2018. december 21., péntek

Kriptaszökevények-e







Kriptaszökevények-e




Tátva maradt a szánk! Így élnek a gazdag cigányok!






Magyarországon sajnos a cigányság nagy része szegénységben és nyomorban él és nincs ez máshogyan a világ többi pontján sem. Ám Ennek a népnek is van egy vékony felső rétege ami igazi pompában és csillogásban él! Antik és antik jellegű bútorok, erős színek, dominál az arany mindenhol. A fotós Carlo Gianferro „Roma Interiors” sorozata ebbe a misztikus világba varázsol.

Na mit gondoltok az Orbán család miért vonzódik a kastélyok iránt ? Úgy érzik ,hogy nekik már palota illik , a pór népnek meg kutya ól dukál , hát azért veszik el a családoktól az othonukat , hogy ezt a tézist meg is valósítsák !!! És ezt törvényekkel intézkedésekkel , és a karvaly orruak idomított kutyaként ki is tessékel benneteket az össze spórolt életetekből, mert nektek ez volt az életetek
Szégyen hogy ti ilyen utat választottatok . Vakoló , cigány , zsidó tolvaj beütéses látszat illuziót , ahol minden olyan szép , hogy a gyilkos Pintér az igazság letéteményese !!!
Viszont nagyon érdekes ezen emberek világa. Ha ezeken a képeken megdöbbent az olvasó akkor nézze végig a következő videót és nem fog szóhoz jutni:

A romák palotái














Lázár vigyorogva bejelenti, hogy márpedig nem lesz béremelés



Tamás Róbert    |   Ma   |   20:12
Dübörög az őrület. Minden racionalitást félredobva, senkivel és semmivel nem törődve őrjöng a kormánypárt és az a Fidesz hatalmon maradásában érdekeltek. Gátlástalanul, brutálisan, félretéve mindent, aminek köze van a becsülethez, emberséghez.
Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre – jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei, 441 millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, 200 millió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására, és további – egyelőre nem számszerűsített – összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is 70 millió forintos támogatáshoz jut. (MTI)
Igen. Még csak leplezni sem próbálják a szavazatvásárlást. A magyar adófizetők pénzéből kampányol az a párt – ugyanis a Fidesz ugyanolyan párt, mint a többi -, amelyik egyedül hozzáfér a közpénzekhez. Kampányol, zsarol és nyomást gyakorol abból a pénzből, ami itthon hiányzik az egészségügyből, az oktatásból, a szociális ellátásból, az infrastruktúra fejlesztéséből, a gazdaságból. Miközben itthon tényszerűen éheznek honfitársaink, harminc ezer forint alatti nyugdíjból nyomorognak olyan idős emberek, akik már nem tudnak segíteni önmagukon, miközben sok kórházból alapvető eszközök hiányoznak, miközben óvodákban, bölcsődékben, idősotthonokban, könyvtárakban, hivatalokban éhbérért dolgoznak az emberek és Lázár vigyorogva bejelenti, hogy márpedig nem lesz béremelés, a Fidesz gátlástalanul tolja az ország arcába: ezt is megtehetjük. És még csak titkolni sem akarják. Lehozza az MTI azt is, hogy mit vár a Fidesz a külhoni magyaroktól a pénzért cserébe. Szavazatot.
És nem csak külhonban, határokon belül is ez megy.
A második világháború óta a magyar népnek és a magyar egyházaknak, nem csak a katolikus egyháznak, nem volt olyan lehetősége, hogy ilyen támogatást élvezzen, mint a jelenlegi kormány által, amit kap. Az oktatásban, az egészségügyben, szociális téren, könyvkiadásban, és lehetne sorolni. Hódmezővásárhelyen már itt van a pénz a számlán, most kezdjük építeni a kertvárosban a harmadik katolikus templomot.
Ezt Hódmezővásárhelyen mondta a helyi plébános. A szószéken. A templomban. És felszólította a híveket, hogy ne szavazzanak a független jelöltre a fideszessel szemben. Volt pofája kiállni, gátlás nélkül beleállni a politikába. Az egész történet részletesen olvasható az Indexen és mindenkinek javaslom, hogy olvassa el. Ez komplett peranyag így, ahogy van.
A Fidesz szerint a “Soros-hálózat” 2018-ban ugyanott folytatja tevékenységét, ahol tavaly abbahagyta, így itthon, Brüsszelben és az Egyesült Államokban is támadja Magyarországot.
 Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a “Soros-hálózat” be akar avatkozni a magyar választási kampányba, és teljesen egyértelmű, hogy el akarja távolítani az Orbán-kormányt.
 A “Soros-hálózat” Magyarország elleni támadásai közé sorolta a jelentős részben “Soros György által fizetett” amerikai demokrata szenátorok Magyarországot elítélő jelentését, a brüsszeli “magyarellenes vitanapot”, a magyar jogállamiság helyzetéről jelentést készítő európai parlamenti képviselő, Judith Sargentini budapesti látogatását, valamint a “Soros-egyetemen” tartott “migránspárti konferenciát”.
Budai Gyula szavai szerint a “Soros-hálózat” ott volt a héten a terrorcselekmény elkövetésével vádolt Ahmed H. ügyében is a bíróságon. (MTI)
Soros-hálózat és Budai Gyula. Aki az előző választáson végighörögte az országot, mindenkit megvádolt, naponta hazudott bele a kamerába, naponta sértett személyiségi jogokat, vádaskodott alaptalanul, számtalan ellene indított pert elveszített, semmit nem tudott bizonyítani a hazugságaiból, mégsem egy hűvös cellában elmélkedik a rágalom szó jelentésén, hanem ismét előkotorta a pártja és éppen ott folytatja, ahol abbahagyta.
Remélem, ez már a végjáték. Így csak a sarokba szorított patkány képes visítani, egy komoly, felelősségteljes párt, politikus biztosan nem.
Ma ezeket a cikkeket olvashattátok nálunk:
A nap kommentje Tamarától:
Ahh, nektek semmi se eleg! -mondta Balog, majd letorolte a szaja szelirol a hizott libamajat.




Sok falusi polgármester félelemből pártol a Fidesz mellé

2018-01-17





Marócsán jártak a 24.hu riporterei, és az ottani polgármesternőt kérdezték a politikáról. Ő elmondta, jobb ha az ember ,,megy az árral”, ha jót akar a falujának. Marócsa egyébként egy zsákfalu Baranyában, Szigetvártól pár kilométerre. A településen alig 100 ember ér, többségük munkanélküli vagy közmunkás.
Sok falusi polgármester félelemből pártol a Fidesz mellé. Kép:24.hu

Berta Jenőné elmondta,

azért megy az árral, vagyis azért támogatja a Fideszt, mert onnan kap pénzt, így ha jót akar magának és a falunak, csak ez a megoldás létezik számukra. A videóban egyébként a zsákfalu állapotát is meg lehet nézni, és igen, ahogy vártuk, az állapotok lesújtóak és iszonyú szegényesek. A polgármester meglátogatja a közmunkások egy csoportját, azt az 5 embert, akik talicskákkal álldogálnak a göröngyös út szélén. A faluban legtöbben ilyesmi munkákból élnek, de nem csak Marócsán.
A polgármester, aki már 15 éve tölti be ezt a tisztséget, beszámol a videóban arról, hogy az emberek kérésére vállalta el a polgármesterséget, ugyanis az előző polgármester, Berta Jenőné elmondása szerint ,,rosszul bánt az emberekkel”. Elmondja azt is, hogy Marócsán ő maga a presbiter is, ugyanis annyira kevesen élnek ott, és évről évre egyre kevesebben vannak.
Kifejti, hogy a faluban szinte csak közmunkát tudnak biztosítani a helyben dolgozni kívánó embereknek.







,,csúnya dolog a politika”

Az egyik közmunkás hölgy elmondta, 54 ezer forintot kap egy havi munkájáért, amit be is kell tudnia osztania 31 napra, értelemszerűen. ,,Azt azért megnézném, hogy Orbán Viktor be tudná-e osztania, úgy, hogy semmije nincs” – teszi hozzá. A következő, fiatalabb hölgy kifejti, bár neki négy szakmája van, valamint le is érettségizett, a beteg szülei miatt a faluban marad, hogy segíthesse őket.
A polgármester bevallja, ő nem politikus és sok miniszternek ,,még a nevét sem tudja”, de a falunak él. Szerinte ,,csúnya dolog a politika”, és az árral kell menni, ezt megtanulta a sok éven keresztül.


Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt | 24.hu







33 Jelek Az Illuminátusok valóságosak


Ébredj fel, Amerika!
közzétett 2013. március 4-én, 17:27 óráig
Hunter Schwarz
BuzzFeed Staff



2. Egy dollár számlát








3. A Taco Bell logó








4. Lady Gaga arca








5. És mindent a "Bad Romance" videójáról








6. Madonna fejdísszel








7. Ez a jelenet a "The Simpsons"








8. A pápa ruhája








9. Ez a Nickelodeon kereskedelmi








10. Rihanna "Umbrella" zenei videó








11. Ez a jelenet a "Family Guy"








12. Beyoncé








14. Beyoncé és Jay-Z gyermekei








15. Az utcák elrendezése Washingtonban, DC








16. KISS neve








17. Az Egyesült Nemzetek Szervezete








18. Eminem








19. Ezek a különleges Pepsi dobozok








20. George HW Bush elnök






Robert King / Getty Images


21. És a piramis








22. Az MTV Kanadai iroda






Darkroom Productions / Creative Commons / A Flickr segítségével: darkroomproductions


23. A londoni olimpia








24. Mindent Disney-ről








25. LeBron James ebben a videojátékban








26. LeBron James a való életben








27. Denver repülőtér








28. Taylor Swift karja








29. Nicki Minaj mellei








30. Ez a fa








31. Ez a nadrág








32. Minden olyan híresség, aki valaha is készített egy képet, miközben az egyik szemet borította








33. És az öt Outback Steakhouse helyszíne Phoenix környéken, Arizonában




Így uralunk mindent,mi vagyunk az ILLUMINATI

- Ezeket a területeket

és a jövőt is irányítjuk !


A következő írás elkészítésében egy konkrét videó volt a segítségemre, mely elég jól bemutatja azt a valóságot, amiről egyre többet tudtunk meg az évek során. Kiegészítettem nektek linkekkel, videókkal és az oldalról is fordítottam részeket. Viszont minden egyes alább felsorolt külön területet egyéni kutatásra ajánlom bárkinek.
"Így tartjuk ellenőrzés alatt a világot és a jövőt." 

Így épül fel az Illuminati piramisa - szerveződése, tetején a csúcs - vagy zárókővel, mely jól elkülönül az egésztől és gyakorlatilag érinthetetlen személyekből áll.

Az alábbi videó segíthet a megértésben. Bebizonyítjuk elméletben, hogyan képes 13 Család, kb. 7000 személy irányítani 7 milliárd embert.... Tudásanyag arról, ahogy a háttérhatalom, az Illuminati megpróbálja létrehozni 
az Új Világrendet. 
Egyfajta bevezetés a New World Order összeesküvésbe - mely már nem elmélet, hanem szemünk előtt létrejövő gyakorlat .. 

Sokan azt hiszik, hogy a világot egy bizonyos nép, vagy embercsoport, netán ország vagy 
mega-vállalatok tartják irányításuk alatt. Ez viszont nem igaz ! Helyesebben mondva: ebben a formában nem igaz.
A világot nem az USA, nem Izrael vagy a zsidók és még csak nem is a szabadkőművesek irányítják. 
Ezek mind csak eszközök és sakkfigurák a táblán vagy sokkal inkább kártyalapok, amiket megfelelően kijátszva és felhasználva a totális kontrollt és irányítást fenn lehet tartani ameddig csak szeretnék... Akár évezredeken keresztül is.

Még az ébredező, érdeklődő emberek is amikor első lépésként benéznek a szemünk elé húzott fátyol (de van akinél ez egy vastag fal) mögé és ráébrednek az igazságra, hogy szabadkőműves társaságok és beavatott páholyok mennyire fontos szerepet játszanak a történelem irányításában, elkövetik azt a hibát, hogy itt a dolog véget is ér és megállnak a kutatásban vagy a gondolkodásban. Pedig nem lenne szabad! Mert valójában NEM ŐK alkotják az Illuminati ősi titkos szervezetét. Talán inkább egy-egy téglát jelentenek a nagy piramisban. 

A valóság persze ennél sokkal bonyolultabb és közelebb kerülni ehhez is csak úgy lehet, ha valamilyen szinten (és lehetőleg minél mélyebben) belemászunk a 'nyúl üregébe'...
azaz próbálunk a zárókő közelében lévő családokhoz közelebb kerülni.
Mondanám, hogy ez lehetetlen, mert ehhez vagy bele kell születni vagy csodára van szükség szinte, hogy megismerjünk közülük valakit, aki hajlandó információkat vagy tudást is megosztani.... Na de a lehetetlen nem létezik...

Néha belegondolok hogy mennyivel nehezebb dolga van annak, aki kizárólag a hivatalos történelmi verziókat ismeri, amiket valamikor a fejébe "raktak" és máig falként eltakarja a szemét, hogy a történelem miért és hogyan alakult úgy, ahogy. És egy-egy esemény vagy személy mögött milyen erők és tervek álltak.

Így uralunk mindent, mi vagyunk az ILLUMINATI



A videót természetesen nem maga az Illuminati készítette, de oktató jelleggel tárja fel az összefüggéseket és így E/1.személyben sokkal jobban meg lehet érteni, miről van szó. 
A valóságtól pedig egyáltalán nem áll távol. A videóban szándékosan nevezik IllumiCorp-nak ezt az egészet...
"Elég a fejet irányítani, hogy irányítsd az egész testet" 
Te, mint beavatott leszel a feje az alábbi területek egyikének:
I: Bankszektor és gazdaság 
- "Pénzkibocsátás és a nemzetközi gazdaság feletti ellenőrzés a totális kontroll egyik legfontosabb eleme (FED, IMF, WTO, az adósság irányítása) A korporációk és vállalatok szervezetein keresztül vesszük át a kormányok helyét fokozatosan."Ajánlott kis filmek : Az Amerikai Álom Pénz, mint adósság A pénz mesterei

" Ha az emberek igazán ismernék az eljárást, amellyel a pénzt létrehozzák, a rendszer nem tartana ki tovább 24 óránál." - Henry Ford

II. Katonaság, hírszerzés 
- "Létrehoztuk az "amerikai katona"-filozófiát, mely szerint a békét csak katonai erőfölénnyel lehet elérni. Jó prototípusként szolgál, aminek mintájára a rendőrséget is átalakítjuk. Mikor készen állunk, a technológiánk és emberi erőforrásaink dominálni fognak mindenkit, aki ellenállna az új világrendnek.
Végcél egy globális rendfenntartó szerv, mely 'megvédi' a Föld erőforrásait. 


- Elsődleges célpontjaink az iszlám nemzetek lesznek, melyek úgysem hódolnának be a mi nyugati dominanciánknak. Náluk van a világ maradék olajkészletének nagy része. Ezt meg kell szerezni, mert kulcsfontosságú a világ országai feletti uralom megőrzésében. (
lásd Albert Pike 1871)
- Az emberiség el sem tudja képzelni, milyen technológiák vannak a kezünkben. Nemsokára még 
az időjárás is háborús fegyverként működik majd. Aszály, árvíz, hurrikán, hideg és forróság - és utána sehol egy ujjlenyomat...."


III. Politika 
- "A politika irányítása már jó ideje ellenőrzésünk alatt áll. nem volt nehéz átvenni a hatalmat felette és menedzselni még könnyebb. A politikusok bármit hajlandóak megtenni nekünk, hogy hatalmon maradhassanak.
Ha mindkét oldalt kezünkben tartjuk és a választás illúzióját az emberek felé, akkor mindig olyan eredmény jöhet csak ki, ami nekünk megfelelő és az emberek nem vesznek észre semmit. Azt hiszik ők döntenek bármiben is.... 
- Mivel a népesség egyre inkább kezd csalódni ezekben az oldalakban, ezért kidolgoztuk a "független jelölt" lehetőségét. Ez csökkenti azok ellenállását, akik nem érzik képviselve magukat és egyúttal adatbázist épít potenciális disszidensekből, rendszeren kívüliekből. "DEMOKRÁCIA: Valószínűleg azt tanulta mindenki az iskolában, hogy az idők során egyház és a királyi vérvonalak elveszítették hatalmukat és mindezt felváltotta a demokrácia, ahol a nép által vezetve és a népért születnek a döntések....
Állam és egyház szétválasztása, amiből következik a nép demokráciája és szabadsága. Nos, a valóságban semmi sem áll távolabb az igazságtól ! Sőt mi, az Illuminati soha nem is veszítettük el a hatalmat és az irányítást: a nyílt formák helyett inkább a háttérből, az árnyékból kormányzás mellett döntöttünk. Forradalmakat kellett létrehoznunk ehhez az illúzióhoz, de megérte, mert mára ezt mindenki elfelejtette.Ha azt érzik az emberek, hogy mi uralkodunk rajtuk, előbb-utóbb lázadni fognak. Ha viszont azt hiszik, részt vesznek a döntésekben, így addig tartjuk fent az illúzió segítségével a kontrollt, ameddig csak akarjuk ! Videó a demokrácia becsapásáról ! /
Minden demokratikus szavazás 3 fázison megy keresztül: 
1. fázis: Van egy általunk elindított propaganda2. fázis: A közvéleményt a propaganda irányába tereljük (a 6 terület mindegyikével vagy félelem és bizonytalanság keltésével.3. fázis: A többség megszavazza, amit akarunk az eredeti propagandának megfelelően.


TÖRVÉNYEK: Az emberek azt hiszik, hogy a törvények:
- azért vannak, hogy megvédjék őket. 
- az erkölcsöt és az igazságot testesítik meg (morality & justice)
A helyzet az esetek nagy részében nem ez! A törvények azért vannak, hogy kordában tartsák az embereket és rabszolgává teszik őket. A mi akaratunkat hajtják végre a nép felé.
ha a törvény azt mondja, hogy ártatlan nőket és gyerekeket ölj meg háborúban "katonaként", megtennéd ? Ha a válasz 'nem', akkor Te bűnöző vagy és törvénysértő...
- ha katona öl meg ártatlan embereket egy nemzet nevében, akkor Ő hazafi, hős és példakép gyermekeink szemében. 
- Ha ezeket a bűncselekményeket valaki nyilvánosságra hozza, akkor Ő hazaáruló (lásd. Bradley ManningEdward Snowden)
Ha a boltban elfogyasztasz valamit, akkor Te tolvaj vagy és elítélnek.
- Ugyanez a bolt élelmiszerek tonnáit dobja ki feleslegként, míg mások éheznek. Ez teljesen legális. 
- Ha bizonyos növényeket termesztesz magadnak és elfogyasztod, még börtönbe is kerülhetsz, hiszen azt is mi mondjuk meg, mit lehet és mit nem! 

  1. Oktatás 
- "Létrehoztunk egy általános oktatási tanácsot 1902-ben. A közoktatás tanai sikeresen alakították át a mai generációkat egy gyengébb, sokkal engedelmesebb masszává.
Így precízen kontrollálhatjuk a tananyagot: mi az, amit az átlagember megtanul és amiről tudnia kell és mi az, amiről nem. Ezáltal átgyúrhattuk őket engedelmes dolgozókká, akik már eleve kondícionálva lettek, hogy elfogadják a Nagy Tervet, amit eléjük teszünk majd. Az IllumiCorp létrehozott még számos intézményt, mint az Amerikai Történelmi Társaságot 
(vagy Magyar Tudományos Akadémia - szerk megj.), mely megalkotja és fenntartja a történelemről alkotott hivatalos nézeteket. 
"A tudás hatalom, mint tudjuk, ezért fontos, hogy mindig nekünk kell megírnunk 'az igazságot' !
Az ellenhangok így nem tudnak teret nyerni és így egész mélyen befolyásolhatjuk a kultúrát, hogy elérjük vele végső céljainkat." (Oktatáshoz kapcsolódó VilagHelyzete cikkek)

V. Média 

- "Az Illuminatival a médiát használjuk, hogy megformáljuk vele a közvéleményt a világban zajló eseményekről. és kondicionáljuk egyben a megkívánt hozzáállást a terveinkkel szemben. Híreken, szórakoztatáson, reklámokon keresztül be tudunk programozni számos érzelmi reakciót és választ a kollektív tudatalattiba.


- A TV-híradók segítségével rászoktattuk az embereket egy szórakoztatás alapú hírközlésforma befogadására: "Info-tainment". Ez a forma sokkal hatékonyabb a céljaink által megkívánt magatartásformák tudatalatti bevésésére.
(pl. mostanában elkezdtünk beléjük programozni egyfajta felelősségtudatot környezetvédelmi kérdésekben.) 

Ahogy egyre inkább mi irányítjuk az időjárást a 
H.A.A.R.P. és Chemtrail programjainkkal, bele fogjuk tudni terelni az embereket, hogy elfogadják a mi globális környezetvédelmi programjainkat.
Ekkor megkezdhetjük a 'nagy ritkítás' fázisát, amire mindenképp sort kell keríteni, hogy visszaszorítsuk a népességet egy fenntartható számra....


- A média által befolyásolt egyén egy frusztrált, hiányérzetben szenvedő, kétségbeesett egyén, aki magával elégedetlen és azért küzd, hogy a környezete elfogadja.

- Az individualitás hangsúlyozása a közösség és csoportok helyett. 
Ez megtöri a közösségi összetartozás érzését, olyan egyedeket nevel ki, melyek csak saját érdekeiket tartják szem előtt. Így könnyen fenn tudjuk tartani a 'Status Quo'-t egy megosztott populáció felett, mely felfelé még véletlenül sem tekint."


  1. Vallás 

- "A vallás hihetetlen jól töltötte be eddigi feladatát. Ez a legősibb és talán legszélesebben alkalmazható szociális kontroll-forma, melyet az Illuminati használ. A vallásoknál mindig van egy írott szabályrendszer, amit minden körülmények között követni kell.

Az írói jól tudták, hogyan töltsék meg ezeket a szabályokat olyan utasításokkal, amik fenntartják hatalmukat a populáció felett. Ez a rendszer évezredeken át működött és elterelte oda a nyájat, ahol most vagyunk...
/Jobbra képen: London Természettudományi Múzeum/

Hiába veszítenek a vallások erejükből, a fanatizmus, ami ezzel jár kifejezetten jól jön az IllumiCorp számára. Láthatatlan hatásunk az egyházak mögött segített előhozni a keresztény fundamentalistákat is a háttérből. Irányelveiket, gondolataikat mi írtuk itt az IllumiCorp főhadiszállásán, így véleményüket és reakcióikat is irányítani tudjuk aktuális kérdésekben.  Ezeket aztán papjaink "isten szavaiként" és saját biblia-értelmezésükként adják át a tömegeknek. Vak hitükkel katonákká válnak a kezünkben, akik majd védik a céljainkat a közelgő katasztrófák idején.


Amint beindítjuk az utolsó fázist, propagálni fogjuk a világvége próféciákat, hogy meggyőzzük őket hitükben.
- Az iszlám fundamentalizmus előretörése is kedvező, mert erőszakos fellépést fog megkövetelni. A közelgő években, kitervelt terrortámadások lesznek, melyek szükségessé teszik a totális ellencsapást és ezzel beindítják a Nagy Terv végső fázisát.  A keresztények támogatni fogják lépéseinket, mert bizonyítékok lesznek számukra, hogy ezek a végső idők - amiket az Illuminati vezetői már jó előre megjósoltak nekik.  "


"A sötétség napjai meg vannak számlálva. Mi, titokban már csak a Nagy Terv utolsó fázisának megindulását várjuk. A Nap már felkelőben és sugaraival győzedelmes hajnalt hoz az Új Világunkra."
(Rövid üzenet az Illuminati vezetőjétől)

"Te, mint az Illuminati alkalmazottja felette állsz minden korlátnak, amit nemzetség, osztály vagy vallás jelent. 

Te most már egy 'megvilágosodott' vagy. Hűséggel és odaadással már csakis felénk tartozol. Segíts hát befejezni a Nagy Tervet. Közös erővel indítsuk be büszkén az Új Világrendünket!"

És végül szeretném bemutatni Neked a kontroll-hálót, ahogy 'dolgozunk':

"Már ősidők óta vágya az Illuminatinak, hogy teljes irányítása alá vonja az alatta lévő tömegeket. Hogy megvédjék ezzel magukat és hogy megvédjék őket saját maguktól. Az eszközök eddig mindehhez életlenek és pontatlanok voltak, de most már az új technológiákkal, amiket a tömegek kezébe adunk, végre lehetőségünk van, hogy kiépítsünk egy kontroll-hálót, melyben pénzügy, hadsereg, ipar, kommunikáció szigorú ellenőrzésünk alatt áll és biztonságosan átvihetjük a populációt egy Új Világba, ami az IllumiCorp folyamatos megfigyelése és szabályozása alatt áll.

* Internet, GPS és RFID azonosító chipek a fő tartóoszlopai annak a láthatatlan börtönnek, amit felhúzunk az emberek köré.

10 éven belül RFID-chipes személyazonosító kártyák lesznek, melyek minden személyes információt tárolnak majd, kapcsolódva a központi adatbázisokhoz. 

A titkosszolgálat folyamatosan figyeli azokat, akik ellenzik a Nagy Terv végrehajtását és lekapcsolja őket a hálóról. A populáció hamar megtanulja majd, hogy választhat: vagy támogatja a rendszert és részesül szolgáltatásaiból vagy visszautasítja azt..... Akkor viszont soha többet nem kap hozzáférést."
(És a már felépült, készen lévő, több tízezer fős átnevelő táborokba kerül majd - Szerk. megj.)

Ha 
a tegnapi hírt az Európai Egyesült Államok létrehozásáról olvassuk vagy látjuk a totális megfigyelést, az Amerikában felszámolt szabadságjogokat - érezzük, hogy mindaz, amiről itt hallunk, a szemünk előtt működik és jön létre ebben a pillanatban is.
A felfogásához még így is nélkülözhetetlen, hogy legalább kinyissuk a szemünket és az elménket is ezen újfajta információk előtt. Mert a tudás terjedése ellenére még mindig gépiesen és zárt elmével gondolkodó emberekkel fogunk így is találkozni, akik minden téren elzárkóznak, hogy ez valóság lennel. Részben érthető,  mert a kényelmes világképüket rengetné meg azonnal, ha bedőlne, amit ún. Repeaters ismétlőktől hallottak az iskolákban, a TV-kben, akiknek szinten ilyen 'ismétlők' ismételték és bifláztatták be az egyetemen, hogy mire mit kell mondani és válaszolni ... (Videó a megértéshez)
Ennek az elmaradottságnak a leküzdésére számtalan cikket és bejegyzést szenteltem már (túl vagyok az 500. cikken is), de néhány ide kapcsolódót érdemes feleleveníteni:









"Világkormányunk lesz akár akarják Önök, akár nem, vagy erőszakkal, vagy az Önök beleegyezésével." 
(A szenátus külügyi bizottságának a meghallgatásán az ugyancsak CFR - Külkapcsolatok Tanácsa tag James Warburg)







Az Új Világrend NEM legyőzhetetlen!






A zsidók az "Isten", a nem zsidók lélek nélküli állatok:
szolgálnak vagy pusztulnak
- ez a Chabad Lubavics


Csonthegyi Szilárd 2015. decemberi ismertetésében a tőle megszokott alapossággal számol be az igen veszélyes zsidó szektáról, a Chabad Lubavicsról. Jelen írásunkban a mozgalomnak egy volt tagja, Michael Berg osztja meg velünk tapasztalatait. Michael Berg (32) négy éven keresztül volt a Chabad Lubavics zsidó mozgalom (szekta) aktív tagja. Tapasztalataira támaszkodva azt állítja, hogy a zsidó világuralomra való törekvésével ez a szekta áll az ún. új világrend mögött. A Lubavics-követő Jared és Ivánka Kushnerrel (Trump veje és lánya) a szekta olyan hatalomra tett szert, amellyel egy világkatasztrófát indíthat el, mellyel a zsidók messianisztikus hatalmukat kívánják megalapozni. Az alábbi írás szerzője Michael Berg (henrymakow.com) 1985-ben születtem Izraelben. Szüleim európai zsidók. Felmenőim a középkor óta Németországban éltek. Családom tagjait és engem külsőre semmi sem különböztet meg egy született némettől. Szőke haj, fehér bőr, kék szemek. Nem nézünk ki jellegzetes zsidónak. Úgy nézek ki, mint egy közönséges észak-európai (árja) személy. Jobbra: Trump támogatója a multimilliárdos Sheldon Adelson Miért fontos ez? Azért, mert a nem zsidók ellen irányuló zsidó rasszizmusnál nem biológiai rasszizmusról van szó, tehát nem az eltérő külső megjelenésben gyökeredzik gyűlöletük. Zsidók léteznek minden formában és megjelenésben. A zsidó rasszizmus az egy spirituális rasszizmus, melynek alapja a hit, hogy a zsidók lelke magasabb rendű, mint a gójoké, illetve, hogy a gójoknak sátáni lelkük van. Ebből kifolyólag bőrszíntől, származási országától függetlenül minden vallásos zsidó alacsonyabb rendűnek tekinti a nem zsidókat. Ebben az írásban a zsidó vallásban nyert általános és a lubavicsi szektában szerzett speciális tapasztalataimról számolok be. Hogyan lettem a Chabad Lubavics tagja? Az egész húszéves koromban kezdődött. Bár vallásos zsidó voltam, de még nem voltam a Chabad tagja. 2005-ben New Yorkba mentem, ahol találkoztam a Chabad egy tagjával, aki megismertetett a közösséggel. Az illető megkérdezte, meg szeretném-e látogatni Brooklynban központjukat, a "770"-et. [A 770 egyrészt a házszámot jelenti, ahol a központ található. Másrészt ennek misztikus jelentése van. A mozgalom tagjai ebből a számból vezetik le, hogy itt fog épülni a templom, ami innen Jeruzsálembe kerül - a közzétevő megj.] Ráálltam. Részt vettem összejöveteleiken, szertartásaikon, és a következő négy évben a Chabad Lubavics lelkes támogatója lettem. Összejöveteleinken legtöbbször a zsidó Messiás megjelenéséről, az ezt követő világról volt szó, ahogyan ezt a Chabad és a zsidó vallás elképzeli. Ebben a világban minden egyes zsidónak akár 2800 nem zsidó rabszolgája lehet, és a nem zsidók egyetlen létjogosultsága abban áll, hogy szolgáljanak a zsidóknak. A másik oldalon a zsidók Isten trónjának számítanak. Ki és mi a Chabad? Akkori tagságom és tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy a Chabad egy rasszista szervezet, amelynek ideológiája a zsidó világuralom, az összes nem zsidó leigázása és rabszolga sorba taszítása. Legfőbb kötelessége az "áttörés" parancsának teljesítése, azaz a cionista világuralom megvalósítása. A Chabad a mozgalom fiatal tagjait küldöttnek (követnek) képezi ki. A küldött a Chabad értelmezésében azt jelenti, hogy az illető a zsidóság soraiban terjeszti a rasszista ideológiát, különösen a nem vallásos zsidók között. Ezek a cionista, globalista törekvéseknek minden ideológiai és erkölcsi támogatást megadnak. A Chabad tagjai a gójok pénzügyi gúzsbakötését – amelyet a nemzetközi zsidó bankok visznek végbe – és a zsidó világpolitikát saját messianisztikus jövendöléseik betejesedésének tekintik. Eszerint az eljövő zsidó világrendben minden nemzet az ellenőrzésük alatt fog állni. Menachem Mendel rabbi (1902-1994), vezetése alatt a mozgalom egy 4000 intézményből álló hálózatot épített ki, amely a világ száz országában, ezer városában, az USA összes szövetségi államában jelen van A zsidók az "Isten", a nem zsidók rovarok, akiknek egyetlen létjogosultságuk, hogy szolgáljanak a zsidóknak, vagy pusztuljanak A Chabad szerint a zsidók maguk az Isten. Az uzsorakamat engedélyezett, sőt kívánatos a gójokkal szemben. (Ez motiválja az új világrend bankárait is.) A Chabad felekezet könyvében – a “Tanjában” – csakis arról van szó, hogy a zsidók maguk az istenség, a gójok pedig maximum állatok, akiknek nincs lelkük. Vagy ha mégis van, akkor az démoni, sátáni lélek, és a Klipot Athmeotról, azaz a démoni szférákból vagy a szellemi tisztátlanság helyéről (Sitrha Achra) származik. A Chabad tagjai Trumpnál A Chabad tagjai szemében a nem zsidók lélek nélküli állatok. A "zsidó lélek" az isteni inkarnáció. Minden zsidó egy megtestesült Isten. Az egész univerzum a galaxisok milliárdjaival, csillagokkal, bolygókkal, csak a zsidók számára lett teremtve. A Teremtő YHVH, a zsidó Isten, aki valójában a zsidó népben nyilvánul meg. A Chabad szerint egy zsidó körme többet ér, mint a világ összes nem zsidó népessége (beleértve az európaiakat, muszlimokat, ázsiaiakat, afrikaiakat)… Az új világrend (NWO) agendája A Chabad nem más, mint a zsidó rasszizmus manifesztációja, amely rasszizmus erőlteti az "új világrend" agendáját. Izrael alapítója és első miniszterelnöke, David Ben Gurion víziójában a zsidókat látja az egyetlen világkormány vezetésében (illuminátus, sátáni NWO). Ez lesz a bibliai ígéretek beteljesedése, amikor is a zsidók lesznek az összes nemzet uralkodói és ellenőrei. A Legfelsőbb Bíróság Jeruzsálemben az illuminátusok piramisával és a mindent látó szem jelképével A fenti épületet azért építették, hogy támogassa az új világrend agendáját, ahogyan azt Ben Gurion elképzelte: “Az egyesült nemzetek Jeruzsálemben szentélyt fognak építeni a prófétáknak, hogy ez előmozdítsa a kontinensek föderatív összekapcsolódását. Ez lesz az emberiség Legfelsőbb Bíróságának székhelye, hogy a föderáció tagjai közötti vitákat elsimítsák, úgy, ahogyan azt Izaiás próféta jövendölte." [Az utolsó időkben az Úr házának hegye szilárdan áll majd a hegyek tetején, és magasabb lesz a halmoknál. Oda özönlenek mind a nemzetek, felé tart számos nép, és így szól: "Rajta, menjünk fel az Úr hegyére, Jákob Istenének házához, hogy tanítson meg minket útjaira, és így az ösvényein járhassunk. Mert a Sionról jön a törvény és Jeruzsálemből az Úr tanítása."  Ő tart majd ítéletet a nemzetek között, és igazságot szolgáltat számtalan népnek. (Izaiás 2,2-4) - a közzétevő megj.] Vajon ki pénzelte és építette a Legfelsőbb Bíróságot? A nemzetközi bankok ellenőrei, a Rothschildek! Ezen a ponton egészen világosan nyilvánul meg a zsidó agenda. Csak tudni kell, mennyi kettő meg kettő. Kabbala és sátánizmus: ezek a legfontosabb eszközök a zsidókat befogadó államok gyengítésére, hogy egyszerűbb legyen ellenőrzésük, miután a titkos féreg belülről szétrágta őket. A faj (rassz), nemzet, család, a természetfölöttibe vetett hit (istenhit) le lesznek rombolva, így könnyű dolguk lesz a monopolhelyzetbe kerülő zsidó bankároknak. [Kabbala: nevezik zsidó misztikának, zsidó okkultizmusnak, titkos zsidó tanoknak. Alapjai két könyvben vannak lefektetve (Jezirah és Sohár). Tartalmuk egy mágikus, asztrológiai, orvosi, prófétai zagyvalék. Keletkezése valószínűleg az Ószövetség idejére vezethető vissza - a közzétevő megj.] Így lesz világunk materialistább, kevésbé spirituális, ami a könnyebb ellenőrzést eredményezi a zsidók számára. Hiszen a saját hit, távlatok, végső életcél nélküli embereket könnyebb kordában tartani. Ezt jelenti a mindent látó szem, valamint a mindent átfogó gyűrű. Miért fordítottam hátat a Chabadnak és a judaizmusnak? A Chabadot akkor hagytam ott, amikor bensőm legmélyében megtapasztaltam, hogy a Chabadban és a judaizmusban meglévő gyűlölet (csakúgy, mint az iszlámban és az Iszlám Államban megmutatkozó gyűlölet) nem Istentől származik, hanem az ember egójából és félelmeiből. A szakításhoz szellemi ébredésem vezetett, amelyről következő írásomban fogok beszámolni. Addig is remélem, hogy a fehér európaiak és azok, akik ellenzik a fehérek ellen irányuló genocídiumot, ráeszmélnek, mi az oka az ellenük irányuló hadjáratnak. Ez az ok Földünk abszolút rasszista ideológiája, a judaizmus. Michael Berg és Henry Makow további írásai angol és német nyelven itt olvashatók. Eddig tart Michael Berg friss, 2017. decemberében megjelent beszámolója. Kíváncsian várjuk folytatását. Egyet azonban máris megállapíthatunk. A zsidók előtt hajlongó politikusoknak, a keresztény-zsidó párbeszédről hablatyoló egyházi személyeknek eddig sem volt mentségük cselekedetiekre, hiszen mindenki számára hozzáférhetők az interneten az információk erről az igen veszélyes szektáról. Miután azonban most először és – egy, a lelkiismeretére hallgató, jobb érzésű zsidótól – első kézből halljuk a Chabad Lubavics lényegét, egyszerűen nem marad semmi más számukra, mint sutba dobni az egész hajbókolást, berekeszteni minden párbeszédesdit, és tenni azt, ami a kötelességük: képviselni választóik érdekeit, az egyházi személyeknél pedig híveiket. Sajnos van egy olyan érzésünk, hogy Balog Zoltántól kezdve az ún. Ferenc pápáig mégsem fogják ezt megtenni. Marad minden a régiben, és ha Michael Berg nevével találkoznak, elfordítják fejüket: még csak tudni sem akarnak róla. Mily meglepő továbbá: az oly tárgyilagos és semleges Wikipédia egy teljesen más képet tár elénk erről a sátáni szektáról. Idézetek a Wikipédiáról: "A zsidóság népszerűsítését tekinti legfőbb feladatának." "Fontos a micva, vagyis a jó cselekedet értéke. Azaz, hogy 'minden jó cselekedettel közelebb hozzuk a világ végső megjavulásának, a Messiás eljövetelének idejét.'" "Szociális és jótékonysági tevékenységet folytat világszerte zsidók és nem-zsidók között egyaránt." Köszönjük, máris nagyon népszerűek vagytok! Közzéteszi: Bálint József (Kuruc.info)
Forrás: https://kuruc.info/r/39/181067/


A sor végén ott található Balog Zoltán Új kazár , kár hogy lemaradt a képről .





Hogyan lettem a Chabad Lubavics tagja?


Tovább a lenini úton a kolhoztól a kibucig



Microchip az emberben - Már nem a jövő, ez a jelen!






A svédek messze földön híresek technológia fejlesztéseikről, továbbá élen járnak a fejlett technológiák alkalmazásában is. Vajon trendet teremt-e a "legújabb fejlesztésük", az emberi testbe ültethető microchip is?

A képen látható Emilott Lantz szerint, a válasz egyértelműen igen! Ezért mikor novemberben a "Sime" nevezetű, digitalizációval, internettel, és úgy általában a jövővel foglakozó konferencián lehetőség kínálkozott egy chip ingyenes beültetésére, rögtön jelentkezett.

"Nem gondolom, hogy ez a jövő lenne, ez a jelen. Számomra az a különös, hogy miért láttunk már ilyet korábban," nyilatkozta a The Local magazinnak.

"Ez egy amolyan csodálatos "földalatti" dolog volt egészen mostanáig. Ma már viszont több mint 100 ember él microchip-el Svédországban," fűzte hozzá Hannes Sjöblad, a "BioNyfiken" névre hallagató biohacker csoport tagja.

Természetesen ő és további 50 kollégája már októberben átesett a beültetésen.

A technológia nem új, eddig is léteztek kulcsokat helyettesítő, kapukat nyitó microchipek. Az újdonságot az jelenti, hogy chip nem a kulcstartón lóg, hanem benne van az ember kezében, így nem tudja elhagyni, (vagy megszabadulni tőle külső segítség nélkül). Továbbá az is, hogy különböző adatokat, tárolhatunk akár magunkról saját magunkban, illetve egyéb "okos eszközökkel" kommunikálhatunk. Egészségügyi adatainkat, kezeléseink dátumát, gyógyszereink listáját például célszerű a chipben tárolni, hisz baj esetén megkönnyítheti az ellátó orvosok dolgát!


RFID Chip Commercial



Az alap ötlet szerint, miért ne hordhatna az ember a kezében egy chip-et ahelyett, hogy óriási kulcscsomókat cipelne, vagy pin kódokat jegyezne meg?

Tényleg, miért ne?

Mint azt Lantz bevallotta, ő is a kulcsainak számát szeretné elsősorban minimalizálni az új élettársa segítségével. A barátait mindenesetre megosztotta az implantátum híre. Vannak, akik szerint menő, míg mások idióta dolognak tartják.

Tegyük hozzá, valóban leegyszerűsíti mondjuk a kilakoltatás kérdését, ha a chip egyszer csak nem nyitja a bejárati ajtót... bár bizonyára Svédországban ez jelenleg nehezebben elképzelhető helyzet, mint Európa egyéb tájain.

A chipet, ami egyébként nem nagyobb, mint egy rizsszem, mindenesetre úgy tervezték, hogy Lantz egész hátralevő életében a helyén maradjon.

Nincs is ezzel semmi baj, hisz Lantz nagy lehetőségnek tartja, amivel szerinte egyre többen fognak élni.

"Az emberek eddig is módosíthattak a testükön, miért lenne ez más?"

Valóban nincs nagy különbség, ha már a plasztikai műtétek, a tetoválások, a piercingek és egyéb akár robot implantátumok gondolatával korábban megbarátkoztunk. (Vagy prediktív programozással megbarátkoztattak minket velük.) Csupán csak egy újabb transz-humanista projekt valósul meg éppen.
A különbségekről esetleg abban az esetben beszélhetnénk majd, ha a távoli jövőben kiderülne, hogy a chip-en tárolt adataink illetéktelenek, vagy számunkra addig ismeretlen illetékesek birtokába, esetleg kontrollja alá kerültek, akik saját érdekeik szerint visszaélnek azokkal.

Elképzelt eset:

Jó reggelt Gamma5-ös! Hat óra van, a profil adataid szerint kelned kell! A kiszámolt ételmennyiséget átveheted a chiped segítségével. Jó étvágyat! Csak az egészséges, életerős gamma képes hasznos tagja lenni a csoportjának!
A microchip még 5 percig nyitja az ajtót. A művelt gamma jellemzője a pontosság. Ön művelt Gamma5-ös?

Egyenesen az állomására menjen! Ne feledje, szemmel tartjuk!
Amennyiben nem hagyja el a szobát időben, egy delta osztag folytatja az időlegesen felfüggesztett nevelését. Ön egy hasznos, életerős, művelt, gamma akar lenni!

A technológiában rejlő potenciál a jótékonykodó szabadkőművesek figyelmét sem kerülte el. Sőt, a "Kőműves Biztonsági Azonosító Program" "különböző szinteken" már jelenleg is működik. Karitatív program keretében zajlik a chip osztás, például a Stockton Egyesült Metodista templomban. Közel negyven észak-amerikai nagypáholy és a Masonichip International is részt vesz a jótékonykodási programban. Továbbá téged sem zárnak ki! Egy 20 dolláros nyakkendő megvásárlásával te is támogathatod törekvéseiket. Ők a "National Center for Missing & Exploited Children" szervezettel együttműködve az eltűnt gyerekek felkutatására, illetve azonosítására szeretnék használni a technológiát.

Felmerül a kérdés:

-Hogy találsz meg egy eltűnt gyereket chip-el a testében?
-Úgy, ahogy bárki mást, chip-el a kezében.

Te hogy vagy vele? Már a svédországi repülő jegyeket nézed, vagy esetleg a Jelenések könyve 13. fejezetén agyalsz? Esetleg vennél egy új nyakkendőt?


Hisz "nem az lényeg mit teszünk, hanem hogy kiért tesszük!"


A jótékonykodó szabadkőművesekről pedig nyilatkozzon egy illetékes, Jászi Oszkár, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere és nem mellesleg a francia Grand Orient alá tartozó Martinovics-nagypáholy nagymestere:

"Vitatható, hogy a szabadkőműves páholyok jótékonysági egyletek lennének. Ahhoz, hogy jótékonykodjunk, nincs szükség szövetkezésre bőrköténnyel és szalagokkal teleaggatva... Nem! Mi egy új társadalmi rend alapjait építjük. Ehhez van szükség a teljes titoktartásra összejöveteleinken. A jótékonykodás csak álcázást szolgáló palást, amit levetünk, ha már nincs rá szükségünk. A titoktartási fogadalomnak nincs semmi értelme, ha csak jótékonykodásról lenne szó, és a félelmetes szabadkőműves eskü is felesleges lenne."

forrás:
Bejegyezte: dham






WikiLeaks - A Rothschild akta





Bizonyára nem csak a szabad-, hanem akármelyik kőműves számára nyilvánvaló, hogy ha egy régi épület helyére valami újat akar építeni, akkor az építkezést meg kell, hogy előzze a bontás, a régi ingatlan lerombolása. Miután a régi roskadozó, szerkezetileg meggyengült házat az alvállalkozó porig rombolta, kezdetét veheti az építkezés. Egyszerű történet, de hogy néz ki ez abban az esetben, ha nem a "Kovács Ép. Kft." hétköznapjaira fókuszálunk, hanem szabadkőműves társaikra, például az "Ordo ab Chao" Bt., a Jezsuita Rt., és a Szuverén Málta Lovagrend Kft. új világrend építőipari vállalkozásaira. (Ordo ab Chao - skót rítus 33.) Ezek a kőművesek nem (csak) házakat, irodaépületeket és bevásárlóközpontokat  építenek, hanem komplett társadalmi-, politikai-, és gazdasági rendszereket. Teszik mindezt királyok, pápák és lovagjaik, bankárok, iparmágnások, elnökök és az ő embereik bonyolult hálózatának segítségével.

Természetesen mikor ez a "cég" építkezésre szánja el magát, azt nem úgy vesszük észre, hogy az egyik héten eltűnik a régi, omladozó ház a Petőfi utcából, a következőben pedig már egy új épül a helyére. Egy teljesen új világrend felépítésének kivitelezése, némileg tovább tart és nagyobb felforgással (zajjal) is jár. A bontással járó porfelhő pedig nem biztos, hogy csak úgy elterül az utcán, nem kizárt, hogy "gomba alakot" ölt. Emlékezzünk csak az I. és II. világháborúra, és őket követő új, XX. századi, IMF-el, Világbankkal, NATO-val, ENSZ-el, EU-val, WHO-val színezett világrendre! A két alapos, szinte az egész bolygóra kiterjedő "bontás" után, akár egy atombomba robbant be az 1900-as évek derekán az új, globális kormányzást idéző, illetve azt előkészítő világrend, a világbékét szolgáló világszervezeteivel.
Viszont az I. világháború kitörése óta eltelt már száz, a II. világháború lezárása óta pedig közel hetven év. Ami akkor, az akkori társadalmak számára megoldásnak tűnhetett -például az arany alapú helyett, az adósság alapú pénzrendszer alkalmazása-, arról mára egyértelműen kiderült, hogy sokkal nagyobb bajok forrása igazából. Persze a "tervezőket" nyilván jobban motiválta a saját hatalmuk megerősítése, illetve kiterjesztése, mintsem az átlagember problémáinak orvosolása. Rájuk csak a frontvonalon, vagy az utcai barikádokon, mint élő homokzsák van szükség. Nekik jut a piszkos munka, a bontás. Akár szimbolikusan leverhetik régi lánciakat, hogy helyébe újat kaphassanak, amit azután tudatlanságukból és naivitásukból adódóan büszkén és boldogan viselhetnek újabb ötven-, hatvan-, vagy akár száz évig is, míg az is el nem kopik. (Ha csak nem valami új, időtálló anyagból készül majd ez alkalommal...)
Az ilyesfajta bontási munkálatoknál kifejezetten előnyös, ha a "munkatárs" nem képes rendszer szinten gondolkozni, egyáltalán nincsenek önálló gondolatai, csupán reagálni képes. A fanatizmus, az erőszakra való hajlam külön előny. Az ilyen, és a menthetetlen idealista típusok reakcióit kénye-kedve szerint manipulálja a háttérhatalmi hálózat. A manipuláció és a vele járó felforgatás eszközeinek tárháza pedig úgy tűnik kimeríthetetlen. Felhasználhatóak hozzá a politikai pártok -kormánypárti, vagy ellenzéki szerepben-, civil(nek hazudott) szervezetek, diák szervezetek, futballhuligánok, különböző militarista szervezetek, internetes csoportok/mozgalmak stb.

Lényeg, hogy feszültséget, "krízist" generáljanak, mert "a krízis olyan feszült, fájdalmas állapot, mely fenyegetettség, kilátástalanság és elveszettség érzését okozza, magában hordozza a pozitív és a negatív irányba történő változást is, fordulópontot jelent az egyén számára, mely tovább terheli problémamegoldó kapacitását, elégtelenség érzését okozza."

Továbbá "a krízisben lévő egyén az adott problémára, azon belül is egy-egy apró részletre fókuszál, sokat tud helyzetéről, azonban ismereteit képtelen strukturálni, keresi a megoldást, de elgyötört, szorongó, érzelmeit nehezen kontrollálja, impulzív. A tájékozódó megnyilvánulások, attitűdök megszokott rendszere felborul, megszűnik az egyén önmagára vonatkozó jövőképe. Munkavégzése alacsony hatásfokú, a mindennapos rutintevékenységek is nehézkessé válnak, regressziót tükrözhetnek. A krízisben lévő kapcsolatrendszere megváltozik. Az egyén fokozottan befolyásolhatóvá válik(!), függőség-igénye jelentős, „kapaszkodik” a segítőbe, mély regresszióba süllyed."

Az elmúlt évek egyik, ha nem a leghíresebb ilyen "segítője" Julian Assange, a Wikileaks atyja/arca. Sorozatos és világraszóló "leleplezéseinek" hála, személye egybeforrt a rendszerellenes (világ)forradalmár hősi képével. Legalábbis a rendszerben csalódott, megoldást kereső tömegek milliói szemében. Mind-mind naivan az ő kezébe (is) "kapaszkodtak", "kapaszkodnak" ma is.

Mondhatni az "Anonymous álarc" mellett, az ő neve a legnagyobb "brand a világforradalmi piacon".
(Assange maga is reklámozza a mozgalmat, a mozgalom tagja pedig cserében baálványozzák Assange-t)

Szembement a bankokkal, a politikusokkal, sőt, még az amerikai hadsereggel is! Fogságba esett, bebörtönözték, házi őrizetben tartották, de ő nem tört meg, és még ma is az igazság bajnoka! Újabban az RT (Russia Today) orosz állami csatorna csapatában.

De menjünk vissza a történet elejére! A legelejére sajnos nem tudunk, mert Assange titokszolga múltja homályba vész. Egyes források szerint összefüggésbe hozható a CIA "Hamis elme" (phony intel) projektjével, melynek célja iraki, iráni és szíriai célpontok elleni informatikai támadás, illetve hírszerzés volt. De állítólag vezetnek szálak a Moszadig és az angol titkosszolgálathoz is. Ezek tisztázását most mellőzük. Assange, mint "világforradalmár" a WikiLeaks-nek köszönhetően vált ismerté. Ezen "megbízásának" körülményeit fogjuk vizsgálni. A projekt korai szakaszán rögtön egy különös egybeeséssel fogunk találkozni.

Kezdjük a Wikileaks egyik első igazi nagy hírbombájának történetével! Julian Assange sajtótájékoztatót tartott a Frontline Kluban(!), ahol aztán találkozott Rudolf Elmerrel, a tradicionális svájci Julius Baer Bank (továbbiakban JBB) korábbi alkalmazottjával. A jó hangulatú teadélutánon a klub falai között gazdát cserélt egy akta, mely tartalmazta a JBB titkos "kajmán-szigeteki" ügyleteinek adatait. Mikor Assange elkezdte szivárogtatni a kapott anyagokat, közel negyven politikus, több tucat üzletember és multinacionális cég (nem mindig legális) ügyletei váltak nyilvánossá. (Első lépésben 10 konkrét név.) Assange és az egyébként 2006 óta működő WikiLeaks ismeretsége pedig növekedésnek indult. Azonnal elnyerte az elégedetlenkedő tömegek rokonszenvét (99%), hisz akciójával azokat a támadta, akikben ők minden gondjuk okozóit látták. A gonosz bankárokat, a csúnya politikusokat és galád üzletembereket. Azt a bizonyos 1%-ot.

Népszerűsége tovább nőtt, mikor az okozott kár, az elpártoló ügyfelek miatt a JBB beperelte a WikiLeaks-t, és a bíróság lekapcsoltatta a "Wikileaks.org" kaliforniai szerverét. Utólag úgy tűnik, hogy a világforradalmárokat még inkább meggyőzte az oldal letiltása arról, hogy Assange valóban valami érzékeny pontra tapintott. Egyre többen látogatták ezért a Wikileaks oldalát.

Vissza a bíróságra!

Assange és a Wikileaks nem hagyta annyiban! Fellebbeztek az ítélet ellen. A bíróságon a Wikileaks-et (nem) meglepő módon a Fox Rothschild ügyvéd iroda képviselte, sikerrel. Az oldal újra elérhetővé vált és rögtön folytatta is a JBB akták nyilvánosságra hozatalát, melynek következtében további szuper-elit ügyfelek hagyták el a bankot. A JBB részvényeinek értéke 60%-ot esett tíz hónap alatt.

Mellékszál a történetben, hogy a JBB-t elhagyó aggódó ügyfelek nagy része a szintén svájci, az 1968-ban alapított Rothschild Bank AG-nál talált menedéket.

Nem sokkal később Assange készített egy filmet a "The Economist" számára, ami aztán el is nyerte a társaság "New Media" díját. (Az Economist természetesen Rothschild érdekeltséghez tartozik.)



Jemima és Diana


A folyamatos szivárogtatások és az ebből adódó egyre nagyobb üldöztetés következtében a Wikileaks befolyása megállíthatatlanul növekedett. Olvasók, rajongók tömegei terjesztették a megjelent anyagokat, illetve támogatták az oldalt pénz adományokkal. A hivatalos verzió szerint ebből tartotta fenn magát az portált üzemeltető csapat. Megannyi feljelentés után Assange végül az Interpool kezére került. Nemi erőszakkal kapcsolatos "svéd vádak" következtében.
(Ennél átlátszóbb, mondvacsinált váddal nem is lehetne egy "megmondó ember" hírnevét növelni.)

Russell Brand és Jemima Khan
Szerencséjére nem kellett sokáig, az állítása szerint egyébként kifejezetten szörnyű körülmények között raboskodnia, mivel Jemima Khan, a Goldsmith dinasztia örökösnője, Russell Brand, egy másik világforradalmi Anonymous álarcos megmondóember barátnője kifizette a 32 000 dolláros óvadékot.



Természetesen Jemima személye nem azért érdekes, mert valami különös okból kifolyólag vonzódik a "fake truther"-ekhez ("hazudozókhoz", "manipulátorokhoz", "felforgatókhoz")! Sokkal inkább amiatt, mert a leányzó tagja a Goldsmith&Rothschild beltenyészetnek.  Felmenői között  rendszeresen előfordul a "Rothschid" név. Nagyapja, James például Jacob Rothschild unokatestvére volt. (Évtizedek óta terjengő brit pletykák szerint Diana hercegnő anyja, Frances Shand Kydd többször is vigasztalódott az öreg James karjaiban, mikor  Edward John Spencer-el való házassága épp válságos időket élt meg. Egyesek még annak lehetőségét sem zárják ki, hogy Diana és Jemima féltestvérek.)

Zac Goldsmith és Alice Rothschild
Mindenesetre több forrás is "rokon dinasztiákként" utal a Goldsmith (korábban, még Frankfurtban Goldschmidt) és a Rothschild klánra.
Érthető, hisz rendszeres a családok közti házasság. Legutóbb épp Jemima testvére, Ben házasodott össze Kate Rothschild-el. De a londoni szerelmi románc ezzel nem ér véget! A harmadik testvér, Zac (konzervatív politikus) beleszeretett és azóta már boldog házasságban él együtt Alice Rothschild-al, Kate testvérével.


Ben Goldsmith és Kate Rothschild

Assange-t végső soron tehát a Rothschildok sógornője hozta ki a börtönből, hogy aztán házi őrizetbe kerülhessen Vaughan Smith házában. Vaughan egyébként annak a Frontline Alapítványnak az elnöke, melynek klubjában Assange az említett sajtótájékoztatót is tartotta (és nyilván még jó párat).
Viszont most, hogy másodszorra is szóba került, meg kell említeni, hogy a Frontline Alapítványt a Soros György féle "Open Society" alapította. Soros Györgyöt, és módszereit bizonyára nem kell bemutatni a blog olvasóinak, elég ha csak annyit jegyzünk meg ez alkalommal, hogy Soros egyaránt szoros üzleti (és egyéb) kapcsolatban áll a Goldsmith és a Rothschild családdal. Érdekeltségeik között nagy az átfedés, céljaik és módszereik megegyeznek. Gyuribának tehát az Occupy világforradalom pénzelése mellett, még Julian Assange támogatására is van energiája. Klubjaiban szívesen látott vendég, előadásokat is tarthat (tart is). Soros emberei pedig "segítenek" neki, ha épp szállást keresne házi őrizethez.

Hogy lett Assange-ból világsztár?

Kétségtelen, hogy a Wikileaks-et az Economist média díja nagy lökéssel indította el a "hírnév felé vezető úton" 2008-ban. Ennek köszönhetően már nem csak az internetes közönség számára volt ismert a neve, egyre többször bukkant fel "mainstream" médiában is. Amellett, hogy a Rothschild család jelentős anyagiakkal támogatja a "The Economist"-ot, a család tagjai aktívan is részt vesznek a társaság irányításában. 1972 és 1989 között például Sir Evelyn Robert Adrian de Rothschild volt az elnöke. Jelenleg pedig a felesége, Lynn Forester de Rothschild képviseli a családot a vezetőségben, ami természetesen jelentős tulajdonhányaddal is bír a társaságban.

Az Economist akkor és nyilván azért díjazta Assange-t és csapatát, mikor azok titkos banki és kormányzati anyagokat jelentettek meg. Bizonyára tudatában voltak annak, hogy a kiszivárogtatott anyagok közfelháborodást okoznak és táptalajaként szolgálhatnak különböző utcai zavargásoknak, tüntetéseknek. Azok volumene pedig nagyban függ attól, hogy hány embert érnek el, illetve hányan hiszik el Assange és a Wikileaks szavait. Nos, a díj egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a szivárogtatott anyagok széles körben terjedjenek és "hivatalosként" elfogadottak legyenek. Így aztán a Wikileaks által közölt anyagok lassan, de elkezdték szó szerint felforgatni a világot. Megjelenésükkel és terjedésükkel a régi rend felforgatása, azaz a világforradalom új szintre léphetett. Összehangolt tüntetések, jellemzően a már említett két csapat, az "Occupy" és az "Anonymous" zászlaja alatt, vagy az ő közreműködésükkel.

Bizonyára hallottátok már, "ha valamit támadsz, akkor annak erőt adsz!" (vagy egyéb változatait) Láthattuk, hogy nőtt Assange népszerűsége az őt ért hatósági támadások következtében. Ezt a folyamatot erősítette, mondhatni vezényelte Joe Lieberman szenátor, és negatív reklámkampánya. Szisztematikusan uszított a Wikileaks ellen, annak szankcionálást követelte. Elérte például azt, hogy a Paypal, a Mastercard és a Visa ne továbbítsa a Wikileaks számára érkező felajánlásokat. Elvágta tehát a csapat hivatalos pénzforrását. Sőt, nyomást gyakorolt az Amazonra is, hogy hagyjanak fel a Wikileaks oldalának hostolásával.
Az Wikileaks-et ért támadásokra az "Anonymous" csoport válaszolt, rendszeresen "támadta" az említett cégek weboldalait. (Ezzel természetesen a jezsuita álarcos csapat népszerűsége is nagyott nőtt.)Lieberman támadásai már-már mártír szerepben emelték Assange-t. A tömegek hősükként tekintettek rá. Csatlakozott azon neves emberek soraiba, akiket a Time magazin az "év emberének" választott.

Assange ügyvédje ekkor már Mark Stephens, a "Finers Stephens Innocent" nevű, vezető londoni ügyvédirodától. Azon a fentiek után talán már senki sem lepődik meg, hogy ez az ügyvédi iroda képviseli a Rothschild család rangos "Waddesdon" alapítványát is. Ahogy azon sem, hogy Assange média partnere a "Guardian", ami szintén a "család" befolyása alatt áll. Az újság irányítója a Guardian Média Csoport, aminek jelenlegi elnöke Paul Myners. Myners ezt megelőzően a N.M Rothschild Limited & Sons Limited munkatársa volt. A média csoport tulajdonosa pedig a Scott Alapítvány, melynek megbízott vezetője Anthony Salz, a "Bank Rothschild" egyik alelnöke.
A Guardian rendszeresen közölt a Wikileaks anyagaiból, illetve továbbadta azokat a New York Times-nak. Munkáikat aztán mondhatni az egész világsajtó átvette. A Guardian után, érdemes NYT háza táján is körülnézni. Az újság elnöke Arthur Sulzberger Jr., aki a már említett Joe Lieberman mellett, szintén tagja a "Külkapcsolatok Tanácsának". Apja Arthur Ochs Zulzberger, nagyapja Arthur Hays Zulzberger. Mindketten hűséges munkatársai voltak Rockefeller Alapítványnak.

Assange története megerősíti az elméletet, miszerint ugyanazon hatalom kontrollálja a tézist, a jelenlegi világrendet, és manipulálja az ellene fellépő antitézist. Mindennek pedig az "ellenzék kordában tartásán" túl, az elvárt szintézis, az új világrend megalapítása, előkészítése is célja lehet. A kiszivárogtatott információk hatására felhergelődött tömegek reakciói a kialakult krízis helyzetek, a fokozódó társadalmi és politikai feszültségek, és a mindezek következtében rendszeressé váló tüntetések, zavargások megfelelő távolságból nézve, akár egy összehangolt bontási akciónak is tűnhetnek. Ez alkalommal nem a WTC tornyokat, hanem a komplett rendszert bontják, hogy az helyet adhasson az újnak. Az új rendnek, melyben a "hatalom" feltehetőleg tovább távolodik annak forrásától, a "néptől", illetve az "egyéntől" és egy ma még "ismeretlen" világszervezet, egy esetleges ENSZ utód kezében centralizálódik. (Vagy egy megerősödött, jogaiban megerősített ENSZ kezében.)
A gerjesztett népharag és általános feszültség pedig része a régi rend bontási terveinek. A forradalmi hangulat tökéletes táptalaja a további manipulációknak, melyek segítségével a háttérhatalom átmentheti erejét, sőt megerősítheti, kiterjesztheti azt az új rendben.

A rendszerellenesség nem alternatívája a rendszernek! Sőt, része annak! Minden bizonnyal kész tervek, kidolgozott stratégiák vannak a rendszerellenes erők kontrollálására. E miatt is tanácsosabb lenne a tömegek számára, ha az utcai tüntetések, zavargások, felforgatások helyett, inkább a rendszertől való függetlenedésre, valós alternatívák keresésére használná energiáit és forrásait! Egyébként is, minél kevésbé függ a rendszertől, annál kevesebb oka lehet ellene tüntetni. Sőt, ezáltal a rendszert fenntartó hatalmat is gyengíti.

Egy önállóan gondolkodó, önfenntartásra képes ember, vagy ilyen emberek közössége ezerszer nagyobb sebet képesek ütni az elnyomó "fenevad" testén, akármilyen utcakőnél, vagy Molotov-koktélnál!
Bejegyezte: dham 



A tudat rabosítói



Viszont, ha még mindig ezeket a sorokat olvasod, akkor ez alkalommal olyan új, elsőre kifejezetten sokkoló téma boncolgatásába kezdünk, ami a háttérhatalmi erők egy olyan eszközét mutatja be, ami nélkülözhetetlen kelléke a világhódító terveiknek, és a tömegek irányításának. A címből egyesek talán már sejthetik, a tudat befolyásolás eszköztárai között nézünk szét ez alkalommal.
Egész pontosan az elmeprogramozásról lesz szó.


FIGYELEM! ÉRZÉKENY LELKŰEK EGYÁLTALÁN NE OLVASSÁK EL. EGYES OLVASÓKNAK RENDKÍVÜL FELKAVARÓ LEHET.
SEMMIKÉPP SE OLVASD EL EZT A CIKKET, HA DISSZOCIATÍV IDENTITÁS-ZAVARBAN SZENVEDSZ .A CIKK ELOLVASÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEIÉRT SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK. EZ A CIKK NEM MINDENKINEK VALÓ TÉMÁT FESZEGET!
Amennyiben elképzelhetetlennek tartod, hogy a világot az okkult elit sötét és rosszindulatú összeesküvése irányítja, akkor ugyancsak érdektelen számodra az alábbi iromány.
NEM NEKED VALÓ!

A projekt, illetve a téma nagyon összetett, működni pedig kizárólag a média, a politikai "elit", a titkosszolgálatok, és a különböző titkos társaságok összehangolt munkájával képes. Megértéséhez szükséges némi előismeret az említett témakörökben. Ami pedig tényleges indokolttá teszi a fenti figyelmeztetést, az az, hogy szemmel láthatólag a hivatalos állítással ellentétben, egy ma is működő projektről van szó.

A történet első "főhőse" Brice Taylor (álnév), aki maga is keresztül ment trauma okozással végzett elmeprogramozáson. Élményeiről az alábbiakat írta a "Köszönet az emlékekért" című könyvében:

"Amit ön olvas ebben a könyvben, bepillantás az eseményekbe programozott 'személyiségek' szemén keresztül, mindazon keresztül, amit ezek a 'személyiségek' megtapasztaltak és átéltek." - írja könyvének bevezetőjében, hozzátéve "az információk többsége egyszerű kópia, amelyet gyakran szó szerint lemásoltam a saját magán-újságjaimról. Éveken keresztül naponta kínos pontossággal dokumentáltam emlékeimet azért, hogy kiválasszam a gyakran eleven, bár zavaros emlékképeket, amelyeket őriztem. Amire emlékeztem olyan messze volt attól, amiről azt hittem, hogy átéltem - hogy mélyen megrázott."

"Amiről az önök többsége nem tudhatott, az az, hogy évekkel ezelőtt a Hidegháború kezdetén ún. hivatásos szakemberek és vezetők egy titkos csoportja engedélyt kapott gyanútlan amerikai lakosokon végzett kísérletekre azért, hogy a fejlett technológia egy változatát továbbfejlessze... Az amerikai vezetők, hivatásos orvosok és tudósok által összegyűjtött technológia, a bio-elektromágneses frekvencia-gyógyászat, a génmanipuláció, agykontroll, agykutatás, halálközeli állapottal való kísérletezés, a parapszichológiai kutatások, a távolbalátás, az idő- és térben való utazás formájában létezett és létezik, s ehhez képest mindennapi felfogásunk elavultnak számít."

Brice Taylor is mesterségesen előidézett Multiple Personality Disorder-ben (tudathasadásos személyiségzavarban), vagy mai nevén Dissociative Identity Disorderben (tudathasadásos identitás-zavarban) szenvedett. Ez a trauma-okozással szabályozott technika képes létrehozni több különálló "személyiséget" ugyanazon személyen belül. Ezek az elkülönülő személyiségek külön-külön programozhatók, akárcsak egy számítógép. Egy biorobot, ami aztán különböző specifikus feladatokat lát el különböző parancsokra reagálva.
Az eddig ismert ilyen programozott személyiségek között a leggyakrabban a szex rabszolga-prostituált, vagy a bizalmas információkat továbbító futár, esetleg adatokat rögzítő "agyfájl" típusok fordulnak elő.
Az elméjével folytatott kísérletek következtében Taylor is bámulatos memóriára tett szert.  Ezek a programozott személyiségek csak olyan személy számára hozzáférhetőek, aki ismeri a speciális kódokat és hívószavakat, mert csak ezekkel lehet irányítani (ki- és bekapcsolni) az adott személyiségre telepített programot.

Taylor programozása nem volt tökéletes, így a különböző "telepített" személyiségek emlékei idővel összekuszálódtak. Több évébe telt mire segítséggel ugyan, de rendet tudott tenni emlékei és személyiségei között.

"Az a képzés, amelyben irányítóim részesítettek visszalőtt rájuk. Amikor titkos életem emlékei kezdtek benyomulni a tudatos agyműködésembe, sok olyan tolakodó emléknyom villant fel, nemcsak az agyamban, de a testemben is, amely arra kényszerített, hogy újra felidézzem ezeket a tapasztalatokat teljes részletességgel. Ez addig a pontig haladt, hogy teljesen felborította mindennapi élettevékenységemet... Olyan mértékig, hogy abba kellett hagyni a "master degree"-ért folytatott egyetemi tanulmányaimat és mindennap fel kellett keresni orvosomat folyamatos terápia keretében... Megkíséreltem megérteni és megtartani mindazt az információt, amely visszaáramlott a tudatomba, és ezért éveken át arra kényszerültem, hogy minden egyes emlékemet - úgy, ahogyan azt lelki szemeimmel láttam, hallottam és a szagát érzékeltem, és ahogyan azt a testemben éreztem - leírjam. Így tudtam megőrizni némi hasonlóságot a valódi személyiségemhez."

Emlékirataiban Taylor hányattatásai meglepő módon nem a katonai és/vagy orvosi kísérletekkel kezdődtek.

"Apám éveken át rituális jellegű brutális fizikai és lelki kínzásokkal gyötört. Többek között bezárt szekrényekbe, ketrecekbe és koporsókba, miközben közölte velem, hogy itt hagy meghalni. Csaknem megfulladva, magányosan, tűket szúrtak az érzékeny testrészeimbe, megfosztottak az élelemtől és az alvástól. Elektrosokkot kaptam, elektromos vezetékeken, forrasztó készülékeken és állatok hajtásához használt ösztökével. Kábítószereztek. Kifinomult módszerekkel hipnotizáltak és elektronikusan programoztak..."
Annál tökéletesebb az alany, minél fiatalabban kezdődött a rendszeres trauma okozás. A tökéletes biorobot elkészítéséhez nélkülözhetetlenek tehát a szülők. Egész pontosan egy olyan család melyben hagyományai vannak a mindenféle életellenes szokásoknak. Érdemes például megnézni, hogy hány világsztár vallotta már be magáról, hogy gyermekkorában a finoman szólva túlzott "atyai szigor és/vagy szeretett" áldozatává vált. (Ha csak egy kis időt szánunk a kutatásra, gyanúsan sok esetet fogunk találni.) Természetesen ezek a családi hagyományok nem véletlen szerűen alakulnak ki. Nyilván az egyre betegebb életkörnyezet, egyre betegebb elméket eredményez, de jellemzően az érintett családok tagjai generációk óta tagjai különböző "sátánista" titkos- és féltitkos társaságoknak. Itt kell megemlíteni Eliphas Levi, Aleister Crowley, Anton Sandor Lavey és Michael Aquino munkásságát. Ők mind nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az ősi sátánista tanok művelése állami szintre emelkedhessen. Aleister Crowley tanainak alkalmazása nélkül a modern kori rock/pop/metál "kultúra" helyén ma minden bizonnyal egy hatalmas nagy kráter tátongana.
Kihez imádkozna Ozzie és Bruce Dickinson két szám között? Kinek jelszavát ismételgetné a sok agymosott hipnotizált rajongó?

"Do what thou wilt!" Csináld, ahogy akarod! Járd a saját utadat!


Anton Sandor és Aquino CIA és a hadsereg által támogatott rendeléseit olyan ismert előadók látogatták, mint Sammy Davis Jr. vagy Brian Warner. Utóbbi  nem ezen a néven vált ismerté. Valami okból, talán az új személyiség(ek) miatt , új nevet "választott" magának zenei karrierjéhez. Az új név két korábbi, szintén MK Ultra áldozat Marilyn Monroe és Charles Manson neveinek összevonásával jött létre. (Érdekes, hogy Brian későbbi rocksztár személyiségén meg figyelhetőek a Monroera jellemző sexualitás hirdető jegyek, és a Charles Mansonra jellemző erőszakos magatartás nyomai is)

Brian Warner és Anton Sandor

Ha pedig a gyerekmolesztálás, pedofília, okkult (sátánista) rituálé bűzölgő elegye nem lenne eléggé lesújtóan gyomorforgató, képzeljük még el hozzá azt a gyerek divatbemutatónak álcázott aukciót, ahol ezek a különböző, feljebb említett kínzási módszerekkel programozott, tudathasadásos gyerekek, kezelési útmutatóikkal együtt gazdát cserélnek!

"Az agykontroll rabszolgák piacán az elit tagjai felkeresik az aukciókat, amelyek első látásra gyermek divatbemutatóknak látszanak. Később sztriptíz következik. Számos ilyen show-műsorban felléptem, mielőtt ténylegesen szponzoráltak vagy eladtak."

Taylornak több évébe telt, de idővel fel tudta idézni "tulajdonosainak", programozóinak emlékét, és azok neveit. A listán szerepel Bob Hope, komikus, Charles L. Horn a Federal Cartridge Company tulajdonosa, a későbbi Olin Alapítvány alapítóelnöke. "Charlie" bácsi mutatta be aztán az ismert politikusnak, Henry Kissingernek, aki tovább tökéletesítette a programot, és Taylorból egy két lábon járó pendrive-ot csinált. Miután felkészítette, hogy tudata "agy fájl"-ként működjön, titkos kormányzati adatokat tárolt benne.

Henryre így emlékszik vissza
:
"Henry volt a legnagyobb kutya, ami a Council-t illeti. Neki volt az a tehetsége, amelyre szükségük volt, és aki gondosan előre kidolgozta a stratégiai terveket és rendszerint el is érte a kívánt eredményeket. A Council szemében Rockefeller inkább nélkülözhető volt, mert övé volt ugyan a pénz és a hatalom, de nem volt sajátja az a mélyenszántó gondolkodás, amit Henry-ben megtaláltak."

Mivel mára már nem csak titkos földalatti laborokban, vagy katonai bázisokon, hanem például tévén és az abban látható műsorok nagy részén keresztül is folyik a elmemanipuláció, a tudatmódosítás, ezért fontos, hogy némi betekintést nyerjünk a jelenség részleteibe!

Már csak azért is, hogy szükség esetén védekezni tudjunk ellene! Ha megértjük, hogy miért hal meg minden második Disney főhős anyja, a film/mese első öt percében (vagy derül ki, hogy meghalt), vagy miért sűrít bele a hírszerkesztő 4356db halálhírt az esti híradóba, akkor talán hatékonyabban tudunk védekezni (vagy gyermekünket megvédeni) a további agymosással szemben. (Így nem kell neki Mickey egeres kacatokat venni, "tartós kezelés" esetén pics@nadrágot.)

Anton Sandor Lavey és Michael Aquino; középen pedig a páciens, Sammy Davis Málta Lovag Jr.

Ezt elősegítendő, Theseeker írásának segítségével ismerkedjünk meg a jelenséggel, annak módszereivel és eszköztárával. A leírás részletes ugyan, de természetesen közel sem teljes körű. Akiket érdekel a téma, az olvassa el Drábik János "Tudatmódosítás" című könyvét, vagy kövesse nyomon Fritz Springmeier munkásságát! (Persze a málta lovag és fidesz rajongó Drábik János és az ex-CIA munkatárs Springmeier szava sincs feltétlen (egyáltalán nincs) kőbe vésve, de mindenképp nagyban hozzájárulnak a téma megértéséhez, és kellő mennyiségű, tovább kutatható információt tárnak fel.)
Mellettük a túlélők beszámolóival is érdemes megismerkedni! Az olyanokéval, mint Brice Taylor, vagy Cathy O'Brien!

Ha már a Disney társaság szóba került, az általuk "fhttps://www.youtube.com/watch?v=NgODghGFxqoelnevelt" sztárok személyiség "fejlődései", esetenként zavarai szintén elgondolkodtatóak. Érdemes megfigyelni a változásokat, amiken karrierjük során keresztül mennek. Továbbá külön érdekes, hogy műveikben gyakran felbukkannak a programozás "kellékei". Ilyen például a ketrec szimbóluma, a tükrözés, tükörkép (több személyiség), a fekete-fehér "játéka", a gyémánt (jutalom, csillogás, boldogság szimbóluma) és egyéb, a programozásból eredő kézmozdulatok, kézszimbólumok. Ezek többsége persze az okkult(rejtett), vagy luciferánus titkos rendek ősi szimbólumai közül kerül ki, vagy azokat idézi. A programozók ezek segítségével közvetítik társadalom formáló üzeneteiket szolgák (sztárok), és rajtuk keresztül a tömegek felé úgy, hogy idővel a tömegek tudata is ezen rendszer "rabjává" válik.

Viszont ahogy Taylor példája is mutatja a "program" nem tökéletes, a tudat felszabadítható!
Vajon Eminem mit gondol erről?

*AWKWARD* Eminem & Al Roker MK Ultra CLONE GLITCH on Live T.V.!!!



Vagy emlékezzünk csak Britney Spears összeomlására! Aztán itt van nekünk akár a legújabb verzió, Miley Cyrus. Némi túlzással az anyuka reggel ránéz a gyerekre, nyugodtan konstatálja, hogy minden rendben. A gyerek, akárcsak a főhőse, szépen fésült hajjal, csini ruhában énekelget Hanna Montanával a szobájában. Aztán mire hazaér a munkából, meglepetten szembesül a ténnyel, hogy a kislánya nem kislány többé. Hannával ők ketten felnőttek, míg anyu távol volt, és már gumif@szt szopnak éneklés közben, a hájába pedig belenyírt apu borotvájával. Hanna és a hozzá hasonló, szintén programozott áldozatok tovább adják a programot (vagy egy másikat építenek) a tévén keresztül több ezer gyereknek, fiatalnak. Anyuka észre sem vette és máris elkésett. A programozott programozók pedig terjesztik a rájuk telepített programot, akár  egy vírus. Együtt nőnek fel áldozataikkal, így könnyedén manipulálják azok szocializálódási folyamatait.
Persze csak míg bírják a "kiképzést",a folyamatos traumatizálást, a gyógyszerezést és nem zavarodnak teljesen össze. Nem tudni, hogy meddig lehet bírni ép ésszel a Monarch programozást, és a vele járó "gyógyszeres" kezelést. Következtetni lehet csupán, mert "hiba" esetén, tehát mikor az alany kezelhetetlenné válik, többnyire lefuttatják az "önmegsemmisítő" programot (kemény drogozás, alkoholizálás, gyógyszerezés, önpusztítás), majd egy utolsó bőrt lehúzva róla bulvár sajtó beszámol a szörnyű halálesetről. Pár hétig még etetik vele kitalált mesével és nosztalgia videókkal a birkákat aztán elfelejtik, hisz jönnek az újabb sztárok, akiket követni "lehet".
(Vajon miért potyognak 27 évesen a sztárok?)

Persze vannak esetek, mikor az önmegsemmisítés nem várhat. Ha a programozott moziban, iskolában, vagy bevásárlóközpontban hivatott lövöldözni, (vagy csak úgy tudja megtette) akkor az esetek többségében drasztikusabb megoldásokat választanak. A tárgyalásig nem sokan jutnak el. A program szerint végezniük kell magukkal. A program részeként aktivizálódik a DELTA program, és öngyilkosságot hajt végre, kísérel meg.

Súlyos veszélyről van szó, melyben sajnos nem "csak" a tradicionálisan aberrált, beteges eszű családok sarjai, nem "csak" az elrabolt és csúnyaságokra kényszerített, programozott gyerekek érintettek, hanem a nappaliban békésen tévéző társaik is! Nem csak azért, mert előfordulhat az is (szerencsére még "csak" jellemzően Amerikában), hogy valamelyik DELTA programozott osztálytársuk matekozás helyett inkább lövöldözne, hanem azért is, mert ha nem is szélsőséges tünetekkel, de a tévén keresztül is terjed az elme-vírus. Mondanom sem kell, sokkal veszélyesebb, mint az Ebola. De erről majd később visszatérünk.

Kicsit jobban belegondolva, az elmeprogramozási módszerek ismerete akár a manapság már csak "betegségként" emlegetett pedofília jelenségét is új megvilágításba helyezheti. Vajon milyen módszereket alkalmaznak azok a beteg állatok, hogy megtörjék áldozataikat? Vajon a kapcsolat véget ér, ahogy felnőnek a gyerekek, vagy további beteg célok megvalósításához használják fel őket, amíg csak azok  "agya" bírja?

A Monarch programozást több szervezet is használja titkos célokra. Ez a CIA MK-Ultra projektjének folytatása, amit emberek elméjének irányítására fejlesztettek ki és civileken és katonákon tesztelték. A módszerek döbbenetesen szadisztikusak (az egésznek a célja, hogy traumatizálja az áldozatot) és az eredmény horrorisztikus: egy totálisan irányított elméjű „szolga”, akit bármikor el lehet indítani bármilyen cselekmény elkövetésére, amit a kezelője parancsol. Miközben a tömegmédia hanyagolja ezt az ügyet, több mint 2 millió amerikai ment keresztül ennek a programnak a borzalmain.

A Monarch programozás egy elmeirányító technika, ami tartalmazza a Sátáni Rituális Kínzás (SRK) és Disszociatív Identitászavar (DI) (Többszörös Személyiségzavar (TS)) elemeit. Hasznosítja a pszichológia, idegtudomány és okkult rituálék kombinációját, hogy alszemélyisége(ke)t hozzon létre a szolgában, amelyet be tudnak „kapcsolni” és programozni a kezelők. A Monarch-szolgákat több szervezet is használja, amelyek összeköttetésben állnak a világi elittel, olyan területeken, mint a hadsereg, szexrabszolgaság és a szórakoztatóipar.

Ez a cikk betekint a Monarch elmeprogramozás eredetébe, annak néhány módszerébe és egészet körülölelő okkult szimbolizmusba.

Eredetek

A történelem folyamán több beszámolót is feljegyeztek, melyek olyan rituálékat és praktikákat írnak le, amik az elmekontrollra emlékeztetnek. Az egyik legkorábbi ilyen referencia az okkultizmus elmemanipulációra való használatáról az Egyiptomi Halottas könyvben található. Ez olyan rituálék gyűjteménye, amiket a mai titkos társaságok keményen tanulmányoznak, és amely olyan kínzási és megfélemlítő metódusokat (hogy traumát okozzanak) ír le, valamint főzetek (drogok) használatát és varázsigék (hipnotizmus) használatát, aminek végeredménye a beavatott totális leigázása. Egyéb fekete mágiának, varázslásnak és démonikus megszállásnak (ahol az áldozatot egy külső erő animálja) tulajdonított esetek szintén a Monarch programozás elődei.

Mindazonáltal az elmeirányítás a 20. században vált tudománnyá a kifejezés modern értelmében, amikor is alanyok ezreit figyelték meg szisztematikusan, dokumentálták és kísérleteztek rajtuk.
A II. világháborúban és azt követő hidegháborús hangulat egyesek számára kellő hivatkozási alappal szolgált ahhoz, hogy az említett rituális agymosási technikákat laboratóriumi körülmények között, ipari méretekben tanulmányozza, tökéletesítse.

Az elmeirányítás egyik atyja Josef Mengele volt. Kezdetben azzal szerzett „hírnevet”, hogy ő volt az egyik SS-orvos, aki felügyelte az érkező rabok szelektálását, eldöntve, kit kell megölni, és kit kell kényszermunkára vinni. Leginkább mégis arról ismert, hogy szörnyű emberkísérleteket folytatott a koncentrációs táborlakókon, kiváltképp ikreken, gyerekeket beleértve, ami miatt Mengelét a „Halál Angyalának” nevezték. Munkájának egy kevésbé emlegetett része emellett az elmeirányítás kutatása. Eredményeit a Szövetségesek elkobozták, és a mai napig titkosítottak. Mengele fedőneve Dr. Green volt. A II. világháború után az Operation Paperclip akció keretében őt és 5000 másik magas rangú nácit titokban Amerikába szállították, hogy ott a szemek elől elrejtve folytathassák az elmeirányítási és rakétafejlesztő kutatásaikat földalatti titkos bázisokon. Mengele volt a Monarch projektnek és a CIA MK Ultra nevű elmeirányító programjának kutatója. Évente több ezer gyereket raboltak el az utcáról, és vasketrecekben tartották őket, hogy további elmeirányító kísérleteket folytathassanak rajtuk, és tovább finomítsák az elmeirányító technikáikat. Azok akik túlélték a „tréninget”, a későbbiekben irányított elméjű szolgákká váltak, akiket ezernyi különféle munkára lehetett használni, a szexrabszolgaságtól a gyilkolásig. Azokat, akiket feláldozhatónak tartottak, lemészároltak kegyetlenül a többi gyerek szeme láttára, hogy ezzel is totális magadásra és behódolásra kényszerítsék őket.
Egy másik fontos programozónak Heinrich Muller tekinthető, akit "Dr. Blue" néven emlegetnek a túlélők. Későbbi társa Leo Wheeler pedig "Dr. Black" néven volt ismert az áldozatok előtt.
Az MK Ultra project a korai 50-es évektől a késő 60-as évekig zajlott, amerikai és kanadai polgárokat használva tesztalanyként. A nyilvános bizonyítékok tanúsítják, hogy sokféle módszert használtak az egyének elmeállapotának manipulálására és az agyfunkciók megváltoztatására, beleértve drogok és egyéb kemikáliák titkos adagolását, érzékelésmegvonást, elkülönítést, szóbeli és szexuális bántalmazást.


LSD Experiment - "Schizophrenia Psychosis Induced by LSD25" 1955 CIA Funded (MKULTRA)


A legközismertebb MK-ULTRA kísérletek LSD adagolását foglalták magukban mit sem sejtő emberi alanyokon, beleértve CIA alkalmazottakat, katonai személyzetet, orvosokat, egyéb kormányügynököket, prostituáltakat, mentálisan beteg pácienseket és köznapi embereket, hogy tanulmányozhassák reakcióikat. Ugyanakkor itt nem áll meg az MK-ULTRA alkalmazási területe. Kegyetlen elektrosokkoló kísérleteket, fizikai és mentális kínzásokat és szexuális bántalmazást használtak szisztematikus módon sok alanyon, beleértve gyerekeket.

Bár a projektek állítólagos célja az volt, hogy kínzási és vallatási módszereket fejlesszenek ki, amiket az ország ellenségein használnak, néhány történész kijelentette, hogy a project célja „Mandzsúriai Jelöltek” vagyis „ártatlan elkövetők” (akik nem emlékeznek tettükre) létrehozása, hogy sokféle tettet kövessenek el, mint például gyilkosságokat és egyéb titkos missziókat.

Az MK-ULTRA-t nyilvánosságra hozta több bizottság is, többek között a Rockefeller Bizottsági ülés 1975-ben. Bár azt állítják, hogy a CIA abbahagyta az ilyen kísérleteket a bizottsági ülések után, néhány leleplező azt állította, hogy a projekt egyszerűen átment „földalattiba”, és a Monarch Programozás lett az MK-ULTRA titkosított utódja.


Operation Paperclip akció

Monarch Programozás

Bár soha senki nem ismerte el hivatalosan a Monarch programozás létét, prominens kutatók dokumentálták a szisztematikus traumaokozás használatát emberi alanyokon elmeirányítás céljából. Néhány túlélő elhivatott terapeuták segítségével képes volt “kiprogramozni” magát, hogy azután rögzítsék és feltárják megpróbáltatásaik iszonyatos részleteit.

A Monarch-szolgákat főleg szervezetek használják arra, hogy „balekokkal” hajtassanak végre műveleteket, akiket különleges feladatokra képeztek ki, és akik nem tesznek fel kérdéseket, nem emlékeznek tetteikre, és ha rajtakapják/felfedik őket, automatikusan öngyilkosságot követnek el. Ők a magas profilú gyilkosságok tökéletes bűnbakjai (pl. Sirhan Sirhan, Robert F Kennedy szenátor gyilkosa), a tökéletes jelöltek a prostitúcióhoz, szexrabszolgasághoz és a snuff pornográfiához. Ők ugyanakkor a tökéletes bábok előadóként a szórakoztatóipar számára is.
„Amit elmondhatok, az az, hogy hiszem, hogy mostanra a rituális kínzás programozás széles körben elterjedt, szisztematikus, nagyon jól szervezett magasan ezoterikus információ által, amely sehol sem publikált, nem volt semmilyen könyvben vagy talk-showban, hogy rátaláltunk ebben az országban (USA) és legalább egy külföldi országban. 
Az emberek azt mondják: „Mi ennek a célja?” A legjobb tippem erre az, hogy ők (az elit) egy hadseregnyi „Mandzsúriai Jelöltet” akarnak, mentális robotok tízezreit, akik prostitúciót vállalnak, gyermekpornót csinálnak, drogokat fognak csempészni, részt vesznek nemzetközi fegyvercsempészetben, snuff filmeket fognak bevállalni, mindenféle nagyon jövedelmező dolgokat és végrehajtják a parancsokat (az elitét), hogy végülis a csúcson lévő megalomániások azt gondolják, hogy kreálnak egy Sátáni Rendet, ami a világot kormányozza.” / D. Corydon Hammond, Ph.D /


A Monarch-programozók intenzív traumát okoznak az alanyoknak elektrosokk, kínzás, szexuális zaklatás és elmejátszmák használatával, azért hogy arra kényszerítsék őket, hogy disszociáljanak a valóságtól – ez egy természetes válasz némely emberekben, amikor kibírhatatlan fájdalommal szembesülnek. Az alany disszociatív képessége egy főfeltétel, és nyilvánvalóan a leginkább olyan gyermekekben található meg, akik olyan családokból jönnek, ahol több generáció óta kínzás (bántalmazás, nemi erőszak stb.) folyik. A mentális disszociáció lehetővé teszi a kezelők számára, hogy leszakadt személyiségeket kreáljanak az alany pszichéjében, amelyeket azután akaratuk szerint tudnak programozni és bekapcsolni.

A trauma alapú elmeirányítást úgy lehet megahtározni, mint szisztematikus tortúrát, ami leblokkolja az áldozat tudatos feldolgozó képességét (fájdalom, terror, drogok, illúziók, érzékmegvonás, érzéktúlstimulálás, oxigén-megvonás, hideg, forróság, körbeforgatás, agystimuláció és néha halálközeli élmények által), és azután szuggesztiót és/vagy klasszikus és operáns kondicionálást alkalmaznak (következetesen jól megalapozott viselkedésmódosító elvekkel) hogy beültessenek gondolatokat, irányelveket és észleléseket az elme tudattalan részébe, gyakran újonnan alakult trauma-kiváltotta személyiségekkel, amik arra kényszerítik az áldozatot, hogy úgy tegyen, érezzen, gondolkodjon vagy észleljen dolgokat, hogy azok a programozó céljainak megfeleljenek. A cél az, hogy az áldozat tudatosság nélkül kövessen irányelveket, ide értve olyan cselekedetek végrehajtását, amelyek nyilvánvalóan durván sértik az áldozat (Monarch-szolga) morális elveit, spirituális meggyőződését és szemben állnak akaratával. 

Az elmeirányító programozás installációja az áldozat disszociatív képességére támaszkodik, amely lehetővé teszi új leszakadt személyiségek létrehozását, amelyek “megtartják” és „elrejtik” a programozást. A már disszociatív gyermekek a programozás elsőrangú „jelöltjei”.”
/Ellen P. Lacter, Ph.D., The Relationship Between Mind Control Programming and Ritual Abuse/

A Monarch elmekontrollt titokban használják különféle csoportok és szervezetek különböző célokra. Fritz Sprigmeier szerint ezek a csoportok „A Hálózat” néven ismertek és az Új Világrend gerincét alkotják.

A név eredete

A Monarch elmeirányítást a Királylepkéről (Monarch butterfly, ang.) nevezték el – egy rovarról, amely hernyóként kezdi életét (ki nem fejlődött lehetőséget reprezentálva) és a bábozódás (programozás) ideje után gyönyörű pillangóként (Monarch-szolga) születik újjá. Néhány karakterisztikai vonás, ami a Királylepkére jellemző, szintén alkalmazható az elmeprogramozásra.
Az egyik fő oka, hogy a Monarch programozást a Királylepkéről nevezték el, az az, hogy ez a lepke megtanulja, hogy hol született (a gyökereit), és átadja ezt a tudást genetikailag az utódjának (generációról generációra). Ez az egyik kulcsállat, amely elárulta a tudósoknak, hogy a tudás genetikailag átadható. A Monarch programozás Illuminati és náci célokra épül, hogy alkossanak egy Mesterfajt, részben genetika által. Ha a tudás genetikailag átadható (márpedig átadható), akkor fontos, hogy olyan szülőket találjanak, akik átadhatják a „megfelelő” tudást azoknak az áldozatoknak, akiket Monarch programozásra választottak ki.

Amikor egy ember elektrosokk kiváltotta traumán megy keresztül, bizonyított a „könnyűfejűség” érzése, mintha az ember lebegne vagy szálldosna mint egy pillangó. Van egy szimbolikus vonatkozása is az átalakulásnak vagy metamorfózisnak, ami ezzel a gyönyörű rovarral történik: hernyóból bábbá (alvás, inaktivitás), majd pillangóvá változik, mely visszatér eredetének pontjára. Ilyen a vándorlási minta, ami ezt a fajt különlegessé teszi.

Módszerek

Az áldozatot/túlélőt a programozó/kezelő szolgának nevezi, és viszonzásképpen a szolga őt „mesternek” vagy „istennek” véli. Körülbelül 75%-uk nő, mivel nagyobb a fájdalomtűrő képességük, és könnyebben disszociálnak, mint a férfiak. A Monarch programozók célja az alanyaik pszichéjének egységekre, többszörös és különálló alszemélyiségekre bontása, traumát használva a disszociáció okozásához.
A következőkben a kínzások formájának részleges listája olvasható:

1. Szexuális kínzás és tortúra
2. Dobozokba, ketrecekbe vagy koporsókba zárás, élve eltemetés (gyakran nyílással vagy cső használatával az oxigénhez jutásért)
3. Korlátozás kötelekkel, láncokkal, bilincsekkel stb.
4. Majdnem megfullasztás
5. Hideg és forróság szélsőségek, beleértve jeges vízbe merítés és égető vegyi anyagok használata
6. Megnyúzás (csak a bőr felsőbb rétegeit távolítják el, amennyiben élve akarják hagyni az áldozatot)
7. Körbeforgatás
8. Vakító fény
9. Elektrosokk
10. Sértő testnedvek és testi anyagok kényszerített megetetése, mint pl. vér, vizelet, széklet, hús stb.
11. Fájdalmas pozíciókban fejjel lefelé fellógatás/akasztás
12. Éhség/szomjúság
13. Alvásmegvonás
14 Nyomás súlyokkal és eszközökkel
15. Érzékelés-megvonás
16. Drogok illúziók, zavarok és emlékezetkiesés létrehozására, gyakran intravénásan, injekcióban adva
17. Mérgező vegyszerek etetése vagy intravénás beadása, beleértve kemoterápiás ágenseket is, hogy betegségeket vagy fájdalmakat idézzenek elő
18. Végtagok húzása vagy kificamítása
19. Kígyók, pókok, kukacok, patkányok és egyéb állatok alkalmazása, hogy növeljék az undort és félelmet
20. Halálközeli élmények kiváltása, főleg fullasztással vagy fojtogatással, azonnali újraélesztéssel
22. Kényszerítés kínzás végignézésére vagy végrehajtására, emberek és állatok kínzására és feláldozására/feláldozásának végignézésére, általában késekkel
23. Kényszerítés gyermekpornográfiában és prostitúcióban való részvételre
24. Megerőszakolás, hogy az áldozat állapotossá váljon; ezután a magzatot rituális felhasználásra abortálják, vagy a csecsemőt elveszik rituális feláldozásra vagy Monarch-szolgává tételre
25. Spirituális kínzás, hogy az áldozat azt higgye, hogy megszállták, zaklatják és belülről irányítják démonok és/vagy rossz szellemek
26. A zsidó-keresztény hitvilág és szolgálat megszentségtelenítése; felajánlás a Sátánnak vagy más istenségeknek
27. Kínzás és illúzió meggyőzni az áldozatokat arról, hogy Isten gonosz, mint például meggyőzni egy gyermeket arról, hogy Isten megerőszakolta őt
28. Műtétek végzése kínzás és kísérletek céljából, vagy olyan észlelések kiváltása, melyben az áldozat fizikai vagy spirituális bombákat vagy beültetéseket észlel
29. A család, barátok, szerettek, kedvencek stb. bántalmazása vagy bántalmazásukkal való fenyegetés, hogy engedelmességet erőszakoljanak ki
30. Illúzió és virtuális valóság használata, hogy összezavarják az áldozatot és hihetetlen körülményeket gyártsanak.

Hogy a sokkoló tények után, hogy némileg oldjuk a hangulatot, következzen egy szintén a témát boncolgató zene!

Exit Clov- MK ULTRA



A Monarch elmeirányító programozás alapja hogy különböző személyiségeket vagy személyiségrészeket lehetséges alkotni, amiket alternak neveznek, amelyek nem tudnak egymásról és amelyek elfoglalják a testet más-más időpontokban. Az amnézia-falak, amiket a traumák építenek fel, a titkosság védőpajzsát alkotják, ami megvédi a programozókat a lelepleződéstől és megakadályozza az alapszemélyiségeket (front alterek) - akik nagyrészt uralják a testet - abban, hogy megtudják, hogyan és mire használják az alterjeik rendszerét. A titokpajzs lehetővé teszi a szektatagoknak, hogy más emberek körül éljenek és dolgozzanak és totálisan lenyomozhatatlanok maradjanak. Az alapszemélyiségek csodálatos keresztények lehetnek, míg a mélyebb alterek a lehető legrosszabb sátáni szörnyetegek lehetnek, amit csak el lehet képzelni – Dr. Jekyll/Mr. Hyde effekt. Nagy tétje van annak, hogy megőrizzék a titkait annak az ügynöki hivatalnak vagy okkult csoportnak, amely a szolgát irányítja. Az ilyen típusú programozás sikerességi aránya nagy, de amikor elbukik, a hibáktól halál által szabadulnak meg. Minden trauma és kínzás célt szolgál. A kísérletezések és kutatások nagy része azért folyt, hogy rájöjjenek, mit lehet, és mit nem lehet megtenni, elérni. Kimutatások készültek, hogy egy adott testsúllyal egy adott életkorban mennyi kínzást lehet elviselni anélkül, hogy a kínzott belehalna. Megállapítható, hogy alapos kutatásokat végeztek.

A kemény trauma miatt, amit elektrokonvulzív terápiával (elektrosokk), szexuális bántalmazással és egyéb módszerekkel érnek el, az elme az alapja széthasad váltakozó, különböző személyiségekre. Korábban Többszörös Személyiségnek nevezték, ma Disszociatív Identitászavar a neve és a MONARCH programozás alapja. Az áldozat elméjének további kondicionálását hipnotizmussal, „double bind coercion” logikával (amikor egymásnak ellentmondó tényeket egyszerre kommunikálnak az ember felé. Ezzel zavart, bénultságot okozva. Fájdalom-öröm felcseréléssel, étel- ital- alvás- és érzékelésmegvonással, különféle drogokkal, amik megváltoztatják az agyfunkciókat fejlesztik tovább a programot.
A disszociációt az alany traumatizálásával érik el, szisztematikus kínzást és szörnyűséges okkult rituálékat használva. Ha megtörténik a hasadás a személyiség eredeti magjában, akkor egy „belső világot” lehetséges kreálni, és az al-személyiségeket be lehet programozni olyan eszközök használatával, mint a zene, filmek (különösképp Disney-produkciók), tündérmesék, 
okkult történetek és szimbólumok. Ezek az audiovizuális segédletek tovább tökéletesítik a programozási folyamatot ábrákat, jelentéseket és egyéb koncepciókat felhasználva. A megalkotott alterek ezután indítószavakkal érhetők el vagy szimbólumokkal, amiket a programozó az alany pszichéjébe programozott. Néhányat a leggyakoribb belső képek közül az irányított elméjű szolgák a Kabbalista Élet Fájának (Sephiroth), fáknak, végtelenített hurkoknak, ókori szimbólumoknak vagy betűknek, pókhálóknak, tükröknek, megrepedt üvegnek, maszkoknak, váraknak, labirintusoknak, démonoknak, pillangóknak, homokóráknak, óráknak és robotoknak látnak.
Ezeket a szimbólumokat gyakran beillesztik a populáris filmekbe és videókba, két fő okból:
Egyrészről, hogy érzéketlenné, közömbössé tegyék a társadalom nagyobb részét ezek látványára, vagy épp megkedveltessék velük őket.
Tudatalatti és neurolingvisztikus programozás (NLP) eszközeként használva azért, hogy felépítsék az alapprogramozáshoz szükséges specifikus indítókat és kulcsokat a rendkívül befolyásolható MONARCH-gyerekek számára.
Néhány film, amit a Monarch-programozáshoz használnak: Óz, A csodák csodája, Alice Csodaországban, Pinocchio és Csipkerózsika. Az Ózt a Monarch programozók a szolgáik programozására használják. A moziban lévő szimbólumok és jelentések indítókká válnak a szolga elméjében, könnyű hozzáférést lehetővé téve a szolga elméjéhez a kezelő által. A popkultúrában gyakran használnak némiképp burkolt utalásokat/hasonlatokat az Ózból és az Alice-ből, amik Monarch programozásra utalnak. Fontos szerepe van a "nyúlnak", és annak "új világnak", ahova nyúl elvezeti a programozottat, miközben áthaladnak az üregen/ajtón/folyosón az új tudatállapotba, azaz Csodaországba. (Egyes beszámolók szerint a programozók akár nyúl vagy Mickey egér jelmezt is használnak a kezelések közben.)

Igazságkutatóknak egy kis pikáns:
Idézzük fel a sokak által "ébresztő filmnek" tartott Mátrixból Morpheust. Vajon miért nyúl "ő" is, ehhez a "programnyelvhez"?

"Végre! Isten hozott! (...) Gondolom most úgy érzed magad mint a mesében Alice, mikor a nyúl üregébe esett. Igen, látom a szemedben. Úgy nézel mint aki elfogadja amit lát, mivel azt várja, hogy felébred. Furcsamód majdnem ez az igazság. Te hiszel a sorsban Neo?"

Moprheus, a handler/kezelő/programozó megfogja Neo, a programozott szolga tudatát, meg jó sok nézőjét is vele együtt, és a piros almával, azaz a piros pirulával elviszi egy másik világba, ahol persze Neo kezdetben mindent tőle tanul majd meg, ő építi fel az új személyiségét.

A szolga minden esetben egy bizonyos értelmezést kap a film történetéhez, hogy ezzel finomítsák tovább a programozást. Például, ha a szolga az Ózt nézi, megtanítják neki, hogy „valahol a szivárványon túl” van a „boldog hely”, ahová a disszociatív trauma szolgáknak menniük kell, hogy elmenekülhessenek a rájuk mért kibírhatatlan fájdalom elől. A film használatával a programozó arra bátorítja a szolgát, hogy „menjen túl a szivárványon”, vagyis disszociáljon, ezáltal hatékonyan elkülönítve az elméjét a testétől.

A hipnotista könnyebben hipnotizálhatja a gyereket, ha tudja hogyan kell ezt csinálni. Az egyik hatásos módszer az, hogy azt mondja egy kisgyereknek, hogy „képzeld azt, hogy egy kedvenc TV-műsorodat nézed”. Ezért olyan fontosak a Disney-műsorok és más show-k a programozók számára. Ezek tökéletes hipnotikus eszközök arra, hogy a gyerek elméje a megfelelő irányba disszociáljon. A programozók szinte kezdettől fogva használtak filmeket, hogy megtanítsák a gyerekeknek a hipnotikus forgatókönyveket. Gyerekek esetében a hipnotikus folyamathoz tehát szüksége van a filmekre a programozóknak.

Ha a hipnotista megengedi a gyereknek, hogy a gyerek a saját képi világát találja ki, akkor a hipnotikus hatások erősebbek lesznek. Ahelyett, hogy megmondaná a gyereknek egy kutya színét, inkább megkérdezi tőle, hogy milyen színű a kutya. Ekkor mutatják a filmeket és könyveket a gyerekeknek, hogy a megfelelő irányba kormányozhassák az elméjét. A legtöbb Disney-filmet felhasználják programozáshoz. Némelyik kifejezetten az elmeirányításra lett kifejlesztve.
Disney Miki egerének jelentős szerepe van a Monarch-programozás szimbolikájában. A populáris kultúrában a Miki egér füles fejfedő gyakran utal a Monarch programozásra, főleg ha egy szem hangsúlyozással jár együtt. Divat és sztárfotókon, videoklipekben lehet találkozni vele.

A Monarch programozás szintjei

A Monarch programozás szintjei azonosítják a szolga „funkcióit” és az Elektroencefalográfia (EEG) agyhullámokról lettek elnevezve, amik összefüggésben állnak velük.

Agyhullámok típusai az EEG-ben

Az ALFA programozást tartják az általános vagy „szokásos” programozásnak. Jellemzője a rendkívül kifejezetten visszatartott memória, lényegesen megnövelt fizikai erő és látásélesség. Az alfa programozást úgy érik el, hogy felosztják az alany személyiségét, ami lényegében a jobb-bal agyfélteke elkülönülését okozza, ami lehetővé teszi a jobb és bal programozási egységét, idegúti stimuláció által.

A BÉTA a szexuális programozás (szexuális szolgák). Ez a programozás eloszlat minden tanult morális meggyőződést és a primitív szexuális ösztönöket stimulálja, tiltások nélkül. Ezen a szinten jönnek elő a „Macska” alterek. Szexcica programozásként is ismert, és ez a legláthatóbb programozás, mivel néhány női modellt, színészt és énekest is alávetették ennek a programozásnak. A pop-kultúrában a macskafélék szőrmintáival díszített öltözékek (macska füles hajpánt) gyakran jelzik a "szex-cica" programozást.

A DELTA a „gyilkos programozás” néven ismert és eredetileg különleges ügynökök és elit katonák (pl. Delta Force, First Earth Battalion, Mossad stb.) részére fejlesztették ki, titkos műveletekre. Az optimális adrenalin termelés és a kontrollált agresszió kézzelfogható. Az alanyokban nincs félelemérzet, és nagyon szisztematikusak megbízásaik kivitelezésében. Önpusztító vagy más öngyilkossági instrukciókat is berétegeznek a programozók ezen a szinten.

THÉTA – ezt tartják a „telepatikus” programozásnak. Az ősi vérvonal tagjainak, azok az emberek, akik több generációs sátáni vérvonalú családokból származnak. Az ilyen alanynak nagyobb a hajlama a telepatikus képességekre, mint a nem-vérvonalasoknak. Nyilvánvaló korlátai miatt sokféle elektronikus és elmeirányító rendszert fejlesztettek ki és mutattak be, például bio-medikus emberi telemetria eszközöket (agyi beültetések), irányított energiájú lézerek, amik mikrohullámokat és/vagy elektromágnességet használnak. Állítólag ezeket együtt használják meglehetősen fejlett számítógépekkel és kifinomult műholdas követőrendszerekkel.

Következtetés

Nehéz objektívnek maradni, amikor a Monarch-szolgák által elszenvedett szörnyűségeket írjuk le. A rendkívüli kegyetlenség, a nemi erőszak, a mentális kínzás és a szadisztikus játszmák, amiket „elismert tudósok” és magas szintű hivatalnokok művelnek az áldozatokkal, bizonyítják a világ hatalmasainak/elitjének (Illuminati) igazán sötét oldalának létezését.
A kinyilatkoztatások/felfedések ellenére, a dokumentumok és leleplezők ellenére a társadalom legnagyobb része ignorálja, elutasítja vagy egészében kerüli ezt az ügyet. Több mint 2 millió amerikait programoztak trauma alapú elmekontrollal 1947 óta és a CIA nyíltan elismerte elmeirányító projektjeit 1970-ben. Az olyan filmek, mint A mandzsúriai jelölt egyenesen utaltak a tárgyra, még le is festve bizonyos technikákat, mint pl. az elektrosokk, az indítószavak használata és mikrochip beültetés. Számos közéleti figura, akiket a tv-ben látunk és filmeken, irányított elméjű szolgák. Híres emberek, mint Candy Jones, Celia Imrie és Sirhan Sirhan felfedték irányított elméjű szolgai/áldozati tapasztalataikat… az általános közönség mégis azt állítja, hogy ilyesmi „nem létezhet”.
A kutatások és pénzek, amiket a Monarch projektbe fektetnek, ugyanakkor nemcsak az irányított elméjű szolgákra alkalmazottak. Sok programozó technika, amiket ezekben a kísérletekben tökéletesítettek, a tömegekre is alkalmazva van a tömegmédia által. Fővonalbeli hírek, filmek, zenei videók, reklámok és tv-showk fogannak, a legfejlettebb adatokat felhasználva, amiket valaha is összeállítottak, hogy hassanak az emberek viselkedésére. Ezekből nagyon sok a Monarch programozásból ered.

Az egyre jobb képminőségnek és nagyobb felbontásnak hála programozás egyre hatásosabb, egyre könnyebben manipulálható néző tudata, vagy tudatalattija. Mivel a programozás 0-24 órában évtizedek óta folyik, egyre nagyobb befolyással bírnak így a kolletkív tudatra is. A tömegtájékoztatás eszköze, egyben a tömeghipnózis, tömegmanipuláció eszköze is (lett, vagy így volt kitalálva).  Mely telepíti a nézőre a kaptárban elvárt, központból sugárzott viselkedésmintákat. Nem csak azt mondja meg, mit gondolj, hanem azt is, hogy miről. Készen kapod a koncepciókat, amiken "gondolkozhatsz". Megmondja minek örülj, hogy mitől félj. Hogy ki a barátod és ki az ellenséged. Teljes rabságba zárja a tudatot, így az csak a számára kijelölt határokon belül képes működni, értelmezni a számára "jót" és "rosszat"...

 A TV agyromboló hatása, részlet a Hálózat c. filmből


Addig kapcsold ki a tévét, amíg megteheted!
Bejegyezte: dham 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése