2018. december 21., péntek

Megtörtént rémségek 2 .








Megtörtént rémségek 2 .


Az orosz alvásmegvonás-kísérlet – creepypasta



A második világháború befejeztével kialakult egy dipólusú világrend és vele a korszak, amit hidegháborúnak nevezünk. A résztvevő felek bármire képesek voltak, amivel nem csak az orvosi etika határait lépték túl, de akár a józan észét is, hogy akár egy hajszálnyi előnyre tegyenek szert ellenfeleikkel szemben.  A most következő talán csak egy rémtörténet, de ez nem jelenti azt, hogy a valóságban nem történhettek meg olyan esetek, amik felvennék vele a versenyt.
Az orosz alvásmegvonás-kísérlet
/ The russian sleep experiment /
A kései negyvenes években szovjet kutatók öt emberen akarták tesztelni egy gáz alapú kísérleti fázisban lévő stimuláns hatását. A kísérlet egy légmentesen zárt helyiségben folyt, ahol folyamatosan figyelték a helyiségben uralkodó oxigéntelítettséget, mivel a kísérleti szer magas koncentrációban toxikus volt. Az alanyok megfigyelésére tizenkét centiméter vastag biztonsági üveggel ellátott kémlelőablakok és zárt láncú kamerahálózat lett kialakítva, beszélgetéseiket az elhelyezett mikrofonok elektronikusan rögzítették. A szoba berendezéséhez tartozott még pár könyv, összecsukható ágyak ágynemű nélkül, folyóvíz és illemhely és harminc napra elég tartós élelmiszer öt fő számára.
A tesztalanyokat azok közül a politikai foglyok közül választották ki, akiket még a második világháború alatt bélyegeztek az állam ellenségének.
Az első öt nap viszonylag eseménytelenül telt, az alanyok nem panaszkodtak, mivel vigasztalta őket a tudat, hogy a harminc alvás nélküli napra tervezett kísérlet végén szabadon távozhatnak otthonaikba (ez természetesen nem volt igaz). Beszélgetéseiket és minden tevékenységüket folyamatosan megfigyelték. Bejegyzésre került, hogy a párbeszédekben egyre inkább előtérbe kerültek a múltban átélt traumatikus élményeik,  a hangnemük ezáltal egyre inkább sötétebbé vált a negyedik nap végére.
Öt nap után egyre többet kezdtek panaszkodni a körülményekre és történésekre, amik aztán ide jutatták őket, ezenfelül súlyos paranoia tüneteit kezdték mutatni. Nem álltak többé szóba egymással, ehelyett a mikrofonba és a tükörrel fedett megfigyelőablakoknak kezdtek suttogni. Különös módon mindegyikük úgy érezte, képes elnyerni a kísérlet vezetőinek jóindulatát azzal, hogy elárulják elvtársaikat, a kísérletben részt vevő többi foglyot. A kutatók először ezt a gáz melléhatásának gondolták.
Kilenc nap múlva egyikük üvölteni kezdett. Fel-alá járkált a kamrában miközben üvöltött, ahogyan a torkán kifért egészen három óra hosszan. Ezután is próbálta folytatni, de csak alkalomszerűen előforduló nyüszítésszerű hangot volt képes produkálni. A megfigyelők számára egyértelművé vált hogy elszakadtak a hangszálai. A legmeglepőbb ebben az epizódban az volt, ahogyan a többi fogoly reagált rá, azaz ahogyan nem reagáltak rá.  Tovább suttogtak a mikrofonjaikba zavartalanul, egészen addig, ameddig a második alany is üvölteni kezdett. A nem üvöltő foglyok közül kettő lapokat kezdett el kitépni a könyvekből, majd a saját ürülékükkel bekenve azokat nyugodt mozdulatokkal eltakarták a megfigyelőnyílásokat. Ekkor a sikoltozás hirtelen abbamaradt.
Ugyanígy befejezték a mikrofonokba suttogást is.
Újabb három nap telt el. A kutatók óránként ellenőrizték a mikrofonokat, hogy meggyőződjenek a működésükről, mivel lehetetlennek tűnt, hogy semmilyen zaj nem szűrődjön ki egy öt emberrel teli szobából. A kamra oxigénhasználata szerint mind az öt embernek életben kellett lennie. A teljesség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a szoba oxigénhasználata olyan magas éréket mutatott, amit öt ember komoly fizikai terhelés alatt produkál.  A tizennegyedik nap reggelén a kutatók olyan elhatározásra jutottak, ami ütközött a korábban lefektetett szabályokkal. A hangosbeszélőt használva próbáltak kapcsolatba lépni a bennlévőkkel, remélve, hogy sikerül valamilyen választ kiváltani az alanyokból. Akkorra már attól tartottak, hogy vagy halottak vagy mentálisan sérültek.
A bejelentés így hangzott: Kinyitjuk a kamrát, hogy teszteljük a mikrofonokat. Lépjenek el az ajtótól és üljenek a földre, különben tüzet nyitunk önökre. Az együttműködésért cserébe egyiküket azonnali hatállyal szabadon engedjük.”
Legnagyobb megdöbbenésükre egy nyugodt hangú mondat hangzott válaszképpen a tesztkamrából: Mi már nem akarunk szabadok lenni”
Vita alakult ki a tudósok és a kísérletet finanszírozó katonaság között. Mivel nem tudtak semmilyen más választ kicsikarni bentről, így az a döntés született, hogy a kamrát a tizenötödik napon éjfélkor fel kell nyitni.
via: hurriyet.com.tr
Ahogy a stimulánst kiszivattyúzták a kamra légteréből, és elkezdték feltölteni friss levegővel, a mikrofonokból elégedetlen hangok kezdtek hallatszani.  Három különböző hang kezdett egyszerre könyörögni, hogy nyissák meg újra a gázt, olyan keservesen, ahogyan az ember a szerettei életéért rimánkodik. Addig soha nem tapasztalt hangon sikoltoztak, ahogyan azt a katonák is tették miután a szemük elé tárult a benti látvány. Az ötből négy alany még életben volt, bár kétlem, hogy azt az állapotot, amiben találták őket bárki képes lenne fenntartások nélkül életnek nevezni.
Az előző ötnapi élelmiszeradaghoz hozzá sem nyúltak. A halott fogoly combjából és mellkasából kitépett húscafatokkal tömték el a szoba közepén lévő lefolyót, így a padlón tíz centiméter magasan állt a víz. A padlón összegyűlt vízben lévő vérkoncentráció a soha nem lett pontosan meghatározva. Mind a négy „túlélő” testéből darabokban hiányzott a hús és a bőr. A sebek roncsolódásából és abból, hogy az ujjak végén láthatóvá váltak a csontok a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a sérüléseket puszta kézzel követték el nem pedig fogakkal, ahogyan azt korábban feltételezték.   A sebek elhelyezkedésének mélyrehatóbb vizsgálatából kiderült, hogy a túlnyomó többségük öncsonkítás eredménye.
 A hasi szerveket egészen a bordák kezdetéig mind a négy kísérleti alanynál eltávolították. A szív, tüdők és a rekeszizom érintetlen maradt, de a bőr és a bordaközi izmok nagy százaléka ki lett tépve, így a bordák közötti részen láthatóvá vált a tüdő. Az erek és szervek sértetlenek maradtak, de  a helyükről eltávolítva a padlón hevertek az alanyok kizsigerelt, de még életjeleket mutató teste körül.  Mind a négyük emésztőrendszere működni látszott. Gyorsan egyértelművé vált, hogy a saját kitépett húsukat fogyasztották napok óta.
A kutatóközponban szolgálatot teljesítő katonák nagyrésze az orosz különleges erők tagja volt, de sokan így is megtagadták, hogy visszatérjenek a kamrába kiemelni az alanyokat, akik továbbra is folyamatosan üvöltöttek, hogy hagyják őket a kamrában és nyissák meg újra a gázt, nehogy elaludjanak.
Mindenki legnagyobb megdöbbenésére a tesztalanyok elkeseredett küzdelembe kezdtek, hogy ne kelljen elhagyniuk a szobát. Egy orosz katona a helyszínen életét vesztette, amikor feltépték a torkát, egy másik halálos sebeket kapott, mikor heréi leszakadtak és combartériája megsérült az egyik alany fogától. Az osztagból később még öten vesztették életüket amennyiben hozzászámoljuk az eset után pár héttel bekövetkezett öngyilkosságokat.
Az incidens során a négy életben maradt alany egyikének lépe felszakadt és majdnem azonnal el is vérzett. A helyszínen tartózkodó orvosok szedálni akarták, de ez elehetetlennek bizonyult. Az embereknél szokásos morfiumadag tízszeresét injekciózták bele, de még mindig sarokba szorított vadként küzdött és eltörte a kezelő orvos kezét és több bordáját. A szívét még a kivérzés után két perccel is verni látták, amikor az érrendszerében már több volt a levegő, mint a vér. A szív leállása után három percig tovább üvöltött és csapkodott, ahogyan próbált mindenkit a közelében megtámadni. Közben csak egy szót ismételgetett MÉG”egyre inkább elhaló hangon, míg végre elcsendesedett.
 A túlélő három kísérleti alanyt hordágyhoz rögzítették, és átszállítottak az orvosi részlegbe, ezek közül kettő, akinek még megmaradtak a hangszálai, folyamatosan a gázért könyörögtek, hogy továbbra is ébren maradhassanak.
via: politicalhotwire.com
Hármuk közül a legrosszabb állapotban lévőt az intézmény egyetlen műtőjébe vitték. A műtétre való felkészülés folyamatában – amiben vissza akarták helyezni a belső szerveket a helyükre – fény derült rá, hogy a szervezete erősen ellenáll az operáció előtt beadott nyugtatóknak. Elszántan próbált megszabadulni béklyóitól, amikor altatógázt adtak neki. Képes volt letépni a tíz centiméter széles bőrszíjat egyik csuklójáról, mialatt egy kilencven kilós katona próbálta lefogni. A normálisnál kicsit több altatóra volt szükség hogy szemei lecsukódjanak, de azután a szíve is megállt.   A boncolás kimutatta, hogy az műtőasztalon elhalálozott alany vérének oxigénszintje háromszorosa volt a normális értéknek. A csontjain meglévő izmok erősen roncsolódtak és kilenc csontja tört el a műtét előtti altatás elleni küzdelmében. Többségük saját megfeszített izmainak erejétől.
A második az a túlélő volt az ötfős csoportból, aki üvölteni kezdett. A hangszálai összeroncsolódtak, így képtelen volt tiltakozni, vagy könyörögni a sebészi beavatkozás ellen, az egyetlen dolog, amivel képes volt jelezni, az az erőszakos fejrázás volt, amibe akkor kezdett, amikor a közelébe került az altatógázt adagoló maszk.  Viszont egyetértően bólintott, amikor valaki azt tanácsolta, próbálják meg a beavatkozást altatás nélkül. Ezen kívül semmilyen reakciót nem mutatott a hatórás operáció alatt, miközben a belső szerveit visszahelyezték a hasüregében és a még meglévő bőrszövetekkel próbálták befedni a nyílást.  A műtétet végző sebész többször kijelentette, hogy orvosilag lehetetlen hogy a páciens még életben legyen.  Egy a beavatkozásnál asszisztáló halálra rémült nővér beszámolója alapján látta, hogy műtét alatt a páciens többször mosolyog, akárhányszor találkozott a tekintetük.
A műtét végén az alany a sebészre nézett, és hangosan zihálni kezdett, mintha azért küzdene, hogy mondhasson valamit. Mivel a visszajelzés akár kulcsfontosságú is lehet egy ilyen helyzetben, kapott egy tollat és egy darab papírt, hogy leírhassa mondanivalóját. Csak annyit írt le: VAGDOSSATOK TOVÁBB”
A maradék két kísérleti alany is a sebészetre került, de ők már altatás nélkül. Mindössze egy erős izomlazítót fecskendeztek beléjük az operáció idejére, mivel az operáló sebész lehetetlennek ítélte a műtétet a két alany folyamatos nevetése miatt. A lebénult alanyok csak a szemükkel tudták követni a résztvevő kutatókat. A szervezetük abnomálisan rövid idő alatt küzdötte le a bénulást, az alanyok pedig megpróbáltak kiszabadulni a szíjakból.  Amint újra képessé váltak a beszédre, ismét a stimuláns gázért kezdetek könyörögni. A kutatók feltették nekik a kérdéseiket arról, hogy miért okoztak maguknak sérülést, tépték ki a saját zsigereiket, és miért akarják újra a gázt.
Egyetlen egy választ kaptak: Ébren kell maradnom”
Mindhárom alany kötelékeit megerősítették és visszaszállították őket a kamrába, ameddig döntésre jutnak abban, hogy mi történjen velük ezután. A kutatók vállalván, hogy szembenéznek katonai támogatóik haragjával a meghiúsult célok miatt, a túlélő alanyok eutanáziáját tanácsolták. A vezető tiszt, egy volt KGBs ehelyett úgy döntött, nyissák meg újra a gázt, hogy láthassák, mi történik. A kutatók hevesen tiltakoztak ez ellen, de véleményüket nem vették figyelembe.
A kísérlet folytatásaképpen felkészültek a kamra újbóli lezárására: az alanyokat EEG monitorokra kapcsolták kötelékeitek pedig kipárnázták, hogy alkalmasak legyenek a hosszabb távú fogva tartásra. Mindenki megdöbbenésére mindhárom alany befejezte a küzdelmet abban a pillanatban amint megérezték, hogy a gáz újra visszaszivárog a helyiségbe.  Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy minden erőfeszítésük arra irányult, hogy továbbra is ébren maradhassanak. Az egyik alany, aki még képes volt a beszédre folyamatosan hangosan motyogott, a néma alany minden erejével megfeszítette lábaival a bőrszíjakat, először a balt majd a jobbat majd újra a balt, mintha valamire koncentrálna. Az utolsó alany a párnán pihentette fejét és gyors egymásutánban pislogott. Az EEG monitort vizsgáló kutatók meglepetten figyelték az agyhullámait, amik többnyire normálisak voltak, de néha érthetetlen módon a görbe kisimult, mintha egymás után többször beállt volna az agyhalál, majd minden visszatért a normálisra.   Mivel a tudósok mindnyájan a gépből előkúszó papírszalagokra figyeltek egyedül egy nővér vette észre, hogy amint a szemei lecsukódnak a feje ezzel egy időben a párnára hullik. Ekkor az agyhullámai azonnal mélyalvást mutattak, majd a görbe utoljára kiegyenesedett a szíve pedig ezzel egy időben megállt.
Az utolsó beszédre képes alany üvölteni kezdett hogy zárják be azonnal. Agyhullámaiban fellépő egyenes szakaszok hasonlóságot mutattak az előzőleg elhalálozott alanyéval. A parancsnok kiadta az utasítást, hogy zárják be a kamrát a bent lévő két alannyal és három kutatóval együtt. A fent említett kutatók közül az egyik elővette fegyverét és fejbe lőtte a parancsnokot, majd fegyverét a néma alany ellen fordította és őt is agyonlőtte.
via: historiasquetedejanloco.blogspot.com
Ezután fegyverét az utolsó alanyra irányította, aki továbbra is az ágyhoz volt rögzítve miközben kutató- és orvosi személyzet többi tagja kimenekült a szobából. Engem nem zárnak össze ezekkel a valamikkel!” Aztán ráüvöltött az utolsó alanyra: MIK VAGYTOK TI?” „Tudnom kell!”
Az alany elmosolyodott.
Hogy feledhetted el ilyen könnyen? „–válaszolta az alany. Mi vagyunk ti” – mondta.  „Mi vagyunk a bennetek megbúvó őrület, ami az alkalmat lesi, hogy kitörhessen állati agyatok legmélyéről. Mi vagyunk azok, ami alól a takaró alá menekültök minden áldott éjszaka. Mi vagyunk, amit megbéklyózva és csendre kárhoztatva magatok mögött hagytok, mikor elmenekültök, az éjjeli mennyországotokba ahová már nem tehetjük be a lábunkat.„
A kutató megállt, aztán a fogoly fejére célzott és lőtt. Az EEG görbéje kisimult az alany száját pedig utoljára ezek az erőtlen szavak hagyták el: Olyan….közel….a szabadság”
The russian sleep experiment / Holly Ice
http://creepypasta.wikia.com



Öt történet a nekrofíliáról



Rengeteg szexualitással kapcsolatos fétis létezik a világon, de a nekrofília megérdemli közöttük a leghátborzongatóbb címet. Hogyha valaki nem tudná, hogy ez mit is jelent, akkor ezt is elmondjuk. A nekrofilek azok az emberek, akik halott személyekkel akarnak szexuális kapcsolatot létesíteni. Most ilyen esetekkel jelentkezünk!

1. Carl Tanzler
Carl Tanzler 1930-ban találkozott élete szerelmével, amikor egy kórházban dolgozott. Egy helyi kubai-amerikai nővel, Maria Elena Milagro de Hoyosszal esett szerelembe, aki édesanyját vitte vizsgálatra. Sajnos Elenát hamarosan tuberkolózissal diagnosztizálták, amely végzetes volt abban a korban. Carl mindent megtett, hogy meggyógyítsa a nőt, de nem sikerült neki. Az ápolás során már ajándékokkal és virágokkal is elhalmozta szerelmét. A férfi teljesen összetört, amikor a nő meghalt. Családja természetesen gondoskodott a temetés költségeiről, így a nőt a Key West temetőben helyezték nyugalomra.
1933 áprilisában Carl betört a temetőbe, és elvitte a nő testét a mauzóleumból otthonába. Összerakta testét huzalokkal, szemét műanyagokkal helyettesítette, bőrét bevonta viasszal és parókát is csináltatott a nő igazi hajából, amelyet korábban édesanyja ajándékozott neki. A testet szőnyegekkel tömte ki, és folyamatosan parfümmel locsolgatta. És természetesen rengetegszer létesített halott szerelmével szexuális kapcsolatot. A férfit 1940-ben tartoztatták le tettéért, és a nőt visszahelyezték a temetőbe egy jelöletlen sírba.
Carl-Tanzler-2
2. Karen Greenlee
Karen Greenlee megbecsült tagja volt 1979-ben Sacramento város közösségének. Azonban hetekre eltűnt a 33 éves John Mercure testével együtt, aki egy héttel eltűnése előtt halt meg. A hatóságok megtalálták a nőt és a testet, emellett egy búcsúlevelet is a színen. A nő megpróbált gyógyszerekkel öngyilkos lenni, ám nem sikerült neki. A búcsúlevélben a nő ezt írta: “20-40 halott férfival szeretkeztem. Ez már függőség.”
Eltűnésekor a nő nagyon is jól érezte magát, romantikus hétvégére indult elhunyt szerelmével. Ráadásul 2004-ig a nekrofília legális volt Kalifornia államban, ezért csak azért büntették meg a nőt, mert hátráltatta a temetést. Csak tizenegy napot töltött börtönben, emellett pszichoterápiára küldték, ami nem segített sokat. Karen bevallotta, hogy fiatalon kezdte a nekrofíliát, már akkor is vonzották a testek. Interjúja után azonban megváltoztatta a nevét és elköltözött otthonából.
greenlee
3. Kenneth Douglas
Egy házaló kereskedőt, Kenneth Douglas-t elítélték, amiért meggyilkolta és megerőszakolta Karen Range-t 2008-ban. A férfi azonban tagadta, hogy megerőszakolta volna a lányt, azonban bevallotta, hogy ő gyilkolta meg. Hosszú nyomozás után megállapították, hogy a férfi a hullaházban dolgozott, amikor a borzalmak történtek. Kiderült, hogy más nőkkel is létesített szexuális kapcsolatot, később bevallotta, hogy több, mint 100 holttesttel került szexuális kapcsolatba munkája során. A férfit három év börtönre ítélték.
Kenneth Douglas
4. Sorozatgyilkosok
Jerry Brudos, Ted Bunday, Henry Lee Lucas a legborzalmasabb sorozatgyilkosok közé tartozik. Természetesen a nekrofília is szerepel a listájukon. Jerry Brudos négy nőt ölt meg 1968-1969 között. Általában létesített szexuális kapcsolatot a holttestekkel is, ráadásul két pár mellet is megtartott saját magának, hogy papírnehezékként használja őket.
Ted Bundy szintén nagyon szeretett hullákkal szexelni. Megtartotta áldozatai fejét, hogy később különböző szexuális célokra használja őket.
Henry Lee Lucas 11 embert gyilkolt meg. Lucas már nagyon fiatalkorában szexuális kapcsolatot létesített féltestvérével, aki kínozta is őt. A férfi kedvelte a nekrofíliát és a kannibalizmus is érdekelte.
Ted-Bundy-jpg
5. Nico Claux
Nico Claux Párizs vámpírjaként is ismeretes. Már fiatalkorában is érdekelte a halál. Sokat járkált a temetőkben éjszakánként, betört a kriptákba. Így kezdett el ő is a halottas házban dolgozni, sokszor egyedül maradt a hullákkal. Sokszor vért ivott, és evett is áldozatok testéből. 1994-ben tartoztatták le, de 2002-ben szabadon is engedték. Most a barátnőjével él valahol Párizsban.
Nico Claux
 
forrás: GhostDiaries

Share this:

Like this:






Ezernyi holttestet találtak egy egyetemi kórház alatt





Ez a borzongató történet 2013-ra nyúlik vissza, amikor is átépítések kezdődtek a Mississippi egyetem orvosi karán, és az egyetem alatt 66 emberi holttestet fedeztek fel. A szakértők megállapították, hogy ezek a Mississippi Állami Elmegyógyintézethez tartoztak, amely 1855 és 1953 között működött.
Azonban a történet innentől még sokkolóbb irányt vett, hiszen a dombon történt kutatások során kiderült, hogy kicsit több test található erre, mint 66. A szám inkább a 2000-hez közelít.
Azonban a vezető kutatók szerint ez akár 7000 is lehet. Összesen 7000 holttest található az egyetem alatt! Természetesen ezek a testek is megérdemelték volna a rendes elföldelést egy igazi temetőben, azonban ennek a költsége 21 millió dollárhoz közelítene. Az egyetem ezért inkább csak egy emlékművet készít az elhunytaknak. Még nem tudhatjuk, hogy paranormális nyomozókat is beengednek-e a területre, azonban már rengetegen érdeklődnek a terület iránt.
forrás: BlumHouse

Share this:





Az elmegyógyintézet, ahol tízezer lélek kísért



Rengeteg emberi számára a Pennhurt elmegyógyintézet jelentette a földi poklot. A borzalmas hely kelet Pennsylvania államban található, és fennállása alatt 10 ezer beteg lépett be az ajtaján. Rengetegen közülük gyerekek voltak, akiket elhagytak a szüleik. Az elmegyógyintézet ismert volt a bántalmazásokról, az elhanyagolásról, és állítólag a mai napig a világ egyik legkísértetiesebb helye.

Rengeteg gyermeket helyeztek el a PennHurst lépcsőin, főleg azokat, akik valamilyen születési rendellenességben szenvedtek. Sokszor azonban a szülők nem tudtak gondoskodni a gyermekekről, és abban reménykedtek, hogy az intézetben jobb helyük lesz csemetéiknek. Sajnos egyáltalán nem erről volt szót.
xwlzsghj0gxol8pzecly
A PennHurst nagyon kevést pénzt kapott a működésére, ezért a körülmények borzalmasak voltak. Természetesen hatalmas volt az orvoshiány, így a legbetegebbek szenvedtek a legtöbbet. Sok esetben a vaságyakhoz kötötték a betegeket, és órákra ott is hagyták őket. Az orvosok sokszor erős gyógyszereket adtak nekik, és hagyták saját mocskukban vergődni őket. A legkegyetlenebb büntetések közé tartozott, hogy kihúzták a betegek összes fogát. Később a kórház alatti alagútban rengeteg emberi fogat találtak. 
A jelentések egészen 1912-ig nyúlnak vissza. Rengeteg megerőszakolás, haláleset és szenvedés történt itt. Az 1960-as évekre ez olyan borzalmas lett, hogy az NBC exkluzív riportot készített a helyszínről. A történet miatt perek sora kezdődött meg, és a nyolcvanas évekre végre be is zárták a helyet.
qghf1vazqa6gmrzznree
A rengeteg borzalom miatt nem csoda, hogy az emberek mai napig hangokat hallanak az elmegyógyintézet közelében. Sokan azt mondják, hogy a PennHurst kísértetjárta hely, ahol az árnyékok mozogni kezdenek a félhomályban. Sokan pedig egy kislány szellemét is látni vélték. Mások sírást és ordítozást hallanak a helyszínen, de később kiderül, hogy senki sincs a közelben. 
g4nacill3kl7dazme6ai
Manapság is meg lehet látogatni az elmegyógyintézetet kísérő mellett, sőt egy egész éjjelt is nyomozással tölthetsz a helyszínen, hogyha van merszed hozzá!



Pennhurst: The Shame of Pennsylvania - Antiquity Echoes




Paranormal Ghost Investigation Of Pennhurst State School & Asylum




A Byberry Pszichiátria Intézet hátborzongató története





A Byberry Pszichiátriai Intézet igazi példája a kezeltekkel való borzalmas bánásmódnak. A kórházat 1907-ben alapították, és már az 1960-as években 7000 kezeltet tartottak itt. 
Nem válogattak a beteg között: voltak itt mentálisan zavartak és közveszélyes lakók is. Később azonban mégis bezárta a kapuit, hiszen odabent borzalmas állapotok uralkodtak. Az 1990-es évekre teljesen elhagyatottá vált. Hamarosan belepték a vandálok, a gyújtogatók és a sátánisták is.
De mi is benne a félelmetes? Azon felül, hogy igen érdekes alakok szellemei töltötték meg az elhagyott folyosókat még a személyzet is borzalmas volt. A körülményekről ne is beszéljünk! Az emberi ürülék végigfolyt a folyóson, ahol sok beteg aludt, akinek nem jutott szoba. A személyzet sértőn viselkedett a betegekkel, sokszor zaklatták őket. Fájdalomcsillapító nélkül húzták ki a fogaikat és volt olyan beteg, akit meg is csonkítottak.
Mondhatjuk azt, hogy a személyzet éppolyan őrült volt, mint a betegeik. Ugyan sohasem bizonyították rájuk a gyilkosságokat. 2006-ban egy dokumentumfilmet is forgattak a helyszínen, hogy feltárják a háttérben megbúvó paranormális jelenségeket.
forrás: ListVerse


Hogyan állítsd le a negatív energiát az életedben?




Az életünk tele van negatív hatásokkal. Éppen elég, hogyha bejelentkezünk a kedvenc közösségi média oldalunkra és pillanatokon belül dühösek leszünk. Látunk egy hírt, egy kellemetlen ismerőst, hirtelen irigyel leszünk valakire, vagy valakinek nagyon nem tetszik a bejegyzése. Ezek a negatív dolgok frusztrációt szülnek. De mivel is védekezhetünk a negatív vibráció ellen? Erre hoztunk ma pár tippet!
1. Engedd el azokat a dolgokat, amelyek lehorgonyoznak! Hogyha utálod a munkádat, akkor keress másokat. Hogyha negatív emberek vesznek körül, akkor próbálj meg távolabb kerülni tőlük.
2. Egyél egészségesen. A túlzottan tartósított és zsíros élelmiszerek is leviszik a rezgéseket. Egyél egészséges gyümölcsöket és zöldségeket, amelyek boldogabbá, nem csak egészségesebbé tesznek!
3. Táncolj sokat! A zene és a tánc a legjobb módja, hogy instant boldog lehess!
4. Gyakorold a hálát! Legyél hálás a körülötted lévő dolgokat és ne morogj folyamatosan azok miatt, amik nincsenek meg neked.
5. Keresd a jó dolgokat, ahelyett, hogy aggódnál a negatívok helyet! Hogyha defektet kapsz, és három órát kell vesztegelned egy javítóban, akkor is találj olyan dolgokat, amik a helyzetben pozitívak lehetnek!
6. Keress pozitív emberek! A jókedv és a nevetés ragadós. Olyan emberekkel legyél, akik mellett jól érzed magad.
7. Aludj eleget! Az alvásmegvonás irritációt okoz.
8. Háziállatok. Van jobb dolog annál, amikor egy kedves kutya vár haza? 
9. Meditálj! A meditáció a teljes egészségnek jót tesz, magasabb lesz tőle a rezgésszámod. 
10. Csináld azt, amit szeretsz! Élvezd az életed, ne várj a hétvégére vagy különös mérföldkőre. Most kell élvezned azt, amit csinálsz.
Természetes nincs gyors megoldás. Gyakorold ezeket minden nap, és meg fogod látni az eredményt!

Share this:



Három igazán szokatlan szexuális vonzalom


Forrás: Tumblr
A parafília szóval jelöli a pszichológia azokat a rendellenes, de mindenképpen furcsa és bizarra hajazó szexuális viselkedésformákat, amelyeket a köznyelv általában perverziónak hív. A pszichológusok elnevezése az ilyen cselekményeket megszabadítja a pejoratív, a deviáns és a beteges jelzőktől, így cikkünkben mi is a parafília kifejezést használjuk.
 Azt talán olvasóink is sejtik, hogy könyveket, oldalakat lehetne megtölteni a legszokatlanabb szexuális viselkedési formákkal és fantáziákkal. Akadnak köztük bőven olyanok, amire csupán egy döbbent szemöldökráncolással reagálunk, és igyekszünk rögtön elfelejteni őket.
Ma három olyan parafíliáról lesz szó, amelyek taglalása igen illik oldalunk tematikájához. Hiszen a földönkívüliek, a kísértetek, illetve végül a robotok iránt táplált szexuális vágyról lesz szó.
Különösen az első két jelenségre jellemző az, hogy viszonylag nehéz kiélni ezeket a vágyakat, hiszen míg egy híddal is köthetünk házasságot, addig viszonylag nehezen találhatunk egy, legalább egyetlen forró éjszakára vágyó kísértetet vagy földönkívülit. Így ezek a szexuális vágyak, amelyek csupán helyettesítői a pszichológiai elméletek szerint a valódinak, bizony az esetek legnagyobb részében kielégítetlenek maradnak.
Lehet, hogy csak mi vagyunk ilyen szkeptikusok, hiszen ismerünk elég történetet, amiben földönkívüliek elrabolnak, és szexuális aktusra kényszerítenek mit sem sejtő emberi lényeket.
A földönkívüliek iránt érzett vonzalmat exofíliának nevezzük.
Az ufó és ember közötti szexről szóló beszámolók nem szűkölködnek olyasmikben, mint: levegőben lebegés huzamosabb ideig, polipszerű, csápos lények, macskaemberek (egy beszámoló még arra is kitért, hogy az ún. Macskakirálynőnek még gyermeke is született az emberrel folytatott aktusból)., illetve telepátiából.  A történeteknek egy másik fontos momentuma, hogy itt lehető legritkábban egyeznek bele kölcsönösen a felek a szexbe, sokszor az egyik fél kényszeríti a másikat (általában a földönkívüli az embert, de persze akadhatnak kivételek!).
Forrás: Tumblr
A kísértetek, szellemek iránt táplált vonzalom a spectrofília, itt a földönkívüliek helyét a szellemek, kísértetek, és egyéb, bizonyos szempontból testetlen entitások veszik át. Bár a szkeptikusok igen ritkának találhatják ezeket az együttléteket, mégis bőségesen akadnak beszámolók a témában.  Akadnak történetek zaklatásról, de egyes esetekben még valódi szerelmi kapcsolat is kialakul szellem és ember között.
A robotok iránt érzett szexuális vágy természetesen újkeletű dolog, de egyre népszerűbb. Míg a szellemek és földönkívüliek hódolói a legritkább esetekben találkozhatnak vágyuk tárgyával, és ebben az esetben is hitetlenkedés és finom gyanú lebegi körbe őket, addig a robotok rajongói komoly pénzösszegeket nem sajnálva még valóra is válthatják álmaikat.
Itt a végén ragadnám meg az alkalmat, hogy megjegyezzem. Akár hiszünk a szellemekben vagy a földönkívüliekben, érdemes tisztában lenni azzal, hogy ezek a történetek nem biztos, hogy teljes egészében a képzelet szüleményei. Előfordulhat, hogy létező trauma áll mögöttük, vagy álmok, fantáziák jelennek meg bennük.
Úgy tűnik, a természetfelettivel folytatott szexuális aktus az emberi képzelet, gondolkodás egyik állandó kísérője. Például különböző mítoszok szólnak elfeledett, vagy kevésbé elfeledett istenekről, akik halandó nőket termékenyítenek meg, szukkubuszok rabolják el alvó férfiak életerejét. Majdnem minden mitológia gazdag ezekben a történetekben.  (További cikkeinkben ezzel a témával részletesebben fogunk foglalkozni).
Forrás: The Ghost Diaries cikke alapján
Képek: Tumblr

Share this:



10 extrém fóbia




Írtunk már ezelőtt is furcsa fóbiákról, de a most következők mellett sem lehet könnyedén elmenni szó nélkül. Magatokra ismertek valamelyiknél?
Agirofóbia – félelem az utcán való átkeléstől
Az ilyen fóbiában szenvedők félnek az utcáktól és az autópályáktól. Ez természetesen eléggé megnehezíti nekik azt, hogy városban éljenek. Vannak olyanok, akik csak a széles utaktól félnek, de vannak olyanok is, akik minden egyes utcán félnek átkelni. Ez a fóbia független az autóktól való félelemtől.
Mageirocofóbia – félelem a főzéstől
Ez a fóbia is kellemetlen, hiszen szorosan összekapcsolódik az egészségtelen táplálkozással, hogyha a személy egyedül él. Még az alapvető konyhai műveletek elsajátítása is nehezére esik az ilyen fóbiában szenvedőknek.
Pediofóbia – félelem a játékbabáktól
A pediofóbiában szenvedők minden egyes játékbabától félnek, nem csak a félelmetes daraboktól. Sok esetben nehézséget okoz nekik elmenni vásárolni, hiszen a próbababáktól is kirázza őket a hideg.
Deipnofóbia – félelem a vacsora közbeni beszélgetésektől
Igaz, hogy a vacsora közbeni beszélgetések igencsak kínosak tudnak lenni, de néhány ember egyenesen halálra rémül ennek a gondolatától is.
Eisoptrofóbia – félelem a tükröktől
Régebben úgy gondolták, hogy a tükrök átjáróként szolgálnak a szellemvilágba, ezért az ebben a fóbiában szenvedők félelmét is ezzel kapcsolták össze. Akik borzalmasan félnek a tükröktől, azok azt hiszik, hogy a természetfelettit láthatják meg mögötte. De ki ne félne belenézni a tükörbe egy magányos, sötét éjszakán, amikor teljesen egyedül van a házban?
Demonofóbia – félelem a démonoktól
A démonoktól való abnormális és folyamatos félelmet jelenti ez a fóbia. Ezek az emberek teljes mértékben hisznek ezeknek a lényeknek a létezésében. Általában tudják, hogy rettegésük irracionális. Sokszor keresztet hordoznak magukkal, hogy biztonságban érezzék magukat.
Pentherafóbia – félelem az anyóstól
Az összes fóbia közül ez az egyik leggyakoribb erről a listáról. Általában az összes házas ember fél valamennyire az anyósától időről időre, de vannak olyanok is, akik borzalmas félelmet élnek át. Sokszor ez akár váláshoz is vezethet.
Arachibutyrofóbia – félelem attól, hogy a mogyoróvaj a szájpadlásodra tapad
Mindenképpen ez a legbizarrabb félelem ezen a listán. A félelmemet könnyedén meg lehet szüntetni azzal, hogyha egyáltalán nem vásárolunk mogyoróvajat. Azonban vannak olyanok is, akik a mogyoróvaj látványától is izzadni kezdenek. Ez komoly.
Cathisofóbia – félelem az üléstől
Az ebben a fóbiában szenvedők rettegnek az üléstől. Néhány extrémebb esetben a fóbia traumából ered, amely azt jelenti, hogy gyermekkorukban éles vagy szúrós tárgyakra ültették ezeket a személyeket. Esetleg összefügg az iskolai büntetésekkel. A cathisofóbia tünetei a nehéz légzés, izzadás és szorongás.
Automatonofóbia – félelem a hasbeszélő babájától
A hasbeszélők babái félelmetesek, ezt be kell vallanunk. Szerencsére az ezen fóbiában szenvedőknek nem kell terápiára járniuk, hiszen ezt azért egész könnyen el lehet kerülni.
forrás: ListVerse

Share this:



Az irányított álmodás titkai



A tudatos álmodás (éber álmodás) azt jelenti, hogy alvás közben tisztában vagyunk azzal, hogy éppen álmodunk. Ez így nagyon egyszerűnek tűnik, azonban hónapokig tart ennek a képességnek ez elsajátítása. Most egy rövid útmutatót szeretnénk ehhez adni, ami nagyon érdekes dimenziókat nyithat meg előttünk.
Első lépésként fontos, hogy napközben ellenőrizzük a körülöttünk található valóságos világot. Erre különböző gyakorlatokat alkalmazhatunk. Ezeket érdemes naponta többször is elvégeznünk, hiszen ezek segítségével tudatosíthatjuk álmunkban, hogy nem a valóságban vagyunk.
Nézzünk többször az órára. Oda és vissza. Az álmokban az órák hirtelen váltják a perceket és az órákat. Így tudhatjuk, hogy álmodunk. Emellett nézzünk szövegekre, hiszen az álmokban sokszor csak firkák vagy összefolyt betűk jelennek meg előttünk. Nézz a kezedre, mivel az álmodban előfordulhat, hogy kevesebb vagy több ujjad van, esetleg egyáltalán nincs is. Hogyha van kezed az álmodban, akkor próbáld hozzáérinteni a mutatóujjad. Ha álmodsz, akkor valószínűleg át fog siklani a tenyereden az ujjad.
A tudatosítást érdemes figyelemmel és nagy türelemmel csinálni. Napközben sokszor el kell végezni, hogy ezek megjelenjenek az álmokban is. Mindenképpen érdemes gyakorolni, hiszen ezek nélkül elszalaszthatod az álmodban ezeket a pillanatokat, így nem válnak tudatossá.
Láttál valaha vonalakat, színeket, esetleg pontokat elalvás előtt? Ezeket hipnagóg képeknek nevezik. Ilyenkor az elméd próbál látni a sötétben. Próbálj arra fókuszálni, hogy ezek jelenetekké álljanak össze.
Emellett léteznek hipnagóg hallucinációk is, amelyeket alvási paralízisben lehet legtöbbször érzékelni. Sokszor hallanak ilyenkor fehért zajt, emberi beszédet, máskor ordítást vagy félelmetes hangokat. Ezektől ne ijedj meg, figyelj valami másra és maradj nyugodt.
Állítólag hónapokba is telik még képesek vagyunk átvenni az irányítást álmunkban is. Ehhez nagyon sok gyakorlásra van szükség. Rengeteg más cikket és fórumot is találhatunk erről az interneten, hogyha komolyan bele akarunk fogni! Mindenkinek boldog álmodást kívánunk!
forrás: 9GAG
 


Mi a különbség a pszichopaták és a szocipaták között?


Szociopata, pszichopata, sorozatgyilkos. Vegyük őket egy kalap alá vagy mégse? Mai cikkünkben bemutatjuk, hogy mi is a különbség közöttük!
Sokszor összekeverjük a szociopata és pszichopata kifejezéseket, azonban egyáltalán nem moshatóak össze egymással.
A hasonlóság az, hogy a pszichopaták és a szociopaták híján vannak az erkölcsi iránytűknek. Általában nem képesek mások érzéseivel azonosulni, nem képesek empátiát érezni, így igen nehezen illeszkednek be a társadalomba. Természetesen nem lehet itt sem tökéletes diagnózisokat felállítani, nincsenek olyan pszichopaták, akik pontosan megfelelnek a terminusoknak.
A pszichopatát általában olyan emberekre használjuk, akik valahogyan veszélyesek a társadalomra, átlépték a határvonalat viselkedésükkel. Sokszor gyilkosok, iskolai lövöldözők, esetleg manipulatívak a környezetükben élő emberekre. Félreértés ne essék, nem minden pszichopata sorozatgyilkos, azonban sok esetben megkeserítik a velük élő emberek életét. Ők azok, akik gyerekkorukban állatokat csonkítanak, csak hogy megnézzék, mi történik. Nem tudnak a másik fejével gondolkozni, nem élik át az érzéseket, éppen ezért lehetnek veszélyesek az emberekre. Sokszor a családjuknak okozzák a legnagyobb fejtörést.
A pszichopaták kialakulásánál nagyon fontos a genetikai faktor. A pszichopaták elviekben így jönnek a világra, van biológiai háttere is furcsa személyiségüknek. Nagyon fiatalkorban észre lehet venni viselkedésükben a rendellenességeket.
A szociopatáknál sokkal fontosabbak a környezeti tényezők. Ők sokszor rideg, érzéketlen, esetleg bántalmazó légkörben nőnek fel, amely képtelenné teszi őket az érzelmek megértésére.
A pszichopaták a legtöbb esetben karizmatikusak, intelligensek, sőt megnyerőek, ez jelenti a legnagyobb veszélyt. A szociopaták viszont nehezen beszélnek nyilvánosság előtt, könnyen felidegesíthetőek, gyorsan dühösek lesznek. Ők azok, akik kevésbé esélyesen gyilkolnak meg, azonban semmiképpen sem hívnád el őket a házibulidba. A pszichopaták viszont annyira bájosak sokszor, hogy először velük szeretnél összebarátkozni.
forrás: KnowLedgeNuts

Share this:



Öngyilkosság alvás közben?



Mára egy rémisztő történetet hoztunk, amelynek főszereplője a 18 éves Carissa Glenn, aki különös körülmények között hunyt el.
A 18 éves lány új lakásba költözött, ahol furcsa jelenségeket kezdett el tapasztalni. Úgy érezte, hogy valaki mindig mellette van, pedig egész éjjel egyedül volt. Sokszor mesélt barátainak és családjának is az érdekes jelenségről. Olyan pletyka járta, hogy a lakás előző tulajdonosa felakasztotta magát.
A barátai szerint a lánynak nagyon élénk rémálmai voltak az akasztással kapcsolatban, ezért érezte úgy, hogy szellemek kísértik. A barátai egyre inkább aggódtak Carissa épségéért. A lány régebben is alvajáró volt, sokszor kiélte álmait.
Később kiderült, hogy az előző lakóról hamisak az akasztással kapcsolatos pletykák, de ennek ellenére Carissa mégis úgy érezte, hogy lakását egy szellemmel osztja meg.
2008. április 14-én a boldognak tűnő fiatal lány elment elfogyasztani pár italt barátaival, később pedig felakasztotta magát egy sállal lakásában.
A lány a barátai szerint teljesen kiegyensúlyozott volt. Egyedül az éjszakák zavarták a lakásában, hiszen érezte valakinek a folyamatos jelenlétét az álmaiban. A lány állítólag alvajárás közben ölte meg magát.
forrás: ListVerse

Share this:


Az alvási paralízis réme

Hallottatok már az alvási bénulás fogalmáról? Az állapot igen misztikus, sok esetben veszélyes és félelmetes is lehet. 
Az alvási paralízis során az elszenvedő egyén nyomást érez a mellkasán, sokszor intenzív félelmet és hallucinációkat él át, miközben egyetlen izmát sem tudja megmozdítani.
Számos kutató foglalkozik az érdekes jelenséggel, így Dr. Stephan Matthiesen is, aki saját maga is találkozott a jelenséggel. Élete során rengeteg ember éli át a csupán pár percig tartó rémületes állapotot, azonban vannak olyanok, akik folyamatosan küzdenek vele.
A férfi egyik tanítványa elmondta, hogy ő egy erős nyomást érez a mellkasán, amitől alig képes levegőt venni, miközben a hálószoba másik végében egy ördögi kinézetű macskát fedez fel. Egy másik megkérdezett férfi pedig a teste különleges vibrálását érzékeli, miközben rengeteg hétköznapi tárgy ördögi formát vesz fel. Például egy kupac ruhát sokszor halott testnek néz. Az élmény azért borzalmas, mert képtelen megmozdítani a testét.
Számos író is foglalkozott az alvási paralízis jelenségével. Megjelent már F. Scott Fitzgerald és Ernest Hemingway írásaiban is a furcsa állapot.
A kutatók a mai napig nem tudják tökéletes megmagyarázni a jelenséget, mint ahogy az alvást magát is számos kérdés övezi. A normál alvás során az agy és a test négy alvási fázison megy keresztül. Ez körülbelül 90-100 percig tart, majd megismétlődik az éjszaka folyamán többször is. A legélénkebb álmok a REM fázis során jelennek meg. Érdekes, de ezen periódus során az emberi test izmai ideiglenesen lebénulnak annak érdekében, hogy a személy nem mozogjon vagy beszéljen álmában. Az alvási paralízis során ez a bénultság áll fenn, miközben az álom és a valóság határa összemosódik.
Érdekes tény, hogy a jelenség igen is általánosnak mondható az egészséges emberek körében is. A populáció legalább negyven százaléka élte már meg az állapotot.
A hallucionációk lehetnek vizuálisak (sötét és világos árnyak mozognak a szobában), hallásiak (hangok, léptek), tapintásiak (valakinek az érintése, esetleg a ruha rángatása), de lehetnek a testtel kapcsolatosak is (a test vagy a végtagok vibrálnak, testen kívüli élmények).
Az alvási paralízis gyakoribb olyan embereknél, akik valamilyen pszichiátriai betegségben szenvednek. Sokan a mai napig paranormális jelenségnek tartják az állapotot. Az bizonyos, hogy a mai napig rengeteg kérdést maradt az üggyel kapcsolatban.
forrás: TheGuardian

Share this:




10 rémálom és jelentése


Sokunknak vannak visszatérő álmai, amelyek akár rémálmok és lidércnyomások formáját is ölthetik. Vannak tipikus álomtípusok. Ma ezekről szeretnék írni nektek, hogy bizonyos rémálmok milyen jelentést is hordoznak. 
10. Természeti katasztrófák
Volt már olyan, hogy egy félelmetes hurrikán vagy árvíz közepén találtad magad? Ezek az álmok visszafojtott szorongást és stresszet jelölnek, amelyek a kontrollal kapcsolatosak. Ez a stressz forrása lehet bármi. Lehet orvosi időpont, iskolai teszt, egy munkahelyi előadás, esetleg párkapcsolati probléma is.
9. A halottak megjelenése
Álmodban találkozhat olyannal is, aki nemrégiben hunyt el, de olyan halottakkal is, akiket nem is ismersz. Ezek az álmok az elengedés képtelenségét jelentik. Egyértelmű, hogyha a nemrég elhunyt nagymamáddal álmodsz, akkor még nem tudtad igazán feldolgozni az elvesztését. Azonban olyanok is álmodnak ilyesmit, akik életveszélyes betegséggel küzdenek.
8. Fontos események lekésése
Azok a rémálmok, amelyben lekésed az esküvődet, esetleg más fontos eseményt olyanoknál vannak jelen, akiken éppen nagy a nyomás. Ezek sokszor a kudarctól való félelmet és a megfelelési kényszert jelölik.
7. Meztelenség
Ismert rémálom, hogy meztelenül állunk mindenki előtt. Ezek az álmok sok esetben testképzavart jelölnek, esetleg erős önbizalomhiányt. Erősen körbelengi őket a félelem a megítéléstől.
6. Fogak
Ezek az álmok hasonlóak az előző típushoz. Sokszor belső szorongást mutatnak, félelmet a külső megítéléstől és a fizikai megjelenéssel kapcsolatos zavarokat.
5. Sérülések
Hogyha sérülésekről álmodunk az sokszor gyengeségeket jelöl a saját életünkben. Sokszor a személyes sérülékenységet jelentik a csonttöréses álmok. Ilyenkor érdemes megkeresni a gyengeségeinket, hogy megküzdhessünk velük.
4. A partner elhagyása
Ezek az álmok gyökereznek leginkább a valóságban. Lehetséges, hogy közvetlen reprezentációi annak a félelemnek, hogy a partnerünk elhagy bennünket, de az is lehet, hogy azt jelöli, hogy nem érezzük magunkat biztonságban a kapcsolatban.
3. Csapdába esve
Sok esetben a klausztrofóbiások álmodnak azzal, hogy csapdába ejtették őket kicsi helyeken, ahonnan képtelen mozdulni. De sokszor előfordul olyanoknál is, akik úgy érzik, hogy képtelenek kikerülni a jelenlegi helyzetükből. Ezek lehetnek pénzügyi problémák, rossz kapcsolat, esetleg rossz munkahely.
 
2. Zuhanás
A zuhanással kapcsolatos álmok sokszor azt a félelmet jelölik, hogy nem kontrolláljuk a személyes életünket. Sokszor kapcsolatosak pénzzel, kapcsolatokkal, karrierrel, esetleg bántalmazással. A zuhanásban szintén képtelen vagyunk kontrollálni a helyzetet.
1. Üldözés, esetleg támadás
Ezek a leggyakoribb rémálmok, amelyeket az emberek tapasztalnak. Sokszor támadnak ránk, esetleg üldöznek bennünket álmunkban emberek, állatok vagy paranormális teremtmények. Ez sokszor a konfrontációtól való félelmet jelöli. Sokszor jelen lehet egy erőszakos főnök, egy dirigáló tanár, egy bántalmazó szülő, esetleg egy egészségtelen pár is az életünkben, amely ezeket a rémálmokat okozhatja. Általában az, hogy mit teszel a támadóval teljesen levetíthető az életedre. Hogyha bujkálsz, esetleg menekülsz előle az az életedet mutatja.
forrás: ListVerse

Share this:



11 géniusz mentális gondokkal


A tanulmányok kimutatták, hogy sokkal nagyobb hajlama van a kreatív géniuszoknak és a politikai vezetőknek a mentális gondokra, mint az átlag populációnak. Természetesen utólag igencsak nehéz megtalálni, hogy ezek a történelmi alakok pontosan mivel küzdöttek, de ennek ellenére most bemutatjuk nektek 11 történelmi alak mentális gondjait.

1. Abraham Lincoln – Depresszió?

Abraham Lincolnnak úgy sikerült egy nemzetet vezetnie, hogy erős depresszióval küzdött egész életében. A barátai szerint Lincoln az egyik legdepresszívebb ember volt, akivel valaha találkoztak. Néha annyira maga alá temette a melankólia, hogy összeesett. Az édesanyja és apja családjának több tagja is hasonló tüneteket produkált.

2. Ludwig von Beethoven – Bipoláris zavar?

Amikor a zeneszerző meghalt májelégtelenségben 1827-ben, akkor már évek óta próbálta gyógyítani magát alkohollal. Szomorú, de ma gyógyszerekkel valószínűleg orvosolható lett volna a problémája. Beethoven mániás epizódjai ismertek voltak a barátai között, amikor éppen felhangolt volt, akkor rengeteg munkán dolgozott egyszerre. A depresszív időszakaiban írta a legsikeresebb munkáit, és ekkor követett el öngyilkossági kísérleteket is. 1813-ban olyan depressziós periódusai voltak, hogy teljesen elhanyagolta magát, és ekkor egyáltalán nem is szrzett zenét.

3. Edvard Munch – Pánikbetegség?

A világ leghíresebb pánikrohama Oslóban zajlott le 1892 januárjában. Munch leírta az eseményt a naplójában is: “Egyik este végigsétáltam az ösvényen, a város az egyik oldalamon, alattam a fjord. Fáradtnak és betegnek éreztem magam. Megálltam, és lenéztem a fjordra – a nap épp lenyugvóban volt, a felhők vörösre színezték az eget. Hallottam, ahogy egy sikoly áthatol mindezeken.” – Az élmény annyira hatott a művészre, hogy két képet is alkotott róla. Sokkal többet nem tudunk róla, de annyi bizonyos, hogy nővére ekkor már egy elmegyógyintézetben volt.

4. Michelangelo – Autizmus?

Egy 2004-es orvosi lap állítása szerint Michelangelo fókuszált festői rutinja mentális betegségnek volt köszönhető. A kortársai szerint a festő teljesen el volt a saját világában. Ráadásul családjának több tagjában is felbukkantak hasonló tünetek. Emellett a művész nehezen alakított ki kapcsolatot más emberekkel: csak pár barátja volt, és még a testvére temetésére sem ment el. Ezek arrafelé terelik a kutatókat, hogy bizony Michelangelo az autizmus spektrumán magas pontszámokat szerezhetett.

5. Charles Dickens – Depresszió?

A korai harmincas éveiben Dickens a világ egyik leghíresebb írója volt. Úgy festett, mindene megvan. De a nehéz gyerekkor rányomta a bélyegét a további életére. Dickens minden egyes új regénye kezdetén depresszióba esett, majd egyre jobban lett minden mű végére. Természetesen a depressziója rosszabb lett az öregedésével, feleségétől is elvált – aki tíz gyermeket hozott a világra -, és egy 18 éves színésznővel élt. Ráadásul egy borzalmas vonat balesetet is átélt halála előtt négy évvel, ahol ugyan nem sérült meg, de segített a haldokló utasoknak, mielőtt megérkezett a segítség. A depressziója végül megfojtotta kreativitását.

6. Charles Darwin – agorafóbia?

Az öt éves útja ellenére is Darwin valószínűleg agorafóbiában szenvedett. Folyamatosan remegett, hányingere volt, néha még hallucinált is. Darwin félelme az emberektől és mindentől olyan súlyos lett, hogy harminc éves korára szinte a saját gyerekeivel sem beszélt, és öngyilkosságon gondolkozott, amikor a Fajok eredete a megjelenés előtt állt. Emellett még kényszerességgel és hipochondriával is küzdött.

7. Winston Churchill – bipoláris zavar?

Churchill a harmincas éveiben kemény depresszióval küzdött. A parlamentben ücsörögve tervezgette az öngyilkosságát, az orvosának azt is mondta, hogyha a vasútállomásra megy, vigyáznia kell, hogy ne ugorjon a vonat elé. Néha mániás epizódjai is voltak, a hangulata gyorsan változott. Éjjelente fennmaradt, hogy írhasson.

8. Vaslav Nijinsky – Skizofrénia?

Nijinsky a világ egyik legjobb férfi táncosa volt saját idejében. 26 éves korára azonban skizofréniája hatással lett a munkájára is, és sajnos élete javát elmegyógyintézetben élte el, sokszor hetekig egy szót sem szólva.

9. Kurt Gödel – Üldözési mánia?

Gödel elképesztő matematikus volt, kortársa és barátja Einsteinnek, aki maga nem szenvedett mentális betegségben. Azonban Gödel ott volt mellette, hogy elrontsa, hiszen elképesztő üldözési mániája volt, főleg élete későbbi szakaszában. Csak olyan ételt evett meg, amit a felesége készített, és először neki kellett megkóstolnia. Amikor felesége kórházba került hat hónapra, akkor Gödel egyszerűen nem evett többé, és éhen halt.

10. Tolsztoj – Depresszió?

Tolsztoj egészen a középkorúságig nem szenvedett semmilyen egyértelmű betegségben, de akkor elég keményen érintette a dolog. A személyisége megváltozott, és megkérdőjelezte az egész életét. Teljesen fel akarta adni az írást, a művészetet ártalmasnak találta, és öngyilkosságot fontolgatott sikeressége ellenére is.

11. Isaac Newton – Minden?

A világ egyik legnagyobb tudósát a legnehezebb diagnosztizálni, mivel nála aztán sok minden felmerült. Newtonnak elképesztő hangulatingadozásai voltak, lehetséges még pszichotikus tendenciái is, emellett nem tudott kapcsolatokat sem kialakítani, így még az autizmushoz is közel áll. Sokan azt állítják, hogy skizofrén volt. Ennek ellenére ezek a gondok nem állították meg abban, hogy teleszkópokat készítsen, megmagyarázza a gravitációt és még sorolhatnánk az elképesztő érdemeit.

Share this:



6 teljesen normális viselkedés, ami jelentheti azt is, hogy pszichopata vagy


A legtöbb ember számára ismerősek lehetnek a pszichopátia alapvető jegyei. A pszichopaták nem éreznek empátiát vagy megbánást, és sok esetben igencsak elbűvölőek tudnak lenni, így képesek környezetük manipulálására. A pszichopátia a társadalom egy százalékában jelenik meg, de azt sem érdemes elfelejtenünk, hogy nem minden pszichopata lesz sorozatgyilkos. Most viszont elhoztunk nektek hat különleges dolgot, ami kapcsolatba hozható a pszichopátiával!
1. Közgazdaságtant tanultál
Más-más munkák más személyiségeket vonzanak. Érdekes módon, hogyha pszichopata vagy, akkor az üzleti szakok sokkal jobban vonzanak. Egy 2017-es dán tanulmány foglalkozott azzal, hogy milyen egyetemisták között fordul elő a Sötét hármas (narciszizmus, Machiavellizmus és pszichopatizmus). Úgy találták, hogy az üzleti ismeretek és a közgazdaságtan sokkal több pszichopatát vonz, mint a jog vagy a pszichológia. Valószínűleg ez azért van, mert ezek az ismeretek az erővel, a státusszal és a pénzzel függenek össze.
2. Nem ragad rád az ásítás
A pszichopatizmust legtöbbször az empátia hiányával kapcsolják össze. Egy teória szerint a ragadós ásítás is egy empátia-válasz, amelyet számos állati fajnál is meg lehet figyelni. A pszichopatákra viszont nem ragad az ásítás egy 2015-ös tanulmány szerint. Hogyha te sem akarsz ásítani mások ásítása láttán, akkor lehet itt az ideje gondolkozni az empátiás indexeden.
3. Éjjeli bagoly vagy
Sokan úgy gondolják, hogy a cirkadián ritmusunk genetikai eredetű, de ennek ellenére változhat életünk során. Az antiszociális tendenciájú emberek azonban több esetben maradnak ébren éjszaka. A Sötét Hármas sokkal inkább előfordul a baglyoknál, mint a korai kelőknél.
4. Szereted Eminemet
A New York Egyetem tanulmánya során kimutatták, hogy a pszichopata tendenciákkal rendelkező emberek igencsak kedvelik a Lose Yourself és a No Diggity számokat. Természetesen ez sem egy kőkemény bizonyíték, de ennek ellenére érdekes, hogy a zenei ízlés is kapcsolatban állhat ilyesmivel.
5. Kreatív vagy
A művészek és más kreatív emberek is megszegik a szabályokat. Egy 2016-os kutatás szerint a magas kreativitást elérő emberek ugyanúgy teljesítettek a kockázatvállalás skálán, mint a pszichopaták.
6. Még mindig jóban vagy az exekkel
A pszichopaták igencsak jók a manipulációban, és ez a vonás segíti őket abban, hogy a kapcsolat vége után is jóban legyenek az exekkel. Egy 2017-es tanulmány során a pszichopata vonásokkal rendelkező emberek hosszú évekig jóban vannak az exeikkel, főleg azért, hogy később is “elővegyék” őket vagy pénzt kérjenek tőlük.
forrás: MentalFloss



Kilenc álom, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni


Az álmok nagyon fontos elemei az életünknek. Most olyan álmokat fogunk bemutatni nektek, amelyekre érdemes odafigyelni.
1. Más emberek meggyilkolása
Egy német tanulmány megmutatta, hogy azok az emberek, akik álmukban gyilkolnak, azok sokkal agresszívebbek a való életben is. 443 egyetemista vett részt a tanulmányban. Azok, akik leírták, hogy sokszor álmodnak ilyesmivel, azoknak sokkal magasabb az agresszivitási szintjük is. Ráadásul összefügg a testi betegségekkel is, hiszen akik ilyesmivel álmodnak, azoknak esélyes, hogy neurodegeneratív betegségük lesz, mint a Parkinson-kór.
2. Nyilvános meztelenkedés
Álmodtál már arról, hogy nyilvános helyen vagy meztelen? Ez mélyen megbúvó szorongást jelenthet és problémát a testképpel kapcsolatban. Hogyha ez sokszor visszatérő álom, akkor nagyobb problémákat jelenthet. Egy tanulmány szerint ötből négy ember álmodik ilyesmivel élete során.
3. Kiütések
Hogyha arról álmodsz, hogy kiütések borítják a testedet, akkor újra meg kell vizsgálnod a helyzetet, amiben vagy. A kiütés sokszor a düh és a frusztráció jele.
4. Lufik
Hogyha kipukkadó lufikkal álmodsz, akkor azt jelenti, hogy az álmaidat és a reményeidet veszély fenyegeti. Hogyha azt álmodod, hogy a lufi elszáll az ég felé, akkor az a frusztráció jele. A fekete lufik depressziót jelölnek. 
5. Fegyverek
Fegyverekkel álmodni sokszor valós problémákat jelöl. Hogyha valakire célzol egy fegyverrel, akkor azt jelenti, hogy nincsen kontrollod a szituáció felett.
6. Zuhanás
Az álomban zuhanás nagyon sok embernél előfordul. Általában a kontroll hiányát mutatja a való életben, esetleg azt, hogy nehezen engedünk el valamit. Hogyha nem féltél zuhanás közben, akkor pozitív jelentést hordoz.
7. Haj
A hajnak sokszor szexuális jelentése van az álmokban. Ha valakinek a haját szaglászod, akkor fizikai kapcsolatba akarsz vele lépni. Hogyha kihullik a hajad, akkor valószínűleg az öregedéstől tartasz. Ha hajat vágsz, akkor változik az élethelyzeted.
8. Varjak
A varjak halált és negatív érzelmeket jelentenek. Ha egy varjú megtámad, akkor konfliktusaid vannak. 
9. Üldözés
Hogyha sokszor üldöznek, akkor valószínűleg fontos döntés előtt állsz. Általában ez mélyről jövő szorongást hordoz. 
forrás: GhostDiaries

Share this:



Legális drogok és furcsa hatásuk



Mi, emberek igencsak kíváncsiak és kísérletező kedvűek tudunk lenni, hogyha drogok kerülnek szóba. Mindannyian tapasztalunk droghatásokat életünk során, legalább alkohol és tabletták útján. A most következő drogok teljesen legálisak, de nem használtak széles körben, hiszen igencsak furcsa hatásuk van. 

Szerecsendió
Igen, ha sok szerecsendiót eszel, akkor tényleg bedrogozod magad. Mindenki, aki próbálta elmondta, hogy intenzív hallucinációk is megélhetőek szerecsendió segítségével. Természetesen nem túl népszerű a dolog, hiszen eléggé borzalmas íze van, ráadásul olyan mellékhatásokat okoz, mint szédülés, kiszáradt száj, megnövekedett pulzus, székrekedés, nehéz vizelés, émelygés és pánik. Ráadásul egy nagy dózis, akár meg is ölhet. Szóval a szerecsendió inkább a krumplipürébe ajánlott.
Dinitrogén-oxid (N2o)
A dinitrogén-oxid nevetőgázként is ismert, amelyet sokszor használnák a fogorvosi rendelőkben. Hatása nagyon rövid ideig tart, ezért széles körben elterjedt. Azonban magasabb mennyiségben deperszonalizációt, szédülést és eufóriát okoz. A hatás emberenként eltérő lehet, ráadásul terhes nőknek egyáltalán nem javasolt. Hosszútávú használata függőséget okozhat.
Xenical
A Xenical Alli néven is ismert fogyókúrás drog, amelynek rengeteg furcsa mellékhatása van, hogyha a használó nem követ mellette megfelelő diétát. A Xenical megnöveli a bélmozgásokat, sok esetben a személy nem is lesz képes kontroll alatt tartani azokat, főleg akkor nem, hogyha az étel több zsírt tartalmazott, mint az ajánlott lett volna. Ez azt jelenti, hogy mindenképpen be kell készíteni egy újabb nadrágot is, hogyha Xenical mellett behabzsolsz egy hamburgert. Manapság annyira nem is fogy ez a diétás gyógyszer, hiszen sokaknak nem tetszett ez a hatás.
Aeroszolok 
Hogyha eddig nem hallottad volna a hírekből, akkor elmondjuk, hogy néhány aeroszolos termékkel igazán bedrogozhatod magad. Rengeteg háztartási termék szándékos belélegzése hatalmas problémákat okoz, hiszen rengetegen ezekkel szeretnének elérni bizonyos mentális és fizikai állapotokat. A hatások rövidek, de annál olcsóbbak és könnyebben elérhetőek. Azonban ennél sokkal rosszabb hosszútávú hatásuk lehet, mint depresszió, hangulatváltozás, súlyvesztés, idegesség, gyengeség, agykárosodás és halál. 
Macskamenta
Nem is kell emlegetnünk, hogy a macskamenta mit is tesz a macskákkal, azonban az emberekre is hatása van. Sokan, akik már elszívták, azt mondták, hogy a marihuánához hasonló hatása van. A hatások ennek ellenére elhanyagolhatóak, csak némi mentolos utóízt adnak. Szóval lehetséges, hogy macskák nem véletlenül vannak oda érte.
Vizelet
Az eszkimóknál és Szibéria lakóinál elterjedt szokás volt, hogy megitták annak a vizeletét, aki mágikus gombát fogyasztott. Rengeteg különböző okból tették ezt. Fontos, hogy nem volt végtelen készletük a gombából. Ráadásul nem csak a gombát evő ember vizeletét lehetett meginni, hanem még annak a vizeletétől is be lehetett drogozni, aki nem fogyasztott gombát csak vizeletet. Egészen öt emberig volt hatása.
Zsálya
A zsálya egy pszichoaktív növény, amely a legtöbb helyen legális, azonban sok helyen be akarják tiltani. A zsálya kontrollálatlan nevetést, látomásokat, mozgásélményt és mindenféle furcsaságot okoz. A hatások ugyan rövidek, de nagyon intenzívek lehetnek, amely sok használót meg is rémiszt.
Anafranil (Clomipramine)
Az Anafranil egy antidepresszánsz drog, amely néhány esetben orgazmust okoz, hogyha ásítasz. Természetesen ezek a hatások elég ritkák. De ennek ellenére, akik átélik, nagyon sokszor ásítanak. Azonban egy női páciensnél tíz napon belül megoldotta a depresszió problémáját, csakhogy a hölgy nem igazán akarta abbahagyni a drog szedését. Egyébként férfiaknál is működhet, de az erősebbik nem nem találja feltétlenül ugyanilyen szórakoztatónak ezt a hatást. Egy férfi folyamatosan óvszert viselt, hogy ne essen mindig szégyenbe az anafranil szedése mellett.

Share this:




Halottlátó


A magyar néphit kevéssé ismert alakja a halottlátó. Ők azok, akik jelenlétükkel kapcsolatot képeznek a túlvilág és a földi világ között. Üzeneteket közvetíthetnek az elhunytak számára, hírekkel szolgálnak a hozzátartozóknak. Szerepükkel megsegítik a gyászt, a haláleset feldolgozását, és a holtak, illetve az élők közötti határvonal nem tűnik átjárhatatlannak. Egyensúlyt teremt.
Alakjuk összemosódik a régi pogány idők táltosalakjával, hagyományaikban nem a modern és népszerű ezoterikus, okkultista divat jelenik meg, hanem falusi dédszüleik hiedelemvilága éled újjá. Sok esetben a halottlátó nemcsak holtakkal foglalkozik, hanem más szerepe is van (például: gyógyítás). Elnevezésük utalhat a helyre, ahol élnek, táltosnak, táltoslánynak, mondóasszonynak, tudósnak és nézőnek hívhatják őket. A hozzájuk fűződő néphagyományok a közelmúltig éltek, valószínűleg Magyarország falvaiban a mai napig találhatunk halottlátókat.
A halottlátók csak bizonyos napszakokban dolgoznak, máskor „fáradtak a holtak”, vagy ők maguk, szerepük megviseli őket. Általában közvetítenek, a hozzátartozók kérhetik tőlük, hogy mutassák meg az elhunyt rokont, bár ezt ritkán teszik meg. Használhatnak varázstárgyat (gyűrű, tükör, kehely), vagy vallási kötődésű kegytárgyat (Bibliát, imakönyvet vagy rózsafüzért). A halottlátó szolgálatait általában a halálesetet követően vették igénybe, elintézetlen dolgok tisztázására, elrendezésére.

Táltosjegyeket őriz kiválasztottságuk: sok helyen úgy vélték, a szellemek választják ki őket. Egy felesleges ujj vagy foggal születés, dupla fogsor, csecsemőként megszólalás, tudományszerzésüket sokszor betegeskedés, gyengeség előzi meg, transzba esés vagy álmodás után képesek lesznek szólni a holtakhoz és látni a szellemüket (általában úgy, ahogy eltemették őket). Egyes adatok szerint ilyenkor nem szabad felébreszteni őket, mert a túlvilágon járnak, és ott ragadhat a lelkük.  Holtakkal való kapcsolat (például véletlenül eltemették őket), esetleg temetőben alvás vezethet ahhoz, hogy az adott személy halottlátó legyen.
Látomásaikban gyakran érezhető a középkori vagy barokk túlvilágábrázolások hatása, de az érezhetően keresztény hatás mellett a halottlátók működése megőrzött magyar néphitre, pogány vallásra utalhat. Közbenjáró lényként Szűz Mária és más, katolikus szentek, angyalok jelennek meg. A magyar halottlátók tradíciójába belevegyül a helyi és környező területek (például: bolgár, Európa boszorkány) hiedelmei is. Tevékenységük segíti az elhunyttól való elszakadást, folyamatot sejtet a holtak és az élők világa között, Működésmódjuk hitet feltételez, látogatóiktól éppúgy, mint önmaguktól, és kizárólag saját hiedelemvilágukban, életüket átszövő hagyományaik vonatkozásában érthető meg.
Forrás:
Diószegi, Vilmos (1998). A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Magyar Néprajzi Lexikon

Share this:


Élve eltemetve: háromnegyed órán át fuldoklott egy budapesti férfi a ráomló törmelék alatt

 
  • 2018. december 9.

Háromnegyed órán át fuldoklott élve eltemetve egy segédmunkás, miután egyedül dolgozott egy munkagödör dúcolatlan oldalán, amikor a függőleges földfal – a fölötte lévő széles betontömbbel együtt – ráomlott. Életét már nem sikerült megmenteni.






Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folyik eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon két ember ellen. Egyikük építésvezetőként, a másik férfi műszaki vezetőként dolgozott egy kft.-nél, amely építőipari kivitelezési munkákat vállalt a Budapest XIII. kerületében található Révész utcai fűtőmű területén.
A vád szerint 2012. október 27-én az építkezés helyszínén tartózkodó három segédmunkás feladata az volt, hogy egy dúcolatlan munkagödörszakaszt oly módon alakítsák át, hogy abban az elhelyezett csövek hegesztéséhez elegendő hely álljon rendelkezésre. Az ásást végző segédmunkások egyike egyedül dolgozott a munkagödör dúcolatlan oldalán, amikor a függőleges földfal – a fölötte lévő széles betontömbbel együtt – ráomlott. A baleset után háromnegyed órával a munkás elhunyt,

a földfal gyakorlatilag élve temette el.

A jövő szerdai tárgyaláson tanúkat hallgat meg a bíróság.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése