2018. december 21., péntek

Olajosok








Olajosok



Olajosok,rendőrök,politikusok: Sándor "Papa" tanúvallomása 2000-ben


Azt a sok mocskot , és mocskost itt és most kellett volna ledarálni !!!

Most persze sehol sem voltak a Pintér gyilkosság BT alkalmazottak , hát persze az alföldi nagy rónaságban tevékenykedtek !!!!
Gyártották a balekokat , hogy kihúzzák a politikai maffiózókat az olajból !!!!

Most olvastam el Sándor "Papa" István nyugalmazott rendőr alezredes 54 oldalas tanúvallomást, melyet 2000-ben tett az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság előtt. (Köszönöm a tippet!)

Röviden: aztakurva ...

Egészen elképesztő összefüggések és sztorik vannak, na meg olyan arcok, akik mindent túléltek, átvészeltek ... hétvégére megvan az olvasnivaló, jobb, mint a történelem könyv. Kész csoda, hogy a "Papa" még él ...

Sándor István az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának (KBI) főnyomozója volt. 1989-1990-ben a rendőrség szervezett bűnözés elleni szolgálatának egyik alapítója volt, később az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályának csoportvezetője.
1999-ben felajánlotta segítségét az olajügyeket vizsgáló, Pallag László által vezetett parlamenti bizottságnak, de a 2000 október 28-i meghallgatása előtt egy nappal őrizetbe vették hivatali visszaélés és vesztegetés alapos gyanújával. Ez nem jött be, mivel a bizottság 2000 november 7-én a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatalának épületében meghallgatta.

Sándor István fél évet töltött előzetes letartóztatásban, majd 2002-ben vádat emeltek ellene vesztegetésért, hivatali visszaélésért és hamis tanúzásra való felbujtásért. 2004-ben minden vádpont alól felmentették. A Papa-ügyet 85 évre, 2086-ig titkosították, így a bírósági tárgyalásnak is csak az ítélethirdetése volt nyilvános, a per során a tárgyalásokat mindvégig zárt ajtók mögött tartották. 2008-ban pert nyert az állam ellen, mert jogtalanul ült fél évet előzetesben, de ezt a polgári eljárást is titkosították. Hamarabb kiderül , hogy ki ölte meg Kennedy elnököt ...



A tanúvallomásból részletek:

A kezdetektől az olajügyekig

Kérem szépen, bizonyára tudják, hogy 1989-től, vagyis 1990-től, amikor a szervezett bűnözés elleni szolgálat megalakul, alapítóként voltam jelen. A kezdeti időszakban próbáltuk Budapest és az ország szervezett bűnözését valamilyen rendszerbe foglalni, feltérképezni kisebb-nagyobb eredményekkel.
Időközben az Országos Rendőr-főkapitányság kábítószer-felderítési osztályára mint csoportvezető kerültem, leginkább a nemzetközi felderítésekkel foglalkoztam.
1996 második felében - késő őszén -, amikor elkezdődtek az úgynevezett robbantásos és leszámolásos ügyek, a kábítószerosztályról átvezényeltek egy speciális csoportba, brigádba, a robbantásos ügyek felderítésének a területére.
Erre azért került sor, mert mint kábítószer-felderítő csoportvezető, nagy létszámú informátori rendszerrel rendelkeztünk, tehát széles és sok irányú információ jutott birtokunkba. A felderítés kezdeti szakaszában arra a következtetéses megállapításra jutottunk, hogy az úgynevezett robbantásos és leszámolásos ügyek hátterében az olaj áll, mégpedig az az olaj, ami a kilencvenes évek elején, '92 körül az úgynevezett olajezredesek ügyével kezdődött. Tehát rivalizálódott az olajkereskedelem, a monopolhelyzetben levő Mollal szemben körülbelül még több ezer kis olajvállalkozó lett hirtelen az országban, akik az akkor hiányos törvényeket kihasználva különböző olajcégeket hoztak létre.

Nagy olajbiznisz

'92-94 elején elkezdődött az olajszőkítés, a vámhalasztott és az olajszőkítés beindítása a HTO-olaj megjelenésével Magyarországon, ahol a gázolaj és a fűtőolaj között lényegi árkülönbség jelentkezett, szinte duplája volt a HTO-n nyert haszon a HTO árának. Ez nagyon sok embernek, főleg kisstílű bűnözőknek adott olyan ötletet, hogy ők is elkezdenek olajjal foglalkozni, ami gyakorlatilag nagyon nagy hasznot hozott mindenkinek. Ezt mi sem támasztja alá jobban, hogy piti kis zsebtolvajok, autótolvajok és kisstílű bűnözök bandákba verődtek, első körben rátelepültek azokra a már működő olajos személyekre, akiknek már tapasztalatuk volt rövid idő alatt is az olaj forgalmazásában és kereskedelemben, először terrorizálták, majd bevédték, végül elvették tőlük az olajtelepeket és az olajbázisokat.
Ebben az időben mi nemigen folytunk bele ezekbe a történetekbe, de a munkánk során nem tudtuk elkerülni ezeket az információkat sem. Több jelzést adtunk a feletteseinknek, a rendőrségnek és így tovább, hogy jó lenne valamit csinálni, mert egyre több újgazdag lesz az országban, főleg Budapest környékén, illetve Csongrád és Bács-Kiskun megyében, akik az olajból tetemes haszonra tesznek szert.

Abban az időben többször jeleztük azt is, hogy az olajjal foglalkozó, főleg bűnözőkből összeállt csoportok megkörnyékezték a vámőrséget, ugyanis lényegi szempont, hogy rajtuk múlott ennek a területnek az ellenőrzéses működtetése, s valószínű volt, hogy a vámőrség elnéző tevékenységével vagy elhallgatásával komolyabb dolgokra sor került, tehát az államot becsapva komoly tőkére fognak szert tenni.

Az történt valójában, hogy csöveseket, útszéli embereket megvettek pár ezer forintért, akinek a személyi igazolványát elvették, személyi igazolványukban a fényképet kicserélték, majd azzal a személyi igazolvánnyal egy harmadik személy, aki szintén nem tudta, kié a személyi igazolvány, kiváltott egy működési engedélyt - ez a kereskedelemre is jellemző volt abban az időben -, és máris olajforgalmazó és kereskedő volt. Azt tudni kell, hogy a vámhalasztott 15 és 30 napos határidővel nyilvánult meg. Gyakorlatilag a 15 vagy a 30 nap alatt Jugoszláviából és Szlovákiából, Oroszországból körülbelül 10-20 szerelvény olajat is be lehetett hozni úgy, hogy se adót, se vámot, se semmit nem kellett érte fizetni, mert mire fizetni kellett volna, eltűnt a fiktív személy, aki kiváltotta ezt a működési engedélyt. Ez a személy ment egy másik személyi igazolvánnyal, újabb engedélyt csináltatott, lényegében ez így gyűrűzött tovább. Ebből horribilis pénzösszegek keletkeztek, volt olyan nap a szóbeszéd szerint, hogy 5-6 milliót kerestek per fo, tehát egy ember egy ilyen tízfős brigádban.

Tehát ha meg lett volna szigorítva a feltétele annak, hogy lehet kiadni a vámhivatalnál a jövedéki engedélyt, vagyis a vállalkozói engedélyre a jövedéki engedélyt, tehát bemutatja a személyi igazolványt, megnézik, és a vámhivatal semmi perc alatt tudta volna faxon priorálni, hogy a törzslapon és a személyi igazolványban szereplő adott fénykép azonos vagy nem azonos. Körülbelül háromnegyed részére csökkent volna az erre irányuló visszaélések száma, ha ezt meg tudták volna oldani.

Elnök: A munkája során találkozott-e korrumpálódott vámosokkal?
Sándor István: Tudnék sorolni teljes listát - a katonáktól a legnagyobb vezetőkig -, csak nem tudom bebizonyítani. Ezt azért merem mondani - csak nem nevesítem -, mert én nagyon sok olajbűncselekményt elkövető személlyel tárgyaltam, aki jegyzőkönyvön kívüli beszélgetések során elmondta, hogy hetente, havonta kinek mennyi tíz-húsz milliót kellett odaadni azért, hogy működjön. Két ember volt az élet-halál ura, akitől függött a vámhalasztottak engedélykiadása. Két ember volt: volt egy osztályvezetőt és volt egy nagy ember. Ha ő nem írt alá, nem kapott senki, vagy az az ember nem kapott vámhalasztottat. Tehát annak megvolt az ára.
Elnök: Ki az a két ember?
Sándor István: Nem akarok vádaskodni, mert nem fogom tudni bebizonyítani, és utána én leszek bíróság elé állítva. Nem nehéz kitalálni különben. Tessék idefigyelni, elmondom, hogy akkor gyakorlatilag az egész vámőrséget úgy, ahogy van, A-tól Z-ig le kellene cserélni.

Tehát gyakorlatilag az állam mesterségesen gyártott vagy hagyta ezeket a kiskapukat, jogszabályokat és egyéb, jogi hátteret, és tapasztalatok hiányában véleményem szerint. Jelezve volt, nem tettek ellene semmit. Majd kezdődött az úgynevezett festés, amiből automatikusan jött az olajszőkítés. Itt megint a vámőrség szerepét kellene felhozni, mert ne mondja azt senki, hogy annyi olajat, amennyit elloptak, úgynevezett szőkített olajat vagy nem szőkített olajat a vámőrség valamilyen hallgatólagos beleegyezése nélkül meg lehetett csinálni. Mert a kezdeti időszakban voltak olyan információink, hogy ezek az úgynevezett festékanyagok bele sem kerültek a tartályokba, a vagonokba, úgy lett leadva az üzemanyag-mennyiség, ugyanis színre és minőségre a gázolaj és a HTO között semmi különbség nem volt.

Mikor mégis arra kötelezték a vámosokat, hogy bele kell ezeket a festékanyagokat rakni, akkor - kis országunkban nagyon sok okos ember van - a Veszprém megyei vegyészek egyike feltalálta vagy kitalálta azt a vegyi anyagot, amivel tökéletesen semlegesíteni lehet a gázolajba tett színezőanyagot, sőt, mi több, annak minőségét valamilyen szinten meg is javította, mert a kéntartalmat is csökkentette az olajban. Ebből is hatalmas pénzbevételre került sor bizonyos alvilági körökön belül. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az egész ország ezt csinálja, mert akik tőkeileg megerősödnek, egyre inkább kiszorítják a kishalakat a körből, és próbálják maguk alá gyúrni a kis olajosokat, vagy teljesen megsemmisíteni.

'96 végén eljön az az ido, amikor annyira beszűkül az olajlehetőség a szőkítés és egyéb problémák miatt, hogy bizonyos emberek kiesnek a körből, és vannak, akik még többet akarnak. De viszont egyik oldalon fölhalmozódik egy akkora tőke, amivel igaziból nem tud mit kezdeni, ezért az olajból szerzett pénzösszegeket megpróbálja átforgatni az úgynevezett budapesti éjszakában, a kereskedelemben, a vendéglátóiparban és egyéb legális termelőhelyeken.
Elkezdődik '96 őszén az úgynevezett robbantásos történet, aminek a lényege nem az volt, hogy valakit is megöljenek valójában, hanem csak az erőfitogtatás, és hogy próbálják felhívni a másik oldal figyelmét, hogy ki az erősebb.

A rendőrség

1997 márciusában felsőbb utasításra úgy döntöttek, hogy létre kell hozni egy speciális csoportot, amely az olajügyek és az úgynevezett robbantásos ügyek felderítésével fog foglalkozni. Ez a speciális csoport valójában az ORFK, a KBI vizsgálati főosztály keretében működő, különleges ügyeket vizsgáló osztály vezetésével jött létre. Nekünk, felderítőknek ehhez az ügyhöz alárendelt szerep jutott, tehát semmi önálló tevékenységet nem tudtunk végezni. A vizsgálati osztály vezetője, illetve a vizsgálati főosztályvezető utasítása szerint kellett eljárni.
1997 áprilisában eljutottunk arra a pontra, hogy megindult az olajügyekben gyanúsított személyek elfogása. Soha nem felejtem el: Ignácz tábornok volt a bűnügyi főigazgató, aki egy pénteki napon fél négykor toporog és kínlódik, hogy kedden miniszteri értekezlet lesz, és még senkit nem fogtunk meg az olajos ügyekben. Mondtam neki, hogy ezen nem múlik, mert gyakorlatilag megvannak azok az emberek, akik nagy szerepet játszanak ezekben a történetekben és akik mozgatják ezt az egészet.
Még aznap délután elfogásra került egy személy, őrizetbe lett véve, és ezt követően hetenként, kéthetenként folyamatosan sorra el lettek fogva a személyek. Eddig ment is minden rendben szépen, csak valahol a vizsgálati osztály munkájával nemigen kerültünk szinkronba, vagy legalábbis nem értettem egyet, amiért később meg is kaptam a magamét folyamatában - a mai napig. Ugyanis azt láttam, hogy a vizsgálati osztály által felállított teória, illetve mérce nem azonos azzal, amiben a felderítést meghatározták és célul tűzték ki. Hiába hordott össze a felderítés tonnányi információt, anyagot, ha arra a világon senki nem volt kíváncsi - mert senki nem volt rá kíváncsi. A vizsgálat a saját elképzelése és nem tudom, milyen utasítások szerint végezte a tevékenységét, olyannyira, hogy időközben én már jeleztem Tonhauser úrnak, hogy jó lenne, ha engem ebből a csoportból felmentene, mert az én idegrendszerem nincs arra berendezkedve, hogy megyünk éjjel-nappal, és kidobott idő és pénz a mi munkánk, mert senkit nem érdekel az, hogy mit derítünk fel, vagy mit hozunk össze. Tehát a két szervezet között egy ilyen kibékíthetetlen ellenségeskedésre került sor.

Sajnos én továbbra sem hagytam az igazamat vagy az igazunkat, a felderítés folyamán Tonhauser Lászlóval együtt próbáltuk a magunk igazát keresni, fölöslegesen. Még azt is el kell mondanom, hogy a munkánkat rengetegen elárulták a rendőrségen belül, tehát a felderítési munkát.

Nekem az a véleményem, hogy a felderítés által keletkezett anyagra a kutya nem volt kíváncsi. Ezt onnan tudom, hogy volt egy rendszerező tiszt nálunk, aki gyakran átadta a vizsgálóknak az anyagokat, és öreg róka lévén bejelölte, meg jelzéseket helyezett el a dossziéba, hogy kinyitják-e egyáltalán. Hát nem nyitották ki. Mert ha kinyitották volna, akkor azoknak a jelzéseknek el kellett volna tűnni az anyagból. Több 10-20-30 kiló anyag keletkezett. Ami ebben az érdekes, hogy menet közben az általunk információként bejött anyag minket igazolt, mert úgy következtek be az események.

Kérem szépen, a dolgok mélyéről kikerült egy olyan felállás, élvonal, vagy nem is tudom, hogyan nevezzem, ahol páran ki lettünk kiáltva az olajmaffia vezetőinek, keresztapáinak. Ehhez részben az úgynevezett RSZVSZ, amely a felderítést és a védelmi szolgálatot végezte velünk szemben, vagy a mi biztonságunk érdekében, ahogy ők nevezték, azt látta, hogy mi páran sorozatosan különböző alvilági figurák között jelenünk meg, tehát ezekkel vagyunk együtt. Nekünk az volt a feladatunk, hogy ezekkel a körökkel nem barátságot, de kapcsolatot teremtsünk, és minél több, minél mélyrehatóbb információt szerezzünk meg az olaj- és más bűncselekményekkel kapcsolatban.
A dolgok lényege, hogy ezeket a kapcsolatrendszereket mi nem köthettük sem az RSZVSZ, sem más orrára, hogy ezek milyen jellegű kapcsolatok. Nagyon sokan azt sem tudták rólunk, hogy rendőrök vagyunk. Főleg nem Budapesten, hanem az ország különböző megyéiben, nagyvárosaiban dolgoztunk. Ebből kialakult az, hogy bűnözőnek kezdtek minket titulálni annak ellenére, hogy 1980 januárjában vagy februárjában a "C" típusú ellenőrzés teljesen tisztán, nullásan zajlott le velem szemben. Soha nem voltunk bűnözök, sem én, sem a kollégám, mindig a törvényeket és az utasításokat betartva dolgoztunk.

Ezért vagyok lecsukva ártatlanul, mert le van titkosítva az ügyem. Mitől titkos az ügyem? A nyomozás, ami ellenem folyik, titkos. Titkos, csak nem tudom, miért. Kérem, én egy koholt vádak alapján összehozott koncepciós per áldozata vagyok, és ezáltal lehet bebizonyítani legjobban azt, hogy az államigazgatás, az ügyészség és az alvilág egy tányérból eszik, és nem az ügyészség irányít, hanem az alvilág prominens személyei, amit alátámaszt Ferencsik Attila*, és hadd ne soroljam még tovább.

(*Ferencsik Attila: 2007.11.17 (!): Ítélet született a 90-es évek legnagyobbnak mondott olajügyében, az Energol perben. A kárérték a vádirat szerint körülbelül hatmilliárd forint. Drobolich Gábort, Ferencsik Attilát minden vád alól felmentették, Csüllög Zsigmond és Radnai László 1 év 7 hónap börtönt kapott)

Elnök: lehet, hogy ismétlésnek tűnik a kérdés, de a jobb megérthetőség kedvéért: mire alapozza azt a kijelentést, hogy a maffia beépül a rendőrségbe? És kik azok a rendőrök - egy pár nevet már hallottunk -, akik ennek képviselői?
Sándor István: Hogy miért mondom azt, hogy beépül a maffia a rendőrségbe? Ha jól megnézzük, gyakorlatilag a jelenlegi úgynevezett újgazdagok vagy új nagymenő vállalkozók a nyolcvanas évek pajszeres betörőiből és hasonló piti bűnözőkből nőtték ki magukat. Ezeknek a kezében vannak különböző nagy üzletek, kereskedelmi egységek, cégek, magyarul a pénz náluk összpontosul.
Meg kell nézni egy-egy hétvégi partit vagy pezsgős vacsorát, hogy kikből áll, kikből tevődik össze. Mondjuk ott van egy főkapitány vagy egy főosztályvezető, vagy ne adj' isten, egy bűnügyi osztályvezető vagy éppen az életvédelmi osztályvezető vagy akárki. Tehát ahol ezek a dáridók zajlanak, ott nem az egyszerű emberek vannak, hanem az úgynevezett alvilágból kikupálódott fehérgalléros bűnözőkké vált személyek, akik jó érzéssel megtalálnak mindenkit, és rendeznek különböző pezsgős vacsorákat. Ennek következtében anélkül, hogy bárki észrevenné, bekeríti a rendőri vezetést vagy az igazságszolgáltatást, és baráti grátiszként apró szívességeket kérnek, így el tudnak lehetetleníteni ügyeket és embereket. Akiket megneveztem, azokat azért mertem megnevezni, mert bizonyított. Senkinek nem akarok kellemetlenséget okozni azzal, hogy nekem részinformációim vannak arról, hogy kapcsolódik, vagy nem kapcsolódik, mert lehet, hogy én is tévedhetek.
Dr. Lentner Csaba (MIÉP): Akiket - elnézést, hogy közbeszólok, elnök úr - ön megnevezett, hány százaléka az összesnek, akiről ön tud?
Sándor István: Kevés, két-három százaléka. Menjenek el, nézzék meg, menjenek végig az országon - én jártam az országot -, minden városban, minden főkapitányságon meg kell nézni, hogy a kulcsembereknek, a nagyembereknek ki a barátja, ki kinek a barátja, ki kivel megy enni, vacsorázni, horgászni, vadászni. A vadászat a legjobb történet: a bűnöző, a miniszter, a politikus egy csapatban, egy kupicával, egy ebédnél - ott dőlnek el a nagy dolgok, a vadászatokon és a horgászatokon. Meg kell nézni, hogy hány politikus vadászik, melyik vadásztársaságban van, és azonkívül kik vannak még abban a vadásztársaságban.

Elnök: Egy másik kérdés a belváros, Vizoviczki* szerepe, kapcsolatai, beépülésük az önkormányzatba, az olajosok térnyerése az ingatlanszerzések területén, a belvárosban. Erről van-e információja?
Sándor István: Kérem szépen, konkrét információ nincs róla, mert ez nem volt a feladatom. Ha erre vonatkozóan akar választ kapni, én már mint polgári életben dolgozó ember, közvetítéssel foglalkozgatom, piackutatással. Azt tudom mondani, hogy a mai magyar közigazgatásban bárki bármikor, bárhol megvehető, és ha pénze van az embernek, bármi elérhető. Bármi. Bármi. Az ingatlanpiacon is elég gyakran megfordultam, közvetítettem, és csak forgott a fejem, amikor egymillárdos üzletért százmilliós csúszópénzeket kérnek bizonyos köztisztviselők azért, hogy aláírják azt, amit amúgy is alá kellene írni.
Elnök: Van-e információja a Belváros Közbiztonságáért Közalapítványról?
Sándor István: Az, hogy milyen közalapítványok voltak a rendőrségnél vagy az önkormányzatnál, nem tudom, de azt mind az alvilág pénzelte.
Elnök: Információim szerint 20 night club pénzeli a belvárosi közalapítványt.
Sándor István: És kinek a kezében van az a húsz night club, kérdem én? A Conti Car. A Vizoviczki egy katona.
Elnök: És a rendőrök kapcsolata...
Sándor István: Erről jobb nem beszélni. Inkább.
Elnök: Az anyagok között, ami leadásra került, a bizottsági anyagok között van egy olyan kazetta is, ahol az V. kerületi őrsparancsnok veszekszik az egyik night club vezetőjével, és a védelmi pénzek megvitatása folyik egészséges magyar kifejezések közepette...
Sándor István: Ugyanez elmondható a belvárosi őrsről és a többiről is.
Elnök: Ugyanakkor nevezett rendőri vezető még mindig élvezi beosztását.
Sándor István: Ez egy élő példa. Kérem szépen, amikor a Viszkis megszökik a Gyorskocsiból, bizonyos berkeken belül szóbeszéd, hogy azért tud megszökni, mert látogatási nap lévén minden or lent van a látogatók között, tudniillik sok cigány, nemzetiségi származású személy van fogva tartva, és mindenki megy, mert akkor adják a jattot. Ezt nem én találom ki, ezt azok mondják el, akik ott vannak.

(*Vizoviczki László: A Hajógyári-sziget szórakozóhelyeinek tulajdonosa.)

Clodo, a bombagyáros

Továbbmennék még itt az olajügyeken, mert van egy robbantásos ügy is, vagyis bombagyáros ügy is, ami szintén gondolom, hogy érdekli a bizottságot. A bombagyáros ügy, az úgynevezett Dietmar Clodo ügy felderítése is sajnos nálam indult el, inkább ne kezdtem volna el. A kezdeti szakaszt követően átvette egy másik szolgálati ág, tehát annak felderítését valójában nem én végeztem. Nem is ez a lényeg. Abban az időben megy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a vizsgálata, ahol a Pintér úr és Clodo úr viszonyát próbálja kideríteni a bizottság, hogy mi is volt ott kettőjük között.
Kérem, ezután megy Leonid Kolcsinszki - Clodo bűntársa - kihallgatása az ORFk vizsgálati osztályán, amikor is jelen van Bánáti ügyvéd úr, a tolmács, Szalai Tihamér és még egy-két nyomozó. Megy a kihallgatás. Egy alkalommal Kolcsinszki azt mondja, hogy ezt a részt nem szeretném jegyzőkönyvbe mondani, de közben megy a videó, merthogy kamerával veszik az egész kihallgatást. Közli ez a Kolcsinszki úr, hogy kérem szépen, én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre. Megfagy a levegő, de már azt nem fejti ki, hogy milyen megbízást. Megáll a kihallgatás, Bánáti ügyvéd úr lemond.
Ez a kihallgatási anyag, a videoanyag tudomásom szerint elkerül Túri András - akkor még - csoportvezető ügyészhez is, elkerül a rendvédelmi szervekhez is, és amikor eljön a bizottsági ülés, erről a kazettáról, ami döntő jellegű lett volna a bizottság munkájában, a bizottsági személyek tisztázásában, hallgat az ügyész úr, hallgat a rendvédelem, hallgat mindenki. Mi ez, ha nem egy bűnpártolás, vagy hivatali visszaélés? Ezt én nem tettem szóvá abban az időben, hogy uraim, álljon már meg a fáklyás menet. Sok mindent szóvá tettem, és azért van az, hogy most itt vagyok letartóztatva.

Conti-car

A Pest megyei főkapitány bűnügyi helyettese Horváth András ezredes volt, és a korábbi szervezett bűnözés elleni osztályvezetője Tóth Ernő alezredes volt. A margitszigeti Thermál Szállóban volt a Conti Car-csoportnak az irodája, ami le lett technikázva információszerzés céljából. Az ott szerzett információk alapján egyértelművé vált, hogy Horváth András és Tóth Ernő a Conti Car-os csoporthoz kapcsolódik, ugyanis Radnai László, a Coni Car-csoport vezetője hivatalos kapcsolatban volt a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal, magyarul tégla volt. Ennek keretében, tehát a róluk vagy a velük kapcsolatosan keletkezett információk visszamentek hozzájuk, amit a technikai ellenőrzés kihozott, ezért Mikó István ezredes és Tonhauser László ezredes úr készített egy rendőri jelentést, amit átadott Ignácz István tábornoknak, aki a bűnügyi főigazgató volt, aki úgy döntött, hogy ezt a két embert, tehát Horváth Andrást és Tóth Ernőt kitiltja a bűnügyi főigazgatóságról, az értekezletekről. Ez a két ember rövid időn belül le is szerelt a testülettől, ugyan semmi nem történt velük. Nem történt velük semmi.

A technikai ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy a Conti Car valójában mindig is - tehát az általam ismert időszakban, amikor '96-ban elkezdtem dolgozni a szervezett bűnözési részen - egyrészt külön privilegizált cég volt a megfelelő kapcsolatok miatt. Én azt mondom, hogy jelenleg is élvezi ezt a bizalmat, ugyanis ugyanazok a kulcsfigurák jelenleg is a kapcsolatrendszerükhöz tartoznak, akik közül ketten jelenleg a belügyminisztert tanácsadói. Az egyik Horváth András volt főkapitány-helyettes, a másik Tóth Ernő alezredes. Olyan dolgokat, amelyeket meg mernek tenni, szerintem megfelelő hatalmi háttér nélkül nem valószínű, hogy be mernének vállalni.
Tóth Károly (MSZP): Elnézést, csak azért szólnék, mert összefügg. Ugyanez a Tóth Ernő véletlenül szervezi meg Pintér találkozóját - nem is kérdésként mondom, csak tényszerűen - Clodóval.
Sándor István: Úgy igaz! Ugyanaz a Tóth Ernő hozza össze Juszt Lászlót Clodo feleségével.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): De akkor mi a leszámolás az olajrobbantások időszakában?
Sándor István: A leszámolás? Az, amikor kivégzik a Prisztást, kivégzik a Borost...
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Tehát akkor a Conti Car szemben állt a Prisztással?
Sándor István: Ez eléggé bonyolult, így nem lehetne vonalat húzni, hogy a Conti Car állt vele szemben, mert azért itt voltak a háttérben oroszok, ukránok, arabok, akik az olajban érdekeltek voltak gyakorlatilag. Ugyanis Prisztás elkövetett egy olyan hibát, hogy amikor o úgy érezte, hogy a Conti Car-nál elúszott a pénze, a Conti Car meglevő vagyonára rátette a kezét, és ez sértette a többi érdekcsoport érdekét, amelyeknek szintén elúszott a pénze.

Energol

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Ön szerint az Energol Rt.-nek milyen szerepe volt az olajbűnözésben?
Sándor István: Gyakorlatilag az Energol Rt. egy meghatározó volt az olajpiacon, és a legnagyobbra tudta kinőni magát, a legtöbb olajat forgalmazta. Ez adódott abból, hogy tőkeileg erős volt, és valójában volt ez az ETL nevű miskolci cég, amely nagyon sok alapanyagot bocsátott a rendelkezésére.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Más szerepet, mint gazdasági szerepet, nem tulajdonít?
Sándor István: Valójában abban az időszakban olyan túl nagy gazdasági szerepről nem lehetett beszélni, mert ad hoc jelleggel jött létre ez a gyors gazdagodás, tehát semmi tudatos dolog nem volt mögötte, hogy ez gazdasági szakemberekkel alátámasztott vagy kidolgozott lenne. Adta magát a történet, gyakorlatilag folyt az olaj a csövön.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Nyomozott, vagy dolgozott az Energol Rt.-vel kapcsolatban?
Sándor István: Igen.
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): És nem lepte meg, hogy egy valamikori BM-es van a vezetésben?
Sándor István: Nem. Megmondom őszintén, hogy semmi nem lepett meg, mert maga az Energol Rt. cége is valamelyik nagy informatikus cégünkhöz kapcsolódik. Valamikor ok alakították ezt a céget, és úgy került át közforgalomba.

Balogh László (MDF): Az Energolnak szlovák és esetleg orosz kapcsolatairól tud-e valamit?
Sándor István: Azt tudom, hogy gyakorlatilag a Stomnak volt a legnagyobb beszállítója, és több orosz nagy cég volt a beszállítója. Amiből voltak problémák, mert elfordultak olyanok, hogy konkrét szerelvényeket nem fizettek ki orosz oldalról, vagy éppen visszaküldték, vagy azt mondták, hogy rossz minőségű, kicserélték, satöbbi. Tehát nekem olyan információim vannak, hogy úgy a szlovák olajtermelést, mint az orosz olajtermelést nagyban megkárosították azzal, hogy nagyon nagy mennyiségű leszállított árut nem fizettek ki nekik.
Balogh László (MDF): Az Energol?
Sándor István: Hát igen.
Balogh László (MDF): És van-e tudomása arról, hogy az Energol hova és esetleg hogyan vitte ki vagy biztosította a pénzeit?
Sándor István: Erről sajnos nincs, mert ha tudtuk volna, akkor megfogtuk volna.
Balogh László (MDF): Mekkora lehetett?
Sándor István: Hát kérem, számításokat kell végezni, de szerintem több milliárd, közelebb a tízhez, mint az egyhez.
Balogh László (MDF): Ami a tiszta haszon lehetett?
Sándor István: Kérem szépen, számoljunk. Egy szerelvény, normál szerelvény 1 millió 600 ezer liter olajból állt, vámhalasztottan. Egy héten belül van 7 vagy 5 ilyen szerelvény, megveszik annak idején az orsóolajat, a HTO-t 32 forintért és adja 80-ért vagy hatvanvalamennyiért. Tehát százszázalékos haszna van, mert nem fizet se adót, se vámot, semmit.

Politikusok

Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Többször érintettük az Energol, ETL összefüggést, illetőleg csoportot, hogy ez az egyik legnagyobb ilyen olajos cég volt.
Sándor István: Igen.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Csak a jegyzőkönyv végett szeretném elmondani, hogy amikor rákérdeztem, de erre nem emlékezett, hogy az ETL felügyelőbizottságának tagja volt Karl Imre MSZP-s országgyűlési képviselő...
Sándor István: Igen, hallottam róla.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): És mit hallott róla?
Sándor István: Azt, hogy ennek az olajos cégnek az egyik fontos embere.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Azt szeretném megkérdezni, hogy olyan esetekről, amikor nem tudatosan, de véletlenül politikusok belekeveredtek ilyen ügyletekbe, ezekről volt-e tudomása, találkozott-e ilyennel. Tegnap éppen meghallgattuk Homoki János urat, és kérdés, hogy ez mennyire volt részéről...
Sándor István: Mondom. Két alkalom vetődött fel, amikor politikusokkal kapcsolatos jelzés jött, az egyik volt Lányi Zsolt, a másik Atyánszky György, aki a Váci utcában nem tudom melyik bárban meg szokott jelenni, hogy kinek a társaságában, nem tudom, de ez a bár azt hiszem, Vizoviczki László tulajdonában volt, aki kapcsolódott az olajosokhoz. Ez a két ember volt, akiről akkor készült is egy-egy feljegyzés, ami át lett adva megfelelő helyre.
Dr. Lentner Csaba (MIÉP): Ez hányban volt?
Sándor István: A választások előtt valamikor, '97 végén, '98 elején.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Hogyan látja az esélyeket, a politika és a bűnüldözés együttműködéséből esetleg van-e esély arra, hogy ezt a szervezett bűnözést visszaszorítsuk Magyarországon?
Sándor István: Az őszinteséget akarja tőlem hallani?
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Igen, amennyiben lehet.
Sándor István: Akkor elmondom, hogy semmi esélyt nem látok rá, semmit, az égvilágon semmit, mert olyan velejéig romlott le a társadalmunk a mai napra, hogy az úgynevezett pénzemberek, akiket egytől egyig, hát nem egytől egyig, de százalékosan be lehet bizonyítani mondjuk azt, hogy a múltban kik voltak és most jelenleg kik. Tehát akik a tőkét képviselik és a tőkével együtt most már a hatalmat is, azok kérem szépen az alvilág valamilyen pontjáról indultak el, piti betörők vagy zsebtolvajok, mondjunk bármit, ok lettek az ország vagy a főváros, a nagyobb városok meghatározó vállalkozói, üzletemberei.
Kérem szépen, bármerre nézünk, bárhova megyünk, anélkül, hogy az a politikus vagy más tisztességes ember tudná, hogy X. Y. a múltban ki volt és most jelenleg ki, egy jól öltözött üzletembernek látja, tudja, sőt,ő vallja is magát, csak arról feledkezik el mindenki, hogy az a 10-20-100 millió vagy éppen milliárd honnan, hogyan került hozzá, és az élet, amelyet kifelé ő most már úgy mutat, hogy én távol vagyok mindentől, mosom a kezeimet, ez nem így van. Mert a katonái, emberei ugyanúgy dolgoznak a mocsokban a határ másik oldalán - most ez képletes, hogy a határ másik oldalán. A profitot ő még most is onnan szerzi.
Ezek az emberek el tudják érni azt, hogy ők nem jelentkeznek, nem mutatkoznak bűnözői, alvilági körökben, de megfelelő hatalmuk van a gazdasági hatalmon keresztül, és ott vannak, kérem szépen. Mondjam azt, hogy lehet, hogy a parlament soraiba is bekerülnek?
Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): De ezek nagyon általános...
Sándor István: Csókolom, azért nem akarok konkrétumokat mondani, mert mos habókra semmiért letartóztattak. Lehet, hogy holnap kivégeznek a cellámban anélkül, hogy felébrednék. Tetszik érteni? De nagyon jól tudom, hogy hol szorít a cipő.

Dr. Kóródi Mária (SZDSZ): Jó. Akkor maradjunk ennél az általános kérdésnél. Az előbb kérdeztem, hogy milyen bűnözői térképet lehet felrajzolni a robbantásoknál egymással szemben, akkor ön ezeket az érdekcsoportokat sem akarta megnevezni, amit én természetesen elfogadok. A kérdésem az, hogy anélkül, hogy ezeket az érdekcsoportokat megismernénk, anélkül van-e értelme a vizsgálatainknak?
Sándor István: Kérem szépen, a rendőrség ezeket a csoportokat kívülről, betéve ismeri. Nagyon jól tudja, hogy ki hova tartozik és mi a szerepe, vagy mi lenne a szerepe, hogy mit kellene ellene tenni. Ezt a parlamenti bizottság névre, címre hiába fogja megismerni, semmit nem fog tudni ellene tenni. Egy olyan lehetőséget ad az önök kezébe; valakit megint, mondjuk jelen esetben engem egy árulónak tituláljanak, akit lehet, hogy holnap megsemmisítenek, vagy a családomat.

Vannak olyan információk, amelyek nem publikusak, nem adják tovább, de a saját rendszerükben, bázisukban benne van. Ha ezt az egész információs halmazt egy nagy kalapba, egy elemzővel, egy értékelővel megfelelően kiképzett szakemberekkel, nem dilettánsokkal összevetnénk, ebből sok mindent ki lehetne deríteni. Csak - amit ön is fogalmazott, hogy nincs politikai akarat és ha még lenne is - nem biztos, hogy minden embernek az lenne az érdeke, aki ehhez a rendszerhez vagy hatalomhoz közel kerül, hogy kiderüljenek az igazságok. Ugyanis egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni, hogy kérem ezt a hatalmat kívülről irányítják: pénz.
Nekem ez a véleményem. És a pénz nem az egyszerű emberek zsebébe ment, hanem az újgazdagokéba, akik a nyolcvanas években pajszeres betörők voltak. Most ezek irányítják a rendszert, ezeknél van a nagy pénz. És úgy, ahogy már ezelőtt pár évvel meg tudtak venni embereket, ugyanúgy meg fognak tudni ezután is, ezentúl is, meg ma is, meg holnap is venni embereket.
Először is a tudatot kellene valahol rendbe hozni, hogy ez az én országom, ez az én dolgom, szeretném ha jobb lenne vagy szebb lenne. De sajnos ez a tudat nem úgy működik. Az én zsebem legyen tele, aztán tojok én arra, hogy holnap mindenki felbukik körülöttem. Sajnos ez a tudat uralkodik ma Magyarországon az emberek körében. Azért uralkodik, mert az emberek annyira közönyösek egymással szemben, hogy teljesen mindegy, hogy most ön megy a járdán, fölbukik, és én továbbmegyek maga mellett. Igaz? Vagy az ön családjának nincsen zsíros kenyérre, a másik meg dőzsöl, meg a kaviárt dobálja. És sajnos az arányok úgy tolódnak el, hogy egyre több lesz, akinek zsíros kenyérre nincs, és van egy kis réteg, amely a kaviárban táncol. És ez hozza magával azt, hogy az emberek tudatát, eszméjét nem lehet megváltoztatni azzal, hogy én most szónokolok, hülyeséget mondok; a puszta tények határozzák meg az emberek tudatát Magyarországon meg a világban.

A magyar alvilág és a szervezett bűnözés kialakulása

Mindenféleképpen tudni kell, hogy a magyar alvilág és a szervezett bűnözés kialakulásához nagy segítséget nyújtott a kilencvenes években feloldott határforgalom. A magyar úgynevezett alvilág: abban az időben nem beszélhettünk igazán alvilágról, még most sem, mert a magyar bűnözői kör nem szervezett. Mindenki király, mindenki főnök akar lenni, és ezért nem tudtak összehozni egy egységes csapatot. Ezért volt az, hogy az Ukrajnából, Romániából és a többi országból bejött úgynevezett profi bűnözők vagy afganisztáni harcosok, akik katonai fegyelemmel és egyéb dolgokkal rendelkeztek, ezeket a csoportokat, pénzembereket felkarolták, erővel támogatták, sőt mi több, rendszert is adtak az agyuknak, tehát elméleti dolgokkal is ellátták ezeket az embereket.
Így lehetőségük volt arra, hogy Seres Zoltán - vagy sorolhatnék több ilyen embert - a semmiből, portásból kinője magát, hogy Budapest x területe vagy szórakozóhelye az övé legyen védelemben vagy bármiben - vagy akár a Balatonon. Ezt úgy tudta megcsinálni, hogy mellette egy komoly orosz vagy bármilyen külföldi bázis állt, amely nem félt senkitől, semmitől, törvényen kívülinek tartotta magát, mert megcsinálta a balhét, vonatra vagy autóba ült, és eltávozott az országból.
A kilencvenes években - '96, '97, '98 - ezek a magyar társaságok tőkeileg annyira megerősödtek, hogy valójában már nemigen lett volna szükség nekik ezekre az orosz, arab és török haderőkre, terhessé váltak nekik, ugyanis ezek az emberek morzsákért dolgoztak egy ideig. Látták, hogy milyen pénz forog, és már nem morzsákat, hanem igenis nagy szeleteket akartak kérni a tortából, ami a magyar bűnözőknek már kellemetlenné vált. Próbáltak megszabadulni egymástól, amely gyakorlatilag részben a bandaháború kialakulásához is vezetett, mert az egyik csapat csapódott a másikhoz, próbálták egymást támadni. A külföldinek az volt a nagy szerepe, hogy megteremtette a magyar alvilágnak a lehetőséget arra, hogy pénzt, tőkét halmozzon fel.

Kérem szépen, egy biztos, hogy a szervezett bűnözés magyarországi kialakulásához lényegesen hozzájárult a külföldi haderő, de ami a meghatározó volt, az olajból szerzett milliók. Ugyanis tőke nélkül nincs szervezet, tehát ha nincs megfelelő anyagi háttér, anyagi bázis, nem tud diktálni, nem jön létre semmi. Ez az úgynevezett olajos pár év lehetőséget adott arra, hogy a piti bűnözőkből fehérgalléros bűnözők, sot, tisztes vállalkozók legyenek, ugyanis Rockefeller mondta vagy Ford, hogy az első tízezer dollárról ne kérdezzenek.

Elnök: Van-e információja a KGB utódszervezetének maffiaszervként tevékenykedő magyarországi kapcsolatairól, magyar hivatalos személyekről? Van-e erről információja?
Sándor István: Ez megint egy olyan dolog, hogy valójában a KGB Magyarországról indult annak ellenére, hogy az a hír járja, hogy nem építettek maguknak bázisokat és egyéb dolgokat. A rendszerváltás után igenis kiépítették. A KGB helyzeti előnyben volt Magyarországon, mert a közhatalmi dolgokon keresztül bárkihez hozzáférhetett.
Aztán meg kell nézni azt, hogy a határok feloldását és a rendszerváltást követően a külföldi orosz-magyar vagy ukrán-magyar vagy bármilyen vegyesvállalatoknak kik lettek a vezetői vagy a részesei, mindazok, akik a KGB kulcsemberei voltak, mert azok jutottak pozícióhoz. A kinti államnak is az volt a feladata, hogy Magyarországon megvethesse a lábát. Azért van ez, hogy az alvilág Magyarországon is meg tudott szerveződni, mert nem a buta, primitív, börtönből szabadult emberek vették kézbe az irányításukat, hanem pont a csőcselékkel együtt beáramlott irányító, vezető emberek. Az biztos, hogy a KGB utódjának a jelenlegi helyzet megformálásában jelentős szerepe van.

Valenta László

Elnök: A kínai piac és annak a gazdasági háttérrendszere...
Sándor István: Melyik?
Elnök: Mind a kettőről kérnénk az információt.
Sándor István: Kérem szépen, én nem vagyok se ez, se az, nem bántok senkit, nem akarok bántani senkit, de kikívánkozik belőlem; azt fogják mondani, hogy most megint az alvilágot védem. Tasnádi Péter, aki egy bűnöző, mert bűnöző, a józsefvárosi piac miatt van börtönben most már több mint egy éve. Ezt azért merem megeresíteni, lehet, hogy magamnak teszek megint rosszat, de találkoztam Valenta tábornokkal egy vendéglőben. Mivel tudják, hogy információs rendszerem van, működik, többek között a józsefvárosi piac megszerzési lehetősége volt a beszédtémánk, hogy mit tudnék javasolni vagy ötletet adni, hogy hogyan tudnák ezt megoldani. Én mondtam, hogy Lacikám, csinálni kell egy másik piacot.
Elnök: Valenta Lászlónak mi volt a beceneve a rendőrségen belül?
Sándor István (Nevetve): Hány százalék?
Elnök: Konkrétan.
Sándor István: Nem mondom.
Elnök: Én 12 százalékról tudok. (Közbeszólás.) Maradjunk a realitások talaján.
Sándor István: Ezért vagyok itt. És ha nem félteném a családomat, akkor még két napig is tudnék tényeket mondani. Egy olyan pozícióm volt akkor, hogy rajtam minden információ keresztülment, a manuális és a technikai információ is.

"Papa"

Ugyanis amikor jelentkeztem Pallag úrnál, hogy tanácsadóként dolgozgatok mellette, én azért jelentkeztem, mert tudtam, hogy hol szorít a cipő, és még egy valamit, hogy honnan, melyik kosárból kell kivenni. Ekkor volt az, amikor megindult ellenem a sajtó és az egész világ hadjárata, mert az alvilág nagyon jól felmérte, amit azóta már közölt is velem, hogy teljesen mindegy, hogy mibe kerül nekik, sokba került, de nem engedték meg azt, hogy én egy olyan tűz közelében legyek, amelyre állandóan rakok parazsat, és nem engedem kialudni. Ok nagyon jól tudják, hogy milyen információk birtokában vagyok.
Amit elmondtam, ez nem sok, de ha elmondom az igazat, nem biztos, hogy a családom vagy én megélem az év végét - vagy akármeddig. Kérem, itt akkora pénzek játszanak, és akkora a hatalmi összefonódás, hogy manapság már ezek nem mesék, nem kitalációk.
Ötvenkét éves ember vagyok, huszonnyolc évig rendőr voltam. Mindig az első vonalban dolgoztam pont azért, mert fafejű vagyok, nem engedtem magam megvesztegetni. Mindig azért kerültem konfliktushelyzetbe, mert az igazságérzetemet mindig többre tartottam, mint 5 vagy 10 millió forintot. Nem lennének ilyen száz-kétszázezer forintos gondjaim. Ha én ezzel a csapattal játszmát kezdek, akkor lehet hogy csendben, örömben élem valahol az életemet. De nem ezt tettem, hülye voltam. Mert akik ezt tették, azok jól vannak.

A párt olaja

Vagy például egy ilyen történet még ehhez, csak mint érdekesség, hogy ne legyen olyan unalmas. Nem emlékszem a dátumra, '96 vagy '97. Siófokon ki van állítva egy szerelvény olaj, ami tíz vagy nem tudom hány vagonból áll. Az ottani vámparancsnok egy új gyerek volt, akit akkor helyeztek oda, tehát nem volt beavatva gyakorlatilag a történetekbe, hogy hogyan működik az olajos történet, mert Siófok jó kis hely volt ilyen szempontból. Lent járunk a kollégámmal Siófokon a kirendeltségen, valamiért kavarogtunk, amikor bejön az újdonsült vámparancsnok a kirendeltségvezetőhöz és segítséget kér, hogy segítsen már neki, mert úgy érzi, hogy ez a szerelvény balhés, mert állítják, hogy orsóolaj van bennem, de ő megnézte hogy gázolaj. És ő erre visszatartotta a szerelvényt.
Mi történik? Elindul a kavarás, a nagy emberek ott vannak, telefon jobbra-balra, mindenkinek. A parancsnokot másnap fölrendelik a VPOP-központba azzal a történettel, hogy azidő alatt, amíg ő nincs ott, majd megcsinálják a formalitásokat és az orsóolajnak nevezett gázolaj közben elhagyja a pályaudvart, ami akkor 80 millió forintot ért. A vámparancsnok kiadja az utasítást a helyettesének meg mindenkinek, hogy amíg ő vissza nem ér, ez a szerelvény nem mozdulhat és nem vámolhatják le. Pedig mindenféle tábornokok közbenjártak ebben az ügyben. Lényeg az, hogy nem merik elvinni a szerelvényt, és közben elmondja ezt a történetet a vámparancsnok nekünk is, én meg mondom az emberemnek, hogy jó, akkor szerezzünk pár üveget, a vámosok adtak üveget, minden üvegbe mi is a fal kedvéért levettük a mintát. Eltettük, letettük a kirendeltségen.
Két nap múlva a vámhivatal laborja azt jelzi, hogy ebben a szerelvényben orsóolaj van. Tonhauser felhívja az illetékest, hogy de nekünk is van egy mintagarnitúránk, vizsgáltassuk meg ezt is, de ezt nem a vámosokkal fogjuk, hanem Veszprémmel. Két órán belül mindjárt nem orsóolaj volt, hanem gázolaj. És akkor jön az, fültanúja vagyok egy beszélgetésnek, amikor Arnold Mihály felhívja Tonhauser ezredest, ott ülök az irodájában vele szemben és mondja, hogy te Lacikám, tudod az a siófoki szerelvény, az a párt olaja, már szólt ez is, szólt az is, meg hát... Emlékszem. Tonhauser ezt a beszélgetést magnóra vette, tehát így mentek ezek a baráti történetek.
Dr. Fazekas Sándor (Fidesz): Milyen párt olaja volt?
Sándor István: Hát az MSZP-é. Nevesítették, sot tudom, Csintalan elvtárs is; Csintalan neve gyakran pörgött ebben a történetben.
Link
-> postaimre - 2012. június 05. 19:10 · 6 hozzászólás · 775 megnyitás ·Nyomtatás

Hozzászólások


#1 postaimre - 2012. június 06. 13:57:29
Szemben a maffiával avagy olajozott viszonyok 2007 Part 4 http://www.youtub...re=related
B@sszátok meg anyátok! Nem engem kellett volna behoznotok, hanem pintérsanyát, orbánt, kövért..." - mondja "Papa".
#2 mattila - 2012. június 06. 14:26:09
Imre, ez is nagyorrú. Pólusváltás a hatágú csillagon? :)
#3 postaimre - 2012. június 06. 14:29:37
mattila ez a belső kör és ezekben a körökben lassan alosztály-vez fölött csak kampós van. Ezért nem kell majd velük sz@rozni. Kérdés nélkül fejbe!
#4 babyku - 2012. június 06. 19:49:03
ezért ragaszkodik olyan nagyon OV a pinyóhoz.....
#5 Klotild - 2012. június 07. 06:21:20
Hogy lehetne különválasztani a magyart és a "külföld"-et?
Mert ha elkezdődne a mutogatás, az nemzetközi problémát is okozna, azt pedig nem akarjuk ugye?
Szóval lehetne, csak a szándék nincs meg rá.
Na majd...
#6 Klotild - 2012. június 07. 10:55:56
Irmuska Olvasó: -
Nyílt levél Dr. Sólyom László bácsi részére 2007-06-26. 13:50:56
Érti, Laci bácsi?
Kb. 340 embert tettek el láb alól a demokratikus jogállamnak hazudott, de már akkor is maffiózók által irányított Magyarországon, amíg maga az Alkotmányt gyomlálta, hogy a fontos bennfentes elvtársai közül nehogy valakit is felelősségre lehessen vonni a múltban és a jelenben elkövetett bűneiért.

Laci bácsi! Kedves Sólyom Elvtárs!
Ez a 340 ember több, mint amit - az Ön kedves apósának legjobb barátja - Kádár János '56 után a bitófára küldött.

Kedves Sólyom László bácsi!
A napokban Öntől idézve azt olvastam, hogy a sztálini eredetű „Alkotmányunk” nagyon jól van és a „rendszerváltoztatás” is sikeresnek bizonyult.
Arról az „Alkotmányról” beszélünk, amelyet pont a politikai elit dob sutba idestova 17 éve, és tipor lábbal látványosan.

Remélem fenti állításait annak fényében is fenntartja, hogy az egyik rendőr százados szerint a Fenyő gyilkosság politikai gyilkosság volt, és a rendőrök már a gyilkosság után két héttel tudták, hogy ki ölt, kinek a megbízásából, ki adta a fegyvert, mi volt a gyilkos útlevélszáma, hogyan jutott be az országba és onnan hogyan távozott (mindez az újságban két évvel ezelőtt megjelent).
Gratulálunk, hogy kilenc évig sikeresen el tudták leplezni az igazi gyilkosságra felbujtók névsorát.
Hála Doszpot Péter „helyszínelő munkájának”, a nyomokat csak részben sikerült eltüntetni.
Ahol Doszpot a „sztárrendőr” megjelent, ott gyilkost és bérgyilkost soha nem fogott el a rendőrség.
Gondolom az sem változtatott eddigi életfelfogásán, hogy tegnap előtt az olajügyekben sok - és a jelek szerint bizonyos nagykutyáknak túlságosan is fontos - információval bíró újságírónőt az olajmaffia meg akarta gyilkolászni!

Ugye László bácsi, nem gondolja komolyan azt a baromságot, hogy 1500 milliárd Ft haszonnal járó olajszőkítést le lehetett úgy vezényelni, hogy azt nem segítette az illetékes kormány, a legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány, a MÁV vezérigazgatója, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnoka, a Nemzetbiztonsági Hivatal teljes vezérkara, a Nemzeti Bank elnöke, a megyei rendőrkapitányok, és természetesen a KGB.(?!)

Vagonokat ezerszámra nem lehet éjt nappalá téve állomásokon félretolva átfejteni anélkül, hogy arról a szolgálatra beosztottak ne tudnának.
Arról már nem is beszélve, hogy egyes olajtartályos vagonok a hírek szerint papírokon még Ciprust is megjárták, ahol nincs is vasút!
A sorozatgyilkosságok, a merényletek szép hazánk éltető termőföldjébe itt-ott elkapart, másként betonba öntött áldozatai már nem beszélhetnek, az olajmaffiáról szóló dokumentumok azonban minta nem érdekelnék a nyomozószerveket, vagy az ügyészséget és a bíróságot.

Erre varrjon gombot Laci bácsi!
Ön az olajszőkítés idején az Alkotmánybíróság elnöke volt, s ahogy a maffiózók az olajtartályok alatt átállították a váltót, úgy siklatták ki Önök is a rendszerváltás cégéres gazembereivel együtt a születése előtt elkapart magyar demokráciát.
Ha én tudom, bizonyára László bácsi is tudja, hogy miért kellett hivatalából eltakarodni Dr. Györgyi Kálmán Legfőbb Ügyész Úrnak.
Csak azért írom le a történetet, hogy mások is értesüljenek róla.
Györgyi Kálmán Legfőbb Ügyész Úr neje őnagysága ebben az időben ügyvéd volt.
Mit tesz Isten: az olajszőkítésben érintett maffiózók kedvenc ügyvédje!
A hölgy és irodája igen eredményesen védte az olajbárókat, mivel férje hatalmával visszaélve a feleség rendszeresen terrorizálta az olajügyben eljáró, de be nem avatott bírókat.
Így történt ez Hajdú-Bihar megyében is, amikor egy tárgyalás után az egyébként vad kommunista vezetés bírósági elnöke bepanaszolta Györgyinét minősíthetetlen magatartása miatt.
A hír eljutott Áder Jánosig, akinek a felesége szintén bíró.
A Zsidesz-vezérkar úgy döntött, hogy a számukra egyébként is bizalom híján lévő Györgyinek menni kell.
Ekkor hívta Áder János magához az olajszőkítés egyik fő védelmezőjét, és megkínálta azzal a félmondattal, hogy vagy neki, vagy az asszonynak takarodni kell!
Nos mit gondol kedves László bácsi, hová indult munkát vállalni a fő machinátor? Természetesen Dávid Ibolya védőszárnyai alá az Igazságügyi Minisztériumba!
Meg is érdemelte a védelmet, hisz ekkora már sikerült kikészíteni Borossal, Pintérrel (az alvilágban közkeletű nevén Sanyi bácsival) karöltve Dr. Szeszák Gyulát, az akkori Hajdú megyei főügyészt, mert Szeszák leleplezte, hogy az akkori megyei rendőrfőkapitány alakította ki Hajdú-Bihar megyében az olajszőkítés fellegvárát.

Tetszik tudni Laci bácsi ezért merte pár nappal ezelőtt este Kálmán Olga a pont 7 című műsorban azt mondani, hogy a rendőrök és ügyészek nyakig ülnek az olajügyben.
No meg a parlament fele, akik idegileg, mentálisan és anyagilag tönkretették Pallag László volt országgyűlési képviselőt.
Ő egyedül, képviselői esküjét komolyan gondolva, hivatástudatból ki merte mondani, hogy az MDF és ZSIDESZ kormányból hányan érintettek az olajügyben, kik voltak a végrehajtók és kik biztosították az oroszok pénzügyi visszaosztását, kiknek tocsog keze a vértől iszapos olajban.

Laci bácsinak biztos nincsen elég ideje olvasni a nemzeti parkok látogatása és nemzetbiztonságnál fontosabb környezetvédelmi tanácskozások közepette, ezért kérem szállítassa a Sándor Palotába az olajszőkítés mára több száz kötetesre rúgó könyvtárát és munkatársaival együtt mélyedjen el e kordokumentumokban.
Ha esetleg az alkotmányos jogszabályok kilúgozása közben elkerülte volna a figyelmét, tőlem tudja meg Laci bácsi, hogy az egyik könyv szerint kb. 340 ember tűnt el nyomtalanul azok közül, akik a ténylegesen a vegyszeres szőkítést végezték. Ők voltak a nem kívánatos tanúk.

Érti, Laci bácsi???
Kb. 340 embert tettek el láb alól a demokratikus jogállamnak hazudott, de már akkor is maffiózók által irányított Magyarországon, amíg maga az Alkotmányt gyomlálta, hogy a fontos bennfentes elvtársai közül nehogy valakit is felelősségre lehessen vonni a múltban és a jelenben elkövetett bűneiért.

Ha valaki beszélni tudna az olajosok közzűl , kiderülne, hogy a politikai elitnek mondott rablóbandán kívül, a rendőrség , a honvédség, a titkosszolgálat, a magyar alvilág , a külföldi szolgálatok is olajoztak itt a magyar ugaron. Itt alakultak ki a maffia kapcsolatok , és bizony elérte a politikát is, sőt azt kell mondanom, hogy jelenleg a maffia irányítja ezt a tetves országot. Ami itt megy azt a sziciliai maffia is megirígyelné fent is lent is maffiózók rabolják ezt az országot. Gyurcsány , Bajnai baléról Orbán emberei jobbról Simicskával az élen keresi josziv tottot, a zsidók meg az értéket szedegetik össze a BKV -nál , önkormányzatoknál, ahol korupció előfordulhat, ott a zsidót megtalálod. Na ná , hogy az olajosoknál is ugye Drazsé, névszerint megmondhatja melyik zsidó mennyit, nem hiszed kérdezzétek Árpi bácsit , hogy is volt az a helikopter ….
És az SZDSZ vezérkar, az MDF vezérkar, a drága jó kereszt apák anyák, mind az uralkodó osztályba akart tartozni, ezért engedte meg Antal a lopást nekik, hogy legyen egy uralkodó osztályunk is, de ezek csak rablóink lettek, hogy a bőr hűljön rá a testükre , és a családjuk testére is, ne úgy mint az ÁVH- soknál, még mindig ők vannak a parlamentbe, drága gyermekeiket beültették a jó helyekre, mi meg szívhatjuk, vagy gyilkolhatjuk őket a nemzeti vagyon elrablása miatt. Csak kezdjétek már mielőtt polgárháborút provokálnának itt a Kárpátmedencében .

  




Az igazság odaát van


Ha nem lépet volna az olajra még ma is élne !!!

Pintér úr a gyilkosság Bt !!!!

61 éves korában elhunyt Pallag László, az egykori - tragikusan abszurd működésű - parlamenti Olajbizottság volt kisgazda elnöke.


A hírek szerint szívinfarktus vetett véget életének.
Könyvem születésekor jártam nála. Nem akart nyilatkozni. Perek hadát varrták a nyakába, kártérítést követelt tőle Pintér Sándor és Szabó Iván is. Felesége sírt, amikor ottjártunk. Sírt, mert a házat elviszik a fejük fölül, mondta, ha nem fizetnek azoknak, akik személyiségi jogukat sérelmezve pereket indítottak és nyertek ellenük. Mert Pallag László nem tudta, hogy a médiát használni kell és nem bratyizni az újságírókkal. Az újságírók nem érdekeltek abban, hogy egy független bizottság egyébként nagyon tisztességes céljai mellé álljanak, hanem oldaltól és hovatartozástól függően a politikai szakadék növelésében érdekeltek. És így, minden volt Pallag, zsírpapírról szalonnázó paraszt, békési disznótenyésztő - csak hogy felidézzem, milyen képet alkotott róla a független sajtó - csak az nem, aminek lennie kellett volna: egy kiemelten védett személy és a politika által támogatott honatya. Mert tény, a Bizottság sok mindent ki akart még deríteni, mielőtt berekesztették a működését. Többek között kíváncsi volt a MÁV olajszállítmányainak útvonalára. Nem kapták meg. Ügyészségi adatokra/tényekre. Nem kapták meg. Mit kapott Pallag László képviselő? Pereket a nyakába és megvetést. Kivéve persze azoktól, akik tudták, hogy egyáltalán nem volt gyáva ember. Mesélte, hogy egyszer vonattal érkezett a Keleti pályaudvarra. Megismerte egy taxis. Odaszólt neki: képviselő úr! Jöjjön! Ingyen elviszem, bevesszük a parlamentet!
Karancsi Tibor egykori Békés megyei rendőrnyomozó azt mondta ma délután nekem: a rendszerváltás utáni egyetlen demokratikus intézmény is meghalt Pallaggal.
"A politikai fejezet Pallag László Békés megyei kisgazdapárti képviselő Gál László ellen tett feljelentésével kezdődött. Pallag elfogultság bejelentésének elmulasztása, kötelező intézkedések megtételének elhagyása, hivatali bűnpártolás és korrupció gyanúja miatt tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen Gál László ellen, aki egykoron – Karancsi főnökeként – Békés megye rendőrfőkapitánya volt. (Az időközben belügyminiszterré vált Pintér Sándor – korábban országos rendőrfőkapitány – nevezte ki a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetőjévé.) A képviselő szerint nemcsak Gál László, hanem Békés megye vezető rendőrei, illetve vámnyomozói is érdekeltek az ügyben.
A vámhivatal munkatársai azonban dokumentumokkal tudták igazolni tisztaságukat. Ezenközben a Békés megyei nyomozóhivatal vezetője, Klavács Antal ellen hozott fel vádakat a képviselő. Klavács Antal vizsgálat útján szintén tisztázta magát. Pallag képviselő azonban nem fogadja el az 1999 januárjában lezárult Vám és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) vizsgálatának eredményét még akkor sem, ha Klavácsot kollegái a bűnt végletekig gyűlölő és üldöző munkatársnak tartják. (Egyébként a vizsgálat szerint 1993. és 1998. között összesen 34 olajszőkítéssel kapcsolatos ügyben kezdeményeztek eljárást, illetve 1997-ben 5,1 milliárd forint értékben derített fényt bűncselekményre a vámnyomozók megyei hivatala.) Klavács Antal ezek után magánvádas eljárást kezdeményezett Pallag László ellen. Az Országgyűlés mentelmi bizottsága nem adta ki Pallagot, mivel szerintük kijelentései nem lépték túl a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányosan védett határait.
A vádak tisztázására egy újabb – az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) által vezetett – vizsgálat indult. Gál László az ellene felhozott vádakkal kapcsolatban nem nyilatkozott, egészen az ORFK-vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozataláig.
Pallag László eközben Gál László felfüggesztését kérte a belügyminisztertől, mivel elméletileg az általa irányított szervezetnek kellene nyomoznia. Emellett levélben fordult a miniszterelnökhöz, melyben a kormányfő figyelmét felhívta Pintér és Gál barátságára (mely kiterjedt a Békésben folyó hétvégi vadászatokra is). Pallag az ORFK-vizsgálat érvénytelenítését és új vizsgálat lefolytatását indítványozta, illetve arra kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az ügyészi vizsgálat végéig Gált és az általa kinevezett vezetőket beosztásukból függessze fel. Szerinte Gálnak már az ORFK-vizsgálat megkezdésekor elfogultságot kellett volna bejelentenie.
A vizsgálat eredménye szerint egyedül Karancsi Tibor, elbocsátott szeghalmi százados esetében volt szakmai mulasztás megállapítható, melynek eredményeképpen bizonyítékok tűntek el. (Magyarázatképpen: 1995 májusában a szeghalmi Macskási-telepen a Karancsi Tibor vezette helyszíni vizsgálat közben több tartályvagont találtak. Karancsi ezt jelentette feletteseinek, akik azonban akkor őt és munkatársait visszahívták, a százados – elmondása szerint – engedelmeskedett elöljáróinak. Engedelmessége azonban mulasztásként szerepel a vizsgálati jegyzőkönyvekben.)
Az ORFK-vizsgálat nem talált rendőri korrupcióra utaló jeleket. A Békésben történt rendőrhalálok körülményeinek átvizsgálása után megállapították: a rendőrök öngyilkosok lettek, az idegenkezűség gyanúja kizárható.
A vizsgálat közben illetve eredményének nyilvánosságra hozatala után is "rejtett szálak" kerültek napvilágra. Békés megyei vállalkozók, cégek, alvilági személyek, rendőrök, politikusok és ügyvédek nevei kerültek egymás mellé. A média szinte minden órában hírt adott egy újabb "láncszem" felfedezéséről. Az eredmény: szinte átláthatatlan káosz, polgári peres eljárások, sajtóperek sokasága, tisztességes emberek gyanúba keveredése, illetve a már meglévő politikai ellentétek még nagyobb kiéleződése.
Az ORFK-vizsgálat eredményének nyilvánosságra hozatala után újabb, a közvéleményt illetve a médiát is erősen meghökkentő esemény történt. Gál László sajtótájékoztatót tartott, ahol kinyilvánította: támogatja egy független parlamenti bizottság felállítását a békési olajügyek tisztázása érdekében. (A bizottság felállítását egyébként az MSZP és az SZDSZ oldaláról is támogatják.)
"

Az igazság most már tényleg odaát van.
Ideát pedig amit látunk , ez a magyar maffia .

  




Rendőrség és alvilág






Mondom a zsidó mindenütt ott van ahol korrumpálni lehet.



A nagy érdeklődésre tekintettel folytatom a gondolatmenetet. Pár nap alatt 4300 olvasó kereste meg a blogot, úgyhogy kicsit ráerősítünk, elgondolkodunk azon, hogy Magyarország belügyminisztere a napi 1,6 millió forintos jövedelmével (nem állami pénz, igyekszem gyorsan hangsúlyozni, ennek csak egy része a fizetés, a többi befektetésből), tulajdonképpen mit akar a rendőrségtől, az alvilágtól, egyáltalán, mi motiválja, hajtja, űzi, amikor az e-mailben megfenyegetett kollégáinak azt üzeni közleményében:
"Pintér Sándor biztosítja a rendészeti szervek állományának valamennyi, tisztességgel dolgozó munkatársát, hogy az irányítása alatt álló testületek képesek megvédeni az állományt és családtagjaikat" - írta a tárca, hozzátéve: "a nyilvánvaló zsarolás nem befolyásolja a Belügyminisztérium meghatározó célkitűzései, a korrupció elleni harc, az alvilág felszámolására irányuló tevékenységek végrehajtását".

Menjünk kicsit vissza a történetben: 
"Éberen figyelem a híreket, éppen kit visznek el a rendőrök közül korrupció gyanújával. Kit és miért? Kiket és miért pont őket?
Persze a tegnapi, tegnapelőtti és mai hír egyébként nem éri el az ember ingerküszöbét, hiszen mitől hír az, hogy két "vezető rendőrt", egyiket a BRFK-tól, másikat a Nemzeti Nyomozó Irodából, éppen elvisznek? A hír attól vált érdekessé számunkra, hogy míg a két rendőri vezető nevét leírták az újságban, addig a Magyar Nemzet információi szerint egy névtelenséget kérő ügyvéd megnevezte V. Lászlót, aki az alvilág ismert figurája.  Idézem a hírforrást:
"lányfuttatással és kábítószer-kereskedelemmel is összefüggésbe hozott V. László – aki egyebek mellett több jól menő fővárosi szórakozóhely működtetésében érdekelt – üzelmeinek leplezése, illetve a „nyugodt munkakörülmények” megteremtése érdekében korrumpálhatta Kalmár Tamást, a BRFK eddigi közrendvédelmi főosztályvezetőjét és Hopka Lajost a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának volt vezetőjét. "



V. László tehát, akinek ismert, menő, belvárosi  szórakozóhelyeken  van tulajdonosi  érdekeltsége, az ártatlanság vélelmének megfelelően korábban csak egy csonka név volt, aki nem ismeri, nem tudta, kiről van szó. A rendőrök, akik a gyanú szerint a vesztegetés másik oldalán állnak, rögtön névvel, ranggal, beosztással szerepeltek a híradásokban. Az alvilág ismert figurájánál állítólag lefoglaltak 300 millió forint készpénzt is. (Több, mint 300 milliót.)
Blogomon Vizoviczki Lászlóról (V. Lászlóról) már sokat írtunk, sőt, az olajbizottság előtt megjelent Sándor István vallomásában is szerepel, mint olyan szórakozóhely tulajdonos, aki "olajügyekben érintett", illetve hogy "politikusok szoktak nála megjelenni". "Vizo" fajsúlyos ember az éjszakában, vitán felül áll a kapcsolatrendszere.



Miután újabb két emberre vetődött a korrupció gyanúja, a bulvár lapok azt hangoztatják, az elmúlt 20 év legnagyobb korrupciós botránya pattant most ki. Őrizetbe vették ugyanis Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztálya vezetőjét


és Koblencz Attilát (nincs róla fotó), a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kiemelt ügyek osztálya felderítőjét.
Nos, lehet, valóban az elmúlt húsz év legjelentősebb rendőrségi-véres kard effektusát láthatjuk, jól kiteregetett szennyesek, médiában megjáratott arcok, lefokozások, állásvesztések, miközben a másik oldalon egy olyan "éjszakai torta szelet" áll, mint a Vizo-birodalom. Negyven - vagy a fene tudja, pontosan hány - szórakozóhellyel, védelmi pénzzel, napi, jelentős készpénz forgalommal.
Az éjszakai élet működése minden nagyvárosban paktum kérdése. Az éjszakának működnie kell, a turistáknak biztonság kell, látványosság, ízek, szagok, élmények, hogy tovább ne soroljam, egzotikum, egyszóval.
A paktum fölborult.
Persze az éjszaka működni fog. Csak a háromszáz-egynehány milla lesz másik lakáson.
Vajon a kis francia lány gyilkosságát melyik főzsaru végeztette és fedezte annak idején , vagy talán politikusok is benne voltak az emberrablásban, a drog az egyértelmű, de a szervkereskedelemről miért hallgatnak , csak azt tudjuk, hogy eltűnt ez és ez a fiatal , lehet hogy ez nagyobb üzlet mint a drog kereskedés, ki szólítja meg az urakat ez ügyben, ha a politika benne van , akkor mire gyűjtenek, ki a háttér biztosító, a vakoló talán az irányító az elrendelő, a megbízó, vagy ahogy tetszik nevezni az elkövetőt. Illő volna már megöngyilkolniuk magukat a főrendőruraknál , mondjuk békés reggelifalatozás közben.


Minden vádlott társát bemártotta a

dandártábornok - repkedtek a

tízmilliók a honvédelmi tárcánál


Ennek a fia elénekelheti ::
nótás kedvű volt az apám
átmulatott ….


sonline.hu
2012.04.26. 8:16:00




- Kellemes karácsonyi ünnepeket - nyújtott át egy borítékot úgy 1,4 millió forinttal a kétezres évek közepén O. János dandártábornok egy ezredesnek néhány nappal az ünnepek előtt. Legalábbis a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelemgazdasági főosztályának egykori vezetőjének vallomása szerint, melyet még a nyomozati szakban tett. Máskor robogóval leptek meg egy főtisztet, valaki háromszázezer forintos órát kapott társaitól.


O. János 2010-ben önként tett feljelentést és magára nézve terhelő vallomást, amikor kirobbant a HM-cégek ügye: a katonai ügyészség bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt meg három dandártábornokot, majdnem tucatnyi főtisztet és négy civilt. A vád szerint a dandártábornokok megállapodtak, hogy a honvédség beszállítóinak kifizetett közpénz egy részét visszakérik: a cégek akkor juthattak megrendeléshez, ha az összegből visszaosztottak. A katonai vezetők bevonták az ügybe Fapál Lászlót, a Gyurcsány-kormány közigazgatási államtitkárát is, aki a per másodrendű vádlottja.
A dandártábornok, az ügy tizenhatodrendű vádlottja a Kaposvári Törvényszék katonai tanácsa előtt már nem kívánt vallomást tenni. Védője azt kérte, gyanúsítotti vallomásait a bíróság zárja ki a bizonyítékok közül, ezeket egy törvénytelen ígéret nyomán vette fel a katonai ügyészség, amely azt állította védencének, hogy nem állapítható meg a büntetőfelelőssége annak, aki olyan vesztegetési cselekményt tár fel, amelyről a hatóság nem tud. A védő szerint O. János büntetlensége tudatában tette meg vallomását, majd zárt tárgyalást kért egy orvosi szakvéleményre hivatkozva, miszerint a dandártábornok vallomása idején jelentősen beszűkült tudatállapotban volt.
A bíró elutasította az indítványt, s felolvasta a tizenhatodrendű vádlott - egyben koronatanú - közel 60 oldalas vallomását. Repkedtek a nevek, cégek, időpontok, helyszínek és persze a tízmilliók, milliók. Ki, hol, mikor mennyit vett át, hogyan egyeztek meg a felek, mekkora részt osztottak el egymás között a tábornokok és főtisztek, és néhány civil segítőjük. Mindegy volt, hogy takarítás, kommunikáció, tolmácsolás, beszállítás, fordítás, esetleg repülőnap vagy propagandaanyag, a vádlottak minden elnyert projektből visszakértek.

O. János szerint csak a Kipszer Rt.-től 65-70 millió forintot kaptak vissza 2002 és 2009 között, de hosszasan sorolta az üzletbe beletörődő cégeket, vállalkozásokat, s a néhány százezres, esetleg többmilliós részleteket. A dandártábornok szerint az ügy elsőrendű vádlottja, L. István Attila dandártábornok számított a vesztegetések egyik kezdeményezőjének, H. András dandártábornok ugyan részleteket nem tudott az ügyekről, de a kapott összegeket eltette, míg
 Fapál László, aki honvédelmi államtitkáraként később került a körbe a visszaosztott pénzek felét kérte. Elhangzott az elhíresült viszkis dobozos történet is: Fapál László a neki átadott 12 millió forintból négymilliót betett egy piros fém italos dobozba, s azt mondta, ez „a főnöknek lesz”. O. János szerint a főnök Juhász Ferenc szocialista honvédelmi miniszter volt.

A tizenhatodrendű vádlott vallomása alapján a vádlottak többsége nem tudta, rajtuk kívül ki kapott még pénzt, nem volt rálátásuk az összes visszaosztásra, csak saját területükre. A pénzek általában a megállapodások után hónapokkal érkeztek meg, hiszen a szerződőknek előbb teljesíteniük kellett feladataikat a HM-nek, amely csak ez után fizetett, ám akadt néhány eset, amikor a cégek már a szerződés megkötése után fizettek.
- Az egyeztetések után mindig megkaptam a pénzem - olvasta a bíró O. János vallomását -, így vélhetően a többiek is. A rendszer ugyanis működött...


Kiengedték az előzetesből Galambos Lajost

Jaj egyem a lelkét elcsúszott az olajon !!!

MTI
2012.04.06. 9:16:00




Védői indítványra csütörtökön előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került a Debreceni Törvényszéken tárgyalt kémügy első- és harmadrendű vádlottja, a Nemzetbiztonsági Hivatalt (NBH) 2004 és 2007 között vezető Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagy és P. László vállalkozó - erről a Hajdú Online számolt be.


Utaltak arra, hogy az ügyben az említett két vádlott mellett Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titokminisztere és Laborc Sándor tábornok, az NBH egy másik volt vezetője ellen emelt vádat a Budapesti Katonai Ügyészség tavaly decemberben.
A büntetőper teljes titoktartás mellett, zárt ülés keretében zajlik, azaz a tárgyaláson nem lehetnek jelen a média képviselői. Ennek oka, hogy a per során több, államtitokká minősített tényt érintenek. A büntetőper májusban, tanúbizonyítással folytatódik.
A Budapesti Katonai Ügyészség tavaly december 7-én nyújtotta be vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében, különböző bűntettekre vonatkozóan a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.
Akkori közleményében az ügyészség azt írta, a nyomozás eredményeképpen az NBH korábbi főigazgatója, Galambos Lajos ellen kémkedés, a korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter, Szilvásy György ellen felbujtóként elkövetett kémkedés, P. László ellen bűnsegédként elkövetett kémkedés, a NBH korábbi főigazgatója, Laborc Sándor István ellen pedig kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot.
A tavaly decemberi tájékoztatás szerint a vádlottak közül Galambos Lajos és P. László előzetes letartóztatásban, míg a másik két vádlott szabadlábon várta a bírósági eljárást. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa tavaly július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását.


Nincs itt semmi látnivaló: Lázár János és a

maffiózók

origo.hu
2012.03.01. 10:11:00




Miközben Pintér belügyminiszter azzal érvel, hogy visszaszorulóban van a korrupció Magyarországon, egy távozó államtitkár zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok koalíciójáról beszélt, a Fidesz frakcióvezetőjét pedig azzal gyanúsították meg, hogy egy törvénytervezetet a dohánylobbi írt meg.


A koppola film főszereplője
Don Lázár !!!




Lázár Jánosnak igaza van, tényleg nincs itt semmi látnivaló. Magyarországon 2012-ben már valóban semmi újdonság nincsen abban, hogy egy törvénytervezetet az az üzleti lobbi írja, amelyikre vonatkozik, jobban mondva az, amelyikre szabni akarják, amelyet helyzetbe akarnak hozni, és amelytől cserébe nyilvánvalóan majd milliárdos szívességeket várnak, de csak azért, mert a pártfinanszírozás sajna már húsz éve rendezetlen.
Most éppen a trafiktörvényről derült ki, hogy a tervezet az egyetlen hazai tulajdonú vállalkozás, a Continental vezetőjének számítógépén készült, vagy legalábbis átfutott a korrektúráján. A cég elosztóközpontja Lázár városában, Hódmezővásárhelyen van, a felügyelőbizottságban egy fideszes képviselő is ül, a polgármester pedig videoüzenetben szokta köszönteni a céget a születésnapján, persze csak akkor, ha éppen nem ér oda időben a születésnapi bulira. Hétfőn a Parlamentből küldte videoüzenetét a Fidesz frakcióvezetője. Hamiskás mosollyal az arcán közölte, hogy nyilvánvaló módon rendszeresen egyeztet dohányügyben a dohánylobbival, a Continentallal, a nemzetközi cégekkel, és - mint mondta - "nem nagy fantázia kérdése" kitalálni, melyik támogatta a tervezetet, és melyik nem. (Megfejtés: a piacról kiszoruló multik nem, a hazai cég igen). Ilyen a Public Private Partnership - ahogyan mi szeretjük.
Lázár Jánosnak igaza van, ebben tényleg semmi újdonság nincsen. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy elkészültek volna az elmúlt húsz évben a legfontosabb iparágak szigorúan EU-konform törvényei, ha csak a választott vezetők számítógépeit használják. A Fidesz frakcióvezetőjének inkább azt kellett volna mondania a körülötte gyülekező, felháborodott újságíróknak, hogy kérdezzék meg ugyanerről az informatikai lobbit, a hírközlési lobbit, a kereskedelmi tévé lobbit, a reklámlobbit, az építőipari lobbit, az autópálya-építő lobbit, a banklobbit, az energialobbit és még sorolhatnánk. Komolyan már! A Fidesz csak a kitaposott ösvényen jár, méltó követője a korábbi kormányok által tökélyre fejlesztett gyakorlatnak. Érdeme csupán annyi, hogy az egyetlen zavaró körülményt, az egyébként teljesen alkalmatlan lobbitörvényt kilőtte a képletből. A törvény nem véletlenül sikerült olyan ártalmatlanra, amilyen lett végül. Abba aztán minden lobbi beletette a magáét.
Lázár Jánosnak azonban illene büszkének is lennie valamire. A kétharmados akadálytalan magabiztosságával a Fidesz új fejezetet is nyitott az intézményesülő korrupció hazai történetében. Olyan világszabadalmat hoztak el Magyarországra, hogy a magyar Transparency is csak les, hát még az International. Persze felesleges olyan nagy szavakat használni ennek az hazai innovációnak a leírására, mint tette azt a napokban az agrártárca lemondott államtitkára, aki "mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák" koalíciójáról beszélt, amelyek valamiféle "maffiahálózatként" visznek mindent a "földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig" a nép elől. Nem maffiózók ők, hanem ugyanúgy rendes magyar emberek, mint mi, és éppen ellenkezőleg, mint az államtitkár állítja, a nép fiaiként, a hányatott sorsú nép érdekében bizony nagyon is sokat dolgoznak azon, hogy ez a hálózat normálisan működjön az ország javára. Munkálkodnak serényen, mert szerintük a hálózat érdekei pontosan egybeesnek az ország érdekeivel.
A hálózat működtetése súlyos, embert próbáló feladat. Először is nyilvánvalóan szükség van egy okos irányítóra a háttérből, aki ugyanúgy ért a pártpénztár ügyeihez, mint - ha kell - a kavicsbányászathoz, az autókereskedéshez, tisztában van az informatikai fejlesztések legújabb trendjeivel éppen úgy, mint a banki vagy telekommunikációs kérdésekkel. El tud vezetni egy adóhivatalt is, de nem jön zavarba akkor sem, ha autópálya-nyomvonalakról van szó, vagy ha hirtelen improvizálni kell, hogy Svájcban vagy a Bermudákon jobb-e éppen pénzt mosni. Nevezhetjük őt maffiavezérnek is, de minek, ha nem süt le reánk a gyönyörű szicíliai napfény? A tanácsadója sem olyan consigliere, mint akit a Keresztapában lefestettek, hanem csak egy másik, tehetséges kelet-európai üzletember, akiből Szófiától Kijevig tucatnyit lehet megmutatni, és aki jól kiegészíti, és helyettesíteni is tudja a társát. Bár széles körben újságolja, hogy nemsokára ő lesz Magyarország leggazdagabb embere 500 milliárdos vagyonnal, de ezzel együtt is szerény, visszahúzódó ember ő is, csakúgy mint a társa. A nyilvánosságban például egyáltalán meg se jelennek, nem hivalkodnak azzal, amit elértek.
Pedig lenne mire büszkének lenniük, hiszen egy olyan országban, amelyben szinte semmi sem működik rendesen, ez a csapat üdítő kivétel. Akármerre nézünk, a gépezet olajozottan forog. Nincs fennakadás se az emberi erőforrás ügyében, se a pénzügyi osztályon, se a jogi vagy a marketingrészlegen.
A legfontosabb az, hogy sikerült nekik a megfelelő embereket megtalálni a megfelelő helyre. A hálózatot végül is emberek működtetik, ha a caporegimék csapata rossz, akkor az egész szétesik. Mindenhol ott vannak már, főleg azokban a minisztériumokban, azokba a hivatalokban, amelyekben az ország és a hálózat szempontjából a legfontosabb (értsd legtöbb milliárdot érintő) ügyekben születnek döntések, különös tekintettel az uniós pénzekre, a fejlesztési kasszákra, a közbeszerzésekre és a vissza nem térítendő támogatásokra. A hálózatnak nagy erőssége a csapatszellem is, az összetartás ethosza, amiben óriási segítség, hogy a különböző területeken a háttéremberektől a frontharcosokig régi ismerősökről, iskolatársakról, unokatestvérekről, feleségek unokatestvéreiről vagy egyszerű jó barátokról van szó.
A döntések eredményeképpen felvirágzott egy vállalatbirodalom, amely megvalósítja az országépítő, nagy terveket, infrastrukturális fejlesztéseket, és még arra is marad ereje, energiája, hogy újabb és újabb kipróbált szakembereket küldjön az államigazgatásba, a döntéshozatal segítésére. Bizonyítottak nehéz helyzetben is, hiszen találnak minisztert, amikor üresedés van, előkerítenek mellé politikai főtanácsadót, nehogy eltévelyedjen, sőt még szóvivőt is, ha éppen nem tud rendesen beszélni.
Remekül működik a jogi osztály: rendben megszületnek azok a törvények, amelyek szükségesek a mindennapi működéshez, elkészülnek azok a jogszabályok (a végtörlesztéstől az árfolyamrögzítésen keresztül a válságadókig), amelyekkel sikeresen ki lehet szorítani a macerás, nem együttműködő partnereket a fontos piacokról a multiktól a nemzetközi bankhálózatokig, és amelyekkel meg lehet leckéztetni az ellenállókat, vagy éppen állami kézbe lehet vonni, utolsó esetben akár fel is lehet vásárolni őket. És persze megírják azokat a jogszabályokat is (ha kell a dohánycégek számítógépén), amelyekkel helyzetbe hozzák azokat, akiket helyzetbe akarnak hozni.

Kiváló az együttműködés a "fedőcéggel" is, amelynek a feladata, hogy a törvényhozási és az úgynevezett politikai munka is flottul működjön, megint csak az ország javára. Sokszor persze utolsó pillanatos egyéni képviselői indítványokkal, a vita kiiktatásával vagy egyéb, nem feltétlenül elegáns módszerekkel sikerül feltenni a koronát a hosszas, hónapokig tartó előkészületekre, de a végeredmény őket igazolja. Amiben azonban a fedőcég igazán remekel, az a marketingmunka: ebben tényleg nagy tehetségű, több mint húszéves gyakorlattal rendelkező szakemberek állnak a rendelkezésükre. Ők azok, akiknek a pénz csak hab a tortán, akik valójában a történelemkönyvekbe szeretnének bevonulni, így éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy folyamatosan kellő számú támogató álljon rendelkezésre, akik időről időre végigvonulnak még az Andrássy úton is, hogy pozitív legyen a PR, makulátlan az imázs, hogy jót írjanak az újságok, és egyáltalán az egésznek legyen arca, szlogenje, és még a plakátokon is jól mutasson. Kicsit ugyan mostanában akadozik a külföldi marketing, és nagy kérdés, hogy milyen új trükkel sikerül meggyőzni a Nemzetközi Valutaalapot és az EU-t, hogy további milliárdokat pumpáljanak ebbe a csodálatos zárt rendszerbe, de már dolgoznak a megoldáson.
Lázár Jánosnak végül arra kellene talán a legbüszkébbnek lennie, hogy mindezt úgy sikerült elérniük, hogy közben a korrupció is vesztésre áll. Amikor a lobbi mi magunk vagyunk, akkor van-e értelme korrupcióról beszélni? A belügyminiszter (akinek az excége sorra nyeri a közbeszerzési pályázatokat) a legutóbb azzal büszkélkedett az amerikai üzletemberek előtt, hogy immár teljesen visszaszorulóban van ez az Egyesült Államokban még sajnos túl jól ismert jelenség. Az igazságügyi miniszter pedig ennek egyik okaként tavaly októberben azt az együttműködést hozta fel, amely a Fidesz által kinevezett számvevőszéki elnök, legfőbb ügyész és a kormány között kialakulóban van. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Baka András sajnos nem tudott elmenni a független intézményeken átívelő, korrupcióellenes megállapodás aláírására, de biztosak lehetünk benne, hogy az utódja már része a hálózatos együttműködésnek.



Elszámoltatás”: másfél év börtönt

kapott Hunvald György – visszakapta

ingatlanait, luxusautóit és repülőgépét

A zsidó vakolók ezt is kimosták , és várhatóan a francia becsületrend új tulajdonosa lesz !!!!
Csak a nemzet nem kapja vissza a vagyonát !!!
Ezért kell a benzines palack , hogy égjen az össze lopott ingatlan együttes , és ha lehet úgy felégetni , hogy az ilyen rablók is benégjenek !!!!

index.hu
2012.02.24. 9:32:00




A Fővárosi Törvényszék egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Hunvald György volt szocialista polgármestert és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A bíróság Hunvaldot hűtlen kezelés, 5 rendbeli hivatali visszaélés és 3 rendbeli magánokirat-hamisításért mondta ki bűnösnek, felmentette viszont 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, 1 rendbeli vesztegetés és 1 rendbeli magánokirat hamisítás vádja alól. 
Hunvald Györgynek 21 millió forintot kell megfizetnie, a bíróság ugyanakkor megszüntette ingatlanainak, valamint a mások nevén szereplő nagy értékű autóinak és repülőjének zár alá vételét.
Az ügy elsőrendű vádlottját, Gál Györgyöt, a VII. kerületi önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnökét 8 év hat hónap szabadságvesztésre ítélték csalásért, vesztegetésért, hűtlen kezelésért, hivatali visszaélésért és magánokirat-hamisításért. A bíró már az ítélethirdetés előtt elrendelte Gál György előzetes letartóztatását. Két fegyőr bejött a terembe, odalépett Gálhoz és megbilincselte. Ügyvédje fellebbezést jelentett be.
Hunvald György azért nem kapott bilincset, mert kiszabott szabadságvesztésébe beleszámít az előzetes letartóztatásban és a házi őrizetben töltött időt. A volt szocialista politikust 2009. február 10-én vette őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség, három nappal később pedig elrendelték előzetes letartóztatását. Tavaly májusban az FB megszüntette Gál és Hunvald előzetes letartóztatását, a többi között a bűnszervezeti minősítés pontatlanságai miatt, ez ellen azonban fellebbezett az ügyészség, amely nyomán a Fővárosi Ítélőtábla néhány hét múlva újra előzetesbe helyezte a két vádlottat. Tavaly októberben Hunvaldot az elsőfokú bíróság ismét szabadlábra helyezte, ezt azonban a tábla lakhelyelhagyási tilalomra változtatta.
A bíróság rendelkezett a 600 millió forintos kárindítvánnyal kapcsolatban is. A Fővárosi Törvényszék elrendelte, hogy Gál György 15 napon belül fizessen be 236 millió forintot a VII. kerületnek. Ennek egy részét elítélt társával együtt, Váradi Évával közösen kell megtennie. Szabó Zoltán volt szocialista képviselő hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott.


Hunvald:"Ha majd miniszter leszek, mindenkit Szibériába küldök, aki lehallgatott" (2010-12-25)


No ennek ki volt a keresztapja, vagy ez az elszámoltatás, az Orbánékat is utasítják, most nyald ki a fülem, így jó lesz elszámoltunk egymással.
Vakoló testvérek, talán finomabban kellene intézni az ügyet. A zsidó mutyi vakolókkal gátlástalanul rabolnak, és ha más megoldás nincs gyilkolnak is.

Egy fideszes titán szerint „biztosan meg

lehet élni 47 ezer forintból”


privatkopo.hu
2012.02.14. 10:11:00




Igaza volt Matolcsy Györgynek: meg lehet élni havi 47 ezer forintból - erősítette meg Zsiga Marcell fideszes képviselő.


Igen a migránsoknak napi 5800 Ft dukál , a 
börtönökben napi 1300 Ft , és a kórházakban a 
betegekre 750 Ft a járandóság , hol ott mikor 
megállapították a migránsok 5800 Ft / nap 
kvótáját , ez azt jelentette , hogy az első osztályú 
magyar állampolgár is ennyi ellátásban részesül ,
 de ezt valaki lenyúlja , és így lesz 47000 Ft / hó .
Talán ennek a nyálas szájú fideszes óvodásnak a
 költségére nyúlják le a polgárok pénzét , és így 
jön ki a 47 000 Ft / hó .
A jó kurva anyját is evvel a pénzzel indítanám 
útra , hogy a többit keresse meg az utca sarkon a 
családjának .


Indoklása így hangzik: „Biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból, ööö, biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból. Igen, azt hiszem, igen."
Javasoljuk, hogy szemléltesse, miként is néz ki a gyakorlatban ez a „megélés”, akkor talán még ennél is meggyőzőbben tudna e fideszes „igazság” mellett érvelni…
Így lehet megélni havi 47 ezerből: százezreket vett fel törvénytelenül a „feledékeny” fideszes
Törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt Zsiga Marcell (32) fideszes országgyűlési képviselő, aki a Blikk kérdésére elismerte: "nagy hibát követett el".
Zsiga az Országgyűléstől havi 473 ezer forint választókerületi pótlékot és havi 115 ezer lakhatási támogatást kap. Ehhez képest a vagyonnyilatkozatában az is szerepel, hogy havi 111 ezer forint költségtérítést felvesz Miskolc alpolgármestereként is.
Csakhogy az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja, hogy egy honatya egyszerre két helyről is költségtérítést kapjon. A jogszabály szerint, ha valaki önkormányzati pozíciója után is kap költségtérítést, annak az összegét le kell vonni parlamenti pótlékából.
A kormánypárti képviselő azt mondja: "elfeledkezett" róla, hogy két helyről is kap költségtérítést. De hogyan feledkezhet meg valaki havi százezres nagyságrendű bevételről?
- Éppen a múlt héten beszélgettem egy kollégámmal, és hirtelen eszembe jutott, hogy alpolgármesterként az önkormányzattól és képviselőként az Országgyűléstől is költségtérítést kapok - mesélte. Ezután - mint mondta - első dolga volt, hogy a Parlamentben jelezze a „hibát".
- Intézkedtem, hogy a jövőben levonják a parlamenti pénzemből a miskolci költségtérítés összegét, Miskolcon pedig a havi fizetésemből kezdték el levonni azt a pénzt, amelyet már átutaltak, pedig nem szabadott volna - mondta.
A honatya egyébként a költségtérítése körül törvénytelenséggel együtt is jól gazdálkodott a fizetésével, és amióta országgyűlési képviselő lett, jelentősen növelte vagyonát.
Első, 2010. június 11-én leadott vagyonnyilatkozata szerint Zsigának több ingatlanja és 5,2 millió forint megtakarítása volt, viszont autóval nem rendelkezett. Ehhez képest az idén január végéig sikerült további 2,8 millió forinttal 8 millióra növelnie a félretett pénzét, sőt egy WV Passatot is vásárolt.
(Blikk, 2011.03.04.)

Na és itt van ez a kis hülye zsidó ki még soha nem dolgozott életében, hogy csak kutya eledelt ehessen egész életében , így igaza is lehet neki.
Ha még így sem fedezed fel a vakolók keze nyomát, talán menj el egy összejövetelükre, ha lukon vágnak majd kapcsolsz, és érteni fogod a másságot, mesélek én a képviselő uraknak, kik ha nem vakolók nem is lehetnének képviselők, kivéve azt az egy két fajankót, ki véletlenül becsúszott a soraikba, de ha nem lesz vakoló a kurzus végén kikerül a padsorokból, és jő a beavatott kis kőműves, ki hiven fog majd vakolni, gyilkolni , hazudni , és hazát árulni, már amit követelnek tőle, a metszettek.


Az SZDSZ és a szocialista kormány támogatja, hogy a magáncélú gyerekpornó legyen legális (-- Frissítve –)


admin, k, 2007-03-06 21:00 Belföld Botrány Parlament Sexualitás Sötét oldal



A kormány javaslata szerint a 14. életévüket betöltött gyermekek pornográf felvételeinek készítése és birtoklása nem lenne bűncselekmény, ha az a felvételen szereplő beleegyezésével készült, és a készítő a fiatallal nem áll rokoni kapcsolatban - egyebek mellett ez is elhangzott tegnap a parlamentben.(...)


(...) Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ vezérszónoka támogatja, hogy ne legyen büntethető az, aki saját felhasználásra, a 14. életévét betöltött személy beleegyezésével készít pornográf felvételeket; de "csak" abban az esetben, ha az illető kiskorú nem a hozzátartozója a felvételkészítőnek, - használónak, vagy nem áll felügyelete vagy gyógykezelése alatt. (...)
Magyar Nemzet napilap nyomán

Szerkesztő:

és mond Hankókám: őket is bevonod a 

projektbe?


Igen nálunk a kutya is a műsor része 

!!!

Kiegészítés:

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter azt mondta: a rendelkezés mögött az a megfontolás húzódik meg, hogy amennyiben a 14-18 éves fiatalkorút elég érettnek tekintjük arra, hogy a szexuális aktusba beleegyezzen, akkor arra is meg lehet adni a lehetőséget, hogy erről – szigorúan a belegyezésével, és szigorúan a saját használatára – képfelvétel készüljön.

  A miniszter a fideszes politikusnak azt javasolta: nyújtson be módosító indítványt, ha erkölcsi érzékében ilyen komoly problémát okozott ez az előterjesztés.



Az oboázó olajos keresztanyának már nagyobb 

szerszám dukál , és lehetőleg egyszerre több is !!!!!

A liberális álláspontot képviseli Dávid Ibolya is, aki csak magánindítvány alapján engedné büntetni a fiatalkorú házipornózókat, hivatalból nem üldözné őket – nyilatkozta a Népszabadságnak az MDF elnöke.
Forrás: (mno.hu)
Szerkesztő:
ezzel a nagyasszonynak mondott Ibolyáról is lehullott a mézes-mázos keresztény erkölcs és - az általa - jobb-középnek mondott világnézet, és a középpolgárságot megcélzott szavazóbázis álarca. Kezit csókolnám nagysasszony, de így olyan szennyes lett, hogy csak messziről szemlélem.
Kiegészítés (2007. március 06):A Magyar Köztársaság Kormánya pedofilok gyülekezete mind egy szálig. Dr. Szilvási Györgynek Pelczné Dr. Gál Ildikónak írt leveléből kiderül, hogy a Hankó elvtárs által a parlamentnek beterjesztett tervezetet a kormány szavazás nélkül egyhangúlag támogatta.

Örül a gazdátok, a nagy vakoló tanács,

 hogy ilyen pedofil buzi társasággá 

tudott gyúrni benneteket a fő zsidó

 annak örül hogy feleségeteket 

gyerekeiteket is bedobjátok a közösbe.

 Ibolya meg vígan furulyázik halk 

szólama pénzcsengéshez hasonló

 olajosan fénylik hevülő teste, hej 

kereszt anyu, egy molyoló képeslap 

vagy az MSZP – s múmiákkal együtt 

, de kellene a friss hús az 

olajbevételből tellene is rá, ti 

tupírozott csókák károghattok immár 

leáldozott végleg a furulyás nimfás 

szerepetek, a sátáni orgia, ez illik 

hozzátok, de azt a csámpás zsidóknál 

keressétek ,és ne a gyerekek között !!!

Megkérdezem, hogy mi van itt? A Magyar Köztársaság Alkotmánya az 1949. évi XX. tv. "15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét." és a "16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit."
Na vakolók , keresztapák, keresztanyák, nem loptatok még eleget, hazátok már nincs rég eladtátok, becsületetek nem is volt, szörnyszülöttekké váltatok, mikor vakolók lettetek, s mint ahogy látszik csak erre lettetek jók, és egy darabka nemzeti vagyon tulajdonlásra, mit odavetett gazdátok koncnak, hogy ne marakodjatok.




Forradalom 120 négyzetméteren




Csodálatos, mondhatni forradalmi felvételek készültek szombat délután arról, hogy egy maroknyi halálra kész forradalmár ráront a Kossuth téren a diktatúra rendőreire, akik a hideg ellen kötött sapkát viselnek. Valamint olyan arckifejezést, amelyet a filmklasszikusokban az elmegyógyintézeti ápolók viselnek, amikor az ápoltakon a roham előjelei mutatkozni kezdenek. Nem szabadna a rendőröket ilyesminek kitenni, mert még a végén azt hiszik, hogy ilyen egy igazi rendbontás.
Bizonyára az elvakult nemzeti öntudatom mondatja velem, de mennyivel magasabb fokán állunk, mint a hülye franciák! Az általános stresszlevezetést és anyázást milyen szűk keretek között és kevéssé balesetveszélyesen adják elő, ezek a kedves és bizonyára jó szándékú zakkantak, akiket mindig ugyanaz a húsz politikus és hetven aktivista hajt ki a forradalomba átcsapó tüntetésekre. Jelen esetben hetente. Egy olyan országban, ahol a Fradi és az UTE ultrái úgy verik egymást évtizedek óta, hogy nem halt bele senki.
Emlékeztetnék mindenkit, hogy ebben az országban akkor sem tört ki forradalom, amikor a miniszterelnök kikotyogta, hogy csalással nyerte meg a választásokat, becsapta a választókat, a saját frakcióját és két évig a kormányzás formasága nélkül múlatta az idejét. Ebben az országban a forradalom szerű rendetlenkedésekhez egy négy éves háború kellett, sok százezer halottal, de az sem volt az igazi, mert addigra már annyira meggyengült az államhatalom, hogy nem volt kunszt szétverni. Magyarországon kommunisták, hülyék és hülye kommunisták sosem jutottak hatalomra forradalommal.
Szigorúan véve Magyarországon egyetlen igazi rendes, nagybetűs Forradalom volt az elmúlt 150 évben, és az az 1956-os. Akkor valóban a teljes nép kergette el a teljes államhatalmat.
Áttört rendőrsorfal. MTI/Szigetváry Zsolt
Minket azonban most inkább az érdekel, hogy 2006-ban miért nem tört ki forradalom? Budaházy György nyilatkozta, hogy amikor éjjel hazament, azt hitte forradalom volt és az győzött. Aztán nem.
Vagyunk így egy páran, sokunknak jólesett volna, ha győz a forradalom 2006-ban, csak az a baj, hogy ki sem tört. Mert sajnos és hála istennek ahhoz, hogy szétverjük a működőképes országunkat, ahhoz a magyaroknak sokkal több kell, mint egy zakkant miniszterelnök, egy csomó buta szocialista meg néhány év nyomor a jövőben. Az SZDSZ persze mindent megtett egy forradalom megalapozásáért, de a bűncselekményeik túl messze voltak ahhoz a mindennapoktól, hogy a népharag közvetlenül látogasson el hozzájuk. Pedig ha valaki megérdemelte volna azt a látogatást, akkor ők igen.
Lenin elvtárssal szólva, Magyarországon ma nincs forradalmi helyzet.
Pszichológiai szükségszerűségből néhány ezer ember létrehozza magának időről időre a forradalom buborékját, a forradalom safespace-ét, hogy aztán estve, vagy ha megered az eső, akkor hazabékávézzon és tovább szenvedjen az RTL Klub híradója előtt az elnyomástól. Annak ellenére szenvedjen, hogy az RTL Klub híradójában is majdnem győzött, éppen csak nem győzött a forradalom, az ő forradalmuk. Milyen keveset is tudnak ezek a szegény hülye ballerek a forradalomról.
A liberális politikusok és a liberális média, valamint a liberális értelmiség tulajdonképpen hetente megkínozza ezeket a szerencsétleneket, mert ez igazából egy katarzis nélküli színház, csak a készülődés jó, meg az előtte megejtett opcionális kocsmázás, de az izgatott várakozás már út közben enyészni kezd, és a semmibe röppen, amikor már a kezdés előtt fél órával látszik, hogy nem gyűl a tömeg. Ma sem gyűlik össze. Aztán utána már olyan az egész, mint a rossz szex. Van valamennyi vérbőség, de a dolog valójában nem okoz érzéki örömöt a résztvevőknek.
Ehhez az egész szánalomhoz igazából már csak két megjegyzést érdemes fűzni, viszont mindkettő rendkívül lényeges.
Ma Magyarországon biztonság és stabilitás van. Van persze rengeteg napi kellemetlenség, amiért szokás nálunk a kormányt hibáztatni, de a lelke mélyén az emberek döntő többsége azért tudja, hogy az ország kellemesen élhető. A hülye ellenzék elkeseredett szavazóinak többsége is tudja a lelke mélyén, hogy ennél csak rosszabb jöhet. Sokkal rosszabb is. Az ellenzéki szavazók is tudják, hogy az ellenzék vezetői nem lennének képesek működtetni az országot. Csak ahhoz értenek, hogy bármiből balhét csináljanak. Jellemző módon még a Mérce című ultrabolsevista kiadvány bloggere is képes volt elolvasni és értelmezni a “rabszolgatörvényként” elhíresült tervezetet. És a Mérce ki is tette. Ilyen egyszerű normálisan viselkedni.
A második pedig nekünk jobboldaliaknak fontos. Az ellenzék nem végzi el a demokratikus feladatait, valójában nem ellenőrzi a kormányt. A jobboldali értelmiségnek, buzgó szavazóknak és minden szakembernek, szakmai szervezetnek kiemelt dolga tehát, hogy aprómunkaszerűen ellenőrizze a kormányzat tevékenységét. Nem politizálva, hanem a józan ész alapján. Hiába értünk egyet szinte teljesen a kormányzati politika irányaival, és sok esetben a konkrét lépésekkel is, sajnos rá kell szoknunk arra, hogy elolvassuk a törvényjavaslatokat és figyelmeztessük az országgyűlési képviselőnket, hogy a 8. § 3) bekezdése nem egy matyóhímzés.
Az autószerelőm, igen derék ember, azt mondta 2010-ben, hogy rájuk szavazott, most dolgozzanak, a továbbiakban nem akar politikával foglalkozni. Érthető, de sajnos téves vágyakozás. Nem ússzuk meg, a részletek ránk is tartoznak. És a részletek még a hamvába holt értelmetlen forradalmaknál is szörnyűbbek, mert bennük lakik az ördög.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése