2016. május 8., vasárnap

Figyelnek minket



Figyelnek minket



Telekinézis és gondolatolvasás felé elektromos tetoválással



Forrás: io9.com


A homlokon elhelyezve
Az új fejlesztésű elektromos tetoválások segítségével az emberek hamarosan képesek lehetnek irányítani a pilóta nélküli repülőket vagy a telepátiához hasonló módon beszélni mobiltelefonon, anélkül, hogy egy hangot is kiadnának. 
Todd Coleman, a San Diego-i California Egyetem kutatómérnöke olyan kevésbé tolakodó eszközök kifejlesztésén dolgozik, amelyekkel az ember idővel képes lesz a gépeket gondolataival irányítani. A gépek gondolattal történő vezérlése már nem a tudományos fantasztikum birodalmába tartozik. Az elmúlt években számos olyan agyi implantátumot fejlesztettek ki, amiknek segítségével az ember képes erre. Az elsődleges kutatási terület jelenleg a mozgáskorlátozottak segítése, akik így gondolataikkal tudnák irányítani művégtagjaikat.
Az agyi implantátumok elhelyezése azonban komoly orvosi procedúra, így felhasználásuk egyelőre tényleg csak orvosi céllal történne. Coleman és csapata éppen ezért olyan vezetéknélküli flexibilis technológiát próbál kifejleszteni, amit egy tetováláshoz hasonló módszerrel lehet elhelyezni a homlokon és mégis képes a gondolatolvasásra.
Olyan eszközt akarunk kifejleszteni, amit egy szórakozóhelyen is lehet használni,” mondja Coleman. Az eszköz csupán 100 mikron vastagságú, ami megegyezik az átlagos emberi haj átmérőjével. A tetováláson elhelyezett áramkörök gumi állagú poliészterből készülnek, így rendkívüli mértékben képesek nyúlni, hajlani vagy gyűrődni, anélkül, hogy megsérülnének. A bőrön elhelyezve alig látható, így viselése szinte észrevétlen.
Az eszköz képes észlelni az agyhullámokhoz köthető elektromos jeleket, azonkívül napelemekkel és antennákkal is felszerelhető, a vezeték nélküli kommunikáció létrehozásához. További tartozékok lehetnek a hőérzékelő a bőr hőmérsékletének mérésére, vagy a fényérzékelő a vér oxigéntartalmának mérésére.
Coleman és kollégái rájöttek, hogy a tetoválás segítségével képesek érzékelni az agy által kibocsátott, az ember érzelmi állapotát tükröző hullámokat. Ennek egyik felhasználási területe lehet például a koraszülött csecsemők megfigyelése, hogy időben észlelhessék az esetleges rohamok érkezését.
Az MC10 cég megalapításával az eszköz kereskedelmi marketingje már elkezdődött, a digitális egészségügy, orvosi szolgáltatások, ipari és katonai területeken, sőt, szépészeti felhasználásra is ajánlják.

Az elektromos telekinézis, digitális telepátia és gondolatolvasás felé

Mivel az eszköz képes észlelni bizonyos agyhullámokat, ezen a területen semmivel sem marad alul a hagyományos elektródákkal szemben, viszont nincs szükség vezetékekre és egyéb tolakodó eszközökre a testen.
A fejlesztés eredményeként lehetővé válhat egy olyan számítógépes program kifejlesztése, ami a tetováláson keresztül érkező digitális jeleket értelmezni tudja és képes lehet megmondani, hogy a viselője mire gondol.
Coleman csapata korábbi kísérletekben elérte már, hogy elektródákkal ellátott önkéntesek repülőket irányítsanak Illinois-i kukoricaföldek felett. Az elektromos tetoválások erre még nem alkalmasak, de „aktívan dolgozunk azon, hogy ez is sikerüljön,” mondja Coleman.

Az eszközt a test más részein, például a nyakon is el lehet helyezni. Amikor az ember gondolatban mond valamit, a torok izmai működésbe lépnek, akkor is, ha nem mondja ki a szavakat. A jelenséget szubvokalizációnak hívják. A nyakon elhelyezett elektromos tetoválások így szubvokális mikrofonként működhetnek, lehetővé téve a néma, vezeték nélküli kommunikációt.
Demonstráltuk, hogy érzékelőink képesek venni a torok izomzata által kibocsátott elektromos jeleket, így az emberek képesek lesznek gondolatban kommunikálni,” mondja Coleman. A torkon elhelyezett elektromos tetoválások segíthetnek az okostelefonoknak a beszédfelismerésben, tette hozzá.
Coleman megjegyezte, hogy az agyimplantátumok egyelőre jobban tudják olvasni az agyhullámokat, azonban több kutató, például Miguel Nicolelis, a Duke Egyetem ideggyógyász professzora is megjegyezte, hogy nagy szükség van kevésbé tolakodó technológiákra. „Az emberek szeretnének csupán gondolataik segítségével navigálni saját környezetükben, vagy gondolattal irányított játékokat játszani,” mondta Nicolelis, aki nem vett részt a kutatásban.








Agykontrol” – A rossz emlékek törlése hamarosan lehetségessé válik



Forrás: Daily Mail

A gének deaktiválása elfelejteti a kísérleti egerekkel félelmet keltő emlékeiket

A kutatók hamarosan lokalizálni tudják az emlékek tárolásáért felelős területet



Az eljárás kísértetiesen emlékeztet az "Egy makulátlan elme örök ragyogása" című film alapjául szolgáló hátborzongató ötletre
Az MIT ideggyógyász kutatói egy olyan kémiai anyagot találtak, ami elfelejteti a kísérleti egerekkel félelmet keltő emlékeiket. Az Npas4 nevű „memóriagén” deaktiválásával az egerek „elfeledkeztek” arról a kamráról, ahol előtte elektrosokkban részesítették őket. 
A kutatók úgy gondolják, hogy hamarosan lokalizálni tudják azt a területet, ami a hosszú távú memóriák tárolásáért felelős és ezáltal kifejleszthetnek egy olyan módszert, amivel ezeket a memóriákat irányítani tudják. A kutatók úgy gondolják, hogy ez a gén többféle memória szempontjából is kritikus fontosságú.
Az ismeret segíthet az agy pontosabb feltérképezésében és működésének megértésében és teret nyithat olyan új tudásnak, ami lehetővé teszi emlékeink megváltoztatását, vagy akár újak létrehozását. A memóriák keletkezésének genetikai alapjai után kutatva, a tudósok elektromosokkban részesítettek egy konkrét kamrába belépő kísérleti egereket.
Az egerekben néhány perc leforgása alatt félelem alakul ki a kamrával szemben, így amikor legközelebb belépnek azonnal megdermednek. Amikor ez megtörténik az Npas4 gén fokozottan aktiválódik.
Amikor a kutatók kiiktatták az Npas4 gént, azt tapasztalták, hogy az egerek elfeledkeztek korábbi félelmükről. A kutatás segíthet megérteni miként és hol tárolja az agy az emlékeket, olyannyira hogy a kutatók szerint lehetségessé válhat a konkrét emléket tároló konkrét sejtek lokalizálása. Az Npas4 gén akkor aktiválódik, amikor egy memória „tárolódik” az agyban, ami elvezethet az agy keresett területéhez és ahhoz a neuronhoz, ami az adott emléket tárolja.
Tulajdonképpen emlékekre vadászunk és úgy gondoljuk, hogy ez a gén segíthet megjelölni azt pontot, amit keresünk,” mondja Ramamoorti. Amikor valaki éppen egy új tapasztalatot szerez, az agy a neuronok közötti kapcsolat megváltoztatásával kódolja a tapasztalathoz kapcsolódó emléket.
Ezalatt a folyamat alatt számos gén aktiválódik, de ezek közül egy „főgén” különösen fontosnak tűnik. A gén a hosszú távú memóriák kialakulása szempontjából fontos hippokampuszban a legaktívabb.
Az MIT kutatócsoport azt is vizsgálja, hogy a memória keletkezésekor aktiválódó gén a memória előhívásáért is felelős-e.












Tényleg mikrochipet akarnak ültetni az agyunkba



(Joseph Candel) A Bibliából Fenevad Bélyegeként ismert pénzügyi rendszer bevezetéséhez szükséges technológia rendkívül gyorsan fejlődik, a propaganda gépezet pedig mindent megtesz, hogy a tömegek elfogadják a koncepciót. A chipbeültetést egyre több területen alkalmazzák, míg végül megjelenik az a bizonyos eszköz, amiről a Jelenések könyvében is olvashatunk.
[A hamis próféta] azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Szeretnél mikrochipet az agyadba? Az ajánlat így elsőre valószínűleg nem hangzik túl csábítónak, pedig a nagy gyógyszeripari és biotechnológiai cégek tényleg ezt akarják.
Sok millió dollárt pumpálnak folyamatosan az ilyen egészség és életminőség javító technológiák kutatás-fejlesztésébe. Természetesen most még senki sem fogja ránk kényszeríteni a chipbeültetést. Eleinte forradalmi újításként harangozzák be az eljárást, aminek alkalmazása kiváltságnak számít majd. Kihangsúlyozzák, mennyi mindenben javíthatnak egészségünkön, hogyan segíthetik a testi fogyatékossággal élőket, és persze milyen extra képességekkel ruházhatják fel a használóit.
Képzeljük el, milyen fogadtatásban részesíti majd a nyilvánosság az újítást, amikor bejelentik, hogy segítségével napok alatt megszabadulhatunk súlyfölöslegünktől, vagy órák alatt letölthetjük az egyetemi tananyagot az agyunkba. A technológiában rejlő lehetőségek száma végtelen és csak idő kérdése, hogy mikor válik teljesen elfogadottá. Ami egykor tudományos fantasztikumnak számított, lassan valósággá válik és a világ soha többé nem lesz a régi.
Fontos azonban megvizsgálni ez ellenérveket is.
Bár nagyon közel vannak a megvalósításhoz, úgy tűnik a kutatóknak eszébe sem jut foglalkozni a chipbeültetés esetleges negatív következményeivel.
Financial Times egyik cikke szerint a jövő gyógyszeriparának szerves része lesz a „bioelektronika”, ami „az agyba és a test más részeibe küldött elektromos jelek segítségével lesz képes gyógyítani”.
Leírja, hogy a cukorbetegséget, az epilepsziát, az elhízást, és sok más betegséget, gyógyszerek helyett a hibásan működő szervekbe jeleket küldő „elektromos implantátumok segítségével” kezelnek majd.
Túl jól hangzik ahhoz, hogy igaz legyen.
cikk szerint a GlaxoSmithKlein keményen dolgozik, hogy valóra váltsa ezeket az elképzeléseket. Moncef Slaoui, a GlaxoSmithKlein kutatás-fejlesztés részlegének vezetője szerint „a kihívás abban rejlik, hogy az agy-számítógép interfészt, az anyagi tudományágakat, a nanotechnológiát és a mikro-áramforrásokat integrálják az új gyógykezelési eljárások kifejlesztése érdekében”.
Mit szólnál, ha egy napon kiderülne, hogy egy agyimplantátum segítségével kigyógyulhatnál egy életen át tartó betegségből? Elfogadnád?
Az elkövetkezendő évek során sok embernek kell majd választ adni erre a kérdésre.
Mashable például a következőket írta néhány hónapja:
A stroke-on átesett illetve Parkinson-kórban szenvedő betegek számára reményt adhat egy új, de egyelőre vitatott eljárás, ami kísérleti patkányon sikeresnek bizonyult az agyi sérülések kezelésében.
A patkányok agyi motorikus funkciói a korábban sérült területeken is működni kezdtek, miután mikrochipet ültettek az állat koponyája alá, amin keresztül elektródákat vezettek az agyba. A chip nélkül, a sérült patkányok motorikus funkciói nem működtek. A stroke és a Parkinson-kór is vissza nem fordítható sérülést okoz az agyszövetekben, tehát a felfedezés reményt adhat ezeknek a betegeknek.
Az Egyesült Államok kormánya olyan beültethető mikrochipek kifejlesztésén dolgozik, amivel figyelemmel kísérhetnék a katonák egészségi állapotát, valamint javíthatnák harctéri tejesítő képességüket.
Vajon nem túl bonyolult vagy veszélyes eljárás egy mikrochipet az emberi agyba ültetni?
Mint kiderül, nem is olyan nehéz, mint gondolnánk.
Wall Street Journal cikke szerint az eljárás gyors és legtöbbször egyetlen kórházban töltött napot igényel…
Az agyi implantátumok a koponya alá, közvetlenül az agy felszíne fölé elhelyezett orvosi eszközök. Legtöbbjük akkora, mint egy aszpirin tabletta és vékony, fém elektródák segítségével „figyelik” az agy tevékenységét, illetve esetenként stimulálják az agyi aktivitást. A neuronok közötti kommunikációra hangolva, ezek az implantátumok valóban „lehallgatják” az agytevékenységet, majd közvetlenül az agynak „válaszolnak”.
Akiben viszolygást kelt az eljárást, jobb, ha tudja, hogy egy ilyen implantátum elhelyezése viszonylag egyszerű és gyors művelet. Az altatást követően apró vágást ejtenek a fejbőrön és egy lyukat fúrnak a koponyán, amin keresztül az eszközt az agy felszínére helyezik. Az eszközzel vezeték nélkül tudnak kommunikálni. Amikor a procedúrát nem ambulánsan végzik, a beavatkozáshoz egyetlen kórházban töltött nap szükséges.
Mennyire lehet biztonságos egy olyan eszköz, ami képes közvetlenül kommunikálni az agyunkkal?
A gyógyszeripar kihasználja, hogy a mai technológiai újításokra éhes világban, a legtöbb ember nem foglalkozik az ilyen kérdésekkel.
Az Intel például olyan, agyba ültethető érzékelő kifejlesztésén dolgozik, ami lehetővé tenné, hogy használói közvetlenül irányítsák számítógépüket vagy mobiltelefonjukat. A Computer World UK a következőket írta erről:
2020-ra nem lesz szükség billentyűzetre vagy egérre számítógépünk irányításához, mondják az Intel fejlesztői. A felhasználók ezek helyett a perifériák helyett agyhullámaik segítségével nyitnák meg dokumentumaikat vagy böngésznék az Internetet.
Az Intel Pittsburgh-i kutatólaboratóriumában dolgozó fejlesztők olyan módszereket keresnek, amelyek az agyhullámokat kihasználva tudják irányítani a számítógépet, a televíziót vagy a mobiltelefont. Az agyhullámokat az Intel által kifejlesztett és az agyba beültetett érzékelők fognák munkára.
A kutatók elmondták, hogy ezek a tervek már nem számítanak tudományos fantasztikumnak és Nagytestvér senkinek nem fog chipet ültetni az agyába akarata ellenére. A kutatók arra számítanak, hogy a fogyasztók kapva kapnak majd a chipbeültetés kínálta új lehetőségen és szabadságuk kiterjesztéseként tekintenének rá.
A fenti cikkben az áll, hogy a chipet nem kényszerítenék rá senkire.
Arra számítanak, hogy a legtöbb ember alig várja majd, hogy kipróbálhassa ezt az új technológiát. És valószínűleg jól gondolják.
Számos videójáték fejlesztő dolgozik azon, hogy a joystick vagy egyéb kontrollerek helyettagyhullámokkal lehessen irányítani a játékokat, míg más cégek az Internethez akarják kapcsolni agyunkat.
Az alábbiakban egy friss IBM sajtónyilatkozat részlete olvasható:
Az IBM kutatói is csatlakoztak azokhoz, akik különböző módszereket keresnek az agy és elektronikai eszközeink, mint a számítógép vagy az okostelefon, összekapcsolásához. Az újításokkal elég lesz arra gondolni, hogy fel akarunk hívni valakit és már indul is a hívás. A számítógép esetében például elég lesz arra gondolni, hogy hová akarjuk vinni a kurzort és már ott is terem.
A bioinformatika területén dolgozó kutatók az agytevékenység leolvasására, arcfelismerésre, az izgalmi vagy koncentrációs szint mérésére és a gondolatolvasásra képes érzékelőket tartalmazó headseteket fejlesztettek ki. Viselőjének egy mozdulatot sem kell tennie használat közben.
Az ilyen technológia potenciális „előnyei” minden képzeletet felülmúlnak. A Science Channelpéldául így fogalmazott:
Ha az otthoni Internetcsomagoknál leggyorsabbnak számító 50 MB/mp sebességgel tudnánk adatokat tölteni saját szürkeállományunkba, egy 500 oldalas könyv elolvasása körülbelül 2 tizedmásodpercig tartana.
Milyen irányban változna a világ, ha az emberek néhány hét alatt képesek lennének annyi tudást az agyukba tölteni, amihez korábban egy egész élet kellett?
A lehetőségek száma végtelen.
Azonban a visszaélések lehetősége is az.
Az aggyal közvetlenül kommunikálni képes mikrochip az állami kontrol legmagasabb szintjét biztosítaná egy diktatórikus kormány számára és vezetőinek soha nem kellene afelől aggódniuk, hogy az alattvalók ellenük fordulnak egyszer.
A chipeket eleve úgy programozhatnák, hogy az állampolgárok mindig jól érezzék magukat. Mintha folyamatosan be lennének „lőve” és így egyben azonnal függőséget is kialakítanának minden használóban, akik bármire hajlandóak lennének a chiphasználat fejében.
Egyetlen technológia sem hordozott még magában ilyen komoly veszélyt az emberi szabadságra nézve.
Ne felejtsük el, hogy mint minden hasonló újítás esetében, először az előnyöket adják el nekünk, majd amikor már kellő mértékben elterjedt és az élet sok területén nélkülözhetetlenné vált, arra használják fel, hogy segítségével tovább korlátozzák, majd végleg elvegyék szabadságunkat.

(Idők jelei) Az alábbi videó (ami egy létező számítógépes játékhoz tartozik és felkavaró jeleneteket tartalmaz) azt feszegeti, hová vezethet az emberi test és képességek mesterséges kiterjesztése, illetve mi történik, ha ez a technológia rossz kezekbe kerül (bár ez az iparág eleve rossz kezekben van, tehát szinte garantált az irány):






A világ megcsippelése 12 egyszerű lépésben


Függetlenül attól, hogy a VeriChip rendszer népszerűsítési kampánya mögött az Antikrisztus hatalomra jutását segítő sötét erők vagy haszonleső kapitalisták húzódnak, netán mindkettő, a cél egy és ugyanaz: hozzászoktatni az embereket a chiphasználathoz, és elfogadtatni velük a tervezett új rendszert. Ez egy jól bevált reklámstratégia. Minél többet hallanak róla, minél több termékkel kapcsolatban reklámozzák, annál megnyerőbbnek tűnik, míg végül a legtöbben elhiszik, hogy elengedhetetlenül szükséges az élethez. – Joseph Candel
Forrás: Activist Post
Mi vagyunk az utolsó generáció, amelyik hallathatja a hangját és szabad akarattal rendelkezik a történelem megváltoztatásához. Mindenki mindenhol mindennel összeköttetésben van. Az okostelefonok lesznek az Új Okos Világrend legfontosabb eszközei, teljesen felszámolva a fizikai pénz, a kulcsok, jogosítványok és egyéb dokumentumok használatát. A tervek szerint hamarosan atelefonunkkal fogjuk igazolni személyazonosságunkat a készülő új, „megbízható” Internetközösségben.
Ezt követően a telefon vagy chip, ami a felhasználó azonosítóját a telefonhoz kapcsolja, túl értékessé válik ahhoz, hogy csak úgy elveszíthessük, ezért az egyetlen biztos hely számára abőr alatt lesz. Hacsak nem tagadjuk meg az engedelmességet…
Valahogy így lehet elképzelni a forgatókönyvet:
1. Félelemkeltés, állandó bizonytalan hangulat.
2. Internetkapcsolat mindenkinek.
3. Mobiltelefon a legszegényebbeknek is.
4. Elősegíteni, hogy az emberek sokat beszéljenek az RFID technológiáról és a biometrikus azonosítókról: az elfogadás első fázisa, hogy az emberek számítanak valaminek a bekövetkezésére.
5. Minél több dologba (telefon, háziállat, ruházat, stb.) és emberbe chipet kell ültetni, hogy az élet elfogadott részévé váljon.
6. Jöhet a globális azonosító rendszer nem nyilvános kiépítése.
7. A beültetés egészségügyi és biztonsági előnyeinek népszerűsítése, így az emberek pozitív újításként tekintenek majd rá.
8. Lehetővé kell tenni, hogy a telefont mindenre használhassuk, különösen a fizetés és az azonosítás terén.
9. Honnan tudjuk, hogy valaki tényleg az, akinek mondja magát? Mutassa a biometrikus azonosítóját!
10. Kibertámadás… forradalom! Valaki védjen már meg minket!
11. Gazdasági összeomlás… volt készpénz, nincs készpénz és voálá: minden fizetés digitálisan folyik.
12. A telefont ellophatják, vagy el lehet veszíteni, a biometrikus azonosítást becsaphatják, az azonosítókat hamisíthatják, azonkívül egy telefon használata nehézkes. A VeriChip használata minden szempontból egyszerűbb és praktikusabb…
De… Sssss! Ugorjunk vissza az időben!
Itt az idő felébredni!
Nem kell együttműködni. A felébredést és elhatározást követően megtagadhatjuk, hogy regisztráljunk valamelyik azonosító szolgáltatónál és soha ne fizessünk telefonnal!
Aki számára nem volt egyértelmű, majd elmagyarázzuk, mit csináljanak a telefonjukkal…
Legyél része a mozgalomnak, amire nem számítottak!
Mi írjuk a történelmet:
A szabadságért folytatott harc során felálltunk a diktatórikus korporatizmus és ellen és győztünk.

Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” – II. Korintusbeliek 3:17


New Jersey néhány nappal a Sandy keletkezése előtt rendelt RFID nyomon követést az esetleges evakuáltaknak



Forrás: Infowars.com
Rendkívül előrelátó módon, New Jersey négy nappal a Sandy vihar létrejötte előtt egy 5 éves szerződést jelentett be a hajléktalanná vált viharkárosultak RFID chippel történő nyomon követésére, ami megkönnyítené a hatóságoknak az evakuáltak azonosítását és megfigyelését és a vészhelyzetben használt eszközök követését.
Az október 18-án közzétettsajtónyilatkozat szerint a texasiRadiant RFID nevű cég látná el New Jersey Belbiztonsági és Készültségi Hivatalát (OHSP) az RFID technológiával, amit egyébként Texas államban és néhány más helyen már alkalmaztak a 2008-as Gustav hurrikán érkezésekor. A sajtónyilatkozatban a következőket olvashatjuk:
A Radiant RFID feladata, hogy RFID-alapú evakuálási megoldással lássa el New Jersey Belbiztonsági és Készültségi Hivatalát (OHSP), ami alkalmas az evakuált személyek és állatok, valamint a vészhelyzetben használt szállító és egyéb eszközök nyomon követésére az állami menhelyeken egy hurrikán, természeti katasztrófa vagy egyéb esemény érkezésére való felkészülés során és azt követően, a családok újraegyesítésének támogatása érdekében.
A Sandy hurrikán csupán négy nappal ezt követően, október 22-én alakult ki, ami említésre méltó egybeesés, hiszen New England területét utoljára 1938-ban érte el ilyen vihar. Vajon ki láthatta előre a New York, New Jersey és a keleti part egyéb részeire lesújtó vihart, amikor ezeken a területeken 70 éve nem tapasztaltak hasonlót?
Bár New Jerseyben nem kellett kilakoltatást elrendelni, Jersey Shore egyes részeinszükségállapotot vezettek be.
A Nemzetvédelmi Hivatal fennhatósága alatt működő FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) még arra sem volt képes, hogy ellássa vízzel a viharkárosultakat, pedig a hurrikán vonulási irányát napokkal előre tudni lehetett. Ugyanez az ügynökség, ami már a Katrina hurrikán idején bebizonyította alkalmatlanságát, most elvárja, hogy a lakosság gondolkodás nélkül elfogadja ezt a veszélyes és számos visszaélésre lehetőséget nyújtó technológiát. A kongresszus és más illetékesek több mint 12 milliárd dollár jóváhagyását kérték a FEMA számára a hurrikán utáni helyreállítási munkákra, miközben az ügynökség sokszor kifejezetten akadályozza a helyi hatóságok és magánkezdeményezések hasonló erőfeszítéseit.
A Radiant RFID azt állítja, hogy technológiája az USA lakosságának 18 százalékát lefedi. „New Jersey 8,8 millió lakosa mellett, a Radiant RFID megoldásai Texas és South Carolina államokat és Boston városát is behálózzák,” áll a sajtónyilatkozatban.
A nyomon követő rendszer egy RFID chipet tartalmazó karkötő segítségével egyénileg regisztrál minden egyes evakuált személyt, háziállatot és otthonát elhagyni kénytelen személyt. A karkötőket minden alkalommal leolvassák, amikor egy evakuált személy felszáll egy buszra vagy megérkezik egy FEMA menhelyre, lehetővé téve a Nemzetbiztonsági Hivatalnak, hogy az egész lakosságot, a mentésben használt eszközöket, járműveket és mindent nyomon követhessen egy katasztrófa esetén.
A cég azzal próbálja népszerűsíteni magát, hogy az általa kínált technológia segít a családok gyors újraegyesítésében, de ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogy a FEMA, a nemzetbiztonság és egyéb nagy kormányszervek ismét újabb területet csatoljanak fennhatóságuk alá az emberek szabadságjogainak és biztonságának rovására.


A Radiant RFID illusztrációja a megfigyelési és nyomon követési rendszerről
A technológia, ami sokak szerint a Bibliából Fenevad Bélyegeként ismert rendszer előfutára, végül is azoknak a szerveknek a kezében összpontosulna, akikátnevelő táborokatállítottak fel a politikai ellenállók és „potenciális belföldi terroristák” számára. 
A Nemzetbiztonság/FEMA általánosságban hozzá nem értő, de látszólag jó szándékú válasza a természeti katasztrófákra csupán azt a célt szolgálja, hogy elvonja a lakosság figyelmét a kormány nyilvánosan elismert tervéről, hogy válsághelyzetben az alkotmányos módszereket megkerülve irányítsa az országot. Sokak szerint egy igazi gazdasági összeomlás és az azt követő zűrzavar tökéletes válsághelyzetként szolgálna, amikor is az RFID technológiát már a teljes lakosság felügyeletére használhatnák.









Fekete dobozok az Internet megfigyelésére




Nagytestvér a színfalak mögül egyre szorosabb felügyeletet valósít meg a világ felett és egyre több ország részvételével folyik a majdani világkormány és a teljes kontrol felállításához szükséges infrastruktúra kiépítése, természetesen „az emberek jóléte és biztonsága érdekében”. Az egyre másra megjelenő megfigyelési technológiák is hozzájárulnak a folyamat felgyorsulásához, mint ahogy az alábbi cikkből is kiderül. (Joseph Candel)
Forrás: Daily Mail
A brit kémügynökségek úgynevezett „fekete dobozokat” akarnak telepíteni az ország valamennyi kommunikációs hálózatába, hogy segítségükkel megfigyelhessék az állampolgárok Internethasználatát. Az illetékes parlamenti bizottság által készített jelentés szerint a rendszer mindent rögzítene, amit a britek tesznek vagy mondanak online. A kémhálózat az úgynevezett Deep Packet Inspection (rövidítve DPI – magas szintű csomagelemzés) technológiát alkalmazná, hogy a Facebook, Twitter, Skype és hasonló szolgáltatásokon folyó kommunikációtól kezdve a pornó weboldalakra tett látogatásokig mindent rögzítsen. A polgárjogi és adatvédelmi aktivisták és szakemberek heves tiltakozással reagáltak a hírre, kijelentve, hogy a technológia az eddiginél sokkal kiterjedtebb megfigyelési lehetőségeket adna a kormánynak.
A brit parlament Titkosszolgálati és Biztonsági Bizottsága által készített jelentés a titkosszolgálati szervek szemszögéből elemzi a kormány Kommunikációs törvénytervezetét, ami új megfigyelési hatalmat adna a vezetők kezébe. A kormány azzal érvel, hogy a terrorizmus és a magas szintű bűnözés elleni harcban elengedhetetlen a kommunikációs adatokhoz való gyors hozzáférés. A törvény elfogadása azért késik, mert a liberális demokraták nem támogatják. Jonathan Evans, az MI5 vezetője a következőket mondta a bizottságnak:
A különböző információkhoz való hozzáférés bizony igen fontos. Ez nyomozásaink egyik fontos alapja. Azt hiszem kijelenthetem, hogy egyetlen olyan komoly nyomozásról sem tudok, ahol ne használtunk volna kommunikációs adatokat, mert ebből tudjuk megállapítani célpontjaik személyazonosságát, tartózkodási helyét és az időpontokat.”
A hatóságok állítják, hogy szó sincs korlátlan hozzáférésről, mivel bár az üzenetek küldője, fogadója, az üzenet küldésének módja és ideje elérhető számukra, az email üzenetek tartalmának elolvasásához bírósági végzés kell.
Ugyanez a helyzet a mobil hívásokkal is. A tényleges lehallgatáshoz bírósági engedély kell. A törvényjavaslat kritikusai szerint, mivel a hívásadatok és a hívások tartalmának szétválasztására igen bonyolult, az egyik maga után vonná a másikat. Az aktivisták arra is rámutattak, hogy a kormány nem hezitál kritizálni más tengerentúli rezsimeket, amikor azok hasonló eszközöket alkalmaznak az ellenállók leküzdésére.
Emma Carr, a Big Brother Watch szabadságjogi szervezet igazgatója, a következőket mondta:
Az a tény, hogy a kormánynak nincs szüksége bírósági végzésre az eszközök telepítéséhez és az összegyűjtött adatok felhasználáshoz, komoly aggodalomra ad okot.”
Jim Killock, a szabad Internetért kampányoló Open Rights Group ügyvezetője szerint az igazi veszély a jelentés által „szűrőként” definiált eszközökben, alkalmazásokban rejlik, ami a megfigyelési rendszer része lenne.
Elmagyarázta, hogy ez egy keresőmotorhoz hasonlóan működne, csak a keresés az emberek magánadataiban történne, hozzácsatolva a találatokat a felhasználó által alkalmazott online és telekommunikációs fiókokkal.
Ez a szűrő összekapcsolná az ember mobiltelefonjából, email üzeneteiből származó információkat a böngészési előzményekkel és telefonos hívásnaplókkal, így a rendőrség könnyen meg tudja állapítani kik a barátaink, miről mi a véleményünk és kivel hol találkoztunk. Azonnali megfigyelés egy gombnyomásra. Ezt jelenti.”
A kormány számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a tengerentúli szolgáltatóktól is megszerezzék a kívánt információkat, akik nem biztos, hogy olyan szívesen tesznek eleget a brit kémügynökség kéréseinek.
A bizottsági jelentés szerint az eszköz különösen ilyen esetekben bizonyulna hasznosnak:
Az ügynökségek számára fontos, hogy az együttműködésre nem hajlandó tengerentúli kommunikációs szolgáltatóktól származó adatokhoz is hozzáférjenek.”
A jelentés nem tért ki arra, hogy milyen szolgáltatókat céloznának, bár a Facebook, a Twitter, a Hotmail és a Google Chat mind nagyon népszerűek Nagy-Britanniában és a jelentés több helyen is, bár más összefüggésben, említi őket. A törvény egyelőre még csak javaslat, és bár a jelentés több kritikát is megfogalmazott, elvetette azokat a vádakat, hogy kivitelezhetetlen vagy zsarnoki lenne, figyelmeztetve, hogy a technológiai fejlődés az új megfigyelési jogosultságok nélkül „súlyos hatással lenne a titkosszolgálati hivatalokra”.
A jelentés megfogalmazásából arra lehet következtetni, hogy nem tartják valószínűnek, hogy a kíváncsi szemek és fülek elől adataikat védeni kívánó egyének által esetleg alkalmazott titkosítási technikák képesek lennének túljárni a kormány eszén.
Hallottuk, hogy a kormány rendelkezik bizonyos (törölve) opciókkal a titkosítás jelentette kihívások kezelésére,” áll a jelentésben. A következő két bekezdést kitakarták.
Mr. Killock, az Open Rights Group-tól kétli, hogy a kormány rendelkezne a komoly digitális kódolási módszerek feltöréséhez szükséges eszközökkel.






A „Teljes információtudatosság” megfigyelési program újra támad



Forrás: The Raw Story
A Wired magazin egyik vezércikke ebben a hónapban lerántja a leplet az amerikai nemzetbiztonsági hivatal (NSA) Utah-i adatközpontjának nagyszabású tervéről, ami nem más, mint a kongresszus által még 2003-ban leállított „Teljes információtudatosság” program újjáélesztése. A program szó szerint az egész világ minden elektronikus kommunikációját rögzítené és feldolgozná.
A javaslat szerint egy olyan rendszer kerülne kiépítésre, ami bolygónk teljes elektronikus kommunikációját magába szippantaná, hogy egy szuper-számítógépen átszűrve megjelölje a további vizsgálatra érdemes párbeszédeket, email üzeneteket, tranzakciókat és egyéb adatforgalmakat. Az eredeti program terjedelme olyan hihetetlen volt, hogy egy rövid törvényhozói csatát követően a kongresszus úgy döntöttszigorúan korlátozni fog minden olyan technológiát, amely képes ilyen célok kivitelezésére és megtiltotta, hogy a már összegyűjtött információkat valaha is felhasználják amerikai állampolgárok ellen.
Amennyiben azonban hihetünk a titkosszolgálati hírekre szakosodott, igen alapos újságírónak, James Bamford-nak, a honatyák intézkedései nem voltak képesek gátat vetni a próbálkozásnak.
Bamford szerint az NSA új Utah-i adatközpontja a világ eddigi legátfogóbb és leghatékonyabb kémkomputerével rendelkezik majd, hihetetlen kapacitással. Képes lesz feltörni szinte minden titkosítást vagy feldolgozni bármilyen mennyiségű email üzenetet vagy telefonbeszélgetést bárhol a világon, akkor is, ha azt nem az Interneten keresztül bonyolítják. A központ hírszerzési képességeit egy sor ultra-érzékeny műhold is támogatja, amelyek bármilyen távolságból képesek lehallgatni az elektronikus kommunikációkat.
Bamford három titkos, volt NSA munkatárs forrása szerint a hivatal az amerikai állampolgárok kommunikációit is beledobta a levesbe, tudatosan megszegve ezzel az alkotmányt. A „Teljes információtudatosság” program lefújásakor ugyanakkor a Pentagon jóváhagyta a „terrorizmus elleni harchoz szükséges feldolgozási, elemző és együttműködési eszközök finanszírozását,” ami pontosan fedi az új központ funkcióját az NSA saját definíciója szerint.  Mindössze egy évvel a finanszírozás elfogadását követően az amerikai energiaügyi minisztérium egy számítástechnikai központot alapított, ahonnan a kutatók által kifejlesztett technológiákat titokban az NSA-nek és a felállítás alatt lévő fent említett adatközpontnak továbbították.
Bamford forrásai nem az elsők, akik gyanús tevékenységről számoltak be a nemzetbiztonsági hivatalnál. Az Obama kormány vádat emelt Thomas Drake, NSA leleplező (whistleblower) ellen, információ kiszivárogtatásért egy névtelen riporter számára. Russell Tice, NSA elemző szintén hasonló leleplező információkkal szolgált 2005-ben, majd 2009-ben is. Tice már akkor is arra figyelmeztetett, hogy az NSA minden amerikai összes adatának, beleértve a banki információkat is, birtokában van. Az üzenet messzire elhallatszott. Olyan messzire, hogy Jay Rockefeller szenátor kijelentette, nem lepné meg, ha az NSA utána is kémkedne.
Bamford egyik forrása szerint az NSA szó szerint egy puccs végrehajtásán ügyködik, ami siker esetén az Egyesült Államokat igazi „kulcsrakész diktatórikus állammá” alakítaná. Az NSA programjánál jelentősen kisebb léptékű, vezető demokrata képviselőket és riporterek célba vevő kémprogram, sok évvel ezelőtt Richard M. Nixon elnök bukását hozta. Akkor a kongresszus attól tartott, hogy a megszerzett információkban rejlő hatalmat valaki esetleg politikai célokra használhatná.






A Facebook minden lépésünket követi, akkor is ha kijelentkezünk



Forrás: Natural News
A mindenki számára ismert Facebook közösségi médiabirodalom néhány nappal ezelőtt új „funkciókat” mutatott be felhasználóinak, ami sokak szerint igazi rémálom a személyes adatok védelme szempontjából. Van azonban egy ennél is ijesztőbb, eddig rejtve maradt funkció, amit Nik Cubrilovic, ausztrál vállalkozó, író és hekker fedezett fel, miszerint a Facebook mostantól minden online tevékenységünket nyomon követi, függetlenül attól, hogy be vagyunk-e jelentkezve vagy sem.
A Facebook által bevezetésre kerülő minden változtatással személyes adataink védelme egyre kevésbé biztosított. A legutóbbi „legfrissebb hírek” szolgáltatással például a Facebook minden online lépésünket közzéteszi Facebook barátaink, sőt a teljes netes nyilvánosság számára. Ami pedig a legborzasztóbb, hogy mostantól a kijelentkezés sem véd meg ettől, mert a Facebook úgynevezett állandó cookie-k segítségével, minden olyan weboldalon nyomon követi tevékenységünket, amely Facebook gombokat vagy widget-eket használ, akár be vagyunk jelentkezve akár nem.
A Facebook akkor is tudja, mit csinálunk és látja, milyen oldalakat látogatunk a neten, ha ki vagyunk jelentkezve,” írja Nik Cubrilovic blogjában. „Az egyetlen megoldás, ha az ember minden Facebook cookie-t töröl a böngészőből vagy esetleg megtehetjük, hogy egy külön böngészőt használunk a Facebook-ra és egy másikat minden egyébre,” írja Cubrilovic. (Egyéb tippek és érdekességek, például a Facebook kommentje és Nik válasza Nik blogjában: http://nikcub-static.appspot.com/logging-out-of-facebook-is-not-enough)
Vajon hány Facebook felhasználó fog értesülni erről az újításról? A weboldal természetesen nem közölte felhasználóival, hogy nyomon követi őket és nem létezik hivatalos leírás vagy mód a „funkció” kikapcsolására.
A Facebook híres arról, hogy önkényesen megváltoztassa az oldal működési mechanizmusát, beleértve a személyes beállításokat is, a felhasználókra hagyva, hogy valahogy kibogarásszák, hogyan állítsák vissza a korábbi beállításokat és védjék meg valamilyen szinten személyes adataikat, miután azokat önkényesen nyilvánosságra hozták. A Facebook átállt a felhasználók által engedélyezhető funkciók használatáról, aminek a lényege, hogy a felhasználók eldönthették, akarják-e a funkciókat, a sokkal bonyolultabb „letiltásos” megközelítésre, ahol a drasztikus változtatásokat a felhasználónak kell valahogy letiltani, azaz rájönni, hogyan állíthatják vissza a korábbi beállításokat (amennyiben ez egyáltalán lehetséges még).
A regisztrálásnál még van választása a felhasználónak, de ezt követően a Facebook alapbeállításai a ’tegyünk minden közzé’ politikát követik,” mondja David Vaile, az ausztrál New South Wales Egyetem (UNSW) kibertérbeli törvények és eljárások központjának ügyvezetője a Facebook „hihetetlen mértékű és szemtelen adatgyűjtési módszereiről.”
A Facebook ismét olyasmit tett, aminek megértése meghaladja a legtöbb felhasználó képességeit, miközben személyes adataik szinte semmilyen védelmet nem élveznek. A helyes hozzáállás az lenne, mint ahogyan a legtöbb weboldal ezt a politikát követi, hogy ’a felhasználó kifejezett kérése vagy utasítása nélkül semmit nem teszünk közzé.’”


Vörös fénnyel jelölik meg a bűntettre készülő gyanúsítottakat



Forrás: Infowars.com




Az Associated Press arról adott hírt, hogy a New Jersey-i East Orange városában mostantól egy új orwelli technológia segítségével próbálják visszaszorítani a bűnözést a rendvédelmi szervek, aminek lényege, hogy a gyanúsítottakat vörös fénnyel jelölik meg, mielőtt azok bármilyen bűntényt elkövettek volna, amennyiben viselkedésükből a rendőrük úgy gondolják fennáll egy bűntény elkövetésének esélye. A spotlámpákat a már meglévő utcai lámpákra és egyéb közterületi szerkezetekre szerelik fel.
A rendőrök folyamatosan nyomon követik a város több száz térfigyelő kamerájából beérkező képanyagot és ezek segítségével fogják vörös fénnyel megjelölni a feltételezésük szerint bűntettre, például utcai rablásra készülő egyéneket. A lámpa egy egész háztömbnyi távolságból is képes erős vörös fényt vetíteni a gyanúsítottra.
Londonban beszélő kamerák vannak, nekünk piros spotlámpával ellátott kameráink lesznek. Ezt hivatalosan fényalapú intervenciós rendszernek nevezik,” mondja William Robinson, East Orange rendőrfőnöke. „Azt üzenjük a bűnözőknek, hogy figyeljük őket. A rendőrség mindent rögzít és intézkedik.”
Amint azt Robinson is mondja, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és még néhány ország egy ideje alkalmaz már ilyen és ehhez hasonló bűnmegelőzési módszereket. Az angliai beszélő kamerák rárivallnak az „antiszociális” viselkedést mutató vétkesekre, az amerikai nemzetbiztonsági hivatal pedig „Intellistreetnevű okos utcalámpákat szereltet fel, amelyek a közvilágítás mellett, az állampolgárok megfigyelésére, párbeszédek rögzítésére és a kormány által kiadott vészfelhívások megjelenítésére is alkalmasak.
Az „elkövetés előtti” (pre-crime) spotlámpák alkalmazása természetesen még messze van a filmekben látott igazi megelőző gyanúsítástól, de ez csupán egy a sok új államilag támogatott orwelli módszer közül ebben a magas bűnözési statisztikáiról ismert városban. Egyre több olyan város van ahol lassan mindenki „elkövetés előtti” gyanúsítottnak számít, amíg nem képes bizonyítani ártatlanságát.
Az Amerikai Polgárjogi Unió (ACLU) szóvivője aggodalmasnak nevezte a politikai csoportokkal és aktivistákkal szemben kialakuló megfigyelési és kémkedési hangulatot. Számos napvilágra került dokumentumból például kiderült, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal a hazájukba visszatérő veteránokat vagy a két fő amerikai párttól eltérő pártokat támogató egyéneket, illetve számos más csoport támogatóit nemcsak „szélsőséges elemként” tart számon, de a rendfenntartó erők és terrorelhárító egységek adatbázisaiba is bekerültek.





Az új kémalkalmazással könnyebb jelenteni a rendőrségnek




Forrás: RT.com



A besúgás immár digitális formát öltött az új okostelefon alkalmazásnak köszönhetően, ami megkönnyíti a gyanúsnak vélt események jelentését.
West Virginia állam hatóságai arra bíztatják állampolgáraikat, hogy Android-os vagy iPhone telefonjaikra egy olyan alkalmazást telepítsenek, ami néhány kattintással lehetővé teszi a gyanús tevékenységek jelentését.
Az alkalmazás egyszerűen letölthető West Virginia állam hivatalos honlapjáról. A Gyanús Tevékenység Jelentő (Suspicious Activity Reporting) mobil alkalmazással a felhasználó fényképet készíthet és megjegyzéseit mellékelve néhány kattintással továbbküldheti a jelentést a helyi rendőrségnek.
Az ilyen innovatív technológiák segítségével az állampolgárok részt vehetnek saját közösségeik védelmében,” nyilatkozta Earl Ray Tomblin kormányzó a West Virginia State Journal-ban. „Állampolgári segítséggel a fontos információk gyorsan a rendfenntartó erők kezébe juthatnak és így magasabb színvonalú védelmet biztosíthatunk a lakosságnak.”
De vajon mi számít gyanúsnak?
West Virginia honlapján figyelmeztetés olvasható, hogy „az alkalmazás nem segélyhívások küldésére készült,” így vészhelyzetben továbbra is a szokásos 911-es számot kell hívni. Azonkívül, hogy valaki mondjuk bejelenti „ez a pasas nagyon furcsának tűnik nekem,” mire használható még? A gyártó olyan helyzeteket hoz fel példának, mint gyanús csomagok vagy járművek észlelése. A jelentést elvileg anonim is el lehet küldeni.
Az alkalmazás kifejlesztése előtt az állampolgárok papíralapú és internetes formanyomtatványok segítségével jelenthették az általuk észlelt gyanús eseteket. A fénykép, hang és videó rögzítésre alkalmas okostelefonok segítségével az állampolgárok mintegy a rendőrség megfigyelő alvállalkozóivá válhatnak.
Az Android alkalmazás letöltő oldalánegyelőre még csak két felhasználói vélemény olvasható. „Ha minden West Virginia-i állampolgár, akinek okostelefonja van (és tudja, hogyan kell használni) letölti ezt az alkalmazást… szó szerint 10 kémmel bővülhet az állomány,” áll az egyikben. „A gyűlölködők most gyűlölködhetnek,” írja a másik.
A jogvédők ennek sem örülnek.
New Orleans-ban és Louisiana-ban az Interneten lehet jelenteni a gyanús tevékenységeket. New Orleansban egyelőre csak a kábítószer kereskedelemmel kapcsolatos bejelentésekkel foglalkoznak és az állampolgárok által gyanúsnak ítélt házakat óriási narancssárga matricákkal jelölik meg.
Bár a mobil alkalmazásnak talán nem lesz ilyen „megbélyegző” hatása, mégis sokakban félelmet kelt, mivel úgy érzik, mostantól mindenkit folyamatosan árgus szemek figyelnek. Sok nagyvárosban térfigyelő kamerák százai, sőt ezrei követik a járókelőket, csakhogy ezzel mindenki tisztában van. West Virginiában úgy tűnik, a hatóságok inkább afelé hajlanak, hogy maguk az állampolgárok töltsék be a megfigyelő szerepét.
Tavaly Farmington Hill településen egy tucat, darabonként 3000 dolláros utcalámpát szereltek fel, amelyek egyúttal térfigyelő kamerákat, hangszórókat és WiFi adókat is tartalmaznak, lehetővé téve a rendőrség számára, hogy több kilométer távolságból megfigyelés alatt tartsa a területet.
A Farmington-i projekt kivitelezéséhez szükséges 791.300 dollárt egy állami pályázatból finanszírozták. A West Virgina-i alkalmazást ingyen fejlesztették ki az amerikai nemzetbiztonsági hivatal részleges támogatásával.






RFID chipbeültetés minden amerikainak? – Tények és tévhitek



Azt is teszi [a hamis próféta] mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Talán már egyre kevesebb ember számára hihetetlen, hogy a világ globalista irányítói chipet akarnak ültetni minden emberbe. A technológia előnyeit ecsetelő kampányok és propagandaegyre erősebb, a technológia pedig szinte teljesen készen áll az új gazdasági rendszer megvalósításához. Az antikrisztus csak akkor lesz képes az egész globális kereskedelmet és pénzforgalmat a hatalma alá vonni, ha megvalósul az egységes elektronikus bank és pénzrendszer a világon. Most még nem tartunk itt, de az események szédítő sebességgel haladnak ebbe az irányba. – Joseph Candel
Amikor először hallottam az alább részletezett hírről, gondolkodás nélkül félresöpörtem, mint újabb internetes rémhírt és nem is foglalkoztam a kérdéssel.
Sok emailt kapunk a témában, de elég sokról kiderül, hogy bár jó szándékkal továbbították őket, a tartalmuk nem egyéb szenzációhajhász pletykánál.
Így gondoltam akkor is, amikor arról kaptam hírt, hogy az új amerikai egészségügyi törvény előírja, hogy minden amerikai állampolgárba microchipet akarnak ültetni, ami nemcsak a viselő személyes adatait, de bankszámla információit is tartalmazni fogja, sőt az illető nyomon követésére is alkalmas.
A szóban forgó üzenet a következőket tartalmazta:
A törvény 1004. oldalán az olvasható, hogy a (chip bevezetésének határideje) „a törvény elfogadásától számított 36 hónap”.
Az új törvény értelmében 2013. március 23-tól minden állampolgár köteles lesz a személyes adatait tartalmazó RFID chipet hordani a bőre alatt, amit egyúttal személyes bankszámlájával is összekapcsolnak, valamint nyomon követhetővé teszi viselőjét.
A II-es típusú beültethető eszköz „a betegek azonosítására és egészségügyi adatainak rögzítésére szolgáló beültethető rádiófrekvenciás jeladó rendszer”. A II-es típusú eszköz célja, hogy adatokat gyűjtsön a betegekről. Ilyen információk például a „követelésekre, kérdőívekre valamint standard elemzési fájlokra vonatkozó adatok. A rendszer lehetővé teszi az egészségügyi és az egészségügyi miniszter által jónak látott egyéb adatok gyűjtését és elemzését, különböző adatkörnyezetekből.”
Utánanézve számos blogot találtam, amelyiken a fenti idézet olvasható, természetesen a fővonalas médiában semmi, ami persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy az információ téves. Mindenesetre első nekifutásra nem találtam megbízható megerősítést.
Bár a tévhiteket „leleplező” weboldalak, mint például a FactCheck.org vagy a Snopes.com, váltig hirdetik semlegességüket, úgy tűnik, azért általában erősen a liberálisok felé húznak és inkább a konzervatívok által terjesztett híreket szeretik megcáfolni.
Snopes.com-on természetesen megtalálható a fenti hír cáfolata, amit így „hamis” címkével látták el, ugyanakkor érdekes módon a benne foglalt részleteket szinte teljes egészében helytállónak találták a szerkesztők.
A Snopes gúnyos hangnemben ír a hírről, mint tipikus „fenevad bélyege hisztériáról”, még egy bibliai idézettel is színesítve mondandójukat, ami szerint „nincs új a nap alatt”, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy „a hír, mint már oly sokszor korábban, ezúttal is téves”.
Ezzel tulajdonképpen azt állítják, hogy az információnak semmi köze a valósághoz, ami, ahogy mindjárt kiderül, enyhe túlzás.
Az igazság az, hogy a hírben citált részek és oldalszámok nem az Obama nevével fémjelzet törvény végleges verziójából származnak, azonban a korábbi változatokban az idézett formában benne voltak!
Maga a tény, hogy törvénybe akarták foglalni az állampolgárok egészségügyi okból történő kötelező chipbeültetését, már önmagában döbbenetes. Az, hogy végül a törvényt eredeti formájában nem fogadták el, csupán annyit jelent, hogy az intézkedést egyelőre félretették. Egyesek azt mondhatják, hogy a kérdést soha többé nem fogják elővenni, ez a feltételezés azonban ellentmond minden eddigi tapasztalatnak.
A Snopes cikkből kiderül, hogy a hír minden egyes része igaz, azzal a kivétellel, hogy a chipbeültetés egyelőre nem kötelező.
Más szóval az új egészségügyi törvény csupán felajánlja, nem pedig előírja a chipbeültetést. Aki nem akarja, nem kell, hogy chipet viseljen a bőre alatt. Erre alapozta a Snopes a „hamis” címkét és ez alapján mondhatjuk, hogy az Egyesült Államokban, az új egészségügyi törvény hatálya alatt a chipbeültetés nem kötelező.
Egyelőre.


A Fenevad: a nyomon követés 

leegyszerűsödött

Forrás: shtfplan.com


VIP belépő a Baja Beach Klubba: chipbeültetés
A személyazonosítás és nyomon követés legfejlettebb technológiájaként harangozták be. Ma már széles körben alkalmazzák. A VeriMed, vagy korábbi nevén VeriChip rendszer egy rizsszem nagyságú, passzív, bőr alá ültethető RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipet alkalmaz, lehetővé téve az egészségügyi alkalmazottaknak és hivatalos szerveknek, hogy azonnal elérhessék a chipet viselő személy orvosi és személyazonossági információt. 
Maga a chip csupán a személyi vagy személyi igazolvány számhoz hasonló egyedi azonosítót tartalmaz. Leolvasáskor közvetlenül a Healthlink globális adatbázisához csatlakozik az Interneten keresztül, így az orvos azonnal lekérdezhet mindent, amit a betegről tudni lehet.
A rendszer használata nem korlátozódik az egészségügyre, az Applied Digital Solutions, a VeriChip korábbi anyavállalata, régóta alkalmazza tenyész- és háziállatok helymeghatározásra és azonosítására.
Legújabban egy angol börtön javasolta, hogy RFID chipet ültessenek a rabokba, a nyomon követés megkönnyítésére és a szökési kísérletek megakadályozására:
A börtönök túlzsúfoltsága és a korábbi jelölőrendszerek biztonsága miatti aggodalmak eredményeként a brit igazságügyi minisztérium a műholdas rádiófrekvenciás nyomon követő technológiák alkalmazásának lehetőségét vizsgálja.
Karkötők vagy bokaláncok használata helyett azonban úgy gondolják, a közösség elleni bűntettet elkövetők bőre alá ültetnék a nyomon követő chipet.
Minden opció szóba jöhet és ennek a technológiának az alkalmazási lehetőségeit szeretnénk megvizsgálni.” (Nz Herald)



Bár a chipbeültetés számos biztonsági és egészségügyi problémát vet fel, az eljárás egyre gyorsabb ütemben válik társadalmunk szerves részévé, a biztonság és szeretteink védelme nevében.
Egy 2008-as interjú során Sean Hannity felteszi a kérdést Scott Silverman-nak, az Applied Digital elnök-vezérigazgatójának:
A szülők egyre gyakrabban mondják, hogy már a kertbe se lehet nyugodtan kiengedni a gyerekeket. Nem létezik olyan technológia, ami segíthetne a szülőknek ilyen téren? Mondjuk az emberrablások megakadályozására?” Válaszában Silverman a „személyes helymeghatározó eszközöket” említi, ami nem más, mint egy RFID chip. Az eszközt a „gyerek vagy a követendő személy” testébe lehet ültetni.
Bár az interjúban Hannity elsősorban az emberrablás elleni védelem eszközeként mutatja be az RFID technológiát, Silverman elismeri, hogy a chipnek számos felhasználási területe van:
Ez az első emberbe ültethető mikrochip, ami többszörös biztonsági, pénzügyi és egészségügyi felhasználási lehetőséggel rendelkezik.”
Imádom az elképzelést, Scott!” – válaszolja Hannity.
Biztonság, pénzvilág és egészségügy: ez a három terület nagyjából lefedi az emberek mindennapjait. (Right Side News)
Miközben a VeriMed és elődje a VeriChip állítólag elsősorban egészségügyi felhasználásra készült, a rendszer a kezdetektől alkalmas volt a nyomon követésre és helymeghatározásra. (Idők jelei: 2009-ben a VeriChip megvásárolta a hitel nyomon követésre és a személyazonosság lopások megakadályozására specializálódott Steel Vault nevű céget, egyeduralmat szerezve a személyazonosításra és egészségügyi adatok tárolására is alkalmas, emberbe ültethető chipek piacán. Innentől kezdve a VeriChip által gyártott technológia képes volt átvenni a bankkártyák szerepét.)
Ehhez hozzávehetjük még az államimegfigyelés jelenkori fejlődését. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, az NSA, újonnan épülő adatközpontja, vagy az Egyesült Államok és Európa légtereiben cirkáló pilótanélküli drónok és az emberbe ültethető RFID chipek minden szükséges eszközt biztosítanak a hatalomnak, hogy a föld minden lakosát állandó megfigyelés alatt tarthassa.
A chip technológia (legyen az mikro, nano vagy egyéb) végcélja, hogy a személyazonosító okmányok és a készpénz szerepének átvételével lehetetlenné váljon chipbeültetés nélkül venni vagy eladni.
A jelenések könyve ezt a Fenevad Bélyegének hívja.
Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek; És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak akin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma. Itt van a bölcsesség. Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” – Jelenések 13:16-18
Egyesek számára nevetségesnek tűnik a feltételezés, hogy az emberek hajlandóak legyenek alávetni magukat a egy ilyen chipbeültetésnek, egészségügyi vagy biztonsági célból, pedig a felvetés egyáltalán nem valószerűtlen.
Figyelembe véve a világ jelenlegi állapotát, nem kell túl nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, milyen módszerekkel veheti rá a globális hatalom a föld lakosainak jelentős részét a technológia elfogadására.
Sok millió ember szorul valamilyen jellegű állami segélyre (az USA lakosságának például a fele) a világon, legyen az egészségügyi, élelmiszer, rokkantsági vagy egyéb. Sajnos a földet teljesen megfertőzte a korrupció és a csalás, így nem lenne nehéz dolga a hatalomnak ürügyet találni a chipbeültetés kötelezővé tételére a segélyek folyósításának feltételeként, amik nélkül sokan már elképzelni sem tudják az életet.
Nem történhet meg? Manapság sok kormány már arra sem veszi a fáradtságot, hogy törvénybe foglalja az ilyen intézkedéseket. Az Egyesült Államokban az elnök egy végrehajtási utasításon keresztül is megteheti ezt (ahogyan Barack Obama és George W. Bush számos alkalommal tette), illetve bármelyik kormányhivatal által kötelezővé teheti, mint ahogyan az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium éppen fontolgatja ezt az élelmiszerjegy programban résztvevők számára.
A propaganda alattomos módszereiről se feledkezzünk meg. Sok fiatalnak elég néhány reklám és máris úgy gondolják majd, hogy a chipbeültetés a legújabb menő trend. A barcelonai Baja Beach Club például már 2004 óta „látja el” mikrochippel VIP vendégeit, akik így sorbaállás nélkül léphetnek be és vehetik igénybe a klub számukra fenntartott szolgáltatásait.
Természetesen sokan elutasítanák, hogy egy ilyen rendszer részévé váljanak, erkölcsi vagy vallási meggyőződésükre hivatkozva, de milliók gondolák majd, hogy nincs más választásuk, mint feladni személyes szabadságukat.
Egyre több ember függ manapság az államtól, vagy él segélyből, így nagyon is valószínű, hogy a legtöbben bármit hajlandóak lesznek elfogadni, ha a betevő falatjuk függ tőle.
Egy idő után a chipet visszautasítókat hazafiatlansággal, sőt akár terrorizmussal vádolják majd, nem repülhetnek, feketelistára kerülnek (hiszen, aki nem hagyja, hogy chipet ültetessenek a testébe, nyilván rejteget valamit és veszélyes személy). A következő fázisban minden rendőrőrsön, orvosi rendelőben és hivatalban hatalmas plakátok magyarázzák majd az engedelmes állampolgároknak, hogyan ismerhetik fel ha egy chip-tagadó fenyegető magatartást tanúsít: „Ha egy chipnélkülit lát jelentse! Ez minden állampolgár kötelessége!”









A katonák chippelése után mennyi idő kell, amíg ránk kerül a sor?



Az emberbe ültethető chipek támogatói szerint ez az új technológia az emberek biztonságát, minőségi egészségügyi ellátását, a bűnözés visszaszorítását és a mindennapi pénzügyi tranzakciók leegyszerűsítését szolgálja. Bár ezek valós előnyök, sajnos a negatívumokról illetve veszélyekről kevés szó esik. A chipbeültetés nemcsak fizikai, hanem lelki következményekkel is jár. „Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére, Az is iszik az Isten haragjának borából.” (Jelenések 14:9-10) A fenevad bélyegének elfogadása (legyen az bármilyen technológia) nemcsak gazdasági döntés lesz, hanem egy sátáni diktátor és Istenellenes rendszer elfogadását és követését is jelenti majd. Ezt jelenti hosszú távon a chipbeültetés és ez az, amit a rendszer támogatói nem látnak, illetve amit megpróbálnak elhallgatni. – Joseph Candel
Mit tennél, ha egy napon a kormány kötelezővé tenné mindenki számára a személyazonosító mikrochip beültetését? Megtennéd? A döntés talán már nincs is annyira messze, mint sokan gondolnák. Az Egyesült Államokban és szerte a világon házikedvencek millióba, Alzheimer és más betegek ezreibe ütettek már mikrochipet. A legújabb fejlemények szerint pedig az amerikai hadsereg a katonák egészségi állapotát folyamatosan figyelemmel kísérő, orvosi célú mikrochipet akar ültetni minden egyes katonájába. Vajon mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ugyanezt a kormánytisztviselőkkel is megtegyék nemzetbiztonsági okokra hivatkozva? Amikor alkalmazottaik már chipet viselnek, vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy minden állampolgár számára kötelezővé tegyék a rendszert?
Ez a nap még nem jött el. Egyelőre megelégszenek azzal, hogy az elképzelés fokozatosan beszivárogjon a köztudatba. Egy idő után azonban, amikor már kellő számú emberen elvégezték az „apró” beavatkozást, és elegen fogadták el önként az új technológia nyújtotta „előnyöket”, nem sok idő kell majd ahhoz, hogy a kérdés mindannyiunk számára valósággá váljon. Készen állsz, hogy megválaszold?
Kate Knibbs a napokban írt cikket az amerikai hadsereg tervéről a katonák mikrochip beültetésével kapcsolatban:
Az Egyesült Államok hadserege olyan mikrochipet készül beültetni katonáiba, aminek segítségével a katonák kevésbé lesznek sebezhetőek a betegségekkel szemben.
A DARPA olyan nanoérzékelők kifejlesztését jelentette be, amelyek folyamatosan figyelemmel kísérik a katonák egészségét a frontvonalon és rendszeresen tájékoztatják az illetékes orvosokat az esetleges egészségügyi kockázatokról vagy problémákról.
A chipbeültetés technológiai „előnyeit” rendszerint úgy tálalják, hogy az ne váltsa ki az átlagemberek haragját. Végtére is ki ne akarná óvni a katonák egészségét?
Azonban, ahogy a mondás tartja „a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Kiderült, hogy a Stanford Egyetem kutatói is egy hasonló technológia kifejlesztésén dolgoznak, ez alkalommal a lakosság számára:
A nanotechnológia egyre inkább utat talál az orvosi felhasználás terén. A Stanford Egyetem kutatói olyan apró monitorok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek képesek betegségek diagnosztizálására, folyamatosan figyelemmel kísérik a létfontosságú információkat, sőt a gyógyszert is automatikusan beadják a beteg szervezetébe, hasonlóan a katonaság számára fejlesztés alatt álló eszközhöz. A két projekt eddig nem állt kapcsolatban egymással, de a hasonló céloknak köszönhetően úgy tűnik, a katonaság hasznára válna a vezető egyetemi kutatókkal való együttműködés.
Te hagynád, hogy mikrochipet ültessenek beléd, ha ennek eredményeképpen egészségesebb lehetsz?
A technológia térnyerésével nem győzik majd hangsúlyozni, mi mindenből maradnak ki a chipet elutasítók. A beültetés egyelőre önkéntes, de így is rengeteg amerikai döntött már a beavatkozás mellett és számuk az idő előrehaladtával növekedni fog.
WND néhány nappal ezelőtt megjelent cikke Katherine Albrecht adatvédelmi szakértőt idézi:
Olyan soha nem lesz, hogy a kormány fegyverrel kényszerítse az embereket: ’Elfogadod a nyomon követő chipet vagy baj lesz!’ – mondja Katherine Albrecht, a „Spychips” (kémchipek) című könyv társszerzője. A könyv az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) chipek adatvédelmi veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Mindig apró lépésekben vezetik be az ilyen dolgokat. Ha olyan chipet ültetnek az emberekbe, ami nem követi nyomon őket azt mondják, „Ugyan már, nem kell parázni!” – mondja Kathrine Albrecht. „Kíváncsi vagyok merre tart ez az egész.”
A technológia terjedésével egyes intézmények könnyen kötelezővé tehetik a chipbeültetést. Mi történik, ha a munkaadód egyik nap biztonsági okokra hivatkozva elrendeli a mikrochip beültetést?
Mi történik, ha a bankod egy szép napot bejelenti, hogy csak beültetett chippel rendelkező ügyfelek számára hajlandó számlát vezetni?
Senki se gondolja, hogy ez nem történhet meg.
Ma már szinte mindenhol a világon óriási ügyet csinálnak a személyazonosság védelméből.
Az EFF alap a következőket írja az Indiában nemrég elindított állami projektről:
Indiában az egész országra kiterjedő monumentális projekt indult a teljes 1,2 milliárdos lakosság biometrikus azonosítóinak rögzítésére. Az Economic Times által „minden e-kormányzatok anyja” névre keresztelt hihetetlen terv rengeteg vitát indított Indián belül és kívül egyaránt. A legtöbben a magánadatok védelmének és biztonságának megoldását kérdőjelezik meg.
A terv az Országos Nyilvántartó Hivatal (NPR) és az Egyedi Azonosító (Unique ID – UID), két különálló kezdeményezés felügyelete alatt kerül kivitelezésre, amelyek célja a világ legnagyobb biometrikus adatbázisának létrehozása. A regisztráció részeként minden személy egy egyedi 12 számjegyű azonosítót kap egy chipkártyán. A bizonyos munkákhoz szükséges dokumentumokkal nem rendelkező állampolgároknak erősen javasolják a programban való részvételt. Az UID program önkéntes alapon működik, az NPR regisztráció azonban minden indiai állampolgárnak kötelező.
Vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy ez minden országban kötelező legyen? Természetesen a személyazonosság lopás, a bűnözés, a terrorista támadások vagy az adócsalás kiszorítása és a nemzetbiztonság érdekében.
A probléma ott van, hogy egy kártyát el lehet veszíteni, lopni illetve lehet hamisítani.
Tulajdonképpen elkerülhetetlen, hogy a kormányok előbb utóbb ne akarjanak egy „biztonságosabb” személyazonosítási módszert bevezetni.
A mikrochip beültetés pedig nem az egyetlen rendelkezésre álló technológia.
Többször is írtunk már az ehető mikrochipekről, amelyek tervezett funkciója a beteg egészségének nyomon követése. A Daily Mail a következőket írta erről:
A szóban forgó technológia lényege, hogy a beteg szokásos gyógyszereivel együtt egy apró ehető jeladóval ellátott tablettát is bevesz, ami információkat küld a bőrre kívülről felragasztott vevőnek.
A vevő rögzíti a gyógyszerek bevételének időpontját és a lenyelt adagot, azonkívül figyelemmel kíséri a beteg pulzusát és testhőmérsékletét és emlékezteti a következő gyógyszeradag bevételére. A készülék azt is ellenőrzi, hogy a páciens jól alszik-e és végez-e elég testmozgást.
A vevő a kapott információt egy számítógépre vagy okostelefonra továbbítja, amit a beteg és az orvos egyaránt elérhet.
Egyesek azért lesznek hajlandóak a chipbeültetésre, mert szeretnek haladni a fejlődéssel és minél szorosabb kapcsolatban lenni a hálózattal.
Lehetséges, hogy hamarosan az emberi agy és az Internet között közvetlen kapcsolat jöjjön létre?
Science Channel a következőkről írt:
Mi lenne, ha lehetségessé válna agyunkat rákapcsolni az Internetre, akár vezeték nélkül vagy egy kábel segítségével, hogy nagy sebességgel adatokat tölthessünk le és azt kémiai úton az agy számára tárolható információvá alakítani?
A cikk egy ilyen technológia hihetetlen előnyeit is ecseteli:
Amennyiben lehetséges lenne 50 MB/mp sebességgel adatokat letölteni az agyba, egy 500 oldalas könyv elolvasásához két tizedmásodperc is elegendő lenne.
A cikk azonban nem szól a veszélyekről.
Amennyiben lehetségessé válik adatokat letölthetni az agyba, értelemszerűen a számítógépes vírusok is bejuthatnak ugyanezzel a módszerrel?
Nem válna így lehetségessé agyunk távirányításos befolyásolása?
Az új technológiák általában új veszélyeket is hoznak magukkal.
A mikrochip beültetés esetében kizárólag a technológia előnyeit hangsúlyozzák, így a legtöbb ember hallani sem fog a potenciális veszélyekről.
Most még csak a házikedvenceknél és az idős beteg embereknél tartunk, de mit teszünk, ha a chip mindenki számára kötelezővé válik?
Egy orwelli rendőrállam számára mindenképpen leegyszerűsödne az állampolgárok nyomon követése, ha mindenkibe mikrochipet ültethetnének. Ezt követően chip nélkül szinte lehetetlen lenne normális életet élni.



Mit tennénk, ha chipbeültetés nélkül nem lehetne bankszámlát fenntartani?
Mit tennénk, ha beültetett chip nélkül nem lehetne fizetni a boltban vagy munkát vállalni?
Nyilván sok ember érezne kísértést, hogy elfogadja a chipet, hogy gondoskodhasson a családjáról, hiszen előbb utóbb a beütetést megtagadók törvényen kívülivé válnának.
Senki se gondolja, hogy ez lehetetlen.
Gondoljunk bele mennyit változott a társadalom néhány év alatt. Ahogy telnek a napok, világunk egyre inkább egy hatalmas börtönre kezd emlékeztetni. Eljön a nap, amikor a mikrochipeket gonosz célokra fogják használni.
Akkor mindenkinek döntenie kell.









Drónok Amerikában? Már megérkeztek…




Forrás: Zerohedge.com




Az Electronic Frontier Foundation (EFF) komoly munkát végez az állami visszaélések leleplezésében az Egyesült Államokban. Miközben a legtöbb ember mélyen alszik és fogalma sincs arról, hogy szép csendben (és helyenként nagy zajjal) egy rendőrállam épül köré, az EFF a frontvonalon harcol az információ szabad áramlásáért. Legutóbbi cikkükben bemutatták, milyen mennyiségű katonai drón kering az Egyesült Államok légterében, az Információszabadságról szóló törvény értelmében hivatalosan kért és megkapott adatok alapján. Az EFF a következőket írja:
A Szövetségi Repülési Hatóság ellen benyújtott Információszabadság kereset eredményeként kapott dokumentumok állami és helyi rendfenntartó erőktől, egyetemektől és most először, magától az Egyesült Államok hadseregének három ágától, a légierőtől, a tengerészgyalogságtól és DARPA-tól származnak.
A hivatalos adatok azt mutatják, hogy a légierő a kisebb, kézből indítható Raven, Puma és Wasp drónok mellett, a számos polgári és katonai halálesetért felelős, egészen nagy Predator és Reaper drónokig, sokféle pilótanélküli repülőt alkalmaz a hazai légtérben. A tengerészgyalogság is többféle drónt tesztel, bár dokumentumaikból olyan mennyiségű szöveget töröltek, hogy egyelőre nem sokat tudni programjaikról.
A legaggasztóbb technológiát talán a légierő által Nevadában, Kaliforniában és Utahban használt Reaper drónok képviselik. A légi járművek egy úgynevezett „Gorgon stare” technológiával vannak felszerelve, ami a Wikipédia szerint „kilenc, köralakban elrendezett kamerából áll … és amely képes egy egész városról mozgóképet rögzíteni.” A rögzített felvételeket „emberi vagy mesterséges intelligencia segítségével lehet elemezni, mint például a DARPA által fejlesztés alatt álló „Az Elme Szeme” (Mind’s Eye) projekt által. Amennyiben az információ igaz, amegfigyelőipar új generációja van felemelkedőben.
A LIDAR technológiát a föld felszínéről készített nagyfelbontású felvételek rögzítésére lehet használni, ugyanakkor ma már a legmodernebb rendőrségi sebességmérő radarokban is alkalmazzák, tehát nem lenne meglepő, ha hamarosan ezeket a drónokat a közlekedési szabálysértők lefülelésére is bevetnék.
Mint minden új technológia esetében, a drónokat is lehet jóra és rosszra egyaránt használni. Ahogy az atomenergia egyszerre képes energiával ellátni vagy elpusztítani az emberiséget, a drónok is szolgálhatják az emberiség javát. A probléma abban rejlik, hogy a kormány egyértelműen a megfigyelési céllal történő diktatórikus felhasználás felé halad.
Az amerikai hadsereg hazai földön bevetett drónjai a hivatalos adatok alapján:









Felfegyverzett rendőrségi drónok?





Forrás: RT.com


A ShadowHawk Drón
A Houston közelében fekvő Montgomery rendfenntartóinak arzenálja hamarosan egy 300.000 dolláros pilótanélküli megfigyelő repülővel bővül és amennyiben a megyei rendőrfőnök akarata minden tekintetben teljesül, a légi jármű tűzerővel is rendelkezik majd. 
Az új eszközről nyilatkozva Randy McDaniel rendőrfőnök elmondta, hogy egyelőre nincs kizárva a drón felfegyverzése. Jelenleg nincs tervben egy fegyveres drón hadsereg beszerzése, a rendőrfőnök azonban úgy gondolja, egy ilyen fegyveres eszköz bizonyos helyzetekben jól jönne a rendőrségnek.
A gázspray vagy gumilövedék kilövésére alkalmas fegyver felszerelésére vonatkozó direkt kérdésre McDaniel elmondta, hogy osztálya egyelőre csupán fontolgatja az elképzelést.
Ezeket a fegyvereket a rendőrség nap mint nap alkalmazza bizonyos helyzetekben, tehát hasznos lehet, ha pilóta nélküli repülőink is rendelkeznek velük,” nyilatkozta McDaniel a Daily-nek a frissen beszerzett drónra utalva.
Miközben Montgomery városát egy új, igen drága szempár figyeli majd a magasból a ShadowHawk drón formájában, messze nem ez az egyetlen kisváros, amelyik ilyen eszközzel rendelkezik. Az Egyesült Államok déli államainak számos települése rendelkezik már ilyen légi járművel és az amerikai nemzetbiztonsági hivatal számos alkalommal megerősítette, hogy már évek óta egy egész drón raj segíti a határok megfigyelésében. A Szövetségi Repülési Hivatal a drónok használati szabályzatán dolgozik, mivel az Electronic Frontier Foundation már pert is indított egyik társhivataluk, a Közlekedési Osztály ellen „követelve a pilóta nélküli repülők üzemeltetésére kiadott bizonyítványok és engedélyek részleteit.”
Ez egy olyan eszköz, aminek használatáról a rendfenntartó erők korábban nem is álmodtak,” nyilatkozta Steven Gitlin, az AeroVironment Inc. vezetője a Los Angeles Times-nak még tavaly. Cége több ezer drónnal láthatja el a Montgomery-i rendőrséghez hasonló kisebb egységeket, de sokan aggódnak, hogy a drónok alkalmazása egy újabb szög lesz az emberi jogok koporsójában.
A civil használatban lévő drónok esetében a legnagyobb félelem a megfigyelés mértékének terjedése miatt van. A legtöbb ember azt kifogásolja, hogy az állam saját lakosait állandó megfigyelés alatt tartja,” nyilatkozta Kirsten Bokenkamp az Amerikai Polgárjogi Unió Houston-i munkatársa.
McDaniel rendőrfőnök szerint az új drón mindenben megfelel a rendőrség jelenlegi igényeinek és alkalmazását nem tartja túlzásnak. „A hírcsatornák és a katonaság is rendelkezik saját helikopterekkel, magánrepülők pedig rendszeresen repkednek a fejünk felett. Ezekkel ugyanúgy meg lehet figyelni bárki tevékenységét, mint egy pilóta nélküli repülővel,” mondja. „Mi soha sem pusztán a megfigyelés kedvéért végzünk megfigyelést, hanem a bűnügyek megoldása a cél,” tette hozzá. „Minket nem érdekel mit csinál valaki a hátsó kertjében.”
Amennyiben a rendőrfőnök mégis úgy dönt, hogy a drónokat fegyverrel látja el, Montgomery és lassan egész Amerika lakosságának aggodalmai újabb tétellel bővülhetnek.









Mit tud a mobilod, amiről TE nem tudsz?





Írta Adam Cohen, TIME
Az okos telefonok rengeteg mindent tudnak: böngésznek az Interneten, emailt küldenek, fényképeznek, videót készítenek (ja és persze telefonálni is lehet velük). Van azonban egy funkció, amit a gyártók nem reklámoznak: a mobiltelefonok megfigyelik használójukat. Hacsak otthon nem hagyjuk mobilunkat, ez az ügyes kis eszköz egész nap nyomon követi merre járunk és ezeket az információkat a kormány megszerezheti a szolgáltatótól.
A törvény nem fogalmaz egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen módon juthat a mobilhasználók mozgására vonatkozó adatokhoz, amiből megtudhatják, hogy aznap templomban voltál-e, vagy Teadélután Mozgalmi gyűlésen, netán másnál aludtál vagy az onkológián töltötted a napot. Az amerikai állami bíróság múlt heti döntése szerint a kormánynak bizonyos esetekben bírósági végzésre lehet szüksége ezeknek az adatoknak a megszerzéséhez.
Amikor a telefon nálunk van, a készülék folyamatos jelzéseket küld pozíciónkról. Hétmásodpercenként ping üzenetet küld a  legközelebbi mobiltoronyhoz, hogy mindig készen álljon hívások küldésére és fogadására. Ennek segítségével a szolgáltató azt is tudja, éppen hol tartózkodsz, és ezeket az információkat határozatlan ideig tárolják. A GPS technológiának köszönhetően ma már van azonban egy másik, pontosabb fajta helymeghatározás is. A GPS jelek segítségével a szolgáltató méterre pontosan meg tudja mondani éppen hol tartózkodsz.
A segítségnyújtási szolgáltatások fejlesztése nevében az Amerikai Telekommunikációs Bizottság előírta, hogy az egyes szolgáltatóknak milyen szintre kell fejleszteniük helymeghatározási technológiájukat 2012-ig. „Az emberek 90%-a mobil helymeghatározó eszközt hord magánál anélkül, hogy ennek tudatában lenne,” mondja Christopher Calabrese, az ACLU ügyvédje.
Nem meglepő, hogy a bűnüldözési szervek nagyon hasznosnak találják az ilyen jellegű adatokat. Az ügyészek különös előszeretettel alkalmazzák a mobiltelefon adatokat annak bizonyítására, hogy egy gyanúsított járt-e a bűntett helyszínének közelében, illetve, hogy valóban ott volt-e ahol állítja.
A kormány úgy gondolja jogában áll hozzájutni ezekhez az adatokhoz, ha azoknak köze lehet egy nyomozáshoz, bírósági végzés nélkül is. Amennyiben bírói végzésre lenne szükségük, előbb bizonyítékokkal alá kellene támasztaniuk, hogy a mobiltelefon használója valószínűleg bűntényt követett el, ami az állampolgárok jogait védi. A bírói végzés előírása nélkül a kormány bármikor kénye-kedvére hozzájuthat ezekhez az adatokhoz.
Nem nehéz elképzelni, hogy eljöhet az a nap, amikor a kormány a szolgáltatók által rögzített adatokat az ellenállók elhallgattatására használja. A helymeghatározási adatok segítségével meg tudják állapítani ki vett részt egy kormányellenes gyűlésen. Azt is meg tudják állapítani ki vett részt az ellenzéki párt összejövetelén, vagy látogatott meg valakit, akivel kapcsolatban kételyeik vannak. A mobiltelefonok által rögzített adatoknál nem is kell jobb eszköz a kormányok számára, hogy saját állampolgáraikon kémkedjenek, hiszen az emberek önként maguknál hordják a lehallgatáshoz szükséges eszközt és még havidíjat is fizetnek érte. A KGB soha nem rendelkezett ilyen eszközzel.
Az amerikai kormány már most is rengeteg adatot gyűjt be teljesen ártatlan emberekről. Az ACLU nemrégiben számolt be a kongresszusnak egy esetről, amikor az FBI egy gyanúsítottal kapcsolatos adatgyűjtés során másik 180 emberről is rengeteg adatot gyűjtött össze. Az FBI azt nyilatkozta, hogy ilyen esetekben az ártatlan emberekről összegyűjtött információkat akár 20 évig is tárolhatják.









A rovarok is figyelnek





Forrás: Activist Post


A kép illusztráció
Az amerikai hadsereg először 2011 júniusában ismerte el hivatalosan, hogy rovarméretű drónok kifejlesztésén dolgozik. 
A Wright-Patterson légibázison működő, „mikro légierőkéntemlegetett rovarflotta egységeinek kifejlesztéséhez a molylepkék, sólymok és egyéb repülő állatok repülését és felépítését vették alapul a tervezők.
Az erőfeszítés lényege, megtalálni a módszert arra, hogy az emberek szeme előtt is láthatatlanok maradhassunk,” a különböző felderítési akciók és merényletek során, magyarázza Greg Parker, légiközlekedési mérnök.
A Cessna méretű, titkos támadásokra használt pilóta nélküli repülőket már mindenki ismeri. A Pentagon hozzávetőlegesen 7000 ilyen drónnal rendelkezik.
2011-ben, a 2030-ig tartó időszakra, a Pentagon 5 milliárd dollárt igényelt a kongresszustól a drónok fejlesztésére.
A technológia jelenleg a „kém legyek” kifejlesztésének irányába tart, amelyek atomfegyverek és az ellenséges erők felderítésére alkalmas apró érzékelőkkel és mikro kamerákkal is rendelkeznek.
Parker a helikoptereknél alkalmazott technológia segítségével éri el, hogy a szitakötők mozgását utánzó, számítógéppel vezérelt, rendkívül pontos, apró repülők a legkényesebb felderítési feladatokat is képesek legyenek elvégezni.
Olyan technológiát próbálunk kifejleszteni, ami minden esetben sikeres, akkor is, ha fúj a szél vagy azt sem tudni, hogy pontosan hol helyezkedik el a felderítendő jármű.”



Ez viszont nem
A DARPA 18 km/h sebességre képeském-kolibrik és kiborg molylepkék létrehozásáról számolt be. A DARPA-n belül egy egész egység (Hybrid Insect Micro-Electro-Mechanical Systems project – HIMEM) dolgozik olyan rovarok kifejlesztésén, amelyek saját idegrendszerükhöz kapcsolt kamerákkal rendelkeznek, és távirányítással működtethetőek. 
Az Egyesült Államokban több intézet is hasonló technológiák kifejlesztésén dolgozik. A Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatói például egy olyan „mikro szárnyas” kifejlesztésén dolgoznak, ami kényelmesen elfér az ember tenyerén. A Harvard Egyetemen pedig olyan légyszerű robotot építettek, amely másodpercenként 120 szárnycsapásra képes.
2007-ben a Repülő rovarok és robotok nemzetközi szimpóziumán japán kutatók távirányítású molylepkét mutattak be.
Miközben az amerikai hadsereg azt akarja elhitetni a nyilvánossággal, hogy ezeket az új drónokat kizárólag tengeren túli akciók alkalmával vetik be, az igazság az, hogy a rovar robotokat számos alkalommal látták amerikai köztereken.
Sokak szerint a rovar robotokat leginkább a Védelmi Minisztérium használjamegfigyelési célokra.
A mikro megfigyelő eszközök továbbfejlesztésére irányuló kísérletek jelenleg is nagy erőkkel folynak. Például olyan rovarokat próbálnak kitenyészteni, amelynek közvetlenül a testébe lehetne telepíteni az irányításukhoz szükséges szoftvert. A CIA 1970 óta próbálkozik ezzel.
Az Izraeli Légi Irányítási Művek (Israel Aerospace Industries - IAI) lepke-alakú drónja az eddigi legapróbb repülő megfigyelőeszköz. A lepke-drón egy helikopterhez hasonlóan képes a célpont felett lebegni és 0,15 grammos fényképezője és memória kártyája segítségével fényképeket készíteni. Ez a lepke annyira élethű, hogy még a madarakat és a rovarokat is megtéveszti.






Az amerikai légierő „mikro-flottája”





Forrás: wired.com
A légierő kutatói szerint a katonaság újgenerációs repülő robotjai rendkívül aprók lesznek, melyeket a legtöbb civil nem fog tudni megkülönböztetni az élő madaraktól, denevérektől vagy akár rovaroktól.
Az első ilyen mikro-flotta Ohio államban működik és külsejét tekintve valamennyi egy repülő állatot hivatott utánozni.
A miniatürizálás vezető technológiának számít a katonaságnál. A hadsereg új távirányításos, félig automata Switchblade névre keresztelt rakétáját aknavetőből lövik ki kamikaze akciók során. Az AeroVironment mérnökei pedig kolibri és szitakötő formájú robotrepülőket fejlesztettek ki.
A tengerészet egy lépéssel továbbment. Madár vagy rovar-felépítményű távirányítással vezérelt repülők helyett elkezdték megfigyelni a madarak, halak és denevérek vándorlási szokásait, hogy alkotásaik még élethűbbek legyenek.
A pálmát mégiscsak a légierő viszi el. A Wright-Patterson légibázison működő Mikro-légierő kutatói szuper érzékeny mozgásérzékelőkkel borították tele a hangár falait, melyek Greg Parker, az egyik fejlesztő szerint centiméteres pontossággal képesek érzékelni az apró repülőalkalmatosságok helyzetét.
Az érzékelőkkel rögzített adatok segítenek a kutatóknak „szárnycsapással működő” robotrepülők és „nagyon-nagyon apró szárnyas repülők” kifejlesztésében, magyarázza Greg Parker.
Az alábbi videón látható egyik ilyen repülő a Wright-Pat bázis kutatói által kifejlesztett szitakötő robot. A robot úgy tűnik nem több, mint egy apró áramkör, motor és két rovarszárny és kényelmesen elfér egy ember ujjának hegyén.
A robot méretének megfelelő kamera kifejlesztése és a robotba integrálása a projekt következő fázisa. A másik opció élő rovarok kémrobottá alakítása, ami a DARPA Hibrid Mikro-rovar Elektromechanikus Rendszerének (HI-MEMS) lényege. Az irányított rovarok létrehozását célul tűző program keretében a kutatók egy mechanikus szerkezetet ültettek egy molylepkébe, még lárva állapotban. A rovar teste a fejlődés során körbenőtte a szerkezetet.
Ez legtöbbünk számára elég undorítóan hangzik. A légierő mikro-flottája nem kevésbé orwelli, de a katonaság számára mindenképp hasznosabb, mint a hibrid rovarok.
Néhány éven belül az utcai vezetékek felől hallatszó csiripelés forrása egy kameráját élesítőkolibri vagy veréb is lehet.






A globális rendőrállam kialakulásának jelei





Forrás: Activist Post
Az elit egyik legfőbb célja, hogy minden emberi tevékenységről, kommunikációról tudjon. A diktatúra szó hallatán sokak szeme előtt rossz kinézetű felfegyverzett martalócok jelennek meg, akik folyton parancsokat osztogatnak. Az elit azonban ennél sokkal megtévesztőbb eszközöket vet be. Azt szeretné elhitetni a világgal, hogy a nép valójában szabad és maga választja meg vezetőit, azonban a háttérben rejlő „gyengéd hatalom” a direkt diktatúránál is kegyetlenebb.
A globalista elit finanszírozza a legtöbb politikai kampányt, az ő tulajdonukban vannak a nagyvállalatok és nagy pénzintézetek, hatalmas befolyással rendelkeznek a médiában, célkitűzéseiket pedig egyenesen az oktatási rendszeren keresztül népszerűsítik, szinte az egész világon. A körénk épülő háló George Orwell legmerészebb álmait is felülmúlja. Az egyre szigorúbb és szorosabb kontrollt alkalmazó rendszert több száz fronton építik. A szabadság egyre inkább csak illúzió. Az elit úgy gondolja, hogy ők, mint „megvilágosultak” tulajdonképpen kegyet gyakorolnak azzal, hogy az emberiséget elvezetik „egy szebb jövő” felé. Ehhez persze minden szabadságtól meg kell fosztaniuk az embereket. Amikor pedig elérték a teljes kontrollt egy olyan kor veszi kezdetét, amilyet nem látott még a világ.
Az alábbi néhány hír némi rálátást nyújt ezekre a hatalmi erőfeszítésre:
1. Az amerikai szenátus által tárgyalt új törvény 20 különböző kormányhivatalt jogosítana fel arra, hogy bírósági végzés nélkül elolvashassa bárki email üzeneteit.
2. Dél-Kaliforniában elindult az arcfelismerő kamerák új generációjának telepítése. Ezek az  új eszközök kevesebb mint egy másodperc alatt képesek azonosítani egy embert és a látókörébe kerülő valamennyi személyről elküldik a rendelkezésre álló adatokat a hatóságnak.
3. Trapwire program a kamerák által látott képanyagot rögzíti és tárolja, olyan részletekkel kiegészítve, mint például az előtte elhaladó emberek arcának azonosítása (a felvétel helyszínével) vagy az arra elhaladó járművek rendszámtáblái. A program a rögzített információkat párosítja egyéb rendelkezésre álló adatokkal az adott személlyel kapcsolatban, mint például, hogy mit vásárolt a bankkártyájával vagy az aznap küldök SMS-ek szövegével. A legtöbb ember azt sem tudja, hogy ez a rendszer létezik.
4. Egyre több városi rendőri egység alkalmaz pilótanélküli megfigyelő repülőket, de aki nem városban él, ne gondolja, hogy nem áll megfigyelés alatt. Több amerikai államban és európai országban használnak drónokat a gazdák és földek megfigyelésére. Akár ebben a pillanatban is lehet egy ilyen drón a házunk felett, anélkül, hogy tudnánk róla.
5. Az egyes politikusok többet tudnak az állampolgárokról, mint valaha a történelem során. Az Obama kampány során például félelmetes mennyiségű adatot gyűjtöttek a választókról:
Mindenkiről, aki részt vett az idei amerikai elnökválasztáson profil készült. Az Obama kampány adatbázisában többek között szerepelnek a szavazók újság előfizetései, gépjárműveik adatai, ingatlanaik értéke, vadászigazolványuk adatai valamint számos elemzés arról, hogy vajon kire szavazna a következő választások során.
6. Az Egyesült Királyság a legtöbb országhoz képest 5-10 éves előnyben van az orwelli rendőrállam kiépítésében. Ma már például törvénybe ütközik egy másik személy szóbeli inzultálása. A muzulmánok vagy homoszexuálisok számára „valószínűsíthetően” sértőnek tartott megnyilvánulások bírói intézkedéshez vezetnek. Idővel ezek a törvények az egész bolygón elterjednek majd.
7. Egy új francia törvény azt is meghatározza, hogy milyen hőmérsékletű lehet az ember lakása:
A francia lakások fűtési tervének elkészítéséhez hamarosan adószakértő tanácsára és orvosi vizsgálatra is szükség lehet egy új törvényjavaslat értelmében, aminek célja a takarékosság ösztönzése a 46 milliárd dolláros kiskereskedelmi energiapiacon.
Az alsóház által ebben a hónapban elfogadott törvénytervezet meghatározná az egyes ingatlanok után fizetendő díjakat, a lakók keresete, kora és a helyi klíma alapján. A Utilities Electricite de France és GDF Suez cégek a rendelkezésre álló adatok alapján, az árammal és gázzal takarékoskodó fogyasztókat jutalmazná, a szabályozó szervek által pazarlónak ítélt ügyfeleket pedig büntetné.
8. Az Egyesült Államokban és sok más országban rögzítik az újszülöttek vérmintáit és sok esetben DNS információit. Vajon mire kell nekik?
9. Az Egyesült Államokban egyre több iskola írja elő, hogy a diákok RFID chipet tartalmazó,nyomon követő diákigazolványt hordjanak maguknál iskolaidőben, sőt azon kívül is.
10. Az Egyesült Államokban egyre több iskolában van állandó rendőrjárőr és jelenleg 70.000 kiskorú van börtönben.
11. Amikor egy amerikai állampolgár a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség) segítségére szorul már eleve börtönben érzi magát. A Sandy hurrikán levonulását követően New Jersey-ben felállított FEMA tábort a következőképpen jellemezte annak egyik lakója:
Tegnap este látszott az ember lehelete,” mondja Brian Sotelo, aki a hurrikánban elveszítette otthonát. „Pine Belt-ben a Vöröskereszt kihirdette, hogy egy állandó, felújított, szilárd szerkezetű szállásra küldenek minket, ahol mosógép és állandó fűtés is van, erre idehoztak a sátorvárosba.”
Sotelo elmondta, hogy folyamatosan, „egész nap és egész éjjel” fekete helikopterek járőröznek felettük és egy fekete, elsötétített autó járkál a táborban, miközben a katonaság egész éjjel különféle berendezéseket szállít. Tudomásunk szerint a sajtó munkatársait nem engedik be a körbekerített területre, ahol az otthonukat elveszített állampolgárok kígyózó sorokban várnak a mobil vécék előtt. Minden ajtó előtt biztonsági őr és még a vécé vagy zuhanyhasználat előtt is fel kell mutatniuk valamilyen személyazonosító okmányt.
Úgy bánnak velünk, mintha rabok lennénk,” mondta Ashley Sabol a Reuters riporterének. „Nehéz ezt kimondani, de olyan, mintha egy koncentrációs táborban lennénk.”
12. Azt talán már sokan tudják, hogy a mobiltelefonok folyamatosan adatokat gyűjtenek a felhasználókról. Egyedül 2011-ben a hatóságok több mint 1 millió alkalommal kérték ilyen adatok átadását a szolgáltatóktól.
13. Az amerikai kormány egy olyan iPhone alkalmazást is létrehozott, ami a gyanús tevékenységek jelentését segíti.
14. Az adathalászatban egyre több magáncég is részt vesz. Köztük az egyik legnagyobb az Acxiom, amelyik több mint 190 millió amerikairól rendelkezik információval:
A cég hivatalosan az adatbázis marketing kategóriába tartozik. Az 1969-ben, Demographics Inc néven alapított vállalat kezdetben telefonkönyvek és egyéb kezdetleges eszközök, valamint egy darab számítógép segítségével kezdett adatokat gyűjteni a szavazókról és fogyasztókról direkt, marketing célokra. 40 évvel később az Acxiom 126 millió háztartás több mint 190 millió állampolgárról rendelkezik információval az Egyesült Államokban és körülbelül 500 millió aktív vásárlóról a világ többi részén. Convey-ben található központjuk 23.000 szervere évente 50.000 milliárd adatátvitelt elemez.
15. Az Egyesült Államok rendfenntartói hamarosan az utcai járőr kocsikat is a reptereken használt testátvilágító szkennerekkel szerelik fel, amelyek képesek átlátni az autók falán és a ruhákon. „Adatvédelmi szempontból nehezen tudom elképzelni, hogy milyen kifogása lehet az embereknek ez ellen,” nyilatkozta Joe Reiss, a speciális járműveket gyártó cég elnökhelyettese.
16. A BRS Labs nevű cég olyan bűnmegelőző kamerákat fejlesztett ki, amelyek elvileg képesek megállapítani, ha valaki egy bűntett elkövetésére készül. A kamerákat San Francisco legnagyobb közlekedési csomópontjain helyezik üzembe.
17. Gizmodo arról adott hírt, hogy az amerikai Nemzetvédelmi Hivatal új lézer-szkennereket fog használni, amelyek akár 50 méteres távolságból is képesek átvilágítani egy csomagot vagy személyt:
A DHS egy vagy két éven belül bevetheti az új molekuláris lézer szkennert, ami 50 méteres távolságból is képes megállapítani, hogy egy csomag tartalmaz-e kábítószert, hogy valakinek a ruháján vannak-e lőpor nyomok, hogy mit evett reggelire, vagy mekkora az adrenalin szintje, anélkül, hogy hozzáérnének vagy a személy tudna róla.
18. Az FBI egy új egymilliárd dolláros biometrikus azonosító rendszer bevezetésén dolgozik:
A Következő Generációs Azonosító (NGI) rendszer tulajdonképpen egy országos adatbázis, ami az állampolgárok arcképét, írisztérképét, DNS adatait, hangmintáit és egyéb biometrikus adatait tartalmazza, elvileg a bűnüldözési feladatok támogatására. A vészharangot azonban sokkal inkább az adatgyűjtési módszerek miatt kongatták meg többen is. Az országos kamerahálózat és fotóadatbázis segítésével jelenleg tesztüzemben működő rendszer a legmodernebb arcfelismerő technikákat alkalmazza és hamarosan már a DNS és írisztérkép alapján is képes lesz valósidőben keresni.
19. Számos hivatalos kormánydokumentum „potenciális terroristánakbélyegzi azokat, akik kiállnak a személyes szabadság mellett.
20. A National Guard egyik tagja nemrégiben nyilvánosságra hozta, hogy egységét arra utasították, hogy polgári elégedetlenség, felkelés kitörése esetén az „ítéletnapra készülőembereket terroristaként kezeljék.
Merre is tart a világ?









Az új törvény értelmében Obama bármikor lekapcsolhatja az Internetet





Forrás: Beforeitsnews.com
Az amerikai kormány abszolút hatalmat kapna az Internet esetleges lekapcsolását illetően a Joe Lieberman szenátor által benyújtott törvényjavaslat értelmében. Az új szabályozás lehetőséget biztosítana az elnöknek, hogy a nemzetbiztonság érdekében átvegye a világháló feletti irányítást.
Lieberman szenátor már évek óta szeretné elfogadtatni a törvényt, hogy biztonságosabbá tegye a virtuális világot, de ez a legújabb törvénytervezet az előzőeknél is messzebbre megy, hiszen teljhatalmat adna az amerikai kormánynak az Internet felett és ezzel, a nemzetbiztonság védelmének ürügyén, véget vethet a szabad véleménynyilvánításnak.
A törvénytervezet szerint bármely Internetszolgáltatót, keresőprogramot vagy szoftver céget kötelezhetnének, hogy azonnali hatállyal engedelmeskedjenek a nemzetbiztonság által az adott szükséghelyzetben hozott intézkedéseknek,” nyilatkozta Declan McCullagh a Zdnet-től.






Internet főkapcsoló béta verzió” – Az amerikai kormány újabb 84 ezer oldalt blokkolt



Kurt Nimmo, Prisonplanet
Az Amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, a gyermek pornográfia elleni küzdelem zászlaja alatt, újabb 84 ezer weboldalt blokkolt a múlt héten. A weboldalak azonban, a kormány állításával ellentétben, nem kapcsolódnak gyermek pornográfiához.
A Kiberbűnözési Központ a „Mentsük meg gyermekeinket” akció keretében újabb domain neveket foglalt le és közben néhány óriási bakit vétett. Múlt hét pénteken több ezer weboldal tulajdonos meglepetten tapasztalta, hogy oldala helyett egy FBI figyelmeztetés köszönti a kijelzőn,” írja a TorrentFreak oldal.
Valahol hiba csúszott a gépezetbe és egy óriási DNS szolgáltató domainja is blokkolásra került,” írja Ernesto a TorrentFreak oldalon.
Természetesen lehetséges, bár elég valószínűtlen, hogy a lekapcsolás véletlen volt. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy az akcióval a kormány üzenni akart az Internetezőknek. Megmutatták, hogy bármikor letilthatják az Internet hozzáférést, ha a szükség, vagy még inkább a kormány érdeke úgy hozza.
Az egyre szélesebb tömeget megmozgató tüntetésekre válaszul az egyiptomi kormány lekapcsolta az Internetet és több mobilszolgáltatók utasított a hálózat leállítására január végén. „Egyiptom az országban működő összes mobilszolgáltatót felszólította, hogy függessze fel a szolgáltatást a kijelölt területeken. Az egyiptomi törvények értelmében a hatóságoknak jogában áll ilyen utasítást adni, nekünk pedig kötelességünk ennek engedelmeskedni,” nyilatkozta a Vodafone.
A kormány ehhez hasonló rendszert akar bevezetni az Egyesült Államokban is. Joe Lieberman szenátor törvényjavaslata felhatalmazná Obama elnököt az Internet lekapcsolására. A törvény a szeptember 11-i támadást követő mesterségesen gerjesztett hisztéria következményeként elfogadott 2002. Évi Nemzetbiztonsági törvény módosítása lenne. A törvény „megerősítené az Egyesült Államok kommunikációs infrastruktúrájának biztonságát és ellenálló képességét”, azáltal, hogy a hatalmon lévő elnök kezébe adná a jelképes „Internet főkapcsolót”, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal utasítására átvehesse a világháló feletti irányítást.
Kínában a kormánynak háború esetén hatalmában áll az Internet kiválasztott részeit lekapcsolni, és erre az Egyesült Államokban is szükség van,” nyilatkozta Lieberman szenátor a CNN-nek tavaly.
Mianmarban 2007-ben lekapcsolták az Internetet, Irán és Kína pedig 2009-ben tette ugyanezt. Sok kormány szeretné magának tudni az Internet hozzáférés és telekommunikáció feletti hatalmat.
Az ellenzők által „Internet kill switch törvénynek” nevezett törvényjavaslatot idén a szenátus újratárgyalja. A törvény támogatói szerint a nemzetbiztonság érdekében szükség van erre az intézkedésre.
Elfogadása esetén a törvény felhatalmazná a mindenkori elnököt, hogy a világhálót és bármilyen egyéb számítógépes hálózatot nemzetbiztonsági kockázatnak minősítsen és átvegye felette az irányítást. Eszerint egy nemzetbiztonsági, várhatóan mesterségesen előidézett, vészhelyzet esetén az elnök bírósági döntés és a kongresszus megkérdezése nélkül dönthet az Internet lekapcsolása mellett, tehát ilyen esetekre az alkotmányban biztosított jogok nem vonatkoznának.
A Jay Rockefeller és Olympia Snow által készített első változat felhatalmazta a fehérházat, hogy egy adott veszélyt „kiberbiztonsági kockázatnak” minősítsen és „elrendelje a hálózatok és weboldalak lekapcsolását”. A demokrata képviselők hasonló megközelítésből alakították ki saját javaslatukat.
A mostani 84 ezer weboldal lekapcsolása nem volt véletlen. A kormány béta tesztjéről van szó, hogy ellenőrizzék egy ilyen intézkedés műszaki aspektusait és felmérjék a közvélemény reakcióit. A kormányt nem túlságosan érdekli a gyermek pornográfia. A Mubarak rizsimhez hasonlóan, az Egyesült Államok kormányát az érdekli, hogy használható mechanizmust léptessen életbe a lakossági Internet lekapcsolására vagy kijelölt weboldalak és domainek blokkolására.
Egyre több ember fordul az Internet felé, ha megbízható, cenzúrázatlan információt szeretne. Egyre több ember fordul el a kormánypropagandát nyomó nagy médiumoktól. A kormány pedig meg akar bizonyosodni arról, hogy az Internet lekapcsolásához szükséges műszaki feltételek a helyükön vannak a gazdaság teljes összeomlása előtt, mielőtt az emberek, Egyiptomhoz hasonlóan az utcára vonulnak.









Miért kell harcolnunk az új Internet biztonsági törvény ellen





Bár az alábbi kezdeményezés egyelőre az Egyesült Államokat érinti, tudjuk, hogy az ilyen törvények rövid idő alatt, általában Nagy-Britannia érintésével, Európába, így hazánkba is begyűrűznek, azonkívül rengeteg magyar oldal fut amerikai szerverről vagy .com domain névről. 
Az amerikai kongresszus két olyan törvénytervezetet is tárgyal, ami elfogadása esetén örökre megváltoztatná az Internetet. A SOPA (Stop Online Piracy Act – az Internetes kalózkodás elleni törvény) és a PIPA (Protect Intellectual Property Act – törvény a szellemi termékek védelméért) több millió weboldal letiltására hatalmazná fel az amerikai kormányt. A SOPA törvénynek az amerikai képviselőház által jelenleg tárgyalt változata a veszélyesebb a kettő közül. Az Internet atombombájának is nevezhetnénk, hiszen hasonló hatással lenne az Internet világára, mint egy atombomba fizikai világunkra. A törvény felhatalmazná a hatóságokat, hogy lekapcsoljanak bármilyen „szerzői jogot sértő vagy azt lehetővé tevő, elősegítő” weboldalt. A törvény megfogalmazása természetesen nagyon homályos és tágan értelmezhető. Sokan attól tartanak, hogy a törvényt használnák, hogy olyan oldalakat is letiltsanak, amelyek csupán „szerzői jogot sértő” oldalakra mutató hivatkozásokat tartalmaznak. El tudnánk ma képzelni a világot a Facebook-hoz, Twitter-hez vagy Youtube-hoz hasonló oldalak nélkül? Az ilyen oldalak kénytelenek lennének több ezer Internet cenzort alkalmazni, akiknek az lenne a feladata, hogy folyamatosan megfigyeljék, ellenőrizzék felhasználóik tevékenységét, nehogy szerzői jogot sértő anyagok kerüljenek az oldalra. Valószínűleg sok weboldal kénytelen lenne felhagyni a felhasználók általi hozzászólások és egyéb tartalmak hozzáadásának engedélyezésével, mivel nem állna módjukban azokat cenzúrázni és folyamatosan ellenőrizni. Kezd kirajzolódni a kép?
Ezért kell minden erőnkkel harcolni a SOPA ellen! A SOPA elfogadása a szabad Internet halálát jelentheti.
A fővonalas, vagy más szóval a hatalmon levő erők által pénzelt és támogatott média éppen egy ilyen törvényre várt. Egy ilyen törvény visszaadná nekik az információáramlás feletti hatalmat, amit lassan kezdtek teljesen elveszíteni, mert a szabad Internetnek köszönhetően egyre több ember fordul más, megbízhatóbb forrásokhoz, hogy megtalálják a választ kérdéseikre. Az internetes szólásszabadság vége azt jelentené, hogy az emberek ismét kénytelenek lennének a nagy csatornákhoz fordulni a hírekért és szórakozásért.
New York Times a következőket írta a két törvényről:
A két új törvény felhatalmazná az állami főügyészt, hogy bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül listát készítsen az internetszolgáltatók, keresőmotorok, fizetési szolgáltatók és reklámhálózatok által blokkolni köteles weboldalakról. A képviselőház által tárgyalt verzió ennél is tovább megy, mivel lehetővé tenné magáncégeknek, hogy bepereljék a szolgáltatókat, ha azok lehetővé tették, akár csak rövid időre, akár tudtukon kívül, hogy szerzői jogot sértő anyag kerüljön egy általuk tárolt oldalra. Ez óriási változás lenne a jelenlegi szabályozáshoz képest, ami védi a szolgáltatókat a polgári felelősségre vonással szemben, amennyiben a megkérdőjelezett tartalmat a számukra megküldött felszólítást követően törlik. A törvénytervezet célja eltér a Kínában alkalmazott tűzfal szándékától, ami az egész országra kiterjedő internet cenzúrát alkalmaz, de a gyakorlatban a végeredmény nagyon hasonló lenne.
Ilyen környezetben mindenki félne bármilyen harmadik féltől származó tartalmat közzétenni. A szabad internet megszűnne. A lifehacker.com a következőket írja a SOPA potenciális veszélyeiről:
Amennyiben van lehetőség kalóz vagy az online kalózkodást elősegítő tartalmat feltenni egy oldalra, a weboldalt törvény értelmében be lehet perelni. Ez lehet akár egy olyan apró dolog, mint egy szerzői joggal védett kép közzététele a Facebook-on vagy kalóz-barát információ közlése egy cikk hozzászólásában. Például egy kommentben ehhez a cikkhez, amit éppen olvasol. A legaggasztóbb tényező a törvény homályos és általános megfogalmazása.
Szerencsére néhány nagy internetes név komoly kampányt indított a törvényjavaslat ellen. Például Eric Schmidt, a Google ügyvezető-elnöke szerint a törvény „büntetné” a linkek hozzáadását a webes tartalmakhoz.
A linkek (hivatkozások) büntetésével a törvényjavaslatok bizonyos tartalmak törlésére kényszerítik a weboldalakat.”
Sergey Brin, a Google társalapítója is igen aggasztónak találja a SOPA törvényt, ami felhatalmazná az amerikai kormányt, hogy bírósági végzés nélkül cenzúrázza a kereséseket:
Elképzelhetik megdöbbenésem mértékét, amikor értesültem róla, hogy a szólásszabadság elleni legújabb támadás éppen az Egyesült Államokból ered. Jelenleg két törvény is van a kongresszus előtt, a SOPA és a PIPA, amelyek hihetetlen hatalmat adnának az amerikai kormány és a szerzői jogok tulajdonosainak kezébe, beleértve azt is, hogy kisajátítsák a tartománynévrendszert (DNS) és cenzúrázzák a keresési találatokat (és tehetnék mindezt bírósági végzés vagy tárgyalás nélkül).”
Az Egyesült Államokban eddig hittünk abban, hogy a kormánynak nincs joga elvenni tulajdonunkat tisztességes bírósági eljárás nélkül.
A SOPA ezzel szemben felhatalmazná az Egyesült Államok kormányát, hogy kimondja a „halálos ítéletet” egy weboldal felett a bíróság megkerülésével.
A SOPA elfogadása az Internet jelenlegi formájának végét jelentené.
Ha megszűnnek azok az oldalak, melyeken bárki megoszthatja véleményét, mi lenne a világgal, amikor a hatalmon lévő erők már így is minden fronton az igazság elfedésén ügyködnek?
Tényleg kínai mintára akarjuk átalakítani az Internetet Amerikában?
Szerencsére az internetközösség teljes erővel harcol a SOPA ellen. Kezdetben a GoDaddy.com nyilvánosan támogatta a SOPA tervezetet, de a Reddit által szervezett bojkott igen keményen érintette őket. Két hete a GoDaddy 70.000 domaint veszített el egyetlen hét leforgása alatt.
A nyomás hatására a GoDaddy felhagyott a törvényjavaslat támogatásával, de ugyanakkor nem foglaltak állást ellene.
Az ünnepek miatt a képviselők egy időre félretették törvényjavaslatok tárgyalását, de a csatának korántsincs vége. A tét óriási. Az Internet szabadsága az egyik legfontosabb szabadság jelenleg a világon. Ha ma nem teszünk valamit ennek a szabadságnak a védelméért, holnap már lehet, hogy késő.
Az Internet feletti hatalom minden egyes nappal szigorodik. Ahogyan arról a napokban írtunk az amerikai nemzetbiztonsági hivatal folyamatosan figyeli a közösségi oldalakat. Az oldalakmegfigyelése és az internetes szólásszabadság korlátozása azonban két különböző dolog.
Az Elektronikus Front Alapítvány (Electronic Frontier Foundation) például tiltakozást szervezett a drákói törvények ellen. Nyilatkozatukban a következőket írják:
A törvényjavaslat jelenlegi szövege értelmében a kormánynak és magánfeleknek egyaránt hatalmában állna beavatkozni az Internet tartománynévrendszerébe. A kormánynak jogában állna kötelezni az internetszolgáltatókat és keresőmotorokat, hogy átirányítsák vagy letiltsák a felhasználók keresési próbálkozásait bizonyos weboldalakra vagy címekre. Ennek hatására harmadik felek megpróbálnák majd az átlagos felhasználót alternatív szerverekre csalogatni, amelyek hozzáférést biztosítanának a teljes webhez (nemcsak az frissen cenzúrázott amerikai változathoz), ami új biztonsági kockázatot teremtene, mivel a jelenlegi tartománynévrendszer megbízhatósága és egyetemes felépítése megszűnne.
A helyzet ennél is rosszabb: A SOPA rendelkezései értelmében az Internetszolgáltatókra (a hoszting cégeket is ideértve) komoly nyomás helyeződne felhasználóik megfigyelésére és tevékenységeik rendfenntartására. Míg a PIPA kifejezetten „a szerzői jogokat sértő tevékenységet folytató” oldalakat veszi kereszttűz alá, a SOPA olyan oldalakat támad, amelyek pusztán nem tesznek eleget a jogsértő magatartás nyomon követése és megakadályozása érdekében (és egyáltalán nem lehet tudni, hogy mi számít „elegendőnek”). Arra is felhatalmazza a hatóságokat, hogy lekapcsolják azokat, akik elérhetővé teszik a világ többé része által látható Internetet (nemcsak az USA által engedélyezett részét).
A SOPA elleni tiltakozás foganatosítására több weboldal is készült: link link
Védjük meg az Internet szabadságát! Az Internet lehetővé tette az átlagember számára, hogy kapcsolatot tartson fenn és szabadon kommunikáljon társaival. A SOPA elfogadása esetén ez a szabadság elveszik és az átlagember számára csak a fővonalas média marad, a hatalom által számukra közvetíteni kívánt üzenetekkel és propagandával. A törvénytervezet elutasítása esetén sem fogják feladni a próbálkozást. Résen kell lennünk, hogy megvédjük a szabad információáramlást! Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk!
És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” – János 8:32







Az új szoftver előre megmondja, ha valaki törvénysértésre készül



A nagyobb biztonságot ígérő technológiák irányítása olyan emberek kezében összpontosul, akiknek célja nem az emberiség segítése, hanem a teljes hatalom megszerzése, így hiába találunk bármilyen előnyt ezekben az új módszerekben, végső és legfőbb céljuk mindig is ugyanaz marad: a föld minden lakójának megfigyelése és irányítása. – Joseph Candel
Forrás: Daily Mail
Az Egyesült Államok hadserege egy olyan hírszerzési rendszer kifejlesztését finanszírozza, ami a térfigyelő kamerákkal összekapcsolva megjósolja, amikor valaki egy bűntett elkövetésére készül. A Mind’s Eye (Jelentése: Az elme szeme) névre keresztelt szoftver a térfigyelő kamerák felvételeit algoritmusok segítségével elemzi és megjósolja a célpont közvetkező lépését, majd értesíti a hatóságokat. A technológia hallatán sok embernek a Különvélemény című hollywoodi alkotás jut eszébe, amelyben az embereket a megjósolt, nem pedig az elkövezett bűntettekért ítélik el.
A Pennsylvaniai Carnegie Mellon Egyetem tudósai tanulmányukban ismertetik, hogyan működhet az ilyen „tevékenység előrejelzés”. Az amerikai hadsereg kutatólaboratóriuma által finanszírozott kutatás a „rendellenes és veszélyes viselkedés automatikus észlelésére” koncentrál, és tulajdonképpen szimulálja, ahogyan egy ember megszűri és általánosítja az érzékszerveivel észlelt információkat.
A rendszer a tudósok által „kognitív motornak” nevezett, rendkívül magas szintű mesterséges intelligencia infrastruktúrát alkalmaz, ami képes megtanulni, hogy miként kapcsolja össze a releváns jeleket a háttér információkkal, majd készítsen egységes képet belőlük.
A mesterséges intelligencia képes alapvető tevékenységi típusokat felismerni – amiket olyan szavakkal jellemezhetünk, mint például ’megy’, ’fut’, ’visz’, ’felvesz’, ’húz’, ’követ’ vagy ’üldöz’ – majd ezeket kontextusba helyezve eldönti, hogy megállapítható-e a gyanús viselkedés.
Az eszközt egyelőre repülőtereken, autóbusz és vasútállomásokon és katonai célokra fogják használni, ahol a gyanús és nem gyanús viselkedés megkülönböztetése nagyon fontos. Ilyen lehet például annak megállapítása, hogy egy személy egyszerű civil vagy egy militáns személy mondjuk Afganisztánban.
A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy.
A Phys.org szerint ez az automata megközelítés egy napon arra kísértheti a hatóságokat, hogy a térfigyelő kamerákat kezelő és szemmel tartó személyzetet számítógépekre cserélje.
Az emberi kezelők jóval drágábbak és (egyesek szerint) könnyebben tévednek (időkjelei: és persze képesek érzelmek alapján is dönteni, ami egy rendőrállamban semmiképpen sem előny). Egy figyelmetlen vagy mondjuk álmos kezelő veszélyezteti az utasok épségét, ha nem veszi észre a veszélyre mutató jeleket, míg egy mindig éber számítógép, ha egyszer már telepítették viszonylag kevés fenntartási költséggel jár és alvásra sincs szüksége.
A tanulmány a példa kedvéért leír egy civil környezetben előforduló helyzetet, amiben egy személyt azért jelent a szoftver, mert egy nehéz zsákot húz a földön, amit ezután több percen át magára hagy.
Az olyan kamerák, amik csupán felveszik a látóterükben zajló eseményeket, csak a már megtörtént bűntettekről tudnak információt szolgáltatni, míg a legújabb kutatások arra irányulnak, hogy az emberi kezelőt nem igénylő kamerák megelőzzék a bűntettek vagy veszélyeztető magatartás elkövetését.
Olessandro Oltramari és Christian Lebiere, a Carnegie Mellon pszichológia tanszékének kutatói, csupán egy a sok csapat közül, amelyik az Egyesült Államok hadserege számára próbál automata megfigyelőrendszert kifejleszteni.
Van jövő és van megoldás!






Az új japán térfigyelő kamera másodpercenként 36 millió arcot vizsgál





Forrás: Daily Mail

  • A biometrikus kamera minden arcot rögzít, amely áthalad látóterén
  • Adatbázist készít az arcinformációkból
  • Másodpercenként 36 millió arcot képes vizsgálni, hogy megtalálja a keresett személyt
  • Az eszköz egy éven belül piacra kerülhet
Hitachi Hokusai Electric új térfigyelő kamerája több napnyi rögzített felvételt is másodpercek alatt képes átnézni és bármelyik arcot megtalálja, amelyik akár egyszer is áthaladt a látóterén.
Készítői azzal dicsekszenek, hogy az eszköz másodpercenként 36 millió arcot képes átvizsgálni.
A technológia lehetővé teszi a kormánynak, vagy más szervezeteknek, hogy útlevélkép vagy akár Facebook profilkép alapján bárkit azonnal „megtaláljanak”.
A rendszer specialitása, hogy rögzítéskor a kamera fel is dolgozza a képeket, tehát minden egyes arc, ami elhalad előtte, azonnal tárolódik. Az arcok kereshető, biometrikus adatként kerülnek rögzítésre.
Amikor mondjuk a rendőrség, vagy más hatóság meg akar találni egy személyt, már eleve egy előre indexált arc adatbázisban keres, nem pedig egy nehezen követhető fájlrendszerben. A program videó és fénykép alapján is képes keresni és a célszemély arcának megtalálását követően az archoz tartozó valamennyi videó felvételt vagy fotót végig lehet nézni.
A rendszer olyan ügyfelek számára készült, akik kiterjedt megfigyelési hálózatot üzemeltetnek, mint például a vasúti társaságok, áramszolgáltatók, rendfenntartó erők és nagy bolthálózatok,” nyilatkozta a fejlesztő cég egyik képviselője.
A fejlesztő már a következő pénzügyi év során szeretné elérhetővé tenni a rendszert a megrendelők számára, írja a DigInfo.
Természetesen ennek a rendszernek is vannak korlátai, például csak egy bizonyos látószögből képes rögzíteni az arcokat, az indexáláshoz pedig legalább 40×40 pixel felbontás szükséges.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése