2016. május 9., hétfő

Nemzetidegenek: a társadalom időzített bombája







Nemzetidegenek: a társadalom időzített bombája



2008. április 29. kedd

ImageWashingtonból közli a Reuters hírügynökség: “az Egyesült Államok Külügyminisztériuma jelenti, hogy a világhálózati listáján feltüntetett olyan honlapok közé sorolta a *Kahane Chai* vagy *Kach* nevű zsidó csoport internetes honlapjait, amelyeket *idegen terrorista szervezetek*-ként minősítenek. A Federal Register oldalain tüntették fel a , , , zsidó honlapokat, amelyekről úgy vélik, hogy palesztinok elleni támadások szervezésében vesznek részt. Amerikai törvények szerint ezeknek a honlapoknak törvénybe ütköző cselekmény pénzt vagy egyéb segélyt adományozni, és a szerkesztőknek meg kell tagadni az USA-ba való beutazási engedélyt, valamint amerikai bankok is befagyasztják a számláikra kiutalt összegeket. A Külügyminisztérium még nem tudja, mindez hogyan működik majd a gyakorlatban, de a törvény, technikai okon túl, nem hatalmazhatja fel az Egyesült Államokat a nevezett honlapok leállítására."

A fenti honlapok közül csak a héber, angol és orosz nyelvű A fenti honlapok közül csak a héber, angol és orosz nyelvű



Kevesen hallottak a New Yorkban, 1992-ben lelőtt szélsőséges vadcionista Meir Kahane rabbiról, akinek hívei ma is “az igazi zsidó eszmét" hirdetik:

“választott nép, Izrael a zsidóké, a zsidók üldözése valóságos isten-káromlás, araboknak nem adunk földet, a zsidókat a Torah teszi különleges néppé...stb."

Úgy látszik, hogy a zsidó nép titkos álmainak képviselője és nagyra törő céljainak hangos megtestesítője, Kahane rabbi eszméi annyira szélsőségesek, hogy azokat már Washingtonban sem tűrik meg? Vajon a zsidóságnak hány százaléka azonosul e “képviselő" elképzeléseivel? A honlapok tartalma bizonyítja, hogy a bosszútól fűtött mozgalom újabb erőre kapott.

A francia Le Vif című folyóiratban (1992) közölt beszélgetés során Meir Kahane, az amerikai védelmi liga (Anti-Defamation League) vezetője, az izraeli parlament -- Knesset -- választott tagja még halála előtt így nyilatkozott:

“Mi zsidók nem vagyunk olyanok, mint más népek. Mi szent nép, választott nép vagyunk. Ami bennünket megkülönböztet más népektől, az a Torah, vagyis Mózes törvényei. Évente kétszer megyek külföldre, hogy a zsidókat figyelmeztessem, *meneküljetek, mert új holocaust vár rátok Izraelen kívül. Helyetek Izraelben van!* Olyan ideológiát védek, ami ellentétes a Nyugat szemléletével. A cionizmus ellentmond a demokráciának. A cionizmus minden jogot megad a zsidónak, de semmit sem ad a nemzsidónak. Minden zsidó vallja, hogy a zsidó államban a többség csak zsidó lehet. Megengedhetjük-e, hogy az arabok annyit szüljenek, hogy egyszercsak a demokratikus zsidó állam demokratikus arab állam legyen? Mint zsidó és cionista, nem kívánom ezt a demokratikus arab államot. Én minden arabot ki akarok űzni Galileából, Júdeából, Jeruzsálemből, Gázából, sőt Dél-Libanonból is, amely a zsidó anyaországhoz tartozik. A zsidó állam törvényei nem adják meg a nemzsidóknak az állampolgárságot. Ők csak ‘idegen tartózkodók' Izraelben. Ha mégis Izraelben akarnának élni, akkor két feltételt kell elfogadniuk: adót fizetnek, és szolgaságban élnek. Így van ez megírva a Tórában és a Talmudban, minden rabbi ezt vallja, ha nem is mondja ki nyíltan! A Bibliában írva van, hogy Isten szövetséget kötött Ábrahámmal: ‘Ezt a földet utódaidnak adom az egyiptomi Nílustól a nagy Eufrátesz folyóig.' /Lásd: Irak!/ Minden Dél-Libanonban élő arabot deportálnunk kell. Talmudunk képviseli a zsidó kultúrát. És ez, és minden írásunk valóban dicséri a bosszúállást. Mozgalmunk amerikai zsidóktól kapja a támogatást. Én vagyok az ő életbiztosítójuk, s ezért ők prémiumot fizetnek nekem. Ligánk erőszakot hirdet és a Torah értelmében aszerint is cselekszik. Az amerikai nép nagyon erőszakos nép. Amíg tele lesz a zsebe és a gyomra, addig csak csendben gyűlöli a zsidókat. Azonban ha nincs több pénz, nincs munka, amikor a gazdasági krízis beköszönt, akkor az amerikaiak rosszabbak lesznek, mint a nácik! Ezért mondom a zsidóknak: ‘meneküljetek, amíg nem késő és van hozzá eszköz.' Sok pénzt adnék az európai államoknak, hogy rugdossák ki a zsidókat Európából! Imádkozom azért a napért, amikor az európai kormányok kirugdossák a zsidókat. A zsidók sohasem mennek ki maguktól, csak úgy, ha kirúgják őket..."

Kahane rabbi “különleges cionista-zsidó eszméjét" a világ naponta tapasztalja Ariel Sharon népirtó politikájában, aki teljes befolyása illetve uralma alatt tartja az amerikai kormányt.

ImageMeir Kahane szelleme: Isi Leibler


A Jetset Travel utazási cég alapítója, a Zsidó Világkongresszus [World Jewish Congress] elnöke a 65 éves Isi Leibler két évvel ezelőtt telepedett le Izraelben. Azelőtt ausztrál állampolgár volt és lelkes támogatója az ottani multikulturalizmusnak, ami Izraelre nem vonatkozik:

‘...annak a politikának semmi helye sincs Izraelben, mert a zsidó állam a zsidók teljesítménye.'



A fenti csupán emlékeztető azoknak, akik az Európai Unió-tagságtól várják a nemzet felemelkedését.


Júliusi számunkban írtuk, hogy az évszázad elején a Páneurópa Mozgalom élén a bécsi Coudenhove-Kalergi Richard Miklós gróf díszgój állt, akinek japán nő volt az anyja. A felesége Roland (Klausner Ida) akkor közismert zsidó színésznő, a páneurópai szervezet mozgató rugója volt. Ma az Európa Parlament feje Habsburg Ottó főherceg! A köztudottan szabadkőműves Coudenhove -Kalergi 1926-ban hívta össze Bécsbe az első Páneurópa Kongresszust, amelynek közönsége négyötöd részben a választott nép fiaiból került ki! A gróf a zsidó Bécsi Szabadkőműves Újság 1923. évi október 19-i számában a következőképpen merészkedik jövendölni:

,,A jövőbeni ember keverék faj lesz! Európa számára kívánok egy eljövendő eurázsiai-negroid fajt, hogy a személyiség sokoldalúsága biztosítva legyen. A vezetőket majd zsidók adják, mert a jóságos Gondviselés Európát a zsidókkal, azaz új ésszel megáldott nemes fajtával ajándékozta meg."


ImageEzek Anglia újdonsült állampolgárai! Ez lenne Coudenhove-Kalergi gróf multikulti álma a ,,Jóságos Gondviselés" Európájában?

Milyen jogon, miféle törvények alapján hatalmazza fel önmagát akárki arra, hogy a saját elképzelései szerint keverjen emberfajokat? Bizonyos népek ,,messiást" várnak, mégpedig olyan messiást, akinek ,,az eljövendő korszakában már nem lesz több különbség zsidók és nemzsidók között." [Judaism, Vol.13/No.2/1964 ~ 142.old.]

A Coudenhove-Kalergi által alapított mozgalom mai ügynökei -- többek között a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége -- továbbra is tevékenykednek az “eurázsiai-negroid faj" megvalósításán Európában. Nem ismerjük a tagságát, de nem is ez a lényeg, hiszen a szövetség neve pontosan mindent elárul róluk! A NATO és az Európai Unió évek óta tartó propaganda miatt a tisztánlátását vesztett gyanútlan magyart -- aki sohasem hallott a grófról, nem is beszélve a látomásairól -- megetetik a szépen hangzó “leomlanak a határok és újjáépülhetnek a nemzeti kapcsolatok" csali meséjével. 1920-ban is határokat bontottak és most is!

Itt van a bizonyíték, hogy a jól megszervezett Kisantant szabadkőműves-marxista világpolgár-ügynökei -- a benesek és a masarykok tanítványai, a külföldön nyüzsgő oláh pópák -- még ma sem hagyják abba a száz évvel ezelőtt kitervezett munkálatokat: Magyarország és a magyar nemzet teljes elpusztítását. A magyarság felújult tervszerű és erőszakos fajkeverése 1990 óta tart.

Lássuk a hivatalos jelentést!


A Nemzetbiztonsági Hivatal jelentése

Magyarország, mint bevándorlási célország

(Budapest, 2002) - Jelenleg több mint 80 ezer külföldi állampolgár rendelkezik bevándorló vagy letelepedési engedéllyel. A jelentkezők elsősorban Afganisztánból, Irakból, Bangladesből és néhány afrikai államból érkeztek. A menekültstátus megszerzésének többféle jogi alapja lehet. A kérelmezők egyrészt a genfi konvenció alapján részesülhetnek védelemben.

Jelenleg mintegy 170 ezer olyan ember él az országban, akik az elmúlt évtized során különböző jogcímen [?] telepedtek le. A migránsok nagy része az ún. "éhségövezetekből" érkezik, és az EU országokba igyekszik. Sokan közülük azonban Magyarországon maradnak, amely az illegális migráció számára nemcsak tranzit, hanem célország is. A határon túli magyarságot szintén vonzzák a magyarországi jobb életkörülmények.

A tartósan Magyarországon maradó illegális migránsok erőfeszítései az itt-tartózkodás legalizálására irányulnak. Ennek érdekében -- a bevándorlási és állampolgársági eljáráshoz hasonlóan -- bizonyos feltételeket (megélhetés, lakás stb.) kell igazolni.

Az illegális migráció - Hamarosan megvalósuló EU-tagságunkból adódóan számítani kell az ellenőrizhetetlen migráció erősödésére, amely részben az illegális bevándorlásból, részben az uniós kötelezettségeknek megfelelő a "személyek szabad mozgása" elv alapján betelepülőkből tevődik össze. Az uniós állampolgárok a legális gazdaságban helyezkednek el, és nagymértékben elősegíthetik a magyar gazdaság EU integrációját.

Az illegális bevándorlók nagy része viszont a fekete és a szürke gazdaságban vállal munkát. Az illegális migráció maga után vonja az illegális családegyesítést, ami az eltartottak számának gyors növekedéséhez, ezáltal pedig az ország eltartó képességének a romlásához vezet.

Az európai integráció kibontakozásával, a kelet-közép-európai államok csatlakozási folyamatának előrehaladtával növekedett a nemzetközi embercsempész szervezetek aktivitása. A határok szabad átjárhatóságának korlátozásával, az EU szigorú menekültpolitikájának következményeként - a legális migráció beszűkülésével az illegális bevándorlás a szervezett bűnözés külön üzletágává vált. Az embercsempészet fellendülését az elérhető rendkívül magas jövedelemmel lehet magyarázni, mely megközelíti a kábítószer-kereskedelem hasznát.

Az embercsempészetet nemzetközi bűnszervezetek tartják kézben, magyarokat csak "alvállalkozóként" (taxisok, szálláshelyek tulajdonosai) vonnak be. Magyarországon olyan hálózatot építettek ki, melyen keresztül biztosítani tudták az illegális határátlépést - hamis okmányok beszerzését, vagy a zöldhatár átlépéséhez helyismerettel rendelkező segítők beszervezését -, valamint a külföldiek utaztatását, átmeneti szállásokon való elhelyezését. A kapcsolattartásra mobiltelefonokat és számítógépes összeköttetést rendszeresítettek. A szervezés már a kibocsátó országban kezdődik, és a teljes útvonalra kiterjed.

Az embercsempészet kísérőjelensége az ún. másodlagos bűnözés, az okmányok - útlevél, vízum, átléptető bélyegző, meghívólevél, munkavállalói engedély stb. - hamisítása, vagy az eredeti okmányok beszerzése illegális úton.

A szervezett embercsempész csoportok sejtszerűen működnek, a végrehajtás alsó szintjén levő tagjaik csak közvetlen feletteseiket ismerik, jellemző tényezőjük a konspiráció. Az útvonalat szakaszokra bontják, egy-egy csoportosulás csak a konkrét útszakaszért felel, a nekik kiszolgáltatott migránsoktól a "viteldíjat" szakaszonként szedik be. (Figyelemre méltó, hogy az összeg elérheti a 2-5 ezer dollárt is.) A magyar zöldhatáron való átjutás során - alkalmazkodva a megváltozott jogszabályi háttérhez - ügyelnek arra, hogy az embercsempész ne legyen jelen a határátkelésnél. Így az embercsempészek számára a tettenérés esélye minimális. A Nyugatra irányuló kivándorlás egyfajta gazdasági vállalkozásként fogható fel. Észlelhetők, elsősorban távol-keleti országok állampolgárai körében, a párhuzamos társadalmak kialakulására utaló jelek.

Az illegális migráció több szempontból érinti Magyarország nemzetbiztonságát, feltartóztatása uniós elvárás is. A problémakör kezelésében elért eredmények kihatnak Magyarország nemzetközi megítélésére. További szempont, hogy a döntően illegális migrációból táplálkozó, saját normáik szerint élő közösségek megerősödése az idegengyűlölet táptalajává válhat, mely belpolitikai problémák okozója lehet. Az érdemi ellenőrzés nélkül áramló tömegekben ellenérdekelt hírszerző szolgálatok ügynökei, terrorszervezetek tagjai is elrejtőzhetnek."


Eddig a hazai hivatalos jelentés.


Magyarország célország izraelieknek?

(2003.10.02. Magyar Nemzet) - “Magyarország népszerű célország az izraeliek számára" - írja a tekintélyes Jane's kutatócsoport. A londoni elemzők kiadványa, a Foreign Report legutóbbi számában úgy vélte: a háborús helyzet miatt egyre több izraeli távozik, többek között Magyarországra. ~ De Várnai Shorer Judit, Izrael budapesti nagykövete ‘jobban' tudja:

“...nem feltétlenül igaz a folyóirat minden információja. Nincs sorbaállás az Izraelben levő külképviseletek előtt. Sok közép-európai származású zsidó telepedett le Izraelben, aki sokáig nem tudta megszerezni volt hazája állampolgárságát. Most erre lehetőségük nyílik. Ezek az emberek mindenüket elveszítették, az egyetlen dolog, amit ebből visszakaphatnak, egy útlevél. ***[Micsoda szerénység! És az eddig kifizetett kártérítések, a magyar nép pénzéből újjáépített zsinagógák stb.?- tj]*** Nem tapasztalható bármilyen nagyobb kivándorlási hullám az utóbbi időben, vagy hogy a palesztin intifáda megsokszorozta volna a kitelepülők számát."

ImageAz ukrajnai születésű Menachem Mendel Schneerson, (1902-1994), A szélsőséges Chábád-Lubavics szekta főrabbija

Hát nem egészen! ... A nagykövet asszony remekül képviseli Izraelt, de néha benézhetne a világhálózat híreibe is! A tel-avivi amerikai konzulátus adatai szerint azonban a palesztin felkelés kezdete óta 400 százalékkal nőtt az amerikai letelepedési vízumért folyamodó izraeliek száma. Azért ez nem semmi! Az elemzés szerint még olyan, korábban nem túl népszerű országok konzulátusait is zsúfolásig megtöltik a vízumkérelmezők, mint Magyarország, Lengyelország, sőt Románia, mivel ezek az országok hamarosan az Európai Unió tagjává válnak, és az állampolgárságért folyamodók körül sokan egyébként is ezek valamelyikéből származtak el.

Az átfogó katonai, hírszerzési és diplomáciai elemzéseiről, előrejelzéseiről ismert londoni agytröszt azt írta a palesztin felkelés kitörésének harmadik évfordulójára időzített cikkében, hogy a kivándorlási jelenség drámai fejleménynek számít egy olyan országban, ahol hosszú ideig árulóknak bélyegezték a kivándorlókat.

A Foreign Report szerint ,,a reménytelen politikai helyzet és gazdasági helyzet miatt főleg a harmincas éveikben járó, magasan képzett izraeliek hajlamosak a távozásra. Ha az irányzat folytatódik, a nem túl távoli jövőben csak a szegények és az ultra-ortodoxok maradnak Izraelben...."
Herzl rémálma

Zátonyra futott Herzl cionizmusa? A választott nép, tömegesen hagyja el Izraelt, és vándorol át olyan országokba, ahol néhány évtizeddel korábban “gyilkos nácik és szimpatizánsaik milliószámra pusztították" hittestvéreiket. Most irány vissza a gyilkos antiszemiták országaiba, köztük Magyarországra? Nem is olyan régen izraeli lap jelentette, hogy “Izraelben közel 600 ezer magyarországi születésű zsidó bármikor repülőgépre ülhet, hogy visszatérjen hazájába, Magyarországba." ~Vajon ennek a lehetőségnek egyengeti az utat többezer dollárért az MSZP-nél Ron Werber izraeli állampolgár?

A visszavándorlók Németországot sem hagyják ki: egyre kevesebb zsidó szándékozik letelepedni Izraelbe. A Jewish Agency jelenti, hogy mintegy 100 ezer zsidó inkább Németországot választja befogadó hazájának. S hogy miért, Egon Kornblum “visszatérő" így magyarázza:

“A német ifjúság tudni akarja, miért tértem vissza abba az országba, ahol a szüleimet megölték... Egyszerű. Kizárólag pénzügyi okokból." [Süddeutsche Zeitung Magazin, 1998.03.27.]

Zászlóégetők

Egyáltalán mennyire őszinte a Sharont ‘háborús bűnösnek' bélyegző, izraeli zászlót égető zsidóság? Vagy az egész csupán Izraelből jól irányított gőzlevezetés a világ felháborodott közvéleményének lecsillapítására?

“A judaizmus nem vallás, hanem vallásosított törvények összessége.“/ Moses Mendelsson/

ImageKi érti ezt? Amerikában és Angliában, 2002-ben «cionista-ellenes» ortodox zsidók, izraeli zászlót égetve tüntetnek a palesztinok mellett Ariel Sharon politikája ellen? Nos, a képen látható zászlóégető-tüntető zsidó tömeg sajátos öltözéke elárulja, hogy a társaság a zsidó vallás legszélsőségesebb ágának, a Chábád Lubavics szektának a tagja.

A zsidó vallás Chábád Lubavics szektája, a chászid közösségek egyik ágazata. Akit érdekel a téma, számos honlapot találhat az Interneten. Annak ellenére, hogy a szabadkőművességre és a Kabbalára [1] alapozott, a világon eléggé elterjedt szélsőséges intézmény, -- már Magyarországon is! -- a közvélemény elég keveset tud róla. E különös szekta szelleme azért érint mindannyiunkat, mert az Új Világrend hivatalos beharangozása óta, az Egyesült Államok törvényeit és egész politikáját, igazságszolgáltatását már erre alapozzák. Tehát akár tetszik, akár nem, ennek részletes ismertetése szükség, és üzenjük ezt mindazoknak, akik kifogásolják: hogy ‘a Hazánkért oldalain folyton a zsidósággal foglalkoznak'. Amikor valamilyen kisebbség vagy érdekcsoport -- pénzzel vagy erőszakkal -- szert tesz olyan befolyásra, hogy a hatalmon lévő kormányt rábírja bizonyos “törvények" beiktatására, az állampolgárok megkérdezése és tudta nélkül, akkor már nemcsak foglalkozni kell a témával, hanem vészharangokat kell kongatni! A társadalomban az ilyen jelenség többé nem nevezhető demokráciának, hanem egy erőszakos kisebbség a nagy többség feletti egyeduralmának!

A Lubavics-téma hosszabb tanulmányt érdemel. Azonban egyelőre kezdetnek elégedjünk meg annyival, hogy 1991. március 20-án id. George Bush akkori elnök -- éppen Purimkor -- aláírta azt a törvényjavaslatot, miszerint:

“az Egyesült Államokban minden évben március 26-án «Education Day, USA» napot tartanak, a Chábád Lubavics chászid vallási közösség nagy szellemi vezérének Menachem Mendel Schneerson főrabbinak -- ‘Rebbe'-nek -- a születésnapján."

Az Egyesült Államokban e törvényjavaslatból «Public Law 102-14», az állítólag Isten által Nóé fiainak adott Hét Törvényre («Noahide Laws») és a Talmudra alapozott törvény lett. (Tudvalevő, hogy Noé nem volt zsidó, hanem az özönvíz előtt élő szumér király! [2]) Tehát felejtsük el az égő csipkebokornál Mózesnak adott Tízparancsolatos kőtáblát, aminek mindenegyes pontja alaposan kiment a divatból, helyette visszajött az Aranyborjú imádata és a babilóniai erkölcs.

A Zsidó Lexikon meghatározása:

«Nóach fiainak hét törvénye» - Az a hét bűn, amelyet a biblia nemzsidó szempontból is véteknek tart. Ezek: 1. tulajdonjog megsértése; 2. kárvallás; 3. bálványimádás; 4. vérontás; 5. fajtalankodás; 6. rablás; 7. élő állat élvezete. [3]

/A bálványimádók természetesen a keresztények, akik karácsonykor jászolt állítanak a Kisded Jézusnak! Erről, majd írunk legközelebb - tj/

Első látásra a Hét Törvény szövege kifogástalan, amennyiben azok mindenkire egyaránt vonatkoznak, kivétel nélkül! Sajnos, ez nem így van! Zsidó forrásokból megtudjuk, hogy a Hét Törvény betartása, -- ami mostmár a Tízparancsolatot helyettesíti, -- kizárólag nem-zsidókra vonatkozik. Továbbá, az Encyclopedia Judaica 1192. oldalán olvassuk, hogy «lefejezéssel büntetendő mindazon egyén, aki ezt a Hét Törvényt nem tartja be.»

ImageTalán kevesen vették komolyan, amikor meggondolatlan pillanatában Ariel Sharon azt mondta, hogy “Mi irányítjuk Amerikát!" A Chábád-Lubavics szekta központja Brooklyn, New Yorkban van, és a vezetőség állandó kapcsolatban áll G. W. Bush elnökkel, és együttműködik Ari Fleischer sajtófőnökkel, aki reformzsidó és Lubavics-missziós. Washingtonban a Capitol Hill egyik legbefolyásosabb Lubavics-tagja Joseph Lieberman ortodox rabbi. A szenátus elnöke, az ‘Armed Services Committee' [Fegyveres szolgálati bizottság] tagja Carl Levin [D-Mich.] szenátor, aki Lubavics-eszméket hirdet. Paul D. Wolfowitz, a Hadügyminisztériumban államtitkárhelyettes; Dov Zakheim ortodox rabbi ugyanennek a Minisztériumnak a számvevő ellenőre; Stuart Eizenstat, a Pénzügyminisztérium volt titkárhelyettese. Valamennyien Lubavics-szektások, még akkor is, ha nem viselnek sajátos öltözéket! S tegyük még hozzá a 60 ezer tagú igen mély zsebekkel rendelkező AIPAC [American Israeli Political Action] csoportot, amely hivatalba ültethet, de meg is buktathat politikusokat, ha azok nem Izrael érdekeit szolgálják. Dr. Baruch Goldstein, az amerikai-izraeli, aki 1994-ben Hebronban muzulmánok tucatjait géppuskájának sortüzével lövöldözte halomra imádkozás közben. Goldstein szintén Lubavics-szektás volt!

A «Public Law 102-14» ma már a nemzetközi törvények alapját képezi, amelyekhez -- az amerikai nép tudta és beleegyezése nélkül! -- Bush elnök óta a világ igazodik.

Talán kevesen tudják, hogy az ENSZ nevű sóhivatal alapokmányát szovjet mintára fogalmazták meg. Tíz éve, hogy már ide is beköltözött az ősrégi farizeusok, a Szanhedrin Bölcsek szellemisége. 1993. május 25-én az ENSZ Nemzetbiztonsági Tanácsa létrehozta a Nemzetközi Bünügyi Bíróságot (International Criminal Tribunal). Csakhogy a Tanács súlyosan megsértette a saját alkotmányát, ami szerint “az ENSZ kizárólag biztonsági ügyekben hozhat határozatokat, de bírósági ügyekben nem." Egyébként az egyezményt az USA kormánya nem volt hajlandó aláírni, “nehogy az ellenség az intézményt Amerika ellen használja fel."

A napjainkban Noahide Laws, Moral Law, Natural Law, Universal Law néven emlegetett egyetemes törvények a világméretű Lubavics Mozgalomtól erednek, és történelmileg egykoron a szabadkőműves páholyokban fogalmazódtak meg.

Az Encyclopedia Americana szerint « a Nóach adott fiainak Hét Törvényt teológusok, a judaizmus és kereszténység közti kapocsnak tekintik, amelyek a nemzetközi erkölcsi fogalmak alapját adják, és mindenki részére biztosítják az emberi jogokat.» Innen ered a Vatikán által is meghirdetett Zsidó-Keresztény kapcsolatok ápolása.

A szélsőséges Lubavics Mozgalom tagjainak meggyőződése, hogy ‘Schneerson főrabbi a zsidó nép régóta várt Messiása, aki majd - kilépve sírjából - elfoglalja a trónját.'

Ne feledjük, hogy a lubavics-talmudisták újjászületett farizeusok. Az Universal Jewish Encyclopedia Louis Finkelstein rabbi zsidó teológust idézi:

«A Farizeizmusból Talmudizmus lett, vagyis az ősrégi farizeusok szelleme változatlan.» /1943/
Akikre nem vonatkozik a Hét Törvény

A napokban jelentették Jeruzsálemből, hogy «az izraeli kormány újabb 300 lakás megépítését tervezi a West Bank településekre, nagyrészt a Beitar Illit térségében lakó szélsőséges ortodox-zsidó [Chábád-Lubavics] közösség telepesek javára. Mindez az USA által támogatott béketervezetben lefektetett további építkezések leállítása ellenére.» A Sharon-kormány többek között az ortodox-telepesek szavazataival biztosítja a hatalmát, .... (akiknek hittestvéreik New Yorkban tüntetnek a palesztinok jogaiért és égetik az izraeli zászlókat?)

Visszatérve az “izraeli zászlóégetőkre" kérdezzük: mivel magyarázható, hogy míg a Chábád-Lubavics szekta tagjai izraeli zászlót égetnek -- bárminemű dorgálás nélkül! -- ugyanakkor testvéreik jelentős létszámban vannak jelen a Bush-kormányzatban?

Érti ezt valaki? Kétféle mércés politika? A közvélemény félrevezetése? /feltétlenül folytatjuk/ +++


1. Kabbalah: eredete az ősrégi misztikus hagyományok Babilóniából és Egyiptomból.

2. Pálfi Károly: Őstörténetünk és a zsidóság, Turán Printing, 1989. New Jersey, U.S.A.

3. ‘Nóach Fiainak Hét Törvénye' ~ Zsidó Lexikon, Bp. 1929.


Magyarázat - Az alábbi közlemény lapzártával érkezett. Mialatt a nagyon is vallásos ,,Noachide Laws" - az állítólag Nóach fiainak adott Hét Törvény - már az amerikai «Public Law 102-14» törvény lett, az 5 300 font súlyú gránit táblára vésett Tíz Parancsolatot valami hátsó raktárba száműzik a törvényszék épületéből, mondván, hogy ,,sérti az Alkotmányt, amely kormányt és vallást elválaszt."

(hazankert.com, 2003)




 

Titkos dokumentumgyűjtemény szivárgott ki az offshore világuralmáról

Beküldte: atlatszo
2013. április 4. csütörtök

A Wikileaks-táviratoknál is nagyobb adatmennyiséget szivárogtattak ki egy nemzetközi újságírócsapatnak több ezernyi offshore cég viselt dolgairól. A hónapokig tartó munka végeredménye egy cikksorozat, amely egyedülálló képet nyújt az offshore vállalkozások rejtélyes világáról. A sorozat kivonatos magyar változatát a következő hetekben az atlatszo.hu közli. Első rész.

Majdnem másfél éven keresztül, több, mint 120 ezer offshore vállalkozás tevékenységét részletező, mintegy 2,5 millió fájlt tanulmányozott át a washington-i központú, ICIJ (International Consortium of Investigative Journalists, Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma) vezetésével összeállított csapat. Az ICIJ - amelynek egyébként az atlatszo.hu a magyarországi együttműködő partnere - az oknyomozó munkához több, mint 30 médiapartner segítségét használta fel a a brit Guardiantől a BBC-n keresztül az amerikai Washington Post-ig. A munka végeredménye a következő hetekben az atlatszo.hu kivonatos közlésében Magyarországon is napvilágot lát, a cikkekből politikusok, fegyverkereskedők, strómanok, tőzsdeügynökök, milliárdosok és mágnások ügyletei lepleződnek le, olyan tranzakciók, amelyeket különböző nemzetközi offshore paradicsomokban bonyolítottak. Az adatbázis a legnagyobb adattömeg, amely az offshore-ral kapcsolatban eddig a média birtokába jutott: 170 országra terjed ki, gigabájtban számolva 160-szor terjedelmesebb, mint a Wikileaks-botrányban nyilvánosságra került amerikai diplomáciai táviratok mennyisége.

A kiszivárogtatott dokumentumok jobb bepillantást engednek abba, amit eddig is sejthettünk: az offshore iparág hatalmas ütemben terjedt el a világon az elmúlt években, a szektor pedig fantasztikus lehetőségeket kínál a gazdagoknak és hatalmasoknak arra, hogy elkerüljék az adófizetést, hogy könnyebben és egyszerűbben használjanak korrupciós eszközöket a céljaik elérésére. A korrupció-ellenes szervezetek rendre felhívják a figyelmet arra, hogy az offshore iparág aláássa a jogrendet, a korrupció melegágya és nem utolsósorban magasabb adókat eredményez a tisztességesen adózó átlagemberek számára. A Világbank és az ENSZ közös programjának (Stolen Asset Recovery Initiative), becslése szerint a fehérgalléros bűncselekmények következményeként évente 1000-1600 milliárd dollár tűnik el az offshore-süllyesztőkben.

Maffiózók és oligarchák

A cikksorozat olyan információkat tartalmaz, amelyek alapján akár már régen, eredmény nélkül lezárt ügyekben is újraindulhat a nyomozás. A cikkek többek között leleplezik:

- azokat az oroszországi üzletembereket és cégeket, akik és amelyek kulcsszerepet játszottak az un. Magnyickij-botrányban (erről az atlatszo.hu cikke itt). Az adócsalássorozat az amerikai-orosz viszony megromlásához vezetett.

- egy venezuelai üzletember tevékenységét, aki offshore cégeket használt egy kiterjedt amerikai pilótajáték kiépítésére, amely azután venezuelai kormánytisztviselők megvesztegetését könnyítette meg.

- egy cégvezető ügyleteit, aki Azerbajdzsánban jutott építési megrendelésekhez, miközben Alijev elnök lányai tulajdonában lévő offshore cégek igazgatói pozícióját töltötte be.

- a néhai Szuharto elnökhöz köthető indonéz milliárdosok üzleti tevékenységét, akik az elnök uralma alatt tettek szert a vagyonukra.

Az ICIJ birtokában lévő anyag a konkrét leleplezéseken túl rávilágít arra is, hogy az iparág cégei és ügyfelei milyen trükköket alkalmaznak a vagyonuk és identitásuk elrejtésére.

Politika és nevek

A nemzetközi újságírócsoport nyomozása ismert személyiségekkel kapcsolatban is tartalmaz értékes információkat. Ilyen például az orosz miniszterelnökhelyettes, Igor Suvalov felesége, valamint a világ legnagyobb földgázkitermelő cége, az állami tulajdonban lévő orosz Gazprom energetikai óriásvállalat két vezetője. A dokumentumok szerint Suvalov felesége és a Gazprom tisztségviselők a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett cégekben rendelkeznek részesedéssel. Az érintettek nem nyilatkoztak.

A spanyol hírességek között lehet olvasni a híres művészetpártoló Carmen Thyssen-Bornemissza bárónő nevét, aki a dokumentumok szerint egy Cook-szigeteken bejegyzett cég közbeiktatásával vásárol világszerte műtárgyakat - legutóbb például egy Van Gogh festményt - a Sotheby's és a Christie's aukciósházak árverésein. Ügyvédje elismerte, hogy ügyfele a műtárgyak offshore cégen keresztüli vásárlásával adóelőnyhöz jut, de hangsúlyozta, hogy pusztán azért veszi igénybe ezt a csatornát, mert az adóparadicsomok “maximális rugalmasságot" kínálnak neki akkor, amikor a műtárgyak nemzetközi szállítására van szükség.

A mintegy 4 ezer amerikai név között felbukkan Denise Rich, egy Grammy-díjra nevezett dalszerző, akinek korábbi férjét Bill Clinton elnöki periódusának utolsó botránya idején ismerte meg a világ. Az elnök vitatott módon adott kegyelmet a férfinak. Egy kongresszusi vizsgálat kimutatta, hogy Rich, aki dollármilliókkal támogatott demokrata párti politikusokat az Egyesült Államokban, kulcsszerepet játszott annak a kampánynak a lebonyolításában, amelynek eredményeképpen Clinton elnök végül kegyelemben részesítette a korábbi férjét, Marc Rich-et. Az olajkereskedőt adócsalás és egyéb fehér galléros bűncselekmények miatt üldözték. Az ICIJ oknyomozása szerint Denise Rich 2006 áprilisában 144 millió dollárt tartott egy Cook-szigeteki offshore alapban, amelynek birtokában egy Lady Joy nevű luxusyacht is volt, a hajón pedig Rich rendszeresen látott vendégül hírességeket és rendezett jótékonysági partikat. Denise Rich 2011-ben lemondott amerikai állampolgárságáról és Ausztriában telepedett le, ahol állampolgári státuszt szerzett.

Egy másik, a dokumentumokban szereplő prominens amerikai, aki szintén lemondott állampolgárságáról, az egykor a Gulf Oil-t és a Mellon Bank-ot is alapító Mellon-dinasztia egyik leszármazottja. James R. Mellon négy, Brit Virgin-szigeteki és lichtensteini offshore céget használt a különböző tőzsdei ügyleteire, az általa ellenőrzött vállalkozások között pedig rendszeresen több tízmillió dollárt mozgatott. Hasonlóan a többi offshore-játékoshoz, Mellon is mindent megtett annak érdekében, hogy érdekeltségeit ne lehessen összefüggésbe hozni vele. A dokumentumok szerint rendszeresen használt strómanokat maga helyett a vállalkozások igazgatói pozícióiban, ami bevett gyakorlat az offshore iparágban. Az ICIJ újságírói Olaszországban érték el a milliárodost, aki elismerte, hogy “egy halom" offshore céget használt, amelyek mind az ő tulajdonában voltak. Mint elmondta, a vállalkozásokat “adóelőny" megszerzése érdekében alapította, adótanácsadói javaslatára, de hangsúlyozta, hogy sosem sértette meg az adójogszabályokat. Mellon azt emelte ki, hogy “ezeket a cégeket így szokták létrehozni". Hozzátette, hogy az offshore struktúra nagyon hasznos a hozzá hasonlatos üzletemberek számára, akik sokat utaznak, így fontos, hogy más vigye az üzleti ügyeiket. “Éppen most beszélnek sokat egy elnökjelöltről, aki a Kajmán-szigeteken tartotta a megtakarításai egy részét" - utalt Mellon Mitt Romney, amerikai elnökjelöltre. “Nem mindenki csaló, akinek offshore cége van" - mondta.

Offshore robbanás

Az offshore vállalkozások névtelenséget biztosítanak, így rendkívül nehéz végigkövetni a pénz útját. A McKinsey & Company korábbi főközgazdásza, James S. Henry tanulmánya szerint az elmúlt évtizedekben 21 ezer és 32 ezer milliárd dollár körüli összeget nyeltek el az offshore paradicsomok, ami nagyjából az amerikai és a japán gazdaság együttes teljesítménye. Ez az iparág még a világgazdasági válság idején is képes volt növekedést produkálni - mondta Henry, aki egyben a Tax Justice Network, egy nemzetközi korrupció ellenes szervezet igazgatósági tagja. A szakember kimutatásai szerint a világ ötven legnagyobb privátbankja - amelyek előszeretettel használják ki az offshore előnyeit - által kezelt vagyon 5,4 ezer milliárd dollárról 12 ezer dollárra emelkedett 2005 és 2010 között.

Az offshore kritikusai szerint az iparág természete (a névtelenség, az adóelkerülés, a titkosság) erodálja a kormányzást és a jogrendszert, egész gazdaságokat sodor nehéz helyzetbe és fedezéket nyújt emberkereskedőknek, maffiózóknak, orvvadászoknak és egyéb bűnözőknek. Az offshore pártolói azzal érvelnek, hogy ügyfeleik legális üzleteket bonyolítanak, az offshore centrumok a befektetések diverzifikálására szolgálnak, lehetőséget teremtenek arra, hogy az üzleti tevékenység vállalkozás-barát és bürokrácia-mentes környezetben folyhasson.

Az ICIJ oknyomozásából az derül ki, hogy inkább az előbbi véleményt képviselőknek van igazuk. A dokumentumok alapján az újságírók egy szingapúri (Portcullis Trustnet) és egy Brit Virgin-szigeteki cég (Commonwealth Trust Limited - CTL) tevékenységét vizsgálták meg, ezek a vállalkozások több tízezernyi embernek segítettek offshore céget és alapot működtetni. A CTL-ről a Brit Virgin-szigeteki pénzügyi hatóság mutatta ki, hogy 2003 és 2008 között rendre megszegték a pénzmosás ellenes szabályokat, a cég rendszerszerűen foglalkozott pénzmosással. A dokumentumokból kiderül például, hogy a CTL 2006-ban és 2007-ben 31 céget alapíott egy kazah bankmágnás, Mukhtar Ablyazov számára, akit később azzal vádoltak, hogy 5 milliárd dollárt sikkasztott el a korábbi szovjet tagköztársaság legnagyobb bankjaiból. Ablyazov tagadja a vádakat.

A TrustNet-tel kapcsolatban pedig azt tárta fel az ICIJ oknyomozása, hogy 30, csalással, sikkasztással, pénzmosással gyanúsított amerikai ügyfél használta a szolgáltatásaikat. A TrustNet nem válaszolt az újságírók kérdéseire.

Stop-shop

Az offshore központok ügyfeleit jól fizetett könyvelők, közvetítők, jogászok és bankárok egész hálózata szolgálja ki, akik mindannyian abban érdekeltek, hogy fedezéket, rejtekhelyet biztosítsanak klienseiknek.

Az ICIJ által megszerzett dokumentumok szerint két svájci óriásbank, az UBS és a Clariden is dolgozott a TrustNet-tel és a szingapúri céget vették igénybe arra, hogy az ügyfeleik a Brit Virgin-szigeteken vagy más offshore centrumokban alapíthassanak cégeket. A CreditSuisse tulajdonában lévő Clariden például olyan bizalmas elbánást kért ügyfelei számára, hogy egy TrustNet vezető a bank igényeit az offshore “Szent Grál"-jaként írta írta le. A Clariden ügyfelei számára lényegében azt kellett biztosítani, hogy akármilyen nyomozó hatóság vagy pénzügyi felügyelet jelentkezik is bármilyen kéréssel, az ügyfelek valós kilétét semmiképpen nem fedhetik fel. A Clariden nem válaszolt az újságírók kérdéseire, a UBS szóvivője pedig csak annyit közölt, hogy a bank pénzmosás-ellenes politikája a legmagasabb követelményeknek is megfelel, a TrustNet pedig egyike azon mintegy 800 offshore szolgáltatónak, amellyel a UBS és egyéb nagybankok ügyfelei is együttműködnek.

A TrustNet saját magát amolyan “one-stop shop"-nak, egyablakos offshore centrumnak nevezi, a jogászai, könyelő és szakértői teljes szolgáltatáscsomagokat kínálnak az ügyfeleiknek attól függően, hogy azok milyen szintű névtelenséget igényelnek és mekkora vagyonnal rendelkeznek. Amikor az ügyfelek számára cégeket alapítanak, áligazgatókat, álrészvényeseket, áltulajdonosokat is ajánlanak számukra. Ezen áltisztségviselőknek köszönhetően a pénzmosás vagy más pénzügyi bűncselemények után nyomozó hatóságok gyakran kénytelenek egy adott ponton felhagyni a további vizsgálódással, ezek az ügyek jellemzően az offshore központokban eredménytelenül véget is érnek.

Az ICIJ elemzése összesen 28 ilyen áltisztségviselői hálózat-klasztert tárt fel, olyan személyek hálózatát, akik csak papíron jegyeznek különböző minőségben több mint 21 ezer céget.

A büntetlenség zónája

A nemzetközi civil szervezetek évtizedek óta szorgalmazzák, hogy különböző megoldásokkal szorítsák vissza az adócsalást és korrupciót eredményező offshore-t. Az 1990-es években az OECD megpróbálta rákényszeríteni az offshore centrumokat arra, hogy keményebb pénzmosás ellenes szabályokat vezessenek és nagyobb átláthatóságot biztosítsanak, de az erőfeszítéseknek nem lett sok eredményük. 2009-ben az Egyesült Államok kezdett kampányba az adóparadicsomok ellen, aminek eredményeképpen a svájci UBS óriásbanknak végül 780 millió dollárt kellett kifizetni egy peren kívüli egyezség keretében. Később az amerikai és a német hatóságok igyekeztek a bankokra és különböző kormányokra nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy az offshore ügyfelekről és számlákról több információt kaphassanak. A közelmúltban a brit miniszterelnök tett ígéretet arra, hogy a G8-ak vezetését használja majd az offhore elleni küzdelem erősítésére.

Sokan szkeptikusan fogadják ezeket az ígéreteket és fogadkozásokat, főleg, mert a G8-ak egyes tagjai, így az Egyesült Államok, Nagy Britannia, vagy éppen Oroszország egyszerre forrása és uticélja is a piszkos pénzeknek. A különböző erőfeszítések ellenére az offshore továbbra is a büntetlenség zónája a fehérgalléros bűnözők számára - véli Jack Blum, az amerikai Szenátus korábbi szakértője, aki most pénzmosásos és adócsalásos ügyekre szakosodott ügyvédként dolgozik. “A bűz néha akkora, hogy valakinek ki kell menni, rá kell tenni a fedőt a kukára és ráülni a tetejére" - mondta Blum, aki szerint “valamennyi változás történt, de még rettentő hosszú út áll előttünk."

A kivonatolt cikk eredeti változatának szerzői: Mar Cabra, Kimberley Porteous, Frederic Zalac, Alex Shprintsen, Prangtip Daorueng, Roel Landingin, Francois Pilet, Emilia Díaz-Struck, Roman Shleynov, Harry Karanikas, Sebastian Mondial és Emily Menkes. Az ICIJ (International Consortium of Investigative Journalists) egy oknyomozó újságírókból álló, több mint 60 országban működő független hálózat, amely nemzetközi oknyomozásokat folytat. Ez a washington-i Center for Public Integrity projektje. Fordította Mong Attila.


Obama emberei dolgoznak Bajnainak


A büdös zsidó libával fizet a segítségért, majd háromszoros kifosztás lesz a jutalmuk , és természetesen újból földkárpótlási kisajátítás a jutalék libával fűszerezve.
Amerikai jogvédők adatvédelmi szörnyszülöttnek tartják az Obama-kampányban kiépített gigantikus adatbázist. A létrehozásban közreműködő céggel az Együtt 2014 felvette a kapcsolatot - az amerikai demokraták mozgósításért felelős szakemberei pedig már most is segítik a Bajnai-pártot - derül ki a holnap utcára kerülő Heti Válaszból.



Bajnai Gordon beszél a Milla rendezvényén

Ha egy demokrata választó például Ohio államban 2008-ban és 2012-ben is regisztrált Barack Obama kampányának honlapjaira, meglepő dolgot tapasztalhatott. Míg öt éve a kampányközpontból arra biztatták, minél több barátjával ossza meg a küldött anyagokat, a tavalyi amerikai elnökválasztás idején már konkrét ismerősök megkeresését ajánlották. Példabeli emberünknek a küldeményt mondjuk három, a szomszéd városban lakó és az elnök egészségbiztosítási reformjával elégedetlen kapcsolatának kellett továbbítania. Mit tesz Isten, az adott kisfilm éppen e szegmensbe tartozóknak szánt üzenetet tartalmazott.
Miért érdekes mindez nekünk? Az Együtt 2014 Facebook-oldalával kapcsolatos adatvédelmi polémia csak ködfüggöny, ami mögött az amerikai elnököt 2012-ben győzelemre segítő kampány honi alkalmazása sejlik fel. Egy ilyen kampány elképzelhetetlen a legnagyobb internetes óriások beleegyezése és profi beszállítók nélkül. Obama egyikben sem szenvedett hiányt. A Google 2012-ben például az Obama-kampány harmadik legnagyobb adományozója volt (több mint 800 ezer dollárral), a keresőóriás egykori vezérigazgatója, Eric Schmidt pedig a kampánycsapat tanácsadójaként dolgozott. Nem maradt le Mark Zuckerberg Facebook-alapító sem: 2012 májusában az iparág más nagyágyúival együtt vacsorázott az újjáválasztásáért küzdő elnökkel. És a választási harcban jelen voltak a specialisták, akik immár világszerte árulják tudásukat.
Bajnai Gordon körül például feltűnt az online adományok gyűjtésére, támogatói hálózatok kiépítésére szakosodott massachusettsi NGP VAN Inc., mely az Obama-csodakampány egyik legfontosabb alvállalkozója volt. „Amerikai utamon találkoztam az NGP VAN vezetőivel, de szolgáltatásuk számunkra túlságosan drága. Ezért nincs szerződés vagy közös munka" - ismeri el a kapcsolatfelvételt lapunknak Szigetvári Viktor, az Együtt 2014 társelnöke. Annál élőbb a nexus viszont a 2012-es amerikai elnökválasztási kampány két legfontosabb demokrata terepmunkásával: az országos önkénteshálózatot szervező Jeremy Birddel és Mitch Stewarttal, aki az ingadozó államokért felelt. Ők a szervezetépítésben segítik az Együtt 2014-et.
Nem a két kampányszakember munkája, hanem a Bajnai-párt 95 ezer rajongót felmutató Facebook-oldala miatt szólalt meg a minap Péterfalvi Attila. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke technikai jellegű aggályok mellett egy lényegi pontban emelt kifogást a párt Facebook-profil felhasználói szerződése ellen. „Az állampolgárok pártállására vagy politikai véleményére vonatkozó különleges adatok Európai Gazdasági Térség-tagállamokban (az unió mellett Norvégia, Izland, Liechtenstein - A szerk.) vagy harmadik országban működő adatfeldolgozónak való továbbítása súlyosan veszélyezteti az érintettek személyes adatokhoz fűződő jogát", ugyanis nem garantálható az információk biztonsága.
Amerikai kampányguruk mazsoláznak majd a magyar felhasználók privát információiból? - faggatjuk Szigetvárit. „A mai technikai viszonyok között az adatkezelés nem feltétlenül egy pártközpontban elhelyezett szerveren keresztül zajlik. Nyugodtan történhet az Európai Unióban vagy harmadik országban, az nem számít adattovábbításnak, csak adatkezelésnek: a szervert birtokló cég ugyanis nem férhet hozzá az érzékeny információkhoz" - magyarázza az Együtt-társelnök.
Hozzáteszi: az Együtt 2014 európai, és nem amerikai céggel tárgyal az esetleges adatbázis-kiszolgálói szerződésről. Mindenesetre az a tény, hogy a párt elengedhetetlennek tartja külföldi partnerek bevonását, illetve a Facebookra koncentrálja a szimpatizánsgyűjtést, arra utal: egyszerű választói nyilvántartásnál - ami itthon is biztonsággal működtethető - Bajnaiék összetettebb adatfelhasználásra törekszenek.



A franciák már jobban rettegnek a cigánybűnözéstől, mint az iszlámtól - még az unióból is kilépnének

2013. március 03. 20:45Kincses Albin - Hunhír.info
eu-eg-250.jpgFranciaországnak az Európai Unióból való kilépéséről szeretne 2014 januárjában népszavazást rendezni Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnöke. A nemzetállam erősítésén kívül a főnökasszony meg akarja akadályozni a romániai és bulgáriai cigány élősködők és bűnözők franciaországi újabb megjelenését.
"Ünnepélyesen arra kérem a köztársasági elnököt, hogy 2014 januárjában rendezzen népszavazást arról, hogy Franciaország kilépjen-e az Európai Unióból" - mondta Le Pen újságíróknak a pártja nemzeti tanácsának szombat este rendezett ülését követően. Hozzátette: "Ami minket illet, mi arra kérünk majd mindenkit, hogy az Európai Unióból való kilépésre szavazzon, kivéve, ha addig a kormánynak sikerül elérnie a négy minimális reformot: a nemzeti valutákhoz való visszatérést, az (Európán belül szabad mozgást biztosító) schengeni övezet megszüntetését, a gazdasági patriotizmus engedélyezését és a nemzeti jog elsőbbségét az európai joghoz képest".

Le Pen az is jelezte, hogy amennyiben Francois Hollande államfő nem teljesíti a kérését, a 2014. júniusi európai parlamenti választásokat "az Európai Unió melletti vagy elleni referendumnak" fogja tekinteni. "És nyerni fogunk ... az Európai Unió olyan mint a Szovjetunió: megreformálhatatlan" - fogalmazott a szélsőjobboldali politikus.

Nem ez az első eset, hogy Len Pen népszavazást követel az EU-ból való kilépésről, de eddig azt soha nem kötötte időponthoz. Véleménye szerint 2014 januárjában Franciaország "keresztúthoz" fog érni a határok és a szociális védelem minden formájának felszámolása, valamint a megszorítások miatt. Európai képviselőként úgy látja, hogy az európai konjunktúra megérett "az európai népek tavaszára", amelynek első jele az euroszkeptikus pártok megerősödése az olasz választásokon, valamint Nagy-Britanniában és Norvégiában. Felhívta a figyelmet arra, hogy számos ponton egyetért az olasz választásokon harmadik helyen végzett Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezérének "eurorealista" állásfoglalásaival. Szerinte Grillo hozzá hasonlóan "rendszerellenes" jelölt.

Le Pen szerint azonban nemcsak a gazdasági válság és a megszorítások erősítik az Európai Unióval szembeni ellenérzéseket. Az is fordulópontot jelenthet 2014-ben, hogy - mint mondta - "nem lesz többé legális Európában a románok és a bolgárok mozgását korlátozni, s ezért a már jelenleg is tarthatatlan romaprobléma meg fog sokszorozódni". Le Pen a két országnak a schengeni övezethez való esetleges csatlakozására utalt, amely az uniós belügyminiszterek jövő heti tanácskozásának is témája lehet.

Aztán jön a megismételt történelem, csak az örök ellenfelet nem a viking rúna, hanem a dávid csillag vezérli majd a küzdelemben. Még az is lehet, hogy a németek újra vesztesek lesznek. csak most nem a horogkereszt, hanem a csillag okozza vesztüket. A csillagos Németország ellen ugyanúgy lépnek fel a kis népek, mint ahogyan a belső változásaik után a németek ellen tették. Az eredmény egy szempontból ugyanaz lesz. megint egy nép kis fiai fognak szenvedni a nagy fiúk hatalmi ambíciói miatt.


Munkácsy Mihály


|
Kalandregénybe illő történet bomlott ki előttünk, amikor utánajártunk egy amerikai forrásból érkező hírnek: Munkácsy Mihály, a festő, akinek legalább egy képét minden magyar ismeri, készített egy botrányos művet is. A monumentális méretű, és amúgy mesteri munka az európai kultúra egyik legsötétebb babonáját idézi teljes komolysággal: zsidók ölnek ártatlan lányt rituális okból. A festmény tulajdonosa mindent megtesz, hogy homályban maradjon, de nekünk először sikerült fotót szerezni a műről, és beszéltünk a festmény eredetét kutató szakértőkkel is.
Ha igazak egy rejtélyes műgyűjtő állításai, akkor át kell értékelni az egyik kikezdhetetlennek ismert magyar kulturális idol, Munkácsy Mihály életművét. A monumentális vallási festményeiről, magyar történelmi tablóiról, vagy édesbús népi életképeiről ismert művész az Indexhez eljuttatott dokumentumok szerint ugyanis festett egy eddig nem ismert, felkavaró képet is. A festmény nem is burkoltan antiszemita kiáltvány, amely témájában és megjelenítési módjában a legalávalóbb babonákat és sötét eszméket idézi meg. Olyasmiket, amelyeknek egyébként reneszánsza volt Munkácsy fénykorában, nemcsak Magyarországon, de Európában is.
A festmény üzenetének értelmezéséhez sem esztétikai, sem művészettörténeti, sem történelmi háttérismeret nem szükséges. Élveteg, vagy gonosz tekintetű zsidók feszítenek ki egy védtelen, ruhátlan lányt. Az áldozat hasán, kezein folyik a vér, egy szenvtelen zsidó edényt tart, vélhetően a vér összegyűjtéséhez, miközben a háttérben egymás fülébe suttognak a szertartás további résztvevői. Az alélt lány kiszolgáltatottan hever, a zsidók orra kampós, az egyik szája véres, két öregember kigúvadt szemmel mered a lány ágyékára, miközben a főzsidó késsel közelít. Mindez akár karikatúra is lehetne, a babona paródiája, ám egyetlen dolog mégis a rémisztő mezsgyében tartja a festményt: hogy látványosan jó képről van szó.
A festmény kifejező, drámai, bravúrosan alkalmazza az akadémizmus minden stílusjegyét. Éppen azokat az erényeket mutatja fel, amelyek révén Munkácsy a hírnevét köszönheti. A hatást szintén egy Munkácsyra jellemző elem fokozza, a méret: a felzaklató jelenet négy méterszer két és fél méteren sokkolja a nézőt.

Kétségek és bizonyítékok

A Golgota vagy a Siralomház című képek áhítatos rajongóinak helyzetét nehezíti, hogy a képet olyan titkok övezik, mintha egy Dan Brown-regényben szerepelne. Az alkotáson nincs egyértelmű szignó, a vélhetően külföldön élő tulajdonos nem áll a nyilvánosság elé, a kép eredete bizonytalan, nyomát pedig az életműben sem találni.
A képpel két éve foglalkozó amerikai és magyar szakemberek azonban állítják, hogy a közvetett bizonyítékok egyértelművé teszik az alkotó kilétét.
Dr. Jeffrey Taylor művészettörténész és Végvári Zsófia, a Komplex Festményvizsgálati Labor vezetője így érvelnek: a stílusjegyek megfeleltethetők Munkácsy fő korszakának festményeiről ismerteknek. A műszeres vizsgálatok a festmény keletkezését 1882 és 1887 közé teszik, arra az időre, amelyben az Európát felkavaró és megosztó két antiszemita per zajlott: a tiszaeszlári vérvád (1882-1883), és kicsit később a franciaországi Dreyfus-per (1894-1906). Az 1914-es nemzetközi sajtóban nyoma van egy Munkácsynak tulajdonított, Vérvád (Crime rituel) című képnek, igaz, a festő özvegye tagadta a kép létezését.
Megszólaltattuk volna a tulajdonost is, aki azonban olyannyira védte inkognitóját, hogy még szakértőivel is csak közvetítőkön keresztül tartja a kapcsolatot. Annyit tudtunk meg, hogy a közvetítő amerikai, a tulaj pedig vélhetően nem magyar származású. Forrásaink a képet 2012-ben egy londoni műtárgyszállító cég udvarán vizsgálhatták meg. A festményt rossz minőségű keretre feszítve találták, a vásznon a szakszerűtlen tárolás jeleivel. A Vérvád ennek ellenére olyan erős hatást tett rájuk, hogy mindketten állítják, eredeti Munkácsy került elő.
De nézzük meg sorban a bizonyítékokat, és a kétkedésre okot adó vélekedéseket.

A tiszaeszlári vérvád és a titkos festmény

A kutatók vaskos dokumentumokat állítottak össze a kép keletkezésének körülményeiről, ami meglepő lehet annak fényében, hogy az utókornak egyetlen direkt bizonyíték sem áll a rendelkezésére. Rengeteg olyan adat létezik ugyanakkor, amelyek alapján könnyen elképzelhető, hogy a kép alkotója lehet akár Munkácsy Mihály is.
A Vérvád témája, a nyílt antiszemitizmus, a zsidók által elkövetett állítólagos bűnök a napi közbeszéd részét képezték abban az időben, amely Munkácsy fő korszakának számít. „A kép témája és a feltételezett keletkezési idő egybe esik a tiszaeszlári vérvád 1883-as dátumával. A korabeli világsajtó is tudósított a Tiszaeszláron történtekről, így feltehető, hogy Munkácsy a korabeli újságokból értesült a faluban történtekről. Munkácsyt mélyen érintették a társadalmi események, különös érzékenységgel reagált a társadalom bizonyos rétegeinek helyzetére.” – írta lapunk kérdésére a művel foglalkozó szakértő, Végvári Zsófia.
Felvetettük, hogy miként készülhetett el egy ilyen monumentális kép úgy, hogy a műnek és keletkezésének sincsenek nyomai a szakirodalomban és a leírásokban. Végvári elmondta, hogy a festékbe ragadva textilszálakat találtak, amelyből arra következtettek, a művész titokban dolgozott a felkavarónak számító témán, a készülő festményt pedig munka után letakarhatta.


Az orosz kapcsolat

Bár Munkácsy élete jól dokumentáltnak számít, még az utóbbi években is kerültek elő ismeretlen munkái. A festőnek tömegével voltak külföldi megrendelői is, és műkereskedője, Charles Sedelmeyer a mai sztármenedzserek módszereivel dolgozva képeit gyakran már a festőállványról eladta.
Jeff Taylor művészettörténész szerint a Vérvád megrendelője a jelek alapján orosz volt. A titokzatos tulajdonostól származik az információ, hogy a kép Oroszországon át került Finnországba, majd 1917-ben Amerikába.
Az orosz szál, Munkácsy neve és a Vérvád című kép együtt is megjelenik a szakirodalomban, igaz, negatív előjellel. Mégis ez a Munkácsyhoz köthető legerősebb bizonyíték: Az American Jewish Year Book 1913-1914-es évek zsidókat érintő eseményei közt említ egy cikket, amelyben Munkácsy özvegye azt állítja, nem igaz a Novoje Vremja című lap állítása, hogy korábban Munkácsy Mihály festett egy Vérvád című képet. A Kijevszkaja Miszl pedig arról ír, hogy a képet egy gyenge festő készítette azért, hogy a megrendelő gazdag zsidókat zsarolhasson meg.
Munkácsy és a Vérvád feltűnik egy francia újság, a Le Croix 1914-es számában is, igaz, itt is csak úgy, hogy Munkácsyné cáfolja, hogy azt férje festette volna.
A kutatók vélhetően a nem zörög a haraszt elve alapján gyanakodnak orosz megrendelőre, aki szerintük akár a cár is lehetett. Bár direkt bizonyíték erre sincs, de ismert, hogy III. Sándor udvari festője Zichy Mihály volt, aki személyes kapcsolatban állt Munkácsyval, és az elmélet szerint ő továbbíthatta a megbízást kollégájának. Az egyszerre túlfűtötten erotikus és felzaklatóan erőszakos kép valóban nem lett volna idegen a cár ízlésétől, Zichy maga is készített számára pornográf rajzokat, miközben az antiszemitizmus is igen kedvelt nézet volt az országban.
Végvári Zsófia számunkra regényesnek tűnő elmélete szerint a kép lehetett a szakítás oka Munkácsy és sikeres műkereskedője közt. A zsidó származású a Sedelmeyer a feltételezés szerint tudomást szerezhetett a számára felháborító képről, és ezért rúgta fel a gyümölcsöző üzleti kapcsolatot.

Pilátus és a zsidók

Végvári Zsófia esztétikai, stilisztikai alapon is megfeleltetéseket talált a kor Munkácsy-képei és a Vérvád közt. „Munkácsy az 1880-as évek közepén – amikorra a festmény keletkezési ideje tehető stíluskritikai alapon – már túl volt a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota című kompozíción. A festmény kimondhatatlan sikert hozott Munkácsynak, festménye elé zarándokolt Európa, és pár évvel később az Amerikai Egyesült Államok. Festői stílusa ekkorra kiforrott, alakjai kifejező ereje és a festményeinek kompozíciója rembrandti párhuzamokat ér el. A Vérvád című festmény figurái ismerősek a Krisztus Pilátus előtt című festményről. Kompozíciója tökéletesen szerkesztett, a horizontális elrendezés balladaszerűen meséli el az eseményeket. A Krisztus-kép alakjai új történetben élednek újjá, az öreg és a fiatal zsidó arca vagy a tömegben szereplő alakok jól illettek a Vérvád témájának megjelenítéséhez.”
Végvári az adott képen konkrét párhuzamokat is húz a Krisztus Pilátus előtt című kép és a Vérvád egyes szereplői közt. Ezzel magyarázza azt is, hogy nem kerültek elő a Vérvádat megelőlegező vázlatok. A szakértő úgy véli, ezek elkészültek a korábbi nagy képekhez, és az alakokat innen már csak át kellett emelni.
Bár a színpadias kompozíció, a drámai fények és beállítások valóban döbbenetes hasonlóságot mutatnak Munkácsyval, Molnos Péter művészettörténész szerint ezek olyan jegyek, amelyek inkább az akadémista stílusra jellemzőek, nem csak Munkácsyra. „Klasszikus historizáló kompozícióval van dolgunk” – mondta. Molnos szerint a képet láthatóan tanult, jó technikai tudással rendelkező festő készítette. A stílusjegyekre térve úgy folytatta: „A kezek kialakításánál felfedezhetők olyan megoldások, amelyek analógok Munkácsyval. Valószínűbb azonban, hogy akkoriban ez volt a divat. Ez a fajta kvázi hiperrealista megközelítés, a megfestés blikkfangjaival összességében nem jellemző Munkácsyra.” Molnos meglátása szerint nem is Zichy Mihály-képről van szó.
Megkérdőjelezi a magyar szálat a képen kibomló történet is, amelyen nem a tiszaeszlári eset jellemző motívumai tűnnek fel. Míg a vérvádnál az áldozat, akinek haláláért a zsidókat vádolták, 14 éves volt, a festmény nőalakja érett nő. Gömbölyű hasa miatt a főszereplő talán várandós is. A vérvád esetében nem kerültek elő olyan motívumok, amelyek a képen hangsúlyosak: a kézbe szúrt szögek inkább Jézus megfeszítését idézik. (Igaz, művészettörténészek szerint ez a momentum a téma elemelt, szimbolikus megközelítéséből is eredhet.) Molnos úgy vélte, a festmény talán egy Európában kevéssé ismert, jó kezű orosz festő munkája.

Horgony és M

A képet tudományos vizsgálatoknak is alávetették. Végvári elmondta, hogy a kutatók szerencséjére ebben az időben intenzíven fejlődtek a kémiai kutatások, és ennek eredményeképpen néhány évenként jelentek meg új festékek. Az összetevők beazonosításával könnyen megmondható, hogy melyik évben készült az adott festmény. Festékanalízisük szerint a kép 1882 és 1887 közt készült.
A kép infravörös vizsgálatánál felfedeztek egy M betűt a vászon jobb alsó sarkában, amely a sötétedő festékek és a felület szennyeződése miatt halványodott el. A szignó mellett egy horgonyformát is találtak, amelyet a cár jelképeként magyaráztak.

A titokzatos tulajdonos

A történet összességében meggyőző, de a kritikusan közelítve hozzá az is nyilvánvaló: nehezen eldönthető, hogy a bizonyítékok támasztják alá a Munkácsy-teóriát, vagy a tények gravitálnak a nagy vonzóerővel bíró névhez. Annyit le kell szögezni, hogy a legjobb műbírálat is csak valószínűsít: tévedések a nagy múzeumoknál, elismert szakértőknél és jól dokumentált életműveknél is előfordulnak.
A nyomozásban segítene, ha végigkövethetnénk a festmény útját, ennek azonban akadálya, hogy a tulajdonos nem kíván előlépni a homályból. A szakértők annyit mondtak el, hogy a célja egyértelműen a kép értékesítése. Vélekedésük szerint nem magyar, vagy magyar származású emberről van szó, mivel olyan alapvető információkat is kért tőlük, amivel egy magyar rendelkezne.
Jól értesültségre vall ugyanakkor, hogy a titokzatos tulaj éppen akkor döntött az eladásról, amikor Magyarországon a parlamenttől a közbeszédig ismét előkerült az antiszemitizmus. Ilyen körülmények közt pedig talán már nem habozna egy, a témával szimpatizáló, tőkeerős vásárlójelölt. Bár az ár akár 3-400 millió forint is lehet, a vonzerő jelentős, hiszen olyan antiszemita képről van szó, amit feltehetően az egyik legnagyobbra tartott magyar festő készített. A kedves érdeklődők informálása végett annyit hozzá kell tennünk: a kép jelentős restaurálásra szorul.

Elképesztő: A pápa 2011-es berlini látogatása - Videó


Ez egy írás és film a pápa 2011-es berlini látogatásáról. Persze ezek sem szentek, -  legfeljebb csak a cionistákhoz viszony

ítva - de ezt az arcátlanságot, amit ez a szemét nép megenged magának - és egyre erőszakosabban, -  remélem a világ nem haítva - de ezt az arcátlanságot, amit ez a szemét nép megenged magának - és egyre erőszakosabban, -  remélem a világ nem hagyja radikális megtorlás nélkül. Persze ahol egy Angela Káslen nevű zsidó nő kormányoz, ott  minden megtörténhet.

Kapcsolódó:
Másnak is kezd világosodni miért mondott le XVI. Benedek, és egyre tisztább, miért fungált olyan rövid ideig (egy kurta hónapig) I. János Pál!, és hogy a videón láthatók eddig homályosan sejthető dolgokat igazolnak bizonyos "keresztény" bíborosok ténykedéséről.
Megdöbbentő! Van miért imádkozni!
Továbbítom az alábbi üzenetet, melyben egy videó látható arról, hogy XVI. Benedek pápával egy fogadáson a legtöbb bíboros nem fog kezet. Nem Szerintem legfontosabb az, hogy a pápával kik nem fogtak kezet! Ha a zsidó bíborosok nem fogtak vele kezet, akkor ez a pápa bizonyára jó pápa volt. Évezredes múltú katolikus család sarjaként nem vagyok elájulva az Egyházamért! - hiszen Isten nevében nagyon sok bűnt követtek el eleddig. Ratzingert tartottam az általam ismert pápák közül legkevesebbre, de ez csakis az én véleményem, így ez ne jelentsen semmit. Ha azonban erdő zsidó péter lesz az új pápa, (és én ebben egyre biztosabb vagyok) akkor nagy valószínűséggel Ratzinger volt eddig a legjobb pápa. De hová jutott a világ? Tudtommal a Vatikánban mindaddig nem száll fel a füst, amíg mindegyik bíboros nem adja egyik jelöltre a voksát. Ennek értelmében tehát Ratzingert minden bíboros megválasztotta. Vajon mi történhetett azóta? Kit, mennyiért vásároltak meg kilóra mázsára, tonnára? Kit mivel zsaroltak meg? Egyáltalán miért zsarolhatók, miért vásárolhatók meg a történelmi egyházak legfőbb papjai!!! Szégyellem magam, hogy két-lábon járok, mint sokan mások; lehet, hogy négykézlábra kell ereszkednem ahhoz, hogy megőrizzem emberi méltóságom! Itt már csakis Isten segíthet! - de nem fog, mert ez a világ menthetetlen. Ámbár Isten mindenható! A hívők egyre jobban hisznek, s reménykednek; a hitetlenek egyre eszetlenebbek, gátlástalanabbak, kegyetlenebbek, pimaszabbak.
DÖBBENET, HOGY HÁNYAN NEM FOGNAK VELE KEZET...KIK EZEK AZ EMBEREK?    ŐK A
SÁTÁN.   ADOLF BIZONYÁRA FOROG A SÍRJÁBAN
Pápaválasztásra készülünk!
Érdemes megnézni ezt a 2011. szept. 22-én Berlinben készült rövid filmet.
A pápa kezét kell figyelni, azt, hogy hányan NEM fognak és NEM akarnak kezet
fogni vele!
Elgondolkoztató!








TITKOS REPÜLŐGÉPEK MÉREGGEL 

PERMETEZIK AZ EMBEREKET – 

MEGDÖBBENTŐ KÉPEK ÉS VIDEÓ




Írta: hir.ma 2012-09-27 12:52 egészség

mérget permeteznek a nyakunkbaOlyan személyszállító repülőgépek, melyek nincsennek a Flightradar24-en feltüntetve – méreggel permetezik a légkört, ezzel megváltoztatják az időjárást és betegségeket okoznak.

Rákkeltő alumínium port, cinket és báriumot permeteznek a levegőbe.

Olvassa végig a cikket, mert megdöbbentő képeket és egy másfél órás videót is megtalálhat benne.

A videó feliratozott, érdemes végignézni, ameddig le nem törlik az oldalról. Oszd meg és lájkold az oldalt, hogy minél többen megismerjék ezt a tényt.
Nézze meg, hogy alakítanak át egy utasszállító repülőgépet méreg permetező gépezetté:
A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: Flightradar24
A következő képet Nyíregyháza és Debrecen térségében fotózták. Ezek a csíkok nem a normál repülőgép forgalomból tevődnek össze.
Flightradar24-en mindig meg lehet tekinteni, hogy hol milyen repülőgép repül a világban, vagy éppen a fejünk felett.CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot múlt szombaton !

Érdekes, hogy ezek a gépek mindig akkor jelennek meg, amikor a családok az idejüket a szabadban töltik.

Két héttel ezelőtt például Nyíregyházán este minimum 12 ismeretlen repülő terítette be CHEMTRAILS vegyi anyagokkal a kék eget. Ezeket lehet látni a fenti képen. Érdekesség az volt, hogy ezek nem a kondenzcsíkok voltak. Ennyi repülőgépet soha nem lehet látni Debrecen és Nyíregyháza térségében.  A naplemente alig látszódott a permetezés után.
Szegeden és Békéscsabán és Pécsett is beszámoltak sokan hasonló tevékenységről.
A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: Flightradar24

Magyarországon nem beszél a média a CHEMTRAIL kivizsgálásáról, a CHEMTRAIL elleni tüntetésekről. Pedig hatalmas kárt okoznak ezek a repülőgépek. Egyesek szerint Csernobil ehhez képest játék volt.

A megdöbbentő, hogy a legmérgezőbb nehézfémekkel támadják az emberi szervezetet. Mik ezek? Alumínium, cink, stroncium, bárium.
Flightradar 24 nem is látja őket a legtöbbször.
Ezek a repülőgépek kifejezetten a permet terítésére szolgálnak, lásd a képeket.

Azt állítják a szakértői a témának, hogy a népesség csökkentés a célja a permetezéseknek.

A méreganyagok 7-10 napig a légkörben keringenek. Ha az eső esik sokkal hamarabb. Rákot okoz a leggyengébb immunrendszerek esetében már 4-6 hónap alatt!
A nehézfém raktározódik a szervezetben, amik sehogy sem kerülnek ürítésre. A veséken és a bélrendszeren át nem távoznak belőlünk, nyirokrendszerünk pedig nem győzi, így érthető, hogy elraktározódnak.
A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor szinte azonnal reakcióba kerülnek és vegyületeket hoznak létre.
Nem kizárólag a belégzéssel jut be a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb…)
Az idegrendszerre is mérgező hatása van az alumíniumnak, mert megváltoztatja a vér-agy gát működést.
A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: Flightradar24
Ezek a csövek a repülőgép alaptartozékai lehetnek?

Mikor és mitől keletkezik a normál kondenzcsík a repülésnél?

A hagyományos kondenzcsík (contrail) akkor keletkezik, amikor a magasan haladó sugárhajtású repülőgép okozta nyomástól kicsapódik a levegőből a vízgőz, ez általában 8 ezer méter felett történik, ekkor apró jégkristályok keletkeznek.
Az ilyen csík általában néhány perc után magától eloszlik.
 

Mi az a chemtrail?

Ez gyakorlatilag magyarra fordítva kémiai csíkot jelent. Újnak számít a szó, mivel pár éve kezdték el használni.
A chemtrail teljesen máshogy viselkedik, mint a kondenzcsík. Közvetlenül a keletkezése után kondenzcsíkra hasonlít, viszont feloszlás helyett lassan szétterjed, és széles felhősávvá alakul.
Ezek a csíkok behálózzák az eget, és órákon keresztül felismerhetőek maradnak. A megfigyelések szerint a jelenség nyomán bármilyen tiszta kék égbolt gyorsan átláthatlan, szürke masszává alakulhat. A beterítést követő napokban az adott területen bizonyosan nem lesz csapadék.

Mikor jegyeztek fel először chemtrail csíkokat?

1998-ban jegyezték fel először az USA-ban. Azóta sok-sok országban fényképeztek le a házaik felett Nagy-Britanniában, Németországban, de Ausztráliában is hasonló csíkokat.
A kormányok ellenkezése miatt a csíkok ismeretlenek Kína és Brazília felett.
A Bodeni tó felett megjelenő csíkokat dokumentáló egyik német felhasználó szerint ráadásul pénteken és a hétvégén szabadnaposak a csíkhúzó gépek.
Megdöbbentő, hogy ezek a “permetező” repülőgépek egészen furcsa útvonal mentén haladnak, például láthatatlan határok mentén visszafordulnak a kijelölt terület beterítésére.

Az amerikai oceanográfiai és légköri felügyelet szerint nincs kémiai anyag a levegőben:

A National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA által kiadott tájékoztató szerint a tartós kondenzcsíkok nem tartalmaznak semmilyen kémiai anyagot, csupán a légköri viszonyok alakulása miatt maradnak fenn viszonylag sokáig.
A NOAA szerint a tengerészek már régóta figyelik a kondenzcsíkok viselkedését, és így következtetnek arra, ha változás várható az időjárási viszonyokban. A klímakutatásokban szintén be kellett vonni a légiközlekedés hatását, az ugyanis befolyásolja a felhőképződést, emlékeztet a NOAA. A klímára gyakorolt hatását a NASA napokban kiadott anyaga is hangsúlyozza.

Azt állítják sokan, hogy a gépekből mikroszkópikus anyagokat szórnak ki.

A világ nagyvárosai felett megörökített csíkok azonban rendkívül furcsák. A kérdéskört tanulmányozó felhasználók szerint kémiai anyagokat sőt biológiai ágenseket szórnak ki ezekből a gépekből, és minden hivatalos megnyilatkozás csak a gyanú elaltatását szolgálja.
Egyesek az állítólagos lehullott apró szálakat vizsgálják mikroszkóp alatt, és növesztett nanostruktúrákról számolnak be. Mások hámsérülésekből kihúzható, sebek gyógyulását akadályozó szálakról, a chemtrail sújtotta napokon asztmatikus tünetekről tudósítanak.  Egy repülőgépszerelő beszámolója szerint kis híján kirúgták, amikor egy utasszállító gép szervizelése közben oda nem tartozó tartályok csővezetékét próbálta megfejteni.

Ez már végképpen gyanús: Az amerikai képviselőház a 2001-es Space Preservation Act (világűr megóvási törvény) szövegében a tiltandó eszközök között sorolta fel a chemtrail kifejezést.

Teller Ede néhány éve egy olaszországi konferencián felvetette ezt a kérdést.

Buránszkiné Sallai Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) egykori főosztályvezetője korábban az Index-nek azt nyilatkozta, hogy hazánkban a rendszerváltás előtt jégeső elhárítás volt Pécs mellett a Tenkes hegyen illetve Baján. Az ezüstjodid rakétákat alkalmazó beavatkozásokat az egykori Állami Biztosító támogatta.  Az olimpiai megnyitókon, a volt Szovjetunió fontos felvonulásain alkalmaztak felhőoszlatást, mondta az OMSZ főosztályvezetője.

Ezek a képek Ön szerint hagyományos repülőgépek alkatrészeit mutatják be?
Az egyik legmegdöbbentőbb dolog, hogy több tucat oldal, mely ezzel a témával foglalkozik, ugyan még létezik a keresőkben vagy más oldalakban linkként, de már maga az egész website törölve van. Önök szerint miért lehet ez?

Mi a véleménye az egész témáról, lentebb szóljon hozzá…

Ha érdekes volt a cikk és mással is megosztaná ezt, kérem nyomja meg a lájk gombot. Köszönjük…


Nagy-Britannia kilépését nem támogatja az EU

Uniós vezetők udvarolnak Londonnak, hogy ne lépjen ki az eurokolhozból
A kilépés lehetőségét tartalmazzák ugyan az Európai Unió szerződései, ennek ellenére jogilag és politikailag is rendkívül bonyolult ügy lenne.
Egy hosszú házasság utáni váláshoz hasonlította Nagy-Britannia esetleges kilépését az Európai Unióból Herman Van Rompuy, aki szerint egy ilyen lépés negatív következményekkel járna London számára.
A brit fővárosban csütörtök este tartott előadásában az Európai Tanács (ET) elnöke utalt arra, hogy az unióból történő kilépés nem múlna el nyomtalanul.
"Gondoljanak csak egy válásra negyven év házasság után" - jelentette ki a hallgatóság előtt Herman Van Rompuy. Egy ilyen válás a szabad akarat megnyilvánulása és teljes mértékben törvényes, de meg kell fizetni az árát - fogalmazott az unió vezető politikusa, aki a leghatározottabban Nagy-Britannia maradása mellett foglalt állást.
A tanács elnöke szerint Nagy-Britannia központi szerepet tölthetne be azokban az erőfeszítésekben, amelyek célja, hogy az európai gazdaság egészségessé váljon a jövő érdekében. Ehhez azonban London részéről is együttműködésre van szükség - jelentette ki Herman Van Rompuy, majd feltette a kérdést: "Miként lehet egy zsúfolásig telt teremben valakit is maradásra bírni, ha ő maga kezét már a kijárati ajtó kilincsén tartja?"
Herman Van Rompuyhöz hasonlóan nyilatkozott - ugyancsak Londonban - Olli Rehn, az unió pénzügyi biztosa. Rehn úgy vélte: Nagy-Britannia érdeke, hogy az unióban maradjon és részt vegyen Európa megreformálásában.
A biztos egy a futballból vett hasonlattal élt, és azt hangoztatta: ha brit állampolgár lenne, országát a középpályán képzelné el. "Senki nem rúgott még gólt úgy, hogy közben a padon ült" - jelentette ki.




Bakay Kornél: (In memoriam Csurka István)


SZEMPONTOK AHUNGARIZMUSÉS ATURÁNIZMUS ÚJ ÉRTELMEZÉSÉHEZ
Az utóbbi évek, kivált azonban a legutóbbi hónapok eseményei világosan megmutatták, hogy a magyarokkal szemben határozottan rasszista színezetű támadásokat indítottak azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy végleg megszűnjön a még fellelhető nemzeti jellegünk, s a még birtokolni vélt 93 ezer km2-nyi földdarabunkat is magukévá tehessék idegenek.
Országunk neve ismét Magyarország lett, ám „lefelejtették” a táblákról, és „kifelejtették” az ősi alkotmányunk romjain létrehozott alaptörvény szövegéből a másik nevünket: HUNGARIA-t. Nemcsak rosszul tették, de egyenesen vétket követtek el, hiszen sok évszázad óta így ismernek bennünket a külföldiek. Magyarország neve: Hungaria, a magyar nép neve: gens Hungarica vagy populus Hungaricus, a magyar köznép neve: vulgus Hungaricum, a magyar nyelv neve: lingua Hungarica, a magyar szokások neve: mores Hungarici, a magyar sajátosságok neve: in Hungarico, azaz hungaricum. Ez a név szerepel legtöbbet a történeti forrásokban is.
A teljesen idétlen és becsmérlő magyarkodás kifejezést azért vezették be, hogy a hungarizmus szó használatát „kivezethessék” a köznyelvből, rákenve e normális és történetileg hiteles kifejezésre minden gyalázatot. Erre nagy lehetőséget adott a XX. században létrejött Nyilaskeresztes Párt névválasztása: a Hungarista Mozgalom 
(1935-1945).
Több, mint hatvan éve a hungarizmus súlyos átok- és szitokszóvá vált, s aki nem gyalázkodásra használja, azt tönkre teszik a hivatalos ítészek és históriai ítélet végrehajtóik.Azok, akik a bolsevizmus talpnyaló, hazug kiszolgálói voltak, s akik manapság már nem szégyellik magukat a kommunista diktatúra áldozatainak feltüntetni, miközben az MSZMP KB tagjaként írták nem is oly rég a kommunizmust dicsőítő műveiket (Ormos Mária, Glatz Ferenc 70. születésnapjára. Bp. 2011, 235.), vagy akik pirulás nélkül leírják: „a fehérterror áldozatainak kerek ötezer főben való megadása bizonyításra nem szoruló (!) axiómának számított”, ezért ezt az `adatot´ használták a tényleges 307 fő helyett, mert az 1919-es vörösterror 590 kivégzettjénél magasabb szám kellett(Romsics Ignác, Glatz emlékkönyv, Bp. 2011, 523, 529.). De maga az ünnepelt is vad marxista volt egész életében, mégis a helyén van ma is, mint annyi társa. Évtizedeken át ülhettek, s részben ülnek ma is, a magyar országgyűlésben a Bauer-, Pető-, Gerő- és Gadó-leszármazottak, akikről mindenki tudta, hogy az államvédelem zsidó vezetői közé tartoztak, s egy húron pendültek a cionista Szirmai Istvánnal és később Aczél (Appel) Györggyel.
Mindezt látva, mindezt tudva, féljünk-e, lapuljunk-e továbbra is? Hozzá merjünk-e nyúlni az eddig szigorúan tiltott kérdésekhez? Küzdjünk-e az igazság megismeréséért vagy szó nélkül fogadjuk el a nemzetidegenek ízlésdiktatúráját?
Az utóbbi években több alkalommal (2006, 2011) nyilvánosságra került egy elismert tudós és ortodox cionista, Komoróczy Géza igen fontos hitvallása a zsidók identitásáról, amely így szól: „Aki feledni akarja, feledtetni, eltüntetni zsidó származását, megteheti; aki meg akarja őrizni a zsidó identitást, az nem veheti támadásnak, ha nemcsak ő mondja magáról, hogy „Én zsidó vagyok”, hanem más is mondhatja neki, offenzív szándék nélkül, s anélkül, hogy támadásnak értsék: „Te zsidó vagy?” (Élet és Irodalom 2006. június 16., Meddig él a nemzet. Budapest, 2011, 187.)
E nyilatkozat fényében és oltalmában legyünk bátrabbak ezentúl az igazság keresésekor! Ahogy a zsidók is azok, amelyről legutóbb (2012. januárjában) Frölich Róbert ismét bizonyságot tett: „akármi jöhet, maradunk zsidók, de nem a gettó megalázott zsidói, hanem a makkabeusok utódai, hős, büszke és méltóságteljes zsidók.”
A magyar történettudomány jeles alakja, a zsidó rabbi fia, Marczali Henrik, akit neves tanítványa, Szekfű Gyula 1920 után megtagadott, 1914-ben ezt írta: „A történetírónak nemcsak joga, kötelessége megírni az igazat. Hogy az, egyeseket, pártokat vagy felekezeteket sért, az ítéletére befolyással nem lehet. Ki meggyőződését bárminő előítélettel szemben nem meri kimondani, nem is érdemli meg a historikus nevet.”
Jellemző a magyar történettudomány művelőire, hogy a legnagyobb történészek között számontartott Szekfű Gyula, (aki élete utolsó szakaszában, kivetkőzve korábbi énjéből, Lenin-méltatást írt, majd moszkvai nagykövetséget vállalt) legkedvesebb és legtehetségesebb tanítványai közül azt, aki a hungarizmus szellemiségét is vizsgálta, kicsúfolva, megbélyegezve, nevetségessé téve, örökre kivetették maguk közül, azt azonban, aki a magyarság rovására mindig „kompromisszumkész” volt, 1956 után és 1990 után is, az egekbe emelték (Baráth Tiborról és Kosáry Domokosról vanj szó).
Kétségtelenül sajnálatos, hogy a hungarizmus elnevezést egy párt kisajátította és eszmerendszerének alapjává tette. Még sajnálatosabb, hogy e párt „eszelős”-nek csúfolt vezérét (Nemeskürty István) és „bohócok szerepét játszó-”nak mondott vezetőit (Gyurgyák János) a magyar történelem legsötétebb, leggyalázatosabb, legbűnösebb alakjaivá mocskolták, aminek következtében szinte senki sem merészeli e „példátlan gonosztevők” gondolatait és céljait másnak, mint „hosszúfülű szamárságoknak, sületlenségeknek és maszlagnak” nevezni, holott például a nemrégiben megtalált és közzétett Szálasi-napló (Beszélő 
13/2008/ 3-4. szám) éppen nem egy elmebeteg ember jegyzetei! A Nyilaskeresztes Párt vezetőjét, Szálasi Ferencet azonban már 1938-ban tíz évre megfosztották politikai jogaitól, tehát 1945 előtt sem fogadták el a hungarizmus eszme- rendszerét. Mindazonáltal a nyilas korszak (1944. október 16. - 1945. március 29.)áldozatainak a száma töredéke a kommunista diktatúra (1944. december – 1989. március) idején hadifogságba hurcolt, kivégzett, bebörtönzött, megkínzott, kitelepített, elűzött, ellehetetlenített emberek hatalmas, több százezres számához viszonyítva. S míg 1945 után, háborús bűnösként, közel hatszáz magyart végeztek ki, köztük öt magyar miniszterelnököt s az utolsónak csaknem teljes kormányát (hivatalosan csak 283-at ismernek el!), a kommunista gaztettekért ezidáig senkit sem vontak felelősségre. A hétpróbás gyilkosokat sem!
Most azonban nekünk egyáltalán nem az a célunk, hogy a Hungarista Mozgalmat elemezzük, sőt ellenkezőleg, azt szeretnénk, ha a hungarizmus kifejezés visszakaphatná eredeti és igazi tartalmát és jelentését, s a jövőben nem a nyilasok „álomvilágának” megtestesítőjeként hivatkoznának rá.A hungarizmus lényege ugyanis a magyar nemzet mindenek előtti és mindenek feletti szeretete, érdekeinek minden áron való védelme, minden idegen mesterkedéssel szemben. Nem az olasz fasizmus, nem a spanyol falangizmus és nem a német nemzetiszocializmus magyar változata ez, noha Szálasiék név- választása tagadhatatlanul felvetette ezt a lehetőséget is.
A legfontosabb alapkérdés nyomban adódik: mi hát a nemzet? Etnikai-faji, nyelvi, vallási, érdekközösségi vagy földrajzi fogalom, avagy Kornis Gyula megfogalmazása szerint „szellemi egység, közös észjárás és közös szívjárás, közös történelmi szemlélet és közös sorsérzés”? Sokan sokáig vallották, hogy a legfontosabb a leszármazás, a közös eredettudat, magyarán a vérrokonság, mert a nemzet elsősorban mégis csak biológiai képződmény, ahol meghatározó az egyazon fajtához tartozás, az azonos nyelv, az azonos hagyomány-rendszer, valamint az összetartozás-tudat. Noha a zsidó nép esetében szigorú, rituális védelem alá helyezték az anyai ágon való vérségi leszármazást (halákha) és tiltják az idegenekkel való keveredést, minden más nép esetében a vérségi leszármazásnak már a gondolata is a legbűnösebb nacionalizmusnak minősül, amely tarthatatlan. Tarthatatlan, mert valóságos vérrokonság nincs, csak fikciók vannak. Így mondják az ítélkezők, noha hozzáteszik, van egy kivétel: a zsidó nép, „amelynek bizonyos anthropológiai, szociológiai, kulturális, nyelvi sajátosságai megmaradtak a diaszpórában is, megkülönböztetik, elválasztják más népektől, összekötik máshol élő zsidókkal. Nincs ebben sem különös, sem rejteni való.”– nyilatkozza a már idézett nyugalmazott hebrisztikai tanszék- vezető. Ne féljünk hát mi magyarok a beolvadástól, mert mi másfajták vagyunk, európai keveréknép vagyunk.
A legfőbb bizonyíték a vérrokonság hiányára a beolvadás, amikor az egyén a jóléte, a kényelme, a feszültségek elkerülése érdekében úgy dönt, hogy nem kíván a saját nemzete tagja maradni, és megváltoztatja az identitását. Vagy az által, hogy elhagyja hazáját (kivándorlás), vagy az által, hogy beolvad.
Mindenki maga dönt arról, hogy mi akar lenni. Így szól a liberálisok szózata. Kivéve a kiválasztott nép tagjait, mert a zsidóknál mindenütt megmaradt a zsidó identitás, mert az ő identitásuk „másfajta másság, ugyanis sokféleképpen lehet zsidónak lenni”. Magyarnak lenni azonban egészen más eset. A magyar nemzeti lét változatlan megőrzése „csökött izoláció”. Genetikai értelemben vett közös eredete „csak degenerált társadalmi csoportoknak van”. A magyarság „jóakarói” szerint az identitás-váltás nem dráma, sőt nagyon hasznos konfliktus-megoldás (Komoróczy Géza). Vannak persze népek, amelyek nem kívántak soha (s nem kívánnak ma sem) beolvadni. A zsidóság ugyanúgy él ma is, mint hajdanában. Őrzi ősi hagyományait, és „soha nem merült fel bennük, hogy a hagyományaik nem megbízhatóak, s ez utólag sem igazolódott.” (Magyar Nemzet, 2004. június 5. 23.o.)
Ez azért van, mert „Mózes vallása nemcsak vallás, hanem egyszersmind politikai organizmus is. Mózes vallása státus alkotmány, valóságos országlási rendszer, mégpedig teokráciai országlási rendszer” (Kossuth Lajos). „
A zsidónak sehol sincs nemzetisége, hanem hogy a zsidó mindig zsidó marad.”- hangoztatta Széchenyi István. „Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, s ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságban fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom és a másikat kilököm.” (Széchenyi István).
Hasonlóképpen vélekedett Szabó Dezső is: /zsidónak/„szerbnek, oláhnak, tótnak, szásznak lenni vallás; Nekem csak a faj sajog, az a kis árva, töredék faj: ezt szeretném holnapra spórolni, mint a pislogó gyertyát. Ezt szeretném feléleszteni…”. Ismét Széchenyi grófot idézzük: „Nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progresszió nem kell, erre állítok mindent, e nélkül, mondhatom, egy zagyvalék nép leszünk…de ez engem nem mozdít; mindenek előtt hűség a fajtámhoz”. „A nyelvnek pergése korántsem dobogása még a szívnek, s ekképp a magyarul beszélő, sőt a legékesebben szóló is, korántsem magyar még.”
„A zsidó nagytőke kegyelmétől függ a magyar pénzügyi politika;”- vallották már 140 évvel ezelőtt. „
A pánjudaizmus célja a magyarság uralmának megtörése a Kárpát-medencében…a zsidók Magyarországból Új Palesztinát hoznak létre, amelyben az elsőrendű magyarok ők, mi pedig, valódi, vér szerinti magyarok csak másodrendű magyarok vagyunk…” (Istóczy Győző). „A magyar közéletben uralkodóvá vált a zsidóság szelleme, gúnyolják nagyjainkat, lesajnálják maradiságunkat, kicsúfolják hagyományainkat.” „A zsidók vallásilag s nemzetileg elkülönözve a világ többi népétől, soha valóban meghonosodni nem fognak s polgárosítva mindig egy nemzetelleni elemet fognak tenni a hazában.”(Dubraviczky Simon).
Már 74 évvel ezelőtt kiadta Makay Miklós, az akkori Sárkányos Mozgalom vezetője a jelszót: „Magyarország a magyaroké!” Ne olvadjunk be, tartsuk a magyarságunkat. Ez azonban reakciós viselkedés, mondják ellenségeink, viszont „nagyon előnyös” napjainkban, hogy pl. a felvidéki Szlovákia félmillió magyarja közül eddig félszázan sem vették fel a magyar állampolgárságot. Az etnikai csoportok ugyanis szociális csoportokká válhatnak, tehát az etnikai folyamatok állandóan változnak s nincs is értelme ezzel foglalkozni, mert előbb-utóbb úgyis minden ember egyformává válik, bárhol éljen a földön. A szabadverseny amúgy is kiszorítja az életből a magyart.
Lehetséges ez? Elfogadható számunkra ez? Tudjuk jól, az emberi lét alapja az emlékezés. Feledhetjük-e hát nagyjaink szellemi örökségét? 
Megtagadhatjuk-e Hungária földjét, az országunkat megteremtő őseink hagyatékát, nemzet-szeretetét, a hungarus tudatot, azaz a hungarizmusát? Hajlandók vagyunk-e szemétre dobni Kölcsey Ferenc, Wesselényi Miklós, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Gyulai Pál, Istóczy Győző, Németh László, Szabó Dezső és Csurka István intelmeit?

A hungarus tudat, a hungarizmus azt jelenti: a nemzet mindenek felett, vagyis a nemzet érdeke mindenek felett áll. Prohászka Ottokár szerint a hungarizmus nem zsidóellenességet (hibásan:antiszemitizmust) jelent, hanem önvédelmet, amelyet nem lehet megtagadni egyetlen nemzettől sem. A zsidóság túlsúlyát a gazdaságban, a közéletben, a közvélemény formálásában (azaz a mediumokban) korlátozni kell. Nem az egyénért van a nemzet, hanem az egyes emberek vannak a nemzetért!
A Gömbös Gyula által meghirdetett nemzeti öncélúság azt jelenti, hogy a magánérdeket a közérdek alá kell rendelni! Ezért nem felel meg a liberalizmus és a szociáldemokrácia a magyarság érdekeinek. A baloldali judeoliberalizmus által terjesztett szabadság és egyéni szabadosság elvét nem szabad piedesztálra emelni. Amint a judeokommunizmus maszlagát sem. A marxizmus valójában nem más, mint zsidószocializmus, a bolsevizmus pedig nem más, mint a zsidószocializmus orosz gyakorlata (Szálasi naplója).A nemzet csak addig létezik, ameddig állama van. A magyar állam szétesett. Hungária lakossága a Kelet népe, amelyet a kezdetektől gyűlölség vesz körül mind a germánok, mind a szlávok, mind a zsidók részéről. Már a X. században európai kívánság volt a magyarok kiirtása: III. Abd-al-Rahman (912-961) levele 955-ben I. Ottóhoz: a magyarok népét ki kell irtani!

A kiegyezés valójában az idegenek államépítése volt, Magyarország 1920-ig nem volt független. A magyarság magára hagyatottan állt és áll ma is. Ebben az országban magyarnak lenni tragédia, előnyöket csak az idegenek élveznek.
Félezer éve már nem tudunk a magunk lábán megállni, mert kevesen vagyunk s fogyunk, mert nincs erőnk, mert hiányzik belőlünk a szolidaritás, mert kihúnyt a kezdeményező képességünk, mert módszeresen kiölték belőlünk a faji öntudatot, közömbösségünk, lusta közönyünk miatt szemétre dobtuk nemzeti műveltségünk kincseit, mert elvesztettük realitásérzékünket.Így határolódtunk el a hungarizmustól is, s félelemtől reszketve tiltakozunk nap, mint nap, szinte óránként, ha úgy kívánják: nem, mi nem kívánunk nacionalisták lenni, mi nem vállaljuk a magyar sorsközösséget, mi nem magyarkodunk, mi megvetjük az idejét múlt fajvédelmet, ugyanakkor készséggel legitimáljuk a fanatikus zsidó nacionalizmust, s törvényesnek tekintjük akár a cionizmust is, amelynek ma is legitim pártja van Magyarországon.A zsidóknak mindent szabad, noha önmaguk is jól tudják, melyek az ellenszenves, rossz tulajdonságaik. Elég ha Jászi (Jakubovics) Oszkár, Magyar kálvária - magyar feltámadás. 1989. c. könyvére hivatkozom: „A zsidóságot nem volt szabad sem bírálni, sem pedig figyelmeztetni…aki kritizálni merészelte a budapesti metropolisz zsidó intellektuel szellemi életének számos ízléstelenségét és ripők amoralizmusát, azt műveletlen antiszemitának bélyegezték s azt az egész sajtó lehurrogta, sőt lehetetlenné tette.”Ady azt is megírta: „a magyar társadalomba vegyült egy millió zsidó megcsinálta nekünk Budapestet, s mindazt, ami biztosan nincs is, de európais és távolról mutatós.” Ma is itt él Budapesten Európa legnagyobb zsidó diaszpórája, amely az 1990: XVII. törvény szerint nemzetiség volt, majd 1993: LXXVII. törvény szerint már nem. Miért rejtőzködnek? Miért nem vállalják nyíltan nemzetiségüket?
Elfordultunk a keleti rokon népektől, akik pedig vérségi őseink utódai s a turánizmusból „avas táltosok és döglött hunok” (Szabó Dezső) kultuszát csináltuk. (Az 1920-ban létrejött Turáni Szövetség nem azonos az 1910-ben alapított Turáni Társasággal, amelynek szaklapját, a Turánt 1997-ben újra indítottam, de műmagyarok elorozták tőlem.)
Az őstörténetünket nem ritkán fanatikus álmodozók („futóbolondok” Gyurgyák János)próbálják újraírni, beleszőve a jézusi kereszténység átértelmezését is.
Kétségtelen, hogy alapkérdés: zsidó volt-e Jézus vagy csak Saul-Pál zsidósította el a kereszténységet? Nem véletlenül írt a botrány-matróna, Heller Ágnes egy önálló könyvet, A zsidó Jézus feltámadása.
 Bp. Múlt és Jövő Kiadó, 2000.címmel, amelyben váltig hangoztatja, Jézus mélyen zsidó volt. Ha ez a „rideg valóság” (Homonnay Ottó János), amelyet II. János Pál pápa hivatalosan is elismert, sőt kijelentette, aki tagadja, hogy a zsidó Isten kiválasztott népe, eretnekséggel vádolható, akkor Hágár országának magyarjai vegyék tudomásul a zsidók viselt dolgait, beleértve szélsőbaloldali diktatúrák szörnyűségeit,mivel a cionista, a kommunista, a demokrata és az un. asszimiláns zsidó egyaránt fajunk életére tör.”
Figyelemre méltó, hogy 1939-ben is, és ma is, egy milliónyian szavaztak a jobboldali nemzeti radikálisokra.
Ennyien voltak és ennyien vannak, akik hisznek a magyarság megtartó erejében: sub specie aeternitatis, azaz az örökkévalóságunkban.A valóságos,igazi hungarizmus, a magyarságtudat, a magyar identitás védelme, eltérve és politikailag elhatárolódva Szálasi Ferenc Hungarizmusától, amelyet a vonalas kutatók „paródiának” neveznek, a magyarság megtartásának legfőbb eszköze. Jelentőségét az erkölcs helyreállításában, az egészségügy, az oktatás, a népszaporulat mindenek feletti támogatásában látjuk. Szűnjön meg hát végre a magyar családokban az egyke és a semmike. Mindennek gazdasági alapját pedig a mezőgazdaság adhatná, valamint magyar hitelbankok létesítése, tisztességes hitelrendszer bevezetése, magyar feldolgozóipar működtetése és egy általános béremelés. (Sajátságos és történelmi tréfa, hogy 1945 előtt egy ilyen jellegű gazdasági terv kidolgozóját Matolcsy Mátyásnak hívták, 2010 után pedig Matolcsy Györgynek.)A jelenlegi helyzetünk egyértelművé teszi, hogy megalapozott Magyarország semlegességének felvetése és egy erős magyar állam megteremtésének igénye.

De mit tehet Hungariáért egy magyar történész?
Mindenek előtt meg kell védenie fajtáját, a „világ minden közénk vetődő gyülevészétől” (Németh László), mert fajbiológiai értelemben ugyan nincsen magyar faj, de történeti értelemben igenis van magyar fajta-jelleg, öröklődő genetikai jegyekkel.
Vagyis a magyar más népektől különböző entitás. Másodjára a széles közvéleménnyel meg kell szerettetni az igaz magyar múltat, amelyet valójában a legtöbben egyáltalán nem ismernek, s szívesebben fogadják a csalafinta hamis regélőket, mint a megalapozott, komoly kutatókat.
Hogy a magyar őseredeti kultúra-e, mint a közel-keleti kultúrák, vita tárgya lehet, de nevetség tárgya nem. Az ember által lakott világ, az oikumené benépesülését kiemelten kutatják s ma még csak a kezdeteknél tartunk.
Ma még nem dőlt el az sem, összefüggenek-e a sumér ékírás, az egyiptomi hieroglif írás, az Indus-völgyi és a kínai szótagírás? Különös azonban, hogy legújabban, különösen az iraki háború óta, tagadják a sumerek bevándorlását és önálló, eredeti kultúrájukat is. Azt hangoztatják, elsősorban zsidó tudósok, hogy a ragozó nyelvű, nem sémi sumerek, a flektáló nyelvű sémi akkádokkal közösen hozták létre Mezopotámiát.
A múlt valóban feneketlen, mély kút, s mi megkísérlünk egy kicsit belelátni. De bármit fedezünk is fel, a Hazánk és nemzetünk érdekeit mindenkor szem előtt kell tartanunk. Erre int és tanít mindannyiunkat Kölcsey Ferenc is:
Te lásd meg, óh sors, szenvedő hazámat
Vérkönnyel ázva nyög feléd!
Mert kánya, kígyó, féreg egyre támad,
S marja, rágja kebelét.
A méreg ég és ömlik mély sebére,
S ő védtelen küzd egyedül.
Hatalmas, óh légy gyámja, légy vezére,
Vagy itt az óra és végveszélybe dűl!
Áldást adék, sok magzatot honodnak,
Mellén, kiket táplál vala;
S másokra vársz, hogy érte vívni fognak?
Önnépe nem lesz védfala?
Szív, lélek el van vesztegetve rátok,
Szent harcra nyitva várt az út,
S ti védfalat körüle nem vonátok;
Ő gyáva fajt szült, s érte sírba jut.
De szánjad, óh sors, szenvedő hazámat!
Te rendeltél áldást neki:
S a vad csoport, mely rá dühödve támad,
Kiket nevelt öngyermeki,
Taposd el a fajt, rút szennyét nememnek;
S míg hamvokon majd átok ül,
Ah tartsd meg őt, a hűv anyát, Teremnek
Tán jobb fiak, s védvén állják körül.
Törvényem él. Hazád őrcsillagzatja
Szülötti bűnein leszáll;
Szelid sugárit többé nem nyugtatja,
Az ősz apák sírhalminál.
És más hon áll a négy folyam partjára,
Más szózat és más keblű nép,
S szebb arcot ölt e föld kies határa,
Hogy kedvre gyúl, ki bájkörébe lép.
(Kölcsey Ferenc: Zrínyi második éneke)
/Forrás: Benkő Zoltán 2012.02.18-i levele/*B.Kiss-Tóth László


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése