2016. május 7., szombat

A kamatrabszolgák világállama születőben van.





A kamatrabszolgák
világállama születőben van.



2013: Amerika halálának éve?



(Joseph Candel) A világban tapasztalt problémák előkészítik az utat a Világkormány és az Antikrisztus hatalomra jutásához, aki megoldást ajánl majd a legégetőbb, sokszor saját erői által előidézett bajokra. Békét ígér, a terrorizmus, a betegségek és a gazdasági egyenlőtlenség globális felszámolását ígéri. Egy időre. (Lásd: Dániel 11:21-24, 8:23-25, I. Thessalonika 2:1, 3)
Forrás: Infowars.com
A globalisták a kormányokat már legyőzték, most az embereken a sor
Vajon a jövő történészei úgy tekintenek majd 2013-ra, mint az évre, amely során az Egyesült Államok megszűnt köztársaság lenni, mivel végleg legyőzték a diktatórikus globalisták, akik immár nyíltan átvették a hatalmat Európa számos kormánya felett?
Elég egy pillantást vetni 2012 néhány főbb eseményére, hogy lássuk, Amerika a teljes összeomlás szélén áll és a zuhanást már csak egy teljes hátraarccal lehetne elkerülni.
A globalisták már minden jelentős nyugati kormányt leigáztak és teljes mértékben, egységesen bevezették drákói szabályaikat. Valószínűleg 2013 lesz az az év, amikor ezeket a szabályokat már élesben is alkalmazni fogják ezeknek az országoknak az állampolgáraira, a következmények pedig immár evidensé válnak mindenki számára.
Az amerikaiak bizonyos hányada számára még mindig becsben tartott szabadságjogok nem összeegyeztethetők a globalista elit által bevezetni tervezett zsarnoki rendszerrel.
Európát már legyőzték, most Amerika következik
Az elmúlt hetek meglepetés bejelentése, miszerint a kanadai Mark Carney-t nevezik ki a Bank of England elnöki posztjára, azt jelenti, hogy a 2012-es Bilderberg konferencia résztvevője személyében teljessé válik a Goldman Sachs virtuális hatalma a legnagyobb európai gazdaságok felett. Jelenleg Nagy-Britannia, Franciaország, Írország, Németország, Olaszország, Görögország és Belgium gazdaságát olyan személyek felügyelik, akiket szoros kötelékek fűznek a Goldman Sachs Bankhoz illetve érdekeltségeihez. A korrupcióról és bennfentes kereskedelemről hírhedté vált nemzetközi bankóriás hihetetlen befolyással bír szinte minden jelentős nyugati gazdaság felett a világon.
A CNBC néhány héttel ezelőtti műsorában a résztvevő pénzügyi szakértők elismerték, hogy az Egyesült Államok egy világkormány felállítását célul tűző központi bankárcsoport irányítása alatt áll. A beszélgetés tökéletesen illusztrálta, hogy ma már, tervének megvalósításához igen közel, a hatalom nem is próbálja leplezni céljait.
A világkormányt akarják ráerőltetni a világra, minden probléma megoldásaként, de különös tekintettel a pénzügyekre. El akarják hitetni velünk, hogy a néhány ember kezében összpontosuló hatalom az egyetlen kiút és, hogy az egységes világvaluta bevezetése elkerülhetetlen.
A globalista elit Európát már nyert játszmának tekinti, csupán a pénzügyi és gazdasági függetlenség utolsó bástyáit kell ledönteniük az Egyesült Államokban, hogy a sarokkövet a piramis csúcsára helyezhessék és hatalmuk 2013-ban teljes lehessen.















A Vatikán támogatja az Új Világrendet és a Világkormányt



Forrás: Activist Post
XVI. Benedek pápa egy világkormány és Új Világrend felállítására szólított fel.
Pápai Igazság és Béke tanácsa előtt mondott december 3-i beszédében a pápa „egy világközösség megalapítására és a hozzá tartozó hatalom létrehozására” szólított fel, ami „az emberek családjának közös javát szolgálná.”
A globális béke és igazság védelmében létrehozandó Világkormány és Új Világrend a pápa szerint nem egy új szuperhatalom lenne, csupán egy új kormányzó testület, amely meghatározná a döntéshozó politikusok számára a kormányzáshoz szükséges kritériumokat és gyakorlati útmutatást.
Hírforrások szerint a pápa a következőket mondta:
A javasolt testület (világkormány?) nem egy szuperhatalom lenne, ami néhány ember kezében összpontosul, akik minden nemzet fölött uralkodnának, kizsákmányolva a leggyengébbeket.
A pápa a megálmodott testületet amolyan „erkölcsi erőként” vagy hatalomként jellemezte, amelynek „bizonyos méltányos kereteken belüli befolyásoló ereje van, és amolyan résztvevő hatalom lenne, amit a saját illetékességén belüli törvények korlátoznak.”
A pápa és a katolikus egyház legújabb nyilatkozata nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy már 2010-ben javasolták egy központi világbank felállítását, ami a globális pénzrendszer szabályozását és a nemzetközi pénzforrásokat felügyelné.
A média arról adott hírt, hogy a Vatikán egy „nemeztek felett álló hatóság” megalakulását szorgalmazza, ami globális hatáskörrel és „egyetemes illetékességgel” rendelkezne a globális gazdasági szabályok és döntések meghozatalára és felügyeletére.
Kína új törekvése, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki Oroszországgal, az egyre erősödő betolakodás az Egyesült Nemzetek részéről az Internet felügyeletét illetően és végül a katolikus egyház legújabb megjegyzései olyan szoros mederben terelik az emberiséget a világkormány felemelkedése felé, amiből már nem biztos, hogy ki tud lépni.
Van jövő és van megoldás!





A bankárok szerint az Egyesült Államokat és Európát is legyőzték már



Az idők jelei egyre nyilvánvalóbban láthatók körülöttünk. A készülő egységes világkormány, vagy globális kormányzás, ahogy a hatalmi elit szereti hívni, gyors ütemben épül. A hírekben hallott események jó része ennek nyílt színrelépését hivatott előkészíteni, hogy az egész világ üdvözölhesse az új hőst, a világ megmentőjét: az Antikrisztust és zseniális új pénzrendszerét. – Joseph Candel
Forrás: Inforwars.com
CNBC csatornán egy érdekes riportot lehetett látni néhány nappal ezelőtt, amiben több pénzügyi elemző is arra hívta fel a figyelmet, hogy az USA a központi bankok és vezetőik irányítása alatt áll, akiknek végső célja egy világkormány felállítása. A műsor azért szokatlan, mert úgy tűnik, hogy már a fővonalas média sem próbálja leplezni mi is történik valójában.
A műsorvezető a következő kérdést intézte a vendégekhez:
Mindannyian a központi bankároknak dolgozunk? Ez már a globális kormányzás vagy egységes világ a központi bankárok vezetésével? A központi bankok akarata szerint élünk és halunk?”
A kérdésre válaszolva: mindannyian a központi bankok rabszolgái vagyunk,” felelte az egyik vendég.
A központi bankok vezetőinek és a szabályok, törvények megalkotóinak a lekötelezettjei vagyunk, nem a gazdasági alapszabályok irányítanak bennünket,” tette hozzá egy másik meghívott.
Ez csak egy aprócska, bár ritka példája annak, amit a banki elit a szemünk láttára tesz a világkormány felépítése érdekében és az emberek kárára.
Miután a főáramú média évtizedekig „összeesküvés elméletként” kezelte a témát, mára lehullt a lepel és az emberek kénytelenek szembenézni a valósággal.
A hatalom a világkormányt erőlteti ránk „megoldásként”. Azt próbálják az emberekbe sulykolni, hogy az egyetlen járható út és működőképes megoldás, ha a hatalmat néhány elit vezető kezében összpontosítják, egy új világvaluta bevezetésével kiegészítve.



Rachman arriving to Bilderberg Conference
Rachman a Bilderberg konferenciára tartva
A gazdasági válság kibontakozásakorGideon Rachman, a Financial Times újságírója (aki azóta, munkája elismeréseként, az idei Bilderberg találkozóra is meghívást kapott), szerkesztői cikkében kijelentette, „minden készen áll” egy diktatórikus világkormány felállítására, amit a technokrata elit kényszerít az emberiségre. 
Rachman 2008-as felhívása óta a világkormány színrelépésének előkészületei komoly előrehaladást mutatnak. Franciaország, Írország, Németország, Belgium, Olaszország, Görögország, és persze az IMF és az Európai Központi Bank is a Goldman Sachs bankárainak irányítása alá kerültek.
A technokraták szégyenkezés nélkül adják a világ tudtára terveiket.
2009-es megválasztását követően az EU új elnöke, Herman van Rompuy azt mondta, hogy a pénzügyi válság és a globális felmelegedés elleni küzdelem célja, hogy előkészítsék „bolygónk globális irányítását.” „2009 a globális kormányzás első éve,” mondta.
Még ugyanebben az évben a pápa is csatlakozott Van Rompuy-hoz, amikor egy „globális politikai hatóság” felállítását szorgalmazta a globális gazdaság irányítására.
Robert Zoelick, a Világbank elnöke, szintén nyíltan hirdette a G20-ak csúcstalálkozóján, hogy a terv a nemzeti szuverenitás felszámolása és a globális kormány bevezetése.
A globális kormányzást sürgető szervezetek és személyek retorikájának fontos része a globális valuta bevezetésének népszerűsítése is.
2000-ben mondott beszédében, Sirkka Hämäläinen, az EKB ügyvezetői tanácsának egyik tagja azt mondta: „Végezetül szeretnék kitérni Paul Volcker próféciájára. Lehet, hogy igaza volt, és egy napon tényleg egységes világpénzünk lesz. Talán az európai integrációt, más területi integrációkhoz hasonlóan, egy teljes mértékben integrált világhoz vezető megoldásnak tekinthetjük.”
Jean-Claude Trichet, az EKB korábbi elnöke, a Külkapcsolatok Tanácsa előtt mondott beszédében egyértelművé tette, hogy a Globális Gazdasági Gyűlés (GEM), amelyik a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) bázeli központjában jön össze, „a globális kormányzás legfőbb csoportosulásává válna a központi bankok között.”
Trichet hozzátette, hogy a BIS ülések célja, hogy biztosítsák, „a rendszer következetes haladását az igazi globális kormányzás felé.”
A globális kormányzás pontos mikéntjére is kitért:
A globális kormányzásra sok definíció létezik. A gazdasági és pénzügyi világban úgy gondolom a globális kormányzás nemcsak a nemzetek feletti és nemzetközi intézményeket foglalja magában, hanem a globális szinten progresszívan létrejött informális csoportokat is. Ezek az informális csoportok (G7, G10, G20, stb.) kulcsfontosságú szerepet töltenek be a globális koordinációban, ott ahol a döntéseket még mindig nemzeti szinten hozzák, legyen az átgondolt szabványok, szabályok, törvények meghatározása vagy makrogazdasági irányelvek koordinálása.”
A politikai hatalom számos más tagja is nyíltan hirdeti a globális kormányzás szükségességét, nemcsak a pénzügyi válságra adott válaszként, hanem az ember által állítólag előidézett globális felmelegedés megoldásaként is.
2009-ben Bank Ki-moon ENSZ főtitkár elismerte, hogy az egyre lankadó globális felmelegedés ürügyén kivetett karbonadót egy globális testület szedné:
Egy globális kormányzati szervet állítunk fel ennek bevezetésére és kezelésére.”
Meg tudjuk csinálnicímmel megjelent New York Times szerkesztői cikkében Ban Ki-moon leírja, hogy a széndioxid kibocsátás csökkentését célzó törekvések „elengedhetetlen eszköze egy globális kormányzati szerkezet felállítása.”
David De Mayer Rothchild, ismert globalista és környezetvédő is a globális kormányzásra vonatkozó tervekről beszélt egy Bloomberg interjú során.
Már túl vagyunk a beszéden. A történelemből tudjuk, hogy a globális kormányzás féle tervek kivitelezése ezekre a kérdésekre nagyon nehéz a valóságban.”
Az ENSZ 2010-es tervezete félreérthetetlenül megmutatta, hogy a globális felmelegedés hisztériát és a „túlnépesedést” a középosztály felszámolására, a vagyon globális újraelosztására és a növekvő népvándorlás leplezett támogatására használják.
A 2011-es Durbani Klímacsúcson az eddigi legőrültebb és legdrákóibb klímaváltozási egyezmény született, amely értelmében a nyugatnak „a karbonadó” fizetésén keresztül kötelessége tiszteletben tartani „Földanya jogait”. A karbonadó nem egyéb, mint a világkormány finanszírozását szolgáló pénzalap.
Manapság a globális kormányzásra irányuló törekvések egyre nyíltabbak. Az alábbi idézetek viszont megmutatják, hogy a terv és az erőfeszítés több évtizedre nyúlik vissza.
Ma Amerika szörnyülködne, ha ENSZ csapatok vonulnának be Los Angelesbe, hogy helyreállítsák a rendet. Holnap hálásak lesznek érte. Amikor eléjük tárjuk a helyzetet, önként mondanak majd le személyes jogaikról, saját jólétükért és biztonságukért cserébe, amit a világkormány biztosít majd számukra.” – Henry Kissinger
Hálásak vagyunk a Washington Postnak, a New York Times-nak, a Time Magazinnak, kitűnő kiadványaiknak és igazgatóiknak, akik részt vettek üléseinken és közel negyven éven át betartották ígéretüket, hogy a hallottakat bizalmasan kezelik. Lehetetlen lett volna megvalósítani világméretű tervünket, ha azokban az években a nyilvánossággal is meg kell küzdenünk. Ma azonban a világ sokkal kifinomultabb és készen áll arra, hogy a világkormány felé meneteljen. Az intellektuális elit és a központi banki vezetők nemzetek felett álló szuverenitása mindenképpen jobb, mint az elmúlt századok során gyakorolt nemzeti önirányítás.” – David Rockefeller
A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek létezni. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.” – Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992
Egy új globális egyezségre van szükségünk – a világ országai és kontinensei közötti megállapodásra.” – Gordon Brown
A globális kormányzás előkészületeit látjuk. Azonban egyet kell értsünk, és el kell fogadnunk a kötelező érvényű elkötelezettséget.” – George Papandreou, Görögország korábbi miniszterelnöke
Sokunk számára úgy tűnik, hogy egy világméretű konfliktus elkerüléséhez először is meg kell erősítenünk az Egyesült Nemzetek Szövetségét, hogy elindulhassunk a világkormány felé vezető úton, saját törvényhozó, végrehajtó, bírói és a béke megőrzéséhez szükséges rendfenntartó szerveink mintájára. Ennek elérése érdekében természetesen nekünk, Amerikaiaknak bizonyos szinten fel kell adnunk szuverenitásunkat. Ezt a keserű pirulát le kell nyelnünk. Ehhez bátorság, és az új rendben való hit kell. Pat Robertson néhány éve írt könyvében azt mondta, hogy világkormányra van szükségünk, de csak amikor a Messiás eljön. Ő szó szerint úgy értette, hogy minden ezt megelőző világuralmi törekvés az ördög munkája. Hát akkor csatlakozzatok hozzám. Örülök, hogy itt ülhetek a Sátán jobbján.” – Walter Cronkite












Konvergencia: Orosz-európai egyesülés



Forrás: The New American
A Gulf News néhány nappal ezelőtt „Az európai-orosz intézményi integráció fontosságacímmel megjelent cikkében, a kelet-nyugat egyesülésének legújabb globalista dicshimnuszát olvashattuk, Igor Ivanov, volt orosz külügyminiszter tollából.
Teljes újraindítás nélkül az orosz-európai kapcsolatok tovább fognak romlani,” írja Ivanov. Ennek kiküszöbölésére azt javasolja, hogy „Oroszország és Európa vizsgálja meg, hol találkoznak érdekeik,” és próbáljanak meg „partneri kapcsolatot és politikai együttműködést kialakítani a szorosabb integráció érdekében.”
A „konvergencia” az elit egyik kedvenc témája mindenhol a világon, különösen a Royal Institute for International Affairs (RIIA) más néven Chatham House, a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR), a Világpolitikai Konferencia (WPC), a Trilaterális Bizottság, a Carnegie Alapítvány a Világbékéért és a Bilderberg csoport berkeiben. Igor Ivanov, aki a szovjet diplomácia egyik kiemelkedő funkcionáriusa és Putyin biztonsági tanácsának tagja volt, valamennyi felsorolt szervezettel kapcsolatban áll. Azoknak a „volt” kommunistáknak az egyre bővülő táborához tartozik, akik ma már a globalista zászló alatt gyülekeznek, a milliárdos orosz oligarchákkal, vezető nyugati cégek elnökeivel, Wall Street-i bankárokkal, elit alapítványok vezetőivel és az elit agytrösztök tagjaival egyetemben.
A globalista elit az általuk áhított politikai és gazdasági átalakulást definiáló számos zászló és kódnév alatt menetel előre. Ilyen például a globalizáció, a globális kormányzás, az internacionalizmus vagy az új világrend elnevezés is. Néha, egy-egy ritka őszinteségi roham vagy arrogáns nyilatkozat során némelyik globalista kimondja az igazi célt leginkább tükröző meghatározást: a világkormányt is.
A konvergencia, annak politikai és gazdasági értelmében, nem része az átlagemberek szókincsének, a világkormány felállítását célul tűző globalista programnak azonban központi eleme. A konvergencia nem más, mint az a folyamat, amelynek segítségével eltörlik a különböző nemzetekre jellemző politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális különbségeket, a zökkenőmentes fúzió érdekében, először regionális csoportokat alakítva ki, amelyeket azután könnyebb egyetlen globális kormányba tömöríteni. Ezeket a lépéseket természetesen megtévesztő eszközök segítségével teszik meg, hiszen a legtöbb nemzet nem nézi jó szemmel, hogy egy globális gulágba akarják beleerőltetni, amit az ENSZ vagy valami más hasonló globális szerv irányítana.
A globalizációs versenyben Oroszország és Európa számára egyaránt komoly a tét,” mondja Ivanov.
Amennyiben Európa nem lesz képes megbirkózni a XXI. század kihívásaival, gazdasági stagnálással, erősödő társadalmi elégedetlenséggel és politikai bizonytalansággal lesz kénytelen szembe nézni,” folytatta. „Miközben az ipari termelés kelet Ázsiába vándorolt és a kutatásfejlesztés Észak-Amerikában maradt, Európát az a veszély fenyegeti, hogy elveszíti pozícióját a nemzetközi piacokon, aminek eredményeként az egész európai projekt kérdésessé válik.”
Az ilyen végkifejlet elkerülése érdekében Oroszországnak és Európának muszáj megtalálni a konvergenciát lehetővé tevő területeket és ezeken mindkettőjük számára előnyös együttműködést kialakítani. Egy ilyen együttműködés megalapozásához először meg kell szabadulniuk egymással szemben fennálló előítéleteiktől.”
Oroszországnak Európa egészébe történő intézményi integrációjához komoly elszántságra van szükség mindkét fél részéről. Ebben a globalizált században azonban ez az egyetlen opció.”
Ivanov egyik régi pajtása brit diplomáciai körökben Sir Roderic Lyne, volt oroszországi brit nagykövet, a kelet-nyugati konvergencia és elsősorban az orosz-EU integráció lelkes támogatója „Oroszország az EU-ban? Soha se mond, hogy nem!” címmel írt cikket a kérdésről.
Az Európai Unió politikája 1991 óta a konvergencia támogatása és az Oroszországgal való egyre szorosabb kapcsolat kiépítése,” írta Lyne. „Ez nyilvánvalóan az Unió érdeke és talán Oroszországé is.”
Annak ellenére, hogy Putyin számos alkalommal nyilatkozott igen negatívan az Egyesült Államokról és Európáról, kijelentette, hogy „nagyon is elképzelhetőnek tartja,” hogy Oroszország egy nap Európával közös valutaunióba tartozzon.
Oroszország nélkül elveszett félkarú óriás a világ , kiket a Brics országok máris legyőzöttnek tudnak . Az utolsó rablásokat most végzik Afrikában , a világ kifosztva , de a nyersanyag utánpótlás megszűnik , és jön a hanyatlás, de még elképzelhető egy nagy háború, mert harc nélkül nem fogják feladni az állásaikat, de Kína bérgyilkosokat küldhet rájuk, és ugyebár 300 család 6000főjét könnyedén legyilkolják, hogy a világ megszabaduljon a kamatrabszolgaságtól. A lefejezett pénzügyi oligarchia , már nem veszélyeztet senkit, mert a maradék csicskásokat leölni már gyerekjáték lesz , és a terrorista zsidó államot két hidrogén töltettel megsemmisítik, ha az emberiség ellen fordulna akkor minden zsidót az atomkatasztrófa területére száműzik és ott kell meghalnia.










Irányított történelem a világkormányért



Forrás: The Daily Bell
Az EU-ból egyre bizarrabb hírek érkeznek. Múlt héten szerdán, londoni látogatása előtt, aminek célja David Cameron meggyőzése volt, hogy az EU-nak szüksége van Nagy-Britanniára, Angela Merkel a következőket mondta az Európai Parlamentben: „Természetesen az Európai Bizottság egy napon kormánnyá alakul majd, aminek az Európa Tanács lesz a második kamarája, több hatalmat biztosítva az Európai Parlament számára, de jelenleg az euróra kell koncentrálnunk és időt kell adnunk az embereknek, hogy elfogadják az irányt.” Más szóval az EU továbbra is jó úton halad egy „Európai kormány” felállítása felé, amit Jacques Delors már 1989-ben büszkén hirdetett, és amire Margaret Thatcher „Nem, nem, nem!” felkiáltással reagált. – UK Telegraph
A Telegraph cikke néhány nagyon fontos megállapítást tartalmaz. Először is rámutat az EU egyik legfontosabb célkitűzésére. Angela Merkel, egy vélt őszinteségi rohamban kimondta, ami az EU politikáját figyelemmel kísérők számára eddig is egyértelmű volt: az EU-t azért hozták létre, hogy majdan egy birodalommá alakuljon.
Daily Bell néhány nappal ezelőtt is hasonlókról írt:
Az EU „jóindulatú válsága” irányíthatatlanná vált. Európa azt remélte, hogy a vészhelyzetek megerősítik az egységet, de ez a mostani inkább darabokra szakítja. Jean Monnet, az egységes „Európa” fokozatos felépítése mögött álló szervezőzseni, már 1957-ben megmondta, hogy a „végcélként szolgáló politikai egységet” csakis monetáris és gazdasági egységen keresztül lehet kialakítani. Nincsenek előre felvázolt elképzelések,” írta, „csupán lehetőségek, amiket meg kell várnunk.”
1970-ben a Werner jelentés leírta, hogy a politikai egységhez monetáris unió kell. 78-ban azonban egy másik, az Európai Bizottság számára Sir Donald McDougall által írt jelentés arra figyelmeztetett, hogy az egységes valutát meggondolatlanság lenne létrehozni egy komoly hatalommal bíró európai kormány felállítása előtt, ami jogosult adókat kivetni és a forrásokat a gazdagabb államoktól a szegényebbekhez átcsoportosítani.
A 80-as években Jacques Delors úgy döntött, figyelmen kívül hagyja a McDougall jelentés figyelmeztetését az egységes valuta előfeltételeit illetően. Tudta, hogy a fiskális egység még korai lenne, de arra gondolt, hogy az egységes valuta létrehozása megteremtené azt a nyomást, amiből végül csak a fiskális egység tűnne az egyedüli kiútnak.
Akkoriban az EU kísérletet, különösen az eurót, „a cinizmus gyakorlatának” neveztük. Az volt az elképzelés, hogy bevezetünk egy valutauniót, ami, magyaráztuk, „összeomlana, és ezáltal elhozná a teljes politikai egységet. Először jön a gazdasági baj, majd a politikai megváltás. … Százmilliók váltották nemzeti valutájukat a bukásra tervezett euróra. Az Eurónak az volt a feladata, hogy elbukjon.
A fentiek ismét megerősítik a történelem és a jelenlegi „szuverén” válság – amit egyes EU képviselők egymás között nyilván „lehetőségként” emlegetnek – irányított természetét.
Miért pont egy szuverén válság lett ez a lehetőség? Mert ezt a legkönnyebb irányítani. Így működik a világ. A Világbank milliárdokat ad kölcsön a korrupt kormányoknak, majd jön az IMFa „megszorításaival”, magasabb adókkal, a szolgáltatások, támogatások csökkentésével és a privatizációval.
A nyugati uralomnak ezt a dupla ágyúlövését megtapasztalta a fejlődő világ is. Ami szokatlan, hogy most ugyanezt a taktikát egy első világbeli kontinensre, Európára alkalmazzák.
Ezen nem kell meglepődni, hiszen a cél az volt, hogy először kipróbálják és finomra hangolják a receptet a fejlődő országokon, ahol reményeik szerint senki sem veszi észre, hogy mi történik, mielőtt bevetnék a nyugat ellen. Nem lehet elégszer ismételni: a bankárok nem idióták. A banki döntéshozók nem vártak azonnali megtérülést.
Érdemes elgondolkozni Merkel megfogalmazásán. Minden jel szerint úgy gondolja, hogy már nincs rejtegetni valója. Nyíltan kimondja, hogy mindezt régóta tervezik. A folyamat megállíthatatlanul halad előre és valószínűleg ez a hirtelen őszinteség oka.
A Portugáliának, Spanyolországnak, Görögországnak, stb. adott milliárdok csupán gyengén álcázott kenőpénzek. Görögországban például jelenleg is folyik egy per egy neves riporter és a görög „hatalom” között. A riporter bűne, hogy nyilvánosságra hozta azoknak a görög politikusoknak a nevét, akik svájci bankszámlával rendelkeznek. Ez sem meglepő. Amikor egy európai politikus kísértést érez, hogy beszóljon az eurokratáknak, két variáció lehetséges: vagy szürkeöltönyös látogatói érkeznek egy svájci bankszámla nyitásához szükséges papírokkal vagy lejárató kampány áldozatává válik. A nevezett újságíró 2000 görög bankszámla tulajdonos nevét hozta nyilvánosságra.
Természetesen David Cameront sem kell félteni. Angela Merkelhez hasonlóan, ő is pontosan tudja, hogy mi folyik, hiszen mindketten a banki elitnek dolgoznak, ami a társadalom legfelsőbb rétegeit immár teljesen behálózva, egy világkormány felállítását tűzte ki céljául.
Az oktatás, a politika, a katonaság, az agytrösztök, a főáramú média, a modern civilizáció minden területe az irányításuk alatt áll és egyetlen célt szolgál. A kivitelezési mechanizmus maga az irányított történelem, a finanszírozást a központi banki monopólium szolgáltatja, a stratégia pedig a merkantilizmus.
Szeretnénk, ha mindenki értené, semmi misztikus nincs jelenlegi paradigmánkban, hiszen az elit tetteit is lehet elemezni. El kell fogadni, hogy létezik egy hatalmi elit, ami a világkormány felé tereli a világot, miközben aprólékos gonddal ügyel az egyes „katasztrófák” részleteire. Nem kristálygömbből olvassuk ki a jövőt, csupán eltökélt szándékunk, hogy önámítás nélkül szemléljük az előttünk folyó eseményeket és az Internet erre egyelőre kiváló lehetőséget biztosít.





Celente: Nemcsak Németország aranya hiányzik



Forrás: King World News
A King World News mai vendége, Gerald Celente, a világ egyik vezető és elismert trend előrejelzője, a Trends Research Intézet alapítója, arról beszélt, hogy nemcsak Németország aranya hiányzik. Az interjú során beszélt más országok aranykészleteivel kapcsolatban felmerült problémákról, valamint az összeomlás szélén álló globális gazdaságról:
Nemcsak Németország aranya hiányzik. Az Egyesült Államokkal és az összes többi országgal is ugyanez a helyzet. Senki sem tudja mi van Fort Knox-ban. Senkit nem engednek be. Hol van az Egyesült Államok aranykészlete? Hogy lehet, hogy senki sem léphet be Fort Knox-ba, hogy megnézze?”
Miért nem lehet ellenőrizni vagy megszámolni? Miért nem nézhetjük meg, mi van ott? Hogyan lehetséges, hogy még a politikusok sem léphetnek be oda? Az az arany nem létezik. Ez az egész csak arra jó, hogy még inkább meggyőzze az embereket: a királynak nincs aranya.”
Ez az egyik oka annak, hogy mindent megtesznek az arany árfolyamának alacsony szinten tartása érdekében.
Minden erővel azon vannak, hogy az arany árfolyama alacsonyan maradjon. AhogyJames Turk rámutatott, már a 90-es években szó esett arany swapokról a Fed jegyzőkönyveiben, pedig ez nem megengedett számukra. Ezért is tesznek meg mindent, hogy lenyomják az arany árát, de én hosszú távon gondolkozom és ezt a játékot, nem tudják túl sokáig fenntartani. Én a következőket jósolom: Szerintem eljön a pont, amikor bevezetnek egy új tartalékvalutát és ennek az új szabványnak valamilyen módon az arany is része lesz. Akkor az arany árfolyama meghaladja majd a 2000 dollárt unciánként.”
Kínában például mit csinálnak? Folyamatosan csökkentik a kamatokat, folyamatosan pénzzel árasztják el a gazdaságot, felduzzasztják. Figyeljük csak meg milyen hírek jönnek az Európai Központi Bank felől: a végtelenségig folytatják az értéktelen kötvények felvásárlását. Honnan szerzik rá a pénzt? Minél többet nyomtatnak, annál értéktelenebbé válik az adott valuta.”
Amerikáról nem is beszélve. Mindenki a választásokkal van elfoglalva, a két elnökjelölt pedig még említésre sem méltatja azt a fiskális szakadékot, aminek a szélén az országuk táncol. Nem látni, hogy a hanyatló gazdaságok okozta károknak hol a vége. Egyik gazdaság a másik után bukik el szerte a világon.”
KWN: Egyre többen beszélnek arról, hogy ezek a törekvések az Új Világrend bevezetését segítik elő. Néhány nappal ezelőtt Nigel Farage például elmondta, hogy évekig nem akart hinni ebben a törekvésben, de most már annyira egyértelmű, hogy mindenki láthatja.
Hiszen itt folyik az orrunk előtt! Hogyan tagadhatná le bárki is?” – mondja Celente. „Beszéltünk Mario Draghi-ról. Mit keres ott? Megpróbálja a hatalmat Brüsszelben konszolidálni. A bankrendszernek köszönhetően Európában minden szuverenitás megszűnik. Új vezérük lesz. Arról beszélnek, hogy a hatalom konszolidációjára azért van szükség, hogy ezek a problémák ne történjenek meg a jövőben. Szép kis sztori! El is hiszem. Azok az emberek, akik létrehozták a problémát, most majd szépen megoldják? Tündérmese. Ez egészen egyszerűen egy hatalomátvétel. Most nem vallási értelemben beszélek, de Jézus, a Béke Fejedelme, egyetlen egyszer folyamodott erőszakhoz: amikor kiűzte a pénzváltókat a templomból, mert ők voltak azok, akik fizikailag tönkretették a népet. Most nem pénzváltóknak, hanem bankoknak hívják őket. Ez a valóság. És a pénzhatalom ugyanolyan függőség, mint a kábítószer. Nincs lelkiismeretük. Amikor itt elfogy a pénz, háborút indítanak, mert kell nekik az újabb adag. Tudjuk, hogy ezen a téren is egyre forróbb a helyzet.”
Ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy több millió ember ment az utcákra Spanyolországban, Portugáliában, Görögországban, mert nincs pénzük ételre, otthonra, lassan már semmire. Nem látják az emberek, hogy mi folyik itt? Az egész pénzrendszer az összeomlás szélén áll! A bankok is kifogytak a pénzből. Nem tesznek egyebet, mint digitális pénzt állítanak elő, hogy felszínen tartsák még egy ideig a globális piramisjátékot. És ahogy már korábban említettem, amikor kifogynak az ötletekből, elindítanak egy újabb háborút. És az a háború más lesz, mint az eddigiek.”
A teljes interjú angol nyelven: LINK









Gerald Celente: Gazdasági szükségállapot



Forrás: The Intelhub
Az utolsó negyedéviTrends Journal-ban (2011 nyár) Gerald Celente újabb bepillantást nyújt a „jövő történelmébe” és részletesen taglalja az előttünk álló globális gazdasági, monetáris és politikai események egymásutánját és a velük járó következményeket.
Ahogyan arra már korábban is figyelmeztetett, csak idő kérdése, hogy mikor következik be terrortámadás egy nagyobb nyugati állam ellen is. Egy ilyen esemény hatása szökőárként söpörne végig az egész világon, tömeges pánikot és még szorosabb kontrollt eredményezve.
Mit jelentene egy komoly terrortámadás ma? Milyen forgatókönyvre számíthatunk?
Amennyiben a támadás egy nagyobb NATO nemzetet érintene, a hatás ezúttal globális méreteket öltene. A bankok bezárnak, az USA gazdasága és vele más gyenge lábakon álló gazdaságok összeomlanak, az arany és az ezüst ára a jelenleginél is magasabbra szökik és a már most is gyengélkedő valuták összeomlanak.
Megismernénk a gazdasági szükségállapot fogalmát. Valószínűleg ideiglenes intézkedésként kerül majd bevezetésre, a feloldás azonban elmarad (a diktátorok által elrendelt kijárási tilalmakhoz és egyéb drákói intézkedésekhez hasonlóan). A polgári szabadságjogokat felfüggesztik és különösen Amerikában, ahol a nemzetbiztonsági hivatal már most is szinte azt tesz, amit akar, igazi orwelli hatalomra tesz szert.
Mivel a bankok zárva lesznek és gazdasági szükségállapot lesz érvényben, természetesen a bank automatákból felvehető összegek és a készpénzfelvét gyakorisága is korlátozásra kerül. Ezért hangsúlyoztam több alkalommal mennyire fontos elegendő mennyiségű készpénzt tartani otthon. Bár a kormányok leértékelik majd valutájukat, ez fázisokban és nem egyszerre történik majd. Ami minket illet a Trends Research Institute-nál, nemesfém tartalékainkat nem bankszéfekben tartjuk.
Mivel a „terrorizmus” fogalmát igen tág keretek között értelmezik és bármilyen cselekedetre vonatkozhat, ami a kormány felfogása szerint a közbiztonságot vagy a kormány infrastruktúráját veszélyezteti, a következő „terrortámadás” jellegét nehéz lenne megjósolni. Egy bevásárlóközpont elleni öngyilkos merénylettől kezdve a nemzetbiztonság által oly sokszor emlegetett pénzpiacok elleni internetes kibertámadásig bármi szóba jöhet.
Nem kell több, mint egyetlen jól időzített, a vezető médiumok által kihangsúlyozott esemény, és könnyen elszabadulhat a pokol.
Képzeljük csak el egy pillanatra, mi történne, ha az Egyesült Államok egész területére kijárási tilalmat vezetnének be, felfüggesztenék a polgári szabadságjogok gyakorlását (ami magával vonná a fegyverek elkobzását), a dollár összeomlana és a készpénz felvételt valamint üzemanyag vásárlást korlátoznák.
Az erre vonatkozó Elnöki Rendeletek életben vannak, a FEMA (Szövetségi Vészhelyzet Kezelő Ügynökség) táborok készen állnak és 20 ezer amerikai katonát képeztek ki egy esetleges gazdasági összeomlás hatására kialakuló anarchia és polgári engedetlenség kezelésére, akik bevetésre készen állnak.









Lehet, hogy a bankok és az állam csendesen készülnek a pénzügyi összeomlásra?








"Most már szólok, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket."
Furcsa hírek terjednek a napokban. A világ több országában a kormányok és nagybankok mintha egy közeledő pénzügyi összeomlásra készülnének. Sajnos nem tudjuk, miről tárgyalnak a bennfentesek zárt ajtók mögött egymás között Washingtonban vagy Londonban, így csupán az itt-ott elejtett szavakból és jelekből tudunk tájékozódni és rájönni mi történik valójában. 
Természetesen előfordulhat, hogy rosszul értelmezzük a jeleket, de ennél csak az rosszabb, ha homokba dugjuk a fejünket és úgy teszünk, mintha minden rendben volna.
A múlt héten több cikk is megjelent arról, hogy az Egyesült Államok kormánya az elmúlt két év során titokban arra utasította az öt legnagyobb amerikai bankot, hogy „készítsenek vészforgatókönyvet egy esetleges összeomlás kivédésére”. Önmagában ez nem lenne olyan nagy dolog, de több tucat más indikátorral kiegészítve már egészen más képet kapunk.
Az elmúlt 12 hónap során több száz bankvezető mondott le pozíciójáról, vállalati bennfentesek hihetetlen mennyiségű értékpapírtól szabadultak meg és számos Wall Street-i bankár vásárolt „biztonságos”, a városoktól távoli, önellátásra alkalmas ingatlant.
Eközben számos jelentés érkezett arról, hogy az amerikai kormány élelmiszert és lőszert halmoz fel, Barack Obama elnök pedig egyik végrehajtási utasítást írja alá a másik után, amelyek bevezetésére csak egy teljes társadalmi összeomlás esetén lenne szükség.
Mit jelent tehát mindez? Sok mindent jelenthet, és persze lehet, hogy nem jelent semmit. Amit viszont tudunk, hogy a pénzügyi összeomlás előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Az elmúlt 40 év során az USA teljes adóssága 2000 milliárd dollárról majdnem 55.000 milliárd dollárra nőtt. Egy ilyen adósságlufi egyszer mindképpen kidurran.
Azonban az elmúlt évek válságai során, és volt belőle elég, egyetlen egyszer sem értesültünk arról, hogy az amerikai kormány felkészülésre szólította volna fel a bankokat. Egy néhány napja megjelent Reuters cikk szerint viszont most pontosan ez történt:
A Federal Reserve és az amerikai számvevői hivatal arra utasították az USA öt legnagyobb bankját, köztük a Bank of America és a Goldman Sachs bankokat, hogy készítsenek tervet egy esetleges összeomlásra, hogy elejét vegyék az ebből eredő esetleges problémáknak, kihangsúlyozva, hogy a bankok nem számíthatnak állami segítségre.
Az eddig titokban tartott, 3-6 hónapra szóló, önerős válságtervek kiegészítői azoknak az “élő végrendeleteknek”, amelyeket a bankoknak azért kellett elkészíteniük, hogy megkönnyítsék az illetékes szervek számára saját felszámolásukat, amennyiben ez tényleg bekövetkezik. Az intézkedés mutatja, milyen fontosnak tartják az illetékesek a felkészülést a legrosszabb eshetőségre.
Nem furcsa, hogy csupán öt nagybank kapott ilyen figyelmeztetést?
Miért tartották titokban?
Vajon a kormány tényleg összeomlásra számít vagy ez az intézkedés is csak a játszma része?
Amennyiben az illetékesek tényleg összeomlásra számítanak, az nemcsak ezeket az intézményeket érintené. Közben egyre több közgazdász úgy beszél az összeomlásról mintha készpénznek venné.
Money Morning például a következőket írta:
Richard Duncan, a Világbank korábbi munkatársa és a Blackhorse vagyonkezelő jelenlegi vezető közgazdásza a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy az Egyesült Államok 16.000 milliárd dolláros államadóssága egy „halálspirálba” taszította az ország gazdaságát.
Ez egy olyan válsághoz vezethet, amit „nem hiszem, hogy civilizációnk képes lenne átvészelni.”
Nem szoktuk meg, hogy egy volt bankvezető a civilizáció végéről beszéljen.
Nouriel Roubini, ismert közgazdász is úgy gondolja, hogy a következő válság a 2008. évinél is súlyosabb lesz:
Rosszabb lesz, mert ugyan 2008-ban is gazdasági és pénzügyi válság volt, mostanra azonban kifogytunk a szabályozási munícióból. 2008-ban lehetett játszani az árfolyamokkal, a kamatlábakkal, lehetett reménykedni az első majd a második mennyiségi enyhítésben, élénkítő csomagokat lehetett indítani vagy ütközőket/korlátokat/garanciákat adni/állítani a bankoknak és másoknak. A fiskális deficitek most már olyan mértékűek, hogy a bankokat nem lehet kimenteni, mert 1) ennek az intézkedésnek politikai ellenzői vannak és 2) az államok nagyjából fizetésképtelenné váltak, tehát még saját magukat sem tudják kimenteni, nemhogy a bankokat. A probléma az, hogy nincs több nyúl a bűvészkalapban.”
Az óceán túlpartján az európai politikusok hasonlóan állnak a helyzethez.
Nigel Farage, az Európai Parlement képviselője, a King World News-nak nyilatkozva egy „igazán drámai banki összeomlás” lehetőségéről beszélt. Farage arra is figyelmeztetett, hogy a központi tervezők az Új Világrend börtönébe akarják taszítani az embereket és igazi rabszolgasorba hajtani a világot.
A helyzet folyamatosan romlik Európában is. Most már ott tartunk, hogy Németország iskomolyan fontolgatja az eurózóna elhagyását, ami alapjaiban rengetheti meg az Uniót.
Természetesen a helyzet sokféleképpen alakulhat, de az biztos, hogy a világgazdaság szempontjából minden forgatókönyv negatív következményekkel járna.
Közben fogynak a források, a közel-keleten forrásponthoz ért a helyzet és az egész bolygó a bizonytalanságtól szenved.
Paul B. Farrel a következőket mondta a Marketwatch.com megjelent cikkében:
Csatolják be a biztonsági öveket, mert hamarosan olyan sokk érkezik, ami mindenkit kigyógyít a tagadásból. Egy globális ébresztő, ami mozgásba hozza a Pentagon évtizedes jóslatát, amit az iraki háború kezdetén tett: „2020-ra … kétségbeesett, totális háború indul az ételért, a vízért és az energiáért, ősi mintára … az emberi élet számára meghatározó háború.”
Az Egyesült Államokat és a föld más részeit (mint például Magyarországot is) sújtó aszály sem segít a helyzeten.
Aki nem látja, milyen válságos állapotban van a világ tényleg súlyos elhitetésben él.
Egy tudósokból, közgazdászokból és geopolitikai szakértőkből álló csapat megdöbbentő következtetésre jutott. A csapat egyik tagja, Chris Martenson, biokémikus, a Pfizer korábbi elnök-helyettese, így magyarázta felfedezésüket:
Az adósságunkban, az egész hitelpiacban és a pénzellátásban egy szabályos mintát fedeztünk fel, ami garantálja ezek bukását. A minta ugyanaz, mint ami a legtöbb piramisjátékban megtalálható. A minta, ami exponenciálisan erősödik a teljes összeomlás előtt. Ezért leginkább a világ kormányai a felelősek.
Ami leginkább aggasztó ezekben a felfedezésekben, hogy a minta nemcsak a gazdaságra érvényes. Ugyanezt a katasztrofális mintát fedeztük fel az energia, élelmiszer és vízrendszerekben is.
Martenson szerint „ezek a rendszerek akár egyszerre is összeomolhatnak. Az étel, a víz, az energia, a pénz. Minden.”




Ítéletnap törvény” a szövetségi kormány összeomlása esetére


Forrás: Infowars.com
Wyoming törvényhozói olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, ami arra kötelezné államukat, hogy készüljön fel a szövetségi kormány teljes összeomlására, olyan részletekre is kitérve, mint saját valuta kibocsátása, hadsereg toborzása kötelező sorozás útján és egy repülőgép hordozó beszerzése.
A 85. számú törvényjavaslat első olvasata átment a szóbeli szavazáson. A törvény a kormány folytonosságát biztosítandó munkacsoport felállításáról rendelkezik, ami felkészítené Wyoming államot a potenciális katasztrófákra, az élelmiszerellátásban esetleg bekövetkező fennakadásoktól a szövetségi kormány teljes összeomlásáig,” jelenti a Wyoming Star-Tribune.
Az ország többi részéhez képest Wyoming állam sokkal jobb anyagi helyzetben van, ami arra ösztönözte a törvényhozókat, hogy megvédjék magukat más területek gazdasági zsugorodásától, ami egy általános pénzügyi összeomlás esetén végigsöpörne az országon.
A törvénytervezet meghatározza, miként reagálna az állam a dollár hirtelen elértéktelenedésére vagy „egy olyan helyzetre, amelyben a szövetségi kormány nem lenne képes fenntartani a rendet és hatalmat a nép felett.”
Szerintem nincs a jelenlévők között olyan, aki kijelentené, hogy ez az ország jó állapotban van, vagy, hogy a világ helyzete stabil, mert egyértelmű, hogy ez nem igaz,” mondta Rorraine Quarberg szenátor. „Homokba dugni a fejünket és azt gondolni, hogy nem történhet semmi rossz és nincs semmilyen kötelezettségünk Wyoming állampolgárai felé, még annyi sem, hogy legalább beszéljünk róla, nem egészséges hozzáállás.”
A törvényjavaslatnak további két szavazáson kell átmennie mielőtt a szenátus elé kerülhet. Elfogadása esetén a munkacsoportnak 2012. december 1-ig kellene benyújtani jelentését a kormány folytonosságát biztosítandó tervre vonatkozóan.
Miközben helyi és kormány szinten is folynak előkészületek esetleges társadalmi zavargásokra, megmozdulásokra (lásd a FEMA 1 milliárd dollár értékű, összesen 420 millió adag dehidratált élelmiszer beszerzését) az FBI minden olyan embert, aki nagymennyiségű élelmiszert vásárol, potenciális terroristának bélyegez.
A kormány folytonosságára vonatkozó szövetségi szintű terveket annyira bizalmasan kezelik, hogy amikor azokat 2007-ben utoljára frissítették, Peter deFazio képviselő, aki egyébként a Nemzetbiztonsági Bizottság tagja, nem kapott engedélyt a betekintésre.
Peter DeFazio választópolgárai kérésére igényelt betekintést a Fehérháznak egy katasztrófa helyzetet teremtő terrortámadás esetére készített titkosított tervébe a kormány folytonosságára vonatkozóan, de az engedélyt nem kapta meg, amire úgy nyilatkozott, hogy „talán az összeesküvést sejtő embereknek igazuk van.”
Most, öt évvel később, az Amerikára leselkedő legnagyobb veszély nem egy esetleges terrortámadás, hanem az ország fenntarthatatlanná vált adóssága és a teljes gazdasági összeomlás lehetősége.
USA Today oldalán a napokban megjelent cikk három pénzügyi szakértőt idéz, akik mind egyetértenek, hogy a pénzügyi válság java még hátra van. Közülük Gerald Celente egy „gazdasági szeptember 11-re” figyelmeztet, ami a kormányellenes hangulat által fűtött, hihetetlen mértékű társadalmi elégedetlenséget eredményezne.




A bennfentesek fedezékbe vonulnak



Időkjelei: Az alábbi cikkben olvasható információk hitelességét, ahogy erre annak szerzője is felhívja a figyelmet, nincs módunkban megerősíteni, de üzenetük mindenképpen hasznosnak tűnik és egybevág eddigi ismereteinkkel. Fontos észben tartani, hogy a közzététel célja nem a félelemkeltés. Egyre több ember látja segítség nélkül is, hogy valami nincs rendben a világban és válaszokat keresnek. Jézus az utolsó időkről szólva ezt mondta: „Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.” (Lukács 21:26) Ez azokra vonatkozik, akik nem értik, hogy mi történik körülöttük, hiszen tudjuk, hogy „az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekszik” és keresztény szemmel az ember másképpen gondolkodik ezekről a viharos időkről, tudva, hogy csupán rövid ideig tartanak és Isten „a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is”.
A cikkek célja tehát segíteni minél több embernek megérteni ezeket a sorsdöntő eseményeket és rajtuk keresztül megtalálni a választ kérdéseikre.
Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!” – János 14:27
Forrás: Dave Hodges, Activist Post
Rádiós műsorvezetőként nem ritka, hogy „bizalmas, bennfentes információk” birtokában lévő egyének keresnek meg, hogy megosszák velem a tudomásukra jutott információkat. Ezek az emberek most egytől egyig azt állítják valami nagyon rossz van készülőben. A legmegbízhatóbbnak számító források, szokásuktól eltérően, most teljes anonimitást kérnek. Ennek eredményeként el kellett döntenem, hogy egyáltalán írjak-e az általuk közvetített információkról.
Természetesen az anonim források használata bizonyos kockázatokkal jár, hiszen ezek az információk lehetnek egyszerűen helytelenek, a források dezinformátorok, mások pedig csak figyelemre vágynak. Közzétételükhöz némi bátorságra is szükség van. Ennek fényében szeretném megköszönni Doug Hagmann-nek, hogy megjelentette a nemzetvédelmi minisztériumból származó forrásának komoly figyelmeztetéseit. Ennek is köszönhető, hogy én is a rendelkezésemre jutott információk megosztása mellett döntöttem.
A figyelmeztetések közzététele talán bátorításul szolgálhat másoknak, hogy megosszák a birtokukban lévő információkat és talán idővel olyan sok „bennfentes” áll majd elő, hogy lehetetlenné válik az igazság elfedése azok elől, akik aktívan keresik a válaszokat. A nagynyilvánosság számára sajnos mindegy, mert ők még mindig úgy gondolják, hogy a kormány mindig gondoskodni fog róluk, hogy a fősodrású média az igazságról tudósít és a télapó hozza az ajándékokat. Sajnos ezeknek az embereknek fogalmuk sem lesz arról, hogy mi találta el őket.
Habár a Doug Hagmann által közzétett figyelmeztetés némiképp eltér az általam kapott információktól, sok közös tényező is van bennük. Az egyik téma, amiről Hagmann forrása nem beszélt, hogy számos volt szövetségi tisztségviselő és ismert Wall Street-it személyiség eltűnt a térképről. Az alábbi cikk erre a kérdésre összpontosít.
A Marrs észrevétel
2012. december 9-én, a Common Sense Show-ban, Jim Marrs arról beszélt, hogy körülbelül 4-500 vezető bankár hagyta ott pozícióját és vonult vissza a nyilvánosságtól. Marrs emlékeztette a hallgatókat, hogy az elit magbankokat hozott létre, amikhez kizárólag nekik van hozzáférésük. Arra utalt, hogy rendkívül negatív események várnak a világra és a globalista elit ezekre készül fel. Saját forrásaim szerint ugyanez történik számos szövetségi szervezetben, mégpedig a CIA, a DHS, az NSA és a FEMA mostanában nyugállományba vonult munkatársai körében. Ez a tény önmagában vitathatatlan. Én magam három olyan volt szövetségi tisztségviselőt ismerek személyesen, akik biztonságos, védett helyre költöztek, pedig a lépés kifejezetten bomlasztó hatással volt családi életükre. Egyre inkább úgy tűnik, hogy valamilyen nagy horderejű esemény van készülőben és a bennfentes információval rendelkezők megpróbálnak fedezékbe vonulni.
Tömeges nyugállományba vonulás a szövetségi ügynökségeknél
A tömeges nyugdíjazás nem feltétlenül számít említésre méltó eseménynek a szövetségi ügynökségeknél, azonban, ha a nyugállományba vonulást „túlélő” helyszínekre történő áttelepülés is követi, talán érdemes odafigyelni, különösen, ha ugyanezt látjuk a Wall Street-et otthagyó korábbi vezetők részéről is.
A fenti tények ismeretében érthető, hogy a legutóbbi Hagmann interjú felkeltette az érdeklődésemet. Két saját, szövetségi ügynökségnél dolgozó informátorom is hasonló apokaliptikus eseményekről beszélt. A Hagmann által közölt információk egybevágnak azzal, amit én magam is hallottam, miszerint a volt szövetségi tisztségviselők jelentős része önfenntartó közösségeket hoz létre.
DHS és CIA áttelepülések
A szövetségi ügynökségeknél standard eljárás, hogy volt alkalmazottaikat és családjukat biztonságos helyszínekre költöztetik Colorado államban, zavaros időkben. A jól informáltak számára nem újdonság, hogy a Denveri nemzetközi repülőtér alatt hatalmas földalatti létesítmények helyezkednek el, ahonnan közvetlen földalatti vasúttal lehet eljutni a Cheyenne hegység NORAD/Fort Carson/Peterson légitámaszpont földalatti létesítményeibe. Ezek a létesítmények még a hidegháború elején épültek a „kormány folytonossági program” keretén belül.
Mostanában azonban ezek a létesítmények egyre inkább a globális elit Egyesült Államokban élő tagjainak menedékhelyeként szolgálnak. 2011. szeptemberében a DHS „Hegyi védelem hadművelet” fedőnevű akciója során elpróbálták az elit evakuálását erre a biztonságos helyszínre, amely során a Denveri repülőteret lezárták a lakossági járatok előtt, kivéve néhány konkrét, jelöletlen légi járművet, amelyek részt vettek a megrendezett katasztrófa kezelésének próbáján. Erről az akcióról a fővonalas média is tudósított. Ami miatt mégis említést érdemel, hogy a CIA szintén erre a helyszínre szállítatta legfontosabb adatgyűjtő egységeit.
A Washington DC vonzáskörzetében élők számára az üzenet egyértelmű: az USA fővárosának evakuálása egyre valószínűbb. Én személy szerint biztos elkezdenék új lakóhely után nézni. Ez az információ minden olyan ember számára, aki követi a fontos híreket ismert volt. Ami ezután következik már kevésbé.
Volt CIA és DHS áttelepülési helyszínek
Amellett, hogy Coloradót a jövőbeli főváros helyszíneként készítik fel, érdemes megemlíteni, hogy számos volt DHS és CIA tisztségviselő, akik egyébként nem az elit tagjai, de tisztában vannak a várható eseményekkel, önerőből alakítottak ki maguknak biztonságos menedéket a Sziklás Hegységben, Denver vagy Colorado Springs közelében. Ezek a Denveri repülőtér alatti létesítmények „házilag” elkészített kisméretű utánzatai, a szükséges eszközökkel, mint például saját légszűrő rendszerrel felszerelve. Ezek az információk egy volt DHS munkatárstól származnak.
NSA áttelepülések
Az NSA nemrégiben visszavonult munkatársai az Ozarks hegységben rendelkeznek egy földalatti biztonsági zónával, amelyet mini, önellátó, földalatti falvakká alakítottak/alakítanak. Az ingatlanok családonként átlag 5-10 hektáros nagyságúak, saját vízellátással, a lakosok nyakig felfegyverkezve, alternatív kommunikációs rendszerrel ellátva, ami nem függ az országos hálózattól és persze több évre elég élelmiszerkészlettel. Ez az információ egy olyan forrástól származik, aki két éve ment nyugdíjba az NSA ügynökségtől. Ő Barack Obama újraválasztása miatt döntött az áttelepülés mellett, ami szerinte fel fogja gyorsítani a várt eseményeket, mert a mostani kormány egyetért az Egyesült Államok elpusztításával.
Volt FEMA munkatársak áttelepülése
A FEMA ügynökség nemrég visszavonult munkatársai North Carolina hegyvidéki részeire költöztek, biztonságos, saját levegő, víz és élelmiszerellátással rendelkező telepekre. Itt is rendelkezésre állnak a külvilágtól teljesen elzárható földalatti létesítmények. Ezt az információt két különböző forrás is rendelkezésemre bocsátotta, akik maguk úgy döntöttek, nem vesznek részt az áttelepülési programban.  Az egyik forrás azért döntött úgy, hogy nem vesz részt a programban, mert véleménye szerint ezek a biztonságos helyszínek később célpontokká válhatnak, éppen azért, mert az ott élők túl sokat tudnak.
Összegzésképpen
Nyilván a nevüket elhallgatni kívánó források kevésbé számítanak hihetőnek, mint a dokumentált források, azonban figyelembe kell vennünk, hogy egyre több hasonló beszámoló kerül a nyilvános híradásokba, párbeszédekbe, így talán bölcs dolog, ha odafigyelünk ezekre a hangokra is. Senkitől nem kérem, hogy feltétel nélkül elfogadja az itt olvasottakat. Arra bátorítok mindenkit, hogy tudakozódjon és további megerősítés birtokában tegyen saját belátása szerint.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy milyen események bekövetkezésére számítanak ezek az emberek. A cikk második része ezzel foglalkozik majd.












Vajon túl késő felkészülni?




Időkjelei: Az elmúlt hónapokban sokszor felmerült a felkészülés kérdése. Az alábbi cikk ennek fizikai aspektusára koncentrál. Ez nem jelenti azt, hogy a lelki felkészülés ne lenne fontos, csupán annyit, hogy ez az írás erre nem tér ki. Amit fontos kihangsúlyozni, hogy a feltételezéssel ellentétben, felkészülni egy esetleges átmeneti nehézségre nem azt jelenti, hogy valaki fél, hanem azt, hogy megteszi azokat a tőle telhető egyszerű lépéseket, amik egy ilyen időszak átvészelését fizikailag megkönnyítik.
Egyre több ember kezd rájönni, hogy az észak-amerikai helyzet pont annyira kilátástalan, mint mondjuk Görögország, Spanyolország és egy sor más európai ország helyzete. Amikor már a fővonalas média is kijózanító figyelmeztetéseket tesz közzé, az írás mindenki számára láthatóvá válik a falon.
Aki számára új a téma és még csak a lábujját merítette be a hidegvízbe, a felkészüléssel vagy túléléssel foglalkozó oldalak cikkeit olvasva arról, hogy miként láthatja el és tudhatja biztonságban a családját, könnyen arra a következtetésre juthat, hogy neki befellegzett.
Aki átélt már nehéz időket, arra gondolhat, hogy örül, ha tetőt tudhat a feje felett és mivel nincs megtakarított pénz neki befellegzett.
Néhány ítéletnapi próféciát olvasva és a napi híreket látva egyesek feladják még mielőtt hozzáláttak volna, arra gondolva, hogy nekik már befellegzett.
Ami engem illet, én örök optimista vagyok és szerintem soha sem késő. Nem hiszem, hogy bárkinek befellegzett volna, pusztán azért mert még csak most lát hozzá a felkészüléshez. Amíg a boltok nyitva vannak, van idő.
Bár a helyzet szerintem is súlyos és a gazdasági vég egyre közelebb van, ha ezt a cikket olvasod, már megtetted az első lépést a felkészülés felé, a szenvedélybetegség terápiájának 12-lépcsős programjához hasonlóan: elismerted, hogy baj van. Ez már önmagában előnybe helyezett, mert tudod, hogy az élet egy szempillantás alatt megváltozhat.
A felismerés, hogy szükség van a felkészülésre több szempontból is előnyt jelent a többséggel szemben:
  • Azt jelenti, hogy más szemmel fogod nézni a napi híreket,
  • Fenntartással fogadod a médiában tálalt információkat,
  • Komolyan mérlegelni fogod a fiat valuta mellett és ellen szóló érveket,
  • Valamint, hogy a bevásárlások alkalmával nem csupán az jár majd a fejedben, hogy mi lesz az aznapi vacsora.
Már az is előrelépést jelent, ha valahol ott motoszkál a fejedben a gondolat, hogy a dolgok nem úgy mennek, mint ahogyan kellene. Ilyenkor eldöntheted, hogy kilépsz az eddig valóságnak hitt ködből vagy elhessegeted ezt a kellemetlen érzést és minden megy tovább változatlanul, már ami saját szokásaidat vagy életedet illeti.
Amennyiben úgy döntöttél, hogy mégis tovább olvasod ezt az írást, valószínűleg úgy gondolod, hogy csatlakozol a felkészültek/felkészülők táborához.
Igaz, hogy az események igen előrehaladott állapotban vannak, azért még nem tartunk a játék végénél.
Az ébredés sokak számára anyagi terhet jelent. Habár tudjuk, hogy otthoni raktárkészleteink feltöltése ideális lépés, a folyamat pénzbe kerül és ez egyeseknek, különösen, ha szűkös anyagi kerettel rendelkezünk, elkeserítő lehet. Csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy egy évre elegendő tartós élelmiszert vásároljanak, de önmagában az a tény, hogy teszünk valamit, megnyugvást ad.
Az első lépések
Elsőként mérjük fel, hogy mivel rendelkezünk. Sokan meglepődnek, hogy akár egy hétre vagy egy hónapra elegendő étel van eleve a kamrájukban. A helyzetfelméréssel kapcsolatban érdemes elolvasni a „Ha nem tudod mid van, nem tudod mire van szükséged” című írást, amiből részletes segítséget kaphatunk a leltározással kapcsolatban.
Miután megbizonyosodtunk afelől, mivel rendelkezünk, elő kell állnunk a felkészüléshez szükséges pénzzel. Lehet, hogy a családi költségvetés olyan szoros, hogy a villanyszámlára is alig jut, de valamit akkor is tehetünk. Például változtathatunk vásárlási szokásainkon. Hamarosan rájövünk, hogy ugyanabból a pénzből többre is futhatja. Mindenesetre a felkészüléshez valamennyi pénzt muszáj lesz felszabadítani.
Egyesek azt gondolhatják, hogy a karácsonyt követő időszak nem a legideálisabb a kezdéshez, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha a te háztartásod hasonlít az enyémhez, a hűtőszekrény most a karácsonyról megmaradt ételekkel van tele. Állj ellen a kísértésnek, hogy elindulj a szokásos heti bevásárló körútra és egyétek azt, ami az ünnepekről megmaradt, kiegészítve néhány dologgal a kamrából. Használd a heti vásárlásra szánt pénzt a kezdéshez. Mindegy milyen kevés pénz áll rendelkezésre, bármennyiből elkezdheted. Az alábbi listákat saját helyi kisboltunk árai alapján állítottam össze. A helyi áraktól függően ennél több is beleférhet a keretbe. [Időkjelei: a listákat nem volt módomban „honosítani”. További ötleteket, egyéb információkat a hozzászólásokban.]
20 dolláros (5000 forintos) lista
  • 1 kg rizs
  • 1 kg szárazbab
  • 4 doboz paradicsom vagy spagetti szósz
  • 2 db konzerv barack
  • 1 üveg mogyoróvaj
  • 1 üveg ételecet
  • 2 karton ásványvíz
50 dolláros (12 ezer forintos) lista
Minden a fenti listáról, plusz:
  • 4 csomag nem édes keksz vagy kétszersült
  • 4 üveg alma vagy egyéb befőtt
  • 1 kg cukor
  • 3 kg liszt
  • 1 liter olívaolaj
  • 3 db zöldbabkonzerv
  • 2 doboz/zacskó szódabikarbóna
100 dolláros (25 ezer forintos) lista
Minden az előző két listáról, plusz:
  • Nagy adag dobozos/vákuumcsomagolt parmezán vagy egyéb sajt
  • 1 nagy kiszerelésű sütőpor
  • 5 kg krumpli
  • 2-3 kg hagyma
  • 2-3 kg sárgarépa
  • 1 kg tejpor
  • 3 kg száraztészta
  • 5 csomag fűszer ízlés szerint
  • Néhány nassolni való (csokoládé, cukorka, stb. néhányszáz forint néhány apróságra, ami megédesíti a napot)
Nincs vége – még van idő
Az a bizonyos hang egy fontos dologra figyelmeztet. Azt súgja, hogy valami nincs rendben a világgal. Hívd ösztönnek vagy Isten hangjának, esetleg előérzetnek, a lényeg, hogy hallgass rá. Láss neki a felkészülésnek most. Nem baj, ha csupán kétheti élelemmel és vízzel rendelkezel. Ez azt jelenti, hogy a családod két hétig nem fog éhezni vagy víz nélkül maradni, ha valami baj történik. A Sandy vihar után az emberek már két nap után panaszkodtak, mert nem volt mit enniük.
Egyikünk sem tudhatja meddig tart ki a dollár. Nem az a kérdés, hogy Észak-Amerika mikor jut Görögország sorsára, hanem az, hogy mikor. Természeti katasztrófák pedig bármikor bekövetkezhetnek, fennakadást okozva a kereskedelemben és az áruszállításban. Munkahelyek megszűnnek, egy betegség bármikor beüthet, és soha nem tudhatjuk mikor ér el bennünk egy komoly vihar. Ha most hallgatsz arra a bizonyos hangra, akkor nem kell majd a FEMA táborok előtt sorba állnod, hogy némi élelemhez juss. Használd ki a rendelkezésre álló időt! Ne hallgass azokra, akik szerint nincs idő vagy nincs miért felkészülni. Minden adag félretett étel egy kicsivel nagyobb fizikai biztonságot ad a családodnak.
Arra koncentrálj, amit megtehetsz, és ne figyelj a zajokra, amikből leginkább a „lehetetlen” szó hallatszik ki.






Három millió amerikai készül az ítéletnapra


Forrás: SHTFplan.com
2008 őszén, miközben az amerikai elnöki poszt várományosai azon vitatkoztak, hogy válságban van-e az Egyesült Államok, Gerald Celente arra figyelmeztette Trends Journal előfizetőit, hogy készüljenek a legrosszabbra és reméljék a legjobbakat. „Olyan idők várnak ránk, amilyet még nem tapasztaltunk saját életünk során,” figyelmeztetett Celente.
Akik tisztában vannak a helyzettel és felkészültek… akik felfogják, hogy mennyire kifordulhat az egész társadalom a rendes kerékvágásból, akik elsajátították a túléléshez szükséges tudást, nagyobb eséllyel navigálhatnak keresztül a káoszon épségben.”
Az amerikaiak azonban nincsenek felkészülve. Egyáltalán nincsenek.”
Nem sokan látták előre, hogy a gazdasági és társadalmi rendszer ilyen mértékű zűrzavarba süllyedhet. Vannak azonban olyanok is, akik, akár saját utánajárásuk és informálódásuk eredményeként, akár megérzésből, arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszer igenis leállhat és igazi paradigmaváltás, vagy akár teljes gazdasági és infrastruktúra összeomlás következhet be.
Miközben a természeti katasztrófák több százezer életet követeltek szerte a világon, az űrközpontok az áramellátást megzavaró napviharokról számolnak be, a gazdaságok egyre mélyebb válságba süllyednek és egyre nő a feszültség a pénzügyi nagyhatalmak között, egyre több ember ébred rá, hogy az a stabilitás, amire életüket eddig építették nem több mint illúzió.
Támogatás híján az emberek az Internethez fordultak segítségért, ahol egyre több közösség jött létre a lehetséges katasztrófahelyzetek megvitatására és az ezekre való felkészülésre. Az, hogy valamilyen katasztrófa közeleg már nem volt kérdés többé.
Az igazi kérdés, hogy hogyan lehet ezt túlélni.
Mivel a legtöbben soha nem éltek át hasonlót, illetve álmukban sem gondolták volna, hogy ilyen valaha bekövetkezhet, megpróbálták olyan emberek tanácsát kérni, akik szakértőnek számítanak a témában, mint például Gerald Celente vagy Marc Faber, akik csalhatatlanul meglátják a ránk váró trendeket, vagy James Rawles, aki a népszerű „Hazafiakcímű kultuszkönyvet írta, vagy William Forstchen, aki az „Egy másodperccel későbbcímű ijesztő bestseller szerzője. Először több ezer, majd több tízezer aggódó amerikai kezdte elsajátítani a túlélés technikáját egymástól és az erre specializálódott weboldalak segítségével.
Azokat, akik úgy döntöttek, hogy elszigetelten készülnek fel a várt katasztrófára, barátaik és családtagjaik legtöbbször őrültnek titulálták. Bár sokan úgy döntöttek, hogy nem vesznek tudomást az egyre nyilvánvalóbbá váló trendekről, akik hajlandóak voltak elfogadni, hogy létezik a hatalom által festett valóságtól eltérő igazság is, folytatták a felkészülést.
A globális rosszakarat erősödésével egyre több ember veszítette el bizalmát a politikai szépszavak és vállalati megoldások sikerében és a felkészülési, túlélő és önellátó mozgalmak felé fordultak. Látva a Katrina hurrikán következményeit New Orleans-ban, sokan arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben a legrosszabb bekövetkezik, semmilyen kormánysegítségre nem számíthatnak, hogy élelmiszerhez vagy vízhez juthassanak. Hiába tárcsáznák a segélyvonalakat, csak magukra számíthatnak majd.
Az emberi történelem minden bizonnyal legnehezebb időszakának küszöbén az amerikaiak soha nem látott számban készülnek a katasztrófára.
Daily Mail a következőket írja:
Közel hárommillió amerikai számít a ’prepper’ vagy felkészülési mozgalom követőjének ma az Egyesült Államokban. A felkészülők részletes tervet állítanak össze a túlélésre, a lehető legtöbb eshetőséget figyelembe véve.
A mozgalom egyik népszerű weboldala, a survivalblog.com havonta több mint 300.000 látogatót számlál, ahol nyomon követhető ki hogyan, milyen módszerekkel készül a legrosszabbra.
A weboldalt James Rawles, volt amerikai titkosszolgálati tiszt hozta létre, aki elismert tekintélynek számít a mozgalomban.
A Times-nak nyilatkozva elmondta: „Amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, egyértelművé vált, hogy a kormány nem fog tudni mindenkiről gondoskodni. Mára egyre több ember ébred rá erre.”
Olyan sok ember köt életbiztosítást manapság,” nyilatkozta Mr. Ralston a National Geographic-nak. „Ez igazi életbiztosítás.”
A National Geographic új sorozata, a Doomsday Preppers (Ítéletnapi felkészülők) minden héten a mozgalom egy új tagját mutatja be, ismertetve az illetőnek az ítéletnappal kapcsolatos nézeteit és felkészülési módszereit.
Nem egy maroknyi emberről van szó valahol a hegyekben,” nyilatkozta Michael Cascio a National Geographic csatorna ügyvezető igazgatója a Wall Street Journal-nak. „Mindenhol találkozhatunk velünk.”
A Wall Street Journal szerint a National Geographic az egyre növekvő szubkultúrát próbálja megszólítani. Azokat az embereket, akik az elmúlt évek katasztrófáit látva, a japán cunamitól kezdve, a lázongásokon keresztül a gazdasági bizonytalanságig, megpróbálnak legjobb tudásuk és képességeik szerint felkészülni a jövőre.
Az elmúlt néhány évben az ítéletnaptól való félelem nagyon felerősödött,” mondja Mr. Cascio. „A világ változik.”
A National Geographic „Ítéletnapi felkészülőksorozatának eheti epizódját 4 millióan nézték, ami újabb bizonyíték, hogy a katasztrófákra való felkészülés, függetlenül azok természetétől, egyre növekvő trend még a sokszor „birkáknak” keresztelt, a fővonalat általában követő emberek körében is. Nyilván a sorozat nézői között lesznek olyanok, akik bár korábban elképzelni sem tudták, hogy a világ tényleg kizökkenhet egyensúlyából, a műsor hatására mégis elkezdik a felkészülést.
A témában járatos emberek egyetértenek, hogy sokaknak a felkészülés első néhány hete vagy hónapja sokszor stresszel, aggodalommal esetenként pánikkal jár. Nekik azt tanácsoljuk, emlékeztessék magukat, hogy jobb későn elkezdeni, mint soha.
Amit sokan pániknak gondolnak sok esetben egészen más: egy amolyan sürgető érzés, ami a pánikkal ellentétben pozitív és motiváló hatású.
Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” – János 14:27






Mit tanulhatunk Sandy-től



Forrás: NaturalNews.com





Sokan a szemétkonténerekben és kukákban kutatnak étel után
Egy természeti katasztrófát követő 72 órát tekintik az „udvarias” időszaknak. A lakosság ilyenkor még nyugodt: a kormány majd mindent szépen megold, küld ételt, vizet, benzint, ruhát és mindent, ami kell. Így az első három napban az emberek betartják a szabályokat és jól viselkednek. 
Úgy a harmadik nap vége felé elfogy a türelem. Az emberek elkezdenek éhezni és felhevülnek az indulatok. Egyre többen kezdenek kétségbeesni és úgy érzik a kormány cserbenhagyta őket. Ami három napja még egy viszonylag udvarias társadalomnak tűnt, most vészjóslónak tetszik. Az egyén túlélési ösztönei kezdik átlépni a társadalmi szabályokat és lassan elszabadulnak az indulatok.
Egy viszonylag friss tanulmány szerint a legtöbb ember nagyjából háromnapi élelemmel és egyéb létfontosságú cikkel rendelkezik otthon a kamrában, tehát látszólag stabil társadalmaink csupán kilenc étkezésre vannak az anarchiától. Mivel a legtöbb ember megszokta, hogy mindig mindenhova azonnal eljuthat, csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy felkészüljenek egy szükséghelyzetre, érkezzen az bármilyen formában.
Ahogy a mostani helyzetből láthatjuk, nincs szükség teljes gazdasági összeomlásra ahhoz, hogy egy nagyvárosban káosz alakuljon ki. Elég egy viszonylag gyenge hurrikán is.
Az egyre fogyó üzemanyagok miatt az emberek között nő a feszültség,” jelenti a Fox News. „A kilométeres sorokban álló autósok New York, New Jersey és Connecticut államok, a Sandy miatt legnagyobb pusztítást szenvedett területek benzinkútjainál többször is összezörrentek. Az emberek harcolnak a még rendelkezésre álló benzinért, felvásároltak minden elemet, a telefonszolgáltatás akadozik és a legalapvetőbb árucikkek beszerzése is probléma.”
A benzinkutakhoz rendőröket állítottak, hogy megakadályozzák a lassan lázongásra hasonlító konfliktusokat. A Twittert elárasztották a benzinhiánnyal és egyéb problémákkal kapcsolatos üzeneteket:
Tudod, hogy nagyon rossz a helyzet, amikor a benzinkutast arról kérdezve, hogy mikorra várható több benzin, csak röhög rajtad. Prede (@predederva) November 1, 2012
Ez egyszerűen borzalmas! Valaki kést rántott a Greenpoint benzinkútnál, ahol több órás a sor. Camila Xavier (@camilaxavier) November 1, 2012
Éppen figyelem, ahogy összeomlik a társadalom egy Long Island-i benzinkútnál. Christina (@wooly_says) November 1, 2012
Teljesen magam alatt vagyok. Égő házak bűze, az emberek verekednek az ételért. Totál sötétség. (link)
Több napja nem aludtam vagy ettem rendesen. Remélem hamarosan jobb lesz. (link)
Vannak azonban más jellegű tweetek is:
Én Utah államban élek, ahol az emberek hisznek a felkészülésben… Pont a múlt héten beszélgettem New Yorki rokonaimmal és kinevettek. Azt mondták bolond vagyok, mert fegyvert tartok, van tartalék benzinem, vizem és saját generátorom. A legtöbb ember teljesen vak aziránt, hogy milyen káosz lehet, csupán egy komolyabb áramkimaradás esetén, ami mondjuk a fél vagy az egész országot érinti. Nem kell több mint egy hét ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol és a lázongás legyen az új társadalmi norma.
Az ABC Newsriportjában egy lakó a következőket nyilatkozta:
Meg fogunk halni! Meg fogunk fagyni! Itt 90 éves emberek vannak!” mondta Donna Solli, a helyszínre látogató tisztségviselőknek. „Maguk, nem értik. A teherautóiknak már itt kellene lenni a sarkon! Három nap telt már el!”
Egyesek olyan rossznak tartják a helyzetet, hogy már a Vöröskeresztet vádolják, mert nem érkezett meg a segélyszállítmányokkal:
Ez Amerika, nem egy harmadik világbeli ország! Nekünk étel és ruha kell,” mondta Jim Molinaro, Staten Island kerületének elnöke. „Azt tanácsolom Staten Island lakosságának, hogy ne adjanak adományokat az amerikai Vöröskeresztnek. Adják a pénzüket másnak.”
Sokak szerint a helyzet még jelentősen romlani fog mielőtt javulna. A CNBC arról írt, hogy a benzinhiány még egy hétig is eltart, pedig a kétségbeesés már három nap után is komoly volt.
Mi a helyzet az áramszolgáltatással? A helyi szolgáltató (Consolidated Edison Inc.) szerint az áramellátás november 11-re állhat helyre mindenhol, bár Manhattanben akár már ma visszatérhet az áram a lakásokba. A CNN szerint még mindig 2,7 millió ember van áram nélkül. Áram nélkül pedig a kutak nem tudnak üzemelni. Az amerikai életstílus elképzelhetetlen benzin nélkül. Hogy mást ne is említsünk, a legtöbb ember manapság képtelen bárhová is gyalog menni, biciklije pedig szinte senkinek nincs.
Vonatkoztassunk el egy kicsit a Sandy okozta zűrzavartól. Mi történik, amikor sok millió, sűrűn lakott városokba zárt ember nem jut ételhez, benzinhez vagy áramhoz?
Természetesen kétségbeesnek. A kétségbeesett emberek pedig könnyen elveszítik türelmüket, konfliktusba, verekedésbe keverednek. A kormány ilyen helyzetben nem lesz képes segíteni, hiszen sok millió emberről és sok millió adag ételről van szó és azok, akik nem készültek fel, komoly bajban lesznek.
Hirtelen nagyon sokan rájöttek, hogy milyen jó lett volna, ha ők is felkészülők (elterjedtebb nevén „prepperek” – jelentése felkészülő) közé tartoztak volna.
A tartalék ételek, vízszűrők, elemek és egyéb fontos eszközök értéke egy szupervihar után hirtelen jelentősen megugrik.
Mi a megoldás a frusztráció és a pánik elkerülésére? A felkészülés.
Ha Staten Island vagy New York City lakói felkészültek volna a viharra, amiről tudták, hogy feléjük tart, most nem kellene ilyen kétségbeesett helyzetben lenniük. Ha lett volna néhány napi tartalékuk, most nem a Vöröskeresztet okolnák a bajért és nem a kormánytól várnák kimentésüket.
A Sandy levonulását követően a felkészülők sokak szemében zseninek tűnnek. Míg az emberek nagy része eddig csak nevetett rajtuk, a felkészültek most is gond nélkül, legalábbis kevesebb gonddal folytatják életüket.
Őket nem látjuk most a hírekben, amint segítségért könyörögnek, hanem otthonaik védelmében eszik saját ételüket, isszák a saját vizüket és kerülik az utcákat. A prepperek nem fosztogatják a boltokat, nem szidják a Vöröskeresztet és nem kukáznak arra várva, hogy megérkezzen a kormány segélyszállítmánya.
A prepperek sokak szerint az új próféták, a felkészületlenek pedig az új hajléktalanok.









Nagyerejű földrengés rázhatja meg az Egyesült Államokat is



Forrás: Foxbusiness.com
Joseph Candel: Az alábbi interjú Jim Berkland geológussal készült néhány napja. Jim négy nappal az 1989-es „World Series” földrengés előtt megjósolta a földmozgás érkezését, ami a San Franciscói öböl térségét megmozgatta. Nem tudjuk, hogy mostani jóslatai valóra válnak-e, de úgy gondoltuk olvasóink számára érdekesnek bizonyulhat az alábbi interjú. Számos geológus jósol komoly földrengést Kalifornia térségében, legtöbbjük számára a kérdés nem az, hogy lesz-e, hanem, hogy mikor.
Függetlenül az alábbi jóslat helyességétől, fontos, hogy az ott élők készen álljanak egy ilyen eshetőségre.





A "tűzkarika"
Neil Cavuto:Japánnak erre most nagyon nincs szüksége. Az ország több részére adtak ki riasztást, újabb földrengésekre. Nagy az izgalom ott is, itt is, mert nem Japán volt az első a sorban. Nézzük meg mit mondanak a szakértők az úgynevezett „tűzkarikáról”, ami az egész Csendes óceánt körülöleli. Emlékezzünk vissza a tavalyi chilei földrengésre, a földrengésre Új-Zélandon a múlt hónap során, és természetesen most itt van a japán katasztrófa. 
Amennyiben ez az óra járásával ellentétes tendencia folytatódik, a térkép alapján Észak-Amerika a következő. Jim Berkland geológus, az Amerikai Geológiai Kutatóintézet volt munkatársa aggódik. Ha ő aggódik, azt hiszem megvan rá az oka. Jim egészen pontosan megjósolta az 1989-es „World Series” (globális, sorozatos) földrengést négy nappal azelőtt, hogy az megrengette a San Franciscói öbölt. Jim szerint ez a márciusi hónap sok aggodalomra ad okot. Miért?
Jim Berkland: Október, március és április a három legpusztítóbb hónap a San Franciscói öböl szempontjából. Idén március 19-én nemcsak telihold lesz, hanem ezen a napon lesz a hold legközelebb a földhöz a 2016-ig terjedő időszakban, másnap pedig a napéjegyenlőséghez legközelebbi ár napja lesz, tehát egyazon időben a három legerősebb áradást keltő tényező egyszerre lesz jelen. Mindenki hallott az óceán árapály jelenségről, de van földi árapály és talajvízi árapály is. Ezek együtthatása óriási feszültséget okoz és sok esetben vezet földrengéshez.
Cavuto: Akkor 1-2 héten belül földrengés lehet az Egyesült Államokban?
Berkland: Igen. Én ezt szeizmológiai ablaknak nevezném. Ez az ablak évek óta egyre szélesedik és idén március 19 és 26 között a legnagyobb a valószínűsége bármilyen eseménynek.



Cavuto: Tehát jól értem? Csak biztos akarok lenni abban, hogy értem, amit mondasz. Egy mintát vélhetünk felfedezni ezekben a földrengésekben? Nekem, mint hétköznapi embernek ez nem egyértelmű. Kaliforniára gondolsz?
Berkland: Egyértelműen.
Cavuto: Kalifornia, Oregon. Mit jelent ez pontosan? Milyen típusú esemény vagy földrengés lehet?
Berkland: Ha az észak-nyugati Cascadia törésvonalról lenne szó, ahol az 1700-as években volt földrengés, akkor 9-es erősségű földrengésre kellene számítani. De én NEM erről beszélek. Csupán azt szeretném kiemelné, hogy hihetetlen mennyiségű halpusztulást tapasztaltunk. Redondo partjainál körülbelül egymillió hal pusztult el és Mexikóban is hasonló eseményről számolnak be. San Diego közelében rengeteg bálna jelent meg a partok közelében.
Cavuto: Ezt mit jelez? Mi a jelentősége? Mi történik a vízben?
Berkland: Változást. Változást a víz mágneses mezejében, ami nagy földrengések előtt történik. A legtöbb állat szervezetében megtalálható a magnetit ásvány, az emberében is. Ez segíti például a postagalambokat, hogy hazataláljanak. Nagy földrengések előtt a galambok nem találnak haza. Bizonyos késleltetés lép fel. Mi szakemberek ezekre a jelekre figyelünk.
A „World Series” földrengés előtt rengeteg ritka bálnafaj jelent meg a partoknál, például San Franciscónál. Rögtön utána Santa Cruznál egy ritka Pigmi ámbráscet vetődött partra a földrengés epicentrumától néhány kilométerre. Ilyen jellegű partra vetődés sem azelőtt sem azóta nem volt. Szóval figyeljük a ritka, mélytengeri halak megjelenését a sekély vizekben, vagy a vadállatok megjelenését a városokban.
Régen nevettem ezeken a dolgokon, mert a hivatalos, elfogadott irányvonalat képviseltem, de azóta rájöttem, hogy a földrengések igenis egy tendencia, egy minta alapján következnek be. Az Indiai óceánban történt földrengés előtt hihetetlen mennyiségű bálna jelent meg Új-Zéland, Austrália és Tazmánia partjainál. Rá néhány napra jött a 8,3-as erősségű új-zélandi földrengés, aztán a 9,1-es Indiai óceáni földrengés, ami az ázsiai cunamit okozta pontosan teliholdkor.
Cavuto: Hihetetlen!
Berkland: Előtte 1964-ben volt ilyen nagy földrengés és szökőár március 27-én Alaszkában. Az egy 9,2-es erősségű földmozgás volt.
Cavuto: A lényeg, hogy figyelnünk kell a jeleket. A hírneved és az előrejelzéseid pontossága mindenképpen erre ösztönöz. Köszönjük a beszélgetést. Remélem nincs igazad, Jim. De sajnos az eddigi jóslataid pontosak voltak.
Berkland: A világ jelenlegi helyzetében nem jönne túl jól.
Cavuto: Az biztos. Köszönjük. Jim Berkley geológust hallották San Franciscóból.






Globális vihar? Egy minden korábbinál nagyobb napvihar hónapokig tartó áramkimaradást okozhat



Forrás: DailyMail.co.uk

A nap hamarosan legaktívabb ciklusához érkezik és egy újabb napvihar kitörése egyre valószínűbb

Szakértők szerint olyan mértékű napkitörések vannak készülőben, amik tönkre tehetik a műholdas rendszereket, és áramkimaradásokat okozhatnak bolygónk minden részén, több milliárd eurós károkat okozva az amúgy is gyenge lábakon álló világgazdaságban. Ráadásul, ha a napkitörés eléggé erős, ezek az állapotok akár hónapokig is eltarthatnak. A kitörés esélye azért jelent[s, mert a Nap most lép be természetes, 11-12 éves ciklusának legaktívabb periódusába.
A Föld már múlt héten ízelítőt kapott a Nap hatalmas erejéből, amikor egy erős kitörés 933km/sec gyorsaságú energiaplazmát lőtt a Föld felé, ami több területen megbénította a rádiós kommunikációt.
A Föld 2011. február 14-én ízelítőt kapott a Nap hatalmas erejéből, amikor egy erős kitörés 933km/sec gyorsaságú energiaplazmát lőtt a Föld felé, ami több területen megbénította a rádiós kommunikációt.

A világ most sokkal sebezhetőbb az ilyen kitörésekkel szemben, hiszen manapság mindent áram hajt és számítógép vezérel.
Amennyiben tényleg a tudósok által megjósolt méretű kitörés következne be, az tönkretehetné a számítógép hálózatok szinkronizálásáért felelős műholdakat, a légiirányító rendszereket, a telefonhálózatokat, és egymagában elég lenne ahhoz, hogy összeomoljanak a tőzsdék.
Az űridőjárás kérdését komolyan kell venni. Az utóbbi időben egy viszonylag nyugodt periódusunk volt, de nem számíthatunk arra, hogy ez így is marad. Arra is gondolnunk kell, hogy a föld elektromos és egyéb hálózatai manapság sokkal érzékenyebbek az ilyen fajta behatások iránt, mint régebben. Egészen más világban élünk és fontos felkészíteni az embereket minden eshetőségre,”
- nyilatkozta Sir John Beddington professzor, a brit kormány vezető tudományos tanácsadója.
A napviharokat a nap felszínén bekövetkező hatalmas robbanások okozzák. A robbanások során röntgen és ultraviola sugarak szabadulnak fel, melyek percek alatt elérik a földet, megzavarva a rádióhullámokat és károsíthatják, rosszabb esetben működésképtelenné tehetik a műholdak elektronikáját. Tíz-húsz perccel később ezeket a hullámokat energiarészecskék követik, amelyek még nagyobb károkat okozhatnak, majd 15-30 órával később óriási töltésű plazma ütközik a föld mágneses mezejével.
Ez a plazma okozza az északi fénynek nevezett jelenséget, ami extra elektromos töltést okoz a villanyvezetékekben.
Jane Lubchenco, az Egyesült Államok Országos Óceán és Atmoszféra Hivatalának vezetője ezt nyilatkozta:
Nem az a kérdés, hogy lesz-e napvihar, hanem, hogy pontosan mikor és milyen erejű. Utoljára 10 éve volt aktivitása maximumán a nap, de akkor a világ nagyon más hely volt, mint ma. A mobiltelefon ma már mindenkinél alapfelszerelés, 10 éve igaz, hogy voltak már mobilok, de viszonylag kevés embernek, és telefonáláson kívül másra nem igen voltak használhatók. Ma már nagyon sok mindenhez a mobiltelefonunkat használjuk, legyen az tájékozódás, internetezés, szervezés, felsorolni is nehéz mennyi területen támaszkodunk rá. Nagyon sok eszköz, amit ma készpénznek veszünk igen érzékenyen reagálna egy óriási napviharra.”
Az űrviharok nem új jelenségek. Az első napkitörést 1859-ben Richard Carrington, brit asztronómus rögzítette.

Ez a fénykép tökéletes példa arra, milyen fényjelenségeket okoz egy napkitörés a föld felszínén. Fotó: Shawn Malone, Marquette, Michigan

Az elmúlt évtizedek során számos hasonló napi aktivitást regisztráltak a kutatók. A NASA által 1972-ben rögzített óriási erejű napkitörés tönkretette a távolsági telefonos hálózatot Illinois államban.
Egy másik hasonló napkitörés 1989-ben tönkretette Quebec tartomány számos elektromos hálózatát Kanadában, hosszantartó áramszünetet okozva.









A negyven év alatt összegyűlt nukleáris fűtőelemek bármikor felrobbanhatnak



Legfrissebb információk itt:
Forrás: Infowars.com
A fukusimai erőműről szóló jelentésekből általában kimaradt az a tény, hogy a telepen óriási mennyiségű, 40 év alatt összegyűlt, kiégett (elhasznált) fűtőelemet tárolnak.
Az FDL weboldal egyik cikkírója, aki nukleáris hulladékok tanulmányozásával foglalkozik, további információt közölt a fukisimai telepen tárolt használt fűtőelemekről.
A NIRS oldaláról letölthető a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tepco cég által készített PowerPoint dokumentum, ami részletezi az erőmű sérült egyes és hármas blokkjában tárolt, kiégett fűtőelemek mennyiségét és a tárolás módját,” áll a weboldalon.
dokumentumban olvasható információk ijesztő dimenzióval bővítik az amúgy is drámai helyzetet.
Az erőműben hét medence van a kiégett fűtőelemek tárolására, melyek a hat reaktorépület tetején találhatók, azaz voltak találhatók, amíg az épületek sértetlenek voltak. A talajszinten van még egy, közös tárolómedence, egy különálló épületben, amiben komoly károk keletkeztek a szökőár következtében. Minden egyes reaktorblokk medencéjében 3450 fűtőelem egység található, a közös medencében pedig további 6291. Minden egyes egység 63 pálcát, azaz fűtőelemet tartalmaz. Ezeket összeadva kiderült, hogy az erőműben összesen 600.000 kiégett fűtőelem található, ami óriási kockázatot jelent, hiszen minden újabb robbanás további radioaktív szennyeződést juttathat a levegőbe.
Az utolsó robbanás a hírek szerint ezen tárolók egyikében következett be. A robbanás oka nem ismert. Egy korábbi jelentésben pedig az áll, hogy a fűtőelemek 70%-a sérült meg, azaz sugároz.
Ma, azaz szerdán úgy tűnik az akcióban résztvevő szakemberek és munkások kezdik elveszíteni a harcot. A munkásoknak a növekvő sugárzás miatt el kellett hagyni a helyszínt és helikopterről sem sikerült vizet engedni a medencékbe. Reggel újabb tűz ütött ki, és a kiszabadult sugárzás már Tokiót is elérte, bár ennek mértéke szerencsére gyenge.
Amint az az alábbi ábrán látható, a kiégett fűtőelemeket, nem az acélburokkal és betonköpennyel védett épületen belül tárolják, hanem egy szinttel feljebb, a tető alatt. A szombati robbanásról készült felvételek alapján arra lehet következtetni, hogy ezek a fűtőelemek megsérültek.
Arnie Gundersen szerint, aki a Fairewinds Associates atomenergetikai mérnöke és a fukusimai egyes számú erőművel azonos típusú Vermont Yankee erőmű felügyeleti bizottságának tagja, a kiégett fűtőelemek tárolására használt medencék kiszáradása a csernobilihoz hasonló katasztrófát okozhat.
A BBC szerint az ötös és hatos blokkban tárolt kiégett fűtőelemek is folyamatosan hevülnek és a négyes blokkban is tűz van, komoly füstöt okozva.
A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint a négyes erőmű medencéjének vize felforrt, a Tepco pedig közölte, hogy a sugárzás szintjének emelkedése miatt az épület megközelíthetetlen.
Az erőmű szerkezeti felépítésével kapcsolatban bizonyos kérdések merültek fel az évek során.
Az ABC News ezt közölte tegnap:
Harmincöt évvel ezelőtt Dale G. Bridenbaugh és két kollégája a GE-nél azért mondott le posztjáról, mert meggyőződésükké vált, hogy az általuk megvizsgált egyes típusú (amilyen a fukusiamai) atomreaktor tervezésében súlyos hibák vannak, amik komoly balesetet idézhetnek elő. „Az 1975-ben azonosított hibák lényege, hogy a tervezésnél nem vették figyelembe a hűtőközeg elvesztése esetén keletkező dinamikus terhelést,” nyilatkozta Bridenbaugh az ABC-nek. „A hirtelen felszabaduló óriási energia könnyen szétvetheti a tárolóegységet és kontrollálhatatlan kibocsátást eredményezhet.”






Felkészülés az eljövendőkre



Sokszor érezzük azt, hogy ennél mélyebbre már nem süllyedhetünk, de sajnos minden jel arra mutat, hogy a mostaninál is súlyosabb válság vár a világra, hiszen a globalisták célja olyan kétségbeesett helyzetet teremteni, amiben az emberek bármit hajlandóak elfogadni a kilábalás érdekében. A világot minden szinten a világkormány és leendő vezetőjének, az Antikrisztusnak a felemelkedésére készítik elő. – Joseph Candel
Forrás: SHTFplan.com
A globális kormányzás bevezetésére kitalált rendszer az összeomlás szélén áll. A számadás napja közeledik.
Az Egyesült Államok kormányának bizonyos tagjai és a globális kormányzás előkészítésében segédkező bennfentesek nagyon is tisztában vannak a jelenlegi rendszer korlátaival és szavatossági idejével. Tudják, hogy hamarosan ütközőponthoz érünk.
Nem véletlenül folynak soha nem látott mértékű beszerzések a készenléti rendőrségnél, az amerikai védelmi minisztériumnál és több más rendvédelmi szervnél.
Tudják, hogy mi várható. Összeomlás.
Tisztában vannak az irányított összeomlás részleteivel. Tudják, hogy ennek köszönhetően részesül jelenleg 100 millió amerikai az állami segély valamilyen formájában és ezért vándorol a nép jelenlegi és jövőbeli vagyona hol gyorsabb, hol lassabb ütemben egy maroknyi bankár zsebébe.
Tudják, hogy kevés idő van a számadásig és nem akarják, hogy az a nap felkészületlenül érje őket. Ezért akarnak 30.000 drónt a fejünk fölé, ezért van szükség több ezer készenléti rendőrre az utcákon és ezért akarják, hogy az emberek azon vitatkozzanak, hogy vajon Obama újraválasztása vagy Romney megválasztása hozza el a szabadítást.
Sokan, sajnos a legtöbben, még mindig nem értik, hogy semmilyen elnök megválasztása sem hozna változást. (Időkjelei: És ez sajnos a legtöbb országra elmondható.)
Mindegyik úgy táncol, ahogy a háttérhatalom, más szóval azok az emberek fütyülnek, akik senkinek nem tartoznak számadással a föld gazdaságának tönkretételéért.
A tömeges elektronikus megfigyelés, a sok ezer drón, a készenléti rendőrségek, a hadsereg hazai bevetésre történő felkészítése és aszükségállapot bevezetését előkészítenihivatott törvények és elnökivégrehajtási utasítások mind azonos irányba mutatnak. (http://idokjelei.hu/2012/02/iteletnap-torveny-a-szovetsegi-kormany-osszeomlasa-esetere/)
A globalisták tudják mi következik és készülnek.
Lehet, hogy nekünk is ezt kellene tennünk, mert olyan idők köszönthetnek ránk, amilyetlegtöbbünk nem élt még át életében. Miközben a világ példanélküli változásokon megy át, el kell fogadnunk, hogy nehéz, éhezéssel, lázongásokkal és vérontással súlyos idők közelednek.
Ma több millió embernek az Egyesült Államokban, Európában és Ázsiában az is gondot okoz, hogy ételt tegyen az asztalra. Több tucat háború vagy konfliktus folyik a világban ebben a pillanatban, amelyekben férfiak, nők és gyerekek halnak meg. Az elmúlt hónapok során milliók mentek az utcákra a világ szinte minden szegletében, miközben a rendszer, ahogyan azt eddig ismertük összeomlik körülöttünk.
Ha a szemünk előtt álló tények illetve folyamatosan zajló események nem győzik meg az embereket arról, hogy valósidőben történik a világ irányított destabilizációja, akkor nem tudni mi képes erre.
Az állam készül. Lehet, hogy nekünk is ezt kellene tennünk? Kezdjük mondjuk azzal, hogy kinyitjuk a szemünket vagy felébredünk.









A globalisták válasza a 2008-as válságra a világvaluta



Forrás: Activist Post
A globalista elit legfőbb törekvése a környezetvédelmen alapuló gazdaság kialakítása egy egységes világkormány szerkezetén belül. Ennek fontos lépése a jelenleg használt valuták és gazdasági szerkezetek lecserélése.
A Kanadai Királyi Pénzverde (Royal Canadian Mint – RCM) bejelentette, hogy felhagynak az egycentesek verésével, de ami ennél is fontosabb, hogy egy RFID chip alapú valutát terveznek forgalomba állítani, amit online lehet feltölteni vagy tárolni és akár egy boltban akár az Interneten fizethetünk vele.
Az új eszközt MintChip-nekkeresztelték, és tulajdonképpen egy új virtuális fizetési módszer, amit mikrochipek, mikro SD kártyák és pendrive-ok segítségével lehet használni.
Az új RFID-chip valuta számos amerikai fejlesztő, kutató és üzleti céggel együttműködve készül. Ian Bennet, a kanadai pénzverde elnök-vezérigazgatója a következőket mondta a projektről:
Kutatás-fejlesztési erőfeszítéseinek részeként a RCM kifejlesztette a MintChip-et, amit leginkább a fizikai pénz evolúciójának következő állomásaként tudnék jellemezni, azzal az extra előnnyel, hogy ez elődjével ellentétben elektronikus.
A MintChip jelenleg is fejlesztés alatt áll, szabadalmaztatása folyamatban, a prototípusokat pedig folyamatosan teszteljük. A technológiának meg kell felelnie az amerikai piac elvárásainak.
Paul Solman, a PBS NewsHour tudósítója is hozzátette a magáét a világvalutát népszerűsítő propagandához, amikor a következőket mondta:
Óh, az álom: egyetlen világ, egyetlen gazdaság, egyetlen valuta – és természetesen egyetlen globális politikai rendszer … a közös valuta közös gazdaságpolitikát jelent…”
United Future World Currency (Egységes Jövő Világvaluta) alapítvány lassan 20 éve jött létre. Célja „egy olyan közös valuta létrehozása”, amilyennek egykor az eurót megálmodták. Fontosnak tartják felhívni a világ figyelmét a globális valuta szükségességére.
Az ilyen és ehhez hasonló szervezetek egyik fontos szerepe, hogy a globális valuta bevezetését emészthetővé tegyék a nagyközönség számára. Eközben egyes nemzetek, Kínával az élen, a dollár tartalékvaluta szerepének megtörésén dolgoznak, miközben az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve folyamatosan a dollár elértéktelenedését eredményező intézkedéseket hoz.
A 420 technokratát és bankkartellt képviselő Nemzetközi Pénzügyek Intézete (Institute of International Finance – IIF) szintén csatlakozott a világvaluta támogatóihoz.
Charles Dallara, az IIF ügyvezető igazgatója a következőket mondta:
A világ vezető gazdaságainak kötelessége lenne leülni és addig dolgozni, míg megállapodás nem születik. Az elmúlt néhány hónap keskeny szegmensekre összpontosító, egy- vagy kétoldalú irányelv intézkedései, beleértve számos már bevezetett vagy csupán javasolt kereskedelmi és valutaintervenciót és pénzügyi intézkedést, tovább rontották a dolgok hátterében álló makrogazdasági egyensúlyhiányt. Emellett növelték a protekcionista nyomást, hiszen a legtöbb ország ádáz harcot folytat az egyetlen növekedési forrást jelentő exportpiacokért.”
Az ENSZ felhívását egy világvaluta létrehozására a szervezet 2010-ben „Egyesült Nemzetek: Gazdasági és társadalmi szemle 2010” címen kiadott jelentésében olvashatjuk. A jelentésben az ENSZ leírja, hogy a dollárt, mint tartalékvalutát, egy új világvalutával kell felváltani, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) adna ki.
A 2008-as globális összeomlásra reagálva, Zhou Xiaochuan, a kínai központi bank elnöke az IMF különleges lehívásai jogai (SDRs), azaz a Bancor szerepének erősítését szorgalmazta.
Xiaochuan azzal érvelt, hogy a nemzeti valuták nem kedveznek a globális piacoknak és a nemzeti monetáris politika nem írhatja felül a nemzetközi igényeket.
A 2008-as válságot követően az ENSZ kiadott egy jelentést „Az ENSZ Általános Közgyűlés elnökének Szakértői Bizottsága a nemzetközi monetáris és pénzügyi rendszer reformjairól” címen, amelyből kiderül, hogy létrehoztak egy bizottságot a „globális gazdasági stabilitás helyreállítására.”
Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár megerősítette, hogy az egységes világvaluta „képes lenne áthidalni a régi észak-dél szakadékot” valamint, hogy az ENSZ „monetáris jövőképe”, amennyiben azt megfelelően vezetik be, „kivezetne bennünket a jelenlegi bajból.”
Egyik 2010-es jelentésében az IMF is a Bancor, mint egységes világvaluta bevezetését szorgalmazza. Az új pénz felügyeletére az IMF egy új globális központi bank felállítását is javasolja, ami megkapná a pénzkibocsátás jogát, hasonlóan az amerikai Fedhez.
Az IMF jelentés a következőket mondja:
A globális központi bank amolyan végső hitelező szerepet is betöltene, biztosítva a szükséges likviditást egy pénzügyi sokk esetén. A folyamat a jelenlegi rendszernél automatikusabban működne. Ilyen mértékű likviditást a legutóbbi válságok során csak a Fed biztosított, amely azonban nem minden esetben teheti meg ezt.
A globális valutát az ENSZ irányítaná, hiszen az IMF a globalista elit front egyik végrehajtói karja.
Összegezve tehát, a törekvés nem más, mint felhívás a gazdasági irányítás átadására a nemzetközi közösségnek, biztosítva, hogy valamennyi szuverén állam idővel áldozatul essen az eljövendő globális kormányzásnak.






A BRICS országok új globális “szuper szuverén” valutája a dollár helyére



Forrás: AlexanderHiggins Blog

Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika támadásba lendültek, hogy a dollár helyébe egy kínai „szuper szuverén” globális valutát vezessenek be.

Miközben sokak szerint 8 éven belül Kína igazi pénzügyi nagyhatalommá válhat, 2020-ra elhomályosítva az Egyesült Államok hatalmát, Afrika igazi központi szereplője lett a világ eddigi, de legalábbis a 30-as évek óta eltelt időszak legnagyobb valutaháborújának, ami mostanában kezd igazán elmérgesedni.
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, az együttesen BRICS néven emlegetett országok, közös erővel a dollár hatalmának megdöntésén és tartalékvaluta státuszának egy új, globális, kínai eredetű „szuper szuverén” valutával való lecserélésén ügyködnek.
A globális monetáris hatalomért folyó geopolitikai háború nemcsak a dollárt érinti. Az amerikai fizetőeszköz elleni harc csupán elsőcsapásnak számít a világra váró globális gazdasági háborúban, amelynek célja az Egyesült Államok és partnerei hatalmának megdöntése.
A BRICS célja a II. Világháború, azaz az utolsó valutaháború megnyerése óta a Világbank és az IMF által uralt, jelenlegi globális pénzügyi rend feletti hatalomátvétel.
A támadás részben a legutóbbi mennyiségi enyhítésre adott válaszként értelmezendő, amely során a Fed szándékosan több ezermilliárd dollárt nyomtatott az USA gazdaságának újjáélesztése érdekében, azt remélve, hogy a dollár leértékelésével visszacsalogathatja a befektetőket.
Ennek szándékos (vagy véletlen?) következményeként az a nyereség is lenullázódott, amit a Kínához hasonló országok a több ezermilliárd dollár értékben felvásárolt amerikai kincstárjegyeken egyébként nyertek volna.
Ezermilliárd dollárnál sokkal kevesebbért is robbant már ki háború, de igazából a nyereségnél fontosabb szempont a BRICS országok gazdasági szuverenitásának fenyegetettsége.
A dollár leértékelése valós és közvetlen hatást gyakorol a BRICS országok gazdaságaira, hiszen ezáltal termékeik relatív ára emelkedik, így kisebb árréssel és nehezebben értékesíthetők.
Ily módon a BRICS országok fizetnek az Egyesült Államok és Európa gazdasági gondjaiból és adósságából eredő következményekért, miközben saját gazdaságuk tönkremegy. Mostanra telt be a pohár és Kína ennek erőteljesen hangot is ad.
Kína többször kijelentette, hogy a megoldáshoz az Egyesült Államok nemzetközi felügyelet alá helyezése és egy globális valuta bevezetése szükséges, mivel a gondok egyik forrása az USA adósságából és a valuták újraértékeléséből erednek.
Az utóbbi hónapok során egyre több figyelmet kapott az USA és Kína közötti valutaháború, amelyben az Egyesült Államok saját burka védelméből kövekkel dobálja Kínát és azzal vádolja, hogy manipulálja saját valutáját.
Barack Obama igen képmutató módon egy végrehajtási utasítást is aláírt egy olyanügynökségközi kereskedelmi hatóság felállításáról, amelynek fő feladata betartatni Kínával a kereskedelmi szabályokat.
És akkor még nem is beszéltünk a ritka földfémek körül kialakult kereskedelmi háborúról.
Mindeközben csak kevesen figyelnek Afrikára, ami központi szerepet játszik a BRICS támadásban. Dél-Afrikában például minden erejükkel azon vannak, hogy bevezessék a kínai valuta, a renminbi használatát a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközeként a feltörekvő piacok számára. A program egyelőre a kísérleti fázisnál tart, de a végső terv szerint ebből emelkedne ki az új globális „szuper szuverén” valuta.
Reményeik szerint ez az új valuta meggyengítené a dollárt és ezen keresztül megtörné az Egyesült Államok politikai és gazdasági helyzetét és azt a képességét, hogy akaratát ráerőszakolja a világ többi részére.
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok tisztában van ezzel a törekvéssel és az AFRICOM-on keresztül már évek óta próbálja visszaverni a támadást. Ez félreérthetetlenül látható abból, ahogyan az USAFRICOM megpróbálja felfegyverezni az egész afrikai kontinenst, hogy visszaverje Kína gazdasági beavatkozását.
A fentiek mérlegelése közben ne felejtsük el, hogy az utolsó, 1930-as valutaháború, a világ eddigi legnagyobb háborújával, a II. Világháborúval ért véget.






A szakértők egy világkormány felállítását sürgetik



Ahhoz, hogy a világ hajlandó legyen elfogadni egy világkormányt és egy mindenek és mindenki felett álló világvezetőt, sokkal kétségbe ejtőbb helyzetnek kell kialakulnia. A béke és a biztonság nem ejti kétségbe az embereket. A háború, a terrorizmus, illetve annak veszélye, a gazdasági összeomlás és a katasztrófák mind hozzájárulnak az Antikrisztus „békés” hatalomátvételéhez szükséges közhangulat kialakításához. – Joseph Candel
A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnni az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, … Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a Sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával.” – II. Thess. 2:7-9)
Az alábbi cikkből láthatjuk, hogy a háttérhatalom taktikájának fontos része a tömegek megnyerése. A világban létező, sokszor az elit által mesterségesen kreált problémákra adott, látszólag segítő szándékú megoldásokkal, félelemkeltő kampányokkal, „a hazugság minden hatalmával,” megpróbálnak minél több embert maguk mellé állítani.  
Az allafrica.com a következőkről számolt be:
Lagos. Az AMORC, a Lagosi Területi Rózsakeresztes Rend szervezésében tartott, „Az emberiség fejlődését segítő Világkormányért” című szimpózium (Lagos, Ikeja, Lagos Airport Hotel) felszólalói új módszerek kidolgozására sürgették a világ vezetőit, hogy az emberiség közös sorsát egy világkormány felállításával valósíthassák meg.
A felszólalók között szerepelt például Dr. Kenneth Idiodi, az AMORC legfelsőbb bizottságának legfelsőbb vezetője, Mr. Ekanem Kofi-Ekanem, a TAT Wahua Műszaki Egyetem professzora, M. Y. Nabofa, a Nigeri Egyetem professzora, John Idiodi, a Benini Egyetem professzora és John Ikube, a JI Global Solutions Limited elnök-vezérigazgatója.
Dr. Kenneth Idiodi, aki a „Személyes biztonság belső szerepjáték segítéségével” címmel tartott előadást, kijelentette, hogy a biztonság iránti szükséglet az élethez való ragaszkodás ösztönéből született.
Szerinte a béke nem fenntartható egy olyan társadalomban, ahol az embereknek állandóan résen kell lenniük és nem tudnak nyugodtan aludni éjszaka.
A világkormány szükségességéről és kívánatosságáról szóló prezentációja során Johnson Ikube elmondta, hogy a világkormány megvalósítása igenis lehetséges, mivel az emberek többsége hisz abban, hogy a világegyetem egyetlen legfelsőbb entitás, Isten irányítása alatt áll és elfogadják az ENSZ létrehozásának alapjául szolgáló ideológiát is.
Ez az eszköz már itt van velünk. Csupán működési egységeit kell fejleszteni a jobb bevethetőség érdekében és regionális integrációs szerkezeteket és mechanizmusokat kell kialakítani, mint amilyen az Európai Unió, az Afrikai Unió vagy Amerika.”
Elmondta, hogy egy világkormány az egész földet a saját felelősségének tartaná és ezért a holisztikus, gyors, de fenntartható fejlődés előmozdítására koncentrálna, biztosítva az ember és a természet megfelelő együttműködését a tulajdonos akaratának megfelelően.
Ahhoz azonban, hogy ez megvalósulhasson „az ENSZ Biztonsági Tanácsának megszüntetésére, átnevezésére és megreformálására van szükség,” mondta Ikube. „A Biztonsági Tanácsnak úgymond a globális és egyéni biztonságot kellene oltalmaznia, megszüntetve a szegénység, a lealacsonyítás és a fájdalom valamennyi mesterséges forrását, törekedve egy egyetemes közös nyelv kialakítása felé. Ez segíteni fog a gyanú és megosztás egyik közös forrásának kiküszöbölésében.”






Milliárdos Hugo Salinas Price az elit világuralmi terveiről




Hugo Salinas Price
Multi-milliárdos Hugo Salinas Price a King World News-nak adott interjúban megdöbbentő részletességgel beszél az elit ijesztő világuralmi terveinek előrehaladásáról. Szerinte a világnak „aggasztó tényekkel kell szembenéznie.” 
Íme az interjú:
Eric, a nyugat problémáira nincs pozitív megoldás. Az elmúlt évtizedek során a nyugatra jóléti társadalom volt jellemző. Ezt a társadalmi formát én „szocializmus light-nak” hívom. Eddig ez a lájtos szocializmus volt jellemző és most eljött az idő az igazi szocializmusra.
Ezt nem lehetett az eddigi adókból finanszírozni: komolyabb finanszírozás kellett hozzá. Ez okozta az adósságrobbanást a nyugaton. A hatalmon lévők, az elit, nem akar lemondani a hatalomról. Terveik szerint igazi szocializmust terjesztenének ki a nyugati társadalmak felett saját irányításuk alatt.
Ebbe beletartozik minden központi bankkal rendelkező ország: nekik követniük kell a hatalom által felállított példát. Az emberiségnek szembe kell néznie ezzel a nyugtalanító ténnyel. Ez elkerülhetetlenül az ipari civilizáció végét és a világ népeinek elszegényedését jelenti.
Ez azt jelenti, hogy idővel a föld lakossága csökkenni fog. Én egy rendkívül borús jövőt látok. Szocializmus vár ránk, amivel együtt jár a szorosabb felügyelet a kormány részéről és központilag irányított gazdaság. Ez nem hatékony és nem produktív, tehát elszegényedéshez vezet.
Nyikita Hruscsov, amikor az Egyesült Nemzetekbe látogatott azt mondta „El fogjuk temetni Önöket…”
Úgy alakult, hogy nem a Szovjetunió temet el bennünket, hanem saját magunkat temetjük el, az elit uralma alatt, akik nem akarják feladni hatalmukat. Az általuk kézben tartott kontrol és hatalom kiterjesztésének titka a szocializmusban rejlik.
Azt hiszem, hogy ez a világ képzeletét régóta foglalkoztató elképzelésből ered, mégpedig abból, hogy a hatalom alulról származik. Más szóval, a hatalom a néptől ered. A nép akaratán alapuló hatalom a jelen civilizáció egyik mítosza. Elnézést, hogy mítosznak nevezem, de véleményem szerint ez egy tény.
Ezzel azt akarom mondani, hogy a világot hatalmukban tartók tudják, hogy szükségük van az emberek támogatására. Ennek megszerzése érdekében mentek el a jóléti társadalom és a demokrácia irányába, hogy azt az érzetet keltsék az emberekben, hogy ők (az emberek) irányítják a dolgokat. Sajnos nem ez a helyzet és soha nem is volt így.
Itt van még a fiat pénz is a jóléti társadalom finanszírozására. Azonkívül ott van a szórakoztatóipar, hogy elvonja az emberek figyelmét a lényeges dolgokról. A háború is részben ezt a célt szolgálja. A repülők lebombázzák az embereket, akik nélkülözhetőek. Az elit így látja a dolgokat.
Ezt továbbra is látni fogjuk az elit részéről, akik a hatalom megőrzéséért küzdenek. Emlékezzünk, hogy a szocializmus elszegényít. Felemészti, nem pedig felhalmozza a tőkét. Tehát a szocializmus tőkevesztéssel jár.
Ha ehhez hozzávesszük az olajcsúcs lehetőségét is, tehát amennyiben az energiának ez a forrása elapad, a népesség igazán fogyni kezd majd.
Olaszország és Spanyolország már bevezette a készpénzes fizetésre vonatkozó korlátozásokat. Minden 2500 eurót meghaladó tranzakciót kizárólag elektronikus úton lehet bonyolítani. Ez rendkívül jelentőségteljes lépés. Ez a szocialista trend megerősítése, mert a szocializmus alatt a pénznek nincs akkor haszna, az emberek kevésbé tudják használni. Mindent jegyre, előre meghatározott adagokban utalnak ki az embereknek.
Én ezt látom jönni. Ez vár az Egyesült Államokra is. Vegyük figyelembe például, hogy jelenleg 46,5 millió ember kap élelmiszerjegyet az Egyesült Államokban. A jegyrendszer már működik.
Akik szeretnék megvédeni magukat ettől, drasztikus lépésekre kényszerülnek. Használniuk kell a képzelőerejüket, hogy valamilyen szinten megvédhessék magukat a központosított hatalom támadásától.
A legjobb, ha mindenki rendelkezik valamivel, amit „igazi” pénzként használhatnak, mert a fiat pénzzel folyamatosan vissza fognak élni, hogy finanszírozni tudják a szocialista államot. Egyre több korlátozást látunk majd a készpénzhasználatra és jó, ha az emberek felkészülnek erre.”
Hugo Salinas Price sok ember szemében számít igazi hősnek, mert sokat tett a szegényekért szerte a világon. Ismerve az évek során vele készült interjúkat, úgy hisszük, hogy amikor „igazi” pénzről beszél, az aranyra és az ezüstre gondol. Hugo Salinas Price személy szerint a fizikai ezüstöt részesíti előnyben, mert azt könnyebb árura és szolgáltatásokra cserélni, a rendszer összeomlása esetén.

Hugo Salinas Price, a nagy Elektra üzletlánc alapítója, mexikói üzletember. Három könyve jelent meg az ezüstpénz bevezetéséről a mexikói valuta kiegészítőjeként.




Az IMF az euro válságot a globális pénzhatalom bevezetésére használja



Forrás: The Daily Bell
Bloomberg weboldalán néhány napja megjelent cikkben a következőket olvashatjuk:
Az IMF több pénzt akar pénzes ládájába a spanyol bajok miatt… Az európai vezetők Washingtonba utaztak, hogy feltöltsék pénzes ládájukat a válság kezelésére, miközben a spanyol kormány egyre nehezebben tud megbirkózni piaci és pénzügyi gondjaival. Három héttel azután, hogy az európai vezetők nyilvánosságra hozták, hogy az euróövezet segélyalapja átlépte a szimbolikus ezermilliárd dolláros határt, a spanyol helyzettel kapcsolatos aggodalmak tovább drágították a hiteleket Spanyolország számára. Az IMF április 20-22 között tartandó tavaszi ülését nyilván a válság ellen bevethető eszközök megtárgyalása dominálja majd.
"Globális adósságválság - Megszorítások"
Milyen üzenetet szűrhetünk le a fővonalas médiában közölt cikkekből, azaz mit próbál elhitetni az elit a világgal? „A megszorítások működnének, ha Európa végre hajlandó lenne az együttműködésre.” 
A világ vezetői, élükön a Nemzetközi Valutaalappal és a központi bankokkal szinte észrevétlenül milliók és milliárdok helyett ezermilliárdokban kezdtek beszélni.
A fenti intézményeket üzemeltető elit célja a világkormány megalakítása és az Európai Unió az egyik legfontosabb lépcsőfok efelé. Az európai pénzügyeket stabilizálni hivatott megszorítások tulajdonképpen az elit eszköztárának részét képezik és kijelentett szándékuknak pont az ellenkezőjét érik el velük.
A globális akció segítségével az elit bizonyos nemzetközi intézményeket akar feltőkésíteni és nagyobb hatalommal felruházni. A szokásos káoszból rend taktika, ahogyan a fent idézett cikk további szemelvényei is hűen tükrözik:
A nemzetközi nyomásnak engedve, hogy többet tegyenek a válság megfékezése érdekében, az európai kormányok, merészebb javaslat hiányában, a múlt hónapban megállapodtak, hogy további 500 milliárd eurót tesznek félre a már meglévő 300 milliárd mellett, egy 800 milliárd eurós gazdaságvédelmi alap létrehozása érdekében.
Azzal, hogy 150 milliárd eurót felajánlottak az IMF-nek, az „európai kormányok megtették a maguk részét,” mondta Joerg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának egyik tagja április 13-án. „Most arra számítok, hogy ez Európán kívüli barátaink és partnereink is hozzátegyék a maguk részét az IMF forrásaihoz.”
Ezt a probléma-megoldás képletet bárki könnyen megértheti, akiben megvan rá a szándék. A hatalmi elit leginkább félelemalapú kampányok segítségével próbálja rávenni az embereket, hogy adják fel hatalmukat és vagyonukat a globalista intézmények javára. Egy korábbi cikkben is kifejtettük az elvet:
Fontos megérteni, hogy a jelenlegi gazdasági szerkezet mesterségesen lett kialakítva. A világgazdaság a központi bankok által nyomtatott fiat, vagy papírpénz monopóliumon alapul. Ez az a rendszer, ami látszólag összeomlasztotta a fél világ gazdaságait és jó úton halad Kína összeomlasztása felé…
Az EU válság akkor kezdődött, amikor bizonyos szegényebb országok nagyobb összegeket kaptak Brüsszeltől gazdaságuk „felzárkóztatására”. Ezeknek a pénzeknek elvileg az volt a célja, hogy a bürokrácia kezelni tudja a helyi egyenlőtlenségeket és egészségesebb pénzügyi környezetet alakítson ki.
Természetesen ez a támogatás egyfajta kenőpénz volt. Az egyes nemzetek elit vezetői zsebre vágták a pénzeket és biztosították, hogy országuk belépjen az EU-ba. A belépést követően ezek az országok további pénzeket kaptak a vezető elit bankoktól.
A 2008-as összeomlást követően egyértelművé vált, hogy a PIIGS országok nem lesznek képesek visszafizetni a kapott hiteleket. Valószínűleg kezdetben is ez volt a terv. Miután a helyzet egyértelművé vált, a hatalmi elit elsődleges célja az lett, hogy a vezetőkkel a „megszorításokban” láttassák a megoldást.
A cél egyértelműen olyan nyomor és kétségbeesés megteremtése, hogy az emberek végül hajlandóak legyenek elfogadni a világkormányt és az általa felajánlott pénzeket. A háttérben működő elit több évszázada próbálja irányítani a történelem alakulását a modern globális összeesküvés keretein belül.
A Bloomberg cikkből az IMF hatalmának kiterjesztésére lehet következtetni, amihez az EU válság szolgáltatja az alapot, ugyanakkor egyes fejlődő országoktól is 500 milliárdos bővítést remélnek, azzal érvelve, hogy az európai válság más nemzetekre is átterjedhet.  Az IMF fejenként félmilliárd dollárt vár azoktól az országoktól, amelyeket állítólag védeni akar a válsággal szemben. A Reuters a következőket írja:
Az euróövezet kövérebb pénzes ládát szeretne a spanyol aggodalmak miatt… Christine Lagarde, az IMF vezetője „igazi előrelépést” remél a mostani összejöveteltől.
Januárban az IMF azt nyilatkozta, hogy 600 milliárd dollárra van szüksége az „ártatlan szemlélődők” védelmére, akiket szintén érinthetnek az európai gazdasági bajok. Pénteken a G-20-ak vezetői azt nyilatkozták, hogy az IMF 400 és 500 milliárd dollár közötti összegre számíthat tőlük.
A pénzgyűjtő kampány során 50 milliárd dollárra számítanak Japántól és ugyanekkora összegre Kínától és Szaúdi-Arábiától, az EU-tól már odaígért 250-300 milliárd mellett. Kisebb összegekre számítanak továbbá Oroszországtól, Mexikótól és Brazíliától.
Így növekszik az IMF. Tehát úgy 150 milliárd dollár Európától és néhány százmilliárd a „fejlődő” országoktól. Érdekes megemlíteni, hogy a Bloomberg és Reuters cikkekben szereplő számok között van némi eltérés. Elvégre mi is az a néhány százmilliárd barátok között?
Az igazság az, hogy senki sem tudja pontosan, mennyi pénz mozog a vezetők között, illetve, hogy hová is tartanak ezek az összegek. Az idézett cikkek célja a kezdeményezés népszerűsítése nem pedig pontos számadatok közlése. (Időkjelei: Érdemes megfigyelni, hogy minden alkalommal, amikor az IMF vagy más elit pénzintézmények vezetői nyilatkoznak, minden médiumban naponta legalább egy tucatszor hallhatjuk és olvashatjuk gondosan megfogalmazott üzeneteiket.) A lényeg, hogy olyan összegekkel dobálózzanak, ami szinte isteni hatalommal ruházza fel a vezetőket.
Sokszor később kiderül, hogy a számokkal kapcsolatos nyilatkozatok nem feleltek meg a valóságnak. Az európai szuverén adósságválságot elvileg már évekkel ezelőtt „megoldották” az erre előirányzott összegek rendelkezésre bocsátásával. A globális válságokat legtöbbször szándékosan idézik elő. Nem véletlenül tartanak ilyen sokáig. Minél hosszabb a válság, annál több lehetőség van az elit által szükségesnek látott változtatások bevezetésére.
A jelen helyzetben is látható a szándék: olyan kétségbeesést kelteni az emberekben, hogy bármilyen változtatást elfogadjanak, ami javíthat életminőségükön.
Ezen a szemüvegen át vizsgálva láthatjuk, hogy a XX. század valamennyi „izmusa” ugyanezt a tervet volt hivatott előrevinni. Miután sikerült az embereket a kormánytól függővé tenni, a hatalom most eltünteti a gazdaságot eddig alátámasztó díszleteket. A világkormányt is valószínűleg a XX. század kezdeti kormányformáihoz hasonló módszerekkel vezetik be, egy olyan gyógyírt kínálva fel általa, ami a világ valamennyi baját meggyógyíthatja.
Egyelőre nem tudni, hogy az IMF végül a világ központi bankjává alakul-e, az SDR-ral, mint új globális valutával kiegészítve, de az biztos, hogy mindig a gazdasági történések középpontjában áll, inkább, mint a BIS vagy a Világbank.









Az MIT szerint az emberiség fele kirostálódik a posztipari válságban



Forrás: Infowars.com

Az MIT és a Római Klub „szakemberei” által felállított modell szerint, ami 2030-ra teszi a teljes összeomlást, csak a világkormány mentheti meg az emberiséget

Elképzelhető, hogy ebben a században 5 milliárd ember vesszen el a földön? Ez olvasható ki ugyanis a Római Klub (Club of Rome), az elit egyik ellentmondásos agytrösztjének még 1972-ben kiadott írásából (The limits to growth – A növekedés korlátai). Több évtizeddel a tanulmány megjelenését követően, a globális kormány támogatói még mindig ezeket a jóslatokat idézik, amikor az ember ökológiai lábnyomának visszaszorítását követelik.
Graham Turner, ausztrál fizikus, ismét az MIT (Massachusetts Műszaki Egyetem) által a Római Klub számára még 1972-ben készített modellel került a hírekbe. A modell szerinta föld lakossága a források hiánya miatt, illetve ezzel arányosan jelentősen csökkenni fog. Turner következtetéseiből egyértelműen kirajzolódnak az elit szándékai. „A világ egyenes úton halad a katasztrófa felé,” állítja kertelés nélkül, hozzátéve azonban, hogy „a korlátlan gazdasági növekedés” még mindig lehetséges, amennyiben a világ kormányai megfelelő szabályozásokat vezetnek be és az ökológiai lábnyom korlátozását támogató zöld technológiákat alkalmaznak.
A neo-Malthusi Római Klub ismét a figyelem középpontjába került, egy olyan időszakban, amikor a környezetvédők egy világkormány felállítását követelik a föld megmentése érdekében. Az általuk ismertetett régi MIT modell egy zord jövőt vetít elénk, amelyben az üzemanyagok, az étel és a víz korlátozott mennyisége szerintük a föld lakosságának drasztikus csökkenését eredményező összeomlást hoz.  A grafikon, amiről lemaradtak a számok, illetve a mértékegység az Y tengelyen, úgy tűnik, hogy az 1980-as adatoknak megfelelő 4,5 milliárd lakost jósol 2100 környékére, ami úgy 5 milliárdos csökkenésnek felel meg az ábrázolt maximumhoz képest.
Persze az MIT/Római Klub modell 2000-re jósolta a csúcspontot és a katasztrófa bekövetkezését, ami Thomas Malthus jóslatához hasonlóan, miszerint a föld lakosságának növekedése hamarosan meghaladja az élelmiszerellátást, nem történt meg.
A jóslat inkább az elit törekvéseire világít rá, ami a növekedés megállítására irányul, és egyáltalán nem egy elkerülhetetlen trend semleges, segítő szándékú megállapítását jelenti. Az elit célja a föld lakosságának drasztikus csökkentése és a feudalizmusra emlékeztető, posztipari társadalomhoz való visszatérés.
Az elit által, az elit számára 1968-ban alapított Római Klub egy amolyan „környezetvédelmi” csoportosulás. Ideológiáját világosan szemlélteti a klub 1991-ben megjelent írása, ami nyíltan kimondja, hogy a legfőbb ellenség „maga az emberiség”:
Az emberiség közös ellensége az ember. A bennünket egyesíteni képes új ellenség után kutatva rájöttünk, hogy a környezetszennyezés, a globális felmelegedés, a vízhiány, az éhínség és ehhez hasonlók a legmegfelelőbbek erre a célra. Ezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza és kizárólag a hozzáállás és viselkedés megváltoztatásával győzhetők le. Tehát az igazi ellenség az emberiség.”
- Római Klub, Az első globális forradalom
Lyndon LaRouche Végrehajtói Hírszerzési Ismertetője és más kritikusok írásai már a 80-as években megállapították, hogy az MIT által készített számítógépes modellt szándékosan Aurelio Peccei, a Római Klub alapítójának kívánságai szerint alakították.Phillip Darrel Collins és Paul David Collins a következőképpen foglalták össze véleményüket:
Peccei azzal érvel, hogy a megtévesztésben kizárólag emberbaráti szándékok vezérelték. Úgy tűnik, hogy ez a „nemes hazugság” szolgáltatta a szükséges sokkterápiát, ami ahhoz kellett, hogy a nemzetek hajlandóak legyenek a népességszabályozáshoz szükséges intézkedéseket meghozni (Executive Intelligence Review Special Report, 16. oldal, 1982). A „Növekedés korlátai” tanulmányról írt kritikájában Christopher Freeman egy számítógéppel felszerelt kollektív Malthus-nak nevezi az MIT kutatócsoportját (Freeman 5. oldal, 1975).”
Más szóval a mostani új és a Római Klub által használt eredeti modell célja nem az emberiség jövőjének feltárása, hanem annak irányítása. Gunnar Myrdal, közgazdász szerint a modell célja, „hogy komoly benyomást tegyen az ártatlan közvéleményre,” miközben „szinte minden tudományos alapot nélkülöz.”

Az elit posztipari társadalmat akar

A Római Klub „A növekedés korlátai” modelljének, Paul Ehrlich „Népességbomba” címen megjelent könyvéhez hasonlóan, az a célja, hogy elolvasva az emberek elszégyelljék magukat fogyasztásai szokásaik miatt. Nem szószerinti előrejelzéseknek kell tekinteni őket. Az MIT modell ismételt megerősítése tehát világosan mutatja, hogy az elit szándéka a társadalmi gondolkodás megváltoztatása egy globális hatalom elfogadását illetően.
Ugyanez az ENSZ „fenntartható fejlődésre” vonatkozó 21. számú Napirendjének (Agenda 21) célja is. Mindig a források kimerülését hangsúlyozzák, pedig feltételezéseik nagy része pontatlan, illetve nem veszi figyelembe a rendelkezésre álló alternatívákat.
Gondoljunk bele, hogy már fővonalas médiumok is, mint például a Bloomberg, be kellett, hogy ismerjék az olajcsúcs tévedését, a mítosz kategóriába sorolva a teóriát, hiszen az új felfedezések és a rendelkezésre álló források fényében lassan viccnek tűnnek a fűtőanyagok kimerülésére vonatkozó állítások. Függetlenül attól, hogy az olajat részesítik-e előnyben az alternatív üzemanyagokkal szemben, a jelenlegi források akár több száz évre is elegendőek.
A mesterséges hiánykampányok célja a társadalom kondicionálása. A kőolaj elérhetetlenné válása az átlagemberek számára nem egészen ugyanaz, mint a kőolaj valós hiánya. Amint arra aForbes online is rámutat, a Római Klub által készített tanulmányt folyamatosan frissítették, azonkívül a tanulmány jelenlegi megerősítése semmilyen valós alternatívával nem számol. Pedig a lehetőségek rendelkezésre állnak. Úgy tűnik azonban, az elit nem szeretne élni ezekkel. Vajon miért?
Tim Worstall Graham Turner tanulmányát idézi:
Az energiaforrások felcserélhetőségével kapcsolatban egyszerű és szilárd álláspontot választottak. Először is azt feltételezik, hogy a fémek és ásványok nem helyettesíthetik a nagymennyiségben használt energiaforrásokat, mint például a kőolajat.”
Majd hozzáteszi:
Tehát ha fémekből és ásványokból nincs hiány, és a kőolajat fémekkel és ásványokkal helyettesíthetjük, a Római Klub állítása kicsit furcsának tűnik. Nem igaz?”
Az élelmiszerek megfelelő mennyiségű rendelkezésre állásását és megfizethetőségét nem a szükséges mennyiség megtermelésére vonatkozó képességünk, hanem aspekulátorok áremelő hatású tranzakciói teszik megkérdőjelezhetővé. (Lásd még: Az éhezők viadala a valóságban) A bioüzemanyagok, különösen a kukoricaalapú etanol, tovább erősítik ezt a dilemmát, hiszen a bioüzemanyagok előállításához szükséges nyersanyagok termesztése óriási területeket vesz el az élelmiszertermesztés rovására, milliókat kárhoztatva ezzel éhezésre.
A GMO termények nagyobb hozamára tett hamis ígéretek is tovább rontották a helyzetet. Ezek a termények a több étel helyett nagyobb nyomort hoztak, mivel terminátor magjaik kiszorítják a hagyományos növényeket. A GMO technológiáért nagy árat fizet az emberiség: Indiában például soha nem látott mértékben nőtt az öngyilkosságok száma azoknál a gazdáknál, akik a jobb termés reményében minden vagyonukat GMO magokba fektették és mindent elveszítettek.
A rendelkezésre álló tiszta víz mennyiségét sok tényező befolyásolja, de a tiszta víz hiányának egyik legfőbb oka a gyógyszerészeti anyagok általi szennyezettség. Ilyen szennyezőanyag például az ösztrogént utánzó és egyre több gyógyszeripari termékben előforduló Bisphenol-A, ami sok szakember szerint kapcsolatban áll az egyre növekvő arányban előforduló meddőséggel valamint a rákos megbetegedések, deformációk és anemi elhajlások (embernél és állatnál egyaránt) számának növekedésével.
Az irányelveket szintén az elit erőlteti a világra. Van igazság abban, hogy az emberiség „fenntarthatatlan” mértékben és szükségtelen mennyiségben fogyaszt, de ezért talán nem az emberiséget, hanem azokat az erőket kellene okolni, akik ezt az irányt számukra kijelölték.
Az MIT számításai tehát kissé megfoghatatlanok. Nem azt kérdőjelezzük meg, hogy az emberiség képes elpusztítani önmagát, hanem azt állítjuk, hogy az uralkodó elit szándékosan hozza el ezt a pusztítást az emberiség alsó 80 százalékára. Ez az, amit sokan nem látnak, vagy nem akarnak meglátni.
Ezt a stratégiát láthatjuk Bill Gates 2010-es TED előadásában is, amely során a saját maga által felállított képlettel próbálja demonstrálni, hogy amennyiben nem tudjuk a népességet, az energiafogyasztást, a szolgáltatásokat vagy a széndioxid kibocsátást jelentősen csökkenteni, a világra összeomlás vár. „Ezek közül a számok közül valamelyiknek a nullához kell közelítenie,” mondja Gates, a népességadatok felé kacsintva.
Azt akarják elhitetni velünk, hogy a problémát meg lehet oldani úgy, hogy az egyenlet egyik tagját nullára csökkentjük, az emberi élet értéktelenségére célozva javaslatukban.
A világon eluralkodó pusztítás és életszínvonal csökkenés legvalószínűbb oka, ahogyan arról Marc Slavo is ír, ezzel szemben inkább, vagy részben, a pénzvilág fenntarthatatlanságában rejlik:
Elég valószínűnek tűnik, hogy az elmúlt évtizedek alatt kibocsátott dollár milliárdok és az ebből keletkezett adósság előbb-utóbb fenntarthatatlanná válik. Mivel az egész fogyasztói rendszer az adósságra épült, amikor a rendszerbe vetett hit eltűnik, eljön a töréspont. Az adósság nem más, mint egy konkrét forráshoz köthető ígéret, akkor is, ha azt a levegőből állítják elő. A művelet azon az ígéreten alapul, hogy valamit létre fognak hozni az adósság visszafizetése érdekében. Jelen esetben mi, az emberek vagyunk az adósság biztosítéka, és már rég túl vagyunk azon a ponton, hogy ezt az adósságot vissza lehessen fizetni.
Ennek értelmében ez az „adósságcsúcs”, amit a fenntarthatatlan fogyasztás fenntartása érdekében halmoztak fel, éppen annyira aggasztó kellene, hogy legyen, mint egyesek számára mondjuk az olajcsúcs vagy a vízhiány. Amikor tényleg elérjük az adósságcsúcsot és nyilvánvalóvá válik, hogy a „biztosítéknem fedezi az adósság összegét, a biztosíték elvesztésének fogalma átértékelődik.




ENSZ irányelvek vallási vezetők megnyerésére az egységes világvallás megvalósításához



Forrás: Infowars.com
A Hit alapú szervezetek,Változási Ügynök szerepre történő bevonására az ENSZ Népesedési Alapja (UNFPA) konkrét módszereket jelentetett meg 2009-es irányelveibenaz ENSZ népességszabályozási programjai irányában ellenséges gyülekezetek megnyerésére:
Az UNFPA úgy találta, hogy a különböző hitek és vallásközi szervezetek vezetői nyitottak a fogamzás egészségügyi kérdések megvitatására, ha azt kellő óvatossággal és érzékenységgel tálalják számukra.”
A „változás ügynökeinek” egyik feladata a szervezet fő napirendjének támogatása lenne „a félreinformáló kampányok ellensúlyozásával és az ICPD (Népesedési és Fejlesztési Nemzetközi Konferencia) szervezetén belüli társadalmi támogatás kiépítésével.”
A dokumentum egyértelműen leírja a toborzás elsődleges céljait:
Meggyőző társadalmi-kulturális környezet létrehozása (a viselkedés, a hozzáállás és a gyakorlat befolyásolásával) a kulcsfontosságú közösségek népszerűsítésével és mobilizálásával az ICPD PoA és az MDG (Millennium Fejlesztési Célok) céljainak megvalósítása érdekében.”
A Világbank „Hitmegőrzés: A vallás és a környezet új megközelítése” című 2003-as kiadványában részletesen olvashatunk erről a széles spektrumot magába ölelő kezdeményezésről:
Minden ember azt látja, azt teszi és az, amit gondol, gondolatainkat pedig saját kultúránk és hiteink alakítják. Ezért indult el az elmúlt néhány évtized egyik legkiemelkedőbb mozgalma. Hiszen, amennyiben a környezetvédelmi mozgalomnak hitre és értékrendszerre van szüksége ahhoz, hogy igazán hasznossá válhasson, nem találhatjuk-e meg a választ az eredeti multinacionális szervezetekben, a legnagyobb multinacionális egyesülésben? Miért ne fordulhatnánk a világvallásokhoz?”
1995-ben Fülöp herceg (igen, az a Fülöp herceg, aki egy vírus formájában reinkarnálódva szeretné kivenni részét a föld népességének csökkentéséből) indította ela „Vallás és Megőrzés Szövetséget” (The Alliance of Religions and Conservation). Igazán nem kellene meglepődnünk azon, hogy ismét a Szász-Coburg-Gotha klán egyik ágát látjuk a világvallások behálózását célzó akció kezdeményezőjeként. A kiadványt tovább olvasva képet kaphatunk arról, mennyire komoly mozgalomról van szó, aminek egyik célja egy egységes világvallás kialakítása:
Az Országos Vallási Együttműködés a Környezetvédelemért több szervezet közös szövetségeként alakult meg, amelyek az Amerikai Katolikus Konferencia, a Környezet és a Zsidó Élet, a Gyülekezetek Országos Szövetsége és az Evangéliumi Környezetvédelmi Hálózat és együttesen 100 millió amerikait érnek el.”
A szervezet hivatalos megalapítása előtt, már a 80-as évek közepétől a Környezetvédelmi Vallásközi Együttműködés felelt azért, hogy, azUNEP definíciója szerint „ismertessék az észak-amerikai gyülekezetekkel, milyen komoly problémák veszélyeztetik az életet a földön.”
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az életet a földön valóban komoly problémák veszélyeztetik, de a széndioxid nincs közöttük. A legnagyobb probléma az a tudományosnak nevezett diktatúra, ami mára szinte minden politikai, kulturális, gazdasági és vallásos szervezetet behálózott.
A „Föld karta” (Earth Charter) egy másik ilyen példa. Steven Rockefeller (a család negyedik generációs tagja) és egy igazi embergyűlölő, Maurice Strong alapították. A karta egy amolyan földimádó vallást javasol a világbéke elérésére, de közelebbről megvizsgálva az eugenika jelei bukkannak elő benne lépten, nyomon.
Klaus Töpfer, az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapjának (UNFPA) igazgatója a Gyülekezetek Világszövetsége (World Council of Churches) előtt beszélve a Bibliát idézte:
Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon…” majd hozzátette, “Vajon Isten azt akarta, hogy ilyen ütemben szaporodjunk? Azt akarta, hogy évente 80 millióval növeljük a föld lakosságát?”
Egy igazi eugenista beszéd. Az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapja és testvérszervezetei mint egy farkascsorda próbálják behálózni a világ vallásait:
2002 óta az ENSZ Környezetvédelmi és Népesedési Alapja kihangsúlyozta mennyire fontos érzékenyen eljárni az egyes programoknál. Éppen ezért dolgozunk szoros együttműködésben a közösségekkel és a helyi változás ügynökökkel, beleértve a vallási vezetőket is.”
Amikor legközelebb egy prédikátor vagy vallási vezető arról beszél a tévében vagy rádióban, hogy kisebb családokra és születésszabályozásra van szükség, emlékezzünk, hogy jó eséllyel éppen egy ilyen „változás ügynököt” hallunk, akit az ENSZ azzal bízott meg, hogy a nyájat gyengéden az új globális valláshoz terelje.






A vízipar és a Világbank terve a víz kisajátítására




Forrás: Activist Post
Január 26-án a davosi Világgazdasági Fórum során a vízipar zárt ajtók mögött tárgyalta új stratégiáját, amely segítségével a közkézen lévő vízforrások magánkézbe kerülhetnek. A nyilvánosság tájékoztatása nélkül októberben elindított, a Coca-Cola és a Veolia által pénzelt együttműködés, folyamatosan jelenti majd a küldetés előrehaladását „a vízipar átalakításáról, a vízgazdálkodás új normatív megközelítésénekkialakításával, aminek célja, hogy a vízgazdálkodás a magánszektor kezébe kerüljön.
A magát Vízforrás Csoportnak (Water Resources Group – WRG) nevező együttműködés, amelyet a Nestlé elnöke, Peter Brabeck-Letmathei vezet, már ki is szemelte az első célországokat, amelyek Mexikó, Jordánia, India és Dél-Afrika, hogy elsőként ezekben „alakítsák ki és teszteljék a kormányzási folyamatokat,” hogy a vízipar privatizálása minél egyszerűbben és jövedelmezőbben mehessen végbe. Az a tény, hogy a csoport a nyilvánosság kizárásával indult, és, hogy a Világbank nem volt hajlandó kommentárt fűzni az eseményhez, kihangsúlyozza mennyire ellentmondásos vállalkozásról van is szó, és ezzel a csoport alapítói nagyon is tisztában vannak.
A kognitív disszonancia ennél már nem is lehetne hangosabb,” nyilatkozta Kelle Louaillier, a Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás (Corporate Accountability International) ügyvezetője. „Egy globális vízgazdálkodási válság közepén járunk, amit sikertelen privatizációs projektek hada szegélyez. Ez a fejlesztési intézmény agresszívan előtérbe helyezi egy szűk ipari érdekcsoport hasznát a szegények rovására.”
Vállalati Felelősségre Vonás szervezet szerint a WRG és szövetségesei a bolygónkat elnyomó banki ideológia és pénzügyi gyakorlat kinövése. A Világbank vállalati befektetési ága, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC), amelynek székhelyén működik a WRG is, lassan harminc éve szponzorálja a vízforrások privatizálását az egész világon, és saját tőkéje mellé milliárdokat kalapozott össze más bankoktól a projekt finanszírozására.
A Világbank jelentései szerint az IFC által jóváhagyott vízügyi szerződések 34%-a veszélyben van, illetve már felmondásra került, így a vízgazdálkodás számít a Világbank által finanszírozott infrastruktúra szektorok közül a legsikertelenebbnek. Áprilisban az IFC megfelelőségi ombudsmanjának jelentése szerint az IFC által szponzorált szektorok kapcsán érkezett panaszok 40%-a a vízgazdálkodással volt összefüggésben.
Ennek ellenére a Világbank továbbra is a vízprivatizáció elsőszámú ügynökeként jár el és hosszú távú ideológiai elkötelezettséget mutat a közszolgáltatások és közjavak vállalati felügyeletének megszerzése iránt, abban a hitben (vagy azzal az ürüggyel), hogy ez magasabb fokú hatékonysághoz vezet. A Világbank közvetlenül érdekelt a magán vízpiac kiterjesztésében. Transznacionális vízügyi társaságok tőkebefektetőjeként, a Világbank saját nyeresége közvetlen összefüggésben van magánszektorbeli ügyfeleinek sikerével, akik busás nyereséget remélnek a vízszolgáltatások és vízipari termékek felügyeletétől. A Bank saját pénzügyi befektetései a világ vezető vízügyi privatizáló társaságaiban egyértelmű összeférhetetlenséget jelent, méltánytalan előnyhöz juttatva a vállalati érdekeket. Ugyanez elmondható a kormányokkal való együttműködéséről is, ahol ugyanezek az intézmények komoly díjazásért töltik be a tanácsadó szerepét és a tanácsuk eredményeként létrejövő ügyletekkel saját portfoliójukat támogatják.
Vinay Baindur és a rendszer hasonló kritikusai szerint ez a Világbank, a kormányok és a magánszektor közötti új együttműködés „tripla partneri kapcsolatot teremt a nyereség növelése érdekében.”
A WRG támogatás elnyerése érdekében a célországokban a pályázó projektnek „tevékenységük részeként fel kell mutatniuk legalább egy magánszektorbeli partnert.” Az, hogy a bankok ilyen feltételeket támasztanak kölcsöneik fejében nem új keletű jelenség. A demokratikus folyamatokkal szöges ellentétben álló vízgazdálkodási módszereket követelnek minden országtól, aminek az az eredménye, hogy az emberek elveszítik a vízhez való alapvető jogaikat.
A Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás lerántotta a leplet erről a titokban elindított kezdeményezésről. A szervezet kampányt indított a víz kisajátítása ellen és követeli, hogy az IFC szüntesse meg a víziparral kapcsolatos szerződéseit, befektetéseit, beleértve a WRG és hasonló szervezetek támogatását.















Az orosz elnöki poszt kihívója közös valutát akar az Unióval



Forrás: Yahoo News
Mihail Prokhorov, Oroszország harmadik leggazdagabb embere
Az orosz milliárdos, Vladimir Putyin miniszterelnök kihívója a márciusban sorra kerülő választáson az orosz elnöki posztért, csütörtöki nyilatkozatában kijelentette, hogy minden erejével támogatni fogja az Európai Unióval közös valuta bevezetését Oroszországban, hogy megválasztása esetén felszabadíthassa az ország politikai színterét. 
Mihail Prohorov, a New Jersey Nets kosárlabdacsapat 80%-os tulajdonosa, a Live Journal nevű blogjában közzétett választási platformjában nem részletezte, hogyan kívánja elérni a kitűzött célt, az „eurón és a rubelen alapuló globális valuta bevezetését,” azt azonban megígérte, hogy Oroszországot integrálni fogja a „Nagy Európába.”
A 46-éves üzletember, aki a fém-, bank és médiaiparból szerezte 18 milliárd dollárra becsült vagyonát, megválasztása esetére azt is megígérte, hogy feloszlatja a csalás gyanújával megválasztott jelenlegi parlamentet és decemberben megismételteti a parlamenti választásokat.
Prohorov maga is részt vett a múlt hétvégi százezres tüntetésen, ami a legnagyobb tömegmegmozdulás volt Oroszországban a Szovjetunió bukása óta.
Prohorov, még a parlamenti választások előtt, egy liberális pártot is alapított, elvileg a Kreml hallgatólagos beleegyezésével, később azonban, szintén a Kreml nyomására kénytelen volt felhagyni a kezdeményezéssel.
Egyes megfigyelők úgy gondolják Porhorov egyenesen a Kreml jóváhagyásával csatlakozott az elnökválasztási versenyhez, hogy ezáltal megbékéltesse a parlamenti választások miatt feldühödött szavazókat, az igazi verseny látszatát keltve. Prohorov maga is beismerte, hogy a Kreml ki akarja használni személyét, de kijelentette, hogy kitart saját taktikája mellett és igazi változásokat remél esetleges sikerétől.
Prohorov azt is megígérte, hogy lazítani fog a politikai élet feletti egyeduralmon az országban, amit jelenleg Putyin vaskesztyűvel tart kézben, megreformálja a korrupcióval átitatott igazságügyi rendszert és eltörli az igen népszerűtlen kötelező katonai szolgálatot, és 100%-ban hivatásos katonaságot hoz létre.
Ideje megérteni, hogy az ország sikere nem a kitermelt szén, olaj vagy fa mennyiségén múlik, hanem egy emberi értékeken alapuló és a törvények által védett rendszeren,” nyilatkozta.
Irányelveimet az orosz hagyományokra fogom építeni, amelyek eddig csak az orosz irodalomban léteztek. Itt az ideje, hogy a politika és a közélet részévé váljanak.”
A zsidók próbálkoznak, de Putyin nem hülye. Nyista természeti kincsek nyista zsidó uralom , nyista próbálkozás, csak a háborús rablás marad, de az a zsidókra nézve halálos.






Orosz-német szövetség menti meg Európát?



Forrás: RT.com
Az európai válság egyre mélyül. Igor Panarin író és politológus szerint Európa megmentésének és az egység helyreállításának legcélravezetőbb módja az orosz-német szövetségben rejlik.
Ahogyan azt számos szakértő megjósolta, az Európai pénzügyi válság egész Európára átterjedt. A francia leminősítés kilátásba helyezésével szertefoszlott a remény, hogy a térség két legerősebb hatalma képes lehet külső segítség nélkül kihúzni az uniót a bajból. Jelenleg Németország az európai egység egyedüli reménysége.
Az ember azt gondolta volna, hogy a szorosabb európai integráció elegendő lesz a válság elkerüléséhez. Az integrációs folyamat 60 évvel korábbi indulása óta egészen mostanáig úgy tűnt, hogy Európa mindössze egyetlen lépésre van az igazi birodalmi egységtől. Erre engedett következtetni, hogy a legtöbb európai ország különösebb ingadozás nélkül elfogadta a közös fizetőeszköz bevezetését, aminek alapját a német márka jelentette. Az egységes európai gazdaság látszólagos kezdeti sikerei ellenére 2011 újabb globális válságot hozott és rávilágított mennyire sebezhető az európai egység.
Mostanra egyértelművé vált, hogy az euró összeomlásának legnagyobb vesztese Németország lenne, éppen ezért Berlin számára a közösségtől való eltávolodáshoz képest kedvezőbb megoldásnak tűnik a bajba jutottak kimentése, még ha nem kívánt áldozatokkal jár is. Németország számára az euró és az európai integráció megmentése illetve megerősítése egyet jelent a túléléssel, mivel az egységes valuta és a közös piac összeomlása katasztrofális hatással lenne a német gazdaságra.
Azonban Németország egy erős szövetséges nélkül nem lenne képes megmenteni Európát. Franciaországra már nem igen számíthat, hiszen jelenleg saját gazdaságának megmentése és az összeomlás elkerülése is elég nagy falat Sarkozy csapatának. Az egyetlen járható útnak az Oroszországgal való szövetség látszik. Oroszország és Németország, a két európai nagyhatalom, egy közös akcióterv segítségével azonban már megbirkózhat a kritikussá vált helyzettel.
Első hallásra excentrikusnak tűnhet az elképzelés, de figyelembe véve, hogy az európai pénzügyi válság elhárítására tett minden eddigi kísérlet kudarcba fulladt, egyértelmű előnyökkel járhat egy ilyen próbálkozás. Egy orosz-német szövetség igen komoly segítség lehet a globális válság leküzdésében.
A német-orosz együttműködés hosszú múltra tekint vissza, és könnyen új életre kelhet napjainkban, annál is inkább mivel az elmúlt év gazdasági fejleményei tökéletes ürügyet szolgáltatnak rá, Európa megmentőinek hálás szerepét osztva a két potenciális szövetségesre.
Hitler lánya is próbálkozik a negyedik birodalom összehozásával , az ítélet nincs kisemmizés nincs kirablás , nincs itt semmi keresnivalótok, nem kaptok a természeti erőforrásokból, ti rabló haramiák. És különben is Oroszországot még senki nem győzte le a saját földjén.




Összeesküvés elmélet megerősítve: a bankárok tényleg a világot akarják



Forrás: Examiner.com
Árnyékkormány
Az egyik legrégebbi és legtöbb ember számára ismert összeesküvés elmélet, miszerint létezik egy globális elit, amelynek legfőbb vágya a világ feletti teljes gazdasági és társadalmi uralom megvalósítása egy központi kormányon keresztül, többszörös megerősítést nyert az elmúlt hetek során. 
November 24-én az elmélet kendőzetlenül bújt elő az árnyékból, amikor az Európai Központi Bank egyik vezetője felszólította az eurózóna tagállamokat, hogy adják át függetlenségüket a Gazdasági és Monetáris Uniónak, fiskális, szerkezeti és gazdaságpolitikai kérdésekben.
Ahogyan arról korábban is írtunk, José Manuel González-Páramo a következőket nyilatkozta:
Nem engedhetjük teljesen át a pénzügyi kormányzást a pénzpiacoknak. Az eurózóna a világ második legnagyobb monetáris régiója és nem támaszkodhat teljes mértékben a hitelminősítők véleményére és a piacok hangulatára. Megelőző és lineáris jellegű gazdasági kormányzásra van szükség és ez még inkább kiemeli mondanivalóm lényegét: az eurózóna legfontosabb feladata egy sokkal átfogóbb gazdasági kormányzás bevezetése.
Ez még szorosabb gazdasági és pénzügyi integrációt jelent az eurózóna számára és szükségessé teszi a szuverenitás átengedését a Gazdasági és Monetáris Unió szintjére, fiskális, szerkezeti és pénzügyi szabályozások kérdésében.”
Ahhoz, hogy egy eseményt vagy megközelítést összeesküvésnek nevezhessünk léteznie kell egy több egyén vagy koalíció által elfogadott tervnek, ami a szóban forgó cél elérésére irányul. A közelmúltban több olyan kulcsfontosságú esemény is történt, ami megfelel ennek az előfeltételnek. Ezek közül a legfontosabb egy nemzetek felett álló bankhatóság felállítása.
Görögország és Olaszország első emberinek leváltása lehetővé tette, hogy helyüket a banki elit tagjai vegyék át. Görögországban Lucas Papademos, a görög jegybank volt elnöke, az Európai Központi Bank volt alelnöke, a bostoni Fed korábbi vezető közgazdásza, Olaszországban pedig Mario Monti, a Goldman Sachs nemzetközi ágának vezetője vették át az irányítást. Mindketten tagjai a Trilaterális Bizottságnak és a Bilderberg csoportnak.
Egy másik hasonló kategóriába sorolható esemény a Vatikánnal kapcsolatos, amelybejelentette, hogy támogatja egy globális pénzügyi felügyelő testület vagy központi bank felállítását, természetesen az emberiség javát tartva szem előtt.
Miközben az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetői különböző megoldásokat kínálnak a válság leküzdésére, egy fontos igazságot rendre elfelejtenek megemlíteni nyilatkozataikban: Az adósnak mindig a hitelező parancsol. Amerika immár 15 000 milliárd dollárral tartozik a bankoknak és más államoknak, míg az Európai Unió országai összesen 30 000 milliárd dollár adósságot halmoztak fel, megkönnyítve a bankkartellek dolgát a gazdasági hatalomátvételnél. Könnyen lehet, hogy az idő eljött, amikor az eddig ismeretlen erők előmerészkednek az árnyékból és nyilvánosan is magukhoz ragadják a hatalmat a szuverén államok rovására. Az újesztendőben minden bizonnyal komoly, az egész világra kiható változásoknak nézünk elébe.
Csak hogy mi nem akarunk kamatrabszolgák lenni, inkább legyilkoljuk azt a 300 családot, azt a 6000 főt aki kirabolta az emberiséget.










Összehangolt jegybanki mentőakció: a pénz szaga



Forrás: The Daily Bell
A New York Times a következőket írja a jegybankok összehangolt likviditásnövelő akciójáról:
A jegybankok összefogtak az adósságváltás enyhítése érdekében. … Az amerikai Fed, számos más jegybankkal összefogva szerdán a pénzrendszer megsegítése mellett döntött, növelve a dollárcímletű pénzek rendelkezésre állását az Egyesült Államokon kívüli országokban, az európai adósságválság miatti egyre növekvő aggodalomra reagálva. A bankok bejelentették, hogy a külföldi országok az eddigihez képest fél áron vehetnek kölcsön dollárban saját központi bankjaiktól a Fed által biztosított összegből. A kölcsönök a korábbi 2012 augusztusi határidő helyett 2013 februárig állnak rendelkezésre. „Az intézkedések célja enyhíteni a pénzpiacokra nehezedő nyomást és ezáltal megkönnyíteni a kiskereskedelmi hitelek folyósítását is a gazdasági tevékenységek élénkítése érdekében,” áll a Fed nyilatkozatában.
Az emberek felé közvetíteni kívánt üzenet lényege: „Hála az égnek, itt a megmentősereg!”
Mint tudjuk ez a hatalmi elit elsőszámú és legfontosabb üzenete a társadalom számára: a pénz hatalma erős, amivel mi mesterien bánunk mindenki javára. A „rendszer” nem inoghat meg vagy bukhat el. Egy kicsit sem.
Tegyük fel magunknak a kérdést: kinek a rendszeréről is van szó?
Nem azé a hárommilliárd emberé, aki napi 1 dollárból próbál megélni, túlélni. Nem a nyugati országokban élő hajléktalanoké és nem is az éhező gyerekeké. Nem az alkalmi munkából élő millióké és nem a londoni utcazenészeké. De még csak nem is az Afganisztánban harcoló amerikai tengerészgyalogosoké.
Ez a rendszer kizárólag a hatalmi elit számára jó. Az ő tulajdonuk. Ők működtetik, saját igényeik szerint. Hogyan kételkedhet valaki a hatalmi elit létezésében, amikor a fent leírt látványosság az orrunk előtt történik? Íme, még néhány szemelvény a cikkből:
A Wall Street-en a tőzsde 9 óra 30 perces nyitásakor, másfél órával a bejelentést követően, szárnyalni kezdtek a részvények. A Standard & Poor’s 500-as részvényindexe 3,2%-kal, míg az európai tőzsdék átlag 4%-kal emelkedtek a kereskedés késői óráiban.
A lépés egyértelműsítette, hogy a szabályozók egyre aggasztóbbnak tartják az adósságválság hatására a pénzintézetekre nehezedő nyomást. Különösen az európai bankok számára egyre nehezebb kölcsönhöz jutni a megszokott forrásokból.
Janet Yellen, a Fed alelnöke keddi beszédében kihangsúlyozta „a nemzetközi együttműködési politika megerősítésének fontosságát” hozzátéve, hogy „a globális gazdaság különösen nehéz kihívásokkal küzd.”
A rendszer NEM küzd különösen nehéz kihívásokkal. Az elit belterjes, korrupt jegybanki rendszere küzd különösen nehéz kihívásokkal. Ez történik, amikor éveken keresztül a semmiből állítanak elő pénzt. A gazdaság addig torzul, míg végül összeomlik. A világ efelé tart jelenleg.
A pénzügyi zsonglőrök egy ideig még a levegőben tudják tartani a labdákat, de előbb-utóbb lepotyognak a földre. Mi a megoldás? Az elit úgy gondolja, hogy még több pénzzel újrakezdhetik a zsonglőrködést, de az idő és a rendelkezésre álló labdák száma fogy.
A legtöbb média a tőzsdék „szárnyalásáról” beszélt tegnap az intézkedés hatására. Ki az, aki ma azt gondolja, hogy a világ nagy tőzsdéi nem egy maroknyi ember akaratának engedelmeskedő eszközök csupán? Ez nem kapitalizmus, hanem merkantilizmus.
Ez a néhány elképzelhetetlenül gazdag család, amely a világ jegybankjait (és az azokat elvileg felügyelő kormányokat) működteti, el akarja hitetni velünk, hogy a beavatkozás a javunkra történt. Van nekünk bármi érdekeltségünk ebben a jelenlegi rendszerben?
Rendszernek is alig nevezhetjük már. Közelebb állunk a valósághoz ha „szabadpiacnak” álcázott parancsra irányított gazdaságról beszélünk. Olyan rendszer ez, ami megbünteti a tömegeket, hogy egy maroknyi ember hatalmon maradhasson.
Ez a rendszer mesterséges, a kis vállalkozásokat tönkretevő, az emberek otthonait elorozó üzleti periódusokat hoz létre. Megbünteti azokat, akiknek nincs elég pénze a nehéz idők túlélésére. Olyan rendszer ez, ami először arra ösztönöz, hogy vegyél kölcsön a folyamatosan elértéktelenedő valutából, majd éhhalállal fenyeget, ha elfogy a pénzed az üzleti periódus irányváltásakor.
Az elit nem menti meg a rendszert. Mindössze felszínen tartja még egy darabig, amíg befejeződnek az új világrend színrelépésének előkészületei. Ez persze kockázatos vállalkozás, mert komoly káoszra van szükség a kívánt hatás eléréséhez.
A káoszkeltés is folyamatban van jelenleg. A rendszer összeomlása közben pedig a hatalom konszolidálása folyik. Ilyen összehangolt jegybanki lépésről még nem hallott a világ! Ki szervezi? Mikor folytak az intézkedést engedélyező tárgyalások? Közületek valaki részt vett rajtuk, vagy hallott valamit felőlük? Mert mi nem. Nekünk nem szóltak.
A világkormány felállítása e sorok írása közben is folyik. Az elit most is a hatalom összpontosításán ügyködik a rendszer megmentésének zászlaja alatt. Ezt a rendszert nem érdemes megmenteni és nincs a világon annyi pénz, ami képes lenne rá.
A mostani, több tízezer médium által örömujjongással fogadott intézkedés sem elég erre. Az elit tisztában van ezzel és a lépést csupán fékezésnek szánta. Szerintünk a felmentő sereg következő állomása az elit egyik legkedvesebb területe lesz…
A HÁBORÚ…
Sokszor mondtuk már, hogy az Internet forradalomnak köszönhetően az elit kénytelen változtatni taktikáin. Nehéz félelemkeltéssel manipulálni a tömegeket, amikor egyre többen jönnek rá, mi is történik valójában.
Ebből kifolyólag az elit némelyik kampánya nem olyan hatásos, mint amilyenre számítottak. Különösen a hiány kampányok, mint a globális felmelegedés vagy az olajcsúcs esetében. Az elit kénytelen keményebb, kézzelfogható eszközökhöz nyúlni: rendőri intézkedéseket, drákói törvényeket, stb. alkalmaznak, amelyek célja az emberek megfélemlítése, nehogy áttörjék az időközben köréjük épített globális kormányzás falait.
Sikerülni fog nekik? Nehéz hétmilliárd embert rákényszeríteni valamire, amikor tudják, hogy erőszakkal terelik őket az ellentétes irányba.
Az elit azonban nem adja fel könnyen. Hozzászoktak a hatalomhoz és úgy gondolják, hogy joguk van hozzá. Új taktikákat, új elterelő hadműveleteket, új zűrzavarokat próbálnak ki. Saját szervezeteik vannak erre a célra, mint például a társadalmi mémek gyártásában utánozhatatlan Tavistock Intézet.
A kommunikációs forradalmak azonban hatalmas erők megmozgatására képesek. Ami a Guttenberg nyomda idejében történt akkor régen, ma megismétlődik. Legalábbis úgy tűnik. Nincs az a provokációból, megtévesztő vagy elterelő szándékkal kirobbantott tüntetés vagy akció, ami megállíthatja.
Ezért gondoljuk, hogy a következő állomás valamilyen háború lesz. Háború, aminek azon a bizonyos maroknyi családon kívül ismét csak vesztesei lesznek. Ezért nem vagyunk túl izgatottak a jegybankok mostani pénzosztási akciója miatt. Sokan pezsgőt bontanak. Mi inkább várunk.
Érezni, ahogy a rothadó rendszer bűze szétárad a levegőben. Sajnos lehet, hogy nemsokára ez már a háborúban elesett tetemek szaga lesz.









Banki hatalomátvétel Európában



Forrás: Infowars.com

Az összeomlást előidéző pénzügyi terroristák most az EU adósságválság megmentőiként díszelegnek

Lucas Papademos, Mario Monti és Mario Draghi
Ahogyan arra jó ideje figyelmeztettünk, ugyanazok a pénzügyi terroristák, akik a gazdasági összeomlást előidézték most a válságot kihasználva a gazdaság megmentőiként tetszelegnek, miközben egy igazi banki puccsot felügyelnek a Goldman Sachs beépített emberivel az élen, akik mostantól Olaszországot és az Európai Központi Bankot is irányítják.
A puccs célja egy európai szuperhatalom létrehozása az euró adósságválságát kihasználva, hogy a mostanáig megmaradt kevés szuverén hatalom is Brüsszel teljes fennhatósága alá kerüljön. A globalisták elindították a folyamatot, saját kezűleg jelölve ki a választás nélkül kinevezett személyeket a görög és olasz miniszterelnöki posztra.
Silvio Berlusconi Európa Gaddafi-ja volt. Utálatos természete ellenére Berlusconi igazi akadályt jelentett a bankpuccs számára, így rövid úton megszabadultak tőle, de nem a nép akaratából, hanem a piacot irányító bennfentesek manőverezésének segítségével.
Hétfőn úgy tűnik a befektetők kollektív döntést hoztak arra vonatkozóan, hogy nem szeretnék Berlusconit a harmadik legnagyobb európai hatalom élén látni, ami kritikus magasságba repítette Olaszország hitelkamatait. A hét végére, nemcsak Berlusconinak fellegzett be, hanem a demokratikus választás lehetőségének is. A piacok döntöttek, mégpedig úgy döntöttek, hogy nincs szükség választókra. „Az országnak reformokra nem választásokra van szüksége,” mondta Herman van Rompuy, az Európai Bizottság elnöke pénteki római látogatása során,” írja Stephen Faris a Times-ban.
A Berlusconit leváltó volt EU biztos Mario Monti a tökéletes globalista beépített ember mintaképe. A Goldman Sachs tanácsadója, a David Rockefeller féle Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke és a Bilderberg csoport prominens tagja. Az elit biztosan számíthat rá a puccs következő lépése során, melynek lényege a hatalom további összpontosítása lesz azokban a kezekben, melyek a válságot előidézték.
Ezek ugyanazok a bűnözők, akik a pénzügyi katasztrófát előidézték. Ez olyan mintha egy rakás piromániást kérnénk fel a tűz eloltására,” írjaAlessandro Sallusti, a Berlusconi család tulajdonában lévő milánói Il Gornale lap szerkesztője.
Ehhez hasonlóan, napokkal azután, hogy George Papandreou, görög miniszterelnök kihirdette a népszavazást, kiadták útját, hogy helyét átvehesse az Európai Központi Bank volt alelnöke, a Harvard Egyetem professzora és a bostoni Fed korábbi vezető közgazdásza, Lucas Papademos.
Papademos és Monti pontosan azért kerültek választás nélkül pozícióikba, hogy főnökeiken kívül senkinek ne tartozzanak közvetlen számadással, ami újabb bizonyítéka az Európai Unió demokráciaellenes és diktatórikus alapjainak.
Említettük már az eurózóna összeomlására figyelmeztető retorika erősödését, ami nem egyéb, mint a hatalom további összpontosítását célzó újabb húzás.
És igen. Ma már az Európai Központi Bankot az eurózóna és azon belül Olaszország, Franciaország és Spanyolország megmentőjeként üdvözlik.
Na és ki lett megmentőnk, az Európai Központi Bank legújabb elnöke? Nem más, mintMario Draghi, a Goldman Sachs korábbi alelnöke. Látjuk már a trendet?
A mentőcsomaghoz kötött feltételek természetesen pont azt a célt fogják elérni, amit az eurokraták elterveztek: egy szorosabb politikai uniót, ahogyan Angela Merkel, német kancellárasszony éppen tegnap nyilatkozta. Ez pedig nem egyéb, mint egy európai szuperhatalom, ami a maradék szuverenitásuktól is megfosztja Európa nemzeteit.
Az egész EU adósságválság nem egyéb, mint a már fent is említett banki államcsíny, melynek célja a hatalmat azoknak a kezébe juttatni, akik a válságot 2008-ban a hitelek hirtelen megvonásával elindították.
A lufit kidurrantó csalók most a világ megmentőinek szerepét játsszák, akik elhozzák a szabadítást, ha Európa nemzetei hajlandók átadni a hatalmat a választás nélkül kijelölt brüsszeli diktátoroknak.









Az eurózóna hamvaiból emelkedhet fel az új európai birodalom



Az eurózóna válsága és várható összeomlása az európai (és a világ) hírcsatornáinak vezető híre a napokban. Sok ember tévesen azt feltételezi, hogy ez az euró végét és a tagállamok korábbi, de legalábbis egy saját valutához való visszatérést jelenti. Sajnos ennek nagyon kicsi a valószínűsége. Sokkal inkább az elittől megszokott „káoszból rend” elv újabb példáját láthatjuk. Az elitnek esze ágában sincs feladni az Európa egyesítésére és központosítására irányuló törekvéseit, sőt, a jelenlegi káosz kitűnő alkalom, hogy a jelenlegi eurózóna hamvaiból egy új „Európai Egyesült Államok” hatalmat hozzanak létre. Az elmúlt hónapok során Európán egyre inkább eluralkodott a pánik és a félelem. Az euró ólomként süllyed, súlyos pénzügyi gondokat hozva a kontinensre és az egész világgazdaságra. Az elit számára egy ilyen kiterjedt válság tökéletes alkalmat kínál egy új rendszer bevezetésére. Megoldásként pedig nem a régi rendszerhez való visszatérést, hanem az eddiginél is sokkal szorosabb integrációt és központosított hatalmat fognak felajánlani.
Az „Európai Egyesült Államok” csak egy kitalált név, de igen jól szemlélteti a körvonalazódó új birodalom lényegét.
Az elit azzal is tisztában van, hogy Európa országai és lakosai csak végső kétségbeesésükben fogadnának el egy ilyen megoldást. A színpad készen áll a mindent elsöprő válság elindítására. A fővonalas média mindent megtesz, hogy előkészítse a hangulatot és tudtára adja az embereknek, hogy a válság elkerülhetetlen, megoldás pedig nincs a láthatáron. A megoldás nem látható, mert ha előre elárulnák, milyen megoldásban gondolkoznak, tervük könnyen kudarcba fulladhatna.
Telegraph a következőket írja:
Az eurózóna összeomlása egy pillanat alatt elsöpörné az európai gazdaság felét, a 30-as évek világgazdasági válságához hasonló nyomorba taszítva a kontinenst, figyelmeztetett az Európai Bizottság elnöke.”
[Értjük az üzenetet? Eurózóna, azaz egyesült Európa nélkül a nyomor vár ránk.]
Egyes lapok már pénzügyi armageddonról írnak:
A válság kezelhetetlenné válása miatt a politikusok tegnap este már az eurózóna feloszlásának előkészületeiről beszéltek.
Miközben az államkincstár és a brit pénzügyi vezetők a válságnak Angliára kifejtett hatásait próbálták mérsékelni, David Cameron arra figyelmeztetett, hogy eljött a közös európai valuta „igazságának pillanata”.
Vince Cable, gazdasági miniszter ennél is messzebb ment és valóságos pénzügyi „Armegaddonról” beszélt, miközben a brüsszeli vezetőség a teljes káosz elszabadulására figyelmeztet.”
Sokaknak nehéz elhinni, de az elit kifejezetten várja az eurózóna teljes összeomlását.
Miért?
Egyszerű. Az összeomlás végre lehetővé tenné számukra a mindig is tervezett új rendszer bevezetését. Egy pénzügyi válság, akármilyen nehézségeket hoz is, csak átmeneti állapot, az általuk megálmodott „új Európa” viszont reményeik szerint kiállja majd az idő próbáját.
Egyre több hír jelenik meg a Nicolas Sarkozy és Angela Merkel által titokban felvetett új, sokak által kétsebességesnek nevezett eurózónáról, amelynek csak az erősebb gazdaságok lehetnének tagjai.
Telegraph a következőket írta erről a napokban:
Franciaország terveket sző egy külön eurózóna felállítására, amely saját egyezménnyel, parlamenttel és központtal rendelkezne. Egy ilyen lépés jelentősen gyengítené az Európai Unió erejét.”
A fenti cikk egy másik passzusa megpróbálja felkészíteni az olvasót a végső megoldás elfogadására, ami „megerősítené az eurózóna tagállamok közötti kapcsolatot”:
A feltételezések szerint Franciaország és Németország célja a kezdeményezéssel az eurózóna tagállamok közötti egység megerősítése, új adókon és jogi intézkedéseken keresztül, hogy megakadályozzák a túlzott mértékű eladósodást és költekezést.”
Amit ezek a cikkek nem mondanak ki, hogy hosszú távon Franciaországnak és Németországnak esze ágában sincs bárkit is kihagyni a szövetségből. Azt akarják elérni, hogy félelmet keltsenek a „gyengébb” országban és azt éreztessék velük, hogy kimaradnak a „buliból”, hogy nem lehetnek része az elit klubnak és ezáltal rákényszerítsék őket a szorosabb európai integráció és az általuk előterjesztett új szabályok elfogadására.
Emlékezzünk majd vissza ezekre a sorokra! A pénzügyileg gyenge lábakon álló országok, Olaszország vagy Görögország például, előbb vagy utóbb ugyanúgy része lesznek az új „gazdasági blokknak”.
Mielőtt ez megtörténhet, a vezetők hagyni fogják, hogy az adósságválság lefusson és megtegye a kívánt hatást. Az euró valószínűleg soha nem látott mélységekbe süllyed és egy rövid időre káosz uralkodik majd Európán.
Egy nemrégiben megjelent cikk aCrackerjack Finance oldalán tökéletesen összegzi az eurózóna problémájának lényegét:
Mára egyértelművé váltak az eurózóna szerkezetének gyengeségei. Egy 17 szuverén tagállamból álló csoport úgy döntött, hogy egységes valutát vezet be, a monetáris politika irányítását pedig átadja egy közös központi banknak. Ugyanakkor a 17 szuverén ország egymástól teljesen eltérő erényekkel, iparral, adósságszinttel, költségvetési hiánnyal, munkaügyi szabályokkal és adózási törvényekkel rendelkezik. Figyelembe véve a különbözőségeket, kész csoda, hogy az eurózóna képes volt jelenlegi formájában egy teljes évtizedig fennmaradni.”
A nemzeti valutákhoz való visszatérés helyett azonban az elit egy még szorosabban integrált birodalmat akar.
Guardian egyik cikke Angela Merkel-t idézi:
Angela Merkel, német kancellárasszony elmondta, hogy a helyzet igen kellemetlenné vált és a politikai integrációs folyamat felgyorsítására szólította fel az eurózóna tagállamokat. ’Eljött az új Európa megszületésének ideje,’ mondta. ’A világ sebesen változik, tehát készen kell állnunk, hogy szembenézzünk a kihívásokkal. Ehhez több kell Európából, nem pedig kevesebb!’”
Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke még merészebben nyilatkozott:
Az Európai Bizottság elnöke, Jose Manuel Barroso a legújabb olasz válság kibontakozásával felszólította az EU országokat, hogy „egyesüljenek, vagy fogadják el a megsemmisülést.” „A gazdasági és geopolitikai rend fundamentális változásainak vagyunk szemtanúi, ami arra a meggyőződésre juttatott, hogy vagy egyesült erővel haladunk előre vagy darabokra esünk. Átalakulás hiányában Európára a hanyatlás vár. Ez egy döntő pillanat. Vagy egyesítjük erőinket vagy elfogadjuk a megsemmisülést,” mondta Barroso.”
A cél elérése és a folyamat elindítása érdekében az elit által megálmodott egyesült Európa iránt elkötelezett politikusokat ültetnek a kulcsfontosságú pozíciókba Európa szerte.
Olaszországban Berlusconit Mario Monti, egy gazdasági szakember követi majd. (Berlusconinak sok mindent elnézett az elit, de amint az eurót és az eurózónát kezdte kritizálni sorsa megpecsételődött.)
Monti a Yale egyetemen szerezte diplomáját, az Európai Bizottság tagja és a Trilaterális Bizottság európai ágának elnöke, mellesleg a Bilderberg csoport tagja.
Görögországban George Papandreou helyére Lucas Papademos kerül.
Papademos a Harvard Egyetemen végezte tanulmányait, korábban a görög központi bank elnöke és az Európai Központi Bank alelnöke, valamint a bostoni Fed vezető közgazdásza volt. Papademos szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak.
Nem figyelemre méltó, hogy az elitista szervezetek tagjai egymás után jelennek meg a legfontosabb pozíciókban?
Milyen is lesz ez az új Európa? A Daily Mail cikke a „Negyedik Birodalom felemelkedéséhez hasonlítja Németország európai térnyerését” és a következő igen megdöbbentő megállapítást teszi a mélyebb gazdasági integrációt illetően:
Ez a szuverenitás teljes elvesztését jelentené azokban az országokban, melyek egykor a Harmadik Birodalom vasökle alatt léteztek 70 évvel ezelőtt.
Ne legyenek kételyeink a pénzügyi uniót illetően. Az új pénzügyi rendszer közös gazdaságpolitikát, egységes adórendszert, egységes társadalombiztosítási rendszert, közös adósságot, egyesített gazdaságot és egyetlen, közös pénzügyminisztert jelent, és valamennyi német.
Nem hangzik túl jól. Az elit azonban ezt akarja. Mint mindig, a cél most is még több hatalmat szerezni.
Egyelőre Európa lakossága nem akarja ezt az új európai „valamit”. Ezért van szükség még több káoszra, bizonytalanságra és félelemre.
Ezért biztos, hogy összeomlás jön.
Az elit reményei szerint a válság után létrejöhet mindenkori álmuk: egy olyan új, szorosan integrált európai birodalom, amilyet a világ az ókori Róma bukása óta nem látott.






Lehetséges, hogy valójában egyetlen szuper-társaság irányítja a globális gazdaságot?



Forrás: Daily Mail

A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-át felügyeli

1318 transznacionális társaság alkotja a globális gazdaság magját - a vonalak az egyes társaságok között a tulajdonrész meglétét jelzik
A Zürichi Egyetem által végzett kutatás „bebizonyította”, hogy egy bizonyos cégekből, főleg bankokból álló csoport óriási hatalommal rendelkezik a világ gazdasága felett. A tanulmány a világ 43 060 transznacionális vállalatát és az azok közötti tulajdonosi hálózatot vizsgálta. Ennek alapján felállították a globális gazdaság magját alkotó 1318 vállalatot feltüntető „térképet”.
A kutatás megállapította, hogy a csoporton belül 147 vállalat egy szuper-egységet alkot, ami a csoport vagyonának 40%-a felett rendelkezik. Valamennyien tulajdonosai egymás cégei egy részének vagy teljes egészének. Ezek közül a legtöbb bank, a legnagyobb 20 között a Barclays és a Goldman Sachs is szerepel. A szoros kapcsolat ugyanakkor azt jelenti, hogy ez a hálózat rendkívül sérülékeny is egyben.
Tulajdonképpen a cégek kevesebb, mint 1%-a irányítja az egész hálózat 40%-át,” mondja James Glattfelder, a zürichi Svájci Állami Intézet komplex rendszerelméleti kutatója, a PLoS One folyóiratban hamarosan megjelenő tanulmány társszerzője.
A tanulmányban leírt egyes feltételezéseket kritika is érte, például, hogy a tulajdonrészt a csoport feletti hatalommal, irányítással teszi egyenlővé. A svájci kutatóknak azonban nincs miről vitatkozni, ők csupán a természetben megtalálható rendszerek modellezésére használt matematikai képleteket alkalmazták a világgazdaságra, a 37 millió társaság és befektető adatait tartalmazó Orbis 2007 adatbázisból származó információk felhasználásával.
John Driffil, a University of London közgazdásza, makrogazdasági szakértő, a New Scientist magazinnak elmondta, hogy a tanulmány értéke nem abban rejlik, hogy megállapítja, kik is uralják a világgazdaságot, hanem abban, hogy fényt derít a világ legnagyobb cégei között fennálló szoros kapcsolatokra.
A 2008-as gazdasági összeomlás megmutatta, hogy az ilyen szoros egybefonódott hálózatok rendkívül sérülékenyek lehetnek. „Ha egy cég bajban van, a probléma továbbterjed,” mondja Glattfelder.
A kutatás még további elemzéseket igényel, de az eredmények rendkívül hasznosak lehetnek a globális vagyonhálózat gyenge pontjainak feltárásában és a jövőbeli katasztrófák megakadályozásában. A összekapcsolódások megvizsgálása arra is rámutathat, hogy az összeesküvés elméletekkel ellentétben, a cégek nem a világ feletti uralomért, hanem üzleti okból csatlakoznak a hálózathoz. [A piramis alján nem tudják mi történik a piramis tetején - Szerkesztő] A 147 cég túl sok egyéni érdeket képvisel ahhoz, hogy igazi politikai hatalommal bírjon, bár az is igaz, hogy közös érdekből képesek egyként cselekedni. A piaci reformok támogatói nagy sajnálatára az egyik ilyen közös érdek pont a változások iránti ellenállás.









Rachman megmutatja Amerika végét




Forrás: The Daily Bell
A tagadás nem egy stratégia… Nemrég összefutottam egy nyugállományba vonult diplomatával, aki büszkén mesélte, hogy ő találta ki a „hanyatlás kezelés” kifejezést, ami az 1945 utáni brit külpolitika központi feladata volt. „Sok kritikát kaptam,” meséli, „de azt hiszem a kifejezés hűen kifejezi akkori feladatunkat és szerintem jól végeztük a dolgunkat.” Egy mai amerikai diplomata, pláne politikus, soha nem merne hasonló nyilatkozatot tenni. Sajnos. Ha Amerika képes lenne nyíltan belátni, hogy globális hatalmának vége, sokkal egyszerűbb lenne racionális vitát indítani a helyzet kezeléséről. – Gideon Rachman, Financial Times
A társadalom felé közvetített domináns üzenet: Nézzétek, Amerika süllyed! Nincs mit tenni, fogadjuk el a helyzetet. Ilyen előfordul időnként a történelem során.
A Daily Bell helyzetelemzése
Régen volt, amikor legutóbb felfigyeltünk Gideon Rachman valamelyik írására a Financial Times-ban. Rachman szerint Amerika hanyatlása egyszerűen elkerülhetetlen és nem a háborúra szomjazás és monetáris összeomlás eredménye. Úgy gondolja egyszerűen fordult a kocka.
A mi véleményünk természetesen eltér ettől. Szerintünk Amerika problémáit Amerika, vagy még inkább a központi bankokat hatalmukban tartó elit családok csoportja és a háborúkhoz és egyéb vállalkozásokhoz szükséges pénzt készségesen előállító segítőik hozták Amerikára, akik egyik legfőbb célja a személyes szabadságjogok eltörlése és egy általuk irányított világkormány felállítása.
Ki ez az ember, aki ilyen elkerülhetetlennek hangzó bizonyossággal beszél Amerika végéről? Gideon Rachman 2006-ig a globális felmelegedés, az Európai Unió és hasonló álügyek egyik vezető szócsövének, a Financial Times-nak a vezető külpolitikai tudósítója volt. Cikkei leginkább az amerikai külpolitikára, az Európai Unióra és a globalizációra koncentrálnak valamint egy blogot is vezet az FT.com weboldalán. 2008 decemberében „És most a világkormány” címmel megjelent posztját számos blogger, köztük Alex Jones is az elit világuralmi terveinek bizonyítékaként említette.
Az olvasottak alapján értelemszerű, hogy Rachman kiszámított terv szerint, konkrét céllal írja cikkeit. Feladatai közé tartozik kihangsúlyozni a hatalmi elit domináns üzenetét a társadalom számára: „Amerika aranykora véget ért és semmi értelme ezért bárkit is okolni vagy javító intézkedéseket hozni az elkerülhetetlen megakadályozására.”
Természetesen Amerika hanyatlásával azonos ütemben erősödik az internacionalizmus. Amerika lakossága nagyon is útjában állt a globalista terveknek, mert az Egyesült Államok a globális kormányzás szempontjából kulturálisan disszonáns. Az országra a republikánus kultúra jellemző, erős libertariánus (szabadságpárti) táborral.
Amerika nem Európa, bár az internetnek köszönhetően az európaiak is kezdenek felébredni és egyre többen látják az egységes világrend sötét felhőként fokozatosan rájuk nehezedő elnyomását.
Eddig nem sikerült elvenni a „vörös államok” (hagyományosan republikánus) lakosságának fegyvereit, és ez nem a próbálkozás hiányának köszönhető. Ez a populista tábor bizonyos fokig még mindig hisz az individualizmusban és Amerika kivételes státuszában, ami problémát jelent a világkormányt bevezetni kívánó elitnek. Így lesz érthető a Financial Times alapozó munkájának fontossága.
Amerika hanyatlása természetesen nem az újságírók munkájának eredménye. Az országot alapos jogi támadásokkal törték meg és kötötték béklyóba egyre bővülő és fölösleges törvények és rendelkezések hadával.
Amerika bukásában fontos szerepe volt központi bankjának, a sávos adózásnak, a hadseregnek és az informatikai-ipari komplexumnak, ami úgy tűnik minden állampolgárt, főleg a törvénytisztelő réteget, microchippel akar ellátni.
Rachman persze másként látja a helyzetet:
Az a hit, hogy Amerika vezető helyzete megdönthetetlen, tette lehetővé az adósságplafon megemeléséről szóló vitát, ami majdnem államcsődhöz vezetett. Az igazi párbeszéd hiánya miatt az amerikai közvélemény nem elég felkészült az új korszakra, így az emberek reakciója a hazai problémákra nem lesz higgadt, sőt nagyon is dühös és irracionális visszahatások várhatók.”
Ez az utolsó bekezdés sokat elárul. Az angloszféra elit, ahogy azt eddig is feltételeztük, tisztában van azzal, hogy mit szabadított a világra. A mai internetes korszakban világméretű manipulációik nem maradhatnak titokban és egyre több ember számára mutatkoznak meg téveszthetetlenül. Információhiány idején az emberek egyre inkább az Internet felé fordulnak, hogy megtalálják a problémák forrását.
Az elit mindenáron a világkormány hatalomra jutását akarja, ehhez pedig káoszra és még nagyobb válságra van szüksége. Azzal is tisztában vannak, hogy ilyen méretű nyomor megteremtésével óvatosan kell bánjanak, hiszen az egész visszaüthet rájuk.
A XXI. századot nem szabad összehasonlítanunk a XX. századdal. Az elit elveszítette a hatalmat a média felett [bár gőzerővel dolgoznak az Internet irányításán és korlátozásán is] és nem képes homogén üzenetet közvetíteni a tömegek felé. Soha nem volt tervük ennyire nyilvánvaló, mint most, így vigyázniuk kell, hogy a folyamat előrehaladtával nehogy túlzott mértékben vagy idő előtt tegyék irányukban ellenségessé az embereket.
A lényeg, hogy az elit irányított hanyatlást akar. Muszáj kordában tartaniuk a tömegeket, legalábbis egyelőre, miközben a globalizmus szakadéka felé hajtják őket, hogy a megfelelő pillanatban egyszerre lökhessenek le mindenkit.






Az európai adósságválság célja a politikai hatalom konszolidációja



Forrás: Activist Post
Amennyiben az eurozóna kettészakad, nehéz megakadályozni az egész unió kettészakadását. Az Európai Unió nélkül Európa nem lehet biztonságban.” – Jacek Rostowski, lengyel pénzügyminiszter
Hát igen. A félelemkeltéssel nem spórolnak az európai vezetők mostanában, miközben az újabb „válságot” a politikai hatalom konszolidációjára használják. Ez a jól bevált módszer most is működik és a pénzügyi és politikai vezetés nem is késlekedik bevetésével, hogy az Európai Egyesült Államok létrehozásához hiányzó hajlandóságot megteremtse. Mindezt természetesen az összeomlás elkerülése érdekében tett erőfeszítések nevében.
Az üzenet egyértelmű: még szorosabban központosított politikai és gazdasági hatalom nélkül az emberekre szenvedés vár.
Sajnos ez egy ígéret, nem pedig jóslat.
Mostanra egyértelművé vált, hogy az elejétől fogva ez volt a terv.
Egy valuta-unióhoz nagyobb politikai és gazdasági egységre van szükség. Ez a kezdetektől, a projekt 10-15 évvel ezelőtti indulásától egyértelmű volt,” nyilatkozta Luc Frieden, Luxemburg pénzügyminisztere.
Csakhogy nem minden ország sietett feladni szuverenitását és gazdasági függetlenségét, így szükség volt egy jó kis válságra, megtámogatva a szakértői kórussal, hogy a közvéleményt áthangolják.
Gerhard Schroeder, volt német kancellár már idejekorán nekilátott a terep előkészítésének, amikor az Európai Egyesült Államok létrehozását szorgalmazni kezdte. „A jelenlegi válság könyörtelenül egyértelművé teszi, hogy a valutaunió nem létezhet közös fiskális, gazdasági és társadalmi politika nélkül,” nyilatkozta, hozzátéve, hogy „ehhez fel kell adni nemzeti szuverenitásunkat.”
Az Európai Bizottságból egy olyan kormányt kellene létrehoznunk, amit az Európai Parlament felügyel. Ez pedig nem más, mint az Európai Egyesült Államok.”
Christine Lagarde, az IMF új elnöke arra figyelmeztetett, hogy a fejlődő gazdaságok „új, veszélyes fázisba léptek” a gyenge gazdasági növekedés és erőtlen politikai vezetés ördögi köre miatt. Laragde, Schroeder-hez hasonló hangnemben, hasonló megoldást javasol: „Közös, bátor tettek nélkül fennáll a veszély, hogy az erős gazdaságok növekedés helyett hanyatlani kezdenek.” Történetesen, ebben a nyilatkozatban az adósságról, mint a probléma részéről nem esett szó.
Soros György is hozzátette a magáét, amikor nemrégiben egy európai államkincstár létrehozását javasolta a válság elkerülése érdekében. „Még ha sikerül is elkerülni a katasztrófát, egy dolog biztos: a deficit elkerülése miatti nyomás elnyújtott eurozóna válságot eredményezhet, ami kiszámíthatatlan politikai következményekkel járhat.” Soros kategorikusan kijelentette „nincs más megoldás, mint létrehozni a hiányzó láncszemet: egy európai államkincstárat, adószedési és így hitelezési joggal felruházva.”
Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter, bár nyilvánosan nem támogatta a kezdeményezést, elmondta, hogy „erőteljes intézkedésekre van szükség.” Természetesen kollégáihoz hasonlóan ő is szorosabb egységet szorgalmaz. „A megosztottság nagyon káros hatással van a helyzetre, de az egyes országok és az Európai Központ Bank közötti konfliktus a követni kívánt stratégiát illetően ennél is rosszabb.” Más szóval az egyes országoknak és az Európai Központi Banknak egységes irányelvekre és irányításra van szüksége.
A Federal Reserve továbbra is részt vesz az Európai Központi Bank megtámogatásában a válság globális elterjedését megakadályozandó. „Az iránti aggodalmában, hogy az európai adósságválság az egész globális gazdaságot tönkreteheti, a Federal Reserve csütörtökön megnyitotta páncéltermeit a többi ország központi bankjai számára, hogy elejét vegye egy esetleges dollárhiánynak,” írja a Washington Post. Összegeket nem közöltek a rövidtávú valuta swapokat illetően, de végtére is az első néhány ezermilliárd után már ki számolja?
Tehát az úgynevezett válság elkövetői összhangban nyilatkoznak a katasztrófa elkerülésének módjáról: Adjatok nekünk még több hatalmat az adók és a törvények felett és cserébe mi majd szinten tartjuk a nyomort.
Bár a pénzügyi válságot kifejezetten a hatalomátvétel érdekében gyártották, a gazdasági összeomlás veszélye ettől még nagyon is valóságos, hiszen a bankok bármikor leállíthatják a rendszer. Amennyiben a fenyegetések nem hozzák meg a kívánt eredményt, azaz nem lesznek képesek beterelni a nyájba a behódolni nem akaró nemzeteket, egyszerűen beváltják ígéretüket és még komolyabb megszorításokat vezetnek be, amíg a megkínzottak fejet nem hajtanak követeléseiknek.









Az IMF a világkormány központi bankja szerepében?




Forrás: TheDailyBell.com
Reuters:
Az IMF szerint érdemes feltárni vajon lehetséges-e hitelt felvenni a piacoktól… A Nemzetközi Pénzügyi Alap azt nyilatkozta érdemes feltárni annak lehetőségeit, hogy a globális intézmény a világ pénzpiacaitól vegyen fel gyorshitelt, hogy további pénzforrások állhassanak rendelkezésére hitelprogramjaihoz. A világ monetáris rendszerének megreformálásán ügyködő 20 vezető gazdaság által kidolgozás alatt álló javaslatban az IMF azt mondja, az IMF-be vetett bizalom megerősítése érdekében fontos feltárni alternatív pénzforrások lehetőségét, hogy a világ lássa, az Alap kész azonnal reagálni minden válsághelyzetre.
Mit hallunk nap, mint nap? A gazdaság súlyos helyzetben van, és az IMF a leglogikusabb jelölt arra, hogy átvezesse a világot egy szebb, konszolidált, centralizált és globális pénzügyi jövőbe. Maga az IMF is ezt állítja, tehát biztosan így is van.
Szabadpiaci szemmel: Az IMF minden erejével azon van, hogy a világ új központi bankjaként és az új világvaluta kibocsátójaként tekintsenek rá. A globális elit egyik legkiemelkedőbb szószólójának, a Reutersnek fent idézett cikkéből látható, hogy a kampány korántsem ért véget. Az IMF csupán mellékesen, teljesen mellékesen, felveti az elgondolást, hogy mi lenne, ha a globális piacokat is megcsapolná a szükséges források megszerzéséért.
Az ember agya rögtön beindul. Elsőként az vetődik fel, hogy az IMF valószínűleg valami komoly eseményre számít. Ilyen lehet a spanyol államcsőd például. Az EU számára, akinek már Portugáliával, Görögországgal és Írországgal is nehéz volt megbirkóznia, túl nagy falat lenne a spanyol csőd. Az IMF eddig mindig az EU segítségére sietett, lóhalálában kárpótolva a PIGS országokat, ahogy egymás után bedőltek. Lehet, hogy egy spanyol államcsőd még az IMF-nek is túl sok lenne? Ki tudja.
Természetesen a spanyol vezetők egymás után teszik a nyilatkozatokat, hogy Spanyolország sem most, sem a jövőben nem lesz fizetésképtelen, ami valószínűleg azt jelenti, hogy a csőd szinte biztosra vehető. Pár napja az EU vezetői azt állították, hogy a tendencia megfordult és a hanyatlás után az EU végre a fellendülés ösvényére lépett. Mi ezt úgy értelmezzük, hogy a helyzet egyre súlyosabb, sőt valószínűleg újabb válság van készülőben.
Az IMF minden bizonnyal előretekintő. Forrásait 150 tagállama biztosítja, de egy spanyol államcsőd esetén ez valószínűleg nem lenne elég, figyelembe véve, hogy nemcsak Spanyolország van szorult helyzetben. A helyzet kezelésére bevezethetnének egy különadót is, de mennyivel innovatívabb módszer lenne a pénzpiacok megcsapolása.
Ez több jótékony mellékhatással is járna. (Soha ne hagyjunk kárba veszni egy válságot!) Például még jobban megalapozná az IMF, mint független testület szerepét, hogy többé ne hitelintézetként tekintsenek rá. Az IMF valójában az ENSZ fennhatósága alá tartozik, és egy alárendelt testület, mint az IMF vagy a WHO, általában nem szokott saját, független értékpapírt kibocsátani. Ha ez mégis megtörténik, az alárendelt testület új fényben tűnik fel a világ szemében, és onnantól kezdve olyan független szereplőként fogadják el, amelynek joga van forrásokat szerezni és meghatározni saját intézkedéseinek irányvonalát.
Ez az egyik előny. A másik, hogy ez az új függetlenség további független lépéseket tenne lehetővé az IMF számára. Amennyiben az IMF a világ központi bankjává akar válni (márpedig egyértelműen kifejezte ez irányú szándékát), néhány azonnali intézkedést kell tennie. Egy saját értékpapír kibocsátásával fokozatosan hozzászoktatná az embereket a gondolathoz, hogy egy szép napon akár saját valutát is kibocsáthat majd. (Ami bizonyos fokig már meg is valósult az SDR-okon, Különleges Lehívási Jogokon keresztül.)
Ezek meghatározó események a világ jövője szempontjából, de mint sok egyéb ilyen tényező, lényegesen kevesebb figyelmet kapnak a médiában, mint mondjuk, hogy ki esett ki az éppen futó tehetségkutató vagy valóság showból. Szomorú. Sajnos, ami az IMF körül történik fontos. Bárcsak ne lenne az. Jelenleg az IMF minden erejével saját maga átalakításán dolgozik. Lehet szórakoztató műsorokat nézni, de talán fontos lenne értesülni az új globális monetáris rendszer megszületéséről is.
Először 2010-ben érkeztek hírek arról, hogy az IMF által kibocsátott SDR-ok válhatnak egyszer az új világvalutává. Brazília és Kína központi bankjainak vezetői nyilvánosan kijelentették, hogy az SDR-ok tölthetik be ezt a szerepet. Ezt követte a megdöbbentő esemény, amikor Timothy Geithner, amerikai pénzügyminiszter bejelentette, az USA is támogatná az IMF valutakosarát, mint új világpénzt. A szabadpiac támogatóit természetesen sokkolta a bejelentés. Miért lenne hajlandó az Egyesült Államok lecserélni a dollárt, mint tartalékvalutát, egy másikra, ami felett mellesleg semmi hatalma nem lenne, amikor a dollár tartalékvaluta szerepének köszönhetően eddig annyit nyomtathattak belőle, amennyit csak akartak?
Egy-egy kellemetlen téma felbukkanása rendre ugyanazt a reakciót váltja ki a fővonalas médiából: hallgatást. Végül is úgy sincs válasz a dilemmára. Ennek a lépésnek csak abban az esetben van értelme, ha azt feltételezzük, hogy nagyobb, a legtöbb ember számára nem látható erők dolgoznak a háttérben. Aki viszont ezt teszi, azt összeesküvés elméletek gyártásával vádolják, a média pedig mindent megtesz, hogy elkerülje a szálak kibogozását és a megfelelő következtetések levonását.
Mondjuk ki, amit mások nem tesznek meg. Az Valutaalapot és a Világbankot irányító anglo-szféra elitjének jelenlegi legfontosabb célja egy világkormány megalakítása, a hozzátartozó szokásos kellékekkel, úgymint saját parlament (ENSZ), hadsereg (NATO), rendfenntartó erő (Interpol), igazságszolgáltatási rendszer (Hágai Nemzetközi Bíróság) és természetesen a szükséges gazdasági eszközök, a világvalutával az élen. Ilyen megvilágításban Geithner kijelentése már nem olyan megdöbbentő. Ő is csupán egy eszköz az elit kezében és azt teszi, amit mondanak neki. Ugyanezt elmondhatjuk az Egyesült Államok kormányáról is, amely már hosszú évtizedek óta az elit programját és nem a népet szolgálja.
Ezek a párbeszédek természetesen csendben zajlanak. Az alternatív média és az Internet nélkül a legtöbb ember nem is tudna róluk. Az elit bosszúságára az Internet felerősíti az alternatív hangokat. A XX. században az elit műveletei még tökéletesen, a tervek szerint zajlottak. A nagy gonddal megfogalmazott nyilatkozatokat megmutatták a megfelelő személyeknek, ebből kialakult egy „papír” nyomvonal, amit egy sor gyűlés követett, ahol a „bölcsek” meghozták a megfelelő döntéseket. Idővel a New York Times egy két vagy háromrészes cikksorozatban megjelentette az előre levont következtetéseket. A vasárnapi számban talán még a keresztrejtvényben is felbukkantak az érintett nevek és kifejezések, nehogy elfelejtsük a leckét. Ki tiltakozna?
Az Internet azonban, folytonos és megrögzött átértelmezéseivel megváltoztatta az elit szociálpolitikai manipulációs képletének szövegkörnyezetét. Ami nem is olyan régen láthatatlan volt, ma félreérthetetlenül egyértelmű. Az egykor nesztelen tetteket az elektronikus sajtó hangosan hirdeti. Ennek ellenére az elit makacsul ragaszkodik régi taktikáihoz. A XX. században alkalmazott módszerek a huszonegyedikben is jelen vannak. Ugyanazokat az elterelő hadműveleteket játsszák, és a könnyűszerrel befolyásolható kormányok ugyanazokról az abszurditásokról tesznek bizonyságot, mint korábban. A probléma (számukra), hogy az Internet segítségével megfelelő szövegkörnyezetbe helyezve a dolgokat világossá válik képtelenségük. A színjáték díszlete papírvékony, néhány óra kutatómunkával bárki képes lerombolni.
Néha kutatás sem kell hozzá. A fent idézett cikkben a Reuters kiteríti a kártyákat. A G20-as országok pénzügyminiszterei éppen ma kezdik tanácskozásukat Washingtonban, az IMF és a Világbank szokásos féléves találkozója előtt, ahol „a globális monetáris rendszert érintő változásokat beszélik majd meg.” Kell ennél egyértelműbb fogalmazás? A Reuters a következőket írja még az IMF által most kiadott jelentésről és az induló gazdasági ülésekről:
Többek között megtárgyalják vajon része legyen-e az IMF nemzetközi tartalékvaluta szerepet betöltő valutakosarának (Különleges Lehívási Jogainak – SDRs) a kínai renmibi is. A valutakosár jelenleg a dollárból, euróból, az angol fontból és a japán jenből tevődik össze. Mivel az SDR-t 1969-ben hozták létre, Kína folyamatosan növekvő szerepét nem igen tükrözi.
Az SDR-ok globális szerepe számára a legnagyobb akadályt néhány fontos technikai kihívás és „rengeteg konszenzus-építés és irányelv koordináció jelenti,” áll az IMF jelentésben. A jelentés szerint a globális monetáris rendszer átalakításához szükséges elképzelések megvalósításához sokkal több nemzetközi együttműködésre van szükség. Emellett némelyik javaslat megvalósításához időre van szükség. A jelentés szerint az új monetáris rendszer életbeléptetésére még nem jött el az idő.
Nem is próbálják leplezni. „Az új monetáris rendszer életbeléptetésére még nem jött el az idő.” Ki lépteti életbe és miért? Látta valaki, amint a világ népei követelik egy új monetáris rendszer bevezetését? Vagy esetleg az új világvalutáért folynak tüntetések világszerte? Netán a fiatalok követelik, hogy az IMF vegye át a hatalmat az új globális pénz felett?
Egy jól bevált társadalmi motívumot láthatunk itt akció közben: a hatalmi elit által kreált, félelmen alapuló propagandakampányt. Az embereknek beadott információ lényege, hogy a régi pénzrendszer nem működik, végromlásba sodorva a világot, ezért egy új, konszolidáltabb rendszerre van szükség. A probléma kettős. Először is a mostani rendszert pontosan azért hozták létre, hogy a világot jelenleg sújtó problémákat előidézzék általa. Másodsorban pedig, ugyanazok az emberek, akik a jelenlegi válságot eredményező első rendszert megalkották, hozzák létre az új rendszert is.
Záró gondolatként megjegyeznénk, hogy az IMF, nemrég kiadott jelentésében (nehéz lépést tartani velük) elmagyarázza, hogyan válhatnak az SDR-ok világvalutává. Ennek egyik akadályaként az SDR-alapú (vagy most már Bancor) kincstárjegyek hiányát nevezték meg, amelyek után bizonyos mértékű kamat járna a kincstárjegy tulajdonosainak.
Akkor, néhány hónappal ezelőtt (a jelentést Davosban adták ki), az IMF azt mondta, hogy egy ilyen rendszer kialakításához idő kell. Most hirtelen válság-üzemmódba kapcsoltak és ami néhány hónapja egy évtizedig tartó folyamatként került felvázolásra, most hirtelen akár azonnal kivitelezhető lehet. Holnap lehet, hogy arra ébredünk, hogy az IMF bejelenti egy új SDR-alapú termék létrehozását, majd néhány nap múlva megtartják az első árverést. A Goldman Sachs megveszi nagy részét, a többit pedig az európai bankok.
Az ember csak ámul, mennyire felgyorsultak az események. Az elit már szinte nem is próbálja leplezni lépéseit. Az egyik jelentés évtizedekről ír, a másik arra utal, hogy a pénzeszközök egyeztetését azonnal el kell indítani. A tegnapi terveket már ma kivitelezik, de a felszín alatt azért így is kivehetők az egyes elemek és látszanak a függöny mögött álló Emberhez vezető szálak. A nagy és láthatatlan Óz, nem láthatatlan többé, sőt egyre kivehető. Sokan sajnos helyette, csak az előtérben kétségbeesetten ide-oda rohangáló embereket látják, akik félnek, hogy kifutnak az időből.









Líbia: Háború a világkormányért



Írta: Tony Cartalucci
Ez egy próbatétel a nemzetközi közösség számára. Ha elbuknak, az emberek hite még inkább megrendül a kibontakozó nemzetközi rendben és a nemzetközi jog felsőbbrendűségében.” Brookings Intézet: Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendből, 2011. február
A média el akarja hitetni a világgal, hogy a békés, transperensekkel vonuló tüntetők valamilyen módon, néhány nap alatt tankvezetőkké és vadászpilótákká változtak, mint egy Hollywoodi filmben. Fotó: BRQ Network
Míg a politikusok a „nemzetközi közösséget”, az ENSZ-t és az „utca emberét” idézik Líbia megtámadásának igazolására, miközben már Szíriát is háborúval fenyegetik, nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a kampányt nem a „nemzetközi közösség” és nem is az ENSZ készítette elő.
A közel-keleten végigsöprő, elvileg spontán, szinte egy időben kitörő tüntetések, egyértelműen agresszív, a nyugat által támogatott villámháborúvá alakultak, melynek célja a destabilizáció és a rezsimváltás. Ennek a tervnek az alapjait évekkel ezelőtt fektették le, amelyről a prominens CFR tag és Nemzetközi Kríziscsoport megbízott, Wesley Clark 2007-ben bizonyságot is tett.



Wesley Clark on US wars - Az USA betervezett háborúi



Hiába próbálnak vezetőink meglepettnek tűnni. A közel-keleti lázadások előkészületei évek óta folynak.
Most már tudjuk, hogy Tunéziától Egyiptomig, a lázadókat, minden egyes országban az USA által létrehozott és pénzelt CANVAS of Serbia nevű csoport képezte ki. Az is nyilvánosságra került, hiszen az amerikai belügyminisztérium nyilvánosan beismerte, hogy számos céget pénzelnek a közel-keleti és észak-afrikai tüntetők támogatása céljából, hogy segítsenek kikerülni a célország kiberbiztonsági intézkedéseit. Ami viszont még ennél is világosabban mutatja ambícióik nagyságát, hogy most már olyan társaságokat is pénzelnek, mint például a BBC, hogy segítsenek aláásni Kína és Irán kormányait.
A „nemzetközi közösség”, amiről a Joe Liebermanhoz hasonló impotens politikusok beszélnek, vagy a francia megfelelője, Nicolas Sarkozy által emlegetett új, az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát követő globális kormányzási modell nem a mi „választott képviselőink” ötlete volt, hanem a pénzügyi elit adta szájukba a szavakat. A „nemzetközi közösség” nem más, mint a világkormányzásra áhítozó vállalati és pénzügyi oligarchák közössége. Legfőbb céljuk a nemzeti szuverenitás felszámolása és saját napirendjük, törvényeik és szabályaik homogén, határok nélküli bevezetése az egész világon.
Ahhoz, hogy értsük kiről és miről beszél Lieberman és Sarkozy érdemes elolvasni a Brookings Intézet „Líbia vizsgája az Új Nemzetközi Rendbőlcímű 2011 februári jelentését, amely leírja, hogy Líbiában a nemzeti szuverenitásnál sokkal fontosabb nemzetközi törvények vannak veszélyben. Attól félnek ha engedik, hogy Líbia ellenálljon a „nemzetközi közösségnek”, elveszíthetik „hitelességüket”.
Egy másik olvasásra érdemes Brookings Intézet jelentés „A közel-kelet megosztásacímet viseli és részletesen leírja, mi módon lehetne mozgásba hozni az arab államokat, név szerint említve Líbiát, Szíriát és Iránt. Az olajról egy szó sem esik, sem arról, mennyi pénzt keresnek majd a hadügyi alvállalkozók. Bár tudjuk, hogy ezek a tényezők fontos szerepet játszanak a vállalati és regionális szintű kampányokban, mégsem ezek adják az elsődleges motivációt. A végcél a világkormány. A határok és a vállalati-pénzügyi kartell hegemóniáját veszélyeztető tényezők szisztematikus eltörlése. Ez minden oligarcha álma, amióta világ a világ.
Szíriában például a nyugat támogatását élvező ellenzékkel szembeni ellenállás komoly fejtörést okoz az elitnek. A Szíriához, Iránhoz, Líbiához, Burmához és Fehéroroszországhoz hasonló államokat nem azért kiáltják ki a világ ellenségeinek és próbálják elszigetelni, mert veszélyt jelentenek a világ számára, hanem mert függetlenségük akadályozza a globális elit által irányított világkormány felállítását.
Gyerekes ürügyekkel próbálják indokolni Líbia megtámadását és, hogy miért fenyegetik háborúval Szíriát és Iránt is. Sem Lieberman sem Sarkozy nem említette egyetlen egyszer sem kik is ezek a lázadók valójában. Nem mondták el, hogy ezek a lázadók majdnem három évtizede harcolnak Kadhafi ellen, hol kisebb, hol nagyobb erővel, de minden esetben az Egyesült Államok támogatásával, hogy főhadiszállásaik Londonban és az Egyesült Államokban vannak és, hogy köztudottan kapcsolatban állnak az al-Kaida mozgalommal, amit a lázadók vezetői nyíltan vallanak saját magukról. A napokban tudtuk meg, hogy Khalifa Hifter, aki az elmúlt húsz évben Virginia államban élt, visszatért Líbiába, hogy átvegye a lázadók csapatainak irányítását.
Az Egyesült Államok, miután tíz éven keresztül harcolt Afganisztánban és Irakban, 6000 katona életével fizetve, elvileg azért, hogy felszámolja a gyűlölt al-Kaida szervezetet, amit egyébként a CIA alapított 1979-ben az afgán hegyekben, hogy a szovjetek ellen harcoljon, végül azzal zárja a kört, hogy a CIA és az al-Kaida egymással vállvetve harcolnak Kadhafi ellen Líbiában az USA légvédelmi erejének teljes támogatásával.
Elfelejtettük talán, hogy Szíriai is része volt George W Bush „gonosz tengelyének” és, hogy Obama csupán folytatja, amit Bush elkezdett? Figyelembe véve a Wesley Clark által 2007-ben említett tervet, látható mennyire beleillik a Líbia ellen indított háború az összképbe. Amennyiben azt feltételezzük, hogy Obama és Bush egymásnak ideológiai ellentétei, mivel magyarázzuk, hogy amire az ellenzék fintorgott Bush alatt, most mégis helyet talált a demokrata kormányban?
Egyértelmű, hogy a politika az Egyesült Államokban illúzió csupán. Mint ahogyan a terrorizmus elleni harc is, amikor látjuk, hogyan nyomul Tripoli felé az al-Kaida amerikai segítséggel. Üres retorika az egész, ami a globális elit forgatókönyvét követi. Az Egyesült Államok hadserege, annak ellenére, hogy 6000 katonáját veszítette el, missziójának nyilvánvaló abszurditása ellenére csak megy tovább. Ha belegondolunk, jelenleg azoknak az embereknek biztosítanak légvédelmi támogatást, akik halálba küldték bajtársaikat. Teszik ezt, miközben a média azokat az ellenségeiket élteti most minden erejével, akik ellen tíz éven keresztül, ugyanez a média bujtogatta őket. Ma az al-Kaidával együtt harcaló bengázi lázadók lettek a demokrácia hősei, mint ahogy a szovjetek ellen harcoló Mudzsahedinek egykor szintén hősnek számítottak. A kör ismét bezárul.
Ennek az egésznek semmi értelme sincs politikai jobb vagy baloldal nézőpontból. Semmi értelme sincs nyugat az iszlám szélsőségesek ellen nézőpontból sem. Egyetlen nézőpontból van értelme: ha azt feltételezzük, hogy a vállalati és pénzügyi kartell mindvégig hazudott nekünk, csakhogy megugorjuk a számukra fontos akadályokat. Egyre merészebbek terveik megvalósításában, így fordulhat elő, hogy néha kissé összekuszálódnak a szálak és míg Pakisztánban bombázzák az al-Kaidát, Líbiában légi támogatást biztosítanak az al-Kaidának. A globalisták erői bevallottan lövik a civil lakosságot Pakisztánban és Afganisztánban, Kadhafival szemben viszont repüléstilalmi zónát vezettek be, ugyan e miatt, noha a vádak nem is bizonyultak megalapozottnak.
A globalisták fegyverei a halál, a hazugság és a megtévesztés. A mi fegyverünk legyen ennek az ellenkezője: élet, tisztesség, összefogás. Ez a harc nem Líbiáról szól, hanem a világkormány felállításáról.












Végre a törvényhozók is megismerkednek a „Bilderberg összeesküvéssel”



Forrás: Wnd.com
Daniel Estulin az Európai Parlement előtt
Az egykoron összeesküvés elméletnek tartott történetek a Külkapcsolatok Tanácsáról (Council on Foreign Relations), a Trilaterális Bizottságról és az Amerika teljes lakosságának vagyonánál is nagyobb vagyonnal rendelkező Bilderbergekről, az Európai Parlament előtt is bemutatásra kerülnek. 
Daniel Estulin, a több millió példányszámban eladott „A Bilderberg Csoport igaz története” című könyv szerzője, meghívást kapott, hogy június elsején beszédet mondjon Brüsszelben az Európa Parlament előtt a titkolózó csoportról.
Itt a lehetőség, hogy a nagyközönség is halljon a Bilderbergekről,” mondta Estulin. „Az egykor összeesküvés elméletnek elkönyvelt témát végre komolyan veszik.”
A meghívás Mario Borgheziotól, az olasz parlament legidősebb tagjától érkezett. Estulin szerint a Bilderberg csoport témája még soha nem került napirendre ilyen nagy tiszteletnek örvendő közönség előtt.
Estulin munkája egy átfogó prezentáció része lesz „A Bilderberg Csoport – Az Egységes Világ Kft. Felé vezető úton” címmel, amely magában foglalja majd Mario Borghezio olasz, Nigel Farage és Gerard Batten angol képviselők előadását is.
Estulin könyve, A Bilderberg Csoport igaz története, 15 év munkájának eredménye, melynek során a madridi újságíróként tevékenykedő szerző összekötötte a szálakat a Bilderberg Csoport, jelentős világesemények, politikusok és vezető cégek tulajdonosai, a Külkapcsolatok Tanácsa és a Trilateriális Bizottság között.
A könyvből kiderül, hogyan vált ez az emberekből szőtt háló egy háttérkormánnyá, melynek elsődleges célja, hogy eltörölje az egyes nemzetek szuverenitását és így irányításukat a globális kormányzás vehesse át, amely markában tartja a gazdaságot és igazi rendőrállamként figyel mindent.
Elmondja, hogy a csoport nem minden tagja „rossz”, mivel a tagság koncentrikus körökből áll, és az egyes tagok felelőssége eltérő. A csoportba tartozik azonban a politika valamennyi kiemelkedő szereplője, George W. Bushtól, George Soroson át Jimmy Carterig.
Estulin így ír: „Ez a párhuzamos világ az emberiség küzdelme során szinte mindenki számára láthatatlan marad, de higgyék el nekem, ettől függetlenül ott van: a kétszínűség, a hazugságok, a vesztegetések, zsarolások, burkolt gyanúsítgatások és korrupció mocsara. Ez egy szürreális, kettős és hármas ügynökökből, érdektől függően hűséget váltó emberekből, hivatásos elmebeteg bérgyilkosokból, agymosott feketeügynökökből, szerencsevadászokból, és olyan zsoldosokból álló világ, akiknek legfőbb bevétele a kormányok által vezetett mocskos és megvetendő, napvilágra soha nem kerülő felforgató-akciókból tevődik össze.”


David Rockefeller és testőre
David Rockefellernek, a Trilateriális Tanács alapítójának, a Bilderberg csoport és a CFR tagjának saját, beismerő kijelentését idézi: „Egyesek azt hiszik, hogy mi egy titkos, az Egyesült Államok érdekei ellen tevékenykedő szövetség tagjai vagyunk, engem és családomat ’internacionalistáknak’ nevezve, és azzal vádolnak, hogy egy integráltabb globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásán mesterkedünk, egy egységes világon, hogy nevén nevezzük. Ha ez a vád, akkor bűnösnek vallom magam és büszke vagyok rá.” 
A Bilderberg Csoport egy évente egyszer megrendezésre kerülő meghívásos alapon működő, a világ száznál is több legbefolyásosabb politikai és gazdasági vezetőjének részvételével megrendezett konferencia. Az összejövetelt a nyilvánosság és a sajtó teljes kizárásával tartják. A megbeszélések titkosságát általában fegyveres ügynökök biztosítják.
Az idei konferenciát június 3-6 között tartják a spanyolországi Sitgesben.
A tavalyi konferencia résztvevői között szerepelt Tim Geithner, amerikai pénzügyminiszter, Larry Summer, az USA Nemzetgazdasági Tanácsának feje, Richard Holbrooke, az Obama kormány Afganisztánért és Irakért felelős képviselője, Robert Zoellick, a Világbank elnöke, Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke és Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Információink szerint a 2009-es új tagok között szerepelt Eric Schmidt, a Google elnök-vezérigazgatója. Henry Kissinger, aki számos más titkos szervezet tagja és Paul Gigot, a Wall Street Journal főszerkesztője rendszeres résztvevők.
Lord Denis Healey, volt angol kabinet miniszter így magyarázta el a csoport célkitűzését a Guardien újságírójának:
Mi a Bilderbergben úgy gondoltuk, hogy nem harcolhatunk örökké egymással a semmiért, és nem gyilkolhatjuk az embereket vagy juttathatjuk őket milliószámra az utcára. Úgy éreztük jó lenne egy egységes közösség a világban.”
Estulin jelentése szerint a 2009-es konferencia fő témája a világgazdaság volt. Forrásai szerint két opciót tárgyaltak, „vajon elhúzódó, gyötrelmes válság legyen, ami több évtizedes stagnálásra, hanyatlásra és szegénységre kárhoztatja a világot… vagy intenzív, de rövid válság lenne jobb, ami megalapozná az utat egy új, fenntartható gazdasági rend számára, amely kevesebb szuverenitást biztosítana, de hatékonyabb lenne.”
Te marha azt hitted hogy a törvényhozók nem tudtak az összeesküvésről? De nagy marha vagy , hogy mindennel etethetnek . Még azt is tudják , hogy a föld 90 % - át likvidálni akarják. Ez csak nekünk nehéz akik a holokamu meséjén nevelkedtünk. A végítélet terve el van döntve csak a megvalósulás üteme menete változhat még az elrendelés szerint. 


1 megjegyzés:

  1. Szüksége van pénzügyre?
    Pénzügyet keres?
    Pénzt keres üzleti vállalkozásának bővítéséhez?
    Segítünk magánszemélyeknek és cégeknek üzleti hitelfelvételben
    bármilyen összegű üzleti vállalkozás kibővítése és új vállalkozás létrehozása. Kapjon kölcsönt megfizethető 3% -os kamatlábbal. Szüksége van-e erre a készpénzre / kölcsönt üzleti vállalkozásra és a számlák elszámolására? Ezután küldjön egy e-mailt, további információkért vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben: inforamzanloan@gmail.com

    VálaszTörlés