2017. november 26., vasárnap

Recept varázs




Recept varázs



Toros káposzta




Az igazi toros káposzta disznóhússal készül, a pipi viszont gyorsabban megsül és egészségesebb is. Ha gyorsan akarsz végezni a főzéssel, a csirkét ajánlom!Hozzávalók:

80 dkg savanyú káposzta , 1 csirkemell , 2 nagy fej hagyma
fél tk só , 1 tk bors , kevés olaj

A kockákra vágott húst kevés olajon megpirítom, sózom és a bors 1/3-át rászórom. Amikor a hús megsült, a kinyomkodott savanyú káposztát is a serpenyőbe teszem, és rádobom a maradék borsot. Az egészet 5-6 perc alatt készre párolom.
Bátrabbak csípős paprikával tehetik pikánsabbá.

Gyors, egyszerű, minimális szénhidrát-és kalóriaértékkel!





Toroskáposzta II.



Hozzávalók:

  • 1 kg vegyes sertéshús (lapocka, dagadó, tarja, oldalas, bármelyik jó, de legalább 2 fajta legyen, és ne comb, mert az nagyon száraz) , 2-3 púpozott kanál hideg zsír vagy 2 dl   olaj , 2-3 nagyobb fej vöröshagyma só , ételízesítő , bors
  • 1 evőkanál pirospaprika 1,5 kg savanyú káposzta
  • 1-2 babérlevél, ha nincs a káposztában

Elkészítés:

Az összekockázott húst, a zsírt, az apróra vágott hagymát, a borsot, a sót és az ételízesítőt együtt beletesszük egy nagyobb lábasba, sütjük-pörköljük, míg kifehéredik a hús minden oldala, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ha elfőtte a levét, de még nem elég puha, kevés vizet teszünk alá, és tovább sütjük. Ha megpuhult a hús, de még van egy kis víz alatta, beletesszük a pirospaprikát is.

Zsírjára sütjük, és beletesszük a jól kiáztatott, kinyomkodott káposztát (ha nagyon hosszú a savanyú káposzta, kicsit vágunk rajta), és ezután fedő nélkül folyamatosan kavarjuk, míg megpuhul a káposzta. Ez kb. 20-25 percet vesz igénybe. Ha szükséges, még fűszerezzük.

Fontos, hogy a hús teljesen puhára süljön, és csak utána tegyük bele a káposztát, mert a savanyú káposzta megedzi a húst, és utána nagyon nehezen fog megpuhulni.

Megjegyzés:

A receptet Jabaki2 küldte. Köszönjük!
Való igaz hogy csak a friss húsból a legfinomabb , mint ahogy az orjaleves is és a töltött káposzta is . Mifelénk /Szatmár/ disznóvágáskor kötelező a toroskáposzta ,a húst jó nagy-falatnyi darabokra vágták és előbb a zsírosabb részt /hasaalja ,tarja / kissé lepirították hogy eressze ki a zsírt majd a soványabb hússal tovább sütötték , de nálunk csak sóval , borssal fűszerezik ,paprikából csak erős csöves jöhet számításba és semmi tejföl- mert az már a székelykáposzta beütése - .


Disznó)toros káposzta







A toros káposzta egy, klasszikusan a disznótorhoz kötődő étel, mint neve is mutatja. Egyszerű, laktató mégis kissé ünnepi jellegű, hiszen a disznóvágás egy kicsit a bőség ideje.
Azt hiszem, ha valaki ezen a néven nem ismeri, akkor székelykáposztaként biztos hallott róla.
Hozzávalók (ez nagyban függ attól, hogy mekkora a tor, hány emberre kell főzni).
  • 1,5-2 kg savanyú káposzta (saját, házi készítésű)
  • 1-1,5 kg kicsit zsírosabb hús (lapocka, comb, dagadó, ami éppen „kiesik” a hentes kezéből.)

A káposztát kevés olajon megpároljuk, a húst felvágjuk pörköltkockányi darabokra, kevés zsiradékot és vizet alátéve kis lángon hosszan pároljuk, majd saját zsírjára pirítjuk, sózzuk, borsozzuk. Amikor megpuhult, összekeverjük a megpárolt savanyú káposztával és összemelegítjük.

Mi rendszeresen tejföl nélkül eszük. Őszintén mondom, hogy a tavalyi disznótoron kvázi 14 óra meló után, kilenckor nagyon jól esett egy tál meleg toros káposzta elé leülni. Az étel különleges ízét (nem egy komplikált étel, ugye?) az abszolúlte friss hús adja, hiszen alig 2 órával a vágás után már a fazékban a hús. 

Anyukám elmondása szerint azért is szeretik tor alkalmával készíteni, mert az ételt hosszabb időre is magára lehet hagyni, nem kell 5 percenként ránézni.


Frankfurti leves, ahogy én szeretem



A képen látható levest az alábbiakból készítettem


Hozzávalók:
1 darab hagyományos füstölésű karajcsont (30 deka kb.)
1 darab nyers karajcsont a mélyhűtőből (kb. 1 kiló karajhoz tartozott anno) , Egy fél fej kelkáposzta (kb. fél kilónyi legyen max.)
3 db debreceni (nem volt itthon jó ízű, minőségi virsli)
1 közepesnél valamivel nagyobb vöröshagyma, 2-2 szál közepes petrezselyemgyökér és sárgarépa , 2 szem közepes nagyságú krumpli, 3 gerezd fokhagyma, 2-3 evőkanál liszt , Füstölt mangalica szalonna (4 szeletke), Pirospaprika, Só, Őrölt bors, 1-2 csomag zöldpetrezselyem, Tejföl

Elkészítés:
A csontokat felteszem főni annyi vízben, amennyi jó bőven ellepi. Amikor megfőtt, leszűröm. A csontokról – ha van rajta egyáltalán – leszedem a főtt húst és felkockázom, félreteszem.
A vöröshagymát apróra vágom, a fokhagymát megreszelem vagy átnyomom. Felteszem főni a füstölt lé egy részével. Közben megtisztítom a zöldséget, kis kockákra vágom, a kelkáposztát is csíkokra vágom, a krumplit is feldarabolom. A zöldségeket hozzáadom a hagymás léhez, adok hozzá még füstölt levet annyit, hogy levesnek lehessen tekinteni a későbbiekben.
Miközben fő, a füstölt szalonnát kiolvasztom, a pörcöt kiszedem (és megeszem). A zsírban megpirítom a hosszában félbevágott és utána feldarabolt debrecenit (virslinél csak karikázok). Miután egy picit megpirult, kiszedem a zsiradékból és a lisztből pirospaprikás rántást készítek belőle, mellyel a levest besűrítem. Hozzáadom a megpirított debrecenit/virslit és készre főzöm. A végén megszórom zöldpetrezselyemmel bőven.
Ha van kedvem, a főtt és felkockázott húst is hozzá lehet adni (én szoktam, hadd legyen még egészségtelenebb).
Tálalásnál adhatunk tejfölt hozzá.

Megjegyzés:

Halvány fogalmam sincs, hogy mitől frankfurti, de ennek ellenére nagyon szeretjük.


Tojásleves, ahogy én készítem (3-4 személyre)



Hozzávalók:
1 liter tészta főzőlé/vagy krumplilé, esetleg víz, 2 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt
1 mokkáskanál őrölt köménymag, Bors ízlés szerint, 1 teáskanál pirospaprika, 2 tojás felverve
1 evőkanál apróra vágott snidling vagy zöldpetrezselyem

Elkészítés:
Forró, de nem égető olajon picit megforgatom az őrölt köményt, majd rászórom a lisztet és állandó keverés mellett világos rózsaszínűre pirítom. Megszórom a pirospaprikával, majd felengedem a tésztalével/krumplilével/vízzel (ez utóbbi esetben egy kis vegetát is teszek bele). Kb. 10 percen át lassú forrás mellett főzöm, majd állandó keverés mellett belecsurgatom a felvert tojást. Hozzáadom a snidlinget (zöldpetrezselymet) és egy forralás után lezárom.


Megjegyzés:

Sót nem szükséges beletenni, mivel a főzőlé amúgy is sós. Szeretem a savanyú tojáslevest is, de családom inkább ezt a változatot részesíti előnyben.


Lencse krémleves



Hozzávalók:

1 db kis (kb. 40 dekás) hagyományos füstölésű első csülök, 25 deka lencse
Kb. 10 dekányi füstölt mangalicaszalonna, 1 közepes szál sárgarépa, 1 közepes szál petrezselyemgyökér, 1 db, a közepesnél valamivel nagyobb vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, 3 evőkanál liszt a rántáshoz, Só, Bors, Mustár, Babérlevél, Pirospaprika
Tejföl, Tárkonyecet, Apróra vágott snidling, 2-3 kemény tojás, Kevés cukor (2 teáskanál)

Előkészítés:

A leves elkészítése előtti nap puhára főzöm a füstölt csülköt és a levében hagyom kihűlni. Kihűlés után csíkokra vágom a főtt húst. Este beáztatom a lencsét.
Apróra vágom a vöröshagymát, finomra zúzom a fokhagymát, kiolvasztom a szalonnát, kiszedem a pörcöt (én általában azon nyomban meg is eszem), megtisztítom a zöldséget és karikákra vágom. A kemény tojást is csíkokra vágom.

Elkészítés:

Kb. egy és háromnegyed/két liter füstölt lében felteszem főni a lencsét a zöldségekkel, hagymával, fokhagymával és a babérlevéllel egyetemben (amennyiben elfőtt a csülök leve, nyugodtan fel lehet engedni vízzel, mivel a hagyományos füstölésű húsfélék eléggé sósak). Mikor megpuhult a szalonnazsírral (amelyben a cukrot kissé karamelizáltam) készült pirospaprikás rántással besűrítem és egy fél pohár tejfölt is belefőzök. Szükség esetén még sózom, borsozom. Egy csöpp tárkonyecet egyáltalán nem árt a levesnek.
Botmixerrel kiturmixolom az egészet. Nem sikerült teljesen szétmixelnem a lencse héja miatt, ezért még átengedtem egy szűrőn az egészet és amennyire lehetett, a sűrűjét is átpasszíroztam, így benne volt a levesben a zöldség és lencse is, csak a héja maradt ki. Ez nem is baj, mivel kevésbé okoz felfújódást.
Egy jó késhegynyi szódabikarbóna belefőzés után a felfúvódás elmarad. !!!!
Csészében tálaltam. Egy evőkanálnyi jó sűrű tejföllel, a füstölt hús és kemény tojás csíkokkal, valamint apróra vágott snidlinggel díszítettem.

Megjegyzés:

Bizonyos okok miatt kénytelen voltam az otthon megtalálható anyagokból ebédet készíteni. Két pici csülköt vettem karácsonyra a töltött káposztához, csak az egyiket használtam fel. A lencse (fél zacskónyi) is már vagy három hónapja várta, hogy megfőzzem, egy-egy szál zöldség is mindig van a hűtőben váratlan esetekre (ez is a karácsonyi leveshez valóból maradt ki), ugyanez a helyzet a tejföllel, tojással.
Fánkot ettünk utána (kb. 250 forintból kihoztam egy nagy tál fánkot, a boltban egy db 100 forint körül van). A fánk sütéséhez használt olajat papírszalvétán keresztül átszűröm, így még egy-két alkalommal nyugodtan felhasználható (hűtőben tartva).


Karfiol leves



Hozzávalók:

1 db karfiol, közepes, 2 szál közepes nagyságú petrezselyemgyökér, 2 szál közepes nagyságú sárgarépa, 2 közepes fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, Kb. másfél liter csontlé/víz
2 csomag zöldpetrezselyem, Só, Bors, 1 teáskanál pirospaprika, Szükség esetén egy kis ételízesítő, Fél pohár tejföl, Kb. két evőkanál olaj vagy ennek megfelelő zsír
Elkészítés:

A vöröshagymát és a fokhagymát nagyon apróra vágom és a zsiradékon kevés víz hozzáadásával puhára párolom, majd lesütöm zsírjára, de csak annyira, hogy ne égjen meg. Rádobom a kockára vágott petrezselyemgyökeret és sárgarépát, majd fedő alatt, kevés víz hozzáadásával félpuhára párolom. Lesütöm zsírjára, pontosabban elpárologtatom róla a felesleges vizet. Megszórom liszttel, átkeverem, megszórom a pirospaprikával. Felengedem a folyadékkal.

Mikor forrni kezd, belerakom a rózsákra szedett karfiolt és addig főzöm, ameddig meg nem puhul. Könnyű vajas galuskát készítek betétnek (lásd:
Gombaleves). Mivel a gombalevest előző nap főztem, megmaradt a fél tojás. Ehhez tettem még egy tojásfehérjét, a többi ugyanaz, mint a gombalevesnél. A liszt és a vaj mennyiségét értelemszerűen megnöveljük (majdnem duplájára).

A végén tejföllel behabarom és hozzáadom a zöldpetrezselymet. Egyet forralok és kész.
Megjegyzés: ezt a levest nem csontlével engedtem fel, csak vízzel. Még ételízesítő sem kellett bele. Finom lett.


Zöldbab főzelék



Hozzávalók 4 személyre:

1 kiló mirelit zöldbab (vagy 1,2 kg friss zöldbab feldarabolva), 1 db zöldpaprika, 1 db közepes paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olaj, 3 evőkanál enyhén púpozott evőkanál finomliszt, Só, 1 lapos evőkanál kristálycukor, 1-2 mokkáskanál 10 százalékos ételecet
1 pohár 175 gr-os tejföl, 2 evőkanál apróra vágott zöldpetrezselyem


Elkészítés:

A feldarabolt zöldbabot, zöldpaprikát és paradicsomot annyi vízben tesszük fel főni, amennyi ellepi. Belenyomunk 2 gerezd fokhagymát. Mikor már majdnem puha, az olajból és lisztből készült, rózsaszínűre pirított rántással berántjuk. Behabarjuk a tejföllel és egy-két percet lassan főzzük még, utána elzárjuk a hőt. Közben természetesen ízesítjük a sóval. A végén ízlés szerint cukrot teszünk bele (elhagyható) és az ecetet. Miután teljesen kész, ízesítve van, belekeverjük a frissen vágott zöldpetrezselymet.


Megjegyzés:

Én általában úgy vagyok a szakácskönyvekben és egyéb helyeken olvasott receptekkel, hogy először a recept szerinti pontos mennyiségeknek/sütési időnek/stb. megfelelően készítem el az ételt. Ha szükségesnek tartom, változtatok rajta, hiszen nem mindenkinek egyforma az ízlése.
Ha a főzelék hígabb lett a megkívántnál, kevés vízzel elkevert étkezési keményítővel sűríthetjük még (én a búzakeményítőt használom, bioboltokban lehet kapni).
Feltétnek szinte bármit lehet használni (sült hús, fasírt, pörkölt, tükörtojás), jómagam legjobban üresen szeretem.


Kelkáposzta főzelék, ahogy én csinálom



Hozzávalók 3 tányér főzelékhez:


30 deka kelkáposzta tisztítva, feldarabolva, 25 deka kockákra vágott krumpli, Só, Bors, Köménymag, Majorana (én nem tettem bele, mivel nem nagyon szeretem, de szoktak belefőzni)
4 evőkanál apróra vágott vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma fokhagymanyomón átnyomva vagy nagyon apróra vágva, 2,5 evőkanál olaj, 2 enyhén púpozott evőkanál finomliszt
Esetleg egy-2 mokkáskanál pirospaprika


Elkészítés:

A kelkáposztát, burgonyát, vöröshagymát és fokhagymát a fűszerekkel együtt annyi vízben teszem fel, hogy ellepje. Fedő alatt majdnem puhára főzöm és berántom, majd a rántással (olaj, liszt, pirospaprika) együtt még addig főzöm lassú tűzön, ameddig el nem készül teljesen.

Megjegyzés:

Régen külön dinszteltem meg a vöröshagymát, de erről igen hamar leszoktam, mikor az egyik szomszédom javasolta, próbáljam ki, hogy mindent egyben főzök meg. Kipróbáltam, sikerült, már másnál is sikere volt, észre sem vette, hogy nem az előírások szerint készült.
Jelen esetben sertéspörkölttel tálaltam, a másik felem így szereti-


Paradicsomos bab majdnem chilis módon elkészítve (chili paprika nélkül)



Hozzávalók:

10 deka füstölt szalonna, 30-35 deka darált marhahús, ½ kg száraz vörös bab , 2 fej, a közepesnél hajszálnyival nagyobb vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma , 2 teáskanál édes nemes pirospaprika,
1 teáskanálnyi őrölt kömény, 1 ek. friss oregano, , 1ek. friss kakukkfű, Őrölt bors ízlés szerint, Só ízlés szerint, 240 gramm paradicsompüré,
2 db közepes paradicsom, Csontlé/húsleves, legalább egy liter. De ha elfő, vízzel pótolhatjuk, kivételesen egy kevés leveskockát is adhatunk hozzá), Egy csipet cayenne bors


Elkészítés:

A babot a főzés előtti este kiválogatom és beáztatom (ezt elfelejtettem, így kb. 6 órán át főztem. A hosszas főzés egyáltalán nem rontott az ízén). Előkészítek minden hozzávalót. Reggel apró kockákra vágom a füstölt szalonnát és – lehetőleg – vas-, vagy cseréplábasban kiolvasztom a zsírját. A vöröshagymát apróra vágom, a fokhagymát szintén. A paradicsom héját lehúzom és felkockázom. Apróra vágom a zöld fűszereket is.
A forró zsiradékba egyszerre teszem a darált marhát, a vörös- és fokhagymát. Erős tűzön megpirítom, közben a piruló marhahúst szétnyomkodom a fakanállal amennyire lehet.
Ha megpirult hozzáadom a zöld fűszereket, a köménymagot, az őrölt borsot. Belekeverem a paradicsompürét és a kockázott friss paradicsomot. Annyi hús-, illetve csontlével engedem fel, amennyi ellepi. Legjobb a hús-, ill. csontlé. Ha nincs, akkor végső esetben húsleveskockát is tehetünk a vízhez, de el is hagyható. Mindenesetre ízesebb a hús/csontlével.
Lassú tűzön főzöm állandó keverés mellett kb. két órán át, ill. addig, ameddig meg nem puhul. Én az elkészülte előtt pár perccel adtam hozzá a nagyon kevés cayenne borsot és még kb. 5 percig főztem együtt.
Friss házi kenyérrel igazán kiváló étel. Lehet beletenni főtt kukoricaszemeket is, de nem szükséges.

Megjegyzés:

Férjem nagyon szereti a chilis babot, de az utóbbi időben egyáltalán nem bírja megenni a csípőset. Sokan főzik konzerv chilis babból, chilis fűszerkeverékkel, de ezek mind csípősek. Amennyire lehet, elkerülöm a konzerveket, a bolti fűszerkeverékeket, az ételízesítőket (természetesen végszükség esetén én is használok nagy ritkán egy-egy leveskockát, ételízesítőt, de leginkább elkerülöm ezeket).


Sülthúsos zsír




Hozzávalók:

½ kg. Sertéslapocka, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 1 kis babérlevél, Só, bors, őrölt kömény, mustárpor a hús befűszerezéséhez, kb. 60 deka zsír, kevés víz a hús párolásához

Elkészítés:

A húst beszórjuk a fűszerekkel és megspékeljük a fokhagymával a sütés előtt 4-5 órával. Sütéskor a zsiradékot felhevítjük, megforgatjuk benne a húst, hogy egy kicsit megpiruljon, majd kevés víz hozzáadásával az egy fej vöröshagyma és egy szem kisebb babérlevél társaságában puhára pároljuk majd lesütjük zsírjára (ne maradjon benne víz). Kivesszük a húst a zsírból kihűtjük és megdaráljuk. Visszatesszük a zsiradékba és egy két percig állandó keverés mellett nem túl erős hőnél még sütjük.

Kis jénaiba öntöm át és kihűlés után a hűtőbe teszem. Időnként megkeverem, hogy a hús egyenletesen legyen benne.


Megjegyzés:

Nagyon finom, abszolút kalóriadús és koleszterinben gazdag kaja. Tehát egészségtelen. Jóféle kenyérre kenve leginkább hagymával, paprikával, paradicsommal érdemes fogyasztani akár reggelire, akár uzsonnára, vagy a nap bármely szakában Én egy bulin ettem először még az elmúlt évezredben, emlékeim szerint 1975-ben.

Tojáskrém



Hozzávalók:

4 kemény tojás, 1 nagy póréhagymának a negyede (de lehet ennek megfelelő vöröshagyma, újhagyma is) apróra vágva, 4 deka lágy vaj, 1,5 evőkanál majonéz, 1 (kicsit púpozott) evőkanál jó sűrű tejföl, 1 teáskanál mustár, 1 púpozott evőkanál apróra vágott zöldpetrezselyem, Só, Bors

Elkészítés:

A kemény tojásokat lereszelem a nagy lukú (alma) reszelőn. Összekeverem a többi hozzávalóval és legalább egy órára beteszem a hűtőbe.

Megjegyzés:

Én a legjobban vékonyan megvajazott pirítós kenyérre kenve szeretem a legjobban, megfejelve néhány karika hajszálvékonyra vágott csípős zöldpaprikával, paradicsommal.


Fűszeres csirkemáj (kép nélkül)


Hozzávalók (képet lásd a lángos fűszeres csirkemájjal töltve c. receptnél):

Kb 25 deka csirkemáj vékony csíkokra vágva, 6-7 deka mangalica füstölt szalonna, vékony csíkokra vágva
2 fej közepes vöröshagyma, vékony csíkokra vágva, 2 gerezd fokhagyma átnyomva vagy apróra vágva
Só, Bors, Köménymag


Elkészítés:

Kiolvasztom a szalonnát, a zsiradékon negyedére fonnyasztom a vöröshagymát. Rádobom a csirkemájat, átpirítom. Megszórom a fűszerekkel és pár perc állandó keverés után elzárom a hát és lefedem. Hamar megpuhul, mivel a májat nagyon vékony csíkokra vágom.

Megjegyzés: ezzel a májjal töltöttem meg a lángost (lángos fűszeres csirkemájjal töltve). 8 darab lángosra lett elég.




Körmös pacalpörkölt




Az alábbi összetevőkből és mennyiségekből készült az étel:


2 kg csíkozott pacal (friss). Itthon lemérve ez nettó 1,90 kg volt, a hentesnél 2 kg. , ½ kg vöröshagyma tisztítva, apró kockákra vágva (a súly a tisztított állapotra értendő) , 4 db szép sertésköröm, 5-6 gerezd fokhagyma, Őrölt kömény, Őrölt bors, Pirospaprika , Piros arany vagy édes paprikakrém, Kb. 1,5-2 dl étolaj , 2 közepes tv paprika, 1 db kis paradicsom, 2 db hegyes csípős zöldpaprika, Száraz vörösbor, A köröm főzőleveElőkészítés:
A főzés előtti napon:
megfőzöm a sertéskörmöt sós vízben teljesen puhára úgy, hogy a húst könnyen le lehessen szedni a csontról. Leszűröm. Hűlés után a körmöt beteszem a hűtőbe, a főzőlevet is hideg helyre teszem.
Az apróra vágott hagymát megdinsztelem (nekem nagyon sokáig tartott, legalább 2-3 órán át, vagyis annyi ideig, hogy kb. a negyedére essen össze. Miután összeesett a hagyma, leszedtem egy keveset az olajból, ne legyen túl zsíros az étel.
A csíkozott pacalt megmosom, és lobogó sótlan vízben kb. fél órát főzöm, leszűröm, leöblítem, utána ugyanezt teszem, de elég csak 5 percig főzni. Ez biztosítja azt, hogy a pacal kellemetlen szaga elillanjon és csak annyit lehessen érezni, amitől pacal a pacal. Kihűlés után ezt is hűtőbe teszem letakarva. (ebből 1,2 kg teljesen konyhakész pacal lett – szépen összeesett a főzéstől).
A főzés napján:
megtisztítom a fokhagymát, összezúzom. A hagymát felforrósítom, rádobom a teljesen konyhakész pacalt, jól átpirítom a hagymával, rádobom a fokhagymát, a köményt, a borsot, a csíkokra vágott tv paprikát, paradicsomot, és a végén a csípős paprikákat. Jól összepirítom és felengedem a köröm főzőlevével, de csak annyival, hogy kb. egy-két ujjnyira lepje el. Ha elfő e leve, vörösborral engedem fel. Ez utóbbiból nem használtam túl sokat, összesen kb. 2 decit. Cseréplábasban főztem lassú lángon kb. 6 órán át, időnként megkeverve
Közben a körömről a szépen szeletelhető húsos-bőrös részt lefejtettem, csíkokra vágtam és a végén hozzáadtam a pacalhoz és kb. negyed órán át főztem még együtt.
Köretként főtt krumplit (én mindig külön adom hozzá), friss kenyeret adok hozzá. Véleményem szerint a legjobb savanyúság mellé a csemege ízesítésű káposztával töltött almapaprika, következő a sorrendben a cékla (legalábbis nekem), kovászos uborka, stb.
Megjegyzés:

Első olvasatra gondolom, hogy macerásnak tűnik az elkészítése. Meg lehet főzni gyorsabban is, kuktában. De annak az íze nem olyan, mintha szép lassan főzi az ember cserép- vagy vaslábasban, bográcsban (ez utóbbit sajnos nem tudom megoldani bogrács és kert híján). Jó sűrű lesz a szaftja, kicsit ragadós a körömtől. Nagyon szeretem ezt az egészségtelen ételt a még egészségtelenebb friss puha, még szinte langyos kenyérrel mély tányérból és kanállal. Vendégek előtt természetesen adok az illemre, ott kés-villa dukál hozzá.


Brassói aprópecsenye



Hozzávalók (a fényképen lévő ételhez az alábbiakat használtam fel):

Kb. 60 deka szép, sovány lapocka, 35 deka vöröshagyma, tisztítva, 5-6 gerezd fokhagyma , 20 deka füstölt mangalica szalonna, 1 csipet oregano, 1 teáskanálnyi paradicsompüré , Só, Őrölt bors, Őrölt köménymag, 1 kg nem túl nagy szemű burgonya, Olaj a kisütéshez
Só, 1 csomag zöldpetrezselyem, A dekorációhoz póréhagyma, paradicsom, zöldpaprika (hegyes)

Előkészítés.

Legelőször a krumplit teszem fel főni. Miután megfőtt, hideg vízzel leöblítem és félreteszem. A húst vékony csíkokra vágom. A fokhagymát apróra vágom vagy fokhagymanyomón átpréselem. A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágom, kiolvasztom a zsírját, a pörcöt kiveszem és félreteszem. A vöröshagymát vékony csíkokra vágom és a szalonnazsírban kevés víz hozzáadásával harmadára dinsztelem és rózsaszínűre pirítom. Beleteszem a csíkokra vágott húst, rádobom a fokhagymát, az őrölt borsot, köményt, az oreganot és átpirítom, majd kevés víz hozzáadásával fedő alatt puhára párolom, majd lesütöm (nem égetem) a zsírjára. Hozzáadom a paradicsompürét, közepes lángnál jól átforgatom majd egy kevés csontlét (vagy vizet) adok hozzá és átforralom. Természetesen a sót sem szabad elfelejteni.
Közben a megfőtt, a héjától megfosztott és kihűlt krumplit kisebb darabokra vágom és bő olajban megsütöm. Szűrőkanállal kiveszem, tálba teszem, sózom és az apróra vágott zöldpetrezselyemmel összerázom.

A tálalásnál én a krumplit teszem a tányérra, ráhalmozom az apró pecsenyét és ízlés szerint dekorálom a tetejét. (szokták összekeverni a sült burgonyával és együtt még pirítani az apró pecsenyét – nekem mindkét változat megfelel. A fotón jobban mutat, ha külön van – véleményem szerint).


Megjegyzés:

Szeptemberben itthon volt külföldön dolgozó lányom és tettünk a Dunakanyarban egy kirándulást. Éhesek lettünk és a Duna mentén lévő egyik nagyon szép kilátással, toronnyal és várral rendelkező település egyik – egyébként igen kellemes helyen lévő – vendéglőjében kb. 1.800,- Forintért megrendeltem és (sajnos ez csak a fogyasztás közben derült ki) életem legpocsékabb brassói apró pecsenyéjét ettem (sajnos) meg. Reklamálni nem volt kedvem, mert kedves volt a kiszolgáló és különben sem ő főzte az ételt. Íztelen, színtelen, híg szaftja volt és szerintem a húst előfőzték (még a mócsingot sem szedték le róla), úgy keverték össze a szafttal. Ha ismét arra vet a sors, egy biztos, nem náluk fogom éhemet csillapítani. Lányom bélszínt fogyasztott, ami alatt pirítós volt. Ahogy jobban megnéztem, egy enyhén pirított kisebb karéj kenyér volt alatta. Még a héját sem vágták le. Háromezer valahányszáz Forintba került. Ennyi pénzért vehették volna a fáradtságot, hogy levágják a héját, a köretként tálalt párolt mirelit zöldségre pedig szórnak egy kevés zöldpetrezselymet.
Szóval a fentiek késztettek arra, hogy elkészítsem az apró pecsenyét. A biztonság kedvéért tanulmányoztam az interneten is a recepteket, meg az itthoni szakácskönyveket is, hogy biztosan jól készítsem el és tegyem közzé a receptet. Végül a Marosi Lászlóné által szerkesztett (KJK gondozásában megjelent) „104 híres magyar recept” c. szakácskönyvben lévő leírást vettem figyelembe és némi módosítással készíttettem el az ételt.


A disznóvágás dícsérete, avagy házikolbász és szalámi változatok




Gyermekkori emlékeim a disznóvágásról ott kezdődnek, hogy felkelek, és forró hagymás vért reggelizek, ugyancsak forró fekete teával. Ezzel a technikával mindig sikerült elkerülnöm a disznóvágás tragikusabb pillanatait, és továbbiakban is tartani kívánom magam ehhez a hagyományhoz. Egyetlen alkalommal próbálkoztam a hagymás vér saját kezű elkészítésével, de úgy éreztem magam, mint a Vészhelyzet egy különösen drasztikus részének mellékszereplője. Szóval nem lett rossz, de lényegesen csekélyebb élvezetet nyújt, ha magadnak kell elkészítened.
Ami az általunk töltött kolbászt illeti, annak nincs konkrét receptje, mi általában folyamatos kóstolgatás mellett szoktuk ízesíteni. Ez rendszerint úgy történik, hogy egy ember kever és fűszerez, a többi pedig szakért, és fogja a fejét. Természetesen számomra az alap mindig sok-sok pirospaprika, kömény és fokhagyma. Emlékezetes volt, amikor F. családjánál először voltam disznóvágáson, én az alföldi lány. Ők először is pirospaprikát addig csak mutatóba használtak. Nekem viszont akkor kolbász a kolbász, ha pirosabb, mint a cseresznye. Én kevertem be a húst, állt körülöttem a család, és teljesen rosszul voltak a felhasznált paprika mennyiségétől. Közölték, hogy ennek annyi, kuka. Olyan keserű lesz, hogy nem bírjuk majd megenni. Hát erről csak annyit, hogy ma már az ő kolbászuk is sokkal pirosabb.
Az alábbi receptek édesapám gyűjtése, mind kipróbált keverékek, amelyek ízlés szerint variálhatóak. Na ha valaki ért a kolbászhoz, akkor ő. A húst először kockára vágja, úgy fűszerezi be, majd egy napot állni hagyja. Ezt követően kerül csak sor a ledarálásra, majd a töltésre. Szóval nem egynapos disznóvágásról beszélünk. Utána pedig jöhet a hideg füstölés, vagy a lángolás - természetesen mind saját kezűleg.

Hideg füstölés és lángolás
Nem mindegy, hogy melyik módszert választjuk, mivel a tartósítás módja jelentősen befolyásolja a végeredmény ízét, állagát. A füstölés az egyik legrégebbi tartósítási módszer, és Magyarországon évszázadok óta komoly hagyományokkal bír. Számos változata létezik, az alábbiakban én csak két alapváltozatot emelnék ki. Nem bírom ki azonban, hogy ne hívjam fel a figyelmet a kísérleti konyhaművészet egyik vívmányára, nevezetesen a vendég előtti (!) füstölésre. Akit ez bővebben érdekel, látogasson el ide: http://culinartist.blog.hu/2008/12/13/fust_a_konyhan
A füstölés minőségét számos tényező mellett befolyásolja az éghajlat is, de leginkább az alkalmazott fafajta. Füstölésre jó az akácfa, bükk, bármely gyümölcsfa, éger, juhar stb. 
Tűlevelűekkel azonban ne kezdjünk, 
mivel a keletkező gyanta kellemetlen mellékízt adhat a húsnak. Az is előfordul, hogy a fa mellett fűszernövényeket is égetnek egyidejűleg, így gazdagítva tovább a füstölt ételek ízét. Akit bővebben érdekel a füstölés, annak ajánlom Egon Binder Füstölés című alapművét a témában.
Hideg füstölésről akkor beszélünk, ha a hőmérséklet nem haladja meg a 20-22 fokot. Időtartama több nap, de lehet akár több hét is. Ilyen módszerrel lehet kolbászt, sonkát és szalonnát is készíteni, de így füstölik például a tojást, vagy a belsőségeket, például a libamájat is.
Meleg füstölésről, lángolásról akkor van szó, ha ennél magasabb, de maximum 80-85 fokon készül a hús. Az eredmény kolbász esetében egy kicsit fakóbb szín és szikkadtabb állag lesz, ízlés kérdése, én minkét fajtát nagyon szeretem.
_________________________________
Ami a recepteket illeti, a marhahús helyett mindig alkalmazhatunk szarvashúst, illetve a sertés hús helyett vaddisznót, de ha csak vadhúsból készítjük a kolbászt, vagy a szalámit, fennáll a veszély, hogy esetleg száraz lesz, így mindenképpen javasolt a vad és nem vad hús keverése. A vaddisznóhúst kizárólag hatósági bevizsgálást követően lehet kolbászhoz, szalámihoz felhasználni, ez az előírás egyik másik vadhúst sem érinti. A recepteknél csak az édes paprika mennyiségeket adom meg, de természetesen ízlés szerint használhatunk csípős paprikát is. Sárkányhoz méltóan mi például akkor szeretjük igazán, ha a szánkban is lángol az a kolbász. A receptek tartalmaznak salétrom sót is, amely az avasodást hivatott meggátolni, és egyfajta "kolbászbalzsamként" is felfogható, mivel szebb fényt ad a húsnak, de el is hagyható.
Házi kolbász I.
8,5 kg. sertés/vaddisznó hús, 1,5 kg. Zsírszalonna, 26 dkg. Só, 15 dkg. piros paprika, 2,5 dkg. fekete bors, 2 dkg. fehér bors, 3 dkg. Fokhagyma, 5 gramm őrölt kömény, 3 gramm őrölt szerecsendió
18 gramm porcukor (elhagyható), 5 gramm salétromsó (elhagyható)

Házi kolbász II.
  1. kg. sertés/vaddisznóhús, 1 kg. Zsírszalonna, 27 dkg. Só, 17 dkg. piros paprika, 2 dkg. fekete bors , 1 dkg. fehér bors, 4 dkg. Fokhagyma, 6 gramm őrölt kömény, 2 gramm őrölt szerecsendió
15 gramm porcukor (elhagyható), 5 gramm salétromsó (elhagyható)

Szalámi I.
4,5 kg. sertés/vaddisznó hús, 3 kg. marha/szarvashús, 2,5 kg. Zsírszalonna, 25,7 dkg. Só , 10 dkg. piros paprika, 2,5 dkg. fekete bors,
2 dkg. Fokhagyma, 3 gramm szerecsendió , 2 gramm szegfűbors,
14 gramm porcukor (elhagyható), 5 gramm salétromsó (elhagyható)

Téli szalámi I.
8,2 kg. sertés/vaddisznó hús, 1,8 kg. Zsírszalonna, 25,1 dkg. Só, 10 dkg. piros paprika , 1,7 dkg. fekete bors, 2 dkg. Fokhagyma, 3 gramm szerecsendió, 3 gramm szegfű bors , 13 gramm porcukor,
5 gramm salétromsó (elhagyható)

Téli szalámi II.
8,2 kg. sertés/vaddisznó hús, 2 kg. marha/szarvashús, 1,8 kg. Zsírszalonna, 25,1 dkg. Só , 10 dkg. piros paprika, 1,7 dkg. fehér bors, 2 dkg. Fokhagyma, 3 gramm szegfűbors , 13 gramm porcukor,
6 gramm salétromsó (elhagyható)

Téli szalámi pikánsan
8 kg. sertés/vaddisznóhús, 3 kg. marha/szarvashús, 1,5 kg. Zsírszalonna, 30 dkg. Só , 4 dkg. fehér bors, 3 dkg. Fokhagyma, 1,7 dkg. őrölt kömény, 3 db. reszelt szerecsendió , 0,27 dkg. Szegfűbors, 2 dkg. Porcukor,
0,22 dkg. Gyömbér, 2 dl. Konyak, 3 dkg. salétromsó

Csemege paprikás szalámi I.
4,5 kg. sertés/vaddisznóhús, 3 kg. marha/szarvashús, 2,5 kg. Zsírszalonna, 25,8 dkg. Só , 18 dkg. piros paprika, 1,7 dkg. fekete bors,
3 dkg. Fokhagyma, 2 gramm szegfűbors , 16 gramm porcukor (elhagyható), 5 gramm salétromsó (elhagyható)

Csemege paprikás szalámi II.
3,18 kg. sertés/vaddisznószalámi, 1,82 kg. Zsírszalonna, 25,5 dkg. Só, 20 dkg. piros paprika , 3,8 dkg. fekete bors, 2 dkg. Fokhagyma,
18 gramm porcukor (elhagyható), 6 gramm salétromsó (elhagyható)

Csípős paprikás szalámi
8 kg. sertés/vaddisznóhús, 1 kg. marha/szarvashús, 3 kg. Zsírszalonna, 26 dkg. Só, 25 dkg. csípős paprika , 3,3 dkg. őrölt kömény,
17 gramm porcukor (elhagyható), 6 gramm salétromsó (elhagyható)


És végül, de nem utolsó sorban a csabai kolbász egy receptváltozata:

3 kg. Sertéshús, 80 dkg. Hátaszalonna, 1 kg hús/ 3 dkg. Édespaprika, 1kg hús/ 0,5 dkg. csípős paprika , 1kg hús/0,5 dkg. fekete bors, 1kg hús/ 0,5 dkg. őrölt kömény, 0,5 dkg. salétromsó/3 kg. hús


Tartósít és ízesít




Füstfűszerek alkalmazása


A szabadtűzön főtt-, vagy sült ételek teljesen más ízvilággal rendelkeznek, mint a konyhában, a kinti adottságokhoz viszonyítva "laborkörülmények" között elkészítettek. A húsok füsttel való tartósítása már hosszú múltra tekint vissza, de az ezzel kapcsolatos hagyományokat a kerti grillezéskor is alkalmazhatjuk.
Eredetileg a füstölés szalonna, húskészítmények (például kolbászok), halak, szárnyasok, sajtok tartósítására szolgált, de idővel ezeknek az ízesítésében is szerepet kapott.
A füstöt adó anyag (leggyakrabban faforgács, fűrészpor, ritkábban szalma) sokféle növényfajból lehet, s mind más és más ízzel gazdagítja az alapanyagot. Általában keményfák forgácsát szokás füstölésre használni, és a gyantás fajokat mindenképp kerülni kell. Füstölésre alkalmas a tölgy, a gyertyán, a dió, a bükk, az alma, a platán, az akác, az éger és a kéreg nélküli nyírfa is. De más növényi részeket is alkalmaznak a füstöléshez: ilyenek lehettek a tőzeg, fenyőtoboz vagy akár a borókabogyó is. Régen gyakori volt a kukorica piros csutkájával való füstölés is. Szintén régi praktika, hogy a nagyobb darab húsokat - füstölés után - a csontoknál beszórták pirospaprikával, ami távol tartotta az élősködőket.
A hőmérséklet, az időtartam, az elégetett anyag a füstölés számos variációját teszi lehetővé. A füstöt a faforgács lassú égetésével állítják elő. A lassú vagy hideg füstöléssel a hosszabb ideig tárolni kívánt termékeket füstölhetjük.
Amikor nem csak az ízesítés, hanem a tartósítás is fontos, akkor különösen lényeges, hogy alacsony hőmérsékletű füsttel dolgozzunk. Ha túl meleg a füst, akkor a húsok külseje hamar megszikkad, megkérgesedik, a belseje pedig nyers marad, így onnan hamar romlásnak indul a termék. A füst hőmérséklete akkor ideális, ha 9-20 °C. A helyiség páratartalmát tartsuk alacsonyan, ha kell, szellőztessünk néha, így elkerülhető a füstölt termék megnedvesedése.
Azért, hogy e követelményeknek eleget tegyünk, a húsokat legalább 2,5 m távolságra helyezzük el a tűztértől, így mire a füst a húshoz ér, már kellőképp lehűl. Régen pont ebből a megfontolásból füstöltek húsokat a kéménybe lógatva.
A füstölés időtartama általában 2-7 nap, ez függ a füstölendő hús fajtájától, vastagságától és nagyságától. Meg kell próbálni egyenletesen tartani az égetett fa füsthozamát, mivel a túl erős füstöléstől a hús keserűvé válhat és túlszikkad, a túl gyenge füstölés pedig nem tartósít megfelelően.
A füstüléssel kapcsolatos tapasztalatainkat a kerti grillezéskor is kamatoztathatjuk, hiszen itt a füstnek a tartósításban ugyan nem, de az ízesítésben szintén fontos szerepe van. Füstöléskor szokás volt fűszernövényeket is elégetni a faforgács mellett, ízüket így konzerválni a húsban, sajtban... Mint mindenhol itt is egyre több konyhakész módszerrel találkozhatunk: az előre pácolt és fűszerezett húsok mellett már egyszer használatos grillsütőt is kaphatunk az üzletekben. Ez egy alufólia-doboz, tetején ráccsal, benne a faszénbrikettel és egy széngyújtó folyadékkal átitatott papírlappal.
Egyik leggyakoribb füstfűszer a borókabogyó, de szinte minden aromás illatú fűszernövény alkalmazható füstfűszerként sütéshez, csakúgy, mint sütés előtti pácoláshoz.
A kerti grillezés nagyjából tíz évvel ezelőtti újabb fellendülésekor többnyire a roston-sütés módszere hódított. Ha házilag készítünk magunknak kerti konyhát, akkor a rácsozat kialakítása mellett érdemes egy nagy felületű, kis mélységű lemezből kialakított, tányérszerű grillapot is a tűztér fölé szerkesztenünk. Ennek előnye, hogy a közepére (a legmélyebb részére) elhelyezhetjük a fűszeres olajat, amiben jól átsül, megpuhul a hús, ebből a szélére húzva pedig pirosra süthetjük. Ennek az egyszerű szerkezetnek két előnye is van a hagyományos rácson sütéshez képest. Egyik, hogy nem lesz annyira száraz az elkészült étel, ha olajban is sütjük, nem csak roston. A másik, hogy a lemeztányér alatt nyílt lánggal is fűthetünk, nem kell mindenképp megvárni, míg csak parázslik a faszén.
Érdemes otthon kipróbálni, hogy az ízeknek milyen sokféle változatát varázsolhatjuk ugyanazokba a húsokba, csak a tűzre vetett, és elégetett fűszernövények változatos felhasználásával.



húsos füstölt szalonna


A füstölés múltja olyan messzire nyúlik vissza, hogy feltalálójának nevét hiába is keresnénk a lexikonokban.

Régészet, ásatások igazolják, hogy a füstölés a - szárítás és a sózás - mellett a legősibb tartósítási eljárás. Más szavakkal, amióta az emberiség a tüzet ismeri, füstjét húsok és halak konzerválására is használja.

Magyarországon nagy hagyománya van a füstölésnek, régebben szinte minden falusi portán volt füstölő vagy úgynevezett szabad-kémény. Egy 1573-ból származó leírás szerint a füstölés hozzátartozott a mindennapi élethez.

"Vannak olyanok, akik a sonkákat és a megmaradt húst nem hordókba rakják, hanem egy deszkalapon állni hagyják 10 napig, majd felakasztják egy húsos kamrában, hogy átjárja a tiszta levegő. Miután egypár napot a levegőn volt, először enyhe, majd erősebb füsttel megfüstölik. A hús igen ízletes lesz, ha a füsttel együtt egy kis levegő is éri. Ha kezdettől fogva túl erős füsttel járatjuk meg, akkor a hús megbüdösödik."

A füstölésnek három alapvető feladata van.
A füstölni való kezelése hővel, melynek célja, hogy a nedvességtartalom lehetőleg egyenletesen csökkenjen, miközben a termék megfüstölődik.

A hús ízletesebbé, étvágygerjesztőbbé tétele, valamint a konzerválás.

A füstöléssel oly módon gátoljuk meg a baktériumok szaporodását, hogy közben a hús ízesebbé válik és nem veszít tápértékéből sem.

Nézzük mit is füstölünk? A válasz egyszerű, tulajdonképpen mindent, ami hús és húskészítmény. Gondoljunk csak a magyar disznótorok termékeire: kolbász, disznósajt, szalámi, májas, sonka, füstölt oldalas.

Füstölhetünk halakat is.

A különböző országok és vidékek éghajlati sajátosságai alapjaiban befolyásolták a füstölést. Gondoljunk csak arra, mennyire különbözik például a tengerparton fekvő területek páratartalma a hegyvidéki táj hűvös levegőjétől, vagy az alföldek száraz időjárásától.

Ezek az éghajlati változatosságok pedig a különféle helyi specialitások létrejöttét is lehetővé teszik.

Mondhatni, ahány ház, annyi sonka, szalonna.

A füstöléshez más-más hőmérsékletet választhatunk, ennek megfelelően létezik hideg - meleg - és forró füstölés.

A hideg füstölés 12 és 24 C-fok közötti hőmérsékleten megy végbe. Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy a füstölni való - sonka, kolbász, szalonna leszárított formában kerüljön a füstölőkamrába.

Tehát a hideg füstölést leginkább sonkák, szalonnák tartósítására használjuk. A füstölési idő több napot vesz igénybe, de egyes esetekben hat hétig is eltarthat.

A füstölés 30 és 50 C közötti hőmérsékletnél, a füstölni valótól függően 2-től 24 óráig terjedő időtartam alatt végezhető el. Ez az eljárás olyan specialitások elkészítésére alkalmas, melyeket rövid időn belül, legfeljebb 2-3 hét alatt elfogyasztunk.

A forró füstöléshez még rövidebb idő elegendő, ennek megfelelően az eltarthatóság időtartama is csökken.

Mivel füstöljünk? Az élelmiszer törvény előírja, hogy a természetben található fákból frissen nyert füst, élelmiszerek füstölésére általánosan engedélyezett. Ez alatt elsősorban tölgyet, bükköt, éger és nyírfát értenek, illetve ezek forgácsát. Puhafát lehetőleg ne használjunk, mert ezeknél nagy fokú kormozódásra számíthatunk. Persze ez is ízlés kérdése, Bajorországban, pl. nagyon kedvelik a feketére füstölt húst.

Itt vetődik fel a kérdés, mennyire egészséges a füstölt hús? Erről már sokan sokfélét írtak és beszéltek, sok mindent rosszul magyaráztak.

Van egy olyan tévhit, hogy a füstölt hús káros az egészségre. Tudnunk kell, hogy ebben a kérdésben a hogyan a döntő. Ugyanis ha túl magas a hőmérséklet, vagy alkalmatlan füstölőanyagokkal dolgoznak, valóban olyan anyagok keletkezhetnek, amelyeknek egészségkárosító hatásuk van. Gyakorlati szabály, hogy az égési hőfok, illetve az izzási hőmérséklet semmiképpen sem haladhatja meg az 500 C fokot.

Ez már tudomány, a lényeg, hogy a füstölés a terméknek ízt és színt ad, hiszen ki tudna ellenállni egy szép szelet mangalica sonkának, kolbásznak, húsos füstölt szalonnának vagy egy füstölt csülkös bablevesnek. Nem szólva a húsok pácolásáról, ami nélkül nincs füstölés.






A.A MANERBERGER és E.JU. MIRKIN 1951

A hús füstöléssel való tartósításának alapjai.

A füstölés az élelmiszertermékek legrégibb tartósítási módja, mely azon alapul, hogy a fa tökéletlen elégése során antiszeptikus hatású illó vegyületek képződnek. A\. füstölt áru eltarthatóságát egyrészt a füstanyagok (gyanták, fenolok, formaldehid, kreozol stb.) és az ezzel egy időben bekövetkező víz veszteség biztosítja.

A füstölésre alkalmas füst összetétele.

A füstölésre alkalmazott füst a tökéletlen elégés termékeinek elegyét tartalmazza , mely gázokból, vízgőzből és apró szilárd részekből áll. A kémiai anyagok jellege és mennyisége, továbbá az elégéskor keletkező füst mennyisége függ a füst-adó anyagtól és égési körülményeitől. 450 g
bükkfaforgács és 9.4 % nedvességtartalmú fűrészpor elégetésekor nyert füstben a következő anyagokat találjuk (a fa szárazanyagának százalékában):
gyanta 12.2
formaldehid 0.81
magasabb aldehidek 0.27
ketonok 0.91
hangyasav 1.0
ecetsav 4.93
víz és alkohol 60.0
Füstöléskor igen nagy jelentőségűek a fenolok. Jelentékeny részük aromatikus tulajdonságú, melyek a füstölt árunak különleges illatot adnak. A füst sűrűsége és magas hőmérséklete lehetővé teszi, hogy a füstrészek gyorsan koaguláljanak és kicsapódjanak. A füstöt levegővel keverve, a füstrészek koagulációja és így kicsapódása is lelassul
a füst diszperzitási fokának növekedése révén.
A füst tömöttsége függ a levegővel való hígítás fokától: minél kisebb a levegő hozzájutás, annál alacsonyabb az égési hőmérséklet és annál több füst képződik. A füst tömöttségét a fényáteresztés mértékével állapítjuk meg: a füstöt ritkának nevezzük, ha 7 m távolságból egy 40 wattos villanykörtét még a füstön keresztül látni lehet és igen sűrűnek, ha 60 cm távolságból már nem lehet látni.
A hústermékek füstölésére szolgáló kamrában a füst mozgási sebessége 7.5-15 m/perc. Nagyobb mozgási sebesség esetén a füst sokkal egyenletesebben oszlik el és sokkal kisebb a hőmérsékletesés a belépő és kilépő füst között. A füst gyors mozgása a kis súlyú hústermékek füstölésénél célszerű, mert kis sebességnél ezek megéghetnek.
A húskészítmények füstölésére a füst készítéséhez a következő lombos fák fűrészpora szolgálhat:
tölgy,
bükk,
platánfa,
égerfa és
nyírfa (kéreg nélkül).
A tűlevelűek fűrészporát alkalmazni nem szabad, mert abból nagy mennyiségű gyanta keletkezik, mely a füstölt húsnak kellemetlen szagot és ízt ad. A fenoloknak és aldehideknek a hústermékekben való felhalmozódása füstölés alatt jelenleg még kevéssé ismert. Az Ö. H. T. K. I. (V. Maziakin és E. Rogacsevszkája) meghatározták a' "Moszkvai"
típusú füstölt kolbászban a fenolok és aldehidek felhalmozódását:
a) 18-20 Cº füstölési hőmérsékleten 4 nap alatt,
b) 33-37 Cº hőmérsékleten 24 óra alatt és
  1. 28-32 Cº hőmérsékleten 48 óra alatt
Fenolok felhalmozódása a kolbászban füstölés alatt.
--
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a fenol felhalmozódás a legerősebb az első 24 órában, a következő napokban a kolbászba való behatolásuk lassul, mert csökken az anyagok koncentráció különbsége a környező közegben és a termékben. Azonkívül látható, hogy minél magasabbra van elhelyezve a kolbász, annál kevesebb fenolt tartalmaz.

Aldehidek felhalmozódása a kolbászban füstölés alatt.

Az aldehidek, és a fenolok is, a füstölés első 24 órájában halmozódnak fel legerősebben és a felhalmozódás a legmagasabban fekvő kolbászokban a legnagyobb. A kísérletek kimutatták, hogy a
kolbászokat
33-37 Cº -on 24 órán át és
20-32 Cº -on 48 órán át
füstölve, a fenolok felhalmozódása ugyanaz, mint 18-20 Cº hőmérsékleten 4 napon át füstölve.
Magas hőmérséklet alkalmazása füstöléskor nagymennyiségű aldehid felhalmozódását segíti elő.
A füst a friss hústermékbe nagyon lassan hatol be, különösen forró füstöltéskor, amikor a megalvadt fehérjekéreg megnehezíti a füstnek a mélybe való behatolását. A húskészítmények füstölés előtti pácolása megváltoztatja az izomszövet kémiai szerkezetét, átjárhatóvá teszi a füst számára, ezért a forró füstölésnél erősebb a füstnek a mélybe való behatolása, mint hidegen. A húst és húskészítményeket általában csak pácolt állapotban füstölik.

A füst baktericid tulajdonságai.

Több kutató megállapította a füstben levő formaldehid gőzök baktericid hatását. A formaldehid tartalom a füstben 1.3-2 g/m³ sűrű füstre számítva. A füst egynémely más összetevője is: bizonyos
savak, fenolok és gyanták, ugyanolyan baktericid hatásúak, mint a formaldehid.
Az áru belsejében lévő baktériumokra a füst csak akkor van hatással, ha az árut pácoltan füstölik, J. A. Nikitinszkij és B. Aleev kutatásai szerint füstölés után a húskészítmények közül sterilnek csak a sózott sertéshúst és a sózott sertésszalonnát találták, a sózatlan sertéshús nem volt steril. Egészen steril füstölt árut ritkán lehet találni. Így L. Horovitz - Vlaszov 17 füstölt hal mintából sterilnek csupán hármat talált. Tiszta kultúrában a kórokozó baktériumok a füstöléssel szemben igen érzékenyek. J. A. Nikitinszkij megállapítja, hogy a vegetatív B. anthrachis és a staphilococcus 2,5 óra füstölés után pusztul el, a B. anthrachis spórái 18 óra múlva, a diftéria egy órai, a tuberkulózis bacilus két órai füstölést bírnak el.
Hasonló adatokat kapott több más kutató is és általában megállapítják, hogy a forró füst baktericid hatása nagyobb, mint a hidegé.
V. Mazjakin és E. Rogacsev kutatásai is arról tanúskodnak, hogy magasabb füstölési hőfokon a mikroorganizmusok elpusztulása hamarabb megy végbe. A kórokozó baktériumok az
élelmiszerekben ellenállóbbak, mint tiszta tenyészetben. A füstölt áruban leggyakrabban a B. subtilis-csoportba és a Gram pozitív coccusok csoportjába tartozó törzseket találunk, ritkábban B. coli, proteus és más csoportokba tartozókat. A romlott füstölt áruban főként B. proteus vulgaris, B. coli és más mikroorganizmusok találhatók.

Változások a húsban füstöléskor .

A hús füstölésekor fellépő változások főként abban állnak, hogy csökken a hús víztartalma, megváltozik a vegyhatása és a füstgázokból illóanyagok halmozódnak fel.
A "Moszkvai" kolbászban a nedvességtartalom füstöléskor 4 nap alatt 18-20 Cº-on átlagosan 12- 14% -kal csökken N. Hinaj kísérletei kimutatták, hogy 21 órás 32-33 Cº-on történõ füstölés mellett
a félig füstölt kolbászoknál a nedvességveszteség a füstölő 6-ik emeletén 4.8%, 38-43 Cº-on 10% volt, a sertés füstölt áru - bacon, sonka, borda és karaj - száradási vesztesége 42-48 Cº-on
automatikus füstölőben 44 óra füstölési idő alatt 9.8% volt. A vízveszteség függ a füstölésre kerülő hústermékek állapotától, összetételétől, a füstölés időtartamától és a hőmérséklettől ; a veszteség
annál nagyobb, minél kisebb a húskészítmény zsírtartalma, minél alacsonyabb a füstölési hőmérséklet és minél hosszabb a füstölési idő. A bacon füstölésénél a formaldehid tartalom 30- 50/mg jód 100 g száraz termékre, ami meggátolja a felületi zsírréteg oxidációját (l.Szmarod,Incev).

Húsfüstölési módszerek.

A füstölés, mint tartósító eljárás a füst és a hő együttes hatásából tevődik össze. Ennek a két tényezőnek. Megfelelő beállítása az áru füstölési folyamatának hatásosságát, így az áru jó minőségét és minőségváltozás nélküli tárolhatóságát biztosítja. A hústermékek füstölésénél három módszert különböztetnek meg:
száraz hideg ,
száraz forró és a
nedves eljárást.

száraz hideg füstölésnek azt a módszert nevezik, amikor az árut körülvevő füstgáz + levegőelegy hőmérséklete legfeljebb 22 Cº;

száraz forró füstölésen 22 Cº-nál magasabb hőmérsékleten való füstölést értünk; végül

nedves füstölésnek azt nevezzük, ha az árut különböző oldatokkal itatjuk át, melyeknek szaga és füstölési hatása azonos az árura ható füstgázok szagával, illetve hatásával. Az élelmiszertermékek
nedves füstölésére alkalmazott oldatok lehetnek:
a faecet, a kemencekorom vizes kivonata, illetve afüstgázok sós oldata, továbbá különleges füstölõ folyadékokmelyeket a fa száraz desztillációja révén nyernek, ha ezeket a továbbiakban kondenzálják és finomítás céljából semlegesítik.

Hideg füstöléskor a hússzövetekben erős szerkezetváltozás nem megy végbe. A hideg füstölés hatása abban áll, hogy a húsáru kiszárad, ennek következtében megnövekszik a sótartalma és a
húsban, a füstölőanyagok alkatrészei (fenolok, aldehidek stb.) felhalmozódnak. A zsír nem olvad meg. A forró füstölésnél a kiszáradás jóval lassabb ütemben megy végbe, mivel a felületen a
megalvadt fehérjékből kéreg képződik. Ennél az eljárásnál az illóanyagok, különösen aldehidek felhalmozódása, a mikroorganizmusok elpusztulása gyorsabb, a zsír (a sonka, mell, karaj stb.-nél)
részlegesen megolvad, a pH viszont úgy hideg, mint a forró füstölésnél majdnem változatlan marad, A nedves füstölés nem adja ugyanazokat az eredményeket és nem is tudja teljesen helyettesíteni a száraz füstölést. A húskészítményeket vagy az ún. álló '(stacioner) füstölőben, vagy a folyamatos működésű (automatikus) füstölőben füstölik. A füstöt a füstölőkamrában fűrészport égetve állítják elő, vagy a kamrán kívüli füstölőből, a kondícionált füstöt csatornákon keresztül, ventilátorok segítségével juttatják a kamrákba. Az álló füstölőket egy- vagy többemeletesre építik. A füstölésre kerülő árut a füstaknába beerősített gerendákon több függőleges sorban , elhelyezett kampókra akasztják, vagy a padlón mozgatható felfüggesztő keretekre helyezik. .
Jóval tökéletesebb az un. automatikus füstölő, mely függőleges vagy \ vízszintes elrendezésű lehet és kereteket vagy kampókat találunk benne. A füst a füstölőkamrába rácsos padlón keresztül jut be,
a hőmérséklet betartására a rács alá és a falra helyezett fűtőgázcsövek szolgálnak. A füstölőkamrán kívülről táplált füstölőket azért építik, hogy kondicionálni tudják a gáz - levegőelegyet. A füstölőn kívül elhelyezett füstkamra egy csatornához kapcsolódik, melyben szívó ventilátor van és
ugyanebbe torkollik be a külső levegő szállítására szolgáló csatorna. A füstgázok hőmérsékletét, összetételét a recirkuláló elegy mennyiségét és a friss külső levegőt a kondícionáláskor automatikusam szabályozzák. A külső levegőt mossák és szűrik és a megfelelő füstmennyiséggel a ventilátor előtt keverik össze.
A kívülről táplált füstölőnek - mint említettük - az az előnye, hogy kondicionálni lehet a füstgáz + levegőelegyet, másfelől el lehet végezni olyan technológiai folyamatokat is, mint
a) a húskészítmény felületének előzetes kiszárítását (a levegőnek füst nélküli áramlását),
b) a füstölőkamrából való kitárolás előtti lehűtést (a külső levegő áramoltatásával). Az ilyen füstölők megfelelőek, mert a különböző húskészítmények füstölésénél különböző körülményeket lehet beállítani, gazdaságosak, mert szabályozni lehet a füstölési rendszertől
függően a füstölésre felhasznált tüzelőanyag mennyiségét.

A húsfüstölés kivitelezése.

A pácolt húskészítmények előkészítése (sonka, lapocka stb.) mosás és szikkasztás után minősítésből , felfüggesztőhurok elhelyezéséből és a felfüggesztésből áll. A borda -,bacon stb. darabok felfüggesztéséhez rozsdamentes fémből készült, különböző számú foggal ellátott fogast
lehet használni. A fogakat mindig a húsba és nem a bőrbe , mélyen nyomják be, úgyhogy a bőr ne sérüljön meg. A legkiválóbb minőségű sonkákat és a bőr nélküli darabokat állati hártyákban
(összevarrt hólyag), 'vagy különleges vászonhuzatban célszerű füstölni.
A legeredményesebben az automatikus füstölőn való füstölés, ahol minden egyes darab a füstölő kamra különböző ,hőmérsékletű és nedvességtartalmú összes zónáin. áthalad. Az automatikus füstölő másik előnye az, hagy könnyű kiszolgálni, könnyen lehet az árut bármelyik emeletre be- és kirakni. N. Hinoj kutatásai alapján a moszkvai húskombinát automatikus füstölőjében és 6-emeletes
stacioner füstölőjében 37°-40° átlagfüstölési hőmérséklet mellett a hőmérséklet különbség az elsõ és az utolsó emeletek között 5-6 C°- volt, a relatív nedvességtartalom különbség pedig 7.15%. Az árut a füstölőkamrában elhelyezve a hőmérsékleti és nedvességtartalombeli különbség miatt a füstölés tartama a különböző zónákban különböző lesz.
A füstölőt az áru berakása előtt felmelegítik. A húsárut berakás után kissé kiszárítják, ezért a füstölőben a hőmérséklet az első 10 órában 11-12 C°- al magasabb a tulajdonképpeni füstölési hőmérsékletnél. A szárítás után meggyújtjuk a fűrészport vagy a füstfejlesztőből kezdik meg a kamra füsttel való elárasztását .
A pácolt sertésáruk füstölési időtartamát a darabok súlyától és jellegétől, a pácolás minőségétől és a füstölési hőmérséklettől függően állítják be. A Szovjetunióibeli gyakorlatban a kis súlyú darabok átlagos füstölési hőmérséklete 20-30 C°, a nagy daraboké 30-40 C°, a füstölés .időtartama 6-10 óra.
Jó minõségű füstölt marhahúsáru készítésére ajánlatos ,a füstölés előtt a marhasonkát 37°-43 C°-on 12 órán át kiszárítani, az után 96 órán át füstölve a hőmérsékletet fokozatosan úgy emelni hogy 40 óra: elteltével 55 C° -t érjen el. A füstölés befejeztével a húskészítményt kirakják a füstölőből és lehűtés és szárítás céljából szárítókamrába kerül, ahol a levegő hőmérséklete 12-15C° és relatív nedvességtartalma 75%. A szárítás tartama függ a füstölt áru fajtájától, ,súlyától, minőségétől és
további rendeltetésétől. Lehűtés és szárítás után a füstölt áru minőségét ellenőrzik., osztályozzák és csomagolják.
A füstölt árut rövid ideig, l2-10 Cº és 75,% relatív nedvesség mellett lehet tárolni, a hosszú tárolás 4-6 Cº hőmérsékleten és 75% relatív nedvességtartalom .mellett valósítható meg az áru
fajtájától és a minőségtől függően. A füstölt - főtt áru felfüggesztett állapotban 10 napig, a füstölt áru becsomagoltan 3 hónapig és felfüggesztve 6 .hónapig tárolható.
A füstölt sült sertés sonka, borda, karaj gyártása abban áll, hagy e készítményeket forró füstgázokkal kezelik. A sült sertéshús kezelése csak forró levegővel szárítják, melynek során az áru belsejében a hőmérséklet 64-68 Cº legyen. A sült sertéshús további kezelésre nem szorul, ez már készétel, sajátságos különleges ízzel és illattal, sokkal puhább állománnyal mint a főtt, illetve füstölt készítmény.

Szerzõk:A.A MANERBERGER és E.JU. MIRKIN 1951

Fordító: ALMÁSI ELEMÉR












Házi Vegeta……



Elkészítése nagyon egyszerű!Az alapanyagokat apróra vágjuk, a darabokat turmixgépben törjük össze. Ízlés szerint sózzuk, egy jó órán át állni hagyjuk, majd tetszés szerinti nagyságú befőttes üvegekbe töltjük.
A lezáráskor két réteg celofán közé késhegynyi nátrium-benzoátot szórunk, majd a fedőt jó erősen rácsavarjuk.
Ételízesítőnket ezt követően bárhol tárolhatjuk, egy éven keresztül garantáltan felhasználható.

 
Hozzávalók (egy családi adaghoz):

1/2 kg vöröshagyma, 3-4 fej fokhagyma, 1 kg sárgarépa,
1/2l kg petrezselyemgyökér, 1 nagy darab zellergumó,
hasonló nagyságú karalábé, 1/2 kg paradicsom,
1/2 kg édes paprika (kimagozva), 1/2 kg karfiol.
Zeller- és petrezselyemzöld.

Csodálatos íz tartósítószerek és ízfokozók nélkül minden olyan ételbe, amelyhez használtunk korábban is valamilyen mesterséges ételízesítőt – amit örökre felejtsünk el.









Házi vegeta


Most lett teljesen kész, de amúgy ezen dolgozom már lassan 2 hónapja! Irtó lassan száradnak a zöldségek, mióta nincs meleg, bár most, hogy begyújtottunk, már ez sem lehet probléma! :) Annyi mindent szárítunk jelenleg, hogy nincs szabad gáztepsim se! Még a fürdőben, a konvektoron (mert ott még az van) is paprika szárad, no meg a kandallón, az eresz alatt is van 4-5 füzér, meg a garázsban is! Szegény zöldségem is épp, hogy elfér a paprika mellett a fürdőben! Ő már a második adag a szárításban, de lesz még hozzá egy adag sárgarépa is! Az a jó ebben a vegetában, hogy akármilyen maradék zöldség keletkezik a konyhában, azt simán bele lehet tenni, miután megszáradt! :)

Rengeteg mindent szárítottam hozzá! Az össz. súlya: 4-5 kg körül mozog. Azért kb, mert kiakadt kis konyhai mérlegem! :D Az üveg, amiben benne van ,3-4 literes, szóval elég nagy!


Nem sok sót tettem hozzá, kb 15 evőkanálnyit, de nyugodtan mehet még mindig bele, mert édes! Az ételeknek rendkívül finom ízt ad!!!
Hozzávalók:
2,5 kg sárgarépa
2,5 kg petrezselyemgyökér zöldjével
3 nagy zeller zöldjével
3-4 db karaláb
1 fej karfiol
2-3 fej vöröshagyma
4-5 fej fokhagyma
5 kg paprika vegyesen
só ízlés szerint

1-1 zacskónyi rozmaring, koriander, majoranna
2 zacskó lestyán
(jövőre saját termesztésűt akarok bele)

A zöldségeket alapos mosás után, de pucolás nélkül reszeltem le, majd szárítottam, végül teljes száradás után daráltam. Azért nem pucoltam meg, mert így nem pazarolok semmit sem az értékes hozzávalókból. Különben is nagyon sok lenne a zellergumó hulladéka, amit valljunk be, pocsékolás lenne kidobni!

Próbáljátok ki, mert ebben biztos nincs sok-sok E adalék!

E

Kiegészítés:
lestyán hiányzott még a vegetából, mint azt utóbb megtudtam egy kedves ismerősömtől. Sajnos a kertünkben még mindig nincs ilyen növény, ezért boltban vásároltam 3 zacskó lestyánt. 2 zacskóval borítottam bele a vegetámba, jól összeráztam, és láss csodát: pont olyan lett az illata, mint a bolti változatnak! A maradék 1 zacskó jelenleg a fűszergyűjteményem gyarapítja. :)

Hálásan köszönöm, neked kedves ismerősöm, hogy általad tökéletesíthettem!
További kiegészítés:
Tudtátok, hogy a Maggi kockáknak mennyi a szárított zöldségtartalma? Ledöbbenve olvastam, hogy az Erőlevesé kemény 2%, míg a Szárnyashús-leveskockáé 0,9%!!!!! A többi mind-mind ízfokozó, só, keményítő!
Ezért tettem 1-1 zacskó rozmaringot és majorannát is bele. Az íze fenomenális!!!! Épp húsleves rotyog a fazékban, aminek az íze sokkal jobb lett tőle! Mivel jót tesz neki a koriander is, így azt is őrlök bele. Abból is 1 zacskónyit teszek bele, miután jól összetörtem! :)




Ételízesítő (azaz a házi vegeta)



A recept:
Hozzávalók:
  • 1 dl só (Tengeri vagy himalaya)
  • 2,5 dl szárított zöldség
  • 2 teáskanál kurkuma
  • aprítógép
Elkészítés:
Az elektromos aprítógépbe beletesszük a mérőpoharunk által kimért fenti tételeket. Ha erős a gépünk, akkor pikk-pakk pár másodperc alatt összeaprítja és összekeveri a hozzávalókat. Üveg vagy műanyag edénybe töltjük - kész is a házi ételízesítőnk!
A kurkuma szép sárga színt ajándékoz az ételeknek -ezért tanácsos ezt használni. Persze, sáfrányt is tehetünk hozzá, de az valamivel drágább.
Nyári napokon a zöldségeket mi is megszáríthatjuk. Répa, hagyma, fehérrépa, paszternák, karalábé, stb.zöldségeket nagyon vékony és apró darabokra vágva a napra kiterítve, vagy aszalógépbe téve saját szárított zöldségeket birtokolhatunk. :)











Házi ételízesítő


Aki szeretné elkerülni az ízfokozókkal dúsított ételízesítőt, próbálja ki a következő receptet, amelyet Szepykénél olvastam tavaly.

Hozzávalók:
5-6 db petrezselyemgyökér
4-5 sárgarépa
1 karalábé
1 zeller
1 paradicsom
1 kápia vagy paradicsompaprika
4 vöröshagyma
1 nagy csokor petrezselyemzöld
1 nagy csokor zellerzöld
2 evőkanál olaj

A zöldségeket megtisztítjuk, nagyobb darabokra vágjuk, ledaráljuk és megmérjük.
A sárgarépával kezdjük a darálást, mert a 2 evőkanál olajon 

meg kell párolni, hogy kinyerjük a színét.

A ledarált zöldségeket összekeverjük az összsúlyuk 10%-ának 

megfelelő mennyiségű sóval.

Üvegekbe töltjük és használjuk, amíg el nem fogy.



A házi ételízesítőt egy-két kanál olajon vagy zsíron futtassuk meg a főzés kezdetekor, hogy a zöldségek színei előbújjanak és ízüket átadják az ételnek.



Update: ma reggel a szendvicsemet nagyon vékonyan megkentem vele + felvágott + sajt. Friss és finom íze volt. Szerintem ipari mennyiség készül még, mert így egész télen - rejtett formában - friss zöldségbomba kerülhet a szendvicsekbe. Kipróbálnátok?





Szőlő lekvár cukor nélkül






Szóló szőlő, csengő barack - hangzik a mesében. Most csak a szőlő szólt, méghozzá édes hangon.



Annyira édes idén az otelló szőlőnk, hogy semmi cukrot nem tettem a lekvárba.

Az illatozó, hamvas áfonyát játszó fürtöket megmostam és leszemeztem.


Itt követtem el egy hibát: nem magoztam ki, ugyanis a szőlőmag sok jó hatással rendelkezik (én még szeretem is), de később nem úsztam meg.

Feltettem főni a szokásos fazékban az 1,1 kg szőlőszemet és időnként megkevertem. 


Olyan jól befűtöttem szegényeknek, hogy többen eszement gyorsasággal szabadultak meg a ruhájuktól. Közben a lila és pink változatos árnyalataiban gyönyörködhetett minden arra járó.


Jó félóra múlva szépen besűrűsödött a lekvár és ekkor jött Hamupipő (mégsem mondhatom már magamra, hogy Hamupipőke) feladata: kiválogatni a magokat. Szerintem ezek a fürtök kifejezettem arra gyúrtak egész nyáron, hogy tengernyi magot termeljenek; sikerült nekik. Néhány magnak megkegyelmeztem - nem direkt -, ők maradhattak a lekvárban.


Gyönyörű szín, pompás íz, csodálatos illat:


ő a cukormentes szőlő lekvár. Összesen 42 dkg lett: ez az egy üveg és félig egy felfújtas tálka. Sok munka és idő, de az eredmény kárpótolt, engem. Akik nem közreműködtek tevékenyen az elkészítésben, ők kárpótlás nélkül részesültek az íz- és színorgiában.

Cukormentes szőlő lekvár II. Felvonás






Annyira jól sikerült a bemelegítő adag a szőlőlekvárból, hogy most ipari mennyiséget készítettem 6,5 kg szőlőszemből.

A megmosott szőlőfürtöket leszemeztem, két fazékban (egybe nem fért bele) feltettem főni.
Anyukám ötletén kapva kaptam, a félig megfőzött szőlőszemeket átpasszíroztam, így a magok (nagy része) hamupipősködéskedés nélkül kikerült a lekvárból.

Szőlőszemek és tükörképük a fazékban (foto Z)

15 db 220 ml-es üveg gyönyörűséges színű, cukormentes szőlőlekvár készült.


Annyira, de annyira szép színe van ... most ő a kedvenc.





Mentaszörp


 


Nem szerettem a mentát! Eddig. De ez valami elképesztően finomra sikeredett! A nagy melegben kifejezetten jól esik. Télen pedig jól jöhet felső légúti megbetegedésekkor.
Nyáron jégkockával, citromkarikával és némi mentalevéllel díszítve szemet gyönyörködtető! Esetleg fagyasztóba téve óránként megkeverve mentafagyit, pontosabban sorbetet készíthetünk belőle .

hozzávalók :

  • 2 l víz
  • 2 db citrom
  • 2 jó nagy marék mentalevél
  • 5 dkg citromsav
  • 2 kg cukor


elkészítés

  1. A megmosott mentát a karikára vágott citrommal és a 2 liter vízzel 1 napig áztatjuk.
  2. Másnap hozzáadjuk a cukrot, a citromsavat, és összeforraljuk a forrástól számított 15 perc alatt.
  3. Üvegekbe töltjük és ágyban párnák közt (na jó, ágytartóban és paplanok közt) kidunsztoljuk.





Akácvirág szörp és a gyógyító akácvirág

Közzétéve: 2013-05-19
Akácvirág szörpMíg bodza szörpöt évek óta készítek, akácvirágból tavaly csináltam először. Annyira gyorsan elfogyott az 5 liter szörp, hogy gondoltam az idén télire is eldugok belőle…
Fontos! Bár a fotókon az akácvirág még a szárán van, a szárat elfogyasztani nem szabad, az mérgező, ugyanúgy ahogy az akác levele, valamint a fa kérge! Csak a virág fogyasztható!
Az akácvirág viszont nemcsak ehető növény (kandírozva is nagyon finom a virág süteményekhez, de sültekhez is), hanem a homeopátiában is használt gyógynövény. Érdemes akácvirágot teának szárítani azoknak, akik étvágytalanságban vagy gyomorsav túltengésben szenvednek. 1 csapott szárított akácvirág vízzel forrázva teaként fogyasztandó. Forrás és további információk az akácvirágról itt.
A gyomorsav túltengésben szenvedőknek, bár citromot tartalmaz, mégis remek nyári üdítőital lehet ez az akácvirág szörp, az egyéb sav termelést fokozó limonádék helyett – saját tapasztalatból mondom, nagyon jót tesz a pocaknak :)
Hozzávalók: 3 liter akác virág, 3 (vegyszermentes) citrom felkarikázva, 3 ágacska szárított stevia leveleivel együtt vagy 1,5 kg cukor, víz
A virágokat lecsipegettem a szárról és belepakoltam egy 4,5 literes üvegbe. Fontos, olyan helyről szedjük a virágot, ahol nincs közvetlen környezeti ártalomnak kitéve. Hozzáadtam a felkarikázott citromot és felöntöttem vízzel. 3 napig hűs helyen tároltam, időnként megkevertem.
A harmadik napon leforráztam a steviát, az akácvirágot leszűrtem, a két lét összeöntöttem, majd felforraltam, forrón tiszta, csírátlanított üvegekbe töltöttem és száraz dunsztba tettem két napra.
Ma kóstoltuk először, nagyon kellemes, édes, illatos szörp, citromfűvel kínálva igazán üdítő
Csak reménykedem, hogy a közeli erdőben még találok el nem nyílott virágot, hogy még egy adag készülhessen belőle :)
Akácvirág szörp




Fenyőrügy szirup, szörp, méz



Közzétéve: 2013-05-15
Fenyőrügy szirup, szörp, mézTudjátok, hogy az erdeifenyő is tulajdonképp gyógynövény? Már az ókorban is használták, fertőtlenítésre: sebeket kezeltek vele, gyantájával helyiségeket füstöléssel fertőtlenítettek. Manapság a friss, fiatal hajtásokat ajánlják köhögésre, torok fájására.
A tűlevél tartalmaz gyantát, cserzőanyagokat, ásványi anyagokat, C-, B2-, K-vitamint, karotinoidokat, illóolajokat.
A tűlevélben 6x több C-vitamin van, mint a pl. a citromban.
Ráadásul egy kellemes erdei séta vagy kirándulás alkalmával bárki gyűjthet magának, nem kell nagyon sok belőle. Mézben eltéve az őszi megfázós hónapokra egy nagyon jó ízű torokfájásra, köhögés csillapításra használható “gyógyszert” rejthetünk a kamra polcra.
Ihatjuk a szirupot szörpnek, kanalazhatjuk.
Fenyőrügy szirup, szörp, méz

Ajánlok két blogot is a témában, ahol bővebben is olvashattok (sok más mellett) a fenyőrügyről is: Erdőkóstoló és Szeretetre hangoltan nekem mindkét blog nagy kedvencem ezekben a témákban.
Én háromféle módon tettem el az idén fenyőrügyet: szirupnak mézzel, szirupnak cukorral, és egy főzött mézes szirupot, amit szörpként fogyasztunk.
Háromféle fenyőből készültek szirupok: erdei fenyő, luc fenyő, ezüst fenyő.
Nagyon figyeljen mindenki, mert a tűlevelűekre nagyon hasonlító, szintén ebben az időszakban rügyeket bontogató tiszafa bár kertünk ékessége és például télen a rigók kedvelt csemegéje a termése, de az emberekre nézve mérgező!
Elmesélem, mi hogy készült:
Fenyőrügy szirup mézből:
Az üveget bő félig megtöltöttem a fenyőrüggyel, majd felöntöttem mézzel, és jól elkevertem. Elméletileg bármilyen méz jó hozzá, de mi meghűlésre, köhögésre hársfavirág mézet eszünk, így ezt is azzal készítettem. Az üvegeket lezártam és már két hete a napon fürdőznek, így tesznek még úgy egy hónapig, amikor is a rügyeket kiszedem belőle és a mézet teszem el a sötét kamra polcra.
Fenyőrügy szirup cukorral:
Ez az üveg már 3 hete érik a napon. Itt cukorral (esetemben nád cukorral) rétegeztem a fenyőrügyet, cukor-fenyőrügy-cukor sorrendben, a tetejére cukor kerül. Szintén a napos teraszon érlelődik, úgy 1 hónapot, aztán a szirupot leszűröm és megy a sötét kamra polcra. Akinek nincs gondja a cukorral, majd ebből kanalaz, ha fáj a torka.
Fenyőrügy szirup főzve, mézzel:
Ez a “gyorsított” eljárás :) 20 dkg fenyőrügyet beáztattam éjszakára 1,25 l vízbe, aztán belecsavartam 1/2 citromot, és felfőztem. Hagytam forrni lassú tűzön úgy bő fél órát, majd hozzáadtam 30 dkg mézet és botmixerrel megturmixoltam. Elzártam a tűzhelyet és sűrű szövésű kendőn átszűrve töltöttem üvegekbe és forrón száraz dunsztba tettem. Ebből készül a szörp nálunk.
Egy esti hangulatképpel és egy titokkal zárom a sort:
Aki szemfüles ezen a képen felfedez egy 2 dl-es hosszúkás üveget, ami színeiben bizony kilóg a sorból. Ez az üveg egy kísérlet:) egy marék fenyőrügyet töltöttem bele és borpárlattal töltöttem fel. A kamra sötétjében érlelődik így… Szerintem egy téli estén, “kaparós torokra” ebből is jó lehet egy kupicával, de majd jövőre beszámolok róla :)




Zöld dió- befőtt, likőr, pálinka és a diólevél


Közzétéve: 2013-06-17
Zöld dió- befőtt, likőr, pálinka és a dió levélNagyon régi és nagyon homályos emlékképem van nagymamám zöld dió befőttjéről és évek óta készülök elkészíteni. Sajnos az elmúlt év nem kedvezett a dió termésnek, nálunk pontosan a virágzáskor jött a fagy.
Az idén nagyon sok dió van a fán, így úgy döntöttem, végre belevágok, hiszen azon kívül, hogy a zöld dió befőtt vagy zöld dió szirupban esetleg lekvár különlegesen finom csemege, jótékony hatásairól sem szabad megfeledkeznünk.

Mikor szedjünk zöld diót?
A zöld dió akkor jó, amikor az alsó ágról könnyedén le tudjuk csippenteni a fáról. Mielőtt nekiállunk egy teljes üvegre valót leszedni, 1-2 szemet vágjunk félbe, hogy biztosan puha e a belseje, mert csak addig használható!

A zöld dió hatásai:
A fiatal zöld dió C vitamin tartalma és vastartalma is jelentős. Az éretlen termésfal nagy mennyiségű tannin valamint csersav- és naftokinon-származékok (juglon) halmozódik fel benne. A csersav hatását hasmenés ellen, torokgyulladás esetén a duzzadt nyálkahártyák gyógyítására valamint hurutoldóként használhatjuk. Nagyszerű fertőtlenítő, remek vértisztító, a népgyógyászat szerint vérszegénységre is ajánlható. További hatásokról és például a zöld diókéreg felhasználásáról olvashattok itt.
Ebben a bejegyzésben folyamatosan hozom majd a képeket. Nekem most pontosan 1 hete áznak a zöld dióim, különböző képen készítve.
Zöld dió befőtt, avagy zöld dió szirupban
Leszedtem nagyjából 2 kg zöld diót és megmostam. Ehhez még nem kell kesztyű, de az összes további művelethez melegen ajánlott! A zöld dió nagyon csúnyán megfogja a kezet, amit nem lehet lemosni, majd hosszú idő után lekopik. Nekem még a kesztyű ellenére is -mert persze ügyesen átszúrtam a tűvel :) – sikerült egy kis színt szereznem a tenyeremre. Tényleg a zöld dió kéreg hajfestésre is használatos! No de visszatérek a befőtthöz. Tehát, kesztyű a kézen és minden feszültségemtől megszabadultam azalatt a bő fél óra alatt, amíg egy zsákvarró tűvel (vagy villával, vagy hústűvel, esetleg kötőtűvel) alaposan megszurkáltam a diókat és egy nagy befőttes üvegbe rendeztem, majd színültig engedtem tisztított vízzel. Ezzel elindul egy folyamat, ami minimum 14 napig tart. Naponta kétszer leöntöm a vizet a dióról és én a nap jótékony erejét és hatásait is segítségül hívom a folyamathoz. Van aki a hűvös sötét helyen történő áztatás mellett teszi le a voksát, az én Nagyim feljegyzéseiben a nap ereje is szerepel. A továbbiakban folyamatosan mutatok majd képeket, hogy néz ki az idő múlásával a dió.
2 naposan:
11 naposan:
zöld dió befőtt

Zöld dió likőr
40 dkg zöld diót (KESZTYŰBEN! :) ) felkarikáztam (lehet darabolni is, de szerintem így szebb) befőttesüvegbe raktam, 40 dkg cukrot adtam hozzá, 15 szem szegfűszeget, 3 rúd fahéjat, 1 db vanília rudat félbevágva, 2 szem csillagánizst és ezt az egészet felöntöttem 1 liter vodkával.
Alaposan lezártam a befőttes üveget és hűvös helyre raktam, de még nem a végleges helyére a kamrába, mert úgy két hónapig 2-3 naponta óvatosan össze kell rázni kicsit.
Aztán eltenni és majd december elején leszűrni, kiadagolni. Az ebben ázott akkor már fekete dió is remek csemege lehet 18 éven felüliek süteményeibe!
2 naposan ilyen gyönyörű színe volt az üvegben
11 naposan, már sokkal sötétebb:
zöld dió likőr

Zöld dió pálinka vagy eszencia
10 szem zöld diót feldaraboltam, üvegbe tettem. Raktam az üvegbe 15 szem mazsolát, 6 szem szegfűszeget, 2 rúd fahéjat és felöntöttem fél liter 70°-os borpárlattal (de bármilyen erős pálinka is jó) lezártam összeráztam és betettem a kamra polcra. Időnként megrázom ha arra járok, de ezt nem kell sűrűn piszkálni, szintén december elejére lesz tökéletes.
Erről nincs 2 napos korában készült fotóm, de majd a következő fotózásra előveszem :)
11 nap után így néz ki:
zöld dió pálinka
Fenti receptek Nagyim feljegyzéseiből és Édsanya emlékeiből lettek összeállítva.

Diólevél a zöld csoda
Annyit írtam a zöld dióról, de nem szeretném kihagyni a diólevelet sem ebből a bejegyzésből, hiszen mostanában kell gyűjteni, áldásos hatásairól pedig legendákat lehet zengeni… Amit a diólevélről tanultam, az mind mind Szabó Gyuri bácsinak a bükki füves embernek köszönhető, aki előadásain, anyagaiban bárkivel nagy szeretettel osztja meg tudását. Onnan már csak rajtunk múlik, mit tapasztalunk meg belőle!
Néhány példa, hogy mire is jó a diólevél:
Hajra: Hajmosás után a diólevélből készült teával bekenni a hajat, mely serkentőleg hat a hajhagymákra.
Szemre: Szürke hályog, szemszárazság, szemfenék tisztítására javallott
A szánkban: szájüreg tisztítására, antibakteriális hatása miatt, fogínysorvadás ellen, gyulladásos fájdalmakra, torok gyulladásra, mandulagyulladásra
Hasmenésre: diólevélből teát kortyolgatva fogyasztva jó eredményeket érhetünk el.
Májra: kúraszerűen fogyasztva nagyon jó hatással van a máj működésére, valamint ciszta esetén is segítségünkre van, ekkor a teából visszamaradt leveleket kivülről kell a májra helyezni, dunszt kötésben, közben a teát inni.
Lábizzadásra: forró lábfürdőt kell venni, melybe diólevelet áztattunk.
Fentiek megtalálhatók a bükki füves ember honlapján: gyorgytea.hu illetve egy előadása anyag megtalálható itt.
Ami saját tapasztalatom a diólevéllel Nagymamáméktól:
Hangya űzés: Tedd a hangyák vonulási helyére: elmennek, megzavarodnak tőle! Szabadtéren is hatásos.
Bolha űzés: Tedd az állat vacka alá, nem maradnak meg a bolhák! Vidéken az ágynemű tartóba is teszik, vagy a matrac alá.
Egy maradt csak hátra, hogy mikor szedjük? Erre idézek Szabó Gyuri bácsielőadásán készített jegyzetemből, mely más forrásból, de a fent linkelt helyen megtalálható teljes terjedelmében:

Diólevél gyűjtése? Minden gyógynövénynek megvan a gyűjtési ideje, de minden gyógynövénynél nagyon fontos, hogy tiszta legyen, és olyan állapotban legyen, amikor a legtöbb benne a hatóanyag. Konkrétan a diófára elmondom, hogy mire kell odafigyelni. Amikor barkáját kihozta, és elpergett, akkor elkezd nőni a levele. Kijön az összes levele, halvány, vékony és halványzöld. Nő, nő, a dió maga. Amikor a dió megnőtt, olyan nagyra, mint amilyen azon a fán szokott lenni, akkor elkezd valami kipermetezni belőle és az alja tiszta ragacs lesz a diófa alatt mindennek. A növekedés gátló anyagot akkor ő kipermetezi és akkortól kezdve két hét alatt megsötétedik a diólevél, és megvastagodikEkkortól lehet gyűjteni.Egészen addig, amíg rozsdagomba nem jelenik meg a diólevélen, mert a diónak van gombaölő tulajdonsága is, és ha a gomba megjelenik, akár egy levélen, egy rozsdagomba, akkor ez a gombaölő tulajdonsága, az az anyag elbomlott belőle. A július a legbiztosabb hónap, de minden növénynél meg kell nézni. Nekem az asszonyok, kezdtek gyűjteni, a májusi csalán kiváló. De későn indult a tavasz, sokáig volt tél. Március végén, április elején még hó volt. Akkor szedték nekem a csalánt, halványzöld volt, vékony a levele. Visszaküldtem velük, dobjátok ki. A csalánlevelet akkor kell szedni, amikor elkezdi az első bimbót hozni, amikor már kijött a virág, akkor már jó, vagy a sarjúcsalánt ősszel, de az már nem olyan jó. Nem a dátum a lényeg, hanem a növény állapota. Nagyanyám úgy tanított – fogd meg, kóstold meg, nézd meg, szagold meg, és amikor olyan, akkor szedd le. És akkor ő ezt így elmagyarázta, ahogy én most Önöknek.”  Tehát így tanítja Szabó Gyuri bácsi, ahogy Őt tanította nagymamája 
Kissé hosszúra nyúlt bejegyzésem, de remélem, aki végig olvasta, nem csalódott benne! :)





Reszelt torma



Közzétéve: 2013-02-06
reszelt tormaTorma. Megosztó zöldség vagy akár nevezhetném gyógynövénynek is.
Fő hatóanyaga a mustárolaj – erős illatát, csípősségét is ennek köszönheti, a szinigrin és a glukonnaszturcin nevű glikozidok, de van benne C-vitamin és kálium is.
A reszelt torma amellett hogy a légutakat gyorsan és hatékonyan tisztítja, baktériumölő hatással is rendelkezik. További hasznos információk a tormáról: Házipatika
Orrdugulásra és légutak tisztítására mindig frissen reszelt tormát együnk.
4-5 mokkáskanálnyi reszelt torma fél napra kitisztítja a légutakat és nem okoz semmiféle kárt. Ne reszeljünk le egyszerre nagyobb mennyiséget, mert illóolaja gyorsan párolog!
Tehát, orrcsepp helyett – reszelt torma! :)




Hagymatea


Közzétéve: 2013-01-24
hagymateaHallottatok már a hagymateáról? Kóstoltad? próbáltad?
Ha nem, a következő köhögésnél itt az ideje! Ha pedig igen, de más recept szerint, próbáld ki ezt…
Hogy miért írtam fentebb azt, amiket? Mert sokakat hallottam panaszkodni arról, hogy nem vált be a hagymatea, nem ér semmit.
Ez a recept Nagymamámtól való, torokfájós gyerek voltam és bár nagyon nem ízlett, de mindig segített. Bevallom az ízét a mai napig nem szeretem, de így vagyok minden ánizsossal, de ez így hat és inkább 3 napig kortyolgatok “nem szeretem ízű” teát, mint valamilyen csuda tudja mi van benne köptetőt!
Ezért is teszem a kedvenc bögrémbe… így minden elviselhetőbb :)
3 db szép nagy hagymát megmosok és 1 liter vízben megfőzöm, 1 mokkáskanál kömény maggal és 1 mokkáskanál ánizs maggal.
25 dkg cukrot (nád) karamellizálok, majd ha megfőtt a hagyma ezt felöntöm szűrőn keresztül a lével.
Teljesen hagyom kihűlni és napi 8-10 alkalommal kortyolok belőle.
Nagymamám evőkanállal adagolta, tehát tényleg csak egy-egy kis korty alkalmanként!
Jobbulást! :)









Ezt tartalmazza valójában a hamburger, virsli




Érdekes videó került fel az internetre, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy mit tartalmaz a hamburgerekben található darált hús, valamint a virsli sok más étel mellett. Valóság lenne, amit nap mint nap megeszünk?


A videót a Buzzfeed internetes oldal készítette, két cikkére alapozva.

Hamburgerek

A piacon található darált hús feldolgozott (pink slime = rózsaszín iszap) marhahúsból készül, amelyet ammóniával itatnak át. A “Pink slime” olyan húsmaradványokból készül, amelyet egy időben csakiskutyatápként értékesítettek.
A nagy csirkefarmokon nevelt tyúkokat arzénnal etetik, hogy a húsuk rózsaszín legyen.


A hotdogban található virsli


A virsli húsmaradványokat, zsiradékot tartalmaz, valamint gabonakeveréket, amely zsemlemorzsa, zab és liszt keveréke. A kereskedelembe kapható méz legtöbb esetben nem tartalmaz pollent, legnagyobb összetevője az adalékanyagok és a kukoricaszirup.

Görög joghurt

A hazánkban is népszerű görög joghurt olyan eljárással készül, amely során több millió kilogramm hulladék marad hátra, ez igencsak káros a környezetre nézve.
A világ garnélarák importjának 86%-át az Egyesült Államok vásárolja fel, ebből csupán 0,1 %-ot vetnek alá vizsgálatnak, hogy kiderítsék a kémiai szennyezettségét. Egy véletlenszerű ellenőrzés során 34 garnélarákszállítmányt ellenőriztek, ebből hat tartalmazott rákkeltő anyagokat.

Maraschino cseresznye

A cukrásziparban felhasználásra kerülő Maraschino cseresznye mindig tökéletesnek néz ki, a következő eljárás során kapjuk a tányérunkra: előbb kifehérítik őket, majd kukoricaszirupban pácolják végül ismét befestik a cseresznyét pirosra.

A kereskedelemben kapható reszelt sajt cellulóz darabkákat tartalmaz.



8 Tények Food amely teljesen Creep You Out



Az ország, ahol bezárták összes McDonald's-ot




Visszavonták a McDonald’s macedóniai franchise-partnerének működési engedélyét, és valamennyi éttermét azonnali hatállyal bezárták.

Bezárták Macedónia valamennyi McDonald's éttermét, mert a világ legnagyobb gyorsétterem-lánca helyi partnere, az SJ Company működési engedélyét bevonták.Vadnai Ágnes, a McDonald's Europe kommunikációs vezetője a NOVA tévének megerősítette a hírt. Egyelőre nem lehet tudni a hatóságok döntésének okát, csupán annyit árultak el, hogy az nem valamilyen ellenőrzés következménye - írta a Balkan Insight -, az SJ Company pedig nem hajlandó nyilatkozni.
A döntés meglepte a potenciális vendégeket, akiket az éttermek ajtaján országszerte egy rövid tájékoztatás fogadott, miszerint az étkező "ideiglenesen zárva" van. Nem tudni, hogy a McDonald's, amely első éttermét 16 évvel ezelőtt nyitotta meg Macedóniában, folytatni fogja-e tevékenységét az országban, egy másik céggel kötve franchise-megállapodást.
A MINA macedón hírügynökség úgy értesült, hogy a helyi vállalkozó és a franchise tulajdonosa, vagyis a McDonald's Europe közötti vita a működési engedély megvonásának oka. Ezzel Izland után Macedónia lett a második európai ország, ahol bezárták a McDonald's gyorséttermeket.

Itt nálunk a Balog félék még a seggüket is kinyalná csak egy kis jat csuranjon a zsebébe . A csúszó- mászó még a farkából is engedne levágni csak hogy ki ne tűnjön a társaságból , úgy magyar ő éppen mint gyurcsány cigány zsidó volna , de a kölyke tiszta zsidó. A balog meg csődör szamár , ki azt hiszi magáról , hogy egy szép pejló, pedig csak egy kimustrált szamár zsidóval vemhes homofób imádkozó sáska.


Napi mérgeink: Így néz 14 év után egy McDonald's-os hamburger




A Utah államban élő férfi eredetileg barátját akarta elriasztani a gyorskajáktól, ám a kísérlet annyira jól sikerült, hogy elhatározta, megnézi, meddig nem romlik meg a hamburger. Másfél évtized után egyelőre döbbenetes az eredmény.

David Whipple eredetileg egy hónapig akarta megőrizni a McDonald's-ban vásárolt hamburgert, hogy szemléltesse barátjának, a gyorskaják mennyire tele vannak tartósítószerekkel.

Ám elfeledkezett a dologról, és a szendvics hosszú hónapokon át egy, már nem hordott kabátja zsebében lapult. Amikor felesége megtalálta, mindketten megdöbbentek a látványon: a két éves darab egyáltalán nem romlott meg, sőt, úgy nézett ki, mintha csak előző nap vette volna, írja a Daily Mail.


Egyedül az uborka tűnt el

A férfi ennek hatására elhatározta, hogy folytatja a bizarr kísérletet. A döbbenetes eredményt végül egy amerikai televíziós műsorban fedte fel. Az 1999-ben vásárolt hamburger tehát most 14 éves, ám azóta sem sokat változott a külseje.
Egyedül az uborka tűnt el...

A tartósítószerek hatására a burgeren sehol egy penészfolt, sehol egy gomba, ráadásul még csak romlott szaga sincs. Az egyetlen dolog, ami történt, hogy az uborka szétmállott.

A sokkoló eredményt Whipple unokái nevelésében is használja, amikor a gyerekek gyorskaját követelnek, megmutatja nekik, mennyire egészségtelen ez az étel


The Oldest Hamburger - Think Before You Eat!!!



Ez történik a Coca Colával ha 25 percig forralod



Ezután gondold meg,hogy újra iszol-e valaha kólát...

Ez történik a Coca Colával ha 25 percig forralod!



Az emberrel a szart is megetetik , még az állatok is jobb kaján élnek. A rohadt zsidók mindent megetetnek velünk miért kell a zsidótól vásárolni ? Mert a sót is káliumozza és úgy forgalmazza a gojoknak . Minden napi mérgeink , és a kóser székláb , mellyel nagyot lehet ütni a kipás fejre. 












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése