nagy szereplője, Kína ugyanakkor 623,5 tonna ékszeraranyat vett tavaly,

Bakta Lóránt - Jövőnk.info




A dollár halála

Dél-Korea Központi Bankja olyan adatokat hozott nyilvánosságra, amiből világosan látszik, hogy elkezdték visszaszorítani a dollár használatát, és a jüant előnyben részesíteni. A dél-koreai hazai devizatartalék jüanban tárolt összege idén júliusban elérte a 16,19 milliárd jüant. Ez 55-szeres növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest, amikor még csak mintegy 290 millió jüant tartalékoltak. A dél-koreai központi bank szerint 2012 végén az állam devizatartalékának mindössze 0,4%-a volt jüanban tárolva, ám ez tavaly év végére 13,7%-ra nőtt, idén júliusban pedig már meghaladta a 25,9%-ot.


A koreai lakosság szintén jüanba menekíti megtakarításait, mivel rájöttek, hogy amennyiben koreai pénzben tárolják a családi megtakarításokat, annak értékét hamarosan felemészti az infláció, miközben a jüan viszonylag értékálló, stabil pénz. A koreai befektetők szintén elkezdték jüanba összpontosítani a vagyonukat, ami mostanra stabil trenddé alakult.



Miközben a dollár használatát számos országban visszaszorítják, mostanra a világ minden táján RMB-ben is bocsátanak ki kötvényeket; még a McDonald's is adott ki RMB alapú kötvényt. Az Egyesült Királyság vált az első országgá, amely jüanban adott ki állampapírokat. Korábban a Bank of China engedélyezte a közvetlen jüan-euro váltást, a dollár közbeiktatása nélkül. Ezek mind egyirányba mutató történések; a nyugati és a keleti országok is lassan megértik, hogy a jelenlegi pénzügyi rendszer a végéhez közeledik, és elkezdtek biztonsági garanciákat eszközölni.
Megfontolandó....

Bíró Dalma összeállítása - Jövőnk.info




Hírmorzsák


Összecsapások Líbia nyugati részén;
  • Líbia még mindig a nyugati felforgatás áldozata. Legalább 23-an meghaltak az iszlamista felkelők és a rivális zenteni milícia tagjai közötti összecsapásokban - közölték egészségügyi források tegnap.

A tájékoztatás szerint a Tripolitól 120 kilométerre délre fekvő Kikla városban zajló harcokban 43-an megsebesültek, közülük 10-en válságos állapotban vannak. A szekuláris erőkhöz húzó zenteni fegyveresek még szombaton indítottak offenzívát az iszlamisták egyik fellegvárának számító város ellen. A líbiai fővárost ellenőrzése alatt tartó Fadzsr Líbia (Líbia hajnala) nevű iszlamista fegyveres koalíció (ezek eríteniük a támadókat. Líbiában az atlantista bábként működő "központi" vezetés Moammer Kadhafi néhai Vezető hatalmának 2011-es megdöntése óta képtelen volt kiterjeszteni hatalmát az ország egészére, és nem tudta lefegyverezni vagy irányítása alá vonni a puccsista forradalom idején verbuválódott különböző Kaghafi-párti fegyveres hazafias csoportokat. Hála Istennek! De sajnos az országban teljes káosz uralkodik azóta. Még májusban Halifa Haftár nyugalmazott tábornok hadjáratot hirdetett az iszlamista hazafiak ellen, arra hivatkozva, hogy a bábkormány képtelen úrrá lenni a helyzeten. Azóta Tripoli mellett Líbia második legnagyobb városában, Bengáziban is heves harcok folynak a Haftárhoz csatlakozott erők és az iszlamisták között. Tehát az ottani miliciák belső harcok sorozatát szenvedik el, mind a bábkormány idegen zsoldosaival, mind a polgári seregek ellen. Az ENSZ nagy álszent emberszeretete szerint az országban tomboló polgárháború következtében csak az utóbbi három hét során százezer ember kényszerült lakóhelye elhagyására.
NATO-konvojnál robbantott egy öngyilkos merénylő;


NATO-konvoj mellett, a Kabulból kivezető egyik főúton robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő október 13-án, hétfőn - közölték a helyi hatóságok. A detonációban legalább egy ember meghalt, de az első jelentések szerint nem világos, hogy a támadón kívül van-e más halálos áldozat. Az afgán fővárosban elkövetett merényletet a kormány ellen lázadó, szélsőséges tálibok vállalták magukra. A támadásnak három sebesültje is van, de egyikük sem külföldi katona.
Hármas robbantás Irakban;


A kurd biztonsági erők legalább huszonhat tagja vesztette életét egy hármas robbantásban az iraki fővárostól északkeletre vasárnap. A hármas öngyilkos merényletet az etnikailag és vallásilag vegyes Dijála tartományban fekvő, Bagdadtól 122 kilométerre északra található Kara Tappa településen követték el - közölték a hatóságok. A tájékoztatás szerint az első támadó a biztonsági erők egyik központjának kapujánál hozta működésbe a testére erősített robbanómellényt. Percekkel később két másik merénylő robbanószerrel megpakolt gépjárművekkel belehajtott az épületbe. A rajtaütésben legkevesebb hatvanan megsebesültek. Nevük elhallgatását kérő egészségügyi források megerősítették az áldozatok számáról szóló híreket. Ugyancsak vasárnap ismeretlen fegyveresek az út mentén elrejtett pokolgépeket hoztak működésbe egy rendőrségi konvoj elhaladtakor a nyugat-iraki el-Anbár tartomány fővárostól, Ramáditól északra. A merényletben a tartomány rendőrfőnöke életét vesztette, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy rajta kívül hányan haltak meg a terrortámadásban. A merényletek elkövetését eddig egyetlen csoport sem vállalta magára, a feltételezések szerint azonban az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet tagjai állnak a támadások mögött. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló csoportosulás már hónap óta ellenőrzése alatt tartja el-Anbár és Dijála tartomány egy részét. Az IÁ az elfoglalt területeken "kalifátust" kiáltott ki, és azóta is folytatja terjeszkedését.
Hírfigyelő Szolgálat - Jövőnk.info



EU-USA szabadkereskedelmi vita






Még csak a formális tárgyalások folynak, máris hajbakapnak az atlantista kutyák a koncon. Itt van mindenki a jogvédőktől a zöldekig, a balés jobb-liberálisok, republikánus vitatkozók és nagyszerű demokratáik, mind. Az Európai Uniót az EU-s főtárgyaló szerint nem fenyegetik környezeti és élelmiszerbiztonsági veszélyek, ha megkötik a mindkét nyugati-atlantista gazdaságot lendületbe hozó szabadkereskedelmi egyezményt (TTIP) az Egyesült Államokkal.
Washingtonban tehát véget ért a szerződésról szóló tárgyalások hetedik fordulója is. "Civil" szervezetek attól tartanak - hangzott el a meghalgatáson, hogy az egyezmény szabad utat nyithat a génmódosított élelmiszerek és egészségkárosító vegyszerek előtt. De nem kell aggódni; hiszen mint ismeretes a jogvédő és a kibocsátó egy és ugyanaz az érdekkör! Olyan ez mint az ISIS CIA-kiképzett áliszlám terroristazsoldos és az USA légibombázásának a viszonya - egy tőről fakadt...
Amerikában pedig sokan attól félnek, hogy a cionista tőkés multinacionális cégek még nagyobb hatalomra tesznek szert. Ugye milyen érdekes???
- Hallottuk azokat az aggodalmakat arról, hogy esetleg privatizáljuk a közszolgáltatásokat, például a vízműveket, az oktatást, az egészségügyet. Megerősítem, hogy az Egyesült Államok nem tervez ilyesmit belefoglalni kereskedelmi egyezményeibe, és ezeken a tárgyalásokon sem ez a célja -mondta Dan Mullaney, az USA  főtárgyalója.
Az Európai Unió főtárgyalója igyekezett eloszlatni azokat az aggályokat, hogy a készülő egyezmény rejtett kockázatokat jelent. Kivéve persze a dollár fedezethiányos kockázatát...
- Semmi nem fogja veszélyeztetni a környezet védelmét, az egészséget, a fogyasztók biztonságát, az adatvédelmet vagy bármely más szakpolitikai célunkat – magyarázta Ignacio Garcia-Bercero, az EU főtárgyalója.
A főtárgyalók az átláthatóságról is beszéltek, de ez nem győzte meg a közvéleményt. A megbeszélések eleve titokban folytak, azokról csak minimális információt adtak még az ők érdekeit kiszolgáló nyugati sajtónak, és azt sem közölték, hogy még hány tárgyalási forduló várható a teljes nyilvánosságig.


Bíró Dalma - Jövőnk.info

No rabszolgák azóta eldőlt , hogy a nemzeti kormányokat a multinacionális vállalatok váltják fel , és ti végleg a gyarmat gyermekei lesztek , kik sohasem szívhattok szabad levegőt , ha csak nem öltök meg minden helytartót akik aláírták ezt a mocskos szerződést a fülke forradalmárok itt megint a zsebüket tartották , mert újabb lukszus villára vágynak a kiéhezett állami gondozottak mindenre képesek , csak , hogy a hatalmukat megtarthassák , így minden helytartó kiérdemelte a népünk gyűlöletét és haragját . Az olajmaffia politikusi ága megérdemli a likvidálást , mert e mellett , még a vakolók zsoldjában is áll, valamint MOSZAD , és más titkos szolgálatok zsoldjában állnak .
És szarnak a ti érdeketekre , mit gondoltok , ha nem a vakolókat szolgálnák újból megválasztanák újra .
Nem gondoljátok , hogy a visszahívás intézményét vissza kell állítani e hazaárulók , és a jövőbeni hazaárulók megállítására , és , hogy ne keljen likvidálni őket , mert elég , ha eltávolítjuk a hatalomból , és így mindig megújulhat a nemzeti értékeket szolgáló politika hazaárulók nélkül !!!!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése