2018. december 13., csütörtök

Lakatos Pál Országrontók III.







Lakatos Pál Országrontók III.



Vesztünkre gyarapodtak
Szemtelenül gazdagok 



• Suchmann Tamást, még a Horn-kormány időszakában, Csiha Judit követte a privatizációs miniszteri poszton. Csiha Judit tevékenységét vizsgálva az embernek hirtelen nem jut más az eszébe, mint hogy a miniszter asszony belekeveredett a Postabank VIP hitelügyletébe. Ennyi lenne csak?
• Csiha Judit politikai egyezség alapján került abba a székbe. A szocialista párt Suchmann Tamás távozása után olyan erősnek hitte magát, hogy csak az volt a kérdés szerintük, hogy az 1998-as országgyűlési képviselőválasztást milyen százalékkal nyerik meg. Lényegesen magasabb volt a szavazati arányuk, mint a másik két párté. Ekkor még nem dőlt el, hogy a Torgyán József vezette kisgazdapárt lesz-e az ellenfél, vagy az Orbán Viktor vezette Fidesz, amely már kereszténnyé varázsolta magát. Úgy látszódott a szocialisták szempontjából, hogy egymással szemben is jól kijátszható ez a két, tűz és víz politikus: az egyik – Torgyán – üres hőbörgő, kiabáló, akinek rendkívül jó kapcsolata van Horn Gyulával, a másik pedig egy nyugati indíttatású, a magyar viszonyokat kevéssé ismerő politikus, Orbán, aki életében nem sokat dolgozott a civil Magyarországon, hiszen más munkahelye, mint a parlament, nem volt. Hornék úgy hitték, hogy ez a két párt nem lehet komoly ellenfél a következő választásokon, ezért kétharmados többségre számított az MSZP. Ekkor úgy döntöttek, hogy miután a Bokros-csomagot is el tudta fogadtatni a politikai „elit”, csak látszólagos támadások voltak az úgynevezett jobboldalról is, ezért meg lehet torpantani egy kicsit a privatizációt, és azt a sokkot, amit a Tocsik-botrány okozott, egy joviális, aranyos nő talán megnyugtatóan kezeli ezt a miniszteri bársonyszékben. Csiha Judit tehát egy kitalált figura. Érdekes módon ekkor több nő neve is felmerült, de közülük ő volt leginkább a megfelelőnek tetsző: egyszerű, háziasszonyos miniszter-jelölt, aki azt a nyugalmat sugallta, hogy mi is olyan egyszerűek vagyunk, mint ti, választók, és a privatizációt még inkább felülvizsgáljuk, levonjuk a Tocsik-ügy következtetéseit. Tehát nagyon ügyesen találta ki a szocialista adminisztráció Csiha szerepét. De jellemző az egészre, hogy amikor a tevékenysége befejeződött, a hölgy azonnal a süllyesztőbe került. Ha valaki a privatizációban nem hagyott nyomot, akkor ő egyike azoknak. Ma az ÁPV Rt. vezetőit jobban ismerik, mint őt, legyen az a jelenlegi paksi Kocsis István, vagy az éppen kirúgott Szokai Imre. Csiha úgy lett felügyelő miniszter, hogy gyakorlati tevékenységet nem folytatott. És itt visszatérek egy személyre. Amikor a privatizációt értékeljük, megállapíthatjuk, hogy az egyik legnagyobb kárt Mádl Ferenc ideje alatt követték el, és mégsem köti senki az ő személyét a privatizációhoz. Érdekes módon Csiha Judit miniszterségével kapcsolatban senki nem tud felhozni olyan jelentős dolgot, ami valamilyen módon is köthető lenne a nevéhez. Pedig ebben az időszakban, ha nem is privatizáció folytán, de történt egy-két szörnyűség. A már megismert óriási horderejű csalásokhoz képest 1997-ben már nem volt szükség olyan mértékű pótlólagos forrásokra, mint amit a Bokros-csomag utáni helyzet követelt, amikor is a lakosság közel húszszázalékos reáljövedelem-csökkenést szenvedett el. Ezért úgy gondolták, hogy 1998-tól az új Horn-kormány, más összetételben, befejezi a privatizációt, és bevezeti Magyarországot az Európai Unióba, és ezt követően a már kialakult tulajdonviszonyok nem változtathatók. Aztán mégsem így lett, Orbánék jöttek. A túl nagyképű, a társadalommal párbeszédet rosszul folytató és belső puccsoktól sem mentes szocialista csapat önmagát buktatta meg. Horn Gyula, amikor már nyeregben érezte magát, olyan marhaságokat mondott, amiket állandóan ki kellett igazítani a saját szűkebb környezetének. Emlékezetes bombasztikus bejelentések hangzottak el. Minden nyugdíjas ingyen repülhet például a MALÉV járatain, mondta egyik begőzölt állapotában Horn. Gondolom, a magyar nyugdíjasok többségének nem az volt a legnagyobb problémája, hogy ingyen utazhatnak-e Amerikába vagy Izraelbe.
• Akkor még egyszer kérdezem: Csiha Judit ennyi volt? Semmi nem történt privatizáció ügyben az ő időszaka alatt?
• Ebben az időben készítették elő privatizációra az egészségügyet, de azt nem merték megcsinálni. A Világbank leírta már, hogy szükség van a kórházprivatizációra, de egyszerűen nem volt erő, az orvosok erős érdekérvényesítő képessége akkor megakadályozta a privatizációt. Ekkor már feltőkésítették a Postabankot, a nyugdíjbiztosítási és az egészségbiztosítási önkormányzat több tízmilliárd forintot pumpált a megroggyant Postabankba, amit aztán a Fidesz-kormány alatt további százötvenmilliárddal még megtoldottak, hogy utána majd Medgyessyék eladják a belé fektetett összeg töredékéért. De hangsúlyozom, gyakorlati privatizáció már nincs, „morzsázás” folyik, egy-két, a nagy egészhez képest semmire való vagyontárgy cserélt gazdát, de ezek már kifejezetten bennfenteseknek. Itt már hagyták, hogy csak a szocialisták gazdagodjanak. Csiha Judit idején nem a VIP-lista a fontos, hanem ekkor már gátlástalanul kapják a hiteleket az adóskonszolidáció nyertesei. Mert nemcsak a bankokat konszolidálták, hanem utána tehermentessé tették az új szocialista tulajdonosok részére azokat a vagyontárgyakat – akár hitelekkel vagy más formában –, amelyeket gyakorlatilag ingyen kaptak meg. Ebben az időszakban már mérhetetlenül gazdag a Medgyessy-kormány egyik minisztere. Ekkor alakul ki a Gyurcsány-birodalom, Apró Piroska és csapata segítségével, ez a vagyon ma már három és fél, négymilliárd forintot ér. Látni kell, hogy egy speciális formája zajlik a privatizációnak: a már megszerzett vagyonok állami bankokon keresztül történő újbóli feltőkésítése. Ez egyébként privatizációnak nevezhető, hiszen előnyökhöz juttatták a bennfentes tulajdonosokat. Ez a Csiha-korszakra nagyon jellemző.
• Azt gondolom, ha a mostani, 2003-as gyermek, ifjúsági és sportminiszter gazdagodását végigvezetjük, akkor sok minden érthetővé válik. Apró Antal lánya Apró Piroska, az ő veje Gyurcsány Ferenc, aki hogy-hogy nem, egyszer csak elkezd vállalkozni. Ki volt ő azt megelőzően, miféle birodalomhoz jutott, és miképpen?
• Lehet, hogy Gyurcsány urat még miniszterelnök-jelöltnek is tekintik. Ugyanolyan senki volt régebben is, mint most vagyonosan. Jó helyre nősült, egy ÁVH-s családba, amelyiknek az egyik szárnya a legkeményebb magyar őrző-védő és kémszolgálati csapat, az Október 6-i utcai „együttes”, ifjabbik Apró Antal vezényletével. Apró Piroska és az ifjabb Apró Antal édesapja eltemette Rajk Lászlót, majd Kádár János egyik legfőbb támogatója volt. 1956 november 4-én, az orosz csapatok bejövetelekor, a forradalom leverésekor Csermanek János, azaz Kádár János legfőbb politikai támasza. Később a kommunista országgyűlés elnökeként is tevékenykedett. Természetesen Magyarországon az ilyen politikusok utódai dicsőségben élhetnek, hatalmas lehetőséget kapnak. Gyermekei, unokái, dédunokái megbecsülést élvezhetnek, egy sokszoros milliárdos dinasztia tagjai lehetnek. Arra meg, hogy ezt a hatalmat vérrel szerezték, ki figyel oda. Ha ezt a folyamatot megértjük, észre vehetjük, hogy ma Magyarországon tetten érhető az ÁVH-s politikai „elit”, amelynek ősei a hazaárulók, a Tanácsköztársaság elsőrendű harcosai között szerepelnek. Igazából nem az a probléma, hogy Magyarországon ki ma a tulajdonos. Az a baj, hogy a bűnös államosítók utódai gazdagodhattak meg. Gyurcsány Ferencnek egyetlenegy dolga volt, a világra jönni, és közvetlen közelébe kerülni egy olyan családnak, amely a magyar történelem legdicstelenebb famíliái közé tartozik. A Vadnyugat embere ő, hiszen Nyugaton a negyedik-ötödik generációnál már senki nem emlékszik arra, hogy hány indiánt lőttek fejbe a mai szenátorok és dollármilliárdosok ősei. Mert azt tudomásul kell venni, hogy az eredeti tőkefelhalmozás Nyugaton is vérrel, magánháborúkkal, megvesztegetéssel és szervezett bűnözéssel volt átitatva. A Rockefeller vagy a Ford birodalom kialakulása példaképe lehet a jelenlegi magyar tulajdonosoknak: ugyanúgy vérrel, fegyverrel és a dolgozók kifosztásával vagyonosodtak, mint dicső magyar utódjaik.
• Gyurcsány Ferencnek volt kapcsolata a KISZ-szel?
• Mindenkinek volt kapcsolata a KISZ-szel. Akik a KISZ felső vezérkarából jöttek, politizáljanak most akár jobb- és baloldalon, nagy eredményeket értek el. De ha valaki még ráadásul jó helyre is nősült, mint Gyurcsány Ferenc, az az igazán sikeres vállalkozó, hatalmat bitorló közszolga.
• Ő Apró Piroska lányát, Dobrev Klárát vette el feleségül, aki ma Medgyessy Péter közvetlen munkatársa.
• Egy a lényeg, akinek ma bizonyíthatóan a volt Kádár-rezsim legsötétebb elnyomói közé sorolhatók az ősei, az ma Magyarországon előnyben van azokkal a kifosztottakkal szemben, akiknek elődeit a vörös ősök meggyilkolták vagy a vagyonukat elvették.
• Az úgynevezett jobboldalon is van példa hasonló mértékű gyarapodásra, hiszen 1990-től kezdődően számtalan esetben felbukkan Kövér Szilárdnak, Kövér László fideszes politikus testvérének a neve. Kövér László puritán politikusnak tünteti fel magát, de Kövér Szilárdon keresztül az egész család gazdagodik. Kövér Szilárd milyen üzletekben vett részt?
• Azok az emberek, akik pártok mellé tudtak szerveződni családilag vagy barátilag, a „rendszerváltozásból” hatalmasat „szakíthattak” tulajdonosként, éppenséggel üzletemberként. A Fidesz az 1990-ben megkapott székházat 1991-ben értékesítette, és az érte kapott pénzt egy pillanat alatt ellopták. Az MSZP-től ingyen kapott székházat eladták a Külkereskedelmi Banknak, a pénzt meg, ismétlem, ellopták.
• Mekkora értékről van szó?
• Mai értéken ez négy-ötmilliárd forint, akkor négyszázmillió forint volt az eladási ár. Teljesen törvénytelenül történt mindez, de ki kérhette számon? Senki sem. Az már viszont siralmas, hogy Kövér Szilárdék és Simicskáék tevékenysége közvetlen Máté Lászlóhoz kapcsolódik. Látszólag van tehát két tábor, a szocialista és a nemzeti, de jól tudjuk, hogy ez a két tábor egy és ugyanaz. Gyökereiben és módszereiben is. De milyen érdekes, találkoztam Kövér Szilárd társaságában Boross Tamással és dr. Balogh Györggyel is. Egyik sem tartozik a tisztességes gazdagok közé.
• Mit értett azon, hogy Kövér Szilárd és Simicska Lajos Máté László holdudvarába tartozik?
• Azonos módszerekkel dolgoznak. Például az említettek hozták létre a Hebron nevű hirdetőcéget, gyorsan továbbadtak rajta, az egymillió forintos kft.-t kétszázötvenmillió forintért adták el a kanadaiaknak. Ezt a pénzt egy nap alatt megkeresni, még ha háromfelé osztjuk is, jelentős érték. A ’90-es évek elején ez az „üzlet” fejenként legalább hetvenmillió forint. Ez nagyon nagy érték volt akkor.
• Mi volt ebben a rejtély?
• Az igazi elvtelen és galád ebben az, hogy egymilliós törzstőkével létrehozok egy kft.-t, és abból kétszázszoros haszonnal kiszállok. Ezt csak bennfentes tehette meg, ezt csak csalással lehetett megcsinálni. Amikor Csintalan Sándor azt nyilatkozta, hogy nehogy azt gondolja valaki, hogy a pártok mentén húzódik meg a gazdasági „elit” vonala, akkor nagyon igazat mondott. Nemcsak azért, mert ő most defendes tulajdonos, és az állítólag jobboldali vállalkozás. Ha visszagondolunk 1991-re, akkor már egy hihetetlenül komoly botrányra emlékezhetünk vissza. A főszereplő Kocsis András volt, aki a KISZ KB prominenséből lett üzletember. Kocsis később megjelent a kisgazdapárt környékén is, de azért odavágódik Széles Gábor mellé is, és meghirdeti az úgynevezett gazdasági kiegyezést. Teszi ezt annak ellenére, hogy a gazdaságban akkor még nem jöhetett létre kiegyezés, mert 1991-ben még nemigen dőlt el, hogy kié lesz a nemzeti vagyon. De a politikai „elit” kipróbálta már, hogy mennyire viseli el a társadalom ezeket a simlisségeket. Azt, hogy ugyanazok, akik a KISZ-ből, pártból jöttek, tulajdonosként tollasodjanak. Hát elég jól elviselte. Például, ha a caolás Nagy Imrét nézzük, a KISZ KB volt első titkárát, azonkívül, hogy körbeköpködte egy kicsit a sajtó, különösebb problémája nem lett ennek a milliárdos tolvajnak. De ugyancsak nincs baja egy másik milliárdosnak sem, akit Tolnai Lajosnak hívnak, aki alumíniumbáróként ismert – ő maga is hirdeti ezt magáról –, s aki ingyen kapott meg mindent, miközben nem tartott be egyetlen megállapodást sem. Sem az Antall-, sem a Horn-kormány ideje alatt.
• Emlékezetem szerint ő az Iparkamara elnöke is volt.
• Megvásárolta ezt a pozíciót is, nem volt nehéz. De előtte mint a megyei pártbizottság egyik vezető munkatársa villogott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Gyakorlatilag tetten érhető egy fiatal KISZ-es, kommunista bagázs előretörése. Oroszországban egy Bikov nevezetű alumíniumkirályt, aki valóban az volt, köröznek és letartóztatják Magyarországon. Az üzlettársát, Tolnai Lajost, aki a maga szintjén legalább ugyanakkora gazember, Magyarországon nem bántja senki sem. Méltán dicsekszik tizenötmilliárdnyi vagyonnal, miközben egyetlenegy szerződésben rögzített vállalását sem teljesítette, pedig a vagyontárgy megszerzésekor jó párat kötelezően írtak neki elő.
• Térjünk vissza még mindig a Kövér Szilárd vonalhoz. Említettük ezt a kétszázmilliós kanadai üzletet, ami hetvenmillió forintot jelentett fejenként. De hát emellé csurran-csöppen még néhány fillér.
• Nagyon sok minden jön még ide, nem valószínű, hogy az egész birodalmat fel lehet térképezni, de nyilvánvaló, hogy a tankönyvpiacot megszerezni, az igen nagy falat, évenként sok milliárdos nyereséggel jár. És ez jelenleg Kövér Szilárdé. Igazából, ami nem sikerült a Kövér klánnak, pedig nagyon meg akarták szerezni áron alul, nem sikerült maguk alá gyűrni a CD-Hungaryt, a diplomáciai testületek elhelyezésére szolgáló, állami tulajdonú villákat. Ötmilliárd forintért szerezték volna meg a többségi részvénytulajdont, de a Fidesz vezérkaron belüli erős összecsapás miatt ez nem történt meg. Azt tudni kell, hogy ez az ötmilliárdos többségi tulajdonú részvényvásárlás az éves bérleti díjnak megfelelő összeg lett volna. Nagy üzletet szalasztottak tehát el.
• Mekkora volt az egész diplomata lakáshálózat értéke?
• Mai értéken számítva százmilliárd forint. Következetes lett volna egyébként a privatizációhoz a Fidesz-kormányzat, ha ezt meglépi, mert a diplomatalakásoknál is a teljes összeg öt százalékát hajtotta volna be vételárként. Ez a százalékszám jellemző az egész magyar privatizációra, tehát a privatizációból származó teljes bevétel is a nemzeti vagyon értékéhez képest öt-hét százalék.
• Végül mi lett a CD-Hungaryvel?
• Még jelenleg is többségi tulajdonos nélküli állami tulajdon, de már vannak benne úgynevezett ingatlanbefektetők. Hatalmas falat ez, sokan pályáznak a megszerzésére. Egy probléma van vele, hogy nemzetbiztonsági kockázat magánszemélynek adni, hiszen a diplomáciai testületek mindenkor az adott állam hivatalos hírszerző és kémelhárítási tevékenységét folytatják. Tehát a követségi első tanácsosok mindig a polgári, és a katonai attasék, a katonai titkosszolgálat emberei. Ez bizony lehallgatással is jár, de egyéb nemzetbiztonsági kérdéseket is felvet. Ettől függetlenül a CD-Hungaryből már bizonyos falatokat megszereztek, jobb telkeket, villákat, de az egész részvénycsomag értékesítését még nem merték keresztül verni.
• Maradjunk még a Kövér családnál. Az állami pénzből juthatott-e nekik?
• Természetesen. Tudomásul kell venni, hogy azok a családok, amelyek huzamosabb ideig részt vesznek, akár a jobb-, akár a baloldalon az ország kirablásában, azoknak nevesített vagyontárgyai vannak. Hitelt kapnak, amit nem kell visszafizetni, vagyontárgyat, amit ha kell, a bankok feltőkésítenek. Ezek törvényszerű folyamatok, tehát itt nem Kövér Lászlóról vagy Kövér Szilárdról van csak szó. Bár látszólag ellentét van a jobb- és baloldal között, abban megegyeznek mindannyian, hogy bizonyos kiemelt famíliák és érdekcsoportok összeütközése mindig megmarad a cirkuszt a népnek szinten. Egymás érdekeiket soha nem sértik. A periférián lévők közül néhányuk kap egy-két pofont, talán még többet is, esetleg lekaszabolnak egymás közül egy párat, de azok az emberek, akik a csúcson vannak, miniszterek, s mások, akik végrehajtói a rendszerváltozásnak nevezett hazaárulásnak, azok tevékeny napi kapcsolatban állnak egymással. Azt ne higgye valaki, hogy a szocialista vezérkar jelenleg nincs rendszeres és folyamatos kapcsolatban a Fidesz vezérkarral, köztük Kövér Szilárdékkal. Az megint más kérdés, hogy a közvélemény előtt ezt nem kell elismerni, hisz a közvéleményre az tartozik, hogy szidják és tolvajozzák egymást a képviselők. Az asztal alatt azonban mindig megegyeznek, bizonyítja ezt az is, hogy az egész nagy szocialista ordibálás és feljelentések mellett egyetlenegy fideszes vezető üzletember vagy parlamenti képviselő ellen nem folyik hivatalosan büntetőeljárás. Akkor pedig az összes többi porhintés csupán.
• Incselkedik velem a kisördög, ha már néhány miniszter és néhány ismert politikus neve szóba került, nézzük meg – és aztán megyünk tovább a privatizáció útján –, hogy a magyarországi miniszterelnökök, akik az átalakulás miniszterelnökei, mekkora vagyonnal rendelkeznek.
• Antall Józsefnél nagy vagyongyarapodás nem látható, gyermekei közül az ügyvédfiú nagyon gazdag lett. Boross Péter és családja mérhetetlenül gazdag, rendkívül sok strómannal dolgozik. Én a FIK-nél találkoztam egy-két olyan stróman kapcsolattal, amire már én is azt mondtam, rémtörténet. Egyébként az úgynevezett Nógrádi-perben jelentkezett egy jegyző, és elmondta, hogy Boross Péterék a Balaton északi partján mit csináltak, ezt bírósági jegyzőkönyv is rögzíti. Mindenki tudja, hogy rendkívül gazdag ember, de olyan strómant én még nem láttam, és egyelőre nem is fogok, aki a Boross-érdekeltségben meg mert volna szólalni. Horn Gyula viszonylag puritán ember, de ne sajnálják, nagyon gazdag, milliárdos vagyona van.
• Hírlik, hogy külföldön is van nyaralója.
• Az elitből és a bankárok közül mindenkinek van külföldön nyaralója. Most már nincs olyan magyar politikai vezető, aki ne vásárolt volna valamilyen úton-módon akár Stájerországban, akár Szovátán, akár Görögországban, Horvátországban, az opátiai tengerparton nyaralót. Ámbátor oda most már nemcsak politikusok, hanem VPOP-s gazemberek is szép számmal mennek, és a megvesztegetési pénzekből vásárolgatnak. Tehát Horn a köznapi értelemben véve nagyon gazdag ember, de azokhoz képest, akik igazán csak a tolvajlással voltak elfoglalva, nem tartozik a gazdagok közé. Egy rendkívül szűklátókörű ember, aki elsősorban azzal a szocialista indíttatású magatartással él, hogy az igazi szocialistának nem a vagyontárgy megvétele vagy elvétele a fontos, mert a Kádár-rezsimben megszokták, hogy bármikor bármit nyugodtan birtokolhattak. Nevében azonban sok mindenhez hozzá lehetett jutni. Unokaöccsétől Princz Gáborig nagyon sokan hivatkoztak rá, hogy milyen jó viszonyban vannak vele, s ez a legtöbb esetben hasznot is hozott a hivatkozónak. Horn Gyula alapvetően nagyon rossz hírű ember, de a tulajdonszerzése közel nem olyan mértékű, mint azoké a fiatal hiénáké, akik a környezetében megtollasodtak, és nálánál akár tízszer-húszszor nagyobb vagyont szedtek össze.
• 1998-2002 miniszterelnöke Orbán Viktor. Idáig még minden olyan kísérletre, amikor be akarták bizonyítani, hogy milyen gazdag ember, vagy hogy gazdag-e egyáltalán, bírósági perrel fenyegetőzött, amit be is tartott.
• Ezt megteheti, nem nagyon érdekel sem az édesapja, sem a testvére, Orbán Győző vagyona, sőt nem érdekel a felesége vagyona sem. Azt tudom, hogy Orbán Viktor a Haris közben eladott egy lakást százszoros haszonnal. Ha ez a mérce, akkor innentől kezdve ezzel a kérdéssel nem foglalkozom. Ha a magyar társadalom elviseli azt, hogy egyes embereket az utcára taszít a maffia, a másik ember pedig, legyen az akár miniszterelnök, százszoros haszonnal adhat tovább egy vagyontárgyat, akkor bárkit meg lehet fenyegetni bíróssággal, sőt vélhetően, miután Magyarországon az igazságszolgáltatás romjaiban hever, meg is nyeri a pereket. Tehát a magyar politikai életben soha ne azt nézzük, hogy mi van a felszínen. Igaz ez a magyar miniszterelnökök, közöttük Orbán Viktor vagyonára is. Nagyon sok homály lengi körül az ő vagyonát, de hangsúlyozom, nekem az a mérce, hogy a főtanácsadója, Boross Péter, a belügyminisztere Pintér Sándor volt. Innentől kezdve vele én nem foglalkozom. Ez olyan mérce, ami nem teszi őt párbajképessé. Semmilyen módon. Ismerem a mentalitását, és tudom, hogy párttitkár gyerekeként nőtt fel, ami önmagában nem lenne baj. De hogytíz év után még azt sem tudja állítólagos református neveltetése ellenére, hogy nem keresztény Magyarországot mondunk, mert a reformátusok keresztyént mondanak, az már mérce. Orbán Viktor és vagyoni köre engem nem érdekel, de mindenesetre azt tudom, hogy milyen lendülettel ígérte meg, hogy a privatizációt felülvizsgálja. És utána soha senkivel egy igaz szót nem váltott a privatizációról, sem mint kormányfő, sem mint magánember. Ha valaki lehetőséget kap a tulajdonjog felülvizsgálatára és törvény szerinti rendezésére, és ezt nem teljesíti, tőlem utána már lehet gazdag vagy szegény, nem érdekel. Az is egy mérce, hogy az első hivatali hónapjában az utódját fogadta, Medgyessy Pétert, és vagyont biztosított a részére. Magyarul mondva munkát, amiből vagyont lehet szerezni. Nem értem, hogy az előző kormány pénzügyminisztere mit keres a jelenlegi miniszterelnöknél, és közben miért kell hirdetni, hogy Orbán kommunistaellenes. Ez finoman kifejezve is disszonancia. Egyébként nem is az a fontos, hogy egy magyar miniszterelnök mennyire gazdag vagy mennyire nem, hanem inkább az, hogy kiknek hagyta elbitorolni az állami vagyont miniszterelnöksége idején. Az értékítélet szempontjából fontos, hogy milyen siserahad kapott mellette állami vagyont, kik azok, akik megcsapolták akár a Széchenyi-tervet, vagy a sajtóban kiknek adott szinte korlátlan hatalmat és birodalmat, a Demokratának, Bayer Zsoltnak és a többinek, szociális juttatás címén. Ismert, hogy a parlament illetékes bizottsága hatalmas vagyontárgyakat osztott szét 2001-ben. S az is ismert, kik részesültek a kegyből. Orbán Viktor 1998-ban, a Fidesz frakcióülésén mondja el, hogy túlkonszolidálják a Postabankot és a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy bizonyos tulajdonátrendeződést vihessenek végbe a szocialistákkal szemben. Ekkortól származik kebelbarátjának, Kövér Lászlónak az a mondása, hogy egyesével fogunk benneteket levadászni. Legendás mondás, maga a mentalitás a gond: ez ugyanis maffiamódszer. Hetven- vagy nyolcvanmilliárddal túlkonszolidálják a Postabankot, és után azt mondani, hogy nem teszek komoly lépéseket sem a Postabank, sem a CW Bank, senki irányába, akkor nyilvánvaló, hogy ennek vagyoni hátterének kell lenni. Kormányzása idején politikai eszközök helyett gazdasági és büntetőjogi eszközökkel számol le koalíciós partnerével, erre ismételten azt mondom, hogy messze túllépi már a politikai mércét, ez gengsztermódszer. Ez egy éhes csapat, amelyiknek a vezetőjét úgy hívják, hogy Orbán Viktor. De hangsúlyozom, ennél sokkal súlyosabb az, hogy nemzeti földtulajdonunkat idegen érdekeknek szolgáltatta ki. Innentől kezdve minden más kérdés másodlagos.
• Medgyessy Péter, aki párton kívüli miniszterelnök, de tagja volt az MSZMP-nek, és bizony jelentős funkciókat töltött be a Kádár-rezsimben, a Pénzügyminisztériumban. Majd Németh Miklós-kormányában a miniszterelnök-helyettességig viszi, a Horn-kormányban pénzügyminiszter lesz, végül pedig miniszterelnöke lesz Magyarországnak.
• Amikor a ’80-as években voltak azok az építkezési botrányok a Pénzügy- és a Földművelésügyi Minisztériumban, érdekes módon Medgyessy Péter, bár érintett volt, megúszta. Később, évtizedek múlva kiderült, hogy azért, mert bizonyos védettséget élvezett mint szt-tiszt. Hiszen ő a D-209-es. Medgyessy Péter nyugati mértékkel mérve is nagyon gazdag ember. A vagyonszerzése részben legális, részint nem biztos, hogy minden legális körülötte. De azt nagyon jól tudom, hogy milyen kapcsolatban áll Fekete Jánossal, azzal a Fekete Jánossal, aki a térség egyik leggazdagabb embere, akinek érdeke volt a magyar térség eladósítása a Világbankon és a nemzetközi bankkonzorciumokon keresztül. Miután beismerő vallomást egyik fél sem fog tenni, Nyugatról tudtuk meg, hogy egy-egy banki hitel felvételekor öt-hét százalék volt a közvetítői jutalék. Számoljuk ki, hogy húszmilliárd dollárnál, vagy éppen az utoljára felvett ötszázmillió dollárnál, mekkora a jutalék. És ezeket rendszeresen a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Kádár János legjobb barátja, vagy talán inkább főnöke – a fene igazodik ki a titkosszolgálatokban, hogy ki kinek a főnöke –, szóval a kölcsönfelvételt Kádár egyik legközvetlenebb munkatársa bonyolította.
• Mármint Fekete János.
• Igen, de ő jelenleg Medgyessy Péter mentora is. Ámbátor most egy kicsit megsértődött rá, mert Medgyessy Péter környékére fiatalok is kerültek, Fekete átpártolt tehát Horn Gyulához, most neki lett az egyik legjobb barátja, és nagyon megszidta Medgyessy Pétert, 2003 májusában koncepciótlannak nevezte őt. Tehát visszatérve Medgyessy Péterre: a miniszterelnök nagyon gazdag ember. Társtulajdonosa volt a BNP Pari Bas Hungáriának, az egyik legnagyobb francia bank hazai leányvállalatának. Nemcsak Becsületrendet kapott Medgyessy Péter Franciaországtól, hanem 1990-ben munkát, bankári fizetést és bankári résztulajdont. Tudni kell, hogy aki a bankári körökbe bekerül, az valóban meggazdagodhatott a „rendszerváltozásnál”, ez a tétel száz százalékban igazolható a jelenlegi magyar miniszterelnök esetében. Az viszont tény, hogy az anyagi hatalmánál lényegesebb nagyobb, pénzben szinte ki sem fejezhető az a hatalom, a kapcsolati tőkére gondolok elsősorban, ami őt miniszterelnökként körül veszi. 2001 őszén egyébként a szocialisták közül nagyon sok parlamenti képviselő, elnökségi tag, reformkommunista keresett meg, közöttük a volt privatizációs miniszter asszony, Csiha Judit, meg Géczi József Alajos, a parlament mentelmi bizottságának jelenlegi MSZP-s elnöke, azt kérdezvén, mit szólok ahhoz, hogy a „libik” futtatni kezdik Medgyessy Pétert. A helyzet 1994-hez volt hasonlatos, hivatalosan akkor sem, és 1998-ben sem volt miniszterelnök-jelöltjük. Horn Gyula ’94-es kampányánál ugyanis nem jelentette be, hogy miniszterelnök-jelölt. Félt attól, de a pártja is, hogy ÁVH-s dolgai miatt ellenszenvessé válhatott volna, ami a győzelmüket veszélyeztette volna.
• De mindenki biztos volt abban, hogy Horn Gyula lesz a miniszterelnök.
• A szocialisták nem, ők Békesit szerették volna miniszterelnöknek, őt értelmesebbnek, jobban elfogadhatónak tartották. Őt aztán, mint vetélytársat, győzelme után kegyetlenül „lekaszálta” Horn Gyula.
• „Lekaszálták” őt, de közben hagyták gazdagodni.
• Békesi még Medgyessynél is sokkal gazdagabb, a Los Angeles-i maffiával, Várszegi Gáborékkal volt – és van – rendkívül jó kapcsolatban. Fotex-társtulajdonos, s más érdekeltségei is vannak. De térjünk vissza megint Medgyessyhez. Pénze, kapcsolata van, magyaros észjárása viszont nincs. Ami – ha igazak a hírek – nem lehet véletlen. Egyes körökben nagyon meggyőzően hirdetik, hogy Medgyessy apai nagyapját még Munteanu-nak hívták. Az apja változtatta meg a családi nevet Medgyessyre. Ha ez igaz, és miért ne lenne az, már érthető a miniszterelnökünk „szűzbeszéd”-kori nyelvbotlása, amikor kijelentette, ő szegénységpárti (és nem szegénypárti) miniszterelnök akar lenni. Medgyessy, a nagyapai névből ítélve románul gondolkodik, s ezért hebeg-habog magyar nyelven. Nézzük meg az MSZP gazdasági stratégiáját! Soha olyan ütemben nem privatizáltak Magyarországon, mint ahogy Horn Gyula nekifogott a stratégiai ágazatok osztogatásának. Ezt a csapatot szanaszét szervezték, és ha megnézzük az első és a második vonalát, mind lecsúszott KISZ-es. A titkosszolgálati tisztek, akikkel nagyon jó viszonyt ápolunk már évtizedek óta, főleg az utóbbi másfél évtizedben, azt mondják, ez a csapat szétesett, csak a hordaszemlélet tartja össze őket. Megdöbbentő, ha egyénenként vizsgáljuk a szocialista vezérkart, láthatjuk, micsoda semmirevaló emberek ezek, a kilencven százalékát a saját falujukban nem ismerik meg. Annak ellenére, hogy ismertségük a televízión keresztül nagyon erős. De úgy mehetnek végig az utcán, és én ezt tapasztaltam, hogy senki rájuk nem köszön. Körbelengi őket a tulajdonszerzés tisztességtelensége. Olyan emberek gyülekezete, akik közül egyik sem teheti fel a kezét, hogy én a hazámat akarom szolgálni. Ha megnézi a szocialista vezérkart, tudhatja, hogy az utolsó tizenöt évben egyikőjük sem ejtette ki – Németh Miklós kivételével – azt a szót, hogy hazám. Ami pedig önmagában nem nacionalizmus. Nekem mérce volt egyébként, hogy amikor Németh Miklós hazajött, a sajátjaival nem állt szóba. Azt mondta, csak nem képzelitek, hogy élére állok ennek a tolvajcsapatnak.
• Bár ő is megkapta a maga Júdás-pénzét.
• Megkapta, így van. Nem is tartom megváltó embernek, de az teljesen bizonyos, hogy ő azokat a politikusokat, akik ma a kormányt alkotják, úgy minősítette, hogy velük nemhogy egy kormányba, de egy asztalhoz nem ül le.
• Medgyessy Péter kormányzása alatt ismét felerősödik a privatizációs hajlam. Orbán Viktornál már beszéltünk róla, hogy a legnagyobb bűnük a föld külföldi kezekbe juttatása. Szóltunk arról is, hogy miképpen privatizálták a tizenkét állami gazdaságot. Medgyessy Péternél ismételten állami gazdasági privatizációkról van szó, erről is beszéltünk már, de ugyanakkor szóba kerül a MOL privatizációja, szóba kerül az energiaszektor további privatizációja, szóba kerül az, hogy az Energiahivatal élére akár külföldi ember is kerülhet vezetőként.
• Térjünk még vissza a privatizáció előtt egy kérdésre. Amikor Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltsége mellett döntenek a szocialisták, mert Németh Miklós nem áll velük szóba, akkor az elnökség – ez nagyon belső információ – az alábbi Kovács László-féle indokot fogadja el. Tulajdonképpen jól jártak Medgyessy Péterrel, mert amikor Németh Miklós volt a miniszterelnök, ő állandóan szerepelni akart, tízórás előkészítetlen kormányülések voltak, állandóan összevissza beszélt, de amikor nem volt idehaza, és helyettese, Medgyessy Péter vezette a kormányülést, mindent két óra alatt lezavart, praktikusabban, gyorsabban vezette az üléseket. Ezért legyen ő a miniszterelnök-jelölt. Ha Magyarországon egy miniszterelnöknél az az elsődleges szempont, hogy milyen gyorsan fejezi be a kormányülést, az szegényes, primitív gondolkodás. Amikor egy tárgyalás folyik, amelynek a stratégiája még nem kialakított (EU-csatlakozás), akkor éppenséggel a politikai munkát kellett volna erőltetni, nem pedig a szakmait, ami gyakorlatilag nincs is. Visszatérve a privatizációra: amikor az új kormány hatalomra lépett, Medgyessyék is ugyanabba a hibába estek, mint elődjeik, hogy fél évvel később önkormányzati választások lesznek. És miután az önkormányzati választásoktól ugyanúgy féltek, mint a parlamentitől, tovább folytatták ugyanazt az osztogató politikát, amit az Orbán-kormány is csinált. Az ő szempontjukból tehát megvan a magyarázat, hogy 1600 milliárd forintos államháztartási hiánynál ismét a privatizációt erőltetik. Miután leálltak az útépítések, leállt minden állami beruházás, pótlólagos forrást kell találni. Ezt kell tenni egyrészt a recessziós világgazdasági helyzet miatt, valamint azért, mert amint az uniós tárgyalások befejeződtek, ma Magyarországról bizonyíthatóan húsz százalékkal több tőke megy ki havonta, mint amennyi a beruházás. Ezért még indokolható is lenne, hogy most már a maradékot privatizálni kell, valamilyen úton-módon ismételten, sokadszorra, s mindannyiunk kárára rendbe teszik az állami tulajdonon keresztül azállamháztartás kasszáját. Felerősödnek tehát azok a hangok, hogy a maradék nemzeti vagyont dobjuk a piacra. De jelenleg már csak azok a magas adótartamú, állami tulajdonú cégek kerülhetnek sorra, amelyek adó formájában nyereséget juttatnak a költségvetésbe. Egyébként a MOL Rt. maradék részvényeit nem fogják többért eladni, mint amennyit osztalékban kifizetnek három év alatt a MOL Rt.-n belül. Tehát amikor az állam vállalatának, vezérhajósának – és itt a MOL mellett beszélhetünk az OTP-ről is, amely nyolcvan százalékban már külföldi tulajdonban van – jó esélye van arra, hogy rendkívül erős térségi, globális céggé alakulhat, akkor a magyar állam meg kíván szabadulni tőlük. Ilyet csupán a végtelenül buta, szűklátókörű, hazug politikusok mondanak. De ez csöppet sem meglepő, hiszen ugyanazt csinálják, mint amit tettek az elődeik. Ennek a két egységnek a jelenlegi értéke megegyezik az összes privatizált állami vagyon bevételével. És mégis meg akarnak szabadulni tőlük. Ez valóban hazaárulás. Itt nem további értékesítésre lenne szükség, hanem azoknak a vagyontárgyaknak a megcsapolására, amelyeket törvény- és alkotmányellenesen, tudatosan játszottak át a bennfenteseknek. Ez után a lépés után a magyar költségvetés és az államháztartás hiánya pillanatok alatt rendbe hozható lenne. De ugyancsak rendbe hozható lenne, ha kifizettetnék azoknak az állami vagyontárgyaknak a vételárát, amelyeket külföldieknek adtak át. És akkor is rendbe tehető lenne a magyar költségvetés és az államháztartás, ha azokkal a befektetőkkel, akik kijátszották többször az adózást, azaz továbbadták a vagyontárgyukat, és adómentesen távoztak el az országból, megfizettetnék a tartozásukat, lefoglalnák a vagyonukat. Tudniillik, ez a világ másik részén, ahová mi törekszünk, így szokott történni. Nyugaton, ha valaki adót csal, és tetten érik, legyen az akármekkora globális vállalat is, annak zálogként ott tartják a vagyonát. Ez jelenleg Magyarországon még fel sem vetődik, mert akiknek erről dönteni kellene itthon, fizetett emberei ezeknek a nyugati, úgynevezett beruházóknak. A hazai privatizációnak az a lényege, hogy a vevő soha nem a saját pénzéből vásárol, hanem banki hitelből. Ha a vállalkozás befuccsol, akkor először a banknak kell gazdagodni, ők jutnak a pénzükhöz, utána a befektetőnek, de ennek az árát minden esetben a magyar polgár fizeti meg. Tehát soha nincs rá megfelelő magyarázat, hogy stratégiai ágazatokat miért adunk oda olyanoknak, akik egyetlen alkalommal sem mutatták meg, hogy a jó gazda gondosságával működtetnék azt a magyar privatizált állami vagyont, amely túlnyomó részben külföldi tulajdonba került. Kié ma Magyarország, kérdezhetjük, s azonnal válaszolhatunk rá, bizonyosan nem a magyaroké. És veszekszik emiatt valaki is? Senki! De egykor talán eszünkbe jut a régi mondás: gyáva népnek nincs hazája. S akkor talán kinyitjuk a szánkat.

Kifosztottan az unióba
Zsebre vágtak bennünket

• Eddig azt gondoltam, csak eladni tudunk rosszul, a magyar nemzeti vagyont kiárusítván. Amikor 2003 májusában az Országos Takarékpénztár megvette a bolgár bankot, akkor ez hatalmas nyilvánosság közepette történt. Kijelentették eladók, vevők és mindezt nyilvánosságra hozók, hogy az utóbbi évek egyik legnagyszerűbb üzletét kötötte a bolgár bank és az Országos Takarékpénztár is.
• A közelmúltban Szabadkán és Újvidéken voltam, és ott olyan emberekkel találkoztam, akik rendkívül jó információkkal rendelkeznek a Balkánon. Tudni kell, hogy ma Szerbia a befektetői paradicsomok egyike, azt is kell tudni, hogy szerb barátaink rendkívül féltőn őrzik nemzeti tulajdonukat. Nyilvánvaló, hogy ez a rabló privatizációs hullám Magyarországon egyedülállóan történt meg, a környező országok közül egyikben sem prédáltak így. Szerbiában pedig még féltőbben fogják vagyontárgyaikat értékesíteni. Érdekes információval vártak engem mindjárt Zombor városában, ahol megmutatták az ön által is elmondott sikertörténet másik oldalát. Magyarországon regionális terjeszkedésű két nagy cég az OTP és a MOL Rt. A MOL Rt.-ről – a mérhetetlenül nagy hitelfelvétele után – nyugodtan lehet mondani, hogy a térség legjobban eladósodott vállalata.
• Miközben azt mondják, hogy egyre terjed, egyre erősödik, de azt, hogy a tőzsdén miért csökken folyamatosan az ára, senki sem elemzi.
• Mintegy hatszázmilliárd eurós hitelkonstrukcióban állapodtak meg magánbankokkal 2003 júniusának végén, ami jelzi, hogy forgóeszköz hiányában a MOL Rt. mindenféle fajta tevékenysége, nagyon finoman fogalmazva is kétségessé vált. Mára ez a hitel hétszázötvenmilliárd euróra nőtt. A gázüzletágból kilopott hatalmas pénz alapjaiban roggyantotta meg ezt a vállalatóriást. Annak ellenére lehet ezt mondani, hogy ma sikertörténetnek nevezik a MOL gazdálkodását, és ma már a szocialisták és a Fidesz „elitje” közösen munkálkodik az olajos cég megcsapolásán. Minél nagyobb jövedelmet kivinni belőle, a hitelfelvételnek mindig ez a hátoldala. Az OTP-re visszatérve: ezek a szerb emberek, bár okkal haragszanak a magyar kormányra, amely bombáztatta őket Taszárról…
• Orbán Viktor kormányáról beszélünk.
• Természetesen. Annak sem örültek a szerbiai magyar testvéreink, hogy ugyanekkor Csurka István a Délvidék visszacsatolásáról beszélt. De nincsenek előítéleteik olyan emberekkel szemben, akikről tudják, hogy a térségben a két nép barátságán dolgoznak, így nekem igencsak sok információt adtak át. Való igaz, hogy a bolgár bankvásárlás rendkívüli jó üzlet volt, de nem az OTP-nek és nem a bolgár banknak. Nagyon jó üzlet volt a bolgár bank vezetőinek, és azoknak a pénzügyi köröknek, amelyek ezt a vásárlást irányították, valamint az OTP vezetőinek. A következőt mondták el szerb barátaim, és papírokat is mutattak róla. Ennek a bolgár banknak az értéke, amely közel 320 millió euróért kelt el, nem több, mint 10-15 millió euró. Megmutatták a bank portfolióját is. A bolgár gazdaság jelenlegi helyzete nem éri el a magyar gazdaság 1994-95-ös állapotát, sőt lehet mondani, hogy hatványozottan gyengébb a kereskedelmi bankhálózatuk, mint amilyen a miénk volt közel egy évtizeddel ezelőtt.
• Akkor most teljesen naiv a kérdés, mert szinte a választ is hallom már. Ha ilyen rossz pozícióban volt ez a bolgár bank, akkor egyrészt miért vettük meg, másrészt miért 320 millió euróért?
• A mai áron ez a bank közel 80 milliárd forintjába került a magyar OTP-nek, amelynek jelentős része azonban már nem magyar tulajdon. Menjünk vissza egy kicsit az időben. Az egész magyar bankrendszerért – az Országos Kereskedelmi és Hitelbankról, a Hitelbankról, a Budapest Bankról, a Takarékszövetkezetről, a Konzumbankról és a Duna Bankról beszélek– nem kaptunk összesen nyolcvanmilliárd forintot. Gondoljunk bele, az egész magyar bankrendszer nem ért annyit 1995-ben az átkozott privatizátoraink szerint, mint a csődben lévő és balkáni állapotú bolgár – ráadásul nem is vezető – bank. Azt tudni kell, hogy a Balkánon ezek az emberek egymásról mindent tudnak. A bolgárok felajánlották másoknak is adásvételre ezt a bankot, de nem találtak olyan korrupt gazembereket, mint a magyar privatizátorok. Az állítások szerint minimálisan háromszázmillió euró az az összeg, amit ketté lehetett osztani az adásvételből nyereséget levonó társaságnak. Hogy ebből milyen arányban osztoztak meg a vevők és az eladók, azt ma senki nem tudja. Azt viszont teljesen bizonyosan tudni, hogy mindenféleképpen Közép-Európa legnagyobb megvesztegetési pénzét kellett, hogy kifizessék, ami körülbelül háromszázmillió euró, nem kevesebb, mint hetvenötmilliárd forint.
• Ez azt jelenti, hogy a bolgár bankvezérek és az OTP vezérei, Csányi Sándorék azért állapodtak meg ilyen magas vételárban, hogy minél többet tudjanak visszaosztani önmaguknak?
• Miután láttam az ügylet tőpéldányait Szerbiában, a bank kiírását, a pénzintézet tényleges helyzetét, meg lehet állapítani, hogy minimálisan százötvenmillió eurót osztottak vissza a vevőknek.
• Bizonyítják ezt a dokumentumok?
• Az általam ismert dokumentumok azt mutatják, hogy háromszázmillió eurót teljesen feleslegesen fizetett ki a vevő OTP. Ha most bárki úgy gondolja, hogy ezt nem egyéni haszonszerzés miatt tették, akkor nagyon csodálkoznék. Meggyőződésem egyébként, hogy a mai magyar világot jól tükrözi ez a gátlástalan pénzszerzés. Ha egyeztetjük az időpontokat, akkor ennek a százötvenmillió eurónak a forintosítása, majd ismét euróvá váltása még további tíz százalék nyereséget jelentett ennek a pénzügyi befektetői körnek álcázott maffiacsapatnak.
• Mert hiszen emlékezni kell arra, hogy volt egy forintsáv-eltolás, ahol a forint értékének körülbelül tíz százalékát veszítette el, és ekkor történt a már korábban említett Csányi Sándor általi OTP részvényeladás is, ekkor történt az euróvásárlás, majd a forint hirtelen óriási mértékben gyengült.
• Amikor a banki tevékenységből ilyen hatalmas megvesztegetési pénz áramlik ki a Balkánon, ahogy Bulgáriát szívesen nevezzük, akkor más üzletek is megtörténnek. Nemcsak az euró felértékelése történt meg ekkor, ami 2003 nyarán több mint tizenöt százalékkal gyengítette a forintot, hanem megköttetett egy másik üzlet is, amelyre nem nagyon figyeltünk oda. Csányi Sándor és érdekeltségi körébe került az új Mizo Rt. Az az új Mizo Rt., amely több mint hétmilliárd forinttal károsította meg a gazdákat, amelynek a felszámolása több éve zajlik, a cég egyik felszámolója az MSZMP volt Baranya megyei vezetői közül került ki.
• A Dalmand Rt. került Csányi Sándor kezébe, meg egy Dalmand nevű bizonyos gazdasági érdekeltség, és ezeken keresztül lett Csányié az új Mizo Rt.
• Látszólag nem az új Mizo Rt.-t vette meg Csányi, de a Mizo Rt. többségi részvényeit birtokló céget megvásárolni annyit jelent, hogy szinte kizárólagos tulajdonosává vált az új Mizo Rt.-nek, amelynél semmi változás nem állt be az elmúlt pár évben, csupán egy csomó gazdát tönkretettek a cégen keresztül, és belezavartak gyakorlatilag a teljes anyagi csődbe. Viszont napvilágra került egy másik hír is, ami egyszerűen vérlázító. 2003 júniusának harmadik hetében megjelentek az új Mizo Rt. felvásárlói, és öt forintért vásárolták volna fel a tej literjét. Hozzá kell tenni, hogy ez a tejár körülbelül harminc évvel ezelőtti. Ha ezt valaki meg meri tenni, nem joggal való visszaélést követ el, hanem bűncselekmények sorozatát. Ez erőfölénynyel való visszaélés a saját hazai piacokon, s nyugodtan lehet folytatni, hogy idegen érdekek szerint, hogy Magyarországon ne legyen magyar tulajdon. Magyarul, ennek az egésznek a végén az történik, hogy az új Mizo Rt. és az egyéb ilyen hiénák által megszerzett tulajdonok is betagozódnak a Danon Rt., Parmalat Rt. és egyebek alá. Tehát nem kevesebb történik, mint tudatosan leépítik a magyar tejelő tehenészetet, ezáltal ismételten piacot szereznek a külföldi hódítóknak, vagyis a nyugat-európai termelőknek és az őket követő feldolgozóiparnak, és ehhez a magyar tulajdonon keresztül, a magyar bankárokon keresztül jut el a műveltnek nevezett Nyugat. Ha valaki öt forintért kíván megvenni egy liter tejet, melynek bizonyíthatóan ötvennyolc-hatvan forint között van az előállítási ára, akkor ezt nem lehet másnak minősíteni, mint bűncselekménynek. Hozzátartozik, hogy nemcsak az a probléma, hogy ultrával kezelik a tejet, nemcsak a zsírszódával van baj, amit a tejcsarnokban délutánonként tesznek bele a tejbe, minőségének „megőrzése” érdekében, hanem azzal, hogy a magyar termelőknél a már elfogadott tejkvóták leépítése is folyamatos. A magyar termelők már többször tönkrementek a konzervgyárak, a hűtőgyárak által, a tej- és tejfeldolgozón keresztül, mivel senki nem fizette ki nekik a felvásárlási árat. Ez ciklikusan megismétlődik, évenként hol a tejjel, hol a borsóval, hol a zöldséggel, vagy a gyümölccsel, a borral, a gabonával. A felvásárlók ezek után rendszeresen eltüntetik a céget vagy felszámolják, s a felszámolókat mindig a bennfentes bírák jelölik ki Baranyában, Bács-Kiskun megyében vagy bárhol. De ezeknek a bűncselekmény-sorozatoknak a végén mindig azok az üzletemberek állnak, akik a mai bankárelitet képviselik. Ez a bankárelit már nem a pártok mentén húzódik meg, hanem – mint már előzőekben is rámutattunk – erős KISZ-ista kötődésű, úgynevezett reformkommunista ÁVH-s ősökkel rendelkező csapat. Bizonyíthatóan azokról van szó, akik a magyar gazdaság érdekei ellen bűncselekmények sorozatát követik el.
• Ha már szóba került a mezőgazdaság a tejelő tehenészeten keresztül és a Csányi-féle OTP megemlítésével, akkor beszéljünk arról is, hogy 2003 június közepe tájékán röppent fel egy hír, hogy a magyar kormány azt tervezi, hogy a korábban megkötött úgynevezett zsebszerződéseket, színlelt szerződéseket – a földdel kapcsolatos szerződésekről van szó – legalizálja, tehát nem foglalkozik tovább vele, és a majd ezután megkötött újabb színlelt szerződéseket nyilvánítja csak semmisnek. Ez beleillik abba az európai uniós koncepcióba, mondták, hogy a föld mindenkié.
• Amiről beszélünk, az annyira bizonyíthatóan így van, hogy szívesen elővenném az 1996 tavaszán megjelent Déli Utakon című folyóiratot. Ebben olvashatóak azok a beadványok, amelyeket ekkor juttattam el az Alkotmánybírósághoz. 1996. április 24-én az alkotmánybírósági beadványomban jeleztem, hogy a színlelt szerződések alkotmányellenessége a jogállamiságot, a polgári demokráciát veszélyezteti. Azóta több mint hét év telt el, és az Alkotmánybíróság nem véletlenül nem vette a napirendjére ezt a kérdéskört, mert tudatosan várt az európai uniós csatlakozásra. Ebben a beadványban már jeleztem, hogy milyen összefüggés van a zsebszerződések és az 1970-es, ’80-as évek ingatlannyilvántartása között. Tudniillik, a kárpótlási földterületek jelentős része az elértéktelenedésük miatt zsebszerződésekkel külföldi tulajdonosok kezébe került, akik közül azok a külföldiek kerültek előnybe, akik közjegyző és ügyvéd előtt opciós szerződéssel, kvázi takart szerződéssel megvették ezeket az ingatlanokat. Ezek száma több tízezer. Nem tudni, hogy mekkora földterületet birtokolnak ma külföldiek, kétszázezer hektártól egészen a hat-hétszázezer hektárig terjedhet a nagysága. Amit viszont a magyar kormány azóta sem tett meg: nem vizsgálta felül a színlelt szerződéseket, nem kért soronkívüliségi döntést az Alkotmánybíróságtól, hanem hagyta az ügyet „jegelni”. Az viszont, amit most bejelentett a magyar kormány félhivatalosan, az nem más, minthogy közhitelesség érdekében a csalássorozatot nem megállítani akarják, hanem ugyanúgy, mint a lakásmaffiánál, a már megtörtént bűncselekményeket legalizálják, és tényleges birtoklás alapján be akarják jegyeztetni a több tízezer nyugati csalót a magyar ingatlannyilvántartásba. De hangsúlyozom, magyar tulajdonosok is vannak köztük jelentős részben, akik nem tartották be a háromszáz hektáros szerzési felső határt, hanem maguknak akár 1000-1500-2000 hektárt bejegyeztetnének majd a tényleges birtoklás alapján. Előre várható és látható volt, hogy az évtizedes csalássorozat végén azért kerülta nyugati szerző előnybe, hogy azokat a földalapú támogatásokat, amelyeket az Európai Unió 2004. május elsejétől alkalmaz Magyarország területén is, már a nyugati gazdák kapják meg. És a nyugati feldolgozók kapják meg a teljes jövedelemkiegészítést, ami a mai magyar mezőgazdasági támogatás sokszorosa is lehet. Párhuzamos intézkedés történik tehát a magyar kormány részéről. Már bejelentették, hogy a földalapú támogatást a használó kapja meg. Ez azt jelenti, hogy a használat eltér a tulajdonjogtól. Hiába van még az ingatlannyilvántartásba bejegyezve a szerencsétlen magyar tulajdonos, a használó benyújtja a szerződést az illetékes földművelési hivatalba, és ez alapján igazolja azt, hogy az ingatlan ettől és ettől az időponttól a használatában van, és már mehet is az Európai Unió közös agrárkasszájához. Tehát magyarul, az elmúlt másfél évtizedben elkövetett csalássorozatot a magyar kormány tudatosan legalizálja, majd tovább fosztja a magyar parasztságot azáltal, hogy amikor végre jobb helyzetbe kerülhetne a magyar vállalkozó, a tulajdonos, akkor már nem ő a földhasználó. Ez pedig annyit jelent, hogy támogatásért sem mehet az Európai Unió kasszájához.
• Visszaemlékezem arra az időszakra, amikor 2001-ben Orbán Viktor egy kihelyezett kormányülésen, egy kis faluban osztrák vircsaftról beszélt, arról, hogy a zsebszerződések kapcsán ezt meg kell szüntetni. Ezt követően tudjuk, hogy egyetlenegy ember próbálta visszaszerezni a zsebszerződésben külföldinek „továbbadott” földjét, de ő is elveszítette ezt a pert. Azt kell tehát mondani, hogy amikor Orbán Viktor erről a bizonyos osztrák vircsaftról beszélt, szándék sem volt ennek megszüntetésére, figyelemelterelés volt az egész.
• Ez pusztán választási fogásnak tekintendő, nem sok eredménnyel járt. Egyet tudni kell, hogy az egy tőről fakadó magyar politikai „elitnek” esze ágában sincs hazája honpolgárait szolgálni. Tudomásul kell venni, hogy néha, a választások idején, mondani kell olyanokat is, amire a választók várnak. De azt, hogy a magyar bíróság előtt támadták meg ezeket az egyébként az eredetben semmisnek mondott szerződéseket, nyilvánvaló, hogy az ügy esélytelenségét is mutatja. Tudniillik, a magyar kormánynak – mint a törvényesség őrének, a végrehajtó hatalom gyakorlójának – kellene megtennie a lépéseket, sőt kötelessége lenne ez. Ugyanis itt bűncselekménysorozatról van szó, és hiába lapozzuk a büntető törvénykönyvet, azt még nem törölték ki belőle, hogy akinek hivatalosan tudomására jutott a bűncselekmény, az köteles intézkedni. Nem az állampolgárokra kellene várni, hogy feljelentéseket és bejelentéseket tegyenek, hanem az arra illetékes végrehajtó, hatósági szerveknek, azaz a magyar kormánynak, a független magyar ügyészségnek és a magyar rendőrségnek kellene lépnie, annak a rendőrségnek, amely a magyar belügyminiszter elvi irányítása alatt áll. Ez nem történik meg, hanem helyette ilyen rosszul sikerült kormányfői beszédekkel próbálják elodázni, illetve elfedni a bajt. Ma Magyarországon szemmel látható a szándék, egy-két üresfejű politikus feláll, elkiált valamit, és ennek a következményét utána senki nem figyeli. Tudomásul kell venni, hogy Orbán Viktor és csapata írta alá a göteborgi szerződést, amely már előkészítése volt annak a folyamatnak, amelyről már korábban is beszéltünk, s amely megpecsételte a magyar föld sorsát. Tehát nem különböző kormányok különböző szemléletéről lehet beszélni, hanem azonos szemléletű, egygyökerű, kormányokon átívelő gondolkodásmódjáról.
• Egyetlenegy dolgot még. Az imént említette a tejtermelők kapcsán, hogy megint játszanak az unió által már megállapított kvótákkal. Magyarán, még a jelenlegi helyzetnél is rosszabba akarják sodorni a parasztembereket. De ez nemcsak a tejnél érhető tetten, hiszen azt látjuk, hogy különféle kiadványok készülnek az európai uniós támogatásokról hatalmas pénzekért, amelyek nyilván kebelbarátok nyomdáiban készülnek. De ezek a kiadványok, amelyek arról tájékoztatnák a parasztembert, hogy ne adja el a vagyonát, mert még ez és ez a picike kis esélye van, nem jutnak el az érintettekhez, és így kezdődik a kvóták felvásárlása, mert nem is tudja a parasztember, hogy mekkora értéket ad el.
• Ez egy tudatos, egy tőről fakadó intézkedéssorozat. A magyar parasztembert, a magyar vidéket teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kell hozni még a csatlakozás előtt. Ez tudatosan gerjesztett válság. Nézzünk körül, hogy milyen válságok vannak jelenleg Magyarországon! Gabona-, sertés- és marhahús-, tej-, tojás- és zöldségválság. Válság válság hátán. Ha megvizsgáljuk az alapvető termékek sorsát, tejtől a húsig, a zöldségtől a gabonáig, valamennyi közélelmezési cikkig, amelyek egy ország lakosságánál a közhangulatot is meghatározzák, látható, hogy a mezőgazdaságban válságot gerjesztő elemek működnek. Gondoljunk csak bele, ha Magyarországon ma úgy működik a piaci rendszer, az egész gazdaság rendszere, hogy a termelőt tudatosan „megfojtják”, annak milyen további következményei lehetnek az ország jövője szempontjából.
• 2004. május elsején, amikor majd nagy pompával az Európai Unió tagjai leszünk, milyen Magyarország lép be az unióba? Milyen mezőgazdasága lesz ennek az országnak?
• Ha visszagondolok arra, hogy tizenöt év telik el addigra a „rendszerváltozás” kezdete óta, akkor azt mondom, hogy ez a mezőgazdaság az uniós csatlakozás pillanatában nem teljesíti az ötven százalékát sem annak, amenynyit 1989-ben, az úgynevezett rossz szocializmusban, válsághelyzetben teljesített. A tehén- és a sertésállomány nem éri el az akkori létszám ötven százalékát, néhol csak a harminc százaléka az 1989-es esztendeinek, ami már akkor sem volt csúcspont. A gabonatermelés nem éri el a felét, a tejtermelés lassan szintén csak a felét éri el, és a tojás, a húshibrid, valamint a zöldség-gyümölcs termelés termékalapjai is negyven százalékkal csökkentek. Ez a tudatosan lerombolt magyar vidék az Európai Uniónak úgy lesz tagja, hogy jelentős részében már nem a magyar érdekek a meghatározók. Ebbe a kategóriába tartozik az alapanyag-termelés, a feldolgozás, és ha hozzáteszem, hogy a bankrendszer már teljes egészében nyugati érdekek szerint működik, akkor a kör bezárult. Egy teljes egészében a hazai érdekeket figyelmen kívül hagyó tárgyalássorozat végén egy lepusztult, a múlt század elejei állapotnak megfelelő agrárium várja a csatlakozás pillanatát.
• Az EU-s népszavazás előtt azt hangoztatták politikusaink, Kovács László is azt mondta, azért nem beszélnek az Európai Unió hátrányairól, mert az EU-nak nincsenek hátrányai. Most már azt mondják, ha az Európai Unió tagjai leszünk, akkor a jelenlegi szintet, amit az EU képvisel életszínvonalban, gazdaságban, körülbelül harminc-negyven év múlva érhetjük csak el. Erről korábban szó sem volt. S arról sem, hogy Magyarországon egymillió-kétszázezer ember hihetetlen szegénységben él. Ez hivatalos statisztikai adat. Mi lesz ezekkel az emberekkel az Európai Unióban? Mostanában kezdenek arról is beszélni, hogy az Európai Unió parlamentje nem veszélyeztetheti a magyar parlament nemzeti jellegét. Pedig tudjuk mindannyian, hogy az európai uniós tagságunk után a magyar parlament, a magyar jogszolgáltatás, a magyar törvényalkotás teljes egészében kiürül tartalmát, tevékenységét tekintve. Alárendeltje lesz az Európai Unió parlamentjének.
• A tárgyalások során a magyar tárgyalóküldöttségből senki nem szólt egy szót sem arról, hogy mire mi csatlakozunk, az uniónak már új alkotmánya lesz, amelyben az a szó, hogy nemzetállamiság, egyszerűen töröltetik. De más probléma is felvetődik. A magyar alkotmány gyakorlatilag üres szólammá válik, ugyanúgy, mint a többi csatlakozni kívánó ország nemzeti alaptörvénye.
• Erről az előző könyvünkben értelemszerűen nem nagyon tudtunk beszélni. Ha nézzük a politikusok megnyilvánulásait az Európai Unió kapcsán, akkor a felszínen látszólag egymásnak feszülnek az indulatok. Vitatkoznak, veszekednek, hatalmas hangzavart csapnak, de mire a népszavazásig eljutottunk, addigra mindenki, itt is, ott is, mindenben egyetértett. Elég, ha csak egyetlenegy emberkijelentéseit hozzuk példaként, bizonyítékként, Orbán Viktorét, aki azt mondta egykoron, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Utána azt mondta, hogy az Európai Uniónak több az előnye, mint a hátránya. Majd az európai uniós csatlakozásunk tájékán már úgy fogalmazott, hogy nagyon sok hátránya van az Európai Uniónak, de lépjünk be. És az athéni találkozón, az aláíráskor, ott is volt, meg nem is, de minden cselekedetével azt sugallta, hogy az EU tagjainak kell lennünk, de közben próbálta fenntartani azt a látszatot, mintha a Fidesz tiltakozna.
• A legtöbb szerződést, szám szerint huszonnégyet, a Fidesz négy éve alatt írták alá, ugyanazok a személyek, akik jelenleg is a magyar kormány veretes tagjai, Juhásztól kezdve sorolhatnám a tárgyalóküldöttségünk legfontosabb személyeit, akik akkor Brüsszelben dolgoztak.
• Juhász Endréről van szó, aki már a Kádár-rezsimben is gazdasági területen dolgozott, minisztériumi főosztályvezető volt, ugyanezt tette az Orbán-kormány időszakában, csak akkor mint brüsszeli megbízott. Most pedig miniszter lett a Medgyessy-kormányban.
• Ebből is látszik, hogy egygyökerű a magyar politikusi csapat. Hogy retorikailag mit mondanak, annak a csatlakozás szempontjából semmi jelentősége nem volt. Annak volt jelentősége, hogy az elmúlt tizenöt évben, amikor már tudott volt az európai uniós csatlakozás, senki az égadta világon nem védte a mindenkori magyar kormány részéről a hazai érdeket – mondják el az uniós tárgyalópartnerek. Nyilvánvaló, hogy az uniónak az a hatalmas, mintegy 270 milliós nagy piaca az erős támogatási rendszerben erősebb érdekérvényesítő, mint a csatlakozni kívánó országok közül akár Magyarországé. Antall Józsefnek volt egyedül egy jó gondolata, amikor a visegrádi hármakat létrehozta, tudva azt, hogy 1985-ben az Európai Unió akkori elődje ezt a három országot már mint csatlakozni kívánó országot kijelölte. De a belső megosztottságot is ugyanők generálták, hogy véletlenül se tudjon Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország, főleg az agrárpolitika terén, közös nevezőre jutni. Hisz a CEFTA országok megbontása az uniós érdekek szerint történt a nemzetközi szabadkereskedelmi térségben, amelybe egész Kelet-Közép-Európa beletartozott. De azt már megint nem mondta el a jelenlegi magyar kormány sem, hogy a csatlakozási tárgyalások ideje alatt nemcsak az uniós alkotmányt módosítják az alapító tagok, valamint a tizenöt főre felduzzasztott európai uniós közösség, amely tíz országgal úgy növekszik, hogy a belépni kívánó országok gyakorlatilag nem vehettek részt az alkotmány módosításában. De ennél még súlyosabb probléma, hogy azt sem mondja el a mai magyar kormányzat, hogy az Európai Unió agrártámogatási rendszere, mire mi belépünk, teljes egészében átalakul. Ez az évenként negyvenmilliárd eurós kassza oly módon változik meg, hogy a csatlakozni kívánó országok tizenöt-húsz év alatt érik el az uniós országok jelenlegi szintjét. Ez annyit jelent, hogy nőni fog a különbség a 2004-ben belépő országok kárára, és a magyar vidék elszegényedése sokkal erősebb lesz az EU-s csatlakozás után, mint amilyen az elmúlt tíz évben volt. Tehát hangsúlyozom, a különbség úgy nő, hogy azok a nyugat-európai gazdák és termelők, akik majd nálunk felveszik a részükre Magyarországra érkezett uniós támogatásokat, nyilvánvaló, hogy a pénzt nem hazánkban fektetik be.
• Hogy mennyire egyívásúak voltak a magyar parlamenti pártok az EU-csatlakozás előtti népszavazáson, bizonyíték erre az is, hogy még az alkotmányunkat is közös megegyezéssel módosították, hiszen alkotmányunk úgy rendelkezett, hogy a népszavazás akkor érvényes, ha ötven százalék + egy ember elmegy szavazni. De erre az egy alkalomra, 2003. április 11-ére úgy módosították az alkotmányt, hogy huszonöt százalék + egy fő részvétele is elegendő a népszavazás érvényességéhez. Majd amikor a népszavazás befejeződött, a módosítás azonnal érvényét veszítette, ez csak erre az egyetlen alkalomra, április 11-én, 24 óráig volt érvényes, pontosabban a népszavazás lezárásáig. Döbbenetes, és ha ehhez hozzávesszük, hogy – még egyszer mondom – mindenfélét kiabáltak egymásra, csakhogy annak a látszatát keltsék, hogy ők bizony másképp gondolkodnak, mint a kormányon lévők, akkor ez nem más, mint a magyar nép kijátszása.
• Eseti döntést hozatni az Alkotmánybírósággal, ez a jogrendszeren belül kizáró eset. Ha egy jogállam úgy működik, hogy koncepcionális határozatot hozat az alkotmány felett őrködő szervezetével, akkor olyan ez, mint amikor a gyilkos beismeri tettét. Hogy ezt az alkotmánybírósági döntést közösen kérik a pártok, további álságos hátsó szándékot is mutat. Mert ha a pártok akár egy része kérte volna azoknak a legsúlyosabb törvénysértéseknek, vagy alkotmányellenességeknek a felülvizsgálatát, amelyek a privatizáció vagy a színlelt szerződések, vagy éppenséggel a titkos kormányhatározatok kapcsán történtek, akkor ma Magyarország nem feltett kézzel csatlakozna az Európai Unió egyébként átalakuló piacához.
• Az ország ellenében lehetett egységesen fellépni, de az ország érdekében ugyanezt az egységes fellépést nem próbálták meg.
• Soha az életben. Az elmúlt legalább tizenöt év tapasztalata alapján lehet mondani, hogy az úgynevezett polgári demokráciában soha nem volt egységes fellépés a hazai érdekek védelmében. A mindenkori ellenzék kiabál, bizonyos partikuláris érdekek miatt, de a mindenkori kormány ezt azzal szereli le, hogy amikor ti voltatok hatalmon, ti is ezt csináltátok. Még retorikai különbség sincs a két csapat között, legfeljebb annyi, hogy az egyik kereszténynek hazudja magát, a másik szociáldemokratának.
• Sőt nemcsak hogy szociáldemokratának, most már a Fideszhez hasonlóan az MSZP is kijelenti, hogy néppárt kíván lenni.
• Ez természetes, hisz az egész jobbra és balra osztott társadalomnak elsősorban a népi alapja hiányzik. A választókat négyévenként megbolondítják, hogy kire szavazzanak, ígérgetnek, hogy ők mi mindent teljesítenek, ha a kormányrúdhoz kerülnek, aztán a választást követő négy évig megint nincs szükség a népre. Tudomásul kell venni, hogy a mai demokrácia gyakorlása nemcsak Kelet-Közép-Európában, hanem túlnyomórészt Nyugaton is egy tőről fakadó, hiszen ha azt nézzük, az úgynevezett szociáldemokrata kormányok ugyanúgy kezelik a nyugdíjkérdést, mint az kereszténydemokratának vélt kormányok. Itt csak az a különbség, hogy a polgári demokráciákban van bizonyos korlátozott nyilvánosság, és van egy törvényben biztosított ellenállási jog, a sztrájkjog. A sztrájkjog, amely egyébként először a világtörténelemben a magyar alkotmányban volt megfogalmazva 1222-ben, amikor a rendek ellenállási jogát rögzítették az uralkodóval szemben. Ennek példája alapján alakult ki később, egyébként a nyugatiak által is elismerten, az úgynevezett korlátozott önkormányzat, majd önkormányzat, aztán azoknak az úgynevezett ellenállási jogoknak a kifejtése, amelyekről egyébként a napóleoni átalakulások kapcsán oly szépen írtak. 1222-ben, az Aranybullában már jogokat rögzítettek. Ez ma Magyarországon teljes egészében hiányzik, Nyugaton viszont nem akadályozzák meg az érdekérvényesítés jogát, tehát akár a sztrájk, a tüntetés jogának gyakorlását. Az megint más kérdés, hogy azok a soha nem látott nyugati tüntetések a globalizáció, azaz a nemzetellenesség ellen ma Magyarországon ki vannak tiltva az úgynevezett független sajtóból, ennek a híre szinte csak vékony csatornákon érkezik meg hazánkba. Ennek az az oka, hogy a magyar egytövű politikai „elit” attól fél, hogy észreveszi majd egyszer a tudatosan elbutított magyar nép, hogy az egész átalakulás nem az ő érdekei szerint történt meg. Az Európai Unió viszont tovább fog tarolni a magyar gazdasági, szociális és kulturális piacon, pontosan az eszmék szabad áramlása címén. Az eszmék pedig, a gazdasággal együtt, úgy áramlanak szabadon, hogy monopolhelyzetet teremtenek saját maguknak, és minden egyes megszólalást üldöznek, ami a hazai érdekek védelmére irányul, akár a kultúrában, akár a gazdaságban, akár a civil szféra bármelyik területén.
• Csányi Sándorral kezdtük ezt a beszélgetésrészt, a bankárral, úgyhogy ne is veszítsük el ezt a fonalat. Folytassuk tovább a bankárvilág elemzését, mert hogy évek óta folyik egy látszólagos adok-kapok a Postabank körül. Mindegyik kormány a saját érdekeinek megfelelően értelmezi, hogy mi történt a Postabankkal, mi történt az úgynevezett VIP-hitelekkel, nyilvánosságra hozzuk az összes nevet, mondták, aztán nem így történt. Keleti György akkori honvédelmi miniszterről azt mondták, hogy VIP-hitelt vett fel, de közben ő hozott egy igazolást, hogy nem így van. Igazolás ide, igazolás oda, Keleti György miniszter úr kamatmentes hitelt vett fel. Szóval maszkabál ez. Most megint arról van szó, hogy Princz Gábor megkapja méltó büntetését. Több mint harmincmilliárd forintos ügyben gyanúsították őt a Postabank-ügyben. Azt mondja erre a magyar polgár, most végre a magyar kormányzat a jog segítségével eljuthat odáig, hogy tisztán láthatjuk, mi történt a Postabank körül.
• Azért egy pár dologra figyeljünk oda. Négy bűncselekményben gyanúsítják Princz Gábort, köztük a Hengermalom-féle hercehurcában is.
• Ez a Máté László-féle hengermalom, ahol állítólag Princz magasabb értéken vett részvényeket, mint amennyit azok értek. Amikor mi erről 1999-ben beszéltünk a Vasárnapi Újságban, bíróság elé citáltak bennünket.
• Erről van szó. Valamint fedezet nélkül adott hitelt Princz ugyanennek a csapatnak, amit természetesen nem fizettek vissza. Ez a negyedik gyanúsítása Princz Gábornak, és azt mondták, elindult a gőzhenger Princz Gábor ellen, most aztán odavernek neki. Igaz, hogy lassan egy évtized telt el, magyarul elévül a bűncselekmény, mielőtt egyáltalán bírósági szakba jutna az ügy. De van egy csodálatos része ennek a nyomozásnak, tudniillik azért nem sikerül a Hengermalomnál nagyobb bűncselekményt bizonyítani, mert a bizonylatok eláztak. Csőtörés történt az üzemben, a vizsgálat idején, és pontosan a könyvelőirodát öntötte el a víz, így a bizonylatokat a betörő víz megsemmisítette. A vizsgálatot vezető írja, hogy megszűntek a bizonyítékok. Egy valamit azonban tudni kell, a gabonánál a beszállító rendszer hosszú éveken keresztül ugyanaz, a számla másik oldalát tehát a beszállítónál meg lehetne találni, hiszen nemcsak számla befogadó van, hanem kibocsátó is. Tehát az igazán komoly csalássorozatokat maguk a nyomozók fedezik, akiknek, úgy látszik, meg van adva, hogy meddig tart a póráz, meddig lehet mozogni. Amikor viszont azon lelkesednek, hogy harmincnégymilliárd forintos hűtlen kezelést, meg további bűncselekményeket állapítottak meg, egy valamit elfelejtenek: hogy ezekre a bűncselekményekre jórészt öt év feletti börtönbüntetés szabható ki, nevezett pedig nyugodtan utazgathat fel s alá. Az útlevelét elfelejtették bevonni, látszik, hogy a cirkusznak csak népet bolondító szerepe van. Mégis, ki a célpont ebben? Mert az az érdekes. Nyilvánvaló, hogy a mai pártvezető politikusok egymást a kriminológia alapján szokták „levadászni”. Amikor Princz Gáborral kapcsolatban eldőlt, hogy vállalja ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését, szép lassan elismer belőle egy-kettőt, akkor a célpont a Fidesz gazdasági embereinél, Kövér Szilárdnál és csapatánál lesz.
• Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmányi elnökének testvéréről van szó.
• Csak emlékeztetőül, 1998-ban, amikor a Postabank konszolidációjáról volt szó, akkor a még rendkívül fiatal magyar miniszterelnök bejelentette a frakciónak, hogy azért kér további hetven-nyolcvanmilliárd forintot a Postabank konszolidációjára, hogy bizonyos tulajdonátrendeződéseket saját javukra tudjanak megcsinálni. Ez a saját javukra történő túlkonszolidálás „eredménye” ma – úgy a KEHI, mint a rendőrség előtt – ismert. Amikor majd Princz Gábort vizsgálják a harmincnégymilliárd forint miatt, amelynek elkövetési ideje 1995-96-97, megdöbbenve fogják megállapítani, hogy a hűtlen kezelésnek ez a fajtája már elévült, viszont Princz Gábor feltáró vallomást fog tenni, tudniillik az 1998 óta elkövetett bűnök nem évültek el, s egyértelműen megállapítható lesz Auth Henriknek és csapatának, valamint Gransperger Gyulának, az ÁPV Rt. volt vezetőjének a felelőssége. És párhuzamosan meg lehet majd állapítani a Magyar Fejlesztési Bank úgynevezett állami házipénztári felelősségét is, mert ebben az ügyben ki fog derülni, hogy bizony a Postabankot a Magyar Fejlesztési Bankon, az állami bankon keresztül konszolidálták. Tehát a politikusok álságos szándékkal mindig más célt tűznek ki maguk elé, mint amit egyébként a nyilvánossággal közölnek, mert a nyilvánosság előtti közlés csupán porhintés. Tehát a célpont ki van jelölve a szocialisták által, de a Fidesz vezetői közül is sokan megegyeznek abban, hogy a Kövér Szilárd, Wolford Sándor-féle csapatot fejezik le, tudniillik Wolford Sanyikának nemzetközi téren is problémái vannak, mint számítógép beszállítónak, a Deák Gábor–Leo Stekura-féle csapattal.
• Ezek mind elfelejtődtek, hiszen mindezek még valamikor az Antall-kormány időszakában kezdődtek.
• Akkor, igen, de 1997-98-ban, sőt 1999-ben is szép számmal folytatódtak még. A Fidesz-kormány regnálása alatt történik az egy napra eső talán legnagyobb csalás, amikor a kuvaiti államadósságból mintegy tizennyolcmillió dollárt egy tollvonással a felszámolás alatt ellopnak, szintén a nevezett körből származó személyek. Tudomásul kell venni, hogy a politika ferde csövű puskával lövöldöz, le fogja fejezni a Postabank és az MFB kapcsán először a Fidesz erős, hiénaszellemű vállalkozói köreit, majd a nemzeti földalap feltőkésítésével kapcsolatban bizonyos feladatot vállaló Erős Jánost és csapatát a Magyar Fejlesztési Bankban is. Gyakorlatilag ez a kör egy és ugyanaz, mert ha az elnök-vezérigazgatót, vagy a vezérigazgatót, vagy külön az elnököt elzavarják, a mögötte dolgozó erők ugyanazok. Tudomásul kell venni, hogy ma Magyarországon ez a maffiaszerű összefonódás a politika, a gazdaság és a bűnüldöző szervek között olyan „eredményeket” produkálhat, ahol látszólag elindítanak egy folyamatot, például Princz Gábor ellen, és a nyomozás alapossága során majd kiderül, hogy egyáltalán nem Princz Gáborról van szó. De gondoljunk bele, Princz Gábor azért tett egy-két lépést mostanában, ami már megmutatná, hogy merre megy majd a nyomozás. Feleségével, Malek Andreával együtt bejelentette, hogy gyermekei életét fenyegették meg Járai Zsigmondék, Stumpf István jelenlétében. Most vissza kell térni az előzőekben elmondottakra. Ha ez a televízión, a rádión és a napilapokon keresztül nyilatkozatként elhangzik, márpedig így történt, akkor azonnal nyomozást kellene indítani életellenes bűncselekmény előkészítése tárgyában, amely önálló bűncselekmény.
• Hiszen Malek Andrea elmondta egy televíziós műsorban, Riskó Géza volt a riporter, hogy bizony mindez, amit az imént ön említett, megtörtént, és ezért kellett nekik Magyarországot azonnal elhagyni a gyerekekkel. Azaz, Járai azt mondta Princzék szerint, ha nem takarodnak el az országból, a gyerekük fejét láncfűrésszel vágják le.
• Amit Princz Gábor felesége, Malek Andrea elmondott, önálló bűncselekménynek minősül. Aki látta Riskó Géza műsorát, akár Princz Gábor szereplését a tévében, vagy olvasta a napilapokat, az tudja, hogy olyan súlyos, életellenes bűncselekményekkel vádolta a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi elnökét és a volt kancelláriaminisztert mint közreműködőt vagy mint tanút a volt bankvezér, ami miatt a nyomozás elindítása nem kérdőjelezhető meg. Vagy pedig hamis vád bűncselekménye miatt kellene Princz Gábort és családját kivonni a forgalomból, tudniillik az ország hírnevének csorbítására alkalmas, ha a Magyar Nemzeti Bank elnökét, akkor még pénzügyminisztert, gyilkosságra való előkészülettel vádolják meg. Vagy Járai ellen kellene életellenes bűncselekmény előkészítése gyanújával a vizsgálatot elindítani. Ebből látni, hogy ma a közszereplők nem is tudják, hogy miről beszélnek, pusztán azokat üldözik, gondolom, és ebbe beletartozunk mi is, akik ezeket a tényeket napvilágra hozzák. Nem kevesebb történik, mint a Postabank kapcsán azok a maffiamódszerek is napvilágra kerülnek, amellyel a látszólag ellentétben lévő csapatok egymás ellen harcolnak. Ne gondolja senki, hogy Princz Gábor egyúttal nem a Fidesz csapat tagja is. Mert a Mahír vételénél a Fidesz hatalmas előnyben részesült Princz és a Postabank által. Hogy a szocialisták lefejezik őt, annak van egy másik oldala is. Nyilvánvaló, hogy Princz Gábor a magyar gazdasági életben már nem fog különösebb szerepet játszani. A mostani eljárás szálai messzebbre nyúlnak. Egy volt bankvezetőt, akit most tudatosan nem nevezek meg, erős terjeszkedése miatt Princz Gáborék leszorítottak a pályáról, és börtönbe csukatták. Ez az ember jelenleg Medgyessy Péter egyik főtanácsadója.
• Nem Kunos Péterről van szó?
• Róla, de nem szeretném a nevét meghurcolni. Örök törvény, hogy amikor valami süllyed, a másik részen emelkedés van. Tehát, amikor Princz Gáborék hiéna csapata lefelé halad, akkor a libikóka másik oldalán valakik felemelkednek. Az ellenlábasok közvetlen környezetében a jelenlegi miniszterelnök emberei állnak. Azt viszont tudni kell, ha a magyar párt elnöke, miniszterelnöke távollétében jelenti be, hogy iszonyatos problémák vannak a magyar gazdaságban, akkor nagyon nehéz előre kalkulálni, hogy az elkövetkezendő pár hónapban ennek a tolvaj csapatnak a libikókája lefelé vagy felfelé mozog-e.
• Amit most említett, tulajdonképpen egy Medgyessy-Kovács konfliktus eredője, vagy legalábbis nyilvánosság előtti bizonyítéka lehet.
• Nem kevesebbről van szó most – szocialista vezető politikusoktól tudom –, mint hogy több olyan probléma vetődött fel a közelmúltban és vetődik fel az elkövetkezendő időben, ami már a párt vezető szerveinek konfliktusát jelzi a gazdasági és társadalmi nehézségek kapcsán. Az MSZP választmánya erősen Medgyessy Péter megbuktatására játszik. Jánosi György választmányi elnökre, volt miniszterre és környezetére gondolok. Jánosi nagyon megsértődött Medgyessy Péter azonnali hatályú és meg nem beszélt miniszterségéről történő leváltásakor, és ezzel esküdt ellenséget szerzett magának az egyébként racionalistának tekintett Medgyessy Péter. Soha nem lett volna belőle miniszterelnök, ha Jánosi György személyesen nem lobbizik a szocialista választmánynál Medgyessy miniszterelnök-jelöltsége mellett.
• Medgyessy Péter leváltotta Jánosi Györgyöt, aki akkor még az MSZP országos választmányának elnöke volt, majd jön a választmányi elnöki választás, és a választmány a megbuktatott, leváltott minisztert ismét megerősíti a választmányi elnöki posztján. Magyarán, az MSZP országos választmánya egyöntetűen jelzi, hogy szembehelyezkedik Medgyessy Péterrel.
• Ez politikailag tökéletesen így van, csak nyilvánvaló, hogy egy kormányfő a magyar alkotmány szerint túlsúllyal rendelkezik. Ahhoz, hogy meg tudják buktatni, konstruktív bizalmatlansági indítványt kellene beterjeszteni ellene. A jelenlegi szituációban erre nincs meg az esély, mert Horn Gyula még mindig a sebeit nyalogatja és konspirál, s egyetlenegy vezető egyéniség sem nőtte ki magát a szocialista pártban, és miután azzal vannak elfoglalva, hogy néppártként és szociáldemokrata pártként hogyan tudják magukat elfogadtatni az Európai Unión belül is, teljesen háttérbe szorul az a kérdés, hogy ki is ma Magyarországon a miniszterelnök. De az tény, hogy a szocialista párt teljes egészében kihátrált az egyébként racionalistának mondott Medgyessy Péter és csapata mögül. Válogatott csúfságokkal tudom csak minősíteni a magyar politikai „elitet”, hiszen azt, amit a szocialista vezető politikusok nekem, mint kívülállónak elmondtak a mai magyar kormányról és személyesen Medgyessy Péterről és csapatának munkájáról, az egyszerűen minősíthetetlen. Ezek a magyar viszonyok ma szörnyűek mind a két oldalon, mert tudatosan hagyták, hogy Kovács László elbukja a pert a Fidesz-dokumentumokkal kapcsolatban, holott az őáltaluk is menedzselt Bencze József vezérőrnagynak valamennyi bizonyíték a rendelkezésére állt. Tudott volt, hogy miért hagyják, hogy Kovács László elbukja jogerősen azt a pert, amivel egyértelműen lehet bizonyítani, hogy az úgynevezett Fidesz-dokumentumok, amelyek az MSZP-re nézve károsak voltak, soron kívül kerültek be az országba. Ismert személy az, aki ezt a gyorsított vámeljárást lefolytatta.
• Pontosan mondjuk el a részleteket, mert ezt így nem érti az olvasó.
• Arról van szó, hogy a választási kampány ideje alatt és közvetlen utána Kovács László azzal vádolta a Fidesz-kormányzatot, hogy több százezres példányban hozott be külföldön nyomtatott, szocialistákat lejárató szórólapokat. A gyors vámolásnak volt a következménye, hogy ezek az okmányok még „időben” bekerültek az országba.
• Kik voltak jelen a vámolásnál?
• Az előzőekben említett Bencze József, aki méltán hihette, hogy Arnold Mihály utódaként számítanak rá, hiszen ő hajdanában a szocialisták belügyminiszter-jelöltje volt, és amikor Kuncze Gábort nevezték ki 1994-ben miniszternek, ez mérhetetlen sértődöttséget váltott ki Bencze Józsefből és köreiből. Mivel akkor nem sikerült neki előrelépni, ezért gyakorlatilag ezt az imént említett, valóban megtörtént gyorsított eljárású vámolást eldugták a bírósági eljárás bizonyítékai közül, magyarul, hagyták jégre menni a Magyar Köztársaság legnagyobb pártjának elnökét, aki egyben külügyminiszter is. Ebből azt akarom kihozni, hogy rendkívül kusza módon alakulnak az erőviszonyok, a szocialista párton belül sem szeretik már Medgyessy Pétert, de a pártelnökként kevés erőt felmutató Kovács Lászlót sem. Ennek van egy hátulütője. Én ismerem, és tudatosan nem nevezem meg azokat a VPOP-s tiszteket, akik a vámolást csinálták. Egyikük közülük már nyugdíjban van. Ha valaki megnevezi őket, konkrét, közvetlen veszélybe hozza azokat az embereket, akiknek erre a világon semmi szüksége nincs. Nem hiszem egyébként, hogy ma Magyarországon az volna a legfontosabb, hogy megvédi-e valaki Kovács László, Medgyessy Péter, Horn Gyula becsületét. Én abban az egyben bízom, hogy Magyarországon olyan helyzet teremtődik, amikor a bíróságok hivatalból is intézkedhetnek a bizonyítékok beszerzéséről, ha súlyos bűncselekményről van szó. Tudniillik, a büntetést nem kerülheti el az, aki a bíróság előtt áll, és a hazáját negatív színben tünteti fel. Mert ha nem igaz ez a bizonyítékrendszer, melyet Kovács Lászlóék feltártak, akkor hivatalból kell feljelentést tenni, ha nem is hazaárulás, de hasonló bűncselekmény miatt. Igazából nem lehet ma tisztán látni, hogy ki kivel van a szocialista pártban, de nem szabad ezt túlragozni, mert ugyanezek a viszonyok igazak a látszólag vele szemben álló Fidesznél is. Ma a Fidesznél Orbán Viktorról, mint miniszterelnök-jelöltről, mint pártelnökről azt mondják, hogy szövetséget kötött a pártjával szemben a kívülállókkal. Itt Schmitt Pálra és a vele lévő gazdákra gondolnak. A lépések azt mutatják egyébként, hogy Orbán Viktor már rájött arra, hogy ezzel a régi csapattal túl messzire nem lehet menni, ezért a párt átalakítása címén soha nem látott egyeduralmat szerzett magának, különleges elnöki hatáskörökkel. És ezt a szörnyűséget nem is az ellenzék írja meg, amelynek kommunista hagyományai erősen bizonyíthatók, hanem Orbán hivatalos életrajzírója, Debreczeni József.
• Ebben a mostani párthierarchiában Orbán Viktor még a 2006-os országgyűlési képviselő-jelölteket is egymaga nevezheti meg.
• Ezt hívják diktatúrának. Tehát a demokratikus párton belül olyan egyszemélyes döntéskört hozott létre Orbán Viktor, ami már a kádári szocializmusban is teljesen szokatlan volt. Még Kádár Jánosnak sem volt joga arra, amikor az oroszok első számú helytartója volt, hogy valamennyi személyi kérdésben ő döntsön, a nagy MSZMP-n belül sem. Orbán Viktor jelenleg ilyen különleges jogkört alakított ki magának, amelynek magyar alkotmányos gyakorlata csak és kizárólag Rákosi Mátyásnál volt fellelhető, akinél viszont nem az alkotmány volt az első számú olvasott iromány. Tehát azt kell látni, ha egy rendszer saját belső rendszerét is a diktatúra felé tolja el, akkor annak teljesen bizonyosan egy oka van, ami nem más, mint a saját honpolgárainak visszaszorítása és megfélemlítése, de mind a két oldalról. És ennek az egytövűségét az is bizonyítja, hogy egyszerre vezényeltek azonnal parancsot jobb- és baloldalról, valamint a Síp utcai irányítócsapattól, a Mazsihisztől Csurka Istvánnak, hogy szervezzen „ellenforradalmat”, amit Csurka István be is jelentett, és valamennyi párt szó nélkül hagyta.
• Mit is jelentett be Csurka István?
• Ellenállási mozgalmat a jelenlegi kormány ellen, az MTV 1-2-n, valamint a kereskedelmi csatornákon keresztül. Ha ezt a jelenlegi kormány ellen, a kézi vezérléses sajtóban bejelentheti egy általuk szélsőjobboldalinak ésfasisztának ítélt ember, akkor az kizárólag hátsó, álságos szándékkal, közös politikai akarattal történhetett meg. Ezt már kommentálni sem akarom.

A „rendszerváltozás” nábobjai
Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség 


• Mi már számtalan időpontot határoztunk meg az úgynevezett rendszerváltozás előkészítésére. Megemlítettük 1982-t, 1985-öt, 1989-et, de ha az MSZMP pártvagyonának kialakulását tekintjük alappillérnek, akkor a rendszerváltozás előkészítésének időpontját a ’70-es évek közepére kell tenni.
• Pontos a diagnózis. Az 1970-es évek közepén döntés született az MSZMP Politikai Bizottságában, mely szerint – az MSZMP-t erősítendő – a földhivatal akkor még működő ingatlannyilvántartási (telekkönyvi) részlege tulajdonosként jegyezze be az MSZMP-t. Itt több probléma adódott, tudniillik az MSZMP ideje alatt létezett a magántulajdon, a szövetkezeti tulajdon, amely 1988-ig a föld esetében erősebb volt az állami tulajdonnál, és volt az úgynevezett társadalmi tulajdon, amit állami tulajdonnak nevezünk. De nem tudott sem a jogalkotó, sem a jogalkalmazó megfelelni az MSZMP akaratának úgy, hogy az ne feszítse szét a magyar polgári törvénykönyv rendelkezéseit. Tudniillik, a társadalmi szervezeteknek csak állami tulajdona lehetett, és az állami tulajdont csak kezelő szervezetre lehetett bejegyeztetni.
• Azt azért tudni kell, hogy az MSZMP az irodáit, üdülőit a korábban erőszakkal elvett épületekben alakította ki, vagy állami költségvetésből építtetett, és ezért válthatott csak a vagyon kezelőjévé.
• Ezt a kezelői jogot kellett párttulajdonná alakítani országosan, a megyékben, városokban és a falvakban. A tulajdon átírása gyakorlatilag központi pártutasításra történt, de a párt nem utasíthatott közvetlenül közigazgatási és főleg nem tulajdont bejegyző szerveket. Ezért az MSZMP Központi Bizottságának különféle szervei megkeresték a földhivatalokat, az azokat irányító központi szervek útján, a megyei tanácsok, a mezőgazdasági osztályok és a járási hivatalok közbeiktatásával.
• Tehát a szokásos módszerrel, telefonon utasítottak.
• Rendszerint egy telefon elegendő volt, s a tulajdoni lapra rákerült, hogy X és Y elvtárs – és ezt a kollégák rendszeresen rögzítették is az aktákon – ekkor és ekkor adott utasítására a bejegyzés megtörtént. A legnehezebb a jogcím megnevezése volt. De kitalálták, hogy azt írják bejegyzésként az ingatlannyilvántartásba, hogy „eredeti felvétel”. Tehát az MSZMP-vagyon sorsát, ami rendszeresen államosított vagyonból keletkezett, egy rendkívül szellemes trükkel, eredeti felvétel címén megoldották. Első tulajdonosként az MSZMP-t jelölték meg. A korábbi, az eredeti tulajdonosok nevét pedig kitörölték az ingatlannyilvántartásból. Leíratra gyakorlatilag a ’70-es évek közepén már nem lehetett volna ingatlannyilvántartási bejegyzéseket tenni, az MSZMP vagyonánál azonban ez minden esetben megtörtént.
• 1989 őszén megszűnik az MSZMP, MSZP-vé és Munkáspárttá, illetve MSZMP-vé alakul át. Erre az időszakra mekkora vagyon halmozódik fel az MSZMP-nél?
• Több ezer nagy értékű ingatlanról beszélhetünk, tudniillik a Munkásőrségnek, amely mint az MSZMP élcsapata működött, minden nagyobb városban volt külön bázisa, azaz külön tulajdona. Ezek az ingatlanok milliárdos nagyságrendűek, például Budapesten, a Rózsadombon az egyik legszebb ingatlan a Munkásőrség bázisa volt, ami hajdanában az ORFK-nak és a BRFK-nak is otthont adott. Az MSZMP vagyona, beleértve a Munkásőrség vagyonát is, mai áron körülbelül ezermilliárd forintos ingatlanértékű lehetett. Ezt a pártvagyont oly módon osztották szét, hogy igyekeztek befogni minden egyes általuk alapított, úgymond ellenzéki párt száját, és ezáltal valamennyi kis pártot és „rendszerváltó” pártot tulajdonhoz, vagy örökös használathoz juttatott az MSZMP „elitje”.
• Ha azt mondjuk, hogy a magyarországi politikai vezetőgárda 1989-et követően úgy alakult ki, hogy az MSZMP az ügynökeit átküldte baloldalról jobboldalra, és belőlük lettek a nemzeti színben politizáló emberek, akkor a vagyon is balról került jobbra.
• Az utódpárt, az MSZP a vagyontárgyak közel kilencven százalékát tulajdonosként birtokolta, a leggazdagabb vállalkozói körökkel béreltette ezeket az ingatlanokat, és mérhetetlen gazdagságra tett szert a saját apparátusa. Így anyagilag is fel tudott készülni az MSZP a választásokra. Azok a pártok, amelyek bekerültek a parlamentbe, külön ingatlanjuttatásban részesültek, de az MSZP-től eltérően nem tartották meg a juttatott vagyont. Az SZDSZ továbbadta a Mérleg utcai nagy értékű ingatlanát, a Kereszténydemokrata Néppárt is, és szinte valamennyi párt elkótyavetyélte a részükre juttatott nagy értékű ingatlanokat, és a központi székházakat, legyen az akár az MDF Bem téri székháza, ami a Postabankon keresztül talált új tulajdonosra, s aminek az értéke milliárdos. Az igazán komoly rendszerváltó pártok nem tudták finanszírozni a fenntartást és az apparátusuk éhségét és költségeit, ezért hatalmas haszonnal túladtak székházaikon. Az ingyenesen kapott ingatlanokat az MDF és a Fidesz például mai értéken körülbelül tízmilliárd forintért értékesítette állami vállalatnak. Az úgynevezett volt tiszti kaszinót egy akkor állami bank, a Külkereskedelmi Bank vásárolta meg, miközben a párt ingyen kapta meg. Azért van ebben egy csavar, tudniillik a pártoknak nem kell jövedelem- és forrásadót fizetni, így az eladások révén – adómentesen – hatalmas jövedelemhez jutottak a pártokat megtestesítő emberek.
• Még az előző gondolathoz egyetlen dogot. Amikor ezek az újonnan megalakult pártok, az MSZP meghosszabbított kezeként eladták az ingyen kapott ingatlanokat, soha nem volt igazi felháborodás, nem volt elszámoltatás. Soha nem kérdezték meg, büntetőjogilag akár, hogy amit ingyen kaptak miért adták tovább pénzért. Egyáltalán kinek adták el, és hová tették a pénzt?
• Az értékesített pártvagyon minden esetben magánvagyonná alakult, legyen szó akár a Fideszről vagy bármelyik pártról. Mert nemcsak úgy lehet magánvagyont szerezni, hogy az eladott ingatlant továbbadom saját magamnak. A vagyont meg lehet forgatni brókercégeken keresztül is. Az ingatlan eladásával jövedelme keletkezett a pártnak, és ezt a pártok akár munkadíjként felosztották maguknak, tehát hivatalosan jövedelem keletkezett az ingyenes állami juttatásból. Azokkal az éhes kis pártokkal, amelyeket tudatosan alapított meg az MSZP, pontosan az volt a cél, hogy egy-egy vagyoneladás után besározzák őket. Egy ilyen ingatlan továbbadást gyorsan felkapott az úgynevezett liberális sajtó, de azonnal el is hallgatott, mert az egész huzavona csak arra volt jó, hogy tudassák velük, látjuk a tevékenységeteket, ti is ugyanolyan emberek vagytok, mint azok a tolvajok, akik megtévednek, ha anyagi javak birtokába jutnak. Tehát ez csak egy ejnye-bejnye volt, és nemcsak büntetőjogi-, de polgári jogi következménye sincs az ilyen ügyeknek. Nincs, aki perelje a kótyavetyélőket, néha kiabál egy-egy újságíró sértődöttségből, vagy éppen vezénylésre, de ennek következménye az elmúlt tizenöt évben egyszer sem volt, és vélhetően nem is lesz.
• Ugyanakkor – és térjünk vissza az ön iménti gondolatára – az MSZP székházakba beültetik a saját vállalkozóikat, akik bérleti díjat fizetnek az elfoglalt irodahelyiségekért. Az MSZP-nek tehát esze ágában sem volt ezeket az épületeket eladni, mert valahonnan folyamatosan bevételhez kellett juttatni a pártot.
• Folyamatos jövedelemképzésre használják ezeket az ingatlanokat. A parlamenti pártok finanszírozása ma már európai léptékkel is sokba kerül. 1990-ben az átlagjövedelemnél alig magasabb jövedelemmel kezdtek a képviselők, ma a kiemelt jövedelműek közé tartoznak. Súlyos tizenmilliárdokat fizetnek ki nekik legálisan. Az ingatlanok haszna munkabérré vagy egyéb juttatássá válik, és a polgári jog és a büntető jog keretei közül is kikerült, ezáltal szabad jövedelemszerzéssé vált. De milyen érdekes, mennyire másképp gondolkodott a párt az állami tulajdonról, azt azonnali hatállyal piacra dobta. A pártvagyont azonban féltőn őrzik.
• Tehát amíg az állami vagyont elkótyavetyéli, addig a pártvagyonra mint tulajdonos vigyáz, abból próbál később bevételhez jutni.
• Gyakorlatilag, ha a pártok az állami vagyonnal is így bántak volna, akkor ma Magyarország körülbelül Szlovénia vagy Csehország szintjén állna. Tudomásul kell venni, hogy azokban az országokban volt csak és kizárólag gazdasági- és jövedelemfejlődés az utóbbi tizenöt évben, ahol egyrészt a Világbank hiénáit azonnal eltávolították az adminisztráció környékéről, másrészt a privatizációt a hazai érdekek figyelembevételével, reprivatizációval kezdték, és csak valóságos tőkeberuházást engedélyeztek. A Világbank és más globalizált szervezetek hiénái azonnal jelentkeztek, hogy nem tetszik nekik Csehország privatizációs üteme, sem Észtországé, sem Szlovéniáé. Kizárólag Magyarországé tetszett, de nyilvánvaló, hogy miért. Ezek a vagyontárgyak ugyanis idegen érdekek szerint kerültek más tulajdonába. De amit a pártok magukra nézve kötelezőnek tartottak, a vagyonvédelmet és gyarapodást, azt az állami, társadalmi tulajdonnál nem tartották fontosnak, nem védték a jó gazda gondosságával az alkotmány szerint a magyar tulajdont. Nem védték sem az önkormányzati, sem az állami tulajdont, és természetesen a személyi tulajdont sem. Vezessünk végig egy példát, és érdekes dolgokra jövünk rá. Vegyük például a balatonaligai pártüdülőt. Ez volt a párt legkiemelkedőbb üdülője, itt helyezték el a nemzetközi körözés alattálló Carlosékat, külön villája volt Brezsnyev és Castro „elvtársnak”. Itt Klub Aliga néven részvénytársaságot alapítanak. A Klub Aliga értéke százmilliárd forint. Hogyan kerül ki ez a hatalmas érték a pártapparátusból? Nehogy a többi pártnak is hasonló értékű ingatlanokat kelljen biztosítani, a második élcsapatnak, a szakszervezetnek adja át az MSZP a ’90-es években. Ezáltal a megalakuló üdülőhálózatba viszik be a Klub Aligát, amelynek egy részét a tisztességes szakszervezeti tagok elől ellopják az Eravison és a Hunguest Rt.-n keresztül. Az üdülőhálózatból a „legfinomabb falatokat”, például a Klub Aligát, önálló egységként átadják a biztosításoknak, ezek közül az egészségbiztosítást és a nyugdíjbiztosítást kizárólag MSZP hátterű önkormányzatok irányítják. Amikor a Klub Aliga, Közép-Európa egyik legértékesebb ingatlanegyüttese átkerült a szakszervezet után az önkormányzathoz, az önkormányzat mint önálló vagyontárgyat működteti, feltölti a saját bennfenteseivel, továbbképzéseket tart itt. Milliárdos bérleti díjat lehet így beszedni évenként.
• Kádár János volt üdülőrészét kiadják, bérbe lehet venni, borzongató érzést jelenthet, hogy a gyilkos diktátor egykori ágyában aludhat valaki. És ennek megkérik az árát.
• Ezeket a kiemelt villákat nagyon nagy nevű, az alvilággal kapcsolatban lévő személyek bérelik kivagyiságból. Bennfenteseknek is lehet nevezni őket. Bennfentesként jutnak ezekhez a vagyontárgyakhoz kizárólagos használatra. Amikor a Fidesz-kormány megszünteti az egészségbiztosítás és a nyugdíjbiztosítás önkormányzati rendszerét, tehát a munkavállalók és a munkaadók tulajdonrendszerét, akkor a saját érdekei szerint, a saját Egészségügyi Minisztériumához csatolja a Klub Aligát. Ebben a rendszerben ez a hatalmas vagyontárgy először privatizációra kerülne, szeretnék eladni befektetőknek, de miután a befektetők ezt kizárólagosan akarják birtokolni, amit viszont a saját bennfentes rendszerük nem enged meg, így azt mondják, legyen inkább az Egészségügyi Minisztériumé. Ugyanez a Klub Aliga jelenleg már újból állami tulajdonként működik. Az államot az Egészségügyi Minisztérium testesíti meg, és mivel a bennfentesek továbbképzési rendszere óriási nagyságú, így eredményesen működtethető a Klub Aliga, mint önálló gazdasági részvénytársaság. Tehát ha ezt a rendszert a politikusok nemcsak a pártvagyon, hanem az egész állami tulajdon esetében így működtették volna, Magyarország ma bizonyíthatóan Kelet-Közép-Európa gazdaságilag legerősebb országa lenne, és teljesen bizonyosan nem államadóssága lenne, hanem bevételei keletkeznének a Nyugatra történő tőkekihelyezésekből. Gondoljunk bele, hogy egy jól működtetett vagyon mit jelent! Nemrég jelentették be Hollandiában és Belgiumban, hogy az ottani magán- és állami tulajdonú cégeknek mekkora az éves tőkekihelyezése. Fogóddzunk meg: egy Magyarországnál kisebb Belgium tőkekihelyezése több mint százmilliárd euró évente. Ez Hollandiában kicsit magasabb. Nem jobbak az adottságai ezeknek az országoknak, mint a miénk, ráadásul a nemzeti vagyon nem lett kisajátítva hajdanában állami tulajdonként, és ezáltal nem lehetett privatizációval mobilizálni, tehát relatíve rosszabb helyzetben voltak tőkekihelyezés szempontjából. Magyarország ezzel szemben a privatizáció után – amelyet a pártok nem a saját logikájuk szerint hajtottak végre, hanem idegen érdekek szerint – a nemzeti vagyonunk elkótyavetyélését követően megsokszorozott államadóssággal terheli saját választópolgárait. Amit a Klub Aligán keresztül bemutattunk, azt bemutathatjuk a párt- és a kormányüdülőkön keresztül is. Balatonöszödöt, a kormányüdülőt ugyanígy megvédték. De azok az üdülők, azok az úgynevezett pártingatlanok és kiemelt állami beruházások, amelyek rabló privatizátorok kezére kerültek, mindenütt az enyészeté lettek.
• Erre nézzünk példát, vegyük alapul Leányfalun azt a borostyánnal befuttatott, gyönyörű volt pártüdülőt, ami hogy, hogy nem, egyszer csak László András tulajdonába került.
• László András azóta már elhunyt, a Conexus Rt. többségi tulajdonosa volt, aki a nemzeti vagyonból mai, könyv szerinti értéken számítva, körülbelül húszmilliárd forintnyi vagyont kapott 1991-ben az Antall-kormány idején. Ezeknek a vagyontárgyaknak a tömege szőrén-szálán eltűnt, mindből magánvagyon lett. De hogy milyen, túlnyomórészt szocialista érdekeltségű kft.-k segítségével történt, arra csak azt lehet mondani, hogy a legerősebb idegzetű és legfelkészültebb operatív tisztek is nehezen tudják kinyomozni.
• Akkor nézzük meg Leányfalut!
• Leányfalun az történt, hogy ezt a pártingatlant állami tulajdonba vitték, majd a Conexuson keresztül értékes vagyontárgyak kerültek László András személyes használatába, és később tulajdonába. De előtte a leányfalui ingatlant kezelő, rosszul gazdálkodó Conexus a Postabankhoz fordult hitelért, amit utána természetesen nem fizetett vissza, így a Postabank értékesítette ezt a rossz ingatlan portfóliót, amit kivásárolt László András és közvetlen környezete, köztük Lakatos Ernő és Berecz János. A Conexushoz kerülő vagyonegyüttes piaci ára az 1990-es évek elején 3,4 milliárd forint volt. Ez ma tizenhárommilliárd forintot ér. Lakatos Ernőék ebből kapnak egyforintos névleges áron, azzal a kötelezettséggel, hogy a rárakódó terheket fizetik. Nem fizettek semmit, a vagyonrész azonban maradt náluk. Az ingatlan úgy lesz László Andrásé, hogy a Conexus tartozik Lászlónak, de nem tud fizetni, és a tartozás fejében az övé lett az ingatlan. Ezeknél a szerződéseknél nyilvánvaló volt, hogy a felvett kölcsönt nem fogják visszafizetni. De nézzünk egy másik példát, amikor is egy pártingatlannal, majd utána egy alapítványi ingatlannal kapcsolatban a Postabank vezetője és az MDF volt elnöke is elszólta magát. 1998 végén, 1999 elején, amikor még úgy volt, hogy a Fidesz egy párt lesz az MDF-fel, ennek gátját Lezsák Sándorban, az alapító elnökségi tagban látták az MDF részéről. Ő markáns különvéleményt fogalmazott meg ekkor, ezért meg is büntették: nyilvánosságra hozták, hogy túlnyomórészt ő felel az MDF ingatlanjainak eladósításáért, mert ő vállalt olyan kötelezettségeket, részint mint ügyvezető alelnök, részint mint a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány képviselője, amely gyakorlatilag csődbe vitte a pártot és a népfőiskolát is. De mi volt az az elszólás? Több napilapban közölték, sőt a televízióban is megjelent Lezsák Sándor azon nyilatkozata, amelyben elmondta, hogy tudomása volt mind a két szerződő félnek, hogy ezt a kölcsönt ők nem tudják visszafizetni. Tehát a bank is tudta, és a kölcsönvevők is. A büntető törvénykönyvben ezt hívják hitelezési csalásnak. Abban a szent a pillanatban el kellett volna indulni a büntetőjogi eljárásnak, ami elmaradt. Ezzel az elszólással viszont a nevezett zsarolhatóvá vált, bármikor figyelmeztethető lett, hogy csak ne beszélj, hiszen hitelezési csalást követtél el, nemcsak a lakiteleki benzinkút építésénél, hanem itt is. A logikáját kell megérteni az egésznek, a pártok állami bankoktól hiteleket vesznek fel, ezeket a hiteleket nem tudják visszafizetni, és magánszemélyek kivásárolják ezeket a hiteleket töredék áron. Mondok egy számot: százmillió forint rossz hitelt tíz-tizenöt-húsz százalékért szerzi meg például a tényleges tulajdonosként szereplő László András. Így töredék összegért jutnak nagyon nagy értékű ingatlanhoz, annyiért, amennyibe mondjuk egy budapesti két- vagy háromszobás lakás kerül. Ezt hívják egyébként jogalap nélküli gazdagodásnak, és ezeknek a kérdéseknek a rendezéséről a büntető és a polgári törvénykönyv többször is rendelkezik. Azt hiszem, az igazi probléma az, hogy ezeket a kérdéseket nem is meri megközelíteni a politikai „elit” egyik oldala sem, pedig minden esetben tetten érhető az ilyen nagy értékű ingatlanok és vagyontárgyak átjátszása. A történetnek különösen kegyetlen a befejezése. László András látszólag egészséges, de meghal. Ma sem tudni, hogy miben.
• Nézzük meg még az ingatlanok közül azokat a gazdasági egységeket, amelyek úgynevezett fedett üzemként működtek a Kádár-rezsimben. Gondolok itt a Fegyver- és Gázkészülékek Gyárára, a Technika Vállalatra, a hozzá hasonló cégekre, olyan gyárakra, ahol katonai eszközöket gyártottak. Mi lett ezekkel? Azért sorolom ezeket pártingatlanok kategóriájába, mert tulajdonképpen a párt, a kormány egy volt, ennek megfelelően a párthoz, a kormányhoz tartozó összes fedett cég is ugyanúgy az MSZMP-hez vezethető vissza.
• Ez annyira igaz, hogy például Diósgyőr vagy éppenséggel a vadásztölténygyár, tehát a Videoton mindenkori vezetője, vagy éppen a hadiiparnak minősíthető Rába egy részének vezetője minden esetben az MSZMP Központi Bizottságának is tagja volt. A központi bizottság, mint legfelsőbb párttestület csak a legmegbízhatóbb embereket helyezte ezekbe a pozíciókba, nemzetbiztonsági szempont alapján. Hajdanában a szovjetek is kérték, hogy ezeket a gyárakat, üzemeket, mezőgazdasági kombinátokat kizárólag olyan megbízható elvtársakra bízzák, akik nagy nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, jártasak a fegyverkereskedelemben, kokomlistához is tartozó számítástechnikai gépekkel foglalkoztak, vagy éppenséggel ötvenkét országban birtokoltak gazdasági, piaci pozíciót, mint például Bábolna. Ezek a kiemelt vállalatok kiemelt központi bizottsági irányítás alatt álltak. Ezek a vagyontárgyak érdekes módon kerültek értékesítésre. A Videotonról mindenki tudja, hogy ma Széles Gábor a legnagyobb tulajdonosa, a megszerzéséről nem szeretnék beszélni, előző könyveinkben már írtunk erről. Folytassuk tovább. Talán a legnagyobb hadiipari egységünk nem is annyira a Fegyver- és Gázkészülékek Gyára, a FÉG volt, hanem a diósgyőri DIGÉP. Ennek a gyártási kapacitása a magyar nehézipar jelentős részét, akár tíz százalékát is takarta. Ez a konglomerátum Európa egyik legnagyobb gyártókapacitása volt.
• Mi készült itt?
• Harckocsiktól kezdve a csúcstechnikához tartozó hadieszközökig sok minden. A FÉG-nél csak kispuskákat, kis ágyúkat gyártottak, a DIGÉP-nél nagyon sok mindent, ami a nehézfegyverzethez tartozik. Az Antall-kormány ideje alatt azonban teljesen váratlanul ez a hatalmas egység az Armicoophoz került, aminek tulajdonosa Szeva bácsi. Gyakorlatilag nem kevesebb történik, mint hogy a magyar hadiipar lelkét az orosz maffiának átadják, és így tudatosan megszüntetik a hazai hadiipart. A világ egyik legprosperálóbb ipara a hadiipar, kábítószerhez hasonló nagyságrendű üzleti részesedése van a világkereskedelemben. Ez Magyarországon sok szempontból az egyik húzóiparág volt, mint ahogy Nyugat-Európában és a Szovjetunióban is.
• Akkor nézzük meg, hogy mit csinál Mogiljevics a DIGÉP-pel?
• És a Magnex-szel, hiszen az elekromágnesgyártás és azok továbbítása a haditechnika csúcsa.
• Ezt is megszerzi Szeva bácsi Antallék idejében?
• Természetesen, a csepeli Magnex gyár is az övé lett. Ekkor ez a központi irányítású, kiemelten nemzetbiztonsági fontosságú cég átkerült a maffia tulajdonába, amit pénzmosásra használtak fel, gyakorlatilag nem működtették. De hogy milyen fontosak ezek a dolgok! A ’90-es évek elején megjelenik Diósgyőrben az akkor már NATO főtitkár Solana egy fedett tiszttel– akit nem akarok megnevezni –, hogy kibérelné a NATO számára tíz évre a DIGÉP gyártókapacitását. Ha egy ilyen lehetőséget kap egy kormány, vagy egy tulajdont működtető szervezet, kapva kap az alkalmon. Az ÁVÜ azonban nem lelkesedik. Óriási meglepetésre az elnök-vezérigazgató, bizonyos Varga úr azt válaszolja az ajánlatra, hogy nagyon jó, hogy tíz évre leköti a DIGÉP-et egy ilyen fizetőképes szervezet, mint a NATO, de hát ő már a hátralévő néhány esztendejében nem akar új fejlesztésekbe fogni. Egyébként is miért tenné, a pénze így is, úgy is ugyanannyi. Ő inkább ellopja a maradékot, mintsem egy ilyen nemzetgazdasági érdeket biztosító jó ügyletbe belevágna. De ne gondolja senki, hogy ez Varga úr találmánya volt, ezt kizárólag központi vezérléssel tehette meg, az állam csúcsán döntötték el, hogy a magyar hadiiparra, és ezáltal egy olyan húzóiparágra, ami a hengerelt acél gyártásától kezdve mindent meg tudott volna mozdítani, nincs szükség. Idegen érdekek alapján döntöttek így, mert amikor ez a hatalmas iparág leépült Diósgyőrben, a tulajdonosok egyúttal bebuktatták az ózdi kohászati üzemet is, és ennek a folyamatnak a végét már a Fidesz-kormány alatt a Dunaferr cégcsoport teljes bebuktatása jelenti. Tehát Dunaújváros, Csepel, Diósgyőr, a Rába, Székesfehérvár és Bábolna romokban. A privatizáció során ez a mérhetetlen termelőkapacitás minden egyes helyen az enyészeté lesz, egyértelműen bizonyítható tehát, hogy tudatosan tették tönkre hazánknak azt az erejét, amely elősegíthette volna a magyar infrastrukturális fejlődést, a csúcstechnológia gyártását és fejlesztését.
• Vezessük akkor végig. Nem kellett Solana, viszont kellett Mogiljevics. Utána mi történik a DIGÉP-pel?
• Felszámolják, ugyanúgy, mit az egész diósgyőri részt, hengerművestől, mindenestől. Ma egytizednyi létszámmal dolgozik, szinte csak karbantartás van, hol megállítják, hol nem, időközben összevissza változtatják, egy időben a szlovák maffia veszi át, majd az olasz maffia, s közben kézen-közön eltűnik a vagyon. Egy jó pár ember kegyetlenül meggazdagodik belőle, az azóta már elfelejtett Kricsó András például, vagy az azóta alumínium báróvá lett Tolnai Lajos, meg mások ebben a térségben. De a termelőkapacitás leépült, mindez szociális problémákat okoz, tudniillik egy kohászt, egy bányászt nem lehet átképezni semmi másra. Amikor leépítünk egy DIGÉP-et, egyúttal tudomásul vesszük, hogy veszni hagyjuk az acélipar legnagyobb megrendelőit, a hőerőműveket és a szénbányászatot is. Tehát amikor egy ilyen rendszert kiveszünk egy gazdaság normálisan működő fogaskerék rendszeréből, annak a hordaléka a társadalmat nemcsak anyagilag, hanem szociális helyzetében és tudatában is rombolja. Tudniillik, amikor egy iparág megszűnik egy térségben, akkor hosszú esztendőkre kiható hátrányos szociális helyzet keletkezik. Nézzék meg, a privatizációval Magyarországon nem történt pótlólagos tőkebevonás, mert az összes, jelenleg értéket előállító, akár még összeszerelő üzem is, kizárólag zöldmezős beruházásban valósult meg. Ez annyit jelent, hogy az Antallék idejében meghozott 3104-es számú titkos kormányhatározat második fordulatában azt rögzítették, hogy azok a beruházók, akik ide ipart telepíteni jönnek, megkapják hozzá a földterületet, akárhol építenek is. Tehát az érkező beruházót kiemelik a magyar jogrendszerből, kiváltságot kap, és akár külterületi földeket is kivonnak számára a földvédelmi törvény hatálya alól. Ez ismételt hazaárulás. A zöldmezős beruházással ipari parkokat, egyebeket hoznak létre, infrastruktúrát teremtenek hozzá, majd az idetelepülő gyárak olcsó bérmunkást alkalmaznak, és Made in Hungary jelzéssel adómentesen viszik ki termékeiket, és így extraprofithoz jutnak.
• Hogyan csinálhatná ezt egy magyar vállalkozás? Ha termőföldre kívánna építeni, akkor mit kellene tennie?
• Kezdem azzal, hogy nem építhetne termőföldre. Tehát másod-, harmad-, negyed- és ötödosztályú szántóra tiltó rendelkezés van, oda ipart telepíteni, bármi mást építeni tilos. Illetve, ha valaki mégis nagyon bennfentes a magyarok közül, akkor úgynevezett földvédelmi járulékot kell fizetnie, amely az 1961. évi VI-os törvény alapján, a sokadszor módosított földtörvény szerint az aranykorona akár huszonhétezerszeres szorzatát is jelentheti. Ekkora összeget kellene fizetni, hogy kiváltsa azt az ingatlanrészt, amit a művelés alól kivont. Hangsúlyozom, ha magyar állampolgár. Ha nem magyar, hanem bármilyen befektetőnek álcázott maffiacsapat tagja, akkor „államérdekből” ezek alól mentesítik, tehát gyakorlatilag nemcsak adómentességet, hanem költségmentességet is kap az a beruházónak csúfolt valaki, aki egyébként egy torz iparszerkezetet állít elő Magyarországon. Mert nem tudni, hogy amikor ezek a cégek elvonulnak Magyarországról az európai uniós csatlakozás után, kihasználván a tizenöt éves káosz összes lehetőségét, mit hagynak hátra. Hisz az egész beszállítói rendszert gyakorlatilag magukra hagyják, és több százezer munkahely vész el, tehát ismételt gazdasági káoszt okoznak az egyébként is a gazdasági fejlődésben legutolsó harmadba esett magyar rendszerben.
• Dávid Ibolya, az MDF elnöke, Lezsák Sándor, az egykori elnök, Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és más MDF-es politikusok, például Boross Péter gyakran emlegetik az antalli örökséget. Ön pedig sorolja a DIGÉP-et, sorolja Bábolnát, a Videotont, beszélünk a 3104-es számú titkos kormányhatározatról, amelynek a második részét most említette, az első része pedig az, hogy az élelmiszerfeldolgozó-ipart külföldi kézbe, olasz, német és osztrák tulajdonba kell adni, szinte ingyen, banki kölcsönökből, majd a banki kölcsönöket nem fizetik vissza. Ezután következik a bankkonszolidáció. Ez mind-mind Antall idejében történik. Mi hát akkor az antalli örökség?
• Az antalli örökség történelmünk egyik legsötétebb időszaka, az újkori történelmünkben a legcsúnyább összeesküvés a magyar társadalom ellen. Gazdasági rombolás, ez az antalli örökség. Ezeket a szavakat Horn Gyuláék 1991-92-93-ban nagyon-nagyon csöndben, néha a szakszervezetekkel mondatták ki, néha Horn Gyula interpellált gazdasági, privatizációs ügyekben, majd utána óriási megelégedéssel fogadták, hogy nincs semmi baj, hiszen ők lophatnak tovább, mintha Antall József nem is kormányzott volna. De a tényekhez hozzátartozik az is, hogy ezeket a kérdéseket egészen a közelmúltig nem volt szabad felvetni, mert valamennyi „rendszerváltozásra” kijelölt párt Antall Józsefet mint „szent embert” kezelte. Ma már azonban szemmel látható, hogy a két nagy csapat, a fideszes és az MSZP-s is, elérkezettnek látta az időt, hogy Antall József álságos kormányzásáról lerántsa a leplet. Érdekes módon a „tisztázást” jobboldalon kezdték el. Antall Józsefnek nagyon sokat köszönhet az MSZP, nélküle ma Magyarország egy évtizeddel jobban állna társadalmilag, gazdaságilag, politikailag, tudatilag. Minden szempontból. Ők törték meg a ’90-es évek elején azt a lendületet, ami egy gazdasági, tulajdonosi vagy lelki változás motorja lehetett volna. Az a privatizáció, amit Antall folytatott, idegen érdekek és a szocialista párt érdekei szerint, 2003-ban már ismert. De nemcsak privatizált, milliárd dolláros kintlévőségeket sem hajtott be, illetve az adósság rendezésének lehetőségét átadta a szocialista vállalkozóknak. Mostanában már napvilágot látott, hogy az úgynevezett orosz államadósság rendezésének lehetőségét Máté László, a szocialista párt pénztárosa, és Hujber Ottó, a szocialista párt vállalkozói tagozatának vezetője 1992-93-ban szerezte meg, az Antall-kormány ideje alatt, az akkori miniszterekkel folytatott telefonbeszélgetések alapján.
• Legalábbis ez jelenik meg a Magyar Nemzetben, amikor is Dunai Imre az orosz államadósságból eltűnt tizennégy milliárd forint sorsát taglalva azt mondja, hogy Hujber Ottó, aki az MSZP vállalkozási tagozatának volt a vezetője, Szabó Ivánnal mint országgyűlési képviselővel Budapesten, a IX. kerületben találkozott, és beszélte meg, hogy mi legyen az orosz államadósság sorsa, mely vállalkozások kaphatják meg ezt az államadósságot, és kufárkodhatnak vele. Ebbe besegít Kádár Béla akkori gazdasági miniszter is. Tehát – mondja Dunai Imre, egykori Horn-kormánybéli ipari miniszter – Hujber Ottó nem volt más, mint MDF-es.
• Gyakorlatilag ez volt az antalli örökség. Ez az a maszkabál, amit mégévtizedekig nyögni fog az egész magyar társadalom, teljesen függetlenül attól, hogy jobboldalinak gondolja magát vagy baloldalinak. A hazai nemzeti vagyon, amely hangsúlyozom, mint privatizálható vagyon százhúszmilliárd dollárra volt értékelve, s ennek, az antalli időszak alatt, közel a fele került értékesítésre tömeges privatizáció címén. Ez a tömeges privatizáció reálértékben nem éri el a hét-nyolc százalékot a tényleges, könyv szerinti értékhez viszonyítva. Ezt nem lehet másként minősíteni, mint hazaárulásnak.
• És akkor még nem beszéltünk a piaci értékről.
• Magyarország piaci értéke a keleti piacokhoz való közelsége, az infrastrukturális lehetőségei miatt oly nagy, amit nem is lehet forintban kifejezni. Antall József és kormánya számolatlanul, a másik párt, az MSZP érdekei szerint privatizált, és a maffiának játszotta át az Autókert, a növényolajipart. S a felsorolásnak koránt sincs vége. Méltán nevezhetjük tehát Antall Józsefet történelmünk egyik legsötétebb korszaka levezénylőjének. A nemzeti jövedelem olyan mértékben csökkent, ami csak a háborúk ideje alatt volt szokásos. Aki ezek után eredményes politikai munkáról beszél, az nagy butaságot mond. Amikor én Antall Józseffel ezekről a kérdésekről beszélgettem, nemcsak négyszemközt, arra jöttem rá, hogy ez az ember nem tudja, mit beszél. Nemcsak négyszemközt mondta, hogy Magyarország katolikus, keresztény ország, és Horvátországgal befejeződött Európa, onnantól kezdve már Balkánt írunk, és fölényes gőggel oktatta ki a frakcióelnökség és a pártelnökség munkatársait. És erre senki nem szólt vissza, hogy tudja-e egyáltalán, miről beszél. Vallás szerint megosztani közösségeket, magyarokat, nációkat, és a pravoszláv már nem is európai? Ez azt hiszem, az elkövetkezendő időben kitörölhetetlen károkat okoz még. Tudniillik, ezeket a kijelentéseit nem tőlem, tíz év múlva, hanem pár hét múlva már vissza lehetett hallani, akár a Kalasnyikov-botrány kapcsán is. Nehogy azt higgye valaki, hogy az véletlenül robbant ki. A magyar rendszer át volt itatva keleti, déli ügynökökkel, és ez jelenleg is így van. Az antalli örökség gyakorlatilag nem más, mint az anarchia megteremtése idegen érdekek szerint. Ennek nevesíthető kára a nemzeti vagyon elherdálása, és a gazdaság kényszerpályára állítása, privatizáció vagy magánosítás címén, olyan mérvű reáljövedelem-csökkenés mellett, ami soha nem volt Magyarországon, még a Rákosi-korszakban sem. A mai cél, hogy az 1989-es termelési érték elérését kell megcéloznia a magyar gazdaságnak.
• Ön sokszor beszélt Antall Józseffel négyszemközt is. Ha ezek a kérdések szóba kerültek, hogy látta, nem érzett a miniszterelnök lelkiismeretfurdalást? Antall József nem volt önmarcangoló, amiért hazáját, nemzetét ily módon pusztította, lecsupaszította?
• Azt láttam, hogy teljesen tájékozatlan ezekben a kérdésekben. Lehet, hogy az egészségi állapota miatt vonult el a múltba, és mindig a két világháború közötti rendszerről beszélt. Őt jobban érdekelte, hogy a Horthy-rendszerben a köztisztviselőknél tizenöt fizetési osztály volt, mint ezek a kérdések. Ez nemcsak személyes tapasztalatom volt, ezt nemcsak négyszemközti beszélgetésben éltem meg. A magyar privatizáció és a korrupció legsúlyosabb kérdéseit vetettem fel a miniszterelnök úrnak a Monopoly csoport alapítása kapcsán – ezen a beszélgetésen részt vett Szabó Iván, akkori frakcióvezetőségi tag, Csurka István, Kulin Ferenc, Kónya Imre, Salamon László és mások is –, és Antall József soha nem felejthetően, amíg beszéltem, felállt, odament egy polchoz, elővett egy poros törvénykönyvet, és a két világháború közötti Bethlen-korszak jogalkotásáról kezdett beszélni, amely a köztisztviselők fizetésével volt kapcsolatos. Azt nem tudom, hogy társaim mit gondoltak, mert látszólag nagy figyelemmel hallgatták az általam elmondottakat is, és az arra adott választ is.
• …ami tulajdonképpen kitérő volt.
• Teljes kitérő, illetve nem is tudott rá válaszolni, hanem a történelmi példát egészen máshonnan és másmire hozta. Azt láttam akkor, hogy nemcsak Antall József nem érti, hogy mi zajlik körülötte, hanem a frakcióelnökségi tagok, sőt a pártelnökségi tagok sem. Ők ráadásul rendkívül sértődöttek voltak, mert amikor Antall József összeállította a kormányát, érdekes módon a legtapasztaltabb pártvezetőségi tagok panaszkodni kezdtek egymás között, hogy Antall olyan minisztereket nevezett ki, akiket ők nem is ismertek. Milyen kormány az, amelyik nem élvezi saját pártjának támogatását? Az MDF-párttagok közül kinevezett miniszterek viszont semmilyen meghatározó szerepet nem játszottak a párton belül, és majdnem azt mondom, azóta sem nagyon játszanak, ami teljesen érthetetlen volt akkor. Most már, évtized múltán érthető, hogy kiből miért lett miniszter, de ez már egy másik területe az életnek. Jelentős részben a hálózati kapcsolatokban lehetett volna megtalálni a választ, de ezt akkor, a ’90-es évek elején senki nem tudta.
• Ön szerint Antall József felmenthető ezekért a cselekedetekért azzal, hogy ő a két világháború közti időszakba révedt? Vagy nem lehetséges az, hogy szándékosan tette ezt, azért, hogy ezekre a kérdésekre ne kelljen választ adnia, de ő nagyon jól tudta, hogy mit csinál? Egyáltalán, Antall József tudta, hogy ami akkor történik a gazdaságban, annak mi a következménye?
• Ezekről a kérdésekről magas egyházi vezetőkkel is beszélgettem, és talán a legjobban egy püspök fogalmazta meg, aki azt mondta, az égben más mércével mérnek. Ezzel azt akarta mondani, hogy nem a mi dolgunk, hogy értékítéletet mondjunk egy ember politikai tevékenysége felett. Egészen pontosan fogalmazva, majd a Jóisten értékelni fogja tevékenységét. De nekem szent meggyőződésem, hogy Antall József valóban européer, humán gondolkodású ember volt, aki tudatosan, személyes hatalmi pozíciókkal tört bármi áron a miniszterelnökségre, ám gyakorlatilag fogalma sem volt a gazdaság reálfolyamatairól.
• De hát akik őt kijelölték erre a feladatra, ők is tudták, hogy erre alkalmatlan. Nem éppen ezért jelölték? Meg hogy ő volt a focicsapatban az 5-ös számú mez viselője?
• Ez továbbgondolása a történetnek. Igazából egy gazdasági válság kellős közepén, amelybe a térség szorult a „rendszerváltozás” megindulásakor, két dolgot tehetett volna. Vagy rendkívül kemény diktatúrával irányít, mint ahogy ez Nyugaton is megtörtént, mert Adenauernél keményebb diktátort kevesebbet hordott Nyugat-Németország földje, de Teatcher asszonynál keményebb diktátora sem volt még Churchill óta Angliának. Tehát vagy ezt a technokrata, diktatórikus vezetést honosítjuk meg, amely a tulajdon és a gazdaság átalakítását felülről vezényelt tervgazdálkodás szerint valósítja meg, vagy oly módon, hogy társadalmi igazságosság szintjén egy teljes rendszerváltozással, forradalmi folyamatokkal fosztják meg azokat az embereket a hatalmuktól, akik a társadalmi és gazdasági válságot, és a lelki válságot előidézték. A kettő közül a magyarok a harmadik utat választották, és Antall Józsefék nagyon sokszor hangsúlyozták, hogy a békés rendszerváltozás útját kell járnunk, idegen érdekek szerint, amely önmagában illuzórikus. Tudniillik, azt nem szabad feltételezni, hogy a gazdaság bizonyos lelki vagy éppenséggel humánus okok szerint működik. A tulajdon működtetése az egyéni érdekek szerint valósul meg, Ha ezek az egyéni érdekek már globalizált társadalmi vagyonokban és nyomon nem követhető társaságokban valósulnak meg, akkor ezzel szemben csak hasonlóan rendszerezett érdekérvényesítést lehet megvalósítani. Mondok erre egy példát. A világ gazdasági fejlődésének motorjai azok az országok voltak, itt most a fejlődő országokról beszélünk, ahol rendkívül keménykezű gazdaságpolitikát hajtottak végre. Chile katonai diktatúrában a dél-amerikai kontinens vezető gazdasági hatalmává vált. Az anarchia nem tűri a gazdasági hatalmasságokat és a kiskirályokat. Ha megnézzük Brazíliát, Argentínát, ezt a kérdéskört nem is kell tovább boncolni, anarchia anarchia hátán. Délkelet-Ázsiának az a térsége, ahol rendkívül kemény kézi vezérléssel, erős nacionalista érdekek szerint történt az átalakítás, túl tudta élni ezeket a súlyos, a nemzetközi pénzvilág, a tőzsde gurujai által gerjesztett károkozásokat.
• Elég, ha csak Szingapúrra gondolunk.
• Szingapúrban, Japánban, vagy éppen Dél-Koreában – amíg be nem tette Soros úr a lábát arra a környékre – folyamatos gazdasági fejlődéssel, a hazai érdekek kizárólagos érvényesítésével valósult meg a fejlődés. Ha hiszik, ha nem, a világ legprotekcionistább és a leginkább kézivezérelt gazdasági rendszerét az Amerikai Egyesült Államokban találjuk meg. Állami pénzek bevetésével motiválják a nemzetgazdaság alapvető ágazatait, úgy mint az olajat, a számítógép-technikát, a NASA-n keresztül a csúcstechnikát, vagy éppen a haditechnikát. Gondoljunk bele, látszólag tökéletes liberalizmus van, de például a japán beruházások elé ötszörös védővámot tesznek.
• Ha megint visszatérünk Magyarországra és az antalli örökségre, akkor nekem eszembe jut, hogy mindezeket a folyamatokat, amiket most felvázoltunk, és ami Antall József időszakában romlásba vitte Magyarországot, egyetlen párt akarata szerint hajtotta végre Antall József, és ez a párt a Szabad Demokraták Szövetsége volt. Az a párt, amelyik akkor ellenzékben dolgozott. Hiszen melyik párt volt az, amelyik folyamatosan az állami vagyon tűrhetetlenségéről beszélt? Az SZDSZ. És hogyan zajlott le ez az átalakítás? Úgy, hogy az állami vagyont kérlelhetetlenül, elemzések nélkül juttatták külföldi kézbe.
• Az SZDSZ maoista indíttatású fasisztoid párt, mondják az SZDSZ-ből kizárt képviselők és vezetők. A belső hatalomgyakorlásuk valóban egy frusztrált állapot. Én azonban arra gondolok, milyen érdekes, hogy az SZDSZ-ből a paktum által kijelölt Göncz Árpáddal kapcsolatban Antall Józsefnek csak egyetlen kérése volt az SZDSZ-től. Azt kérte a párt vezetőjétől, Tölgyessy Pétertől, Pető Ivántól, Kis Jánostól, hogy lehetőleg olyan embert jelöljenek köztársasági elnöknek, aki vele egy napon imádkozik. Ha ezt finoman fejezzük ki – Antall József ezt többször nekem is, de másoknak is elmondta – annyit jelent, hogy az SZDSZ eddigi gyakorlatától szakadjon el, és ne zsidó embert futtasson. Ezt is többször megkérdeztem Antall Józseftől, hogy nem rossz-e az, hogy ilyen pejoratív kijelentést használ, de azt mondta, hogy Gyuri bácsi – Szabad Györgyről van szó – bár kikeresztelkedett, de más vallást gyakorol. És azt mondta, hogy régen királyaink is hasonló módon tiltottak bizonyos tevékenységet, utalt például Könyves Kálmánra is, hogy az ő uralkodása alatt mit nem volt szabad más vallásúaknak csinálni, vagy milyen alantas munkát nem végezhetett a magyar, köztük például – nekik is voltak rossz döntéseik – a pénzváltásban nem vehet részt magyar, csak izraelita és izmaelita. Azt akarom ezzel mondani, hogy az SZDSZ álságosan szélsőjobboldali pártnak induló, tudatosan anarchiát keltő szocialista élcsapat. Ők voltak a szocialista párt nyolcadik-tizedik vonala, teli ügynökökkel. Ezt egyébként Antall Józseftől tudom. Nem szeretnék plagizálni, de ezt nemcsak ő mondja, hanem az akkori MDF vezérkara is: „Értsétek meg, ha nem vagyunk hajlandóak ezekkel az emberekkel együttműködni, akkor a sajtón keresztül szanaszét szednek bennünket” – hangzott el többször is. Nem biztos egyébként, hogy ez jó megoldás volt. Nekem eszembe jutott erről – és ezt el is mondtam Antall Józsefnek –, hogy a 1960-as évek végén, már a Nemzeti Színház lebontásakor összejöttek a művészek. Felállt az öles termetű, csodaszép magyar ember, Szirtes Ádám a fiatalok láttán, és azt mondta, ahogy ő elnézi az utódjait, attól fél, hogy pár évtized múlva nem lesz színész, aki Bánk bánt el tudná játszani. Nagy csönd lett, mert Szirtes azt is mondta, ahogy ezeket a csúnya fiatalokat elnézi, erre a szerepre alkalmatlanok. Másnap odament hozzá Kazimir Károly – ezt a történetet egyébként Radó Vili bácsitól ismerem, Aczél György egyik jobbkezétől –, és azt mondta neki, hogy Szirtes ezzel a hozzászólásával zsidózott. Szirtes Ádám nagy magyar természetű volt, és a következőt válaszolta: „Az anyádat, te gané, dehogy zsidóztam én”. A megriadt Kazimir Károly azt mondta, hogy jó, jó, csak viccelt. De az öreg nem hagyta, hanem folytatta, „dehogy vicceltél, ismerlek én téged, ha én most összecsinálom magamat, akkor kiüldözöl”. Egy kicsit messze fordultunk el Antall Józseftől, de gondolkodása ugyanerre vezethető vissza. Ha valaki a hazája, a nemzete érdekében nem mutat erőt, akkor abból az lesz, ami az antalli örökségből lett, amit teljesen bizonyosan az enyészet takar be. Örök történelmi példaként azt fogják mondani, hogy a Tanácsköztársaság diktatúrájánál csak egy valami volt rosszabb, a rendszer átalakítása, mert a Tanácsköztársaság százharminchárom napig tartott, a „rendszerváltozás” pedig már a tizennegyedik évében van.
• És a negatív következményeit még évtizedekig fogjuk érezni.
• Ez teljesen bizonyos, sajnos azt meg kell mondani, hogy a gazdasági átalakítás során az egész magyar „elit” fordítva ült a lovon. Végig idegen érdeket szolgált. De hogy ez a társadalomban milyen megrázkódtatást okozott, és ennek anyagi és nem vagyoni kárát hány évtizedig fogjuk még érezni, azt ma senki nem tudja megmondani.




Roncsország
Pénzmosodák Magyarországon 


• Kőrösi Úr! Önnel szemben ülve elkezdtem félni, mert úgy tudom, bizonyos politikai erők azt akarják bebizonyítani, hogy az ön elmeállapotával valami baj van. Talán a Lipótmezőn már készítik is az ágyat önnek. Csak hát azon gondolkodom, ha ön odakerül, akkor önnel együtt nagyon sokan mehetnénk még, hiszen azt az elméletet, amit az átalakulásról ön is, én is képviselünk, nagyon sokan vallják ma már Magyarországon. Úgyhogy, ha sor kerülne egy ilyen lipótmezei lakásfoglalásra, akkor, ha mennénk, javaslom, papírt és ceruzát vigyünk magunkkal, ott újabb könyveket lehet írni.
• 1994 februárjában megjártam már rövid ideig a Kútvölgyi kórházat, nem jutottunk el Lipótmezőig, de az ötödik emeleti zárt idegosztályra felvittek, és onnan aztán gyorsan távoztam. Egyébként szívrohammal nem szoktak ilyen helyre vinni beteget, de hát az élet az ilyen, a mai magyar világban ez már szinte nem is szokatlan. Komolyra fordítva a szót, nemcsak velem kapcsolatban vannak ilyen tervek, amiről egyébként tudomást szereztünk, mert hála Istennek, a kiagyalók ma már nem tudják megőrizni névtelenségüket. Sőt, a tervekről rövidesen a célszemélyek is hírt kapnak. Elárulom, nem az első eset, hogy ilyen terveket próbálnak kiagyalni. Közülük az egyik Gál Zoltán, aki több helyen mondta, hogy Kőrösivel azért nem kell foglalkozni, mert az egy őrült.
• Az MSZP politikusról beszél, az Országgyűlés egykori elnökéről, a Kádár-rezsim legutolsó megbízott belügyminiszteréről?
• Igen, róla. Antall József mondta el, hogy rendszeresen jártak hozzá az MSZP-s politikusok a „rendszerváltozás” idején, 1989 késő őszén és telén, 1990 kora tavaszán. Közülük az egyik leggyakoribb látogató Gál Zoltán megbízott belügyminiszter volt, aki fel is ajánlotta, hogy ha Antall József garanciát vállal, hogy ő belügyminiszter lehet majd az Antall-kormányban, az összes III/II-es és III/III-as dossziét átadja neki. Antall József ezt, elmondása szerint, elutasította. Ugyanúgy, mint ahogy elutasította Kovács László – akkor még külügyminisztériumi államtitkár – közeledését is. Ő is rendszeresen átjárt Antall Józsefhez, főleg szabad szombatokon, politikai, baráti beszélgetésre. Ez a Gál Zoltán mondja azt, hogy Kőrösi őrült. Ma a politikai „elit”, akivel nem tud leszámolni, azt ugyanúgy, a régi reflexek szerint próbálja elintézni, mint tették Széchenyivel és másokkal.
• Nem is kell olyan messzire visszamenni a magyar és a világtörténelemben, hiszen a Szovjetunió megléte alatt az akkori politikának nem tetsző embereket, legalábbis azok egy részét, szintén elmegyógyintézetbe zárták. A Kádár-rezsimben is volt hasonló gyakorlat. Sztalin, Kádár, Rákosi és a többiek alkalmazták már ezt a módszert.
• Igen, sőt a mai a parlamentben is több olyan személy ül, aki Lipótmezőn volt „továbbképzésen”, és hosszú időn keresztül kezelték, ami ezek szerint nem zárja ki a politikai pályán való szereplést. Mindkét nagy pártban találhatók ilyen személyek. A késői kádárizmus már felfigyelt azokra a jelekre, amelyek az orvosok lázadását sejttették. Ismerem azt az orvost, aki 1984-ben a Kútvölgyiben, tehát a kiemelt pártkórház pszichiátriáján felmondott, amikor bizonyos politikusok visszaszorítására az elmegyógykezelést akarták alkalmazni. Ez a Róbert keresztnevű főorvos ekkor egy WC-papírra megírta a felmondását, és azóta inkább a periférián él, és másféle orvoslással foglalkozik, mintsem végrehajtsa a neki adott utasításokat. Nem kevesebbet mondott el nekem tanúk előtt történt beszélgetéseink során, minthogy egy-egy jól irányzott tűszúrással furcsa dolgokat lehet csinálni az emberrel. A gerincbe vagy a nyakszirtbe szúrt tűvel akár mozgásszervi vagy más betegségeket is elő lehet idézni, sőt hozzátette, hogy gyakran olyan injekciókat adtak, amellyel a személy kontrollját is elveszítette. Egy időben, főleg a sztalini büntetőeljárásban, és meg kell mondani, McCarthy idején Amerikában is, gyakorlattá vált az úgynevezett Haloferidor készítmények használata, amelyeknek gátlás- és hangulatfeloldó hatásuk van, és ha ezt töményen adják be, egészen fura hallucinációkat és őszinteségi rohamokat kapnak a szerencsétlen páciensek. Tehát a fasizmus, a kommunizmus és ezek késői változatai ezekkel a szerekkel sok embert tudtak szóra bírni, olyanokat, akik jellemük, erős tartásuk miatt nem váltak besúgóvá vagy árulóvá. Gyakorlatilag ez hosszú évtizedeken keresztül zajlott Keleten és Nyugaton is, hisz emlékezzünk rá, Roosevelt elnöklésének utolsó szakaszában, a háború után még erősen üldözték a fasisztákat és a kommunistákat – okkal-joggal –, és csak Eisenhower elnök tudta kiirtani a McCarthy-izmust. Szinte azonos időben történt Hruscsov fellépése, aki gyakorlatilag a sztalinizmust, mint a pszichiátriát és büntetőjogot összekapcsoló, és politikai ellenfeleket üldöző szereplő lépett fel. Igazából a Beriják, a McCarthyk, vagy itthon az ÁVH-s utódaik – hogy ki ne térjek a kérdés elől – ma is megpróbálják használni ezeket az eszközöket. Azokat a politikai ellenfeleiket, akiknek mondottaira észérvekkel nem tudnak válaszolni, akik tovább folytatják a tényfeltáró, társadalompolitikai kérdések boncolgatását, azokat így próbálják „elintézni”. Régen is az volt a titkosszolgálatok módszere, hogy elkezdték híresztelni, hogy milyen „sántasága” és milyen hibája van egy-egy nagy befolyású, a társadalomra nagy hatással lévő embernek. Ismerjük ezeket a próbálkozásokat. Mindenesetre üzenem a nevezetteknek, méltán mondhatják, hogy őrült vagyok, mert a hazámat szeretem, és ma ez nagyon nem passzol a magyar politikai „elit” gondolkodásához. Tudniillik, nem vagyok hazaáruló, nem hazaáruló dr. Tímár György barátom sem, és azok sem, akikkel együtt dolgozom, és együtt próbáljuk Magyarország évszázados szennyét valamilyen úton-módon nyilvánosságra hozni.
• Furcsa párhuzamokat lehet találni, mert hiszen 1990-ben Vastagh Pál, az MSZP akkori politikusa, a Horn-kormány későbbi igazságügyminisztere jelentette ki, hogy Recsket újra kell építeni, lesznek majd lakói, ők gondoskodnak róla. Most Gál Zoltán mondja, hogy Lipótmezőnek esetleg lehetnek újabb lakói. Tehát ez a gondolatvilág, ez az aljas gondolkodás – beszélhetnek akármilyen demokráciáról – nem tűnik el.
• Amikor demokrácia lesz Magyarországon, akkor ez a gondolkodásmód eltűnik. Jelenleg látszat-demokráciáról beszélünk, az amerikai és az európai uniós értékelések szerint is. Főleg az óceánon túl mondják azt, hogy Kelet- vagy Kelet-Közép-Európában ma látszat-demokráciák működnek. Meggyőződésem, hogy amikor majd valódi játékszabályok szerint élünk Magyarországon is, akkor az ilyen tervek kiagyalói már nem lesznek a politikai palettán. De gondoljunk bele, Magyarországon nem lehet beszélni a zsidókérdésről, a cigánykérdésről, nem lehet beszélni Trianonról. Milyen ellentmondásos az, ha valaki szóba hozza ezeket, antiszemitának, rasszistának, nacionalistának minősítik! Nem vesszük észre, hogy a „rendszerváltozás” újabb Trianont „eredményezett”, itt, a trianoni határokon belüli Magyarországon. Nincs a világon olyan ország, ahol nem veszik figyelembe az örök elvet, a tulajdon eredeti állapotának helyreállítását. A reprivatizációt. Az összes volt szocialista országban a reprivatizációt, mint alapelvet fogadták el, és a magyar tulajdonos ugyanúgy visszakapta Erdélyben, Bánátban és Bánságban a földjét vagy a vagyontárgyait, mint ahogy visszakapta Szlovákiában. Ukrajnáról és a többi országról már nem is beszélve. Gondoljunk bele, egyedül Magyarország az – és ez valóban szinte elmebajos és tudathasadásos állapot – , hogy ugyanazok az ÁVO-sok fosztják ki, most már mint új tulajdonosok, a haza polgárait, akik az elmúlt ötven-hatvan évben az államosítás élharcosaiként dolgoztak, és fosztották meg nemcsak vagyonuktól, hanem – büntetlenül – életüktől és szabadságuktól azokat a szerencsétlen hazafiakat, akiket nem tudtak elüldözni otthonaikból.
• Még mielőtt folyatjuk a privatizációval kapcsolatos beszélgetést, még egy, a demokráciával, a biztonságunkkal összefüggő kérdésről kell szót váltani. Az előbb elkaptam egy fél mondatát, és nekem a fél mondatok mindig egésszé állnak össze. Valakivel telefonon beszélt, mégpedig a móri gyilkosságról. Mi a könyveinkben már az első pillanatban beszéltünk a móri gyilkosságról. Mondtuk, hogy ami 2002. május 9-én Móron történt, igazán soha nem fog kiderülni, az igazi tetteseket soha nem fogják megtalálni, mert azok már nem élnek, azokat már megölték. Most pedig, ebben a fikarcnyi telefonbeszélgetésben azt hallom, hogy ön valakinek azt mondja, nagyon nagy baj van a móri gyilkosság vizsgálata körül, mert most kezd kiderülni, hogy ebben a bankban nem bankrablásról, hanem pénzmosásról volt szó elsősorban.
• Ami már bizonyítottan pénzmosással kapcsolatos, az több mint százmillió dollár. Ezek egyébként New York-i adatok. Ma már lehet tudni, hogy inkább a bizonyítékok eltüntetés volt a cél, hiszen készpénzt nem is igen vittek el a móri gyilkosságnál. A rendőrség tudatosan a gyilkosságok felé vezette a nyomozást. De ismételten ugyanoda lyukadunk ki, hogy egy sokkal súlyosabb maffiatevékenység központja volt Mór, amit a magyar rendőrség egy rablógyilkossággal kívánt elfedni. Nagyon nehéz ilyeneket elmondani, amikor életről és halálról beszélünk, de tudott volt, hogy eredménytelen lesz a nyomozás, sőt az is tudott volt, hogy a tetteseket nem találják meg, mert már halottak. Az első pillanatban látszott, hogy nagyon magas kapcsolati rendszerrel rendelkező emberek állnak a móri ügy mögött, rendőrök, ügyészek, politikusok, amit egyébként a Lamperth Mónika belügyminiszterhez eljuttatott levél is tartalmaz.
• Az a levél, amit – korábbi könyvünkben említette – a miniszter asszony asztaláról elloptak.
• Igen, ellopták, de a barátainkkal lemásoltuk, és elküldtük neki még egyszer.
• Mégsem történt semmi.
• Azt nem lehet tudni, mert valószínű, hogy jószándékú emberek lopták el az asztaláról, és bizonyos csatornákon keresztül az Interpoolhoz is elkerült azóta ez a levél. Magyarországon a bizonyítékok eltüntetése ma fontosabb a hatalomnak, mint az igazság kiderítése, hiszen az elkövető minden esetben csatlakozik a politikai és gazdasági hatalomhoz. Ezt a sok dudvát és gyomot nem lehet rövid idő alatt eltüntetni a magyar politikai közéletből. Amikor majd erről az első valós hírek megjelennek, az fogják mondani, hogy igaz ez a New York-i adatsor, igaz a százmillió dollár, a súlyos pénzmosási bűncselekmény, de teljesen bizonyos, hogy valamilyen oknál fogva a magyar közreműködő bankárok, a magyar résztvevők már nem lesznek meg. Kikerülnek a rendőrség látóköréből. Bennfentes információt kaptak, hogy húzzanak el a balfenéken. De az is lehet, hogy a pénzmosodások addigra már nem is élnek. Elgondolkodtató, hogy a magyar bankrendszeren keresztül több millió dollárt lehet ide-oda utalgatni, holott a pénzmosási törvényünk szerint azonnal köteles jelenteni a bank, ha számláról számlára kétmillió forint megmozdul. Hogyan működik akkor a belső elhárítási rendszer? Az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb bűncselekményi formája, hogy Magyarországon több millió dollárt ismeretlen személyek ide-oda utalgatnak egymásnak, és semmilyen jelzés nem érkezik az erre szakosított rendőrséghez vagy a nemzetbiztonsági szakszolgálatokhoz. Magyarország a bűnözőkkel szemben teljesen védtelen ország.
• Részletezzük, hogy ez a pénzmosási gyanú miképpen keletkezett!
• Az FBI, az amerikai nyomozó szervek több olyan gyanús számlára akadtak, amelyek Magyarországról, Budapestről indultak el, majd utána kis kitérővel Móron és egyéb helyeken landoltak. Aztán a pénzt onnan utalták tovább különböző, úgynevezett maffiaparadicsomi szigetekre. Ez egy operettország operettrendőrsége, operetthadserege. Mert ha Nyugaton kell erre rájönni, ha a bűnesetek kilencven százalékát a célországokban fedezik fel, ott, ahol a célszemélyek veszik fel a tisztára mosott pénzt, akkor ez valóban operettország.
• Hogyan indult ez a móri pénzmosás?
• Úgy, hogy bizonyos keleti körök – szeretném túlélni a karácsonyt a könyv megjelenése után is – célországnak választják Magyarországot. A pénzmosásnál tudni kell, ha valaki a kábítószerből és a szervezett fegyverkereskedelemből származó jövedelmének harminc-negyven százalékát tisztára tudja mosni, úgy, hogy az adózott jövedelemként jelentkezzen, az rendkívül jó üzletet csinál. A lebonyolító bank és vezérkara, és a hozzájuk kötődő politikai csapat csinálja ezt a rendkívül jó üzletet, valamint az, aki adózott jövedelmet tud igazolni az egyébként bűnös úton szerzett pénzből. Ezeknek az ügyleteknek az egyik célországa és célbankrendszere Magyarország és Budapest, a Nyugatról idetelepült privatizált bankok. Tudni kell, hogy az Erste Bank – itt történt a „bankrablás”, illetve a pénzmosás – a Magyar Mezőbank és az Agrobank utóda. Ezekről a bankokról nem szívesen beszélek, mert ezek tényleg megjárták a hadak útját, még a magyar tulajdonosok idejében is. De amikor pénzmosásról beszélünk, 1988-89-re kell visszautalni, tudniillik ugyanezek a bankok akkor is „kimostak” százhúszmillió márkát a Shell Interagnál. Tehát a pénzmosás rendszere ma is ugyanúgy működik, ugyanazokkal a személyekkel, ugyanazokkal a beépített figurákkal, akiknek a keleti kapcsolatai ugyanúgy működnek, mint a szocializmus idején. Nem kell itt különleges kapcsolatokat keresni, a magyar politikai és gazdasági élet jelentős része a kommunizmusban a gyorsabb előmenetel érdekében – és nem érzelmi okokból – vegyes házasságokat kötött. Kiváló magyar fiataljaink elsősorban a magas beosztású orosz rendőrök, katonatisztek lányait keresgették feleségnek. Ezeknek a kapcsolatoknak így nemcsak politikai, hanem családi szálai is vannak. Keleten is, tőlünk kicsit távolabbra is, a szervezett bűnözés és politikai „elit” ugyanúgy összemosódott. Igaz, hogy Oroszországban a tisztogatásban előrébb járnak, mint nálunk, mert amióta Putyin az elnök, több ezer vezető tisztségviselőt, bankárt, főügyész-helyettest lecsuktak, kivontak a forgalomból. Igyekeznek rendet csinálni, szétválasztani a polgári demokrácia alapelvei szerint a bűnözést és közvetlen hordalékaként a politikát. Ez Magyarországon ma még kísérleti szinten sincs meg. Tehát, amikor Móron pénzt mosnak, óhatatlan, hogy azok az orosz és kelet-európai körök élednek újjá, amelyeknek a magyar családi és banki kapcsolatai bizonyíthatóan léteznek. Évtizedes kapcsolatok elevenednek fel a pénzmosásoknál, és a pénz kábítószerből, fegyver- és szervkereskedelemből és hasonlókból származik. Az nem lehet véletlen, hogy ezt a tevékenységet Magyarországon ma is, az összes pénzintézeti- és maffiatörvény ellenére, változatlan formában űzhetik a kiemelt kegyeltek.
• Muszáj visszatérni a bevezető gondolatokhoz, mert 2003. június 29-én, vasárnap az egyik újságban a következőt olvastam. Megjelent Tőke Péternek egy könyve, ami arról szól, hogy az iraki háború kezdetén vagy éppenséggel az amerikaiak által nagyon is hangsúlyozott terrorizmus világjelenséggé válása időszakában valaki Budapesten a Szabadság tér felé sétál, és rájön arra, hogy a Szabadság téri mélygarázsok hátsó oldala alkalmas arra, hogy ott robbanószerkezetet lehessen elhelyezni, és az amerikai nagykövetséget fel lehessen robbantani. Ezt Tőke Péter megtudja, ebből könyvet ír, majd amikor a könyv megjelenik, elviszi Tóth Andrásnak a dedikált példányt, aki a titkosszolgálatok politikai államtitkára. Tóth András pedig azt feleli, köszönöm szépen, már olvastam. A könyv még nincs a könyvesboltokban, sehol nem lehet megszerezni, de a nemzetbiztonságért felelős államtitkár azt mondja, már olvasta.
• Ezt az esetet Tőke Péter sajátos módon írta meg, elég sok esetben dolgoz fel olyan valós információkat, amelyeket a velem való beszélgetések során ismer meg. Gyakorlatilag azt mondtam el neki, hogy különös veszélyforrás, ha az iraki háború alatt, az esetleges terrorcselekmények során egy ilyen nyitott országban és nyitott városban, mint Budapest, egyszerre két nagy világhatalom szimbóluma eshet áldozatul a robbantásnak. Az egyik az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, a másik pedig a szovjet katonai emlékmű, amely körül rendkívül súlyos társadalmi és politikai vita alakult ki a magyar társadalomban. Ha ott valaki robbant, az valóban világszenzáció, hisz két olyan hatalmat tud pellengérre állítani, amely az elmúlt száz évben domináns szerepet játszott a világtörténelemben. Ez a történet egyébként valós problémát vet fel, mert Magyarország ma teljes egészében nyitott, és így védtelen is. Példa erre az elmúlt egy év robbantássorozata, amikor is nem találták meg a tetteseket. Ha megnézzük azt a szörnyűséges, buta nemzetbiztonsági reagálást, amikor egy orvost kiutasítanak, azért mert egy számlára pénzt utalt, akkor gondolkodom azon, hogy milyen felkészültségű is ez a nemzetbiztonságot irányító politikusi csapat. Tudniillik, a nemzetbiztonsági tisztek a veszélyforrásokat rendkívül jól látják.
• Térjünk vissza az alaptörténethez, ahhoz, hogy Tőke Péter azt a választ kapta az államtitkár úrtól, hogy köszönöm a könyvet, de már olvastam. És itt a sajtószabadságra gondolok. Előfordulhat ön szerint, hogy egy könyv még a nyomdában van, a szerző izgatottan várja a megjelenést, közben a kéziratról a nyomdában másolat készül, és a másolat az illetékes államtitkár asztalán landol, kérésre?
• Természetesen, egyébként ez a világon mindenütt így működik. A szolgálatoknak igenis figyelni kell minden hírforrást, és ezek közé tartozik a leleplező célzatú könyv is.
• Ez megtörténhet a mi könyveinkkel is?
• Természetes, hogy előre tudnak róla. Tapasztaltam a rákérdezéseknél, hogy néha túl jól informált emberek vannak. Éppen 2003. június 30-án kaptam egy ötmillió forintos ajánlatot, ha nem folytatom a könyvírásokat.
• Tudható, hogy kitől érkezett az ajánlat?
• Egy jelenlegi FIK vezértől, aki lop, csal, hazudik jelenleg is, és börtönbüntetés nélkül éldegél több százmillió forint elsikkasztása után.
• Az ön egyik régi ellenfeléről van szó, ha jól sejtem.
• Ellenfélnek nehezen lehet őt nevezni. Van egy ősi mondás, amit nekünk magyaroknak sem kell elfelejtenünk: az úriemberek párbajoznak, a bűnözőt meg elítélik. Nem annyira ellenfélről van szó tehát, ő egy bűnöző, aki a magyar politikai „elitnél” pozíciókat szerzett, és nagyon jó nemzetbiztonsági, ügynöki gyakorlattal rendelkezik. Tudniillik, érdekes módon, ez az úriember a FIK-nél, azaz a Fővárosi Ingatlankezelő Rt.-nél minden egyes – úgymond – barátjának, parlamenti képviselőnek mobiltelefont vásárolt, és annak a használatát fizette is, legyen az az MSZP-s Páva Zoltán vagy akár más képviselő, akár dandártábornok, vezérőrnagy. Nem akarom a neveket felsorolni, mert akkor külön kiadás kellene a könyvből. Azt természetesen nem mondta el, hogy ő ezeket a telefonokat nem azért vásárolja, mert jót akar velük tenni, hanem a kapcsolataikra volt kíváncsi, arra, hogy kikkel beszélnek, tudniillik a híváslistát le lehet kérni.
• Mert a telefon a FIK Rt. nevén maradt.
• Így van. A híváslista alapján a képviselők valamennyi kapcsolatát megismerte, akik ezáltal könnyen zsarolhatóvá válhattak női ügyek és egyéb dolgok miatt. Így rendkívüli adatgyűjtést végzett, és olyan információk birtokába jutott, amelyekkel bárkit zsarolhatott. Ezt saját tapasztalatból és egy dandártábornoktól tudom, aki, miután rájött, hogy utánajárt a vezérigazgató az ő híváslistájának, azonnali hatállyal otthagyta a FIK Rt.-t, mert személyes életébe avatkozott bele ez a gengszter. Egyébként egy visszaellenőrzés során, elszólás alapján jött erre rá a tábornok, aki rövid ideig a FIK Rt. vezérigazgató-helyettese volt. De rajta kívül a többiek nem mertek odébbállni, nyilvánvalóan annyi adatot gyűjtött már rájuk, legyenek azok a jelenlegi igazgatótanács tagjai vagy mások, hogy az adatgyűjtés veszélyeitől nem tudtak szabadulni.
• Térjünk akkor vissza a privatizációs folyamatokhoz, mert úgy terveztük, hogy most a szakszervezeti vagyon sorsáról beszélünk. De mielőtt még erről szólnánk, egy alapképletet muszáj tisztáznunk, ami a törvénykezésünk koncepcióját nagy mértékben meghatározza, és bizonyító erejű. A magyar parlament, ha személyiségjogi kérdésekben hoz törvényt, annak elfogadását kétharmados többséghez köti. Ha a privatizációról van szó, tehát az állam vagyonáról, az úgynevezett feles törvény, tehát ötven plusz egy szavazat szükséges a törvényerőre emeléshez. Milyen furcsa, hogy amikor az ország vagyonáról van szó, nem kell kétharmados törvény.
• Ez többször felvetődött az elmúlt években. Antall József erre úgy válaszolt, hogy ha ezt kétharmados többséggel kellene meghozni, akkor meg kellene osztozni az ellenfelekkel a vagyonon. Szó szerint azt mondta, hogy az külön politikai alku lenne. De gyakorlatilag a magyar törvénykezésben és a privatizációs törvénykezésben nem is annyira az ötven százalékkal volt a probléma, mert Antall József erre azt is mondta, hogy Angliában a parlament gyakorlatilag egyszerű többséggel eltörölhetné a királyság intézményét is, csak senkinek nem jut eszébe, mert nem akarják. Nálunk, amikor tudatosan a nemzeti vagyont eltulajdonító körök javára dönt a parlament, nem is beszélhetünk jogalkotásról. Tudniillik, teljesen mindegy, hogy feles, kétharmados vagy százszázalékos törvényt hoz a magyar parlament, ugyanis nem a parlament ellenőrzi a privatizációt. Nincs is privatizációs bizottsága! Egyedül Magyarországon fordul elő, hogy a privatizációba oly módon nem avatkoznak bele, hogy még minisztériumok sem ellenőrzik. A pártok ugyan beültetik a saját embereiket a felügyelőbizottságokba, de ők is gyakorlatilag periférián maradnak az egész privatizáció alatt. Tehát nem jogalkotási, hanem szemléletbeli problémát vethetünk fel, amit Antall József zseniálisan szerelt le a maga gondolkodásmódjával. Egyébként törvénytelenül egyfokúvá tenni a privatizációt, és bizományosra bízni a nemzeti vagyon értékesítését, alkotmányellenes.
• 1989-ben kik voltak a szakszervezetek vezetői? Csak hogy az emlékezetet felfrissítsük.
• Ugyanazok, akik 2003-ban. Nagy Sándor ugyan a szakszervezetből kivált, mert képviselői és miniszteri ambíciói voltak, de az apparátus szinte ugyanaz. A jelenlegi elnök, Wittich Tamás akkor elnökhelyettese volt a MSZOSZ-nak. Ugyanazok a szereplők ma is, csak a régi Gáspár Sándor-féle szakszervezet többfelé oszlott. Ugyanúgy, mint az MSZMP. A szervezeti mozgalomból csak kihalni lehet, mint ahogy Forgách Pál, a Liga Szakszervezet elnöke elhunyt, de az egyik jobbkeze lett az utódja. Az megint más kérdés, hogy Forgách Pál utódja ma fideszes politikus, előtte fideszes politikai államtitkár volt, tehát itt is látni, hogy a szakszervezet és a politika között nemcsak a baloldalon van átjárás.
• Kiről van szó?
• Őry Csabáról, aki ligaelnök, majd utána munkaügyi politikai államtitkár volt, jelenleg pedig a Fidesz munkaügyi foglalkoztatási kabinetjét vezeti. Nagy Sándor, Bársony András, azaz az ágazati szakszervezetek erős érdekérvényesítő emberei bejutottak a parlamentbe, így a második vonal birtokolja az ÉDOSZT, az ÉFOSZT, a MEDOSZT, az összes nagy szakszervezetet. A nagy ágazati szakszervezeteknek szinte változatlan a politikusi struktúrája, egy-két ember igazolt át más párthoz, itt a munkástanácsos Palkovics Imrére gondolok, aki jelenleg fideszes. Azt azonban látni kell, hogy a világon mindenütt, ahol szakszervezeti mozgalom van, az erősen a baloldalhoz kötődik. Erős jobboldali szakszervezetek szinte nincsenek is. Amerikában voltak, azokat viszont a maffia irányította.
• Mi történt a hazai szakszervezeti vagyonnal?
• Egy örök mondás járja a világot, a baloldali politikus mindig a pénzen bukik meg, az elveivel szemben. Hirdetik a szocialista elveket, Craxitól kezdve Androsig, aztán pénzügyi botrányaiktól hangos Európa. Magyarországon a baloldali politizálás gyakorlatilag kisajátította a nemzet vagyonát, de ennek a vagyonnak jelentős részét a szakszervezetek biztosították a szociálpolitikát kiegészítő, pihenést garantáló tevékenységükre hivatkozva.
• 1989-ben mekkora volt ez a vagyon, és hová tűnt?
• A mai értéken számítva a szakszervezeti vagyon is ezermilliárd forintnak felel meg, de ugyanúgy átjátszották a szakszervezeti vagyont is a bennfentes köröknek, mint ahogy tették ezt az állami vagyonnal. Az eredeti érték töredékéért cserélt gazdát ez az óriási nemzeti kincs. Még az Antall-kormány idején két szervezet alakult, az úgynevezett szakszervezeti vagyon kezelésére, az Eravis és a Hunguest részvénytársaság. Az egyikbe teljes egészében bevitték a munkásszállók rendszerét, amely korábban szociálpolitikai lakástámogatási rendszer volt, az úgynevezett nagy iparágak háttérországát biztosította, a másik részébe pedig a nagy értékű ingatlanokat és szakszervezeti üdülőket, amelyeket a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége birtokolt. Ezen kívül természetesen az ágazati szakszervezetek is megkapták az osztozkodásnál a maguk vagyontárgyait. Persze itt is ugyanúgy jártunk, mint a pártvagyonnál. Első lépésként, a szakszervezeti vagyon szétosztásánál az 1990-92 közötti üzemi tanácsi választások eredménye szerint osztották szét az úgynevezett szakszervezeti vagyont. Ebből valamennyi szakszervezet részesült, a székházból és üdülőkből is. Az üdülő azonban kámforrá lett, a „krémet” elvitték az Eravisba és a Hunguest Rt.-be.
• A Hunguest most kinek a tulajdona?
• Most már többségi magántulajdon, az Arago csoport tulajdona, a Budapest Brókerházhoz és az Eravishoz kötődik a tulajdonjoga. Emögött egy fiatal, erős brókercsapat áll, amelynek rendkívül erős tulajdonosi háttere ismert, a monacói tiszteletbeli konzul, Elek István személyében. De ez a Hunguest csoport az általa birtokolt tulajdontárgyakat fedezetként használta fel, különböző társaságokba apportálta azt. Erre a folyamatra legjobb példa a Globex Holding Rózsadomb Rt.-je, ennek a jogügyletnek az egész szakszervezeti vagyon további sorsára meghatározó hatása van. A Hunguest birtokolja a nagy értékű szakszervezeti üdülőket, ezeket aztán rendszeresen továbbjátsszák, fiktív hitelfelvételre használják fel, esetleg apportálással próbálják átjátszani a bennfenteseknek. Néha csalássorozatokat is végrehajtanak, ennek vélhetőleg már nyoma is lesz, hiszen a Globex vezetőjét körülbelül tízmilliárd forint értékű csalássorozattal „megfogták”. De az igazi probléma az, hogy időközben a szakszervezeti tagok kiszorultak az üdültetési lehetőségből, az úgynevezett üdültetési csekkek jórészét megint a bennfentesek kapják meg. Ma már nincs meg a szakszervezeti üdülés szociálpolitikai támogatási jellege. Úgy olvadt el a szakszervezeti vagyon kézen-közön, mint ahogy eltűnt a szakszervezeti tagság is. Ha most megnéznénk a szakszervezeti tagság szervezettségét a ’90-es évekhez képest, akkor a vagyontárgy mértéke teljesen arányos a tíz-tizenöt százaléknyi szakszervezeti tagság arányával. Istenigazából a külföldi tulajdonos nem is engedi, hogy a területén szakszervezet működjön. Szentgotthárdtól Nyíregyházáig, Szombathelytől Nyírlövőig mindenütt ez tapasztalható. Az Európai Unió szociális bizottsága többször jelezte, hogy ez abnormális állapot. De igazából az egész szakszervezeti mozgalom ma bennfentes bürokraták mozgalma, és csupán a nagy állami vállalatoknál működnek valóságosan is a szakszervezetek.
• Igen ám, de ott meg az állami költségvetésből fizetik a szakszervezeti vezetőket. A vasútnál például.
• Természetesen. A szakszervezeti vezetők az évtized alatt teljes egészében összenőttek a politikai és a gazdasági vezetőkkel. Rossz példaként lehet mondani, hogy olyan állami vállalatoknál, és itt nemcsak a MÁV-ra gondolok, hanem a már többségi állami tulajdonú vállalatokra is, ahol tízmilliárdos veszteségek vannak, a szakszervezeti vezetők milliós havi jövedelemben részesülnek. Semmi, de semmi közük nincs azokhoz az emberekhez, akiket „képviselnek”. Igazából emiatt lett a magyar munkaerő ára olyan olcsó, mint amilyen Közép-Európában ma már a csatlakozni kívánó országok közül sehol sem. Magyarország tehát ebből a szempontból is az utolsó helyezett lett.
• Szóba került a Rózsadomb szálloda, amely szakszervezeti tulajdonban volt. Vázoljuk fel ennek az 1989 utáni „életpályáját”!
• Ez az „életpálya” mindenben megegyezik a magyar gazdaság helyzetével, megegyezik a magyar politikai „elit” akaratával. A Rózsadomb szálloda 1988-ig a dolgozók szakszervezeti üdültetésével foglalkozott, szobáinak nyolcvanöt százalékát az úgynevezett szakszervezeti beutaltak lakták. Ma egy lepedővel lefedett, üres, szétszedett falú épület, csak az állványok és a főfalak állnak. Ma ennek a szállodának az értéke, kihasználtság szempontjából, egyenlő a nullával. Közel egy évtizede újítják fel, de ez a felújítás az ingatlan állagának tökéletes lerombolásából áll. Ebbe a korrupt gazdasági közegbe belekerültek a globex holdingosok is, akik a szálloda működtetésére kibocsátott részvényekre negyvenkét százalékos hozadékot hirdettek. Hirdették is a falon, hogy negyvenkét százalék. Sorban álltak a befektetők, a kispénzű emberek, akik bedőltek ennek a nagy falfirkának, részvényeket vásároltak, és ezeknek az értéke ugyanúgy egyenlő lett a nullával, mint amikor a Reál Bank részvényeit vették meg, ami szintén a befektetők kifosztása volt. Ugyanabban a rendszerben működik ez a Rózsadomb szállodaegyüttes is, mint ahogy hajdanában a London Bróker kifosztotta áldozatait. Egy város, amelyik hárommilliárd forintot befektetett, hosszú politikai alkuk során visszakapta a pénzét. Sopronról van szó. De azok az áldozatok, akik többet veszítettek, mert egyszerűen ellopták a vagyonukat, a részvények értéktelenné váltak, mert soha nem lett a szállodából semmi, azok még büntető eljárás indítására sem voltak jogosultak, mert az volt a rendőrök véleménye, hogy vonják vissza a feljelentéseket, mivel a sok tanú kihallgatása megzavarja a büntetőeljárást. Tudniillik, ha hat-nyolcezer károsult van, és mindannyiukat meg kell hallgatni, akkor az büntetőjogilag nem értékelhető kategória.
• Mi a cél a Rózsadomb szállodával?
• Ennek a több hektáros területnek az európai léptékű építési projektje nehezen valósítható meg. Ez egy szocreál épület, amelyik belső felszereltségben tökéletesen alkalmas lett volna egy ötcsillagos szállodának, de ma már ez teljes egészében fikció. Hogy mi lesz a sorsa? Valószínűleg Budapest panorámájának védelmére hivatkozva valamikor majd beavatkozik a magyar állam, és lebontják az épületet. Tudniillik, értelmes pénzügyi befektető már a környékre sem jön, mert a több éve fűtetlenül álló épületben szétfagytak a csövek, elértéktelenedett minden. Ez lett a marakodás vége. Senki nem volt olyan erős, hogy egyszemélyi tulajdonosként megszerezze, így hagyták hát pusztulni az egészet. Az épület lebontása után új helyzet alakul ki, megindul a harc a telekért, aminek értéke tizenöt-húszmilliárd forint lehet.
• Lépjünk túl a romokon. Mi lett a munkásszállásokkal?
• Jelentős részben az Eravis Rt.-n keresztül magántulajdonba kerültek. Ha végigmegyünk Budapest körútjain, rengeteg két-három-négycsillagos szállodát látunk. Ezek mind munkásszállókból lett szállodák.
• Mennyiért lehetett a munkásszállókat megszerezni?
• Volt, amit másfélmillió forintért, de volt olyan munkásszálló, amelyik gyakorlatilag ingyen, könyvjóváírással került magántulajdonba, azzal a kikötéssel, hogy az új tulajdonos tőkeemelést hajt végre, felújítja az épületetés garantálja a szervezetszerű működést.
• Mi lett a balatoni üdülőkkel? Hiszen majdnem minden nagyvállalatnak volt a Balaton két partján üdülője.
• Volt a szénbányáknak, a PIÉRT-nek, a megyei és a város tanácsoknak, minisztériumoknak, rádiónak, televíziónak. Ezek ma már jelentős részben korlátozott magántulajdonként, illetve önkormányzati tulajdonként működnek.
• Kik szerezték meg?
• Természetesen ugyanazok a bennfentes körök, amelyek a nemzeti vagyon jelentős részére rátették a kezüket. Tudniillik, mozgatható tőkét csak banki hitelen keresztül lehetett szerezni, ez a banki hitel pedig kizárólag a kiszista köröknek járt. A szakszervezeti üdülők sanyarú sorsát jól példázza a Balatonalmádiban lévő Auróra története is. Lassan öt éve ugyanúgy áll üresen, elhagyatottan a szocializmus egykori büszkesége, ez a tízegynéhány emeletes monstrum. Sorsa azonos a rózsadombi „szélhámossággal”. Az üdülők egy része kihasználatlanná vált, miután nem töltötte fel megfelelő arányban a szakszervezet, egyrészt, mert megkopott a szakszervezeti tagság, másrészt pedig senki nem törődött az utóbbi tíz-tizennégy évben Magyarországon a szociálpolitikával. Az elkoptatott üdülők bennfentes magántulajdonosai banki hiteleket vettek fel felújításra, korszerűsítésre, s ezekkel a pénzekkel egyszerűen leléptek. Az igazán nagy üdülők jelentős része ugyanúgy áll, mint az Auróra. Nemcsak a Balaton partján van ez így. Szinte mindenütt az enyészeté lettek az üdülők, még a kiemelt üdülőövezetekben is. Ma Magyarországon visszaesett a dunai üdültetés, a ciánszennyeződés pedig gyakorlatilag tönkretette az ország második legnagyobb tavát, a Tisza tavat is, s így a tiszai üdültetést is, a Balatonnak pedig tudatos lerombolása folyik, idegen érdekek szerint.
• Mi lett a gyógyüdültetéssel, amely szintén szakszervezeti kiváltság volt elsősorban? Most hirtelen Hévíz jutott az eszembe.
• Ott is magántulajdonos van már. Az állami tulajdonú üdültetési forma az enyészeté lett itt is.
• Vannak olyan Antall-kormányhoz közeli emberek Hévízen, akik egész utcasorok tulajdonosai lettek.
• Félek az olyan kijelentésektől, hogy „közeli” személyek. Mi eddig rendszeresen kimondtuk a neveket, de a tulajdont jelenleg takart szerződések teszik felismerhetetlenné. De azt is tudjuk, hogy az MDF-kormány ideje alatt gazdagodott meg legjobban az úgynevezett bolsevik „elit”, amelyet most nagyon érdekes módon az úgynevezett Fidesz-„elit” próbál kipellengérezni, az Antall-kormány lejáratásával. Látható, hogy a szakszervezeti vagyon is ugyanúgy került átjátszásra, vagyonleltár és mindenféle-fajta elszámoltatás nélkül, mint ahogy a több állami vagyontárgy is. A módszer is azonos volt, először részvénytársasággá alakították. A részvénytársaság vagyonértékének megállapítása pedig Magyarországon teljes egészében hasra ütéses módszerrel történik – írják le ezt nemcsak a nyugat-európai, hanem a magyar elemzők is. De így vélekednek az Amerikából ideszabadult úgynevezett ingatlanszakértők is. A magyar nemzeti vagyont pusztították háborúk, pusztította Trianon. Aztán, amikor az oroszok elfoglalták hazánkat, pusztultak a kastélyok, uradalmi épületek. A „rendszerváltozáskor” pedig ebek harmincadjára került a téesz-vagyon jelentős része, tulajdonos nélküli üdülők, állami vagyontárgyak. Eltűnt a nemzeti vagyon, vele azonos nagyságú költségvetési pénzt tettek zsebre az „elit” tagjai esztendőkön át. Mi maradt a polgárnak? A sóhajtozás, a szegénység, a becsapottság. Nehéz lesz innen felállni.




Garázdálkodik a KISZ-es bandérium
Csepi Lajos országlása 


• A rendszerváltozás mögöttünk lévő tizenhárom esztendejének igaz dzsoli dzsókerei, mindenesei a KISZ Bizottságban és az Úttörőszövetségben dolgozók. Közülük nagyon sokan az Antall-kormány ideje alatt az úgynevezett háttérintézményekben élhették tovább nyugodt életüket, nem volt egzisztenciális gondjuk, és voltak, akik kiemelt pozíciókba kerültek.
• Az erőszakosabbak magas polcra kerültek, egy részük gazdasági hatalommá változtatta kiszes múltját, másik részük politikaivá. Közülük az úgynevezett Baloldali Ifjúsági Tömörülés vezetője, Kiss Péter, ma kancelláriaminiszter.
• Stumpf Istvánt is ebbe a körbe kell sorolni.
• Stumpf Istvánt és a fideszeseket is, hiszen ez is egy tőről fakadó. A KISZ szétosztása, két irányban, ugyanúgy megtörtént, mint ahogyan a pártok szétszórása. Jelenleg például a Rogán-féle csapat Fidelitasként működik. A Fidelitas és a Baloldali Ifjúsági Tömörülés most is a pártok hátországának számít.
• Miféle egyezség született a KISZ- és az úttörővezérekkel kapcsolatban? Előző könyveinkben arról írtunk, hogy a Fidesz tulajdonképpen Aczél György javaslatára és ötletéből alakult meg, amikor is azt mondta a Kádár-rezsim fő „kultúrfelelőse”, hogy küldjünk ki Nyugatra kétszáz kommunista szülő gyerekét, tanítsuk meg őket jogra, idegen nyelvre, közgazdaságtanra, hozzuk őket vissza, aztán majd ők fejezik be azt, amit mi elkezdtünk. Így alakult meg a Fidesz és a Baloldali Ifjúsági Tömörülés, hiszen akkor még nem dőlt el, hogy a Fidesz lesz-e életképes vagy a másik. Egyéb más megegyezések is voltak?
• A vagyontárgyaknál igen. Ugyanúgy, mint ahogy a pártvagyonnál az előző fejezetben már beszéltünk róla, a nagyobb KISZ-es monstrumok is ingatlannyilvántartási bejegyezésre kerültek.
• Tehát ugyanaz történt a ’70-es évek közepén a KISZ-vagyonnal is, mint ami a pártvagyonnal. A KISZ is az állami vagyon kezelőjéből tulajdonossá lépett elő.
• A ’70-es évek végén gyakorlatilag ez történt. A „rendszerváltozáskor” aztán ezt a vagyont, azzal a gondolattal, hogy amíg nem találnak neki végleges gazdát, olyan emberekre bízzák, akik hozzáértéssel hasznot hajtanak belőle, és a haszonból mindenki részesül. A végén aztán elszámolnak a vagyonnal. Az ÁVÜ koncepciója szerint gyakorlatilag ez történt a Conexusnál és még jó pár vagyonkezelő szervnél. Elmorzsolódott az állami vagyon, bevétel nem keletkezett. A párt- és a KISZ-vagyon sorsa ugyanez lett. Nagy Imre látványos beszédben azt mondta, úgy kell bánniuk a rájuk bízott vagyonnal, hogy majd, amikor a választások megtörténnek, és kiderül, hogy milyen politikai struktúra alakul ki a fiatalok között is, akkor a jó gazda gondosságával el tudjanak számolni a nemzeti vagyon ezen részével.
• A KISZ Központi Bizottságának utolsó első titkáráról, a Caola birodalom fejéről, Nagy Imréről van szó.
• Mindig félek a tulajdonosok megnevezésétől, mert állítólag a Caolában már nem is ő a többségi tulajdonos. A vagyonátjátszások folyamatosan történnek. A gazdasági maffia ugyanis rendszeresen egymást is kifosztja. Állítólag már egészen komoly problémáik vannak, nemrégen keresett fel például egy kör, hogy segítsek, mert hátrányos szociális helyzetbe kerültek bizonyos XI. vagy XII. kerületi ingatlannal kapcsolatban. Akkor azt mondtam a közvetítőnek, hogy az élet furcsa fintora lenne, ha egy milliárdost kellene kisegítenem a bajból. Állítólag a Caola jelentős része már egészen más birodalom kezében van.
• Milyen birodalomról van szó?
• Bankárbirodalomról. Olyan ügyesek ezek az opciós, takart szerződések, hogy sok minden bizonyíthatatlan. Egy azonban biztos, a KISZ-vagyon ugyanazt a törvénytelen utat járta végig, és úgy vált a bennfentesek martalékává, mint ahogy ez az állami és a szakszervezeti vagyonnal megtörtént. Nem nagyon őrizte meg azt a zártságát és állandó jövedelemtermelő képességét, mint amit a pártvagyon megőrzött, amely jelentős része jelenleg is, így vagy úgy, de hasznot hoz. Leginkább az MSZP-nek, de most már a Fidesznek is, mert a Fidesz kormányzása utolsó szakaszában sok száz ingatlant osztott ki saját magának és bennfenteseinek. Ennek a továbbjátszása megint megérne egy külön misét. De a KISZ-vagyon – és térjünk vissza az eredeti gondolathoz – gazdátlanná vált. Az erőszakos embereknek sikerült elhelyezkedni az állami háttérintézményekben, a kamarákban, a minisztériumokban, jelentős részüknek pedig a bankszférában. A vagyonrendszer szétosztása a KISZ KB-n, s annak munkatársain keresztül a volt Hungalu székházban, az ÁPV Rt.-ben történt meg. Az ÁVÜ, az ÁPV Rt. vezérei a KISZ Központi Bizottságából „ejtőernyőztek” ide, ez a kapcsolatrendszer hatalmas vagyonátrendezéseket eredményezett. Hiszen a KISZ-vagyon eltörpült a párt-, a szakszervezeti vagyonhoz képest, a gazdagodáshoz más utat kellett találni. Nem akarom degradálni a kérdést, de a kiszesek rendkívül összetartóan, igazi galeriként működtek, és az igazán komoly, pénzes állásokat egymásnak játszották át. A felszámolók, a végelszámolók jelentős része kiszes körből került ki, és mérhetetlen vagyonok átrendezését tudták végrehajtani. A kedvezményezett minden esetben a maffia, a szervezett bűnözés vagy éppen a politikai „elit” volt.
• Vannak kiemelt volt kiszesek, akik a magyar nemzeti vagyon elherdálásában fontos szerepet játszottak. Csepi Lajos például az ÁPV Rt.-nél dolgozott. Ő a KISZ Központi Bizottságának egyik prominense volt. De Csányi Sándort is ide lehet sorolni, aki ma a bankvilág egyik nagyon gazdag embere lett, szintén KISZ-es múlttal.
• Megint oda kell visszatérni, hogy amikor az MDF-esek leváltották Tömpe Istvánt az ÁVÜ éléről, utána olyan ember jött, aki a hazai érdekeket akarta érvényesítni, Teleki Pál miniszterelnök unokája. Ő azonban nagyon rövid idő alatt megbukott, gyakorlatilag az MDF-es maffia felszámolta. De ez a maffia az MDF egész szakmai kollégiumrendszerét felszámolta, ez is áldozatul esett az MDF választási győzelmének. A mérnöki kollégium több ezer emberből állt, a sportolók kollégiuma is hatalmas tömeget mozgatott, és sorolhatnánk az ágazati kollégiumokat. Nagyszerűen fel volt építve, és arra készültek, hogy átveszik a kormányzást, ahogy ez egy polgári demokráciában számtalanszor megtörtént. Ezzel szemben nem így lett. Abban a pillanatban, amikor valaki egy-egy intézmény élén, minisztériumban szakembert akart váltani, az égig hallatszott az SZDSZ-es és szocialista sajtóban a hangzavar. Kommunistaüldözés, boszorkányüldözés, ordították. Így elbátortalanodtak Antall Józsefék, ha egyáltalán volt bennük valaha bátorság és akarat a váltásra, és feloszlatták ezt a nagyon fontos szakmai csapatot. Ezek után Antall József azt kérte tőlünk, mondjunk már legalább egy személyt, akire bármit rá lehet bízni. A mi káderpolitikánk nagyjából azzal, hogy azt mondtuk, a fiatalokra bízzuk a vezetést, őket majd kézben tudjuk tartani, ki is merült. De ennek a helyzetnek Csepi Lajosék egész csapata, amely átitatódott a bűnözéstől az ÁVÜ-ben és az ÁPV Rt.-ben, lett a haszonélvezője.
• Csapat alatt kit ért?
• Az egész KISZ-es bagázst, nem akarok neveket kiemelni. Emlékszem, a KISZ-es csapat egy ötvenmillió márkás csalására (ez a bejelentés a Monopoly csoporthoz érkezett, és érdekes módon az ÁPV Rt.-ből származott), ez volt az Autoker buli, mai értéken közel húszmilliárdos veszteséggel, ami akkor 8,9 milliárd forintot jelentett. Amikor erről tudomást szereztünk, a KISZ-es csapat védelmi rendszere a Belügyminisztériumban is működött, hiszen az ügyeket titkosították. Azóta sem indítottak egyetlenegy büntető eljárást sem ebben az ügyben, operatív módszerrel gyakorlatilag minden bizonyítékot eltüntettek. De nemcsak ebben az esetben, hiszen több képviselőtársam észrevette, hogy az összegyűjtött iratok rendszeresen eltűntek az irodáinkból. A Monopoly csoportot a parlamenti vizsgálóbizottság elődjének tekintettem, de gyakorlatilag ez is már akkor ugyanolyan eredménytelen volt, mint a későbbi bizottságok, mert ez a fiatal, felkészült sáskahad letarolta a Belügyminisztériumot és a többi minisztériumot is. Szabó Tamás vezetésével olyan privatizációs csúcsminisztérium jött létre, amely mint állami tulajdonos kezelt minden vagyont, és kontroll nélkül értékesítethetett. Ennek a fiatal csapatnak a kilencven százaléka fideszes volt. Ide már MDF-es és jöttment vidéki gyerekek, mint mi is voltunk, nem is kerülhettek. Igazából az volt a probléma, hogy a nemzeti vagyon eltűnt az ellenőrzés rendszeréből. Azóta is ingatlanértékben szinte felbecsülhetetlen vagyonok tengődnek, csapódnak ide-oda gazdátlanul. Tudatosan gazdátlanul, mind a mai napig.
• Milyen vagyonra gondol?
• Csillebércre például, ahol csalás csalás hátán, bűncselekmény bűncselekmény hátán található. Nem is szeretnék vele foglakozni, mert annyira disznó az egész történet. Ebbe a körbe tartozik Zánka többszörös lenyúlási kísérlete is, amely mindig azon hiúsult meg, hogy egy esetleges kormányváltás miatt egy ekkora ingatlanügyletben nem tudtak találni gyors és észrevehetetlen átjátszási lehetőséget. Tudniillik, a különösen nagy értékű balatoni ingatlanoknál elsősorban nem az állami és kezelő szervek akarata volt a gátja a tolvajlásnak, hanem az, hogy a jelentkező ingatlanbefektetők rendszeresen egymást fúrták meg. De Csillebércnél is olyan szélhámosok jelentek meg befektetőként, akiknek az ingatlanbefektetéshez semmi közük nem volt, minden trükköt bevetettek, a hamis váltóktól kezdve a szokásos csalássorozatig. Ahol akkora ingatlanok cserélnének gazdát, mint például a több mint ötvenhektáros Aliga vagy Zánka, amely méreteiben még nagyobb esetleg, mint a csillebérci úttörőtábor, azok már olyan nagy falatok, hogy európai léptékben is nagy ingatlanberuházók érdeklődnek utána. Ők pedig éberen figyelnek egymás tevékenységére. Így marad az ügyeskedés, a spekuláció és egymás kifosztása vagy kifosztattatása. De az ingatlan- és vagyontárgyak projektjeinek károsultjai rendszeresen a bankok, amelyek ezekhez az ügyletekhez a hiteleket biztosították, ugyanúgy, mint a többi alapítványnál is. Ebbe a sorba tartozik a lakiteleki Népfőiskola is. Ezeknél rendszeresen azzal fejeződik be a történet, hogy a felvett hitel eltűnik, nincs, aki visszafizesse, és következik a bank- és adóskonszolidáció. A tulajdonváltás után tulajdonképpen már egy vegetáló vagyontárgy működtetéséről van szó. De ez nemcsak a KISZ-es vagy az úttörővagyonra jellemző, itt már a magyar idegenforgalom általános gondjairól is beszélünk. Ha megnéznénk, hogy a ’80-as években mekkora volt a méltán világhírű, a magyar kultúra részét képező hortobágyi vagy bugaci puszta idegenforgalma, nagyon elcsodálkoznánk. Ma már nincsenek állatok sem ezeken a hatalmas idegenforgalmi látványossági helyeken. Gondoljunk bele, hogy több tízezer hektár legelő marad birka, kecske, marha nélkül, ami miatt eldudvásodik, parlagfüvesedik a terület. Egy ingatlannak akkor van értéke, ha a vagyontárgyat működtetik is. Ezt használták ki a nyugati befektetőknek álcázott emberek, és magyar léptékkel mérve is rendkívül olcsón szereztek meg mérhetetlen vagyontárgyakat, még a KISZ-vagyonból is.
• Milyen alku következtében lehetett Csepi Lajos az ÁPV Rt. vezetője?
• Azt már nem is alkunak neveztük. Az a rengeteg ügynök, akit beépítettek az MDF-be, egymást fojtotta meg. Bandaháborúk alakultak ki, senki nem bízott senkiben, és főleg Antall József nem bízott senkiben, aki úgy félt az úgynevezett MDF-es élcsapattól, hogy azt el sem tudom mondani. De nemcsak ő. Az Antall-kormány már működésének első hónapjában elbátortalanodott, mert nem készült fel a sajtó mérhetetlenül erős, agresszív, hazug magatartására. Egy felnövekvő polgári demokráciában konszolidáltan kellett volna a sajtónak viselkedni. De nem így történt. Aztán az is kiderült, hogy akiket mi kádereknek tekintettünk, a múltjuk miatt nem tartozhattak volna közénk. Ha a parlamenti képviselők közül valaki nagyon hirdette az igazságot, azonnal rászóltak, átüzentek neki, hogy csöndbe légy, ügynök vagy. És az illető csöndben is maradt. De nemcsak az MDF-nél. A kisgazda Kávásira is rászóltak, mert Latinca Sándor életéből írta a doktori disszertációját. Amikor a Zétényi-Takács törvény az átvilágításról napirendre került, akkor Takácsról derült ki hirtelen pártmunkás múltja. Katona Béla, a későbbi Horn-kormány egyik minisztere, minden titkok tudója szólt rá Takács úrra, aki azonnal elhallgatott. És ebben az elbizonytalanodó környezetben Antall József természetes reflexióként nyúlt a fiatalokhoz. Nem hitte el, hogy ezek a fiatalok sokkal, de sokkal agresszívabbak és éhesebbek, mint az öreg, becsontosodott, kompromisszumokra hajlamos pártapparatcsikok.
• Ha Csepi Lajos ÁPV Rt. élén megtett útját nézzük, mi írható a rovására?
• Az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatójaként 1992-től 1994 végéig Csepi Lajos szinte korlátlan hatalmat kapott az állami vagyontárgyak értékesítésénél. Tudniillik, rögtön megtalálta az igazgatótanács tagjai között azokat az embereket, akik hasonló módon éhesek voltak, mint ő és a fő privatizátorok. Legendásak voltak Raskó Györggyel való üzletelései. Nemcsak legendásak, hanem ismertek is. Ugyanígy nagyon jó viszonyban volt az Orbán-kormányban külügyminiszterré kinevezett Martonyi Jánossal, aki két minisztériumban is képviselte a tulajdonost. Tehát Csepi Lajos gyakorlatilag kontroll nélkül, a szerződések betartásának ellenőrzése nélkül tudta a nemzeti vagyont átjátszani. A szerződések megkötése egyébként minden esetben látszólag erős állami érdekérvényesítéssel történt meg. Valamennyi vagyontárgy értékesítésénél úgynevezett szociális védőháló záradékot tettek a szerződésbe, meg olyan záradékokat, hogy ha az új tulajdonos nem hajtja végre a tőkeemelést, akkor kizárt a tulajdon további működtetése. De hangsúlyozom, ennek az apparátusnak esze ágában sem volt ellenőriznie a szerződéseket. Már réges régen nincsenek meg a cégek, így jogutód nélküli cégekhez érkeznek a felszólítások 2002-ben, 2003-ban, hogy most aztán számoljanak el, miképpen tettek eleget az 1992-93-94-ben kötött szerződésekben foglaltaknak. Ezek az álságos dolgok teljes egészében elvonják a figyelmet arról, hogy mi történt a magyar privatizációban. Itt már a tulajdonosok mások, a régieket nem is találják. De ha én 1992-ben foglalkoztatási záradékkal kötöttem szerződést, semmilyen indok nem magyarázhatta, hogy a dolgozókat azonnal elbocsátottam. Tehát ezekre a Csepi Lajos vezette apparátusnak kellett volna figyelnie, ez azonban nem történt meg. Ez a szellem, ami átlengte az egész magyar privatizációt, a magánosítást, az általános magyar politikai szemléletet követte. Mert ha nem Csepi Lajosék privatizálnak, hanem mondjuk valamelyik szakminisztérium teszi ezt, annak ugyanazok lettek volna a megvesztegetési normái. Amikor hírközlési és vízügyi miniszter lett Schamsula György, kebelbarátjának azonnal 1,7 milliárd forint tanácsadói díjat adott.
• Ki az a kebelbarát?
• Gróf Batthyányi Ádámnak hívják, a mi szóhasználatunkban Selypes. Nem nagyon tudott magyarul, hanem nyafogva beszélt, ezért lett ez a gúnyneve. Az egész magyar közélet átitatódott a korrupciótól. Gyakorlatilag abban a szent pillanatban, hogy az MDF 1990-ben nem a tavaszi nagytakarítással kezdte munkáját, hanem önmarcangolóan saját sorait kezdte el tisztogatni, átadta a terepet a rabló privatizátoroknak, minden területen.
• Csányi Sándor szintén a KISZ-es vonalhoz köthető?
• Ő ma Közép-Európa egyik leggazdagabb embere. Indulása természetesen a KISZ-hez köthető. Minden egyes fiatalember, aki a bankvilág élére került, Erős „Dzsonitól” Csányiig, ugyanaz a kör. Ahogy a liberális, majd jobboldalivá vált fideszes galeri gazdasági „elitje” működött, ugyanúgy dolgozott a velük szemben álló, vagy néha velük barátkozó „elit” is. Ehhez azért hozzátartozik, hogy ahol egy bankvezér tíz évig áll egy nagy állami, majd privatizált bank élén, mint ahogy Csányi az OTP élén, ott tetten érhető a rendszer mérhetetlen korruptsága. Hiszen ha a Postabank VIP-listáját összehasonlítanánk az OTP-ével, akkor ezen a téren a Postabankot az OTP tízszeresen is megverné. Csányi Sándor mérhetetlenül gazdag ember lett, de nem azért, mert KISZ-es volt, hanem mert erőszakos. Rendkívül jó baráti kört választott magának, Pintér Sándorral és az egész rendőri és egyéb szakszolgálatok vezérkarával az élen. A magyar gazdaság egyik fertőző góca a bankrendszer. A bankprivatizációban és a bankkonszolidációban a legnagyobb veszteséget azok az emberek okozták, akik Csányi Sándor baráti, vagy mondhatnánk, bankári, gazdasági körébe tartoznak. A nemzeti magánvagyon kialakulását a nagy állami bankokon keresztül „vezényelték le”, és ha oda barátokat tettek, akkor minden ellenőrizhetetlenné vált. Amikor Csepi Lajos kinevezte a Budapest Bank élére a világbankos Bokros Lajost, akit a frakció előtt úgy védett meg Bod Péter Ákos, hogy neki jó barátja, akkor elgondolkodhatunk, hogy egy pozícióhoz elég a barátság is. S megint az egygyökerűség látszik itt is, a baloldali Bokros Lajost a jobboldalinak mondott Bod Péter Ákos veszi védőszárnyai alá. Ha végignézzük Bokros Lajos tevékenységét a Budapest Bankban, azt mondhatjuk, azért, amit csinált, minden normális országban börtön járna. Neki is, az elődjeinek és az utódainak is. De ebben az igazi tragédia az, hogy az egész bankrendszerünk így működik. A bankok közül a Postabankot és Princz Gábort, mint KISZ-es vagy fideszes és MSZP-s kapcsolattal rendelkezőt kiabálják ki a legkorruptabbnak. És ő mivel védi magát? Hol vagyok én a korrupciót tekintve a hitelbankos Töröcskeitől?! Plénum előtt mondta, hogy: engem bántanak, akinek a bankját nem is konszolidálták? A Hitelbankot mai értéken körülbelül négyszázmilliárd forinttal töltötték fel. Csak a bankkonszolidáció volt ennyi, és majdnem ennyi volt mai értéken az adóskonszolidáció. Ezek a fiatal, rendkívül agresszív, erős érdekérvényesítéssel bíró szereplők egy-egy kulcspozíciót megszerezve továbbfertőzték az egész társadalmat. Mert nemcsak körbelengte a „rendszerváltozást” a korrupció, hanem tetten is érhető volt az esztendők alatt. Itt táska pénzek jöttek-mentek. Az egész rendszerben az a félelmetes, hogy ha valaki megpróbálta ezeket a visszaéléseket felderíteni, teljesen bizonyosan bukásra volt ítélve. Még az olyan erős csoport is, mint a Monopoly, ahol tizenkét parlamenti képviselő szövetkezett arra, hogy parlamentáris demokrácia keretei között visszaszorítsa a korrupciót, a szervezett bűnözést. Látszólag a hatalom, az adminisztráció persze intézkedik, és visszaállítja a gazdasági rendészetet. És kit bíz meg a vezetésével az akkori belügyminiszter, Pintér Sándor kérésére? Azt a híresen hírhedt Kiss Ernőt, akinek erkölcsi, gazdasági és rendőrségi magatartása minősíthetetlen.
• Ő most Budapesten kerületi kapitány.
• Hogy ebben a maszkabálban mikor, kit hová tesznek, sokadrangú kérdés. A rendszer működésébe van bekódolva a korrupció – mondta ezt Szabó Iván 1991-ben, az MDF-frakció ülésén. Azt kell megértenünk, mondta, hogy ez a rendszer úgy működik, hogy eleve bele van kódolva, hogy korrupcióval, visszaéléssel, akármilyen módon történő megvesztegetéssel még a legjobb szándékot is el lehet ferdíteni. De hasonló módon beszélt a volt politikai államtitkár, Sárossy László is, aki az FM-et felügyelte. 1990 őszén hatalmas taps közepette bejött a frakcióülésre Sárossy és Bod Péter Ákos, és Sárossy a következő kijelentéseket tette a vállalati tanácsok átalakításával kapcsolatban, amikor is kontroll alá akartuk helyezni a nagy állami vállalatokat a privatizáció megindításáig vagy befejezéséig. Azt mondta tehát, ide a jobb zsebembe tegyétek annak a rendes MDF-es kádernek a nevét, akit majd ki fogunk nevezni a vállalat élére, és a bal zsebembe tegyétek be annak a kommunistának a nevét, akit ki fognak rúgni. Ez az MDF-frakció ülésén hangzott el az esti órákban. Másnap reggel a Fehér Házba bejövet SZDSZ-es és MSZP-s képviselők röhögve mesélték el ezt úgy, ahogy megtörtént. Megdöbbentő volt. Elrendeltük, hogy kinyomozzuk, ki az, aki kiszivárogtatja a titkokat, amire egyébként nem is volt szükség, hiszen valamennyi frakcióülést lehallgatták. Egyenesben hallgatták politikai ellenfeleink, vagy látszólagos politikai barátaink, hogy mit majomkodik az MDF-ben az a pár képviselő. Hozzátéve, hogy a köztünk lévő ügynökök is folyamatosan dolgoztak, ezáltal rombolták, bomlasztották az egész Antall-kormányzat és a frakció munkáját. Így nem volt nehéz kiszámítani, hogy a perifériáról viszonylag gyorsan bekerült fiatal KISZ-ista gyerekek hihetetlen karriert futnak be, annak ellenére, hogy az egyetemet is alig végezték el. Nem felejtem el annak a fiatalembernek a mondatát, aki 1994-ben, huszonnyolc évesen, az ÁPV Rt.-ből kikerülve azt mondta, hogy ő olyan sokat dolgozott már eddig – ügyvezető igazgató volt –, hogy több évi szabadságra, világkörüli útra megy. Megkérdeztem, miből? Azt válaszolta, részt vett az Óra-Ékszer és más állami vagyon privatizációjában, és nevetve mondta, ő soha nem hangoztatta, hogy egy-egy „sikeres” privatizáció érdekében őt meg kellene vesztegetni, csupán annyit mondott, ahhoz, hogy ez a jogügylet létrejöjjön, a privatizátor próbáljon meg ügyes lenni. Ha hiszik, ha nem, mindenki rögtön értette, hogy mit jelent a szó: ügyesség. Neki ki sem kellett ejteni a száján, hogy megvesztegetési pénzre számít. Ami még érdekesebb volt – mert általános volt már 1992-93-ban, főleg a tömeges privatizációnál –, hogy eleve táskával jöttek be az ÁPV Rt.-be a privatizátorok. Eleve úgy jöttek be a parlamenti képviselőházba is, hogy táskában behozták a pénzt. Ezt valakik nem tudták? Vagy nem akarták tudni? A pénzzel teli táskát elfogadták, utána a döntéshozók közül jó páran mérhetetlen gazdagok lettek. Ha csak a részvényeiket ügyesen forgatták, ma olyan tőkével rendelkeznek, hogy az unokáik is nyugodtan élhetnek belőle. De hogy egy huszonnyolc éves ember több évre világkörüli útra megy egy állítólagos köztisztviselői fizetésből, és ez nem szúrt senkinek szemet, ma sem tudom megérteni. Illetve amit értek belőle, azt a papírjaink nem bírják el. Hazánk szégyene, ami itt történt.
• Hova jutott Magyarország, egyáltalán, hova juthat Magyarország? Azt tudjuk, hogy a vagyonunk elértéktelenedett. Minden értéket, amit csak lehetett, pusztítottak. Jöttek a nagybefektetők, vitték ki a pénzt. De jönnek-e újabb nagy befektetők, vagy lesz-e lehetőség arra, hogy a magyarországi befektetői kör tisztességes úton megerősödik?
• A jelenlegi politikai struktúrában esély sincs rá. Ma már teljesen bizonyosan a következő folyamat fog lejátszódni: a befektetők, miután véget vetett az adóparadicsomnak az uniós csatlakozás közelsége, mielőtt az unió szabályozottsága érvénybe lépne, jelentős részben legálisan elviszik befektetett pénzük maradékát is. Ma Magyarországon havonként többször előfordult, hogy tízszer annyi befektetést vittek ki pénzben, mint amit behoztak. Igazából ez a folyamat megállíthatatlan – mondja Békesi László, aki 1989-90-ben pénzügyminiszter volt, és a Horn-kormányban is csak azért került a pálya szélére, mert Horn Gyula vetélytársat látott benne. 2003-ban, megdöbbenésünkre, végignézhetjük azokat a szakértőket, akik a múlt rendszerben is a második, harmadik, negyedik, vagy épp a tizedik vonalban voltak. Nyilatkoznak a magyar gazdaság kilátásairól a matuzsálemek, bár náluk még mindig erősebb a tisztesség, mint ennél a fiatal hordalékcsapatnál, amely jelenleg mind a két oldalon megtalálható. Békesi László ismét szakértőként jelentkezik, ugyanakkor a lehető legotrombább módon koncepciótlansággal, butasággal, korlátoltsággal vádolja a mai magyar miniszterelnököt, aki egyébként a tanítványa a Kádár-rezsim bankdiktátorának, Fekete Jánosnak. Medgyessy Péter legközvetlenebb környezetétéből erre azt válaszolják, hogy Fekete János bácsi öregkorára megbolondult, és belebújt Horn fenekébe. Mindeközben az a Suchmann Tamás nyilatkozik a Medgyessy-kormány teljesen elhibázott gazdaságpolitikájáról, aki az előző kormányból oly dicstelenül távozott. Igaz, hogy vérig van sértve miatta, hiszen azt mondja, lám igazam volt, nem történt itt semmi visszaélés, hiszen a bíróság felmentette az egész rablócsapatot a Tocsik-ügyben. Igaz, hogy hat év múlva. De a körforgás nem áll meg, mert a kritizálók között, akár bal-, akár jobboldalon a személyek már korábbról is ismertek. Mit mond a kormánykoalíció kisebbik pártjának vezetője? Azt hittem, hogy kiesek a székből, amikor az újságban olvastam, ugyanis Kuncze Gábor azt mondta, ideje volna már levonnia a konzekvenciát a két nagy pártnak (ez alatt az MSZP-t és a Fideszt értette), hogy oktalan versenyzésük túl nagy bérkiáramlást eredményezett. Ráígértek egymásra, jó lenne odaállni a nép elé, és azt mondani, ezt elrontottuk, most jön a feketeleves. Ezt a kormánykoalíció kisebbik pártjának elnöke mondja, tehát itt teljesen megbomlottak viszonyok. Mert ha ezt egy ellenzéki politikustól hallanánk, azt mondhatnánk, hogy a polgári demokrácia szabályai szerint erős szavakkal kritizálja a kormányt. De vajon mi készteti Kuncze Gábort arra, hogy még az ellenzéknél is súlyosabb kritikát mondjon, de most már mind a két pártról?
• Nem lehetséges az, hogy Kuncze Gábor azt érzi, hogy az SZDSZ hiába van kormányon, a perifériára szorulhat, és jöhet egy újabb erő – az MDF – helyettük az MSZP mellé, vagy az egyesített MSZP és Fidesz mellé?
• Ez már gyakorlatilag megtörtént, nagyon sokszor szavaz együtt a szocialista párt és az MDF, hisz ez a két párt egygyökerű. Az eredeti MDF-ideológiát ma, tizenhat-tizenhét évvel az alakulás után szinte lehetetlen felfedezni, főleg a pártpolitika, illetve a parlamenti munka szintjén. Amikor az ember nem tud semmit sem csinálni, akkor azt mondja, hogy szakmai kérdések szerint fog szavazni. Amióta demokrácia van, az ellenzék eleve elutasít mindent, a másik pedig azt mondja, hogy ez így jó. Demokráciában ez mindenütt így van. Én még nem láttam olyan nyugati ellenzéki pártot, amelyik azt mondja, hogy együtt szavazok a kormánnyal. Az MDF ezt most bizonyos személyi ambíciók miatt megtette. Ettől félhetünk is esetleg. De a félelmet a magyar politikai „elit” kispártjai másmilyen módon érzik. Lassan kialakul egy kétpárti váltódemokrácia, ami Nyugaton már működik. Ott klasszikus jobb- és baloldal van. Az megint más kérdés, hogy sokszor véletlenszerű, hogy ki hová kerül a két nagy politikai csoportosulásból. Amerikában is ugyanez van. Nálunk az úgynevezett rendszerváltó pártok, az MDF és az SZDSZ vezérkara nem tudja elviselni, hogy elvileg nekik be kellene olvadni a jobb- vagy a baloldali pártba. Ezért különböző ideológiai szamárságokkal próbálnak talpon maradni, aminek egyébként nem nagy a valószínűsége. Önállóságukat teljesen el fogják veszíteni.
• Jöhetnek-e új, eddig nem ismert vagy nem látott befektetők? Szerbiában, amikor ön 2003 júniusában kint járt, találkozott a Daewoo vezetőivel is, akik ott akarnak befektetni, és mondták, hogy Magyarországon is fejlesztenének. De mi a gátja ennek?
• Magyarország korrupciós megítélése a hivatalos értékelés szerint is folyamatosan rossz irányba tolódik. Igazából a keleti befektetők is azt mondják, hogy a korrupció rendkívüli módon rátelepedett a magyar gazdaságra. A Daewoo vezetői azt állították, náluk is szokatlan, hogy Magyarországon utasításban érkezik, hogy a cég köteles a Medgyessy Péter tulajdonát képező vállalkozás pénzügyi-gazdasági tanácsait elfogadni. És azt mondták, ez így volt már az előző, a fideszes kormány ideje alatt is. Így már érthető, hogy a fideszes miniszter, Katona Kálmán, ma az MDF általános alelnöke, munkát ad Medgyessy Péternek a fideszes miniszterelnök kérésére. Tehát a magyar viszonyokról el lehet elmondani, teljesen esetleges, hogy melyik pártnak mi a neve. És hogy ellenzéki vagy kormánypárti. Álljanak bármelyik oldalon, a háttérben egy követ fújnak mind.
• Mi lett volna ez a Daewoo és Medgyessy közötti tanácsadói kapcsolat?
• Létre is jött, tehát működött is. Havi hárommillió forintot volt köteles a cég átadni Medgyessy cégének. Tehát a Daewoo, mint beruházó, ezeket a tanácsokat köteles volt elfogadni az említett pénzügyi tanácsadó cégtől. A Daewoo vezetői említettek egy másik, nekik szokatlan példát. Amikor megvették Debrecenben a gördülőcsapágy gyárat, és úgy gondolták, hogy ez a világcég innen elégíti ki az európai gördülőcsapágy-kereslet jelentős igényét, kiderült, hogy a privatizáció előtt Japánból akkora nyomógépeket vett meg az akkori menedzsment, akik nem a szakértelmükről voltak híresek, amelyek Európát tízszer el tudták volna látni alapanyaggal. Ezt, finoman kifejezve sem lehetett itt üzembe állítani, mert csupán egytizedes vagy egyszázalékos kapacitással tudott volna dolgozni. A haszna megvolt, legalábbis annak a vezetői gárdának, amelyik ezt a japánoktól megvásárolta hitelbe. Felállították a gépet, megjött az új tulajdonos, a Daewoo, a gépeket szétszedte és visszavitte Japánba. Ilyen volt a magyar gazdaságirányítás és a magyar koncepció. Nagyon érdekes volt viszont a koreaiak következtetése. Azt mondták, akkortól volt nehéz a dolguk, mikor azt a vezérigazgató-helyettest, aki nem értett semmihez, kidobták. De azt már én sem értettem, hogy lehet az, hogy aki nem értett semmihez, amint elbocsátották, iszonyatos gondok keletkeztek. Aztán rájöttek a logikájára. Ez az ember tényleg nem értett semmihez, valamihez viszont igen: fel tudta venni a telefont. Tehát ha megkérdezték, hogy vezérigazgató-helyettes úr, mondja már meg, hogy ezt és ezt hogyan lehet megoldani, neki fogalma sem volt róla. Felvette hát a telefont, és kérte Kelet-Magyarországon vezető poszton lévő cimboráit. Hé komám, mondta, nekünk ez és ez a problémánk, meg kéne oldani, gyertek el egy vadászatra, vagy egy jó pörköltre. És a rendszer így működött 2001-2002-ben, a Daewoo privatizációja után. Ez az a bizonyos kapcsolati tőke, ami pénzben ki sem fejezhető, s amiről az új keleti tulajdonos mit sem sejtett. Mert ahogy ez az ember sértettként elment, ezek után a következő utasításokat adta barátainak: amit ezek a vágott szeműek kérnek, annak az ellenkezőjét csináljátok. Gondoljuk el, ha valaki mindent el tud intézni, az mindent meg is tud akadályozni. Az igazi probléma a magyar rendszerváltozásban ez volt. Sokszor nem is lehetett követni, ki milyen viszonyokat ural. Ha egy ember bennfentesként mindent el tud intézni, az mindent le is tud rombolni, ha már nem bennfentes. Tehát a magyar rendszer ellenérdekű felek rendszereként épült fel, és csinálta meg a gazdasági és politikai struktúra átalakítását. Mert nem tudom, mi lett volna az új politikai csapatok mozgástere – ha egyáltalán lett volna –, ha az államapparátus vagy ezek az erős érdekérvényesítésű szakemberek bolondot csinálnak belőlük. Hiszen jeleztem, Solána NATO főtitkárnak sem azt mondták Diósgyőrött, hogy nem kell a biztos munka, a NATO-megrendelés, csak nem csinálták. A biztos megrendelések után nem kaptak két kézzel. De hogy miért nem, arra 2003-ban kaptunk választ. Tudniillik, a NATO nem tud visszaosztani. Vagy aki megpróbálja, azt elküldik, mint például egy korrupciós ügylet miatt a NATO volt főtitkárát, Willy Claast is pillanatok alatt elmozdították. Az alapító tagállamok egyre jobban vigyáznak a náluk lévő hatalmas kasszára. Ahol a magántőke mozog, ott lehet visszaosztani, azt partnerként fogadják a magyarok, ahol viszont olyan mamut jelenik meg, amelyik nem tud megvesztegetési pénzt adni, annak az ajánlata nem érdekes. Inkább vesszen a hatalmas megrendelés. Nézzünk körül mondjuk Kapuváron, ahol azért van egy cég rendkívül jó helyzetben, mert a munkát hozó embereinek legálisan vissza lehet osztani négy márkát a tizenötből. Ez a mai magyar rendszer ugyanúgy működik, mint amikor Kádárék idején elindult az új gazdasági mechanizmus. Senki nem tudott róla, hogy az 1970-es években micsoda iszonyatos érdek fűződött ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank magánkonzorciumokkal vegye fel a kapcsolatot. Magyarország volt az egyetlen ország Kelet- és Közép-Európában, amely hiteleinek döntő többségét magánbankoktól vette fel. Mert a magánbankok legálisan fizethettek üzleti jutalékot. Nyilvánvaló, ha például a Magyar Nemzeti Bank állami bankon keresztül akart üzletet csinálni, akkor nehezebb volt a korrupció nyomait eltüntetni. Ha viszont egy japán magánbank ötszázmillió dollárt kihelyez Magyarországra, és ha ezt a banki középkamat felettinél magasabb kamattal tudja megtenni, akkor amennyivel magasabb a kamat a piaci kamatnál, annyival több pénzt kap zsebbe a magyar oldalon a kölcsönlebonyolító. Ekkor történt meg az, hogy hitelfelvételkor a nemzetközi piacon rendszeresen, a szokásosnál magasabb kamattal jutottunk tőkéhez. Azért, mert ez volt az érdeke a hitelt felvevő hazai gazdasági szférának.
• Eltűnt a nemzeti vagyon, eltűnt a társadalmi vagyon, a bejövő cégek, a multik öt-tíz évig adómentességet kaptak, hatalmas pénzeket vittek ki, most nagyobb a tőkekiáramlás, mint amennyi tőke fejlesztésre beérkezik Magyarországra. Mondhatom tehát azt, hogy szegény hazám?
• Azt, hogy szegény hazám, már fizikai és közgazdasági értelemben is lehet mondani, hiszen úgy tekintenek ránk, mint a nyugat-európai térség szegény részére. Az igaz probléma Magyarországon nem a gazdasági kár, amely az elmúlt évtizedeket körbesöpörte, hanem az a hihetetlen rossz és szinte tudatosan lerombolt nemzeti öntudat, amely naponta szenved vereséget saját hazájában, ideológiai kérdéseknek alárendelten. Ma, amikor ön azt mondja, hogy szegény hazám, ön nacionalista. Aki ezt a szót kiejti, hogy haza, az eleve pejoratív értelmű kijelentést tesz. Borzasztó dolog kimondani, hogy a neheze most következik. Nem a gazdasági gondokkal van baj, mert a szegénység kezelhető. Ha Magyarországon olyan politikus csapat jelentkezik, amelyik a nyugat-európai példák alapján hazája javait védi, és a műszaki fejlesztés motorjává teszi hazánk mérnökeit, tudósait, akkor Magyarország egy évtizeden belül gazdasági csodát tehet, mert erre az adottságai minden szempontból megvannak. Ehhez persze infrastrukturális és tudati átalakításra van szükség. Például a következő időben nem szabad hirdetni a Magyar Tudományos Akadémia kizárólagosságát. Miért? Azért, mert a találmányok jelentős részben onnan és a Szabadalmi Hivatalból tűnnek el. Nagyon sok tudós barátom van, aki féltve őrzi még jegyzeteinek vázlatait is, nehogy az akadémián valaki véletlenül rájöjjön, és Nyugaton már mint új szabadalmat vezessék be, és a gyakorlatban is megvalósítsák. Ha Magyarország jelenlegi forrásait a műszaki fejlesztés irányába mozdítanák el, akkor Magyarország a hozzáadott érték tekintetében tíz év múlva méltó partnere lehetne a szomszédos Ausztriának, életszínvonal tekintetében is utolérhetnénk Nyugat-Európát. De ehhez, ennek a szegény hazának, új politikai szemléletre, hazaszeretetre, erős nemzetállamra van szüksége.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése