2018. december 13., csütörtök

Lakatos Pál Országrontók I.







Lakatos Pál Országrontók I.



Beköszöntő 

Hamiskártyások, pilótajátékosok karmai közt vergődünk, akik szegénységünkben, tehetetlenségünkben még ki is gúnyolnak bennünket. Tolvajok, de önmagukat politikusoknak, gazdasági szakembereknek, bankvezéreknek hirdetik. S mi meg, még mindig, hiszünk nekik. S így – akaratlanul is – magunk is hazaárulók leszünk. Kifosztottságunkban is.
Sztalin szobrát diadalittasan döntöttük le 1956-ban. Nem siránkoztunk a süllyesztőbe került Leninek, Kun Bélák, Szamuelyk után sem. A Tanácsköztársaság „dicsőségét” hirdető óriási szoboralakot pedig „holtában” is gyűlöljük. Mert ezek a szobrok nem a mi akaratunkból, hanem a mi meggyalázásunkra kerültek piedesztálra.
1989 óta lelkünkben, saját akaratunkból kezdtük el építeni az új szobortalapzatokat, amelyekre – szintén csak képletesen – új szobrokat álmodunk. 1989 óta volt miniszterelnökökét, képviselőkét, miniszterekét. Kényszer hatása nélkül tesszük ezt, s talán ezért is hisszük el nehezen, hogy ezek a szobrok sem közénk valók. Valóságos alakjaik csúnyán becsaptak bennünket. Hazát ígértek, miközben nemzetet rontottak, hazát raboltak. Hogy ők dinasztiát alapíthassanak. A saját dinasztiájukat.
Nem kellene elfeledni őket?
A sutba vágni végre valamennyit?

Magyarország, 2003. szeptember 11.
Lakatos Pál

Át vagyunk mi verve, kérem
Bal, jobb – balt. 
Az ellopott rendszerváltozás és a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon című közös könyvünk után most folytatjuk dr. Kőrösi Imrével, az Agrármunkaadók Szövetségének elnökével az újabb tényfeltárást, a mögöttünk lévő tizenhárom esztendő történéseinek ismertetését. 2003. június elején a Magyarok Háza egyik fülledt folyosóján egymás mellett ültünk, amikor megszólalt a telefonja. Valaki valamit mondott, ön pedig elsápadt, és hitetlenkedet• Nehéz szívvel emlékezem erre a telefonbeszélgetésre, hiszen szörnyű hír érkezett.
• Akkor jöttek rá közvetlen ismerősei, munkatársai, bizonyos dokumentumok tanulmányozása alapján, hogy 1999-ben önt meg akarták ölni.
• Azért nehéz erről beszélni, mert a dokumentumok általában akkor „szólalnak meg”, amikor legkevésbé sem gondolnánk. Vissza fogok erre térni, de először beszéljünk a közelmúltról, ami pontosan beleillik ebbe a képbe. 2003. június 11-én fenyegetést kaptam, hogy nagyon vigyázzak, mert az természetellenes dolog, ha az ember a gyerekeit temeti. És a telefonhívásnak hirtelen vége lett. Majd az egyik legközvetlenebb munkatársam június tizenötödikén reggel arra ébredt, hogy közölték vele, a fia öngyilkos lett. Ez hasonló azokhoz a fenyegetésekhez, mint amiket én többször is kaptam a gyermekeim kapcsán.
• Amikor egy anyával közlik, hogy a fia öngyilkos lett – mert itt az történt –, akkor a poklok poklát éli meg. Elkezd kapkodni, ügyvédet keres, pánikba esik. S mikor a szenvedések útját végigjárja, kiderül, hogy valaki kegyetlen tréfát űzött csupán vele. Nem szórakozásból, megbízásból.
• Egy jó óra múlva kiderült, hogy hála az égnek, a gyermek él, sőt egészséges, és semmilyen öngyilkossági kísérlete nem volt, nincs kórházban... Ez nem ízetlen tréfa, így szoktak a nemzetbiztonsági gazemberek dolgozni. Azok, akik egyébként a „rendszerváltozáskor” vállalták a magyar besúgói élgárda lemészárlását. Itt arra gondolok, hogy a ’90-es évek közepétől a politikusok közelébe kerültek azok az üzletembereknek álcázott besúgók, akiket, mert túl sok kompromittáló adatot gyűjtöttek a vörösből nemzeti színbe öltözött egykori élcsapat tagjairól, a magyar politikai „elit” kommandócsapata kivégezte. De hogy egy anyával is ezt teszik, az gátlástalanság. Mert ez a „lelki” kivégzés egyik embertelen fajtája. Majd 2003. június 16-án mellém állt egy személyautó, egy Opel Astra, a bent ülő leengedte az ablakot, és szó szerint közölte, hogy Kőrösi úr, ugye tudja, hogy maga már csak az életét veszítheti el, és elhajtott, hátsó, leolvasható rendszámtábla nélkül. Ez nagyon egybeillik az ön által a bevezetőben említettekkel, nevezetesen azzal, hogy az 1999-es iratok tanulmányozása során kiderült, és nagyjából bizonyítható, hogy melyik kör rendelte meg ellenem azt az úgynevezett London brókeres gyilkossághoz hasonló kivégzést, kik voltak az előkészítői, kik fizették ki a számlát, ki készítette el tételesen a környezettanulmányt. Három és fél év múlva ennek már nagyjából bizonyítható nyoma van. Én azon már egyáltalán nem csodálkozom, hogy a magyar bűnüldöző szervek ezeket a mocskosságokat természetesen nem nyomozzák ki. Ezt barátaimnak, munkatársaimnak maguknak kellett felderíteni. Az iratok sokszor olyankor élednek újjá, amikor már senki nem gondolná. Azért sápadtam el, mert világossá vált előttem, hogy többször találkoztam a gyilkosjelöltemmel, és azzal is, aki megrendelte rám a halálos ítéletet. A megrendelő 2003-ban az országgyűlési patkó ellenzéki oldalán ül. Már ha bent tartózkodik éppen a parlamentben, mert a gyakori hiányzók közé tartozik. Vezető magyar politikusról van szó.
• Mégpedig az akkori Orbán-kormány vezető emberei közé tartozik, akik közül volt, aki akkoriban többször tárgyalt önnel, mert az akkori kormány közelében feladatot szántak önnek. Tehát miközben arról tárgyaltak – és szembe néztek egymással –, hogy feladatot kap tőlük, ez az ember már tudta, hogy meg akarja önt öletni.
• Ez ugyanaz a kör, amely 1994 februárjában megrendelte rám, akkor még mint parlamenti képviselőre, azt az operatív akciót, amelyről 1999-ben a Vasárnapi Újságban beszéltünk, és amit azóta sem cáfolt meg senki. A likvidálásomról volt szó. Ez a mostani kör ugyanaz, de ez nem szokatlan, mert a maffia így dolgozik. Egyik oldalról elaltatja az embert, a másik oldalról pedig a legkeményebb operatív akciókkal bombázza. Amikor az úgynevezett szervezett bűnözés és a politika módszereit azonosnak tekintjük, ez nem véletlen. És nemcsak Magyarországon. A szervezett bűnözés története az utóbbi évszázadban szervesen kapcsolódik a politika történetéhez, az igazságszolgáltatás és tágabb értelemben a rendőrség, a szakszolgálatok történetéhez. Ezt a tényt Magyarországon mindenkor tagadták, és tagadni is fogják, amíg olyan rendszer működik, ahol álságosan a politikusoknak szabad csak „igazat” mondani, nekik szabad csak tényeket feltárni, egymással szemben is. Olyan embereket azonban kiszorítanak a nyilvánosságból, akik természetesen sokkal, de sokkal többet tudnak náluk, és objektívabb rálátásuk van a folyamatokra, hiszen a politikusoknak soha nem lehet érdekük, hogy az igazság kiderüljön. Nyugat-Európában, és korábban az Egyesült Államokban ezt a folyamatot csak úgy tudták normális mederbe terelni, hogy őszintén szembenéztek a tényekkel, és rendkívül jól felkészült, a hazájukat feltétlen módon szolgáló operatív egységeket hoztak létre, és épültek be velük a szervezett bűnözésbe. Legnagyobb megdöbbenésükre ott is ugyanarra a következtetésre jutottak, hogy a szervezett bűnözés csúcsán mindenkor szenátorok, bírók, ügyészek, CIA-vezetők, ügynökök és FBI-irányítók voltak. Húsz-harminc évig Amerika gyakorlatilag rettegett a szervezett bűnözéstől, mert mindig csak látszateredményeket értek el, a hidra fejét nem tudták levágni. Magyarországon ugyanez a folyamat játszódik le jelenleg, azzal nehezítve a helyzetet, hogy hazánk nyitott országgá vált. Nálunk sokkal jobb feltételhez jutott a politikai és a gazdasági bűnözés, valamint a szervezett bűnözés úgynevezett alvilági része is, mivel mindez nemzetközi lett. Amerikát védte akkor is a bevándorlási törvénye, az FBI évekig követte az oda „betántorgó” embereket, akiket hosszú ideig karanténba helyeztek, még mielőtt a civil életbe kiengedték volna őket. Magyarország az elmúlt tizenhárom, vagy inkább azt mondanám, az elmúlt húsz év alatt ezt a folyamatot egészen másképp kezelte. Tudomásul kell venni, hogy 1982-től Magyarország már nem szuverén ország, a szó klasszikus értelmében, nem a Szovjetuniótól való függése, hanem a világbanki eladósodása miatt. A kölcsönfelvételeken a szervezett bűnözés és a bankároligarchia gazdagodott meg a legjobban. Legálisan váltak több százmillió dollár tulajdonosává azok, akik eladósították a hazánkat, akik felvették a dollármilliárdos hiteleket, közöttük a Magyar Nemzeti Bank akkori vezető munkatársai. Nyilvánvaló, hogy a politikusoknak is kellett ebből a pénzből „leosztani”, mert politikai döntés nélkül egy országot nem lehet anyagilag nullára leírni. Ezt a technikát ma már a bűnözés jól ismeri, azaz, hogy úgy lehet a magántulajdon közelébe férkőzni, hogy megveszteget, megveszteget, megveszteget. Utána már megállíthatatlan a zsarolás és a különböző bűncselekmények sorozata. Főleg akkor, amikor Budapest a nemzetközi szervezett bűnözés gyűjtőhelyévé vált, és amikor a magyar nemzeti tulajdont is szétosztották. Ebben az anarchikus állapotban a politikai, a gazdasági és a bűnözői elit olyan hatalmas mozgásteret kapott, ami a világtörténelemben még soha, egyetlenegy országgal sem fordulhatott elő. Nevezetesen: az elrabolt állami tulajdont ismételten szétosztják, de nem szabályozott keretek között, legalábbis a politikai „elitnek” esze ágában sem volt tiszta vizet önteni a pohárba. Törvények nélkül, törvénytelenségek közepette könnyű volt gazdagodni.
• Sőt, napjainkban újabb folyamatnak vagyunk tanúi, hiszen bizonyos politikai körök, egy adott időszakban hatalmas vagyont szereztek maguknak, aztán lassan-lassan elfogyott a szétosztható állami vagyon. Ám mások is szeretnének napjainkra vagyonokat szerezni, vagy egyesek még többet a meglévő mellé, és elkezdik kiüldözni a lopott vagyonból tolvaj társaikat. Megkezdődött Magyarország újabb gazdasági felosztása, az erőviszonyok ismételt átrendeződése. Ha másképp nem, hát újabb gyilkosságok árán.
• Egy évvel ezelőtt beszélgettünk arról, hogy a kormányváltás megint erőszakossághoz fog vezetni. Így is történt. Budapest utcáin ismét robbantanak, véres, géppisztolyos leszámolások zajlanak, gépkocsik „szállnak el”, több gyilkosság történt, s a tetteseket természetesen most sem fogják megtalálni. Ezek vállalkozói körök vitáinak álcázott politikai összecsapások. Nyilvánvaló, hogy az állami tulajdon egyszer eltűnik, a gazdag politikai tolvajok étvágya azonban kimeríthetetlen. S a lehető legveszélyesebb dolgot művelik: megcsapolják az állami bevételeket, ebből viszont államháztartási hiány keletkezik. 2003 közepéig ez a hiány már elérte az ezerhatszázmilliárd forintot, ami példátlan mértékű a modern polgári demokráciák történetében. Az állam, a társadalom kifosztásában Magyarország világelsővé vált.
Részletezzük csak! Az állami tulajdon szétosztása az örök alapelv sérelmével történt, vagyis nem adták vissza a még élő tulajdonosoknak vagy az örököseiknek az őket megillető vagyontárgyakat, a földet például, hanem ugyanazok a bennfentesek, akik hajdan az államosítást végrehajtották, vagy leszármazottaik, harácsolással mára az egykor ellopott, államosított vagyon tulajdonosai lettek. Az egyszer már ellopott holmit önmaguknak lopták tovább. Természeténél fogva működik így ez a rendszer, az erőszakszervezetek igénybevételével ugyanazok lopnak és csalnak, akik a szocializmusban az államrendet biztosították, akár mint az ÁVO-nak és az ÁVH-nak, a rendőrség különleges alakulatainak, vagy az ügyészségnek és a bíróságnak a tagjaként. A 2002-es kormányváltás után mindez ismétlődik, hiszen nem akar a politikai „elit” mást, mint a megszerzett javakkal stabilizálni a gazdasági életben, a rendőrségi, a nyomozati szerveknél betöltött vezető szerepét. Mindenütt! Az az érdekes azonban, hogy ma már a fogaskerekek közé többször is homokszem kerül, s ettől túlontúl idegessé válik ez az egygyökerű politika. Egygyökerű, hiszen mindegy, hogy ez a rablóbanda jobboldalinak vagy baloldalinak nevezi-e magát, ugyanonnan indult, ugyanoda is tart. Ma mindenki azzal dicsekszik, hogy mit csinált az úgynevezett ellenzéki kerekasztalnál, mit csinált a „rendszerváltozás” előkészítésekor, ellenzéki párttagként mekkora hősök voltak. Egyet azonban mindenki elfelejt: azt, hogy ők, a mostani melldöngetők voltak, akik 1982-ben eladósították az országot. 1985-ben az akkori közös piaci országok állam- és kormányfői meghozták döntésüket a Közös Piac bővítésére, és megjelölték azt a három célországot, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Magyarországot, amely a közeljövőben csatlakozni fog ehhez a kb. háromszázhúszmilliós lélekszámra felduzzasztott Közös Piachoz. A mai értelemben ez persze négy ország jelölése volt, hiszen ma már külön Csehországról és Szlovákiáról beszélünk, s csak hordalékként csapódott a mostani Európai Unióhoz a további hat ország, amelyek közül Ciprusnak és Máltának méreteiben sem szántak szerepet a bővítési folyamatban, hiszen ott a polgári társadalom már az utóbbi évszázadban is létezett. Szlovénia Olaszországhoz való közelsége meg soha nem kérdőjelezte meg az olasz és az uniós befolyást, még a nagy Jugoszlávia idején sem. A három ország pedig – Észtország, Lettország, Litvánia – inkább szimbolikusan, mintsem teljesítménye alapján válik az unió országává. Ezt előre kell bocsátani. Tehát Európai Unióként sem változott a volt közös piaci bővítési stratégia, csak annyiban, hogy Szlovénia felé le kellett zárni a schengeni határokat. Az igazi nagy fogás az együttesen hatvanmilliós lakosságú Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország. Hangsúlyozom, ennek a négy országnak a több mint hatvanmilliós piaca volt a feltétlenül elfoglalandó. Jelezték is, hogy bővíteni kell, és ez elsősorban az élelmiszerbázis bővítésére irányult, miután Nyugat-Európában a világ valaha volt legprotekcionálisabb, legjobban finanszírozott piaca jött létre, az agrárpiac. Ennek a finanszírozása a jelenlegi feltételek mellett már teljes egészében lehetetlen, mivel Nyugat-Európa gazdasága ugyanúgy válságba torkollott, mint ahogy napjainkban már az Amerikai Egyesült Államoké is. De ezt még a bővítés kezdeti időszakában, 1985-ben senki nem tudta. Akkor csak a dinamizmusról, s a hozzá kapcsolódó piacfejlesztésről volt szó.
• Azért elgondolkodtató ebben az egész európai uniós csatlakozásban az egyház szerepe. Ezen belül is a katolikus egyházé, hiszen minden országban, ahol erős a katolikusság, a katolikus püspöki kar megszólalt, és javasolta az Európai Unióhoz való csatlakozást, sőt 2003 nyarán Erdő Péter, Esztergom-Budapest egyházmegye érseke azt is kimondta, hogy a globalizációt el kell fogadnunk, együtt kell élnünk vele. Nem tiltakozott a globalizáció ellen. És ami még izgalmasabb, amikor a lengyelek európai uniós népszavazása zajlott, s az első nap kevesen mentek el voksolni, akkor maga a szentatya, II. János Pál pápa hívta fel a lengyel katolikusság figyelmét, hogy menjenek el, és az EU mellett szavazzanak. Mi ez a furcsa együttmunkálkodás az egyház és Európai Unió, az egyház és a csatlakozásra váró országok vezetői között?
• Ha visszatekintünk a történelemben, láthatjuk, hogy az egyháztól soha nem volt idegen a globalizáció. Eszméi közé tartozik. A wesztfáliai békében a pápa gyakorlatilag kétfelé osztotta, globalizálta a világot. Az egyik része a spanyoloké, a másik a portugáloké lett. Gyakorlatilag a szabad kereskedelemnek ez volt az első globalizált hatalma. Ez a folyamat aztán változó hevességgel zajlott, majd a pápaság hatalmának elvesztése után az egyház a túlélés érdekében a mindenkori államhatalomhoz igyekezett dörgölőzni. Nagyon kevés az olyan egyházi vezető, mint amilyen például Mindszenthy volt, aki az életével is példát mutatott. Kevés eredménnyel, mert a Vatikán, Kádár Jánosék kérésére, száműzte. Nem szokatlan tehát, hogy az egyház, amelynek finanszírozása az állami kegytől függ, teljes egészében behódol azoknak a globalizációs érdekeknek, amelyek ma az egész világot végigsöprik. Az azonban tény, hogy a mai gazdasági világválságnak látható jelei vannak. Azt persze nem tudom, hogy a magyar egyházak vagy a Vatikán hogyan fognak viselkedni például, amikor a közeljövőben összeomlik a fő gazdasági értékmérő, a tőzsde. Ma a globalizáció-ellenesség Nyugaton már tetten érhető. A világ, a szervezett bűnözés csúcsával kapcsolatban, megoldhatatlan feladathoz érkezett. Amikor Magyarországon elsősorban még a nemzetközi szervezett bűnözés, a bankok megcsapolása, a szervkereskedelem jelenti a csúcsot, addig a nyugati és a távol-keleti tőzsdéken már arat a monetáris politika „eredménye”. Arat a tőzsdekrach. Tudomásunk van már róla, amit ma Magyarországon hivatalosan még nem mernek elmondani, hogy a tőzsdék állapota miatt gazdasági összeomlás várható az egész világon.
• Veszélyben van a nyugdíjak biztonsága is. Nem véletlen, hogy Ausztriában, Németországban, Olaszországban és más országokban a nyugdíjkorhatárt emelni akarják, hiszen a tőzsdére vitt nyugdíj értékét veszítette. Ha Európa lakossága továbbra is ilyen rohamosan öregszik, akkor nem lesz újabb értékteremtő növekedés, amiből a nyugdíj fizethető lenne, a tőzsdén meg nem tudták megsokszorozni a már nyugdíjra félretett pénzeinket, tehát bajba kerülünk. Eljön az az idő, amikor nem tudnak nekünk nyugdíjat fizetni, és ez nemcsak Nyugat Európára, hanem Magyarországra is értendő.
• Erre kívánok kitérni. Közel tíz éve Greenspain úr, az amerikai nemzeti bank, a FED elnöke jelezte, hogy a világ legnagyobb pilótajátéka a tőzsde. Azt is tudni kell, hogy a tőzsdék a több mint négy évvel ezelőttinek már a felét sem érik. Ez Magyarországon és a Távol-Keleten mindenütt így van, harminc-ötven százalékos az elértéktelenedés mértéke, de ha az inflációs romlást is figyelembe vesszük, akkor sehol a világon nem éri el a tőzsde a négy évvel ezelőtti értékének ötven százalékát. A legnagyobb pénzügyi befektetők pedig minden esetben – a világ összes tőzsdéjén – a nyugdíjbiztosítási alapok.
• Magyarországon is?
• Igen, a magyarországi magán nyugdíjpénztárakat is idesorolhatjuk. A nyugdíjbiztosítás hozadékot ígért, amikor tőzsdére „ment”, most pedig nem hogy hozadék nincs, de nyugdíj sincs, mert viszontbiztosítás nélkül eljátszották azt, hiszen a tőzsdének nincs biztosítása. Ez az egyetlen szervezet, ami nem biztosítható. Ez az egyetlenegy szervezet, ami soha semmit nem ígér garanciával. Azaz ígérni ígér, de senki nem felel személy szerint érte, sem a bróker, azaz az alkusz, sem a tulajdonos azért, ha valaki a vagyonát elvesztette. Ha van, aki ezeket a kérdéseket boncolgatja, vagyis hogy személy szerint ki felel azért, hogy kifosztják a társadalmat, nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon, akkor annak legjobb esetben is menekülnie kell, vagy Isten segedelmével túlélni azokat a csapásokat, melyeket rá mérnek. Amikor 1993. április 27-én, egy parlamenti interpellációban megkérdeztem a magyar parlamentben, hogy személy szerint ki felel a nemzetrontó privatizációért, akkor mint a forgószél jött a válasz: Kőrösit azonnali hatállyal ki kell zárni az MDF-ből. Annak boncolása, hogy személy szerint ki miért felel, az ma a politikának az a sarokköve, amiben valamennyi párt egyetért, hogy addig nem szabad eljutni. Általánosan mindent meg lehet fogalmazni, el lehet mondani, hogy raboltak, loptak, csaltak, hazudtak reggel, délben és este, ezt egyébként mondja is mind a „két” oldal, de azt már nem lehet megkérdezni, hogy választott tisztségviselőink milyen alapon hoznak olyan törvényeket, amelyek hazájuk kárára vannak. De térjünk vissza az előző megjegyzéséhez, hogy már Nyugaton is tervezik a nyugdíjbiztosítás rendszerének átépítését. Nemcsak átszervezését tervezik, nemcsak a felosztó-kirovó rendszerre való visszatérést, amiről huszonöt évvel ezelőtt azt mondták, hogy nem jó, most pedig állítják, hogy mégis az az igazi megoldás. Nemcsak a nyugdíjkorhatár további növelését akarják, így szerezni további munkaerőt, hanem újraéleszteni egy harminc éve sutba dobott biztosítási rendszert. Itt már nem tervekről van szó. A tüntetés, ami miatt Ausztria, Franciaország leállt, de Németországban is súlyos tüntetések vannak, az azért van, mert a politika már nem csak tervezi, hanem törvényjavaslat formájában ez a változtatás ott van az asztalokon. A képviselő-testületek – függetlenül attól, hogy bal-, vagy jobboldaliak-e – ezt a döntést már meghozták. Gondoljunk bele, Ausztriában a jobboldali kormány nyugdíjreformot hirdet, a szolgálati idő meghosszabbítását. Nagyon erős jobboldali többség van Franciaországban is, s a kormányfő három hét után, amikor Párizs már szemétben állt, a közalkalmazottak és a köztisztviselők sztrájkja után még közli, hogy esze ágában sincs visszavonni a törvényjavaslatot. A nyugdíjbiztosítási rendszer átalakítása meg fog történni. Nem kevesebbről van szó, mint hogy további öt évet kell dolgozni a franciáknak is. De mit akar a Schröder-kormány? Az az erősen baloldali szociáldemokrata érzelmű Schröder-kormány, amelynek tagjai még ma is minden egyes összejövetelükön eléneklik az Internacionálét, ugyanazt a nyugdíjbiztosítási módosítást vezetik be a saját többségi parlamentjükben, mint a franciák. De ezzel egyetértenek otthoni politikai ellenfeleik is. Ebből látni, hogy nemcsak Magyarországon egygyökerű a politika és az azt kiszolgálók, gyakran az egyházakkal együtt, hanem az egész világon. Álságos játék, hogy van jobb- és baloldal. Ha Amerikát nézzük, ott is ugyanaz a gazdasági kör van hatalmon mindig a tőzsdén, a monetáris tanácsban, tehát a nemzeti banknál, legyen a demokraták vagy a republikánusok kezében a hatalom. Gondoljunk bele, hogy Franciaországban 2003 nyarán három hét alatt már több mint negyven százalékkal csökkent bizonyos iparági teljesítmény. Most nézzük meg, mi van hazánkban! Mi azt mondjuk, hogy ugyanaz végigsöpör nálunk is, mint ami Nyugat-Európán. Magyarországon ma mindenki hallgat. Egy pár ember mer megszólalni csupán, ők is cérnavékony hangon, alig észrevehető csatornákon keresztül, de még így is üldözik őket. A hazai merényletek mögött 1994-ben ugyanazok voltak, mint akik 1999-ben gyilkoltak. Ugyanők fenyegetőznek ma is. Mindenkor ugyanarról a csapatról van szó, egyszer jobboldalinak, máskor baloldalinak mutatva magát, mikor ki van éppen kormányon. De Magyarországon ma kitiltják a nyilvánosságból azokat az embereket, akik meg mernek szólalni, vagy könyvet, újságcikket írnak erről. Jórészt azzal fejeződnek be ezek a halk jajszavak, hogy vagy visszavonul a szennyet nem bíró már, és elmenekül a múltba, a regényei közé, vagy pedig vállalja azt a küzdelmet, ami akár erőszakos, életelleni cselekménnyel is párosulhat. Ma Magyarországon valóban mindenki hallgat. Ha valakik tudják, akkor mi ketten – ön és én – igazán tudhatjuk, mit jelent kitiltatni valamennyi médiából, jobbról, balról, középről, liberálisból. Mit jelent, amikor azt hazudják rólunk, hogy kommunista bérencek vagyunk, vagy szélsőjobboldaliak, antiszemiták, ügynökök, kémek, csak azért, mert rátapintunk a lényegre, leírjuk a valóságot. Nyilvánvaló, hogy ez a politika, az egytövűségén keresztül, iszonyatos csapásokat mér ránk, amit nagyon nehezen lehet kezelni. Az a fájdalom, ami Vörösmartyban is megvolt a szabadságharc bukása után, jelenleg is aktuális. A Szózat szerzője, aki azt mondta, hogy „Hazádnakrendületlenűl légy híve, oh magyar;”, Világost követően nem szólalt meg. Ma kevés híve van a hazának, illetve nekik sincs olyan lehetőségük, hogy nagy nyilvánosság előtt kimondhassák ezt a szót, haza. A legutolsó „megvett” televízióban sem engedik szerepelni azt a műsorcímet, hogy Hazánkért, még akkor sem, ha a műsoridőért ötször annyit fizetne is valaki. Mert mit mond a tévétulajdonos? Ha ön szerepel, akkor elpártolnak tőle az SZDSZ-es támogatók. Vajon milyen média az, ahol az SZDSZ-es támogatók tartják fönn a látszólag független televíziót?
• Ne beszéljünk rébuszokban! A Budapest Televíziónál egy vállalkozó indított volna nekem egy műsort. Amikor a tulajdonos megtudta, hogy én leszek a műsorvezető, ötszörösére emelte fel a műsorért kért díjat. Majd amikor azt mondtam, hogy ennek a műsornak az lesz a címe, hogy Hazánkért, akkor azt mondta, ilyen nacionalista műsorcímet nem lehet adni az ő televíziójában. Itt tartunk.
• Bródy Péterről, a Budapest Televízió tulajdonosáról van szó. Személyesen elmondta nekem is, önnek is, de az önt támogatni akaró Balogh Gyula parlamenti képviselőnek is, hogy ilyen címmel az elkészült riportokat nem lehet lejátszani, nacionalista, ha valaki kiejti azt a szót Magyarországon, hogy hazánkért. Nem Bródy Péter a felelős ezért, hanem az a közeg, amelyik odáig züllesztette a magyar közvélekedést, hogy a szólás szabadsága címén szélhámos emberek televíziós műsort vezethetnek. Akiknek semmi sem szent. Ha az a Friderikusz Sándor ma példát mutató lehet a közszolgálati televízióban, aki egy gyilkossal járta körbe az országot a ’80-as évek közepén, végén, és aki még az után is gyilkolt, miután a „sztárriporter” fölkarolta – Magda Jánosról van szó –, akkor valami nagyon nagy baj van. Nem a közszolgálatiság, nem a hazaszeretet erősödött meg ebben az iszonyú bajban, hanem a szabadosság. Nem szólásszabadság van itt, hanem szólásszabadosság. Bárki bármit mondhat. Nem elég, hogy a tévécsatornákon keresztül érkezik a nemzet- és hazaellenes szenny, de ráadásul nem mutatnak be semmi mást, csak hogy hogyan kell gyilkolni, hogyan kell szeretkezni. Másságot, homokosságot, biszexualitást mutatnak évtizeden keresztül az új csatornákon. Az a közszolgálati „magyar” televízió, amelynek megújítása négyszázmilliárd forintjába került az adófizetőknek ez idáig, közszolgálatiság helyett a legotrombább és legocsmányabb kereskedelmi televíziózás felé mozdult el. Mit jelent az, hogy egy, a ’80-as évek közepén az ízléstelenségek miatt a rádióból kirúgott sztárriporter ma egyeduralkodó A Hét műsorának helyén. Kért ő valaha is bocsánatot annak a szolnoki kislánynak a szüleitől, akit kilencévesen megerőszakolt az ő gyilkos barátja, akivel együtt üzleteltek, hiszen közel százötven településen jártak együtt az országban. A riporter és gyilkos beszélgetőtársa. Vajon ennek az embernek milyen módon lehetett csatornát adni? Ha jól megnézzük a politikai „elitet”, mindannyian – Lendvai Ildikótól kezdve a Fidesz-vezetőkig – tegező viszonyban vannak ezzel az emberrel, örömmel szerepeltek a műsorában, és egy hajszálon múlott, hogy nem ő lett a televízió elnöke. Most nem a személyét bírálom, hanem azokat a közviszonyokat kritizálom, ahol nyugodtan lehet hazudni, ahol lehet félrevezetni, dezinformálni egy társadalmat.
• Hogy teljesen pontos legyen minden, az ön elmondása alapján összefoglalom. Egy Magda János nevű férfiú az 1980-as években gyilkosságért halálbüntetést kap. De azt a zsebkendőt, amivel a megölt kislány száját előzőleg állítólag betömte, nem sorolták a bűnjelek közé, így nem lehetett megállapítani, hogy nem később tették-e Magda János zsebébe. Közben az élettársa a gyilkosság idejére alibit igazolt neki, így tehát megmenekült Magda János. Ezek után elindultak Friderikusszal az Akasztófa árnyékában címmel országjáró körútra, de később az élettársa bevallotta, hogy csak félelmében igazolta az alibit. Ezután Magda János megölte őt is, és Friderikuszt ekkor rúgták ki a rádióból.
• Ő ezt úgy mondja el, hogy politikai tisztogatás áldozata lett. Ezt az ízléstelenséget még a szocializmus sem tudta elviselni. Milyen közviszonyok vannak ott, ahol bárki is azt gondolhatja, hogy minden normát megszeghet? Mert az élethez nemcsak a bűnözőnek van joga, ahogy a modern büntetőjog ezt Európában már jórészt elfogadta, de az áldozatnak és a hozzátartozójának is. Születésétől fogva az ember arra is jogosult, hogy a társadalom megvédje az életét. Hihetetlen nehéz szituáció kerekedett: sztárriporterek, sztárrendőrök, akik semmit nem tettek azért, hogy az életet, a tulajdont megvédjék, vagy legalábbis ez a védelem egy szükséges mértéket elérjen, lubickolhatnak, liberalizmusnak álcázott eszme mögé bújva, teljes szabadosságot teremtve.
• Most beszéljünk tágabb értelemben a sajtóról, ne csak egy személyről. Amikor azt mondjuk, hogy Magyarországon nem történt rendszerváltozás, csupán az MSZMP emberei szétrepültek, és különféle újjáalakuló pártok vezérkarában foglaltak helyet, nemzetiszínű zászlót öltve magukra csapták be Magyarországot, rabolták ki hazánkat, akkor ugyanez zajlik a sajtóban is. Hiszen nem történhetne meg ez a sok visszaélés, nem maradhatna mindez visszhangtalan, ha a politikusokhoz hasonlóan nem küldtek volna át újságírókat is a baloldalról a jobboldalra, s azok nem váltak volna ott sztárrá, nem taposták volna el az igazán nemzetben, hazában gondolkozó újságírókat. De megtették, s ettől kezdve ők a meghatározók abban is, hogy mit hallgatnak el, és ők a meghatározók a gazdagodásban is, ami sokszor már-már a büntetőjog határát súrolja.
• Mi ezt ki merjük mondani, de ha jól megnézzük történelmünket, Horváth József altábornagy nemcsak mondta, de le is írta tanulmányában, hogy ez így igaz.
• Ő a III/III-asok főnöke volt. Horváth József csoportfőnök az 1989. február 6-án megtartott parancsnoki értekezleten a következőket mondta az újságírókkal kapcsolatos besúgói stratégiáról: „A tömegkommunikációban (…) nagy gondot kell fordítani a már meglévő operatív pozíciók megtartására és továbbiakban vonalas elv alapján történő kiépítésére. Növelni kell a konspirált hírforrások számát, és a beszervezések, a társadalmi kapcsolatok létesítése mellett bátrabban kell az szt-tiszti állományt is bővíteni. Operatív pozícióval kell rendelkeznünk mindenütt, ahol ellenséges tevékenységet folytató személy dolgozik, és kapcsolatot kell létesítenünk azokkal az újságírókkal is, akik pozitív vonatkozásban felhasználhatók, akikre építhetünk. Az utóbbiak esetében meg kell vizsgálni a ’menedzselés’ lehetőségét. A cél az lenne, hogy olyan újságírói kapcsolatkörrel rendelkezzünk – lehetőség szerint minden jelentősebb sajtóorgánumnál –, akiket a megfelelő információkkal ellátva a maguk területén sikerekhez juttatunk, és akik alkalmasak az általunk megjelölt témában a kívánt politikai hatású cikk vagy egyéb írás megjelentetésére.” És még egy mondat Horváth József tábornoktól, az időpont 1989. június 5-e: „Nagy és fontos feladat, hogy a megtartás, a megerősítés érdekében világossá tegyük a hálózati kontingens számára, hogy ha valaha, akkor most teljes érdekazonosság fűz össze bennünket.” Eddig az idézet, de kénytelen vagyok hozzátenni, hogy a Horváth Józseftől kölcsönvett mondatok 2003-ban is „ülnek”. Igaz, most már Horváth József nélkül.
• Horváth József, haláláig, a politikai machinációk fő kiagyalója volt az ellenzékben is, ő mozgatta az úgynevezett ellenzéki újságírókat is, akik miatt az átvilágítást nem lehetett lefolytatni. Erről beszélt Antall József is, nem egyszer, nagyon sokszor, főleg a hatvanadik születésnapján, 1992 áprilisában elmondott beszédében, ami valóban fergeteges volt. Antall József akkor kitárulkozott, és elmondta, hogy a baloldalra átküldött emberekkel, politikusok és újságírók tömegével van baj, de egy-két újságíró és egy-két politikus is elszólta magát. Ugyanezt mondta Grósz Károly, és azt megelőzően a Kádár János vezette MSZMP KB is. Amikor a rendszerváltozásnak csúfolt valami elkezdődött, addigra már minden kulcspozíciót megszereztek – úgy az újságírásban, mint bármely médiánál, bármilyen, a közvélemény tájékoztatására vagy dezinformálására alkalmas tömegszervezetnél, társadalmi szervezetnél – az úgynevezett jobboldaliak, a balról jobbra küldöttek, akik ezeken a helyeken jelenleg is mindenféle pozíciót birtokolnak. Ez nem kevesebbet jelent megint, minthogy a politika egygyökerű, a nyugdíjbiztosítási rendszertől kezdve a tőzsdéig, a politikáig, az újságírásig. Sőt, még a gazdagodásuk is hasonló módon történik. Az újságírói „jobboldalon” például a Demokrata birodalma ma már valóban hihetetlenül nagy, és ezt mind a Fidesz-kormány ideje alatt érte el. Az megint más kérdés, hogy összekacsint a politika, és jót nevet ezen. Főleg a baloldalinak nevezett politikusok, mert – mondják – soha senki nagyobb kárt nem okozhat Orbán Viktornak és csapatának, mint azok a jobboldali újságírók, akiket Orbánék sztárolnak, akik egyébként először MDF-esek voltak, majd kereszténydemokrata képviselőjelöltek lettek, vagy éppenséggel a kisgazdák környékéről fizették például a sajtóklubos csapatot, amely jelenleg a Fidesz élcsapata. De annál nagyobb kárt egy politikai csapatnak senki sem tehet, mint hogy bután, fasisztoid módon dicsérik őket. Királyt akarnak csinálni egy fiatalemberből!
• Bencsik András ugyanis kijelentette, hogy Orbán Viktor Szent István és II. Rákóczi Ferenc reinkarnációja.
• Orbán Viktornak ebben a pillanatban úgy kellett volna őt két lábbal kirúgnia, hogy a lába se érje a földet. Ebben a kavalkádban egyébként ma már nem tudja a tisztességes újságolvasó, hogy ki a jobboldali és ki a baloldali. Megjelenik egy könyv Kende Pétertől, A Viktor címmel, ami nagyon álságos, alattomos, ügynöki eszközökkel járatja le Orbán Viktort. Erre válaszként megjelenik Debreczeni József nevezetes könyve, az Orbán Viktor, lényegesen kevesebb példányszámban, amiben elvtelenül orrba-szájba dicséri a Fidesz volt miniszterelnökét. Mi történik ezek után? Ez a tripla csavar az egészben. Debreczeni József 2003. június elején iszonyatos cikket jelentet meg Orbán Viktorról a Népszabadságban, amelyben eddigi legsúlyosabb kritikáját kapja a fiatal politikus. Még Kádár Jánosnál is diktatórikusabb módszer alkalmazásával vádolja Orbán Viktort Debreczeni, és siserehad vezérének nevezi. Gondoljunk bele, hogy ugyanaz, aki pénzt kap azért, hogy életrajzot írjon, az a lehető legsúlyosabb kritikával illeti volt kenyéradó gazdáját. Vajon ebben a kavalkádban hogy igazodik ki az a tisztes újságolvasó vagy televíziónéző, aki ezt a szennyet hol jobbról, hol balról, hol középről kapja meg? Azt hiszem, hogy mi ketten az eléggé jól informált emberek közé tartozunk, de nekünk is sokszor fejtörést okoz, hogy vajon kinek a megbízásából, kik irkálják ezeket a cikkeket, vajon nem a lejáratás-e a célja a Demokratának, vagy éppen más újságnak, újságírónak, amikor ízléstelen módon dicséri Orbán Viktort.
• Vázoljuk föl a Magyar Demokrata birodalmát. Volt egy időszak, mégpedig a ’90-es évek közepe, amikor úgy nézett ki, hogy a Demokrata hetilapnak befellegzett, amikor sírva, remegve telefonáltak vezető újságíróik, hogy a jövő héten már nem jelenik meg az újság. Most mennyire biztos a Magyar Demokrata helyzete, mennyire biztos anyagilag a tulajdonosi köre? Egyáltalán, mit birtokolnak?
• Ezt nehéz megmondani. Kb. másfélmilliárdos vagyon biztos van ingatlanban, egyéb átmentett pénzben. Az Andrássy út 124. szám alatti ingatlan például egy hatalmas székház, amit Bencsik András egyik alapítványa kapott a magyar parlamenttől 2001-ben, de ide költöztette a Magyar Demokrata szerkesztőségét. Ez a milliárdos értékű ingatlan azóta magántulajdonba került, a Demokrata főszerkesztőjének gyermekéé lett törvénytelenül. De kapott ez a csapat még körülbelül húsz-huszonöt darab tetőtérbeépítési lehetőséget is, egyenként száz négyzetméteres lakásokat lehet itt kialakítani. Az előbb említetthez hasonlóan nagy értékű objektumokról van szó, szintén az Andrássy úton. De hogy ez mennyit jelent, milyen biztonságot, az sokadrangú kérdés. Nem tudni ugyanis, hogy ki mit lop el később belőle. Nemrég Bencsikék egyik könyvelője átmenetileg távozott, és elvitt tízmillió forint hallgatási pénzt, és esze ágában sem volt feljelenteni őt a Demokrata vezetői közül senkinek, mert közölte, hogy akkor kiteregeti a szennyest. Amikor baloldali újságírókkal beszélgettünk arról, hogy hogyan lehetett átírni törvénytelenül az ingatlant a gyerek nevére, nagy nevetve mondták, hogy bolondok lennének rosszat írni ők a Demokratáról, hiszen ennél jobban senki nem járatja le a jobboldalt, mint ahogy ez az élősködő horda teszi. Vagy itt van a Sajtóklub, benne Bayer Zsolt volt népszabadságos és magyar narancsos, aki szintén hatalmas vagyont kapott, alapítványa nevére egy egymilliárd forint feletti értékű kastélyt Várpalotán, amely a Kádár-rezsimben laktanya volt. Tíz évre, egy forintos bérleti díjért! Ugyanakkor Bayer úr negyvenmilliót tett zsebre nem létező forgatókönyvekért. Ez az ember elmegy Erdélybe uszítani a magyarok ellen. Látszólag a románokat szidja, azt mondja, zavarjátok el ezeket a hülye román rendőröket, de ezzel hihetetlen nehéz helyzetbe hozza saját, állítólagos barátait. De ugyanebbe a körbe tartozik a bicskei Lovas István is, aki nem a szegénységéről híres, és olyan zagyvaságokat ír le a jobboldali sajtóban, hogy ők kezdettől fogva támadták a privatizációt. Tudatosan hazudik, soha, egyetlen sorban sem jelent meg általuk írt átfogó privatizációs kritika. Korábban sem, jelenleg sem. Jelenleg is csak a felületről beszélnek, politikai indíttatással. Ezt én egy olyan folyamatnak tekintem, amely az elkövetkezendő időben teljesen bizonyosan az erőviszonyok egyensúlyban tartása miatt összecsapáshoz fog vezetni. De egyben még mindig egyetért, mind a sajtó, mind a politikai „elit”: azokat, akik megfelelő tekintéllyel, megfelelő információval vagy éppen tisztességgel rendelkeznek, ki kell szorítani még a politikai perifériáról is, ha kell, az életük árán is. Itt most nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy közvetlen veszélyben van az, aki ezekről a dolgokról szót mer ejteni. Mert az egy dolog, hogy valamennyi sajtóból kitiltják. De ha azt nézzük, hogy a baloldal, a jobboldal és a liberálisnak hazudott rendszer ugyanúgy kiveti a hazafiasság érzetét, akkor nagyon súlyos és mélyen gyökerező problémákra kell rámutatni. Ha Magyarországon – mint említettük – a haza szót kiejti valaki, az nacionalista, túlzó fasiszta eszméket birtokol, mondják az ellenfelei, s ez nagyon nagy baj. Amikor 2003. június elején Szegeden voltunk, mérhetetlen kemény provokációban volt részünk. Egy állítólagos jobboldali szerveződés olyan helyre hívott meg bennünket szerepelni, ahol kopasz skinheadek, nyilvántartott fasiszták és antiszemiták vitték a prímet. Amikor rájöttünk erre az összesküvésre, azonnal távoztunk a helyszínről. Úgy csaltak oda minket, hogy gazdák várnak bennünket, a súlyos agrárhelyzetről akarnak velünk beszélni. Ehelyett nyílt antiszemita csapat várt. Kamerák sokaságával várták, hogy megjelenjünk, lefényképezzenek bennünket, vetítsék a felvett anyagot, és mondhassák, lám, mi ketten a szélsőséges nacionalista-fasiszta körök szekértolói vagyunk. Ha nem vesszük észre ezt a provokációt, akkor ma teljesen bizonyos, hogy nem azért panaszkodnánk, hogy mindenünnen ki vagyunk tiltva, hanem mindenütt címkézettek lennénk, hogy lám, ők azok az antiszemita, fasiszta emberek, akik meg merték írni, hogy ez a „rendszerváltozás” aljas összeesküvés következménye. Vagy ugyanez történt, nem tudván, hogy én is az adott helyszínen vagyok, szintén 2003. június elején, hogy a „rendszerváltozás”, az ellenzéki kerekasztal egyik szereplője olyan zagyvaságokkal traktálta a hallgatóságát, amit kénytelen voltam megcáfolni, és utána az egész rendezvényből nem lett semmi. Nem kevesebbet állított ugyanis a szónok, Zétényi Zsolt, volt MDF-es országgyűlési képviselő, mint hogy az 1989-es ellenzéki kerekasztal dicsőséges szerepet játszott a kommunista rendszer lebontásában. Olyan tényeket hallgatott el, amelyeket az előbb már felsoroltam, hogy ’85-től kezdve már tudatos volt a „rendszerváltozás” előkészítése Nyugatról, nem pedig Keletről, és kommunista akarat szerint történt minden. Legjobban arra próbálta „kihegyezni” a mondanivalóját, hogy semmilyen összeesküvés nem volt, semmilyen forgatókönyv nem létezett, mindig akkora eredmény született, amennyit a jobboldal ki tudott harcolni magának. Csak azt nem tudom, az ellenzéki kerekasztalnál hol volt a jobboldal? Tudniillik, akkor még az MDF sem hirdette meg, hogy jobboldali politikát folytat, erről csak Antall József elnökké választása után beszéltek. Az MDF több mint kétharmada MSZMP-tag volt, sőt kettős tagságuk volt, csak a párttá alakítás után kellett kilépni Fekete Páloknak, egyebeknek az MSZMP-ből. Gondoljunk bele, hol volt akkor itt a jobboldal? A liberálisnak nevezett Fidesz volt talán jobboldali? Vagy éppenséggel az SZDSZ, amelynek vezetői mind ÁVH-s utódok, maoisták voltak? Az MSZMP volt jobboldali, vagy talán a szakszervezetek? 1989 nyarán nem volt még jobboldal! És erre azt hazudni, hogy az MSZMP KB-t a jobboldaliak buktatták meg! 1989 októberében alakult át az MDF hivatalosan jobboldalivá, váltotta le Bíró Zoltánt, és hirdette meg, hogy keresztény eszméket vall a jövőben, Antall Józseffel az élen. Akkor miért kell azt hazudni, hogy a politikai „elit” mindent megcsinált, a lehető legjobbat tette hazájáért? Ezeknek az állításoknak nincs valóságalapjuk. Szánalmas volt, hogy amikor vitába szálltam Zétényi Zsolttal, kénytelen volt a plénum előtt elismerni, hogy én a hazámat szolgáló nagyszerű ember vagyok, akivel ő nem is vitatkozik, mert mindenben igazam van.
• Csak hát előtte úgy tüntette fel, mintha a könyveinknek nem lenne igaza. 1989-et én nem szoktam más jelzővel illetni, mint hogy a mocskos 1989. Mert ekkor történik a legnagyobb galádság Magyarországgal. Január 28-án Pozsgay Imre kijelenti, hogy ’56 nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés, de azt elhallgatja, hogy mindezt az SZKP KB titkárának, a szovjet KGB marsalljának, Krucskovnak az engedélyével tette. 1989 az az esztendő, amikor Budán, a Mechwart tér környékén megalkotják a Rózsadombi Paktum húsz pontját. Nem írják alá, mert a szabadkőművesek nem szoktak semmit sem aláírni. A jelenlévők, a mai politikai „elithez” tartozók ránéztek a húsz pontra, elolvasták, egyetértettek vele. Ez az az esztendő, amikor a háromoldalú tárgyalások oly módon zajlottak, ahogy az imént ön említette. Ekkor volt az MSZMP Központi Bizottságának utolsó ülése, amikor az MSZMP átalakult MSZP-vé, de ebben az időszakban történt az is, hogy Németh Miklós és Marjai József kimentek Bécsbe, Schwechat környékére.
• A magyar gazdaság túlontúl rossz állapotban van – hirdették. Nem igaz! 1989-ben kétségkívül eladósította a Fekete János vezette csapat Magyarországot. De a nemzet vagyona, az 1989 után privatizálható nemzeti vagyon, valamint a gazdaság teljesítménye még a magas kamatlábakat is nyugodtan bírták, a szociális védőháló kilyukadása nélkül, amit egyébként ma már nemigen ismerünk el. 1989-ben, azaz tizennégy évvel ezelőtt a nemzeti össztermék legalább akkora volt, mint jelenleg. Nem másról van szó, mint hogy túlontúl hazudták akkor azt, hogy bajban van a haza. Például az 1989-ben elfogadott 1990-es költségvetéskor Békesi László a Jóisten segítségét kéri. Fogadják el, fohászkodik. Az átalakulási cirkusz része volt ez az utolsó, nem szabadon választott parlamentben. Ekkor történik meg az ország további eladósítása, teljes egészében idegen érdekek szerint. A Gorenje-akcióban öt-hat-hétmilliárd dollárnyi összeget vittünk ki Nickelsdorfon, Zundorfon keresztül, és vittük a Trabantjainkat, mindent és mindenkit hűtőszekrényért, zokniért, banánért, csokoládéért. Nickelsdorfba például lejárt szavatosságú csokoládék tömkelege érkezett akkor. Azt vásárolta a magyar.
• Ez az az időszak Magyarországon, amikor a ládafiába vagy a matracba eldugott dollár előkerülhetett, azt mondták, hogy nem büntetnek meg érte, vihetjük külföldre, vásárolhatunk érte. Ekkor volt, hogy az akkor még létező Jugoszlávia felajánlja, hogy Gorenje hűtőszekrényeket szállít Magyarországnak, cserébe küldjünk élelmiszert, tehát jó üzletet ajánl. De mi nem ezt fogadjuk el, hanem azt a variációt támogatjuk, amikor is a Gorenjét Jugoszláviából Ausztriába viszik, mi az előszedett dollárjainkkal Ausztriába megyünk Gorenjét és más csecsebecsét vásárolni. Ennek az előzménye, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Marjai József akkori miniszterelnök-helyettes kiutazik Schwechat környékére.
• Sorolom a kurrens cikkeket: Siesta gázkályha, Adidas fürdőnadrág, személyautó, amiket Jugoszlávia már évtizede gyárt. Természetesen szívesen üzletelne velünk, de a magyar kormány ezt elutasítja tudatosan, idegen érdekek szerint, és természetesen aprópénzt csinál belőle. Megdöbbenés volt látnom fényképen, hogy Marjai József egy magánházban aláírja ezt az egymilliárd schillingről szóló szerződést, ami akkori értéken hétmilliárd forintnak felelt meg. Csak éppen ez kikerülte a magyar költségvetést. Ezt jobb helyeken megvesztegetésnek hívják, mert ezt magánszemélyek vették fel. Azért kapták, hogy a dollárjainkat Ausztriában költsük el. Ehhez teljes egészében hasonló az a pénzfelvétel, és ebből is hatalmas magánvagyon lett a későbbiekben, az a két és fél milliárd márka, amit Kohl kancellárék juttattak a magyar fejlődés gyorsítására a magyar kormánynak. Egyetlenegy hibája van ennek is, hogy a két és félmilliárd nyugat-német márka sem került be soha a magyar költségvetésbe.
• Kik vették át ezt a pénzt?
• Természetesen Marjai Józsefék, az akkori kormány vette át, aminek van még egy hátulütője. Ekkor már hatalmas botrányok vannak abból, hogy a Shell Interag hatvanmillió, majd nyolcvanmillió márkát visz ki Magyarországról, ami aztán kézen-közön eltűnik. Ekkor a kereskedelmi bankok teljes egészében ellenőrzés nélkül maradtak. És mi történik? Ezek a pénzek a kereskedelmi bankokon keresztül – mindenféle terv nélkül – magánzsebbe vándorolnak. Ekkor veszik fel azokat a hiteleket, túlnyomórészt ’89-90-ben, amelyek miatt a kereskedelmi bankok konszolidációját és adóskonszolidációját az évtized elején, a ’90-es években le kell folytatni. Emlékezzünk csak a Kontraxra, a Dicső Gábor-féle csapatra, a felvett nyolcszázmillió forintjukra. Ezek olyan hitelfelvételek, amelyek mai értékben sok tízmilliárd forintnak felelnek meg, s azzal a tudattal vették fel a pénzt, hogy soha nem fizetik vissza. A hitel egy része bekerült a magyar bankrendszerbe, ahonnan a bennfentesek megvesztegetési pénzből saját barátaiknak átjátszották. Ebből lesznek a konszolidációk, majd a másik részüket, nem bízva bennünk, a saját maguk rendszerében tüntetik el, hátha a „rendszerváltozás” valami elszámoltatást is eredményez. A Gerő testvérek, a hídverő Gerő Ernő pereputtya, Nyugatra viszik ki, és ott helyezik el ezeket az iszonyatos mennyiségű pénzeket. Mai értékben egy-egy ilyen tétel százmillió eurónak felel meg. Zsákban kivitt pénzekről van szó. Rendszerváltozás?! A Kádár-rezsimben a teljes politikai rendőrség főnöke Harangozó Szilveszter vezérezredes, belügyminiszter-helyettes volt, aki aztán a „rendszerváltozáskor” Boross Péter tanácsadója lett. Korábban meg az ÁVH-s Péter Gábor személyi titkára volt. Vajon elvesztek-e az ÁVH-s és az ÁVO-s szálak Magyarországon? A legnagyobb probléma az, hogy úgy beszélünk a „rendszerváltozásról”, hogy ugyanazok az urak jelenleg is Magyarországon – de most már nem az állami tulajdon mozgatóiként, hanem magántulajdonosként –, akik előidézték a rendszerváltozásnak csúfolt valamit, előidézték Trianont is. Ők voltak a Tanácsköztársaság emberei, ők lettek utána a fasiszták, majd ÁVH-sok, ma pedig demokraták. Egyébként ÁVH-sként államosították a magánvagyont, majd a „rendszerváltozáskor” saját maguk részére játszották át. Ezek a szolgálatok már erősebben benne vannak a magyar politikai-, gazdasági- és sajtóelitben, mint azt bárki gondolná.
• A Legfelsőbb Bíróságon dolgozik olyan ember, aki Kádár-szolgaként az ’56-os forradalmár, Tóth Ilonka kegyelmi kérvényét utasította el.
• Igen, jelenleg legfelsőbb bírósági elnökhelyettes, 2003. április elseje óta. Rabovszky Edéről van szó. A Legfelsőbb Bíróság teljes szelekciójára volna szükség, már csak azért is, mert teli van olyan bírókkal, akik semmisségi ítéleteket hoztak. Magyarul: olyan ítéleteket, amelyek semmissé váltak azóta, koncepciós voltuk miatt a törvény erejénél fogva semmisítette meg a bíróság. De a koncepciós perekben ítéletet hozó bírák a helyükön maradtak. A Legfelsőbb Bíróságon – az elvi kérdéseken túl – olyan gond is van, hogy miután nem történt meg az ott dolgozók átvilágítása, nem tudni, hogy ki közöttük az ügynök, s azt sem tudjuk, hogy a bírók nem gyorstalpalón szerezték-e diplomájukat, hiszen ma a Legfelsőbb Bíróságon egymással is homlokegyenest szembenálló ítéletek születnek.
• Czinege Lajos Kádár-rezsimbéli volt honvédelmi miniszter egykori sofőrje ma bíróként dolgozik. Van bírói végzettsége?
• Ő személyi titkárrá nemesedett aztán. Ő is gyorsított eljárásban lett bíró, de ugyanúgy a volt elnökhelyettes, Nagy Zoltán is, aki korábban az MSZMP KB adminisztratív alosztályát vezette. Erről az alosztályról köztudomásúvolt, hogy a szolgálatokat innen irányították belülről. Nagy Zoltán politikailag is felelt a szolgálatok munkájáért. Ezeknél az embereknél nem az egyediséggel van probléma, hiszen most húsz, vagy negyven olyan legfelsőbb bírósági bíró van, aki a minden tisztességet kívánó rostán kiesne. Az a baj, hogy utána kialakul egy olyan joggyakorlat, amely szerint azt ítél bárki, amit akar. Mondok egy példát. Van olyan legfelsőbb bírósági tanács, amelyik a színlelt szerződéseket törvényesíti. Az ügyvédektől tudom, hogy aki páciensként, a színlelt szerződéseket támadva eléjük kerül, elbukott. Alapvető jogi norma minden egyes polgári demokráciában az, hogy ha a szerződő akarata nem egyezik a szerződésben leírtakkal, akkor az a szerződés semmis, vagyis színlelt szerződés. Ha ezek után közokiratba foglalják ezt a semmis iratot, akkor azt a bíróság mégis jogérvényesnek tekinti. Aki ilyen ítéleteket hoz, az vagy nem bíró, vagy korrupt. Kizárólag a hülyeséggel nem lehet magyarázni, amikor egy tanács különféle döntéseket hoz az áldozatokkal szemben. Magyarországon így nem csoda, hogy több mint ötezer ítélet évült el az elmúlt pár év alatt bírói szakban, és egyetlenegy bírónak sem lett ebből baja.
• Ha jól tudom, 2002-ben csak Budapesten ezerháromszáz ügy évült el bírói szakban, ennek jelentős része egyetlen ügyvédi irodához kötődik.
• Itt lassan megint belső titkokról beszélünk, és akkor azt kérdezik majd, hogy honnan tudjuk ezeket. Utána pedig védekezni kell, hogy nem vagyunk ügynökök, sem besúgók. De megnyugtatok mindenkit, ilyen adatokhoz besúgó vagy ügynök soha nem juthatott hozzá. Természetesen az igazságszolgáltatáson belül szép számmal vannak már olyanok, akik a lakásmaffia áldozatainak is súgnak, és nekünk is elmondanak ilyen adatokat.
• Megmondhatjuk azt, hogy melyik ügyvédi irodáról beszélünk?
• A nagy kettős, a Bánáti és Bárándy párosról van szó, gyakorlatilag az összes nagy ügyet ők védik, és ezek náluk évülnek el általában. Ez nagyon erős kaszt, az ügyvédi berkeken belül is. De valamit azért mondjunk el. Ha egy ítélet büntető szakban elévül, az annyit jelent, hogy az állam büntetőjogi igényét nem érvényesíti. Ehhez nem elég a bíró megvétele, ehhez az ügyvédeknek is benne kell lenni, azoknak az ügyvédeknek, akik egyúttal befolyásolják az ügyészt is. Tudniillik, az ügyésznek is havonkénti jelentési kötelezettsége van a büntetőügyekről, és a bíró is köteles három hónap után a bírósági elnöknek jelenteni, hogy történt-e intézkedés, hogy miért nincs befejezve az ügy. Nyugodtan lehet mondani, a szervezett bűnözés csúcsa az elévült büntetőügyeknél keresendő. Minden esetben, ahol ezek az ügyek elévülnek – és még folyamatosan jó pár elévül majd –, nagyon erős „kijárások” tapasztalhatók, hatalmas pénzek cserélnek gazdát, és ezek a bűnözők, akik ezt látszólag fizetik, minden esetben a politika legmagasabb csúcsával vannak kapcsolatban. Gondoljunk bele, az utolsó könyvünk megjelenése után lett vége annak a paródiának, amit Tocsik-ügynek nevezünk, ahol végül is Tocsik Mártát vagyonelkobzás nélkül négyszázezer forintra büntették, mint okirathamisítót. Kérem tisztelettel, ha hét évig sok ezer újságcikk szólt erről a társadalmat bomlasztó csalárd tolvajlásról, akkor hogyan dönthet úgy a Legfelsőbb Bíróság illetékes tanácsa, hogy tulajdonképpen nem is történt bűncselekmény? Miért lehet szemközt köpni valakinek a saját társadalmát? Nemcsak a jogásztársadalmát, hanem a politikusi, a gazdasági társadalmát, mindent. Ahol azt lehet mondani, hogy nem történt bűncselekmény ott, ahol hivatalos kijárót jelölnek ki az állami tulajdon és az önkormányzati tulajdon egyébként törvényben előírt megfizetése közé, akkor az az ország nem jogállam. Félreértés ne essék, nem csodálom, hogy az Európai Unió elrendelte a magyar bíróságok vizsgálatát, tudniillik ezek a magyar bírák egyszerűen bűnözők. Erős a szó, de az nem létezik, hogy oly buták legyenek, hogy ezt a folyamatot ne vegyék észre. Miért hagyják ki ebből az ügyből azt a valós tényt, hogy kiknek utalta el Tocsik Márta azt a pénzt? Miért kellett például azt a tárgyi bizonyítékot megszüntetni, ami bizonyítja, hogy a Böhm irodának mennyit fizetett ki Tocsik?
• Böhm Andrásról, az SZDSZ országgyűlési képviselőjéről van szó?
• Igen. A Böhm irodának ötvenhatmillió forintot utalt át Tocsik Márta. Hogy létezik, hogy a megkapott pénz egy részét megvesztegetési pénzként azonnal továbbutalják? És nem történt bűncselekmény? Igazából az a probléma, hogy ma Magyarországon bármit meg lehet csinálni, ha valaki a politikai „elit” közelében van. Ha ott sündörgött, nem fogják elítélni. Itt rejtezik megint az egész rendszer egytövűsége. Csintalan Sándor a közelmúltban, a Defend Kft. kapcsán azt nyilatkozta, nehogy azt higgye valaki, hogy a politikai pártok szétválása a gazdasági életben is tagozódást jelent. Kimondott valamit, amit mi már több éve hirdetünk, de egy volt szocialista titántól mégis elég szép, hogy el meri mondani. A gazdasági élet szereplői szerinte is már réges-rég együtt üzletelnek, több-kevesebb sikerrel, egymásnak esnek ugyan, de csak a koncon marakodnak. Nem arról van szó, hogy elvi különbség van köztük. Nagyon jól megférnek egymással Kövér Szilárd, Máté László és Wossala György közös ügyletei. Ez köztudottan három politikai irányzat – állítólag. Majd egyszer a történelem eldönti, hogy ez álságos dolog-e, vagy csak ugyanaz folyik, amiről egyszer úgy beszélünk majd, hogy a gazdasági bűnözés betört a politika csúcsára is. Nem kevesebbet állítunk, mint hogy Magyarországon meg lehet venni a bírói ítéleteket, mint azt a Vasárnapi Újságban – amikor a műsor még komolyan gondolta a nemzeti vagyon sorsának nyomon követését – magyar ember mondta el, hogy százezer dollárért át lehetett játszani a magyar cementipart, annak bírói tanácsát, amely ezt a helyzetet törvényesítette, meg lehetett venni. De ugyanez a bíróság törvényesítette – sajnálatos módon – a növényolajipar átjátszását, de hasonlót mondhatnánk a Közért Vállalat privatizációjáról is. Ez utóbbinál a bíróságok történetében is példátlan dolog történt. A bíró, észrevéve ugyanis azt, hogy a bírósági teremben túl sok néző van, nem mert bent ítélkezni, hanem a folyosón osztotta ki az ítéletet. A Magyar Köztársaság nevében. Fűzzek hozzá kommentárt?

A csőcselék hatalma
Rablók Eldorádója, Magyarország 

Magyarország privatizált nemzeti vagyonának több mint nyolcvan százaléka külföldiek kezében van. Az éves exportunk több mint nyolcvan százalékát Magyarországon megtelepedett külföldi cégek bonyolítják. Az export ellenértéke nem marad Magyarországon, hiszen az exportért kapott pénzt ezek a cégek bármikor, bármilyen formában kivihetik hazánkból. Az ember azt gondolná, hogy Magyarországot már nem lehet tovább rabolni. Mégis döbbenten vettem észre, hogy de igen, hiszen még a Balatont is lopják.
• Lopják a Balatont is, méghozzá meghatározott építési beruházási célból. Ma a magyar gazdaságot ilyen beruházásokkal még tovább lehet csapolni, de a kisemmizés kategóriájába sorolható a kórházprivatizáció, a sportkörök privatizációja, az úgynevezett lakóparkos, ipari parkos privatizáció, vagy éppenséggel az óbudai hajógyári sziget privatizációja. A Balatonnál nemzeti környezeti katasztrófa előkészítése folyik, hiszen a Sió-csatornán keresztül leengedik a tó vizének jelentős részét.
• Ezt már 2000-2001-ben elkezdték, az engedélyezettnél sokkal több vizet engedtek le a Sió-csatornán keresztül a Balatonból. Közben azt mondták, hogy az óriási meleg miatt párolog gyorsabban a tó vize, a csapadékhiány miatt csökken a vízszint, ezért száradnak ki a part menti mocsaras területek.
• Ez szemenszedett, tudatos hazugság. A Balaton azóta, hogy visszacsatolták a Kis-Balatont, és rajta keresztül a Zala újból megtisztított vízzel tudja táplálni a Keszthelyi öbölnél, megmenekült. Állandó maradhatna a vízszint.
• De ha aszályosabb és melegebb idő köszöntött ránk, akkor miért nem csökkent ilyen drasztikus mértékben a Velencei-tó és a Fertő tó vízszintje?
• Nem kevesebbről van szó, mint hogy az építési beruházási lobbi, maffia ki akarja sajátítani a déli partot két-három vagy négyszáz méter szélességben, és ide egy modern, Las Vegas-i szintű kaszinórendszert és örömtanyák sokaságát kíván építeni. Hasonló történik itt, mint amit már tapasztaltunk korábban a magyar vendéglátásban. Példaként említhetjük a szállodaipar maffiaszerű privatizációját is.
• A Balaton tolvajlása a Fidesz idejében kezdődött el, de a Medgyessy-kormányzat sem hagyta abba.
• Mindig oda lyukadunk ki, hogy teljesen mindegy, milyen kormányzat van hatalmon. Kirablásunk tervei évtizedesek. Magyarország és a térség elfoglalásának tervét már a ’80-as évek elején elkészítették, és itt nem összeesküvés-elméletről van szó, csak azokat a Nyugaton már megjelent újságcikkeket, híreket említem, amelyek 1982-’92 között nyilvánosságra kerültek például az Economistban, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, a Le Monde-ban és máshol. Magyarországon nem véletlen az a szelektív hallás, ami a sajtóban tapasztalható, tudatosan hamisítják és lélekrombolássá silányítják történelmünket. Nemcsak az anyagi javakat lopják el, hanem a hitünket is. Magyarország célországgá vált az utóbbi évtizedekben. Méltán lehetünk büszkék arra, hogy több mint ezer éve birtokoljuk ezt a területet, de nem tudják tőlünk elvenni, bármennyire is fenekednek ránk. Részeket el tudnak belőle venni, de a magyarságot nem tudták legyőzni. Ezért most tulajdonától kell megfosztani, meg kell fosztani a sajtójától. Ez forgatókönyv szerint működik, 1989-ben már az Axel Springer ez alapján privatizálta a vidéki napilapokat. De ha megnézzük, még véletlenül sem szerezhetett televíziót magyar tulajdonos. Az írott napi sajtó 99%-a – kivéve a Magyar Nemzetet, amelyet jelenleg Liszkay Gábor birtokol – külföldi kézben van. A Magyar Hírlap is, a Népszabadság is, különböző kereszttulajdonlások révén, s miután a Hunguest is lassan külföldi tulajdonná válik, az általa fenntartott Népszava is az idegeneké, de sorolhatnám a bulvárlapokat, amelyek tulajdonososai szintén külföldiek. Miért van erre szükség? Ezeknek a sajtóorgánumoknak a kötelessége annak a nemzetromboló magatartásnak a dicsőítése, amelyet jelenleg a magyar politikai-gazdasági „elit” folytat, hazája érdekeinek semmibevételével. Tehát idegen érdekek szerint, pénzért árulnak el bennünket.
• Térjünk vissza a Balatonhoz. Birtokomban vannak olyan tervek – ezek eredetije Balatonkenese önkormányzatának fiókjában pihen –, amelyben már a Balaton déli partszakaszát felparcellázták, helyrajzi számokkal látták el, tehát eladásra kész.
• Ez így van, és jól megőrizzük ezeket a bizonyítékokat, amelyeket tisztességes szándékú emberek juttatnak el hozzánk. De ugyanígy birtokunkban van a hajógyári sziget telkesítésével kapcsolatos anyag is.
• Ahol tízezer lakást, kaszinókat, kikötőket akarnak építeni.
• Lord Schreier szándéka ez, aki a Fidesz-kormány alatt kapta meg a sziget egy részét, hozzá még a Danubius szállodalánc-hálózatot, de a magyar gabonaipar jelentős részét is. Tehát szép számmal adják a jobboldalinak álcázott politikai erők értékeinket ugyanazoknak, akiket a baloldaliak is kegyeikben részesítettek.
• Ugyanez a Lord Schreier megjelent Erdélyben is, Tusnádfürdőn, és a Danubius-hálózaton keresztül megvette az ottani szállodát.
• Ősi magyar építményeket vett meg ingyen és bérmentve, mert a vételár jelentős része magyar banki hitelekből származik, amit nem nagyon kellett visszafizetni, főleg nem egy ilyen beruházó óriásnak, mint Bernard Schreier. De visszatérve a Balatonra: nem különös az, ami ott történik. Legfeljebb annak erőszakossága feltűnő. A Balaton ma Magyarország egyik szimbóluma. A külföldi, ha Magyarország kerül szóba, először Budapestet említi, utána a Balatont. Ha a Balatont elrabolják, és több négyzetkilométernyi területet idegen érdekek szerint hasznosítanak, a legalantasabb szórakozás „szolgálatába” állítanak, és építési beruházásokká silányítják, ez a szó klasszikus értelmében vett hazaárulás. Nem is fogja ezt senki sem tagadni, legfeljebb az lesz majd ismételten a kérdés, hogy ezek az anyagok hogyan kerültek hozzánk. Lehet, hogy furcsállni fogják, de ma Magyarországon a legkeményebb klasszikus konzervatív gondolkodású csapat a nemzetbiztonsági szakszolgálatok azon része, amelyik ezt az egész szennyet elemzően feldolgozta. Ma Magyarországnak valóban van egy láthatatlan hadserege, amely védi hazáját. Nagyon sok nevet tudnék felsorolni, akik azt a szennyet, amit feldolgoztak az elmúlt húsz-huszonöt évben, nem tudták másképp levezetni, minthogy hazájuk történelméhez fordultak. Neveket mondhatnék, akik a magyar ősnyelv kutatásában értek el hatalmas eredményt, és előtte harminc-negyven-ötven évig a nemzetbiztonsági szakszolgálatnak dolgoztak. De ha kimondanám a neveket, ez a halálos ítéletükkel lenne egyenértékű. Közülük nagyon sokat ismerek, akik megmutatták már nekünk az arcukat, és azt mondták, ne hagyjuk abba ezt a küzdelmet, mert minden adatot eljuttatnak hozzánk, amit hasznosítani tudunk. Ez nem ügynökösködés, ez hazaszeretet.
• A Balatonról szólva, felháborítónak tartom, hogy nádast és sással borított területet szárítanak ki, csak azért, hogy parcellázhassanak. Leengedik a zsilipnél a vizet, és közben kialakul a kép Magyarországról a világban, hogy ez a Balaton egy nagy lavór csupán, ezért nem érdemes hozzánk utazni.
• Most megint térjünk vissza a Balaton kapcsán az alapvető kérdéshez. Vajon a jobb- vagy a baloldali sajtóban olvasott-e valaki ezekről? Sehol sem, mert ugyanolyan egygyökerű az egész magyar sajtó, a tájékoztatás, mint a politika. Amikor a közelmúltban az egyik konzervatívnak álcázott csapat közölte, hogy a jobboldali sajtóban szerepet vállalókat azért támadják olyan erősen, mert a privatizációs visszaélésekről beszéltek, akkor megdöbbenve kellett megállapítani, hogy azok, akik ezt állítják, egyetlenegy sort nem írtak le az elmúlt tizenöt évben a magyar rablóprivatizációról. Sem Bayer Zsolt, sem Tóth Gy. László, sem Lovas István, sem Bencsik András. Soha nem írtak arról, ami pedig kardinális kérdés, hogy miképpen fordulhatott elő, hogy úgy privatizáltak Magyarországon, hogy a nemzeti össztermék több mint harminc százalékkal csökkent 1989-hez képest, hogy százhúszmilliárd dollárnyi nemzeti vagyon ingyen került átadásra. Mindezekről – mondom – egy sort sem írtak le, és vélhetően a közeljövőben sem fognak leírni. Megdöbbentő az a történelemhamisítás, amely még azt sem várja meg, hogy az emberi emlékezet ezeket kimossa agyunkból. A még élő szereplőket is be akarják csapni, miközben szemközt köpik a valódi áldozatokat, akiket kiszorítottak mindenünnen, akik életükkel fizettek azért, mert egyáltalán meg mertek szólalni. Ha ezt szó nélkül hagyjuk, tíz év múlva a fiatalságunk már nem tudja, hogy kik voltak azok, akik egyáltalán szót mertek emelni nemzeti vagyonunkért. S a tolvajok is ismeretlenek lesznek.
• Ha már szóba hozta az Óbudai Hajógyári-szigetet, akkor beszéljünk erről. Ez az a sziget, amelyre Hadrianus császár Kr. u. 50 körül csodálatos hadi kikötőt és erődítményt épített. Római provinciák legjelentősebb műemlék-együtteséről van szó. Gróf Széchenyi István 1830-ban itt alapította meg az első magyar gőzhajózási részvénytársaságot, szemben egy Habsburgok által előnyt élvező hasonló intézménnyel. Itt működött a történelemben sok dicsőséget megélt folyami flottilla-bázisa és tiszti kaszinója, ez a sziget legszebb épülete. Tehát a hajógyári sziget nemzeti kincs, és nem eladó. A Horn-kormány időszakában, 1997-ben, 1998-ban ebből már harminc százalékot megszerzett Schreier úr. Most ismét versenytárgyalást írtak ki, hogy a megmaradt terület jelentős része is külföldi kézre kerüljön. Hallottam, hogy körülbelül negyvenmilliárd forint értékű szigetrészt öt, öt és fél milliárd forintért akartak külföldi kézbe játszani. A jelentkezők között van Lord Bernard Schreier és Julie Offer haifai hajókikötő tulajdonos is.
• Az a tragikus az egészben, hogy igaz. Mégsem ez a legsúlyosabb, hanem az, hogy történelmi hagyományainkat és értékeinket ez az „elit” nem is akarja megvédeni. A legsiralmasabb az, hogy ezeket az adatokat, amelyeket mi már hónapok óta ismerünk, eljuttattuk az ún. nemzeti sajtónak is. Senki egyetlen sort sem írt ezekről! Tragikus, hogy sem a bal-, sem a jobboldal egy sort sem mert leírni erről a gazdasági bűncselekményről. Hallgatnak arról, hogy körülbelül 35 milliárd forintot akarnak csak az óbudai sziget révén ellopni tőlünk. Teljesen nyilvánvaló, hogy egytövű az egész sajtó. Legalább a jelenlegi ellenzék szólalna fel ez ellen! De mostanra még súlyosabb helyzet alakult ki. Miután egy kis példányszámú hazai hetilap írt erről, és Londonban is megjelent egy rövid gondolatsor ezzel kapcsolatban, az első körben visszakozót fújtak az úgynevezett beruházók. Megindult viszont a magyar bérlők győzködése, hogy alakítsanak konzorciumot, és szerezzék meg a hajógyári szigetet, természetesen Bernard Schreier vezetésével. Látszik tehát, hogy még azt az öt-hat milliárd forintnyi vételárat is sokallják, tudják, hogy akár hárommilliárdért is „le tudják nyúlni” a szigetet, ha maguk elé tolnak egy-két magyar vállalkozót is.
• Tudni kell a sziget gazdálkodásáról azt is, hogy a hajógyári szigetet működtető kft. a szigeten lévő üres épületeket bérbe adta, s ebből évente körülbelül 790-800 milliárd forint bevétele van, amiből a menedzsment évente százmillió forintot felél. Gyorsan kiszámíthatjuk, ha valaki megvenné a hajógyári szigetet, csak az épületek bérbeadásából néhány év alatt megtermelné a kifizetett összeget. Tehát semmibe sem kerülne neki a sziget megvétele.
• Ez az igazság nem jelenik meg sem a nyilvánosságban, sem a politikai „elitnél”, tudniillik kézen-közön el akarják tüntetni a hajógyári sziget harminc-negyven-ötvenmilliárd forint értékű ingatlanegyüttesét. S természetesen az új tulajdonos majd megemeli a bérleti díjat, hiszen ez minden privatizációnál így történt. Az üzletet meg banki hitelből bonyolítja, a CIB Bank hitelez neki, amelynek jelenleg a Nemzeti Bank volt elnöke, dr. Surányi György a főnöke, aki szoros üzleti és baráti kapcsolatban áll a lehetséges vevővel, Schreier úrral. Tudni kell, hogy Schreier úrnak a CIB Bank állított ki egy mintegy tízmilliárd forintos garancialevelet, hogy elindulhasson ezen a versenytárgyaláson.
• Schreier úr nem érdekelt Surányi úr karintiai kastélyában?
• Van ilyen hír is, nyilvánvaló, hogy az nem átlag magyar embernek való hely, oda legfeljebb a politikai „elit” juthat el. Úgy tudni, hogy Schreier úr két magyar bankvezér külföldi ingatlanvásárlásához járult hozzá, a legnagyobb bank elnökének és a Magyar Nemzeti Bank volt elnökének kastélyvásárlásához nyújtott segítséget.
• A legnagyobb bank elnöke alatt kit ért?
• Csányi Sándort, aki ötven éves korára elvbarátaitól egy helikoptert kapott, ami még Nyugaton sem szokványos ajándék. Az érdekessége az egésznek, hogy a születésnapi asztalnál Csányi Sándor egyik oldalán Lamperth Mónika ült, a másikon pedig Orbán volt belügyminisztere, Pintér Sándor. Szemmel látható tehát, hogy nincs kettéosztottság a magyar gazdasági és politikai „elitben” – ez pusztán porhintés. Ezért nem esik szó sem a hajógyári szigetről, sem a privatizációról, sem a Balaton elrablásáról.
• Ha már szóba hozta Csányi Sándort, egy kis kitérővel beszéljünk róla. Ez a helikopter 300 millió forintba került egyes vélemények szerint, és még nem beszéltünk a helikopter éves fenntartási költségeiről, ami szintén hatalmas összeg. Csányi Sándor az OTP elnök-vezérigazgatója. Az OTP-ről az ország lakosságának nagyobb része úgy tudja, hogy magyar kézben van, pedig több mint nyolcvan százaléka már külföldié. Az OTP 2003 májusában megvásárolta a „legjobb” bolgár bankot, majd a vásárlásokat követően Csányi úr a saját OTP-részvényeiből eladott egymilliárd-kétszázmillió forint értékű részvényt. Nem értettem. Azt mondtam, ha valaki jó üzletet csinált Bulgáriában, ahogy azt a hazai híradásokban hallani, látni, olvasni lehetett, akkor ezzel a részvényeladással a jó üzlet értékét rontja, mert azt mondják, ha a főnök is szabadul a részvényektől, akkor mégiscsak rossz üzlet volt az a bolgár vásárlás. Amikor ez a bizonyos forintsáv-eltolás bekövetkezett, 2003 nyárelőn, gyanakodni kezdtem, hogy Csányi úr tudott arról, hogy a forint és az euró átváltási viszonya a forint kárára fog megváltozni. El kell adni a részvényeket, eurót kell a kapott pénzen vásárolni, és lehet rajta nyerni – hirtelen számítások szerint – százhúszmillió forintot is. Egyébként, óvatos becslések szerint, ez a sáveltolás akár másfél-két évre is visszavetette Magyarország gazdaságát.
• Ennél kicsit bonyolultabb a dolog. Nyilvánvalóan tudta a bankelit, hogy a sávot kiszélesítik, és körülbelül tíz-tizenöt százalékkal leértékelik a valutákkal szemben a forintot (itt a dollárra és az euróra gondolok). Ez any-nyira tudott volt, hogy Magyarországon a leértékelés előtt pár nappal már eltűnt az euró, tehát nem volt a váltóhelyeken, mert az „elit” felvásárolta. De ezek az emberek egész pályán gondolkodnak. A részvényeladással egyidőben Csányi úr megvásárolta azt a Dalmand Kft.-t, amely többségi tulajdonosa a Mizonak, az ország egyik legnagyobb tejfeldolgozó üzemének, amely mintegy hétmilliárd forinttal csapta be a gazdákat és az államot. Azt mondják, hogy ezt a háromszázmillió forintos kft.-t névértéken vásárolta meg Csányi Sándor. Csak azt nem tették hozzá, hogy ez a háromszázmilliós kft. birtokolja a magyar tejipar közel húsz százalékát.
• És ennek mekkora az értéke?
• A húsz százalék egy normálisan működő piacon minimum három-négy milliárd forint jegyzett tőkét kell hogy takarjon. De miután az MSZMP KB egyik volt Baranya megyei vezetője a Mizo felszámolója, így megint egy a kuckó a kemencével. Látszik, hogy egy tőről fakad az egész rendszer, mert amikor a Mizo felszámolását elrendelték, akkor már mindenki tudta, hogy a tejmaffia áldozatává válik a magyar tejipar, és főleg az a termelői rétege, amelyik legjobban rászorult volna a folyamatos és rendszeres jövedelem biztosítására. Tehát ezzel a leértékeléssel nemcsak a spekulációs tőke diadalmaskodott, hanem ennek hasznából meg lehetett vásárolni egy olyan vagyontárgyat, aminek az értéke az Európai Unióban megsokszorozódik.
• A Dalmandi Részvénytársaságot egyébként a Fidesz idején adták el. A közé a tizenkét állami gazdaság közé tartozott, amely a Fidesz idején cserélt gazdát.
• Az természetes, hogy a Fidesz idején eladott állami gazdaságok sorsa is eggyé vált a többi privatizációs botránnyal, vagyis nem lett belőle ügy. Tovább is adták a földterületeket a saját strómanjaiknak, és az MSZP ezzel kapcsolatos összes harcias kirohanása mögött pusztán az volt, hogy elterelje a figyelmet arról, hogy ők legalább ekkora nagyságú földterületet „kaszáltak” maguknak, ugyancsak állami gazdaságból. Sőt, a Fidesz tizenkét állami gazdasága még kisebb, mint az a közel nyolcvanezer hektár, amit most a szocialisták „birtokolnak”, és tulajdonba adnak. Ezen kívül a szocialisták a legpiszkosabb módon bevezették az állami tulajdon további szaporítását, miután tizenvalahány év alatt totálisan tönkretették a mezőgazdasági alaptevékenységet. Ennek az a következménye, hogy a parasztemberek úgynevezett életjáradék formájában szabadulnak meg a földjüktől. Egyszerűen arcátlanság, hogy egy-két hektár földért hét-nyolc-kilencezer forintos havi járadékot adnak, s az életjáradék nem örökölhető. Ha egy idős ember utána még négy-öt évet él, akkor negyven-ötvenezer forintért kapja meg az állam azt a földterületet, amely jelenleg is minimálisan egymillió forintot ér hektáronként.
• Térjünk még vissza a Fidesz által eladott földekhez. Akkor került eladásra a herceghalmi állami kísérleti tangazdaság is, ha jól emlékszem, négy-ötezer hektár földterülettel. Mégpedig két felcsúti, focihoz értő, szponzornak nevezett egyén vette meg (tudjuk, hogy Orbán Viktor ott futballozott).
• Orbán legszűkebb baráti köréről van szó, és a szponzorok egyike a kocsmában mondta el, hogy ő Viktor strómanja. Orbán Viktor Felcsúton gyerekeskedett, édesapja, Orbán Győző 1998-ig ott volt párttitkár a helyi téeszben. Az idősb Orbán jelenleg a kőbányák korlátlan hazai ura, aki ellen szintén nincs vizsgálat, csak kiabáltak a szocialisták. De ő is a védett férfiak társaságához tartozik.
• Kanyarodjunk vissza a herceghalmi földhöz. 2003-ban, már az MSZP kormányzása idején jelentkezett egy férfi, aki azt mondta, hogy a zsámbéki medencében a tudás völgyét akarja kialakítani, és elsőként – mert hogy földterületre van szüksége – a volt herceghalmi állami kísérleti tangazdaság földterületét vette meg.
• Ez a stróman-rendszer. Gyakorlatilag meg sem veszi, ekkora földterületet ugyanis, 4700 hektárt, nem lehet megvenni, béreli csupán. Ennek aztán nagyon áttételes, csalárd szerződéseken keresztül zajló tulajdonváltozás lesz a következménye. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy ezek a „hordák” eleve spekulatív céllal megszerzik hazánk földterületének jelentős részét. Nem túlzás a horda és haramia kifejezés, hiszen 2003. június 11-én a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, dr. Szanyi Tibor azt mondta a Tejtermék Tanács elnökéről, hogy haramia. Aki nem tartja be a törvényeket, az haramia, állította dr. Szanyi. Ezen az alapon, amit az államtitkár mondott, ma a magyar parlamentben kizárólag szavukat nem tartó haramiák ülnek, de ugyanúgy a bankélet és a gazdasági élet csúcsain is. Ám a törvényeket a bíróságokon, a rendőrségen és az ügyészségeken sem tartják be. Erre kifejező példa, hogy a magyar kormány álláspontjaként írja le egy hivatalban lévő államtitkár-helyettes az Igazságügyi Minisztériumból, hogy Magyarországon az egyénnek nem alanyi joga az igazság kiderítése, magyarul mondva, azt lehet elítélni, akit akarnak, attól veszik el a pénzét vagy javait, akitől akarják. Ez mutatja, hogy Magyarországon ma nem polgári demokrácia van, hanem rablókapitalizmus, ami ennyire erős még Amerikában sem volt a XIX-XX. század fordulóján.
• De hogy az iménti esetben szó szerinti idézettel is szolgáljak, a Magyar Világ 2003. július 25-i számában nyilatkozta dr. Tímár György ügyvéd a következőket. „Ez év január 12-én Papp Imre, az igazságügyi tárca helyettes államtitkára azt írta: Magyarországon nem cél az igazságszolgáltatás vagy pedig a hibás bírói ítéletek keletkezésének kizárása. Azaz, a jogalanynak nem alanyi joga, hogy a törvényben biztosított jogait kikényszerítse. Ez olyan abszurdum, amelyet sem a hitleri náci rendszer, sem pedig az egykori sztalinista szellemiségű bolsevizmus nem mert nyíltan vállalni, sőt még a boszorkányperekben is egykoron igyekeztek legalább valami látható igazságszolgáltatással megalapozni döntéseiket. Úgyhogy ez a kormányzati állásfoglalás számomra nem más, mint az orwelli rémálom megalapozása. Egyébként csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt az államtitkári állásfoglalást az ügyvédek hivatalos lapjában is megjelentették, és érdekes módon néma csend veszi körül, még csak nem is cáfolják.” De folytassuk a beszélgetést a kezemben lévő „szél fújta” dokumentumokkal, amelyek szerint az MSZP-SZDSZ kormányzat el akarja adni az abaúji Charolét, az alcsi-szigeti mezőgazdasági részvénytársaságot, a bácsalmási agráripari rt.-t, az enyingi agrár rt.-t, a komáromi mezőgazdasági rt.-t, a mezőhegyesi állami ménesbirtok rt.-t, a szerencsi mezőgazdasági rt.-t, a Hód Mezőgazda Rt.-t, a bólyi mezőgazdasági rt.-t. 2003-ban – Bábolna nélkül – terveik szerint privatizálandó összesen 71 555 hektárnyi terület 1 870 852 aranykorona értékben.
• Amikor egy-egy „horda” megszerzi a kormányrudat, rendszerint azzal kerekedik a másik fölé, hogy azt ordibálja róla, tolvaj, hazaáruló. Majd, amikor ő odakerül, ugyanazzal a módszerrel, ugyanúgy teszi a dolgát, mint előtte az ellenfelei. Tehát ugyanúgy tolvajként, hazaárulóként viselkedik. Ebben az esetben, közös megegyezés alapján ennek a földterületnek a nagysága hozzávetőlegesen azonos a Fidesz által elrabolt nemzeti vagyontárggyal, s így az állami gazdaságok esetében egyenlőség alakult ki, a tolvajlás nagysága közel azonos. Tudni kell, hogy Magyarországon a privatizáció folytatása hazaárulás. Azért mondom ezt ismételten, mert a jelenlegi magyar tulajdonviszonyok megdöbbentő képet mutatnak. Németországban és Franciaországban is nagyobb az állami tulajdon aránya, mint nálunk. Tehát a polgári demokráciák két bástyája ma nagyobb állami tulajdont, több stratégiai ágazatot tart fenn polgárai érdekében, mint Magyarország. Mégis azt hirdetik nálunk, hogy a jövőben fel kell gyorsítani a privatizációt, módosítani kell a törvényt, és olyan álságos módon hirdetik a privatizációt, amit az ember csak a bűncselekmény kategóriájába tud sorolni. Azt mondják, pénz hiányában leálltak az autópálya-építések. Vajon milyen csodaszert alkalmaz ez az új, gazdaságpolitika nélkül dolgozó szocialista csapat? Bejelentik, megdöbbenésünkre ellenszavazat nélkül, hogy a körülbelül 70-80 milliárd forintért eladandó Postabankot és Konzumbankot azért kell értékesíteni, mert ebből építik tovább, esetleg vásárolják vissza a világ legdrágább autópályáját, az M5-öst. Kérem tisztelettel, azt már senki nem mondja, hogy csak a Postabankba két év alatt százötvenmilliárd forintot tettek be pluszban. Konszolidációként. Milyen üzleti szellem az, ahol majd százmilliárd forintot elbukok egy nehéz gazdasági helyzetben lévő országban, egyetlen bankon? És ezért sem az úgynevezett jobboldal nem szól egy szót sem, sem a szociális érzékenységéről híressé vált „szociáldemokrata” MSZP-s horda. Gondoljunk bele, százötvenmilliárdot ráköltök a Postabankra, és eladom mondjuk hatvanmilliárdért. Akkor miért költötte rá a százötvenmilliárdot? Azért, hogy két-három év múlva – az inflációval növelt értékét már nem is számolom – legalább százmilliárdot bukjon rajta? Így nem lehet egy ország gazdaságát rendbe tenni, így nem lehet egy országban távlatokban gondolkodni, ha százmilliárdokat büntetés nélkül kilophat a büdzséből ugyanaz a csapat.
Mert ugyanez a csapat nem szól azért sem – nézzünk még egy privatizációs számot –, hogy a Magyar Fejlesztési Bank egy év alatt, 2002-ben, száznegyvenmilliárd forintos veszteséget könyvelhetett el magának. Ha összeadjuk ezt a két veszteséget, akkor ez már kétszázötvenmilliárd forint! Hogy akarjuk ezt az országot rendbe tenni, ha ezek az emberek, akik garázdálkodnak a hazájukban, számolatlan milliárdokat lophatnak el anélkül, hogy bármilyen nyilvánosság ezt napvilágra hozná? Tudniillik, a Magyar Fejlesztési Bankban – bár ez látszólag Fekete János és Medgyessy Péter csapatáé – a Fidesz ideje alatt is ugyanúgy loptak, mint jelenleg. És erre a bankra bízzák majd a nemzeti földalap feltőkésítését. Erre nem lehet mást mondani, mint hogy hazaárulók. És ezt ismételni kell, mert véleményem szerint ma Magyarországon tudatos nemzetrombolás folyik. A Balatonnál, a hajógyári szigetnél, a földnél is. A nemzeti bevételeket ma már nem lehet továbbcsapolni, hiszen egy olyan országban, amely csatlakozik az Európai Unióhoz, nem merik megmondani, hogy nagyobb a tőkekiáramlás, éppen a csatlakozás miatt, mint amennyi tőkét behoztak ez idáig. Mert ma Magyarországon nem tőkefelhalmozás történik, hanem tőkekivitel. Az igazán bennfentesek, tudva azt, hogy mi várható Magyarországon, osztalékban már réges-rég kivitték az eddig behozott pénzeik sokszorosát, adómentesen.
• Milyen arányokról beszélhetünk?
• Azt lehet mondani, hogy akik Magyarországon befektettek pénzt, legalább a tízszeresét már kivitték adómentesen, úgy a dohányiparban, mint a biztosításokban, a jövedékiparban, tehát a legnagyobb adótartamú iparágakban. Évente hat-nyolcmilliárd dollárt kivittek (nem behoztak), majd az „utánam az özönvíz” című kesergővel eltávoztak. Magyarországon térségek maradnak munka nélkül, mert az adózási feltételek nyugat-európai átvétele miatt a rablótőke kivonul, és megy tovább Bulgáriába és a még gyarmatosítandó területekre, Romániába, Ukrajnába és az ásványi kincsekben gazdag Közép-Ázsiába. Ez, ami most a magyar földdel nálunk történik, már a befejező része annak a hazaárulási sorozatnak, ami húsz éve kezdődött. S történt mindez mindenféle sajtónyilvánosság nélkül. Mi szóltunk, s azt mondták, nincs igazunk. Akkor viszont tessék vitatkozni! De sommásan kijelenteni, hogy nem igaz, de nem vitatkozunk, az egyszerűen cinizmus.
• Csányi Sándor kapcsán szóba került a Mizo és a tejipar. Most, amikor beszélgetünk, Magyarországon évente körülbelül egymilliárd-kilencszázmillió liter tejet termelhetünk a nekünk engedélyezett kvóta szerint, és ebből körülbelül négyszázmillió liter a felesleg, amit vissza kellene fejlesztenünk. S eközben döbbenten hallja az ember, hogy a magyarországi éves tejtermelés negyvenkét százalékát importálják Szlovákiából, Romániából, olcsóbban, rosszabb minőségben.
• Ennél még rosszabb a helyzet. A tej- és tejtermékek negyvenkét százaléka import, ami jórészt a nagy áruházláncokon keresztül kerül be Magyarországra. Ez a nagy elosztórendszer még soha a világon ilyen gyorsan nem gazdagodott meg, mint a Metro, Tesco, Auchan, Cora, Spar hazánkban. Ilyen harácsoló módon eladásra még nem szakosodott a világon soha sehol egyetlen kereskedelmi hálózat sem, mint ezek a hálózatok, amelyek egyébként a szakszervezeti jogok lábbal tiprásával – mivel Magyarországon nincs szakszervezet – bármit megcsinálhatnak az unió szabályaival ellentétesen. Természetesen, ezek a cégek majd továbbállnak, hiszen az unió ezeknek a „hordáknak” a tevékenységét odahaza sem viselte el. De a tejnél a következőket kell tudni. Jórészt tejport hoznak be Nyugatról, és a határmenti forgalomban rengeteg tejet és tejterméket. Az az igazán nagy baj, hogy négyszázmillió liter tej termelésétől akarják megfosztani a magyar gazdákat. Ki is vonják ezt a tejmennyiséget, kétszázmillió liter kivonására vállalt a kormányzat kötelezettséget. Az a Tejtermék Tanács vállalta ezt, amelynek tagjai egyébként személyükben megegyeznek a nagy magyar tejfeldolgozók vezető tulajdonosaival.
• Zömében külföldi tulajdonosokról van szó.
• Külföldiek és belföldiek is. Az egyik oldalon harcos érdekvédők, majd hazamennek, és a saját zsebüket szaporító, erőszakosnak mondott üzletemberek lesznek. 1989-ben közel háromszorosa volt a tejelő tehénállomány a jelenleginek. Azt nem tudom, hogy tud harmadannyi tehén ekkora felesleget termelni. Nem igaz. A magyar piacot megvásárolták a kereskedelmi láncolatok, és szabadon hozzák be a zagyva termékeiket, amelyek Nyugaton eladhatatlanok. De behozzák az eszközeiket is, és így létrejött a tejmaffia, amelyik szétverte a tíz-tizenöt-húsz évvel ezelőtt jól működő felvásárlási láncolatot. Húsz éve naponként számoltak el az átvett tejjel, ma már havonként (sem), ugyanúgy, mint ahogy a konzervgyáraknál is lenyelték a gazdák termékeinek árát, éveken át fizetés nélkül átvették a gazdáktól a terméket, majd csődöt jelentettek, magyarul ellopták a pénzt. Ugyanúgy ellopják a tejfeldolgozók is. És romlott a minőség is. Ma ultrával, vagyis vegyszerrel állítják meg a tej savasodását.
• Mosóport használnak arra, hogy a tej ne romoljon meg?
• Igen. Ultra mosóport használnak, majd miután az országúti cammogás az alig működő hűtőkocsikban tovább rontja a csarnokba érkező tej beltartalmi értékét, ezért zsírsavval állítják meg a tej további kicsapódását. Mire kezelésre kerül ez a tej, már kétféle szerrel mérgezik a fogyasztót.
• Ezek milyen hatással vannak az emberi szervezetre?
• Sokszor olvashattunk a közelmúltban szalmonellás fertőzésről, ami hasmenéses tüneteket vált ki. Aztán nem mutatták ki a szalmonella jelenlétét. Az okokat az imént említett „tartósítószerekben” kell keresni. Tehát egészségrombolással is párosul a tejmaffia tevékenysége. Magyarországon dupla mennyiségű tejtermék is elfogyna, ha egészséges módon kívánnánk élni, ha a tej- és tejtermékek piacát úgy kívánnánk alakítani, ami egy Magyarország adottságú országnál kötelező lenne. De gondoljunk bele, a sertésállománynál is túltermelés van. 2003-ban kétszázezer sertés levágását, majd még további kétszázezer túlsúlyos sertés elpusztítását kellett finanszírozni az államnak, mintegy hatmilliárd forint értékben, akkor, amikor a sertésállomány nem éri el a tizenöt évvel ezelőtti harmadát. Hogy lehet sertésválságról, túltermelési válságról beszélni, amikor Magyarországon a vágókapacitás és a sertéstermelés tizenötmillió fölött volt 1989-ben, ma pedig nem éri el az öt és fél milliót. De érdekes módon, a nagy feldolgozók ma már szinte kizárólag külföldi kézben vannak, a Pini Kaposvártól kezdve mindegyik. Már a Pick Szegedet is átjátszották a rivális dán gazdák tulajdonába. Magyarországon ötmillió sertés van, és túltermelési válságról beszélünk, miközben Dániában huszonhatmillió sertés hízik, és van olyan szövetkezeti vállalat, amelyik egymaga tízmillió sertést dolgoz fel. Átadjuk a vetélytársnak a piacot, a termelőeszközeinket, valamint az olcsó munkaerőt. Ehhez vegyük még a maffiajellegű összefonódást húsiparban, tejiparban, mindenütt, s azonnal tetten érhető a haza kiárusítása.
• További privatizációkról beszélnek, hiszen azt mondják, hogy a gázágazat veszteséges, felemelik hát 2003-ban a gáz árát tizenkét százalékkal, szó van arról, hogy a MOL állami tulajdonrészét is eladják. Ezzel szemben a kezemben van egy dokumentum, amely arról szól, hogy Hernádi Zsolt, aki a Fidesz idejében és jelenleg is a MOL vezetője, aki üzleti érdekeltségi kapcsolatban áll az MSZP-s Máté Lászlóval, miféle tranzakciót hajtott végre még az Orbán-kormány idején az ukrán gázzal, azzal a gázzal, amit – az újságok megírták – az ukránok az oroszok vezetékeinek megcsapolásával adtak tovább a magyaroknak. Rendkívül izgalmas, érdekes tranzakció.
• Ennél a dolog megint bonyolultabb. Nemcsak a lopott ukrán gázzal van itt probléma. Oroszország két évvel ezelőtt – Orbán volt a miniszterelnök – mintegy húszmillió köbméter gáz re-exportját, tehát tovább exportálását végezte, úgy, hogy mi, magyarok köbméterenként húsz százalékkal olcsóbban juthattunk volna hozzá a gázhoz, mint amennyi az akkori világpiaci ár volt. Bizonyos vagyoni osztozkodás volt az orosz elitben, emiatt volt ez a kedvező vásárlási feltétel. Én akkor megkerestem Latorcai Jánost, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnökét, aki Mosonyi György vezérigazgató-helyetteshez, majd egy államtitkár-helyettes nőhöz irányított, és ők azt mondták, hogy a szocialisták Pál László vezetésével „oroszlánszerződést” kötöttek a vezetékeinkre. Magyarul felbonthatatlan szerződést, így ezzel az olcsó gázzal mi nem megyünk semmire, a régi, de számunkra rosszabb szerződést kell életben tartani, mert ha módosítanánk a szerződést, akkor még többet kellene fizetni, és kötbért is. Csak nem tudatosan hazudik ez a csapat – gondoltuk –, aztán kiderült, hogy de igen, mert ha éltünk volna az oroszok által biztosított lehetőséggel, körülbelül öt-hatmilliárd dollár nyereséget lehetett volna a gázexportból Magyarország számára elérni. Ezzel szemben ez a „horda”, amelyik a magyar gázipart is felügyelte és teljes egészében birtokolta, nem hogy az ukránok által megígért ezer köbméterenkénti ötvennyolc dolláros árat nem biztosította, hanem a végén százharminc dollár körül kötött ki a vételár. Papíron! Ezért lett a gázágazat veszteséges. Nem azért, mert magas áron vásárolták, hanem a közvetítő kereskedelem, ami a magyar élelmiszeripar teljes egészét, a magyar számlagyárak egészét átöleli, a gáziparban és az alapanyagiparban is ugyanúgy jelen van. S az egytövűségre megint egy példát. 2003-ban, a Medgyessy-kormány idején Csehország megawattonként huszonhárom-huszonnyolc euróért kínált eladásra elektromos energiát. Az MVM és az eladó közé belépett Kapolyi László MSZP-s országgyűlési képviselő cége, s az elektromos energia megawattja máris nyolcvan euróba került. A magyar piacon naponta több ezer megawatt elektromos energia helyezhető el. Megint tetten érhető a hazai érdekek elárulása.
• A gáznál maradva hadd olvassak fel a hozzám került levélből néhány mondatot. „Az ukránok levettek mindig valamennyi gázt az oroszoktól tárolási díj és egyéb fejében, amit saját célra használtak fel. A MOL évente hatszázmillió köbméter körüli gázt vásárolt. És olyan trükkök voltak, hogy amíg a gáz ára nyolcvanhárom amerikai dollár volt ezer normál köbméterre, addig ennek a gáznak az ára az ukránoktól ötvenhat, hatvanhárom amerikai dollár volt. Ebből részesedtek a MOL egyes vezetői, meg még érint egy embert, akit úgy hívnak, hogy Szitó, meg Szitónak a MOL-os lobbiját. Még közben volt egy cég, úgy hívják, hogy Eurobridge, aminek vezetője Vitézi Tamás. Ez a három Vitézi egyike, ő kohómérnök.” Aztán megemlítik itt még az MSZP-s Puch Lászlót, Orbán volt belügyminiszterét, Pintér Sándort, s hozzáteszik, hogy Pintér Csányinak és Hernádinak nagy barátja. De térjünk vissza az adatokhoz. Van ezer normál köbméter gáz, eladó 58-63 amerikai dollárért. A világpiaci ár ekkor 83 amerikai dollár. Amikor a MOL főkönyveibe bekerül a megvásárolt gáz ára, hány amerikai dollárt írnak be
vételárként normál ezer köbméterenként?
• Megdöbbentő, de százharmincat. Majd dupla áron könyvelik be, tehát nem a kedvező árat, hanem a maffia lánckereskedelmének végső árát rögzítik vételárként.
• Mennyi lesz a kettő közti különbség?
• Hatvan dollár körüli különbséget takar normál ezer köbméterenként, tehát összességében minimálisan százhatvanmillió dollárt bukott a magyar állam ezen az egy tranzakción. Ez bizony az olcsó dollár árak mellett is igen szép pénz, akkori értékben körülbelül ötvenmilliárd forintos veszteséget okozott a magyar költségvetésnek, hiszen a MOL ennyivel kevesebb adót fizetett be az államkaszába.
• És mennyi kerülhetett ebből magánzsebekbe?
• A pénz döntő többsége, a közvetítő kereskedelmen keresztül, off shore cégek közbeiktatásával magánzsebekbe vándorolt. Nem szeretnék senkinek sem az orrára államtitkokat kötni, de ilyen és hasonló esetek, mint a gázügy, szép számmal adódnak ma Magyarországon.
• Idézek még a feljegyzésből. „Ebből az üzletből Puchék is profitáltak, gondolom, kaptak az MSZP-sek is, ez még az előző szocialista ciklus alatt volt, innen csöpögtek a pénzek a Horn-kormányhoz az előző szocialista ciklusban, de hogy pontosan kihez és hogyan, azt nem tudom. Ez akkor indult el, de a Hernádi folyamatosan fenntartotta, és ez még meg is lett fejelve, mert ezt a lopott gázt a fideszesek közreműködésével Romániában eladták, pontosabban a többletgázt, amit pluszban vásároltak. A MOL tranzitálta, és a románok vették át. Romániában is csináltak egy nagy trükköt: a köztes román kereskedő cég teljesen fideszes kézben volt. Az összes ilyen céget állami pénzből finanszírozták, mint a kínaiak annak idején, egymillió forintból csináltak harminc kft.-t, és nem fizették ki. Fizettek ők, de amikor úgy döntöttek, hogy kaszálunk egy kis pénzt, akkor csődbe vitték a gázkereskedő céget, tehát nem fizették ki a gázt.”
• Most megint oda lyukadtunk ki, hogy nem véletlenül jártak az ön lakásában illetéktelenek, és nálam sem véletlenül keresgélnek. Tudniillik, ezek az adatok százszázalékosan igazak. Ez egy jajkiáltás a magyar rendőrség, a szolgálatok részéről, azzal az utolsó reménnyel, hogy hátha a nyilvánosság segít. Az igazi probléma az, hogy valóban kaptak belőle Puch Lászlóék. Azok a Puch Lászlóék, akik – Kuncze Gábor legközvetlenebb környezetéből tudom – átvették a maffiát. Tehát nem maffiaforrások, hanem Kuncze Gábor SZDSZ-es pártelnök legközvetlenebb környezete mondja el, nem négyszemközt, hanem sokszemközt, hogy Puch László vezetésével a szocialisták átvették a Fidesz-maffiát is, és megosztoztak az olajpénzen, megosztoztak a gázpénzen, a banki pénzeken. Látványosan egyetlenegy dolgot csinálnak, hogy egy-két-tízmilliós problémák miatt feljelentést tesznek a KEHI-nél, az ÁSZ-nál, de ezeknek a vizsgálata pusztán a történelmi kisgazdapártnál hoz „eredményt”, és tartóztatnak le államtitkárt vagy éppen parlamenti képviselőt. De az igazán nagy üzletben résztvevő maffiózókat és bankárokat mindkét oldalon vigyázva őrzik. Tehát, amikor egy maffia csatlakozhat, nem egészen egy hónap alatt teljes egészében az úgynevezett szocialista üzletembergárdához, és ugyanúgy fizeti most már az MSZP-nek a pénzt, mint ahogy az előző kormány idején a Fidesznek, akkor megint ugyanoda lyukadunk ki: Magyarországnak egy „elitje” és egy csőcseléke van. Az a baj, hogy Magyarországon az utóbbi tizenöt évben bizonyíthatóan a csőcselék vette át a hatalmat, és ez fosztja meg jelenleg is évi öt-hat-hét milliárd dollártól hazánkat.
• Úgy látszik, ez a fejezet a felolvasásoké, mert megint csak egy levelet kutattam elő. Budapesten írta 2003. június 10-én Balogh Gyula, független országgyűlési képviselő, a Független Kisgazdapárt akkori országos alelnöke Medgyessy Péternek, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az eddigi négy választás kampányai és működési költségei valóságban közel ötszázmilliárd forint kivonását eredményezték végső soron a magyar gazdaságból. Ennek előteremtéséhez forrást a tisztességtelen és formális privatizáció, a közbeszerzési eljárások elmaradása, és sokszor a jogszabályok betűformájának megfelelő, de tisztességes gazdálkodás elveit mélyen sértő közbeszerezési eljárások lefolytatása biztosította. A választópolgárok egyetlen kormánynak sem adtak ehhez felhatalmazást. Közismert, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja a parlamenti pártok gazdasági tevékenységét, ami kiterjed a választások idején folytatott kampányokra is. Ennek ellenére az egyébként ismert visszaéléseket soha nem tárta fel, s a magyar parlament a beszámolókat is többnyire egyhangú szavazással elfogadta. Azt lehet látni, ebben a kérdésben a pártok teljes egységben vannak, ennek feltárása és a választók elé terjesztése egyiknek sem szolgálja az érdekét.”
• Egyetlenegyet kívánok Balogh Gyulának, hogy legyen hosszú életű, de tudom, hogy jelenleg már törvénytelen operatív adatgyűjtés van rá folyamatban, és teljesen bizonyos, ha ezt a tevékenységét tovább folytatja, nagyon súlyos csapások fogják őt és családját érni a közeljövőben. Ezt azért merem elmondani, mert hasonló tartalmú levelet én is írtam már Medgyessy Péternek és az előző miniszterelnöknek is az olaj- és a lakásmaffiával kapcsolatban, és megdöbbenésemre azt a választ kaptam Medgyessy Péter kormányfő nevében, hogy ez mind igaz. Hogy a maffiatagok a bankmaffiából és az olajmaffiából tevődnek össze, tudjuk. De azt is, hogy ma Magyarországon a pártok maffiaszerűen működnek, ez százszázalékosan bizonyítható, hisz az összes székházat, amit megszereztek, spekulatív céllal adták tovább, a szakszervezetek szintén, soha semmilyen adózási kötelezettségnek nem tettek eleget. Ma a pártok pénzmosodaként működnek, a parlamentáris demokrácia szabályainak figyelmen kívül hagyásával. Ez tudott egyébként, és ebben egyet is értenek. Nézzük meg, hogy a Fidesz miből gazdagodott meg: egy törvénytelen székházcseréből. Ha az Állami Számvevőszéket, amit politikai alkuk alapján hoztak létre, a költségvetési, a pártpénzek elköltésének ellenőrzésére jelölik ki, akkor egy valamiben biztosan megegyeznek: a kinevező akaratában. Tudniillik, a pártok nevezik ki az ÁSZ élére az elnököt, az alelnököt. Nehogy azt higgye valaki, hogy az így megválasztott függetlenné válik! Még a normálisan működő polgári demokráciákban sem, nemhogy egy olyan országban, ahol sikk az országot, a saját lakosságot kifosztani. Egy kis kitérő. Az amerikai legfelsőbb bíróság döntést hozott az elnökválasztás idején a Bush kontra Al Gore ügyben. Miután a republikánus legfelsőbb bírósági tagok voltak többségben, úgy döntött a legfelsőbb bíróság, hogy a szavazatokat nem kell újraszámolni. Ők ezt be is merték jelenteni, sőt azt mondták, hogy ha így döntöttek, ha ezek a legfelsőbb bírósági arányok, akkor ám menjen Amerika így tovább. Nálunk pedig azt mondják, hogy független az ügyészség, független az Állami Számvevőszék. Ez nem igaz. Tehát hogy Balogh Gyula történetét folytassam, az ötszázmilliárd forintot ellopták, biztos. Száz százalék. Ennek a sokszorosát is, gazdasági szakemberek, egyebek a pártokon, lobbizásokon, a Tocsik-botrányokon keresztül, s ebben még nincs is benne a megvesztegetési pénzek el nem könyvelése. Egyet biztosan lehet látni: a parlamenti pártok ma motorjai annak a maffiának, amelyet Magyarország teljes elpusztítására szövetkező „hordának” lehet nevezni. Ezeket a szavakat azért mondom ilyen erőteljesen, mert ezt nemcsak Magyarországon látják így. Nehogy azt higgye bárki, hogy Magyarországon úgy fog befejeződni a gazdaság átalakítása, hogy ugyanez a siserehad marad az unióban is. Nem véletlenül rendelték el a magyar közintézmények felülvizsgálatát. Ma Brüsszel attól hangos, hogy a magyarok még mindig nem kezdték el az intézményrendszer olyan módon történő átalakítását, amelyek egyáltalán a pályázati pénzek lehívására megfelelőek. Még mindig lopni akarnak. Milyen dolog az, hogy ma két százalékát sem tudtuk megpályázni az egyébként járó vidékfejlesztési és környezetvédelmi beruházásoknak? Tehát amit Balogh képviselő úr mondott, az valóban igaz. Egy eredményét már biztosan tudjuk: mire ez a könyv megjelenik, Balogh úrról valószínűleg – együttesen mind a két oldal – iszonyatos dolgokat hoz napvilágra, vélhetően bűnözőnek nyilvánítják majd, és ha életben marad, akkor Isten kegyeltje. A politika nem szokta tűrni, hogy ilyen leveleket irkáljanak.
• Még mindig Balogh Gyula leveléből idézek. „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ön a magyar parlamentben a nagy nyilvánosság előtt ígéretet tett arra, hogy ismertté teszi a III/III-as ügynökök névsorát. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy pártja ráhatására ön elállt ettől a szándékától. Alapos okkal feltételezi nemcsak a pártunk, a Független Kisgazdapárt, hanem a választópolgárok is feltételezik, hogy súlyos, személyes érdekük diktálta ezt a döntést. Nyilván ma is sokan vannak olyanok, akik kiszolgálják a rendszert, és az ügynök, mint tudjuk, feladatokra bármikor aktiválható. Jogunk van tudni, hogy Magyarországon kik azok a személyek, és ma mit tesznek, akik ilyen módon szolgálták ki az akkori államhatalmat. Ezek az emberek ma is zsarolhatók, ebből következően bármilyen feladatra rávehetők. Ma már az is ismert, hogy az ilyen ügynököket használták fel a történelmi pártok szétverésére. Ebben semmi új nincs, csak ismétli a történelmünk önmagát, de ez a folyamat nem folytatható. Követeljük ennek a kérdésnek végső és teljes körű lezárását. Mindenkinek meg kell adni a lehetőséget, hogy eldöntse, hogyan és kivel folytatja tovább az élet- és munkakapcsolatait, megtudja végre, hogy ki volt ellene és mellette. Fel kell vállalni és szembe kell nézni a múltunkkal, mert e nélkül nem tudunk jövőt építeni. Magyarországon nem beszélhetünk rendszerváltozásról, ha ez a kérdés egyszer és mindenkorra nem nyer végleges rendezést.” Az iménti idézet után következzék még egy. Legutolsó könyvünkben, a „Rendszerváltó” miniszterelnökök pórázon címűben írtam. „Elkezdtem játszani a nevekkel, betűkkel és a számokkal. Egy álomcsapatot, a (D)urr bele! FC-t hoztam – gondolatban – létre, amelynek tagjai a következő számú mezeket viselték egykoron. Sőt van, aki ma is abban a régi kopottasban rohangál. A lelkébe ivódott. Nézzük csak a (D)urr bele! „focicsapat” összeállítását. (A 209-es számú mez gazdáját, Medgyessy Pétert mindenki ismeri.) 3-as számú mezben Jozef von Ferenczy, 8-asban Boros Imre, 11-esben Keresztes Sándor, 18-asban Mádl Ferenc, 21-esben Boross Péter, 30-asban Mécs Imre, 50-esben Demszky Gábor, 52-esben Csapody Miklós, 72-esben Debreczeni József, 99-esben Kónya Imre, 205-ösben Sárossy László játszott. A csapatból az égi pályákra is jutott már játékos. 1-es számú mezben kergeti a labdát Illyés Gyula, 2-esben Vásárhelyi Miklós, 4-esben Bibó István, 5-ösben Antall József miniszterelnök.” S a pálya szélén álldogál narancssárga színű mezben egy labdaszedő is, a „nemzeti” újságírás egyik ismert alakja, a III/III-as mezjelű, önmagát magyar demokratának valló Bajusz. De térjünk vissza Balogh Gyula gondolataihoz.
• Nem kételkedem Balogh Gyula képviselő úr tisztességes szándékában. Azt azonban ma már tisztán lehet látni, hogy a magyar besúgórendszer sokszor átalakított kartotékrendszere nem alkalmas arra, hogy átvilágítsák a képviselőket, a bankárokat, a bírókat, az ügyészeket. Tudatosan nem hajtották végre az átvilágítást. Ez is műbalhé volt. Medgyessy Péterről, a D-209-et a sajátjai hozták nyilvánosságra, kétségbeesett csapkolódás indult, s aztán rájöttek, hogy végeredményben ezt a kérdést nem szabad bolygatni. Nem bizonyítja-e ez is száz százalékosan azt az igazságot, amit már többször kifejtettünk, hogy egy tőről fakad a magyar politikai „elit”? Amikor el kezdett dolgozni az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek nyilvánosságra kellett volna hoznia az ügynök képviselők, kormánytagok nevét, egy látszólag lényegtelen döntésre került sor. Felállítottak egy – állítólag okosokból álló – tanácsot. Kik voltak a tagjai? Medgyessy Péter kérésére Boross Péter, aki miniszterként Harangozó Szilveszternek, az ÁVH volt személyzeti főnökének munkáira tartott igényt. Vagy Gálszécsi András! Nem egy a kuckó a kemencével, ha ezeket az embereket előhúzzák az állítólagos ellenfelek közül? Hol van itt az ellenfél? Sehol, mert akkor egy ilyen fontos kérdésben nem a látszólag másik oldalt kérdezem meg. De nincs látszólag másik oldal sem. Egytövűség van. Tíz-tizenöt név nyilvánosságra került, aztán a bizottság elhalt, ugyanúgy, mint a többi. Gyakorlatilag tehát ma sem politikai szándék, sem végrehajtói akarat nem létezik ennek a kérdésnek a tisztességes rendezésére. A közeljövőben – ebben az összetételben – nem is lesz még esély sem rá. Balogh képviselő úrnak egyetlenegyet tudni kell: a cég, az ÁVH, a Tanácsköztársaság nagy íve átnőtt a mai rendszerbe, családilag és személyileg is. Tehát a jobboldalon ugyanúgy Kun Béláék unokái ülnek, mint a baloldalon vagy a liberális körökben. A szolgálatok pedig mindig felügyelték a politikai rendszert, mert az egésznek a KGB-nél volt a csúcsa. De ott, abban az országban, ahol a kommunizmus alatt Magyarországon a KGB nem tartott nyilván Szovjetunió ellenségét, akkor miért gondoljuk, hogy Magyarországon egyáltalán volt ellenzék. Még egyszer mondom, a szándék üdvözlendő, de a politikai akarat csak abban az esetben válhat egységessé a nép akaratával, ha ezt az egész egyveleget, ami kialakult az elmúlt húsz év alatt, és a magyar társadalom fölé terpeszkedett, egyszer a népakarat kimozdítja gyökerestől a hatalomból. Parlamenti választási szisztémával csak hosszú évtizedes munkával lehetne itt eredményt elérni, de ennek a végkimenetele kétséges, mert ma a bal- és a jobboldalon is ugyanazok a családok üldögélnek.
• Balogh Gyula a levél kapcsán két televíziós műsorban mondhatta el, hogy mit írt Medgyessy Péternek. Az egyik műsorban megemlítette, hogy ha nem történik ezeken a területeken változás, a privatizáció felülvizsgálatára és más rablásokra célzott, amiről eddig beszéltünk, akkor bizony társadalmi robbanás várható Magyarországon.
• Teljesen bizonyos, hogy így lesz, mégpedig azért, mert ma Nyugaton is társadalmi forrongás van. Több vezető nyugat-európai országban pártok belső vezérkara puccsolja a vezetőit. Gondoljunk az egyik Tony Blair-féle belső puccsra, ami ugyan elvetélt, de ott parázslik a hamu alatt a következő.
• Sőt, folytatódott a Tony Blair-ügy azzal, hogy Blair a brit titkosszolgálatra hivatkozott, hogy azért kellett Irakba menni, mert jelentették, hogy ott negyvenöt perc alatt bevethető vegyi fegyverek és nukleáris töltetek vannak, majd később bocsánatot kellett kérnie a titkosszolgálatoktól, mert kiderült, hogy ők ilyen jelentéseket nem készítettek.
• Soha nem készítettek ilyen jelentéseket. A brit titkosszolgálat mindig a brit birodalmi érdekeket védte, aki nekik dolgozik, az még halála után is dicsőségben részesül. Nyilvánvalóan a nemzeti és birodalmi érdekeket védték. Az viszont szintén nyilvánvaló, hogy egy politikus hazudik. Nemcsak Magyarországon, hanem Nyugat-Európában is.
• De hát Tony Blairtől ezt meg lehetett kérdezni, szembesíteni lehetett ezekkel a tényekkel. Magyarországi politikussal viszont ezt nem lehet megcsinálni.
• Ugyanide akartam kilyukadni, hiszen a demokráciának pont ez a lényege, hogy a francia miniszterelnököt is, Tony Blairt és Schröder kancellárt is kérdőre lehetett vonni a közvélemény előtt. De Magyarországon erről szó sem lehet. Miután Balogh képviselő két kis televízióban el tudta mondani ezeket a súlyos tényeket, utána óriási csönd lett, majd megnyitották rá az operatív dossziét, ami körülbelül annyit jelent, hogy adatokat gyűjtenek róla, hogy lehetetlenné tegyék.
• Ilyen operatív dosszié ránk is nyílt? Kőrösi Imrére és Lakatos Pálra is?
• Saját anyagomat már évtizede ismerem, nagyon veszélyes adatok vannak benne. Az a szerencsénk, hogy egyetlenegy „állítást” sem tudtak megerősíteni. Még olyan adat is van benne, hogy embert öltem gépkocsival. Természetesen nem sikerült annyi hamis tanút összeszedni, ami mondjuk megerősítette volna negatív szerepemet a privatizációban, de esetleges másságomat is több helyen leírták ebben az operatív dossziéban. Hozzátartozik, hogy ezzel dolgoznak jelenleg is a szolgálatok. Megnyugtatom, önnek is elég szép a dossziéja, jelenleg a földtől számítva egy méter magasságú. Az egész akkortól gyorsult fel, amikor a Vasárnapi Újságban a végére akart járni azoknak a hazaáruló cselekedeteknek, amelyek a „rendszerváltozásban” és a privatizációban csúcsosodtak ki. Ma Magyarországon arra, aki ellenzéki gondolkodásra adja a fejét ezzel a tolvajbandával szemben, azonnal dossziét nyitnak…
• Igaz az, hogy az én esetemben még fényképet is hamisítottak, összemontíroztak két fejet, az enyémet és egy fasisztának tartott másvalakiét, hogy azt bizonyítsák, én fasiszta, neonáci elemekkel tartok kapcsolatot?
• Ezt láttam. De azt hiszem, 2003 nyarán Szegeden, amikor együtt voltunk, nem is kellett volna ilyen fényképet hamisítani, mert ha „jégre” megyünk, és bemegyünk abba a közegbe, ahová meghívás ürügyén be akartak bennünket vinni, akkor ma mi fasiszták vagyunk, utolsó nemzetárulók. Tehát ez egy provokatív lépés, ami most a szegedi akciónk során történt, amelynek a szervezője, a meghívónk – azóta kiderült – Szegeden, a Barta utcában élő egykori ÁVH-s tiszt gyermeke. Megkérdeztem barátaimat, hogy mi történhetett, hiszen én gazdákkal akarok találkozni, Lakatos Pállal együtt, aztán kiderült, hogy elmebeteg, antiszemita gazemberek, skinheadek közé vagyunk meghívva. Ha akkor készül önről és rólam egy fénykép, ma címlapsztorik vagyunk az „igazi” arcunkkal. Márpedig, ha utána száz-százötven cikk megjelenik, magyarázza meg azt, hogy ön véletlenül volt ott, hogy provokáció áldozata lett! Hála Istennek, azért a magyar rendszerben egy valami tapasztalható. Nemcsak dilettantizmusból, hanem hazaszeretetből is sokan segítenek. Amikor én körözés alatt álltam, a rendőrök figyelmeztettek, hogy Kőrösi úr vigyázzon, mi nem bántjuk, de üldözi önt a maffia. Az megint más kérdés, hogy ennek politikai háttere van. Önnél is hasonló dolgokat lehet felfedezni, és nemcsak önnél, mert a minap egy velünk szoros kapcsolatban lévő ember is hasonló operatív akciónak esett volna áldozatul, ha két tisztességes rendőr nem ülteti be az autójába, és nem viszi haza.
• Balogh Gyula levelét lezárva: azt megfigyeltem, hogy egyetlen napilap nem írt a miniszterelnöknek címzett levélről. Sőt, a hetilapok sem.
• Nem is fognak róla írni. A napilapok álságosságát már röviden említettük. Amikor a baloldali sajtó azon röhög, hogy az úgynevezett jobboldali sajtó hogyan csinál Orbán Viktorból hülyét – itt a Bencsik-féle Magyar Demokrata birodalomról beszélek – akkor miért várja el, hogy egy sort is írjanak ezekről a súlyos, hazánk sorsát érintő dolgokról. Hiszen kiknek a zagyvaságait közvetíti a sajtó jelenleg is? Az elején beszéltünk Friderikuszról, ő behívja televíziós műsorába a „döglött aknát”, Torgyán Józsefet, mint politikai közszereplőt. Azt a Torgyánt, akinek már semmi szellemi muníciója nincs, aki hosszú negyedórákon keresztül majomkodik a közszolgálati televízióban.
• A másik televíziós műsor pedig, szintén az M1-en, vendégül látja Csurka Istvánt. Nem is egyszer.
• A Napkelte baloldali irányzatának egyik vendégsztárja az a Csurka István, aki állítólag szélsőjobboldali nézeteket vall, de milliárdos lett az elmúlt időszak osztozkodásában. Akkor miért várnánk el, hogy Balogh Gyula valóban a hazáját érintő súlyos gondolatait, amelyeket egyébként mint parlamenti képviselő, és mint akkori párt alelnök is megfogalmazott, közöljék? Pedig hírként kellene közölni mindannyiuknak. De nem teszik. Az eddig elmondottakból az okot is megtudhatjuk. Mert egytövű a politika és az újságírás is. Az igaz gondolatok kimondásakor ezért van ez az óriási csönd.
• Dosszié készül a Nemzetbiztonsági Hivatalban dr. Kőrösi Imréről, dosszié készül Lakatos Pálról, és dosszié készül Balogh Gyula független országgyűlési képviselőről. Balogh Gyulához, mint országgyűlési képviselőhöz, hivatalos szervek még a kisujjukkal sem érhetnének hozzá, mentelmi joga van. Akkor miképpen készülhet mégis ez a dosszié?
• Egy jogállamban ez a kérdés fel sem merülhet. Nézzünk kicsit vissza a múltba, amikor a Fidesz leszámolt a kisgazdákkal. Teljesen törvénytelenül, operatív nyomozást folytattak Székely Zoltán ellen, a mentelmi jog kikerülésével. Ez súlyos jogsértés, de az alkotmányos jogok sérelmét is megtaláljuk itt. Ugyanez a jogsértés fennáll az államtitkárként vasra vert Szabadi Bélánál is: lehallgatási anyagokat biztosítanak a későbbiekben róla a rendőrségnek, bizonyítékként. Ezek egy jogállamban azonnal retorziót vonnak maguk után – bűnhődnének a lehallgatók. Hogy a Balogh Gyula-dosszié megnyílott, ez annyit jelent, hogy Balogh képviselő olyan mércét állított fel magának és a politikai „elitnek”, amit a jelenlegi csapat nem tűr el. Balogh Gyula nem kevesebbet állított, mint hogy korrupt és tolvaj az egész magyar közigazgatás, a nagy elosztórendszerek, közte a pártfinanszírozás is. A nagy elosztórendszereknél az állami költségvetés elsődlegesen. Kérte a továbbiakban, hogy „ügynöktelenítsék” a magyar parlamentet, és egyáltalán a közéletet. Ebben a pillanatban nyilvánvaló volt, hogy a hatalom, amely az elmúlt tizenöt évben soha meg sem kísérelte a jogállamiság kereteit megteremteni, rögtön a jól bevált módszerhez nyúl, törvénytelen eszközöket alkalmaz. Mindezt rendkívül nehéz bizonyítani, annak ellenére, hogy egy-két olyan anyag már a kezünkben van, amely – egy esetlegesbírósági eljárásnál – megkönnyíti a helyzetünket. De nem szokatlan az elmúlt évek gyakorlatában, hogy aki képviselőként akár egy kis lépést is próbált tenni a haza érdekében, az ellen elindították azonnal az operatív nyomozást. Ha megnézzük a Nyírfa-dossziét, ott is hihetetlen számú parlamenti képviselőt hallgattak le, pedig ott csak a maffia után nyomoztak. A jelenleg kormányzó szocialista pártiak még a sajátjaikat is lehallgatták. Ugyanígy működött persze az Antall-, majd később a Fidesz-kormányzat is. Nyilvánvaló, hogy ezekkel az eszközökkel – amíg nincs jogállam – minden esetben élni fog a magyar politika.
• Ki ad utasítást egy-egy ilyen dosszié megnyitására?
• A miniszterelnöknek, a belügyminiszternek, az igazságügy-miniszternek és a nemzetbiztonságot felügyelő államtitkárnak teljesen bizonyosan tudnia kell erről. Ha ez nem így történik, akkor esetleg zuglehallgatási dossziék is megnyílhatnak, ami a mai viszonyok között – figyelve a Defend Kft. vagy a Nyírfa-dosszié példáját – előfordulhat. Meggyőződésem, hogy parlamenti képviselőre dossziét úgy nem nyithatnak, hogy nincs ott a miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy éppenséggel a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár ellenjegyzése. Egy rendszeren belül, ha másnak nem is, de a jelentési kötelezettségnek működnie kell. Tudniillik, azért dolgoznak Balogh Gyulára, hogy lehetetlenné tegyék. Nyilvánvaló, hogy két csapásirányt választottak, az egyik az agrártámogatások rendszerében történő részvétele, valamint a környezetvédelmi beruházásokból és alapokból való esetleges részesedése, még a Fidesz-kormány idején. Természetesen ezekre soha nem került volna sor, ha nem szólal meg markánsan a magyar politikai élet megtisztítása érdekében. Tudni kell azt, hogy mindkét részen, az agrártárcánál is, csak a támogatási keret több mint kétszázmilliárd forint, s ha ehhez hozzátesszük a vidékfejlesztési és környezetvédelmi kasszát, ez évenként legalább háromszázötven milliárd forint, a jelenlegi szempontok szerint is. Az elismert korrupciós ráta alapján, mely Magyarországon öt-hét százalék még az önbevallás szerint is, kiszámítható, hogy ennek az összegnek milyen hatalmas része kerül magánzsebekbe törvénytelenül. Igazából a korrupció ott virágzik, ahol nagy állami elosztórendszerek vannak, amelyek rendszeresen először a bennfentesek irányába mozdulnak el.
• Hogyan készülnek ezek a dossziék? Telefonokat hallgatnak le? Egy-egy emberre megfigyelőket állítanak? Mi a módszer?
• Attól függ, hogy milyen stádiumban van az ügy, és mi a célja az operatív intézkedésnek. Először természetesen adatgyűjtés történik, a képviselő előéletére vonatkozó valamennyi adatot előveszik, megállapítják a társadalmi, egyéni, gazdasági, esetleg másféle családi kapcsolatait, s felállítják azt a hálót, ami alapján úgymond a kockázati forrást meg lehet jelölni.
• Tehát hogy hol lehet belekötni?
• Megkeresik a gyenge pontját. Ez a világon mindenütt így működik, ahol operatív munka vagy előzetes felderítés van. Minden bűncselekmény kinyomozásakor így kell elkészülnie a nyomozati tervnek is, ezzel nem mondtam új dolgot.
• Na de mentelmi joggal rendelkező képviselőről van szó! Szó sincs bűncselekményről, nem kaptak engedélyt a megfigyelésre, legalábbis annak írásos nyoma sehol sem fedezhető fel. Magyarán, ez az egész folyamat törvénytelen. A világon mindenhol törvénytelenül történik ez?
• Nyugaton is vannak túllépések, ha valaki a nagypolitika érdekeit zavarja. De ott tényleges ellenzék és tényleges nyilvánosság van. Ha egy polgári demokráciában operatív eszközökkel hallgatnak le egy politikai ellenfelet, annak következtében akár egy amerikai elnök is „megsérülhet”, azonnali hatállyal meneszti az igazságszolgáltatás és a politika. Gondoljunk a Watergate-ügyre... A világ legnagyobb hatalmú embere bukott akkor meg, a határozott időre választott amerikai elnök, aki nemcsak a törvényhozást irányítja, hanem a végrehajtó hatalom feje is, nincs miniszterelnöke, és emellett a hadsereg főparancsnoka is. Nos, ez az ember, Nixon, a politikai ellenfelét törvénytelen módon hallgatta le, és emiatt olyan viharos gyorsasággal bukott meg, ami teljesen példátlan és visszarettentő hatású a további jogsértéseknél. A szocialista országok közül elsősorban Magyarország az, ahol a jogállamiság keretei az elmúlt tizenöt évben vajmi keveset fejlődtek. A rendszerekben benne hagyták azokat a fékező mechanizmusokat, amelyek miatt ma Magyarország így működhet. Egy parlamenti képviselő lehallgatása történhet úgy is, hogy például azt mondják, veszélyben van. Amikor 1993 őszén valamennyi beszélgetésemet lehallgatták, akkor a lakásomon, a parlamentben és a képviselői irodaházban, a Fehér Házban, a szobámban lévő készülékben is találtam „poloskát”. S amikor képviselőtársaimnak megmutattam, hogy nézzetek ide, így működik ma a Fehér Ház, akkor senki nem döbbent meg rajta. A lehallgatás rendszere azóta lényegesen differenciáltabb lett a technikai feltételek változásával, hiszen most már messzebbről is le tudnak hallgatni, nem kell ilyen elavult masinákat, úgynevezett „poloskákat” használni.
• A Kádár-rezsimben volt egy mondás, végigkísérte az életünket, ami úgy szólt, hogy vigyázz, a nagytestvér figyel. Tulajdonképpen a nagytestvér a demokráciának hazudott időszakunkban is figyel. Egyetlen lépést nem tehetünk meg úgy, hogy ne tudjanak róla, ha ők akarják.
• Ez nem történhet másként. Aki politikai szereplő, főleg ha a hatalommal szemben disszonáns hangot hallat, a megszokottól eltérőt, és ha fennáll annak a veszélye, hogy bántja a kialakult hatalmi viszonyokat, és ennek esetleg következménye is lehet, annak igenis szembe kell néznie azzal, hogy minden személyes titkát, még a legbensőbbet is lesik, kihallgatják. Ebből jó vagy rossz következtetéseket vonnak le, és törvényes keretek között esélye sincs a hibás következtetés kiigazítására. Ha most Balogh Gyula, akivel egyébként beszéltem erről, és tudja, hogy milyen hajsza folyik ellene, nyilvánosan bejelentené, hogy nyomozás van ellene, soha az életben nem tudná bebizonyítani. Tudniillik, az operatív eszközök alkalmazói azt természetesen nem vallják be, hogy milyen parancsot kaptak, azt pedig ne tételezze fel senki, hogy a törvénytelen parancsot kiadó miniszter, államtitkár vagy éppen a felette lévő ember valaha is beismeri, hogy tudatosan törvénysértést követett el. Tehát ez a 22-es csapdája. Azt lehet tanácsolni azoknak a parlamenti képviselőknek, akik ellen ilyen akciók folynak, hogy folytassák tovább a küzdelmüket, de nézzenek körül, amikor lelépnek a járdáról. Ez ellen teljes védelem nincs. A nagytestvér ma sokkal jobban figyel, mint a szocializmusban!
• A hatalom kezében van minden erő. Ott van a sajtó, ott vannak az erőszakszervezetek, megkockáztatom azt, hogy befolyásolja az ügyészséget, a bíróságot, az ügyvédi kamarát, tehát minden erővel rendelkezik, és mégis lecsap a legkisebb, vele szembeforduló jelenségre. Vehetünk néhány példát 2003 nyarából. Megújulva elkezd dolgozni egy hetilap, a Magyar Világ, ötezer példányban, néhány oldalon jelenik meg hetente. Rozgics Mária a főszerkesztője. Egyre-másra jelennek meg ebben az újságban a hasonló típusú leleplezések, mint amelyekről mi beszélünk, mint amelyekről a Vasárnapi Újságban szóltunk, vagy amelyekről a könyveinkben írunk. Ezt követően egyszer csak Rozgics Máriának eltűnik a nagyobbik fia.
• Igen, 2003. június 15-én Rozgics Máriát felhívták, majd személyesen is elmentek hozzá, hogy a fia öngyilkos lett, aki korábban egy kreálmány miatt előzetes letartóztatásba került, azóta már szabadult. Rozgics Máriát többször figyelmeztették, hogy hagyja abba a leleplező írások közlését. Az ő szellemisége ebben a hazaáruló közegben nem megfelelő. Nem hallgatott a fenyegetőkre, ezért tudta azt is, hogy válaszcsapások várhatók. A módszer persze ízléstelen, a gyerek öngyilkosságával fenyegettek, még a helyet, a tököli kórházat is megjelölték. Élet vagy halál, ennek kinyomozása órákig tartott, és nem szeretném azt a lelkiállapotot átélni, amit Mária átélt ez alatt. De én is kaptam olyan fenyegetést, hogy nincs annál természetellenesebb dolog, mint amikor az ember a gyerekeit temeti. Ez egy héten belül történt, sajnos kitudódott munkakapcsolatunk Rozgics Mária főszerkesztő asszonnyal. Azt hiszem, önnél sem fogják kinyomozni, hogy ki tört be a lakásába




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése