2016. május 8., vasárnap

Ez már a végső idő?




Ez már a végső idő?





Biblia, víznyelők, meteorok és márciusi hó



Időkjelei: A Bibliából tudjuk, hogy az utolsó időkben számos szokatlan eseményre számíthatunk a természetben, azonban, az elmúlt hónapokban annyi furcsaság történt, hogy az már a fővonalas médiában is sokaknak feltűnt, ahogy azt az alábbi cikk is mutatja.
Forrás: examiner.com
A világháló elsőszámú minősítő oldala, az Alexa.com szerint az elmúlt napok legnépszerűbb cikke a Weather.com „Isten keze az időjárásban” című írása volt. Ezen nem kell csodálkozunk, amikor az Egyesült Államok jelentős részét még március utolsó napjaiban is hó borítja, erősen havazik az Egyesült Királyságban, Lengyelországban pedig még legalább két hétig várat magára a tavasz. Egyre több ember szeretné tudni, hogy mi történik.
Guatemala, 2010
Az egymás után megjelenő víznyelők és tüzes meteorok arra késztetik az embereket, hogy válaszokat keressenek és kérdéseket tegyenek fel, például a YouTube videókban és az alattuk olvasható hozzászólásokban. Tudni szeretnék, hogy ezek a jelenségek tényleg egyre nagyobb számban jelennek-e meg földünkön, annak ellenére, hogy a tudósok szerint mindez teljesen normális és csupán arról van szó, hogy az információ szélesebb körű rendelkezésre állása miatt több ilyen esetről szerzünk tudomást.
A NASA becslései szerint a meteorit 15 méter átmérőjű lehetett, amikor a föld atmoszférájába lépett.
Mint például az oroszországi meteor esetében, aminek február 15-i megjelenése komoly károkat és jelentős médiafigyelmet eredményezett, különösen, hogy még ugyanazon a napon egy focipálya méretű aszteroida 27.000 kilométerre közelítette meg a földet. Egyetlen nappal később pedig már Kaliforniában figyeltek meg egy tűzgolyószerű jelenséget.
Az examiner.com előző cikkét ezekről a szokatlan eseményekről ötezren olvasták el egyetlen hónap alatt.
Egyre többen kíváncsiak, hogy milyen kapcsolat lehet például a víznyelők és hasonló természeti jelenségek növekvő gyakorisága és a Biblia között. Maga a szó nem szerepel a Szentírásban, azonban több olyan történetet is találunk, amelyben a föld megnyílt vagy elnyelt valakit.
A meteorokról, nem meglepő módon, nagyon sok bibliai témájú írás szól, kifejtve, hogy ezek megjelenése sorsdöntő események bekövetkezését jelezheti. Az egyik legismertebb ilyen történet Szodoma és Gomora esete, amikor Isten elpusztította a két várost lakóinak bűnei miatt. „Az Úr pedig kénköves tüzes esőt bocsátott Szodomára és Gomorára, az Úrtól, az égből.” (I. Mózes 19:24)
Az Új Testamentumban pedig maga Jézus figyelmeztette tanítványait, hogy visszajövetelét ilyen jelek előzik majd meg:
Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.” (Máté 24:29)
Az égi jelekből és az online keresésekből úgy tűnik, hogy az emberek nemcsak kíváncsiságból szeretnék tudni, hogy minek köszönhetők a furcsa időjárási és egyéb természeti jelenségek, hanem kutatásuknak komoly lelki vonzata is van.


Az „itt ilyen nem történhet” szindróma



Ahogyan Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába, és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.” – Máté 24:37-39
Időkjelei: Bár az alábbi cikk leginkább az amerikai közvéleményre koncentrál, talán Magyarországon is van hová fejlődni. Ti mit tapasztaltok?
Forrás: WND.com, Patrice Lewis





Keresd az igazságot vagy dugd a fejed a homokba. Mindkettőhöz ásni kell.”
Nézzünk meg egy egyszerű kérdéssorozatot: 
  • Milyen színűre festette Beyonce a haját?
  • Ki nyerte meg a legutóbbi Nagy Duettet?
  • Nevezz meg három celebet, amelyik babát vár.
  • Magyarázd el, milyen hatással lehet a ciprusi bankválság az európai gazdaságra.
Aki tudta a választ az első három kérdésre és fogalma sem volt az utolsóról, nincs egyedül. A becslések szerint az amerikaiaknak csaknem a fele semmit sem tud a ciprusi helyzetről. Persze hallottak valamit a hírekben, de mivel egy távoli országról van szó, nem igazán aggódnak miatta.
Az ilyen emberek úgynevezett „normális idők elfogultságban” szenvednek. Hogy ez mit jelent? A Wikipedia szerint egy olyan elmeállapotot „amelyben az emberek alulértékelik egy katasztrófa előfordulásának esélyeit és lehetséges következményeit.” Hétköznapi nyelven „itt ilyen nem történhet” szindrómának nevezhetjük. A lényege, hogy az ebben szenvedők azt gondolják, csupán azért mert egy bizonyos dolog még soha nem történt meg egy adott helyen, soha nem is fog. Ezért minden aggasztó jelzést, ami egy ilyen negatív esemény esetleges bekövetkezése felé mutat, félresöpörnek vagy bagatellizálnak.
Az ilyen fajta elfogultságot eredetileg csak természeti csapásokra értették. A Katrina hurrikánt követő pusztítás és társadalmi összeomlás is részben ennek tudható be. New Orleans lakói egyszerűen nem hitték el, hogy szeretett városukra lecsaphat egy hurrikán, pedig minden fizikai adottság megvolt rá. Tisztán emlékszem a 2005. augusztus huszonnyolcadikai esti híradásokra. Az emberek zavartalanul buliztak az utcákon, miközben az akkori besorolás szerint 4-es fokozatú hurrikán néhány órányira volt tőlük. „Katasztrófa itt? Ugyan már! Ilyen itt nem történhet! Inkább igyunk még egy sört.”
A „normális időkre vonatkozó elfogultság” azóta kiterjedt a politikai és társadalmi katasztrófákra is. Ennek legextrémebb példája a zsidók (és bizonyos szempontból néhány német) esete volt a Náci uralom alatt. A figyelmeztető jelek ellenére sokan tagadásban éltek. „Koncentrációs táborok? Népirtás? Ez őrültség. Ilyen itt nem történhet!”
Amikor a fővonalas média megnyugtatóan és igen lekezelően bizonygatja, hogy a gazdasági fellendülés elindult, bár a tények ennek az ellenkezőjét mutatják, kétségbeesetten hinni akarunk nekik. Nem akarjuk, hogy bármi is megzavarja kényelmes hétköznapjainkat. Őszintén hisszük, hogy ha a veszélyre figyelmeztető jelek ellenére foggal, körömmel ragaszkodunk megszokott életmódunkhoz, minden rendben lesz. Itt nem történhet meg.
Márpedig a ciprusi helyzet globális méreteket ölthet. Észak-Koreában verik a harci dobokat. Az USA adóssága elszabadult és az összeomlás szinte garantált. A fegyvertartási korlátozások pedig egyre gyorsabb ütemben lépnek hatályba. Ahogy Ayn Rand olyan találóan megfogalmazta:
A valóságot figyelmen kívül hagyhatjuk, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül a valóság figyelmen kívül hagyásának következményeit.”
Az Egyesült Államokban az élet még mindig egészen tűrhető. A boltok polcai roskadoznak, az éttermek dugig vendéggel, a mozikban teltház. Néhányan talán gondolnak arra, hogy megtakarításaik egy részéből jó lenne valami hasznosat vásárolni, de minek sietni? A kormány soha nem fog odáig süllyedni, hogy elkobozza a javainkat vagy érvénytelenítse az alkotmány második kiegészítését. Itt ilyen nem történhet meg!
A lábunk alatt azonban valami omladozik, amire a jelekre érzékeny emberek már évekkel ezelőtt figyelmeztettek. Nincs minden rendben. Valami közeleg. Az embereknek fel kellene készülni. Fizikailag, anyagilag és lelkileg is.
A Canada Free Press (amelyik nem fél kimondani az igazságot Amerikáról)lebilincselő cikket jelentetett meg arról, hogy miként akarja az amerikai kormány kivégezni a dollárt. „A végső cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése,” írja Doug Hagmann.
Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között… Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlő gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára.”
Megint ugyanaz az előítélet. Az emberek görcsösen ragaszkodnak a hithez, hogy vezetőik a népért dolgoznak és nem saját magukért. Nyugodtan nézik tovább az éppen futó tehetségkutató műsorokat és celeb híreket. „Hogy a gazdaság összeomoljon? Ki van zárva! Itt soha!”
Néznek, de nem látnak. Nem látják, hogy hová tart az ország. A szabadságjogok korlátozását szükséges rosszként könyvelik el, amit minden hazafi köteles eltűrni a belbiztonság érdekében. Amikor a közlekedésbiztonsági hatóság emberei gyerekeket és időseket molesztálnak, azzal mentegetik őket, hogy csak a mi biztonságunk védelmében ragadta el őket a buzgóság. Amikor a kormány több milliárd darab lőszert vásárol, az óvodásokra egyre több sértő szabályt vezet be vagy drónokat küld fölénk, azt mondják, hogy ez a közjó érdekében történik. És aki ragaszkodik a sötét összeesküvés elméletekhez? Vegye le az alumínium sisakot és ébredjen fel! Itt ilyesmi nem történhet meg. Itt minden rendben van.
Amikor azonban tényleg bekövetkezik valami nagy horderejű negatív esemény, ezek az emberek teljesen meg lesznek lepődve. Mit mondanak, ha a nyugdíjalapokat lefoglalják? Mit mondanak, ha a fegyvereket elkobozzák? Mit mondanak, ha az ellenállókat ténylegtáborokba zárják? Honnan jött mindez?
A tagadás az atrocitás szerves része,” mondta a néhai Iris Chang, „és természetes, miután egy társadalom népirtást hajtott végre. Először ölsz, azután az öldöklés emlékét ölöd meg.”
Kevés olyan esemény történik a világban, amire ne lenne előzetes figyelmeztetés. Csak éberségre és elhatározásra van szükség, hogy az ember ne a fővonalas, állami hírektől függjön, ami úgy szűri meg az információkat, ahogy saját agendájának érdekei kívánják.
Mit tehetünk ilyen súlyos légkörben? Először az előítéleteinktől kell megszabadulni és elismerni, hogy a távolban látható füst azt jelenti, hogy tűzvész közeleg. Tisztában lenni a valós helyzettel már fél győzelem.
Utána jöhet a felkészülés, fizikailag, anyagilag és lelkileg. Tanuljuk meg, hogy mit tehetünk családunk, pénzünk és lelkünk biztonsága érdekében.
A legtöbben nem teszik meg. Találnak valami kifogást, hogy miért nincs rá szükség vagy miért várhat még. A legtöbben továbbra is tagadásban élnek majd és nem tesznek semmit.
Azért én megpróbáltam. Szóltam.

Az új agrárkamara a tőkés nagybirtok 

hivatala lesz? - Interjú dr. Ángyán 

Józseffel 


2013. 04. 2. kedd. - 07:20 
Kitartás
Az új agrárkamara a tőkés nagybirtok hivatala lesz. Minimum aggályos az új agrárkamara legitimitása, hiszen a választásra jogosultak alig 7%-a járult az urnákhoz. A "központilag" összeállított egyetlen listát, amelyre szavazni lehetett, és ezzel a kamara vezetését a tőkés nagybirtok képviselői, a MAGOSZ vezetői, vagy a velük szövetséges szervezetekből delegáltak uralják.

Így olyan intézmény jött létre, amely az Alaptörvény módosításával bebetonozott integrált mezőgazdasági termelésszervezés és a birtokkoncentráció végrehajtója lesz. A polgári oldal a választáskor hangoztatott közösségi érdekek helyett a tőke állami támogatását választotta. A Vidékstratégia elszalasztott végrehajtását hiányolják a zöld szervezetek és az önkormányzatok is. Összeáll-e a harmadik politikai platform? Kérdeztük Ángyán Józsefet.
Jól van? Ma nem volt semmi rendkívüli a Parlamentben?

Nem, nem. Ott ülök az egyik gyönyörű oszlop mellett, az utolsó sor szélén a frakcióban, ahova áthelyeztek. Ott is maradok most már, míg le nem zárul a földügyi törvénycsomag vitája, elfogadása. Akkor lehet, hogy az oszlop másik oldalára kerülök, ott ülnek a függetlenek. De most még maradnom kell, ki kell tartanom, az általam képviselt ügyek mellett ki kell állnom. Ez a történet ugyanis már nem rólam, hanem az országról, a vidékről és annak népéről, azokról az emberekről szól, akiknek mást ígértünk, és akik - lehettek néhány százezren - az én szavamra is hallgatva szavaztak a mostani kormányzó politikai szövetségre. Ezért nem álltam fel a rám - meggyőződésem szerint alkotmányellenesen - kirótt bírság vagy a miniszterelnöki nyílt színi durva megalázás ellenére sem.
Elég zavaros a politikai paletta, bár a káoszban egyidejűleg a profilok is tisztulnak. Lesz a Vidékstratégiát akarók pártja? Van-e elég erő, akarat?

Az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt 20-25 évben egyre világosabbá válik, hogy valójában két érdek feszül egymásnak. A nemzetközi és a vele szövetséges helyi tőke érdekei ütköznek a közösségekével. Magyarországon az eredeti tőkefelhalmozás és a globalizáció folyamatai erősítik egymást, és ez akkor válik igazán veszélyessé, ha a közösségek állama dezertál, átáll a tőke, a "pénzeszsákok" oldalára. Ezt a folyamatot éljük most már hosszú ideje. A kormány - sajnos azt kell mondjam hasonlóan elődeihez és ráadásul főként a föld, a vidék kérdéseiben - megmutatta, melyik oldalon áll.

Én már, koromnál fogva, nem akarok pártot alapítani, de fontos volna, hogy a tisztességes emberek összefogjanak. Járom a vidéket és beszélgetek különböző városi és vidéki, helyi közösségekkel, fiatalokkal és idősekkel, de a magyarság velünk élő nagyszerű, emblematikus személyiségeivel is a kialakult helyzetről és a megoldási lehetőségekről. Abban bízom, hogy hamarosan egymásra találnak azok a tisztességes csoportok, amelyek számára létkérdés az eredeti vidékstratégia végrehajtása. Az igazi "nép-pártiak" talán össze tudnak kapaszkodni. Én ebben az egymásra találásban szeretnék nekik segíteni, közvetíteni. Ha a politikai szerepvállalás mellett döntenének a Vidékstratégia mögé sorakozók, még pártot sem kellene alapítaniuk, hiszen az élőlánc mozgalom pártként is be van jegyezve. Szerintem jóval többen vagyunk, mint amennyi látható. A többség azonban ma még hallgat és várakozik.
Csendes többség?

Jóval többen vannak azok, akik a most formálódó "nagybirtokos és tőkés" körökön valamint az általuk létrehozott köztestületen kívül rekedtek, és követelik az eredeti vidékstratégia végrehajtását, mint akik ezt a véleményüket nyíltan vállalnák is. Jól mutatja ezt, hogy az agrárkamarai választásokon minden megyében 10% alatt volt a részvételi arány, a majd 200 ezer regisztrált tag közül hozzávetőleg 14 ezren adták le voksukat. Közülük is mintegy ezren - az óvatosabbak - elmentek ugyan szavazni, de érvénytelen szavazatot adtak le. Bár Fazekas Sándor az új testület ünnepélyes megalakulásán ezt is kiváló eredménynek nevezte. Példának azt hozta fel, hogy a legutóbbi kamarai választáson Pest megyében 30-an vettek részt, míg a mostani voksolásra majd 1500-an mentek el. Igaz ugyan - de ezt már nem tette hozzá -, hogy nem volt kötelező a kamarai tagság, és az a kamara csak az agrárterületet képviselte.

Az eredeti, nép-párti elképzelés és kidolgozott, széles körben megvitatott és támogatott törvénytervezet szerint a testület alulról szerveződött volna, a helyi földbizottságokból kiindulva alakultak volna az önálló megyei kamarák, s ezek szövetsége lett volna az országos kamara. Az agrárkamarai törvény ezzel teljesen ellentétes előterjesztése és vitája azonban a nyári parlamenti szünet előtt négy nappal, egyetlen nap alatt lezajlott, és a parlamenti henger két napra rá el is fogadta. Mint ismeretes, a vidékfejlesztési miniszter megbízása alapján az általa kijelölt átmeneti elnökség feladata lett a választási eljárás kidolgozása és annak lebonyolítása. A listaállítás szabályai és az eljárásrend messzire vitte a helyi közösségek érdekeitől a szervezetet a helyi jelölés és a közvetlen választás kizárásával. A "központilag" összeállított egyetlen listát, amelyre szavazni lehetett, és ezzel a kamara vezetését a tőkés nagybirtok képviselői, a MAGOSZ vezetői, vagy a velük szövetséges szervezetekből delegáltak uralják. Így olyan intézmény jött létre, amely az Alaptörvény módosításával bebetonozott integrált mezőgazdasági termelésszervezés és a birtokkoncentráció végrehajtója lesz, annak hivatali apparátusává degradálódik az új agrárkamara. A helyi közösségek ismét magukra maradnak.
Van azért halvány remény, hogy mégis csak jó irányt vesz az "integrált mezőgazdasági termelésszervezés" igazi tartalma? Magyarul lehet olyan törvényt kikeríteni ebből, amivel Ön elégedett lenne?

A Vidékstratégia négy sarkalatos törvényéből szövetkezeti és a családi gazdálkodókról és az összefogásukat szabályozó, szövetkezetekről szóló törvény helyett az "integrált mezőgazdasági termelésszervezés" talányos fogalma került az alaptörvénybe. Attól tartok, hogy ennek Alaptörvénybe iktatásával a kormány bebetonozta a tőkés érdekeket. Ha egy-egy régió teljes mező- és élelmiszergazdaságát egy-egy monopolhelyzetbe hozott nagy tőkeérdekeltség kapja az államtól - mint ahogyan az hírlik - évtizedekre koncesszióba, akkor a családi gazdálkodóknak, de a vidéknek is végképp befellegzett. Ebben az esetben ugyanis az integrátor lesz a profitcentrum, és a hasznot elvonja a vidéktől, a gazdálkodó családoktól és helyi közösségektől. A gyulai frakcióülésen felhívtam ennek veszélyeire a figyelmet. Orbán Viktor erre azt mondta, hogy akkor majd a kiválasztott integrátorok "nonprofit" szervezetként visszaosztják a hasznot úgy, ahogy azt az eredeti nép-párti programban a szövetkezetekkel terveztük. Elképzelem, ahogy bármelyik nagy tőkeérdekeltség visszaoszt. Ahogy például Csányi Sándor Bonafarmjának szingapúri cége, a CSIM Pte. Ltd. "nonprofit" módon visszacsorgatja a családi vállalkozóknak a pénzt, a hasznot. Hát ehhez bizony igen élénk fantáziára lenne szükség.

Amióta elkezdődött az állami földek pályáztatása, hangos botrányok kísérik. Kaptak földet Tállai András, Budai Gyula rokonai, ismerősei, a nagyok "strómanjai, építési nagyvállalkozók és szociálpedagógusok, de még Győrffy Balázst, a kamara frissen megválasztott elnökét, sőt a miniszterelnök rokonságát és baráti körét is hírbe hozták. A legnagyobbak, a Nyergesek, a Csányik, a Leistingerek földjeit - lejárt bérleti szerződéseik ellenére - nem is pályáztatják. A földforgalmi törvény beterjesztett tervezete is mintha engedékenyebb lenne a nagyokkal. Lát esélyt a kicsiknek kedvezőbb variációk elfogadására?

Egyfelől lazít a korábban megfogalmazott elveken, (tágan értelmezett "helyben lakás", külföldiek számára is nyitott kapuk, hiszen a tagállami állampolgár is lehet jogosult földszerző földműves, stb), másfelől a helyi földbizottságok vétó jogáról már nincs is szó, csupán javaslatokat tehetnek, sőt a MAGOSZ módosító javaslata a helyi települési közösségektől elveszi és járási szintre az agrárkamara alá rendeli azokat. Már szó nincs a demográfiai földprogram fiatal párjairól. Sőt a meglévő módosítások mellé újabb és újabb javaslatok is érkeznek a nagygazdaságok pozíciójának erősítésére. Bencsik János képviselőtársammal benyújtottunk 70 módosító indítványt, amelyek az eredeti nép- párti érdekeket helyezik előtérbe. De nem csupán mi nyújtottunk be módosítókat. Mások is. Ezek például olyan igényeket fogalmaznak meg, mint a minden számosállatra jutó két hektár föld felső határ nélküli, korlátlan kielégítése. Ez csak egy példa a módosítók közül, de ha ezek is beépülnek, akkor a jelenleginél is torzabb földforgalmi törvény születhet, ami teljességgel a tőkés társaságok malmára hajtja a vizet, óriási birtoktestek kialakulásának ágyaznak meg. S ebben ráadásul nagykoalíció látszik kialakulni, ahogy ez már a sarkalatos törvények esetében megmutatkozott, amikor éppen az integrátorok ügye mellett, a családokkal és szövetkezeteikkel szemben a kormánypárti frakciók együtt szavaztak az MSZP-vel. Itt megmutatkoztak a valódi érdekek. Nekünk a közösségek oldalán kell állnunk.
Szlavkovits Rita
(
greenfo.hu)

Kapcsolódó:
   
Sokan plusz adótehernek tartják a kamarai díjat
   
Pályázat nélkül adnának el állami földeket
   
Szabadkőművesek a magyar Országgyűlésben 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************


Titkos repülőgépek méreggel permetezik 

az embereket - megdöbbentő képek és 

videók 

2013/03/29 
Nemzeti InternetFigyelő
Olyan személyszállító repülőgépek, melyek nincsenek a Flightradar24-en feltüntetve - méreggel permetezik a légkört, ezzel megváltoztatják az időjárást és betegségeket okoznak.


Rákkeltő alumínium port, cinket és 

báriumot permeteznek a levegőbe. 


Olvassa végig a cikket, mert megdöbbentő képeket és egy másfél órás videót is megtalálhat benne...
Videó: 
http://www.youtube.com/watch?v=tjdxWrkfJbQ

Nézze meg, hogy alakítanak át egy utasszállító repülőgépet méreg permetező gépezetté: 
 
(A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: 
Flightradar24)




A következő képet Nyíregyháza és Debrecen térségében fotózták. Ezek a csíkok nem a normál repülőgép forgalomból tevődnek össze.

A Flightradar24-en mindig meg lehet tekinteni, hogy hol milyen repülőgép repül a világban, vagy éppen a fejünk felett.

CHEMTRAIL-csík terítette be Magyarországot múlt szombaton! 


Érdekes, hogy ezek a gépek mindig akkor jelennek meg, amikor a családok az idejüket a szabadban töltik.

Két héttel ezelőtt például Nyíregyházán este minimum 12 ismeretlen repülő terítette be CHEMTRAILS vegyi anyagokkal a kék eget. Ezeket lehet látni a fenti képen. Érdekesség az volt, hogy ezek nem a kondenzcsíkok voltak. Ennyi repülőgépet soha nem lehet látni Debrecen és Nyíregyháza térségében. A naplemente alig látszódott a permetezés után.

Szegeden és Békéscsabán és Pécsett is beszámoltak sokan hasonló tevékenységről.

A világ összes repülőgépe egyszerre megtekinthető és minden adatot megtudhatsz a repülőkről, az útirányról és még a földet is megtekintheted a pilótafülkéből. Itt a weboldal: Flightradar24

Magyarországon nem beszél a média a CHEMTRAIL kivizsgálásáról, a CHEMTRAIL elleni tüntetésekről. Pedig hatalmas kárt okoznak ezek a repülőgépek. Egyesek szerint Csernobil ehhez képest játék volt.

A megdöbbentő, hogy a legmérgezőbb nehézfémekkel támadják az emberi szervezetet. Mik ezek? Alumínium, cink, stroncium, bárium.

Flightradar 24 nem is látja őket a legtöbbször.

Ezek a repülőgépek kifejezetten a permet terítésére szolgálnak, lásd a képeket.

Azt állítják a szakértői a témának, hogy a népesség csökkentés a célja a permetezéseknek.

A méreganyagok 7-10 napig a légkörben keringenek. Ha az eső esik sokkal hamarabb. Rákot okoz a leggyengébb immunrendszerek esetében már 4-6 hónap alatt!

A nehézfém raktározódik a szervezetben, amik sehogy sem kerülnek ürítésre. A veséken és a bélrendszeren át nem távoznak belőlünk, nyirokrendszerünk pedig nem győzi, így érthető, hogy elraktározódnak.

A fémek lerakódnak szerveinkben, a gerincben, valamint az agyban. A nehézfémek a szervezetbe jutáskor szinte azonnal reakcióba kerülnek és vegyületeket hoznak létre.

Nem kizárólag a belégzéssel jut be a legtöbb nehézfém, hanem az étellel (zöldségek, gyümölcsök, stb...)

Az idegrendszerre is mérgező hatása van az alumíniumnak, mert megváltoztatja a vér-agy gát működést. 
 
Ezek a csövek a repülőgép alaptartozékai lehetnek?

Mikor és mitől keletkezik a normál kondenzcsík a repülésnél?

A hagyományos kondenzcsík (contrail) akkor keletkezik, amikor a magasan haladó sugárhajtású repülőgép okozta nyomástól kicsapódik a levegőből a vízgőz, ez általában 8 ezer méter felett történik, ekkor apró jégkristályok keletkeznek.

Az ilyen csík általában néhány perc után magától eloszlik.

Mi az a chemtrail?

Ez gyakorlatilag magyarra fordítva kémiai csíkot jelent. Újnak számít a szó, mivel pár éve kezdték el használni.

A chemtrail teljesen máshogy viselkedik, mint a kondenzcsík. Közvetlenül a keletkezése után kondenzcsíkra hasonlít, viszont feloszlás helyett lassan szétterjed, és széles felhősávvá alakul.

Ezek a csíkok behálózzák az eget, és órákon keresztül felismerhetőek maradnak. A megfigyelések szerint a jelenség nyomán bármilyen tiszta kék égbolt gyorsan átláthatlan, szürke masszává alakulhat. A beterítést követő napokban az adott területen bizonyosan nem lesz csapadék.

Mikor jegyeztek fel először chemtrail csíkokat?

1998-ban jegyezték fel először az USA-ban. Azóta sok-sok országban fényképeztek le a házaik felett Nagy-Britanniában, Németországban, de Ausztráliában is hasonló csíkokat.

A kormányok ellenkezése miatt a csíkok ismeretlenek Kína és Brazília felett.

A Bodeni tó felett megjelenő csíkokat dokumentáló egyik német felhasználó szerint ráadásul pénteken és a hétvégén szabadnaposak a csíkhúzó gépek.

Megdöbbentő, hogy ezek a "permetező" repülőgépek egészen furcsa útvonal mentén haladnak, például láthatatlan határok mentén visszafordulnak a kijelölt terület beterítésére.

Az amerikai oceanográfiai és légköri felügyelet szerint nincs kémiai anyag a levegőben:

A National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA által kiadott tájékoztató szerint a tartós kondenzcsíkok nem tartalmaznak semmilyen kémiai anyagot, csupán a légköri viszonyok alakulása miatt maradnak fenn viszonylag sokáig.

A NOAA szerint a tengerészek már régóta figyelik a kondenzcsíkok viselkedését, és így következtetnek arra, ha változás várható az időjárási viszonyokban. A klímakutatásokban szintén be kellett vonni a légiközlekedés hatását, az ugyanis befolyásolja a felhőképződést, emlékeztet a NOAA. A klímára gyakorolt hatását a NASA napokban kiadott anyaga is hangsúlyozza.

Azt állítják sokan, hogy a gépekből mikroszkópikus anyagokat szórnak ki.

A világ nagyvárosai felett megörökített csíkok azonban rendkívül furcsák. A kérdéskört tanulmányozó felhasználók szerint kémiai anyagokat sőt biológiai ágenseket szórnak ki ezekből a gépekből, és minden hivatalos megnyilatkozás csak a gyanú elaltatását szolgálja.

Egyesek az állítólagos lehullott apró szálakat vizsgálják mikroszkóp alatt, és növesztett nanostruktúrákról számolnak be. Mások hámsérülésekből kihúzható, sebek gyógyulását akadályozó szálakról, a chemtrail sújtotta napokon asztmatikus tünetekről tudósítanak. Egy repülőgépszerelő beszámolója szerint kis híján kirúgták, amikor egy utasszállító gép szervizelése közben oda nem tartozó tartályok csővezetékét próbálta megfejteni.

Ez már végképpen gyanús: Az amerikai képviselőház a 2001-es Space Preservation Act (világűr megóvási törvény) szövegében a tiltandó eszközök között sorolta fel a chemtrail kifejezést.

Teller Ede néhány éve egy olaszországi konferencián felvetette ezt a kérdést.

Buránszkiné Sallai Márta, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) egykori főosztályvezetője korábban az Index-nek azt nyilatkozta, hogy hazánkban a rendszerváltás előtt jégeső elhárítás volt Pécs mellett a Tenkes hegyen illetve Baján. Az ezüstjodid rakétákat alkalmazó beavatkozásokat az egykori Állami Biztosító támogatta. Az olimpiai megnyitókon, a volt Szovjetunió fontos felvonulásain alkalmaztak felhőoszlatást, mondta az OMSZ főosztályvezetője.

Ezek a képek Ön szerint hagyományos repülőgépek alkatrészeit mutatják be? 
 
 

Az egyik legmegdöbbentőbb dolog, hogy több tucat oldal, mely ezzel a témával foglalkozik, ugyan még létezik a keresőkben vagy más oldalakban linkként, de már maga az egész website törölve van. Önök szerint miért lehet ez?

Érdemes megnézni a Spektrum videóját is, mely bemutatja, hogy igenis létezik a fenti állítás:

Videó: 
http://www.youtube.com/watchv=H2nuogjy3YM
Forrás: Hír.ma

Kapcsolódó:
   
A zsidó halálsugár - leleplező film 1/6.rész (2011- magyar felirat)
   
A védőoltás bűn... 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kóser Lajos a csodarabbikra történő 

közpénzszórás mellett púposkodott 

2013/04/02 - 09:28 Kuruc.info - 
Szent Korona Rádió
Új Széchenyi Terv: "csodarabbik" emlékének ápolására költik a pénzünket, mindezt Kóser Lajos debreceni polgármester is díszvacsorán ünnepelte a gyarmatosítókkal. 

Utazás a zsidó örökségekbe - ez a neve a Debreceni Zsidó Hitközség projektjének, melyet az Új Széchenyi Terv pályázatra nyújtott be, és meg is nyert. A projekt legfőbb célja a több száz éves magyar-zsidó együttélés emlékeinek, szellemi és kulturális örökségeinek való emlékállítás, ennek megvalósításán az EMIH és a DZSH közösen dolgozik.

A beszámolóból kiderül, hogy a siker megünneplésének alkalmából díszvacsorát rendeztek Debrecenben, amin részt vett Ilan Mor, Izrael nagykövete, Kósa Lajos, a város polgármestere, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke, Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija és Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány elnöke.

A programban egy vallási, kulturális és turisztikai útvonal szerepel, mely az Észak-Magyarország zsidó örökségének "szimbolikus, szent helyeit" tárja fel, a régióban egykor élt galiciáner bevándorló batyus söpredék mindennapjait és ünnepeit mutatja be interaktív módon. A helyszínek zsinagógák, rabbiházak, temetők, "csodarabbik" sírjai (Solymosi Eszter tiszaeszlári síremlékének ápolásáról nincs szó).

A projektet a tervek szerint két éven belül megvalósítják - olvasható a Zsidó.com-on. Arról nem tesznek említést, hogy hány milliót szánnak a csodarabbik emlékének ápolására a magyar adófizetők pénzéből.

Arról sem szólnak a hírek, hogy Utazás és végleges letelepedés Izraelben és Indiában címmel pályázatot írtak volna ki az ismert országrontó élősködők számára, amivel nemcsak ők, de mi is garantáltan nyertünk volna.

Related Links
    A Fidesz házi zsidó szektája lesz a befutó az Arany Alkony nyugdíjasotthonnál
    A Fidesz-kormány ott folytatja a közpénzszórást, ahol az elődje abbahagyta
    Százhalombattán a zsidó gyarmatosítás ellen tüntettek
   
Utazás a zsidó örökségekbe - Adománygyűjtő díszvacsora Debrecenben 


"Amerikában, aki zsidózik, cigányozik, melegezik, azt másnap elbocsátják állásából. Nem kell az államnak fellépnie. A munkaadók, a kollégák nem tűrik, hogy rasszista beszéd szaporodjon el a környezetükben. Ha a gyerek nem hallja, akkor ő maga nem fogja a gyűlöletbeszédet használni. Viszont ha hallja, könnyen előfordulhat, hogy a következő generáció is használja majd.

A gyűlölet nyelve ugyanis ragadós, generációról generációra száll. Amit hallunk az apánktól, az a fülünkben marad, és gyakran ismételjük. Ha nem hallunk ilyesmit, nincs mit ismételnünk. A gyűlöletbeszéd megerősítése, szorgalmazása a jövő generációra kiható bűnös politika, amikor a rasszizmus, a frusztráció számára rasszista szövegeket szállítanak, és persze bizonyos embereket kijelölnek, akik ellen a gyűlöletnek irányulnia kell." - Heller Ágnes 



A CNN ex-riportere, Amber Lyon arról beszél, hogy manipulálták a szír és az iráni híreket!
A csatorna olyan megbízásokat kapott, hogy hamis híreket adjon le, hogy a közvéleményt az USA mellé állítsák egy esetleges katonai inváziót is támogatva. Démonizálták Irakot, Iránt és Szíriát.
A mainstream amerikai média szándékosan azon dolgozott, hogy elferdítse az igazságot.
Amber Lyon egykori CNN dolgozó, háromszoros Emmy díjas riporter, és oknyomozó, aki az emberi jogokért is küzd. 
http://www.liveleak.com/view?i=6f8_1364689575 


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

  • Vetélkedőnek álcázott izraeli 

  • propaganda iskolásoknak Szentendrén 

  • - a fideszes polgármester nyitja meg 

2013-04-02. 10:35 Kuruc.info
Íme a szervezők hírlevele:
Magyar-Izraeli Baráti Társaság Kulturális Egyesület
Szentendre - Dunakanyar
Levelezési cím: 2000 Szentendre, Berek utca 22. 
www.mizbtszentendre.huinfo@mizbtszentendre.hu
Egyre közelebb...

Ezen a címen rendez országos vetélkedősorozatot középiskolás csapatok számára a Dombóvári Izraeli-Magyar Baráti Társaság. A verseny támogatója a Magyar-Izraeli Baráti Társaságok Országos Szövetsége, az EEM Oktatási Hivatal és Izrael Állam Nagykövetsége.

A vetélkedő célja segíteni a felnövő nemzedék számára Izrael államának valós tényeken keresztül történő megismerését; átláthatóvá tenni az európai kultúrához hasonló közel-keleti állam mindennapi életét a napjainkban tapasztalható, sokszor félreérthető, esetenként rosszindulatú zűrzavarban.

A sorozat keretében április 9-én 11 órától kerül megrendezése Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád megye csapatainak regionális elődöntője. A vetélkedőt Szentendrén, a MűvészetMalomban, a szentendrei Magyar-Izraeli Baráti Társaság rendezésében bonyolítják le és dr. Dietz Ferenc, a város polgármestere nyitja meg. 
 
Februári hír: A kulturális kapcsolatok erősítése, a testvérvárosi kapcsolat megteremtése és a múzeumok közötti szoros együttműködés voltak a legfontosabb témái Ilan Mor, Izrael Állam budapesti nagykövetének szentendrei látogatásán (jobbról Dietz)

A vetélkedőnek helyet adó épület Szentendre belvárosában egy XIX. századi romos ipari műemlék, a fűrészmalom felújításával jött létre. A MűvészetMalom a Szentendre 1000év+ program keretén belül, európai uniós forrásból újult meg. A program teljes költsége mintegy egymilliárd forint volt. A felújítás első ütemében 700 m2 kiállítótér készült el, majd a további rekonstrukció során a régi malomépület új épületszárnnyal, 220 négyzetméter kiállítótérrel, rendezvényteremmel és múzeumi bolttal bővült.

A versenyen a három érintett megyéből 12 csapat vesz részt, csapatonként 3 fővel és egy-egy felkészítő tanárral.

A regionális döntő nyilvános; a rendezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Szentendre, 2013. április 1-én.

Információ: 
www.egyrekozelebb.hu info@mizbtszentendre.hu

Kapcsolódó:
   
A befogadásukért hálás zsidók karácsonyi "ajándéka" gyermekeinknek: cionista propaganda az iskolában (is) 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

MAGYAR ANTISZEMITIZMUS? 


Magyar rasszizmusról, antiszemitizmusról és cigányüldözésről gajdolnak a baloldali politikusok, és terjesztik ezt a tévhitet az egész világon. mi pedig gyámoltalanul és hatástalanul védekezünk.
   Természetesen mások bűnei nem kicsinyítik a mieinket, de nem vagyunk kötelesek egyedül elszenvedni a világ sajtóban megjelenő - antiszemitizmussal vádló - aljas támadásokat. A baj az, hogy a magyar polgári sajtó és politikusok berkeiben nagyon ritka a nyugati nyelvek ismerete. Viszont a nyugati, magyarellenes médiát és politikusokat hazug hírekkel ellátó hazai liberális ellenzék prominens személyei vagy tudnak idegen nyelveken, vagy pedig vannak - valószínűleg jól megfizetett - fordítóik. Persze soraikban találhatók a nyugaton élő ismert irók, publicisták, az impresszárióktól függő müvészek (Fischer Ádám? Dohnányi?), akik önként, családtagjaik pusztulása miatt, esetleg megélhetési kényszerből, gyűlölethadjáratot folytatnak hazánk ellen.
A bölcsek már évezredek óta úgy vélik, legjobb védekezés a támadás.

A világháló tele van antiszemita hirekkel. Például a békeszerető, demokratikus Canada területén, a B'nai Brith 1135 zsidóellenes atrocitást jelentett 2008-ban.
Kiváncsi volnék, hány zsidót vertek meg Magyarországon az elmúlt években. Csak egyről hallottam!
A B'Nai B'rith 2011-es jelentése itt található Canadáról: 
http://bnaibrith.ca/files/audit2011/AUDIT2011.pdf

   A jó öreg Egyesült Királyság sem marad el az antiszemitizmus terén. Mind többen kritizálják a zsidó nagytőke erős befolyását az angol politikai életben. Az angolok mindig is a palesztinok oldalán voltak és erősen kritizálják az Izraeli kormányt
   Soha nem tapasztalt számú antiszemita incidens történt Nagy-Britanniában 2010 első fél évében - áll a 300 ezres brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet tavalyi összegezésében, amely szerint a vizsgált időszakban feljegyzett ilyen atrocitások száma meghaladta az eddigi teljes évi rekordot. A Community Security Trust (CST) közölte, hogy január és június között 609 verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást. A tavalyi azonos időszakban 276 bejelentés érkezett a szervezethez. A CST a 2006-os esztendő egészében regisztrálta az eddigi éves rekordot, ami 598 eset volt.
   Franciaországban még rosszabb lehet a helyzet, még Izrael miniszterelnöke is, hazatérésre szólította fel a francia zsidókat, az ottani üldözés elől.. Többszáz zsidó már házat vett Izraelben, menekülésüket előkészítendő. Ez érthető, hiszen Franciaországban több millióra tehető az afrikai volt francia gyarmatokról beözönlő, zsidógyűlölő muzlim. Hozzánk meg ezrével telepednek haza, teljesen legálisan, az izraeli magyarszármazású zsidók illetve utódaik..
   A muzlimok tekintetében a franciák nincsennek egyedül, hiszen az UK-tól Belgiumon, Hollandián, Dánián, Németországon keresztül Svédországig baj van velük.
Ez csak néhány szemelvény a sokszáz közül.
Néhány évvel ezelőtt dúló, vérre menő harc folyt az amerikai egyetemek között. Ezt a forró, sokak állásába kerülű vitát két egyetemi tanár: John Mearsheimer (U of Chicago) és Stephen Walt (Harvard) könyve: "The Izrael Lobby" cimű könyve váltotta ki. (ECONOMIST September 29, 2007, 87. oldal). A két professzor az amerikai külpolitikát irányitó lobbyról írott, kitűnően dokumentált tanulmánya sokak szemét nyitotta fel Amerikában, egyúttal kiváltotta a zsidó szervezetek kemény támadásait.
Ez csak a jéghegy csúcsa volt, mert sehol a világon olyan intenzív antiszemita harc nem folyik a világhálón, mint az USA-ban. Csak egy kicsit körül kell nézni az interneten. A mi nyuszi lelkületű, fegyvertelen gárdáink kismiskák az amerikai KuKluxKlan, a White Supremacy, stb. mozgalmak jól felfegyverzett, zsidó, szines és katolikus gyűlülő szervezetekhez viszonyitva.
A több amerikai szélsőjobb szervezet kiképző táborokkal is rendelkezik, ahol fegyveres harcra képezik ki a lelkes, rasszista fiatalokat. Nálunk a "gárdák", "csendőrők" még megbízható, hatlövetű messzehordó csúzlikkal sincsennek felszerelve... Néha azt is meg lehetne kérdezni az amerikaiaktól és a kanadaiaktól, hogyan lehetne összehasonlítani a magyar (európai) cigányokat az indiánjaikkal.
   Sokat emlegetik itthon a Numerus Clausus törvényt, amely a hazánkbeli nemzetiségeknek arányszámuknak megfelelően biztosított helyet az egyetemeken. A kritikusok több tényről feledkeznek el. Például arról is, hogy csak Budapesten tartották be ezt a törvényt, azt is csak a területi autonómiával rendelkező egytemeken történt zsidóverések miatt, mert a vidéki egyetemeken vidáman tanulhattak a zsidó fiatalok is.

   A másik tény pedig az, hogy a legtöbb UK és USA "Ivy ligue" (régi, elit) egyetemeken ugyan nem volt törvénybe iktatva a diszkrimináció, de sem néger, sem zsidó diákokat nem vettek fel. Legfeljebb zseniális vagy nagyon gazdagon adományozó zsidó papák gyermekei esetében tettek kivételt. Több egyetemen még a katolikusokat sem fogadták, vagy csak immel-ámmal. Ez csak a G.I. (frontharcos) törvény alapján változott meg a második világháború után.. Az elemi és középiskolák (néger) integrálása csak hosszú harcok után valósult meg a hatvanas években.
Az USA-ban történő antiszemita cselekményekről itt olvashatunk egy összegezést:
http://www.adl.org/PresRele/ASUS_12/6128_12.htm Ezenkívűl szemezgethetünk a Világhálón a veszettül antiszemita amerikai honlapok tömkelegében.
   A két háború közötti antiszemitizmus nem volt magyar találmány. Nehéz elhinni, de Roosevelt amerikai elnök sem lelkesedett értük. Joseph E. Persico, ismert amerikai történész-író a "Roosevelt titkos háborúja" (Roosevelt's Secret War, Random House Trade Paperbacks/New York 2002, ISBN 0-375-76126-8) című könyvben eddig jórészt ismeretlen tényeket közöl. Szemelvények:
1. 218. oldal A St. Louis. Hamburg. Amerika hajón 1939 májusában menekülő 930 zsidót nem engedték partra szállni az USA kikötőiben, de Jamaikában, Kubában, Kanadában sem. A Rooseveltnek írott távirat válasz nélkül maradt. Vissza kellett térniük Európába, ahol sokan a holocaust áldozatai lettek.
2. 218 oldal FDR ajánlotta Morgenthaunak: talán Kamerunban kellene letelepíteni a zsidókat. Ott csodálatos sík felvidék és fű (!) van. Az egész országot felfedezték, felkutatták készen (van a telepítésre)
3. 219-220 oldal. Észak Afrika megszállása után Rabatban a francia pk. tábornoknak az alanti kijelentést tette: A hivatásokban (orvosi, ügyvédi) pályán működő zsidók számát vissza kellene szorítani a lakossághoz viszonyított százalékukra. Ez a terv megelőzné a német problémát, ahol a zsidóság a népességnek csak néhány százalékát teszi ki, de az orvosok, ügyvédek, tanárok és professzoroknak közel fele volt zsidó... Mondotta Roosevelt.

Ezek elképesztő tények, nem illik bele a nyugati világról alkotott álomképünkbe. Ehhez képest a mi "numerus claususunk" és a II. zsidótörvényünk gyerekjátéknak tűnik.

Ami "győztes" államok "dicső" tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.
     
Franciák: Több mint 67,000 zsidót szedtek össze a francia rendőrök s adták át őket a németeknek. Ezeket Németországba és a megszállt Lengyelországba deportálták, ahonnan kevesen tértek vissza. Erről az átlag francia semmit sem tudott, csak nemrég vallották be a franciák, főleg Sarkozy és a mai miniszterelnök.

     
Szlovákia: Tiso páter vezetésével lelkes szervilitással vették át a német ideológiát. Minden elszállított zsidó után 500 DM-et fizettek a németeknek.Románia: A zsidóirtást a Vasgárda kezdte, majd a román hadsereg folytatta. Bizonyítottan, 250-400 000 zsidót öltek meg, borzalmas körülmények között. Mindezt a legcsekélyebb német ösztönzés és segítség nélkül. Ezt következetesen tagadták 2004-ig, amikor a zsidó szervezetek nyomására bevallották rémtetteiket és a kormányfő bocsánatot kért a zsidóságtól. Ennek az önkéntes akciónak a leírását olvashatjuk Matatias Carp: "A Román Holocauszt" című könyvében, ami magyarul és angolul is megjelent. Ugyancsak megírta ennek történetét a Magyar Köztársaság elnöke által n éhány éve kitüntetett Randolph Braham amerikai professzor is és még sokan mások. Ceausescu pedig "kilóra" adta el a zsidókat Izraelnek, a szászokat pedig a németeknek.Szerbek: Nyugaton már csak Titó partizánjainak "hősies" harcáról szól a háborúból visszamardt nyugati propaganda. Igaz ugyan, hogy velük főként a szerb kollaborátor miniszterelnök Milan Nedic szerb csapatai és a horvátok harcolgattak, kevés német segítséggel. A szerb zsidókat is Nedic emberei irtották ki, minden német segítség nélkül.
   Ezeket az állításokat és híreket még hívatkozásokkal sem kell megerősíteni, mert ha elővesszük a jó öreg Google keresőt és beütjük a következőket:
Antisemitizm in France (vagy akár UK, USA, Germany) rengeteg adat jelenik meg, főként az illetékes zsidó szervezetek jelentései.
Mit is csináltunk mi magyarok, 
akiket előszeretettel neveznek hazai és külföldi politikusok atiszemitáknak?

A Szovjet elleni háborúba lépésünknek több oka volt. Íme néhány: Horthy tanácsadóit arra késztette a német megszállás réme, hogy rábeszéljék a Szovjet ellenes háborúban minimális erővel való részvételre, amely megmentheti a magyar zsidók életét is. Gondoljunk arra, hogy Horthyt nem állították a Nürnbergi Bíróság elé, és élete végéig a hálás 
Chorin Ferenc, Kornfeld Mór és társaik egy alapítványon keresztül tartották el a portugáliai Estorilban. Ifj. Horthy Istvánné pedig meleg barátsággal emlékezik meg könyvében az őket segíteni akaró cionistákról. Megbízottjuk Dr. Ruben Hecht el is ment Horthyékhoz, hogy "megköszönje apósomnak, amit a magyarországi zsidókért tett" írja özv. Horthy Istvánné. Nyilván nem ok nélkül voltak segítségükre. A köszönetet az a többszázezer magyar honvéd és zsidó munkaszolgálatos is megérdemelné, akik a magyar Holokauszt elodázásért is életüket áldozták.
Amiről nem hajlandók tudomást venni:
A történelmünket valószínűleg alaposan át kellene írni, ha valaha is előkerülne annak a Koronatanácsnak az eredeti - teljes - jegyzőkönyve, amelyen elhatározták a Szovjet elleni háborúban való részvételt.
Állítólag csak két példány maradt meg, de mindkettőben a második rész különbőzik egymástól. Igy nyilván mindkettő hamisítvány.

1. Közel 200,000 lengyel menekültet fogadtunk be és tettük lehetővé továbbutazásukat, hogy az angolok által felállított Anders hadseregben harcoljanak tovább a németek ellen., A UK-t védő vadászrepülők jórésze is azok a lengyel pilóták voltak, akiket átengdtünk... A lengyel hadsereggel érkező zsidókat is a nemzetközi jognak megfelelően védtük és hamis papírokkal is elláttuk őket.
2. Osztrák és cseh zsidó menekülteket is ezerszámra fogadtuk be és védtük egészen a német megszállásig (1944. március 19), de még azon túl is titokban és sokat kockáztatva, többször a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével.
3. A német megszállás, 1944. március 19. után kezdődött a magyar zsidóság kálváriája. De amikor a német hadsereg java kivonult, Horthy leállítatta a deportálásokat. Ezzel kb. kettőszázezer budapesti és oda menekült vidéki zsidónek minősűlő magyar állampolgárt mentett meg.
4. Eichman, az "Endlösung" végrehajtója mondta Izraelben, hogy az egész megszállt Európában, csak Horthyék merték őt kiutasítani az országból.
5. Miért nem ugrottunk ki a háborúból? Erre, többek között, a brit külügyminisztérium egy nemrég felszabadított titkos jelentése adhat némi következtetésre okot. Egy Mr. Randal nevű magasabb beosztású úr jelentette, (értelemszerű fordításban):
"1943. október 14
A Zsidó Ügynökség (Jewish Agency) megbízásából Namier professzor kérte, hogy ne kényszerítsük a magyar kormányt az idő előtti kiugrásra mert ez német megszállást eredményezhetne. Ez pedig a 800,000 zsidó megsemmisítéséhez vezethetne, akik most relatív biztonságban élnek Magyarországon.
Mr. Randal említette, hogy ez már oka lehet annak, hogy a magyar kormány nem közeledett a Szövetségesekhez...
Dr. Namier reménykedik, hogy a magyar kormány nem mozdul, amíg a németek (egy kiugrási kísérletre) reagálni tudnának.
Reg.: ) 012035/385/21î"

Nos, kik is az antiszemiták??
UTÓSZÓ:
Sokan vádolnak minket azzal, hogy nem tettünk meg mindent a zsidók megmentése érdekében és közömbösen viselkedtünk sorsuk iránt.. Ez sem igaz! Budapesten és a nagyobb városokban mindenki mentette a zsidó barátait, aki tehette. Falvakban, kisvárosban általában nehéz volt, hiszen mindenki belelátott a másik tányérjába. 
Természetesen nincs olyan törvény a világ egyetlen országában sem, ami arra kötelezne valakit, hogy saját és családja életét kockára tegye másokért. Ennek ellenére sokan vállalták a "felkoncolást", amit a nyilasok igértek a zsidómentőknek. Wallenberg sem volt az egyetlen aki ezreket mentett meg. Angelo Rotta pápai nuncius, a magyar Baránski Tíbor (Buffalo, NY, USA) szervezésével legalább annyi zsidót mentett meg mint ö (Righteous Gentile címet kapta http://www1.yadvashem.org/yv/en/righteous/statistics.aspYad vashem).
Szobrot viszont nem állítottak neki!!!
Carl Lutz svájci követ Többet mentett, mint Wallenberg úr. Ezenkívül apácák, papok, hivatalnokok, katonák mentették zsidó polgárainkat 
Tessék már végre tudomásul venni, hogy azok rendkivüli idők voltak. Túl voltunk Sztalingrádon, a Második Hadsereg pusztulásán. Minden hadköteles férfi katona volt. Nem volt már olyan család Magyarországon, ahol nem lett volna hősi halott, sebesült vagy hadifogoly. A Szovjet hadsereg a határaink előtt állt, 1944 augusztusa óta már hazánk területén folytak a harcok. Frontkatonáink elbeszéléseiből és 1919-es kommunista terror óta tudtuk, mi vár ránk. Mindenki leszámolt a saját és családja életével, bizonytalan jövőjével. 44 április harmadika óta pedig súlyos és kíméletlen amerikai-angol-szovjet bombatámadásokat kellett elszenvednie az országnak.
Kíváncsi volnék, az angolok, franciák, stb. hogyan viselkedtek volna hasonló körülmények között...?
(Olvasónk gyűjtése)

Kapcsolódó:
   
A szemkilövetők nem változnak 
 
Ki a terrorista?


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Varga: Bizonyítanunk kell Brüsszelnek 

[Videó] 

2013. március 30., 11:22 mno-
fidesz.hu
    
2010 és 2013 az az időszak, amikor bizonyítanunk kell Brüsszelnek, ez áldozattal is jár, mert nem tudtuk minden erőforrásunkat beruházásokra fordítani - mondta Varga Mihály a Hír TV Péntek8 című műsorában. A nemzetgazdasági miniszter fő feladatának a növekedés beindítását nevezte.

Jó úton vagyunk afelé, hogy bizonyítani tudjuk: az elmúlt három évnek volt értelme és van eredménye - mondta el a műsorban Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter úgy fogalmazott: a következő hónapokban ez mindenki számára nyilvánvalóvá válik, erre példának a 3 százalék körüli államháztartási hiányt, a javuló foglalkoztatási adatokat és az akciótervnek köszönhetően megtartott munkahelyeket nevezte. Varga szerint "az a sok apró dolog, ami eddig nem állt össze egy logikus képpé, az most végül összerendeződik, és kiderül, hogy Magyarország jó irányba megy".
Varga Mihály a HírTV Péntek8 című műsorában
Fő feladat a növekedés beindítása

Vargának Mihálynak gazdasági miniszterként a növekedés beindítása kell, hogy legyen a fő feladata, mert úgy látja: e nélkül a költségvetés számai nem lesznek hosszútávon tarthatóak. A második legfontosabb tennivalójaként az NGM vezetője a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülést nevezte meg, hogy "fel tudjunk állni végre arról a szégyenpadról, amin 2004 óta ülünk".

A szocialista pártra és Bajnai Gordonra célozva úgy fogalmazott: ebben a témában mélyen hallgatni kéne azoknak is, akik ott ülnek a parlamentben és kritizálják a kormányt, valamint azoknak is, akik épp visszatérni készülnek a politikába, mert komoly felelősség terheli őket. Emlékeztetett: "2002-ben úgy adtuk át a kormányt, hogy 3,5 százalék a hiány, 53 százalék az államadósság, ebből lett 2010-re egy 7 százalék feletti hiány és 83 százalék lett a bruttó államadósság". Varga szerint az a nyolc év elvesztegette a következő nyolc évet is.
Nyugalom és stabilitás

2010 és 2013 az az időszak, amikor bizonyítanunk kell Brüsszelnek, ez áldozattal is jár, mert nem tudtuk minden erőforrásunkat beruházásokra fordítani - mondta Varga. A forintárfolyamról a nemzetgazdasági miniszter azt mondta: kiszámítható gazdasági környezetre, nyugalomra és stabilitásra van szükség, és akkor tartható lesz a 285 forintos euróval kalkulált költségvetés.

E téren jelentős hátráltató tényezőnek nevezte a devizahitelt és az eladósodottságot, Varga szerint "ennek is köszönhető, hogy a bankok behúzták a féket és kevesebb a hitelezés, kevesebb a beruházás". Arra a felvetésre, hogy a gyanú szerint sok esetben devizáról szó sem volt sokszor hitelfedezetként, Varga így reagált: valóban elképzelhető, hogy a deviza csak egy elszámolási tétel volt, ezt a PSZÁF-nak meg kell vizsgálnia.
Várják Simor és Bajnai köszönőlevelét

A ciprusi helyzet kapcsán azt mondta: már már kiderült, hogy az ott megvalósult betétadó kudarcos vállalkozás, a magyar kormány ezt nem tervezte és nem is fogja bevezetni. Megjegyezte azt is, hogy mivel "Simor Andrást kimentettük a ciprusi betétcsapdából, várják a köszönőlevelét, de ugyanez a helyzet Bajnai Gordonnal is, mivel "ő is érdekelt volt".

Ismert, a tisztázatlan offshore-cég-ügyek miatt 2009 június elején lemondásra szólította fel Simort és Bajnai Gordon kormányfőt is a Fidesz, mivel "elkerülték a magyarországi adófizetési kötelezettséget". A legnagyobb ellenzéki párt ekkor vagyonnyilatkozati eljárást is kezdeményezett a jegybank elnöke ellen, mivel az MNB elnökének 2007-es vagyonnyilatkozata szerint 923 millió forintos, befektetési alapokban tartott megtakarítással rendelkezett, amely a következő évi nyilatkozatban már csak 67 millió forintra olvadt. Az eljárásra végül azért nem került sor, mert aszocialista Géczi József Alajos vezette mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság ezt nem tartotta szükségesnek.
Fontos az aláírásgyűjtés

A rezsicsökkentés kapcsán megjegyezte a miniszter, hogy nem Magyarország az első olyan ország, amely erre vállalkozik, ezt korábban Lengyelország és Németország is meglépte. Ennek kapcsán a kritikákat megfogalmazó cégekről azt mondta: politikai kapcsolatokat vetnek latba, és erejük akkora, hogy Brüsszel fellépésüknek köszönhetően egyfajta lobbikartellként működik. Varga ezért nevezte fontosnak a rezsicsökkentés kapcsán indított aláírásgyűjtést, merthogy az emberek kiállnak a kormány mellett, akkor a lobbierő is elhal, "ugyanis választást nyerni nem lehet Brüsszelből".

kapcsolódó
   Az adórendszerben véget ért a nagy átalakítások ideje
   Az egyik legfontosabb feladat a növekedés beindítása
   Varga: Előbb-utóbb megnyugszik a piac
   
Ennyi volt az államháztartás hiánya tavaly
   
Simicskáék rejtélyes svájci üzlettársa váltotta az elítélt brókert
   
Ki áll a magyar pártok mögött?
   
22 381 milliárd forintot tett ki az államadósság 2012-ben
   
Orbán a modern korba tart - a teljes interjú 


*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Székelyzászló-ügy - Orosz lap - Románia 

magyar "lázadást" provokált 

2013. április 1. 14:56 
Nyezaviszimaja Gazeta - mti - Gondola
Románia Moldáviára igényt tartva kiprovokálta, hogy fellázadjanak a Romániában élő magyarok - vélekedett a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilap hétfői kommentárjának szerzője.

     A hidegháború befejeződését, a Szovjetunió széthullását és a szocialista tömbön belüli fegyelem megszűnését követően Kelet-Európában számos gócpont, Koszovótól a Hegyi-Karabahig egy sor etnikumi és területi konfliktus jelent meg - írta a független újság elemzője.

Alla Jazkova rámutat, hogy az egyik konfliktus a Moldovai Köztársaság területén alakult ki, amelyet a Dnyeszter jobb és bal partján az 1990-es években felerősödött moldáviai nacionalista mozgalmak provokáltak ki. Ezek egy része a Romániával való egyesülésért lépett fel. A konfliktus új lendületet vett 2006 júliusát követően, amikor Traian Basescu román államfő nyíltan beszélt a Moldovai Köztársaság és Románia egyesüléséről.
A Nyezaviszimaja Gazeta cikkírója szerint egy ilyen szintű román vezető szájából minimum átgondolatlan volt a kijelentés, tekintettel arra, hogy Romániában körülbelül kétmillió magyar él.

Az országos orosz lap kommentátora ezt írta: "az elmúlt években Erdély magyarok lakta megyéiben nem egyszer alakultak ki nemzetiségi alapú forrongások". Az idén február elején súlyosbodott a helyzet, amikor a Bukarest által kinevezett elöljáró azt követelte, hogy távolítsák el a helyhatóság épületéről a székely zászlót - tette hozzá.

A Nyezaviszimaja Gazeta cikke szerint a romániai magyarság vezetői - minthogy kötik őket az Európai Unió és NATO keretében vállalt kötelezettségek - nem lépnek túl a Hargita, Kovászna és Maros megye számára követelt autonómián. A szerző szerint azonban Bukarest várhatóan elutasítja a romániai magyarság nemzetiségi jogainak bővítését, és ez csak erősíteni fogja az ellenállást.

A cikkíró szerint "nem nehéz előre látni, hogy +a zászlók háborúja+ sokkal komolyabb konfliktusokba is átnőhet".
Jazkova kiemelte, hogy 1990 után Magyarország hivatalosan nem jelentett be területi igényt sem Románia, sem más országgal kapcsolatosan, és honfitársai autonómiaköveteléseinek támogatásáig ment el. Hozzátette: "ugyanakkor a szomszédos országokban élő magyar kisebbség helyzetének befolyásolására tett gyakori kísérletek, amelyek a hivatalos csatornák mellőzésével, úgymond az adott kormányok feje felett történtek, megnehezítették a konstruktív párbeszédet".

Az orosz lap cikkírója nem zárja ki, hogy az elmúlt hetek eseményei megismétlődnek, legalábbis addig, amíg a Székelyföldön élő magyar lakosságnak nem biztosítják a helyi önkormányzat megteremtését és anyanyelvük hivatalos használatát. 

A Kőműves Kelement is Roberta rendezi - 

címszerepében Stohl; vele mocskolják be 

Koppányt is 

2013-04-03. 18:37 Kuruc.info 
A Szörényi-Bródy szerzőpáros két színpadi műve is látható lesz idén nyáron a magyarellenes aberrált rendezésében.

Azt már eddig is tudni lehetett, hogy az István, a király jubileumi produkciójának premierjét Alföldi rendezi a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Szerdán kiderült, ő viszi színre a Kőműves Kelemen című rockballadát is, amit a budapesti RaM Colosseumban mutatnak be június 14-én. Rosta Mária producer azt mondta, a Kőműves Kelemen ősbemutatója annak idején megelőzte az István, a királyét: 1981-ben tűzték műsorra, míg azt követte az István, a király 1983-as királydombi ősbemutatója. A Kőműves Kelemen most is előfutár: ez lesz az első Alföldi Róbert rendezte Szörényi-Bródy-mű - tette hozzá örvendezve. 

Az ősbemutató 30. évfordulója alkalmából műsorra tűzött István, a király augusztus 17-én látható először a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A darabot háromszor játsszák el a Dóm téren, a fővárosi közönség a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a produkciót augusztus 30-án.

Alföldi szabad kezet kapott az alkotótársak kiválasztásában. Mindkét produkció dramaturgja Vörös Róbert, koreográfusa Vári Bertalan lett, és számos színészen is "osztozik" a két előadás. A Kőműves Kelemen címszerepében Stohl Andrást, a Vándor szerepében Blaskó Pétert, Annaként Radnay Csillát láthatja a közönség. Az István, a király címszerepében Feke Pál, Koppányként Stohl András, mellettük Blaskó Péter, Novák Péter, László Zsolt, Szemenyei János, Tompos Kátya, Radnay Csilla, Udvaros Dorottya, különleges vendégként pedig Varga Miklós és Nagy Feró is színpadra lép az előadásban. A Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján született István, a király jelmezeit Nagy Fruzsina, a díszletet Menczel Róbert tervezi. Az előadásban a MÁV Szimfonikusok játszanak élőben, Kesselyák Gergely vezényletével.

Bródy János a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy Szörényi Leventével az utóbbi időben "inkább egyetértenek a dolgokban, ha mindenben talán nem is, de a legtöbb témában igen". Abban mindenképpen, hogy ezeket a darabokat Alföldi Róbert rendezésében viszik színre, ezekkel az alkotókkal - hangsúlyozta a zeneszerző, hozzátéve, hogy a darabok bemutatásával kapcsolatos elképzelések is mindkettőjük számára "rokonszenvesek, és izgalmasnak ígérkeznek".

Korábban Szörényi Levente nyílt levélben méltatta Alföldi Róbert "művészi hozzáállását". Azt írta, hogy jóllehet sokan azt hinnék, hogy "Szörényi Leventét és Alföldi Róbertet a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli, kifejezés-eszközbeli, tehát szinte minden elválasztja egymástól, mégis azt kell mondanom, hogy van egy valami, talán a legfontosabb, ami összeköt bennünket: a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt". 
(FN24 nyomán)

Korábban írtuk:
"Láttam mértékadó rendezéseidet" - Szörényi Levente Alföldivel züllesztené tovább a Nemzetit
Az István, a királyt is bemocskolja Alföldi - Szörényiék áldásával

Kapcsolódó:
   
Szántai Lajos - Koppány vezér és Szent István király
   
A zsidóbojkott első napja - lapszemle 1933-ból 
 
További fotók itt: 
facebook.com


*** www.nemzetihirhalo.hu *************



Stratégiai megállapodást köt a kormány a 

Continental AG-val 

2013. április 3., 08:22 MTI-
fidesz.hu
    
Újabb nagyvállalattal, a Continental AG-vel köt stratégiai megállapodást szerdán a kormány Vácott. 

A kormány felhatalmazása alapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írja alá a megállapodást, a másik aláíró pedig Heinz-Gerhard Wente, a Continental igazgatótanácsának tagja lesz.
  
A tervek szerint összesen 40 nagybefektetővel köt megállapodást a kabinet, több mint egy tucatnyit már alá is írtak.
  
Az aláírással együtt avatják fel a Continental cégcsoporthoz tartozó ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. új Fuel termelési csarnokát Vácott.
  
A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Makón és Vácon rendelkezik gyártóhellyel. 2011-es árbevétele 42 milliárd, míg a mérleg szerinti eredménye 3 milliárd forint volt.

kapcsolódó
   Újabb stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány
   Újabb stratégiai partnerrel állapodik meg a kormány
   Stratégiai megállapodást köt a kormány és az Audi 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

A makói gázmező gazdaggá tehetné 

Magyarországot? 

2009.09.27. 12:46 
azigazsag.blog

Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt, a magyar életszínvonalat körülbelül az osztrák emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához. 
-----

Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá. Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld alatt. A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis odaajándékozta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát. Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani. Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem teljes egészében a másé lesz. Nem kell, hogy így legyen! A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállam volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szembenálló erői. Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század. A Gyurcsány-kormány máig hallgat a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni. Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető. A magyar nagytőkének sem állhat érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról. Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. 
-----

Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak. A Kárpát-medence titkolt, privatizált gázmezői földtörténeti korok szerint Európa legnagyobb földgáz lelőhelye. A hajdúszoboszlói földgáz "940-1000 m mélységben elhelyezkedő, 44 m átlagos etázsmagasságú, 5Mrd m^(3)-es földtani készletű, egyik legnagyobb alsó-pannon homokkő tároló eredeti készletének kitermelése még 1962-ben megkezdődött". "A III. ütem tervezésekor az volt a kiindulási kritérium, hogy a bővítés még a mobil gáz 70%-ának kitermelése esetén is tegye alkalmassá a tároló rendszereit a csaknem 20 millió m^(3)/napos csúcskapacitási igény kielégítésére." "Zsanán 2,5 millió köbméterrel nő a napi kitárolási kapacitás, amely két olyan nagyváros, mint Pécs és Debrecen háztartásainak ellátásához elegendő egy hideg téli napon." "A remények szerint a makói árok legalább 100 évre biztosíthatja. Magyarország földgáz-szükségletét." "Magyarországon a legnagyobb mélységet, 5842,5 métert. Hódmezővásárhelyen érték el egy fúrás során." "Magyarországi földgázleletről tett bejelentést a Londoni Értéktőzsdén az Ascent Resources. A brit feltáró és kitermelő cég részvényei a hírre 16 százalékkal drágultak. A cég közleménye szerint egy Penészlek melletti próbafúrásuk járt eredménnyel." Mert ne higgye senki sem, hogy a Makó-Árok az egyedüli gázlelőhely. Magyarországon. Suttognak még bihari, zalai, somogyi, bácsi mezőkről is, bár ha ezeket összekötjük, egyetlen összefüggő gigászi gázmedence adódik, amelynek értéke világszinten is felbecsülhetetlen. A Falcon nemrégiben azt közölte honlapján, hogy a külföldi kutatások nyomán eddig feltárt hazai földgázvagyon olyan nagy, hogy abból bőven ki lehetne elégíteni az ország egész éves fogyasztását, és még exportra is futná belőle. 
-----

Magyarországon jelenleg 11 cég 210 engedély alapján kutathat szénhidrogén-lelőhelyek után. Csak a Mol Nyrt. több mint száz helyen kapott erre lehetőséget szerte az országban. Magyarország gázfogyasztása egyébként 70-90 millió köbméter egy átlagos téli napon, ebből 40 millió köbmétert fedez az import - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter. Zsuga János hozzátette: az ország napi gázszükséglete 44-46 millió köbméter, a földalatti tározókból pedig naponta akár 51 millió köbméter földgázt is ki tudnak nyerni. Oroszországból viszont nagyjából mindig ugyanannyi gáz jön, ezért a Mol nyáron feltölti, télen pedig fokozatosan leszívja a tartalékokat. Soha nem látott, 102 mrd Ft-os negyedéves profitot érhetett el a MOL az elemzők szerint. 
-----

A nagyalföldi artézi fúrásokból a vízzel együtt számos helyen némi földgáz is áramlott a felszínre. A falusi kutak körül esténként vízért gyülekező fiatalok gyakran bámulták a lángra gyújtott gáz játékosan táncoló lidércfényét, amíg egy erősebb fuvallat ki nem oltotta a kékes-vörhenyes lángocskákat. Megjegyzés: Már 500 méter mélységben 35 Celsius fokos meleg vízre bukkannak gyakorlatilag minden fúrásnál - ennek köszönhető hazánk rendkívül gazdag termálvíz-készlete. (Távfűtés)
Megoldás a gázproblémára? Makó 100 évre fedezné a hazai igényeket!

A várakozások szerint év végén indulhat meg Makó környékén a földgáz kitermelése, a föld mélyében rejtőző 1.500 milliárd köbméter gáz 100 évre fedezné a hazai igényeket. A feltárást végző kanadai cég továbbra is partnert keres a vállalkozáshoz. A gázmező nagyságát 600, később 1500 milliárd köbméterre becsülték a szakértők. Figyelembe véve, hogy hazánk nagyjából 14-15 milliárd köbméter földgázt használ fel évente, a készlet akár 100 évre is fedezné a hazai igényeket. A földgázkincs elhelyezkedése azonban jelentősen különbözik a korábbi, illetve a jelenlegi kitermelési helyekétől. Általában ugyanis 2 ezer méter mélyről hozzák fel hazánkban a földgázt, Makó térségében viszont a legmélyebb fúrás a 6 ezer métert is túlhaladta. Azon múlik az iparszerű kitermelés beindítása, hogy mikor lesz sikeres az úgynevezett rétegserkentés, a gázt rejtő réteg hidraulikus repesztése és kitámasztása. A kutatást-kitermelést végző kanadai székhelyű Falcon cég partnereket is keres a magyarországi kitermeléshez, akik között a Mol csakúgy szóba jött korábban, mint a legnagyobbak között számon tartott ExxonMobil.

Forrás: 
http://www.hirturmix.hu

Kapcsolódó:
   
Visszafoglalták magyar tulajdonba az óföldeáki gázmezőt 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az euró hanyatlása egy hosszú távú 

világuralmi terv része 

december 13, 2011 
Global Research Idők jelei

Az európai vezetők erőfeszítései, ennek a rengeteg egymástól annyira különböző országnak a beleerőltetésére egy merev pénzügyi ketrecbe, eleve kudarcra van ítélve. Ez azonban a globális világvaluta bevezetésére kialakított hosszú távú terv része, ami semmi egyébre nem jó, minthogy még több nyomort hozzon a hétköznapi embernek.

Egyre többen gondolkoznak el azon, hogy "Vajon hová tették az európaiak az eszüket, amikor elfogadták az egységes európai valutát?"

Prokrusztész a görög mitológiában Poszeidón fia volt, aki áldozatait az ágyába fektette, és megkínozta: Ha áldozata nagytermetű volt és kilógott az ágyból, akkor levágott belőle, hogy éppen beleférjen. Ha alacsony volt, akkor addig nyújtotta, míg az ággyal azonos hosszúságú nem lett.

A "mindenkinek egyméret" ókori története úgy tűnik visszatért a XXI. században, ahol az európaiakat sikerült rávenni, hogy magukra vállalják ezt az égbekiáltóan ellentmondásos koncepciót, amit ma eurónak hívunk.

A franciák és németek által kitalált, az angolok által bojkottált, a svájciak által lenézett, a németek által kezelt és a többiek által elfogadott közös valuta nem más, mint a boldog tudatlanság mintaképe, ami most végre ledobta álarcát, hogy mindenki megláthassa ocsmány képét: egy lehetetlen mechanizmust, ami kizárólag az elit bankároknak kedvez, minden dolgozónak pedig nagyon rossz.

Ez az álarc egészen mostanáig képes volt elfedni az óriási és szinte mindenre kiterjedő ellentmondásokat: a 17 eurózóna tagállam relatív méretét, erősségeit, profilját, életstílusát, történelmét, gazdasági tulajdonságait, munkaügyi politikáját, nyugdíjrendszerét, iparát, emberi és természeti erőforrásait, Németországgal és Franciaországgal az egyik, Görögországgal, Portugáliával és Írországgal a másik oldalon.

Nem először mondjuk, hogy az euró szavatossági ideje hamarosan lejár. A 10 évvel ezelőtti születésekor segédkező eurokraták talán kicsit hosszabb életet reméltek számára, esetleg abban bíztak, hogy megéri a felnőttkort. Azt azonban a kezdetektől tudták, hogy egyszer meg kell halnia, hiszen éppen ecélból hozták létre.

Az euró ugyanis nem a végcél, hanem egy átmenet, mondhatni híd a sokkal ambiciózusabb globális valutához, amit a hatalmi elit által irányított globális központi bank hivatott majd kiadni, amikor eljön az ideje.

A probléma, amivel szembenézünk, hogy a 2008-ban Európát ért pénzügyi hullámverés mára egy igazi pénzügyi cunamivá dagadt, ami az egész euró rendszert elsöpörheti és ez még csak a bajok kezdete.

A mai euró probléma a különböző szuverén gondok egyik variánsa, mivel amikor egy ország vezetői úgy döntenek, hogy felelőtlenül átengedik országuk szuverenitását vagy annak egy részét, legyen az monetáris, politikai, pénzügyi, gazdasági, igazságügyi vagy katonai, jobban teszik, ha átgondolják, mit tesznek, és mik lehetnek tetteik közép és hosszú távú következményei.

A nemzeti szuverenitás átengedése azt jelenti, hogy valaki más, valahol máshol hozza majd meg az országra vonatkozó döntéseket más emberek érdekei alapján. Amíg az érdekek egyeznek nincs gond, de amint a felek érdekei eltérnek egymástól hatalmi harc alakul ki. A hatalmi harcokban pedig egyetlen közös tényező van minden esetben: az erősebb győz.

Az eurózónában óriási hatalmi harc alakult ki. Vajon ki fog győzni? Ki fogja ráerőltetni a követendő politikát a másikra? Németország Görögországra vagy fordítva? Franciaország Portugáliára vagy fordítva? Nagy-Britannia vagy Spanyolország? Németország vagy Olaszország?

Ez pedig csupán a nyilvánosság számára is látható frontvonal. Ott van még az árnyaltabb, kevesebb médiafigyelmet kapó magánfront, ahol az igazi globális hatalmi döntések születnek.

Olaszország új miniszterelnöke, Mario Monti vajon az olasz nép érdekei szerint hozza majd döntéseit vagy az Európában egyébként is általa elnökölt Trilaterális Bizottságban ülő mega-bankároknak engedelmeskedik? Ugyanezt a kérdést feltehetjük az új görög miniszterelnök, Lucas Papademos esetében is, aki szintén tagja a Trilaterális Bizottságnak. De akkor már ne hagyjuk ki a többi EU kormányt sem, ahol az igazi hatalom szintén a Trilaterális Bizottsági, Bilderberg, Világgazdasági Fórum és Chatham House tag bankárok, iparmágnások és médiacárok kezében van.

A globális elit mindent megtesz annak érdekében, hogy az euró minél tovább megmaradhasson a majdani világvaluta féle vezető úton, ami előbb-utóbb az euró és a dollár helyébe lép. Ehhez hozzátartozik mindkét valuta irányított összeomlása is, miközben teljes erővel épül a "globális dollár" vagy valami hasonló új ellentmondásos pénznem irányába vezető sárgaköves út.

Az amerikai dollár összeomlását nem lesz nehéz kivitelezni: nem kell hozzá egyéb, mint felszólítani a fővonalas médiát, hogy kihirdesse a dollár hiperinflációját és a király meztelenségét mindenki beismeri.

Vajon itt tartunk már? Talán még nem. Abban biztosak lehetünk, hogy addig lesz még néhány mentőintézkedés, egy-két pénzügyi kemoterápia az euró és a bankok megmentése érdekében, bár láthattuk, hogy egyiket sem lehet megmenteni, csak inkább valahogy mesterségesen életben tartani.

Kérdésem tehát a görögök, olaszok, spanyolok, portugálok, írek, de még a franciák és a németek számára is a következő: Engedelmeskedtek Prokrusztész felszólításának és lefekszetek Brüsszelben felállított ágyára? 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Hatalmas ráfizetés az EU - Pavics Lázár 

közgazdász elemzése KSH adatok alapján 

2013-04-02 
ebredezes.hu

Az elemzés a KSH és az EUROSTAT adatok alapján Magyarországból történő jövedelem kivonásokat mutatja be. Olyan módon, hogy a hivatalos KSH adatokra támaszkodik, vagyis szubjektív szemléletet kizárja. Itt arra hívnám fel a figyelmet, hogy korunkban, bár a jövedelem, vagyis a profit a legfontosabb, mégis erről tényszerűen szándékosan a legkevesebbet foglalkoznak. Ezzel szemben az EU, bár keveset ad vissza támogatásként, a GDP kb.

1%-át, a mintegy 20%-os jövedelem kivonással szemben, óriási propaganda hadjárat következtében azt a hamis látszatot kelti, hogy sokat ad. A számszerűsített megközelítés minden érdeklődő számára lehetőséget ad, arra, hogy felülbírálja a hamis látszatot és kialakítsa valós álláspontját Magyarország és EU-15 országok kapcsolatát illetően. Mivel véleményem szerint a "szabadság felismert szükségszerűség", EU-val történő jövőbeni tárgyalásaink során a valós helyzetből kiinduló magyar álláspont, javíthatja hazánk tárgyalási pozícióját, főleg az EU-15 országokkal szemben. Így ebben szerzett ismeretünk hazánk javait gyarapíthatja. 
 
2013.03.24, Pavics Lázár
Közgazdász, nyugalmazott pénzügyminisztériumi szakfőtanácsos
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az IMF 1 milliárd eurót ad Ciprusnak 

2013. 4. 3. 12:28 MTI Eco - 
VGO
A Nemzetközi Valutaalap 1 milliárd euróval járul hozzá a 10 milliárd eurós ciprusi nemzetközi mentőcsomaghoz - jelentette be egy szerdán kiadott közleményben Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója.

Lagarde szerint az IMF igazgatótanácsa várhatóan május elején adja hozzájárulását a három év futamidejű hitel folyósításához.

A közlemény szerint az IMF szakértői csoportja megegyezett a ciprusi hatóságokkal egy olyan programban, amely egyaránt élvezi a valutaalap, az Európai Unió és az Európai Központi Bank támogatását.

A megállapodás értelmében Ciprus 2018-ig a hazai össztermék (GDP) 4,5 százalékának megfelelő takarékossági programot hajt végre, azon a programon felül, amely 2015-ig a GDP 5 százalékát kitevő megtakarítást irányoz elő. További 2 százalék származik abból, hogy a társasági adó 10 százalékról 12,5 százalékra, a kamatadó pedig 15 százalékról 30 százalékra emelkedik. A közlemény "kihívásnak" minősíti a programot.

Kapcsolódó:
   
Ők menekítettek ki pénzt Ciprusról - kiszivárgott a lista
   
A ciprusi "válság" egyik oka lehet a térségben található hatalmas mennyiségű földgáz - a zsidók már meg is kezdték a kitermelést
   
Egyelőre elkerülte a bukást a portugál kormány



Az izraeli országhódításban statiszták vagyunk 
*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Az agyműködés feltérképezését célzó 

programot hirdetett Obama 

2013. április 02. kedd 22:52 
Híradó
A projektet már az első évben 100 millió dollárral finanszírozzák.

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral finanszírozott projektet hirdetett meg kedden a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

A tudósok azt remélik, hogy az Agykutatás Innovatív Neurotechnológiák Fejlesztésével (Brain Research through Advancing Innovative Neurotechnologies, BRAIN) elnevezésű projekt elősegíti az Alzheimer- és a Parkinson-kórhoz hasonló betegségek jobb megértését, valamint egy sor mentális betegség gyógymódjának kidolgozását.

A remélt célok között szerepel egyebek között az autizmus gyógyítása és az agyvérzés következményeinek visszafordítása. A korábbi lapértesülések szerint a többévesre tervezett, talán egy évtizedet felölelő program egyúttal utat nyithat újabb eredmények felé a mesterséges intelligencia területén is. Az elképzelést neves tudósok jelenlétében ismertető elnök a projektre a 2014-es költségvetési év folyamán 100 millió dollárt kíván fordítani.

"Mi, emberek tőlünk fényévekre lévő galaxisokat tudunk azonosítani, képesek vagyunk tanulmányozni az atomnál kisebb részecskéket, de még mindig nem tártuk fel a két fülünk között található másfél fontnyi anyag titkát" - hangoztatta az elnök, rámutatva arra is, hogy a kezdeményezés munkahelyeket fog teremteni az amerikai gazdaságban.

A BRAIN (a betűszó magyar jelentése: agy) ugyanazt célozza az agykutatás terén, mint amit a Humán Genom Projekt (1990-2003) elért a genetikában, ám az agy működésének megértése annál sokkal összetettebb feladat. A munkában szövetségi hivatalok, magánalapítványok, neurológiai és a nanotechnológiai kutatócsoportok vesznek részt, hogy előmozdítsák az agyi neuronok milliárdjainak, a felfogásnak, a cselekvésnek és a tudatnak a jobb megértését.

Obama elnök az unió helyzetéről szóló, február elején elmondott beszédében az agykutatást olyan területként említette, mint ahol a kormánynak "be kell fektetnie a legjobb elképzelésekbe".

"Minden egyes dollár, amelyet az emberi genom feltérképezésére fordítottunk, 140 dollár megtérülést hozott a gazdaságnak" - hangoztatta.

A The New York Times egy, a projektet ismertető cikkében korábban arról írt, hogy az élő emberi agy feltérképezését célzó jövőbeni projekt nem azonos a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) részvételével már elindított programnak, amelynek célja statikus agy modellezése.

Az Obama-kezdeményezés jelentősen eltér attól a nemrégiben meghirdetett, svájciak irányította európai projekttől, amely egy szilíciumalapú "agy" megépítését célozza.

Az új amerikai projektben, amelynek fő koordinátora a Fehér Ház tudománypolitikai hivatala lesz, a lap szerint a Nemzeti Egészségügyi Intézetek mellett részt vesz a magas szintű védelmi kutatásokért felelős ügynökség (DARPA), a Nemzeti Tudományos Alapítvány, a Howard Hughes Orvostudományi Intézet, az Allen Agytudományi Intézet, valamint mások mellett a Google, a Microsoft és a Qualcomm is.

A BRAIN keretében - a csillagvizsgálók mintájára - egy sor "agyobszervatórium" létrehozását tervezik. 



Miért nem valósulnak meg a 

kormányzati célok?


Szerző: Elek Attila, Független SZABAD EURÓPA, www.szabadeuropa.com 2013.03.30.
Segítse munkánkat, fizessen elő a SZABAD EURÓPÁRA. Előfizetési feltételek itt! 
Előző cikkeinkben leírtakra örvendetesen sok reagálás érkezett, amiket ezúton is köszönünk. Továbbra is arra bíztatjuk olvasóinkat, hogy amennyiben véleményük van bátran írják meg nekünk. Ígérjük, hogy továbbra is folytatjuk a vitaindító cikkeink írását annak érdekében, hogy beszéljenek a fontos témákról egymással a magyarok, mert ebből adódnak a megoldások. Mai írásunkban erről fogunk írni, a megoldásokról. Sokan kérik ugyanis tőlünk, jelezve, hogy egyet értenek velünk sok mindenben, de milyen megoldásokat javasolunk. Megoldás nagyon sokféle van, mi most itt le fogjuk írni a megoldások anatómiáját, azaz felépítését annak, hogyan lehet megoldani a helyzetet.
Miért nem valósítják meg az aktuális kormányok a saját céljaikat? Azért nem, mert nem ismerik az alábbi felépítést.
Először is ki kell tűzni a célokat! A célok között is kell lenni egy elsődleges vagy főcélnak, mely kiemelkedik a többi cél közül. Ezek nagyjából meg is valósulnak a választási kampányokban ígérgetések formájában. Milyen alapvető hibát követnek el itt a pártok? A fő hiba az, hogy egymásnak ellentmondó célokat, ígéreteket jelölnek meg, így ebből következőleg természetesen tarthatatlanok az ígéreteik egy része, melynek egyenes következménye az elégedetlen választópolgár. 
A célok pontos kijelölése nélkül semmi sem fog történni, csak ködösítés!
A következő lépésként, ha már megvan a cél, tervet kell készíteni, hogy miként érjük el a cél megvalósítását. Sajnos ez nálunk szinte teljesen hiányzik, illetve, ha vannak is kiváló, jó vagy megfelelő minőségű szakmai anyagok, tervek a politikusok nem engedik őket végrehajtani, attól a félelemtől vezérelve, hogy vesztenek a népszerűségükből. Ugye itt üt vissza az a probléma, hogy egymást kizáró, egymásnak ellentmondó célokat ígértek az embereknek.
Nézzük, mi lenne a következő lépés egy megoldás felé? Ha ki van jelölve a cél, megvan hozzá a terv, következő lépésként a terv pontjait szisztematikusan és következetesen végre kell hajtani, magyarul cselekedni kell. Ez a cselekvés szinte teljes egészében hiányzik a magyar politikából. 
A megoldás anatómiája, felépítése tehát a célok kitűzéséből, tervkészítésből és cselekvésből, a terv gyakorlatba átültetéséből áll. Amennyiben ez nem valósul meg, akkor a célok nem fognak megvalósulni, azaz nem lesz eredmény! Ilyenkor sokszor a célkitűző maga sem veszi észre, hogy átcsúszik egy más kategóriába és már nem céljai vannak, hanem álmai. Ma Magyarországon az álmodozások korát éljük. Mi különbözteti meg az álmokat a céloktól? Mindössze annyi, hogy a célok eléréséhez nap, mint nap tettek, cselekvések társulnak a tervek alapján, és ezáltal lépésről-lépésre közelítünk a célok megvalósításához, az eredményhez, míg az álmodozásokban csak nagyon szeretnénk valamit, és nagyon akarunk valamit, de csak szóban, és semmit sem teszünk álmaink elérése érdekében. Még egy rendkívül fontos tulajdonság különbözteti meg a célokat az álmoktól, mégpedig az, hogy a célnak van egy kijelölt befejezési dátuma. Például, ha azt tűzöm ki célnak, hogy, ha ma van március 30-a és fel akarom ásni a kertet és ezt megígérem a feleségemnek, akkor azt is megmondom, hogy mikorra fogom felásni a kertet, tehát mondjuk április másodikáig. Nem jó és nem lesz kész végrehajtott cél, ha azt mondom, hogy a jövő héten ásom fel, mert akkor mindig lesz jövő hét. Az sem jó és befejezett dolog, hogy már megvettem hozzá az ásót, mert nem az volt a cél, hogy ásót vegyek, hanem, hogy felássam a kertet. Az már csak egy szükséges dolog a tervezésnél, hogy van egy olyan lépés is, hogy ásó beszerzése.
Amennyiben a célok megvalósításához nem tűznek ki pontos határidőt, akkor az csak álmodozás és illuziókeltés, magyarul hazugság!
Arról lehet felismerni a célját teljesíteni képtelen politikust, hogy részdologról beszél (már van ásó!), illetve a teljesen ködös jövőbe (10-20 év) vagy legalábbis a következő választás utánra helyezi ki a megvalósulást. 
Nézzük meg például a mostani kormányzat, az elmúlt három évben milyen célokat tűzött ki maga elé és melyeket sikerült megvalósítani?
Igen értékes és számomra is vonzó választási ígéret volt például az egymillió új munkahely teremtése. A cél ki lett tűzve, de már a következő fázisnál elbukott a dolog, hiszen semmilyen terv, tanulmány nem készült arra, hogy, hogyan lesz itt egymillió új munkahely. Ilyenkor mindig hazugság szaga van a dolognak és valószínűleg a cél nem is volt igaz, hanem csak valamilyen más dolognak az elleplezésére szolgált. Ezt nevezzük hamis célkitűzésnek. Lehet, hogy az eredeti cél annyi volt, hogy a zömmel roma lakosság nagy részének folyósított segélyeket visszavágjuk, a rokkantnyugdíjra folyósított összegeket megkurtítsuk, és a munkanélküliek segélyét erőteljesen csökkentsük. Azzal viszont nem lehet választást nyerni, hogy kedves munkanélküliek a munkanélküli segély idejét kilenc hónapról három hónapra csökkentjük, tisztelt rokkantnyugdíjasok az önöknek járó pénznek csak a felét adjuk oda, roma honfitársaink ezúton jeleznénk önöknek, hogy hatalomra kerülésünk esetén segélyt ezentúl nem kapnak. Valamiért minden politikai rezsim hatalmat szeretne, de mivel a hatalmat hazugsággal szerzi meg, a hatalom megszerzésének célja kérdéses. Józanul azt feltételezhetnénk, hogy a hatalmat az ország gyarapítására, a nép többségének javára akarja gyakorolni, de mindez sajnos nem igaz. Így a hatalom megszerzése és megtartása csak öncélú lesz, vagyis semmi más célja nem lesz, mint a már megragadott hatalom megtartása, ill. az elvesztett hatalom megszerzése. 
Orbán a valódi céljaiért - a fociért és a hatalomért - mindent megtesz. Szorgosan munkálkodik ezeken, de csak ezeken. Más területeken kifejezetten Pató Pál úrként viselkedik.
A jelenlegi kabinet másik nagy ígérete volt párhuzamosan és ezúttal összhangban a munkahelyteremtéssel, a gazdasági növekedés beindítása, és ezzel az állam újabb bevételekhez való juttatása. Ez azért is volt merész és biztató cél, mert pont a növekedés területén az előző szocialista kormányzás alatt nem volt különösebben gond, hiszen évente 3-6%-kal növekedett a gazdaság. A 2008-as válság miatt volt egy meredek 7%-os visszaesés, de már a Bajnai kormány alatt mintegy 2%-os növekedés volt újra. Ehhez képest üdítően hatott, hogy Orbán ezt a növekedést felül akarta múlni, és célként jelölte meg. Azonban itt is fény derült Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági téren megmutatkozó lustaságára. A semmittevésre jellemző, hogy itt sem volt esély a cselekvésig való eljutásig, hiszen még valamirevaló terv sem készült a gazdaság felpörgetésére. Gyakorlatilag tehát ez a két fontos cél, az egymillió új munkahely és a gazdasági növekedés az álom kategóriába csúszott. Valahogy úgy képzelem el, hogy a kormányülésen a kormánytagok leültek egymással szemben és közösen ábrándoztak arról, hogy, de jó lesz az egymillió új munkahely és milyen szép világ lesz, ha majd felpörög a gazdaság. Eközben újabb és újabb célok jelentek meg. Pintér Sándor belügyminiszter például célként tűzte ki, hogy két hét alatt rend lesz az országban. A két hét letelte után a kormánytagok örömmel koccintottak, paroláztak egymással és hátba veregették a főnököt, hogy lám-lám milyen jól mennek dolgaink. Eközben, nem hogy egymillió új munkahely nem létesült, hanem ma több százezerrel kevesebben dolgoznak, mint három éve. A gazdaság nemhogy növekszik, hanem csökken, és hogy rend van-e az országban, azt mindenkinek a saját megítélésére bízom. 
 
Matolcsy is csak álmodozik, de semmit sem tesz. Még a tervkeszítésig sem jut el. Sikertelenségét dumával helyettesíti.
Miközben ezek a célok álommá degradálódtak és jelenleg is ebben a kategóriában vannak, új cél jelent meg a látóhatáron. Ez pedig az adósságcsökkentés. Érdekes módon erre már lett terv készítve, Széll Kálmán 1, Széll Kálmán 2.0. A Széll Kálmán terv 90%-a csak megszorításokat tartalmaz, a növekedésre és munkahelyteremtésre vonatkozó részek csak az álmok kategóriájába tartozik. Ilyen lózungokkal, hogy támogatjuk..., felemeljük..., kiemelten kezeljük. A megszorításhoz bezzeg több, más tervekhez soha nem látott sarcoló eszközöket találtak ki. Például magán-nyugdíjpénztár lenyúlása, válságadó, bankadó, ÁFA emelés, jövedéki adó emelés (benzin, cigaretta), telefonadó, csekkadó, ingatlanadó (Pécsett építményadónak hívják!), tandíj (több neve van, mert ezt tagadni kell!), kamarai tagdíj bevezetése, stb., stb. És mindezt az Orbán kabinet az előző nemes célokkal ellentétben végre is hajtotta, megcselekedte. De, mi végre? Mitől lett a pártvezérként tehetséges és hatalmas munkabírású, de gazdasági vonalon inkompetens és lusta Orbán Viktorból ilyen szorgos adósságcsökkentő?
Nézzük meg miért? A célok megvalósításának legfontosabb hajtóereje a célokban való folyamatos hit és azok megvalósításának folyamatos vágya. Ez Orbánnál jól látszik. Vágyik a hatalomra, 20 éve folyamatosan nap, mint nap dolgozott érte, székházat adott el milliárdokért, liberális ateistából, konzervatív fővallásos lett, kordont bontott, vekkert húzott fel, Astoriánál gyűlt, Erdélyben szónokolt, Brüsszelbe és az USA-ba szaladgált feljelentgetni (minden megtett, ami ellen most kikel) és elérte célját. Ugyanilyen szívósan dolgozik másik vágyott célján a magyar foci felemelkedésén. 
Munkahely itt legfeljebb közmunkásoknak van. Ebből nem lesz gyarapodás soha!
Viszont az egymillió új munkahelynél, a gazdasági növekedésnél nem, még csak tervet sem készített rá, arra is sajnálta az időt. Ezekben a kérdésekben lusta volt! Határozottan tunyának tűnt ezen a területen. Miért? Mert ezek a hatalommal és a focival szemben nem voltak igazi céljai. Nem érdekli őt az emberek boldogulása, hogy van-e munkájuk, vagy nincs. Sajnos! 
Orbán nem vesz tudomást a társadalmi problémákról. Még az alaptörvénybe is beleírja, hogy egy hajléktalan mit csinálhat. Kíváncsi lennék ő mit tenne ilyen kiszolgáltatott helyzetben? Nem a problémát kezeli, hanem egyszerűen úgy gondolja, ha kijelenti, hogy nincs, akkor az nem is létezik. Ez már egy autokrata vezető tipikus személyiségjegye.
Mi a másik tényező, amivel egy célt el lehet érni? Ez a szükség. Ez az, amikor például a diákot a szülő „ösztönzi” a tanulásra: ellenőrzi a leckéjét, megbünteti, ha rossz jegyet hoz. Ilyen ember például egy edző, aki addig hajtja tanítványát, és ostorozza, míg abból elő nem jön az eredmény. Ez az úgy nevezett negatív motiváció. Ténykérdés, hogy az emberek 90%-ára ez hat, és bizony működik. De, hát akkor ki vagy mi ösztönözte Orbán Viktort az adósság leszorításra? Kik álltak a háttérben, akik rákényszeríttették arra, hogy úgymond csökkentse az adósságot, - és most kérem, kapaszkodjon meg a Kedves Olvasó! - pont azok, akik ellen Orbán látszólag gazdasági szabadságharcot vív. Orbán nem azért tűzte zászlajára az adósság elleni harcot, hogy megszabaduljon Brüsszeltől, a bankoktól, az IMF-től, hanem pont ők kényszeríttették rá arra, hogy irdatlan megszorítások árán fenntartható pályára állítsák a magyar adósság szolgálatot. Marhára nem érdekli őket, hogy Orbán, Gyurcsány vagy Bajnai, csak az, hogy fizessük vissza a kamatokat. Meglepő módon, teljesen ellentétesen Orbán szónoklataival, pont ő az, aki a legtöbb kamatot fizette eddig a hitelezőknek. Orbán például, hogy nehogy elveszítsen 150 milliárd forint Uniós támogatást, ennek tízszeresét meghaladó 1500 milliárd forintos megszorítást vitt véghez. Mi ebben a logika? Ezt persze ő is látta és látja, de mivel teljesen hozzá nem értő gazdasági és pénzügyi dolgokhoz, azt gondolta, hogy az adósságot majd visszafizetjük, illetve csökkentjük. Aki kicsit is átlát a szitán az rögtön tudja, hogy ez teljességgel képtelenség. Akarni lehet, álmodozni róla lehet, de képtelenség! A jelenlegi pénzügyi világrendszerben a lehető legtöbb ami elérhető, egy kényes egyensúly létrehozása az államadósság GDP-hez viszonyított 60 és 120%-a között. 120% felett ugyanis csőd van, 60% alá meg nem igen lehet és érdemes menni, mert az már olyan növekedést feltételez, hogy az ahhoz szükséges befektetés már csak újabb hitelekből finanszírozható, hogy megakadályozza az adósságcsökkentést. Gyakorlatilag tehát elmondhatjuk, hogy rengeteg megoldási mód van. Lehetne például növelni a gazdasági teljesítményt, lehetne új magyar pénzt létrehozni belső használatra, ki lehetne lépni az EU-ból, bent lehetne maradni az EU-ban és megerősíteni az együttműködést az unióval, államosításokkal egyfajta új államszocializmust restaurálni, ahogy ezt már Orbán elkezdte. De a megoldások közül a választóknak kellene döntenie. Ezért kell figyelnie a választóknak, hogy mi a kínálat, ki mit ígér, milyen célokat tűz ki és azok nem hamis célok-e. Ehhez viszont sajnos gondolkodni kell.
Jelenleg azonban a választók nem gazdasági és jövőbeni alternatívák alapján döntenek, sőt még csak nem is jobb-, vagy baloldali esetleg liberális értékek alapján. Sajnos Orbán Viktor jóvoltából a 2014-es választás kérdése mindössze arra degradálódik, hogy Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor. Éppen ezért félő, hogy 2014 után bármi lesz is az eredmény még rosszabb lesz a helyzet, mint most. Eközben a hitelezőink elégedetten dőlnek hátra és számolgatják az általunk fizetett uzsorakamatokat, mert félreértés ne essék, sajnos az Orbán kormány sem tudott mást csinálni, mint hitelekből finanszírozni a lejáró hiteleket, és uzsorakamatot fizetni az államkötvények után. Ő sem tesz mást, mint továbbra is adósítja el az országot.
Miközben a bankokkal nagy csatát vívnak a nyílt színen, a színfalak mögött már régen megegyeztek és szedik tőlünk a sápot. Mi meg lessük az állítólagos szabadságharcot és izgulunk.
Csak erről kevés szó esik, de vajon miért? Tényleg, Ön tudja miért?




Titkosszolgálati források szerint az Obama kormány célja „a dollár halála”



Amennyiben az amerikai gazdaság egy komoly válság, például közel-keleti háború vagy olajhiány miatt összeomlana, a világ azonnal elvesztené maradék hitét is a dollárban, aminek eredményeként nemcsak az amerikai fizetőeszköz, de minden dollár alapú valuta és részvény elveszítené értékét, valószínűleg globális banki és pénzpiaci összeomlást idézve elő. Egy ilyen horderejű válság nyilván társadalmi káoszt okozna.
Az Egyesült Államok másik problémája, hogy egyre több ország kezd a dollár helyett más valutát használni az olajkereskedelemben és nagyon közel van az a pont, amit az amerikai pénzrendszer már nem lesz képes elviselni. Amennyiben a világ hivatalosan is egy új világvaluta használatára állna át, a dollár egyetlen nap alatt elsüllyedhet az amerikai gazdasággal együtt, hiszen az ország nem lenne képes finanszírozni 17.000 milliárd dolláros adósságát.
Egy ilyen forgatókönyv esetén az USA indítaná el a dominókat és készítené elő a terepet az Antikrisztus megjelenésére, aki immár előállhat „zseniális” tervével a gazdaság és a világ megmentésére (Dániel 11:21, 24). – Joseph Candel
Az alábbiakban Doug Hagmann legújabb cikkének kivonata olvasható.
Forrás: homelandsecirityus.com, Doug Hagmann
Ezen a héten több olyan titkosszolgálati információ birtokába jutottam, amelyek segítenek tisztán látni az összképet illetően. Nagyon sok esemény folyik a világban, amelyekre nincs elfogadható hivatalos magyarázat. Az alábbi információk remélhetőleg segítenek ezek megértésében, bár a kirajzolódó kép sajnos nem szép.
Sokan bizonyára nem tudják, hiszen a média kevés figyelmet szentelt a kérdésnek, hogy az Egyesült Államok sorsa már régen megpecsételődött. Kyle Bass még 2011-beninterjút készített az Obama kormány egyik magas beosztású tagjával, aki elmagyarázta a kormány tervét az amerikai gazdaság és deficit rendbetételére.
Számos egyéb kérdés mellett az amerikai exportról és munkabérekről is beszéltek, de a feltett kérdés nem is annyira tűnik lényegesnek a választ hallva és nincs is nagyon értelme másra összpontosítani figyelmünket. A válasz: „Egyszerűen ki fogjuk nyírni a dollárt.” Ez a terv egyetlen tőmondatban.
Saját forrásom szerint az események már nem visszafordíthatók. A legjobb esetben is csak arrébb ugrani tudunk a lavina elől. A dollár elvesztését nem Barack Obama kezdte, de hozzájárult a folyamat felgyorsításához.

A végcél

A végső cél egy nemzetközi valuta és a globális kormányzás együttes bevezetése. Az a baj, hogy a legtöbb ember nem gondolkozik elég nagy léptékben és nem fogja fel a hazugság mértékét. Nem látják az összképet, mert figyelmüket szándékosan más kérdésekre terelik. A (hatalom) azt akarja, hogy a polip karjainak mozgását külön eseményeknek higgyük, és ne lássuk az összefüggést például a fegyverek elkobzása, a Belbiztonsági Minisztérium fegyverkezési kampánya vagy a gazdasági problémák között.
Mások eközben a kétpártrendszer színházi előadásával vannak elfoglalva, kitartóan állítva, hogy léteznek különbségek a Republikánus és Demokrata oldalak között. Nem láttunk elég bizonyítékot arra, hogy egyetlen párt létezik, két külön, de tulajdonképpen egyetlen célért dolgozó frakcióval? A nyilvánosság nem látja a paktumokat és pultalatti megállapodásokat, és még mindig reménykedik, hogy a következő választások után majd minden másképp lesz.
A legtöbb politikus, némelyik nyíltan, mások a politikai színdarabban betöltött szerepükhöz hűen, kissé tiltakozva, de közös erővel próbálja a globális kormányzás rendszerébe terelni az Egyesült Államokat. A globalistáknak szórakozás, a népnek figyelemelterelés, a médiának pedig szaftos konc.
Amerikát belülről győzték le. A beépített emberek a helyükön állnak, készen a behódolásra a globális kormány előtt. Mi mással magyarázhatjuk a kétpárti önpusztítást?

Jelek, jelek mindenhol

Akik a szándékosan manipulált statisztikák mögé látnak, érteni fogják, hogy miről beszélünk. Érteni fogják mi fűti az emberek hamis reményeit és produkálja a hamis adatokat és számokat. Bűvészmutatvány az egész, ami annyira leköti az emberek figyelmét, hogy közben észre sem veszik a körülöttük dúló globális háborút és a belső támadásokat.
Az értékpiaci csúcsokat csupán más valutákból, például az euróból a dollárba történő átmeneti menekülés idézi elő, valamint az államadósság pénzesítése a Fed által.
A globalisták vagy központi bankvezetők, illetve az őket irányítók terve, hogy az embereket a dollárhoz terelje, mint az utasokat a süllyedő hajóról a mentőcsónakokba. Amikor a mentőcsónakok megtelnek, azokat is elsüllyesztik és a dollár teljesen elveszíti értékét. Ezt már sokan nem fogják túlélni. A terv mögött rejlő gonosz felfoghatatlan a mi emberi agyunk számára.

Oroszország, Kína, Szíria és Irán

Az Egyesült Államok hadban áll Oroszországgal. Kadhafi elmozdítását követően az Obama-Clinton black-ops terv azonnal életbe lépett. Bengázi volt az Assad-ellenes terroristák felfegyverzésének logisztikai központja, amit az amerikai belügyminisztérium titkos ügynökei irányítottak, több millió tonna fegyvert szállítva Szíriába és egyéb bázisokra Törökországon keresztül. Oroszország tudott erről a tevékenységről és a Bengáziban lévő CIA központ elleni megbízásos támadással megállította és leleplezte a hadműveletet a világ előtt. A nyugati médiát kivéve mindenki tudomást szerzett már erről.
Miért nem került az igazság a nyilvánosság elé? Mert az Assad elleni erőfeszítések jelenleg is folynak, azzal a különbséggel, hogy a fegyverszállítmányok most leginkább Horvátországon keresztül haladnak. Assad kormányának megdöntése közvetlen veszélyt jelentene Moszkvára nézve, katonailag és gazdaságilag egyaránt. Putyin vajon ölbe tett kézzel hagyja, hogy az amerikaiak folytassák ezeket a manővereket? Nyilván nem. Oroszország ott üti az Egyesült Államokat, ahol a legjobban fáj: az „olajalapú” dollárnál.
Az Obama rezsim pedig semmit sem tesz országa védelmében, ebben az aszimmetrikus hadjáratban. Olyan mintha szándékosan hagyná, hogy így legyen.
Bár a New York Times írt róla, nem sokan figyeltek Xi Jinping kínai elnök és Vlagyimir Putyin néhány napja lezajlott találkozójára, pedig a dollár halálának szempontjából fontos esemény volt. Oroszország és Kína között egy szövetség van kialakulóban a komoly aranyháttérrel rendelkező valuták által már amúgy is jelentősen meggyengített dollár, mint tartalékvaluta leváltására. Oroszország és Kína soha nem látott tempóban próbál minél több aranyat vásárolni, miközben az Egyesült Államok értéktelen papír és digitális valutát bocsát ki, amit az olajkereskedelmen kívül semmi sem támogat már.
Miközben orosz és kínai részről folyik az aranyfelvásárlás, a nyilvánosság felé szándékosan kisebb összegekről számolnak be, az amerikaiaknak pedig fogalmuk sincs saját, Fort Knox-ban és a Fednél őrzött aranykészletük állapotáról. Nem furcsa, hogy ennyire nem akarják elrendelni az aranykészletek revízióját?
Amilyen biztos a dollár összeomlása, annyira biztos, hogy ez az esemény káoszhoz vezet majd az amerikai utcákon. A központi bankárok és az országok élére kiválasztott vezetők a Hegeli dialektika segítségével igen hatékonyan végzik tervük kivitelezését. Ahogy aztGeorge H.W. Bush 1990. szeptember 11-én kijelentette, az általuk megoldásként eltervezett Új Világrendet a szemünk előtt hozzák létre. Megmondták nekünk, hogy mi a tervük, de mi úgy döntöttünk, hogy nem veszünk róla tudomást. Vagy talán nem értettük meg az elhangzottakat?
Az Egyesült Államok eddig a tűzfal szerepét töltötte be a globalistákkal szemben, de az alapos aknamunkának köszönhetően az USA is követi a többi országot a vágóhídra.
Távolabbról szemlélve a helyzetet egyértelműen kirajzolódik a terv, amire az „őrállók” évtizedek óta figyelmeztettek. Talán Ernest Hemmingway szavai fogalmazzák meg a legtalálóbban a helyzetet: „ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.”






A globális valuta trükk



Forrás: Zero Hedge
Fővonalas pénzügyi körökben a globális valuta bevezetéséről csak igen óvatosan és kizárólag feltételes módban illik nyilatkozni. Suttogva említik, mint a távolijövőben beteljesülő álmot vagy társadalmi-gazdasági holdra szállást a pénzügyi világűr messzi csücskében. Valamikor 2015-ben vagy 2020-ban, esetleg 2050-ben, de semmi esetre sem a közeljövőben felbukkanó, immár 40 éve létrehozott ártalmatlan kereskedelmi eszköz formájában, amit csak kivételes alkalmakkor használnak. Sajnos egy központosított globális eszköz létrehozása, ami egy nemzetek felett álló gazdasági testületben ölt majd alakot, közelebb van, mint sokan gondolnák…
A leggyakoribb ellenvetés egy globális valutával szemben, hogy nincs a világon még egy olyan pénznem, ami erőben és kereskedelmi volumenben megközelítené a dollárt, mint tartalékvalutát. Ez igaz, ha az ember a valutákat egyenként nézi és nem az összképre koncentrál. A valóságban a központi bankoknak és az IMF-nek esze ágában sincs a dollárt, az Egyesült Államok nemzeti valutáját egy másik ország nemzeti valutájára cserélni a világ tartalékvalutájaként. A dollár helyett egy valutakosarat akarnak bevezetni, amit aztán előbb-utóbb homogenizálnának, egyetlen pénzegységgel jelképezve a kosárban szereplő pénzeket. Az IMF erről már hónapokkal ezelőtt, minden köntörfalazás nélkül nyilatkozott, Dominique Strauss-Kahn pedig még sajtónyilatkozatot is kiadott a terv részleteiről, természetesen még az őt érintő botrány kirobbanása előtt.
G20-ak is számtalanszor hangsúlyozták, mennyire fontos lenne nagyobb felügyelői hatalmat adni az IMF kezébe. (Egy részletes tanulmány az SDR-oknak szánt szerepről itt olvasható: http://www.imf.org/external/np/pp/eng/2011/010711.pdf)
A globális valuta, még ha kezdeti formában is, tulajdonképpen már létezik a Különleges Lehívási Jogok, azaz SDR-ok (Special Drawing Rights) formájában, amit az IMF még 1969-ben hozott létre az aranyat helyettesítő, papíralapú biztosítékként a kormányok és központi bankok közötti ügyletekre, fölöslegessé téve a Forex használatát. Leegyszerűsítve, az SDR-ok helyettesítették az arany erejét. Mára az eszköz egy valutakosarat jelképező kereskedelmi mechanizmussá és az amerikai dollárt, mint tartalékvalutát leváltó megoldássá alakult.
A szkeptikusok azzal érvelnek, hogy az SDR-ok még nagyon messze vannak a dollár leváltásától, de ezek a közgazdászok elfelejtik figyelembe venni, hogy manapság a piacokon eluralkodó pénzügyi viszonyok rendkívül gyorsan képesek megváltozni. Való igaz, hogy a mai állapotok szerint nem lenne praktikus az SDR-ok státuszát tartalékvaluta szintre emelni, leginkább azért, mert egyelőre a dollár még úgy-ahogy megőrizte viszonylagos értékét és széleskörű felhasználtságát. Ez az állapot azonban nem sokáig marad így.
Az elmúlt hónap során a világ három legnagyobb hitelminősítője, a Moody’s a Fitch és az Standard & Poor’s, hirtelen úgy döntött, hogy nekilát annak a feladatnak, amit már évekkel ezelőtt kötelessége lett volna elvégezni és egy igazi leminősítési hullámvasutat indított azokkal az országokkal szemben, melyek adóssága rendkívül magas az ország nemzeti össztermékéhez viszonyítva. Görögországot és Írországot már leírták és valószínűleg Portugáliára is hasonló sors vár. Spanyolország igen rozoga lábakon áll és az újabb leminősítés szinte elkerülhetetlen. Olaszország sorban áll a vágóhíd előtt és végül az Egyesült Államok is közel áll az AAA státusz elvesztéséhez, az S&P egy hónapon belül erről is dönteni fog.
A hitelminősítő bejelentésének legfontosabb része, hogy kihangsúlyozza, a lépés nem az adósságplafon megemelésével kapcsolatos döntéstől függ, hanem az USA hitelképességét valamint rossz kiadáskezelési taktikáját és inflációgerjesztő szokásait veszi alapul. Tehát az adósságplafon megemelése sem biztosíték a leminősítés ellen.
A hitelminősítők évekig tartó tétlenségét követő leminősítési vihar nem a véletlen műve. Maga a tény, hogy Bernanke bevallása szerint a harmadik mennyiségi enyhítés eshetősége ismét szóba került, miután nem egészen két hónappal ezelőtt a Fed tagadta, hogy szükség lenne további élénkítésre, igen gyanúsan hangzik, bár a nyilatkozatot később megpróbálta visszavonni.
A lényeg, hogy amennyiben az adósságplafon megemelését elfogadják, a Fed készen áll a dollár sírba nyomtatására. Az adósságplafon megemelésének elmaradása esetén az Egyesült Államok fizetésképtelenné válik, és hitelminősítése köddé válik. Mindegy melyik forgatókönyv szerint alakulnak az események, a vége mindenképpen a dollár tartalékvaluta státuszának elvesztése lesz. És színre lépnek a Különleges Lehívási Jogok…
A gazdasági körülmények gondos, megfontolt átrendezésének vagyunk szemtanúi, melynek célja a globális valuta elfogadására fogékonyabb pénzügyi és politikai hangulat megalapozása. Arra van szükség, hogy a közvélemény annyira kétségbeesetten áhítozzon a stabilitásra, hogy a globális valuta elfogadásán kívül ne legyen más alternatívája. Íme, néhány lépés, ami valószínűleg szükséges ahhoz, hogy az SDR-ok betölthessék a nekik szánt szerepet, melyek közül néhány e sorok írása közben már folyamatban van:
1. Az SDR-ok forgalmának növelése
Az SDR-ok nyomtatására vonatkozó korlátozásokat az IMF 2008-ban, a hitelválság kibontakozásakor feloldotta „likviditásteremtés” címén. Ma az SDR-ok korlátlan mennyiségben adhatók ki. Az IMF tagállamok számára előirányzott SDR-mennyiség hatalmasat ugrott 2008-ról 2009-re. Az Egyesült Államok SDR állománya például 21-ről 203 milliárdra nőtt egyetlen év alatt.
Az „SDR osztály” segítségével az IMF feltörekvő piacoknak és megszorult országoknak is adott SDR-okat, csakhogy kéz alatt, az amerikai adófizetők számlájára. A gazdag országok, mint például az Egyesült Államok rendszeres összegeket fizet az SDR programnak, melynek célja a külföldi segélyek újraosztása lenne a szegény országok javára, alacsony kamatra adott SDR-ban kiutalt hitelek formájában. Ezek a kölcsönöksehol sem jelennek meg az amerikai kormány költségvetésében.
2004-ben az USA 5 milliárd dollárt fizetett az SDR kasszába, de azóta ez az éves díj valószínűleg emelkedett. Pontos adatokat találni a rejtett SDR programra vonatkozóan szinte lehetetlen.
2. Standard árfolyamtáblázat
Az IMF most már rendszeresen közzéteszi az SDR aktuális árfolyamát a világ szinte valamennyi valutájára vonatkozóan.
Egy érdekesség az SDR árfolyamával kapcsolatban, hogy a globális Forex piacokhoz hasonlóan, a legértékesebbnek tartott valuták ez esetben is a bahreini dinár és a kuvaiti dinár. A bahreini dinár értéke ma már együtt mozog az SDR árfolyamával, míg a kuvaiti dinár értékét egy, a nyilvánosság számára nem ismert, valutakosár alapján határozzák meg (ami valószínűleg az SDR). Az amerikai dollár viszonylag gyengének számít az SDR-ral való összehasonlításban, annak ellenére, hogy az IMF pénzforrásainak, így SDR kibocsátó erejének nagy része az Egyesült Államoktól származik.
Egy másik fontos tényező, hogy az SDR árfolyamának meghatározásánál nem a természetes kínálati és keresleti viszonyokat veszik figyelembe, tehát az IMF úgy határozza meg az egyes valutáknak az SDR-hoz viszonyított árfolyamát, ahogy akarja. Így nem meglepő, hogy az IMF-kosárral együttmozgó és az IMF akaratát teljesítő valuták árfolyama erősebb és jól teljesítenek a Forex piacokon, míg a dollár, ami egyelőre (elvileg) független, az SDR-okhoz viszonyítva gyengén teljesít. Ma egy dollár 62 SDR centet ér.
3. Az SDR-ok nélkülözhetetlenné válása
Az IMF azt szeretné, hogy az SDR-okat mintegy köztes eszközként használják a labilis piacokon. Például, ha Kína szeretne megszabadulni egyre kevesebbet érő dollártartalékától, egy másik valuta helyett SDR-okat vásárolhatnának dollárjaikért. Az IMF szerint ez kevésbé gyengítené a dollárt, mert az SDR értékének meghatározásában csak részleges szerepe van a dollárnak, tehát ha Kína megszabadulna egész dollártartalékától és helyette SDR-t vásárolna, a zöldhasút értéke ugyan csökkenne, viszont az Egyesült Államok SDR tartalékának értéke emelkedne.
Ez egy tökéletesnek hangzó terv, ha a végcél egy adott valuta tönkretétele. Ugyanakkor ez egy nagyon alattomos módja az SDR-ok tartalékvaluta szerepének megalapozására, a hős szerepét osztva az IMF-re.
Ezzel a módszerrel az IMF képes lenne összhangot teremetni a világ valutái között, míg végül mind nagyjából azonos értéket képviselne, az SDR-ok pedig a dollár hivatalos legyőzése nélkül vennék át a tartalékvaluta szerepet.
Az IMF olyan valutapiaci hangulatot teremtett, hogy az SDR programból kimaradni szándékozó országoknak ne legyen esélye azokkal szemben, akik támogatják azt. Egy mesterséges gazdasági mátrixot hoztak létre, ahol a kínálat és kereslet alapelvei nem érvényesek már. A pénzvilág manipulált evolúciójáról van szó. A köztes SDR számla segítségével módjukban áll majd a föld valamennyi valutájának értékét önkényesen meghatározni.
4. Kína nélkül nem megy
Jelenleg úgy tűnik, hogy az egyetlen akadály, ami még visszatartja az SDR világvaluta szerepének debütálását, a fejlődő országok távolmaradása a valutakosártól. Több éve keringenek hírek arról, hogy Kína 2015-ben csatlakozna az SDR programhoz, de erre hamarabb is sor kerülhet.
Christine Lagarde, az IMF új ügyvezető igazgatója nagyobb szerepet ajánlott Kínának az IMF hatalmi szerkezetében.
Lagarde és a G20-ak is sürgetik a jüan és még néhány valuta csatlakozását a korsárhoz. A kínai csatlakozásról szóló döntés még idén novemberben megszülethet.
5. Kínának teljesen el kell szakadnia a dollártól
Az egyik probléma Kínának a valutakosárhoz történő csatlakozásával kapcsolatban az ázsiai nagyhatalom szoros kapcsolata a dollárral és az Egyesült Államok gazdaságával. Tehát a csatlakozás előtt Kínának először teljes mértékben függetlenné kell válnia a dollártól.
Kína már 2005-ben elkezdte a dollártól való szisztematikus elszakadást (ami az összeomlás előrelátását feltételezi), amikor elkezdték a jüan-névértékű kötvények kibocsátását és fokozatosan exportalapú gazdaságból fogyasztói gazdasággá átalakultak. A probléma az, hogy a jüan nagyobb elterjedtsége és forgalma, az élénkítő programok megszaporodása és a jüan újraértékelésének elmaradása miatt Kína kétjegyű inflációval néz most szembe. A valós inflációról, nem pedig az államilag kikozmetikázott adatokról beszélünk.
Mivel tudatosan haladnak a fogyasztói társadalom felé, Kínának előbb-utóbb engednie kell a jüan jelentős erősödését más valutákhoz képest, hogy saját állampolgárai vásárlói erejét növelni tudja. Ennek hiányában az emelkedő árak súlya alatt könnyen összeomolhat az ország gazdasága.
Ez pedig nem lehetséges anélkül, hogy megszabadulnának Forex eszközeik jelentős részétől, melyeknek nagy része dollárban és értékpapírokban fekszik. Ez azt jelenti, hogy az infláció elkerülése és az SDR kosárhoz való csatlakozás érdekében, Kína kénytelen lesz megszabadulni amerikai eszközei legjavától, ami komoly érvágás lenne az amerikai gazdaságnak.
6. A dollár tartalékvaluta státuszának megszüntetése
A fenti tényezők egy közös és egyértelmű következtetés felé mutatnak, melynek első állomása a dollár tartalékvaluta szerepének megszűntetése. Az IMF soha nem lenne képes a globális gazdaság központosított vezetésére egy minden valuta felett álló globális fizetőegység nélkül, ami viszont a dollár tartalékvaluta szerepének megszűnése nélkül nem lehetséges. Éppen ezért a dollárnak mennie kell. Ez az IMF érdeke.
Az Egyesült Államok óriási adóssága, a vég nélküli pénznyomtatás, Kína távolodása a dollártól és közeledése az SDR-hoz, valamint az SDR-ok csendes, szinte észrevétlen elterjedése mind ezt a célt szolgálják. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a dollár, mint fizetőeszköz megszűnne. Az SDR trükk egyik legfontosabb eleme, hogy a legtöbb amerikai észre sem veszi, miként vándorol át a globális gazdaság az IMF kezébe, mert a dollár továbbra is ott lesz a pénztárcájukban. Valószínűleg érezni fogjuk az egyre gyengülő pénzügyi rendszerrel járó nehézségeket, de a hatalomátvétel rejtve marad azok előtt, akik nem látják, mi történik valójában. Végül a világ valamennyi valutája az SDR-októl függ majd, bár játékpénzünket továbbra is pénztárcánkban tarthatjuk.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy ezek a változások, ha be is következnének, valamikor a távoli jövőben válhatnak csak valósággá és nem történhetnek meg az orrunk előtt, miközben mi alszunk. A tények azonban azt mutatják, hogy a hatalom egy erősen központosított globális gazdasági rendszerbe vándorol, aminek sok ország válik majd áldozatává. Ahhoz, hogy megértsük az előttünk álló taktikusan kivitelezett katasztrófát tudnunk kell, milyen célból történik mindez, pont úgy, ahogy egy bűntény megértéséhez elsősorban az indíték megismerése szükséges.






A BRICS országok új globális “szuper szuverén” valutája a dollár helyére



Forrás: AlexanderHiggins Blog

Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika támadásba lendültek, hogy a dollár helyébe egy kínai „szuper szuverén” globális valutát vezessenek be.

Miközben sokak szerint 8 éven belül Kína igazi pénzügyi nagyhatalommá válhat, 2020-ra elhomályosítva az Egyesült Államok hatalmát, Afrika igazi központi szereplője lett a világ eddigi, de legalábbis a 30-as évek óta eltelt időszak legnagyobb valutaháborújának, ami mostanában kezd igazán elmérgesedni.
Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, az együttesen BRICS néven emlegetett országok, közös erővel a dollár hatalmának megdöntésén és tartalékvaluta státuszának egy új, globális, kínai eredetű „szuper szuverén” valutával való lecserélésén ügyködnek.
A globális monetáris hatalomért folyó geopolitikai háború nemcsak a dollárt érinti. Az amerikai fizetőeszköz elleni harc csupán elsőcsapásnak számít a világra váró globális gazdasági háborúban, amelynek célja az Egyesült Államok és partnerei hatalmának megdöntése.
A BRICS célja a II. Világháború, azaz az utolsó valutaháború megnyerése óta a Világbank és az IMF által uralt, jelenlegi globális pénzügyi rend feletti hatalomátvétel.
A támadás részben a legutóbbi mennyiségi enyhítésre adott válaszként értelmezendő, amely során a Fed szándékosan több ezermilliárd dollárt nyomtatott az USA gazdaságának újjáélesztése érdekében, azt remélve, hogy a dollár leértékelésével visszacsalogathatja a befektetőket.
Ennek szándékos (vagy véletlen?) következményeként az a nyereség is lenullázódott, amit a Kínához hasonló országok a több ezermilliárd dollár értékben felvásárolt amerikai kincstárjegyeken egyébként nyertek volna.
Ezermilliárd dollárnál sokkal kevesebbért is robbant már ki háború, de igazából a nyereségnél fontosabb szempont a BRICS országok gazdasági szuverenitásának fenyegetettsége.
A dollár leértékelése valós és közvetlen hatást gyakorol a BRICS országok gazdaságaira, hiszen ezáltal termékeik relatív ára emelkedik, így kisebb árréssel és nehezebben értékesíthetők.
Ily módon a BRICS országok fizetnek az Egyesült Államok és Európa gazdasági gondjaiból és adósságából eredő következményekért, miközben saját gazdaságuk tönkremegy. Mostanra telt be a pohár és Kína ennek erőteljesen hangot is ad.
Kína többször kijelentette, hogy a megoldáshoz az Egyesült Államok nemzetközi felügyelet alá helyezése és egy globális valuta bevezetése szükséges, mivel a gondok egyik forrása az USA adósságából és a valuták újraértékeléséből erednek.
Az utóbbi hónapok során egyre több figyelmet kapott az USA és Kína közötti valutaháború, amelyben az Egyesült Államok saját burka védelméből kövekkel dobálja Kínát és azzal vádolja, hogy manipulálja saját valutáját.
Barack Obama igen képmutató módon egy végrehajtási utasítást is aláírt egy olyanügynökségközi kereskedelmi hatóság felállításáról, amelynek fő feladata betartatni Kínával a kereskedelmi szabályokat.
És akkor még nem is beszéltünk a ritka földfémek körül kialakult kereskedelmi háborúról.
Mindeközben csak kevesen figyelnek Afrikára, ami központi szerepet játszik a BRICS támadásban. Dél-Afrikában például minden erejükkel azon vannak, hogy bevezessék a kínai valuta, a renminbi használatát a nemzetközi kereskedelem fizetőeszközeként a feltörekvő piacok számára. A program egyelőre a kísérleti fázisnál tart, de a végső terv szerint ebből emelkedne ki az új globális „szuper szuverén” valuta.
Reményeik szerint ez az új valuta meggyengítené a dollárt és ezen keresztül megtörné az Egyesült Államok politikai és gazdasági helyzetét és azt a képességét, hogy akaratát ráerőszakolja a világ többi részére.
Egyértelmű, hogy az Egyesült Államok tisztában van ezzel a törekvéssel és az AFRICOM-on keresztül már évek óta próbálja visszaverni a támadást. Ez félreérthetetlenül látható abból, ahogyan az USAFRICOM megpróbálja felfegyverezni az egész afrikai kontinenst, hogy visszaverje Kína gazdasági beavatkozását.
A fentiek mérlegelése közben ne felejtsük el, hogy az utolsó, 1930-as valutaháború, a világ eddigi legnagyobb háborújával, a II. Világháborúval ért véget.






A tervek szerint Kína megszabadul dollártartaléka kétharmadától



Forrás: Zerohedge.com
Azoknak, akik arra számítottak, hogy tőzsdenyitáskor a globális piacok szárnyalni fognak, mert néhány nevetséges híresztelés szerint Kína saját valutájának 10%-os átértékelésére készül, még várniuk kell egy kicsit. Ehelyett Kína úgy döntött más meglepetéssel áll elő. Zhou Xiaochuan, a Kínai Nemzeti Bank elnökének múlt heti bejelentését követően, miszerint az ország hatalmas dollártartalékát sürgősen diverzifikálni kell, most ízelítőt kapunk abból, mit is jelent, ha Kína nem veszi figyelembe a Nash-egyensúlyt a „vegyünk amerikai kölcsönt játékban.” Már meg sem lepődünk, hogy a hírek szerint Kína pont annyi dollártól készül megszabadulni, mint amennyit a FED a mennyiségi enyhítés keretében nemrégiben nyomtatott. Hozzávetőlegesen 2000 milliárd dollárról beszélünk. Ehhez vegyük hozzá, hogy a japán nyugdíjalap szintén arra készül, hogy megszabaduljon… mitől is? Ja igen, dollárjaitól. Hogy is van ez a mennyiségi enyhítéssel?
Xinhua jelenti:
Kína valutatartaléka 197,4 milliárd dollárral növekedett az idei év első három hónapja során, ami azt jelenti, hogy március végén az ország dollártartaléka 3004 milliárd volt.
Xia Bin, a Kínai Nemzeti Bank monetáris tanácsának egyik tagja kedden úgy nyilatkozott, hogy 1000 milliárd dollár elegendő tartalék Kína számára, hozzátéve, hogy Kína számára fontos lenne jobb stratégiával előállni valutatartalékának befektetéséhez, és azt inkább a valódi gazdaság számára fontos erőforrások és technológiák beszerzésére kellene használni.
Amennyiben az állami szféra túlontúl is egyértelmű álláspontja nem elég, íme, az üzleti szektor mondanivalója a témában:
Tang Shuangning, a Kínai Everbright Csoport elnök-vezérigazgatója szombati nyilatkozatában elmondta, hogy Kínának jelentősen csökkenteni és diverzifikálni kellene felesleges valutatartalékait.
Tang egy Pekingben tartott fórumon elmondta, hogy az országnak bőven elég lenne úgy 800 és 1300 milliárd közötti dollártartalék, kiemelve, hogy a jelenlegi tartalék feleslegesen nagy.
Tang nyilatkozata pontosan egybehangzik Zhou Xiaochuan, a Kínai Nemzeti Bank elnökének kijelentésével, miszerint az ország „valutatartaléka jelentősen meghaladja a kívánalmakat” és a kormánynak igyekeznie kell minél előbb diverzifikálni és hatékonyabban felhasználni valutatartalékát.
Tang is kiemelte a valutatartalékok diverzifikációjának fontosságát, öt különböző csatornát hozva fel példának a fölösleges pénzek felhasználására: a kulcsfontosságú állami tulajdonban lévő befektetések feltőkésítését, stratégiai erőforrások beszerzését, a tengerentúli befektetések bővítését, külföldi kötvények kibocsátását és a lakosság jólétének javítását, amelybe beletartozik az oktatás és az egészségügy fejlesztése is.
Ezek a stratégiák azonban csak tüneti kezelések, az igazi problémákat nem szüntetik meg, figyelmeztetett Tang. Szerinte a legfontosabb kérdés a tartalékképzés és tartalékkezelés mechanizmusának megreformálása lenne.
Az utolsó bekezdésben minden benne van. Igaz, Kínának elege van a dollár újrahasznosításából, egyelőre azonban az ázsiai óriás nem rendelkezik életképes alternatívával, és nem is fog, amíg saját valutája a „C” kategóriában rostokol és az IMF valutakosarában (SDR-ok) sincs benne.  Ez azonban hamarosan megváltozik. A kínai valuta széleskörű elfogadását követően a yüan árfolyama végre elszakadhat a dollártól és Kína megszabadulhat dollártartaléka nagy részétől. Ez egyértelmű üzenet lesz a világ számára: Az amerikai adósság nem jó befektetés többé. Sőt, úgy gondoljuk, hogy a stratégiai fontosságú döntéseket, mint amilyen a dollár árfolyamkockázatának átértékelése, sokszor újraértékelés előzi meg. Ebben az esetben az USA jobban tenné, ha nem erőltetné a yüan árfolyamának átértékelését, mert az eredmény könnyűszerrel hiperinfláció lehet, és a FED ott áll majd az USA adósságának egyedüli felvásárlójaként.






Kína túladott rövidlejáratú amerikai kincstárjegyeinek 97%-án

Forrás: CNSNews
Kína megszabadult rövidlejáratú amerikai állampapírjainak 97%-tól, így már csak 5,69 milliárd dollár értékben rendelkezik ezzel a típusú amerikai állampapírral a 2009-es 210,4 milliárd dolláros rekordhoz képest, áll az Amerikai Államkincstár 2011. márciusi jelentésében.
A kincstárjegyek az államkincstár által kibocsátott, az állam adósságát megtestesítő értékpapírok, ami után az állam éves, féléves gyakorisággal fizet kamatot.
A Kína tulajdonában lévő amerikai kincstárjegyek elszámolása az államkincstári jelentés9. oszlopában található.
Egészen tavaly októberig a kínaiak általában az eladott kincstárjegyek árából hosszúlejáratú amerikai állampapírokat vásároltak, így teljes amerikai állampapír állományuk értéke nem változott, sőt október előtt még növekedést is mutatott.
Október óta azonban Kína a hosszúlejáratú állampapíroktól is elkezdett megszabadulni, így az államkincstár jelentése szerint a novembertől márciusig terjedő öt hónap folyamán Kína értékpapír állománya folyamatosan csökkent.
A 2008-as esés előtt, az amerikai pénzügyminisztérium adatai szerint Kína csupán szerény mennyiségű rövidlejáratú kincstárjeggyel rendelkezett, ami 2008 augusztusában mindössze 19,8 milliárd dollárt jelentett. Amikor George W. Bush 2008. októberben aláírta az amerikai pénzügyi szektor kimentésére szánt 700 milliárd dolláros mennyiségi enyhítő csomagról szóló törvényt, amit 2009 februárban Barack Obama intézkedése követett egy újabb 787 milliárd dolláros csomag jóváhagyásával, Kína rövidlejáratú amerikai állampapír állománya az egekbe szökött.
2008. augusztusban, a banki mentőcsomag és a gazdaságélénkítő program beindítása előtt, Kína összesen 573 milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai adósságalapú befektetéssel. Ez az összeg 2009 májusa után is, amikor Kína elkezdte a rövidlejáratú papírok állományát csökkenteni, tovább növekedett, egészen októberig, amikor az ázsiai óriás összesen 1,1753 ezer milliárd dollár értékben rendelkezett amerikai állampapírral.
Március végére, amikorra Kína már megszabadult amerikai kincstárjegyeinek 97%-ától, a rekordállományhoz képest, az USA értékesíthető államadóssága majdnem megduplázódott a 2008. augusztusi összeghez képest, azaz elérte a 9,11 ezer milliárd dollárt. Ebből a 9,11 ezer milliárdból 5,8 ezer milliárd közepes lejáratú kincstárjegy, 1,7 ezer milliárd rövid lejáratú kincstárjegy, 931,5 milliárd hosszúlejáratú államkötvény és 640,7 milliárd pedig TIPS, azaz inflációhoz igazodó amerikai állampapír volt.
Az amerikai államkincstár 2012 márciusáig kénytelen lesz 1,7 ezer milliárd dollárnak megfelelő állampapírt visszavásárolni és azokra új vevőket találni. Egyelőre úgy tűnik Kína nem fog sorba állni értük.
naponta kiadott kincstári adatok szerint múlthét csütörtökön az Egyesült Államok teljes államadóssága 14,34 ezer milliárd dollár volt, amelyből 9,74 ezer milliárd köztulajdonban, míg 4,61 ezer milliárd más kormányok tulajdonában van.






2013-ra kitörhet a „tökéletes gazdasági vihar”



Forrás: Moneynews.com
"Vállalkozás-ellenes törvények - munkanélküliség - kilakoltatások"
Az Egyesült Államok pénzügyi problémái, a kínai gazdaság lassulása, az európai adósságátrendezés és a japán stagnálás együttes hatása soha nem látott „tökéletes vihart” gerjeszthet a világgazdaságban 2013-ra, mondta Nouriel Roubini a New York Egyetem professzora. 
Az esély három az egyhez, hogy ezek a tényezők egymás hatását felerősítve 2013-tól visszavetik a gazdasági növekedést, mondta Roubini, aki a jelenlegi globális pénzügyi válság kitörését is megjósolta.
A helyzet már most is érzékeny,” mondta. „Mindenki szenved a túl sok köz- és magánadósságtól, ami egyre nagyobb súllyal nehezedik a világra. Legkésőbb 2013-ra elérjük a válság mélypontját.”
Az egyre emelkedő munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, a növekvő olaj és élelmiszerárak, az emelkedő kamatok Ázsiában és a földrengés okozta kereskedelmi fennakadás Japánban komoly hátráltató erőt jelentenek a világgazdaság számára. A részvényárfolyamok globálisan 3,3 ezermilliárd dollárral estek május eleje óta és Roubini szerint a pénzpiacok a jövő év közepétől elkezdhetnek aggódni a kockázati tényezők együtthatása miatt.
A 45 országot felölelő tőzsdei világindex (MSCI AC World Index) 4,7%-ot zuhant ebben a hónapban a legutóbb napvilágot látott adatok hatására. Ilyen adat például az Egyesült Államok hivatalos munkanélküliségi rátája, ami 9,1%-ra emelkedett májusban, jelezve, hogy a világgazdaság veszített erejéből. Az amerikai kincstárjegyek árfolyama emelkedett a múlt héten, így immár kilencedik hete folyamatosan csökken a kétéves futamidejű papírok hozama, ami 2008 óta a leghosszabb ilyen időszak és valószínűleg annak köszönhető, hogy a jóslatok szerint a Fed folytatja gazdaságélénkítő hadjáratát.
A „tőkeáttétel csökkentés fenntartása”, a gazdaságélénkítő programok megszüntetése és a bizalom fokozatos elvesztése 2011 második felére a globális bővülés lelassulását eredményezheti, mondta Roubini.
Az Egyesült Államokban a költségvetési deficittel járó kockázatok kezelésének hiánya kötvénypiaci „felkeléshez” vezethet Roubini szerint.
Az idei, a jövő és minden bizonnyal a 2013-as évre vonatkozó költségvetési hiány még mindig több mint évi ezermilliárd dollár lesz,” mondta Roubini szingapúri beszédében. „Fennáll a kockázat, hogy a kötvénypiac vigilantistái felébrednek az Egyesült Államokban, ahogyan Európában is ez történt, magasabbra nyomva a kamatokat és ezzel ellehetetlenítve a kilábalást.”
Európában a hatóságok kénytelenek lesznek átütemezni a görög, az ír és a portugál adósságot, mert ha tovább halogatják, a folyamat sokkal kevésbé lesz kontrollálható, tette hozzá Roubini.
A görög küzdelem
Az EU vezetői minden erejükkel azon vannak, hogy még június 24-e előtt olyan megoldást találjanak a görög adósságproblémára, amiben a mentőcsomag terhét megoszthatják a kötvénytulajdonosokkal. Közben az euró-zóna legnagyobb adósságterhét cipelő görög kormány további kölcsönök után kutat megtetézve a múlt évi 110 milliárd eurós mentőcsomagot.
Kína
A kínai gazdaság 2013 környékére várt földet érése sem lesz zökkenőmentes, mivel a kormány növekedésélénkítő befektetései többletkapacitást generálnak a gazdaságban, mondta Roubini a riportereknek.
Kína most már nemcsak a nettó exportra, hanem a fix befektetésekre is egyre erősebben támaszkodik,” ami mára elérte a GDP 50%-át. „Ez két súlyos problémát okoz majd a jövőben: óriási mértékű bedőlt hitelt a bankrendszerben és hihetetlen mennyiségű többlet kapacitást.”
Az elmúlt két év során Kína 2,7 ezermilliárd dollár értékben nyújtott hitelt, amely eredményeként az ingatlanárak, a hatósági árkorlátozás, a megemelt kauciók és a második ingatlan megvásárlásának korlátozása ellenére is a mindenkori legmagasabb szinten állnak. (Kapcsolódó: Kína 64 millió üres lakása)
Roubini 2006-ban a globális pénzrendszer katasztrofális összeomlását jósolta, ami 2008-ban a Lehman Brothers összeomlásával el is indult és most is tart.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése