2017. november 24., péntek

Mágia IV. rész





Mágia IV. rész


Sámánizmus




A "történelem nélküli népek" vallási világában talán a legkidolgozottabb, legegységesebb vallási modellt a sámánizmus formái jelentik. Az Európa keleti, Ázsia északi és középsõ régiójában és Észak-Amerikában élõ, zömében vadász vagy nomád állattartó népek közös hitvilágáról van ebben az esetben szó, amely a világvallások és a magas kultúrák perifériáján sok évezreden keresztül megõrizte önállóságát. A sámánizmus, mint alapvetõen egységes vallási kultúra eltûnése - szemben a közép- és dél-amerikai vallási rendszerek gyors megsemmisülésével - évezredes folyamatnak bizonyult; kiváltó oka lehetett az életmód megváltozása, a civilizációs fejlõdés, de egy-egy nép eltûnése, idegen hódítók uralma alá kerülése vagy a világvallások - elsõsorban a kereszténység, a buddhizmus és az iszlám -misszionáló hatása is. A sámánhit egyes elemei viszont vallásváltások után is fennmaradtak: a népi hiedelemvilágban éltek tovább, de - mint mondjuk a tibeti és a mongol buddhizmus esetében - magába a "gyõztes" hitrendszer tanításába és ritusrendjébe is beilleszkedhettek. Egykor a finn-ugor népek, így a kereszténység felvétele elõtti magyarság õsvallása is sámánhit volt, amelynek emlékét a folklór világa õrzi. Eredeti, tiszta formáját tekintve mindenesetre a sámánhit a 20. századra gyakorlatilag eltûnt; egyedül a szibériai kis népek körében - urali, altáji népcsoportok, burjátok, szamojédek - találjuk még meg ennek a vallási formának néhány millió követõjét.


A sámánizmus gyökere az õsi animizmus és mágia elemeinek összekapcsolása, az emberi és a szellemi világ közötti kapcsolattartás biztosítása, arra természetfeletti módon kijelölt médiumok, sámánok közremûködésével és a totemizmus, különösen az állatkultusz hiedelmeinek felhasználásával. A vallás lényege tehát ebben az esetben a szellemlények és az emberi közösség közötti kapcsolattartás rituális technikájának kimunkálása és mûködtetése; a vallási tevékenység központi alakja ennek a sajátos "mesterségnek" a tudója, a sámán. A sámán tehát - a régi magyar vallási világban a táltos - emberfeletti tudománnyal rendelkezõ személy, akinek az égi és alvilági erõkkel való kapcsolatteremtés a feladata. Ennyiben alakját a valamennyi természeti nép világából ismerõs varázsló megfelelõjének is tekinthetjük: egyedi, megkülönböztetõ jegye leginkább az, hogy nem önszántából, hanem magának a szellemi világ kiválasztásának a kényszere alatt végzi feladatát, tevékenységének eszközei és az alakját körülvevõ mitológiai hagyomány pedig az egységesség és a nagyfokú szervezettség jegyeit mutatja. Így csak rendkívüli ember lehet alkalmas arra, hogy sámán lehessen: erre a szerepre születni kell. A leendõ sámán már kisgyermekként elüt a többiektõl: patológiás tüneteket, révülési hajlamot mutat, "különös gyermek". Látomások gyötrik, természetfeletti lényekkel találkozik, sõt azok alkalmanként magukkal is ragadják. Gyakori az is, hogy a leendõ sámán testi adottságként is magán viseli a szentség jegyeit: több foga vagy éppen "farkasfoga" ("táltosfoga") van, farokcsonkja, kezén hat vagy hét ujja, esetleg - a hiedelem szerint - a szokásosnál több bordacsontja. Erre a rendkívüliségre emlékeztet a sámán felszerelésének egyik fontos darabja, a hatujjú sámánkesztyû is, amelyet szinte minden szibériai nép hagyományában megtalálunk. A karizmatikus kiválasztottság és alkalmasság bizonyítéka az is, hogy a sámán nem tanulás által, hanem álmában jut tudományához, amikor a szellemek - átmenetileg - magukkal ragadják a túlvilágra.


A hiedelem szerint a szellemek a sámánjelöltet gyakran feldarabolják, hogy meggyõzõdjenek róla: testében valóban feles számú csont van-e, és kipróbálják azt is, teste és lelke valóban képes-e elválni egymástól. Ettõl a próbától fogva a sámán rendkívüli képességek birtokosa: vihart támaszt, földbe rejtett kincset talál meg. Fõ tevékenysége az "istenekkel", az állatõsökkel, a holtak lelkeivel, az ártó és segítõ szellemekkel való érintkezés. Képességei közé tartozik az átváltozás: bikává, táltoslóvá változik, repülni képes. A zene és tánc által is stimulált szertartásban a sámán lelke kilép testébõl: megmássza a világfát, amely az eget, a földet és az alvilágot köti össze: erre utal fontos szertartási kelléke, a létra is. Gyakori feladata az orvoslás, mint "halottlátó" pedig a szellemvilág üzeneteit tolmácsolja az emberek, az emberek kívánságát a szellemek felé. Révületében a táltos, a sámán a nép állatõsévé válik, lelke annak lelkével válik azonossá: innen van az, hogy a szertartás során agancsot, állatbõrt, maszkot visel, és birokra kel az ártó erõkkel.




A sámánizmus jellegzetes vonása istenfogalmának határozatlansága, bizonytalansága. Pantheonjában vannak személyes "öreg" istenek, állatõsök, megszemélyesített természeti erõk, égitestek; de megtaláljuk ugyanitt a holtak lelkeit is. A szellemi lények alakja igen változatos; a nevek és a szereplõk törzsenként, népenként változnak, ám a teljes hitvilág keretei között jól meg is feleltethetõk egymásnak. A sámánhit különösen fontos szerepet szán a gazdaszellemeknek: õk az egyes ember mellett vannak, és amolyan "õrangyalként" oltalmazzák "gazdáikat". A sámánizmus vallási hagyománya közös gyökerû kozmológiai világszemléletet is hordoz. Nézete szerint a világegyetem hármas tagolású, három szintû, korong alakú képzõdmény. Középpontjában áll a "világfa" vagy "világtengely", az "arbor mundi" vagy "axis mundi", amely elválasztja, de össze is köti a felsõ, a
középsõ és az alsó világot. A felsõ világ az égitestek, a jó szellemek birodalma, a fõisten vagy fõistenek otthona. A sámánnak képesnek kell lennie arra, hogy megmássza a világfa égbe emelkedõ törzsét ("az égig érõ fát"), hiszen csak így tud érintkezni az égiekkel. A középsõ világban élnek az emberek, állataikkal és a közéjük ereszkedõ vagy kapaszkodó - segítõ vagy ártó - szellemekkel együtt. Az alsó világ a gonosz szellemek és a holtak lelkeinek birodalma: a sámánnak alkalmanként a világfa gyökerein ide is le kell ereszkednie, hogy végezni tudja a maga dolgát.


A sámánizmus "mitológiája" maga is sajátos, szokatlan képzõdmény. Néhány teremtés elbeszélést és kozmológiai történetet leszámítva ugyanis ezeknek az elbeszéléseknek nem az istenek, hanem maga a sámán a fõszereplõje. A történetek egyik csoportját a sámánkiválasztás és a sámánavatás eseményeinek feldolgozásai adják, érzékletes képekkel írva le az egyes "sámán-próbákat", amikor a jelöltet a szellemek üstben fõzik, kemencében hevítve üllõn kovácsolják vagy más, válogatott módokon gyötrik. A mitológiai anyag másik, nagyobb és színesebb része a sámánok mûködésének feldolgozása. Ennek központi témája a sámán és gazdaszelleme ég- és pokoljárásainak megörökítése. A sámán útjai során szembetalálja magát az istenekkel; birokra
kel a rontó erõkkel vagy csellel, furfanggal éri el célját, eszközli ki az emberek kívánságainak teljesülését, alkalmanként pedig párharcot folytat más, vele rivalizáló sámánokkal is. A nagy mitológiai rendszerekben is feldolgozott témák egész sora bukkan fel így, annyi eltéréssel, hogy a fõhõs a sámán, akinek szerepét a "klasszikus" mítoszforma kultúrhéroszaiéhoz lehet a leginkább hasonlítani.


A sámánszertartás rituális rendje aprólékosan kidolgozott. A szellemeknek állat-, termény- vagy ételáldozatot mutatnak be, az esemény csúcspontja azonban a "sámántánc" alkalma. Zene és közös éneklés közben a sámán transzba esik: lelke eltávozik a testébõl, hogy elinduljon a világfa törzsén az ég vagy az alvilág felé. Az eseményhez ima és ráolvasó formulák kántálása is hozzátartozik, máskor meg a sámán ajkán a szellemi világ lényei elegyednek párbeszédbe az emberi közösséggel. Nem ismeretlen az a mód sem, amikor a sámán jövendöl, vagy visszatérve az égiektõl, erõt ad át - kézrátétellel, leheléssel, "égi tárgyak" segítségével - az embereknek. A sámán szerepe a szertartási feladatok közötti idõben is jelentõs: õ az a bölcs tanácsadó, akihez kisebb-nagyobb dolgokban bárki, a vezér, a törzsfõ, de az egyszerû harcosok is fordulhatnak, ha az otthon, a házi oltárnál õrzött szellem-bábúktól vagy a gazdaszellemektõl nem kapnak elegendõ útbaigazítást.




Mágiatörténet


Sok régi monda beszél elsüllyedt városokról, amelyek most a tenger fenekén fekszenek. Holdfényes éjszakákon néha lelátni a tengeralatti palotákra, márvány terekre; és végzetes órán a tengermélyi harangok hangját is lehet hallani. Egy ilyen elsüllyedt várost hord magában minden ember.
Szellemi téren a múlt század talán legnagyobb felfedezése az a felismerés, hogy vannak más másféle emberek is, mint mi vagyunk. Nem úgy másfélék, mint amennyire nemzetek, fajták, felekezetek, kultúrák szerint különbözik az ember egymástól, hanem sokkal mélyebb, sokkal alapvetõbb másságok szerint. Ez a másfajta ember az, akit a tudomány sokáig p r i m i t í v embernek nevezett; a mienktõl teljesen elütõ lelkiségét "primitív mentalitásnak", "praelogikus" gondolkodásnak. Mert ennek a másfajta embernek a másvoltában a legmegdöbbentõbbek bizonyos gondolkozásbeli sajátságok: legelemibb igazságok sem igazak a számára; az Õ világában kétszer kettõ öt lehet, és egy dolog azonos lehet egy más dologgal ugyanakkor, amikor nem azonos önmagával.
…Nem kétséges többé, hogy ez a másfajta ember, aki valaha a Föld ura volt, ha technikai szempontból és az ésszerû gondolkodás szempontjából nagyon kezdetleges is a mai, a történelmi emberhez képest, messze tökéletesebb más szempontokból; tudott olyan dolgokat, amelyeket mi nem merünk, és nem akarunk tudni, mert tudásuk ellenkezésben. áll észszerû világrendünkkel és alapjaiban támadná meg azt. Ez a másfajta ember nálunknál sokkal közvetlenebb összeköttetésben állt azzal a nem emberi világgal, amelyet Természetnek vagy átfogóbban Kozmosznak szoktak nevezni. Sejtései, megérzései oly távolbahatóak voltak, mint a magasrendû állatoké, azzal a plusszal; hogy amellett ember is volt: emlékezni tudott. És mert ember volt, a homo sapiens bizonyára számunkra ismeretlen úton-módon befolyásolni is tudta a nem-emberi világot: mágus volt, varázsló. Nemcsak mondák tanúskodnak errõl, hanem az emberi õsvilág jó néhány fennmaradt csodája, alkotások, amelyekrõl nem értjük ma már, hogyan hozhatta létre õket ember erõ, továbbá a mai "primitív" és mágikus beállítású népek megmagyarázhatatlan képességei.

A mágia mûködése


A mágia röviden összefoglalva a tudatos létezés. Tudatos az, aki már megismerte és tudatában van a határainak, tisztában van vele, hogy mire képes. Ismeri a múltját, a jelenben él, céljai vannak, és azt is tudja, hogy mit kell tennie ezek eléréséhez.
Az önismerethez nem csak a képességek, hanem a hibák, hiányosságok látása is fontos, hogy ezek felismerésével és megoldásával, vagy pótlásával az egyén egyre tisztább és tökéletesebb legyen.
A mágia az egyre harmonikusabb állapotokra való törekvés, ahol az egyén, aki már tisztában van önmagával, elhelyezi magát a környezetében, tudja magát másokhoz viszonyítani, látja, hogy kinek mit adhat, kitõl mire van szüksége, kitõl mit várhat el, ill. kinél meddig mehet el. Itt lép be a kommunikáció fontossága, az, ahogy az információ az egyének között cserélõdik.
Aki tudatos, az látja, hogy kinek hogyan mondhat el dolgokat, attól függõen, hogy az illetõ hogyan képes befogadni, ill. kitõl hogyan kérdezzen, hogy megkapja a számára megfelelõ választ. Emellett képes arra, hogy a válaszból magába építse, amire szüksége van és aszerint tudjon élni.
Aki tudatos, az képes odafigyelni a részletekben megbújó információra is, tudja, hogy a körülötte és vele történõ dolgok nem véletlenül történnek, mindig mutatnak valamit annak, aki odafigyel. A tudatosság az `ébrenlét`, és annak tudása, hogy ott `aludjunk el`, ahol nem fog fájni a felébredés sem.




Mágia 

Az információ alapú mágia I.


A mágikus világkép számtalan módszerrel, elmélettel és gyakorlattal megközelíthetõ. Jelenleg egy viszonylag új elméletet szeretnék bemutatni, az információ alapú mágiát.
Minden tradíció létrehozta a maga technikáit, a sámánok (általában hallucinogén növények fogyasztásával) természetszellemeikkel találkoznak, mások rituális mágiát ûznek, meditálnak, vagy a kozmikus energiát használják gyakorlataik során. Az információ alapú mágia a káosszal, a fraktálokkal, a mátrixszal és elsõsorban adatokkal dolgozik.
A mágia elméletében a három térbeli kiterjedés csak az idõ fogalmával együtt értelmezhetõ. Ha önmagában vizsgáljuk ezt a dimenziót, egy a múltból a jövõ felé tartó Jelent kapunk, azaz egy kiterjedés nélküli pontot, mely egyfajta hártya, vagy féreglyuk (Daath) a múlt és a jövõ között.
A Jelen megfigyelése egy önmagából kiinduló folyamat. Ebbõl a nézõpontból vizsgálva, a pont mindig a középpontban, azaz a rendszer 0 pontjában, a nulla dimenzióban (Semmi) áll. Ezt, mint egy fényudvar, körbeveszi az elsõ dimenzió, azaz a jelenpont múltja (Idõ), vagyis az emlékei. (A Karma olyan, mint egy kör vagy kerék, amin haladva az ego `elõredobálja` a múltját, a félelmeit, tapasztalatait, és azokat vizsgálja meg újra, egészen addig, ameddig már képessé válik arra, hogy teljességében átélje és elengedje mindet a jelenben. Ekkor a kerék `küllõjén` eljut a középpontba, és azon, mint egy kapun átlép egy következõ dimenzióba.)
Ha egy kiterjedéssel rendelkezõ Létezõ szemszögébõl vizsgálunk egy másik, szintén kiterjedéssel rendelkezõ objektumot, azt tapasztalhatjuk, hogy a saját Jelen csak önmagában, belül értelmezhetõ, hiszen az õket elválasztó távolság (Tér) mindig csak az Én-t körülvevõ múlt terét, azaz a fényudvart képes érzékelni. Minél közelebb vannak egymáshoz, annál közelebbi múltba képesek belelátni.
Ebbõl következõen ahány létezõ, annyi Jelennek kell lennie. Mivel minden Jelen a nulladik dimenzióban, azaz az idõtlenségben `létezik`, ahol nincs tér sem, azt mondhatjuk, egy helyen `nem léteznek`, pontosabban Egy Létezõ (`Isten`) egy Jelenpontjáról van szó önmagához viszonyítva. Ennek a jelenpontnak (Egy) az öntudatra ébredése (`Én vagyok`), önmagába fordulása (`megkettõzõdése`) teremti meg azokat a falakat, melyek elkülönítik, miáltal létrehozza a nemlét más, az ego falain túlra szorult pontjait. Ez az elkülönülés feltételezi, hogy az egyes jelenek önmagukhoz viszonyítva más és más tapasztalatokat szereznek, így a saját jelenük és múltjuk között más és más távolság alakul ki, ami azt eredményezi, hogy egymáshoz viszonyított távolságuk is különbözõ lesz.
A káosz az Üresség vagy Semmi állapota, melyben végtelen számú Jelenpont (0. dimenzió) `létezik`, amik egymás, és ezáltal az õket körülvevõ múlt felismerése által hozzák létre a teret. A kint és a bent elkülönülése feltételezi, hogy a Létezõ már nem csak önmagát, hanem más létezõket is szemlélhet, amik különbözõ változásokat okoznak benne, hatnak rá. Más létezõkhöz képest felismer irányokat, sebességet, és mozdulatlanból mozgóvá válik.
Azáltal, hogy a Jelen (Tudat) elkülönült, elvesztette `kiindulási helyét`, tökéletességét, egységét, vagy õsállapotát, így kiszámíthatatlanná, instabillá vált, hiszen más Jelenek (külvilág) hatása, egymással való kapcsolataik (amikor az egyik Tudat fényudvara eléri a másik Tudat Középpontját) késztetik változásra, akár külsõ, akár belsõ folyamatként. Amikor az egyik Tudat eléri egy másik határait, annak szemszögébõl sodródni kezd, irányt változtat, míg önmaga számára továbbra is áll. Ez a pontatlanság, nem tökéletesség véletlennek nevezhetõ, és kiszámíthatatlanná, elõrejelezhetetlenné teszi a folyamatot (Karma).
A két Tudat közötti kapcsolat nem tudatosan irányított, azaz véletlennek nevezhetõ sodródása, mozgása teszi visszafordíthatatlanná az idõt. Minél nagyobb tudatossággal rendelkezik az Én, annál kevésbé akarja megfordítani, hiszen felismeri, hogy az idõ csak Jelenpontokból áll, miáltal egyre közelebb kerül a Forráshoz.
A Jelen folyamatos Múlttá válása, önmagába fordulása spirális pályát eredményez, miközben mégis önmaga marad (gömb). Rétegeket hoz létre, melyek egymáshoz képest elcsúszva jelennek meg. A Tudat (Tipheret) létrehozza a Tudatalattit (Yesod), majd az Anyagot (Malkhut) de mindig egy szinttel alatta vagy felette (benne vagy körülötte).
A mátrix legegyszerûbben egy térbeli négyzetrácsként képzelhetõ el, melynek csomópontjai a Jelenpontok, és a rácsháló azok múlttere. Az információ alapú mágia lényege a saját középpont megtalálása, és az információ múlttéren, vagyis a négyzetrácson való átküldése egy másik Jelenpont számára (vagy az információ minél teljesebb fogadása).
A mátrix tere maga az energia, akár összesûrûsödött, akár irányultsággal rendelkezõ formájában vizsgáljuk, egy `anyag` különbözõ megnyilvánulásaiként, de végeredményben egységként érzékeljük.
Akár kifelé, akár befelé figyelünk, mátrixot látunk. Kifelé nézve felismerjük, hogy csak egy mátrix egyik csomópontja vagyunk, befelé nézve tudjuk, hogy mi vagyunk a mátrix.
Az információ alapú mágia a Hex-en (6) keresztül továbbítható. A mátrix egy csomópontja hat irányultsággal rendelkezik, azokon keresztül tartja a kapcsolatot a többi Jelenponttal. A jobbra, balra, fel, le, elõre, hátra nézõpont kérdése, az elnevezés az ego szemszögétõl függ.
Az egyénen belül zajló folyamatban a fizikait a jobbra, balra, az asztrálist az elõre-hátra, míg a mentális hatást a fel-le képviseli. Amennyiben más személy vagy objektum a mágia `célpontja`, úgy minden esetben a mentális, azaz a fel-le csatornán átáramoltatott, az elõre-hátra (asztrális) csatornán kiadott, és a jobb-bal (fizikai) által közrefogott, vagy megtartott energiáról van szó. A három egymásra épülõ sík a mátrixban vörös, zöld és kék színként jelentkezik.
A tudatos hex maga a csomópont, és az azon kiáramló energia vagy információ. Adattartalma a mágus aktuális, vagy már felszínre hozott tudásából épül fel. A nem tudatos hex a körülmények, azaz a más csomópontok által gerjesztett energiaáramlásra adott öntudatlan, ösztönös válasz.
Ahhoz, hogy a hex a megfelelõ hatást érje el, tudatossá kell válnia. A nem megfelelõ adattartalom elküldése és más hexek által (szintén ösztönösen) kiáramoltatott energia visszaverése nem szabályozott válaszreakciókra késztetheti a másik felet.
A két hex közötti adatközvetítõ csatorna a mátrixban egyszerre csak az egyik irányból áramló energia szállítására képes adatvesztés nélkül. Amennyiben két különbözõ információtartalmú hex találkozik egy csatornában, akkor az `aktívabb` hatása érvényesül, míg a `passzívabb` beépül a másikba, felveszi annak irányultságát és visszafordul. Az információ beérkezése, feldolgozása és az információ által megteremtett cselekvés között eltelt idõ a tudatosság egyik mértékegysége. A tudat reakcióideje határozza meg, milyen hatásokat tud kivédeni, mind a beérkezõ, mind a kiküldött információk szempontjából.
Minél hosszabb idõ szükséges az adatok feldolgozásához, annál gyengébb az Én védõmechanizmusa. Ha az információ beérkezésének mennyisége nem szabályozott, egyszerre olyan mennyiségû adat áraszthatja el a tudatot, hogy az azt tároló gépezet, azaz a test leblokkol. Ez az állapot, hasonlóképpen egy számítógéphez, újraindítást igényel. Az újraindítás mértéke a hiba kijavíthatóságának függvénye. Ez hasonló az elveszett fonalhoz, csak odáig kell visszamenni, ahol a fonal még megvolt, miáltal a tudatosság folyamatossága fennmarad.
Ha a felgyülemlett feszültség (energia, információ) nem képes a megfelelõ csatornákon távozni, levezetõdni, a tudat leállítja az éppen futó programot, azaz blokkolja a további cselekvést, a még nagyobb károsodás elkerülése végett.
A tudat reakcióideje az Én és a környezet viszonyának ismeretében csökkenhet. Ha a feldolgozás nem természetes, azaz az alapprogramban nincs benne a rendszer folyamatos felülvizsgálata, akkor egy tanulási folyamat során elõbb el kell sajátítani azt, azaz felül kell bírálni, majd felülírni a régi beidegzõdést.
A tudat elsõdleges feladatai a befogadás (táplálkozás, beengedés), feldolgozás (emésztés, rendszerezés), a védelem (tartalmazás, megtartás) és a teremtés (ürítés, elengedés).
Ahhoz, hogy ezek feladatokból (problémákból) életté váljanak, az Én-nek biztosítania kell a körforgást, azaz meg kell tanulnia szabályozni azokat a kapukat, amiken az információt áramoltatja.
A tudatos szabályozáshoz akarat és engedés egyaránt szükséges. Az akarat határozza meg az energia irányát (és ezáltal bekorlátozza a válaszreakciót), és a szabályozáshoz szükséges önfegyelmet, az engedés pedig képes továbbítani, továbbadni azt, ami már nem az õ hatásköre, feladata, vagy amire másnak nagyobb szüksége van.
Az információ természetes áramoltatásához (`csatorna`) az Én-nek fel kell ismernie saját magát, tudnia kell, hol vannak a határai, mi az erõssége, mi a gyenge pontja, és hol vannak azok a kapuk, amiken be (vagy ki) akarja engedni, és hol vannak azok, melyeken nem akarja (nem tudja) beengedni (kiengedni) az információt sérülés nélkül.
Az információ kapuja a Semmi, az üresség, a Hely. Az adat végtelen részre bontható, alkotórészei (pontjai) között a semmi újabb alkotórészekre osztható.
Ha a beáramló adat nagyobb (részletesebb, több), mint a többi (saját) adat közötti semmi, akkor egy része áthalad, és beépül, a többi része azonban a befogadó számára elvész, pontosabban meg sem jelenik benne, így sokszor tudatában sincs az adatvesztésnek.
A tanító által átadott információ soha nem teljességében kerül a tanítvány birtokába, hiszen a tanuló saját szûrõjén (az alkotórészei közötti `semmi`-n) kell áthaladnia, hogy képes legyen a maga számára lefordítani, értelmezni, ellenállni neki, vagy hasznosítani.
A beérkezõ információ végtelen számú adatot tartalmaz. Az, hogy a befogadó ebbõl mennyit érzékel, céljának és feldolgozó képességének függvénye. Minden õt körülvevõ energia (létezés) információkat tartalmaz, minden kimondott szó, leírt szöveg, tárgy vagy élõlény információt közöl számára.
Az információ egy részének visszautasítása minden esetben megtörténik, hiszen a befogadó nem képes egy adott pillanatban mindent értelmezni. Az az adat, ami nem jut át a szûrõn, kikerüli, ahogy egy tárgyat a víz, az pedig, ami átjut, beépül a befogadó `programjába`. Az információ bejutása ellen alkalmazott védõmechanizmus a passzív ellenállástól az eltaszításig egyénenként változó.
Az információra (energiára) adott válaszreakció újabb információként szolgál minden más létezõnek, azaz hatással van a közegre, ami a reagálót tartalmazza (akkor is, ha ennek õ nincs tudatában). Ez a hatás az elutasítás (kitaszítás) és a befogadás (összekapcsolódás) között változhat.
Aki kitaszítottnak érzi magát, annak érdemes megfigyelnie, milyen (ösztönös) válaszreakciókkal bombázza környezetét. A szervezet (közeg) csak az idegen anyagot veti ki magából, minden mást hasznosít, vagy a körforgás részeként, természetes úton enged el.
Aki minden pillanatban képes értelmezni a környezet (és a saját) reakcióit, adatait, az meg tudja határozni, milyen információt kell kiadnia ahhoz, hogy az egyensúly helyreálljon, vagy megmaradjon.
A tudatos információcsere (kommunikáció) alapja a közös pont (kapu). A közös pont megtalálása szintén az adatok feldolgozását igényli. Az egyik fél elindítja az információt (az információ tartalommal bíró cselekvést, vagy információ kérést), a másik fél pedig leolvassa a számára hasznos (vagy neki szóló) információkat, majd ezeket elemzi, és reagál.
A csere folyamán azonban nem csak adatvesztés, hanem plusz információ megjelenése is megfigyelhetõ. Minden, ami nem értelmezhetõ az Én számára, saját készletébõl pótlódik, bár ennek nincs mindig tudatában. Ez a múltbeli, még fel nem dolgozott adatok újbóli megjelenése, melyek újraértelmezéssel, felülvizsgálattal feloldhatók, megszüntethetõk.
Megszüntetésükre azért van szükség, hogy a (kívülrõl vagy belülrõl közelítõ) nem-Én által közölt, kisugárzott, kivetített adatok tisztán érhessék el az Én-t, azaz mindig valóban arra reagáljon, amit a másik fél teremtett (pl. mondott, tett), és ne arra, amit csak képzel róla.
A meditációs technikák elõhozzák ezeket az `elfelejtett` (de még fel nem dolgozott) adatokat, de önmagukban nem szüntetik meg magát a problémát. A múltban felejtett adatok csak a múlt újraértelmezésével (újraelemzésével) közelíthetõk meg.
Ha a jelen információmennyiségével és minõségével megközelítve, a korábbi cselekvés, reakció hibásnak tûnik, akkor minden esetben egy otthagyott, feldolgozatlan adat tartja vissza az Én-t a továbblépéstõl. Amint az információ elérte célját, azaz megsemmisült, feloldódott, az Én elvágott egy köteléket, ami a múltban tartotta.
Ezután a korábbi tett (érzés stb.) már nem hibaként értelmezõdik, hanem feldolgozott emlékként. A feldolgozott emlék pedig már csak lenyomat, azaz magának a történésnek a helye. A hely pedig új kapu, ami új információk beáramlását teszi lehetõvé.
Az információ energia. Minden beérkezõ (bejutó) energia személyre szabott adatokat tartalmaz. Egy pofon csak annak fáj, akinek az az energia pofonként értelmezõdik, azaz a fogalmai (a múltja) folytán a feldolgozási fázis során így fordítja le. A testbe bejutó anyag csak annak méreg, akinek a sejtjei erre méregként emlékeznek. Minden, ami nem tudatosított, azaz amirõl az Énnek nincs emléke, a külvilág jeleként értelmezhetõ. Egy hirtelen allergiás reakció (mérgezés) egy ételtõl (energia, információ), szintén az Én-nek szóló, személyre szabott emlékeztetõ arról, amit nem vett észre, azaz egy még feldolgozatlan (általa nem tudatosan kisugárzott) adatról.
Ha az alapprogram már magában foglalja az értelmezést, meg fogja találni ennek a látszólag véletlen (vagy csak testiként értelmezett) hatásnak a valódi okát, azt, ami a megértéssel kioltja (megoldja, megszünteti) a problémát. Minél mélyebben érintett az Én, annál mélyebb elemzés szükséges. Aki megelégszik annyival, hogy legközelebb olyan ételt nem eszik, az is megszünteti a tüneteket, ám nem kap választ arra, mi az érzékeny pontja (nem csak testi értelemben), és miért.
Az allergiás reakció az érzékeny pont helyét határozza meg annak, aki végigköveti a folyamatot (múlt), és elég mélyre hatol az értelmezésben.
Az értelmezésben az analógiák keresése és a logikus gondolkodás egyaránt fontos szereppel bír. Ha valaminek nincs meg az oka, akkor ott a fonal megszakadt. De a tudatosság fonala nem csak egy irányba kereshetõ, bármelyik sík, dimenzió, réteg válasszal szolgálhat.
Az étel analógiája a befogadás, az idegen anyag Én-né tétele, ami egy be nem fogadott (elutasított, kizárt) információra utal, ami pedig már nem csak az étkezéshez használt kapun juthatott a szervezetbe, hanem akár egy beszélgetés folyamán is. Ebben az értelmezésben már nem az étel okozta, csak kiváltója volt a problémának.
Az Énnek fel kell ismernie, hogy nem maga az elutasítás (nem-Én) okozta a problémát, hanem az, hogy nem tudott errõl, azaz szabad folyást engedett az információnak (energiának). Mivel nem tudott róla, ezért nem is tudta magát megvédeni.
Az értelmezésnek mindig új medret, területet kell keresnie, hiszen a régi, megszokott program (gondolkodásmód, emlékek) szerint nem jöhetett volna létre maga az okozat sem. Mivel az alapprogram egy már uralt (ismert) területet pásztázott folyamatosan, tudnia kellett volna róla, hogy mi az ok, aminek az adott probléma a következménye, így nem tette (engedte) volna meg a létrejöttét.
Amirõl nem tudott, az nem az õ alapprogramjának része. Ennek felismerése után a régi program bõvül, felülíródik (fejlõdik), mivel az Én rájön, hogy csak egy részprogramot követett, vagyis rajta kívül létezik egy nagyobb (hatékonyabb, tökéletesebb) program, aminek elérésére törekedhet.











Szexuálmágia


A szexuálmágia az idõk folyamán szinte minden tradícióban bevett gyakorlatnak számított. Elsõsorban termékenység- és bõségnövelõ szerepe miatt alkalmazták elõszeretettel, magasabb szinten azonban a teremtési folyamat modellezésére és spirituális fejlõdésre is szolgált.
Legismertebb formája a tantra, a kundalíni jóga egyik fajtája. A Sakti-t, azaz a nõi energiát (anyaistennõ) gerjesztik szexuális egyesülés útján, a férfierõ, vagyis Síva erejének segítségével. Követõi, a tantrikusok a világegyetemet Sakti és Síva játékának tartják, és úgy vélik, a kötöttségektõl való "megszabadulás" az élvezeteken keresztül is végbemehet.
A gyökércsakrában "alvó" Kundalini kígyó felébresztésével elnyerhetjük a megvilágosodást úgy, hogy a gerinccsatornán, vagy az Uma-nak nevezett -nem fizikai (központi) csatornán- keresztül felvezetjük a legfelsõ, azaz a koronacsakrába az energiát és összekapcsolódunk a legfelsõ kozmikus síkkal. Elképzelhetjük, hogy ebben a misztikus állapotban mennyire más élményt jelenthet egy szeretkezés.
Ahhoz, hogy ezzel a technikával a megfelelõ hatást érjük el, meg kell tisztítanunk minden csakrát és magát az energiarendszert. A gyakorlatok elsõre általában az elfojtásokat és blokkokat fogják oldani, egészen addig, amíg már alkalmassá válunk a magasabb síkok megértésére és az Üresség megtapasztalására.
Feküdjünk le és kezdjük el a csakralégzést (tûzlégzés). Minden csakrával, a gyökértõl kezdve "lélegezzük be" az energiát, ötször, majd ugyanennyiszer ki. Ez megnyitja az egyes energiaközpontokat, ami elengedhetetlen a folytatáshoz.
Az egyes csakrák elnevezése:
Múládhára (gyökércsakra)
Szvádhisthána (szakrális csakra)
Manipúra (napfonat csakra)
Anáhata (szívcsakra)
Visuddha (torokcsakra)
Ádnyá (harmadikszem csakra
Szahaszrára (koronacsakra)
Ha megfelelõ gyakorlatra tettünk szert, folytathatjuk a nauli-val, azaz a haskörzéssel, amivel megnyithatjuk és aktiválhatjuk a Manipura csakrát, a tûzközpontot. (Az anális zár növeli a hatást.) Lélegezzünk ki, közben húzzuk be a hasfalat és mozgassuk körkörösen a hasat felfelé. Belégzéskor toljuk ki, és engedjük le (körökben) a hasat. Egyperces gyakorlás után végezzük el a gyakorlatot ellentétes irányú körzéssel is. Kezünkkel segíthetünk az energia áramoltatásában. Befelé mozgásnál a kéz be és fel, kifelénél ki és le mozdul a hastól.
Következõ feladatunk az energiacsatornák összekötése. Ezt akkor kezdhetjük el, ha a gyökér- és a szakrális csakra már megfelelõen megtelt energiával. Ekkor húzzuk fel az energiát az elsõbõl a harmadik csakrába (bal kéz a Manipurán, jobb kéz a Múládhárán). Ha megtettük, vigyük fel a másodikból a harmadikba, a harmadikból a negyedikbe, a negyedikbõl az ötödikbe és az ötödikbõl a hatodikba. Kezünkkel kövessük az energiát, közben folytassuk a légzést és a hullámmozgást.
Gyakorlás közben újra visszatérhetünk a gyökércsakrához, hogy még több energiához jussunk. Ha elrontottunk valamit, vagy megszakadt a kapcsolat, menjünk vissza egészen addig a pontig, ahol még érzékeljük az összeköttetést.
Ahhoz, hogy feljuthassunk egészen a hetedik csakráig, nem a központi csatornát, hanem a gerinccsatornát (Sushumna) kell használnunk.
A Uma nem fizikai, hanem pszichikai csatorna. (Ezt nyitja többek között a tibeti Gtum-mo jóga is.) A gerinccsatorna ennek az akarati, vagyis a fizikai oldala, amin feljutva stimulálhatók a fejben lévõ fizikailag létezõ mirigyek, vagyis a tobozmirigy (pénisz megfelelõje) és a hipofízis (vagina megfelelõje).
A Kobra légzéssel toljuk fel a gerincvonalon már rendesen mozgó energiát a fejbe. A Kozmikus Orgazmus akkor érhetõ el, ha az összes csakra egyszerre, és nem egymás után nyílik fel, létrehozva ezáltal egy magasabb fokú vibrációt.
Mivel a férfiak és a nõk ellentétes polaritásúak, ezért a nõk a Sakti energiát a földbõl, míg a férfiak a Síva energiát az égbõl kell hogy megszerezzék. A férfiak az elülsõ csatornán húzzák le a gyökércsakrához, aminek folytán a polaritásuk megfordul, majd onnan vigyék fel a gerincvonalon (hátsó vonal) egészen a koronacsakráig.
A gyakorlat elõször olyan érzelmeket hozhat felszínre, amik feldolgozásra várnak. Ne ijedjünk meg az érzések erõsségétõl, tudatosítsuk és igyekezzünk úgy elengedni, hogy ne maradjon bennünk negatívum.
Figyelnünk kell a gyakorlatok végzésekor, hogy ne vigyük túlzásba és ne ragadjunk le az alsó csakrák nyújtotta élménynél. Ahhoz, hogy az orgazmussal ne veszítsünk energiát, az esemény elõtt vigyük le az erõt a gyökércsakrába, majd Kobra Légzéssel juttassuk fel a koronába.
Tartsuk be a fokozatosságot, a túl gyors csakranyitás károsodásokat okozhat.
A megfelelõ gyakorlattal rendelkezõ párok üljenek le egymással szemben, talpukat összeérintve, hogy zárják az energiaáramlást (nemi szervek összeérnek).
A férfi a koronából belélegez, és leviszi a gerincoszlop mentén a gyökérbe. Amikor leért a gáthoz, feszítse meg, majd próbálja megmozdítani a péniszt és összehúzni a heréket (vér áramlásának fokozása). Lélegezzen ki lassan, elöl felfelé, majd hatoljon be a nõ testébe. Eközben a nõ belélegez az elülsõ csatornán felfelé. Közben érintsék össze a nyelveiket. A következõ kilégzést együtt végezzék a koronából, lefelé.
A nõ lélegezzen be a koronába, és a gerincoszlop mentén vezesse le az energiát. Amikor leért, érintse meg partnere térdét. Amikor a férfi megérzi ezt az érintést, lélegezzen be a gyökéren keresztül (elöl) felfelé.
Amikor a férfi a belégzést végzi, érintsék össze újra a nyelveiket. Együtt végzik az ezután következõ kilégzést lefelé, végigfolyatva testükön az energiát.
Ezután váltás következik, a férfi belélegez a koronából a gyökérbe, miközben összeszorítja a gátizmokat, visszatartja a lélegzetét és megérinti partnere térdét. Ezután a nõ belégzést végez az elülsõ csatornán felfelé, miközben nyelveiket újfent összeérintik. Kilégzés együtt, majd belégzés, miközben folytatják a mozgást. Az energia ekkorra már belefoglalja a párt egy gömbbe, amiben tovább végezhetik a közösülést.
Akik az energia érzékelésében és mozgatásában jártasak, saját módszereket dolgozhatnak ki ebbõl az alapgyakorlatból. A fent leírtak szexuális egyesülés nélkül is végezhetõk, ebben az esetben a párok üljenek egymással szemben, saját talpukat érintsék össze, térdeiket fektessék le kétoldalt a padlóra és így végezzék a gyakorlatokat, érzékelve a saját és a másik személy energiáit.
A szexuálmágia természetesen a nyugati mágikus tradícióban is létezik, bár kialakulásában valószínûleg a fent említett tantra játszotta a legnagyobb szerepet. Híres és hírhedt gyakorlója Aleister Crowley, a "Fenevad", aki az Ordo Templi Orientis és a Thélema keretein belül terjesztette és használta a tantrát és a saját maga által kifejlesztett módszereket. Ezek között szerepelt a vaginoszkópia és a falloszkópia, amik a partner nemi szervének nézése, fixálása általi transzba jutást jelentik.
Az 1896-ban Karl Kellner által alapított és 1905-tõl Theodor Reuss, majd 1922-tõl Crowley vezetése alá kerülõ OTO rend tagjai kilenc beavatási fokozatot használtak. Szertartásaik során szexuális energiát gerjesztettek, de csak az utolsó három fokozathoz kapcsolódtak ténylegesen szexuális jellegû tanítások és rítusok. A hetedik szinten az elméleti szexuálmágia volt terítéken, a nyolcadikon a maszturbáció egy istennel vagy istennõvel elképzelve, és végül a kilencediken tényleges közösülésre került sor, ahol a párok egy istent és egy istennõt személyesítettek meg.
Jelenleg is mûködik két OTO rend, az egyik Kaliforniában, a másik Angliában.
A Wiccának is vannak olyan irányzatai, melyek szexuálmágiát alkalmaznak. A modern boszorkányság megalapítójának, Gerald B. Gardnernek is hozzátartozott a gyakorlatához az ilyen irányú energiacsere és egy idõben kapcsolatban állt az OTO-val is. Állítólag nem vetette meg a szado-mazochizmust és a voyeur tevékenységet sem.
Egyes Gardneriánus covenekben, melyek Sky Clad-nek, vagyis Égbe Öltözöttnek nevezik magukat és meztelenül végzik szertartásaikat, szintén dívik a szexuálmágia praktikáinak gyakorlása, bár ez nem minden csoportban törvényszerû. Elméletük szerint a rituális meztelenség elsõsorban a tagok közötti egyenlõség és a természetközelség miatt szükséges. Ha jobban belegondolunk a ruhátlanság nem is rossz módszer, fõleg akkor, ha esetleg a rituálén hirtelen rájuk jön a "megvilágosodhatnék".
A Wicca szertartásokon, az õsi termékenységvallásból fennmaradt rítus minden esetben szerepel, bár erõsen szimbolikus formában. A fõpapnõ által képviselt istennõ, és a fõpap által megjelenített férfi isten két mágikus eszköz segítségével végzi a pólusok egyesítését. A nõi princípium megfelelõjébe, azaz a kehelybe (mely általában vörösbort tartalmaz) érintett férfi princípiumot képviselõ tõr rituális egyesülése hozza létre az isten és az istennõ (a tantrában Sakti és Síva házassága) energiáinak találkozását. A kehelybõl kiemelt tõr hegyén fennmaradt "megtermékenyített" bor felajánlása az égnek és a földnek létrehozza a felsõ és az alsó síkok összekapcsolódását, elõsegíti a termékenységet, modellezi a teremtést, bár a megvilágosodáshoz természetesen ennyi nem elég.
Tessék tehát szorgalmasan gyakorolni...




A fraktáloktól a káoszmágiáig I.



A káoszt a nemlineáris dinamika, azaz az ingerekre nem azok irányában reagáló rendszerek tudománya vizsgálja. A nemlineáris dinamika elképzelése szerint a káosz nem tökéletes szervezetlenség, vagy véletlenszerû összevisszaság, inkább mederbe terelt véletlenszerûséget feltételez. Összefüggésbe hozható a fraktálok geometriájával.
Ha a természetet vesszük szemügyre, fraktálok között találjuk magunkat. Figyeljünk meg egy egyszerû tölgyest, észrevesszük, hogy bár nem találunk két egyforma példányt, mégis felismerjük azokat színükrõl, leveleikrõl, formájukról. Egy fa magjában genetikai és energetikai mintákat is találunk a kifejlett példány formájára. A fraktálok, olyan leíró algoritmusok, melyek fizikailag rögzítik például egy fa sejtjeinek, sajátosságainak háromdimenziós koordinátáit.
A természetben mindenhol megtalálhatók a fraktálok. A galaxisok spirálkarjaiban, a hegyekben, felhõkben, a fákban, a patakok vagy folyók kanyarulataiban, a tavak, tengerek partszakaszaiban és az élõlényekben is felfedezhetjük. Az ember által alkotott tárgyak azonban nem feltétlenül tartalmazzák. Az emberi test is rengeteg fraktált tartalmaz, ilyenek többek között a vérerek, az idegek, és a légutak csõhálózata.
Alapvetõ fraktáljellegzetesség, a fraktálokat felépítõ elemek önhasonlósága. Az egyes részletekre ránagyítva vagy azokat kicsinyítve ugyanazokat a jellegzetességeket találjuk.
A fraktálszerkezetek gyakran a nemlineáris dinamika káoszából születnek. Amikor egy kaotikusnak nevezett folyamat formálja a környezetet, nyomában fraktálok jönnek létre. A fraktálok Benoit B. Mandelbrot megfogalmazásában változatos méretû és irányultságú, de hasonló formájú elemekbõl épülnek fel. Az elnevezés a latin fractus, azaz törni szóból származik, mely arra utal, hogy törtdimenziójú alakzatokról van szó.
Egyes idegsejtek szerkezetében asszimetrikusan kiinduló elágazások vannak, melyek elnevezése dendrit. Erõsebb nagyítás esetén a dendritek végeinél újabb elágazások figyelhetõk meg, majd még újabbak. A dendritek egy idõ után nem ágaznak el többé, az "igazi" fraktálokkal ellentétben, melyek elvileg végtelen sok elágazást tartalmaznak.
Bármilyen kis léptékben vizsgáljuk a fraktálokat, mindig ugyanolyan elemekbõl épülnek fel. Ebbõl kifolyólag méretüket nem lehet pontosan meghatározni, így a matematikusok a fraktálok kiterjedését dimenziónak nevezik. Míg a vonal egydimenziós, a kör kétdimenziós, a gömb háromdimenziós, addig a fraktálok dimenziója nem egész hanem tört szám. Az egydimenziójú egyenesekbõl olyan sûrûn elágazó, tekervényes rajzolatú alakzatok készíthetõk, melyek majdnem kitöltik a síkot. Minél teljesebb a kitöltöttség, annál közelebb áll a második dimenzióhoz.
Az euklideszi értelemben vett vonal a tér egy dimenzióját foglalja el, míg például egy partvonal átnyúlik a második dimenzióba, míg egy hegy dimenziószáma kettõ és három között van. A mai tudomány még nem ismeri a dimenziók számát, a mágikus szemlélet azonban tisztában van azok végtelenségével.
Az élettanba a nyolcvanas évek elején vonult be a káoszelmélet. Abból a feltételezésbõl indult ki, hogy a káosz az öregedõ szervezetben a legjobban megfigyelhetõ. A fiatal szív elvileg normális szinuszritmusban mûködik, ám a pontosabb vizsgálatokból kiderült, hogy az egészséges ember szívének ritmusa ingadozást mutat. A tudósok ezt a jelenséget azzal magyarázták, hogy a szervezet stabilizálódásra törekszik, és így próbája meg kivédeni a belsõ környezet ingadozását. A homeosztázis elve szerint a szívritmus ingadozása pusztán a környezet változásai nyomán fellépõ átmeneti jelenség, ami azt jelenti, hogy az elöregedett szervezetben a szívnek már nehezebb fenntartani a nyugalmi mûködés ütemét. Azonban ha figyelemmel kísérjük egy grafikonon a szívmûködés ritmusát, azt figyelhetjük meg, a kapott görbe látszólag teljesen véletlenszerû mintázatot mutat. Észrevehetjük, hogy a nap bizonyos idõszakaiban a görbe gyakran ingadozik, és az ennek megfelelõ szakasz kicsiben nagyon hasonlít az egész napos görbéhez. Ez a belsõ hasonlóság emlékeztet a fraktálok elágazásainak geometriájára. Ebbõl következik, hogy a szív soha nem jut egy homeosztatikus nyugvópontra, még akkor is ingadozik, amikor a külsõ ingerhatások változatlanok. Sõt, az is megállapítást nyert, hogy az idõsebb szervezet sokkal több periodikus elemet képes produkálni. Annak megállapítása hogy ez a görbe kaotikus vagy periodikus-e, meg kell vizsgálnunk a görbe Fourier-spektrumát, ami bármely görbe esetén feltárja az esetlegesen elõforduló periódusokat. Ezt figyelembe véve arra a megállapításra jutottak, a szívritmus általában kaotikusan ingadozik.
Több kutatócsoport megállapítása szerint a káosz az idegrendszer természetes jelensége. Az idegsejtek közötti kölcsönhatások utánzásával bemutatták, hogyan jön létre a káosz az idegrendszerben. Azt is kimutatták, hogy az idõeltolódás fontos tényezõ a káosz létrejöttében.
A kaotikus dinamikájú folyamatok elõnye elsõsorban abban rejlik, hogy szélsõséges körülmények esetén is mûködnek. Bizonyos fajta kóros elváltozás kísérõjelensége, hogy a változékonyság eltûnik és elõtérbe kerül a periodikusság.
A tudósok már régóta figyelembe veszik, hogy egyes kaotikusnak nevezett jelenségek, amik adott pillanatra -a tudomány szemszögébõl vizsgálva- megjósolhatatlanok, bizonyos határértékek között jellegzetességeket mutatnak. Ezeket a kaotikus jelenségeket az attraktorok írják le. Ezek vizsgálata vezetett ahhoz a feltételezéshez, hogy a káoszban is rend van, ami a fraktálok segítségével meg is jeleníthetõ. A fraktálgeometria tehát a káosz geometriája.
Az euklideszi geometria és a fraktálgeometria között lényeges a különbség. Egy páfránylevél leképezése hagyományos módszerrel, egyenesekkel, 20 ezer rajzelem segítségével megjeleníthetõ. A fraktálgeometria ennek kódolását két levél és egy szárdarab rögzítésével végzi. A mûveletsort többször ismételve, kicsinyítésekkel, forgatással átalakítja, míg kialakul a páfránylevél.
Mikor az önhasonlóság szigorú ismétlõdést mutat lineáris fraktálokról, ám ha az önhasonlóság csak részben igaz, nemlineáris fraktálokról beszélünk. Erre a formagazdagságra jó példa a Mandelbrot-halmaz. A véletlenfraktálokat az jellemzi, hogy a statisztikailag igaz önhasonlóságot véletlenalgoritmusok szabályozzák. Erre jó példát szolgáltatnak a felhõk és a hegyek felszíne.
A fraktálgeometria nem a természeti képzõdmények utánzata, hanem annál jóval több, ugyanis mindkettõ ugyanazt az algoritmust használja. Ezáltal betekintést nyújt nemcsak a fizikai, hanem a magasabb szintû világok természetébe is.
A fraktálokkal, a káosszal vagy a nemlineáris dinamikával foglalkozó kutatás nem csak az élettanban, hanem a mágiában is hamarosan fontos területnek számít majd.
A Hermész Triszmegisztosz nevéhez fûzõdõ Tabula Smaragdina, azaz az Analógiák tana, a ma ismert mágia alapja. Lényege, hogy a Makrokozmosz és a Mikrokozmosz hat egymásra, az egyikben elõidézett változás a másikban is változást hoz létre.
A Smaragdtábla legfontosabb mondata: "Való igaz, hazugság nélküli és teljességgel bizonyos, hogy ami lent van, az megegyezik azzal ami fent van, és ami fent van, az megegyezik azzal, ami lent van, így jön létre az egység csodája."
Ez a mondat látszólagos egyszerûsége ellenére, amint tanulmányozni kezdjük, egyre bonyolultabbá válik. A fraktálok segítségül szolgálnak Hermész törvényének megértéséhez, sõt annak túllépéséhez is, miáltal vizuálisan, fizikailag leképezhetõ bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a részletek megegyeznek a teljes egésszel. Ha meg akarunk változtatni egy fraktál részletet, meg kell változtatnunk magát az algoritmust. Ennek egyik eredménye, hogy a nagy kép, azaz a teljes egész is a változtatás mértékének megfelelõen alakul át.
Minden fizikailag létezõ dolognak van felsõbb síkú megnyilvánulása. Az Analógiák tana szerint például a Yesod szefira megnyilvánulásai a félelmek, a tudatalatti, az álmok, az anyaság, a romantika, a nõiség, a depresszió, az intuíció, a víz, a Hold bolygószféra és így tovább. Ha meditációban megértjük és befogadjuk a Yesod szféra által szimbolizált tulajdonságokat, felszínre hozhatjuk a tudatalattiban elfojtott vagy még fel nem ismert tulajdonságokat, a feminin oldalt és erõsíthetjük intuíciónkat.
Amint felfedezzük a természetben található fraktálokat, közelebb kerülünk az analógiák megértéséhez. Tetszõleges mértékben nagyíthatunk vagy kicsinyíthetünk, az eredménynek minden esetben csak a rendelkezésünkre álló eszközök szabnak határt.
A mágikus tradíció szerint minden létezõ a végtelenbõl vagy a semmibõl származik és oda is tart. A Megnyilvánulatlan Isten megnyilvánulásai (Ain Soph Aur) egyre lejjebbi szinteket érnek el, a visszajutás csak a végtelen megértésével (Ain Soph) és a feloldódással (Ain) lehetséges.
Ha segítségül hívjuk a héber Kabbalah szefiráit, megérthetjük a test, lélek, szellem hármasságát és az egyes szintek elvégzendõ feladatait. Az alsó, azaz a test régióiban létezõ ember elsõdleges dolga megérteni környezetét, és minél több fizikai tapasztalatot szerezni, a lelki síkon élõ ember feladata megismerni önmagát, és kiteljesíteni egóját. A magasabb, szellemi síkok ezzel szemben az elengedést tanítják, a már tökéletes ego feloldását, az angyali régiók és a nem fizikai lét felé való törekvést.
A test és a lélek halandó, azonban a(z általunk felfogható) szellem halhatatlan. A Kabbalah Malkuth-ja, Yesod-ja, Hod-ja, Netzah-ja a test, és a fizikai tapasztalás. A Tipheret, a Geburah és a Chesed a lélek, az ego tökéletesítése, az emberre ható lehetõségek, problémák, tulajdonságok feloldása. A Daath kapuján átjutva, az ego-t elengedve, eljuthatunk a Binah, a Chokmah és a Keter szefirákig.
A fizikai világ, kiegészítve az asztrál- és mentálsíkkal egyaránt az analógiákat tanítja. Ha a mágus kialakítja magában az analóg gondolkodást, akármerre néz, mindenhol meglátja az összefüggéseket. Miután túljutott a Daath-on, és megérkezett a Binah-ba, rá kell döbbennie, az Analógiák Tana egészen más értelmet nyert.
Ebben a szférában csak fekete és fehér létezik, csak a szigorúan vett dualitás, a Rend és a Káosz uralkodik. Az analógiák helyett meg kell ismerkednünk az ellentétekkel, amik természetesen az alsóbb világokban hatnak a legerõsebben, de a szellemi régiókban válnak ketté. Ha elkezdõdik a fizikai síkon is létezõ ember ego-jának feloldódása, meg kell tapasztalnia a káosz állapotát ahhoz, hogy az alsóbb síkokon rendet tudjon teremteni. Saját létezésével kell fenntartania a dualitást, ahhoz hogy ezt meg is tudja semmisíteni önmagában és tovább tudjon lépni.
Ha a fraktálokat mint kapukat képzeljük el, és az alsóbb síkokról (TEST), emberi nézõpontból, lineáris szemszögbõl vizsgáljuk, kaotikusnak tûnnek. Az analógiák felismerésével (LÉLEK) elõtérbe kerül Hermész törvénye, miáltal megérthetjük a fizikai és a lelki sík összefüggéseit és kezd kibontakozni a káoszból a rend. Ha továbbmegyünk, a duális (SZELLEMI) gondolkodás megadja az alapot arra, hogy fentrõl, szellemi síkról szemléljük a fraktálokat. A kapun lefelé nézve -a káosz vagy a feloldódás állapotából- a tökéletes rendet láthatjuk.
Megállapíthatjuk tehát, hogy az õsállapot a káosz, amibõl ha a fizikai síkot (a természetet) vizsgáljuk, a rendet ismerhetjük fel. A kettõ közötti állapot a lélek szintje, ahol az adeptus már felismerheti a fenti káoszt, és a lenti rendet. Lentrõl "átnézve" a fraktálon, a fizikai világot hajlamosak lehetünk kaotikusnak találni, mert a lineáris gondolkodás csak egy "átlátszó tükröt" képes láttatni, mivel kívül, a külvilágban és nem önmagában keresi a lét értelmét.
A lelki sík embere már felismeri, hogy mindent önmagában kell keresnie, és a tükörben már saját, tökéletesebb mását látja. Az ezen felülemelkedõ mágus az aki a tükröt tartja, miután önmagában létrehozta a duális világokat.
Ha megfigyeljük a mitológiákat -amik mint tudjuk szintén a világok szféráit fogalmazták meg istennéven nevezve- észrevehetjük, hogy a Binah szefira, azaz az Uránusz, az antik istenek pantheonjának õsatyja, aki a káoszból (szellemi sík) született, segítségül hívva Gaia-t, a Földanyát (fizikai sík). Késõbb formátlan lényeket, küklopszokat, titánokat és százkarú óriásokat nemzett saját anyjával, azaz fizikai síkra hozta, megteremtette önmagát, a káosz (Káin?) gyermekét. Ezek a föld mélyére ûzött szörnyek voltak azok, akik felszították Szaturnusz -Uránusz fiának- dühét, aki apja ellen fordult, és megfosztotta õt férfiasságától. A Szaturnusz a Kabbalah-ban a Daath szféra, a Kapu Õre, az ego elengedése. Õ az, aki megfosztja Uránuszt, és vele együtt Uránusz gyermekeit a nemzõszervtõl, ami a megnyilvánulás szimbóluma. Aki eléri ezt a szintet, fizikailag többé nem születik újjá.
Uránusz a semmibõl alkot és a végtelenbõl teremti fiait és lányait, míg Zeusz testvére, Poszeidon, azaz Neptunusz maga a -majdnem- semmi, a feloldódás elõtti utolsó állapot, a Chokmah szefira. A görög mitológiában Poszeidón birodalma az Okeánosz folyó, azaz az összes létezõ világot körbeölelõ õsfolyam vidéke. Itt élnek az Ókeánoszok, az õsfolyam gyermekei, vagyis az isteni szférák lényei, a legmagasabb szintû angyalok.
Ezen a szférán is túllépve eljuthatunk a `megsemmisülés`, a Keter állapotába. Ez Hádész, más néven Plútó birodalma. A Halak jeggyel, azaz a feloldódással (Chokmah) szembenálló asztrológiai jegy a Szûz. Mikor Perszephonét, Démétér istenanya szûz leányát elrabolta Hádész (Keter), hogy az alvilág és a halottak királynõjévé tegye, az anya utána indult, hogy kiszabadítsa. Vándorlása idején terméketlenné vált a föld (fizikai sík), mivel nem tudott eleget tenni bõséghozó, termékeny szerepének. Ez a fajta terméketlenség magában hordozza a megnyilvánulatlan istent, a Keter-t, ami a Hádész birodalmába való belépéssel, és az abszolút tisztasággal (Szûz) hozható összefüggésbe. Ekkor már az alsóbb síkok terméketlenné válnak, azaz nincs szükség a fizikai testetöltésre.
A Plútó halál jellege és a Keter isteni, magas szintû feloldódása egy és ugyanaz. A halál minden õsi kultúrában a beavatás szimbóluma volt.
Az összes szféra létezik minden szinten, és az Életfa egyes szefirái még kisebb Életfákat tartalmaznak. A Malkuth-nak van al-Malkuth-ja, Yesod-ja, Hod-ja, Netzah-ja, Tipheret-je, Geburah-ja, Chesed-je, Daath-ja, Binah-ja, Chokmah-ja és Keter-je. A Yesod szintén tartalmaz önmagában egy al-Malkuth-ot, Yesod-ot és így tovább... Természetesen ezekben az al-szefirákban is újabb Életfákkal és még "kisebb" szefirákkal találkozhatunk, amik még kisebb és kisebb Életfákat, és azokban kis szefirákat foglalnak magukba.
Azon is érdemes elgondolkoznunk, hogy az általunk "alap" Életfának tekintett valami is csak egy még nagyobb szefira része, és nem a kezdõpont. Ahogy a végtelen kifelé és befelé, kicsiben és nagyban egyaránt megfejthetetlen fizikai fogalmaink szerint, úgy végtelen ez a rendszer is, akárcsak a fraktálok.
És máris elérkeztünk egy érdekes, új irányzathoz, a káoszmágiához. Ahogy a fraktálgeometria a káosz geometriája, úgy a szabadság mágiája a káoszmágia.
Alacsonyabb szinten az összevisszaság, az irányzatok keverése, magasabb szinten azonban az eszközök nélküli, egyetemes mágia elérése a célja. Tipikusan Vízöntõ-kori "találmány", mert az ember most éri el azt a szintet, hogy szembenézhessen már ne csak önmagával, hanem Istennel is.
A Kos korszak fizikai, testi, a Halak korszak asztrális, hiten alapuló rendszere egy mentális, tudatosságra törekvõ szinttel egészült ki. Ezeket mind figyelembe véve már megismerhetõ a lélek (asztrál és mentálsík), és elérhetõ a szellemi sík. Ebbõl kifolyólag csak magas sprirtuális szinten gyakorolható teljességében a káoszmágia.
A káoszmágus szabadságra törekszik. Már túljutott azon a folyamaton, mikor megtanulta elfogadni környezetét és a különféle világokat, most a korlátok feladását, megszüntetését gyakorolja. Nem a gondolatok és az érzések teremtõ erejére hagyatkozik, hanem saját maga válik azzá. Az ego tökéletesítése folytán kifejlesztette az igazi akaratot, és tudatosságot, így érve el a szellemi síkot. Rájön az inkarnációk céljára, a testi és a lelki sík mellett a kozmikus világokon is tudatosan él.
Eszközök helyett önmagát használja, mint egy gömböt, amelyik mindig azzal az oldalával fordul a létezés felé, amelyikkel éppen kapcsolatot akar teremteni. A Most-ban él, mert megértette hogy a pillanat az Isten, az az erõ amivé válni fog és amit majd szintén fel kell adnia.
A káoszmágia az egyetemességre törekszik, nem tesz különbséget az egyes rendszerek és tradíciók között. Már nem csak elfogadja azok létjogosultságát, hanem túl is lép azokon. Minél magasabbról szemléli a mágus a dolgokat, annál közelebb áll az angyalokhoz, és miután feladta "földi" ego-ját, a lemaradók segítõjévé válik. Nem önmagát adja tovább, hanem csak tartja azt a tükröt, amiben a keresõ, lelki síkot megtapasztaló ember egy fejlettebb, tökéletesebb önmagát láthatja.
Ahhoz hogy meg tudja mutatni a Rendet, túl kell lépnie az analóg gondolkodás korlátain, és el kell tudnia viselnie a Káoszt, amit a test síkján élõk kivetítenek, úgy hogy közben duális állapotában is tökéletes harmóniát tud átadni létezésével azoknak akik már a lelki síkot tapasztalják, és akiknek éppen erre a rendre van szükségük.
A szellemi sík káosza maga az õrület, ami az alsóbb világokból, a lelki síkon járó, önmagukat megismerõ emberek számára nagyon veszélyessé válhat, ha túl gyorsan akarják elérni a szellemi régiókat. Ha még nem képesek befogadni a kaotikus, önmagáért való létezést -miközben rendet sugároznak ki magukból- a tanító feladata hátráltatni õket céljaik elérésében.
A káoszmágus bármilyen eszközt alkalmazhat, de ehhez tisztán kell látnia. A szellem mágiája magává a Karmává (bûntudat nélküli, azaz tudatos `okozóvá`) teszi a mágust. A kozmikus síkon is tudatosan élõ tanító, ahhoz hogy megfelelõen átadhassa tudását a lelki sík keresõinek, egyszerre kell hogy létezzen minden általa már megismert régióban. Amikor tanít, a számára elért legmagasabb síkról felügyel, de a tanítványnak megfelelõ szinten adja át az információkat, ellenõrizve mind magát, mind a tanítványt.
A káoszmágia elsõ fokozata tehát, hogy felismerjük, minden tradíció ugyanazt tanítja. Feladatunk, hogy ezekbõl kiragadjuk azokat a részeket, melyek céljainknak megfelelõk. A második fokozat a különféle eszközökkel elérni egy olyan magas energiaszintet, amely már lehetõvé teszi -egyelõre csak- a fizikai (rituális) eszközök elhagyását. Következõ lépés a lelki sík eszközeinek, az érzelem- és a gondolatkoncentrációnak a mellõzése. Ezek után nem marad más, csak az akarat és az engedés összhangja, ami a Tipheret elengedése (Daath) után Keter-ré válik, azaz az egyetemes törvény és a dualitás megértése által a mágus közelebb kerül a tiszta létezéshez, vagyis a Jelenhez.
Az egyetemes törvényben felismerhetõ Rend pedig újra visszavezethetõ a Káoszra, a pólus nélküli pólusra, a káosz a fraktálokra, a fraktálok pedig arra, hogy bármilyen eszköz, még az algoritmusok is felhasználhatók arra, hogy "istenné" váljunk.





AZ ÉNOCH-MÁGIA



A mágia ezen újkori formáját még angyal mágiaként is emlegetik különbözõ iratokban. Az Erzsébet kori tudóst, John Dee-t szellemlények egy csoportja ismertette meg Edward Kelly alkimista látnokon keresztül, aki aprólékos pontossággal jegyzetelte le minden tanításukat.
E lények ugyanazoknak az angyaloknak vallották magukat, akik annak idején Énoch pátriárkát az angyalok nyelvére és Isten bölcsességére oktatták. A Genezis zsidó rabbijainak és kabbalistáinak elgondolása szerint Énoch volt az egyetlen ószövetségi pátriárka, aki élve emelkedett föl az égbe: "És mivel Énókh Istennel járt vala; eltûnék, mert Isten magához vevé." (1Móz 5:24)
Az idõk folyamán rengeteg legenda szövõdött Énoch alakja köré, miszerint Ádám, Noé, Salamon és még néhányuk mellett õ adta tovább az embereknek az angyalok bölcsességét. Ezzel kapcsolatos írás a Book of Enoch címû apokrif irat. Ebben szó van errõl, hogy miután Énoch átadta az embereknek tanítását, s azok uralkodói rosszra használták azt, büntetésként küldte Isten a földre a hamis szavú, emberi nõkre áhítozó gonosz angyalait, akik a fekete mágiát tanították, így saját magát büntette meg az emberiség.

A papírra vetett rendszert a tudósok évszázadokon keresztül semmibe vették, mert vagy Kelly mesterkedésének vélték Dee rászedésére, vagy valamiféle titkosírásnak tartották, amelyet Dee agyalt ki politikai kémkedés céljára. Meggyõzõ bizonyítékok szóltak amellett, hogy Dee az angoloknak dolgozó titkos ügynök volt, s valóban sokat tudott a titkosírás rejtelmeirõl. Ugyanakkor semmi sem bizonyítja, hogy az Énoch-mágiát valaha is titkosírás céljára használták volna.
Az angyalok jó párszor kinyilatkoztatták a két férfiúnak, hogy ketten többet érnek, mint egyedül. Kellynek értésére adták, hogy paranormális képességeit ajándékba kapta, amelyet a szellemvilág vissza is vesz az alkimistától, amennyiben az otthagyja Deet.



Ez idáig az Énoch-i mágia teljes rendszerét, mágikus négyzeteit, valamint a kapukhoz szükséges kulcsokat még egyetlen tudós vagy mágus sem tudta felfedezni, megérteni.
Maga a rendszer teljes formájában soha nem jutott el Dee-ig, ugyanis az angyalok már az elején kinyilatkoztatták, hogy a mágiájuk rendszere egy olyan egység, amelyet eredeti, összetett és teljes formájában az emberek nem tudnak felfogni, ezért csak egy részét és azt is átfogalmazva közölték, és örökítették meg a tudóssal.
Az Énoch-i angyalok által terjesztett nézetek, világszemlélet egyénenként változó jelentõségû. Ugyanúgy, mint az összes többi mágiával, alkímiával, logikával, orvoslással foglalkozó tudományoknál itt is a használójától, alkalmazójától függ a felhasználás iránya, módja és célja. Lehet relatív "rosszra" ugyanúgy használni, mint relatív "jóra", ez mind attól a személytõl függ, aki kezébe veszi az irányítást. Az, hogy mások szemében ez mit jelent szintén egyéni, nem lehet definiálni, hogy kibõl milyen reakciót vált ki.
Azzal, akivel a saját nézõpontja szerint rossz történik, az csak a tanulnivalóját kapja meg, ebben az esetben egy Énoch-i angyal, és annak tanításának formájában. Ezek a formák mind segítségek, ösztönzõk az úton, amelyen haladunk. Folyton kellenek emlékeztetõk az általunk vállalt feladatokra, tanulnivalókra, amelyeket megfakíthatnak a mindennapok, de el nem törölhetnek. Mindenképpen újra és újra találkozni fogunk velük, legfeljebb nem abban a mostban, hanem késõbb. Idõ van, annyi amennyire csak szüksége van az egyénnek….
Már maga a megismerés cselekedete is jelentõs, hiszen gondolatokat és kérdéseket ébreszt az Énoch-i rendszer.Fontos kérdéseket, amelyek a megfogalmazás után már természetes módon vonzzák magukhoz a választ is. Aki csak körül akar nézni, az mindenképpen fog találni eszközöket a haladásához, rendszereket, kultúrák sok évszázaddal - évezreddel felhalmozott eszmei kincseit, amelyekben keresgélve ott vannak a válaszok és az élettel járó újabb és újabb kérdések. Ez a haladás, ami boldogságot, örömet is hordoz magánban, a tanulás és tapasztalás végtelen örömét. Állni senki sem áll, legfeljebb a haladási sebességek és az irányok különbözõek. Az elõre mindenkinek más, minden pillanattal és döntéssel változó apró csoda. Annak a meglátása, ami érdekel, és ami elhozza azt a haladást, amire az igény már jóval elõtte megfogalmazódott. Ennél a határpontnál jön el a gyakorlat.
Sok szépség és sok árnyoldal található az Énoch-i rendszerben. Ki-ki maga választhatja a számára információval bíró részleteket. Azonban azt is figyelembe kell venni, hogy a megfogalmazása a szövegeknek már nem a tiszta forrás, hanem az a rész, ami az egyedien emberi - ez esetben Kelly - lelkén keresztülcsordult, tehát egy szûrõt már megjárt. Utána pedig még lehet számtalan szûrõ, ami a könyvekben való megörökítéskor elõtérbe kerül, ugyanis az írók, a fordítók, újrafogalmazók ötletei, véleményei, személye is belekerülhet, ennek mértéke pedig csak tõlük függ…
Az angyalok " közösségét" egy fejlett hierarchia bontja fel számtalan csoportra, amelyek a megidézéseknél megfelelõ fontosságot kapnak. Nem mindegy, hogy egy segítség kérés alkalmával éppen egy fõrendi arkangyalt, vagy egy lentebbi osztályba tartozó hírvivõ angyalt idéz meg az alkalmazó. Minden angyal bizonyos fokon kettõ, mivel egymást kiegészítõ, tükrözõ párokban találhatók meg. Mind a "jó" mind a "rossz" angyaloknak megtalálható az ellentétes párjuk. Ezen okból figyelmezteti az olvasót Dee, -valamint a kinyilatkoztató angyalok is számtalan figyelmeztetést tesznek a veszélyekre-, hogy egy megidézés, segítségkérés alkalmával meg kell gyõzõdni arról, hogy a megfelelõ `felet` invitáltuk-e magunkhoz elérhetõ közelségbe. A tévedés már rögtön az elsõ, az angyalnak feltett kérdéskor kiderülhet, viszont ha megfelelõ a szertartás és a hozzáállás, akkor bizonyos fokú hatalommal rendelkezik a megidézõ a megidézett lény felett, így az minden nehézség nélkül elbocsátható, és újra meg lehet próbálkozni, most már a kívánt lény megidézésével. Viszont ha megjelenõ angyalt illetõen nem gyõzõdik meg a helyességrõl, akkor az idõ múlásával egyre több lehetõsége lesz a megidézettnek kijátszani az uralmon lévõt. Ez akár a kérés teljesítésénél is bekövetkezhet, ha például olyan cselekvést kérünk a szellemi lénytõl, ami ütközik annak természetével, akkor akár ellentétesen is elsülhet az egész… Fõ az óvatosság:)

Ave angyal egy kinyilatkoztatásában is hasonló veszélyekre figyelmeztet, valamint saját mágiájukkal szemben a többit csupán a leszármazottak megidézésére korlátozza: "A mágia egyéb formái a mindenségben már jelen lévõ angyalokat és szellemeket idézik meg, vagyis a bukott angyalok (akik a tudományokat és mûvészeteket hozták el az emberiségnek) és a földi nõk szellemivadékait."Az ezután elhangzottakkal kapcsolatban Dee összegzése: "Az Énoch- mágia azzal kecsegtet, hogy a négy õrtorony lezárt kapuit megnyitva a magasabb rendû angyalok fölött is uralmat biztosít, akik soha nem váltak kegyvesztetté, és soha nem tévedtek mellékutakra a földön. Mi több a sötétség angyalaival is kapcsolatot teremt, akik lázadásuk miatt vettettek a mélységbe. Az õrtornyok kapui tehát egyszerre vezetnek mennybe és pokolba. Összefogott rendszerükben szerepel az õrtornyok nagy táblázata, amely a bölcsesség városaiba vezetõ negyvennyolc kaput tartalmazza.
1584. április 12.-én Nalvage angyal a következõket mondta: "Azért jövök tehát, hogy közöljem véletek ezt a tant, amely a 48 táblázatba foglaltatik. A 48 hang vagy hívás, melyek a természet kulcsai, nyitják meg a megértés 48 (nem 49, mert egy nem nyílik) kapuját, miáltal tehát az összes kaput megnyithatjátok, s annyi angyalt hívhattok, amennyi kedvetekre szolgál, vagy szükséges. A kapuk az erény és a bölcsesség jegyében megnyílnak a városok titkai elõtt, hogy tökéletesen megértsétek a táblázatokban foglalt rejtelmeket. E tudás alapján majdan könnyûszerrel megítélhetitek a mindenség mûködését, nem úgy, ahogyan a világ teszi, hanem tökéletesen, ismerni fogjátok a természet ölén lakozó összes lényeket, és mindazokat, amelyeknek elmúlás a sorsa."
Ugyanezen évben Mapsama angyal közölte az elsõ 14 éterszellem által kormányozott vidék neveit.
A teljes Énoch-i tanítás áttanulmányozása töménytelen mennyiségû idõt vehet igénybe, nemkülönben az egész megértése is. Rengeteg táblázat, angyalrend, királyok és udvaraik találhatók benne felsorolva. Ráadásul nem elég betéve tudni és érteni, hanem ki is kell pótolni a hiányzó, félrefordított, félreértelmezett részeket. Nem csekély munka, de választható. Ugyanígy megválasztható szabadon a rendszer ismeretének foka is, annyi amennyire az igény jelentkezik

A belső erő



"Egyeseken nyilvánvalóan látszik, hogy rendelkeznek bizonyosfajta lelkierõvel. Õk már a telefon megcsörrenése elõtt tudják, ki keresi õket, gyakran már azelõtt, hogy a hívó fél a kagylóért nyúlt volna. Egyesek képesek látványos bizonyságát adni szokatlan képességeiknek, s kanalakat, vagy egyéb fémeket hajlítgatnak anélkül, hogy fizikai kapcsolatba lépnének a tárgyakkal. Mások a látomásaikból értesülnek a jövõben várható eseményekrõl. Ugyancsak õk általában feltûnõen vonzódnak az állatokhoz, és az állatok is kedvelik ezeket az embereket. 
A nagy többség azonban nem látszik ilyennek, s néhányan irigykedve gondolnak a különleges képességûekre. Nem kell ellenséges érzéseket táplálni irántuk, mert a fenti erõ általánosan létezõ, vagyis minden ember veleszületett képessége! Biztosra vehetjük, hogy ha a belsõ erõ szükség esetén egyesekbõl természetes úton felszínre törhet, ugyanez az erõ megvan a többiekben is. Amit az egyik ember megtehet, a másik szintén megteheti. A belsõ erõ látható megnyilvánulása az aura. Aki képes meglátni egy aurát, bárki energiaburkát észrevehetné, s tanúja lehetne a mindannyiunkban meglévõ belsõ erõ megmutatkozásának. A boszorkányok õsidõktõl fogva tisztában voltak erejükkel, és éltek a lehetõségeikkel. Ma is természetesen használják, de nem minden értelemben. Minden boszorkánynak egyedi, hatásos módszere van a személyes energiák elõhívására. Vészhelyzetben persze könnyebben megy. 
A boszorkányok eleve hittek a belsõ erõ létezésében, és tudták, szükség esetén elõhívhatják magukból, sõt fejleszthetik hatékonyságát. A fejlesztett, megnövelt és összeszedett, célra irányított erõkkel foglalkozik a mágia. Elõfordult, hogy valaki romboló erõkkel foglalkozott, ám éppígy munkára fogható a belsõ energia a jó ügyek érdekében, tehát az építõ jellegû, segítõ szolgálatra.
Könnyen kipróbálhatod meglétét és hatását valamelyik barátodon. Kérd meg az illetõt, hogy vetkõzzön le derékig, és üljön le neked háttal. Bal kezedet emeld a szívedhez, a jobbat nyújtsd ki lefelé fordított tenyérrel, összezárt, egyenesen elõretartott ujjakkal, és közelítsd a barát gerincéhez. Kb. 2-3 centiméternyire a hát felszínétõl mozgasd lassan az egyenesen kinyújtott kezedet. Közben gondolataidat összpontosítsd arra, hogy kellemes érzeteket keltesz a barátodban, mert erõt adsz át neki. Élénk reakciót válthat ki belõle, amikor tényleg kapcsolatba kerül az energiáiddal. Lehet, hogy kellemes vagy hûvös borzongást érez, esetleg úgy találja, mintha csiklandoznák, vagy forróság önti el a gerince mentén, de mindenképpen érez majd valamit!
Kísérletezz! Próbáld ki az egészet nagyobb távolságból, majd bal kézzel.
Figyeld meg, hogyan érzi meg egyre pontosabban a továbbra is háttal ülõ barát, mikor melyik kezedet használtad! Érzi-e, hogy éppen felfelé vagy lefelé mozgatod a kezedet? Végezd el máskor is a feladatot, és rá fogsz jönni, hogy a hatás erõteljessége függ a Te egészségi és kedélyállapotodtól, a napszakoktól, az évszakoktól, a holdfázisoktól és a kísérletezésre szánt idõtõl is. Készíts jegyzeteket, ezekbõl bizonyos idõ elteltével megállapíthatod, hogy ömagad számára mely idõpontok a legjobban az energia átadására.
A mágia nagyon fontos eleme az egyéni átérzés! Akarni kell, hogy megtörténjen valami. Az akaratot (tudatosított vágyat) meg kell értetni minden porcikánkkal és környezõ lételemünkkel, hogy vágyunk összpontosított erejét beleadhassuk a varázslatba. 
A varázslatok, bûbájosság és igézet nem feltétlenül kötõdik a boszorkányság vallásos elképzeléseihez. A körön belül végzett teendõket csaknem mindig közvetlenül követi az esbat szertartása, mert hihetetlenül hatékonyak együtt. Ám ettõl függetlenül bárki kerekíthet varázskört maga köré, és munkálkodhat a varázslata érdekében. Elõbb-utóbb eredményes lehet, amennyiben kitartó."


A Wicca története


"Huszonötezer évvel ezelõtt õskori elõdeink élete a vadászat sikerén múlott. Akkoriban az emberek világát istenek tömege népesítette be. Úgy vélték, minden természeti jelenségben egy-egy önálló szellem ölt alakot... a természet, benne az állatok is emberfeletti, azaz isteni tulajdonságokkal rendelkeznek, tehát istenek. A zsákmány nagy része agancsos, illetve szarvas állat volt, így õseink elképzelése szerint a vadászat istene szarvakkal ékesítette magát. Efféle elképzelésekkel vette kezdetét a mágia kialakulása, ez tekinthetõ az ember elsõ, botladozó lépésének a vallás felé.
A vadászat istenével együtt létezett egy istennõ, bár hogy melyikük volt elõbb, nem tudjuk. Sokkal fontosabb, hogy a bõ zsákmány elõfeltétele a vadak szaporasága. A horda fennmaradásáé pedig az emberi termékenység. Nagy volt akkoriban a halandóság. Az õsember párzó állatokat ábrázoló szobrocskákkal, továbbá a törzs termékenységi rítusaival (szeretkezéssel egybekötött szertartások) vélte biztosítani a sokasodást. A termékenység istennõje képviselte a nõiség lényegét, a gondoskodó, fenntartó anyatermészetet és az anyaföld erejét sûrítve alakjába.
A rítusok szaporodásával egyidejûleg fejlõdött ki egy sajátos tudású réteg, a pogány papság. Kevés kiválasztott tudta eredményesen vezetni a szertartásokat. Egyes európai vidékeken e kevés vezetõ sámánt, papot és papnõt wiccának hívták. A wicca (eredetileg wicca a férfi és wicce a nõ) szó eredeti jelentése: bölcs. A wiccák bölcsességét könnyebb megérteni, ha tudjuk, hogy nagy tudású füvesemberként, jövendõmondóként és varázslóként szintén megállták a helyüket. A wicca egy személyben volt orvos, bíró, tanácsadó, varázsló és pap. A wiccák teljhatalmú közvetítõként mûködtek isten és ember, valamint a különféle létsíkok között. A nagy ünnepeken õket is szinte istenekként tisztelték.
A kereszténység megjelenése után egész országokat nyilvánítottak hatalmi szóval kereszténynek, holott valójában mindössze az uralkodójuk vette fel a keresztséget, azt is fõleg bizonyos politikai formaságok kedvéért. A kereszténység elsõ ezeréves fennállása során számos európai országban az õsi, természeti vallások valamelyikét követték az emberek. A tömeges áttérés Nagy Gergely pápa uralkodása alatt következett be.
A kereszténység korai idõszakában a wiccák és általában a pogány hit követõi az egyház vetélytársai voltak. Természetes, hogy szerettek volna megszabadulni tõlük, ám még nem sikerült döntõ csapást mérni rájuk. Ilyen helyzetekben szokás a régi vallások isteneit az új vallás ördögeiként emlegetni, ezt történt ezúttal is. A természeti hit istene szarvakat viselt. Ebbõl okszerûen következett az, hogy a pogányok, vagyis a régi isteneik mellett kitartó emberek azért nem tértek át az új hitre, mert a Sátán hívei! Lehettek nemes lelkû, erkölcsi szempontból tisztább életûek a keresztényeknél, nem számított... hiszen nem tértek át.





A wiccák és a boszorkányok ellen felhozott vád, miszerint a gonosz, vagyis a Sátán követõi volnának, egyszerûen nevetséges. Az ördög fogalma vallási kitaláció, és figyelemre méltó, hogy az Újtestamentum megjelenése elõtt egy hangsúlyos szó sem esik a gonoszról a Bibliában. A Sátán gonoszként való értelmezése egy fokozatosan torzult értelmû fordítási hiba következménye. Az eredeti, arámi héber nyelv Ha-satan szava mindössze versenytársat, illetve ellenfelet jelent, az ógörög fordító kezén változott a diabolos szóra, így lett belõle gonosz. Nem ártana emlékezni rá, hogy az ellentétek egységébõl összeálló egész a mindent mozgásban tartó legfõbb erõ, ez világszerte általánosan elterjedt elképzelés. A fény és az árnyék, a jó és a rossz összetartozó fogalmak. Az õsi idõk istenségei nagyon is emberformájúak voltak, a természetük jó és rossz oldala a létezés kétértelmûségét tudatta. Az új, hibátlan, mindenható, szeretõ Isten és az emberre hasonlító régi istenek között kiengesztelhetetlen ellentét feszült, jóllehet a fehéret nem láthatnánk a fekete nélkül, a Mindenható egysíkú istenképe mégis kialakult.
Háromszáz éven át tombolt a boszorkányság elleni tébolyult harc. Durva becslések szerint a boszorkányüldözés (javarészt a felvilágosult reneszánsz korszak) idején kilencmillió nõt, férfit és gyermeket végeztek ki, vagy kínoztak halálra a hamis vádak bûvöletében. Természetesen nem mindegyikük volt pogány. A boszorkányüldözés pompás alkalmat kínált egyeseknek, hogy leszámoljanak politikai vagy családi ellenségeikkel, illetve azokkal, akiket irigyeltek. A hisztérikus gyûlölködés terjedésére és következményeire nézve tökéletes példa a felakasztott salemi boszorkányok (Angliában nem égették, hanem akasztották a boszorkányokat) esete.
Angliában 1951-ben helyezték hatályon kívül a boszorkányok ellen hozott törvényeket. Kissé megkésve, de végre lehetõség nyílt rá, hogy a boszorkányok szót emelhessenek saját érdekükben. Elsõként dr. Gerald Bousseau Gardner írta meg a boszorkányok nézõpontjából a mágia történetét, és több könyvet írt az angol wiccák hitérõl és szertartásairól, mivel a vallás kihalásától tartott. Attól a pillanattól fogva az emberek özönlöttek a boszorkánytársulásokba. Neki köszönhetõ, hogy feléledt a mesterség számos változata.
A vallás óriási utat tett meg a szerény õskori kezdetek óta. A hitvilág másik elemi részecskéje, a boszorkányság szintén. Közben megedzõdött, felnõtt feladataihoz, világszerte elterjedt, végül törvényesen elismert eszmévé vált.
Igen a boszorkányság helyet követelt magának a múlt történelmében, amint megvan a helye a jelenben és a jövõben is."


A boszorkányság filozófiája


"A boszorkányság a szeretet és az öröm vallása. Nem jellemzõ rá a kereszténység komor mélabúja, szó sincs benne eredendõ bûnrõl, vétkességrõl, tehát megváltásról sem, nem ígér olyan üdvösséget, amely csakis a halál után nyerhtõ el. A boszorkányhit muzsikája édes, élettel teli, nem patetikus gyászhimnuszok gyûjteménye. Miért? Honnan ez a nagy életigenlés és elégedettség? Õseink még összhangban éltek a természettel, s nemhogy kiválni nem akartak, de soha nem képzelték magukat felsõbbrendûnek, meg sem fordult a fejükben, hogy õk volnának a természet koronái.
A modern kor embere elveszítette a közvetlen kapcsolatot. A civilizáció elvágta a társadalmakat a természettõl. nem így a boszorkányok! Korunk elgépiesedett, túlokoskodott rendszerének hátat fordítva visszataláltak az anyatermészethez., odaadó hívei továbbra is.
Ha kimerültnek érzed magad, hulla fáradt, feszült vagy mérges vagy, menj ki egy kies parkba, ülj le a földre valamelyik erõt sugárzó idõsebb tölgyfa vagy fenyõ alá, a hátad döntsd a törzséhez. Csukd be a szemed és lazíts. Fokozatos változást észlelheszt, a fáradtság, a feszültség és harag eloszlik, mintha kiszívták volna a testedbõl. Kisvártatva lassan növekvõ melegség, valamint a szeretet és az enyhülés érzése járja át a testet és a lelket, a kellemesség a fából árad. Fogadd el és örülj a természet ajándékának! Maradj a fa alatt addig, amíg tökéletesen helyreáll az egyensúlyod. Mielõtt hazamennél, öleld át a fát, és köszönd meg a kedvességét! Ragadd meg az alkalmat, élvezd azt, amit a természet kínál! Szeresd a természetet és élj együtt vele!
Hasonlóképpen élj együtt embertársaiddal. Állj készen a segítségnyújtás bármely fajtájára! Senki mellett ne menj el érzéketlenül, és mindig vedd figyelembe, hogy az illetõnek milyen segítség a megfelelõ. Ne keress kibúvót a feladat alól! Segíts önként és jószívvel! Ugyanakkor ne avatkozz be túlzottan, ne vállald át a másik sorsát! Ám ha rálátsz a másik gondjaira, tanácsaiddal, konkrét segítséggel vagy útmutatással könnyíthetsz rajta. A boszorkányok társadalmi szerepe, hogy megkönnyítsék embertársaik haladását lelki fejlõdésük útján.



Szertartások


A wicca rítusai nem kötelezõ érvényûek. Egy wicca bármirõl megemlékezhet szertartással. Ezt lefolytathatja egyedül vagy közösségben, titokban vagy nyilvánosan, esetleg egy fõpap, fõpapnõ irányítása alatt. A szertartás forgatókönyvét készítheti újonnan, vagy különbözõ hagyományokra, könyvekre támaszkodva. Az alapszertartás az a szertartásrend, amelynek segítségével az Esbatokat, a Szabbatokat és az alkalmi ceremóniákat egyaránt megrendezheted, és lebonyolíthatod a varázslataidat.


Általános szertartás a boszorkánypraktikákhoz


1. Szenteld fel az oltárt!
( Ide tartozik az oltárra kerülõ tárgyak rituális megtisztítása és felszentelése az Úr és az úrnõ nevében. A tárgyakban rejlõ energiát jelképesen összekeverik egymással és megáldják, ily módon az erõ egyetlen pontban összpontosítható. )
2. Teremts szent teret magadnak!
(Járd körbe a négy elemet az óramutató járásával egyezõ irányban és végezd el a Templom menüpontban leírt tértisztítást!)
3. Vesd fel a bûvös kört!
(Fizikai síkon az óramutató járásával egyezõ irányban alkoss kört, töltsd fel személyes energiáddal, majd növeld egy félig a föld alatt, félig fölötte érzékelhetõ nagy buborékká, mely körbeölel. Szóban, vagy gondolatban is add áldásodat az erõtérre, az lehet rímelõ bûvige, vagy határozott kijelentés. Megj: a boszorkányok számos mozgásvariációt ismernek a kör felvetésére.)
4. A négy kardinális pont erõinek meghívása.
(A kardinális pontok egyeznek a négy fõ égtáj irányában a kör kerületén lévõ pontokkal. Álj elõbb északra, majd keletre, aztán délre, végül nyugatra, és hívd meg az elemek urainak erejét a körbe. Az áldást és a meghívást hangosan szokás elõadni.)
5. Szólítsd meg az Urat és az Úrnõt!
(Állj a kör közepére, és kérd meg az Urat vagy az Úrnút, esetleg mindkettõt, lépjenek be a körödbe. Az áldást és a kérést is hangosan kell elmondani. Ezt megidézésnek, segítségkérésnek is nevezzük.)
6. Mágikus tevékenység
(A bûvölés valamennyi elõkészítõ mozzanata és maga a mágikus cselekedet tartozik ide. Az ünnepi szertartásokon itt adjuk elõ a mítoszainkat és legendáinkat. Ha egy ilyen misztériumjátékot akarsz elõadni, és varázsolni is szeretnél, mindenképp az elõadás jön elõbb, és csakis azt követõen végezhetsz mágikus munkát.)
7. Az energiakeltés
(Energiát úgy kelthetsz, ha éneklés, dobolás, tapsolás, mantrázás, ritmikus légzés, stb. közben gondolatban erõsen a kívánságodra összpontosítod a figyelmed. A módszer apróbb részletei csoportonként, egyénenként eltérõek.)
8. Köszönet az Úrnak és az Úrnõnek
(Élõszóban elmondott köszönet és áldáskérés. A boszorkányok a megidézett isteni energiákat sosem küldik el, hacsak nem ez a rituálé célja.)
9. Kardinális pontok bezárása
(A 4. pontban meghívott energiák küldését értsd ezalatt. A szövegét fennhangon szokás elmondani.)
10. A kör felszámolása
(A szertartás végén fel kell számolni a mágikus kört. Járj körbe a kerületén az óramutató járásával ellenkezõ irányban, és a 3. pont szerint felvetett kört számold fel. Az így visszagyûjtött energiát tárold az oltár felszentelt tárgyaiban, vagy a varázseszközök egyikében, pl. egy gyertyában. Megj.: Magát a szent teret nem szokás felszámolni.)
11. A kikötés (földelés) és a központosítás
(Szellemi gyakorlat. Arra való, hogy a szertartás alatt a testben vagy a gondolatvilágban felhalmozódott fölös energiákat elbocsássuk.) Megj: Vannak boszorkányok, akik a szertartás bármely szakaszában el tudják végezni az energiaáramlást felszabadító gyakorlatot.


A nem kötelezõ érvényû rítusok a következõk:


Boszorkányüdvözlés


Ezzel a szertartással az újszülötteket köszöntik, miközben az Istennõ oldalmába ajánlják õket.


Beavatási szertartás


A beavatás a legõsibb boszorkány szertartások egyike, a hagyománykövetõ társaságra jellemzõ, bár egyes eklektikus csoportok szintén alkalmazzák. A beavatást a csoport felelõs tagjai végzik el, akik felelõsséget vállalnak az újonc életének megváltoztatásáért. A konfirmáció és az elsõ áldozás feltûnõ szmei hasonlóságot mutat a wiccák beavatási ceremóniáival.
A közösségi befogadással szemben megtalálható az egyéni felajánlkozás, amikor az ember szertartásos körülmények közt önszántából, saját maga számára kijelenti, hogy hisz a wicca eszmékben, elfogadja a céh erkölcsi szabályait és egyéb törvényeit, s azokat legjobb tudása szerint követi.
Az eklektikus wiccák általában átestek ilyen felajánlkozási rítuson, amelyben a felajánlást tevõk elmondják az Úrnak és az Úrnõnek, hogy készen állnak a Szellem szolgálatára, vagyis a wiccák útjára akarnak lépni. A hagyományos wicca közösségek bizonyos ágazataiban egy év egy napig tart a felajánlkozási szakasz, vagyis eddig kell az egyénnek várakoznia a beavatási szertartásra.
Jónéhány boszorkány soha nem érezte szükségét beavató szertartásnak, különösképpen a "született" boszorkányok.


Kézfogó


Wicca eljegyzés, amelynek során egybekelésük jelképeként összekötözik a mátkapár csuklóját. Ilyenkor a résztvevõk néha seprûnyelet ugrálnak át, ami õsi termékenységi ceremónia. Némelyik pár megelégszik a kézfogóval, míg mások elõtte vagy utána polgári házasságot kötnek.


Nagy Rítus


Ez a szent nász, a lándzsa és a Grál-kehely egymásra találása. Az Istenség ilyenkor beleköltözik a férfi, míg az Istennõ a nõi boszorkány testébe. A klasszikus wiccában ez elõírásos szertartás, amely magában foglalja az ötszörös csókot. Ha a rítus az egész koven elõtt zajlik, mindössze jelképes, ha viszont a pár magában ünnepli, valódi aktusra kerül sor. Más ágazatokban a szeretõk a varázskörön belül ölelkeznek, a Nagy Istennõnek ajánlva fel az aktust. Ez a szexuálmágia legkifinomultabb formája, amely a férfi-nõi polaritás segítségével tereli megfelelõ mederbe a mindenség erõit.


Vénséggé avatás


A nõi boszorkányok ennek során anyából banyává, azaz vénséggé változnak, más szóval belépnek életük utolsó szakaszába. (Az elsõ havivérzéssel lép az ifjú boszorkány a szûzlány korszakba, s az anyasággal lesz a nõ wicca értelemben is anyává.) A vénség eljövetelét jelezheti a menopauza kezdete vagy vége, esetleg valamely asztrológiai mérföldkõ vagy egy sorsdöntõ életesemény (mondjuk az utolsó gyerek is elhagyja a családi fészket), de a boszorkány maga is dönthet úgy, hogy elérkezett a vénséggé avatás ideje.


Halálrítusok


E szertartásokkal a boszorkányok elhunytáról emlékeznek meg. A wiccák szemében az élet és a halál ugyanannak a megszakíthatatlan körfolyamatnak a része. A halál csupán más alakba öltözteti energiáinkat. A wicca gyászszertartás ezért az eltávozott boszorkány tiszteletére rendezett egyszerre ünnepélyes és vidám megemlékezés. 



Halálkultúra


Miért kell foglalkozni e témával?

A chaosmágia gyakorlóinak jelenleg egy, immár nemzetközi szervezet kínál hasonszőrűekkel együttműködési lehetőséget, közös munkát, fejlődési lehetőséget: az Illuminates of Thanateros.
A Thanatos, Eros nevekből, a halál és a szexualitás görög isteneinek nevéből kialakított elnevezés magában hordozza: ha meg akarunk ismerkedni ezen irányzat gyakorlatával, nyilvánvalóan meg kell ismerkednünk az „alapítókkal”, a halál és a szexualitás mibenlétével.

Magyarországon sajnos, csírájában sem létezik halálkultúra, csak tradicinolás-rituális formában a cigányság köreiben. Ők a hozzátartozó elhunytakor azonnal rituálét tartanak, közvetlenül a „lélek” távozásakor vannak elvégzendő teendőik. Ez nagyjából abban áll, hogy a „lélek” másik síkra átjutását elősegítik.
Az nem halálkultúra, hogy a keresztény vallások feladják az utolsó kenetet, azaz: egy utolsó bűnbocsánatot vesz igénybe a személy, mielőtt Ura elé lép, ahol a kereszténység hite szerint el kell számolnia földi életével. És az sem halálkultúra, hogy a hagyományos temetésig változóan, 2-3 éjjel virrasztást rendeznek, legalábbis nem úgy, ahogy ezt hazánkban is gyakorolják.

Mert mit is tesznek honfitársaink virrasztáskor? Sírnak, fájdalmukat élik ki, újra és újra átélik a szeretett személlyel megélt eseményeket, és ezerszer felteszik a kérdést: miért hagyta ott őket, szükségük lenne rá, még nem kellett volna, stb. Kivétel 90-egynéhány évesen, végelgyengülésben elhunyt személy esetén, amikor általában felülkerekedik a józan ész: sokat, eleget élt, közkedvelt személy esetében ez kiegészül azzal, hogy jól, példamutatóan, értelemmel telt, beteljesült földi élete volt. Minden halálesetkor ennek kellene felülkerekednie, az illetőnek ennyi volt a jelen földi pályafutása, ezzel élt, ahogy élt, változtatni nem lehet rajta, el kell engedni, hogy zökkenőmentesen átjuthasson az élet utáni dimenzióba.



Két dologra szeretnénk nyomatékosan felhívni a figyelmet:
1: E sorok szerzői sem tudják, hogyan viselkednének, ha gyerekeiket kellene eltemetni, és nehézségeik vannak 1-1 úgynevezett értelmetlen, azaz: korai, vétlenként balesetben, erőszak áldozataként, stb. halállal találkozva. Tehát semmiképpen nem a „tutit” akarjuk megmondani, és semmiképpen nem ítéljük el azokat, akik elhunyt gyermekeiket, párjukat, „értelmetlenül” elvesztett hozzátartozóikat, barátaikat egy darabig nem tudják elengedni. Egy darabig – de idővel felül kell kerekednie az „élet megy tovább” mottónak. Akinek ez nem sikerül, gondoljon bele, hogy például az otthoni házioltárszerűség a halottról – képei, emléktárgyai, rendszeres gyertyagyújtás, „beszélgetés” vele, stb – egy állandó zaklatás, ha tényleg szerette, ilyet bizonyára nem akar vele tenni. Véget kell vetni a gyászolás eme formájának, és befejezni a sűrű temetőbe járást is.
2: Következetesen „másik dimenzióba jutásról” beszélünk, mert ebbe mindenféle hitnézet elképzelése belefér.

Ha valaki plusz terhet óhajt magának például azzal: jaj, annak a keresztény hitű elhunytnak most számot kell adnia Istene előtt életéről, és bizonyos terheiben én is ludas vagyok, miattam lehetnek problémái a menyország-pokol elirányítás terén, ám tegye, senkinek sincs megtiltva, hogy annyi felesleges gondot csináljon magának, amennyit csak akar. Ettől függetlenül tény a keresztény felfogás szerint is, hogy az elhunytnak biztosan semmiféle problémája nincs többé az élőkkel.

Rengeteg felvilágosult ember teszi meg előre a lépéseket a család gyászterhének megkönnyítésére, hogy kifejezi határozott kívánságát „szóróparcellás”, vagy élővízbe temetésről, rendelkezve afelől is, hogy semmiféle emlékhelyet nem óhajt magának a szíveken kívül. Rengeteg ember viszont alaposan megnehezíti hozzátartozóinak, barátainak az elszakadást. Például halálos betegsége, súlyos betegségből műtét utáni fel nem épülése, balesete stb. okát környezetére hárítja, foggal-körömmel ragaszkodna az élethez újabb és újabb orvosi eljárásokat, csodadoktorokat követelve. Ez nagyon sokszor szándékos rosszindulat: fogyjon el legalább alaposan a család pénze, ha már idő előtt menni kell, vagy egyáltalán menni kell.

Álláspontunk szerint a halálra készülésnek az ifjúkor elején el kell kezdődnie, amint az ember saját sorsáért felelőssé válik, tehát a szülők közvetlen felelőssége megszűnik. Mégpedig már abban is, hogy igyekszek egészségesen élni, törődni az erőnlétemmel, nem pedig mértéktelenül elhízni, hogy aztán majd a gyerekeimnek 100 kilós húskupacot kelljen rakosgatni már 60 körül, mert gondozásra szorulok érrendszeri, szív, vagy ízületi megbetegedésekkel. Ha az egészségemmel, erőnlétemmel törődök, általában csak annyi baj történhet velem, hogy 1) a fejemre esik egy tégla, 2) úgy megsérülök, hogy valamilyen szinten elvesztem szabad mozgási képességemet, azaz: környezetem segítségére szorulok. Első eset tiszta ügy: azonnal elpatkolok, senki terhére nem leszek A második esetben sem fognak pokolba kívánni a hozzátartozóim, hiszen el nem hízottként, el nem puhultként hamarosan gumilabdaként pattogok ki-be a tolószékből, csak abban szorulok, de csak egyszer segítségre, hogy kialakítsák a lakásomban a tolószékkel mindent megközelíthetőséget, kezelhetőséget, illetve, hogy segítség nélkül kijussak a lakásból. Ha állatbarát vagyok, beszerzek egy kutyust, jelző–őrző-védő fajtát, olyat, amelyik genetikailag nyugodtabb, engedelmesebb, tehát amivel mozgássérültként is bánni tudok. A kutyuskölyök nevelésében szintén segítségre fogok szorulni 6–8 hónapig, de utána, ha nem emberi kajával etetem, azaz : nem lassan gyilkolom, akár 12-14 évre megoldott az a probléma, ami egy mozgássérültnek komoly gondot okozhat: az idegen betolakodóval szembeni védelem, vagy baj esetén riasztás.

Azért szükséges például ilyen konkrétummal idejekorán a halálra készülni, mert ez beeszi magát az ember minden gondolatába, tettébe, mégpedig olyan pozitív formában, hogy sokkal felelősebbnek érzem magam az átlagnál. Például, nem teszek sűrűn butaságot, mert nem biztos, hogy lesz módom korrigálni. Illetve tudatában vagyok annak, hogy jelen földi életem egy folyamat része, fejlődés, továbblépés céljára születtem le, igyekszem tehát ennek a magam szabta mottónak eleget tenni. Ez a fajta gondolkodás, a reinkarnáció elfogadása a kereszténységen kívül minden nézetben adott. A keresztény hitben viszont ott van helyette: a Teremtőnek számot kell adni, a lényeg ugyanaz: felelősséggel, hasznosan kell élnem.
Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ez nem állandó halálfélelemben élést jelent, hanem haláltudatosságot – óriási különbség! Úgy kb. kisgyerekkorban tudatosul a halál ténye, amikor az ember először szembesül egy döglött madárral a játszótéren, vagy az elpusztult házi kedvenccel. Ilyenkor a szülők többsége feltűnően nyitott, készségesen elmagyarázza, hogy ilyen az élet, egyszer vége van – de ha emberi haláleset történik, egyből misztifkálódik, tabuizálódik a kérdés. Pszichológusok tömege süvölti, hogy végzetes eltitkolni egy kisgyerek elől halálesetet, vagy nem elvinni a temetésre, de a szülők nagyrésze hallani se akar még 8-10 éves gyerek ravatalhoz engedéséről sem. Pedig mind a halál ténye, mind a halott látványa szükséges dolgok ahhoz, hogy egy kisgyerek le tudja zárni magában az illető felnőttel volt közös dolgait. A dölgött madárhoz, házikedvenchez hasonló nyitottsággal kellene röviden beszélni arról, hogy ilyen az élet, egyszer vége van, pech, hogy nem tudjuk: mikor. Nincs az a gyerek, aki ne kérezné meg: és utána mi van, mi lesz az emberrel – ekkor, akár hiszünk benne, akár nem, mindkét verziót ismertetni kellene röviden. Tehát a pogány vallások reinkarnációs, és a kereszténység Isten előtti megjelenéses, az öröklétre várakozásos „másik dimenziós” formáit. Tegyük hozzá nyugodtan, hogy mi egyikben sem, vagy melyikben hiszünk, de hagyjuk nyitva a gyerek döntési lehetőségét, hadd válassza ki magának a személyiségéhez közel álló verziót, azt hangsúlyozzuk ki, hogy egyik esetben sincs vég, hanem másvalami kezdődik.

Ez a fajta haláltudatosság azt fogja mindennapi életünkben eredményezni, hogy bármikor „meg tudunk halni” 1-1 dolognak, azaz lemondani róla, befejezni, és helyette valami újat, mást felvenni. Ez a rugalmas alkalmazkodási készség elengedhetetlen (lenne) a mai életvitelben.
Ilyen szemlélettel szeretteink halálát is jobban át tudjuk vészelni, és ismeretségi, rokonsági, baráti körünkben történt halálesetekkor a közeli hozzátartozókat érdemben, hatékonyan „vígasztalni”. Aki megélte már közeli ismerős, barát hozzátartozójának távozását, tisztában van vele, hogy a gyászoló mindenféle kapaszkodókat keres, amivel ösztönösen megkönnyíti a távozó, és a maga számára is az elválást. Az „ugye, nem haragszik rám ez és ez miatt” , „ugye, elégedett lenne a temetéssel, ha látná ”, stb. , néha botor megnyilvánulások ennek jelei.

A közeli személy halálakor érzett fájdalmat ateista tudorok tévesen önsajnálatnak nevezik. Nem, ez nem önsajnálat, hanem valódi fizikai fájdalom, mégpedig a két személy között fennállt aurakötődés szálainak elszakadása okozza. Ilyen tipikus fájdalom a szerelmi bánat is, amit az elhagyott partner érez. Auralátók különböző szinten látják ezeket a kötődéseket, van aki egészen pontosan, hogy rózsaszín szálak fonódnak egymásba a két személy aurájában. E fájdalmaknak teret kell engedni, nem szabad elfojtani, mint semmilyen más intenzív érzelmet sem, de ahogy a fizikai seb is begyógyul, úgy ez az aurasérülés is. Nem véletlen a „sebeit nyalogatja” mondás, tudott, hogy állatok elől el kell zárni a lekezelt sérülés nyalogatásának lehetőségét, hiszen újra meg újra leszedné a képződő varrt, a gyógyulással járó viszketés indítja az állatokat arra, hogy nyalogassák, piszkálják sebeiket. De mi gondolkodó emberek vagyunk, ha valahol ösztönállatok is, tudjuk uralni, hogy sebeinket ne nyalogassuk, ne tépjük fel, például az elhunyt személynek kialakított házioltár előtt, vagy sűrűn temetőben időzéssel.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy ezoterikus-mágikus gondolkodóknak álláspontunk szerint tiszteletben kell tartania mások furának tartott halottkultuszát, mint általában minden területen is. Tehát ha például a túlélő nagyszülőnek az a kívánsága, hogy előbb minden nap, aztán minden vasárnap, stb. vigyünk az elhunyt sírjára virágot, és gyújtsunk egy gyertyát, mivel ő nem tud személyesen kimenni, a saját lelkiismereti nyugalom érdekében – hogy ne kelljen hazudni – meg lehet ezt úgy is tenni, hogy közben abszolut nem lépünk kapcsolatba gondolatban az elhunyttal, tehát mi magunk nem „zaklatjuk”. Tekintsük a temetőt parknak, ahová virágot helyezünk el egy bizonyos ponton, és meggyújtjuk a gyertyát, mécsest, mintha a vacsoraasztalon tennénk.
És ha nem is értünk egyet azzal, hogy mindszentekkor ki „kell” menni a temetőbe, és virág, gyertya, stb. szokásost művelni, nem esik le az ujjunkról a gyűrű, ha a család, rokonság, környező sírokban nyugvók hozzátartozói kedvéért megtesszük. Csak úgy tudunk embereket megnyerni, ha nem provokálunk, hanem megjegyezzük esetleg: nem értünk egyet ezzel személy szerint, egészen más esemény van, más a teendő november 1–én, de mi mégis megtesszük, hogy senkit ne provokáljunk. Így fel fognak figyelni esetleg arra: mi is az a más esemény, teendő, és ha 1 ezrelék el is gondolkozik rajta, máris rengeteget tettünk.

A „halálkultusz” ezoterikus-mágikus gondolkodóknál azt jelenti, hogy a halál pillanatában elkezdődik egy másik dimenziós lét, amiben mindenféle virrasztás, temetési költekezés, temetési beszéd, emberek jelenléte abszolut felesleges. Hihetetlen, hogy emberek milliói képesek hazánkban is megvonni maguktól szükségest azért, hogy kacsalábonforgó sírt és „nagy temetést” lehessen rendezni. Sajnos, sokan eleget tesznek ilyen óhajoknak attól való félelmükben, hogy egyébként az illető majd nem tud nyugodni, és kísérteni fog, vagy mert ezt így „kell” tenni ,mit szól a falu, szomszédok, stb. Ez borzalmas önzés a manapság ismert temetkezési árak mellett, ha közben a hozzátartozóknak elemi dolgokról kell egyébként lemondani.
Az „én életem, én halálom, az legyen a pénzemmel, amit mondok” egy borzalmasan egoista szemlélet, jelentős kárt okoz magának az illető mindkét nézet szerint: sem Istene, sem a két inkarnáció közötti nyugalmi idő nem tud azonosulni ilyen önzéssel.

A keresztény nézet szerint az élet-halál egy magnóhoz hasonlítható, illetve mostmár a CD-k idejét éljük, a kazetta-CD a „lélek”, a lejátszóeszköz a test, a porhüvely. Míg bent van a kazetta, CD, addig élünk, erre felkerülnek szavaink, tetteink, aztán egyszer „kiveszi” ezt az Isten, amikor úgy dönt: ez az ember eddig élhetett, és magánál tárolja, majd az örökélet kezdetekor az újrateremtett lejátszóeszközbe visszateszi. Tehát ha a kettő együtt képezi az embert, különválasztva nem lehet érzelmekről, gondolkodásról beszélni, vagyis: az elhunyt személynek minden teljesen mindegy, ami a Földön vele kapcsolatban történik, nem képes ezeket regisztrálni, hiszen nem működik a „magnó”. Tehát teljesen felesleges azzal törődni, hogy vajon haragszik-e ránk előző események miatt, vajon emiatt nem lesz-e nyugalma, illetve tetszik-e neki a temetés, stb. botorságok, hiszen nem képes emberként érezni, létezni.

Bár életében törtődnének egyesek annyit valakivel, amennyit halálát követően !

Kiindulhatunk fenti hasonlatból a reinkarnációban is, azzal a „kis” különbséggel, hogy a kivett kazetta, CD sajnos kódolásra kerül, így hiába kerül vissza egy újabb leszületéskor, csak ritka kódolási hibák esetén tudunk emlékezni arra: hol, kiként, hogyan éltünk előző életünkben. Dekódolni természetesen lehetséges regressziós meditáció, vagy hipnózis útján – a két fogalom ugyanazt takarja - , kérdés: minek? Esetleg súlyos életproblémák, kezelhetetlen helyzetek sorozata után indokolt, ha elengedhetetlennek látszik a jelen földi élet feladatának megértésében. Szórakozásból, kíváncsiságból nem szabadna, az előző életek felidézéséből gyakran következik elmezavar, hiszen az ember nem tud esetleg megbírkózni azzal, hogy egészen másvalaki volt. Az sem biztos, hogy az előző élet kerül felidézésre, lehet, hogy egy korábbi, egy fejlődésben még nagyon elmaradt rész, és teljesen hamis következtetéseket von le az ember jelen életére.
Lényeg tehát, hogy a „pogány” hit szerint gondolkodók is úgy vélik: az elhunyt személy szelleme egy másik dimenzióba került, ahol nincsenek jó és rossz érzelmek, hanem józan közömbösség, az illető itt sem képes sem haragudni, sem örülni.

Itt viszont felmerül a halott megidézésnek kérdése, bár ezt állítólagos keresztények is gyakran műveltetik, jóllehet, elvileg nem hisznek benne. Csak abban az esetben indokolt, ha egy lényeges, fontos dolgot szükséges megtudni az elhunyttól, amit csak ő tud. Bocsánatkérésért felesleges zaklatni, visszahozni, hiszen érzelmekre nem képes, se nem haragszik, se nem tud megbocsátani. Azt megtudni, hogy konkrétan mi történik vele a másik dimenzióban, ez is felesleges kíváncsiság, és az a tapasztalat, hogy azonkívül: minden szép és jó, nem is tudnak sokkal többet mondani. Hiszen ennyi a köztes sík, egy létezés, amiben nincs cselekvés, hanem a leélt élet feldolgozása, rendszerezése, felkészülés az újra, részvétel a nagy egységes univerzum működésében. És ha már valaki úgy dönt, hogy megidézné elhunyt szerettét, semmiképpen ne fogjon bele maga, mindössze a formális rituálé ismeretében, amit receptként egyszerűen úgy lebonyolít, ahogy egy süteményt recept után megsütünk. Mindenképpen érdemes avatott személyt megkeresni, és megbeszélni vele: miért érzi szükségét ennek az idézést óhajtó személy. A megfelelő” személy arról ismerszik meg, hogy nem azzal kezd : 150et tessék lerakn , és holnapután 3kor megcsináljuk.

A halálkultúra tabiuzálását jelzi, hogy még mindig nem létezik hazánkban a nyugaton már 40-50 éve létező ún. elhalálozás-kíséret. Ez azt jelenti, hogy a kórházban súlyos betegséggel kezelt személy hazakerül otthonába, szerettei közé az utolsó hetekre, akkor is, ha intenzív orvosi kezelésre szorul, az infúziót fel lehet akasztani otthon is, az orvos ki tud menni napi kétszer is. ( persze, nem a magyar, magát félistennek tartó, feudalizmusból ittrekedt orvos) A szociális munkás, szociológia, pszichológia, diplomás ápoló, lelkész, stb. alapvégzettségű személy speciális képzés után arra képes, hogy a halállal „megbarátkoztassa” mind a haldoklót, mind annak hozzátartozóit, és átsegítse őket e nehéz szakaszon. Az ún. keresztény Európa érdekes módon már régen rájött a „másik dimenzióba átlépés” békés, nyugodt körülmények közti szükségességére. A segítő abban működik közre, hogy a résztvevők ne essenek egyik pánikvégletbe sem, tehát ne induljon meg egy 0-24 órán át mellette ülés, mindennel elhalmozás, úgymond pótlandó, amit addig elmulasztottak. De ne is essenek kétségbe, hogy egy bizonyos idő múlva az illető már nem lesz. Sokaknál már a halál közeledtekor elkezdődik a „vetítés”, azaz: leperegnek előttük életük jelentősebb eseményei, és ilyenkor egyedüllétet kérnek. Utána általában rendkívül jókedvűek, hiszen már felcsillant előttük a másik dimenzió fénye, békéje, nyugalma. Kifejezetten vágynak „odaátra”, kérik ebben szellemüket nem akadályozni azzal, hogy a hozzátartozók emlegetésükkel beléjük kapaszkodnak, nem engedik el.

Ennek egy teljesen természetes, normális folyamatnak, jelenségnek kellene lenni ahhoz, hogy halálkultúráról beszélhessünk.

Hazánkban ennek éppen ellenkezője van: amikor közeledik egy-egy súlyos beteg családtag halála, a hozzátartozók gyorsan elpasszolják kórházba, otthonba, elfekvőbe, hogy ne otthon haljon meg, mivel rettegnek a haláltól. Bár a kaszás nem őértük jön, érthetetlen, de valahol indokolt a félelmük: ilyen embereknek általában sok van a rovásukon, félnek, hogy a kaszásnak kedve támad őket is magával vinni, mintegy büntetésként temérdek gonoszságukért. Úgy gondoljuk, hogy erre mindenki számos példát talál környezetében.

Úgyszintén hiányzik a gyászfeldolgozás, mint szociális-mentális állami gondoskodás, jóllehet, erre égető szükség lenne. Eltartó nélkül maradt család innen-onnan szedi össze, a hivatal aktuális packázására, hangulatára van utalva, hogy miként, mennyi özvegyi, árvaellátásban, támogatásban részesülhet, számos helyen kell elmesélnie bánatát, stb. tortúrák. Az Unió fejlettebb országaiban speciális szociális munkás veszi kézbe az összes ügyet, és meghatalmazással, vagy kíséréssel intézi. Így garantált, hogy senki nem húzhatja a rövidebbet annál, mint jár neki, és elkerülhető, hogy a gyászolónak számtalanszor el kelljen mesélnie a haláleset tényét, azaz: újra meg újra nyalogatni, feltépni kelljen sebét. Az elválás lelki feldolgozása is zajlik közben, a szakember észreveszi és tapintatosan, szakszerűen feltárja a tabukat, félelmeket, segít a feldolgozási folyamat elindításában, és ha szükséges, hosszabb időn át is leköveti a fejleményeket. Ez azért lényeges, és jelentős, mert egy szakavatott, semleges kívülálló mindig sokkal jobban meg tud oldani intim problémákat, mint belülről és érzelmileg is érintett önjelölt segítő.

Ahogy a szexkultúra rovatban is szerepel: a szexuális orgazmus egyfajta megsemmisülés, egy „kis halál”, ezzel kötődik a „valódi” halálhoz. Ugyanakkor mindkettő óriási energia koncentráció, óriási energiák szabadulnak fel orgazmuskor, valamint halálkor.
Tuladjonképpen semmi másról nincs szó az IOT esetében, semmi újat nem hangoztatnak, mint amit Sigmund Freud, a tudomány területein pszichológia atyjaként elismert tudós megállapított : az embert a szexualitás és a haláltudat hajtja életében, e kettő képezi a cselekvésre késztetést, a hajtóerőt.
Ha ez a két legnagyobb energiafelszabadulás, és a halál az orgazmusban „imitálható”, a szex pedig az egészségre, lélekre, szellemre , sikerképességekre, stressz- és kudarctűrésre hasznos, ráadásul még rendkívül kellemes időtöltés is – miért ne használjuk tudatosan mágikus munkáinkbam?!

A halál pillanatát, illetve a tudat-tudattalan halálközeli módját másként is lehet imitálni, de erről csak később kívánunk ismeretet szolgáltatni.


Útmutató a pszichedelikus élményekhez



    Nyilatkozat
    Ez az útmutató kizárólag a tájékoztatás céljait hivatott szolgálni. Semmilyen illegális tevékenységeket nem támogatunk. Hiszünk abban, hogy mindenkinek joga van szabadon hozzáférni a különböző ismeretekhez és gondolatokhoz. Kifejezetten ajánljuk az olvasónak, hogy tájékozódjon a pszichoaktív szerek birtoklására, eladására, előállítására, és megszerzésére vonatkozó helyi jogszabályokról.

    2. Bevezető
    Sok írás született már a különböző pszichedelikus élményekről, és sok jól megírt anyaghoz lehet hozzáférni az interneten, mint amilyen például a fentebb említett „The Psychedelic Experience” 200 kbyte-os átirata. Mindezidáig azonban nem születet olyan írás, amely a kezdő felhasználó felkészítését szolgálná, vagy az élményt olyan nézőpontból mutatja be, ami azok számára is jól követhető, akik még soha nem jártak arra. Ez az útmutató ezen célokat hivatott szolgálni.

    Ezen írás alapjául egy Pszilocibe Gombák FAQ szolgált. Ez a FAQ sok olyan információt tartalmazott, ami nem csak a gombára, hanem más pszichedelikus anyagra is alkalmazhatónak bizonyult. Kiválogattuk hát ezeket a részeket, és ahol szükségét láttuk, kibővítettük azokat. Mint ahogy korábban is, a „mi” és „én” a szerzőkre és segítőikre vonatkozik.

    Ez az útmutató 5 fő részből áll. A 3., 4., és 5. rész („Előtte”, „Közben”, „Utána”) a tripre való felkészülésről, a tripről magáról, illetve az utóhatásokról szól. Az 5. rész további tanácsokkal szolgál a kezdő utazónak, a 6. rész pedig a kezdő vezetőnek szól.

    Egy további „Magas Dózisú Kiegészítő” (MDK) jelenik majd meg még ehhez az íráshoz, mely további tanácsokkal látja el a nagyobb dózisokban utazó felfedezőket.

    Szívesen fogadunk minden megjegyzést és kritikát. Kellemes utazást!

    3. Előtte
    Mentális és egyébirányú felkészülés az útra.

    3a. Az anyag megválasztása
    Ma az LSD és a gomba mondhatók a legnépszerűbb pszichedelikus anyagoknak. A cannabis, ha bizonyos értelemben pszichedelikus jellegű is, a hatásintenzitás vonatkozásában (legalább is a szokásos adagban) nem tartozik egy súlycsoportba a „valódi” hallucinogénekkel. Azt mindenképpen megmutathatja a rendszeres alkohol/nikotin/koffein fogyasztónak, hogy nem minden drog kábít. Az MDMA egy külön kategória. Az itt leírtak nagy része vonatkozik rá is, de – legalábbis használatának legelterjedtebb formájában – sokkal inkább fizikailag eksztatikus, mint tudattágító hatású. Ott vannak még persze a DMT, a 2C-B, és egyéb cseles designer-drogok, de az átlagember ezekkel igen ritkán találkozik. Bővebben az MDK-ban esik majd szó róluk.

    Első alkalomra – ha vagy olyan szerencsés, hogy választhass – én a gombát tudom ajánlani. Egy gomba-trip legfeljebb 6 óra, míg az LSD akár 12 óra hosszan is tarthat, és az a plusz hat óra – legalább egy része – majdnem mindig túl sok idő, főleg, ha az első utazásról van szó. Mindazonáltal van, aki szerint az LSD a gombánál pozitívabb, feldobottabb élményt nyújt, de ez igazából sokkal inkább az aktuális hangulatod függvénye. Én személy szerint úgy vélem, hogy fontosabb, hogy ne legyen túl hosszú a trip, és egyébként is nagyon ritka a rossz hangulatú első alkalom.

    Az első adag legyen inkább alacsonyabb. Következő alkalommal még mindig növelheted az adagot, ha túl kevés volt, de egy rossz utazást nem lehet visszacsinálni. A feketepiacon beszerzett anyagok erősségét sajnos nagyon nehéz pontosan megállapítani, úgyhogy érdemes lehet megkérni egy tapasztalt utazót, hogy mérje be a dolgot. Az LSD/Pszilocibe FAQ-kban utána tudsz nézni a pontos adagolásnak. Ne ess bele a „nem történik semmi... beveszek még egy kicsit” csapdájába. Legalább egy órát várj a pszilocibin (gomba), és legalább két órát az LSD elfogyasztása után, mielőtt feljavítanád a tripet egy újabb adaggal.

    Dave Gross (dgross@morlock.punk.net) szerint viszont:

    „...de ne túl keveset. Az első trip fontos dolog, és valahogy intenzívebb az élmény, mikor először lép be valaki a pszichedelikus birodalomba. Szerintem nem árt, ha az első trip egy nagyobb lélegzetű kaland (inkább belemerülni, mint a felszínen pancsolni). Két szempontot kell szem előtt tartani: minél kisebb legyen egy bad trip esélye és esetleges súlyossága, valamint hogy minél intenzívebb és lehengerlőbb legyen az élmény. Mindkettő fontos. Ha a biztonság lenne az egyetlen szempont, akkor az illető eleve nem próbálkozna egy illegális agyszétcsapó anyaggal. Meg kell találni az egyensúlyt a biztonságos konzervatizmus „Hogyan trippeljünk biztonságosan...”), és a túlzott lelkesedés („Hogyan találkozzunk Istennel, váljunk istenné, és tegyük Istent fölöslegessé Pink Floydot hallgatva.”) között.”

    3b. A társaság
    A tripezéshez választott társaság dinamikája döntő fontosságú szempont. Vegyük sorra a különböző szempontokat:

    A társak kiválasztása
    Íme egy idézet egy névtelen szerzőtől, ami nagyszerűen vázolja a társaság-választás problémájának lényegét:

    „Olyan társat válassz, aki hajlandó végighallgatni ahogy újra és újra elénekelsz egy dalt teljesen hamis hangon, és teljesen rossz szöveggel. Olyat, aki nem zavar hogy, és akit nem zavar hogy azt figyeli, ahogyan össze-vissza zagyválsz, vagy nevetgélsz, vagy sírsz, vagy összevizeled magad félelmedben, vagy éppen Istennel beszélgetsz. Olyat, aki hajlandó fogni a kezed miközben a WC-n ülsz, hogy nehogy beleessél, és véletlenül lehúzzanak. Nem árt ha fizikailag valamivel erősebb nálad.

    Mindenképpen olyan legyen, aki többször is tripezett már korábban. Akinek van mit mesélnie, és van mit elhallgatnia. Olyan legyen, aki komolyan veszi a dolgot, de van valamennyi humorérzéke.

    Mindenképpen olyan legyen, akiben van egy kis együttérzés, és ad absurdum, akár egy kis bölcsesség is.

    Mindenképpen olyan legyen, aki egy pillanatra sem hagy magadra.

    Ha olyan társat választasz, akivel lehet, hogy testileg is igazán közel kerültök egymáshoz, legyen olyan, aki elfogad téged egy ügyetlen, nevetgélő, dilis szeretőnek, nem sértődik meg, ha nem tudsz, vagy elfelejtesz a tettek mezejére lépni, továbbá nyugodt marad, és le tud nyugtatni, ha túl nyomulóssá válsz.

    Ha találsz valakit, aki az összes fenti feltételnek megfelel, fontold meg a házasság lehetőségét. Próbálj meg méltó lenni hozzá.”

    A csoport mérete
    Egyedül tripezni, főleg első alkalomnál, meglehetősen buta dolog. Két fő szempontot kell figyelembe venni a csoport méretének megválasztásakor. Először is, ha tapasztalatlan emberekről van szó, több társ jelenléte csökkentheti a pánikérzés kialakulásának valószínűségét. Más részről viszont, a létszám lineáris növelésével exponenciálisan nő a jelenlévők közötti konfliktusok lehetősége, ami feszült légkört teremthet, és növelheti egy bad trip esélyeit. Jó, ha páros számú résztvevő van jelen, mert ha a csoport párokra bomlik, nem jó érzés egyedül maradni. Mi a következő létszámokat tartjuk ajánlatosnak:

    Ha mindenki tapasztalatlan: 3-4.
    Ha egyvalaki tapasztalatlan: 2-3.
    Ha mindenki tapasztalt: 2.

    Egy tapasztalt vezető, például egy pszichoterapeuta, vagy egy sámán néha nagyobb létszámú (8-16 fős) csoportokkal is tud bánni, de ilyenkor többnyire már mindenki rendelkezik valamennyi tapasztalattal.

    A csoporton belüli bizalom kérdése
    Ez talán a legfontosabb szempont. Ha olyanokkal vagy, akikben megbízol, akkor valószínűleg jól elleszel velük a trip alatt, és nem fogsz egyfolytában a lehetséges rejtett szándékaikon töprengeni ahelyett, hogy hasznosabb dolgokkal töltenéd az időt. A vezető döntéshozatali képességébe vetett bizalom így szintén nagyon fontos lehet.

    Nemi kérdések
    Ellenkező neműekkel tripezni szórakoztató időtöltésnek bizonyulhat, de magában foglalja a szexuális feszültségek kialakulásának lehetőségét is. Az nem baj, ha kifejezed az érzelmeidet egy trip alatt, de előfordulhat, hogy félreértesz valamit, és olyat teszel, ami utólag kellemetlenné válhat. Figyeljünk oda arra is, hogy olyan emberek, akiknek problémás a kapcsolatuk (nemrég szakítottak, vagy egyfolytában veszekednek stb.) ne tripezzenek együtt, mert a negatív gondolatok könnyen meghatározóvá válhatnak.

    Itt is a bizalom a legfontosabb. Ha a csapatban mindenki megbízik a többiekben, nem lehet probléma. Hasznos lehet a szabad beszélgetés, vagy a közös lelki gyakorlatok, mint például a csoportos meditáció. Érdemes lehet megpróbálkozni egy közös (tisztán) MDMA élménnyel, lehetőség szerint egy MDMA vezető segítségével.

    Az egyik társaságunk egyszer már találkozott ezzel a problémával. Hónapokon keresztül nagyon kellemetlen volt a légkör, a csoport három tagja közötti kölcsönös bizalmatlanság és paranoid érzések miatt. Mikor már tarthatatlan volt a helyzet, nyíltan kibeszélték a dolgot, és az egyenes szavak megoldották a problémát, mielőtt még kritikussá vált volna a feszültség. A történet tanulsága pedig az, hogy az ilyen helyzeteket eleve el kell kerülni. A problémák nyílt kibeszélése sokszor elég mocskos, és zavarbaejtő téma, de sokkal jobb, mint az állandó bizonytalanság, és a romlott légkör.

    Döntéshozatal
    Nagyobb társaság esetén könnyen előjöhetnek bizonyos érdekellentétek. Íme néhány ajánlott irányelv:

    – Mindig kérdezzünk meg minden jelenlévőt, hogy betehetünk-e más zenét, vagy felkapcsolhatjuk-e a villanyt stb.
    – Mindenkinek abszolút vétójoga van. Ha mindenki azt akarja, hogy X dolgot csináljatok, kivéve egy embert, aki nem akarja, hogy X dolgot csináljatok, akkor nem csináljátok azt az X dolgot.
    – A végső döntés joga mindig a vezetőé.

    Adagok
    A vezető is fogyasszon az anyagból, hogy könnyebben szót érthessen a többiekkel, és hogy érdekesebb legyen a számára a 6, vagy akár 12 órás babapesztrálás. Ne legyen viszont az adagja olyan nagy, hogy elveszítse a kapcsolatot a valósággal. Talán valahol a kettes szint körül a legjobb. Egyébként pedig legfeljebb a vezető legyen az, aki nincs az anyag hatása alatt, különben azok, akik nem trippelnek, a többieket is könnyen leránthatják a valóságba.

    3c. A helyszín megválasztása
    Az ideális helyszín egyaránt
    – félreeső, hogy ne fussunk össze ismerősökkel/rokonokkal/szomszédokkal a trip alatt,
    – a nagyvárostól távol fekszik, hogy a mindennapok zajától, és gondjaitól távol élvezhessük a természetes környezetet,
    – ismerős, hogy kényelemben, és biztonságban érezzétek magatokat,
    – kényelmes, tehát van elég matrac és ágy mindenkinek.

    Sajnos, legtöbbünk számára nem érhető el olyan hely, ami megfelel mindezen feltételeknek, és be kell érnünk kevesebbel. Ha egyedül élsz, akkor semmi gond, csak szépen fel kell függeszteni minden kapcsolat lehetőségét a külvilággal. Kapcsold ki a telefont és a csengőt, és mondd meg az ismerősöknek és rokonoknak, hogy ne keressenek. Ha a szüleiddel élsz, olyan időpontot válassz, mikor abszolút, de teljesen hogy tutira biztos vagy benne, hogy nem törnek rád a trip kellős közepén. Érdemes megpróbálni kibérelni egy erdei faházat egy hétvégére, vagy egy szobát egy motelben. A diákszállók árai elég alacsonyak, főleg, ha többen osztoztok a költségeken. Itt, Finnországban ezrével állnak rendelkezésre olcsón bérelhető nyári faházak. Általában van a közelükben egy tó és erdő, ideális helyszínt nyújtva az élménynek.

    Az első néhány alkalomra azt mondanám, hogy legalább a csúcs ideje alatt jobb, ha inkább a házon belül maradsz. Mikor a hatás enyhülni kezd, megengedhetsz magadnak egy kis sétálgatást egy közeli ligetben. A másik kérdés az, hogy éjszaka, vagy nappal „induljunk útnak”. Éjszaka a hallucinációk jobban látszanak, és a sötétben erősebb ez a betripezettség-érzés, valamint kevésbé gáz kimenni az utcára, mivel kevesebb emberrel lehet találkozni. Az éjszakai tripnek még az is előnye, hogy utána rögtön lefekhetsz aludni, hogy aztán reggel frissen, kipihenten ébredj. Ellene szólhat viszont, hogy éjszaka a dolgok néha talán kissé túl észbontónak látszanak, meg ha mondjuk trip közben például kirabolnak, az ugye kimondottan kellemetlen lehet.

    Ha már szereztél egy kis tapasztalatot, és tényleg profi vagy a józan világgal való kapcsolatteremtésben, szedj elő egy kis kalandkedvet, és menj el táborozni az erdőbe, vagy sétálj a vízparton, menj el vidámparkba, buliba stb… Leary (úgy emlékszem) egyszer azt mondta, hogy leginkább azért unják meg az emberek a pszichedelikus szereket, mert trip közben mindig ugyanazt csinálják, és soha nem próbálnak ki új dolgokat.

    3d. Becsomagolás az útra
    Egy pár nappal az út előtt el kell kezdeni „bepakolni”. Rakjuk meg a bőröndöt (az agyunkat) mindazzal, ami hasznos lehet. Én például szeretem a természetfilmeket (TV vagy videó), mert könnyű őket elrakni. Egy csendes, békés sétával a természetben, és csöndes meditációval elegendő lelki energiát és jókedvet gyűjthetünk az útra. Lépj ki a megszokott kerékvágásból, és ha feszült vagy, tölts néhány nappal többet így távol a mindennapoktól, mielőtt elindulsz a felfedezőútra.

    Érdemes odafigyelni arra, hogy mit eszel a tripet megelőző 8-12 órában. Egy kis tartalék energia nem árthat az útra, úgyhogy 3-4 órával az út előtt ehetsz egy kis szénhidrátot és fehérjét, főleg, ha a hosszabbik tripre indulsz (LSD). Másrészről viszont a koplalás vagy csak gyümölcslét inni az utazás napján könnyedebbé teheti az élményt, ami jól jöhet egy vallásosabb jellegű, vagy sámánista utazásnál. Ha ettél valamit 1-2 órán belül, akkor az anyag lassabban fog felszívódni (kivéve, ha LSD-s bélyeget használsz, és mondjuk a nyelved alá teszed), és fokozottabban jelentkezhet a hányinger az arra hajlamosaknál. A trip napján kerülendőek a magas zsírtartalmú ételek, de Mexikóban hagyományosan egy kis csokoládé majszolás is hozzátartozik a gomba elfogyasztásához.

    Kerülj minden kellemetlen helyzetet a trip előtt. Ha túl sok horrorfilmet nézel, vagy két órán át ordítozol a szüleiddel vagy akárkivel, az érzelmek valószínűleg újra a felszínre jönnek majd a trip alatt.

    3e. Zene
    A zene a setting egyik legfontosabb összetevője. Egy városi környezetben szükség lehet rá, hogy megváltoztassa és elfedje a mindennapi háttérhangokat. A zene milliónyi különböző irányba viheti a képzeletet. Magával sodorhat, megnyugtat, vagy a mennyekbe repít, de szomorúvá, idegessé, vagy dühössé is tehet. Ezért nagyon fontos, hogy jól válasszuk meg a zenét. Sokféle zene lehet megfelelő egy trip mellé, a kívánt hatástól függően. A következők a trip mélyebb vonulataira vonatkoznak; sámánista utazások, űrutazások, és nagy erejű gomba-varázstúrák.

    Én itt a saját ízlésemből és élményeimből indulok ki, egyik itt ajánlott zene sem biztos, hogy igazán a te stílusod. Én magam is sokukkal szemben voltam szkeptikus, de az eredmény gyakran volt kellemesen meglepő. Nem feltétlen az a zene az ideális, ami normális tudatállapotban igazán bejön. Mostanában például sok olyan ambient zene születik, ami nem az az igazi trip-zene, de tökéletesen megfelelő előtte, vagy utána. Az utazáshoz válassz olyan zenét, ami nyugodt, nem túl zaklatott vagy gyors, nem túl strukturált, és a háttérben marad, ha kell.

    Íme egy tipikus trip-zene program:

    1. óra: Hangulatteremtés, lazítás, lehetőleg nem túl mélyreható zene. Az „Adventures Beyond the Ultraworld” egy nagy kedvenc, a „Little Fluffy Clouds” garantáltan megteremti a megfelelő hangulatot.

    2-3. óra: Ebben az időszakban érsz a csúcsra, úgyhogy nagyon óvatosnak kell lenni a zene megválasztásával. Legyen valami nagyon halk és nyugtató zene, alább találsz javaslatokat.

    4-6. óra: Ugyanaz, vagy egyáltalán semmi. Eddigre a zene már csak háttérként szolgál, és annyira nem is fontos, hogy pontosan mi megy.

    A fenti idők pszilocibinre értendők. Az LSD-hez szorozd meg kettővel. És most a trip-zenék általánosabb fajtáiról:

    Ambient
    Manapság sokmindent sorolnak ide, és igazán nehéz valami igazán ambient-et találni a sok ambient- techno/dub zene között... Kedvenceim közé tartoznak a következők: Ashra Temple, John Cage, Cluster, Brian Eno, Robert Fripp, Steve Hillage, Daniel Lanois, Pink Floyd, David Toop & Max Eastley, Tangerine Dream, és Tuu. Ezek mind a súlyosabbik fajtából valók, érdemes őket kipróbálni. Sok lemezboltban nagy okosan a „New Age” részlegbe dugják el ezeket, a gyógykristály zenék meg hasonlók közé. A könnyedebb, technósabb oldala az ambientnek pedig: Aphex Twin, James Bernard, FFWD, FSOL, Pete Namlook, The Orb (főleg az újabb lemezek), William Orbit, Seafeel, Sun Electric, vagy Terre Thaemlitz például.

    Ethno
    A világ különböző részeiről származó népzenék, főleg a sámánok zenéje, és egyéb vallásos vagy spirituális célzatú zenék. Sámánista dob-zene, ausztrál dijeridoo, vagy gregorián, illetve buddhista szerzetesének. A „Meditációs zenék” című válogatások nagyon kellemesek lehetnek. Az ilyen zenék nagy választékban hozzáférhetőek mindenhol a világon.

    Minimalizmus
    Főleg Terry Riley. Steve Reich, Philip Glass és Lamonte Young „pszichoakkusztikus” zenét alkottak. Riley különösen... ööö... „világokon túli”, valami hiheteten. Műértőknek ajánlott.

    Csönd
    Vagy teljes csönd, vagy „a természet zenéje” – a legjobb trip-zene, amióta csak ember él a földön. Az eső hangja felülmúl minden zenét, amit bárki ember alkothat. Nem lehet kihagyni. Tökéletes.

    Egyéb
    Vannak, akik például az industrial-tól, vagy a rap zenétől érzik magokat a legjobban. Kétségtelenül jól hangzanak, ha fel vagy javítva, de gyakran jönnek elő bennük kellemetlen, vagy lehúzó témák, amiket jobb elkerülni, amíg alaposan meg nem ismerkedtél az adott szerrel. Néha az izmosabb techno (trance, acid, progressive) is jó lehet – szerintem például az „Orbital 2” az Orbitaltól zseniálisan jó – de a túl erős ritmus általában nem ajánlatos. Sokan szeretik még a klasszikus zenét. Végül is, próbáld ki azt a zenét, amit eleve szeretsz, de légy óvatos.

    Összességében véve, ha igazi „utazást” akarsz: mikor beindul a hajtómű, kapcsold le a villanyt, állítsd a hangerőt az épphogy érzékelhető határára, lazíts, és hangolódj rá a Föld dallamára.

    3f. Tripjátékok
    A tripjátékokat akkor vegyük elő, mikor a csúcson már egyértelműen túl vagyunk, és a csapat kezd erőre kapni a hipertérben való lebegés után. Természetesen van, aki folytatja a zenehallgatást, vagy valami spirituálisabb tevékenységet.

    – A könyv tanult ízlés. Sokaknak nehezen megy az olvasás trip közben, vannak viszont, akik számára páldául Joyce csakis így lesz érthető.
    – Citrusféle gyümölcsök, főleg a narancs. Az illat, a tapintás, és az íz leírhatatlan kombinációja.
    – Rajzolás zsírkrétával vagy festés.
    – A dobolás kellemes transzkeltő hatású lehet, akár úgy, hogy valaki dobol, és a többiek hallgatják (Michael Harner sámánista módszere), akár együttesen.
    – Zselatin-alapú ételek, mint a kocsonya, a puding stb. A gumicukor is klassz dolog.
    – Sötétben világító tárgyak, lehetőleg nem koponyák és csontvázak, gondolom sejted, hogy miért.
    – Foszforeszkáló akármicsodák.
    – A friss virágok csodálatos látványt nyújtanak, és nagyszerű az illatuk.
    – Az ennivaló külön kategória. Az elévülhetetlen kedvenceken túl (narancs, cukorka, zselé) próbáld ki még a fagylaltot, a babapépet (a gyümölcsös a legjobb), a szénsavas üdítőt stb. Csak kis adagok kellenek, mert egy trip alatt ugyebár nem eszik az ember, hanem ízlel.
    – Füstölők. Sötétben rajzolni lehet a levegőbe a parázsló végével, vagy az elemlámpával megvilágított sodródó füstöt figyelni. Az illat is finomíthat a légkörön.
    – Gumi-szőrös labdák, minél nagyobb, annál jobb. Kozmikus élmény.
    – A tükör érdekes lehet, de kissé kockázatos dolog. Ha nem kimondottan magas az önbecsülésed – és a legtöbb embernek nem az – előfordulhat, hogy ahogy nézed, az arcodat elborítja a szőr, vagy bogarak, vagy pattanások, vagy akármi. Sokan vannak viszont, akik imádják a tükröket a trip alatt, és volt már olyan, hogy egy alapos tükörbe-bámulós túra kifejezetten pozitív hatással volt az illető önértékelésére.
    – A filmek külön fejezetet érdemelhetnének. Mivel mindenkinek megvannak a maga kedvencei, itt csak a legnépszerűbbeket említem. A „The Mind`s Eye” és a „Beyond The Mind`s Eye” klasszikus számítógép-animációk. A „Fantasia” és az „Alice in Wonderland” a Disney-től, valamint a „Koyaanisquatsi” szintén klasszikus kedvencek. Kerüljük a túlzottan szétbaszott filmeket, mint például David Lynch filmjei, a „Született Gyilkosok”, vagy a „Tetsuo”. Túl ijesztőek, és nehéz követni a történetüket, ha be vagy állva.
    – Zenélés, például gitáron.
    – A természet a végső tripjáték. Nagyon tudom ajánlani, főleg éjszaka. Teljesen meg vagyok róla győződve, hogy éjjel betripezve sétálni az erdőben a legjobb dolog az egész univerzumban. Meg a napos tengerpart, meg a tóparton naplementekor, holdfényben a hómezőn, meg...
    – A stroboszkóp úgy 20-30 Hz-re állítva jópofa lehet. Legyünk óvatosak! Epilepsziás rohamot okozhat!
    – A kitömött állatokat nem lehet kihagyni. Ismerős kapcsolatot nyitnak a valósághoz, és ami még fontosabb, lehet őket ölelgetni, és lehet játszani, meg dobálózni velük.
    – A trip alatti TV-nézést van aki szereti, mások viszont ki nem állhatják. Ha ki akarod próbálni, a legjobbak a rajzfilmek (főleg a „Reboot”).
    – Hangjátékok. Csak magánhangzókkal beszélni, vagy kitalált nyelven halandzsázni, akár csoportosan, akár egyenként.
    – A víz jó. Meg lehet inni, lehet vele pancsolni, és ha van belőle elég, akkor bele lehet gázolni, vagy teljesen belemerülni. Úszni viszont nem ajánlatos, főleg nem ismeretlen vizekben.

    Kísérletezzünk a minket körülvevő dolgokkal. A természet a jópofa dolgok kiapadhatatlan tárháza. Még egy egyszerű kaviccsal is órákon át el lehet lenni (ott van például Herbert, a kedvenc kövem/amulettem, akire módosult tudatállapotban a vízparton sétálva találtam rá, és azóta is hűséges társam).

    3g. Kombinációk
    A legtöbb gyógyszer és drog nem keverhető a pszichedelikus szerekkel, úgyhogy a legjobb teljesen elkerülni mindenféle keveredést. A recept nélkül kapható gyógyszerek, mint például az aszpirin nincsenek különösebb hatással a tripre (bár a trip közben jó, ha nem fáj a fejed), de például az antidepresszánsoknak nagyon kiszámíthatatlan hatásaik lehetnek. Néhányuk (pl. a Prozac) csökkenti a trip erejét, mások viszont (pl. a lítium) túlságosan is felerősíthetik.

    Három kivételt kell megemlíteni a fenti szabály alól:

    – A trip alatti marihuána fogyasztásnak alapvetően háromféle hatása lehet az élményre. Ha előtte szívod, vagy közvetlen a pszichedelikum fogyasztása után, általában valamelyest megpuhítja a trip élét. Ha a csúcs közben szívod, erősebb lesz a hatás, ha pedig a csúcs után, akkor egy kis időre visszahozza a tripet. Ezek legalábbis a leggyakoribb hatások, de személyenként eltérőek lehetnek.
    – Az MDMA (Ecstasy) jól kombinálható mind az LSD-vel, mind pedig a pszilocibinnel. Az MDMA LSD-vel a „candyflipping”, a gomba + MDMA tripet pedig „MX-rakétának” hívják.
    – A dinitrogén-oxid (N2O) gyakran előhoz egy pár perces 4-es vagy 5-ös szintű élményt. Közben ne felejtsünk el néha levegőt venni.

    3h. Egyéb
    A ruhád legyen kényelmes, és könnyen le- és felvehető. A testhőmérsékleted megemelkedhet egy kicsit, úgyhogy ne öltözz túl melegen.

    Vigyél magaddal innivalót (lehetőleg vizet, de a szódavíz még szórakoztató is lehet), és valami könnyű ételt a trip utánra.

    A világítást kapcsoljuk ki, vagy állítsuk gyengébbre. Kerüljük a vörös fényt. A trip alatt a látvány gyakran amúgy is a vörös felé hajlik, nem kell még rárakni egy lapáttal.

    Sokan különböző testgyakorlatokkal készülnek fel a tripre, például jógával, vagy masszázzsal. Egy spirituális kezdőhangot ad az élménynek, és elcsendesíti a trip alatti „zajokat”, főleg ha böjtöléssel kombináljuk, vagy csak könnyű ételeket eszünk előtte. Vannak, akik a trip kezdetén irányított meditációt vagy vizualizációs gyakorlatokat végeznek.

    Trip közben a tested jelzései gyakran nem a megszokott módon jelennek meg. Például az éhség, szomjúság, vagy hogy meleged van, fázol, vagy hogy vécére kell menned, sokszor később, vagy más formában jelenik meg az ember tudatában. Ha a trip közben egyszer csak izgatottá, elégedetlenné, vagy ingerültté válsz, és nem tudod, hogy ennek mi az oka, akkor
    – tegyél be valami más zenét,
    – változtass a világításon
    – menj el vécére,
    – igyál egy kis vizet.

    3i. Az utazás célja
    Egy idézet a „The Psychedelic Experience”-ből:

    „Mi a cél? A klasszikus hinduizmus négy lehetőséget említ:

    1. A személyes energia növelése, intellektuális belátás, az én és a kulturális közösség mélyebb megértése, egy élethelyzet kezelése, gyorsabb tanulás, szakmai fejlődés.
    2. Szolgálat, mások megsegítése, gondoskodás, rehabilitáció, embertársaink újjászületése.
    3. Szórakozás, érzéki élvezet, esztétikai élvezet, személyes közelség, tiszta tapasztalás.
    4. Transzcendencia, felszabadulás az ego és a tér-idő kötelékeiből, misztikus egység elérése.”

    A külvilágra irányuló transzcendens élmény során az én egy eksztatikus egységbe fonódik a külvilág tárgyaival (például más emberekkel, vagy egy virággal). A belső irányultságú állapotban viszont az én a belső életfolyamatokkal egyesül (fények, energiahullámok, testi történések, biológiai alakzatok, stb.). Bármely állapot megjelenhet pozitív vagy negatív élményként is az illető lelkiállapotától és az esemény körülményeitől függően. A külső irányultságú misztikus élmény szokásos kellékei gyertyák, képek, könyvek, tömjén, zene, vagy a tudatosság fókuszának irányítására szolgáló hangfelvételek. A belső irányultságú élményhez viszont a külső ingerek teljes kiküszöbölése szükségeltetik: minden fény, hang, illat és mozgás teljes hiánya.

    „Hajlamosak vagyunk rá, hogy saját személyes és társadalmi nézőpontjainkat kivetítsük az új helyzetekre. Néhány felkészületlen alany például hajlamos arra, hogy orvosi modellekben értelmezze az élményt. Tüneteket keresnek, és minden új érzést a betegség/egészség fogalmaiban élnek meg. Ha nyugtalanná válnak, rögtön nyugtatókat kérnek. Előfordul, hogy egy rosszul megtervezett alkalom során az alany egyszer csak hirtelen úgy dönt, hogy most akkor ő megy, és megnézeti magát egy orvossal.

    A konvenciók elleni lázadás is előfordul a droghasználat lehetséges motivációi között. Az a naiv szándék, hogy valami nagyon elborultat, vagy valahogy rosszaságot csinál, könnyen elhomályosíthatja az élményt.

    [A pszichedelikus anyagok] sok különböző lehetőséget nyújtanak a tudományos kutatásra, de a kezdeti alkalmak során az intellektuális reakciók megakaszthatják az élményt. „Kapcsold ki az agyad!” Kezdők számára ez a legjobb tanács. Ha már megtanultad mozgatni az öntudatodat – ego-vesztésbe és vissza –, csak akkor lehet az intellektuális gyakorlatokat beilleszteni a pszichedelikus élménybe. Az a cél, hogy olyan hosszú időre szabadulj el nyelvi tudatodtól, amennyire csak lehetséges.

    Hasonló a tanácsom a vallásos elvárásokkal kapcsolatban is. Az első néhány alkalommal csak sodródj az áramlattal, minél többet maradj a felszínen, és halaszd későbbre a teológiai értelmezéseket.

    A kikapcsolódás és az esztétikai élmények vágya teljesen természetes dolog. A pszichedelikus élmény olyan eksztatikus pillanatokkal szolgálhat, melyek mellett eltörpül minden személyes és közösségi alakoskodás. A tiszta érzet átöleli a tudatot. Az emberek közötti intimitás emberfeletti magasságokba emelkedik. Az esztétikai élvezet – zenei, művészi, botanikai, természeti – milliószorosan jelentkezik. De az énközpontú reakciók („Én élem át ezt az eksztázist. Milyen jó nekem!”) megakadályozhatja az embert abban, hogy elérje a tiszta ego-vesztés állapotát.”

    Más szóval, ajánlatos előre eldönteni, hogy milyen céllal indulsz neki az estének, és megbeszélni a dolgot a többiekkel is, hogy egyeztethessétek a programokat, a zenét stb. Elég nehéz lehet megpróbálni za-zen meditációval eljutni a nirvánába, miközben a társad éppen azt akarja kipróbálni, hogy milyen lehet a 300 bpm hardcore-techno 100 decibelen.

    Más részről viszont nem lehet az élmény természetét olyan pontosan előre meghatározni. Végül is csak hatással lehetsz a trip lefolyására, de akárhogyan nem lehet azt irányítani, és ha nem sikerül elérned egy mereven kitűzött célt, az csak fölösleges frusztrációt okoz. Még mindig: „kapcsold ki az agyad”.

    4. Közben
    Hogy mi fog történni az út során, és hogy akkor mi van.

    4a. Általános jótanács
    Mikor már úton vagyunk, könnyen elfelejthetjük, hogy meg tudjuk változtatni az útirányt. Képek és gondolatok jönnek és mennek, és minden valami furcsán ismerős, mégis túlvilági és ismeretlen ösvényt követ. Lehet tehát tátott szájjal bámulni, mintha tévét néznél. De könnyen lehet ösvényt váltani, feltéve, hogy nem felejted el, hogy ez lehetséges. Az út előtt mindig gondolkozz el azon, hogy mit szeretnél látni, és hova szeretnél elmenni. Egy sámánista utazás az alvilágba, vagy a jövőbe látás például elég komoly tud lenni. Valahol minden utazó maga alakítja stílusát, és a saját ösvényeit járja, bármi is legyen a célja.

    És ne feledjük a Galaxis Utikalauz Stopposoknak halhatatlan szavait:

    NE ESS PÁNIKBA!

    4b. Fizikai zavarok
    A lehetséges kezdeti hányinger mellett, ami a hallucinációk megjelenésének idejére mindig elmúlik, a gombának egyéb fizikai és pszichoszomatikus hatásai is lehetnek. Szokatlan, furcsa, vagy akár ijesztő fizikai élmények jöhetnek elő, mint például a folyékony bőr, vagy egyes testrészek torzulása. Előfordulhat, hogy légzési nehézségeket tapasztalsz, vagy úgy érzed, mintha bevizeltél vagy becsináltál volna, vagy mintha belesüllyednél a padlóba, vagy önmagadba. Ha erre elkezdesz kétségbe esni, megjelenhetnek olyan érzések, mintha férgek nyüzsögnének a gyomrodban, mintha rád készülne szakadni a mennyezet, vagy a lepedő, amin fekszel, megpróbálna felfalni...

    Igen, egy bad trip közeleg. Ne ess pánikba! Ez egy természetes jelenség, és valójában nem történt vagy történik semmi, csak az elméd hozza létre és túlozza el a dolgokat. Ami a legfontosabb: MEG LEHET ÁLLÍTANI. Próbáld meg más irányba terelni a figyelmedet, mikor ilyesmi történik. Ez nem könnyű, de a magas dózisú túrákhoz elengedhetetlen, hogy megtanuld.

    A jól megválasztott társaság egyik legnagyobb előnye, hogy az ilyen pillanatokban megkapaszkodhatsz valakiben, és meggyőződhetsz róla, hogy nem őrültél meg. Ha pedig van egy jó vezetőtök, észre fogja venni, hogy nyüszítve kuporogsz a sarokban, odajön, megnyugtat, lecseréli a zenét, és kihoz a dologból.

    4c. A repülési terv
    A fázisok (eltelt idő LSD / gomba)

    Gyújtás (0 / 0 perc)
    A szer első hatásai általában tíz-húsz perccel a fogyasztás után kezdenek megjelenni. Vicces vagy furcsa dolgok jutnak eszedbe. Ilyenkor van, hogy nagyon nyugodttá válik az ember, de van olyan is, hogy legszívesebben körbeugrálná a házat. Aztán megjelenhet egy olyan érzés, mintha elhagynád a kilövő állomást, és egyre feljebb emelkedsz, a csillagok felé.

    Gyorsítás (45 / 20 perc)
    Ha lesznek egyáltalán fizikai tünetek, akkor most. Elkerülheted vagy legalább is csökkentheted a hányingert, ha nem eszel sokat a trip előtt, és nem mozogsz sokat ebben a fázisban. A hányás elég ritka, de nem kizárt. Nem árthat, ha van egy zacskó a kezed ügyében, főleg az első alkalmakkor. Ha nagyon nem veszi be a gyomrod a gombát, bevehetsz előtte valami tengeri betegség elleni gyógyszert (Drapamine, vagy más anti-hisztamint). De nem kell túlaggódni a dolgot. Az émelygés és hányinger hamar elmúlik.

    A légkör elhagyása (60 / 40 perc)
    Belépés az élmény birodalmába. Az hatás első valódi jelei csukott szemmel, vagy sötétben látható egyszerű hallucinációk, kis mozgó színes pontok, és hasonlók. Ha vécére kell menned, most menj.

    Úton (90 / 70 perc)
    Ekkorra elkezdenek megjelenni a legerősebb hatások is. Bágyadtság jelentkezik, a test elnehezül.

    A csúcs (180 / 120 perc)
    Az élmény csúcsa. Gyakran kifejezetten nem-semmi.

    Lassítás (300 / 240 perc)
    Ekkorra kezdesz visszatérni a rendes valóság fogalmai közé. Jól jöhet egy kis inni- és ennivaló, egy kis beszélgetés, vagy mozgás.

    Földetérés (10 óra / 360 perc)
    Ekkorra a legtöbb hatás megszűnik, és lehetővé válik az alvás.

    Valóság (16 / 12 óra)
    Ekkor ébredsz, ha éjszaka tripeztél, aztán meg aludtál. Valszeg` mondjuk nagyszerűen érzed magad.

    Hasznos lehet, ha legalább néhányan együtt maradtok az élmény után, és elmesélitek egymásnak a tapasztaltakat. Egy-két napig még kissé befelé forduló lehet az ember, ahogy a történteket elemzi, és azok jelentőségét saját életében, de ezt követően hasznos lehet összejönni, és összehasonlítani az élményeket a többiekéivel.

    4d. Különbségek
    Az LSD és a pszilocibin bár hasonlóak, mégsem teljesen egyformák. Ellis Dee (an188749@anon.penet.fi) most következő írása ezen különbségekre próbál rávilágítani.

    „Íme egy részleges felsorolás, hogy milyen különbségek vannak az LSD és a pszilocibin hatásai között, ahogyan azt én látom (ez egyéntől függően másmilyen is lehet).

    P: pszilocibin,
    L: LSD-25.

    Időtartam:
    P: beindulás: 30 perc; csúcs: 90 perc; összesen: 6 óra,
    L: beindulás: 60 perc; csúcs: 2-3 óra; összesen: 10 óra.

    Serkentő hatás:
    L: kimondottan stimuláns hatás, a fenetilaminokhoz hasonlóan,
    P: gyengén stimuláló hatású, néha enyhe álmosságot okoz.

    Érzékelés – a hatás kiterjedése:
    L: minden érzékszervre (látás, hallás, tapintás, és a testmozgás érzékelése),
    P: főleg a látásra [mi ezzel nem értünk egyet – a szerk.].

    Érzékelés – érzetintegráció:
    L: nagy adagnál erőteljes szinesztézia, főleg hanghatások képi megjelenése,
    P: nagy adagnál is csak korlátozott szinesztézia.

    Érzékelés – megjelenő képek – változatosság:
    L: a lehetséges hatások széles skálán mozognak,
    P: valamelyest jellegzetesebbek, visszatérő formákkal.

    Érzékelés – megjelenő képek – esztétikum:
    L: semleges, a hétköznapi képektől a magasztosakig,
    P: általában a fennkölt szépség képei.

    Érzékelés – megjelenő képek – színek – színárnyalatok:
    L: alapszínek, vagy a spektrum színei,
    P: „földszerű”, összetett meleg színek.

    Érzékelés – megjelenő képek – színek – szín-tárgy kapcsolat; mozgás:
    L: absztrakt, a színek szabadon mozognak és változnak,
    P: konkrét, a színek tárgyakba folynak.

    Érzékelés – megjelenő képek – színek – egyéb jellemzők:
    L: élénk, semleges,
    P: telt, ragyogó.

    Érzékelés – megjelenő képek – minták – részletesség:
    L: finom részletek, fraktál-szerű jelleg,
    P: a részletesség kevésbé hangsúlyos.

    Érzékelés – megjelenő képek – minták – forma:
    L: nagyon változatos formavilág, kis vonalak; lapjaik által megvilágított struktúrák,
    P: széles, változatos színű, tiszta, görbe élek által határolt egymásba kapcsolódó részek.

    Érzékelés – tudat és egyéb – ego-feloldódás:
    L: erős személyiség-vesztés a mögöttes egység és minden dolog határtalanságának élménye révén,
    P: enyhe személyiség-vesztés a jelenségek és élőlények szépségének és empatikus átélésének élménye által.

    Érzékelés – tudat és egyéb – kiterjedés:
    L: nagyon kiterjedő; sokszorosan rétegződött gondolatok és érzelmek, határtalanság érzete,
    P: kevésbé kiterjedő.

    Érzékelés – tudat és egyéb – gondolatok és érzékelés:
    L: gondolat és érzet szorosan kapcsolódik, mintha a gondolatok alakítanák az érzékelést.
    P: a gondolatok alig befolyásolják az érzékelést.

    Érzékelés – tudat és egyéb – folytonosság:
    L: magas fokú folytonosság, (látszólag) az érzetek gondolat-befolyásoltsága által,
    P: kevésbé folytonos, egyik intenzív érzet követi a másikat.

    Némely különbség kissé el lett túlozva, a jobb érthetőség kedvéért.”

    4e. Hallucinációk
    A hallucinációkat és vizuális élményeket nem lehet leírni. Nemcsak mert szó szerint leírhatatlanok, hanem azért is, mert mindenki számára más és más formában jelennek meg. Mi most azért megpróbálkozunk a lehetetlennel, és megpróbálunk felsorolni néhány alaptípust az általunk tapasztaltak közül, a szükséges dózis hozzávetőleges sorrendjét követve.

    CsuSzeK – Csukott szemű képhatás.
    NyiSzeK – Nyitott szemű képhatás.

    Kék/zöld/vörös pontok (CsuSzeK vagy NyiSzeK)
    Talán a leggyakoribb hallucináció, általában az élmény elején jelentkezik. A dolognak az az elmélete, hogy mindent egy piros, zöld, és kék pontokból álló réteg borít, mint mikor nagyon közelről nézed a tévé képernyőjét. Sötétben látszik a legjobban.

    Pixelizáció (NyiSzeK)
    A kék/zöld/vörös jelenség következő szintje. Olyan, mintha minden különálló kis pontokból állna, mint a képpontok a monitoron. Ezt a jelenséget nehéz leírni, csak annyit mondok: fel fogod ismerni, ha úgy adódik. Azok, akik nem ülnek annyit számítógép előtt, úgy írják le, hogy mintha egy finom háló lenne a látómezejükre terítve.

    Nyomvonal (NyiSzeK)
    A háttértől erősen elütő mozgó tárgyak (égő füstölő parázsló vége a sötétben, vagy a kék ég felé dobott labda) színes csíkokat húznak maguk után.

    Vöröseltolódás (NyiSzeK)
    Minden olyan, mintha pirosra festett lencséjű szemüvegen át néznéd. Így már érthető ugye, hogy miért voltak a hippik úgy oda a vörös napszemüvegekért...

    Légzés (NyiSzeK)
    Közepes és nagy adagoknál nagyon gyakori jelenség, mikor egy tárgy elkezd ki-be hullámzani, bugyborékol, elmozdul, több rétegre hasad, vagy a felismerhetetlenségig átalakul... Leggyakrabban a nagyobb tárgyakon látható, mint amilyen egy homokos terület, egy felhő, tapéta, vagy szőnyeg.

    Olvadás (NyiSzeK)
    A légzés folytatódása. Legjobban fáknál, és más növényeknél tapasztalható. Olyan, mint a műanyag, ha túl sok hőt kap. Eltorzul, elkezd lefele folyni, és esetleg billeg egy kicsit jobbra-balra, mintha valami kozmikus táncot járna... Az árnyékok az olvadás egy különleges formáját produkálják: maguktól mozognak.

    Dicsfény (NyiSzeK) [jkent@jkent.seanet.com tollából]
    A gombás látomásaim általában úgy kezdődnek, hogy egy ködös szivárvány-szegély jelenik meg minden körül, amire ránézek, mintha folyamatosan párolognának... Ahogy a trip erősödik, megjelenik az, amit „kodak” vagy „polaroid” hatásnak hívok: a hétköznapi, háromdimenziós tárgyakat körülvevő fényburok átalakul családtagokat, vagy a közelmúlt eseményeit különböző perspektívákból ábrázoló „pillanatképekké”.

    A pillanatképek szélének van egy ilyen „végtelen fodrozódása”, mintha belepárolognának az időbe... ez így nem pontos, de nem tudom, hogyan tudnám leírni. Megvan! Talán hogy mintha elfraktálosodna a szélük. Sokat vizsgáltam ezt a hatást, és arra jutottam, hogy ez a hallucináció” annak eredménye, hogy elcsúszik a fényérzékelésem sebessége. A fraktalizált élek néha villognak, vibrálnak, és belehalványulnak a végtelenbe. Minél aprólékosabban figyelem, annál összetettebbnek látszanak, egészen a végtelenség felé. A jó zene, a jó fű, vagy ezek együtt mozgásba hozzák a pillanatképeket – elkezdenek egyre gyorsabban átalakulni vagy átfolyni más és más jelenetekbe. Ezt hívom én „képzelet-csúszdának”.

    Röntgenlátás (NyiSzeK) [jkent@jkent.seanet.com keze nyomán]
    Egyszer egy barátommal közepes mértékben begombahuascázva (1,5 gram P. cubensis + 1 Peganum harmala kapszula) utaztam a buszon. Amikor ránéztem a barátom arcára, látni lehetett az érrendszert, ahogy a vért pumpálja keresztül a fején és az agyán. Átláttam a bőrén, és láttam a koponyáját. Elég hátborzongató volt, de egyben nagyon klafa is. Annyira nevetni kezdtem, hogy az arcomra kellet fogni a kezemet, hogy tompítsam a hangot. Egy másik tripen (ugyanaz az adag – a normál kombóm) felnéztem egy fára, és egyszer csak megláttam benne minden eret, ahogy a növény nedveit szállítja egy lassú, de folyamatos áramlásban. Kis pontokat is láttam, olyanok voltak, mint az apró hangyák, és keresztül-kasul szaladgáltak mindenben, a saját testemet is beleértve. Szerves hatású mintákban áramoltak a térben, a fától a talajig, majd tovább a lábamhoz, és így tovább. Nem tudom, hogy mik voltak ezek. Először azt hittem, hogy valamiféle rovarok, de ahhoz túl kicsik voltak. Rajtam kívül senki nem látta őket (se józan, se túrázó), úgyhogy megvontam a vállam; biztos csak érzékcsalódás. Egy másik alkalommal azonban, mikor egy betripezett kirándulás közben épp egy sziklán feküdtem, újra PONT UGYANEZT láttam. Ez alkalommal alaposan megfigyeltem őket, és láttam, hogy valójában valamiféle apró kis rovarok azok, ahogy a kövek között szaladgálnak.

    Apróbbak voltak a köveket borító porszemeknél, de határozottan rovarszerű minta szerint mozogtak. Megmutattam őket a haveromnak, aki szintén be volt tripezve, de ő nem látta őket. Akkor azt mondtam neki, hogy „nem, ilyen EGÉSZEN aprók, mint az ATOMOK”, és hirtelen Ő IS meglátta őket. Teljesen kész voltunk a dologtól. Máig sem tudom, mik voltak, atkák, baktériumok, vagy nem tudom, de egyértelműen ott voltak. A környéken a fákat és a sziklákat mindenhol valami zuzmó borította, és ezek azt ették, vagy épphogy az ő váladékuk volt. Eszméletlen volt. Sokat kirándultam arra józanul, de soha nem láttam őket. Egyszer visszamentem józanul, és ha NAGYON közelről néztem, megint láttam őket, de csak azon a kis területen, amit figyeltem, és eléggé megerőltette a szememet a dolog. Amikor beállva mentem el, mindenhol láttam őket (mint milliónyi vonuló hangyát)… Ennyit az éleslátásról!

    Az Őr (CsuSzeK vagy NyiSzeK)
    Csak keveseknek adatik meg az a szerencse, hogy olyan hallucinációban legyen részük, amely az egész trip alatt jelen van, és utána is megmarad. Castaneda is tesz róluk említést a könyveiben, és „vezetőknek” vagy „őröknek” hívja őket. Egyik fajtája egy kis kék rács, vörös és zöld pontokkal, egy másik pedig egy ragyogó vörös csillag. Ezek újra és újra előjöhetnek a tripek során, és a trip elmúltával is meg-megjelenhetnek.

    Mértani formák (CsuSzeK)
    A hallucinációk egy további fajtája a mértani formák megjelenése. Sokféle alakzat jelenhet meg: mandelbrot fraktálok, csigavonalak, hulláminterferencia-minták, stb. Az a közös bennük, hogy általában alapszínekben jelennek meg, és fraktális természetük van, tehát ugyanazok az alapminták ismétlődnek bennük. Kezdetben kétdimenziósak, de magasabb dózisoknál három dimenziósakká válnak. A „The Psychedelic Experience” ezeket „az archetípusos folyamatok belső áramlatainak” hívja.

    „A Belső Egység Tűz-Folyama” (CsuSzeK)
    Egy újabb típus a „The Psychedelic Experience”-ből. Ugyan leírhatatlan hallucinációkkal jár együtt, mégis sokkal inkább egy érzésről szól, mint a látványról. Az előbb említettől leginkább abban tér el, hogy a képek nem annyira mértaniak és különállóak, hanem sokkal inkább az éppen megélt érzésekhez kapcsolódó elmosódott, amorf formák. Ezek az érzések lehetnek pozitívak (boldogság, szeretet, béke), de lehetnek negatívak is (elszigeteltség, elidegenültség, szomorúság).

    Minták ősi kultúrákból (CsuSzeK)
    Az azték, maja, indián, indiai, és afrikai kultúrákat idéző látványok elég gyakoriak. Ez terjedhet egy ősi istent ábrázoló kép vagy szobor tiszta látványától a különböző szent könyvek és templomok homályosabb vízióin át egészen a hallucináció különleges hangulatának halvány érzéséig.

    Hallucinációk (CsuszeK, ritkábban NyiSzeK)
    Magas dózisú tripeknél akár Valódi hallucinációk is megjelenhetnek (tehát olyan dolgok, melyek jól felismerhetőek, és valósnak tűnnek, de valójában nincsenek ott). Ha szerencséje van, az utazó akár nem csak metaforikus, hanem szó szerinti értelemben is eljuthat egy Alice Csodaországban típusú alternatív univerzumba. Ez nem olyan, mint mikor azt mondod, hogy „olyan volt, mintha a föld körül keringtem volna”, vagy „elvitt a zene egy egészen más helyre”. Egy valódi hallucinációnál a látvány olyan, mint egy színes 3D moziban, 360 fokos vetítővászonnal.

    Lények (CsuSzeK, ritkábban NyiSzeK)
    A magas dózisú tripeken előfordulhatnak különböző lényekkel és teremtményekkel való találkozások is. Nem akarok belemenni az olyan igencsak összetett filozófiai kérdésekbe, hogy mik ezek (ha valamik egyáltalán), hogyan kerülnek oda, és hogy mit jelentenek. Csak annyit tudok, hogy léteznek. Néhány gyakrabban előforduló típus:

    – A „sáska”, egy idegenszerű rovarfejű lény, ami általában rendkívül intelligensnek, és körültekintőnek tűnik, az utazóval szemben általában semleges vagy negatív hozzáállással. Lehet zöld, vagy szürkés-fehér.
    – Az úgynevezett „DMT-manó”, egy törpe-szerű teremtmény. Játékos, mókás, és általában barátságos.
    – Kis táncoló vidám emberek; általában nagy csoportokban jelennek meg.
    – Formátlan, de tudatos hipertér-protoplazma.

    Előfordulnak más lények is, de ez a négy elég gyakori.

    A Valóság Tiszta Fénye (CsuSzeK vagy NyiSzeK)
    Nirvána, ego-vesztés, érdekmentes eksztázis, megvilágosodás, a végső igazság, „a tisztán misztikus állapotú csalhatatlan tudat” stb. Egy biztos: fel fogod ismerni, ha találkozol vele. Ugyan minden tisztességes trip felszabadít valamelyest az ego uralma alól, és sok mindent megláthatsz, amit egyébként nem veszel észre, de a „Tiszta Fény” típusú teljes ego-vesztés elég ritka, és még a tapasztalt utazók is szerencsésnek mondhatják magukat, ha akár csak egyszer is átélhetnek egy ilyen úgynevezett „ötös szintű” élményt.

    Ez a felsorolás közel sem fedi le a lehetséges képi élmények teljes spektrumát. Ezen jól kategorizálható fajtáin kívül majdnem biztosan észre fogod majd venni, hogy minden – főleg a természet – valahogy olyan más. Friss, és idegennek tűnik, mégis ismerős. Feltűnővé válnak a legapróbb részletek, és a színek közti kontraszt hangsúlyosabbá válik. Ez a képesség, hogy a világot más szemmel láthassam, szerintem a pszichedelikumok egyik legértékesebb jellemzője.

    4f. A Pszichedelikus Szintek
    Létezik egy skála a trip „szintjének” mérésére, hogy a pszichenauták közös fogalmakban beszélgethessenek az élményekről. A „szabványos” osztályozás alapját – legalábbis az interneten – Graeme Carl ötös skálája képezi, ami jóval kifinomultabbnak és praktikusabbnak bizonyult Shulgin „három plusz” módszerénél. Maga Graeme (an43543@anon.penet.fi) a következőket írja róla:

    „Valamivel több, mint hét év alatt körülbelül 60 utazásban volt részem. Ez alatt az idő alatt alapos figyelmet fordítottam a dózis és a hatás kapcsolatára, és arra a következtetésre jutottam, hogy a görbe, ami leírja ezt a kapcsolatot se a pszilocibin, sem pedig az LSD esetében nem lineáris. A görbe egyéntől függően nagyon sokféle lehet, de az alakja alapvetően állandó.”

    A fordító megjegyzése: Az eredetiben van itt egy nagyon gáz diagramm-szerűség. A kölcsönviszony jellegének demonstrálására álljon itt inkább egy hozzávetőleges érvényességű becslés a www.shroomery.org dosage calculator-a alapján. Fontos megjegyezni, hogy a valódi értékek igen nagy mértékben eltérhetnek nem csak a gomba fajának (akár egy fajtán belül is előfordulhatnak egész nagyságrendnyi különbségek), hanem az egyéni érzékenység (van, akinek ötször annyi kell, van akinek harmad annyi is sok), testsúly, a szárítási eljárás, és sok egyéb faktor függvényében.

    Adott pszichedelikus szint eléréséhez szükséges friss/szárított Psilocybe cubensis gomba mennyisége grammban:

    1. szint: 6 g / 1 g.
    2. szint: 10 g / 1,7 g.
    3. szint: 18 g / 3,1 g.
    4. szint: 27 g / 4,7 g.
    5. szint: 36 g / 6,3 g.

    Még egyszer: ezek a számok az átlaghelyzet átlagértékei, és csak a hozzávetőleges arányokat jelzik. Ne bízz meg benne. Inkább légy óvatos, és fokozatosan növeld az adagot.

    Első szint
    Enyhe „betépettség” érzés jelentkezik, és feljavul a látvány (élénkebb színek stb.) Kisebb-nagyobb rendellenességek a rövidtávú memória működésében. Az agyféltekék kapcsolata megváltozik, amitől a zene „szélesebbnek” hangzik.

    Második szint
    Élénk színek, és képhatások (a dolgok mozogni és lélegezni kezdenek), csukott szemmel 2 dimenziós minták jelennek meg. Zavaros vagy merengő gondolatok. A rövidtávú memória működésének megváltozása következtében a gondolatok szétszórttá válnak. A természetes agyi szűrőrendszer rövidre záródásával nagy mértékben nő a kreativitás. *

    Harmadik szint
    Különböző képek egészen nyilvánvaló megjelenése, minden meggörbültnek tűnik és/vagy torzult- és kaleidoszkóp-szerű minták jelennek meg a falakon, arcokon stb. Enyhe hallucinációk, mint például egy folyó mozgó képe a famintás, vagy a színjátszó felületeken. A csukott szemű képek háromdimenzióssá válnak. Kisebb-nagyobb mértékű érzékkeveredés (pl. különböző színek formájában megjelenő hangok). Időtorzulások és „végtelen pillanatok”. Az illető mozgása időnként nagyon nehézkessé válik.

    Negyedik szint
    Intenzív hallucinációk, például egyes tárgyak átalakulnak valami mássá. Az ego megszűnik, vagy több részre hasad. (A tárgyak beszélni kezdenek, vagy egy időben több ellentétes érzés van jelen.) A valóság-érzet gyengülni kezd. Az idő értelmetlenné válik. Testen kívüli élmények, és „természet feletti érzékelés” típusú jelenségek. Az érzékek egybeolvadnak.

    Ötödik szint
    A külvilággal való érzéki kapcsolat teljes elvesztése. Az érzékszervek természetes működése megszűnik. Teljes ego-vesztés. Egyesülés a térrel, tárgyakkal, vagy az univerzummal. A valóság leírhatatlan szintű megszűnése. Az előző szintek viszonylag jól leírhatók az érzékelés és a gondolatok megváltozásának fogalmaival, ezen a szinten viszont az univerzum szűnik meg létezni, amelyben az érzékelés egyáltalán értelmezhető. Szatori megvilágosodás, meg még ahogy ezt nevezni szokták... **

    Megjegyzések:

    * Az emberi agy a túlélés érdekében már egészen fiatalon megtanulja megszűrni az agyban megjelenő információáradatot. Így vélik képessé az irányított figyelemre. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha minden pillanatban minden egyes beérkező inger tudatosulna bennünk. Bőrünk minden négyzetcentiméterének tudata és érzete, a nyelvünk jelenléte a szánkban, az orrunk viszketése, és a légkondi sziszegése... Azt hiszem, a trip valamennyit visszahoz ebből a rég elvesztett tudatosságból.

    Megfigyelted már, milyen egy kisgyerek a bevásárló központban? Olyan, mint ha be lenne tripezve. Tágra nyílt szemekkel bámulja a változatos színeket, vagy a plafonra meredő tekintettel járkál, és a tükörképét figyeli. Ahogy idősebbek lesznek, fokozatosan megtanulják megszűrni a bejövő ingereket, és már nem érzékelik a külvilágot olyan mértékben, mint a kistestvéreik. Mire felnő, ezt az élményt már rég el is felejtette. Talán ezért van, hogy gyakran tűnik az első trip-élmény olyan furcsán ismerős ízűnek, mintha a trip világa valahogy igazibb lenne, mint a hétköznapi valóság...

    ** Szatori megvilágosodás, azonnali Zen, Nirvána stb., stb. Gyakran említik ezeket a keleti vonatkozású kifejezéseket a pszichedelikus szerekkel kapcsolatban. Az én (szerény) véleményem szerint a valódi Zen megvilágosodás csak az ego teljes háttérbe szorítása útján érhető el. Nyomára kell bukkanni az „ökörnek”, megszelídíteni, és visszavezetni a városba. A trip-univerzum alternatív valóságában ezt sajnos nem lehet megvalósítani. A szatori „bevillanásai” a teljes béke és nyugalom átmeneti állapotaiként jelenik meg a szerencsés tripező számára, amikor is annyira feloldott állapotba kerül az ego, hogy az elme egy rövid időre teljesen felszabadul a vágyak és szenvedélyek rabsága alól.

    Nem teljesen egyértelmű, hogy milyen alakja van a hatásgörbének. Valójában eléggé hullámzó, főleg a skála alsó szakaszán (1-2. szint). Én személy szerint úgy gondolom, hogy a második és harmadik szintek között még az is egy különbség, hogy a másodikon befolyásolható a NyiSzeK, tehát csak akkor látod, ha figyeled, míg a harmadik szinten minden odafigyelés nélkül is megjelennek. Az ötös szint pedig egy külön kategória. Attól, hogy egy óriási adagot vettél be, még nem kerülsz a Nirvánába.

    5. Utána
    Az élményt követő fizikai és mentális történésekről.

    5a. Áttekintés
    Az élmény leülepedése napokon, akár több héten át tartó folyamat. A tapasztalatok megváltoztathatják az életed. A feldolgozás folyamata kellemetlen is lehet, és ilyenkor lehangolttá válhatsz, ahogy világossá válik előtted, hogy egész életed során tévedésben voltál valamivel kapcsolatban, de ez a lehangoltság soha nem túl komoly, és – hangozzék ez bármily sután is – sokkal jobb ember leszel utána.

    5b. Trip utáni jelenségek
    Idővel az alábbi hatások mindegyikének csökken a gyakorisága és/vagy intenzitása. Körülbelül egy hónap alatt tér vissza minden az alapállapotba, de a legtöbb jelenség egy hét alatt teljesen elmúlik.

    Gyakori utóhatások (ezekkel nagyon sokan találkoznak):

    Elidegenedés
    Elég csúnyán hangzik, de ez is talán a legkellemetlenebb mellékhatás. Miután átélted az ego megsemmisülését, és átláttál az emberek mindennapi játszmáin (lásd a „The Psychedelic Experience” c. írásban), gyakran elidegenültnek érzed magad a „józan” világtól, mert ők egyszerűen nem képesek átlátni saját játszmáikon, és nem látják, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben, mint az üres hajsza a pénz után. Ott van aztán az is, hogy mivel a pszichedelikus szerek illegálisak, folyamatosan oda kell figyelni, mikor egy „felvilágosulatlannal” beszélsz. „Mi van, ha a szüleim/szomszédaim/tanárom/főnököm megtudja, hogy drogozom?” Még a közeli barátaiddal szemben is kialakíthat egy korlátot az, hogy ők nem élték át azt a lehengerlő élményt, amiben részed volt. Erre nincs más gyógyír, mint az idő, és egyfajta cinizmus kifejlesztése, és – természetesen – a barátaid esetleges megtérítése.

    Szétszórtság
    Miután az elméd nagy fáradsággal elrendezgeti a trip során belegyömöszölt információ-áradatot, gyakran kissé lomhává válik egy pár napra. Gyakran elkalandoznak a gondolataid, és nehézzé válhat a koncentrálás. Előfordulhatnak afféle „tudatossági rohamok”, mikor is azon veszed észre magad, hogy az élet értelmén töprengsz, vagy neaggyisten olyasmin, hogy „ki vagyok, mi vagyok, és miért vagyok?”. Ez az a jelenség, ami miatt ajánlatos a trip után kivenni egy szabadnapot.

    Eufória
    „AZ ÉLET CSODÁLATOS!” Ez egy olyan utóhatás, ami miatt senki nem szokott panaszkodni. Sajnos csak ritkán tart egy-két napnál tovább. Az eufória enyhébb formája, amit én „a dolgok általános csodálatossága iránti fogékonyságnak” neveznék, és abból áll, hogy értékelni tudunk olyan dolgokat, mint a ég tiszta kéksége akár hétfő reggel is, eltarthat hónapokig, évekig, vagy akár örökké.

    Felismerések
    A különböző benyomásokra adott természetes reakciók. Többek között olyan zseniális megfigyelések, mint hogy „az autók gépek”, „az emberek háromdimenziós testek”, vagy „a sár bejön!”. Ne nevess: ezek mind olyan dolgok, amik nem jutnának eszünkbe az agyi fogaskerekek pszichedelikus megolajozása nélkül. Ráadásul a felismerések legalább egy része a magánéletedre, és/vagy az életfilozófiádra vonatkozik, ami valóban hasznodra válhat.

    Hirtelen indíttatások
    A tripet követő héten a különböző teljesen véletlenszerű, gyakran szokatlan vágyak és késztetések hirtelen megjelenése teljesen természetes jelenség. Nagyon sokfélék lehetnek, de az olyanok a legtipikusabbak, mint például hogy „Fel akarok ugrani arra a sziklára, és ugrándozni rajta!”, vagy „Szőlő! Most feltétlen meg kell ennem egy fürt szőlőt!”. Ezek mindig ártalmatlan vágyak (tehát nem olyanok, hogy pl. „le akarok ugrani a szakadékba”), még ha az emberek kicsit furcsán néznek is rád, mikor eleget teszel nekik. Nyugodtan éld ki ezeket a vágyakat; jó buli!

    Ritka utóhatások:

    Mániás depresszó („érzelmi hullámvasút”)
    Ez a depresszió egy fajtája. Ahogy az elnevezés is utal rá, mániás (felfokozottság, boldogság) és depressziós (lehangoltság, szomorúság) időszakok közötti minden különösebb ok nélküli váltakozásból áll. Egy ciklus hossza a pár perctől a több naposig terjedhet, és a kilengések nagysága fokozatosan csökken, amíg úgy két hét alatt teljesen meg nem szűnik. Ilyenkor sajnos nemigen tehetünk mást, mint hogy kivárjuk a végét, és közben a jópofa részeit élvezzük, a rossz időszakokban pedig emlékezünk rá, hogy ez csak a szer utóhatása, és el fog múlni; ez segíthet valamit. Fura módon úgy tűnik, hogy ez a tünet más utóhatásokkal ellentétben nem függ a trip dózisától. Egy jelentéktelenebb, alacsony dózisú trip után is megjelenhet.

    Világnézeti fordulatok
    Itt most többről van szó, mint a pszichedelikus szerek hatására általánosan jellemző értékrend-rendezgetésről. Ez a személyes értékrend teljes átformálódása. „Semmi sem igaz, amiben hiszel, de van mód a gyógyulásra.”

    Depresszió
    A ritka utóhatások közül talán ez a legritkábban előforduló. Leggyakrabban egy bad trip hozza elő, főleg ha annak során valami kellemetlen dologra jöttél rá magaddal, vagy másokkal kapcsolatban. Előfordul azonban az is, hogy minden különösebb ok nélkül jelenik meg. A mániás depresszióhoz hasonlóan általában úgy egy hét alatt elmúlik.

    „Flashback”
    A legismertebb, és kétség kívül a legjobban túllihegett utóhatás. A média által oly sokszor megénekelt valódi „kórós” flashback, aminek során teljes egészében átéled a trip egy részét, inkább a „nagyon ritka” kategóriába tartozik. Sokkal gyakrabban fordul elő viszont, hogy valami a tripre emlékeztet, és egy pillanatra valami tripszerű jelenséget érzékelsz: egy egyszerűbb hallucinációt, vagy azt az oly kozmikus lebegés-érzetet. Ez majdnem mindig kellemes és szórakoztató élmény, olyan meglepő és mulatságos ingyenes juttatás. Számítógépes fogalmakban szólván a flashback nem bug, hanem feature.

    48 óránál tovább tartó pszichotikus állapot
    Vagyis az a súlyos elmezavar, ami a trip végére sem múlik el. Ez elég ritka: egy az LSD használatra vonatkozó vizsgálat 0,08%-ot hozott ki (nyolc eset a 10000-ből). Ezen ritka esetekben is az illetőnek majdnem mindig volt valamilyen pszichiátriai „múltja”. Egyébként még egy súlyosan pszichotikus időszak sem jelenti azt, hogy akkor most már véglegesen úgy maradsz.

    Nagyon ritka utóhatások (az összes használó kevesebb mint egy százalékánál):

    Maradandó érzékzavar (Post-hallucinogen perceptual disorder, PHPD)
    Az első trip után majdnem mindenki tapasztalja azt, hogy a józan állapotban csukott szemmel megjelenő képek gyakran maradandóan megváltoznak, és élénkebbekké válnak. Ezt általában annak tulajdonítják, hogy az ember olyan dolgokat is észrevesz, amik korábban nem tűntek fel neki. Nagyon ritkán viszont ez egy különlegesen szélsőséges formában is megjelenhet:

    „A PHPD-ben szenvedők állandó érzékzavaros állapotukat úgy jellemzik, hogy az olyan, mintha egy víz alatti buborékból látnák a dolgokat. A kezük mozgását követő csíkokról és képekről is beszámolnak... Erre az érzékzavarra minden pszichoaktív drog használata súlyosbító hatással van.”

    „A PHPD-ben szenvedők gyakran tapasztalnak szorongást, vagy akár pánikrohamokat is, valamint fóbiássá és depresszióssá válnak. Azt vettük észre, hogy az érintetteknek a pszichedelikus droghasználat előtt nem voltak pszichiátriai jellegű problémáik.”

    „A pszichoterápiával kiegészített drogmentes állapot elegendő kezelésnek szokott bizonyulni, de a gyógyulás így is több hónapot vehet igénybe. A maradandó agykárosodás lehetőségének gondolatára másodlagos tünetekként gyakran megjelenő szorongás és pánikbetegség kezelésére szükség lehet gyógyszeres terápiára is...”

    (David Smith és mások, Psychiatric Annals / 24, 1994. március 3., 145. oldal)

    Öngyilkosság
    Nyilvánvalóan nem a drog közvetlen hatásaként, hanem közvetve; súlyos depressziós rohamok, radikálisan pesszimista szemléletváltás, és különböző elmezavarok következményeként fordulhat elő. Ez is rendkívül ritkán fordul elő.

    5c. A Radírfej Szindróma
    A gomba gyakran igen szórakoztató élményt nyújthat. Az embernek kedve támadhat minden nap begombázni. A: nem menő, b: nem jó. Elég gyorsan kialakul egy mentális/fizikai tolerancia; ha hetente eszel belőle, három-négy alkalom után már gyengébb, és kevésbé átható lesz a hatás. Azt ajánlom, hogy évente úgy 4-10 alkalommal látogasd meg a szellemvilágot, hogy élénkebb és magasztosabb legyen az élmény. Az LSD- vagy gomba-fixált elemeket én radírfejeknek szoktam nevezni (láttad a filmet?), mert gyakran kissé paranoiások, mániás-depressziósok és eléggé betompultak. Nem nehéz a pszichedelikus szerek segítségével eltévedni, és alaposan elveszni; csak annyi kell, hogy úgy használd, ahogy az alkoholt szokták; minden tisztelet és körültekintés nélkül. Jobban teszed hát, ha használod is azt a felturbózott majomagyat, ha már egyszer ez jutott ki nekünk, embereknek. Ha pedig csak alaposan szét akarod csapni az agyadat, arra sokkal jobb szerek is léteznek a világban.

    6. Az első alkalom
    Ez a rész azoknak szól, akik a pszichedelikus birodalomba teendő első útjukra készülnek.

    6a. Előszó
    Az első trip olyan feledhetetlen és érzelmileg olyan intenzív élmény, amihez csak az olyan események hasonlíthatóak, mint mikor megházasodsz, vagy gyereked születik, és saját érdekedben jobban teszed, ha komolyan veszed a dolgot. Hogy Andrei Foldestől idézzek: „Egyedül születtél, egyedül fogsz meghalni, és egyedül tripezel.”

    A PSZICHEDELIKUS DROG NEM JÁTÉKSZER!

    6b. Lelkiállapot
    Ha lehangolt vagy, bosszant valami, rosszul vagy, vagy csak szeretnéd jobban érezni magad, ne fogyassz pszichedelikus drogot. Az LSD és a pszilocibin mentális nagyítók, és ha már eleve szarul vagy, csak saját jelentéktelenséged tudatába süllyeszt a trip, és még szarabbul leszel. A tapasztalt utazó képes lehet arra, hogy előnyére fordítsa ezt az élményt, és kibogozza a gondját, de ez elég súlyos trip, nem túl kellemes, és kezdőknek egyáltalán nem ajánlott.

    Ha viszont egészséges vagy, jókedvű, és már alig várod, hogy elindulhass egy kellemes útra a távoli tájra, amit mindig is meg akartál látogatni, akkor minden rendben van. A jókedv ugyanúgy felerősödik, mint a düh és a félelem.

    6c. Fel a fejjel!
    Mostanra már nyilván teljesen kétségbe vagy esve, és meg győződve arról, hogy a pszichedelikus élmény valami rettenetes próbatétel, ahol a legkisebb hiba is egy 12 órás pokoljárást eredményez. Valójában szerencsére nem ez a helyzet. Ez az írás hajlamos arra, hogy a dolgok negatív oldalát hangsúlyozza. Alacsony dózisnál elég, ha a set és a setting nem túl gázos, és minden rendben lesz. Igazán csak a nagyobb adagoknál áll fenn a bad trip veszélye, de alapos felkészüléssel, koncentrált önelemzéssel, és jól megválasztott társakkal még akkor is közel nullára csökkenthető a kockázat.

    De hadd mondjak el neked egy rövid kis történetet. Az én első tripem egy közepes adagnyi Psilocybe semilanceata jóvoltából esett meg, és így utólag az ötös skálán olyan 2-3. szintűnek mondanám. Este tízkor felhívott egy haverom, és szólt, hogy menjek át, mert be fogunk gombázni. Már régóta tervezgettük a dolgot, és hogy így hirtelen lehetőség adódott rá, úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk. Volt egy órám, hogy felkészüljek, soha nem próbáltam még más drogot, mint az alkoholt, és megyek egy teljesen ismeretlen lakásba, se tripjáték, se rendes tripzene, se semmi fogalmam, hogy most akkor mi lesz...

    Befaltuk a gombát, és teljesen elborultam. A világnézetem kifordult sarkaiból. Hat órányi eksztázis, az épelméjűség határán lebegve. Annak ellenére, hogy nem volt semmi felkészülés, hihetetlenül elképesztő, és majdnem teljesen pozitív hangulatú élményben volt részem.

    Azt mondom, ne aggódj, csak nyisd meg az elméd a közeledő élménynek, és minden rendben lesz.


    6d. Laza trip
    A legtöbb útmutató – ezt is beleértve – a trip fennköltebb, misztikus vonatkozásaira van kiélezve, de ha jól lövöd be az adagot, az első élmény nem nagyon lesz több, mint hármas szintű, és csak úgy magától nem fog történni semmi igazán „kozmikus”, úgyhogy alapjában véve két dolgot tehetsz:

    1. Meg lehet próbálni a tripet misztikus irányba elvinni. Ehhez minden érzéki ingert ki kell zárni; teljesen sötét és csendes környezet, és nagyon jól kiválasztott társak szükségesek hozzá, és csak úgy működik, ha meditálsz, illetve teljesen mozdulatlanul, és csukott szemmel maradsz a csúcs ideje alatt. Így marad még 3-4 óra a tripből. A legésszerűbb dolog hát az, ha:

    2. Hagyjuk a misztikus vonatkozásokat, csak szokjuk az állapotot, és főleg ÉREZZÜK JÓL MAGUNKAT! Fentebb felsoroltunk egy csomó tripjátékot. Próbáld ki őket! Járkálj a lakásban, vagy odakint (akár nappal is...), sétálgass a parkban. Ne félj mosolyogni, és nevetgélni! Egy csomó bolondos és/vagy gyerekes dolgot fogsz csinálni. Érdekes kövekkel, növényekkel és egyebekkel játszol, vagy tátott szájjal bámulsz egy fát, hogy milyen eszméletlenül néz ki... Teljesen tudatában leszel, hogy milyen „éretlen” a viselkedésed, de ez egy cseppet sem fog érdekelni, hiszen néhány boldog óra erejére végre felfedezh



Asztrál világ... Kurzus 1 – Asztrál Utazás 1



( Astral Travel )
A Gnostic tanítás időtlen időkből van...
Ne hidd el azt ami itt levan írva......tapasztald.

Ezen a Kurzuson megtanulsz eljutni az Asztrál világba különböző technikákkal és hogy ott mit bírsz és kell csinálnod. Úgyszintén tapasztalhatod milyen izgalmas több emberrel találkozni az Asztrál Világban ha követed a hétvégi közös gyakorlatokat. Későbbi Kurzusokon pedig megfogod tanulni mi is az élet lényege.
Ez 9 hetes Kurzus, DE itt levan szinte minden Lényeges dolog írva kis bővítéssel. A legjobb ha minden Kurzus anyagát és adalékát legalább egy hónapig tanulmányozod mielőtt tovább lépnél, mert ha egyszerre olvasod az egészet az agyad nem lesz képes jól feldolgozni ( idő kell hogy megérjen benned ) és otthagyod az egészet. Egy nap majd lefordítom komplett az összes Kurzust mint ahogy én is ( Tutmozis 6 ) kaptam Angolul. Ha viszont van számítógéped
( Interneted ) és tudsz Angolul, akkor részt vehetsz az Internetes Kurzusokon, vagy tőlem megkaphatsz mindent Angolul.
Amit Én itt leírtam, azt tömörítve a Lényeget írtam le. Kérdezzetek amit nem értetek ( lesz mit ). Bár idővel magatok is rájöttök dolgokra. A Stílus ahogy írtam a Kurzust ( az elkövetkezőket is ) az adalékokkal együtt, nem felel meg komolyabb Követeléseknek mint margó, bekötési hely, formázás, bekezdések, iniciálék, betört mondatok, sorkizárt, stb. szakmailag nem elfogadható. NEM az volt a célom, hanem az hogy minél több Információt sűrítsek e pár lapra ! Akit ez érdekel, az veszi a fáradságot hogy e tömérdek Információt kibogozza és feldolgozza, hisz az archeológusok is mennyit kapirgálnak a földben azért a pár csontért. ☺ Akit ez viszont nem érdekel, annak meg mindegy.

Még egyszer, NE hidd el azt amit leírok…TAPASZTALD ÖNMAGADTÓL !!!!!!

Dimenziók:

- Hossz ( Length ) Szélesség ( Width ) Magasság ( Height )

: Idő ( Time )

Az IDŐ Dimenziója, ahol Természet törpéi ( manói ) , Légi Szellemek, Szalamandrák, Sellők ( Nereidák ) stb. élnek ártatlanul.
Itt helyezkedik el a Vitál Test és az Aurórája.
A Mesterek ( Seraphim – Angyal ) édenkertje, akik elérték a 50 % - os Ön – Tudatosságot.

Örökkévalóság ( Eternity )

2 síkból áll: - Asztrál ( Astral ) sík ( itt vannak az emócióink )
- Mentál ( Mental ) sík ( itt vannak a gondolataink ), ( itt láthatóak az „ Egos ” - ok )

A Mentál sík az magasabb mint az Asztrál sík, és nagyobb szabadsággal rendelkezik. DE egyik sík sem kizárólag Spirituális, mivel mindkettő tartalmaz „ Egos ” – kat és negatív Lényeket.
Ebben a Dimenzióban található a Mentál Testünk valamint a halottak személyisége ( szellem, kísértet ).
Itt vannak a halottak átmenetileg ( akiknek az „ Ego ” - ik erősek voltak ).

Az Infra ( Pokol ) – Dimenzió az az alacsonyabb Asztrál síkban van, a föld belsejében ( interior ) és 9 szintből áll.

Elektronikus világ – az első a Spirituális síkból és a Lényeg ( Essence ) otthona.

2 síkból áll: - Kauzális ( ok – okozat ) ( Causal )
- Buddhic

Ebben a Dimenzióban van az Öntudatosságunk.
Itt vannak a halottak átmenetileg ( akiknek az „ Ego ” - ik gyengék voltak ).

Lélek ( Szellem ) ( Spirit )

A Mesterek ( Mastersok ) itt találhatóak.

E Dimenziók felett van az ABSZOLUT ( a teremtés Dimenziója ) ahonnét jöttünk tapasztalatlanul és ahova vissza kell mennünk tapasztaltan ( Öntudatosan ). Itt vannak a Seraphim ( tűz Lények ) amelyek manifesztálódnak innét a többi Dimenzióba.
Amikor valaki megszületik, van fizikai teste, Vitális Teste és két fantom teste mint a Asztrális Teste és Mentális 2 Teste. Ezeket azonosíthatjuk mint lunáris ( hold ) ( lunar ) Testek. Az Ezoterikus Utunkon kifejlesztünk új Testeket mint Pl. Szoláris ( solar ) Testet ( van ragyogása, sugárzása amely nem ködös mint a másik kettő, hanem erős ( firm ) a tapintásra ). E magasabb Dimenziójú Testeket nem koncentrációval hozzuk létre, hanem Alkémián keresztül.
A lunáris Testeket helyettesítjük a Szoláris Testekkel, amelyből kettő van a mégpedig a Kauzális és a Buddhicban. A harmadik pedig a az Atmicban.
Például, a Szoláris Asztrális Test magasabb Spirituális emóciókat hoz. A Szoláris Mentális Test azonnali megértést hoz a dolgokhoz, anélkül hogy az elménk belegabalyodna. A Szolár Testünk a engedélyezi az Atman ( a Szellem
( Spirit ) a Mester ) manifesztálódását. Pár ember megszülethet úgy, hogy már rendelkezik Asztrál és Mentál Testel, amelyeket a múlt életeikben hoztak létre. A Bodhisattva az az, aki inkarnálta a Mesterét, DE még nem teljesen egyesült a Mesterrel.

Az Asztrálba eljutva, a fizikai testünket a a Vitális Testünket a Dimenzióban hagyván, az öntudatosságunk;
„ Egos ” és a személyiségünk van az Asztrálban síkban. Mások gondolatait azért nem látjuk a , mert az a Mentál síkban van. Minél magasabb Dimenzióban vagyunk, annál kevesebb törvény hat ki ránk ( ezért is lehet Pl. szállni az Asztrálban ).

Ezen a Kurzuson csak az be tanulsz meg eljutni. A 3 – dik Kurzuson megtanulod majd hogy hogy lehet eljutni magasabb síkokba és Dimenziókba. Az Abszolutot is meglehet látogatni Alkémikus Transzmutáción keresztül.
Az Asztrális világ nagyon hasonló kinézetű mint a fizikai világunk ( mintha Párhuzamos világ volna ), DE több annál.

Ha sikerül is eljutni az Asztrálba, néha nem is a valóságos Asztrált látjuk mint önmagát, hanem a tudatalattink kivetítését, de idővel megtanulod megkülönböztetni hogy hol vagy és hogy mit tegyél hogy a valóságban legyél.
Nagy probléma az Asztrális Projekció sikertelenség terén a Félelem, DE ezt is majd le kell győznöd.
Azzal tisztában kell lenned, hogy ahhoz hogy sikerüljön eljutnod az Asztrálba nagy AKARAT és KITARTÁS kell. Van akinek több idő kell ( nekem teljesen tudatos Asztrál Utazáshoz több mint fél év kellett – T6 ) Mindenki képes az Asztrálban eljutni, csak nem mindenki egyforma gyorsan tanulja meg.

OOBE ( Out – Of – Body Experience ) ( Testen – kívüli – Tapasztalat )

4 út van az OOBE - hez:

1 – Projekció ( AP ) ( Asztrális Projekció ( Astral Projection ) )
2 – Felébredni az álomban ( észnél lenni ).
3 – Közel a halálhoz.
4 – Meghalni.

Minden alkalommal amikor alszunk és álmodunk akkor az Asztrál Világban vagyunk, csak nem vagyunk a tudatában. Az Asztrál Lények ( misztikusak ) taníthatnak ott.

Kezdeti Technikák:

1 – Relaxáld a tested ( minden izmunkat a lábtól a fejünkig ellazítani, külön figyelni az arc izmokra )

Ötlet a relaxációhoz: - egyszerre ellazítani a testet. Gyors megoldás, minden ellazul ( többször ismételni HA kell ).
Minden izmot megfeszíteni lassan, majd hirtelen lenyugodni.
Általában 5 perc kel hogy minden izom teljesen ellazuljon.
A viszkető érzést a gyakorlatozás közben egy „ Ego ” szokta okozni, ignoráljuk és a következő alkalommal lehet hogy nem is fogjuk érezni.

2 – Emlékezni az álmunkra amikor felkelsz. Az álmainkban kapunk Szimbólumokat ( fontosak, mert
INFORMÁCIÓKAT tartalmaznak CSAK a mi számunkra )

Az Álomra visszaemlékezni az Vitális a fejlődésünk szempontjából. Van egy Mantra rá:
- Raom Gaom ( ez a Mantra arra szolgál, hogy aktiválja azt a csakrát, amely segíti visszahozni az álmot az emlékezetedbe ). Hallgasd meg a hanganyagot, hogy hogy kell helyesen kimondani. Ezt a Mantrát NEM hangosan, hanem a gondolataidban kell mondogatni, és CSAK rá koncentrálni, nem másra. Párszor mondogassuk magunkban, majd próbáljunk megint visszaemlékezni az álmunkra. Ennél a Mantránál FONTOS, hogy amikor felébredtünk, akkor NE mozduljunk meg. Mert ha nem mozdulunk meg, akkor az Asztrál Testünk nem olvad bele a testünkbe, hanem egy picit lebeg felettünk, és így ez a Mantra hatásos lehet, viszont ha megmozdulsz akkor nem lesz annyira hatásos.
Az álom emlékezés végett, előbb kell felkelni mint ahogy az órád csörget :-

Álmok 3

Amit nappal csinálunk, azt a tudatalattink ( a jövőben öntudatlanság alatt fogom nevezni ) rögzíti, majd az öntudatlanságunk azt projektálhatja ( megjeleníti ) az Asztrálba ami kombinálódik azzal ami ott van, és így formálunk egy álmot. HA a nap folyamán többször is kérdezed önmagad, hogy hol is vagy, akkor ez rögzítődhet az
öntudatlanságodban és amikor megkérdezed önmagadat az álmodban hogy hol is vagy, akkor realizálódik benned hogy valójában hol is vagy ( az Asztrálban ).

3 módon bírjuk letesztelni hogy az Dimenzióban vagyunk e:

· 1 – HA ugrunk + szálunk ( FONTOS megkérdezni önmagunkat hogy hol is vagyunk )
· 2 – kérdezzük önmagunkat hogy hol vagyunk + toljuk át ( próbáljuk ) az újunkat egy anyagon ( tárgyon )
· 3 – kérdezzük önmagunkat hogy hol vagyunk és húzzuk szét az újunkat ( mintha gumiból lenne )
( FONTOS – Nappal gyakoroljuk mintha be volnánk ! – hogy Automatizálódjon az agyunkban )

Mivel az anyag másmilyen az Asztrálban mint a mi fizikai világunkban, ezért akár azt is megtehessük, hogy megfogjuk az újunkat és szétnyújtjuk. Ez a technika akkor hasznos, amikor nincs lehetőségünk arra hogy ugorjunk egyet vagy nem vagyunk biztosak hogy hol is vagyunk, és nem akarjuk hogy mások azt nézzék miért ugrálunk Pl. az irodában. Megtörténhet az álmodban az ami velem is ( T6 ), hogy belegyugtad az újadat az anyagba, fel is fogtad, DE nem adtál neki elég komolyságot és tovább álmodsz. Sőt ez akár az ugrással is megtörténhet, hogy hiába ugrottál
( nem kell nagyot ugrani ), semmi sem történik, mert a fizikai világban NEM elég őszintén és kíváncsian kérdezted meg önmagadat hogy hol is vagy, ezért hiába is ugrassz az álmodban, nem fog semmi különös történni. Ezért légy tudatosabb nappal hogy mikor hol vagy. Fontos, hogy az ugrást igazán próbáld csinálni, olyan érzéssel mintha szállni készülnél. Mert az is megtörténhet, hogy olyan reális az álmod, hogy csak a 3 módszerrel vagy képes megállapítani hogy valójában hol is vagy. Ezért csináld nappal ! A legjobb megoldás az az szokott lenni, hogy a 3 módon tesztelése előtt, nézzünk szét a környéken ahol vagyunk, nézzük meg az objektumokat DE ezt mind öntudatosan tegyük és sűrűn. Bármikor amikor valami furcsaságra lettünk figyelmesek ( nem mindennapi ) akkor teszteljük le hogy hol vagyunk. A sikerességhez ajánlatos tesztelni hogy hol vagyunk, bármikor amikor eszünkbe jut a nap folyamán.

Miután visszaemlékezünk az álmunkra, az első érzéseink ( intuíció ) az álmunkkal kapcsolatban a jó érzés !
Az álmainkat NE mondjuk el másnak, mert ez esetben egy ideig nem fogunk kapni információkat.
Nem az összes álmunk a tudatalattink projekciója, egyesek az Asztrál világban helyezkednek, míg más projekciók a saját Lényünk ( Being ) vagy a felébresztett Lények ( Masters ) tanítása.
Néha annyira valóságos az álmunk hogy az öntudatosságunk rájön hogy az Asztrálban vagyunk. Az siker !
Hogy az álmaink minél élet hűbbek legyenek, és hogy minél jobban emlékezzünk rá, szükséges hogy nappal NE ÁLMODOZUNK és hogy NE járjon az agyunk mindenféle gondolatokon ( a legjobb csak egy dologra koncentrálni ). E két dolog nagyon nehéz, bár egyszerűnek tűnik. Az OOBE sűrűn nem sikerül…mert nem 1 dologra koncentrálunk.
Ajánlatos használni Álom – naplót. Mert ha leírod az álmodat, akkor jobban vissza tudsz rá emlékezni és a Szimbólumokat is amiket kaptál idővel ahogy tanulod az Ezoterikus Tananyagot megérted hogy mit is jelent a számodra. Sőt, azt is ajánlom, hogy amikor felébredsz este, akkor gyorsan írd le az álmod főbb pontjait ( amiről amikor teljesen felkelsz majd vissza tudsz rá emlékezni és leírhatod ) azért mert nagyon könnyen elfelejthessük azt az álmunkat is, amiről azt hittük hogy nem fogjuk. Főleg HA több álmunk is volt az éjszaka folyamán.
Ha valamit álmodtál és felébredsz és nem mozdulsz meg ( vagyis az Asztrál Tested nem egyesült teljesen a fizikai testeddel ) akkor könnyen visszaeshetsz ugyanabba az álomba és esetleg folytathatod.
Ha az álmaid instabilak, úgy értve túl gyorsan változnak teljesen ( logikátlanul ) az az elméd rossz állapotát jelenti.
Megtörténhet, hogy amikor felkelsz és tovább lustálkodsz, hallasz hangokat. Ha a hangok beszélgetések, akkor Magasabb Lények beszélnek az Asztrálban. Ha viszont sikolyok akkor azok az „ Egos ” ok ( majd tanulsz róluk a 2 Kurzuson.).
Néha épp azért látsz ( raknak oda Magasabb Lények vagy a saját Lényed ) furcsa dolgokat, hogy felébredj az álmodban ! Ezt akkor teszik, ha lássák hogy törekedsz arra hogy sikerüljön az AP. IGAZ.
Időben lehet utazni az Asztrálban ( múlt – jövő ), DE nem lehet kihatni. Jövő se 100 % !
Lehet mozgatni tárgyakat az Asztrálban.
Drog + pilulák – NE az OOBE - hez ( rossz oldal, sérül az Asztrál )
Lehet másokkal találkozni az - ben, DE akik nem AP - ztek, vagyis alszanak a fizikai világban, DE te látod őket, azokat úgy fogod látni, hogy „ részegesek ” + lehet hogy majd emlékeznek rád az álmaikban HA önmagukról álmodtak.! A kezdetben nehéz bármit is látni, mert izgatottak vagyunk hogy sikerült vagy nagyon elgondolkozunk az ottani érzéseinkről. Spéci tudás kell hogy tudj kommunikálni az ottaniakkal.
Nem mindig lebegünk AP után ! Néha keljünk fel és járjunk egyet ! ... meglepetés lesz J Mindenki képes OOBE re !
Asztrál utazás után, a testünk pihent lesz, mint normális alvás után !
Ha úgy érzed hogy „ külön váltál ”, akkor ülj föl és nyisd ki a szemedet !

Senki sem bír beleszállni a testedbe amíg OOBE - zel, kivéve HA te úgy akarod ( Médium; csatornát nyitsz ), 4
DE ez veszélyes, mert rossz erők is beszállhatnak !!!
Csak HA meghalsz, akkor szakad ( elvágják az Isteni Lények ) el az ezüst fonál ! Az ezüst fonalat általában nem
lássuk az Asztrálban. Az ezüst fonál köti össze a fizikai testünket az Asztrálissal.
Időnként amikor lépünk be az 5 Dimenzióba, hallunk éneket vagy furcsa hangokat !
Akaschic files – itt tárolják a múltat ( ősi civilizációk, múlt életek, stb. ( bele lehet nézni ) ) !
NEM SZABAD CSINÁLNI ROSSZAT OTT. Pl. Szex a gonosz erőkkel ! Vagy mászkálni velük.
Időnként megtámadnak rossz erők ! Még ha az „ Ego ” – ink számát le is csökkentettük, ők akkor is támadnak.
Vannak rossz erők az - ben, nem veszélyesek ránk fizikailag. Annyit tesznek hogy megijesztenek és kizökkentenek az Asztrálból és hülyeségekre tanítanak vagyis félrevezetnek.
NE emóciózz ottan ( félelem, öröm... ). Ha nem megy az OOBE, akkor ne erőltessük.

Koncentráció és Vizualizáció

Koncentráció szükséges ahhoz hogy Akarattal képesek legyünk az AP – hoz.
Vizualizáció pedig a Koncentrációt használja hogy megjegyezzük a dolgokat. Vizualizációval olyan dolgokat is láthatunk ( majd tanuljuk ) amiket egyébként nem látnánk. E kettő vitális a fejlődésünkhöz.

2 Fontos Dolog:

1 – Tisztában lenni mikor mit csinálok a fizikai világban.
1 dologra koncentrálni „ csak ”, amikor valamit csinálsz ( még ha SOK munkád is van ).
Gyakorlás: - fürdeni
- cipőt felhúzni, levenni
- enni

2 – Gyakorolni a koncentrációt és a vizualizációt minden nap.
10 percet naponta vizualizálni.
Folyamat: - Relaxáld el a tested
- 1 égő gyertya ( kb. 1 méterre tőled )
- nagyon figyelmesen megnézni
- becsukni a szemet és felidézni
- HA valami homályos, újra megnézni, majd megint becsukni a szemet és felidézni.

Koncentráljunk rá nagy részletességgel, obszerváljuk meg hogy hogy néz ki, a texturák, körvonalai , színei, az anyag amiből készült, a fény ahogy reflektálódik rajta, stb. fedezz fel rajta mindent amire képes vagy. Majd miután alaposan megnézted, csukd be a szemedet és idézd fel. Ha halvány az emléked, akkor nyisd ki megint és nézd meg. Tedd ezt minél többet, hogy minél tisztábban lásd. Lehet napi több alkalommal is, DE nem szabad erőltetni ! Lassan szokjon hozzá az elméd, mert az elmének megkell tanulnia. Bírod idővel cserélgetni a vizualizálandó objektumokat mint pohár víz vagy egy cserép növény. Azért ajánlatos cserélgetni idővel az objektumokat, mert ha csak egyet hajszolunk, könnyen „ unalmassá ” válhat. Nem kell erőltetni a szemet se hogy sokáig nézze. Ha sokat gyakoroltad, elképesztően képes leszel vizualizálni csukott szemmel, mintha nyitott szemmel néznéd.

Elképzelt ( Imaginative ) Koncentráció / Vizualizáció

Megcsinálni még egyszer az előbbi gyakorlatot, azzal a különbséggel, hogy ezúttal amikor már sikeresen vizualizáltunk becsukott szemmel is, próbáljuk meg csukott szemmel elképzelni milyen belül az objektum. Menny bele a lángba, vizualizáld a lángot belül. Kutasd fel az egész objektumot. Közben ÉREZD magad annak az objektumnak, milyen érzés lángnak lenni a kanóc csúcsán és azon a ponton tedd fel a kérdést: Miből van a tűz ? Hogy működik ? Miért van ( What is it for ? ) ? Ha hajszolod a válaszokat elég sokat, túlmehetsz a logikai és tudományos magyarázaton. Amikor ezt megcsinálod, NE lepődj meg, HA tapasztalod a lángot magát. Ezek a válaszok, talán nem úgy jönnek mint ahogy elvárjuk. Valószínűleg elsőre nem sikerül, sok Munka kell hozzá ( kitartás és türelem ). De HA nem csüggetsz el megtanulhatod megérteni a természet dolgait ily egyszerű és erőteljes ( powerful ) technikával. Akár a természetben is csinálhatod ( fa, szikla, folyó, stb. ).

CSAK 1 DOLOGRA SZABAD KONCENTRÁLNI ! Ne engedjük a gondolatokat betörni míg koncentrálunk.
Ha próbálunk AP – ni, és nem koncentrálunk eléggé, akkor két eset történhet. Vagy elalszunk vagy pedig nyugtalanok leszünk és nem bírunk elaludni. IGAZ.
Akár az is megtörténhet hogy nyitott szemmel AP amíg nézzük a gyertyát, egyszerűen bele projektáljuk magunkat. Bár azt hihessünk hogy ilyenkor ébren vagyunk, DE valójában elaludtunk azért projektáltunk bele.
Koncentráció és Vizualizáció egy bizonyos helyre 5

Amikor vizualizálunk egy helyet, akkor azt vizualizálnunk kell legrealisztikusabban ahogy csak képesek vagyunk rá. Érzékelő képességünk kell hogy legyen hozzá. Vizualizálni magunkat ahogy sétálunk, hogy tényleges és reális legyen, mintha ott volnánk. Képzeld el hogy megízlelheted, megérintheted, érezheted, szagolhatod, halhatod és láthatod a dolgokat abban a környezetben élénken és valóságosan. Megkell tanulnod hallani a dolgokat, szaglászni a környezetet, érezni a hőmérsékletet, és látni a dolgokat részletesen. Ha ezt jól csinálod, akkor ott leszel amikor megtörténik az AP. Ezzel a technikával képes leszel az azonnali bepillantásra ( éleslátás ) a helyre amit vizualizálsz. HA viszont olyasmit vizualizálsz ami nem létezik ( fantázia ), akkor beleesel az álomba ( Mentális projekciója a saját elmédnek ), aminek sok köze nem lesz a valósághoz. Az AP két féle képen történhet meg, az egyik hogy azonnal ott teremsz ( ami meglepetést okozhat ) vagy pedig oda szállsz és lassan földet érsz.

Hasznos tippek az Asztrális utazáshoz egy bizonyos helyre:

1. Ha szállsz a helyre, és beleütközöl valami akadályba, akkor próbálj meg finoman kikerülni belőle. Ne essél abba bele, hogy összezavard magad, mert azonnal visszakerülhetsz a fizikai világba.
2. Ne zavarodjál meg attól amit látsz útközben amikor utazol, mert „ más vágányra ” fogsz sodródni. Szóval légy fókuszálva a célra, NE törődj mással.
3. Ha nagyon gyorsan utazol, NE félj, csak nyugodtan ( elengedve ). Ha megpróbálod lelassítani vagy megállítani, azonnal visszakerülsz a fizikai testedbe.
4. Ha azon kezdesz el töprengeni, hogy hogy fogsz visszakerülni, akkor megint csak visszakerülsz a fizikai testedbe.
5. Ha megérkeztél a helyszínre, és nem látsz semmit, akkor használd a varázslatot ( Bellilin vagy Jupiter ).

Gyakorlat: - Vizualizálni egy Erdőt a szív régióban.

Ezzel a gyakorlattal egy különleges képesség fog kialakulni, ami része az Asztrális Projekciónak.
Ez az erdős vizualizáció egy speciális típusú vizualizáció, és ez az egyetlen helyre vonatkozó vizualizáció ami a szív régióban történik. Ezt a vizualizációs gyakorlatot azért a szív régióban csináljuk, mert hat a szív mágneses központjára amelynek köze van az Asztrális Projekcióhoz. Habár, az Alkémia és a Spirituális Út az, ami adja végtére is az Asztrális Utazásnak az igazi mélységét.
Feküdj le, vagy helyezkedj el kényelmesen a karosszékben. Relaxáció után, irányítsd a koncentrációdat a szív régiódba és képzeld / vizualizáld a mennydörgést és a villám villámlását. Képzeld el a felhőket ahogy nagy sebességgel utaznak, hajtva erőteljes hurrikánoktól ( szélvihartól ) és ahogy eltűnnek a horizonton. Képzelj el egy gigantikus sast, ahogy szál át a térben, a természet mély erdőin amely teli van élettel és napsütéssel. Képzeld el, ahogy énekelnek a madarak, és az édes kedvesen csiripelő tücskök az erdőben. Következőnek képzeld el és vizualizáld az arany trónt az erdőben ahol Kakini Istennő, a nagyon Isteni hölgy helyet foglal. Álomba kellene hogy merüljél, ahogy vizualizálod és elképzeled ezt az egészet.
Amikor ezt a gyakorlatot csinálod, megkell tanulnod a lehető legnagyobb részletességgel vizualizálnod amennyire képes vagy. Első alkalommal 10 percig csináld, DE minden alkalommal részletesebben. Észre fogod venni, hogy e vizualizációs gyakorlat fokozatosan hosszabb és hosszabb lesz. Ne izgulj az miatt, hogy első alkalommal nem lesz elég részletes a vizualizációd, minden nap csinálva ezt, egyre részletesebb, minőségesebb és tisztább lesz. Csinálhatod ezt nappal és amikor mész aludni. Ez az egyszerű gyakorlat lehetővé teszi, hogy felfedezd a vizualizáció erejét, ami létezik a természetben és az Univerzumban.

Egy fontos pont a jobb vizualizációhoz:
A vizualizációd jobb lehet a következő alkalommal, HA elmész a parkba vagy egy erdős sétára. Megfigyelheted vagyis obszerválhatod a természetet közelebbről. Figyeld meg a fákat, virágokat, bokrokat, megszagolhatod a növények és a természet illatát ( aromáját ). Szintén hallgasd meg a különböző madarak énekeit és próbáld meg őket megjegyezni az erdő vizualizációdhoz. Szintén próbáld meg megfigyelni a felhők utazó irányát, a madarak repülő pályáját, mi történik ha a szél elkezd fújni vagy illatot hordoz.

AP ( Asztrális Projekció )

Ahhoz hagy sikerüljön az Asztrális Projekciónk, elkell aludnunk, mert csak így tud az Asztrál Testünk elválni.
Az ezüst fonálon keresztül kommunikál az Asztrál Testünk a fizikaival. Ezért esik meg az néha, hogy azt álmodjuk hogy futunk, és a lábunk kezünk elkezd mozogni míg álmodunk. Vagy ha valaki megüti a kezünket a fizikai világban amíg álmodunk, akkor az álmunkban olyat álmodunk hogy valami ütöget.

- készüljünk fel az alvásra ( a hátunkon feküdjünk, az a legmegfelelőbb )
- relaxáljuk el a testünket
Miután relaxáltunk, a testünk nehézzé válik ( úgy érezzük ), DE egyben azt is érezzük hogy könnyű.
- koncentrálni a szívre
A szívütések erősödnek. Kicsi de nagyon erős zaj ( mintha a fejedben zúgna egy motor ).
- Érzed, hogy a tested nem bír megmozdulni és elektromos feszültséget érzel a testedben. 6
Majd ezek után elkezdünk emelkedni.
- Az Asztrálban vagy.
A folyamat és érzések máshogy is történhetnek, DE ez az általános. Miután úgy érzed hogy különváltál, kelj föl és teszteld le. Kelj fel normálisan, NE Mentálisan, DE lassan.
- Kelj lassan fel és ugorj egyet. Elkezdesz szállni ! Az elején nehéz irányítani az Asztrál Testet.
- Látsz a szobában valami furcsát ? ( ha igen, akkor az Asztrálban vagy )
HA furcsa dolgot látunk...akkor teszteljük le, hogy hol vagyunk 1, 2 vagy 3 módszerrel vagy mindhárommal !
Ajánlatos naponta leellenőrizni „ 3 módon ” bármikor hogy hol vagyunk, így eszünkbe juthat amikor álmodunk !
Az ugrás tesztet a szobádban csináld vagy ahol megjelentél ( megtörténhet hogy máshol jelensz meg ), NE azzal kezd, hogy odamész az ablakhoz és kiugrassz J amíg nem vagy biztos benne hogy az Asztrálban vagy.
Miután meggyőződtél hogy hol vagy, nyugodtan elmehetsz körbeszállni. Elszállhatsz oda ahova akarsz mint egy repülő. Vagy képzeld el hogy hova szeretnél elszállni és ott leszel. Ha vissza akarsz kerülni egy előbbi helyre, akkor vizualizáld azt a helyet és ott leszel. Az is megtörténhet, hogy nem vagy képes átszállni a falon keresztül az Asztrálban, mert az elméd blokkol téged. Ilyenkor először az újadat nyomd át, majd menny utána.
Az ezüst fonalad bármilyen hosszúra elnyúlhat. Utazgathatsz a MI Galaxisunkban. Ha megijedsz vagy útközben elalszol akkor visszakerülsz és / vagy felébredsz. DE mindig visszakerülsz, NE félj attól hogy nem tudsz visszajönni.
Segíthet hogy tovább maradj az Asztrálban, ha esetleg valamibe ottan belekapaszkodsz ( így éber maradsz és nem esel Pl. álomba ). Akadályoznak az „ Egos ” ok is hogy ott maradj. Amikor visszatérsz a testedbe, érezheted magad egy kicsit furcsán is. Néha csak akkor fogod fel hogy utazgattál az Asztrálban, amikor felébredsz.

10 Tipp az Asztrális Projekcióhoz

1. Relaxált állapotban csináljuk. NE erőltessük. Lassan DE folyamatosan. Néha amikor eleget próbáltuk, és nem vagyunk képesek elaludni, ekkor cseréljünk pozíciót az alváshoz.
2. Fontos hogy sokat gyakoroljuk, mert nehéz Projektálni. Kitartás vitális. MINDEN nap csináljuk, mert ha halasztgassuk, akkor lassan elveszítjük a képesség kialakulását, és újra kell kezdeni az egészet.
3. Az AKARATERŐ vitális. Nyomjuk, legyünk kitartóak ( ragaszkodóak ) és folyamatosak.
4. Ha fáradtak vagyunk akkor NE, viszont Pl. munka előtt kelj fel fél órával és próbáld. Általában a teljes felkelés előtt a legsikeresebb.
5. Ha attól félsz, hogy majd nem leszel képes aludni, AKKOR ez hátráltató lesz. NE félj ettől.
6. Gyakorolhatjuk hosszabb ideig is, DE NE erőltessük ha úgy érezzük, mert könnyen elmegy a kedvünk attól hogy másnap folytassuk.
7. Szoktasd hozzá a tested és az elmédet. SZERESD ezt csinálni. Minden nap csinálva, korrigálhatod a hibákat.
8. Helyesen csináld a gyakorlatokat, SEMMI értelme úgy erőltetni hogy komolytalanul ( látszat kedvéjért ) csinálod. Így könnyen ellustulsz. Arról ne álmodozz hogy majd szerencsém lesz és majd sikerül. Agóniába ( aggódásba ) se essél, hogy neked ez nem megy…stb.
9. Ajánlatos ahhoz hogy jobbá tegyed a gyakorlat sikerességét, HA alvás előtt 10 perccel gyakorolod a gyakorlatot.
10. Ha a gyakorlatozás közben valami mást kezdesz el csinálni ( álmodozni ) akkor nem fog sikerülni. Vagy ha nagyon akarod hogy sikerüljön ( izgulsz ) akkor sem fog összejönni. Ezért fontos minden nap gyakorolni, hogy javítsd ki az előző hibáidat.

- Probléma lehet az is, hogy túl gyorsan elalszol, hogy ezt korrigáljad, hozzá kell folyamatosan szoknod.
- Probléma ha nem bírsz elaludni, ekkor az elméd túl aktív ( „ Ego ” támadás ) és Koncentráció hiány lép fel.
- A Koncentráció mindkét esetben segít. -

Ajánlatos az éjszakát megszakítani, hogy sikeres legyen az AP. DE ezt ne csináljuk hosszú időn át, mert visszavág. Osszuk be az éjszakát, Pl. 8 óra alvásból keljünk fel a felénél és próbáljuk az APt. Amikor az est folyamán felkelsz, sétálj egyet, nézz körbe részletesen ( tartsd az éberségedet ) és próbáld a 3 módszeres technikát, majd próbáld meg az APt. Ezt könnyebb csinálni ha többen próbálják csoportosan, mert létrehoz ERŐS pozitív Atmoszférát.
Ha felébredtél az álmodban, NE próbáld meg az elméddel kihúzni magad a testedből, hisz felesleges és könnyen visszakerülsz a fizikai testedbe. Hanem egyszerűen kelj fel lassan az Asztrál Testeddel.
Az Asztrálban bírsz nyitni - csukni ajtókat, hisz Asztrál anyagból vannak.
Az Asztrálban az Asztrál szemeddel látsz. Minél öntudatosabb vagy, annál tisztábban látod a dolgokat.
Ha a nappalunk fárasztó volt, akkor az AP sem fog könnyen megtörténni.
Azt amit nappal elhatározol hogy majd csinálsz az Asztrálban, komolyan gondolkodva róla, az meg is történik.
Ha Pl. hallasz az AP gyakorlat során éneket, akkor tudod hogy segítve vagy a gyakorlat folyamán. Így tudod hogy közel vagy az AP, mert hallod az Asztrál Dimenzió hangjait. De halhatsz kiáltásokat, nyöszörgést vagy fecsegést is, ekkor ez azt jelenti hogy az átmeneti síkon vagy, és az „ Egos ”ok mennek át az Asztrál síkba.
Koncentráció / Vizualizáció a Szívbe 7

E két technika segítségével az álmaid tisztábbak lesznek és az AP legegyszerűbb módját csinálhatod.
A Szívben van az a Csakra amely létrehozza az AP.

Az első technika - Szív verések koncentrációja

- feküdjünk le a hátunkra
- relaxáljuk el a testünket
- finoman kezd el érezni a szívedet
Ha nem érzed, akkor vegyél három mély lélegzetet, és azonnal megfogod érezni. A másik módja hogy elképzeled hogy érzed a szív verést.
- koncentrálj a szíved minden ütésére
Addig csináld így, míg az egész tested nem lesz egy nagy szív verés. Csinálhatod ezt úgy is, hogy a szíved pulzusát elküldöd a tested különböző részeire, amíg a tested nem lesz egy szív verés.
- és jön az AP
Amikor ezt a technikát csinálod, NE mozdulj meg amíg az AP meg nem történik. NE próbálj meg felkelni vagy valami hasonlót tenni, mert amikor sikerül az AP, kiúszol ( kifolysz ) a testedből.

A második technika – a Szív koncentrációja / vizualizációja

- helyezzük magunkat kényelmes pozícióba ( fekszel, ülsz )
- relaxáljuk el a testünket
A már tanult technikát használd itt is. Részletesen figyeld meg a szívet ( színe, részei, a kapcsolódó artériák… ).
Majd próbálj rájönni, hogy hogy működik mindaddig amíg az AP nem sikerül.
Ajánlatos úgy csinálni, hogy első alkalommal csak mondjuk az egyik szív kamrát vizsgálod meg részletesen. Következő alkalommal a másikat is, DE előtte újra megvizsgálod az eddigi részeit amit már vizsgáltál, és így tovább. FONTOS hogy érdeklődjünk a szív felfedezésében. A legjobb, ha 10 percig vizualizálod mielőtt rátérné az AP technikára. Így hozzászoksz. Ennél a technikánál se mozdulj meg, mert majd itt is kiúszol.

Tippek a két technika sikerességéhez:

- helyesen relaxáljunk
- ne vakaróddzál mert elrontod az egészet HA megmozdulsz ( nehéz utána folytatni )
- ne akard felgyorsítani a gyakorlatot ( türelmetlenség ) mert sikertelen lesz
- a külső környezetet ignoráld, bármi furcsaságok is történnek; csak a technikára koncentrálj; megtörténhet Pl. az,
hogy úgy hallod hogy valaki bejött a szobádba és TE felkelsz, erre senki sehol ( a gonosz Lényeknek érdekük,
hogy neked ne sikerüljön az Asztrális Utazásod, ezért történnek furcsa dolgok… )
- amikor elérted a paralízis állapotot ( közel az elalváshoz ) AKKOR nehogy megmozdulj, mert közel vagy
az AP - hoz
- még egyszer NE mozdulj meg bármit is hallasz ( legyen az a fizikai világból vagy a másik
Dimenzióból ); ha elkezdesz félni NEM fog sikerülni; koncentrálj tovább a szívedre
- a folyamat közben néha figyeljük meg hogy feszültek vagyunk e; sőt az is nagyon fontos
hogy pszichológiailag is nyugodtak legyünk, NEM sietünk sehova !
- azzal legyél tisztában, hogyha mindent úgy csinálsz ahogy levan írva, akkor nincs ok arra hogy NE sikerüljön
- DE akarnod is kell, nemcsak „ kipróbálom ”, a lustaság ne vegyen erőt rajtad ez fontos
- HA hibáztál, akkor a következő alkalommal ne kövesd el ugyanazokat a hibákat
- a sikertelenségeidből növekszik a tapasztalatod
- NE add fel, minden következő alkalommal közelebb leszel

Kipróbálhatod esetleg azt a technikát is, hogy elképzeled hogy a szíved egy templom. Egy megvilágított hely, amely pont úgy néz ki mint egy templom, vagy ahogyan Te elképzeled.

Néha megeshet, hogy a szívünk nagyon elkezd verni. Ez akkor következik be, amikor közel vagyunk a SIKERES Asztrális Projektáláshoz, Nem kell megijedni és félni ! Ez csak illúzió, később elmúlik, hacsak nem vagyunk erős emóciós hatás alatt. Amikor elkezdjük vizualizálni a szívünket, akkor a szívünk egy kicsit fel is gyorsul, így érezhessük. Úgy is érezhessük, hogy megállt a lélegzésünk, DE ez mind csak illúzió ! NE figyeljük a lélegzetünket. Általában egy kis „ Ego ” szórakozik velünk a lélegzés körül. J
A kezeinket NE tartsuk a mellkasunkon, mert zavarni fog. A szemeinket tartsuk csukva.
A szív koncentrációt abbahagyhatjuk amikor: - felemelkedtünk
- az Asztrál testünk függetlenül mozog a fizikaitól
- vagy amikor átmentél a Projektálás folyamatán és paralízisben érzed
magad

Az Asztrálból visszatérve ( tudatosan ), különösen érezhessük magunkat ( T6 – az első alkalommal nekem így volt ).
Mantrák az Asztrális Projekcióhoz 8

A mantrák az egyes chakrákra hatnak ki. A csakrák az Asztrál Testünk érzékeik, hét különböző csakrára hat ki a Mantra, és a csakrák teszik lehetővé hogy az Asztrál Testünk elszakadjon a fizikai testünktől. A csakra csak addig aktív, amíg stimuláljuk a Mantrával. DE a Spirituális Munkával, egy idő után véglegesen aktiváljuk a csakrákat.
Mantrák: La-Ra-S, Egypto, Fa-Ra-On ,Tae-Re-Re ( hallgasd meg a hanganyagot, hogy kitudd ejteni őket ).
Lélegezz be az orrodon mélyen, és a szádon keresztül mondva a csakrát lélegezz ki.
La-Ra-S – nál mind a három szótagot külön belégzéssel mond.
Egypto – nál is 3X mond külön külön lélegzéssel ( Eeeeeeeeeee ; Hiiiiiiiiiip ; Toooooooooo )
Fa-Ra-On – nál szintén három részből. Ennél a Mantránál vizualizálhatod a Piramisokat, és ha sikeres volt az AP, akkor megjelensz benn a Piramisban. Sokan szeretik e Mantrát, mert az elménk fókuszálva van a Piramis látványára.
Tae-Re-Re – ez egy kicsit más mint a többi. Soknak volt sikeressége ezzel a Mantrával. Figyelj a hangszínre.
Addig Mantrázzunk amíg nem projektálunk, vagy ameddig el nem alszunk. Mantrázás közben koncentráljunk a Mantrára, különben nem lesz effektív. A lényeg, hogy Mantrázás közben elkell aludnunk ÚGY, hogy közben Mantrázzunk, MERT a Mantra az, ami elvégzi azt a munkát hogy Projektáljunk. Nem szabad elfelejteni, hogy HA nem koncentrálunk a Mantrára ( kizárólag rá ), akkor nem fog sikerülni !!!
Mindegyik Mantra másik csakrára hat ki, ezért egy csakrát csináljuk egy pár napig, aztán cseréljük egy másikra.
Ajánlatos 10 perccel vagy egy órával a Projektáló gyakorlatunk előtt Mantrázni, mert HA Mantrázzuk akkor így felpörgetjük a csakrát a gyakorlat előtt. A Mantrát gyakoroljuk nappal hangosan, amikor van rá időnk, hogy helyesen tudjuk majd mondogatni magunkban.
Mantránál NE arra koncentráljunk, hogy hogy hangzik vagy mit érzünk, hanem csak a mantrára koncentráljunk !
Azt is lehet, hogy Pl. 8 óra alvásból, az 5 - dik óránál felébreszted magad, és megpróbálsz Projektálni ! Amikor felkelsz, sétálj egyet, és állapítsd meg hogy hol vagy „ 3 módon ”, majd menny Projektálni !
FONTOS hogy napközben igyekezzünk csak 1 dologra koncentrálni, NE többre !
A Mantráknál azért kell hangosan mondani, hogy érezzük magunkban hogy hogy mondjuk. Mert miután abbahagytuk mondogatni ( 4 vagy 5 - ször elég ) hangosan ( fokozatosan csendesülünk ) csak magunkban mondjuk, függetlenül hogy hogy lélegzünk. A Mantra hosszát is mi határozzuk meg belsőleg. A Mantrák azok a Belső Világból jönnek.

Technikája:

- Alvásra készen fekszel.
- Relax.
- Kezd el hangosan mondogatni ( azért hogy tudjuk aztán gondolatban hogy hogy ejtsük ki helyesen ) egy párszor,
majd csöndesebben és végül csak magadban ( lágyan mondogassad, azért hogy álomba merüljél ). Amikor
magadban csinálod, akkor lélegezz normálisan ( vagyis ne járjon többet az eszed azon hogy hogy lélegzel Mantrázás közben ). Ha a helyzet olyan, hogy nem mondhatod hangosan, akkor mond magadban.
- Majd lassan elalszunk.
- A többi az lényegében ugyanaz, érezzük a szenzációt… Bár megtörténhet hogy a Mantrázás során azt érezzük
( NE feledd, hogy ne arra koncentrálj hogy a testrészeid elmozdultak e, HANEM a Mantrára koncentrálj ), hogy
egyes testrészeink más irányba mozdultak el. Ekkor keljünk fel és próbáljuk a 3 módszeres technikát ki. Ha továbbra is a fizikai világban vagyunk, akkor próbáljuk meg újra. Az nem baj, hogy tévedtünk, és hogy nem az Asztrálban vagyunk, a testünket hozzá kell szoktatni hogy tesztelje le, hogy hol is vagyunk.

2 fontos dolog:

1 – Ha elhatároztuk hogy egy Mantrát egy hétig csináljuk, akkor ne hadd abba ( még ha azt is hisszük hogy nem
működik ), vagyis NE cseréld át egy másik Mantrára. Mert ezzel csak csökken az akaratunk.
2 – Amikor mondogatod a Mantrát, akkor NE engedd meg, hogy elveszítsd a koncentrációdat és elkezdj álmodozni.

Tippek a sikerhez a Mantrákkal:

1 Amikor magadban mondogatod a Mantrát, NE erőltessed, csak nyugodtan. Mert ha erőlteted, nem fogsz elaludni.
2 Amíg mondogatod a Mantrát, addig ne ess abba a gondolatmenetbe, hogy nem leszel képes elaludni. Mert esetleg azt hiszed hogy túl tudatos ( éber ) vagy, vagy mert hallasz valamit a háttérben. NE feledd, Te ilyenkor már az ébredés és az alvás köztes terében vagy.
3 Ha azt érzed hogy az Asztrál Tested már megmozdult, vagy azt érzed hogy a tested már alszik, de Te tudatos vagy, akkor lassan kelj fel és állapítsd meg hogy hol vagy ( néha azt hiszed hogy a fizikai világban vagy, DE nem… ).
4 Amikor tudod hogy az Asztrálban vagy, viszont a lábad bevan tekerve a paplanba, akkor lassan és óvatosan 9 emeld ki.
5 Amikor sikerült az AP, és a szobában ( vagy ahol éppen vagy ) van valami erősebb fény forrás mint egy égő lámpa, akkor ne nézz bele, mert könnyen megeshet hogy a fizikai tested felébred. Amikor éppen lépsz be az Asztrálba, akkor az ilyesfajta erősebb fény felébreszthet.
6 Ha az egyik Mantrával éppen sikerült az AP, de visszaestél, akkor próbáld meg megint ugyanazzal a Mantrával
( belsőleg mondogatni és száj föl ). Ilyenkor lehetőleg NE mozdulj meg a fizikai testeddel. Minél többet csinálod ezt a folyamatot, annál jobban fogod tudni hogy mikor kelj fel. Idővel nem is lesz szükség felkelni, egyszerűen képes leszel elindulni.
7 Mielőtt elkezded az AP gyakorlatot, belsőleg döntsd el, hogy egyáltalán képes vagy e rá, és hogy megvan e az önbizalmad hozzá. Ugyancsak határozottan döntsd el, hogy egyszerűen menni fogsz az Asztrálba amerre akarsz, nem pedig kételkedni abban, hogy egyáltalán képes vagy e, mert a határozatlanság tönkreteszi a sikeres Asztrál utazásaidat.
8 Ne engedj a viszketésnek, mert úgyis fogod utána máshol érezni ha az egyiket lenyugtatod, SŐT mivel mégis megmozdultál, alig fogod bírni folytatni a gyakorlatot.

„ Egos ” – ok – Az öntudatlanság ( tudatalatti ) alkotói - pár szót róluk

Az „ Egos ” ok azok, akik okolhatóak a különböző viselkedési formáinkra. Erről teljes egészében a második Kurzus foglalkozik. Az „ Egos ” ok, a MI élősködőink, és ki kell irtani őket, hogy visszaszerezzük az öntudatosságunkat.
Az Asztrál síkban az „ Egos ” ok hozzák ki belőlünk az emóciókat és érzelmeket ( itt tartózkodik ).
Míg a Mentál síkban az „ Egos ” ok hozzák ki belőlünk a gondolatokat ( negatívság, büszkeség, stb. ) itt tartózkodik.
Az „ Egos ” ok ebből a két síkból manipulálnak velünk. Mellékhatásaik a felgyorsuló szív, adrenalin növekedése, reszkető szenzáció kialakulása, bizonyos agy tevékenységek beindulása, stb. Rengeteg „ Egos ” a központjainkon keresztül szívják ki belőlünk az energiáinkat ( azzal táplálkoznak ). Miután az egyik „ Egos ” „ feltöltötte ” magát, jön helyette a másik, amely más módon táplálkozik, ebből adódóan mi is másképp cselekszünk ( úgy ahogy ez az
„ Egos ” – nak megfelel ), Pl. az étvágyunk megnő, ingerültekké válunk ( de nem tudjuk miért ), stb.
Főleg az Asztrális gyakorlatunk során ( amikor közel vagyunk az AP – hoz ), hallunk olyanokat mint a fizikai világban visítás, kiáltás, morgás ( nyöszörgés ), fecsegés az azt jelenti, hogy az „ Egos ” megy vissza az - ba.
A Negatív Lények használhatják a személy „ Egos ” – ait arra, hogy megtévesszék a naiv Asztrál utazót.
Néha az álmaink és az AP elképesztően tiszta lehet, okozva ezt Spirituális Lények jóvoltából. Azért mert valami fontos információt és tanítást akarnak átadni, még abban az esetben is, HA az „ Egos ” nagy hatalommal rendelkeznek felettünk. Az „ Egos ” az álmainkban is húzzák ki az energiákat belőlünk, főleg azok a fajta „ Egos ” ok, amelyek a fizikai világban nem bírnak manifesztálódni ( perverz, mélyen eldugott vágyak, gondolatok ).

Ellenséges – Lények ( Enemyes – Beings )

Ahhoz hogy az élet létezzen, hogy tanulhassunk és hogy Spirituálisan fejlődhessünk a gonosznak is léteznie kell,
ezért is vagyunk itt ebben a világban ahol vannak gonoszok. HA mindig a fényben élnénk, akkor még az önmagunk létezéséről sem tudnánk. A harc a gonosz ellen tesz minket erőssé és így szerzünk tudást.
Ezek a gonosz Lények, sötét projekciók, ők akarták ! Kedvenc szórakozásunk, hogy ijesztgetik a KEZDŐ projektálókat, és akadályozzák a tudás megszerzésében. Néha hülyeségeket mondanak, sőt akár tanítóként is bemutatkozhatnak. E Lényeknek is van hierarchikus struktúrájuk, attól függően hogy mennyire ébredt fel a gonosz öntudatosságuk. A pokol Dimenziójából jönnek a Asztrál és Mentál síkba. Akár az „ Egos ” – kat is megkeverhetik, azért hogy eltávolítsanak az Utunkról, nemcsak az Asztrálban, hanem a fizikai világunkban is. Ők okozhassák a sötétséget nekünk az Asztrálban, azt is hogy a tanuló elbukjon az Ezoterikus Úton, vagy hogy valamit csináljanak az Asztrál Testünkkel és így a kundalinink ( erről majd még tanulsz ) ne emelkedjen és a Testet képtelenné tegyék az Ezoterikus fejlődéshez.
Pentagramma ( öt ágú ) – az védelem a sötét erők ellen ( jól kell felállítani ).
Lehetünk rosszak is az Asztrális Világban !
Nagy előnyben vannak, amikor az átmeneti stádiumban vagyunk az Asztrálban, mert akkor nem bírunk mozogni és ők ilyenkor szeretnek minket megtámadni ( ilyenkor vagyunk képesek legjobban félni, mert nem tudunk megmozdulni ).

Védekezhetünk ellenük a következő módon:

„ conjurations ” – varázs szó ! - Használjuk ha sötét van AP után, vagy ha tudjuk és érezzük a bajt. Még a fizikai világban is használhassuk, sőt, idővel ajánlatos is lesz, minél komolyabban csináljuk az egészet.
E varázslatokkal visszaküldjük a támadó Lényt oda ahonnét jött ( és egy darabig nem zavarhat ), vagy egyszerűen alkalmatlanná tesszük. A varázslatokat komolyan csináljuk, mert úgy a leghatásosabb. A Negatív Lények, a bátrabbak, nem fognak azonnal elszökni amikor elkezded a varázslatot ellene, hanem megpróbálhatnak megzavarni, hogy ne tudd befejezni. De HA kitartasz, győztél.
A JUPITER varázslat: 10
A bal kezünket rakjuk a köldökünkre ( solar plexus ) amíg varázsolunk, hogy védve legyünk. A hüvelykujjunk az legyen egyenesen tartva. A varázslatot mondani kell:
3 - szor kell elmondani ! Néha kevesebbszer is elég. Jupiter az a Keresztény Apánk másik neve.
Néha lehet látni fény sugarakat az ujjunkból amikor varázsolunk az Asztrálban, a fizikai világban képzeljük el.

A BELLILIN varázslat:
A Bellilint verselve mondjuk el 3 - szor ! Néha kevesebbszer is elég. Figyelj oda a hangszínre. Mark Pritchard Spanyolul varázsolt.

Az Amfora ( Amphora ) az tartály, DE az Asztrál világban Spirituális ( lelki, szellemi ) tartály. A Bellilin az egy Isteni szellő, ami elfújja a gonoszságot. Bellilinnek az előnye, hogy nem kell a kezeket helyezgetni, ezért ez előnyös HA a kezünk foglalt, vagy paralizált. Viszont, a Jupiter előnye, hogy gyorsabb. Ha harmadszor is elmondat a varázslatot ellene, és még mindig ott van, akkor felesleges negyedszer is elmondanod, hisz rosszul csináltad.
Néha eltűnnek ahogy kezded, néha csak a végén... Általában a szemük sötét, HA nem vagyunk biztosak, akkor varázsoljunk ! Ha nem tűnik el, akkor a Lény a jók oldalán ál, és nem haragszik meg hogy varázsoltál rá !
Alvás előtt ajánlatos a megvédettséget megcsinálni ! A hanganyagot ( kiejtést ) hallgassuk meg mindkettőnél.
Ha valakivel ellenségesen bánunk, akkor az öntudatlanságod megmutatkozik nekünk mint negatív Lény az álmunkban vagy az Asztrálban. Így saját magadnak teremtesz problémát. Dolgozzunk ez ellen a fizikai világban.

Védőgyűrű ( COP – Circle of Protection )

Miután megtisztítottad a szobát ( Bellilin, Jupiter ), akkor kreálnod kell védő gyűrűt. A gyűrű addig véd mindenkit aki benn van a körön belül, amíg ki nem mész belőle, vagy amíg valaki ( ember, állat ) meg nem szakítsa ! A kört képzeletünkkel kreáljuk és a természet elemensei erősítik és fenn tartsák. Jézus Krisztus is használta a védő kört ! HA eleget gyakoroltad, még álmodban is fogod csinálni ! Bírsz mások köré is csinálni, csak ODA kell mondani.

Az Apánk az a Lényünk férfi aspektusa és Őneki van ereje hogy megvédjen. Amikor kreálod a kört, képzeld el ahova irányítod. Háromszor kell csinálnod, és legyél biztos benne, hogy mind a három kör egyesült. Ajánlatos alvás előtt. Miután megcsináltad JÓL, gonosz Lény nem hatolhat be ( kivéve az „ Ego ” t ) ! Az Asztrálban látható a védő kör.
Nem érdemes több gyűrűt csinálni ( Pl. magad körül, majd a szobád körül ). Inkább csak egyet, DE azt figyelmesen képzeld el, hogy ne legyenek rések körülötted. HA úgy érzed hogy nem sikerült, csináld újra !
Ha az Asztrál Testeddel elhagyod a kört, akkor az tovább nem véd, viszont amikor visszajössz, a kör érintetlen.
A szavak mint „ Te Vigos Cosilim ” és „ Bellilin ” a magasabb Dimenzióból valók, amelyek elűzik a Negatív erőket.
A vallás az lényegtelen ( nyisd ki a szemed a többi vallás felé is ) az Ezoterikus fejlődésünkben !
Amikor közeledsz az AP – hoz, és van Ellenséges Lény a közeledben és megakar zavarni, akkor ignoráld és NE mozdulj meg, HANEM használd a Bellilint és a Gonosz Lény(ek) elfog(nak) tűnni.
Az ellenséges Lények sűrűn állat külsőt vesznek fel ! Hatalmas háború folyik a fény és a sötétség közt !
Bennünk megtalálható a fény és a sötétség ereje is, DE mi itt a fényt bontakoztassuk ki.
A COP az nem mozog velünk ( mert megtörjük ), viszont a Centuri Rituálé az egy elég sokoldalú területre kiterjedõ védelem, amit majd a harmadik ( Utazás a Felvilágosodáshoz ) Kurzuson tanulunk.
Minél jobban fejlődünk, annál több támadás ér ! Asztrálban hangosan varázsoljunk meg mantrázzunk !

HA egy olyan helyen vagyunk ahol tanítanak, akkor maradjunk ottan amíg nem kell onnét elmennünk, mert ott 11
tanulhatunk. A tanulás után, általában eltűnünk a helyszínről. Minél jobban felvagyunk készülve, annál nagyobb tudást kaphatunk a tanítóktól ! Minél éberebbek vagyunk a fizikai világunkban, annál éberebbek leszünk az álmainkban.
Amit az egyik lát az - ben ( ami mondjuk CSAK ott létezik ), azt a másik is lássa az Asztrálban, kivéve ha az a dolog időlegesen van odarakva azért hogy tanulhassál. Egyes jelek ( szimbólumok ) amiket kapunk az - ben nem mindig érthetőek, DE jegyezzük meg, mert ahogy fejlődünk, lassan majd felfogjuk az értelmét !
A Szimbólumainkat és álmainkat lelehet írni és rajzolni, amíg valaki el nem olvassa, mert akkor büntetésben leszünk
( nem kapunk Szimbólumokat egy darabig ) ! Mert csökken a megbízhatóságunk ( a Fehér Ház Mestereinek fontos, hogy megbízhassanak bennünk, amikor küldenek nekünk szimbólumokat az Asztrális világba ).

AP problémák

Sűrűn az AP - nál létezik bizonyos akadály. Addig az AP nem fog sikerülni, amíg nem semlegesítsük.
A legáltalánosabb akadályok:
1 – Lustaság – NAGY akadály –
Ha letudjuk győzni, NŐ a belső erőnk és az akarat erőnk ! Csinálni kell valamit, függetlenül hogy lusták vagyunk. A lustaság is „ Ego ” ! Úgy eltud bújni, hogy szinte rávesz hogy semmit se csináljunk, mert amit most csinálunk az nem is lustaság J LOL J Az elején a buzgóság miatt jól indulunk...DE idővel, mivel nem látunk eredményt, ellustulunk !
Ha újra kezdjük, akkor csináljuk teljesen az elejétől, mert különben a lustaság megint legyőz, mert nem folyamatosan csináljuk. Pl. kezd a 10 perces koncentráció gyakorlattal, NE többel, hanem folyamatosan növeld az időt.
2 – Entrópia ( rendezetlenség ).
Miután elértünk egy eredményt a lelkesedésünk nagy, DE ha nem csináljuk tovább megfelelően és az eredmények nem jönnek ahogy szeretnénk, csökken a kedvünk hozzá és bekövetkezik az Entrópia. Viszont ha ilyenkor teszünk egy extra erőfeszítést, akkor tovább lépünk és a kedvünk is erősödik !
3 – Elcsüggedni.
Egyszerűnek tűnik az AP, DE épp azért nehéz. GYAKOROLNI KELL ! Ahogy levan írva. Amikor csináljuk a gyakorlatot, NE várjunk nagy dolgot. Csak csináljuk a célunk felé ! Rutinosan kell, hogy ne essünk ki.
4 – Fájdalom a gyakorlatozásban.
Előfordulhat ha: túlzásba visszük az AP gyakorlatokat vagy betegek voltunk. Betegség után lassan és folyamatosan gyakoroljunk. Ha a testünk érzi a fájdalmat, akkor nem engedi az APt. Sőt, negatív érzelmeket is érezhetünk ez miatt a gyakorlatok felé. Fokozatosan gyakoroltatni az elmét és a testet is. Betegen NE OOBE - zünk !
5 – Koncentráció hiány.
Koncentrálni azon hogy mit csinálunk nappal, az VITÁLIS ! Ha az AP gyakorlatunk során másfelé is jár az eszünk, akkor az azt jelenti, hogy nappal a koncentrációnk gyenge. HA képes vagy nappal éber ( tudatos ) lenni ( nagy erőfeszítés kell az igaz, DE lehetséges ), akkor az AP is sikeres lesz !!!

Gyakorlatok a kurzuson:

1. Tudatosság / koncentráció a munkálatokban ( fizikai ).
2. Relaxáció.
3. Álmok visszaemlékezése.
4. Napi koncentráció / vizualizáció ( 10 perc vagy több ).
5. Felébredni az álomban. Fontosak az álom-képekhez.
6. A varázslatok és a védő-kör.
7. A szíven való koncentráció.
8. Mantrák.
9. Projektálni a szobába.
10. Projektálni egy helyre.
11. Figyelni az álom-képeket ( ebben a témában ).

Álom képek

1. Relaxálj.
2. Normálisan feküdj ( általában a hátunkon).
3. Lassan merülj el az álomba.
4. Figyeld az első álomképet és lassan kelj fel az ágyból, HA jó időben kapod el, akkor Asztrálban leszel.
Gyakorolnod kell, hogy NE aludj el miközben ezt csinálod. Mielőtt elaludnánk, akkor szoktak jelentkezni ezek az első álom képek, amelyek mások mint a gondolataink. IGAZ J
Van egy variációja ennek a gyakorlatnak, amikor visszahelyezzük magunkat az álmunkba. Amikor felébredsz, ha visszaemlékezel az álmodra, akkor visszatérhetsz az álmodba és folyatathatod. Ez hasznos, amikor akarsz megtudni még információt, vagy valami hasonlót. Csak emlékezz vissza az álmodra és helyezd magad vissza a képzeleteddel. HA jól csináltad, és az álom visszatér, akkor ott fogod magad találni. Ilyesmi már történt velem ( T6 ).
Hova tovább ? 12

Bárki képes az Asztrálban szállni és kutatni, DE CSAK páran ismerik a titkait ! Bővíteni a tudást a többi Esoteric kurzuson ( tanfolyamon ) lehet ! Ez a 9 hetes – tanfolyam, alig ad valamicske tudást, CSAK az alapot ! Szükségesek a többi tanfolyamok a további fejlődésünkhöz ! A Spirituális fejlődésünkkel kapunk új képességeket.
Fontos visszanézni az eddigi folyamatunkra, hogy mit halasztottunk ki, mit nem csináltunk. Ezzel fejlődünk !
Nehéz kidolgozni azt a képességet, hogy eljussunk az Asztrálba, viszont otthagyni az egészet nagyon könnyű. HA ott hadlyuk, nehéz újrakezdeni ( hisz szinte az elejétől kell ). A fejlődés mint az AP az ÉLET LÉNYEGE !!!
HA újra kezdjük, gondolkodjunk el rajta. Az elvesztegetett idő sohasem hozható vissza ! Minél komolyabban csináljuk ezt az egészet az élet egész területén, annál komolyabban fogunk haladni az Asztrális utazásban is ( lesznek akik megakarnak akadályozni a fejlődésünkben, ez vele jár, ez is egy nehézség ).

A gyakorlás terve és az Asztrál Stratégia:

- Jó ötlet naplót vezetni a napi gyakorlati tervekről. Mennyit naponta, mikor...
Így követni tudod, hogy mennyire vagy aktív az úton !
- Az álom napló nagyon fontos. Ajánlatos.

by Mark Pritchard

Csoportos Asztrál Tapasztalat a Mounte Evereszten

1 – Kérdezõsködés
Minél többet kérdezgesd magad, hogy hol vagy + “ 3 módon ”. Így az agyad képes lesz, AUTOMATIKUSAN az álmodban újazni vagy ugorni, és felébredsz az álmodban.
2 – Vizualizáció
A Vizualizációnál használd az Elképzelt ( Imaginative ) Koncentráció / Vizualizáció technikát ! Részletesen figyeld meg a Mounte Everesztet. Szinte érezni a hideget, - szelet az arcodon, a termo ruhát magadon, szinte OTT LENNI. Körbenézni a tetejéről. A többi hegy – hegycsúcs és a gyönyörű körvonalaik. A Napsugár erős csillámlását a havon a szürkés árnyékokkal és a körvonalakkal együtt. Megfigyelni a havat amin éppen lépegetünk vagy ahogy süppedgetünk és a hó hangját
( ropogását ). Megnézni a gyönyörű lejtőket, feneketlen kőszirteket...

Az itt látható képektől nyugodtan használhattok más képeket is, DE legyenek ugyanazok ha csoportosan csináljátok.
3 – Beállítani a csörgő órát
Legjobb 2 órát. Az egyik 3 am a másik 5 am. Felkelsz, sétálsz 1 picit, DE csak annyit hogy el ne aludj mindjárt, meg hogy ne ébredj fel teljesen. EBBEN az állapotunkban NEM vagyunk ébren, csak mi hisszük el. Ezért nyugodttan kell, nem kell bemesélni semmit magunknak ekkor ! Így sokkal könnyebb AP - zni vagy felébredni az álmunkban !
4 – Asztrál Projekció
A legjobb AP Technikádat használd ! Akár a Mounte Everestet is vizualizálhatod, DE ahhoz sokat kell vizualizálnod nappal.
5 – Mit csinálni az Asztrálban
Kérd az Isteni Anyát ( Divine Mother ) hogy vigyen el oda és ugorj egyet, lehet hogy lesznek akadályok útközben... Ha vizualizációs technikát használtál, akkor amint az AP sikeres volt, mindjárt ott jelensz meg.
6 – Mit csinálni ha mán ott vagyok
Megkell várnod a többi tanulót. Aki odaérkezik, kérdezzük meg hogy Ő e az ( megbeszélt szöveg ). Ha a fizikai világban is igazolni tudjátok hogy találkoztatok az Asztrálban, az SIKERES TALÁLKA AZ ASZTRÁLBAN !
7 – Megjegyezni az álmainkat
Könnyen elfelejthetjük a nehéz ( mély ) alvás miatt. SŐT, lehet hogy voltak szimbólumok IS ( Raom Gaom ).

1 hétig kell gyakorolni ( komolyan ), hogy sikeres legyen !

by Edith Pritchard

Az AP praktikus gyakorlatok nagy részét Mark Pritchard felesége Edith Pritchard írta.

Összegyűjtött hasznos információk az anyaghoz 13

Mindenkinek van IGAZI örökös neve az Asztrálban. Miután kiirtottuk egy bizonyos számú „ Ego ” t, elérjük a Mester szintet, és megtudjuk a nevünket.

Az Asztrálban az idő máshogy folyik mint itt ( hisz az Asztrál az az örökkévalóság Dimenziója ), itt a fizikai világban amíg eltelik 5 perc, addig lehet hogy az alatt az Asztrál Világban 1 órát voltunk, vagy pedig fordítva. Nem könnyű sokáig ott lenni az „ Egos ” - ok miatt ( izgalom, félelem ). A félelem az a gyenge energiáid miatt van, DE megszűnik ahogy gyakorlod az Ezoterikus tudományokat és az Alkémián keresztül áttranszformálod az energiáidat erősebbé.

A védő kör nagysága nem ajánlatos hogy nagyobb legyen mint mondjuk a ház körül, mert gyorsan megtörik. Vagy ha vannak benne Negatív egyedek ( entities ), létre sem bírjuk hozni.

A varázslatokat az Asztrálban előnyösebb ha hangosan mondjuk nem pedig Mentálisan.

Ha én Magyarul beszélek, és a személy akivel találkozok a Asztrálban Angolul beszél, akkor is megfogjuk egymást érteni. Csak beszélj normálisan. Mert a dolgokat megértjük Asztrális telepatikus képességen keresztül. Gyakran az adott válaszok lehetnek szimbolikusak ( mint képek vagy más szimbólumok ) Sőt, olyan nyelveket is megértünk, amelyeket egyébként nem tudnánk. A Szimbolikus nyelv az az Asztrálban az Univerzális Nyelv.

Ha tanultunk egy régi nyelvet, és felszeretnénk azt frissíteni az álmunkban, az lehetséges lehet, DE ahhoz ébernek kell lennünk az álmunkban, vagyis az Asztrálban.

Ha hallgassuk a Mantrát hanganyagról, és arra koncentrálunk, az nem olyan effektív mind ha MI mondanánk. A legeffektívebb a Projektálás, ha külső behatások nélkül Mantrázzuk.

Minél több energiához jutsz ( Alkémián keresztül ), annál erősebbek a varázslataid. Hogy milyen erős a sávjuk
( térség ahol mondjuk, a terület nagysága ) az attól is függ hogy amikor mondjuk a varázslatot, miképp koncentrálunk rá. Ha a Bellilint mondjuk a szobánkban, az kihat az egész házra, DE légy fókuszálva és erős öntudatosságra van szükség !

Ahogy az Úton haladunk ( kundalini – Spirituális Út ), furcsa dolgok történnek velünk J IGAZ.

Kis bogarak meg repülő rovarok, NEM bírják megtörni a védőgyűrűt, viszont gyengíthetik. CSAK nagyobb állatok bírják megsemmisíteni mint nyúl, kutya, galamb... A védő kör, CSAK a fizikai világban véd.

A legjobb érezni a Mantrát, ahogy rezonál a testedben, ez a legjobb megoldás rá.

Azért kell a varázslatokat háromszor mondani, mert az a törvény rá. A Szám Szimbólumokban is látszik, hogy a hármas szám az amely egyesíti a kinyíló egyest és a kinyíló kettest. A pozitív és negatív adja a harmadik erőt. A hármas szám az a szám amely teremt ( kreál ).

Ha jól koncentrálsz például a gyertya gyakorlatnál, és nem etetsz egy „ Egos ” sem, akkor megtörténik hogy különösen „ jól ” érzed magad, mert az az öntudatosságodból jön. Nagyon jó érzés ( T6 – tapasztaltam ).

A Lény “ Being ” et bírjuk kérni, hogy vigyen el a “ Gnostic temple ” be, hogy tanuljunk, DE nem kell meglepődni ha egyes templomokba nem engednek be, mert ahhoz elkell érni egy bizonyos szintet. Hívhatunk “ Mestert ” hogy tanítson, mert mindenkinek van “ reinkarnálódott ” mestere, DE vigyázni kell, mert néha Demon is jöhet ( varázsolni ellene ). Asztrálban még az álmainkat is hívhassuk, vagyis belenézhetünk.

Szerintem ( T6 ) amikor csinálod a Védőkört, elképzelheted a Védőkört ami egy pontból tejed szét ( filmbeli Hollywood effektus ), majd hírtelen mint egy vákuum visszaszippantsa a tested köré. Ami nagyon fontos, hogy NE gondoskodj azon, hogy akkor most vajon jól képzelted e el a védő kört, mert ez határozatlansághoz vezet, ami frusztrációt ( csalódottság, romba dőlés ) okoz, és a Védőköröd rossz vagy nem is lesz.

Kérheted az Isteni Apádat ( aki véd téged és rakja eléd az Utat ) és az Isteni Anyádat ( aki bizalmas veled, működik veled az Alkémiában és semmisíti az „ Egos ” – kat ) is hogy segítsen az Asztrális Projekció sikeréhez. Vagy TE magad döntsd el, hogy kinek a segítségét kéred. Nélkülük nehéz sikeresen projektálni főleg az elején. IGAZ.
Az első pár Asztrál sikernél, az Isteni Anyánk is segít ( nekem ( T6 ) így történt ), DE bizonyos idő után „ elengedik a kezünket ” és nekünk kell önmagunknak projektálnunk.

Az Asztrálban nem félj attól, hogy nem tudod merre menny tanulni, hisz az Isteni Anyád vagy Isteni Apádat kérve, elvezetnek oda ahova kell ( BIZTOS lehetsz benne ).

Az Asztrálban CSAK a MI Galaxisunkban bírunk utazni, mert más Galaxisokban más az antianyag törvénye.
Ha zavar az, hogy reggel az órád csörög, és neked oda kell nyúlnod hogy kikapcsold, és ezzel megmozdulsz 14
( amit nem szabad megtenni a Raom Gaom - nál ), akkor alvás előtt kérd belsőleg hogy kelj fel 10 perccel előbb mint ahogy az órád csörög. Idővel menni fog ez. Ha belegondolsz, már volt olyan hogy előbb felkeltél MERT úgy akartad.

A Horoszkóp az csak az „ Egos ” – ok szórakozása, BÁR kihatással van az emberre, hisz az „ Egos ” irányítsa. DE aki rajta van az Úton, az kiszáll ebből a Horoszkópos körből.

Azért nem szokták elmesélni az Asztrális utazást másoknak és az ottani tudás megszerzését ( akár álom formájában ), mert a Mesterünk bizalma csökkenhet. Én ( T6 ) már jártam így. L

Ha megpróbálod megidézni az Istent mint Mestert, akkor valószínűleg egy Démon fog eljönni ( szórakozni veled ), aki megpróbálja megtestesíteni az Istent és félrevezetni téged vagy elpocsékolni az idődet.

Nem ajánlatos szedni gyógyszereket amely kihat az elménkre, mert csökken az öntudatosságunk és az nélkül nem megy az AP. A sámánok kábítószerekkel képesek eljutni az Asztrálba, de azok csak a negatív Pokoli területekre jutnak el. Oda meg inkább még ne menjünk, DE lesz még dolgunk ott is idővel ( pár „ Ego ” t ott kiirtani és tanulni ).

Az Öntudatosságra jól hatnak ki a komoly zenék. Főleg Beethovené aki szintén elérte a Mesteri szintet. Próbáld ki, hogy öntudatos séta után hallgasd meg az ötödik Szimfóniáját, csukd be a szemedet és hallgasd. Néha megeshet, hogy a klasszikus zene helyett a Lényünknek egy kis Andok zene esne jól…ezt érezzük meg. A vad zenék, amelyek indulatokat ( „ Egos ” ok ) hoznak ki belőled, rombolóan hat az éberségre. Az is lehetséges, hogy Spirituális zenére táncolva vidámságot ( örömet ) érezzünk. Függ az adott szituációtól és hogy mi történik belülről.

Ajánlatos, hogy jól ellazítsuk a testünk különböző részeit a gyakorlat előtt, mert HA nem úgy tesszük, könnyen a testrészünk feszült lesz és akár nyomást is érezhetünk, ami fájdalmat okozhat abban a régióban amely nem lett jól ellazítva, amikor megtörténik az elszakadás a fizikai testünktől. Az is megtörténhet, hogy egy jól elbúvó „ Ego ” szórakozik veled, és az okozza a feszültség a testedben. Ignoráld !

Saját tapasztalásom ( T6 ), hogy akinek zsúfolt napjai vannak, azok az esti álmaikra is nehezebben fognak emlékezni a mély alvás miatt, és a tudatos álom is nehezebben fog létrejönni. Ezért ajánlom a délutáni rövid alvásokat, ami igen tudatos is lehet, akár AP is létrejöhet. Persze HA a napi öntudatosságod magas, akkor a zsúfoltság nem probléma.

Másokat akár ki is húzhatunk az Asztrálba úgy, hogy meglátogassuk az álmában, ÉS ha elég éber ( tudatos ) az álmában, akkor meglát minket és eszébe juthat hogy az Asztrálban van. De ehhez az álmában felkell hívni a figyelmét ránk, szóval csináljunk valami nem mindennapi dolgokat ( Pl. szaltózzunk, ugráljunk nagyokat, esetleg varázsoljunk ).

Nem ajánlatos csak úgy meglátogatni embereket az Asztrálban ( kíváncsiskodni utánuk ), mert az Asztrálban is tisztelni kell a személyek privát jogait ( ne leskelődjünk utánuk ).

Megidézhetsz különböző Mestereket a következő módon: „ Én megidézlek téged „ X ” Mester, Krisztus nevében ”.
Vagy úgy hogy: „ Tiszteletreméltó Mester ‘ ( Mester neve ) ’, Én megidézlek téged Krisztus nevében ”.
Angolul: „ Venerable Master ‘ ( name of the Master ) ’, I invoke you in the name of Christ ”.
A megidéző szöveget többször mondjuk el, nincs szabály rá hogy hányszor kell.
Pl. a megidézhető Mesterek lehetnek mint Anubis, Samael Aun Weor, Rabolu vagy Beelzebub ( kiejtése Bellszeboob ).
Régebbi Mesterek, lehet hogy már elbuktak, ezért inkább Őket próbáld meg megidézni.
Az AP gyakorlat előtt, nagyon ajánlatos hogy határozott döntést hozzunk arról, hogy mit fogunk csinálni az Asztrálban, mert különben kieshetünk ( vagy álomba esünk ). Ajánlatos, hogy az idézés előtt, fogjunk meg valami tárgyat az Asztrálban ( Pl. ajtó kilincs ), azért hogy tovább az Asztrálban maradhassunk az idézés folyamán.
A Mester nem mindig érkezik azonnal, néha elkell telnie egy kis időnek. Az is megtörténhet, hogy idézéskor minket
„ húznak ” oda a Mesterhez. Amikor megérkezik, akkor varázsoljunk ellene, hogy megbizonyosodjunk hogy nem egy Démon jött helyette. Ha komolytalanul idézzük meg, akkor nem is fog nekünk megjelenni. HA megidézzük Jézust
( Jesus ), akkor idézzük meg az igazi nevén keresztül ami:
„ Yeshua Ben Pendira „ ( Yeshua az a Jézus neve a Biblia originális szövegében, és úgy hívták az Ő idejében ).

Megjegyzés !

A Fordítás Angol nyelvről történt ( kisebb nagyobb hibákkal ). Azok akik nem járatosak, vagyis keveset tudnak az Ezoterikus tudományokról ( pontosabban az Asztrális világról ), azok egy csomó dolgot nem fognak érteni.
Az anyag időről időre bővülhet. Ezért ajánlatos követni a dátumot amellyel kilett adva. E mellett, az update jelzi, hogy hányszor volt komolyabban javítva és bővítve ( a begyűjtött újabb Információkat tartalmazzák, amelyeket vagy találtam - kaptam vagy Én magam tapasztaltam ).

Tutmozis 6 2004.04.28 ( update )



KURZUS AZ ASZTRÁLIS UTAZÁSRÓL
ÉS ÁLMOKRÓL


HÉT 1


Előszó a Kurzushoz



Belzebuub által



Ez egy megérthető bemutatkozási kurzus az Asztrális utazásról és álmokról. Lépésről lépésre bemutassa majd neked technikákon és gyakorlatokon keresztül, melyek által lehetővé teszi hogy tapasztaljad az Asztrális utazást és hogy legyen testen kívüli tapasztalatod. Elmagyarázza majd mi az Asztrális világ és hogy mit tehetsz ottan amikor megjelensz öntudatosan. Szintén elmagyarázza mik az álmok, hogyan emlékezhetsz vissza rájuk jobban, milyen összeköttetésben állnak az Asztrális utazással, mit jelentenek, honnét jönnek, hogy bírod felhasználni hogy jobban megértsd önmagad és hogy jobbá tedd mindenapi életedet. A kurzus az egy szolid alap ahhoz hogy legyen egy jó indulásod az Asztrális utazáshoz és jó alap a távolabbi kutatáshoz.

Fut mint az Interneten mint a tanulmányi központokban ahol tanítsák működő csoportoknak. Elég eredményes abból a szemszögből hogy emberek már tapasztalták az Asztrális síkot, szóval a tartalma már próbált és tesztelt.

Mint ahogy most olvasod az anyagot, szintén csatlakozhatsz a hétről hétre folyó szabad Internetes kurzuson a Gnosticweb webszájton www.gnosticweb.com vagy a tanulmányi központban, ahol visszajelzést kaphatsz a kérdéseidre ahogy haladsz a kurzusokkal és kommunikálhatsz más emberekkel.

Én tanítottam emberi csoportokat az Asztrális projekcióra 1990 óta és az Interneten 2000 óta. Szóval én tudom hogy azok a gyakorlatok amelyek itt szerepelnek működnek. Fokozatosan finomítottam őket időről időre, felfedezve miért egyes dolgok működnek és m





Önismeret ( Self Knowledge ) Kurzus 2


  • Benső Kutatás 1
    ( Searching Within )
    A Gnostic tanítás időtlen időkből van...
    Ne hidd el azt ami itt levan írva......tapasztald.

    Ezen a második kurzuson, megtanulod mi is az „ Ego ”, és miért fontos a fejlődésed szempontjából. ► T6

    Önismeret nélkül, az emberek sohasem fogják megtudni a teljes szituációjukat az életben, Ők tájékozatlanok lesznek
    a sorsukról, és az IGAZI azonosságukról ( saját felismerésükről ).
    Az Ezoterikus tudományok, válaszolnak a NAGY kérdésre az életből:
    Miért vagyunk itt?
    Mi az igazi célunk az életben?
    Honnét jöttünk mi?

    Az érzés Pl. „ harag ” – igazán CSAK akkor értsük meg, HA belül átéljük, nem pedig ha lássuk máson !
    Ezen a kurzuson ( 9 hét ) megtanuljuk az alapokat, az IGAZI eszközöket ahhoz hogy képesek legyünk transzformálni
    ( magunkat ) az Ezoterikus kurzuson kapjuk majd meg, DE megkell tanulni e „ ALAP ” – kat, hogy amazt is megtanulhassuk.

    A három Útja a Lénynek

    Ahhoz hogy megnöveljük az intelligenciánkat, megkell értenünk az alap – ezoterikus alkalmazást.

    Alapban 3 féle képen reagálhatunk az élet szituációira:
    1. Emócióval, reakcióval, insztinkt és ösztönzés ( impulzes ).
    Ezek a legalacsonyabb szintű reakcióink, főleg öntudatlanul. Állati viselkedés forma.
    2. Értelmen keresztül, használva az értelmet.
    Ez bír hozni rendeletet és méltányosságot, DE teli van előítéletekkel, kalkulációval és határolva van a múlttal.
    Főleg vezetve az ön-érdekkel ( „ Ego ” ) - jával, és a kalkulált tervezés könnyen nagy gonoszsághoz vezethet !
    3. Felismeréssel ( Awareness ).
    Ezzel kinyitjuk az igazi intelligenciát az öntudatnak. AZONNAL képesek vagyunk megérteni bármit
    è ez a BEST metódus !

    Béke

    Az emberek keresik a békét, de az instabil. Ha az öntudatunkat kifejlesszük teljesen, megtaláljuk a boldogságot és a békét ! Az „ Egos ” t mint a „ nyomor ” megtanuljuk majd látni és eliminálni. A béke az életben sűrűn elszáll és szívódik, vagy fellelkesedik vagy megnyugszik, DE egyik se az igazán !

    Öntudat

    Az egyetlen módja annak hogy felismerjük a negatív energiák hatását az emberre, HA megszabadulunk tőle a pszichológiai Munkával és az úgynevezett „ Alchemy ” technikával.
    Meglesz magyarázva a felvilágosult ( enlightenment ) kurzuson.

    Változás

    Ha mi megváltozunk, azzal nem bírjuk megváltoztatni az összes embert, DE bírunk példát statuálni nekik. Ahhoz hogy bármit is megváltoztassunk magunkban, először jól kikell tanulmányozni hogy megérthessük. Pl. a félelem. Tanulmányozni hogy miért is félünk. Self – Knowledge nélkül, akármennyire is megváltozik a belsőnk, nem érthessük meg teljesen, és nem elimináljuk a hibát teljesen, mert megbújva a vágy visszahozza a tudatalattinkban ! IGAZ

    Álmaink

    Visszaemlékezni az álmainkra itt is fontos mint az AP - nál is !
    Próbáld felidézni a napi „ Egos ” - aidat:
    Mint: harag, szomorúság, depresszió, aggodalom, félelem, stb. És hogy mi történt amikor ezek jelentkeztek.
    Nem az összes álmunk a tudatalattink projekciója, egyesek az Asztrál világban helyezkednek, míg más projekciók a saját lényünk ( being ), vagy a felébresztett Lények ( Masters ) tanítanak. MINDEN ESTE aludva álmodunk ! Az álmodozás, azok az „ Egos ” megnyilvánulásai ! A használt Szimbólumok az álmainkban → univerzális nyelv !
    Minél éberebbek vagyunk a fizikai világunkban, annál éberebbek leszünk az álmainkban.

    A psziché alkotóelemei ( komponensei ) 2

    A psziché áll a 3 fő alkotóelemre:
    1. A tudatalattira vagy „ Egos ” ra, amik a gondolatok, emóciók, ösztön és érzelmek, amelyeknek megvan a saját útjuk és az egyszerű részei az állat királyságban.
    2. Az öntudat, az alapvető része annak ami mi vagyunk, az az ami az „ éber ( awake ) ” és tartalmazza az összes Spirituális képességet.
    3. A személyiség, amit megszerzünk az egy életünk folyamán, az első két ( 1. és 2. ) kifejezésre, tartalmazza amit megtanultunk. Pl. kocsit hajtani, írni, stb. Felvázolva ezek a fő alkotóelemek kezdőknek a tudatalattiban, az
    „ Egos ”.

    Az „ Egos ”

    A psziché az elő domináns alkotóeleme a nagymennyiségű pszichológia elemensnek mint a vágy, hajsza, impulzus, élvezet és ön – pontosított ( centrírozott ) állapotok amely szakadatlanul jön és megy. Az „ Egos ” - aink cserélgetik egymást. Ez olyan mint amikor hírtelen megváltozik a kedvünk. Hosszabb rövidebb ideig eltarthat. Néha a félelem vagy a depresszió „ Egos ” sza egészen sokáig is elhúzódhat. E „ Egos ” - okat elkell távolítani, helyükbe egy másik módszerét a Lénynek, a módszert kell helyezni: - a felfogóképesség, érzékelés ( perception )
    - az intelligencia
    - a bölcsesség és a szeretet

    Az „ Egos ” – ainkal sohasem lesz béke, elkell őket távolítani, hogy beállhasson a BÉKE ! Az „ Egos ” ok megnyilvánulnak az álmainkban is, a Dimenzióban. Az éberségünk és az álmodozásunk szintje a nappali életben direkt összeköttetésben van az öntudat és a tudatalattink szintjével amíg álmodunk, míg alszunk.
    Különböző „ Ego ” k laknak az be, mindegyik egyedülálló egyed, és a lényünket használják táplálkozásra
    ( pszichikus energia ). Ők 5 pszichológia Centrumban ( Központban ) manifesztálódnak. Amikor az egyik elmegy, jön a másik a helyébe → piszkok. Néha szeretetet érzünk valaki iránt, majd később esetleg már gyűlöletet. Pl. az alkohol, cigi – a személy abba akarja hagyni, mert tudja hogy az rossz, DE nem bírja az „ Egos ” miatt :( Ha Pl. legyőzzük a lustaságot, akkor aktívabbak lehetünk. A barátinkat az affinitás ( hasonló ) szerint választunk ki ( hasonló érdeklődési kör ). Ezek az „ Egos ” reakciók kihatnak a szervezetünkre is. Ráadásul idegességkor - a hasunkra „ Solar Plexus ” környékén. Olyan érzés mint populárisan „ lepkék a hasban ”.

    A személyiség

    A személyiségünk 7 éves korunkban alakul ki, még ha idővel azt hisszük hogy megváltoztunk több úton is, felismerhetőek ( recognisably ) vagyunk mint 7 – éves korunkban. Ha az életünk folyamán nem tanulunk meg írni, menni, beszélni, akkor a tapasztalatlan öntudat és „ Egos ” nem tudna funkcionálni a világban. A következő életünkben eldobjuk a MAI személyiségünket. A személyiség kialakulására kihat a hely, idő, nevelés... Mindegyik személyiségnek van domináló „ Ego ” ja, mint Pl. a büszkeség. A személyiségünk az „ Ego ” járműve. A halál után, a személyiségek még élnek mint „ szellemek ” az Dimenzióban mint Mentál anyagok, és ott lakoznak ahol meghaltak, addig amíg el nem tűnnek ( idővel ). Miután újra születünk, új személyiségünk alakul ki. A személyiségünk azért fontos, hogy azon keresztül tudjunk kommunikálni a fizikai világban.

    Öntudat

    Az a részünk amely éber, az öntudat. Az összes Spirituális növekedés, igazi bölcsesség, intelligencia, szeretet, béke és misztikus tapasztalatok mind helyet foglalnak az öntudatunkban. Az öntudat magába foglalja az összes pszichikai képességet ( faculties ) mint az intuíció ( ösztönös megérzés ), tisztánlátás, telepátia, ESP ( ExtraSensory Perception
    ( Normális érzékelésen kívüli érzékelés ) ), stb.
    Tudatalatti – Egos → ROSSZ !
    Öntudat → Nincs Egos → JÓ !
    „ Kis ” részecske az öntudatnak beleszorult minden egyes egyedi „ Ego ” ba, EZÉRT vagyunk képesek tovább funkcionálni amikor bennük van. Az öntudat amely beleszorult az „ Ego ” ba, kilehet szabadítani, mivel megsemmisítsük a bizonyos „ Ego ” t amely bezárta. Azután visszamegy és összeolvad a többi öntudatunkkal, és ÍGY növekszik az öntudatunk. Az öntudatosságunk az mindössze 3 %, a többi az „ Ego ” ké. EZT KELL radikálisan megváltoztatni !!! Amikor elérjük az öntudatosságunk 100 %, akkor a Munkát befejeztük !
    100 % → a Spirituális részeink MIND integrálódtak.

    Látni az „ Egos ” t 3

    Az „ Egos ” ok ezeken a pontokon keresztül kontrolálják az embert. Az Asztrál és a Mentál szintről manipulálják a fizikai testet. Befolyásolják például: szív gyorsabban dobogjon, adrenalint bocsásson, reszkető szenzációt produkáljon, erősödő agy tevékenységet képes növelni.
    Egy „ Ego ” megjelenhet akár az összes központban egyszerre, DE egyszerre csak egy „ Ego ” lehet a központjaidban. Ha meglátunk egy „ Ego ” t a központban, akkor azt NE próbáljuk megérteni az elménkkel, azt csak az öntudatosságunk érti, hisz Ő lássa, nem pedig az elménk. Ezért ne gondolkozzunk azon hogy: akkor most érzek valamit...akkor az vajon mi lehet.

    Az 5 pont kivizsgálása:

    1 – Az Intellektuális központ
    Az „ Egos ” ok ellenkezőleg működnek, szóval lehetnek negatív és pozitív gondolataink. A „ jót ” és a „ rosszat ”
    is ki kell irtani, hogy objektív realitásunk legyen.
    „ TISZTÁN ” hozzuk a legjobb döntést ! Bármikor, amikor valamin jár az agyunk, és nem Mi akarjuk azt öntudatosan, akkor ott egy „ Ego ” van.
    2 – Az Emócionális központ ( szív és köldök közt )
    A gondolatok jönnek – mennek, DE az emóciók sokáig is elhúzódhatnak, néha rejtett úton. Minél többet Pl. haragszunk, annál jobban töltsük ( etessük ) az „ Ego ” t
    és Ő egyre erősebb lesz. Az „ Egos ” ok képesek egymás közt telepatikus úton kommunikálni, így akár 2 embert arra is rávehetnek, hogy haragudjanak meg 1 harmadikra !
    Az „ Egos ” energiát sugároz ki, ami 1 másik személyre irritálóan hathat ki. Ez a kisugárzás atmoszférát hoz létre, ami a Domináló „ Egos ” – tol függ. Más az atmoszféra a focipályán, más a börtönben, más a halottas házban, stb. Biztos észrevetted már, hogy hogyha te máshogy érzed magad ( haragszol vagy kedves vagy ), akkor a környezetet hasonlóan reagál. Ez azért van, mert az „ Egos ” ok telepatikusan kommunikálnak az Dimenzióban ( ott van saját életük és kommunikációjuk ). Ha a „ Solar Plexus ” - nál érzel hatást, akkor jelen van egy „ Egos ” ( emócionális ) ott.
    3 – A Szexuális központ
    Ez a legerősebb az 5 központból, ez magában foglalja a teremtés erejét és ellássa energiával a másik 4 központot hogy működjenek. Szex az nélkülözhetetlen a Spirituális fejlődésben, amikor helyesen alkalmazzuk, DE az „ Ego ” k használják a központot. Szóval létrejöhet ez miatt szexuális bántalmazás, fantáziálás, hűtlenség, megerőszakolások indoklása, stb. Az „ Egos ” e erőt kihasználva, képes az embert rabszolgává tenni, megrögzött vággyal. A szexuális
    „ Ego ”, bármelyik központban képes működni. Ezért ki kell irtani a vágy - „ Egos ” át, hogy tiszta energiát nyerjünk minden központban. Ha „ etessük ” a vágy „ Ego ” – ját, akkor nem leszünk képesek komolyabb szinten fejlődni Spirituálisan, és a tudatosságunk ( awareness ) sosem fog rendesen működni. Amikor valaki kifáradt, beteg, akkor a szexuális központ kimerít ( kiürül ), és akkor hiányzik a szexuális hajtás. A szexuális energia a Spirituális fejlődéssel az Alchemy / Tantrism lesz megmagyarázva az Ezoterikus kurzuson. Felfedezve az „ Egos ” t ebben a központban, észlelve az érzést a szexuális testrészünkben.
    4 – A Motor központ
    Ez a mozgás központja ( menés, mozgási képességek ). Mivel ez automatikus, HA gondolkodunk mit miért mozgatunk, lelassulunk ( megzavarjuk magunkat ), mivel ez a központ gyorsabb mint a gondolatok. Ha máshogy mozogsz, mint izgatottan, elkeseredve, haragosan, stb. az „ Egos ” ok hatására. De ahhoz hogy fejlődjünk, figyelnünk kell hogy mikor mit csinálunk a mozgatással. Pl. ha mosogatunk, akkor NE máson járjon az eszünk, hanem a mosogatáson. Ezzel nem fogunk álmodozni, ezzel bekapcsoljuk az öntudatot és a tudatosságot. Lassan észrevesszük
    az „ Ego ” t. Ha éberen figyeljük mit csinálunk, akkor nem pocsékoljuk az energiát mint ha automatikusan működne. Ennek is van sugárzó energiája. Állatoknál lehet látni ezt az energiát, mivel az „ Ego ” gyökere ( eredete ) az állati királyságban van. Minél jobban „ rohansz ”, annál jobban látható az energia. Pl. a csótány ahogy rohan azzal a borzalmas energiával. Mint az ember, amikor rohanva takarít. Az „ Ego ” amikor jelen van, észrevehető több úton: cselekményben, szituációban, ideges ( szokás ) rángatózás, kopogni a lábbal vagy újjal, stb.
    Ha mondjuk autót hajtasz, akkor észreveheted hogy automatikusan végzed a műveleteket. Vagy ha zongorázol, és oda sem figyelsz, de jól játszasz – Ez mind az „ Ego ” k műve a Motoros központban !
    5 – Az Insztinkt ( Ösztönös ) központ 4
    Nincs lokalizálható pontja, mivel az egész testre kihat. Ez a központ – ösztönös – megkapjuk még majdnem a születésünkkor, mint alap az életben maradásunkhoz. Pl. automatikusan elugrunk ha megijedünk, vagy kirakjuk a kezünket automatikusan amikor esünk el. Minél jobban fejlődünk Spirituálisan, annál kevésbé van szükségünk az ösztönös képességeinkre.

    Az „ Egos ” képes módosítani az alap ösztönt, Pl. a férfi megerőszakol egy nőt, rálelhet szexuális gyönyörre, okozva fájdalmat és szenvedést, és szintén bírja elárasztani kéjsóvár érzések.

    Van még 2 másik központ, amit NEM használnak az „ Ego ” k, ezek a 2 magasabb rendű központ. Ezek a magasabb rendű Asztrál és a magasabb rendű Mentál. Ezt a két központot létre kell hozni Spirituális Munkával, mielőtt tapasztalhatnánk. Pár ember már rendelkezik velük a múlt életükből ! Ahhoz hogy aktivizáljuk őket, a központok szükségesek hogy meglegyenek tisztítva az „ Egos ” – tol, és hogy tudatossági állapotban legyenek. Aztán a felsőbbrendű Asztrál hoz magasabb emóciókat, amelyeket tapasztalnod kell, hogy tudd mik azok. A felsőbbrendű Mentál lehetségessé teszi, az azonnali megértést és felfogóképességet a dolgokhoz, anélkül hogy súllyal legyen az ötleten ellenben a másik szellemileg ( mentally ). Több szó lesz a felsőbb rendű szereppel a pszichének és az ő kreációjával a „ Journey to Enlightenment ” kurzuson.

    Ha álmodozunk zenehallgatás közben, eltávolodunk attól amit csinálunk.
    Akinek a munkája az álmodozás ( írók ) azok CSAK akkor álmodozzanak amikor szükséges ! Jobban fognak álmodozni a munkájukhoz ( akkor amikor kell ). A többi időben legyünk öntudatosak ( lehetséges álmodozni öntudatosan is ).
    Fontos az álmokra emlékezni, mert tartalmazza a pszichológia állapotokat mint harag, félelem, stb. melyek fontosak tanulmányozásra a „ Self – discovery ” - nél. Ezek az állapotok fokozatosan csökkennek itt, majd lassan eltűnnek az álmainkból.
    Minden „ Egos ” ártalmas Spirituálisan.
    Az álmodozás az „ Egos ” – tol jön.
    Intuíciónk vitális itt is ! Lesz majd fejlesztő technika rá is.
    Ha például az „ Egos ” az emóció központra hat ki, és HA az oly erős, hogy kihathat a testünk több részére is. Lásd: remegés, izzadás. Ha tudjuk, hogy az „ Ego ” Emóciónális központban van, akkor oda koncentrálva, a mellékhatások
    ( remegés, izzadás ) elválasztódik.
    Ártalmas az emóciókat magába fojtani. Az emócióval nem lehet gyógyhatást elérni a fájdalomnál ( szomorúságnál ). Intelligenciával kell fellépni, ami az öntudatosságból jön !
    Az öntudatossági fokozatunkat az Ezoterikus tanulással növelhetjük e életünkben, vagy pedig hoztunk magunkkal a múltbeli életünkből.
    A szívből való cselekvés ( acting ) elsőrendű jelentőségű, DE ha csak használjuk a spirituális kontextusban
    ( context ).
    A brutális játékok a kompjuteron, nagyon rossz hatással vannak, akadályoznak a Spirituális és Asztrál fejlődésünkben. Nehezíti az álmaink visszaemlékezését. Nagyon táplálják az „ emotív ” „ Ego ” t – minél jobban azonosulunk a játékkal.
    A TV műsorokban is veszélyesek nézésre a következők: erőszakos – emóciós, bizonytalan, félelem és vágy. Szintén : bűnügyi, thrillerek, horror, stb. Az olyan program mint a „ kertész világa ” nincs ilyen effektusa.
    A túl sok TV – zés, bármit is nézünk, deaktivál lassan minket ( túl passzivá válunk ).
    A gondolatok magukban nem tartalmaznak szenzációt ( érzéseket ), az az intellekthez tartoznak, csak akkor érzed a dolgokat a gondolatokkal, amikor az „ Ego ” működik a központban. Pl. ha félelemre gondolsz, és az emóciós központban érzed.
    Nem kell attól félni, hogy ha megtisztulunk, akkor az emberekkel nagyon másképp fogunk viselkedni, MERT az intelligenciánk megmondja, mikor mit mondjunk és cselekedjünk, szóval NEM kell félni.

    Gyakorlat: Megfigyelés ( Observation )

    Megtanuljuk hogy bírunk tudatosak lenni a jelenlegi pillanatban, és hogy lássuk az „ Egos ” – benn.
    2 úton kell mennie a megfigyelésnek:
    – belül az „ Egos ” irányában az 5 alacsonyabb rendű központban, és
    – a külső információ irányába az 5 érzékszervhez, a külső világ irányába.
    A megfigyelés mindkét irányba egyszerre kell hogy történjen !
    Legyél tudatos annak a helynek ahol vagy, és ugyanabban az időben legyél tudatos a belső állapotról amit érzel.
    Ezek után majd meglehet semmisíteni az „ Ego ” t, DE a technikát hozzá később tanuljuk meg. Minél több „ Egos ” t leplezzünk le ! ( GYAKOROLNI KELL )
    Az „ Egos ” megfigyelése 5

    Ahhoz hogy lássuk az „ Egos ” t, ébernek kell lenni, szóval az öntudatosság aktiválva van, azért mert az az a rész
    ami megfigyel. Amikor éber vagy, mindent látsz ami növekszik belülről, mivel az „ Egos ” módosítja a tudatosság állapotát, ők növekszenek különböző központokban és láthatók HA figyeljük.
    A nap bármely pillanatában figyelnünk kell, így megláthassuk őket még a manifesztálódásuk elején. Ha lássuk az
    „ Egos ” t, akkor továbbra is legyünk éberek, anélkül hogy elvesszünk az „ Ego ” – ban !
    Gondolkodás közben, az elején nem leszünk éberek, DE idővel képesek leszünk éberek lenni miközben gondolkodunk. Amikor gondolkodsz, teli vagy „ Ego ” – val, míg nem vagy éber !
    Erőfeszítés ( Effort ) kell ahhoz, hogy képesek legyünk megfigyelni. Az erőfeszítést elérjük HA csináljuk, NEM pedig gondolkodva róla. Ha gondolkodsz róla hogy éber vagy, az nem ugyanaz ébernek lenni.
    Gyakorlással természetessé válik a látás, és kikerülöd a csapdákat amiket az elme rakhat eléd.

    Megfigyelni a külső világot – éberség

    Természetes úton úgy válunk éberré, ha az 5 érzékszervünkön keresztül kapott információt használjuk. Egyszerűen legyünk éberek, hogy mikor mit csinálunk és hol vagyunk bármely pillanatban. Csinálhatod MOST is, vagy bármikor amikor akarod, figyeld meg hol vagy, a helységet, a hangot, a tested, az űrt a dolgok közt. Ahogy figyelsz most, észreveszed hogy gondolatok jelennek meg. Ezek a gondolatok elvisznek a jelen pillanatától, amikor ez megtörténik, térj vissza a jelen pillanatához. Csináld ezt újra és újra, ha emóció előjön, vagy észrevétel ( magyarázat ), térj vissza a jelen pillanatához. Azt lehet így észrevenni, hogy alapvetően ez öntudat és hogy a gondolatok és emóciók változnak, ideiglenesek és különbözőek.
    Magától értetődően a gondolatok fontosak a napi tevékenységünkhöz, DE NEM az álmodozáshoz. Amikor éberségben vagy, használhatod a gondolatokat mint eszközt !
    Ha például sétálsz, biciklizel, légy éber hogy mit csinálsz, NE álmodozz, így az álmaid egyre tisztábbak lesznek.
    A munkára is FIGYELJ ! Sőt a különböző öntudati állapotokra.

    Nem jó naponta CSAK 1 célra összpontosítani. Figyelni erre, mert eltéríthet a Spirituális céltól !
    Napi célt kitűzni, amikor teljesen csak egy dologra koncentrálsz, mint mosogatás.
    Az Ezoterikus Munkával való munka, az életed központja kell hogy legyen ! Ezért vagyunk itt ! Hogy alkalmazzuk a 3 kulcsot ( az „ Egos ” eliminálása az egyik belőle ).
    Amikor magunk vagyunk, és nem csinálunk semmit, akkor támadnak minket ( álmodozás ) legjobban ! HA ellen tudunk állni ( öntudat ) az Szuper.
    A megfigyelést NE csináljuk mentálisan, ne az elmével, hanem figyeljük természetesen, hogy az öntudat tiszta legyen és hogy lássuk a bármely szenzációt ami megváltoztassa.

    Bölcsesség és megértés

    A bölcsesség az öntudat tulajdonsága ( jellege ). Mivel a tudatalattink 97 % - os ( azok akik nem tanulnak az ezoterikus kurzuson ), ezért a viselkedésük olyan amilyen az alacsony szinten, és az álmodozásuk sokasága. Így nincs igazi bölcsesség, ezért uralkodnak rajtuk azok az értékek mint az igaz és jó, morál kódex, a jó és a rossz eszménye.
    Még a szerzetesek sem tudnak megtisztulni az „ Ego ” k befolyásától. Hiába lesz éber, az „ Egos ” ok az ő 97 % csak arra várnak, hogy manifesztálódjanak. Amikor eliminálunk egy „ Ego ” t, megkapjuk az Ő tudását, az Ő bölcsességét, hogy működik, mindent róla. Bármennyit is tanulunk a világ könyveiből, a 3 % marad ! Ami nagyon kevés bölcsesség.

    Az ezoterikus Út

    Az ezoterikus Úthoz tartozik: - szétbomlasztani az „ Ego ” – kat
    - alkalmazni ( gyakorolni ) az Alchemy ( Alkémiát )
    - segíteni másokat az Ő Spirituális Útjukon
    Ez hosszú és nehéz folyamat.
    Különböző részei a LÉNYNEK a magasabb Dimenzióban maradnak, míg az öntudat belép ebbe a világba, hogy csinálja az ezoterikus utat, és hogy elérje az ön – tudatosságot ( self – awareness ). A különböző részei a LÉNYNEK fokozatosan megtestesülnek, és összeolvadnak ( egyesülnek ) az öntudattal, átalakítják azt. Minden rész, hoz óriási bölcsességet és megértést. Amikor a részek a LÉNYBEN megtestesülnek, az az első eset amikor az Isteni boldogság ténylegesen összekapcsolódik ( felt ) benne. Mivel ez a Isteni megtestesülés benne, ez ad IGAZI BÉKÉT ! Ugyanakkor ezen az Úton, jön az a képesség hogy érezzük a fölényes ( felsőbbrendű ) Spirituális emóciót, és a

    képességet hogy azonnal megértsük a dolgokat, ahelyett hogy az elménkkel próbáljuk felfogni ( megérteni ). 6
    Ezek a képességek tartoznak a 2 magas központhoz: - emócionális
    - mentális
    Az átlagos személynek csak az 5 alacsony Központja van, ahol az „ Egos ” ok manifesztálódnak.

    Az öntudat tulajdonságai

    A szeretet ( szerelem ) is nő, HA elimináljuk mindkét ( jó, rossz ) „ Ego ” t. A boldogság az öntudat állapota ( az Isteni megtestesülés ), NE keverjük a gyönyörrel ( élvezet, kéj, tetszés ) ! Az „ Egos ” egyetlen állapota sem hoz boldogságot. Ha valakit boldognak látunk, lássuk hogy minden momentumban alszanak. Szerencsétlenségre, az emberek függőségben szenvednek az alacsonyabb emóciókhoz. Az egyszerű kedvessége ( finomsága ) és vidámsága
    ( öröme ) a fiatal gyermeknek, kicserélődik később az életben az „ Egos ” programjával.
    Képességek, extra érzéki ( sensory ) érzékelés az öntudaton belül, amelyeket aktiválunk a fejlődésünk során az ezoterikus Úton:
    - tisztánlátás ( clairvoyance ) – képesség látni valamit fizikai objektum nélkül, vagy anélkül hogy ott lennénk.
    - telepátia – képesség kommunikálni pszichikailag másokkal.
    - ( polyvision ) – képesség látni objektumokat a magasabb Dimenzióban a fizikai világból.
    - Intuíció ( ösztönös ( belső ) megérzés ) ( intuition ) – képesség érzékelni valami nem – fizikait, mint az álom értelme ( mondanivalója ), vagy figyelmeztetés veszélyre, stb.
    - ( clairaudience ) – képesség hallani hangokat másik Dimenzióból.
    A művészet és a zene, vagy az öntudatot vagy az „ Egos ” t táplálja. A múlt idők művészete és zenéje, többet kommunikált az öntudattal mint az „ Egos ” al. Az értelem ( fizikai ) változtatta a mai rosszabb irányba.

    Olvasd el: „ Samael Aun Weor – Tudomány a Forradalmi Pszichológiában ”

    A Kapcsolatok ( összefüggések ) ( Relationships ) másokkal

    Fontos értelemmel élni az életet; ez jön az öntudatosság gyakorlásával a tudatossággal, és növelve a százalékát az
    „ Egos ” eliminálásával. Értelemmel, másokra hathatnak ( interakt ), bár, a normális gondolat, hogy hatunk
    ( interakt ) az „ Ego ” – kal, és ez az ahol a dolgok rosszra fordulnak. ( Amikor valakivel beszélgetünk, végül is
    „ Ego ” – val beszélgetünk. ). Ezért fontos a kommunikálás másokkal, hogy figyelhessük az „ Ego ” – kat.

    Társodalom ( egyesület ) ( Society )

    Mivel alig van felébredt öntudatú, ezért akik felébredtek, segíteniük kell a többieket ( társodalmunkban ), mégpedig úgy, hogy tanítsuk őket. Az egyedüllét arra jó, hogy felkészüljünk a gyakorlatra, és ne engedjük az „ Egos ” – kat pályázgatni bennünk. Aztán vissza a társodalomba, mert az „ Ego ” k ott manifesztálódnak. Obszerváljuk, hogy viszonyulunk másokhoz, lehetünk gyakran ( sűrűn ) mérgesek vagy dühösek. Pár ember, mérgességet húz ki belőled amikor találkoztok. Egyesek félnek másoktól, kellemetlen találkozni valakivel, vagy nem bírják a tömeget. Obszerválni az összes „ Egos ” t, függetlenül hogy finom ( kényes ) vagy magától értetődő, mindegyik erőre törhet.

    Munka ( Work )

    A munkahely kitűnő az obszerválásra. Általában az „ Ego ” találkozik a mi „ Ego ” – kal, ebből a találkából, elsajátíthatunk ön – tudást ( ismeretet ) ( self – knowledge ). Néha olyan helyzetbe kerülünk, hogy igazságtalanul vádolnak nem fer emberek. Ekkor FONTOS hogy úgy reagáljunk, ahogy megértsük hogy helyes, NE legyünk nem becsületesek ( tisztességtelen ), kihasználók. FONTOS, hogy soha NE úgy reagáljunk hogy éltessük a büszkeségünket, vagy hogy mások felett érezzük magunkat. Könnyebben reagálunk, ha a másik személy a hatalmunk alá tartozik, DE más a helyzet ha a főnökünk vádol nem igazságosan. Ekkor óvatosan reagáljunk vissza, Pl. harag, mert őt „ főnöki ” „ Egos ” uralják, és akár a munkánkat is elveszíthetjük. Ha valaki lehord az „ Ego ” – ival, kicsinek érzed magad, stb, old meg ha tudod, DE ha nincs kiút, eliminálhatod az „ Ego ”t, és előnyhöz ( nyersz ) jutsz Spirituálisan. Amikor valaki az Útra ( Path ) lép, az emberek szolgálnak neki tanulásra, úgy hogy „ Ego ” – kat eliminálsz. Ha tanulsz a szituáción, észreveszed hogy az változtat, és jön új lehetőség ( a tanulásra ). Hasonló körülményeket alakítanak ki a Fehér Ház Mesterei ( Masters of the White Lodge ), akik különböző szituációkba tesznek, és Tesztelik azokat a fizikai világban, azért hogy a tanulók ( student ) dolgozhassanak az „ Egos ” – kon. A tanulóknak az Úton meg kell tanulniuk elviselniük az igazságtalanságot, amikor nincs kiút. DE ha az „ Egos ”, amely reagált eliminálódott, akkor ott van a diadal és a fejlődés a belső Munkában és az ami NAGYON FONTOS. Az
    „ Egos ” – kat fellehet fedni, egyszerű figyeléssel is ( belső Munka ), nem kell megvárni hogy kontrollálják az embert.
    Fontos, hogy munka közben, csak a munkára koncentráljunk, így az „ Ego ” nem tud táplálkozni belőled, ÍGY 7 tudomással bíró ( tájékozott ) ( aware ) leszel, és jobban képes leszel eliminálni az „ Egos ” – kat, és csinálni a munkádat jobban. HA több mindent csinálsz egy időben, az elméd szétszórt lesz, az „ Egos ” könnyebben támad, és
    az Asztrál utazás se fog menni. Szüneteket kell tartani mentális aktivitásoknál, mint a kompjuter munka, különben nehéz tudatosságot tartani. Egy bizonyos ( határozott ) ponton az Úton, a képesség hogy elválaszd magad az elmétől megszerzel. A lustaság „ Egos ” ai könnyen letéríthetnek az Útról. HA az Ezoterikus Utat jól csináljuk, az segít megoldani a problémákat a fizikai világban, DE HA a prioritást nem ő élvezi, akkor elbuksz az Ezoterikus Úton.

    Barátok

    A rokoni ( affinitás ) kapcsolatból lelünk barátokat, HA változunk, más barátokat keresünk IGAZ.
    Barátkozással is fejlődünk. HA messzire elhaladsz az Úton, a barátaid ( akiket annak hittél ) ellened fordulhatnak, DE segíts azoknak akik tanulni akarnak. Azonban, értékes hogy kellemesek legyünk, barátságosak és humorosak megadott alkalmas körülményekben.

    A család

    Az Asztrálban nincs testvér, szülők, stb. Ez a fizikai világhoz tartozik A kötődés az másmilyen és természetesen hoz nagy keserűséget ( bánatot, fájdalmat ) amikor elválnak ( búcsúznak ). A KÖTŐDÉST eliminálni kell, HOGY képesek legyünk fejlődni az Úton, DE NEM A SZERETETET ! A család is egy Teszt az Útunkon, hogy lássák, mennyire kötődünk a családhoz, mennyire hárítanak a Spirituális Munkánkban. EZT nagyon meg kell értenünk !
    A családot használni lehet karma vagy dharma – hoz, hasznot húzni a rossz és a jó következményekből ( amik megtörténtek ). Ha valaki agresszív szülő volt, agresszív szülei is lesznek a következő életében. A szülők szigorú
    ( harsh ) szavai, ERŐS hatással van ránk.

    A házastárs

    A házasságot alapozni kell az Alkémia ( Alchemy ) körül ( Ezoterikus kurzus ), ez az egyik a 3 lényeges Kulcs közül. Ez nélkül a Spirituális házasság bukás. A házasságban, ahol a 3 Kulcs gyakorolva van, a szerelem növekedik és kivirágzik ( kibontakozik ) és a házaspár transzformálják önmagukat. AZOK akik magányosak, és HA eliminálják az „ Egos ” – ikat, és segítenek másoknak Spirituálisan, e végett találni fognak partnert. EZ A SEGÍTSÉG, ADVA VAN A KARMIKUS ( KARMIC ) TÖRVÉNYBEN.

    A fizikai test

    A testünkre vigyázni kell, Isteni Templom kéne hogy legyen. Ne sportoljunk túl sokat se. A betegség sűrűn karmán keresztül jön, szóval ezt fizetni kell. Nehéz harcolni az „ Egos ” – kal, HA a testünk beteg vagy fáradt. A testet meggyógyítani, sok időt vesz el ( könyörögni a fentieknek ), türelmesnek kell lenni. Ezért vigyázzunk rá !
    Karma ( ahol az előző tetteink, hoznak nehéz vagy fájdalmas eredményeket ) az élet része, és fizetni kell Munkával vagy még fájdalommal, DE még ha kilett fizetve, továbbra is fizetned kell, hogy birtokold a fizikai testedet, ami jelenthet betegséget.

    Amikor valaki az Úton van, segítve van. Szóval a komolyabb betegségek, amelyeknek bekellene hogy következzenek ( várhatóak ) érvénytelenítik vagy modifikálják. Később a betegség része a Tesztnek az Úton, főleg a közepén és a későbbi szakaszon, DE nem túl sok, nehogy elhárítsanak a mozgásból végül is. Az Ezoterikus Úton, a betegség szintén hoz „ Egos ” - kat, szóval őt is meglehet érteni és eliminálni.

    A test időhöz kötött, gyorsan meghal, ezért kikell használni.

    Belül ( Benn )

    Az „ Ego ” manifesztálódik, HA nincs tudatosság ( awareness ), HA van tudatosság, észrevesszük hogy bontakozik kifelé és megsemmisítjük.

    Az Istenségnek ( To the Divine )

    Az emberiség többségének nincs engedélyezve, hogy bemenjen az Ezoterikus Templomba az Asztrálban, mert túl degenerált ( romlott, elkorcsosult ). Hogy az Istenséggel kontaktusba léphessünk, meg kell erősíteni kérésen keresztül, cselekedni helyesen, érintésben ( kapcsolatban ) lenni az Istenséggel a Lény tudatosságán ( öntudatosságán ) 8
    belül, éberen, tudomással, dolgozva a 3 Kulcsal és menni ( haladni ) az Ezoterikus Úton tovább.

    Ha valaki rágalmaz mást ( mesél róla ), NE éljük bele magunkat arról amiről a személy beszél, mert akkor „ Ego ” nk feljön és tölti a másikat is. Ha nincs „ Egos ” - unk, akkor a személy sem fog nagyon mesélni a rágalmazásról. Minél többet vagyunk öntudatosak, annál jobban tudjuk megítélni a szituációt és megfelelően cselekedni.

    A kis gyermeket tanítsuk, neveljük szépen. Hogy jó személyisége alakuljon ki, így az „ Ego ” k se bírnak csak úgy hancúrozni benne.

    Fontos mutatni másoknak példa képen mit kell helyesen csinálni, nem pedig mondani amit nem csináltunk. Amikor csinálod mondjad a dolgokat, amit mondasz, több jelentése van.

    Az embereknek lehet segíteni hogy megértsék a problémákat, DE csak eddig juthatnak, mert nem tudnak az
    „ Ego ” – ról.

    Autentistákat nem könnyű tanítani, vigyázni kell, hogy az „ Ego ” – kal NE kommunikáljunk. Az alapokkal kell őket tanítani.

    Tanulmányozni a harag ( düh ) „ Ego ” – ját

    Nagyon kell figyelni, nemcsak a kirobbanásokat. Centrumot is, ahol manifesztálódik. Figyelni mit mondanak annak aki hatása alatt van. Figyeld meg, „ normális ” esetben haraggal reagálnál, DE most már nem. Figyeld a nappali életedben és az álmaidban is, EZ a jelzése ( bizonyítéka ) a változás kezdetének.

    Agresszió

    Az agresszió a durva mellett lehet finomabb is: megváltoztatni a hangsúlyt, vagy a nézésünket.
    Ez a Fekete Ház ( black Lodge ) reakciója, nem a Fehér Házé ( White Lodge ).

    Az alkohol csökkenti a tudatosságunkat ( öntudat ), és az „ Ego ” könnyebben behatol és manifesztálódik.

    Hogy ne lustuljunk el az obszerválásal, növelni kell az obszerválást, még ha nem érzed is úgy, mert különben beáll
    az ENTRÓPIA.

    Az erőszakos események az esti klubban jelentkeznek főleg, szóval minden környéken különböző „ Ego ” k Dominálnak.

    Vannak „ Ego ” k, akik világosan ( nyilvánvalóan ) a családban szeretnek élni ( kontrolálni ). A családon belül, nehezebb kontrolálni magunkat, mert az „ Egos ” k sokat telepátiáznak. Azért van, hogy a családban máshogy viselkedünk ( közérzetünk megváltozik ) mint a családon kívül. IGAZ

    Minél nagyobb a % - unk, annál magasabb szintű szeretetet érzünk.

    Az „ Ego ” amikor csökken a nagyságában ( nem jut elég energiához ), megpróbál visszavágni. NEM szabad megengedni, hogy sikerüljön neki. Mert HA sikerül neki, erősödni fog, és keményebben fog támadni. Szóval, HA
    már elkezdted gyengíteni az „ Ego ” t, akkor NE hagyd abba.

    Fontos észrevenni az „ Ego ” t, még mielőtt kitörne !

    Amikor alszol el, a köztes állapotban, akkor mennek az „ Ego ” k az Dimenzióban, ekkor jöhetnek hangok, rémképek...

    A nyugodt emberekben is lappanganak „ Ego ” k. Néha kitörnek. Az elfojtás nem jó ( önmagunkban ), DE HA kiengeded, akkor táplálod az „ Ego ” – kat. Így következő alkalommal erősebb lesz. Ezért gyökeresen kikell őket irtani ! Amit megtanulunk az „ Utazás a Felvilágosodáshoz kurzuson ( Journey to Enlightenment course ) ”.

    Használni az álmokat és az Asztrált, hogy megértsük az „ Egos ” – kat

    Elolvasni ( újra átolvasni ) az Asztrált és az Álmokat, kis visszaemlékeztető jön.



    Álmok 9

    A folyamat: Az elalvással történik, hogy elhagyjuk a fizikai testünket, ami tartsa a pszichénket a fizikai síkon és az érzéki benyomásban ( hatásban ) ( impressions ), és bemegy az Dimenzióba, amit Asztrál síknak nevezünk. Össze vagyunk kapcsolva ezüst szállal a fizikai testünkkel. Így mindig visszatalálunk a fizikai testünkbe. Így, amíg az Asztrálban vagyunk, minden álom üzenetet a pszichénk küld a fizikai testünknek, beleértve az agyunkat és fordítva
    ( vice versa ) az ezüst fonalon keresztül. Az ottani Lényeknek nincs fizikai testük, nincs fizikai világ hogy lássanak, érintsenek és ízleljenek, szóval ami marad az a gondolatok, emóciók és öntudatosság, DE az Asztrál világban vagy. Amikor álmodunk, általában nem a valóságot lássuk ott. Hogy a valóságot lássuk ott, tudomással kell róla lennünk. Néha, az álmunkban olyan fizikai ( valódi ) helyszínt is látunk, amit a fizikai világban sosem fogunk. Ilyenkor általában tanítanak minket magasabb Lények. Például, előérzeted van valamivel kapcsolatban, ami a jövőben fog történni, valamiről amiről nem tudhattál, mindazonáltal látod az eseményt az álomban és valóra válik. Láthatod, hogy valaki nagyon behatóan ( profound ) mond neked valamit, vagy olyan szituációban vagy, ahol tanulhatsz. Ez azért van, mert valójában a Lények, akik élnek és laknak más Dimenziókban, akikkel találkozhatsz amikor tulajdonképpen ébren vagy, vagy Asztrálisan utazol ott, tanítanak. Ezeknek a Lényeknek különböző nevük van a relígiókból; angyalokra hasonlítanak legjobban. Ezek a Lények megnövelhetik a tiszta érthetőségedet ( lucidity ), azért hogy információkat kaphassunk, vagy bemutatnak eseményeket és szimbólumokat az álomban hogy tanítson. Van amikor az álmunkban a napi álmodozásunkat fojtassuk, ami meglett zavarva ( folytatódik ). Azért álmodunk este, mert nappal amikor álmodozunk ( gondolatok, képek és emóciók a tudatalattinknak ( „ Egos ” ) ) akkor az
    5 – érzékszervünk hat ránk, a valóságé ahol vagyunk bármely pillanatban.

    Amikor az „ Ego ” feltöltötte magát, akkor a szituáció, a jelenet bejegyződik az elménkbe mint az elménk ábrázolása, az „ Ego ” használja ezt az ábrázolást, jelenetet, stb hogy manifesztálódjon az álmunkban.

    Az Asztrál sík

    Az Dimenzióba mennek a halottak is. Az Asztrál több mint gondolatok, mert az egy komplett Dimenziója az életnek, vár a felkutatásra. Az Asztrál NEM képzelet, hanem nagyon is VALÓSÁGOS !
    Bírsz: Felfedezhetsz titkos tudást, találkozhatsz Spirituális Lényekkel, látni hol van a Spirituális akadályunk és a belső defekt, tanulni rejtett bölcsességet a halálról, az ébredés folyamata, kapni előérzetet a jövőről, kapni tanácsadást
    ( irányítást ), felfedezni az élet célját ( szándékát, tervét ), felfedezni mi történik a halállal és sok mást. Más törvények vannak az Dimenzióban mint a fizikaiban. A Munka amit itt végzünk, reflektálódik az Asztrálban, ahol mutassák hogy haladsz, és hogy mily sor dolgot kell elvégezned.

    Használni álmot, hogy megértsük az „ Egos ” t

    Az „ Egos ” ok megértéséhez a fizikai világban, szükséges a tudatosság, ön – megfigyelés és a technika az „ Egos ” megsemmisítéséhez. Bár, ahhoz hogy több információhoz jussunk az „ Egos ” – ról, hogy felügyeljük hogy halad a Munkánk az „ Egos ” on és a Spirituális fejlődésünk hogy halad. Hogy megfigyeljük, hogy meddig csökkentek le az „ Egos ” ok, és melyikeket kell sürgősen kiirtani, szükséges óvatosan belenézni az álmokba. Ha azon töprengesz, melyik egyes ( particular ) „ Ego ” n kell sürgősen dolgoznod, nézz bele az álmodba, és legyél biztos hogy megszabadulj mindentől amit látsz az álmodban. NAGYON erős akaratod kell hogy legyen ezzel kapcsolatban, és nem engedni az „ Egos ” t amelyet látunk az álmunkban hogy manifesztálódjon a fizikai világban. És értékes információkat kapunk az álmunkban, mint a kettőből, a valamit mondó és a képek és fals szcenáriókból is a tudatalattinkból. A fals szcenáriókból ( latter type ), láthatod magad mérgesnek, veszekedve, lopva...amit vagy csinálsz vagy nem csinálsz a fizikai világban, DE a pszichénk reflexiója – Tudatos vagy tudatalatti a nap bármely pillanatából. Az Ezoterikus kurzuson megtanuljuk, hogy hogy szabadaljunk meg az elemensektől, és hogy hogy helyettesítjük öntudatossággal.

    Az álmok, amelyek a tudatalattihoz tartoznak

    Mivel az Asztrál síkban más törvények vannak, ezért az ottani projekcióink a gondolataink, emócióink, vágyaink, stb. élő képként jelennek meg. A folyamatosság hiánya az álmunkban, reflektálja a szétszórtságunkat az elménknek, és a hiányát a pszichológiai folyamatosságnak a fizikai világban. Az „ Egos ” ok, felbírnak hozni rosszabb dolgokat az álmunkban mint a fizikai világunkban, itt van adottságuk hozzá, DE nem teszik meg, mert tudatában vannak a fizikai törvénynek és az erkölcsi kódexnek ( törvénykönyv ) ( codes of morality ). Habár, amikor aktívak az Asztrálban,
    ők elengedik az összes beteljesületlen vágyaikat, érzelmeiket, gondolataikat, emócióikat, elgondolásukat ( ötlet ), példaképüket ( eszményüket ), stb. Így szorgalmasan etessük a többi „ Egos ” t. Sok embernek jó a viselkedése a fizikai világban ( normálisan szabályozott ), DE az álmaiban lelepleződik az igazi valósága ( milyen rossz is ). Ezzel a Munkával, ami bennünk van kényelmetlen gondolatok lelepleződnek, amikor ez megtörténik, akkor ellehet távolítani. Ha csak bujtogassuk magunkban, az igazi változás nem történhet meg. Az „ Ego ” – nak különböző szintjük van, szóval ha megváltoztatunk valamit a fizikai világban, mint cigizést abbahagyjuk, vagy szerencsejátékot, az 10
    „ Ego ” továbbra is él, DE finom szinten az elmében, ez kivilágosodhat az álmunkban. Szóval, aki otthagyta a cigit nagy nehezen, az észreveheti hogy cigizik álmában. Ez azt jelenti, hogy a fizikai világban az „ Ego – cigis ” lecsökkent, DE él a finom szinten, és felmutatódik az Asztrálban IGAZ. Ez azt jelenti, hogy további Munkára van szükség, hogy az „ Ego ” az álmunkból is eltűnjön !

    Ha a személy komolyan gondolja az „ Ego – cigis ” eltávolítását, és még ha a fizikai világban sem gondol a cigire, és az álmában sem fogja elfogadni a cigit ha kínálják. Ha ez megtörténik, akkor az „ Ego ” t elimináltuk és az alapvető ( fundamental ) változás megtörtént IGAZ.

    Az „ Egos ” dolgozik különböző tudatalatti szinten, és a Munkánk mozog még tudatalattib régióban, ahogy haladunk az Ezoterikus Úton. Szóval, ebből látszik, hogy az „ Ego ” bujkál bennünk, mindaddig amíg gyökerestül ki nem irtsuk. Ezért vitális megjegyezni az álmainkat, és az órányi alvásainkat felhasználni ( kihasználni ) hogy megvalósítsuk ( kivitelezzük ) az alapos ( in – depth ) Munkát, és hogy NE engedjük hogy elpazaroljuk !
    Megfigyelni ( obszerválni ) önmagunkat szintén szükséges. Ha picike részlete az „ Ego ” – nak manifesztálódik ott a fizikai síkban, ő manifesztálódni fog az ő teljes következményével az álomban. Spirituális Lények belenéznek az álmunkba, hogy Teszteljenek és hogy lássák hogy a személy milyen állapotban van Spirituálisan ( lelkileg ) és Pszichológiailag ( lélektanilag ). Az ön – tudomás ( self – knowledge ) Munkát tudatosan végezzük, nem pedig tudattalanul az álmainkban.

    Használni az álmainkat, hogy korrigáljuk az ártalmas tevékenykedésünket a fizikai síkban

    Hogy fejlődjünk Spirituálisan és Ezoterikusan, lényeges hogy a viselkedésmódunk jó legyen. A rossz viselkedésünket korrigálni kell, és az álmaink nyújtanak vitális információkat hogy képes legyél rá. Az álmunkban azt a tevékenykedésünket lássuk, amit a fizikaiban megtehetnénk HA minden restrikciót eltávolítanánk. Az álmunkban láthassuk, hogy melyik „ Egos ” t kell lecsökkentenünk tovább, és hogy milyen tevékenységünket kell korrigálni. Láthatod, hogy a viselkedésmódod hogy lett korrigálva itten, látva a viselkedésmódodat az álmaidban. Az álom mutassa pontosan az „ Egos ” t, amilyen, és milyen viselkedésmódot kell sürgősen korrigálni. Ez mind jön a saját Lényünktől vagy a Spirituál Lényektől, amely(ek) ott tanítanak. Ha mondjuk az álmodban látod hogy elkövetsz ártalmas cselekedetet, amit elkövetsz a fizikai világban, az rámutat ( jelez ), hogy sürgősen lekell állítanod. Ha valamelyik álmodban agresszívan viselkedsz, kiabálsz, dobálódzol, bár a fizikai világban nem vagy ilyen, ez azt jelenti, hogy egy bizonyos ( particular ) „ Ego – harag ” elég nagy, és sürgősen szükséges megszabadulni tőle, azért mert ez jelentős fennakadás a Spirituális fejlődésünkben.

    Ezoterikus tanítás

    Ez a fajta álom tartozik a személyek személyes ( person’s personal ) tanításához, ahol a Spirituális Lények tanítanak minket. Szerepelnek itt direkt üzenetek, szimbólumok, ösztönös ( intuitive ) nyelv az Asztrálban. De ezekről többet az Asztrál és az Ezoterikus kurzuson lesz bővebben magyarázva. Az álmainkat NE mondjuk másnak, mert az titkos személyi oldala az önmagunk Munkájának. Ha valaki megtudja az álmunkat, akkor, azt a típusú információt nem fogunk kapni mindaddig, amíg Ők meg nem tudják, hogy azt az információt megbízható személy tudta e meg.

    Isteni segítség a Munkában

    Ez Spirituális Munka, mert a Spirituális Lények segítenek minden személyt, aki próbál Spirituális Lény lenni önmagától ( themselves ). Karakterisztikusak a közeli szüleinkhez az Isteni Anyánk és Isteni Apánk. Ők azok, akik irányítsák ( set ) a pszichológiai gimnáziumot, ahol tanulunk itt a fizikaiban, és raknak sokat a tanításból az álmainkba. Az Isteni Anya azon dolgozik, hogy megsemmisítse az „ Egos ” t. Ez a Munka segítségük nélkül képtelenség.

    A félelem „ Ego ” – jának tanulmányozása

    Manifesztálódásai: aggodalom ( nyugtalankodás ), aggódás, idegeskedés, kényelmetlenül érezni magunkat amikor találkozunk emberekkel, ijedség ( rémület ), stb. Több központban lehet. Néha egyes nézőpontba makacs lehet, és sokáig elidézhet. Mint „ lepkék ” a hasban. A félelem egyes nézőpontban kapcsolatban van a büszkeséggel – ön kép, nagyképűség, fájdalmat érezni ( megbántódni ), amikor valakinek nem tetszel vagy elutasítanak emberek, félni beszélgetni más emberekkel ( idegenekkel ) szociális ( társas ) szituációban, stb. Érdemes célozni arra, hogy a
    félelem nagyon kapcsolódik ahhoz az állapothoz amely az összes energia. Transzmutácóval a félelem csökken, mert az belső energia. Sokkal nyomatékosabban figyeld a kis és nagy félelem manifesztálódást. Ahhoz hogy megértsd, figyeld a központot ahol jelentkezik. Az álmaidban is figyeld, mint AHOGY mindent mást az álmodban.
    Intuíció ( ösztönös megérzés ) ( Intuition ) 11

    Az Intuíció az egy olyan érzékelés, amely lehetővé teszi, hogy elfogjunk különböző féle információkat, amelyet különben nem tudnánk megszerezni az elménkből vagy az 5 érzékszervünkből. Ez egy képesség, amit a kurzuson megtanulhatunk, és nagyon fontos ezt tudni. Például: megmondja mi a nem helyes, vagy megmondja mit tegyünk, habár mások ellenzik. Ez az információ amit kapunk, a magasabb Dimenzióból jön. Általában a veszélyes dolgok is ott keletkeznek, ezért lehetünk ELŐRE figyelmeztetve. A fő probléma ami akadályoz az intuícióban az elménk, mivel az esetek többségében az agyunk ( elménk ) közbelép, és nem úgy cselekszik ahogy kapjuk az infót. Ekkor mondjuk azt, hogy az érzéseinkre kellett volna hallgatnunk. Ha visszahívjuk az intuíciós megérzésünket, akkor rájövünk hogy hibáztunk, DE ekkor már késő... Például: 2 sor van a banknál, úgy érezzük hogy a hosszabb sorba kellene állnunk, DE az agyunk azt mondja, menjünk a rövidebbe mert gyorsabb lesz ( logikus ). Habár, az történik hogy rosszul döntöttünk, MERT probléma lépett fel a sorral ( a kompjuter problémázik, hívnak valakit, stb. ) így a rövidebb lett a hosszabb. Mondhatjuk, hogy az intuíció a jövőbe lát. Intuíció szintén adhat olyan információkat is, amire szükségünk van, amiről előzetesen nem volt információnk, egyszerűen követve az intuitív érzésünket. Erre egy Példa: Valakihez elkell mennünk, DE nem tudjuk hol van, ilyenkor az Intuíciónk elvezet oda ! Még egy Példa:
    Hajtsuk az autót, és érezzük hogy a kanyarban hajtsunk lassabban mint ahogy szoktunk. Úgy teszünk, erre lássuk hogy a kanyar közepén akadály van. HA nem lassítottunk volna, belehajthattunk volna. Az intuíciónk szintén sokat segít a tanítás és szimbólumoknál az álmoknál és az Asztrál Világban. Idővel mélyebben is megértsük az üzeneteket ahogy fejlődünk. Lényegében, HA belenézel az álmodba egyszerűen, nem találsz semmi érdekeset, viszont az ELSŐ megérzésnél az álmodról amikor felkelsz, akkor tudod, hogy kapcsolódik az életed egy részéhez, ad információt személyről, szituációról, stb. és TE tudod hogy mi is az, és mi fog történni, vagy milyen üzenetet kaptál. Egyes szimbólumoknak, amely több jelentésű is lehet, kikell választani azt a jelentését ami nekünk szól, ahhoz kell az Intuíció. HA az Asztrálban megjelenik nekünk egy Lény, az Intuíciónkkal megtudjuk határozni, hogy jó vagy rossz Lény amikor ránézünk. Ha belenézünk a Lény szemébe, a gonoszt felfedezhetjük ( sűrűn ) benne, a szemük leleplezik őket, ezáltal megelőzhető hogy a Lény félrevezessen a beszédjével. Amikor ezt a Munkát komolyan végzed, az Intuitív képességed teljesen működik, elkaphatod intuitívan a kozmikus igazság valóságát és az Ezoterikus szentírást, habár az elmének egyes részeket képtelenség felfognia, intuícióilag tudjuk hogy mi is valójában. Sajnos az intuíciónk eléggé berozsdásodott, így nem működik úgy ahogy kéne. Fejleszthetjük: - megtanulni használni és hinni neki, erősíteni Spirituális Munkával és használni MANTRÁT, amivel erősítsük a funkcióját. Ez a Mantra hat a szív csakrára ( chakra ) adottsága ( képessége ) az intuíciónak. Az információ ami jön a Spirituál síkból, azt egy ici pici atomba küldik a szívben, HA ez a csakra nem működik elég jól, akkor elveszítsük ezt az infót, és ekkor az elménkre
    ( eszünkre ) hallgatunk.

    A Mantra: magánhangzó „ o ”.

    Minden kilégzéssel mondjuk hogy „ o ” amíg el nem fogy a levegőnk, mint ahogy az Asztrális Projekció Mantráknál. Lélegezd be az orrodon, és ahogy leheled ki, mond „ oooooooooooooooo...” kezd el hangosan, majd csendesedj le egészen amíg mentálisan nem mondod. Amíg mondod, képzelj el egy rotáló – diszket a szív térségében a csakra Lótusz virága, amely hasonlít a rotáló diszkre. Muszáj a Mantrát mondani és vizualizálni a rotáló diszket EGYIDŐBEN a szív térségében. Ez a Mantra NEM CSAK az intuíciónál segít, szintén segít az Asztrális Projekciónál. Hogy pontosan elképzeld a csakra irányát a rotálásnál, képzeld el, hogy rotál mint a tányér
    ( lemez ) ( plate ) az asztalon az óra mutató forgásának az irányába. Mivel, a csakra csak ideiglenesen van aktiválva, hogy teljesen aktiváljuk és örökre, nélkülözhetetlen a Spirituális Munka !
    Napi 10 percet Mantrázd az „ o ” t. Idővel max egy órát. Ettől több fárasztó lehet, és túltöltheted magad. Előnyös lehet, ha mondogatod a Mantrát bárhol ahol magad lehetsz. Aztán figyeld a héten, jelentkezik e bármiféle villanás
    ( flashes ) az intuíciónak, próbáld használni bárhol is bírod. Jelentkezik a saját összhangjából ( accord ), ezért nem bírod megtörténtetni, egyszerűen megkell próbálnod felismerned a „ gyanút ( előérzetet ) ” bármikor is feltűnik. Lehet hogy az álmaidban is jobban megérted most már intuícióval a lényeget. Az obszerválást NE feledd !
    Ha az Intellektuális központunkat túl sokat használjuk, bármire is, kifárassza az elménket és felhasználja a pszichikus energiánkat.

    A vágy „ Egos ” a

    A vágyat se megérteni Spirituálisan, se elbánni vele ezen a kurzuson nem fogsz. Viszont a következő kurzuson
    ( Journey to Enlightenment course ) már igen, és ott tanulod meg az Alkémiát is, ami vele kapcsolatos ( vágy és szexualitás ). De az önismeret ( self knowledge ) tanulmányozása nem komplett, anélkül hogy belefoglaljuk, szóval itt egy pár nagyon alapvető információ a vágyról.



    A vágy „ Egos ” a 12

    A vágy rabul ejti az embert. Ez az „ Egos ” alapja, és az „ Ego ” összekötődik azzal aki tartsa az élete végéig. Az embereknél mindegyik nemnek van ellentétje mint a másik hiánya és sóvárgása, mindegyik polarizálva van az ellentétjével mint a másik, a kettő alakít formát az egységnek és hogy kreáljanak ( the two meet to form a whole and to create ), ez az élet alapja ( bázisa ). A Spirituális Munka az végtére szexuális; az energiákat használja Alkémiával hogy felébredjen, DE a vágy „ Egos ” ai harcolnak hogy megállítsák az Ezoterikus Munkát. Ők léteznek az evolúció folyamatából és sarjadnak, elágaznak ( offshoots ) belőle és az elme kreációi. Ők szintén újraszülethetnek, HA a Mester aki felébredt elbukik. Az „ Egos ” ok képesek változtatni a szexuális vágyakon. A nők is azért öltöznek vonzóan, hogy az „ Egos ” t kielégítsék. A férfiak célja, hogy a nőket lenyűgözzék ( impress ). Mint presztízs, pénz és hatalom. A magabiztosság része a férfi szexualitásnak, az erőszak közel követi a vágyat ( esti klubok ). A flörtölés a munkahelyen, barátok közt, stb. Néha akár egy pillantás is csábító lehet a vágyalgó emberre. A vágyaink az álmunkban is folytatódnak, amik a fizikai világunkban csak villanások voltak.

    Románc és szerelmesnek lenni

    A természet az útja annak, hogy két ember párosodjon és nevelje az utódot. Habár igazi szerelem létezik, DE az igazi szerelem másmilyen mint amit a vágy generál. Az „ Egos ” ok kompániája hat a szexuál, emóciós és intellektuális Központokra, majd lassan elfakul...aztán együtt marad a két ember a látszat kedvéért. A szexet, egy idő után mással is szeretnénk. Ez a Alkémiában nem történhet meg, mert kölcsönös mágnesesség tartja és növeli a kölcsönös vonzalmat ( bájt ). Egyesek szívtörőkké válnak, a vágyalgó „ Ego ” miatt. Az igazi szerelem a Lényegből ( Essence ) jön, és nem fordul elő egyik központban sem.

    Infra – Szexualitás ( Infra – Sexuality )

    A központok kiegyensúlyozatlansága miatt, a szexuális energia megy a másik 4 központba majd vissza a szexuális központba. Ez adja a „ Ego – szexuális ” felemelkedését mind a 4 központban. Ezzel megzavarodik az ember, és kreál újabbnál újabb „ Ego – szexuál ” – kat, és beesik az infra – szexualitásba, az összes szexuális energia eltorzulásával. Újabb és újabb vágyak jönnek.

    Maszturbációk

    Ez kreál és erősít új szexuális „ Ego ” – kat sebesen. Ez szintén növeszti az incubi ( incubus – hím ördög, mely az alvó nőket megnyomja; gonosz szellem; lidérc ) és a succubi ( parázna ( női ) lidérc / démon ) amely „ Egos ” ok oly erősek, hogy ők kifejlesztenek ( develop ) életet a sajátjukat az Asztrálban, és támadják a személyt könyörtelenül az ők szakadatlan hajtásukkal. Ezek a sajátos ( particular ) „ Egos ” ok, eliminálhatóak teljesen amikor a szent Tűz felébresztődik. Mihelyt beindul, kényszerítő erővé válik, amelyet elkell távolítani, sok esetben mint káros szenvedélyt. Őket táplálva, hiányt érzünk a valódi szexre, és impotenciát okozhat a valódi szexben. Az értékes szexuális energia kimerülhet és hosszú – terminusban impotenciát okozhat, ahogy az energia agyonhasználttá válik. Az agy önmagában befolyásolva ( affected ) van ellentétesen ( adversely ); a mentális képesség csökken mint az akaraterő, átfordítja ( rendering ) a személyt gyengévé. Senki sem bír maszturbálni és haladni a Spirituál Úton.

    Homoszexualitás

    A maszturbáció erősíti az „ Egos ” t, kreál újabbakat, melyek átgázolják a régit, így lesz a személy homoszexuális vagy lezbikus. Egy bizonyos pont után, már nincs vissza út, még ha a személy gyakorolja is az Alkémiát. MERT az „ Egos ” ok annyira módosították az alap ( basic ) szexuális hajtást. Ha az „ Egos ” ok annyira módosították az Utat ahogy a személy halad, például a férfi halad mint egy nő, ez az a jelzés ( indication ), hogy ők átmentek azon a ponton, amelyről már nincs visszatérés !!! Ezek a következő életükben is így születnek ( nagyon gyorsan kialakul bennük ) :( A modora és a viselkedése a másik nemre hasonlít.
    A Prímáris szexuális karakterisztikák: - szexuális szervek.
    A Szekundáris: - modorság ( mannerisms ), a haj eloszlása ( distribution ), zsíré, a hang és a beszéd módszer
    ( szokás ) ( patterns ), a kebel kifejlődése, az ajak, stb.
    A leg extrémebb vége ennek, hogy a személy transzexuálisan születik. Ahol a Prímáris karakterisztika az egyik nemé, a Szekundáris karakterisztikája a másik nemé. Meghökkentő, hogy például 2 – Gayből az egyik női szerepre vált, a másik meg férfi marad. A másik „ normál ” – abb férfi nem jön helyre, hanem megduplázva fordít polarizációt. De valami mindig hasonlít a másik nemre a szekundárisok közül. Amikor a normális mágneses szexuális vonzalom megfordítódik, az irtózás a saját nemiség felé nincs jelen. Ez szörnyen néz ki a belső világban !
    A vágy és a tudatalatti 13

    Ámbár ez a legnagyszerűbb élvezet, a vágy hozza a legnagyobb fájdalmat. Ez az ami tartsa minden egyes személyt megkötve ( bound ) a természet programjához, ez az ami fenntartsa ( életben tartja ) és eteti az összes „ Ego ” t. A gondolatok, érzések, emóciók, Spirituális tapasztalatok és öntudatosság az összes modifikációja a szexuális energiának. Minél tisztábbak a vágytól, annál több spirituális érzésük lehet. Több a vágy, több „ Egos ” és az Ő piszkos energiájuk predominál. Ez a szexuális energia amely épít és kap Spirituális részeket önmagában, a Kundalini az szexuális energia.

    Tisztaság ( Chastity )

    Az igazi Spiritualizmushoz, vitális elérni a tisztaságot, ez nemcsak a vágy hiánya, ez az Isteni energia ami taszítja a vágyat. Fellett építve az „ Egos ” ok eliminálásához, egyensúlyozza a központokat és gyakorolva az Alkémiát szintén ahogy valaki fejlődik a Spirituális Úton, a tisztaság ereje nyilvánvaló. A vágy és a Spirituális tisztaság 2 ellentét, nem bírnak együtt létezni, az egyik létezése kizárja a másikat.

    Szüzesség ( Celibacy )

    A tisztaságot ( Chastity ) ne keverjük a szűziességgel ( Celibacy ), ami nem transzmutált ( transmuting ) és változtatja a természetét a szexuális energiának, DE szökik el a szextől. Ehhez a természetes energiához megfelel bármelyik negatív állásfoglalás vagy gondolat a vágyról ami destruktív és kreál és változtat a szexuális energiákban. Az aki szűzzé válik, sűrűn csatornázza a szexuális energiáit más Központokba ( Centrumok ), ez nőtlenséghez vezető, bír létrehozni undorodást vagy irtózást a szex felé, és végül ezek az emberek elvesztik a szexuális vonzerőt ( bűbájt ). Ez bír történni életről életre. A szűziesség általában konfliktus állapotban van, külsőleg jelentkező tartózkodás a szexualitástól, DE belül égve a vágyakkal. Sűrűn maszturbálnak és beleesnek az infra – szexbe, a saját vágyaik rabjává válnak. IGAZ.

    Záró Megjegyzés ( Final Notes )

    Az akarat és eltökéltség szükséges, NEM engedni az „ Egos ” vágyait. EGYÜT NEM MEGY.
    Az Alkémiában, meglehet a szexuális energiát tisztítani a szennyeződésektől, így az erotikus energiát használhatod nem – vágy – ként.

    T6 Fontos megjegyzése ( letisztázás )A testedben ( a Központokban ) egy időben csak 1 „ Ego ” tartózkodhat. Akár mind az 5 Központodban egyszerre ( ez katasztrofális helyzet ). Amikor ez az „ Ego ” elmegy, akkor jöhet a másik „ Ego ”. Ha valahol érzünk egy „ Ego ” t, akkor nézzük át a többi központunkat is, mert lehet hogy valahol még ott ólálkodik, és lecsap amikor nem vesszük észre, és akkor bekövetkezhet a baj ( lásd Szexuális bukás, veszekedés – szinte minden ok nélkül ).

    Ahogy különböző „ Egos ” ok eliminálódnak, és Alkémia gyakorlásával a szexuális attrakció visszamegy az originális ősi helyére ( point ). Alkémia szükséges, azért mert az az Isteni Tűz, amely küzd a vágy tüzével.
    Az „ Egos ” becsukja a szerelem kapuját, az „ Egos ” ok eliminálásával a szerelem ajtaja kinyílik. A szerelem növekszik a párral, és gyakorolva az Alkémiát ( Alchemy ); amivel közelebb kerülnek egymáshoz. Ez az alapelve az igazi Spirituális Munkának. Ebből a Lény üdvössége végül is kialakul, IGAZ béke és boldogságot megtaláljuk, a kormány láncai az életnek eltörnek, és elérjük a mennyet és a felszabadulást.

    Amikor kiszállsz a kerékből, akkor mondhatod hogy elértél valamit, DE az csak a START.

    A biszexuálisoknak van esélyük, DE könnyen leeshetnek a vissza nem téréshez ( point of no return ).

    A túl sok szexuális kapcsolatod van másokkal, nehezen találod meg az igazi partnert ( karmikus törvény, hogy találkozol a pároddal, ha jól haladsz a Spirituális Úton ). Pornográfiát kerülni !

    Mark Pritchard ( Beelzebub ) olvasta Samael és Rabolu írásait, NEM hinni akart nekik, hanem ÖNMAGA tapasztalta.

    Először az „ Ego ” – kat kell eliminálni, mert különben az Alkémia Hannasmussiná ( amikor nemcsak a
    Spirituális részed erősödik, hanem az „ Egos ” is ) változtat HA nem jól eliminálsz.

    A vágy „ Egos ” a amikor az ágyban vagy támad, DE legyél erős.

    Az „ Egos ” – tól Mantrával nem lehet megszabadulni vagy védekezni. A varázslatok és a védő kör mellett, a 14
    Munka az Amerikai Agávéval ( Century Plant ) elemensével ( későbbi kurzuson) szintén segíthet különösen éjszaka az álmoknál. Szintén, Alkémiával felépítsük az Aurórát ami véd mások negatív gondolataitól és érzéseiktől.

    Ha valaki nevet, neked is kedved van ( „ Egos ” Telepátia ). A vágy is ilyen. HA viszont neked nincs „ Egos ” od mert elimináltad, akkor az Övé nem bír töltődni veled, és abbahagyja a vibráció küldését, így az „ Egos ” a bír elnyomódni
    ( down ) vagy elmenni ( away ).

    Olvasd el: „ Samael Aun Weor – A Nagy Lázadás ”

    Drogok, Alkohol és Káros Szenvedély ( Addictions )

    Az Alkohol és Drogok eredményei

    Mi többdimenziósak vagyunk, a drogok és alkoholok módosítanak minket rossz irányba. Ezzel szintén sérül az úgynevezett ( amit mi úgy hívunk ) Vitális Test, ami adja az aurát, a Dimenzióban. Az az a rész, ami ad életet és táplálékot ( sustance ) a fizikai testnek. Lényegében a Vitális Test az, amely táplálja a fizikai testünket ( azt fogyasszuk ), az ennivaló pedig táplálja a Vitális Testünket. A kábítószerek miatt, az auróra ragyogása csökken, és megbetegszünk a fizikai világban ( csökken a vitalitásunk ). A kábítószeresek, nem tudják kontrolálni a vágyaikat. Az „ Egos ” ok az álmokban elképesztően változnak ( fellelkesedésből a félelemig ) véletlenszerűen. A Mentál Test, amely a Mentál síkban van az Dimenzióban, szintén támadva van. Halucinációk, visszapillantások ( flashbacks ), őrület... A Dimenzióban, ahol az öntudatosság lakik, nagyon elalszik. Ez miatt nagyon nehéz tudatosnak lenni és ön obszerválást végezni, és csökken a Spirituális hajtásunk és vágyódásunk ( yearnings ). A testet helyrehozni Alkémiával bírjuk ( nehezen ). A halucinációink, még ha boldogságos is, vagy mennyei víziók, ez mind az alacsonyabb rangú ( inferior ) Dimenzióból jönnek. A Kundalini ellentétjéből és valami negatív, ezek növelik az erejét és hatását az „ Egos ” – oknak. Megvannak butítva azok, akik nyílván valóvá veszik a Spirituális szándéké a leereszkedő kígyót ( a Kundalini ellentéte, a Kundabuffer ). Az alkohol is hasonló hatású, DE más jellegből. Egy pohár bor az ennivaló mellett nem káros. Amikor valaki eléri a „ Masteryt ” t, a Spirituális Test, amit ők kreáltak, elutasítja az alkoholt teljes mértékben. Nem kell ide sorolni a gyenge hatásúakat mint a koffein vagy az egészségügyi kábítószerek ( amit a betegség gyógyításához használnak ). Szedatív és antidepresszánsokat nem ajánlatos szedni
    ( elzsibbaszt és tompít ). Elkell távolodni azoktól, akik drogázásra akarnak minket behúzni és rávenni. A testnek az a jó az Ezoterikus Úton, hogy érzékeny.

    Káros Szenvedélyek

    Minden káros szenvedélytől megkell szabadulni. Mindig azt csináljuk amiről tudjuk hogy jó Spirituálisan és materiálisan a hétköznapjainkban. Az „ Egos ” ok okozzák a káros szenvedélyeket, és akár kétségbeesésbe is vihetnek azért, hogy teljesítsék a vágyaikat. Általában lágyan jelennek meg, néha nem is tudod mibe mész bele. Az
    „ Egos ” ok nagyon telepatikusak; nagyon érzik melyik környezet felel meg nekik. Egyes esetekben akkor jönnek finoman, amikor nem megy jól valami nekünk, ÉS keresünk valami menedéket IGAZ. Más esetekben, akár kíváncsiskodásból kipróbálunk dolgokat. Megeshet, hogy a vágyak miatt elfelejtünk enni, majd visszatérünk a valóságba, amikor a testünk funkciói rendkívülien szükségszerűek. A cigi kellemetlen sóvárgást ( vágyat ) okoz, ha nincs elég kábítószer a testünkben. Az „ Egos ” ok is tervelnek, ezért kétszeres nehézséget kell legyőzni.

    Káros Szenvedély – Szerencsejáték

    Általában nemcsak a meggazdagodás miatt játszunk, hanem az „ Egos - szerencsejáték ” ok kíváncsiskodást hoznak létre, hogy vajon nyerünk e, vagy nem, ami miatt tovább játszunk. Ezért van az, hogy aki nyer, az rövid idő alatt elveszti szerencsejátékon a nyereményét, az „ Egos – izgalom ” miatt ! Ezért van az, hogy nem érzünk bűntudatot, mert azzal megyünk játszani, hogy a pénzt amit nyerünk, azt a családunkra költsük és a szegénységünk helyrehozatalára - ezzel vernek át az „ Egos ” ok.

    Káros Szenvedély – Kompjuter és Televízió

    Sokaknak ez ártalmatlan, változatos. Amíg játszunk a Kompjuteron, egyesek elfelejtenek enni és elfelejtik az időt is. Nem szeretik HA megzavarják őket, és más dolog nem igazán érdekli őket. IGAZ. MERT az „ Ego ” őrködik a területén, és nem engedi, hogy bárki megzavarja az Ő táplálkozását. A játékok, melyek belevonják a gyors reflexeket és gyorsaságot, lecsapolják az emócionális energiánkat súlyosan. Ilyenkor érzed a szenzációt a hasadban, feszültséget a motor központból, és HA abbahagyod, a fejed szédülhet. Emóció központ, motoros kö




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése